|
| |
Herend nagyközség nevét a porcelángyárnak köszönhetően világszerte ismerik, a község történetéről is jobbára áttételesen, a gyártörténet révén ismer a köztudat néhány adatot. A gyártörténet megírásával többen kísérleteztek, de a község történetéről mindmáig nem jelent meg a szélesebb olvasóközönségnek szóló tudományos igényű mű.
Vegyük számba, kik és milyen szempontból foglalkoztak eddig Herend történetével. A helytörténet iránti érdeklődés gyökerei a XVIII. századba nyúlnak vissza. A polihisztor pozsonyi lelkész-tanár, Bél Mátyás (1684—1749) volt az első, aki kiadásra szánt, de hosszú ideig kéziratban maradt Notitiajában, Veszprém vármegye leírásában Herend pusztáról is megemlékezett. Az 1735-ben elkészült művének céljairól így vallott az 1735. augusztus 13-án a pozsonyi Helytartótanácshoz írt levelében: „... az volt az elhatározásom, hogy a helyek természettől adott fekvését, a vidék szellemét és küllemét, a lakosok öltözetét, szokásait és erkölcsét, a családok címereit és amik még érdemesek, említésre, a többit is mind kifejtsem. "1
Bél Mátyás Szentgál, a királyi vadászok falvának tárgyalásakor említi Herendet. Leírása szerint Szentgál napkeleti határán a Papod, a veszprémi káptalan két pusztája (Bere, Mesteri), a nagyvázsonyi Zichyek birtokához tartozó Herend, valamint a szentgáli erdőséghez tartozó Horhi és Németi puszták fekszenek. Szentgál lakosai ekkor szabad vallásgyakorlatot élvező reformátusok, de van köztük néhány evangélikus és katolikus is, akik — mint mondja — „szép nyugodt egyetértésben élnek együtt. "2
A XIX. század nagy statisztikusa, Fényes Elek (1807—1876) országleírásában oly jelentősnek véli a települést, hogy annak ellenére, hogy puszta, a veszprémi járás községei között önálló szócikket szentel neki. 1841-ben „népesített pusztának" nevezi, amelyben 618 római katolikus, 21 református és 4 zsidó lakos él, határa vízimalommal és szép erdővel dicsekedhet, de földje köves-agyagos. Van porcelángyára, s birtokosként gr. Zichy Ferraris Ferenc mellett a szentgáli községet s több nemest említ. Tévesen ide helyezi Essegvárat, amely valójában Bánd közelében feküdt.3
1859-ben a Bakony jó ismerője, Rómer Flóris régész, természettudós azzal a céllal járta be Herendet és vidékét, hogy élményeit kiadja, ezenkívül pedig előmozdítsa a Bakony-kutatást. „Kísérletem rugója nem dicsvágy volt, hanem azon ohajtás, hogy buzgó közreműködésemmel is segítsem fenntartani a Bakonyban elszórt becses régiségeknek emlékét; hogy e táj terményeinek bővebb vizsgálatára serkentsem azok barátait. "4 Még iskolakezdés előtt, a herendi búcsú táján, szeptember 20-a körül járt a településen, s elragadtatással írt Fischer Mór Európa-szerte híres porcelángyáráról, s kicsit neheztelt a lakosokra, akik közül nehezen lehetett kísérőt kapni Bakonybél felé.5
186l-ben a szentgáli és herendi határt jég verte el. Ekkor Pap Gábor a Falusi Gazda c. újságban az eset ismertetése kapcsán a jégkárbiztosítás meghonosításáért szállt síkra. Nem sok sikerrel, mert a mezőgazdasági biztosítás csak a század végére kezdett elterjedni a szentgáli—herendi gazdák körében.6
A kiegyezés korában a gyár hivatalos reklámpropagandáján kívül a gazdasági szaklapok is hírt adtak a herendi porcelángyárról. Az 1880-as évek közepén a Magyar Nemzetgazda c. lapban is több közleményt tettek közzé.7
A Horthy-korszakban szintén a gyártörténet került a tudományos érdeklődés középpontjába. 1921-ben Csányi Károly ismeretterjesztő igénnyel foglalta össze röviden a gyár történetét.8 Ugyanebben az évben Layer Károly is közzétette füzetnyi terjedelmű gyártörténetét.9 Dornyay Béla 1927-ben kiadott, s ma is jól használható Bakony-könyvében röviden bemutatja az ekkor 1132 lakosú falu középkori történetét, az adott terjedelmi keretek között részletesen foglalkozik a porcelángyár 1839—1921 közti történetével. Dornyay többször megfordult a helységben, a gyárat is jól ismerte. Már 1918-ban is cikksorozatot írt róla a Veszprémvármegye c. megyei lapban. A község újjászervezéséről 1927-ben csak annyit tudott, hogy „A 18. században ide is svábokat telepítettek. "10 A következő évtizedben kibontakozó egyháztörténeti kutatások a szentgáli anyaegyház s a herendi filia XVIII—XIX. századi történetének némely mozzanatát is megvilágították. A dr. Pfeiffer János kanonok-levéltáros által A Veszprémi Egyházmegye múltjából címmel szerkesztett sorozat (1933—1949) egyes darabjai az ellenreformáció történetének, a püspöki egyházlátogatások bemutatásával az egyháziművelődési viszonyoknak a jobb megismeréséhez járultak hozzá. Pehm (Mindszenty) József Padányi Bíró Márton egyházszervező tevékenységét, Hermann Egyed és Eberhadt Béla a plébániai könyvtárak XIX. század eleji állapotát, Meszlényi Antal a gróf Zichy Domonkos püspök által 1845—46-ban meglátogatott egyházak helyzetét elemezte. Munkánkban az ő kutatási eredményeiket is felhasználtuk.11 A művészettörténeti és üzemtörténeti kutatásoknak újabb lendületet adott a Fischer-féle porcelángyár fennállásának 100. évfordulója. 1939-ben országos kiállítást szerveztek, közzétették a kiállítás katalógusát, s több gyártörténeti tanulmány megjelentetéséről is gondoskodtak.12
A második világháború után a politikai-gazdasági változásoknak köszönhetően mintegy másfél évtizedig pangás állt be a helytörténetírásban. A „hosszú" ötvenes években mindössze egy kisebb reklámfüzet jelent meg a gyárról.13
A konszolidálódó Kádár-rendszerben a megyei helytörténetkutatás orgánumává váló, Éri István szerkesztette Veszprém Megyei Múzeumi Közlemények az indulás évétől (1963) kezdve számos tanulmánnyal gazdagította Herend helytörténetét. A közlemények értékes adalékokkal egészítették ki a porcelángyár történetét.
A nagyközönség számára az 1964-ben kiadott, országos visszhangot kiváltó megyei helytörténeti lexikon foglalta össze röviden Herend történetét 1373-tól 1960-ig. A lexikon írói, Ila Bálint történész és Kovacsics József statisztikus az iparosítás során egyre növekvő, több mint 2000 lakosú község biztató fejlődési lehetőségeit is felvillantották. A puszta török kor utáni betelepítésével ők sem foglalkoztak, de némileg pontosították a Dornyay által leírtakat. Azt állították, hogy „A XVIII. század második felében megindult benépesítése. Földesurai r. k. vallású magyar és német kolonusokat telepítenek ide, sőt megjelenik mellettük néhány nemesi család is. "14
A szerzők a lexikon II. kötetében (1988) újabb adatokat közöltek az iparosodás által népességében is egyre gyarapodó községről. Itt publikálták először az 1941. évi népszámlálás korábban titkosnak számító, községsoros nemzetiségi statisztikáját is, amely bizonyította, hogy a település lakóinak közel háromnegyede megőrizte német anyanyelvét.15
Az 1970-es évektől a helytörténetkutatás (közte az üzemtörténetírás) ismét felszálló ágba került, s újjáéledt az egyháztörténeti kutatás. 1970-ben a sort Sikota Győző kezdte, aki a porcelángyár monográfiáját írta meg. Munkája az addigi iparművészeti kutatások öszszefoglalásának tekinthető. A gyár művészettörténeti jelentőségét elmélyülten vizsgáló munka kevés községtörténeti adatot közölt.16
Az egyháztörténetírás terméke az egyházmegyei névtár (1975), amely minden anyaegyház és filia (így Szentgál—Herend) történeti adatait tartalmazza. Munkatársai az 1971 táján megalakult egyháztörténeti munkaközösség tagjai voltak. S ide tartozik Gutheil Jenő kanonoknak az Árpád-kori Veszprémről írott, s a kommunista sajtó részéről hisztérikusan fogadott, két kiadást is megért monográfiája (1977), amelyben hangsúlyosan szerepelnek a középkori egyházi intézmények.17
Az 1970-es évek közepén (1975) Herend községben „krónikaíró csoport" alakult Pesovár János nyugalmazott községi jegyző vezetésével azzal a céllal, hogy összeállítsák a település történetét. A csoport tagjai: Bányai János, Rásky Mihályné, Scháner Bálint 1976-ban készítették el a községtörténeti kronológiát. A főszövegét tekintve 60 gépiratos oldalnyi kézirat a község általános leírása után bemutatja a falu határában lévő középkori településeket (Németi, Himháza, Horhi, Szentistván), majd kronológikus rendben ismerteti Herend község történetét 1373-tól 1975-ig. Áttekintésükben a középkornak közel 2 oldalt, a török kornak alig több, mint 3 oldalt szenteltek. A XVIII—XX. századi események már gazdagabban sorakoznak: a Rákóczi szabadságharc utáni korszakok a kézirat 12—61. oldalán olvashatók. A korszakok a szövegtesten belül aránytalanul jelennek meg: az 1848-ig terjedő időszakot a 12—17. oldalon, az 1918-ig terjedő korszakot a 18—28. oldalon tárgyalják. Részben a forrásadottságoknak, részben pedig Pesovár János élettapasztalatának és kutatásainak köszönhető, hogy a Horthy-korszakot már alaposabban dokumentálhatták. Az 1919—1944 közti időszaknak már közel 18, az 1945 utáni korszaknak 15 oldal jut. Az 1944—1945. évi sorsfordító eseményekről naplószerű részletességű feljegyzéseket találunk.
 |
| Fényes Elek geográfiai szótárának címlapja (1851) Title page of the geographical dictionary by Elek Fényes (1851) Titelseite des geographischen Wörterbuches von Elek Fényes (1851) |
A levéltári és szakirodalmi kutatásokra épülő kéziratot sokszorosított formában ismerte meg a község lakossága, így azt mondhatjuk, hogy jelen pillanatig ez a legteljesebb, hozzáférhető történeti ismeretanyag, amely a helyi értelmiség, érdeklődő lakosság tájékozódását szolgálja.18 A Krónika elsősorban Pesovár János munkája, melyet 1976-tól tovább folytatott. 1989-ig ő, azt követően pedig (egészen máig) Kozma László nyugalmazott iskolaigazgató a falu történetének „krónikása". A krónikások időrendben, évi 40—60 oldalon írták le az eseményeket, melyeket a sajtóközlemények és hivatalos iratok egy-egy másolatával is dokumentáltak. Figyelmük nemcsak a falu igazgatási, kulturális életére terjedt ki, hanem az egyházi életet is figyelemmel kísérték. A leírtakhoz időnként személyes kritikai megjegyzéseket is fűztek, ezek segítségével az ő felfogásuk is megismerhető. Gazdag információanyagot tartalmazó krónikáikra a megfelelő helyen fogunk hivatkozni.
A történészek által a korábbi évtizedekben feltárt anyagot Nemesbüki András újságíró saját helyszíni bejárásaival kiegészítve, népszerűsítő céllal ismét közzétette, amikor kiadta a megye községeinek történeti kislexikonát.19
Az azóta eltelt évtizedben az egyháztörténet terén ismét elmozdulás történt: megjelent Pfeiffer János főműve, amely a veszprémi egyházmegye papságának életrajzi adatait tette közzé 1630—1950 között. Pfeiffer adattárát kiegészítette Rajczi Pál adatközlése, aki 1992ben a plébánosok településsoros névtárát állította össze.20 Üzletpolitikai megfontolásból a porcelángyár is több nyelven kiadott olyan színes albumokat, amelyek a gyár rövid történetét is áttekintették. 1992ben a veszprémi Szelényi House kiadásában német és angol nyelven jelent meg művészi kivitelű album. Történeti bevezetőjét Vadas József írta, a fotókat Szelényi Károly fotóművész készítette.21 Szerényebb, de hasonlóan igényes kiadvány a Herendi Porcelánművészeti Múzeum gyűjteményét mutatja be. Kiadásáról a Herendi Porcelánművészeti Múzeum Alapítvány gondoskodott.22
Rövid áttekintésünk alapján körvonalazódnak az eredmények és hiányok. Herend községtörténeti monográfiája megírásához jól lehet támaszkodni a gazdag anyagot felvonultató üzemtörténeti irodalomra, amelynek használhatóságát rontja, hogy a korábbi adatokat az egyes szerzők ellenőrzés nélkül átvették, s az írók többsége nem folytatott rendszeres levéltári kutatásokat.
Végezetül, de nem utolsósorban, beszélnünk kell azokról a herendi helytörténeti kutatásokról, amelyeknek eredményei kéziratban hozzáférhetők. Mint említettük, a község történeti krónikáját Pesovár János, volt körjegyző vezetésével 1976-ban állította össze a krónikaíró csoport. Ez a főszövegében 60 oldalas munka a régészeti koroktól kezdve a megírás időpontjáig az események időrendjében kíséri végig a község (illetőleg a község határában egykor volt települések) történetét. A kiadott okmánytárakra, levéltári forrásokra és helyszíni adatgyűjtésre épülő — a faluban közkézen forgó — munka adatszerűségében kielégíti a falutörténet iránt érdeklődő közönség kíváncsiságát, s kiindulópontja minden további kutatásnak.23
Az 1970-es évek jelentős kutatásai után egyéni érdeklődésre épülő történeti-néprajzi kutatások folytak az 1980-as években és az elmúlt néhány évben. A gyűjtő- és kutatómunkára elsősorban a megyei és országos múzeumi pályázatok ösztönözték a helytörténészeket. Kozma László visszaemlékezések alapján állította össze 1986-ban a bándi, hárskúti, herendi és márkói földművesszövetkezetek és jogelődeik vázlatos történetét.24 Az elmúlt három évben hét pályamunka is született. Arnold Mária 1994-ben forrásértékű dolgozatot írt a gyermekéletről. A múlt század végétől 1944-ig követte végig a gyermekek „útját" a gyermekvárástól a serdülőkorig.25 A következő évben a Christkindlspiel-népszokást mutatta be, de nemcsak bemutatta, hanem fel is élesztette a leánybetlehemezést, amiről Bak Zsolt 1994 karácsonyán készült videofilmje is tanúskodik.26 Lánya, Arnold Éva az általános iskolások pályázatán, a régi téli népszokások felelevenítésével szerepelt sikerrel.27 Köller Mária 1995-ben egy két világháború közti német nemzetiségi lakodalom leírását kísérelte meg, Mihályfi Márta pedig a felújított karácsonyi népszokásokat mutatta be.28 Legújabban Kovács Izabella és Székely Ferenc foglalkozott szakrális néprajzzal, a herendi köztéren álló kereszteket és a hozzájuk fűződő népszokásokat mutatták be. Mindkét felmérés kérdőíves módszerrel történt.29
Az elmondottak alapján megállapítható, hogy Herend történetéről mindeddig nem készült monografikus igényű feldolgozás. Jelen munka célja éppen a hiány pótlása. A monográfia írásakor arra törekedtünk, hogy hasznosítsuk az eddigi kutatási eredményeket, ugyanakkor megszüntessük a falutörténet eddigi fehér foltjait.
A mai kor igényeinek megfelelően munkánk hangsúlyosan a község XVIII—XX. századi történetével kíván foglalkozni. A régmúlt feltárását a hiányzó régészeti kutatások, a közép- és újkori előzmények megismerését a hiányzó medievisztikai alapkutatások nehezítik meg. Levéltári források a török uralom megszűnte után sem ejtenek zavarba gazdagságukkal: a település XVIII—XIX. századi iratai elpusztultak. XX. századi anyaga is hiányosan maradt fenn. A hiányzó ismeretanyag pótlása csak részben végezhető el a nagyvázsonyi Zichy uradalom levéltárának, Veszprém vármegye feudális és töredékesen fennmaradt polgári kori anyagának feltárásával.
A forrásbázis szűkös volta miatt az egyes korszakok, az egyes gazdasági, társadalmi folyamatok, a kultúrában, életmódban lezajlott változások nem mindig ragadhatók meg a maguk mélységében. Elsősorban történeti művet kívántam letenni a közösség asztalára. A település néprajzát önálló munkában szükséges feldolgozni, ehhez csak adalékokkal járulhattam hozzá.
Amikor a monográfia megírására felkérést kaptam, még úgy tűnt. hogy viszonylag könnyű dolgom lesz. Most, munkám befejezésekor, a feladat nagyságát és vállalkozásom fogyatékosságait sokkal világosabban látom.
E helyütt szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik munkámat segítették: a Herendi Német Kisebbségi Önkormányzat tagjainak, a Polgármesteri Hivatal munkatársainak, a Magyar Országos Levéltár, a Veszprém Megyei Levéltár és a Veszprémi Érseki Levéltár, továbbá a Herendi Porcelánművészeti Múzeum, a Veszprémi Laczkó Dezső Múzeum munkatársainak. Köszönöm Nagy István veszprémi helytörténésznek, hogy a Herendre vonatkozó újságcikkgyűjteményét rendelkezésemre bocsátotta. Külön is megköszönöm a helyszíni anyaggyűjtésben közreműködő herendiek, köztük Kozma László ny. iskolaigazgató, Arnold Mária tanárnő, Moór József és Lugosi József segítőkészségét.
Köszönöm Koncz Pál veszprémi múzeumi restaurátor adatszolgáltatását s Kővári László márkói egyházközségi gondnok kutatásaimhoz nyújtott segítségét.
Lábjegyzet:
|
| |