XV. A református egyház története

A gyülekezet és lelkészei

A XVI. század lakóinak megrázó élménye volt a török hadakkal való találkozás, amely elsősorban vagyon és létbiztonság tekintetében jelentett a korábbihoz képest mélyreható változást. A másik nagy élmény az isteni hatalom addig megszokott szabályainak, dogmáinak új formában való jelentkezése, a reformáció terjedése volt. Bába lakossága a XVI. század végén tért át a kálvinista tanok gyakorlására, melynek elterjedésében a birtokos uraknak döntő szerepük volt. A XVII. században erős református közössége lehetett a településnek, de az a török fenyegetés és a török kiűzéséhez kapcsolódó ún. visszafoglaló háborúk idejében a településhez hasonlóan hanyatlásnak indult.1

A gyülekezet Nemesbikk filiája volt. Az 1663 februárjában lezajlott egyházlátogatás rögzítette a bábaiak által a nemesbikki pap, Vályi László számára adandó kötelezettségeket. „Minden ágytól egy szapu búza, egy szapu tavasz. Két köböl búzavetés, amint magoknak szántanak. Funebris conciotól 50 dénár. Ha csak énekel, 12 dénár. Ha nemes ember, 1 forint. Keresztelésből egy tyúk, kenyér. Két ember ad egy szekér fát. Özvegyasszony három sing vászon.”2

A bábai reformátusok ekkor a volt katolikus templomot használták. 1696-ban a templom romjai még látszottak.3

A reformáció kezdeti bábai történetéhez kapcsolódik, hogy valószínűleg a településről származott az a Bábai Máté, aki 1535-ben a krakkói egyetemen tanult, s a protestanizmus első hazai „bajnokai” közt tartották számon.4

1760-ból, egy a vármegye által lefolytatott vizsgálatból tudjuk, hogy a XVI–XVII. századi veszedelmes időkben a kálvinisták a templomhoz tartozó harangot mindig elrejtették. A falu hat legöregebb lakóját kérdezték ki, akiknek tanúvallomásaiból kiderült, hogy vagy Ónodon vagy Nemesbikken, illetve az erdőben rejtették el a harangot. A kuruc világban legutoljára Vályi János, illetve Biczó Jakab és István dugta el. Bay Sándorral kapcsolatban ugyanezt megerősíteni nem tudták, de nem is cáfolták. Az egyik tanú szerint a harang Ónodban ott égett. Mások szerint visszakerült az eklézsiához.5 Ez a kis adalék köztörténeti szempontból is fontos. Rávilágít arra, hogy a települések pusztulása nem következett be olyan hírtelen, ahogy azt gondolnánk. Egy harangot leszerelni, biztonságos helyre szállítani nem ment egyik percről a másikra. Ha ezt meg tudták oldani, akkor valószínűleg a lakosoknak is volt arra módjuk, hogy biztonságba helyezzék magukat és fontosabb vagyontárgyaikat, ami a település teljes pusztává vállása ellen szól. Igaz volt ez Bábára is.6

1693-ban a hagyomány szerint I. Lipót király három nyomásban 15 köblös földet adott a bábai reformátusoknak, akik új templomukat ezen a területen építették fel.7 Az 1700-ban, a Telekessi István egri püspök idejében végrehajtott templomösszeírás azt jegyezte fel, hogy „mindkét Bábán pusztán templomromok állnak”.8 Valószínűleg ez azonban elírás. Egyetlen egy forrás – se korábbról, se a későbbi időkből – nem említ két templomot Bábán. Alsó- és Felsőbába – mint korábban láttuk – nem alkotott külön politikai egységet. Nem két önálló falut takart a megkülönböztetésül használt Alsó- és Felső előnév, hanem a község két területére ragadtak rá ezek az előnevek.

A települést benépesítő lakosság nagyobb része magyar anyanyelvű és református vallású volt. Az 1746-os katolikus egyházlátogatási jegyzőkönyvből tudjuk, hogy az akkori református templomot 1712-ben Dőry Zsófia építtette, nem kiégett téglából (vályogból). Hozzátartozott egy fa harangtorony, amelyben egy 60 fontos harang volt elhelyezve.9

Az 1757-es ránk maradt református egyházlátogatási jegyzőkönyv a templomot Platthy uram részén említi, s a harangot csak 50 fontosnak tünteti fel.10

Az egyház 1737-ig Nemesbikk filiája volt. Valószínűleg ekkor önállósította magát. A település lelkészeit is ettől az időtől ismerjük.11 Az anyaegyház alakulásának pontos idejét azonban nem tudjuk. A fontosabb eseményeket csak 1750-től jegyezték le a gondnoki számadáskönyvbe. A számadásban ezt olvashatjuk: „Ezen bábai rfta szent eklézsiában Komjáti István prédikátorságának 14. esztendejében kezdettek f. jegyeztetni mind a percipiálandó, mind az erogálandó dolgok és költségek mostani esperes Tiszt. T. Őri Pál uram itt való visitációjának alkalmatosságát lőtt informáci-ójából.”12

Ebben az időben a bábai eklézsia már rendszeresen adakozott az adományt gyűjtő legátusoknak, a pataki, szigeti, losonci, kecskeméti, debreceni iskoláknak és azon egyházaknak, amelyeknek küldöttei az egyházat megkeresték.13 1741-ben a falu református lakossága a miskolci református templom építését is támogatta.14

Komjáti István lelkész jelentésének részlete gróf
Eszterházy Károly egri püspök látogatásáról
1768-ból
(SRKL. A. XIII. 4052.)

1768. május 23-án neves személy látogatta meg a települést és annak egyházait. Gróf Eszterházy Károly egri püspök járt a faluban. Komjáti István akkori prédikátor jelentése szerint, megszemlélte a református templomot, dicsérte annak tisztaságát, meglátogatta a parókiát, megnézte a prédikátor könyveit. A bábai reformátusokról jó benyomásokat szerezve távozott hintóján.15

Az egyházközösség 1799-ig a Borsod-Gömör-Kishonti esperességhez tartozott, s csak az új felosztás után lett az Alsóborsodi Református egyházmegye része.16

Az egyházközség első ismert lelkipásztora 1737-ből Barkai György volt.17 1737-től 41 ismert református papja, segédlelkésze volt a telepü-lésnek.18

Bába református papjai

A lelkészek nagy többségéről nem sokat tudunk. Szathmári P. Györgyről annyi az ismeretünk, hogy bizonyos adóság fejében szőlőt kapott Rozgonyi Istvántól.19

Halászi József nem szerette a települést, ezért az esperes sem tudta elérni, hogy 1814-ben a faluban maradjon.20

Szoboszlai Andrásnak feslett erkölcsű felesége miatt voltak problémái a gyülekezettel. Feleségéről a következőket vetette papírra az eklézsia: „Ezen megjobbíthatatlan rossz életű asszony minek utána már mindent elpusztított, férjét koplaltatja, sokszor egész héten nincs kenyér a házában, s ő még is az útzákon fel s alá szaladozik részegen, szemtelenségére vetemedik, sőt a mit lophat el is lopja, ezért e tsúfságnak tárgyában van ki tétetve eklésiánk és parochiánk. A prédikátor unalomba és kedvetlenségbe kergetve, olyannyira, hogy le akar mondani, neveletlen gyerekei vannak...”.21 Szoboszlai András az őt ért megaláztatások miatt 1821-ben eltávozott a faluból.

A bábai református egyház pecsétje
(SRKL. R. A. IX. 4/3.)

Ónodból került Bábára Bodon István, aki 35 éves szolgálata alatt szellemileg és anyagilag is megerősítette a bábai református egyházat. Keményen fellépett a renitensek ellen, büntette a „csavargó beszédeket”, a „gyalázatos buzgótalanságot”. Felújította a templomot, erővel beszedte az egyházi kintlévőségeket, rendezte a stólafizetést, megoldotta az iskola fűtését, ellenőrizte az iskolamulasztást stb. Ő készítette el az egyház első pecsétnyomóját 1842-ben, rajta a következő felirattal: „Bábai H. Sz. Egyház pecsétje 1842”. A körirat és az évszám felett egy egymás felett két fiait vérével etető pelikán volt elhelyezve.22 Később a gyülekezet új pecsétnyomót készíttetett magának, aminek a lenyomata a sárospataki levéltárban fellelhető.23 A kemény intézkedéseket a gyülekezet jó szívvel vette, s azokban támogatta papját. 1842 áprilisában, amikor a hatóságok hamis vádakkal illették, egyöntetűen kiálltak mellette.24

1873-ban Bodon István meghalt, január l6-án temette el a gyülekezet. Utóda Kovács István, majd Édes Ábrahám, aki az eklézsia jegyzőkönyvébe a következőket jegyezte le: „Bodon István úr, aki pusztán az egyes hívek erszényére támaszkodhatással oly meglepő tapintattal s ügyességgel építette meg nemcsak a paplakot, hanem annak célszerűen berendezett melléképületeit is, hogy az utódnak semmi kivánni valója nem maradt. Bodon István úr, ki szellemi, erkölcsi tekintetben is a jól fegyelmezett gyülekezet vezetésében maradandó nyomokat hagyott hátra, ki pályáját emberül megfutotta, nemes harcát híven megharcolta.”25

Édes Ábrahám Sályba való távozása után Somody János lett a lelkipásztor, aki 44 évig volt az egyház lelkésze. Elődeihez hasonlóan hűséggel igyekezett az egyház javait gyarapítani. 1905 körül súlyos beteg lett, s innentől kezdve l5 évig legtöbbször egymást váltogató káplánok vezették az egyházközség ügyeit.26

A református egyház és a község neves lelkésze volt Szendrey László költő, lelkészíró. 1899. április 22-én született Hernádszentandráson. Írásait főként a Református Jövő, a miskoli Magyar Élet című lapok közölték. Művei: Versek (Sárospatak, 1920), Zálog (versek, Sárospatak, 1921), Ének a szélben (versek, Miskolc, 1940), Sártemplomtól a Hor-thy-harangig (Miskolc, 1940), Mátyás király a Hortobágyon (elbeszélések, Miskolc, 1941), A Tisza regénye (leírás, Miskolc, 1941) és A kanyargó Tisza mentén (leírás, Miskolc, 1942). 1955. augusztus 7-én halt meg Hejőbábán.27

Az első bábai lelkészi díjlevelet – mint fentebb láttuk – a hagyomány szerint I. Lipót magyar király alkotta meg 1693-ban, amikor három nyomásban 15 köblös földet adott a bábaiak lelkészének.28

Szendrey László
református tiszteletes
(Fotó: Kovács Jánosné tulajdona)

Az első hiteles díjlevelet 1757-ből ismerjük. Az 1746-os katolikus canonica visitatio a prédikátor elmondása alapján rögzítette fizetését, a következő megjegyzést fűzve hozzá: „alig hihető”. Ezért itt az 1757-es lelkészi jövedelmet közöljük, ami állt: „Minden ágytól 2 véka búza és 2 véka árpa. Ismét 20 poltura. Minden külön kenyeres gazdától egy csilye széna. Fát eddig minden két gazda adott 1 szekérrel, de az időhöz képest változtatták, és közönségesen igérték 12 szekérrel. Vetést tésznek 4 köböl őszit. A majorkodó asszonyok fél bért, a szegény özvegyek 3 sing vásznat. Halotti prédikációtól 24 poltra, esketéstől 3 máriás. Keresztelésből tyúk, kenyér és komapénz 1 poltra.”29

Ágoston István lelkész beiktatása 1960-ban
(Fotó: Kóródy Sándorné tulajdona)

Ágoston István lelkész és a református lakosok 1960-ban
(Fotó: Kóródy Sándorné tulajdona)

1789-ben „a szegénység és a szűk idők” miatt az eklézsia ezt a régi bért nem akarta kifizetni, és új díjlevelet készített. E szerint a lelkész jövedelme 26 köböl és 1 véka búza, 17 köböl és 2 véka árpa, 42 Ft 12 krajcár készpénz, 8 szekér fa, őszi vetés 3 szántásban négy köböl, amit az eklézsia végzett el, hasonlóan a tavaszi vetéshez.30

Lelkészi díjlevelek maradtak ránk a fentebb említett éveken kívül 1792-ből, 1802-ből, 1831-ből, 1884-ből, 1889-ből, 1900-ból és 1909-ből.31 1889-ig az volt a gyakorlat, hogy fizetésre nézve 4 osztályt állapítottak meg: a. földes, b. gyalog vagy zsellér, c. cseléd és d. özvegy. A fizetendő összeg vékás élet arányában lett rájuk kivetve. Ennek méltánytalanságát a presbitérium 1890-ben felismerte, és megpróbálta bevezetni a birtokarányos kulcsot, de kisebb gyülekezeti perpatvar után erről letett. A XIX. század végén erősödött a lelkész pénzbeli fizetése.32

1909-ben a református lelkész párbérváltság címén (búza, árpa és a korábbi készpénz illetmény összesítése révén) 673 korona 86 fillért, négy öl kemény tűzifa váltsága gyanánt 160 koronát, 31 kat. hold föld haszonélvezetét, keresztelésért 40 fillért kapott, temetésért imával 2 korona, ovációval 4 korona, prédikációval 6 korona, esketésért a templomban 2 korona, háznál 4 korona járt neki. Vidékiek és vegyes házasok ezeknek az összegeknek a kétszeresét fizették. A párbérváltságot és a faváltságot negyedévente előre fizették az egyház pénztárából.33

A lelkész és a gyülekezete között évszázadok alatt a legtöbb probléma a lelkészi fizetés körül mutatkozott. A hívek sokallták, a papok keveselték.

Dienes, 2001. b. 116. ill. E. É. Lt. r. sz. 3412. 175–177. fol. can. vis. 1746. Az 1746-os visitatio szerint a prédikátor jövedelme 20–20 köböl gabona és árpa, amiből hármat a tanítónak ad. Jegyzőkönyvi megjegyzés: „valószínű, hogy többje van.” A jegyzőkönyv még a következőket tartalmazza: „ősszel a prédikátor magjából 4 köblöt vetnek el, nem aratnak, nem hordják be a termést. Azt mondta, tavaszi vetést sem tesznek, ami alig hihető. 6 szekér fát kap, minden jobbágy ad egy szekér szénát, ami kb. 40 szekér. Keresztelésért 8 poltura, kenyér vagy tyúk. Esketés 3 máriás. Temetés 16 poltura. Jövedelme közepesen 80 RFt.”

1843–1844-ben a gyülekezet tagjai kérték az egyházmegyét, hogy ne kelljen ezüstpénzben fizetniük a lelkészi díjat, mivel anélkül is nagy teher nehezedik rájuk. Mindenki két véka árpát és két véka gabonát, 45 krajcárt fizetett évente, ezen felül művelték a pap 1/2 telkét, behordták termését.34

1859 májusában is a papi fizetés csökkentését kérték, mivel a tagosítás során a maradvány földekből a református pap és a tanító 44 hold első osztályú szántóföldet kapott.35 A kérést – a szántás, a földadó elengedését, a párbér felére szállítását – az egyházmegye elutasította, mondván, hogy a lelkész földje a kormány rendeletére egészíttetett ki egésztelekre. A hívek lecsendesítésére az esperest, a tanácsbírót és a nemesbikki lelkészt is Bábára küldték.36

1821-ben Szoboszlai András jelezte az egyházi hatóságoknak, hogy Bábán a lelkészi fizetésből nem lehet megélni.37

1865-ben a lelkész panaszolta, hogy a régi jövedelme több volt. (Időközben a földek utáni adót neki kellett viselnie, és sokba került a földjének műveléséhez kötődő cselédek felfogadása és az igavonó marhák tartása.)38

1896 februárjában a lelkész már egyenesen arra panaszkodott, hogy családja éhezik, nincs pénze ruhára, és gyermekeit nem tudja taníttatni kicsiny jövedelme miatt, ami az államsegély révén épp hogy elegendő.39

Hejőbábai lelkész 1909-es díjlevele
(SRKL. D. CXLIII. 82.616.)

A panaszos leveleket olvasva úgy tűnik, hogy mindkét félnek igaza volt. A bábai református eklézsia soha nem tartozott a népesebb egyházak közé. Átlagban 300–400 fős lélekszámú volt. Különösen az 1870es évektől figyelhető meg apadás a hívek számában.40 Így a terhek kevesek vállára nehezedtek, s az egyébként is szegény lakosok nehezen állták azokat. Újra és újra hátralékban voltak a lelkészi, a tanítói fizetéssel vagy az egyházadóval. A papok panaszai is érthetők, hisz kevés hívőtől kapták – azt is általában akadozva – illetményüket, ami összességében nem biztosított gondnélküli megélhetést a lelkésznek és családjának.41

Az egyházi adó és a párbér vagyonaránylagos (földbirtok nagyságának megfelelő) elosztását csak 1935-ben vezették be.42 Ez azt jelentette, hogy az összes egyházi terhek felét a Bay birtok viselte. (Az összes református birtok 1940-ben 683 kat. hold volt. Ebből 373 hold Bay Bertalané. 5 holdon felüli birtokos 20 volt, 268 kat. holdnyi területtel, 5 holdon aluli 18, összesen 42 kat. hold földdel. 51 református lakosnak csak háza vagy még az se volt.)43

Az eklézsia földjeiről először 1757-ből értesülünk. A földesurak a parókia számára három nyomásban adtak földet. Az egyik a „Tzitzekében” (Cicerke), a másik a Rakottyás forduló útjánál Bükk Lászlóné és Bükk Andrásné földjei között, míg a harmadik a bikki határ felé helyezkedett el. Ezeket a felsőbábaiak szántották.44 Ezek a földek 4–4 köblösek voltak.45 A szántóföldek területét 1859-ben, a tagosítások során növelték meg.46

1824-ből arról értesülünk, hogy az eklézsiának a korcsmából is származott jövedelme. A korcsmárosok lajstroma alapján sokan tartoztak a korcsmának.47 Valószínű, hogy az egyház anyagi helyzetének javítása céljából a Bay család engedte át a gyülekezetnek földesúri korcsmáltatási jogát. Hosszú ideig azonban ez nem tartott.

Az egyháznak bevétele volt az egyházi alapítványokból is, amelyek összesen mintegy 2000 korona törzstőkét tettek ki. Ezek az I. világháború utáni infláció és pénzcsere (1927: pengő) után tönkrementek.48

Időről-időre kisebb-nagyobb adományok gyarapították a legtöbbször elég sovány egyházi pénztárt.49 Kifejezett patrónusa a református egyháznak – a Bay családot leszámítva – soha nem volt. A nagyobb összegű természetbeni és pénzbeli adományok általában tőlük származtak.50 A lehetőségükhöz képest a gyülekezet tagjai is sokszor nyúltak a pénztárcájukba. A két világháború között az egyházmegyében a gyülekezet nagyságának arányában a legtöbb perselypénz Bábán gyűlt össze. Ez azonban nem jelentette azt, hogy az eklézsia lemondott volna az egyházadóról. Nagyobb vagyon híján a kiadásokat jórészt ebből voltak kénytelenek fedezni.51

A falu református közösségének ügyes-bajos dolgait az egyházi tanács (consistorium, presbitérium) intézte. E testület tagjait a falu közössége saját sorai közül választotta. A Tiszáninneni Egyházkerületben a presbitériumok 1735-ben alakultak meg. Az egyházközösség minden határozata közösségi döntés formájában született. Gyakoriak voltak a presbiteri-, fontos kérdésekben pedig az egyházközösségi közgyűlések, amelyeken minden lényeges kérdést megvitattak és szavazásra bocsátottak. A presbitérium készítette elő a lelkészválasztást, amit az egyháztagok ejtettek meg. A sokszor parázs vitát eredményező választás – kétharmados többség kellett hozzá – nem volt konfliktusmentes.

A református templom 1794-es építésekor a consistoriális személyek voltak: Bitzó György, öreg Kóródy Ferenc, Kóródy György, Tóth Mihály, Csörsz János, Molnár Mihály, Szabó János, Tóth Ferenc, György András, Bartus János, T. Szendrey István. Egyházfiak: ifj. Kóródy Ferenc és Frózsi Mihály.52

1883-ban presbiter volt: Kóródy József, Kóródy János, Kóródy László, id. Tóth Mihály, Tóth Pál, Csillag András, Frózsi János és id. Barna István.53

A presbitérium összetétele 1923-ban: Bay Bertalan főgondnok, G. Molnár János gondnok, Szabó Sándor, Budai Sándor, Tóth Ferenc, Sz. Molnár János, Barkó János, Molnár János, G. Tóth József és Csörsz János. A presbitérium a korábbi időszaknak megfelelően ekkor is 8 rendes és 2 póttagból állt, a lelkészen és a főgondnokon kívül.54

A presbitérium választotta meg – általában több évre – az egyházfit, a gondnokot (kurátort) és a főgondnokot. A gondnoki feladat sokszor népszerűtlen, hálátlan volt. Hatáskörébe tartozott a gazdasági élet szervezése, a határozatok végrehajtása és számos egyházkormányzati ügy elintézése. Ő gondoskodott az egyházi földek szántásáról, a lelkészi- és a tanítói díjak beszedéséről, az egyházi építkezések felügyeletéről stb. A tisztség az erkölcsi elismertség mellett nagy terhet rótt a megválasztottra. Munkájáért fizetséget nem kapott, de ha valamit nem jól csinált vagy az egyházi pénzekről nem tudott elszámolni, megrótták, az egyházi és vármegyei törvényhatóságok ügyét kivizsgálták.

A főgondnoki (főkurátori) tisztség általában a Bay családon belül „öröklődött”. A XIX. század első évtizedeiben Bay Ábrahám volt az egyház főkurátora, aki nagy patrónusa volt az egyháznak. Minden évben 40–50 Ft adományt tett Isten dicsőségére. Nagy szerepe volt az egyházi építkezések véghezvitelében. A rendtartásban, a fegyelmezésben a lelkipásztor mögött állt, a consistórium előtt megjelenni vonakodó bűnösöket sokszor ő, mint földesúr parancsolta elő. A nagy tekintélyű főgondnok, aki az állandóságot képviselte, 1827-ben halt meg, és végrendeletében 300 Ft-ot testált az eklézsiára. Miskolcra költöző özvegyének a gyülekezet 14 szekeret biztosított a költözéshez. Felesége, Ujj Zsuzsanna római katolikus volt, de a bábai református egyháznak férje halála után is küldte adományait.55

Bay Ábrahám halála után a főszolgabírót, Nagylónyai és Vásárosnaményi Lónyay Lászlót választották meg főkurátornak, aki Oszláron lakott. Távolléte és a gyakori lelkészváltozás miatt az egyházi élet hanyatlásnak indult. A fegyelem meglazult. 1837. szeptember 17-én a reggeli istentiszteleten például előfordult, hogy valaki rákiabált a prédikáló papra: „elég már, ne meséljen!”. A bekiabálót ugyan 3 Ft 30 krajcárra megbüntették, de korábban ilyen eset nem fordulhatott volna elő.56

Lónyay lászló 1852 elején lemondott a főgondnokságról. Utódául 1852-ben Bay Sándort választotta meg az eklézsia. Ő azt azonban nem fogadta el, és a gombfelvételkor nagy éljenzéssel Bay Bertalant kiáltották ki főgondnoknak. Az ő feladata volt a tűzvész okozta pusztítást eltüntetni a gyülekezet egyházi építményein. 1883-ban a zsinati törvénynek megfelelően általános tisztújítást tartottak az eklézsiában, amikor is újból Bay Bertalant, nyugalmazott alispánt választották meg főgondnokká, aki 1893. május 14-ei haláláig volt hivatalban. Jótéteményei miatt a gyülekezet emlékét jegyzőkönyvben rögzítette.57

Utódául fiát, Bay Barnabást választották meg, ő 1913. június 11-én, 70 éves korában halt meg. Őt fia, ifj. Bay Barnabás követte, aki azonban rövidesen elkerült a községből. 1918-ban Bábai Bay Bertalan huszárőrnagy töltötte be az elkövetkező évtizedekben az eklézsia e fontos tisztségét. (Egyetlen fia, Bay Sándor 18 éves korában, 1920-ban halt meg.)58

A presbitérium védte, felügyelte a közösség erkölcsi életét. Ez kiterjedt az egyháztagok magánéletére is. A Felső-Ma-gyarországi cikkek (1595) XV. fejezete pl. kimondta: a nyilvánvaló bűnösöket előbb meginteni, megdorgálni, ha ez sem használ, kiközösíteni kell, „mégpedig úgy, hogy nemcsak az élőknek, hanem a holtaknak mind maguknak, mind az ő nyomdokaikba lépő családjoknak teljesen megtiltassák mindennemű egyházi szolgálat, s tiltassák el még a köztemetőtől is…”59

A gyülekezet erkölcsi állapotáról a persbitériumi jegyzőkönyvek és a canonica visitatiók tudósítanak minket. A rendelkezésre álló forrásanyag eltérően érinti a témát.

Református egyházlátogatási jegyzőkönyv 1800-ból
(SRKL. R. D. VII. 6/2.)

1790-ben a lelkipásztor és a gyülekezet között kirobbant „lármás ügyet” kellett elsímítani az egyházmegye segítségével.60

1820-ban Cs. I. asszonyt intik meg „némely sidóval való rendetlen nyájaskodása miatt”. 1824-ben a kántálást tiltják el a sok botrány miatt. Ugyanekkor az eklézsia adósai is botrányt okoztak „sok egymásra való kiabálásokkal, mérges és sértő beszédekkel ellenmondásokkal és veszekedések között”, mert be akarták hajtani tőlük a kintlévő adósságot. Bartus János kurátor így panaszkodott: „jóra tzélzó törekvésében mások által kisebbítetik, mások pedig engedeltenek és szófogadatlanok”. 61

Az 1799-es egyházlátogatási jegyzőkönyv ezt jegyezte fel: „A közönséges istentisztelet gyakoroltatik szorgalmatosan, czégéres bűnbe élő gonosztevők nincsenek”. Az 1800. éviben ezt olvashatjuk: „Olly vakmerő embereket a Szent Eklézsia maga kebelében nem tapasztal, akik a Szent Gyülekezetet meg utálnák”.62 1804-ben ugyanakkor erről írnak: „valamely részeges botránkoztató, bűnökben esett személyekkel mitévő legyen az eklézsia?”. 63

Káromkodó legények, perpatvarkodó házasok, botrányos életű, parázna személyek az egész XIX. században gyakran jelentek meg a presbitérium előtt dorgálás végett.64

A legbotrányosabb esetre 1863. március 29-én került sor. Az új harang toronyba való felhúzását áldomás követte, ahol többen a kelleténél jobban a pohár fenekére néztek. Kiss János gondnokot – aki a parókiáról este hazafelé ment – M. J. és testvére M. A. szó nélkül megtámadta és fojtogatta. Gy. A. éjjeli őr a paplak udvarán okozott botrányt, mivel baltával össze akarta kaszabolni a presbitereket. F. I. és testvére F. A. a tanítót támadták meg, akit megráncigáltak. Az iskolamester védelmére siető törvénybírót a „földre taposták”. A bűnösöket utóbb megbüntették, de az erkölcsi kárt nehéz volt feledtetni.65

Az egyháztanács az elkövetett vétségek öt típusát különböztette meg.

1. A legenyhébb és leggyakoribb vétek volt a közmunkára kirendelés megtagadása. A kurátor feladata volt az erre való kirendelés. Az igaztalanul távol maradókra az egyháztanács pénzbírságot rótt ki.

2. Pénzbüntetéssel sújtották a sértegetést, a becsületsértést is. Ehhezkapcsolódott a megszégyenítő, de megbánást kiváltó büntetésként a megkövetés. A megkövetés teljes rehabilitációt jelentett, utána mindenki tiszta lappal indult.

3. Kiközösítették azokat, akik nem békültek ki egymással, akik hara-gosaik voltak a másiknak. Az úrvacsorától való eltiltás is kiközösítésnek volt tekinthető. Ez abban az időben súlyos erkölcsi megbélyegzést jelentett, és már egy káromkodásért is alkalmazhatták.

4. Eklézsia követéssel büntették a paráznaságot, ami azt jelentette,hogy az ünnepi gyülekezet előtt kellett nyilvánosan bűnt vallani, és magától az egyháztól bocsánatot kérni. Kialakult formaságok között, szertartásszerűen zajlott le vagy a templomban, vagy a parókián tartott egyháztanácsi közgyűlésen.

5. Súlyosabb ügyek-ben az egyházi és a világi bíráskodás összefonódott, összekapcsolódott.

Az eklézsia megtartandó törvényeit mindig felolvasták a templomban, s a gyülekezet tagjai újra és újra kötelezték magukat azok megtartására. A leggyakrabban alkalmazott büntetés Bábán az eklézsia követés volt. Az 1801-es canonica visitátióban ezt olvashatjuk: „Egyvalaki a Szent Gyülekezet társaságátúl, jó darab időtűl fogva magát elvonta, se ezen tselekedtének a keresztyénséggel éppen ellenkező volta hathatósan eleibe tetetszvén, a maga hibáját önként megismerte és a közönséges Isten tiszteletnek gyakorlására jövendőre nézve magát, mint okosan gondolható keresztyén ajánlotta a gyülekezet előtt”. 66

Szendrey László jelentése az iskolai
vallásoktatásról 1955-ben
(SRKL. R. A. IX. 4/3.)

A XX. században a gyülekezet tagjainak életét az egyház már nem felügyelte olyan szigorral, mit a korábbi századokban. A források szerint erre már nem is volt szükség. A bábai reformátusokról azt tartották, hogy erős felekezeti öntudattal rendelkeztek, a szektás hajlandóság azonban nem jellemezte őket, ellenben nagyfokú áldozatkészség, erkölcsös, művelt életvitel általános volt körükben. Az 1933. évi egyházmegyei belmissziós jelentés kiemelte, hogy az egyházmegye eklézsiái közül %-osan itt éltek a legtöbben az úrvacsorával, s az egyházmegye legvallásosabb, legtemplomszeretőbb gyülekezete a bábai volt, akik a helyi szegényekkel is törődtek. Mindenkor hangsúlyt fektettek a hívők vallási ismeretekkel való felvértezésére. A gyülekezet a papjával szemben is hasonló követelményeket állított fel. 1932-ben úgy tartották, hogy a csak prédikáló papok ideje lejárt, a lelkész mutasson példát munkájában, életvitelében.67 Ebben az időszakban még általános volt, hogy az emberek a templomból kijőve megbeszélték az élet nagy kérdéseit, politizáltak, esz-mét-véleményt cseréltek, figyeltek egymásra.68

A református egyháznak hosszabb-rövidebb ideig volt egyházi énekkara, confirmandus gyermek-, ifjúsági- és leányegylete.69

A református számadó könyvek 1764-től, 1801-től és 1861-től, a protocollumok 1795-ből, 1830-ból és 1874-ből, anyakönyvek 1737-től, a számadási napló 1790-től, a születési, halálozási és házassági anyakönyvek 1837-től, az áttérés, kitérés és konfirmáltak anyakönyve 1895-től van meg a református plébánián.70

A református egyház az 1948-ban bekövetkező államosításig a református iskola fenntartója volt. Más területen is évszázadokon át meghatározó szerepe volt az emberek mindennapi életében. A szocialista korszakban az egyház és állam egymáshoz való viszonya nagymértékben megváltozott, ami ezt megszüntette és károsan hatott az egyes hívők és egyházak egymás közti viszonyára.

A templom és a plébánia épülete

A XVI–XVII. században a bábai reformátusok a régi katolikus templomot használták.71 1700-ban annak azonban már csak romjai látszottak.72

A református gyülekezet 1693-ban kért és kapott templomhelyet, amelyen 1712/13-ban Dőry Zsófia segítségével építette fel sárvályogból templomát.73 A templom mellett Bay Sándor pusztatelkén, az ún. Czakó telken állt a gyülekezet haranglába.74

Az 1746-os római katolikus egyházlátogatási jegyzőkönyv a következőket jegyezte le: „A kálvinistáknak van temploma, amit nem kiégetett téglából 1712-ben Dőry Zsófia építtetett. Telke, földjei, rétje nincs. A teteje jó, s sövény veszi körül. Van egy fa harangtorony, amiben 60 fontos harang van.”75

Az 1757-es református egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint: „Temploma az eklézsiának égetetlen téglából vagyon. Vagyon egy harang 50 font. A templom a Plati uram részén praetendáltatik.”76

1764-ben mint „romlásban lévőt” javíttatta ki Kóródy György kurátor, aki ugyanakkor a torony aljának deszkázására is 3 váltó forintot költött.77 A harangláb 1758-ban új harangot kapott, melyen a következő felirat volt olvasható: „A bábai reformata Szent Eklézsia maga költségével öntette 1758”.78 A korábbi harang elhasadt, az valószínűleg megegyezett a régi, még a katolikusoktól átvett templom harangjával. Tudunk arról – mint azt korábban láttuk –, hogy a török és a kuruc háborúk idején a bábai reformátusok a régi harangot mindig elrejtették, megőrizték.79

A templom vályogfalának egy része 1780-ban összedőlt.80 A megrongálódott templomot 1790-ben teljesen lebontották, és egy új építését kezdték el.81 Ebből az időből, a templomépítés előkészítéséről csak annyi maradt fenn, hogy a gyülekezet a maga ereje mellé segítségül gyűjtési engedélyt kért, amit megkapott. 1793-ban a következő szövegű gyűjtőívet bocsátották ki: „Tekintetes Tiszteletes Nemzetes Jó Uraink és Asszonyaink! Czirus Persiai király Isten lelkétől indíttatván, szabadságot adott a zsidóknak a fogságbul való hazamenetelre és megparancsolta, hogy aki Templomát akarja építeni, haza menjen és az ő Ura Istene légyen azzal. II. Krón. 36. 22–23. v. Isten lelke indításából vagyon az is e Magyar hazában, hogy a Reformáta ekklézsiák mostan uralkodó Leopold Ferencz királyunk kegyelmes engedelméből megrongyollodott templomaikat újjíthatják. És egyik a másiknak alkalmatosságot szolgáltathat adakozása által az Isten dicsőségének előbb vitelére. Bizony nem a következendő hír, név, mint a Bábel tornyának építőit, hanem templomának darabokra szakadozott vályogfalai és az eldűléstől oltalmazó falak alá rakott oszlopoknak lerohanási ösztönzik a Reformáta Bábai Ekklézsiának szegény tagjait arra, hogy a Híveket kérjék ezen Isten dicsőségére czélozó dolgokban való felsegítésekre. Melyet aki tselekszik, azt kívánják annak, amit Cirus kívánt a Jeruzsálemi templom építőinek, hogy az eő Ura Istene légyen azzal. II. Krón. 36. 23. v. Bábán, Die 25 Juni 1793. Hasonló dolgokban szívesen szolgáló Bábai Reformata Ekklézsiaának tagjai közönségesen és azoknak prédikátora: Szathmáry P. György.”82

A gyűjtés eredményét pontosan nem ismerjük, de valószínű, hogy az sikeres volt. A templom építéséhez 100 Ft-ot adott Lónyai László alispán és neje. Kb. ugyanennyivel járult hozzá a költségekhez Bay Ábrahám, István és Gedeon, de voltak kisebb adományok is.83

A templom építése annak föggvényében haladt előre, ahogy a szükséges építési anyagok és az anyagiak rendelkezésre álltak. A szószék 1794-ben készült el, ami alá a templom építésével kapcsolatos okmányt helyeztek el. Ebben szerepel 42 bábai férfi, az egyház és a presbitérium hivatalban lévő tagjainak neve, a kőműves Sajringer Ferenc, az ácsmester Soós Dániel és Soltész Ferenc neve.84

Az elhelyezett okiratba belefoglalták azt is, hogy ha bárki a templom háborítatlan birtoklásában megzavarná a gyülekezetet, az legyen átkozott örök időkre.85

A templom 1797-ben lett kívül-belül kivakolva, és körös-körül „zimzel megékesítve”. „A festésen kívül mindennemű munkája egészen elvégződött 1799 esztendőben, Szentmihály, Mindszent, Szentandrás és Karácsony hava napjaiban Serki Tóth Gergely predikátorságában nemes Kóródy András kurátorságában.”86

A templom teljes elkészülte után, 1800. augusztus 3-án a templomban a főtisztelendő superintendes, Őry Filep Gábor és Marosy András palkonyai tiszteletes prédikációjával vették azt birtokukba a gyülekezet tagjai.87

A presbitériumi ülés 1809. május 14-én úgy határozott, hogy a templom mellé tornyot építenek. Az előkészületek után (téglaégetés, kőhordás Harsányból) 1811. augusztus 30-án kezdték el az építkezést. Az egykorú jegyzőkönyv erről így számolt be: „Szept. 17-én a kőmívesek eljövetele után közmeghatározással először is Tdő. Senior úr által a ns eklézsia szándéka ezen dolgok eránt a Tractusnak bejelentetett. Következendő nap t. i. szept. 18-án a torony fundámentuma, megelőzvén azt a templomban egy rövid könyörgés, mely Istennek felajánlotta jövendő dolgainkat, számos nép jelenlétében letétetett. Mely fundámentum kőbe, kiásattatván már az előtt a kőmivesek által, ezen Irás tetetődött bé: Ezen Felső és Alsóbába helységében levő ref. templom tornyának fundámentuma letétetett Urunk születése után folyó 1811 esztendő Sz. Mihály havának 18-ik napján. Felséges II. Ferencz austriai császárnak, Magyar és Cseh ország királyának uralkodásában az eklézsia akkori fő kurátornak Tettes ns és vitézlő Bábay Bay Ábrahám urnak, vice kurátor nemes Kóródy Ferencznek, egyházi Polgári Andrásnak, főbíró Csillag Mihálynak, törvénybíró Nagy Istvánnak és prédikátor Halászi Józsefnek s oskola mester Bartók Józsefnek idejekben. Építette Butz Mihály kőmives mester.”88

A következő két évtizedben a toronyépítés – anyagiak híján – nagyon lassan haladt, pedig a gyülekezet tagjai szorgalmasan hordták a követ, segítkeztek az építésnél, de az építkezés folytatására kivetett egyházi adót már nem nagyon fizették. „De ami ennél is sérelmesebb, csak nem ránk szakadó módon van a templomunk mennyezete, mivel a zsindelezet a régiség miatt a széltől is lehordatik és az essőzések miatt, a belső tégla építések egészen elerőtlenedtek … egy helyen a stukaturja leszakadt … a kintlévőségek miatt nincs pénz a rendbehozatalára.” Panaszkodtak az egyházmegyei székhez írt leveleikben 1824-ben.89

A református templom 1949-ben
(SRKA. C. 826. Nemcsik Pál felvétele)

A toronyra a bokrétát csak 1834-ben tették fel, amikor is a kurátor a következőket jegyezte fel: „Tajmán a toronyra feltévén a bokrétát fizettem 1 frt 35 krt. ”90

A templom felújításával azonban még mindig nem végeztek. 1835ben az egyházmegye az elapadt jövedelemforrások miatt megsegítette az eklézsiát.91 Így 1836-ban lehetőség nyílt a tetőfedés befejezésére.92

Az építkezés miatt az egyház eladósodott, amit csak igen nagy nehézségek árán tudtak kezelni. A kintlévőségek, a be nem fizetett egyházi adók behajtásához bírói és karhatalmi segítséget is igénybe vetek.93 Ennek révén tudták a templom mennyezetét felújítani 1841-ben.94

Az 1852-es év nagy csapást hozott mind a falura, mind a református gyülekezetre. Az április 22-én támadt nagy tűzvészben 60 ház mellett a templom, a torony és a régi faharangláb is leégett. A nagy bajban sorra érkeztek az adományok a szomszédos és a messzebb található egyházaktól, a helyi földesuraktól, a vármegyei hatóságoktól, más vármegyéktől, de az 1848/49-es forradalom és szabadságharc utáni rossz gazdasági évek szinte megoldhatatlan probléma elé állították a gyülekezetet és annak elöljáróit.95

Újra és újra nagy összegeket vetettek ki az eklézsia tagjaira. 1852-ben minden féltelkes gazda 12, a negyedtelkes 6, a többiek 1–6 forinttal voltak kötelesek az építés költségeihez hozzájárulni. Ezt az összeget – olykor megemelve – minden évben újra kivetették. A Bay család adományai állandósultak. A temető hasznát három évre bérbe adták Orczy Jánosnak 200 Ft-ért, de a bevételek így is a kiadások alatt maradtak.96 1855-ben az országos szervektől, intézményektől is segítséget kért az eklézsia. A templom építéséhez a szükséges fuvar és kézi munkát a hívek mindig ingyen teljesítették. A köveket az aranyosi és a harsányi kőbányákból fuvarozták.97

Református templombelső

A templom falát 1854-re felhúzták, míg az épülő tornyot 1856-ban fedték be.98

1884-ben a templom új zsindelytetőt kapott.99 A tornyot 1894-ben újíttatták fel Wind István egri építésszel, de a munkálatokhoz szükséges pénz idő előtt elfogyott. Erre az egyház kölcsönökhöz folyamodott (ami a meglévő tartozásokkal együtt felment 2000 Ft-ra), s a gyülekezet tagjait az állami egyenes adó 126 %-ának megfelelő egyházi adóval megterhelte, ami 1500 forint kivetését jelentette.100 Ebből az összegből a Bay család 775 Ft 59 krajcárt maga fizetett be, de a gyülekezet is hatalmas erőfeszítést tett a pénz előteremtésére. Az egyházi hatóságok ezt a buzgóságot látva érdemesnek tartották a kicsiny gyülekezetet támogatásra, ami 1898-ban 1000 Ft tőkesegélyt jelentett az egyháznak.101

1911-ben 1600 korona költséggel a templom eternit tetőt kapott.102 1926-ban és 1928-ban a templomot kölcsönből felújították. A templombelső festését Zsáry Miklós – aki égboltot utánzó festést készített –, a külső munkákat Csomós és társa végezte el.103 1957-ben újabb nagy felújítási munkákon esett át a templom és annak tetőzete.104

A templomot az utóbbi évtizedekben is többször javíttatta az eklézsia. A torony szép barokk sisakját 1975-ben cserélték le alacsony gúlasisakkal, aminek a magassága így 28 méter.105 A késő barokk stílusú templom nyugati végén félköríves záródású, 8x16 méteres belsejében 216 ülőhely van, mennyezete sík és vakolt, Zsáry Miklós festményével.106

A templomban sokáig szigorúan megszabott ülésrend volt, amit a vagyon, a befizetett egyházi adó nagysága befolyásolt. A XIX. század közepén a presbitérium kemény dorgálást kapott, mert üresek voltak az elöljárók templomi székei. A vétkesek a sok nyári munkával és a téli ruhátlansággal mentegetőztek. Abban az időben készíttetett templomi széket magának a templom déli oldalán Bay Antalné. Az üresen hagyott székekre és a papné helyére a cselédek kezdtek ülni. A presbitérium a papné szobalányának megengedte, hogy a papné székébe üljön, „miután ő volt lelki tanítójának árvája”, de a többi cselédet kitiltotta az első sorokból, mert nem volt illő, hogy a papné vagy más előkelőség cselédsorban üljön.107

A templom szék-szabályrendeletét 1915-ből leltük fel. E szerint a templomi padokat két részre osztották, ún. keleti és nyugati padokra. A keleti oldalon elhelyezkedett széksorok a templom bejáratától jobb és baloldalon 9–9 padot tartalmaztak, ahol a gyülekezet családos nő tagjai foglaltak helyet. A nyugati oldal két padsora 11 székből, valamint a szószékkel szemközt elhelyezett 4 padból állt, ahova a családos férfiak ültek le. A szokásjog szerint a szószékkel szemközti első pad a főgondnoké, a második pad és a nyugati oldal széksorainak két elsője a presbitérium tagjaié voltak. A főgondnok családjáé volt az első pad a nők elhelyezkedésére szolgáló kelti padsoroknál. A lelkész és a tanító családja számára a keleti padsorok jobb oldali első székeit tartották fenn. A keleti padsorok 5. és 6. székét mindkét oldalon a hajadon lányok használták. Ezen belül mindenki oda ült, ahova akart.108

A régi templom harangjáról már volt szó. Annak elhasadása után 1758-ban öntöttek újat, amit 1863-ig használtak, annak ellenére, hogy az 1852. évi tűzvészben leesett és elhasadt. 1888-ban ezt a harangot, mint alapanyagot egy kisebb haranghoz felhasználták.109

1860 körül a nemesbikki harang felhúzásakor döntötte el a presbitérium, hogy a meglévő kis harangocskájuk mellé egy másikat is öntetnek. Hosszas dilemma után – réz vagy acél harangot készíttessenek – végül a drágább, de biztosabb rézharangot öntettek Korrensch Márk egri műhelyében, ami C hangú, 190 kg súlyú volt. 1863. március 29-én húzták fel a toronyba.110 A harang költségéhez a római katolikusok is hozzájárultak. A harang egyik oldalán a magyar korona, a másik oldalon fél koszorú, és a következő felirat volt olvasható: „H. bábai ref. Egyház részére hívek buzgóságából 1863.”111

1875-ben Bay Bertalan főgondnok egy nagyobb harang öntésére tett ígéretet (289 kg, értéke 647 Ft), amit 1888-ban Walser Ferenc budapesti harangöntő készített el a következő felirattal: „A h.bábai ev. Ref. Egyház részére készítették: Bay Bertalan főgondnok és neje Vadnay Mária 1888. Öntötte: Walser Ferenc Buda Pesten 1888”. Ugyanekkor a hívek egy kisebb harangot (csengettyűt) is készíttettek ugyanott, a már használhatatlanná vált régebbi harangocska eladásából és önkéntes adakozásból származó összegből. Ennek súlya 120 kg, értéke 260 Ft, felirata: „A h.bábai egyház részére, a hívek buzgóságából 1888”. 112

A két harangot 1888. november 25-én közszemlére tették ki, majd azokat 2–3 énekvers után, s az előre megrendelt banda által játszott Rákóczi induló zenéjéire, pisztolylövöldözés mellett, fél 11 tájban a hívek örömére id. és ifj. Farkas Bálint sályi lakosok felhúzták a toronyba.113

Az 1863-ban szerzett harangot 1917-ben a katonaság elrekvirálta. Február 13-án leszerelték, s az asszonyok és a gyerekek sírva kísérték az állomásra.114

Ennek a harangnak a pótlására 1939-ben Horthy Miklós, Magyarország akkori kormányzója 1500 pengőt adott. Ennek hátterében az állt, hogy a kormányzó, mikor még tengerésztiszt volt, többször megfordult Hejőbábán, barátja Melczer László királyi kamarás házánál, aki akkoriban a Bükk-Sebe-féle alapítványi birtokon gazdálkodott. Egy ilyen alkalommal találkozott Melczer sógornőjével, Purgly Magdolna úrhölggyel, akit itt ismert meg, majd feleségül vett. Mint fiatal házasok többször megfordultak Hejőbábán.115

Maga Horthy Miklós emlékirataiban így emlékszik vissza első bábai tartózkodására: „Miskolcra érkeztem nővérem látogatására, de a pályaudvaron az ottani huszároknál szolgáló sógorom azzal fogadott, hogy a nővérem Budapestre utazott. Ő maga pedig régi barátaihoz készül látogatóba, és a meghívásról már nem mondhat le. Menjek hát egyszerűen vele. Azt hittem, hogy csak délutáni látogatásról beszél és beleegyeztem. Nagyot csodálkoztam, mikor az állomáson négyes fogat várt bennünket. Ez hosszabb útra vallott, és azt jelentette, hogy majd az éjszakát is Hejőbábán töltöm az előttem még ismeretlen vendéglátóim házánál. Bizony kissé feszélyezett a helyzet, és úgy éreztem, mintha a házigazda, a felesége és ennek elragadó húga minden szívességük mellett sem tudták eltitkolni csodálkozásukat afelett, hogy ugyan miként is került ide ez a vadidegen tengerésztiszt. Szerénytelen betoppanásomért bocsánatot kértem, de hallani sem akartak mentegetőzéseimről, és végül is oly kitűnően éreztem magam, hogy nagy örömmel fogadtam el a tartózkodást, és három boldog napot tölthetem Hejőbábán. Véletlen vagy a sors keze? Ez a látogatásom mindenesetre nagy fordulatot jelentett életemben. Farsangkor részt vettem a miskolci bálon, melynek védnöknője Merczelné, Hejőbába szeretett háziasszonya volt. Még nálánál is ragyogóbb jelenség pedig elbájolóan szép húga. Purgly Magda.”116

A harangszentelés 1940. április 28-án
(SRKA. C. 3539. Fisch Oszkár felvétele)

Az új harang a kormányzó engedélyével a Hothyharang nevet kapta. A régi harangokat öntő Walser Ferenc unokája – aki szintén a Walser Ferenc nevet viselte – öntötte 1939-ben. Súlya 197 kg, koronája 40 kg, ütője 20 kg, összesen 257 kg. Értéke 1200 pengő volt. Felirata: „Horthy-harang. Öntette vitáz nagybányai Hothy Miklós kormányzó adományából a hejőbábai ref. egyház 1939.” Az adományozás tényét a torony homlokzatára elhelyezett márványtábla hirdette.117

A harang 1940. február 5-én érkezett meg az állomásra, ahova 4 szánnal ment érte a gyülekezet. A harang felavatására 1940. április 28án került sor, ahol a kormányzó úr – a meghívás ellenére – nem tudott részt venni. Az alábbi távirat érkezett a lelkipásztor címére: „A kormányzó Úr Ő méltósága a folyó évi április hó 28-án tartandó harangavatásra szóló meghívásért szíves köszönetét fejezi ki: azonban – bár szívesen elment volna a szép ünnepségre – azon a jelenlegi rendkívüli viszonyok között nagy elfoglaltsága miatt, őszinte sajnálatára, nem jelenhet meg, Budapest, 1940. április hó 15. napján. Ambrózy, államtitkár, a kabinetiroda főnők helyettese.”118

Farkas István püspök és Szendrey László
tiszteletes iskolás gyerekekkel 1940-ben,
a harangszentelésen
(SRKA. C. 3542. Fisch Oszkár felvétele)

A református templom harangjai

A ma használatos 197 kg-os harangot Farkas István püspök és Szendrey László 1965-ben öntötték. Készítője Ducsák István, őrszentmiklósi harangöntő volt.119 A 12 változatú Wagner gyártmányú, szívó rendszerű harmónium 1926-ban, a hívek adakozásából készült.120 A templomi felszerelések döntően újabb időkből valók. Az egyik legértékesebb darab a Fürjes Erzsébet által 1927-ben ajándékozott katedrai terítő vörös bársonnyal, arany rajzzal és Somodi János királyi ügyészségi elnök úrasztali bársony terí-tője.121 Az eklézsia legrégebbi templomi, úrasztali edényei a következők: 1. Egy ovál alakú, barnára festett fenyőfából készült bedeszkázott lábú úrasztala. 2. Egy db keresztelő cintányér felírás nélkül. 3. Egy db. cinkkanna a következő felirattal: „Tóth György és felesége Kis Kata vették Isten dicsőségére a felsőbábai sz. eklézsiának 1749 esztben.” 4. Egy db 6–8 literes cinkkanna a bornak a úrasztalához 1806-ból. 5. Egy db 1 literes cinkkanna a bornak 1752-ből. 6. Talpas ezüst úrasztali pohár 1808-ból, Bay Ábrahám adományából. 7. Egy kisebb talpasezüstpohár. 8. Egy nagyobb cinktányér 1797-ből, Kovács János adományából. Ezen kívül más edények, számos selyem, ször-pamut, vászon kendő, terítő stb. van/volt az eklézsia birtokában.122

A régi, XVIII. századi parókiáról annyit tudunk, hogy 2 szobából és kamrából állt. Az egyikben a pap, a másikban a családja lakott. A parókia sövénnyel volt körülkerítve, az udvaron kút és kert tartozott az épülethez. 1808-ban pincét építettek hozzá, három új táblás ablakkal látták el és a parókia cselédházát is házi bútorral szerelték fel.123

Ez a paplak 1837-ben már „rossz, omladozó” volt.124

A lelkészlak tervrajza 1914-ből
(SRKL. R. A. IX. 4/3.)

1846. március 22-én egy új paplak építéséről határozott a presbitérium.125 Az év végére el is készült a 12 nagyablakos, nagy ajtókkal ellátott, 9 öl hosszú, 4,5 öl széles új lelkészlak „padimentumos” szobákkal. A paplak építése nem sok bajlódással járt, bár a szálfákért rendelt szekerek közül 4 nem állott elő, és emiatt 11 szál elúszott Oszláron. A 11 gerenda árát az engedetlen fuvarosok nyakába varrták, s a kárt – bár azok azt vállalni nem akarták – velük meg is fizettették. A zárszámadásnál azonban kifogásolta a presbitérium, hogy minden harmadik tétel ál-domás.126

A 67 éves paplak helyett 1913-ban határozták el egy új megépítését. Az építés költségeire 40 %-os rendkívüli adót vetettek ki, amit az egyházmegye 400, a református konvent 1200 koronával segített. A munkát Dobos Mihály mezőcsáti építész vezette. A kész épületet 1914. augusztus 16-án vette át Báthory István miskolci főmérnök szakvizsgálata alapján az egyház, és adta oda használatra a lelkipásztornak. Az épület keskenységét – a hagyomány úgy tartja – annak köszönhette, hogy az ablak alatt álló vén tölgyfa gátolta annak kiszélesítését. A fa kivágását a lelkész felesége nem engedte, mivel azt ő ültette fiatalasszony korában.127

A lelkészlak 1966-ban
(SRKA. C. 9101. Sipos L. felvétele)

A paplak szomszédságában a református egyház 1928-ban egy 80 m2es alapterületű istállót épített beton alappal, vályogfallal és cseréptetővel.128

A lelkészlak 1935-ban újra lett festve, 1939-ben az épülethez verandát építettek.129

A paplakba 1950-ben vezették be az elektromos áramot.130 1954ben a református lelkészlakás az irodával együtt 4 szobából állt. Az egyik szobát régóta spajznak használták, mert ilyen helyiséget nem alakítottak ki benne. Csak a padfeljáró és a pince lejáró alatt volt egy 1,5 m2-es fülke, de az kamrának használhatatlan volt.131

A parókiához a két világháború között egy 50–60 kötetes könyvtár is tartozott, melyben jórészt egyházi vagy a református egyház történetével kapcsolatos könyvek voltak.132

Az egyháznak a katolikusokkal közös takarékmagtára az 1880-as évek elején volt, amit 1883-ban felszámoltak, a törzstőkét két egyenlő részre osztva a két felekezet között.133

Lábjegyzetek:

1. Csíkvári, 1939. 64.
2. Dienes, 2001. a. 179.
3. Várady, 1989. 118.
4. Borovszky, 1909. 106.
5. B.-A.-Z. M. Lt. IV. A. 501/f. XXIV. IV. 416/1760.
6. Lásd a Birtoklástörténet című fejezetnél.
7. Tóth, 1934. SRKA. At. 715. (Az adománnyal kapcsolatos oklevelet mi nem leltünk fel.)
8. Tóth, 1997. 44. Forrásközlés, benne: Borovszky. Borsod vm. története 1711 után.
9. E. É. Lt. r. sz. 3412. 175–177. fol. can. vis. 1746.
10. Dienes, 2001. b. 116.
11. Tóth, 1934. SRKA. At. 715.
12. Uo. ill. Kecskés, é. n. SRKA. At. 1590.
13. Szendrey, 1940. 4.
14. Szendrei, 1904. II. köt. 409.
15. SRKL. A. XII. 4052/1768.
16. Tóth, 1934. SRKA. At. 715.
17. Uo.
18. Uo. ill. SRKA. At. 1408. ill. HBH. közlése. Ellentmondás esetén – számos esetben találkoztunk ilyennel – a HBH. közlésére hagyatkoztunk, mivel az a református paptól, helyi forrásokra alapozva kérte be az információt, illetve ha az adott lelkész nevét eredeti forrásban felleltük, akkor azt fogadtuk el hitelesnek.
19. B.-A.-Z. M. Lt. XV. 17. Bába 138. fol.
20. SRKL. R. A. IX. 4/3. 1814. márc. 14.
21. Uo. 1821. márc. 19.
22. Szendrey, 1940. 11.
23. SRKL. R. A. IX. 4/3.
24. Uo. 1842. ápr. 10.
25. Szendrey, 1940. 16.
26. Uo. 16. és. 19.
27. Benedek, 1965. 196.
28. Tóth, 1934. SRKA. At. 715.
29. Dienes, 2001. b. 116. ill. E. É. Lt. r. sz. 3412. 175–177. fol. can. vis. 1746. Az 1746-os visitatio szerint a prédikátor jövedelme 20–20 köböl gabona és árpa, amiből hármat a tanítónak ad. Jegyzőkönyvi megjegyzés: „valószínű, hogy többje van.” A jegyzőkönyv még a következőket tartalmazza: „ősszel a prédikátor magjából 4 köblöt vetnek el, nem aratnak, nem hordják be a termést. Azt mondta, tavaszi vetést sem tesznek, ami alig hihető. 6 szekér fát kap, minden jobbágy ad egy szekér szénát, ami kb. 40 szekér. Keresztelésért 8 poltura, kenyér vagy tyúk. Esketés 3 máriás. Temetés 16 poltura. Jövedelme közepesen 80 RFt.”
30. SRKL. A. XXIII. 8412/1789. jan. 1.
31. Uo. D. CXLIII. 82616–82619. ill. R. A. IX. 4/3. 1889. máj. 3. és 1900. okt. 19. ill. SRKA.
At. 1590.
32. Uo. R. A. IX. 4/3. 1889. máj. 3. ill. Szendrey. 1940. 18–19.
33. SRKL. D. CXLIII. 82.617/1909.
34. Uo. R. A. IX. 4/3. 1843. és 1844. szept. 12.
35. Uo. C. LXXXI. 39.239–39.240/1859.
36. Uo. C. LXXXI. 39.531/1859.
37. Uo. R. A. IX. 4/3. 1821. szept. 16.
38. Uo. 1865. ápr. 18.
39. Uo. 1896. febr.
40. Kecskés, é. n. SRKA. At. 1590.
41. Uo. D. CXXXI. 74. 109.
42. Uo. R. A. IX. 4/3. 1935. szept. 1.
43. Szendrey, 1940. 24.
44. Dienes, 2001. b. 116.
45. SRKL. R. D. VII. 6/2. can. vis. 1800.
46. Szendrey, 1940. 14.
47. SRKL. R. A. IX. 4/3. 1824. jún. 22.
48. Tóth, 1934. SRKA. At. 715.
49. Szendrey, 1940. 21.
50. Tóth, 1934. SRKA. At. 715.
51. Uo.
52. Uo.
53. Szendrey, 1940. 17.
54. SRKL. R. A. IX. 4/3. 1923. ápr. 13. ill. 1934. máj. 9.
55. Szendrey, 1940. 10.
56. Uo. 11.
57. Uo. 13–14. és 17–18.
58. Uo. 20–21.
59. Takács–Kovács, 2000. 208.
60. SRKL. A. XXIII. 8706.
61. Szendrey, 1940. 10.
62. SRKL. R. D. VII. 6/2. can. vis. 1799–1800.
63. Uo. 1804.
64. Szendrey, 1940. 12.
65. Uo.
66. SRKL. R. D. VII. 6/2. can. vis. 1801.
67. Tóth, 1934. SRKA. At. 715. ill. SRKL. R. A. IX. 4/3. 1915. júl. 30. ill. Fodor, 1932. SRKA. At. 2542.
68. Fodor, 1932. SRKA. At. 2542.
69. Tóth, 1934. SRKA. At. 715. Ezekről a szervezetekről az Oktatás, művelődés, civil szervezetek című fejezetnél szólunk bővebben.
70. Uo.
71. Várady, 1989. 118.
72. Tóth, 1997. 44.
73. Szendrey, 1940. ill. E. É. Lt. r. sz. 3412. 175. fol. can. vis. 1746.
74. B.-A.-Z. M. Lt. IV. A. 501/c. XVII. III. 493/1736.
75. E. É. Lt. r. sz. 3412. 175–176. fol. can. vis. 1746.
76. Dienes, 2001. b. 116.
77. Szendrey, 1940. 3.
78. Uo. 4.
79. B.-A.-Z. M. Lt. IV. A. 501/f. XXIV. IV. 416/1760.
80. Várady, 1989. 118.
81. Tóth, 1934. SRKA. At. 715.
82. Szendrey, 1940. 5.
83. Tóth, 1934. SRKA. At. 715.
84. Szendrey, 1940. 6–7. Az okmány a korábban előadottak egy részét sorolja fel.
85. Uo. ill. Tóth, 1934. SRKA. At. 715.
86. Szendrey, 1940. 8.
87. Uo. ill. Tóth, 1934. SRKA. At. 715.
88. Szendrey, 1940. 8–9.
89. SRKL. R. A. IX. 4/3. 1824. márc. 21. és június 22.
90. Szendrey, 1940. 9.
91. SRKL. B. LVIII. 25.393.
92. Szendrey, 1940. 9. ill. Várady, 1989. 118.
93. SRKL. R. A. IX. 4/3. 1939. ápr. 3.
94. Szendrey, 1940. 11.
95. Uo. 13. ill. SRKL. R. A. IX. 4/3. 1853. máj. 4. ill. Várady, 1989. 120.
96. Szendrey, 1940. 14.
97. SRKL. B. LXXVI. 35.687. ill. 35.839. ill. 35.684. ill. Tóth, 1934. SRKA. At. 715.
98. Tóth, 1934. SRKA. At. 715. ill. Kecskés, é. n. SRKA. At. 1590.
99. Szendrey, 1940. 17.
100. SRKL. R. A. IX. 4/3. 1894. márc. 29.
101. Szendrey, 1940. 18.
102. Uo. 19.
103. Uo. 21.
104. SRKL. R. A. IX. 4/3. 1957. szept. 22.
105. Várady, 1989. 120.
106. Uo. ill. Kováts, 1942. 12.
107. Szendrey, 1940. 12.
108. SRKL. R. A. IX. 4/3. 1915. márc. 7.
109. Uo. D. CXXXI. 74.109.
110. Szendrey, 1940. 15.
111. SRKL. D. CXXXI. 74.109.
112. Uo. ill. Kováts, 1942. 499.
113. Szendrey, 1940. 17–18.
114. Uo. 20. ill. Tóth, 1934. SRKA. At. 715.
115. Szendrey, 1940. 22.
116. Hothy Miklós, 1990. 41–42.
117. Szendrey, 1940. 22–23.
118. Uo. 23.
119. Várady, 1989. 120.
120. Tóth, 1934. SRKA. At. 715.
121. Uo.
122. SRKL. D. CXXXI. 74.109.
123. E. É. Lt. r. sz. 3412. 175–177. fol. ill. Szendrey, 1940. 8.
124. Szendrey, 1940. 11.
125. SRKL. R. A. IX. 4/3. 1846. márc. 22.
126. Szendrey, 1940. 12.
127. Uo. 19–20. ill. SRKL. R. A. IX. 4/3. 1914. ápr.–aug. ill. B.-A.-Z. M. Lt. IV. B. 818. 1728. és 3770/1914.
128. B.-A.-Z. M. Lt. IV. B. 818. 4662/1928. ill. Szendrey, 1940. 21.
129. Szendrey, 1940. 22.
130. SRKA. At. 1701.
131. SRKL. R. A. IX. 4/3
132. Tóth, 1934. SRKA. At. 715.
133. Szendrey, 1940. 17.