Előző fejezet Következő fejezet

A kazári barnakőszén-bányászat történeti fejlődése

Szvircsek Ferenc

 

A tájról

Salgótarjántól keleti irányban emelkedő 534 méter magas Somlyó hegy déli lejtőjén helyezkedik el Kazár. A Somlyó lejtőin további bányásztelepülések is keletkeztek: Somlyóbánya, Inászó, és Szék völgy. Kazár tengerszintfeletti magasága 294 méter. A körülötte emelkedő dombok - hegyek: a Feketebikk 591 méter, a Háromhatár 450 méter, a Hegyoldal 295 méter, a Hosszúbérc 591 méter, a Kótai hegy 495 méter, a Mogyorós tető 385 méter, a Nagyverő 347 méter, a Tormáshegy 370 méter és a Vizestető 373 méter magasságú. A község határában legmagasabb pont a Somlyó, a legalacsonyabb az Alsórét 240 méterrel. A Somlyó bazaltkúpja déli irányban fokozatosan megy át dombos területté, érintkezve a Kerekerdő lábával. A déli irányban fekvő Kisterenyétől Kazárt két hosszú domb választja el, a Papszilvás és a Cseroldal. Az erdőt több évtizeddel ezelőtt már kiirtották, he lyén szántóföld található. A Szőllőtető meredeken emelkedik déli oldala felől, teteje azonban lapos, északi része a Sikolyagödrét foglalja magába, s tovább emelkedik a Kerek bikk 435 méteres csúcsa felé. A Korpás és a Tordas teteje szintén lapos, sziklás, terméketlen területet alkot.

A község vizeit a Kazár-patak gyűjti össze s vezeti a Tarján - patakba, majd innen a Zagyvába. Ka zár négy patakjának az egyike a Finta, mely a Somlyó oldalából fakad, s mélyen bevágódó patakmederben folyva a községben egyesül a Gergely-patakkal. A patakból a két világháború között homokot termeltek ki. A község alsó /keleti/ szélén található a Pólyos - patak, mely a Nagyárnyékból eredve szedi össze a vízfolyásokat. A Gergely- és a Pólyos-patakok a Fintánál kisebbek, yizük csak esőzések idején jelentős. A Gergely-patak Kazár határánál, a Pólyos-patak az Alsó-réten /Úr rét/ egyesül a Kazár-patakkal, mely csaknem az egész településen folyik keresztül nyugat-keleti irányban.

Kazár közlekedésére jellemző, hogy a kistáj többi településéhez hasonlóan alacsonyabb rendű bekötőútról érhető el. A fő közlekedési utak nem érintik a községet. Kazárt két oldalról fogja körül déli irányból a Pásztó-Salgótarján, északról a Homokterenye-Mátraszele-Salgótarján közötti köz út. Salgótarjánból - a Forgách-telep felől - illetve Zagyvapálfalva-Vizslás irányából van közúti ösz- szeköttetése. A Forgách-telep felől az út Béla telepnél /Felső telep/ éri el Kazárt. A községet elhagyva a Határon ágazik el Rákóczi-telep /volt Károlyi-telep, Horthy-telep/ és Kisterenye felé, míg a má sik ága tovább vezet Jánosakna-Homokterenye irányába. Két kiágazása is van Mizserfára és Mátraszelére. A pusztákat földutak kapcsolták a községhez. Legközelebbi vasútállomása Kisterenye, /a volt Kisterenye-bányatelep/ és Salgótarján. Kisterenyétől Mizserfára és Kazárra a Fel ső telepig normál nyomtávú vasúti pályatestet a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. építette ki, de azon személyforgalom nem közlekedett, csak szénszállításra használták. Később a Felső telep és az ún. homoki rakodó közötti szakaszt felszedték. A többi részét keskenynyomtávú vasúttá alakították át az ötvenes években. A tehervagonok helyett villamos vontatású csillékkel szállították a barnakősze net a megépített alagúton át a kisterenyei rakodóra. Ebben az időben a munkásszállítást is ezzel a vasútvonallal oldották még. 1923-1924-ben, a még 1890-ben létesített mizserfai vasútból 4,4 km hosszúságban és a Gergely rakodót érintve Kazáron át a Béla rakodóig építettek normál nyomtávú vasutat. A Béla rakodó 1929-ig, a Gergely rakodó pedig 1948-ig működött. 1948-ban a mátrai vasútvonal elágazásáig valamennyi említett vágányt felszedték. Gyula rakodó létesítése alkalmával 1951-ben erősebb vágányzattal újból kiépítették a vasútvonalat. A rakodótól Mizserfáig illetve Kazárig ve zető régi MÁV iparvágány helyén a Nógrádi Szénbányák Vállalat keskenynyomtávú villamosvasút-ja végezte a szénszállítást. A Gergelyvölgyi-lejtősakna és a kazári rakodó között 1955-ig villamos vontatás volt 2,7 km hosszúságban, melyből az alagút 250 méter hosszú volt. A nyomtáv szélessége 790 mm. A mizserfa-kazári bányák - Gyula rakodó-tordasi alagút - kazári bejáratáig a távolság 6,5 km hosszú volt, s ezen is 790 mm nyomtávú vasút üzemelt 1950-1972 között.

Magyarország északi területén mintegy 20 millió évvel ezelőtt egy tengermedence terült el, mely fokozatosan elsekélyesedett és vize a beömlő folyóktól kiédesedett. A mocsári - tavi környezetben buja erdővegetáció élt. A kidőlt fák és az egyéb elhalt növényzet anyaga az oxigénszegény vízben nem bomlott le, hanem szerves anyagban gazdag korhadó iszap formájában halmozódott fel. A barnakőszéntelepek vastagsága a medencében igen változékonyságot mutat, Kazár - Kisterenye - Salgó tarján körül zöldesszürke mocsári agyagon nyugszik a főtelep /a III. telep/. A II. telep Székvölgy -Kazár átmeneti területén megvastagszik 0,3-1 méterre és így alkalmassá vált a bányászatra. Szék völgyön 4000-4200, Kazáron 4600 Kcal/kg volt a fűtőértéke. A tengerparti kifejlődésű II. telep Kazár területén 0,4-1,2 méter vastagságot ért el, kétpados kifejlődésben. Fűtőértéke 2700-3200 Kcal/kg volt. A nógrádi barnakőszén bányászatot a telepek sajátos tördeltsége, tagoltsága következtében a vándorbányászat jellemezte, mert a sasbércekre telepített tárók és az árkokban mélyített lejtősaknák elérhető szénkészletei gyorsan kimerültek. Ennek következtében a termelő berendezéseket át kellett telepíteni, ami a termelési költségeket drágította. A fejtési nehézségek Kazáron a III. telep nél mutatkoztak az erős talpduzzadás és vágatszűkülés következtében. A főteszakadás, omlás a sűrű tördeltség miatt a vetők közelében volt gyakori. A bányák többsége száraz volt ugyan, a de a gáz veszély /CO 2 és CH 4/ a vetőkkel sűrűn átjárt Vizslás-Kazár térségében gondot jelentett. A kazári szénterület a somlyói bércnek, a salgótarjáni ároknak és az alsópálfalvai - baglyasi bércnek délkele ti irányú folytatását képezi. Hossza mintegy 6 km, szélessége 3 km volt. A terület szénvagyonát 30-35 millió q-ra becsülték. A bányák lényegében a kisterenyei bányák folytatásainak tekinthetők, minősége azonban elmaradt a salgótarjáni és a baglyasi szén minőségétől.(1)

 

A szénbányászat kezdete Kazár határában

A legtöbb hazai kőszénbánya keletkezéséhez, a kőszén felfedezéséhez legendaszerű történetek kapcsolódnak. Vízmosta árkokban, természetes kibúvásokban kerültek felszínre a szénnyomok. A „szénszagú" hegyi patakok, az öngyulladásból származó melegedés, füst alapján gondoltak az emberek a hegyek mélyében rejtőzködő kőszénre. A nógrádi hegyek-dombok alatt is békésen pihent a kő szén, s csak néha adta jelét kénes kigőzölgéssel, öngyulladással jelenlétének. Közel 270 évvel ezelőtt, Radványi Ferenc írta le, hogy Vecseklőn a föld régóta égett, azonban nem ismerte fel az igazi okot, a kőszén meglétét. A Salgó hegy 1766-ban történt „meggyulladását" szenzációsan tálalta 1767- ben a Pressburger Zeitung. Leírása szerint itt a föld kőszénné égett. Két évszázad elteltével, a Kazáron folytatott honismereti gyűjtés során bukkanunk a kőszén felfedezésének sajátos, helyi legendájára. A visszaemlékezek szerint 1854-ben a Bene-vár oldalában - a Kazártól északi irányban található Bene tetőn - legeltette nyáját egy helyi juhász. Hatalmas vihar keletkezett, és a juhász teljesen át ázott. Hogy minél előbb megszáradjon, behúzódott egy vízmosásba s ott tüzet rakott. Majd amikor oltani kezdte a tüzet, észrevette, hogy még a föld is meggyulladt, égett. Ezt az esetet jelentette a gaz dájának. Neki is mentek a vízmosás oldalának egy kis táróval - a mesélő szerint ez volt az Anna-tá ró - és pár méter után meglelték a széntelepet. A folytatás már a nógrádi szénbányászat történetével és a képzelettel való keveredést mutatja: „..Abban az időben erre mászkált egy tollú- és bőrszedő zsidó, az öreg Collín és Rajman. Ezek látták, hogy mennyi szén van Salgótarján környékén. S akkor ők hozzáfogtak és megkezdték a bányászatot. Eleinte kosárral hordták a szenet, mikor már többet termeltek, a szenet szekérrel szállították Hatvanba. ..Az első nemzeti gyűlésünkön mint az akkori haza bölcse Deák közbenjárására engedélyezett Erzsébet jelen volt Collín és Rajman is. Elmondták, hogy Tarjánban már fejtik a szenet, de azt kocsival kell behordani Hatvanba. Emiatt nem tud fejlődni a fejtés. Collinék kérték, hogy szavazzák meg a vasút felhozását Salgótarjánba. Kis huzavona után ezt meg is szavazták, és 1871-ben már vasútja volt Tarjánnak. Megindult a széntermelés." Természetesen ennek a legendá nak is van személyhez és eseményhez köthető valós alapja. A nógrádi barnakőszenet, mint ismeretes, öngyulladás révén fedezték fel Vecseklőn és Saigon. Azonban a nógrádi ember a szenet már jó val az ipari termelés megindulása előtt ismerte. Rónán, Zagyván, Inászón, Kazáron, Pálfalván és még sok más helyen a vízmosásokban napfényre kerülő fekete, elütő színű, különös összetételű és tulajdonságú anyag - a barnakoszén - korán felhívta magára a földművesek, favágók, pásztorok, az az az erdőjáró emberek figyelmét. A szénnek erről az ismeretéről tanúskodnak a nógrádi dűlőnév összeírások is: „Mizserfa-erdő, Kazár és Nemti község szomszédságában bokros erdő, cser és tölgyfákkal, ennek aljában kőszén is találtatik, mindazonáltal használva nincsen."

A kőszén fejtésére a vizsgált területünkön csak 1848-ban került sor, a Kazártól északi irányban található Inászó pusztai Ó-Mária táróban. Moosbrugger Jeromos osztrák bányavállalkozó által termelte tett szenet a tiszai gőzhajózás számára szállították. Annak ellenére, hogy kisebb társaságok, magán vállalkozások révén a szerkezetileg kiemelt helyzetű rögökön egyre több szénlelőhely vált ismertté többek között Kazár határában is, a szállítási nehézségek, a tőkeszegénység miatt nagyüzemi szén- bányászkodás hosszú ideig nem alakulhatott ki. Ezért kereskedők, bankárok összefogásából 1861-ben megalakult a Szent István Kőszénbánya Társaság, mely a közlekedés és a szénértékesítés szempontjából a vasútépítést tekintette legfőbb feladatának. Ugrásszerűen megemelkedett a széntermelés ami kor Pest és Salgótarján között 1867-ben megnyílt a vasúti forgalom. A bányatársaság fejlődése az 1868-as átalakuláshoz, a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. megalapításához és az idősebb és az ifjabb dr. Chorin Ferenc elnöksége idejéhez /1890-1944/ kötődik. A keletkezés mondában szereplő másik valós személy, Reimann Lázár az SKB Rt. vezérigazgatója, aki 1900-1925 között tevékenykedett.

Visszatérve a kezdetekhez, az első, a területet érintő hivatalos ismertetés Frivaldszky Imre nevéhez kötődik, aki 1839. augusztus 19-én a „Magyarország kőszenei" című felolvasásában tett említést Kazár széntelepeiről, melyet ekkor még nem kutattak meg. A bányakapitánysági iratok is csak 1857- től regisztráltak kutatást a területen/ 2) 1859. augusztus 24-én Jankovich Miklós, a tarjáni nábob, Jankovich Antal fia, kazári földesúr az allodiális birtokán / tehermentes, öröklött birtok / lévő kő szén kiaknázást jogát az SKB Rt. jogelődjének, a Windsteig és Brellich-féle vállalkozásnak adta el. Voltaképpen a kazári volt úrbéresek ingatlanjai alatt található kőszénre vonatkozó jogokat is átru házta, mert ezek is az allodiális birtok tartozékai voltak. Ezeken a szerződéseken túl nem volt szüksége a későbbiekben az adományt kérő bányavállalatnak arra, hogy a szénkiaknázási jog megszerzé se érdekében Kazár község területének bármely részére nézve a későbbi években újabb, külön jog ügyleteket kössön, s a bányatelkek, egyes részeire vonatkozólag szénjogát igazolja. Egy, a volt kazári úrbéresek és zsellérek által kiállított s 1869. augusztus 8-án kelt nyilatkozatra hivatkoztak, melyben a volt úrbéresek és zsellérek elismerték az SKB. Rt. szénjogát azokra a területekre is, amelyek a tagosítás folytán az ő birtokukba és tulajdonukba jutottak az 1859. augusztus 21-én keltezett földesúri, illetve az 1861. július 1-én keltezett továbbruházó szerződések alapján.(3)

Windsteig és Brellich vállalkozók megbízottjaként 1859. október 14-én Webet-Alajos kutatási en gedély kiállítását kérte Kazár község területére a bányakapitányságtól. A kutatási engedély birtoká ban 1860-ban zártkutatmányokat jegyeztek be a Komor István és Jankovich Miklós földbirtokán feltárt kőszéntelepre.(4) A kapott Anna védnevű bányatelek nagysága 3 kettős és 2 egyszerű bányamér tékből állt, mintegy 100.263 m2 nagysággal.(5) A bányaművelés megindulását igazolja Maasz Mihály János zagyvái bányagondnoknak a kazári Anna bányára vonatkozó bányavám nyilatkozata, valamint Wéber Alajos jelentése, mely szerint a községben kb. 1000 bécsi mázsa /560 q/ kitermelt szén fekszik a hányon. Ugyanekkor szintén eladatlan szenük volt még Salgótarjánban is, melyre értékesí tési engedélyt szerettek volna kapni.(6)

Az Anna bányatelek illetve bánya helyszínére utal Wéber Alajos 1860-ban, amikor Kazárnak az un. „Nagyárnyék nevű vidékén" kért szénfeltárásra 5 zártkutatmányt.(7) Nagyárnyékról 1864-ben is tettek említést a földrajzi névgyűjtés kapcsán, mely a településtől ÉNy-ra lévő szakadékos, vízmosá-sos terület volt a Somlyó hegy lábánál. Az első kazán bánya nyomát tehát itt kell keresnünk. Az említett 1864-es összeírásban a következők olvashatók: „Nagy árnyék nemrégen még kellemes, árnyas, sötét erdő, jelenleg vágás. "Az itt létesített Anna táró 1860-ban már biztosan üzemelt, bár Brellich János a karancsaljai, salgótarjáni, kazári és vizslási bányáinak és kutatási jogosítványainak a felét sze rette volna eladni. Kazáron ekkor 12 zártkutatmányt birtokoltak. Az Anna táró 16 öl hosszú /kb. 29 m/ táróból és 8 öl /kb. 14 m/ mély aknából állt. A bányától keleti irányban 50 ölre /kb. 90 m/ további kutató tárót hajtottak ki egy 16 láb /kb. 5 m/ vastag szénkibúváson. A bányatelek és a rajta található bánya biztosította volna Brellich Jánosnak az 1860. augusztus 31-i beadványa szerint a megala kítandó Salgótarjáni Kőszénbánya Társaság széntermelését.(8) Az újonnan alakult Szent István Kőszénbánya Társulat kérte fel 1861-ben Brellich Jánost, aki 1863-ig a vállalat igazgatója volt, hogy az összes szabad területet fedje le zártkutatmányokkal. Ezek után Kazárra 1861-ben 57, majd újabb 2 zártkutatmányt jelentettek be. Új fejlemény volt, hogy a Társulat itt már tulajdonosként jelent meg, melyre 1861-ben ruházták át jogosítványaikat Brellichék, sőt Osztroluczky Miklós birtokostól is bányatelket vásároltak a mintegy 3,5 km-re fekvő Pusztaszőrösön.(9)

 

Szénbányák Szőrös- és Székvölgy-puszták határában

A Pécskő-Somlyó gerinctől keleti irányban, a Szőrösi-völgyben futó Zagyva folyóig terjedő területen: Inászó-puszta, Szőlőverő-puszta, Szőrös-puszta, Székvölgy-puszta határában volt a régi zagyvái bányászat területe. Az inászói tektonikai árkot - melyben a régi inászói /Lajos-tárói/ bányászat folyt - keletről 200-250 méter, nyugatról egy 150-160 méter szintkülönbséget létrehozó ÉNy-DK-i csapásirányú vető hozta létre. Az árok produktív mezeje közel 6 km hosszú volt. Magát a pusztát a Lajos-tárótól egy 80-100 méteres mellékvető választotta el. Az Inászó-puszta és Somlyó között 160 méteres határvető található. A bányászat itt helyenként 4 méteres vastagságot is elérő III. telepben folyt. Az inászói völgyben a Mária-tárók, László-tárók, Ferenc-akna, Zichy-akna, Margit-tárók he lyezkedtek el. A bányák egy részének művelési területe átnyúlt Kazár határa alá is. Ezekben a bányaüzemekben tiszta és jó minőségű barnakőszenet fejtettek. Délkelet felé települtek a Lajos-tárók /a Székvölgy déli, Bene vár nevű oldalában/ melyeknek a szene már gyengébb minőségűnek bizonyult. A terület bányáit - melyek a zagyvai bányakörzethez tartoztak - 1969-ben zárták be, s csak a székvölgyi Lajos-tárók bent hagyott pilléreinek lefejtésére létesítettek 1990-ben külfejtést és kéregbá nyákat. 1993-tól azonban már csak a külfejtés üzemel a Nógrádszén Kft. kezelésében.

A zagyvai területen a bányászat megindulása óta sok kis bánya működött. A külszínhez közel fekvő telep lefejtésére lejtősaknákat telepítettek s ezzel a földalatti szállítást is lerövidítették. A Margit bányamezőt, valamint a Lajos bányamezőt 7-7 lejtősaknával és táróval tárták fel.(10) Windsteig Gregor és Brellich János 1861. június 30-án kötötték meg Pesten br. Prónay Albert zagyvái birtokossal azt a szerződést, amelyben Prónay, mint kőszénbánya-tulajdonos a Szent István Kőszénbánya Társulatnak eladta a zagyvai allodiális birtokán a „Pusztaszőrösi" részen lévő kőszénbányáját felszerelésével és jogosítványaival egyetemben. Az említett Szőrös-puszta Inászótól délre, mintegy 10 km-re feküdt a Szőrösi-völgyben, a Szőrösi erdő keleti lábánál folyó Zagyva mentén. Vételárként 400 db 100 forint névértékű társulati részvényt adtak Prónay Albertnek. A Zagyvától nyugati irányban találjuk Tormás oldalt, vagy Tormás hegyet /370 m/, melynek keleti szélén alakult ki Szőrös-puszta, tőle délkeleti irányban Székvölgy-puszta helyezkedik el. A Tormás területén létesítették a Kerekbikk- lejtősaknát / Kerekbikk vagy Kerekbükk-táró 1923-1926, Kerekbükk-ereszke 1927-1929/, Tormás-lej tősaknát, Szőröspusztai-lejtősaknát, Szőllőverő-ereszkét /1925 /. Az itt létesített bányák mind földrajzi nevek alapján lettek elnevezve. A Székvölgy bányateleptől vagy más néven Lajos tárói-bányateleptől keletre található Székvölgy-lejtősakna I -II., /1942, 1958-1967/, Székvölgy-táró /1942/. Székvölgy déli oldalában találhatók nyugatról keleti irányban telepítve: Székvölgy-kéregbánya, Dongás táró, Dongási-lejtősakna, Lajos-tárók, Székvölgy külfejtés. A tőlük délebbre létesített Gergelyvölgyi I. lejtősaknától /Korpási lejtősaknaként is szerepel korabeli térképeken/ és az északabbra lévő Anna tárótól siklópálya vezetett a Lajos lejtősaknához Székvölgybe. A Csukafark dűlőben volt a Csukafarki-ereszke. Az Aranyosi-puszta mellett létesült az Aranyosi-lejtősakna /1929/.(11)

Windsteig Gregorral és társával Brellich Jánossal egy időben tűnt fel Zichy László neve is ezen a területen, aki szintén a Prónay család zagyvarónai birtokára kért kutatási engedélyt 1860-ban. Az ügy további menetéről nincs adatunk.(12) Brellichék 1861-ben Zagyva község területére már 64 zártkutatmányt jelentettek be, melyek egy része érintette Kazárt is.(13) 1862-ben a társulatuk már 3 bányát nyitott fel a község határában, amire adományozást is kértek.(14) A kutatások 1863-ban to vább folytak, mert Zagyva, Inászó-puszta, Csernik-puszta és Szőrös-puszta neveivel is találkozunk a kérelmek között. A kutatások a Prónay Alberttől 1861. június 30-án Zagyva községre és Osztroluczky Miklóstól 1861. október 23-án „Puszta-Szőrösre" vonatkozó szerződéseken alapultak.(15)

A Ladislaus- vagy László-tárók a Mária-tárótól délre feküdtek szintén az inászói völgyben. A bányateleptől délre, illetve délkeletre fekvő szénpilléreket fejtették egészen a kibúvásig. Az Ó-László táró 10,8 km-re feküdt a salgótarjáni vasúti állomástól. 1870-ben 6-12 láb /kb. 1,8-3,7 m/ vastag széntelepet tártak fel. 1871-1879 között működött a bánya. A kitermelt szenet szekerekkel fuvarozták Salgótarjánba, mivel még nem épült meg az iparvasút. Összesen 4 040 000 q barnakőszenet termeltek ki a bányából. Az Új-László néven szereplő táró 1879-1901 között működött. A szénfejtést tömedék nélküli pillérfejtéssel végezték, s a bányában osztályozták is a szenet. A László-táró szene 5574 kalóriás, az összes széntermelése 22 120 000 q volt.(16)

A Király-tárót a Zagyvai-rakodóról Székvölgybe vezető keskenynyomtávú vasút szintjén, a salgó tarjáni oldalon nyitották fel 1882-ben. Helye a Jónásch-telep szélén volt. Feladata a Rezső-táró /vagy Rudolf táró/ pótlása lett volna. A többször felnyitott és művelt bányák közé tartozott. Kezdetekor a III. telep felső padját szedte le 1,6-2,2 méter vastagságban. Művelési területe Salgótarján és Kazár községek közé esett. A Pécskő bazaltkúpja alól is termelte a szenet. A táró szájnyílása a Zagyvái- rakodótól 1,1 km-re feküdt. A tárószintek feletti és alatti szenet is lefejtették. 1895-ben a Ferenc-ak-nából elővájt teleprész szenét is itt szállították ki. A Király-táróból 1905-ig 15 millió q kőszenet ter meltek ki. A tárót 1957-1971 között újranyitották.(17) A tervek szerint az inászói VI. Margit-lejtős aknával kötötték volna össze a szénszállítás útjának megrövidítése céljából.(18)

A felszerelése szempontjából jelentős üzemnek számított a Ferenc-akna. Bányamezeje már Kazár-Zagyvaróna községek területére esett. Létesítése 1888-ban indult meg, s egy év múlva már 110 méter mély volt. Az akna szene átlagosan 2,2 méter vastag volt, s a kitermelt szenet vég nélküli kö téllel szerelt siklóval juttatták le az alapközlére. A felső szint alatti szénterületet ereszkével művelték le. A csillék külszínen 400 méteres siklóval jutottak le a rendezővágány szintjére. A földalatti szállí tást lovakkal végezték. A víztelenítést végző szivattyúkat gőzerővel működtették /Rittinger rudazatos szivattyú/, amit 1890-ben elektromos dugattyús szivattyúk váltottak fel. A szellőztetést Clay rendszerű ventillátor végezte. Az üzemi épületeket és a bányatelepet elektromos világítással látták el. Az 1895-ben létesített 350 méteres lejtősaknával a szénszállítás folyamatosságát sikerült biztosítani. Az aknát 1909-ben zárták be, fennállása alatt 30 020 000 q szenet termeltek ki belőle.(19)

A korai inászói és székvölgyi bányaművelések során nem szedték ki az elvetett kisebb pilléreket. Mellőzték a költséges meddőmunkát is. A visszamaradt szénmennyiséget 1919-ben kezdték újból fel kutatni, s a Ferenc-akna által bent hagyott telep alsó részére telepítették a Margit-lejtősaknákat. Az első Margit-táró 1919-1923 között üzemelt. Az Új-Margit-táró az inászói V. bányatelken létesült 1942-1949 között működve. A terület Osztroluczky Miklós birtoka volt.

A Margit-táró területén hajtották ki a László-lejtősaknát. Szénvagyona 1942-ben 50 000 q volt, amit fél év alatt szándékoztak kitermelni. A szén azonban nem volt minőségileg megfelelő, mert palával volt átszőve. Hasonló volt a Szőrös-pusztán feltárt II. telep is, mely 0,58 méteres vastagsága mellett csak 3 800 kalóriásnak bizonyult. A terület szénvagyona 1 700 000 q volt, amiből 800 000 q volt a lefejthető, 26,5 vagonos átlagos napi termeléssel. A termelés 20 %-a került ki fejtésből, 80 %- a elővájásból származott. A fejtési szén 15 %-a frontfejtés volt. A munkáslétszáma novemberben csak 114 fő volt, s ez 16,5 vagonos termeléshez is kevésnek bizonyult. Az elmúlt évben feltárták a Margit-táró visszahagyott III. telepi alsó padját egy táróval. 1942-ben lefejtették a II. László-lejtősakna szénpilléreit s megkezdték az Új-Margit-táró elővájásait. 1943-ban a László-lejtősakna üzeme megszűnt, helyette a régi inászói üzemek helyén a székvölgyi Lajos-táró visszahagyott pilléreiben keres tek kárpótlást.(20)

A székvölgyi szénmezőt Inászó-pusztától egy 100 méteres mellékvető választotta el. A széntelep kibányászására 4 tárót és 2 lejtősaknát telepítettek, s ezek segítségével a III. számú s 2 méter vastag ságú széntelepet fejtették. A felső pad jó minőségű, az alsó pad azonban palával átszőtt volt. Az első Lajos-tárót 1889-ben kezdték kihajtani és már 1890 augusztusában termeltek is belőle. Ezt követően a III. és a IV. számú tárókat 1891-ben nyitották fel. A II. számú táró szintje alatti pillér feltárá sára ereszkét mélyítettek, ahol szállító, szellőztető és vízemelő gépekről kellett gondoskodnia a vállalatnak. A gépi berendezéseket a föld alatt helyezték el, a füstgázt pedig 100 méteres légaknán keresztül juttatták a külszínre. A mélyebb részeket két lejtősaknával tárták fel. Az I. számú Lajos-lejtősakna 140 méter hosszú, 250 mm esésű, a II. számú Lajos-lejtősakna 500 méter hosszú és 55 mm esésű volt. A tárók és a lejtősaknák 1913-ig működtek, 33 930 000 q szenet termeltek ki belőlük. A ki nem szedett szénpilléreket itt is 1919-től kezdték újranyitni. 1923-ban Soldos László birtokán /Székvölgy-puszta/ az SKB Rt. nyitott újra szénterületet. A Bikás-völgyben, a szomszédos inászói bánya üzemvezetőjének, Hos Nagy Lajosnak volt az érdeme, hogy üzeme szénkészletének kimerülése után új területet kutatva Székvölgyön fejtésre érdemes, elég tekintélyes nagyságú szénpillért fedezett fel. így jöttek létre rövidebb-hosszabb ideig működve a következő kis bányák: V. számú Lajos- táró 1923-1926, III. számú Lajos-lejtősakna 1923-1926, IV. számú Lajos-lejtősakna 1924-1929, Csengőkúti-lejtősakna 1926-1928, Kerekbükki-ereszke 1927-1929, Aranyosi-lejtősakna 1929-1929, Anna-táró 1929-1929.

Az inászói és székvölgyi bányák együttesen 6 500 000 q szenet termeltek. Székvölgyben a III. telepet 1942-ben kezdték feltárni, mely itt 0,3-0,5 méter vastag és 4000-4200 kalóriás volt. A telepet 6 pillérben találták meg. Megtelepítették még a szőrösi két tárót, a székvölgyi 1. számú tárót és az I. és II. számú lejtősaknát. Kazár határában létesítették az Üsztenbikk és Kerekbikk dűlőkben a Soldos Béla birtokán a VIII. számú Lajos-tárót. Üsztenbikktől keletre, a Szőrösi-völgyben, Osztroluczky Miklós birtokán volt a Székvölgyi-táró, melyből 1943-ban lefejtettek egy kis pillért 200 000 q-val, a többi pillért terrágiális nehézségek miatt függőben hagyták.

Az egyes bányáktól 200-1000 méteres siklókon jutott le a szén a villamos vasút szintjére, majd innen a 17 km-re lévő Zagyvai-rakodóra. 1944-ben szüntették be ezeken a területeken a bányászatot. Hosszú szünet után a 1958-1967 között ismét megindult a széntermelés Székvölgyön. A III. telep bent hagyott 2,2 méter vastag alsó padját fejtették le két léjtősaknával.(21)

 

Szénbányászat Kazár határában

A korábban említett szénjogosítványok megvétele után 1862-ben a Szent István Kőszénbánya Társulat már 11 helyen rendelkezett bányanyitással. Ebből Kazár községben tudomásunk szerint 3 bányája volt, melyben rendszeres széntermelést folytattak. A társulat azonban értékesítési nehézsé gekkel küzdött, ezért általános érvényű, de bizonytalan időre szóló értékesítési engedély kiadását szerették volna elnyerni 1862-ben. A helytartótanács 1863. január 10-én azt a választ adta beadvá nyukra, hogy a bányakapitányság csak meghatározott szénmennyiségre adhat ki értékesítési engedélyt, s csak ezek birtokában lehet a már kitermelt szenet értékesíteni. A határozat ellen természe tesen fellebbeztek, mert szükségük volt a pénzre, ugyanis az 1863-ban elkezdődött vasútépítkezés tőkeigényes volt. 1865. október 19-én azonban megkapták a korlátlan mennyiségre vonatkozó értékesítési engedélyt azzal a feltétellel, hogy az igazgatóság kutatási és bányaadományozási engedélyt fog kérni. Ezek után fordultak a kutatási engedélyért Salgótarján, Kazár, Felső- és Alsópálfalva, Zagyva községek, valamint Inászó -, Csernyik - és Szőrös-puszta területére. A társulat jövedelme kevésbé is mert. 1863-ban 32 522 forint bevétel mellett 22 603 forint kiadásuk szerepelt, a jövedelmük ezek szerint 9918 forint volt. Az 548 forint bányavám lefizetése után, mintegy 9370 forintnyi megadózha tó alapjuk maradt. Az üzleti tőke ugyanekkor 48 377 forinttal szerepelt.(22)

 

Az első bánya fektetési térképe (1859)

 

A bányatársulat 1863. szeptember 15-én változtatta meg nevét, és a vasútépítés fontosságát hang súlyozva vette fel a Pest-Losonc-Besztercebányai Vasút és Szt. István Kőszénbánya Társulat nevet.(23) 1864-ben a bányászati jelentésben már nem tettek említést tiszta nyereségről.(24) Bányájukról annyit lehet csak tudni, hogy 1864-ben 1,1 öl /kb. 2 m/ vastag barnaszéntelepet műveltek.(25) A kazári bányák korabeli behatárolását segíti Pesty Frigyes helynévtárának kazári gyűjtése is, mely ben a bányászattal kapcsolatos helynevek is fennmaradtak: „Galya árnyék, igen kies oldal erdő, a Sz. István kőszénbánya társulatnak volt itt kőszénbányája, melyben igen jó kőszenet bányásztak". Vagy a „Misku gödri közi erdő, itt is kőszénbánya volt."(26) A bányatelkek nyilvántartásában /Miklós, György, Jenő és Manó védnéven/ „nagyárnyéki kutatóaknák" szerepeltek ezeken a bányatelkeken 1868-as fel mérési dátummal.(27)

 

A kazári bányák termelésének és munkáslétszámának adatai 1859-1868 között

Év
Termelés /bécsi mázsa/
Q
Munkáslétszám
Megjegyzés
1859
3000
1680
-
Windsteig - Brellich féle vállalkozás
1860
1000
560
4
-
1861
5000
2800
14
Szt. István Kőszénbánya Társulat Nagyárnyékban 800
bécsi mázsa termelést és 8 bányamunkást jelöltek
1866
-
-
350
-
1867
-
-
700
Összevonva: Kazár, Baglyasalja, Zagyva-Pálfalva,
Salgótarján létszáma

 

A szénbányászat folyamatos üzemét jelzi, hogy 1871-ben Rudolf- és László-tárókhoz keskeny- nyomtávú iparvasutat terveztek és ehhez a szükséges földterületet megszerezték. Ennek során azon ban Osztroluczky Miklóssal pereskedni kényszerültek, bár a bányakapitányság javasolta a békés megegyezést a korábban kötött szerződésre hivatkozva.(28) Az SKB. Rt. bányaigazgatója, Zemlinszky Re zső 1877-ben 77 szabadkutatást jelentett be, s ezek 6 kivételével mind Kazár területére szóltak.(29) Az 1881-ben megalakult Észak-magyarországi Kőszénbánya és Iparvállalat Rt. Kazár község terüle tére, pontosabban annak keleti szélére szerzett jogosítványokat 1896-1902 között. A szénbirtokhatár Mátraszele határától ÉK-DNy-i irányban húzódott Tordas, Köves, Kép oldal, Hegy oldal dűlő kön át Kisterenye határáig. Adataink szerint azonban nem folytatott szénbányászkodást. A jogosítványok 1925-ben kerültek az SKB Rt. kezébe, a két vállalat egyesülésekor.(30)

 

Kazár környéki bányák elhelyezkedése

 

A korábban említett Anna-tárón kívül, melyet még a Szent István Kőszénbánya Társulat létesített, a község területén a későbbi inászói bányakerülethez tartozó László-tárókban és a Lajos-tárón indult meg legkorábban a bányászkodás. A községben 1901-ben mélyítették le Paptag területén a 130 méter mély kutatóaknát az I. telepbe.

Kazártól északi irányban, a Gergely völgyben a II. telepig hajtottak ki egy 80 méteres kutatóaknát anélkül, hogy a széntelepet az akkori fogalmak szerint műrevalónak tartották volna. Hoffinann Richárd az SKB Rt. részéről 1904-ben vizsgálta át a kazári szénterületet és megállapította, hogy itt alig 1,5 millió q gyenge minőségű szenet lehetne csak kibányászni. A jövedelmező szénkitermelést csak aknával tudta elképzelni. Az év júliusában már kutatásokról is beszámolhatott, s ennek során a Forgách-akna műveleteinek folytatásában 1 millió q szénvagyonra két tárót és egy aknát telepítet tek. A kitermelt szenet az értékeléskor már jónak minősítették. A telep 0,8-0,9 méter vastag volt, s déli irányban javuló minőséget mutatott. 1904. szeptemberében Gerő Nándor és Hoffinann Richárd bányamérnökök az igazgatóságnak küldött levelükben a kazári szenet fejtésre érdemesnek találták. Véleményük szerint az ÉKI Rt. területe felé az I. telep nagyobb terjedelmet érhet el mintegy 0,7 mé ter vastagságban. A II. telep 0,6 méter vastag, a III. telep pedig 1,9 méter vastag volt, melyből 1,4 méter a használható, palás szénnel vegyesen. 1906-ban a leművelt kazári területeit már vissza is adta a vállalat.(31) A kimerülőben lévő salgótarjáni bányák pótlására az I. világháború végén kezdtek újból foglalkozni a kazári bányászat felélesztésével. A község határában mélyített újabb kutatófúrások eredményei alapján úgy találták, hogy a III. telep 2 méter vastag, melynek csak a felső 0,8-1,3 méteres padját érdemes lefejteni. Papp Károly 1915-ben megjelent munkája az 1910-es iratokra tá maszkodva a község határában a Lajos-tárón kívül még két lejtősaknát említett név nélkül. Az egyi ket a széntelep nyugati részén a 2 méter vastag telepben, a másikat az északi részen, a telep dőlésé ben telepítették 420 méter hosszan. Az SKB Rt. 1921 után azonban csak 1933-ban vásárolt újabb szénterületeket és szénjogosítványokat a község határában.(32)

Dr. Soldos Béla putnoki lakos 1921-ben közel 30 kh területet adott át az SKB Rt-nek lakótelep létesítése céljából. Az itt létesített bányatelep vette fel a „Bányatelep" nevet a Képoldal dűlőben, ahol a vállalat 104 lakást épített fel. A bányateleptől ÉNy-ra volt az 1920-ban felnyitott Béla-táró mely a Szökresortvány /Szökrestvány/ dűlőben létesült. A bányanyílások ma már nem fedezhetők fel. A bir tok özv. Jankovich Miklósné tulajdonában volt, tőle vette meg Soldos Béla 1913. október 15-én. Ugyanekkor telepítették meg a Béla tárótól északi irányban lévő Flóris-tárót is /névadója Róth Flóris bányaigazgató volt/. 1920-1923 között létesültek a vizslási lejtősaknák is. 1924-ben szénosztályozót építtetett a vállalat a Schlick-Nicholson céggel, mely 1949-ig üzemelt a Gergelyvölgyi-rakodón /vagy Kazári-rakodón/. Üzemi épületek, élelem- és anyagraktár is létesült. 1926. február 25-én Osztroluczky Miklós ny. főispán Kazár községhez tartozó Szőrös-pusztai birtokrészén a puszta és a malom közötti területen, a Zagyva délkeleti oldalában telepítették meg a Csengő-lejtősaknát - mely az Árpád lej tősakna ikerbányája volt, és északi oldalról fejtette ugyanazt a pillért - a Csörgő-berki dűlőben. 1927-ben a Kerekerdei-lejtősakna létesült a „Kerek bikk erdő" nevű részen, bezárására 1938-ban került sor /Kazárvölgyi-bánya néven is szerepelt/ 1929. április 24-én a II. számú lejtősaknát nyitották fel a Fe-hérfa dűlőben. A helyiek Gergely-lejtősaknának is nevezték a kazári belterület nyugati része alatt működő bányát. A Gergely-lejtősaknai széles művelés /16 m/ során a 2 méteres szállítóvágat két szárnya 7-7 méteres volt. A pászták csapás mentén, lépcsőzetesen követték egymást. Egyszerre 5 pásztát műveltek a bányában, mely 1936-ban szűnt meg.

A gazdasági válság kedvezőtlen hatását az SKB Rt.-nél tovább fokozta, hogy a minőségi szénke reslet emelkedése miatt át kellett térni a vizslási vékonyabb telepek művelésére is, mely a teljesít mény lecsökkenését vonta maga után. A kazári bányák bezárásának gondolata 1930-tól napirenden volt, azonban csak 1939-ben határozták el az igazgatóságon a termelés leállítását. A Gergelyvölgyilejtősakna, a Vizslási-lejtősakna és az ún. Forgách-lejtősakna üzemét 1939. március 22-én átmenetileg leállították. A Gergelyvölgyi-lejtősakna feltárási és elővájási műveletei ugyanis az I. telepben el- meddültek, Vizsláson pedig szénsavbetörés történt. A szomszédos Forgách-lejtősaknán miután a ré gi akna bányamezejét átkutatták, a II. telepben új lejtősaknát nyitottak, mely azonban eredményte len volt. A bányák bezárásáig a vizsgált terület alól összesen: 9 500 000 q szenet termeltek ki. A II. világháború szénkonjunktúrája következtében a szénmedencében feltalálható vastagabb telepeket újból művelés alá vonták s felnyitották a kazári bányákat. Ekkor létesültek a Korpás-, a Gergely-lejtősakna, és a Gergelyvölgyi-tárók üzemei. Olcsó, könnyű művelésű bányák voltak, 1955-ben merül tek ki. Összesen 8 780 000 q szenet termeltek. Kazár északkeleti határában, a Korpás oldali dűlő ben létesült a Mátyás bánya a Korpás-lejtősakna közelében. A szénjogosítványokat 1921. augusztus 18-án Fiala Józseffel kötött szerződés révén szerezték meg. /Fiala a területet 1921. január 6-án vette meg./ 1943-ban kapott az itteni szénkitermelésre engedélyt az SKB Rt-től Tóth kapcsos Lajos mátraszelei lakos. A területén létesült a Mátyás-lejtősakna. 1941-ben a III. telepben kezdték meg a II. számú Gergely-lejtősakna /1942-1950/ kihajtását Kazártól ÉK-re. 1945-ben nyílt meg a Pólyos-lejtősakna /1945-1950/ melyet egyes bányatérképeken Kinga névvel is jelöltek. Helyileg a Pólyos-patak mentén volt, az Úr réttől északi irányban, a mai Béla út környékén. Az I. és a III. széntelepet művelte. Az 1938-ban beszüntetett I. Gergely-lejtősaknát 1947-1955 között ismét felnyitották. 1950-ben nyílt meg a Pólyos II. lejtősakna üzeme s 1957-1964 között tanbányaként is dolgoztak benne.

1978-tól a Pólyos külfejtés üzemelt a község keleti részén. A Kazár határában telepített bányák 1955- ben merültek ki, működésük alatt 10 millió q barnakőszenet termeltek. Az államosítások után nyitott kazári bányák már átmenetet jelentettek a mizserfai bányaművekhez, mert művelési szempontból a mizserfai bányák jellegzetességeivel rendelkeztek.(33)

A kazári szénbányák, mint az SKB Rt. Zagyvai kerülete, a korábban meglévő Tarjáni- illetve Inászói-kerületből jött létre, melyben a kazári bányák is megtalálhatók voltak. A tektonikai árok produktív mezője 5,9 km hosszú volt, és Salgótarjántól Kazárig /Aranyos-puszta/ húzódott. Az inászói völgyben feküdtek a László-tárók, Ferenc- és Zichy-akna, továbbá délkeleti irányban a Lajos-tárók bányamezői, melynek szene már nem érte el az inászói minőséget.(34) A László-tárók az inászói völgyben, a bányateleptől délre illetve délkeletre fekvő szénpilléreket fejtették egészen a kibúvásig. Az Ó-László-táró 1873-1879 között működve összesen 4 095 206 q szenet termelt. A bennhagyott alsópadjára telepítették 1942-1949 között működő Új-Margit-tárót. A László-tárna 1878-1901 között három egymástól elvetett teleprészt tárt fel 10 millió q szénvagyonnal. A bányamező művelési területe Kazár községben feküdt, Déry Károly szerint 1881-ben mélyítették. A táró hossza 900 méter, az alapközle 1100 méter hosszú volt. A széntelep átlagos vastagsága 1, 8-2 métert ért el, a kiter melt szenet siklókon és gurítókon juttatták az alpközlére, amelyen a szállítást lovakkal húzott csil lékkel végezték. A tárnából a megrakott csillék a rendező térre kerültek, ahonnan gőzmozdonyokkal továbbították a 7,5 km hosszú keskenynyomtávú iparvágányon a Zagyvai-rakodóra. Az évi átla gos termelés 1 220 000 q volt, a legnagyobb mennyiséget a termelés során 1897-ben érték el 1 592 000 q-val. 1899-ig 19 067 000 q barnakőszenet termeltek. A bánya szellőztetése az év legnagyobb ré szében természetes volt, majd utóbb Ferenc-akna látta el a szellőztetését egy csatornás összekötte tés révén. Bezárásakor összesen 20 200 000 q barnakőszenet hoztak a felszínre.(35)

 

A Magyar Északi Vaspálya Társaság szénterületei (1865)

 

A Forgách-akna az Ó-, az Új- és az Emma aknák szénmezejét fejtette, mely Kazár felé folytató dott határvetőkkel tarkítva. Művelési területe Salgótarján, Kazár és Pálfalva községekben feküdt,1880-ban mélyítették és 1883-ban kezdett termelni. A lefejtett terület szénjogát még Jankovich Miklóstól, és a kazári volt úrbéresektől, valamint 1900-ban Baranyay Gáspárnétól és érdektársaiktól vet ték meg/ 36) Az akna a vállalat első elnökéről, gr Forgách Antaltól kapta a nevét. Maga az akna két egymástól 16 méterre elvetett teleprészt tárt fel 450-450 méter csapás és dőlés irányban. A felső te leprész 64 méter, az alsó 80 méter mélyen feküdt. Az alsó rakodó a szén lefejtése miatt 1900-ban már nem működött. A bánya évi átlagos termelése 1 millió q volt. A telepvastagság 0,8-1,2 méter, az alsó paddal művelve 2 métert ért el. Gyakran előfordult, hogy az alsó pad is olyan tisztaságot ért el, hogy lefejtették. A bánya nyugodt településű és nagy kiterjedésű volt, melyben omlasztásos pillérfejtéssel dolgoztak. A siklók Kazár felé 600-800 méteres hosszúságot értek el. A földalatti bánya gépeket gőzerővel működtették, a gőzt 5 db kazán szolgáltatta. A kitermelt szenet csillékbe rakva sikló és fékes aknán keresztül juttatták az alapközlére, innen lovak húzták az akna alá. Az aknától 400 méteres láncszállító berendezéssel és 120 méter 9°-os lejtésű láncos siklóval juttatták a csilléket a Forgách-rakodóra. A láncpályát 10 LE-s gőzvitla hajtotta, az aknaszállítást pedig 60 LE-s ikergőz gép mozgatta. A meddő vég nélküli kötélszállítással jutott a palahányóra, melyet 5 LE-s egyhengerű gőzgép üzemeltetett. A vízemelést 48 LE-s egyhengeres gőzgéppel hajtott rudazatos szivattyú, a légvezetést 25 LE-s gőzerejű Guibal gőzkompresszor végezte, melynek teljesítménye 1000 m 3/sec volt. A csillék űrtartalma 0,8 m 3 volt a bányában. A Forgách-rakodó a régi Emma-akna helyén állott, a vágányait még 1871-ben rakták le. Az akna 1907- ig üzemelt, s 18 millió q barnakőszenet fej tettek ki belőle( 37) A Forgách- és az Új-akna visszahagyott pilléreit és alsó padját 1929-1972 között a Forgách-lejtősakna fejtette, szenét a szomszédos üveggyár használta fel. 1943-ban a II. számú lejtősaknát is lemélyítették. 1947-től Űj-Forgách-lejtősakna volt a neve. A bánya 10 q-s csilléit 3 km-es ereszkén, földalatti siklókon hozták ki a Teréz-tárók gócponti szintjére, ahonnan 2,8 km-es végtelen kötelű szállítással 3 alagúton jutott a zagyvai rakodóra.

A Ferenc-akna művelési területe Kazár és Zagyvaróna községek határában volt. 1889-ben mélyí tették le, 1891-től termelt és 1909-ben szűnt meg. Mélysége 110 méter volt. Két rakodója közül az alsón feltárási munkák, míg a felsőn elővájási és fejtési műveletek folytak 1900-ban. Az egy lefejtésre érdemes széntelepének átlagos vastagsága 2,2 méter, szenének kalóriája 4753 volt. A tömedék nélküli pillérfejtéssel termelt szén vég nélküli kötéllel felszerelt siklókon jutott az alapközlére. A tervek szerint a felső telep alatti szénterületet ereszkével művelik le, a vég nélküli kötélszállítást 70 LE-s gőzgéppel hajtott generátor illetve a bányában elhelyezett motor végezte. A szállítófolyosókon a csil léket továbbra is lovakkal vontatták, az aknán át a szénszállítást 100 LE-s felső ikergőzgép működtette. Vízemelésre 86 LE-s gőzgéppel hajtott Rittinger rudazatos szivattyú szolgált 2000 l/sec teljesítménnyel. Gépházában egy 50 LE-s egyhengerű gőzgép által működtetett dinamó termelte a villamos energiát. Volt még egy 80 LE-s tartalék gőzgép által hajtott compound duplex vízemelő gépük is. A bánya szellőzését Clay-rendszerű gőzhajtásos ventillátor végezte. A csilléket 400 méteres vég- telenkötelű 3°-os siklókkal juttatták le a rendezőre. A szénnel rakott csillék a Zagyvai-rakodóra kerültek. A gőzfejlesztést öt db kettős tűzterű, 140 m2 fűtőfelületű kazán végezte. 1890-től 1909-ig 30 200 000 q barnakőszenet adott a bánya, az évi átlagos termelése 2 millió q volt.(38)

A salgótarjáni vasúti állomástól 11,5 km távolságra fekvő Ferenc-akna a kor technikai viszonya inak megfelelően volt felszerelve. Termelése évről évre emelkedett. A beszálló aknát egy 350 méter hosszú lejtősakna kihajlásával helyettesítették 1895-ben.

Az inászói bányatelep és üzemi épületek biztosítása céljából bent hagyott védőpilléreket a Fe-renc-lejtősaknával /Ferenc II-lejtősakna/ 1908-912 között termelték ki. Az új bányaterületek kiala kítása érdekében ekkor bontották le az inászói bányatelepet és az épületek használható anyagát a vízválasztói - a teréztárói - és forgáchi lakótelepek építésénél használták fel újból. A lejtősakna 4,5 millió q barnakőszenet termelt fennállása alatt. Az aknák helye már nem lelhető fel, külszíni létesít ményei sem láthatók.(39)

A Lajos-tárói bányamezőt az inászói bányamezőtől egy 100 méteres mellékvető választja el. Művelési területe Kazár község határában volt, Székvölgy-pusztától délre található dombok alatt. A bányamező feltárását 4 táróval és 2 lejtősaknával végezték el. Az inászói bányateleppel 3,5 km hosszú keskenynyomtávú gőzüzemű iparvasút kötötte össze. Zagyva-rakodó-Vízválasztó közötti szakaszon 1871-1974, Vízválasztó - Margit-lejtősakna között 1942-1967, Margit-lejtősakna-Székvölgy szakaszon 1958-1967 között villamos vontatásra építették át vasutat. A salgótarjáni vasútállomástól a távolság 14 km volt. A kitermelt barnakőszén azonban nem érte el az inászói minőséget, de a 2 méte res vastagságú III. telep felsőpadja mai értékben 14-18 000 kJ/kg fűtőértékű volt. /l kilokalória = 4,1868 kJ. 1 kJ = 0,2388 kilókalória/ Az alsópad palás szerkezete miatt a bányák a felsőpad kifogás talan minőségű szenét fejtették. Tárói közül az I. sz. tárót 1889-ben hajtották ki és 1894-ben zárták be. Ettől a tárótól 56 méterre nyitották fel 1890-ben a II. sz. tárót. Innen mintegy 340 méterre fe küdt a III. sz. táró, melyet szintén 1890-ben nyitottak fel. A csilléket egy 250 méter hosszú, és 13°-os dőlésű siklón, végtelen kötélszállítással mozgatták. A táró 1896-ban szűnt meg. A II. sz. táró 450 méterre meghosszabbított alapközléje 750 méter hosszúságot ért el. Termelése 1890-ben kezdődött meg, s 1899-ig 9 553 000 q szenet termeltek ki belőle. A tárnában a szállítást itt is lovakkal végez ték, a kiszállított szén azonban már egy 3,5 km hosszú iparvasúton jutott el az inászói rendező pá lyaudvarra, majd 7,5 km után a Zagyvái-rakodóra. A széntelep átlagosan 2,2 méter vastag volt, a tárnaszintről az alatta lévő széntelep egy részének leművelésére 220 méter vastag 5°- os dőlésű ereszkét hajtottak ki végtelenkötelű szállításra. A széntermelés során tömedék nélküli pillérfejtéssel dolgoztak. A szállítóvitlát 30 LE-s fekvő, compound rendszerű gőzgép működtette. A bányában 2 db füstcsöves Cornwall kazánt építettek be, a füstöt a 100 méteres légakna vezette a szabadva, a felszín fölé emelkedő pléhlemezes füstcsőben. A bányavizet 7 LE-s triplex szivattyú nyomta fel a szállítóakna szintjére. A szellőzésre 30 LE-s Clay-rendszerű szeleltető gőzgépet alkalmaztak.(40)

A szénmező mélyebb pilléreit lejtősaknával tárták fel, s itt az I. sz. telep nyugati részén lévő pillért fejtették le 140 méter hosszúságban. A telep 2 méteres vastagságot ért el. A csapásban kihajtott főszállítóközlén lóvontatást alkalmaztak, ebből telepítették a dőlésmenti siklókat. A lejtősaknai szállítást külszíni, 30 LE-s gőzgéppel hajtott vitla, a víztelenítést elektromos meghajtású triplex szivattyú végezte 500 l/sec teljesítménnyel. A szellőzésről egy régi rendszerű, lapátos szeleitető gép gondoskodott, amit 12 LE-s fekvő gőzgép hajtott szíjáttétellel. A légaknától a gépház 120 méterre épült meg, s innen a gőzt földbe süllyesztett csővezetéken juttatták el a szeleltető géphez. A 3 db kazánból kettő volt csak állandó üzemben, a harmadikat tartalékként használták. A II. sz. lejtősakna a telep északi részén létesült, a telep dőlésében hajtva. Hossza a határvetőig 500 méter, telepvastagsá ga 2 méter, úgyszólván vető nélküli vízszintes fekvésű volt. Egyes osztóközléken emberi erővel moz gatták a csilléket a lejtősakna aljáig.

A bányában egy 25 LE -s Ottó motor hajtotta a végtelen kötélszállító berendezést, mely a csillé ket mozgatta. A kitermelt szenet Inászóra szállították csillékkel. A bányabejáratok az 1991-ben kez dődött külszíni bányászat miatt már nem láthatók, műveleteinek helyszínét a külfejtés tárta fel.(41) Az inászói és székvölgyi bányák művelése során az elvetett kisebb pilléreket korábban nem szedték ki maradéktalanul, a meddőmunka mellőzése miatt kisebb-nagyobb mennyiség maradt vissza. Az I. világháborút követően, a szénkonjunktúra idején ezeket a telepeket ismét felkutatták és feltárták. 1929 végéig ezek a kis „bicskabányák" 6,5 millió q barnakőszenet termeltek.(42) Ebből az időszak ból ismeretes két rövid életű, kis bányavállalkozás is a területen. Az egyik a Kazári Kőszénbánya né ven 1919-1921 között működött, termelése 1920-ban: 10 762 q barnakőszén volt. További létére nem rendelkezünk adatokkal. A másik vállalkozás az ún. Kolosy-bánya volt, mely Kolosy Zoltán homokterenyei birtokos nevéhez kapcsolható, aki 1921 januárjában 610 q szenet termelt. Szeptemberben már a bánya nem szerepelt a statisztikában.(43) Dzsida József által megnevezett kisbányák közül a következők működtek Kazár határában.(44)

 

Szőllőverő ereszke: 1925. Helye már nem ismert, valószínűsíthetően a Gergel völgy és a Korpás oldal között található Szőllő hegy dűlőhöz köthető.
Kerekbikk táró és ereszke 1923 -1926 ,1927 -1929. Lajos tárói mezőtől Inászót elválasztó nagyvető közelében vetőközt művelte.
V. sz. Lajos-táró 1923-1926
III. sz. Lajos - lejtősakna 1923-1926
IV. sz. Lajos - lejtősakna 1924.1929
Csengői - lejtősakna 1926-1928. Az Árpád - lejtősakna ikerbányája volt.
Aranyosi - lejtősakna 1929. A Lajos - tárók déli, bent hagyott pilléreit fejtette. Aranyos puszta mellett, az Aranyos pataktól keletre helyezkedett el.
Anna-táró 1929. A székvölgyi szénmezőben működő kis bánya. A tárótól külszíni sikló vezetett a Lajos lejtősaknához.

 

Tóth kapcsos Lajos mátraszelei vállalkozó 1936. augusztus 3-án bányaterületet bérelt az SKB Rt- től Kazár területén. Kivételt ez alól az Osztroluczky Miklós féle 1861-es szerződés területe képezett.(45) Visszapillantva a korábbi, bányászati témájú szerződésekre, feltűnik, hogy Hoffher An tal és Salzer Lajos 1919. március 5-én vették meg örökáron azt a szénterületet - melynek része volt a Pázmándy-féle bányatelek is - s megalakították budapesti székhellyel a Mátraszelei Kőszénbánya Vállalatot.(46) A MKV 1918. október 20-án, majd 1919. március 5-én és 1921. szeptember 14-én vet te meg a kőszénkutatási és kiaknázási jogokat. A budai bányakönyv V. kötetében a Szt. László, a Szurdok és a VI. kötetben a Szt. István bányatelek szerepelt. Hoffher és Salzer vállalkozók ezt a há rom bányatelket vitték be az MKV Hoffher és Salzer cégbe. Ennek jogutódja lett később a MKV Hoffher cég, miután 1920-ban Salzer Lajos elhunyt. A Mátraszelei Kőszénbánya Vállalat 1926-ban a Mátyás-bányát működtette, melynek a fenntartási költségeit felerészben az SKB Rt. fizette. Ugyan csak művelésük alatt volt az Árpád-bánya is. A vágatok fenntartását az SKB Rt. azonban tovább nem javasolta, mert rossz állapotban voltak a szakszerűtlen bányaművelés következtében. Kevés esélyt adtak annak, hogy a gyenge minőségű szén leművelésére a közeljövőben sor kerüljön. Az adásvételi szerződést még 1925. április 6-án kötötték meg. 1930. április 14. óta a bányákat azonban nem művelték.(47) 1930. november 14-én a Mátyás és a Lajos védnevű bányatelkeket eladták Tóth kapcsos Lajosnak.(48) 1932. júliusában a MKV Hoffher cég az SKB Rt.-nek eladta a Szt. László, Szt. István és a Szurdok bányatelkeket.(49) 1934. október 30-án Hojjher Antal is elhunyt.(50) Szentes Ferenc geológus szerint a MKV 199-926 között 121,92 ha területen 26 665,5 vagon szenet termelt. /Egy vagon = 10 tonna/ 1933-tól a Magyar Országos Központi Takarékpénztár /MOKTÁR/ érdekeltségébe került a bányaterület, illetve a vállalat. Bányatelkei és bányái a következők voltak: Mátyás bányatelken a Mátyás-bánya, Szent László bányatelken a Szt. István-táró, Szent István bányatelken a Szt. István-táró, Árpád bányatelken az Árpád-lejtősakna, melynek a Csengői-lejtősaknával volt közös meddőhányója.(51)

 

Mátyás-bánya telepítési térképe (1939)

 

A Csengői-lejtősakna a Zagyva-völgyének keleti oldalában, Mátraszelétől északi irányban feküdt. Telepítésének ideje 1926, a Csengő és Csengő-segédvájás védnevű bányatelken, mely Árpád lejtősakna ikerbányája volt. 1928-ban Róth Flóris véleményezte a Mátraszelei Kőszénbánya Rt. szén- vagyonát, melynek során öt széntermelésre alkalmas bányamezőt jelölt meg.(52) Ezek közül:

  1. A Szt. István bánya, I. telepben termelésre érdemes.
  2. Csukafarki szénmező, a volt SKB Rt. Lajos-tárójától keletre a III. telepben.
  3. Szőrös-puszta bányamezeje, Lajos-tárótól északra, III. telepben.
  4. Mátyás-bánya, Mátraszele községtől délre, III. telepben.
  5. Kistelek bányamezeje, I. telepben.

Mátraszelén Csukafark és Szt. István már lefejtett terület volt. Szőrös-pusztán a bányamezőben 150 millió q barnakőszenet tételeztek fel. Mátyás-bányának feltárt szénmezeje gyenge minőségű sze net tartalmazott, 1,2 millió q mennyiségben. Mátranovák közelében feltárt kisteleki területen 1,4 millió q szénvagyont tartottak lehetségesnek 180 méteres mélységben. Aknaszlalinai György Albert a Mátraszelei Kőszénbánya Rt. országosan elismert műszaki tanácsadója javaslatára a területet átad ták az SKB Rt-nek.(53)

Ha végigtekintünk a bányaterületen, az 1930-as állapotot a következőkben tudjuk rögzíteni: az Árpád-lejtősakna már leművelt üzem volt a III. telepben, összesen 702 600 q szenet termeltek ki belőle. Határos volt az SKB Rt. Lajos-tárói művelésével. Szénvagyona már nem volt. A Lajos-tárók a székvölgyi III. telep folytatását fejtették. Összesen 769 300 q szenet fejtettek ki, a maradékot mint egy 23 000 q-ra becsülték. A táró közvetlenül a mátraszele-mizserfai iparvágányba kapcsolódó vas úttal rendelkezett. A maradék pilléren csak pár emberrel dolgoztak. A Mátyás-táró a kazári határ ban dolgozott /a későbbi Pólyos külfejtés keleti peremén/ az előbbiekhez hasonlóan. Az SKB Rt. te rületéről oda átnyúló III. telepet művelte. Egy lóvasút és sikló kapcsolódott az iparvasútba. Kitermeltek 774 500 q szenet, szénvagyonából azonban még megmaradt 270 000 q. A kitermelt szenet 3200 kalóriásnak értékelték. A Kazártól délkeleti irányban található Szurdok-lejtősakna 564 méter hosszú bánya volt, melyet a homokterenyei kelet-nyugati fővetőig tártak fel. A II. telep itt 0,6 méter vastag és laza homokkövön fekvő volt. Kitermeltek belőle 58 300 q-t, a szénvagyonát 200 000 q-ra becsülték. Az I. telepet ugyan megfúrták, de az eredményeket látva kitermelésére nem gondoltak. A lejtősakna szene 4100-4300 kalória között változott, melyet a bányában 10 ember fejtett. A lejtős akna művelésre alkalmas állapotban volt, rendelkezett szállítógéppel, szivattyúval és ventillátorral. Közvetlen csatlakozási lehetősége is volt az iparvasúthoz. A Szurdok-lejtősakna 1950-1970 között ismét termelésbe került. A II. telep átnyúlt az SKB Rt. homokterenyei szénbirtokára is. Az István táró a régi tárók közé tartozott, leművelése után telepített Új-István-táró főközléjét még be lehetett járni, de már nem üzemelt. A bánya a II. telepet művelte 1 méter vastagságban, fűtőértéke 2700-3990 kalória volt. Kitermeltek belőle eddig az ideig 589 600 q szenet, feltárva volt még 200 000 q. A III. telep itt palás, művelésre nem érdemes minősítést kapott. 1930. januárjában a termelés 150 vagon volt, ezért munkáslétszámát a minimumra redukálták.(54)

Mátraszelén, mint említettük a Mátyás-bányai Szénkitermelő Vállalat az 1930-as évektől létezett.(55) Tóth kapcsos Lajos helyi vállalkozó 1930. november 14-én vette meg a MKV Mátyás-il- letve Lajos bányatelkeit 3800 pengőért. Tóth Lajos 1900-ban született Mátraszelén, s ott is hunyt el 1984-ben. Első munkahelye Krúdy Ferenc bányájában volt 1917-ben, majd 1919-ben a Mátraszelei Kőszénbánya Vállalatnál helyezkedett el. Volt csillés, majd 1928-ig bányaírnokként dolgozott. 1929-1930 között Mátraszele és Vidéke Hitelszövetkezetnél irodista munkakörben foglalkoztatták, miközben már fantáziát látott a Mátyás-táró feltárásában, amit az SKB Rt. mérnökei a vállalatnak nem javasoltak. 1930-ban, hitelben vette meg a területet a bent hagyott szénvagyonnal. Tervei szerint december 1-én indította volna meg a termelését. Csikós Ferenc aknász jelentkezett az üzem mű szaki vezetésére. A szomszédos Sugár-cégnél dolgozó Félegyházy mérnök hosszú ideig szakmai ta náccsal látta el Tóth Lajost. Béky Béla bányavállalkozó pedig társulást ajánlott a műszaki vezetés egy idejű átvétele mellett. Közben Tóth bányavasutat, osztályozót létesített, a bányacsilléket a Nádújfalusi Kőszénbánya Rt-től vásárolta meg. Az SKB Rt-től átvette volna a Tordas oldalában lévő szénterületet is, majd a székvölgyi bányamestert, Varga Antalt szerette volna leszerződtetni. Végül nagybátyját, Tóth Györgyöt jelentette be műszaki vezetőnek a bányahatóságnál.

A bányamunkát 1930. december 1-én 34 munkással kezdték meg. Az új vállalkozás első tárója a Tordas hegy oldalában, a „Rókalyuk" nevű helyen létesült.(56) Az osztályozóról siklón jutott a szén a buktatóig, ahol lovas kocsikra rakták. A szállításnál 45 helyi fuvarost foglalkoztattak. A bányászkodás megkezdése után újabb szénterületet próbált vásárolni Tóth Lajos, ezért az ipoly- tarnóci bányák megvásárlásának a gondolatával foglalkozott 1931. augusztusában. Közben az SKB Rt. 1934. február 5-én Mátyás-bányán és Lajos-bányán kívül megszerezte az összes mátraszelei szénterületet, s ezzel meggátolta Tóth Lajos további terjeszkedését. A szén minőségének gyengesége miatt 1932. április 1-én Mátyás bányán beszüntették a bányászkodást. A volt MKV területének lefejtése után, 1936. május 1-től bérelt területet az SKB Rt-től Tóth Lajos 10 kh nagyságban. A Vilma és Irén bányatelkeken létesült a régi Mátyás- és Lajos-bánya, melyek az I. telep 3900-4000 kalóriás bar nakőszenét művelték. A SKB Rt-nek 15 fíllér/q terrágiumot fizetett a vállalkozó, miután a terület nagy részén m2-énként 20 q szenet vettek figyelembe. Ezzel a szerződéssel az Rt. ellenőrizni tudta Tóth Lajos tevékenységét.(57)

1936. október 29-én Tóth Lajos a leművelt terület mellett új munkahelyet kért az SKB Rt. igaz gatóságától, mivel az alapközle jobb oldalán lévő, Kazár felőli tárónyílás szerint, vető melletti és puha részek szenét csak keményebb szénnel keverve tudta értékesíteni. Ezért két pillért kapott bérbe leművelés céljára 832 m2 nagyságban. 1937. januárjától Vincze József lett a vállalkozás üzemvezetője, aki két újabb ereszkét telepített s ezzel lejutott a régi mátraszelei bányavágatokba. Omlás, víz nehezítette a bányamunkát, ennek ellenére leművelték a bérelt területet. 1939-ben Kazár XIV. és határ közön igényelt újabb 25 100 m 2 nagyságú területet az SKB Rt-től, ahol a II. Mátyás-tárót nyitották meg a régi tárótól 330 méterre északnyugati irányban. A vállalkozó gondjait növelte, hogy 1939. november 3-án Kazár község határában fekvő Mátyás-bányai üzemnél általános bányarendészeti vizsgálatot tartott a salgótarjáni bányakapitányság és a következő bányarendészeti határozatot hozta:

  1. Tóth kapcsos Lajos bányavállalkozónak az ipari miniszteri rendelet értelmében ellenőrző bányamérnököt kell alkalmaznia. Erről igazoló okiratot kell kiállítania.
  2. A II. számú Mátyás-bánya üzemnél egy második bányanyílást kell készíteni légvezetés és mentőkijárat céljára.
  3. Engedélyt kell kérnie az újonnan létesített szállítópályákra és gépi berendezésekre.
  4. A robbanóanyagok tárolására az előírások betartása mellett robbantószer kamrát kell létesítenie, melynek üzembe vételét kérelmeznie kell.
  5. Haladéktalanul ki kell adnia a bányamunkások szabadságát, mert a bányakapitányság tudomást szerzett arról, hogy a bányavállalkozó a bányaüzemet az SKB Rt-től bérelte, s a bérbeadó saját bányamérnökeivel havonta több ízben is ellenőrizte a bérlőt. Ezek a bánya mérnökök azonban a bányakapitánysággal szemben nem felelősek a biztonsági szabályok betartásáért, ellenőrző bányamérnököt kell alkalmaznia Tóth Lajosnak. Szakmailag is elfogadhatatlan, hogy a bányaüzemnek csak egy kijárat volt, ezért a második nyílást haladéktalanul ki kell nyitni. A következő hiba a robbantószer raktár állapota volt, mely a külszínen volt egy faépületben más üzemi anyagokkal együtt tárolva.

A biztonsági szabálynak megfelelő robbantószerkamrát kellett kialakítani. A fizetett szabadság kérdésében is változtatnia kellett a vállalkozónak, mert az arra jogot adó szolgálati év elteltével számított 10 hónapon belül ki kell azt adnia. Az ellenőrzés során 6 munkást találtak, akik nem kapták meg a kötelező szabadságot Tóth Lajostól.

A sorozatos geológiai problémák, a vetők, a talpduzzadás, a vízbetörés erősen zavarta a bányá szatot, melyhez csatlakozott az SKB Rt. bejelentése, hogy 1940-ben Kazár területén új aknát fognak létesíteni, mely a tordasi szénpillért is leműveli. Ezért itt további szénterületet nem adtak át Tóth Lajosnak.(58) Ennek ellenére az SKB Rt. 1941-ben átadott egy kisebb szénterületet, ahol a III. szá mú Mátyás-bánya létesült. Valószínűleg a kedvező döntésben közrejátszott az a tény, hogy 1940. január 1-től 1944. október 21-ig Dzsida Józsefet, az SKB Rt. bányamérnökét, későbbi igazgatóhelyet tesét majd igazgatóját kérte fel az üzem vezetésére. 1941. áprilisában már termelt az új lejtősakna, mely 1942. januárjáig működve 87 000 q barnakőszenet termelt. 1941. novemberében fogtak hozzá a IV. számú Mátyás-lejtősakna lemélyítéséhez és 1942. januárjában már termeltek is belőle. A lej tősakna felhagyásáig 27 671 q szenet adott. 1942. májusában már az V. számú Mátyás-lejtősaknát mélyítették, de szenét palásnak és 3000 kalóriásnak találták utólag. Szeptemberben ez a szénmező is kimerült, 19-én termelése is leállt és csak decemberben indult meg újból. 1942-ben Tóth Lajos jelezte Dzsidának, hogy amint fejteni kezdte a kapott területet, kiderült, hogy a várt 80-100 000 q szén nem lesz kihozható a területből. Ugyanis amikor megütötték a széntelepet és az elővájások megkez dődtek, rádöbbentek, hogy a számított szénmennyiségnek csak töredéke található meg. Ennek is legnagyobb része lúgos, ahol pedig megfelelt a halmazállapota, ott összegyűrt, vetők által szabdalt volt. Ezek után másik szénpillér lefejtésének az engedélyezését kérte, amit végül megkapott. A Mátyásbányai SZB. kezdetben a MÁV részére szállított nagyobb mennyiségű barnakőszenet, majd jelentős vevője lett a budapesti Luger Camilló és Társa szénnagykereskedés.

 

Munkáslakás terve (1924)

 

Az SKB Rt. újabb területet 1943. augusztusában adott át ismét kitermelésre Tóth Lajosnak, aki 1944. május 20-án a leművelt Sugár-féle szénterületek átengedése érdekében folyamodott ismét a vál lalatnál. Ezt a területet terrágiumos termeléssel szerette volna fejteni, mivel a III. és a IV. Mátyás lejtősaknák beruházási költségeit nem tudta kitermelni. Az 1944 őszén kapott új területen fogott hozzá a VI. Mátyás-lejtősakna mélyítéséhez, ahol 1945 novemberében a termelés is megindulhatott. 1944. október 21. után Dzsida Józsefet salgótarjáni bányaigazgatónak nevezték ki, s ezért a bányák műszaki vezetést fiára, Dzsida Lászlóra ruházta át. A háborús időszak nem múlt el nyom nélkül Tóth Lajos bányái felett sem. Háborús kára 17 338 pengő volt, a termelése azonban 1945. február 1-én megindult 20-25 munkással. Az V. Mátyás-lejtősakna 1945. november 16-án szüntette be termelé sét, a VI. Mátyás-lejtősakna mélyítése pedig folytatódott, termelése 1946. január 3-án indult meg. A politikai élet változásai hamarosan elérték Mátraszelét is. Frank Lajos személyében államosítási biztost neveztek ki Tóth Lajos mellé, 1946. május 22-én Dzsida László helyett pedig Sándor Bertalant kellett kineveznie üzemvezetőnek. A munkások száma ekkor 14 volt, ebből földalatti, egy aknász ve zetésével 6 vájár és 7 külszíni munkás volt. A bányavállalatot 1946. szeptember 14-én államosították, majd 15 munkásával együtt a Kazári Nemzeti Vállalathoz csatolták. 1946. október 28-án Bence Pál főmérnököt nevezték ki üzemvezetőnek. A széntermelés 1947-ben fejeződött be 64 166 q össztermeléssel a Mátyás lejtősaknában.(59)

Az SKB Rt. 1942-től a Székvölgy-táróval a II. számú széntelepet fejtette, melynek vastagsága 0,35-0,5 méter volt. Ezt a telepet a bányászkodás során hat pillérrel fogták meg. A Székvölgy-táró és az I. valamint a II. lejtősakna pilléreit külsiklón juttatták le az iparvasút szintjére, majd 17 km-es adhéziós pályán, tetemes vontatási költséggel a zagyvái rakodóra szállították. A termelés érdeke olyan bányamezők lefejtését is megkívánta, melyek kedvezőtlenebb természeti adottságokkal rendel keztek, nehézséggel és drágábban termelhetők ki. A Székvölgyi-táró a Szőrösi-völgyben települt Üsztenbikktől keleti irányban.

A kazári szénvagyont 1944-re 19 712 000 q-ban mérték fel. A tervek szerint ebből 610 000 q-t kí vántak lefejteni, azonban decemberig csak 502 752 q-t teljesítettek. A termelés 20 vagonos napi át lagnak felelt meg, s a kitermelt szén 19 %-a fejtésből származott. Frontokkal itt nem lehetett dolgoz ni geológiai okok miatt. A munkáslétszámuk 250 fő volt. Az 1943-ban megkezdett II. számú lejtős akna munkálatait befejezték, elkészítették a 130 méteres légaknát, majd a vetők kiigazítása után a széntelepek hozzáférhetősége érdekében siklókat hajtottak ki.

Az államosítás után is működött még a Székvölgy-táró 1958-1967 között. A Székvölgy-lejtősakna bányanyílása a Székvölgy bányateleptől délkeletre, a kisvasúti töltéstől északra volt. Hosszan el nyúló meddőhányója emlékeztet napjainkban a hajdan itt folyó bányászatra. A Székvölgy II. kéregbánya és külfejtés 1991-től bányászkodott ezen a területen . A Székvölgy-Inászó II. szénmező Sal gótarjántól keletre fekvő erdős terület alatt található, s a Pécskőtől Mátraszeléig húzódik. A III. telep alsópadját fejtette. A Székvölgy II. kéregbánya 1992-ben, az összement Dongási-lejtősakna vágataira lyukasztott rá. Ez a bánya a Lajos-tárók déli pilléreiben volt 1890-1895 között működve.(60)

A hajdani Mizserfai-bányakörzetből is szükséges néhány bánya működéséről szólni. Ezen a me dencerészen mind a három széntelep megtalálható volt, azonban csak a II. és III. telep fejlődött ki műrevaló vastagságban. Az I. telepet kevés helyen, inkább csak foltokban találták meg. A tőle északra fekvő Zagyvai-bányakörzethez képest itt már nem jellemző a III. telep magas fűtőértéke, bár a telepvastagság még mindig nagyobb az I. és a II. telepnél. Az egyes széntelepek fűtőértékeit érdemes felidézni: I. telep: 15-16 000 kJ/kg., II. telep: 11-13 000 kJ/kg., III. telep: 9-10 800 kJ/kg. A meden cerész a nagyvetők metszésében helyezkedik el, ezért a széntelepek kisebb pillérekre töredeztek, ami a nagyobb bányák kialakítását nem tette lehetővé.

A bányakörzetben a szénbányászat az 1870-es években indult meg Csibaj és Jánosakna környékén, ahol kibúvásokra telepítették a kezdeti kis tárókat. A szervezettebb, nagyüzemi bányászkodást, a mélyművelésű bányákat az Észak-magyarországi Egyesített Kőszénbánya és Iparvállalat Rt. kezdte meg. Az 1925-ös fúzió után az SKB Rt. kezébe került ez a szénterület is. A bányákból kitermelt szenet alagúton szállították a mizserfai rakodóra. A kötélpálya csak az 1920-as években vette át a szállítást.

A Medves déli nyúlványán, a Zagyva völgyében fekvő község 1984-től Mátraterenye néven sze repel Homokterenye, Mátranovák és Nádújfalu egyesítésével. Határában, különösen a közigazgatá silag 1970-ig hozzátartozó Mizserfa-pusztán a bányászkodást kisebb vállalkozók kezdték meg. A pál- falvai és homokterenyei kutató aknákról 1854-ben készült kimutatás szerint már egy bányagondnokot, egy számtartót, egy felőrt és hat vájárt foglalkoztattak. A bányamérték lajstromokban 1855-ben említettek egy „homok-terennei" kutató vállalatot, melynek gondnoka Maasz Mihály János volt. Maasz 1857-ben már a zagyvái vállalkozás gondnokaként szerepelt. A Pesty-féle 1864-es földrajzi névanyagban „Homok-Terenne" település határában a Dobogói- és Káposztás-dűlő végében ismerték a kőszenet, de azt még nem használták. A Mizserfai-erdő nevű részen is ismert volt a kőszén, s mint írták „mind azáltal használatban nincsen".(61)

A tőkeemelés révén 1887-ben megerősödött ÉKI Rt. a kezdetlegesen felszerelt bányák helyett jelentékeny befektetések révén megkutatta a területet és technikailag jól felszerelt, jelentős szénmeny- nyiséget produkáló bányákat telepített. A 11 862 kh nagyságú birtokán a keleti kerületben /Homokterenye, Mizserfa, Nemti/ Homokterenyén létesítették a János-aknát, Mizserfán az Ortvány-aknát és Nemtin a József-aknát. Mizserfán és Nemtin szénrakodókat építettek, s ezeket normál nyomtávú vasút kötötte össze Kisterenye állomással. Az első villamos keskenynyomtávú bánya- vasutat hazánkban az ÉKI Rt. építette meg és helyezte üzembe 1892-ben a csibaji János-aknán. A mizserfa-csibaji villamos keskenynyomtávú bányavasutat a Ganz és Társa cég készítette. Hosszúsága 2 km, nyomtávszélessége 620 mm volt. Az aknát 2-6,5 %-os eséssel kötötte össze a mizserfai ra kodóval. Az üzemvitelt 2 tonnás, 6 LE-s kis villamos mozdony végezte. A vasút két alagúton vezetett keresztül, a mozdony szélessége ezért 1050 mm, a magassága pedig 1400 mm volt. A szénszállí tást 1200 kg-os csillékkel végezték, s egyszerre 18-20 csilléből álló szerelvényt tudott a mozdony húz ni. A kettős földfeletti vezetéket a bányában 1700 mm. a külszínen 3000 mm magasságban szerelték fel. A vasút 330 V feszültséggel üzemelt. Az áramfejlesztő primer gépet a pálya végpontján lévő aknaépületben helyezték el, dinamóját 49 LE- s gőzgép hajtotta meg. A berendezés a villamos mozdonyon kívül egy 1000 l/sec teljesítményű szivattyút és egy 2500 mm-es fúrógépet is üzemeltetett. A villamos vasutat 1892. szeptember 26-án helyezték hivatalosan üzembe.(62)

A kerületben található barnakőszén keleti irányban 5-12°-os dőlésű telepben helyezkedett el, melynek vastagsága 0,95 métert ért csak el. A főtelep /III. telep/ vastagabb volt mint a salgótarjáni medence nyugati részén, de palás és fejtésre alkalmatlannak bizonyult. A széntelep közvetlen feküje homok, fedője szénpala 0,3-0,5 méter vastagságban. A területen azonban a 0,7 méter átlagos vastagságú I. telepet fejtették. A széntelep csapásában hajtották ki a foszállító folyosót, s vele párhuzamosan, 25 méter távolságban a légvágatot. Ezt a főszállító főlyosóhoz 40-50 méteres közökben fel törésekkel kapcsolták egybe. A főszállító folyosóból dőlésirányban 300 méteres közökben szállító siklókat hajtottak ki, melyek a telepet fejtési táblákra osztották.(63)

Ortvány-akna /1895-1926/ között működve az ÉKJ Rt. bányája volt. Homokterenyétől nyugat ra, Mizserfa-puszta határában létesült. Aknája Kolossy Gábor és Szabó Márta 3 holdas birtokán feküdt. /Kolossy puszta/ Egy kibúvásra telepítve mélyítették 1893-1895 között, s 120 méter mélységben érte el a széntelepet. Innen építették ki az 1,5 km hosszú keresztvágatot, melynek a fele riolittu-fában haladt. Anyagi eszközök hiányában a technikai feltételek szerények voltak, egyszerű berende zésekkel dolgozott az akna. Egy kéthengeres fekvő gőzgép végezte az aknaszállítást, mely eredetileg csak aknamélyítésre szolgált. Egy 5 kw-os gőzmeghajtású dinamó termelte a világítási áramot. Víztelenítésre egy Worthington gőzszivattyú szolgált. Később a bánya kapott egy 50 LE- s gőzgépes di namót is és 5 x 50 m 2 fűtőfelületű Cornwall típusú kazánt. Miskey Kálmán bányamérnök 1921-ben lett a mizserfai Ortvány-akna üzemvezetője, s visszaemlékezése szerint „Ortvány volt a vállalat legkisebb üzeme, s mint ilyen, a kezdő mérnökök állomása. A 20 vagonos, függőleges akna, szintén saját kazánteleppel, gőzüzemmel volt felszerelve. Az aknaszállítógép csak a szénnel rakott 10 q-s csilléket bírta simán megemelni, a meddő homokkal rakott csillénél az aknacsatlós vasrúddal, a fogaskeréknél segített a kast megindítani. Az első időkben az egyenárammal a bányában játszottak az emberek, egymás megtréfálására rákapcsolták az egyik fázist a fordítólemezre úgy, hogy a csille, kötél stb. mind rázott. Alig lehetett ezt a veszélyes játékot kitiltani". A bányában lóval szállították a csilléket a fővonalon. A lehető legprimitívebb berendezés mellett mégis sikerült a nagy szénválság idején a napi rendszeres 30 vagonos termelést elérni. A siker titka a régi, nagyon jól képzett munkástörzs volt, melynek mun káját a helyi vezetés jobban dotálta a szokottnál, amiért érdemes volt dolgozni. A bánya 31 éves fenn állása alatt 12 millió q szenet adott. Az akna környezete mára természetes úton rekultiválódott.(64)

 

Bányamérnökök Kazáron ünnepelnek (1928) Deák R. János, Moticska Nándor, Kárpáti Ábel, Hőss Nagy Lajos

 

Az SKB Rt. bányanyitásai között kell megemlíteni a mizserfai völgyben létesített Ferenc-lejtős-aknát, melyet 1927-ben mélyítettek. Külszíni nyílása a bányateleptől keletre, a mizserfai szénrakodó mellett, déli irányban található. Az 500 méter hosszú új lejtősakna szénvagyona 8 millió q volt. A bánya 1940-ben szűnt meg 7,6 millió q barnakőszén kitermelése után. Legnagyobb széntermelése 1936-ban volt 1,2 millió q-val.(65)

A mizserfai János II. lejtősakna szénvagyonát 1944-ben 40,5 millió q-ra becsülték, s a tervek sze rint 627 071 q-t szerettek volna kitermelni belőle. A szénvagyonba felvettek mindent a II. telepben mely Mizserfa felől elérhető volt. A termelés átlagosan 22 vagon mennyiséget ért el naponta. A szén termelésből a fejtésre 53 %, ennek 80 %- a frontfejtésre esett. A munkáslétszáma ekkor 257 fő volt. A széntelepet 1943-ban készitették elő frontfejtési kísérletre s közben légaknát is mélyítettek. A te lep fedője azonban rosszul omlott, vizes volt és ezért a haladó frontfejtést nem lehetett továbbhajtani. Ki kellett menni a fejtési terület széléig és csak innen jöhettek visszafelé telepíteni. Nagy gondot okozott a 40 méteres előrehaladás után jelentkező kőzetomlás is.

A mizserfai bányatelep nyugat - keleti irányban húzódik a hajdani iparvasút töltésétől északra. A bányatelepen igazgatói lakás, üzemi épületek, élelemtár, csendőrségi épület, munkáslakások, ka szinó, kórház, iroda s a telep keleti szélén a rakodó épült meg. Itt állt az osztályozó, az anyagraktár, a gépház, a bányairoda épülete. Tovább keletre a Ferenc lejtősaknához vezetett az iparvasút. A rakodótól északi irányban nyílt az alagút Csibaj bánya felé. Később kötélpálya szállította a kitermelt szenet a Kövicses alatti dűlő és a Csibaj dűlő közötti részen a Kútfői- és a Kisteleki-lejtősaknáktól a rakodóig.(66)

 

Dzsida József bányagondnok kazári bányászokkal (1936)

 

1944 végén a bányák ás az ipari üzemek működése megbénult, az 1945-ös újraindítás sok gondot okozott a bányák irányítóinak. 1946. január 1-vel állami kezelésbe vették a Salgótarjáni Kőszénbánya Részvénytársaságot és a Magyar Állami Szénbányák II. Nógrád-Heves Bányakerületi igazgatóság néven folytatta működését. Vezetője Császár Pál bányaigazgató, Sándor Pál helyettes bánya igazgató és Hegyi Kálmán bánya főfelügyelő, a bányaigazgató általános helyettese volt. A IV. mizser fai körzetbe tartozó bányákat Frank Lajos üzemfőnök, bányafőmérnök irányította. A kerületbe ekkor a Kisteleki-bányákat, a Mizserfai-bányát, a Kazári-lejtősaknát /Gergelyvölgyi- lejtősakna/ - vezetője: Bánky Kálmán bányafőmérnök, üzemvezető volt -, a Déli-bányát, a Gáti-bányát, a mizserfai ra kodót és a mátranováki rakodót sorolták. A kiesebb magánbányákat is ide csatolták /Mátyás-bánya, Ambrus-bánya, Kiskéri-bánya, Becskei-bánya, rózsaszentmártoni és gyöngyös-visontai bányák. /Ezeket 1948-1950 között vagy bezárták, vagy leválasztották a bányaigazgatóságról/. A medence déli részén a Szorospataki-lejtősakna /1922/ és Tiribes-akna /1944/ szénvagyona képezte a távlati termelés alapjait. Az államosítás után a kazári bányák megmaradtak a mizserfai kerületben illetve kör zetben. A nógrádi szénbányák 1945 májusában 4300 bányásszal napi 3700 tonna szenet termeltek a Vörös Hadsereg részére. A széntermelés csökkenésének megakadályozására 1945. október 29-én megjelent az iparügyi miniszter rendelkezése, mely szerint a bányatelepeken munkanapokon politikai üléseket nem lehetett tartani. A választási munkára igénybe vett bányászokat is vissza kellett ve zényelni munkahelyeikre. Az újjáépítés és ezen belül a széntermelés fokozásának motorja a MKP volt, melynek bányász szervezetei rendszeresen foglalkoztak az üzemi bizottságok munkájával s követelték, hogy az üzemi bizottságok tagjai személyesen vegyenek részt a termelést gátló akadályok leküzdésében. 1947. augusztus 1-én indult az ország első hároméves terve. A nógrádi szénmedence szerepe a terv sikeres megvalósításában is jelentős volt, akkor határozták el a széntermelés fejleszté sének biztosítása érdekében az új külszíni koncentrációk létesítését. A salgó-rónai koncentráció az északi bányák termelésének egy helyen történő osztályozását jelentette. A medence termelésének távlati fejlődését a nagybátonyi bányák külszíni koncentráció alapjainak megteremtésével érték el 1947-ben. Bővítették az osztályozást, új aknákat telepítettek Kányáson és Ménkesen. Kazár határá ban hat kis bánya kezdett termelni a tervgazdálkodás időszakában. Kis mélységben elhelyezkedő, vastag széntelepre telepített bányák voltak. A szénminőség romlása miatt az 1950-es évek elején már gond volt a kazári szén értékesítésével. A kisterenyei koncentráció a mizserfai-kazári bányák megcsappant szénvagyona miatt jött létre, s ezzel az osztályozok működése is feleslegessé vált. Az egy re nagyobb széntermelési követelményeket a Mizserfa és Kazár térségében a külszínhez közeli 2,0-2,8 méter vastag III. telepre telepített bányákkal tudták csak megoldani, melyek azonban gyenge minőségű szenet hoztak a felszínre. Ezért a mizserfai és a kazári bányák termelésének az előkészítésére sürgősen új feldolgozási kapacitásról kellett gondoskodni. A probléma megoldására a vállalat 1955-1956-ban új osztályozót és 1964-1968-ban törőművet épített a gyulai rakodón. A kazári és mizserfai termelés 1971-ben leállt, a törőmű működését befejezte anélkül, hogy a termelésbe be kapcsolták volta. 1947-ben létrejött a Salgótarjáni Szénbányák Nemzeti Vállalat. 1951-től három kisebb vállalat alakult a meglévő északi és középső, valamint a sikeres kutató és feltáró munkák ered ményeként a medence déli területeinek leművelésére: a Zagyvai-, a Kisterenyi- /Kazár is ide tartozott/, és a Nagybátonyi Szénbányák NV. 1952-től tröszti szervezetben működtek /Kazár bányaüzem a 13 üzem része volt/ miután létrejött a Nógrádi Szénbányászati Tröszt. 1967-től már Nógrádi Szénbányák néven irányította a nógrádi bányászatot a vállalat. Az 1946 előtti négy bányakerületből 1946- ban hat új körzetet hoztak létre 49 bányával.

 

Rákóczi tanbánya 1957-1971

 

Mint említettük az államosított szénbányászat keretei között a kazári bányák a mizserfai bánya kerülethez tartoztak 1946-tól. 1947-ben 21 bányaüzem keretében 46 termelő bánya volt a szénme dencében. 1947-1955 között termelésbe lépett 23 bánya /táró és döntően lejtősaknák/ Kazár, Zagyva, Mizserfa, Mátranovák és Róna térségében a viszonylag gyenge minőségű III. telep korábban ki nem bányászott alsó padjára. Ugyanakkor 15 bányát szüntettek meg. 1947-1955 között a Pólyos I.- táró, a Pólyos II. lejtősakna, a Szurdok-lejtősajna, a Tőkés-lejtősakna és a György-lejtősakna megnyi tása mellett 1950-1955 között bányákat kellett bezárni a szénvagyonuk kimerülése következtében: Gergely I. lejtősakna, Pólyos I. táró és Gergely II. lejtősakna került erre a sorsra.

Pólyos I. táró 1947-1950
Pólyos II. lejtősakna 1950-1964
Gergely I. lejtósakna 1947-1955 Alagúti bánya
Gergely II. lejtósakna 1941-1950
Szurdok lejtósakna 1950-1970
Tőkés lejtósakna 1952-1967
György lejtósakna 1955-1966
Gyula lejtósakna 1956-1967
Rákóczi táró 1959-1971
Mátyás bánya 1946-1947

 

A széntermelés alakulása Kazáron:

1944.1 -XII. hó 502 952 q
1945 245 206 q
1946 326 905 q
1947 468 495 q
1948 653 162 q
1949 453 380 q

 

A mizserfai és kazári bányaüzemek jó minőségű szénvagyona azonban az idők során erősen lecsökkent, termelésük napi 6000-7000 q volt. Ekkor vált feleslegessé a mizserfai és kazári osztályozó működtetése is, ezért a bányák termelését egy közbeiktatott alagúton keresztül szállították a kisterenyei osztályozóra.

A rakodók teljesítménye

Év Kazár /Gergelyvölgyi / Mátyás bányai
1921.VI-XII 273 467 q  
1922 847 307  
1923 1 107 389  
1924 812 939  
1925 - 1932    
1933 412 258  
1934 424 747  
1935 356 392  
1936 338 411  
1937 311 101  
1938 149 974  
1939 57 456  
1940. VIII-XII 26 256  
1941. XI-XII 43 019  
1942 548 439  
1943 498 956  
1944 395 824  
1945. II-XII 264 961  
1946 296 489 IX-XII 7 303
1947 440309 58 410
1948 626 532 1477

 

A kazári terület bányáinak termelése 1952-1965 között gyorsan emelkedett. A megalakuló Tröszt keretén belül 1954-től Kazári-bányaüzemként működtek az itt található bányák. A rohamosan fejlődő hazai ipar igényelte az energiát, a szénbányászat nógrádi termelésének fejlesztése is ezt a célt szolgálta: 1950-1962 között 33 akna létesült.

 

A Zagyvai Bányaüzem bányái Kazár határában

A bányaüzemhez az Űj-Forgách-lejtősakna, a Királytáró, Inászón a Margit VI. lejtősakna, a Ferenc II. lejtősakna és a Székvőlgyi-lejtősakna tartozott. A bányák a III. széntelep 4 méter vastagságú, bent hagyott alsó padját művelték.

Az Új-Forgách-lejtősaknát az I. számú Forgách-lejtősakna pótlására telepítették. Még 1944-ben a somlyói bányatelep alatt kezdték mélyíteni azzal a céllal, hogy a bent maradt Forgách- és Új-akna szénmezőinek alsó padját fejtse le. A műveletek hamarosan már Kazár község határában folytak, ahol 40 méter széles frontfejtésekkel, rázócsúszdákkal fejtették ki a barnakőszenet. A lejtősakna kiterjedt üzem volt, Moll-ácsolatok és TH-gyűrűk beépítésével a fenntartás lényegesen olcsóbb lett. A hosszú bányai és külszíni szállítási útvonal azonban megdrágította a termelést. A termelés napi 25-30 vagon volt /l vagon = 10 tonna/. A munkahelyek rövidebb úton és idő alatti megközelítése érdekében egy 140 méter hosszú új beszálló lépcsős ereszkét telepítettek meg. A bánya 1972-ben szűnt meg.

Székvölgyön a bányászkodás hosszú szünet után 1958-ban indult meg ismét. Itt szintén a III. te lepben hagyott 2,2 méter vastag alsó padban folyt a széntermelés. A lejtősakna tűzveszélyes volt, ennek ellenére termelése elérte a napi 20 vagont. Korszerű kaparószalagok beépítésével a pásztafejtés sikeresen előmozdította a termelékenységet. A bánya 1967-ben szűnt meg.

A Kazári Bányaüzem bányái: Szurdok-, Tőkés-, Gyula-, György- és Pólyos-lejtősaknák voltak.

A Szurdok-lejtősakna Mizserfa-Mátraszele közötti bekötőút mellett, 1952-ben kezdte meg működését. Termelése 20 vagon volt naponta, amit a későbbiekben 40 vagonra emeltek fel. A lejtősak na 1000 méter hosszúságot ért el, dőlése 190 %o-es volt. A bánya I. osztályú sújtóléges üzemi besoro lást kapott. Művelése az I. és a III. telepben folyt. Az I. telep 0,8-1,2 méter vastag széntelepe 3400 kalóriás, a III. telep 1,8 méter vastag széntelepe 2800 kalóriás volt. A széntermelés az I. telepben tömedékeléses pásztafejtéssel, a III. telepben csoportos kamrafejtéssel folyt. A lejtősaknát és a főszál lító vágatokat TH-gyűrűkkel illetve Moll-ívekkel biztosították. A be és kiszállás egy 220 méteres füg gőaknával történt. A lejtősakna termelése 1970-ben szűnt meg, nehéz bányának számított a vetőzóna megléte miatt.

 

Szurdoki bánya üzem törőműje

 

A Tőkés-lejtősakna a Kazár-Kisterenye közötti közút mellett települt 1952-ben. Átlagos termelé se napi 40 vagon volt. A kiszállított szenet a helyszínen egy 30 vagonos bunkerbe döntötték, majd innen villamos mozdonyokkal vontatott Talbot-kocsikkal szállították a gyulai osztályozóra. Az akna hossza 1460 méter volt, 80 ‰-es dőléssel. Műveletei a III. telepben, 1,9 méter vastag szénben folytak. A művelési mód ebben a bányában acéltámos frontfejtés, a kisebb területű mezőkön csoportos kamrafejtés volt. Innen folyamatos szállító berendezésekkel továbbították a kitermelt szenet a főszallitó vágatokig. A bánya szintén I. osztályú sújtóléges volt. A nyomási viszonyok kedvezőnek bizonyultak, ezért a főlégvágatokat vasbeton Moll-íves, a vetők mentén TH-gyűrűs biztosítással szerelték. A bánya élettartamát 13 évre tervezték, 1967-ben szűnt meg.

 

Szurdoki lejtősakna (1950-1970)

 

A Gyula-lejtősakna 1955-től termelt. Napi termelése 30 vagon volt. A lejtősakna 320 méteres táróval indult, amit 600 méter hosszú lejtősakna követett. A lejtősakna dőlése 110 %o-es volt. Az előző bányákkal szemben sújtólégmentes üzemnek bizonyult. A II. és a III. telep volt művelés alatt. A bánya élettartamát 5 évre tervezték. Az I. telepet régebben lefejtették, s ezért rendszeresen le kellett csapolni a bányavizet. A művelési mód csoportos kamrafejtés volt, melyet kaparóval és rázócsúszdával szereltek fel. A II. telep 0,8 méter vastag és 3000 kalóriás, míg a III. telep 1,6 méter vastag és 3600 kalóriás volt. A lejtősakna 1967-ben szűnt meg.

A György-lejtősakna 1951-től volt üzemben, termelése napi 25 vagon volt. A külszínen egy 80 vagon befogadó képességű szénbunkerbe jutott a termelés, ahonnan 800 méter hosszú vasúti pályán, Talbot-kocsival, villamos mozdonyokkal szállították a szenet a gyulai osztályozóra. A szénmezőt egy 45 méteres táróval, a táróból balra nyíló 620 méteres lejtősaknával tárták fel. A lejtősakna dőlése 160 %o-es volt. Műrevalónak a II. és a III. telep bizonyult. Felette lévő I. telepet már korábban lefejtették, ezért a benne felgyülemlő bányavizet vágatokkal kellett lecsapolni. A lejtősakna szene a Gyula-lejtősakna szenével volt azonos értékű. A bányát 1966-ban zárták be.

A Pólyos-lejtősakna 1951-ben kezdte meg a működését Kazár keleti szélén. Termelése napi 10 vagon volt. A bányában az I. és a III. telepet fejtették. Lejtősaknája 350 méter hosszú volt. Az I. telep szene 0,4-1,2 méter vastag 3800 kalóriás értékkel, a III. telep 1,5 méter vastagságú és 3200 kalóriás volt. A lejtősakna élettartama 2 év helyett 1964-ig tartott. 1957-1964 között tanbányaként használták.

Meg kell említeni még a Rákóczi-tanbányát is, mely a mizserfai bányaüzemhez tartozott. A táró a tőkési szénmező felvetett részében a kibúvásra lett telepítve 1959-ben. Napi termelése 8-10 vagon volt. Itt történt a nógrádi vájártanulók képzése 1959-1967 között. 1971-ben zárták be.

 

Kazári szénosztályozó bontása és az átürítő építése (1947-1948)

 

A szénmedence termelése fokozatosan emelkedett. 1948-ban elérte az államosítás előtti év ter melését, 1953-ban pedig már meghaladta a 3 millió tonnát. A maximális termelést a nógrádi bányák 1964-ben érték el 3,8 millió tonnával. 1965-től a termelés mennyisége fokozatosan csökkent, s 1975-től 1 millió tonna körül mozgott. Ezt a mennyiséget már 1890-ben produkálták a nógrádi szénbá nyák! A termelő aknák száma 1956-ban érte el a szénmedence maximálás üzemelő aknáinak a számát, a 44-et. 1964-től a mizserfai és kazári bányaüzemet összevonták s mizserfai bányaüzemekként működtek tovább. 1967-ben a kisterenyei bányaüzemet is a mizserfai bányaüzemekhez csatolták, majd 1968-ban a kisterenyei bányákat leállították. 1969-ben pedig a zagyvái és a mátranováki bánya üzemeket csatolták a mizserfai bányaüzemhez.

 

Mizserfai igazgatósági épület

 

1964-ben az úgynevezett maximális termelés időszakában 35 akna és 1961-től a mizserfai külfej tés biztosította a széntermelést. 1947-1950 között a nem szorosan vett bányászati jellegű üzemeket, szociális intézményeket leválasztották a vállalatról. A külszíni koncentrációk /szállítási-osztályozási/ 1950-től 1956-ig négy területet érintettek: nagybátonyi, salgó-rónai, kisterenyei és gyulai. A széntermelés biztosítására létesített új bányák megoszlása 1950-1962 között a következő volt: a szénmedence északi részén 13, Mátranovákon 7, Mizserfa és Kazár térségében 12, Kisterenye térségében 7, Nagybátony környékén 6 aknát létesítettek. 1956-1960 között a termelésbe lépett 9 bánya mellett 12 bányát számoltak fel. 1958-ban készítették el a szénmedence első távlati tervét 1958-1975 közötti időszakra, melyben a széntermelés szinten tartását írták elő. A termelés növekedését főként a bányák rekonstrukciójával biztosították. Kezdetét vette a művelési technológia erőteljes fejlesztése. 1950-től kísérleteket folytattak a frontfejtések és a rakodás gépesítésével, csoportos kamrafejtések bevezetésével, a vágatok korszerű biztosításával. 1962-től rendkívüli intézkedéseket vezettek be, melynek során vasárnapi műszakok és szükségbányák nyitására került sor. A széntermelés zöme frontfejtésekből került ki. 1961-1965 között 6 új bánya lépett üzembe, ebből 3 külfejtés volt. Vele szemben 1961-1972 között a megszűnt bányák száma 36, melyből 2 külfejtésre jutott. A termelő bányák számának alakulása a szénmedencében: 1961: 38, 1965: 31, 1970: 10, 1972: 8, 1973: 4, 1992: 0.

 

Gyulai osztályozó és törőmű

 

A romló szénminőség és a nehezedő feltételek a kazári bányáknál is jelentkeztek. Ennek ellenére a távlati tervekben /1964/ Székvölgy II. táró és Margit VIII. bánya megnyitása szerepelt, mint 2000-ig megvalósítandó bányaüzemek. Az energiastruktúra átalakulása következtében 1964-től a Kazár környéki bányák sorra bezárásra kerültek. Folyamatosan szüntették meg a Pólyos II- lejtősaknát /1964/, György-lejtősaknát /1966/, Gyula- és Tőkés-lejtősaknákat /1967/, Szurdok-lejtős aknát /1970/ és a Rákóczi-tanbányát /1971/. Az 1968-as évet követő kisberuházások nyomán Kazár térségében is sor került külfejtéses üzemek működtetésére 1985-ig. A kutatások nyomán 1982-ben 401 millió tonnás szénvagyont állapítottak meg Kazár-Mizserfa térségében. A minket érdeklő új bá nyaüzem, a Pólyos külfejtés volt.

Az 1965-től végbement energiaszerkezet változás, mely a szénbányászat jelentős visszafejlődésé vel járt együtt, legnagyobb mértékben a nógrádi szénmedencét érintette. 1965-1973 között a széntermelés évente 340-350 ezer tonnával lett kevesebb. Az aknák száma ebben az időszakban 36-ról 4-re csökkent le, míg a széntermelés 70 %-al lett kevesebb. A vállalat a gondokon az irányítás átszer vezésével, üzemi, munkahelyi koncentrációk kialakításával, állóeszközök, munkaerők ésszerű átcsoportosításával és a szénen kívüli tevékenység fejlesztésével igyekezett úrrá lenni.

A szénen kívüli termelő tevékenység sem elhanyagolható ekkor a vállalatnál. 1965-től a vissza fejlesztéssel egy időben a nagy gyakorlattal rendelkező műszaki dolgozók megtartása érdekében szervezték meg ezt a tevékenységet. Fő profiljai: a vasipari, a villamosipari termelés, az építőipari és faipari tevékenység valamint a földmérési és a műszaki tervezési munkák voltak. A széntermelést fo kozatosan áthelyezték Nagybátony közelébe, kialakítva a medence déli részén a négy aknaüzemet: a kányásit, a tiribesit, a ménkesit és a szorospatakit, valamint a hozzákapcsolt három külfejtést.

Az 1970-es években bekövetkezett olajár robbanás új, minőségi szakaszt jelentett a megyei szén bányászat történetében. Ismét megnőtt a szén jelentősége, új szénmezőket kellett feltárni, korszerűsítésekre került sor, mivel 1 millió tonna körüli szénmennyiséget várt a népgazdaság a nógrádi bányáktól. A meginduló új kutatások a medencében mintegy 45 millió tonna szénkészletet mutattak ki a feltételezett ún. reménybeli készleten kívül. A vállalat széntermelési tervét ekkor úgy tudta tel jesíteni, hogy a mélyművelésből a termelés 75 %-át, külfejtésből a 25 %-át biztosította.

Az 1970-es évek második felében erőteljes technológiai fejlődés indult meg a nógrádi szénmedencében. A termelés már teljes egészében frontfejtésekből került ki, és 1976 után a frontfejtések többségében a jövesztésen, a rakodáson és a szállításon kívül a biztosítást is gépesítették.

 

Külfejtéses szénbányászat Kazáron

A nógrádi szénmedencében az 1960-as években nyitották az első külfejtéseket, majd az 1978- 1979-es második olajár robbanás után a földalatti művelésű széntermelés visszaesése miatt ter meléscsökkenés állt elő a medence keleti részén. A széntelepek peremén maradt szénpillérekre te lepített külfejtésekkel a termelés szinten tartását igyekezték biztosítani. 1978-tól a négy külfejtés között szerepelt a kazári Pólyos külfejtés is, mely a III. telepet művelte 2,2-2,6 méter vastagságban és a kitermelhető szénvagyona 591 kt volt.

 

Pólyosi külfejtés

 

A külfejtések gondolata a TSZ-majorok helykijelölési tárgyalásai során merült fel. Egy vegyes bizottság feladata volt olyan területek megkeresése és kijelölése, ahol megfelelő termelőszövetkezeti telephely alakítható ki anélkül, hogy zavarná a község belterületi életét, fejlesztési lehetőségeit, de ugyanakkor a kibányászható szénvagyont se csökkentse a részére kijelölendő védőpillérek által. Bazsalya Gyula néhai bányafőmérnök visszaemlékezése szerint vita alakult ki a kazári major kijelölésekor, amikor is Szabó Bera István TSZ-elnök a Zagyva mellé, a Kistelek-Csibaj-Mizserfa háromszögbe kívánta telepíteni a TSZ létesítményeit. A kijelölt terület a bányászat szempontjából produktívnak számított, sőt a Zagyva mentén alig 20 méteres fedőréteg volt a közel 3 méter vastag III. szén telep felett. A bizottság ezért úgy döntött, hogy a kazári majort a falu délkeleti végébe, a bányatelepen túlra telepítsék. 1978 végén megindult a termelés a pólyosi külfejtésben, mely az év végén már 6100 tonna szénnel segítette a vállalat széntermelésének teljesítését. A kitermelt szén elszállítását a termelőhelyről a mizserfai bunkerig a vállalat saját fuvarozási üzeme végezte.

 

Új dolgozók munkahelyi oktatása Mizserfán

 

A nógrádi termelési tervekben szerepelt a kitermelt szénmennyiség, míg a külfejtési műveleteket a mátraaljai szénbányák végezte, sőt a műszaki felügyeletet is ők biztosították a gépjavító és -kar bantartó kapacitással együtt. A Pólyos külfejtés 1978-tól 1985-ig működött, s ezalatt 850 000 tonna szenet termeltek ki belőle.

A külfejtés helyileg Kazár község határában, a régi Tóth kapcsos Lajos féle „bicskabánya" azaz a Mátyás bánya romjaira települt. A világháború előtti tulajdonos a szezonális igényeket kielégítendő, kezdetleges műszaki színvonalon művelte itt a felszín közeli III. széntelepet. A régi nógrádi pillérfej- tési módszert alkalmazva „csemegézték" ki az akkori bányászok a felső pad vitrites teleprészeit, a mindenkori környékbeli szénigények kielégítése érdekében. Volt időszak, amikor ezt a tevékenységet a bányamérnökök „rablóbányászkodásnak" nevezték. A régi térképeken nyomon lehetett követni ezeknek a müveleteknek a tér- és időbeli kifejlődését, melyet később a külfejtési letakarítások is igazoltak. A bennmaradt régi, korhadt ácsolatok ugyan gyakran megzavarták a kotrógépek munkáját, de egyben azt is megmutatták, hogy hol lehetett az egészen gyenge minőségű teleprészre számí tani a jövesztés során. Maradtak az akkori bánya területén érintetlen teleprészek is, ahol a vékony takaróréteg miatt már életveszélyessé vált a korábbi, hagyományos szénbányászat, s ezért itt egyen letesen, szabályosan, tervszerűen lehetett a külfejtést folytatni.

Pólyoson igen kedvezően alakultak a főbb külfejtési paraméterek. Közel 3 méter vastag szénte lepet műveltek átlagosan, s mintegy 4,5 méteres letakarási arány mellett 2000-2200 kcal fűtőértéket értek el. Különösen kedvező volt a fedőkőzet és a szén jöveszthetősége. Kanalas kotrógépekkel - néha még a régi típusú, köteles gépekkel is - lehetett a meddőt és a szenet különösebb lazítás nélkül jöveszteni. A visszaemlékezés szerint a termelés során nem kellett Pólyoson robbantani. A külső és belső hányók kiképzése is tervszerűen folyt. A külső hányót a Kazár felé eső parlagföldre teri tették. A tervek szerint itt fenyőerdőt kellett volna telepíteni, de sajnos ezeket az utolsó munkafolya matokat már nem végezték el. A szakemberek véleménye szerint Pólyos jó minta volt arra is, hogy feltárta azokat a lehetőségeket, melyek a külfejtésekben rejlettek a nógrádi területen.

1978-tól ezek a kis külfejtések segítették a vállalat termelési feladatainak teljesítését. 1978-1985 között 4 külfejtés üzemelt: Pólyos, Kötető, Nyírmed és Csibaj. A 1980-as évek második felében a szénár kiegészítések megszűnésével a nógrádi bányák veszteségessé váltak, az országos tervekben ezért a bezárásra javasolt üzemek közé sorolták a megmaradt négy mélyművelésű bányát is.

A szénmedencében szinte végső kétségbeeséssel művelési újdonsággal, az ún. kéregbányászattal próbálkoztak a szakemberek megmenteni a nagy múltú nógrádi szénbányászatot. Ezzel a költséges mélyművelésű bányák munkálatai helyett a bányák nyitását egy külfejtési végrézsű széntelepből indulva végezték, melynek során azonnal frontfejtést készítettek elő. A telepített két kéregbánya azon ban így sem tudott gazdaságossá válni, termelésük 1992. novemberében megszűnt. 1992. december 31-ével a nagyüzemi szintű, szervezett bányászat végleg befejezte tevékenységét Nógrád megyében. 1993-ban a Nógrádszén Kft. kis külfejtést nyitva újraindította a szénbányászatot Székvölgy- pusztán.(68)

A bányászatban foglalkoztatottak elbocsátása után munkahelyteremtésre a kormány iparfejlesz tési támogatást biztosított Nógrád megyének, s kimondták, hogy szülessen 56 000 új munkahely, melyből a bányászat 4300-at kapjon. Az alap felhasználásával 18 nagyvállalat működött közre a térség munkahely teremtési gondjainak enyhítésében. A beruházások során 5600 ipari, 1800 építőipari munkahelyet teremtettek, melyből 4770 volt alkalmas bányászok foglalkoztatására. Kazáron ennek a programnak a keretében létesített új üzemet a Váci Kötöttárugyár, mely napjainkban Senior Váci Kötöttárugyár Rt. Kazári Gyáregysége néven mintegy 150 főt, zömmel nőt foglalkoztat az egykori bányászok hozzátartozói köréből.

 

Élet a bányatelepen

Az, 1848-as áprilisi törvények értelmében a feudális kötöttségektől megszabadult jobbágyság helyzetét a kiegyezés utáni birtokviszonyok határozták meg. Kazáron az úrbérrendezésig nem volt szabályozva a község népének és földesurának egymáshoz való viszonya. Az 1771-ben összeirt 43 csa ládfő között örökös jobbágy és 6 házas zsellér szerepelt. 1785-ben már a zsellérek túlsúlya mutatható ki. Ugyanekkor mellettük két papot és két nemes jogállású személyt is feljegyeztek. A lakosság alapvetően gabonatermeléssel és állattartással foglalkozott, hasonlóan a többi palóc falu népességéhez.

A nagybirtok árnyékában a mezőgazdaságból élő lakosság a 19. század végén egyre gyakrabban talált kezdetben kiegészítő keresetet, majd állandó megélhetési lehetőséget a fakitermeléseknél s a szomszédos salgótarjáni ipari üzemekben. A bányaüzemeknél is megjelentek a kazári lakosok, hogy az urasági munkák után állandó kereseti lehetőséget találjanak a föld alatti munkahelyeken. Ezzel nemcsak új szakmát, hanem életformát is váltottak.

A munkáslétszám a bányavidéken - így Kazáron is - két rétegből tevődött össze, egyrészt a letelepített, állandó munkásból, másrészt az időszaki vagy kétlaki munkásból, akiknek létalapja továbbra is a föld maradt. A megindult barnakőszén-bányászat hatására Kazár lakosságának száma is jelentősen megemelkedett:

Év
Lakosság száma
 
1828 574  
1869 743  
1880 835  
1890 1035  
1900 1370 Keresők: 479. Ebből bányász és kohász kereső: 178, eltartott: 308
1910 1569  
1920 1383 Keresők: 511. Ebből bányász és kohász kereső: 198, eltartott: 429
1930 1853 Keresők: 724. Ebből bányász és kohász kereső: 260, eltartott: 636
1942 1925  
1949 2000  
1960 2097  
1970 2096  
1998 2092  

 

Egy 1989-ben lezárt tudományos kutatási program során a betelepült bányászok származási he lyeit kutatták Székvölgy bányatelepen. Ebből tudjuk meg, hogy a Lajos tárói telepre a bányamun kások Salgótarjánból, Mecsekszabolcsból, Dorogról is érkeztek. A felvidéki megyékből is sok mun kát kereső kereste fel a nógrádi szénbányákat, s telepedtek le az újonnan létesített bányatelepeken. Ennek során Székvölgyön is megjelentek az idegenből toborzottak a Szepes megyei Porácsról, Szomolnokról, Óvízről, Szepesremetéről. A Turóc megyei Turócszentmártonból, a Zólyom megyei Úrvölgyből, a Nyitra megyei Galgócról, a Bars megyei Irtványosról, Felsőgyőrödről, a Hont megyei Selmecbányáról, Hegybányáról, Kolpachról, Hamváról érkezők is megtalálhatók voltak a stájerországi Bischofdorfból, Grácból, Zabukovjéből, a krajnai Velko Lökéből, Billichbergbol, a horvátországi Kedeliából, a galíciai Zsegertovnából érkezett családok mellett. Annak ellenére, hogy a letele pített bányászok gyakran változtatták munkahelyüket - a kimerült bányák után az újabbak mellé telepítették le őket - a Lajos tárói kolónia a 19. század végén önálló életet élt, lakói nem keveredtek a falusiakkal, azaz a kazári palóc lakossággal. 1892-ben a salgótarjáni közgyűlés azért támogatta egy újabb patika létesítését, mivel a szomszédos Kazárhoz tartozó Székvölgyön újabb bányák nyitására kerül sor, így növekedni fog a bányamunkások létszáma. Az SKB Rt. bányatársulati iskoláinak sta tisztikája ezt a fejlődést mutatja Székvölgyön.

 

Székvölgyi bányatelep

 

A helységnévtár 1907-es kötetében Kazár kisközséghez tartozó Székvölgy bányatelep 349 fővel, Székvölgy puszta 9 fővel, Szőrös puszta 67 fővel szerepelt. A bányatelep felső végén állt a bányamesteri lakás. 1960-ban Székvölgy pusztán már csak 91 fő élt 15 lakóházban. Székvölgy puszta kör nyezete és az itt létesült bányásztelep jellegzetes ipartörténeti emléke 1976-ban a filmeseket is annyira megragadta, hogy a Jókai Mór Fekete gyémántok című regé nyéből forgatott film helyszínéül ezt a vidéket választotta Várkonyi Zoltán.

Év
Tanulók száma
Tanítók száma
1892/93
48
1
1893/94
55
1
1894/95
71
1
1895/96
79
1
1896/97
85
1
1897/98
63
1
1898/99
65
1
1899/00
62
1
1900/01
62
1
1901/02
75
1
1902/03
74
1
1903/04
66
1
1904/05
62
1
1905/06
80
1
1906/07
98
1
1907/08
95
2
1908/09
81
2
1909/10
93
1
1910/11
64
1
1911/12
40
1

 

Kazár lakosainak létszáma 1907-ben 1370 fő volt, akik 208 házban éltek. 1960-ra a házak száma 509-re emelkedett, a la kosság létszáma 2097 fő lett, s ebből a belterületen 1921-en éltek. A külterület lakossága ugyanekkor csak 176 fő volt. Kazár lakosainak létszáma 1907-ben 1370 fő volt, akik 208 házban éltek. 1960-ra a házak száma 509-re emelkedett, a la kosság létszáma 2097 fő lett, s ebből a belterületen 1921-en éltek. A külterület lakossága ugyanekkor csak 176 fő volt.

A községtől északnyugatra, Nagy verő ally-tól keletre és a Szőllő föld valamint a Megyes mál ha tárrésztől északi irányban alakult ki egy új bányatelep három sorban épített kolónia házaival. 1941-ből maradt fenn egy felmérés, amit az SKB Rt. készítetett. Ezek szerint a 377 fős bányatelepi lét számból a bányamunkások száma 320 volt. Ebből 97 családfő, 76 feleség és 136 gyerek. Egyéb hoz zátartozó 11 fő volt. Az altisztek száma a létszámból 23 fő, melyből 6 családfő, 9 gyerek és 5 feleség. A hozzátartozó itt 6 személy volt. Ugyanekkor összeírtak 21 „idegent" is a telepen. A lakóházak száma 51 /50/ volt, ebből munkáslakás 38, altiszti 7 /6/, tisztviselő 6. Egy lakóházban átlagosan két lakás volt. A munkáslakások közül 76 /84/ egy szobás, 7 /l/ két szobás és 2 /l/ legénylakás volt 26 férőhellyel. Az altiszti lakásokból egy szobás nem szerepelt, két szobás: 9 161, három szobás pedig 1 volt. A tisztviselő lakásból 4 négy szobás, 1 öt szobás, 1 hat szobás. Az altiszti és a tisztviselő legénylakások száma 2 volt. A bányatelepi lakások száma Kazáron 1941-ben összesen 103, melyből a bányamunkásoké: 72 /76/, nyugdíjasoké: 21 /18/, idegeneké: 5 /6/, az üresen álló: 5/1/ volt. A te lepi lakások egy szobájára a bányamunkásoknál: 3,5 fő, az altiszteknél: 1,1 fő, a tisztviselőknél: 0,5 fő jutott. A kazári bányatelepen tehát egy szobára átlag 2,7 főt lehetett számolni. /A zárójelbe tett számok az 1944. május 31. állapotot rögzítik/.

 

Kazári bányatelep

 

A kazári bányatelepeket az SKB Rt. építette ki. Ennek során jött létre a Bányatelep, a Felsőtelep azaz a Béla tárói telep valamint a Gergely telep. A Béla tárói telep a régi Béla táró munkásháza iból, a főaknász lakásából, a transzformátorházból alakult ki Kazártól nyugati irányban a Szökrestvány dűlőben. Keskenynyomtávú iparvasút vezetett a Gergelyvölgyi-rakodótól a telepig, pontosabban a táróig és rakodójáig. Innen tovább lehetett menni délkeleti irányban a III. számú Vizslási lejtősaknához, ahová siklópálya vezetett. Az iparvasút mellett lóvasút is vezetett a telepről a Kazári bányatelep két útjára, majd tovább a Gergelyvölgyi rakodótól egy alagúton át a Gergelyvölgyi táróhoz. Béla tárótól északi irányban a Flóris táróhoz lehetett eljutni. Tovább haladva Salgótarján irányába hamarosan az I.sz. Forgách-táróhoz juthattunk. A Béla teleptől Kazár felé indulva Kenderföld és Vízvölgy területén a keskenynyomtávú bányavasút töltésein juthattunk be a Gergelyvölgyi /Kazári/-rakodó területére. Itt állt az osztályozó épülete, a mérlegház, a vágányokon túl a műhely és élelemtár épülete. A rakodón 3 pár normál nyomtávú és 5 pár keskenynyomtávú sínpáron folyt a munka. Ugyancsak itt volt az egyik Gergelyvölgyi-lejtősakna nyílása és a gépháza. A Kisréten volt az útkereszteződés, ahonnan déli irányban Vizslásra, keletre Kazárra, északi irányban pedig a Gergelyvölgyi telepre juthattunk. A keskenynyomtávú iparvasút egy rövid alagúton át jutott a „Gergel" völgyben létesített Gergelyvölgyi-táróhoz és lejtősaknához. A két bányatelep közötti tel ken a régi Kazár egyik utcája és házai épültek ki. A falu déli részén a Gergely rakodótól Horthy-te- lep /Rákóczi-telep/ és Mizserfa felé vezetett a bányai iparvasút a Nagyréten át.

 

Mizserfai bányatelep

 

A kazári bányatelepet léckerítés vette körül, a falutól való elkülönülést jobban kihangsúlyozva. A telepi lakások nemcsak formájukban, hanem elzártságukban is különböztek a falubeli házaktól. A telep házait az iparvasút töltése, és az utcák tagolták három részre: munkás, altiszti és tiszti sorra. Az alsó sor a mai Rákóczi Ferenc utca s a telek végén nyitott új utcasor a Kun Béla utat alkotva. A középső sorból alakult ki mára a Lenin út és a felső sorból a mai Móricz Zsigmond utca. A Tábla nevű dűlő északi szélén húzódó egyenes út melletti alsó sor házait egy utca és iparvasúti vágány választotta el a háromszög alakban kiépült területtől. Itt szintén egy iparvágány vezetett a bá nyagondnoksági irodához és a kaszinóhoz. Ugyancsak ezen a részen volt a csendőrség is. Az utca északi oldalán épült meg az elemi iskola. A harmadik utcában nem volt iparvágány, innen két ki sebb köz vezetett a gondnoki lakáshoz, a mérnöki lakáshoz, a főmérnöki lakáshoz és az utca végén az orvosi lakáshoz. A telepen megtalálhatók voltak itt is a jellegzetes hosszú barakképületek, me lyek a távol lakó munkások szálláshelyéül szolgáltak. A telep utcáit vörös salakkal burkolták, beve zették a villanyt és a vizet. A munkás és az altiszti épületek egy-egy lakása két családnak adott otthont. A házak alapja bazaltkő volt, falait téglából emelték és cseréppel fedték be. Beosztásuk: elő szobából, konyhából, szobából, padlásfeljáróból, élelemkamrából és pincéből állt. A lakók a társu lat ide toborzott munkásaiból álltak. Közismert nevük ekkor hever /vájár/, lipták /Liptó megyei településről származó szlovák bányamunkás/, gráner /krajnai származású bányász/ volt. 1890-ből is meretes Szomszéd Andrásnak a társulati iskolákat feldolgozó munkájából Kazár nemzetiségi megoszlása. Ekkor az 1035 lakosból 965 a magyar, 23 a német, 35 a szlovák, 11 a vend és 1 az egyéb nemzetiségű.

A lakások bútorzata városias képet mutatott, szemben a falusi palóc házak berendezéseivel. A konyha cementlapos burkolatú, széntüzeléses takaréktűzhellyel /sparhelt/, konyhaszekrénnyel /kre denc/, asztallal, székekkel vagy hokedlivel, víztartóval /vizespad/ volt berendezve. Ugyancsak meg található volt a konyhák jellegzetes tartozéka az egyszemélyes fekvőhely /dikó, heverő vagy priccs/ is. Állandó tartózkodási helynek a konyha számított, ezt fűtötték. Itt főztek, étkeztek, itt tárgyalták meg a család mindennapos ügyeit. A szobában a hagyományos hálószobabútor: duplaágy, két darab kétajtós szekrény /akasztós és polcos/, két éjjeli szekrény az ágy mellett, nagytükör, szentkép az ágy felett, asztal az ágy végénél négy székkel fordult elő. A bútor mindig sötétszínű, polírozott kisipari munka volt. A barakkok cementpadlós nagy helyiségei tömegszállások voltak vasággyal, rakott tűz hellyel, polcokkal és az idénymunkások ládáival, melyben a személyes holmijaikat tartották.

A tisztilakások többszobás nagy épületeiben már a fürdőszoba is megtalálható volt. A telephez még labdarúgó pálya, teniszpálya is tartozott. Amikor az ifjabb Chorin Ferenc vezérigazgató, felesé gével, WeissDaisy bárónővel 1923. július 27-én megtekintette az épülő bányatelepet Dzsida József bányagondnok kalauzolása mellett, úgy nyilatkozott, hogy az építések befejezésekor „egészségi szem pontból elsőrangú telep lesz Kazár".

A két világháború között is még a parasztgazdaságok bizonyos fokig önellátásra voltak beren dezkedve. Maguk termelték meg az élelmiszerek döntő többségét, de jutott belőle a bányatelepek la kóinak is. Az asszonyok, lányok vitték a tejet, tejtermékeket a szomszédos telepekre /Mizserfára, Horthy-telepre, Forgách-telepre/. A bérből élő bányamunkások, altisztek az élelemtárból vételezték a szükséges élelmiszercikkeket, de gyakran vásároltak a faluban is. A magazinon kívül a Hangya üzlete, a szatócsbolt is rendelkezésükre állt. A nagyobb értékű, divatosabb cikkekért pedig Salgótarján ba utaztak. Élénkítette a forgalmat, bővítette a választékot a gyakran megjelenő vándorárusok sora is. A bányászok illetményszenet kaptak a társulattól, amit az osztályozón széncédula ellenében vehettek át. A fogatos gazdák fuvar, vagy szántás fejében jutottak szénhez, mivel pénz helyett gyakran ezzel fizettek az ún. kétlaki bányamunkások, akiknek földjük is volt a faluban. A rászoruló családok asszonyai, leányai a haldára azaz a meddőhányóra jártak, hogy az itt kiürített csillékből a meddővel együtt kihulló palás szenet, széndarabokat összegyűjtsék. Pásztóról és a szomszédos falvakból időn ként lovas kocsival érkeztek a szénkereskedők és felvásárolták tőlük az így összegyűjtött szenet. A lakótelepi viszonyok változása hozta magával a mindennapi élet, az öltözködés átalakulását is a fa luban. A hagyományos palóc viseletben a férfiak ruházata változott meg legelőször, úgy mondták Kazáron, hogy a „A bánya vitte el a viseletet".

A bányatelepen a társas élet színterei is lassan kialakultak. 1933-ban a Bányakerületi Olvasókör, a Kazári Bányász Dalárda és a Fúvószenekar jött létre. Bálok, vagy színdarabok előadásakor a kör nyékbeliek is megjelentek a kaszinóban. 1942-ben nyílt meg a mozi Kazáron. A sportéletet az 1934-ben megalakult Kazári Sport Egyesület jelentette, később a bányatelepen is megalakult a Kazári Bá nyatelepi Torna Club.(69)

Kazár lakossága döntően katolikus vallású, anyaegyházához több település tartozott filiaként. Templomának védőszentje Szent Ilona. Az 1764-es Canonoca Visitatio szerint főoltárának szobrai között szerepelt Szent Borbála szobra is, szinte megelőlegezve a szénbányászat során itt is feltűnő kultuszát. Az ideérkező bányamunkások a hagyományos egyházi ünnepek mellett a régi bányász múltban gyökerező védőszentek kultuszát is meghonosították. Szent Borbála, Szent Prokop és Szent István napján bányászbúcsúkat tartottak. Bányavidékeinken ismert Prokop és Borbála monda sajá tos változata található meg Kazáron. Ezek szerint „Prokop nagyon szép ember volt, és beleszeretett Borbálába. Ellenezték az összekerülésüket, amikor már nyíltan nem járhattak, találkoztak titokban.-No kérem szépen! - mind ahogy márna is és máskor is a szerelemnek gyümölcse lett. Prokopot Borbála szü leiföljelentették és bíróságra vitték, ahol Prokopot halálra ítélték. így szólt ez az ítélet: ...addig ássa ma gát a hegyoldalba, míg az rá nem omlik! Borbála azonban elmondta Prokopnak, hogy azt álmodta az éj jel, hogyha Prokop feje felé tesz keresztbe egy fát és azt két oldalról alátámasztja akkor nem omlik rá és életbe marad Ezt aztán Prokop meg is csinálta, és lassan előre haladva ásta a hegyet. Esténként tüzet ra kott. Egyszer, hogy ne süsse a tűz olyan nagyon, maga elé tett egy nagydarab követ. Hát látja, hogy az job ban ég mint a fa. De ekkor csak egyedül volt. Nem volt mellette Borbála. Másnap rávette, hogy jelentsék be, hogy él a fiú és mit találtak fel. Meg is tették. Prokop és Borbála ezután összeházasodhattak."

A kazári adatközlők szerint ezért nevezik Prokopot és Borbálát a bányászok védőszentjének. A történelmi valóság azonban ebben az esetben is más a legendához képest. A bányászok védőszent jeinek ünnepeit a külföldi bányamunkások és bányatisztek honosították meg az országban. Az ideérkező bányászok hozták kultuszát magukkal, amit a helyiek sajátos módon alakították át bányavidékeinken. Kezdetben Szent Prokop július 8-ára eső ünnepét tartották meg szinte kötelező jelleggel vidékünkön, majd a december 4-ere eső Szent Borbála-napot is megünnepelték a .különböző társu latok munkásai. Az SKB Rt. vállalatánál a Szent Prokop ünnepe vált általánossá és központi jelen tőségűvé. Eredetét tekintve az első palesztíniai vértanú, a cesareai Procopius, vagy a csehországi vé dőszent, Szt. Procopius jöhet számításba. Az ehhez a kultúrkörhöz tartozó bányászok hozhatták magukkal tiszteletét. Bányatelepeinken ezen a napon /általában vasárnap/ nagy ünnepséget rendeztek, a kantinban húst, kenyeret és bort kaptak jegy ellenében a bányamunkások. Ezt az ünnepnapot 1925-ben szüntették meg a megyében. A másik jelentős bányavállalat az ÉKI Rt. bányászainak vé dőszentje Szent Borbála volt. A védőszent kultuszát több foglalkozás is magáénak tartotta, így a nikodémiai királylány tragikus története, hite miatt apjától elszenvedett kivégzése, a hirtelen halál tól való megmentésben játszott szerepet a bányászok hitvilágában. Tisztelete a 14. századtól Európa minden bányászának védőszentjévé tette. Kultuszát 1989-ben újították fel szerte az országban. Szent István királyunk védőszentként való tisztelete 1893-ra nyúlik vissza, majd 1938-tól vált általá nos bányászünneppé, bányászbúcsúvá névnapja, augusztus 20-a. 1950-től a tatabányai csendőrsor- tűz áldozatainak emlékére szeptember első vasárnapján tartották a hivatalos bányásznapot me gyénkben is, mely a bányászhagyományok sok elemét megőrizte.

Kazár falu és bányatelepei munkásságának közéleti és politikai szerepvállalása közismert napja inkban is. A bányamunkások ott küzdöttek 1919-ben azokban a munkászászlóaljakban, melyek Kisterenye és Salgótarján környéki harcokban védték sikeresen munkahelyüket, otthonaikat, Nóg rád megyét a román és cseh intervenciós csapatokkal szemben. Felléptek jogos gazdasági és politikai követeléseik érvényesítése érdekében a megyei és országos bányászsztrájkokban, politikai megmozdulásokban. 1924-ben létrehozták a Magyar Bánya- és Kohómunkások Országos Szövetségének kazári csoportját. 1926-ban a Salgótarjáni Szénmedence Bánya és Kohómunkásai Szakegyletének kazári helyi csoportja is megalakult. A szervezett bányamunkások az 1929-es híres munkás megmozdulásban, sztrájkokban is hallatták hangjukat. Részt vettek az illegális pártmunkákban, az ellen állási mozgalmakban. A munkásmozgalmi és szakszervezeti hagyományoknak Kazáron évszázados múltja van, generációkon át meghatározó gyökerekkel rendelkezve.

A bányászok társadalmi elismeréséből a nógrádi bányászok is részesültek az államosítás után. Az állami, miniszteri kitüntetések sorában ki kell emelni, hogy több bányamunkás kapott Kossuth- díjat. Elsőnek említendő dr. Martiny Károly /1891-1979/ neve, aki az ÉKI Rt. és SKB Rt. műszaki igazgatója volt, s az államosítás után a komlói szén hasznosítása érdekében elért eredményeit jutalmazták 1950-ben a Kossuth-díj ezüst fokozatával. A nógrádiak közül Budavári Károly vájár /1910 - / 1955-ben, Kazinczi László vájár /1921- / 1956-ban, Kovács László /1923-1984/ vájár 1957-ben, Zsidai János /1909-1980 / vájár 1961-ben és Domonkos István /1920-1982/ vájár-brigádvezető 1962- ben kapta meg a Kossuth-díj III. fokozatát.(70)

A bányák bezárása után az egykori üzemi, szociális és lakóépületek lebontásra kerültek vagy más funkciót kaptak. Napjainkban Kazár határában, Székvölgyön a Nógrádszén Kft. folytat külfejtéses bányászatot. A bányatelep és a falu hagyományos, elkülönült élete mára eltűnt. A változások szemünk előtt zajlanak napjainkban. A régi, tradicionális értékek lassan veszendőbe mennek. írásunk célja nem volt más, mint az, hogy akik még ismerői a homályba vesző réginek és értő szemlélői a születendő újnak, őrizzék meg azokat az értékeket, melyek mára pótolhatatlanná váltak, s hitem szerint segítenek eligazodni az ezredforduló után is Kazár szellemi és anyagi értékei között.

 

A kazárí bányavidéken bányaszerencsétlenség következtében elhunyt bányászok

/A kutatás 2000. áprilisában zárult./

 

1. Rubin Péter /1840 - 1882/ Kalondai születésű, Szőrös pusztai lakos  
2. Spirkó János / - 1893/ Nagyszőllősi születésű, Székvölgy bányatelepi lakos. /1893.07.06./
3. Jeklin Jakab/1872 - 1894/ Székvölgy bányatelepi lakos. /1894.02.10./
4. Medve Sándor /1854 - 1902/ Kazári születésű, kazári lakos. /Lajostáró, 1902.02.10./
5. Menke Ferenc / - 1906 /Lajos lejtősakna, 1906.06.227
6. Medve János/ -1907 /Lajos I. lejtősakna, 1907.11.29./
7. Polyák József/1867 - 1908/ Luzsnai születésű, Inászó bányatelepi lakos. /Lajos II. lejtősakna, 1908./
8. Czeberényi János/ -1912 /Ortvány akna, 1912.07.14./
9. Földi Béla /1909 - 1929 Zagyva Rónai születésű, Zagyva Rónai lakos. /Kerekbükki lejtősakna, 1929.11.09./
10. KakukSándor/ -1931/ /Kazár, 1931.04.22. /
11. Salamon József/ - 1937 Mátraszelei születésű. /Gergely lejtősakna, 1937.02.13./
12. Kerekes István / -1938 Inászói lakos. /Új-László táró, 1938.04.04./
13. Sótér Béla / -1939 / /László bánya, 1939.05. 26./
14. Kotrocó Lajos /1910 - 1942/ Kazári születésű. Salgótarjáni lakos. /Foigách lejtősakna, 1942.01.20./
15. Sándor Béla/ -1943 /Kazári osztályozó, 1943.01.16./
16. Pervai Ferenc/ -1944 /Kazári lejtősakna, 1944.05.01./
17. Tőzsér Lajos tünde / - 1947/Kazár bányatelepi lakos. /Gergely lejtősakna, 1947.03.20./
18. Tóth csürke Ferenc /1921 - 1949/ Kazári lakos. /Kazár II. lejtősakna, 1949.01.08./
19. Szeberényi Sándor /1919 - 1951/ Rákóczi bányatelepi lakos. /Szurdok lejtősakna, 1951.10.13./
20. Csóka Erzsébet /1939 - 1957/ Bükkszéki születésű. /Tőkés lejtősakna, 1957.12.11./
21. Kómár Tibor /1930 - 1960/ Kazári születésű. /Gusztáv lejtősakna, 1960.08.02./
22. Kovács Vilmos /1918 - 1960/ Rákóczi bányatelepi lakos. /Tőkés lejtősakna, 1960.05.27./
23. Kiss István /1910 - 1961/ Nemti születésű. /Tőkés lejtősakna, 1961.11.17./
24. Balázs Győző/ / /Rákóczi tanbánya, 1962.03.20./
25. Bocsa Lajos/ / /Székvölgyi lejtósakna, 1962.07.29./
26. Hegedús János/ / /Szurdoki lejtósakna, 1965.03.01./

 

Szakkifejezések magyarázata

 

Akna: a föld kérgébe függőlegesen , vagy kisebb-nagyobb dőléssel lemélyitett bányatérség.
Alagút: mindkét végén külszínre torkolló földalatti térség, mely a vasúti szállítás föld alatti átvezetésére szolgál.
Alapközle: a bányamező határáig kihajtott közel szintes vágat, egy bányamező főszállítá- sának lebonyolítására.
Ácsolat: gömbfából összerótt biztosító szerkezet.
Bányahatár: a bányatelek határának vonala a föld felszínén.
Bányakapitányság: 1854 után létrehozott elsőfokú bányahatóság.
Bányamező: a bányatelek része, mely a főszállító vágathoz külön szállítóvágattal csatlako zik.
Bányatelek: az a tér, melyen belül található ásványokat kiaknázás céljából a bányahatóság a vállalkozó részére kijelölt.
Bicskabánya: többször felnyitott, illetve bezárt, rövid élettartamú kis bánya.
Csapás: a kőzetrétegnek a vízszintes síkkal való metszésvonala.
Dőlés: a csapásra merőleges vonal.
Elővájás: a bányamező fejtési rendszere, a vágat kiképzéséhez tartozó munkafolyamat összessége.
Ereszke: a szinteket egymással összekötő, felülről lefelé kihajtott lejtős bányavágat.
Fedü, fedő: a művelt telep felett elhelyezkedő kőzet.
Fejtés: az a bányászati munkafolyamat, melynek során a telepek hasznosítható részét kiaknázzák.
Fővonal: az aknamező határáig kihajtott szintes főszállító vágat.
Fejtőpászta: kisebb szélességben előrehaladó fejtési bányatérség.
Frontfejtés: széles homlokú fejtés, melynek során a szénhomlokon végigfutó rázócsúszda vagy láncos vonszoló mechanikusan szállítja ki a lefejtett szenet.
Guritó: a kitermelt szenet a garavitációval leszállító folyosó.
Jövesztés: a kőzetek, ásványok kitermelése.
Kamrafejtés: keskenyhomlokú fejtésmód, melynek során a kamrák között szénpilléreket hagynak vissza.
Kibúvás: a takaró réteggel fedett ásvány előfordulás külszínre kiérő, nem fedett része.
Kutatás: bányahatósági engedéllyel történő, egy évig tartó munkafolyamat, amely meg hosszabbítható. Bejelentés esetén a kutató kizárólagos, azaz szabad kutatást nyer.
Légakna: szellőzésre, esetenként személyszállításra használt akna.
Lejtősakna: a külszinről dőléssel hajtott feltáró bányatérség.
Műrevaló: vajast érdemlő, gazdaságosan leművelhető szénterület.
Sikló: olyan bányatérség, mely dőlési irányban felfelé haladó szinteket köt össze.
Terrágium: bányabér, melyet a földtulajdonosnak az ingatlanán található ásványszén át ruházása után a kitermelt szén mennyisége alapján fizetett pénzbeli ellenszolgáltatás.
Vitla: csörlő.

 

Kazári bányák termelése 1945-1985 között /kt/

 

Év
Gergely
la
Pólyosi bányák
Szurdok
la
Tőkés
la
György
la
Gyula
la
Rákóczi
la
Mátyás
la
Pólyosi külfejt.
Összes termeiéi
1945 24                 24
1946 33             2   35
1947 47             6   53
1948 65                 65
1949 66                 66
1950 22 40 1             63
1951 38 39 23             102
1952 38 67 64 58           227
1953 37 65 56 85           237
1954 31 59 18 118           226
1955 24 42 15 113 60         254
1956   12 11 121 101 36       281
1957   4 1 109 94 110       318
1958   4 31 108 69 98       310
1959   2 12 130 83 112 9     349
1960   1 30 125 84 114 19     373
1961   19 58 120 81 108 26     412
1962   19 70 128 80 99 32     428
1963   17 104 114 56 99 30     420
1964   1 96 105 73 83 36     394
1965     130 123 70 65 31     419
1966     124 97 49 35 18     322
1967     114 27   11 17     169
1968     131       3     124
1969     114       98     212
1970     25       154     179
1971             56     56
1972                    
1973                    
1974                    
1975                    
1976                    
1977                    
1978                 6 6
1979                 120 120
1980                 165 165
1981                 124 124
1982                 132 132
1983                 131 131
1984                 98 98
1985                 78 78
Ossz: 426 391 1214 1681 901 972 528 8 291 6412

 

A termelés bányaterületek szerinti megoszlása /%/

 

Év Mizserfa Kazár
1945 9,5 3,5
1946 9,2 3,1
1947 10,- 4,2
1948 9,5 4,4
1949 9,- 4,-
1950 8,- 4,6
1951 8,- 4,6
1952 9,7 8,6
1953 17,5 7,7
1954 14,9 7,3
1955 15,8 8,2
1956 16,4 9,7
1957 17,6 10,-
1958 17,1 9,7
1959 18,1 10,2
1960 17,9 11,-
1961 18,- 11,8
1962 20,4 11,8
1963 23,- 10,9
1964 24,- 10,2
1965 17,3 12,-
1966 16,9 10,2
1967 18,4 6,2
1968 16,9 5,-
1969 15,3 9,4
1970 11,8 9,4
1971   3,5
1972    
1973    
1974    
1975    
1976    
1977    
1978    
1978    
1979    
1980    

 

Jegyzetek

  1. 1. Palócok. Szerk: Bakó Ferenc. Eger. 1989. 1. k. 236-239. o.
    Dornyay Béla: A Nógrád megyei Kazár helynevei. Salgótarjáni könyvek. 11. Keszthely. 1944. 5. o.
    Szabó Emil: Kazár község monográfiája. NTM. Adattár: 1143-71. 4-6, 16-17. o.
    Magyarország kistájainak katasztere. Bp. 1990. II. k. 931-935. o.
    Szabó Emil: Kazár. PM. Adattár: 411.
    Jugovics Lajos: Észak- Magyarországi-Salgótarján környéki-bazaltterületek. MÁFI. 1968. Évkönyv. 162. o.
    Karancs-Medves útikalauz. Bp. 1964. 8, 48-49, 125. o.
    Dzsida József: A Salgótarjáni Koszénbánya Rt. nógrádi szénbányászatának története. 1868-1943. Salgótarján. 1944. 89. o.
    Magyarázó Magyarország 200 000-es földtani térképéhez. M-34-XXXII. Salgótarján. Bp. 1966. 54., 108-119. o.
  2. NTM. Adattár.: 1143-71., 583-71.
    NTM. BK. Gysz.: 89. Hegyi Kálmán visszaemlékezése 6. o.
    Frivaldszky Imre: Magyarország kőszenei természettani és helyirati tekintetben. MTT. Évkönyv. 2. 386.0.
    Nógrád megye története. II. k. Salgótarján. 1969. 4445. o.
  3. OL. Z. 222. 1. cs. 1. sz. 1861/ 273.
    OL.Z. 223. 195. cs. 80/1.
    NML. XXIX. F. 105. a. 1-2. d. 2423/932.
  4. OL. Z. 222. l.cs. 1. sz. 1859/522., 1860/483-485. sz.
  5. OL. Z. 222. 1. cs. 1. sz. 1860/670., 1861/198. sz.
  6. OL. Z. 222. 1. cs. 1. sz. 1860/840., 1860/1130. sz.
  7. OL. Z. 222. 1. cs. 1. sz. 1860/1140-1144. sz.
  8. Faller Jenő: Adatok a salgótarjáni szénbányászat kezdeti idejének történetéhez. In: Bányászati és Kohászati Lapok. 1962. 6. sz. 424. o.
    OL. Z. 222. 1. cs. 1. sz. 1860/1057., 1860/1123., 1860/1251. sz.
  9. OL. Z. 222. 1. cs. 1. sz. 1861/556-612., 1861/751-789.
    OL.Z. 223. 195.cs. 80/1. sz.
  10. Dornyay Béla: Salgótarján és a Karancs - Medves vidék részletes kalauza. Salgótarján. 1929. 84. o. Salgótarjáni útikalauz. Salgótarján. 1981. 41-43. o.
    Dzsida József: 1944. im.: 19., 21-26., 55. o.
    Magyarázó: 1966. im.: 110. o.
    Théta - JK Kft.: A nógrádi szénmedence bezárt bányáinak összefoglaló katasztere. 1996. II. 6., 11. o.
  11. OL. Z. 222. 1. cs. 1. sz. 1860/1207. sz.
    OL. Z. 223. 195. cs. 80/1. d. 1860. június 30.
  12. Faller Jenő.: 1962. im.: 423.0.
  13. OL. Z. 222. 1. cs. 1. sz. 1861/649-708., 1861/751-798. sz.
  14. OL. Z. 222. 1. cs. 1. sz. 1862/920. sz.
  15. OL. Z. 222. 1. cs. 1. sz. 1863/825., 1864/589. sz.
  16. Kalecsinszky Sándor: A magyar korona országainak ásványszenei. Bp. 1901. 291-293. o.
    NML. Filmtár. 238. d.
    Dzsida József.:1944. im.: 56. o.
    Bányászati és Kohászati Lapok: 1885. 16o. o.
  17. Déry Károly: A magyar szénbányászat ismertetése az 1900. évi párizsi kiállítás alkalmából. Bp. 1900. 174. o.
    Bányászati és Kohászati lapok. 1885. 160-161. o.
    Dzsida József.: 1944. im.: 65. o.
    Théta - JK Kft.: A nógrádi szénmedence bezárt bányáinak összefoglaló katasztere I. 1995. 30. o.
  18. Lassan József: A nógrádi szénbányászat felszabadulás utáni műszaki története. 1945-1980. Salgótarján. 1984. 32. o.
  19. Dzsida József: 1944. im.: 56-57.0 .
    NTM. Adattár.: 390-67.
    Déry Károly: 1900. im.: 176. o.
    NTM. BK Gysz.:85. Hegyi Kálmán visszaemlékezése. 30. o.
    Théta JK Kft.: 1995. im.: 11-12.0.
  20. Salgótarján előirányzata. 1942. 7-8. o.
    NML. XI. 5. 15. d. 45. sz.
    NML. XI. 5. 28. d. László lejtősakna irata
  21. Dzsida József: 1944. im.: 54., 58. o.
    Lassan József: 1984. im.: 83., 87., 106. o.
    Gero Nándor: A Salgótarjáni Kőszénbánya Részvény Társulat szénbányászatának rövid ismertetése. In.: Bányászati és Kohászati Lapok. 1910. 677. o.
    A Munka. 1923. július 14.
    NML. XI. 5. 28. d. 42. sz.
    NML. XI. 5. 28. d. Zagyvai kerület. 1943.
  22. OL. Z. 222. 1. cs. 1. sz. 1862/585., 1862/92o., 1862/1046., 1863/48. sz.
    OL. Z. 222. 1. cs. 1. sz. 1863/149., 1863/766. sz.
  23. OL. Z. 222. 1. cs. 1. sz. 1864/262., 1864/470. sz.
  24. OL. Z. 222. 1. cs. 1. sz. 1864/486. sz.
  25. OL. Z. 222. 1. cs. 1. sz. 1864/486. sz.
  26. NTM. Adattár. 1143-71. 7-8. o.
    OL. Z. 222. 1. cs. 1. sz. 1868/53. sz.
  27. OL.Z. 223. 195. cs. 80/1.
    OL. Z. 222. 1. cs. 1. sz. 1869/447. sz.
  28. OL. Z. 222. 1. cs. 1. sz. 1871/221., 1871/455. sz.
  29. OL. Z. 222. 1. cs. 1 sz. 1877/344-420. sz.
  30. OL.Z.223.195.cs. 80/1.
    Dzsida József. 1944.: im.: 90. o.
    Déry Károly: Magyar Bányakalauz. 1892. 13. o.
  31. MÁFI. Adattár.: C. IV. 8. 1904.
    MÁFI. Adattár.: C. IV. 9. 1904. július 19.
    MÁFI. Adattár.: C. IV. 10. 1904. szeptember 7.
  32. Dzsida József. 1944.: im.: 90-91. o.
    NTM. Adattár. 390-67.
    Papp Károly: A magyar birodalom vasérc és kőszénkészlete. Bp. 1915. 774-775. o.
  33. OL. Z. 223. 195. cs. 80/1.
    NML.XI. 5. 9.d. 12. Kazár.
    A salgótarjáni iparvidék. Szerk: Gajzágó Aladár. Salgótarján. 1962. 50-51. o.
    NML. XI. 5. 18. d. 1926. február 25. Kazár
    NML. XI. 5.10. d. 12. Kazár
    Dzsida József. 1944.: im.: 91. o.
    NML. XXIX 105. a. l.d. 1935. május 28., 1939. február 1., 1939. március 22.
    Lassan József: 1984. im.: 34. o.
  34. Gerő Nándor. 1910. im.: 676-677.0.
    Théta - JK Kft. 1995. II. im.: 12. o.
    Andreich János: A Salgótarjáni Kőszénbánya Részvény Társulat szénbányászatának rövid története. In.: Bányászati és Kohászati Lapok. 1899. 408. o.
    Bányászati és Kohászati Lapok. 1885. 160-161. o. A Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. nógrádi szénbányászata Dzsida József. 1944.:im.: 51., 55. o.
  35. Dzsida József. 1944.: im.: 54., 56. o.
    Théta-JK Kft. 1995. im.: 12. o.
    Bányászati és Kohászati Lapok. 1910. II. 676-677. o.
    Lassan József. 1984.:im.: 32.0.
    Bányászati és Kohászati lapok. 1885. 160-161. o.
    Déry Károly: Magyar Bányakalauz. 1900. 174. o.
  36. OL.Z. 223. 195. cs. 80/1. d.
    Dzsida József. 1944.: im.: 64-65. o.
  37. Budapesti Országos Kiállítás Részletes Katalógusa. 1885. 112. o.
    Bányászati és Kohászati Lapok. 1885. 160. o.
    Déry Károly: Magyar Bányakalauz. 1900. 173-174. o.
    Dzsida József. 1944.:im.: 55., 65. o.
    Lassan József. 1984.: im.: 32. o.
  38. Déry Károly: Magyar Bányakalauz. 1900. 176-177. o.
    Théta-JK Kft. 1995.: im.: 11. o.
    Kalecsinszky Sándor: A magyar korona országainak ásványszenei. Bp. 1901. 143. o.
    Bányászati és Kohászati Lapok. 1910. II. 678. o.
    Dzsida József. 1944.: im.: 56-57. o.
  39. Dzsida József. 1944.: im.: 57. o.
    Théta-JK Kft. 1995. im.: 12. o.
  40. Déry Károly: Magyar Bányakalauz. 1900. 175-176. o.
    Dzsida József. 1944.: 57-58. o.
    Magyarfy Károly: 40 év gépészeti és villamossági tevékenységének fejlődése a nógrádi szén bányáknál 1945-1948. Salgótarján. 1987. 60-61. o.
    Lassan József. 1984: im.: 32. o.
  41. Bányászati és Kohászati lapok. 1910. II. 678-679. o.
    Kalecsinszky Sándor. 1901. im.: 144. o.
  42. Dzsida József. 1944.: im.: 58. o.
  43. Bányászati és Kohászati Lapok. 1921.1-XII. havi statisztikák.
  44. Dzsida József. 1944.: im.: 58. o.
    Théta-JK Kft. 1995. im.: 16.o.
  45. OL.Z. 223. 195. cs. 80/1. d.
    NML. XI. 5. 18. d. 1926. február 25.
  46. Bányászati és Kohászati Lapok. 1925. 13. o.
    Szentes Ferenc: Salgótarján és Pétervására közti terület. Bp. 1943. 29. o.
    OL. Z. 222. 28. cs. 303 . o.
  47. NML. XI. 5. 12. d. Mátraszele
    NML. XI. 5. 25. d . 33/2. sz. 1926. január 27.
    NML.XI. 5.18. d. 297. sz.
  48. NML. XI. 5. 12. d. 7. sz.
    NML. XI. 5. 25. d. 33/3 . sz. 1931. június 18.
  49. NML. XI. 5. 12. d. 7. sz.
  50. NML. XI. 5. 12. d. 7. sz. 1934. október 3o.
  51. OL. Z. 223. 195. cs. 80/1. d. 1932. augusztus 17.
    Szentes Ferenc. 1943.: im.: 29. o.
  52. MÁFI. Adattár. C. V. 35. 1928. május 4. Róth Flóris szakvéleménye
  53. MÁFI. Adattár. C. V. 24. 1930. január 24.
  54. NTM. Adattár. 390-68. 49., 87-89.0.
    Dzsida József.1944. im.: 49., 87-88. o.
    NML.XI. 5. 12.d. 3.sz., 12. sz.
    NML.XI. 5. 1935. évi jelentés
  55. OL. Z. 223. 2. cs. 20. sz.
  56. Nógrád és Hont vármegye. Szerk: Ladányi Miksa. Bp. 1934. 410. o.
    Alliquander Ödön: Magyarország szénbányászata. 1940. Miskolc. 1989. 32. o.
    Földi István: A Mátyásbányai Szénkitermelő Vállalat története 1930-1946. Mátraszele. 1991.16-28.0.
  57. NML. XI. 9. 14/1930., 22/1936., 378/1946.
    OL. Z. 223. 2. cs. 20. sz.
    Földi István. 1991. im.: 25-27.0.
    NML. XI. 5. 25. d. 33/3. sz.
  58. Földi István. 1991. im.: 39-42. o.
    NML. XXIX 105. a. 1. d. 1939. november 3.
  59. Földi István. 1991. im.: 44-53., 68. o.
    OL. Z. 223. 2. cs. 2p. sz.
    NML.XI. 9. 1/1947.
    OL. Z. 221. 3. cs. 30. sz.
    Erdmann Gyula - Pető Iván: A magyar szénbányászat a felszabadulástól a hároméves terv végéig. Bp. 1977. 159-162. o.
  60. Dzsida József: 1944. im.: 54. o.
    Théta - JK Kft. 1995. im.: 18-19. o.
    Lassan József: 1984.im.: 32. o.
    NML. XI. 5. Nyomtatott jelentések. 1942.
    NML. XI.5. 15. d. 42. sz.
    Salgótarján előirányzata. 1944. 21. o.
    Bocsi Ottó: A nógrádi szénmedence perspektívája. A Nógrádi Fórum 1992. évi melléklete. 1-4. o.
  61. OL. Z. 222. 1. cs. 1. sz.
    NTM. Adattár. 319-66
  62. NML. Filmtár. 284. d.
    Déry Károly: A magyar szénbányászat ismertetése az 1900. évi párizsi kiállítás alkalmából. Bp. 1900. 105-106. o.
    Bányászati és Kohászati Lapok. 1892. 236. o.
    Faller Jenő: Hatvanöt éves a villamosmozdony szállítás hazai bányászatunkban. In: Bányászati és Kohászati Lapok. 1958. 355-356. o.
  63. Papp Károly: A magyar birodalom vasérc és kőszénkészlete. Bp. 1915. 778. o.
    Dzsida József 1944. im.: 85. o.
  64. A salgótarjáni iparvidék. Szerk: Gajzágó Aladár. Salgótarján. 1962. 52. o.
    Miskey Kálmán visszaemlékezése. Kézirat. 4-5. o.
    Dzsida József. 1944. im.:93-94. o.
    NML.XI. 5.59.d.2.sz.
  65. Dzsida József. 1944. im.: 95. o.
  66. Salgótarján előirányzata. 1944. 17-18. o.
  67. Hegyi Kálmán visszaemlékezése. Kézirat. NTM.BK. Gysz: 89.40-43. o. NTM. BK. Gysz: 85.45-51. o.
    Lassan József. 1984. im.: 222. o.
    Lassan József: A nógrádi szénbányászat felszabadulás utáni műszaki története. Salgótarján. 1987. II.
    k. 48-51. o., 82-90., 193., 213. o.
    Bazsalya Gyula: A nógrádi szénbányák szénenkívüli tevékenysége. Kézirat. 1999. 12-13., 15., 18-19., 36., 43. o.
  68. Szvircsek Ferenc: Tények, adatok, összefüggések a nógrádi szénbányászat gazdasági és társadalmi hatásáról. In: NMMÉ. 1985/XI. k. 75-87. o.
    Nógrád megye kézikönyve. Magyarország megyei kézikönyvei 12. CEBA. 1997. 425-426. o.
    Horváth István: Mentalitás és mítosz. NMMÉ. 1996-1997. XXI. k. 18.o.
    Szabó Emil: Kazár. PM. Adattár. 411.
    Szabó Emil: Adalékok Kazár monográfiájához. KFM. Adattára. 52o-84.
    Magyarország helységnévtára. Bp. 1952. 130. o.
    KSH. Magyarország helységnévtára. Bp. 1963. Kazár
    A Magyar Szent Korona Országainak Helységnévtára. 1907. Kazár
    Palócok. Szerk: Bakó Ferenc. Eger. 1989. II. k. 17-18., 437439. o.
    A Munka. 1923. augusztus 4.
    Szomszéd András: A Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. társulati népiskoláinak története. In: Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból. Salgótarján. 1990. 222., 246-249. o.
    Nógrádi Szénbányák térképtára: Szé.16., 17., 18., 44/a., 45., 52. sz térképlapjai. Bi: 417., 321. a-b. térképlapjai. Ált. 8. összesítő táblázata.
  69. NTM. Adattár. 583-68. Harangozó Erzsébet - Takács Pálma gyűjtése. Kazár. 1967.
    A Bányász. 1938. szeptember
    NTM. Adattár. 978-7o., 1700-74., 2098-78., 1832-75., 1880-75.
    Zsiborás Ferenc: Szentek élete. Eger. 1863. II. k. 237. o.
    Debreczeni János: Szentek élete. Eger. 1878. V. k. 486-5oo. o.
    Faller Jenő: Szent István szerepe a magyar bányászat és kohászat történetében. In: Bányászati és Kohászati Lapok. 1939. 36-41. o.
    Kovács Anna: „Elvem: élet és literatura" In: NMMÉ. 1993.XVIII. k. 209-218. o.
  70. Kossuth-díjasok és Állami Díjasok almanachja. 1948-1985. Bp. 1988. 233., 262., 285., 347., 358. o.
    Magyarország műemléki topográfiája. Szerk: Dercsényi Dezső. III. kötet. Nógrád megye műemlékei.
    Genthon István. Bp. 1954. Kazár. 244-245.0.
    Nógrád megye kézikönyve. Magyarország megyei kézikönyvei 12. CEBA. 1997. Kazár. 424-426. o.

 

   
Előző fejezet Következő fejezet