A megye tájainak története a geológiai óidőben, a variszcida hegységképződésig vezethető vissza. Az Upponyi- és a Szendrői-hegység és a 900 millió éves kőzetből álló Ronyva-menti kristályos rög ennek az ősföldrajzi fejlődésnek az eredménye. A karbontól a triász végéig, mintegy 70 millió éven át a tájat borító tengerből mészkő-, dolomit-, homokkőés agyagrétegek rakódtak le. A krétában meginduló és a harmadidőszakban is folytatódó hegységképző folyamatok a tengeri üledékekből alakították ki a gyűrt röghegységeket, a Bükk- és az Aggtelek-Rudabá-nyai hegyvidéket. Az alpi orogenetikus mozgások a Bükk kőzetanyagát redőkbe gyűrték és kiemelték. A harmadidőszakban a kiemelt területek lepusztultak, és a lepusztulás-termékek a környező tengerekben felhalmozódtak. A tengeri üledékképződés mellett a miocén vulkánosságának is nagy szerepe volt a tájfejlődésben. 1
A miocén kor közepén, 15–16 millió évvel ezelőtt a kéregszerkezeti mozgások hatására az alpi-kárpáti hegységrendszer emelkedése erőteljessé vált, és megindult a Kárpát-medence belső területeinek süllyedése. A kialakuló medencében előrenyomult a tenger.2
A Pannon-tenger, illetve -tó feltöltődése 8 millió éven át tartott, és Magyarország területén mintegy 5000 km3 üledéket rakott le. A középhegységek peremén 100–600, a medence belsejében 600–4500 m vastag rétegsorok fejlődtek ki. A Pannon-tavat a kárpáti hegységkeret felől érkező, sok hordalékot szállító folyók a pliocén végére teljesen fel-töltötték.3
A negyedidőszakban tovább folytatódott az alföldi területek süllyedése és feltöltődése. A földtörténeti időszámítás utolsó 2,5–3 millió évében (a negyedidőszakban) megváltozott a klíma. A pleisztocén (= jégkor) utolsó harmadában – amikor hazánkat jégtakaró borította –, az évi középhőmérséklet +2 és -3 OC, a januári -12 és -14 OC, a júliusi +12 és +14 OC körül lehetett. Az Alföldre érkező folyók terjedelmes hordalék-kúp-övezetet hoztak létre a hegyvidék és a síkság határán. A Sajó, a Hernád és más kisebb folyók hordalékkúp építése a Hortobágy és a Hajdúság vidékéig terjedt. A vidék pannon-tengeri üledékére a jégkori vízfolyásokból 150–160 m-es, dél felé – a Tisza mai vonalán – 300–320 m-es folyami kavics, homok és iszap rétegsor rakódott le. Az ősfolyók hordalékkúp-építő tevékenysége a pleisztocén végéig tartott. A pleisztocén és a 10 000 éve tartó holocén (jelenkor) határán az alföldperemi süllyedékek és a Tisza-árok kialakulása megváltoztatta a hidrográfiai hálózatot. A Tisza menti süllyedékek (pl. a Borsodi-ártér) derékba vágták az északról lefutó folyókat, azok a Tisza jobb parti mellékfolyójává váltak. A folyók irány- (meder-) változásainak nyomait, a feltöltött medermaradványokat ma is megfigyelhetjük a Muhi-pusztán, Ónod térségében vagy még délebbre levő területeken. A hordalékkúp legrégebbi folyómeder-maradványa a Mezőcsát és Igrici között található Énekes-ér és a vele közvetlen kapcsolatban lévő, de kisebb méretű Malota-ér. A Hejő mai folyása mentén még egy ősi meder-sorozat látható, amely régebbi Sajó-medrekkel azonosítható.4
A földtörténeti jelenkorban a természeti erők mellett a társadalom is egyre inkább tájformáló-, környezet-átalakító tényezőként hat a földrajzi környezetre.
A Hejőbábát körülvevő tágabb régiót ÉK–DNY irányban egy természeti, földrajzi nagytáj-határ választja ketté. Az Alföld találkozik itt az Északi-középhegységgel.
Az északi területek a Bükkalja nevű kistáj-csoporthoz és a Miskolci- Bükkalja nevű kistájhoz tartoznak. A mikrorégió alföldi része az Észak- Alföld hordalékkúp-síkság középtáj, a Borsodi-Zempléni-síkvidék kistáj-csoport és a Borsodi-Mezőség nevű kistájhoz tartozik, benne Hejőbábával. Ennek domborzata hullámos síkság, melyet Mezőnyárád és Emőd vonalában alacsony domblábi hátak tagolnak, közöttük a Bükkből érkező patakok széles völgyeivel.5
Az ún. Juhász-árka valószínűleg a Hejő régi
medre a falutól délre
A Borsodi Mezőség (Borsodi-sík) É-on a Bükkaljával határos. ÉK-en a Sajó hordalékkúpjáig ér és ettől Hejőszalonta–Mezőcsát–Ároktő vonalán válik el. D-i határa a Tiszával párhuzamosan fut. Ny-on szinte észrevétlenül megy át a Laskó–Eger szomszédos hordalékkúpjába. Felszíne É-ról D-i irányba fokozatosan lejt. É-on még 100–110 m körüli tengerszintfeletti magasságok uralkodnak, D-en a legmélyebb pontja 91 m.6 Hejőbába tengerszint feletti magassága 98–100 méter.
Felépítése jórészt a pleisztocénban ment végbe, de a felsőbb rétegekben
a folyamat a legfiatalabb pleisztocénban és a holocénban is tartott. Éppen ezért felszínén mindenütt csak legfiatalabb pleisztocén végi és holocén
képződményeket találunk, főleg homok és finomabb üledékek formájában. Folyóvízi kavics elsősorban Mezőkövesd környékén jelenik
meg a felszínen nagyobb kiterjedésben. Anyaga többségében a Bükkből
áttelepített idős hordalékkúpok kavicsa. D-i irányba (Szentistván) a kavics
anyaga finomodik és a bükki eredetű kavicsok jutnak túlsúlyra. Nagyobb
elterjedésű a folyóvízi homok. A mélyfúrások mindenütt feltárták
a vékonyabb-vastagabb, többnyire agyaggal vagy iszapos agyaggal váltakozó
folyóvízi homokot.
A hasznosítható ásványkincsek közül legfontosabb a felsőpannóniai képződményekben található lignit (Bükkábrány). Gazdasági érték a terület kavicsa és homokja, melynek termelése ma is több helyen folyik.
A táj alapja felsőpannóniai képződmény, amelyre középső részében
általában vékony homokréteggel megszakított levantei agyag, iszapos
agyag települ. Vastagsága a szerkezeti mozgásoknak megfelelően különböző.
A felsőpliocén üledékekre legtöbb esetben átmenet nélkül települ
a pleisztocén folyóvízi kavics. A Bükkből érkező patakok a bükkaljai hordalékkúp
építése során a pleisztocén folyamán vastag hordalékot raktak
le ezen a területen is. A hordalékkúp a pleisztocénban D-i irányba tovább
terjedt. A Tisza bal partján lévő terület homokja is a patakok hordalékkúpjából
származik. A hordalékkúp anyaga helyről-helyre erősen
változik: a K-i részen finomabb rétegek, elsősorban iszapos agyag és
agyag uralkodnak, de kavicsréteg is megtalálható.
A felsőpliocén mozgások a pleisztocénban is tovább tartottak. Ennek hatása Mezőkeresztes–Gelej–Emőd határában tereplépcső formájában a felszínen is visszatükröződik. A lépcső (párkánysík) alját megközelítően a 100 m-es szintvonal jelöli.
A hordalékkúp épülése az egész pleisztocénban tartott. Valószínű, hogy fejlődése a pleisztocén középső és fiatalabb időszakában – a bükkaljai völgyek kimélyülésével és ezzel a felső hordalékkúp épülésének befejeztével – erősebb intenzitással folytatódott. A felszínen vagy a felszín közelében lévő hordalékanyag würm, illetve részben holocén korú.
A hordalékkúp felszíne ma meglehetősen sík, egyenletes. Kisebb térszíni kiemelkedések az egyes patakok würm kori lefutáshelyei, ahol a patakok tevékenysége következtében a térszín átlag 3 m-re emelkedik a hordalékkúp laposai fölé. Ezeken az ÉNy–DK-i irányú homokhátakon többnyire települések ülnek. A kiemelkedő részek szárazon maradt homokja a würmben kisebb eolikus felszínalakító tevékenység hatása alá került. Ennek következményeként vékony homoklepel vagy löszös homok fedi ma ezeket a magasabb részeket.
Hejőbába és a környező települések
Változatosságot jelentenek még a táj arculatában az elhagyott folyómedrek. Ezek legtöbbje holocén korú. A Ny-i részen sűrűn fordulnak elő, a K-i részen az erősebb feltöltődés miatt gyérebb számban figyelhetők meg. Mélységük az 1–2 m-t ritkán haladja meg.
Hejőbába a Mezőcsát–Nyékládháza közötti úttól keletre fekszik, a megyeszékhelytől, Miskolctól 30 km távolságra délre, ugyanakkor Tiszaújvárostól mintegy 15 km-re nyugatra. Vasútállomása a Nyékládháza– Mezőcsát szárnyvonal mentén található. A Hejőbábát körülvevő települések: Hejőpapi, Szakáld, Nemesbikk, Hejőkürt, Nagycsécs, Sajószöged és Tiszaújváros.
A község a Hejő menti síkságon terül el, melyet a Bükkből lefutó vagy a Bükk lábánál eredő patakok szabdalnak fel. A terület valamikor a Hejő, a Sajó és a Tisza ártere volt, mocsarakkal, ártéri erdőkkel, dús füvű legelőkkel, rétekkel. A XVIII–XIX. századi térképek és a XX. századi légi felvételek tanúsága szerint a Hejőpatak a Szinvával párhuzamosan haladva kisebb-nagyobb mocsarakat táplált. Gelej környékén volt ilyen néhány kisebb mocsaras terület. Igrici határában több vízzel teli ősi patakmeder, patkóalakú holtág tanúskodik arról, hogy egykor nyugatabbra folyt a Hejő.
Ugyancsak az Ős-Hejő kusza, bonyolult hálózatát lehet nyomon követni a Mezőcsát és Tiszakeszi közötti területen. Később a Hejő még keletebbre vándorolt, majd többszöri szétágazás és összefolyás után Hejőkürt és Oszlár között torkolt a Tiszába, illetve annak egyik hatalmas holtágába. (Régebben Tiszakeszi határában volt a torkolata.)7
Dél-Borsod és környékének vízrajzi képe
a XVIII. században
(Közli: Frisnyák–Boros, 1986. 276.)
A patak kinetikai energiáját – miként Bábán – vízimalmok hasznosították. A Hejő a XIX. század végéig igen mocsaras volt. Az 1780-as években egy katonai felmérés így írt a Bába mellett lévő patakról: „A helység mellet folyik közvetlenül a Hejő folyó egyik ága, ami nagyon mocsaras, és a hidakon és egy amellett lévő gázlón kívül nem lehet rajta átkelni.” 8 Még 1851-ben is hasonlót írtak a Hejőről: „A falu határán folyik a mocsaras Hejő egy ága. Alig észrevehető folyású, fenekes, sáros, nádat, csátét, sást terem.”9
A Hejő vizét a XIX. század végén főcsatornává alakították át, s ezt követően a néhány km-es lápok és mocsarak fokozatosan kiszáradtak. Ugyancsak ebben az időben vette kezdetét a Sajó és a Tisza meder rendezése. A folyók szabályozása után a szántóföldi művelésre alkalmas földterület nagysága megnőtt. A Hejő a Bükk keleti részének déli oldaláról néhány patak és a görömbölyi-tapolcai források vizét vezeti le részben a Sajóba, részben közvetlenül a Tiszába. A vízrendszere a Kulcsár-völgyi vagy Berek-patakból (26 km, 70 km2), a Kis-patakból (11 km, 16 km2) és a Hejőnek az árapasztó feletti szakaszából (22 km, 91 km2), valamint az árapasztó csatornából (5,6 km) áll.10 A patak teljes hossza 44 km, vízgyűjtő területe 293 km3.11
A Hejő–Sajó–Hernád vidékének XVIII. századi
vízrajzi hálózata (az első katonai felmérés alapján
készült vázlatrajz)
(Közli: Frisnyák, 2000. 12.)
A patak első szabályozására 1890 és 1906 között került sor. Megásták a Hejő-csatornát Miskolctapolcától le egészen Hejőkürtig, ahol azt a Tiszába torkoltatták. A hejőkürtiek ezzel azonban nem jártak jól, mivel ha a Tisza nagyon megáradt, akkor lezárták a Hejő torkolati zsilipjét, hogy a víz ne folyjon vissza a Tiszából Kürtre. Az nem is folyt, de az áradó Hejő – mivel a zsilipen a víz nem tudott keresztül folyni – gyakorta elárasztotta Hejőkürtöt, nagy tavakat alkotva a település határában, amelyeken a Tapolcáról idehozott fehér tavi rózsák sokszor színesítették a vidék vízi élővilágát. Az 1930-as évek végén a patak alsó részét ezért újra szabályozták. Hejőkeresztúrnál létesítettek egy zsilipet, ahonnan egy új csatornát kialakítva a Hejő vizét a Sajóba vezették. Így szükség esetén Hejőkürt térségét mentesítették az árvíz-, belvíztől. Egy idő után ezt a zsilipet egyre gyakrabban tartották csukva, s a Hejő megszűnt élő folyó lenni. A Hejő szabályozása után a szomszédos mocsarak 15–20 év múlva kiszáradtak.12
A korábban szétterülő folyó – mélyedéseket és laposokat betöltve lápos, mocsaras, jóformán medernélküli volt –, gazdag volt halakban, csíkokban, amely sokak számára jó kereseti forrás volt. A szabályozás után az addig sok helyen 2 km szélességben elterülő folyó 2 méteres mederbe szorult, Tiszába ömléséig több vízimalmot hajtva. A malmok 1948–1950 körül jórészt megszűntek, a Hejő medre egyre elhanyagoltabbá vált, azt benőtte a nád, a sás és a káka. 1958-ban medrét egészen a Tiszáig újra ásták, illetve kitisztították, két méteres medrében már csak kb. 1 méter mély víz folydogált.13
A Hejő-patak régi medre, a
Juhász-árka
Ma gyakorlatilag a patak csak az esővíz levezetésére szolgál. A Hejő vízjárása erősen ingadozó, főleg nyár elején árad, de vízhozama jellemzően kicsi. Kémhatása általában gyengén lúgos: 7–8 pH körüli.
A talajvíz mélysége átlagosan 4 méter. Nedvesebb években itt-ott olykor felszínre emelkedik a talajvíz. A talajvízszint ingadozásának mértéke ugyanazon éven belül is eléri a két-három métert, sokévi átlagban pedig annak kétszeresét is. Az ingadozás csökken, ahogy az átlagos szint mélyül és a víztartó réteg szemnagysága durvább lesz. A patakokat kísérő sáv talajvíz mélysége az illető vízfolyás szintjétől függ. A rétegvizek hozama kutanként 100 l/sec alatt van, mélységük 200 méter körüli. A felszíni és felszín alatti vízkészlet kihasználtsága 50 % körüli, a kutak terhelése viszont 80 %. A régió vizei nitrát ion tekintetében szennyezettek, ammónia és nitrit szennyezettségük viszont elhanyagolható. A talajvizek pH-ja általában semleges. Ivásra alkalmatlanok.14
A hordalékkúp-síkságokon, így a Borsodi-Mezőség északi felében a csernozjom barna erdei talajok, a Borsodi-Mezőség déli részén alacsony termőképességű réti szolonyecek vannak.15 A talaj többnyire erősen savanyú, alacsony humusztartalmú, agyagos-vályog összetételű. A vidéken az egyik leggyakoribb típus (30 %-ban) a csernozjom barna erdőtalaj. Jelentős a rossz minőségű, szikes réti szolonyec talajok aránya is (30 %). A szolonyeces réti talajok aránya 19 %, a réti talajoké 10 %.16 A Bor-sodi-Mezőség északi része a megye legtermékenyebb, míg a déli fele a legrosszabb termőképességű területe. A Borsodi-Mezőség a magyar föld egyik legkiválóbb gabonatermő vidéke.
Hejőbába határának talaját a XIX. század közepén, az úrbéri tagosítási perek során többször megvizsgálták, s termékenységük szerint osztályozták. Érdemes felsorolnunk a korabeli forrásokban szereplő egyes földterületekhez tartozó jellemzőket.17
Először az alsóbábai határ számba vett földjeit soroljuk fel. A Nemesbikkre vezető országút északi árkánál a közlegelő egy része jó minőségű, más része szikes. Az Alomzug és a mellette lévő Nagy lapos közepes minőségű közlegelőnek volt feltüntetve. A Hosszúlapos dús füvű terület volt. A Ludas és a Bodzás a bikki határ mentén Sajószögednek tartva jó szántó. A Határra járó a Nagy laposon keresztül jó fekete föld, a Bikki határra hajló végén szikes darabokkal. A Hosszú földek a Paplaposig jó minőségű szántók voltak, kintebb a Háromszögük-dűlőre haladva a nemesbikki határra hajló részén több szikes darabbal. A Görbe földek dűlő felé néző nagyobb része azonban a Görbe földekkel együtt jó minőségű. A Ron-gyos-dűlő jó fekete föld, szikes darabokkal. Az Aranyásó dombos része jó, a Nemesbikk felé hajló terület szikes darabokkal szabdalt. Az Aranyásótól vissza a Szederkényi útnál Bába felé a Czigány és a Rakottyás kút szikes, beljebb a Szederkényi út mentén jó minőségű fekete föld. A Hosszú földek általában jók. A Szakmári jó, de a Szöged felé csúcsosodó végén van egy darab szikes terület. A Rakottyás-dűlőnek a mellette elnyúló laposra hajló része kissé szikes, egyébként jó minőségű. A Határ lapos, az Iván földek és a Cziczerke part általában jó, a Rókalyuk lapos ugar kaszálóként szikes és jó fekete földet egyaránt tartalmazott.
A Felsőbába határában az Istenföld, a Csókaföld, a Rövid táblák, a Cziczerke part jó minőségű. A falu felé eső földek szintén azok. A legelők, rétek mind az alsó-, mind a felsőbábaiak számára a Hejőn túl voltak. A Kis homok, a Visolyi, a Nagyhomok alja a Papi határszéllel párhuzamosan lapályos, közepes minőségű füvet termő területek. A Kondás jó, a Szörhát a faluból kifelé jó fekete föld, ami szép növényzetű rét. Az Erdőalja nagyobb része, melyet a Nagy erdő, a Szúnyog szög, a Pető szög, a Lapos szög és a Kondás szög vesz körül, jónak találtatott. A Papi felé hajló részében vannak finomabb és vastagabb homok keverékű földek, melyek szántónak rosszak. A Szakmári rossz, a Görbe hát rossz, illetve más része középszerű. A Part földek és a Nagyrét jó minőségű, a Rókalyuk egy része is jó. Sok azonban az árok, egyenetlen a talaj, néhol kaviccsal is vegyített. Az Árkusok név alatt a Lapos szög, a Nagy Árkus, a Kapitány rét, a Sasos és a Kése szög a Hejő mosása, süllyesztései miatt teljesen hasznavehetetlen területként szerepel a XIX. századi forrásokban.
Fényes Elek a XIX. század közepén a következőket jegyezte le a bábai határról: „Szántóföldje fekete homok, termékeny, több részben szikes, a javítást, a jó munkát megkívánja, tiszta búzát, rozsot, árpát, zabot, kukoricát, burgonyát, főzeléket terem”. 18
Hejőbába mérsékelten meleg-száraz éghajlata a mezőgazdaság (és egyéb emberi tevékenység) számára kedvező feltételeket biztosított. Az éghajlati elemek közül a legfontosabb a napsugárzás. Hejőbába és tágabb környezetében a globális sugárzás, a felszín 1 m2-ére jutó sugárzó energia évi összege 4300–4400 MJ (= mega-joule). A napfénytartam átlagosan 1950–2000 óra/év, de ettől nagy eltérések is előfordulnak. A napsütéses órák száma az elméletileg lehetséges napfénytartam 50%-át sem éri el. A borult napok száma – amikor a felhőzet 80 %-ot meghaladó –, átlagosan 120 nap/év. A derült napok száma 50, ilyenkor a felhőzet nem éri el a 20 %-ot. Az évi középhőmérséklet 9,5 OC–10 OC között változik. A januári középhőmérséklet -2,5 OC, a júniusi +20 és +20,5 OC. Az évi közepes hőmérsékleti ingadozás 22,5–23 OC. A hőségnapok száma (30 OC feletti léghőmérséklet esetén) évi átlagban 20, a fagyos napoké (0 OC alatt) 110 körül alakul. Az első fagyok a vidéken október 25., az utolsók április 15. körül jelentkeznek. Az évi abszolút maximumok 33 OC, az abszolút minimumok átlaga -18 OC.19
Az évi csapadékmennyiség 550 mm körül mozog, ebből a kalászosok tenyészidőszakában, március elejétől június végéig kb. 225 mm. A hótakarós napok száma 40. A szélirányok közül az északi és az északnyugati az uralkodó.20
A bábai vasútállomás és környéke az 1940.
februári nagy hófúvás után
(SRKL. K44. VI. 7. Dr. Szikszay K. felvétele)
A vidék eredeti növénytakaróját ligeterdők, tatárjuharos lösztölgyesek, gyöngyvirágos tölgyes és cseres tölgyesek alkották. A korábbi évszázadok irtásgazdálkodása az erdős-sztyepp, tölgyerdő-maradványait fokozatosan megszűntette. A falut körülvevő erdőket gyakorlatilag már a XVIII. század végére kiirtották.21 Az 1780-as évek katonai felmérése szerint közvetlenül a Hejő vizén túl volt egy magas törzsű, sűrű tölgyerdője a településnek, míg a patak mentén sűrű, mocsaras bozótot említenek.22 1851-ből azt tudjuk, hogy az erdő a földesurak között volt felosztva, s fiatal tölgy, éger és fűzfákból állt, melyet majdnem minden évben szakaszonként vágtak.23
1896-ban a magánbirtokos tölgyerdő 115 kat. holdat tett ki.24 1965-ben a 3244 kat. hold összterületből 202 kat. hold volt a bábai erdő területe.25
A falu melletti erdős terület, a Csonkás
Ma a táj képét csak elszórtan színesíti egy-egy mezővédő erdősáv, illetve kisebb erdős területek közvetlenül a falu mellett.
1. Frisnyák, 1995. 6–5.
2. Veres–Viga, 2000. 7. Benne: Frisnyák Sándor: A település földrajzi képe. 7–28.
3. Uo.
4. Uo. 7.
5. Tózsa, 1994. 197–198.
6. Marosi–Szilárd, 1969. 184–187. A Borsodi-Mezőségre vonatkozó adatainkat a továbbiakban is
innen vettük.
7. Frisnyák, 1962. 28–31.
8. Csorba, 1990. 23.
9. Fényes, 1851. II. köt. 60.
10. Marosi–Szilárd, 1969. 203.
11. Uo. 200–201.
12. SRKA. Kf. 704. Szikszay, 1978. 10–11.
13. Benke, é.n. 1–2.
14. Tózsa, 1994. 198–200.
15. Frisnyák, 1995. 11.
16. Tózsa, 1994. 198.
17. B.-A.-Z. M. Lt. VII. 1/c. 19. d. XVI. 39.
18. Fényes, 1851. I. köt. 60.
19. Frisnyák, 1995. 11–12. ill. Szabó–Szász, 1959. 54–60. ill. Veres–Viga, 2000. 10. Benne:
Frisnyák Sándor fentebb említett tanulmánya.
20. Uo.
21. B.-A.-Z. M. Lt. XV. 17. Alsóbába 42. fol. és IV. A. 501/b. 1784. XXII. II. 592.
22. Csorba, 1990. 23.
23. Fényes, 1851. I. köt. 60.
24. Bedő, 1896. 188–189.
25. Varga, 1970. 230.