| |
„Kecskemét mezőváros lakosai kegyes fogadalomból emeltették a ragályos dögvésztől megmenekülésük emlékére”. Abarokk fogadalmi emléken olvasható latin felirat egyben kronosztikon is, így a nagyobb római betűk számok is, melyek a felállítás dátumát, az 1742-es évszámot adják ki. Az 1739–40-es pestisjárványban a város mintegy harmada, 3959 katolikus és 2011 református lakos halt meg. A Szentháromság-oszlop a 18. század első két harmadának jellegzetes közép-európai műfaja volt a hasonló jellegű Mária-oszlopokkal egyetemben.
A Szentháromság-szobrok közös kiindulópontja a bécsi Grabenen I. Lipót által állíttatott oszlop (1682–1693) volt, de a felépítését tekintve a kecskeméti fontos előzményeként megemlítendő a budai Várban látható szoboregyüttes is (1712–1715). A kecskeméti homokkőből faragott (és eredetileg valószínűleg teljesen festett és aranyozott) szobor tervezője és kivitelezője a piaristáknál is dolgozó Conti Lipót Antal, azaz Leopoldo Antonio Conti, aki az itáliai Luganóból származó és Sopronban letelepedett apja után már pesti polgár volt. A magas művészi színvonalon megfogalmazott érett barokk stílusú köztéri fogadalmi szobortípus ikonográfiai rendszere 1742-re már kialakult, a kecskeméti lényegében ezt tükrözi. Hatalmas volutákkal kísért háromszögű talapzatból kiindulva szökik magasba a lemetszett sarkú, háromszög keresztmetszetű, egyre keskenyedő „obeliszk”, melynek oszlopfőjén a Szentháromság szoborcsoportja látható.
 |
| A Szentháromság-szobor fő nézete |
 |
| A Szentháromság-kápolna az
1950-es években a róla elnevezett temetőben |
A felhők mögé bújt puttószerű angyalkákkal kísért oszlop közepén, fő helyén a barokk legnépszerűbb Mária-ábrázolása, az Immaculata jelenik meg (a Szeplőtelen Szűz eltapossa a gonoszt, a földgolyóra tekeredő kísértés kígyóját). A tizenkét csillaggal megkoszorúzott és két angyal által megkoronázott Mária azonban nemcsak az egyetemes keresztény ikonográfiához kötődik a Szentháromság ábrázolása révén, hanem a speciálisan magyarországi elképzelésekhez is, hiszen alatta Szent István király jelenik meg egy függőleges tengelyben, felidézve a szemlélőben a Patrona Hungariae ikonográfiai típusát. A párkányzaton Szent István mellett a két leggyakrabban megjelenített „pestises” szent, Szent Sebestyén és Szent Rókus kap kiemelt szerepet (a szintén ebben a magasságban elhelyezett Assisi Szent Ferenc szobra valószínűleg a közeli ferences kolostornak köszönheti a helyét). Szintén e körbe tartozik Palermói Szent Rozália, akit az oltárasztal alatt úgy jelenített meg a szobrász, ahogy a szentet az 1624-es pestisjárvány idején megtalálták a Monte Pellegrino barlangjában, több évszázada a földön fekve, mégis romlatlan testtel, jobb kezében feszülettel.
Az oszlopot nyolcszögű ballusztrád veszi körül, rajta nyolc szent szobrával. A szám utalás lehet arra az ókeresztény kortól élő elképzelésre, miszerint a teremtés nyolcadik napja Krisztus feltámadása, az újjászületés. (Így talán nem véletlen, hogy az a kicsiny, 1722-ben – akkor még városon kívül – felépített barokk Szentháromság-kápolna is oktaéder alaprajzú, mely szintén a pestisjárványokhoz kötődik.) Abelső kovácsoltvas kapuzat (Vég János, 1800) két oldalán Szent Péter és Szent Pál apostolfejedelmek állnak, a katolikus egyház szerepét hangsúlyozandó. Majd a színház irányában elindulva Szent Imre herceg látható (megerősítve a magyar szenteknek Patrona Hungariae-hez kapcsolódó barokk kultuszát). Ezután így következnek a szentek egymás után: a korszakunkban rendkívül népszerű Nepomuki Szent János (többek között a haldoklók patrónusa) és a tűzvésztől és az árvíztől óvó Szent Flórián, majd a pestis ellen szintén védelmet nyújtó jezsuita Xavéri Szent Ferenc és a ferences Padovai Szent Antal, míg legvégül Keresztelő Szent János teveszőr ruhában, újra figyelmeztetve minket a „fekete halál” után a keresztségből fakadó újjászületés, feltámadás lehetőségére.
 |
| Nepomuki Szent János szobra a Szentháromság-emlékről |
| |