|
|
|
A község határában talált régészeti leletek alapján arra következtethetünk, hogy a jelenlegi községen kívül, azt megelőzően már más települések is voltak ezen a területen. Ilyen telepekre mutatnak a következők:
Bár a kőkorszak emberének szerszámai - kőbalta és néhány pattintott eszköz is került elő, nem valószínű, hogy az ősember is lakott volna már itt, hanem csak vadat űzve kóborolhatott le a Mátra és Bükk rengetegiből, elhagyva eszközeit.
Állandó lakás és telephelyekre mutatnak viszont:
I. A Tárna medre mellett felszínre került nagyszámú égetett edények és töredékek, melyeknekideje az újabb kőkorszakra /Kr.e. 3000 év/ mutat. A jelenlegi Alsószentgyörgyi útnál a községtől délre.
II. A község keleti részén a mai Kíséri út melletti sírokból előkerült bronzból készült karperec és egyéb használati eszköz, /a bronzkor idejéből /Kr.e. 1000 /
III. A község északi részén a hajdani Kisárok közelében levő lelőhelyen őrlőkövek, edények és eszközök, a kelták idejéből /Kr.e. 500 /
Mindezek a leletek, melyek a jelenlegi múzeumban láthatók, arra mutatnak, hogy ha nem is nagyszámú, de állandó jelleggel létesült telephelyek már voltak itt. Ez természetes is, hiszen Apáti fekvésénél fogva is olyan helyen van, amely beleesett a nagy népvándorlások útjába. A kialakult gyakorlat szerint a községek keletkezési idejének azt az évet szokták elfogadni, amelyről, valami okmány, vagy írott feljegyzés tanúskodik. A legtöbb esetben azonban feltehető, hogy egy-egy település már jóval előbb megvolt, mintsem azt írással is lehetne bizonyítani, így vagyunk ezzel Apáti esetében is. Az első írott feljegyzés ugyanis Apátiról az 139l-es évből való, de akkor már temploma is volt a községnek, nyilvánvaló tehát, hogy maga a betelepülés jóval előbb történt, mint ahogy már templomépítésre is sor került.
Őseink az állandó települőhelyeket általában lehetőleg valamely folyó, élővíz mellett, vagy legalábbis annak közelében választották meg, ahol a víz részben táplálékot adott, esetleg menedéket is biztosított. Apáti települése ebből a szempontból kivételnek látszik, mert ma már nincs élővize az egész határban. Feltehető azonban, hogy a település idejében a község határán áthúzódó Tarna-ág még folyóvíz lehetett, mégsem oda telepedtek le. Annyi bizonyos, hogy a mai települést a régebbi időben nagy mocsarak vették körül, mégpedig nyugaton a Csátés, délen a Holt-Tarna - talán akkor még élővíz -, keleten a Virágos és északon a Nagy-szik mocsara. De magában a község belső területén is voltak mocsaras részek, a Nagy Pál-tó, a Hegyesi-tó, amelyek csak a közel múltban töltődtek fel, valamint a még ma is nádat termő ősmocsár a Kapitány-kert mellett, amely a település idején még nagy területet foglalhatott el. így tehát a mai település mégiscsak egy, a mocsaraktól körülzárt területen történt, amely mocsarak megadták a szükséges életfeltételeket.
A község egész határa is egyébként sűrűn mocsaras, ingoványos terület volt. így a Nagy-szik, a Csátés, a Virágos, a Holt-Tarna, a Patkóér, a Csukás, a Barattyus még ma is ismert határrészek, amelyek mind nagy vízgyűjtő és levezető területek voltak, eltekintve attól, hogy az időben még a Tisza vize is szinte évenként - évente többször is - nagy részét elöntötte a határnak. Az egész éven át ki nem száradó mocsarak gazdag táplálékot nyújtottak úgy az embernek, mint a seregekben tanyázó változatos vízi szárnyasok seregének. A mocsarakban bőven volt hal, amint a „Csukás" név is tanúsítja. Ma már nyoma sincs annak a nagy madárvilágnak, amely itt tanyázott részint a sík mezőkön, részint a mocsarak körül. Még 1855-ben is írják, hogy, feltűnnek a róna nyílt mezőin, az egész nyáron által csoportosan tanyázó deli termetű túzokok és darvak seregei. " Rengeteg volt a gólya, a gém, a szárcsa, vízcsirke, a bölömbika /gémféleség/ nádiveréb, nádirigó, kócsag. Még a jelen század elején is csónakról vadászták a kövér vadkacsákat a Csátés és Csukás vizeiben, de gyakran ejtettek vadlibát és túzokot is. Ma már csak a bíbic sivítol a ritkáson még előforduló tocsogók felett, siratva a nagy vízivilágot, amely terített asztal volt a vízi szárnyasok hatalmas seregének. A vízzel és ligetekkel tarkázott sík róna tehát kedvező terep volt őseinknek arra, hogy itt állandó telephelyet válasszanak maguknak.
Jászapáti mai neve
A község neve, mikor, miből és honnan keletkezett, arra nézve semmi írásos bizonyíték nincs. Legvalószínűbb az a feltevés - amit a szájhagyomány is őriz - hogy őseink idetelepülése előtt, amikor a már itt lakó magyarság a keresztény hitre tért, a község területe valamelyik apáiság birtokát képezte. Szent István király ugyanis az ország különböző részein hatalmas birtokokat adományozott hittérítő szerzeteseknek, akik több helyen apátságot létesítettek. Ilyen ,4>api birtok"-ok voltak a közel Jánoshida, amely a Csornai Premontrei rend birtoka volt, de itt van Hevesivány és Bútelek puszta, valamint Szentandrás, amelyek mind az Egri Káptalan tulajdonai voltak.
Ha tehát elfogadjuk, hogy Apáti is egy ilyen apátsági birtokot képezett, fel kell tételeznünk, hogy itt már a honfoglalást követően hamarosan lakott helységnek kellett lenni. Hogy aztán a jász ősök mi módon kerültek később e helység birtokába, arra nézve többféle lehetőséget találunk. Az őstelepülés elpusztulhatott a tatárjárás alatt, s mint néptelen határt kapták meg a jászok. De az is lehet, hogy mint lakatlan területet megszállták. Mert, hogy ilyen megszállások történtek arra az 1279-ben IV. László által kiadott törvény ad bizonyítékot, melynek V. pontja igazolja, hogy az akkor még nomád életet élő jászkunok gyakran az egyházak, a zárdák, nemesek és más keresztények birtokainak elrablásától sem idegenkedtek. [17,11-334.]
Az a harmadik eset is fennállhat, hogy cserebirtokként kapták őseink e földet. Tudjuk ugyanis, hogy az őstelepes jászok kezdetben a Tárna, Zagyva folyók nyugati peremét szállták meg, s csak később szivárogtak át a keletebbre fekvő területekre. A már akkor is viszonylag gyors ütemben szaporodó népnek élettér kellett, s mint később is van rá példa - Hevesivány és Szentandrás esetében, - lehet, hogy a király csereingatlant adott a káptalannak az itteni területért.
Mindezek azonban csak feltevések, írásos bizonyíték nélkül, pusztán csak következtetések. Bármiként történt is a térfoglalás, lényeg, hogy őseink az általuk kapott, vagy elfoglalt területet „Apáthy-szállásá "-nak nevezték el, vagyis latinul „descensus seu terra Apáthy", mint ahogy a többi jászkun telephelyek is szállás " néven fordulnak elő az egykorú okmányokban.
Érdekes egyébként, hogy az idők folyamán hogy nevezték aj ász népet és földet. Az előforduló okmányokban, a legtöbb esetben „ mint „philsteus "-ok szerepelnek, a községek pedig szállások néven. A török idők alatt már a helység neve mellé a „jász " elnevezés is odakerült, de általános használata csak a redemptió után következik be, addig pedig leginkább a puszta helységnév szerepelt, mint: Apáthy, Berény, stb. A lakosságot viszont még tovább is filiszteusoknak nevezik, így a török idők alatt miután elszórtan és tehetetlenül éltek, a legtöbb védlevelet a Berényi-ek eszközölték ki, s ezekben így szerepelnek: a Berényhez, vagy Jász-Berényhez tartozó összes filiszteusokr [22, 27.]
Az első megszállás pontos idején tehát nem tudjuk. De hiába is keresünk ilyen évszámot, hiszen tudjuk, hogy az első telepesek még pásztorkodó életmódot folytattak, hordozható sátraikat hol itt, hol ott, a helyzet diktálta körülményekhez igazodva ütötték fel, s csak hosszú évtizedek
múlva - felhagyva a nomád életmóddal - telepedtek csak meg egy állandó helyen, megvetve a későbbi község alapját.
Ami viszont már írással is bizonyítható, az első fellelhető írott okmány melyben Apátit említik, 1391. febr. 4-én állították ki a határ elosztása alkalmával. Ebben az okmányban a község határa minden jövedelmeivel és hozzátartozandóságaival együtt 7 család tagjai között lett elosztva, s a község, mint „ descensus seu terra Apáthf vagyis Apáthy szállása vagy földje van feltüntetve.
Az okmány szerint akkor már Apátin a „szűz Máriának egy kőből épült egyháza " állott, amelynek egyik sarka volt a kiinduló pont a határ szétosztásánál. Az osztozkodók 4 Temesváry nevű testvér filiszteus, továbbá Kun, Teryen, Chazar, Bakator, Bugaz és Gazdag nevű jász családfők számos fiai voltak. Hogy hány lelket számláltak ezek a családok, és hogy rajtuk kívül még hány más család lakhatott e helyen nem tudjuk, de valószínű, hogy előbb már több család nagy lélekszámmal lakott itt, akik a templomot is építették.
Mint már említettem, bizonyos, hogy már a honfoglalás előtt is lakott hely volt a mai Jászság. Az itt talált néptöredékek között jászok is lehettek elszórtan, akik még tartották sajátos faji tulajdonságaikat. Viszont a „legújabb történelmi kutatás adatai szerint is a honfoglalás után, de a tatárjárás előtt újabb jászjövevények márII. András idejében megkezdték bevándorlásukat - alán töredék -, további csoportjaik a kunokkal jöhettek, azokkal együtt olvadtak később a magyarságba." [30, 80.]
Ugyancsak jöttek be László király alatt is 1086 táján, a levert és megtelepített kunok között jászok is voltak. Feltehető tehát, hogy amikor a magyarság a keresztény vallásra tért, itt egy apátság létesült, mert a lakott helyek viszonylagos sűrűsége és a terület földrajzi fekvése indokolttá tette, hogy ezen a centrális helyen egy erősebb fellegvára épüljön a keresztény egyháznak. Alátámasztja ezen okoskodást az a tény, hogy már szent István kötelezővé tette, hogy minden tíz falunak egy templomot kellett építeni. Hogy milyen területen feküdt és melyik volt az a tíz falu, amelyik ide tartozott nem tudjuk, de valószínű, hogy az Apáti templomnak is ilyen alapon kellett épülnie. Annyi bizonyos, történelmi tény, hogy ezen a vidéken - a messze környéken -beleértve az egész Jászságot is, az apáti templom az első, amelyről az írások megemlékeznek. Az is tény továbbá, hogy a község határa mindvégig, napjainkig ugyanaz maradt, amint az 1391-i okmányban is le van írva; mintegy 15 000 kat. hold terület.
Mindebből tehát azt a következtetést vonhatjuk le, hogy már a honfoglaláskor /-896-/ itt talált és behódolt, hamarosan a keresztény hitre tért néptöredékek alapították a községet, akik itt templomot is építettek és valamelyik apátság birtokaként szerepeltek. A tatárdúlás viszont 1241-ben annyira elpusztította a helységet, hogy lakatlanná vált, de temploma, ha romjaiban is, de fennállhatott.
Ha tárgyilagosan nézzük is a dolgot, azt kell látnunk, hogy egy templom építése a régibb időben sem volt olyan egyszerű dolog, hogy azt akár egy kis falu, akár egy-két család eszközölhette volna. Föltétlen nagyobb néptömegnek, vagy éppen az akkor vagyonos egyháznak kellett összefognia ahhoz, hogy ezen a sík alföldi vidéken abban az időben Mária tiszteletére kőegyházat építsenek. Ahol tehát egyház épült, ott népségnek, községnek is kellett lennie. Község pedig mindenesetre jóval előbb volt, mint egyház, mert templomot gyakorlatilag csak a hívők használatára szoktak építeni.
Ezek után nem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy Apáti, mint lakott hely a legrégibb települések közé tartozik. Első templomának köveit akkor rakták le őseink, amikor a honfoglaló magyarság és az itt talált néptöredékek népei a keresztény hitre tért. Ez a folyamat pedig a történelmi adatok szerint a második évezred első századára esik.
Apáti alapítása
Településünk alapítását tehát arra az időre tehetjük, amikor első temploma épült, vagyis a XI. századra.
Hogy az írásos okmányok mégis csak 1391-ben említik Apátit, az könnyen érthető. A honfoglalás utáni első századokból országosan is igen kevés írás maradt meg az utókorra. A már megtelepedett közösségek sem képezték még a mai értelemben vett községet, hanem csak olyan törzsi szervezetek voltak, ahol több család együtt lakott. Ezek a telepek országos viszonylatban csak jelentéktelenek voltak, s később a történelem forgatagában vagy végleg eltűntek, vagy egy-egy jelentősebb esemény folytán, mint adománylevél, határper, határelosztás, csaták színhelye stb. bekerültek az írásos emlékek archívumába.
Az addig nyugatabbra lakó jász ősök is valószínű, hogy adományba kapták meg az akkor néptelenül álló Apáti földjét 1391-előtt. Az 1391-i okmány csak megerősítette őket a terület birtokában, amelyet talán éppen a keresztény vallásban gyakorolt buzgólkodásuk elismeréséül kaptak meg. Ez az okmány ugyanis, már csak a kész tényeket tárja elénk: „ 1391. febr. 4-ről. Budai Káptalan jelenti, hogy István nádor parancsára a Temesvári testvér jászok között Apáthy szállást illetőleg 1. Lajos király intézkedése értelmében a határjárás előrebocsátása után az osztály eszközölte, a nevezetteket birtokszékeikbe beiktatta. " [17, III-512.] Itt tehát végeredményben hiányzik egy előzetes - ránk nézve nagyon fontos - okirat, mégpedig az, amely I. Lajos király intézkedését tartalmazza. Ebből az okmányból tűnne ki ugyanis, hogy a nevezett jászok mikor, mi címen kapták meg Apáthy szállását. Ez az okmány végeredményben tehát csak azt az évet rögzíti, amikor a jászok véglegesen is megerősítettek Apáti birtoklásában és nem a község alapítási éve, mivel maga a község már jóval előbb létezett.
Újabb adataim szerint: Hild Viktor történész 1905. augusztusában ásatást végzett az Apáti templomban levő kriptában, amelyről a következőket jegyezte fel: „A kripta építési modora tökéletes Árpád-házi építési stílus, a közismert dongaszerkezettel. Valószínű, hogy a XII. századból származik és fekvése megfelelő a régi apáti templom apszisának. A mostaninak szinte középtengelyében fekszik és a kupola alatt terül el. A ruhafoszlányok és a bőrövek azt mutatják, hogy a kriptába Bencésrendi szerzetesek temetkeztek, kik a Tomaj nemzetség által alapított tomaji bencés kolostorból jöttek Apátiba, mely az őfilialéjuk volt. E lelet is támogatja azt a feltevésemet, hogy Apáti községet a bencések alapították és az ő apátságukról vette nevét." [21, 167.]
Ezzel az adattal tehát megoldódik Jászapáti keletkezésével és nevének eredetével kapcsolatos kérdésünk.
Tomajmonostora ma is meglevő kis helység, amely már az Árpádok alatt a Tomaj nemzetség birtoka volt. Még a kereszténység hajnalán itt ,J3encés apátság létesült. " Itt volt az apátság központja és nemcsak vallásilag mint filia, hanem tujdonjogilag is hozzájuk tartozott Apáti területe. A tatárjárás alatt 1242-ben ez a birtok tönkrement és elnéptelenedett. Hogy mi módon jutott később a jászok birtokába - bérlet, csere vagy éppen foglalás útján - bizonyosan nem tudjuk. Tény az, hogy 1391-ben már Apáti a jászok birtokában van és azóta is bírják háborítatlanul. -
Apáti tehát mint település arra az időre tehető, amikor a keresztény vallás felvételével az első templomokat építették, tehát az 1100-as évekre datálódik. -
„Jászapáti területe a betelepülő jászok idején királynéi birtoknak számított. A jászok keresztény hitre térülése után, a Tomaj monostori bencés Apátságnak lett a filiája. 1345 szeptemberében Nápolyban Endre herceget, nápolyi Johanna férjét, Nagy Lajos magyar király unokaöccsét orvul meggyilkolják. A magyar király erre bosszú hadjáratot indított, hogy megbüntesse a tetteseket. Az évekig tartó hadjáratokban a jász-kunok is részt vettek, s többen kitüntetésben részesültek, ami legtöbb esetben birtokadományozással járt. Az egyik ilyen
kitüntetett harcos volt Temesváry Miklós is, aki kitüntetésül „Apáthy szállás" földjét kapta meg. Temesváry Miklós elhunyta után az örökösök a határhasználatban nem tudtak megegyezni, azért panaszukkal a királyhoz fordultak. Az udvar a budai Káptalant bízta meg az ügy rendezésével, akik a megbízást 1391.febr.-ban telj esitették,, amiről az udvart értesítették, hogy „Temesváry Miklósnak fia Miklósnak fia Miklós, másik Miklósnak fia György, unokatestvérek, valamint István fia Gazdagh György és András fia Márton Apáthy szállási philiszteusok között még I. Lajos király által ítéletileg tett osztály alapján a további viszályok elkerülése végett az Apáthy szállási földet mindez tartozékaival, s haszonvételeivel négy egyenlő részre felosztotta, s az egyes osztályrészeket határjelekkel elkülönítette, mindegyik felet saját osztályos birtokába beiktatta." [17, II.-107. 512.] és [3, 362. 387. 398.]
A község neve az idők folyamán az írásos okmányokban a következő alakban fordul elő: Descensus seu terra apáthy, Apáty szállása, Apáthy földje, Apáthy, Jász-Apáthy. A község nevében mai alakját a képviselőtestület 1201-ben határozta el: ,A község neve ezen túl, Jászapáti" kötőjel nélkül.
A község címere áll: „Felül koronából a pecsét közepén, amelyet két oroszlán tartjobbról a Lehel kürt, balról egy szőlőfürt, alatta középen egy páncélba felöltözött vitézjobb kezében kard-dal"..[38]
1901-ben megengedték, hogy Kocsér község is ezt a címert használhassa pecsétjében. A község zászlószíne: halványkék és fehér mező. A község címere a községháza homlokzatán levő háromszögmező domborművében van megörökítve, két oldalt arányló búzakalászokkal ékesítve. -
A község határának fekvése
Jászapáti község határa a Jászság észak keleti peremén mintegy 15 000 kat. holdon terül el, a tengerszint feletti 93 méter magasságban. A határ alakja szabálytalan kört képez, melynek központjában helyezkedik el a beépített belsőség.
A határ vonalai és területe ma is ugyanaz, mint az első fellelhető okmányban /1391/ le van írva, tehát évszázadok óta szinte misem változott. Míg a szomszédos községek életében rengeteg határperről olvashatunk, addig Apáti esetében mindössze egyszer, 1393-ban jegyezték fel, hogy a „négy'szállásiak az apátibeliekföldjéből egy részt elszántottak. [...] 1393. szept. 1-ről. Budai Káptalan jelenti, hogy Sigmond király rendeletére Apátiszállás és Négyszállás között a határjárást eszközölte. " [17, III-520.]
Négyszállás a török világ alatt elpusztult község volt, Berény és Árokszállás között, melynek határához tartozott a Dósai határ egy része is és az abban az időben határos volt Apátival. A községhatár ilyen állandósága arra vall, hogy ennek a területnek hamarosan a honfoglalás után olyan gazdái voltak, akik gondosan ügyeltek a határ épségére és nem engedték, hogy idegen foglalók azt megcsonkítsák. Ma már élővize nincs ennek a területnek, de hajdan a Tárna mellékágai kanyarogtak benne és hatalmas területeket tartottak állandóan víz alatt.
Őseinknek nagy küzdelmet kellett vívni ahhoz, hogy a község határát szántóföldi művelésre alkalmassá tegyék. Nyugatról a Tárna, keletről a Tisza vize állandó elöntéssel fenyegették a határ nagy részét egész a XIX. század végéig, amíg a folyók szabályzása meg nem történt. A holt Tárna medrén levő két nagy kőhíd még ma is tanúja annak az időnek, amikor a mederben élővíz folyt. A fő és mellék utak is csak úgy voltak járhatók, ha azokat időnként feltöltötték és kezdetben fából, majd később kőből és betonból hidakat, átereszeket építettek. A virágosi, majd a csátési csatorna csak a XX. század elején épült meg és mentesítette a víztől a határrészeket.
1810-ben a kisériek sok helyen gátat emeltek a folyóvizek elé. Ez nagymértékben sértette az Apátiak érdekeit azért így tiltakoztak: „Az úgynevezett Meggyes határtúl kezdvén egész a Szederjes érig és attól a kiséri útig gátakkal és töltésekkel körülvették, s aképpen az úgynevezett Virágosban és régi Vágójárásban lévő legjobb szántóföldeinket, úgy a város közönséges kaszálóját és Heves-Iványi pusztánknak nagy részét, megbecsülhetetlen kárunkra vízzel elborították." [38]
1815-ben viszont már a Tárna fenyegette őket, mert így folyamodnak annak szabályzása érdekében: ,jí Tárna folyásába található gátak és töltések úgy reguláztassanak, hogy annak folyása, ahol keskeny, kiszélesítessék, a Tárnának a Zagyvába való folyása úgy intéztessék, hogy egymást vissza ne nyomják, végre, ha a malmok és zúgok Dósától a szolnoki malomig kellőképpen reguláztatni fognak, úgy remélhető, hogy az árvizektől nem fogunk annyit szenvedni." [38, XII-476.]
Ugyancsak 1815-ben a holt Tárna által okozott károk miatt panaszkodnak: „ Ezen város alsó nyomásán lévő őszi és tavaszi vetéseinek a rendkívüli vízáradások 1/3-ad, a közönséges áradások pedig 1/4-ed részét el szokták vinni. Ezen árvizek a városra nézve eredetüket veszik ajákóhalmi úgynevezett Hegyes határnál, ahol a Holt-Tarna kiönt a magafolyásából és elborítja vetéseinket. Már pedig ha a jákóhalmai mostani zúgó még 4. öllel meghosszabbíttatik és a zúgó folyásán lévő kőhíd még egy árkussal szaporíttatik, és ajákóhalmiak kertje mellett való folyás, amelyen a Tárnából a Kecskés érén szokott a víz folyni, elzárattatik, eltöltetik és ezentúl a Kecskés ér folyásába a Holt Tárna beeresztetik, úgy hogy a Holt Tárna a Győr árkában folyhasson, mely Jákóhalma, Apáti és Kisér által fog kitisztíttatni, onnan pedig Mihálytelke alatt a Zagyvába vehesse magát, hogy ezek szerint a víz azon kommunitások határán follyon, akik azon vízből malmaik által a hasznot veszik. " [38, .XV.43.]
Végül 1874-ben értek el csak odáig, hogy a Holt Tárna elzárásával a határnak mintegy 1 100 kat. hold földje mentesült a sok belvíztől. A Jászkiséri Tisza Szabályozási Társulat csak 1851 -ben alakult meg. Ezután vette csak kezdetét a folyó komolyabb szabályozása, s ez időtől fogva az apátiak is az egész hevesiványii határrész után úgynevezett ártéri adót fizettek.
A vizek elleni komoly védekezés a múlt század második felében szakadatlanul folyt és még tart ma is. Ez alatt az idő alatt a Tisza és Tárna gátjainak megépültével Apáti határa mentesült ugyan a betörő árvizektől, de az összegyülemlett belvizek még mindig nagy területet öntöttek el. Ezeknek a vizeknek a levezetésére szolgál az 1930-as években megépült virágosi és csátési csatorna, amelyek a Miller-csatornába viszik le Apáti belvizeit.
Szerencsére a község belterületét sohasem fenyegette árvíz. Annál több bajt és gondot okozott és okoz még ma is a talajvíz, amely nemcsak a pincéket önti el az esős évszakokban, hanem a vályogfalú épületeket is állandóan nedvesen tartja, és egészségtelenné teszi.
A belsőségekben levő nagyterületű régi agyag, vályogvető gödrökben összegyülemlett vizeknek nincs lefolyása, így állandóan fertőzik az amúgy is egészségtelen poros levegőt. Kiemelkedő halmok is alig vannak ma már a község határában és nevük is jórészt feledésre ment. A Nyesett-halom, Akasztó-halom, Balla-halom, Fekete-halom, Test-halmok, Magoshatár-halom, Tábor-halom - melyek a régi térképeken még olvashatók - már alig ismertek, az eke, a szél és a víz lehordta azokat.
Az egész terület ennél fogva enyhén hullámos, sík fekvésű, az északi részen levő homokosabb hátságból fokozatosan enyhén lejt dél felé, a Miller, a Tisza vonalának.
A környező községeket fenyegető árvizek miatt gyakran kellett a múltban Apáti lakosságát is mozgósítani, az úgynevezett „közerőt". Sok esetben kellett a lakosoknak pár napi élelemmel és ásó-lapáttal felszerelve résztvenni a Tárna, Zagyva és Tisza gátak építésében, amikor az árvíz ellen Dósát, Jákóhalmát, Alsószentgyörgyöt, Tiszasülyt, Kisért sőt Szolnokot is védeni kellett.
A szabályozásokkal a további árvízveszély látszólag megszűnt, bár a kiszámíthatatlanul szeszélyes időjárás miatt sohasem lehet tudni, hogy egy viharos erejű lezúduló víztömeg mikor és hol okozhat gátszakadást.
A határ leírása
Apáti határában uralkodó a fekete, agyagos, vályogtalaj. Szántóföldjei középkötött, közepes rétegű vályogtalajból állanak, amelyek szántóföldi művelésre kedvezően alkalmassá teszik. Mintegy egy-másfél méter mélységben sok helyen a sárga agyag is előfordul, meszes-homokos rétegződéssel. Tiszta homok kevés helyen fordul elő. A határ északi részén Szentandrás, Örs és Dósa felől végigvonul egy homokosabb hátság, amely szőlő és gyümölcstermesztésre is alkalmas. Ezen alul a község felé már nagy terjedelmű szikfoltok tarkállanak, és átmenetet képeznek a Csátés és Vágójárás mocsaraiba. A nyugati rész a holt Tárna felől jól termő vályogtalaj, míg az alsóréti rész itt is szikes-mocsarakba megy át. Kisér felől ugyancsak jól termő, mélyrétegű talajok vannak, amelyek a virágosi mocsaras részt ölelik körül. Ugyanitt terülnek el a régi szőlők, valamint erdő és kenderföldek mélyrétegü, jól termő földjei. Keletre a régi gyeplegelő szikessel tarkított, sipákás szántó, amely átmegy a vágójárás mocsaras részébe. Hevesivány nagy része is ma már jó szántóföld, de sok helyen benne szikes, mocsaras rész. Minél inkább lejt a Tisza felé ez a rész, annál inkább hajlik a szikesedésre. A Csukás, a Barattyus, az Ördög-hát alja, a Fényes-tó környéke mind mocsaras szikes területek, s nagy része még ma is legelőt képez. A Csukási ősnádas és a környező zsombékosok még ma is élő tanúi a valamikor nagy területeken élő vadvizeknek.
Maga a talajfelszín enyhén hullámos. Kiemelkedő dombok ma már nincsenek, nevük is feledésbe ment. Élővíz nem szakítja sehol a határt, a Holt-Tarna és a Patkó-ér medrében csak vizes esztendőkben mozdul meg a víz. Az egész határ lejtése észak-déli irányú, a mesterséges csatornák is ezt az irányt követik. A talaj termőereje jónak mondható, helyes növényi kultúrával és okszerű vetésforgóval könnyen egyensúlyban tartható. A határon vonul át egy történelmi nevezetességű létesítmény, amely azonban ma már nyomaiban is alig van csak meg, csupán az írások emlékeznek meg róla, az úgynevezett: „Kis-árok".
A Kis-árok, Aholhát és Kisköre határában a Tiszától kezdődik és Pélyen, Hevesiványon át, Apáti, Dózsa, Berény és Fényszaru községeken keresztül haladva Vácnál éri el a Dunát. Az árok eredete még ma sincs teljesen tisztázva. Egyesek a hunok, mások az avarok által épített védgátnak, ismét mások öntözőcsatornának, útvonalnak vélik. A Kis-árok mérete általában 1-2 öl mélységű volt, szélessége 3-4 öl, maga a töltés pedig 4 öl széles és a tetején másfél ölnyi magasságban 1,5 öl széles. Hogy útnak nem használták, az valószínű, mert nem tudunk a történelmi időkben ilyen irányú közlekedésről. Öntözőrendszernek se kellett, mert nem volt olyan szántóföldi müvelés, amelyet öntözni kellett volna. Tehát bizonyára nem más a „Á7s-árok"\ valamint a jóval északabbra húzódó „ Csörsz-árok" sem, mint egy véderőmü maradványa, amelyet a legtovább itt tanyázó hunok építhettek az alföldi, talán éppen a berényi szállásaik védelmére.
Ilyen védelmi árokrendszerek más helyeken is fordulnak elő az országban, építésük nem volt egyszerű feladat, hiszen óriási tömegű földet kellett megmozgatni. Bár építésük nemzedékeken át tarthatott, mégis megépítették, mert ez volt az önvédelemnek egyik leghatásosabb módja.
Tudjuk, hogy még közeli őseink is előszeretettel építettek árkokat a személyi, és vagyoni biztonságuk érdekében. Ilyenek voltak a várak, a palánkok árkai, melyet vízzel is elárasztottak. De sok helyen árokkal vették körül a községek határait is, nem is szólva az erdők, a szőlők, a temetők felárkolásáról. Bizony ezek mind védelmi célt szolgáltak.
Ezek a gigászi méretű ősi árkok is arra épültek, hogy az otthon maradt csekélyszámú törzs tudja magát védelmezni az esetleg betolakodó támadók ellen. Az árkokon helyenként voltak csak átjárók, kapuk, ahonnan éberen figyelték a vidéket, s ha szükség volt rá, ide összpontosították az erőt.
A község határát a központba vezető utak sugarasan szabdalják részekre, majd a keresztező mellékutak dűlőkre szabdalják a határt. A ma már jórészben kiépített - kövezett - utak is évszázados nyomvonalakon haladnak a szomszédos községek felé. Hét főbb útvonal vezet át a községen, valamint a Vámosgyörk-Új szászt összekötő helyiérdekű vasút, melynek Apáti a központja.
A határ elnevezések ugyancsak régi eredetűek, még abból az időből valók, amikor a nyomásos gazdálkodás járta, /1700-as évek/, de még ma is használatosak. A Felső-nyomás, Alsó-nyomás, Felső-rét, Rossz-rét, Kaszás-rét, Alsó-rét, Vágó-járás, Csukás, Virágos, ma is közismert határnevek.
A dűlőnevek is régi időből valók. Ilyenek a Dinnyék útja, a Nagy-állás útja, Gyepi-dűlő, Prém-dűlő, Választó-dűlő, Medgyes-dülő, Császár útja, Gólya-dűlő.
A talajban való vízszint szinte évenként változó. Esős években szinte kézzel lehet az ásott kutakból a vizet meríteni, száraz években viszont 4-6 méterre is lesüllyednek. A XIX. században még csak kizárólag ásott kutak szolgáltatták az ivóvizet. Szerencsére a határ legnagyobb részében jó víz található. Az első artézi kút 1909-ben létesült a község főterén, amely még ma is bővizű forrásával szolgálja a lakosságot. Majd 1924-ben a felvégi és szögvégi részen, 1960-ban pedig a nagymalom és a fürdő melletti részen épülnek újabb artézi kutak. Ezeknek a kutaknak a mélysége 4-600 méter, bőséges és jó ivóvizet szolgáltatnak, úgy ivásra, mint fürdésre, mosásra alkalmasak. Jó ideig ezeknek a kutaknak a nyomása minden gépi erő nélkül vízvezetékkel volt szétvezetve. Kár hogy rendes vízvezeték mind a mai napig nincs kiépítve, így csak az utcákon szétszórtan elhelyezett felbuggyanókból lehet vizet nyerni.
Az artézi kutak előtt a belterületen is ásott kutak voltak. A belső kutak egy része már emelőszerkezettel is el volt látva, így szivárványos, kerekes, szivattyús kútnak nevezték őket. Sok kútból azonban csak kötélen felvonva húzták a vizet, odajártak ki a köcsögökkel és különböző kannákkal. A község peremén is sok ásott kút helyezkedett el. Ezekből ágas, gém, ostor és vödör segítségével merték a vizet és nagy vályúk voltak mellettük a hazajáró jószágok itatására.
A külső határban természetesen sok ásott kút szolgálta a pásztor életet. Ezek fával, kővel, téglával, majd később cementgyűrüvel voltak védve a beomlás ellen.
Vannak olyan határrészek, ahol ihatatlan a kutak vize, mint a Rossz-réten, ahová a legutóbbi időkig hordókban visznek vizet emberi fogyasztásra. Amíg csak egy artézi kút volt és nem voltak felbuggyanók, a község peremrészeire az egy artézi kútból vállalkozó egyének kerékre szerelt hordóban /lajtos kocsin / hordták a vizet a lakosságnak csekély díjazás ellenében.
A község éghajlata
A község határa feletti éghajlat nemcsak évszakonként, hanem évenként is változó és a szokásoktól szélsőséges eltéréseket mutat. A széljárásban télen a nyugati és északi, ősszel nyugati, míg tavasszal és nyáron a dél, délnyugati az uralkodó; szerencsére csak ritkán járnak viharos erővel.
A csapadék évi értéke 500 mm körül van, de annak eloszlása nagyon egyenetlen. Legnagyobb része november, december és januárra esik, míg május júniusban sokszor alig van eső. Régebben igen gyakoriak voltak a száraz esztendők, bár az utóbbi évtizedekben ezen a téren bizonyos javulás mutatkozik. Az utóbbi években sorozatosan megjönnek a Medárd-napi esők, s ha nem is esik negyven napig, de bőséges csapadék hull a szomjas földre.
Nyár időben gyakori jelenség a Jász eső" amikor a nagy zajjal járó égi háborúból csak a felkavart por és legfeljebb párszem eső hull alá. A jégverés nem gyakori. Még a század elején is „viharágyúvar lőtték a vészterhes jégfelhőket a szomszédos „Sárgapusztán" - ahol az Apátiak szőlői is voltak - annak dacára mégis gyakran elverte a jég az ottani szőlőket. A vallásos apátiak viszont még ma is harangszóval oszlatják el a gomolygó fellegeket, „vihar elejbe harangoznak?', tudva lévén, hogy a harangszó ,/ulgura frangó" megtöri a villámokat. Ritkán fordul elő villámcsapás.
Az évi középhőmérséklet 10C fok körül van, ami normálisnak mondható. Emellett viszont gyakoriak a nyári nagy melegek, amikor 35 C fokot is elér a higanyszál. A tél sem mondható ridegnek, a -20 C fokos hideg csak nagyritkán fordul elő.
A község tehát éghajlatilag kedvező fekvésűnek mondható, amiben nagy szerepe van a közel fekvő Mátra hegység vonulatának, amely felfogja, vagy legalább is enyhíti az északról betörő hideget. Amikor a távol vidékeken viharokat jelez a meteorológia, árvizekről és járhatatlan utakról jönnek a hírek, az apáti ember vígan vagy békésen pipál, körülötte csendes az idő, nem tombol a vihar, és nem fenyegeti a rettenetes árvíz. Nagy szárazságot 1808-ból jegyeztek fel, amikor alig hullott valami eső, nem termett gabona, sem takarmány, kiszáradtak a kutak, leégett a mező és az éhes jószág még a nád- és gaztetőzetet is megette.
Növényvilág
Apáti határában sok volt a vizes terület, a holt folyómeder, az ér, a fenék, a mocsaras mélyedés. A vadvizek növénye a nád, gyékény és szittyó nagy területeket borított a régi időben. A jelentős szikes területeken a székfü volt az uralkodó növény, az apróvirágú szappanfű-félékkel váltakozva. A kaszálókon, réteken és legelőkön a szénafélék, a vadlóhere, vadzab, vadbükköny, zsályafélék, földimogyoró és szederfélék váltakoztak. A partosabb részeket a szamárcsók, kutyatej, lapu, bürök, koldustetü, szerbtövis, lósóska, mályva, ökörfark-kóró, fehérmécsvirág, kakukkfű, vad ibolya, katángkóró, beléndek díszítették. A szántóföldek vadnövényei a vadszeder, tisztesfü, pipacsfélék, nyúlárnyék, ördögszekér/perzsegő/, szarkaláb, sárgító, földimogyoró, aszat, tarack, lengenád, csurmulya /gyujtoványfű/, aranka /selyem/, konkoly és korpafufélék voltak.
A vizes területek mellett a fűz és a nyár virított, a dombosabb széleken és árkok mentén a kökény, kalinka, kecskerágó, galagonya és gledicsia bokrok díszlettek, áthatolhatatlanul összefonódva vadszederrel és komlóval.
A szerszámfákból az akác, a szil, a tölgy és a kőris volt közkedvelt. Akácfából rendszerint csak az utak és bejárások, a mezsgyék mellé ültettek fasorokat, valamint a tanyákba. Összefüggő erdőterületük a tölgyfából volt csak az apátiaknak, az úgynevezett „Makkos", amelyet a redemptió után 1755-ben telepítettek. Amint a vonatkozó jegyzőkönyv mondja: ,Jn anno 1755. Felséges Asszonyunk parancsolatjából fűzfa helyett erdőt kellett vetni makkal." [38,] Ennek a parancsnak tökéletesen eleget is tettek, mert ugyancsak a feljegyzések szerint 14 köböl makkot hozatott a bíró, amit elültettek, mégpedig az a 28 gazda, aki egyenlő erdőparcellát kapott.
1789-ben már 59 hold erdeje volt Apátinak. Évenként szedették a makkot a Mátra erdeiben és ingyen adták a lakosságnak elültetésre. 1794-ben szigorúan elrendeli a tanács, hogy az erdőnek kapott földbe mindenki belevesse a makkot és igyekezzék erdejét szaporítani. 1798-ban pedig már kitermelést is szabályozzák, mert rendelik, hogy a saját erdejében is ki-ki csak ősszel és télen vághat fát.
Az erdő a kerülő, vagy erdőcsősz őrizetére volt bízva, akinek állandó szoba-konyhás lakása volt az erdőben. A körülárkolt erdőbe csak az erdőkapun át volt szabad közlekedni és csak meghatározott időben. Az erdő melletti részen voltak kiosztva a kenderföldek, amiről szintén tanúskodik egy érdekes intézkedés.
1771. aug. 11-én így rendelkezik a tanács:
„Kender nyövéskor, kik a szoptatós gyermekeiket az árkon által hordták, és az fákon hintázásra felkötötték, mindazok egyenként in kr.30 bűntetteinek, mivel a Csősz szavának nemhogy engedelmeskedtek volna, hanem még ellene támadtak." [33,] így fizettek rá dédanyáink a rögtönzött bölcsőde létesítésére.
Egyébként az Apáti erdő területe az idők folyamán így alakult:
| év: | 1789 | 1854. | 1865. | 1879. | 1885. | 1895. | 1914. | 1930. | 1940. |
| kh. | 59 | 73 | 59 | 59 | 59 | 25 | 25 | 25 | 25 " [38,] |
A tetemes erdőterület tehát mindinkább csökkenőben van. Bár az utak mellé és tanyákba ültetett fasorok némileg pótolják az így keletkező hiányt, mégis azt kell mondanunk, hogy hiányzik Apáti határából egy nagyobb területű szépen kezelt erdő, amely egyben kellemes kirándulóhelye is volna a lakosságnak.
Ma már azt mondhatjuk, hogy a hajdan szép erdőnek csak a helye van meg. Pedig még személyesen is emlékszem, amikor az első háború előtti években, teljes épségben meg volt a Dósa-féle Makkos pár hold területe, amely évszázados gyönyörű tölgyfáival hüs árnyékot adott az évenként megrendezett majális vendégeinek. A feljegyzések szerint Kocsér pusztán is volt két kisebb területű erdő, az alsó és felsőerdő, de ezek csak kis területű csalitosok lehettek.
A erdőből és fasorokból kitermelhető famennyiség csak részben pótolta a mutatkozó szükségletet. Tűzifából ugyan ekkor még nem sok kellett, mert a kemencefűtéshez a szalma, sí.ár és kóró elegendő mennyiségben volt. De amint a török uralom utáni időkben nagyobb arányokat öltött az építkezés és nekilendült a szántó-vetőgazdálkodás mind nagyobb mennyiségű épület és szerszámfára volt szükség. Százszámra kezdtek épülni a nagyobb gazdaházak, emelkedtek a középületek, a vízi és szárazmalmok. Ezekhez rengeteg faanyag kellett, amelyet mind a közel Mátra erdeiből szállítottak, valamint a szolnoki fürésztelepről. A Mátra vidékről szállították a fazsindelyt milliószámra, a házak fedéséhez, a gerendákat, szarufákat, léceket, deszkákat. Százszámra épültek a dohánypajták, istállók és ólak.
Nincs ugyan statisztikai adat, hogy mennyi lehetett az évtizedeken át leszállított famennyiség, de bizonyos, hogy évtizedeken, sőt évszázadokon át sok ezer szekér és kocsifuvar szerszám és épületfát szállítottak le őseink a Mátra erdőségeiből és a szolnoki fürésztelepről. A szerszámfákat leginkább maga a felvidéki lakosság már feldolgozott állapotban hozta le. A fatengelyü szekerek, jármok, favillák és gereblyék, teknők, edények, seprűk és boronák, vékák, lapátok, rudak, ostornyelek, hordók és kádak legnagyobb része a Mátra erdeiből került ki, habár házilag itthon is sokat eszkábáltak.
1776-ban még vízimalma volt a községnek Jákóhalmán a Tárna mellett.
Június 18-án ennek javításáról intézkedik a Tanács: „Az Malomnak hibái helyre hozattassa-nak, melynek reparatiójára 40 szál fenyü hozattasson." [38,] De a későbbiek folyamán is gyakran találkozunk ilyen intézkedésekkel, mert a szél- és a szárazmalmokhoz rengeteg faanyag kellett. De ezen kívül még igen sok középülete is volt a községnek, melyeknek fenntartása szintén a Tanács vállára nehezedett.
A szőlőtermelés is, - a szántóföldi kultúra elején - hamarosan kezdetét vette a községben. Bár 1713-ban még csak összesen 22 akó bortermésről van feljegyzés, de már 1746-ban aug.22-én így rendelkeznek: „ 3.o. A szőllő hegyen az Város csináltasson préseket és minden ember azokon sutuljon. /bizonyos részért/" [38,] Magánosok is tarthattak préseket, de azon mindenki csak a maga számára préselhetett. Ez időtől mindjobban rákapnak a bor termelésére. Szőlőtelepítésre mindenki kaphatott területet arányosan a redemptiós porcióhoz. A területet „kapás " számra mérték, aszerint, hogy hány kapás tudja azt megművelni. A kiosztott szőlők be is lettek
telepítve, mégpedig leginkább török szőlővel, a jóféle kadarral. A szőlő területe mély árokkal volt körülvéve és kajinkával beültetve, s azon tilos volt az átjárás. A munkák végzésére két helyen a „serte kapukon " át lehetett közlekedni a kijelölt időben. A szőlő rendjére 3-4 szőlőcsőz ügyelt fel, akik állandóan a területen laktak.
1747. ápr. 28-án rendeli a Tanács, hogy „A szőllő árkot ki-ki érdeme szerint megásassa." [38,] Úgy látszik ekkor már egy-egy lakosnak nagyobb mennyiségű bora termett, mert házilag is kimérhették.
1749. júl. 19-én. ,,Minden Lakosnak Szabadság engedtetik Apáthi borának árusítására. " [38]
De még ugyanez évben bizonyos korlátot is szabnak.
... 1749. okt. 19. „Az Szabad Korcsma eddig minden Embernek megengedtetett volt, jövő szent Tamás napig, de tovább szabad nem lészen, különben a bor contrabantban mégyen, és azonfelül érdemlett büntetését elveszi. " [38]
Úgy látszik szokásban volt, hogy sűrűn ültették a szőlőt, bár a tanács ezt nem tartotta helyesnek.
1761. szept. 1. „A szőlők fáját sűríteni nem szabad. " [38]
Maga a szüret sem volt kinek-kinek belátására bízva, hanem arra szinte ünnepély-számba, közös napot tűztek ki.
1778. szept. 27. „Holnapi napot Isten eő Szent Fölsége Reánk Szerencsésen felvirrasztván, az Szüret megszabadíttatik. " [38]
A szőlő területe évről-évre szépen növekedett, valamint a bortermés is. 1789-ben már 2 363 cseber bora termett az apátiaknak. 1828-ban már 211 kat. hold volt a szőlő területe, 2 500 hektoliter borterméssel, ami már jelentős mennyiséget képezett. Apáti határában a szőlőtermelés az 1850-es években érte el fénykorát. Ekkor már 242 kat. hold volt a határban levő szőlő területe.
Voltak is nótaszótól hangos szüretek, kedves mulatságok a szőlőhegyen. Minden valamirevaló gazdának volt annyi szőleje, hogy a termésből nemcsak a saját szükségletet lehetett fedezni, hanem még eladásra is jutott. A szüretkor /a régi öregek elbeszélése szerint / az egész község apraja-nagyja kinn volt a szőlőhegyen és részt vett a munkában és a szórakozásban. Nemcsak állandó kunyhók, hanem szinte kis villasorok épültek. Itt ment a préselés és a szűrés, késő napestig. Cigány zenészek járták sorra a szüretelőket, nóta és zeneszó mellett vígan ment a munka. De levágták ilyenkor az öreg „bürgét" is és a jó erősés kövér birge-paprikásra jóízűen csúszott a tavalyról megbecsült karcos. Sorra járták egymást a közel-távol atyafiak is, becsülgették, kóstolgatták a hegy-levét. Este pedig rőzsetűznél táncra perdült a fiatalság és ropták a táncot sokszor kivilágos-kivirradtig.
Szép is volt, jó is volt ez így mindaddig, s alig volt még hozzá hasonló szomorú természeti csapás, mint a XIX. sz. második felében betört filoxéravész. Ez az addig ismeretlen kártevő szinte egy csapásra kipusztította az apáti szőlőket, a következő évtizedekben már csak kínlódás, eredménytelen próbálkozás volt a szőlő termelése.
De mert a magyar ember szereti a bort, s szinte hozzátartozik a városképhez, hogy szőlője legyen és a hangulathoz, hogy szüret és bor legyen, az apátiak tovább is ragaszkodtak e nemes kultúrához. Évtizedekig - talán a mai napig - nem tudtak belenyugodni a nagy természeti csapásba. Még mindig próbálkoznak, több-kevesebb sikerrel még mindig telepítenek szőlőt. Ebből a célból felfogták a homokosabb - fíloxéramentes - területeket és ott telepítenek, sokan pedig a szomszédos Heves és Szentandrás községek homokos határrészein vettek maguknak szőlőt, vagy telepítésre alkalmas területet. így végeredményben, habár a század elejére hivatalosan már csak 180 kat. hold szőlő volt a község határában, a valóságban ennél jóval nagyobb területet bírtak apáti lakosai. Ilyen szomorú sorsa lett a hajdan virágzó apáti szőlőhegynek, s miután az elhagyott szőlőket felverte a gyom és a paraj, el is nevezték karajos "-nak.
A gyümölcstermelés a szőlő mellett szintén egyik kedvelt foglalkozása volt apáti lakosságának. A nemes gyümölcsfák szaporítására a nemes tanács mindig gondosan vigyázott, de az elemi oktatásnak is nagy gondja volt a fásítás terjesztése. Jó apáink még mind megtanulták és elsajátították a metszés és oltás tudományát az elemi iskolában és saját kis gazdaságukban tudták is azt hasznosítani.
Az úgynevezett „ Városkert" évtizedeken át szolgálta a nemes gyümölcsfák termelését és árusítását. A város kertésze mindig híres volt a messze környéken elsőrendű gyümölcsfáiról. A múlt század végén Borbás János kertész, e század elején Körtvélyessy Lajos tanító ezerszámra adták a nemes gyümölcsfa csemetét a lakosságnak és a környék népének. A ma még élő régi öreg fák közül igen sok még az ő kezük munkáját dicséri.
A szőlők kipusztulásával, mindinkább gyümölcsfával próbálták hasznosítani a területet. De azon kívül is, minden család a tanya és a ház körül igyekezett annyi fát ültetni, hogy a szükséges gyümölcsöt megteremje. Nagyobb területen összefüggő gyümölcsös alig volt a község határában, a meglevők is inkább csak helyi fogyasztásra termeltek.
A gyümölcstermelés bőségére mutat, hogy már az 1700-as évek végén két pálinkafőző is működött a községben. A gyümölcsfák legnagyobb része kezdetben még nemesítetlen, vadon termő volt. így az eper, a vadkörte, vadalma, bódogszilva nagyon elterjedtek voltak. De később hamarosan közkedveltté váltak és meghonosodtak a nemes gyümölcsök: Az oltott eper, alma, körte, cseresznye, meggy, barack, szilva, dió, birs, tehát szinte valamennyi gyümölcsféleség. De előszeretettel termelik még ma is a közönséges bódogszilvát, a jász-vadóka almát, a tőnemes édes és borízű almát, a cigánymeggyet és diót. Sajnos a régi házkörüli és a szőlőben levő gyümölcsfák kipusztulóban vannak, utánpótlás alig van, így gyümölcs tekintetében Apáti is mindinkább behozatalra szorult.
A XIX - XX. század fordulón Kientzl Nándor okleveles mükertész létesített zöldség és dísznövény kertészetet. Üvegházai és melegágyai ontották a jó minőségű nemesített zöldségféléket és a dísznövényeket. Az évszaknak megfelelő árúival járta környék piacait, vásárait. Gyöngyösön is volt virágüzlete. Terményeivel országos és nemzetközi versenyeken több első, második és harmadik díjat nyert. A két háború között létesített zöldségkertészetet Szigetvári János, előbb a Panna-kútjánál, majd később a Szigethi-féle téglagyárnál.
Állatvilág
A legeltető gazdálkodás korában, a török idők alatt és még jóval utána is, Apáti határa tűzdelve volt mocsaras részekkel. A csátési, a virágosi és csukási részeken száz hold számra volt az egész éven át ki nem száradó víz, amellett nagy számban voltak a holt medrek, kisebb erek és tocsogók, amelyek vad növényzettel borítva eldorádói voltak a vízi szárnyasok tavaszi költésének.
Tenyészett is ezerszámra a vadkacsa /tőkéskacsa, cigánykacsa, csörgőkacsa/ a vetési lúd, szárcsa, vízicsirke, sárszalonka, szélkiáltó sneff és tőcsmadár, a hegyeskontyú bíbic és a gyorsröptű haris. A nádasokból a bölömbika /gémféleség/ hallatta félelmetes hangját, amihez a nádiveréb és nádirigó szolgáltatott változatos koncertet. A nádtenger felett méltóságteljesen keringett a rétisas, magasból le-lecsapott a zsákmányra éhes egerészölyv és a réti héja.
A szántóföldi müveléssel mindinkább szűkültek a mocsarak, de szaporodtak az út menti fák és a tanyák fái és bokrai is, ezzel változik a határ állatvilága is.
Az út menti fákon százával fészkel a vetési és a szürkevarjú, a csörgőszarka és bábaszarka, az őrgébics, a vörös és kék vércse, a cifra tollazatú búbosbanka. A tanyák állandó lakója lesz a házi és a mezei veréb, tavasszal megjönnek a villás farkú és a parti fecskék és építik az ereszek alá a művészi sárpalotákat. Az ezüstnyár és diófákon a sárgarigó és a cinkefélék függesztik
ringó fészkeiket, a bokrok és garádok sűrűjében az ökörszem és poszátafélék vernek tanyát, időnként a beteg fák orvosa is megjelenik, a kopácsoló harkály. Egyes helyeken szívesen fészkel a vadgalamb, de még a bűbájosán trillázó fülemüle is.
Sok tanyának dísze volt a nagy fára, vagy éppen a kéményre rakott fészekre minden évben visszatérő gólya pár, amiket íratlan törvény védett a bántalmazástól. A legelők és rétek madara az éneklő pacsirta, a pipiske, a szürke és sárgaszínü barázdabillegető, a mindig szökellő hantmadár és a csíz.
A vetésekben gyakran hallatta bájos hangját, a párját hívogató fürj, csapatosan repül föl a fiait féltő fogolymadár. Fácánt csak az első háború utáni években telepítettek, addig nagyon ritkán fordult elő. Az ódon épületek lakója a gyöngybagoly, a „halálmadár" vészjósló hangjával gyakran riasztja meg az esti vándort. Az erdő és csalitos is tele van madarakkal. A varjú, csóka, szarka, örvös és vadgalamb, füles bagoly, vércsefélék, a kedves hangú kakukk, légykapó, lappantyú, cinkefélék, poszáták, pintyek és pityerek mind itt költenek. Átvonulóban előfordul a gyorsröptű szalonka, az ékes tollazatú mátyásmadár /szajkó/ a feketerigó és csonttollú madár is. Nagyritkán letéved a hegyekből egy-egy kőszáli sas és sólyom is, alig látni már áthúzni a kurrogó darut, a nagyokat kurjantó fekete hollót is. Még e század elején is gyakran lepte el a határ lakatlan részeit a vadludak tömege, a csapatosan legelésző túzok és a hullámosán repülő seregélycsapatok sokasága.
A vadvizekben hajdan gazdag halállomány tenyészett. A csuka, harcsa, kárász, sügér, ponty, csík, damajkó, cigányhal mind ismert halféleségek voltak és bőséges zsákmányt adtak a szegény ember asztalára. Itt tenyészett a vízisikló, a kuruttyoló békák hadserege, a csíbor, a csíkbogár, a vízipókok sokasága és ezerféle vízirovar. A pióca, mint fontos gyógyászati eszköz nagy keletnek örvendett, a szegény ember szorgalmasan gyűjtötte és nemcsak a patikában, hanem az utcán is árusították.
A kaszásbéka hatalmas ugrásokkal szállt szembe a kaszásokkal és űzőbe vette a megfutott kaszást. A hasznos vadak közül leginkább a mezei nyúl népesíti be a határt. A dúvadak közül a nádasokban tanyázó róka, és a hegyekből nagy télen letévedő farkas fordul elő. A bozótos helyeken tanyázik a sündisznó, a hörcsög, a görény, a menyét és az út menti árkok partján a fürgelábú ürge. Elhagyott helyeken mihamar megtelepszik a patkány, a vizek partján a vízi pocok.
Állandó lakói az épületeknek a házi és mezei egerek, a szántóknak az egerek, pockok és a vakond. A nádas padlásosokon szívesen tanyázik az ijesztő külsejű denevér. Nagy ellensége embernek és állatnak a vérszívó szúnyog, az örökké nyugtalanító legyek sokasága, az állatokat riasztgató bögölyféleségek.
Évszázadokon át, veszélyeztette a növényzetet a mindent felfaló sáska. 1748. VII. 2-án ilyen feljegyzést találunk: „Az Istennek hozzánk közelítő ostora a sáskák iszonyú sokasága már éppen közel vagyon, azért a Nemes Tanács úgy gondolkodott, hogy mihelyt a szomszéd határokban beüt, azonnal minden ember ki lóháton, ki gyalog ki kocsin ki kolompot csattogtatva ostorokkal, rocskákkal és más csattogó eszközökkel az maga cselédgyét eleibe külgye H.forint büntetés alatt." [38]
Ilyen és ehhez hasonló nagyon sok intézkedésről olvashatunk, ahány eset, annyiféleképpen igyekeztek védekezni a nagy csapás ellen. A legutóbbi sáskajárás melyre én is emlékszem 1918 nyarán volt, szerencsére már aratás után. A rekkenő napsütésben, sötét hullámokban felhozott keletről a napot elborító sáskák tömege; ellepett minden fűszálat és letarolta a mezőt. Pillanatok alatt mindent elborított és lerágott, csak a szárcsonkok meredeztek a letarolt mezőkön. Miután a termés nagyobb része már be volt takarítva, így nem járt végzetes eredménnyel ez a csapás. További szerencse lett, hogy pár napos itt-lét után valami vész ütötte fel a fejét a sáskák között, fürtökbe lógtak a fűcsonkokon az elpusztult sáskák és így megszűnt a félelmetes sáskajárás.
Halban, vadban gazdag volt tehát a határ. Irtották is minden eszközzel amint csak lehetett és mindaddig, amíg törvényileg is nem szabályozták az irtási módozatokat, de egyben a vad-kíméletet is. A hasznos yadak a hús és toll, másrészt a szőrme miatt, míg a többiek kártékonyságuk miatt kerültek terítékre. Az irtó hadjárat annyira ment, hogy egyik-másik vadból /mint a túzok, a holló ma már mutató is alig akad. Az ember keze munkája nyomán lassan átalakul a határ képe, megszűntek a vadvizek, a legelésző gulyák és nyájak, a szántóvető kultúra úgy a növény, mint az állatvilágot is gyökeresen megváltoztatta pár évszázad alatt.
Az ország népét érintő nagy események Apáti életében is döntő szerepet játszanak. Ebből a szempontból el kell határolnunk bizonyos időszakokat, hogy így mintegy keretet adjunk a történések sorozatának. Ezek az időszakok a következők:
Ezek tehát azok a nagy felvonások, amelyek váltják egymást történelmünk színpadán. Ebben következnek sorban az események, dolgoznak, küzdenek, harcolnak, győznek és vesznek az egymást váltó nemzedékek, élnek boldog és boldogtalan időket, felmagasztalva, vagy megalázva, de mindenkor a nagy közös cél, a szent szabadságjogainak védelmében.
Az általános bevezetőben a jászok eredetének kérdését úgy hiszem kellőleg megvilágítottam. Hogy az ős jászok közül hányan lehettek a község eredeti lakói, nem tudjuk. De az is nyitott kérdés, hogy az évszázadok viharai alatt egyáltalán maradt-e még meg eredeti jász ivadék mind a mai napig?
Egy bizonyos csak; hogy ajász föld lakói ma is jászoknak vallják magukat, akár van bennük ősi vér, akár nincs, mert ajász föld és az ahhoz fűződő történelmi tényezők jásszá nevelték és formálták, beolvasztották, asszimilálták az ide telepedett családokat. Láttuk, hogy a község területe először 1391-ben 7 család tagjai között lett megosztva. De minden bizonnyal akkor már több lakosa is volt a községnek.
1438-ben ugyanis Apáti és Kisér között létrejött határjárási okmányban már Horváth Imre fia Andrásról olvashatunk, aki Apáti képviseletében megjelent. A név után tehát arra következtethetünk, hogy a régebbi lakosok között voltak már nem jász eredetű családok is, de mint törzsökös lakosok olyan tekintéllyel bírtak, hogy ilyen fontos feladattal lettek megbízva.
1438-ban már föltétlen jász településnek számított Apáti is, mert közös ispánja volt Berényszállás, Árokszállás és Négyszállás helységekkel, Pohárnok István személyében; tehát egy igazgatás alatt állott a többi jász szállásokkal.
1466-ban egy másik határjárási okmányban - amely Hevesiványra vonatkozik - már három kapitány vett részt Apáti szállásáról, akik mind birtokosok voltak, s mindenesetre már nagyobb számú lakosságot képviseltek. A kapitányok Beké Péter, Horváth Lukács és Horváth János voltak.
1493-ban pedig Horváth Lukács kapitány a régi templom mellé tornyot építetett, ami azt bizonyítja, hogy már külön kapitánya, tehát nagyobb számú lakossága is volt a községnek.
A török világ már egy virágzó, népes kis falut talált itt, de természetes, hogy a nagy veszedelmet ők sem kerülhették el.
A Jászság 1536-ban került csak török kézre, amikor az egész Jászságot végigdúlta és rabolta. A török-dúlás borzalmairól alig vannak részletes feljegyzések - hiszen a szemtanúk mind elpusztultak - de egy kis képzelőerővel regisztrálhatjuk az eseményeket, amelyek ezen a vidéken 1536-ban történek. Amikor a török uralom a délvidéken és Buda várában is kellőleg megerősödött, sor került a Jászság meghódítására is. A környező várak még mind épségben álltak ekkor, mert Szolnok ostroma csak 1552-ben, Eger első ostroma ugyancsak 1552-ben, míg Hatvan ostroma 1594-ben következett be; viszont kellő védelmet a környező falvak népének nem tudnak nyújtani. De kisebb erődnek számított minden község is a maga lakosságával és templomával, mert a nép tüzzel-vassal védekezett a török ellen.
Ilyen számottevő erőd lehetett az Apáti kőtemplom is, amelybe a kétségbeesett lakosság élelmet, gabonát hordott be, felkészülve az ellenállásra. Ide gyülekeztek az öregek, az asszonyokés gyermekek is, míg a férfinépség minden elképzelhető fegyverrel már a határban fogadta az ellenséget és pusztította annak sorait. Valószínű, hogy volt már egy-két szakállas puskája is a lakosságnak, amellyel védekezett. Látva a török az ellenállást, ágyújával a házakat és a templomot kezdte lövetni, ahol a lakosság életét és vagyonát igyekezett menteni. Több-kevesebb hősies ellenállás után a falu házai kigyúltak, leégtek, a templom romba dőlt, a vérszomjas ellenség fergetegként rohant a lakosságra, gyújtott, rabolt, ölt és fosztogatott. A megrémült védtelen lakosság fejveszetten menekült, ki merre látott, otthagyva jószágát, házát, mezejét és minden vagyonát a pusztulásnak. Akiket megfoghatott a török, a férfinépség nagy részét felkoncolták, a többit, az öregeket, gyermekeket és asszonyokat rabláncra fűzve hajtották Törökországba, Isztambul piacára, az embervásárra.
A vizes, lapos, ingoványos nádasokba a török nem szívesen merészkedett be. Tudta, hogy ellenség lappanghat benne, könnyen ott lelheti halálát.
Voltak lakosok, akiket a végső kétségbeesés ilyen helyekre vezérelt, behúzódtak a nádasok, mocsarak rengetegibe és hosszú nyomorúságos tengődés után mégis megmentették életüket, sőt az egész családot is.
Ilyenformán zajlott le a hódítás minden számottevő helységben, így történt ez Apátin is 1536-nak valamelyik szomorú napján. És így menekült és maradt meg Apátin is az a néhány család, akikre még a szenvedések és megpróbáltatások hosszú sora várt.
A legújabb kutatások eredményeként az 1550-es évből előkerült egy török adóösszeírás, amely a Hatvani szandzsák kerületébe besorolt jászsági falvakra vonatkozik. Ebbe az összeírásba név szerint vannak felsorolva az adózó polgárok, így rendkívül becses adatokat tartalmaznak a mai kor számára. Az összeírásban a következők szerepelnek: „Gergelpap, Kis György Albert házas, Hukit Filip házas, Zala Lőrinc házas, Masáros Pál házas, Huqit Pál házas, Ballá Benedik házas, Qun Bálint házas, bir 140.juhot. Türk György házas, Qaracon Lőrinc házas, Disnód István házas, Suha Máti házas, fia János házas, testvére István, Huqit Bálint házas, Huqit Mihál házas, Varga Pál házas, Varga Bertalan házas, Sülé Balázs házas, Huna Borbás házas, Huna Pál házas, Huna Pétre házas, Hárpuz György házas, Lukó Gergel házas, Zala Ferenc házas, testvére Balázs, testvére Sebesken, Kenfür Ferenc házas, Zuhá Diyános házas, bir 100.juhot, testvére Péter, Suha András házas, Huqit Luqac házas, Sabocqa Imre házas, bir 150.juhot." [1,XI.]
Ebben az időben, 1550-ben tehát 34 adózó család lakta Apátit, akiknek még néhány száz juha is megmaradt. 1558-ban a török Berényben palánkot épített és innen uralta a vidéket. A polgári lakosság életének most már úgy-ahogy megkegyelmezett, de annál több szolgáltatást és terhet vetett rá adóba, valamint a török tiszteknek kiosztott földeket is nekik kellett művelni, kaszálni és a termést betakarítani. Veszedelmes ellenség volt a török had mellett a tatár sereg. Ezek 1566-ban ismét végigdúlták az egész Jászságot és a feljegyzés szerint ekkor Apátin 5 jobbágyot öltek meg.
„A török uralom alatt Apáti a hatvai livában, a herényi nahijéban feküdt és a herényi palánkban lakó tisztek bírták hűbérül. Ura volt pedig Mehmed-ben piri, majd ennek fia Piri ben, aki 1700 oszpora jövedelmű szántót használt a községben.
1567-ben Apátin már csak 15 telkes gazda lakott - ezek közül öltek meg ötöt a tatárok -zsellér 12 volt a községben, lakatlan ház 13 és pusztatelek 10. " [1, XI.] 1572-ben viszont már ismét 38 telkes gazda lakott itt. Eddig az ideig tájékoztatnak bennünket a kevés számban felmaradt írások. Az utolsó elfogadható adatok 1567-ből valók, melyet az egri vár összeírása alapján számítottak ki. Eszerint Apátin ekkor 15gazda és 12 zsellércsalád, összesen 27 család lakott, akik mintegy 135 lakost számláltak. Pusztaház volt 13, pusztatelek /rom/10 tehát összes hiányzó család 23, vagyis hiányzó lakos 115 fő." [1, XI.] A lakosságnak csaknem a fele tehát ekkorra már elpusztult.
1567-től 1694-ig, tehát 127 esztendeig további írásos feljegyzés, amely számszerű adatokat is tartalmazna, alig található Apáti lakosságáról. Ez a tény viszont arra vall, hogy maga a község teljesen elpusztult, a megmaradt csekélyszámú lakosság pedig állandó bujdosásban élt, a legnagyobb rész pedig elmenekült, meghalt, vagy rabságra jutott. Miután az összes jászkun községeknek hasonló volt a sorsa, a közös szenvedés szinte összekovácsolta a megmaradt népséget. Ez a tény híven tükröződik a nagy nehezen kijárt oltalomlevelekből, a visszaköltözést biztosító intézkedésekből, amelyek szinte egytől egyig az összességre és nem az egyesekre vonatkoznak. A községek megmaradt népe Jászberény elöljáróságában bízott leginkább, tőle várt oltalmat és segítséget, velük együtt vívták ki az elérhető kedvezményeket az összesség számára.
A bevezető részben már ismertettem, a környező várak sorsát, amelynek építésében, vagy védelmében a jász községek lakosságának is részt kellett venni. Hányan estek itt áldozatul községünk lakosai közül, számot adni adatok hiányában nem tudhatunk. Ezek a várak a falvak népének kellő védelmet adni nem tudtak. Viszont az ott megtelepedett török uralta, rabolta a vidéket. Rajtuk kívül azonban ott volt még a töröknél is veszedelmesebb tatársereg, amely állandóan szinte felelőtlenül és szervezetlenül kóborolt az országban. Amint a feljegyzésekből kivehető, a tatársereg annyira sarcolta a Duna-Tiszaközi községeket, hogy ezek legtöbbjéből az elöljárók is szétfutottak. De menekült az állandó zaklatás elől a lakosság is, közülük sokan Fülekre, Gyöngyösre és Szerencsre, de az ország más részébe is költöztek, ahol menedéket leltek. A honvágy és szülőföld szeretete azonban mihamar visszatérésre bírta az üldözötteket.
Thurzó György nádort 1607-ben Kassán keresték fel „az régi jászoknak szegény maradéki, kik mostan Gyöngyös városban laknak, " s kérelmükre a nádor menlevelet adott, melyben meghagyta, „hogy sehol, senki az megmondott jászok maradékait, se katona renden való, se gyalog, se pedig harmincadosok és városok, se lakóhely ökben, se járásokban megbántani, és harmincadot, vámot rajtok venni ne merjen, sőt inkább minden alkalommal és segítséggel legyenek hozzájok, mivelhogy anélkül is az ő régi lakhelyükből és földeikből kibujdosván, sok fogyatkozások és szükségek alá vannak vettetve.'" [ 17, IV-188.]
Később már maga a török is igyekezett visszacsalogatni a lakosságot. Mehmed bég 1611 -ben Ketzer Endrét, a jászkunok akkori főkapitányát kéri, hogy a pusztán maradt helyek megszállását segítse elő. írja, „hogy ő már Kisért megszállította, s levelét is egy kiséri embertől küldi. O törekszik az új megtelepítésre, legyen rajta Ketzer is „levelek és posták által gyűjtéssé együvé, hadd szálljak meg és lakjanak békességben, szántsanak, vessenek, épüljenek, nekem is — úgymond - legyen, Uraságodnak is, hogy ők is szegények atyjoknak helyeken lehessenek. " Azt is írja a bég, „amint hallja némely jászokat a hova költöztek, megeskedték, hogy ott maradnak, „ ezeket is hozd haza, ne hagyja Uraságod, mert még törvényeivel is megnyerjük. " „Hamar, hamar jöjjenek haza, csináljanak házat magoknak. " [17, IV-190.]
Ezekkel a szirénhangokkal való hazacsalogatás azonban nem sok sikerre vezetett. 1617-ben Forgách Zsigmond lett a nádor. A jászok tehát hozzá folyamodtak panaszaikkal, mire a nádor 1618-ban kiadta azt az oklevelet, melyben a hozzá e részben folyamodó „ vitézlő „Jászságnak, országunknak akármely részében mostansággal lakozónak " tudtára adja, hogy „ hazánk sok időtől fogva való háború után immár csendes és békességes állapotba helyeztetvén, minden rendek régi szokott lakóhelyekre szabadon mehetnek", ennélfogva a jászoknak is fejenként teljes hatalmat ád, hogy ,Jász-Birint szabadon megszálhassák megparancsolja az uraknak, nemeseknek és mindenkinek, hogy birtokaikról hazamenetelökben a jászokat meg ne, egyszersmind gátolják". [17, IV-197.]
Az évtizedek lassan teltek, régi nemzedékek haltak, újak születtek. És így tartott a bizonytalanság, a nyomor, üldöztetés és szenvedés évtizedeken át. Kevesen még megérhették, hogy visszatértek az ősi földre - és esetleg itt lelték halálukat - de bizony legtöbb, aki elment, ott is veszett örökre, a visszajöttek legnagyobb része már csak a késő utódok közül került ki.
1637-ben már azt látjuk, hogy a jászkunok marhákkal kereskedtek, tőlük is rév és vámot szedtek. Ez irányú panaszukra ugyanis a nádor meghagyta az ország minden lakosainak, hogy „ a Jászberényhez tartozó philiszteusok se személyöktől, se árucikkeiktől rév és vámfizetésre és más bíróságok elé állításra régi kiváltságaik ellenére kényszeríteni ne merészeljék." [17, IV-222.] 1643-ban Rákóczi György fejedelem Szécsénynél táborozott hadaival. Itt keresték fel őt „a régi jászoknak szegény maradéki" nevében Jászberény város küldöttei, s keservesen elpanaszolták a fejedelem előtt, hogy a lovas és gyalog hadirendek hol többen zászlóstól, hol kevesebben a jászságot, városukat, egyházaikat, paplakjaikat megszállván, őket étel, ital, széna és abrak adásra, ingyen gazdálkodásra kényszerítik, a mezőről marháikat erőszakkal elhajtják, vermeiket felverik, s közöttük zsákmányt szednek. Ennek folytán a fejedelem ápr. 22-én Szécsény vára melletti táborából kelt levelében nyilvánítja, hogy a Jászságot „kegyelmés oltalma és fejedelmi gondviselése alá vette ", s meghagyja minden hadi renden levőknek, hogy e jászokat károsítani, háborgatni, bántani, szidni, verni, xnrr.nlni, fejvesztés terhe alatt ne merészeljék. " [17, IV-234. ]
1643-ban már elevenebb megnyilvánulását látjuk az újra meginduló életnek. Ez évben ugyanis „ a mihálytelkiek Fügéd lapossá birtoklása ügyében panaszt tettek a Szentgyörgyiek ellen. Dec. 9-én a helyszíni tárgyaláson a megidézett tanúk a környező községek, a kiséri, apáti, herényi, kürti és alattyáni bírák előtt lettek kihallgatva és meghiteltetve-megesketve-. " [33, 23.] A tanúk között szerepel többek között: ,jipátin lakozó Varga Gergely 75. esztendős ember lévén, erőss hittel megvallatott, bizonyos határát ő is mondani nem tud, de mindazonáltal az Fügedi teleket örökké Mihály Telkiekének hallotta." [33, 23.]
Végül is a pert a Mihálytelkiek nyerték meg. Nagyon fontos adatokat tartalmaz ránk nézve ez az okmány, mert mutatja, hogy ez időben - 1643 - is lakott hely volt Apáti is, mert a tanúkihallgatásonjelen volt az itteni bíró is és a tanúk között is szerepelt apáti lakos. De mutatja ez az okmány azt is, hogy valami kis nyugalmi állapot lehetett már ekkor, mert megkezdődött a határok kiigazítása, harc a földért, harc az életért.
Nemcsak a törvényes adók és szolgáltatások terhelték a népet, hanem a végvárbeli kóborló katonák, török rabságból menekült kéregető rabok is állandóan zaklatták „Afüleki, ónodi, divényi és korponai végbeli kóborló tolvajok a jászságbeli szegénységet nyomorgatták, zaklatták, rajtok hatalmaskodtak, marháikat elhajtották, „s több éhez hasonló nem keresztényt illető nagy égben kiáltó sarcoltatást, húzást, vonást cselekedvén rajtok, ki miatt oly nagy szegénységre jutottak nyavalyások, hogy már az evő falatjok is alig maradt, s ezennel végő pusztulásra kelletikjutniok. " Panaszaikra a nádor 1665. szept. 26-án kékkői kastélyában kelt levelével megparancsolta, a fent nevezett végbeli kapitányoknak, hogy senki közülök a Jászságot marhájokban, javakban károsítani, őket zaklatni, rajtok beszállni halálos büntetés alatt ne merészeljen." [17, IV-293.]
A kétségbeejtő sok nyomor miatt a „vallásos szellem, s erkölcsi élet a föld népénél bizony ingadozóvá vált. Az istenkáromlás szokássá lett, s annyira elterjedt, hogy a nádor ugyancsak 1665-ben szept.28-án a kékkői kastélyban kelt levelében a jászságbeli városok és falvak bíráinak keményen megparancsolta, hogy mivel értésére esett, miszerint némelyek a jászságbeliek közül az isten törvényével s kemény ostorával, s a világi tisztességgel nem gondolván, isten ellen; „ördögadta, ördögteremtette, ördöglelkű" és más ezekhez hasonló káromkodó, s bosszúra ingerlő szitkokat követnek el „ hogy istennek nagyobb ostorait hazánkra, nemzetünkre, e miatt is nem vonjuk " - a bírák az ilyen káromkodásokat szigorúan tiltsák el; a ki mégis ez ellen vét, elsősorban száz tallér bírságot fizet; sőt ha valaki többször tapasztaltatik benne, hazánk törvénye szerint kövezés által való büntetését el nem kerüli." [17, IV-294.]
1667-ben Andrássy Miklós lett a Jászkunság főkapitánya, s ezt a tisztséget 14 éven át lelkiismeretesen töltötte be, szívén viselve alattvalói érdekeit. Az ő közbenjárására adta ki J. Lipót
király 1668. júl. 18-án Jászberény város és a kunok, s philiszteusok kértére újabb védlevelét, ezeknek azon panasza folytán, hogy „ némely kóborlók, kiket inkább latroknak mint katonáknak lehet nevezni, kik anélkül hogy a közérdek kívánná, magán szenvedélytől fel, s alá járnak, a panaszosok lakhelyeit megrohanják, s a szokott illő gazdálkodásért azokat nyomorgatják, gazdasági szereiktől, marháiktól, bútoraiktól megfosztják, ezenkívül ütés, verés, gyilkolás, rágalmazás és szidalmakkal illetvén, hajlékaikból elűzik, meghagyja tehát a király az onódi, szendrői, putnoki, kallói, diósgyőri, fileki, dévéni, korponai, kékkői, lévai, nyitrai és komáromi végházak fő és altisztjeinek, hogy minden végházbeli katona, ha az alvidékre megy, ösmertető jelöl a tiszt levelét vigye magával, s ott illő gazdálkodással megelégejék, kóborolni és garázdálkodni ne merészeljen, mivel a király jogot adott a panaszosoknak, hogy az ilyen tetten kapottakat űzhessék, megfoghassák és a megye kezébe adhassa. " [17, IV-302.]
Se vége, se hossza nem volt tehát az elviselhetetlen esetekre tett panaszoknak, minden úton-módon igyekeztek orvoslást keresni. A hatóságok igyekeztek is tőlük telhetőleg eleget tenni a kéréseknek, de mire egy-egy intézkedés foganatosítva lett, a tetteseknek régen hűlt helye volt. Telve volt a Jászság a sok szökött rabbal, futó betyárral és szökött katonával. De amellett a végvárak vitézei is szinte rá voltak utalva a koldulásra, mert zsoldjukat sokszor hónapokig, sőt évekig sem kapták meg, hanem kéregetve tengették életüket. [39]
Miután a nagy szenvedések árán kieszközölt védleveleknek nem sok foganatja lehetett, azért jó őseink úgy védekeztek, ahogy tudtak, ahogy a józan paraszti ész diktálta. Összefogtak, összetársultak tehát egymás védelmére, karhatalmat alakítottak, megszervezték az úgynevezett paraszt-vármegyét".
1671 -ben ismét panaszkodtak a jászok a végházbeliekre „ a főkapitány válaszolt Palla Gergely lovas ispánnak, hogy tudja meg a jászoktól a latrok neveit és hogy mely végházba valók. Erre a jászság Jászberénybe összegyűlvén, aug. 10-én válaszolták a főkapitánynak, hogy a tolvaj katonák Szendrőről és Ónodról valók, többeket névszerint megjelöltek, s felemlítek, hogy mivel ezeknek ajándék sarczolásukat gyorsan nem teljesíthették, a jászok közül kettőt halálra vertek, s egyiket most is borbély gyógyítja; e miatt vésztjelző leveleket küldöztek szét a Jászságba, a vármegye mindenfelől feltámadott, s másnap a latrokat a jászföldön megtalálván, mivel magokat megadni nem akarták, közülük kettőt elejtettek. ".[17, IV-338.]
A jász-községek egymáshoz közel lévén, a paraszt vármegye működése hasznosnak bizonyult. Lassanként a török uralom megszelídült, ez azonban nem jelentette egyben a közállapotok javulását. Amilyen mértékben csökkent a török uralom zaklatása, hatványozott mértékben kezdett terhessé válni az osztrák seregek eltartására kivetett adók és szolgáltatások tömege. Az elégedetlenség összeesküvéseket szült, aminek következményeként szomorú kivégzések és üldöztetések következtek. 1671-ben vette kezdetét a rémuralom korszaka, amikor Zrínyi, Frangepán és Nádasdy - mint a felkelés vezérei kivégeztettek. Ezután az ország állapota mind szomorúbbá vált. A felállított hadi és eretneknyomozó törvényszékek iszonyú jeleneteket idéztek elő, kegyetlen kivégzések, száműzések és jószágelkobzások voltak napirenden. Felütötte fejét a vallásfelekezetek közötti harc.
A felingerült vallási fanatizmus és a politikai villongás az országot két ellenséges pártra, kuruc és labancra osztotta. [17, IV-350.] „A kuruczok és labanczok kegyetlenkedéseinek a Tisza vidéke lett a színhelye, a föld népét hol ezek, hol azok sanyargatták hadjárataikkal, a katonaság ingyen élelmezést és fuvarozást zsarolt ki magának. " [17, IV-350.]
Nem tartozik szorosan tárgyam körébe az akkori vészterhes napok részletes ismertetése -ilyen szűk keretek között az lehetetlen is volna - annyit mindenesetre szükségesnek tartottam ismertetni, hogy jobban megértsük az akkori viszonyokat.
1686-ban, Budavár visszafoglalásával megszabadult az ország, a Jászság népe a töröktől és vállára vette az osztrák uralom terheit. Apáti népessége ebben az időben szomorú képet mutatott.
A község maga teljesen tönkrement, népessége szétszéledt, temploma házai romokban hevertek. Mégis amint a nyugalmi időszak bekövetkezett, kezdett megindulni a benépesülés folyamata, amely pár év alatt hihetetlen arányokat öltött. 1694-ben már önálló lelkésze lett a községnek, 1700-ban pedig már a romos templomot is kezdik újjáépíteni. Ez időtől kezdve vezetik az egyházi anyakönyveket, amelyek tanúsítják, hogy milyen nagy be- és visszavándorlás történt ebben az időben.
Ne higgyük azonban, hogy azok jöttek vissza, akik innen annak idején elmenekültek. Hol voltak azok már a másfélszázados megszállás óta? Visszajöttek mégis a késő utódok, azoknak az idők folyamán idegenben szerzett rokonai és ismerősei. De jöttek üldözött nemesek, nyomorgatott jobbágyok az ország minden részéből, akik az itt élvezhető eleiktől hallott szabadság reményében is próbálták személyüket és vagyonuk roncsait megmenteni.
Ebből az időből az első megbízható számszerű támpont 1699-évből való, abból az összeírásból, amely már az eladás céljára készült, vagyis a Pentz féle összeírásból. Ebben „az összeírásban " már 78 gazdacsalád van feljegyezve, tehát a lakosságot 476-ra tehetjük. Viszont a családok közül csak 18 % helybeli, tehát nagyon sok idegen származású család jött a községbe. Feltűnő azonban mégis, hogy úgy a helybeli, mint az idegenből jött családok legnagyobb részben magyar nevet viseltek, tehát magyar származásúak voltak, amiből azt következtethetjük, hogy ezek a jövevények mégiscsak az innen elszármazott családokkal később rokonságba került családok és azoknak ismerősei voltak.
1710-ben már 81 születés van az anyakönyvekbe bejegyezve, ami 1600 lakosnak felel meg. Itt azonban megjegyzendő, hogy 1709-1710-ben a község lakosai közül 602-en haltak el pestisben, ennek dacára a lélekszám a folytonos bevándorlás miatt mégsem mutat csökkenést.
Ugyancsak erre az időre esik 1718-ban Kunszentmárton telepítése, amikor szintén számosan költöztek el a községből
| „1720-ban | 110 születés volt, ami | 2000 lélekszámnak felel meg. |
| 1730-ban | 124 | 2400 |
| 1740-ben | 90 | 1900 |
Előző évben ismét nagy pestisjárvány volt, amely a lakosságnak mintegy 25 %-át vitte el. 1750-ben már biztos adatok szerint 2949 fő a lakosok száma.
| 1766-ban | 3628 | fő- | |
| 1792-ben | 4390 | ||
| 1829-ben | 8135 | " | |
| 1840-ben | 8794 | " | |
| 1850-ben | 8624 | " | |
| 1869-ben | 9231 | " | |
| 1880-ban | 9752 | volt a lakosok száma " [38,] |
Itt ismét rá kell figyelnünk, hogy az 1848-as belpolitikai zavarok és háborús események mennyire érzékenyen befolyásolták a népszaporodást.
A másik esemény a község életében, amely szintén csökkenőleg hatott az anyaközség szaporodására az, hogy már 1863-óta nagyarányú kitelepülés folyt Kocsér pusztára, ami csak az 1880-as években fejeződött be.
Ezután így alakul a község lélekszáma:
| „ 1890-ben | 10401 fő a lakosok száma |
| 1900-ban | 10873 |
| 1910-ben | 11402. |
| 1920-ban | 12313 |
| 1930-ban | 12390 |
| 1940-ben | ismeretlen "" [38] |
Ez a táblázat híven tükrözi vissza a község lélekszámának a nyugalmi időkben való fokozatos emelkedését, de híven mutatja az egyes kitelepülési időszakokat és a szaporodásra hátrányosan befolyással bíró rendkívüli állapokat is.
A lakosság származását vizsgálva a következő kép tárul elénk:
Azok az ős családok, akikkel az első 1391 -es határjárási okmányban találkoztunk, a „Temes-wári, Kun, Teryen, Chazar, Bakator, Bugazi, Gazdagh " ma már nem lelhetők fel a lakosok között. Ugyanígy nincs nyoma az 1466-ban szereplő „Beké és Horváth" családoknak ma semmi nyoma. " [41, 146.] Jászapátin ma élő Horváth családok később jöttek a községbe. A toronyépítő Horváth Lukácsnak fia, vagy unokája Horváth János ugyanis később, mint „egervárbeli híres vitéz " van említve, tehát ez a család Egerbe költözött el.
Az 1699-i, már említett összeírás a következő adatokkal szolgál a város akkori lakosainak eredetéről.
„Idevaló eredetűnek vannak feltüntetve a következők: Bagi György, Bredo Gergely, Barsó Gergely, Fazekas István, Gyulás Mihály, Gubits István, Nemes Hegyessy János, Juhász István, Kriston János, Kiss Gergely, Nagy Miklós, Oláh Tamás, Oroszi Ferencz, Rab András, Sipos István. Összesen: 15 családfő. " [41, 146.]
Viszont ezek közül is csak a Bagi, Gulyás, Fazekas, Juhász, Kiss, Nagy Orosz és Sipos családok egy része mondható eredeti apáti lakosnak, mert a többiek egyrészt idegen származású nevek, másrészt hasonló néven más eredetűek is laknak a községben.
Származási helyük az alábbiakban van feltüntetve:
| „Nemes András | család; | Figéről /Gömör vm./ |
| Nemes Borbás | " | Détéről /Gömör vm./ |
| Nemes Tajthy | Détéről /Gömör vm./ | |
| Barna | Gyarmathról /Nógrád vm./ | |
| Nemes Bedekovics | Kapusról. | |
| Nemes Balathy | " | Gesztéről /Gömör vm./ |
| Nemes Berényi | » | Bolyokról /Borsod vm./ |
| Dobos | " | Szt. Istvánról. |
| Nemes Makkfalvi Dósa | Mezőkövesd (korábban Székelykövesd) /Maros-Torda vm./ | |
| Gyenes | " | Patakra l /Zemplén vm/ |
| Gesztely | " | Szécsényből. |
| Gyulai | " | Ungvárról. |
| Gyárvás /Járvás/ | Nádasáról /Borsod vm/ | |
| Nemes Guk | " | Urajról /Gömör vm/ |
| Gonda | " | Szécsről /Nyitra vm./ |
| Janczó | " | Veikéről /Nyitra vm./ |
| Juhász | " | Nyirkérről /Szathmár vm./ |
| Nemes Huszár | " | Dicskéről /Nyitra vm./ |
| Kőházi | Erkről /Heves vm./ | |
| Nemes Kozma | " | Domoszlóról /Heves vm./ |
| Nemes Katona | " | Rimaszombatról |
| Katona | Szent-Erzsébetről /Heves vm./ | |
| Nemes Makó | Kerekgedéröl /Gömör vm./ | |
| Mihály | Baloghfalváról /Gömör vm./ | |
| Pongó | Pázmándról /Fejér vm./ | |
| Sóki | " | Sókról /Nyitra vm./ |
| Szőke | » | Ónodról /Borsod vm./ |
| Nemes Szaniszló | Genkről és Sajó-Tarjánról. | |
| Összesen: | 32 családfő" |
Származásukra nézve „peregrinus ", vagyis jövevény, idegennek vannak feltüntetve a következő családok:
Antal Albert, András Pál, Bereczky Mihály, Bozóki Mihály, Bereczky István, Dósa Albert, Fekete Mátyás, Csizmadia János, Fejér Márton, Gyenes András, Gojsza András, Gulyás Pál, Juhász István, Juhász Albert, Horváth Mihály, Horváth Lőrincz, Kalo András, Kovács Ádám, Kovács Benedek, Kovács Mátyás, Kelemen Pál, Lados István, Kiss Gáspár, Sipos Mihály, Sebe Gergely, Szalatnyai Márton, Vadócz Mihály, Vágó Ferencz, Zamba István.-
Összesen: 29. családfő. " [41, 148.]
Ezeken kívül van még Kovács János és Rapi Mátyás neve mellett feltüntetve, hogy „extradatus", vagyis hogy kiadatott a földes urának, Urbán Ádám pedig „extradandus", vagyis kiadandó.
A fenti három, illetve négy kategóriába felsorolt egyének, vagyis családok tehát azok az őslakói Apátinak, akik a községet közvetlen a török dúlás utáni években újratelepítették. A többi más nevezetű családok, mint később költöztek Apátira, mégpedig főképp a redemptió idején 1745-ben.
1745 évről ugyanis a földet váltó családok neveiről pontos adatokkal rendelkezünk a Liber Fundi alapján. A névsorban szereplő családoknál egyben feltüntettem, hogy melyik évben szerepelnek először az összeírásban.
Apáti redemptusai 1745-ben.
| család neve | 1699 | 1720 | ||
| 1. | Ádány | (2) | ||
| 2. | Anderko | |||
| 3. | Antal | (3) | + | + |
| 4. | Bagi | (5) | + | |
| 5. | Bajusz | |||
| 6. | Balajthy | + | + | |
| 7. | Ballá | |||
| 8. | Balta | (2) | ||
| 9. | Batho | |||
| 10. | Bárdos | |||
| 11. | Bene | |||
| 12. | Berente | |||
| 13. | Berdo | (2) | + | |
| 14. | Berki | |||
| 15. | Béres | |||
| 16. | Birkás | (4) | ||
| 17. | Bódi | + | ||
| 18. | Boglyos | |||
| 19. | Borbás | (8) nemes | + | + |
| 20. | Borbély | |||
| 21. | Boros | |||
| 22. | Borzák | + | ||
| 23. | Böjti | (2) | ||
| 24. | Budai | (7) | + |
| család neve | 1699 | 1720 | ||
| 25. | Bugyi | |||
| 26. | Busay | |||
| 27. | Csabai | |||
| 28. | Csaplár | |||
| 29. | Csató | + | ||
| 30. | Császár | |||
| 31. | Cseh | + | ||
| 32. | Csipi | |||
| 33. | Csöke | (2) | ||
| 34. | Csuka | + | ||
| 35. | Csutkó | |||
| 36. | Deák | + | ||
| 37. | Deli | (3) | ||
| 38. | Demény | (3) | ||
| 39. | Dobozi | |||
| 40. | Donka | (2) | + | |
| 41. | Dósa | (3) | + | + |
| 42. | Farkas | (4) nemes | + | + |
| 43. | Fekete | + | ||
| 44. | Fodor | (3) | + | |
| 45. | Füzér | |||
| 46. | Gácsi | |||
| 47. | Gajdosi | |||
| 48. | Gáli | (2) | ||
| 49. | Gáspár | |||
| 50. | Gecse | |||
| 51. | Gecző | (4) | + | |
| 52. | Gór | |||
| 53. | Gojsza | |||
| 54. | Gonda | |||
| 55. | Gömöry | |||
| 56. | Gulyás | (3) helybéli | + | + |
| 57. | Gyenes | helybéli | + | + |
| 58. | Győri | + | ||
| 59. | Holló | |||
| 60. | Horváth | (5) | + | |
| 61. | Hubay | (2) | ||
| 62. | Illés | |||
| 63. | Ivanics | (2) | + | + |
| 64. | Jancsó | (2) | + | |
| 65. | Járvás | (2) | + | |
| 66. | Jász | (2) | + | |
| 67. | Juhász | (2) helybéli | + | + |
| 68. | Kakuk | |||
| 69. | Kálmán | (2) | ||
| 70. | Kaslik | (3) | ||
| 71. | Kelé |
| család neve | 1699 | 1720 | ||
| 72. | Kelemen | |||
| 73. | Kemenczey | |||
| 74. | Király | (3) | + | + |
| 75. | Kiss | (11) | + | + |
| 76. | Koczka | |||
| 77. | Koós | + | ||
| 78. | Kocsis | |||
| 79. | Kökényesssy | + | ||
| 80. | Lados | |||
| 81. | László | |||
| 82. | Léhi | + | ||
| 83. | Lengyel | |||
| 84. | Lóczi | |||
| 85. | Mag | |||
| 86. | Makay | + | ||
| 87. | Makó | (2) nemes | + | + |
| 88. | Márk | |||
| 89. | Menyhárt | (3) | + | |
| 90. | Mészáros | |||
| 91. | Mihály | |||
| 92. | Mihályi | (2) | + | + |
| 93. | Miklós | + | + | |
| 94. | Nagy | (15) helybéli | + | + |
| 95. | Nyitrai | |||
| 96. | Oláh | (2) helybéli | + | + |
| 97. | Orbán | + | ||
| 98. | Orosz | (2) | + | + |
| 99. | Padár | |||
| 100. | Páll | + | ||
| 101. | Paph | + | ||
| 102. | Pásztor | + | ||
| 103. | Patak | |||
| 104. | Pathó | |||
| 105. | Pétre | |||
| 106. | Pintér | |||
| 107. | Pócsik | |||
| 108. | Poshat | + | ||
| 109. | Pongo | + | ||
| 110. | Puskás | |||
| 111. | Radits | |||
| 112. | Rago | (2) | + | |
| 113. | Rapi | (3) | + | |
| 114. | Rákossi | |||
| 115. | Rusa | (2) | ||
| 116. | Rusvay | (3) | + | |
| 117. | Tajthy | nemes | + | + |
| 118. | Tábori | + |
| család neve | 1699 | 1720 | |
| 119. Táll | |||
| 120. Tóth | (7) | ||
| 121. Török | |||
| 122. Sinkó | |||
| 123.Soós | |||
| 124. Sóti | (3) | + | + |
| 125. Szabó | (2) | + | |
| 126. Szabari | (2) | + | |
| 127. Szabocsky | + | ||
| 128. Szecsei | |||
| 129. Szép-Nagy | |||
| 130. Szikszay | + | ||
| 131. Sziták | + | ||
| 132. Szőke | (2) | + | + |
| 133.Utasi | + | ||
| 134. Varga | (3) | ||
| 135. Vas-Nagy | (2) | ||
| 136. Vágó | + | + | |
| 137. Vincze | (4) | + | |
| 138. Virág | (3) | ||
| 139. Vígh | (2) | ||
| 140. Zubrotovszky | |||
| 141. Zagyi | |||
| 142. Zsák | |||
| 143. Zsembery | (2) | ||
| 144. Zsíri | (2) | ||
| zárójelben a családok száma | |||
| + jelzi, hogy 1699-ben, illetve 1720-ban összeírták, mint helyben lakót | |||
| helybéli megjelölés jelzi, hogy 1699-ben helybéli származásúnak vallotta magát [23] | |||
Ha most összehasonlítjuk az 1699, illetve 1720. évi összeírás adatait az 1745. évivel, akkor látjuk, hogy 45, illetve 25 év alatt is milyen sok változás - mozgalom - volt a családok életében, így pl. az eredetileg összeírt 14 nemesi család közül 1745-ben már csak 5-öt találunk a földváltók között. A többiek bizonyára kihaltak, vagy elköltöztek. Feltűnő továbbá, hogy az 1699-ben összeírt 76 család közül 1745-ben szinte valamennyit ott találjuk a földet váltók sorában.
Végeredményben tehát a jelenlegi Apáti törzslakosságának őseiül azokat az egyéneket, illetve családokat tekinthetjük, akik az 1745-ös földváltásban részt vettek, akik az óriási teher vállalásával megváltották az ősi földet, és újra kivívták az ahhoz fűződő szabadságjogokat.
Ez a közös sors a nagy teherviselésben és a szabadságjogoknak még közel másfél évszázadon át való élvezete lett az alapja a későbbi Jász öntudatnak". [15, 196.]
Jelenleg is még legelterjedtebb családnevek a következők: Andrási, Antal, Ádám, Balajthy, Bagi, Bátor, Béres, Berdo, Bolyós, Berente /Berentéről Borsod m./ Borbás, Birkás, Budai, Bugyi /egy részük Figéről Gömör m./ Berki, Bárdos, Borzák, /Pilényről Nógrád m./ Csöke, Deli, Dósa /2 nemzetség, a nemes és a jövevény/ Demeter, Farkas, Gecse, Gulyás, Gyenes, Horváth, Hubai /Hubáról Gömör m./ Járvás.Vuhász, Jász, Kiss /több nemzetség/ Kalmár, Kovács, Mihá, Mihályi, Menyhárt, Nagy /van jász, van gömörmegyei, van Dömbről Küküll vm-ből, való nemzetség/ Pataki, Rusvay /Nyitra megyéből/ Szabari /Zabarról Gömör m/ Szikszai, Szőke, Sóti, Szilák, Simon, Szabó /egy részük dunántúli/ Tajthy, Tóth, Utassy /Szent Erzsébetről Heves m./ Urbán, Vincze /egy részük Várasszóról Heves m/ Vágó /Zemplén megyéből/. -
Czigány nemzetségek a Rácz és Farkas.
Kevesebb családot számlálnak a következő nevek:
Ballá, Bódi, Bódis, Bodnár, Bolla, Bárány, Borbély, Bőthi, Császár, Cseh /J.-ladányról/ Csinó, Csortos, Demény, Dobóczi, Dercze, Donka, Deák, Fehér, Fekete, Fergencs, Földi, Fazekas Gaál /egy része dunántúli, egykor kálvinisták/Frikk, Gömöri, Gojsza, Gonda, Helle, Holló, Illés, Ivanics /Teriakoveczről Kishont vm. azelőtt lutheránus család volt/Karkus, Kakuk, Kálmán /Fényszaruból, a volt plébános rokonai/ Karancs, Káli, Király, Kocsis, Koczka, Kökény, Lados /Endrefalváról Nógrád m/Lajtos, Léhi, Lóczy /az egykori kántornak rokonai/Lukács, Mag, Makó, Marton, Miké, Miklós, Molnár, Nyitrai, Orosz, Pap /Egerből/ Patócs, Padár, Pásztor, Pacsik, Pongó, Radics /Gradiskáról, Horváthország/, Rapi, Rágó, Réz, Rákosi, Sallai /kálvinista ősöktől, egyik rész Kis-Szt.Miklósról - Pest m. - a másik Bihar vármegyéből származott, 1781-ben tértek a kaht. hitre/ Susztár, Sós, Sike, Szalkári, Szaniszló, Szaszkó, Szelényi, Szellő, Takács, Tasnádi, Török, Varga, Verbóczi, Virág, Vízi, Zsemberi /Hont megyéből/. Czigány család a Burai.
Alig egy két családot alkotnak a következők:
Agócs, Ambrus, Bartók, Bessenyei, Boros, Bazsalicza, Balogh, Bartus /Fancsatról/ Bede-kovics, Benkucs, Bencze, Bella, Bécsi, Bukovinyi, Csík, Goór, Gyár, Görgy, Gyöngyösi, Hunyady Fuchs, Fodor, Imrik, Jakkel, Jacso, Jakus, Jedlicska, Kalo /Szomolyáról Borsod m/Komáromi, Kientzl, Kontrek, Lankasz, Lakatos, Ludányi, Laki, Lendvai Lipták, Lócskai, Márkus, Muzamel, Pócs, Podmaniszky /Valaszkáról Zólyom m./ Rozmaring /Szeléről, luthernaus volt/ Sas, Sás, Sáfár, Sági, Sápi, Szentesi, Szíjártó /Rimaszombatból/ kálvinista volt/ Sinkó, Toldi, Veres / Lovasberényből, kálvinisták voltak/ Víg, Vitkóczi, Vájjon /Heves megyéből, Zagyi, Zsidró." [41,150.]
Ezek az adatok az 1895-ös évre vonatkoznak, amint azt Vándorfy összeállította, de még ma is nagyobbrészt helytállóak.
Viszont ha most kétszáz év után vesszük vizsgálat alá a családokat, azt látjuk, hogy a redemptus családok közül ma már hiába keressük a következő családokat: Gecző, Makó, Mag, Puskás Nagy, Pinthér, Tábori, Gácsi, Győri, Oláh, Patkó, Páll, Bató, Bene, Böjti, Fodor, Kaslik, Kelemen, Kelé, Koós, Kökényessy, Lengyel, Makai, Márk, Vas Nagy, Paph, Páll, Szabócsky, Szecsei, Varga, Vigh, Zuborovszky, Bajusz, Czabai, Csaplár, Cseh, Csipi, Gaidosi, Gór, Kemenczey, László, Miklós, Pétre, Pojhatt, Rusa, Szalontai.
Ezek a családok szinte eltűntek a kétszáz év alatt, vagy alig egy-két tagot számlálnak. Ellenben igen örvendetes tény, hogy egyes családok annyira megszaporodtak, hogy ténylegesen is rászolgálnak a „had" névre, amint itt népiesen nevezik. Ilyen családok, amelyek több mint tíz családot alkotnak ma is a községben, a következők: Ádám, Ballá, Berente, Birkás, Borbás, Budai, Bugyi, Borzák, Horváth, Járvás, Jász, Király, Koczka, Kiss, Lóczy, Mihályi, Nagy, Nagypál, Pataki, Rusvay, Sóti, Szabari Szikszay, Szőke, Tajthy, Utassy, Vágó, akik valamennyien a földváltó családok elszaporodott utódai.
De számos olyan családnévvel is találkozhatunk, akik már e század elején jöttek a községbe, főképp iparosok, vasutasok, tisztviselők és egyéb foglalkozásúak, amint majd a későbbiekben látni fogjuk.
Mint érdekességet említem meg, hogy az 1550. évi török adóösszeírásban szereplő családok közül egyedül a Ballá család vészelte át a gondterhes időket és utódaik közül még ma is élnek a községben.
Láttuk az előző fejezetben, hogy amint néhány évtized nyugalmasabb időszak volt a község életében, a lakosság száma rohamosan emelkedett. Ez az emelkedés kezdetben bevándorlás által, majd később a redemptió után a természetes népszaporulat folytán történt. Alig telt el három évtized a török hódoltság után, Apáti lakossága máris szűknek érezte a határt.
Kunszentmárton benépesítése
Kunszentmárton volt az első telepítés, ahová 1719-ben mintegy 500 lélek költözött ki Apátiról. Máig sem tudjuk, hogy mi volt a tulajdonképpeni ok a kitelepülésre, hiszen a lakosság még közel sem volt annyira telített /:2400 körül / hogy ezt indokolttá tenné. Valószínű, hogy az elzálogosítással járó szolgáltatások terhelték túlságosan a lakosságot és az alól kerestek menedéket. Erre mutat különben az okmány, amelyet Kun-Szt-Mártonban egy 94 éves megszálló, Radics István elbeszélése alapján foglaltak írásba, 1761. január 13-án. Az értékes okmány szó szerint a következőket tartalmazza:
„Minek utána még in anno 1719 No.Jász-apáthi helysége számos néppel megszaporodott volna, és némely mostoha időkben a nép csak nem erején felül terhelteinek, látván az Elöljárók, hogy a megkívántatott summapénczt a szegénység meg nem adhatná, magok között oly rendelést tettek, hogy a kik a tehetősebb Gazdák, a szegénység segedelmére kontribuáljanak annyit, mellyből a megkívántatott summa ki tellyen, és azután lasan lassan a szegénységtől fogják incasszálni: amint is Nagy András nevezetű Tanátsbeli emberen 300 frtot, Sóty János akori Törvény Bírón 200 frtot és így a többin is értékekhez képest követtek. De Nagy András magát azon péncz befizetésére elégtelennek ismervén, a meg adásra magát nem ajánlotta, Hanem örökké fenn tartandó Dicséretre méltó és el felejthetetlen emlékezetű sőt maradékunknál is zengedező szóval említendő Nzts és Vzlő Radics István Uram, mint akkor időben Jász-Apáthi kis Bíró maga hathatós tanátsadásával Nagy András más több jeles férfiakat arra ösztönözte, hogy az népnek elsokulása, és a földnek szűk volta miatt, magok valamely pusztát lakóhelyül választanának; amint is 6-od magával ló hátakon megindul, és elsőbben a Sülyi Pusztára, melly a Tisza mellett vagyon elérkeztek, ahol is a határföldeket megvizsgálván két napi mulatást tettek; de azon puszta nem volt előttük tetszetes, Rofnál a Tiszán által jővén egy bizonyos Becsületes embernél megszállottak, kinél szándékokat ki nyilatkoztatván vették javaslatba ezeket.
Ha akarják a Tiszabőj pusztát megszánhatják, elmenvén, oda érkeztek és situsát, határjait megnézvén együtt meg egyeztek azon, hogy a puszta földjén megtelepedjenek és lakjanak, bizonyságnak okáért, hogy mások azon földeket el ne foglalják, a földben karókat szúrtak le, mint az elfoglalásnak jeleit, azon idő közben érkezik egy éltes öreg ember hozájok, és munkájuk czélját tudakozá, kinek midőn szándékjokat fel nyitották volna, szép példákkal akaratjokat meggátolta, és azt javasolta, hogy mivel a Nsjászságbul indultának által a Tiszán lakó helyet szemlélni, ne földes Uraság földjére, hanem Kun földre siessenek, ahol mint eddig, úgy ezután is földes uraság igájátul mentek lehessenek, tanácsolta pd. hogy Csorba nevű Kun puszta nem messzire lévén, azt válasszák magokk, mert annak bővebb határja, és jó földje vagyon, meg nyugodván azért azon jó öreg embernek beszédén ott hagyták a Tiszabőyü pusztát, még a karókat sem szedték fel a földbül, hanem Csorbára folyvást elmentenek, mely is igen meg tetszett mivel minden felől tágas határjai voltak, azért is a határjárás, és vizsgálás után a Telken a puszta templom melet meg szálottak és karóikat a földbe verték midőn pedig mind magok mind jószágok a víz nem léte miatt igen megszomjuhoztak volna, kénytelenek voltak azon Pusztát ot hagyni és útjokat tovább követni, amint is jővén a Túri szállások között, Mester szállási puszta felé elérkezek a Túri kalapos halomhoz, aholy is bizonyos méhész emberrel találkozván, tőle tanácsot kértek hogy mondaná meg ha a Mester-szállási puszta alkalmas lenne-é lakó helynek vagy nem?
Melyre a méhész ember azt feleli, édes barátaim, való ugyan a Mester-Szállási pusztának szép folyó vize vagyon, de mindenfelől a szomszédok úgy el csipkedtek belőle, hogy majdcsak félhatárnak mondhatom, a mely földje megmaradott is, lapos, székes és gödrös, de mind az által magok szemeikkel kívánván meg látni, meg indultak és az körözs vize melyé érkezvén, bizonyos Öcsödi embereket találtak, kik a vizet keczével halászták, mivel pedig ők ollyom hálót soha azelőtt nem láttak, igen csodálkoztak rajta, azután egy jó pozsarat vévén magukja lakának, és lovaikat is megitatták; tapasztalván pedig azon pusztának csekélségét, más nap meg indulának Szolnok felé, aholy is bizonyos jó ismerőse titulált Radics István Uramnak azt tanácsolta, hogy ha már lakó helyet keresnek halottá hogy túl a Tiszán Jenéi pusztát ha valami jó emberek meg szálának, a Fehér Barátok oda engednék, ezen tanács adás mindnyájok tettszésökre lévén, Szolnokból Jenéi Pusztára ménének, egész pusztának szélit hosszát megjárván magok minden tétovázás nélkül lakó helyül el választották, házhelyet mindenik magának aholy tetszett kimért, és kiki a maga ház helyén, a karót földbe verte, azután egy háton magok szőlő hegyet is találván, ottis a ház hely szerint szőlőföldeket is osztottak magok, már helben lévén a munka ki tanulták, hogy azon puszta volna Alatyánon lakozó Nagy János Barátok tiszttartójára bízva, elindulván azért Titulált Radics István Uram vezérlése alatt, és mindenekben tőle származó vezérlés alatt.
Epén Alatyánra, a megnevezett tiszttartóhoz jutottak. Kinek is szép köszöntések után szándékjokat tudtára adták, nem is volt hasztalan kérések, mert a tiszttartónak úgy is parancsolatja a földes uraságtól, hogy ha valamelly Pápista Katholikus emberek Jenéi pusztát megakarnák szállani, jó accorda alatt bízvást megengedheti, és így lévén az egyesighez fognak, és úgy accordálnak egy akarattal, hogy minden pár jármos ökörtül akár mennyi lészen fizesenek egy tálért, minden tehéntől kétt itcze vajat, egy nagy juhtól három itcze vajat, közönséges lakosok pedig öszvességgel 12 szekér szénát, soss halat három akós hordóval és 12 pozsár friss halat, így szépen az egyeség meg lévén Titulált Radics István uram egy itcze pálinkát hozatván áldomásnak egyenlőképen megkezdették inya: azon közben Radics István uram parancsolja, hogy jöjjön nótárius és contrállaljanak, midőn pedig a contractus írásához fogna a nótárius, parancsolja Radics István Úr hogy így írd a contractust: hogy ezen alkunk és egyességünk meg másolhatatlanul örökösen még a maradékunknál is állandó lészen: Ezen cikkeit halván a tiszttartó fel ugrott és protestált, hogy ő nem örökösen contralfáit hanem csak három esztendeig, melyre Radics István úr felele, hacsak három esztendeig adod, tardsd magadnak édes tiszttartó úr, el indultak mindnyájan, és hosszas fáradozások után ismét vissza mentek magok lakta földjökre Jász-Apátira.
Noha azután is sokszor egymás közt beszélgetének, hogy valamellyik Pusztát amelyeket már meg nem egyezhettek, némelyik egyik, némelyik másik puszta tetsződvén, hanem majd szinte három esztendő rajtok elfolyván, történt hogy Radics István úr Jász Mihály telkire a vizi malomban menvén többvéle lévő társaival akor is lakó hely felől beszélgettek, halván szavakat bizonyos öreg koldus hozzájuk járul és így kezdi szavaik folyamatyát, hallom édes fiam, hogy némely pusztákot emlegettek, hogy meg kívánátok szállani, lássátok mit cselekeztek, de én ugyan meg öregetem sok helyeket ifjúságomtólfogvást össze jártam, de megvallom édes fiam, hogy sehol jobb lakóhelynek való pusztát nem láttammint túl a Körös vizén Szent Márton nevezetű Kun puszta légyen, ha valahová akartok lakni meni, azon pusztáit el ne hagyjátok; azon öreg embernek szép szavain megnyugodván már többen is egyes akarattal az eljövetelre magokat ajánlván Kun-Szent-Márton pusztájának szemlélésére megindultak és Öcsödnél a Körös vizén által jővén meg szállottak bizonyos Öcsödi Sülé Mihály igen emberséges embernél
kiis mint magokat, mind jószágokatjótartván, egészen larajzolta előttök Kun-Szent-Mártonnak minden határjait, és valamiképen azon öreg ember nekiek megmondotta, az szerint találták, már sok járások, s kelések, fáradozások, és elme törések után, mindnyájan megnyugodtak ezen pusztának meg szállásán, vissza mentek Apátira és kevés idő múlva öszve adták magokat ezen szám szerint amint itten még maradékunknál is emlékezetinek és más Újonnan a kész funtusra jövökk élőtök hordozandó tiszteség téttelnek jeléért nevezet szerint berajzoltattnak, úgymint ezzen írásnakidején 17 61-ik esztendőben 13-ik napján januárnak már sokszor nevezett Nztes Radics István Úr a helységünk sokszor bírálja lévén, de szemei világaiul megfosztatván idejének 94-ik esztendejit helységünkben elérvén, élő nyelven ezen deductiót maga a declarálta.
Megszállók pedig a többiek ezek, Tóth Mátyás, Radics Gergely, Nagy Miklós, Faragó Péter, Baktai Márton, Rendte István, Józsa János, Kiss Balázs, Szilvási Márton, Kovács János, Juhász Gáspár, Gyenes Albert, Gyenes János. És más szegény sorsú emberek, de a nevezettek a helységünk első zsengéiben határok kikeresésiben és más minden Impelitiok ellen szorosan és hathatósan éjjel nappal dolgoztak, kik munkálkodások által a Posteritások már most békességben laknak; A meg szállás volt Anno 1719-ik esztendei Pünkösd szombatján. "[41, 17-23.]
Ezeket az adatokat tartalmazza ez a ránk nézve igen fontos okmány, amely nemcsak Kunszentmárton újratelepítését mondja el, hanem értelmesen rávilágít az akkori állapotokra. Láthatjuk belőle, hogy milyen hatalmas területek néptelenül és szinte gazdátlanul voltak a török dúlás után. Válogathatott a nép a megszállásra alkalmas helyek kiválasztásában. Apáti lakosságát az akkori zálogtartó Lovagrend túlságosan terhelte, a szegény nép fizetni nem tudort. Nem riadtak vissza a nagy távolságtól, népestől, családostól felkerekedtek és otthagyták a szülőfalut, amint könnyebb megélhetéssel kecsegtető helyet találtak.
Kuszentmárton eredetileg kun településű község a Körös folyó partján. A török idők alatt teljesen elnéptelenedett. 14 500 kat. hold területű határa jó termőföld, amelyet a szemleúton lévő apátiak nem hiába szerettek meg. Ez az egyetlen hely a Nagykunságban, amelyet jász elemek népesítettek be. A község a megszállás után gyors és hatalmas arányú fejlődésnek indult. 1800-ban már 4016 lakosa volt, 1852-ben pedig 7485 viszont az 1930-as években már meghaladta a 12 000 lélekszámot. Bár 1737-ben nagy pestisjárvány pusztította a lakosságot, 1823-ban pedig nagy tűzvész pusztított, a fejlődést mindez nem akasztotta meg. 1807-ben már mezőváros, 1873-tól rendezett tanácsú város, majd 1897-től ismét, mint nagyközség szerepel. Népességben, külső formákban is már régen túlhaladta Kunszentmárton az anya községet Jászapátit, sokkal csinosabb házai, középületei, rendezettebb utcái, valamint közművei vannak; egyik legvirágzóbb községe a Kunságnak.
Meg kell még itt említenem, hogy 1897-ig Kunszentmártonhoz tartozott Mesterszállás puszta, mintegy 7500 kat. hold területével. Ez a puszta is a török idők alatt elnéptelenedett kun település volt, amely lassan-lassan ismét újra népesedett. Ennek a telepnek a benépesítése viszont Kunszentmárton lakosságából adódott, tehát kunszentmártoni településnek számít, amely 1897-ben önálló község lett. Ha tehát a vérségi kapcsolatokat tekintjük, akkor Mesterszállás szintén jász településű község, mégpedig Jászapátinak az unoka-települése. Lakosainak száma 1930-ban már 1696 volt.
Mindkét településre büszkék az apátiak, de sajnos a rokoni szálak már teljesen megszakadtak és csak a mindinkább homályosuló szájhagyomány őrzi még a két, illetve három község kapcsolatait. Kunszentmárton népének még küzdelmesebb élete volt, mint Apáti lakosságának. Mesterszállás 9000 kat. hold és Csorba 8000 kat. hold puszták birtokaiért évszázados birtok és határpereket folytattak a szomszédos községekkel és földes urakkal. Ma azonban már ugyanúgy leváltak és önállósultak ezek a puszták Kunszentmártontól, mint Apátitól Kocsér; csak a belső határ maradt meg 17 500 kat. hold területtel. A redemptió alkalmával Kunszent-marton 19 200 RH. forintot fizetett az összes 34 000 kat. hold határért. A földváltók között még sokan voltak a megszálló családok utódai, de oda is ugyanúgy sokan bevándoroltak, mint Apátira.
Kunszentmártonnak szerencsés fekvése, jó termőföldje van a Körös-folyó mellett. Különösen a halászat és a kövér legelők adták a jó megélheti alapot. Viszont a szántóföldi műveléssel már szakadatlan küzdelmet kellett folytatniuk, a pusztító árvizek ellen, ami rengeteg áldozatot követelt a lakosságtól. Ez a küzdelmes élet mégis meghozta a maga eredményét, mert Kunszentmárton végül is úgy külső csinosságban, mint a lakosság életmódjában meghaladta az anyaközség színvonalát.
Kocsér puszta benépesítése
Kocsér puszta a redemptió alkalmával, 1745-ben került az Apátiak birtokába. Ez a kiskunsági puszta is a török időkben néptelenedett el, azelőtt virágzó kis község volt, legalább is templomának megmaradt romjai ezt mutatják. Nagyterületű, homokos sík határát, az apátiak már a redemptió előtt legeltetésre bérelték és a redemptió alkalmával 11 567 kat. hold területű pusztát 8000 RH forintért megváltották. Kezdetben, mint legelőt és kaszálót hasznosították, később itt is áttértek a szántóföldi művelésre. Hamarosan megkezdődött a puszta benépesülése is. A régi községről a legrégibbi adat 1488-ból való, amikor Józsa György kocséri kunkapitány Felsőalpár-ral, Szentkirállyal és Kecskével határjárást tartott. Az 1570-évi jászkun községek összeírásában is szerepel még Kocsér, de később már nem találni róla adatot. Antal József egy történeti munkája szerint 1670 táján az itt lévő Pálffy halom környékén lehetett nagy ütközet, amelyet a halomtól nem messze fekvő ma is meglevő hosszú árkolások is sejtetnek.
Későbbi említés már csak a redemptió után fordul elő. így Szepesházy Károly „Magyarország nevezetességei" c. munkájában olvashatjuk: „Kotsér, szállás a Kiskunkerületben, Jászapátihoz tartozik és csak 46 lelket számlál, homokos, de szőlőnek jó talaja van, vízben és erdőségben szűkölködik. Egy régi templom romjai láthatók és attól nem messze van egy vendéglő az utasok kényelmére. A szálláshoz közel nagy domb van felhányva, melyet több kisebb vesz körül, emlékéül egy itt vívott csatának. "
A régi templomból két fal maradt meg. E két fal között ásatások voltak, hol igen sok férfi-, női- és gyermekcsontokat találtak rendellenes fekvésben. Koporsónak nyoma sem volt. Kétségtelen tehát, hogy Kocsér népe az itt vívott ütközetnek lett áldozata.
A község 50 éves jubileumán, így emlékeznek meg a puszta benépesítéséről:
„A község lakossága tulajdonképen csak az első tagosítás után 1863-ban kezd rohamosan szaporodni, amikor Jászapátiról 475 család költözik le Kocsérra, hol azelőtt csak gulyás, csikós, birka pásztorokból álló nomád életet élő cselédnép lakott. Az 1873 évi végleges tagosításkor az egész határt 300 öl széles 16 dűlőre osztják fel, 3 öles nyíl egyenes utakkal. Ugyanakkor kihasítanak „Faluhely" céljára 200 kat. hold földet, erdőül 80 kat. hold földet, kenderáztatás céljára az Árboc tó körül 4 holdnyi vízállást, a Petőfi Sándor által is megénekelt „Kutyakaparó " csárdaföldjéül 11 holdat, ajászapátiiplébános részére 83 holdat. Kihasítják továbbá a pusztaház telkét, ahol a pusztabíró lakott s ahol Jászapáti város előjárói megszálltak, amikor a nyári legelőre lehajtott 2-3 ezer drb. szarvasmarha, ló és egyéb állatok megszemlélése végett, vagy adószedés céljából megjelentek. Ez az épület volt igen sokáig a községháza és a jegyzői lakás. Ehhez a telekhez tartozott a Szepesházy által is említett csárda is és a régi temető, melyben Jászapáti város lakosai 1784-ben a ma nap is meglevő kőkeresztet állítják. Ugyancsak Jászapáti város építtet 1858-ban iskolát tanítói lakkal. Templom nem lévén, a tanterem egyúttal imaházul is szolgál.
A két tagosítás után a község lakossága már 2000 körüljár. A messze fekvő Jászapátiról való közigazgatás is kényelmetlen a puszta népének, semmiféle szükségletét nem tudja kielégíteni, miért is 1877. augusztus 1-én Dósa Pál birtokos fáradhatatlan buzgólkodására elhatározzák, hogy önálló községgé alakulnak, s önálló lelkészséget szerveznek. Az önálló nagyközséggé való alakulást nagyban elősegítiaz 1877. évii. te. mely Kocsér községet végleg Pest megyébe kebelezte be. Az első elöljáróságot augusztus 12-én meg is választották, első bíróul Urbán G. Jánost, majd jegyzőül Mihályffy Bódogot." [27, 7-10.]
Megemlítették, mint érdekességet a község történetében, hogy Mihályffy Bódog jegyző nagy tudású, hét nyelven beszélő egyén volt, aki mindent keresztül vitt a község fejlesztése érdekében, nem ismert lehetetlent.
Antal János jászapáti lakos, kocséri birtokos templomhely és lelkészlak céljára egy hold földet adományozott.
Dósa Imre budapesti királyi törvényszéki bíró az időben telepedett meg Kocséron. Birtokának egy részét házhelyeknek osztja ki, ő maga hitelezi még az építési költségeket is. A szőlőmüvelés megkedveltetése céljából, a saját földjéből 50 holdat oszt ki, feles szőlőművelésre.
1883-ban építik és szentelik a Római katolikus templomot. Hamarosan megvette az egyház Antal Sándor 90 hold földjét a templom körül, amelyből 1200 négyszögöles területtel 63 házhelyet osztottak ki. Hogy „az ittlakó népnek a könyörületesség gyakorlására alkalom adassék" Mihályffy jegyző a községnek fizetéses koldust fogad fel, s mivel katolikus embert Jászapátiról sem kap, református embert alkalmaz.
Hamarosan megalakítják a Hitel és Hangyaszövetkezetet, majd Népkört, Önsegélyező Egyesületet és Társaskört. 1896-ban megalakul a 200 lelket számláló református egyház. Faragó Ambrus nagykőrösi lakos 51 hold földet hagyományoz a református egyháznak. 1884-ben orvosi, majd 1897-ben állatorvosi állást szerveznek, 1895-ben gyógyszertár létesül. 1903-ban jegyzői lakást vesznek. Időközben a középületek egész sorát építik. Kutakat fúrnak, utakat építenek, rendezik, csinosítják a falut. 1922-ben a ,JCutyakaparó csárda" falába ünnepélyes keretek között emléktáblát helyez el a község a Petőfi Társaság, a vármegye és a szomszéd községek kiküldötteinek jelenlétében 1924-ben szobrot állít az első világháborúban részt vett 173 hősi halott emlékére. 1926-ban újra építik a március 15-én leégett „Kutyakaparó csárdát"
Egy kortanú, Kőváry László ref. lelkész így emlékezik az ötven éves jubileumon a betelepítésre: ,^4z 1870-es években már népesedni kezd a határ és nemes makkfalvi Dósa Pál uram elérkezettnek látja az időt, hogy a folytonosan népesedő puszta, az anyaközségtől elszakadva önálló községgé legyen. Neki is feszíti kemény jász mellét és több évi nehéz küzdelem árán a puszta elszakad Jászapátitól és önálló községgé lesz. De addig is állandóan két kézzel kell küzdenie, mert míg egyik karját leköti az anyaközséggel vívott harc, addig a másik karjával azok ellen hadakozik, kik mindenáron Nagykőrös városához akarnak csatlakozni. Végre 1877-ben a puszta kétharmad része az önállóság mellett szavazva, a község tényleg meg is alakul. A leány tehát a szülő ellenzésére is férjhez megy, de a haragvó szülőitől semmi stafírungot nem kap, sőt mikor Jászapáti látja, hogy már úgy sem bírja visszatartani: a „Faluhely " 200 holdját hamarosan bérbe adja és az árendát is 5 évre előre felveszi. " [27, 32-33.]
Bár Kocsér 73 kilométerre van Apátitól, mégis az anyaközség nem nézte jó szemmel az elszakadásra való törekvést, mert hiszen ez már anyagilag is súlyosan érintette. 1927-ben ünnepelte a község 50 éves fennállásának jubileumát. Még ekkor is több apáti gazdának volt birtoka a község határában, még három apáti gazda virilis jogon volt tagja a képviselőtestületnek. Az évforduló alkalmával kiadott könyvecskében a képviselőtestületről közölt képcsoport mintha csak Apátin készült volna az itteni testületről, annyira hasonló arcok, jellegzetes jász emberek csoportja. Még az apáti törzsökös lakosok családnevei is mind szerepelnek; Urbán Lajos bíró, Ádám János pénztáros, Utasi Antal, Dósa Pál, Mihályi Jakab, Rusvay Károly tanácsosok, Bátor József, Demeter Imre, Bugyi Pál, Járvás Gergely, Bolyós Pál, Balajti Zsigmond, Berente János, Rago István, Bugyi Lajos képviselők.
Személyesen is részt vettem a jubileumi ünnepségen, mint az Apátiról lerándult népes küldöttség tagja, s bizony meglepett a takaros nagy falu, csinosan épült házaival, széles, egyenes, rendezett utcáival, impozáns középületeivel és főképp barátságos jómódú és jól öltözött takaros népével. Öröm volt látni, hogy a jász nép ismét meghódította egy darab elvadult földjét az országnak és jómódú községet teremtett ott, ahol a terméketlen homokon addig csak a tikkadt szöcske legelt és a királydinnye volt az úr.
Akkor még sokan voltak, s kis számban még ma is vannak, akik tartották a rokonságot az apátiakkal, sok régi emléket elevenítettek fel apáink az ősökről, a régi ,jzép" időkről. A kölcsönös meghívások eredményeként a következő években még sokan jöttek Apátira, hogy meglátogassák őseik szülőföldjét, és viszont sokan mentek Kocsérra is. A régi emlékek közül érdemesnek tartok néhányat megörökíteni, amelyek rávilágítanak az akkori néphumorra.
Horváth Gábor apáti lakos, de kocséri tulajdonos is gyakran ment le a pusztára úgy az 1860-70-es években, ahol is 75 kat. hold földecskéje volt. Ennek egy részét már szántották-vetették, így főképp ősz időben heteket ott kellett tölteni a nyomtatással. Az egyik alkalommal is lemenőben, betért kocsijával a „Kutyakaparóba", ahol történetesen ott találta a sógort is, mégpedig Dósa Pál uramat, akivel szíves atyafiságban volt. Mi sem természetesebb, hogy a rég volt találkozás örömére egy kicsit elbeszélgettek, egy kicsit iszogattak és nótázgattak, kivilágos-kivirradtig. A nagy állás alatt jó helye volt a fogatnak, a csárdában jó bor, jó vacsora várta a vendégeket. Petrezselyem János volt a kocsmáros, aki nem sajnálta a szíves szót, felesége pedig a tűzről pattant Julcsa „húgom" egy-két ártatlan kacsintással könnyen mosolygott a vendégre; szóval minden olyan vendégmarasztaló volt. De mikor az udvaron már a kakas is megszólalt és az idő is valamennyire pitymallani kezdett, ki-ki hazatért a maga szállására.
Horváth gazdának olyan tanyaféle hodálya volt a pusztán, ami jószágnak, hombárnak, szállásnak egyformán megfelelt. Itt pihent néhány órácskát a mulatás után, majd dolga után nézett. Másnap délben, megebédelt a hazulról hozott száraz ételből, meg is szomjazott, no meg gondolta, kutyaharapást a szőriver hát iszik már egy kis bort. Hozott ő a kocsin hazulról egy akó otthoni borocskát, hiszen nagy szőlőtermelő volt - hogy majd elszopogatja. A hordó még ott van a kocsin, hát leemelik Jánossal, a kocsissal és beviszik. Azonmód felüti a dugót, veszi a lopót, megszívja, teleszalad a szája, hát... hm,.. .hogy a f. egye meg. Hm. hm. no nem baj. Ezt csak az a betyár Dósa sógor tehette, nem más. No de nem baj. - Bor helyett ugyanis víz volt a hordóban. Kezdett aztán rémleni, hogy a csárdába érezte ő, mintha nagyon hasonlítana az ő borához az, amit isznak. De még csak esze ágába sem volt, hogy ...
No de nem tehetett semmit, csak törte a fejét.... és senkinek nem szólt semmit.
Lassacskán elkövetkezett a végzés ideje, régen elvetették a rozsot, a nyomtatás is befejeződött. Úgy Szent Mihály körül ismét útja vitt a csárda felé. De közben mégis gondolt egyet, ára került, ahol a Dósa sógor juhásza legeltetett. Adj.-Isten- adj.-Isten köszöntötték egymást, mint régi ismerősök János bácsival - mármint a juhásszal. Több szóbeszéd után aztán csak úgy mellesleg odaveti, hogy „az ám, a Dósa sógor, mármint a nemzetes úr üzeni, hogy az egyik toklyót, amit meghagytak vigye be délután a csárdába." A juhász pillanatig sem kételkedik, ismeri a rokoni kapcsolatot, ismeri a szavahihetőséget.
Ezután a csárda felé vette az útját Gábor gazda, ahol csak annyit kérdezett a csárdástól, „van-e még a borból?" Van... No, délután meg hoznak ide egy birkát, abból meg vacsora legyen ám, de bor alá való!
Azután, tovább ment és csak úgy félvállról még visszaint, hogy Dósa sógornak is jó lenne szólni.
Egy szó, mint száz, Petrezselyem János megpaprikázta a toklyót, értette a módját a vendéglátásnak, jött-ment az üzenet és alig lámpagyújtat után máris gyülekeztek a vendégek.
Amikor már egy-két liter elfogyott az „átváltoztatott" borból és eléggé meghányták vetették az ország sorsát és kezdtek rájönni, hogy nemcsak itallal él az ember, egyszer csak hozza ám Petrezselyem a nagy cseréptálban a párolgó bódító illatú „birgepaprikást" és kínálják szíves szóval; vegyenek gazduramék, egyenek, igyanak úgy, mint otthon, mintha csak a maguké volna. És gazduramék, akik már ott voltak 8-10-en vettek és ettek, szomj áztak és ittak... Ittak, tréfálkoztak, dúdolgattak, majd daloltak. Szólt az ének, szólt a nóta, ürült az üveg és fordult a pohár.
Szépen mulattak a régi öregek „módjával" soha nem verekedve, soha nem ordítva, hanem csak úgy értelmesen, csendesen. És ahogy a nóta hozta magával, dalolták szép bariton hangon, hoev...
| Kutyakaparási csárda, Zsandárral van körül állva. Azért van az körül állva, Betyár iszik a csárdába. - Iszik a betyár a csapon, Sír a csárdás kis angyalom, Ne sírj csárdás kis angyalom, Nem ütik a betyárt agyon. | |
| Meghogy: | Gyócs a gatyám, patyolat az ingem. Nem vettem, a rózsám varrta ingyen. Megmutatom, hogy a kedves rózsám, Csikósné lesz az apáti pusztán. |
| Avagy | Nem az a jó gazda, nem az a jó gazda, Kinek hat ökre van. De az a jó gazda, csak az a jó gazda, Kinek szép lánya van. Minek a hat ökör, mit ér a hat ökör, A magas istállóba? Ha nincs a gazdának, ha nincs a gazdának, Szép eladó lánya? |
Sok ilyen és ezekhez hasonló szebbnél szebb nóta folyt, talán egyiket-másikat Petőfi költötte. Hej! Hogy miért is, nem ilyenkor vetődött ő is be ebbe a rongyos csárdába, amikor effajta emberek tettek ott időtöltő mulatozást? Talán akkor nem olyan fancsali verset írt volna, mint amilyet világ csúfságára elkövetett. Mert nem volt ám ez a csárda abban az időben sem annyira kivetni való!
Lássuk, csak mit mond róla az írás?
Apáti városának tanácsi jegyzőkönyvében 1748 ápr. 22-én a következő intézkedés olvasható:
„4-o. Sebestyén kőműves Mesterrel megegyeztünk, hogy egy új „vendégfogadót" épít Kocséron, hossza 10 öl, pincét alatta, 2 házból állyon egy komrája és konyhája legyen kéménye köbül, melyet elvégezvén lészen fizetése 60 Rhénes forintok. " [38]
Tehát nem imilyen-amolyan rongyos csárda volt ám a „Kutyakaparási" csak az lehet, hogy Petőfi ottjártakor, mint jó száz éves épület egy kicsit már elhanyagolt lehetett. Azt sem tudjuk, hogy ki volt abban az időben a kocsmárosa, aki Petőfi szerint igen morcos ember lehetett, nem különben az élete párja még inkább. Avagy az is lehet, hogy éppen akkor rossz napja volt a jó öregnek és nem volt eléggé szíves, talán nem nézte ki a költőből az „érdemes"'' vendéget, de az is lehet, hogy a nagy költőt gyötörte valami rossz hangulatot keltő mélabú, hiszen az ország sorsa abban az időben elég okot adott a "sötéten látásra ".
Érdemes volna összegyűjteni az ehhez a csárdához fűződő emlékeket, hiszen abban a korban élte virágkorát a betyárvilág. A sok bujdosó szegénylegény, nyáját vesztett pásztor, a sok vásározó nép, de meg a betyárok is idejártak „búfeledni". Mondják, hogy a csárda alatt titkos verem is volt, ahová szorultság esetén elrejtőzött a betyár, nem tudom, én is csak olyantól hallottam, aki maga is mástól hallotta. De hogy betyárok bőven voltak, az bizonyos. Abban az időben éltek Bogár Imre és Jakab, a Fazekas testvérek és még valami 12 közismert betyár.
1779-ben már egy másik kocsma is volt Kocséron. A máj. 15-i tanácsi jegyzőkönyvben ugyanis ez olvasható:
„4-o. Elvégeztetett, hogy az Kocséri Korcsmákhoz adandó szántó és kaszáló Földek kifognak mérettetni." [38] Merthogy az időben a kocsmáros is rendes komenciós alkalmazottja volt a városnak, a megélhetést más úton is kellett biztosítani, a fedhetetlen jellemet is illet megtámogatni, tehát az italból való hasznon kívül nem ártott egy kis szántó és kaszáló használata.
De - ennyi kis kistérés után - térjünk vissza a mulatozókhoz, akik talán még most is mulatnának, ha be nem süt a csárda ablakán a felkelő napsugár, amely rózsaszínbe öltöztette a hideg hajnalt és utat mutatott a mámoros fővel haza ballagó vendégeknek. Ki-ki fizetett, szíves szóval búcsút vettek egymástól és ballagtak hazafelé. A huncut tréfáról mindenki mélyen hallgatott. Igen ám, de következett Pál napja, amikor Dósa uram neve napját tartotta. Az üzenetre be is jött a juhász, de csak egy toklyót hozott be. Hát a másik toklyó hol van? A másik? Hát még az őszön üzente nemzetes uram, hogy vigyem be a ,JCaparásba ", be is vittem! Hát kitől üzentem én?... Kitől?... Hát a Horváth nemzetes úrtól!... Hallottam is, hogy egészséggel elfogyasztották!
Hej, .. .hogy az Isten azt a sógort, no megállj...!
Nem baj, hozzon kend be másik bürgét!
Hát így tréfálták egymást a régi jó öregek, anélkül, hogy a legkisebb haragot is vették, vagy tartották volna. Volt aztán a csárda körül néhanapján cifrább világ, is, de azt majd a későbbiek során adom elő. Itt még csak annyit, hogy mintegy másfél évszázad alatt, amíg Kocsér Apáti használatában volt, sok-sok feljegyzésre érdemes esemény történt, de sajnos azok lassan feledésbe mennek.
Az 1877-ben önállóvá lett Kocsér településre ugyancsak büszkék lehetnek Apáti lakosai, hiszen ha lassan meg is szűnnek a személyi kapcsolatok, de a vérségi leszármazás emléke feledhetetlenül fennmarad mindkét község törzsökös lakosainak család neveiben.
1927-ben, a jubileum évében már meghaladta a négyezret Kocsér lakosainak száma, azóta is folyton emelkedőben van nemcsak a népszaporulat, hanem a boldogulás terén is.
Heves-Ivány megszerzése, benépesítése
Heves-Ivány puszta a várostól keletre, Pély község felé, a város határával teljes összefüggésben terül el. Területe 6858 kat. hold, nagyobb részben jó termőföld. Ez a puszta nem tartozott a városhoz, sőt még csak a Jászsághoz sem, hanem Heves megyéhez és az Egri Káptalan tulajdonát képezte. A puszta múltjával kapcsolatban legérdemesebbnek tartom Vándorffy János nagy történészünk ide vonatkozó adatait teljes egészében közölni, mert azoknál újabbakat ma sem tudunk:
„Heves-Ivány legrégibb urairól nem szólnak adataink. Kandra Kabos, jeles történészünk véleménye szerint előbbi urai a Visontai-ak, később pedig a Palóczy grófok voltak. Az előbbi család, hogy mikor bírta, talán említett történészünk megtudna reá felelni; de én a rendelkezésemre álló csekély forrásokban ennek nyomára nem akadtam. A Palóczy grófok 1421-ben kapták s vezettettek be Heves-Ivány birtokába, Köre és Szinyértelke Hevesmegyei birtokokkal együtt. " [41, 119.] 1466-ról Gyárfás közöl egy heves-iványi határjárási okmányt, „ melyet ez év aug 14-én a budai káptalan teljesített Palóczy László országbíró, Palóczy János és István grófok kérelmére. I. Mátyás király rendeletéből. E határjárás Beké Péter, Horváth
Lukács és Horváth János apátiszállási kapitányok, továbbá a kiséri, bódokfalvi, pazsani, bertha-szent-györgyi, borsóhalmi jászkapitányok jelenlétében történt." [17, .111-656.]
„1501-ben úgy látszik a kiséri és apáti jászokkal felmerült vita folytán Palóczy Mihály királyi pincemester, s testvére Palóczy Antal ismét határjárást kértek Ulászló királytól. Itt Apáthit Horváth Lukács volt jászkapitány özvegye Márta és fia Horváth János képviselték. Megjelöli mindkét okmány Heves-Ivány határait pontosan Eredetiben ezen okmányok az egri káptalan levéltárában őriztetnek. Azonban 1750-ben a káptalan hiteles másolatban kiadva Jász-Apáthi városának, midőn t.i. Heves-Ivány csere útján az apáthiak birtoka lett. Az utóbbi okmányban, a Palóczyak Heves-lványon lakó gazdatisztüknek neve is előfordul; hívták pedig e gazdatisztetfügedi nemes Kereszthury Jánosnak. Tehát ezidőben rendes gazdálkodást vittek e földesurak a falu lakosai, mint jobbágyaik által. " [17, III-715.]
„ 1527-ben Palóczy Antal gróf végrendeletében Heves-Iványt és Szt. Miklóst /Tárna/ az egri káptalannak hagyományozta. Ugyanez évben hagyják jóvá Ferdinánd és János királyok e végrendeletet s okmányilag a nevezett birtokokat a káptalanra ruházzák. Nádasdy Tamás országbíró rendeli e birtokokba bevezetést, melyet még 1527-ben a budai káptalan teljesített is a beiktatásnál Heves-lványnál Pelényi Mihály mondott ellent. De úgy látszik felszólalása nem volt jogos; mert 1530-ban János király új adománylevelet ad róla a káptalannak, mellyel 1527-iki rendelkezését megerősíti.
Aló. században Heves-Ivány is, mint az egész környék török kézre került. A török tisztekből jutott uraságul Heves-Iványnak is. Ezen állításomat egy kezeimnél lévő 1719-iki tanúvallomásból merítettem. Kovács György 95 éves hevesi lakos eskü alatt ugyanis a következőket vallotta:
„Ad 2-dum. Vallya azt is hiti után a tanú, hogy az midőn régente Heves-Ivant Lakták, nem más határt tartottak, a két rendbeli hármas határok között", -I t.i. apáti, heves-iványi és meszli; s ismét heves-iványi, szt.-andrási és császi határok között/"hanem azon Medgyes nevű halmot és ugyan mindig addig élték és usuálták a Heves-Iványiak minden jószágokkal, hoc etiam addito: hogy maga is a Fatens azon halmocskán eleget hevert úgy mint határon, mert a Török üdőben egyik határiul a másik határig kellett a Helységeknek nyomot járni, sőt tudgya azt is a Fatens, hogy azon Halmon belül levő Lapos Réteket az Hevesiványi Török Úr számára falustul kaszálták az Heves-Iványiak stb. " íme ezen hites tanú bizonysága szerint itt is lakott egy török úr, kinek a lakosok földet munkálni tartoztak.
A határok között előfordul egy ismeretlen határnév t. i. a meszli határ. Ezen határ megállapítani nem nagy fáradságunkba kerül. Ma is Szent-András felé eső oldalon két ilyen hármas határa van Heves-Iványnak, t.i. 1. az apáthii, szt.-andrási, s heves-iványi, 2. a császi, szent-andrási és heves-iványi. Tehát az említett meszli birtok, a mai Szt.-Andrásnak azon részét képezi, hol az apáthi és heves-iványi határok találkoznak a szentandrásival. Meszli közönséges puszta lehetett, mely már 1391-ben is szomszédos volt az apáthii határral. Az 1391-iki jászapáthii határjáró okmányban, mint érdekelt jelenlevő szomszédok között említetik egy „Dvsa vei Blasius de Wezly" nevű egyén; az egyénnek tartózkodási helye „Wezly"-nek említetik, talán íráshibából cseréltetett fel az „M" betű, kettős „W" betűvel. Idő múltával e név elmaradt s az egész pusztát, - mivel csere útján a káptalantól Árokszállás birtokává lett, - csak Szt. András névvel nevezték.
A török uralkodása Heves-lványon az 1680-as évekig tartott s bizonyára a falu elpusztulásával egy időben takarodott ki jogtalan birtokából. Ez állításom némi igazolására egy tanúvallomási adatot hozok fel. 1760-ban Jász-Kiséren a református templom bővítése érdekében a kerületi alesperes tanúkihallgatásra volt küldve. Ez alkalommal a kisériek egy 1760 május 2-án Kisér és Heves-Ivány között, Jó Mihály Heves és Külső-Szolnok szolgabírája s Majtényi Lukács ugyanezen vármegye tanácsosa által végzett határjárá>i okmányt mutattak fel.
Ezen okmányból Nemes Péter Mihály, 30 éves, kiséri születésű flileki lakos következő vallomása van megörökítve az esperes jegyzőkönyvében: „akkor is Kiséren lakott, mikor a Heves-Iványiak megüzenték a kisérieknek, hogy az Hevesi Török két hajdút vágott volna le az ördögháton s úgy mentő is ki gyalog, hogy az embereket látta csoportostul kimenni a kisériekkel az hajdúk testeinek eltemetésére ". Tehát még 16 70-ben voltak lakosok Heves-Iványon, mert a kisériekkel bajuk volt határkérdésben.
Csak 1670-ig tudunk adatot felmutatni Heves-Ivány lakosságáról, ezentúl már nem. Véleményem szerint 1685-ben pusztította el a török e virágzó helységet, mely évben fel van jegyezve Hevesmegyéről, hogy Gyöngyös és Pata városok kivételével egészen elpusztittatott. Szolnok hasonlóképen ezen évben került vissza a török kézről. S a török valószínűleg e végső erőfeszítésében, talán mert itt valami ellenállásra talált, ejtette Heves-lványt végső pusztításba, s tette lakosait földönfutókká, kik a haláltól megmenekülhettek.
Hová lettek Heves-Iványnak életben maradt lakosai? Bizonyára a szomszéd községekben s városokban húzódtak meg. Világossá lesz ezen feltevésem, az említett 1719-iki hiteles jegyzőkönyv egyik tanújának vallomásából. Nagy István 81 éves Heves város lakosa hit alatt a következőket vallotta:
ad. 2-dum. Azt is bizonyosan tudgya az Fatens, hogy azon közben levő medgyes halomig minden jószágokkal élték s usuálták a heves-iványi lakosok minden háborgatás nélkül, sőt maga is a Fatens akkor Heves-Iványon lakván élte, kaszálta és marhájával jártatta, úgy az egész Helység Eökör csordájával és más féle marhájával jártatta egész a Csász felől lévő hármas határokig."
Tehát látható, hogy ezen tanú is Heves-Iványról a szomszéd Heves városába költözött; s hogy valódi heves-iványi törzslakos és jobbágy volt, igazolja azon vallomásával: hogy a kérdéses heves-iványi földet „élte, kaszálta s marhájával jártatta."
„Öreg Tajthy István jászapáthii lakos pedig az állítja, miszerint nagyapjától hallotta: hogy nagyapja még ismert Jász-Apáthin egy asszonyt, ki Heves-Iványon lakott s az odavaló templomban lépett házasságra. Azt vélem hagyomány útján csaknem minden körülfekvő helységben hallhatnánk olyanokról, ki egykor heves-iványi lakosok valónak. "
Heves-Ivány tőszomszédságában terül el az úgynevezett Bútelekpuszta, mely az egri érseki uradalomhoz tartozik. Ezen puszta, úgy látszik Heves-Iványnak egy része volt, mert az 1719-iki tanúkihallgatási jegyzőkönyvben hevesi lakosok tanúskodása erősít meg ezen véleményben bennünket. Ezen tanúk voltak: Ambrus Gergely Heves város bírája, Nagy István, Erőss Péter, Kovács Gergely hevesi lakosok és Bencsik János hevesi tanító. Ezek egyértelműleg a következőket vallották: „pro 2-do, Hogy Butelek és Heves Ivány között határok lettek volna, azt sem nem tudgyák, sem nem hallották, hanem közönségesen tudgyák és hallották; Hogy a kikHeves iványi határt élték és bírták, az ki most Buteleknek neveztetik, mind egyaránt adóztak és dézsmáltak tüle, valamint a Heves Iványi földrül.
Az 1643-ban írt Szt. János könyvében Butelek már az egri püspök tulajdonai között van felsorolva. Nem érthető tehát ezen tanúknak vallomása, kik Heves Ivány és Butelek között határt nem ismertek. Lévén Heves Ivány a káptalan, Butelek pedig a püspök birtoka. Lehet azonban, hogy azon időben melyre a tanúk emlékeznek a püspök e kis birtokát használatra átengedte a heves iványi káptalani jobbágyságnak, mert a szt. János könyvében is mint elpusztult uradalom említtetik, mellyel bizonyosan nem volt érdemes a püspöki uradalomnak külön bajlakodni.
Az imént idézett hevesi tanúk vallomásából kitűnik egyszersmind az is, hogy Heves Ivány őslakosai jobbágyok voltak. Mintjobbágyoka „Liber S. Johannis " tanúsága szerint a következőkkel adóztak évenként földes uraknak, a káptalannak: „ Szt György napján sajtot s minden telek föld után 50 dénárt fizettek. Szt. Mihály napján ismét minden egész telkes jobbágy fizetett
50 dénárt, a féltelkes pedig 25 dénárt. Mindenből kilenczedet adtak. A tavaszi s őszi vetések terményeinek kilenczedet kinyomtatva a káptalani Dékán házához hordták be Egerbe. Bárányokból és méhekből szintén kilenczedet adtak. S végre egy sertést.
A falu elpusztulása után ajászapáthiak már 1717-ben bérbe vették a káptalantól Heves-Ivány földjét, mert gazdálkodási szempontból nekik e puszta közelsége miatt nagyon előnyös volt. Fizettek pedig érte évenként 300 magyar frt-ot és 24 bárányt. A pénz felét Szt. Mihály napján, felét pedig Szt. György nap előtt két héttel ezüstben vagy aranyban tartoztak fizetni. így bérben bírták egész 1750-ig, a midőn is hosszas kérelmükre az időközben kapott Pest megye déli részén lévő Kömpöcz pusztájukért a káptalannal elcserélték, csupán 1200 frtot fizettek rá a káptalannak. Azóta örök jogon a jászapáthiak bírják, s különböző időkben - mint a határ többi részét - a redemptusok között váltságpénz arányában felosztották. Dósa Pál, ki sokat fáradozott a csere létrejövetelében, hálából a várostól egyszer annyi földet kapott Heves-Iványon, mint amennyi őt váltságdíja arányában megillette volna. [41, 125.]
„Heves-Ivány régi lakosai római katholikusok voltak. Csinos, elég nagy terjedelmű kőből épült templomuk is volt, a puszta közepe táján levő magasabb helyen, mely körül a falu építve volt. Még ma is lehet találni e helyen törmelékeket, jóllehet a templom köveit 1757-ben behordták a városba s ebből készítették a parochiális templom körül lévő kőfalat. Püspöki engedéllyel szállították be a köveket; de a püspök gr.Barkóczy Ferencz I757.nov.l0-én kelt okiratában kiköti, hogy a régi templom helyére szt.keresztet állítsanak, melynek örökös fenntartását a város vállalja magára. A város e föltételt elfogadta s 1760-ban a szt. keresztet kőből 50 Rfrtért el is készítette. A kereszttől nem messze egy harangláb áll, 1862-ben öntetett s 1885-ben újra átöntetett kis haranggal, melyet a nap három főszakában meghúznak figyelmeztetőül imádságra a pusztában lakó híveknek. E harangot készíttette Berente József jászapáthi lakos saját költségén. Felírása: „Berente József és neje Király Erzsébet öntette. " képei: Sz. József és Mária." [41, 126.]
„ Vájjon volt-e Heves-Iványnak valamikor tulajdon, helybenlakó lelkésze, nem tudjuk. Valószínűleg Hevesnek volt leányegyháza.
A templom védszentje talán nem ker.szt. János, hanem nep.szt.János volt, mert az apáthiak 1750.október 27-én már szerződést is kötöttek Braun Sebestyén építőmesterrel egy Heves-Iványon nep.szt.János tiszteletére állítandó kápolna építésére. A kápolna hossza 5 l.ölre terveztetett, melyből a kápolna hajójára 4 öl; szentélyére 11. volt számítva; magassága pedig 3 ölre. A kápolna hajójára 7 ablak, a szentélyre egy csillag alakú sárga üvegből készült kerek ablak. A homlokzatára egy fülkében nep.szt. János szobra, afölött szt. János nyelve felhők között kőből faragva, melyet körül aranyozott vas sugarak ékesítenek. A homlokzat csúcsára egy kifaragott kőláng, kétfelől mellette két articsóka. Tetején egy kis tornyocska, melyben két harang elférjen. így tervezték 1750-ben e kápolnát. Az építőmesterrel 700 Rfrt-ban egyeztek meg, s azonfelül kikötötték, hogy bolthajtású kupolaszerű legyen.
E kápolna építésére Dósa Pál jászkerületi tanácsos 50 akó bort ajándékozott. Akóját 6 Márjásával árusították el; tehát ebből befolyt 85 frt; ez összeget szintén a kápolna építési alaphoz csatolták. Ezen két összeget azonban már a következő 1751-ben - mivel a templom pénztára nagy szükségben volt - a templom építésére fordították, oly határozattal, hogy míg a kápolna pénze vissza nem adatik, a lakosok a szőlő termésből e célra dézsmát fognak adni. 1754-ig a dézsmát tényleg szedték, de ismét a templom építésre fordították. Ekkor újra elhatározták, hogy kik Heves-Iványon a régi kerthelyeken meg akarnak maradni, fizessenek 1 aranyat a Heves-Iványon építendő kápolnára, a kiknek pedig jobb föld jutott, azok minden telek föld után 15 frt-ot.
De még ebből sem valósították meg nemes tervüket, hanem 1755-ben epénzből a templomban egy új oltárt építettek nep. szt. János tiszteletére. Ezen időtől fogva még csak szóba sem hozták a kápolna építését, mely pedig nemsokára, tekintve Heves-Iványon évről-évre szaporodó lakosok lelki szükségleteit, - égető kérdéssé válik.
Jelenleg Heves-Iványon van 177 tanyaház, 1000 lakossal. Egyrésze azelőtt csupa vízállás volt, miért is a Tisza felé eső részt ma is „ Csukásnak" nevezik, valószínűleg az évtizedekkel előbb itt tanyázó csukákról. Kedvenc helye volt ez a vadászoknak is, mert a legkülönbözőbb s legértékesebb vízi madarakban is bővelkedett e hely. Ma a Tisza szabályozva lévén, a vízállások eltűntek, s helyükön legelőket, szántóföldeket találunk.
Mint a heves-iványi lakosok számából látjuk, csak idő kérdése, hogy a hajdan virágzó jobbágy falu hamvaiból minden kellékével feltámadjon, s a szomszédos Szt-András példájára önálló községgé alakuljon; most ugyan még nem összpontosított, hanem tanyai rendszeren. Lakosai, főleg a keleti oldalon lévők, szívük háláját vasár és ünnepnapokon leginkább a közelebb fekvő pélyi templomban szokták leróni a Mindenható iránt, mert az apáthii templom megkeresése, főleg gyalogosoknak, 2 órai fáradságát veszi igénybe. 1894-ben a város elhatározta, hogy ide egy iskolát és tanítói állomást szervez évi 300 frtfizetéssel. Pályázatot is hirdetett az állomásra, de a pályázat meddő maradt." [41, 119-127.]
- Ennyit ír Vándorffy Heves-Iványról az 1895-ben megjelent munkájában. Azóta azonban egy fél évszázad telt el, mialatt sok minden történt a puszta és a város életében.
De lássuk sorjában az ide vonatkozó újabban felkutatott adatokat.
Apáti tanácsa így ír a pusztákról 1786-ban:
„Által láttuk, most nevezett pusztáink távol fekvésének miatta nagy hátramaradásunkat, a most nevezett Kömpöcpusztánkat a velünk határoskodó Heves-Iványpusztával 3000 rh.forintnak megtoldásával in Anno 1750. az Tekintetes Egri Káptalaniul el cseréltük, Kocsér pusztát pedig marháink legeltetésére hagyván, az magunk határát is in Anno 1745-6 lakossaink között felosztottuk ugyan, de rendes írásba nem vétetett, de azt megteszik 1760-ban. " [23, VIII.]
Kömpöc pusztát, amely Pest megye déli részén, mintegy 160 kilométerre fekszik Apátitól, 1745-ben váltotta meg a város a redemptió alkalmával. Nem csoda, ha a nagy távolság miatt -de a földje miatt is, mely futóhomok volt — hamarosan ráuntak és addig fundálóztak, míg sikerült a szomszédos Heves-Ivány pusztáért elcserélni.
Nem tartom fölöslegesnek, ha ide iktatom az átruházási egyezséget jóváhagyó királyi leiratot, mely magyar fordításban ezeket mondja:
,Mi Mária Terézia Isten kegyelméből római császárnő és Magyar Cseh Dalmát Horváth Sziavon sat. országok királynője, Ausztria főherczege, Burgund, Brabant Stiria Karinthia Krajna herczege Habsburg Flandria Tirol és Görcz grófja sat.sat. adjuk emlékezetül jelen levelünk rendiben jelentvén mindazoknak akiket illet, hogy miután a jász és kun királyi koronái kerületeink és nevezetesen az Árokszállási lakosok, őszintén kedvelt hívünk: Tekintetes és nagyságos Erdődi grófPálffy János Magyar országunk nádora és királyi helytartónk és kunok bírája útján az iránt folyamodtak hozzánk, hogy végromlásunknak eltávoztatása okáért a Heves vármegyében fekvő Szentandrás puszta birtokában melyet a néhai felséges római császár és magyar király hatodik Károly, szeretett atyánk kegyelmesen az egri káptalannak adományozott ami miatt azon káptalan őket királyi ítélő táblánkra idéztette, továbbra is megtartassanak. Amely alázatos folyamodásukra és az ország említett nádorának hathatós ajánlatára mi, mint a nevezett kerületek úrnője kegyelmesen kívánván azon kerületek jobb sőt szükséges segedelméről gondoskodni, királyi kegyelmünkből és kegyelmességünkből hozzájárultunk és az ország nádorának, további királyi helytartótanácsunknak, valamint a magyar királyi udvari kamarának kegyelmesen meghagytuk, hogy a mondott Szent András puszta iránt az említett árokszállási lakosok megélhetése érdekében azon kerületek és a nevezett egri káptalan közt minden jó móddal egyezséget hozzanak létre és azt terjesszék fel királyi kegy elmés jóvá és helybenhagyásunk alá. Mely egyezkedés Pozsonyban folyt ugyan, de ott
megköthető nem volt, hanem azután azon kerületek meghatalmazottjuk Horváth András a kerületek rendes jegyzője útján, hozzájárulván a főpap, tudniillik az egri püspökbeleegyezése, bizonyos csereegyességre léptek, melynek értelmében az egri káptalan csereképen a Heves vármegyében fekvő Szent András és Heves Iván pusztákat a jászok és kunok kerületeinek örökre átengedte és a mondott Szent András puszta miatt a királyi ítélő táblánkon megindított törvényes pert örökre beszüntette; viszont pedig a kerületek a kerületekhez tartozó Matkó és két Kömpöcz pusztáikat az egri káptalanra átruházták és azonfelül hatezer forintnyi összeget a káptalannak tényleg lefizettek. Amely tisztelettel a mi kegyes jóvá- és helybenhagyásunk alá terjesztett és kegyelmes királyi hozzájárulásunk megadása iránt alázatosan bemutatott csere átruházási oklevél szövege ilyen. "
„Mi egri székes káptalan egyrészről, másrészről pedig a jász és kun kerületek alantírt hites rendes jegyzője, mint a kerületeknek az alább megnevezendő meghatalmazottja, adjuk emlékezetül ezen levelünk rendiben, jelentvén mindazoknak akiket illet, hogy miután a káptalan igény jogot tartván a Heves vármegyében fekvő Szent András pusztához, Árokszállás község lakosaival, akik azt a pusztát tényleg birtokolják, perbe bonyolódott, Jászapáti lakosaitól pedig egy másik pusztát a szintén Heves vármegyében kebelezett Heves Ivánt, melyet azon Jászapátiak már hosszú idő óta árendálni szoktak a káptalantól, letelvén az árenda ideje elvenni és a tekintetes Pest vármegyében fekvő Monor Káptalani község lakosainak így hozván magával azok szüksége haszonbérbe adni kényszerült volna, megfontolván pedig ezt éretten a mondott jászapátiak és árokszállásiak úgy a magas hatóságoknak, mint magának ő szent felségének, legkegyelmesebb úrnőnknek is alázatosan előterjesztették, hogy miután a nevezett két jász helység igen nagy népességénél fogva az említett puszták nélkül teljességgel el nem lehet, hanem kénytelen lenne a közjó s következéskép a királyi kincstárnak is súlyos és jelentékeny kárára elpusztulni, akkor kezdetben az ő szent felsége kinyilvánított akaratára, miszerint a káptalan igyekezzék az ügyet az árokszállásiakkal szelídebb módon kiegyenlíteni és Szent Andrásért más egyenértékű pusztát felajánlani, hozzájárulván szintén a jászapátiak érdekében a felek egyetértésén és a közjó előmozdításán munkálkodó ezen ország némely magas méltóságú férfiainak javallata, az ő további megmaradásuk érdekében és ajánlása és közremunkálása, azonfelül megfontolván a per kétes kimenetele és más egyéb méltányos jogos és tisztességes okokból és indokokból egyfelől a kegyelmes és méltóságos gróf úr: Erdődy Pálffy János Magyarország nádora és kunok bírája /czim/ másfelől pedig a kegyelmes és méltóságú és főtisztelendő gróf: Szalay Barkóczy Ferencz egri püspök /czim/ legkegyelmesebb bíránk és főpapunk uraink egyetértéséből és akaratával folytatott kölcsönös tárgyalások után a következő békés és egyetértő egyezségre és csereszerződésre léptünk örökérvényűleg és visszavonhatatlanul. És pedig először az általunk egri káptalan által az árokszállási lakosok ellen Szent András puszta iránt indított és ő szent felségének királyi ítélő tábláján folytatott per beszüntettetvén és örökre megsemmisítetvén, a sokszor említett árokszállásiak és jászapátiak ezennel kötelezik magukat hogy kellő helyben kifogják eszközölni, hogy az annyiszor nevezett Szent András puszta nekünk egri káptalannak kamarailag adassék és hogy a dicső emlékű hatodik Károly császár adománylevele alapján mi abba a pusztába törvényesen beiktattassunk, abba visszahelyeztessünk .Minden feltétele mellett másodszor: mi az egri káptalan átengedjük és átruházzuk azon Szent András pusztát Árokszállás község lakosaira Heves Iván pusztát pedig Jászapáti város lakosaira az azokban bírt összes jogainkkal valóságos és örökös birtoklásul azok igazi ősi és kétségtelen határai között. Továbbá harmadszor: nemkülömben a jász és kun kerületek is kun pusztáikat és pedig Matkót Szent András pusztáért, a két kömpöczöt amint azt most Jászapáti város birtokolja, Heves Iván pusztáért átengedik az egri káptalannak, szintén az azokban bírt összes jogokkal valóságos és örökös békés birtoklásul igaz, ősi és kétségtelen határai közt átruházzák különös törvényes szavatossággal. És minthogy negyedszer nyilván tudott és tapasztalt dolog, hogy ezen Matkó és kömpöcz puszták, úgy fekvés mint talaj és termékenység tekintetében össze sem hasonlíthatók a jelzett, sokkal kitünőbb és ezen cserében felajánlott káptalani pusztákkal; annálfogva a köztük levő egyenérték külömbségének pótlása végett a mondott apátiak és árokszállásiak ezen levél keltezésének mai napján hatezer, azaz 6000 rénes forintot tényleg lefizettek s nekünk mondott káptalannak jó és folyó ezüst pénzben átadtak, minek általunk ekképen történt fölvételéről az említett apátiakat és árokszállásiakat ezennel nyugtatjuk és elismerjük. Minthogy pedig továbbá ötödször: az elcserélendő birtokok egyenértéke a törvényes csere jellegével és lényegével bír, a mely nem csupán a haszonvétel szempontjából mérlegelendő, ennél fogva abban az esetben, ha netalán bizonyos ellenségeskedés támadna, s a kecskeméti és szegedi felek vagy közülök valamelyik külön azzal takaróznának, hogy a káptalan a mondott Matkó és kömpöcz pusztáknak semmi vagy legalább is nem annyi hasznát húzná mint jelenleg, az apátiak és árokszállásiak pedig ezen csere útján szerzett Szent András és heves Iván pusztákat békésen és haszonnal bírnák, vagy ha az a bér, azoktól, akik a mondott Matkó és Kömpöcz pusztákat árendálják, vagy árendálni fogják, nem lenne annyi mint amennyi jelenleg, akkor már most a legjogosabb alakban kötelezik magukat, hogy és pedig az apátiak a kömpöcz pusztáktól az árokszállásiak meg Matkó pusztából felmerülő kárt mindig a mostani esztendők árendaszerződéseiből kipuhatolandó jelenlegi haszonvétel szolgálván alapul a káptalannak minden vonakodás nélkül megtérítik és pótolják. Az összes előrebocsátottak állandósítására mindkét fél megegyezett hatodszor; hogy ezen egyezség és csereszerződés királyi hozzájárulással erősítessék meg és azután a gyakran említett jászapátiak és árokszállásiak köteleztetnek /minthogy ezen levél alapján kötelezik magukat/ hogy az egri káptalan a nevezett eddigi kun pusztákba a királyi hozzájárulás alapján a maga módján beiktattassák. Hetedszer: hogy az összes költségeket és kiadásokat mind a szentandrási átadásért és visszahelyezésért, mind pedig a mondott Matkó és Kömpöcz pusztákba való beiktatásáért és a királyi beleegyezés kieszközléseért, vonakodás nélkül viselik; és végül nyolczadszor; minthogy az annyiszor említett eddigelé kun puszták ezen egyezség megerősítése után tekintetes Pest vármegyébe lesznek bekebelezendők, Szent András és Heves Iván puszták pedig a jászok hatósága alá jutnak kellő helyen annak a kieszközlésére arra mindenképen kötelezik magukat ezen levél által a jászkun kerületek, hogy Heves vármegye hatósága alá, a jelzett módon elszakasztott Szent András és Heves Iván puszták helyébe Pest megyéből Heves vármegyébe az ez által megjelölendő más két puszta csatoltassék át és /ha szükségesnek fog látszani/ országosan kebeleztessék át és amíg ez végre nem hajtattatik a kicserélt puszták áthelyezése maradjon függőben. Mindezeknek hitelére és örök erősségére és érvényességére ezen egyezség és csere szerződés miden pontban, záradékokban és czikkelyekben egybehangzó és egyező és általunk szerződők által visszavonhatatlanul megtartandó. Kellőleg aláírt és megpecsételt két példányban állíttatott ki. Egerben október hónap második napján az Úr ezerhétszáznegyvenkilenczedik esztendejében. /Pecsét helye/
Egri káptalan sk. Horváth András a Jászkun kerületek hites rendes jegyzője s ezen ügylethez meghatalmazott kiküldöttje sk. /Pecsét helye/
Mi tehát az említett koronái kerületeinknek felségünkhöz ez iránt intézett alázatos könyörgését császári királyi kegyelmességgel meghallgatván s akarván nem csak a mondott kerületek jobb megélhetéséről kegyesen gondoskodni, hanem az egri káptalan nagyobb hasznára is, mely a cseréből reá háramlik, különösen kegyelemből és az Isten egyházai és azok szolgái iránt folytonosan viseltető kegyességből, tekintettel lenni, meghallgatván az iránt az említett gróf ország nádorát és kormányzószékeinket, úgymint a királyi helytartótanácsunkat továbbá udvari és magyar udvari kamaráinkat, nemkülömben magyar királyi udvari kanczelláriánkat a jelzett csere átruházó, nem törléses, nemjavított, sem semmi részben nem gyanús, de minden hiba és gyanú nélkül való oklevelet jelen levelünkbe szóról szóra minden rövidítés vagy
hozzátoldás nélkül ezennel belefoglaltattuk és beleírattuk. Amely csere átruházáshoz és örök engedményhez abban tudniillik, hogy az egri káptalan a Heves vármegyében fekvő Szent András és Heves Iván pusztákat a jász és kun kerületeknek csere czímen örökre átengedteés szent andrás puszta miatt a királyi ítélőtáblánkon indított perét örökre beszüntette és megsemmisítette; és viszont azon jász és kun kerületek és azon kerületekhez tartozó Matkó és mindkét kömpöcz pusztáikat szintén csere czímén az egri káptalannak örökre hasonlóképen átadták és azonfelül a káptalannak hatezer forintot tényleg befizettek s ekképen ezen cserét magukra vevén, a kölcsönös és törvényes szavatosságot mindkét részről megvalósították, hogy továbbá azon jászkun kerületek a mi királyi beleegyezésünkhöz és a Matkó és mindkét kömpöcz pusztákba való beiktatáshoz szükséges költségeket magukra vállalták, úgyszintén a fenti több záradékokhoz és pontokhoz királyi kegyes hozzájárulásunkat adtuk, sőt adjuk szintén jóakaró beleegyezésünket. És ezenfelül császár királyi kegyelmünkből egész és minden királyi jogunkat melyet Matkó és mindkét kömpöcz pusztákban bármi módon bírunk, vagy aminél fogva azon puszták s a benne levő jog bármi okból úton módon és tekintetben felségünket illetnék, összes bármiféle hasznaikkal és tartozékaikkal, tudniillik müveit és műveletlen földjeikkel szántóikkal rétjeikkel, mezeikkel legelőikkel, kaszálóikkal erdeikkel szőlőikkel és Szőlőshegyeikkel, vizeikkel folyóikkal, halaikkal, halászóhelyeikkel, halászóreszeikkel vízfolyásaikkal, malmaikkal és azok helyeivel, továbbá kocsmáikkal és mészárszékeikkel, általában pedig az azon pusztákhoz joggal és régtől fogva tartozó és tartozandó igazi és ősi határaik és területeik közt lévő és bírt bármiféle hasznaik és tartozékaik bármi néven nevezett teljességeivel a nevezett egri káptalannak adtuk, ajándékoztuk és adományoztuk, sőt adjuk, ajándékozzuk és adományozzuk és azon káptalanra örök joggal és visszavonhatatlanul átruházzuk a fent előadott módozat mellett és csere címén azon pusztákat örök bírásul, tartásul, úgyszintén birtoklás /mások de különösen az Isten egyházai jogának sérelme nélkül/ ezen levelünk erejével és bizonyságánál fogva, melyet titkos függőpecsétünkkel, melylyel mint Magyarország királynője élünk, megérösíttetünk, s amelyet királyi kiváltságunk alakjában fogunk kiállíttatni, mihelyst eredetiben vissza fog hozzánk hozatni. Kelt főherczegi városunkban Bécsben Ausztriában január hónap tizenkettedik napján az Úr ezehétszázötvenedik magyar cseh és a többi királyságunk tizedik évében, Mária Terézia sk. Gróf Nádasdy Lipót sk. Koncsek Bernát sk. " [22, 89-92.]
(:Vörös plüssbe kötött, hártyára írt eredeti könyv, arany zsinórral, függő fátokba nyomott pecséttel:)
Ez az a nevezetes okmány, amely őseinknek kimondhatatlan sok fáradtságába és anyagi áldozatába is került. Rengeteg utánajárás, kilincselés, ajándékozás, kérés könyörgés és költségbe került egy ilyen hatalmas horderejű birtokcsere végbevitele, azt csak Nemes Dósa Pál assessor uram és nemzetes Rusvay István akkori főbíró uram és senator társai, valamint az árokszállási elöljáró urak tudnák megmondani, mert egyébként sehol másutt az megörökítve, írásba foglalva nincs. De elképzelhetjük, hogy mikorra végigjárták az egyes fórumokat, a káptalan gazdatisztje, az éneklő, - olvasó és őrkanonok sora, a főesperes, az egri püspök, a kerületi kapitány, a nádor, a helytartótanács, az udvari kamara stb. főméltóságait, mikorra ezekkel mind megérttették és jóváhagyatták a cserét; nagyon belefáradhattak.
Azért is érdemesnek tartottam ezt az okmányt teljes egészében közölni, mert látjuk belőle, hogy az apátiaknak egyazon gondjuk, bajuk volt, mint az árokszállásiaknak, így a két cserét, vagyis Heves-Ivány és Szent-András cseréjét egy füst alatt sikerült megvalósítani. Miután pedig az egri káptalant még az év 1750. máj. 30-án beiktatták Matkó és két Kömpöc pusztákba, Apáti is használatba vette Heves-Iványt, Árokszállás pedig Szent-Andrást.
Heves-Ivány cseréjével kapcsolatban még hallottam a következő szájhagyományt: A csere alkalmával az egri káptalan kiküldöttje, bizonyos Koczka István nevezetű gazdatiszt, amikor Kömpöc pusztát meg akarták nézni, aggályoskodott amiatt, hogy nagyon messze van. Nosza erre az apáti bölcs tanács váltólovakat küldött titokban előre a közbeeső állomásokra. /:Alsószentgyörgy, Abony, Cegléd, stb.:/ Majd egy derűs, harmatos hajnalon elindultak itthonról a szép fekete négyes fogattal és egy trappba mentek a következő állomásig. Ott aztán betértek a csárdába egy kis kollációra, de ez alatt már kicserélték a négy feketét, s a pihent lovak jól bírták a további iramot. így ment ez állomásról-állomásra, míg csak oda — majd elvégezve a határszemlét - és vissza nem értek.
A jámbor kiküldött nem vette észre, vagy talán nem is akarta észrevenni a kegyes csalást, ami a fogatváltással történt, amúgy is gondoskodtak róla, ahogy minden földi jóval el legyen látva; de őseinknek is megbocsátható ez a kis Jász kamukéra", hiszen az egri káptalannak olyan édes mindegy volt, hogy az a pár ezer holdas puszta hol fekszik. Azt is tudni véli még a szájhagyomány, hogy a csere alkalmával az apátiak egy véka ezüsttel toldották meg a cserét, csak az nem tudható, vajon tetőzve volt-e a véka, vagy csapva. Amint láttuk ennek is, van valami alapja, mert az a 3000 ezüst /folyó ezüstpénz / olyan rengeteg pénz volt, hogy talán még egy véka is lehetett. Ennyit fizettek ugyanis az apátiak a cserére.
Az apátiaknak szinte létkérdést jelentett a közvetlen szomszédos Heves-Ivány megszerzése, amely későbbi nagy jószágtenyésztésük egyikjelentős területe lett. Kezdetben csak legeltetésre használták a pusztát, majd hamarosan bevonták a szántóföldi müvelésbe is, úgy hogy a végleges osztozkodáskor /l 855-ben/ már ez a terület is rendes osztály alá került.
1895 után - ameddig Vándorfy elvezetett bennünket, rohamosan megindul a puszta benépesülése. A „Telek" domb - a régi faluhely - körül ugyan nincs több csak három tanya, mégpedig a Bagi Béla korcsma, füszerüzlet (és egyben gazdálkodó) a Jakusóvszki Sámuel kovács és a Vincze Ferenc gazda tanyája, de a század első éveiben már felépült az egy tantermes tanítói lakásos „öreg iskola " is. A domb tövében pedig ott áll a már említett kőkereszt és a kis harangláb. A határban viszont mindjobban szaporodnak a tanyák, az apáti lakosok előszeretettel húzódnak ki a tanyákra, ki csak nyár időre, ki véglegesen az egész életére.
Néhány tanyai gazda állandóan ébren tartotta a gondolatot, hogy valami közigazgatási kirendeltséget, vagy még inkább önálló községet kellene a régi faluhelyen létesíteni. Az 1930-as években már két további tanyai iskola is működik, az egyik a Rusvay Péter főbíró tanyáján, aki évtizeden át ingyenesen bocsátott egy szobát a tanterem céljára, a másik a Horváth Pál által szintén ingyen adott telken épült iskolában. De Vincze Ferenc telket adományozott az építendő új templom részére, majd ő lett a Templom Építő Bizottság elnöke is. Jász Balázs és még sok más lelkes társa buzgólkodására 1930-ban felépült a Telek-dombon a szép kivitelű új templom, miáltal szinte véglegesen kialakult az új faluközpont magva. Ugyancsak 1930-as években kiépült egész a templomig vezető köves út, amelynek építését a képviselőtestület élén Rusvay Péter főbíró szorgalmazta lankadatlanul, mígnem az akkori országgyűlési képviselő dr. Hegedűs Kálmán közbenjárásával sikerült is azt megvalósítani.
Nekem különösen kedves Heves-Ivány puszta, szüleim is ott laktak, én is ott szedtem fel az elemi tudományokat. Az iskola először Bagi Béla házában működött, ahol Szabary János tanító úr oktatta a nebulókat. Majd a század elejére felépült a rendes iskola, amelynek 1907-ben már én is tanulója lettem.
Sokat jártunk a Telek-dombhoz harangozni, kerestük a cserépdarabokat, régi pénzeket. Hallottunk bizonytalan meséket, hogy a „Császár útján" amelyik itt vezet keresztül, itt járt valamikor a török császár rettenetes hadával. Ő tette tönkre a falut is, amelyik a Telek-dombon állott. Tavasszal, amikor már kimegy a föld fagya minden évben, megnyílik a föld, lilás lángot vet a levegő, ilyenkor tisztul a pénz, amit a török elől elrejtettek. Itt van valahol elrejtve a ,gulya kútba" a templom harangja is, de még eddig nem sikerült megtalálni. A csukási részen a vizek felett sokszor táncolnak a „lidércek" azoknak a szüzeknek a lelkei, akiket a törökök fojtottak bele a mocsarakba. A kiséri határon az „Ördög-hát alján " gyakorta táncoló magasba ugráló
alakokat látni, azokat a menekülő török lovasokat, akiket a nagy csatában a hevesiványiak levágtak. A bútelki határon pedig minden évben a „tüzes indzsellér"-t lehet látni, amint tavasz éjszakákon lámpájával világít és méricskéli egyik dombtól a másikig a határt. Megjelenik néha a vándor utasok között egy-egy táltos is, aki csak szállást kér éjszakára, és reggelre úgy eltűnik, még csak a kutyák sem ugatják meg. De még annál is titokzatosabb a mindent felforgató forgószélbe lovagló ördög, vagy a fekete fergetegből előbukkanó garabonciás. így szövődött egybe a nép életében a mese és a valóság, de mindenesetre mindennek volt valami reális alapja is.
Amikor a török idők után kezdett visszaállni a polgári élet, az elpusztult községek egyházi vagyonát is kezdték számba venni. 1712-ben Csomortányi Antal apáti alesperes számol be a Tisza-menti elpusztult egyházi vagy ónokról. Ebben a felsorolásban a következők olvashatók: '12-o. „Heves Ivány desertum. Harangja in usu Jász Ladányon vagyon, egyéb jószágárul nincs emlékezet. " Ezek szerint tehát a hevesiványi harangot a ladányiak vitték el, s talán még ma is használják. Ugyanitt olvasható még más közelfekvő egyházakról, hogy: „Mindenivei elfogyott és elpusztult" avagy „Az egyház pénzével magokfejeket mentették." [2, IV.] Rettenetes világ volt az, nemhiába maradtak még századok múlva is rémséges emlékei.
Az 1940-es években már 400 tanya volt Heves-Ivány határában és állandó lakosainak száma elérte a 1200-at. A központban is mind több lakóház kezd épülni, minden jel arra vall, hogy a puszta községgé alakul és az önállósulás mihamar bekövetkezik.
Megjegyzem, hogy az 1550. évi török adóösszeírás Heves-Ivánt még, mint lakott helyet tünteti föl, 12 lakott házzal és 34 adózó polgárral. A község tehát a még későbbi időben vált lakhatatlanná és néptelenedett el. A levéltárban őrzött egyik legrégibb, 1726. május. 10-én kelt szerződés szerint Heves-Iván pusztát évi 300 RH forint és 20 bárányért bérelték ki az apátiak az egri Káptalantól.-
Szórványos kirajzások
Érdekes tünet, hogy Apáti lakossága szinte állandó túlnépesedést mutat, mintha mindig szűknek találta volna a határt. Az előzőekben ismertetett nagy kitelepüléseken kívül ugyanis több olyan esetről tudunk, amikor csak egy-két család költözött ki.
A redemptió utáni időkben alig találunk olyan jövevényt, aki a község határában jelentősebb birtokot szerzett volna. Ellenben a redemptus családok elszegényedett fiai állandóan élénken figyelték a közel és távoli környékek eladó - vagy bérbe vehető - földjeiket és minden alkalmat megragadtak, hogy birtokukat megnagyobbíthassák. Sokan itteni földjüket eladták és más helyen kétszer-háromszor annyit vettek helyette, sokan eladva földjüket nagyobb arányú bérletbe fogtak és próbálták jövőjüket megalapozni.
így már az 1900-as évek elején voltak apáti birtokosok Szatmárban a Farkas Lajos testvérek, Hevesen a Mihályi testvérek, Menyhárt Zsigmond, Koczka József, Tiszasülyön Kis Jakab István, Urbán János, Horváth K. Miklós, Akolháton Nagy Lukács, Berente Imre, Jászkiséren Horváth László, Horváth K. István, Urbán József, Horváth Ferenc, Pusztatenken Káli Gábor, Pusztakürtön Vágó H. Béla és társai, Kolopon Rusvay Miklós, Jákóhalmán Horváth Gábor. Ezek a kitelepülök mintegy 2 ezer hold területen gazdálkodtak, s azt nagyobbrészt örök tulajdonul is megszerezték.
Apáti határában a filoxera vész után kevés volt a szőlőnek alkalmas terület. Az élelmes apátiak azért már az 1900-as évek elején elkezdték a kisebb-nagyobb darab földek vásárlását a Heves község határában levő Sárga-pusztán, valamint Szentandrás homokos határ részein is. Ezekre a részekre ugyan nem sokan költöztek el állandó lakásra, de ezúton is mintegy 500 holddal növelték az apátiak részére a termő határt.
Belterület
Mint minden régebbi alföldi községet, úgy Apáti települését is kezdetben a tipikus jószágtartó halmazos település jellemzi.
Középen egy nagyobb tér, a baromgyülekező, a vásár számára, sugarasan összefutó utak a határ és a szomszédos községek, helységek felé. A templom és községház körül egyenetlen házhalmazok, keskeny utakkal, vak közökkel, apró portákkal.
Amikor a sátorlakást őseink a helyhez kötött állandó lakással felváltották, úgy a XIV. század leörül, az első lakások sárból, fából, nádból, majd vályogból épült putri lakások, vityillók voltak. Olyan lakást építettek, amihez az anyagot a környezet szolgáltatta, tehát a föld a sarat, az erdő a fát és füzet, a nádas a nádat és gyékényt. Természetes, hogy ezeket a lakásokat az idő vasfoga niegemésztette anélkül, hogy egyetlen-egy is maradt volna emlékül az utókorra. Azaz, hogy mégsem, mert ez az építkezési mód egész a XX. századig megmaradt a gyakorlatban, s így annak fejlődési fokozatait végig tudjuk kísérni mind a mai napig. Annyit azonban máris megállapíthatunk, hogy Apáti épületei közül a középkorból csak egyetlen egy van, amelyik a török időket is úgy-ahogy átvészelte, mégpedig a templom, amelyik azonban többszörös átépítésen ment keresztül.
De lássuk előbb a község magvát képező épületek elhelyezkedését.
Az őslakók, az a néhány család, akik a községet „alapították" megépítették házaikat az arra alkalmasnak talált helyen. A házhely kiválasztása szabadon történt, azt semmi jogszabály nem korlátozta, terület volt elegendő. De mégis volt egy íratlan törvény, mégpedig az, hogy volt egy vezér, akinek a lakása körül építkeztek a többi családok. A házakat közel, tömören, nem nagy telkeken építették, talán azért is, hogy bármi sorsban kéznél tartózkodjanak, közel legyenek egymáshoz. Télidőben még a jószág nagy része is ott telelt, bár a szabadban, de közel a községhez, tehát fontos volt, hogy szemmel tudják tartani. A nem nagy terjedelmű telepet könnyebben körül tudták venni árokkal, garáddal, sövénnyel, ami szintén nem utolsó szempont volt.
Az építkezéshez a földet a helyszínen, később a közeli gödrökből termelték ki. így lassan kialakult egy központ körül épült házhalmaz, amelyet gödrök vettek körül. Ez a fejlődés kimutatható Apáti településében is, a gödrök emlékét még ma is őrzi a ,flegyesi-tó", a ,flagypál-tó " és a többi homokos és agyag gödrök, amelyek nagy számban fordulnak elő a község belterületén és szélein.
A török világ kezdetén mindössze 50 család lakott Apátin, tehát e körül volt a házak száma is. A községet 1536-ban dúlta fel a török, amikor a lakosság egy része is elpusztult a házakkal együtt. 1567-ben az egri vár összeírása alapján már csak 27 ház van a községben, míg az elhagyott házak száma 13, a pusztateleké pedig 10. Viszont a török idők elmúlását csak 14 gazdacsalád érte meg, akiknek háza is lakható állapotban megmaradt. Ezek a családok szerepelnek az 1699-i összeírásban, mint helybeliek. A többi mintegy 23 családnak a háza teljesen elpusztult, a templommal együtt romokban hevert.
Ez a 14 ház és a többinek a romjai a jelenlegi templom „oltár" felőli részén helyezkedett el, ahol jelenleg a harangozó és kántor ház, valamint a még meglevő régi „barátok háza " is van. Ez a rész a község legrégibb települése, amely már az 1700-as években is megvolt. Ezen a részen vannak ma is a legapróbb telkek és telek nélküli házak, a Kiséri út déli oldala, valamint az iskola és templom háromszögében.
A későbbi betelepülők főképp a Kiséri és Hevesi út háromszögében, továbbá a Hevesi és Egri utak háromszögében építkeztek, szorosan egymáshoz közel. Az 1700-as évek elején a lakóházak rohamosan szaporodtak, és mindinkább kör-körösen helyezkedtek el a templom és
községháza közötti Főtér körül. Kezdetben az építkezések kis területen történtek, vagyis a lakóház csak kevés helyet foglalt el és csak csekély porta tartozott hozzá. A jószág még állandóan közös tartásban, a szabadban élt, istállóra, melléképületre tehát nem volt szükség. Amint azonban a szántóföldi müveléssel mindinkább szűnik a legeltetés lehetősége, előtérbe lép az igás- és haszonjószágok teleltetése, lassan megszűnik a közös jószágtartás, ajószág télidőre az istállóba kerül. Ez az állapot pedig a redemptió után hamarosan bekövetkezett.
A szántóföldi műveléssel előtérbe lép a kenyér- és takarmánygabona termelése megnövekedett a kocsi- és szekérforgalom, a takarmányfélék tárolása. A meglevő kis portákon nemigen lehetett építkezni a jószágnak, sem a szálas gabonát tárolni, a nyomtatást stb. elvégezni, tehát újabb telkeket kellett kiosztani, a meglevő háztömbökön körül, az úgynevezett szérüs kerteket.
A lakóházak őse a sátor, majd az egyszerű földbe mélyített kunyhó volt. De még az 1700-as évek körül épített házak is bizony még szerény külsejű, földbe mélyített, sárral tapasztott, fűz, majd vályogfalú építmények voltak, nádtetővel, a két végén a szelemenfát tartó ágassal és középen a gerendázatot tartó mestergerendával. Méreteiben is kicsi, legfeljebb két helyiségből állott, egyik a szabadtűzhelyü konyha, a másik a szoba a kemencével. Egy-egy ilyen ház nem nagy helyet foglalt el, így nem is nagy gondot fordítottak annak a fekvésére. A lakószobán egy esetleg két ablaknak nevezett nyílás volt hagyva, de az ablak még nem volt üvegezve, hanem fűzből, vagy zsúpból font fatáblával volt fedve, legfeljebb papírossal fedett hólyagos ablakok voltak. Az üvegablak állandó használata csak a XVIII. században kezdett elterjedni. A fatáblás ablakból lett később a zsalugáteros ablak, amelyet községünkben is előszeretettel használtak mindaddig, míg a spalettás, majd a redőnyös ablakok le nem váltották.
A házak között hiányoztak a kerítések, szabadon közlekedtek, így nem jelöltek ki szabályosan utcákat sem, a terek szabadon voltak. Később szabálytalan összevisszaságban már építettek úgynevezett garádokat kóróból, trágyából, földből, egyes helyeken élő sövényt ültettek, de még ezek sem képeztek szabályos utca, vagy kerítésvonalakat.
Ezek a régi nádfedeles házak nagyon tűzveszélyesek voltak, hiszen a szabad kémények is sárral tapasztott nádból készültek, hamar elszurkosodtak, könnyen kigyulladtak. Szoros vigyázassál is volt azért a tanács úgy a pipázókra, mint a tüzes pernye kihordókra.
1746. júl.3-i jegyzőkönyv:
l-o. ,Mivel a szárasság rövid napok után beáll, azért elsőben a toronyban három strázsák lesznek, kik ott fognak vigyázni. -
9-o.- Minden ember a kéményét tisztán tartsa, aki rossz megújítsa, mert ha rossznak találtatik, le vonattyuk. - "
Kezdetben a házhelyet ki-ki szinte tetszése szerint szabadon választotta, hiszen volt terület elegendő. Hovatovább mégis szükséges volt némi beavatkozás, részint az esetleges nézeteltérések megelőzésére másrészt a legelemibb szabályok betartása végett. így már 1768. márc. 4-i határozatban nyomát találjuk ilyen irányú intézkedésnek:
3-o. „Valakinek Ház hely az Nemes Tanáts különös engedelméből ennek utána adattatik, senki az Nemes Tanátsnak kimutatása avagy Dalineatioja nélkül ne építsen, és azonfundussal mellyet az Nemes Tanáts ki mutatand, megelégedjen és magát killjebb ne terjessze; más különben megbüntettetik és az Epülete nullitáltatik.-"
Majd 1768. jún. 11-én ilyen bejegyzést találhatunk:
2-o. ,Jiorváth János Heves Iványon való Tüzellésért 25.Pálczákkal megverettetett." [38]
A későbbiekben mindinkább egész sorát találjuk a hasonló intézkedéseknek, amelyek mind azt mutatják, hogy az építkezések terén igyekeztek rendet tartani, valamint a tűzeseteket megelőzni.
A hódoltság utáni adatok a következőket mutatják:
„1705-ben már 139 ház volt a községben,
1760-ban 404
1766-ban 435
1787-ben 709 volt a házak száma. " [38]
Ezek a házak még mind az első települési körön belül, vagyis körkörösen a templom és községháza közelében helyezkedtek el.
Apáti első települési térképe 1735-ből való, amely kör alakú települést mutat, s amelyen 6 út fut ki sugarasan, a ma is meglevő utak nyomvonalain. Az 1791-i térkép ugyancsak mutatja a kör alakban elhelyezkedő házhalmazt, de már körül van véve a szállás, illetve a szérűskertek övezetével.
A XVIII. században tehát Apáti típusos tiszta kertes település volt, a legszabályosabb és a legtípusosabb az egész Jászságban. Ezt a települési formát mindvégig megtartotta a város, a települési forma megmaradt, csak az üres telkek lettek beépítve és a település határa tolódott ki.
A lakóházak számának emelkedésével azoknak elhelyezése is kezd már szabályosabb alakot ölteni. A háztömbök között lassan megkezdődik az utcásítás és a kerítések építése. A kerítések, garádok bizony csak kezdetlegesek, sárból, rőzséből, kóróból stb. összetákolva, de mégis már bizonyos utcahálózat alakult ki. Az előző rendszertelen építkezés miatt azonban sok vak utca, „kutyaszorító" maradt, amelyek hosszú ideig rontották a városképet és részben még ma is találhatók.
A templom előtt egy nagyobb tér volt a vásárok számára. Az ennek a környékén lévő búzás vermek, úgy látszik, veszélyeztették a forgalmat, mert 1747-ben így rendelkezik a városi tanács:
„ 2-o. Vásár Bírónak Bárdos Istvány választatott.
3-o. Azpipálás sem vásárban, sem belől nem szabad, úgy a tüzellés is.
4-o. Az vásár úttya és helye kétfélén lévő vermeket bécsináltassék, ha szerdára úgy maradnak, Bíró Úr vágattassa be.
6-o. Még a vásár tart, minden éjjel Strázsák legyenek a Toronyba lámpással.—" [38]
1757-71. években behordták a hevesiványi templomrom köveit, és abból építették meg a templom kerítését. A lőréseket is megépítették előrelátásból szükség esetére - emlékezvén a közelmúlt török időkre -, de szerencsére azok használatára már nem került sor. 1765-ben új városházát építettek a templommal szemben, valószínűleg a réginek a helyén. 1776-ban gimnáziumot építettek a templom előtti téren. 1769-ben építették ugyancsak a templom előtti téren a parókiát, amely abban az időben hatalmas L alakú épület volt. 1758-ban épült az első elemi iskola, a ma is meglevő öreg iskola helyén a Kiséri úton. 1748-ban az összes gazdát berendelték, hogy szekerekkel és talyigákkal jöjjenek az épülő templom környékének rendezésére. [38,]
A XVIII. században tehát már kialakult a ma is meglevő Fő tér környéke, nagyjából a mai területen. Az 1780-as években még minden gazdának két telke volt. Az egyik a központban a lakóházzal és kisebb udvarral, míg a másik a község szélén, a szérűs kert. Úgy látszik ekkorra már nem volt gazdátlan hely a belterületen, mert a nemes tanács már úgy védekezik a zsidók betelepedése ellen, hogy „a saját népét sem tudja a hely szűke miatt a kívánalmaknak megfelelő ház és kerthelyekhez juttatni. " [38]
1786-ban az akkori összeírás szerint „ezen város körül fekvő szérős és szálláskertek száma 512, ház pedig összeíratott 716" [38]
A szérüs kertekbe épültek az istállók, vagy szállások, a juh esztrengák, ahol a jószágot teleltették. Itt tárolták a téli takarmányt is, de ide hordták be az elcsépeletlen gabonát is, amelyet aztán lassanként nyomtatással csépeltek ki, sokszor még szeptember hónapban is.
Egy-egy ólas- vagy szérűskert 1-2 hold területű is volt. így vált lehetővé a későbbi időben, hogy a népesebb családok ivadékai egy csoportban tudtak építkezni, így alakult ki, hogy az egyes „hadak" házai egymás mellé egy csoportba épültek. Ilyenek voltak az Ádám, Berente, Borbás, Bugyi, Kiss, Mihályi, Horváth, Lóczy, Nyitray, Rusvay, Szőke, Szikszay, Tajthy, Utassy,
Urbán stb. hadnak a házai, sok esetben 4-5 családé is egymás közelségében. Hadnak nevezték és nevezik még ma is őket, mert annyian vannak, hogy egész hadat lehetne belőlük kiállítani.
A XVIII. században még nem volt zsúfolt a település, de már az építkezés kezdte túlhaladni az első anyag gödröket. Ezekből a gödrökből termelték ki az első házakhoz szükséges vályog százezreit, továbbá később az udvarok feltöltéséhez szükséges földet sok ezer szekérszámra. Ezek a gödrök egész tavat képeztek, mint a NagyPál-tó, a Hegyesi-tó sokáig éktelenkedtek a város közepe körül.
1797-ben már szűk volt a város közepén levő vásártér is, azért kihelyezte a tanács a városon kívüli gyepre. Lassan az anyag gödrök is kijjebb kerültek a város szélére és még ma is rontják a városképet. Ilyenek, a Kíséri út mellett a „Panna-kútja". - Panna nevezetű koldus asszony ölte bele magát. - A Pélyi út két oldalán a Homokos, a Berényi út két oldalán levő Agyagos, az Egri út melletti Agyagos és Homokos, a nagymalom előtti Kis-homokos, a Zsidó temető melletti Lóúsztató.
Az építkezés anyaga még mindig a sár és a vályog, minden alap és szigetelés nélkül. Emiatt esős időben megjött a nagy veszedelem. így 1816-ról feljegyezték, hogy 136 ól és ház dőlt össze a talajvíz miatt.
1797-ben már téglaégető is épült a városban. Smorning Mátyás égető mester annyi téglát égetett, hogy 60-100 000 darabot is eladott egy-egy tételben. Talán ennek is köszönhető, hogy hamarosan az építkezéseknél is bevezetik a tégla használatát, legalább is néhány sort a fundamentumba.
A módosabb gazdák maguk is kezdtek téglát égetni - egyszerű szalmatüzeléssel - saját használatra, de eladásra is. Ilyen téglából épült a Felvégben a Balajthy-féle ház, később csendőrlaktanya, a községháza, a vendégfogadó, majd a Járásbíróság épülete, de Apátin égetett téglából épült a jászkiséri Római katolikus templom is.
Volt a város szélén a régi időben egy gödrös rész, az úgynevezett „Puskaporos-gödör", ott, ahol az 1920-as években a strandfürdő épült. Ezen a helyen főzték a salétromot, amelyet a határban a szikesekről gyűjtöttek össze, de állítólag a szobák évtizedes földjét is felhasználták erre a célra. A salétromot szappanfőzéshez és puskapor gyártásához is felhasználták, innen az elnevezés, de hogy itt is gyártottak volna puskaport, nem valószínű.
A rendezettebb városkép a XIX. század közepén indult meg. A sok agyaggödör a század elején már körülzárta a várost, újabbnak a nyitása pedig nagy gondot okozhatott, mert még 1881-ben is tanácskozás folyt felőle. Az egyik határozat szerint ugyanis: ,y4 város területéből kihagyott köztér földhordás, téglaégetés és vályogvetés által már annyira el van mocsárosítva, hogy az egész város területe egy bűzhödő mocsárral van körülvéve, még a községből kivezető utak vonala is megtámadtatott, mindamellett a rendkívüli felszaporodott magánépítkezésnél a tégla és vályog teljes hiánya miatt a már nyitott részek továbbra is használhatók." [38]
Hogy a föld kitermelés ne csak úgy találomra tetszés szerint történjen, külön agyagbírót alkalmaztak. Ő ügyelt föl arra, hogy a területet folyamatosan kihasználják és egyenetlenül ne gödröljék ki. A sok új házépítéshez rengeteg vályog kellett. A vályogveréssel főképp a cigányok, de sokan más szegény emberek is foglalkoztak. Voltak családok, akik nemzedékeken át vályogverésből éltek. Az egyik legnehezebb fizikai munka volt, de jól lehetett vele keresni.
„ 1826-ban már 1.311 ház volt a községben.
1850-ben pedig már 1.480 volt a házak száma.
| Ebből telkes ház | 940 |
| Keresztény zsellér ház | 514 |
| Lelkész s tanítói lak | 4 |
| Községi ház | 11 |
| Városház | 1 |
| Egy telken két ház | 10 |
| A telkes, azaz gazdaházak között | |
| egész telkes | 8 /egy holdas/ |
| háromnegyed telkes | 6 |
| 2/4 telkes | 60 |
| 1/4-ed telkes | 866 |
Kocsér pusztán pedig van már ekkor 130 ház." [31,73.163.]
Az itthoni házak közül ugyanekkor „katonaszállásur 21 tiszti szoba, 5 kamra, 675 legénységi szoba, 401 istálló 6 fészer és 2 raktár lett összeírva. Miután maga a város is nagy gazdálkodást folytatott, sok épületre volt szüksége, így a városnak is 56 saját épülete volt.
A szemes terményt általában úgynevezett „vermekben " tárolták. A vermek a házak mellett, az utca felőli részen földbevájt 5-100 hektoliter űrtartalmú, rendszerint körte alakú gödrök voltak, a falak némelyiknél téglával kirakva. A vermeket időnként kiégették, /pergették/
A városnak is volt egy nagy szérűskertje, ahová a nyomtatni való gabonát behordták. Ezen felül adóba is sok gabonát szedett be a város. 1805-ben az árpa és zabtermés számára még négy darab 100-100 kilás vermet rakatott a város égetett téglából. 1801-ben még a kerületi kapitány is foglalkozik a vermek állapotával: „A vermeknek a közönséges utcákon, s utakon való ásattatása valamint veszedelmes és dísztelen, úgy azoknak begyújtásai és pergetése az egészségre és közbátorságra nézve ártalmasak, óhajtani lehetne valóban, hogy a vermek kívül a helységben egy csomóban, mint némely helyen gyakoroltatik, ásattassanak. Amennyiben tehát a lehetőség megengedi, azt elrendeli, mind a politia, mind az egészségnek fenntartása és a közbátorság is javallja, a fennálló vermek, s különösen azokra nézve, melyek a közönséges utcákon és utakon vágynak, elrendelni éppen szükségesnek találtatik, hogy azok amelyek még alkalmatosaknak találtatnak, meghagyattassanak ugyan, de úgy hogy azok szeles időben és estére egyáltalán bé ne gyújtassanak és elegendő bátorsággal becsinálva tartassanak, a roskadozó félben lévők behúzattassanak, egy áltálján pedig senkinek ezután a közönséges utakon vermet ásatni szabad ne légyen, hanem ásattasson ki-ki a maga udvarán aportáján." [38]
A vermek után divatba jött a kamrák, a hombárok, magtárak építése, a vermeket sokáig még répás veremnek használták, majd lassan tönkrementek, beomlottak, e század elején már alig volt egy pár belőle.
A város szérűskertje később községi faiskola lett, majd az 1930-as években egy része házhelynek lett eladva, egy része pedig még ma is megvan az állomás mellett. Hozzá tartozik a város építkezéséhez, hogy az 1700-as években Jákóhalmán, a Tarna-folyón volt a városnak két vízimalma. Úgy látszik ezek nem sokáig voltak meg, mert kevés ide vonatkozó feljegyzést találunk, pedig a vízimalmoknak a fenntartásával sok baj volt. Már az 1700-as évek elején szélmalom kettő is volt a község szélén, az egyik a Berényi út, a másik a Pélyi út melletti dombon. 1766-ban már szárazmalom volt úgy látszik több is, mint a vonatkozó tanácsi határozatból kitűnik:
„12ÚÁ- m<V- 12. Kurta János Molnár Városunk száraz Malmaiban Molnárunknak megfogattatott, kinek is az eddig ususában lévő Molnár földe szántó földnek oda engettetik, amellett a vámnak harmada. " [38]
Ezek szerint tehát a molnármesternek külön szántóföld használata is volt.
1827-ben már 6 szárazmalmuk és 2 szélmalmuk volt az apátiaknak. 1874-ben viszont már csak szárazmalom volt 9, a szélmalmok megszűntek. Volt idő, amikor 12 szárazmalom is működött a községben.
Tudvalevő, hogy ezek a malomféleségek mind rengeteg faanyagot emésztettek meg. A vízimalom kerekeinek, gerendáinak, a szélmalmok vitorláinak, tengelynek, tetőszerkezetnek, a szárazmalmoknál a kerengőnek, a fogaknak, tengelynek, tetőzetnek csak arra alkalmas faféle-
ségek feleltek meg, amilyenek a közel környéken nem voltak. Ezeket a szálfákat, fenyőket, tölgyeket, gyertyán és kőrisfákat mind a Mátra-vidéki erdőségekben szerezték be. A XIX. sz. végén ezek a közüzemek lassanként mind megszűntek. A drágább szerkezetű és építési anyagú gőzmalmokkal már magánosak vették át a vezető szerepet. 1880-ban a Fő téren a Piactér szomszédságában megépült a Kardos féle első gőzmalom. Ez már 10 pár kővel őrölt, nemcsak helybeli, hanem a szomszédos községek lakosságának is. Olyan nagy volt a forgalom, hogy minden közel községnek külön volt a köve kijelölve, amelyiken őrölhetett, csak az apátiaknak nem volt. Viszont a helybeliek bármelyik kövön őrölhettek, és előnyben részesültek a vidékivel szemben.
A jól működő üzem kazánrobbanás miatt szűnt meg, mikor halálos áldozat is lett. Ennek a malomnak a kútja még ma is megvan a Fő téren levő üzleteken belüli téren.
Ebben az időben volt már egy másik gőzmalom is a község északi részén, a Piczi-malom, amelynek Tóth nevezetű egyén volt a tulajdonosa. Ez a malom az első leégés után újraépült, de amikor másodszor is leégett végleg megszűnt az 1900-as években. Ugyancsak a század végén épült a vásástér melletti Horváth kertben az úgynevezett „nagymalom" amely pár évi működés után szintén leégett, megszűnt. 1888-89-ben épült Horváth László akkori főbíró kezdeményezésére a még ma is meglévő, több átalakításon átesett, de a kor követelményeinek mindenkor megfelelő részvénytársasági Gőzmalom, a gazdatársadalom tulajdonában. Hajtógépeit annak idején a Láng Gépgyártól vásárolták, és mindaddig kifogástalanul működtek, míg az 1930-as években villanymeghajtásra nem lett átállítva 1910-ben épült a Kiséri út mellett a Moldován-féle malom, de gyenge munkája miatt nem volt hosszú életű, megszűnt. 1914-ben épült a Jászdózsai út mellett a modern felszerelésű Vágó Gáspár-féle malom, mely később Karácsonyi Mihály, majd Vágó Gáspár, később Mészáros Dezső tulajdona lett és még ma is kifogástalanul működik.
A XX. század elején már egymás után létesülnek a téglagyárak, amelyek kifogástalan téglát égettek az építkezésekhez. A Kiséri út mellett volt az Ádám Balázs, majd Mihályi (Dorkó)-féle gyár, a Vasútállomás mellett az Ádám Balázs-, majd Szigethi-féle gyár, az Egri út mellett a Koczka-féle téglagyár, volt, ez utóbbiban tetőcserepet is gyártottak és égettek.
Jászapáti 1853-ban járási székhely lett, majd idekerült az Adóhivatal is. A Járásbíróság emeletes háza 1900-ban, míg a szolgabírósági és egyben adóhivatali székház 1910-ben épült.
1910-ben épült a Kiséri út mellett a Kórház iskola, amelyet az 1914-es világháború alatt csakugyan katona-sebesült kórház céljára használtak.
1912-1914-es években épült a város és a temetői rész között, a hatalmas méretű Gimnázium, amely dísze a városnak és az egész környéknek.
1928-ban épült a Dósai út mellett a Szent Imre iskola; egy kicsit nem illik ugyan a környezetbe a szokatlan építési stílus miatt, de lassan megszokottá vált.
A kiegyezés utáni időkben mindinkább nagyobb szerepet kap a városrendezés is. 1869-ben már elrendeli a tanács, hogy a belsőségekből minden takarmányt ki kell hordani a város szélére és a kertségekbe. Az utcákat és tereket, főképp a Piacteret és templomudvart is befásították. A vízellátást kezdetben ásott kutak szolgálták, amelyek minden háznál voltak. De voltak közkutak is az út-tereken és főképp a község szélein. Magának a városnak 45 itatókútja volt itthon és 22 Kocséron.
1881 -ben már szivattyús /szivárványos/ kutakat építettek, amelyek sokáig szolgálták a lakosság vízellátását. 1910-ben fúrták a Fő téren az első artézi kutat, amely azóta is szakadatlanul hasznosan szolgálja a vízellátást.
Az 1925-40-es évek között létesült a Felvégben a Nagy-parton, a Gimnázium, illetve Egészségház melletti és a JÖSSZE-fürdői artézi kutak. A kutak mélysége 450-550 méter között van, bő és egészséges, jó ivóvizet, mosásra alkalmas lágy vizet szolgáltatnak.
A XIX. század második felében és a XX. században mindinkább nagy lendületet vett a magánosok építkezése is. Mind jobban csinosodnak a jobb módú gazdaházak, eltűnnek a szérűskertekbe épített istállók, helyüket lakóházakkal építik be. A háztípus meglehetősen kevert, de az újabb házakban már két szoba épül, középen a konyhával és az épület előtt fedett tornác húzódik végig. A gazdaházak a főútvonalak melletti részeken és a nagy kertekben helyezkednek el, míg a mellékutcák nagy részén, különösen a templom mögötti részen megmaradt a zsúfolt település apró házacskáival, mutatva az őstelepülés körvonalait.
Az építkezés anyaga még mindig a sár és vályog, de már helyenként az alap kövezve van és a szobák, ki vannak padozva, az épület alá van töltve, fel van emelve. Divatba jött a fazsindely használata, amelyet ugyancsak a Mátra-vidékről szállították a zsindely-hasító tótoktól. A XX. század elején jött használatba a cserép- majd a palatető.
1930-ban a községben 2871 ház volt. Ezek közül 2446-nak még vályog fala van és 1265-nek nád a fedele. Ezek a számok mutatják, hogy milyen lassan tudtak csak áttérni az egészségesebb és tartósabb építkezési módra. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy mennyivel drágább volt a modernebb ház építése, akkor megértjük ezt a lassúnak látszó átmenetet. Az építkezések területe már régen túl haladta a régi kereteket, áttörte a második övben levő agyaggödrök határát is. Mindjárt a század elején épültek a Kiséri út mellett, a Szőlő előtt az úgynevezett „munkásházak".
Az 1920-as években épült a Vásártér egy részén a Nagy malom előtt a „ Tisztviselőtelep ".
Az 1940-1944 között épült a Szőlő elején az ONCSA telep. Ki lett parcellázva a Szentgyörgyi út melletti Beőthy-kert, amelyen szintén sok ház épült. Több ház épült a Városkert egy részén, valamint az Állomás melletti Homokos Pélyi úti oldalán, továbbá a Kapitány-kertben is. Ezek az újabb építkezések azonban már szigorú szabályok szerint történnek. Az 1880-as években lépett érvénybe a város építkezési szabályrendelete, amelyben minden szempontra szigorú előírások voltak, amelyet mindenkinek be kellett tartani. A szabályrendelethez részletes térkép és leírás tartozott. Ezen a térképen pontosan ki voltak jelölve az utcák nyomvonalai, meg voltak állapítva az építési „mezsgyék'1, szigorúan meg volt szabva, hogy hová lehet építeni. Lakóházat már csak cseréptetővel, kéményt csak téglából volt szabad építeni. Melléképületet utcai frontra építeni nem engedtek. Meg voltak szabva az ajtók, ablakok méretei, a szobákat padozni, a falakat szigetelni kellett. Minden építkezést, még a kerítés javítását is be kellett jelenteni a hatóságnak, s csak akkor engedélyezték, ha a szabályrendeletben előírt követelményeknek megfelelt. A tervbe vett építkezést előzetesen majd a kész épületet utólagosan megtekintette a „deputatió " és csak akkor hagyta jóvá, illetve adták meg a lakhatási engedélyt, ha az megfelelő volt az előírásnak és az egészségügyi követelményeknek.
A városképre ma már leginkább jellemző a rendezett Fő tér a sugarasan kifutó széles kövezett utakkal, a kiemelkedő és messze látszó hatalmas kéttornyú Templom, a terjedelmes Városháza, a barátságos Nagyvendéglő, az emeletes bírósági és adóhivatali épület és nem utolsó sorban a Gimnázium tekintélyes épülete.
A település körkörös alakját mind a mai napig megtartotta, szinte egyforma hullámokra terjedt a széleken tovább. A szűk utcák és sikátorok, a vak közök és kutyaszorítók lassan megszűnőben vannak és kialakulnak a széles, nyílt utak és terek. Mind szabályosabban helyezkednek el véggel az utcára a két ablakos verandás, ámbitusos házak, cseréptetővel, deszkakerítéssel. De már mindinkább szaporodnak a villaszerű, verandás, négyzet, vagy L. alakú gazda és tisztviselő, iparos lakások is.
Évenként hosszabbodik a kövezett járda, igaz, hogy leginkább csak az utca egyik oldalán, de már ez is jobb, mint nemrég volt a feneketlen sár és a korhadó trágya, szalma, csutka, vagy deszka járda.
Meg kell még itt emlékeznünk a város egyik dísztelen részéről, amelyik semmiképp nem akar fejlődni, a ,J)ávidvárosról". Ez a cigány negyed némileg el van ugyan takarva a Berényi út mellett, de mégis időszerű volna, hogy az ott élő családok ki legyenek emelve az embertelen
sorsból, s minden betegséget tápláló piszkos putriból, ahol ősember módjára tengetik sivár életüket. Mindenképen lehetővé kellene tenni, hogy egészségesebb lakásokba jussanak, mert nemcsak a saját, hanem a város lakosságának egészségét is veszélyeztetik. Meg is érdemelnék a jobb sorsot, hiszen jeles zenészek rég idő óta szolgálják a társadalom szórakozását, másrészük pedig sok-sok millió válykot vert az építkezésekhez és sok ezer köbméter sarat tapasztott fel az épületekre és nagyok sok olyan piszkos munkát elvégzett olyan díjazás mellett, amiért más ember fia azt nem tette volna meg.
Tanyai építkezések
A népesség szaporodásával, de még a gazdálkodás előrehaladásával mindinkább szükségessé vált a tanyai lakóházak és egyéb épületek emelése is. A szérűskertekből a XIX. század közepétől kiszorult az istálló a határba és ott építettek az anyagából sokszor lakóházat, de inkább istállót és ólat. A tanyaépítés a századfordulón már annyira nagy méreteket öltött, hogy Apáti is tipikus tanyás település lett.
Különösen Hevesiványon öltött nagy méreteket a tanyák építése. 1855-ben osztották fel véglegesen a pusztát a lakosság között, de még akkor csak 38 tanya volt a határában.
| 1895-ben már | 177 |
| 1925-ben | 357 |
| 1940-ben | 400 körül volt itt a tanvák száma. |
Ha figyelembe vesszük, hogy az egész határban, 1940-ben 600 körül volt a tanyák száma, úgy látjuk, hogy ezeknek zöme Hevesiványon állott.
A tanyai lakóházak építése szinte olyan fejlődésem ment át, mint a városiak. Kezdetben itt is volt kunyhó, földbevájt putri, szabadtüzhelyü konyha. Több helyen egy tető alatt volt a szoba, a konyha az istállóval, de mindig fallal elválasztva egymástól, tehát nem együtt a jószággal.
Később itt is külön került a szoba-konyha, kamrás lakóház, külön az istálló a ló és szarvasmarha számára, külön a sertésól, a juhhodály és a baromfiól.
A cseléd és dohányos lakások egyméretűek voltak a gazdaházzal, csak külön fedél alatt. Nem voltak tehát olyan átkos közösségek, mint az uradalmi cselédlakásoknál. Az épület anyagául felhasználták a városból kivitt istálló anyagát, amit lehetett használtak belőle, de új vályogból új falat húztak és legfeljebb a tetőszerkezet és nádfedél lett a régi anyagból. A XX. század elején már csinos, sok helyen két szobás tanyai lakások is épültek, padozott szobákkal. Sok gazdának két lakása is volt, egy a városban, egy a tanyán. Az élet sora rendszerint úgy hozta, hogy egy családon belül az öregek a városban laktak, a fiatalok pedig a tanyán tartózkodtak. Az unokák viszont a nagyszülőktől jártak a községi iskolába. Ebben volt is valami célszerűség.
Egy szempontból mégis nagyban eltértek a tanyai építkezések a várositól. Sokkal szabadabb, levegősebb egészségesebb terük volt, - „nem lestek egymás szájába". Jószágnak, takarmánynak bőven volt helye, szerencsés esetben az ásott kút is friss üdítő vizet adott. Emellett éjjel-nappal ott voltak a birtokon, a napnak minden óráját ki tudták használni külső munkával, ha arra alkalmas idő volt, ha meg beszorultak, a jószágok körül akkor is bőven került dolog.
Visszatérve a városi építkezésre; divat volt, a módosabb helyeken az alsókonyha rendszer, amely a nagy ház mellett külön épület volt, tágas konyhával és kamrával. A konyhában volt a kemence. Itt zajlott le a zöme a nyári életnek és a népesebb munka - disznóölés, mosás, sütés télen is.
Szinte minden háznál még ma is van különálló sertés- és baromfiól. Már jóval kevesebb helyen van az egy pár jószág befogadására alkalmas istálló. De még a sok apró melléképület -istálló, ól, félszer, takarmányos - még mindig erősen mutatják a város mezőgazdasági jellegét.
A lakások belső elosztását illetően még mindig túlnyomó többségben van az utcára véggel épült egy szoba - a végén két, az elején egy ablakkal, kemencével, - mellette a szabadba nyíló konyha, s amellett a konyhából nyíló kamra. A szoba ugyancsak a konyhából, a pitarból nyílik. A ház előtt sok helyen van nyitott folyosó, ámbitus, de sok helyen még az sincs.
A módosabb gazdáknál már két szoba van, kétfelől a konyhán, legalább az egyik szoba már padozva van. Az útra néző a „tiszta " vagy „nagy " szobában vannak a bútorok, az ünneplő ruha, a tornyos nyoszolya az ágyneművel, nagy asztal és székek. A kis szobában zajlik a család élete, sokszor egészségtelenül zsúfoltan. Mindkét szoba kemencével ellátott, amely a konyhából fűthető. Ezek között már vannak rangos, módos, tipikus ámbitusos gazdaházak, amelyek nagyméretűek - néha értelmetlenül túlzottan magasak - világosak, egészségesek, tiszták és takarosak. Ezekből már mindinkább tűnőben van - legalább a nagyszobából - a kemence és helyét a nagy öntöttvas kályha foglalja el. Szinte egyetlen háznál sem hiányzik a ház előtti különkerített virágos kert, amely gazdag színfoltjával kellemes hatást tesz a belépőre.
Érdemesnek tartom megemlíteni, hogy az ezredéves kiállítás alkalmával egy apáti gazdaház volt megmintázva, mint jellegzetes jászsági építkezési mód.
Apáti építkezésének további terjeszkedése eléggé korlátozott. De talán nincs is arra nagy szükség, hogy tovább terjedjen, hiszen minél inkább szétterül, annál nehezebb és költségesebb lesz a közmüvek kiépítése és fenntartása. /Utak, járda, vízvezeték, villany. / Van egy másik szempont is, ami figyelembe veendő. Apáti ismét ott tart, hogy bizonyos fokú túlnépesedés állott elő. Ha tehát, a gazdálkodás belterjesebbé tételével nem növeljük a határ eltartási kapacitását, vagy valami ipari üzem létesítésével nem biztosítjuk a szaporodó lélekszám megélhetését, akkor vagy újabb kivándorlásra van szükség ,vagy még inkább szaporodik a nincstelenek tömege. A határ nagymértékben aprózódik, mindinkább szaporodik a törpebirtokok, a földnélküliek, a nincstelenek száma is anélkül, hogy ezzel a megélhetés, a kereseti lehetőség is lépést tartana. Előállhat tehát az a helyzet, hogy a határ eltartó képességéhez viszonyítva egy túlméretezett centrum épül ki, amelynek fenntartása csak az amúgy is túlterhelt lakosság még nagyobb megadóztatásával lesz lehetséges. Ez pedig nem egészséges állapot.
Mint a bevezető rész VI. fejezetében olvashattuk, az egész Jászkunság életében sorsdöntő szerepet tölt be az úgynevezett „redemptio", vagyis a földvisszaváltás óriási munkája. Az elzálogosítástól a redemptióig terjedő időszak alatt /l 702-1745/ a közállapotok szinte semmit sem javultak azon a téren, hogy azt nyugalmi állapotnak lehetne nevezni. A szabadsághoz szokott jászkunok sehogy sem nyugodtak bele a szolgaság állapotába. Ezért szívesen kapcsolódtak be a Rákóczy féle szabadságharcba, amelyből derekasan kivették részüket a fejedelem oldalán. De mint látni fogjuk, következett - a felkelés leverése után - az osztrák megtorlás, amely a rebelliseket, a „hűteleneket" sújtotta.
A zálogtartó Lovagrend, majd az Invalidusok Háza gazdaságilag szipoly ózta a népet akkor, amikor szinte még magához sem tért a török hódoltság után. A bírhatatlan terhek elől sokan itt hagyták a községeket, elvándoroltak. A lakosságnak semmi kedve nem volt a munkához. A közigazgatás is csak olyan ímmel-ámmal működött, olyanféle „szükségigazgatás" volt csak, amely pusztán a kirótt terhek beszedéséről gondoskodott, de a fejlődést semmi téren nem szolgálta. Ebből az időből irattári adatok is alig vannak. Legfőbb törekvésük mégis arra irányult, hogy a zálogtehertől minden áron megszabaduljanak, ennek az érdekében fáradoztak és jöttek-mentek, áldozatokat hoztak. Amint láttuk, ez a törekvésük sikerült is, Mária Terézia 1745-ben megengedte, hogy magukat megválthassák, illetve nagy áldozatok árán megvették
azt az ősi földet és az azzal járó szabadságot, amelynek első királyaink adománya folytán amúgy is jogos tulajdonosai voltak.
Lássuk ezek után, miképpen történt községünkben a redemptió lebonyolítása.
A Liber Fundi I. kötetének 13. lapján 1745. máj. 10-i bejegyzéssel a következőket olvashatjuk.
„Mint hogy már Istennek csudálatos engedelmébül sok jó Kegyelmes méltóságoknak Interpositiója mellett minden félelmek veszedelmes ösvényein régen kívánt bátorságnak partyára által tétettetni, minden ellenkezőknek Fegyverét superáltuk volna már egyéb nem volna hátra, hanem hogy a megváltásnak summája lefüzettessék, azért, hogy annyival inkább hamarább az reánk eső summát bé vehessük az lakosoktul, mindenek fölött előttünk viselvén a Helységünknek boldogulását, és a közönséges jónak szerencsés előmozdítását, hogy a földosztás örökös állandóságban maraggyon, mind magunknak mind Successorainknak, mind pedig Posteritasainknakjavára elvégeztetett:
Primo: A Lakosoknak hirdettessék meg, egyszersmind publicáltassék, hogy két hét alatt ki-ki maga erejét és tehetségét megösmervén, értékéhez képest jelentse, hogy mennyi földet kíván váltani.
Secondo: Senki már külső vármegyékbül, és helyekbül pénz úgy fel ne kérjen, hogy jövendőben pro contentatione maga Creditorát a földben bocsássa, avagy usuálni adhassa, mert az éppen tellyességgel nem engedtetik. "
A földváltás, mint láttuk úgy történt, hogy a reá eső részt a község kifizette az egész határért és a juttatott pusztákért, majd a lakosság jelentkezett, hogy ki mennyi értékű földet vált és annak árát befizette a község pénztárába.
| „ Fizetett pedig Apáti | |
|
17.000 Rhf |
|
8.000 |
|
5.000 " |
| Összesen: | 30.000Rhf. " [23] |
Nehéz, óriási feladat volt ennek az összegnek az előteremtése úgy a községre, mint a lakosságra nézve, hiszen a földművelés még csak kezdetleges fokon állott, jövedelem főképp a jószágtartásból volt, azt pedig elszipolyozta a zálogtartó hatóság. Pénzt tehát rendkívül nehéz volt teremteni. Viszont a megállapodás értelmében fizetni kellett minél előbb, nem lehetett arra várni, hogy majd a lakosság apródonként befizeti a kívánt összeget.
A közösségnek kellett tehát - ha átmenetileg is - nagy áldozatot hozni, valahonnan pénz kellett teremteni. Miután azonban a községnek sem volt annyi rengeteg pénze, kölcsönhöz kellett folyamodni. A feljegyzések szerint „ 1746-ban Apáti község bizonyos egri kanonoknak és Gömör megyei, valamint Heves megyei uraknak 13.480-rhfrt-al tartozott." [25, 150.] A hitelezők nevei nincsenek felsorolva, bizonyára nem szívesen hozták nyilvánosságra, hogy kinek van annyi pénze. Büszke öröm tölthette el őseink keblét, amikor a Hármas Kerületekben legelsőnek fizették be a megváltási összeget. A váltságdíj általában 1 RH forint volt kat. holdanként. De ne feledjük el, hogy ugyanakkor egy vágóökör ára 4 RH forint, két hámos ló ára 6 RH forint volt.
A /RH/ rhénes forint váltópénzei a garas, poltura és krajcár voltak. Egy rhénes forint volt 20 garas, egy garas volt 4 dénár, vagy 3 krajcár.
Amikor a község a befizetett váltságösszeg ellenében megkapta a már ismertetett ,JRedemptiós levelet", a további lépés az összegnek a lakosságtól, illetve a földet váltóktól való beszedése volt. Itt felmerülhet a kérdés, hogy vajon, részt vehetett-e mindenki a földváltásban? Biztosan részt vehetett a foldváltáshan mindenki. - amint a tanácsi intézkedés is mutatja, - hiszen a feljegyzések szerint sokan jöttek akkor idegenek is a községbe, örültek, ha részt vállaltak a teherből, és válthatott földet mindenki tehetsége szerint amennyit tudott. Egy volt csak minden községben korlátozva, az, hogy egy bizonyos nagyságú, illetve értékű földnél többet senki nem válthatott. Ez a terület, illetve érték községünkben 1 sessiónál nagyobb terület, illetve 400 forintnál nagyobb érték nem lehetett.
„Egy sessió területe legföljebb 125 kat. hold szántót, az utánajáró kaszáló pedig 61 kat. holdat, tehát összesen 186 kat. holdat tett ki. Miután azonban később a föld minőségét is figyelembe vették, így az értékhatáron belül változott a kapott föld területe. A 400 RH forintos föld tett ki egy sessiót, az 1 .sessiós földet egy gyalogföldnek nevezték.
A földváltás gyakorlati kivitele nem ment olyan simán, mint ahogy azt az utókor elképzeli. A jelentkezők, ha nem tudtak azonnal fizetni, kézadással kötelezték magukat a megváltási összeg befizetésére. Aki ezt megszegte, megbüntették.
1746. jan. 15. Sedes Judiciaria. /Bírói szék/ így határoztak:
„Mihályi Mátyás és Nagy Jánost, hogy egyszer Tanácsnak adott kezet meg nem tartották 20 Rh. forintokban különösen másoknak is példájára el marasztaltuk." [38,]
De úgy látszik, hogy ellenzői is voltak az egész megváltási eljárásnak. Erre mutat az ugyancsak 1746. jan. 15-én hozott bírói határozat: ,Mint hogy Szikszay János és Sóty Istvány az Árokszállásiakkal törvény szerint tilalmas Conventiculumokat tartottak és a közönséges tehernek viselésétől el akarván állani, másokat Elől Járói ellen felgerjeszteni vakmerőképpen nem átallották, azért különösen 25. Rhénes Forintokban elmarasztaltainak. " [38]
Végül, ha nehezen is, de a lakosság lejegyezte, és lassanként befizette a megváltási összeget. Községünkben a földváltás a következő megoszlásban történt:
| „400. Rh-ftos földet váltott | 24 család, | összesen: 9.600.Rhf |
| 300. " | 8. | 2.400 " |
| 200. " | 29. | 5.400 " |
| 150. " | 30. | 4.500 " |
| 100. " | 58. | 5.800 " |
| 50. " | 77. | 3.850 " |
| 25. " | 50. | 1 1.250 1 |
| Összesen: | 2 76. család | 32.800 Rhf "[23] |
Miután pedig ez időben a lakosság száma 2300 körül volt, feltehető, hogy csaknem valamennyi család részt vett a földváltásban. /A földváltók névjegyzékét lásd a Függelék között/
A földet váltó nevét és a befizetett összeget bevezették a ,J^iber Fundi"-ba, amely akkor a későbbi telekkönyvnek felelt meg. Ez volt a Földkönyv, amely azonban nem a megváltott birtok területét tüntette fel, hanem hogy ki mennyit fizetett a váltságdíjba, vagyis hogy hány forintértékű földet váltott meg. A földváltó a befizetett összegről ,Jiedemptiós levelet" kapott és ezzel redemptussá lett. /Lásd Függelékben /
A földváltás ténye gyökeresen megváltoztatta a község egész belső szervezetét, a földhasználatot éppen úgy, mint a hatóság feladatkörét egyaránt, de a lakosság egymásközti jogviszonyát, sőt társadalmi összetételét is. Alapja lett a későbbi magántulajdonnak, a föld egyéni szétosztásának. Bár nem volt annak közvetlen okozója, de elősegítette és siettette azt a gazdasági folyamatot, ami előbb-utóbb úgy is bekövetkezett volna, mert ezt diktálta a gazdasági törvényszerűség.
A redemptiótól, 1745-től kezdve a községben a földhasználat módját a megváltás következménye szabta meg. A község valóban egy gazdasági közösség lett, amelyen belül „ maguk szabták ki maguknak a gazdálkodási formát, állapítottak meg olyan szabályokat, ami alól a község egyetlen tagja sem vonhatta ki magát. " [15, 273.]
„A jászok által megváltott fold nem volt nemesi birtok, hanem különleges helyzetű „adó alatti szabadföld " s bár a földváltók adómentességet élveztek, valami kevés királyi adót mégis kellett fizetniük. A közkiadásokat a regálék, majorkodások és kaszálók jövedelméből bőven tudták egyideig fedezni, míg a Kerületek közkiadásait a közösben maradt Páka és Mérges puszták jövedelme fedezte." [15, 274.]
Bár a földváltás hírére sokan jöttek idegenből is a községbe /az elmenekültek utódai, azoknak ismerősei, mégis maradt még valamennyi egyénileg megváltatlan terület a község birtokában is. így tudjuk, hogy Apátin a községnek 30 kaszásnyi kaszáló volt kiszakítva, amelyet a község használt tovább és annak jövedelmét a közkiadások fedezésére fordították.
A redemptióval alakult ki jó időre a község határának területe, amely ekkor már 33 370 kat. holdat tett ki.
| Mégpedig a régi határ területe | 15 250 kat. hold |
| A megváltott Kocsér puszta " | 11 620 " |
| A Kömpöc pusztáért elcserélt Hevesivány | 6 500 " |
| Összesen: | 33 370 kat. hold |
Ezen a hatalmas területen kezdődött újra a 276 családot kitevő redemptus ősök gazdálkodása és tartott szakadatlanul egy és negyed századon át, emberöltőkön keresztül.
A magát ismét szabadnak érző nép olyan szorgalommal és lelkesedéssel fogott hozzá az ősi föld megműveléséhez és olyan életformát alakított ki, amely egy évszázaddal megelőzte az országos jobbágyfelszabadítást és országos viszonylatban is figyelmet érdemel. Őseink sokáig, századokon át őrizték a Redemptiós levelet, mint értékes ereklyét, sajnos ma már alig találunk belőle.
Úgy látszik voltak egyesek, akik a vállalt összeget nem tudták a megszabott időre befizetni.
1747. dec. 20-án így rendelkezik a tanács:
„ Elrendelik a nemes Ditrictusok, hogy: Valaki Lakosok közül a redmiált Fundusnak árát a jövő Tavaszra le nemfüzeti, vétessék el tüle és adassék annak aki az árát leteszi. " [38]
Apáti lakossága a redemptió megtörténtével azonnal hozzálátott a már erősen megunt közös gazdálkodás megszüntetéséhez. Már 1745. máj. 24-én így határozott a ,J^emes Tanács":
Primo: Az Alsó-Mezőn lévő ugarok búza alá való földeknek el osztattanak, de úgy aki magára esendő Summát le nem teszi a jövő Sz.Mihály napjára, a föld osztásból kizáratik.
Secundo: Az osztáson a Tanács Bíró urammal együtt mind kin lészen, azon fölül a külsők közül: Bárdos Istvány, Ballá Ferencz, Kálmán György Hadnagy, Mihály Mátyás, Zsembery Albert, Lados György, Gecző András, Nagy András, Szikszay János, kik hitek után jól meg fogják vizsgálni a Földet, és ahol hibát tapasztalnak bonificallyák. Póznások amellett lesznek: Orbány Istvány, Bugyi Péter, Pataky János, Gál Mártony Dobóczy Istvány, Ivanics Gergely és ezek hitek után fogják igazán mérni a földet.
Tertio: A Föld osztásnak pedig ezen rendé és módja observáltatik: Az Földek egy egész Sessiókra osztassanak és szaggattassanak, úgy, hogy senki az osztásnak végéig maga földét ne tudhassa, hanem a Sessióknak elszaggatása után a községgel egyet értvén, a mely Gazdán itiltetik, azon kezdessék, annak utána pedig amint a házaknak sora vagyon, a szerint folytattassak, amint is ezen Igazságos végzésen megnyugodván a Község azt kívánta, hogy nyilat vessenek, és kire a nyíl esik, azon kezdessék. Mind ezek pedig azért lettének és végeztettenek eszerint, hogy a Nép Interessentiát ne véllyen és ne gondollyon, és hogy a Tanács annyival is inkább a gyanúságot és következhető ízetlenséget eltávoztasson, hogy valakinek adományért, vagy attyafiságért kedvezni ne látszattasson, és a Sucessorok között jövendőben is valamely szemre való hányás ne lehessen. " [38]
Ezek szerint tehát őseink mindenképen nyílt és tiszta munkát igyekeztek végezni.
Az első osztás véghezvitele részletesen le van írva a „Liber Fundi Privilegiati OppidiJász Apáthy de Anno 1745. " első kötetében.
Ebben a könyvben először is az akkori elöljárók hálával adják tudtul a népnek a királyi kegyet, amely a megváltást megengedte. Majd ismertetik, hogy a határt a leendő részesedés céljából 83 sessióra osztották föl.
Ezután fölsorolják az összes Jász-Kun helységeket, hogy melyik község mennyit fizetett a saját határa és a megváltott pusztákért, mely szerint a
| „Jászokfizettek összesen: | 225.250 Rh ft-ot, | |
| A Nagykunok " | 155.000 " | |
| A Kiskunok | " " | 183.950 Z |
| A III. Kerület fizetett ossz: | 564.200 Rh. ft-ot " [23,1.] |
a megváltási összeg és a költségek fejében.
Következőleg név szerint felsorolják azokat az apáti lakosokat, akik földváltásrajelentkeztek, beírva a nevük mellé, ki hány forintot ajánlott fel erre a célra. Ezután következik az első földosztás részletes leírása; úgy, mint itt következik:
„ Az Helységbül Jákóhalmára vezető úton kimenvén épen az Négyszállási határra, onnét kezdetett el folytatni az osztály hazafelé és elsőben is az Tízen négy Tanácsbeliek tizen négy darab föld kiszabatott, mellyeknek is hossza 140 pózna, szélessége 16. Az póznát úgy köll érteni, hogy minden pózna négy rőföt teszen. Ezen Senatoriális osztályon kívül való földek úgy váltattak, hogy kinek kinek halála után más helyben leendő Tanácsbéli tartozzék az elhaltnak maradékitul redimálni, külömben addig bírják az elholtnak maradéki, még tőlük nem redimáltatnék. Az első sub. Litera:
A. Szántóföld az Négy Szállási határ mentében esik, mely nyíl szerint esett Kiss Ferencz bíránknak.
B. Második föld Nagy Jakab.
C. Harmadik föld Radics Márton.
D. Negyedik föld Kálmán György.
E. Ötödik föld Rusvay Istvány.
F. Hatodik föld Bagi János.
G. Hetedik föld Horváth András.
H. Nyolczadik föld Lados György.
I. Kilenczedikfóld Dósa Pál
K. Tizedik föld Tajti Jakab
L. Tizenegyedik föld Borbás György.
M. Tizenkettődikföld Balati Mátyás.
N. Tizenharmadik föld Makó Gergely
O. Tizen negyedik Király György.
Az előszámlált Senatoriális szántóföldek nem ingrediálják az 83, 3/16-odSessiókat, hanem már ezen túl kezdődik az Osztály, de azt köll observálni, hogy darab földnek az hossza 140. pózna, szélessége 32. ammit föllyebb említetett pediglen egy pózna teszen négy rőföt. " [23,1.]
A senatorok, vagyis elöljárók illetményföldjeinek kimérése után vette kezdetét a lakosok nyíl húzása, elkezdődött a föld kijelölése, amelyről ilyen feljegyzések vannak:
1. „Föld jó egyenlő az gyepre jár az északi vége, ezt bírja Antal Mihály ".
2. „Minden hiba nélkül való egyenlő föld, ennek Possessori
Farkas Lajos 3/8-ad Menyhárt István 4/8-ad Kiss Tajti András 1/8. "
12.
„Jó egyenlőföld, de hogy egy kiss víz állásos laposság vagyon az közepin szélessége egy
póznával augeáltatott
Menyhárt Márton 4/8
iffju Borbás Mihály 1/8
Cshe Istvány 1/16
Bajusz Márton 1/16
Birkás Istvány 2/4 " [23]
És így ment az osztás a 83 sessióra szaggatott 1. osztályon, amíg a végére nem értek. Amint látjuk, 1/16-od rész volt a legkisebb terület, amit kimértek. Az első osztály után következett a második határ rész, Divisió Secunda. " „Az második osztály ahol az első elvégződött, mingyárt ottan kezdődött napnyugatra Jákóhalma felé folytatván áztat.
Első.
Jó fekete föld másként, de hogy északra való végében förtő vagyon egy póznával
megjobbíttatott.
Deli György 3/8
Mészáros Mihály 1/8
Donka Imre 3/8
Mark Ádám 1/8
így ment tovább az osztás a második határ részen is, amikor következett a
„Divisió Tertia"
„Az harmadik osztály a rósz rét szélben mely folytattatott nap keletre az az a
szőllőkfelé
1-a. „Ez jó föld ugyan de valamennyire az nap nyugati széle székes,
Antal Mihály". [23,1.]
Ahol az egész terület egy egyén tulajdonába ment át, ott fel sem tüntették a részhányadot. Ezek szerint tehát az első földosztás alkalmával a redemptió után a község határának a nyugati és déli részén volt három calcatura szántó kihasítva, a többi határrész a pusztákkal együtt még mind legeltetésre szolgált.
Hol volt a „négyszállási határ" ahol az osztás elkezdődött? Ehhez ismernünk kell a múltból, hogy Berény és Árokszállás között volt egy jász község, Négyszállás, amely a török idők alatt szintén elpusztult. Ennek a községnek a határa magában foglalta a dósai határ egy részét is, egész a jelenlegi apáti határig. A török idők után Négyszállás megszűnt, Dósa viszont újra épült és települt, tehát a négyszállási határ egy része is beolvadt a dósai határba, amely jelenleg is mezsgyés az apáti határral.
A Liber Fundi I. kötetében a földosztás részletezése után vagy egy 6 oldalas bejegyzés, amely az utókornak szól és amelyet a helyzet megértéséhez célszerűnek láttam teljes egészében közölni. A bejegyzés a következőket tartalmazza: „Az utókornak ki írt rész.
Jászapáti város részéről a város levéltárában őrzés alatt lévő úgynevezett Liber Fundi
könyviből 1745 évről 7. lapon
„Jászapáti 17.000.ft
Kocsér 8.000."
Kömpöcz 5.000. "
Summa 30.000 ez összeggel járult Jász apáti város 1745-ben a pesti rokkant katonák
házának 500.000.forinttal tartozó összegnek törlesztésében, vagyis ez összegnek telyes kifizetéséhez, megjegyeztetik, hogy Kömpöcz puszta helyett Jász apáti városa cserében közvetlen mellette Hevesiványt kapta a főtisztelendő egri káptalantól, " [23,1-7.]
Egy egész földet 16/16 sessiót váltottak 24-en, 8-an váltottak 12/16 sessiót, 29-en váltottak 8/16 sessiót, 30-an váltottak 6/16 sessiót, 58-an váltottak 4/16 sessiót, 78-an váltottak 2/16 sessiót 51-en váltottak 1/16 sessiót, mind ezen váltsági összegek láthatók a Liber fundinak 12-20-ik lapján oly képen, hogy a 30, OOO.frt váltsági summából telyesen nem folyt be a 30.000.ft, hanem 29.947 ft 30. kr, a hijány 52/30. kr a község pénztárából fizettetett,. Itt ez alkalommal felemlíteni szükséges, hogy 1745-ben történt földváltás alkalmával egy sessiónál, azaz 16/16 nál nagyobb 1/16 sessiónál pedig kevesebbet váltani senkinek meg nem engedtetett. Az Apáti és hevesiványi s kocséri határokban 83.3/16 sessió volt a megváltás mennyiség, itt felemlítendő az, hogy aki pl. o. 1/16 sessiót váltott az apáti határban, ugyanennyit kapott a hevesiványi és kocséri határokban is s ezen szabály állott a legtöbbet váltókra is és osztályul a három határban összevéve kapott 1 ft-os váltság után ki ki 1600. n.ölet nagyon megközelítőleg. — Hevesiványon minthogy a redemptiónál később történt a csere, megengedtetett többet is az apáti és kocséri illetményénél váltani, p.o. 1/16 sessiót váltott előbb Apátin és Kocséron, Hevesiványon már válthatott 2/16 sessiót is. Az irredemptusok semmiféle kedvezményben nem részesültek, föld osztások alkalmával semmiféle föld részükre nem adatott, azonban a közteher viselésben a redemptusokkal egyformán részesek voltak. A porta kiméréseknél pénzért részesítették - az udvar az telkek és kertek úgyszintén a szőllők váltság kulcs szerint adattak a redemptusoknak, vagy redemptusoktól leszármazottaknak." [23,] De később ez is megváltozott, mert 1827-ben június 16-án tartott tanács gyűlés jegyzőkönyvének 169. számú tanács végzés kivonata szerint már még a kissebb redemptusok sem kaptak, se ház se kert helyeket.
Az iredemptusoktól a fundus váltságért bizonyos összeget szedtek, amely a benefíciális pénztár javára fordítottak. Ami a pótadót illeti, a régibb időkre visszamenőleg a következőképpen gyakorolták, hogy párbér címén a redemptus, és nem redemptus, minden pár egy véka búzát és 5 koronát fizetett és ez tartott 1852. március l-ig, amikor a tanács az évi 80. számú végzése szerint megváltoztatta, s a rendes pótadót behozta.
Az adózás pedig a következőképpen gyakorolták: a nemesek és redemptusok, valamint a városnál hivatalban lévő egyének, tanácsbeliek saját személyükre nézve adómentesek voltak 1850-ig, egyedül csak házaik, jószágaik, s földjeik után adóztak. De már az irredemptusok saját személyükre is adót fizettek.
Visszatérve a redemptusok vakságaira „minden egy egész sessiót bíró redemptus 1745-ben fizetett 360. frt-ot. váltságul az SOO.OOO.ftnak törlesztésére, míg ezen kívül 40 ftot az insurreccionális Casszára, így lett az 1 sessió tellyes 400. ft.váltságú, úgy szinte aki 12/16 sessiót váltott, 270.ft-hoz még fizetett 30ft-ot, így lett 300 ft váltságú, aki 8/16- sessiót váltott 180ft-otfizetett, még hozzá 20ft-ot, s így lett 200.ft.váltságú aki 6/16sessiót váltott 135ftért fizetett hozzá még 15 frtot, s így lett 150 ft váltságú, a 4/16 sessiót váltott 90. frtért fizetett hozzá még 10 ft-ot, s így lett 100ft váltságú s aki 2/16 sessiót váltott 45 frtért, fizetett hozzá 5 frtot s így lett 50 ft váltságú, aki pedig 1/16 sessiót váltott 22 f 3 Oxrt fizetett hozzá még 2f30 xrt s így lett 25 ftos váltságú redemptus birtokos. " [23,1.]
Megjegyzendő még, hogy az adásvételek akképpen történtek, hogy aki eladott „p.o. 5ft 30 kr váltságú" földet, ugyanannyit kellett az apáti, hevesiványi és kocséri határokban is eladni még pedig a század közepéig minden appertinentiacióval makk és kenderföld illetményeivel.
1854 után már ki-ki külön adhatta el az apáti, a hevesiványi és a kocséri határban lévő ingatlanokat, négyszögöl mennyiségben.
Apátin 1745-től mindig váltság, redemptió szerint beszéltek, azaz kinek hány forintos váltságú földje van, p.L 25 forintos, 50 forintos, fel egész 400 forintosig. Volt még helyi, népies elnevezés is, úgymint száztalléros 150 forintos, gyalog föld, 100 forintos fél gyalog 50 forintos.
Ami a föld felosztását illeti 1745-ben a póznát használták ami négy rőfnek felelt meg, később pedig a hat lábat magában foglaló öllel való mérést gyakorolták a mai napig is ezt alkalmazzák.
Az adásvételnél rendesen 1600 négyszögöles holdat számítottak. Minden kétely eloszlatására itt kijelenthetjük, hogy,, a redemptionális levél addig ki nem állíttatott és ki nem adatott, " [23,1] amíg az illető földváltó a redemptionális summát le nem fizette.
Vajon volt-e a redemptió szervezeti munkájával kapcsolatban valami egységes, előre kidolgozott irányítás?
A központi, kerületi irányítás csak a megváltási összegek minél-előbb való befizetésére szorítkozott, a gyakorlati kivitel, a pénzbeszedés, a határ szétosztás minden községre magára volt bízva. Erre mutat az a tény, hogy ahány község, annyiféle térmértéket használtak. így volt használatos Apátin a sessió, Ladányban a gyalog, Alsószentgyörgyön a pózna, Árokszálláson a kötél, Dósán az öl és fejesze, mint földterület mértékegység. [15, 285.]
A redemptió lebonyolításával kapcsolatos nyilvántartás nagyon sok és körültekintő írásbeli munkát igényelt. Ahol erre nem fektettek kellő súlyt, könnyen zavar lett belőle. Ilyenféle helyzet adódhatott Apátin is, mert jó néhány évvel a redemptió után, ITüQ-ban a tanácsi jegyzőkönyvben a következő bejegyzéssel találkozunk:
„MiPrivieligáltJászApáthy VárossánakFeőBírája Makó Gergely és több Hites Tanácsossai agyuk tudtára mindenkinek leginkább pedigaz mi és egyébb Redemptus Lakosaink Maradékainak úgy azoknak is kiknek hites gondviselések alá ezen jelenlevő Könyv, vagy-is / .amint közönségesen neveztetik:/Liber Fundijövendőben bizattatna: Hogy minek utána hajdani és az magyar régi Sz.Királyoknak Szentséges adományaibul boldogult eleinkre mohosodott szép Szabadságaink, azokkal pedig az földeinkben - való szabad ususunk - is az üdőknek változásai által néminemű vastag homályt szenvedvén, az közönséges Királyi Szükségeknek segedelmére az Jász és két Kun Districtusoknak Lakossai, Határi, Földei és Pusztái mint Sz. KoronánkPeculiumi akkor uralkodó boldog emlékezetű Leopold Császár, s Fölséges királyunk által ezen most folyó 18-ikSeculumnakbéjövésével az Felséges Teutonicus Ordonak örökösen el adattak volna, mint hogy ezen eladás az Törvények ellen esett, az Országnak Tekintetes Statusai 1715-ik Esztendőben tartott Diétának alkalmatosságával magokat boldogult VI. Császár és III. Károly Királynál e végett közben vetették, hogy ezen Districtusokat mint Szent Koronának különös Peculiumit vagy maga eő Felsége visszaváltani, vagy annak visszaváltását megengedni méltóztatni. Amint is e végett eő Felségének kegyes Resolutiója ezen Dietabeli 34-ik Articulusban bé is foglaltatott. így lévén a dolog az Fenséges Teutonicus Ordó magát declarálta, hogy ezen Districtusokba investált summája vissza adattatik, kész volna jussaiul és a megvételtül elállani. A mint is kiváltattunk ugyan de ismét más nyomorúság alá, úgymint az Pesti Invalidus Háznak...birtokába jutottunk és ezen keserves állapotban egész 1745. esztendőig megmaradtunk-Eljött azonban a meg szabadulásunk üdéje, melly mind addig húzódott, míglen Mária az eő Fölséges ditsőségébenföl nem magasztaltatván, benne természetté vált mindenhez, leginkább hív Jobbágyaihoz, ki folyó Anyai kegyességét meg nem ismertette az világgal: Aki is mind némely Nagy Méltóságú Rendeknek tudósításaibul, mind pedig alázatosan buzgó könyörgésünkből megértvén hajdani Dütsőségünknek ily szolgai állapotra való keserves változtatását kegyesen megengedni méltóztatott, hogy fél Millión Rhénes forintoknak le tételével és ezer Lovas katonáknakfelállításával az Pesti Invalidusok hatalmok alól régi fényességünkre felemelkeggyünk. Az fél Milliom Forintot hogy letehessék ezen három Districtusok, oly módot találtunk, hogy minden ingreniált Helységnek Határi, úgy ha Pusztákat is magokhoz váltani kívánnának ezek is meg becsültessenek, következendően ezek ismét a Helységek Lakosai között feloszlatván, az váltandó földeknek ára ezen Redemptiónak depuratiójába hajolna; Melly alkalmatossággal Mi is az magunk Határát 17.000. Kocsér pusztát 8.000. Kömpöczöt pedig 5.000. mind össze 30.000. Rhénes Forintokban megváltottuk ugyan, de mivel által láttuk most nevezett Pusztáink távol feküvésének miatt nagy hátra maradásunkat, abban is Lakosainknak boldogulását keresvén, most nevezett Kömpöcz pusztánkat velünk határoskodó Heves hány pusztával 3.000. Rhénes Forintoknak toldásával in Anno 1750. az Tekintetes Egri Káptalantul meg tseréltük, és ezen Cserét Királyi Consensussal is megerősítettük; Kocsér Pusztát pedig Marháink legeltetésére hagyván az Magunk Határát in Anno 1745/46. Lakossaink között felosztottuk ugyan, de abban nem kevés szomorúságot tapasztaltnuk, hogy elsőben ugyanakkori Nótáriusunk Nemzetes Pintér Ferencz in Anno 1751. ereceptor hivatalra választatván, és lakását közülünk Jász-Berénybe vévén, ezen osztályt az maculatóriumokból és Scartetakbul hevenyében rendes írásba nem vehette: Hivataljába lép Szabó János Nótáriusunknak pedig telljes informatiója az dolgokhoz nem lévén, de eő kegyelme is in Ao.l 758 Eskütti hivatalra az Kis Kunságba által menvén, tovább is ezen boldogulásunkat fönt tartó munkát Scartetokban és Maculatóriumban heverni hagyta: Valóban nem kevéssé megrémültünk azon, hogy netalán ennyi üdőknek múlásával ezen fő munkának némely emlékezete elmúllyon, hanem Lakosainknak is és Maradékainknak ebbül valami károk jövendőben következzen: De íme ebben is nagyon megvigasztaltattunk és Nztes Vlő Dósa Pál Assessor Uramnak mind Mi, mind Successoraink méltó hálaadással tartozunk, hogy eő kegyelme kérésünket szívesen meghallgatván ily összezavart munkának mostani Nótáriusunkul Jászay Mihállyal tökéletes rendben hozását magára vállalni méltóztatott: A mit is /.mint ezen Liber Fundi mutattya:/ mind Apáthy Határunknak successive cambialt Heves Ivány Pusztánknak több fölosztását már most szép rendben és purumba véve láttyuk, s rajta örvendünk: Mivel azonban bizonyosan tudgyuk, hogy ezen Osztályokra és azokban esett Observatiókra Tlált Nzetes Dósa Pál Assessor Urunk igen jól most is emlékezik, de magunk is azoknak Hlyen /amint ezen Liber Fundiba látni:/ valóságára jól emlékezünk, azért is ezen Liber Fundit helyesnek és Authenticusnak találván, áztat és benne lévő dolgokat Lakossainknak és Successorainknak fundamentumokul approbáljuk és helyben hagyjuk." 1760.jún.4. [23]
így reparálták utólag az önkéntelenül elkövetett hibát, amely azáltal következett be, hogy nem voltak felkészülve egy olyan nagy munkának, - mint a redemptió volt - sokféle írásos nyilvántartására.
Az élet egy pillanatra sem állt meg, mihamar következtek a változások, elhalálozások, örökhagyások, eladások, elzálogosítások stb. Hogy mindezeket hiteles formában nyilván kell tartani és állandóan vezetni, arra maga az élet tanította, illetve kényszeríttette rá őseinket. Ilyen célt szolgáló nyilvántartást is csak az 1760-as évben fektettek fel, amiről az ide vonatkozó bejegyzés tanúskodik:
,*Az Redimált fundusoknak Aquisitori halála után, vagy az Atyafiaknak egymástul való elválásuk után, kik mennyiben succedáltak? avagy pedig ha valaki maga jussát cserébe által adta, avagy zálogban bocsájtotta, vagy örökösen eladta, vagy gyermekeinek jussát excindálta, avagy pedig Redemptió alkalmatosságával másnak Fundusát megváltotta: kinek? mi móddal és mennyiben? ezen következendő Protocollatióbul világosan kitetszik." [23]
Ezután számszerinti sorrendben felsorolja mindazokat a változásokat, amelyek az előbb ismertetett címeken 1745-től 1760-ig bekövetkeztek.
A bejegyzett adatok között ilyenek olvashatók: 116.
„Rusvay Istvány 4/4.
halála után két megmaradott fiára lstványra és Mihályra szállott. " 139.
„BerdoPál 1/16.
„Aki is a maga jussát örökösen és megmásolhatatlanul Berdo János Báttyának Rh Ft. által adta és engedte."
254.
Pintér Ferencz 2/4.
melynek felét elzálogosítván Nyitrai Mihálynak, más felét pedig Utasy Imrének. "[23]
Ez a Protocollum tehát ugyanazt a célt szolgálta, mint a későbbi korban a telekkönyv.
Az 1760-as évek utáni változásokat már szorgalmasan feljegyezték, annál is inkább, mert az eladás, csere, végrendelet stb. csak akkor volt érvényes, ha az a tanács előtt történt, illetve be lett jelentve a tanácsnak.
Van olyan adat, hogy a földváltás alkalmával a módosabb egyének szívesen támogatták egymást, illetve a szegényebb atyafiaikat.
így 1760-ban a Protocollum 165-ös bejegyzése szerint „ Dósa Pál nemcsak magának váltott földet, /:400.Ft. értékbe:/ hanem Horváth András atyafiának, továbbá Tóth Imrének, Tábory Gergelynek, Csabay Jánosnak, Pétre Istványnak és Pócs Mátyásnak is. " Ugyanitt fel van jegyezve, hogy: „Régente az Nemes Város Mészárossainak Conventiój okban kiszabott földet örökösen megvette." [23]
A birtok forgalom további nyilvántartásáról ilyen bejegyzéseket olvashatunk:
1762. máj. 4. Sedes Senatoriális.
,Jfiú Dósa Pálnak elköltözendő Király András minden nevezendő öröksége úgy mint egy quarta földe Háza és ahoz tartozandó Kerté... az egymás között tett alku szerint 400. Rhenes Forintokban megvenni engedtetett. Melyrül nevezett Király András maga Redemptionális levelét Nzetes ifjú Dósa Pálnak szemünk láttára által adta. " [23]
Egy másik ilyen tárgyú bejegyzés:
1764. márc. 25. Sede Senatoriális.
„Török Szent Miklósra költözött Szőke Máthé maga Redemptionális jussát András, János és István három Test, s-vér Attyafiainak örökösen eladta. " [23]
1764. máj. 4. Sede Senatoriális.
,JSugyi Péter Redemptus Lakosunk elköltözött Kaslik Pálnak 1/8-a földét az Nemes Tanács engedelmébül Rh.F. 85. örökösen megvévén, az árát jelenlétünkben minden hiba és fogyatkozás nélkül lefúzette." [23]
Avagy lássunk egy ajándékozási feljegyzést:
1762. máj.3. Sede Senatoriális.
„Nemzetes Dósa Pál Palatinalis Assessor Úr mivel Városunkból Lakását elvinni szándékozik, mindennemű örökségére megegyezett, azokat édes fiának ifjú Dósa Pálnak örökösen által adgya és engedi. " [23]
Ez a bejegyzés egyébként akkor született, amikor a gimnázium alapító Dósa Pál, akkor már kerületi kapitány - a város nagy sajnálatára - Jászberénybe költözött.
Volt eset, hogy valaki végrendelet nélkül halt el. Ilyenkor az örökösök, ugyancsak a tanács előtt rendszerint „atyafiságos egyezséget" kötöttek, amit szintén írásba foglaltak.
A beállott változások bejelentésére egyébként már 1745-ben, a redemptió évében hoztak intézkedést, amiről az 1748. márc. 29-i feljegyzés tanúskodik:
„4-o. Ennekelőtte már három esztendővelpublicaltatott, hogy minden örökségnek, tudniillik háznak, földnek, szőllőknek és kertnek eladása és vétele az N. Tanács előtt referáltasson és ottan az N. Város Könyvében beírattatik és arrul szükséges örök levél az vevőnek kiadattatik, mégis elég tapasztaltatik, hogy aszerint nem cselekszik és így magának az olly Ember az illy vett örökségben bátorságot nem tehet, hanem impetaltatik azért újra a comfirmaltatik. " [ 23]
Az intézkedést tehát többszörösen megismételték, és annak fontosságára figyelmeztették a lakosságot.
A redemptióval kapcsolatban egy kérdésre - amely pedig szorosan hozzá tartozik - nem adtunk még feleletet, tudniillik, hogy mi történt a megígért 1000 lovas kiállításával? Őseink ezen önként vállalt kötelezettségüknek is még az évben maradéktalanul becsülettel eleget tettek. Adott pedig Apáti a reá eső summa szerint 58 embert és ugyanannyi lovat. Az 58 katona
kiállítása a feljegyzések szerint a következőkbe került:
| Ft. | kr. | |
| „58 katona ló kiállítása | 4.254 | 4- |
| A mundérok a Helység Cassájábul állíttattak föl, amint is | ||
| 58. mentékért, 58. dolmányért, | ||
| 58. nadrágért, 58. köpenyért fizetett | 1.044. | |
| 58. fekete süvegért, 58. pár csizmákért, | ||
| 58. pár sarkantyúért | 118. | 25.- |
| 58. mundér övekért | 53. | 39.- |
| 58. katonák beállásakor amellett még az verbung folyt, minden legénynek adatott 6.kr. | 137. | 24.- |
| Tisztek adjuvánsára fizetett | 150. | — |
| Társzekérbe a 2 kocsis lovak | 80. | — |
| Két holnapi Stipendiumban | 520. | — |
| Összesen: | 6.354.Ft . | 32.kr "[38] |
Az 58 katona ló árát a lakosság fizette birtokarány szerint, míg a többit a helység kaszájából fedezték.
Ezek az adatok viszont azt bizonyítják, hogy egy lovas katona kiállítása több mint 110 RH forintba került, tehát egyetemlegesen még 110 000 RH forintot is ráfizettek nemes distriktusok, vagyis a Hármas Kerületek a redemptióra, nem számítva a legnagyobb értéket, az emberanyagot.
Ma már szinte el sem tudjuk képzelni, hogy milyen mozgalmas életet teremtett a lovasok kiállítása az egyes községekben. Mint a költségekből látjuk, sürgősen vásárolták az arra alkalmas lovakat. Csináltatták a nyergeket, a lószerszámokat. Varratták a ruházatot, a mentét, dolmányt, nadrágot és köpenyt. Varratták a fekete süveget, a sarkantyús csizmákat és öveket. De tartott ám a katonák beállása is napokon át. Szólt a zene és szólt az ének, járta a tánc és „még az verbungfolyt, minden legénynek adatott 6 krajcár." És mikorra az utolsó legénynek is a fejére nyomták a csákót, akkorra már meg is volt minden szükséges felszerelés, útnak indulhattak. Micsoda öröm volt az és micsoda „Te Deum" amikor végül a Kerületek székhelyén összegyülekezett az ezer délceg huszár? Mit érne ma számunkra egy akkor készült film? Ha már lehetett volna ilyenre gondolni is?
A feljegyzések szerint rövid kiképzés után a huszárok már indultak is a harcba. Miután pedig hamarosan úgy az emberekben, mint a lovakban és felszerelésben is mutatkoztak veszteségek, a hadi bizottság a megrokkant lovak helyett újakat követelt, azon a nézeten lévén, hogy az 1000 huszárt a későbbiekben is ajászkunok tartoznak pótolni, és felszereléssel ellátni. Végül is több rendbéli instantiázás és ajándékozás után ez alól a kötelezettség alól mentesítve lettek.
Hogy kik voltak községünkből a katonának beállt egyének sajnos nem tudjuk, de valószínű, hogy egy részük a földet váltott egyének családtagjai közül került ki, de voltak közöttük olyanok is, akik földet ugyan nem váltották, de részt vettek a katonaállításban és ez által lettek redemptusokká.
Miután az egyes községek részvételét az országos honvédelmi mozgalmakban - írásos feljegyzések hiánya miatt - alig ismerhetjük, ezért itt azokat a kötelezettségeket tartom helyénvalónak ismertetni, amely a jászkunokat egyetemlegesen terhelte, s amelynek őseink is részesei voltak.
Már 1239-ben IV. Béla király azért fogadta be a tatárok elől menekülő Kuthen kun vezért 40 000 főnyi seregével, hogy csapatával megerősítse a magyar hadsereget, és ellent tudjon állni az elsöpréssel fenyegető mongol hadjáratnak. Juliánus barát, aki az ázsiai magyarok felkutatására indult, 1240 karácsonyán szerencsésen hazaérkezett. Tarsolyában azonban nemcsak örömhírt hozott az őshazában marad magyarokról, hanem rossz híreket is a fergetegként közeledő mongol hadseregről és egy fenyegető levelet annak vezérétől Dsudsi-tól.
A levél tartalma a következő volt: ,£n a khán, a mennyei király követe, kinek hatalmat ada a földön a nekem magokat alávetőknek fölmagasztalására, s az ellenségek elnyomására. Csudálkozom rajtad magyarok királyocskája, hogy miután harmincz ízben küldék hozzád követeket, miért nem küldetek senkit vissza hozzám azokból, de sem követeidet, sem leveledet hozzám nem küldöd. Tudom, hogy király vagy, gazdag és hatalmas, és sok katonád van, s magad kormányzói nagy országot, s ezért nehezen veted magadat önkényt alám. Azonban jobb és üdvösebb lenne reád nézve, ha magadat önkényt alám vetnéd. Ezenfelül úgy értesültem, hogy a mi szolgáinkat a kunokat párfogásod alá befogadtad; azért meghagyom neked, hogy azokat tovább magadnál ne tartsd, s ő miattok engemet ellenségeddé ne tégy. Mert a kunoknak könnyebb elmenekülni, mint neked, mivel azok házak nélkül sátorokkal járván, kelvén, talán elmenekülhetnek. Te pedig házakban lakván, vannak váraid és városaid; miként fogod kezeimet elkerülni?" [17,11-266.]
Az ezután bekövetkezett események a magyar történelemből eléggé ismeretesek. Az egyenetlenkedő főurak, ahelyett hogy az ország védelmére siettek volna, a befogadott kunokat vádolták a mongol hadjárat elkövetkezése miatt; „ haljon meg hát Kuthen, mert ő az, aki vészt hozott az országra, " a királynak pedig hánytorgatva mondák, „harcoljon a kunokkal kiket befogadott, s kiknek jószágainkat adományozta." [17,11-275.]
Az ármánykodás vége Kuthen halála lett, aki látva a reá törő végveszélyt „elébb két királynét, majd kedves gyermekeit, végre magát is, annyi véres csatákban villogó kardjával kivégezte. " [17, 11-275.]
A kunok pedig látván vezérük vesztét, rabolva, pusztítva kivonultak az országból. A helyett tehát, hogy a magyar csapatok egyesültek volna a jelentős haderőt képviselő kunokkal, egymás ellen törtek és egymást pusztították. Ennek a szerencsétlen egyenetlenkedésnek nem lehetett más következménye, mint a gyászos kimenetelű muhi csata, amely az ország pusztulásához vezetett.
A végromlástól csak a véletlen mentette meg a hazát, Ogotai fő kán udvari cselszövény folytán mérgezés következtében hirtelen meghalt, s udvarában trónörökösödési viszály ütött ki, Batu kán 1242. nyár vége felé kivonult Magyarországból.
Az országba visszajövő Béla királyt rettenetes látvány fogadta. Minél beljebb jött, annál borzasztóbb volt, mit látott. ,J.z országutak fűvel benőve, a mezők csontoktól fejérelve, s egy élő lélek sem vala több napi járóföldre látható. A rejtekeikből előmászott lakosságot ragadozó állatok, éhség, döghalál pusztította. Eleiem nem volt, s az ínség oly fokra hágott, hogy őrültségükben leöldösték egymást az éhezők, s találkoztak, akik emberhúst árultak. " [17,11-280.]
Miután a király az elpusztult ország visszaállításán buzgólkodott, egyik fő gondja volt, az elnéptelenedett vidékek benépesítése. Mivel pedig meg volt győződve a dicstelenül kiüldözött kunok ártatlanságáról, azért 1242-ben az előzőleg Bolgárországba távozott kunokat is visszahívta és részükre terjedelmes és gazdag földeket adott szállásokul.
Az ezután következő évtizedekben a kunok és velük együtt betelepedett jászok a magyar hadsereg igen jelentékeny részét tették, s minden külső hadjáratban döntő szerepet játszottak.
Már 1246-ban a kunok és magyarok egyesült serege Fridirich ellen harcol s a Kuthen halálát okozó Fridrich lovát egy kun nyila átlövi, s az összerogyó lováról leszálló Fridrichet egy magyar vasas megöli. 1249-ben Bélának kun csapatokból álló serege Ausztriát és Stíriát sarcolja. A következő évben az osztrákok rohanták meg a magyar határszéleket, de Béla, félelem gerjesztő kun csapataival" visszaveri őket s Ausztriát még jobban elborítja. 1251-ben Béla király „legnagyobbrészt kun lovas csapatokból álló hadaival" ismét Ausztriára és Morvaországra ront s diadallal és zsákmánnyal tér vissza s már 1253-ban a kun hadak ismét Morvaországban egész Olmüczig nyomulnak. 1254-ben egész Stíria Béláé lett. Ez évben lépett házasságra Béla fia István Erzsébettel, Kuthen vezér leányával. [17,11-280-286,]
1260-ban Stíria birtokáért Béla ismét hadban áll, a kunok Alpra vezérük alatt 40 000 lovas íjast állítottak ki. 1270-ben V. István magyar és kun seregével Ausztriára tör s 20 000. fogollyal tért vissza, s már a következő évben Ottokár visszatorlásul 150 000-nyi sereggel indul Magyarország ellen. De az Alpra vezérlete alatt álló kun és magyar csapatok Bécsig visszaüzték a támadót, aki kénytelen volt békét kérni. De nemcsak eredményes hadjáratokban vesznek részt a kunok, hanem az ő fegyvereik tartották féken ebben az időben az egyenetlenkedő magyar főurakat is. [17,11-287-299.]
Pedig a kunok közjogi helyzete tulajdonképpen csak 1279-ben lett írásba fektetve, László király idején.
Ebben az adománylevélben rendelkezik úgy a király, hogy: „Határozottan kijelentjük, hogy a kun urak és nemesek egyetemlegesen és egyenként hadseregünkhöz melynél mi személyesen megjelenünk, csatlakozni tartoznak mint a többi királyi nemesek. " [17, II 340.]
Ez a levél tehát - amely a jászokra is vonatkozik - már azután kelt, amikor már több csatában tanújelét adták vitézségüknek.
Kun László halála után a kunok „az Árpád ház trónja védelmére vitéz fegyvereiketfelajánlák" s folytonosan részt vettek az ország védelmében. De az Árpádház kihaltával is állandóan a trón és az ország védelmében találjuk őket. Vitéz fegyvereiket meghordozták Ausztriában, Dalmácziában, Csehországban, Oláhországban.
Nagy Lajos alatt részt vesznek a jász-kunok az olasz hadjáratban
„1354-ben Tatárországot borítják el a jász-kun-magyar seregek, majd 1365-ig gyors egymásutánban Szerbiában, Svédországban, Velencze alatt, Páduában, Trevizóban, Dalmácziában, Boszniában, Morvaországban tesznek dicsőséggel koronázott hadjáratokat.^!, II. 341.]
A XIV. században előfordult ragályok, ínséges évek és terhes hadjáratok miatt megfogyott a Jászkunság, s egy része elszegényedett. Nem is csoda ez, hiszen a feljegyzések szerint 1260-ban a kunok 39 900 /amelyhez legalább is 100 000 lovuknak kellett lenni./ 1278-ban 18 200, 1304-ben pedig 21 000 lovas fegyverest állítottak a harcterekre. És hogy ez a létszám nagyság, de harcképesség tekintetében is mily erőt képviselt, elgondolhatjuk, ha tekintetbe vesszük azt, hogy a jászkun nyilasok még a mongolok és a tatárok előtt is rettegettek és félelmetesek voltak. ,JCézíjjaik oly erősek voltak, hogy kifeszítéséhez 80100 font súlyt bíró erőnek kellett lenni, s hogy kézíjjaikat mily csodálatos ügyességgel kezelték, annak illusztrálására elég felemlítenünk, hogy hatalmas kézíjjukat kinyújtott balkezükkel megfogva, jobb kezükkel a húrt úgy kellett megfeszíteni, hogy egyik kezök se reszkessen s így lóhátról, sebes nyargalás közben nemcsak előre, de vissza hátrafelé is biztos lövéseket tettek és pedig oly erővel, hogy nyilaik vaspánczélon és paizson is keresztül fúródtak
A XV-ik században Zsigmond királya alatt is még 10-12.000 harczost voltak képesek kiállítani, de már Albert I. Ulászló és V.László alatt - a sok háború következtében már annyira hanyatlott
a jász-kunság harczi és vagyoni ereje, hogy 1452-ben már 600. kézijjas vitézt voltak csak kötelesek kiállítani s a jászkunoktól járó 10.000 veres forint királyi jövedelmet elszegényedésük miatt 3.000 veres forintra kellett leszállítani. Hunyadi Mátyás idejében már állandó és zsoldos hadsereg látta el a honvédelmet, a jász-kunok harczi zaja e korban elpihent. Ekkorra azonban már,, az alsó kiskunsági helységek évtizedek óta részint elszegényedés következtében történt elköltözés, részint az országban dühöngött éhség és döghalál miatt mindinkább elnéptelenedett. Ennek dacára fennállott még ebben az időben egész a mohácsi vészig hét szék: Hontosszék, Zentholtszék, Halasszék, Kecskemétszék, Mizseszék, Kolbázszék, Berénszék és mintegy 130. puszta és szállás tartozott hozzájuk". - [20, 9-12.]
Valószínű részt vettek a jászkunok a Dózsa György féle lázadásban is, 1514-ben. Bár ők személyileg és vagyonilag is szabadok voltak, de a közéjük szökött jobbágyoktól eleget hallottak a nemes földesurak jobbágy nyomorgató viselkedéseiről. Az eredetileg a török ellen hirdetett keresztes hadban biztosan voltak jászkunok. A keresztes had pedig Dózsa György vezérlete alatt állott. Mikor pedig a keresztes had jobbágy harcosai a nemesség ellen fordultak Dózsa György vezérlete alatt, misem természetesebb, hogy a jászkunok is hozzá pártoltak. Erre mutat legalább is az a tény, hogy a parasztlázadás leverése után a megtorló intézkedések között a jászkunokat is büntetni kívánták azzal, hogy az 1514. évi 23. t. c. a philiszteusokat és kunokat adó, szolgálat és tized fizetésre, az ország más jobbágyai és parasztjai mód szerint kötelezte. [17, III. 363.]
Hogy a török ellen vívott harcokban és a gyászos kimenetelű mohácsi csatában, 1526-ban sok ezer jászkun vett részt, az ez időben történt nagy számbeli csökkenésük mutatja. A török idők alatt a környező várak ellen vívott harcokat a bevezető részben már ismertettem. Hogy hányan pusztultak el ezekben a harcokban a jászkunok közül, soha senki által feljegyezve nem lett, ilyen emlékünk legalább is nem maradt.
Az Arpád-ház uralkodása alatt a jászkunok szolgálati kötelezettsége azon az adománylevélben foglaltakon alapul, hogy a király seregében megjelenni tartoztak. Sem szolgálataik tartama, sem a fegyveresek száma, sem azoknak a zsoldja vagy eltartása meghatározva nem volt. Menni kellett minden fegyverfogható férfinak és szolgálni kellett addig, amíg arra szükség volt és ott, ahol a helyzet kívánta, bel- és külországban egyaránt. Ez szinte annyit jelentett, hogy állandóan hadiszolgálatban és készenlétben állottak és nincs rá adat, hogy a hadiszolgálatot valaha is megtagadták volna.
A Habsburg uralkodók alatt már változott a helyzet. A féltékeny osztrák nemesek és főurak nem jó szemmel nézték volna a király személye körül szolgáló jászkunokat. A bécsi udvar inkább félt ettől a szolgálattól, mintsem igénybe vette volna.
A török hódoltságot követő osztrák uralom még csak fokozta az ellenszenvet és a gyűlöletet. Az osztrák zsoldosok tűzzel-vassal pusztították nemcsak a várakat és a nemesek kastélyait, hanem kiélték és nyomorgatták a lakosságot, üldözték és büntették az egyszerű parasztot is. Mindennek ráadásul következett a Jászkunság eladása, ami a jászkunokat végkép elkeserítette. Ez is egyik indító oka volt annak, hogy a II. Rákóczy Ferenc féle szabadságharcban oly derekasan kivették részüket. A vagyonukat és szabadságukat féltő jászkunok le akarták mosni azt a gyalázatot, amely az uralkodó részéről eladatásukkal érte őket. Nem csoda tehát, ha tömegestől mentek a fejedelem zászlója alá, amelyen az Jsten, a Haza és a Szabadság" jelszava lobogott.
„Mi fejedelem felső vadász Rákóczi Ferencz, nemes Sáros vármegyének örökös főispánja, Adjuk tudtára mindeneknek akiknek illik, nevezetesen az egész Jászságon fegyvertviselő s viselhető, felső, közép, alsó rendeknek mind közönségesen s mint személy-szerint. Mint hogy az eddig is végső romlásunkkal keserves, sarczoltató törvénytelen igája alatt gyötrő Német ily elkezdett igazságos, naponként szerencsés előmenetellel folyó ügyünknek megakadályoz-tatására nem lévén azon kívül semmi egyéb módja s alkalmatossága az ellenünk való fegyverkedésre a Rácz nemzetet ingerii támasztja magunk személyünk, hadaink s fegyverünk ellen, olly ígérettel s biztatással, hogy valamely tartományt, helyet fegyvere által megnyerhet, azt maga nemzeteinek szabadosán elfoglalhassa és onnan édes nemzetünket azon Jászságot is teljességgel eltörölvén, örökösen bírhassa, mely ígérettel magát azon Ráczság bíztatván, kezd ellenünk s hadaink ellen gyülekezni oly végre, hogy azon ígéretnek tellyességét édes Nemzetünk végső romlásával eltökélteit szánt igyekezeti szerint el is érhesse. "
így kezdődik a fejedelem felhívása, mellyel a Jászság lakosságát fegyverbe szólítja, majd így fejezi be:
„Különben valaki azon Jászságon fegyverfogó s fogható lévén, azon hadaink közzé harmad nap alatt jó készülettel magát bé nem jelenti, azzal az mi édes hazánk ellenségeinek, árulójának tartatván, a végre rendelt bizonyos számú hadaink által, tűzzel-vassal, fegyverrel minden kegyelmes kedvezés nélkül személyükben s hozzájuk tartozó jószágukban s javukban egész városostul, falustul végképpen elpusztíttatnak és kinek kinek maga engedetlensége, vakmerősége lészen veszedelmének oka. Ezen pátens levelünket pedig helyrül helyre vigyék. Költ Tokaj alatt lévő táborunkban 170i.okt.il. Rákóczy Ferenc s.k. " [22, 83-84.]
Ennek az érthetően megfogalmazott felhívásnak meg is lett a kellő eredménye. Maga a fejedelem jegyzi fel emlékirataiban: ,^i tisztántúli nép titkos követségi, s hajdúvárosokjászok és kunok mind arra hívtak föl, hogy szálljak le a síkra.
Majd következőleg: Nemrég bocsátám vissza a Kunok és Jászok követeit, kik által hozzám való hűségüket és készségüket nyilvánítok fölkelni és pártomra állani. "
A Jászokat Szentmiklóssy János alkapitányuk szervezte, s ez időtől kezdve végig harcolták a 8 évig tartó hadjáratot; vészben, viharban, jó és rossz napokban hűségesen kitartva a fejedelem mellett.
„Jászság lakói 5-6000 katonával szaporították meg hadaimat" írja a Fejedelem.
Rákóczy a hűséget esküdött jászkunok kapitányává Vay Ádám udvari főkapitányt nevezte ki.
„A „Nemes Jászezer" ott volt minden nevezetes haditettnél és a magyar fegyverek mesébe illő harcainak dicsőséges sorozatát vívta ki Rákóczy táborában " [22, 85.]
Egy 1705-ből származó összeírás adatai szerint Apáti birtokos lakossága ebben az időben 139 volt, akik közül 121 szolgált Rákóczy táborában és a felkelés alatt 19-en veszették életüket. [15,86.]
A kuruc-labanc világnak is meg voltak a maga vámszedői, akik a népet törvénytelenül sanyargatták. Kóborló katonák és portyázó illegális csapatok akkor is voltak, akik veszélyeztették a biztonságot. Ilyen eset van feljegyezve községünk történetében is az akkori időből „Csomortányi Imre volt a község plébánosa /l 704-1729-ig/ amikor egy alkalommal éjnek idején kuruczok jöttek Apátira. Aparochiára törvén, halállal fenyegették a plébánost, ha pénzét elő nem adja. Ő azon ürügy alatt, hogy pénzét a templomba rejtve tartja, a kuruczok engedélyével a templomba sietett. S miután a templom ajtaját magára zárta, a toronyba ment itt a harangokat félreverte. Ez figyelmessé tette az alvó lakosságot s midőn a népek a templom felé igyekeztek megtudni mi történt, a kuruczok elmenekültek s így a plébános megmentette életét." [41, 94.]
Az ilyen és ehhez hasonló epizódok azonban misem csökkentik a Rákóczi korszak dicsőséges fegyvertényeit. Tartott pedig ez a dicső korszak 1703-től 1711 -ig, amíg a Nagymajtényi síkon „letörött a zászló " és elkövetkezett a szomorú megtorlás ideje.
A jász ősök hamarosan megelégelték a megtorlással járó zaklatásokat, azért 1709-ben már oltalom levelet eszközölnek ki gróf Herberstein Henrik szegedi várparancsnoktól:
„ Miután Jászberény városa mint a jászok kerületének főhelye a vele összekebelezett helyekkel, nevezetesen Félszaru, Árokszállás, Dósa, Apáti, Kisér, Ladány, Alsó Szent György, Mihálytelek, Jákóhalma, valamint Felső Szentgyörgy a hűtlen lázadásnak ezen zavaros időszakában az ő szentséges felsége iránti hűség ösvényéről letévelyedtek, most azonban már a nevezett ő szent
felségének fogadalmához visszatértek, a jelzett helységek lakosai kegyes kegyelemért könyörögvén kötelezik magukat, hogy mint engedelmes alattvalók minden engedelmességgel és tartozó hűséggel fognak kifogástalanul viseltetni törvényes királyuk és uruk iránt."
Minélfogva ő szent felsége hű lovas és gyalogos csapatainak harcosait, főnökeit, hadnagyait és azok helyetteseit bármiféle nemzet kisebb és nagyobb helyzetű mezei hadait, valamint a vártiszteket egyetemlegesen és egyenként tisztem szerint megkeresem, a parancsnokságom alatt levőknek pedig a legkomolyabban megparancsolom, miszerint az említett helységek lakosait mindenki ő szent felsége alattvaló gyanánt tekintse és őket nem csak személyökben, hanem össze ingó és ingatlan javaikban érintetlenül, sértetlenül és bántatlanul hagyja, máskülönben az ennek ellenszegülők súlyos büntetésükre számíthatnak és e tekintetben kártérítéssel fognak tartozni."
Úgy látszik azonban, hogy még mindig voltak egyesek, akik a Fejedelem mellől nem akartak tágítani és nem tudtak belenyugodni a szabadság elvesztésébe.
1710-ből ugyanis még mindig ilyen tartalmú felhívást olvashatunk: „M Erdődi GrófPálffy János Vöröskü és Bajmócz várainak örökös ura, nemes Pozsony vármegyének örökös ispánja.Horvát országnak Bánja, Császár és koronás király kegyelmes urunk Ő Felsége tanácsa,komornikja, egy vasas ezrednek Óbestere és Magyar országi főcommendírozó Generális marschalussa. Adjuk tudtára az egész Jászságon levő helységek bírálnak és közönségesen minden lakosainak. Hogy mivel fent említett kegyelmes urunk Ó Felsége hadai már felföldre is penetrálván /száguldozván/nem csak számos erősségeket a kuruczság kezéből vissza vett feles vármegyéket és a Tiszának is nagyobb részét bírja ez naponként az ellenség szélledvén, ellenök győzelmes operatiókat tészen, amint szintén mostan rendeléseket tévén, magunk is nemsokára derék Hadakkal ellenük megindulunk, mely veszedelmet az ellenség látván és tapasztalván, naponként harminczan, negyvenen, sőt zászlóstul is jön vissza Rákócziiul, Bercsényitől, úgy Károlyitól is az Ő Felsége hívségére, aminthogy a Dunántúl lévő Kuruczság elöljárójuk Balog Ádám kezébe esvén már egészen megcsúfolta az Ő Felsége hívségét. Csodálkozva értem azonban, hogy számosan közületek nem hogy törvény és természet szerint való királyunk protectiója alá visszajönnének, sőt ellene, mint nyilván való pártosok e mai napig is Rákóczy mellett fegyverkeznek; kihez képest akartam tudtotokra adni kemény intéssel, hogy ezen pátens levelünk publicatiója után nyolczad nappal számlálván, akik még Rákóczi mellett fegyverkeznének közületek jöjj ének vissza az ő Felsége hívségére s vegyék protectiómat, leszen grátiájok; másként valaki tovább is félretévén ezen parancsolatunkat s nyolczad nap alatt vissza nem jő, bizonyosak legyenek benne, hogy valamint Felséges koronás királyunk és országunk nyilvánvaló pártos ellenségével úgy fogunk bánni, mindennemű ingó és ingatlan jószágát elfoglaltatván. Hogy pedig ezen pátensünk annyival is inkább tudtukra essék afféle pártosoknak és az egész Jászság lakosainak, minden helység bírája publikáltassa s helyrül, helyre küldje, reá írván, mely nap lett meg publicatiój a, amely helység bírája kezéhez pedig utolszor mégyen, küldje vissza kezünkhöz, a felül írt mód szerint való publicatió után. Kiben különbet se cselekedjetek. Isten veletek Költ Pesten 1710 november 18. GrófPálffy János.s.k?' [22,87.]
Ezeknek a felhívásoknak előbb-utóbb meg lett az eredménye. Aki még ezeket sem értette meg, ha találtak olyan családot, ahonnan még mindig Rákóczy mellett volt valaki, oda katonákat szállásoltak be, akik ott éltek és dőzsöltek mindaddig, míg a családtag vissza nem tért. Az ilyen erőszaknak és a túlerőnek végül is engedni kellett, sok-sok üldöztetés, pusztítás és megaláztatás után a jászok is megtértek, megalázkodtak, de soha meg nem nyugodtak.
Hogy mennyire elevenen élt még századok múlva is eleinknél a Rákóczi korszak dicsősége, mutatja, hogy még ma is találni egyes családoknál Rákóczy képeket, egyes községekben pedig közüzemeket kereszteltek Rákóczy nevére.
A Rákóczy-korszak mély nyomokat hagyott úgy az egész nemzet, mint a jászok életében. A győztes osztrák uralkodóház felelős miniszterei nem szívesen látták a rebellis magyarokat az osztrák hadseregben. A magyar lakosságot csak a XVIII. század derekán kezdték bevenni a rendes hadseregbe. Először verbuválás és katonafogdosás útján szedték az újoncot, majd később jött a rendes katonai sorozás.
A verbuváláskor megjelentek a katonák a községben, zeneszó és bor mellett ropták a táncot, a verbunkost az összegyűlt fiatalok előtt. A bor és zene meghozta a hangulatot, a legényeknek tetszett a díszes egyenruha; s akinek fejébe nyomták a csákót, elkötelezte magát a hadseregbe, sirathatta a babája.
„Sárga zsinóros nadrág, mondtam Jóska ne vedd rádV mondták az öregek.
De bizony a Jóskák és társaik felvették a zsinóros nadrágot - mert ez volt a virtus - el is vitték őket messze idegenbe, távoli garnizonokba, s bizony sok szenvedéssel teli jó pár esztendő múlt el, amíg csókolhatták ismét az édes anyaföldet. Volt rá gond, hogy a színmagyar alföldi jászkun gyerekek idegen országokban, osztrák, cseh, olasz városokban szolgáljanak a közös hadseregben, és idegen nyelven tanulják a katonai vezényszavakat. Az uralkodóház iránti hűség és bizalom csak Mária Terézia uralkodása alatt kezdett visszajönni, akinek kegyes és megértő szeretetében bíztak a jászkunok is.
1741. szept. 11 -én, amikor a pozsonyi országgyűlésen Mária Terézia felszólította a Karokat és Rendeket a haza érdekében, a jászkunok a királyné segítségére előbb 400 majd - amikor megváltásuk engedélyezve lett -1000 lovast állítottak ki és szereltek fel. Mind emellett azonban még a rendes újoncállítási kötelezettségüknek is eleget kellett tenni.
A redemptió után katonai téren is viszonylagos csend honolt. A sok irtó háború után a jászkunok is békésebb csendesebb életet élhettek, kezdtek gyarapodni, erőre kapni. 1800-ban megalakították az úgynevezett „12-ik Nádor Huszárezredet" amelynek közvitézeit a jászkunok közül szedték, s örökös tulajdonosa a nádor volt. Ehhez az ezredhez a jászkunok 1233 főből álló legénységet és 1212 lovat adtak és az egészet saját költségükön szerelték fel.
1801-ben a francia invázió alkalmával mozgósított általános nemesi felkelésben is tevékeny részt vettek a Hármas Kerületek, s ott sem a legutolsók között küzdöttek. Érdekes feljegyzéseket találhatunk a korabeli jegyzőkönyvekben a napóleoni jegyzőkönyvekben a napóleoni francia háborúval kapcsolatban.
„ 1769. aug. 29. A mostani vérengzö dühös Francia nemzetnek megtörettetésére noha már 1200 huszárokból álló sereg kívántatott, ebből 600-at már megadtak, újabb 600 kiállítását elhatározzák; míglen az elkezdendő megyebeli Verbunk eránt bővebb rendelés fog tétetni, serénységgel addig is az alkalmatos Lovakat kiválasztani határozzák. -
530. sz. Mindazért, hogy a Megyebéli ifiaknak a Katonaságra nagyobb ösztön adattasson, mind pedig, hogy azoknak már az ellenség előtt harcolnak több alkalmatosságban szerzett érdemeik megjutalmaztassanak, arra való nézve Devius Regementyében lévő Dósa Imre Al Hadnagy úr Fő Hadnagyságra, Vétsei Magyar Lovas Regimentbéli Dósa Ignácz Al Hadnagy úr Fő Hadnagyságra, ugyanebben a Regimentben vitézkedő Balajthy Ferenc cum nomitato lévő Strázsa Mester Al Hadnagyságra, ezelőtt Eszterházy Imre nevét viselő Huszárok közt lévő Balajthy Gergely káplár Strázsamesterségre, végre Tajthy Istvány ki az Erdődy Magyar Regimentben vitézkedik, Káplárságra, a mostani Generláis Gyüllés alkalmatosságával proponáltaim és előmozdíttatni rendeltetik.-
542. sz. Vétsei Magyar Lovas Regemntbeli közember Sebők Mihály, Ausztriai Főherczeg Antal Regementbeli köz Ember Sóti Istvanynak Jász Apáthy ifiaknak halálesetét tudtokra adják az atyafiaknak. -
1797. év, 3 75. sz. Pintér János a Nemzeti Oskolák tanítója bemutattya a Felséges Kamarának azon nyugtató levelét, mely szerint a Jász Apáthy Normális Oskolabei iffiúság által a Mostani
Vérengzö Francia Háborúra Ö Felségének ingyen ajánlott 8.F51.X-kat a Királyi Cassában Budán betétettetek.-
1799-ben a Districtusoknak a Palatinalis Regementbe újabb 362. Honvédeket kellett adni a Franciák megalázása és törettetése végett.
290. sz. Mivel ezen Városra 17. személyek repartiáltattak, ezeknek tellyes erővel leendő megszerzése elvégeztetett. A Verbunk Kormányozására a szemes vigyázatra t.i. és a Költségeknek compendiáltatására Dósa Antal és Balajthy Antal Tanácsos Urak denomináltainak, a Fő Inspectió azonban elő ülő ord. Bíró Úrra bízattatván ". - [38,]
Ugyanekkor fel van jegyezve, hogy mivel a segítő orosz sereg Árokszálláson megy át, ez idő alatt az ökröket nem szabad Kőcserről hazahajtani.
„ 307. sz. A múlt Verbunk alkalmatosságával az ifiak által 12 akó Bor consumáltatott, a 33 Rf-tokat kiuatlják.-
JHOO. év, 233 .sz. Az Elöljárók referálják, hogy 513.1/3.kila Búzát, 977,2/3.kila abrakot Pestre szállítván, azon Gabonát a Királyi Magazinba hiba nélkül által mérettek.—
5O6.sz. Az itt való Gazdák által a Ns Palatinal. Regiment számára adott 40 nyergekbül kiknek nyergeik kerültek vissza és kiké maradtanak vissza, itten feljegyezve bemutattatik. Ugyanekkor 43.ló árát is kifizették.— "
1801. év, 181. sz. istennek légyen hála, meg állíttatván a Franciákkal való Békesség, a Katonaság hazajövetelét jelentik, mire nézve a Katonai épületek sietős megigazítása ord.Biró Úrra bízattatik.-
3 78. sz. A katonák quartélyát úgy rendezik, hogy minden hónapban változtassanak. Nyáron az istállóktól távolabb, télen a közelebb levő gazdáknál helyeztessenek el-
451. sz. Mivel pedig mind a Városnak, mind pedig az itt fekvő Katonaságnak fáját Tóth Nánáról haza fuvarozni szükség volna, a fa alá még ma, egész erővel minden lakos el menni köteleztetik.
1803. év, 79. sz. Szabó Márk invalidus garasos Katona, aki miután patentalissa szerint 8, azelőtt is tudtunkra négy és így összességgel anum 1798. mellyben 7-o Holnapban haza érkezett, 12.egész esztendeig szolgálta Ő Felségét, szolgálattya idejérül a kívánt Bizonyság Levél kiadattatni rendeltetik.-" [38]
Ebben az időben az önkéntes katonák minden napra egy garast kaptak, innen van az elnevezés.
1806. év jan. 4. Bejelentik, hogy Makó Pál vice nótáriust a felállított Insurgens seregnél fő hadnagynak kinevezték.-
„ 1808. év, 292. sz. A Városban lévő Quartély házakra, katonai 6 istállókra és azokhoz tartozó épületekre, itató kutakra és Ló Oskolára 943.ft. 17.X-ár, javítási költséget fizettek.-
1809. év, 349. sz. ifjj. Rusvay Mihály, Jóseff Hertzeg Major Lovas Ns Regemntbeli köz katona, aki tulajdon elől adása szerint Július holnapban Tekintetes Karakó helység mellett levő ütközetben sebeket kapván a frantziák által elfogadtatott, a fogságbul Szombathelyrül elszökvén, idehaza szüleinél sebeibül némiképpen kigyógyíttatott, részére Passualis levél adatott.—
1814. év, 247.sz. A nagy Quartély Ház tetejének sindelezésére 10 ezer sindelt vásárolnak WO.ft-ért-
1816. év 399.sz. Hogy Virág Mihály, Antal Mátyás, Radics Mihály, Molnár János és Káli
József katonák szabadsággal eresztessenek haza, jelentessenek be a Ttes Districtusoknak."
[38,]
A Városban több-kevesebb katonaság még hosszú évtizedekig itt szállásolt, akiknek tartásáról és elhelyezéséről gondoskodni kellett. „472. sz. A Katonaság tartására 299.kila Búzát, 5 kila árpát és 493. kila zabot vásárolnak.-
1817. év, 173.sz. Az Előljáró Urak bejelentik, hogy az itten quartélyozó Palatinalis Magyar Lovas Regimentbeli egy czugból álló Katonaság tartására 31. Palétákat készítvén, bemutatják. " [38,]
Az egyes palétákon voltak felsorolva a tartásra köteles gazdák nevei és szolgáltatásai.
Ebben az időben Apátin is állandóan volt egy századnyi huszárság, két kaszárnyában. Az egyik kaszárnya a Berényi út melletti Miké téren volt, a másik pedig a Hevesi út melletti Papkertben. Ez utóbbi akkor szűnt meg, amikor egy alkalommal kigyulladt és teljesen leégett.
Apáti terhesnek is találta a katonák állandó ellátását, s egy alkalommal kérte is, hogy a kebelébe állandó szállásolás végett elhelyezett ,J,ehel-lovasok" máshová tétessenek át, mert ők különben is folyton meg vannak terhelve az átutazó katonasággal. Kimondja erre a kérelemre a kerületi közgyűlés a határozatot, hogy „Nem lehet tagadni, hogy általában a Jászkerület jelenleg katonasággal túlterhelve van, de a haza mosti körülményei közt /l848-ban/ midőn az 1000. főből alakulandó Lehel lovascsapat kiállítása, felszerelése a honvédelmi bizottmány által ezen kerületre tétetett s a gyalog honvédekhez adandó jászkun ujonczok hadfogadó kormánnyá, a Vilhelm huszárok Depója is Jászberényben van, lehetetlen Apáthinak tüsténti könnyítést eszközölni, mert a még nem terhelt községekben mindennap menendők az újból alakulandó századok!" [25,284.]
„1848-ban a Nádor és Jászkun huszárezred tömve volt a kerületek lakosainak gyermekeivel, vittek embereket a tüzérséghez is, a mozgó nemzetőrség állandóan csatakészen állott, a 2985 főnyi honvédújoncz már besoroztatott." [25, 312.] Elképzelhetni, hogy a katonának alkalmas anyag teljesen ki lett merítve.
1848. október 15-én határozta el a képviselőház az ország kormányzója Kossuth Lajos elnöksége alatt, hogy a „ magyar hadsereg magyar lábra állíttassák ". Ezidőtől kezdődően mondták ki, hogy „a magyar három szín az ezredeknél rögtön zászlók, tiszti öv, minden jel és csákórózsákra nézve alkalmaztassék. " [25, 312.]
A községekben nemzetőrségeket szerveztek a rend fenntartására, akiknek vezetője Jászapátin Antal János esküdt volt.
Tudjuk a történelemből, hogy az 1848-as dicsőséges fegyvertényeknek ismét szomorú vége lett, a világosi fegyverletétel, majd az Aradi vértanúk kivégzése.
„A Jászkun kerületi megbízott elrendeli a Jászkun kerületekben lakozó és a forradalmi párthoz szítással vádolt egyének javainak összeírását, egyéniségük és tetteik beszámítása iránt értesítést követel a főbiztos úr. " [24, 312.]
Bizonyára sokakat érdekelni fog, hogy az 1848-as események milyen hatással voltak a lakosságra és milyen intézkedések történtek.
Erre vonatkozólag a következő feljegyzéseket találtam:
..1848. márc. 31.-én, 95. sz. A Városházánál megjelent Lakosok előtt felolvassák a legközelebbi Hongyűlésen tellyesíteni" ígért kívánatoknak pontonkénti magyarázatát, /ez volt a 12 pont/
„A felhozott előbbi 7 pontok alatt előszámláltak azok, min az összes Nemzetnek örömét nyilvánítani polgári hála érzet, az utóbbi 5 pont alatt valók tellyesülését pedig bizton várhatja. Mellyek fölötti örömnek Nemzeti színű zászlónak a Város Köz Házára kifüggesztése egyedül szolgáland. -
96. sz. Minthogy a Személyi és vagyon biztonság a köz csend és belbéke biztosítása az Ország Polgárainak örködésrée bízatik, a e részben kelt felsőbb meghagyásokhoz képest a kitett célokra nemzeti őrség felállítása rendeltetik. 9. tagból álló Bizottmányt szerveznek, kiknél a nemzet örségbe állani kívánok magukat beírathatják. "
Ápr. 11-i népgyűlésen Vágó Ingác kerületi kapitány elnökölt, felkérte az ide sereglett és józanabb lakosságot, „ hogy addig is míg a belszerkezet következéseibe a községi és kerületi hivatalok múlhatatlan változása elérkezik, a kellő engedelmességre intvén, egyszersmind
felszólította, hogy azokat amik a múlt vasárnap a népnek tudtul adattak, józan értelemben terjesztve és a köz Csend és békére felügyelni szoros kötelességnek ismerj ék.-
244. sz. A nemzet őröknek Halasra való szállításához kocsikat rendelnek.
Az önkéntes nemzet őrök fegyver kaszanyele 36.f.20.x. Nemzet őrök szűrei, 1332.ft. Nemzet őröknek bográcsok, 42.ft. Nemzet őröknek Gyöngyösről hozott bor, 52.ft. A lovasság részére mantel 52.ft.30.x. Kulacsokért 23.ft.20.x. ruházatra 547.rőf vászon és sátornak való 2O9.ft.41 .x. Egy nemzetőri lovas trombita 10.ft.
1848. aug.14. 312. sz. A már táborban lévő nemzetőrök felváltásáról gondoskodnak, 106
nemzetőrt váltanak le. Fekete, veres, fehér és zöld golyókkal sorshúzást rendeznek az önként
jelentkezők között. „ Meghagyattatik az elmenendő nemzetőröknek, hogy fegyverekről és
ruházatról gondoskodjanak."
340. sz. A mozgó nemzetőrség tagjait felszólítják, „hogy kiknek kedve leend az ottmara-dásra, 10. Pengő jutalmat kapnak; mint kik is katonai ügyességüket a hazának köszönhetik, ezen díj mellett a hazának azt áldozatul is vihetik-
3 78. sz. A Város minden Lakos polgárait felszólítják a felkelésre, különösen a lóval bírókat, hogy azonnal Jászberénybe és onnan Laczházára menjenek. "
A Kerületek felszólítására az eddigieken kívül 100 nemeztőrt kell kiállítani.
Név szerint köteleznek 21 lakost, hogy 21 lovat szerszámostól állítsanak ki.
„414. sz. Özvegy Szőke lstvánné fiának Jánosnak - ki legközelebb katonának áll -hazabocsájtását kéri. Minek utána a jelen időkben a katonaságra a Hazának fennmar adhatási tekintetében elkerülhetetlen szüksége van, folyamodónak kérése előmozdítása később időkre halasztatik-
422. sz. Névszerint felsorolják és dicséretben részesítik azokat, akik önként lovat adtak, a felszólításnak eleget tettek. Megrójják a késedelmeskedőket. Voltak családok, akik összeállva adtak lovat. Pásztor János egy lovára tulajdon fiát felültette.-
„511. sz. Felhívják a Lakosságot, hogy a mozgó Nemzet őrség részére ingeket, lábravalókat, nemkülönben Kórházuk részére szalmazsákot, lepedőt, párnacihát és tépetet gyűjcsenek.-
1849. év,267.sz. Igazolja a Tanács, hogy a Városban tartózkodó garasos Katonák „a
foradalomban soha részt nem vettek. "
300. sz. Pethes Mihály kerületi Kapitány megerősíti az Elöljárókat eddigi tisztségükben és hivatalaik hív folytatására buzdítja.-
1849. év, 362 .sz.Az Isteni szolgálat végeztével a Templomból kijövő nagyszámú nép előtt kihirdetik a rögtönbíráskodást.-
366. sz. Megállapítják, hogy Városunk határában a hadjárat alkalmával a hidak és utak nem rongáltattak meg.
368. sz. Felolvassák az Ausztriai Császárság számára adott Birodalmi Alkotmányt,
369.sz. „Magyar Ország ideiglenes közigazgatási rendezése felolvastatván, kihirdettetett ".-
1854. év, 125.sz. Nemzeti Kölcsön járandóságba adják Páka puszta 2. OOO.F.évijövedelmét, továbbá a Kórház alap 3.000.F-ját és még adó útján beszedendő 5.000F-ot.
174. sz. Kocsérpusztából 1500 holdat bérbe adnak 5.500.F-ért, a Nemzeti Kölcsön céljára. " [38]
Az 1848-as szabadságharc idején a jászkun nemzetőrök álltak legelőször ellent a rácok lázadásának. Ugyanekkor egy újabb huszárezredet állítottak ki és szereltek fel, a hírneves Lehel huszárezredet.
1859. év, 65. sz. A csatatéren megsebesült vitézek közül az apáti származásúaknak, azonkívül még 8-nak az ápolási költségeit elvállalják.
89. Egy század lovas katonaság részére 4 rendbéli katonaistállót szerelnek fel.
1861. év, 58. sz. A szabadságharcban részt vett, s elnyomorodott szegény honvédek felsegélésére 50. osztr. értékű forintot ajánlanak meg.-
59. A legnagyobb magyar Gr.Széchenyi István nevének megörökítésére egy a Duna parton Pesten felállítandó szobor költségeihez 250.o.é.forintot ajánlanak.-
103.sz. Az 1848-as törvények szerint a Tanács üléseinek nyíltaknak kelvén lenni,hová hallgatóul mindenkinek jönni szabad; a Tanácstagok mégis névszerinti szavazással a „zárt Tanács ülés " mellett foglalnak állást.-
104. sz. Ellentmondanak az adóhátralékok behajtására nézve sok helyen gyakorlatba vett borzasztó eljárásoknak, a „szuronyok hatalma " alkalmazásának.-
125. sz. A Helytartó Tanács adóbehajtási leiratára válaszolják: a törvénytelenül kinevezett adóhátralékok behajtásához segédkezet nem nyújtanak. Minthogy azonban szuronyok is alkalmaztathatnak, s az ország több részében égbe kiáltó módok vétethetnek a behajtás körül foganatba; a zsarnoki eljárásnak csak a legvégsőbb esetben engedelmeskedünk.-" [38]
1861. év, 190. sz. Egy'örökösödési ügyben ítéletet hozott a tanács, amely ellen óvást emeltek, hivatkozva az új törvényekre. Ezzel kapcsolatban így nyilatkozik a tanács:
„Az önkényes rendszernek 12 évig gyakorolt égbekiáltó tettei a közigazgatás terén, úgy a magyar előtt szívből utált ismeretlen német mindennemű törvényeknek csúfolt, különösen az örökösödésre nézve folytonosan változó iratok sok fájdalmas sebeket ütöttek a rokonok kebelén, miket talán csak a Mindenható gyógyíthat ki, azokat némileg enyhíteni a magyar törvényhozás dolga leend. Az átalakulás küszöbén állunk, aggodalom teljesen várva a jelen legválságosabb percekben, vallyon az ég megelégelte-e annyi szenvedésünket és szent áhítattal imádkozva, hogy a kedves Haza mindenek előtt mentve legyen, félretéve minden mellék érdeket, ez első érdeke minden igaz hazafinak. Aki ezt nem teszi - kimiletesen szólva - a Hazát nem szereti.-
306. sz. Az egyik tanácstagot kiutasítják a gyűlésből, mert a „ Cs.Kir.adót erőszak bevárása nélkül befizette ". -
322. sz. A Tanács tagjai alkotmányos esküjökre hivatkozással megtagadják az adók kivetését, egyben testületileg lemondanak.-
325. sz. A Kerületi Főkapitány személyes felelősség mellett maradásra bírja a Tanács tagjait „ nehogy a dolgok rendes menete megszakadjon ".-
1865. XI. 23. Népgyűlésen felolvassák a követválasztásra vonatkozó szabályokat.
MáÓ/év, 154. sz. Megállapítják, hogy a Városban állomásozó katonaság részére minden 25 ft-os válts ágú földbirtok után havonként 3 nap legyen főzésre kijelölve, a mester emberek és kereskedők és vagyontalan házbirtokosok vagyoni állapot szerint lesznek kötelezve a katonák tartására.
322. sz. Az 1849. oki. 6-án törvénytelenül kivégzett hadvezéreink emlék oszlopára 20. Ft-ot szavaznak meg." [38]
A jászapáti Temetőben a Kápolna közelében 3 síremléken találjuk nyomát az 1848/49-i szabadság harcnak.
A község akkori főjegyzője is részt vett a harcokban, amiről sír emléke tanúskodik:
Hunyady László
főjegyző 1848/49-iki honvéd huszár főhadnagy
1831-1898
A másik honvéd tiszt a járás szolgabírája volt
Kovács József
huszár százados
1827-1887
A harmadik egyén redemptus birtokos volt
Antal Vince
volt honvéd huszár tiszt
1830-1901
Hogy hányan vesztették életüket a 48-as idők alatt a Kerületek szülöttei közül, és hányan kerültek az üldözöttek listájára, nem tudjuk, nevüket és számukat senki nem jegyezte fel, ilyen írások nem találhatók. A névtelen hősök pedig - több százan a község szülöttei közül jeltelen sírokban nyugszanak szerte a harctereken és az itteni temetőben, emléket az utókor nem állított nekik.
Egy ideig szokásban volt még, hogy az élő öreg honvédeket a testületek március 15-én ünnepélyes keretek között megvendégelték, de lassan ők is kihaltak.
A legtovább élt közülük Sóti Albert, aki részt vett ős Budavár visszavételénél, mint 48-as honvéd, aki még az ostrom emlékére rendezett országos ünnepségen is ott volt és kitüntetést kapott.
Az 1914-18-as világháború vérzivatarában városunk szülöttei már küzdöttek a Monarchia minden fegyverneménél, de túlnyomó részben még, mint huszárok a rettegett „vörös ördögök" tűnnek ki. Harcolnak Európa, sőt a hadviselő államok összes harcterein, mint hadifoglyok végigszenvedik a kontinens fogolytáborainak poklait. Hányan vettek részt az első világháborúban községünk lakosai közül? Erre a kérdésre ismét csak általános feleletet tudunk adni, mégpedig azt, hogy valamennyi fegyverfogható hadköteles férfi kivette a részét 18-tól 60 éves korig.
A háború befejezése után több százra ment a hadirokkantak, az özvegyek és árvák száma, akik megközelítőleg sem kapták meg azt a jutalmat és megbecsülést, amelyet életük és vérük áldozata folytán megérdemeltek volna. Az emlékükre állított hősi szobron közel háromszáz hősi halottnak a neve van megörökítve, akik a hazáért, az otthonért, a családért vívott csatákban áldozták életüket és állítottak örök emléket a magyar dicsőségnek.
Az 1919-es Tanácsköztársaság idején a Vörös Hadseregben küzdöttek a község fiai és több ütközetben vettek részt a Tisza vonalán a románok ellen mindaddig, amíg a széthúzás és túlerő meg nem törte soraikat. Az 1940-44-es második világháborúban szintén derekasan kivették részüket községünk szülöttei. De hol volt már a lelkesedés, a „vörös ördögök" mindent elsöprő fergetege, a gyalogság ellenállhatatlan szuronyrohama? Talán nem is a virtus és a haza szeretete hiányzott, hanem az a tudat emésztette a katonákat, hogy olyan esztelen háborút kell vívniuk a fasiszta Németország érdekében, amelyhez a magyar érdekeknek semmi köze nincs. Mégis végig kellett szenvedni a négy éves háború küzdelmeit, a Don kanyar megsemmisítő harcait, tűrni kellett a lenézést és másodrendüséget, a német faj fölényes viselkedését és szenvedni a fegyverek pusztító tüzétől. Akik ebben a háborúban életüket vesztették, már nem is annyira hősök, mint mártírok voltak, akik áldozatul estek az esztelen háborúnak. Ebben a háborúban már nemcsak a harctereken a katonák, hanem a hátországban a polgári lakosság is szenvedett. Sorozatos berepülésekkel támadták a nagyobb városokat és falvakat. A szolnoki és hatvani bombázásoknak nagyon sok polgári egyén is áldozatul esett, nem beszélve a milliókat jelentő anyagi károkról.
Községünket szerencsére légitámadás nem érte. Igaz, hogy nem is volt itt semmi olyan katonai objektum, ami erre okot szolgáltatott volna. Sőt állítólag fontos irányjelzőül szolgált a Templom kettős tornya az idegen repülőknek, melyek a községen áthaladva rendszerint itt változtattak irányt az égtájak felé. A háborús helyzet következtében féktelen terror nyomta a lakosságot. Vége-hossza nem volt a termény és állat beszolgáltatásoknak, amelyet még nehezített az esztelenül irányított, de szigorúan megkövetelt termelési rendszer. Az amúgy is agyon terhelt lakosságnak a hadikölcsönök egész sorát kellett jegyezni, soha vissza nem térülő összegekkel.
A mesterségesen szított okok következtében felütötte fejét a fajgyűlölet, hitleri sugallatra dolgozó államgépezet tervbe vette a zsidó lakosság kiirtását. Előbb, mint munkaszolgálatosokat alkalmazták, akiket lehetett, majd a községben, mint járási székhelyen gettót" létesítettek. Ide gyűjtötték össze a község és a járás zsidó lakosságát, ahonnan megkezdték járni azt az embertelen kálváriát, amely a koncentrációs táborok millióinak kegyetlen halálához vezetett.
Ennek a tébolynak az volt következménye, hogy községünkből is 209 zsidószármazású egyén került elhurcolásra, akik közül csak 25-en tértek vissza.
Az uralomra jutott nyilaskeresztes párt hatalmi tébolya azonban még ezzel sem elégedett meg. Összefogdostatták és internálták a ,gyanús" elemeket, kik közül sokan évekig sínylődtek az internáló táborokban.
De ugyanez a sorsa volt már előzőleg, a Tanácsköztársaság bukását követően annak a 80 vörös katonának is, akik annak idején Velemi Endre buzdító szavaira önként beálltak a Vörös Hadseregbe. A Tanácsköztársaság idején 1919. május 17-én „ Joó Andor királyi járásbírót a börtön falai között lőtték agyon ítélet nélkül. " [26, 302.] Velemi Endre is hasonló sorsra jutott, „1919. augusztus 1-én a román csapatok megszállták Jászapátit, és még aznap kivégezték." [3,1.]
Sajnos, minden rendszerváltozás, szinte törvényszerűen megköveteli a maga halál áldozatát; mert az embernek az ember a legnagyobb ellensége.
A község első telepesi között társadalmi válaszfalak még nem voltak. Az a 7 család, amely a község területén első ízben osztozott, illetve annak tagjai egyforma jogokat élveztek. Legfeljebb rangbéli különbség volt közöttük, aki törzsfőnöki, vagy kapitányi tisztséget viselt, az egyben mintegy feje volt a többi családtagnak.
Ha voltak is szolgáik, mint minden katonáskodó népnek, azok hamar asszimilálódtak, beolvadtak. Ha jöttek is nemesek közéjük, jogaikat levetkőzték, nem gyakorolhatták, hasonulniuk kellett. Már letelepedésük alkalmával úgy intézkedik IV. László király, hogy: ,fla pedig a kunok /jászok/ között ezeken az üres birtokokon magyarok is laknak, azokra is kiterjesztem a kiváltságokat, hogy különös komaság és rokoni sógorság keletkezzék, s közöttük nagyobb szeretet és barátság terjedjen el." [24, 23.]
Apáti társadalma is tagolatlan volt a kezdeti időkben - a jászok megtelepedése után - amely nem ismert különbséget jász és jász között. Az állattenyésztésben mindenki részt vehetett a közös legelőkön, a vagyoni állapotot az állatlétszám határozta meg. Az sem okozott lényeges különbséget, hogy egyesek kapitányi rangra emelkedtek, sőt némely családok egyénileg is szereztek nemességet. Ez legfeljebb annyit jelentett, hogy nagyobb tekintélynek örvendhettek az egyszerűbb nemesek között, de nagyobb felelősséget is viseltek a közösség irányában. Apáti lakosságáról, mint társadalomról tulajdonképpen csak a török hódoltsági időktől kezdve beszélhetünk. Mint láttuk ebben az időben, 1699-ben a lakosság így alakult: Gazda család volt 62, nemes birtokos 16, összesen tehát 78 birtokos család. A nemesek közül helybeli származású volt 1, jövevény 15, zsellér, vagyis földnélküli család ekkor még egy sem volt a községben.
Hat év alatt, tehát 1705-ben a rohamos bevándorlás következtében a családok száma csaknem kétszeresére, 153-ra emelkedett. Ezek azonban még mind, ha nem is birtokos, de vagyonos családok voltak. Vajon a beköltöző jövevények mi módon jutottak be a már meglevő község társadalmába, kellett-e valamit fizetni a letelepedésért? Erre nézve adatot nem találtam, csak következtetni tudunk az adott körülményekből.
Az eladás következtében a Német Lovagrend nagy összegekkel terhelte az egyes községek lakosságát. Nem ellenezték tehát a törzslakók, ha olyan idegenek jöttek a községbe, akik vagyoni
helyzetüknél fogva részt tudtak vállalni a közös teherből. Mert viszont azt is láttuk, arra is volt példa, hogy sok család éppen a nagy terhek miatt hagyta itt a községet.
További kérdés, hogy mi lehetett az oka, annak a nagyszámú beköltözésnek, ami ebben az időben történt? Erre a kérdésre is az akkori viszonyokból következtethetünk. A Rákóczy-korszak üldözöttéi örültek, ha valahol menedéket találtak. A jászok, amint láttuk, hamarosan szereztek maguknak „mentességi levelet" az osztrák hatóságoktól, tehát szinte háborítatlanul élhettek, és menedéket tudtak adni az üldözötteknek. Az ilyen kiváltság számba menő helyzetnek hamar híre ment, azért jött ide be annyi nemes és birtokos család. Egyébként nem volna érthető, hogy birtokos nemesi családok és vagyonos egyéb családok csak úgy felkerekedjenek és otthagyva földjeiket, házaikat ide költözzenek a Jászságba, ahol abban az időben még elmaradottabb volt a gazdasági élet, mint bárhol az ország más vidékén. Itt azonban mégis meg volt más valami, amit ezek a családok elvesztettek, a viszonylagos személyi és vagyoni biztonság, amire a jászok már pecsétes levelet is szereztek.
Hogy ezek a beköltöző családok szinte egytől egyik vagyonosak voltak az onnan bizonyítható, hogy ebben az időben nemcsak a lakosság száma emelkedett meg rendkívül módon, hanem mint látni fogjuk az állatlétszám is olyan mértékben emelkedett, hogy az csak behozatal által történhetett meg. A vagyon pedig abban az időben a jószágból és készpénzből állott, aminek igen nagy becse volt. Miután pedig legeltetésre alkalmas terület szinte korlátlan mértékben volt, szántó pedig még nem foglalt el nagy területet; nem zárkóztak el a jövevények elől, akik közül egyesek talán rokonaik, vagy a nagy vándorlások alatt szerzett ismerőseik is lehettek. Valószínű voltak olyanok is, akik minden vagyon nélkül jöttek a községbe. Ezeket is szívesen befogadták, hiszen szükség volt juhászra, gulyásra, csikósra egyéb alkalmazottakra. Az alkalmazás pedig biztosította a megélhetést, sőt az akkor divatozó haszonrészesedés /:feles, harmados juhász:/ egy kis vagyongyűjtést is lehetővé tett.
Ily módon magyarázható az a helyzet, hogy Apátin még 1766-ban is, tehát jóval a redemptió után, csak 1,1 % szám szerint 5 zsellér család volt. A község társadalma valójában csak az 1745-i földváltással tagozódott osztályokra, de ez a tagozódás is csak a későbbiek folyamán éreztetheti hatását.
Ez a tagozódás pedig a következő volt: redemptusnak számítottak mindazok, akiknek ősei részt vettek a földváltásban és a katonaállításban. 2. irredemptusok voltak azok, akik nem váltottak földet, de a katonaállításban részt vettek. 3. Zsellérek, vagy inquilinusok, vágy miserabiles, akik sem földet nem váltottak, sem a katonaállításban nem vettek részt. Ezek között is azonban voltak olyanok, akik földbirtokkal ugyan nem, de házzal, vagy házhellyel bírtak.
Miután pedig, mint láttuk, földet váltani mindenkinek joga volt, nemesnek, zsellérnek egyaránt, így a későbbi hova tartozást ki-ki szinte szabadon választotta meg, anyagi tehetsége és megítélése szerint. Ezzel az osztálytagozódással azonban már az eddigi összetartó legnagyobb erő a földközösség is megszűnt; kialakult a magántulajdon.
A redemptusokból egy vagyonos, zárt társadalmi osztály alakult ki a városban, amelybe már
később nem volt könnyű bejutni. De mert a későbbiek folyamán is még sokan jöttek be idegenek
a városba és a természetes szaporodás is nagymértékű volt, a XIX. század folyamán ez a
kiváltságos osztály is mindinkább kezdi veszíteni számbeli fölényét a zsellérekkel szemben.
1825-ben 769 birtokos redemptus és 559 zsellér,
1846-ban 677 " " " 488
család volt a városban. Időközben nagy kolerajárványok voltak.
1910-ben 1027 birtokos redemptus és 1422 zsellér család lakta a várost és a zsellérek fele már teljesen nincstelen, saját háza is 476-nak volt.
Mi okozhatta a zsellér családok ilyen nagymértékű emelkedését? A zsellér családok szaporodása két oldalról történt. Egyik részről ide jutottak a természetes elaprózódás folytán a hajdani apró redemptusok utódai, másik részen pedig a bevándorolt zsellér családok természetes szaporodása duzzasztotta.
A redemptió után ugyanis egy ideig még szívesen fogadták a jobb módú gazdacsaládok a bevándorló nincsteleneket, mint munkaerőt. Jó ideig házhelyet is mértek számukra és megélhetést is tudtak nekik biztosítani. A kor felfogásának megfelelően ezek a családok ugyanolyan szívesen fogadták a gyermekáldást, mint a vagyonos osztály, mert az volt a jelszó, hogy „ahol az Isten báránykát ad, legelőt is ad hozzá." Csakhogy bizony a báránykák nagyobb ütemben szaporodtak, mint a legelő, így mind nehezebbé vált a megélhetés is.
A kor előrehaladásával mindinkább szaporodott a városban a különböző iparosok, kereskedők, tisztviselők, tanítók, tanárok, vasutasok és egyéb foglalkozásból élő családok száma is. Végeredményben tehát a két évszázaddal előbb még osztatlan jász társadalom ma a következő tagozódást mutatja: Földműves-birtokos, földműves-napszámos, cseléd, iparos, kereskedő és értelmiségi osztály. Ez utóbbiak között természetesen már nagyon sok a nem jász, hanem idegenből jött elem.
Származási eredetét leginkább a földműves réteg tartotta meg, hiszen a legtöbbnek őse részt vett a földváltásban. A földműves réteg maga is több osztályra tagolódik. A nagygazda fogalma 50 holdnál kezdődik és úgy 200 holdig tart. A jó gazda birtoka 30-50 hold között változik, míg a kisgazda 5-30 holdas birtokot bír, a föld minőségétől függően. Az 5 holdon aluliak képezik a törpebirtokos, arató és egyéb alkalmi munkás elemet. A földnélküliek között vannak a béres, dohányos, részes arató, cséplőmunkás, napszámos stb. családok.
Az osztályra való tagozódás ma már nem olyan zárt és nem olyan éles, hogy valaki egyikből a másikba ne juthatna. A legszegényebb napszámosok, cselédek is igyekeznek 1-2 kat. hold földet szerezni. De ugyanúgy az iparosoknak és kereskedőknek is biztosabb a megélhetés, ha pár hold földbirtokkal is rendelkeznek. Ritkán benősüléssel is jutnak egyesek magasabb osztályba. Arra azonban még több példa van, hogy a birtok szétaprózódik és a tekintélyes család örökösei már „lejjebb csúznak" a ranglétrán.
A nagygazda megélhetése biztosítva van a saját birtok jövedelméből. Ő maga rendszerint fizikai munkát nem végez, csak irányítja a gazdaságot, idegen munkaerőt, tanyás bérest alkalmaz. Van eset, hogy bérbe adja a birtokát, teljesen csak a kapott haszonbérből él. Családjával együtt a városban lakik, onnan látogatja időnként az egy, vagy több tagban fekvő tanyás birtokát.
A jó gazdák egy része már künn a birtokon levő tanyán lakik családjával együtt. Időnként látogat csak be a városba, ahol soknak szintén van még háza. A munkában rendszerint tevőlegesen is részt vesz, de idegen munkaerőt, bennkosztos bérest, kisbérest is alkalmaz. A családtagok is részt vesznek a munkában, főképp a jószággondozás és növényápolás körül. Az aratást részes munkásokkal végezteti.
A kisgazdák is lehetőleg a tanyán laknak. A gazdaság minden munkáját maguk végzik családtagjaikkal. Idegen munkaerőt csak kivételesen a nagy munkákra, aratás és cséplésre alkalmaznak.
Az apróbb törpebirtokosok már nemcsak maguknak, hanem idegeneknek is dolgoznak, bérletet, fuvart, részes munkát, dohányosságot is vállalnak. Ha nagy a család, részes munkásnak, cselédnek is kerül belőlük.
A földnélküli nincstelenek osztályából kerülnek ki az arató- és cséplőmunkások, a részesmunkások, béresek, szolgálók, napszámosok és alkalmi munkások legnagyobb része. Megélhetésük, keresetük és boldogulásuk összefügg a birtokos réteg életkörülményeivel, sorsuk egybekapcsolódik azoknak boldogulásával.
A későbbiek folyamán a gazdacsaládok helyzetét még részletesen fogom ismertetni. Ha a nincstelenek szociális helyzetét vizsgáljuk, azt látjuk, hogy az szinte évről-évre rosszabbodott. Ez viszont érthető is, mert a nincstelenek lélekszáma sokkal nagyobb mértékben szaporodott, mint a megélhetést nyújtó munkaalkalmak. Amíg a gazdaságok egész éven át tudtak munkát adni - éves cselédnekjuhásznak stb - addig nem volt nagyobb baj. Amint azonban a birtok-aprózódással a gazdacsaládok fiai is munkába, illetve idegen munkavállalásra kényszerültek, a nincstelenek alkalmazása mind szűkebb körre szorult. A XIX. század elején még a zsellérek legnagyobb részének meg volt a maga házacskája is, de később már mindjobban szaporodott a teljesen nincstelen családok száma.
Az éves cselédnek még általában volt annyi keresete, amely szűkösen elegendő volt a nagyobb létszámú család eltartására. Amint azonban a kereset a részes munkára és a még bizonytalanabb napszámos munkára szorult, a család szociális helyzete mind nyomasztóbbá vált.
Bármennyire patriarchális volt is a gazdatársadalom és a nincstelen családok közötti viszony, ilyen adottságok mellett mihamar bekövetkezett az egészségtelen állapot, a nélkülözés és a nyomor. A nincstelen családok elöregedett tagjai sok esetben koldusbotra jutottak. A koldusok hamarosan annyian lettek, hogy külön ,Jcoldus bíró " alkalmazása vált szükségessé, aki igazságot tett közöttük.
1766. aug.3-án kelt tanácsi határozat szerint:
„ J-o. Zubralóvszky Györgypartikusbeli szegények Bírájának választatott,,"[38]
A partikus annyit jelentett, hogy a községben csak azok koldulhattak, akik a „partikus"-ba, vagyis a templom szegényei közé fel voltak véve.
Még a XX. század elején is a „partikus"-be\i koldusok számtáblát viseltek a ruhájukon és meg volt határozva, hogy a község mely részén és melyik napokon kik koldulhatnak.
Nem mondható az megoldásnak, de mégis a korbeli emberek lelkiismeretére vall, hogy szinte minden háznak meg volt a maga bejáró koldusa, akiknek bőséges alamizsnát adott. Általános szokás volt a ,^zentantalcipó", vagyis, hogy minden sütéskor egy cipót elvittek a templomba a szegényeknek. A másik bevett szokás volt, hogy halottak napján /november 2/ szekérszámra vitték a búzát, kukoricát, lisztet, szalonnát, zsírt és egyéb élelmiszert a templom elé, ahol az összegyűlt adományokat a templom-bíró és koldusbíró a szegények között szétosztotta. Lakodalom, keresztelő, búcsú alkalmával mindig megkapták a bőséges maradékot, de olyan esetről is tudunk, ahol a gazda neve napján ugyanúgy terített asztal volt a koldusok számára, mint a többi vendégeknek.
A koldusok száma pedig nem fogyott, hanem szaporodott. E század elején is még 25-30 volt a rendszeresen koldulok száma, sokan közöttük az elöregedett munkaképtelenek, de sokan a testi hibában szenvedő szerencsétlenek.
Volt egy öreg koldus, bizonyos „Csesznok" nevezetű, aki amikor megtelt a tarisznyája leült egy fa árnyékába és válogatta a kenyeret. Közbe mindig mondogatta: „ki fekete, be fehér. " A fekete kenyeret eladta, étkezésre csak a fehéret hagyta meg. Azóta is él még a közmondás, „válogat, mint Csesznok."
Bár Apáti tanácsa igyekezett a szegények helyzetén javítani - rég idő óta már szegényház is volt a városban - ez a törekvés azonban nem sok eredménnyel járt. A szegényház „invalidus" befogadóképessége és az ottani ellátás lehetősége sokkal kisebb volt, mint az arra ráutaltak száma.
A lakosság rétegződésénél meg kell még emlékeznünk két olyan népelemről, amely a későbbi idők folyamán szivárgott be, de számuk mindinkább emelkedőben van. Az egyik népelem a cigány, akik közül a feljegyzések szerint 12J_8_-ban telepedett be az első 9 család. Számuk csakhamar szaporodhatott, mert 1774-ben Dósa Pál kerületi kapitány már úgy rendelkezik, hogy a cigány gyermeket a községek között ki kell cserélni. Valami beolvasztás félét és munkára való nevelést akartak ezzel az intézkedéssel elérni, mert ezeket a gyermekeket gazda családokhoz adták ki nevelőbe.
Apáti tanácsát is sokszor és behatóan foglalkoztatta a cigánykérdés. így már 1760. máj. 20-án kimondja a tanács;
„3-o. A Czigányoknak is Nemzetes Bíró Uram által megparancsoltatik, úgy iparkoggyanak, hogy ennek utána az eö Házaik is conscribáltatni fognak, és attul esztendőnként bizonyos Quantumotfizetnek, különben lakások meg nem engedtetik Városunkban." [38]
Nem is voltak a cigányok valami kívánatos elemek a község társadalmában, hiszen voltak közöttük egyesek, akikkel a hatóságnak állandóan baja volt.
Ilyen notórius bűnözőről intézkedik az 1761. ápr. 11-én hozott tanácsi határozat:
„4-o. Jóllehet Farkas Péter Városunkból való számkivetését sok rendbéli aprólékos tolvajságáért megérdemlette volna, a Nemes Tanácstól még egyszer Reversales megengedtetik, hanemhogy érdemlett Büntetését fiával együtt elvegye, a Templom előtt az egész Nép láttára Öttven 50. pálczákkal megverettetik, ha pedig magát ennek utána meg nem javittya, csak legkissebb gyanússága vagy tolvajsága kivilágosoggyék, minden irgalom nélkül cseléggyével együtt a Városbul escribáltatik."— [38]
Hogy mennyiben lett foganatja a kemény büntetésnek nem tudjuk, hogy az a bizonyos, hogy hasonló esetek elég nagy számban fordultak elő.
Erre vall az a tény is, hogy 1761. jún. 13-án már valóságos szabályrendeletet alkottak a cigányok megfékezésére és rendhez való szoktatására. A rendszabály pontjai a következők:
„ 1-o. Minden Czigány maga Házátul Esztendőnként 1 frt 30 kr. fizetni tartozik ennek utána.
2-o. Pesti Madárdus Vásáraiul fogva egész Szt. Gál napjáig kötelességek lészen a Leveleket kivált dolgozó napokon hordani.
3-o. Valaki közülök marhát tartaná, Tituló Földbér minden marhátul fizessen 15 kr.
4-o. A házonként való kérengélés avagy is koldulás egy átallyán fogva nem szabad, kivetettéinek az öregek és elnyomorodottak.
5-o. Valamint eddig, úgy ennek utána is Vajdájok lészen, kinek is Szavát fogadni minden illendőségekben tartoznak, tudván azt, hogy eö is Váérosunk Feő Bírájátul függeni tartozik, aki pedig nyakaskodna és vakmerőképpen ellent állana a Vajda Parancsolattyának, tartozik Városunk Feő Bírójának bejelenteni, hogy ott érdemes büntetését elvehesse.
6-o. Vásári alkalmatosságával kötelessége lészen mindenféle Kóborló czigányokra vigyázni és a kit tapasztal, azonnal Vásári Commissarius Uraiméknak bé jelenteni tartozik, ezen szorgalmas fáradságáért és vigyázásáért a Vajdának is a Büntetésből része legyen.
7-o. E mellett az alatta valóira is szorgalmatosán vigyázni köteleztetik, akiket káromkodásban, avagy Ünnep Törésben tapasztal, bejelentse, hogy ki ki érdemlett Büntetését el vehesse és arra is szorgalmatossan vigyázzon, ha Ünnep és Vasárnapokon Sz. Misét szoktak-e hallgatni? akit tapasztal, hogy el mulatta volna, hogy érdemes büntetését el vegye, tartozik bejelenteni a Varas Feő Bírájának.
8-o. Aki egyszer házát eladja, vagy pedig lakását meg változtattya más helységben, annak többé Ház hely nem adattatik és vissza nem fogattatik.
9-o. Valaki más vidéki helyre musikálni menni szándékozik, Bíró Uramnak hírül adni tartozik és ha szabadságot nem nyerend el menni ne bátorkoggyon, különben lakása meg nem engettik.
10-o. Mivel 3 rendbeli musikusok vannak, szükségképpen a musikáláshoz egygyet kell nékik érteni úgy hogy ha valamemellyik rendbéli, Bíró Uram hírével más vidék helyre szabadságot nyerend az elmenetelre, a két rendbéli a két Kortsmákban musikálni tartozik, hogy a Nemes Város részére fogyatkozás ne légyen a Kortsmákban, hogyha pedig a Kortsma musikosuk nélkül maradna, akkor mindnyájan fogják a büntetést szenvedni; különben fáradságokért Esztendőnként a Nemes Várastul Tituló Conventionis lészen 8 forintyok melly Summát egyenlőképpen tartoznak magok között felosztani.
11-o. Ennek utána Czigányul beszélleni büntetés alatt meg nem engedtetik, magok pedig ennek utána nem Czigányok, hanem Új Magyaroknak, a vajdájok is Új Magyarok Vajdájának fognak neveztetni.
12.-0. Minden fogyatkozásokrul a Vajda relatiot tenni tartozik." [38]
Ezeknek az intézkedéseknek bizonyára meg volt a kellő eredménye, ennek dacára a későbbiek folyamán is elég nagy számban találunk még adatot a jobb belátásra való térítésre.
1776-ban fel van jegyezve, hogy „Rácz Gáspár Nyőtelen fiai, eö Felségének Kegyelmes parancsolattyábul hogy a henyéléstől elvonassanak, szolgálatra applicáltatni fognak. " [38]
Arra is példa van, hogy aki végkép javíthatatlannak bizonyult és botrányos életet élt, kitoloncolták a városból.
Ilyen intézkedést tartalmaz az 1778. jún. 20-i tanácsi határozat:
„Barna Erzsébet több ízben is élete javítására intetvén újra múlt Karácsony éccakáján, midőn a Tökéletes lelkek Isteneket azAna Sz. Egyházban dicsőítették Barna György gyanús és más házátul is eltiltott Személlyel együtt kapattatván, mind azért tehát, hogy az elkövetettekrül tegyen eleget, de főképen jövendőben magát az illyenektül óvja 15 korbács ütések alá itiltetik. Ennek Complexe 29 X-bris 778.tartott Tanács Gyűlése alkalmatosságával 30 korbácsokkal megcsapattatván a Városbul kiküldtetett." [38]
Bele avatkozott a tanács a cigányok családi ügyeibe is. 1192-ben találtam tanácsi bejegyzést, amely szerint: „ Rácz István új paraszt nyomorultnak találtatván nékie azon okbul a házasság meg nem engedtetik. " [38]
Ennél még bonyolultabb a következő eset, amelyről egy 1791. évi bejegyzés tanúskodik:
„ifi. Rácz János új magyar instál, hogy mivel Oláh Miklósnak Leánya tőlle teherben esett, annak leendő eljegyzése Nekie megengedtetnék. Azon Leánynak eljegyzése megengedtetik legfőképpen a botránkoztatásnak eltávoztatására az büntetésiül mind az által menté nem fog tétetni.-" [38]
Rá kell itt még mutatnom arra a tényre, hogy a lakosság egyetlen rétegének sem volt annyira egészségtelen és embertelen a szociális helyzete, mint a cigányoké.. Ennek nagy részben ők maguk, de részben a társadalom is oka, s a jövőben ez a kérdés is egy megoldandó feladatot képez. Ki kell még térnem arra a jelenségre is, hogy az idők folyamán még a cigányok között is alakultak ki osztályok. Kiemelkedtek közülük a jobb zenészek, kereskedők és iparosok, akiknek a családja már nem szívesen barátkozott, sőt lenézte azokat a „gyepi" cigányokat kik kéregetve és éhezve rongyosán tengették sivár életüket. Megjegyzem még, hogy az 1940-es években már több mint ötven cigány család lakott a községben, akiknek száma tekintve a rendkívül nagy szaporaságukat mindinkább emelkedik.
Az idők folyamán Apáti cigányai sokban hasonultak a község társadalmához. Az apáti cigányok szinte külön típust képeznek, akiktől a szomszédos községek cigányai mind elütök, viselkedésükben, beszédmodorukban és szokásaikban, de még ruházkodásukban is. Az apáti cigányok között nagyon sokan jó zenészek voltak. De nemcsak a jó zene, hanem becsületes megbízhatóságuk miatt is messze vidékre elvitték őket munkára. Mint vályogvető, saraló és tapasztó munkások rengeteg nehéz munkát végeztek a város építésében és a környező tanyákon és községekben. Lassanként kezdenek bizonyos kultúrfokra vergődni, egyesek már benősültek magyar családokhoz, mások mesterséget tanultak, iparosok, kereskedők lettek; házat vettek vagy építettek a belsőségen. Apáti társadalma mindig becsülte a jó zenészeket, amilyenek voltak még a múlt század végén Bődör Kálmán, a Suha testvérek. Kell-e ékesebb bizonyíték, mint amit az akkori ifjúság állított kedvelt muzsikusának a temetőben: „Itt nyugszik a mi jó zenészünk Fercsó Bácsi." Ez a sírfelirat mindennél kifejezőbb.
Itteni lakos a híres muzsikus Rácz család is. Itt született a világhírre szert tett cimbalmos Rácz Aladár is, akinek ma is itt lakik a rokonsága. A XX. század híres muzsikusa volt Rácz Norbert, aki megérte még, hogy a rádióban is elmuzsikálta kedvenc nótáját a ,Jlepülj fecském"-ti. Az ő bandájában muzsikált, mint másodprímás a hajdan szintén híres zenész idős Rácz Norbert /az előbbinek apja / Az 1920-as években a gazdatársadalom évenkénti búza adományt ajánlott fel Norbertnak, csakhogy itt ne hagyja a községet.
Ki ne emlékezne még Rácz Dani bácsira. Neki állandóan 15-20 tanítványa volt, akiket hegedülni tanított, s akiket minden nap feketébe, pincsbe, elegánsan kiöltözve látogatott végig. Ugyancsak az 1920-as években a fiatalabb nemzedék kedvenc cigánya volt Balog Sándor, aki nemcsak zenész, hanem egyben énekes is volt. De nem feledkezhetünk meg a nagyközönség zenészeiről sem, mint Rácz Gerzson és Kállai Sándor, akik úgynevezett strapa" cigányok voltak, mert estétől reggelig szinte megállás nélkül húzták a nótát, vagy a talp alá valót; rengeteg bált és lakodalmat „kimuzsikáltak. " Ugyancsak híres zenésze volt még az elmúlt évtizedek ifjúságának Rácz Barna, akinek temetésén annak idején id. Magyari Imre is megjelent - mint közel rokon - és ő húzta a szívhez szóló búcsúztatót:
„Lehullott a rezgő nyárfa ezüstszínű levele. " Meghatóbbat és kifejezőbbet a cigány temetésnél elképzelni nem lehet.
A zsidóság a másik idegen népelem, amely csak a múlt század második felében jött be a városba.
Apáti tanácsa sokáig tartózkodott a zsidók befogadásától. 1784-ben kértek először letelepedési engedélyt, de a város elutasította a következő indoklással:
„1. A népesség állandóan szaporodik, úgy hogy azt sem tudja kívánalmaiknak megfelelően ház és kerthelyekhez juttatni.
kevés, nemhogy elvenni lehetne belőlük a zsidók számára.
Félő az, ha a zsidóság belépne is, „kevés lenne a securitás ";
Portékáját mindenkor szabadon árulhassák, ok fel nem találtatik. " [38]
Úgy látszik azonban, hogy mindez a kifogás nem bizonyult eléggé eredményesnek. 1828-ban már megengedi a zsidóknak a tanács, hogy minden negyedévben 3 napig házalhatnak, de éjjelre nem maradhatnak bent a városban, sem pedig áruraktárt nem állíthattak. Még 1852-ben is visszautasította a tanács a zsidók letelepedési kérelmét, pedig az 1849. július 28-án, az utolsó szegedi országgyűlés már a zsidók számára is szabaddá tette a letelepedést. Eddig ugyanis a városban a kereskedést a görög kereskedők látták el, akikkel úgy látszik meg voltak elégedve, míg a szidókkal szemben bizalmatlanok voltak, azért volt ilyen kitartó az ellenállás.
1848 után mégis lassan kezdenek beszivárogni a városba, mert 1853-ban már 100 négyszögöl területen temetőt is nyitottak a zsidó halottak számára. Számuk 1890-ben már 162 volt. Főképp a gabona, az építőanyag, a rőfös, a divatáru kereskedelem került a kezükbe. De volt közöttük orvos, ügyvéd, gyógyszerész, állatorvos, bankár, kocsmáros, lókupec, ékszer és látszerész stb. is. Szorgalmukkal, összetartásukkal és kitartó munkájukkal sok mindenben példát mutattak a város lakosságának. Lélekszámuk 1940-ben már 210 volt, akiknek nagy része a holocaust áldozata lett.
Már az eddigiekből is kitűnik, hogy a földtelen, vagyis nincstelen embernek nem valami rózsás volt a megélhetési lehetősége. Ne feledjük azonban, hogy a régi időben - gazda és cselédnek egyaránt - alig volt más igénye, mint a legszükségesebb ruházat és a mindennapi élelem megszerzése. Mai szemmel nézve bizony őseink nagy többsége hihetetlenül szerényen, szinte fukar módon élt. Állandóan a „mostani szűk termés ", a „mostoha időjárásra" panaszkodtak; nem is nagyon volt tehát miből bővelkedni.
Feltűnően kevésnek látni azt, ami a cselédek, alkalmazottak bére volt, mégis hogy tudtak ennyiből megélni? Pedig megéltek, mert a járandóság legnagyobb részét a természetbenik, a gabona, a „bennkoszt" tehát az élelem képezte. A hatóság általában igyekezett a bérek megállapításával a megélhetést biztosítani. Amint azonban a szegények száma a község társadalmában mind inkább szaporodott, ez a gondoskodás csak azoknak biztosított megélhetést, akik éves munkára még el tudtak helyezkedni, a városnál, vagy a birtokos lakosságnál. Az elhelyezkedési lehetőség azonban mind szűkebb körre szorult, mert a gazdacsaládok is rászorultak az idegen munka végzésére és a város gazdálkodása is mindjobban csökkenő irányt mutatott. Valamit enyhített a helyzeten, hogy a XIX. század második és XX. század első felében voltak a nagy folyószabályozások, út- és vasútépítések, ahol munkaalkalmat lehetett találni, sokan pedig a közel Sárgapuszta szőlőtelepítésnél dolgoztak.
A szegények társadalmában a legszomorúbb helyzete az elöregedett munkatehetetlen egyéneknek volt, akik koldus sorsba jutottak. A feljegyzések szerint rajtuk kívül a szegény emberek sorába tartozott még, a házas zsellér, a hazátlan zsellér, ezek közül kerültek ki a cselédek, szolgák, szolgálók, napszámosok, kocsisok, dohányosok, csikós, gulyás, juhász, kondás és ezeknek bojtárjai és általában a földmunkások. Volt még egy megkülönböztetett réteg, a „betyár", akik alatt a ház és földnélküli ,gyalogsoros lakos"-t értették, aki nem állott állandóan alkalmazásban, tehát olyan alkalmi munkás féle volt.
Hogy még tisztábban lássuk a szegény ember sorsát és életkörülményeit, nézzük meg az idevágó határozatokat:
1748. év, IX/19. ,A templom körül való munkára minden kenyeres megjelenni köteles."-
Tehát minden munkabíró ember.
1749. VI/14. „Munkások bére így restringaltatott. Kaszások bére aki jó annak poltura 9,
alábbvalónak 8, gyűjtőnek egy peták, szőlőkötőnek 4 poltura, maga kenyerén 3 gar. " [38]
Mint látni fogjuk, kötelesek voltak a zsellérek a közmunkákat ugyanúgy végezni, mint a birtokosok. A templomépítéshez rengeteg követ hordtak Deményből, rengeteg meszet Csővárról, a gyalog munkát ők végezték. A város „dógában" ők végezték a kaszálást, a betakarítást, ugyanígy a Conventionátusok földjén is, a maguk kenyerén. Legbiztosabb megélhetése annak volt, aki állandó éves alkalmazáshoz jutott, azonban nagy volt a felelőssége is.
1790. év, 52. sz. Sike Mihály csikós kezén 13 db ló tűnt el. A házát el licitálták és az összes bérét lefogták.
1791. év, 166. sz. juhász Mátyás, Csendes János és Krizsó Mátyás juhászok tolvajságok gyakorlásában és folytatásában vétkesnek találtattak, azért a pásztorságtul eltilalmaztatnak, hogy így annak utána ezen kártételben merült rossz Emberek Magok éteknek munkával leendő keresése által az károsításokra késztető hivalkodástul elvonassanak." [38]
Ebben az időben már külön engedéllyel lehetett csak a koldusok testületébe, a „partikus"-ba bejutni.
202. sz. „György Katalin Jípary Mátyás koldus Bíró özvegye a belső Szegények közé rendeltetni instál. Ezen Instansnak az belső Szegénybeli állapot resolvaltatik és az azt ábrázoló réz Tábla Nékie kiadattatik. "
204. „Szegények Bírájának Holló András resolváltatott, ki köteles lészen az Koldusok között lenni a szokott imádságokat elöttök mondani és ö reájokjó gondviseléssel, Isten félelemre való serkentésekkel lenni köteles lészen. " [38]
A következő rendelkezés arra mutat, hogy még mindig jöttek a városba idegenek, akik elől már elzárkóztak.
1800. év, 69. sz. Ezentúl semmiféle idegen, hacsak a Földes Uraság által kiadott levéllel magát nem legitimálja, lakosnak be ne fogadtasson, sőt szolgálatra se alkalmaztasson. " [38]
317. sz. Összeírják a városban szolgálaton kívül álló legényeket és lányokat.
1803. év, 461. sz. „ Rátz Istvány a Betyárok közé bé vétetni instál. Szükség lévén ezen Városban a Levél hordókra, azért őtett a Betyárok közé számítani nem lehet. " [38]
A következő évben: ,Jlátz György újra instállya magát a Levél hordástul dispensáltatni és a gyalog soros Lakosok közé vétettetni. " Meghallgatásra talált. -
A levélhordást ebben az időben a cigányok végezték.
1804. év, 192. sz. Varga András a házát egy betyár embernek akarja eladni. Nem engedélyezi a tanács.
416. sz. A koldusoknak megtiltják, hogy halottak napjától nagyböjt első napjáig nem koldulhatnak, mivel az összegyűlt alamizsnából addig megélhetnek.
1805. év, 28. sz. „Ezen Esztendőre a felső Szilaj méneshez Jász András, az Alsóhoz pedig
Gulyás Pál számadó Csikósnak, minden számos Lótól fizetendő 20 x. tavalitól adandó 10 x. és fél mázsa só Bér mellett megfogadtattak.-
514. sz. Ezen Esztendőre a Pásztoroknak Búza szedő mértéke ekképpen szabattatott meg, t.i. az Ökör és Tehén Csordásoknak, Borjú Pásztoroknak és kezes ménes Csikósnak minden darab Jószágtul fizessenek a Gazdák 1/5.rész véka Búzát. A kukoricza és Dinnye Csőszöknek pedig kenyéren kívül egy sessió földiül 3 véka Búza adattasson. Végre a Szőlő Csőszöknek minden darab szőllőtül 1/5. véka Búza mérettessen. Tapasztaltatván ezúttal, hogy Győri András borjú Pásztor és Miké Pál ökör Csordás ki adattatott mértékeiket belől megfaragván, egy meszellyel bővíteni és megnagyobbítani bátorkodtak, azért 12 és 12 pálcza ütéseknek elszenvedésére ítéltettek. " [38] Külön előnyt jelentett, ha valaki a város szolgái közé bejuthatott, bár itt sem valami nagy a fizetés, de számított a ruhajárandóság is.
1809. év, 613. sz. Elvégeztetett, hogy ennektul a Vachteroknak egy Dolmány, kis lajbli és egy kalap, minden Esztendőre pedig kinek kinek egy pár ujj és egy pár fejeilés maga szavára adattasson, egy nadrág egy esztendőre, a Szűr pedig 3 esztendeig tartson. " [38].
Szerény keresetet biztosított a sziksó gyűjtése és árusítása.
1810. év, 217. sz.„A sziksó seprése házi szükségletre megengedtetik, de kupeczkedésre nem. Sziksót ennek utánna senki se bátorkodgyon tulajdonházánál árulni, hanem állyon azzal apiarcz közepére ki, és adgya azt a Bíróság hírével és Limitatiojával, annak confiscatiója alatt. " [38]
Ha úgy kívánta a helyzet, a pásztorok munkahelyét a tanács időközben is megváltoztathatta.
1811. év, 285. sz. „Nem élhetvén ezen szárazságban idehaza a Fejős Tehenek, azért mind a három tsordátul egy egy Tsordás Kotsérra a Csordával lemenni, 3 ember pedig az ide haza lévő csordákat őrizni egyes akarattal köteleztetett. "
616. sz. Megállapítják a béres szolgák bérét. „Az ezen Limitatiót által hágó Gazdák 5.f. váltó czédulára, a Béresek pedig 25.pálczára fognak büntettetni. Meghagyattatván ezúttal a szolgálatra való Betyároknak és egyéb Személlyeknek, hogy együl egyig szolgálatra állyanak.különben az elállani nem akaró henye Személyek össze fognak irattatni és aristomra hányattatván, onnant osztan kifognak a Bérest kérő Gazdáknak osztogattatni.-
1812. év, 141. sz. Gulyás Andrásnak Csikós Bojtárságra lett felvételét ezen Bíróság nem ellenzi, annyival is inkább, hogy nálánál alkalmatosabbat fogadni nem lehet.
1813. év, 15. sz. "A Város Béresseinek Tajthy Gáspár, Sike Mihály, Kása Páll és Kovács József 30 kila Búza, 45.ft. és 25. font só Bér mellett együl egyig meg fogadtattak.-
1816. év, 137. sz. A Kondásoknak Bére lészen: Egy hétre Bojtárostul két kenyér, 20 forint, 20 véka Búza, egy pár fejeilés csizma, egypár botskor.
138. sz. Malacz Pásztorok bére lészen: két kenyér egy hétre, minden süldőiül és malacztul 2 x- ár és egy icze Buza.-
273.sz. A nyári munkásoknak bére a mostani üdőre nézve:
| Kaszásoknak Boglyázóknak Gazda kenyerén | 30.x |
| Férfi gyűjtőknek és petrencze hordóknak | 20.x |
| Asszony gyűjtők | 18.x |
| Férfi kapások | 24.x |
| Asszony kapások | 18.x |
| Szőllő kötözők | 12.x |
| Ostoros gyerekek | 7.x. |
1817. év, 290. sz. Hogy ezen Városban olyan henyélő emberek nem találtatnak, akik nyári munkával nem keresnék kenyereket, arrul Tized Bírák Uraknak itten tett szóbeli jelentésekhez képest tétessen relatió T.Dósa JóseffDlis Kapitány Úrhoz. —
315.sz. A Város Búzájából rész fejében adasson ki az Aratóknak a 16-ik, azárpábula 15-ik, a zabbul pedig 14-ik csomó.
316.sz. A nyomtatás a Búzánál 17-én, az árpa és zabnál 16-án történjen és minden száz vékától egy véka ráadás. " [38]
Ez tehát annyit jelentett, hogy külön részelt az arató az aratásból és külön a nyomtatásból.
407. sz. „ Város szolgálattyára 3 Polgárt, 3 Lovas Tizedest, 6 Gyalog Tizedest, 3 Vachtert,
1 Lovas gyalog kerülőt, 3 kocsist, 1 Gazdaasszonyt és egy férfi szolgát fogadnak fel. -
1818. év, 149.sz. Cseh Antal Betyár Bíró panaszollya. hogy a soros gyalog szolgálatosok a kitűzött munkára nem jelentek meg.-" [38] Ezek szerint a betyároknak külön bírójuk volt, aki számon tartotta őket és munkájukra felügyelt.
1819. év, 413. sz. „A KotsisoknakBére ezen Esztendőben lészen 30 kila Búza, 4O.frt,készpénz, egy pár ujj, egy pár fejeilés csizma fontos talpakra, egy borjas tehén teleltetés, egy malacz, kender és kukoricza föld, 3 esztendőre egy új Szűr. " [38]
1821. év, 119. sz. A földetlen irredemptusoknak, vagyis úgynevezett zselléreknek még ekkor sem engedik meg a földvásárlást. 1823. év, 3. sz. „ Conventiós pénzben a város Servitorainak aképen állapíttatott meg:
| A Chirurgusnak lészen Conventiója 20 kila Búza, 8 kila árpa, 20 öl fa, 50 forint. | ||
| Polgároknak | 15. forint. | |
| Vachternek | 15.kila Búza | 15. " " |
| Kocsisnak | 30. " " | 20. " " |
| Kerülőnek | 20. " " | 5. " |
| Makk föld csöz | 15. " " | 5. " |
| Fűz fák csősze | 15. " " | 5. " |
| Kertészeknek | 20. " " | 10. " |
| Puszta gazdának | 10. " " | 10. " |
| Kotséri erdő csőz | 5. " " | 5. " |
| Kémény seprő | 6. " " | 6. " |
| Óragondviselő | 12.1/2. " " | 12. " |
| Oskola fűtő | 3. " " | 3. " |
| Sírásónak | 1. " | |
A Kovátsnak és gazdaaszonynak conventiója alku szerint Beváltó czédulákban meg hagyattatván.-
408. sz. Ádám Istvány Policia Inspectorra bízattatik, hogy a koldusokat a Szombati napon
kívül való koldulástól tiltsa el, különben őket az Aristomra hozassa.-
1824. év, 158. sz. Megengedik az Egri Francziskanusoknak, hogy a Városban 50 bárányt és 100 kila Búzát questálhatnak.-
1827. év, 49. sz. A Szolgállók bére a mostani szűk pénz idejéhez képest eképpen határoztatott meg: 1-ső Szolgállónak készpénz Beváltóban 16for. egy ködmön, egy pár fejeilés Csizma és egy pár fejér ruha.
2-ik Szolgállónak 12.for. egy ködmön, egypár ujj, egy pár fej elles csizma és egy pár fehér ruha. Dajkának vagy 3-ik Szolgállónak 6fr. készpénz, egy Ködmön, egy pár Csizma és egy pár fehér ruha, melly Limitatiót által hágók, jelessen a Gazda 12.frtokra, a Szolgálló pedig 20 korbáts ütésekre fognak büntetni.
1827. év, 311. sz. Sóti János felső Gulyás kezén 20. drb. marha elveszett, azért mind Marhái,mid pedig egyéb jószágai pénzbeli bérével egyetemben Sequestrumba tétettek.-
184. sz. Ezen Város részérül Istennek légyen hála jó terméshez képest az Aratórész ekképpen állapíttatott meg:
| Tiszta Búza | 15.-én, |
| Kétszer " | 14. |
| Árpa | 13. |
| Zab | 12. " |
de a reá adás és a rész vitel 12 fr. Büntetés alatt tilalmaztatik. " [38]
1838. év, 387. sz. A béresek bérét a következőkben állapították meg:
Azt hiszem a kijegyzett és felsorolt adatokkal kellőleg megítélhető a szegény sorsú családok szociális helyzete, de az is nyilvánvaló, hogy azon helyileg változtatni nem volt lehetőség. Ezt mutatja az a tény is, hogy az 1920-as években még a minimális földterületet sem tudták az igénylőknek biztosítani. Próbáltak ezen segíteni, de sikertelenül.
1922. év, 28. sz. Összeírják a földigénylőket és kérik, „hogy Butelek pusztát és Cóburg Fülöp szász góthati herceg hitbizományi birtokát - Pusztacsászt" engedjék át erre a célra.
41. sz. Összeírják a házhelyigénylőket és a 72 igénylőnek, kijelölik a házhelyeket.
1922. év, 79. sz. Megállapítják, hogy 942 személyen kívül még 878 olyan személy van, akiknél a családfő újból aratás nélkül maradt. Ellátásukra a vagyonos lakosságot búza beszolgáltatásra kötelezik.
Mindezek az intézkedések már a nagyfokú túlzsúfoltságot mutatják, amelyen próbáltak valamiképpen segíteni, de csaknem tehetetlenül.
Nézzük meg végül, mi volt a járandósága egy olyan családnak, aki tanács béresnek szegődött el, 1944-ik évben:
Ilyen és ehhez hasonló bérek voltak az utóbbi időben - esetleg még aratással kombinálva -de ilyen munkaalkalom már ritkaságszámba ment. Az utóbbi évtizedekben az aratórész általában minden 10. kereszt /csomó/, míg a géprész 10-12. mázsa volt, melyből a munkások /a banda/ része 6/10-ed, míg a gép keresete 4/10-ed. Az 1930-as évektől kezdve a napszámkereset átlag 1 pengő, 1 mázsa búza ára 10 pengő körül van.
Mint az általános bevezetőben láttuk, a legrégibb időben Apátinak is volt földes ura, akinek ideje alatt a községet is alapították. Amint pedig a községet a jászok megszállottak, az időtől kezdve egy, időnként több kapitánya is volt a községnek, aki a közösség ügyes-bajos dolgait intézte. O képviselte a községet idegenekkel és a hatósággal szemben, ő gyakorolta a bíráskodást a lakosság ügyeiben, de egyben ő volt a feje a polgári életben annak a katonai szervezetnek is, amelyet egy-egy törzs alkotott. A mellé választott esküdtekkel, tanácsosokkal, senatorokkal neki kellett a község ügyeit is intézni, szétosztani a községre kiszabott terheket, beszedni a szolgáltatásokat, hadba állítani az arra köteles személyeket.
Jászapáti, mint önálló közigazgatási egység az 1391 -évi oklevélben szerepel, amikor a község határát a Temesvary nevű filiszteus kapitány családja és még más hat család tagjai között felosztották. Ekkor tehát már külön kapitánya volt a községnek. A közigazgatás feje a szálláskapitány - később bíró - volt, aki a tanácsnak, a birtokossági és lakossági gyűlésnek határozatai alapján intézte a közösség ügyeit. Természetes, hogy ebben a szervezetben jegyzőnek is kellett lenni, aki az írásbeli teendőket végezte. A török hódoltság előtt az egész közigazgatást szinte csak katonai szervezetnek látjuk, amelynek legfőbb feladata a hadi szolgálatok ellátásának biztosítása volt. A török idők alatt viszont a közigazgatás alig működött, mindenki menekült a tisztség alól, mert a nagy terhek behajtása miatt sokszor az élete is veszélyben forgott. A közigazgatási szervezet amellett, hogy végrehajtotta és érvényt szerzett a felsőbb rendeletek betartásának, a közerkölcs és közbiztonság fölött való éber őrködésen kívül a legteljesebb gazdasági igazgatásból állott. A lakosság zömét mindenkor a birtokosság képezte, az életet, a megélhetést a föld adta, maga a község is birtokos volt, így érthető, hogy elsősorban a közös gazdálkodással járó feladatok intézése volt a közigazgatás legfőbb feladata.
A katonaállítás mellett később előtérbe lép a közjövedelmek felhasználása, a község vagyona, valamint határának csorbítatlansága és a község javainak megóvása fölötti éber őrködés. Mindinkább terhes feladatot képez a szaporodó közterhek viselése, megosztása és azoknak nyilvántartása, behajtása is. Hogy pedig mindez akadálytalanul és zökkenőmentesen történhessen, ahhoz megfelelő emberekre volt szükség, akik részrehajlás nélkül, csak az igazság szem előtt tartásával működtek közre a közjó érdekében. Ilyen emberek voltak a mindenkori kapitányok, akik a melléjük választott tanácsosokkal, hadnagyokkal és tizedesekkel, sokszor a saját életük veszélyeztetésével is, lelkiismeretesen szolgálták a közérdeket még akkor is amikor a fejükkel játszottak a közügyek intézésében. Hogy tisztán lássuk a közigazgatás szervezeti felépítését, nézzük meg részleteiben is.
A jászkunok akkor kapták meg az első közigazgatási szervezetet, amikor utolsó betelepedésükkor tömegesen a mai területeken megtelepedtek. A király után a legfőbb uruk a mindenkori nádor lett, aki egyben legfőbb bírájuk is volt, s valóban ezt a címet is viselte: „kunok-jászok-bírója, grófja". Ő volt tehát az összes jászkunoknak legfőbb jogügyi képviselője.
A második közigazgatási fokot az úgynevezett székek képezték, élükön a szék kapitánnyal. A szék szervezet a XV. században alakult ki, amikor is már kialakultak az egyes községek, és területi helyzetüknél fogva valamelyik székhez - mint központhoz - tartoztak, amely ügyeiket a mai értelemben vett másodfokon intézte. A XV. század első felében már két székről van említés, mégpedig ,Jiontos szék amely a dunántúli szállásokat és Zenteltszék, amely a Marostól délre eső szállásokat foglalta össze. A XV. század második felében már ismeretesek Halas, Kolbáz, Mizse, Kecskemét és Berényszékek is. A hét székhez tartozó szállások és puszták száma 130 körül volt. A székek élén a szék kapitány állott. Ezek a szék kapitányságok foglalták magukban a XV. század folyamán kiformálódó kun és jász autonóm területeket. " [41, 125.]
Berényszékhez tartoztak az összes jász szállások, bár egy ideig külön is próbáltak önállósodni, de a közös sors az idők folyamán annyira összekovácsolta őket, hogy Berény lett nemcsak az egész Jászság, hanem az egyesített Jászkun Kerületek székvárosa is.
A harmadik, egyben a legalsó közigazgatási egységet a szállások, későbbi községek, communitasok képezték, élükön a szálláskapitánnyal, majd később bíróval.
Az egész Kunság és Jászság területének lakói fölött a XV. századig a nemzetség főnökök bíráskodtak, ők töltötték be a honvédelmi és közigazgatási hatáskört is.
Szerepüket ezután a szálláskapitányok vették át és ezek, mint a szállásföldek urai a földbirtok alapján őket megillető bírói hatalommal gyakorolták az igazságszolgáltatási és közigazgatási funkciót a rurális /egyszerűbb, mezei / kunok jászok felett. Hatalmukat tehát az ősi nemzetségi fejektől, kapitányoktól örökölték és egyéb jogokkal együtt ezt is örökölhetővé tették családjukban. Mint a szállásföldek tulajdonosai a birtokaikon élő lakosok felett hatáskörüket érvényesíteni is tudták, de szerepük kizárólag csak szállásaik szűk területére korlátozódott, amelynek lakói a törzsbeli leszármazottak voltak.
Volt rá eset, hogy egy szállásnak egyszerre több kapitánya is volt. így Apátinak is 1466-ban. Ez a jelenség abban leli magyarázatát, hogy az első kapitányok az ősi nemzetségnek voltak a leszármazottai, akik az első megtelepedéskor szállásföldet kaptak. Ezeket a szállásföldeket később ugyan nemzetségi, ágazati, családi részre felosztották, de egy részt meghagytak a tisztségviselő kapitány családnak, s ez mintegy tiszti fizetésül szolgált, /jákóhalmi Kapitány-rét/
Kezdetben ezek a tisztségek öröklődők voltak és apáról-fiúra szállottak. így volt lehetséges, hogy egyszerre a család több tagja is viselte a kapitányi címet; de a hivatali teendőket csak egy intézhette. Ha a nemzetség kapitányi ága férfiágon kihalt, akkor a kapitányság a legközelebbi férfiágra szállott át. Viszont a török idők alatt arra találunk példát, hogy egy-egy területet, mint kapitányságot, egyes személyeknek adományozott a király.
Az igazságszolgáltatás terén a jászkunok sokat küzdöttek a saját bíráskodásuk fenntartása mellett. Érthető ez a törekvés, mert ha „idegenben " valami rendellenességen rajta kapták őket, nem nézték nemesi és kiváltságos mivoltukat, hanem az ítéletet azonnal végrehajtották, ha bármilyen igazságtalan volt is az.
Az 1323-ban nyert királyi diploma kifejezetten úgy intézkedik, hogy: „ Ugyancsak megengedjük nekik, hogy kapitányt és bírót szabadon választhassanak, akit akarni fognak, de mégis a királyi felséghez hívet. A kit aztán Magasságunkhoz bejelenteni fognak. " [?] Azt is kimondták, hogy fölöttük csak a saját kapitányaik, vagy biráik ítélkezhetnek. Ezeket a jogokat azonban a későbbi királyok által is igyekeztek megerősítetni és elismertetni /1407,1411,1423,
1445,1467,1536 években / nehogy elévüljenek, tehát igyekeztek maguknak biztosítani, hogy bármiféle ügyben csak a saját bíróságuk előtt lehessen ellenük pert indítani. [17, III-436.]
A szálláskapitányok voltak tehát a legalacsonyabb fokú bírói hatalom letéteményesei.
Apáti szálláskapitányai 1391-ben Temesvár/, 1466-ban Beké Péter, 1469-ben Horváth Lukács, 1488-ban Horváth János, 1493-ban Horváth Lukács, 1509-ben Horváth János voltak, akiket sikerült a múltból kinyomozni.
A községi bíráskodást tehát a szállás területén az illető szálláskapitány gyakorolta. A feleket maga elé idézte pecsétje nyomata egy példányának az illető félhez küldésével, s a felek előadásait meghallgatva mondott ítéletet. A pecséttel való idézés régi szokás volt. A pecsét meg nem becsülése, megvetése, vagyis a meg nem jelenés pénzbírsággal lett büntetve, ismétlés esetén az illetőt bekísérték és elzárták.
„A szálláskapitányok bíráskodása csak kisebb ügyekre terjedt ki. Fontosabb jogi eseteknél, mint osztály, örökfelvallás stb. az összehívott bíráskodás volt szokásban. " [17, III.-437.]
Ennek tagjai a szék kapitány, a szálláskapitányok és egy esküdt voltak.
A szálláskapitány ítélete ellen ugyancsak a törvényszékhez lehetett fellebbezni, amely a szék kapitány elnöklete alatt a szálláskapitányokból volt alakítva.
Szokásban volt - kivételes esetekben - amikor a király által, vagy a nádor, mint a jászkunok főbírája helyett ennek személyében kirendelt bírák tartottak törvénykezést. Ilyen eset volt 1501-ben a Palóczyak hevesiványi birtoka s az apáti és kiséri filiszteusok szállásai között felmerült határper.
A legrégibb időben a király által kinevezett, majd a későbbi időben a maguk által választott bírák katonai neve „kapitány"'' — capitaneus - igazolja, hogy az a bíró a jászok katonás szelleme és erkölcseinek csak akkor felelt meg, ha mindenben az ő gondolkodásukat követte. Valószínű, hogy ez a kapitány béke idején főparancsolójuk, főbírójuk volt, háború esetén pedig vezérük, aki velük együtt szállt hadba a király hívó szavára.
A szálláskapitány jogosítva volt a községi lakos kérelmét vagy panaszát elintézni. Ha a fél az ítélettel nem volt megelégedve, akkor a szálláskapitány köteles volt az ügyet a székkapitány elé terjeszteni. Elképzelhető, hogy ez az egyszerű közigazgatási szervezet zökkenésmentesen tudott működni és közmegelégedéssel intézte a békés polgári élet ügyes-bajos dolgait.
A török hódoltság alatt már sokkal zavartabb volt a helyzet. Az egyes községekben elöljárói tisztséget a már ismertetett okok miatt senki sem akart vállalni. A megmaradt népséget pedig két oldalról is zaklatták a szolgáltatások miatt.
Felsőbb hatóságaik nem voltak, illetve azok működése lehetetlenné vált. A szolgáltatások behajtásának biztosítására a várak várbeli tiszteket rendeltek ki a községekbe, akiknek tetemes szolgáltatásokat fizettek, s emellett még személyes zaklatásaiknak is ki voltak téve. Sok panasz volt emiatt a községek részéről, míg végre 1560-ban az egri várbeli bizottság a tisztek javadalmát a következőkben állapította meg: „ búza 125 véka - quartele - árpa szintén 125 véka, szalonna, tegzespénz 50forint; rét és széna illetmény helyett fizetnek 20frtot, hogy ezen tisztek magoknak rétet vehessenek; kaszásokat egy egész hétre tartoznak adni 20-at kik a héten levágott szénát összegyűjteni, s a tiszteknek behordani tartoznak; tartoznak kimérni 8 hordó bort, s minden hónapban a tiszteknek négy szekeret egy heti szolgálatra adni; ezenkívül 24 itcze vajat, 20 sajtot, s minden falu egy dézsa borza túrót, ajándékot pedig tetszés szerint adnak " [17, IV-83.] Mind ezen kívül részesedtek a tisztek a bírságpénzekből is, ami szintén tetemes összeget tett ki. 1560-ban adózásilag a gyulai várhoz lettek csatolva a jász községek. Ez a vár azonban hamarosan elesett Szigetvárral együtt.
1566-ban a tatárok féktelen serege lepte el az egész Alföldet, tehát a Jászságot is. Öltek, raboltak, pusztítottak, a városok és falvaknak mérföldekre látszó lángjai és füstje jelezték az iszonyú pusztulást. A nép menekült, ahová tudott, sok község soha többé fel nem épült, helyén csak a pusztaság maradt. Ez időben 1X5121 Apátin is már csak 35 egész telkes jobbágy lakott, ezek közül öltek meg 5 jobbágyot a tatárok.
Amikor a jászberényi palánk felépült, 1567-ben, az „odatartozó községek hűbérül lettek kiosztva a török tiszteknek, akik minden ötezer forint oszpora jövedelem után egy-egy lovast valónak kötelesek tartani. ...A hatvani szandzsák jászberényi nahijéban fekvő jászberényi palánkbeli tiszt bírta Jákóhalmát, Árokszállási, Jászberényt, Boldogházát, Apátit, Kisért, Telekszállást, Jászladány, Felső Szentgyörgyöt, Dósát és Mihály telkét." [17, IV.-127.]
1522-ben az egri vár is összeíratta az adózó polgárokat. A 14 jász községben összesen 1049 adózó családfőt találtak.
„Ezekfizetnek rendesen censust évenként 600 frtot, akónak nevezett tizedváltságot 1200 véka búzát, melynek értéke 50 drral 600 frt, 1200 véka árpát, 25 drral 300 frt. ezenkívül vágó ökröt Wdrbot 4fttal 40frt; rendkívül: kir.rovásos adóba 527.frt, vajat 302 "itczét 12 drral 36 frt 26 dr, sajtot 229-et 10 drral 22 frt 90 dr, 7 dézsa túrót 1 frt, téli szolgálat helyett 1567 óta évenként 199 frt-ot; ludat, tyúkot a vajhoz képest 302-öt 5 drrral 15 frt 10 dr, de bármikor felszólíttatnak, adnak... ezenkívül még tisztjeiknek: kaszáló váltságul 20 frt 70 d.,. akóba búzát 123 1 v. ... árpát 123 1 v. ... 74 hízott sertés helyett adnak 42 frtot, minden juhos gazda ádegy bárányt vagy 33 drt, ...14 dézsa túrót, ... 57 itcze vajat,... sajtot 52-őt, ... két tehenet. ... Apáti téli szolgálatért 4 frtot." [17, IV-132.] Ezeket a szolgáltatásokat természetesen a községek között osztották meg, s a megosztás és behajtás, valamint a beszállítás terhes feladatát az elöljáróságnak kellett elvégezni.
A török hódoltság után jó néhány évtized telt el, amíg a község a romokból újra felépült. Ennek a hihetetlen nagy munkának a lakosság önerejéből kellett megtörténni, tehát nem kimondottan adó, hanem pénz és főképp természetbeni szolgáltatás személyes és igásmunka terhelte a lakosságot. A templom és egyéb középületek újraépítése, az utak rendbehozatala, az elvadult területek művelésbe vétele, a saját lakások felépítése mind olyan munka volt, amelyet a lakosságnak kellett elvégezni.
Mindezek még csak a helyi lakosság, a communitas érdekében történt teherviselések voltak. De lassan és fokozatosan bevezették a közterheket, közadókat az állami adókat is. Először a porták, majd a kémények, később a lábas jószágok, igák után kellett adót fizetni. Egy időben a fejadó volt szokásban. De jöttek sorozatosan a fogyasztási adók, a jövedelem, kereset, föld, termény után kivetett adók, a közmunka, kisüst, sófuvar. Jó ideig a majorkodások jövedelme fedezte a közkiadásokat, tehát a községre kivetett adókat is, nem terhelték vele külön a lakosságot, csak természetbeni szolgáltatásokkal.
Az 1830-as években már 27 féle adóalapja lehetett egy-egy polgárnak, amelyek után a „ hadi és honnyi" adókat kellett fizetni.
Adóalapul szolgált akkor: „ Gazda, Fiú, Leány vagy szolgáló, Testvér, Szolga, Jármos / ökör/Fejős, Meddő tehén, 3 Esztendős, 2. Esztendős Tavali Marha, Hámos, Heverő 3 Esztendős 2 Esztendős Ló, Sertés, Juh, Ház, Szántó Kaszálló, Kapálló, Méhköpü, Mesterség, Öreg--Apró Legelő, Kezeilés, Üst. Volt tehát bőven adóalap és fizetni való. De ezeknek a nyilvántartása, kivetése és behajtása is éppen elég gondot okozhatott az Elöljáróságnak. " [38]
Az eladatás, illetve elzálogosítás szomorú évei alatt több mint 40 éven át /1702-1745/ kényszer közigazgatás működött, amely legfőbb feladatának a zálog tehertől való megszabadulást tekintette. A zálogtartó a szolgáltatások behajtására adminisztrátort, inspektorokat rendelt ki, akik tűzzel-vassal irgalmatlanul beszedték a kivetett adókat, melynek összege sohasem volt alul az évi 40 000 forintnál a három kerületben. Ebből az időből községünkre nézve alig találunk feljegyzéseket, így rész adatokkal sem tudunk szolgálni. Annyit láthatunk a vonatkozó feljegyzésekből, hogy ezekben a sanyargatott időkben is Jászberény vitte a vezető szerepet, ott székelt az adminisztrátor, odajártak be a községek elöljárói és oda szállították be az adókat.
A redemptióval a közigazgatás is megszabadult a nyomasztó és megalázó feladatok végrehajtásától. 1745-től szinte újjáéledt a közigazgatás is, s amint már ismertettem, első feladat volt a redemptió nagy munkájának gyakorlati megoldása. Miután pedig ennek a feladatnak maradéktalanul - egyben megállapíthatjuk, hogy kifogástalanul - eleget tett, egyidejűleg megkezdte magasztos munkáját, a lakosság érdekeinek szolgálatát.
1746-ban Mária Terézia „város" jelleggel ruházta fel Apáti községet, ugyanakkor négy országos vásár tartására is engedélyt adott. A városi cím tulajdonképpen nem jelentett városi közigazgatási apparátust, csak a mezővárosi jelleggel felruházott nagyközséget. A város pecsétje az 1750. évi tan. ü. jegyzőkönyv szerint: „Koronát két felől 2 orosz leány tart, kinek közepén lészen egy szőllő tő, egy kürt és egy páncélban felöltözött vitéz jobb kezében kard. " [38]
A városi rangot a község a kerületek megszűnéséig viselte, azután ismét nagyközösséggé lett. A város élén továbbra is a bíró maradt meg a helyi közigazgatás fejének.
Az idők folyamán a Jászság, tehát községünk területére is költöztek be valóságos „ nemes" családok, akiknek nemesi előnevük, nemesi címerük volt és nemesi előjogokat is élveztek. Itt azonban ezek a jogok elenyésztek, illetve nem jelentettek többet, mint amennyi bármely más törzsökös jásznak is meg volt. Itt a nemesi családok is csak akkor jutottak tekintélyhez, ha vagy birtokot váltottak, vagy egyéniségüknél fogva a nép bizalma útján vezető tisztséget töltöttek be. A nemesek betelepedése főként a török hódoltság után és a redemptiókor történt, amikor is részesei lettek a község benépesítésének, majd a földváltás nehéz terhének.
Egyes családok, mint községünkben a Balajthy, Borbás, Dósa, Kiss, Lóczy, Makó, Tajthy, Utassy, Vágó igazoltan nemesek voltak, de gyanítható, hogy voltak, illetve jöttek ide olyan nemes családok is, akik nem nagyon dicsekedtek a nemesi származással az érvényben lévő üldöztetések miatt, mint pl. többek között a Rusvay család is. Ezek után érthető, hogy az egyes községek elöljárói, valamint a székek kapitányai és legtöbbször a nemes családokból kerültek ki, akik ugyanúgy jászok lettek, de személyi kiváltságaikon kívül rendszerint a módosabb, vagyonosabb egyének közé is tartoztak. A községi társadalomban tehát a vezető szerepet a csak lakosság bizalmát élvező egyének viselhették, akik akár a nemesek, akár az egyszerűbb polgárok közül kerültek ki. Miután pedig még a redemptió után is a jószágtartás és a földművelés volt az alapja az életnek, azért a közigazgatásban is az ezekkel kapcsolatos intézkedések vitték a vezető szerepet.
Lássuk előbb azonban még magát a közigazgatási szervezetet, amely az ügyes-bajos dolgokat intézte. Amint a földváltást befejezték, intézkedés történt az elöljárói tisztségek betöltéséről is. Apáti tanácsa 1747. ápr. 24-én így határoz:
„ 1-o. Ennek utánna Bíróságra az Nemes Tanács hármat Candidállyon, az Candidatio pedig ekképen lészen, hogy az Tanácsbéliek egyenként kifogják adni az Nótáriusnak votumukat és ezeket a Notariusszorgalmatosan connotalni, azokat connotálván az melly háromra több a votum azok maradnak Candidatusok, annak utánna az Candidatusok nevei az Népnek kiadattatnak és á popule mind a háromra votizálni fog, a nép votuma szerint connotaltasson, hogy Nótárius mellé Bíró Uram fog denominálni két Tanácsbelit, és itten Nótárius szorgalmatosán egyben szeggye a Nép votumát, egyben szedvén az pluralitate Voxsos légyen a Bíró. " [38]
Miután pedig mindezeket így bölcsen elintézték, azon nyomban még azon a napon megtartották a bíró választást is.
„2-o. Bíróságra ezek a Candidatusok: Balati Mátyás, Makó Gergely és Király György Uraimék. Sedes pluralitate voxsos Makó Gergely Uram lészen a Bíró. "
Ugyanakkor már rendészeti intézkedéseket is tettek,
„ 3-o. Az Nemes Tanács Tiszteket rendelt. Nevezet szerint Hadnagynak Borbás Jánost, két Tizedeseket Orbán Albertet és Fekete Istványt, három Polgároknak Rapi Ferencet, Tajti Mátyást és Gulyás Gyurát.
4-o. Hic Congregatione determinatum, hogy akik az Bíróság tételen meg nem jelennek conscribáltassanak és érdemek szerint büntettessenek. " [38]
A bíró választás évenként történt. A következő évi 1748. okt. 30-i tanácsülésen ugyanis már a következő határozatot hozták:
„5-o. Ruvay Istvány Úr Bírónak az Nép előtt publicaltatott. "
Néhány ilyen alapvető határozatról szóló bejegyzés még a következő:
1754. márc. 24-i tanácsülés.
„1-o. Az Város három járásra osztatik. "
1251. jan. 1-tanácsülés.
„ Jász Apáthy várossá ord.Bírójának a népnek szava és voksa által választatott Nzetes Vzlő Borbás György, ugyanakkor meg is hiteltetett. " [38]
3-o. Megszüntetik a város házánál levő ellátást, kivéve az egy strázsát, valamint az „egy öreg iczepálinkát, melyet minden hétre a Város Házán levő Tiszteknek és szolgáló Legényeknek resolválnak."
1759. nov. 1-i tanácsülés.
„Az Népnek voxa és szava szerint Nzetes Makó Gergely Uram választatott Feő Bíróságra, Kit is hogy az Úristen szerencséssen éltessen ezen Nemes Város Boldogulására és kormány o-zására egyenlő szíves kívánsággal óhajtatott. " Ugyanakkor 10. tanácsost, 1 .perceptort, 1. város hadnagyot, 3. járási polgárt, 3. járási tizedest neveztek ki. A hús mérésekhez szék gazdát, a bormérések ellenőrzésére borbírót alkalmaztak. " [38]
1760. nov. 2-án tartott tanácsülésen kimondják, hogy az elöljárók mellé:
„ 1-o. II. bírót alkalmaznak, kinek is kötelessége lészen:
1-o. Az korcsmákra vigyázni azt jó Italokkal tartani, az korcsmárosok kezeken kívül lévő Boros és Pálinkás Hordókat pecsét alatt tartani, az Pinczéket hogy az italokban kár ne következzen, minden nap meglátogatni.
2-o. Az mértékekre szorgalmatosán vigyázni.
3-o. A Piaczi Procentust szemessen incassálja és azokról kötelessége szerént az Esztendőnek végén igaz számot adjon.
4-o. Malombéli Procentusról is számolni tartozik.
5-o. A Sor árpát és Conventionatusok számára a Gazdáktól a Polgárok által bé szedetni szokott vajat annak igaz rendé szerint bé szedesse.
6-o. A Nemes Városnak mindennemű épületeiről tartani szokott Házi Eszközöket és edényeket conscribálja és számon kérje és minden legkissebb fogyatkozásokrul Városunk Fő Bírójának relatiót tegyen." [38]
Volt tehát a második bíró uramnak is elegendő teendője, de mindenestre magasztos hivatása volt, olyan városgazda féle szerepet töltött be; s ez a tisztség mind a mai napig is megmaradt a község igazgatásában.
Közben már gondosan ügyeltek a község-határok épségére is. 1.761. ápr. 1 l-én;„7 -o. A Heves Iványi és Szent Andrási Puszták között forgó Contraversionális Plaga iránt deputatiót küldenek ki." [38]
Hazafias gondolkodásuknak nemes tanúságtétele van megörökítve az 1761. ápr. 29-i tanács-ülési feljegyzésben:
„ l-o. Mostan Uralkodó Fölséges Apostoli Királyné Asszonyunk eö Fölsége szükségére és Király Cassájának segítségére nézve, ezen Nemes Városra esett 1000 forintból álló Summát Lakossaink adták, úgymint
Kálmán György
Rusvay István
Mihály Mátyás
Fekete István
Nagy Péter
Summa: 1000."
Nem volt pedig ez kis pénz abban az időben, de mégsem terhelték vele a város lakosságát, a tanácsos urak egyből összeadták.
1765. nov. 1-én újra elkövetkezett a bíró választás. Ez alkalommal
„Főbíró Rusvay Istvány,
ll.bíróijfú Dósa Pál választatott meg. Ugyanakkor két bakteri is alkalmaznak, akiknek
Conventiójok: készpénz ft. 10.
Búza kila N. 10.
Két esztendőre egy kabát és egy süveg. Minden esztendőre egypár új és egy pár fejeilés csizma.
Ezeknek pedig kötelességek lészen éjjeli, s nappali vigyázás, mindennemű rossz személyekre, Tüzes pernye kihordókra, ártalmas helyeken való pipázókra és Tüzellökre, a mint is az Istállókban tüzellők fél forintra, a Tüzes pernye kihordok és egyéb ártalmas helyen Tüzellők 12 x-ra bűntetteinek, mely Büntetésnek fele a Városé, fele pedig a Bakteroké. " [38]
Ily módon és ezekhez hasonló intézkedésekkel történt tehát az alsó fokú közigazgatás megszervezése, a legnagyobb nyilvánosság előtt és részvételével, egyszerűen, de nagyszerűen a legteljesebb közmegelégedésre. Aki iránt a lakosság bizalma megnyilvánult, sorozatosan megválasztották a legfőbb tisztségre és rábízták a legfőbb hatalmat, a fölöttük való bíráskodást.
Nézzünk meg ezek után néhány intézkedést a közrendészet megalapozására és a közerkölcs megóvására.
1746. júl. 3-án a következőket határozza a tanács:
„ 2-o. Hat gyalog vigyázok lesznek a Városban, kik a káromkodókra és veszekedökre fognak vigyázni. Az Hadnagy pediglen és a tizedesek lóhátakon. " [38]
Úgy látszik ekkor volt valami átépítés a városházán is, mert ugyanezen a tanácsülésen határozzák, hogy:
„4-o. Panaszos emberek meghallgatására Nótárius úron kívül két ember leszen, kiknek súíql huzattasson föll."
MAI, márc. 14-én határozzák, hogy:
„7-o. Pintér Ferencz továbbá is Nótárius hivatallyában confirmáltatott."
Ugyanezen évben; ápr. 24-én:
„5-o. Busái Albert sírásónak meghagyattatik nekie Conventió rendeltetik Tíz kila búza és egy pár bakancs."
1748-ban Sebestyén kőműves mesterrel megegyeztek, hogy „ itthon egy Aristom házat építsen és pálinka házat, az kettő 6 öli hosszúságbul áll és az áristom 2 részben lészen. "
Az áristom ház mihamarabb meg is épült, mert,
1748. aug. 9-én már a következő rendelést teszik:
„5-o. Akit gonoszságokért az áristomba tesznek, 1. Rh.fáristom váltságot kell fizetni. " [38]
A következő évben már még fontosabb közérdekű rendelkezést hoznak, 1749. okt. 13-án úgy határoznak, hogy:
„2-o. Minden este 9 órakor takarodom kell harangoztatni és kik azután lámpás nélkül fognak tapasztaltatni, áristomba hozattassanak, a honnét egy forint váltság nélkül ki nem fognak menni és bocsáttatni.-
7-o. Ennek utána hogy Menyegző alkalmatosságával mindenféle lődözések, reménylések, legény és leány siratok és Templom körül való Tánczolások, melyeket Pap táncainak is neveztek és több rendetlen és botránkoztató cselekedetek nem szabadok, melyeket ha elkövetik, példás büntetése lészen. " [38 ]
Szigorúan ellenőrizték és büntették a tiltott mulatozásokat. 1753. febr.4-én a következő határozat született:
„ l-o. A legények és cselédek által a leányokkal és fejér népekkel tartott egyeles gyülekezés résztvevőit 25 pálcákkal bünteti. " [38]
Ugyanúgy szigorúan veszik és büntetik a káromkodást és az engedetlenséget. 1753. júl. 3-án;
„ Ürmös Mihály czigány legény azért, hogy a Felső korcsmán attával teremtettével - teste lelke mívelésével - káromkodott és sokáig ott garázdálkodván, hogy se Bíró úr se más senki neki nem parancsolna nyelveskedett, azért 60 korbácsokkal megverettetvén el bocsájtatott. " [38]
Nem nagyon szerették és szívlelték őseink a jövőmenő népeket. Erre vall az 1760. ápr. 16-i határozat:
„ l-o. Egyenlő akarattal elvégeztetett: Hogy valaki egyszer Városunkból elköltözik, többé annak visszajönni szabadsága ne légyen. " [38]
Aki engedély nélkül mérte a borát, azt is szigorúan büntették, tehát úgy látszik már akkor is divatozott a kurta korcsma. 1761. febr.3-án hozott Ítéletet:
„ l-o. Járvás Albert, hogy Farsang három napkor egy Hordó Borát az Lakosoknak kiosztotta Bíró híre, s engedelme nélkül, azért inf. 3 megbüntettetett. "[38]
Ugyanekkor soron volt egy becsületbeli ügy is:
„2-o. Mag László pedig Miklós Máthéval Gazsiné Asszonyomon minden ok nélkül tett betstelenítésért és Kurvázásért inf. 12 elmarasztaltattak. " [38]
Nem különben szigorú büntetésben részesült az orgazdaság is. 1761. aug. 27-én került napirendre:
„2-o. Bíró Ádám szűrszabó inf. 6. Gyenes József in f. 3. Kökényessy Mátyás inf. 1,30. a proportione mint or Gazdák, kik az Vermeket feltörőktől Búzát és árpát vettenek el marasztaltattak." [38]
De nagy gond volt a közvagyon megőrzésére is:
„4-o. Aki a Korcsmáknál az Város Korsóját hazaviszi, egy márjástfizet. "
Aki a polgár szavát semmibe veszi, és meg nem jelenik, 1 Ft bírságot fizet.
1763. aug.l7-i bejegyzés:
„ 3-o. Pap András a káromkodásért 50 pálczákat elszenvedett. "
1766. aug.3.-határozat:
„ 3-o. Az közönséges jót illető dolgok ennek utánna nem az Város házánál publicáltassanak, hanem az Polgárok, avagy a Tizedesek által házanként hirdettessenek. " [38]
1771. okt.7-i határozat:
„6-o. Pap Antal sok rendbeli káromkodásáért és bizonyos Személyeknél tett megkapattatásáért 50 pálczákat szenvedett, e mellett szabad választása szerént: vagy szolgálatra állyon, vagy ha szolgálni nem akar a Városbul takarodgyon." -
1112. febr.22-i határozat:
„4-o. Nemes Tajthy Mihály Fiának és Hubay Andrásnak Instantiajokra Ház helyek engettetnek,"
1112. júl.25-i határozat.
„7-o. Valakik ártalmas helyen, vagyutzán, vagy Ház előtt pipázni tapasztaltatnak, minden személy válogatás nélkül in instanti vagy 25 pálczát szenvedjen, vagy annak megváltása egy egy forint lészen."
1112. júl.29-i feljegyzés:
„ 7-o. Kalmár Mátyás az engedetlenségért 15pálczákra, avagy egy forintra szabad választása szerint büntettetett, amint magának tetszése szerint a 15 pálczák megadattak.
„ 8-o. Varga Bálint Béressé is hogy a Város szénáját a kazal mellé lehányta és ott hagyta honnént az Esső miatt megázott; 25 pálczákat szenvedett, Nagy János pedig ugyan azon hibáért 3 forintot fizetett. "
1ZZ&. okt.l9-i feljegyzés:
„2-o. Paksy Istvány maga gazdájának hajába kapásáért 25 korbács adatott." [38]
Családi ügyekben is intézkedett a tanács, így többek között a válóperek is ott lettek lebonyolítva. Ilyenkor előzetesen megpróbálták a békés kiegyezést, de ha az nem vezetett sikerre, a tanács „igazságos intézést rendelt a jószágok körül."
1781-ben feljegyeztek egy érdekes családi ügyet, mely szerint Kolega János molnárt bepanaszolta a felesége az Apáti tanácsnál, hogy a Morvái Marist szereti. A tanács mind a kétfélét kihallgatta, s bár mind a kettő tagadott, a következőt határozták. „Kollega János háromnapi áristomnak elszenvedése után a Nemes Tanács előtt jól ledorgáltatván, tsendes életre ösztönöztetett, amint erre magát keze írásával is kötelezte. Morvái Maris pedig három napi áristomnak elszenvedése után jól lepirongatván az Molnárnak Házátul és Kertjeiül annyira eltiltatott, hogy azokban soha magát ne mutassa különben amit fog keresni megtalálja. " [38]
Találunk intézkedést a városból való kitoloncolásra is.
1782. júl. 15-én Deliberatum est:
„Pásztor József azért, hogy gazdáját Szikszai Andrást Hlyen nagy munka üdőbe elhagyta, sőt még a többi társait is felingerlette, azok is az eő ingerlése után említett gazdáját elhagyták: Azonfelül pedig még a télen Éjczakának üdéjén az Utcában nagy Lármát tett s káromkodott 25 Pálcákkal megbüntettetett és a Várasbul oda ahonnand származott relegáltatott. " [38]
A következő határozatban a hatósági személyek tekintélye van megvédve:
„ 1780. júl. 22-i bejegyzés: Laczka János Fölséges Királyi Táblán Eskütt Procuratot Jászay Józsefnek Rusvay Istvány úr elleni ügyében procedálván midőn tegnap a városházáiul Jászay Józsefhez vissza akart menni Páll Andrásnak a háza végén menvén holott is Páll András borosán ide ki üle, minden tartalék nélkül az említett Procurator úrra ripakodván: dicsird a Jézust. Azonban gondolván, hogy Páll András tébolygó eszű légyen úgyis egymást soha sem látták, de Páll András nagyobbakra fakadván torka szakadtábul lelkit s annyát mivelte mondván mit csinál itt, mért jött ide a Procator mintha Apátin igazság nem volna ismét generaliter miveli az Annyát a Procatornak egy sincsen igaz, egy sem üdvözül mind Pokolba mégyen több ilyen piszkolódásokat rajta véghez vitt. Minthogy pedig az említett Procurator úrnak nemesi személlyét, noha sohasem látta, minden ok nélkül így piszkolni, generaliter pedig Hazánknak Procuratorit így mocskolni bátorkodott, - az semmit rajta nem segít, hogy amint menti magát boros volt, - hogy érdemlett büntetését el vegye említett Páll András az mindenek Betsületi megadására 25 Pálcza ütésekkel corrigáltatik." [38]
Már ezekből a rövid szemelvényekből is láthatjuk, hogy mennyi és hány féle dolgot kellett a tanácsnak intéznie.
Ha röviden össze akarjuk foglalni a tanács elé tartozó ügyeket, a következőkben összegezhetjük. Adókivetés és behajtás, rendőrhatósági ügyek, szegény ügy, telekkönyvi ügyek, árvaszéki ügyek, polgári peres ügyek, büntetések, családi ügyek, felsőbb rendeletek végrehajtása, árak és munkabérek megszabása, gazdasági munkák irányítása, végrendeletek hitelesítése és még sok minden egyéb az élet által diktált ügyek elintézése.
Látjuk, hogy milyen szigorú büntetési joga volt a tanácsnak az egyszerű büntettek esetében is: száműzetés, áristom, férfiaknál pálca, nőknél korbácsütés, pénzbüntetés volt alkalmazásban. Főbenjáró ügyekben a kerületi törvényszék ítélkezett, amelynek pallosjoga is volt, s ennek alapján, pl. gyilkosság, vagy magzatelhajtás esetében halálbüntetést is kiszabhattak.
A község lakossága tehát a közös ügyek intézésére minden időkben megválasztotta a maga elöljáróságát. Az elöljáróság, mint láttuk kezdetben egy-két személyből - mint a törzsfőnök, kapitány - majd később több - bírók és esküdtek - személyből, majd 1886 óta már egész testületből állt.
Érdekes megfigyelni, hogy miként változott az elöljárók szerepe és hatásköre az idők folyamán. Egy bizonyos, hogy az elöljárók mindenkor összekötő kapcsot képeztek az általuk képviselt lakosság és az állami hatóságok között. Fő szerepük mégis abban nyilvánult meg, hogy a lakosság érdekeit szolgálták, annak belső ügyeit intézték, a közös gazdálkodás korában irányították a legelőhasználatot, majd a földművelést, az ipart, a kereskedelmet, a közlekedést, szóval a gazdasági élet minden ágát. Intézték a lakosság magánjogi, vagyoni és erkölcsi ügyeit, a pereskedéseket.
A községek kiépülésével párhuzamosan mindinkább szaporodott a közfeladatok megoldása. Már a telkek kijelölése, a lakóházak építése bizonyos szabályok betartását követelték meg, melyeket az elöljáróknak kellett betartatni. De jöttek olyan feladatok melyeket a lakosság érdekében kellett megvalósítani. Ilyenek voltak a vízellátás, a közkutak létesítése, utak kijelölése és építése. A közegészség megóvása, orvos, állatorvos, szülésznő alkalmazása, gyógyszertár létesítése. A személy és vagyonbiztonság megóvása, karhatalom, rendőrség szervezése. A tűz elleni védekezés; tűzrendészet megszervezése. Az oktatás biztosítása; iskolák létesítése. A vallásgyakorlat biztosítása; egyházi személyek alkalmazása, egyházi épületek fenntartása. Az ipar és kereskedelem előmozdítása, vásárok, piacok tartása, kiállítások szervezése.
Mindezen feladatok megoldása és zavartalan ellátása a mindenkori elöljárókra várt, akik kötelezettségüknek igyekeztek is becsületesen megfelelni.
A közigazgatásban, Apáti városában mindenkor tekintélynek örvendő nagy gyakorlattal rendelkező főbírók voltak az élen, akik mellett szakképzett - több esetben ügyvédi képesítéssel rendelkező - főjegyző és jegyzők segédkeztek. A szerep, pedig amelyet az elöljárók az idők folyamán betöltötték úgy lenne osztályozható, hogy:
Látjuk tehát, hogy magát a termelést irányító szerep mindinkább homályosul és mindjobban előtérbe lép az elöljáróság hatalmi szerepe és jogköre, de az már nem is annyira helyi jellegű, mint inkább országos érdekek szolgálatában áll.
A község igazgatásának szervezete, a községi elöljáróság jelenleg a következőkből áll: főbíró, másodbíró, 4 tanácsos, akik közül egy belrendőr, egy külrendőr, egy szőlőbíró, egy templombíró. Ezen kívül van a képviselőtestület, amelynek tagjai között van 20 virilis /legtöbb adót fizető/ és 20 választott. Az elöljáróság tagjait 3 évenként választják az arra jogosult lakosok.
Az írásos ügyeket végzi 1 főjegyző, 1 adóügyi jegyző, 1 közigazgatási jegyző, 2 segédjegyző és 2 írnok. Ezen kívül van 1 pénztáros, 1 ellenőr, 1 végrehajtó, 1 kataszteri nyilvántartó, 1 marhalevél kezelő. Az anyakönybvvezetést a fő, illetve közigazgatási jegyző végzi, az árvák ügyét a közgyám intézi.
Mindezeken kívül a község alkalmazásában áll még 1 közmunka felügyelő 6 bakter, vagyis hajdú, 3 belső kézbesítő /pógár/ továbbá 6 határkézbesítő /csősz/.
A közegészségügyet 1 orvos, 1 állatorvos, 1 vágóhídi szolga, 4 szülésznő és 1 gyepmester látja el.
Már az 1816-ban kiadott Tiszti Javallások irányt adnak az elöljáróknak a következőkben: „Kötelességökben áll az Elöljáróknak Polgárjaikról szorgalmatoskodni, hogy szükséget ne
szenvedjenek: elérik ezt. l.-örAz Elöljárók, ha különös figyelemmel lesznek és ősszel tavasszal meg tekéntik, hogy a gazdák földeiket rendesen mívelik, javíttyák és mennél különbféle veteményekkel elvetették-e? Vigyázzanak, hogy a termésekbül csak azt adják el, ami szükségeken felül vagyon, a Polgárokat henyélni /melly minden gonoszságnak kútfeje/ ne engedjék, sőtt a szegényeket nyomtatásra, cséplésre, hogy kenyerök legyen, kaszállásra és egyéb Nap-számi munkákra, kiknek több gyermekeik vágynak, ezeket szolgálatokra kötelezzék. A földdel és marhával bíró gazdákat fuvarra, kereskedésre és más kereset módjára ösztönözzék.-
Fő vigyázattyok az Elől járóknak abban állyon, hogy a szegényebb lakosokat idejében megintsék, és figyelmetessé tegyék, hogy a Publikum segedelmére ne szorullyanak, kiki igyekezzék a gabonabéli szükségét maga munkájával meg szerezni.- Az Elöljárók munkára a Népnek módot, alkalmatosságot nyújtsanak, szorgalmaztassák azokat, hogy mindenkor keresetben legyenek.-
Szükség szinte, hogy minden község egy két írástudó embert a marha gyógyítására /ars veterinaria/ a Pesti Királyi Universitásnál meg taníttasson.-
A felesleges pascumokat heányos termesztményéknek plántálására fordítcsák. A sivány homokokat erdőkre fordítcsák, aki a maga részét 2 esztendő alatt be nem ülteti, az tőle elvétessék és másnak adattassék.-
Iparkodgyanak, hogy mennél több Közép vagyonnal bíró polgárok és mennél kevesebb szegény, kolduló lakosok találtassanak. A nagyon szegény lakosok mivel mindenkor más embereknek segedelmére szorulnak, ártalmára vágynak a Községnek. " [38]
Hogy mindezen üdvös javaslatoknak mennyiben volt gyakorlati foganatja, az ismertetett helyi intézkedésekből elbírálható.
A község gazdálkodása
Amint a község, mint közösség megalakult egyben „jogi személy" is lett, s működésével kapcsolatban olyan közszükségletek merültek fel, amelyeknek fedezéséről igyekeztek saját gazdálkodás útján, lehetőleg a lakosság terhelése nélkül gondoskodni. Ezért községünk is, a legrégibb idők óta saját gazdálkodást is folytatott. Ez a gazdálkodás a szerint fejlődött és fokozódott amint a közösségnek a szükségletei felmerültek. Már a legeltető gazdálkodás korában felmerült a közös apaállat tartás, a közös itató kutak fenntartása, a pásztoroknak kialkudott bér egy része. Csaknem ugyanilyen régi kiadások merültek fel a katonaállítással, fuvarozással és ellátással kapcsolatban. Szaporodott a községi alkalmazottak, elöljárók és tisztségviselők száma, akik pénzen kívül természetbeni javadalmazásban is részesültek. Mindezeket a szolgáltatásokat a „communitas" maga próbálta megtermelni, tehát házilag előállítani. Ezt a cél szolgálták a régebbi időben az úgynevezett regálék - a királyi kisebb haszonvételi jogok - melyek át voltak engedve a községnek, s amelyekért a használóknak bizonyos bért kellett fizetni. Ilyenek voltak a halászat, a vadászat, a kocsma, malom, mészárszék, vásártartás stb. jogai. De ezeken kívül a község maga is folytatott gazdálkodást jószágokat tartott, szántója, kaszálója volt az azokhoz tartozó munkákat végző alkalmazottakkal.
Ennek a gazdálkodásnak a jövedelme, amíg a község lakosságának zömét a birtokosok képezték, az egész községet illette, majd amikor már egyéb elemek is lakták a községet, akkor külön közbirtokosság" alakult, s csak annak a tagjai részesültek a jövedelemből. Községünkben ezen a téren sohasem volt éles határvonal vonva, a közbirtokosság nem volt különválasztva a politikai községtől.
Az 1750-es években még nagy gazdálkodást vitt a város. Tartotta és gondoztatta az apaállatokat, konventiós kocsisa, kovács, kerékgyártó, szíjgyártó mesterei és cselédei voltak, jórészt természetbeni fizetéssel. A tisztségviselők fizetésének legnagyobb része is természetbeni volt, amit jórészben a saját gazdaságban termelt meg a város.
1759-ben pl. a fő nótárius fizetése a következő volt egy évre: ,Pénzben 45 Rh forint, 2 pár csizmára 6frt, szalonnára 4frt, Conventionalis föld megmunkálására Wfrt. 20 kila búza, 6 itcze vaj, 3 szekér tűzifa, 3 szekér széna, 100 font hús, 25 font faggyú és 50 font só. "
A plébános részére is jórészt természetben fizetett a város. „így 1750-ben volt a járandóság: Készpénz: 111 frt 48 krt. 150 font székhús, 80 font faggyú, 30 itcze vaj, 12 kocsi fa, szalonna helyett 9 frt, 150 font sót, a három főünnepen .évenkétn 4 frt. 30 krt, miséhez 6 akó apáthii bort, 30 kila búzát 10 kocsi szénát. Ezenkívül a hívektől bejött összesen 353 1 kila búza." [41, 129.]
„ Ugyanakkor a tanítók fizetése, minden iskolábajáró gyermektől 1 véka búza. Azonkívül a város fizetett neki évenként 15 Rhfrtot, szalonna helyett 2 Rfrtot, 4 itcze vajat, 2 szekér tűzifát, s 50 font húst."'[41, 143.]
Volt tehát bőven természetbeni fizetni való, s mindez azt mutatja, hogy nagy gazdászatot kellett vinni a városnak ahhoz, hogy mindezekre meg legyen a fedezet. Tehát a városnak a szántón kívül szőlője, erdeje is volt, aminek terméséből bort és fát adhatott, de jószágtartás is volt, amihez termékei a húst, faggyút, bőrt szolgáltatták.
A város nagymérvű gazdálkodására vall, hogy az 1765-hen épült városházát is úgy méretezték, mint egy nagy- gazdaházat, ahol helye legyen mindennek, az egész épületet alápincézték a borok és élelem számára. Istállókat, kamrákat, hombárokat raktárakat építettek a jószágok és termények részére. Külön szérűskert volt a nyomtatásra, a szálas takarmánynak, vermeket csináltattak a szemes terménynek. A város cselédei bennkosztosak voltak, jó ideig a városházánál sütöttek, főztek a részükre.
1759. okt. 31 -i tanácsi jegyzőkönyvben olvashatjuk: „ Borbás Erzsébeth Város Gazdasszonyá-nak beállott, kinek is Conventiója:
készpénz ft. 16.
Búza kila 6.
Székbeli hús font 25.
Ezenkívül akár 5 márjás, akár egypár 5 Márjásos csizmája." [38]
Az italméréseket és boltokat rendszerint bérbeadás útján hasznosították, annak bevétele, illetve haszonbére „beneficiális cassát" illette.
1746. júl. 3-án így határoznak:
„Az Városban Bor korcsma kettő lészen. Az ser is egy helyen és pálinka pedig két helyen
árultatik." [38]
1747. máj. 13-án már az üzletek is napirendre kerülnek:
„l-o. Juhász Istvány nevű Görögnek mind az két Botot három esztendeig árendába kibocsátottuk, minden esztendőben 70 Rh forintot fog fizetni árendát, de úgy, hogy pipát, dohányt, pántlikát és más aprólékos portékát gabonáért, árpáért, zabért adgya meg nem engedtetik, hanem a szegény ember posztót, Süveget, Salavarit és más egyéb notabilis szükségre való jószágot vennie szabad oly formán, hogy elsőben az életre egyezen meg és azt folyó áron vegye meg. A szabó munkát nem szabad hogy maga varja, hanem az szabókat illet, az kész szabó munkát ugyan árulhattya." [38]
Igen fontos korképet mutat ez a néhány sor arról az időről, amikor még nagyban ment a csereüzlet. Nehogy pedig valaki emiatt hátrányos helyzetbe kerüljön, a tanácsnak erre is gondja
volt. 1748-ban a serfőzetéssel is megpróbálkozott a város: Az ápr. 27-i tanácsülésen ilyen
határozatot hoztak:
„l-o. Pócs János erki lakossal serfőzésre szerződést kötünk, de ha rossz sert főz és magát emberül nem viseli, a ház árát lefüzeti a Város és az örökös jussától is megfosztatik." [38] Ez
a feljegyzés ugyan egy kicsit értelmetlenül hangzik, de bizonyára biztosítani akarták a lakosságnak jó serrel való ellátását.
Sör gyártás kérdésével egyébként még jóval későbbi időben is találkozunk. 1781. ápr. 28-án van feljegyezve:
,, 3.o- Titulált Assessor Urunk/.Dósa Pál:/a Lakosok nagyobb segedelmére a Sernekfőzése mivel igen erős, és a réz fazekakot egy két ad summám három főzés utána ki lukasztya ugyan a Beneficiális Cassa költségébül két réz fazekakot hozzon és így ha egyik ki szakad a másikban főzhet, és addig a Kolompár a másikat megcsinálja. " [38] Hogy meddig próbálkoztak a ser főzésével és az, mennyi hasznot vagy ráfizetést hozott, nem találtam róla feljegyzést.
Volt idő, amikor a kocsmákat még házi kezelésben hasznosították és az ital mérésére iccést, vagy csapost alkalmaztak: 1749. márc. 29-én erről szól a feljegyzés:
„3-o. Csabay János jövő esztendőre alsó korcsmárosnak megfogattatott kinek bére 75 font faggyú, egy akó bortul 4poltura, minden hordóiul csepegésre egy icze, minden icze pálinkáiul egy poltura, ötvenedik iczére egy icze ráadás és az korcsmáros eddig való földei is odaadattatnak." [38]
Kocsér pusztán is két kocsmája volt a községnek, az egyikről már van feljegyzés az építkezések ismertetésénél. Az italmérésekben alkalmazottak részére, mint előbb láttuk, földhasználat is szerepelt a javadalmazásban. De ugyanez meg volt a kocséri csárdásoknak is, amint az 1779. máj. 15-feljegyzés mutatja:
„ 4-o. Elvégeztetett, hogy az Kocséri Korcsmákhoz adandó szántó és kaszálló Földek ki fognak mérettetni." [38]
De ugyanígy külön földhasználat illette a mészárszékben alkalmazott húsmérőt, vagyis mészárost is. A vágóba kerülő állatok mellé külön vágó pásztor volt alkalmazva a ma is ezen a néven szereplő „Vágó-járásban" legelő jószágok mellé. A húsmérést külön ,^zékbíró" ellenőrizte. A saját jószágok - főképp apaállatok - tartására nagy mennyiségű szénára és abraktakarmányra volt szükség. A városnak nagy területű kaszálói voltak, ahol a termés betakarításban a lakosságnak is be kellett segíteni.
1748. júl. 27_én így rendelkezik a tanács:
„ l-o. Az nyári hordás még meg nem szabadul előbb, hanem más héten szerdán, de ez héten minden ember a szekereit elkészíttessen, úgy hogy hétfün a Váross Szénáját bé lehessen hordani, de az kártételytül minden Ember ójja magát. " [38]
Hasonló értelmű rendelkezés olvasható az 1779. júl. 4-én hozott határozatban:
„3-o. A Várass szénájának hordattatása jövő Hétfüre rendeltetik, de az Réth tilalmasnak meghagyattatik, a Búza hordása is fel szabadittatik, az Tarló mindaz által minden Jószágtul még engedelem nem hirdettetik tilalmas lészen ", [38]
1793-ban még annyi szénája termett a városnak, hogy egy részét a lakosság részére osztották ki.
Hogy szántóföldje is volt a városnak arra vonatkozólag is találunk feljegyzést: 1761. szept. 1-én kimondja a tanács, hogy „3-o. Aki rossz szántást végez a Városnak, vagy a Conventionatusoknak 3 F-ra büntetik. " [38]
1772. márc 7-én ugyancsak hasonló intézkedést találunk: „ 4-o. Az Varas szántására a jövő Hétfün a Lakosok el vettessenek. " [38]
Volt a városnak valami kis erdőgazdasága is, amelynek kitermelt részéből fedezték a conventionatusok fajárandóságát. De nagy gondot fordítottak az erdő mellett az eperfák nevelésére is, amely úgy a lakosságnak, mint a városnak szép hasznot hozott.
1771. szept. 14-én határozzák a tanácsülésen, hogy:
„ l-o. A Felséges C. Kegyes Parancsolattya szerint az Eperfákk nevelésére való Hely a remete kertecskéje mellett excindálandó lészen, melly fáknak őrzésére a Remete requir áltasson.
2-o. Az Erdő vagy is Mákföldnek ültetlen része, ezen jelen levő Holnapban bé ültettessen, minden kocsira 3 zsák makkot szedetvén, kik mennél előbb az Nemes Tanátst neve alatt elkészítendő levéllel a Mátra hegyei közé expediáltassanak. " [38]
A tényleges, gyakorlatban való gazdálkodás végig húzódik a város életén úgyszólván napjainkig, de mindinkább csökkenő tendenciát mutat. A földéhség következtében szinte minden talpalatnyi helyet kiosztottak, megszűnt a község gazdálkodása, de megszűnt az ebből származó jövedelem is, amely sokáig fedezni tudta a kiadásokat. Lassanként megszűntek a regálék jövedelmei is, alig jelentenek számot tevő összeget.
Ennek az állapotnak a szomorú következménye, hogy ma már csaknem minden teher a lakosság vállát nyomja a közadók formájában.
A község háztartása
A község jövedelmét részben a saját gazdálkodásból, részben a lakosságtól szedett hozzájárulásból nyerte. A jövedelmek legnagyobb része természetbeliekből állott és felhasználásuk is így történt. A pénzbeli jövedelmet az úgynevezett „beneficiális cassába " kezelték. A cassát jó ideig a főbíró, majd a majorkodások jövedelmét a másodbíró kezelte. Amikor pedig mindjobban előtérbe lépett az adószedőnek, külön pénztárost alkalmaztak.
Ezekből a gazdasági, majd később pénzügyi tevékenységekből alakult ki a község háztartása, amely alatt a közös célra megtermelt, vagy beszedett jövedelmek, tehát a bevételek, másik oldalon az azoknak felhasználását mutató kiadásokról való elszámolást értjük.
Az új bíró megválasztása után a régi bíró minden alkalommal elszámolt. Egy ideig csak ilyen ide vágó bejegyzéssel találkozunk:
1747. ápr. 28.
„2-o. Tavali Bíró Uram számadása az jövő Kedden lészen."
De már 1766. dec. 17-én számszakilag is rögzítve van az elszámolás és bizonyítja a teljes
hitelességet: „Nemzetes Makó Gergely Tavali Bíró Uram számadása deAo. 1764/65 elviselt Bíróságárul
jelesen megvizsgáltatván,
Az egész Esztendőbeli Perceptiója tészen 1547x31, 1/4
Erogatioja pedig ezurgál 1999x45, 3/4
és így a Cassa Remanentia tészen 547 x 45, 2/4
Mely megnevezett Summa az Restationalis Summával Nemzetes Rusvay Uramnak mint Várossunk mostani Feö Bírójának effectíve minden hiba és fogyatkozás nélkül által adatott és kezéhez olvastatott és mindennemű Perceptiorul s Erogatiorul plenarite absolváltatott, Nemzetes Balajthy Mátyás, Kiss Ferenc, Lados György, Nagy János, Borbás György, Márk Ádám, Rusvay Istvány, Borbás János, ifjú Dósa Pál, Balajthy Tamás Bírák /talán tanácsosok/ és Orbány István, B. Nagy Istvány, Ádám Mátyás, Utasy András, Nagy András és Vágó Pál Betsülletes, érdemes Lakos Uraimék jelenlétekben."- [38]
Ez az elszámoltatás, mint látjuk úgy alaki, mint tartalmi tekintetben megfelelt a szabályoknak, kellő ellenőrzéssel és kellő nyilvánossággal történt. Nem volt tehát a város vagyona már a régi időkben sem olyan tessék-lássék kezelve, mint ahogy azt sokan szeretik felemlegetni. A lakosság külön megterhelésével csak 1774-ben találkozunk első ízben, amikor jan.22-én így határoznak:
„ 4-o. Hogy mivel a Beneficiumból a Domestica Cassára esendő Obtingens ki nem telne, arra való nézve, hogy a Redemptus Házas személyekre 30 kr. a Nyötelenkre pedig 15 kr
felvetessen elvégeztetett". [38]
Hogy milyen főbenjáró nagy ügy érdekében történhetett ez a külön adóztatás, nem szól róla a krónika. Külön pénzbeli hozzájárulást szedtek a redemptió után a legelőre hajtott állatok
után a földet nem váltott lakosoktól is; ez az összeg szintén a beneficiális cassát illette. Az idők folyamán nagyon sok elszámolásra köteles bevétele lett a városnak, s annak kezelése mind inkább szakértelmet kívánt és teljes elfoglaltságot adott, tehát erre a célra külön személyzetet állítottak be. A teljes községi autonómia mindjobban háttérbe szorult, előtérbe lépett a járási, megyei és állami apparátus ezzel együtt az állami érdekek szolgálata. A község saját háztartásával járó jövedelmei megfogyatkoztak, a pótadó kivetése felsőbb jóváhagyást igényelt.
A kerületek megszűnésével egyidejűleg megszűnt a városi rang, de megszűnt a községi önkormányzat is, amely látszólagosan meghagyatott ugyan, de gyakorlatilag mit sem ért. Ezután a községi gazdálkodás a felsőbb hatóságok részéről képezte szigorú elszámolás tárgyát. A várható bevételekről és azok felhasználásáról évenként költségvetést, év végével pedig zárszámadást kellett készíteni, amelyben már mindinkább tetemes összegek szerepeltek. Ezeknek az összegeknek a legnagyobb részét felemésztették az iskolai, az egyházi, épület fenntartási, javadalmazási és egyéb üzemviteli kiadások, úgy, hogy a tulajdonképpeni község fejlesztésre alig lehetett valamit is fordítani. Innen adódott az a helyzet, hogy apáti, de a többi községek is évtizedek óta csak egy helyben topognak, a legnagyobb erőfeszítések árán is alig tudnak egy-egy lépéssel előrehaladni.
Nézzük meg, pl. Apáti költségvetését a már szilárd pengő idejében, 1932. évről:
Főösszesítés a költségvetés fejezete szerint:
| „ Szükséglet. | Fedezet. | ||
| pengő | pengő. | ||
| /. | Igazgatás | 54.104.- | +3.160.- |
| //. | Adókezelés | 2.450.- | 68.906.- |
| ///. | Tűzrendészet | 10.198.- | 8.581.- |
| IV. | Közegészség, állat. e. ü. | 16.056.- | 7.200.- |
| V. | Tanügy és testnevelés | 72.337.- | 5.640.- |
| VI. | Közművelődés és egyház | 9.035.- | - |
| VII. | Szegényügy és népjólét | 5.070.- | 120.- |
| VIII. | Közlekedés | 18.790.- | 9.466.- |
| IX. | Vagyonigazgatás | 15.236.- | 38.495.- |
| X. | Vármegyei kiad. h. jár. | 33.293.- | - |
| XI. | Különfélék | 136.- | - |
| Beruházások | 27.213.- | ||
| 263.918- | 141.568.- | ||
| Költségvetési hiány: | 122.350.P. " [38] |
Fedezésére 135 %-os pótadó szükséges.
Gyakorlatilag az elöljáróság által összeállított költségvetést először megszűrte a képviselőtestület, majd megyei, sőt miniszterközi bizottsági jóváhagyás alákerült, végeredményben a helyi hatóság, az önkormányzat tehetetlenül vergődött az anyagi áldozatokat kívánó kérdések megoldásában.
A jászkapitányok szerepe a községek életében.
Bár az egyes községek ügyes-bajos dolgaik rendezésében a legteljesebb autonómiával rendelkeztek, nem hiányzott a segítség, a jóindulatú támogatás, nem is annyira irányítás, mint inkább tanácsadás, amelyet a mindenkori kerületi kapitányoktól kaptak. Közérdekű ügyekben gyakran tartottak „Generális ülést", ahol minden község érdekelve volt. Kevésbé jelentős ügyekben pedig ,J>artis ülést" tartottak, ahol csak kevesebb, vagy egy-két község volt érdekelve. Ezeken az üléseken a Jászkapitány" elnökölt, a hozott határozatok biztosították az egyöntetűséget a kerületen belül és azok törvényerővel bírtak.
Ilyenkor osztották meg a kerületre eső adókat, elszámoltak az eddigi működésről. A katonaellátás, az árak megállapítása, egészségügyi, rendészeti, termelési, közbiztonsági és egyéb száz dolog napirenden volt. A jászkapitány „Currens"-ekben közölte a községgel a határozatokat, a felsőbb rendeleteket, amelyet lovas futár vitt egyik helységből a másikba, miután a küldeményt egy nagy könyvbe bemásolták.
Szerencsére kezeimnél van egy ilyen könyv az 1772-78-as évekről, amelyben 461. oldalon főképp a Dósa Pál által kiadott körözvények vannak bemásolva. Ezekből a currensekből érdemesnek tartok néhányat közölni, jellemzőül annak a kornak joviális szellemére és gondolkodás módjára.
„ Bizodalmas Jó Akaró Nemzetes Bírák Uraimék! Kívánom Bírák Uraiméknak tudtára adni, hogy a következendő Február holnap 8-ik napján itt Jászberényben Kapitányi Széket fogok tartani; mire való nézve szükséges, hogy Bírák Uraimék az hol Apellatusprocessusok vannak, az Pártokat mindkét részrül elejebek hívassák, tudtára adván ezen terminust, hogy ne lehessen mentségek mint eddig volt ennek nem tudásában. Hivatalbeli kész szolgája Dósa Pál.mp. " [38]
A pereskedő feleknek tehát ily módon lett tudtukra hozva a fellebbezési lehetőség. Már abban az időben is az elöljáróságnak rengeteg kimutatást kellett készíteni. Erre vonatkozólag intézkedik a következő rendelkezés:
„Bizodalmas Jó Akaró Bírák Uraimék!
Miután Conscriptor Uraimék az jövő Május Havának elein az új Conscrptióhoz kezdenek, azért előre ezen elaborált következendő punctumokat per direktíva et observatióne kívánom ktekkel tudatni, melyet a Népnek is azonnal tudtára kell adni, úgymint;
Primo: Minden Lakos maga mindennemű Marháit helyessen számba vegye hogy azokat accurate feladhassa, különben az elrendelt büntetést el nem kerüli.
Secondó: Hány köböl alá való őszi és tavaszi Földeket és hány ember kaszáló réteket bir előre rendbe vegye.
Tertio: Az Lakosok otthon tartsák magokat egész Conscriptió idején, mert az Asszonyok fel adási /.hacsak nem özvegyek vagy a férjek nem beteg:/helyet nem találnak, különben a ki az Conscription meg nem jellenne 80 pálcákkal avagy 25 frtokkal fog bűnhődni.
Quarto: Minthogy az meddő Tehenek külömböztetni fognak azért mind ezeket, mind a 3 és 2 esztendős Marhakot és a tavali Borjukat; úgy a 3 és 2 esztendős Lovakat különössen fogják fel adni az Lakosok.
Quinto: Hány ember kapálló szőlleje vagyon? hány száz fő káposzta alá való káposztás kertye? hány mázsa dohányt termő fölgye, minémű gyümölcsös kertye, ezeket ki ki accurát feladgya.
Sexto: ha valaki egy darab Marhát eltagad, az confiscáltatik, ha kettőt azok a confiscatio mellett SOpálczákkal is fog büntettetni, ha pedig hármat vagy többet tagadna el, az confiscatión felül Temleczre vitetik, mivel pedig az Szomszéd is tartozik a Szomszédgya jószágárul feleni, az is ha tudva eltagadná, hasonlóképpen megfog büntettetni.
Septimo: Notartius és Bírák uraimék üdő halasztás nélkül az Házak Conscriptióját accurate Conficiálják Szomszédrul Szomszédra, akar Redemptus akár Irredemptus, Pásztor, Szolga, Czigány a kinek csak Háza vagyon, azon rendben Conscribáltasson és Numerizáltasson, a Zsellérek pedig hasonlóképen azok után akiknél laknak, a Szolgákat pedig nem kell a Gazdák után, hanem ugyan csak akiknél laknak...
Apáthi 1711. ápr. 28. Kész Jó Akarója Dósa Pál mp. " [38]
így ment ez évről évre, csak különböző változatokban. Az elöljáró urak tehát nem unatkoztak, mert évenként sor került a termések, a fák, a lakosok, a jószágok, az igaerő, az ebek, a kémények stb. stb. összeírására. A conscriptiót jó népes nyelven elnevezték „koslebálás "-nak és mind a mai napig így hívják a különböző összeírásokat.
A Currensek között napirenden voltak a lopott jószágok, szökött katonák, rablók és rablott holmik körözése.
„Apáthi Bíró Uramnak a Múlt Éczaka bé Lakatolt Istállója felverettetvén, egy Lovát el lopták. Az Másiknak pedig afejébül új szíj kötőfiket lánczos szárával elvitték. A Ló öreg pej Paripa, mind a két hátusó körme kesely, Hódos homlokú a Czombján kis Xbéllyeg egy iránt jegy telén. Köteles tisztelettel kéretnek Bíró Uraimék, hogy Helység béli Tiszteinek publicálni s azok a vigyázást iránta recomendalni és ha történetbül reá akadnának hírül adni Méltóztassanak.
Jászberény 1772. okt. 7. Igaz köt. szolgája Dósa Pál mp. "— [38]
Egy katonaszökevény körözése:
„Török Regementébül lévő Jaaferna Mátyás, Szeged Várossában született 27 esztendős Catholikus, Házass, Csizmadia, csinos ábrázatú, fekete hajú és szemöldökü, kis vágott bajuszú ritka fogú, Magyarul és Ráczul jól, Németül pedig valamint beszél, a szokott Mondurban vagyon. Feleségestül és egy kis gyermekével paraszt kocsin és Maga három lován ment el a Ns Regementül Galliciábul. LZ23_-ik Esztendőben, Július havában. " [38]
Egy szökött gyilkos körözése:
„Kanizsaj Kinczler Prokopius nevű Szűcs legény leábrázolása, aki ezen folyó 1775 esztendőben épen Úr napján dél előtt a szobábul az ablakon töltött Puskáját kisütvén agyon löt egy Gerencsér legényt azon túl helyben levő P Franciskanusok Clastromába bé ugrott de üdővel Asilumból is elszökött. Cseh országi fiú közép termetű 29 esztendő, fekete hajú, lassú beszédű Cseh és Német nyelveken beszél Cávé szemű hosszú Német Dolmánban sárga bő Bugyogóban Czipében Kalapban szökött el. " [38]
Körözvény a rablott holmikról:
„ Specificatiója azon állapotoknak, A Mellyek 1775-ik Esztendőben Mind Szent Hatvanak 9-ik Napját követő és 10-ik Napjára forduló Éczakák idején Vadas kert mellett levő Bagi vendéglő fogadóban N.Pest vármegyében egy Becsületes utazó Embernek Kocsijárul le meczett, és Minek utána a Kapurul az Lakatot le verték volna az udvarbul kivitt, és az Mezőn föltört Ládábul valamely gonosz emberek által el lopottak:
l-o. Háromszáz Ötven Négy mind egyforma Császári Arany tudniillik 4 forintos és lóxross és fejér pénzből álló 3 frt és 46 xr.
2-o. Egy Arannyal egyeless Karmazsin színű Öv aranyos gombokkal.
3.o. Egy pár Magyar ezüst Sarkantyú.
4-o. Két kis Ezüst gyertyatartócska, fognivaló markolatokkal, egyikének az oszlopocskája megtaláltatott amelyet elvesztettek.
5-o. Egy karmazsin színű selyem atlaczbul való Laibli melly selyem arannyal vegyest szövött virágokkal, arany csillám csatokkal is voltak. Az béléssé világos kék selyem, keresztül szőtt selyem materiábul egyé béllésse fejér bársony volt.
Mindezek kikerekítéseért érdemes és illendő renumeratió jutalom az kárvallott személytől igértetik és amellett declaráltatik az is általa hogy aki azokat vagy a Berényi vagy pedig a Gyöngyösi Páter Franciskanusoknak titkon által adná, abbul az kárt vallott akarattyábul Magának jó lélek ismerettel 20 aranyat megtarthat. "... [38]
Ebből az időből a feljegyzések nagyon sok rablás, fosztogatás, lopásról tanúskodnak. Sok esetben ,^negásták" a vályogfalú házakat és úgy lopták el a portékát. Nagyok sok értékes holmit raboltak el a zsidó kereskedőktől, akik a vásárokat járták, vagy egyszerűen a házukat, üzletüket rabolták ki. A rablók között elvetemedett útonállók, fosztogató zsiványok, de sokszor alkalmi tolvajok, házi cselédek is szerepelnek, de nem utolsósorban az oláh cigányok.
Egy kisebb rablásról a következő van feljegyezve:
„ Egy szegény gyolcsos Tótt sírva jött ide panaszra hogy mai napon Kiss-érrül ide Apáthira jővén reggeli 8 óra tájban az igaz útra két lovas Apáthi felől jővén reá /.egyik sárga, másik pej lovon ültek, egyik magyar Süveget másiknak pedig ollyan kiss Csapkája posztóbul:/ azon szegény Tótot megfosztották tarisznyájábul 45 Tallérokat erőszakossan elvettek és tőle elnyargalván, még láthatta út nélkül Sz. György felé mentek. Ha ezen emberek valahol megtalálhatnának azonnal megkapattatván, Árestáltassák és Distriktus Kapitány Urnák irántok relátió tétessen. Japáthy 1776. szept. 29. Makó Löricz mp.
Gyilkoss Descriptiója.
1773, E most folyó December holnapnak 5-ik napján estve mintegy 8 óra tájban Zirczi konventnek udvari pékje ugyanaz udvari szakácsot orozva a késsel ütvén úgy hogy mingyárt megholt, Fülöp nevű Német fi már őszben csavarodott, az haját már serfőzök vagy pékek módjára rövidre nyírva hodozza, alacsony termetű, szőke, bajusztalan. Németül beszél, csak igen keveset tud Magyarul vakogni. Hamuszínű közönséges posztó Német ruhában melynek az auszlagia mind egy tenyérnyi zölg bársony airtos fekete Bugyogóban és czipőben ugrott el."- [38]
Most lássunk egy kis felsorolást azokról a portékákról, amelyeknek elrablása miatt emberéletek estek áldozatul:
„Az el lopott portékák Specificatiója:
Egy veres kártonybul való takaró.
Egy apró virágos kártony ágytakaró.
Egy veress selyemmel kivarrott ágytakaró.
Két selyemmel kivarrott lepedő.
Egy tarka materiával.
Egy tarka Bársony laibli.
Egy zöldfőkötő.
Egy damask és egy más matéria rekli.
Egy új veres és fejér színű selyem keszkenő.
Egy ezüsből kötött fökötö.
Két szoknya, veres és zöld.
13 asszonyi ingek.
4 férfi ingek.
3 darab megfeérített fonál.
Egy darab arany pecsétnyomó 6 kis gyémántval.
3 latt arany féketőre váló paszománt.
Egy Körmöczi Arany.
Ezüst és rézpénz 36. "— [38]
Ez még a többek között elég szerény zsákmány volt, mert vannak ennél sokkal értékesebb portékákról is említések. Mint pl. ,JCét sor igaz gránát, öt sör igazgyöngy gránáttal együtt, nagy osztó kanál 14 lat, mindenféle ezüstgombok 13 lat, egy tojás nagyságú balsampixis, réz óra, ezüstkanalak, egy német bőrnadrág, 7 sor igaz gránát, egy puska, egy vasas kard, 5 körmöczi arany, 18 osztrák arany, egy hollandus arany. " [38]
Találkozunk ezeken kívül templomrablással is, amelynek tárgyai között szerepelnek: „Öt ezüst egészben aranyozott drága munkákkal levő kelyhek, 6 darab hozzájuk tartozandó tányérok, egy ezüst lavór, 1 pár ezüst aranyozott drága Ampolna, szentelt olajhoz való ezüst Capsa, szív forma ezüst Capsa, ezüst meg aranyozott Pacificale sok kövekkel kirakva, Ez réz jól megaranyozott drága kövekkel kirakott Monstrantia, egy réz megaranyozott Ciborium, a sekrestyében levő sokféle Monéta." [38]
A körözött dolgok között végeredményben nagyobb számmal a jószágok, lovak, marhák, birkák fordulnak elő, ami érthető, hiszen abban az időben a nagy pusztaságokon könnyebben lehetett hozzájuk jutni és könnyebben voltak értékesíthetők.
Nem kis gondja volt a kerületeknek és a községeknek az 1700-as évek végén a katonaellátás. Azon kívül, hogy állandó katonaság is volt Jászberényben és Apátin is, gyakori volt az átvonuló, vagy gyakorlatozó katona ellátás.
1776. nyarán van többek között ilyen irányú rendelkezés: „ Bírák Uraimék az Quartély Házakban lévő asztalaikat, pohár székeiket, fogassaikat, ágyaikat, karszékeiket élés ládáikat, Lámpássokat, egyszóval mindazokat amiket a Tisztek szükségképen kívántak. Úgy nem különben minden Nemes Helység Maga Katonáinak az nyoszolyájokat, ágyokat, fogassait, Dézsákat, rotskákat, seprűket, saroglyákat, villákat, ganaj vonókat, lapátokat, az Quartély Házakban lévő vass szerszámokat, tudniillik serpenyüket, vasmacskákat, vaslapátokat, fogót, nyársat, s több eféléket. De ugyancsak minden nemes Helyek rendelést tegyenek, hogy ludat, kacsát, csirkét, tojást, vajat, írós vajat, hordóval káposztát ahol találtatik, s több eféléket az Helység házánál azonnal mihelyst Comissarius Uraimék fognak írni okvetlen béküldhessenek. Azokat pedig jól tartani, hogy soványak ne legyenek, különben ha az Nemes Districtusok által ki rendelt büntetéssekben esnek, oka ne legyek. Az is kiadatott írásban Nótárius Uraiméknak, hogy a szénát, abrakot, szalmát az ki adott quantitasbanjót, úgy hogy abban leg kisebb defectus sem találtasson. Úgy gondoltam, hogy itten fogok szalmát venni, mind azáltal orrul is addig rendeletet tegyenek, hogy az első adminisztratiókor hozhassanak. Az Lisztről is rendelést tegyenek Bírák Uraimék, hogy azonnal mihelyst írnak Commisarius Uraimék, behozhassák, szükség pedig minden kilára egy font sót küldeni. Most pedig Apáthi Bíró Úr 25 kila lisztet annyi font sót, Kisséri pedig 15 kila lisztet nemkülömben annyi sóüt cumfine hujus bé küldgyenek, akkor pedig mikor a búza kiadatik őröltetni Magok Bírák Uraimék ott legyenek a kiméréssen, hogy a kiméréssen valami hiba ne légyen, hogy így az egy kilábul az kívánt kenyérnek Quantitássa kitellyen, a búza pedig becsületessen megtisztíttasson. Többnyire midőn mind ezeket szorossan meg tartani kívánnám Maradok kész köteles szolgája, Dósa Pál mp. "— [38]
A katonaállítás is sok gondot okozhatott ebben az időben, akiket még ekkor nem sorozás, hanem verbuválás tehát önként jelentkezés alapján vettek be. Ilyen tárgyú a következő rendelkezés: „Mihelyst Currentálisomat veszik azonnal jó okos józan embereket rendellyenek, a kik Felséges Asszonyunk számára és szolgálattyára Verbuálnak és Rekrutáznak minden szorgalmatossággal, hogy még az jövő Gyüllésig látszatossabb fogadhassanak, de jó alkalmazatos Embereket, nem nagyon ifiakat, vagy véneket, hanem akik mindgyárt Ö Fsége szolgálattyára alkalmatosán lesznek... Ahol pedig az Arendatorok egy Garasson Bort nem mérnek, hívassék Bírák Uraimék magok elejékben, hogy a Verbunknak adgyonak egy Garasosjó Bort, különben Bírák Uraimék fognak provideálni. De nagy vesztegetést és excessust ne tegyenek jó vigyázás alatt. A kik katonák fognak lenni valamely zöld ágat, vagy valamely jelt szerezzenek, hogy a Többektül külömböztessenek. -J. Árokszállás 26-a máj .1778. Dósa Pál mp. " [38]
Úgy látszik a verbunk eredményes volt, mert hamarosan intézkedés történik a behívásról:
„Mind a katonákat, mind a Lovakat holnap délután ide J Berényben bé küldeni el ne mulasszák. A Katonáknak a Gazdáktul Mentét, Nadrágot és Csizmát kelletik kölcsönözni, mivel illetlen volna őket Szűrben vagy Bundában, úgy Gályában és Bocskorban a Comissariatusságnak assentálni...JBerény 122R.Júni.l6. Dósa Pál mp. "— [38]
Ugyanekkor a katonák és lovak részére 4 napi eleséget is kellett beszállítani. A fenti intézkedésből kitűnik, hogy katonának igen csak azok az ágról szakadt szegények álltak be, akiknek még a tisztességes ruházatuk sem volt meg.
Ugyancsak szokás volt már abban az időben is a lovak sorozása, assentálása, miről a következő feljegyzés tanúskodik:
„l-o. Valamennyi Lovak, akár Helység kocsijában, akár Lakosok Istálló)okban vagy Szekerekben, vagy Ménessekben hiba nélkül találhatnának 14 markon felül, azokat azonnal Conscribálják és Nagy Istállókban, vagy apró Istállókban bé kötöztessenek.
2-o. Három Esztendőn felül egész 9 Esztendeig inclusive acceptaltatni fognak, amint csak más hibájok ne légyen.
3-o. Azonnal dupla abrakra kell fogni oly móddal, hogy amely szegény Embernek abrakocskája vagyon maga tartsa a lovát, amelynek pedig nem lenne az Helység subveniállyon.
4-o. Ezen Lovakra minden Helységben Inspektor légyen, hogy annak rengye szerént tisztogattassanak, itattassanak és abrakoltassanak...L72R. ápr.2.Almásy Ignácz.v.kapitány"
38] Mint már említettem nagy gondja volt Dósa Pál kapitánynak a cigányok munkára való szoktatása. E célból a községekben összeszedette a cigánygyerekeket és más-más községbe adta ki őket a gazdákhoz. Egy ilyen rendelkezés:
„A Czigány Gyermekekakik vagy haza szöktek az elosztás után, vagy valamely nyavalyájok végett Haza bocsájtottak, már jobban vannak, azonnal az Ünnepek után szoross felelet alatt Helyekre viszahordassanak, azokat is akik az elosztás idején alkalmatlannak tapasztaltattak, mos már Egésségesek, Educatiora alkalmatossak, ha azonban bátor még 12 Esztendősek nem volnának is de már Helyben vagy Bojtárnak vagy más szolgálatra alkalmatossak elállottak azok meghagyathatnak oly móddal, hogy nem csak nyárban Bojtárkodgyanak, hanem azon Gazdák télben is tarcsák. Mind ezek fölött vigyáztassanak Birák Uraimék, hogy azon Gazdák kiknél ki osztva vágynak a gyermekek jó gongyokat visellyék, az Apjok pedig és Annyok tellyességgel ne látogassák, ha pedig tapasztaltatnak azonnal csapattassanak meg. Mindezekre szorgossan vigyázzanak Bírák Uraimék. Maradván Japáthi 8-a ápr.LUl. Dósa Pál mp. kész jó akarója." [38]
Megjegyzem, hogy egy későbbi rendelkezésből kitűnik, miszerint a jászsági községekben közel száz cigánygyermek került ezen a módon kicserélésre és alkalmazásra.
Lássunk ezek után egy olyan rendelkezést, amely a forgalomban levő fogyasztási cikkek árának megállapítására vonatkozik: 1775. aug. 6-án tartott „Gtis Gyűlésen hozott limitatió
| A | B | C | |
| 1 font Tehénhús | 6 | ||
| Borjú hús | 9 | ||
| Juh hús | 4 | ||
| Szalonna | 11 | ||
| Háy | 14 | ||
| Gyertya | 12 | ||
| írós vaj | 16 | ||
| Sajt | 3 | ||
| Faggyú | 12 | ||
| 1 Icze tehén vaj | 24 | ||
| Juh vaj | 21 | ||
| Káposzta | 4 | ||
| Tej | 3 | ||
| Tejfel | 6 | ||
| Tiszta liszt | 4 | ||
| Eczet | 4 | ||
| Kan Pulyka | 51 | ||
| iffiabb pulyka | 18 | ||
| Lúd | 12 | ||
| Kappan | 9 | ||
| Kacsa | 6 | ||
| Csirke | 4 | ||
| Tyúk | 6 | ||
| Malacz | 17 | ||
| 8 tojás | 3" [38] |
Természetes ez a felsorolás csak abból a szempontból bír ma már érdekességgel, hogy az egyes cikkek árai milyen arányban voltak egymással. Bizonyos azonban, hogy ezeknek az áraknak a betartása minden helységben mindenkire egyformán kötelező volt.
Fontos és közérdekű általános rendelkezés van lefektetve a következőkben:
„ l-o. Ha történetbül Pusztákon, vagy akár hol az Helységen kívül meg halna Valaki senkit eltemetni kemény büntetés alatt ne merészellye, hanem a legközelebb eső Helység Plebánussának és Bírájának hírt adgyonak.
2-o. Az utasoknak, vagy idegeneknek senki 25 pálcza büntetés alatt minek előtte vagy az Helység bírájának meg nem jelenti Szállást adni ne merészeilyen, hogy ha pedig valaki olyas Jövevényeket lappongtatna a Szomszédok észrevévén hasonló büntetés alatt tartoznak ottan ahol szükséges hírt adni és bejelenteni.
3-o. Kiki maga Cselédgyét útra passzussal tartozik cum Personarum Descrptiona bocsájtani hasonlóan a Pusztákon lévőket Passualni szükséges.
4-o. Újra parancsoltatik és ugyan reflectuáltatnak Bírák Uraimék hogy az Pusztákon az Aklyot okvetetlenül felállítsák.
5-o. Minden található tűz ellen el készítetett Eszközöket az be küldött normális Tabella szerént Conscribálván Esztendőnként az Fséges Consilium fel küldeni parancsollya.
6-o. Bírák Uraimék jelenesek T Plebánus Uraiméknak, hogy ha valamely Személy törvénytelenül teherben esnék, azon Személy ha magát az Helyben levő Plebánus úrnak meg jelenti, semmi büntetése nem lészen, azon személy pedig szükséges, hogy T-dő Plebánus Uraimék az Bíráknak megjelentsék, hogy így szorgalmatossan reá vigyázhassanak.
7-o. Újra Publicáltasson, hogy kik nyári üdőben 10 óra, Téli üdőben pedig 9 óra után Lámpás nélkül járnak, megfogattatván Arestoma tétessenek és 2 forintra büntettessenek. Amidőn mind ezeknek szoros megtartását hivatalom szerint parancsolnám vagyok, hivatalbeli kész szolgája:
Japáthy 13-a Marcz. 1776. Dósa Pál mp. " [38]
A Kerületek kiadásainak fedezésére fenn volt ugyan tartva a Páka és Mérges puszták jövedelme, úgy látszik azonban, hogy az nem mindig volt elegendő. Erről tanúskodik legalább is az a felhívás, amely a következőket tartalmazza: „Mivel kezem alatt lévő Dlis Jász Cassa egészben kiüresedett, a pénz pedig már elkerülhetetlenül szükséges volna, azért Minden Nemes Helység a jövő Gyűlésre amennyire lehet pénzel Compareálni elhozván a libellast is el ne mulasszák. Maradvány, kész köteles szolgája,
Járokszállás die 10-a Ápril .1776. Illés István.h " [38]
A kerületi gyűlések, vagy értekezletek rendszerint egy-két nap alatt befejeződtek. Volt azonban eset, hogy hosszabb ideig is eltartott. A gyűlés ideje alatt természetesen a résztvevőket és a személyzetet el kellett szállásolni, embert és lovakat élelemmel ellátni. Úgy látszik mindezeket a kapitányi jövedelem sem futotta teljes egészében, különösen, ha több napig tartó traktáról volt szó. Egy ilyen esetről tanúskodik az alábbi felhívás is:
„Bizodalmas Jó Akaró Bírák Uraimék!
Tekintetes Consiliarius Urnákparancsolattyára veszem, hogy az Grális Gyűlés 10 napokig is el fog tartani, azért Bíró Uraimék tellyes ügyekezettel azon legyenek, vagy vadásztatván valamely nyulacskákat s madárkákat szerezhetnek, azokat Deputatus Uraimék Magokkal behozzák, Aki pedig ebben nem fog serénkedni, magát az megnótáltattya. Mellynek recomendatiója után maradok, kész jóakarója, Jkisér, die 19_oktbris, 1778. Dósa Pál. mp. " [38]
Ezzel be is fejezem a kerületi kapitányi intézkedések ismertetését, bár százával lennének még hasonlóan érdekes dolgok. Feltűnő lehet számunkra, hogy a rendelkezések tele vannak latin kifejezésekkel. Ez onnan van, hogy még az előző századokban is országosan használt hivatalos nyelv volt - ezen adták ki csaknem az összes hivatalos leveleket - így még a késő utókor sem tudott tőle teljes egészében megszabadulni.
Őseink megélhetésének alapját az állattenyésztés képezte. Ezt a kedvelt foglalkozást űzték századokon át a végtelen pusztaságokon, ezt hozták magukkal az őshazából, és nemzedékeken keresztül kitanulták annak minden fortélyát és művészetét.
Ez a foglalkozás maradt a gerince az állandóan megtelepedett törzseknek is, s amikor már maguk végleges tábortütöttek és lakásokat építettek, a jószágot még szilajon tartották, szabadon tenyészették a nagy határban a rideg pásztorok keze alatt.
A XIX. században még legelő volt az egész határ, szabadon legelt a ménes, a gulya, a juhnyáj és sertéskonda egy-egy kijelölt részén a határnak. Számszerű adataink nincsenek az akkori jószágállományról, de a népességhez viszonyítva sok jószágnak kellett lenni, mert ez képezte a megélhetés alapját.
A szilaj állat a szabadban telelt, télen is jórészt csak azt az élelmet kapta, amit a hó alól kikapart. Ez a tenyésztési mód nem járt ugyan nagy haszonnal, de elegendő állati terméket, tejet, húst, faggyút, zsírt, bőrt, gyapjút és szőrt adott a megélhetéshez. Másik nagy előnye volt, hogy a ridegen nevelt jószág szívósabb, kitartóbb volt, a betegségeknek jobban ellenálló. Ennek pedig a későbbiekben is még igen nagy szerepe volt a nemzet életében. Az alföldi ló, a magyar marha, a finom gyapjú mind kapós és keresett cikkek voltak a külföld részéről. Sokáig a szolgáltatások egy részét is jószágban és állati termékben adták az udvartartásnak; adtak lovat, ökröt, tehenet, bárányt, túrót, sajtot.
Lótenyésztés
A ló volt őseinknek az egyik legkedvesebb, de egyben legszükségesebb állata. Sohasem tudhatták, mikor szólítja őket a király, és mikor kell hadba szállani. Már pedig a jászok, mint nyilas lovasok szolgáltak, a hadban pedig nem egy, hanem még másik, sőt harmadik vezeték ló is kellett. Ahhoz pedig, hogy valaki jó harcos legyen, már a „civil" életben össze kellett szokni, szinte össze kellett nőni, lónak és lovasnak egyaránt. Kölcsönösen ismerni kellett minden szokást, minden mozdulatot, nemcsak előre, hanem hátrafelé is kellett nyilazni a vágtató lóról, és halálos biztosan eltalálni a célt. A gyorsaság az életet jelentette, mert utói kellett érni, meg kellett előzni az ellenséget, vagy ha úgy hozta a hadi szerencse el kellett hagyni az üldözőt. A nyilazásnál az íjásznak mind a két kezét egyszerre kellett használni, tehát el kellett engedni a kantárt és csak a testmozgással, térdszorítással lehetett a lovat irányítani. Volt eset, hogy lóról szállva harcolt az íjász, avagy legeltette a lovát, amikor a szabadjára engedett ló füttyszóra, vagy különböző hangokra igazodott a gazdájához. Szívósnak is kellett lenni a lónak, hiszen sokszor napokig -a gazdájával együtt alig jutott valami élelemhez vagy italhoz. A magyarság későbbi ismert nyugati hadjárataiban igen sok esetben a jászkun íjászok vívták ki a győzelmet. Feljegyzésekből tudjuk, hogy 1260-ban már 39 900 lovas katonát - amelyhez legalább 100 000 lovuknak kellett lenni, -1278-ban 18 200,1304-ben 21 000 lovas fegyverest állítottak a harctérre. Hogy ez a létszám nagyság és harcképesség tekintetében milyen nagy erőt jelentett mutatja, hogy a jászkun nyilasok még a mongolok és tatárok előtt is rettegtek és félelmetesek voltak.
,y4 pásztor világban nem kis gondot okozott az állat megőrzése. A tolvajok, betyárok, szegénylegények szívesen foglalkoztak a lókötéssel. A tolvajokat keményen büntették. A tüzes vassal való sütés, az akasztás volt a közönséges büntetés. Az 1667.évben pl. azt a pásztort, akit rajtacsíptek mikor a ló lábáról béklyót akart nyitni, tüzes vasfogókkal vallatták és karóba húzták." [39,27.]
A XVI-XVIII. században élte virágkorát a betyár élet.
1750-ben Kecskemét környékén élt egy Marczi nevű betyár. Jtt dolgozik a városban, tavai csikós bojtár volt, a nadrágját is eladta a korcsmában " [38] emlékszik meg róla az írás. De nem voltak jobbak a betyárnál a „rideg/nőtlen/ legények" sem. Bizony nem egyszer megtörtént, hogy reggelre kelve hiányzott a ménesből egy-két jóvérű csikó. Biztosan elkötötték, akkor aztán lehetett menni utána hegyen-völgyön át, szerencse, ha megkerült, de legtöbbször nyoma veszett.
Őseink legjobban a középtermetű szívós, igénytelen alföldi magyar lovat tenyésztették, amelyből szín és jegy szerint nagyon sokfélét ismertek. Ilyenek voltak a pej, sötét pej, világos pej, sárga, világos sárga, sötét sárga, fekete, deres, daruszőrű, szürke, fakó, tarka, szeplős, egérszőrű stb. színű lovak. Jegy szerint voltak kesely, hóka, csillagos, piszra, szárcsa, csüdkesely, szárkesely stb lovak. Tulajdonság szerint voltak rugós, harapós, keringő, szitáló, farkaló, kötődő, csökönyös, lusta, nyugtalan, sebes, csajbókos, karórágó pajkos stb. lovak. A rejtett betegségek szerint kehes, havi vak, kólikás, stb. lovak voltak.
Nem szerint a kanca, csődör és paripa lovakat és csikókat ismerték, féléves korig szopós, azután rúgott csikó volt, majd az egy, két, három éves növendék. A betanított lovakból lett a hátas, nyerges, a kocsis, az igás, a futó és a hintós ló. A kimustrált katonalovak voltak a „remondák ", a besoroltak a „honvéd " lovak. Amikor a ló teljesen kiöregedett, vagy kibetegedett ,girhes" lett, sok a cigányok kezére került, sokat a kutyáknak vágtak le eledelül.
A régibb időben a ló húsát ugyanúgy fogyasztották, mint a marhahúst, a tejéből pedig készült a közkedvelt nemzeti ital, a „kumisz". A kumisz bizonyos ideig erjesztett lótej volt, amelyet szeszes italként fogyasztottak.
Legeltetésnél - az újabb időben - a lovat béklyóba verték, vagyis a két első lábára a csűdökre rövid vasláncot kapcsoltak, hogy ne tudjanak futni. A béklyónak a kovács művészete szerint több fajtája volt, szem előtt tartva, hogy minél furfangosabb legyen; csak a gazdája tudja levenni a ló lábáról. Erre szolgáltak a kulcsos béklyók. A „nyűg" közönséges rövid kender kötél volt, amelyet fapecekkel gomboltak a ló első lábára.
Előszeretettel adtak a lovaknak férfi és női neveket, amelyen a szólítást megértették. A Berci, Palkó, Jancsi, Julcsa, Panni, Fáni gyakori nevek, de ugyan úgy a Kedves, Baba, Kincsem, stb. is gyakran előfordulnak.
Az íjászok utódai a későbbi századokban a huszárok lettek, akiknek a ló ugyanolyan hűséges társa maradt, mint volt az íjásznak.
A Jászkun Kerületek igen jó anyagot szolgáltattak a huszárokhoz úgy emberben, mint lóban. A jász csemete már gyermek korában, 8-10 éves korban szőrén ülte a lovat és megtanulta a lovaglás művészetét. A csikót pedig két-három éves korban fogták ki, kiszakították" a szilaj ménesből és megkezdték a betörést. A kifogás 5-6 méter pányvakötéllel történt, amelynek hurok volt a végén. A lóháton ülő csikós gyakorlott keze ügyesen dobta a hurkot a kiszemelt csikó nyakába. A szilaj állat mindent elkövetett hogy szabaduljon, de a hurok szorította és visszatartotta az erős kéz. Mikor végül gyakran többórai küzdelem után, amikor már a csikós is verejtékezett és a csikó is habosra izzadt, megveregették a csikó nyakát, egy kis csemegét is kapott - el is keresztelték - levették a nyakáról a hurkot, a csikó ugrálva nyerítve vágtatott vissza társaihoz a ménesbe, hogy tovább élvezze a szabadságot. Egy pár ilyen gyakorlat után a csikó annyira kezes lett, hogy füttyszóra, vagy nevének hallatára is odament a gazdájához.
A nyereg alá való „betörés" igen nagy türelmi játék volt. Napokon, sőt heteken át tartott, amíg megszelídült az állat, kezessé vált és következett a lovaglás magasabb iskolája. Ez a művelet ugyancsak külön tudományt igényelt. Előbb csak kitömött zsákot - bábot - kötöttek a csikó hátára. Amikor ezt valamennyire megszokta akkor ült csak rá a lovas, akinek ügyesnek és fürgének kellett lenni ahhoz, hogy „megülje a lovat". Az irányítás kötőfékkel történt, majd később zabla került a csikó szájába és a lovas kezébe a kantárszár. A csikó persze a lovaglás alól is mindenkép szabadulni akart; rúgott, vágott, harapott. Megtörtént, hogy ló és lovas egyformán a „porba hullott". Ez azonban szégyen volt a lovasnak, mert a jó lovas mindenkor „talpra esett". A betörés kezdetben persze szőrén ment, s ha ez már hosszú gyakorlat után sikerült, akkor következett csak a nyereg. Ez a művelet volt a későbbi huszár életnek is az alfája, amiről apáink annyi sok érdekeset mondtak, édes és keserves, de szép emlékeket meséltek.
Már utaltam rá, hogy a jászkunok hány esetben adtak ezerszámra lovaskatonát a haza szolgálatára. Az 1914-es világháború első dicsőséges csatáit is a 13-as huszárezred jászkun huszárjai vívták a szerb harctéren; sajnos vágtázva rohantak a biztos halálba. De szép is volt ám a magyar huszár!
Az utolsó békeévek egyikének őszén - 1914 előtt - mikor már magam is serdülő gyermek voltam, az egyik huszárezred nagy gyakorlatot tartott. A felvonulás a „Császár útján" történt, két oldalt és elől biztosító járőr, a derékhad századonként a főútvonalon haladt. Soha nem felejtem el azt a szemet, szívet gyönyörködtető látványt, amiben részem volt, amihez hasonlót, azóta sem láttam. Kifent bajszú piros-pozsgás huszárok, piros csákó, kék atilla, vállra vetett fekete prémes zsinóros kék mente, veres zsinóros nadrág, sarkantyús csizma, függő kard az oldalon és vállra vetett fegyver. Az összeválogatott szabályos csoportokat alkotó egyszínű lovak, a fegyelmezett lovasok díszes menete úgy jött, mint az álom és úgy tűntek el.
A tanya-szomszédban is lakott két szép deli huszár, Ballá Bertalan és Szőke Balázs. Amikor szabadságra jöttek, nem győztünk bennük gyönyörködni. Elsőnek vitték őket a harctérre, elsők között haltak hősi halált. Legyen áldott emlékük.
A lónak az újabb időben a hadi szolgálaton kívül másik, ugyancsak fontos szerep is jutott. Szolgálnia kellett a békés polgári életet is, ahol igavonásra, teherhordásra, szántás vetésre használták. Az igába törés is lassú, nagy figyelmet és hozzáértést igénylő munka volt. Ez pedig úgy történt, hogy a már betanult lovak által vont jármű után odakötötték a három éves csikót. Pár napos próba után már az igásló mellé került, s ott futott, amíg le nem csitult. Ha már itt is szépen ment, akkor hámot tettek rá, de még akkor is csak, mint „lógós" harmadiknak lett befogva.
Ezután következett kellő megfontolás után a csikónak másodiknak, az öreg ló mellé való befogása, ugróra ülvén a kocsioldalon, ha hirtelen segíteni kell.
A lovak közül úgy a kancákat, mint a méneket egyformán használták úgy hátas, mint igás lónak. A méneket egy éves korban rendszerint ivartalanították. Ennek külön szakértője volt a „herélő" - ,jsurgely"- személyében. A jóvérű méncsikót további tenyésztésre apaállatnak hagyták meg.
Amint tudjuk a hírhedt betyároknak is híres lovaik voltak. Rózsa Sándor, Bogár Imre, Bogár Jakab életét nem egyszer a lova gyorsasága és ügyessége mentette meg. A ,JCutyakaparási csárda" mindig szives kocsmárosa Petrezselyem János - amint a régi öregek mesélik - jó néhányszor tanúja volt a pandúrok és betyárok futtatásának, amikor a betyár lova mindig gyorsabbnak bizonyult.
Az elkötött lovakat a kerületi kapitányírásban köröztette a községekben:
,J3izodalmas Jó Akaró Bírák Uraimék! Tekintetes Almásy Pál Consiliarius Úr parancsolat-jábul kívántam kegyelmeteknek tudtokra adni, hogy a Mérai csikós a múlt csütörtökön elszökvén, egy Mérai embernek Pari Andrásnak Paripa lovát el lopta. Recomendálván Bírák Uraiméknak, hogy serio színes fogathassák kivált Hadnagyaik által az alsó Pusztákon is a Csikósok. Descriptiója Hajdú Jánosnak hivattatik. Apátirul hazaszökött a múlt héten. Sz.Györgyön volt juhász, közép termetű barna köpczös piros pofájú, úgy néz ki mintha valaha sebes lett volna, ócska szűrben, ócska bundában, sarkantyús bakancsban szökött el. Dudálni jól tudott rehedezett beszédű. Az ló közép termetű, mint egy 14 markos hegyes fülű setét egér szőrű Paripa az orra hókás egész vékonyán a jobb Czombján /0/ bellag vagyon. Mely iránt való szorgalmatos vigyázásokat recomendálván. Maradok Japáthy 13-a máj 1776. Kész jó akarója Dósa Pál". [38]
A régibb időben a lótartás nem is volt mindenkinek megengedve. Egy 1776-ból származó kapitányi körözvény 8-ik pontja így intézkedik: „Gulyásoknak, Pusztákon kóborló Betyároknak és más tolvajságban tapasztalt Személyeknek Lovakat nem lészen szabad tartam. Azért akik vannak egy Holnap alatt el adgyák, külömben Confiscáltatni és az ára az Incendiális Cassába fog adattatni." [38]
Hasonló rendelkezést tartalmaz az 1774. márc.23-i Currens 1. pontja is: „Az ollyatén Betyároknak, kiknek állandó Házok nincsen, lovat az jövő Szent György napnál tovább szabad nem lészen tartani. Azéft tudtokra kell adni, hogy addig eladgyák ha lovaik vannak különben azokat Confiscalnifogjuk. " [38]
Hogy mennyire fontosnak tartották őseink a lótenyésztést, arról ugyancsak a currensek között találunk 1778-ban egy feljegyzést, amely 20 pontban ad tájékoztatást: feljegyzése a módnak, miképpen lehessen Magok Tenyésztését a jeles jó Fajta Lovaknak megszerezni az Kanczáknak alkalmatos Mén Lovak meghágatása által. " [38] A 20. pont szerint: ,flem elég a Mén Lovakat jól tartani, hanem azonkívül gondoskodni különössen hogy az Istállójok tisztán tartassék, a szemét és ganajlások ki hordassanak, naponként egyaránt jól tartassanak és sétálásra ki vezettessenek." [38]
Egyébként a tájékoztatóban foglalt irányelvek ma közel kétszáz év után is helytállóak lennének. Szerették ám eleink a jó és szép lovakat egész a legújabb időkig. Egy-egy gazdára ráfogták, hogy még a feleségét sem becsüli annyira, mint a féltve őrzött lovait. A jófajta csődörök biztosítására maga a város tartotta a ménlovakat. Volt idő, amikor a jászberényi Méntelepről 8-12 mén is ki volt állandóan helyezve és külön őrmester ügyelt fel azok tartására. Volt is olyan jász kisgazda, éppen Apátiról, aki még a század elején is sorozatos díjazásban részesült saját tenyésztésű lovai után. Erről tanúskodik az a számos oklevél és emléktárgy, amely jelenleg is meg van Rusvay Péter családjának a birtokában. Még az 1940-ben rendezett Országos Mezőgazdasági Vásár I díját is az ő 4 éves kanca lova nyerte el. Ennek a kis gazdának pedig csak 40 hold körüli birtoka volt, de díjazott lovait semmi kincsért nem adta volna, bármennyire kérték is tőle. Egyik díjnyertes lovát még az 1925-ös években, ifjú korában a ma már hírneves festőművész Chiovinyi Ferenc is lefestette, a kép ma is megvan a család tulajdonában.
Még csak annyit fűzök ehhez a kedves témához, hogy amikor valami ünnepi parádé, püspök, herceg fogadás volt, a város lakossága mindannyiszor lovas bandériummal fogadta a magas vendéget és fényes szerszámokkal ékesített négyesfogaton hozta be a község határától és vitte ki a község határáig a távozó vendéget. De egy-egy díszesebb esküvőn sem volt ritka 10-15-20 hintő szebbnél szebb lovakkal és ékes szerszámokkal.
Szarvasmarha-tenyésztés
Őseink létfenntartásának másik főpillére a szarvasmarha haszna volt. A tejhozamon kívül a húst, a bőrt, a szőrt, a szarut és a csontot mind hasznosították, de főszerep jutott részére az igavonásban is.
Az alföldi fehér „magyar marha " minden tekintetben megfelelt a szilajon való tartásnak és kellő jövedelmet szolgáltatott. A szilaj tinó betanítása sem okozott kevesebb gondot, mint a szilaj csikó betörése. A járomba két tinó lett egyszerre befogva, a tézsla /rúd/ mellé, s először csak üresen járatták, majd valami nehezéket kötöttek utána. Következőleg már két öreg ökör után akasztották a két tinót, s bizony vigyázni kellett, hogy a fiatal 2-3 éves állatok kárt ne tegyenek magukban.
A bikaborjút fiatalon, fél éves kora körül ivartalanították, s azután, mint tinó, majd járomba törés után, mint ökör kapott nevet és szerepet. Az ökörfogat már honfoglaló őseinknél is szerepelt, majd évszázadokon át fontos hivatást töltött be a hadászatban, mígnem felváltotta a gyorsabb mozgású lófogat, ő pedig megmaradt a polgári foglalkozásban.
Hogy milyen fontos szerepe volt őseink életében a szarvasmarhának, arra vonatkozólag ide iktatok egy tanulmányt, amely kellőlen megvilágítja a helyzetet:
,^4 XVI-XVII. században, tehát még a török hódoltság korában is, a kereskedelem fő anyaga a szarvasmarha volt. A marhakereskedőket „ tőzsérek "nek hívták. A tőzsérek vásárolták össze az Alföld kövér marháit és hajtották lábon a bécsi tökére. Az összevásárolt marhát miután számbavették, megváltották a cédulát, vagy passzust, amelyet latinosán „libere venda"-nak neveztek. Erre vezették rá a marha számát, megírták hányadfü és micsodás jegyű, vagy billegü. Gyakran a szőrén és a szarván nevezték a marhát, azaz pontosan leírták, hány fekete csörsz ökör, szőke tárcsa tulok, vadszőrű ünőtinó, ümelő tehén, daruszőrű kék bika, fehér szürke ökörborjú, kajla tehén, lombos csáktinó, cibakszárú rőt göböly, kerekes bikatulok, cicke borjú, seregélyszörű ordas terc /harmadfü bika/van a foltban; melyiknek van kuklya szarva, melyik csuhos, bajuszszabású, kajla, kiálló, villás, kukora, hegyesecske, előálló, buta és bogárszarvú." [38]
A marhagyűjtők és göbölyszedők a verőmarhát foltbaverték, akkor jöttek a tőzsérek és felvásárolták a marhát tízezer számra. Ezek a vásárok a nagyhatárú városok vásárain, Debrecen, Kecskemét, Szeged, stb. történtek, de ide hajtották eladó jószágaikat a Jászkunság lakói is. Az összevásárolt marhákat nagy csapatokban lábon hajtották Ausztriába, Morvaországba, Velencébe stb.
A marhaindítás látványosság számba ment. „Kétszázezer szilaj ökör, bika, tulok, göböly, sőre csörtetése, a vad paripák nyerítése /amelyeken a hajtást végezték/a botoslegények lármája, a hajtok hujjogatása és üvöltése, köpönyeges puskák és lódingos lövők ropogása, aztán a tőzsérek, komplárosok, czihések, köszmérek, tislérek, ostorok és hajtogatok ide-oda szaladgálása pezsgő életet teremtettek". [39, 130.]
A nyaraló és telelő ma már szinte ismeretlen dolgok. Lássuk csak mik voltak ezek a nagy szerepet játszó alkotások? A török hódoltság korában is a nagy alföldség volt hazánknak igazi éléstára. Itt nevelték tízezer számra a szarvasmarhákat, innét indították útnak a göbölyök ezreit. A hatalmas puszták tízezer holdjain kevés vetést, de kövér mezőt annál többet találunk. A fü az Alföldön embermagasságúra is megnőtt, vízben sem volt még hiány. A földet akkor még nem méregették, ki-ki annyit foglalhatott el magának amennyire szüksége volt, de sokan bitangjában is bírták a földet. így érthető, hogy boldog-boldogtalan állattenyésztésre adta magát, de volt is marha bőven.
Hol nevelkedett az a sok marha, hol teleltek, hol jármosították meg őket negyedfü korában? Az Alföld beláthatatlan pusztáin temérdek szállás, nyaraló és telelő akadt. A szarvasmarhák nyári tartózkodási helyét nevezték nyaralónak. Ez egy jól bekompolt, bekerített terület, amelyet nem kaszáltak, s amelyen füvön kívül kút, vagy kopolya, néminemű szárnyék, s olykor egy-egy mezei akol, vagy állás volt. Akadt olyan nyaraló is, amelyben ötezernél több marhát számláltak meg.
A telelő alig különbözőt? a nyaralótól. Ez is be volt kompolva, kerítve, de a füvet itt nem legeltették le, hanem hagyták szénává érni. A kaszálókról is ide hordták a szénát, és itt boglyázták be. Minden telelőben volt megfelelő akol vagy állás.
A nyaralók és telelők közül csak kevés volt magántulajdonban, a legtöbb a községek pusztáin terült el. Az ilyenekért természetesen bért szedtek a községek.
A kunsági pusztai nyaralóknak és telelőknek, se szeri se száma nem volt. Jí talfáji, oláhfáji, benkőfáji, a vastaghomoki, avagy a kutyaharaptahalmi, borbásszállási, bodókútjai, vacsi, pákái, pálosi, pusztapéteri, kömpöczi, csontoshalmi, ferenczszállási stb. puszták szórva-hintve voltak nyaralókkal. Ezekben 1646-ban a marhafölvetéskor 8683 marhát számláltak meg. " [39, 212.]
A szabadban nevelt jószágok erőteljesek de teljesen vadak voltak. Az úgynevezett „szilaj-marha" megfogása úgy történt, hogy ,fognivaló kötélleF' hurkot vetettek a legvadabb ökör nyakába és fél kézzel a földre rántották.
A pásztorítás nagyon éber felügyeletet kívánt. A pásztor a jó kutyát, a magyar komondort nem nélkülözhette. Nemcsak a farkasokkal, hanem a lappangó latrokkal, a kóborló katonákkal és marhatolvajokkal is meg kellett harcolniok. így volt ez a Hajdúságban, de nemkülönben a Jászság és a két Kunságban is.
Pedig a tolvajokat szigorúan büntették, mégis napirenden volt a lopás. Aki marhát orozott, arra a fogott bírák rendesen ilyen szententiát mondtak; "akasszák fel. "
Az állat korát majdnem az egész Alföldön a füveléssel határozták meg. Ha már bizonyos évet betöltött a marha, vagy ló, s a következő évet is megkezdte, azt így fejezték ki: „ három fűre kelő tinó, negyed fűre kelő tulok" stb. A borjút „ negyedfü" korra nevekedvén megjármo-sították, s ökrök lettek belőlük. Voltak szekerező, hámos és jármos ökrök is. De volt gyermek ló és gyermek tinó. A szénás marhán a hízott marhát értették. A sőrék és göbölyök a hizlaló legelőn tanyázó marhák voltak.
A borjú 3-6 hónapos koráig „szopós", majd leválasztás után „rúgott" borjú lett.
Az állatokat szőrükről, szarvuk állásáról tartották nyilván - homály, zsemlye, fehér, füstös, daru, fekete, piros, tarka, táblás, villás, kajla, lantos, stb. szarvú - majd később „megbillagozták" vagyis tüzes vassal jegyet sütöttek a bőrébe. Ez a művelet lóra, marhára egyformán vonatkozott.
Micsoda gazdag állatvilág volt még a török hódoltság idején is az Alföldön. Sajnos az osztrák uralkodókörök esztelen politikája a XVII. század végén tönkretette ezt a virágzó állattenyésztést. Amit a török másfél századon át nem tudott, vagy nem akart elpusztítani, azt a császári hadak két évtized alatt teljesen megsemmisítették.
„IMI évben puszta volt már az Alföld, sem vágómarha, sem kenyér." [39, 140.] Ebben a sorsban osztoztak sajnos, őseink ajászok is, hiszen ők is hasonlóan űzték még ebben az időben a marhatenyésztést a belső nagy határokban. Miután azonban a kifürkészhetetlen sors nekik valamivel jobban kedvezett, ők nem néptelenedtek el annyira, mint a nagy és kiskun testvéreik sem lélek, sem állatlétszámban.
Ez az egyik magyarázata annak, hogy a redemptió alkalmával a jász községek miért válthattak olyan hatalmas területeket a kiskunsági pusztákból - amelyekhez azelőtt vagy semmi, vagy csak bérleti kötődésük volt - de amelyeket a következő évszázad alatt vasszorgalommal és törhetetlen élni akarással újra virágzóvá tettek, emberrel és állattal egyaránt benépesítették.
Sok jász gazda szívesebben tartott marhát, mint lovat, mert többoldalú haszna volt. Az ökörfogat kezelése egyszerűbb volt, mint a lófogaté, kevesebb szerszámot igényelt. Tisztán és rendben tartása sem volt olyan igényes. A kimustrált ökör egy kis feljavítás után még mindig jó pénzt hozott. A marhaféle nevelése, tartása is egyszerűbb volt a lóénál.
A szarvasmarhát főképp igavonásra használták őseink. A kettős, négyes, hatos ökörfogat könnyen bírta az egyes vagy kettős ekét, vagy a szekérre rakott terhet. A legrégibb szerszámok egyike a járom nem került sokba - ügyesebb gazda maga is megfabrikálta - és évtizedekig eltartott.
A húsellátásban is fontos szerepe volt a marhának. A gazda ugyan ritkán vágott marhafélét, még borjút is, de akár javított, akár sovány állapotban mindenkor jól tudta értékesíteni az élőállatot.
Annál fontosabb volt a család étkezésében a tej haszon felhasználása. A magyar marhának elsőrendű, kevés, de tartalmas teje volt. Viszont az utóbbi időben már nem volt ritka az olyan kisgazda, akinek 15-25 literes tehenei voltak. Ennek a haszna már nemcsak a családot látta el bőségesen, hanem piacra is jutott belőle.
Az éves konventiós cselédnek, a dohányosnak rendszerint ki volt kötve egy tehéntartás a gazdától, amelynek minden haszna őket illette. A férjhez adott lány - aki a régebbi időben a jászoknál nem örökölt az ingatlan vagyonból -rendszerint egy üszőborjút, vagy fiatal tehenet is kapott móringjába a szülői háztól.
A szántóföldi műveléssel mindinkább fogyatkozott a mező, összébb szorult a legelő területe. Megszűnt a szilaj marhatartás és a gulyák sokasága, a téli szállás már a belterületi lakásokhoz, vagy a tanyákra költözött a hatalmas szelemenes nádtetős istállókba.
Nagy szerepe volt a régi időben, még e század elején is marhahajtóknak, az úgynevezett „hajcsárok"-nak. Ezek szinte közismert, de amúgy is igazolvánnyal ellátott szegény emberek voltak, akik a nagy vásárokon összevásárolt marhák lábon való hazahajtását elvállalták bizonyos díjazásért. Rendszerint 2-3 hajcsár együtt dolgozott és nagyszámú falka hajtására vállalkoztak. Száz és száz kilométereket tettek meg gyalogszerrel, hajtva és legeltetve a jószágokat, míg csak célhoz nem értek. Ők maguk bizony sokszor áztak, fáztak, örültek, ha téli éjszakán fedél alá húzódhattak és mesélték a távoli híreket, a világ dolgait. Becsületes emberek voltak, nincs róla feljegyzés, hogy a kezükön bármikor is jószág tűnt volna el. Kellett is, hogy megbecsüljék hivatásukat, különben elvesztették volna kenyerüket.
Juhtenyésztés
A juh, vagy ahogy népiesen nevezik a birka, bürge, birge, szintén egyik legrégibb háziállata volt őseinknek. A juhnyájak ezres tömegekben járták a határt, mert ők még ott is megéltek, ahol a ló, vagy marhaféle már éhezett.
A juhtej elsőrendű élelmicikk volt, a juhtúró, gomolya, sajt, vaj, zsendice, orda pedig még ma is megbecsült táplálékok. A sajtot, túrót tartósítani lehetett, tehát alkalmas volt a tárolásra. A juhhúsból készült birgepaprikás szinte nemzeti eledelnek számít, s ha egy egész birge rotyogott a bográcsban, akkor a kellő fííszeranyag hozzáadásával - só, paprika, sok hagyma és zsír, semmi víz, legfeljebb egy kis bor - minden felséges íz és zamat meg volt benne, amit csak közönséges haladó megkívánhat. Ez az étek pedig gyakran került őseink asztalára, mert nélküle lakodalom, búcsú, névnap vagy keresztelő el nem múlhatott.
A gyapjú a sátor és takarókhoz, majd a ruházathoz adta az elsőrendű alapanyagot, de a birka bőréből készült a nemzedékeken át tartó bunda és ködöm, a nélkülözhetetlen ruhadarab.
Különös szerepet játszott a faggyú, vagyis a juh zsírja, amely a táplálkozáson kívül évszázadokon át a világítónak - mécs, gyertya - is alapanyagul szolgált.
A birka, mint könnyebben kezelhető és eltüntethető jószág talán minden egyéb jószágnál jobban csábított a tolvajlásra. Bár a „ birkasikkasztást' enyhébben büntették, mégis súlyosan lakolt aki elkövette.
Veres István juhászról azt írja Kecskemét város jegyzőkönyve, „hogy négy juhot elsikkasztott, s Bíró János uramnak szamarát gondtalan heréléssel megölte. Ezért 80 bot ütést mértek a farára Két gulyásbojtár egy kost leölvén többekkel elfogyasztotta. Aki ettek belőle fejenként 15 botot kaptak. Más két juhász birkalopásért 40 botot kapott, de ugyanannyi botot vertek a kenyőasszonyra is, aki a lopott birkát rejtegette. " [39, 27.]
Őseink régebben az igénytelenebb, hosszúszőrű sodrott szarvú racka birkát tenyésztették. A finomabb gyapjút adó merinó tenyésztésére csak újabban tértek át. Apáti lakosainak is kedvelt foglalkozása volt a birkatenyésztés. Amint láttuk a török időkből megmaradt összeírásban is százával volt még juha a megmaradt lakosoknak. Még inkább felvirágzott ez a foglalkozási ág a puszták megszerzésével, hiszen azoknak nagy részét csak a birkával tudták hasznosítani. Valóságos juhász nemzedékek nőttek ki, akik a nyájakat őrizték. Kitanulták a birkatartás mindenféle csínját-bínját.
Külön tartották az apaállatokat, a kosokat, külön a heréit bárányból lett ürüket. Különösen kedveztek az anyabirkáknak, de jól tartották a továbbtartásra meghagyott jerke bárányokat is. Nagy hozzáértést kívánt a birka gyógyítása, mert a birkának sokféle betegsége adódott.
Érteni kellett a „motoz" - kergeség - a büdös sántaság, a száj és körömfájás - marhavész -kigyógyításához épp úgy mint, a rühösség megszüntetéséhez. Néha szemet kellett operálni, ficamot helyre igazítani, a kos bárányokat foggal kiherélni, az anyákat elletni, fejni, a bárányokat leválasztani, kiválogatni. A birkát úsztatni, a gyapját kezelni, és úgy megnyírni, hogy sem a gyapjúban, sem a bőrben hiba ne essen.
A juhásznak tudománya volt a sajtkészítés, a gomolya, az orda, juhvaj, túrózsendice készítés, amelynek savója még mindig jó eledelt adott a háznépnek.
Sertéstenyésztés
A sertéstenyésztés ugyancsak dívott már elődeinknél, de nem olyan nagymértékben, mint már az utóbbi időben. A sertést is szabadon, minden takarmányozás nélkül tartották, s csak annyit amennyi a házi szükségletet ellátta.
Fajtára nézve a mangalica volt kedveltebb, míg az utóbbi időben a fehér színű hússertések is felkapottak lettek. A sertéstartásnak nagy hátránya volt abban az időben még gyógyíthatatlan pestis és orbánc betegség, ami gyakran csaknem az egész állományt elvitte. A sertéstartás akkor kezdett nagyobb méreteket ölteni, amikor mindinkább felkarolták a takarmánynövények, az árpa és kukorica termesztését, ami gyakorlatilag ugyancsak a redemptió utáni időkre esik.
A sertéstartás sokoldalú hasznát nem kell bővebben magyaráznom, itt még csak annyit jegyzek meg, hogy normális körülmények között az apáti vásár és piacokon ezerszámra volt eladó hízó és soványsertés, az apáti gazdák nemcsak a község fogyasztóit látták el bőségesen, hanem közfogyasztásra is sok sertést eladtak, hízónak való malacaikért pedig messze vidékről felkeresték az itteni vásárokat.
Baromfitenyésztés
A baromfi is kedvelt háziállata volt őseinknek. A régibb időben csak keveset tartottak belőle, azt is teljesen szabadon és szinte minden élelem nélkül. Jobban kedvelték az akkor még bőségben levő vad szárnyasokat. Azoknak a húsa nagy mennyiségben került terítékre, de összegyűjtötték a tojásait is. Nagyobb méreteket a baromfitartás a tanyák kiépülésével öltött. Amilyen mértékben kezdtenek a tanyák épülni, úgy szaporodott a baromfiállomány is.
Tartottak pedig tyúkot, ludat, pulykát, kacsát, gyöngyit, kinek mihez volt nagyobb kedve és szerencséje, mekkora legelő vette körül a tanyát. Sok tanyában száz számra volt egy-egy baromfiféleség és annak a tojás, toll és hús haszna sok esetben felért a gazdaság egyéb jövedelmével.
A legtöbb gazdánál a háztartás összes apró költségét, sőt még a ruházat költségeit is a gazdaasszonynak kellett baromfitartásból előteremteni, nem is beszélve az eladó-lány ágyneműjéről. Volt is itt baromfi olyan mértékben, mennyiségben és minőségben, hogy minden időben mindenki potom pénzért vásárolhatott amennyire szüksége volt. Kedves szárnyasa volt még a gazda udvaroknak a galamb, melyet sok helyen külön galambdúcban, sokan pedig eresz alatt, padláson és különböző helyeken tartottak.
Méhészkedés
Nem hiába volt a magyar föld „tejjel-mézzel folyó kánaárí', a vad méhek mellett a szelíd méneknek kasban, köpűben való tartása is ismeretes volt. Minden háznál tartottak egy-két család mehet, amelyek számára maguk fontak gyékényből, vagy zsúpból kasokat, faragtak fűz, vagy nyárfából köpüket.
A régi időben tele volt a határ vadvirággal. A földművelés kezdetén is még sekélyen szántott az eke, kikelt a rengeteg gyommag, ősz időben tisztesfutől virágzott a tarló. Az akácok ontották az illatos nektárt, a nagy legelőnek meg se kottyant az a néhány száz méhcsalád, ami rajta gyűjtött. Szaporodott is egy-egy család annyira, hogy nemcsak gyűjteni tudott, hanem még az unoka raj is kellőleg benépesedett és megerősödött.
A méz elvételnek vandál módja volt. Ősszel megemelgették a kasokat, amelyik jó súlyos volt, azt „levágták", vagyis egyszerűen kifüstölték a mehet leseperték és így szabadon kivagdalták a mézzel teli lépeket és kézzel kinyomkodták. A viaszban gazdag sonkolyért a minden évben megjelenő ,jonkolyos" kaszát, fenőkövet a gazdának és cifra bőrlabdát adott a gyermeknek. A kinyomkodott és letisztult mézet bödönökben, kupákban tartották, a hulladék lépes mézet pedig vízzel hígítva felfőzték, kierjesztették, így nyerték az egyik üdítő italt, a „ méhsert". Mézzel készült a sokféle mézeskalács és sütemény, mézzel édesítették a forralt bort, valamint a lakodalmas nép kedvelt italát, a mézes pálinkát is.
Lássuk ezek után számszerűleg is, hogy mennyi volt vájjon a szabad gazdálkodás idején községünk jószágállománya. Erre vonatkozó adataink sajnos nagyon hiányosak. A legrégibb adattal ugyanis csak a lakosságot is feltüntető török adósösszeírásból tudunk, amelyben jószág is szerepel, de csak a juh. Ez az összeírás 15_5_ű-ből való, amelyben 3 egyénnél van feltüntetve, hogy egynek 140,a másiknak 100, a harmadiknak 150 juha, tehát összesen az összlakosságnak 390. juha van.. Tudvalevő, hogy a töröknek a birka volt a legkedvencebb állata, valószínű, hogy ezért került be az összeírásba is. Mert lenni kellett ott egyéb jószágoknak is, hiszen tudjuk, hogy állatokat és egyéb állati termékeket is kellett nekik adóba fizetni.
Részletesebb adatok vannak már az 1699-i összeírásban, amely - mint már említettem - az eladatás céljára készült.
Ekkor a község jószág állománya a következő volt:
| ló | 64 |
| csikó | 28 |
| ökör | 169 |
| tehén | 184 |
| tinó | 57 |
| üsző | 231" [15,255.] |
| juh | 216 |
| bárány | 75 |
| sertés | 217 |
| malac | 151 |
| méhkas | 70 |
A lakosság száma viszont ekkor 476 körül volt.
Ebben az időben kezdődött meg a községbe a nagy bevándorlási hullám, s biztos, hogy a betelepülők nagyszámú jószágot hoztak magukkal. Ezt mutatja, az-az összeírás, amely 1713-ban készült, tehát az előző után 14 évvel, amely viszont már a következő adatokat tünteti fel a jószágállományról:
| ló csikó | 174 |
| ökör tinó | 474 |
| tehén üsző | 353 |
| juh | 1386 |
| sertés | 300 |
| méhkas | 34 |
A lakosság száma pedig már 1600 körül volt" [15, 267.]
Ilyen nagy arányú gyarapodás 14 év alatt csak úgy képzelhető el, hogy a közben bevándorolt családok magukkal hozták jószágaikat is.
Ennyi az amennyit a redemptió előtti jószágtenyésztésről tudunk, s ezek a számadatok az elzálogosítás ideje alatt a kényszergazdálkodás folytán nem sokat emelkedtek, legfeljebb még az újonnan jöttek állataival, gyarapodtak.
Földművelés a redemptió előtt
A pásztorkodó gazdálkodásból származó haszon hovatovább kevésnek bizonyult a mindinkább szaporodó népesség eltartására. Egyrészt tehát a gazdasági kényszer, másrészt a kultur fokozat fejlődése is előmozdította, hogy az addig csak pásztorkodó állattartó társadalom áttérjen a növény - főképp a kenyérgabona termesztésére is. Nagy szerepe volt ebben a hittérítő szerzeteseknek, valamint a nyugatról beszivárgó telepeseknek is, akik már ismerve a nyugati országok fejlettebb termelési módjait és eszközeit, igyekeztek azokat mindinkább meghonosítani.
A földművelés kezdetben igen egyszerű módon történt. Az egyszerű faeke használata, melynek későbbi időben lett csak vasalt feje, egész a XIX. századig húzódik, a kézzel való vetéssel együtt. De arra is van adat, hogy a kézzel elszórt magot csak a disznókkal túratták be a szántatlan földbe. Van az Apáti Múzeumban egy faeke, amelynek láttán méltán csodálkozhatunk, hogy ahhoz hasonló eszközökkel történt századokon át a szántás, amivel bizony csak kezdetleges munkát lehetett végezni.
Amíg a „szűzföld" teljes érintetlenségében állott, addig csak a legjobb, a legbiztosabb termő - árvízmentes - területek egy részét vették művelés alá. A közösség, a "communitás" tulajdonát képező földekből minden őslakos annyi földet kaphatott, amennyire szüksége volt, illetőleg amennyit meg tudott művelni. Az így kapott föld azonban nem képezett egyéni tulajdont, továbbra is a közösségé maradt; évenként más-más helyen lett kiosztva használatra, a nyilas földosztás alkalmával.
Mivel a termelés akkor még csak saját, a család szükségletének fedezésére történt és a művelési eszközök is igen kezdetlegesek voltak, így senki sem kapaszkodott minél nagyobb terület után. A főterményeket a búza, a köles, a rozs, az árpa és a zab képezték, a kukorica, dohány csak a XVIII. században honosodott meg.
A földművelésre vonatkozó első adatunk 1232-ból való, amikor feljegyezték, hogy a négyszállásiak az apátiak földjéből egy részt elszántottak. Ez tehát annyit jelent, hogy ekkor már ismeretes volt a szántóföldi gazdálkodás valamilyen kezdetleges fokozata.
Tudjuk viszont azt is a későbbi időkből, hogy a török hódoltság ideje alatt a befizetendő adók között búza, zab, árpa, borsó, lencse, köles termények szerepelnek, ezeket pedig valamennyit csak szántóföldi műveléssel lehetett megtermelni. Természetes, hogy a hódoltság ideje alatt, különösen az első fél évszázadban a szántóföldi termelés is visszaesett, mert megfogyatkozott a népesség, de különösen megfogyatkozott az igavonó jószág, miáltal a megmaradt lakosság nélkülözésre és éhezésre jutott.
A földművelésre vonatkozó számszerű adataink 1699-ből valók, amikor már a következő területen folyt a termelés:
| A vetés neme | területe | a termés mennyisége |
| Búza | 200 k.h. | 461 mázsa |
| Árpa | 123 | 225 |
| Zab | 14 | 19 |
| Köles | 9 | 9 |
| Szőlő | 3 | ? |
| Széna | ? | 280 szekér [15, 259.] |
Bizony ez még nem valami sok és nem valami nagy eredmény volt a termelés terén, de a mindössze 476 lakos szükségletét szűkösen fedezte.
Mint már láttuk előzőén, ez időtől kezdődik meg a lakosság nagymérvű bevándorlása, minek folytán a lélekszám 14ív alatt 1600-ra szaporodott.
Ezzel arányban növekedett a szántóföldi művelés is, amely 1713-ban már a következő képet mutatja:
| gabonavetés | 940 k. h. |
| árpavetés | 918 |
| zab | 49 |
| bor | 22 akó |
| pálinkafőző | 3 drb [15,267.] |
Ekkor tehát már termő szőlőjük is volt, amelyről bort szűrtek, s jelentős gyümölcstermelésnek is kellett lenni, mert 3 pálinkafőző is működött.
A föld művelése kétfordulós /kétnyomásos/ rendszerben történt, vagyis a szántónak csak a felét vetették be, a másik fele ugarnak maradt meg. A földet évenként osztották újra, minden évben másik helyen, vagyis másik részén a határnak és mindenkinek ott, ahol a nyílhúzás szerint esett. Mindenkinek annyi földet mértek ki, amennyit meg tudott művelni. A szántó mértéke 6,-12,-24 pozsonyi mérős volt egy-egy gazdának.
Ez a gazdálkodási mód tartott a redemptióig, vagyis 1745-ig, mitől kezdve a gazdálkodás menete is gyökeresen megváltozott.
A redemptió utáni gazdasági élet, a puszták hasznosítása
Az 1745-ben megvalósult redemptióval a község lakossága újabb hatalmas területekhez jutott, amelyeket szinte meg kellett hódítani, be kellett népesíteni. Mint már ismertettem, a megváltott Kocsér és a Kömpöc pusztáért elcserélt Hevesivánnyal együtt 33 370 kat. holdra gyarapodott a község határa. Ezen a hatalmas területen kezdte meg küzdelmes, de virágzó életét a 276 gazdacsalád, akik részt vettek a földváltás nagy terhében.
Első helyen még továbbra is a jószágtartás szerepelt. Kedvező alkalom nyílott erre, hiszen Kocsér és Hevesivány 18 000 kat. holdja mind legelő volt, amelyen rengeteg jószágot lehetett eltartani.
A földváltáskor a gazdák a legelőért is befizették ugyan a megváltási összeget, abból is meg volt szabva a részarány, de a legelők továbbra is közös használatban maradtak. A legelőket a redemptusok ingyen, az irredemptusok jószágaik száma szerint bizonyos ellenszolgáltatásért használták, /fübér/ Megindult tehát a nagy pásztorélet úgy a két pusztán, mint a belső határ egy részén és már az első két évtized alatt bámulatos méreteket öltött.
Erről az időről elmondhatjuk, hogy a közigazgatás szinte teljesen a gazdasági igazgatásból állott és a legtökéletesebb önkormányzatot bírta. Szinte minden intézkedés a gazdálkodással kapcsolatban történt a lakosság érdekeinek megfelelően; saját maguk alkották meg törvényeiket, amelyeket aztán minden lakos köteles volt betartani. Elsősorban megállapították a legeltetés rendjét, a határ melyik részén, milyen baromféleség milyen időszakban legelhet. Felfogadták a pásztorokat. A lakosság által legelésre bejelentett állatokat összeírták és megállapították az alakítandó nyájakat, gulyákat, méneseket és megszabták a kihajtás idejét.
1746-ban már a legelő állatlétszámra bizonyos szabályt állapítottak meg júl. 31-én, Sub. Sessione Senatoriali.
„A Marha tartásban Olly Rend tartás fog observaltatni, Fölső és nagyobb mértékű földes Gazdának ha lészen 32 darab Marhája, azok portióra felvétetnek ugyan de ha azon felöl több lészen, nem csak portióra, de azon fölül Földbér neve alatt ad Communem Cassam Perceptoratus minden Marhátul 12 xd fog füzetni, azt pediglen úgy értsék, hogy ide haza az ollyas embernek 32 darab el marad, a pusztán lévőkből is 32, de 20 Juh annyit tészen mint egy Marha szám. A kik pediglen földet nem váltottak, azok minden darab számos Marhátul füzetni fognak xd 24. " [38]
Ebből a határozatból kitűnik, hogy egy-egy gazdának tekintélyes számú állata lehetett, de mégis volt még olyan földváltó, akinek a megengedettnél, vagyis megszokottnál is több marhája volt, amiért már fizetni kellett.
1746. május 21-én már a kocséri puszta bejárással is foglalkoznak:
„ 1-o. Kocséri Processusnak terminussára a Tanácsbul lesznekBalati Mátyás, Kiss Ferenc, Dósa Pál, Makó Gergely, Kálmán György és Lados György.
3-o. Kocsérra kutak csinálására minden járásbul 20 ember levitessenek és 3 tanácsbeli. " [38]
Ekkor tehát bejárták, felmérték a puszta határát és ugyanakkor rendbehozták az itatókutakat a 3 járásból levitt 60 emberrel. De kellett is ez a nagy erő, mert Kocsér pusztán több mint 20 itatókutat kellett csinálni, és rendben tartani.
Úgy látszik, a marhanevelésnek abban az időben is megvolt már a nagy ellensége a járványos betegségek következtében.
Erről tárgyal a tanács,
„ 1747. ápr. 28. Congregatio Senatoriali.
4-o. Ki ki tapasztallya, hogy az Marhák sok helyen hullanak, azért senki idegen dögös helyről Marhát be ne hajcson, sőt még oly helyen jószágával ne is járjon, mert érdemes büntetését elveszi."
Ugyanakkor elhatározzák, hogy:
„ 7-o. Szilaj ménesre és Gulyákra való Marha itthon ne tartassaon. " [38]
Rendelkezést hoznak a szolgák, pásztorok marhatartásáról is, amint arról az 1748. márc. 29-i határozat tanúskodik:
„5-o. Az Szolgák itthon maradandó Marhájok iránt az a Rendelkezés: Amely Szolga és Pásztor csak feleségével vagyon itthon több nem lészen szabad tartani egy tehénnél itthon, az kinek gyermekei vannak. 2. Ha többet itthon tart, levágattya a N. Tanács, az özvegy Asszonyrul is az rendelés." [38]
Sok baj lehetett a pásztorokkal az miatt is, hogy minden adott esetben tudták magukat igazolni, Hinek a szolgálatában állanak ? 1748. ápr. 22-én találunk erre intézkedést: „l-o. Minden alsó Pusztákon lévő Pásztorok város pecséttye alatt a conventionatussát magával hordozza, a Districtusból kiküldendö Hadnagyok anélkül talállyák, meg fogják fogattatni és Temlecre vettetni.
2-o. A szekerek lemenjenek Kocsérra kutak csinálására és fát vigyenek Szolnokbul. " [38,]
Találunk már arra is intézkedést, amikor az okozott kár miatt elmarasztalják a csikósokat: JLZ42.JÚ1. 19:
„3-o. az Tavali Csikósok, úgy mint Rontó Pál és Balogh György által okozott károk estimáltattak, nevezet szerint ... im summa Ft 55. ezeket egyenlőképen őkfiizetik meg. " [38]
A juhok tartására vonatkozólag is találunk intézkedést, amikor a nyár végén sorra került a falkásítás:
1749. aug. 25. határozat szerint:
„l-o. Bizonyos okokra nézve az Juhok az Télen négy falkákban lesznek.
3-o. Az Kosnak ára párjának 13 márjás, de egy polturán mérettessen a húsának fontya, bőre 3. márjás.
1754. márc. 24.
2-o. A juhok télre öt nyájba verettetnek ugyan, de az Juhászoknak 12 vonás forintoknál több nem lészen bére úgy hogy maga fíizessen az bojtárnak. Az Juhásznak ez lészen kötelessége, hogy minden Karácsonyig elesett Juhiul füzessen és adgyon a Gazdának 5 font fadgyút, ha pedig a bőrt meg ösmeri a Gazda, hogy nem esett hanem meczett Bőr lészen, agya meg az árát, minden Juhász és Számadó megesküttetik, a mellyben kötelessége elől adatik. Az Bojtár pedig szolgálattyának végén arra megfog esküttetni, hogy a gazdája hite ellen nem cselekedett, amit tud reá igazan ki vallya." [38]
Mindebből az tűnik ki, hogy a juhászok bizony elég szoros kötelékben álltak és jövedelmük sem volt valami bőkezűen adva ahhoz, hogy még a bojtárt is nekik kellett fizetni, akivel pedig jó barátságban kellett lennie, különben adott esetben könnyen rávallhatott. Itt azonban még nincs felsorolva a természetbeni ebéd és kenyér járandóság, ami szintén a javadalmak közé tartozott.
Tekintve a juhok hatalmas számát, legalább 5 juhász és ugyanannyi bojtár volt alkalmazva, de valószínű, hogy ennél még több is, mert külön nyájban őrizték a fejős, a növendék és a kos nyájakat.
1778 okt. 16-ról ilyen feljegyzést találunk:
„3-o. Az üdő alkalmatos lévén holnapi nap az Kos nyáj elfog hányattatni, úgy pedig, hogy az Pásztoroknak károk ne légyen az egész falka az vendég-fogadó udvarában fog hajtattatni és a Lakosok nem egyszersmind, hanem rendszerint egyenkint fogják kossaikat kihánni, fog pedig az hányás a Kiss Járáson kezdődni. " [38]
El sem tudjuk képzelni, hogy egy ilyen gazdasági müvelet milyen látványossággal járt. A több ezres nyájat terelő juhászok és pulik, az éberen ügyelő és figyelő több száz lakos. Az igazságot tevő tanácsos uramék. Milyen szakértelem kellett ahhoz, hogy mindenki közmegelégedésre ki legyen elégítve. Bizonyára nem egyszer kellett igazságot tenni a juhász és gazda között, de amikor ez is megtörtént, következett a nagy áldomás; mert hiszen ez volt a juhászok egyik nagy leszámolása, elmarasztalása, vagy felszabadulása. A juhnyájakat általában az itthoni és hevesiványi legelőkön tartották, de a meddőket és kosokat Kocsérra is lehajtották.
1779. máj. 2-án hoznak ilyen tárgyú határozatot, mely szerint:
„3-o, A Meddő és Köss Nyájak holnap kiolvastatván, indíttassanak Kocsér Pusztánkra Szerdán vagy Csütörtökön."
Az itthoni, vagyis hevesiványi legelőt lehetőleg fenntartották a kezes jószágnak teheneknek, ökröknek és sertéseknek.
1746. május 7-én így határoznak:
„Hevesivány egyben tilalomban tartattatik, az ökör csorda is ide ki fog járni Nagy állás táján," az ugarokra." [38] Ez a „ Nagy-állás határrész ma is ezt a nevet viseli.
A pásztorok felfogadása évről évre történt a tanács által a kihajtás előtti napokban. A község területe 3 járásra volt osztva, úgy közigazgatásilag, mint a jószágtartás szempontjából. Járások szerint írták össze és tartották számon a legelőre menő jószágokat, s a szerint osztották be a határban a legelőket is. Egy eléggé világos képet mutató pásztor felfogadással 1760. márc. 10-én találkozunk:
„Mészáros Mihály és Jegesy Ferencz magfogattatak Városunk Szilaj Csikós Pásztorainak.
Kiknek is Conventiójuk lészen:
| Készpénz | f Rh. | 34 |
| Két egész ruhájok | ||
| Kettöjöknek szalonna | N- | 1 |
| Botskornak való bőr | N- | 5 |
| Minden hétre kenyerek | N- | 5 |
| Kása kila | N- | 1 |
Ökör Csordásoknak pedig beállottak Zeke András, Miké János és Kiséri Pál.
Kiknek Conventiójok lészen:
| Hat öröktül Búza Kila | N- | 1 |
| Szűk üdőben Búza helyett Árpa kila | 1 | |
| Szalonna és sajt helyében készpénzf. | 12 | |
| Kásának való melyet a Város megöllettni | ||
| tartozik, Köles | véka | 3 |
| Közönséges házi kenyerek még Kocséron | ||
| őrzik a Jószágot minden hétre | N- | 7 |
| Itthon pedig minden hétre | N- | 6 |
Úgy Kezes Csikósoknak bészegődtek:
Farkas István és Farkas Ferencz két Test s-vér Attyafiak, kiknek Bérek lészen: Hat lótul egy kila Búza, szűk időben ugyanannyi árpát tartoznak elvinni.
Szerszámnak való egy Marhabőr, olly conditióval, hogy valameddig azon nyeregszerszám tart, más Bőrt ne herdáljanak.
Két lótul egy kenyerek és a Tartás. Mivel Télben a csődör lovakkal is bánni és azok gongyoket viselni szokták, azért lészen kettejöknek kétpár Bakancsok és két Szűrök.
Nemkülönben
Nagy Járási Gulyásnak meg fogattuk Borbás Istványt, kinek Bére lészen:
| Készpénz | 7. Rh. | 32.- |
| Egy gulyához két egész ruha | ||
| Minden hétre 6 kenyere | ||
| Soó | N- | 20. |
| Egy gulyához fél szalonna | ||
| Kásák, mellyet a Nemes Város megőrletni tartozik | Véka | 4.- |
Kiss Járási Gulyásnak pedig Béres Mátyást, Alsó Járási Gulyásnak Pótsik Pált.
Kiknek Bérek lészen mindeneknek aszerint amint az Elsőnek.
Ugyanekkor a belső határban 4, Heves Iványon 2. csőszt alkalmaztak, kiknek a bére volt minden Gazdától egy véka Búza és „egész Helyestül" egy, fél Helyestül fél kenyér. "[38]
Ebből a listából még hiányzik a kanász, valamint a bojtárok felfogadása, de valószínű, hogy a bojtárt az itt megállapított bérből alkalmazta és fizette a számadó..
Az apaállatok közül a méneket már akkor is a város tartotta. Már 1761. ápr. 11 -én találkozunk idevonatkozó feljegyzéssel:
„2-o. Vágó Pál Urammal egy mén csikóra megalkuttunk, in Rh.45.
3-o. Nem különben Gonda Jánosnak egy Mén csikóért alku szerint fizetett in Rh. 38r [38]
Volt rá eset, hogy a szilaj ménest is az itthoni legelőn tartották, amint azt az 1767.jan. 24-i határozat tanúsítja:
„ 2-o. A Szilaj Ménes ezen folyó Esztendőben két falkára verettetik. EgygyikFalka az Hevesi Úttól kezdődik és a Jákóhalmi útnál végződik. A másik: Ugyan a Hevesi Úttól kezdődik és szakasztódik visszafelé ismét a Jákóhalmi Útig. Jegesi Felső Járási Szilaj Tsikós leendő Falkájához ezen kinevezendő Tsődörök lesznek úgy mint: Vágó Pál Uramé féle egy szürke. Második: Balajthy Uramé féle egy fekete. Harmadik: Nzetes Herpay Kapitány Uramé féle fekete, az öregebb. Negyedik. Ádám Mátyás féle ifjabb: Ötödik Nzetes Rusvay Uramé féle egy fekete.
Thót János Szilaj Tsikós előtt pedig ezek lesznek: Az első Ádám Mátyás féle az öregebb. Második Berente Pál féle fekete, Harmadik Nzetes Herpay Kapitány Uramé fél fekete az ifjabb. Negyedik Mihály István Uram féle, Ötödik Bugyi Gergely féle szürke.—
Apaállatról tehát bőségesen volt gondoskodás, de szükség is volt rá, mert mint látni fogjuk az állatlétszám olyan nagy volt, hogy ezt megkívánta.
1778-ban Kocséron legelt a Szilaj Ménes, mert márc. 7-én így rendelkezik a Tanács:
„ 4-o. Az két Szilaj Ménesünknek számban vevésére Kocséri pusztánkon ord.Bíró Rusvay Istvány és Márk Ádám uraimék deputáltatnak. "
Külön külön csordában őrizték a teheneket, az ökröket, valamint a gőblyöket is. 1764. febr. 24-én:
„5-oA Tehén Tsordáknak kijárására 3 Járásra felosztatott."
12M-ápr.5-én Hevesiványra vonatkozólag határoznak:
„ l-o. Heves Iványon a külső Tsorda Járás az Bírák és Lakosok által két két nyitásban fel osztasson." [38]
1771. aug. 20-án is találunk ilyen rendelkezést.
„ l-o. A Kotséripusztán kaszált szénának rakása továbbra is halasztatik, és a boglyák köze tilalmaztatik.
2-o. Az Ökör Csorda mind addig Kotséron maradgyon, míg más rendelés nem tétetik, aki ezen Végzését a Nemes Tanátsnak által hágja 3 Forint Büntetésben marasztaltatik. "- [38]
1779-ben marhavész dühöngött Kocsér pusztán, azért ápr. 17-én így rendelkezik a tanács:
„ Gyakorta romlását tapasztalván az Marháinknak, melyet Isten Eő Szent Fölsége távoztasson tőlünk: Committáltatott ord. Bíró Urunknak, hogy azoknak orvoslására Abonyrul az Orvost hozassa ki." [38]
Már abban az időben is tudták, hogy a legelő marhának sóra van szüksége. 1779. máj. 2-án van egy ilyen rendelkezés.
„ 2-o. Minden Göböly ökörtül sóra x ó.fognak szedettetni. " [38]
Kitűnik a rendelkezésből az is, hogy a határban senkinek sem volt szabad csak úgy találomra legeltetni.
1768. aug. 21-én úgy határoznak, hogy:
„Heves Iványi Pusztánk tovább is tilalmaztatik, a ki a jószágot oda viszi és bé hajtatik, avagy a Tsősz vagy is kerülő által referáltatik annak ott létele, Elsőbb minden jószágtul egy garast, másodszor egy Petákot, Harmadszor egy márjástfüzessen tüle." [38]
Amikor a határ egy részét legeltetésre felszabadították arról külön, határoztak. 1771. szept. 14-én kimondják, hogy:
„3-o. A Sertéseknek Heves Iványon való legeltetés meg engedtetett. " Ugyanakkor határozzák, hogy:
4o. A Csukásban lévő Gaznak kaszállása 3 forint Büntetés alatt tilalmaztatik." [38]
Minden járásnak meg volt a maga sertés kondája, amelynek egy része naponta járt haza. Erre mutat az 1781. ápr. 21-én hozott következő rendelkezés:
„6-o. Determináltatott, hogy a Kondások ennek utánna, amely napon ki nem hajtanak, azon nap /értve alatta nyarat és telet/számára a Gazdaság nem tartozikfüzetni, a hoz járulván, hogy többé az ételt a Gazdáiul a maga házához nem viheti, hanem menyen a Gazda házához és ott az ételit egye meg." -[38]
Ez bizony elég szigorú rendelkezés volt, mert így a főtt ételből nem jutott a család asztalára.
„A különféle pásztorok között jelentékeny rangkülönbség volt. Ki is vette volna egynek a gulyást a bojtárral, vagy a juhászt az esztrenga hajtóval? A böglyös sem cserélt volna semmiféle kondással! Hát még a ménes pásztor, a csikós, az tartotta ám magasra a maga tisztét.'" [39, 30.]
A becsületesen viselkedő, jószágot jó gondviselő számadó éveken át megmaradt a közösség szolgálatában. Legtöbbször ő magának is volt jószága és egy kis házacskája, tehát volt veszteni valója, nem egykönnyen adta magát könnyelmű életmódra.
Pásztor élet, betyár élet
Amikor annak ideje elérkezett, - úgy szent György nap körül, - a tanács meghirdette a marhaindítást. Nagy nap volt ez, amikor minden gazda felhajtotta a kiverni való jószágot, amit már előzőleg be kellett jelenteni. Most aztán számbavették, kellőképpen megjegyezték, megbillagozták és átadták a felelős számadónak.
Külön napon gyülekeztették az ökörcsordát, a tehén, az üsző és a borjúcsordát, a vágójószágot, külön a kezes és szilajménest. Amint előre meg volt határozva kiindították a jószágok egy részét az itthoni legelőkre, a szilaj és növendék jószágokat pedig Kocsér pusztára irányították. A 73 kilométerre fekvő Kocsér pusztára az út a szentgyörgyi-ujszászi-abonyi, ceglédi-nagykőrösi határokon átvezetett és több napig tartott. A lovas kíséretnek nem kis gondot okozott a nagyszámú jószág lehajtása úgy, hogy a vetésekben kárt ne tegyen. A kártételekből sok perpatvar is adódott, s talán ez is egyik oka volt később a puszták felszámolásának.
Emlegetik az öregek, hogy az egyik alkalommal az abonyi templomba szaladt be egy csikó, ahol nagy riadalmat okozott. A lábon hajtott jószágokat lovasok és kocsik kísérték, akik fel vigyáztak és vitték a pásztorok motyóit és élelmét. A pusztán már várta a jószágot a dús mező, a már előre rendbe hozott kutak friss vize. A pásztor is kitakarította az ősszel ott hagyott kunyhót, újra megkezdődött a pusztai élet. A rideg jószág egy része télen-nyáron át a pusztán volt tartva, a rideg pásztorok keze alatt.
A pusztán lakó pásztorok élete nem valami rózsás körülmények között zajlott. A mindennapi kenyéren kívül a keresetből alig futotta egyébre, már pedig néha meg is szomj ázik az ember egy kis borra, egy kis szórakozás is elkelne a csárdában, vagy a városban, de hát a becsületre nagyon vigyázni kell, mert jövőre is kell ám a kenyér. Különben is ott van állandóan a pusztabíró uram, aki ébereden vigyáz a közösség vagyonára és a pásztorok becsületére.
Úgy látszik mégis előfordult, hogy egyesek elvadultak a nagy egyedüllétben és tilalmas cselekedetekkel igyekeztek mostoha életüket hangulatosabbá tenni. Erre mutat az a sokféle rendelkezés, amely regulázni próbálja a pásztorokat, és elejét venni a bűnbeesésnek. 1751-ben már elrendelték a kerületek, hogy senki se merészeljen a pásztoroktól a pusztán barmot venni. 1225.-ben ugyancsak kerületi szabályrendelet írja elő: „Gyakori példa, hogy mezei és házi juhászok vaskos husángokkal felfegyverkezve verekedést kezdenek és embert ölnek, vagy a botokkal a rájuk bízott nyájban nagy kárt tesznek. Ennélfogva az ilyen botok használata -minthogy a farkasok ellen kutyákkal úgy is el vannak látva - ezennel egyszerűen megtiltatik.'" [38]
1765-ben pedig imigyen próbálták őket rendszabályozni:
„ Tapasztaltatott, hogy a magyar tímárok a pásztoroktól különféle lopott és titkon megölt barmok borit és faggyúját rosszhiszeműleg megveszik, hogy ez a gonoszság kellőleg orvosoltassák; a kerületekben, főleg Jászberényben lakó tímároknak s szíjgyártóknak 6 frt.bírság terhe alatt megtiltatik a pásztoroktól akár a pusztákon, akár odahaza engedelem nélkül titokban bőrt vásárolni.
A nagy pusztai magányban hébe-hóba jól esett volna egy kis hangos mulatozás, de még ebbe is beleavatkozott a felsőség. 1754-ben elrendelik a Kerületek, hogy: „A pusztai csárdások a civakodások megelőzése végett cimbalmosokat és egyéb muzsikusokat tánc kedvéért semmi szín alatt se tűrjenek meg csárdájukban a legszigorúbb büntetés terhe alatt." [38]
De még a rátarti cifra ruha viselése is, szemet szúrt a hatóságnak az ellen is rendelkeznek. 1767-ben rendeli a kerületi kapitány, hogy: „ Az rövid ing viselése és a zsíros haj, melyet sokak nagy botránkoztatására viselnek, 20pálczáknak büntetése alatt tilalmaztatik. " [38]
1770-ben pedig ilyen rendelkezést adnak ki: „Tiltatik a kávás süveg, keskeny csákó, zsíros haj, bundán lévő sarlang, kurta ing. "
Már pedig mi egyéb mutatta volna ki, hogy milyen rendű és rangú szolgálatában áll valaki, ha nem a ruházat és hajviselet?
Nem nagyon idegenkedtek a pásztorok a betyárokkal való barátkozástól sem, hiszen néha az is hozott valamit a konyhára.
1254-ben elrendelik a Kerületek, hogy: iy4 pásztorok betyároknak nevezett gazembereket ne tartogassanak maguknál, különben 100 pálca ütéssel bűntetteinek, azután katonáknak besoroztatnak." [38]
A marha eltolvajlása nehezebb volt, mint a könnyebben mozgó ló, vagy birka eltüntetése. Itt inkább az elcserélés és elhullás veszélye ellen kellett védekezni. Az 1775-ös Kapitányi körözvényben ezeket olvashatjuk: „Minémű rendellenességek történnek a juhászok jeltelen Bárányai végett ki ki által láthattya. Azért amely helyen szokásban volna megparancsoltasson, hogy minden Pásztor, akár légyen az Gulyás, akár Juhász, vagy Csikós, magok jószágait megbélyegezzék és jegy alá vegyék, melyet ha nem cselekednének, azonnal Confiscaltassanak Bírák Uraimék által és az ára az Incendiára Cassába tétessék." [38]
A bonyodalmak elkerülése végett a pásztoroknak a jószágtartást meg sem engedték. Az 1775. okt. 10-én kelt körözvény lO.pontja így szól: „Újra parancsoltatik, hogy Suspectus embereknek lovat, az Pásztoroknak pedig Marhát tartani szabad ne légyen", majd a 14 pont: „A Czigányoknak semmi szín alatt lovat tartani szabad nem légyen, azért akinél találtatnak azok Confiskáltatván eladassanak, vagy agyon verettessenek." [38]
A messzi pusztán bizony könnyen megtörtént, hogy egy-egy jószág eltévelyedett, vagy elsikkadt a pásztor keze alatt. Pedig a számonkérés és a számadás igen szigorú volt. Akit pedig tetten kaptak, vagy rábizonyult a tolvaj lás irgalmatlanul elítélték.
Az 1777. aug. 31-én kelt kapitányi körözvény 3. pontja ezeket mondja: Elvégeztetett az is mostani gyűlés alkalmatosságával, hogy amely Tolvaj egy tehén lopásban találtatik egy esztendei rabsággal büntetődgyön, ha pedig két Tehénnek lopásában tapasztaltatik, akasztófára fiiggesztessen, ezt szükséges mind itthon, mind pedig a Pusztákon publikálni, hogy senki magát tudatlanságával ne menthesse." [38]
A tanács sem bánt valami kesztyüskézzel a tolvajjal, amint is 1778. okt. 19-én így határoztak
„ 3-o. Pető Ferenc éjszakának idején az esztrengában a Bárány lopásban megkapattatván, másodszor maga Gazdájának Borzák Jánosnak Juhát elbéllegezvén, melly tolvaj cselekedeteiért 30 korbácsok elszenvedésére itiltetett. " [38]
Eléggé eldurvult világ volt ez, mert dacára a figyelmeztetéseknek és példás büntetéseknek mégis előfordultak esetek, amiket nem lehetett csak úgy szőrmentén elintézni.
1791-ben a berényi Zámbori Ferencet akasztófára ítélték, mert „nem tekintvén a vonó marháknak szűk voltát, a jászberényi pástrul 2 lovat, Jánoshida alól szintén 2 lovat, Jákóhalmáról szintén 2 jóféle lovat ellopott, eltolvajlott és elhúzott. " [38]
A pusztákon a jószág számbavételére aklokat építettek, ahonnan a beterelt állatokat egyenként olvasták ki.
1775-ben aug 3-án elrendeli a kerületi kapitány, hogy: „Minden helység az alsó Pusztákon aklot csináltasson, mert amidőn valamely Pásztor megfogattatván a Temleczre vitetik, a szegény Intribuens Népnek Securitására ahonnat az ollyatén Barom megfog az odarendelt Személyek által olvastatni, az pedig olyan akoly nélkül véghez nem mehet. " [38]
A pusztán legelő jószágok számon tartására nagy gondja volt a tanácsnak. Évente gyakorta lejártak az elöljárók, meghallgatták a pusztabírót, megolvasták a jószágokat, és ha valami hibát tapasztaltak, megvallatták a számadót.
1772. júl. 29-én határozzák, hogy:
„ 6-o Az Gulyáknak meg olvasására Bírák Uraimék az következendő hétre el rendelteinek. "
Ugyanez év aug. 4-én pedig rendeli a tanács, hogy:
„2-o. Hogy a Pusztai Pásztorok meg vizsgáltassanak, az bitang jószágok iránt, Kotsérra rendelendő Deputatus Uraiméknak imponáltassék, hogy ezen dolog iránt szoros vigyázassál legyenek." [38]
Kocsér puszta ilyenforma használata több mint száz évig tartott. Hogy ez alatt az idő alatt mennyi minden intézkedést kellett hozni és mi minden érdekes dolog történt a pásztor világban, annak megírásához egy egész könyv is kevés volna. Annyit tudok csak hozzáfűzni, hogy az elöljáróság minden időkben igyekezett a lakosság vagyonára kellő módon felügyelni, és épségben megtartani; hiszen a gulya-ménesben magának a városnak is ott legelt a vagyona.
Beszéltem még olyanokkal, akik az apjuktól és nagyapjuktól hallották, hogy mennyire szívügye volt a puszta életének szemmel tartása a nemes tanácsnak.
Az 1840-es években Vágó Ignác kapitány és Hunyadi László komiszáros négyes fogattal járt le a pusztára. A város tulajdonát képező pusztaházban akkor Sóti József pusztabíró lakott. Amikor jelentést tett a puszta állapotáról, elmondotta, hogy 12 betyár is járja a környéket -köztük a két Fazekas testvér Bálint és Dávid, meg Bogár Imre és Jakab - de nincs semmi nagyobb hiba, vagy fogyatkozás. A betyároknak, ugyanis ha úgy jött a sora, ételt-italt adott a pusztabíró a nemes város költségén; ha úgy véletlenül bevetődtek.
Pedig volt ám néhanapján kutyavilág. Amikor ugyanez időtájt Göcző Miklós volt a kutya-kaparási csárda kocsmárosa, egy alkalommal a ceglédi vásáros népet mind behajtották a betyárok a csárda udvarára, megnézegették a zsebeiket, kifosztották valamennyit. Soha senki nem tudta meg kik voltak a betyárok, csak évek múlva gyanakodott a nép két emberre, akik hirtelen meggazdagodtak és földet, házat vettek maguknak Apátin.
De ha már a romantikánál tartunk, arról is beszélnek az öregek, hogy Apátin is volt a régi időben olyan család, akik a ló elkötésből éltek. Ugyan nem ők maguk loptak, hanem a betyárok által elkötött lovakat rejtegették és adták tovább. A tiszántúli ménesekből kiszakított csikókkal egy éjjen át itt voltak a betyárok és Apátin nyomuk veszett. Senki sem sejtette, hogy az egyik gazdánál a nagy istálló alatt olyan verem van ásva, amelyikbe néhány lovat napokig el lehet tartani. Mikor a zaj elült a megpihent lovakat tovább vitték a Felvidékre, ahol hamarosan túl adtak rajtuk.
Ezekből a szemelvényekből azt is gyanítjuk, hogy mi módon születtek abban az időben a betyárok. A ménesből, gulyából, nyájból akarva, vagy akaratlanul is hiányzott a létszámból, nem tudott elszámolni a számadó, vagy a bojtár. Mit tehetett egyebet a szegény ember? Vagy megvárta a nagy elszámolást és fizetett bérével és vagyonával, vagy idő előtt „megugrott". Igen, de élni mégiscsak kellett valamiből. A nagy alföldi rónán sok betyár banda volt, szívesen látták, ha használható új tag „beszegődött" közéjük. A legendáshírű betyárvezérek „udvarában" nagyon sok kisebb stílusú szegény legény működött, akiknek neve veszett. Az ilyen betyárok mellett azonban voltak még kapcabetyárok, útonállók, haramiák, úri és egyéb betyárok, ezek azonban nem azonosak a szegény embert pártfogó betyárokkal.
Mint már az előző ismertetésben is láttuk, a nemes tanács minden időkben nagy gondot fordított az apaállatok tartására. A második bírónak mindenkor az egyik legfőbb gondja és tiszte volt, hogy a lovak jó ménekkel, a gulyák jó bikákkal és a sertések jóravaló kanokkal elegendő számban legyenek ellátva. Ez a gondoskodás jóval a közös állattartás utáni időkre, egész napjainkig elhúzódik, az apaállatokat ma is a község tartja el.
Jászberényben egy központi méntelep van méneskari tiszt vezetése alatt, ahonnan az elsőrendű csődöröket évenként kiadják a községekbe, ahol egy csődörös tizedes, vagy őrmester felügyelete mellett történnek a hágatások. A méneket még ma is a községháza udvarán levő istállóban tartják; ez a tény is azt mutatja, hogy milyen megbecsült és fontos szerepet töltenek be. A mének száma 8-12 között változik, tehát a lótenyésztés még ma is fontos ága a jószágtenyésztésnek.
A községen kívül levő bikakertben vannak elhelyezve az ugyancsak elsőrendű gondozásban részesülő bikák. Ezekből is van állandóan 6-8 darab, de még magánosok is tartanak köztenyésztésre engedélyezett bikákat. Ugyancsak a bikakertben tanyáznak a válogatott értékes kanok, amiből ugyancsak tartanak még magánosok is köztenyésztésre.
Miután a juhtenyésztés teljesen csökkenő tendenciát mutat, itt még a meglevő csekély állományhoz szükséges apaállatról a tulajdonosok gondoskodnak.
A redemptióval tehát nagy pásztorkodás indult részben az itthoni határban, részben a pusztákon. A szinte határtalan legelőkön szaporodott is a jószágállomány, úgy, hogy két évtized alatt bámulatos fejlődést tapasztalatunk.
Az 1766. évi összeírás szerint ugyanis az állatlétszám már a következő volt:
| ökörjármos | 1160 | hízó | 411 | összesen: | 1571 | |
| tehén fejős | 772 | borjú és meddő | 1425 | " | 2197 | |
| ló hámos | 783 | anya és meddő | 336 | " | 1119 | |
| juh fejős | 5340 | meddő | 264 | " | 5604 | |
| sertés | 555 | _ | _ | " | 555 | |
| méhkas | 154 | _ | _ | " | 154 | [15,285.] |
A családok száma viszont ekkor már 435 volt, tehát egy családra átlagosan 11 nagy jószág és 14 juh és sertés jutott, ami már elég jó gazdasági helyzetet mutat.
Egyben azt is kiolvashatjuk ebből a kimutatásból, hogy a két évtized alatt mennyire előre tört a földművelés is. Közel kétezer igavonó jószáguk van már, tehát csaknem ezer ökör és lófogatot tudnak kiállítani, amivel szántják, vetik a határt.
A jószágállomány szaporodása az ezután következő időkben még évenként emelkedő tendenciát mutat, kivételt képez egyes jószágféleségnél az olyan esztendő, amikor a járványos betegség, vagy tömeges elhullás visszavetette az állomány fejlődését.
A tanácsi határozatokból általában azt olvashatjuk ki, hogy a szegényebb embereknek is meg volt engedve a jószágtartás de, csak ha cselédnek szegődtek el, tehát állandó alkalmazást vállaltak. Később majd látni fogjuk, hogy ezen a téren a saját nagy jószágtartás megszűnt, a cselédnek a gazda adott tehenet fejő használatra.
1819-ben a lótenyésztés érdekében olyan határozatot hozott a tanács, hogy „a szilajabb heverő lovak ménesbe verettessenek és csak a szebb fajúak szaporíttassanak." [38]
Viszont 1818-ban a gulyabeli marha és a szilajménes Kocséron volt tartva. Az ez évi tanácsi határozatban ugyanis kimondják, hogy: „Az idehaza levő marhalegelő a krumpli földnek kiszakasztásával annyira el vagyon már rontva, hogy idehaza kezes ménest felállítani lehetetlenség, mert akkor a tehéncsordák, juh és sertésnyájakfognak legelőjükből kiszoríttatni." [15, 298-299.]
1834/35 telén olyan nagy marhavész dühöngött, hogy 102 darab marhát és 58 lovat követelt áldozatul. Kocséron pedig ahol ezidőben Bolyós Istók volt a pusztagazda, az istállós borjú és csikó mind megfagyott. Behajtották pedig őket az alsó és felső erdő kis fái közé, de ott lepte őket a hó és olyan fagyos szél kerekedett, hogy megdermedtek reggelre. A bojtárok csak úgy menekültek meg a biztos megfagyástól, hogy behúzódtak a kunyhó enyhe alá.
A jószágállomány további alakulásáról kigyűjtöttem azokat az adatokat, amelyek nagyobb időszakonként ugyan, de híven megmutatják az egyes jószágféleségek szaporodását, vagy csökkenését, amint itt következik:
| Jószágféleség: | 1828. | 1850. | 1897. | 1911. | 1925. |
| évben | évben | évben | évben | évben | |
| Szarvasmarha | 2959 | 2908 | 3158 | 3133 | 2140 |
| Ló | 1651 | 1884 | 1638 | 1302 | 1150 |
| Sertés | 1312 | ism. len. | 4122 | 3412 | 3000 |
| Juh | 6280 | 10216 | 1280 | 1376 | 500 [15, 309.] |
Ebből a táblázatból több jelenséget olvashatunk ki. Elsősorban azt, hogy Kocsér puszta leválása /l 875-ben/ megadta a kegyelemdöfést a nagy pásztorkodásnak. Legnagyobb mértékben csökkent a juh állomány, utána a ló és csak végül a szarvasmarha. A második nagy csökkenés, illetve visszaesés az 1914-es világháború alatt következett be, de érdekes, hogy nem a hadiszolgálatot is teljesítő lóállomány csökkent a legnagyobb mértékben, hanem a szarvasmarha, amely a szaporodás helyett csaknem ezerrel fogyott.
Az 1897-es jószágállománynak meg van a részletes bontása is, amelyet szintén érdemes megtekinteni:
| „borjú | 256 | Az összes állományból: | |
| üsző, tehén | 1707 | magyar, erdélyi | 2897 |
| tinó, ökör | 1195 | mokány vagy riska | 60 |
| marha ossz.: | 3158 | pirostarka | 162 |
| borzderes | 21 | ||
| egyéb színes | 18 | ||
| Ló: | |||
| Mén | 175 | sertés | 4122 |
| kanca | 1136 | juh | 1280 |
| herélt | 327 | baromfi | 33390 |
| összesen: | 1638 | méhcsalád | 396 |
| Lófogat: egyes | 29 | Ökörfogat: kettős | 58 |
| Kettős | 419 | négyes | 127 |
| Hármas | 64 | hatos | 9 |
| Négyes | 2 | tehén | 7 |
| Valamint 11 szamár, 7 öszvér és 33 kecske. [38] | |||
Egyrészt tehát a szántóföldi művelés terjedése, másrészt a közös legelők felosztása, a földközösség megszüntetése, de nem utolsó sorban az első világháború is közrejátszott abban, hogy a jószágállomány mindjobban csökkenő irányzatot vesz fel, a juhtenyésztés pedig csaknem teljesen megszűnt. A legelőjószág elől lassan, de biztosan kopik a mező, viszont a takarmánytermelés még nem öltött olyan méreteket, hogy a nagyobb számú istállózott állattartás számára takarmányt biztosítani tudná. A jószágtenyésztés ilymérvü változása nemcsak a számszerüségben, hanem a község külső arculatán is kifejezésre jut. A fejlődési fokozat pedig az volt, hogy először a szilaj jószágok télire bekerültek az ólaskertek istállóiba. Majd az ólaskertek és istállók is megszűntek a XIX. században és lassan kikerültek a tanyavilágba. Kicserélődött maga a jószágállomány fajtája is. A XX. sz. elején már tűnőben van a nélkülözést és hideget jól tűrő magyar marha. Helyébe az igényesebb, jó legelőhöz és istállóhoz, jó takarmányhoz szokott nyugati fajta és az itthon kitenyésztett hazai pirostarka lép. Az alföldi szívós lovat felváltja az angol félvér, arabs, valamint egyéb keverék, divatba jönnek a nehezebb melegvérű lovak.
A XX. században már alig látni gulyákat és méneseket, legfeljebb csoportosan legelő csordákat. A határ egy-egy szikfoltos feltöretlen részén, amelyet legelőnek neveznek, feltűnik még néha a tarka délibáb, még látni itt-ott nádkunyhót és gémeskutat; a nagy pásztorélet maradékait, de ezek már csak töredékei a múlt nagyságnak.
Eltűnt a pusztáról a méltóságteljes füstösnyakú, táblásszarvú, fekete szemű magyar bika, a villásszarvú ökrösfogat, a kitűnő tejet adó magyar tehén, de eltűnt a nagybotú gulyás is a fehérszőrű komondorral együtt. Megszűntek az ezres számú juhnyájak, kihaltak a juhász számadók csörgős kampójú bojtárjaikkal, fürge pulijukkal és búsuló szamaraikkal. Nem nyerít már a vágtató ménes a karikás ostorral pattogó csikós előtt, nem szól a gulya kolompja; átadták helyüket az igavonó baromnak, a szekerező, vagy az eke után ballagó fütyörésző gazdának. Két évszázad alatt minden megváltozott, az elvadult táj állat és növényvilágát megváltoztatta az élni akaró ember keze munkája. Talán csak a nap kelte és nyugta maradt meg, úgy ahogy addig volt, de mintha az is másképp sütne le a megváltozott tájra.
A redemptió utáni földművelés
A redempitóval a gazda egy bizonyos nagyságú területhez, de nem állandóan ugyanazon a helyen levő földdarabhoz váltott jogot, vagyis a határ egy eszmei részének lett a tulajdonosa, a befizetett forint arányában. A föld, illetve a szántó helyszíni kijelölése kezdetben minden évben, a nyilas földosztás útján történt, amikor is nyílhúzással dőlt el, hogy abban az évben ki hol kapja az őszi és tavaszi mag alá való szántót. Az osztás idejét és módját az úgynevezett lakossági gyűlésen határozták el.
Amint az előzőekben már láttuk, az első ilyen földosztás már 1745-ben a redemptió évében megtörtént. 1747-ben már az aratórészről is történik intézkedés. „ l-o. A búza aratás lészen hetedén és hatodán, ezt így kell értenünk, hogy az melly búza jó, hetedén, az alábbvaló hatodán légyen; azt pedig úgy külömböztesse Bíró Uram, hogy ha az aratás a Gazdánál pörre fakadna és a panasz Bíró Uram elébe hatna, hogy az mely földön 25. csomó vagyon az hetedén, ha pedig kevesebb rajta így tehát hatodán lészen az rész. " [38,]
Úgy látszik, ekkor még mindig voltak, akik az ajánlott összeget nem tudták befizetni, mert ugyanez évben így intézkedik a tanács:
„2-o. Az redemptióban kik Restantiariusok azok iránt lett ily végzés; hogy amennyi pénzt megfizetett annyi földet megszánthat, ha tavaszi szántásig nem adgya tehát a földe másnak dézsma alá kiadatik. " [38]
1746-ban ilyen intézkedést olvashatunk:
„2-o. A Szántás továbbá sem az Apáthy földön, sem Heves hányon jövő hétfőtől nem leszen szabad.
3-o. Az föld osztás jövő hétfőn megindíttasson, de úgy hogy addig minden ember eleget tegyen, avagy ha nem lehet kezest állítson, kezest pedig nem találván, bizonyos terminust adgyon." [38]
1760-ban a földosztás a következő sorrendben történt: Kis-járás, Alsó-járás, majd a Nagy-járás-beli lakosok következtek. A szántóterület akkor 264 tulajdonosnak lett kiosztva. Mint már említettük, a legelő még sokáig közösben maradt, a szántó csak a belső határban volt kimérve.
A földhasználatnál azt az elvet követték, hogy egyféle termény lehetőleg egy részét foglalja el a határnak, hogy így a sok dirib-darab vetés ne ossza meg a határt, ne gátolja a legeltetést.
Az évenkénti osztás nem lehetett valami közkedvelt, nem volt előnyére, sőt egyenesen hátrányára volt a gazdálkodásnak. Mindenesetre az igazságot keresték abban az irányban, hogy senki ne jusson a másiknál előnyösebb helyzetbe azáltal, hogy jobb, vagy rosszabb minőségű földet kapott. Hogy tehát senkit károsodás ne érjen, mivel a határban igen különböző minőségű földek voltak, az osztás előtt a minőség és fekvés szerint értékelést eszközöltek. Ezután, megállapították, hogy egy bizonyos első osztályú területeknek mennyi másod, harmad stb osztályú terület felel meg a határ egy másik helyén, vagy a távolabbi részeken.
A kötött gazdálkodás idején igen nagy irányító szerepe volt a tanácsnak, amely a lakossági gyűlés határozatait végrehajtotta. A község ugyanis - kezdetben évenként, majd később nagyobb időközökben - maga szabta meg, hogy hová, mikor, mit lehet vetni. Tehát ezzel előre megszabták a határ beosztását, hogy hol lesz az őszi, hol a tavaszi vetés és hol az ugar; előre megszabták a munkamenetet, amit köteles volt mindenki betartani.
1773- febr. 26-án „Együttes gyűlés tartatott a határ elosztásáról, mely alkalommal elvégeztetett,
1-o. Hogy holnap az földeknek kimutatására az egész Nemes Tanáts és mind a három Járásbul - amint neveztetett - kimennyenek, és mentül üdvösségesebbnek itillik a munkát és a földeket 4 Classisokban elrendelik, aszerint cselekedhegyenek kiknek az egész dolog lelkek esméretiben fog állani, hogy jövendőben senkinek panasza ne lehessen. Annak utána pedig minden Járásbul hatan két Tanácsosunkkal fognak megjelenni. " [38]
Az osztásnak a redemptió alkalmával megváltott föld képezte az alapját.
1786-ból igen értékes leírása maradt ránk az apáti határ beosztásáról a város Liber fundijában.
Eszerint a határ területe 12 szakaszra volt osztva, mégpedig:
| 11.079 k.h. szántó, | ||
| 15.328 kh. rét, | 88.172 mázsa szénaterméssel | |
| 211 k.h. szőlő | 2.363 akó borteméssel | |
| 59k.h.erdő, | évi | 59 ölfaterméssel |
A szántó a következőkben volt hasznosítva. ,J2gy esztendőben némelyik Tiszta Búzával, némelyekfele Búza, fele Rozzsal, némelyek 2/3 Rozs, 1/3 Búzával vettetnek, másodikban ugarnak hagyattatnak. Szállásföldekből, melyeknek némelyik része két esztendőben Árpával vettetnek, két esztendőben pedig parlagul használtatnak, más része pedig két esztendőben Árpával, harmadikban Zabbal vettetik, három esztendők alatt pedig parlagul használtatik. Kenderföldekből, melyek minden esztendőben Kenderrel vettetnek, ugarnak sohasem hagyatnak, azokhoz képest Árpához hasonlittatnak. Szőllőkből, Erdőkből, valóságos kaszáló Rétekből, melyek közül némelyek minden esztendőben kaszáitatnak, némelyek pedig a Szántóföldek közt lévén, a vető esztendőkben a birtokosoknak használnak, az ugar esztendőben pedig mint legelők a községre kitétetnek. Veteményes kertekből és Fundusok többségéből, melyek a legjobb kaszállóhoz hasonlittatnak. Legelőkből, Ludpástból, nádas és gazos tavakból. " [23]
1786-ban ugyancsak a Liber fundi szerint „egy kat. h. földbe vetni szoktak búzából, árpától, rozsból és zabból két pozsonyi mérő magot, kenderből pedig 4.mérőt. Hevesiványban a Medgyes határ részen levő Szállásházak körül a földeket két esztendőben árpával, a harmadikban zabbal vetették, a következőkben pedig mint ugar, kaszáitattak. Ugyanott voltak az osztott kukorciafóldek, amelyek esztendőről esztendőre kukoricával voltak bevetve, amelyet adózásilag az árpával „parificáltak. " [23]
A határ beosztásához már pontos felmérésre, tehát térképre is szükség volt. Apáti első ilyen térképe 1791 -bői maradt ránk, amely szemléltetően mutatja a határ elosztását. Ez a térkép még Hevesivány nélkül mutatja a belső határt. Hevesivány legnagyobb része még legelő volt, így nem kellett felvenni a vetésforgóba. A gazdálkodás a kétnyomásos forgóra és az évenkénti osztásra volt felépítve. Ennek megfelelően volt a határ beosztva, a legegyszerűbben, de a legésszerűbben is.
Ekkor még Kocsér teljesen legelő puszta, de már Hevesiványon szántóval is találkozunk. 1750-ben ugyanis már úgy rendelkezik a tanács, hogy: ,Jtievesiványban a gazdák ne minden évben vessék Búzával a földet, hanem 1/3-1/3-a búza, tavasz és ugar legyen. " [38]
A szántóföldi müvelés előrehaladásával lépést tartott a növényféleségek szaporodása is. A XIX. század elején már mind nagyobb méreteket ölt a burgonya-/:krumpli:/ a dinnye-, a dohány-és kukoricatermelés is, amelyek csak lassan lettek számottevő termények.
1810-ben már szabályozta a tanács a dinnye termesztését; „ mivel a dinnyevetések által az ugarföldek, annyiból, hogy azokban sok darab szántatlan marad, felettébb rontatik, a dinnye csak a kukoricaföld egyik végében ültethető. " [38]
1818-ban már 2707 font dohány termett a város határában.
A szőlő, illetve bortermelés is előre tört.
Lássuk ezek után, hogy alakult a gazdasági helyzetkép?
1823_-ban Apátinak már 770 birtokos családja volt, tehát két emberöltő alatt csaknem megháromszorozódott a birtokos családok száma, vagyis mindjobban osztódott a határ. Egy gazda vetésterülete ekkor legfeljebb 48 kat hold lehetett.
| Ugyanekkor | összesen: | saját határban | pusztán |
| k.h. | k.h. | k.h. | |
| Szántóföld | 13.856 | 8.993 | 4.863 |
| Tavaszi vetés alá | 6.270 | 1.4934 | 777 |
| Őszi vetés alá | 7.425 | 7.425 | |
| Kenderföld | 161 | 161 | |
| Szőlő | 211 | 211 | |
| Kaszáló | 1.807 [23] |
A többi terület mind legelő és ugar.
A terméshozamok a következők voltak:
| Búza 5 mag | rozs | 5 mag | zab | 4.5 | mag. |
| kétszeres | 5 mag | árpa | 4.5 mag." [38] | ||
A trágyázást ekkor még egyáltalán nem gyakorolták, ellenben a szántóterület fele ugarnak maradt pihentetésre. Az ősziek alá viszont már kétszer, de a tavasziak alá csak egyszer szántottak. A szántás kezdetleges, favázas de már vasalt fejű ekével történt, két ló, vagy két ökörvontatással. Az apró magvakat kézzel szórták el a nyakba akasztott zsákból, vagy hamvasból és beboronálták. A kukoricát az eke nyomán barázdába kézzel pergették. A köles termelése mindinkább háttérbe szorult, helyét nemesebb kalászosok foglalták el.
Nagy szerepet játszott ekkor még a kendertermelés, amely a ruházathoz, a zsák-, ponyva- és kötélkészítéshez adta az alapanyagot. Kendernek csak a legjobb termőerőben lévő „lelke" földek voltak alkalmasak, amelyek a tagosítás előtt állandóan egy darabban voltak kijelölve az erdő melletti részen és Hevesiványon. A kenderáztatás sokáig a város belső területén levő gödrökben, majd a határban található vadvizekben történt, de még egy időben Jásztelekre is elhordták áztatni a kendert a Zagyvára.
A gazdálkodással járó egyéni érvényesülés, az egyéni érdek mindinkább kezdte feszíteni a kötött műveléssel járó korlátozásokat. Ki-ki közelebb akart jutni és állandósítani azt a darab földet, amit a redemptióval megváltott. Szabadulni akartak a meg-megújuló osztás bizonytalanságától, s arra törekedtek, hogy a végleg kijelölt földön szállást verjenek, tanyát építsenek. Ez a törekvés sikerült is annyira, hogy a XIX. század elején már egész más képet mutatott a határ beosztása. Mind nagyobb időközökre tolódott ez az évi osztás, így Hevesiványon már csak 30 évenként osztottak újra. Az öröklések és adásvételek következtében a birtokok egyre inkább elaprózódtak és szétszóródtak..
1851-ben már elhatározták a tagosítást, ami annyit jelentett, hogy egy-egy gazda birtokát összevontan egy vagy két darabban jelölték ki és véglegesítették. Miután pedig közben a legelőket is felosztották, a legelő területe lecsökkent, mert a tagosításkor a legelőterületet is hozzácsatolták a birtokához és a szántóval egy helyen mérték ki. Hevesiványt 1855-ben, Kőcsert pedig 1868-ban tagosították.
Az a nagy gazdasági átalakulás, amely a XIX. század első felében községünk határában végbement, a következőkben foglalható össze:
1./ A XVIII. század redemptiós világának földközösségi gazdálkodása lassan teljesen megszűnt. 2. A földek egyéni tulajdonba jutásával végetért a közös gazdálkodás. 3./ Az egyéni birtok és a szabad gazdálkodás megszülte a tanyarendszert. 4./ A tanyarendszer kialakulása véget vetett a pusztai gazdálkodásnak, a szilaj pásztorkodásnak. 5./ A szilaj pásztorkodás elmúltával az állat helyett az eke lett a föld ura, s rohamosan bekerültek a legelők a szántóföldi művelésbe. 6.1 A területek feltörésével helyet kaptak az addig nem, vagy alig művelt termények is.
Ezzel az átalakulással maga a közösség, mint kommunitás is nagy átalakuláson ment át, lassan megszűnt, mint irányító szerv, mint gazdasági tényező és működési köre mindinkább a rendészeti és politikai térre tevődik át. De úgy is megszűnt a község, mint gazdálkodó szerv, birtoka alig maradt, kicsúszott alóla a talaj, s így ez irányú szerepe a minimálisra zsugorodott.
A gazdálkodással kapcsolatban ismertetnem kell még azokat az adatokat, amelyek szorosan összefüggnek a kérdés megvilágításával.
A redemptus földváltó csak addig győzte családjával a szántás-vetés és jószágtartással járó munkát, amíg a termelés csak a család eltartását szolgálta. Amint azonban a termelés az ilyen szűkös keretből kilépett - értékesítésre is termeltek - kénytelen volt idegen munkaerőt is alkalmazni.
Ez az állapot pedig a redemptió után hamarosan bekövetkezett. Az egyéni földbirtokon való szántóföldi művelés mindinkább tápot adott a vagyongyűjtésnek. Minél több föld és minél több jószág biztosította a jobb megélhetést. A több föld műveléséhez és a több jószágtartáshoz viszont több munkaerő is kellett. Miután pedig a jász gazdák patriarchális viszonyban éltek a cseléddel, megkezdődött a zsellérek, a nincstelenek beözönlése.
A zsellérek - más megyebeli földes urak jobbágyai - szívesen álltak a jász gazdák szolgálatába, mert itt jobb sorsuk volt, a gazda családostól lakást és teljes megélhetést adott számára és nem utolsó sorban szabad polgáraivá váltak a jász társadalomnak.
Hovatovább odáig fejlődött a helyzet, hogy a gazda és cseléd jogviszonyát állandósítani, egyformásítani kellett, tehát mindkét felet törvényesen biztosítani a kilengések ellen.
Az 1770-es években már a kerületek rendeleteinek egész sora foglalkozik a bérmegállapításokkal, a jogokkal és kötelezettségekkel.
A cselédek bérét 1774-ben pl. a következőkben állapították meg:
„ 1-o. Az Öreg Béresnek bére az régi szokás szerint ft. vonás 12, ruha helyett 7 vonás frt. 4. marha teleltetés és 4. véka buzavetés, ha feleség, vagy öreg szülei vannak.
2-o. Az másodikkfrt. 10. ruha helyett 7. 4. véka vetés és ugyan 3 marha teleltetés, hafeleséges.
3-o. Harmadik Béresnek bére frt 8.ruha helyett 5 frt, avagy ruha in natúr a, a miként a Béres akarja 2 marha teleltetés.
4-o. Negyedik a ki csak gyermek érdeme szerént 6 vagy 7 Márjás, 1 egész ruha.
Valaki ezen limitatiót által hágná a Gazda 6 Rh.forintokra az béres 30. pálczákra büntettetik,
A Szolgáknak, úgy a Gazdáknak új esztendő előtt egy holnappal szabad lészen egymást fel biztatni, úgy mindazon által, hogy tartozzon az ollyatén szolga az akkori Gazdájának szándékát hogy tudni illik tovább szolgálni nem akarja, meg jelenteni, úgy a Gazda is ha nem akarja tartani tartozik neki megjelenteni.
Ha valamely Szolga a Gazdáját új esztendő előtt egy holnappal, vagy hamarébb is felbiztatva következendő esztendőbeli szolgálattyára, és annak utánna megcsalván máshoz állana az olyan Szolga azonnal a Temleczre küldessen, úgy hasonlóképpen az olyan is, aki egy holnap előtt gazdájának máshoz szegődő szándékát ki jelentette, s az egy holnap alatt mást akár kit biztatva, de üsmét megcsalván harmadikhoz állana, az ollyat is a Temleczre kelletik küldeni.
Ha valamely Szolgák úgy 4January az Gazdákhoz haza nem állanának, az ollyanok az Localis Magistratus által Arestomban tétetvén moderate bűntettessének.
Az Localis Magistratusnak keményen imponaltatik, hogy ha valamely külső helyekről valakik szolgálatra jönnének az ollyanok megvizsgáltassanak, ha vagyon e magok tökélletes életekrül való elegendő Testimoniállissok.
Ha pedig valamely Szolga el akarna menni más helyekre, ha csak elegendő okot nem adhat Passus az olyannak absolute ne adattasson.
Mind ezek felett valakik eddig szolgáltak és még a szolgálatra alkalmassak, úgy akik nem szolgáltak is, de szolgálni valók és alkalmassok, szolgálatra Compelláltassanak, ha pedig magokat valakik megkötnék és éppen nem akarnának szolgálatra állani, az ollyanok az Magistratualis Temleczre küldessenek, mind ezekben pedig az Localis Magistratus szorgal-matossan eljárva, mert ha az kirendelendő Magistratus Investigatio ellenkezőt tapasztal, az Localis Magistratus fog számadásra eneáltatni. " AProtokoll. 1774. év 139-140. oldal:/ [38]
Ezek a szigorú rendelkezések bizony nem valami csalogató kilátásokkal kecsegtették a cseléd embert, mégis jöttek idegenből százával a zsellér családok, mert itt még mindig jobb sorsuk volt, mint a jobbágyi sorsban. Megjegyzendő egyébként hogy alig találunk rá példát, hogy valakivel szemben a törvény szigorát kellett volna alkalmazni.
Érdekes lesz arról is néhány szót írni, hogy milyen foglalkozásokat űzött abban az időben a község lakossága. Természetes, hogy a lakosság zömét a földváltó birtokos családok tették ki.
A birtokos lakosság mellett 1776-ban már a következő foglalkozású családokkal találkozunk: ,Első, másod, harmadik Béres, Szolgáló, ki sütő, főző. Szárazdajka, Szoptatós Dajka. Kocsisok,
fullajtárok. Vinczellér, Szőllő Csősz, Mező Csősz, Bakterek, Helység Hajdúi, Göblyös, Gulyás, Kezes Csikós, Szilaj Csikós, Tehén Csordás, Ökör Csordás, Kondás, Csürhés, Fejős Juhász, Nyáj Juhász, Kos Pásztor, Bárány Pásztor; ezeknek Bojtárjai, Méhész, Kapások, Szőllőkarózók, Kötözők.Szedők, Kaszások, Gyűjtők, Aratók, Ostorosok, Révészek, Vályok Vetők, Ház Kötők, Vizi és Száraz Molnárok, Ács és Kőműves és mellettök dolgozó kézi Munkások, Nyomtatók és villások." [38, 207-208.]
Ezek mellett természetesen bár kevés számban de már iparos, kereskedő és tisztviselő családok is voltak.
Tehát ennyiféle foglalkozású egyén szolgálta ki részben a communitásokat, másrészt a kisebb-nagyobb gazdaságok tömegét.
A hatóságoknak volt tehát bőven intézni valójuk, hogy ez a gazdasági szervezet súrlódásmentesen jól működjön.
A lakosnak befogadott zsellércsalád vagy házat épített, vagy a gazda biztosított számára lakást. Számtalan esetben olvassuk, hogy X. Y. „egy kisded házhelyért folyamodott." Ha megfelelő volt a személye, vagy a gazda is jót állt érte, megkapta a házhelyet, ha nem, úgy elutasították. A nagyobb gazdák rendszerint két lakást építettek, a felső házban lakott a gazda, az alsó házban a konvenciós cseléd. Ez a rendszer főként a tanyavilágban alakult ki. A benn-kosztos cseléd - akinek külön lakott a családja - általában az istállóban lakott, ott élte le élete nagy részét és csak ünnepen - tisztálkodásra -járt haza a családjához.
Ezek után lássuk azokat az intézkedéseket, amelyet a tanács, illetve lakossági gyűlés a gazdálkodás érdekében hozott.
1776. júl. 27. „Az Dinnye Csőszöknek Bére meghatároztatott;három Márjás ára Dinnye földtül egy véka Búza, úgy minden három Marjástul egy egész kenyér lészen, különben a Szombati Dinnyének szedésétül tiltatnak és semmi más praetensiojok vagyis vágyások ne legyen ebben meg határoztatott. "
1768. júl. 17. „ -l-o. A Dinnyékhez való járásra Szerda és Szombath, tudniillik egy Héten két nap rendeltetik, de ezen napokon is ha Ünnep vagyon 12.óra előtt kimenni nem szabad. Ezen napokon kívül pedig légyen Gazda vagy Szolga, mind ahányszor a Dinnyékhez térni tapasztaltatik, mind annyiszor fél forintra büntettetik; azért minden Gazda maga tselédgyének úgy parancsollyék, hogy ez el rendelt Büntetést elkerülhesse. "
1781. IX. 18. ,+4.zjövő Hétfőn a szüret megbotsájtatik. "
1782.111/30. „ l-o. Helle János az Csődörök mellé Esztendős Lovásznak meg Szegődtetett, kinek is Bére lészen 2O.Rh.f. ló.Kila Búza, 8 Kila árpa, két Pár Csizma vagy 4.Rh.f. és 50. font Só."-
1782. IV. 1. „Bagy István Szilaj Csikós az különössen verettendő nagyobb Kanczák őrzését
fel vállalta kinek is minden Holnapra ameddig őrizni fogja egy egy holnapra lészen fizetése
5.Rh.f. Minden hétre két kenyér, két font Szalonna és egy nyerges Ló. "
1782. V. 4. „ 1-o. Az Kotséri Pusztánkra építendő Ház és Istállóra 70. fényű Szálakat ord .Bíró Uram vitettessen, nemkülömben a kutak igazítására 20. szálakat. "
1782. VI. 15. „1-e. Az Mocsáros, vagyis Kaszás Rétnek kaszállása jövő Hétfűn megindittatik, melynek is lekaszálására a Nagy Járás egészben, és az Alsó Járásnak a Kiséri úton innend való része el vettetik, úgy mind azon által, hogy senki a Lakosok közül 3. Forint büntetés alatt Kocsival az említett Rétre kimenni ne Bátorkodgyon. "
1782. IX 67. „1-o. Heves Iványi Takarodás mind addig meg nem szabadul, még a Város Szénáját be nem hordgyák. "
1782. IX. 16. „1-o. Az öszve verettendő Téli Juh Nyáj /:kivévén a Bárányokat:/Kocséri Pusztára hogy lehajtasson elvégeztetett. Következendőképpen senkinek ide fel falkás Juhot tartani meg nem engedtetik. "
2-o. „Sakács, alias Liptay György a Ns Tanáts engedelme nélkül Lakóul Városunka be húzódott, sőt inkább egyik fiát sok Juhokkal ide fel hozott, semmi hírt nem adván, elvégeztetett, hogy valamint a Ns Tanáts híre nélkül bejött, úgy annakparancsolattyábul az említett FÍjával mennyen oda ahonnandfeljöttek. " [38]
Ebből az esetből azt is láthatjuk, mennyire megválogatták a beköltöző családokat, és milyen szigorúan vették a letelepedést.
1783. III/18. „1-o. Az jövő Hétfün az Gulyások és más Pásztorok Kotsér Pusztánkra leindíttatván, a jövő héten a Barmokat öszve olvassák. "
1783. V. 1. „1-o. A Kotséri kutak reparatiojához 5O.fenyü szálat Szolnokrul szállítanak. "
1783. X. 25. „1-o. Holnap és holnap után a Kukoritza letördeltetvén a jövő Hetfiin Heves
Iványi puszta meg szabadíttatik. "
1784. IV. 24. „1-o. A Lakosok Idehaza az ugar földeknek kukorica alá vételét kívánják, de közönséges akarattal elvégeztetett, hogy idehaza nem engedtetik, hanem kinek teczikKotséron szabadon szánthat."
1784. V. 1. „ 1-o. Az Ménesen lévő Tavali Csikók úgy az Heverő Lovak mint hogy az Mező szűk, kifognak szaggattatni és Kotsérra hajtatni, hasonlóan az Szarvas Marhák is."
1785. VII. 23. „2-o. Kotsér pusztánkon a kimért és mutatott helyen kívül számosan rakodván, hogy tehát senki maga száját ne járjon, el végeztetett: hogy akik elsők voltak és magok példát adtak a lineán kívül való rakodásra egy aranyat fizessenek, a Tanyájokat és abban rakott takarámányokat hordják el, az árkokat pedig vonják be. "
Ekkor tehát még Kocséron a tanyák építése nem volt megengedve.
1785. VII. 30 „ 7-o. Minthogy Kaslik, alias Juhász Mátyás gyilkossága végett a Szilaj Ménes mellől Kőcserről elugrott, a Lovak felolvasását elrendelik. "
1786-ban már szóba kerül Hevesivány felosztása. III. 11-én ugyanis így rendelkeznek: ,Minthogy Heves Ivány pusztán sok Tanyaija épületek vannak, azonfölül egy egész pusztának felosztása hoz tudó Embert illetne, arra való nézve ezen instantia az Ns.Districtusokhoz utasittatik."
1787. IX. 22. „42. Apáthy Várossá Lakossai instálják, hogy az határ felosztása acceleraltasson és az Tanyás Uraimék Heves Iványrul be az Városba hordozkodhagyanak."
1789. „47. Determináltatott, hogy a Szék bírák Lovainak, úgy az Város Lovainak Tizedesekének és Kerülőkének az Széna portió számára administraltasson. "
1791. „15. Megengedi a Tanáts, hogy az melly birtokosnak fog tettzeni, az egyik rétbeli földét kukoricával bevetheti. Mind azáltal annak kapállása üdéjén Kotsival és Lóval Senkinek oda ki költözködni nem lészen szabad. "
1791. „149. A Réth nevezetű részen a kukorica és dinnye őröknek minden sessió földtől hatok között osztandó egy-egy kila Búza és egy-egy kenyér határoztatott."
1791. „200. Minthogy az mostani fagy alatt engedelmes volna a föld, tehát az elvetett gabonának megőrzésére rendelődik, hogy azokon mindenféle Barmok, Juhok, Sertések legeltetése és rá eresztése tilalmas, ezeknek értelmével tartasson."
1791. „209. A szőllő és erdő csupán a városnak ususára tartatik meg, senkinek azokban vadászatbeli jussa ne legyen, kivéve a seregélyt és a varjakat mindnek által szabadon elkövethetendő üldözései."
1792. „30. Minthogy pusztai Gondviselő nélkül Kotsérpuszta tapasztaltatik hátramaradást szenvedvén; határoztatik ismét ezen pusztai Gazdaság felállítása, erre egy jó erköltsű és írásban is forgott Ember fog applicáltatni, 40F. és 3. kila Búza fizetéssel és azon föld melly eddig volt. A ki tartozik az büntetések felét a Bírói Cassának resignálni."
1792. "128. Az Tavasz gabona iránt végeztetett, hogy a Város Tavasz gabonája nem kívül Heves Iványon a város földin nyomtattasson, hanem a Város kertyébe behozattasson. "
„ 142. Az Nép előtt köz híré rendelteinek tétetni. Először. Heves Ivány minden nemű feltakaríttatásának Hétfűn leendő fölszabadíttatása. Jószágaival pedig senki kárt ne tétessen. Másodszor: Búzák közé senki a Lovát ne vigye egy Forint büntetés alatt. Harmadszor: Semminemű szín alatt Heves Ivány pusztára Juhait senki ne vigye. "
1793. „177. A juhoknak elhányása holnapi napon rendeltetett, de Heves Ivány Pusztára ne hajtassanak további rendelésig.
184. Senki a más fölgyén Tallót kaparni az Tulajdonosnak engedelme nélkül ezután soha ne bátorkodgyon."
1794. „ 53. Kotsér pusztának színén való meg tekintetesére rendelteinek a Lakosok közül is kilenczen."ű „164. Ebben állapodott meg és a Lakos nép által is erőssíttetett, hogy aratás üdéjén a Kotsis Ló sem szabadon, sem pányván, sem pedig kotsihoz kötve ne légyen, hanem minden ember maga kotsijával okvetlen hazajöjjön, senki pedig nyaláb gabonát kotsiján hordás üdéjéig haza ne hozzon."
„176. A kukoriczának mint még egyedül egy reményű Tavasz véleménynek tördelése oly képpen tilalmaztatik, hogy csupán csak szombaton lehessen ahoz járulni, különben a Csősznek szabadsága lehessen ezen tilalom törőt megfosztani, hasonlóan Puskásoknak is ezen kukoricza földre ne légyen szabad kimenni, különben a kutyáját a Csősz agyon lőhesse. "
„250. Feő Bíró Lóczy Mihály Úr jelenti, hogy Kocséron a Ménes a Mezőnek nem létele miatt csak imitt amott vagyon, a kárnak eltávoztatására újra helyesnek javasollya, hogy a Ménes csoportosan hazahajtatnék. Minden üdő halasztás és várakozás nélkül a Ménes azonnal fel hajtatni rendeltetik."
1796. VIII/5. „4 Búza hordás a jövő Hetfüre felszabadul oly móddal, hogy minden megeshető károknak eltávoztatására senki a Marháit a Mezőn ki ne fogja, hanem minden utánnafelrakodik, ki ki maga szekerét azonnal befelé indítani köteleztessen. "
IX/17. „A jövő Hétfün itthon a Kukorica, utána való Szerdán pedig Heves Ivány felsza-badíttatni rendeltetvén, a Népnek tudtára adni meghatároztatik, ollyan parancsolat mellett, hogy Hétfűn és Kedden t.i. a Kukorica tördelés tart, Heves Iványra menni és ott nyomtatni vagy hordani senki ne bátorkodjon. Ez alkalmatossággal, hogy a szántásra az ökröknek mezeje lehessen az is meghatároztatott, hogy senki kemény büntetés alatt a kukoricaszárat kivágni ne merészelje."
„ 452. A Csukásban lévő Nád, hogy a Marhák által össze ne törettessen, a jövő Hétfün a Gyalog sorú emberek által öszve fogott erővel vágatni elvégeztetik. "
1791. „170. Kotséron megtiltják a „ Siker " ásást egy Forint büntetés terhe mellett."
Ez a növény kefekötésre használt fűféleség volt.
1796. 357. sz. a. ,,4 Gyöngyösi Vásárban a Szilaj Ménesre egy nagy kolompot vásárolnak 4.F-ért.
419. Borbás Istvány II. bíró bejelenti, hogy a Város számára megvett 6font hajat, l.ft.37, X-ért.
De mivel a Város szekereit hájjal kenegetni nem győzte, Pestről a Nótáriussal 28 Icze Kulimászt hozatott 3.F. 3.kr-ért.
468. Mivel referáltattna, hogy a Makk és Kender földeken a farkasok igen szaporodnak és nevekednek, elvégeztetett, hogy holnapi napra Lóháton és gyalog emberek által is ezen kártékony állatok el vadíttassanak és tellyes igyekezettel agyon lövöldöztessenek.
538. Az Alvégiek az őszi szántást megtenni köteleztetnek.
554. Mivel a Csikósok Lovai már Kotséron nem élhetnek 90. portió Szénát küldenek le.
555. Minthogy a Kosok és Meddő Juhok Kotséron igen hullanak, azok is a jövő héten hazahajtatni rendelteinek.
7797. 714. X/29. Kérdés alá jővén, ha vallyon a Búza vetések a Szarvas Marháknak, Lovaknak, Juhoknak és Sertéseknekfelszabadíttathatnak-e vagy sem ? Annak meghatározására és kitapasztalására, hogy a vetéseken melly jószágok értethessenek; elöl ülő ord. Bíró Úr másodmagával adfaciem loci kiküldettetvén, ha láttya, hogy a vetéseken a Juhok és Sertések is nem kevés károkat okozhatnak, azonnal veresse le azokat a Búzáról.
1798. 92. sz. A szűk esztendő miatt a Lakosok igavonói részben elhultak, nagyrészt pedig erejökből kifogytak, arra való nézve, hogy a Város tavasz alá való fölgyei vetetlen ne maraggyanak 6 ökör vétele elhatároztatik.
310. Némely Lakosok a Kotséri Osztályt sérelmesnek találták; minthogy a jelentett osztály nyíl húzás útján köz akarattal indíttatott meg, azon okbul ezúttal is helyben hagyatik. " [38]
A község határának felmérését és térképezését Bedekovich Lőricz végezte. Ide vonatkozó feljegyzést találunk a 384. sz. Bedekovich Lőrincz distr. földmérő fizetését 200 Frt-ról 351 Frt-ra emelik, hogy „többé semminemű Diurnum és jutalom ne adattasson részére." [38]
1798. 413. sz. A Kerületek javaslatot tettek a jobb tulajdonságú juhok /:Birgék:/ tartására.
- ,Minthogy ezen földön mind ez ideig magyar Juhok tartattak, mert a Bőrei a szegény gazdáknak testi ruházatot adnak mely haszonvétel a Birgékben fel nem találtathatna. Ezen Bíróságnak véleménye, hogy a Juhok tartása továbbra is felmaradván a Magyar Juhoknál ezen a földön valójában kissebb hasznú Birgék be hozattni meg ne engedtessenek. " [38]
Ekkor tehát még teljes egészében a hosszúszőrű magyar juhot tenyésztették, és kereken elzárkóztak a merinói „birge" behozatala ellen.
553. sz. „A Szőllők befedésének ideje immár itt lévén, az ott hagyott káposzta, répa, retek és egyéb zöldségek Hétfün leendő haza hordása megszabadíttatik-
1799. 156. sz. A Csikóknak Kotséron lévő kiheréltetésére Antal József ord. Bíró és Rusvay István tanácsos urak holnapra kiküldessenek a Herélőkkel.
176. sz. Következőleg a felmerült költséget egy forint 20. xt. elszámolják.
291. Itt lévén immár a kaszáihatásnak ideje, annak megtételére a kaszás réttyén az alvégiek és felvégiek, a régi vágójárásban a kis járásiak, végre a Csukásban a Betyárok a Mester emberekkel együtt munkálkodni iparkoggyanak-
573. A tavaszi és ugarlási szántás alkalmatosságával a Városnak felvett ostoros gyermekek részrée 3.ft. 42. X-t fizetnek ki.
1800. 115.sz. Pluraliter votum elvégeztetett, hogy ezen esztendőben a Kukoriczaföld továbbra is a projectált mód szerint a Réten alkalmaztasson és ki ki ottan Kukoriczát vetni iparkodjon. Mely végzéshez magát minden privatus Gazda alkalmaztattni köteleztetik.
117. a Berényi Vásárban a Város részére 6 ökröt vásárolnak 330. forintért.
322. Négy darab kancza Lovat vesznek a Város részére 240. Ft-ért.-
333. A kocséri 3 kutakhoz Sólymoson követ faragtatnak
1801. 324. sz. Rusvay István sertései Heves Iványon szabadon járnak, elrendelik a behajtását.-
459. sz. A végtelen sok károkat okozó varjúk, verebek és egyéb állatok, amint csak lehetséges, kivált tavaszkor fészkestől lehányattassanak és minden módon fogyasztattni rendelteinek.-
1803. 275. sz. Ennek utánna a kut rontó pásztorok kemény büntetéssel fognak büntettetni, amellett a kut rovás nyakokban fog akasztatni és úgy fel alá fognak a Városban hurcoltatni és a tett károk megtérítésére insolidum fognak köteleztetni.-
437. sz. A kukoricza jövendőre a Ladányi út mentén lévő réti földben vettetni határoztatik, Búza és tavasz alá hagyattatván a mostani kukorciza föld.
457.sz. Éretlen lévén mind a szőlő, mind pedig a kukoricza, azért az Heves Ivánnyal együtt továbbra is tilalomban tartatni rendeltetik, legalkalmatosabbnak Ítéltetvén az őszi szántásra és vetésekre a mostani idő.-
1805. 224.sz. Dinnye földek a folyó esztendőben az Alattyáni és Alsó Sz. Györgyi földek között osztattni rendeltettek-472. sz. A nyomtató Lovak jövő Szerdán felhajtatni rendelteinek. -
1807. 342.sz. A jövő Hétfün az Inzsellér úr által felmért sessiokon kiszaggattatott Rét földek
a Birtokosok között felosztatni rendelteinek oly móddal, hogy mind a két oldalon kinek kinek
fölgye essen, mely osztálynak tellyesítésére ezen Gyűlésből ord.Bíró Úr Vágó Ferencz, Kiss
Márton és Horváth János Senator Urak kiküldtettek. " [38]
Ekkor tehát már kezdetét vette a rétek egyéni szétosztása és birtokba adása is.
„ 1808. V. 16. A szárazság miatt igen kevés reménység lévén az őszi és tavaszi vetésekhez, hogy az Lakosok az éhen hálástól megmentessenek, minél előbb búzát kell vásárolni. Mivel a Lakosságnak pénze nincs, meghatalmazzák a Főbírót, hogy a Város nevében a Petsétje alatt kötelezettséget vállaljon és kölcsönt vegyen fel.-
168. sz. Kotséron is mind a Város, mind a Lakosok kaszállója tilalomban tartatni rendeltetik, az árpa is hogy szorgalmatosán őriztessen elvégeztetett.-
1808. 284.sz. A mostani szűk és terméketlen üdőben történhető lopásoknak, Komráknak és Hombároknak feltöréseik eltávoztatására való névze el rendeltetett; hogy 8. óránál tovább járni senki se batorkodgyon, és minden házi Gazda főképen éjszakának idején maga vagyonára szorgalmasan vigyázzon, házát kertét ember nélkül ne haggya, portáját éjszakánként gyakran megtekéntse és kerüllye, mely rendelés a Népnekpublicálás által tudtára adattatni rendeltetik." [38]
Ezzel a rendelkezéssel próbálták elejét venni az akkor és még későbbi korban is előforduló lopásoknak, amelyet úgy követtek el, hogy feltörték a vermeket, megásták a hombárok, kamrák, sőt még a lakások falát is, ott szedték ki, amihez hozzáfértek.
1809. 291. sz. „Az ezen Város határában észre vett és tapasztalt Bagótza ártalmas férgek melyek Búzát, füvet és egyéb veteményeket megemésztenek kiirtására való nézve elrendeltetett; hogy azok sertésekkel etessenek fel és Baromfival amennyire lehet tapostassanak össze.-
1810.178. sz.Aszőllöésmakkföldúgya Temető garággya az illő Lakosok által megújíttatni rendeltetik annak árkával együtt.-
1811. 480. sz. Mind az idehaza, mind pedig a Heves Iványi Kukoriczának tékozlása, pazallása, főképen a Betyároknak és Béresnéknek tilalmaztatik, a kukoriczába való menetel engedelem nélkül továbbá is gátoltatik-
1812.130. sz. A Város Majorságának gyarapítása végett 6 köböl alá való földet 2 dohányosnak fele művelésre kiadnak. A dohányosok afelé termésen kívül 32 véka Búzát és 8 véka Árpát, 2 véka kender földet, valamint készpénz előleget is kaptak, továbá 6 db.tehenet fejőre. " [38]
Ez mutatja, hogy mennyire kifizetődő volt már ekkor a dohánytermelés, maga a város is megpróbálkozott vele.
„ 1813. 33. sz. Egy akarattal elhatározzák Heves Ivány új osztály alá vételét.
68. A Heves Iványi épületek estimatiojára Becsüsöket jelölnek ki mindhárom Járásból.-
1814. 374.sz.
Valameddig ezen munkák nem tellyesíttetnek mind addig mind az idehaza lévő mind pedig a Heves Iványi Kukoricza tördelés tilalomba fog tartatni." [38]
Ez a rendelkezés világosan mutat rá, hogy mennyire elébe volt helyezve a közérdek a magán érdeknek.-
1816. 96. sz. ápr. 3. A város gazdálkodásáról a következő jelentésben számolnak be:
1. Hogy ezen Városban fundationális pénz nincsen.
2. Hogy ezen Városnak az ország uttyaiban 1500, az árvizek ellen 1280. öl töltése vagyon.
3. Hogy az Apáti Határnak 4/5-öd része, vagyis 10.704. hold haszonvehető, 1/5-öd rész vagyis 2676.hold haszon vehetetlen. Heves Iványnak 9/10-ed része vagyis 6533. hold haszonvehető, 1/10-ed része vagyis 725. hold haszonvehetetlen motsáros és székes. Kotsérnak 4/5-öd része vagyis 8472. hold haszonvehető, 1/5-öd rész vagyis 2118 hold haszon vehetetlen.
4. Hogy az Apáti határban egy folyó víz vagyon a Holt Tárna, Heves Iványon semmi, Kotséron pedig a Gát folyás.
5. Hogy a Városnak 56. drb. külön külön fedél alatt lévő közönséges épülete vagyon a városban, Heves Iványon két darab, Kotséron 7; idehaza a Határban 45.kúttya, Heves Iványon egy, Kotséron 22. vagyon.
6. Hogy az Apáti Határ a két nyomásokon 11. darabokra vagyon osztva, Heves Ivány Tanyákra. Kotséron kinek kinek két darabban van Jussa ki adva, a többi föld közönséges barom járás és legelőképen használtatik, a két kortsmákkal árendában adatott darabokon kívül.
7. Hogy Városunknak és Határunknak főbb veszedelmét és fatalitását az árvizek szokták okozni." [38]
Ez a jelentés híven tükrözi a korabeli gazdasági helyzetképet.
„1817. 27. sz. Hogy a Város tanyájára Dohányosok fogadtassanak elrendeltetett.-67. Sóti Ferencz Puszta Gazda tudósít, hogy a Város kölesének köblit /.amely rostálatlan volt elvermelve:/16 forintjával kérik.-
399. Heves Ivány Pusztának újonnan leendő elosztására alkalmatos Inzsellér kerestetni egyes akarattal el határoztatott.-
454.sz. A közösben használt Páka puszta jövedelméből a Városnak 4O.véka Búza és 40. véka árpa jutott. -
| 356. A Kotséron termett Gabona | 130. Kila Búza, |
| 101. Kila Árpa, | |
| 211. Kila Zab, | |
| 208,1/2 "Köles.- |
375 .sz. Mivel ennektul Conventioja sem pénzben, sem Búzában nem fog a Kotséri Erdő Csőszöknek lenni, Számokra 5-5 köböl alá való föld adattatni rendeltetik, szorosan köteleztettvén az erdő őrzésére és gyarapítására.-
1818. 91 .sz. A Város dohányának a Pesti Országos Vásárban leendő vitelére és eladására Rusvay Gergely választatott, Bartók József dohányossal együtt.-
108.sz. A Város Dohányának árából bejött 294.F44.X.-
| 533. Kotséron termett | 65O. kila rozs, |
| 113. kila árpa, | |
| 3O. kila zab | |
| Itthon termett | 175. kila Búza, |
| 66. kila árpa, | |
| 266. kila zab. | |
| Heves Iványon termett | 340. kila árpa.- " [38] |
Hogy milyen területet foglaltak el az egyes kalászosok, vagyis hogy mennyi volt a vetésterület, erről nincs feljegyzés.
557. sz. „A Heves Iványi új Osztállyal illesse a Város közönséges administratioját az úgynevezett Kiss Telken 100 öl szélességű föld, a külső járásban vagyis a Csukásban 910 hosszúságú és 600 öl szélességű föld, végre a kiséri határszélben levő ördögháti nádasig legyen az városé. " [38,]
Ebből még mindig nem tűnik ki, hogy csakugyan mennyi volt a város földje.
| 565. „A város széna termése | 36 öl |
| őszi szalma | 6 öl |
| tavaszi szalma | 18 öl "[38] |
Mindebből mégis láthatjuk, hogy ebben az időben magának a városnak is tetemes mennyiségű gabona és takarmánytermése volt, ne feledjük azonban, hogy nemcsak a saját jószágait, hanem az itt szállásoló katonaság lovait is neki kellett takarmánnyal ellátni.
1819.-389. sz. ,Jieves Ivány újra osztása: Először megállapodtak abban, hogy a Járásokban levő birtokos személyeken kezdődjön a Birtokok kimutatása. Amint is a nyíl húzására 3 vachterek kirendeltettek. Először a felvégi vachternek engedtetett meg a nyíl húzás, aki a maga járásbeli nyilát húzta ki. Másodszor az alvégi, majd a kisjárási vachter húzott nyilat.-
1820. 194.sz. Amely szék só söprők és vigyázatra lerendeltetett hetelők Lovaikat Kotséron a Város Kaszálójában és Lakosok vetéseikben hajtani és legeltetni bátorkodnak, azok feljegyeztetvén a Puszta Gazda által, minden darab jószágtul ide haza egy f-ra fognak büntettetni-
392. Még a Városföldgye meg nem szántatik, Boglyas Gabonája és szénája be nem hordatik, addig a Heves Iványi kukoricza tördelés meg nem engedtetik.-
435. Ujabb tíz évre elhatározzák Kocsér puszta újonnan való felosztását. -
1822. 261.sz. Hevesiványon a Dohányosok malacaikkal és aprólékaikkal más szomszédoknak kárt okoznak; Szemessen felvigyázzanak.
262.sz. Kotséron a Város részére ednehány Betyár kaszások kaszáltatni rendelteinek.-431.sz. Az Apáti és Heves Iványi Határban a vadászatot Ns Dósa Ferencz urnák haszonbérbe adják, 20-20.Ft és 8 nyúl és ugyanannyi szárnyas vad állat szolgáltatása ellenében.-
1823. 42. sz. A Pusztán sem a Gulyások, sem az Ökör csordások kocsit nem tarthatnak, csak Lovat, amelyen kárj okát keres hetik.-
1825. 259. sz. Városunk népe annyira elszaporodott, hogy saját határbeli fölgyéből teljességgel nem élhet, azért kéntelenítettikmás Ts Vármegyékben kiköltözni, amint igen számos famíliák emigráltak már Ts. Báts, Temes és Torontál vármegyékbe, egy esztendő sints pedig légyen az akár melly termékeny, hogy az Apáti lakos ne kénszeríttessen más messze vidékre takarás és részre való nyomtatás végett kimenni, és úgy esztendei élelmét, de kiváltképp terhes adóját megkeresni." [38]
Ugyanitt felsorolják, hogy: a valóságos külön vállalkozott nemes famíliák hiteles felszámolás szerint 118-an vannak, a földbirtokosok száma 769, a földbirtoktalanoké 559.-
Ekkor tehát már mindinkább szűkült a határ a szaporodó lakosság körül, pedig még jóval több volt a birtokosok száma a nincstelenekénél.
1826. 125. sz. ,yMinthogy az idő Istennek hála olly szépen mutattya magát, hogy reménység volna a mezőnek gyarapodásához, ugyanazért a Gulya Kocsérra Hétfün kiállíttatni, a Gulyások pedig oda le utasítatni rendeltetnek.-
134. Mint hogy Kotséron Szent György naptul fogva Szent Iván napi legtöbb visszaélések, lopások, tilalmas legeltetések szoktak lenni, ugyanazért elrendeltetett, hogy oda minden hétre egy egy Tanáts béli személy lemenvén, felvigyázzon a Pusztára.-
1833. 253.sz. Kotsér puszta osztályának tíz esztendeje letelvén, elhatározzák az új osztályt. A Puszta lemappázását Tanító Sándor inzsenér úrra bízzák. Az új osztály 30.esztendeig tartson. Megengedik egyben, hogy a 150. öles dűlők végén tanyákat építsenek, úgy, hogy a vég szomszéd tanyájátul ne messze essen a másik vég szomszéd Tanyája. A birtokokat nemzetség szerint osztják ki.-
288.sz. A határbeli lopások megelőzése és a nagyobb bátorság megtarthatása végett határbírói állást szerveznek. -
1836. 57.sz. Elhatározzák, hogy valamint a Szántó földek, úgy a Kaszálók is árendába adassanak a többet ígérőknek 6 esztendei zab és széna mennyiségért.
A Város heverő Marhái és Lovai, mellyekbül kevés haszon volta Városnak eladatván, azoknak ára bika és Csődör vételek fundussára fordíttasson.-
A három malmok is adassanak ki szinte 6 esztendei árendába. " [38]
Ezzel tehát a város, mint valóságosan is gazdálkodó szerv megszűnt, felszámolták a sok üggyel-bajjal járó gazdaságot.
Eddig tartott tehát a közös gazdálkodás másfélszázados fénykora. A gazdasági intézkedések ugyan még mentek tovább a végső felosztásig, de már korántsem az eddigi eleven tendenciával.
1837. 200. sz. Kotséri jó terméshez képest az aratórészt eképpen határoztaták meg;
| „Vetett rozs | aratórész tartással | 11-ik, |
| tartás nélkül | 10-edén | |
| Vad búza | és Tavasz a tartással | 10-én, |
| tartás nélkül | 9-én. |
Melly limitatio ahhoz leendő alkalmaztatás végett hirdettessen ki és Kotsérra a Puszta Gazdának is irattasson meg hírül tétel végett.
219. sz. Miután a Szőllőben mind a Gyümölcs, mind pedig a Szőllő tékozoltatik, predáltatik; 2 szőllő Bírót, egy Inspectort és 4 Csőszöket alkalmaznak-
283. sz. Elhatározzák, hogy a Kotséri Pusztán az alsó és felső Erdők környékén elterjedő mintegy 1500.holdnyi homok föld a Birtokos Lakosok között osztasson fel, annál is inkább, minthogy a Város részére reménység sem lehetne azon Rengetegnek mely minden Esztendőben szaporodik és terjed, hová előbbi beültetésére.-
Ezzel a futóhomok megkötésének gondját átadták a lakosságnak.
1840. 116. sz. Kotséron nyári legelőkre minden falkába mintegy 50.drb. Marhákat befogadtatni határoztatik, olly formán, hogy a számos Jószágnak pártjátul 5, tavalitul 2.f 3Ox-t fizessenek váltóban előre.-
249.sz. Hirdettessen ki a Templom előtt az is, hogy akik kalász szedésben találtatnak, testi büntetéssel fognak fenyíttetni. " [38]
Mint látjuk, ennek az intézkedésnek azért volt jelentősége, mert szokásban volt, hogy az ősszel elhullott magból kikelt vetést meghagyták, azért termett a következő évben vetetlen rozs és vad búza is.
1842. 169. sz. „A jövő Hetfün az ugarlás megszabadíttatik és egyszersmind még a héten a közlekedési és ország utak kiborozdolása is megtétetni rendeltetik.-
1844. 49.sz. A kotséri Pusztagazda egyszersmind Rendőri Hatalommal is felruháztatik. Felelet terhe alatt: Felügyel az épületekre, Takarmányokra, Vetésekre, Kaszálókra, Közlegelő, Erdő és Kutakra. Mindennemű kártételt feljegyez. Miképen elégítette ki a károst, mi jött be a büntetésből. Utazók és keresztül hajtott jószágoktól beszedett mezőbér. Tilalmas jószágoktól bejött hajtóbér.
Mellé két lovas csőszök állíttatnak, kiknek bére fejenként 25.F.készpénz, 12.1/l.kila búza, 15 köblös föld, egy lóra való nyilas, a hajtó és legelőbér 1/10-e.
A Puszta Gazda fizetése 75.F.készpénz, 52.kila búza, 2 szekér széna, 25 kila zab abraknak, legelő és hajtóbér 1/10-ed része. Minden évben Mindszent napján választassék. " [38]
Úgy látszik ekkor már szükség volt a hatósági jogkör kiterjesztésére, mert a puszta a leköltöző lakosokból mindinkább népesedett és szaporodtak a kihágások.
1845. 217.sz. Hevesivány Pusztán a Dohányosoknál a tehéntartás semmi szín alatt nem, sertés pedig csak egy darab engedtetik.-
416. A Dohányosok semminemű szegődött bért nem kívánhatnak-
417.sz. Tehén tartás Hevesiványon sem Gazda, annál inkább Dohányosoknak szabad nem légyen." [38]
Valószínű, hogy a dohányosok túlkapásokat követtek el a jószágtartás terén, azért kellettek ilyen szigorú intézkedések.
1846.251. Sz. „A Csukásban a Város részére tett feles kaszálásbul 1300 mázsa szénajutott. " [38]
455. sz. Dec.30-án tartott ,Nép és Gazdasági" gyűlésen elhatározzák, hogy „a szóbanforgó Tagosztályt a belső és a Hevesiványi határok összesítésével, szántó és kaszáló földek egy darabban hol megtörténhet, ellenkezlőleg két darabban t.i.szántó és kaszáló külön kiadásában kívánja oly világos kikötéssel, hogy a szerint kiosztott birtokát ki ki saját belátása és tetszése szerint körül is árkolhassa. " [38]
Ez a határozat volt az alapja a végső egyéni honfoglalásnak, a birtokot a körül árkolással mintegy megerősítették.
1849. 32. sz. kezes ménes a Város belső határában állíttatik fel és pedig két rendbeli, a felső részen és az alsó részen. Egy-egy birtokos 3. drb. lónál többet nem tarthat, a többi lovait a szilaj ménesre s Pusztára hajtani köteles.
1851. 42.sz. A határbeli földbirtok külön-külön való eladását megtiltják.
1855. 39.sz. Senki a birtokosok közül se a belső, se a puszta határbeli felüleges legelőjét vidéki jószágtartóknak legeltetésül haszonbérbe ki nem adhatja, minthogy többszöri tapasztalás szerint a helybeli egészséges és nagy kölcséggel kigyógyított jószágok közt idegen jószágok terjesztik újra a sok számos betegségeket, különösen a rühkórt és már több évek óta felmerülő ragadós marhadög terjedésének is csak ilyképen lehetvén elejét venni.-
1860. 7. sz. A szőllő csőszöket kötelezik, hogy a tél folyamán is a szőllőben lakjanak, azért jelen évre egyenként egy pár fejelés csizmával fognak jutalmaztatni.-
26. sz. A jelenkező 7 közül Ballá Ferencz birtokos nagy szótöbbséggel pusztabírónak megválasztatott. Járandósága 25.ft. 50. véka búza, 50. véka zab és a szokásos földhasználat.-
106. sz. Tudósítják, hogy az Apáthiföld eddigi 50.000.ft. tiszta jövedelmét -mely az adókivetés alapját képezte - 73.000.Ft-ra emelték fel. Tiltakoznak a megállapítás ellen.
1862. 265. sz. Kocsér puszta felosztásának mérnöki munkálataira megegyeznek Khindl Ignácz egri mérnök úrral, holdanként 42.osztr.é x, a legelő 21 x díjazás ellenében-
332. sz. A kocséri földek vételét idegen lakosoknak nem engedik meg. Szükség volt erre az intézkedésre, mert ekkor már a körösi kecskéi, karai stb. lakosok szívesen vásároltak volna a kocséri határban levő földekből.
1863. 214. sz. A kocséri osztállyal kapcsolatban a földek kiosztását a következőkben arányosítják:
| I. oszt. szántó | 7 maggal | 1600 n.öl. |
| II. oszt. szántó | 6 maggal | 1800 n.öl. |
| III. oszt. szántó | 4 maggal | 2800 n.öl. |
| A kaszáló | ||
| I. oszt. | 1600 n.öl. | |
| II. oszt. | 2200 n.öl. | |
| III. oszt. | 3700 n.öl. | |
| Vízállásos | 10000 n.öl. [38] | |
A tanácsi intézkedésekből felsorolt szemelvények híven mutatják azt a sok szerteágazó gondot, ami a tanács vállára gazdasági téren nehezedett. Természetesen ezek csak elenyészően kevesek a sok ezer közül, amelyek írva vannak, de bővebb ismertetésre kötetek sem volnának elegendők.
Ezzel el is érkeztünk ahhoz a korhoz, amikor a közös gazdálkodás gondjai megszűntek, mert 1857-ben megtörtént a belső határ és Hevesivány, 1863-ban pedig Kocsér puszta tagosítása, majd 1877-ben Kocsér önálló községgé alakulása.
Lássuk ezek után, hogyan zajlott tovább községünk határában a gazdasági élet.
Az egyéni gazdálkodással megindul a ki-ki magának módon való termelés. A minél több gabonatermés érdekében mindent felszántottak, amit csak lehetett, mind inkább fogy a jószágtartásra szolgáló rét és legelő. A szántóterület lassan elérte a határban a 70 %-ot, tehát mindössze 30 % marad a jószáglegeltetés és szénatermelésre. A jószágtartás tehát csaknem teljesen beszorult a tanyavilág sivár legelőire, ahol a sok állat, már szűkösen tudott csak megélni. A községben lakók összevert csordákkal próbáltak magukon segíteni, de ez már csak keserves kínlódás volt a szabad pásztorélethez képest. Az egyéni birtok kiméréssel kapcsolatban nagy méreteket öltött a föld adásvétele, ami lehetővé tette az újabb jövevények földvásárlását is. Egyrészt a szabadforgalom - melyet kezdetben még próbáltak korlátozni a redemptusok részére biztosított elővételi jogokkal - másrészt a redemptus birtokosok családtagjai által való öröklés következtében mindinkább aprózódnak a birtokok. Kevesen voltak csak abban a helyzetben, hogy az ősi birtokot gyarapítani tudták, inkább az osztódás jelei mutatkoztak.
Bár az országos gabonaárak valamennyire stabillá tették a gazdálkodást, az elaprózódás, a lemorzsolódás lassan mégis bekövetkezett. Mindjobban szaporodik a kis és törpebirtokok száma, és rohamosan növekszik a nincstelen réteg. Ez az állapot azonban leginkább a természetes szaporodás, tehát örökösödés következménye volt és itt még mindig jobb volt a gazdasági helyzet, mint az ország más vidékein. Mert lássuk csak, mi volt az országos helyzet? ,/l szántóföldi termelés jelentősége a XVIII. sz. végére az állattenyésztéssel szemben mindenfelé megnövekedett. A kezdetleges ekével /csak a fej és csoroszlya volt vasból /feltörtföldbe elvetett tisztítatlan mag alig hozza meg a négyszereset. Ötszörös, vagy hatszoros haszonról még a század vége felé is csak ritkán tesznek említést a források. A sarlóval learatott gabona hosszú ideig a mezőn keresztben rothadt /a jobbágy csak a kilenced és tized beadás után vihette el /. Aratás után legtöbbször csak a gabona egy részét nyomtatták ki, a többi a késő őszi hónapokig áll az asztagokbanr [30,1-346.]
De nézzük meg azt is, hogy mi volt a jobbágy helyzete a szabad jásszal szemben? Mária Terézia csak 1767-ben adta ki az úrbéri rendeletet. Az urbárium aprólékosan szabályozta a parasztság szolgáltatásait. „A 16 és 38 magyar hold között váltakozó szántóból és a 6-22. kaszás /:egy kaszás:egy szekér szénát adó rét:/ között váltakozó rét és a belsőségből álló jobbágy telek után heti két nap kézi robotot, vagy egy nap igás robotot /:két ökörrel saját szerszámmal napkeltétől napnyugtáig:/kellett teljesíteni. Ezenkívül két nap kocsifuvar, 1 forint census, a termény kilencede /szőllő után a helyi szokás szerint változó hegyvám:/ tojásból, baromfiból és sajtból pedig ajándék illette aföldesurat. A földesúr erdejében saját szükségletére épület és tűzifát vághatott a jobbágy, továbbá legelőhasználat és saját termésű borára szent Mihálytól Karácsonyig kimérési joga volt. " [30,1-370.]
A jobbágy fölötti bíráskodás a földesurat illette, annak minden hátrányos következményeivel együtt. Ettől a sorstól kímélte meg őseinket a redemptió, vagyis az azzal kapcsolatban nagy áldozatok árán visszaszerzett, illetve felújított kiváltságok.
Az 1867-es kiegyezés utáni idők még jobban kedveztek a mezőgazdaságnak. Rögzültek a termény árak, a pénz értéke évtizedekig változatlanul stabil maradt. Az igazi „ aranykort" apáink életében a kiegyezés és az első világháború közötti fél évszázad háborítatlan időszaka képezte. Megindult a mezőgazdasági kisgépek gyártása, ami lehetővé tette a belterjesebb termelést. A faeke teljesen eltűnt a XIX. század végére, felváltotta a jobb munkát végző vaseke. A vetőgép, a vasborona, kézi rosta, daráló, szecskavágó, répavágó, morzsológép, konkolyozó, prések, a cséplőgép, a gőzmalmok bevezetése mind erre az időre esnek. Ugyanekkor korszerűsítik a kezdetleges kézi szerszámokat is /ásó, kapa, kasza, villa, faragó, fúró, véső/, amelyek mind könnyítik az ember munkáját.
Érdekes képet kapunk, ha megnézzük, hogy két évszázad folyamán hogyan alakult a birtokosok száma községünkben.
| Év | gazdacsalád | földnélküli házas család | föld és ház nélküli család |
| 1745. | 276 | — | _ |
| 1786. | 438 | 102 | 25 |
| 1825 | 769 | 429 | 130 |
| 1846. | 677 | 288 | 200 |
| 1854. | 1.630 | x | x |
| 1910. | 1.027 | 476 | 946 |
| Az x-el jelölt adatok ismeretlenek. " [15,418.422.] | |||
Mindenesetre ez a kép azt mutatja, hogy a gazdák számának emelkedésével lépést tart a birtokok elaprózódása és emelkedik a földnélküli házas, valamint a hazátlan családok száma is. A két utolsó évszámnál a gazdacsaládok száma igen nagymérvű csökkenést mutat, ami Kocsér önállósulásával van összefüggésben, ahová nagyszámú gazdacsalád telepedett ki. Viszont az is kiderül ebből a táblázatból, hogy a nincstelen családok száma már jóval meghaladta a birtokosokét.
1897-ben a község határának művelési áganként való megoszlása a következő volt:
| szántó | 14.822. | kat. h. |
| kert | 193. | kat. h. |
| rét | 2.511. | kat. h. |
| szőlő | 180. | kat. h. |
| legelő | 1.446. | kat. h. |
| erdő | 25. | kat. h. |
| nádas | 1. | kat. h. |
| nem termő | 1258. | kat. h. |
| összesen: | 20.436. | kat. h. [29, 296.] |
így oszlott meg a község belső határa Hevesivánnyal együtt.
Mint láttuk, a századfordulóig a jószágállomány még folytonosan növekedett, ami bizonyos belterjességre vall. De mind több család volt már olyan, amelynek legfeljebb egy-két sertése és egy tehene, de még több, amelynek baromfm kívül semmi más jószága nem volt. A századfordulót megelőző és követő évtizedekben már az országos viszonyok szabják meg községünk gazdasági életét is. Ekkorra már általános volt a piacra való termelés. A szabad verseny és szabad kereskedelem minden téren érvényesült.
Talán érdekel ezek után bennünket, hogy miből állott egy-egy gazdaság munkamenete és felszerelése. Ebből a szempontból vegyünk egy közepes (30. holdas gazdát) gazdaságot, ahol a jószágállomány volt legalább 2 ló, 2 ökör, 2-3 tehén, 8-10 növendékmarha. 2 anyakoca, 12 süldő, 8-10 bárány, számos baromfi, tyúk, kacsa, lúd, pulyka, galamb, 5-6 méhcsalád, 1-2 házőrző- és pásztorkutya.
A munkaeszközök; 1 kocsi, 1 szekér a szállításokhoz. 2 eke, 1 vasfogas, 1 vesszőborona, 1 sima fahenger, 1 simító, 1 vetőgép, 1 ekekapa a műveléshez. 1 szelelőrosta, 1 szecskavágó, 1 répavágó, kézi daráló a feldolgozáshoz. 4 rudalókötél, 2 kisebb, 1 nagyobb gereblye, 4 vas, 4 favilla. 1 pár lószerszám, járom, 2 pokróc, 2 ponyva, 20 zsák, ásó, lapát, fűrész, balta, ládás és saroglyás taliga, továbbá apró kéziszerszámok. Mindez kézi erőre, gépi erő még semmi nincs.
A munkamegosztás a családon belül a következő volt.
A gazda és családtagjai végzik a szántás, vetés, aratás, kapálás és termény betakarítás nehéz munkáját, tehát a külső határbeli munkát. De ők végzik a nagy jószágok gondozását, az igás állatok betanítását, a takarmány előkészítést és tárolást, a szerszámok karbantartását, a trágyázást, vízlevezetést, hó eltakarítást, az épületek, kutak, kerítések javítását és a lábas jószágok értékesítését. Ha nincs férfi családtag, vagy nem elegendő, úgy ezekre a munkákra éves cselédet alkalmaznak, tavasztól őszig pedig pásztorgyermekeket fogadnak föl.
A gazdaasszony a leánygyermekkel esetleg egy szolgálóval és libapásztorral végzi a háztartás összes munkáját. Nevezetesen a gyermeknevelés, sütés, főzés, mosás, mosogatás, vasalás, varrás-foltozás, takarítás, tapasztás munkáit. Övé a baromfinevelés, fejes, tejhozam feldolgozás és értékesítés - tej, tejföl, tejszín, vaj, író, túró, sajt - gondja. Ő vásárolja be a ruházathoz szükséges anyagokat, és ő tartja rendben. Neki kell gondoskodni, hogy mindig meg legyen a konyhára való pénz a százféle szükséglet bevásárlásához. De még van ideje arra is - az éjszakával toldva a napot - hogy fonalat eresszen a kenderből, harisnyát kössön, csipkét horgoljon, slingeljen, cakkot varrjon, de még az iskolás gyermeket is tanítsa a betűvetés és olvasás tudományára.
Pedig idejének nagyrészét leköti a baromfiak etetése, keltetése, vágása, hizlalása és értékesítése is. Mégis ha szorul a munka, részt kell vennie a kapálásban, kukoricatörésben, fosztásban, marokszedésben és a nagy jószágok gondozásában is.
A 30-50 holdas gazdának már éves, konvenciós, tanyás bérese van, akinek a családja is rendszerint a birtokon lakott. Dohányost és amellett részes aratókat, időnként napszámosokat alkalmaz, ő maga személyesen nem dolgozik, a munkákat csak irányítja, legfeljebb a fogatos munkáknál segédkezik. Természetes mindezek birtokonként változnak; de minél kisebb a gazdaság, annál nehezebb a megélhetés, az egyfogatos gazdák már sok esetben idegen munkát is vállalnak.
Az országos helyzet, amely községünk gazdasági életét is befolyásolta, a következő képet mutatja:
„A századforduló után /:L2QQ-tól:/ mezőgazdaságunkra kedvezőbb napok, 1906-tól pedig már csak az apáink emlékében élő fényes konjunktúra évei virradtak. A világpiaci árak ismét emelkedtek. Ezeket az agrárvámok még 30-35 %-kal megtetézték. A Monarchia belső piaca nemcsak maradéktalanul felvette mezőgazdasági árutermelésünket, de egyes években behozatalra is szorult. A vámemelés az árutermelőknek, elsősorban a nagybirtokosoknak és nagybérlőknek több százmilliós évi profit többletet juttatott. A hitel ellátás is jelentékenyen javult. A mezőgazdaságban tovább terjedt a tőkés bérleti rendszer. Elterjedt a cséplőgép, a vetőgép, az aratógép, a gőzekék, valamint a vasekék használata. " [30,11-174.]
A mezőgazdaság és ipar fellendülésével kapcsolatban sajnos megkezdődött az idegen tőke beáramlása is. Ez eredményezte, hogy a háború előtt a magyarországi földbirtok értékének mintegy 40 %-áig eladósodott. „A nemzeti jövedelem kétharmadát 162,4 %/ a háború előtt is a mezőgazdaság adta. A kisparasztság és a törpebirtokosok száma és földterülete a háború előtti két évtizedben jelentősen megcsappant. A 4-450 ezer kisparaszt és a közel egymillió törpebirtokos parasztság kétharmadát alkotta, de földjük csak egynegyedére, állatállományuk 40-45. %-ra szorult, csaknem fele ló híján kölcsön igára kényszerült. Gazdálkodásuk évtizedekkel elmaradt, anyagi jólétük az adósság mértékétől és a termés szeszélyétől függően labilis, életük a hajnaltól késő estig végzett munkától agyonhajszolt volt. A kis paraszt jövedelme és életszínvonala nem sokkal haladta meg a napszámos családét. Helyzetét a nincstelenekétől a rendszeres munkaalkalmat, szűkös megélhetést biztosító, de erejét, idejét könyörtelenül emésztő, rabtartó; a saját föld és tulajdonosi lét drágabérű illúziója különböztette meg. A félproletár törpebirtokos rétegnél ez a különbség is elenyészett; a népes család egyik-másik tagja rákényszerült az uraságnál, nagygazdánál végzett időszerű bérmunkára, cselédkedésre. Ez a hatalmas tömeg a „birtokos" és a proletár lét mezsgyéjén hullámzott. " [30,11-189.]
Az első világháború kezdetén már az első két év rettenetesen próbára tette, kimerítette a hátországot is. „Már a háború első éveiben hiány mutatkozott a közszükségleti cikkekben.
Felvirágzott a feketepiac, a korrupció. A mezőgazdasági termelés kezdettől fogva hanyatló tendenciát mutatott. A tömeges bevonulások miatt keletkezett munkaerőhiányon sem a szegény parasztságot sújtó kényszerrendszabályok, sem a hadifoglyok nagymérvű alkalmazása számottevően nem enyhíthetett. A kenyérgabona termelése 1916-ban az 1913 évinek kétharmadára, 1918-ban pedig felére csökkent. A kormány csakhamar rátért a kényszerbeszolgáltatás egyre szigorúbb rendszerére, a mezőgazdasági termények, a hús állatok, a lovak rekvirálására.
Még a frontokon a seregek véreztek-pusztultak, addig a hátországban bankárokból, gyárosokból, spekulánsokból, magasrangú állami tisztviselőkből, földesurakból sajátos sereg verbuválódott; a hadimilliomosok hada, akik selejtes hadiszállításokkal, panamákkal, üzérkedéssel nagy vagyonokat harácsoltak össze.
A dolgozó nép létfeltételei már a háború első éveiben ijesztően romlottak. Alig akadt család, ahol valakit ne gyászoltak, ne vesztettek volna, ahol a betevő falatot ne kurtította volna egy-egy kenyérkereső kiesése. A háború alatt 15-szörösre nőtt a kibocsátott papírpénz mennyisége. Az inflációt a nyolcszor megújított hadikölcsön is duzzasztotta. A drágaság az élelmezés tápértékének elsilányulása, a feketepiac elviselhetetlenné tette a munkások, a dolgozó kisemberek, az éhezéshez sem elegendő „segéllyel" magukra hagyott özvegyek, árvák és rokkantak életét." [30,11-262.]
1916. nov. 21-én meghalt Ferenc József, közel hét évtizedes uralkodása a Monarchia nagyhatalmi fényének utolsó fellobbanását és lassú elhamvadását ívelte át. 1916. dec. 30-án megkoronázták IV. Károlyt, a háború komor légköréből kirívó fényes ünnepségek keretében. „IV. Károly határozottan háborúellenes volt, minden módon igyekezett abból szabadulni, menteni, ami még menthető. Célját azonban nem érte el, a háború folyt tovább. Az országban mindinkább kialakul a forradalomi hangulat, az elégedetlenség már a hátországban is erősen érezteti hatását és nyílt sztrájkokban, tüntetésekben jut kifejezésre.
Az ötödik őszön a katonák már nem várták meg a falevelek hullását. A központi hatalmak napról-napra csatát és reményt vesztettek. A frontok itt is, ott is behorpadtak, a fegyelem fellazult, a kötelékek felbomlottak. " [30,11-275.]
1918. okt. 31-én a hadvezetőség fegyverszünetet kért, a Monarchia gyakorlatilag már nem létezett. "1918. nov. 16-án kikiáltják a köztársaságot és november végén megalakult a Kommunisták Magyarországi Pártja. 1919. febr. 16-án megjelent a néptörvény a „Földművesnép földhözjuttatásáról. " A törvény szerint az 500 holdon felüli nagybirtok, az egyházi birtokoknak pedig 200 holdon felüli része kisajátítható, kártérítéssel, az 1913. évi földárak alapján.
Ezután megkezdődött a Vörös Hadsereg küzdelmes élete, mely végül is a külföldi beavatkozás és belső ellentétek határán feladta a harcot. Ennek következtében aug. 1-én lemondott a Tanács kormány. " [30,11-358.]
Ugyanezen időre esik a román megszállás, amely még betetőzte az ínséget és a nyomort, a már amúgy is végkimerülésben levő országban. 1919. nov. 16-én Horthy Miklós bevonult Budapestre, majd 1920. márc. 1-én Magyarország kormányzójává választották.
„Az átmeneti idő alatt dühöngött az úgynevezett „fehérterror. " Néhány hónap alatt mintegy ötezer ember esett áldozatul az ellenforradalom vérengzéseinek, közel hetvenezer embert zártak börtönbe és az újonnan létesült internáló táborokba. Mintegy százezer kommunista, szocialista és haladó gondolkodású ember pedig emigrációba kényszerült. " [30,11-367.]
A Horthy rezsim kezdetén igen súlyos gazdasági nehézségekkel küzdött az ország lakossága. Visszaesett az ipar, a mezőgazdasági termelés, a munkásoknak kb. egyharmada munka nélkül maradt. Az országban mindenben hiány volt. A bekövetkezett infláció rátette a koronát a nemzetgazdaságra. „Nagy erőfeszítések után külföldi, úgynevezett népszövetségi kölcsön igénybevételével sikerült csak 1924-re befejezni a gazdasági élet stabilizatioját, így a tőkés termelés normális feltételei ideiglenesen helyre állottak. Az 1918-as eseményekből azonban sem a nagytőkések, sem a nagybirtokosok nem vonták le a kellő tanulságot. Továbbra is élték a maguk nagyúri életét, s a dolgozó társadalomnak csak olyan morzsákat osztogattak, amely nem megnyugtatta, hanem csak tovább szította az elégedetlenséget.
A földreform szinte semmivé zsugorodott, az ipari, a gyári munkásság helyzete semmit nem javult.
A nagybirtokrendszer továbbra is fenntartotta vezető szerepét.
A húszas évek második felében a kölcsönök áradata özönlött Magyarországra. " [30,11-389.]
Az 1930-as évekre kirobbant az agrár- és az ipari válság, amely 1932-ben érte el mélypontját. Az exportlehetőségek megszűntek, több millió mázsa eladatlan gabona halmozódott fel. A búza ára 33 pengőről 9 pengőre zuhant, s a katasztrófán a „boletta" bevezetése sem tudott segíteni. Ez a válság, a kisebb gazdaságokat is annyira súlyosan érintette, hogy évente több tízezer parasztgazdaság ment tönkre, a volt tulajdonosok az agrárproletárok sorába süllyedtek.
Különösen aggasztó volt a falusi agrárproletárok helyzete, akik alacsony munkabér /50.%.:/ mellett is csak évi 105 nap munkaalkalmat kaptak. De ugyanez megmutatkozott a szellemi munkásoknál is, akik nem tudtak elhelyezkedni és a szűkös szellemi ínségmunkával, vagy alkalmi munkával tengették életüket.
Az 1930-as évek második fele a belpolitikai forrongás évei voltak. Az egymásután következő kormányok nem tudták megoldani a mindinkább tornyosuló nehézségeket. /Gömbös, Darányi, Imrédy, Teleky, majd Bárdossy miniszterelnökök./
Az irányító politika mindinkább jobbra tolódott, csatlakozott a Berlin-Római tengelyhez, megállíthatatlanul sodródott a végzete felé. 1939. szept. 1-én Németország megtámadta Lengyelországot, kezdetét vette a második világháború.
1941. jún. 27-én Magyarország is nyíltan belépett a háborúba a Szovjetunió ellen.
Az előbb ismertetett korszakot vizsgálva községünk életében, a század első évtizede még megelégedett, boldog időket mutat, amelyben a termelés és élet zavartalanul folyt.
A második évtizedre már rányomja bélyegét a háborús gazdálkodás, a munkaerőhiány, a hadikölcsönök, a rekvirálások, az infláció, amely mind súlyosan érintette a lakosságot. Persze itt is voltak olyanok, akiknek kedvezett a konjunktúra és lelketlenül igyekeztek azt kihasználni, de a nagy többség bizony nyomorúságosán sínylette a háború éveit. Különösen szomorú sorsa volt a hadiözvegyeknek és árváknak, a támasz nélkül maradt öregeknek. A bérbeadott földek tulajdonosait potom pénzzel fizették ki a lelketlen bérlők. Akik értékpapírokba és hadikölcsönbe fektették vagyonukat, tönkrementek. A birtok nélküli nincstelenek éhbérért dolgoztak, s alig tudták megkeresni a mindennapi kenyeret.
A harmadik évtized végén már úgy látszott, hogy rendeződik a mezőgazdaság helyzete. Az értékálló pengő bizonyos megnyugvást hozott. A külföldi tőke azonban községünket is behálózta, s bár nincsenek biztos adatok, de valószínű, hogy a földbirtok úgy 35 %-ig itt is meg volt terhelve. A dollár, a font sterling már közismert fogalom volt és az esztelen gépvásárlások, a földvételek, meg sokszor egy kis könnyelműség is, vesztükbe sodorták a tapasztalatlan gazdákat.
Különösen súlyosan érintette a gazdaságokat az 1930-as években bekövetkezett agrárválság, a „boletta", valamint a felemelt adó. A 9 pengőre zuhant búza árból a gazda csak 6 pengőt kapott, a 3 pengő értékű papírt, a „bolettát" adóba lehetett csak befizetni. Ennek a következménye volt az a szomorú állapot, hogy községünkben is közel száz gazdaságot kellett „védetté" nyilvánítani, akik csődbe jutottak és csak a gazdavédelmi rendelet mentette meg őket az árveréstől.
A negyedik évtized mindennél szomorúbb kilátásokkal kezdődik. Egy emberöltő alatt benne vagyunk a második világháborúban, amely mérhetetlen megterhelésnek teszi ki az ország lakosságát. Az irányított termelés hontalan növények termelését követeli, a beszolgáltatás teljesíthetetlen követelésekkel áll elő. Fogy a munkáskéz, fogy az igavonó jószág, növekszik a nélkülözés és a nyomor, az elégedetlenség kitörés előtt áll. Az infláció minden gazdasági számítást és tervezést felborít. Ilyen körülmények között bizony nem volt valami irigylésre méltó a mezőgazdasági munkásság helyzete sem, hiszen az ő boldogulásuk szoros függvénye volt a gazdatársadalom sorsának. Van még egy számottevő réteg, akik mint éves cselédek helyben el tudnak helyezkedni. Vannak, akik még aratás és csépléssel, harmados műveléssel meg tudják az évi kenyeret szerezni. Ezek a szerencsésebbek, mert bizony sokan már felvették a vándortarisznyát és nekivágtak a nagyvilágnak, hogy valahol munkát és kenyeret szerezzenek a családnak.
De nem sokkal különb az elszaporodott kisiparosság helyzete sem, ők is csak egyik napról a másikra, ha megkeresik a betevő falatot. Megszűnt az a patriarchális viszony, ami községünkben uralkodó volt a cseléd és a gazda között. Itt nagybirtok nem lévén, a legtöbb gazda maga is dolgozott családtagjaival együtt. Itt nem „cseléd" hanem családtag volt a béres, a bojtár, a kondás, libapásztor, vagy szolgáló, akinek sorsára ugyanúgy ügyelt a gazda, mint a magáéra. Erre mutat az a körülmény, hogy sok gazdánál évtizedekig volt egy-egy béres, dohányos és aratómunkás. Sokszor a gazda segítségével szerzett házacskát a szorgalmas család, amely persze hűséges támasza volt a gazdaságnak is.
A béres és a többi munkás, legtöbbször a napszámos is, bennkosztosak voltak, az egész család együtt étkezett. A jó gazda nem éheztette, nem sanyargatta a cselédet, hanem megbecsülte, munkatársának tartotta azt. Hogy voltak kivételek, nem tagadható, hogy voltak bírhatatlan komisz gazdák előfordult, de az olyan helyre nem is szívesen szegődött senki még egyszer. A háborús viszonyok tehát a nagy családi közösséget megzavarták, ellentétek születtek, és ahol a gazda maga is lerongyolódott, ott bizony már a cseléd sem tudott megélhetést találni. A lakosság általános elszegényedését mutatja a népszaporodás megtorpanása is, amely a háború után már erősen tapasztalható. De ha eltekintünk a háború okozta kivételes állapottól, akkor is azt kell látnunk, hogy ismét odaértünk, amikor a határ népeltartó képessége elérte a maximumot, a jobb megélhetéshez valami megoldást kellene találni.
Az a tapasztalható jelenség, hogy sokan elmennek idegenbe munkára - kőtörő, kubikos, stb.- nem tekinthető egészséges folyamatnak. Már szerencsésebbek, akik földbérlettel, vagy éppen földvétellel tudnak magukon segíteni. De sokkal inkább megérdemelne ez az életrevaló szorgalmas nép egy reális telepítési akciót, akár állami, akár magán nagybirtokon, ahol családonként 15-30 holdas birtokokat kapna, ahol emberibb életet tudnának kezdeni.
Az 1-2 holdas föld juttatása nem egyéb, mint megcsúfolása a megélhetésre való törekvésnek, amely csak arra jó, hogy rabjává tegye, a jutatott családot és még nagyobb nyomort eredményezzen. Nem volna megvetendő egy gyár létesítése, vagy valamilyen a mezőgazdasági termeléssel kapcsolatos ipari üzem, amely foglalkoztatni tudná a munkaerő felesleget itt helyben, mert végeredményben a sokszámú egészséges vidéki családi otthon biztosabb támasza az országnak, mint egy túlzsúfolt gyökértelen főváros. Nem könnyebb kérdés viszont az eladósodott kisgazdák helyzetének javítása sem, amely csak jól kidolgozott, hosszúlejáratú kölcsön akcióval lenne megoldható. De valami módon elejét kellene venni az egészségtelen birtok elaprózódásnak is, amely mindjobban tapasztalható.
A gépek előretörésével mindinkább felmerül a szüksége az elavult gazdálkodási módszerek felszámolásának. A terméshozamok növelése megkövetelné a műtrágya használatát. Az igényesedő piacnak mind nagyobb tömegű és egyöntetű árura lesz szüksége, amelynek viszont nem felel meg az ezerféle találomra való termelés. Tehát mindjobban hiányzik egy egészséges szövetkezeti, vagy társulási gazdálkodási forma- erre pedig elég jó példa van előttünk Dánia esetében - amely lehetővé tenné, hogy a kornak megfelelő, versenyképes kisgazdaságok továbbra is fenntarthassák magukat, és erős támaszai legyenek a magyar társadalomnak. Ehhez azonban nemcsak felülről kellene a támogatást várni, hanem szükséges magának a gazdatársadalomnak is a megértő és nem elzárkózó akarása is.
Elődeink állattenyésztő, majd földműves foglalkozásával kapcsolatban szükségszerűen kifejlődött a háziipar nagy sokasága. Kezdetben az élethez szükséges dolgokat házilag állították elő, így maguk szőtték a sátor anyagát, a ruházathoz maguk készítették ki az állati bőröket. Fonták, szőtték a kendert és lent, szövögették a hálókat, eresztették a kötelet, faragták, égették az edényeket, eszkábálták a csónakot, kovácsolták a fegyvert, gyártották az igavonó eszközöket, a szekeret, a kocsit, a ló-és ökörszerszámokat. Maguk szerkesztették a kézi szerszámokat, a gabonaőrlésre szolgáló zúzó és darálókat, majd a földművelésre alkalmas tárgyakat. Amikor az állandó letelepedéssel tartósabb, helyhezkötött lakásokat építettek, kezdett átalakulni a háziipar nagy része kézműiparrá. Ekkor már az egyes iparágak elkülönültek egymástól, és egyéni szakmák alakulnak ki.
Községünk életében számottevő iparűzés csak a török hódoltság után mutatható ki. A XVIII. század elején történt nagy bevándorlás alkalmával feltehető, hogy iparosok is jöttek a községbe, akik a szaporodó lakosság szükségleteit ellátták. Valószínű az is, hogy az első földváltók között is voltak iparosok, mert hiszen ebben az időben, - mint még ma is - nem ártott, ha egy kis föld is volt az ipar mellett; annál biztosabb volt a megélhetés. Az iparűzésnek egyik fontos és legkorábbi ága volt a malomipar. Tudjuk, hogy Apátinak már az 1700-as években 2 vízimalma volt a jákóhalmi Tárnán. Majd az 1800-as években szélmalmok, azt követően pedig szárazmalmok voltak benn a városban és a város körül. A molnárok rendszerint faragómesterek is voltak, értettek nemcsak a malom szerkezetéhez, hanem a házépítéshez is, sőt egy ideig a koporsót is ők gyártották.
A magyar ember a malmot mindig szent és kiváltságos helynek tartotta, hiszen itt készült a liszt, az imádságba foglalt mindennapi kenyér alapanyaga. A malomba menekült egyén menedéket kapott, nem szabad volt tovább üldözni. „A szélmalmok csak a XVIII. században kezdenek terjedni, amikor a más irányú szelet is fel tudták már fogni és tudták mérsékelni a kerekek forgását" [39, 125.]
A ház körül szükséges eszközöket is a faragómesterek készítették. A szerszámok, edények, közlekedési eszközök, malmok, építkezési anyagok mind fából voltak, tehát igen nagy keleté volt a faragó mestereknek. Volt is belőlük bőven, akik sorba járták a falvakat, vagy végleg megtelepedve dolgoztak.
A XVIII. század elején még általános volt a faeke. A fakószekér teljesen fából volt, még a tengelye is. A hordókat, kádakat, a pintérek, vagy bognárok készítették. Ők készítették, a köblöket, vékákat, csöbröket, csobolyót, kupákat, vedreket, bormedencéket, fickókat, lajtokat, hordókat. A hordókat minden évben újra kötötték faabronccsal, mert még akkor csak ez volt használatos.
Voltak hordókötő, bodnár, kádár, pintér, vedres, csöbrös, kupás, csobolyós, teknős, vagy koponyás, tokárok vagy esztergárosok, kapuvésők, kéregvéka készítők, hordófalkészítők, hasítok, sindely hasogatok. Az ángostor csinálok, a kártosok, a bordások, a bölcsősök, a kalodások vagy kalodárok. A tálasok, a táltányér készítők, a kasosok a kaskötők, a sövény és kéményesek, az abroncshasítók, rostakötők.
A háztartásokban igen sok faedény kellett. így a teknőknek egész sora; sütőteknő, tésztagyúró, túrógyúró, kenyérhordó, fürösztő, mosdó, mosogató, szappanozó, sajtgyúró, hurkamosó, stb.
A tálak, tányérok, kanalak mind fából voltak. De fából készültek a ládák /tulipános láda/ szuszékek, asztalok, székek, kanapék, köpülők, kupák, mángorlók, bödönök, bölcsők és járókák, ücskök, sótartók és kulacsok is. A kender feldolgozás eszközei a törő, tiloló, gereben, a guzsaly, orsó, rokka, a szövőszék mind fából készültek, nemkülönben a gyúrótábla, sikálló, suk és mozsártörő is. Ezek a mesterségek községünk életében - ha csak nyomokban is - de szintén mind fellelhetők, nem beszélve a szintén legrégibb kovács és borbély iparról.
A feljegyzések szerint 1786-ban már 47 iparos család lakik a községben, de sajnos nem tudjuk, hogy milyen ipart űztek.
Tudjuk viszont, hogy a céhek virágkorában Apátin is működtek már a csizmadia, szűcs és szabó céhek, ezek azonban az 1860. máj. 1-én kiadott császári nyílt parancs rendelkezése folytán megszűntek.
Emléküket a temetőben épített egyik keresztúti állomás őrzi, amelyre a következő van feljegyezve:
,,A XIII. Állomás, Jézus harmadszori elesését juttatja eszünkbe. A helybeli nemes Céhek vallásosságának tanúja. Készítették 1846-ik évben. " Az Apáti Céh ház a mai jászberényi úton volt a vendéglő szomszédságában. A céhládát a Vágó Pál Múzeumban őrzik. A céhekben az egyes iparágak mesterei és alkalmazottai külön-külön tömörültek és élték a maguk egyesületi életét.
1854-ből már pontosabb adatokkal rendelkezünk, az akkori összeírás szerint /:„ Ipartestületben van a lakosok között csizmadia 70, szűcs 64, szabó 12, takács 58. " [31, 163.] Ezek azonban csak a céhben tömörült iparosok, mert volt még rajtuk kívül kovács, kollár, kádár, kőműves, ács, borbély, szíjgyártó is, de számuk ismeretlen.
A céhek idejében, amikor a mesterek céhekben tömörültek, a belépő tagoknak a felvételi díjba különböző szolgáltatásokat kellett fizetni. Ebből sehol sem hiányzott az 1-4 veder bor és a lakoma.
A céhek élete községünkben ugyancsak a török hódoltság utáni időkből kísérhető nyomon. ,JWária Terézia a rendeletek egész sorával igyekezett a céheket eredeti hivatásuknak visszaadni; céhszabályaikban a katholikus ünnepek megtartására, az úrnapi körmenetekben való részvételre kötelezte a céheket, a lakmározásokat mérsékelte, a céhvagyon kezelőit nyilvános számadásra utasította, méltányosan megszabta az ú.n. céhtaksákat /felvételi és felszabadítási díjak stb:/ Szabályozta a legények felvételét és a vándorlás módozatait. " [28, 27.] A régi céh szabályzatok 1860-ig voltak érvényben.
- „ Hubay József Jász Apáthy születésű 17 esztendős Magyar Szűts részére 1841-ben adta ki a Szűcs céh a Vándorló könyvet, Dósa Ádám jegyző által. A könyvecskébe a személyleíráson kívül be volt nyomtatva a Törvények, mellyeket minden vándorló Mester-Legény vándorlása ideje alatt, ezen vándorló könyv értelméhez képest megtartani köteleztetik. " A szigorú rendelkezéseken kívül a l0. pont a következőket tartalmazza: „Mivel semmi Mesterlegény sem érheti el a Mesterséget a nélkül, hogy az arra afelsőség által rendeltetett három vándorló esztendőket elvégezze, és mivel ezen vándorlás elvégzése csak ezen jelen való Vándorló Könyvből mutattathatik meg; ezen az okon igen vigyázzon a Vándorló, hogy ezen néki kiadott Könyvetske el ne vesszen, el ne lopattasson, vagy meg ne vesztegettessen és rontsoltasson. " Továbbá bele volt nyomtatva még, hogy: „Ezen Vándorló Könyv, a N.M.Magyar Kir.Helytartó Tanáts 16.Jul.1816. 21080 szám alatt tett Rendeléséből, az eddig szokásban volt/Kundschaft/ Vándorló Levél helyett szolgál mindennek.maga bebizonyítására és törvényesítésére. "
Ebbe a könyvecskébe kellett bejegyezni és igazoltatni a mesterek által a vándorévek alatt végzett gyakorlatokat.
Hubay Jósef könyvecskéjében a következőket olvashatjuk:
„Mi Szabad Jász Apáthy Várossában Lakozó Szűts Ch béliek bizonyságot teszünk arrul, hogy ezen Betsületes Ifjú nevezet szerint Hubay Josef a Chébéli társunknál Nagy Mátyás Uramnál az ő inasidejét híven és betsületesen kitöltötte. Melynek nagyobb hitelére adjuk ezen bizonyság könyvünket Chéünk Petsétjével megerőssítve. Költ Jász Apáthy Április 18-ik 1841- Esztendőben. Hogy ezen Ifjú a tr. spohárt megfizette bizonyítjuk.-
| Fő Ch Mester - | Páll János Úr. |
| Al Ch Mester | Jakus István Úr. |
| Atya Mester | Horvát Gáspár Úr. |
| Ch Jegyző | Vágó János Úr. " |
Letelvén tehát a keserves inas évek, a 17 éves ifjú megfizette a „traktát és a pohárt", megkapta a vándorló könyvecskét, nyakába akasztotta a vándortarisznyát, kezébe vette a vándorbotot, neki vágott a bizonytalan világnak, hogy ki tudja hány évig, tanulja tovább a mesterséget.
A következő bejegyzés: „Min Szabados Ketskemét Szőts Mestörök bizonyíttyuk, hogy ezön ifjú Minálunk a mi Cbeli társunknál nevezet szörént Pridegnny János úrnál nevezet szörént Hubai Josef dolgozott 4 heteket mint bötsületes Ifjú Szőts legény magát úgy viselte.1843.13.márc."
Úgy látszik vándorunk itt nem sokáig állapodott meg, hanem tovább ment, amint arról a következő bejegyzés tanúskodik:
,Mi Szabad Kis Kun Félegyháza Várossába Kebelezett Szűcs Czéhbeliek Valjuk, hogy ezen Becsületes Ifjú Hubai József itt a Mi Czéhbeli Társunknál Dukai János úrnál dolgozott Hét Esztendeig Mell idő alatt Magát Jámborul Viselte. Költ Félegyházán Januárius hó 23.1850-ik Évben. " Fő Czéh Mester Proháczka József Úr, Al Czéh Mester Gujás Istvány Úr, Atya Mester Tóth József Úr, Jegyző ifjú Almásy György Úr",-
Ezzel úgy látszik le is teltek a vándorévek, további bejegyzés nincs. Valószínű, hogy vándorunk ekkor hazajött elkészítette a remeket, megfizette a felvételi díjat és ezzel belépett a mesterek sorába.
1860-tól 1872-ig „ ipartársulatok", majd ettől kezdve az „ipartestület" elnevezés alatt működő egyesületek képezik az iparos társadalom tömörülését. Ezek a testületek már ugyancsak a felügyeleti hatóságok által jóváhagyott alapszabályok szerint működnek, amely úgy a tagok jogait, mint kötelezettségeit pontosan előírja. A Jászapáti Ipartestületet 1878-ban alapították meg, amint arról a következő feljegyzés tanúskodik: „ 1878-ban néhány lelkes iparos ifjú, névszerint Vágó László, Hubai Kálmán, Berki István, Medveczki Gellért, Gyöngyösi Bálint és Szalkári István vezetése alatt megalapították az iparos ifjak egyesületét. Határtalan lelkesedéssel fogtak az egyesület felvirágoztatásához, és 1893-ban megvették a jelenlegi székház helyén levő Dósa György féle házat, ahol 1894-ben az ifjúsági jelzőt elhagyva, iparos körré alakultak át. Az iparosság áldozatkészsége és kitartása példaadó ipari életet teremtett és ennek köszönhető, hogy az 1910-ben megalakult ipartestület jelentős vagyon átvéve kezdhette meg működését. A kör első elnöke Csintó József szabómester volt, aki példás rendet teremtett, hozzáértő és önzetlen munkájával alapozta meg a mai ipartestületet. Az 1895-ben tartott közgyűlés határozatilag mondotta ki, hogy felépíti az iparos székházat, amely mai formájában 1929-ben nyert befejezést Csintó István kovácsmester elnöklete alatt. Úgy a kör. mint a testület történetében maradandó nevet szerzett Andrássy János, aki 14 éven keresztül az iparoskörnek, 8 évig a testületnek volt elnöke, majd díszelnöke. A jászapáti iparosok összessége hasznos működéséért 1925-ben arcképét díszközgyűlés keretében a község színe-java jelenlétében leplezte le. Az ünneplő közönség jelenlétében Mihályi Gábor ipt.jegyző a kör és a testület történetét olvasta föl. Az ipartestület első elnöke Andrássy János, jegyzője Szabó Béla volt; 1918 óta az elnöki tisztséget Csintó István kovácsmester tölti be, aki a szokatlanul nehéz és válságos háború utáni időkben szinte példátlan hosszú idő óta megszakítás nélkül nemcsak az össziparosság, hanem a községnek is osztatlan bizalma alapján önzetlen, puritán jelelmével és szakavatottságával végzi tisztségét. A székház fölépítése, dalárda megalakítása, 700 kötetből álló értékes könyvtára, zenekara, műkedvelő gárdája spontán kifejezői egy egészséges, jól megalapozott testületi életnek. A székház szép tiszta és nagy helyisége, színpad élénken látogatott a társadalom minden rétege által. Az önhibáján kívül megrokkant, munkaképtelen iparosok részére az össziparosság áldozatkészsége folytán segélyegyesület működik. A jelenlegi vezetőség: Csintó István elnök, Vincze József alelnök, Mihályi Gábor jegyző, Nagy Lukács pénztárnok, Lédeczy Béla József könyvtárnok, Nagy Menyhért, Varga András, Ambruzs Miklós számvizsgálók, Szelényi János gazda, Előljárósági tagok: Balog János, Bárdos Balázs, Béres D. István, Dósa Péter, Lédeczy Béla József, Majzik Zsigmond, Nagy Gy. István, Muzamel Lajos, Nagy Lukács, Serfőző Lajos, Szelényi János, Vincze József. írta: Mihályi Gábor, 1932. " [28, 161.]
Eddig tart és ennyit mond a ma már nagyon értékes feljegyzés a ma is működő ipartestületről, amelynek több mint háromszáz tagja van.
A mindenkori tanács és a céhek elöljárói szoros egyetértésben voltak, illetve a tanácsnak beleszólása volt a céh belügyeibe és működésébe. Erre vonatkozóan számos intézkedést találhatunk ajegyzőkönyvekben:
1762. év. 5-o. „A Czéhbe való bevételre érdemesek, úgymint:
| vékony szabók | 4 egyén |
| szűr szabó | 1 egyén |
| csizmadia | 4 egyén |
| szűcs | 2 egyén |
Addig is amíg a jóváhagyás megérkezik, Czéh mesternek választatott Pál Mihály csizmadia, Szolgáló mesternek Lendvay Szabó József.
A Nemes Tanács híre nélkül külső vidéki helyekről jövő és vándorló legényeket felvenni nem szabad a Czéhbe.-
1790. 119. sz. Városunkban Lakos Mester Emberek és Betyárok az itt való Szak vámot egyedül Magokk/.exclusis exteris:/kívánjákConferaltatni. - Valamint más időben az Instánsok a más helyeken megkeresendő Szakmáiul ki nem zárattak, úgy az itt való Szakmáiul ki nem lehet a Külsőket zárni, kivált az kik már előre volnának affidálva. "
Vagyis kizárólagos jogot az egyes szakmák művelésében a helybeliek sem élvezhettek.
1791. 15. sz. „ Tóth Ferencz mestermebernek miután előbb szíjgyártó mesterségbeli próbáját megtette, nekie az Lakásra és Mestersége folytatására nézve applaudaltatik az e Ns városban leendő bejövetel, olly közbentétellel, hogy az jó Bötsületes jámbor és józan Maga viseletével számot tartani köteles lészen, mely szerint t.i. maga Személyében egy érdemes, tökélletes Lakost és polgárt mutathasson,-
196. Ramján Mártonyt 3.évre Város kovácsánakfogadgyák meg, évi 2OO.Rh. forintért.-
1796. 1/9. Smóring Mátyást téglaégetőnek felfogadják. Fizetése minden ezertől 2.Ft. Tíz ezertől egy kila búza; alkalmatos és jó téglát égetni köteles, különben a történhető hibát és hiányosságot magának tulajdonítani fogja.-
454. Lányi Ádám kerékgyártó mesternek a Város számára végzett egy évi munkájáért 24.F. 9 x t fizetnek.
492. Az itt való vékony és Szűr Szabó, nemkülönben Szűcs Mesterek könyörögnek, hogy a Ns Tanátsbeliek közül részekre egy Comissariust rendeljenek.-
1797. 187.sz. Sentényi Ádám szabómester Ház helyért instál. Magános lévén a könyörgő, még tovább is zsellérkedhetik.-
647. Tompa Istvány Gombkötő Mester a Vachterek Mundérjára készített 84.rőf fejér Szőr zsinórok árát l.F.24.kr-okat kéri. Kiutalják.
668. Csomor Imre szíjgyártónak a Város számára tett munkájáért 6.F. 51. és 4/8-ad x-at fizetnek ki.
1798. 29. sz. Az egész Jász apáthy fijatalabb Czéhbeli Mesterek panaszolják, hogy az Öreg Mesterek által vexáltatnak, a Czéh dolgaiba nem hívattatnak meg, amidőn az Öregek egy két pohár bort isznak ők protestáltatván haza küldettetnek, ha sérelmeiket a Czéh gyülekezetben előadgyák motskoltatnak, sőt Társaságból való kizárással fenyíttetnek. Az ügyet a Tanács kivizsgáltatta.-
38. Híres József Csizmadia Czéhbe állani akar, de nem akarják bevenni. - Mivel az Instans Csizmadia a bemutatott Kundschaft levele által megmutatta, hogy a Czéhbeli Artikulus szerint a Vándorlást annak rendé szerént elvégezte, azonfelül tekéntetbe vétetvén a szegény özvegy édesanya akinek segedelme végett kíván az instáns a Czéhbe állani, azért Híres József a Remek csinálásra bocsájtattni és késedelem nélkül a társaságba vétettni meghatároztatik.-
1802. 388. sz. Motsala József Gyöngyösi kötél eresztő ezen Városban kötél eresztő Mesternek bé fogadtatott.-
1803. 403. sz. Az iránt folyamodik a Tanács a Ns.. Districtusokhoz, "Ziogy a Városban szükséges volna egy jó kőműves, Ats, Kováts, Lakatos, Bognár és Szíjgyártó.
1807. 373. sz. „A Szabó és Szűts Czéhek kérésére Kalmár István Senator Úr Comissariusoknak resolváltatott."
Ebben az időben /l 800-as évek/ már találkozunk a város részéről, köteles, vasárús, boltbeli portékák, lakatos, kovács, ács, faragó munka kifizetésével. Érdekes, hogy a számlázott járandóságból 10.%-ot állandóan levontak.
1812. 201 „Klinzer György Meczenzőfi lakos és két fiával megegyeznek, hogy a Poroszlón vásárolt fényükből sindelt csinálnak, amelynek ezréért 3.Forintot fizetnek, azonkívül naponként 3 portió kenyeret, tejet, sertés húst és szalonnát kapnak, tésztának egy köböl lisztet.
363. Az elkészített 66 ezer sindel árába 198 Forintot kifizetik.-
1816. 68. sz. Elegendőiévén ezen Városban egy kötél eresztő, azért az Instans ide Lakosnak be nem vétettetik."
Arra is vigyáztak tehát eleink, hogy a jó munkát végző iparosnak meg legyen a megélhetése, kizárták a konkurenciát.
1818. 30. sz. „Vátsi Ignác Egri születés Szűts Legény Minekutánna már magát annyira gyakorlottá volna tanult mesterségébe, hogy annak leendő folytatására alkalmatos volna, az incorporacionalis Taxának 12. ft-al leendő lefizetése mellett Lakosnak egyes akarattal bevétettetik.
1819. 334. A Takáts Czéh kér magának a Ns Tanátsbul Commisariust kinevezni. Utassy Istvány ord.Bíró Úr kineveztetik.-
1822. 71. sz. A mostani szűk pénz üdéjében a Takácsokkal munkájoknak bére eránt a következendő egyezséget tettük:
| a 20-as vásznat fogják szőni | 11. kr. |
| a 18-as | 10. kr. |
| a 16-os | 8. kr. |
| a 14-es | 7. kr. |
| a 12-es | 6. kr. |
| a 10-es, 9-es | 5. kr. |
| a 8-as 7-es | 4. kr. |
| a daróczot | 6. kr. |
amellett a szükséges zsiradék és kenyér amint eddig szokásban volt megfog továbbá is nekiek adattatni." [38]
475. A szabó és szűcscéhbeliek panaszolják, hogy egy társaságban nem férnek össze, külön-külön komisszariust kérnek. Kivizsgálják az ügyet. Ekkor 11 szabó és 28. szűcs volt a városban. -
1823. 16. sz. Tóth Gazsi István 6 esztendős takács legény volt, a céhbe felvették úgy, „hogy mesteremberé tételének taxája fejében 30.25.Ft-ot lefizet, azonkívül a remeklést is megtenni köteles."
1824. 55. sz. Mivel a céhbeliek a számadásaikat nem mutatták be a tanácsnak, az elöljáró mestereket áristomba tették.
1826. 36. sz. A céhmestereknek megtiltják, hogy a „ Czéh Comissarius híre, s tudta nélkül költségeket tenni ne bátorkodjanak, eltiltván ezúttal a Kántor gyűlés alkalmával szokásban volt fizettetések is.
51. A heti vásár nem tsak az Instans Csizmadiáknak, hanem egyéb Mester embereknek is megengedtetik, mely kedden fog minden héten tartatni. "
1828. 99. sz. „ Hasznosnak és igen alkalmatosnak találtatván a Város részére vett vizipuskák, ugyanazért a 3 Czéheknek, a Szütsöknek, a Csizmadiáknak és Takátsoknak meghagyattatik, hogy azon vizipuskákból minden Czéh egyet egyet, egy csövűt, venni igyekezzenek. " [38]
Ez a rendelkezés abban az időben elég terhes kötelezettséget jelentett a céheknek, de szívesen tettek annak eleget, hiszen a tűzoltásnál mindenkor a céhbeliek jártak elől jó példával.
235. sz. A szücs céh azért instál, hogy „mivel új zászlót készíttetett, a Processiók alkalmatosságával és egyébkor az első helyen mehessen zászlajával együtt. "
A céhek között meg volt a nemes verseny az elsőbbségért, hol üljenek a templomban, hol haladjanak a körmeneteken és felvonulásokon stb.
1830. 63. sz. A csizmadia céh is annyira megszaporodott, hogy ház vételét engedélyeznek a részükre.
1845. 2. sz. „Bósa István J B erényi születésű Csizmadia legény 5 évi vándorlásának becsületesen tett bevégzésével ezen Város Lakossainak sorába fél taxa fizetéssel bevétetik; vándor, valamint jó viseletéről szóló Leveleit előmutatván. " [38]
Ilyen és ehhez hasonló rendelkezésekkel ment az élet a céhekben különállóan, míg 1874-ben egyesültek és tovább már az 1872. évi VIII. sz. ipartörvény keretein belül működtek, megalkotva, „A Jászapátin fennállott Csizmadia és Takács Czéhek Egyesület Ipar Társulat Alapszabályait", amely miniszteri jóváhagyásban részesült. —Az alapszabály 3.§-a szerint „ Társulati tag lehet minden különnemű önálló iparos, ki iparát Jászapáti Város, vagy két mérföldnyi területén az ipartörvény kellékeinek megfelelőleg önállólag gyakorolja." [38,]
Ettől az időtől kezdve már mindjobban megszűnt a tanács felügyeleti joga, az ipar társulatban és ipartestületben már a választott kebelbéli elöljárók és ellenőrök megfelelően biztosították az előírások betartását.
Meghaladja munkám keretét - pedig nagyon érdekes volna, és kötetekre terjedhetne - az öregek által még gyakran emlegetett vándorlegény sorsok, a remekek készítésének, a lakomáknak, a céhek belső életének, a keserves inas évek, a mester és inas közötti viszony stb. ismertetése.
A XIX. században bekövetkezett nagyarányú gépesítés, amely a gyáripar kiépítését lehetővé tette, gyökeres változást hozott a házi és a kis iparosok életében is. Az addig nagyon híres szűcs, takács, szűrszabó stb. iparok csaknem teljesen megszűntek. Az 1850-es években már az osztrák posztó- és selyemgyárak termékei elárasztották az országot és a falusi háziipar sorvadását idézték elő.
Még mielőtt lezárnánk ezt a fejezetet, vessünk egy pillantást arra a viszonyra, amely az iparos és a gazdatársadalom között fennállott. Elsősorban is megállapíthatjuk, hogy az iparos és a gazdacsaládok atyafiságos jó viszonyban állottak egymással - sok iparos maga is gazda családból származott, ő maga is gazdálkodott, - ismerték egymásnak búját, baját, ízlését, kívánságait és tehetségét, mindenkor érezték a kölcsönös egymásrautaltságot. Minden valamire való gazdának meg volt az állandó iparosa, akivel dolgoztatott. A csizmadia, a szabó, a szűcs, a kalapos, a kovács, a kollár, a borbély évtizedekig dolgozott egy-egy családnak.
A kovácsnak egy véka búza járt minden eke után az ekevas élesítéséért minden évben. Ugyanígy minden lótól a patkolásért. A borbély is évi egy véka búzát kapott a heti egyszeri borotválásért, nyírásért. A kéményseprő - putyus - ugyanúgy egy véka búzát kapott az évi söprésért minden kéménytől. A kollár, a kerékgyártó, a kádár, a szíjgyártó, a köteles munkákat is a megszokott mesterekkel készíttették, és rendszerint terményben fizettek. De amellett előállítottak az iparosok kész árukat is, melyeket a helyi, valamint a közeli, s távoli országos vásárokon értékesítettek.
Az apáti iparosok mindig híresek voltak jó és megbízható portékáikról.
Birkás Elek a gyönyörű szűcs hímzéseivel országos hírnévre tett szert. Sok családban nemzedékeken át űztek egy-egy iparágat. így az Ambrus család a szűcs, a Réz, Bárdos család a szabó, a Kiss, a Frekány család a kalapos, Tajti, Hubai család a kollár, Nagy Szép és Katyma család a kovácsmesterséget. A Jász család, mint híres csizmadia a Lányi és Illés családdal együtt. A Hubay család, mint szabó, a Busái mint köteles, a Jakkel család, mint kékfestő, a Csík család szíjgyártó, Bolyós hentes, Szigethi mészáros, a Réz, a Sás és a Marincs család, mint lakatos, a Verbőczi, Dercbach, Törőcsik családdal. De sorolhatnánk még oldalakon át a becsületes tisztes iparos családok számát, akik valamennyien hozzájárultak nemcsak az általuk űzött ipar, hanem a város hírnevének öregbítéséhez is.
A kereskedelmet kezdetben maga a gazdaközönség és a város, később görög kereskedők bonyolították le. A jószágokkal és terményekkel a gazdák, a borral, sóval, pálinka, ser és ecettel maga a város, a boltbeli portékákkal a görögök kereskedtek. A város kezelésében voltak a malmok, a korcsmák és mészárszékek is.
A kereskedelem is elsősorban a gazdálkodás függvényeként jelentkezett. Először a marhafélék, majd a mezőgazdasági termények és szerszámok, később az ipari cikkek, ruházati és fogyasztási cikkek képezték a kereskedelem tárgyát. A város a kereskedők részére üzletházakat építtetett hetipiacokat, vásárokat rendezett. Lassanként kétirányú kereskedelmi tevékenység fejlődött ki. Az egyik, amelyik felvásárolta a terményeket és tovább adta idegenbe, a másik, amelyik az idegenből hozott árukat árusította a helybeli lakosságnak. Ez a kettős szerep sok esetben egybe is kapcsolódott, éles határvonalat nem lehet közte tenni. A terménykereskedők rendszerint elvitték a felvásárolt terményt. A jószágkereskedők vittek, de sok esetben hoztak is állatot. Az ipari termékekből és ruházati, háztartási cikkekből általában behozatal volt, ugyanúgy az építkezési anyagokból és fogyasztási cikkekből is. A gazdák és iparosok kezdetben maguk bonyolították le üzleteiket, áruikat közvetlenül adták el a fogyasztónak. A közvetítő kereskedelem csak az 1850-es évek után kapcsolódott be lényegileg, amikor a már működő néhány görög kereskedőt a zsidóság kiszorította, majd a zsidók példája nyomán sokaknak kedvelt foglalkozása lett.
A kereskedők számáról, valamint szakmabeli megoszlásáról csak a késői korból vannak adataink.
1901-ben a következő kereskedések voltak a községben:
„Dósa József, Ehrlich Móricz, FriedenbnergIgnátz, GoórMiklós, GráberMóritz, Groszman Farkas, Imrik József, Imrik Sándor, Keresztúri Károly, Vágó Bertalan vegyeskereskedők. Kámpler F fűszer, Kohn Julianna, Kohn József Kovács Lajos fűszer vegyeskereskedők. Feuerer Manó, Gráber Mór, Práger Testvérek rőfós divatkereskedők. Kientzl József vas-fűszer, Tréba István és neje vas-fűszerkeskedők. Kóhn Jakab szatócs, Lővy Emil termény, gabona, szeszesital, Wachs Adolf gabona, Schlesinger M. bőr, Szilveszter Antal só, szappan fűszerkereskedők. Grosman Farkas fakereskedő. Gőzmalom és Gőzfűrész R.T elnök: Koczka István és Jászapáti Kölcsönpénztár, alaptőke 70.000. K. Elnök Antal Sándor. " [ 10,]
Amint látjuk ebben az időben a kereskedelem zöme a zsidók kezében volt.
A hirtelen gazdagodás vágya sok gazdát is arra csábított, hogy kereskedéssel foglalkozzon. A kupeckedés már régi kedvelt foglalkozás volt. Messze vásárokon megfordultak az apáti kupecek. így Erdélyből hozták a bivalyt, a Hortobágyról a szilaj marhát és lovat, a birkát, Szalontárói a sertést, a Dunántúlról a fejőmarhát, Sarudról a libát, a Mátra vidékéről a bort és - tiltott volt ugyan - Szentandrásról a dohányt.
Meg kell még említenünk azt az élénk kereskedelmet, amely még e század elején is fennállott a Felvidékkel. Amint a tavaszi hó elolvadt és járhatók lettek az utak, százával jöttek a felvidéki „tótok" szekerei, hozták a rengeteg portékát, ami kelendő volt az Alföldön. Bükkzsérczről hozták a meszet, a faszenet, Noszvajról a szilvát, az aszalt körtét, Szomolyáról, Egerből a cseresznyét, Gyöngyösről, Sólymosról, Verpelétről, Abasárról, Markazról a bort, Mezőkövesdről a szőtteseket, a Mátra falvaiból a vásznat. De hoztak szerszámokat, gereblyéket, favillát, lapátot, köpülőt, sütőlapátot, teknőket, dióverőt, ostornyelet, nyírfa seprőt, boronát, bölcsőt, szakajtót, tobozokat, edényeket és szerszámnyeleket, hogy csak a jelesebbeket említsem. Innen kerültek ki a régibb időben a szél és száraz malmokhoz a szálfák, a kerengőhöz a somfa fogak, a különböző őrlő kövek, építkezési kövek is.
Nagyon sok portékában még cserekereskedelem folyt. Egy mázsa búzáért adtak egy hektó bort. Egy véka búzáért - csapva egy tetős véka szilvát adtak, de egy mázsa búzába került egy pár csizma is.
Az apáti iparosok is felkeresték portékáikkal a közel és messze környék vásárait. A hevesi, füzesabonyi, egri, miskolci, sőt régebben a kassai, a hatvani, gyöngyösi jászberényi, nagykátai, szolnoki, ceglédi vásárok mind híresek voltak.
A vásárt előző éjszaka már egész kocsisor indult az árukkal megtömött ládákon ülő, mindig jókedvű tréfás mesterekkel, segédekkel és inasokkal, fáklyaláng mellett. Ha aztán jól sikerült a vásár, nótaszó verte fel az utcát, amikor visszaérkeztek.
A kereskedelem igen nagy zöme mégis helyben, a heti és az évente négyszer tartott országos vásárokon zajlott le. Volt idő, amikor 3 napig tartó állat és kirakodó vásárt tartottak.
A vásárok rendjére külön vásárbíró és vásárbiztos ügyelt fel, külön megbízottak szedték a helypénzt, és vásárkor a községház összes személyzete a cédulaháznál teljesített szolgálatot, végezte a sok ezer járlat átírását. A vásár helye kezdetben a templom előtti főtéren volt a város közepén. Később kikerült a mai gimnázium előtti térre, majd amikor ez is szűknek bizonyult, a temető előtti nagy térre.
Még e század elején is a gimnázium előtti téren számos állandó deszkabódé volt, melyekben az iparosok és kereskedők árulták portékáikat. Ezeket csak a Gimnázium felépülésekor, 1912-ben bontották le.
A vásárok ideje - melyeket még Mária Terézia engedélyezett - Zsuzsannakor, szent Ivánkor, Kis Asszony napkor és Andráskor volt. Híresek voltak ezek a vásárok, melyekre messze vidékről özönlöttek a kereskedők és hozták az ezerféle portékát. Mérték nekik a helyet, verték a sátrakat, rakták ki a csábító kelméket és anyagokat. Távol vidékekről és a környékből hajtották fel a rengeteg jószágot, százával sorakoztak a kocsik és szekerek. A cédulaház előtt 6 óra után már ömlött a nép. átíratni a járlatleveleket, a passzusokat. Egy-egy vásáron 10-12 ezer átírás is történt, annyi jószág gazdát cserélt. Hangos volt a vásár a ló és csikónyerítéstől, a marha és borjú bőgéstől, bégetett a bárány, kornyícsolt a sertés és malac. Az összegyűlt nagy tömeg, ember és állat alig fért egymástól, pedig nagy volt a vásártér, de sokszor az is kicsinek bizonyult.
A lóvásárban fel, s alá járatták a felcifrázott fogatokat, ezüstveretes hámok, sallangos szerszámok, festett kocsik. Ha ki volt tűzve a szalma csóva, eladó volt a kocsi, a ló, „ostor ki-vágásig." Nézegették a lovak járását összeillők-e, megkötötték a kereket, úgy húzatták a kocsit; bírják-e a terhet, hogy indítanak, nem kötődik-e valamelyik, nem-e csapkod a farkával, nem rúg-e ki a hámból, nincs-e valami rejtett hibája, rossz tulajdonsága. Kötőféken, vagy kantáron jártatták az egyes lovat, méregették, hogy hány markos, nézegették a szemét, fogát, állat, marját, simogatták az oldalát, nem rúgós-e, tapogatták a csánkját, emelgették a lábát, egyszóval tetőtől talpig végig mustrálták.
A marhavásárban a marhakupecek forgolódtak, gusztálgatták a hízómarhákat, tapogatták, húzogatták a bőrét. Bögdösték a tehenet valóban hasas-e, ép-e még a fogazata, csakugyan az anyjá-é az a borjú, amelyik alatta van, állja-e a fejest, kifejtek egy marékkal, milyen a teje? A sertés és juh vásárban falkástól vették a hízókat, a malacokat és bárányokat; csakúgy szemre átlag árban. A jószágvásárban működtek az állatorvosok és marhafogók. - az utóbbi időben. -Minden jószágot megvizsgáltak, nem szenved-e valami ragadós nyavalyában? Egyben intézték a vitás ügyeket, a szavatossági és vemhességi vizsgálatokat.
Itt is egymás mellett sorakoztak a sátrak, a lacikonyhások. Már kora reggel illatoztak a jóféle sültek, a lacipecsenye, hurka, kolbász ínycsiklandóan kínáltatta magát, hogy az elfáradt vásáros nép megvesse az ágyát az áldomásivásnak. Mert az eszem-iszom mellett mérték a hidegben a jó forralt paprikás bort, borsos pálinkát, nyáron a sert és minden egyéb üdítőitalt. Ha jókedvű vendég akadt hamarosan szólt a zene, lekerült a vállról a szűr, vagy a bunda, kézbe került a fütykös és magyar módra egyedül járta a csárdást. Ha aztán duhajkodó, vagy éppen kötekedő akadt, hamarosan ott termettek a vásárbiztos uramék és rendet teremtettek.
A vásári tömegben ügyeskedtek a tolvajok és zsebmetszők is. Nem egy esetben hűlt helye lett az eladott ökör vagy tehén árának gazduram zsebéből, vagy úgy, hogy észrevétlenül megmetszették, vagy csak ügyesen nyom nélkül kiemelték. Ha nagy véletlenül az ilyen tettes hurokra került, nem úszta meg lincselés nélkül a tömegbosszút.
Egészen más moraj, de nem csendesebb zaj volt a kirakodó vásárban.
Az ezerféle üveggyönggyel felcifrázott sergőkben állandóan szólt a magyar banda, recsegett a trombita, verték a nagydobot és cintányért, hárompercenként rázták a nagy csengettyűt, hogy új menetre csalogassák a közönséget. A lég és körhinta veszélyes magasba lengette a párokat, daloltak, sikongtak a partnerek.
A mutatványosok százféle trükköt produkáltak; egyik helyen a világ legerősebb embere, a másikon a kardnyelő, tűzevő vagy a fekete Afrikából éppen most érkezett szerecsen volt látható az óriáskígyóval.
A gyors fényképész percek alatt készítette el az élethű fotográfiát, a jövendőmondó megmondta a múltat és jövőt. Állandóan puffogott a céllövölde, a másik helyen sorba álltak, hogy karikát dobva nyerjenek. Nagy tömeg vett körül egy más hangos egyént; „itt a piros, hol a piros" folyt a szerencsejáték. A nagytermetű bosnyák ,sógor " hangos szóval nyakba akasztott kosárban cipelt árut, órát, borotvát, tükröt, kést, szájharmonikát, botot és százféle holmit, ha valaki meg merte kérni, menten oda is adta akár fél áron, csakhogy pénze legyen. Nagy területet foglaltak el az iparosok, szakma szerint csoportosítva, mellettük a kereskedők sátrai foglaltak helyet. Az egyes szakmák vidékenként voltak csoportosítva, a hely kijelölése a belrendőr feladata volt.
Egy-egy vásáron valamennyi szakma képviselve volt, meg volt a nemes verseny, akadt áru bőven, lehetett válogatni. Nyolc óra tájon már zsongott a vásár, javában állt, folyt az alku a jószágok és sátorok körül, csapkodták egymás tenyerét, mígnem nagy meggondolás után rákerült a sor a fizetésre és az áldomásra. Ilyenkor újult meg a ruházat a felnőtteknek, a játékszer a gyerekeknek. A válravetett pár csizma, a panyókára vett kabát, az asszonynál a karra vett ruha, a gyereknek új kalap és csizma, a lánynak trimflis és cipő, a kicsinek alvós baba, labda, mézeskalács olvasó a nyakba, az eladónak selyemkendő és tükrös huszár; jelezte, hogy felöltözött a család. De még a kosárban is rejlett ám valami; füge, narancs, krumplicukor, szentjánoskenyér, apró csecsebecsék, dugós puska, fakard, mindmegannyi vásárfia az apróbb nemzedéknek. Utca hosszat szólt az újonnan vásárolt gyöngyházbetétes húzós és szájharmonika, a duda, a fütyülő és minden egyéb hangot adó szerszám. Az útszéli árokparton sorjába ültek a koldusok, a nyomorékok, vakok és bénák, kérték az alamizsnát, imádkoztak, vagy hangosan énekelték a legújabban történt rémségeket.
A vásár népe sokszor már az előző nap, de zömében aznap hajnalban gyülekezett és kitartott 2-3 óra tájig, amikor kezdett oszlani, véget ért a „nagyreményű vásár. "
A vásárok tekintélyes jövedelmet adtak a városnak, a beszedett helypénzből bőven jutott a kiadásokra.
Lássuk ezek után a kereskedelemre és vásárokra vonatkozó tanácsi intézkedéseket.
1262-ben már a városnak két korcsmája volt itthon, kettő Kocséron, itthon két mészárszék és több bolt épülete, amelyek árendába voltak kiadva.
1773. 2. sz. ,JCiss Asszony napi Solemnitásra az Arendatoroknak egy Akó Bornak kimérése 4 Véka Búzáért, a Pálinkának is mérése egy véka Búzáért 4 Iitcze megengedtetett, de másnak senkinek az ital árusítása vagy mérése Búzáért az Arendatorokon kívül nem engedtetik.-
1788. 101. sz. A Szék álló Legénynekkinek is neve Liptay György lészen fizetése In post.f. 30. 2 pár ujj Csizma, 1 pár fejeilés, 2O.Kila Búza WO.font hús, 10 font fadgyú, egy 5 kos Bőrbül Bunda, item szabad Szállás és egy nadrágnak való posztó. -
1793. 46. sz. Szék Bíráknak Bugyi Péter és Király Mihály el választattak.
185. A Lakosságnak Bora amely tudniillik a Város Kortsmájára alkalmas lészen két forint 30 xokban bé szedettetni a Város számára rendeltetik.-
1794. 105. sz. A ser mérése 3 x rokban határoztatik. A Bornak mi módon való mérése az ő qualitasaihoz képest Bor Bíró Uramra bízattatik, a pálinka az előbbeni áron hagyattatván.-
1796. 460. sz. A Város által égettetett téglának ezrét az itt való Lakosoknak 5. forinton, a vidékieknek 6. ft-on adattasson.
463. Mivel a száraz malom egyenesen a Város Regale Beneficiumához tartozik, megkérdezik a Districtusoktól, lehet-e ittenprivátusoknak száraz malmot csinálni. " [38]
Úgy látszik a malom jó jövedelmet biztosított, mert többen folyamodnak építési engedélyért.
640. sz. A vásárokon a mesterembereknek 12 óra előtt árusítani szabad ne légyen.
Ezzel a rendelkezéssel azt akarták biztosítani, hogy előbb a jószágvásár zöme bonyolódjék le.
1798. 485. sz. „ Vásári Komissarius Rusvay Istvány és 2. Nótárius elszámolnak a Kis Asszony napi vásár jövedelméről, amely 410.ft. 40 kr-okat tett ki,-
568. A Marha Húsnak fontya 6 pénzre, Borjú húsnak 5, Sertés húsnak 4, Bárány húsnak 3 x-ra, a faggyú fontya 12 pénzre limitaltatott.-
1799. 137. sz. Hober Mihály Bétsi kereskedő a Városban tiszta Búzát, Árpát és zabot kíván vásárolni, de mert az utak járhatatlanok, a vétel a jövő Júliusra halasztatik-
1800. 276. sz. A Tatai Csapóknak eladott Gyapjúnak mennyisége, úgy azok árából ki mit hagyott adójában, mit vitt haza, feljegyezve előadatik. " [38]
Ez a feljegyzés arra mutat, hogy a közösben tartott juhokat egy időben nyírták meg és a gyapjút is egy tömegben értékesítették. Utólag elszámolva a kinek-kinek jutó összeg.
356. Bejelentik, hogy a „Városban levő két Korcsmában 2800. Rf-ban, a két mészárszéket 200.Ft-ban, a Kotséri két korcsmát az ottan kimért plágával 410. Rf-ban, az itthon való egyik boltot 150 fiókon, a kereskedő Házat 150.ft-okban árendába adták-
387. A felállítandó 2 száraz malom a Lóczy Mihály kerté előtt volt ganéj helyen és tágas funduson alkalmaztatni és felépíttetni meg határoztatik. -
504. A Molnár Gazda ezentúl hittel szolgálni köteleztetvén, Serfőző Márton és Ferencz száraz Molnárok megesküttettek. " [38]
Tehát a Szentgyörgyi úton felépült két száraz malomba nyomban alkalmaztak is mestereket, s azokat hív szolgálatokra megeskették.
550. Farkas Györgynek és Rácz Ferencnek a lányok iskolájában és az alsó kocsmában felállított 3 kemencéért 3 forintot fizetnek.
1801. 174. Sz. A száraz malmokhoz 1 malom bálványt, 3 korongot, 4 serpenyűt és 2 guzsaly vasat vásárolnak.
489. sz. Vay Andrásnak, a város kovácsának, a Szentgyörgyi útban felállított szárazmalom vas munkáiért 94 forintot fizetnek.
1802. 481. sz. Gyöngyösön egy Kása Malomkövet vesznek 3. f. 15. Xrokért.
1804. 440. sz. Lipták Jánosnak 119 000 téglaégetésért 297 Ft 30. xt. fizetnek ki.
438. A száraz malmokhoz 600 db kerékfogaknak való somfákért 58 Ft 30 x t fizetnek. [38]
1811. 295. sz. „a száraz Malmokhoz vett 400 db somfákért 105. Ftk. a B.Cassának erogatumaiban tétetni rendeltetik-
1812. 183. sz. A Város háza mellett levő száraz malmokat rossz állapotban találván, azok haladék nélkül reparáltatni rendelteinek. -
578.sz. Az 1811/12-ik Esztendőben a Rovások szerint beszedett a száraz Malom 407. Kila Búzát, 72.kila árpát, 9 kila kukoricát, 5 kila malomport és 3 kila kását, tegye számadásba a Számadó a Gabonák jövedelme közé.-
1813. 301.sz.A Szent Ivány napi Vásárbul Vásári jövedelem 8O6.f 13 .x-ok a Benef Cassának jövedelmei közé írattatni rendeltetnek.-
1815. 151.sz. Koler András Székálló Legény ezen Tanács elejbe hivattatott és néki seriose meghagyatott, hogy a hús mérésben magára vigyázzon, azt igazán igyekezzen mérni, különben az igazságtalan mérésért a büntetést el nem fogja kerülni.-
1816. 525. sz. Bejelentik, hogy a Korcsmák jövedelme 7975. Ft, 17.x-t tesz ki. " [38,]
1817. A Város korcsmáinak administratiojához Bort vásároltak.
| Helybeli lakosoktól | 240. akót | |
| Berényből | 10. akót | |
| Kiskőrösről | 111. akót | |
| Gyöngyösről | 116. akót | |
| Egerből | 29. akót | |
| Markazról | 70. akót | " [38] |
akóját átlag 12-13. forintért. Ugyanakkor a pálinka akója 70-130. Ft. volt-439. Rusvay Gergely Contraagens - malomellenőrt - megbízzák a „malmok jövedelmének hetenként való felmérésével."
1818. 66. sz. „A Bor Bíró bejelenti, hogy a Farsang három utolsó napjaiban a Város Kotsmáiban muzsikáló 3 banda Cigányoknak 15 ft-okat fizetett. "
1818. 85. sz. „Minthogy a Közönségek Házánál gyakoroltatni szokott Hospitalitas eltöröltetett, rendelik, hogy:
Ebéd egy személyre Bor nélkül l.f.30.x. vatsora l.f.30.x. egy findzsa fekete kávé 30.x. tejes kávé zsemlyével vagy pirított kenyérrel 33.x. Az ebéd fog állani levesből, Marha húsból, ahoz adandó martalékból, csuszpejzbul, petsenyébül, alma, dió mogyoró, sajt vagy más confettbül. Főtiszt uraknak pedig azon árban fog még egy betsináltat is szolgálni. " [38,]
443. sz. A száraz malmokhoz 6 malomköveket vettek Apátfalvárói 25. Ft-ért.
1819. 322. sz. „Az ezen Városban megforduló Kos vevők tudakozódására egyes akarattal elrendeltetett, hogy ha fog teczeni a Vevőnek a Kosok párja 20.ft-ért oda fog adattatni, de olcsóbban nem.-
1820. 452. sz. Az ezen Városban lakos Mester embereknek Elöljárói, Czéh Mesterei és egy némely Mester emberek előhív altatván keményen megintettek, hogy munkájuknak árát a Lakosokon mértékletesen vegyék, azokban ne excedállyanak, különben ha panaszok lesznek, limitáltatni fognak. " [38]
Egyébként ebben az időben már a községi munkák végzésére is árlejtést, limitatiót tartottak.
1823. 394. sz. „A tégla kemencénél a Tégla Mester számára 6. öl hosszúságú ház egy szobával, egy konyhával építettni meg határoztatott. "
1824. 326. sz. Tiltakozik a tanács a „külső helyeken" - hevesi szőlők - termett borok behoza tala és mérése ellen. „Említést érdemel az is, hogy némely mester emberek tanult mestersége helyett Szőllőt mívelnek, a szolga legények hamar betyárokká és szőllő kapásokká válnak, nekiek sem a Cummunitás, sem a helybeli gazdák, kik a napszámost nyári üdőben el nem kerülhetik, hasznát nem vehetik, mert szőllejekben laknak, a helybeli nyári napszámosok limitatioját rontyák, a szép oltványokat az Apáti Szőllőbül a Hevesi szőllőbe általplántállyák.
Ennektul a földetlen Lakosoknak Hevesi Boraiknak ezen Városban leendő behozása tilalmas maradgyon.
A Hevesi határban nagy darabplágákban osztani szokott Szőllőkbül még nagyobb birtokokat fognak fel mívelés alá Lakosaink, s így időjártával nagyobb és nagyobb kárt okoznak a Beneficiumnak.-" [38]
Ez a rendelkezés elég szűk látókörre vall, de védeni akarták vele egyrészt a hazai termelést, másrészt féltették az olcsó napszámos munkást.
1825. 16. sz. „A Hevesi Szőllőben az ide való Lakosoknak 744. 1 akó borai teremvén és azon borokat ezen Városba behozván, Bíró úr által Conscribáltattak.-" [38,]
A behozott borokat tehát összeírták és hatósági rendelkezés alá vették.
1827. 210. sz. A vendégfogadót és egy kocsmát egy mészárszékkel együtt 10 szekér szénával és 100 hold marhalegelővel haszonbérbe adják Koller Antal legtöbbet ígérőnek évi 5050 forint, beváltókért 3 esztendőre.
Ugyancsak bérbe adják a kocséri két korcsmát 30 és 30 jugerum földekkel 1000 forintért.
Valamint két boltot 250-250. forintért, a só árulás jussának kivételével.
1829. 28. sz. A város megállapodik ,Jlankovits Sebestyén téglaégető mesterrel cserép sindel égetésére. Minden ezer cserép sindeltől kap 7ft-okat váltóban és másfél véka Búza Conventiót. -
1832. 355. sz. A 6 száraz malom keresete 309.kila Búza, 102. kila árpa, 105. kila kukorica, 2.kila kása, 15 1. kila malompor.-" [38]
Ugyanez évben sóraktárt állított föl a város.
1833. 155. sz. "A roskadó félben levő Czédula ház helyett szinte alkalmatos Czédula új Ház a Vásár állásnak újabb és alkalmatosabb helyheztetésére építtessen." [38]
Ez a Cédulaház a Hevesi utón, akkor a város szélén a jelenlegi Vágó Pál telek mellett állott. Az újat a mai gimnázium telkén építették ki, a mázsaház felőli részen
181. Két új malom „elkészítéseért, minden fa munkájáért 800. ft-ot fizetnek. " 152. sz. Elhatározzák a foltoknak újonnan való építését, 4.100. ft.költségen.—
1834. 360. sz. Hirdettessen ki a népnek a három holnapi szabad bor mérés eránti közrendelkezés, olly hozzátétellel, hogy akik házaiknál a borozókat letelepítve itattyák és órán túl találtatnak, mind a házi gazda, mint pedig a borozók büntettetni fognak. "
1845. 214. sz. ,,/4 köz haszonvételek 3 részre felosztva tétessenek köz árverésre:
| I. | 1. Kisjárási korcsma | 2000. ft | |
| 2. Alsó korcsma. | 3000. ft | ||
| 3. Vendégfogadó és egy mészárszék | |||
| 100 hold vágójárással melybül | |||
| 20 köblös szántó és 4 szekér | |||
| kész széna fuvar nélkül | 9350. ft | ||
| II. | Kocsér Pusztán | ||
| a./A belső kocsma 3ö köblös szántóföld, | |||
| 6 köblös pascum, 4 ló 4 tehén tartással | 500. ft | ||
| b./ Kis csárda u.anyi szántó, pascum, | |||
| ló és marha és 100 db juh tartással | 400. ft | ||
| III. | Négy országos vásár | 2200. ft | |
| IV. | Négy boltok | 1100. ft | |
| V. | Piac | 150. ft | " [38] |
Ezek voltak abban az időben a város fő haszonvételei, bár sokszor megtörtént, hogy az árverésen beígérték a magas árat, de később állandóan a leszállításért könyörögtek.
,,1846. 34. sz. Helybeli Birtokos Jász Kapitány Vágó Ignác úrnak megengedik, hogy Kocsér Pusztán a pusztai temetőnek déli oldalán egy száraz malmot építhessen.—
72. Balajthy Péter tanácsosnak Kocsér pusztán a szabad legelőn, tanyájának irányában egy száraz és egy szél malomépítésre adnak engedélyt.
188. Makó Gergely kétkerekű száraz malomépítésre kap engedélyt a Jákóhalmi oldalon a Város és Vágó Antal úr malmai között.—
323. Makó Gergely, Balajthy Péter és Beöthy Lajos urak szóval kérték a Tanácsot, miszerint részükre külön-külön Szél Malomnak alkalmatos helyet kimutatni kegyeskedjenek. - Annak idején lefizetendő taxa mellett megengedik.
1848. 389. sz. Több lakosok azért folyamodnak, hogy a Hevesiványi határban termett boraikat elmérhessék." [38]
Ezek szerint Hevesiványban is próbálkoztak a szőlőtermeléssel.
„1853. 132. sz. Lőwi István izraelita és sógora Büchler Károly gyöngyösi lakosok a városban a hús és borméráí kihaszonbérlik 3 évre, évi 9015. Ft-ért. Egyben a városban szabad lakhatást kapnak.
1860. 35. sz. Deuts Albret kocséri korcsmák haszonbérlőjének megengedik, hogy a jégvihar által okozott és megrongált két korcsmát 200. Ft-ért megjavíthassa; a haszonbérből-
96. sz. Elhatározzák, hogy a kertekben, illetőleg a községben felállított olaj sutuk ezentúl, mint tűzveszélyes mesterségi szerek a városból a többi malmok sorába távolíttassanak.
1861. A német rendszer egyik kiáltó ferde kinövése az alacsony érdekéből marhatenyésztésünk kárára több éve űzött apró marha vágattatás f. évi április 1-től letiltatik.-
94. sz. „A Jász Kun Kerületek 130/1861-i végzése értelmében minden birtokos Jászkun polgárnak joga leend saját házában előleges bejelentés után minden díj nélkül boltot nyitni. A birtoktalanoknak évenként a Város pénztárába fizetendő 16. Ft.mellett engedtetik a bolt nyittatás, mint e szokások 1849 előtt gyakoroltattak. " [38]
258. Élénken tiltakozik a tanács, hogy a pénzügyőrök a hús- és a bor-fogyasztási adó szedésébe beavatkozzanak.
„ 304. A boltok nyitva tartására határoztatik, hogy ezen túl ünnep és vasárnapokon nagymise első harangszókor azokat bezárni, s vecsernye utánig csukva tartani kötelesek, norma napokon pedig a kinyitástól egész napra eltiltatnak, 5.Ft.büntést mellett. " [38]
312. sz. Tiltakoznak az u. n. fogyasztási adó" kivetése ellen és megtagadják; azoknak engedtetik az eljárás, kik a netalán bekövetkezhető absulut hatalom végrehajtó eszközei lesznek.
1862. 13. sz. Életbe léptetik az osztrák súly és térmértéket.
16. Pataki József szűcsmester a Szentgyörgyi útban szélmalom helyet kér kijelölni.
1865. 9. Több kereskedőnek a vásártéren 1 1. öles deszka sátor felállítását engedélyezik.
1865. 9. sz. A régi bolti épületeket eladja a város Halasy Sándor és Kardos Ignácnak, akik a boltok helyén lévő térre hatkövü gőzmalmot építenek. Egyben az ottani téglavetést és homoko-lást megszüntetik és a városon kívülre helyezik.
Ez volt az első gőzmalom a városban, a templommal szemben levő fő téren, a mai patika és üzletek helyén; kazánrobbanás következtében szűnt meg, majd később leégett. A malom szivárványos kútja még ma is megvan, az üzleteken belüli udvaron, de már használaton kívül.
1866. 139. sz. Itt történik említés első ízben a kocséri külső csárdáról, mint „Kutyakaparási" néven.
150. Új kávéház nyitását nem engedélyezik, mert a városnak van már két kocsmája és nagy vendégfogadója.
182. sz. A heti vásár napját keddről csütörtökre helyezik át.
A heti vásár azóta is csütörtökön és vasárnap van.
A kiegyezés utáni években lassan megszűnik a város kereskedelmi tevékenysége. A malmok, mészárszékek, korcsmák, boltok, stb. magánkézbe mennek át, vagy legalább is bérbeadás útján hasznosítják. Ezek egy részének a város még továbbra is biztosítja az üzlethelyiségeket /:vendégfogadó, gyógyszertár, hússzék stb.:/ és fenntartja azokat, de bérbeadás útján üzemelteti.
Talán érdekes lesz még megemlíteni, hogy a heti és országos vásárokon a következő mértékben szedik a helypénzeket, a mindenkori tarifa szerint:
Felnőtt ló és szarvasmarha, egy éven aluli borjú és csikó, kettes fogat kocsival, egyes fogat kocsival. Juh, kecske, bárány, gida. Sertés egy éven felül, egy éven alul liba, malac, pulyka, tyúk. Csirke páronként. Három méternél nem nagyobb sátrak, három méteren felüli sátrak, mutatványos bódék, sergősök, fényképészek, léghintások. lacikonyhások. Kocsiról eladás, kocsiról lerakott áru. Asztalos áruk, kis bútorok. Asztalon áruló, háti áruk, bolti áruk. Köszörűs, kucséberes bosnyák. Eladó kocsi, eladó hám. - Ami ezekben nem foglaltatott, a vásár biztos arányosította.
Már a legrégibb időben is találunk nyomokat a pénzzel való gazdálkodásra. Az írásokban előforduló pénznemek a márka, az aranyforint, veres forint. A legrégibb közteher, amely a jászkunokat már az 1400-as évektől kezdve együttesen kötelezte, az ország mindenkori nádorának, mint legfőbb bírájuknak évente fizetett 3000 arany volt. Ez a pénz olyan óriási összeget képviselt, hogy pár száz aranyért egész falvakat adtak el abban az időben.
A legjobban megismert pénznem az elzálogosításkor érvényben levő és még sokáig folyó pénz a rhénes forint. Egy rhénes forint 20 garas, 1 garas 4 dénár, vagy 3 krajcár.
Mint láttuk 1745-ben a redemptió alkalmával a városnak magának, de a lakosságnak sem volt heverő pénze. így a város és a lakosság nagy része is kölcsönhöz folyamodott. A kölcsönt magántőkések adták, akiknek megtakarított pénzük volt és így hasznosították. A régi időben a pénzt a jószág, a marha, majd később a termény és föld jelentette. Valódi készpénz igen kevés volt forgalomban, pénzhez jutni nehezen lehetett, tőkét gyűjteni csak keveseknek sikerült.
Ha megnézzük, hogy mennyibe került a redemptiókor az 58 huszár felszerelésének lovastól való kiállítása, fogalmat alkothatunk az akkori pénzértékről.
Avagy nézzük meg az első adásvételt:
1745. év 6. sz. „Somodi István referálta, hogy Orosz Mihálynak házát és kertét eladta, 30 Rhénes forintokban." [38]
Végighúzódik történetünkön, hogy a cselédek, kocsisok, stb. évi bérében mindössze 10-32 Ft-ig terjedő készpénzösszeg szerepel. Ha valakit egy forintra büntettek, az már súlyos összegnek számított. De ugyanúgy szűkösen volt mérve az alkalmazottak, tisztviselők készpénzjárandósága is.
A redemptióval járó terheket úgy a város, mint a lakosság csak hosszú idő után heverte ki. Csak az 1700-as évek végén következett be az-az állapot, amikor már tőkepénzekkel találkozunk és ezen a téren maga a város vitte a vezető szerepet. Ez érthető is, hiszen a majorkodásból a városnak volt a legnagyobb bevétele, a „Beneficiális Cassának" sokszor fölös pénze is volt, de azon kívül itt kezelték az árvák pénzét, a templom pénzét is. Az árvák pénzéről is minden évben elszámolt az „Árvák tutora", s ilyenkor azt is ismertette, hogy kinek mennyi pénz van kamatra kiadva. A capitális után évi 6% interest számoltak, s arról szigorú számadást vezettek.
De volt még ezen kívül sok más bevételi forrása is a városnak. Kezdtek már díjat szedni a házhelyekért, az „indigenatus taxa" (települési engedély) is 12 forint volt. De jövedelmezett a malom, a mészárszék, a boltok, a korcsmák, majd később a különféle fogyasztási adók is növelték a bevételt.
Az 1800-as években új pénznem jött használatba.
314. sz. „Az egy és kétforintos Bankó céduláknak formája és minéműsége az egész országban publicáltatván, itten bemutattatik. " [38]
Mi kényszerítette a lakosokat a kölcsönvételre? Sokszor a könnyelműség, de gyakran a kényszer is. Az 1800-as években ínséges idők jártak. Gyakran találkozunk feljegyzésekkel, hogy az eladósodott lakosok földjeiket zálogba adták, hosszú időre, gyakran 32 évre is.
1808. év 177. sz. „Menyhárt Imre kéri Nagy Józsefet arra szorittatni, hogy mondaná meg a nála 240. Rf-okban bizonyos Esztendők óta elzálogosítva levő 1/16. Sessió földnek Contractualis Esztendejébül mennyi Esztendők volnának még hátra? " [38]
A tanács megállapítja, hogy 25 évből még 7 van hátra, amikor is az investiált summának egyszerre leendő lefizetésével a föld visszaadódik a tulajdonosnak.-
Az ilyen kölcsönöknek gyakran az volt a következménye, hogy a tulajdonos nem tudta a földet visszaváltani, a pénz is elfogyott, a föld is odaveszett.
1809. év. „Füzér István, hogy magát, feleségét és gyermekeit ezen hallatlan drága és terméketlen időben az éhen hálástul megmenthesse, kényteleníttetett Kenyérnek való Búza vétele végett 47.Rh.ftokon örökösen 5 út Szőllejét Ns Tajthy Jánosnak el és által adni. " [38]
1845. évben már találkozunk a „Kórház alap"-pal.
Makó Gergely kórház pénzkezelő a következőkben számol el:
| Bevétel: | 6.415.f.57. x | |
| Kiadás | 12.f.20. x | |
| Megmaradás: | 6.403.27. x. | " [38] |
A maradvány legnagyobb része kölcsön volt kiadva a lakosoknak 50-200 forintos részletekben. Megintik a pénztárost, hogy tőkét csak biztos helyre adjon ki.
Az alap gyarapítására az ingatlan vagyonátruházás összege után 1 %-os hozzájárulást szedtek.
1867. év. 46. sz. Rusvay Bertalannak 50 forint kölcsönt engedélyeznek az „Iskola alap"-ból.
1874. év. 3. sz. Az eladott Páka puszta 651 hold 1081 öl-ért befolyt 91 441 forintot a „Közbirtokossági Takarékpénztár"-ba helyezik el.
Ezzel már hatalmas összeg állt rendelkezésre a kölcsönök kiegyenlítésére.
Páka puszta volt az, amelyet jó ideig a Hármas Kerületek közösben hasznosítottak a közös kiadások fedezésére, majd később minden község a maga részével rendelkezett. így az apátiak egy ideig bérbe adták, majd eladásra került.
1873-tól egyébként már külön pénztárnokot és ellenőrt alkalmaztak évi 400 forint fizetéssel.
1875-ben 28. sz. A lakosság az ez évi ínség enyhítésére 4000 ftorint kölcsönt vett fel.
1889-ben már a következő pénztárak voltak: Majorkodási-, Árva-, Szegényalap, Iskola, Kórház, Templom Alapítványok és alapítványi pénztárak, valamint a Közbirtokossági Takarékpénztár. Ez időtől kezdve a pénztáraknál rendszeres havi zárlatot tartottak és kölcsönöket csak kezesség és telekkönyvi biztosítás mellett adtak ki.
A századfordulóig ezek a pénztárak folyósították a kölcsönöket, majd 1910-20-as évek között alakultak még a Jászapáti Kölcsönpénztár, a Jászvidéki Takarékpénztár és a Gazdasági és Iparbank. Ugyancsak a kereskedelemi és hitel ellátást szolgálta az 1921-ben alakult Jászsági Kereskedelmi R.T. továbbá az O.K.H. és a Hangya szövetkezet. 1925-ben pedig megalakult a Jászapáti Villamossági R.T. melyben a község szintén nagy érdekeltséget vállalt.
1925-ben a Gazdasági és Iparbank a könnyelmű kölcsönök folyósítása következtében csődbe jutott, sok részvényes pénze odaveszett, sokan csaknem egész vagyonukat vesztették el.
A községnek mindig nagy gondja volt a községi pénzek elhelyezésére. Minden évben meghatározták, hogy melyik pénzintézetnél legyen a gyümölcsöző elhelyezés, s ha szükséges volt, melyiktől vegyenek fel kölcsönt.
A község által elsőnek megalapított Kölcsönpénztárt sokáig „Páka Bank"-nak nevezték, miután Páka puszta ára képezte az alaptőkét. Meg kell még itt említenem azt a sok-sok veszteséget, amely idők folyamán úgy a községet, mint a lakosságot érte. Valamennyi háború után bekövetkezett a pénz romlása, a devalváció. Apáink még sokat meséltek az elégetett Kossuth-bankókról. Az első világháború alatt 14-szer kellett hadikölcsönt jegyezni, ebbe fektették az árvák pénzét, az egyéb községi pénzeket, a magánosok tőkéiket, sokan egész vagyonukat. A háború után lebélyegezték, megfelezték a pénzt, jött a fehér pénz, a teljes elértéktelenedés. A második világháború ugyancsak a kényszerkölcsönök sokaságát hozta, a pénzforgalom milliárdokban bonyolódott, teljesen elértéktelenedett.
A közlekedés első vonalai községünkben is földutakon vezettek. A jószághajtással kapcsolatban szükségszerűen a község központjából sugárszerűen kivezető utak voltak az elsők, a határ minden része felé. Ezek az utak még nem is állandó nyomvonalon haladtak, hanem csak „toronyiránt" vezető csapások voltak, minden korlátozás nélkül. A föld utak rögzítése, illetve véglegesítése csak későbbi alkotás, amikor már feltérképezték a határt és elsősorban a szomszédos községek felé állandó nyomvonalat rögzítettek. Ezeket a kezdetleges utakat felborozdalták. később feltöltötték, árok közé vették, így állandósították.
Apáti végleges tagosítása 1855-ben történt meg, a község mai úthálózata is akkor lett kijelölve. Ekkor még egyetlen köves út sem volt. Az utak fenntartására mindenkor nagy gondot kellett fordítani, hogy járhatók legyenek. Bár az utak sík vidéken futnak, mégis a sok ér, vízfolyás, a laposabb területek miatt nagyon sok műtárgyat, hidat kellett létesíteni, amelyek kezdetben fából, majd később kőből és betonból készültek. Két komolyabb kőhíd az Szentgyörgyi úton levő egyes- és kettes-kőhíd a Holt-Tarnán, amely még az 1800-as években épült, mutatva, hogy a jelenlegi Holt-Tarna akkor még élő folyóvíz volt.
Évtizedeken át a nemzedékek sora rengeteg földmunkát teljesített a határbeli utak karbantartása érdekében. A munkálatokhoz minden évben minden férfi lakosnak le kellett dolgozni a „robotot". 1900-ban került csak sor az addig rendszertelen közmunka megállapítására, s az időtől kezdve pénzben is meg lehetett váltani. A megállapítás szerint:
Az 1901. évi közmunka számadás szerint:
| Igás napszám volt kivetve | 859 | |
| Leszolgáltak: | 882 | |
| Túlszolgálmány volt | 23 | |
| Kézi napszám volt kivetve | 1422 | |
| Leszolgáltak | 1420 | |
| Hátralékban maradt: | 2 | " [38] |
Ez az elszámolás mutatja, hogy a lakosság maradéktalanul eleget tett ez irányú kötelességének, de szükség is volt a sok munkára, egyrészt a belterület rendben tartása végett, másrészt a határbeli utak fenntartása miatt. A határbeli közdűlő utak hálózata ugyanis a következő méreteket mutatja.
| A Felső-nyomási határ részen | 20. 5 km. |
| Az Alsó-nyomási " | 28. 5 km. |
| A gyeposztályon " | 15. 5 km. |
| Hevesiványon " | 43, 0 km. |
| összesen: | 108. 0 km. |
A községen átvezető főbb útvonalak közül mindössze 4 került az idők folyamán kikövezésre. A legrégibb a Jászberényi út, amely 1898-ban, a hevesi 1905-ben, a jászkiséri 1906-ban, a jászszentandrási 1925-ben, majd a hevesiványi útszakasz 1935-ben készült el. Sajnos két útszakasz, a jászalsószentgyörgyi és jászdósai útszakasz még ma sincs kövezve, de úgy látszik nem megyei, illetve nem hadifontosságú út. A község belső területén a régi deszkajárdák e század elejére már eltűntek, helyükbe a főbb vonalakon szabálytalan kövekből épült járda, amely azonban a követelményeknek csak részben felel meg. Hatalmas járdahálózatot kell még ahhoz kiépíteni, hogy valamennyi utcában csak valamennyire is elfogadható járda legyen.
A vasút kiépítése is csak a késői korban indult meg. Pedig már 1840-ben terveztek egy nagyszabású vasútépítést, amely a község határán vonult volna át. A Szolnok megyei levéltárban őrzött kézirat erről a következőket mondja: ,4 Pest-Debreceni tervezett vasút a Ns Jászok Szabad kerületébe lép Jászberény határának azon részén, melly a szomszédos Farmos községgel összeütközik; onnan csekély hajlás után szakadatlanul egyenes irányban haladva a Zagyván keresztül megy éjszakra hagyván Jászberényt, Mihálytelek éjszaki határához ér; innen csekély délszaki fordulattal Jákóhalma határába megy át, a debreceni utat, s aztán Dósa déli határcsúcsát keresztülvágván, Jász apáthi határában vonul, az eörsi, s majd az egri utakon áttörvén Puszta Szt. András határába csap, ebben az árokszállási tanyák között futván tovább, Puszta Szt. András határán egyszersmind a Szabad Kerület határán is átkel." [38]
Ez a vasút nagy jelentőségű lett volna a község életében - nagy lendületet adott volna a gazdálkodásnak - de sajnos nem valósult meg.
Mivel a község a fővonalaktól távol esett, így csak helyiérdekű vasút építéséről lehetett szó, de ahhoz helyi tőkét is kellett biztosítani, ami nem volt könnyű feladat. Szerencsére volt néhány lelkes ember, aki belátva a vasút nagy gazdasági jelentőségét, ébren tartotta, és nem hagyta nyugodni az ügyet a megvalósulásig.
Apáti határában a Vámosgyörk-Ujszászt összekötő helyiérdekű vasút halad át, a község észak-keleti oldalán. Ez a Jász Vasút, amely méltán viseli ezt a nevet, mert öt jász község határát érinti és van állomása, amellett Örs, Nagyhalom és Pusztakürtön még mellék, perces megálló is. Az Apáti-ujszászi szakasz már 1897-ben megnyílt, majd ezt követte 1907-ben az Apáti-vámosgyörki szakasz megnyitása.
Ez a vasút fontos szerepet játszik a község gazdasági életében; az eltelt évtizedek alatt nagy áru- és személyforgalmat bonyolított már le. A vasút nagy személyzete és szervezett munkássága vezető szerepet visz a község társadalmában.
Két vasútépítési kísérletről találunk még feljegyzést a jegyzőkönyvekben. 1907-ben ismét szóba került a Nagykáta-Hevest összekötő vasút, amelynek költségeihez százezer korona hozzájárulást szavaztak meg. 1925-ben pedig a Jászapáti-Hevesivány-Pély között létesítendő motoros üzemű keskenyvágányú vasút létesítéséhez 1000 mázsa búzát, vagy 35 000 aranykorona hozzájárulást ajánlottak fel, ingyen területtel. Ugyanakkor Szentandrással és Hevessel is terveztek keskenyvágányú vasutat.
Ezek a vasutak mind ez ideig nem valósultak meg.
Autóbusz járat 1927 óta van a községben, amely napi kétszeri fordulattal, Jászberénnyel biztosítja a kapcsolatot. Ez a vállalkozás szerencsés megoldásnak látszik, mert e nélkül Jászberényt csak nagy kerülővel lehet vasúton megközelíteni.
A határbeli személyforgalom általában gyalog, lóháton, vagy ló, illetve ökör-fogatos járműveken történik. Autó mindössze négy egyénnek és egy bérautósnak van, motorkerékpár csak nagyon kevés, kerékpár is alig néhány száz. Aki lófogattal rendelkezik, rendszerint van egy igáskocsija a teherforgalomnak és egy könnyebb cséza, vagy sárhányós kocsi a személyforgalomnak. A kocsiforgalom még ma is nagy hivatást tölt be a vásárokra járó gazdáknál, amelyen igen nagy távolságokat tesznek meg. A teherforgalom pedig kizárólag állati erővel vont járműveken bonyolódik, kiegészítve az emberi erővel, a termények fel és lerakásával, összehordásával, közelítésével.
Az 1700-as évektől mintegy másfél évszázadon át terhelte őseinket a „sófuvar", amely abból állott, hogy a Máramarosból a Tiszán Szolnokra leúsztatott sót, a szolnoki sóházból" Pestre kellett szállítani. A szállítandó mennyiség olyan tetemes volt, hogy egy-egy alkalommal az összes igaerőt igénybe kellett venni és kirendelni a „só alá ", Ezekért a fuvarokért annyira filléreket kaptak, hogy a napi kiadásra sem volt elegendő. 1806-ban 1680 mázsát, majd ismét 1155 mázsát, s így tovább szinte minden évben hasonló mennyiségeket kellett szállítani.
1814. év, 236. sz. „A jövő kedden Szolnokból Pestre szállítandó Sós szekereknek kormányozására Böjti József Senator úr elrendeltetik. " [38] Szükség is volt a kormányozásra, mert nem egy esetben vagy a sós tiszt urakkal, vagy útközben is fordultak elő nézeteltérések, amelyeket tisztázni kellett.
Ugyanilyen nagy közerőt kívánt a sok építkezéshez elszállított kő és faanyag a Mátra-vidékről, Szolnokról, továbbá az ínséges években vásárolt nagymennyiségű búza az ország minden részéről. A többek között 1802-ben, Tokajban 1000 köböl zabot, 1808-ban Szegeden 1000 köböl búzát a Tisza mentén szénát, stb. vásároltak, s még rengeteg hasonló tételt, amelyet a lakosságnak ingyen és bérmentve kellett hazaszállítani.
A hírszolgálat ugyancsak nagy múltra tekint vissza. A régi pásztorvilágban a magasabb halmok tetejéről kiáltással, tűzgyújtással adtak hírt egymásnak őseink. Ilyen „őrhalom "Apáti határában is több található. A községben pedig állandóan voltak őrök alkalmazva, a „toronyőr"-ök évszázadok óta vigyáznak a község biztonságára, akik a régi időben minden fertály órát megkiáltottak, utóbb pedig trombitaszóval jelezték az óra negyedeket. A vidéki hírszolgálatot részben lovas küldöncökkel, részben futárokkal látták el. 1850-ben már levélszedőség működött a községben, amely a berényi postára szállította a küldeményeket. 1862-ben az apáti postát összekötik a hevesi, s ezen át az egri postával.
Az ez évi 48. sz. jegyzőkönyv szerint a „Czigányoknak és juhászoknak a levél vitelek körül tellyesített szolgálatjukért 43.ft. 61 .x-t fizetnek ki. " Egyben ezt a módozatot megszüntetik.
Rendes postajárat csak az ujszászi vasútvonal megnyitása után 1897-ben létesült, azóta lendült fel a levél és csomagforgalom. A postamesterséget egész napjainkig személyi jogon gyakorolják, állami ellenőrzés mellett. A posta jelenlegi személyzete, 1 postamester és 3 beosztott. A távíró és telefonösszeköttetés mára már kiépült a szomszédos községekkel. A helyi előfizetők száma 25 körül van. A rádió 1927-ben kezdődött, a jelenben mintegy 300 előfizetővel.
A napi híreket szolgáltató sajtótermékek közül az Új Magyarság, a Népszava, a Kis Újság, a Friss Újság, az Új Nemzedék, a Függetlenség c. napilapokat olvassák, és a hetenként egyszer megjelenő Jász Újságot.
Rég idő óta van már nyomda is a községben. Már az 1850-es években működött Imrik József nyomdája, újabban pedig az ,4dria nyomda" szolgálja a lakosságot. A helybeli hírek közlésére évszázadok óta a szószék, majd utóbb a dobszó útján való közhírelés szolgál. Az úgynevezett „dobos bakter" utcáról-utcára járva dobolással hívja fel a figyelmet, majd hirdeti a soron lévő közléseket, amiket kötelessége mindenkinek meghallgatni.
A hatósági rendelkezések, idézések, adókönyvek, felszólítások stb. kézbesítését a mindenkori vachterek „bakterek" és kézbesítők végezték, a határban pedig a csőszök és határkézbesítők. Az 1700-as években még csak két részre volt osztva a község, Alvégre és Felvégre.
1816-ban már a várost tíz részre osztják fel és minden tized élére egy tized bírát állítottak.
Ők készítették ebben az időben az összeírásokat, vezették a személy és vagyoni nyilvántartásokat, a palétákat, ki mivel tartozik a katonaság ellátására.
1873-ban új beosztást szerveznek, mégpedig
„I. Kerület lett az egri és hevesi út köze.
II. Kerület lett a hevesi és kiséri út köze.
III. Kerület lett a kiséri és herényi út köze.
IV. Kerület lett a herényi és egri út közötti rész. " [38]
Ebben a sorrendben számozták meg a házakat 1-től végig. Külön sorszámot kaptak a tanyák és a Kocsér pusztai házak.
Legújabban pedig öt járásra van osztva a község, mégpedig; Kis-járás, Szögvég, Alvég, Tabán és Felvégre. 1930-ig a házak sorszámozva voltak 1-től 3000-ig. Újabban pedig már az egyes utcák névvel lettek ellátva és a házak utcánként számozva.
A község igazgatásában, mint említettem nagy szerepe volt a baktereknek és kézbesítőknek. Nekik a körzetükben mindenkit ismerni, és mindent tudni kellett. Ebből a célból vezették az úgynevezett „domális"-t Ebbe a nagy könyvbe minden ház tulajdonosa be volt jegyezve házszám szerinti sorrendben, a személyek adataival, a vagyoni állapottal, jószág és igaerővel, egyszóval olyan personalis nyilvántartás volt, amelyből mindent ki lehetett olvasni.
1866-ban a város három lovas rendőr és egy bentlevő főrendőri állást szervezett. Ugyanakkor a város 7 wachterének megállapította a ruhajárandóságát, amely a következő volt:
„ 7 huszár atilla, ugyanannyi mellény zsinór nélkül lapos pakfon gombokkal, 7 magyar nadrág búzavirág szín jóminőségű posztóból fehér szőrzsinórral, s egyéb hozzávalókkal." [38] Ehhez járult még a csákó, kard és csizma. Ez a járandóság mind a mai napig megmaradt, de egy fő részére - aki ünnepélyes alkalommal a főbírót kísérte - még díszesebb kivitelben.
Az utóbbi évtizedek közismert alakjai közül érdemesnek tartom megemlíteni azokat, akik szinte hozzátartoztak Apáti közéletéhez. Demény Lajos templombíró, mint a templom és temető gondnoka, Deli István a közmunkák lelkes irányítója, Szentesi Illés, Faragó Lajos, Nagy György János, Nagy János szinte élő lexikonok voltak, annyira ismerték körzetük lakosságát. Rusvay József belrendőr példásan tudott rendet tartani és bármi ügybajban előbb kinyomozta a tettest, mint a csendőrség. A bakterok (wachterok) Apáti jellegzetes alakjai voltak, a rend fenntartásával, értesítések kézbesítésével, közhíreléssel (dobolással) stb, nagyban hozzájárultak a város szervezett műkötetéséhez. Mindenki ismerte őket, de ők is pontosan számon tartották kerületükben a lakosság mozgását: születés, házasságkötés, halálozás, költözés. Bármi kihágás történt, először náluk érdeklődtek a csendőrök. A két háború közötti időszak bakterjai: Béres József, Bugyi Antal, Faragó Lajos, Horváth Joachim, Lankasz Kálmán, Mihályi Alajos, Nagy János, Nagy György János, Nyitrai István, Szaniszló Ferenc, Szentesi Illés, Szőke László, Tóth Dénes, Török László.
Valamennyien évtizedeket töltöttek el közszolgálatban minden elismerés nélkül, én itt illőnek tartom emléküket megörökíteni.
A közvilágításnak is meg van a maga múltja. A sáros, sötét téli éjszakákon bizony nagy szükség volt rá, hogy legyen valami irányt adó fényecske, ami után a lakosok igazodhattak. Az 1920-as évekig oszlopra szerelt petróleumlámpák voltak a Fő téren, majd a főbb útvonalakon is jó nagy távolságra egymástól felállítva, amelyeket a létrával járó „lámpagyújtogató " minden este meggyújtott és reggel felé eloltott. Ez bizony nem volt valami nagyvárosi fény, azért aki nem akarta nyakát törni, vagy nyakig sáros lenni, az magával vitte a jó öreg „tótlámpást" amelyben gyertya, vagy mécses égett, de mégis megvilágította az utat. Nagy haladás volt, amikor 1916-ban megalakult a Jászapáti Mozgóképszínház és Villanyvilágítási Társulat" amelyhez a község 4000 korona hozzájárulást adott. A háborús helyzet miatt azonban csak 1920-ban lett közvilágítás, amikor a község az üzemet átvette, illetve 1925-ben „ Villamossági Részvénytársaság"-gk alakult. 1928-ban kötöttek szerződést a „Salgótarjáni Kőszénbánya Társulat "-tal, amely az óta rendszeresen szolgáltatja az energiát, úgy hogy jelenleg már éjjelnappali ellátás van. A nagy kiterjedésű községben a hálózat kiépítése tetemes befektetéssel jár, így jelenleg is még csak a főbb útvonalak vannak bekapcsolva, mintegy 500 háztartással.
A magánosok világításának legősibb formája a pásztortűz volt, amely még a sátor - később a szabadtűzhelyű lakásba is bekerült. Későbbi kor világító eszköz a fáklya, majd a különböző mécsesek, a faggyú- és viaszgyertyák. A gyertyaöntést sokáig házilag végezték, majd iparűző egyének vették át e szerepet. A petróleumlámpa használata már egészen az újabb korból való és sok helyen tart még napjainkban is. A világító eszközök sokfélesége - gyertyák, fáklyák, mécsesek, kandeláberek, koppantók és gyújtogatók, lámpások és ezek készítéséhez és használatához való eszközök - külön tanulmányra érdemes témát képeznek. Mindenesetre értékelendő, hogy jó anyáink még egyetlen mécses, gyertya, vagy lámpafénynél készítettek sok olyan gyönyörű kézimunkát, amelyből mutatónak még sok helyen kerül egy-egy darab.
A művelődési adatokat az Egyesületi élet c. fejezetben fogom részletesen ismertetni. A művelődéshez az alapot mindenkor a városban működő elemi és középiskolai oktatás szolgáltatta.
Elemi oktatás
Az elemi oktatás a hódoltsági idők után hamarosan kezdetét vette; az 1700-as évek elején mindössze 1 tanterem, 1758-tól 2, 1779-től 4, 1856-tól 5, 1869-től 7, 1885-tól 8, 1886-tól 9, 1889-től pedig 10 tanterem szolgált az oktatás céljára. A tantermek száma mind a mai napig emelkedőben van, úgy hogy jelenleg már 3 beltelki és 6 tanyai iskolában több, mint 20 tanteremben folyik az elemi oktatás. Természetesen az iskolaköteles tanulók száma is állandó emelkedést mutat, mert míg 1780-ban 44 első és 36 másod osztályos gyermek volt, addig 1880-ban már 829 tanköteles járt iskolába. Jelenleg az iskolakötelesek száma 1500 körül van.
Az elemi iskolák római katolikus felekezeti jellegűek, ügyeinek intézése az iskolaszék hatáskörébe tartozik. A tanítókat az iskolaszék választja és az egyházmegyei főhatóság erősíti meg. Az iskola vagyonát régtől fogva 31 kat. hold ingatlan képezi, amelyet legtöbbször bérbeadás útján hasznosítanak, egy része pedig gyakorlati célokat szolgál. A legrégibb iskola L7_5J£-ban épült a templom előtti téren. Ugyanott volt az első gimnázium épülete, melyet 1729-ben elemi iskolának alakítottak át. Ebben a két iskolában folyt a tanítás száz éven át, amikor i8_7_2-ban egy hétttantermes iskolát építettek a mai öreg iskola helyén. 1910-ben épült fel a Kíséri út melletti Kórház iskola, majd 1928-ban a Dósai út melletti Szent Imre iskola. Az 1900-as évek elején épült a hevesiványi 1 tantermes iskola, majd 1935-ben ugyancsak Hevesiványon a Horváth Pálné által adományozott telken 1 tantermes iskola, 1938-ban az alsónyomási tanyákon 1 tantermes iskola és még további 3 tanyai iskola.
Az 1750-es években még kemence volt az iskolákban, abban történt a fűtés. A tanító fizetése minden iskolába járó gyermektől 1 véka búza. A várostól kapott évenként 15 RH forintot, szalonna helyett 2 RH forintot, 4 itce vajat, 2 szekér tűzifát, 50 font húst és természetbeni lakást. 1856-tól a természetbeni fizetés helyett 420 forint évi fizetés lett megállapítva, majd 1892-től 500 forint évi fizetést kaptak. E század elejétől a tanítók is rendes állami státusba lettek besorolva és fizetésüket annak megfelelően kapják, az előírt szolgálati idő után nyugdíjjogosultságot élveznek.
Miután az elemi és középiskolai oktatás történetének részletes ismertetése meghaladja munkám keretét - külön megírásra érdemes téma, - még csak néhány érdekesebb határozatot ismertetek a község részéről.
1784. VIII/29- 2o. „Nagy Mátyás rendeltetett a Lányok Tanítójának ollyfizetéssel, aminővel volt Istenben boldogult Farkas Gábor. " [38]
1796. év, 423. sz. Major Hyacinta Apácza Szüzet az itt való Leányok tanítójának alkalmazzuk.
1798. év, 388. sz. A Tanuló Gyermekek szemlátomást való csintalansága világosságra jővén: A gyermekekre való szorgalmatosabb vigyázást a Helybeli Igazgatónak és Tanítóknak ezen Bíróság által in Serio meghagyattatik.
1846. év, 329. sz. Tanítóipályárul lelépett Szakali Márton Urnák hosszas 46 évi szolgalatja tekintetébül, az eddig járó készpénz és termesztmények nyugdíjul évenként megajánltatik. " [38]
1893. év, 348. sz. Az iskolás gyermekek ivóvizének biztosítására az iskolaudvarra, négykerekű kiskocsira szerelt egy hektoliteres hordót és 2 bádogpoharat szereztek be. Tekintve, hogy az iskolaépületek fenntartása és a tanítók fizetésének legnagyobb része a község terhét képezte, mindinkább elviselhetetlen adót követelt a lakosságtól.
Az 1876. évi költségvetés tárgyalása alkalmával már hangzanak el kijelentések az iskolai és hitfelekezeti terhek ellen, azonban a többség még ragaszkodik a „kegyúri jogokhoz" tehát a terhek viselését is vállalja.
1904. év, 49. sz. Határozatban kimondják, hogy a „hevesiványi elemi iskola „róm. kath. felekezeti jellegű " legyen. Jóváhagyják a 6780 korona építési költséget és a tanító fizetését évi 800 koronában állapították meg.
A későbbi időben a tanítói állások szervezésénél mind több és több állami hozzájárulást eszközölnek ki, de a megmaradó személyi és dologi kiadások még mindig olyan nagy terhet képeznek, hogy sok esetben 50 %-kal emelik a községi pótadót.
Kocsér pusztán is volt a községnek egy elemei iskolája, amelyet 1855-ben építettek. Az első tanító Dósa István és Zovaratkó Dániel ferencrendi szerzetes volt,; a feljegyzések szerint állandóan hadilábon álltak egymással.
A századfordulón nyílt meg a községben az óvodai oktatás a Balajthy Illésné által adományozott épületben a Berényi úton; ma is ezt a célt szolgálja.
Polgári Leányiskola
A Polgári Leányiskola 1915-ben nyílt meg 800 korona községi hozzájárulással. Azóta folytatja áldásos működését a helyi és közel környéki községek leányainak oktatásában.
Ugyanez időtől fogva működik egy izraeli felekezeti elemi iskola, melyet az izraelita hitközség tart fenn.
Gimnázium
Még az elemi iskolai oktatás is csak kezdeti stádiumban volt, amikor Jászapátin 1767-ben már gimnázium nyitotta meg a kaput „a fegyverforgatásban oly igen vitéz jász-kun fiák" tudományos képzésére. A gimnázium alapítója nemes Dósa Pál akkori jászkapitány apáti lakos volt, aki évi 100 forint hozzájárulást ajánlott fel erre a célra. Ez az összeg azonban nem biztosította teljes egészében a gimnázium fenntartását, azért ahhoz a városnak is hozzá kellett járulnia, amint arról a feljegyzés tanúskodik:
1767. év, máj. 23. „Miután a Püspök a gimnázium létesítéséhez feljegyzett Conventiot Kegyelmes Urunk Eő Excellentiája kevéslette volna, kívánván magunkat eő Excellentiája kegyes akarattyához alázatos engedelmességgel alkalmaztattni és hogy ebben is többször nevezett Nemzetes Dósa Pál Assessor Urunk kegyes Attyai gondoskodását Városunkhoz szegény egygyügyü neveletlen gyermekeink Boldog előmenetelekre nézve megmutahassa, Esztendőnként T.Professornak kifizetendő Száz Forintját, idest Fos Rh 100. resolválni méltóztatott, Inter-tentiójáért pedig leendő T.Professor Urnák a Nemes Varas Esztendőnként T. V.Esperes Úr mostani Plebánus, és következendő T.Plebánus Uraink in naturalibus resolvált, úgy mint:
| 1-mus Száz Harmincz font Szék Húst. | |
| 2-o | 60 font faggyút. |
| 3-o. | 20 kila Búzát. |
| 4-o. | 16 itcze vajat. |
| 5-o. | 6 akó bort. |
| 6-o. | 2 öl fát. |
Mellynek nagyobb elhitelére és örökös állandóságára adtuk ezen Városunk, nemkülönben Nemes Nemzetes Dósa Pál Assessor Urunk szokott pecséttyével megerősített Testimonis Fundationalis Levelünket.-
Dósa Pál Nemes Jász és Két Kun Districtus Tábla Bírája m.p. Oppidi Jász Apáthy Notarium Michaélem Jászay m.p. Rusvay István Jász Apáthy Várossá Feő Bírája, m.p.— " [38] Ezzel az alapító levéllel lett biztosítva a gimnázium működése, amely 1767. nov. 5-én nyílt meg fényes ünnepéllyel. A következő évben már második „syntaxis" osztályt is fel kellett állítani, amihez Dósa Pál ismét újabb 130 forinttal járult hozzá. A gimnázium épülete a templom előtti téren volt, később elemi iskola céljára szolgált. Ez a gimnázium csak 12 évig működött. Ekkor ugyanis Dósa Pál kapitány Jászberénybe költözött, a berényiek rábeszélték, hogy a gimnáziumot is oda, - a Kerületek székvárosába - helyeztesse át. Ez a szándékuk sikerült is, úgy hogy 1779-ben már ott nyitották meg a tanévet.
Az itteni 12 év alatt a tanári teendőket egyházmegyei papok látták el a plébános felügyelete alatt. Összesen 16 tanár működött, de hogy hány tanulója volt az intézetnek arról nem állnak adatok rendelkezésre. Újabb 133 esztendő telt el addig, amíg Apátin ismét gimnázium létesült, a község áldozatkészségéből, állami támogatással.
1912 őszén nyílt meg és 8 éven át egy-egy újabb osztállyal bővült a gimnázium. Az első és második tanítási év a kórházi, majd a régi öreg elemi iskolában történt. De már folyamatban volt a tudomány hatalmas csarnokának építése, a Temető előtti téren, ahol erre a célra a község 4 kat. holdas területet engedett át és 150 000 koronával járult hozzá az építési költségekhez. A gimnázium a legnagyobb magyar gróf Széchenyi István nevét kapta, s buzgó tanárai az ő szellemében nevelték a tudományok legújabb jelöltjeit. Mennyire szükség volt erre az iskolára mutatja az a tény, hogy az első osztálynak 63 tanulója lett, igaz, hogy ezek közül csak 13 jutott el az érettségi bizonyítványig, a többi lemorzsolódott a szigorú tanulmányok alatt. A tanulók nagyobb része helyből, a másik rész a közeli községekből járt be. Több mint a fele őstermelő, vagyis földműves családok gyermekei voltak. Az első érettségi 1920-ban volt, amikor 18-an kapták meg a bizonyítványt. Ezek közül 5 orvos, 4 jegyző, 3 kereskedő, 1 ügyvéd, 1 mérnök, 1 pap, 1 gazdász, 1 állatorvos és 1 /az egyetlen nő, mint magántanuló/ tanár lett.
Hogy az eddig eltelt több mint két évtized alatt hányan indultak ki az életbe az apáti alma mater-ből és milyen pályán boldogítják a társadalmat, nincsenek adataim; azt mindenesetre megállapíthatjuk, hogy az apáti gimnáziumnak jó hírneve van, képzett és szigorú tanárai kezéből csak olyan tanuló kaphat bizonyítványt, aki biztosan meg fogja állni a helyét az életben.
Vágó Pál (1853-1928) festőművész munkássága
Jászapáti világhírnevét a község nagy szülöttjének Vágó Pál festőművésznek köszönheti. Az apa Vágó Ignác a régi redemptus jászok kapitánya, apáti lakos és birtokos, egyik gyermeke Vágó Pál.
Festő iskoláit a müncheni Akadémián végezte, elnyerve annak összes kitüntetését. Több évig élt Párizsban, ahol tovább tökéletesítette művészetét, lelke azonban haza vágyott a végtelen puszták világába, a magyar történelem patinás környezetébe. A XIX. század végén, Pesten dolgozott, ahol részt vett a világhíres Feszty-körkép hatalmas tömeg-jeleneteinek festésében. Az 1900-ban, Párizsban rendezett világkiállításra monumentális „Huszárság diadala" című képet festett, mellyel elnyerte a Lotz díjat, a francia köztársasági elnöktől pedig a legnagyobb kitüntetést, a „Francia Becsületrend"-et kapta.
Kedvenc témái közé tartozott a dicsőséges magyar múlt egyes jeleneteinek megörökítése, melyek egyenként örökbecsű darabjai művészi alkotásainak: A ,Honfoglaló magyarok Kiev előtt", a „Bem és Petőfi-körkép", „Budavár bevétele 1849-ben." Gyönyörű színhatást keltenek, és élethű ábrázolásokat mutatnak a „Menekültek", a „Szegedi árvíz". Szívesen örökít meg kedves családi jeleneteket, „Mátyás és Beatrix találkozása ", „Jár a baba ", „Venus és Ámor", „Víg társaság", „fürdőző nő". Ugyanúgy mestere a portrénak is, Kossuth Lajos, gróf Széchenyi István, Deák Ferenc stb. képeiben.
Gyenge az én írói tudásom és művészi képességem ahhoz, hogy Vágó Pál művészi képességét és gyönyörű alkotásait ismertessem. Ez a feladat meg is haladja munkám keretét, mert annak kimerítésére külön kötet is kevés lenne. Ehelyett annak illusztrálására, hogy milyen volt Vágó Pál, mint ember, mint példamutató honpolgár, próbálok néhány adatot feleleveníteni.
A Vasárnap Újság 1905. évi egyik száma ezeket írja róla:
„A jászok büszkesége. Elsősorban a jászoké, aztán Magyarországé. Mert ez a nemes török-tatár népfaj, mely az alföldön a Jászságot alapította, s mely még 30 évvel ezelőtt is kiváltságokat élvezett, még mindig egy kis szűkebb hazát alkot. /Az ismert redemptió miatt./ Vágó az egyik fő emberünk, Fővezérünk abban a mozgalomban, mely az elveszett jogok visszaszerzését óhajtja és mindenképpen legfőbb emberünk a művészet terén. Jászapáti a jászföld mai Athénje, mert azzá avatta Vágó Pál, amikor műtermet építtetett szülőháza udvarán. Ott székel és onnan intézi sorsát".
Mindez szóról szóra így volt igaz, mert Vágó Pál, akit végig ünnepeltek és szerettek a nagy városok művészkörei, még élete delén, alkotó erejének teljében, otthagyva a nagyvilági örömöket, szűkebb hazájába, az ő szerettei körébe, a régi kisnemesi kúriába jött lakni, ahol szűkebb baráti körben, de mindenkitől szeretve és tisztelve szeretett családja között alkotott tovább és élte le életét.
Az egyszerű jász polgár, mint gazdagabb birtokost tisztelte, aki mindenkihez egyformán szíves volt, nem volt hivalkodó természetű, így alkotásait nem is igen ismerték, nem tudhatták értékelni művészi nagyságát.
Tagja volt a község képviselőtestületének, szívesen járt el a közgyűlésekre, ahol mindenkor szívügyének tekintette a közügyek eredményes megoldását. A község vezetősége elismerte és igyekezett támogatni és értékelni művészetét, s ennek több nyomát találjuk a jegyzőkönyvekben.
Így 1896-ban /3. sz. hat./ 1000 korona összeg erejéig vállal a község hozzájárulást a „Milleniumi történelmi díszmenet" megvalósításához, amely Vágó Pál ötlete volt.
1902-ben /16. sz. hat./ a „Szeged városi nagyárvíz" c. festményének átvétele alkalmával Szeged város nagy ünnepséget rendezett, amelyen Apáti is küldöttségileg képviseltette magát.
Következőleg Vágó Pál ünneplésére itthon díszközgyűlést rendezett a község, ekkor adták át a szegedi árvíz kitüntetett festőjének az ez alkalomra készíttetett ezüst koszorút. Vágó Pál a kedves figyelemért meghatódva mondott köszönetet: „Büszkén vallom magam jásznak és imádságomba foglalom szülővárosom nevét: " Nem az én érdememet, hanem a ti jóságtokat jelképezi ez a koszorú mellyel megtiszteltetek, nem az enyém az, hanem nemzetünké, mindnyájunké, mert azt mondja ez a koszorú; ez a nemzet meg tudja becsülni saját fiaiban saját erejét... " [38]
1903-ban a város kérésére megfesti Deák Ferenc képét, melyet ugyancsak díszközgyűlés keretében vettek át.
Hogy mennyire megbecsülte a képviselőtestület községe szülöttjének művészetét, kitűnik abból is, hogy ők maguknak, az összlakosságnak is akartak valami örökbecsű művet a nagymestertől. 1904-ben megbízták tehát a nagytemplom kupoláinak seccokkal való díszítésével, amelyet Szirmay Antal festőművésszel együtt végzett el. A községnek ugyan nem volt pénze, de a nemes cél érdekében 20 000 korona kölcsönt vettek fel és tervüket megvalósították.
1906-ban, a nagy Fejedelem II Rákóczy Ferenc hamvainak hazahozatala alkalmával rendezett díszközgyűlésen Vágó Pál mondta az ünnepi beszédet.
1919-ben a Tanácsköztársaság helyi vezetői őt bízták meg a község szépészeti rendezésével.
1925-ben. a község támogatásával Vágó Pál védnöksége alatt „Jászapáti Művésztelepet" létesítettek, ahol a művésznövendékek - Chiovinyi Ferenc, Gecse Árpád, Félegyházi László és társai - megfelelő környezetben és ellátásban gyakorolták és hasznosították, fejlesztették tudományukat.
1925-ben Vágó Pál 500 000 koronát adományoz a gimnázium előtt létesítendő szoborra, mely a Megváltót ábrázolja, midőn a szeretet igéit hirdeti: „Engedjétek hozzám a kisdedeket."
Két epizódot említek még meg, amelyek még közelebb hozzák Vágó Pál emberi nagyságát és nemes lelkivilágát.
Amikor elkészült „Ős Budavár" bevételének nagyszerű festményével, meghívta az öreg Sóti Albert 48-as honvédet, aki maga is részt vett annak idején a vár ostrománál. Az öreg honvéd levett kalappal, áhítattal nézte, csak nézte a képet és meghatottságtól könnybe-lábadt szemekkel ennyit mondott. ,Hát tekintetes uram ilyenformán történt az, csakugyan így volt. " Vágó Pál jobban örült ennek az egyszerű elismerésnek, mint bármi más kitüntetésnek.
Vágó Pál fája. Az öreg Jász Andrásnak pár holdas kisbirtoka volt, fiait elvitték a világháborúba. 1916 nyarán szomorúan szemlélte az aratásra váró búzatáblát a Kiséri út mellett, amikor Vágó Pál is arra járt. Régóta akart már az öreg gazdával beszélni, mert volt az András gazda földjének sarkában egy hatalmas szilfa, - amelyet mint az őserő és természeti szépség szimbólumát - meg akart menteni az utókor számára. Megragadta hát az alkalmat és kölcsönös üdvözlés után szóbahozta a dolgot.
Hogy adná nekem ezt a fát András bácsi?
Nem eladó az, tekintetes uram, de ha magának kell, odaadom ingyen.
Úgy nem fogadom el, de ha volna valami kívánsága, amit tudok, teljesítem.
Öreg vagyok én már tekintetes uram, nem bírom a kaszát. Fiaim a háborúban vannak, nincs aki felarasson, jó lenne, ha valamelyik gyerek hazajöhetne aratásra.
És öreg Jász Andrásnak András nevű fia két hét múlva hazajött az orosz harctérről és vígan aratott a búzatáblában, amelynek „Vágó Pál szilfája" volt a mezsgyéje. A szilfa még sokáig megvolt, jó ideig szeretettel simogatták sudár derekát és övezték a kedves legenda emlékével. De az idő őt is felőrölte, megemésztette épp úgy, mint két gazdáját, csak az emlék maradt és él a lelkekben tovább, a két óriás, a nagyszerű nemes szívű ember és a természeti erőt, a szépséget jelképező gigantikus szil.
A jó öreg kúriában gyakran látta vendégül a község vezetőit. De baráti köréhez tartoztak a legegyszerűbb emberek éppen úgy, mint nagy kortársa Jókai Mór, Móra Ferenc és sok más nagyságok, akiket vendégül tisztelhetett. Haláláig díszelnöke volt a hírneves helyi Iparos Dalárdának is.
Háztartása is egyszerű volt, nem élt pazarló életet. Mint jómódú birtokos, öröklött vagyona és művészi honoráriumai nyugodt és gondtalan megélhetést biztosítottak volna számára, de vagyona nagy részét ő is feláldozta a haza oltárára, így öreg napjaira csaknem a nélkülözésig elszegényedett.
Vágó Pál szegényen halt meg, de az utókorra olyan gazdag örökséget hagyott, amelyet meghálálni neki már nem tudunk csak azzal, hogy megőrizzük emlékét és megbecsüljük műveit. A halála emlékezetére tartott gyászközgyűlésen 1928 okt. 20-án Rusvai Péter főbíró meghatódva búcsúzik tőle:" A képviselőtestület elnézését kérem azért, hogy jelen pillanatban alig jön szó az ajkamra, mert érzem, s tudom kit vesztettünk el, s mivel tartozunk az elhaltnak. "
A család részéről az elhunyt fia dr. Vágó Pál megható szavakkal köszönte meg a község részvétét; „bármily dicsőn ívelő lett volna pályája az ország szívében abban a nagy rideg városban, utolsó útjára annyi szeretet el nem kísérte volna soha. "
Aki tanúi voltunk a gyászmenetnek, amely utolsó útjára kísérte, a hat magyar ökör által vont szekéren a Munkácsy-lepellel takart gyászkoporsó, a sok ezerre menő tömeg, a barátok és tisztelők nagy száma, a megemlékezés koszorúi csokrai és virágai, felejthetetlenül vésődtek emlékünkbe, mert ilyen impozáns temetésben csak azok részesülhetnek, akit igazán szerettek. Vágó Pál, mint ember itthagyott bennünket, de műveiben tovább él közöttünk.
Ahányszor meglátjuk egyszerű síremlékét, vagy szemléljük műveit, jusson eszünkbe mindig a fogadalom melyet, a gyászünnepségen tettünk. „ Vágó Pál emlékét méltóképen meg kell örökíteni. "
A közegészségügy első rendszeres szabályozására az 1816-ban kiadott nádori főkapitányi rendelet negyedik cikkelyében találkozunk, amely a következőket mondja: „A Polgárok Egésségéről.- A természet törvénye szerént is tulajdon Személlyünkhöz kötelességgel viseltettvén, ennek fő része az, hogy egésségünkre vigyázzunk, mert anélkül sem magunknak, sem másoknak jót nem tehetünk.
a./ Az egésség fenntartásának kútfeje az ételben, italban és minden egyéb indulatokban kellő mértékletesség; nincs olly terhes munka, melly az egésséget annyira vesztegetné, mint a mértéktelenség.-
b./Minden ember magának első, és fő orvosa, melly abból áll, hogy attól, mit csak valamikép maga természetére nézve ártalmasnak lenni tapasztal; magát tartóztassa.
c./ Neveli az egésséget a szükséges nyugalom, békességes álom; neveli a rendes élet, neveli a friss levegő /arra nézve a szobák kivált téli üdőben, midőn az üdö kiderül friss levegővel tisztítassanak/, neveli a jó friss víz, az utszákon, a házakban és testünkben való tisztaság; neveli a víg /indulat nélkül való/ természet; a meg elégedés, biztos lélek ösmérte; a testnek mindenkori munkában való foglalatossága.
Javíttják és helyre állítják az egésséget az orvosok, kiknek segedelmöket megkérni; hacsak szánszándékos gyilkossaink lenni nem akarunk, a természet törvénye által is köteleztetünk.
Sajnos, hogy sok ember még felejtkezvén az emberi természetnek gyengeségéről, akkor kezdi egésséget vigyázatban, mérsékletben venni, és tartani, mindőn már azt sok ellentéléssel meg rontotta, midőn az orvosság is ahoz erőtlen és nem fogható. "-
A következő cikkely: „Az Egésségnek és az Emberi Nemzetnek fenn tartásáról, gyarapodásárór:
-„Az Egésség fenn tartására való vigyázat a Polgári rend tartásra ügyellő Tanácsnak első Kötelességei közzé számíttatik. Ebben vigyázzanak az Elől-járók.
1-ör. Hogy mind az olly ellentélést, melly az egészségnek káros, a Népséget vesztegeti, elmozdítcsák, és eltilcsák, ollyan állapotokat pedig mellyek az emberi Nemzetet gyarapíttyák, eme Ily ék és virágozásban hozzák.
2-or. Mihelyt valami nyavalyát uralkodni tapasztalnak, vagy csak egynéhány emberek, gyermekek egyféle nyavalyában meg halnak, mind a Kerületbeli Orvosnak, mind pedig a Nemes Kerületeknek bejelentsék.
3-or. Mivel sok helyeken mód nélkül rossz, és kellemetlen a víz; ugyan Kerületbéli Orvos Urak által szükséges lészen jó, egésséges forrásokat a határban kerestetni, és azt annak utána a népnek jav allani.
4-szer az Utszák tiszták légyenek, azokban sem víz, mocsár állás, melly a levegőt rontya, sem pedig hol-mi döglött állat, melly azon felül undokságot is okoz, ne találtassék; egy szóval minden olly állapot melly kellemetlen gőzölgést okoz, el mozdítassék.
5-ör. Egésségtelen marha a mészárszékekben büntetés alatt ne vágattassék; mellyet szükséges lészen mindenkor előbb meg tekénteni; de egyéb eránt is minden jegyeit a levágandó marháknak protocollalni. A marha ne bent, a házak között, vagy a mészárszékelőtt, hanem kint vágattassék le; a vér és egyéb mocskosság undokságot okoz.
6-or. Éretlen gyümölcsöt árulni meg ne engedtessék.
7-er. A temető helek a Községeken kívül távolabb helyheztessenek, a sir mindenkor mélyebben ásattassék.
8-or. Szükséges volna, hogy minden városban és népesebb helységben legalább egy seb Orvos, és több examinata bábák állíttatnának.
9-er. Senki; midőn meg hal, 48. órák le folyta előtt el ne temettessék; ha seb orvos van valahol, mindenkor előre a holt testet meg visgállya, kiváltképp pedig az olly ember, ki hirtelen meg hal, el ne temettessék addig; még valami orvos /ha helyben nem találtatik, tehát vidéki/a holt testet meg nem tekénti.
10-er. Ha valaki agyon üttetik vagy akármely erőszakos Halállal e világból ki múlik, soha el temettessék, még a Kerületbéli orvossok a sebeknek minden részeiről tanú bizonyságot /visum repertumot/ írásban nem készítenek.
11.-er. Mivel a himlő oltás az emberi nemzetnek gyarapodására igen hasznos találmány, szükség azt elől mozdítani; és a Szüléket gyermekeiknek bé oltására sarkalni, kötelezni.
12-er. Mivel a nőtlenség az emberi Nemzetnek káros, hogy az ifjúság a házasságra annál nagyobb ösztönt nyerjen, iparkodgyanak az Elől-járók a házasoknak mind a hivatalokban, szolgálatokban elsőséget adni, mind más ingerlő módokkal az ifjakat a házasságra kecsegtetni /azomban a házasságra valakit erőltettni szorosan tilalmaztatik/. A házasságra az ifjak izgattatni fognak, ha tapasztallyák, az asszonyoknak takarékosságát, más házasoknak példás, békességes életet: így tehát iparkodgyanak a házasságokat meg elégedésben tartani, az elválásokat egyezségre hozni; a mi arra alkalmatosságot ád, el hárítani. Külömben is az el-válás a házasoknak becstelenségére, a gyermekeknek pedig végső veszedelmére teként. " [38]
Ennek a szépen megfogalmazott és üdvös intézkedéseket tartalmazó rendelkezések dacára községünkben egészségügyi téren nem valami előrehaladott állapotok mutatkoztak.
Az 1700-as évek elején és még későbbi időben is az uralkodó pestis és kolerajárványokkal szemben csaknem teljesen tehetetlenek voltak.
A feljegyzések szerint 1709-10-ben 602-en haltak el pestisben, 1831-ben 200-an, 1837-ben 290-en, 1855-ben 265-en, 1873-ban 150-en haltak el kolerajárványban.
„Utóbb pedig a roncsoló toroklob, a „torokgyík" /diphteria/ szedte áldozatait. 1884-ben 100, 1893-ban 130 gyermek halt el ebben a ragályban." [41, 153.]
1851-ben is még így emlékszik meg a kutató a közegészség ügy állásáról: „A váltólázak egy évben sem maradnak el - többnyire június végével, vagy július kezdetén jönnek elő és télig tartanak - és számos recidivák társaságában a gyakran minden orvosszert megvető hasdugulások, lép, máj betegség és innét származó vízkórság nyomorgatja a lakosokat, - sőt gyakran megöli." [38]
Fentebbi okokból származnak a hasznos háziállatok, endemicus betegségei - különösen elősegítik és okozzák a lépbrandot - a köröm és szájbetegséget, valamint a bekövetkező marhavésznek hosszadalmas lejárását, - továbbá a koszt a juhoknál - és végtére a majd minden évben mindenütt mutatkozó ebdühöt az ebeknél - melyeknek száma határtalan.
Nagymértékben szedte áldozatait még a múlt században is a tüdővész, a heptyika. Az egészségtelen, szellőzetlen, földes sötét szobák valóságos melegágyai voltak ennek a betegségnek. Van az apáti temetőben a külső távolabbi részen egy márvány síremlék, amely szemléltetően mutatja, hogy milyen dús aratást végzett egy-egy családban a halál a fenti betegségek útján:
„E sírhant és környéke fedi Horváth Gábor és neje Dósa Petronella kedves gyermekeit:
| Zsigmond | élt | 19. évet | megh. | 1895. |
| Viktus | élt | 2. évet | megh. | 1873. |
| Piroska | élt | 5. évet | megh. | 1877. |
| Gábor | élt | 3. évet | megh. | 1877. |
| Gábor | élt | 2. évet | megh. | 1880. |
| Imre | élt | 1. évet | megh. | 1880. |
| Piroska | élt | 6. évet | megh. | 1886. |
| Gábor | élt | 2. évet | megh. | 1884. |
| Petronella | élt | 1. évet | megh. | 1887. |
| Gábor | élt | 1. évet | megh. | 1888. |
| Gábor | élt | 1 évet | megh. | 1892. |
| Petronella | élt | 4. évet | megh. | 1895. |
Béke lengjen a korán elhunyt hamvaik fölött. "
Ebből a jó módú családból a legidősebb gyermek tüdővészben, a többi 11. dihpteriában halt meg. Az életben maradt három gyermek viszont 80 éven felüli kort ért meg. De vajon hány ilyen család lehetett, még akiket hasonló tragédia ért, de már emlékük is feledésbe ment.
A XVUI. században orvosról még szó sem lehetett. A legszükségesebb orvosi teendőket borbélyok és sokszor kuruzslók, javasasszonyok látták el.
Még 1816-ban is a főkapitány figyelmezteti a községek elöljáróit, hogy „ kuruzsló asszonyoknak, férfiaknak, titkos szerek vásárolhatására eddig divatozó rossz szokás szerint felhatalmazó írást ki ne adjanak. Ahol még netalán rendszeres konventióban álló úgynevezett „veszett orvosok " léteznének, azok tüstént töröltessenek el, minthogy a községi orvosok az ebdüh esetek orvoslásától nem is vonakodhatnának, s emlitett konventiók, az úgy is csekély fizetésű községi orvosok javadalmaihoz toldassanak." [38] A veszettség /ebdüh/ megelőzésére szabályozták a kutya-tartás körülményeit. Engedély nélkül senki kutyát nem tarthatott. Az ebdüh orvoslását eddig kezelő horgusok, vagyis veszett orvosok által /paraszt, vagy pásztoremberek/ megszüntették.
Lássuk ezek után milyen intézkedéseket tett községünk tanácsa az orvosi ellátás és a közegészségügy érdekében.
1786. év 1/14. l-o. „Mivel úgyis az eddig való Borbély máshová készülne Lakóul, a Ns Városnak gondja légyen egy jó Magaértékű Mester Embert behozni kinek is szabad Quartély, 50 Rh.frt és 2 öli fa resolvaltatik.-
1791. év, 50. sz. Nagy Járási Bábának Dudás Páll Betyár Lakosnak Hütvösét Ferdinándi Elisabethet alkalmazzuk, aki a tudósítások erántplébános úrhoz, majd a Megyebeliphisikus úrhoz utasittatik.-
1794. év. 4. sz. Sárközy György Chyrurgus 50. f-bul és 2 öl fábul álló Sallariumát kéri jobbíttatni; a kérésnek a Város Bírósága nem kedvezhet.-
273. sz. Fekete András panaszollya, hogy Horváth Páll minden ok nélkül a Juhász Botval úgy le ütötte, hogy mindgyárt el holt és a feje beszakadott, mely miatt Borbély orvoslás alá kellett nékie mennie; instállya sérelmének díját. A meg esendő egyességre utasíttatik.
1796. év 3 79.sz. Elhatározzák harmadik bábaasszony szerzését és „a szenvedő Asszonyoknak egy alkalmatos szülőszék megszerzését. "
365. sz. Sárközy György Chyrurgust intik, „hogy sok orvosságot ne hozzon a szegény betegeknek, különben azoknak árát maga fogja fizetni. A jelen 3. f 63.kr-okat kifizetik. " [38]
1798. év. 396. sz. A száj és lábfájós lakosok számára doktor Herpay Gábor /aki kerületi orvos volt/ ,^criptiojára 45. akó sert vásárolnak. 67. fit. 30 xr. " értékben.
1801. 413. sz. A vásárolt eszközök között szerepel: „Szükségben való Segedelem Tábla, a veszett kutya harapásrul, a falatnak gégében való megakadás árul, gőz miatt való meg-fulladásrul, ménkü által meghalt emberek felelevenítésérül, a ménkünek távoztatásárul, végre azon kisgyermek felelevenítésérül aki az ágyban megful és agyon nyomattatik, hasznos orvosságok és gyógyítások elő adattatnak. "-
414. „Más olyatén Segedelem Tábla, amelyben megirattatik, hogyan kelletik a vízben fűlt embert életre hozni? a megfagyott embert fel eleveníteni? a felakasztott embert feltámasztani? holtan született, holtnak látszatott embert fel támasztani, gyermeket életre hozni?-
1801-42 7. sz. Boros János Egri Chyrurgus instál az állás elnyeréseért. Az Instans Chyrurgus 8O.ffizetésbül,2 öl fábul és qartélybul álló Conventió mellett befogadtatik, akinek is a béli Conventiojáért kötelessége lészen a Lakosoknak ingyen scribálni,/vagyis a gyógyszereket írni/ Az Elöljárókat, nevezetesen Tettes. V. Kapitány Urat, az Ordinar és 2-ik Bírót, Perceptort és 2. Nótáriusokat és ezen Tanátsnak több Tagjait is Esztendő által ingyen beretválni, a szegény adózó népet mértékletes fizetés mellett gyógyítani.-
1804. év 151. sz. Zsíri Pált kegyetlenül megverték, hajánál fogva földhöz vágták, fektében több helyen össze sarkanytyúzták, úgy hogy három hétig kellett magát azon sebekből gyógyíttatni. -
A tetteseket másoknak példájára vetsernye után a publicum előtt húsz húsz pálcza ütések elszenvedésére, emellett a Borbélyt Curának 15 forint megtérítésére kötelezik-
1805. év 17O.sz. Unterhoffer Jánosné Sámuel Rozáliát bepanaszolják, hogy jó Bábának adván ki magát, a kenésen kívül a belső nyavalyák gyógyításához is javában hozzá fogott. "
Eltiltják a működéstől.-
1811. év 530. sz. „Boros János Chyrurgusnak az ügye fogyott szegények gyógyítására alkalmazott orvosi szereknek árába 48. f 40. xkat. fizetnek ki a Benef.Cassából-
610.sz. Minthogy a Szülék gyakor tilalom és publicatió ellen még most is szomorú tapasztalásunk szerint magokkal szokták aprós gyermekeiket a Száraz Malomban vinni, és azokat gyakran össze szokta a malom törni, újra publicatione mediante meghagyatik az Laksoknak, hogy kemény Aristom és testi büntetések szenvedése alatt Magzattyaikat magokkal a Száraz Malomba vinni ne bátorkodgyanak.-
1815. év. 270. sz. Boros János Chyrurgus halálával nem lévén Városunkban Borbély, az haladék nélkül a régi Conventióra, melly tisztességes szállásbul, 50.forint készpénzbül és 2 öl fábul áll, Balajthy Antal ord.Bíró úr által fogadtatni egyes akarattal rendeltetett. "
Majd következőleg olvashatjuk, hogy „az állásra Farkas Ingáczot alkalmazzák, 100 F. készpénz, 30 véka búza, 2 öl fa és quartély mellett. "
1816. év. 140. sz. „Az új házak ablakai sarokvasakra úgy készíttessenek, hogy a házat szellőzetetni gyakran lehessen.-
A nép a himlő oltásra mind a T. Plébános úr által a cathedrarul, mind pedig a Tanács által ösztönöztessen.
1819. év, 8. sz. Nem lévén elegendő egy Chyrurgus a Nép szaporodásához képest ezen Városban, azért, hogy még egy jó erkölcsű Diplomával provideált Chyrurgus kerestessen Pesten, 5O.f. 40. véka búza, egy öl fa Conventióra és szabad szállásra, ezúttal egyes akarattal elrendeltetett.-
56. sz. Farkas Ignácz helybeli Chyrurgusnak az általa ezen Városban Tehén mentő himlővel beoltott 94. gyermek után 23.flO xkat fizetnek.-
403. sz. Farkas Ignácz Chyrurgus el menetelétül fogva Szapeur Antal Borbély Legyén 3O.ft. készpénz és 25. véka búza esztendei fizetés mellett minden szállás adás nélkül Beretvás Borbélynak megfogadtatik.-
1821. év, 316. sz. Nehogy a Virágos Kendernek a Városban való áztatásával meg vesztegettes-sen, büdösséget okozván nyavalyákat szerezvén, adattasson a Népnek tudtára, hogy büntetés alatt a Városban kendert áztatni senki ne merészeilyen, lévén külömben is a határban elegendő víz annak el áztatására. "
460. sz. Chyrurgus Kertész József jászfényszarusi lakost felfogadják „az eddigi Conventióra, ollyformán, hogy a lakosokat mértékletes Taxa mellett borotválja." [38,]
1823. év, 127. sz. Kötelezik a chyrurgust a városban levő némely száj és láb fájó emberek megvizsgálására és meggyógyítására.-
494. sz. „Addig is míg Diplomaticus Chyrurgus ezen Városban fogadtatik, érvágó, foghúzó és Beretvás borbély bizonyos Conventióraa fogadtatni rendeltetik. " [38,]
Végül is Baumgartner János chyrurgust fogadják fel, az eddigi konventióra.-
év, 205. sz. „El öregedvén a 4 Bábák közül kettő, azok helyett két Asszonyok Dlis, fő Bába Asszony által kitaníttatni rendeltetik. "
év, 3. sz. ,y4z elnyomordottak számára a Városban Ispitály építtessen 6-7. személy számára."
120. sz. ,Minthogy az Ország Szem orvosa Egerben tartózkodik, azért oda a Vakok kik ezen Városban találtatnak, beküldetni rendeltetnek.-
1829. év 61. sz. A Város Bábáinak meghagyattatott, hogy a veszedelmes szülések esetében, akármelyik közülük a másiknak, vagy a helybeli Chyrurgusnak hírt adni el ne mulasszon.-
173. Baumgartner Chyrurgust meginti a Tanács, hogy ép és egésséges két kézzel munkálkodó embert, ha az érvágáshoz nem tökélletesen ért, el ne nyomorítsa, sőt ha már úgy volna, azt helyrehozni iparkodgyon és a népet szerfelett ne taxálja.-
év 108. sz. Minthogy embernek való kutak a Város környékén a népességhez képest kevés számmal vágynak, azok gyöngyösi kút ásók által ásattatni rendeltetnek.-
év 254. sz. Betegek számára hozatott 2 font kámfor, és 2 akó ecet árába 32. fi. 40 xokat fizetnek.-" [38]
274. sz. A kolera nyavalyának gyógyításáért - amikor 960 beteg közül 110 meghalt, 850-en meggyógyultak, fáradozása megjutalmazásaképen az orvosnak személyenként 6 forintot fizetnek. A 18 segítő asszonyoknak kik a betegeket kötözték, kenték és ápolgatták 2 forintot, a bábáknak 10 forintot fizettek.-
Sárosi Beretvásnak ki a betegeket pióczázta, azokon ereket vágott és egyebeket tett, naponként 3 forintot adnak váltóban jutalmul.
Ez a kolera aug. 11 -tői okt. 15-ig tartott.
1832. év 1. sz. „ Baumgartner János Chyrurgus folyamodik, hogy egy házat ezen Városban falmiliájának részére vehessen. ígéri, hogy mindkét nemen lévő gyermekeit jól lehet ő evangelica vallású, Catholica hitben kívánja neveltetni, s erről Reversalist adott. Az instans Chyrurgusnak a Concivilitans Taxájának lefizetése mellett megengedtetik, hogy ezen Városban házat vehessen. Egyébiránt meghagyatik az Instansnak, hogy a Lakosokat orvoslásokért szerfelett ne vexálja, panasz ellene e részben ne jöjjön, annál inkább, hogy Conventiója ezen Váróstul a meg elégedésig kiszolgáltatik. " [38]
Ez a feljegyzés is mutatja, hogy mennyire szigorúan vették az állandó megtelepedést, nehogy később valaki a város terhére legyen.
1833. év, 222. sz. „Ezen Városnak jelen népességéhez képest szükségesnek találtatván egy Apothékának fennléte, azért Nechaseck Károly Patikarius Provisor, a Város által építendő Boltban esztendei árenda fizetés mellett be fogadtatik." [38,]
Ez volt az első gyógyszertár, amely a város központjában a parókiával szembeni sarkon épült fel.
1840. év, 420. sz. „A 6 Bábákat kötelezik, hogy a törvénytelenül teherbe esett személyeket a Tanácsnak bejelentsék, a holtan született gyermekeket pedig a Seborvosnak bemutatni el ne mulasszák."
1846. év, 277. sz. „Baumgartner seborvos Jósa György javaibul annak kimúlása alkalmával 4000. ft-ot elsikkasztott. Állásából ezért elmozdítják és a kezén lévő sebészi eszközök átvételével tiszteletbeli főorvos Khindl Pál úr közbenjöttével 2 Tanácsost megbíznak. "
315. sz. Khindl Pál orvos doktor a seborvosi állomás elnyeréseért folyamodik. Előadta, hogy „már két éve ezen városban a közönség megelégedésére gyógyít, s érdemeinek méltánylásául, kerületi tiszti orvosnak is kineveztetett, tágabb körben akar embertársain segíteni. "
Folyamodó orvos doktor úr az „ üresedésben levő Seborvosi állomásra eddigi fizetéssel elválasztatván, attul hasonlóan a tudvalevő foglalatosságoknak pontos és lelki ösméretes telyesítését meg is várva. "
1852. 23. sz. „Kocséron is oly számmal van a népesség, miként egy bábái állomás ott is felillenék. A bábái leczkékbe kitanítandó 3 bábák közül egy Kocsér pusztán nyerend alkalmazást." [38]
1873 év, 152. sz. Az 1873. évi kolerajárvánnyal kapcsolatban kifejtett eredményes orvosi szolgálat elismeréséül dr.Khindl Pál főorvosnak 100 Ft, Athanász Szilárd alorvosnak 100 Ft, és Gál Antal borbélynak 25 Ft.-ot szavaznak meg. [38]
A községi törvény meghozatala után, 1886-tól a közegészségügy is rendes mederbe terelődött. A mindenkori községi orvos tagja lett az elöljáróságnak és a képviselőtestületnek. Ezidőtől kezdve ilyen természetű intézkedést alig találunk, az orvosok saját hatáskörükben cselekedtek.
Egy időben, az 1840-es években, községünkben is működött néhány ágyas kórház, a Balajthy-féle házban, amely később csendőrlaktanya lett. Ez azonban csak járványügyi jellegű volt.
Az 1848-50-es években nyílt meg a Jászberényi kórház 10 kórszobával; ennek létesítéséhez járult hozzá Apáti is a kórház alapban kezelt vagyonból.
Az 1914-es világháború alatti években a Kiséri úti elemi iskola lett hadikórház céljára berendezve, ahol több száz sebesült katonát gyógyítottak meg. Az iskola, azóta is a „kórház iskola" nevet viseli.
Már az 1880-as években meg volt a községháza udvara alatt az ugyancsak egészségügyi célt szolgáló jégverem, amelybe minden télen több száz köbméter jeget tároltak.
Az 1900-as években második gyógyszertárat is létesítettek.
Az első artézi kút létesítésével hamarosan létrejött egy életre való vállalkozás, a község központjában megnyílt a ,JJósa-félefiirdő" amely évtizedeken át szolgálta a közegészségügyet.
Az 1920-as években lett valamennyire kiépítve a „JÖSSZE" strandfürdő, amely azonban jelenleg is csak szabadtéri, tehát nyári fürdőzést biztosít.
1925-ben létesült az Egészségház és Szülőotthon.
Az utóbbi évtizedekben már valamennyire biztosítva van az elemi iskolák és gimnázium tanuló ifjúságának orvosi felügyelete is az időnkénti orvosi vizsgálatok által
Közegészségügyi téren a község életében az utóbbi évtizedek alatt dr. Khindl Pál után, dr. Beöthy János községi orvos, dr. Khindl Barnabás járási tiszti és MÁV főorvos, dr. Szaller Miklós későbbi vármegyei tiszti főorvos, dr. Khindl Imre községi orvos, dr. Kemény Zoltán, dr. Lénárth Károly, dr. Kiss Endre községi orvos fejtettek ki áldásos működést és szereztek hervadhatatlan érdemeket.
A közegészségügyhöz hasonlóan az állategészségügynek is megtaláljuk a fejlődési fokozatát. Kezdetben laikus egyének, pásztor és paraszt emberek gyógyítottak. Az úgynevezett „veszett orvosok". Főképp az ebdühöt, a veszettséget gyógyították, ami a régi időben gyakorta előforduló betegség volt. Kezdetben az ember- és állatgyógyászat szinte egybe is kapcsolódott, az élelmes javas asszonyok és emberek mindkettőhöz értettek. A rontás, a szemmel való megverés állatra, emberre egyformán bekövetkezethetett, érteni kellett a gyógyításához.
Későbbi időben már gyógykovácsokat képeztek ki, akik az állatokat gyógyították.
Az állatok között is gyakoriak voltak a járványos megbetegedések, s miután nemcsak a magánosok, hanem a város vagyonának nagy része is jószágban volt, a mindenkori tanács nagy gondot fordított azoknak egészségére.
Nézzünk meg néhány ide vonatkozó tanácsi intézkedést.
1782. ápr.27-én. Perjész Mihály „romlott marhák orvosa "jászberényi lakossal megállapodnak a gyógyítás költségeire.
1797. év 521. sz. A Kotséri himló's Juhok orvosoltatására Kollega Anna által Egerből l.f. 30. x-ér 10. Tengeri pókot hozatnak.-
533. sz. A veszett kutya Kotséron a Barom között járván azokban nagy kárt tett. Az Abonyrul kihozott orvosnak 19 forintot fizetnek ki „abéli fáradozásáért. " [38]
1799. év, 178. sz. Halmai István Szolnok-abonyi orvos letelepedésért folyamodik, Jgéri, hogy az itten megromlandó barmot ingyen és minden fizetés nélkül meggyógyítja, -
Az instans Lakosnak befogadtatik és néki az Indigenatus Taxája is elengedtetik. "
1802. év, 60. sz. 11-ik Bíró jelenti, hogy ,J3ugrics Anna dósai Marha Orvos Asszonynak a megromlott 7 nyáj sertéseknek ki gyógyításáért 20. forintokat fizetett ki. " [38]
1809. év 233. sz. A rihes lovak orvoslására zsírt, olajat, timsót, büdös követ, grsipányt, kékkövet és sót vásároltak.- Ezeknek a főzetével kenték a lovakat.
év, 244. sz. „Minthogy a közönséges vélekedés az volna, hogy a Marhák, Lovak és Magyar Juhok azért rihesednének meg, mert egy kúton iszik a Birgékkel, arra való nézve ezen vélekedésnek és respectíve Marha rihesedések eltávoztatására nézve egyes akarattal elrendeltetett, hogy ennektul a Birgék mind itthon, mind pedig Kotséron, a Kondás kutakon itattassanak." [38]
év, 359. sz. ,J?ischer József Svadrony kovácsnak a Város 4 Lovainak gyógyításáért 20. Ft 59. x-okat fizetnek. "
1816. év, 135. sz. ,A Városban a Mártziusi rossz üdőben 1619 db. Juhok döglöttek meg, mellyeknek ára 16.190 Forintra megyén. "
1820. év, 569. sz. ,fischer József Chyrurgusnak a Város Lovainak gyógyításáért 18. fi. 30. x-t" fizetnek.-
1822. év, 228. sz. „A Marhák száj fájásának és láb fájásának megelőzésére praservativájára az Egri Apothecabul hozatott 25 lat Tengeri Póknak, melly a Vallóban fog helyeztettetni 6.ft.
15. denár, úgy 7 feont savanyú sónak melyből minden száz darab marhára egy font hintetik a Vallóba, árába 11 frt. 54 X-at fizetnek. " [38,]
Hogy milyen nagy volt a város lakosságának jószágállománya, azt a következő feljegyzésben olvashatjuk:
1842. év, 84. sz. ,A Kocsérpusztán nyaralni szokott marhák, lovak, juhok és sertések száma számbavétetvén, megtetszik, hogy ott mintegy 3000. db. szarvasmarha 2. gulyában és 2. csordában, 1219. darab lovak 2 ménesben, 7000. db. juhok több falkában és 500. db. sertések létezhetnek. Szabad legelő pedig az osztott földek és 2 erdőn kívül mintegy 7600. köblös van, ebből 2000. köblös szélhordta, s gyéren használható homok. " [38]
Ezen kívül, volt még természetesen az itthon legelő kezes jószág nem csekély számban. A járványos állatbetegségek tehát igen nagy veszélyt jelentettek.
1842. év, 47. sz. „Tudomására jutott ezen Tanácsnak, hogy a Városban igen sok rihes Lovak találtatnak; holnapi napon adassék az egész népségnek tudomására, hogy a rihes Lovakat mind addig amíg meg nem tisztulnak a közlegelőre vagy ménesre verni ne bátorkodjon, -egyszersmind a Csikósoknak is keményen megparancsoltasson. "
1846. év, 89. sz. ,Kocséri rihes Lovak gyógyításával Nagykőrösi Kovács mester Végh János megbízatván, a Tanács és a Lakosság közösen egy öreg Ló gyógyítási jutalmát 2. f 21 .x. Tavaliért l.f. 10. váltó x-ban állítván meg. Vállalkozó tartozik mindenféle a Lovak becsapásához szükséges szereket a sajátjából előállítani; a becsapott Lovakért egy évig kezesség állítással jót állani, maga által és költségére napszámosokat állítani, becsapás után a Ménest 3-or egy héten megtekinteni." [38,]
Hogy mik voltak a becsapáshoz használt gyógyszerek arról sajnos nincs feljegyzés.
1847. év, 379. sz. ,Marha Orvosnak szegödménye 6 kila búza és 20forint, felében tavaszival."
1861. év, 313. sz. „Tapasztaltatván e szomorú időben, midőn az ég magyar hazánk több vidékeit még marhavésszel is látogatja, hogy az elhirhedt Sehoffer nevű balzsam e sújtó csapás ellen jó óvószer, mellynek már egyszer hozott mennyiségét a lakosok alkalmazván, egyes jelentések kedvező esetről tétettek; egy ilyen Sehoffer balzsam másod ízben hozattasson, minek foganatosításával 2-ik bíró úr bízatik meg. " [38]
Hogy mi volt ez a csodálatos balzsam, sajnos feledésbe ment, pedig ma is sokat segíthetne az állatgyógyászatban.
1862. év, 82. sz. „A seborvosi és barmászati hivatalra Molnár Károly Szalk Szt.Mártom Lakos elválasztatott, 350. frt. évi fizetés mellett. " [38]
1875. év 107. sz. Az uralkodó marhajárvány miatt a kerületi kapitány betiltotta a vásár megtartását.
Hogy kik voltak a következő évtizedekben a város állatorvosai, nem találtam róla feljegyzést.
1877-ben Kocsér önállósulásával nagyban megcsökkent az állattartás lehetősége, de az itthoni lakosságnak még továbbra is nagyszámú jószág állománya maradt. Az 1880-as évektől kezdve Apáti közösen alkalmazott állatorvost Jászszentandrással.
1905. év 37. sz. A körállatorvosi állásra Garay József körállatorvost egyhangúan megválasztják.
1913-ban Nagy Rezsőt, majd ismét Garay Józsefet választják meg a körállatorvosi állásra, aki 1927-ig működött. 1927-től Bugyi Béla lett a körállatorvos, majd 1940-től Gamauf Géza töltötte be ezen állást.
Közhasznú működést fejtettek még ki állategészségügyi téren Vaszary Gyula, majd Kertész József járási állatorvosok.
Az állategészségügyet szolgálta a város a dögtér létesítésével, amelyből az első a mostani strand-fürdőn kívüli Határ-dűlőben, majd a jelenlegi a határ északi részén a Vasáros-dűlőben van. A dögtér felügyeletét és a dögök összeszedését, eltakarítását régóta a ,gyepmester" látja el, rendszeres fizetés mellett.
A vágóhíd is már több mint száz éve létesült. Az első az egészségház mögötti téren volt, míg a jelenlegi a temető keleti sarkánál a vasút mellett az 1870-es években épült. A vágóhídi szolga ugyancsak állandó alkalmazott, aki helybenlakást és évi díjazást kap a községtől.
Még e század elején is eredményes állatgyógyításokat végzett Nagy Szép István gyógykovács, aki különösen a fog-, pata- és szembetegségeket gyógyította.
Működtek még a miskárosok, surgelyek, akik tavasszal és nyáron sorra járták a határt és csekély díjazásért végezték a műtéteket. Híres herélők voltak és eredményesen ügyesen dolgoztak a helybeli lakosok közül Szabari Tóni, Vágó H. Béla, hogy csak néhányat említsek a sok közül.
Nagy szakértők voltak a lókupecek, a cigányok, akik a kehet elfojtották, a havi vakságot eltüntették, de ügyesen végezték a „billag" megváltoztatását, hamisítását is.
A lakosság legfőbb tápláléka lisztfélékből áll. Első helyen van a mindennapi kenyér, amelyet árpa, kukorica, majd búzalisztből sütöttek. A sütéshez, illetve kelesztéshez komlót, majd „pár"-hó\ készült kovászt, újabban élesztőt használnak. A kenyeret - kellő dagasztás után -5-6 kilósra szaggatták, a szakajtóba helyezték, rendszerint 6 darabot sütöttek egyszerre, a minden háznál meglevő búbos kemencében; dombomra, foszlósbélű, ropogós pirosra.
Fűtés közben már kisül a lángos is - laposra nyújtott kenyértészta - amelyet zsírral, vagy tejföllel ízesítnek. A kenyérrel együtt sül a köménymaggal hintett „vakaró" - kenyértészta maradékból -, a gyerekeknek a kis cipó és a szegényeknek a ,szentantalcipó" is.
Lisztből készül a finom, apróra szaggatott pogácsa is, amelybe tejet, vajat, tepertyüt, vagy zsírt tesznek és frissen fogyasztva kitűnő táplálék, nem szólva a krumplis pogácsáról.
Művészei voltak jó anyáink a fonatos kalács, a nagy tepsis egybefont kalács, a rostélyos kalács, a mazsolás bélés és a rétesfélék készítésének. Gyakori volt a bukta és bodak sütése. A farsang elengedhetetlen eledele a hólyagos fánk - a pampuska -, a herőce-csöröge -, és a régebbi időben a molnárkalács. A kuglóf és aranygaluska már úribb eledelnek számított, de ismeretes volt a köznépnél is. A farsangon kimaradt fánkot cérnára fűzve megszárították és csak később fogyasztották el.
Böjti napokon és különösen a nagyböjtben tilos volt a húsfogyasztás és a zsíros eledelek élvezete. Ilyenkor rendszerint olajjal főztek, gyümölcs és ciberelevest fogyasztottak. Böjtös eledelnek számított az olajos pirítós fokhagymával, a kukoricalisztből készült görhe és málé is olajjal sütve. Különösen finom volt a csíramáié.
A főző és levestészták nagy választéka volt használatban. A szegény ember tésztája a lebbencs és tarhonya, melyeket hónapokig lehet szárazon tartani. A szárazmetélt és a csík frissen gyúrt tésztából készült sokszor tojás nélkül. Házilag készült a tojásos csigatészta, a kocka és a herőce-vágott, a sifli és búzaszemü tészta, melyeket szárazon levesbe használtak.
Igen kedvelt a frissen gyúrt tésztából készült szaggatott - kanalas - galuska, népiesen haluska, a csipkédért galuska, a burgonyával kevert nudli és ganca, továbbá a szilvás és lekváros gombóc is.
Közkedvelt a sajtos tészta, a tepertős, túrós, tejfölös kapros csusza.
A kenyér utáni fő táplálék a burgonya - krumpli, kompér - amelyet sülve, főve egyaránt fogyasztanak. Igen ízletes eledel volt a már alig található rózsakrumpli.
A vörös- és fokhagymát szalonnával, pirítóson nyersen fogyasztják, a főtt ételekhez ízesítőnek használják. Kitűnő eledel, illetve csemege az erős paprika, zölden és éretten, törött, vagy darált állapotban. Télidőben gyakori eledel a sült tök, a főtt szemes és a pattogatott kukorica. Nyári eledel a csövesen főzött kukorica.
A pirított tökmag és napraforgó is gyakran a zsebbe kerül, és onnan fogyasztják. A napraforgóolaj nagy idénycikke a böjti időszaknak és a szegény ember konyhájának.
A savanyított „taposott" káposzta, mint töltött káposzta, vagy zsírral megsütve, vagy olajosán nyersen kerül asztalra.
Hüvelyesekből a bab és borsóféléket zöld és száraz állapotban fogyasztják; eltűnőben van a lencse, a csicseri /puttyogó/ és a lófogú borsó.
Zöldségfélékből a sárgarépa, petrezselyem, zeller, karalábé, retek, paradicsom, káposztafélék, karfiol mind használatosak, de a régebben annyira divatos sáfrány - mely, szintadó és ízesítő volt - már szinte ismeretlen.
A nyár főterménye a dinnye. A sárgadinnyének sok fajtáját termelik, míg a görögdinnyéből általában csak a fehér illetve rózsaszín és sárgabelű járja, amelyek jellegzetesen zamatos és kitűnő édesek szoktak lenni. Az uborkát nyersen, kovászosán savanyítva, salátának tejföllel leöntve és megpaprikázva, télire vizesen vagy ecetesen, kaporral, tormával ízesítve használják.
Ugyancsak fogyasztják a gyümölcsök sokféleségét. Az alma, körte, szilva, barack, - újabban az őszi barack - cseresznye, meggy, birs, dió, piszke, ribizke, málna és földieper szinte minden háznál megteremnek. Nyáron át nyers táplálékot, télire, mint befőtt és lekvár ízes eledelt adnak. A szilvalekvár nem hiányozhat a jó gazdaasszonynak úgy, mint a gazduram is ragaszkodik a zamatos kis üstön főtt szilvapálinkához.
A szegény ember gyümölcse az eper, amelynek fája szinte egy udvarból sem hiányzik.
Sajnos a filoxera vész óta nagyon kevés a szőlőfogyasztás, pedig ez volna az egyik legértékesebb gyümölcs. A községben kevés kerül piacra és aránylag drága. Így ebből nyers állapotban kevés a fogyasztás, mert a bort ugyan inkább megveszi a szegény ember is, de már szőlőért ritkán ad pénzt.
Kedvenc gyümölcse még különösen a pásztor gyerekeknek a vadon termő szeder, a kökény, az eke által kifordított mogyoró. De szívesen fogyasztják az akácvirágot és a pipacsot, az édesgyökeret és a mihókét is.
Gombafélékből nem nagy a választék, az apró sárga szekfű, és a nagyobb fehér tetejű rózsaszín aljú csiperkegomba tenyészik a szabad mezőkön.
Az állati termékek közül változatos étrendet szolgáltatnak a baromfitermékek. A liba- és kacsapecsenye, a tyúkhúsleves csigatésztával, a ludaskása, tejfölös-, paprikáscsirke, galambleves és rántott galamb vagy csirke mind közismert eledel. A tejet, vajat, írót, tejfölt, túrót, sajtot, valamint a tojást sokféleképen fogyasztják.
De ide sorolhatjuk még a mézet is, mert a lépes méz, vagy a csurgatott pergetett méz sem utolsó eledel.
Húsételekből a marha- és borjúhús csak ritkán kerül asztalra, mint ünnepi ebéd levesnek, vagy pörköltnek.
Nagy és növendék jószágot nem szívesen, csak ritka esetben vágnak, kivétel a bárány, amely gyakran terítékre kerül.-
A húsételek zömét a sertéshús képezi. Frissen és füstölt, vagy füstöletlen állapotban ma is ez a háztartások legnagyobb tartaléka. A hurka és fokhagymás kolbász nemzeti eledelnek számít, de nem utolsó a füstölt és avas szalonna, lapocka, oldalas és sült álla sem. A fej, fül és csülkökből készül a fűszeres kocsonya, a pecsenyéből a magyaros töltött káposzta, a székely, a rakott káposzta, újabban a rakott kel és a karfiol is.
A disznótoros ebédnek elengedhetetlen kelléke a csontos részekből főzött köménymagos orjaleves, tésztával, vagy beleszegdelt kenyérrel, a főtt húshoz nyerskáposzta, friss pecsenye, hurka, kolbász céklával, frissen sült hájas tészta és valódi kadar, piros bor. Disznóöléskor összegyűlik a rokonság, együtt van a család apraja-nagyja, a torra összetart a sógorság komaság. Van is elég munka a 2-300 kilós hízó feldolgozásával, amelynek minden munkáját maguk végzik. Rendszerint végzés után, estefelé van a tor. Másnap történik a kóstolók szétküldése, hurka, kolbász, töpörtőből egy darab pecsenyével elkészül az ajándékcsomag, amelyből 8-10 helyre juttatnak a jó szomszédoknak és a rokonságnak, s bizony meg lehetne nézni, hogy a szalonna, zsír, sonka és csontos részeken kívül mi maradt meg. Viszont ezen jó szokás folytán előbb utóbb mindenki visszakapja a kedves ajándékot.
A hurkatöltéshez ma már rizst használnak, de még e század elején is az árpakása, köles, sőt a kukoricakása is járta.
A füstöléssel való konzerválás sem régi keletű. Hajdan a hajat is a hártyájába begöngyölve egy darabba meghagyták és ebből kentek rá a fokhagymás pirítósra. A szalonna, hús, kolbász besózva füstöletlen maradt, a szalonna minél avasabb volt annál jobban ízlett, az avas hússal főzött lófogú, avagy puttyogó borsó leves is kitűnő volt.
A kolbászhoz sót, paprikát, bőven fokhagymát, borsot, a hurkához sót, paprikát, borsot, szegfűborsot, hagymát, majorannapelyvát használnak ízesítésre.
Újabban divatozik, hogy disznósajtot is készítenek a fejhús és egyéb részekből, viszont akkor elmarad a pucor, amely pedig kemencében ropogósra sütve páratlan ízű eledel.
A vadak közül a nyúl, vadkacsa, vadliba, fogoly és fácán csak az úriházaknál és a vadászok étrendjén szerepel, nem képezik közétkezés tárgyát.
Meg kell ellenben még emlékeznünk a jászok nemzeti eledeléről, a „birge paprikásról. " Ez csak akkor igazi, ha szabad tűzön bográcsban fői és egy egész birka, vagy legalább is annak minden részéből van benne, de nem túl apróra vagdalva. Ez a hústömeg kerül a bő zsírban megpirított jó adag vöröshagymára, amely színes paprikával, majd sóval és erős paprikával van ízesítve. Vizet nem szabad önteni alá csak bort. Keverni sem szabad, hanem ügyes fogással, ha kívánja, megfordítani, s amikor már jó puhára - porhanyósra - megfőtt, legízesebben a bográcsból fogyasztható.
Ez az ősi eledel a keresztelői, a lakodalmi ebéden, névnapon, búcsúkor és halotti toron, minden nagyobb összejövetelen és jeles ünnepen.
Olyanféle eledele a „birgepaprikás" a jásznak, mint a szegedieknek a halászlé, de egy kicsit talán még nehezebben emészthető. Hogy azonban e téren se történhessen hiba, mindent helyrehoz a bőségesen fogyasztott birinyi kadar, vagy a sárgapusztai rizling.
A báránypörkölt és kirántott, a malacpörkölt és sült inkább a módosabbak asztalán fordul meg, ott is kivételes alkalommal. Közismert még a korhelyleves, amely füstölt kolbász és savanyú káposztából készül.
Italok közül a bort, pálinkát és sört kedvelik. Ma már szerencsére a részeges emberek mind ritkábbak.
Érdekesnek tartom ismertetni, hogy mit ír egy történész őseink 1850-es évi étkezési rendjéről: ,, Elsőrangú eledel a lisztfélékből áll, aztán következik a marha, juh, sertés hús, s szalonna, mihez fűszerül a paprikát el nem hagyja. E tápanyagok rendszeres vegyülete kétségtelenül legalkalmasabb a test fenntartására, oktalan használásuk azonban szintén betegség szülőjévé válik. A nehéz és nem mindenkor jól sült kenyér gyakori evése, a túlnyomólag lisztből készített, sajátságos tésztás ételek egyenlően terhelik a gyomrot és lehangolják az emésztő erőket. S habár általán véve a nép jól s elég bőven táplálkozik, maga idejében megtartja dús lakomáit, s köz ínséget vagy szükséget élelem dolgában igen gyéren tapasztal; a marhahús ritkán, sokkal többször kerül napirendre a füstölt sertés és a még olcsóbb juh hús, legkedvesebb falatja pedig a Tőle hacsak telik el sem maradható szalonna, melly a hő nyári mezei munkák alkalmával is, midőn már megromlott, s avassá lett, főtápszer gyanánt szolgál, mihez aztán ha az árnyéktalan rónán uralgó hőséget; és a romlott poshadt vizek ivását és gyakran az elhullott állatok húsának felhasználását is vesszük, nem lehet csudáim, ha az emésztés leültetik. E sorvás állapot fejlődik, csípős és epe elválasztás jön létre, s előidéztetnek az alföldi magyar sajátságos betegségei; a csömör, a csorvás epelázak, a túlnyomólag uralkodó változó típusú félbenhagyó lázak, epés hányások, hasmenések, szórványos epemirigy, kilisekpokolvar sat. Étkezéseinek legcélszerűbb fűszere, betegségei ellen igazán észszerűleg választott óvószer a már felemlített paprika. Hogy a nép még emellett tejjel, sajttal, burgonyával, kukoricával, káposztával, babbal, lencsével, külessel, uborkával, sült tökkel, dinnyével és épen nem nemesített gyümölccsel is táplálkozik, felemlíteni legyen elég. Itala a csekély számú kutak mellett leginkább a folyamok vizei, borral még az évi termés tart, elég bőven élnek, de ennek szomjúságot mérséklő savanyát aratás idején már kevesen élvezhetik, s ekkor a vér és idegrendszert rongáló pálinkának hűsítő csöppeihez kénytelenek reggelenként folyamodni, minden egyébiránt itt ama kicsapongó, testet erkölcsét egyaránt rongáló élvezete, mint az a tót népfajok között divatozik, nem szokásos. Sörrel csak kevesen kivételként oltják szomjukat. "-[31, 86.]
Bizony ez az étrend sokkal egyhangúbb, mint csak egy fél század, vagy pláne egy száz év után. De hát változnak az idők, az emberek és változik az étrend is.
Végeredményben megállapíthatjuk, hogy a község lakossága változatosan és jól táplálkozik, a nehéz testi munkának megfelelően. Itt hála a jó termőföldnek kivételesen voltak csak időszakok, amikor nem volt mit enni és a nyomorral határos szükséget szenvedtek. Az csak a nagy különbség a ma és a múlt között, hogy régebben egyoldalúbb és nehezebb volt a táplálkozás, újabban előtérbe lépnek a könnyebb és változatosabb ételek.
A hódoltság utáni időkben tehát már ezek az ételféleségek kerültek asztalra, de hogy ki milyen konyhát vitt, azt egyrészt a tehetség, másrészt a gazdaasszony egyénisége válogatta. Jó anyáink általában mind jól főztek, ezt a tudományt mind a szülői háznál megtanulták. Jaj volt annak a menyecskének, aki nem tudott kenyeret sütni, vagy ízletes ételt főzni. A konyhára valót az asszonynak kellett előállítani, beosztással kellett élni. Nem pocsékoltak, de nem is jöttek zavarba, ha vendég jött a házhoz, asztaluknál akár a püspök is helyet foglalhatott, nem vallottak szégyent.
Nem zárhatjuk le az étkezés ismertetését anélkül, hogy ne látnánk az étkezési rendet is. Nyáron reggeli, ebéd, vacsora volt az étkezés ideje. Télen, a gazdahelyeken kétszer étkeztek, a reggeli volt a jószágetetés itatás után, és esti főétkezés ugyancsak a délutáni etetés után. Délben ilyenkor csak sült tök, burgonya, főtt kukorica, vagy csupa kenyér volt a harapnivaló. Már reggelire viszont a kemencében megfőtt /8-9 órára/ a húsos ebéd, este pedig (5-6 órára) az ugyancsak főtt vagy sült étel, avagy bőségesen tej és szalonna.
Nézzük meg azt is, hogy hol készülnek az ínycsiklandó ételek, tekintsük meg a konyhát, ahol a gazdaasszony életének legnagyobb részét leéli.
Nem beszélve sátorlakó őseink konyhai berendezéséről - amelyet nem is ismerünk eléggé. Nézzük meg a már háznak nevezett lakás konyháját úgy az 1700-as évek elején.
A lakás mindössze három helyiségből, szoba, konyha, kamrából áll, kicsi méretűek, belépő csak a konyhába van, onnan nyílik jobbra a szoba, balra a kamra. A szabadba nyíló 3x4 méteres konyhában van egy belépő, a pitvar, amelyet bolthajtás választ el a hátsó résztől. Ide van beépítve a szabad tűzhely, háromlábú vas állvánnyal, amelyre a bogrács, cserép, vagy vasfazék illeszkedik. Ide nyílik a kemence szája is, amely a szobába van építve és a melegítésen kívül a kenyér, kalács, hurka, kolbász, tök, burgonya sütésére és a vászon fazékba helyezett ételek főzésére is szolgál.
Az edények nagy része még vas, cserép és fából vannak, vagy cinből a tálak, tányérok, kanalak, a villa még ismeretlen, kés alig egy kettő. A konyha persze csak földes, de tisztára meszelt és minden nap mázolják, a marhatrágyával kevert agyagos lével. A konyhában bútorzat alig van, mindössze egy-két vizeskorsó /csecseskorsó/ vagy köcsög /kanta/, a falra felakasztva a tálas, egy-két tál a tányérral. Az evőeszközök a szobában lévő asztalfiókban, vagy a mestergerendára helyezett kaskában vannak. A szobában van még egy-két szék és a kanapé, a rajta lévő kenyérkassal. Az ablak mellett kétoldalt egy-egy ágy, magasra vetett ágyneművel, fölötte a szent képek és az obsitos levél.
A konyhából nyílik a kamra, amely egyúttal éléstárul is szolgál. Itt van a liszt a szuszékban, a bab, a borsó fonott tobozokban, a szalonna és húsfélék felaggatva. De itt van az évi kenyérnek való búza is zsákokban, vöröshagyma és fokhagymakoszorúk, az aszalt gyümölcsök. Állványon sorakoznak a befőttek, a méz, a túró és egyéb apróságok, A kamrában kap helyet a nagy kővel lenyomott tapodott káposzta a nagy hordóban.
A kősót a kemence melletti kuckóban - sutban - tartják, hogy mindig száraz legyen, itt van a sóőrlő kézimalom is. A mestergerendán van még a szaruból faragott sós- és paprikástülök, a borotvakészülék és a dohány vágó alkalmatosság. Az ágy végénél áll a fából készült mozsártörő, a gyúródeszka, sikálló és mángorló fa is.
Tüzelőanyag a szalma, szár-izék, rőzse, gally, árvaganéj, vagy taposott tőzeg. A füst a szabad kéményen keresztül távozik. Mindez bizony szemetel, piszkol, szagos is, füstöl is, de végeredményben jó tartós meleget ád.
Bizony egy ilyen konyhából már sietve fordulna ki a mai háziasszony, pedig ilyenek még e század elején is voltak, csakhát mint látni fogjuk újabb berendezéssel és felszereléssel.
A XX. század elején már nagy haladás volt ezen a téren, s a régihez képest mondhatjuk, hogy a konyha is gépesítve lett.
Anyáink konyhájából is eltűnt a szabad kémény. A kémény alatt lévő kemence szája is el lett zárva egy ajtóval, és megszűnt a sok fejfájást, megfázás és fogfájást okozó „huzat" vagy cúg. A szabadtüzhely helyére először beépített „masina", majd hordozható tűzhely került, amely már sütővel is el volt látva. Használatba jöttek először a bádog, majd a zománcos, tisztán tartható tálak, tányérok, a súrolható kések és kanalak, villák, majd a cserép és porcelánedények is. Az edények részére is külön stelázsi készült, vagy a falba süllyesztett vindofni, amelyben nem lepte a por és a légy. Nem kellett már őrölni a sót és nem kellett a kenyérsütéshez, szárítgatni a párt, divatba jött az élesztő. A kamrát is megosztották,, az egyik részéből valóban éléskamra ,jpejz " lett, ahol már külön voltak a bundától, lószerszámtól, csizmától és egyéb cikkektől az élelmiszerek. A konyha padozata sem mázlós már, kikövezték és legalább könnyen tisztán tarthatták.
Jó anyáinknak két nagy munkával kellett minden héten megküzdeni. A kenyérsütés nemcsak nagy hozzáértést, hanem nehéz fizikai munkát is igényelt. A fűtés, a dagasztás, a szakajtás, a tészta bevetése mind nagyon nehéz munka volt. A népes családban minden nap elfogyott egy 5-6 kilós kenyér, tehát minden héten sütni kellett.
Nem kisebb munka volt a nagymosás sem, ahol ugyancsak a derék és karizmok voltak próbára téve, amikor hajnaltól estig a nagy mosóteknő mellett állva dolgoztak, de közben meg is főztek és egyéb munkákat is végeztek.
Emellett ott volt még az időnként előforduló szappanfőzés, lekvárfőzés, ruhavarrás és foltozás, mángorlás és vasalás, a tapasztás és a mindennapi takarítás. Legtöbb helyen a fehérneműket a háziasszony maga varrta és javította, de mellette még jutott ideje a kézimunkára, fonás, stikkelés, hímzés, harisnyakötés és egyebekre is.
Ha még mind ehhez hozzáveszünk 5-6 gyermek nevelési gondjait, akkor tisztán áll előttünk jó anyáink ezernyi ügye-baja, amelyet mégis oly nagy szeretettel és odaadással végeztek az utókor jobbléte érdekében.
A lakosság ivóvízzel való ellátása kezdetben ásott kutakból történt. Miután a belső települési területen az ásott kutak vize mihamar ihatatlanná vált, keserű és meszes lett, a jó vizet mindinkább a község szélén lévő kutakból lehett nyerni, mert ott kevésbé szennyeződtek el.
A XIX. században már a városnak itthon 58, Kocséron 22 ásott kútja volt. Ezek közül 12 a város szélén helyezkedett el. Itt itatták a hazajáró jószágot, de innen hordta az ivóvizet a lakosság is, a cserép kantában a vállravett horoggal és kötéllel. A gémes kút csak később jött használatba, kezdetben kötéllel merték a vizet. Persze voltak magánosoknak is kútjai, jobb, vagy rosszabb vízzel.
Szerencsére a határ nagy részében bő- és jóvizű kutat lehetett ásni 4-6 méter mélységben. Kivétel a Rossz-rét, ahol a víz ihatatlan és ma is a városból hordják a vizet a tanyák lakói.
1881-ben már néhány szivattyús „szivárványos" kutat is építettek a községben, amely már kerékmeghajtással hozta felszínre az ivóvizet.
Az első ártezi kutat 1904-ben fúrták a Fő-téren, amely bő és jó vizével, azóta is nagy áldás a lakosságnak.
1925-40-es évek között még újabb három ártezi kút létesült, 1 a Nagy-parton, 1 a gimnázium előtt, 1 a Jössze-fürdőben, valamennyi jó és bő vízzel. A kutak mélysége 450-550 méter között váltakozik.
A természetes víznyomás lehetővé tette, hogy a kutak vizét nagyobb távolságra szétvezessék az utcákba, de még magánházaknál is több helyen működött „vízvezeték" minden gépi beavatkozás nélkül. Jó pár évtizedig működött így az olcsó vízvezeték, de sajnos a vascsövek mihamar tönkre mentek és már kicserélésre szorulnak.
Az 1910-es években, amikor még csak egy artézi kút volt és semmi vízvezeték, szokásban volt, hogy egyes vállalkozók lajt kocsival hordták a vizet a távolabbi házakhoz. Trombitáivá jelezték érkezésüket; ez is egy jó megoldása volt az egészséges vízellátásnak. Voltak olyan házak is, ahol csekély bérért éves vízhordót alkalmazatak.
Régóta dívik a községben az üdítő, hűsítő és gyógyvizek fogyasztása is. Már az 1800-as évek végén közforgalomban volt a szódavíz - szikvíz - amelyet fillérekért árultak. Árvay Nagy Ferenc a pékség mellett szikvízgyártással is foglalkozott. Sokan használták a ,jó apetust csináló ", böfógtető és az emésztést elősegítő parádi vizet is. A székrekedésben szenvedők előszeretettel itták a Ferencz József, az Igmándi, a Budai, a Mira keserüvizeket, majd újabban a szolnoki forrásból származó „Harmat" vizet.
A Város Nemes Tanácsának mindenkor elsőrendű feladata volt a közellátás zavartalan biztosítása. Mint az előzőkben láttuk, kezdetben a malmok, a mészárszékek és korcsmák mind saját kezelésben voltak, külön bíró felügyelete alatt, akik nemcsak a mennyiségre, hanem a minőségre is szemesen felvigyáztak. De a tanács kötelessége volt a kutak jókarban tartása és létesítése is. Évszázadon át a tanács kezelésében volt a sómérés, ínséges években a kenyérnek való gabonavásárlás és eladás is. Hosszú ideig élelmezte a város az itt szállásoló katonaságot, de nagy háztartás ment magánál a városházánál is, részben a cselédeknek sütöttek-főztek, de maguk a tisztségviselők is ott kollációztak. Még e század elején is sütögető asszonyok a piacon árulták a dombos kenyeret. A még ma is divatosak a vásári lacikonyhák és sütögetők, mind a régi kor maradványai. A nagy vendégfogadó az átmenő vendégek számára nemcsak szállást, hanem kifogástalan étkezést is biztosít.
Különösen „ki kellett tenni" olyankor, ha nevezetes vendége volt a városnak. Ilyenkor közköltségen ment az eszem-iszom, a vendéglátás, nehogy szó érje a ház elejét.
A legrégibb feljegyzést a következőkben találjuk:
„Anno 1766. Die 1-a Auguszti. Nemes Nemzetes Vlő Dósa Gergely Feő Nótárius Uram neve alatt datált Currentalis Mlgos Egri Püspök és Gróf Eszterházy Károly eő Excellentiájának Visitatiója alkalmatosságával elbocsájtatván, örök emlékezetnek okáért ide isprothocolláltatott, mellynek is Sensora eképpen következik: Eő Excellentiája Mlgos Püspök ma estére ide Dósára érkezvén, úgy tette a Dispositiókat, hogy Alattyánrul szerdán este Apáthyra mengyen s a Quartély Házban szál, ugyan ottan meg fog férni Feő Dobronyay Uram, úgy a Bagázsiája is, és Cancellária. Andronits Kanonok Uram lehetne Kálmán Uramnál, Ceremoniális Uram az Asztalosnál, még lehet egynéhány Házakat rendelni T. Plébános Uraiméknak. Tsütörtökön reggel Mlgos Püspökünk Kisérre Szmisét mondani mengyen, Ebédre visszajön apáthíra. Dél után az Harangokat szenteli. Pénteken Apáthyn marad és az Isten szolgálatokat, úgy a Bérmálást Apáthyn végzi; ezeket szükséges T.Plebánus Uramnak tudtára adni /-.Bárány készüllyön Kaszonyban:/.
A Quartély Ház Konyháját vagy megtisztítsák, vagy Ponyvábul Konyhát tsináltassanak az udvarban.-
Szerdán este eő Excellentiája cir. 12 Személyből álló tselédgyeinek, különösen pedig nekünk és T. Plebánus Uraiméknak a Város házánál Vatsora légyen. Csütörtökön és Pénteken a Város Házánál; mind Délben mind Estére a tselédgyeinek és a kik el nem férnek a Püspöki Asztalnál főzettessen a Város házánál; azért is tüstént Bíró Uram halakért a Tiszára külgyön, úgy hogy jégbe hozzák a halat. Jó Serrül praevie és bőven, úgy abrakról és szénárul, úgy fejér kenyérrül rendelés tétessen, az állítandó Katonák Alattyán felől a Jákóhalmi határra praevie kimennyenek, a Tanátspedig Oratore Dno Notario Dósa Mihály keresztyénéi gyalog rendben állván, fogja eő Excellentiáját beneventálni, azonban 3 Lovas posta és vagy két soros kotsi in omnem eventum készen légyen, eő Excellentiája konyhájához 4 segítő Asszony és két férfiú, úgy négy ordinántz vagyis lógó futó posta rendeltesserí',- [38]
Ilyen és ehhez hasonló vendéglátás gyakran előfordult a város életében. így legutóbb 1925-ben a „Jössze" avatásakor az ifj. József főherceget és Klébelsberg Kunó grófot és kíséretüket látták vendégül. Bajban volt ekkor a tanács. Az ifjú Főherceg asszony ugyanis várandós lévén - nem jött el az ünnepségre - mégis az újjszülöttet meg akarták ajándékozni, de nem tudták, fiú-e vagy lány? Végül is úgy döntöttek, hogy díszbe öltöztetett jász huszárt és ugyancsak népviseletbe öltöztetett jász menyecskét, adtak ajándékba.
városnak sem volt pénze. „A Lakosság közül a nemes célra Rusvay Istvány úr 2000, Nagy
Gábor plébános úr 300, míg kissebb tételekben többen 800 Forintot adnak kölcsön. "
tékozollya; egy hétig vizén kenyéren szenvedendő böjtös aristomra itiltetik-"
1795. év 39. sz. „Pávoy Imre nótárius jelenti, hogy főtisztelendő Páll András egri kanonok úrtól 2000 rh. forintot kölcsön vettek, de eladó búzát sehol nem találnak." [38,] Egyben megtiltják a búza kivitelét.
A francia háború idején gabona beszolgáltatásra kötelezték a lakosságot.
1797 év 126. sz. ,^4 városra eső 1597. Pozs. mérő gabonát az Individuális Paléták szerint minél előbb beszedni rendelik, hogy a lakosok halasztás nélkül a nagy kovártély házba behozzák." [38]
1799. év, 607. sz. A só mérését és adminisztratióját magának tartja fel a város.
1803. év 336. sz. ,JVagy Gábor plebánus 50 esztendős misés pap második primitiája alkalmával a Parochián gazdag ebéden, majd délután egész éjfélig tartó táncmulatságon Városunk Közönséges Házánál Bál is tartatott, melyen az Úri Vendégek és Méltóságok közül 50-en vettek részt." Névszerint felsorolva.
1810. év, 446. sz. „ Megérkezvén már Duna Vetséről a szűkölködő Lakosok részére az publico hozattatott 45 mázsa só 58. darabokban, hogy abból minden szűkölködő pénzire részt vehessen, minden két sessiónak egy egy darab adattasson, a megmaradott darabok pedig a földetlenek között darabonként kiosztatni rendeltetik-
1812. év, 426. sz. A Felséges rendelésekhez képest a verbunk ezen Városban is holnap Nagy Mise után a kellő musicalis solemnitással zászló kitűzéssel Senator Urak igazgatása és Feő Bíró Kalmár Istvány Úr feő felvigyázása alatt el kezdődni rendeltetik oly móddal, hogy a verbunk körül az italoknak kiosztogatásába, hús és kenyér administratiójában a legnagyobb gazdálkodás tartasson, kiállván pedig a kívánt Rekruták Jász Serényben assentatióra vitessenek, vigyázzanak Verbunk Inspector Urak Verbuálás alkalmatosságával arra is, hogy a Rekruták fel s alá a Városban pipázva ne járjanak, ne tánczollyanak, az Istent feszítő káromkodásokban el ne merüllyenek, lopást vagy verekedést ne indítsanak.-
hodott rózsáknak, pántlikáknak és egyebeknek árába 21. f. 16. x-ártfizetnek ki.-Ugyanakkor
a székbül 946. font húst és 7 84,1/2.font fadgyút, a vendégfogadóbul 49.akó és 25 és fél itcze
Bort, 3 akó 38. itcze pálinkát fogyasztottak-
szalma portióért, ".öl fájókért és 18. font gyertyákért 83.ft.lO.xt.fizetnek.
1817. év, 164. sz. A Tized Bíráknak elől adott Tabellaris tudósítáa arrul, hogy ezen Városban 1145. Famíliák közül 940-nek 5 holnapi, 205-nek pedig 3 holnapi Élelembéli provisiója légyen, Provisió nélkül pedig senki sem szűkülködik. "
1821 év, 466. sz. ,^4z 1820/21-ik Esztendőben a város Sallarisatussainak és Conventiona-tussainak kiszolgáltattak 854 kila búzát, 40 kila árpát, 39 öl fát, 23 szekér szénát, 230font sót, 24 itce vajat, 400 font húst, 150 font fadgyút és 3404 ft-ot. " [38,]
Ünnepélyes keretek között ülte meg a város lakossága 1845-ben a redemptió száz éves évfordulóját is.
174. sz. „Ezen Város részérül a Váltságnak százados ünnepe megületése folyó július 1-ső napján, először is a Templomban reggeli 9 órakor szent mise szolgáltatván, az Egek Urának hálaadás tartatott. Délután 1. órakor a már eleve a Piacon 3 helyen felállított 20 akó borok a népnek élvezésére csurgottak; egy Marhának előbb az utczákon a nép között meghordoztatván, húsa feldaraboltatok; több forintokra menő apró pénzek pedig széllyel szórattak. Ezt megelőző napon pedig a 3 Kerületek által múlt hó 20-án tartott ünnepe, úgy fél százados nádor és Jász Kun Gróf s Bíránk tiszteletére veretett emlék pénzek Kerületi Kapitány úr által kiosztatván, jutott Apáthi részére 13 nagyobb és 27 kisebb." [38]
Ez időtől fogva mind ritkábban emlékeznek meg az írások a nagy ünnepségek rendezéséről, ez azonban nem azt jelenti, hogy nem tartottak volna ilyeneket. Mert tudjuk, hogy szinte mind a mai napig úgyszólván hatósági segédlettel ünneplik meg a márc. 15-ét, ünnepelték meg a millenniumi évet, ugyanolyan pompával megy a harangszentelés és bérmáláskor a püspök fogadás, a képviselő választási és előljáróságválasztási bankett, nemkülönben a minden évben megrendezett bakter bál.
Ezen a téren azonban ebből a szerepkörből már nagyon sokat átvettek a testületek, az egyesületek stb.is, amelyek minden évben megrendezik a szokásos ünnepségeket.
A lakosság életkörülményeibe nem szívesen avatkozott be a tanács. Ki mint élt, azzal nem sokat törődtek; de szigorúan akadályozták a tékozlást, a vagyon herdálását és szigorúan munkára kötelezték a munkabíró egyéneket.
A tanács tehát feladatának csak a mindennapi kenyér megszerzésének biztosítását tekintette, hogy ki mit főz a fazekában és süt a tepsijében, az kinek-kinek a szorgalmára, tehetségére és szerencséjére volt bízva.
A lakosság ruházkodására és népviseletére vonatkozóan adatokat csak a régi írásokban találhatunk. Tudjuk viszont, hogy a régi időben a ruházat nagy részét házilag maguk állították elő. Még a XVIII. század elején is nagyban ment a kendertermelés, amelynek rostjából fonták, eresztették a fonalat és szőtték a takácsok az eléggé durva háziszőttest, amely azonban évtizedekig eltartó fehérneműt adott. Az állati bőrökből készült a bunda, a ködmön, a szőrzetéből a szűr anyaga. A fehérneműeket általában az asszonyok maguk varrták, míg a felső ruházatot a magyar szabók, szűcsök, sapkások és kalaposok készítették.
Imrik Józsefvárosunk szülötte 1854-ben még a következőkben írja le a népviseletet:
„Ami a viseletet illeti a jász népnél, először is a férfiaknál; nyak nélküli kurta derekú, s borjúszájú ing, s a mellény alsó részéről - mit csak néha visel - a gatyakötésig meztelen has; leginkább fekete posztó zsinóros nadrág, nagy ón, vagy rézgombos dolmány s mellény, nagy tehénbőr csizma, széles karimájú kalap, vagy fehér báránybőr sipka, irhátlan vagy törött bőrsuba, melyet télen nyáron egyaránt visel; sőt Jászapáthiban a legforróbb melegségben sem hagyja le magáról, még ha templomba megyén is, hol nyáron levetvén magáról, összehajtva a puszta földön ülésre használ, s azon ülve hallgatja a pap szájából az Isten igéjét. Esős időben szőrire fordítja ki subáját vagy egyszerű szűrt visel. "
„A nőnemnek viseletére nézve a Jászságban kivált a fiatalabbaknál; ahány község annyi szokás; pipiskésnél pipiskésebb tiszta ezüst, vagy aranyos, kemény fej kötő, csupán Jászapáthin laposabb; ezüst, vagy arany•sujtásos úgynevezett pruszlik, tarkábbnál tarkább viganó /szoknya/ fehér perkál, néha kék vagy fehér kötény, czifrábbnál czifrább, a pruszlik alá dugva hátul hosszan lenyúló nagykendő, piros, nagy sarkú kordováncsizma. Az öregebbeknél kivált Jászapáthin, mind tiszta fehér keményített fejkendő, a rókaprémes setétkék mente rajta fityegve. A többi jászközségben csak azzal a különbséggel, hogy már fekete, vagy más színű fej kendő, mente vagy dolmány felöltetlenül. A lányok némely helyen hajukat elől a felsimítással fekete bársonyszalaggal kötik le, némelyek anélkül, s csak felfésülik és hátul leeresztett s különféle színű szalagokkal befont hajat a végén nagy szalagos bokrot hagyva viselnek; a többi öltözetük olyan, mint a menyecskéké." [14, 39.]
Egy másik író szerint az 1850-es években a nők viselete a következő volt: „ Ki nevezetesebb napokon a nép tömegét tekinti, első pillanatra feltűnend előtte a jász nők sehol fel nem lelhető ékes viselete. Fejüket arany, vagy ezüst csipkékből mesterkéz által összeillesztett gömbölded tetejű főkötő fedi, mellyet fehér átlátszó finom csipkével borít s tüntet át, karcsú derekukhoz fekete vagy zöld habos selyem újas simul a mellen kivágva, a kebelből selyemkendők halmaza emelkedik; 4-6 csinos ezüst gomb kapcsolván azt egybe; alóla fekete selyem kötény fodrai hullámoznak le; a bokáig érő finom kelméből készült szoknyák fedezik a többi testet, lábukon fénves fekete, vagy piros kordován tündöklik; kezükben hófehér zsebkendő lebeg. Ezen öltözet azonban csak fiatal nőkön szemlélhető, az idősbek vagy tiszta fehér, vagy fekete atlaszkendővel szorítják fejüket." [31,85.]
A cifraszür viselete e század elejére már teljesen eltűnt, viszont a suba, vagy bunda és ködmön még mindez ideig /XX. század eleje/ tartotta magát. A bunda, főképp a férfiak viselete, hosszú szőrű racka birka bőréből készült - egy bundához nagyságtól függően 8-10 birka bőre kellett - majdnem földig érő, egybeszabott, ujjatlan ruhadarab. A kikészített bőr és szőr színe fehér, a vállrészeken fekete körgallérral. A bunda alsó része körül és a váll részen, gazdagon volt hímezve. Jellegzetes tulipános, pergővirágos motívumokkal. Jászok részére szinte mindig zöld selyem fonallal, - vidéki vásárokra, pl. a ceglédberceli sváboknak - más színekkel is hímezték. Előfordult, hogy fekete, piros és fehér színben is készítettek bundát. Különösen alkalmas volt a kocsin és szánon való utazáshoz, kifordítva az eső ellen, befordítva a hó ellen védett és meleget adott. Egy jó bunda nemzedékeken át eltartott. Takarta az egész testet és alatta csak a házi szőttes ráncosszárú bő gatyát és a nyakon kötős inget viselték.
Még díszesebb, de rövidebb és könnyebb bundát viseltek a nők, az asszonyok is, az volt csak igazán gazdagon és szépen kihímezve, szinte művésziesen kicikornyázva.
A ködmön, - amelyet férfiak és nők egyaránt viseltek - egyszerűbb, rövidreszabott, ugyancsak bárány, illetve rövidszőrű birka bőréből készült, de ez nem volt hímezve, legfeljebb ezüstgombokkal volt díszítve. Ezt a ruhadarabot újabban posztóval vonták be, és bekecsnek nevezték el.
Ugyancsak alkalmatos ruha volt a férfiaknál és asszonyoknál a „rókás mente" amely fekete posztóból készült, rövid ruhadarab, rókaprémmel gallérozva és prémezve, szélesen szegve, zsinórral díszítve és ezüstgombokkal, vagy csattal ékesítve.
Újabb felsőruha volt a félhosszúra szabott, sötétkék, vagy fekete posztóból készült, finomabb prémmel bélelt, de fekete perzsa galléros, zsinóros nagykabát. Ehhez viselték az ugyancsak zsinóros könnyebb kis kabátot, a magyaros szabású zsinóros nadrágot és a fényes, keményszárú fekete rámás csizmát - egy ideig sarkantyúval - felül a szára bőrfonattal beszegve és bőrgombbal díszítve. Fej fedőül télen fekete báránybőr - asztrahán - sapkát, /sipkát/ viseltek, amelyet nyáron a nagykarimájú fekete perge kalap váltott fel. Ekkor már a fehérnemű is változott, hófehér, keményített vasalt gyolcs ing Petőfi gallérrall és gyöngyház gombbal és vászon, vagy gyolcs de még mindig bő szárú gatyával. A csizma viselet a nőknél is sokáig divat volt, de könnyebb, puha szárú, fekete, vagy piros csizma, amelybe a menyecskék és lányok csikorgót is tetettek.
Még e század elején is, a templomi körmenetek és díszes misék alkalmával - mint utolsó ruhadarabot - viselték a fáklyások és a superlátvivők a nyakbavetett rókásmentét; az idő azonban azokat is megemésztette.
A fentebb leírt női viselet szigorúan csak az idősebb asszonyok és menyecskék öltözéke volt. A lányok fejdíszül úgynevezett „pártát" hordtak, amely a homlokot vette körül, ugyancsak ragyogóan volt hímezve, csillogó flitterekkel díszítve, hátul nagy csokorban /:bukéta:/ végződő szalaggal megkötve. A menyecskék kontyot hordtak, amelybe díszes fésűt, vagy hajtűt tűztek. A lányok egy, vagy két ágba fonva viselték hosszú hajukat, a végébe kötött selyempántlika csokorral, amelyben uralkodó volt a halványkék, jász" szín.
A régi öregeknek bizony nem sok öltözetük volt. Általában egy ünneplő és egy köznapi felsőruha és egy pár váltás fehérnemű. Ezen kívül volt még főképp az asszonyoknál a singolt alsó szoknyák tömege.
Mint kedves anekdotát mesélik, hogy az egyik násznagy kölcsön nadrágban ment el az esküvőre. A lakodalomban vígan dalolta, hogy „hej nadrágom, nadrágom, van még otthon vagy három"; mikor javában volt a hangulat bekopogtattak,, Jóska bácsi a nadrágért jöttem " mert azt már másnapra is elígérték.
Jellegzetes népviseletről ma már alig beszélhetünk. A gyáripar termékei ezen a téren is kiszorítják a drágább háziipari termékeket, melyek helyileg bizonyos jelleget alakítottak ki.
Még ma is azért látványosság számba megy egy-egy ünnepi körmenet, felvonulás és lovas bandériummal történő vendégfogadás, ahol még bizonyos helyi vonások mégis megfigyelhetők.
A férfiaknál a magyar szabású fekete öltöny, a keményszárú fekete csizma, télen báránybőr béléses félhosszú vagy rövid fekete kabát perzsa gallérral, fekete asztrahán sapka, nyáron laposra gyűrt sima fekete kalap, hófehér gyolcs ing az általános viselet. A csizmát nyáron magasszárú, vagy félcipő helyettesíti, a nadrág pedig ugyancsak fekete hosszú sima pantalló.
A nők már kevésbé ilyen szerények a viseletben; általában szeretnek „ az utolsó divat szerint" öltözni. Itt is megállapítható azonban, hogy kerülik a rikító tarka színeket és különösen az ünnepi ruhák komoly öltözékek.
Az ünnepeken 9 órakor tartott „szagos mise" is onnan kapta az elnevezést, hogy ott van a női divatbemutató, mikor jövet menet mindenki megbámulhatja a legújabb divatkreációt.
De a „Selymeskör"-ben rendezett gazdabálok is évtizedek óta azt a célt szolgálják, hogy ott csak selyemben illik megjelenni, amely nemcsak drága, hanem ezer változatban szabható ruhaanyag, amellyel el lehet varázsolni a publikumot.
A férfiaknál már lassan eltűnik a vállig érő hajviselet, mind ritkább a magyaros perge bajusz is. Divatba jött a borotvált arc és az angol bajusz.
A leányok sem hordanak már hosszúfonatú pántlikás hajat, se nem fonják koszorúba. A menyecskék elhagyták a feltornyozott, fésűvel, hajtűvel feltűzdelt konytyot a kurmizó vassal együtt. Divatba jött a bubi, az eton frizura, öreget, fiatalt egyaránt meghódított. Jaj pedig de sok veszedelem, de sok családi perpatvar volt az új divat miatt.
Valamikor arra is volt idő, hogy az emberek szórakoztak, vagyis kedvteléssel töltötték unalmas napjaikat. Akkor is a fiatalság vitte a vezető szerepet, hiszen nekik volt a legtöbb szabad idejük, de az öregebbek sem maradtak el ezen a téren. Az ifjúság szórakozása már az iskolás korban elkezdődött. Az utcán való gombozás már a tavaszt jelentette, a tél a szánkózás, korcsolyázás - sinkózás - hólabdázás és hóemberkészítésnek kedvezett. A húsvét előtti nagyböjti szelek a sárkányozásra voltak alkalmasak, ugyanakkor előkerültek a böjti kereplők is.
Amint a fűz és nyár már jól megeredt a nedvességtől, az ügyesen lehántolt héjából nagyszerű fütyülőt, sőt furulyát lehetett készíteni. A nagyobbacska fiúk és lányok már a fonóba jártak, ahol kellő felügyelet mellett tamburaszó, vagy citera mellett ment a szórakozás. Itt járta a szembekötősdi, a mesemondás, sokszor éneklés és tánc, de elkövettek egyéb helytelen játékokat is. Nem is nézte jó szemmel a tanács az ilyen gyülekezést, amiről ilyen feljegyzést találunk:
„1796. év 533. sz. „Azon Gazdák, akik tulajdon hajlékokban fonó házat tartanak és oda a Legényeket gyülekezni megengedik, nemkülönben azok is, akik Bort mérvén, a Bor ivókat Házoknál tartyák egy R.forintra büntettetni meghatároztatik. " [38]
De még pontosan száz évvel később is találunk hasonló értelmű rendelkezést:
1896. év, 17. sz. „ Többen „ tambura " esti mulatságok tartására kérnek engedélyt. Miután ezen esti összejövetelek „ az erkölcstelenségnek valóságos fészkei", az engedély adást megtagadják. [38]
Az is lehet azonban, hogy nem is annyira az erkölcsökre való felvigyázás, hanem a konkurencia megakadályozása is volt a cél, hiszen ott volt a városnak a két korcsmája, ahol a fiatalság kellőleg kiszórakozhatta magát.
Az ünnep délutáni litánia, „vecsernye" után a fiatalság hosszú sorokban vonult végig a Hevesi úton. A mai két jegyző ház helyén jókora üres telek volt a papkert". Ott aztán csoportokba verődve, - kit hova húzott a szíve-, megkezdődött a szórakozás.
Az egyik rész cikapáromat játszott, a másik kergelőcskézett. Volt, akinek a szembekötősdi tetszett, vagy a „hátulsó pár előre fuss". Ezeket rendszerint külön játszották a lányok, de gyakran vegyesen a fiúkkal.
Kimondott férfijáték volt a „kótyázás ", a „szaladós méta", a „mancsozás " a „csülközés" a „baktatás " a ,fecskézés ".
Divat volt még a lányoknál a „kocázás" a régibb időben a „csüdözés " is.
A fegyverek közül a bunkós bot, a bocfa puska, a parittya és a nyíl volt használatban, amelyek mind saját kezűleg házilag készültek. Különösen veszedelmes szerszám volt az „álmos bot".
Amíg az ólas kertek meg voltak, az ott levő istállókban gyülekezett a banda. A Hubay kertben még ma is meglevő ilyen istálló - kerekfaru ól, vagy farazatos istálló - száz éven át szolgálta ezt a nemes célt. Itt kizárólag csak férfi - legény - társaság volt, tehát ahhoz illő volt a szórakozás is. Már abban az időben nagyban járta a kártyázás, a durák „huhu" a máriás, a huszonegyes stb. játékok.
Járta ezen kívül a birkózás, a veres pecsenyézés és a hányat rajta bíró uram, de még sokkal durvább játékok is.
Az ünnepeken rendszerint „pótoltak", az összeadott pénzből bort vettek, az ivászatnak a vége nótaszó, sokszor verekedés lett. A Hubay istállóban egy alkalommal betévedt az öreg Száva cigány. Megfogták, felkötözték a gerendára, szalmatüzet raktak alá és csaknem fulladásig ott hagyták.
Nagy szokás volt a régi időben, hogy a felserdült gazdafiak meglopták a szűkmarkú családfőt. A pénznek nagy szája volt, ritkán járt ki a borravaló. Egy-két zsák búza vagy árpa azonban meg sem látszott, ha hiányzott a hambárból, csak ki kellett lesni a megfelelő alkalmat az elemelésre. Orgazda pedig mindig akadt, aki potom áron megvette a portékát és bort, vagy pénzt adott érte cserébe.
Általánosan bevett szokás volt régen, de kisebb mértékben még ma is a húsvéti locsolkodás. Húsvét hétfőjén a fiúgyermekek és legények sorra mentek a lányos házakhoz, hogy rózsavízzel, szagos vízzel meglocsolják az eladólányt. A lányos házaknál terített asztal várta a vendégeket, a gyerekek piros tojást, krajcárt, tubuskát kaptak. A komolyabb fiatalemberek már csak a választott helyekre látogatnak el, ahol sokszor kíméletlenül is meglocsolták az eladólányt, hideg kútvízzel. Locsolkodás után sonka, kocsonya, kalács és borral tessékelik a legényeket és megkapják a szál virágot, piros tojást. Ha pedig már meg volt a lánynak a választottja, annak hímes tojással kedveskedett.
Május elsejére virradóra „májusfát" állítottak a legények a lányok ház udvarára. A zöldellő fűz, vagy nyárfa ágat hosszú rúdra kötve egy magasabb fa tetejére tűzték és a színes szalagokkal feldíszített ágra sokszor értékes ajándékokat is aggattak. Az ellopás ellen hajnalig őriztették. Reggelre kelve örömmel látta a ház népe, hogy itt jár az udvarló, s ha nem is tudták biztosan, de sejtették, hogy ki volt.
Karácsony előtti estéken a ,J3etlehem"-tí, gyermekek járták sorra a házakat és énekszóval köszöntötték a ház népét, hirdették a kisded Jézus eljövetelét. A pásztoroknak öltözött gyermekek kedvessé és hangulatossá tették a Karácsony előtti unalmas estéket. Hasonlóan színes jelenet volt a vízkereszt előtti „három királyok" járása, amikor a gyermekek királyoknak és napkeleti bölcseknek öltözve járták a házakat és dicsérték a Kisdedet.
A farsang volt a mulatságok, bálok, társas vacsorák ideje, amikor minden rendű és rangú ember részt vett valamelyik összejövetelen, hogy kimulassa magát egész esztendőre. Hamvazó szerda hajnalán „babfazekat" dobtak a legények az öreglány kapujába. Egy rossz fazékba mindenféle szemetet és öreg babot tettek; „ha férjhez nem mentél a farsangon, válogasd tovább otthon a babot."
Az őszi betakarításkor napokig tartott a házaknál a kukoricafosztás. Helyenként 20-30-an összegyűltek a fiatalok, járta a mókázás, a szelídebb és durvább tréfa. A tökből kivájt halálfejbe égő gyertyával riasztgatták egymást, az ügyetlenebbet bekenték püfetekkel.
A régi időben még a múlt század végén is hangulatos szüretek voltak az apáti szőlőkben. „4z Apáthy Körtvélyfa"-ban hangulatos mulatság van leírva. [40, I.] Ma már csak az őszi hónapokban az iparos és gazdaifjúság által rendezett „szüreti bálok" emlékeztetetnek a régi szép szüretekre. Feldíszített kocsikon, cigányzenével, szüreti párok járták az utcákat és invitálták a vendégeket. Az esti mulatságon sok kedves jelenet lejátszásával szórakoztak a szedők, a puttonyosok, a csőszök és bírók felügyelete mellett. Közben sorsolásokat, árveréseket és szépségversenyt rendeztek, hogy ezzel is emeljék az ünnepi hangulatot.
A télidő a disznótorok ideje volt. Ilyenkor összejött az atyafiság és a jó szomszédok egy kis hurka-kolbász pecsenye vacsorára, elkvaterkáztak, elbeszélgettek, s ha „nóta is volt a borban" elkezdődött a véget nem érő „körnóta". Ilyen helyen rendszerint megjelentek a „kántálók" is és megzörgetve az ablakot, részt kértek maguknak; „én is fogtam fülit farkát, adjanak egy darab hurkát". Illendőién meg is traktálták őket egy-egy darab sülttel és pohár borral.
Minden évszakban nevezetesek voltak a névnapok. A jelesebb családoknál, - rendszerint a családfő neve napján - összejött a rokonság és a tisztelők nagy száma. Egy-egy ilyen vacsora felért egy kisebb lakodalommal. Mert úgy illett, hogy számosan már délelőtt elmentek az ünnepeltet köszönteni, vacsorán pedig a meghívott vendégek és családtagok vettek részt.
De nemcsak névnapon, hanem a farsang idején is a jó viszonyban lévő családtagoknak illett egymást felkeresni. Sorra mentek egymáshoz a családok, szinte nap-nap után, farsangoltak", s nem egyszer megtörtént, hogy a levágott hízónak csak a zsírja maradt meg, a többi részét felélte a szívesen látott vendégsereg.
A búcsú megünneplése is a szórakozások közé tartozott. A vallásos kötelmeknek eleget téve a körmenet után a délutáni órákban sorra látogatták egymást a rokonok és ismerősök, vitték a „búcsú fiái". Ilyenkor jöttek el a vidéki atyafiak is, Kőcserről, Dósáról, Jákóhalmáról és Berényből, kit hová kötöttek a rokoni szálak.
A legnagyobb hazafias ünnepet, márc.l5-ikét is illett minden évben kellőképpen megünnepelni. Zászlók alatt vonultak fel az ünnepi mise után a testületek a piactérre, hogy meghallgassák a hazafias beszédet. Mise alatt dörögtek a mozsárágyúk, az ünnepség után utca hosszat szólt a zene.
Az ünnepség után ebéd, vagy társas vacsora következett, ahol szavalatokkal és ünnepi beszéddel emlékeztek meg az ősök soha el nem múló érdemeiről.
A halotti tor is szokásban volt még eleinknél. Még e század elején is, az elhunyt tiszteletére a hetednapos mise után tort tartottak a családban. Hivatalos volt erre a pap, a kántor, a hat fáklyás és a rokonság is. Ha idősebb volt az elhunyt, a tor volt a búcsúztatója, a fiatal legénynek ez volt a lakodalma, a lánynak a kiadója. A toros asztalon egy terítéket üresen hagytak, számolva azzal, hogy a boldogult is jelen van közöttük. A toron bőven volt iszom-eszem és sokszor még a kelleténél nagyobb hangulat is.
A „körnóta" kedves szórakozása volt az apáti társaságnak. Amikor egy-egy szokott társaság összegyűlt, akár családi háznál, akár egyéb szórakozóhelyen és már elég magas volt a hangulat, öregek fiatalok ültek az asztal körül, egy valaki kimondta a jelszót, hogy „körnóta". Ez annyit jelentett, hogy mindenkinek el kellett dalolnia a maga kedves nótáját, amibe beleszólni, vagy besegíteni nem volt szabad másnak. Aki beleszólt büntetésből meg kellett innia egy pohár bort, vagy fizetni kellett egy litert. Sok szép magyar nóta hangzott el ilyen helyeken, régi és új egyaránt.
Az apáti népnek gazdag nóta ismerete, nótakincse, elég jó hallása és hangja, jó zenei érzéke van. Mindig voltak híres cigányai, akik a zenét szolgáltatták és megbecsült tagjai voltak a mulató társaságnak.
Amikor még sem a rádió, sem a televízió nem terjesztette a nótát és dalokat, közel ezer dalt sikerült összegyűjtenem, amelyek az apáti nép ajkán éltek és szinte közismertek voltak.
Régóta szokás, hogy az elemi oktatások elvégzése után „tánciskolába" járnak a fiatalok, ahol a régebben a laikus, ma már hivatásos táncmester által - kellő díjazás mellett - elsajátítják a táncolás tudományát. Itt már ki-ki szemezget és keresi a párját, nagyon sokan meg is találják.
Amikor pedig a legénynek már szíve választottja van, megkezdődött a „lányokhoz való járás". Alkonyaiban a „lányjáró napokon" elment a legény a lányos házhoz, ahol megzörgette a kis kaput. Ha a lány kiment, el volt fogadva az udvarlás és a kapuban beszélgettek télen-nyáron órákon át, mind addig, míg vagy házasság, vagy szakítás nem lett a dologból. De ha nem a lány, hanem a szülő, vagy a testvérek valamelyike szólt ki, az annyit jelentett, hogy a lány még nem eladó, vagy az udvarló személye nem tetszik.
Ha aztán már komolyra fordult a dolog, beljebb került a legény, a szülők is látni akarták és beszélni vele. Ilyenkor a pitvarba letette a szűrt, vagy levetette a nagykabátot. Ha aztán a búcsúzáskor nem találta a helyén az öltözéket, „kitették a szűrét" a ház elé, vége volt a barátkozásnak.
Gyakran közvetítők, jóakaratú nagynénik és keresztmamák és hivatásos „gyalog ördögök" is beleavatkoztak a fiatalok dolgába. Ezeknek a feladata volt, hogy kiókumlálják a családi körülményeket, a vagyoni állapotot, a vőlegény és menyasszony jó, vagy rossz tulajdonságait és hogy az egyik vagy másik részről mit szólnának a házassághoz.
Végül is, ha akár simán a szív szavára hallgatva, vagy akár rábeszélésre sikerült a fiatalokat összehozni, akkor már beljebb kerültek a kis kapuból, a családi tűzhely mellett ment a további ismerkedés. Amikor pedig már a fiatalok kellőleg összemelegedtek, kiismerték egymás szíve szándékát és a szülök sem tettek ellenvetést, következett a „háztűznézés" amikor már a szülők is ellátogattak egymáshoz. Ez már egyúttal olyan „leánykérés" forma is volt, mert igen csak megjelent a leendő násznagy uram is, hogy megkérje a lány kezét, s egyúttal már megbeszélték az eljegyzés, a „kézfogó" napját is. A kézfogó szűkebbkörű családi ünnepség keretében a lányos háznál zajlott le, amikor a „gyűrűváltás" is megtörtént. Az arany jegygyűrűn kívül a vőlegény jegy inget, a menyasszony jegy cipőt és ékszert kaptak egymástól.
Az eljegyzés után - de sokszor már előtte is - nagyban megszaporodott a család, különösen az anyák gondja. Az esküvő napjáig össze kellett állítani, beszerezni a stafírungot. Megkezdődött a vásárlás, a szabás, varrás, stikkelés, hímzés, neccelés. Mert a stafírungnak hozzáillőnek, módosnak, rangosnak, sőt elegendőnek és bőségesnek, jó minőségűnek, tartós anyagból kellett lennie, ami mellett még mutatósnak is.
Legalább két ágyra való ágynemű a tornyos nyoszolyára. Ehhez pedig két szalmazsák, két derékalj kellett fosztott tollból, hozzá hat darab vászon lepedő. Azon kívül 8 fejel, 8 párna, 4 dunna - hogy váltani lehessen - hozzá való ciha és a hímzett vánkos hajak, dunnahuzatok; a bele való pehely és fosztott toll. Ennyiből lehetett csak tisztességes magas ágyat vetni, az egészet letakarni a díszes színes ágyterítővel.
Az asztalneműhöz kellett jó néhány abrosz és terítő, szalvéták és törlőruhák. Amellett volt még sütőabrosz, szakajtóruha, törölgető és egyéb ruhák is.
Ezeknél azonban jóval nagyobb gond volt a ruházat előállítása, mert ezeknek kellett ám igazán mutatósnak és tetszetősnek lenni. Legalább 6 váltás fehérnemű, kézi hímzéssel ki varrott ing és kombiné, egybeszabott ruhák téli és nyári viseletre, külön szoknyák, blúzok, vállkendők, fejkendők, nagykendők. Kötények és zsebkendők, harisnyák, harisnyakötő, vagy tartó, könnyebb és melegebb bugyogók.
A háztartás felszerelése is a menyasszony hozományához tartozott, pedig az is tetemes értéket képviselt. Illett, hogy vigyen legalább 6 személyes étkészletet, kés villa, kanál, lapos és mély, uzsonnás és egyéb tányérok, tálak és tálkák. Kisebb nagyobb vajlingok, fazekak, főző edények sütő tepsik, fűszer-, só-, paprika-, cukortartó, teás-és kávésbögrék, befőttes üvegek, poharak és pohárkák, kávédaráló, habverő, mozsártörő, húsdaráló, hurkatöltő, bárd és vagdalódeszka, mosó-és sütőteknő, üst és tűzhely /sparhelyt/.
Jó anyáink stafírungja még kis helyen elfért a „tulipános" ládában. Annak a néhány pendely-nek, ingvállnak, alsó felső szoknyának és kendőknek nem kellett sok férőhely.
Ma már azonban egész más a módi. A múlt században is még közhasználatban levő bútordarabok csaknem teljesen eltűntek. A sublót, a kaszni, a sifonér, az almárium, fennálló, a kredenc, a tálas és vindófni kimentek a divatból. Helyüket a szekrények és tálalók foglalták el, a kanapé helyébe dívány, majd heverő került. A bölcső, az ücsök és járóka is eltűnt, felváltotta a gyerekkocsi és gyermekágy. A mai menyasszonynak már legalább egy hálószoba, sokaknak ebédlő és nappali bútor is van a hozományban.
Megtörtént, hogy egy lányos ház körül több legény is forgolódott, ilyenkor adódott föl a nagy kérdés; „édesanyám mit csináljak". Az is előfordult, hogy valakit akarata ellenére kényszeríttettek férjhez, ezzel azonban vigyázni kellett, mert könnyen „masinát ivott", vagy más egyéb bolondságot követett el. A szemrevaló legényt is több helyen próbálták „megfogni", de ha már „elmátkásodott" letettek róla.
Az eljegyzést követően pár hónap múlva kitűzték az esküvő napját. Esküvő előtt Jegyes oktatásra" jártak a párok a paphoz, s csak ezután következhetett az esküvő.
Amikor pedig úgy a polgári részről megtörtént a szabályszerű kihirdetés és a szószékről is „lehajították" kihirdették őket és sem vér rokoni, sem komasági vagy egyéb akadály nem merült fel, elkövetkezett az esküvő.
Előtte azonban még a vőlegény megtartotta a „legénybúcsút", még egy utolsó nagy mulatás után, amikor mindenki az ő vendége volt, búcsút vett a szabad legényélettől. De a menyasszony is összehívta leány pajtásait, ők is megtartották a „leánysiratót" és megmutogatva a már kész stafírungot.
Az esküvőt követő lakodalomra, azt már jóval megelőzően vőfélyek hívogatták a vendégeket úgy a vőlegényes, mint a menyasszonyos házhoz. Ünneplőbe öltözve, színes szalagokkal díszített bottal, vagy karddal a kezükben mondták el a hívogatót, lelkűkre kötve a háziaknak, hogy „de minden okvetlen, el ne maradjanak".
Az „ügyvitel" az esküvő előtti este történt meg. Ilyenkor csengős, lovas fogatokkal mentek a legények a menyasszonyos házhoz és kikérték az ágyat. A jeles nap reggeli miséjén az ifjú pár meggyónt és áldozott, majd a két násznaggyal elmentek a városházához, megtartották a polgári esküvőt. Ezt az intézményt csak 1895-ben vezette be Wekerle, azóta is sokan szidják, nótát is szerkesztettek róla.
A díszesebb felvonulással járó egyházi esküvőt a délutáni órákban, vecsernye után tartották, szombat, vagy vasárnap.
Az esküvőre rendszerint kocsikkal, hintókkal vonul fel a násznép. Ilyenkor már a fogatokon is meglátszott az ünnepi parádé. A kocsisok is ünneplőbe öltözve, a lovak is fényesre pucolva és felszerszámozva, csengővel, szalagokkal és kendővel díszítve vonultak fel, 6-10, de sokszor ennél több fogat is. így mentek nótaszóval a menyasszonyos házhoz a vőlegény és a koszorús legények. A menyasszonyos háznál már teljes díszben várta őket a menyasszony, a nyoszolyóasszony és a koszorús lányok a menyasszony násznagyával együtt. A vőfély, vagy a vőlegény násznagya kikérte a menyasszonyt a szülőktől megható szavakkal elbúcsúztatta, majd a násznép a kocsikra ült és így indultak a templom felé.
Az első fogaton foglalt helyet a két násznagy, a másodikon a menyasszony az első koszorús legénnyel. Utána 4-6 pár koszorús legény és lány külön-külön kocsin. Majd egy kocsin a két nyoszolyóasszony következőleg a vendégek. Végül az utolsó kocsin a vőlegény ült az első koszorús lánnyal. A templomhoz érve, kocsiról szállva, üveg bort és fonatos kalácsot vittek a plébános úrnak és a harangozónak, majd szépen felsorakoztak és orgonaszó mellett vonultak a nagy oltár elé. Menetközben egy kis koszorús lány vitte, illetve tartotta a hosszú menyasszonyi fátylat, a slájert, egy kis koszorús legény a vőlegény kalapját. A templomban le volt terítve a nagy szőnyeg, minden gyertya égett, a padokat megtöltötte a nézők serege.
Az esküvő megtörténte után a fényképezkedés következett, majd az egész násznép nótaszóval hajtatott a fogatokon a vőlegényes házhoz. De ekkor már az új pár ült az első kocsin, majd a koszorús párok, a násznagyok és nyoszolyóasszonyok, végül a meghívott vendégsereg. A szülők rendszerint nem voltak jelen az esküvőn.
A vőlegényes háznál elhangzott a beköszöntő, égő gyertyával fogadták az új párt, hogy
világos, tiszta és makulátlan legyen az életük. A vendégeket terített asztal várta, a vendégek sokaságának legtöbbször kicsi volt a ház, azért külön sátrat építettek a „lagzi" alkalmára.
A köszöntő után tust húzott a cigány, elkezdődött a reggelig, de néha napokig is eltartó dínom-dánom.
A lakodalomban rendszerint estebédet adtak, amelynek étrendje minden rendű és rangú családnál a következő: Tyúkhúsleves csigatésztával. Birge, vagy marhapörkölt savanyúsággal. Szárnyas sült kompóttal. Vagy töltött, vagy juh-húsos káposzta. Túrós, almás, mákos, diós rétes, ropogós rostélyos és fonott kalács, foszlós bélű fehér kenyér, a sütemények és torták tömkelege; perkelt torta, dobos torta, piskóta, hájas tészta, szalagóriás tészta lekváros kifli és gyümölcsök. Italul pedig rendszerint piros bor és szódavíz.
Ilyenkor mutatta meg a főző és sütőasszony az igazi tudományát, de még a szakács is, aki a perkeltet főzte, mert azt minden esetben férfiembernek illett készíteni.
Az egyes fogásokat rigmusokkal kínálta fel a vőfély, jó étvágyat kívánva a vendégseregnek. Vacsora alatt szép magyaros andalgó, hallgató nótákat húzott a cigány, csak akkor hallgatott el, amikor szót kért a násznagy uram és fólköszöntötte az új párt.
Az estebéd után megkezdődött a tánc, amely leginkább magyaros, lassú, majd ropogós csárdásból állott. Közben azonban még külön terítettek és beinvitálták a nézőket, a „szűrujjasokat", akik eljöttek az ablakra leskelődni. Ők is kaptak pár pohár bort, táncoltak egy-két fordulót, majd odább álltak.
Éjfél előtt sor került a menyasszonytáncra. „Eladó a menyasszony", kiáltotta a násznagy, s aki több pénz adott érte az táncolt vele tovább. Sokszor így tekintélyes összeg gyűlt egybe, amely a menyasszonyt illette, mert ment ám a tánc, szinte kimerülésig. Ezután, a tánc után került le a fátyol a menyasszony fejéről, helyét a hátrakötött babos fej kendő váltotta feljelezve, hogy „nemsokára menyecske lesz ebből a lányból. " De éjfél után egyszer csak újabb vendégsereg érkezett, a „héreszesek''. Ők a menyasszonyos ház vendégei voltak, mert a „kiadót" ott is ellakták annak rendje-módja szerint, de most utána jöttek a menyasszonynak, megnézni nincs-e valami panasza, amellett felpakoltak minden ételt és italt a javából, nehogy szükséget lásson szegény. A hérészeseket ugyancsak terített asztal várta, de hogy nagyobb legyen a módi, étvágygerjesztőnek mézes pálinkával kínálták őket. Rajtuk kívül még az új asszony csak úgy kézből még végig kínálta az egész vendégsereget, a vőfély és a legények sorra töltögették a poharakat. De még a menyasszonyi láda, vagy sublót is rejtett ám valamit, ott volt a rengeteg apró sütemény, kis torták és gyümölcsök, ez lett a gyermekek eldorádója, de tellett egy-egy csomag az elmenő vendégeknek is az otthon maradottak számára.
Hajnaltájon, még a virradat előtt egyszer csak eltűnt az új pár; de senki sem kereste őket, mindenki tudta, hogy a padlásra mentek pihenni, a lakás többi része mind telve volt vendéggel.
Másnap reggel, vagy csak úgy dél tájon, elfogyasztva még a maradékot és elosztva a szegények között, széjjeloszlott a vendégsereg, csak a szűkebb rokonság maradt még sátrat bontani, rendet tenni.
Az itt leírt lakodalmi parádé minden rendű és rangú családnál hasonlóan történt, sokszor erőn felül is, de igyekeztek kitenni magukért.
Egy-egy lakodalomban nem volt ritka az 50-100 meghívott család, s bizony ilyen néptömegnek nagy mennyiségű eszem-iszom kellett. De hát úgy voltak vele, hogy mindenki maga tudja meddig ér a takaró. Ám ha valakit mégis nem hívtak meg okkal, vagy ok nélkül kifelejtették, meg volt a nagy sértődés; „ hívatlan vendégnek ajtó mögött a helye", fél világért el nem mentek volna, bármennyire invitálták is már idő után.
A lakodalom után, kipihenve a fáradalmakat, az ifjú házasok számba vették, megszemlélték a kapott ajándékokat. Mert meg volt az a jó szokás, hogy a vendégek mindegyike adott valami ajándékot. Ez pedig nemcsak étel, italból állt, - ami szintén nem volt megvetendő - hanem értékes és maradandó bútorok, edények, háztartási cikkek és ékszerekből állott. Az ajándékozás annyira tökéletesen meg volt szervezve a nagynénik, sógorok és keresztszülők által, hogy az új házasoknak évekig nem volt gondjuk, bátran indulhattak az életnek.
A stafírungon kívül a menyasszonyt még egyéb hozomány, a „ móring" is illette. Régebben ez növendék vagy nagy jószágból - fejőstehén, növendékborjú, stb. - vagy pénzből állott.
A Jász-Kun Statumok szerint ugyanis, a leány nem volt egyenlő jogú a fitestvérrel, az ingatlan vagyonból nem örökölhetett és rendszerint nem is kapott. így tehát csak kiházasították, mint az öregek mondták, „valamivel kiszúrták a szemit." Volt is ebből sok családi perpatvar. Még ma is emlegetik az egyik „vöm uramat", aki a jómódú apósnak visszaküldte a móringba adott 200 Pengő forintot azzal, hogy „ tegye el koporsóra ".
Ma már itt is egyenrangú örökös a leány a fiúgyermekkel, de még mindig szokás, hogy a testamentumban kevesebbet kap a földből és házból, mint a fiútestvérek.
Az esküvőt követő egy hét után a „hazarívó " következett. Ekkor az új ember karonfogva vezette haza ifjú feleségét a szülői házhoz, ahol szűkebb körű családi ünnepséget rendeztek. A gondos anyai szem ilyenkor vette vizsgálat alá az ifjú asszony arcvonásait, viselkedését -egyből meglátta, vajon boldog lesz-e a házasság, kikérdezte, kivallatta, hogy nincs-e valami differencia a fiatalok között.
Ha úgy egy év múlva - jaj csak ne is előbb - a gyermekáldás is bekövetkezett, megnyugodott mind a két család, mert a fiatalok összeillőknek, életrevalóknak bizonyultak. De ha az új asszony gyakran járt haza a szülői házhoz, sokszor kisírt szemekkel, abba is beletörődtek, mondván, hogy „hét tél, hét nyár majd megválasztja őket" majd összetörődnek.
Válások csak nagy ritkán és nyomós okok miatt fordultak elő, nemcsak a vallási törvények miatt, hanem a családi becsület sem tűrte meg az elvált asszonyt. Ha tehát adódott is nézeteltérés a családi életben, „mert hiszen kanál sincs csördülés nélkül", azt is igyekeztek házon belül elintézni, s ha az egész életen át mártírkodott is - főképp az asszony - az ilyen ügyet nem illett sem észrevenni, még kevésbé szellőztetni.
Az újszülöttet pár napon belül, de legkésőbb egy hét múlva megkeresztelték. A keresztszülőnek meghívott koma vagy komaasszony, leginkább a családból vagy a közel rokonságból vagy a fiatalkori cimborákból, a bábanéni kíséretében, karján vitte a kisdedet a templomba és tartotta keresztvíz alá. A babakelengyét, a „korozsmát" a keresztszülők ajándékozták, amelynek fő dísze a gazdagon hímzett keresztelő paplan volt, a fiúknak halványkék, a lányoknak rózsaszínben. A keresztelőt családi lakoma követte, amikor is megállapítást nyert, hogy a szülők közül „kire üt" a fiú és „kire húz" a lány, ami már ekkor határozottan eldönthető volt.
Nyolc-tizennyolc éves korban, attól függően, hogy került rá sor, elkövetkezett a bérmálás ideje is. A bérmaszülők már rendszerint távolabbi rokonok, jobb módú ismerősök voltak. Ilyenkor a bérmaszülő adta az ebédet és a bérma ajándékot, imakönyvet, ékszert, jószágot, vagy éppen pénzt. Volt rá eset, hogy jobb módú gazdának egy bérmáláson tíz, húsz bérma fia vagy lánya is volt, jól ki kellett nyitni a „bukszáját".
A XVIII-XIX. században még Apátin is nagy családi közösségek voltak. Egy tőkén, egy házban lakott négy-öt család is, s ezek a közösségek csak a múlt század végén szűntek meg, amikor már beépítették a szérűskerteket is. Az addigi külön építkezést a ,fundusok szűk volta" okozta, ez pedig ezer veszedelemnek volt a szülője. Ma már az a sokszor elátkozott „anyós rendszer" alig ismeretes, a fiatalok mielőbb szárnyra kelnek, külön házba költöznek és laknak a szülőktől. A szülőkkel csak egy valaki, rendszerint a legfiatalabb fiútestvér marad, a többiek konvenciót mérnek az öregek eltartására, vagy egyszer s mindenkorra ház, vagy földrésszel váltják meg az eltartási kötelezettséget.
A tanács családi ügyekbe csak kényszerűségből avatkozott bele, főképp a cigányoknál a házasságba, de találunk azért néhány érdekes idevonatkozó intézkedést.
1783 év, No. 3. „Rácz Ferencz Új Parasztnak Házasságra lépendő Testimoniális resolváltattott, azon okbul l-o hogy Özvegy lévén neveletlen árvája vagyon.2-o.Paraszti munkával él.- Tehát megengedték neki a házasságkötést.
1790. év, 35. sz. Szép Nagy János instál magának kert helyet kiadatni. Minthogy Hárman vannak ezen Testvérek egy szálláson, azért a megeshető alkalmatos helyen egy Kert hely kiadatni determináltatik, hogy Két Testvérek az ősi Szállásban maradgyanak.
1802. év, 510. sz. ifj. Rácz Ferencz a Házasságra való engedelemért könyörög. Az Instáns még gyermek lévén, és azért nem egy Asszonynak, hanem tulajdon magának tartására is elégtelen lévén, azon okból házassága boldogabb időre halasztatni rendeltetik-
1804. év, 77. sz. Márkus István kilentzed magával lévén, minthogy zsellérséget is nehezen kapott, az Alvégben mutatandó és resolválandó Ház helyért rimánkodik- Szűk lévén a Ház helyeknek való fundus, azért a könyörgőnek Ház hely nem serolváltatik. " [38]
Szigorúan ítélkeztek ebben az időben a paráznaság, a szülő elleni tiszteletlenség felett.
1804. év, 309. sz. „Beszámolnak az Elöljárók, hogy Jászberényben Rabok Törvényszéke tartatott, amikor is: Kálmán Pál nős egyént paráznaságért Tanátsbeli hivatalától megfosztották, amellett három holnapi sanyarú Temlecnek hetenként négy napi vízen kenyéren való elszenvedésére sententiáztatott. Miháli Éva cinkosát pedig érzékeny 30 korbáts ütésekre kárhoztatták. Andrási Pált a szörnyű káromkodásokért és édes annyának meg rugdosásáért hóhér pallosa alá ítélték. Oláh Ferenczet Kotzka József úr pénzének kamrájának kiásásával tett ellopásáért a gyalázatos akasztófára, ennek pedig tolvaj társa Borbás János kováts fű vételre kárhoztattak. Csintó Mátyás pedig tűzzel való fenyegetésért és tulajdon istállója megégetéseért egy esztendeig való rabságra hetenként való egy napi Böjtre Condemnáltatott.-
1805. év, 31. sz. Köz akarattal elvégezteti a Ház és Kert helyeknek nem létté véget: Hogy mai napiul fogva a Testvéreknek egymástul való elválása Bíró híre nélkül meg ne essen, aki pedig engedetem nélkül a Tőkérül elvál, annak ház és kert hely ennektul nem fog adattani.-
1811. év, 264. sz. Nem lehetvén Borbás Jánosnak megengedni, hogy fiait külön kenyérre eressze, azért részére ház hely nem resolváltatik. " [38]
Amilyen rideg és merev álláspontot foglalt el a Tanács egyes esetekben - különösen a házhely méréseknél,- más esetben készségesen próbált a bajbajutott családon segíteni.
1881. év, 3 80. sz. „ Hogy Rusvay Mihály feő Herczeg Jósef Magyar Lovas Ns Regimentbeli Köz Katona, minek utánna már Capituláris mellett 13 Esztendeig szolgála, Testvérei is volna János az Ns Regimentben Káplár, Attyának Testvérei Albert és Ferencz is a Háborúban estének légyen el, örökös obsittal eresztessen haza, Atya segítségére, írattasson a Ns Regimenthez, el rendeltetett." [38,]
Egy későbbi feljegyzés szerint a szabadítási kérelem eredménnyel járt, ami akkor igen nagy szó volt a francia háború miatt.
Az is előfordult, hogy a leszerelt katonák idegen országból asszonyt hoztak a házhoz. Nem zárkóztak el a befogadástól, de meg kellett nekik esküdniük.
1817. év, 473. sz. „Simon Mátyás és Nagy G. József örökös obsittal hazaérkezett katonák mindketten magokkal fehér személyeket hoztak; amennyiben meg nem esküdnek, lakhelyekre fognak utasíttatni repassus mellett, Hazájokba fognak küldetni.-
1823. év, 495. sz.„ Varga Pál Invalidus, Garasos Katona házasságára engedelmet kér adattatni." [38]
A családi közösségek fenntartására szinte rá volt kényszerülve a város lakossága, mert házhelyet alig kaphatott.
1827. év, 169. sz. ,^4fundusok szűk volta miatt ennektul az Irredemptusoknak ugyan semmi esetben nem fog a Tanáts ház és kert helyeket resolválni, a Redemptus Lakosok közül is csak azoknak, kiknek birtokaik egy 25 frtos földbeli birtokot meghalad. " [38]
Ezen a merevségen a birtokosok úgy próbáltak segíteni, hogy egyrészt beépítették a szérűs kerteket, másrészt a tanyai birtokra építettek lakóházakat. Ezzel némileg kedvezőbb helyzetbe jutottak a rokkantak, de a zsellérek is, mert a belső apró házakat megvásárolhatták, apró telkekhez is hozzájuthattak- így épültek fel az úgynevezett „magról vetett házak".
Mint az előzőkben is már láttuk, a régi időben a társas összejövetelek- amelyek nem annyira a művelődést, mint inkább a szórakozást szolgálták, nagyrészt a szérűskertekben levő ólaskertben, istállóban zajlottak le. De nem kevésbé kedvelt gyülekező helye volt különösen az öregeknek a borbély, a malom és a kovácsműhely is. Itt tárgyalták meg az ország sorát, a város dolgát, egymás ügyes bajos eseteit. Vasárnaponként szokás volt, hogy kiültek az utcán lévő kispadra, és ott kerültek szőnyegre az asszonynépnél a fiatalok dolgai és egyéb pletykaságok, a férfiaknál az adó, a tisztviselők tartása és egyéb országos közügyek. Nagyritkán ha került egy-egy Friss, vagy Kis Újság, amelyet átbetűztek és kellőleg kiértékeltek.
Külön élvezetet jelentett egyeseknek a piacon való szórakozás. Órákat eltöltöttek egy-egy közismert szónok körül, aki szájuk íze szerint tudott beszélni és főleg ellenzéki húrokat pengetett. A legfőbb alkalmatos hely mégis a farazatos istálló volt, ahol nyugodtan lehetett bandázni és felkészülni a bíró és tanácsi választásokra, de különösképp ha követet választottak. Mert nem kis dolog volt ám az, hogy ki képviseli majd a népet az országházban, kormánypárti, vagy ellenzéki-e az illető, pedig rendszerint a választás után tovább rájuk sem hederített. Mégis úgy történt az, hogy előre szervezkedtek és késhegyig menő harcot vívtak egymással.
Előfordult aztán az is, hogy szélsőséges cselekedetre vetemedtek az elöljáróság ellen, panaszukkal a királyhoz fordultak azzal, hogy „ ha 0 Felsége kérésüket nem teljesíti, rebellálni fognak."
A főbenjáró ügyről a feljegyzésekben a következőket találjuk:
1813. év, 258. sz. „Nemes Tajthy István -a Ns Kiss Ferencz istállójában tartott tiltott gyűlésen fel lazította a lakosokat, mert ezen Város érdemes Ord.Nótáriusának Ozoróczky János úrnak 18 esztendőbeli hív szolgálattya után ház és kert helyet resolvált a szokott taxa mellett.
A Magistratus Fiscalis a bűnözők közül Tajthy István előszámított vétkeiért mint a köz Társaságnak veszedelmes tagja, fekvő és ingatlan javainak megbecsülése és kifizetése mellett Jász Apáthy Városábul és annak határábul végképpen kitiltani és kiköltöztettni rendelte.
Tajthy Máté fél esztendei rabságra, nemes Dósa Pál 3 holnapi, Dósa György fél esztendei, nemes Utassy András 3 holnapi, rabságra, Lados Pál 25.pálcza Káli Pál és Berdo Kiss István 30-30. pálcza ütésekre ítéltettek. " [38]
Az elégedetlenség és lazítás azonban ezzel nem ért véget, tovább folytatták, mire további börtönbüntetések következtek.
1823. év, 242. sz. „A Szegedi börtönből kiszabadult Ns Dósa István, Ns Tajthy Liba József, Ns Tajthy Hamar András és Ns Utassy János gyalogjövet hazafelé tartva Kocsér pusztán garázdálkodtak és a Város köles vetését összetörték. " [38]
Erre újabb büntetés és börtön következett, mire a lázadók a foglyok kiszabadítását követelték. Kérésüket a Kerület nem teljesítette. Ezért a lázadók vasvillával és botokkal felfegyverkezve a városház udvarára vonultak, majd Ozoróczky városi főjegyző házába erőszakkal betörtek és a jegyzőt a börtönbe hurcolták, Antal Józsefvárosi tanácsossal együtt. A Kerületek a lázadók megfékezésére katonaságot kértek. Aug. 2-án reggel 5 óta tájban Jászberényből egy század Lotharingiai nehéz lovasság br. Bolza ezredes vezetése alatt, Egerből pedig egy század Eszter-házy gyalogság érkezett a városba, a lázadók házaiba helyezték el őket. Aug. 3-án a lazítok
főbbjeiből 25-öt a lovasság Jászberénybe kísért, délután pedig 42-főt Jászapáti piacán katonai kordon között felvertek, 51 -et pedig ugyancsak Jászberénybe kísértek hasonló büntetés végett.
Ilyen szomorú véget ért a rebellió, amelynek látszólag csak a nagy gőgösség és elbizakodottság volt az okozója; mert hogy mi váltott ki ilyen nagy elkeseredést, talán csak a szenvedő alanyok tudnák megmondani.
Még ide vonatkozó feljegyzéssel találkozunk:
1824. év, 74. sz. „ Ns. Dósa György Temesvári Rab, ki az idevaló Nép Nyughatatlanságáért oda 4 esztendőkre sententiáztatott, a rabságban meghalt.-
1827. év, 24. sz. „Ns. Tajthy Istvány és Ns. Utassy Mihály és több nyughatatlan lakosokra szemes vigyázassál legyenek, nehogy ezen Városban s nyughatatlan elméjű Lakosok, kik netalán amazokkal egyet érthetnek, valamely újabb zenebonát támasszanak. " [38]
Ennyi ideig húzódott egy sajnálatos ügy, melyet valószínű, hogy az Ozoróczky főjegyzővel kapcsolatos valami ellenszenv váltott ki; Ozoróczky végül is lemondott állásáról, elüldözték, elköltözött a városból.
Az 1700-as évek végén már két korcsmája volt a városnak, az Alvégen és a Felvégen. Ide járt a fiatalság minden ünnep délután táncolni, itt szólt a duda, majd a cigányzene. A vecsemyéről már ide tódultak a „legények" és az „ eladó lányok". Itt mulattak nótaszó mellett és ide „húzogatták be" a szemérmes lányokat egy-egy fordulóra.
Jó zenészekről maga a Város gondoskodott, amire mindig nagy gondja volt, a borbíró pedig az italmérésre ügyelt.
1819. év, 486. sz. „ Rácz Istvány elsőrendbéli muzsikust és Bandáját az ollyatén nehéz ásóval és kapával lenni szokott munkáktul, mellyek által a kezek elnehezíttetnek, a rendes és díszes muzsikálásra alkalmatlanná tétetik, mentté tétettni rendeltetik.
1823. év, 194. sz. Az első Muzsikus Bandának Hegedűs Társai, Rácz Péter, Rácz Ferencz, és Rácz Istvány ásóval és kapával való munkák terhétől Ns Dósa Ferencz úrnak kérésére fel mentettnek." [38]
Az alvégi legénynek a felvégi korcsmába - és viszont - menni nem volt ajánlatos, mert könnyen beverték a fejét. De még az udvarlással is vigyázni kellett, mert az áttévedt legényre rálestek és leütötték a derekát, örülhetett, ha ép bőrrel menekült. Ez okozta azt, hogy gyakoriak voltak az egymásközti verekedések, de a vidéki legényt meg egyáltalán nem tűrték maguk között.
Elterjedt szokás volt már ebben és még később korban is. az ú. n. „imádságos házaknál" való összejövetel, ahol az ájtatos hívek különböző „egylet" és „társulat" cím alatt végezték vallásos imádságaikat. Az öregek szerint sok esetben itt is a szertelenségbe fajult a buzgó igyekezet.
Kimondott egyesületi élet csak a XIX. sz. második felében, az olvasókörökben kezdett alakulni.
A Jászapáti Kaszinó, már 1870-ben fennállott, „Olvasó Egylet" címen.
A Jászapáti Ipartestület 1878-ban alakult, de előbb már az iparosok a Céhekben tömörültek.
A Jászapáti 48-as Olvasókör 1890-ben alakult.
A Jászapáti Gazdasági és Polgári Kör /selymeskör/ ugyancsak 1890-ben alakult.
Ugyancsak ez időben alakult még 4 olvasókör, a „szögvégi" „Pélyi úti", „kisjárási" és a „Kiséri úti" olvasókörök. Ezekbe a körökbe már újság is járt és kisebb nagyobb könyvtáraik is voltak. A köröknek gazdák és munkások egyaránt tagjai voltak, kinek melyik volt közelebb a lakásához.
A Jászapáti Keresztény Földműves és Munkás Kör 1908-ban alakult.
A későbbi időben az egyesületek és szervezetek még inkább szaporodtak, illetve alakultak.
1914-ben a Vörös Kereszt Egylet.
1918-ban a Szociális Missió Társulat.
1924-ben a Levente Egyesület.
1927-ben a Vasutasok Köre.
1926-ban a R.K. Földműves Ifjúsági Egylet.
1926-ban az Asszonyszövetség /Nőegylet/
1928-ban a Kereskedők Egyesülete.
1928-ban a Hevesiványi Olvasókör.
Volt tehát egyesület bőven, mindenki megtalálhatta a maga helyét, ki hová tartozódónak érezte magát, oda iratkozott be és járt el művelődni. Bizonyos, hogy ezekben az egyesületekben is folyt már kulturális élet. Mindegyiknek könyvtára és olvasóterme volt. Az Ipartestület dalárda létrehozására többször 1891-, 1909-ben is kísérletet tett. A tartósan működő Iparos Dalárda csak 1919-ben alakult meg. Több évtizedes pályafutásuk alatt szinte minden országos dalos találkozón részt vettek és sikeresen szerepeltek. A jászsági dalos találkozó egy-egy település számára nagy ünnepnek számított.
Különösen híres volt az iparosok műkedvelő gárdája, akik számtalan esetben adtak elő közkedvelt színdarabokat nagy sikerrel.
Közkedvelt volt amellett a gimnázium mindenkori ifjúságának énekkara és színjátszó gárdája, valamint a Levente Egyesület fúvós zenekara is.
Ezen a téren az elemi iskolák részérők Winkler István tanító, az Ipartestület részéről Botár Gerő, Déváid József, Bodonyi Ferenc és Mihályi Gábor, a Levente Egyesület részéről Pethes Sándor tanító, a gimnázium részéről Pókász Endre gimn. tanár szereztek hervadhatatlan érdemeket.
Az egyesületi élet mégis, - valljuk meg őszintén - a szórakozásban merült ki.
Minden egyesület igyekezett a maga kasszáját gyarapítani, a jótékonyság terén kitűnni. A vég nélküli teadélutánok és esték. A társas vacsorák, a különböző címeken rendezett bálok és táncmulatságok mind megannyi alkalom volt, hogy bevételhez jussanak. A régebbi időben szokásban voltak a „boros bálok" ahol a vendég a befizetett „antré" ellenében tetszés szerinti mennyiségű ételt és italt fogyaszthatott. Ezek úgy látszik mihamar elfajultak, helyettük jött a zártkörű " társasvacsora és bál, amelyre már előre feliratkoztak. Itt már csak a meghívottak vehettek részt, így óvakodtak a nem kívánatos vendégtől.
Minden egyesület és kör megrendezte a maga 1-2, bálját, vacsoráját, vége hossza nem volt a dalárda esteknek, műkedvelő előadásoknak és teadélutánoknak. De egyesületen kívül is minden évben, szilveszterkor cselédbál, kocsisbál, a farsangon cigánybál, csonkacsütörtökön a „bakterbál", amelyen a város elöljáróinak is illett megjelenni.
A bakterbálra, - melyet a község hajdúi és kézbesítői rendeztek, -12 bográcsban főtt a jóféle marha vagy birkapörkölt a nagyvendéglő udvarán. A belrendőr a tavaly félretett pénzből megvette a „vágói", tinót, vagy birkát, azon kívül a hentes mészárosok a húst, a pékek kenyeret, a korcsmárosok bort adtak a vacsorához. A bál jövedelmén a bakterok osztoztak.
Minden évben megvolt a bikakerti „bikavacsora" is, amelyet, a másod bíró rendezett. A kuglizó társaságok is megrendezték a maguk „ birge" vacsoráját, a kuglizáskor szabálytalanul dobott büntetéspénzekből.
Hangulatosak voltak a cigánybálok, ahol neves zenészek muzsikáltak és a messze környékről összejött vendégsereg festői látványt nyújtott a nagyvendéglő összes termeiben.
Eltérő volt a megszokottól, ha valamelyik egyesület jelmezbált „maszkabált" rendezett. Ezekben a szebbnél szebb és ügyes találékonysággal összeállított ruhákban gyönyörködhetett a bálozó mamák nagy sokasága. Az 1920-40-es évek között nagy volt a szórakozási láz, mintha csak új abb vesztét érezte volna az emberiség. Az 1920-as évek utáni időkben a bálok rendezésében nagy szerepe volt az egyetemi hallgatóknak, akik a községből kerültek a különböző egyetemekre és a téli szünidőt, a farsang nagy részét otthon töltötték. Mindenütt szívesen látott vendégek voltak és igyekeztek is hangulatot teremteni. Ismeretségük révén nem egy ízben meghívták az Egyetemi Énekkart, amely nívós estélyeivel felejthetetlen emlékeket hagyott a közönség lelkében és a lányok szívében.
Az egyetemi ifjúság közel harminc tagot számlált, a szünidő végén megrendezte a maga búcsúestjét, amely éjfélig tartott. Éjfél után a cigánnyal együtt útra kelt az aranyifjúság, elkezdődött az éjjeli zene, a szerenádozás. Virradatig végigjárták a lányos házakat és reggelre kelve 30-40 kislány álmodta azt, hogy „csak egy kislány van a világon " és az, senki más, csak ő lehet.
Három-, négyévenként - ugyancsak az egyetemi ifjúság által - megrendezésre került a ,Jász bál " is. Ehhez tudnunk kell azt, hogy a Jászságból Budapestre felkerült egyetemi hallgatók nem voltak magukra hagyatva, nem szóródott szét és nem merült el a nagyváros forgatagában, hanem neves öreg jászok - mint Dr. Czettler Jenő egyetemi tanár, Pethes Imre színművész, Tarnay Alajos zongoraművész és még sokan mások - szárnyuk alá vették őket, ébren tartották bennük a jász öntudatot, a szülőföld, az otthon szeretetét. A , Jászok Budapesten" minden hónapban tartott összejövetelt a Belvárosi Kávéházban, ahol mindenki elmondhatta búját, baját, keserveit.
Az otthonnal való kapcsolat minél szorosabb ébren tartására lettek rendszeresítve és évenként, a nagyobb községekben megrendezve a ,Jász bálok" a kisebb községekben a ,Jász majálisok vagy juniálisok ".
Színesek, hangulatosak és közkedveltek voltak ezek a mulatságok. Eltekintve attól, hogy maga a közönség nagy része is díszruhákban, régi jász viseletben jelent meg. A Jászság lakóinak szinte egyetlen találkozó helye volt, ahol még felújíthatták a régi emlékeket. A nívós műsoros esten meghívott művészek szavalat, ének és zeneszámokat adtak elő, majd utána kezdetét vette a tánc. A táncot 12 díszmagyarba öltözött ifjú pár nyitotta meg a „palotással", majd felsorakozott a többi párok végtelen sora és elkezdődött a szép magyar csárdás.
Ezeken a bálokon lehetett látni - talán utolsó alkalommal - a régi szép jász viseletet; sujtásos prémes mentéket, tollas süvegeket, egyszerűbb zsinóros magyaros ruhákat, fényes szárú csizmákat sarkantyúval, karddal és hófehér gyolcs inggel, aranyrojtos nyakkendőt. A lányok fejét párta ékesítette, hajukban kihímzett pántlika lobogott. Az asszonyokon aranysujtásos mente és pruszlik, földig érő viganó és fekete cipellő; uralkodva a jász szín, halvány búzavirágkék piros és fehérrel. A menyecskék és fiatal asszonyok arany, vagy ezüst „ kerepinyes főkötőt" vettek föl. De még az idősebb korosztály is igyekezett elővenni egy-egy szép ékszert, fekete selyem főkötőt, táskát, muffot és csodaszámba menő rojtos hímes selyem vállkendőt, ami nagyon emelte a színhatást.
Hogy mennyire kedvelte Apáti közönsége a nívós estélyeket és előadásokat - eltekintve attól, hogy a helyi műkedvelők is kifogástalanul játszottak, - nem egy esetben fővárosi művészeket- Bodán Margit, Cselényi József- hívtak meg vendégszereplésre, akiket mindig zsúfolásig telt ház fogadott az Ipartestület, vagy a Gazdakör nagytermében. A bálok általában fényesek és kellemesek voltak, a „rendező" gárda nemcsak a rendre, hanem arra is vigyázott, hogy jó hangulat legyen és senki a lányok közül petrezselymet ne áruljon". Rácz Norbert vagy Balog Sándor első bandája húzta a talp alá valót,járták a keringőt, a valsteppet és tangót, de az igazi jókedv a lassú, majd gyors csárdásban csúcsosodott ki. Éjféli szünetben tartották a szépségversenyt és sorsolásokat, majd a „buffet" következett, a kísérő és a táncos párok meghitten húzódtak asztalokhoz, a cigány húzta a gyönyörű hallgatónótákat, kinek-kinek a kedvenc dalát.
A főrendező, a „cigánybíró" szigorúan ügyelt a táncrend betartására. Éjfél után újra csárdást kezdett a cigány, „hölgyválasz" kezdődött, amikor a lányok asszonyok sorra kérték fel a legényeket, de még férj uramékat is, akik addig csendesen borozgatva és kártyázva a mellékszobákba húzódtak meg. Reggel felé virradatkor kezdett oszladozni a bál, ki-ki hazakísérte szíve választottját, hogy boldogan álomra hajtsa fejét és álmodozzon az újabb bálig, egész a megvalósulásig.
Szokásban volt még a farsangon a „batyubár is, amikor a résztvevő családok otthonról, batyuban vitték az eszem-iszomot, és közösen fogyasztották el. A „bütyökbár'-ban vezető szerepe az ifjúság krémjének volt, akik azszerint voltak összeválogatva, hogy ki milyen jópofa és főképp ivócimbora. A meghívón a Celsius 40 foka mellett 39 név volt felsorolva érdem szerint, a negyvenediket a „bütyök királyt" a mulatságon választották meg, a legkiválóbbat, aki mindenben első „ nádverő" volt.
A községben a sportélet csak e század elején kezdődött el. Eltekintve az iskolákban, majd a gimnáziumban rendezett tornaversenyektől, már az 1910-es években az iparos ifjúságnak állandó futball csatapa volt. A szélesebb körű sportolás csak akkor vette kezdetét, amikor 1920-ban megalakult a Jászapáti Összetartás Sport Egyesület", vagyis a JÖSSZE".
Volt a község szélén egy elhagyatott, vízzel telt gödrös rész, a „ Puskaporos", ahol valamikor a sziksót gyűjtötték össze és főzték ki a salétromot, a puskapor alapanyagát. Később ezt a részt haltenyésztésre is használták, azért a ,Halastó" nevet is viselte.
Egy bohém életű öregúrnak, aki járási irodatiszt, amellett agglegény volt, - így volt ideje az ifjúsággal is foglalkozni, - Imrik Gyula bátyánknak támadt az-az ötlete, hogy ezt az elhagyatott helyet ki kellene építeni, és nagyszerűen fel lehetne használni úgy fürdőnek, mint sportolás céljára. A gondolatot a Város vezetősége is támogatta, az akkor már elég nagyszámú egyetemi ifjúság is lelkesedett érte. így alakult meg a JÖSSZE.
Tagjai az iparos ifjúság és egyetemi hallgatók úszással, atlétikával, birkózással foglalkoztak és nem csak országos, hanem világbajnokságot is nyertek a párizsi olimpián. - Fehér II. István. -
A Halastavat a későbbi időben nemcsak sportuszodává, hanem szabad közös fürdővé, sportpályává és állandó mulatóhellyé építették ki; így szinte egyetlen szabad és kedvelt szórakozóhelyévé vált Apáti és a környék közönségének.
Bár valamennyi jász község lakossága j ásznak vallja magát, mégis sok mindenben különbözik egymástól. Ez a különbözőség egyrészt külsőségekben, mint a ruházkodás, építkezés, társadalmi rétegződés stb. terén, másrészt ajellem, a magatartás, a viselkedés, az egymással való érintkezés, tehát az egyént kimutató belső tényezők, lelki adottságok révén nyilvánul meg.
Az apáti ember általában tetteiben meggondolt, viselkedése komoly, szavahihető, nem hízelgő és nem megalázkodó, tekintélyt tisztelő, tekintélyt követelő is. Ruházatában egyszerű, tiszta, ünnepi alapszíne ma is a fekete drágább anyag. Építkezései alaposak, nem fényűzők, de a kornak és a célnak megfelelőek. Tiszteli a hagyományokat, a vagyonnal, a ranggal és a móddal nem dicsekszik. Mint jó katolikusok vallásosak, de nem bigottak. Ünnepeiket híven megtartják, köznapjaikat munkában töltik. Alapjában csöndes és elgondolkodó. Családi körben szűkszavú, csaknem szófukar. Társaságban viszont bőbeszédüvé, hangossá válik, szereti a társaságot, a módjával való borozgatást. Örül, ha valami közszerepléshez, tisztséghez jut, feladatát példás lelkiismerettel veszi és teljesíti.
A katonaszellem még mindig élénken él benne, a katonaviselt embernek nagyobb a becsülete és tekintélye, mint az „untauglich "-nak, vagy a „mentett"-nek.
Köznapi téma állandóan a gazdálkodás, a szántás, vetés, az időjárás, az állattenyésztés volt.. Ehhez kapcsolódik a többi utáni törekvés, a nagyobb vagyon, az előbbre jutás, a kiemelkedés. Ebben a tekintetben nem ismert határt a jász gazda, mindent elkövetett, hogy boldoguljon. A családi életben szerény és egyszerű, nem szereti a hivalkodást. A gyermekszaporodást Isten áldásának tartja, a gyermektelen családnak nincs tekintélye. Gyermekeit vallásos, hazafias, szorgalmas és lelkiismeretes, puritán, tekintélytisztelő szellemben neveli. Arra törekszik, hogy gyermekeinek is kenyeret, megélhetést, vagyont adjon a kezébe. A családban a „gyerek" a fő, ami alatt a fiúgyermek értendő, míg a másik az csak „jány ". A gyerek a vagyonból többet örököl, a lányt csak kiházasítják, neki lakodalom sem jár, csak kiadó. Nem mintha ő is nem olyan kedves volna, de hát az utódlást mégis csak a fiúgyermek biztosítja, ő viszi tovább a családi nevet, nála húzódnak meg az öregek is életük alkonyán.
A régi öregek a vagyont a végtelenségig betartották. A nagy családi közösségekben ennek volt is valami értelme. Viszont alapja is volt ez a torzsalkodásoknak, a családi perpatvarnak, de a „testamentum" felemlitése elég volt ahhoz, hogy a zúgolódó családtag megjuhászodjon, észre térjen.
Újabban már szokásban van, hogy a vagyont a szülők még életükben szétíratják, vagyis kiadják a gyermekeknek, maguknak csak életjáradékot, konvenciót kémek. így már harmonikusabb az élet, mindenki tudja mi az övé, és mire tarthat számot, megszűnik az állandó perlekedésre okot adó bizonytalanság.
Szívesen ápolják a családi hagyományokat, nemzedékeken át őrzik a vérségi leszármazást. A sógor, koma, nászuram és nászasszony mindenkor szívesen látott vendég, de ha öreg rokon, „atyafi" vetődik a házhoz, őt is kellő tisztelettel fogadják.
A példás családi élet egyik fő jellemvonása, hogy megvetik, aki az ellen vét. Az elvált férfit, vagy nőt úgy kezelik, mint a hitehagyottat, nem is igen kap másik férjet, vagy feleséget. Ha pedig legfeljebb „bagóhiten" összeállnak, akkor sem veszi be őket a család, „eljátszották a becsületüket".
A régi hagyományokat tisztelettel emlegetik. A 48-as és a világháborús idők dicsőséges harcai élénken élnek emlékükben.
A föld megváltása, a redemptió emléke mindmáig megmaradt az utódoknál, még ma is nagyon sokan tudják, kinek hány forintos földet váltott az „öreg apja", s bár a papír már elveszett, de mégis büszke arra, hogy ő is az őslakók közé tartozik.
Nyugodtan megállapíthatjuk, hogy Apáti társadalma több száz év leforgása alatt olyan harmonikus közösségi életet alakított ki, amelyben a jellegzetes vonatkozásokat a legtöbb család mindmáig megtartotta. Ez pedig éppen a családok érdekközösségében rejlik, vagyis a gazda, a cseléd, a földmunkás, az iparos, a kereskedő, az elöljárók és tisztviselők egymásrautaltságában.
Újólag hangoztatom, hogy Apátin - mint ahogy az egész Jászságban - nem voltak olyan élesen elválasztható társadalmi különbségek, mint az ország más részein.
Itt nem volt földes úr és nem volt jobbágy és ez a tény szinte mindenre magyarázatot ad.
Hogy mennyire kedvezőbb volt itt szabad jásznak lenni, mint más helyen nemesnek, mutatja az a tény, hogy Apátira is nagyon sok nemes jött lakni, akik régi lakóhelyükön bizonyára eladták vagyonukat és itt váltottak földet. De százával jöttek a szökött jobbágyok" is, mert itt szabad jászokká lettek és megélhetést találtak. A nemességgel bíró családok viszont itt nem élvezhették tovább előjogaikat, mint ahogy a volt jobbágy sem került hátrányosabb helyzetbe, egyformán tagjai lettek a nagy családi közösségnek a „communitas"-nak. Természetes, hogy vagyoni különbségek voltak közöttük, ez azonban nem ment a személyi szabadság rovására.
Az utóbbi évtizedekben tapasztalható társadalmi tagozódást és a vele járó súrlódásokat, osztályellentéteket egyik társadalmi réteg rovására sem lehet írni.
Amíg a föld haszna úgy a gazdának, mint a munkásnak és a kapcsolatos foglalkozásokat űző családoknak kellő megélhetést tudott biztosítani, addig a természet rendje szerint kiépült társadalmi osztályok békésen megfértek egymás mellett. Amint azonban - ugyancsak a természet rendje szerint - a népesség megszaporodott és a föld annyira aprózódott, hogy a ,gazda" név is már csak szimbólum számba ment és magának a gazdának sem volt meg a megélhetése, a kapcsolatos foglalkozásúak is szükséget szenvedtek.
Ekkor kezdődött el az irigykedés, az egyenetlenkedés, egymás gyanúsítása, mindegyik a másikat tartotta nyomora okozójának, holott - néhány kivételtől eltekintve - valamennyien egy hajón eveztek és csúsztak lefelé a lejtőn a kilátástalan bizonytalanságba.
Aki Jászapáti nevezetességeit keresi és szemléli, elsősorban is a Fő téren épült kéttornyú impozáns templom tűnik a szemébe, vakolatlan terméskő kerítésével, remekbe készült vas kapujával, a kapuoszlopokon álló szentek szobraival.
Az első fellelhető okmány, amely e templomról megemlékszik, 1391-ből való, amelyben meg van írva, hogy:
„ Quod primo incepissent a primo angulo ecclesiae beatae Mariae Virginis lapidere de eadem Apahti vocata a parte primitiali...quem angulum pro méta comissisent"... Vagyis magyarul, hogy legelőször elkezdetették /t.i. a földosztást/ A Szűz Máriáról nevezett kőből épült Apáthii templom előrészén lévő első szegletkőtől", melly szegletkövet határ pontul használták. "[17,111-516.]
Ez az első ismert adat, amely templomunkra vonatkozik. Nem valószínű azonban, hogy ez lett volna az eredeti első temploma a községnek, hanem szinte bizonyos, hogy mint más helyeken is, előbb csak egyszerűbb, talán vályogfalú épület szolgálta a vallásos célt. A „kőből épült" templom építésre csak akkor - évtizedek, vagy talán század múlva - kerülhetett sor, amikor a keresztény hívek már megszaporodtak és elég tehetségük volt ahhoz, hogy messze vidékről követ szállítsanak és templomot építsenek.
Mindenesetre ez a templom lett az, amely később több átalakításon ment át, amíg a mai méreteit és formáját elnyerte. Az első kőtemplom már a mai helyen állott, mert 1493-ban Horvát Lukács akkori jászapáti kapitány ehhez a templomhoz a régi torony mellé egy másik új tornyot építtetett, melynek bizonysága a keleti torony falába 4 ölnyi magasságban elhelyezett emléktábla, melyen a következők olvashatók:
| „HOC OPUS FECIT |
| FIERI LUCAS HORVÁT |
| CAPITANEUS DE APATHI |
| SALIASA AD HONOREM |
| NATIVITATIS BEATE |
| MARIAE VIRGINIS |
| 1493" |
Vagyis: „Ezen épületet Horvát Lukács apátiszállási kapitány létesítette Szűz Mária születésének tiszteletére. 1493." [41, 24.]
Ekkor az egész templom épületet is átjavították és alakították és ebben a formában érte meg a török dúlást. A török hódoltság alatt - 1536-ban - amikor az egész Jászság hadszíntér lett, az egész községet feldúlták, a templom is romokban hevert. Az 1550. évi török adóösszeírásban még találkozunk „Gergel pap" nevével - tehát még volt valami vallási élet, de ettől az időtől egész a hódoltság megszűnéséig mindössze annyit tudunk, hogy az utolsó években János deák nevű licentiatus járt fel Szászberekről, aki az egyházi funkciókat végezte, tehát a községnek önálló lelkésze nem volt.
A romokban levő templomot a török hódoltság után 1700-ban építették csak újjá, amint azt Várasszói Mátyás akkor már itteni plébános feljegyezte: ,J. két torony megújíttatott ajászapáthii lakosok által 1700-ban, 225 magyar forint költséggel - csak a készítésért az anyagon kívül. " Ennek a templomnak a hossza 8 öl 5 láb, szélessége 7 öl volt. [41,26.] 1743-ban már ki kellett bővíteni a templomot, ez a munka 6 évig tartott, 20 öl 5 láb hosszúra bővítették, sekrestyét toldtak hozzá és a tornyokat is felújították.
Ugyanekkor a fő alapkőbe a következő cintáblába nyomott írást helyezték el:
„Krisztusnak 1743-ik esztendejében, Május hó 12. napján, XIV.Benedekpápasága, Erdődi Antal Gábor egri püspöksége, Török Mihály jászapátii plebánosssága idején ezen első fő alapkövet az angyalok királynéja születésének tiszteletére Jászapáthi községe tette le. A község bírája volt: Rusvay István; Tanácsnokai: Radics Márton, Balathi Mátyás, Horváth András, Borbás György, Tajthy Jakab, Kiss Ferencz, Király György, Dósa Pál, Makó Gergely, Birkás György; jegyzője; Pintér Ferncz. Ugyanezen alapkőbe tétettek egy folyó ezüst pénz, Szent Incze és Diodor vértanúk ereklyéi."- [41, 28.]
1825-28-ban újabb építkezés következett, amikor a templom már a jelenlegi nagyságát és alakját kapta meg. A Jászapáti templom egyike a Jászság legrégibb és az egri egyházmegye legnagyobb templomainak. Az egész templom hossza 31 öl, melyből 16 öl 1 láb az új építmény, a többi rész a régi templomból való. A szentély hossza 7 öl, szélessége egyenlő a régi templomhajó szélességével: 7 öl; a kereszthajó belső hossza 9 öl, szélessége 5 1 öl, a templom 4000 hívő befogadására alkalmas. A tornyok magassága egyenként 17 öl. A templom fő-bejárati kapuja fölött a következő kőbevésett - latin - felírás olvasható. Jstennek szűz Anyja, születetett királyné, a te ájtatos kegyességed által, védd meg a döghaláltól, éhségtől és háborútól, a jász-apáthiakat, kik ez egyházat Neked ajánlják. 1751".[41, 36.]
Ez idő óta csak kisebb nagyobb javítások és tatarozások voltak a templom épületén, amely azonban sem a külső formán, sem a belső beosztáson nem változtatott.
Eredetileg a régi templom alatt kripta volt, amely 1905-ben a templom festése közben beomlott. Hild Viktor régész rögtönzött feltárást végzett. A kripta román stílusú., dongaboltozattal épült, valószínű a XH.-XIII. századból származik A talált leletek igazolják a korábbi feltevést, hogy Apáti a Tomaj nemzetségből származó bencések filiája volt. [20, 167.] A templom terméskőből emelt masszív épület, a nagyobb földrengések, mint 1868-ban, 1912, 1923-ban sem okoztak lényegesebb rongálást. A templomot körülvevő kőkerítés 1000 négyszögöl területet zár körül. A kerítés a hevesiványi régi templom romjának köveiből épült 1771 -ben. A kerítésen körül lőrések vannak kiképezve, emlékeztetőül a török időkre, használatukra azonban szerencsére már nem került sor. A kerítésen két főbejárati kapu van, amelyeknek remek kovácsoltvas szárnyait 1902-ben Törőcsik Ferenc kovácsmester készítette, akinek jutalmul 200 koronát adott a város.
A templom fenntartója a Község, amely egyházvédnökségi joggal bír, illetve a hitbuzgó római katolikus adakozó hívek.
Lényeges adat a templom életében a templom hajóinak a belső kupoláinak átfestése. A ma is meglevő freskókat 1904-1905-ben a község szülötte, az akkor már világhírű művész VÁGÓ PÁL festette, Szirmay Antal festőművésszel együtt.
| a festőmüvészi munkákért | 28.900. K. |
| Wagner Márton kőműves | 1.600. K. |
| Vágó István ács, állványozó | 2.000. K. |
A képviselőtestület 24.sz. határozata szerint a munkadíjat kaptak, ^lkaimat adunk a művész uraknak, - mondja a képviselőtestület - hogy egymás eszméit megértve, egymást a kivitelben támogatva, részünkre örökbecsű műveket alkossanak." [38]
Ezt a célt a megbízott művészek meg is valósították, mert különösen a főkupola, melyen a Golgota van megfestve, továbbá az egyik kisebb kupola, melyen István király a magyar koronát Mária oltalmába ajánlja, örökbecsű művészi alkotások, melyeknek az enyészettől való megőrzése legfőbb kötelessége az utókornak.
Nagy idők tanúja a jászapáti templom.
Ódon falazata és kerítésének kövei kevés boldogságról, annál több vészterhes napról tudnának beszélni. A török-tatár dúlásnak, a rácok kegyetlenségeinek, a kuruc-labanc világnak, az osztrák elnyomásnak, a 48-as eseményeknek, az első és második világháborúnak néma szemtanúi. Harangjai évszázadokon át elsiratták a pestis és kolerajárványok tömeg halottait, a természetes halállal elhunytak tízezreit, a világháborúk hősi halottait. Maguk a harangok is elmentek, bevonultak a háborúkba, hősök lettek, meghaltak, nem tértek többé vissza; újakat kellett öntetni helyettük.
A kis lélekváltság harang maradt csak meg kétszáz éven át, melynek csilingelő hangja minden hívőnek utolsó búcsúztatója. Felirata: „ E. I. Apathiensis, 1759." Súlya 84 font. De a kettős torony árnyékában, Szűz Mária oltalma alatt mindig új élet fakadt, újra született a község lakossága és úgy a bennszülött, mint az idegen mindenkor tisztelettel tekint az impozáns épületre, amely dísze és ékessége a község főterének.
A másik évszázados múltú hely, amely említésre méltó, a község temetője. Ha igaz az, hogy az ősök iránti kegyeletet és tiszteletadást a temető jelképezi leginkább, akkor Apáti lakossága ebben a tekintetben méltán érdemel elismerést, mert elfogultság nélkül mondhatjuk, hogy a közel környéken szebb és rendezettebb temetőt nem találunk.
A község keletkezésekor kezdetben itt is a templom körül volt a temetkezés; de nemcsak a mai kerítésen belül, hanem annál jóval nagyobb területen. Az itteni sírhantok már nincsenek, elmosódtak, a síremlékek elkorhadtak, megsemmisültek. A kerítés falában, - a főajtón bemenet balra - láthatunk még néhány kőbevésett feliratot, amelyeket a jobb módú családok vésettek be annak idején és még ma is olvashatók:
Vagyis magyarul, hogy „ Itt nyugszik a Balati család. Itt nyugszik nemes Dósa Pál úr családja 3 öl térségen stbr [41,52.]
Az 1700-as évek elején a templom körüli temetkezés megszűnt, utána már csak azokat temették ide, a „cinterembe", aki a templomnak 50 forintos hagyományt tett, vagy a sírhelyért külön 12 forintot fizetett.
Az elfelejtett temető Az 1700-as évek elején nagy kolerajárványok voltak. A templom is újjáépítés alatt volt, a nagyszámú halottat már nem volt hová temetni, mert nem fért a sok sír, betelt a terület. Feltehető tehát - írásos nyom hiányában -, hogy ekkor nyitották meg azt a temetőt, amely a községből menet a hevesi út jobb oldalán terült el mintegy 600 lépésre a templomtól, kétholdnyi térségen. Ez a temető teljesen eltűnt, illetve ma már házakkal van beépítve. Élő tanúim azonban még állították, /:Rusvay József 92 éves, Horváth Miklós 82 éves, Szikszay
Kálmán 80 éves: / hogy ők még hallották az öregektől, hogy a régibb időben ezen a helyen volt az öreg temető. Bugyi János, Dósa Lászlóné szintén koros egyének mondják, hogy házaik itteni építésekor a fundamentum ásása alkalmával sok emberi csontot, tehát sírokat találtak itt, melyekben az 1900-as években még ép ruhafoszlányok is voltak. Erre a helyre a temetkezés 1759-ig történt. Ennek a temetőnek a helyét semmiféle emlék nem jelzi, pedig évtizedek alatt több száz halottat oda temettek, legalább egy kőtáblát megérdemeltek volna, hogy emléküket őrizze.
A mai temető 1759-ben lett megnyitva, amiről máj. 12-i kelettel a következő feljegyzést találtam: „7-o. Mivel már az Czinterem, vagy temetőhely megtolt annyira, hogy csak egy alkalmas sírt is többé nem lehetne ásni, azért Korher Ignác Ftő Plébános és V.Esperes Úrral egyet értvén az N. Tanács megegyezett arra, hogy az temető hely az Hevesi útnál lévő Kápolna és Czédulaház között excindáltasson, mely meg is lett a mint nem különben. " [38]
Az ekkor megnyitott temető - többszöri bővítés után - ma 17 kat. holdon terül el szépen rendezett, befásított, teljesen körül árkolt és kerített.
A temető főbejáratával szemben áll, a döghalál megszűnésének emlékére 1739-ben épített gyönyörű kis Kápolna, melynek kis oltárképét ugyancsak Vágó Pál festette. A KÁLVÁRIA a kápolna nyugati oldalán 1773-ban épült művészi kivitelben. A két épület közötti téren van egy egyedülálló sírhant, nagyon egyszerű síremlékkel, amelynek felirata csak ennyi:
| VÁGÓ PÁL |
| festőművész. |
1858-1928. |
Amilyen egyszerű és igénytelen volt életében, olyan szerény, de nagyszerű és megható a halálban.
A kápolna és kálvária körül vannak felállítva az 1844-46-ban épített stációs képek, vagy keresztúti állomások, kőből felépítve és faragva, szám szerint 14.
A második kapuval szemben 1883-ban épült a sírásóház, amelyben a mindenkori sírásó lakik a családjával. A kápolna mögötti egykori remeteházban is él egy család. A két család tartja rendben a temetőt, gondozza a sírokat és őrködik a temető területén. A remetelakban élő család takarítja a kápolnát, és a harangozói teendőket is ellátja. A sírásó, a sírásás, temetés mellett vezeti az elhunytakról a nyilvántartást is. A XX. század ismert sírásói: Rusvai Béla, Kökény József, Rusvai Sándor. A remeteházban Molnár István él régóta családjával.
A temetőnek nemcsak gondozott útjai, hanem az állandóan virágos sírhalmai, a vagyont érő számos síremlékei érdemelnek figyelmet. A kápolna előtt és mellett vannak a község hajdani vezetőinek, elöljáróinak síremlékei, a jász kapitányok, főbírák, főjegyzők, papok, kántorok, tanítók, szolgabírák és tanácsosok emlékei. A nagy térségben pedig a hajdani redemptusok utódai, a földművelők, az iparosok, kereskedők, kétkezi munkások, zsellérek, birtokosok és birtoktalanok, mintegy jelezvén, hogy „a halálban egyformák vagyunk". A kétszáz éves temetőben közel százezer hívő alussza örök álmát és több százra tehető azoknak a síremlékeknek a száma, amelyek évszázadok múlva is hirdetni fogják az ősök iránti kegyeletet.
A község Fő terén áll az 1914/18-as világháborúban hősi halált haltak emlékére állított Hősi szobor. Az a közel háromszáz hős, akik Európa összes harcterein, vitézen küzdöttek és életüket adták az otthonért, a hazáért, nem nyugodhatnak a honi földben, de emlékük örökké él az utódok szívében.
Amikor Minden Szentek estéjén a temető ezernyi sírhalmát és a Hősi szobor környékét millió virág borítja és sok ezernyi gyertyafény, világítja meg az éjszakát, lehetetlen el nem gondolkozni azon a két feliraton, amely a temető bejárati kapuján olvasható:
A külső oldalon: „Feltámadunk".
A belső oldalon: „ Voltunk, mint Ti, Lesztek Mint Mi Por és Hamu".
Őrizzük, gondozzuk az ősök emlékeit kegyelettel, a mi emlékünket is úgy őrzik majd az utódok.
Az 1849-ben az országgyűlés törvénybe iktatta a zsidók egyenjogúsítását, de a város még 1852-ben is elutasította letelepedési kérelmüket. 1853-ban 100 négyszögöles temető területet kaphattak a várostól, a Vasútállomás közelében. A holokauszt után már nem temetkeztek ide, halottaikat a nagyobb városok temetőiben hántolták el.
Jászapáti lakosságának 98 %-a római katolikus vallású lévén, megállapíthatjuk, hogy a nép lelkületében ma is még mélyen vallásos. Ez nemcsak külsőségekben mutatkozik meg, hanem abban is, hogy megtartják az egyház parancsait, betartják törvényeit.
A szent mise hallgatás, gyónás, áldozás, keresztelő, esküvő, bérmálás, egyházi temetés mind gyakorlatban vannak. Bár az utóbbi időben némi lazulás tapasztalható ezen a téren, mégis a jelesebb ünnepeken tömve van a nagy templom, ilyenkor a hívőkkel, kicsinek bizonyul. Az egyházi intézmények fenntartója a város, mint kegyúr. Mária Terézia 1745-ben a kiváltságok visszaállításával így rendelkezett. "4 római katholika hitet követő helységek közönségei a patronatus jussával bírjanak."
Ezen az alapon választja az Egyházvédnökség, mint kegyuraság, képviselőtestülete útján az Egri Püspökség három jelöltje közül a mindenkori plébánost és a pályázók közül a kántort. A templombíró kezeli a templom pénztárát és szedi be a járandóságokat. A hívők a régibb időben párbért és deputatumot szolgáltattak a javadalmasoknak, ma pedig egyházi adót fizetnek. Az Apáti plébánosok, lelkészek és hitoktatók mind tekintélyes emberek, jó szónokok és hitbuzgó lelki vezetők voltak, akik közül Pájer Antal plébános /l 862-1882/, mint költő és egyházi szónok is jeles hírnévre tett szert.
A plébánosoknak a párbér és deputatumon kívül tekintélyes földjavadalmuk is van. A földet régebben a lakosoknak kellett megművelni és a termést betakarítani. Ma már a földet maguk műveltetik; melyből a belső határban 119 kat. hold. Hevesiványon 53 kat. hold van. Az épületek fenntartása ugyancsak a község kötelessége. Bár a jövedelem, illetve a javadalmazás körül időnként voltak nézeteltérések, a hitbuzgó elöljáróság mindenkor megtalálta a módját az egyházzal való megegyezésnek. Azok az áldatlan vallási küzdelmek, amelyek a katolikusok és reformátusok között még a XVIII. század elején is dúltak - Jászkiséren, Jászberényben stb. - szerencsére az apáti híveket elkerülték.
Itt az egyöntetű katolikus tömeggel szemben eredménytelen volt minden eltántorító próbálkozás, komoly kísérletről nincs is feljegyzés. Bár a későbbi időben két hitfelekezet is gyökeret vert a községben - izraelita és református - ők azonban új telepesek lévén, a község életében nem okoztak vallás-villongást.
Filiája kettő is volt Apátinak. 1769-ig ide tartozott Jászkisér Pusztakürttel együtt, miután ott kevesebben voltak a katolikusok és a vallási villongások miatt a reformátusok nem tűrtek meg a községben katolikus papot.
A másik filia Heves Ivány, amelynek a török idők alatt rombadőlt temploma nem épült újjá, de a szaporodó tanyai lakosok részére időnként ott is mutatnak be szentmise áldozatot és végeznek az iskolákban hitoktatást.
Lássunk ezek után néhány érdekes feljegyzést a vallási élettel kapcsolatban:
1746. 9-o. „ Az is megegyezett értelemmel concedáltatott, hogy ennek utánna a Nagy Harang senkinek meg van vonattassék, hacsak 30 x-kat a Templom Bíró Urnák le ne fizessen. - Aki pedig a harang építéshez hozzájárult, 15.x-t fizet." [38]
1750. 1-o. Braun Sebestyén kőműves mesterrel megegyeznek, hogy Heves Iványon 5.1/2 öl hosszú, 4 öl széles, 3 öl magas kápolnát épít Szent János tiszteletére, 2 harangra, 700 RH forintért. [38]
Ez az építkezés azonban érthetetlen okokból nem valósult meg.
1762. 2-o. „A Stóla iránt Deák nyelven Transactionalis Levelet készített Khorer Ignácz V.Esperes úr, mely levelet örök emlékezetül a Nemes Város Protocollumába vezetni rendelik.
1771. 4-o. Következendő Esztendőre a Harangozónak hogy új ház építessék elvégeztetett.-
1792. 154. sz. Nagy József úr az eddigi viselt Notariusi Hivatallyátul megváltozott. Halmay István eddig volt 2-ik Nótárius Alsó Szent Györgyre maga született Hazájába eltávozott. Helyette V.Notariusi Hivatalra Alsó Szent Györgyről által hozatott Pávay Imre úr. Az kik is mind a négyen az Szent Egyházban régi Ditséretes szokás szerint az Oltár előtt Tiszdő V. Esperes és Plébános Nagy Gábor Urnák Sub Pluviali, cum Cruce volt jelenlétében Molnár Antal ord.Nótárius által a régi szokásbul előadott Formula szerint az egész Nemes Tanács és Nép előtt ritu solemni meghiteltetett.—
1797. év, 671. sz. A Halottas Házakhoz kivittetni szokott Boldogságos Szűz Mária képének taxája, t.i. 12.x-ok ezúttal sokaltatván, 6.x-okra limitaltatik.-
1805 év 440. sz. Akik ennektul a Kálvária és Kápolna elejben és kerítéseiben kívánkoznak sírt ásatni és temetkezni, tartoznak a Templom Cassájában 25.Rfkatfizetni. " [38]
Ebben az időben szokásban volt, hogy a járványos nyavalyák eltávoztatására a barmokat is megszentelték, ami ünnepélyes keretek között történt meg.
1806. 205. „ Tisztelendő Bollók Mihály Plébános urnák Kotsérra a Kutaknak és Barmoknak Benedictiojára és leendő megszemlélésére Antal József ord.Bíró és Borbás István Senator, úgy Ozoróczky János Dlis.H. V.Fiscalis és ord.Notarius Urak leküldetnek.
1808. év, 351. sz. A temető már egészen betelt, az pedig a Pascumnak szűk volta miatt nem lehet, megengedik a régi 69 éves sírok újra felásását.
1810. év, 433. Vége lévén ezen Katonai Esztendőnek az itten bevett régi szokás szerint N. Ord.Bíró Balajthy Antal, 2-ik Bíró Dósa János, Pptor Horváth János és két Nótárius Urak egymástul elbutsuzván, az emberi gyarlóságbul netalán esztendő folytában elkövetett hibáikrul költsönös és viszontagi botsánatot és engedelmet kértek, ki kérvén ennektul is egymásnak szívességét, szeretetét, barátságát és jó emlékezetét. " [38]
Ez a jó szokás ma is él és az új évi jókívánságok nyilvánításával párosul.
1813. év, 24. sz. „A Templom Cassája emberi emlékezettülfogva mindenkor és állandóan ez ideig a Város Cassa szobájában egy ládában és egy kulcs alatt hív és vagyonos Templom Bírák által tartattatott; ezen a jövőben sem kívánnak változtatni.-
1816. év, 372. sz. "Egri Érsek Ő Excellenciája Városunkon utazik át, mikor is estvéli 5 óra tájban Városunkban négy tsinossan, nemzeti köntösben felöltözve levő Lovas Lakosaink által az Parochiára minden harangjainknak szállása közben szerencsésen bevezettetett...Másnap reggel 71. óra tájban harangjaink meg húzása alatt és négy Loas Lakossainknak hintája előtt való lovaglása közben Városunkból Kun Sz Mártonyfelé - hová bérmálni menni szándékozik- elutazott.-
1817. év, 465. sz. Az Ágybérbül beszedett igen konkolyos, vadóczos ésfűmagos Búza 652.1/4.kila.-
1818. év, 549. sz. Szóó Istványt sírásónak megfogadják, egy esztendőbéli bére a szokott sírásói föld, ásóra egy forint, minden nagy sírért 9. x. kis sírért 6.x.
550. sz Utassy István Templom bíró úr elszámol a Templom jövedelméről,
| Jövedelem | 6.374.f.41.x. |
| Kis menetel | 3.388. " 8." |
| Megmaradás: | 2.968.33.— |
| Capitális: | 3.911.32.ft, mely kölcsönökre van kiadva -- |
1819. év, 134. sz. Kapui János kántor többszöri megintések után sem hajlandó a régi szokott énekeket énekelni (Jertek keresztény lelkek, lm arcunkra borulunk, Uram kérlek és reménlek:/ ismételten megintik, különben szófogadóbb Kántorrul fognak gondoskodni.-
1825. év, 50. sz. Az itten megjelent lakosoknak szívére köttetett, hogy a Templom nagyobbításához szükséges kövekért Sólymosra ezen száraz téli időben, s igen jó útban, amidőn még a munka ideje el nem érkezett, el küldeni és tselédgyeik által kotsijaikat illendő teherrel megrakatni igyekezzenek.
1828. év, 1. sz. Ezen Tanáts és egybegyűlt Birtokos Lakosok mint Patronatusi Just representáló Gyülekezet egyes akarattal elhatározza, hogy az Agybér mind készpénzben, mind pedig Búzában a Cononica Visitatiónak idejétül 17 58.esztendőtől fogva ezen Tanáts szedette és szolgáltatta ki, úgy ennektul is a Tanáts szedesse a 2-ik Bíró által. - -
Minden pár Házas személy, légyen az Birtokos Gazda vagy Irredemptus, fizessen Conv.pénzben 30.x-okat és egy véka Búzát, az özvegyek pedig felényit. A Cigányok mivel Búzát nem adnak, fizessenek a feleségesek 54, az özvegyek 27.x-okat. " [38]
Nagy bevételi forrása volt az egyházközségnek a hívek által tett alapítványokból, amelyek abban az időben szokásban voltak.
1871. év, 53. sz. „Goór Margit özv. Rusvay Elekné azon kérelem mellett terjeszt be 56. Ft-ot, hogy elhunyt férje Rusvay Elek lelke üdvéért, annak kamatából évenként szent mise szolgáltassék. Az 56.ft. a következő utasítás mellett utalványoztatik az egyházi pénztár bevételei közé. Kamatokból évenként egy nagy mise szolgáltatván R.E. lelke üdvéért, ezen kamatokból a lelkész évenként 1.Ft-ot, a kántort SO.xt.harangozó 2O.xt.nyerend. 12.szál gyertyát, jelesül a nagy oltárhoz 6.szál, a 3.sz.Mária szobor és képhez egyet, összesen 6 szálat szolgáltatván, egyidejűleg a beharangozást és mise alatti harangozást szokott módon eszközöltetni. ." [38] Nagy eseménynek számított a hívók életében a kántorválasztás, amikor a nagytemplomban a jelölteknek az egyházvédnökség és a hívők jelenlétében orgona kíséret mellett egy szabadon választott és egy előírt éneket kellett elénekelni. Aki a legtöbb szavazatot kapta, az lett a kántor. 1904. év, 87. sz. A pályázók közül Fehér Zoltán mezőkovácsházi kántort 28 szavazattal megválasztották.
Nevezett jelenleg is, közel fél évszázad óta közmegelégedésre végzi a kántori teendőket.
1907. év, 78. sz. A Fülöp Ferenc elhalálozásával megüresedett plébánosi állásra Dr. Markovits Pál miskolci hitoktatót választják meg. Vándorfy János akkor már kenderesi lelkész is pályázott /aki a község történetét megírta, de csak 6 szavazatot kapott. /
1907. év 98. sz. Hozzájárulnak az iskolák államosításához, kérelmezik azonban, „hogy a majdan kinevezendő tanítók a lakosság vallásának tekintetbevételével alkalmaztassanak. "
1908. év 51. sz. A harangok öntésével Tury Ferenc budapesti lakost bízzák meg, kg-ként 3.K. 80. fillér árban.
| 1. db. | 2100. kg. |
| 1. db. | 1125. kg. |
| 1. db. | 600. kg. |
| 1. db. | 250. kg. |
A régi harangokat kg-ként 2 K. értékben átvette. " [38,]
Ezek a harangok az első világháború áldozatai lettek. 85. sz. Megállapítják a harangok használati díját:
" I. Kisharangozás:
III. és IV. harang 11 órakor és temetéskor 50-50. fillér
II. Középharangozás.
II. III. és IV. harang temetéskor, 11 órakor, föld nyitáskor, mise alatt és heted napos mise alatt 1-1, Korona, egy órakor és külön koporsó tétel alatt 2-2 Korona.
III. Nagyharangozás.
„A négy harang együtt minden vers 2 Korona és külön koporsó tétel alatt 3 Korona. Nagy harangnak egyedüli használata bármikor 5 Korona. Libera alatt középharangozás 1 Korona, nagy harangozás 2 Korona. " [38]
Ebben az időben még a halott ravatalozása a háznál történt. Szokásban volt a koporsóban kérés, vagyis a háznál való megszentelés. Másnap volt reggel a fennlévő mise, majd a temetést következő délután, amikor a gyászmenet a háztól kísérte ki a halottat a temetőbe. Következőleg volt tartva a hetednapos mise, utána a „halotti tor. " A háznál a ravatal mellett sirató asszonyok" virrasztották a halottat, éneklés és imádkozás mellett, égő gyertyákkal.
1919. év, 56. sz. Kötelezik Vágó Pál festőművészt, hogy a proletárdiktatúra ideje alatt a javaslatára lebontott kőkeresztet a gimnázium előtti téren, saját költségén állítsa vissza. Ami meg is történt.
1925. jan. 1. Borbás Kálmán templombírónak 25 évi szolgálat után jegyzőkönyvi köszönetet mondanak.
1925. év. Vágó Pál festőművész 500 000 koronát adományoz a gimnázium előtt felállítandó szoborra, mely a Megváltót ábrázolja, midőn a szeretet igéjét hirdeti: Engedjétek Hozzám a Kisdedeket. " Ez a szobor nem valósult meg.
1927. év 100. sz. A hevesiványiak templomépítési szándékát, bár aggályos a nagy költségek miatt, mégis helyeslik és támogatják.
1928. I/25. Bemutatják a hevesiványi templomépítés bekerülési költségét,
| mely | 38 236.96 pengő. |
| Fedezet: 10 vagon búza | 29 000.00 " |
| Fuvarokban | 10 000.00 " |
Az Egyházközség a tulajdonát képező ingatlant átengedi, egyben a felajánlott hozzájárulások begyűjtését egyhangúan elhatározzák.
16. sz. Dr. Markovits Pál esperes plébános a község képviseletében részt vett az Amerikában rendezett Kossuth ünnepségen, ahonnan elhozta Pittsburg város polgármesterének üdvözletét és az emlékül kapott „város kulcsát"
1931. IV/26. Díszközgyűlést tartanak Szmrecsányi Lajos Egri Érsek úr őkegyelmességének 80. születésnapja alkalmából.
1932. X/20. Díszközgyűlésen ünneplik Dr. Markovits Pál 25.éves plébánosságának jubileumát.
82. sz. Átveszik gondozásra a hevesiványi templomot, „amíg a községtől el nem válik, vagy önálló községet nem alakít. "
1934. VI/16. Weingritzky Konrád tiszasülyi plébánost választják meg a Borsodszirákra helyezett Dr. Markovits Pál helyére. Egyben meghagyják a plébánosnak az eddigi földjavadalmat adókötelezettséggel, továbbá a lelkészeket neki kell tartani és fizetni.
62. sz. Az Izraelita Hitközségnek 200 pengő segélyt szavaznak meg. [38]
Ezen a téren talán a leghivatottabb egyének a lelkipásztorok, akik a következőkben nyilatkoznak: 1829-ben Fehér Ignác akkori plébános szerint: „Nyilvános bűnösök, vagy éppen vallástalanok, ágyasságban élők, másnak házastársát elcsábítok vagy különélő házastársak itt nincsenek. " 1895-ben Vándorfy János lelkész már bizonyos lazaságot állapít meg; amikor megállapítja, hogy: ,/l közerkölcsiség pedig épen szembetűnő gyengeségeket mutat fel a szemlélő előtt. S mindaz némely szülők gondatlan nevelésének róhatok fel. Sőt vannak szülők, kik ha valamiért sértve érzik magukat, maguk kényszerítik házasságban élő gyermekeiket az önkénytes elválásra. Sok hibának szülőanyja e téren a rosszhírű házak és kétes korcsmák is. Ezen laza erkölcsiségnek kifolyása a nők fényűzése, vagy talán megfordítva. Leghelyesebben a kettő egymásnak okozója." [41,162-163.]
Ennél a megállapításnál újabbat ma sem mondhatunk, csak talán annyival bővíthetjük, hogy a két háború okozta körülmények még lazábbá tették az erkölcsöket. Pedig, hogy milyen szigorúan büntették a múltban az erkölcsi botlásokat, találunk róla néhány feljegyzést:
1781. IX/29.,, Pataky Mátyás múlt Kis Asszony napja éjszakáján Vadrácz Panna házánál tiltott óra után nagy Lármázást indítván - sőt egy Mihálytelki ott kinnfeküvő Molnárt hajánál fogva is hurcolt semmi ok nélkül, - azonfelül midőn Makó Löricz Assor Úr Aristomba tétette volna Hlyen szókra fakadóit, van nékem nagyobb Uram is mint az Assessor. Hogy tehát megismerje azt - mint bizonytalan időre elbocsájtott Katona - hogy a Bíróság keze alatt légyen, 25. Pálczák ütése alá ítéltetik, " [38]—
1799. 73. sz. Rusvay István tanácsos és Bartsik Jósef deputatusok a Jászberényi Gyűlésből így számolnak be: ,Jílnem hallgathatják a Referensek azon szomorú executiót is, melly szerint Nagy Erzsébet tulajdon Magzattyát megölő Gyilkos Anya ezelőtt esztendővel a Districtusok által hóhér pallosára sententiáztatván, és sententiája mind a Felséges Nádor Ispán Főltélőszék által, mind pedig a kegyelem uttyán is helyban hagyattatván, tüstént tellyesíteni parancsoltatott H-a Február reggeli 10. óra tájban Berényben a szokott gyalázatos helyen megölettetett, s decapitáltatott."- [38]
Az erkölcsi törvények és szabályok betartásába a tanács csak akkor avatkozott be, ha ezzel közbotrányt okoztak. Ennek ellenőrzése viszont a belrendőrnek és az egyéb szerveknek szigorú kötelességvé volt téve.
1844. év, 323. „Efolyó évben elválasztott Város minden szolgái beszólhatván, szolgálatjokra hit letétellel tellyesíteni megesküdtettek; felszólítván egyéb eránt letett esküjök szerint a reájuk bízottakat pontosan és kitelhető szorgalommal tellyesíteni, különben mint hitetlen és engedetlenek méltó fenyítéseket elszenvedik." [38]
Ez az eskü különösen a belrendőr mellé beosztott Vachterokra /későbbi bakterok/ vonatkozott, akik a korcsmákat, nyilvános és zug házakat éjjelenként végigjárták, a csend, rend és erkölcsös életre felügyeltek.
1848. után megszűntek a testi fenyítések.
Ez időtől fogva áristom, fogház, pénzbüntetés és kártérítésekről olvashatunk, főbenjáró ügyekben pedig a járásbíróság, illetve törvényszék intézkedett.
A község életében előforduló elemi és sorscsapásokról csak a török hódoltság után; feljegyzésekből van tudomásunk. Azelőtt, ami település volt itt, - mint ahogy voltak ilyenek-teljesen tönkrementek, szinte nyomtalanul eltűntek. A hódoltság kezdetén, mint láttuk, az akkor már virágzó kis község csaknem teljesen tönkrement. Temploma, házai nagy része leégtek, romba dőltek. A lakosság egy része meghalt, rabságba került, vagy elmenekült a környező városok oltalma alá; csak kevesen voltak, akik a mocsaras ingoványokban meghúzódva megmenekültek és tengették életüket örökös rettegés között.
1556-ban még 35 egész telkes gazda élt Apátin.
1567-ben viszont már csak 15-öt találtak, ezek közül is 5-öt megöltek a tatárok.
Ez időtől kezdve
1694-ig romokban hevert Apáti, alig néhány lakosa volt és 127 évig alig találunk valami feljegyzést az életről.
A hódoltsági idők végén már megkezdődött a be és visszavándorlás, mert
1698-ban már 200 körül van a lakosság száma.
1710-ben a rohamos bevándorlás következtében megszaporodott lakosságból 602 halt el pestisben.
1739-ben az ajárvány újabb 80 áldozatot szedett.
1831-ben 110-en haltak el kolerában.
1837-ben ismét 290 volt az áldozatok száma.
1855-ben ismét 150 egyén halt el kolerában.
Ezután a pusztító nagy járványok megszűntek, viszont a tüdővész és diftéria szedte az áldozatait. Különösen nagy volt a gyermekhalálozás 1880-1900-as években, annyira, hogy külön temetőrészt kellett nyitni az elhalt gyermekeknek.
Végig kiséri a község lakosságának életét a szárazság és a víz okozta elemi csapások sorozata.
Az 1800-as években olyan nagy szárazság volt, hogy az ínségre jutott lakosságnak a Bácskából, Bánátból stb. kellett gabonát vásárolni, amint azzal már az eddigi ismertetésben találkoztunk.
1816-ban viszont olyan vizes esztendő következett, hogy 196 ház és istálló dőlt össze. Ugyancsak nagy belvizek borították a határt 1940-ben, amikor szintén sok ház és melléképült rongálódott meg. Földrengés, árvíz, szélvihar, szerencsére nem fordult elő katasztrofális mértékben. Villámcsapás okozta és egyéb tüzeset is csak ritkán fordul elő.
A tüzek oltásával egyébként Apáti lakossága mindenkor példásan viselkedik. A gazdák fogatokkal, a lakosság vödrökkel hordja a vizet a tűzoltáshoz, és minden eszközzel igyekszik segíteni az úgynevezett „önkéntes tűzoltótestületet, akiknek ma még csak kézi fecskendőik és felszerelésük van.
A legnagyobb veszedelmet a legrégibb időtől kezdve a tűz képezte, melynek megelőzésére számos feljegyzést találhatunk.
1746. év, 9-o.,Minden ember az kéményét tisztán tartsa, aki rossz megújítsa, mert ha rossznak találtatik, levonattyuk. " [38]
Az akkor használatban volt sárral tapasztott nádfalú kémények ugyanis könnyen tüzet fogtak, s ha az évi vizsgálatnál rossznak találtak, egyszerűen horoggal lerántották.
1786. IX/11. A toronyban 2 vigyázót fogadnak, „akiknek a Város Cassájábul csináltatandó egypár Szűr, Juh bőrrel megbélelendő nadrág, avagy csizma a részekre applicáltatik és egy Juh bőr bunda. -
Elvégeztetett, hogy ennekutánna, mind fertály, mind óra minden hosszas strópha és harmónia nélkül megkiáltasson és annak végben vitelére két őrállók a toronyban hállyanak, Más kettő a Városban vigyázást tegyen kiáltás nélkül. " [38]
Ez a toronyőr intézmény egész e század elejéig szokásban volt és a fertály órákat rézduda fúvással jelezték.
1797. év, 360. sz. „A kéményeknek megvizsgálására Horváth Istvány és Mihályi Lajos Tanátsosok emittáltatnak.
308. sz. Rago Apollónia tűzzel fenyegető asszony iránt Inquisitiót tesznek és kérik a Fő Kapitány urat, hogy nevezettet a Districtusok által a Correctorea Házban Szegedre küldettessék." [38]
Nagy felvigyázással volt a tanács a tüzes pernye kihordókra, a pipázókra, a tiltott helyen tüzelőkre, amint erről már olvashattunk.
Az 1800-as évben már kéményseprő is volt alkalmazva, akivel a város épületein levő 21 kémény "évi seprésére 17.fi 51. x-bari" egyeztek meg.
1801. év, 217. sz. „Ebben az évben leégett az Egri Szeminárium teteje". Segítségül elvállalják, hogy a faragandó fenyőszálakat Szolnokról Egerig elfuvarozzák.
„401. sz. Téglaégető Mestereket kell szerezni, s ezentúl a fakémények helyett kőkeményeket kell állítani.
A Vachterok az éjszakai órákat múlhatatlanul és félben hagyás nélkül megkiáltsák.
1803. év, 16O.sz. Béres Gergely tébolyodon Lakosnak házánál véghez vinni szokott kártételek eltávoztatására való nézve és hogy házánál gyulladást vagy más egyéb gyilkosságot el ne kövessen, itten Városunk közönséges házánál vasson tartattni rendeltetik. -
1811 év, 508. sz. A Száraz Malmok alatt való pipázás kemény büntetés alatt egy átallyában tilalmaztatik."
Ekkor két ház leégett és két haláleset is történt az égési sebek következtében.
1812. év, 15. sz. „A kémények egybéli seprésétRácz Antal instánsnak 12 véka Búza Conventió mellett által adják.-
1822. év, 37. sz. Dobóczi Mihály és tüzes pernyét az ólba kiöntő leánya egy napi áristom szenvedésére itiltetnek.-
1843. év. 260. sz. Miskolcz Városában a júl. 19-én kiütött borzasztó tűzi veszélyben 1945 épület leégett, két millió forintnál több kár keletkezett. Elrendeli a Tanács, hogy a 3 Czéhek Mesterei kebelökből egy egy értelmes jólelkű tagot rendeljenek, ki mellé fő Bíró úr egy egy gyalog Tizedest, egy és egy betyár embert fog rendelni, kik a három járásban csapatonként járván igyekezzenek házról házra jártokban a Népet keresztényi segedelem nyújtására buzdítani.
1860. év 49. sz., Jakkel Flórián kéményseprő segéd minden díj nélkül lakosnak bevétetik. " [38,
Amint a járgányos cséplők utána tüzes géppel hajtott cséplők is használatba jöttek /a XIX. század végén / megszűnt a nyomtatás, a tűzveszély megelőzése végett a község szélén jelölt ki a tanács közös rakodókat.
A veszély azonban itt is fennállott, mert több esetben is tűz ütött ki, legutóbb 1912-ben, amikor a Hevesi út melletti „Bánom" egy része égett el.
1893. évben villámcsapás által felgyújtott 2 polgártárs háza égett le. Közadakozásból gyűjtést rendelnek el és a segélyezésre felhívják a lakosságot.
350. A tűzeset alkalmával elrendelik:
A tüzet a legrégibb időtől kezdve harang félreveréssel jelezték. Amelyik kerületben volt a tűz, annyit kongattak a nagyharanggal és arra a részre, tűzték ki a piros zászlót a toronyban. A céheknek és mindenféle mesterembereknek elsősorban, de a férfi lakosságnak is kötelessége volt a tűz oltásnál segédkezni, a népségnek vizet hordani, a gazdáknak fogattal részt venni.
Az 1930-as évektől már megalakították az önkéntes tűzoltók testületét és a tűzrendészeti szabályrendeletet, a lakosság buzgalma és segítő készsége az óta is töretlenül megvan.
A község belterülete
A legrégibb időben, de még az 1700-as évek elején is a házak és épületek nem nagy területet foglaltak el. Tudjuk, hogy a község közepén mintegy 2 holdnyi üres tér volt kihagyva a vásár, majd később a piac számára, a templom és községháza között. A lakóházak ezen a téren kívül, de zömében a templom mögötti részen, majd körös-körül kezdtek épülni.
Kezdetben egyetlen házhalmazt képeztek a község házai, minden különösebb beosztás nélkül. 1745-ben már 275 gazdacsalád lakja a községet, akik földet váltottak és egyben házhelyet, majd később szérűskertet is kaptak. Ezáltal mind nagyobb területre terjed az építkezés. 1745-ben már két járásra, a Kis-járás és Nagy-járásra osztják a községet.
1760-ban már 416 volt a házak száma, a két járás mellett harmadiknak, az Alsó-járást is említik.
1786-ban 716-ra emelkedett a házak száma, viszont volt már 512 szérűskert is beépítetlenül. Ezek azonban már a redemptus gazdák tulajdonát képezték, így szabad terület már csak kevés állott rendelkezésre, azért nagyon is megfontolták, kinek és mennyi házhelyet mérjenek ki. De még a kertek és házak eladásánál is szigorúan ügyeltek, hogy kinek a tulajdonába jut.
Az idevonatkozó jegyzőkönyvek arról tanúskodnak, hogy a házhely igénylőket már ekkor is nehezen tudták kielégíteni.
1791. év, 193. sz. „Ennek utánna is úgy kert, valamint Házi Fundusok excisiójáért 6. és 6.forintok az Város Cassájára fizettessenek, legyen az inpetráns akár redemptus, akár pedig irredemptus.
1792. év, 61. sz. Az jó rendnek tovább való fenntartására nézve el rendeltetik, hogy az Fundusok eladása vagy vétele Bírói hír nélkül ezután nem leendő szabad. A Nép előtt köztudomásul tétessen.-
65.sz. Pintér Jánosnak háza előtt kért kertnek való Fundus nem adathatik, az Fundusoknak szűk volta és a Helybéli Situatio végett.-
1792. év, 66. sz. Nagy Máténak mint Redemptus megválakozott Gazdának Ház hely resolváltatik és kiméretett 11 öl hosszúságban és 5 öl szélességben 55. öllel, or. Bíró Dósa Páll, Nagy Istvány és Mihályi Lajos Tanátsosok által.-
143. sz. Vígh Istvány Redemptus Lakos megalkudván Ivanics Mihály Juhásznak Házát. Mivel a Bíróság előtt híradással vala, az Juhász pedig elköltözik, éhez képest a ház Nekie tulajdonul itiltetik-
1793. év, 46 .sz. A Kert Fundusokból alattomban való kitsuszók iránt végeztetett, hogy minden ollyatén kert, Garád visszahelyzetessen quadrata öltül számítandó 3O.xr.büntetés mellett, hogyha azonban istállója, vagy más egyéb épülettye volna található valakinek az illyetén tilalmas alattomban elfoglalt helyen, ezen esetre azfundualis kiterjesztésére esendő büntetésen felül, Bötsü szerént váltsa meg az tilalmas fundusra tett épületjét, ha elhányattatni nem akarja. " [38]
Az 1800-as években már bizonyos rendészeti intézkedéseket is tesznek az építkezésekkel kapcsolatban.
1801. év 401. sz. Elhatározzák, „hogy a megállani szokott vizeket árok által levezetik, főképpen, hogy ajákóhalmi köz megtöltetik. Az új onnan felépítendő házak sorban és egyenesen tétessenek.
A házak előtt és az utcákon fát ültessenek. " [38]
1816. év, 348. sz. A város területét tíz részre osztják fel és minden tizedhez a tanács tagjai közül tized bírákat rendeltek.
A rendetlen és össze-visszaépítkezésekből gyakran perpatvar is származott. Egy ilyen esetről van feljegyzés,
1820. év, 300. sz. „ Dósa Gergely kéri Báttya Urát Dósa János 2-ik Bíró urat arra bírattatni, hogy az udvarára nyíló ajtót és 4 ablakokat rakattassa be, különben ő ha minden ablak egy aranyat ér is, mégis beveri, akár mi lesz belőle. " Az ügyet kivizsgálják, de a fenyegetőzésért keményen megfedik.
1822. év, 210. sz. „ Rusvay János egyikfia részére kert helyet resolváltatni kér. " [38] Előbb megvizsgálják, hogy mostani kertje hány fiai számára elegendők, s csak az szerint határoznak.
Arra is találunk példát, hogy a magvaszakadt család ingatlan vagyonát a város örökölte.
1837. év, 156. sz. „Magva szakadt Guszti Ferencz háza, mint a Város illető vagyon elkótyáltatni rendeltetik; az ingó Házi Bútorok annak Testvérének hagyatván. " [38]
A városnak magának is sok gondot okozhatott a saját épületek fenntartása, amint arról a következőkben panaszkodnak.
1839. év, 122. sz. „A Város mintegy 16 év alatt folytonosan Parochialis házra, Leányok tanítói két házra, Kantorális házvételre, Tégla kemence és nagy Félszer építésére, 4 új száraz Malmokra, Városi nagy istálló, Vendégfogadói nagy istállóra, új Aristomra, Templom nagyobbításra, Kereskedői Házra, összesen 21 nagy épületekre költekezett.-
1842. év, 56. sz. Vágó Ignácz jászkapitány úr ezen Városnak belső takarmányos kertére 600F-ért vevőnek ajánlkozott és amellett cserébe adja érte a Vásárlás mellett levő 1100.n.öles kertjét, a benne levő istállóval együtt. " [38]
Valószínű akkor szerezte meg a várostól Vágó Ignác azt a kertet, amelyre a ma is meglevő lakóházat, Vágó Pál festőművész szülőházát építette.
1851. év, 1. sz. Tilalom dacára többen a kertek között házat építettek, „a használhatás jövő szt. György naptól mint házi lak megszüntettetik. "
Ebben az időben tehát még a szérűskertekbe házat építeni nem volt szabad.
1852. év, 156. sz. „A ház és kerthelyekre nézve határoztatik, hogy azoknak korlátlan követelése a közbirtok fogyasztása miatt megszorítassék, mind becse emelkedése, mind pediga város központár gyarapodása végett ezentúl 224. p.x-rt számítva n.ölétől adassanak és mutattassanak ki.-
229. sz. A városban az építkezés rendvitelére nézve határoztatik, hogy az elöljáróság tudta nélkül senki semmiféle építkezést ne kezdjen. Ellenkező esetben az az építkezőnek költségére lefog bontatni és elhányattatni." [38]
1873. év, 79 sz. Eltiltják a kertek utca részének a felárkolását, a lakosság kerti telkeit élő sövénnyel, vagy deszkával kell elkeríteni.
Ebben az időben a házak már számozva voltak, mert elrendelik az új házszámozást, mégpedig négy járásra osztva a várost.
| „Az egri és hevesi út közti rész az | a | I. |
| A hevesi és kiséri út " | a | II. |
| A kiséri és berényi út " | a | III. |
| A berényi és egri út " | a | IV.-ik járás "[38] |
Külön házszámot kaptak a tanyák és a Kocsér pusztai házak.
1874. év, 85. sz. A város körül fekvő vásárteret és gödröket gyakorlótérnek a katonaság részére átengedik.
110. sz. A városon körül árkolásra 1/2 öl széles teret szabadon hagynak, a várost körül vették árokkal.
1890 év 15. sz. A község körül közös rakodó /bánom kerteket /jelölnek ki.
1913. év, 50. sz. A község területét feltérképeztetik, építkezési szabályrendeletet alkotnak, elfogadják a Vadász Pál által készített szabályozási tervet. Ezután az utcai front kimérések ennek a tervnek az alapján történtek.
1920. év, 105. sz. Elhatározzák a Nagypál-tó és a Hegyesi-tó lecsapolását.
1925. év, 53. sz. Elhatározzák a „Dávidváros" fokozatos kitelepítését.
Az 1920-as években már 5-ik járás is alakult, mégpedig a Szentgyörgyi és Berényi út közötti rész, a Tabán.
1930-ban már minden utca nevet kap, közéleti nagyságokról, helyi családokról, valamint egyéb szokásos elnevezésekkel. Különösebb érdekességet nem mutatnak.
A régi elnevezések alapján még ma is használatosak a következők: A község központjában a Nyete tér. A Kis-járás, ezen a részen a Hegyesi-tó, a Pici malma, a Nagy-Homokos, a Bánom. Ez a rész az Egri és Hevesi út köze. Itt van még a Tisztviselőtelep és a malom előtti Kis-homokos.
A Hevesi és Pélyi út közötti részen a Szögvég. Ezen a területen van a Pap-kert, a Kapitánykert. Lénárd-kert, Városkert, Városliget, Vasútállomás, Csárda, Lóúsztató. A Temető, Zsidó temető, Vágóhíd, Gimnázium, Vásártér, Cédulaház, Fűtőház, Egészségház, Mázsaház, Koczka-kert és Nagy-Homokos.
A Pélyi és Kiséri út között a Kisalvég. Ezen a részen van az Oncsa-telep, a Nagy-Homokos.
A Kiséri és Szentgyörgyi út köze az Alvég. Itt van a Nagypál-tó, Utassy-kereszt, a Jössze, a Panna kútja, a Nagy-Homokos.
A Szentgyörgyi és Berényi út köze a Tabán. Ezen a részen van a Bika-kert és Nagy-Homokos.
A Berényi és Egri út között van a Felvég. Ezen a részen van a Dávidváros, a Szent Jánoslapos és az agyag gödrök, valamint a Nagy-part.
A jelenlegi nagyterületű gödrök annyira körülölelik a községet, hogy a további település csak a fő utak mentén jöhet létre. Ezáltal a 6 nagy terjedelmű gödrös rész bezárja az ősi települést, és ott éktelenkedik a község peremén, állandóan veszélyeztetve a köztisztaságot. Bár ezek a gödrök idővel feltöltődnek, még sok évtizedig okoznak gondot, amíg építkezésre alkalmasak lesznek.
A község külterülete
A külső határrész első beosztásáról az 1391 -i okmányból van tudomásunk, amikor a község határát a hét filiszteus /jász/ család között felosztották. Az okmányból kivehető, hogy az egyes családok a jelenleg is meglevő fő útvonal közötti határrészeket kapták birtokul, nagyjából 2000 holdas területtel. Későbbi beosztásról csak a török idők után van feljegyzés, amikor is 1791-ben a város határa így volt felosztva: Felső-nyomás, Város földje, Felső-gyep, Alsógyep, Szőlők, Kender föld, Makkos föld, Alsó-nyomás ugarok, Rét, Kaszás-rétje. Ez a rész volt a belső határ és ezen kívül Hevesivány továbbá Kocsér puszta.
A határvonalak épségben tartására mindenkor nagy gondot fordítottak, nehogy elszántás, vagy foglalás által megrövidüljenek. Ezért a határdombokat időnként megújították és állandó jelekkel látták el.
1796. év, 495. sz. „A Csukásban lévő Határok Pély helysége felől rectificaltatni és megújíttat-ni meghatároztatván, ez eránt a Pélyiek tudósíttatni rendelteinek.-
1797. év 363. sz. A butelki és hevesiványi határhalmokat újra hányattatják.
1800. év, 190. sz. Itt lévén már az ideje az ide Haza való Határok megújíttatásának, ezért a határozás jövő Hétfűn Árokszállás Várossá és Dósa helységével, Kedden Jákóhalma és Mihálytelke helységével, Szerdán pedig Kisér közönségével megtétettni határoztatik-
1800. év, 207. sz. Kiküldöttek jelentik, hogy Kotséri Pusztának körös körül fekvő határait oly magosán föl hányattatták, hogy azok távolabbrul is igen látszatosann szemléltethetnek, a Kara felöl való régi Határok között pedig, mivel azok igen ritkásan állíttattanak, Fényszaru és Alsó Szent György közönségének Deputatussainak jelenlétében 10 új Határokat ásattak-
1817. év, 405. sz. Makai Ferenc Inzsellér úrnak, minek utána a Heves Iványi Kert helyeknek és nyilasoknak kimérését és Tulajdonosoknak lett kimutatását elvégezte, BOO.Forintot fizetnek ki." [38]
Érdekesnek tartom még ide beiktatni egy határfelosztási feljegyzést, annak szemléltetésére, hogy mennyi vesződséggel járt egy-egy ilyen munka elvégzése.
1832 év, 215. sz. A Felső-nyomásnak újonnan való felosztásával kapcsolatban, amelyet Tanitó Sándor inzsellér úr tett mappára, a következőket rendelik el:
A határvonalak megállapítása a régibb időben mindaddig sok gondot okozott, amíg fel nem térképezték, mert a jó szomszédok foglalással is igyekeztek módosítani.
A határméréshez mindenkor meghívták az érdekelt szomszéd községeket, s ha perre ment a dolog tanúkat is megidéztek és kihallgattak. Egy ilyen határmérést végeztek Kocsér pusztán, 1746. máj. 9-én. „Legelsőben is el kezdvén a Ductust tenni az nagy Szék alsó végén lévő világos egyes Kotsért és Sz.Királyt választó utolsó határnál, mentünk Nap keletre egy Vízálló Székely által, találtunk egy határt melynek Sz.Király felöl való oldala elszántatott, de a Tanúk világos határnak recognucálják. Ettül vezettettünk Kecskemétről kijáró Czibaházi úton által Nap Keletre, mint egy nyolc lépésnyire és ottan hancsik tétetett, mivel Kocsérnak mindenkori Marhájával való békességes ussusát addig tudgyák, mutattak egy homok háton régi határ forma hányást, mellyet annak lenni bizonyosan nem tudgyák, de megírt Kocséripusztát addig élni vallották... És így ment tovább a mérés, amíg az egész pusztát körül nem járták és a tanúvallomások alapján a határdombokat megújították. -" [38]
Az apáti határ egy része Hevesiványon egyben megye határt is képezett - Heves megyével - itt nemcsak dombok voltak felhányva, hanem végig ki is volt árkolva és fával beültetve.
A község határának mai hivatalosan is használt elnevezései a belső határban:
A belterület északi részén terül el a Felső-nyomás, a déli részen az Alsó-nyomás, a kettő között kelet és nyugatról a Gyeplegelő. Külön határrészt képez és ezt a nevet viseli Hevesivány.
A Felső-nyomási határ részen van a Nagy-szék, Akasztó-halom, Német temető. Az alsónyomási részen a Kaszás-rét, Rossz-rét, Holt-Tarna. A Gyeplegelő keleti részén a Virágos, a nyugati részén a Csátés. Hevesiványban van a Csukás, Barattyus, Telek-domb, Ördög-hát, Patkó-ér, Nádas, Vágó-járás, Fényes-tó.
Népies elnevezésekkel főképp az utak és dűlők vannak jelezve és ismerve, leginkább családnevek után.
Ilyenek a Balajthy-dülő, Balajthy-lapos, Berki-lapos, Birkás-fenék, Beőthy-dűlő, Császárdűlő, Dorkó-dülő, Dögkert-dűlő, Gojsza-dülő, Gólya-dülő, Gyepi-dűlő, Határdűlő, Hármashatár, Jacsó-fenek, Karkus-dülő, Kiss-dülő, Koczka-dűlő, Lados-dűlő, Meggyesi-dűlő, Nagyállás útja, Nagyszéki-dűlő, Pap-dűlő, Pallagi-dűlő, Pethes-dűlő, Virág-dűlő, Urbán-dűlő.
Népies határ részek: a nyilasok, a Hajmai, Pap-, Kántor-, Harangozó- és Iskola-föld, Hidegoldal /a Szőlő nyugati oldala/ a Szőlő, a Makkos /erdő/ a Massza, a Kis-gyep, Kis-erdő stb. amely mind a határ egy részének közelebbi megjelölésére szolgál -
A régi elnevezések közül a Látó-halom, Őr-halom, Kenyér-halom, Ménes-lapos, a Kis-árok, Szederjes-ér, lassan feledésbe mentek, ugyanúgy lekoptak és elmúltak a Nyesett-halom, Balla-halma, Fekete-halom, Test-halmok, Tábor-halom, Magas-határhalom is.
Apáti határának a központját a kettőstornyú templom körül épült belsőség képezi, odamenet „hazafelé", onnan el pedig „kifelé" megy az apáti ember és egymást köszöntve ezzel a szóval is üdvözlik egymást.
Jászapáti székhelye a Jászsági Alsó Járásnak, amelyhez még 5 nagyközség, Jászalsószentgyörgy, Jászkisér, Jászladány, Jászszentandrás és Tiszasüly tartoznak.
Helyben van a főszolgabíróság járásbíróság, telekkönyv, közjegyző, adóhivatal, pénzügyőrség, csendőrség és posta, járási főorvos és állatorvos.. Székhelye az országgyűlési és törvényhatósági választókerületnek. A megyeszékhely Szolnokon van.
Jászapátin van a helyiérdekű vasút központi állomása és fűtőháza. Mint központi fekvésű hely, nemcsak kereskedelmi központot képez, hanem gimnáziumával, fürdőjével és hivatalaival vonzerővel bír a környező községek lakosságára. Ez a körülmény mutatkozik meg a község életében, amely ma is nagy forgalmat bonyolít le és a külső formában is, amely most is magán viseli a városi jelleget.
A község igazgatását a 40 főből álló képviselőtestület látja el, melynek a fele választott, a másik fele virilis, vagyis a legfőbb adót fizetők közül kerül be.
A község vezetősége élén a háromévenként választott főbíró áll, míg az adminisztratív ügyeket 1 főjegyző, 1 közig, jegyző, 1 adóügyi jegyző, 2 segédjegyző, 1 orvos, 1 állatorvos, 4 irodai, 3 pénztári és 3 adóügyi alkalmazott végzi 1 kataszteri nyilvántartóval. Ezen kívül vannak még másodbíró, templombíró, közgyám, belrendőr, külrendőr, szőllőbíró, közmunka felügyelő, 1 portás, 6 bakter, 3 kézbesítő, 6 határcsősz, gyepmester, 6 bába, 1 vágóhídi szolga, temetőőr (remete) sírásó, harangozó, sekrestyés (egyházfí) és 2 toronyőr.
A község lakosságának száma: 12 390, ebből 6098 férfi, 6292 nő. Nemzetiségre nézve magyar: 12 371, német: 12, horvát: 2, egyéb: 5.
Vallásra nézve római katolikus: 12 028, görög katolikus: 18, református: 113, evangélikus: 19, görög keleti 3, izraelita 209.
A községben a belterületen van 3 elemi iskolaépület összesen 24 tanteremmel és 25 tanerővel, a 3 tanyai iskolával együtt. Az elemi iskolák felekezeti jellegűek, fenntartójuk a község, államsegély igénybevételével. Van ezen kívül 1 gazdasági ismétlőiskola, 1 iparos tanonciskola, melyek a szakoktatást végzik.
A községben a 6 évnél idősebb írástudatlanok száma: 1680.
Középiskola az 1912-ben megnyílt gimnázium, továbbá az 1915-ben nyílt polgári leányiskola.
A községben levő lakóházak száma: 2871. Ebből teljesen kő és téglafalú 91, kő vagy tégla alap, de vályogfalu 327, teljesen vályogfalú 2446, fa és egyéb 7. A lakóházak közül cseréptetős vagy palával fedett 1562, fazsindelyes 44, nádtetős 1265.
A lakosok közül a határban épült tanyákon lakik,
| „Alsó-nyomáson | 591 | |
| Felsőnyomáson | 1132. | |
| Hevesiványon: | 1132. | |
| összesen: | 2855, | az összlakosság 22.%-a. " |
A lakosság foglalkozás szerinti megoszlása a következő:
| „ Őstermelő (földműves) | 68 % |
| iparos | 17 % |
| kereskedő | 3 % |
| közszolg.alk. | 3 % |
| közlekedési alk. | 1 % |
| napszámos | 2 % |
| házicseléd | 3 % |
| egyéb, nyugd. stb. | 3 % |
| össz: | 100 % |
Az ipart űzök száma: 120. Ezek közül asztalos 7, ács 4, kőműves 4, építőmester 4, borbély 6, lakatos 5, kovács 8, kollár 4, cipész 5, csizmadia 5, foltozó 2, kalapos 2, sapkás 2, férfiszabó 5, női szabó 6, szűcs 2, köteles 2, bádogos 3, szíjjgyártó 4, kosárfonó 1, kefekötő 1, kékfestő 1, szobafestő 4, takács 2, órás ékszerész 2, szódavízgyáros 2, kádár 1, hentes-mászáros 6, mézeskalácsos 1, cukrász 2, vendéglős 2, korcsmáros 12. A kereskedők száma 50. Ezek közül 20 vegyes, 5 rőfös és divatárus, 2 gyolcsos, 2 vas-, 3 gabona-, 1 papír- és könyv-, 6 épület-, tűzifa-cement- és mész-, 3 dohányárus, 8 fuvaros." [38]
Pénzintézet a Tiszavidéki Hitelintézet, a Jászapáti Kölcsönpénztár és a Hitelszövetkezet. Gyógyszertár van 2, magánorvos 3, ügyvéd 6 működik.
Birtokviszonyok: .A község határa az 1935. évi adatok szerint: 20326.kat. h.. Ebből a szántó 15033 kat. h., kert 171 kat. h., rét 956 kat. h. szőlő 84 kat. h, legelő 3.158 kat. h., erdő 23 kat. k, nádas—, belsőség és földadó alá nem eső terület 901 kat. h. A határbeli földek összes kataszteri jövedelme: 243 689 aranykorona. " A birtok megoszlása a következő.
| 1. | holdnál kisebb, szántó nélkül | 158 család | 36 kat. h. |
| 1. | holdnál kisebb szántóval | 328 család | 154 kat. h |
| 1-5 | hold közötti birtokos | 447 család | 1762 kat. h |
| 5-50 | hold közötti birtokos | 796 család | 12561 kat. h |
| 50-100 | hold közötti birtokos | 46 család | 2883 kat. h |
| 100-500 | hold közötti birtokos | 17 család | 2390 kat. h |
| 500-1000 | hold közötti birtokos | 1 család | 540 kat. h. |
| összesen: | 1793 család | 20326 kat. h. | |
| területtel." [38] |
Állatlétszám: 1150 ló, 2140 szarvasmarha, 3000 sertés, 500 juh, ezenkívül nagymértékben tenyésztik a baromfit, /lúd, tyúk, kacsa, pulyka, galamb /. Különösen a sertés és libahízlalással nagymértékben foglalkoznak.
Üzemi adatok: A föld megművelése, a szántás-vetés csaknem kizárólag fogatos és kézi erővel történik, kivéve az a nem számottevő néhány gazdaság, amelynek már szántótraktora van.
A gazdaságokban levő gépi felszerelések a következők:
„ Cséplőgarnitúra 32, aratógép - csak kaszáló és kévekötő 4, szántótraktor - inkább csak cséplésre -12, fogatos kettős eke 50, egyes eke 880, nehezebb vasfogas 350, könnyebb vasfogas 640, vesszőborona 500, simahenger 300, gyűrűshenger 60, tárcsás henger 30, vetőgép 510, konkolyozó 15, kézirosta 250, ekekapa 350. Ezen kívül vannak a kéziszerszámok, mellyel minden gazdaság és a gazdasági munkából élők is el vannak látva, mint a kasza, kapa, ásó, villa, stb.
A lófogatok száma 300, ökörfogat 580.
Szekér 500, igáskocsi 300, könnyebb kocsi 200, hintő, cséza 150 körül van.
Ipari üzemek, 1 villanytelep, 2 villanymalom, 2 daráló, 4 olajütő, 1 pálinkafőző, 1 téglagyár. Jelentősebb házi ipar szinte semmi sincs a községben. " [38]
A föld megmunkálásában az őszi mélyszántás ma már általánosnak mondható.
A vetésforgó nagy általánosságban a következő: első év őszi búza, második év fele búza, fele tavasz árpa, harmadik fele kukorica, fele zabos bükköny vagy egyéb takarmány. Ez a forgó változik még lucerna, rozs, zab, takarmányrépa, dinnye, burgonya és egyéb vetemények közbeiktatásával. A lucernát rendszerint forgón kívül termelik, mert évekig kitart a mélyrétegű talajban. Köztesként termelik a babot, borsót, tököt, szegélynövénynek a cirkot és a napraforgót. A kender és köles termelés minimális, a dohánytermelés is csökkenőben van.
Trágyázásra kizárólag az istállótrágyát használják, amelyet minden kezelés nélkül összegyűjtenek, a műtrágya használata jelentéktelen. Trágyázás alá csak a szántó kerül, a rét és legelő trágyázása ismeretlen fogalom. Mivel a szántóterületből minden 4-5 kat. holdra esik csak egy számosállat, így egy kat. holdra alig jut 25 mázsa évi termelés, tehát ha csak 160 mázsát számítunk is egyszeri trágyázásra, úgy 6-7 évenként kerül csak sor ugyanarra a területre. Emiatt van az, hogy a terméshozamok nem kielégítőek; a búzánál 9, rozsnál 8, árpánál 10, zabnál 7, csöves kukoricánál 25 mázsa holdanként.
Az aratórész általában a 10 csomó, vagy tizedik mázsa.
Géprész a 10-12. mázsa.
A gazdaság minden munkáját a gazda és családja végzi, legfeljebb aratót és a nagy munkák idején napszámost alkalmaznak. A napszám munkát bennkoszton végzik, a napszámok a munka nehézségétől függően 1-2 pengő között mozognak.
Ellátottság, megélhetési lehetőség:
„Az összlakosságnak az őstermeléssel foglalkozó rétege 68 %-kot tesz ki. Ennek a 68 %-nak
| 1. holdon felüli birtoka van | 42 %-nak | |
| 1. holdon aluli birtoka van | 16 %-nak | |
| föld nélkül pedig | 42 %-nak | |
| összesen: | 100 %-nak | [38] |
Tehát gyakorlatilag az őstermelők 58 %-nak a saját földbirtok nem adja meg a teljes megélhetést, de ez a szám még magasabb, ha tekintetbe vesszük, hogy 1-5 holdas birtokosok nagy része is még rászorul az idegen munka végzésére. Még rosszabb a helyzet azáltal, hogy a törpebirtokosok legnagyobb részének nincs saját igaereje, így azt a kevés földet is bérmunkával kell végeztetni, a megélhetés rovására.
Az 1280 körüli zsellércsalád közül mintegy a fele talál még helyben cselédkedéssel, arató, cséplő és napszámos munkával elhelyezkedést és keresi meg az évi kenyeret. A másik fele, mintegy 600 kereső, vidéki, summás és egyéb munkára van kényszerülve.
A lakosság megélhetésének kérdése mindinkább komoly gondot okoz. Mindjobban rászaporodik a nép a határ területére anélkül, hogy az eltartó képesség, a terméstöbblet ezzel lépést tartana.
Jelenleg ismét háborús időket élünk. Még ki sem hevertük az első világháború nagy vérveszteségét és anyagi áldozatát, ismét ránk szakad a második világháború és már negyedik éve tombol. Itthon fogy a munkaerő, akadozik a termelés. Újabb és újabb hadikölcsönök, requirálások, átvonuló csapat élelmezések nehezítik a helyzetet. Szaporodnak a hadiözvegyek és árvák, a támasz nélkül maradt öregek, nyomorékká vált hadirokkantak. Rohamosan emelkedik az ellátatlanok tömege, mind fenyegetőbb a kereset nélküli családok helyzete. Minden fogyasztási élelmi cikkre jegyrendszer van bevezetve, de annak kielégítése is hiányos és nehézségekkel jár.
Tanácstalanul áll a vezetőség, keresi a nehéz helyzetből a kiutat, de nem találja. Egymásnak ellentmondó rendeletek látnak napvilágot, a hatóság, a közigazgatás tehetetlenül vergődik a ránehezedő gondok megoldásában.
Hazánk területe hadak útjába került, a megszálló hadseregek kiélnek bennünket, felprédálják javainkat és ránk zúdították a háború minden borzalmát.
Hogy mennyi emberélet, mennyi vér és anyagi áldozat árán kerülünk ki ebből a háborúból, még nem tudható, de egy már bizonyosnak látszik; hogy ezt a háborút is elvesztettük.
A háború egyszer csak véget ér. De akkor is szükséges, hogy a lakosság megélhetése terén mielőbb hathatós intézkedések történjenek, mégpedig a belterjesebb gazdálkodásra való áttéréssel. Ez pedig csak egyféleképen képzelhető el, részben a nagybirtokokra való kitelepítési akcióval, másrészt helyben a szövetkezeti társulással. Minél szélesebb körben ki kell építeni a termelő, az értékesítő és fogyasztási szövetkezeteket, hogy ez által lehetővé váljon a belterjesebb módon való gazdálkodás, a terméshozamok növelése.
Senki nem vitathatja, hogy mindenkinek joga van az élethez, a megélhetéshez pedig munkát és kenyeret kell biztosítani. A belterjesebb gazdálkodás több munkával jár, de éppen ez a több munka eredményezi a jobb termést és a jobb termésből több családnak lesz biztosítva a mindennapi kenyér.
Befejező rész
Krónikámnak végéhez értem.
Szerettem volna még valami szépet, valami jót, valami biztatót mondani a jövőre vonatkozólag, de...
1944-et írunk, benne élünk a rettenetes öldöklő világháborúban, szülőföldünkhöz a harctér közeleg. Községünket a német haderő tartja megszállva hónapok óta, éli és sarcolja a lakosságot. A múlt hetekben zajlott le a háború egyik legnagyobb tankcsatája Debrecen térségében. A németek bizakodóan néztek elébe, most azt látni, hogy visszavonulóban vannak. Nap-nap után úgy tűnik, hogy közeleg a front. Halljuk, hogy hadseregünk egyes kötelékei átálltak az oroszokhoz, itthon is sok a szökött katona.
Nem a mi háborúnk ez, nincs lelkesedés, csak a szabadulás vágya.
Ujabban napok óta nyugat felé vonuló civil karavánokat látni, autóval, társzekerekkel civil lakosság árasztja el az utakat, rengeteg jószágot lábon hajtanak.
De mindjobban és mind nagyobb tömegben, szinte pánikszerűen, fejvesztetten hátrálnak a német hadsereg kötelékei is. Halljuk, hogy községünkből is elmenekült már a karhatalom a csendőrség és menekül a hatóság, a közigazgatás is. Tanácstalanul áll a lakosság. Sokan útra készen állnak, de a higgadtabb réteg, a föld népe nem hagyja el otthonát. November 12-e hétfő van. Mindjobban közeleg a front. A Tisza mentén dörögnek már az ágyúk, fel-felmorajlik a sztalin orgona sorozat tüze. Világrészek harcolnak itt egymással, ki tudja mikor, és ki tudja hol dől el a nemzetek sorsa? Ki tudna itt most világosan látni, és jóslásba bocsátkozni?
Már alig van német katona a községben, Sztálingrád óta nincs megállás.
Sürü, nehéz köd borul a községre, elsötétítés van, a lakosság bunkerekben, - óvóhelyen -tölti az éjszakát. Az éj sötétjében elhalkul a harci zaj, egy-egy torkolattűz villan csak fel a Tisza felől. Csak ne legyen komoly ellenállás, ne hullámozzon a front - mondják az öregek - mert akkor végünk van, rommá lövik a községet. Kétségek között telnek a nehéz órák, a merészebbek néznek csak ki egy-egy pillanatra az óvóhelyekről, a többiek bizakodva és remélve imádkoznak; ments meg Uram minket, mentsd meg községünket.
|
|
|