V. Herend az újjáépítés korában(1764—1847)

A puszta betelepítése és fejlődése(1764—1826)

A birtokviszonyok megszilárdulása szempontjából nagy jelentőségű eseménynek számított a szentgáli nemesek birtokba iktatása 1723-ban."'57 A herendi nemesek birtokjogának elismerése az első lépés volt a puszta benépesítésére, hiszen a nemes családok egy idő után állandóan is megtelepedtek birtokukon, vagy haezt nem tették meg, akkor másoknak engedélyezték a letelepedést. A Zichy-birtok benépesítésére azonban még hosszú ideig nem gondolt a földesúr. Megelégedett a névleges birtoklással, s birtokát a szentgáliaknak adta bérbe, akik meghatározott nagyságú árendát fizettek az uradalom kasszájába. Ez a helyzet csak az 1760-asévekben változott meg, amikor az uradalom lehetővé tette római katolikus németek és magyarok letelepedését.

A „Nemes Szentgáli Helység közönségesen", azaz közösen vette bérbe a Zichy-birtokrészt, az árendát tulajdonképpen az erdőhasználatért, a „faizási jogért" fizették. A fennmaradt bizonyságlevelek szerint az árendaösszeg felét Szent György-, a másik felét valószínűleg Szent Mihály-napjára számolták le a nagyvázsonyi uraság tisztjének amarkába. Később, 1758-tól előre kérték a teljes árenda letételét. A bérletről a község pecsétjével, az elöljárók aláírásával hitelesített bizonyságlevelet, úgynevezett testimoniálist állítottak ki, ugyanakkor az urasági tiszt nyugtát adott az átvett összegről. A nyugták sorozata 1744-től1776-ig szinte hiánytalanul fennmaradt Szentgál község levéltárában.58A kor szokását ismerve, a szerződéskötés ünnepélyes aktusnak számított: fizetést első részletét az évi szerződés megújításához igazították. Amikor Szent György-napja táján a szentgáli elöljárók megjelentek a vázsonyi uradalmi tisztnél (tiszttartónál, kasznárnál vagy ispánnál), akkor a szerződéskötést, a részletfizetést is megejtették, a jogügyletet pedig áldomással is „megerősítették". Ez utóbbiról az iratok természetesen nem szólnak. A szentgáli elöljárók, nemes Kováts János törvénybíró és négy esküdt 1732. szeptember 2-án tanúsította, hogy gróf Zichy Imre és János, illetőleg apjuk, gróf Zichy Pálherendi pusztáját „...árendáltuk és most is ...árendállyuk" és oklevelüket „szokot(t) élő pecsétükkel"'meg is „erősítették"?59

Ekkoriban az évi árenda összege 46 rhénusi vagyis rajnai forint (Rft) volt, melyet 1734-ben már 56 forintra emeltek. 1744-ben ésaz 1750-es években viszont már 80 forint befizetéséről kellett gondoskodniuk.60 Az árendát az uradalom 1763-ban már 100, 1776-tól 150Rft-ra emelte, aminek hátterében nem a földesúri elnyomást, hanemaz infláció növekedését kell keresnünk.61

A szentgáli „nemes communitas", azaz nemes község mellett magánosok is árendáltak a Zichy-birtokból. Kis Gombás István keltezés nélküli, de valószínűleg az 1730-as években íratott panaszlevelében szentgáli birtokostársa, Segesdy István hatalmaskodása ellen a főúrtól kért védelmet. Azt sérelmezte, hogy Segesdy tavaly ésaz idén is a falu elöljáróinak tudta és engedélye nélkül a szentistvánipusztához „foglalta" az ő árendás birtokát, „...ki vertt bellőlő —mondta — eziden is errővel, csak maga haltaiméval, az Nagyságtokföldytt, mellette lévő Sz(ent) Istvány Puszttához fogllaltta. Sem faluszínén meg nem láttotta, sem az N(emes) Vármegye tisztyeivel; hanem csak maga hattalmával... "62

A Zichy-részbirtok és a herendi nemesi birtokok benépesítése nem ment máról holnapra, hiszen a jövevényeknek először ki kellett irtani az erdőket, termővé kellett tenni a földeket, s emberi lakóhely építésére is szükségük volt. Jogállásukat alapvetően az határozta meg, hogy a földesúr nem úrbéri, hanem irtásszerződést kötött velük,melyet az irtványok művelés alá fogásával árendás szerződésre változtatott. (Sajnos, a szerződések nem maradtak fenn.) Ennek következtében nem alakultak ki szabályos úrbéri telkek: a földesúr megtartotta a földeket majorsági kezelésben. A lakosok csak bérelték tőle a földet, ennek fejében évi egy összegű árendát fizettek az uradalmi tiszteknek. A jobbágyok szabad költözködési joggal bírtak ugyan, de birtokuk nem volt; sajátjuknak csak az önerőből felépített ház számított, melyen túladva új otthont kereshettek maguknak. Ezzel a mozgásszabadsággal sokan éltek is, s így kialakult egy olyan réteg, amelyerdőirtással, faszerszámok készítésével foglalkozott, s egyik földesúrtól a másikhoz vándorolt.

A szentgáli elöljáróság bizonyságleveleHerend puszta árendájának befizetéséről (1748) Testimonial letter ofthe magistracy of Szentgálon the payment of the tenure of Herend farmstead (1748) Zeugnis des Gemeindevorstandes Szentgál über die Pachtzahlungfür die Pusta Herend (1748)

Az irtás nagy erővel indult meg Herenden is. 1771-ben már115 lélek szerepel az egyházi összeírásban. Mintegy 20—25 család serénykedett, hogy kultúrtájjá változtassa a szentgáli Bakony ezen elvadult szegletét. A forrás találóan nevezi meg a helységet: Bakonyherend alias Pinkócz, azaz Bakony-Herend, másként Pinkócz. Később,az 1780-as években a Herend név állandósult, de a Bakony-Herend név földrajzi névként a XIX. században is tovább élt.

Az első megbízható adat (1771) már egy állandó lakóhelyetfeltételez. Kérdés, hogy mikor kezdődött Herend betelepítése? Erről aközség vezetése sem tudott biztosat, amikor 1925-ben kitöltötte aközigazgatási adatlapot. Csupán annyit jegyeztek fel, hogy 1848 előtt„Herendipuszta néven szerepelt". Más kézírással, utólag egy kiegészítést tettek, mely úgy szól, hogy „Kopházát is megszállják. 1769-benengedélyt kapnak a Zichyektől. "63

A település ismételt benépesítésére vonatkozóan az egyházi anyakönyvek nyújtanak felvilágosítást: 1771-ig a városlődi, azt követően a herendi anyakönyvekbe jegyezték fel a születési, házassági,halálozási adatokat. A település először 1764-ben fordul elő Pinkócz néven, a Herend alak először 1765-ben jelenik meg, az ezt követőévekben felváltva hol ezt. hol azt a formát használják.64

Szórványos betelepülésre már ezt megelőzően is vannak adatok: 1778-ban pl. Gyenis István azt vallotta, hogy „huszenegy esztendeje, miulta ... itt Herenden lakik" tehát ő már 1757 táján a szentgáli határnak eme részén lakott.65

A szentgáli határban a nemes birtokosok 1762-ben, 1763ban Németi pusztán adnak ki erdőt irtásra. 1763-ban két család isszorgoskodik: Haik Márton és Kovacsics István családja. 1764. október l-jén Haik Márton Zsuzsanna nevű felesége már Pinkóczon szülimeg Katalin nevű lányát. 1765. július 23-án a pinkóczi Ekerd (Eckert)Mihály és felesége, Terézia ikreknek (gemelli) örvend. Eckert Ferencés György keresztszülei is valószínűleg itt élhettek: Laitner (Leitner)Ferenc és felesége. Tonár Anna Mária, valamint Fris (Frisch) Györgyés Katalin nevű felesége. 1765. július 28-án Amadi György és Agathanevű felesége Anna Mária lányát, november 5-én Tretter Miklós és Anna Mária nevű felesége Julianna lányát keresztelték meg. 1766.február 22-én a pinkóczi Horváth György és Erzsébet nevű felesége Zsuzsanna lányukat kereszteltetik. 1766 után az ,.ex Sz.Gáll" (Szentgálról való) bejegyzésekből nem deríthető ki, hogy mely határrészen(pusztán) éltek a szülők. A tanúk (keresztszülők) alapján megállapítható, hogy ismét feltűnik Ekert (Eckert) Mihály (1768), mellette Fogt Mátyás és felesége, Anna (1769). A Szentgál és Ugod közti határról1775-ben felvett tanúvallomásban Odrolák Benedek Herend pusztai(in praedio Herend) lakos is nyilatkozott. A kb. 64 éves férfi azt állította, hogy 12 éve él itt, azelőtt 30 éven át Bakonybélben lakott, s famunkákkal foglalkozott.66

Az 1760-as években megkezdett betelepítés során német,magyar és szlovák családok érkeztek Herend puszta területére. A magyarok Szentgálról, a szlovák Haik, Odrolák család Bakonybélből, a németek Városlődről és a környék német falvaiból települtek át. A szentgáli római katolikus anyakönyv bejegyzései alapján egy olyantáblázatot tudtunk összeállítani, amely mutatja a Herendet alapító családokat:67

2. sz. táblázat
Herendi családok 1771 — 1780 között

32-33 hiányzik!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

A vállalkozás számos konfliktussal járt együtt. A Zichy-birtokot bérlő szentgáliak a használatukban lévő földek visszavételétől tartottak, ami 1778-ban be is következett. A nagyvázsonyi uradalom visszavette földjeit, de a Berta család által emelt és jó jövedelmet biztosító kocsmaépületet Szentgál magának tartotta fenn.71 A nemesi község azt elismerte, hogy a Marhacsapás nevű részjószágot úgy árendálták a Zichyektől, hogy „... marháikkal a Bakonyaikra" szabad átjárásuk legyen, a Berta-féle rétet is maguknak tartották fenn, azt állítva, hogy azt úgy vásárolták meg a családtól.72 Nem egyedi esetről vanszó: Szentgálnak az 1770-es évektől az volt a törekvése, hogy a magánosoktól a herendi birtokokat visszaváltsa s azt a nemesi közbirtokosság tulajdonába, kezelésébe vegye. 1772-ben nemes Miklós Jánosrésztelkét és két szántóját 190 Rft-ért, 1775-ben nemes Dienes Erzsébet és Büki Katalin rétjét 90, 1779-ben Karsa Ádám teljes apai örökségét, egész nemesi kúriáját 1100 Rft-ért vásárolta meg, s e birtokpolitikát az 1780-as években is folytatta.73

A herendiek 1781-ben még a Helytartótanács segítségét is igénybe vették annak érdekében, hogy a szentgáliak által visszavett telkeket megkaphassák. Törvénytelen kérelmüket a kormányhatóság elutasította. A herendi telepesek földhöz szerettek volna jutni, érdekeik ütköztek a szentgáli parasztnemesek érdekeivel.74

Az 1780-as években már felerősödött az ellentét a megtelepedett, földműveléssel foglalkozó lakosság és az „erdőből élő", faiparral foglalkozó mobilabb réteg között. Az ellenségeskedés 1781 nyarán tört a felszínre, amikor a mesteremberek II. Józsefhez folyamodtak,hogy Németi pusztát adja ki számukra irtásra. A Helytartótanács leirata alapján Veszprém Vármegye vizsgálatot rendelt el az ügyben. Böröndy József, a veszprémi járás alszolgabírája és Végh János esküdtaugusztus 31-én jelent meg Szentgálon, s hét herendi lakost kérdezett ki a folyamodó herendi németek szokásairól, megbízhatóságáról. A vármegyei tisztviselők két nemes, egy szabados (libertinus)és négy árendás jobbágy kikérdezését tartották szükségesnek annak bizonyítására, hogy a folyamodók nem alkalmasak telepítésre. A 63éves Nemes József szentgáli közbirtokos (comportionatus) 13 éve, a45 éves Nemes Sándor nemesember viszont 24—25 éve telepedett meg Herenden. Gyenis István 65 éves szabados (valószínűleg szentgáli nemes lányt elvett paraszt) szintén 25 éve élt Herenden. A magát65 évesnek tartó fiaik János 22 éve élt árendásképpen Pierenden. Haik Márton 50 éves árendás azt állította, hogy először 16 évvel ezelőtt élt Herenden, másodszor 6 éve telepedett le és „...a Szent Gáli Communitas fundusán lakik". A 30 éves Gáspár István úgy nyilatkozott,hogy 18 éve lakik Herenden, „hol edgyik, hol másik compossessornak fundusán", azaz neki még állandó lakása sem volt. Az 50 éves LázárIstván 4 éve költözött Herendre. Sajnos egyikőjük sem mondta el, hogy honnan érkezett. A Nemes, a Gyenis família kétséget kizáróan Szentgálról települt át, a Haik pedig Bakonybélből. Haik Márton helyes adatokat közölt, hiszen mint láttuk, már 1764-ben Herenden lakott.A megkérdezettek hasonló szellemben nyilatkoztak. Nemes József szerint a folyamodók csak „ollyan gyütt mentt emberek", akik a szabad esztendők előnyeit kihasználják, vadásznak, házat építenek, majd eladják vagy elcserélik, a szabad évek lejárta után pedig továbbállnak. A nevezettek Bándon és Herenden is az erdőt pusztították, csak irtással foglalkoztak, s most, hogy „...az erdőből pedig kifogyván, ismét más puszta helyet keresnek, s előbbi lakó helyeiketott hagyják". Gyenis István is azt állította, hogy ezek az emberek"legh inkább az erdőbül szoktak, élni". Nemes Sándor szintén megerősítette, hogy a folyamodók „...elejéiül fogva mindétigh csak házzal kereskedő és lakó helyeiket változtató gyütt ment emberek". Haik Márton szerint az adó (contributio) elől eddig már 2 bíró, 1 kisesküdt is megugrott, mivel „más képpen dolgozni nem akarnak", hanem „tsak az erdőbül élni"75

Kezdettől fogva állandó társadalmi konfliktust gerjesztett alakosok eltérő rendi helyzete, a nemesek és nem nemesek együttélése. Erre egyetlen példát szeretnék idézni. 1777. december 14-én történt, hogy ifjú Nemes József birtokos nemesi kiváltságait messze túllépve szolgáltatott magának igazságot. A veszprémi káptalan herendi vendégfogadójának árendátorát, Widemann Józsefet és feleségét, Zerjánszki Annát úgy megverte, hogy mindketten hosszas orvosi kezelésre szorultak. Valójában egy mindennapi eset történt: Nemes kecskéi és birkái véletlenül bementek az árendátor kertjébe, néhányuk pedig a kertben álló szénás ,.kamorát" is megdézsmálta. A fogadós kutyája megkergette a jószágokat, s közülük „egyet-egyet megkapott", melyet Nemes észrevéve egy nagy doronggal a kutyának támadt, hogy agyonüti. A vendéglős könyörgőre fogta, s a keletkezett kár kétszeresének kifizetését ígérte, de ez sem használt. A felbőszült földesurat erővel sem tudták visszatartani: már nemcsak a kutyát püfölte, hanem az árendátort és a segítségére siető feleségét is. Az asszonyt úgy fejbevágta, és a bal kézfejére akkorát ütött, hogy Koncz József veszprémi sebész 40 napig kúrálta, míg helyrejött. Az eset után a fogadós a veszprémi káptalantól kérte panasza orvoslását.76

Veszprém megye látlelete a herendi vendégfogadós és felesége megtérésekor keletkezett sérülésekről (1778), Veszprém Megyei Levéltár Official medicolegal constat issued in Veszprém county on the injuriesofthe inn-keeper and his wife in Herend (1788),Veszprém County Archives Offizieller Befund des Komitates Veszprém über die bei derVerprügelung entstandenen Verletzungen des Herender Gastwirtes undseiner Frau (1778), Komitatsarchiv Veszprém

A volt nagyobb földbirtokosok közt szintén vita támadt, mivel a veszprémi káptalan is régi birtoka visszaszerzéséért küzdött. Az1780-tól 1794-ig a veszprémi káptalan és a szentgáli közbirtokosságközt folyó, s hiányosan fennmaradt per kimeneteléről nincsenek pontos adataink, de a későbbi birtokhasználatból arra következtethetünk,hogy a középkori (XIV—XV. századi) okleveleket is felvonultató káptalan igazolni tudta birtokjogát, így a későbbiekben is Herend egyik részbirtokosa maradt.77 A több földesúr alá tartozás később is állandóvita, összeütközés forrásává vált.78

A népes puszta az 1770-es évek végére már faluszerű település volt 300-nál több lakossal, templommal, iskolával, a Zichy-részenés a szentgáliak által bérelt részen is külön kocsmával. A lendületes fejlődést némileg visszafogta az 1790-es tűzvész, amely során a község leégett. A vármegye az ilyenkor szokásos módon járt el, s elengedte a község egy évi adóját, amely 68 forintot tett ki.79

Mivel Herend főközlekedési út mellett feküdt, állandóan kivolt téve a katonai beszállásolás veszélyének. A civilek és katonák között ilyenkor napirenden voltak az összetűzések. 1799-ben a Büssi-légió itt állomásozása alkalmával ez odáig fajult, hogy a katonák gyilkosságot követtek el.80

Az 1787—88-ban az osztrák—török háború, 1792—1815 között a napóleoni háborúk kettős hatást gyakoroltak a parasztság életére: nőttek az adóterhek, de a háborús konjunktúra hatására kedvezőértékesítési lehetőségei voltak a gabonának és a gyapjúnak. A juhtartás a rossz talajviszonyok miatt Szentgálon és Herenden is nagy jelentőségű volt.

A demográfiai változások pontosan jelzik, hogy Herend dinamikusan fejlődött, népességmegtartó képessége a XIX. század közepéig folyamatosan nőtt.

3- sz. táblázat
Herend népessége 1785—1847 között

ev=evangélikus

ref=református

A statisztikai adatok egyszerű áttekintésével is megállapíthatjuk, hogy a népességi (demográfiai) adatközlés ellentmondásokat takar. Az 1812—1843 közötti adatokat a veszprémi egyházmegye nyomtatott névtáraiból vettem, az utolsó, 1847. évi adatsor a Rosos István Veszprém vármegyei alispán nyomtatásban is kiadott hivatalos jelentéséből való. Az egyházmegyei nyilvántartás nem megbízható: a schematismusok több esetben változatlanul az előző évi adatokat közölték,mivel nem állt rendelkezésre más forrás. 1814-ig a katolikusok mellett a nem katolikusok (akatolikusok) adatait tartották nyilván, ettől kezdve viszont felekezetek szerint közölték az adatokat. Mivel a szentgáli plébános a Herenden lakó reformátusok névsorához hivatalosan nem férhetett hozzá, a reformátusok számát nem ismerhette pontosan.1835 után a névtárak a reformátusok lélekszámát nem közölték, de a zsidókat nyilvántartották. Az 1810-es években a zsidókat is az akatolikusok között jelölték, később külön rovatban, de meglepő, hogy egyes években nem tüntették fel a számukat. Elképzelhetetlen, hogya zsidók Herenden folyamatosan ne éltek volna itt, csupán az adminisztráció hanyagságáról vagy felületességéről lehet szó.

Drexler János herendi kocsmáros nyugtája a szentgáliaktól felvettkölcsönről (1830), Veszprém Megyei Levéltár Receipt of János Drexler, the publican of Herend on the loan providedby the people of Szentgál (1830), Veszprém County Archives Quittung des Herender Gastwirtes János Drexler über das von denSzentgáler Einwohnern aufgenommene Darlehen (1830),Komitatsarchiv Veszprém

Csak a forrásokból derül ki, hogy a településen megszilárdulása, az 1770-es évek óta éltek zsidók és cigányok. A kisnemesi községekre jellemző volt, hogy mindkét hátrányos helyzetű társadalmi csoportot megtűrték. A zsidók ekkoriban nem számítottak állampolgárnak, az országban lakásukat csak „eltürték", s ezért türelmi adót kellett fizetniük a királyi kincstárba. A cigányok nomád életmódot folytattak, s csak átmenetileg tartózkodtak egy-egy helyen. Letelepítésükre már Mária Terézia (1740—1780), majd II. József (1780—1790) is több rendeletet hozott, de ezek nem hozták meg a kívánt eredményt. A szentgáli nemesek befogadták a zsidókat, közösségükből folyamatosan érkeztek Herendre is. Egy-két család folyamatosan megtalálható Herenden. A zsidókra vonatkozó első adat 1777-bőlszármazik: a szentgáli anyakönyvbe 1777. március 19-én jegyezték be, hogy egy 16 éves zsidó lányt megkereszteltek. Új keresztneve Erzsébet lett, keresztszülői teendőket Draxler János és felesége, Terézia vállalták magukra. Valószínűsíthető, hogy a lány náluk szolgált. Ugyanekkor két cigánycsalád élhetett Herenden: mint láttuk, Horváth István és Hegedűs Anna 1774-ben, Kolompár Mihály és Judit nevű felesége 1776-ban előfordult már az anyakönyvben.81

Herend és környéke Gerlisch János 1799-ben Bécsben kinyomtatottmegyetérképén, Veszprém Megyei Levéltár Herend and its surroundings on the county map published by János Gerlisch in 1799 in Vienna, Veszprém County Archives Herend und Umgebung auf der im Jahre 1799 in Wien von János Gerlisch gedruklen Komitatslandkarte, Komitatsarchiv Veszprém

Herend a reformkorban (1826—1847)

Gazdaság, és társadalom

Herend gazdasági-társadalmi viszonyainak bemutatására aXIX. század első felében több értékes forrás is rendelkezésre áll. Elsőként az 1825—1827. országgyűlés által elrendelt1828. évi összeírás, majd az 1836. évi nemesi vagyonösszeírás adatai alapján alkothatunk képet a népes puszta viszonyairól. Az 1828. évi összeírás a rendi korszak utolsó nagy népességösszeírása volt, amely Erdély kivételével az egész országra kiterjedt.Nem titkolt célja az adózó lakosság teherbíró képességének katonai szempontú felmérése volt, s az állandó hadsereg fenntartása érdekében készült. A latin nyelvű felmérés csak az adózó családfővel együttélő 18—60 év közötti rokonok, alkalmazottak, cselédek számát adja meg, vagyis nem terjed ki a teljes lakónépességre. Az összeírók 13 főrovatot töltöttek ki, egyéb megjegyzésüket pedig a 14. rovatban rögzítették. Kíváncsiak voltak az adózó vagyoni-jövedelmi helyzetére: milyen ingatlanokat bír, ezekből és az ezekhez kötődő haszonvételekből (pl. kocsmáltatás) mennyi a jövedelme, haszonállatot tart-e, s ebből mennyi jövedelme van.82 Nézzük meg egyenként, hogy milyenanyagi körülmények jellemezték a lakosokat. A „vagyontalan" kifejezés csupán annyit jelent, hogy nem volt állatállománya, ingatlan utánijövedelme az illetőnek; ettől még lehetett jelentős ingó vagyona (pl. egy molnármesternek).

Herend adózó háztartásai 1828-ban:

Bem Antal: házas zsellér két hozzátartozóval, mesterember (takács)negyed évig dolgozik a szakmájában;

Drexler János: özvegy két hozzátartozóval (egyik szolgálólány), 4 jármos ökörrel, egy fejős- és egy meddő tehénnel, két három évnél idősebb, egy két évnél idősebb lóval és három sertéssel;

Ekert Ádám: házas zsellér, két hozzátartozóval, állatállománya két jármos ökör és egy meddő tehén;

Ekert Antal: házas zsellér négy hozzátartozóval (az egyik a fia), állatállománya: két jármos ökör, egy tehén;

Ekkert Gáspár: házas zsellér két hozzátartozóval, házcenzusa 12 krajcár, egy ágy és fél konyha után 5 ezüstforint jövedelme van;

Fait Károly: házas zsellér három hozzátartozóval (egyik a lánya), kétjármos ökörrel, egy tehénnel;

Fischer András: házas zsellér két hozzátartozóval, két jármos ökörrel,egy tehénnel, egy két évnél idősebb üszővel, egy sertéssel;

Fischer József: házas zsellér, mesterember (pék), fél éven át dolgozik,van két hozzátartozója, két jármos ökre, egy tehene, két sertése;

Fok János: házas zsellér két hozzátartozóval (egyik a fia), vagyontalan;Fok Pál: házas zsellér két hozzátartozóval, vagyontalan;

Frankaberg Krisztián (Keresztély): házatlan zsellér két hozzátartozóval, vagyontalan;

Frankenberg Sebestyén: házas zsellér két hozzátartozóval, vagyontalan;

Fuit Ádám: házas zsellér két hozzátartozóval, vagyontalan;

Gaisz Ádám: házas zsellér két hozzátartozóval, egy tehénnel;

Gili Antal: házas zsellér két hozzátartozóval, egy sertéssel;

Grigler Mihály: özvegy, házas zsellér egy hozzátartozóval, egy meddőtehénnel;

Grosvalder Frigyes: házatlan zsellér, hozzátartozó nélkül, vagyontalan;

Haupman Péter: házas zsellér két hozzátartozóval, egy sertéssel;

Hazer József: házas zsellér két hozzátartozóval, mesteremberként (takács) negyed évig dolgozik, egy meddő tehene, egy sertése van;

Henn Lőrinc: özvegy, házas zsellér két hozzátartozóval (egyik a lánya), két ökörrel, egy meddő tehénnel;

Jiling János: házas zsellér két hozzátartozóval, vagyontalan;Jungh András: házas zsellér két hozzátartozóval, 18 krajcár házcenzussal, egy ágy és fél konyha után évi 7 ezüstforint 30 krajcár jövedelemmel;

Kánta Miklós: házas zsellér három hozzátartozóval, mesterember(csizmadia), fél évig dolgozik, egy jármos ökre, két sertésevan;

Kappel Gábor: házatlan zsellér két hozzátartozóval, vagyontalan;Kasper György: házas zsellér két hozzátartozóval, jármos ökörrel, egytehénnel, két sertéssel;

Keszner András: házatlan zsellér egy hozzátartozóval, a község (communitas) konvenciós marhapásztora;

Klaizner Tamás: házas zsellér egy hozzátartozóval, két jármos ökörrel,egy meddő tehénnel;

A Herend—Szentgál—Csapberek határát megállapítóoklevél részlete (1820), Veszprém Megyei Levéltá rExcerpt from the document setting out the boundariesof Herend—Szentgál—Csapberek (1820), Veszprém County Archives Auszug der Grenzfeststellungsurkundevon Herend—Szentgál—Csapberek (1820), Komitatsarchiv Veszprém

Krajner József: házatlan zsellér egy hozzátartozóval, mesterember (esztergályos), fél évig szakmájában dolgozik, vagyontalan;

Kren János: házas zsellér, hozzátartozója nincs, vagyontalan;

Kruk Péter: házas zsellér két hozzátartozóval, két jármos ökörrel egy tehénnel;

Lakner Antal: házas zsellér egy hozzátartozóval (a lányával), mesterember (faber ferrarius=kovács), fél évig dolgozik, ház után 12krajcár cenzusa van, egy ágy és fél konyha után 5 ezüstforint a jövedelme;

Leczerter (ma Lebzelter) János: házas zsellér két hozzátartozóval, vagyontalan;

Lichtenstain Sámuel: zsidó házatlan zsellér, három hozzátartozóval(közte egy fiú, egy lány), vagyontalan;

Loeb Mátyás: házatlan zsellér három hozzátartozóval (egyik a lánya),vagyontalan;

Lorber Mihály: házas zsellér két hozzátartozóval, két jármos ökörrel,egy tehénnel;

Matitsek Ignác: házas zsellér két hozzátartozóval, vagyontalan;

Matitsek Ferenc: házas zsellér két hozzátartozóval, 18 krajcár házjövedelemmel, egy ágy és fél konyha után 7 ezüstforint 30 krajcárbevétellel;

Moor András: özvegy, házatlan zsellér egy hozzátartozóval, vagyontalan;Novotni Ferenc: házatlan zsellér két hozzátartozóval, vagyontalan;Osvald Fülöp: házas zsellér, mesterember (kádár), mesterségét félévig űzi, egy sertése van;

Pauli Mátyás: házas zsellér egy hozzátartozóval, 18 krajcár házcenzussal, egy ágy és fél konyha után 7 ezüstforint 30 krajcár jövedelemmel; a családfőt katonának állították;

Pergman István: házatlan zsellér két hozzátartozóval;

Pesova Antal: házatlan zsellér két hozzátartozóval, mesterember (sartor=foltozó szabó), fél évig dolgozik, vagyontalan;

Pesova János: zsellér két hozzátartozóval, vagyontalan;

Pirger Mihály: házatlan zsellér két hozzátartozóval, mesterember (takács), mesterségében negyed évig dolgozik, vagyontalan;

Protschol János: házas zsellér két hozzátartozóval, állatállománya kétjármos ökör és egy tehén;

Puvald (Buchwald) Antal: házas zsellér két hozzátartozóval, két jármos ökörrel, egy tehénnel;

Rét Fülöp: házas zsellér két hozzátartozóval, két jármos ökörrel, egymeddő tehénnel;

Rigler János: házas zsellér négy hozzátartozóval (egyik fia, másik lánya), egy meddő tehénnel;

Riz József: házatlan zsellér két hozzátartozóval, mesterember (molnár), vagyontalan;

Riz Mátyás: házas zsellér két hozzátartozóval, háza után 18 krajcárcenzus a jövedelme, egy meddő tehene, egy ágy és fél konyhautáni jövedelme 7 ezüstforint 30 krajcár;

Rizsák Mihály: házas zsellér két hozzátartozóval, 12 krajcár házcenzussal, két jármos ökörrel, egy ágy és fél konyha után 5 ezüstforint jövedelemmel;

Slaker András: házas zsellér két hozzátartozóval, két jármos ökörrel,egy tehénnel, két sertéssel;

Snaider (Schneider) Lőrinc: házas zsellér két hozzátartozóval, vagyontalan;

Stain (Stein) Dávid: zsidó házas zsellér két hozzátartozóval, vagyontalan;

Stainbach Péter: házas zsellér két hozzátartozóval, két jármos ökörrel,egy tehénnel;

Stainer (Steiner) Ber(nát): házatlan zsellér, zsidó, három hozzátartozóval (egyik a lánya), vagyontalan;

Steimacher Antal: házas zsellér két hozzátartozóval, két jármos ökörrel, egy sertéssel;

Stengel Antal: házas zsellér két hozzátartozóval, vagyontalan;Stengel Vencel: egy hozzátartozóval; házas zsellér, iparos (fazekas),aki szakmájában egész éven át dolgozik, két három évesnél idősebb lova van;

Stenger János: házas zsellér két hozzátartozóval, vagyontalan;Stingel János: házatlan zsellér két hozzátartozóval, két jármos ökörrel,egy meddő tehénnel;

Strab János: házas zsellér két hozzátartozóval, van két jármos ökre,egy meddő tehene;

Strobl János: házas zsellér egy hozzátartozóval, a családfő katonának állíttatott;

Szabó János: házas zsellér öt hozzátartozóval (egyikük a lánya), mesterember (szűcs), negyedéven át dolgozik szakmájában, ágyaés fél konyhája használatáért bevesz évente 7 ezüstforint 30krajcárt;

Vajts Mihály: házas zsellér két hozzátartozóval, egy meddő tehene van;

Venczl György: házas zsellér hat hozzátartozóval (közte egy fia, három lánya), egy tehénnel;

Vida András: házas zsellér egy hozzátartozóval, egy meddő tehénnel,két három évnél idősebb lóval;

Volff György: házas zsellér két hozzátartozóval, két jármos ökörrel,egy meddő tehénnel.

Fischer Mór herendi porcelángyára az 1840-ben készült fametszeten The china manufacture of Mór Fischer depictedon a wood-print front 1840 Holzschnitt aus dem fahre 1840 von der Porzellanmanufaktur Herendvon Mór Fischer

Érdemes összegezni az eredményt: a település 68 adóköteles házában 86 család lakott, a családfőkön kívül összesen 172 személyt vettek számba. 14 személy mesterséggel foglalkozott, de többnyire csak az év egy részében űzte mesterségét.

A Veszprém vármegye által 1836-ban elvégzett nemesi vagyoni és jövedelmi összeírás alapján pontos képet nyerünk a Szentgálhoz tartozó Herend puszta gazdasági helyzetéről.83 Először vegyük számba a birtokosokat és birtokaikat!

4. sz. táblázat
Herend birtokosai 1836-ban

Az első pillanatra meglepő, hogy a Zichy család, illetőleg a szentgáli nemes birtokosok kezén milyen kevés föld volt Herendpusztán. Ennek az a magyarázata, hogy a legfőbb jövedelmi forrásokat: az erdőt, legelőt, a malmokat, mészárszéket, a mészégetést, téglaégetést, a kocsmáitatást és a boltokat a nemesi közbirtokosság közöskezelésben tartotta. A 228 tagú közbirtokosság közös kezelésében ekkor 23 842 hold erdő, 13 842 hold legelő volt. A 280 hold nagyságúbelső fundushoz 3 000 hold szántó, 1 600 kaszás rét tartozott, ezen a parasztnemesek maguk gazdálkodtak. A nemesek többsége birtoktalannak számított: 1836-ban a birtoktalanok 400 főt tettek ki, a nemescsaládfők közel kétharmadát (64%-át).

Mivel a parasztnemeseknek nemcsak közösen, hanem önállóan is volt kocsmáltatási, boltnyitási és malomtartási joga, a herendibirtokosok elsősorban a földesúri haszonvételi jogok, illetve a házárendába adásával jutottak készpénzjövedelemhez. Emellett készpénzjövedelmüket gyarapította az is, hogy a herendi jobbágyok megváltották a földesúri kilencedet. A házas zsellérek az árenda egy részét ledolgozták: fejenként évi 20 -3/8 napot robotoltak a tulajdonos birtokán, de a gyakorlatban arra is mód volt, hogy a robotot megváltsák(robotváltság). Házas zselléreik az alábbi földesuraknak voltak (H=házas zsellérek száma):

5. sz. táblázat
Herendi házas zsellérek 1836-ban

A jövedelem-összeírásból az tűnik ki, hogy 59 olyan házállt Herenden, amely a nemes tulajdonosnak jövedelmet hajtott. A vármegye egy-egy ház után átlagosan évi 1 pengőforint „úrbériárendát", hasonló nagyságrendű kilencedváltságot kalkulált. A ház és boltárenda együttesen 2—3 pengőforintot jelentett. Ennél jóval nagyobb jövedelmet jelentett a kocsmabérlet: ez a nemesi községnek évi 280 pengő forintot, Nemes Jánosnénak 36 pengő forintot,Nemes Sámuelnek és Józsefnek 48 pengő forintot, a Dienes famíliának pedig 60 pengő forintot hozott. A legnagyobb jövedelmet a malomvám biztosította: ez Nemes Jánosnénál a kocsmajövedelem háromszorosát tette ki. Amíg ugyanis egész évben 36 pengő forintot hozott a kocsmabérlet, addig a 102 pozsonyi mérős malomvám(mérőnként 1 pft 6 krajcárt számolva) alig egy krajcár híján 101pengő forintot tett ki.

Mindent összevéve megállapíthatjuk, hogy a herendi lakosok elsősorban a nagyvázsonyi Zichy-uradalomtól és a szentgáli nemesi közbirtokosságtól függtek, a nagybirtokosi és köznemesi érdeknek voltak kiszolgáltatva. Az egyes családok életét az is meghatározta,hogy kitől árendáltak földet: több darab birtoklása esetén egyszerre függhettek a nagyvázsonyi Zichyektől, a nemesi községtől s az egyes nemesi birtokosoktól. Ez az alaphelyzet kényszerűen önálló gondolkodásúakká, vállalkozó szelleművé tette a herendi jobbágyokat: azokat is, akik elsősorban földművesként, de azokat is, akik mesteremberként vagy fuvarosként keresték kenyerüket.

A vármegye adóigazgatásilag külön kezelte a majorsági földön élő jobbágyságot, s az úrbéres jogállású jobbágyságot. A majorságiak az ún. szerenkívüliek, míg az úrbéresek a szeresek csoportjába tartoztak. A szeres csoportba azok tartoztak, akiknek volt adózóbirtokuk (jobbágytelek), míg a másodikba azok, akiknek nem voltbirtokuk — ők házuk, személyük és foglalkozásuk, mesterségük után fizettek adót. A herendiek által fizetett adónemek kedvezőbbek voltak az úrbéresek adójánál. A vármegye pénztáraiba fizették a megye saját kiadásainak a fedezésére kivetett ún. házi adót, a királyikincstárba pedig a szintén évente kivetett ún. hadi adót. Ezen felülrészt vettek a közmunkákban, a település határában lévő utak, hidak karbantartásában. Térítés ellenében fuvarozták a hivatalos útra igyekvő vármegyei tisztségviselőket. A plébános ellátására fizették a meghatározott egyházi adókat.

Herend társadalma a reformkor végén három rétegre tagozódott: a nemes birtokosokéra s a majorsági zsellérek két alcsoportjára:a házas és a házatlan zsellérekre. Annak ellenére, hogy Herend hivatalosan pusztának számított, s önálló iratai nem maradtak fenn, az1846. évi közmunka-összeírásból a paraszti népességet is pontosan megismerjük. A közmunka-kötelezettséget meghatározó 1844: 9.tc.szerint a házas zselléreknek 6, a házatlanok évi 3 nap gyalogos szolgálatot (napszámot) kellett adniuk, egészen 60 éves korukig. Az ennél idősebbek, illetve a férfi cseléddel nem bíró özvegyek mentességet élveztek. Hivatalviselésük időtartamára adókedvezményben részesültek a községi, egyházközségi tisztségviselők is. A község által kiállított katona örökös elbocsátása (obsit=Abschied), ha hazatért, szintén adómentes volt. Betegsége esetén a helyi közösség gondoskodott élelmezéséről, ellátásáról.84

1. A herendi porcelánmanufaktúra égése 1843-ban Feuerbrunst in der Porzellanmanufaktur Herend im Jahre 1843 The China Manufacture of Herend on fire in 1843

2. Tányér, biedermeyer, reggeliző hölgyekkel (1842 körül) Ein Teller im Biedermeierstil mit Damen beim Früschtück (um 1842) Plate in Biedermeyer style, with ladies at breakfast (around 1842)

3. Váza Fischer Mór manufakturájával Vase mit der Manufaktur von Mór Fischer Vase depicting the manufacture of Mór Fischer

4. Balatonfüred látképe Ansicht von Balatonfüred View of Balatonfüred

5. Fischer Mór londoni kiállításon nyert kitüntető oklevele (1851) Von Mór Fischer auf der Londoner Ausstellung gewonnene Urkunde (1851) Diploma of merit awarded to Mór Fischer at the London Exhibition (1851)

6. Viktória mintás készlet darabjai (1851) Stücke der Serie mit Victoria Muster (1851) Pieces of tableware with Victoria pattern

7. Ferenc József részére készített kulacs (1867) Für Kaiser Franz Josef I. angefertigte Feldflasche (1867) Flask made for Frank Joseph I. (1867)

8. Ferenc József étkészlet a király monogramjával Speiseservice von Kaiser Franz Josef I. mit dem königlichen Monogramm Frank Joseph tableware with the king's initials

9. Gödöllő mintás Siang-rouge teáskanna Siang-rouge Teekanne mit Gödöllő Muster Siang-rouge tea pot with Gödöllő pattern

10. A Mária Teréziát ábrázoló dísztál a londoni világkiállításra készült (1862) Für die Londoner Weltausstellung angefertige Zierschale, die Maria Theresia darstellt (1862) Ornamental plate depicting Maria Theresia made for the London Exhibition (1862)

11. Pate-sur-pate technikával készült váza rózsaszín-fehér levelekkel Vase mit rosa-weissen Bláttern in Pate-sur-pate Technik hergestellt Vase with pink and white leaves with Pate-sur-pate technique

12. Széder-tál rózsaszín fodros, öblében vacsorázó család (1870 körül) Rosafarbene Schale für das jüdische Sederfest, mit Familie beim Abendessen (um 1870) Seder Night plate c. 1870, showing a family celebrating Seder

13. Bundás férfi, kecskén ülő anya gyermekével, halárusnő, osztrigásnő Mann im Pelz, auf der Ziege sitzende Mutter mit Kind, Fischverkáuferin, Austernfrau A man in fur coat, a mother with her child sitting on a goat,a woman selling fish, a woman with oysters

14. Kisfaludi Strobl Zsigmond: Hadik huszár Statue von Zsigmond Kisfaludi Strobl Hadik hussar by Zsigmond Kisfaludi Strobl

15. Herendi porcelántervezők kisplasztikái Kleinplastiken von Herender Porzellanentwerfern Statuettes by China desingners of Herend(Zoltán Takács, Ákos Tamás, László Horváth)

6. sz. táblázat
Herend közmunka kötelezettsége 1846-ban

Veszprém megye a herendi asztalosok és más iparosok önálló céhbeállását támogatja (1847), Veszprém Megyei Levéltár Veszprém county supports the establishment of an independentguild of the joiners and other crafismen of Herend (1847),Veszprém County ArchivesDas Komitat Veszprém unterstützt die Gründung von selbständigenZünften der Herender Tischler und anderen Handwerkern (1847)Komitatsarchiv Veszprém

A közmunka-összeírás az 1847. évi népösszeírás85 adataival kiegészítve alkalmassá válik arra, hogy Herend társadalmáról átfogó jellemzést adhassunk. A közmunka-összeírás szerint az adózók száma73, akik közül 60 házas, 13 házatlan zsellérnek minősült: az adózó népesség 82%-a tartozott az első, 18%-a a második csoportba. 1847-benHerenden 63 ház állt, eszerint a közmunka-összeírás idején 60 házban élhettek adózók, 3 házban nemesek. Ez meg is felel a nemesség statisztikai arányának: 1847-ben ugyanis 454 lakosa volt a településnek,ebből 21 nemes (kerekítve 5%, ami megfelelt az országos aránynak),433 nem nemes (95%). A nemesek közül három család saját házábanlakhatott az összeírás idején.

A jogi helyzet azonban csak egyik, s esetünkben nem is a legfontosabb meghatározója volt a társadalmi státusznak: a vagyoni helyzet, a vallási hovatartozás, a foglalkozás, jövedelem egyaránt befolyásolta az egyén társadalmi helyzetét. Csupán a legszélsőségesebb példát említve: Fischer Mór nem tartozott a kiváltságos osztályhoz, demint polgári foglalkozást űző, vagyonos és hírneves zsidó gyáros a szabadelvű társadalmi megítélés szerint már „úrnak" számított. A reformkor végén a település sem vallásilag, sem etnikailag nem volt homogén: a 369 főnyi katolikus németek voltak többségben(81,3%), a 29 magyar ajkú (6,4%) közül 21 református nemest, 8 jobbágyot találunk. Az össznépességhez képest jelentős az izraeliták aránya (56 fő, 12,3%). A kb. 10 zsidó család az állandó pénzzavarral küzdő szegény jobbágyréteg hitelezőjeként meghatározhatta a településpénzügyeit.86

A herendi ipar

Herenden a XVIII—XIX. században jelentős iparos rétegélt, de a kézművesek nem voltak olyan nagy számban, hogy egyetlen szakma képviselői hozzanak létre céhet. Ezért az 1840-es években a rokon szakmák mesterei fogtak össze, s alapítottak céhet. Ez nem ment simán: az anyacéhtől való elszakadást a céhben dolgozómesterek nem támogatták, ugyanakkor az új céh létrehozása jelentősebb anyagi beruházással járt. Nem csupán az önálló szervezeti kereteket, adminisztrációt kellett megteremteni, a céh jelképeit is elkellett készíttetni. A céhláda, céhkorsó, pecsétnyomó, céhbehívó tábla, halotti lámpák elengedhetetlenül szükséges kellékei voltak a céhes életnek.

Először a korábban szentgáli, városlődi és nagyvázsonyi céhhez tartozó takács- és szabómesterek hoztak létre céhet 1845-ben. A veszprémi Laczkó Dezső Múzeumban őrzött céhládájuk hibás németséggel készült felirata tanúskodik erről: DEH WEBER U(ND) SCHNAIDER CEHLAT 1845. (A takácsok és szabók céhládája 1845).

A következő évben a településen élő 4 asztalos, 3 bognár, 5kovács, 3 kádár, 1 kapcás és 1 kékfestő mester szakadt el az illetőszentgáli, zirci, nagyvázsonyi és veszprémi céhtől, hogy létrehozzák közös céhüket. A céhnek fennmaradt a ládája, pecsétje, zászlaja és iratanyaga is, melyek a Laczkó Dezső Múzeum gyűjteményébe kerültek. A céhládán a tisztest ipart éltető felirat olvasható: ES LEBEDAS EHRSAME HANDWERK IN HEREND 1846. (Éljen a herendi tisztes ipar! 1846) A céh temetkezési lámpáit a katolikus plébánián őrzik.87 A mesterek csak utólagosan próbálták céhüket elismertetni.1847-ben kérelmet nyújtottak be Veszprém vármegyéhez azzal a céllal, hogy a megye támogassa a Magyar Királyi Helytartótanács általi jóváhagyásukat. A megyei közgyűlés megvizsgáltatta, hogy helytállóak-e a folyamodók indokai, de az engedélyezési eljárás elhúzódott, s a céhszabályzatra valószínűleg sosem került rá a főhatósági pecsét, mert az 1848. évi iskolai összeírásban is azt olvashatjuk,hogy Herenden nincsenek céhek — hivatalosan tehát nem működött céh a településen.88

A lakosság élelmezésében is nagy szerepet játszott a határbéli malom. A molnármestereket is a veszprémi céhben tartották nyilván. 1823-ban, amikor a Helytartótanács 1822. augusztus 13-án kiadott 20 681. számú rendelete alapján, a malomügy országos szabályozása érdekében a Veszprém megyében lévő malmok összeírását megkezdték, az „érdemes" veszprémi molnárcéh elöljárói a veszprémi határban 13, a szehtgáli határban 10 malmot (köztük a herendieket) vették számba. Szentgál határában összesen 10 malom működött 15 kerékkel, ezek közül 3 kerék deszkametsző-berendezést működtetett.

Az iparegyesület feljegyzésének részlete a herendi gyár 1843. éviországos kiállításon való sikeres szerepléséről (1845), VeML Excerpt front the records of the Trade Association on the successfulparticipation ofthe manufacture ofHerend in the national exhibitionin 1843 (1845), Veszprém County Archives Auszug aus der Aufzeichnung des Industrievereins (1845) über denErfolg der Herender Porzellanmanufaktur bei der Landesausstellungim fahre 1843, Komitatsarchiv Veszprém

7. sz. táblázat
Malmok Szentgál határában 1824-ben

A malmok mindegyike csak időszakosan működött: nyáron időnként a nagy szárazság miatt, télen a malomárok befagyása miattállnak, s volt, hogy „holnap számra sem örlhetnek", azaz hónapokig sem őrlethetnek — írta rossz magyarsággal a céhmester.89

A porcelángyár

A herendi porcelángyár emblémáján az 1826. év szerepel teljes joggal, hiszen a Herendre letelepedett Stingl Vince 1826-bankezdett el kőedénygyártással kísérletezni. Stingl előzőleg özvegy Schögl Györgyné tatai kőedénygyárában dolgozott művezetőként. Műhelyét a megvásárolt Miklós-féle kúriában rendezte be. Telephelyének kiválasztásában szerepet játszott, hogy itt, vagy a közelben minden alapanyag: a kövérföld, anyag, homok, fa, víz rendelkezésre állt. Egyedül a tőkében volt hiány, amely végül Stingl bukásához vezetett. Egy évtized leforgása alatt a manufaktúra kiépítésére több ezer pengő forint adósságot halmozott fel, melyet visszafizetni nem tudott. A kutatások azt is bebizonyították, hogy Stingl és társa, Mayer János a kőedénygyártás mellett porcelángyártással is megpróbálkozott.

Fischer Mór porcelángyáros az 1843. évi tűzvész miatt 3 évi adómentességet kér (1847), Veszprém Megyei Levéltár Mór Fischer, the china manufacturer asks for a three-year exemptionfront taxes due to the fire in 1843 (1847), Veszprém County Archives Mór Fischer Manufakturbesitzer sucht um Steuerbefreiung für drei fahrewegen der Feuerburnst im fahre 1843 an (1847), Komitatsarchiv

A manufaktúrának új korszaka következett be 1839-ben,amikor Fischer Mór kereskedő, a pápai kőedénygyár bérlője és Stinglék állandó hitelezője megszerezte az eladósodott Stingl gyárát. 1840ben megkezdte az üzem bővítését, az utca felőli rész beépítését,majd a kisüzem gépesítését. Öt máztörő- s négy őrlőgépet vásárolt,és meisseni típusú égetőkemencéket építtetett. A fejlesztést 1843.március 18-án keletkezett tűz sem tudta megállítani, amely az emeletes épület északkeleti szárnyát pusztította el. A reformkor végén a herendi gyár Veszprém megye 10 gyára közül a legjelentősebb manufaktúra volt. 1847-ben Pápán működött két pipagyár (az egyik 60,a másik 21 munkással), kőedénygyár 27 munkással, posztógyár 32munkással, egy enyvgyár 10 munkással és a város határában, az igalipusztán papírgyár 15 munkással. A pápai Neumann család üzemeltette a somhegyi üveggyárat, amely termékeit nemcsak belföldön,hanem a Balkánon is értékesítette. Ezenkívül Sólyban 10 munkást foglalkoztató papírgyár, Városlődön 30 munkást alkalmazó porcelángyár működött. Fischer Mór herendi porcelángyára 40 munkást foglalkoztatott, évi termelése elérte a 20 000 pengő forintot, amely megfelelt kb. 20 000 hold nagyságú, közepes minőségű szántóföld egyévi tiszta jövedelmének — vagyis a gyárosnak nagybirtokoshoz hasonló jövedelmet termelt.90

Fischer számára az 1842-ben elnyert királyi privilégium levél biztosította a termelés és kereskedés jogi feltételeit. A termelés technikai, technológiai rendjének, az önálló stílusforma kialakítása nem kisnehézségekkel járt. A kaolint külföldről (Zettlitzből), a megfelelő minőségű kvarchomokot több helyről kellett beszereznie. A szállítási költségek növelték a piaci árat.

Kezdetben hiány volt megfelelő szakmunkásokban.

Az iparág meghonosításával a környékbeli fazekasok is állandó munkához (korongozás) jutottak, a lakosság egy része az erdőirtásban talált munkát. A festő szakmunkásokat többnyire cseh, osztrák és német gyárakból toborozták. Hogy a cseh és bécsi gyárral felvegye a versenyt, az ő stílusukat utánozta. A közönséges használati tárgyakról meisseni minták felhasználásával fokozatosan az igényeskivitelű tárgyak (étkészlet) előállítására tért át, mellyel nemzetközilegis megalapozta gyára hírnevét. Az országos elismerést az 1842. és1843. évi országos iparműkiállítás szerzett számára, míg Európa figyelmét először az 1845. évi bécsi ipari kiállításon hívta fel magára. Gyára további fejlődését a szabadságharc időszaka fékezte le.

Egyház és iskola az újjáépítés korában (1764—1847)

A herendi fiókegyház

A telepesek számának emelkedésével szükségessé vált állandó istentiszteleti hely építése. A szegény lakosoknak — mint legtöbb telepes helységben — Herenden sem tellett szilárd anyagú építményre. Kő alapokra Castilioni grófnő segítségével fatemplomot építettek, amely 1779-ben már állt. Szent Euszták (Eusztach) tiszteletére szentelték fel. A barokk templomot mai formájában 1828-ban emelték. Mérete megegyezik egy átlagos falusi temploméval: hossza 25 méter, szélessége 8,5 méter. Ennél kisebb méretű a környező barokk templomok közül a gróf EsterházyKároly egri püspök által építtetett hidegkúti (1779), az 1846-ban újjáépített vámosi templom. Hasonló nagyságú a szomszédos bándi (1760 körül), jóval nagyobb a márkói (1747—1754), a kislődi(1773—1780) vagy a városlődi (1761). Figyelembe véve, hogy a templomok méreteit az építés időszakában a település lélekszámához igazították, azt mondhatjuk, hogy a reformkor küszöbén maiformájában megépített későbarokk templom megfelelt a közepes lakosságú település igényeinek. A templom külön érdekessége, hogya hajó egyik ablaka, mely Szent Erzsébetet ábrázolja, a herendi porcelángyár munkája. A község fejlődését meghatározó gyár ily módon az egyház életében is jelen volt.91

A fokozatosan benépesedő puszta fiókegyházként kapcsolódott be a veszprémi püspökség egyházkormányzatába. Herend és környéke katolikus hitéletének központja a XVIII. század második-harmadik harmadában Városlőd volt. A veszprémi püspökség a Mainz vidékéről 1728-ban betelepített német parasztjai számára 1730-banszervezte meg a plébániát. A városlődi plébánia az Ajka—Szentgálközti nagy terület esperesi székhelyévé, s a katolikus egyházszervezés, az ellenreformáció bázisává vált. Az anyakönyvezést 1735-benkezdték meg. Az önálló szentgáli plébánia megszervezéséig Szentgálés Herend is Városlőd filiája volt. Ettől kezdve viszont a szentgáli anyaegyház gondozta a herendi híveket is, egészen 1919-ig, amikor Herend is az önálló plébánia rangjára emelkedett.92

A szentgáli katolikus egyház újjászervezését így örökítette meg Menyhárt István plébános 1846-ban: „Két század folyt le, és SzentGálon a plebánia hamvaiból ki kelni nem tudott; természetessen akatholicismus tetemes kárára, minthogy a Protestantismus szabadon gyökeredzett, sőtt hihető, hogy a templom és pásztor nélkül maradt katholikusok közül is folytonossan sokakat magába olvasztott. Míg ezen időszakban Szentgál filiálisképpen Városlődhöz tartozott, 1770-ben a plebánia állíttásáért tétettek mozgalmak, mi Koller Ignátz akkori veszprémi püspök őnagyméltósága által ezen évben végre is hajtatott. Még ezen évben kijeleltettek a templom, plebánia és mesterház számára a fundusok, ugyan azok, mellyeken mosta szentegyház, paplak, és iskolaház épülvék. A plébánia belső fundusát, értvén azon részt is, melyen most a templom áll, ez előtt két szentgáli lakos bírta, kiknek a helység máshol felölt belső telket."93Figyelembe véve, hogy Szentgál lakosainak túlnyomó többsége az 1780-as években is a református felekezethez tartozott, így joggal merülhet fel a kérdés: miért nem a színtiszta római katolikus Herenden szervezték meg a plébániát? Miért döntöttek Szentgál mellett? A veszprémi püspökök ellenreformációs tevékenységének ismerete választ ad a kérdésekre. A püspökök ellenreformációs stratégiája ugyanis az volt. hogy a protestáns közösségeket szétzilálja vagy megsemmisítse, az „eretnekeket" a katolikus egyház kebelébe visszatérítse. Ezen törekvésnek rendelték alá az egyházszervezést: így jött létre a szintén református Vámoson (s nem Fajszon), Szentgálon (s nemHerenden) önálló plébánia.

A szentgáli középkori katolikus templomot sem Padányi BíróMárton veszprémi püspök (1745—1762), sem pedig utódai nem tudták visszaszerezni, ezért a hitélet központja kezdetben egy kis fatemplomvolt. 1771-től egy veszprémi ferences szerzetes, 1776-tól egy exjezsuita páter kezdte meg a hívek gondozását. A szentgáli nemesi tanács mindenáron akadályozni igyekezett működésüket, de a veszprémi püspökökkel szemben (akik a vármegye főispáni tisztét is betöltötték) gyengének bizonyult. A katolikus közösség néhány év után megerősödött, s külső segítséggel templomépítésbe kezdett. A 24 méter hosszú, 12méter széles szentgáli barokk templomot főként a Cassa Parochorumnevű országos pénztár és gr. Esterházy Kázmérné támogatásával1776—1778 között építették fel, s Kisboldogasszony tiszteletére szentelték fel. Búcsúját azóta minden évben szeptember 8-án (illetőleg az ahhoz legközelebbi vasárnapon) tartják. ,.A szentegyháznak szent edényeit, ékszereit, valamint szent öltönyeit, mellyek mind igen díszesek,és becsessek, traditio (hagyomány) szerint említett Eszterházy grófnőajándékozta. Mikor, nem tudni. Kár, hogy az akkoriban itt volt plebánus csak hálaadatosságból is jegyzékbe nem foglalta."94

A templom művészettörténetileg legértékesebb része a szentély, amelynek freskóit Cimbalnak vagy valamelyik tanítványának tulajdonítják.95

A szentgáli plébánia 1771-től kezdve vezette anyakönyveit,benne megtaláljuk a herendi katolikusok keresztelési, házassági és halálozási adatait is. A népesség helyzetének alakulására az országos statisztikai adatszolgáltatás megszervezéséig (az 1860-as évekig) ezek az anyakönyvek tekinthetők a legmegbízhatóbb forrásnak.

Az egyházi élet színvonalát a plébánosok is meghatározták,ezért velük is kell foglalkoznunk. A plébánosok szolgálati idejük szerint így következnek:96

8. sz. táblázat
A szentgáli—herendi plébánosok szolgálati ideje (1771—1855)

Az alapítástól 1855-ig eltelt 84 év alatt 13 lelkész váltotta egymást. Egy-egy plébános átlagosan 6,5 évet töltött Szentgálon, ami megfelelő aránynak tűnik ahhoz, ahogy az egyház kiegyensúlyozott működését biztosítani lehetett. Hogy miképpen s milyen színvonalon,arra a plébánosok rövid élettörténete ad választ.

Az első szentgáli lelkész, Tóth Imre nem szerepel a veszprémi egyházmegye papjai között.97 Páter Tóth Imre veszprémi ferences volt, aki 1771 februárjában érkezett Szentgálra. Az első években egy parasztházban lakhatott, a plébániaházat ugyanis Zsolnay Dávidcsak 1773-ban építtette fel „...elég díszessen és kényelmessen, jó anyagokból, jó neki választott helyen — csak ezért is hálássan emlékezhetik meg róla minden szentgáli plebános." — írta MenyhártIstván 1846-ban.98

Rendezték a plébániai javadalmat is. A lelkész készpénzfizetését a Cassa Parochorum biztosította: évente 207 forintot utalt ki számára. Téli tüzelőjét — 24 öl fát — a szentgáli erdőről hordták be a hívek. Ezen túl a szentgáli tanács biztosította a földeket: egyiket a Pápai úti dűlőben, a másikat a Himházi-, a harmadikat a Hármasvölgyi-dűlőben hasíttatták ki. A javadalmi birtokok közül a Himházi erdő volt,melyet a plébánosok folyamatosan irtattak ki a városlődiekkel.99

A második, Hajas István plébános (Veszprém, 1733. október23. — Veszprém, 1798. augusztus 28.) exjezsuita volt. Veszprémben született, a peremartoni református közösségben töltötte gyermekkorát, 1748-ban tért át katolikus hitre. A jezsuita szerzetesrend 1773. évif eloszlatása után Nagyszebenben, majd Várpalotán, 1779. áprilisátólpedig Veszprémben plébános, majd kerületi esperes. Egyúttal ellátta Szentgált és Herendet is. Jótékonykodásáról közismert volt; ő alapította a veszprémi Szent László Iskolát, végrendeletileg is támogatta a várpalotai és veszprémi iskolákat, tanítókat és szegényeket, de a szentgáli egyházra nem gondolt.100

Bárdossy (Bárdosi) Antal (Incéd, Vas vm. 1725. június 12. —Ganna?, 1801. január 4.) szintén exjezsuita, 1773 után Székesfehérváron volt káplán, 1776. május 7-től került át adminisztrátorként Szentgálra. Innen vonult nyugalomba 1794. július 29-én.101 Tevékenységéről semmi érdemlegeset nem jegyeztek fel, amit valószínűleg annak lehet tulajdonítani, hogy idős korában került utolsó állomáshelyére.

Az első, aki önként jelentkezett Szentgálra, Fazekas József(Csabrendek, Zala vm. 1751. március 24. — Szentgál, 1979. május 6.)Ismerte a kisnemesek gondolkodását, hiszen maga is nemes szülőktől származott. A gr. Esterházyak bakonyszombathelyi plébániáját hagytaott, hogy Szentgálon adminisztrátor (1794. április 24.), majd plébános lehessen (1794. július 19.). Egyedüli feladatának az Úr és hívei szolgálatát tekintette.102

Szintén csendes, de eredményes munkát végzett Ertl László(Magyarpolány, Veszprém vármegye 1763- április 19. — Aka, 1829.február 20.), aki német származása révén közel kerülhetett híveihez. Egész életét német falvakban szolgálta le: 1790-től Balatoncsicsón,1797. május 11-én Szentgálon lelkészkedett, innen került Akára 1810.június 17-től.103

Mittis János (Nagyszeben, 1744 körül — Miklósi?, 1815. január 7.) „nyugtalan természetű" ember volt, néhány évnél tovább egy helyen sem bírta, előbb-utóbb híveivel és a kegyúrral is összetűzött. Akáról érkezett, szentgáli plébániai hivatalát 1810. június 30-án foglalta el, de csak rövid ideig tartózkodott itt. 1813 áprilisában már Miklósin szolgált.104

A nemesi származású Szobolits István (Felsőbük, Sopronvm.1784. február 28. — Veszprém, 1812. november 29.) az egyházi nyilvántartások szerint előbb Devecserben, Káptalanfán, majd Németújfaluban káplánkodott. Már 1811. május 29-én adminisztrátor Szentgálon, egészen 1812. október 25-ig, ekkor — nyilván betegsége miatt— Veszprémbe került, és itt is hunyt el 28 éves korában.105

Szalai Ferenc (Sopron, 1776. november 29. — Veszprém,1817. július 8.) több Somogy és Veszprém megyei településen lelkészkedett, Tabról érkezett Veszprémbe. Szentgálra 1812. november 12-énnevezték ki plébánosnak, majd javadalomcserével 1814. február l-jénKővágóörsre került. Ő sem lehetett könnyű ember.106

Kolonics (Kollonits) Ferenc (1768. október 20. — 1830. január 14.) katonacsaládból származott, Taliándörögdről került Szentgálra1815. február 1-től. 1822-ben már Miklósiban, 1826-tól haláláig Kercseligeten működött. Végrendeletében a kercseligeti templomra és a Váci Siketnéma Intézetre hagyott kisebb összeget.107

A veszprémi polgári családból származó Asztaller Károly(Veszprém, 1791. október 18. — Várpalota, 1879. június 25.) kitűnő tanulmányi előmenetelének köszönhette, hogy 1820-tól Várpalotángróf Zichy Miklós házikáplánja lett. 1821. január 26-tól 1828. március3-ig szolgált Szentgálon. Rövid tábori papi működés után 1832—1873között várpalotai plébánosként ténykedett. Híveivel sokat törődött.1828-ban a szentgáli egyházi javadalom gyarapítására 6 pozsonyi mérő rozst hagyott hátra.108

Lencs József (Marcaltő, 1790. március 31. — Ajkarendek,1866. február 2.) parasztcsaládból származott, Bakonyoszlopról helyezték át Szentgálra 1828. március 7-én, innen került Ajkarendekre1841. október 5-én, ahol haláláig szolgált.109

Menyhárt István (Kőszeg, 1808. augusztus 25. — Vörs, 1899.december 21.) polgári családból származott, hat évi bakonyszombathelyi szolgálat után jött Szentgálra 1841. október 5-én. 1846. november 14-től Szentpéterúron, 1860-tól Vörsön szolgált, a segesdi esperesiés tiszteletbeli kanonoki címet is megkapta. Vörsön új iskolát, plébániaházat építtetett. Vagyonának jelentős részét, 16 000 Koronát hagyott a plébániatemplom renoválására.110

Az első plébános volt, aki egyháztörténetírással is foglalkozott. 1846-ban a szentgáli, 1855-ben a szentpéterúri plébánia történetét írta meg.

Menyhárt 1846 tavaszán meglehetősen sötét színekkel festett látleletet adott a plébániáról. Biztosan abban bízott, hogy gróf Zichy Domonkos püspök javít anyagi helyzetén:

„ Öszvössen 12 plébános volt Szent Gálon 76 év óta, mibőlazt következtethetni, hogy Szent Gál nem igen kedves helyheztetés egy katholikus lelkipásztornak. Kezdetben, egész Lents József üdéjéig — mellőzvén azt, hogy a más vallásúak idegensége, és a szentgáliak, országszerte híres rakonczátlansága váltig búsította, és kedvetlenítette a plebánust —, még az is járult lealázásához, hogy a plebánia szerfelett csekélyet jövedelmezett, a földek rendkívül rosszak,és terméketlenek, pénz fizetése sok ideig devalvált állapotban adatott ki, a hívektől kevés, úgyszólván semmi mellékjövedelmei (nemvoltak). Fent említett Lents József úr alatt, s részben 6 általa is, tetemessen javult a plébánia. Könyörgésére a plebániaház zsindellel födetett, a szalma fedél, melly több ízben javíttást kívánt, sok kárt s alkalmatlanságot okozott. Két darab rét, és egy darab szántóföld szereztetett, miáltal a marha tartás (Szent Gálon egy fő ága a gazdálkodásnak) lehetségessé tétetett, és ami a fő: a 207 F(t) évi angaria most ezüstben fizettetik. (Az 1811-ben végrehajtott állami pénzdevalváció óta papírpénzben kapták az évi fizetést. — H. J.) — ASzent Gáli plebánia terheit, és bajait azonban tekintetbe véve —ezekhez hasonló, bátran állíthatom, az egész édes hazában, egy plebániában sintsenek. — Szentgál most is igen szegényen van dotálva, csak egy igen takarékos, és jól gazdálkodó plebánus födözheti jövedelmeivel napi szükségeit. "111

Szilvásy Ede (Szilvási Eduárd) (Nagyvázsony, 1812. február 2.— Balatoncsicsó 1869. március 8.) tanító családból származott, Szentkirályszabadját cserélte fel Szentgállal 1846. november 16-tól, ahonnan 1855-ben került utolsó állomáshelyére, Balatoncsicsóra.112

Áttekintésünk bizonyítja, hogy a szentgáli—herendi lelkészek között nem találunk sem országosan kimagasló, tudós típusú,sem pedig botrányos életű papokat. Egyikük-másikuk (pl. Menyhárt István) kiemelkedett az egyházmegyei átlagból, működése mégis visszhangtalan maradt. Nekik köszönhető, hogy viszonylagos egyenletes színvonalú vallási élet alakult ki az érintett településeken. A lelkészek műveltségére fényt vet az 1846-ban felvett plébániai könyvleltár. A plébániai könyvtárban a kezdetektől ezideig 51műre (109 kötetre) gyarapodott a könyvállomány, amely egyházmegyei szinten is a kis könyvtárak közé tartozott. A könyvek műfaji és nyelvi megoszlását tekintve is elavult volt ez a kiskönyvtár: az egyházi-hittudományi, egyháztörténeti műveken kívül alig találunk benne mást. A történelmet az egyetlen kétkötetes Geschichte der Europäischen Staaten (Az európai államok története) képviseli. Hiányzanak a korban divatos külföldi útleírások, a magyar szépirodalom, a magyar történeti és politikai könyvek. A könyvállomány többségét, több mint kétharmadát a ,,deák", azaz latin művek teszik ki. A német nyelvű művek (főként prédikációk) az állomány egyötödét adják. Mindössze négy magyar könyvet olvashatott a lelkész: Pázmány Péter vasárnapi prédikációit, az Egyházi Pásztor c. folyóirat 3 kötetét, Káldy magyar nyelvű Szentírását és Vajda Sámuel Krisztus életéről írt munkáját. Vagyis: a korszerűtlen plébániai könyvtár nagyjából a XIX. század eleji műveltséganyagot tartalmazta. Érdemes vele összehasonlítani Menyhárt István plébános saját kiskönyvtárát, mely mérete ellenére megfelelőnek és korszerűnek tekinthető.

Menyhárt István szentgáli plébános kéziratos plébániatörténeténekelső lapja (1846), Veszprémi Érseki Levéltár First page of the parish history handwritten by István Menyhárt, thevicar of Szentgál (1846), Archiepiscopal Archives of Veszprém Erste Seite der handschriftlichen Aufzeichnungen des Pfarrers IstvánMenyhárt von Szentgál über die Pfarrgeschichte (1846),Erzbischofsarchiv Veszprém

9. sz. táblázat
A szentgáli plébánia és plébános könyvtára 1846-ban

A plébános magánkönyvtára kiegészítette a plébániai könyvtárat. Az egyházi kézikönyveket, a közgazdasági szakirodalmat, a történelmet magyar és német nyelven olvasta. Szalay Imre apátkanonok egyházi beszédeit, Majer egyházi beszédeit a magyar nyelvű istentiszteleteken, míg a német katekizmust és a német szentbeszédeket a herendi hívek részére tartott istentiszteleten tudta használni. A vegyesházasságokról szóló értekezés a reformkor egyházpolitikai küzdelmeiről, egy német nyelvű kötet a kereskedelmi viszonyokról adott tájékoztatást. Korszerű ismereteket közölt a kiskönyvtár legértékesebb műve: Carl Rotteck (1775—1840) 9 kötetes egyetemes világtörténete(Allgemeine Weltgeschichte).113

A sajátos helyzet magyarázatát megtaláljuk, ha megvizsgáljuka plébánia gazdálkodását. A plébániai pénztár éves költségvetése az1840-es években nem haladta meg az évi 50 forintot, ebből pedig csak a legszükségesebb kiadásokra futotta (gyertyára, olajra, tömjénre, ostyára stb.). A számadásokat a plébánia alapítása óta katonai év szerint vezették, amely november 1-től a következő év október végéig tartott. Ez egyúttal azt is jelentette, hogy az egyházközségi tisztújításokat is Mindenszentek napja táján tartották. 1845/46-ban 45 forint 23krajcárral gazdálkodtak, a bevétel egyharmada a perselypénzből fakadt. A hívek adója adta a bevétel másik harmadát, ezenfelül a mindenkori pénztári maradvánnyal lehetett még számolni.114

A herendi fióktemplom külön kasszát vezetett, mely 1846ban valamivel jobban állt. 1845/46-ban 74 forint 34 krajcár képezte a költségvetést, melyből az egyházlátogatás idejéig csupán a legszükségesebb dolgokra (viaszgyertya, olaj, tömjén) költöttek 12 forint 30krajcárt, így 1846 tavaszán 63 forint 4 krajcár volt a pénztári maradvány. A takarékos gazdálkodás azonban nem jelentette azt, hogy a kasszában lévő összeg komolyabb beruházásra elegendő lett volna.115A templomot teljes egészében a község tartotta fenn. A templom jövedelmeit itt is, miként Szentgálon, a „templom ládájában" őrizték, mely két kulcsra készült: egyik kulcsa a templomatyánál, másik aszentgáli plébánosnál volt. A templomszámadást itt is mindenszenteknapja táján végezték a „két kulcsos", a herendi jegyző és bíró jelenlétében. Az írásos számadást a kerületi esperes révén küldték be.

A templomatya és a dékán munkáját úgy jutalmazták, hogy mindkettőt felmentették a „közönséges munkától", vagyis szolgálatuk idejére egyházi adómentességet élveztek. Szentgálon a dékán nemcsak munkamentességet élvezett, a vadászat alól is felmentést kapott— a templomatya szintén, sőt ezenfelül évi 15 Ft fizetést is kapott az egyházmegyei pénztárból.116

A herendi templom felszerelését tekintve sokkal szerényebb volt a szentgálinál, amelyet jelez, hogy a szentgáli templomleltár 50,míg a herendi 22 tételből állt. De a különbség megmutatkozott a felszerelések anyagában is. Pl. a monstrantia, a ciborium az anyaplébánián aranyozott ezüstből, Herenden aranyozott rézből készült. Az egyetlen ezüsttárgy a kehely volt.

A herendi templomban lévő felszerelési tárgyak jegyzéke rögzíti az 1846-os állapotokat:117

A herendiek vallásos életét meghatározta, hogy a plébános— a sátoros ünnepeket kivéve — csak minden második vasárnapon misézett templomukban. A délelőtti istentisztelet prédikációs, énekes misét jelentett — a délutáni litániát az iskolamester „énekelte el". Az„isteni szolgálat nyelve a német" volt. Ha a hívek hétköznapon szerettek volna misét, vagy haldoklóhoz, temetésre hívták a papot, szállításáról gondoskodniuk kellett.

A herendi híveknek a szentgáliakkal közösen kellett a plébániai épületeket karban tartani, a plébános másfél holdas kertjének kerítését megjavítani. Ehhez a szentgáli erdőről hoztak vesszőt, karót és tüskét. A híveknek kellett a plébános földjeit is megmunkálni. A herendiek a himházi 18 pozsonyi mérős földet művelték: háromszor szántották, a plébános vetőmagjával vetették el, a terményt learatták,hazahordták és asztagba rakták. A konyhakert felét is a herendi hívek munkálták: „kolompért, kukoritzát, káposztát" termelt benne a plébános. A vízmosta árkokat szintén közösen töltötték fel. A 24 öl tűzifafelét a szentgáli erdőből a herendiek hordták be a plébániaházhoz.

A munkajáradékon túl többféle címen fizettek egyházi adót:

Lecticális vagy lélek gabona címén a közösség évi 8 pozsonyi mérő rozsot adott a lelkésznek, ezt a bíró szedette be és szállíttatta Szentgálra. Lecticalis vagy lélekpénz fejében évi 20 váltóforintot fizettek, ennek beszedése szintén a bíró feladatai közé tartozott. A hívek a plébános szolgáltatásaiért külön ún. stólapénzt is fizettek, mégpedig a következőképpen:

Társadalomtörténeti érdekesség, hogy a cselédektől, cigányoktól dupla stólát szedett a szentgáli plébános. Nyilván azért, mert ez a két csoport állandóan mozgásban lévén, rendszeres egyházi adót nem fizetett.118

Az egyházi vizsgálat során a „kegyes alapítványok" helyzetét is megvizsgálták. Az egyes alapítványok jelentősen befolyásolhatták az egyház helyzetét. A barokk korban a hívek az egyház fenntartására, a plébános és a tanító fizetésének pótlására is hoztak létre alapítványt. A közösség anyagi helyzetét tükrözte, hogy a XIX. század közepén mindkét helységben csak misealapítványok léteztek. Szentgálon évi 160 olvasott mise céljára 2600 VFt-os misealapítványt hoztak létre, a törzstőkét a veszprémi káptalan kezelte. Herenden hároménekes misére hoztak létre alapítványt:

10. sz. táblázat
A herendi miselapítványok helyzete 1846-ban

A három alapítvány bizonyíték arra, hogy a herendi lakosok egy része írásban végrendelkezett, s különösen a nők gondoltak a lelki üdvükre. Érdekes, hogy keresztalapítványról nem tesznek említést az egyházlátogatási jegyzőkönyvben, holott tudjuk, hogy a legkorábbi, ma is álló keresztet 1820-ban állíttatta Eckert Antal. Valószínűleg ő is gondoskodott arról, hogy a keresztet halála után is gondozzák, de ezt nem foglaltatta írásba. Egyébként a három misealapítvány egyikét semterjesztették fel az egyházmegyéhez elfogadás, jóváhagyás végett. A misealapítványok érdekessége, hogy a „Szentmise alatt teendőszolgálatért" a tanítót (mestert) is jutalmazták. A mester kántori teendőiért 30—30, illetve 24 krajcárt kapott az emlékmisék elmondását követően.119

Zichy Domonkos veszprémi püspök egyházlátogatási jegyzőkönyve(részlet, 1846), Veszprémi Érseki Levéltár A page of the record on the church visit of Domonkos Zichy,the bishop of Veszprém (1846), Archiepiscopal Archives of Veszprém Eine Seite der Protokolle über die Kirchenvisitationen des VeszprémBischofs Domonkos Zichy (1846), Erzbischofsarchiv Veszprém

Élet az elemi iskolában

A herendi telepesek mély vallásossága magyarázza, hogy már korán fogadtak tanítót. Az 1779- április 9-én felvett egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint a római katolikus iskolában egy tanító tanított, a tanítás nyelve német volt.120

A reformkori falusi és mezővárosi népoktatási viszonyokról, közte a herendi római katolikus elemi iskoláról a vármegyei iskolai összeírásokból nyerhetünk átfogó képet. A megye ugyanis ekkor már nagy gondot fordított a népnevelésre, különösképpen a nemzetiségiek (németek, szlovákok) gyermekeinek magyar nyelvűés szellemű nevelésére. Veszprém megye a megye településállományának közel egynegyedét kitevő nemzetiségi falvak megmagyarosításának programját 1838-ban hirdette meg, s e cél érdekében megszervezett egy állandó vármegyei bizottságot: a Veszprém Vármegyei Népnevelési Választmányt. A választmány feladata a cél érdekében üdvösnek tekintett elvek és módszerek kidolgozása volt. Legfontosabbnak a nemzetiségi iskolákban a magyar nyelv tanítását, végső sorban a magyar tannyelvű tanítás bevezetését tekintették. Ennek érdekében minden évben felmérették az iskolák tárgyi,személyi és oktatási-nevelési állapotát, s határozatot hoztak a legsürgősebb tennivalókról.121

A járási főszolgabíró és esküdtje minden év elején vagy tavaszán végigjárta a kerületében lévő felekezeti iskolákat, s az előre kiadott 12 szempont alapján megvizsgálta a elemi az iskolákat, melyeket ekkor szinte kizárólag a felekezetek tartottak fenn. A herendi római katolikus elemi iskola a megye közepes, bizonyos időszakokban pedig a kifejezetten gyenge iskolái közé tartozott. Az iskola állapota, felszereltsége, tankönyv- és írószer-ellátottsága a szülők anyagi helyzetétől, teherbíró képességétől és iskolaszemléletétől, a nevelés színvonala pedig a tanító képzettségétől, rátermettségétől, szorgalmától függött. Gyenge fizetése aligha hathatott ösztönzőleg pedagógusi munkájára.

Nézzük meg először, milyenek voltak az 1848 előtti évtizedben az oktatás-nevelés külső, tárgyi feltételei!

Az iskola

Az iskola állapotát 1838-ban, az alapfelmérésnél, középszerűnek, megfelelőnek ítélték, ekkor azonban még 30 gyerek sem tanult benne. Az 1840-es években viszont, amikor a tanulólétszám már 60fölé emelkedett, az egyetlen terem szűknek bizonyult. 1848-ban már azt is feljegyezték, hogy „...óhajtható volna annak jobb karban valótétele", de az épület renoválására határozat nem született.122 A főszolgabíró ugyanis tudatában volt annak, hogy „...a lakosok szegénysége annak megbövitését nem engedi".123

Az iskola, miként a többi falusi kisiskola, a tanítói lakással egybeépült: a telken álló épület egyik szobájában a tanító lakott, a másikban tanított. A tanítót a helység fogadta fel, szokás szerint évente újította meg szerződését: ha megfelelt, maradhatott, ha nem, gyorsan túladtak rajta, s helyébe mást fogadtak. A tanító felvételét az elöljáróság végezte, járandóságát és kötelességeit írásba is foglalták (Kontrakt). Mivel a lakosok többsége szegény volt, gyermekeik nevelésével nem sokat törődtek, viszonylag kevés fizetést ígértek a tanítónak, s ő rendszerint ennek megfelelően végezte pedagógusi munkáját. A tanító egyben községi jegyző is volt, ami szintén hátráltatta az eredményes iskolai munkában. A herendi tanító két fajta munkáját külön-külön fizették, s emellett, ha valamely lakosnak magáncélú írásbeli munkát végzett, ezért is külön díjat szedett. Ezt a fajta szolgáltatását később, a polgári korban, jegyzői magánmunkálatnak nevezték.

Az iskola tanszerellátását nem tudták megfelelően megszervezni. Molnár Dénes főszolgabíró a gyenge képességű Friesz Antal tanító jellemzésekor azt is megjegyezte, hogy nem csodálkozik azon,hogy a „helység tollát" is vivő tanító középszerű eredményt tudottcsak fölmutatni: „...majd minden gyermeknek más forma könyve van, egyik valami német olvasó könyv hátulsó darabja, a másik másféle, sőt még az iskolának iró táblája sints, — a gyermek oktatásit)kiki elgondolhatja; vagynak egy nehányon a férfi gyermekek közül, akik egy két szót vakognak a magyar olvasásban, de a leányok illyesmibe is járotlanok egy szóval a mit télen a gyermekek kapkodnak,azt nyáron elfelejtik, s a ki talán másik télre felmegy, az ismét az A.B.C. (-ml) kezdi."124

A herendi tanító fizetése a megyei átlagot nem haladta meg. Természetbeni és pénzbeli évi járandósága 1837/38-ban 35 ezüstforintot tett ki. A járás területén a tanítói fizetések ekkor 20—100 ezüstforint között ingadoztak, de a legjobb falusi és városi iskolákban200—300 forintot is elérhetett a tanító jövedelme (mint pl. Veszprémben, Szentgálon).125

A magyar nyelv tanítása és szorgalma által dicséretre érdemesített Steierlein János járandóságait először az 1842/43. évi iskolavizsgálati jelentés rögzítette: fizetése 29 pozsonyi mérő gabonából, 10szekér tűzifából, 40 váltóforint alapfizetésből állt, melyet 24 váltóforinttal alapítványi pénzből egészítettek ki, ezenfelül gyerekenként évi1 forintot kapott.126

Az 1844—45. évi iskola összeírás nem maradt fenn, de az1845 tavaszán végzett egyházlátogatás részletesen felmérte a tanítójövedelmét is.

11. sz. táblázat
A herendi tanító járandósága 1845/46-ban

A felsorolás láttán nem nehéz elképzelni, hogy az iskola alapítása óta milyen tételekből állt a tanító szerződése. A tanító jövedelméből megállapítható, hogy összesen 128 házaspár fizetésére számíthatott 1844/45-ben a tanító.127

A következő évben, 1845/46-ban a tanító összes járandóságának értékét — a jegyzőségért járó évi 10 váltóforintot is beszámítva —összesen 235 váltóforintra becsülték, ami 94 ezüstforintnak feleltmeg.128 1846/47-ben minden járandóságát készpénzre számítva, szintén hasonló összeget (90 ezüstforintot) tüntettek fel éves jövedelmeként.129Plank Pál fizetése 1847/48-ban semmivel sem volt jobb: a község ellátta élelmiszerrel, tűzifával, a zöldséget maga termelte meg,s emellett kevéske készpénzzel is számolhatott. Szerződése szerint természetbeni fizetése 29 pozsonyi mérő gabonából, egy kis káposztáskertből, 10 kocsi tűzifából állt. Jegyzői munkáját évi 10, a tanítóit 30váltóforinttal jutalmazták, ezenfelül a veszprémi püspökség mindengyerektől fejenként évi 1 váltóforintot adott. (A püspökség lényegében a szülők helyett fizette a tandíj egy részét.) Ekkor tehát tényleges készpénzbeli jövedelme állt: 87 váltóforint tandíjból, 41 váltó forintmunkadíjból, ami kerekítve 51 ezüstforint készpénzt tett ki. Figyelembe véve. hogy az 1840-es években több száraz, alacsony termést és éhínséget hozó év volt az országban (1846, 1847), s 1848 tavaszától beindult az inflációs folyamat, fizetése — ami természetbeni juttatásbeszámításával sem érte el a 100 ezüstforintot — kevésnek bizonyulta tisztességes megélhetéshez.130

Oktató-nevelő munka

A herendi elemi népiskolában koedukált oktatás folyt: a fiúkés lányok együtt tanultak, de a két nem képviselői a kor szokása szerint külön padsorokban ültek. Külön tanításukra, mint a járási szolgabíró írta. nem volt lehetőség: „... jó volna a gyermekeket elkülönözni, de sem a hely, sem az egyénnek egy volta meg nem engedi." Megjegyzéséből világosan kitűnik, hogy a tanteremhiány mellett a változtatásnak az is akadálya volt. hogy a tanító csekély fizetéséből képtelen volta lányok tanítására külön segédtanítót fogadni.131

A tanított tárgyak köre mai szemmel szerénynek tűnik: a nebulók néhány év alatt megtanultak írni, olvasni, számolni és szert tettek az egyház által megkívánt hittudományi ismeretekre. A szülők kívánságára a tanító németül tanított, a szorgalmasabbra magyar nyelvtanítására is gondot fordított, s elérte, hogy az év végi vizsgákon agyerekek magyarul legalább olvasni tudtak. A szülők között ekkor még nem volt általános a magyar nyelv ismerete.

12. sz. táblázat
A herendi iskola növendékei 1838—1848 között

A tanulói létszám valószínűleg a beiratkozott tanulók számával egyenlő. A vármegyei szemle alkalmával, ha februárban végezték, még a beiratkozottak jó részét ott találhatták az iskolában, tavasszal, márciusban-áprilisban azonban már csak kevesen ültek a hosszú padokban. Ez a főszolgabírót kevéssé érdekelte: ő elsősorban arra volt kíváncsi, hogy előrehaladt-e a magyar nyelv terjesztésében a tanító vagy sem. A tanítás eredményességét több tényező egyszerre rontotta: nem minden iskolaköteles járt iskolába, az iskolába járógyerekek egy része nem rendszeresen látogatta az órákat, télen a szegény családok cipő- és ruhahiány miatt voltak kénytelenek otthon fogni gyermekeiket. Elvileg, a kormányrendeletek szerint 6—12 éves korig tartott az iskolaköteles kor, de ezt a gyakorlatban nem igazán tudták végrehajtani.

Az iskolaév ideális esetben ősztől nyár közepéig tartott volna,de Herenden a tanév mindössze bő 4 hónapra korlátozódott. Az iskolai jelentésekben az ismétlődik, hogy a gyerekeket novembertől húsvétig járatták iskolába. Az a szokás, hogy tavasszal a gyerekeket az iskolából„kifogták", a megyében, sőt országosan is általános volt ekkor, s még később is. Márkón szintén november közepétől húsvétig tartott a tanév,s Bándon is nyáron éppúgy szünetelt a tanítás, mint Herenden.

Az elemi iskola eredményességét lemérhetjük azon, hogyhány tanuló tanult tovább gimnáziumban, jutott el valamely felsőfokú intézménybe. Herendről 1848 előtt egyetlen pap, írogató ember nemkerült ki — ellentétben a szomszédos Bánddal, ahol van arra példa,hogy valaki a paraszti sorból az értelmiség soraiba emelkedett. Schröck(Somhegyi) Ferenc (1813—1878) piarista tanár, történetíró természetesen ebben a világban még kivételes egyéniségnek számított.

Hogy Herenden ilyen rendkívüli eset nem fordult elő, azt elsősorban a gyenge színvonalú oktatásnak köszönhetni. Bár a parasztgyermekek látogatták az iskolát, az ott tanultakat kevésbé tudták hasznosítani a gyakorlatban, ezért egy idő után elfelejtették. 1849 elején, a Ferenc József császár trónra lépte után kikényszerített hűségnyilatkozatot a szöveget megfogalmazó Plank Pál jegyzőt is beleértve 31tekintélyesebb lakos írta alá, közülük csak 9 tudta a nevét leírni, a többi keresztet rajzolt. Vagyis: a reformkor végén a férfilakosoknak még egyharmada sem (csak 29%-a) volt írástudó. A nőknél ennél lényegesen rosszabb aránnyal számolhatunk. Az aláírások érdekessége még, hogy a három esküdt egyike sem tudott írni, a bíró (Richter) viszont igen, ő németül írta alá a nevét. Rajta kívül még három németül írt név szerepel az iraton, közülük csak egy (Ignatzius Krug) tudott írni, a többiek a jegyzővel íratták fel magukat.132

Természetesen ezen színvonal azt a felnőtt nemzedéket jellemezte, amely a XVIII. század végén, XIX. század elején járt iskolába. A reformkorban az iskolából kimaradt gyermekek körében már magasabb volt az írni, olvasni tudók aránya, a tanítás színvonalával azonban ekkor is bajok voltak. Friesz Antal tanító 1841/42-ben „igen középszerűnek" bizonyult, a tanév végén elbocsátással jutalmazták ténykedését. 1842 őszén a volt nagyvázsonyi tanítót, Steierlein Jánost fogadták fel, aki rátermett, ügyes és szorgalmas tanító volt, a magyarnyelv tanítását is szívügyének tekintette. 1812 táján született, s amikor Vázsonyból Herendre érkezett, harmincéves múlt, s ambíciók fűtötték. Oly eredményesen tanított, hogy a vármegye nemcsak dicséretben részesítette (1846), hanem 1847-ben Széchenyi—Kollonics ösztöndíjra is felterjesztette a kormányzathoz, a Magyar Királyi Helytartótanácshoz. Bár Steierlein túltett elődjein: az elemi ismereteken kívül földrajzot, „történet tant", azaz történelmet és a mezei rendőrségi törvényt, sőt a fizika elemeit, „phisikai kivonatot" is oktatott, szorgalmát a helység kevéssé méltányolta.133 Valószínűleg a gyatra fizetés miatt távozott a helységből még ugyanezen évben, mert az 1847/48. tanévben már a Veszprém melletti Fajszról meghívott Plank Pál „forgatta"az iskolamesteri pálcát. Az elöljáróság megelégedett vele, aki a szükséges alapvető elméleti-módszertani ismeretekkel nem rendelkezett,mivel csak „falusi iskolát" végzett. Amikor Cseresnyés István, a veszprémi járás főszolgabírója 1848. április 29-én jelentését írásba foglalta,több szempontból is kifogásolta működését. Többek közt a következőket írta: „... ezen iskola annyira el van hanyagolva, hogy a tanittó méltó feddést érdemel— szóval nem is tanittónak való, mivel magyarul se tud beszélni." De volt más baj is vele. Az elemi ismereteken kívül tanította Magyarország földrajzát, „földleírását", de nem oktatta a mezőrendőrségről szóló 1839/40. évi törvényt, mely kötelező tárgynak számított. Erről Zsoldos Ignác (1803—1885) volt vármegyei főjegyző elemi iskolai tankönyvet is írt, melyet 1842-ben Pápán nyomtattak ki. Használatát a vármegye rendelte el. Planknak legalább községi jegyzőként illett volna ismernie, de úgy látszik, személyiségétől messze állt a törvények ismerete. 134

Menyhárt István plébános könyveinek összeírása (1846) Inventory of rev. István Menyhárt's library (1846) Inventar der Bücher des Pfarrers István Menyhárt (1846)

Lábjegyzet:

57. VeML Xll.1.d. Litterae statutoriales. A szentgáli nemesek birtokba iktatása, 1723.

58. VeML V.402.x. 5zentgál község levéltára, gazdasági iratok. Nyugták 1744—1776.

59. Bizonyságlevél a szentgáliak árendájának befizetéséről. 5zentgál, 1732. szeptember 2. MOL P 707 Zichy család nagyvázsonyi uradalmának iratai. Fasc. 71. szám nélkül. (67. csomó).

60. MOL P 707 Fasc. 71. Mo. 1—3. Bizonyságlevelek: Vázsony, 1745. május 28.; Vázsony, 1745. szeptember 2.; Vázsony, 1746. május 3.; Szentgál 1748. május 5.; Szentgál 1749. április 8.; 5zentgál, 1750. április 22.; Vázsony, 1754. április 24.; „faézásért" fizettek: Vázsony, 1754. november 9.

61. VeML V.402.X. Nyugták, 1744—1776.

62. MOL P 707 Fasc. 71. herend, 5zentgáli Kis Gombás István panaszlevele a nagyvázsonyi urasághoz, é. n.

63. VeML Közigazgatási adatlapok gyűjteménye, herend közigazgatási adatlapja. 1925.

64. VeML Mikrofilmtár Városlődi R. K. Egyház anyakönyvei. 5zentgál R. K. Egyház anyakönyvei.

65. VeML IV .1.p. Inquisitiones. Fasc XIV. No. 137. Tanúvallomásarról, hogy a Berta-féle rét a szentgáli nemesi communitás (község), s nem a Zichyek tulajdona, Herend, 1778. július 2.

66. VeML V. 402.x. Tanúvallomás. Szentgál, 1775. május 13.

67.Szentgál R.  K.   Egyház anyakönyvei 1771-1780.

68.

69.

70.

71.PESOVÁR 1976. 14.

72. VeML IV.l.p. Inquisitiones. Tanúvallomások a Berta-féle részjószágok tulajdonjogáról. Herend, 1778. július 2.

73. VeML XII. Veszprémi Székeskáptalan hiteleshelyi levéltára. Beiktatási jegyzőkönyvek.  1772. Mo. 95.,  1775. No. 288., 1779. Mo. 131.

74. PESOVÁR 1976. 14.

75. VeML IV.l.o. Inquisitiones. Fasc. XV. No. 102.

76. VÉL Veszprémi Káptalan magánlevéltára. Herend iratai. 1777.

77. VÉL Veszprémi Káptalan magánlevéltára. Herend iratai. 1780—1794

78. PESOVÁR 1976. 14.

79. Uo.

80. PESOVÁR 1976. 15.

81. Szentgál R. K. Egyház születési anyakönyvei. 1774., 1776.

82. BOTTLÓ 1957. 242-272.

83. VeML IV.l.b. 1066/1837. közgy. i. Nemesi jövedelmek megyei összeírása.

84. VeML IV.1.b. 2197/1845. (XI.13.) közgy. i. Cseresnyés István főszolgabíró, Balogh József esküdt és Sidó Ferenc táblabíró által készített közmunkaösszeírás. Herend, 1845. szeptember 20.

85. VeML IV. 154.94/1849. sz. Nyomtatott alispáni jelentés 1847-ről.    

86. Uo.

87. PESOVÁR 1976. 16—17.

88. VeML IV.l.b.317/1847. közgy. i. Veszprém vármegyei deputáció jelentése a herendi céhalakításról.

89. VeML IV.1.b. 51/1824. (v.24.) közgy. i. Malmok összeírása. 1824.

90. VeML  IV. 154. 86/1849. sz. i. nyomtatott alispáni jelentés 1847-ről.

91. NÉVTÁR 1975. 109—115.

92. NÉVTÁR 1975. 109—115.

93. VÉL XXXI.8. Menyhárt István plébániatörténeti kézirata. 1846. 2.

94. VÉL XXXI.8. Menyhárt István plébániatörténeti kézirata. 1846. 3.

95. A NÉVTÁR építését hibásan 1778—1780- ra teszi.

96. NÉVTÁR 1992. 323.

97. PFEIFFER 1987. 1034.

98. VÉL XXXIX.8. Menyhárt István plébániatörténete. 2.

99. Uo. Menyhárt István plébániatörténete. 3.

100. PFEIFFER 1987. 470—471. Érdekes, hogy szentgáli működését meg sem említi az életrajz.

101. PFEIFFER 1987. 267.

102. PFEIFFER 1987. 398.

103. PFEIFFER 1987. 383.

104. PFEIFFER 1987. 727.

105. PFEIFFER 1987. 994.

106. PFEIFFER 1987. 961.

107. PFEIFFER 1987. 614.

108. PFEIFFER 1987. 243.

109. PFEIFFER 1987. 673.

110. PFEIFFER 1987. 713. Pfeiffer szentgáli kéziratáról nem tud, az megtalálható a Veszprémi Érseki Levéltárban.

111. VÉL XXXIX.8. Menyhárt István plébániatörténete. 1846.

112. PFEIFFER 1987. 989.

113. VÉL XXXIX.8. Szentgál egyházlátogatási iratai, 1846. V. sz. melléklet: a könyvtárak összeírása, 1846

114. VÉL XXXIX. 8. Uo. Menyhárt István plébános pénztári számadása, 1846. április 30.

115. VÉL XXXIX.8. Uo. A herendi fióktemplom számadása. 1846. április 30.

116. VÉL XXXIX.8. Egyházlátogatási jegyzőkönyv. 1846. május 15.

117. VÉL XXXIX.8. Menyhárt István plébános kimutatása a herendi templom felszereléséről. 1846.

118. VÉL XXXIX.8. Egyházlátogatási jegyzőkönyv. 1846. május 15.

119. VÉL XXXIX.8. Egyházlátogatási jegyzőkönyv. 1846. május 15.

120. PESOVÁR 1976. 14.

121. VeML IV.l.r. Veszprém Vármegye népnevelési Választmányának iratai. Iskolaöszszeírások 1838—1848. Alábbi áttekinté- sünk az összeírások (iskolalátogatási jegyzőkönyvek) alapján készült.

122. VeML IV.l.r. A herendi r. k. iskola látogatási jegyzőkönyve. 1848. április 29.

123. VeML IV.l.r. A herendi r. k. iskola látogatásijegyzőkönyve. 1845. április 30.

124. VeML IV.1.r. A herendi r. k. iskola látogatási jegyzőkönyve. 1842. február 3.

125. VeML IV.l.r. Molnár Dénes főszolgabíró herendi iskolalátogatási jegyzőkönyve. 1838. március 10.

126. VeML IV.l.r. Molnár Dénes főszolgabíró herendi iskolalátogatási jegyzőkönyve. 1843. január 51.

127. VÉL XXXIX.8. Egyházlátogatási jegyzőkönyv. 1845. május 15.

128. VeML IV.l.r. Cseresnyés István főszolgabíró herendi iskolalátogatási jegyzőkönyve. 1846. április 25.

129. VeML IV.l.r. Cseresnyés István főszolgabíró herendi iskolalátogatási jelentése a 1847. május 3-i közgyűlésre

130. VeML IV.l.r. Cseresnyés István főszolgabíró herendi iskolalátogatási jegyzőkönyve. 1848. április 29.

131. VeML IV.l.r. Cseresnyés István főszolgabíró herendi iskolalátogatási jegyzőkönyve. 1846. április 25.

132. VeML IV. 154. Tisztiszéki iratok 64/1849. (I. 21.) sz.

133. VeML IV.l.r. Cseresnyés István főszolgabíró herendi iskolalátogatási jegyzőkönyve a 1847. május 3-i közgyűlésre. A fizikai ismeretek az 1845. április 30-i iskolavizsgálati jelentésben szerelnek.

134. SZIMMYEI József: Magyar írók élete és munkái XIV. 1952—1953.