Előző fejezet Következő fejezet

4. A KATYMÁRI RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM TÖRTÉNETE

 

Már a mohácsi vész előtt (1526) a Töttös család birtokán épült egy imaház. Állt itt egy önálló plébániai hivatal is, amely a török megszállás kezdetével feloszlott, majd a bajai ferencrendiek gondozásába került.

1712-ben az akkori kalocsai püspök Patachiech Gábor, szerette volna a községet a nagyobb számban lévő szláv lakóival egy önálló plébánia megalakítását, ami ellen azonban a bajai ferencrendiek a királynál egy eredményes ellenvetést tettek. Ez az ellentét csak 1735-ben fejeződött be, amikor Katymár az újonnan létesített garai plébániához lett beosztva. Az erős nemzetiségi gyarapodás szükségessé tette, hogy 1748-ban Katymár egy önálló plébániát kapjon. Ettől az évtől kezdődően került sor az anyakönyvek vezetésére és a házasságkötésekre is.

1742-ben építették községünkben az első templomot, amelynek területe 22x8 méter, a tornya pedig fából készült. Ez egy nagyon egyszerű vályogtéglából felépített épület, melyet mint írtam, egy kis fatorony díszített. A templom falába beépítettek egy régi, még 1526 előttről megmaradt templom falat is. Ezt a Szent Jakab tiszteletére fel­szentelt első templomot 1770 körül kijavították. A templomot a császári udvar rende­letében Nr. 327 szám alatt az 1802-es évben a katymári templom a renoválandó templomok között lett megemlítve.

A jelenlegi templomot a Latinovits család 1807-ben építtette fel, melyet Nepomuki Szent János tiszteletére szentelték fel. Ezt a templomot a hívők 1902-ben kibővítették. Ásatás közben régi sírokra bukkantak, melyekben sarkantyúkat találtak. Az újjáépített és tágasabb templom 41x23 méter, az átépítési költségei pedig 80000 korona. Ez az összeg a hívők adományaiból került ki. 1928-ban a templom tornyát megváltoztatták, illetve emeletesre építették. így lett a torony magassága 35 méter.

Megfigyelhető és jól látható a ráccsal befedett rész, ugyanis ez a kilátó. Ezt a nyári időszakban a községi tűzoltók szolgálatuk teljesítésekor kifogástalanul ki tudták használni.

1923. november 18-án emelték fel a toronyba a nagyharangot, melyet Till Imre és neje öntetett.

A toronyban három harangot helyeztek el:

A vodicai kápolna harangjának nincs neve (bajai út)

Katymár szentai részén (Krékity István lakóháza mellett) is találunk egy harangot.

Katymári róm. kat. templom

1908-ban már 4725 katolikus volt a községben. 1747-től maradtak fenn egyházi anyakönyvek a születésekről, keresztelőkről, temetésekről. Ezekben teljesen szláv nevek vannak, elvétve található egy-egy magyar is. Az 1700-as évek végén jelentek meg a német nevek.

Kandler Mihály plébános úr szavaiból: „Templomunkban 1946. június 9-én került bevezetésre a magyar nyelvű szentmise megtartása. Igaz nem rendszeresen, de egyre több szentmise magyar nyelven hangzott el. Voltak esetek, amikor a szentmise egyidejűleg két nyelven hangzott el. (latinul és magyarul)"

„Heves vita folyt a nemzetiségek között arról, hogy a templom hajójának melyik oldala legyen a németeké, és melyik a bunyevácoké. Melyik padsor előtt álljanak a német, és melyik előtt a bunyevác lányok? Mindkét nemzetiség a jobb oldalt akarta a maga számára biztosítani. A vita egyre élesedett, míg végül 1905-ben tettlegességgé fajult a dolog. Egy szép vasárnap, szentmise alatt a két nemzetiségű hívek összekeveredtek.« Hogy ez többé ne fordulhasson elő, Latinovits nagyapám, az akkor kegyúr, rácsot állíttatott fel a templomban, a kaputól egészen a szentély lépcsőjéig. A bejárattól jobbra ültek, illetve álltak a bunyevácok, a baloldalon pedig a svábok Ez utóbbiakat azzal nyugtatták meg, hogy amikor a pap mise alatt az oltárnál kifordul a hívek felé, és széttárt karokkal »Dominum vobiscum«-ot mond, akkor a svábok vannak a jobb oldalán. A szétválasztó rács ettől fogva megmaradt a templomban egészen 1941-ig, amikor is a nagybátyám, mint idejétmúlt szerkezetet eltávolíttatta."

A róm. kat. templom oltárképe

 

4.1. PEKITY PÉTER: VOJVODINAI HORVÁTOK

A fent leírt és a templomban történt heves vita történetének másik fordulatának a megközelítését mutatom be. Az ezzel kapcsolatos anyag délszláv (bunyevác) nyelven jelent meg 1929. augusztus 29-én, míg ugyanez az anyag Zágrábban 1930-ban.

A magyar nyelvre történő fordításában segítségemre volt Saity József Katymár község titkára 1967. február 14-én.

1902. júniusában egy sajnálatos és szinte hihetetlen esemény dúlta fel a templomban történő szentmise alatt a híveket, később pedig a falu lakosságát is.

A római katolikus templomban, mise alatt dulakodni kezdtek. Eközben Petres Gergely bunyevác anyanyelvű katymári lakos arcul ütötte a mellette lévő német nemzetiségű Rauch Jánost, aki arra bíztatta társait, hogy kiabálja: segítség! Rauch János indulatától vezérelve gúnyos megjegyzésekkel illette a bunyevácokat. Azt mondta: „vágjátok le valamennyi bunyevácot!" Közben a felbőszített fiatalság „hívek" egymást ütlegelték. Csakhamar kikerültek a templom elé, majd az utcára, ahol folytatódott az összecsapás.

Az eseményeket megelőzően úgy a német, mint a bunyevác nemzetiségű fiatalok nem egyeztek azon, hogy melyikük legyen az oltár előtt. Választást rendeztek Bátori pap vezetésével, melyből a bunyevácok kerültek ki győztesen. Németek nem nyugodtak bele választási vereségükbe, így Bátori papot hibáztatták, sőt fellebbeztek Panasszal éltek az érsekhez, melyben Bátori papot vádolják, egyben kérik a rajtuk esett szégyenletes vereség rendezését. Az érsek a kivizsgálást elrendelte. Megbízta Májzon Mihály és Tormási Gábor papokat, hogy kivizsgálásuk befejezésével tegyenek jelentést az érseknek. A vizsgálatok eredményével a bunyevácok nem értettek egyet, sőt elutasították azt. A papok által hozott határozat elítélte Bátori papot és ezért elmarasztalta. A bunyevácok követelték, hogy hagyják tiszteletben hagyományaik ápolását. Ám a jövőben a nemzetiségek közötti súrlódások helyzete tovább romlott.

A főérsek Csaszk, adjunktusával Városi Gyulával Zomboron keresztül Hercegszántóra érkezett. így a katymári illetékes vezetőket is Hercegszántóra rendelték. Városi Gyula plébános ismertette az eseményeket, majd megegyezésre, illetve megbékélésre szólította fel mindkét nemzetiségi felet. A templom krónika szerint eddig a bunyevácok a templomban bizonyos előjogokat élveztek a németekkel szemben, bár létszámuk kevesebb. Ez az előjog abban állt, hogy az oltárhoz a bunyevácok közelebb álltak, míg a németeknek be kellett érniük a bunyevácok mögötti hellyel. Ez bénítólag hatott a német hívekre. Ez indította el a nemzetiségiek közötti nézeteltéréseket. Egy szabadkai bunyevác nyelvű leírás szerint a szentmise alatt egy német nemzetiségű férfi átnyúlt a korláton és egy bunyevác férfi kabátja gombját letépte.

Vaskútról eredő leírás, illetve megállapítás szerint az ellenkező történéseket mondja el. Vagyis a kezdeményező a templomban bunyevác férfi volt. A bunyevácok előjogainak alapja abból fakadt, hogy ők voltak az őslakók. A németek minden kísérlete abban állt, hogy az „ülésrendben" változást vezessenek be. Ez eredménytelen maradt. Hozzájárult még az a körülmény is, hogy az idők folyamán egy szociológiai rétegeződés is végbement a lakosság körében. Ez az ellentétet még jobban kiélezte. Az, hogy a németek évről-évre gyarapodó körülményei, ami a bunyevácok nem tetszését fokozta. A németek továbbra is keresték igazukat, gondolták követelésük alapja az is lehet, hogy a templom bővítésére adományozott 80000 korona 73 százalékét ők adták, ám így sem jutottak el követelésük megoldásáig.

A szentkúti kápolna

 

4.2. A RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM PLÉBÁNOSAI

 

Pasztomity Miklós 1747-1758
Mihaillovity György 1759-1763
Mándity Bonaventura 1763-1773
Pinkovity János 1799-1801
Vertolity Mihály 1802-1818
Buncsák Mihály 1818-1833
Kamanyi Sándor 1833-1856
Navratíl Ede 1856-1887
Tormási Gábor 1887- 1901
Gártner Sándor 1901 - 1925
Schwerer Ferenc 1925 - 1944
Lantos János 1948 - 1952
Kandler Mihály 1952 - 1970
Jánoshegyi József 1953 - 1955
Pesity József 1970 - 1975
Illés Ferenc 197 - 2001 káplán majd plébános
Havris György 2001 -

Az első káplán: Páter Bonaventura (1747 - 1758)

 

Schwerer Ferenc

1925. augusztus 1-én mint plébános Vaskútról került a községbe. Az ő plébánossága alatt történt a templom renoválása. Ugyancsak az ő nevéhez fűződik a falu „oncsa" telep létesítése. Az Országos Nincstelenek Családvédelmi Alapítvány (oncsa) a sok gyermekes családoknak házat építtetett. Ehhez ajánlotta fel Schwerer Ferenc 16 kataszteri hold földjét. A szemben lévő bírtok Latinovits János földbirtokos tulajdona volt. Kérte tőle a plébános - akit egyébként szoros barátság fűzött Latinovitshoz -, hogy ajánljon fel ő is 16 kataszteri hold földet, mert így az utca teljes lehet. Azonban az uraság elutasította ezt a kérést, mert az a birtoka pontosan 2000 kataszteri holdból állott, és mivel, hogy a kétezret bűvös számnak tartotta, nem bontotta meg ezt a birtokát. Ma már ezt az utcát nem Schwerer-telepnek nevezik. A Kossuth Lajos utca folytatásaként, Kossuth Lajos utca nevet viseli. Egyébként az a rész úgy áll, mint hajdanában. Az utca ezen észé egysoros Ma szemben az „oncsa" sorral a református temető látható.

Schwerer Ferenc 20 éves szolgálata után, nyugállományba vonulásakor ezt mondta: „60 évet dolgoztam. 20 évet a magyaroknak, 20 évet a bunyevácoknak és 20 évet a németeknek."

Magyari Géza

Schwerer Ferenc után Magyari Géza vette át a parókiát. Róla csak annyit tudunk, hogy az ő idején jöttek Katymárra a Vörös hadsereg katonái, 1944. október 15-én.

Kandler Mihály

Kandler Mihály 1952. szeptember 17-én foglalta el a katymári plébániát. 1952- 53-ban rendbe hozatta a szentkúti kápolnát és káplánjával, Jánoshegyi Józseffel meg is kezdték a működésüket. 1970-ben mint esperes-plébánost Vaskút községbe helyezték. Közben magyarosítana nevét Kántorra, ám ő továbbra is a Kandler nevet vallotta magáénak azt is használta. (Megjegyzés: személyes beszélgetésünk kapcsán...).

Illés Ferenc

1970-től egészen 2001-ig, haláláig a falu „plébános" volt. Már 1960-63-ig a községünkben káplán volt. Itt tökéletesítette horvát nyelvtudását, melyet a Katymáron töltött ideje alatt hasznosított. Nagyon jó kapcsolatot alakított ki kántorával Zélity Ferenccel. A falu mindhárom nemzetiség lakta nyelvét beszélte, így nem okozott gondot számára a három nyelvű szentmise megtartása, valamint a temetési szertartások sem. Szeretettel vette körül a gyerekeket a hittan órákon, miséken a híveket, akik ugyancsak tisztelték és szerették őt. Az idősek a mai napig emlegetik, hogy „soha nem volt, de nem is lesz olyan lelkipásztora a falunak, mint Illés Ferenc plébános volt."

Az egyházi élettel, a falu kulturális életével és a nemzetiségek összefogásával egyaránt törődött. Munkásságáért megkapta a Katymárért kitüntető címet a községtől. A nemzetiségekért való tevékenykedése jutalmául 1997 decemberében Horn Gyula miniszterelnöktől a Parlamentben átvehette a „Kisebbségekért" díjat.

„A templom és a hit őrizheti meg a nemzetiségiek öntudatát, fönnmaradását. Ezt szeretném erősíteni, hogy éljenek ezzel a szép lehetőséggel, hogy ennek segítségével virágozhassák tovább saját életük és kultúrájuk ezen a településen."

 

Szolgálatot kell tenni"

Beszélgetés Illés Ferenc katymári plébánossal

Rohanó világunk együtt jár az emberi kapcsolatok lazulásával. Ha mégis összefogást tapasztalunk, az gyakran valamilyen másik csoport vagy közösség nézetei, akarata ellen irányul. De szerencsére arra is van példa, hogy a különböző közösségek kézfogását, jó kapcsolatát hogyan lehet elősegíteni. Illés Ferenc lelkész úr 25 éve szolgál Katymáron. 1975 óta a község plébánosaként végzi áldásos munkáját a különböző nemzetiségű emberek között. Úgy, hogy közben egyöntetű tisztelet és szeretet övezi tevékenységét.

Illés Ferenc plébános

- Először azt kérdeztem a tisztelendő úrtól, hogy volt-e valamilyen hozott öröksége a különböző nemzetiségű emberek között ellátandó feladatához?

- Semmi nem volt, teljesen magyar községben, Mélykúton születtem, magyar családból.

- Annál érdekesebb, értékesebb, hogy az itt élő nemzetiségek nyelvét tökéletesen beszéli, amelyet a szertartások során is gyakorol.

- Igen, teljesen alkalmazkodok ehhez. Az igények szerint a délszláv nyelveket és a németet is használom.

- Azon túl, hogy valamennyi katymári embert anyanyelvén meg tudja szólítani, a szolgálat még más többletmunkával is jár.

- Nekem ez nem jelent többlettevékenységet, csak a nyelv alkalmazása az, amire mindig felkészülök, hiszen nekem az anyanyelvem magyar. És iparkodnom kell, hogy ne hanyagoljam el egyik nyelvet sem, és megtartsam az egyensúlyt, az arányokat. Adott esetben a sorrendre is ügyelnem kell, hogy például a német-magyar-bunyevác, vagy éppen más sorban alkalmazom a nyelveket.

- Ez a munka az emberek közötti különbség áthidalását, a társadalmi rétegek, csoportok egybe karolását igéníli, amelyhez itt még kapcsolódik a nemzetiségek össze­ fogása is. Volt-e ehhez vezérelve, vagy a mindennapok munkája, az emberek lelki gondozása alakította ki a közösségi érzés fenntartását?

- Én Hercegszántón kezdtem el a papi működésemet. Ott kezdtem el a délszláv nyelv tanulását is. Addig nem hallottam szláv szót. Egy nagyon jó plébános vezetése alatt kezdtem el a szolgálatot. Nekem az volt a jutalmam, hogy magamévá tettem, hogy az emberekhez „hozzá kell férni." Ezt csak segíti, ha az anyanyelvükön tudom megszólítani őket.

- Előfordult-e, hogy nemzetiségi okból valós vagy képzelt ellentéteket, gondokat kellett kezelnie?

- Az emberek között előfordulnak súrlódások, az élet ilyen. Ezeknek a csökkentése, kivédése fáradságot és gondos figyelmet igényel. Sokszor érzékenyek egy-egy dologban, ilyenkor kell az igazságos vélemény. Megpróbáltam szabályokat állítani magamnak. Ahogyan az istentiszteletek rendjében szóbeli egyezség alakult ki, más dologban is meg kell találni a megegyezést. A kialakult szabályokat aztán meg kell tartani. Ebben igyekeztem következetes lenni, és talán ez miatt nem volt ok arra, hogy megharagudjanak rám. A békességre van egy mondás: „Mindenkinek a magáét megadni..." Ahogyan Szent Pál igazsága mutatja: „Mindenkinek a mindene próbáltam lenni."

- Bizonyára ezért is tisztelik, szeretik Önt ilyen egyöntetűen, mert a napi aprócseprő gondokra is ilyen nézőpontból tekintett.

- Én nagy családból származom. Hatan voltunk testvérek. Ez magában is egy jó iskola az ilyen feladatok végzésére. Hogy az ember megtudja, szolgálatot kell tenni, nem ő a központja a világnak, hanem alkalmazkodni kell. Ennek megérzésében vallásos szüleim segítettek.

- A hosszabbtávú munkásságnak mindig megvan a talpköve. Köszönöm, hogy ezt velünk megosztotta.

- Persze az is segíti az embert, ha van, aki értékeli az egymásért való életet, Erősít munkámban, ha mellettem állnak az emberek, és érzem bizalmukat.

- Ön munkásságáért nemrégiben nyerte el a Katymárért kitüntető címet. Milyen üzenete van az embereknek a jövőre nézve?

- A templom és a hit őrizheti meg a nemzetiségek öntudatát, fönnmaradását. Ezt szeretném erősíteni, hogy éljenek ezzel a szép lehetőséggel, hogy ennek segítségével virágozhassék tovább saját életük és kultúrájuk ezen a településen.

FB. 1997. november 21. 2 p.

 

A római katolikus templom restaurálása, Petress Máté a toronyban

 

4.3. A RÓMAI KATOLIKUS TEMETŐ

Kandler Mihály esperes úr a temető területének, történetének, annak kijelöléséről hiteles adatot nem tudott mondani. Amit tudunk az a szentai Jelasity Iván bácsi emlékezéseiből valók. Ő 92 éves katymári őslakos.

A római katolikus temető területe kb.10 kataszteri hold. Temetőbe történő főbejárat a Május 1. utca végén található. A temetőnek ez az első része, a temető kápolna mögötti kisebb területtel a római katolikus temető, míg továbbhaladva a hátsó terület egy kisebb része a zsidó temető. Egyébként a temető területének kijelölése kb. a XII. századra tehető. Az elhunytak, illetve az eltemetettek számáról nem tudunk A községünkben van egy másik római katolikus temető is. Ez a falu délkeleti szélén fekszik, ez az un. szentai temető. Területe jóval kisebb, mint az előbb említett temető. Ebbe a temetőbe többségében bunyevác halottakat temetnek.

Római katolikus temető
 
Temetőkápolna

Református egyház:

Községünkben működik református egyház is. Templomuk eléggé kisméretű, mely a falu főutcáján látható. (19. szám alatt) A jelenlegi felmérések azt igazolják, hogy számuk kb. 70 családra tehető. Többségük Szlovákiából vándorolt be. Az isten­tiszteleteket az előbb említett templomban, illetve imaházban tartják, főleg vasárnapokon. Úgy tudjuk, hogy önálló presbitériumuk nem volt, csak helyi megbízott. Arra vonatkozólag, hogy független, illetve önálló kinevezett tiszteletes volt-e vagy sem, erről az adataink hiányosak. Arról tudunk, hogy az istentiszteleteket a bácsalmási református egyházközség látta el. Az egyházi krónika megemlíti, hogy az 1950-es, 60-as években Pungúr László tiszteletes úr látta el a szolgálatot, aki családjával együtt Katymáron lakott. A későbbi években (átmenetileg) Becsei Zoltán tiszteletes úr tartotta az istentiszteleteket, aki Bácsalmásról látta el ezt a szolgálatot.

Református temető:

A katymári református temető a falu központjából a Kossuth Lajos utcán haladva Bácsborsód felé, a falu szélén, az oncsa sori házakkal szemben, a kövesút jobb oldalán látható. 1945-ig községünkben nem volt református temető. Közvetlen a felszabadulás után, az akkori községi vezetés mérette ki. Területe: 2000 négyszögöl. 1945 és 1968 közötti időben 55 református halottat temettek ide. Azóta is ide történik a temetkezés.

 

4.4. A KATYMÁRI ZARÁNDOK KÁPOLNA

Egy mezős részen eredő forrásnak gyógyhatást tulajdonítottak. 1884-ben Mária mennybemenetele ünnepére egy kis kápolnát állítottak fel. A forrást egy fallal vették körül úgy, hogy a vízsugár állandóan egy medencébe és az onnan kifolyó víz egy élénk kis patakba, a „Kígyósba" folyt. A búcsújáró kis templom alig negyedórányi távolságra áll a falutól, a bajai földúttól balra. Ez a búcsújáró hely nyaranta számos zarándokot vonzott ide a faluból és a környékéről. Májustól szeptemberig minden hónap első vasárnapján búcsújárók jöttek a falu templomától a kápolnáig. A pocesszió élén a falu fiatal lányai mentek a templomi lobogókkal imádkozva, énekelve.

A vegyes nemzetiségű lakosságnak (német, bunyevác) heti váltakozással volt a szentmiséje. Ha az előző vasárnap a német hétre esett, akkor a körmenetben a német lányok mentek a lobogóikkal, a Szűz Mária szoborral a pap és a ministránsok után. A lányok után a nők és a férfiak következtek. Egy bizonyos távolságra tőlük meneteltek a bunyevác résztvevők, ők anyanyelvükön imádkoztak. De, ha bunyevác héten volt az első vasárnap, akkor a sorrend fordított volt.

1924-ben a kápolnát renoválták. Nuber György téglagyáros vállalta a költségeket. A kápolna belső berendezését és a szobrokat a község lakóinak az adakozásából állították helyre. 1945-től a kápolnát egyre jobban elhanyagolták. A cserepeket ellopták, a berendezést kifosztották, a tornyot az összedőlés fenyegette.

Vodicai templom régen
 
Vodicai templom ma

Négy német férfi, akik még Katymáron maradtak, az „Éjszakai köd" nevezetű akciójukkal a kápolna kis harangját „kölcsön vették." Lovas kocsival a falu templomába vitték, majd később a templomtoronyba rögzítették, ahol még ma is cseng a harang öröm és bánat alkalmából.

A kápolnaorom szánalmas látványa drámai képet nyújt. A zarándoktemplom, a katymári prindl, vagy „vodica" nincs már. A szél, és az idő hamarosan teljesen tönkre­teszi. Részvétet csak azok éreznek, akik részt vettek a zarándok utakon. Ma már ilyen utakat nem szerveznek Félő, hogy egy idő után feledésbe fog merülni.

A Donauschwaben újságban megjelent egy cikk, egy bizonyos Weber Ferenc (90 éves) bolondos megmeneküléséről a palánkai Tito megsemmisítő táborból. Miután átlépte a határt, Katymáron kötött ki 1946. szeptember 2-án. Itt kenyérért könyörgött a magyar parasztoktól, de azok elzavarták: „Náci, kifelé!" Nem messze tőlük egy kis házban kapott menedéket, levest és kenyeret. A falut elhagyva egy kis kápolna állta útját. A szidalmazások terhe alatt bement imádkozni, hogy kitaláljon Németországba a családjához. Az imája meghallgatásra talált, mert gyalog, mezítláb tette meg az 1200 kilométert, 5 határon keresztül. Megtalálta családját és még 45 évet élt velük.

Ezen esemény után valószínű, hogy a katymári kápolna valóban Szűz Mária kegyhelye.

 

   
Előző fejezet Következő fejezet