Előző fejezet Következő fejezet

6. A LATINOVITS CSALÁD KATYMÁRON

 

A Latinovits Család ősei Dalmáciából, nevezetesen Kataróból származtak és valószínű, hogy az egykori elszlávosodott rómaiak utódai. Tehát ez a család egyike azon nemzetiségnek, amely a XVI. És XVII. században költözött be Magyarország területére. Bács-megyébe a család a XVII. században települt be, a török uralom elől menekülő dalmatákkal együtt. Első ismert ősük Latinovits Tádé volt, aki Baján telepedett le Dá­niel és István fiaival.

A család címere:

A címer a XVIII. század hereldikájának szellemében van összeállítva. Leírása a következő: a pajzs kék mezejében arany oroszlán vörös zászlót lobogtat, a pajzssisak feletti nemesi koronán egy páncélos magyar ruhás, kék-vörös tollas sisakú vitéz emelkedik ki s kardjával átszúrt török fejet tart.

Latinovits család címere

Nemesi rangot 1719-ben kaptak. Latinovits Tádé fiai, Dániel és István hadi érdemeikért nyerték ezt a rangot, ugyanis a család 1687-től fogva a tiszai és dunai határőrvidéken katonai szolgálatot teljesített. A határőrség meg szűnte után a család polgári életet élt és gazdasággal kezdett el foglalkozni. A királyi kincstártól a Baja környékén fekvő óriási pusztákon vett bérbe kisebb-nagyobb területeket. A nemzetiséget jelentő címerlevelet III. Károly adta át Bécsben, 1719. szeptember 23-án.

Első nagy birtokszerzeményük már a XVIII. század elejére esik, amikor Borsód és Legyen pusztákat vásároltak.

Borsód nevével először 1330-ban találkozhattunk egy oklevélen Borsód-Szent-Lőrinc név alatt. A mohácsi vész előtt e régi helység nevét utoljára Bodrog vármegye 1520 és 1521. évi dézsmalajstromában olvashatjuk, ahol Borsód és Gara együtt van felsorolva. Az 1572. évi összeírás szerint Borsód puszta volt, ekkor azonban már szerbek lakták ezt a területet. Borsódot a család 1781-ben telepítette be, de községgé csak 1872-ben vált. Legyen puszta Borsóddal egyidejűleg került a család tulajdonába. E puszta hajdan községként szerepelt, s valószínűleg azonos a Mohácsi vész előtti Legyen, Lengyeh vagy Lengyel faluval.

1798-ban Latinovits József és János megvették „Kaczmar" helységet. Katymár község a török hódoltság megszűnte után a kincstár birtokába került, melytől a Latinovits család megvásárolta. Majd 1800. június 12-én donátiot (ajándék, adományozás) nyertek „katymári" előnévvel. Katymárt nyolc részre osztották. A beadott kérvényben, egy tagban kérte a család a birtokot. Azzal érveltek, hogy a falut minden oldalról a család tulajdonában lévő falvak veszik körül. Latinovits József elsősorban az 1787-1789-es török háború során teljesített szállítások fejében kérte a települést. Végül sikerült 1800-ban megszerezniük a két Latinovits testvérnek: Józsefnek és Jánosnak.

Az utolsó ivadéka a Latinovits nemzetség katymári ágának Dr. Latinovits János, aki 1897-ben született Budapesten. Tanulmányokat Budapesten, Zürichben és Cambridgeban folytatott. Budapesten doktorált. Doktorátusa után külügyi szolgálatba lépett, amelytől mint szövetségi attasé vált meg. Beszélte a legtöbb világnyelvet, s külföldi tanulmány útjai során többször járt Kínában, Japánban, Ausztráliában, Afrikában és Amerikában. A máltai lovagrend kitüntetett tagja. Tevékenyen részt vett a vármegye társadalmi és politikai életében, éppen ezért Bács megye törvényhatósága az örökös megyebizottsági tagsággal tisztelte meg.

1933 óta Bács megye felsőházi követe. 1937. november 6-tól pedig Bács megye új főispánja.

„Az ötvenholdas park százados fái között álló, az előkelő ősök képeitől ékes katymári kastély felé bizalommal fordul most Bács-megye és Baja város közönsége. Az utóbbi években csendes, s a szerb megszállóktól megsanyargatott kastély kőcsipkés tornya alatt megyei és városi problémák ütnek majd sokszor zajos tanyát. A megyei élet központja lesz a katymári kastély, amelynek kilátójából (napsütéses időben) idelát­szanak Szabadka város tornyai."

,,....A Latinovits kastély hatalmas termeiben közel százfőnyi meghívott előkelőséget látott vendégül a pompásan felterített asztaloknál az ünnepség után Latinovits főispán Oroszfői Mikó Erzsébet, Sívó Ernőné, született Latinovits Lilla látták el lekötelező kedvességgel a háziasszonyi szerepet. A megjelentek között ott láttuk vitéz Baisay Ernő alispánt feleségével, Schwerer Ferenc pápai kamarás plébánost, Péterfia Fülöp járási főszolgabírót, özv. Till Imrénét, dr., dr. Latinovits Endrét és nejét, Túrmezey István bácsalmási főjegyzőt és feleségét, Berecz Gyula főjegyzőt és feleségét, Ispánovics Alajos községi bírót, Dr. Schilling Mihály községi orvost, Puhl Pál, Puhl József földbirtokosokat, Puhl Miklós földbirtokost és nejét, Mihálovits Sándor nyugalmazott főjegyzőt és nejét, Wunderlich János nyugalmazott igazgató-tanítót és feleségét, Harsány Béla állatorvost, Toby István igazgató-tanítót és még számosokat."

A Latinovits kastély Dittmann rajza után (1792)

A katymári kastély felépítésének anyagi alapját borsodi és katymári Latinovits Sándor teremtette meg, aki a közélettől való visszavonulása után jól jövedelmező mintagazdaságot létesített birtokán. Özvegye, Geramb Etel bárónő kezdte el építtetni a kastélyt ismeretlen mérnök tervei szerint, a munkálatokat már fiuk, Latinovits Illés és birtoksága alatt az 1840-es években fejezték be.

„A katymári kastély érdekessége, hogy romantikus stílusban épült fel 1840 körül, amikor hazánkban a klasszicista stílus számított uralkodó irányzatnak. Egykor szaba­don álló, emeletes, megközelítően téglalap alaprajzú épület volt. Főhomlokzatának közepén trapéz alakúan kiemelkedő, csúcsívek által összekötött pilléreken nyugvó terasz állt, a rízalított lépcsőzetes pártázat díszítette. A bal szélen nyolcszögletes torony húzódott, jobb oldalon négyzetes alaprajzú kétemeletes torony állt, melyhez kerek lépcsőtorony csatlakozott. A homlokzatot pártázat díszítette, az emeleti ablakok gótikus hatást mutattak."

A kastély százholdnyi parkban áll, melynek elrendezése, részletei a magas és rövid növésű növényzet bájos összhangzása és elosztása gyönyörűvé tette a palota környékét. Latinovits Sándor nemcsak a birtok berendezését tette mintaszerűvé, hanem a családnak, mintegy 14000 kötetből álló könyvtárat hozott létre, ahol francia, német, latin és magyar könyvek voltak találhatók.

Latinovits Illés komoly közéleti szerepet játszott Bács-Bodrog vármegyében, nagy műveltségű ember volt. 1886-ban bekövetkezett halála után lánya, Latinovits Margit és férje, vitéz Nagybányai Horthy István lovassádi tábornok - Horthy Miklós kormányzó fivére - lett a birtok tulajdonosa. A házaspár 1921-ig lakta az épületet, ekkor Horthy kérésére eladták a kastélyt, mivel egy vezérkari tisztnek nem volt tanácsos az újonnan meghúzott magyar-jugoszláv határtól pár kilométerre lakni. A család Gyomron vásárolt birtokot, de a Katymár mellett fekvő Sanac pusztán elterülő 1010 katasztrális hold területű birtokot megtartották. Az 1930-as években Horthy arra kényszerült, hogy eladja gyömrői kastélyát, ezért visszaköltözött a faluba, ahol 1935 körül egy kisebb, hatszobás kúriát épített.

Horthy kúria

A II. világháború után az épületet államosították, a helyi állami gazdaság kapta meg használatra, mely üzemi konyhát helyezett el benne. 1981-ben az Egyetértés Szövetkezet vette át a kúriát, ami több éven keresztül üzemi konyhaként működött. (Nagy György és felesége vezette a konyhát. Mint pályakezdő pedagógus, itt étkeztem.) Nagyobb rendezvényeket is tartottak benne.

Ezeken kívül a Latinovitsoknak volt még egy családi kúriája, amely a XIX. század elején épült. Az építkezés valószínűleg Latinovits József királyi tanácsos, Bács- Bodrog vármegye alispán nevéhez fűződik, aki a bírtok megszerzése után rögtön elrendelte a munkálatokat.

„Szabadon álló 'L' alakú, hosszan elnyúló, földszintes, klasszicista stílusú épület volt. Homlokzatán pilléreken nyugvó, mellvédes tornác futott végig, melyet utólag üvegezhettek be. Előreugró kocsialáhajtója kettős pilléreken nyugodott."

Egészen 1921-ig birtokolták a Latinovitsok a kúriát, amikor Latinovits János azért adta el, hogy meg tudja venni a „tornyos kastélyt." A kúriát Latinovits Tibornak adták el, aki családtagként protekciós áron kapta meg az épületet. Ennek fejében meg kellett Ígérnie, hogy nem ad túl a birtokon. Azonban Latinovits Tibor nem tartotta be az ígéretét, továbbadta „friss szerzeményét" egy Fischer nevű sváb gazdának, aki halastavat akart létesíteni a kúriához tartozó kertben. Miután ez a terv nem vált be, ő is az eladást választotta. Végül így került az ingatlan a határőrség kezébe. Az épület laktanya lett, melyet még 1951-ben említenek, azonban ezután megsemmisült.

A kastély utolsó tulajdonosa Latinovits János volt, akinek unokaöccse Dr. Sívó János-édesanyja Latinovits Lilla- boldog gyermekéveket töltött a kastélyban, aki készített egy leiratot is a katymári kastély életéről, kinézetéről, illetve a falu életéről.

Horthy Istvánná, szül. Latinovits Margit kastélya

Ennek a kéziratnak a segítségével szeretném leírni, hogy hogyan nézhetett ki az épület.

„A kastélyba három irányból: a két üvegveranda és a konyha felöl lehetett bejutni.. A három bejárat között jelentős volt a szintkülönbség. Míg ugyanis a konyhaépülethez magas lépcsősoron kellett felmenni, addig a kerek, hátsó üvegverandához kevesebb, a téglalap-alakú elülső veranda üvegajtajához pedig mindössze három lépcső vezetett fel. Ez a kétirányú ajtó volt a kastély főbejárata: ide hajtottak fel a kocsin, vagy autón érkező vendégek.

Most pedig lépjünk be az üvegajtón, a téglalap alakú bejárati üvegverandára.

Latinovits János úrilaka

Ennek két végét, jobb- és baloldalt egy-egy fehér kerti garnitúra foglalta el. Ez volt mind az ebédek, mind a vacsorák színhelyei, általában májustól október végéig. A verandáról középütt nehéz, kétszárnyú tölgyfaajtó egy nagyméretű halba vezetett. Az ebédlőből vastag, jó egy méteres falba vágott kisajtó a szomszédos ún. Napóleonszobába vezetett át. A Napóleon-szoba nevét, a falain látható képekről kapta, melyek a francia császárt, illetve életének egy-egy fontos eseményét ábrázolták."

„Papa szobájából akár közvetlenül, akár a fürdőszobán keresztül a lépcsőházba lehetett jutni. Innen kétfordulós, széles lépcső vezetett fel az emeletre. Végig szőnyeg borította. A középső, rövid szakasznál páncélos vitéz állt őrt: fején sisak, kezében hosszú, egyenes kard, amelyet lefelé tartott, csúcsával a földnek támasztva. A lépcsőn felére egy rövid folyosó, jobb felöl a nagy biliárdterembe, bal felől egy teljesen különálló sarkhelyiségbe vezetett. Ez utóbbi, amint már említettem, korábban zongoraszoba volt, majd később vendégszoba, amelyet a katymári tartózkodásunk alatt tanáraim laktak. Méreteit tekintve teremnek is beillett volna."

„A lépcsőházi bejárattal azonos oldalon, tőle néhány méterre nyílt az ajtó, amely a kápolnába vezetett. Itt, mivel az oltár alatt megvolt az egyház által megkívánt ereklye, bármikor lehetett misézni. Az én időmben a kápolna már nem volt használatban. Ennek ellenére minden, ami szükséges rendelkezésre állt: miseruha a sekrestyében, a hivők részére egy-és kétszemélyes imazsámolyok, továbbá mindjárt a bejárat mellett elkerekített részben egy harmonium. A nagy lépcsőházból a biliárdszobába vezető folyosó a helyiség szemközti oldalán folytatódott. Innen nyílt bal felől Jancsi bácsi író-, illetve hálószobája, jobb felől Erzsi tanti szobája és a nagy vendégszoba. Ez utóbb két helyiséget kettős ajtó választotta el.

Erzsi tanti szobájából nyílt a felsőjárat a négyszögletes, zömök bástyatoronyba, valamint a közvetlenül melléje épült sudár, felfelé törő kerek toronyba. A tekeredő falépcső először a négyszögletes bástyában levő ún. toronyszobába vezetett. Diót és hagymát tároltak benne.

Innen továbbmenve az egyre keskenyedő lépcső egy zárt vasajtóban végződött. Ennek kulcsát Jancsi bácsi őrizte és nem adta oda senkinek. Csakis az ő kíséretében lehetett az ajtón kilépni. Ezt az elővigyázatosságot azzal indokolta, hogy megítélése szerint a kerek torony körbefutó balkonján csak a tartóvasak biztonságosak."

„Erzsi tanti szobája bejáratánál az emeleti folyosó 'L'-alakban elfordult. Ennek az utolsó, rövid szakasznak a vége felé két ajtó nyílt egymással szemben. Az egyik Jancsi bácsi fürdőszobájába, a másik egy kisméretű vendégszobába vezetett. A kis vendégszoba mellett volt a kijárat a kastély második lépcsőjéhez, az ún. csigalépcsőhöz. Ezt használta mind Erzsi tanti, mind Jancsi bácsi, ezen közlekedtek szobáik és a földszint között. A csigalépcső azonban nemcsak lefelé, hanem felfelé is vezetett. Azt hihette volna az ember, hogy felvisz a toronyba, de hamarosan kiderült, hogy a végállomás a padlás. Ott kötelek voltak kifeszítve, és azokon szántották nagymosás után a ház fehérneműjét.

A kerek torony 28 méter magas volt, erkélyéről szép kilátás nyílt nemcsak a parkra és a községre, hanem a környező helységekre is." A kastélyt téglafal vette körül, és ez az egyetlen egészben megmaradt része a kastélynak.

„A kapuk közül a legdíszesebb az ún. szarvaskapu, nem létezik többé. Kidöntötték, elvitték, a nyílást befalazták. Pedig milyen pompás volt fénykorában. Kovácsolt vasból készült, mesteri kezek munkájával. Két oszlopa tetejét egy-egy fekvő szarvas kőfigurája díszítette. Fejüket magasan hordták, büszke, merev tekintetüket mintegy a végtelent kereste. Ágas-bogas agancsuk méltán illett volna bármely vadász gyűjteményébe. Ezt a két fejdíszt szúrták ki legelöl a vandál pusztítók, ezt törték le legelőszőr. Ezután az agancs nélküli fejek következtek, majd eltűnt oszlopostul az egyik szarvas-test is."

„A szarvaskapu, mint bejárat sohasem volt használatban. Mindig zárva tartották, rajta keresztül se kocsi, se gyalogos nem közlekedett. A kastélyból általában a kertész­ ház udvarán át, a postával szemben levő kiskapun léptünk ki az utcára. Kocsin a madarasi útra nyíló nagykapun keresztül lehetett kihajtani az istállóudvarról. Ez a kapu ma is megvan, de a felismerhetetlenségig megcsonkított állapotban."

 

6.1. A KASTÉLY PARKJA

„Maga a tó keresztben vonult végig a park területén. Két nagyjából kör alakú medencéből és a kettő összekötő egyenes részből állt. Egy nagyobb és egy kisebb sziget volt benne. Középütt egy vadszőlővel hangulatos kis híd ívelte át.

A tó partján, a hídon túl mindjárt balra, egy kis műrom vonta magára az arra járók figyelmét. Két üres ablaknyílásán, amelynek a szemközti falon megvolt a pontos ha­sonmása, át lehetett látni a vízre, illetve a másik partra. A kis építmény mellett egy elég magas, gúla alakú torony állt, tetején fémgolyóval. Ez utóbbi kissé ferdén ült a csúcson, úgy, hogy azt lehetett hinni, hogy bármelyik pillanatban lezuhanhat. Ezért a torony lábánál levő benőtt kis kőpadra sohasem ült le egyikük sem.

A tónak ugyanezen az oldalán, de a hídtól jobbra, jó pár méter magas bambusznád mellett vezetett el a kertút. Ennek magvait Jancsi bácsi hozta magával egyik utazása alkalmából Indiából, majd Katymáron a tó mellett elültették. Két, egymással szemközti helyre telepítették: a híd innenső, illetve túlsó oldalára. A bambusz gyorsan nőtt és tevékenykedett. Hogy jobban fejlődjön, időnként visszavágták. A tóban laktak halak, de kifogásukkal, tenyésztésükkel senki sem foglalkozott."

Kastélytó

A tópart legkiemelkedőbb pontján, ahová lépcsőn lehetett feljutni, egy jókora betontömb ráccsal elzárt kis fülkéjében volt a park »Madonnája«. A kis szobor a Szűzanyát ábrázolta, karjában a gyermek Jézussal."

„A kastélyba vezető hosszabb út mellett állt a park másik romja, az ún. »pokol- ház.« Ez valódi rom volt. Hogy valamikor ép korában milyen célt szolgált, nem tudom. Az én időmben kerti munkaeszközöket: ásót, kapát, gereblyét stb. tartottak benne. Az épület maga földszintes volt, de felül a mohával benőtt tetőterasz, amelynek peremén oszlopcsarnokok meredeztek, egy korábbi emelet létezését sejtette."

„De honnan a »pokolház« elnevezés?

Kétségtelen, hogy a nagy vasajtó a romépület közepén, amely nehezen, recsegve nyílt, a belső sötétség, a lapos tetőn kéményekre emlékeztető, roskatag oromfalpillérek, valami sejtelmes, alvilágias jelleget kölcsönöztek ennek a lomtárnak."

„A »Pokolház« után a kerti út nagy kanyart írt le, majd a kastély a domb lábánál beletorkollott a tóparttól jövő egyenes útba. Ez utóbbinak mintegy a közepes táján egy fehér pad és előtte egy asztal állt. Innen egyfelől a tavasszal kiültetett melegházi növényekben lehetett gyönyörködni, másfelől a mögöttük levő teniszpályára nyílt kilátás."

„A teniszpályától mintegy 30 lépésre, a kastély felé vezető széles út másik oldalán egy érdekes kis házikó állt. Ha a főútról letérve közeledtünk feléje, a bokrok és cserjék között itt-ott egy-egy színes folt csillant fel előttünk. Majd feltűnt az épület: falai átlátszóak voltak, köröskörül minden csupa színes üveg. Piros, kék, zöld, sárga üvegtáblák három-négyszögletes fakeretekben egymás hegyén hátán, tarka összevisszaságban, A cifra-ház - így hívták a filagóniát - egyetlen helyiségében egyetlen bútordarab állt, egy kis fehér szekrény. Benne nem volt más, mint kilenc tekebábu és egy hosszú kötél végére szerelt fagolyó. Az orosz kuglijáték felszerelése."

A kastély melléképületei közé tartozott még a kertészlak, az istálló és a magtár. Ezek közül a magtár még a mai napig áll.

„Szólnom kell még a konyhaépületről. Ez összeépült a kastéllyal, úgyhogy nem is volt igazából melléképület. A konyhaépület bejáratától jobbra, egy téglapadlós, sötét folyosó végén volt a hatalmas konyha, előtte jókora éléskamra."

„A kastélygondnoki ház udvaráról egy vaselemes kiskapun át a falon túli területre lehetett kijutni. Itt, mindjárt a kapuval szemben volt a kastély zöldségforrása, a hatalmas konyhakert. Ekkor csatlakozott egy egyedi fákkal és facsoportokkal tarkított, mintegy a park folytatásának tekinthető füves liget. Majd a szántóföldek következtek. A ligeten egy főút, vagy inkább csak kocsinyom haladt keresztül. Egy kis akácfa erdőnél kétfelé vált: egyik része a valityi majorba vezetett, a másik, a hosszabb, a madarasi útba torkollott."

A család önmagának és utódainak kriptát emeltetett a templom alagsorába. Az ajtó két szárnyán, ami levezet a temetőhelyre, a családi címer egy-egy zászlós oroszlánja, felette pedig a karóra tűzött török fejet tartó harcos alakja látható. A vaslépcső alján egy újabb fekete vasajtó zárja el az utat a legbelső helységhez, ahol a koporsók állnak. Mindez a felbecsülhetetlen érték elveszett. A vöröshadsereg bevonulása után és a partizánok hatalomra jutásával Dr. Latinovits Jánost elűzték a kastélyából. A testvérével, Sívóné Latinovits Lillával együtt egy szegényes kis házikóban laktak a Boldog Margit, ma Béke utcában. Segítséget és támogatást csak kevés családtól kaptak. A hatalmas birtokból kaptak ugyan néhány hold földet, de gépek, lovak, gazdasági ismeretek és tapasztalatok nélkül nem sikerült előbbre jutniuk. Ugyanakkor Dr. Latinovits Jánost nagyon megviselte az őt és családját ért hányattatások, így ilyen körülmények között halt meg 1953-ban, alig 56 évesen elkeseredve és elszegényedve a kastély gazdája.

Először még a családi kriptába való elhelyezését sem engedték, de végül három év múlva meglelte végső nyugalmát a Latinovits-kriptában.

 

6.2. A KASTÉLY VÉGNAPJAI

A kastély elpusztulásában nemcsak a partizánok és bevonuló oroszok segédkeztek,-akik szétdobálták és felégették az értékes könyveket, széthordták és tönkretették a bútorokat, a parkettát, a tetőből bádogvödröket készítettek,- hanem a falusiak is.

„A katymári kastélyt ép állapotában a Mamával 1944. szeptember legelején történt elutazásunk napján láttam utoljára. Később, amikor a háború után Németországból hazatérve arra jártam, már csak a falai álltak. Belül teljesen üres volt. Mivel a tető beázott (az oroszok a tetőpalából lovaiknak vödröket csináltak) az épület állaga egyre romlott. Először az állami gazdaság kezelésébe került. Mivel Jancsi bácsi gyönyörű válityi (válaspusztai) majorját széthordták, az állami gazdaság a kastély konyhaépületét helyreállította és abba irodát telepített. A lakóépület ugyanakkor megmaradt. Egy ideg megmaradt, ám később lebontották. A belterületet a termelőszövetkezet vette át. Mivel nekik már volt központjuk a Horty kastélyban, az irodának berendezett konyhaépületre nem volt szükségük, és lebontásra Ítélték. Eltűnésével a kastélydomb üres maradt. Gyom verte fel, helyenként sűrű bozót keletkezett.

A parkot többféleképpen próbálták hasznosítani. A legfeltűnőbb kísérlet az volt, amikor kacsatenyésztésbe kezdtek. A park maga területileg kisebb lett. Nevezetesen a főutca végén, az egykori postaépületnél az éles 'Z' -kanyart megszüntették A park rovására kiegyenesítették. A téglafalat ennek megfelelően kijavították. A szemben lévő kis területen pedig átmenetileg a lakosság részére tankolási lehetőséget biztosítottak."

A faluban voltak - főképpen értelmiségiek -, akik próbálták megmenteni a kastélyt a pusztulástól. Ilyen kezdeményezése volt Sármány Antal tanítónak is, aki kérvényezte, hogy hadd legyen az épületben iskolaszanatórium. Ez majdnem sikerült is, mígnem megérkezett Csecserka János úr, aki döntött a kastély sorsáról. Lebontotta azt.

A mai napig, amikor elmegyek a kastély falai előtt, felötlik bennem a gondolat, hogy mennyivel több lehetne a falu, ha azt a műkincset nem rombolja szét, és nem teszik tönkre. Hiszen egy látványos kastély nagy idegenforgalmat vonzana ebbe a kis faluba, ami az utóbbi egy-két évtizedben inkább hanyatlik a fejlődés helyett. Mindössze a tó üzemel horgász tóként, de igazából azt sem gondozzák. A fal több helyen kidőlt, és ezzel sem törődik senki. így szép lassan, még a föld felszínéről is eltűnik minden tárgy és emlék ami emlékeztetne minket a kastélyra, a Latinovitsokra.

Kastélytó helyett kacsatenyésztés

A Latinovits családról, kastélyról Dudás Gyula írásában találkozhatunk. Iványi István Bács-Bodrog történelmi-földrajzi írásában, Szabadka 1905. 1-5 kötet.

A Latinovits kastély történetéről szóló anyaggyűjteményem során 1953. októberében Ránk György tanító úrral, de még ebben a hónapban Sármány Antal igazgató úrral személyesen jártuk be a kastély romjait. Tőlük is, de több (a kastély történetét jól ismerő, ott dolgozó) idős emberek elbeszéléséből tudtam meg, hogy a kastélyban kb. 32 szoba és nem tudni mennyi egyéb helyiségek voltak. A személyes látvány hátborzongató pillanatokat korbácsolt fel bennem. Ezt a kimondhatatlan értéket, község felmérhetetlen kincsét nem lehetett a jövőnek megmenteni, mert Csecserka János „hatalma!" döntött.

Elgondolkodtató látványnak voltam szemtanúja, amikor a volt kastély alatti különböző kínzóhelyiségeket jártuk be, és láttuk a minden kétséget kizáró emberi kínzóeszközök maradványait.

„Egység, egyetértés, testvériség, magyar, szláv és román között! íme ez az én legforróbb vágyam, legőszintébb tanácsom! Íme egy mosolygó jövő valamennyiök számára!"

Kossuth Lajos

 

   
Előző fejezet Következő fejezet