VIII. A népesség száma és összetétele

A középkor évszázadai

Hejőbába történetének első évszázadaiból a népesedési viszonyokra egyedül a pápai tizedlajstrom adataiból következtethetünk. A település hozzávetőleges lakosságszáma a fizetett pápai tized nagysága alapján számítható ki, de csupán két forrásból vonhatunk le közvetett következtetést. A korabeli borsodi falvak népesedési viszonyaira Györffy György a következő adatokat használta fel: Vámoson 1219-ben 20 jobbágyot, Mályin 1268-ban 16 szolgát írtak össze. Valószínű, hogy a pápai tizedlajstrom korában Mályi esetében is 20 családos átlaggal számolhatunk. Györffy ezt öttel szorozta, s a falvak átlagos népességszámára az 1330as években 100 főt kapott.1

Mályi fizetett pápai tizede évi átlagban 8 garas volt, szemben a bábaiak által átlagosan fizetett 4–5 garassal.2 Ez alapján Bába népességét Mályi lakosságszámának felére tehetjük, ha a Györffy által használt ötös szorzót fogadjuk el. Ezzel a közvetett számítással a XIV. századi település népességének számát kb. 50–60 főre becsülhetjük, ami közel fele az országos átlagnak. Bába az Anjouk alatt a környék, de az egész megye kisebb falvai közé tartozott.

A következő kétszáz évből nem leltünk fel olyan forrást, amelyből a népesség mindenkori pontos létszámát meghatározhatnánk. A XVI. században azonban már készültek olyan összeírások, amelyek az adófizető portákat vették számba. A dézsma-jegyzékek az egyházi tized behajtását rögzítették. Ezek a tényleges lélekszámot nem adják meg, de hozzávetőlegesen megmutatják Bába feltételezett lakosságszámát.3

Magyarországon a dézsma (tized) fizetését még Szent István király rendelte el, meghatározatlanul hagyva a dézsmaköteles javak körét. Történelmileg mindenekelőtt az egyházi tizeddel azonos fogalom, de a feudalizmus kései századaiban használták a földesúri kilenced, mint második tized megnevezésére is. Magyarországon Mohács előtt gabonából, borból, bárányból, méhkasokból vették ki a tizedrészt. A dézsmálás köre csak a XVI. századtól szélesedett ki (kecske, tyúk, len, kender stb.).

Tizedet eredetileg mindenki adott társadalmi állásra való tekintet nélkül, még a király is kincstári jövedelmeiből. Utóbb a tized a kiforrott feudalizmusban a jobbágyság adója lett. Egy ideig a földdel bíróké, mígnem II. Ulászló 1493: 52. tc-e úgynevezett kereszténypénzt állapított meg dézsmaváltság fejében a terménnyel és állattal nem rendelkező zsellérek számára. Ez általában 6–6 dénár volt családonként, de helyi szokás szerint 2–12 dénáros határok között mozoghatott. Azok pedig, akik másnak részért arattak, a keresett hányad után tartoztak naturális tizedet vagy sarlópénzt szolgáltatni. Végeredményben tizeddel tartoztak mindazok, akik nem nemesi kezelésű majorsági földön gazdálkodtak, személyi állapotuktól függetlenül. Így a jobbágyi, rusticus földet művelő armális nemesek, a vitézlő rend tagjai és a kézművesek is.

Bába feltételezett népességszáma a XVI. században

A dica-jegyzékekben – a szakirodalomban használatos módon –, ahol a családok száma van megadva, ott hatszoros szorzót alkalmazva számítottuk ki a népességszámot. (Feltételezve, hogy egy család hat főből áll.) Ahol telek vagy porta számokkal találkoztunk, ott tizenkétszeres szorzót használtunk.

A kikövetkeztetett lélekszámok alatta vannak a tényleges népességszámnak, hisz a számítási alapnak használt adatok csak az adózókra vonatkoznak. A falvak átlagos népessége e korban a Királyi Magyarországon 150 fő körül mozgott.4

Az 1544. augusztusi és a későbbi évek török pusztítását a falu megsínylette, de kiheverte. Az évtizedekig tartó fenyegetésből ténnyé vált török uralom és a várháborúk sorozata nyilvánvalóan sokkolta és menekülésre sarkallta az Oszmán Birodalom igája alá kényszerített lakosságot, állandósult migrációról azonban nem beszélhetünk. A drinápolyi békét (1568) követően készült török adóösszeírások a Szeremségtől a simontornyain át a budai szandzsákig országosan azt mutatják, hogy az 1570és az 1580-as években emelkedett az adóköteles családfők száma.5 Kezdetben igaz volt ez Bábára is. Az 1570-es évek elején a falu lélekszáma már biztosan meghaladta a 100 főt. A község északi része, Felsőbába ugyan az 1560-as évek közepén jórészt elnéptelenedett, de Alsóbába 1574-ig nem mutatta a pusztulás jeleit. 1575 körül azonban a település újra nehéz éveket élt át. Természeti katasztrófa, török pusztítás vagy valami más ok miatt rövid időre Alsóbába is pusztává vált, majd 1582 körül hosszabb időre elnéptelenedett a település. Ez utóbbi oka a török újbóli megjelenése, amit a források 1583-ra tesznek, de a dica-jegyzékek adatai alapján valószínű, hogy az már 1582-ben bekövetkezett.6

Ha a település újra népesült is, az a mezőkeresztesi csata után (1596) ismét pusztává vált. Az alsóbábai részeket ezt követően a XVII. században már nem lakták, míg Felsőbába az 1610-es évek közepén újranépesült, de a lakosság számáról egészen 1698-ig semmilyen adatunk nincs. A település nevét dica-jegyzékekben nem leltük fel.7

A törökellenes harc lezárulását, a XVII. század végét sok tekintetben fordulópontnak tekinthetjük az ország életében. Az elszegényedés, a pusztulás és a népességcsökkenés tendenciáit általában felváltotta a népesség stabilizálódása, majd a számszerű gyarapodás. E folyamatot figyelembe véve kezdetben Borsod vármegye kivételnek számított. A XVII–XVIII. század fordulóján megközelítően hasonló mértékű volt a betelepülés, valamint az elvándorlás és a pestisjárvány miatt bekövetkezett népességszaporulat, illetve -csökkenés.8

A Rákóczi-szabadságharc után bekövetkezett szomorú állapotokat mi sem mutatja élénkebben, mint hogy számos település lakossága hagyta el lakóhelyét, és költözött más vidékre. Hogy az újranépesítés munkáját elősegítse, a vármegye 1711. június 12-én a következő statutumot hozta: a vármegyebeli új településeknek, akik a pusztán maradt telkeken lakóhelyet készíteni és építeni akarnak, egy esztendei, más vármegyékből beköltözőknek 3 évi adómentességet biztosítottak, kivéve a királyi quantumot és a kvártélytartást, amely mindenkinek közös volt. E kedvezmény nem vonatkozott azokra, akik a vármegye egyik helységéből a másikba költözködtek, csupán azért, hogy a teherviseléstől szabaduljanak. Azokra a helységekre – mint Alsóbába, Palkonya, Dorogma, Valk, Alsóábrány, Szeged, Ároktő, Bábolna stb. –, melyek nem voltak egészen elpusztulva, ez a mentesség nem terjedt ki.9

A vármegyei nyilvántartás szerint Bába a XVIII. század elején tehát nem volt teljesen néptelen. A kép azonban ennél valamivel árnyaltabb. Az 1698-as dicalis összeírás szerint Felső- és Alsóbábát összesen kilenc adózó lakta, akik közül egy elszökött.10

Az 1701-es conscriptió Alsó- és Felsőbábát külön tünteti fel. Előbbit 5 adózóval és egy bíróval, utóbbit 9 adózóval szerepeltetve.11

A vármegye nemesi közgyűlésének jegyzőkönyvi bejegyzése szerint 1708-ban a „a felsőbábai bitang parasztság hamar eloszolván, adó hátralékban maradt”.12 Egy 1711-es bejegyzés Felsőbábát teljesen elpusztult településnek tekinti, ami megerősíti a felsőbábaiak adóterhek elöli 1708-as menekülését.13 1715. évi országos összeírás „mindkét Bába” néven 12 adózót sorol fel.14 1716-ból 15, 1718-ból 14 adót fizető úrbéres nevét ismerjük.15 Ha az összeírásokban szereplő személyek nevét összevetjük, akkor látható, hogy az 1701-es conscriptióban szereplő felsőbábaiak java tényleg elhagyta Bábát, de vannak olyanok is (Vályi, Oláh), akik „átköltöztek” Alsóbábára, vagy csak egyszerűen 1715-től az azzal kapcsolatos összeírásokban van feltüntetve a nevük. A nevek vizsgálata arra is fényt derít, hogy vannak családok (Oláh, Szabó, Tóth és Vályi), akik 1698-tól, illetve 1701-től folyamatosan lakták Bábát egészen a XVIII. század végéig. A nevek alapján úgy tűnik, két nagyobb hullámban érkeztek új telepesek a faluba. Először az 1710-es évek, utóbb az 1720-as évek közepén.16

Az 1715-ös országos összeírás Bábára
vonatkozó megjegyzései
(B.-A.-Z. M. Lt. IV. A. 501/b. III. I. 128/1/2. 28. fol.)

Egy 1728. május 4-én kelt összeírás szerint a Miskolci járásban 3 város és 28 falu mellett 27 település – köztük külön feltüntetve Bába és Alsóbába – volt puszta.17 Ezt az adatot alapul véve Bábát és Alsóbábát a járás azon 14 települése közé sorolták, amelyek az 1730–1740-es években népesültek be.18 Ez azonban a Bábára vonatkozó dicális összeírások adatai szerint, s az azokban szereplő jobbágynevek összevetését elvégezve nem állja meg a helyét. A település – legalább is annak alsóbábai részeit – a XVIII. században folyamatosan lakták, az nem vált pusztává. Az 1710-es és az 1720-as évek közepén is érkeztek betelepülők a faluba. A 1730-as években újabb nagyobb arányú betelepülésre kerülhetett sor. Az 1746-os canonica visitatió szerint 460-an lakták a községet.19 A lakosok között számos ruszin és szlovák (összesen 99) betelepülővel, de magyar – döntően református – többséggel.20

A dicalis összeírások adatai ebből az időszakból, 1725–1742 között hét évből maradtak ránk. Ezek azonban csak az úrbéres adózókat tüntetik fel, a tényleges lélekszámnál jóval kevesebb lakost jeleznek nekünk. (Kimaradtak belőlük a nemesek, a majorsági zsellérek, a napszámosok, a libertinusok stb.)

Az említett dicalis összeírásokban szereplő bábai adózók száma a következő: 12 (1725), 10 (1726), 9 (1727), 9 (1730), 7 (1733), 10 (1735) és 9 (1742).21

A II. József-féle, 1787-es népszámlálásig két adatból következtethetünk Bába XVIII. század második felének népességszámára, de ezek sem pontosak. Az 1768-as egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint 292-en lakták a falut.22 Az 1771-es urbáriumban 45 úrbéres jobbágy és zsellér sze-repel.23 E szerint a falut kb. 270 úrbéres népesség lakta, a nem úrbéres jogállásúak számát azonban nem ismerjük, de számuk – különösen a majorsági zselléreknek köszönhetően – tekintélyes lehetett. Ezt igazolják a II. József nevéhez kötődő, első magyarországi népszámlálás adatai. E sze-rint 1787-ben Bábát 603-an lakták, melynek kevesebb, mint 40 %-a volt úrbéres jobbágy.24

Mindezek alapján elmondhatjuk, hogy Bába lakossága az 1730-as évektől lassan, de fokozatosan gyarapodott. Demográfiai robbanásról azonban nem beszélhetünk. Ez a korszak még nem a „demográfiai átmenet” ideje, az országban továbbra is nagyon jelentős maradt a népességcsökkentő tényezők szerepe. A pestis visszaszorulóban volt, helyette azonban bőven maradt egyéb ragályos betegség. Ezek közül a legjelentősebb a kiütéses tífusz, a skarlát, a sokféle nemi betegség és a tüdővész volt. A járványokhoz szorosan kapcsolódó éhínség is gyakran szedte áldozatait, s csökkentette a népesség számát. Az egymás után következő rossz termő évek újra és újra nehéz helyzet elé állították a falvak népét. Ilyen évek voltak a XVIII. században: 1718-ban, 1785–86-ban és 1790–95-ben. A járványos betegségek elleni tervszerű védekezés elemei az országban csak a XVIII–XIX. század fordulóján jelentek meg. A népességnövekedést ekkor még jórészt beköltözések, betelepítések okozták.25

II. József-féle népszámlálásától napjainkig

Magyarországon először II. József rendelt el népszámlálást 1784. július 16-án, amely kiterjedt a lakosság egészére; az ország minden rendű és rangú lakosát összeírták, beleértve a nemességet is. Ettől az időtől kezdődően az országos népszámlálások rendszeresebbé váltak, és 1869-től kezdve – általában 10 évenként – mind a mai napig végrehajtják azokat. A II. József-féle népszámlálás során elsődlegesen katonai szempontok érvényesültek, burkolt célja a besorozható újoncok számának felmérése volt. Az összeírást 1784 és 1787 között a közigazgatási hatóságok a katonaság segítségével hajtották végre.

A conscriptio szerint Bábán 92 házban, 120 háztartásban 603-an éltek. A férfiak száma 319, míg a nőké 284 volt. A házas férfiak 116-an, a nőtlenek 203-an voltak.26

II. József elrendelte, hogy a helyi hatóságok folyamatosan vezessék anépesség-nyilvántartást, de rendeletét az 1790/91-es országgyűlés érvénytelenítette. Az 1802-es országgyűlés után a népesség-összeírások csak a nem nemesekre terjedtek ki, de a törvényhatóságok és egyházak sokszor ezeket a nyilvántartásokat is hiányosan hajtották végre. Bába nemtelen lakosainak összeírása 1810 és 1831 között 15 évből maradt ránk.27

Hejőbába nemtelen lakosai a XIX. század első felében

Az 1828-as országos összeírás szerint csupán 58 adózó paraszt családfője volt a településnek, míg a községet összesen 780-an lakták.28 Ezek az összeírások hozzávetőlegesen alkalmasak arra, hogy belőlük a település 1800-as évek első évtizedeinek lakosságszámára következtessünk.

Fényes Elek egyházi forrásokra hivatkozva 1837-ben 898 főben, 1851-ben 856 főben adta meg Bába lélekszámát.29 Egy 1850-es összeírás szerint 749-en, míg az 1857-es országos népesség-összeírás szerint 771-en éltek a faluban.30

Az adatokból látható, hogy folyamatos, egyenletes népességnövekedésről nem beszélhetünk. A hullámzó gyarapodás a természetes szaporodás eredménye volt. Jelentősebb bevándorlásról a XIX. században már nem tudunk. Az állami és földesúri telepítések időszaka II. József halálával lezárult. A lassú növekedés vagy inkább stagnálás oka a nagy csecsemő- és gyermekhalandósággal, a közegészségügy elmaradottságával, az egészségtelen életkörülményekkel, a szülők tudatlanságával magyarázható. (1000 csecsemő közül 288 nem érte meg az egyéves kort. Három éves kora előtt meghalt további 135 gyerek, a tízéves kort pedig a gyerekek fele nem érte meg, ezerből csupán 471. A várható élettartam az 1840-es években 24 év volt.)31

Jelentős népességcsökkenést eredményeztek a különböző eredetű járványos megbetegedések (kolera, himlő, tífusz, gümőkor, vérhas stb.). Az egyik legpusztítóbb járvány az 1831-es kolerajárvány volt. Az ázsiai eredetű betegség a kereskedelmi kapcsolatok révén kontinentális úton került Európába. A húszas években még csak lassan terjedő kolera 1830 őszén érte el Moszkvát, s a lengyel-orosz háború segítette elő betörését Lengyelországba, majd Galíciába. Innen terjedt át Magyarországra. A járvány pusztításának következménye – más okok mellett – az 1831-es úgynevezett kolera felkelés, amely öt északkeleti vármegyében robbant ki.

Bábán 1831 júliusában ütötte fel a fejét a kolera. Július 26-ig 24-en haltak meg a faluban a betegség miatt. Augusztus 13-ig további 8 halálos áldozatot követelt a járvány. A megbetegedettek ennél jóval többen voltak. A betegség nemcsak bábaiakat vitt el, hanem Bábán dolgozó kepéseket is. Egy rudabányai és egy kánói áldozata is volt a kolerának.32 Az emberek rettegtek a járványtól, ha tehették, bezárkóztak, s eltitkolták betegségüket. Csak ha felgyógyultak, mondták meg, hogy rosszul voltak. Jellemző eset, hogy nemes Lőchey Imre egy taxását sem a helyi bírák, sem a főszolgabíró rendelésére nem engedte sírt ásni, annyira félt a betegségtől. Egy másik taxásának, Székely Istvánnak augusztus 13-án azt tiltotta meg, hogy pénzért gondozza a kolerás betegeket. Természetesen a királyi rendelkezések értemében a szolgabíró panaszt tett Lőchey ellen a vármegyénél.33 Kisebb kolerajárványok később is szedték áldozataikat a faluban, így 1849-ben, 1855-ben és 1873-ban.

Nem segítette a népesség gyarapodását a XIX. században még mindig gyakran fellépő éhínség sem, például az 1863-as nagy aszályos évben.34

Az 1869/70-től kezdődően általában tízévenként tartott népszámlálási adatok pontosan megmutatják nekünk Bába mindenkori lakosságszámát.

Hejőbába népességszáma a XVIII. század végétől napjainkig

A közegészségügyi állapotok és életkörülmények viszonylagos javulása csak a XIX. század második felében következett be. Ekkorra már csökkent a csecsemőhalandóság, a járványokat kezdték visszaszorítani, az életkor meghosszabbodott, ami a változatosan magas természetes szaporodás mellett már lassú népességnövekedést tett lehetővé. Ezt azonban visszafogta a XIX–XX. század fordulóján egyre gyakoribbá váló kivándorlás. Ennek okai a gazdasági élet ellentmondásaiban, politikai és propaganda okokban keresendő. Egy-egy család évről-évre Bábán is úgy gondolta, hogy a messzi, távoli Amerikában jobb sora lesz. 1905 végén például egyszerre 10 fő kötött a faluból kivándorlási szerződést.35

Lassú, folyamatos növekedés a XIX. század végén, illetve az 1920-as évektől figyelhető meg. Ez utóbbi összefüggésben van a Nagyatádi-féle földbirtok- és házhelyrendezéssel. Közel 70 család jutott ekkor házhelyhez és telepedett le a községben.36 Ezt követően az 1960-as évekig folyamatos volt a népességszám növekedés Bábán. Ebben szerepe volt az 1945-ös földosztásnak és a még mindig magas természetes szaporodásnak. Ekkor még nem volt ritka a 8–9 gyermekes kisgazda család a településen. Az egyke ugyanakkor sohasem volt jellemző Bábára.37 A bábaiak ezekben az évtizedekben, kisebb számban hagyták el szülőfalujukat. A községben járt református teológus hallgatók 1932-es feljegyzései szerint, a bábaiak szerették a falujukat, és nem költöztek el Bábáról. „Jobban szeretem a falut, mert itt könnyebb megélni. A föld meghozza az évi szükségletet, és így otthon, ami a háztartáshoz szükséges, előteremthető. Viszont a városban mindent pénzért kell venni. Könynyű azonban a városiaknak, bent ülnek a hivatalban, kapják a jó fizetést, aztán elmennek nyaralni, semmi gondjuk a világon.” – közölték a helybeliek a teológushallgatókkal.38 A tendencia az 1960–1970-es évektől megfordult. 1980-ban mindössze 38 fővel éltek többen a községben, mint 1960-ban. Csökkent az élveszületések száma, és egyre többen hagyták el a falut, költöztek a nagyobb településekre és városokba, többek közt Miskolcra. A migrációban nincs kiugró év, de az a Kádár-kor-szak második felében felerősödött, ami az alacsony természetes szaporodás mellett tragikusan érintette Hejőbába lakosságszámának alakulását. 1979-től már nem természetes szaporodásról, hanem fogyásról beszélhetünk. Ettől kezdve erőteljesen növekedett a halálozások száma, míg az élve születéseké csökkent. Tudnunk kell azonban, hogy a kedvezőtlen mutatóknak döntő részben az az oka, hogy a Pszichiátriai Otthon közel 400 lakója is állandó hejőbábai lakos, s náluk magasabb a halálozási szám. A község népességmaximumát 2000-ben érte el, de ez nem ellensúlyozza a kedvezőtlen demográfiai folyamatokat. A hagyományos paraszti életforma lassú felbomlása, a falu társadalmának foglalkozás szerinti átrendeződése, az elmúlt fél évszázadban a vallásos életnek az erőteljes háttérbe szorítása is hozzájárult a nagyobb növekedés elmaradásához. Némi reményre az 1980-től folytatódó lassú gyarapodás adhat okot, de hogy ez mennyire válik tartóssá és folyamatossá, ma még nem tudjuk.

(A népmozgalom főbb adatai Hejőbábán a XX. században című táblázatot lásd a következő oldalon.)

Anyanyelvi szempontból a település a XVIII. századtól tisztán magyar falunak tekinthető. 1880-ban a népszámláláskor a 668 magyar lakos mellett 3 szlovák és 24 egyéb anyanyelvű lakost találtak. 1890-ben 2 német és 2 egyéb, 1900-ban 2 szlovák, 1910-ben is 2 szlovák, 1920-ban 1 német, 1930-ban szintén 1 német, 1941-ben 6 szlovák, 1 német, 60 cigány és 12 egyéb anyanyelvű lakosa volt a községnek. 1949-ben 1 szlovák, 7 cigány és 1 egyéb, míg 1960-ban 1 szlovák, 1 német és 1 egyéb anyanyelvű lakosa volt Hejőbábának. Az 1990-es népszámlálás szerint a községben a magyar anyanyelvű többség mellett 2 román, 2 német és 240 cigány bábai lakos élt.39 A településen ma az egyedüli etnikai kisebbség a cigányság. A faluban először 1757-ben találkoztunk cigány lakossal. Az akkori összeírás szerint Gombos István, Poczok Mátyás és egy bizonyos Bogdányi nevű cigány élt a faluban.40

A népmozgalom főbb adatai Hejőbábán a XX. században41

1759-ben már csak Gombos Istvánt és Poczok Mátyást említik a források.42 1837ben egy összeírás 9 családfőt tüntet fel a településen.43 1941-ben a népszámlálás során 60-an vallották magukat cigánynak, míg 1990-ben 240-en (a népesség 13 %-a).44 A valóságban a számuk már akkor több volt. Egy 1992-es cigány összeírás és tudományos vizsgálat Hejőbábán a lakosság 16,7 %-ában jelölte meg a cigány származásúak arányát. Ez 301 fős népességet jelentett.45 Napjainkban a település 18 %-a tartozik a cigányság közé.

Vallási megoszlás szempontjából Bábát a XIX. század végéig döntő többségben reformátusok, a XX. század elejétől napjainkig a római katolikusok lakták. Az egyéb felekezethez tartozók száma és aránya igazából soha nem volt jelentős.

Hejőbába lakosságának felekezeti megoszlása a XVIII–XX. században (%)46

A népesség korcsoportok szerinti megoszlásában az utóbbi évtizedekben kedvezőtlen változás ment végbe. 1930-ban a 60 év feletti lakosság a népességnek 9,9 %-át tette ki. Ez az arány 1990-re 22,2 %-ra nőtt, ugyanakkor a társadalom szempontjából oly fontos 0–14 éves korú lakosság aránya 34,1 %-ról 19 %-ra esett vissza. Hejőbába népessége a XX. század végére egyre jobban elöregedett. Kedvezőtlen változások figyelhetők meg az aktív- és inaktív keresők számában és arányában is. Az eltartottak és inaktív keresők számának és arányának növekedése új, megoldandó problémát vet fel a településen a XXI. század elején.

Valamivel kedvezőbb a helyzet a lakosság legmagasabb iskolai végzettségét vizsgálva. A 7 évesnél idősebb népesség egyre magasabb iskolai végzettséggel rendelkezik, de a felsőfokú végzettséggel rendelkezők száma még 1990-ben is roppant alacsony volt. Az összlakosságnak csak 1,8 %-a rendelkezett főiskolai vagy egyetemi diplomával. A község értelmiségi rétege a XX. század végén kisszámú volt.47

Az utóbbi évtizedek Hejőbába népességére vonatkozó adatait a következő táblázatok szemléltetik.

Hejőbába népsűrűsége

Nemek megoszlása Hejőbábán

A népesség kormegoszlása Hejőbábán

Aktív- és inaktív keresők és eltartottak Hejőbábán

A 7 évesnél idősebb népesség legmagasabb iskolai végzettsége Hejőbábán

A település törzsökös családjai

Minden embernek van neve, manapság kettő vagy több is. A családnevet elődeitől örökli, a keresztnevet szüleitől, esetleg a keresztszülőktől kapja. Egyesek még egy vagy több ragadványnévvel is rendelkeznek, amelyet rendszerint a hasonló nevűektől való megkülönböztetésül az a közösség ruház rá – engedélye és megkérdezése nélkül –, amelyben él.

Kezdetben mindenkinek csak egy neve volt. Az egynevűséget a XV. század végétől követte a kétnevűség. Először csak a felsőbb társadalmi osztályok, majd a XV. század végétől a városi polgárság és a jobbágyság kezdett családnevet használni. A XVI. század végén már csaknem mindenkinek volt családneve. A kételemű névadás fejlődésével (vezeték- és keresztnév) egyidejűleg jelentek meg az öröklődő családnevek. Az egyes családnév-típusok létrejöttének társadalmi háttere van. Az adószedők dézsma- és dica-jegyzékeikbe, a földesúri inventáriumokba (jegyzékek, leltárak) sokszor nemcsak a jobbágyok száma, hanem a teljes neve is bekerült. A nevek írásos rögzítése egyúttal a családnevek megmerevedését is jelentette. Bába esetében a családnevek megváltoztatására ezután is találunk ugyan példát, de ezek száma elenyésző.

A vizsgált névanyag nem tekinthető folyamatában teljesnek, mert hiányoznak az adózásra nem kötelezett családok nevei, máskor maguk a rendelkezésre álló források is csak töredékesen maradtak fenn, nem közölve a teljes adózó népességet. Sokszor – tényleges összeírások hiánya miatt – csak elszórt adatokból tudtuk a neveket azonosítani, ami folyamatában nem mutatja be az egyes családok elvándorlását, bábai jelenlétét, de egyes nagyobb időintervallumokra nézve jelzi nekünk a törzsökös családokat, illetve az újonnan betelepedetteket.

Bába XVI. századi történetéből már ismerünk helyi családneveket, de azok elenyésző száma, illetve a sorozatos pusztává válás vizsgálatukat nem teszi szükségessé. A falu a XVII–XVIII. század fordulóján és a következő évtizedekben teljesen új népességgel települt be.

A XVIII. századból már rendelkezünk olyan forrásokkal, amelyekből megállapíthatjuk a község törzsökös családjait, illetve az újonnan betelepedetteket egy-egy tágabb történelmi korszakban.

1698–1742 között 11 évből ismerjük a település dicalis összeírását, amelyek az adózásra kötelezett nemtelen lakosokra vonatkoznak. 1715ből az országos népesség összeírás adatait, 1771-ből a falu urbáriumát, 1828-ból az országos összeírásnak a falu adózóit feltüntető névsorát használtuk fel. Az 1845-ös és az 1849-es adatok lelőhelye a falu nemesi összeírása. Ez utóbbiban az 1848-as jobbágyfelszabadítás révén a település földhöz jutott volt úrbéres népessége is szerepel.48

Az alábbi táblázat a fentebb felsorolt forrásokban található családok számát mutatja. A táblázatban időnként a népességszámnál számolt családok számánál kevesebb család van feltüntetve. Ennek oka, hogy néhol azonosíthatatlanok vagy hiányosak voltak a névszerinti felsorolások. Így csak a biztosan azonosítható neveket tüntettük fel. A különböző névalakban előforduló, de szerintünk ugyanazon családok nevét egy rubrikában szerepeltettük. A táblázatból kivehetők a falu törzsökös családjai, s hogy egy-egy família körülbelül mikor telepedhetett le a községben. Az egyes családok nemes voltára az 1845-ös nemesi összeírás az irányadó. Egyedül a Nagy családnak volt nemesi- és paraszti ága. A Kóródi családról pedig azt kell tudni, hogy az 1798-ban szerzett nemességet.49

A település bizonyíthatóan legrégibb nem nemes családjai, akik már a XVII. század végén Bábán éltek: a Tóth, a Szabó, a Varga és a Nagy família. Voltak hosszú időn keresztül a település életében folyamatosan jelen lévő famíliák – Vályi, Oláh, Német –, akik idővel kihaltak, vagy máshová költöztek. A község régebbi családjai közé tartoznak még a következő családok: Biczó, Kiss, Kóródi, Frósi, Szendrei. Ezen családok ősei 1715–1730 között telepedtek meg Bábán.

Hejőbába törzsökös családjai a XVIII. századi megtelepedés után az összeírások tükrében

A=1698 B=1701 C=1715 D=1716 E=1718 F=1725 G=1726 H=1727
I=1730 J=1733 K=1735 L=1742 M=1771 N=1828 O=1845 P=1849

A felsorolt nevek legtöbbször a család egykori lakóhelyére, származására, foglalkozására, mesterségére utalnak. A család származására emlékeztetnek a népnévi eredetű vezetéknevek is. A nemzetiségre utaló nevek némelyike azonban eredetileg ragadványnév volt. Gyakori családnévtípus még a ragadványnév, az apa nevéből lett vezetéknév „i” és „fi” képzővel vagy anélkül. Előfordulnak azonosíthatatlan eredetű családnevek is az összeírásokban.50

A falu történelmi névállományának részét képezi a keresztnevek használata. 1698-tól 1849-ig az összeírásokban összesen 240 bábai különböző férfi keresztnevét leltük fel és vizsgáltuk meg, akik 27 féle keresztnév valamelyikét viselték. A 150 év adatainak elemzésénél megpróbáltuk elkerülni, hogy egy személy keresztneve adalékként többször is felvételre kerüljön, ezért az azonos nevűek keresztneveit csak akkor vettük számításba, ha közöttük legalább egy emberöltő távlatával számolhatunk.

A fellelt keresztnevek sorrendje a következő: 1. János (56), 2. István (39), 3. András (30), 4. Mihály (29), 5. György (18), 6. Ferenc (13), 7. József (11), 8. Pál (7), 9. Péter (5), 10. Márton, László, Sándor és Zsigmond (3), 11. Károly, Gábor, Gáspár és Sámuel (2). Egyszer fordul elő az Imre, Adalbert, Ádám, Bertalan, Antal, Lajos, Ágoston, Alajos, Bálint és Manó név.51

A ritkán előforduló keresztnevekkel általában a nemes családok tagjainál találkozunk.

Képeslap a községről 2002-ben

Lábjegyzetek:

1. Györffy, 1963. 748.
2. Uo. 753.
3. B.-A.-Z. M. Lt. XXXII. 7. Borsod vm. XVI–XVII. századi dica-jegyzékei mikrofilmen.
4. Honvári, 1997. 84.
5. Uo. 82.
6. Lásd a Birtoklástörténet c. fejezetnél.
7. Uo.
8. Veress, 1984. 27–28.
9. Tóth, 1997. 19. Benne forrásközlésként Borovszky: Borsod vm. története 1711 után.
10. B.-A.-Z. M. Lt. IV. A. 501/b. III. I. 498/1698.
11. Uo. III. I. 504/1701.
12. Uo. XV. 17. Bába 126. fol.
13. Uo. 127. fol.
14. Uo. IV. A. 501/b. III. I. 128/1/2/1715. Az 1720. évi országos összeírás Bábát nem említi.
15. Uo. III. I. 523/1716. ill. III. I. 526/1718.
16. Lásd a 104–106. oldalon.
17. Tóth, 1997. 19. Benne forrásközlés: Borovszky: Borsod vm. története 1711 után.
18. Veress, 1984. 31–32.
19. E. É. Lt. r. sz. 3412. can. vis. 1746. 175–177. fol.
20. Veress, 1984. 33.
21. B.-A.-Z. M. Lt. IV. A. 501/b. III. I. 540/1725., 545/1726., 550/1727., 580/1730., 591/a/1733., 601/1735. és 680/1742.
22. Kovács, 1998. 151.
23. B.-A.-Z. M. Lt. IV. A. 501/b. XXII. I. 247/1771.
24. Danyi–Dávid, 1960. 42–43.
25. Honvári, 1997. 164.
26. Danyi–Dávid, 1960. 42–43.
27. B.-A.-Z.-M. Lt. IV. A. 501/i. Miskolci járás nemtelen lakosainak összeírása közt Bába.
28. Uo. XXXII. 7. 439. d. (B54.875). Az 1828-as országos összeírás Bábára vonatkozó adatai.
29. Fényes, 1837. 100. ill. Fényes, 1851. I. köt. 60.
30. Magyarország községeinek és városainak népessége az 1850., 1857. és 1870. években, 1984. 85.
31. Gergely, 1998. 58.
32. B.-A.-Z.-M. Lt. IV. A. 504. Bábára vonatkozó colerális akták.
33. Uo. 1614. és 1080. sz. irat.
34. B.-A.-Z. M. Lt. IV. B. 818. 1761. és 2272/1889.
35. Deák, 1965. 158.
36. B.-A.-Z. M. Lt. VII. 10. Hejőbába földbirtokrendezési ügye 1929-ből.
37. Tóth, 1937. SRKA. At. 715.
38. Fodor, 1932. SRKA. At. 2542.
39. Turkovics, 1996. 156.
40. Bodgál, 1961. MNM. EA. 6806.
41. A népmozgalom főbb adatai községenként 1901–1969, 1968. ill. B.-A.-Z. m. évenkénti statisztikaiévkönyveinek adatai.
42. Bodgál, 1961. MNM. EA. 6817.
43. Bodgál, 1961. MNM. EA. 6818.
44. Turkovics, 1996. 156.
45. Kertesi–Kézdi, 1998. 345.
46. EÉ. Lt. r. sz. 3412. 175–177. fol., Kovács, 1998. 151., Barsi, 1991. 36–37., Fényes, 1837.100., Fényes, 1851. I. köt. 60. ill. Magyarország helységnévtára, 1892. ill. Az 1930. évi népszámlálás,1932. 208–209. ill. Az 1941. évi népszámlálás. Demográfiai adatok, 1976. 197.
47. Az 1990. évi népszámlálás. 7. B.-A.-Z. m. adatai, 1992. 390.
48. B.-A.-Z.-M. Lt. IV. A. 501/b. III. I. 498/1698., 504/1701., 128/1/2/1715., 523/1716.,526/1718., 540/1725., 545/1726., 550/1727., 580/1730., 591/a/1733., 601/1735.,680/1742. ill. XXII. I. 247/1771. ill. XXXII. 7. 439. d. 1828-as országos összeírás. ill. IV. A.501/j. 1. d. Bába nemesség-összeírásai 1845 és 1849-ből.
49. B.-A.-Z.-M. Lt. IV. A. 501/e. 1535/1799.
51. Lásd a 46. lábjegyzet jelzéseit.