| |
Arnold Mária
A szerző a falusi gyermekéletet bemutató dolgozatával 1994ben kiemelt II. helyezést ért el a Veszprém megyei Múzeum néprajzi pályázatán. A bevezetőben vázlatosan áttekinti a község XVIII—XX. századi fejlődését, az asszimilációs folyamatot, amely az eredeti népi kultúrát is átalakította. Munkájából a bajor nyelvjárást ma is beszélő idősebb adatközlők visszaemlékezése alapján összeállított érdemi részeket közöljük. (— a szerk. megj.)
Gyermekvárás
Adatközlőim szegény-, illetve középparaszti családból származnak. Életük különböző szakaszaiban átélt élményeik hasonlóak, ismerik egymást. Valamennyien német származásúak, római katolikus vallásúak. Ebben a szegény és vallásos körben a nagycsalád volt a jellemző. A század elején 5—6 gyermek egy családban nem ment ritkaságszámba. Az 1920—30-as években 3—4-re csökkent az átlagos gyerekszám. Jobb módú családokban 2 volt az elfogadott, ők éltek a születésszabályozás valamilyen eszközével, ami műveltség és pénz függvénye volt.
A sokgyermekes családban nem egyforma örömmel néztek az első kettő, illetve a többi gyermek születése elé. Az elsőknek örültek. Ennek ellenére a terhességet szégyellték az asszonyok, s mindaddig nem hozták nyilvánosságra, amíg az láthatóvá nem vált. A ruházatuk jelezte a terhesség előrehaladását, az addig a kötény alá tűrt ruhafelsőrész a kötény fölé került.
A gyermek érkezése ellen a legritkább esetben tettek valamit.
Nem ismerték a módszereket, de vallásukkal sem tudták ezeket összeegyeztetni. Adatközlőim nem tudnak olyan személyről, aki magzatelhajtást végzett. Úgy tudják, erre a városban került sor. Olyan esetet azonban ismernek, hogy egy asszony belehalt a gondatlanul elvégzett abortuszba. Úgy érzem, az asszonyok ismeretei e téren hiányosak, valószínűleg nem volt beszédtéma a magzatelhajtás.
 |
| A Gruber család 1920 táján, Arnold Fotógyűjtemény The Gruber family around 1920, Arnold Photocollection Die Familie Gruber um 1920, Fotosammlung Arnold |
A terhesség nem jelentett különleges állapotot és kivételezett helyzetet. A terhes asszony ugyanúgy végezte a munkáját, mint korábban. Nem illették jobb ételek sem. A környezete nem vette tudomásul az állapotát, bár tudták, hogy milyen következményekkel járhat, ha megerőlteti magát. Egy szegénysorban élő asszonyról mesélik, aki részes aratásra járt Szentgálra, hogy a 4. gyermekét várta, ennek ellenére gyalog ment dolgozni, úgy, hogy két gyermekét jobbról-balról kézen vezette, a kisebbiket pedig a hátán vitte.
Orvos nem látta az anyát. A szülés időpontjára a magzat megmozdulásának idejéből következtettek. A gyermek nemét az aszszony hasának formájából próbálták kikövetkeztetni. A csúcsos, nagy has fiút jelzett, a gömbölyű hasforma, illetve az anya gyomorégése lány születését jósolta. Mindkét nemű gyermeket örömmel fogadták. Az apa jobban örült a fiúnak, főleg, ha az még nem volt a családban, mert ő vitte tovább a nevet.
A szülés, a gyermekágy
A szülésre, a gyermek fogadására nem tettek nagy előkészületeket. Ha idejük volt, kitakarították a lakást, sok esetben az sem történt meg. A család 1—2 szobában lakott, általában három generáció élt együtt. Az új jövevény miatt nem rendezték át a szobát. A babakelengyét összegyűjtötték, de egy korai szülésnél előfordult, hogy az sem állt rendelkezésre.
A kelengye, egyben az újszülött ruhatára a következőkből állt: 5—6 darab lepedőből, ing hátából, házi szőttesből, flanellből tépett pelenka; 1 darab négyszög alakú gumipelenka, 3 darab sifonból készült, hátul kötős ing, 3—4 darab kötött, horgolt vagy varrott rékli - a gyermek nemétől függően fehér, rózsaszín vagy kék színben. A horgolt sapka színe ugyancsak kék vagy fehér volt. Egy darab pólya - tulajdonképpen vékony tollpárna, aminek alsó, majd két oldalsó sarkát ráhajtották a gyermekre és azt átkötötték. A gyermek karjait is belekötötték annak hathetes koráig, hogy az arcát ne karmolja össze. Ezen kívül igényesebb családok fenntartottak a csecsemő számára egy vájt fateknőt fürösztés céljára, illetve ebben mosták a gyermek holmiját is.
A szülés megindulásakor a család nőtagjai vizet melegítettek, törülközőt, pelenkát készítettek elő. A szülés levezetése a bába feladata volt. Utána ő fürösztötte meg a gyermeket, majd három óra elteltével az anyát is lemosdatta, hasára hideg vizes borogatást tett. Közben megvacsorázott, s a pálinkát sem utasította vissza.
A bába a szülést követő egy hétig minden reggel megjelent, megitta a szokásos pálinkáját, elfogyasztotta a reggelit és megfürösztötte a csecsemőt. Fizetségét pénzben (8—10 pengőt) vagy természetben kapta meg. Az anya, ha tehette, 3 napig fekve maradt. Egyes családoknál ez nem volt lehetséges. Jómódú asszonyok viszont akár heteket is ágyban tölthettek. Ha együtt éltek, az anya édesanyja, anyósa segített a házi munkában a szegényebb házaknál is. Ha az anya gyermekágyi lázat kapott, szenes vízzel gyógyították, akár a csecsemőt.
Az asszonyok sokáig szoptattak. Úgy mondják, olyan anya nem volt, akinek nem volt teje. Az anyatejet meggyőződésük szerint a krumpli és a rántott leves szaporította. Volt, aki a sört ajánlotta. Ha a gyermeket elválasztották, sűrű rántott levest (Eiprennprei) főztek neki.
A csecsemő helye kezdetben az anya mellett az ágyban, később a bölcsőben volt.
Gyermekbetegségek, csecsemőhalál
A család számára természetesen az volt a legfontosabb, hogy egészséges legyen a gyermekük. Testsúlyát nem mérték. Szépnek tartották a kék szemű, tiszta bőrű gyermeket. Nem örültek, ha a gyermek „rossz" napon (pl, halottak napján) született. Szégyellték, ha vörös volt a haja, kellemetlenséget okozott a későbbiekben, ha fehér volt a bőre, vagy szeplős volt az arca. Úgy tartották, hogy a gyermeken az anyajegy annak következménye, hogy a gyermekét váró anya megijedt valamitől, és magához kapott. Az anyajegy azt a dolgot formázza, ami az ijedtséget okozta. Ha nyomorék, fogyatékos gyermek jött a világra, a szülők beletörődtek, elfogadták. „Az is gyerek." — mondták. Szomorú esemény volt, ha a csecsemő halva született. Ilyenkor nem volt mód a megkeresztelésre. Egyházi szertartás nélkül, csendben temették el valamely meghalt rokon sírjába, vagy a temető szélén. A temetésre csak az apa ment el.
Ha a gyerek a megkeresztelése után halt meg — születése után akár az anyja, akár a bába vagy a pap keresztelte meg — szép temetés járt neki. A csecsemőtemetésen fehér ruhás koszorúslányok (Kranzmensch) vitték a koporsót, és a temetőben kapott helyet a kis halott. A temetést 16—18 éves legények végezték.
Előfordult, hogy a csecsemő sokat sírt. Ilyenkor éhségre, hasfájásra gondoltak. Felvették, ringatták. Ha továbbra is kitartóan sírt, szemmel verésre gondoltak. „Der ist bschrien worden." — mondták. Ez azt jelentette, hogy valaki nagyon megnézte, rácsodálkozott a gyermekre. Gyógymódként leggyakrabban szenes vizet használtak. Szenteltvízbe parazsat tettek, majd kivették belőle, s a vízzel kellett mosni a gyermek szemét. Közben — miként a gyermekágyi lázban szenvedő anyánál — ezt mondták:
Im Nomen Jesu: höf Gott, Vade,
Höf Gott, Suhn, höf Gott, heilige Geist!
Jézus nevében: segíts Atya,
segíts, Fiú, segíts, Szentlélek!
Ha más módon gyógyítottak, az anyának háromszor ki kellett nyalnia a gyermek szemét, hogy a szemmel verést eltüntesse. Ezeket a tanácsokat a javasasszony (Azieherin) adta, de egymásnak is továbbadták őket. Ismert „Azieherin" volt Plitze Mari Pasl (néni).
 |
| Fiatal pár (1930)
Young couple (1930) Junges Ehepaar (1930) |
A kisgyermekek leggyakoribb betegségeit részben természetgyógyászati módszerekkel, részben babonás ráolvasással végezték. Az utóbbit nem alkalmazták minden családban. Orvos nem volt a faluban, hetente két alkalommal rendelt a városlődi doktor. Orvoshoz egyébként is csak igen magas láz esetén fordultak. A lázcsillapítást hideg vizes borogatással végezték. Gyulladásos betegségekre, gennyes fertőzésekre, szájpenész és más megbetegedések esetén gyakran használtak kamillás borogatást, lemosást.
A hasfájást a gyermek hasának masszírozásával, esetenként kámforos zsírral való bekenésével kezelték. Mandulagyulladáskor újjal sót kentek a gyermek mandulájára, mely lemarta a gennyes gyulladást. A torokgyík és a TBC gyógyíthatatlan betegségnek számított. Skarlát észlelésekor tűzkővel tüzet csiholtak a beteg jelenlétében és ráolvastak. Ugyancsak a ráolvasásban bíztak a sömör esetén is.
Zittrich, Zittrich, roche
Heit ist di Mitti Woche
Pis tie Woche herum ist.
Sömör, sömör, (...)
Ma van a hét közepe,
Hét végére elmúlik.
Bizonyos betegségek esetén égő gyertyát állítottak a beteg hasára, majd pohárral lefedték azt. Sok esetben hatásos volt ez — a természetgyógyászok által ma is ismert — módszer. Ezt alkalmazták akkor is, ha a csecsemő köldökének visszahúzódását akarták elősegíteni. Gyakori volt, különösen a második világháború éveiben, a fejtetű. Elpusztítására főzetet készítettek őszi kikericsből, vagy petróleummal kenték be a fejet.
A gyermek félelmét igen gyakran a felnőttek ijesztgetése okozta. Félelem ellen is volt orvosság. Az úrnapi sátorból hazavitt szentelt virágot kellett a tűzre tenni. Ha cigányok jártak az utcán vagy a házban, szenes vizet öntöttek utánuk. Tartottak ezen kívül általában az idegenektől. Ilyenek voltak a „Handwerichpurschn", a vándorló, munkát kereső kézműves legények. A boszorkány is előfordult, mint az ijesztgetés eszköze.
A csecsemők gondozása
A csecsemő élete első heteit az édesanyja mellett töltötte. Később átkerült a bölcsőbe. A bölcsőt a családból bárki ringathatta. Sok esetben ez a nagyobb testvér feladata volt, s bizony a buzgóság eredménye nem egyszer az volt, hogy a kis testvér kiborult a bölcsőből. Német nyelvű ringatódalokat, mondókákat mondtak.
Haia, Popaia
Summer kummt derMaia
Wenn tie Kinder spielen geh
Muss ich hei der Wiege steh
Macht tie Wiege knjip-knjap
af te klani Pohnesack.
Haja, popaja
Nyáron jön a május
Amikor a gyerekek játszani mennek,
Nekem a bölcsőnél kell állnom,
A bölcső knyipp-knyappot mond,
Aludj, te kis babzsák.
Egy másik ringatódal szövege így szól:
Schlaf, Kindlein, schlaf
Tei Vade is e Graf
Tei Muide is e armi Dirndl
Muss den Graf sei Kindlein wiegn
Schlaf, Kindlein, schlaf.
Schlaf Kindlein, Schlaf,
Im Kartn san tie Schaf
Tie Schwarzi unt tie Weissi
Tie werdn tas Marlpeisse.
Aludj, csöppség, aludj
Apád gróf
Anyád szegény cseléd,
A gróf gyermekét kell ringatnia,
Aludj, csöppség, aludj.
Aludj, csöppség, aludj,
A kertben bárányok vannak,
Feketék és fehérek,
Megharapják a kislányt.
A csecsemő megnyugtatására cumit is készítettek rongydarabból, amelybe kenyérdarabot tettek. A legtöbb család nagy gondot fordított a csecsemő tisztán tartására. Naponta fürösztötték. Eleinte reggel, amíg a bába végezte ezt a műveletet, később ki-ki saját időbeosztásának megfelelően. A fürösztést a jobb módúak külön fateknőben (Möttel), mások lavórban végezték. A köldököt fásli takarta, ahhoz nem nyúltak. A pelenkát a csecsemő alatt szükség szerint cserélték. Kimosása helyenként kiöblítést, míg másutt lúgos kimosást jelentett. Volt ház, ahol a pelenkát ki is vasalták. Egyes családoknál naponta cserélték a csecsemő ingét, réklijét. Másutt a ruhacsere csak hetente történt.
A gyermekágyas anyát és a csecsemőt csak a legközelebbi rokonok látogatták meg. Ajándékot nem vittek, s nem volt szokás a háziak részéről a megvendégelés sem.
A gyermek megkeresztelése és a komaság
A szülők az első gyermek megszületésekor komát választottak. A koma soha nem a rokonságból származott, mindig idegent kértek meg. Ezt illett megtiszteltetésnek venni és elvállalni. A komáért mindig „izentek". A családban később született gyermekeknek is ugyanazok voltak a keresztszülei, mint az elsőnek. Sok esetben barátok, barátnők váltak komává, akik attól a naptól kezdve magázták egymást.
Lehetett keresztszülő legény, illetve lány is. Ilyenkor az illető későbbi házastársa is átvette a keresztszülői szerepet. Ha valamilyen okból (pl. katonaság) a keresztszülők nem tudtak a keresztelőn jelen lenni, az édesanya keresztszülei helyettesítették őket.
A komaasszony (tie Kohl) feladata volt a gyermekágyas aszszony meglátogatása. Három alkalommal ment el hozzá az első héten.
Minden alkalommal komakosarat (Kfatrinkorb) vitt. A faluban eseményszámba ment, amikor az ünneplőbe öltözött komaasszony fején kosárral, kezében egy üveg borral végigment az utcán. A kosárban komafazék és sütemény is volt. A komafazékban (Kfatrinhafe) vitte a levest. Első alkalommal tyúkhúslevest (Hühnersuppn), de vitte mellette az egész főtt tyúkot is. Második alkalommal borleves (Weinsuppn) volt a fazékban, hozzá rántott sertéshús és forgácsfánk (Tierekrapfe) járt. Harmadszor vitte a becsinált levest (Eimachsuppn), a rántott csirkét és a kuglófot (Kulupf). Egyetlen alkalommal sem maradhatott el a bor. Néha vittek a komaasszonyok aszaltszilvalét, illetve főtt aszaltkörtét is. Gyakori volt a babapiskótához hasonló száraz sütemény (Plätzel) is. A sok finomságból az egész család evett, s nemegyszer előfordult, hogy az anyának jutott belőle a legkevesebb.
A gyermeket igyekeztek minél előbb megkeresztelni. Az anya sok esetben még fel sem tudott kelni, nem volt jelen a szertartáson. De nem volt ott az apa és a keresztapa (ter Khet) sem. A keresztanyán kívül a bábaasszony kísérte a gyermeket. A keresztelő után a következő szavakkal vitték be a házba: „A klane Heid ham ma fortgetragn, unt e klani Christ ham ma zurückgepracht." Vagyis: „Kis pogányt vittünk el és egy kis keresztényt hoztunk vissza."
A keresztelő estéjén került sor a paszitára. Ezen a „mulatságon" (ahogy nevezték) részt vettek az ifjú szülők, azok szülei és legközelebbi rokonai; a keresztszülők, azok szülei és gyermekei. A paszitának nem volt kötött étrendje, de a leggyakoribb ételekre így emlékeznek: sült hús, rántott hús, pörkölt, sütemények, kalács, forgácsfánk. Volt, aki tejfeles mártást, túrós palacsintát evett paszitán. A mulatság beszélgetéssel, közös énekléssel fejeződött be.
A keresztszülők a keresztgyermekek életében nem bírtak különösebb jogokkal vagy kötelességekkel. Esküvőre őket hívták meg tanúnak, de ezenkívül más „hivatalos" szerepük nem volt. Az ajándékozás nem volt szokásban. A keresztanya nem vitt ajándékot a gyermekágyas komaasszonyának, nem adott keresztelői ajándékot és csak elvétve akadt példa a karácsonyi, húsvéti ajándékozásra. Ha mégis megtörtént, az ajándékozás gyümölcs, illetve húsvéti tojás volt.
A komák is ritkán látogatták egymást. Voltak, akik azt tartották, hogy „...nem szabad túl sokat összejárni, hogy el ne romoljon a kapcsolat". Mások akár hetente is találkoztak, beszélgettek egymással. Ha mégis megromlott a viszonyuk, akkor a későbbiekben született gyermekek számára új keresztszülőket választottak.
A családban született első gyermekek a keresztszülők nevét kapták. Fiúgyermek a keresztapáét, lánygyermek a keresztanyáét. A többi gyermeket a szülőkről, nagyszülőkről nevezték el.
A bérmaszülők nem voltak azonosak a keresztszülőkkel. A bérmakeresztanyát, -keresztapát a tágabb rokonságból választották. A gyermekágyat elhagyó anya első útja a templomba vezetett. Gyermekét hat hetes korában ő vitte el templomba, úgy mondták, áldásra. Tulajdonképpen bemutatta ott, mint ahogy Jézust is hat hetesen mutatták be szülei. Ezúttal már a főbejáraton mehettek be. Ennek az eseménynek a német neve „Pfarrkange" volt.
A kisgyermek gondozása, nevelése
A kisgyermek gondozásában a három generációs családokban többnyire részt vállalt a nagymama (tie Ahl), aki később a gyermek nevelésébe is beleszólhatott. Sok háznál egész nap ő látta el a gyermek körüli teendőket, amíg az anya a mezőn, esetleg a porcelángyárban dolgozott.
Szokásban volt akkoriban — főleg a lányok és az asszonyok körében — a tavaszt és a nyarat mezei munkával tölteni. Vagy a saját földjükön dolgoztak, vagy másnál vállaltak részes aratást. Ősszel és télen pedig a porcelángyárban festőként dolgoztak. Ha nem volt kire hagyni, az ülni tudó gyermeket már magukkal vitték a szülők a mezőre. Ágakból sátrat készítettek neki, oda ültették. Nem emlékeznek rá, hogy ennek a gyermekre káros következménye lett volna. A nagyobb testvér vagy a nagypapa (ter Ehl) felügyelte a gyermeket. Volt, hogy otthon is az idősebb testvér vigyázott a kisgyermekre. A 10—12 éves gyermekekre már rábízták kistestvérüket.
Az éppen ráérő felnőtt kis játékos mondókákat, dalokat tanított a gyerekeknek. Például:
Patsch Händi z' samm,
Patsch Händi z' samm!
Was wird te Vade bringe?
Rote Schui unt weissi Strimpf
Ta wird te Josef springe.
Csapd össze a kezed,
Csapd össze a kezed,
Mit hoz apád?
Piros cipőt és fehér harisnyát,
Akkor ugrál Jóska.
A másik mondókához térden lovagoltatták a gyermeket:
Huat, Resl, huat,
Fahr mal in tie Statt
Um e Lawl Prat
Um e Seilt Wein
Reide, reide iwe Krabn
Wenn e nabfallt, muss e sage
Plumps, liegts e trunt.
Hó, lovacska, hó!
Menj a városba
Egy vekni kenyérért,
Egy icce borért,
Ugorj, ugorj árkon át,
Ha leesik, mondja:
Plumps, lent fekszik.
A sorok végén játékosan leejtették a gyermeket, az persze jót kacagott. A következő kis játékban a felnőtt a gyermek tenyerén körzött, majd megbökte azt. A megnevezett testrészt mutogatták a gyermeken, majd tapsoltak, végül az egeret utánzó felnőtt ujja a gyermek hóna alá szaladt, a gyerek nevetésre fakadt.
Salz, Schmalz, kick Finger,
Ölepoche, Nasezupfe, Haarausrupfe,
Runde, runde, runde Patsch!
Maust, Mausi, Mausi
Schlupf ins Hausi!
Só, zsír, ujjbökés,
Könyök, orrcsípés, hajhúzás,
Körbe, körbe, körbe taps!
Egér, egér, egér
Be a házba!
Egyszerű játékokat is készítettek házilag. A kislányok babáját rongyból varrták. A nagyobb fiúk bababútorokat eszkábáltak. A labda tehénszőrből készült. A fiúk apja sípot, szekeret faragott. A hintához láncra és egy deszkára volt csupán szükség.
Télen sílécet, szánkót használtak. A sílécet a favellához hasonlóan kifaragás után forró vízben főzték, majd formára feszítették, hogy száradás után felhajló legyen az eleje.
Az iskolás korú gyermek ruházata
A kisfiúk (Pui) és a kislányok (Marl) ruházata életük első éveiben nem tért el egymástól. A legjellegzetesebb ruhadarab az alul nyitott nadrág (Zumpfhosn) volt. Négy-öt éves korukig szűk szoknyát viseltek. Nyáron mezítláb jártak, télen papucsharisnyát (Patschkerlstrimpf), fapapucsot (Holzklappen) viseltek. Ezek házi készítésűek voltak.
Iskolás korban már elkülönült egymástól a lányok és a fiúk ruházata. A lányok továbbra is egész ruhát hordtak, nyáron mezítláb jártak. Hajukat hosszú copfba fonták. Hogy sima legyen és ne csúszszon, zsírral lesimították. A copfot a 12. életév után tűzték fel a fejtetőre. Télen a ruhára pulóvert húztak és berliner kendőt kötöttek. Magas szárú, fűzős cipő volt a lábukon patent harisnyával. Fejükön sapkát hordtak. Alsóruhájuk gyapjúból készült, melyet hetente cseréltek. Mivel külön hálóruhájuk nem volt, ebben is aludtak.
 |
| Herendi iskolások 1930 körül, Arnold Foógyujtemény Pupils of Herend around 1930, Arnold Photocollection Herender Schüler um 1930. Fotosammlung Arnold |
A fiúk térdig érő nadrágot hordtak. Nyáron mezítláb, illetve Krisztus-papucsban jártak. A papucs házi készítésű, fatalpú, bőrszíjjal ellátott szandálféle lábbeli volt. Télen ugyancsak térdharisnyát, fűzős cipőt viseltek. A harisnyát térd fölött gumi tartotta meg. A téli nadrág vastagabb volt a nyárinál, de az is térdig ért. Volt úgy, hogy csizmanadrágot húztak fel, amit csizmával együtt használtak. Félhosszú, csináltatott, galléros, magasan záródó gombolású kabátkát hordtak, melyet ,Jakl"-nak neveztek. Fejükre nyáron a Szívgárdisták simléderes sapkáját hordták szívesen. Télen kötött sapka, vagy apjuk levetett kucsmája került a helyébe. A fiúk fejét kopaszra nyírták. A gyerekek zsebébe gyakran dugtak télen a sütőben sütött krumplit, hogy azzal is melegítsék őket.
Az iskolás korú gyermekek élete, munkára nevelése
A gyermekek észrevétlenül nőttek bele a család mindennapi munkájába. Segítségükre szükség volt, ezért a gyermek egyik legfőbb erényének a dolgosságot tartották. Fiúk, lányok felváltva végezték ugyanazt a munkát. Jobb módú családokban kevesebb munkát bíztak rájuk, s kímélték a továbbtanulásra „szánt" fiúkat, lányokat.
A gyermekek hat éves kortól vizet hordtak, répát, főtt krumplit törtek. Kezelték a szecskavágót, megpróbálkoztak a fejéssel. Répalevelet szedtek, betakarítás idején besegítettek a krumpliszedésbe. Aratáskor kalászt szedtek, tanítás után libát őriztek. A nagyobb lányok a ház körül segédkeztek, egyre több munkát kaptak. A konyhában amolyan „hozd ide, csináld meg" munkát végeztek anyjuk mellett, ezalatt ellesték a főzés tudományát. Így nem csoda, ha korán megtanultak pl. kenyeret dagasztani.
Az ő feladatuk volt a földes szoba fellocsolása, sározása. A kertben gyomláltak, később már kapáltak is. Virágoskert igen kevés házhoz tartozott, gondozása megtiszteltetést jelentett.
A tíz év körüli gyermekek már vigyáztak kisebb testvéreikre, el is látták őket. A földeken „takaroltak" (részt vettek a betakarításban), szénát gyűjtöttek. Az aratásba tizenkét éves koruktól kapcsolódtak be. A kenderrel való bánást is meg kellett tanulniuk a lányoknak. Az ő dolguk volt a tépés, a magok kirázása (részben olajsajtolás, részben vetőmag céljára), a kendert ők vitték a „folyóra", ahol köveket, fát raktak rá nehezéknek, hogy ázzon, majd kimosták, megtörték, segédkeztek a fésülésében és a fonásban is.
A szövés a ma élő generációk idején már nem a házaknál történt, hanem megszövették a vásznat. Annak fehérítését viszont házilagosan kellett elvégezni. A „folyóra" vitték, s több héten át naponta négyszer meglocsolták, hogy kifehéredjen a napon.
A jól végzett munka jutalma a dicséret volt. Ajándékot igen ritkán kaptak. Ilyen ajándék volt a madárlátta kenyér (Hasenprat) és a mézeskalács baba (Letzelderpuppe).
Gyakori és változatos volt a büntetés. Ennek szidás, verés, kukoricára térdepeltetés voltak a leggyakoribb formái. Megszidták őket, ha nem köszöntek az utcán a felnőtteknek. A köszöntés „Dícsértessék a Jézus Krisztus!" volt. Büntették a becstelenséget, a káromkodást. Kukoricára térdepeltették a gyereket elcsavargásért, vagy akkor, ha nem végezte el a rábízott feladatokat. Szófogadatlanságért verés járt. Néhol szobába, füstölőbe vagy egyéb helyre zárták be a gyereket. Az ijesztgetés sem volt ritka, pl. Jön a Jézuska, megvesszőz!" Megengedhetetlen volt, hogy az iskolás korú gyermek ne járjon templomba — ezt azonban a tanító ellenőrizte és a büntetést is ő rótta ki.
Az iskolában a testi fenyítés elfogadott volt. A fiúk „padra húzással", a lányok „körmössel" ismerkedtek elég gyakran.
A hat-tizenkét éves gyerekek nem sok időt töltöttek az iskolában. A tanítás nyolc órakor kezdődött. Előtte volt némi idő tisztálkodásra (ez legjobb esetben az arc lemosását jelentette), elfogyasztották a reggelit (bögre tej, egy szelet üres kenyér), majd az édesanya vagy a nagymama befonta a kislányok haját. Egyes házaknál a gyermek feladata volt reggel az állatok megetetése.
Tízóraira többnyire egy almát vittek magukkal. Az iskolába táska nélkül mentek, palatáblával, palavesszővel és könyvvel a kezükben. A délelőtti tanítás tizenkét óráig tartott. Akkor mindenki hazament ebédelni. Az ebéd hétfőn és szerdán tészta volt, kedden és csütörtökön főzelék, pénteken bableves. Szombaton valami egyszerűt főztek. Hús csak vasárnap került az asztalra.
A tanítás délután folytatódott. Négy óra után mentek haza, akkor kihajtották a libákat a legelőre. A tanítás nyelve magyar volt, ami nem kis nehézséget okozott eleinte az otthon csak németül beszélő gyerekseregnek. Ez az elmagyarosítási törekvés olyannyira sikeres volt, hogy a felsőbb osztályba járók többnyire magyar társasjátékot játszottak, s szabad idejükben, ha olvastak, magyar nyelvű könyvet vettek a kezükbe.
A lányok közös játékairól kevés adatom van. Ők is szaladgáltak a fiúkkal együtt. Bújócskáztak, fogócskáztak, a kisebbek babáztak, vagy eljátszották életük különböző eseményeit (pl. a búcsújárást, temetést). Ismert játékuk volt a „Bújj, bújj, zöld ág" és a „Komámasszony, hol az olló?"
A fiúk is szívesen játszottak együtt. Nem zárták ki a kisebbeket sem a játékból, de nekik „alacsonyabb rangjuk volt". Ugyanígy maguk közé fogadták a más nemzetiségű és vallású gyermekeket is. Kedvenc játékaik voltak:
A golyózás: a játékban meghatározott szabályok szerint kellett különböző színű golyókat egymásnak, majd egy lyukba lökni.
A bilickézés: ezt a játékot bottal kellett játszani. Egy söprűnyél vastagságú, henger alakú 10—15 cm-es fából készült, mindkét végén hegyesre faragott fadarabot kellett egy hosszú bottal úgy megütni a hegyénél, hogy minél messzebbre repüljön.
A kifutás: ebben az egyik játékosnak a saját maga által elütött labdát kellett elfognia, ebben viszont a többiek megpróbálták őt megakadályozni.
Az „Adj király katonát!" is a kedvelt játékok közé tartozott. Ezenkívül katonásdit, indiánosdit játszottak, sátrat építettek maguknak. Az indiános játék eredetéről adatközlőim nem tudtak felvilágosítást adni. Valószínűleg az olvasott irodalomból merítették az ötletet.
A herendi gyermekek kedvenc olvasmányai közé tartoztak Petőfi Sándor versei, a német nyelvű imakönyvek, naptárak és kalandregények. Nagyon szép imakönyvek származtak Amerikából. A férfilakosság nagy része a XX. század elején munkát keresve megfordult az Újvilágban. Onnan hozták ajándékba a szép kivitelű német nyelvű imakönyveket, amelyeket az asszonyok gyakrabban és szívesebben forgattak, mint a Bibliát.
A gyermekek játékának része volt a csúfolódás. Csúfolódó versikéket, rigmusokat találtak ki. A keresztnév játékos gúnyolására egy példa:
Wastl hockt am Nastl
Tar Nastl pricht ab,
Ter Wastl fällt rab.
Sebestyén ül az ágon,
Az ág letörik,
Sebestyén leesik.
A családi név kicsúfolására is faragtak rigmust:
Etlinger,
Messeklinge, Stanglkritze,
Seeraube, Pieresl, Betyár
Trum, bumm, Hadelump
Tei Weib is krump.
Wenn tei Weib net krump war,
Warst kha Hadelump.
Etlinger,
Késpenge, Póznakarcoló,
Kalóz, Sörszamár, Betyár.
Trumm, bumm, részeg disznó,
A feleséged púpos,
Ha a feleséged púpos nem lenne
Nem lennél részeg disznó.
Csúfolták ezen kívül a szeplős, dadogós, vörös hajú gyerekeket is. Csúfoló versikével illették az egyes foglalkozásokat. A cipészt pl. így:
Schuste tete
Schissl voll Fleh,
Schissl voll Leis,
Is e Schuster sei Speis.
Suszter tete,
egy tál bolha,
egy tál tetü,
ez a suszter étele.
A kisgyermekek korán „társaságba" kerültek. Nagyobb testvéreik vitték őket magukkal a gyermekek csoportjába, ahol ugyanúgy részesei voltak ők is a játéknak. Esténként a rokonok, szomszédok összejövetelein voltak jelen, hallották a beszélgetést és belenőttek a közösségi életbe.
A következő körjátékot a kisebb-nagyobb gyerekek együtt játszották:
Ringe, Ringe, Ringe,
Traie Metzl Traie
Richte had a stolzi Tiern
Kann net koche,
Kann netpache,
Kann kha sauri Suppn koche,
Huschalala.
Körbe, körbe, körbe,
Három a kislány, három,
A bírónak büszke szolgálója van,
Nem tud főzni,
Nem tud sütni,
Nem tud savanyúlevest főzni,
Huss!
A kislányok egyszerű játéka volt a gombszámolós. Nyaktól lefelé haladva a gombokra bökve a következő szavakat mondták: Edlmann, Pedlmann, Pirke, Paue, Kenich, Keise, Pettscheisse. Nemes, koldus, polgár, paraszt, király, császár, ágybapiszkító. Kinek hány gombja volt a ruháján, ott maradt abba a kiszámolás, s a ráosztott címen lehetett nevetni.
Kis ügyességet kívánt a következő kiszámolás:
As, zwa, ta, fia fola fa,
fiilaa, filafa matz,
ich kann kha zwanzig zöhn,
stengeze schon alli ta.
Magyarra fordítani a rímes mondókat igen nehéz lenne. A feladat valószínűleg az volt, hogy a ritmus szerint függőleges vonalkákat kellett húzni, s ezek száma 27 kellett hogy legyen.
A játéktanulásra, a beszélgetésre, történetek hallgatására a legmegfelelőbb alkalmat a szomszédok, rokonok összejárása biztosította. „Keh mal in tie Nachparschaft!" — „Menjünk szomszédolni!" mondták esténként. Ezeken a beszélgetéseken — mivel többnyire ugyanabban a szobában zajlottak, ahol a gyerekek is tartózkodtak — szabad volt nekik is részt venni.
Tágabb rokonság gyűlt össze tollfosztáskor, kukoricamorzsoláskor, babválogatáskor, káposztataposáskor. A múlt század végén még szokásban volt, hogy felváltva jártak a házakhoz fonni. Az 1900as évekre azonban ez a szokás megszűnt.
A nap végeztével a család nyugovóra tért. Az apró gyermekek a szűkös házban nagyszüleikkel közös ágyban aludtak. A nagyobbak fejtől-lábtól feküdtek, néha többen is egy ágyban. Akadt, akinek a kemencepadkán vagy a Schupettlben (ágyfiókban) jutott hely.
A gyermekek lehetőség szerint tisztálkodtak. Egyéves korukig naponta fürdették a csecsemőt, a kisgyermekeket kétnaponta, többnyire lavórban. A nagyobb gyermekek csak hetente fürödtek. Hajukat hamulúggal mosták. Ugyancsak hetente váltottak ruhát, fehérneműt. A gyermek kimosott ruháit vasalták. Szegényebb helyeken ez nem mindig történt meg.
A kisgyermekek étkezése az asztalnál történt. Ha nem volt külön helye, az anyja az ölébe vette és egy tányérból ettek. A családfő után ő kapta a legjobb falatokat. Néhol ő kapott először enni. Ha nagyon nagy volt a család, pótasztalt állítottak fel.
Este a gyerekeknek a felnőtteknél korábban kellett ágyba bújniuk, reggel tovább maradhattak az ágyban. Ez volt az ő kiváltságuk.
Im Gottes Jesus Nomen
Isten fiának nevében
A gyermekek vallásos nevelése
Mivel a német őslakosság vallása szerint római katolikus volt, más vallásúak pedig csak elenyésző számban képviselték magukat a településen, ezért csak a katolikus vallási szokásokat ismertetem. A keresztelésről már esett szó. A kisgyermekek iskolás korukig nem jártak rendszeresen templomba. Ennek fő oka az volt, hogy nem rendelkeztek megfelelő ruházattal. Vallásos neveltetésük tehát a családban, a szülők, nagyszülők körében kezdődött. A nagyon vallásos családok naponta többször — reggel, délben, este — imádkoztak. Közösen, ha mindnyájan együtt voltak, vagy az édesanya, nagymama és a gyerekek. Az esti ima egyetlen családban sem maradhatott el. Több gyermekimádságot ismertek.
Geh ich schlafe
Heilige Schutzengel
Soll mi net verlassn.
Soll mi schicke sechs Engel,
Zwa zu Haupt, zwa zu Fiess,
Zwa newe mir
Tes soll meini sechs Wachte sein.
Oh Maria ohne Sinden empfangen
Bitt für uns, wie wir
Zu dir unsere Zujluchft nehmen.
Térek aludni,
Szent őrangyalom
Ne hagyjon el.
Küldjön nekem hat angyalt,
Kettőt fejemhez, kettőt lábamhoz,
Kettőt mellém.
Ők legyenek őrzőim.
Ó, Mária szeplőtlenül fogantatott,
Könyörögj érettünk,
Hogy nálad találjunk menedéket.
Vagy egy rövid fohász:
Oh Jesus, tir leben wir,
Oh Jesus, tir sterben wir,
Oh Jesus,
Tir sind wir in Leben unt in Toten.
Jesus, Maria, unt Josef
Steh unspei,
Von heit Nacht pis in Tach.
Amen.
Ó, Jézus, érted élünk,
Ó, Jézus, érted halunk,
Ó, Jézus,
Veled élünk, veled halunk.
Jézus, Mária, József
Álljatok mellénk,
Ma éjszaka és holnap.
Ámen.
Vagy ezt imádkozták:
Klimm mei Jesu, kumm pei mir
Mach ein frommes Kind aus mir
Mein Herz ist klein,
kann niemals hinein,
Nur du allein, mein liebstes Jesulein
Gyere Jézusom, gyere hozzám,
Tégy jámbor gyermekké,
Szívem kicsi,
Nem mehet be senki más,
Csak Te, édes Jézuskám!
Az édesanya, nagymama esténként gyakran olvasott fel imakönyvből a gyerekeknek. Az általuk tanított imákat a gyermekek nem felejtették el.
Az iskolás gyermekek számára a templombajárás kötelező volt. Vasárnaponként a szentmise előtt az iskolában osztályonként gyülekeztek, s a tanító vezetésével, kettesével vonultak át a templomba. Helyük a szentélyben volt, természetesen álltak a misén. Az oltár körül a Szívgárdisták (fiúk és lányok) álltak, kezükben gyertyát tartottak. A szentmise latin nyelvű volt, a felolvasások, prédikációk az alkalomtól függően magyarul, illetve németül hangzottak el. Az iskolában az első órát a tanító közös imádsággal kezdte.
Az egyházi életben az első áldozásnak kiemelkedő jelentősége volt. Erre első osztályos korukban került sor. A kislányok fehér ruhában (nem parasztruhában), fejükön élővirág koszorúval járultak először áldozáshoz. A gyermekeknek ez az ünnepe csendesen zajlott le. A visszaemlékezők szerint első áldozás után a plébánián szerény reggeliben volt részük, de otthon már nem hívtak össze vendégséget, és ajándékot sem kaptak.
Az úrnapi körmeneten a fehérbe öltözött elsőáldozó kislányok virágot szórtak. Ma is él ez a hagyomány. A virágszirmokkal telt kosarakat a fiúk vitték utánuk. A szirmokat a gyermekek gyűjtötték össze.
A bérmálásra hétévente került sor. A bérmaszülőket a rokonságból választották. A keresztszülő legidősebb gyermekét, vagy a szülők unkatestvérének gyermekét. Ha néhány évvel idősebb volt az a bizonyos rokon, már lehetett bérmaszülő. Bérmáláskor ajándék is járt: rózsafüzér, imakönyv, fejkendő, fiúknak zsebkendő, zsebóra.
A bérmaszülők ebéddel vendégelték meg a bérma keresztgyermeket és annak szüleit. A kislányok a bérmáláson többnyire fehér ruhában, a fiúk — a képek tanúsága szerint — szegényesen, de kabátban jelentek meg.
Meglepő, de életteli szokás volt a nagyobb fiúk részéről a perselypénz (Opferkreiz) dobálása. A fiúk a szokás szerint a kóruson foglaltak helyet a szentmise alatt, ahonnan természetesen a lent álló lányokat figyelték. Többek között azt is, kinek nincs közülük perselypénze. Akinek nem volt, azt megcélozták és megdobták. A kövön persze csengtek a pénzérmék. A szokásnak egy „élesebb" hallású plébános vetett véget.
Az iskoláskor vége
A hatodik osztály befejezése nagy változást hozott a gyerekek életében. Ruházatuk az eddigi egybeszabott virágos kartonruha helyett a „nagylányos" parasztszoknya és rékli lett, háromféle színben, köténnyel. Hétköznapra sötétebb, kékfestő szoknyát vettek fel, világos felsőrésszel, kék köténnyel. Nagy ünnepekre tartogatták a fehér plosszírozott sifonszoknyát, fehér felsővel, fekete köténnyel. A lányok megváltoztatták hajviseletüket is. Az addig lógó copfjukat feltekerték koszorúba a fejükre.
A lábukra sokuknak fekete spanglis cipő került. A már féligmeddig felnőttnek számító fiataloknak szabad volt összekapaszkodva, énekelve végigsétálni az utcán. Bálba még nem mehettek, de valamelyik háznál egy szobát „bérelhettek", ha jól érezték magukat. A zenét harmonikás szolgáltatta, de előfordult, hogy csak fésűmuzsikára futotta.
Legtöbbjüknek azonban nehézzé vált az élete. Komolyan munkába kellett állniuk. Legtöbben a gazdaságban végezték a dolgukat, segítettek szüleiknek. Néhányan a porcelángyárba nyertek felvételt, elsősorban a lányok.
A szegény családok gyermekei cselédnek, napszámosnak álltak. Volt, aki csak nyári szünetben végzett cselédmunkát, pl. teheneket őrzött. Fizetsége ruha volt.
A hatodik osztály elvégzése után három ismétlő osztály következett. Heti két alkalommal, délután jelentek meg az iskolában. Ide a legszegényebb gyermekek már nem mentek el, mivel otthon szükség volt a munkájukra.
A módosabb családok a negyedik vagy a hatodik osztály elvégzése után Veszprémbe, a polgári iskolába küldték gyermeküket, többnyire csak egyet. A legidősebb dolga volt a gazdaságban maradni, idővel azt tovább vinni. A lánynak férjhez kellett mennie, csak kevés lány tanulhatott tovább. Többnyire valamelyik kisebb fiút taníttatták tovább. Ez a családnak lemondást jelentett, hiszen annak cipő, jó ruha, bőrtáska kellett, s azt a többiektől vonták el. A tizenkét év feletti korosztály életét gyűjtőmunkám folytatásaként szeretném majd bemutatni.466
Adatközlők voltak az alábbi herendi lakosok:
Arnold Mária:
A szép karácsonyi szokás származási helyéről, Herenden történt meghonosodásáról nincs adatom. Emberemlékezet óta él a „Christkindl". Tény az is, hogy a Herend környéki németlakta falvakban (Bánd, Márkó, Városlőd stb.) is ápolták a Christkindl-járás szokását, bár a közösségek dalai, dramaturgiája, illetve a szereplők öltözéke egymástól kissé eltérő. Adatközlőim emlékezete szerint Herenden a játékban szereplő kislányok ruházata, a felhasznált kellékek és a játék menete nemzedékeken át nem változott. A szokás ápolása folyamatos volt, csak a II. világháború alatt és utána szünetelt egy ideig.
A Christkindl-játék (Das Christkindl-Spiel)
A játék szereplői eredetileg valamennyien lányok voltak, az 1940-es évekig nyolcan, később heten. A játék résztvevőjének lenni dicsőség volt. A szereplők az iskolából kimaradt 12—15 éves lányok voltak. A kiválasztás általában három évre szólt, s a legfőbb szempontot a jó énekhang jelentette. Nem volt kizáró ok a szűkös anyagi helyzet, mert a ruhákat örökölni is lehetett. A legszegényebbeknek azonban be kellett érniük a Potzemann szerepével. Idős emberek tudják, hogy melyik évben ki vett részt a játékban, s mi volt a szerepe. Tudják, hogy édesanyjuk szerepelt-e benne, s melyik szerepet testesítette meg. A csoport soha nem indult hiányosan. Ha hiányzott valamelyik szereplő, akkor korábbi csoportból állt be egy idősebb lány.
Valamennnyiük ruházatának alapját a fehér sifon vagy lenvászon alsó- vagy felsőszoknya (Unterkittl und Kitti), valamint a hosszú ujjú fehér ing (Blusn) képezte. Ezek kiegészítője volt a színes kasmir mellény (Leiwel), a fehér vállkendő (Halstichl) csipke- vagy madeira-díszítéssel, fejükön hosszú koszorú (Kranzl), valamint a különböző szalagokból, gyöngyökből, flitterekből készült díszek. Kezükön fehér kesztyűt (Handschih) lábukon fekete vagy barna patentharisnya és magas szárú fűzős cipő volt.
A szereplők meghatározott sorrendben álltak egymás mellett. A sorban az első helyet a hírnök angyal (Varbot = Vorbot) foglalta el. Ő lépett be elsőként a házba és ő kezdte az éneket. Ruházata az említett ruhadarabokon kívül szalagokkal díszített, fehér alapon apró pöttyös kötény (Vierte); széles, farkasfogakkal, fiitterekkel díszített szalagöv (Pintn) volt. Nyakában kettős húzott madeira gallér (Kresel), csuklóján hasonló kézelő (Handkresel), kezében csipkés fehér zsebkendő (Schneiztichl) díszelgett. Mellét az úgynevezett „szív" (Herz) díszítette. A szívet is szalagokkal (Maschn) varrták ki, közepére mirtuszt (Pischel) helyeztek. Fején mirtuszkoszorút viselt, amely papírvirágokból vagy viaszból készült. A hírnök angyal kezében a betlehemi csillagot jelképező csillagot tartott. A csillag (Stern) alapja fából készült, kézben tartható, nyeles, tetején kereszttel ellátott kellék volt. Gyöngyszemmel díszített papírvirágokkal rakták ki.
A hírnök angyal mellett két gyertyás angyal (Kerzenengel) állt. Ruházatuk mindenben hasonló volt a hírnök angyaléhoz, kivéve a kötényüket, amely piros alapon volt fehér mintás. A II. világháború után azonban ők is fehér kötényt viseltek, mivel nem jutottak hozzá a megszokott pirosalapon mintás vásári kendőkhöz, amelyekből a kötények készültek. Kezükben gyertyát (Kirzen) tartottak, Őket követte a sorban Mária, a hírnök angyalhoz hasonló öltözetben. Ő vitte a bölcsőt (Wiegn), amelyet szalagokkal ráncoltak be és gyöngyökkel varrtak ki. A bölcsőben fekvő kisbaba a gyermek Jézust jelképezte.
Az ötödik szereplő az istállós angyal (Stallengel). Külsőre a két gyertyás angyalhoz hasonlított. Kelléke a betlehem, amely a szent páron és a kis Jézuson kívül felvonultatja a betlehemi istálló állatait is.
Hatodikként állt a sorban a kis Jézus (Cristkindl), aki fejdíszével különbözött a többiektől. Mirtuszkoszorú helyett piros mintás kendő borította a fejét. (Ilyent viseltek a gyertyás angyalok kötényként.) Kezében almába tűzött rozmaringágat és korbácsot tartott. Ezt a szerepet a legalacsonyabb növésű kislány alakította.
A sort záró szereplő a pásztorokat személyesíti meg. Neve Potz, Potzemann, de találkoztam már a Bosermann elnevezéssel is. A XX. század első felében két lány játszotta ezt a szerepet. Bő fehér lenvászon szoknyát, papírból készült piros püspöksüveget, kenderkócbajuszt, fehér inget és magas szárú cipőt viseltek. Az 1950-es években már csak egy lány alakította a Potzemannt, az 1983-as felújítás óta a fiúk nagyobb érdeklődése miatt egy, újabban pedig két fiú áll a sor végén. A fiúk vászonból készült bő nadrágot és csizmát viselnek. Oldalukon tarisznya lóg, ebbe gyűjtik az adományokat.
 |
| A herendi Christkindl-járás az 1930-as években, Arnold Fotógyűjtemény Nativity-play in Herend in the 1930's, Arnold Photocollection Christkindl-Spiel in der deißiger Jahren, Fotosammlung Arnold |
A pásztorok vesszőből készült korbácsot (Korwatsch) is használtak. A gyermekeknek, lányoknak alkalmanként oda is suhintottak vele.
A Christkindl-játék szereplői a fentiek szerint tehát:
A csoport felkészülése
A kiválasztottak hetekkel karácsony előtt megkezdték a felkészülést. Ruháikat valamelyik rokonuk varrta, esetleg megvásárolták azt egy „kiöregedett" szereplőtől. Nem egyszer a rokon gyerekek között vándoroltak a ruhák. Esténként más-más házban gyűltek össze, hogy megtanulják a német nyelvű karácsonyi énekeket. Tanítóik a korábbi csoporttagok voltak. A felkészülés az Advent során minden este zajlott. A faluban nem volt olyan értelmiségi, aki a játék szervezését kezében tartotta volna, így a csoportok önszerveződéssel alakultak. A felkészülés során egy-egy magyar éneket is elsajátítottak (pl. Csendes éj, Mennyből az angyal, Karácsony este csillagos...). A lányszereplők ruháinak anyagszükséglete a következő volt:
A lányok korábban három alsószoknyát hordtak, ma már csak egyet viselnek. A ruhák mindig házilag készültek, de nem mindegyik kizárólag erre az alkalomra. A fehér szoknyát, alsószoknyát farsang vasárnap is viselték, a fehér inget, blúzt szintén felvették máskor is.
Nagy munkának számított a felső szoknya mosása, keményítése, berakása és ráncolása. E célra erős keményítőt használtak. A szoknyára nedves állapotban apró ráncokat hajtottak, majd levasalták azokat. Ehhez a művelethez a szoknyát ki szokták fordítani, hogy a rakások „gömbölyűek" legyenek, ne keletkezzen rajtuk él. A kész ruhadarabot tárolás céljából összetekert, összekötött állapotban a mestergerendára akasztották.
Ugyanígy otthon készültek a kasmír mellények is. A hosszú ujjú fehér blúzok, ingek már meglévő ruhadarabok voltak, amelyeket erre az alkalomra ujjukon szalagdíszekkel láttak el. Ez napjainkban is hasonlóan történik.
Az otthon őrzött kellékeket minden karácsonyra fel kellett újítani, ki kellett javítani, a leszakadt gyöngyöket újra fel kellett varrni. A szíveket Hartmann Krisztina („Krisztina Pasl") készítette, a legszebb, papírvirágokkal díszített koszorúk Scháner Józsefné Buchwald Rozália kezéből kerültek ki. Ők éveken keresztül öltöztették a lányokat.
Az öltöztetés menete
Az Ádám-Éva napot megelőző napon már el kellett készíteni a lányok haját. A hajukat disznózsírral bekenték, hogy ne csússzon, majd koszorúba fonták és éjszakára kendővel is bekötötték. Mindegyiküknek hosszú haja volt. Ma a rövid hajú lányok haját csatokkal hátratűzzük. A hajat szépen koszorúba rendezni csak kevesen tudták. Adatközlőim a segítő asszonyok közül Árki Katalin, Lepczelter Anna és Gruber Józsefné nevét említették.
Az öltöztetés december 24-én hajnali négy órakor kezdődött, mivel a csoportnak részt kellett vennie a hat órai rorátén, az adventi hajnali misén. A hosszadalmas öltöztetési folyamat végeztével egész nap nem volt szabad leülniük, nehogy a sok munkával, vesződséggel elkészített ruhák összegyűrődjenek.
Az öltöztetés rokon, vagy felkért ismerős segítségével otthon történt. Az egyes ruhadarabokat a következő sorrendben adták a gyermekre:
Valamivel egyszerűbb volt a Potzemann öltöztetése. Bő nadrág, ing, csizma után a nyakfodor, majd a kesztyű, kézelő, a püspöksüveg, a tarisznya és a korbács következett.
A játék menete
Ádám-Éva napján került sor a Christkindl-játékra. Korábban mindig egy csoport vitte a karácsonyi örömhírt házról házra, s bizony a falu utcáinak szaporodásával egyre inkább sietniük kellett, hogy az éjféli mise kezdetéig az utolsó házba is elérjenek.
A reggeli roráté után indultak útnak. Elsőként a plébániára mentek köszönteni, majd a tanítót keresték fel. Innen már sorban haladtak a templomtól „felfelé" eső falurészen. Az akkor még főleg németek lakta településen mindenhol várták, örömmel fogadták őket. Alig akadt olyan ház, ahova nem nyertek bebocsátást. Az elutasítás esetenként abból adódott, hogy a betelepült lakosok nem ismerték ezt a népszokást. De abban az esetben is távol maradásukat kérték, ha nagybeteg vagy kisgyermek volt a házban.
A falu lakói pontosan tudták, hogy a különböző napszakokban merre jár a csoport. Vonulásukat jelezte, hogy gyerekek serege kísérte őket, akiket estefelé a legények váltottak fel. Közben a faluban mindenki végezte a maga dolgát; takarítottak vagy böjti ebédet főztek (Ádám-Éva napja ugyanis mindenki számára böjti nap volt).
A karácsonyfa minden házban készen várta a „Christkindliket". Volt, aki hétköznapi ruhában fogadta őket, másutt a kitakarított, frissen meszelt házban, ünneplőbe öltözve várták érkezésüket. A karácsonyfát almával, mézeskaláccsal, dióval vagy színes papírba csomagolt házi készítésű szaloncukorral díszítették. Időben el kellett készíteni, mivel azt a Christkindl (Kis Jézus) vitte be magával a szobába. Mielőtt a Christkindl-csoport a házba lépett, a hírnök angyal (Vorbot) kért bebocsáttatást:
—Gelobt sei Jesus Christus! Dicséitessék a Jézus Krisztus!
—Terfen tie Christkindl hienein? Szabad-e bejönni a „Christkindliknek"?
—Dja! Igen! — volt erre a válasz.
A hírnök angyal énekelve lépett be. Rövid énekkel mutatkozott be. Ezt tették a többiek is. A játéknak ezt a részét „Spruch"-nak (mondásnak) nevezik. Énekét ki-ki csengőszóval kísérte. Csengője a négy angyalnak volt, Máriát és a kis Jézust is ők kísérték. Az 1950-es években Hollós Győző, az általános iskola tanára magyar nyelvre fordította le a „Spruch"-ot. Ezt követően évekig a magyar változatot használta a Christkindl-csoport. Az eredeti német szöveg és annak Hollósféle változata így hangzik:
Vorvot:
Ich pin ein Post vom Himmel
Die Wahrheit eich zu bringen
Gott hat eich die Mittrinacht
Eine grosse Freid gebracht.
Hírnök:
Én égi hírnök vagyok,
égi örömöt hozok,
Az isten éjfélkor
gy örömöt szerzett
Zwei Kirzenengel:
Gelobt sei Jesus Christus
Jetzt san mir schon gekommen an
Und zinden unsre Lichter an
Gelobet sei Herr Jesuchrist
Wo Christus, der Herr geboren ist.
Gyertyás angyalok:468
Dicsérjük a kis Jézust,
A földre ma leszálltunk,
hogy néktek üt világítsunk.
Dicsérjük Jézus Krisztust,
A megszületett kicsi Jézust!
Maria:
Geloht sei Jesus Christus,
Griß eich Gott, ihr liewi Engelein
Undpreist das kleini Jesulein.
Mária:
Dicsérjük a kis Jézust,
Dícsértessék szép angyalok,
Kis Jézusnak daloljatok!
Stallengel:
Geloht sei Jesus Christus
Ich pin ein Engel von Gott gesondt
Den Stall bring ich in meiner Hand
Gelobet sei Herr Jesuchrist,
ristus, der Herr geboren ist.
Istállós angyal:
Dicsérjük a kis Jézust!
Jézuska angyala vagyok,
A szent családot hordozom.
Dicsérjük Jézus Krisztust,
A megszületett kicsi Jézust!
Christkindl:
Gelobt sei Jesus Christus,
Griß eich Gott, ihr liewi Engelein,
Und preist das kleini Jesulein.
Jézuska:
Dicsérjük a kis Jézust,
Dicsénessék szép angyalok,
Kis Jézusnak daloljatok!
A játék dramaturgiája
A csoport tagjai az engedély megadása után felállási sorrendben léptek be a szobába, ahol általában ünnepi terítővel letakart asztal várta őket. A „Spruch"-ot szerepüknek megfelelően, egymás után adták elő. Az ének elhangzása után ki-ki az asztalra állította a kezében tartott kellékeket. Az 1950-es években az idő szűkössége miatt egymás énekébe vágva énekelték el a szöveget — erről Pesovár Ernő 1957-ben készült magnófelvétele tanúskodik. A „Spruch" után egy-két éneket elénekeltek minden házban. Régebben németül, később egyre inkább magyarul. A „Spruch" eléneklése után a Cristkindl (Jézuska) kiment a szobából, majd kezében a karácsonyfával tért vissza. A gyerekek tudatában ezért a Christkindl-hez kapcsolódott a karácsonyfa és az ajándék.
A csoport tagjai a falu közösségi épületét, a Scheller-kocsmát is útba ejtették, ez volt a legjobban „fizető" állomáshelyük. A „Spruch" és néhány ének eléneklése után itt „segneroltak" is, azaz előadták a „Segent" (áldást). A férfiak, legények természetesen fizettek. Szokás volt felfelé fordított csengővel körbejárni, ilyenkor a legények azokba helyezték a pénzt.
Az áldás (Segen)
A gyermekek egyes házakban (saját szüleiknél, kereszt- és bérmaszüleiknél) előadták az áldást. Ez a következőképpen történt: a ház gazdája meggyújtotta az angyalok asztalra helyezett gyertyáját. A hírnök angyal ekkor az asztalhoz lépett, az odahelyezett kellékek közül felemelte a rozmaringgal díszített almát és a bölcső felett köröző mozdulatokat tett és elénekelte a saját szövegét. Majd visszahelyezte az asztalra az almát és visszalépett a helyére. Ezután a Kis Jézus emelte fel az almát, s a jászol felett körözve ugyancsak elénekelte a szövegét. Eközben a két Potzemann féltérden állt, csak akkor álltak fel, amikor az áldás szövege erre felszólította őket (Auf, auf, ihr Hirten...).
A hírnök angyal és a kis Jézus áldása után az egész csoport közös éneklésbe kezdett, majd az áldást tréfás fordulattal zárták le. A két Potzemann egymás felé fordult, kezükkel összekapaszkodtak és felváltva guggoló-kiegyenesedő mozgást végeztek és közben tréfás mondókákat mondtak.
A játék valamennyi énekét, beleértve a „Spruch"-ot és az áldást is, két szólamban (tercelve) énekelték.
Az áldás két szövegváltozata így hangzott:
Vorbot:
Das Jesukindlein soll gesegnet sein
Ganz nacket und blaß
Auf der Muidagottes ihren Schoß
Ich hab ein Schlaf überfüllt
Ich hab ihn spät überstöllt,
Es waret wohl ein Engel gekommen
Erführet uns nach Betlehem
Von Betlehem wohl in den Stall
Wo er mit sein Jesulein war
Wo er mit sein Krippelein preist
Was hat die Maria auf ihrem Schoß?
Das Jesukindlein
War ganz nacket und blaß
Christkindl:
Wasglänzelt heller als der Mond?
Wasglänzelt heller als die Sunn?
Was hat die Maria auf ihrem Schoß?
Das Jesukindlein
War ganz nacket und blaß
Alle:
Wann mir hern die Engelelein singen
Von hohen Himmel herunterklingen
Ta stöhn mir uns vor Herr sein Tisch
Vor Herr sein Tisch, oh Jesuchrist.
Főangyal:
Dicsértessék, az istengyermek,
Meztelenül és sápadtan,
Istenanyjának ölében.
Láttam egy álmot,
Később megfejtettem;
Jött egy angyal,
Elvezet bennünket Betlehembe,
Betlehemből az istállóba,
Ahol ő Jézuskájával volt,
Ahol bölcsőcskéjével magasztal.
Mit tart Mária az ölében?
A gyermek. Jézus
Meztelen és sápadt.
Jézuska:
Mi ragyog fényesebben a holdnál?
Mi ragyog fényesebben a napnál?
Mit tart Mária az ölében?
A gyermek Jézus
Meztelen és fáradt.
Mindnyájan:
Ha halljuk az angyalokat énekelni,
A magas égből alácsengeni,
Akkor ott állunk urunk asztalánál,
Jézus Krisztus asztalánál.
Auf auf, ihr Hirten,
schlafts nie de so lang
Die Nacht ist vergangen,
die Sunne scheint schon
Ein Kind ist geboren,
ein Kindelein klein
Der unser Erlöser
und Heiland wüll sein
Der unser Erlöser
und Heiland wüllsein
Oh Jungfrau reich mir
deini schneeweißi Hand
Schneewveißi Hand,
die reich ich dir nicht
Du bist ja Herodes,
mir trauen dir nicht
Du bist ja Herodes,
mir trauen dir nicht.
Wohlower dem Perich.
tu steht ein Stern
Der Stern, der reist fort,
wir reisen ihm nach
Die heilign drei Kenig
sind alli drei dabei
Die heilign drei Kenig
aus Morgenland
Oh Jungfrau reich mir
deini schneeweißi Hand
Schneeweißi Hand,
die reich ich dir nicht
Du bist ja Hemdes.
wir trauen dir nicht
Du bist ja Hemdes,
wir trauen dir nicht.
Maria und Josef die reisen aus
Die reisen miteinander insfremdi Land
Ins fremdi Land, gegen Betlehem zui
Altar, wo Jesus geboren war,
Altar, wo Jesus geboren war.
Josef laß das Kindlein sehn.
Laß mi net so lang ta stehn.
Laß mipissl kucke
und a pissl schmucke
Scheich ti net von meinem Part
Ter ist von laute Fuchsenhaar
Ter ist so wenig kampelt
und so wenig krampell.
Er hat sich kmaust,
Ter liegt schon traust.
Ihr Hirten....
Ihr Hirten, kommt raus,
Mir wollen nach Haus.
Mir wollen marschieren
Das Kindelein erfihren.
Wie kalt geht der Wind,
Wie traurig das Kind.
Schens Jesulein mein (itt fejet hajtanak)
Schens Kindelein klein.
Mein Herz ivüll ich dir schenken
Wohl ohne Bedenken.
Kommts mit mir heraus,
Mein Herz ivüll nach Haus.
Es gerfeut euch...
Es gefreut euch allen Christen heil,
Denn Himmel isfür all bereit
Ein Kindlein ist geboren
Bei der Nacht, wenns zwölfi leit
Mit einem Stand das heilige Kreiz
Es gefreut eich allen Christen beit
Ich pin ein Pot, ich bin ein Pot,
ich pin ein angesandter Pot
von Gott, von Gott pin ich gesandt
Den Stern bring ich meiner Hand
Die griine Kron auf meiner Haupt,
Die hat mir Gottes Sohn erlaubt.
Ihr Hirten erwacht...
Ihr Hirten erwacht
von schlummernder Nacht
Nach Trübsal und Leiden
Verkündet sich eich Freiden
Der Engel, die Botschaft,
Von Himmel gebracht.
Ihr Hirten, laßt eich sagen...
Ihr Hirten, laßt eich sagen
Was sich heit Nacht hat zugetragen
mit Maria, der Jungfrau rein
Sie hat geborn ein Kindelein.
Da liegts kanz blaß und frei
In dem Stall, auf einem Strei.
Stille Nacht...
Stille Nacht, heilige Nacht
Alles schläft, einsam wacht
Nur das traute hochheilige Paar
Holder Knabe im lockigen Haar-
Schlaf in himmlischer Ruh,
Schlaf in himmlischer Ruh.
Stille Nacht, heilige Nacht
Gottes Sohn, oh wie lacht!
Lieb aus deinem göttlichen Mund
Da uns schlägt die rettende Stund
Jesus in deiner Geburt,
Jesus in deiner Geburt.
Höret man...
Höret man die Engelein singen,
Ehre sei Gott in der Höh.
Wollet uns den Frieden bringen,
Wenn mir um das Kripplein stehn.
Steht auf geschwind und laufet fort,
Die Engelein warten auf eich dort
In Betlehem im Tal,
In einem armen Stall.
Főangyal:
Dicsértessék, az istengyermek,
Meztelenül és sápadtan,
Istenanyjának ölében.
Láttam egy álmot,
Később megfejtettem;
Jött egy angyal,
Elvezet bennünket Betlehembe,
Betlehemből az istállóba,
Ahol ő Jézuskájával volt,
Ahol bölcsőcskéjével magasztal.
Mit tart Mária az ölében?
A gyermek. Jézus
Meztelen és sápadt.
Jézuska:
Mi ragyog fényesebben a holdnál?
Mi ragyog fényesebben a napnál?
Mit tart Mária az ölében?
A gyermek Jézus
Meztelen és fáradt.
Mindnyájan:
Ha halljuk az angyalokat énekelni,
A magas égből alácsengeni,
Akkor ott állunk urunk asztalánál,
Jézus Krisztus asztalánál.
Fel, fel pásztorok.
ne aludjatok olyan sokáig,
az éjszaka elmúlt,
már süt a nap,
gyermek született,
egy kicsiny gyermek,
a mi Megváltónk
és üdvözítőnk,
a mi Megváltónk
és üdvözítőnk,
ó Szűz. nyújtsd nekem
hófehér kezed!
Hófehér kezem
nem nyújtom,
Te Heródes vagy,
nem bízom benned,
te Heródes vagy,
nem bízom benned.
Ott fenn a hegyen
egy csillag,
a csillag halad,
mi vele megyünk,
a szent három király
mind ott van.
a szent három király
napkeletről.
Ó Szűz, nyújtsd nekem
hófehér kezed!
Hófehér kezem
nem nyújtom.
Te Heródes vagy,
nem bízunk benned.
Te Heródes vagy,
nem bízunk benned,
Mária és József útra kelnek,
Együtt mennek idegen országba,
Idegen országba, Betlehembe,
oltárhoz, hol Jézus született,
oltárhoz, hol Jézus született.
Pásztorok:
József hadd lássuk a gyermeket,
Ne hagyj ilyen sokáig itt állni
bennünket,
engedj kicsit leskelődni,
engedj kicsit szépítkezni,
ne félj a bajuszomtól,
pusztán rókaszőr
keveset van fésülve
és keveset vakarászva.
Levedlett,
már kint fekszik.
Pásztorok...
Pásztorok, gyertek ki,
menjünk haza,
Menjünk,
hogy (megtaláljuk) a gyermeket.
Milyen hidegen fúj a szél,
milyen szomorú a gyermek.
Szép Jézuskám,
szép gyermekem,
szívemet akarom Neked adni
vonakodás nélkül.
Gyertek, velem,
szívem haza akar menni.
Örüljetek....
Öriiljetek ma mind, keresztények,
mert a menny mindenkinek megnyílt,
gyermek született,
éjjel, amikor éjfélt ütött az óra,
(Egymaga?) a szent kereszt.
Örüljetek mind, keresztények!
Követ vagyok, követ vagyok,
Isten, Isten küldött.
A csillagot hordozom kezemben,
zöld korona a fejemen,
amit Isten fia engedett nekem.
Pásztorok, ébredjetek...
Pásztorok, ébredjetek,
szunnyadó éjszakából,
szomorúság és szenvedés után
örömet hirdet nektek
az angyal, a követ,
amit az égből hozott.
Pásztorok, tudjátok meg...
Pásztorok, tudjátok meg
mi történt ma éjjel
Máriával, a tiszta szűzzel.
Szült egy gyermeket.
Ott fekszik egészen sápadtan
és kitakarva
az istállóban, a szalmán.
Csendes éj...
Csendes éj, kegyteli éj
Minden alszik, egyedül,
Csak a legszentebb pár virraszt
Göndörhajú bájos gyermek
Égi nyugalomban alszik
Égi nyugalomban alszik.
Csendes éj, kegyteli éj,
Istenfiú hogy kacag!
Szeress szentséges ajkaddal,
Űzd el a félelmes órát
Jézus a születéseddel.
Jézus a születéseddel.
Halljuk...
Ha halljuk az angyalok énekét,
Hozzon békét nekünk,
ha a bölcső köriil állunk.
Álljatok fel gyorsan és szaladjatok,
az angyalok, várnak ott rátok,
Betlehemben egy völgyben,
egy szegény istállóban.
A játék befejezése
Helyenként süteménnyel, gyümölccsel kínálták a gyermekeket, de a fő étkezésre mindig valamelyikük otthonában került sor. Mivel a Christkindl-játék böjti napon volt, ennek megfelelő ételeket fogyasztottak. A templomhoz legközelebb lakó szereplőnél reggeliztek. A további étkezések is hasonló módon, valamelyikük szüleinél történtek. Ebédre szívesen fogyasztottak gyenge borlevest és tésztaféléket (fánk, kalács). Keményített szoknyáikban nem ülhettek le, ezért az étkezések gyorsak és kényelmetlenek voltak. Segítségre szorultak akkor is, amikor szükségüket végezték.
A falu templomtól „lefelé" eső szakaszán éjfélig várták a „Christkindliket". Sietniük kellett, hogy addigra odaérjenek, mert az éjféli misén nemcsak a falu népe, hanem ők maguk is részt vettek. Az egész napi fáradságos falujárás után még a misét is végigállták az oltár előtt. A kellékeket ekkor már nem kézben tartották, hanem a jobboldali Mária-oltárra helyezték. Ott is maradtak azok egészen február 2-ig, Gyertyaszentelő Boldogasszony napjáig.
Az összegyűjtött adományokat elosztották. A Christkindl-járás első két évében keresték meg ruháik árát, hasznuk ezért csak a harmadik év bevétele volt.
A hagyomány újraélesztése
196l-ben tartották az utolsó Christkindl-spielt. A régi szokás megszűntének oka valószínűleg a kor politikai hangulatában, egyházés „sváb"-ellenességében keresendő. A lányok ki voltak téve a magyar nyelvű lakosság „megszólásának", sőt a rendőri tiltásnak is. Ebből az időből származik a magyar nyelvű „Spruch" is, melyet az általános iskola tanítója szedett rímekbe a német nyelvű szöveg értelmének megfelelően. Ezekben az években főleg magyar nyelven énekeltek a lányok, s csak külön kérésre szólaltak meg németül. Ruházatuk, kellékeik azonban változatlanok maradtak.
Két évtizedes szünet után próbálkoztam meg a szokás felújításával. Egy kedvenc fényképem ösztönzött erre, amelyen hároméves kisgyermekként „Chistkindlikkel" együtt vagyok lefényképezve. Érdekelt, hogy kik voltak ők, s vonzott szép ruhájuk. Első lépésként a „Spruch"-ot és a többi német nyelvű éneküket gyűjtöttem össze. Ezekről 1980-ban magnetofonfelvételt is készítettem. Majd megkerestem azt a községünkben élő asszonyt, aki leánykorában maga is járta karácsonykor a falut, s vállalta, hogy egy archív fénykép, illetve emlékezet alapján elkészíti a ruhákat, díszeket és kellékeket. Az vezetett éppen Gősi Józsefnéhez, hogy ő korábban babák számára készített már Christkindl-ruhákat, s ezeket ismertem.
Miközben 1983-ban a Christkindl-játék felújítására készültünk, jónéhány nehézséggel kellett megküzdenünk. A magnetofonfelvételre hét idős, illetve középkorú asszonyt hívtam meg, akik maguk is szereplői voltak korábban a játéknak. Meglepő módon nem voltak egységesek a dalok szövegét illetően, de azok magyar jelentésében sem. Annak ellenére, hogy német anyanyelvűek voltak, nem értették a teljes szöveget, amely helyenként értelmetlennek tűnt. Kérdésemre „így szoktuk mondani" volt a válasz. Két szólamban, tercelve énekeltek.
1983-ban kiválasztottam hat hetedik osztályos lányt és egy fiút a Potzemann szerepére. Ezek a gyerekek nem ismerték ezt a szokást, szüleik viszont igen. A szülők megértésének, pozitív hozzáállásának köszönhetően a ruhák elkészültek, a próbák szépen haladtak.
Az első, bemutatkozó Christkindl-járás a régi, főleg németek lakta falurészen zajlott le, ahol ez a szokás még élt az emberek emlékezetében. Mivel ennek az eseménynek december 24-én, egyetlen nap alatt kellett megtörténnie, az időközben nagyra nőtt falut nem járhatta végig egyetlen csoport. Így a következő évben már két csoportot indítottunk útnak.
Kezdettől fogva nehezebb „terepnek" bizonyult az új falurész, ahol eleinte sok házba nem nyertek bebocsátást a gyerekek, nem beszélve az egy-két emeletes épületek lábat próbáló lépcsőiről. A betelepült, zömében porcelángyári dolgozó családok egy része a mai napig sem fogadta el, nem vesz tudomást Herend ezen régi-új szokásáról. Sokan viszont a kezdeti idegenkedés után beengedik, sőt — főleg a kisgyermekesek — várják őket.
Az ajándékokat, illetve a karácsonyfát ma már nem a Cristkindl viszi be a házba, de sok család megvárja őket a gyertyagyújtással. Ezek a szokás újraélesztésének pozitív tapasztalatai. A mérleg másik oldalán a nehézségek vannak. A német nyelvjárást Herenden ma már csak az idősebb korosztály érti, beszéli. El kellett tehát fogadnom, hogy a gyerekek énekében a nyelvjárás szavai keverednek az iskolában tanult irodalmi német kiejtéssel. Ennél is nagyobb gondot okozott a szülők és a segítők meggyőzése arról, hogy a játékot az eredeti formában, nem pedig az 1950-es években készült magyar változatban kell előadni. Ez az elvem néha meg nem értéssel találkozott, s kisebb konfliktusokat okozott. Főleg azokat volt nehéz meggyőzni, akik az 1950-es években voltak szereplői vagy megismerői a játéknak. Kompromisszumként született az a megegyezés, hogy a „Spruch" német nyelven hangozzék el, de a köszöntött család kérésére magyar nyelvű karácsonyi ének is előadható. Ezen kérésüket a családtagok közölni is szokták.
Tapasztalatom, hogy sokkal könnyebb azokkal a Christkindlcsoportokkal dolgozni, ahol a szülők segítő szándékával találkozom. s maguk a szülők között is összmunka alakul ki. Erre azért is nagy szükség van, mert egy-egy szereplő próbákról való hiányzása visszaveti a felkészülés folyamatát. A játék a gyermekek részéről is áldozatot kíván. Több gyereket az tartott vissza a szerepvállalástól, hogy a karácsony estét nem töltheti családjával. A segítőkész családok ezt a problémát úgy próbálják megoldani, hogy már előző este megtörténik a megajándékozás.
A Christkindlikkel szemben a falu lakosságának vannak elvárásai. A kritikákat, észrevételeket igyekszem évről évre figyelembe venni. A szokás elfogadtatása és a karácsonyi eseménysorba illesztése szempontjából fontosnak tartom a lakosság véleménynyilvánítását. Az elmúlt évtized tapasztalatai alapján körvonalazhatók a lakosság igényei. A Christkindliktől elvárják:
Némelyek azt is megjegyezték, hogy illett volna a templom javára félretenni az összegyűjtött pénzből. De a dicsérettel sem fukarkodnak az emberek. A szép, tiszta éneklést mindig megemlítik. Legújabban azt jegyezték meg, hogy a „Potzemann nem nézett oda", hogy mennyi pénzt tettek a tarisznyájába, ebből is látszik, hogy a gyerekek nem voltak „anyagiasak"Szívesen veszik a felnőttek, ha az éjféli misén mindkét csoport részt vesz, erre általában a gyerekek fáradtsága ellenére is sor kerül. Összességében úgy érzem, hogy a Christkindl-játék Herenden visszalopta magát a köztudatba, s nemcsak jelene, hanem jövője is van. Ez persze annak is függvénye, hogy lesz-e minden évben olyan személy, aki vállalja a gyermekek tanítását, ruháik előkészítését, s a karácsonynapi program megszervezését.
(1995)
Jegyzetek:
A kézirat a Veszprémi Laczkó Dezső Múzeum Néprajzi adattárában 12 602-95. számon található meg. Köszönetet mondok mindazoknak, akik e szép szokás megismeréséhez, felelevenítéséhez, a legutóbbi időben pedig megörökítéséhez hozzájárultak. Adatközlőimnek:
Eckert Róbertné Krieg Erzsébetnek (1913)
Eckert Józsefné Brotscholl Máriának (1919)
Feith Józsefné Lorbert Teréznek (1919)
Gosztolai Vilmosné Glück Erzsébetnek (1923)
Gősi Józsefné Etlinger Erzsébetnek (1919)
Köszönöm Gősi Józsefnének, nagynénémnek, hogy a ruhákat megvarrta, s éveken át rendben tartotta azokat, Giron Józsefné Gosztolai Máriának, hogy nagynéném munkájának folytatására vállalkozott, Jokesz István plébános úrnak, hogy kezdettől fogva segítette az új szokás beillesztését a karácsonyi ünneprendbe, Bak Zsoltnak, hogy 1994-ben videofelvételt készített a Christkindl-Spielről (öltöztetés, reggeli mise, német nyelvű játék a plébánián) és Pesovár Ernőnek, amiéit rendelkezésemre bocsátotta 1957-ben készült hangfelvételét. Kaphegyiné Szabó Mária tanárkollégámnak az énekek kottájának elkészítését köszönöm.
Köller Mónika
Előkészületek
Herenden a legtöbb esküvőt farsangkor és ősszel, szombati napon tartották. A fiatalokat rendszerint a szülők, keresztszülők hozták össze. Fontos szempont volt, hogy a lány is hozzon annyi földet örökségképpen, mint a fiú. Gazda fia csak gazdalányt, szegény fiú is csak társadalmilag hozzáillő lányt vehetett feleségül. A szülők előre megegyeztek házasság feltételeiben és a hozomány ügyében. A módosabb menyasszony egy ágyat, négy vánkost, két dunyhát, egy szekrényt és négy széket hozott a házasságba.
Az esküvő előtt három héttel egy csütörtöki napon ment a vőlegény lánykérőbe. A házasulandó ifjút rendszerint a keresztapja kísérte el. Szombaton volt az eljegyzési vacsora, amelyen mindkét részről a szülők, a nagyszülők, a kereszt- és bérmaszülők és a testvérek voltak jelen. Az ünnepi vacsora levesből, húsételekből, kalácsból, kuglófból és borból állt. Ezután a szülők hosszan elbeszélgettek. Megegyeztek a lakodalom időpontjában, a meghívandó vendégek névsorában és a lakodalmi tisztségviselők személyében.
A jegyespárt három vasárnapon át hirdették a templomban. A harmadik hirdetési napon a menyasszony és a vőlegény keresztapja mentek meghívni a násznépet. A meghívottak között szerepelt a két szomszéd, a kereszt- és bérmaszülők, nagynénik, nagybácsik családjukkal együtt, továbbá a barátnők és a barátok. A menyasszony keresztapja a menyasszony rokonságát, a vőlegény keresztapja a vőlegény rokonságát hívta meg. Mindenütt kínálás volt, legtöbbször aprósüteménnyel és borral várták a vendégeket.
A lakodalmi tisztségviselőkhöz tartozott még az első koszorúslány (die erste Kranzeljungfrau), aki a lakodalmas menetben a vőlegényt, és az első vőfély (Brautführer), aki a menyasszonyt kísérte.
Ezek legtöbbször a keresztszülők gyerekei voltak. Ezután megkezdődtek a lakodalmi előkészületek.
A főszakács egy vállalkozó szellemű ügyes asszony volt, akinek az örömanyák és a közeli rokonok segítettek. A szakácsnő munkájáért bort, kuglófot, lakodalmi ételt, s egy zsák gabonát vagy lisztet kapott. A sütést az esküvő hetében szerdán kezdték meg, méghozzá legtöbbször a lányos háznál, ahol többnyire a lakodalmat is tartották. Ekkor hordták össze a meghívott családok a sütéshez való nyersanyagot (vajat, tejfölt, túrót, tojást, cukrot stb.).
A fő lakodalmi süteményt, a kuglófot, a diós-mákos kalácsot már a hét elején megsütötték a kemencében. A túrós rétest, melyet szintén kemencében sütöttek, a lakodalmi ebédhez tálalták fel. A főzést csak az esküvő napján kezdték el.
Az esküvő
A menyasszonyt délelőtt kilenc órakor kezdte el öltöztetni az édesanyja vagy a testvére. Haját már előző nap vékony nyolcszálas copfokba fonták úgy, hogy az egész fejét betakarja. Erre rozmaringgal díszített viaszkarikát tettek. Ruháját saját maga varrta vagy pedig varratta. Anyaga legtöbbször kasmír vagy vastag selyem volt. Rendszerint fehér keményített alsószoknyát, fekete rakottszoknyát, passzentos blúzt és fehér pliszérozott kötényt viselt. A lábán spanglis (pántos) cipőt hordott. A vőlegényen fekete csizmanadrág, csizma és fehér ing volt.
Az inge gallérjára kis szalaggal átfont rozmaringokat tűztek. Ezeket előző este a koszorúslányok (die Kranzeljungfrauen) és a vőfélyek (die Junggesellen) készítették. Ezt nevezték Kranzl-Nacht-nak. Tíz órakor a meghívott vendégek a rokoni hovatartozás szerint a menyasszony vagy a vőlegény házában gyülekeztek. Mindkét helyen vágtak disznót, s gyülekezés közben már sült hurkával, kolbásszal, száraz süteménnyel és borral kínálták a vendégeket. A vőlegény házánál gyülekeztek a helybeli fúvószenészek („Spielleut"). A vőlegény a násznépével, élén a zenészekkel elindult a menyasszonyi házhoz, ahol a templomba induláshoz már készen várták őket. A vőlegény kíséretének megérkezése után kezdődött a menyasszony kikérése. A menyasszony keresztapja előállt és a következő szavakkal kérte ki a menyasszonyt a szülői háztól:
All hier hat sich vor etlichen Wochen
eine schöne Jungfrau-Braut mit ein Jungen versprochen.
Sie hat sich versprochen all hier hat sie sich mit ihm verkrochen.
Wenn sie die fungfrau-Braut nicht werden hervorbringen,
so werden euch das Haus umringen.
Werden auch viel Unkosten machen,
und werden verzieren alle eurer Sachen.
Wenn sie aber hervonverden bringen,
so werden sie uns eine grosse Freude machen.
Damit werden sie führen von Haus zu Hof,
vom Hof zur Gasse, vom Gasse zur Strosse ins Land,
und von dort in Gotteshand.
Dort sie werden beten,
das sie Gott soll segnen in ihren heilige Ehestand.
A szöveg magyarul:
Ezen a helyen pár héttel ezelőtt egy szép szűz menyasszonyt jegyzett el egy ifjú. Eljegyezték egymást és csendesen félrevonultak. Ha a szűz menyasszonyt nem vezetik elő, úgy körbevesszük a házat s sok kellemetlenséget okozunk, mert mindenüket kidíszítjük. De ha kiengedik őt, nagy örömet szereznek ezzel nekünk. Így háztól az udvarig, az udvartól az utcára, az utcáról a szabadba, utána pedig az Isten kezéhez vezetjük öt. Ott imádkozni fog azért, hogy Isten áldja meg szent frigyüket.
Ezután az egész násznép a zenekar kíséretében elindult a templomba. Elöl mentek a gyerekek, utánuk az első koszorúslány a vőlegénnyel, őket a menyasszony követte az első vőféllyel, majd ismét a gyerekek következtek, végül a kereszt- és bérmaszülők, nagyszülők, legvégül a két szülőpár zárta a sort.
A koszorúslányok ruhája csak színben tért el a menyasszonyétól. A kötény fényes fekete anyagból készült, a szoknyájuk húzott volt. Hajukat is a menyasszonyhoz hasonlóan fésülték, de nem volt rajta rozmaringkoszorú. A vőfélyek fekete nadrágot, csizmát és kalapot viseltek.
Amikor a menet megérkezett a templomhoz, a zenészek kívül maradtak, a násznép pedig bevonult a templomba. Az oltár előtt jobboldalt a vőlegény, baloldalt a menyasszony állt, mögöttük pedig a két tanú (Bittmann, Beistand).
Az esketés után az ifjú pár vezetésével a menet körüljárta az oltárt, s az oltáron elhelyezett tálba ki-ki pénzadományt helyezett el, közben pedig megcsókolták a pap kezében lévő keresztet. A templomból a menet most már az új párral az élen, a zenészek vezetésével a lakodalmas házhoz vonult. A lakás udvari bejáratához érve az új pár megállt és fogadta a jókívánságokat. Itt a menyasszony keresztapja újabb köszöntőt mondott:
Meine Herrn und Frauen,
Jungesellen und Kranzljungfrauen!
Aber mal wohllt ich euch bitten,
der Jungfrau-Braut die erste Gesundheit zu trinken.
Hier hab ich ein Gläslein Wein,
das ist gewachsen zwischen Köln am Rhein,
ist es nicht gewachsen zwischen Köln am Rhein,
es doch gewachsen auf einem kleinen Rebelein.
Hier will ich ihr bringen Gesundheit
für den Herrn Hochzeitsvater
und für die Frau Hochzeitsmutter.
Gesundheit für „Ket" und „Kol",
Gesundheit für alle Hochzeitgäste.
Jung und alt, gross und klein
sind wir hier auf christliche Mahlzeit versammelt sein.
Gesundheit für den Herrn Geistlichen,
der diese Ehe verbunden hat.
Gesundheit für Koch und Kellner,
Gesundheit für die Herren Musikanten!
Ich hoff sie sind auch noch hier vorhanden.
Magyarul:
Uraim és hölgyeim, fiatalurak és koszorúslányok! Önökhöz az a kérésem, hogy engedjék meg nekem, hogy először a vőlegény és a szűz menyasszony egészségére igyunk. Van nálam egy pohár bor, ami az ég is föld között termett, a Rajna menti Kölnben, ha nem a Rajna menti Kölnben nőtt, akkor egy kis szőlőtőkén. Ezzel akarok a menyasszonynak, a lakodalmas apának és anyának, jó egészséget kívánni. Jó egészséget a keresztpapának és keresztmamának, jó egészséget minden itt lévő vendégnek, nagynak és kicsinek, fiatalnak és öregnek akik itt összegyűltek erre a keresztény torra. Jó egészséget kívánunk az atyának, aki a házasságot megkötötte, jó egészséget a szakácsoknak, felszolgálóknak és jó egészséget a zenész uraknak! Reméljük, hogy még jelen vannak!
Ezután a nők hazamentek átöltözni, a férfiak pedig a lakodalmas házban maradtak, szórakoztak. Amikor az asszonyok visszaérkeztek, felszolgálták az ünnepi ebédet. A falak mellett körben elhelyezett asztaloknál ült a vendégsereg. A sarokban ült az ifjú pár, közvetlen mellettük és velük szemben a koszorúslányok és vőfélyek, kereszt- és bérmaszülők, rokonok, barátok; a másik sarokban a zenészek, a másik szobában pedig a gyerekek. A felszolgálás előtt a vőfély előállt s a következőket mondta (a szöveg csak magyarul maradt meg):
Szerencsés jó napot kívánok
minden egybegyűlt tisztes vendégnek,
ide beszólított ékes szép szüzeknek,
ezek közt itt lévő magyar vendégeknek,
éppen most érkeztem Óperenciából,
barátságban váltam angoltól, muszkától,
sok minden jót hoztam a török császártól.
Utánam érkeznek megterhelt tevéim,
mindjárt következnek ím pompás étkeim.
Az első tál lészen bagolynyerítés,
ezt követni fogja a kemencenyögés,
csirkeordítás, kisborjúköhögés.
Negyedik tál lészen üres kocsizörgés.
Odakinn egy vadkan is van megláncolva,
két beteg nősténybolha nyársra húzva.
an is van, akinek nem lesz mása,
fenyőfa tetején perkelt kása,
tavalyi cigánynak töltött sóhajtása.
Túlságosan finom lesz, akárki meglássa.
De most már nem tréfálok, megyek a konyhára,
megnézem a levest, nem dűlt-e a padkára,
nem esett le a fazék szakácsnénk lábára.
Ülök is szaporán lóbőr paripára,
s tán visszaérkezem Péter-Pál napjára.
A lakodalmi ebéd tyúkhúslevesből, paradicsommártásból — amihez rendszerint a levesben főtt húst tették —, töltött káposztából, sülthúsból állt. Amikor a káposztát vitték, a násznép felállt, s a következőt énekelte:
Kraut und Fleisch
das ist mein Leben,
kühler Wein das ist
mein Freund.
Wie soll denn ich
mein junges Leben
für ein alten
Wütmann geben.
Ach nein, ach nein
das kann nicht sein
das muss ein junges
Birschlein sein.
Káposzta és hús,
ez az életem,
hűvös bor,
ez az én örömöm.
Hogy adjam fel
fiatal életem
egy öreg
özvegy emberért.
Óh nem, óh nem,
az nem lehet,
annak egy fiatal
legénynek kell lennie.
Ebéd után újabb köszöntő következett:
In Ehren auf eine christliche Mahlzeit sie mir hier versammelt sind, Gott und unsere liebe Frau lassen euch einen schöne guten Abend hereinmelden, und lassen euch gleich fragen, wie Ihnen die christliche Mahlzeit geschmeckt hat. Von dem Gott allmächtigen der junge Herr Bräutigam ist aufgetragen worden, wenn aber eine oder der andere mit ein Löffelvoll Suppe oder Glas Wein zu kurz kommen sein, der soll sein Schaden bei andere Lustbarkeit einbringen, damit ein anderen keinen Verstoss nicht haben soll.
Magyarul:
Ennek a keresztény tornak a tiszteletére, amelyhez összegyűltünk, hadd kívánjon az Isten és a mi kedves asszonyunk szép jó estét, és mindjárt meg is kérdezem, hogy ízlett a lakoma? A mindenható Isten és a fiatal vőlegény uraság elé tálaltunk, de ha az egyik, vagy másik egy kanál levessel vagy egy pohár borral kevesebbet kapott volna, pótolja más élvezettel és emiatt egyik se haragudjon a másikra!
Ezután a menyasszony sűrű könnyhullatás közepette elbúcsúzott édesanyjától:
Ich danke meiner lieben Mutter dass sie in ihrem Herzen tragen hat, und sie mich auf diese Erde geboren hat, und haben heute mit einer Zeremonie eine Mahlzeit aufgetragen, wie sich für christliche Eltern gewehren tut. Ich hoffe, werd kein Mensch kein Gefallen haben. Vagyis:
Köszönetet mondok kedves édesanyámnak, hogy szíve alatt hordott, hogy erre a földre szült és hogy ma számomra olyan szertartást és lakomát biztosított, amit a keresztény szülőktől elvárnak. Remélem, hogy mindenkinek kedve telik benne.
A menyasszony búcsúja után a szakácsné részére egy nagy merítőkanalat hordtak körbe, amibe pénzt gyűjtöttek. A szakácsnő bepólyált ujjal megjelent a küszöbön, az egyik tálalóasszony pedig bejelentette, hogy a szakácsné elégette a kezét és orvoshoz kell mennie. Ezután a keresztapa kikérte a menyasszonyt a menyasszonytánchoz, akinek át kellett lépnie az asztalon:
Meine Herrn und Frauen, Junggesellen
und Kranzeljungfrauen!
Aber mein goldiges Bitten, ihr sollt mir erlauben,
die ehren-tugendsamen Jungfrau-Braut auf drei christliche
Ehrentanzen hervorzuführen.
Die erste für mich, der zweite für die „Bittleit",
der dritte für die alle eingeladene Hochzeitsgäste.
Jung und alt, gross und klein,
die hierfür eine christliche Mahlzeit versammelt sein.
Magyarul:
Uraim és hölgyeim, vőfélyek és koszorúslányok!
Engedjék meg nekem, hogy az ifjú menyasszonyt
három tánc erejéig előre kérhessem.
Az elsőt velem, a másodikat a másik kérőemberrel,
a harmadikat a többi meghívott vendéggel kell eltáncolnia.
Fitallal és öreggel, naggyal és kicsivel,
akik erre a keresztény torra összegyűltek.
Majd a zenészek rázendítettek és megkezdődött a menyaszszonytánc. Minden résztvevő két-három fordulót táncolhatott a menyasszonnyal. Először a vőlegény, majd a vőfélyek, a koszorúslányok, a kereszt- és bérmaszülők s így tovább. Végül ismét a vőlegény két-három fordulója zárta a táncot. Ekkor kapta meg az ifjú pár a nászajándékokat. (Legtöbbször kendőt, diódarálót, evőeszközöket, poharakat s más használati tárgyakat.)
 |
| Herendi lakodalom 1935 táján—Arnold Fotógyűjtemény Wedding in Hered around 1935 —Arnold Photocollection Hochzeit in Hered um 1935 Arnold Fotógyűjtemény — Fotosammlug Arnold |
Ezután a vendégek tovább mulattak. A legkedvesebb tánc a keringő és a polka volt. Ha a zenészek elfáradtak, akkor a násznép szép, régi német dalokat énekelt.
Éjfél után a kereszt- és bérmaanyák a menyasszonnyal elvonultak egy másik helyiségbe, s itt menyecskeruhába öltöztették. Koszorúba font haját felbontották, kontyba fésülték, s a fejére kendőt (,,Schopf"-ot) kötöttek. Majd megkezdődött a menyecsketánc. Ezután lakodalmi játékok, táncok következtek.
A legnépszerűbb a vánkostánc (Polstertanz) volt. A kör keringőt táncolt, a kör közepén egy játékos kispárnát tartva tarkóján velük táncolt. Egyszer csak hirtelen valaki elé tette a kispárnát a földre.
Mindketten rátérdeltek a kispárnára és megcsókolták egymást. Ha lány volt a kör közepén, akkor ő előbb néhány fiút megtréfált, mert mielőtt a fiú rátérdelt volna a párnára, elrántotta előle, s a fiú mindkét térddel a padlóra esett.
Egy másik kedvelt táncfajta volt a tűtánc (Nadeltanz). Egy személyt a körben állók középre állítottak, bekötötték a szemét, majd a körben állók valamelyikének a ruhájába egy tűt rejtettek el. A kötés levétele után a körben állónak a tűt meg kellett keresnie. Ha a kereső megtalálta a tűt, mindnyájan keringőt táncoltak. Azután leállt a zene, s akinek a kezében a tű volt, lett a kereső. Ezután táncok, dalok következtek. A mulatság reggelig tartott.
A lakodalom másnapján a közelebbi rokonok ismét összegyűltek és elfogyasztották a maradék ételt. Itt már nem volt zenekar, csupán egy harmonikás, aki hangszerével kísérte a vendégek vidám „sváb" dalait.
(1995)
Lábjegyzet:
466. Felhasznált irodalom: PESOVÁR 1976.
467. A szerző 1995 márciusában Készítette el kéziratát, amely a herendi leánybetlehemes szokását, s a régi szokás felelevenítését mutatta be. Pályázata a megyei néprajzi pályázaton első helyezést ért el.
468. A gyertyás angyalok versszaka utolsó két sora Hollós fordításában nem szerepel. Arnold Mária szószerinti fordítása helyett (Dícsértessék Jézus Krisztus urunk, / ahol Krisztus, az úr megszületett) a versikéhez jobban illeszkedő betoldást alkalmaztunk. (— H. J.)
469. Köller Mónika dolgozata a két világháború között, a polgárosuló paraszti környezetben tovább élő lakodalmi szokásokat mutatja be 1995-ben készült dolgozatában, amely a Veszprém megyei néprajzi pályázaton második helyezést ért el.
| |