K?etkez?fejezet

Homokbánya

 

Hivatalos iratokban, közleményekben először a második világháború elején bukkant föl a Homokbánya elnevezés. Laktanyát építettek az idetelepített páncélos egységek részére. Hamarosan feltűntek a magyar gyártmányú Turán, illetve Toldi típusú, félelmetesnek nem mondható harci járművek. Gyenge páncélzatuk, szegényes fegyverzetük, kis teljesítményű motorjaik miatt a fronton inkább csak felderítésre használták a nagyrészt Győrben gyártott Turánt és Toldit. Más egységek is állomásoztak átmenetileg a homokbányai laktanyában.

A második világháború után gazdátlanná vált épületeket lebontották. Tégláit fölajánlották a máriavárosi templom építéséhez.

Évtizedekig „ideiglenesen”

A kommunista párt hatalomra kerülésekor szinte azonnal megkezdődött a hadsereg földuzzasztása. Belerokkant az ország az ország a gazdasági lehetőségeket messze meghaladó fegyverkezésbe. Iszonyatos terrorral hallgattatták el a nemzetféltőket.

Leszállították a katonakötelezettség korhatárát, fölemelték a szolgálati időt. Az úgynevezett osztályidegenek, a politikailag gyanúsak gyerekeit munkaszolgálatra kötelezték. Főként ilyen „megbízhatatlanokkal” építettek új, a korábbinál jóval nagyobb laktanyát a Homokbányán. Várhatóan még sok víz lefolyik a Tiszán vagy a Donon, amíg akár orosz hadtörténészek feltárják és nyilvánosságra hozhatják, a kutatók számára hozzáférhetővé teszik Magyarország megszállásának dokumentumait, az ideiglenesen itt állomásozó szovjet egységek iratait, megtudhatjuk, hogy például Kecskemét mikor, milyen alakulatnak volt az állomáshelye.

A második világháború végétől több mint fél évszázadig hazánkban folyamatosan állomásoztak szovjet csapatok, noha a békeszerződés aláírása után el kellett volna hagyni országunkat. Az Ausztriában maradt seregeik utánpótlási vonalainak, és kimondatlanul, de nyilvánvalóan a magyarországi „népi demokrácia” azaz klikkdiktatúra védelmére önkényesen meghosszabbították itt tartózkodásukat. Mivel 1955-től, az osztrák békeszerződés után azonban erre sem hivatkozhattak, a Varsói

Szerződést aláíró csatlóskormányunk jóvoltából továbbra is „törvényesen” tartottak itt katonai alakulatokat. Tudtommal Kecskemét egy pillanatra sem maradt szovjet katonai védelem nélkül. A moszkvai modelltől eltérő, ezért kiátkozott Jugoszlávia lerohanására készülő Szovjetunió újabb hadosztályokat vezényelt hazánkba.

Elhelyezésükre új kaszárnyákat kellett építeni, mert időközben az évekre szovjet egyenruhába bújtatott magyar hadsereget sem lehetett belezsúfolni a meglévő laktanyákba (miközben az újságok, az agitátorok szüntelenül a békeharcról szónokoltak).Hatalmas építkezések kezdődtek a Homokbányán is.

Szigorúan titkos pénzügyi műveletekkel az Állami Fejlesztési Bank utalta át a munkákra kijelölt vállalatoknak, köztük a Kecskeméti Magasépítő Nemzeti Vállalatnak, majd ennek átszervezése után, 1951-től a 64. sz. Állami Építőipari Trösztnek a legénységi, parancsnoki épületek, garázsok, tiszti lakások építési költségeit.

Mindezt természetesen napjaink szójárásával „az adózók pénzéből”.

Idevezényeltek a Farkas Mihály hadseregében büntető célzattal „osztályidegen” fiatalokból szervezett munkaszolgálatos alakulatokat is.

1956 után kizárólag szovjet egységeket állomásoztak a hatalmas laktanyában.

A „baráti állam” zsarolására a hatvanas években tovább bővítették homokbányai bázisukat. Csak azzal a feltétellel költöztek volna ki ugyanis a város belterületén önkényesen lefoglalt lakásokból, iskolából, az iparos székházból, stb., ha a magyarok új épületeket emelnek a civilek számára szinte megközelíthetetlen katonai objektumban.

Követeléseiket egyre újabbakkal toldották meg, ami miatt szűkebb körben még az akkori megyei első titkár, a későbbi belügyminiszter is kifakadt.

Épült a többi közt egy 2500 négyzetméteres étterem és 4500 négyzetméteres parancsnoki épület, 500-600 néző befogadására alkalmas színházterem, sok lakás, valamint CLASP rendszerű, 24 tantermes, 6500 négyzetméter alapterületű, tornateremmel is rendelkező iskola, és kollégium.

(Egy ideig a később csecsen elnökké választott Maszadov ezredes volt a laktanyaparancsnok).

Eközben nálunk családok százainak élete ment tönkre a kínzó lakáshiány miatt, megoldhatatlan helyiséghiánnyal küszködtek az egészségügyi, kulturális és szociális intézmények. A Vendégalakulat számláról utalták át megyei, városi alapból származó milliókat is. Dr. Mező Mihály volt tanácselnök, korábban vb. titkár, majd a megyei tanács tervosztályának vezetője szerint a homokbányai laktanyák építési költségeinek több mint kétharmadát magyarok fizették.

A homokbányai szovjet laktanya az 1980-as évek közepén

Ritkán fordult elő, hogy saját zsebükbe nyúltak volna. Egy alkalommal kérték, hogy a legfelsőbb szinten egyeztetett tervekben meghatározottnál nagyobb lakást építsenek a parancsoknak, vállalják a különbözet megtérítését.

Ezrek és ezrek élete vált nyomorúságossá megfelelő lakás hiányában, a város súlyos egészségügyi, szociális, kulturális helyhiánnyal küszködött, amikor a ránk telepedett és a Magyar Szocialista Munkáspárt egyetértésével itt időző fegyveresek

Kecskeméten is több ezer négyzetméter ingatlant birtokoltak.

Fennmaradt a városi tanács és az illetékes szovjet hatóság közötti egyesség.

Megállapodás a Kecskemét város központjához csatlakozó, Honvéd tér 1. számú alatti laktanya, valamint a város területén elszórtan lévő lakások áttelepítéséről, illetve összevonásáról. Szolgálati használatra!

Magyar pénzből legénységi épületek, tiszti lakások

Az 1972. március 28-án kelt, magyar és orosz nyelven 5-5 példányban készült dokumentumot, a megyei és a városi tanács elnöke, egy-egy közvetlenül illetékes magyar és szovjet katonatiszt írta alá, Borisz Patrovics Ivanov vezérezredes, a Déli Hadseregcsoport parancsnoka és Szűcs László vezérőrnagy miniszterhelyettes láttamozta.

„Eszerint I/1. pont:

A laktanya áttelepítése céljára […] a meglévő homokbányai laktanya mögötti területet jelöli ki. Az 52. számú dunaföldvári úttól a homokbányai laktanyához leágazó bekötőút északkeleti oldalán – kb. 350 fm hosszúságú és 100 m. széles területre van szükség. […].

A terület mezőgazdasági művelés alatt áll, azon néhány régebbi, esetleg engedély nélkül létesített épület van. A terület tulajdonjogának megszerzése a Honvédelmi Minisztérium – mint későbbi kezelő – feladata, míg a rajta lévő építmények megürítése és szanálása a városi tanács feladatát képezi.

A 3. pont szerint az új laktanyaépület 28-30 millió Ft értékű előirányzatú költségéhez a Honvédelmi Minisztérium 35 százalékos, a Kecskeméti Városi Tanács ugyancsak 35 százalékos, a Bács-Kiskun megyei tanács pedig 30 százalékos arányban járul hozzá, az alábbi táblázat szerinti ütemezésben.

7. pont: A város területén szétszórtan lévő, állami kezelésű és tanácsi rendelkezés alatt álló, 104 darab, szovjet családok által lakott lakás összevonása és áttelepítése érdekében a városi tanács megépíttet a homokbányai laktanya területén 2 darab MOT. 156/61 típusú, épületben 56 darab egyszobás és 52 darab kettőszobás összkomfortos új lakást. A lakóépületek a HM tulajdonába és a szovjet parancsnokság használatába kerülnek.

A lakásberuházás megvalósításának ideje 1972-1974 években célszerű, a laktanya áttelepítésével egyidőben.

9. A 108 darab lakás elkészülte után az üzembe helyezésétől számított 30 napon belül a szovjet parancsnokság átköltözteti a város belső területén használt tanácsi lakásokból a lakókat, és a megürült lakásokat a magyar néphadsereg ingatlangazdálkodó szervei útján a városi tanács rendelkezésére bocsátja.”

Megbocsáthatatlan mulasztás terheli a kecskeméti történészeket, hogy eddig senki sem dolgozta fel a szovjet csapatok itteni állomásoztatását. Akárhogyan is volt, hatottak ránk, mint ahogyan mi is hatottunk rájuk. (Több megkérdezett katonatiszt, sőt sorállományú katona örömmel emlékezett vissza kecskeméti szolgálatára.

A Fémmunkás Vállalat magyar-szovjet baráti társaságának meghívására hazánkban tartózkodó nyugdíjas szovjet tábornok elragadtatással számolt be Kecskeméten szolgáló százados fia leveleiről. Õ maga annyira föllelkesedett a városközponti

Univer árukínálatán, hogy onnan levélben gratulált tovaris Kádárnak a megvalósult kommunizmusért. Álmélkodását csak az érti, aki legalább néhány napot eltöltött a Szovjetunióban.

A távol-keleti útját egy kecskeméti család nevelőjeként eltervező magyar utazó ázsiai útvonalát követte Karáth Imre. Az operatőr-rendezőt a kínai határ melletti városkában ingyen szállította egy ottani taxis, amikor tudomást szerzett arról, hogy utasa Kecskemét polgára. Nagyon megszerette azt a várost – indokolta kedvességét – és sorolta a megyeszékhely nevezetes épületeit. A parancsnok gépkocsivezetőjeként sokat látott. Boldogan újságolta, azóta feleségével is ellátogatott a hírös városba.

Naponta fogynak a tanuk, a lehetséges emlékezők. Örvendetes, hogy – ellentétben a második világháború utáni időszakokkal – alig-alig lehetett hallani szovjet katonák atrocitásairól. Kegyetlen szigorral tartották a laktanyában a sorkatonaságot.

Néhány szerencsést nem számítva, csak nagyritkán és csak csoportosan léphettek ki a laktanya kapuin, kivéve természetesen a kiképzési feladatokat. Néhány órás eltávozás kimenőjükön szertartásszerűen lefényképeztették magukat a szovjet hősi emlékmű előtt. Én nem láttam például vendéglőben vagy cukrászdában fogyasztó, szórakozó szovjet katonát.

A Homokbányához közeli gazdák azonban okkal panaszkodtak: a gyakorlatra igyekvő vagy onnan hazatérő katonák meg-megdézsmálták a gyümölcsösöket, a szőlőket. A tisztek egy része kapcsolatba került magyarokkal. Előfordult, hogy például a kulturális tiszt feleségül szerette volna venni az egyik magyar művelődési intézmény igazgatónőjét, de ehhez nem kapta meg felettesei hozzájárulását. Olykor egy-egy vállalat, intézmény és egy-egy szovjet alakulat kölcsönös előnyökön alapuló alkalmi egyességet kötött. Például a Bács-Kiskun Megyei Nyomdavállalatot szovjet katonák, darus kocsik költöztették át új telephelyre, amiért a nyomdavállalat egy zenekari felszerelést ajándékozott a katonáknak.

Elvonultak a katonák

Végre, 1989 áprilisában Lobanov vezérőrnagy, a szovjet déli hadseregcsoport fegyverzeti parancsnok-helyettese bejelentette: Kecskemétről az év végéig 800 katonát vonnak ki. Az utolsó szovjet egységek 1990. október 12-én hagyták el a 174, erősen

leromlott épületből álló objektumot.

E sorok írója 1990. december 20-án A legyőzött kétszer fizet? címmel a megyei lapban helytelenítette, hogy a szovjetek kártérítési követeltek a túlnyomórészt magyarok által épített tiszti lakásokért, laktanyákért. V. N. Zuraljov vezérőrnagy, hadosztály- parancsnokot azonban szerintem tévesen tájékoztatták, mert különben nem írhatta volna: „nincs itt magyar pénz egy fillér sem, mert a szovjet Honvédelmi Minisztérium fizetett saját bugyellárisából”. Sajnálja az általa egyébként más írásaiból ismert újságíró éles kritikai hangját, mert ők tulajdonképpen jóindulatúan jártak el a térítési összeg megállapításánál. Négyszeresét is kérhettek volna ugyanis a piaci törvények alapján, de tekintettel voltak a barátságra, meg az épületek elhasználódására.

Azonnal válaszoltam neki és felajánlottam: szívesen kiviszem megadott címére és átadom az egyesség okmányok fénymásolatait.

A levél azonban visszaérkezett: a címzett ismeretlen, nyilván hazatért a tábornok.

 

Az első honfoglalók: a Lestár Péter

 

Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola

Ki gondolta volna, akár két évtizede, hogy az 1-es autóbusz meghosszabbítva útvonalát „behajt” a Homokbányára.

Sejtette-e valaki, hogy 2001-ben magyar utcanevek kerülnek a nem is olyan régen cirill betűkkel nyilvántartott épületekre?

A derülátók sem hihették, hogy az új évezred első évtizedének közepére, végére a Homokbányán kellemes lakókörnyezet alakul ki.

Először, egy évvel a katonák kiköltözése után az elhelyezési gondokkal küszködő

Lestár Péter Szakközépiskola és Szakiskola költözött a Homokbányára. Átvették a kereskedelmi szakmunkásképzés feladatait is, de jut mindenre elegendő hely. A 24 tantermes iskolában a mintegy 700 diákot csaknem ötven pedagógus, szakoktató tanítja, neveli.

Az intézmény elődje, a kecskeméti női felsőkereskedelmi iskola 1917-ben alakult.

1950-től kereskedelmi tagozatú közgazdasági technikumként, szövetkezeti szakkal folytatták működésüket. 1970-től kereskedelmi szakközépiskolaként várták a diákokat.

Az intézményben kereskedelmi szakközépiskolai és szakmunkásképzés folyik.

1991/92-ben kezdték el fejlett európai államokban kialakult mintára, az ötéves, integrált jellegű képzést. A tanulók két évig azonos tanterv szerint haladnak, a ciklus végén a tanulmányi eredményektől függően kerülnek szakközépiskolába vagy a szakmunkásképzőbe. A rugalmas óratervnek köszönhetően az oktatás gyorsan és hatékonyan reagál az új piaci igényekre, a technikai fejlődésre, így a tanulók elsajátíthatják a korszerű és a gazdasági életben hasznosítható számítástechnikai, informatikai ismereteket. Gépírást, pénztárgép-ügyvitelt, az ötödik tanévben emelt óraszámban nyelveket tanulnak, valamint még mélyebb ismereteket szerezhetnek kereskedelmi és vállalkozási ismeretekből.

Az iskola alapításának 80. évfordulóján vette fel Lestát Péter polgármester nevét.

Az épületben helyezték el a névadó, Lestár Péter reformer polgármester mellszobrát.

A portrét Sztapkó Katalin, az akkor a Kandó Kálmán Szakközépiskola művészeti tagozatának tehetséges végzős diákja készítette.

Megtelik élettel, pezsgéssel

Az Orbán-kormány kollégiumépítő akciója keretében alakítottak ki 2001-ben és a következő évben két modern diákotthont a Homokbányán. Az egy-, illetve kétágyas szobákban ideális körülmények között tanulhat a Kecskeméti Főiskola műszaki karának

(Gépipari Automatizálási és Műszaki Főiskola) több mint 300 hallgatója

A kormányzat 2000 nyarán elfogadott állami bérlakásépítési program keretében az egyik legsikeresebb pályázatot a kecskemétiek nyújtottak be.

A Széchenyi-terv első ütemében 120 lakást alakítottak ki. A következő évben újabb 120 család örvendezhetett új otthonának.

A két 60 lakásos lakótömb rekonstrukciója 765 millió forintba került, ehhez a Gazdasági Minisztérium a Széchenyi terv keretében 530 millió forinttal járult hozzá.

Mivel a háztömbök az Oktatási Minisztérium, valamint a Kecskeméti Főiskola kezelésében vannak, közösen nyűjották be a pályázatot. A tulajdonjog azonban a városhoz került. A megyei napilap Homokbánya egy új városrész címmel három érdekelt mozgató ember nyilatkozatát közölte 2002. január 16-án.

Dr. Szécsi Gábor polgármester szerint „most már jól látható, hogy az újabb és újabb beruházások nyomán ez a 70 hektáros terület néhány éven belül Kecskemét hangulatos, barátságos, sokak számára igazi otthont teremtő városrész lesz.

Mint az ismeretes, a múlt év végén, 120, költségalapon meghatározott lakbérű bérlakásba költözhettek be a lakók a Homokbányán. 2002 elején pedig a Gazdasági Minisztérium arról értesítette az önkormányzatot, hogy elfogadta a város pályázatát az újabb 120 lakás kialakítására.

Így a homokbányai városrész lassanként megtelik élettel, pezsgéssel. Köszönhető ez az önkormányzati bérlakásoknak, az egy vállalkozó által megvalósított beruházás

keretében megvásárolható lakásoknak, kollégiumoknak és a működő középiskoláknak.”

A felhasználható ingatlanokra tekintettel főként kereskedelmi vállalkozások jelentkezésekre számítanak – hangsúlyozta.

Jánosi István (akkori) alpolgármester: „célszerűnek látszik egy piacközelibb gazdaságosan működtethető bérlakás állomány kialakítása. Ennek érdekében első ütemben 120 bérlakás kialakítására nyújtottuk be támogatási igényünket a Gazdasági Minisztériumhoz. A pályázat nyert, így a Homokbánya területén egy házgyári és egy úgynevezett blokkos technikával készült tömb felújítására kerülhetett sor.”

Az ötszörös túljelentkezés miatt, újabb pályázatot adtak be költségelvű bérlakások építésére. Az elnyert 530 millió forintos támogatás lehetővé tette újabb két blokkos technológiával épült tömb megújítását.

A főiskola negyven lakásra kap bérlőkijelölési jogot, a Belügyminisztérium tízre, a másik tömb hatvan lakására pályázhatnak a polgárok. Szeretnék, ha mielőbb életképes, lüktető életű városrésszé váljon, ezért sok fiatal pályázatára számítanak.

A közbeszerzési pályázatot elnyert Classic Kft. igazgatója, Sipos László is elégedetten összegezte tapasztalatait.

„Nagy lelkesedéssel láttunk munkához, bár pontosan tudtuk, hogy ennek a feladatnak is épp úgy vannak előnyei, mint hátrányai, mindenképpen kihívást jelentett a rendkívül rövid határidő, hiszen mindössze négy hónap állt rendelkezésünkre.

Arra törekedtünk, hogy a lehetőleg legjobbat hozzuk ki a lehetőségekből.

A Classic nevében mondhatom, saját nyereségünk terhére az előírt műszaki tartalomnál magasabb színvonalon teljesítettük ezt, azért, hogy a megbízó és beköltözők elismerését elnyerjük.”

A Homokbánya benépesülését jelzi, hogy 2001-ben hét utca (Agyag, Homokkő, Homokszem, Kvarc, Téglás, Vályogvető, Rosta) kapott nevet.

Ha valaminek van gazdája, és ha nincs

2006 májusában a Homokbányán a napsütéses tavaszi koradélutánon öten, szinte a világról megfeledkezve fociztak egy kispályán. Kisgyerekek, fiúk és lányok körbe-körbe bicikliztek. Az ifjú mamák nyugodtan beszélgethetnek, mert se robogó autók, se versenyző görkorcsolyások, se a járdán száguldozó kerékpárosok nem veszélyeztették a kicsinyek testi épségét. A lakók is nyugodtan kitárhatták lakásuk ablakait, mert egyelőre, legalábbis itt még nem jutott senkinek az eszébe – mint a

városközpontban –, hogy dübörgő, agresszív hangerősítőkkel zavarja százak, ezrek nyugalmát, rongálja idegzetét.

Weöres Sándor azt írta egyszer, hogy Kecskemét „liget, de meddig”. A Szabadság téren ma aligha fogná el hasonló érzés, legfeljebb kint a Homokbányán. Talán az itteni csendről szép költeményt írna. Csak valahol a magasban zümmög egy repülőgép.

Egyik házon márványtábla hirdeti:

EZ A BERUHÁZÁS

A SZÉCHENYI-TERV KERETÉBEN

A GAZDASÁGI MINISZTÉRIUM LAKÁSVÉTELRE BIZTOSÍTOTT

ELÕIRÁNYZAT FOLYÓSÍTOTT 401 906 000 FORINT

ÖSSZEGÛ TÁMOGATÁSBÓL

2001. NOVEMBER 22. NAPJÁN VALÓSULT MEG.

KEDVEZMÉNYZETT: KECSKEMÉT

MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA.

Az itt lakók egy része albérletből vagy lehetetlen körülmények szorításából menekülve került ide. Domokos Attiláék például sokáig a szülőknél laktak.

Úgy hozta a véletlen, hogy több „bérlőkijelöléssel” lakáshoz jutó homokbányaival találkozhattam. Huszár Anita férje a büntetés-végrehajtásánál dolgozik, bérlőkijelölésnek köszönhetően lehettek főbérlők. Mások is idekerültek férje kollégái közül, elsősorban velük tartják a kapcsolatot. Kolléganőm, Teleki Zsuzsa és családja jól érezte magát a városközponthoz, a szülők munkahelyéhez, a gyerek iskolájához közeli lakásban. Nem tapsoltak örömükben, amikor megtudták, hogy a Kecskeméti Főiskola Kertészeti Karának egyik épületében kialakított otthonukból az intézmény bővítése miatt el kell menniük. Némi aggodalommal vették tudomásul, hogy a „világ végén”, a Homokbányán vásárol nekik és más főiskolai oktatóknak új lakást az intézmény. A mai benzinárak mellett és a két szülő eltérő munkahelyi időbeosztása miatt autóbusszal bizony jó esetben 15-20 percet kell buszozniuk hazafelé vagy a munkahelyre igyekezve – a délelőtt és késő délutántól csak félóránként közlekedő járattal. Többen mondják: kétségekkel telve jöttek ide, ma már azonban akkor sem költöznének vissza régi helyükre, ha ez lehetséges volna. Nemcsak azért, mert belakták új otthonukat: összehasonlíthatatlanul jobb a levegő, csendesebb a környék. A közeli óriási áruházban minden megtalálható, persze azért nem ártana egy még közelibb kisbolt, ahova szükség esetén leszaladhatnának friss kenyérért, ezért, azért. Osztom véleményüket: néhány év múltán Kecskemét egyik legkedveltebb városrésze lesz a hajdani laktanyaövezet.

Az első hasznosított lakóházban háromféle méretű lakást alakítottak ki.

Hány évre lesz még szükség?

Talán száz méterrel odébb azonban nemtörődömség és a gazdátlanság sötét éveit idézik az egykori laktanya legnagyobb épületei.

Nem ismertem rá az étkezőnek is használt színházteremre. Szerepeltünk itt valamikor a hatvanas évek végén. Szokás volt a megbonthatatlan szovjet-magyar barátság tiszteletére ajándék műsorral köszönteni a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóján az ideiglenesen itt állomásozó szovjet harcosokat.

Láttam már bombázások, harcok után málladozó épületeket, agonizáló tanyákat, de a pusztulásnak ilyen tömény látványa sehol sem riasztott. A nyílászárók már régen eltűntek az épületből, szabad a bejárás. Bokáig gázol az egykori bejárati kapu üvegcserepeiben, aki vállalja a balesetveszélyt. Mindent vastagon fed a por és a kosz. Kik szerepelhettek itt utoljára?

Mondják ilyen látvány fogadna a hajdani moziban és kórházban is.

Nem lehetett volna legalább állagmegóvással és az ajtók befalazásával megakadályozni a teljes lepusztulásukat?

Vajon milyen célt szolgált a félig a talajba süllyesztett, földdel borított és levegőnyílással ellátott földkupac?

Hány év kell még a laktanyamúlt maradványainak eltüntetéséhez?

 

Homokbányai utcák

 

Agyag utca

(2001), Homokbánya. Nevét a földfelszín üledékes kőzetéről kapta.

Homokkő utca

(2001), Homokbánya

Homokszem utca

(2001), Homokbánya

A Vályogvető utcára merőleges, északnyugat-délkelet irányú, egyelőre beépítésre váró utca.

Kvarc utca

(2001), Homokbánya

Rosta utca

(2001), Homokbánya

Vályogvető utca

(2001), Homokbánya A laktanyavárosban kialakuló utca arra emlékeztet, hogy szívesen dolgoztak itt hosszú évtizedekig a vályogvetők.

 

 

  
K?etkez?fejezet