Schleining Vilmos (1845-1930)

és Bernhard Henrik (1839-1913)

 

A két név feltétlenül egybetartozik. Talán egyetlen kötcsei arc sem igényli annyira, hogy párhuzamos életrajz készüljön róla, mint Schleining és Bernhard. Antal János és György — bár egymás segítségére voitak a község telepítésének nehéz munkájában — alapjában véve külön utakon mozogtak. Harmónia Mihályt szerencsétlen sorsa Karádra vetette, nem tudjuk, hogy volt-e rövid pályafutása alatt bárki is, aki sorsközösségben működött volna vele együtt. A Medzibrodszkyak rövid időszak alatt éppen egymást követték, Laky idejében a falu szellemisége, a kisnemesi vezető középosztály együttműködésének volta függvénye. Roboz magányos farkas volt, kiemelkedő tehetsége hamar elszólította őt a megyeszékhelyre; Kötcsét 1848 után menedékként használta, később atyafiságát látogatta meg benne nagyritkán.

Mint ahogy címünk is sugallja, Bernhard és Schleining működésének emléke azért maradt meg az utókorban, mert nekik tulajdonították a. falu német azonosságtudatának szándékos leépítését, az elmagyarosítást.

Eredetükben sok a párhuzamos vonás. Mindketten a „Schwäbische Türkéi" szülöttei, annak az evangélikus, hesszeni eredetű németségnek a leszármazottai, amelyhez Kötcse paraszti lakosságanak zöme is tartozik. Bernhard Szárazdon született 1839-ben. Apai ágon német—apja Balthasar Bernhard —, anyai ágon a Tolna megyében gyakori elterjedésű Fáy család révén — anyja neve Fáy Erzsébet — magyar eredetű. A Bernhard család vonalai egészen Baranyáig nyúlnak, de sok Bernhard élt a Bonyhád melletti Majoson is, akik Bernhard nagyapjának rokonsága voltak. Schleining családja révén gyönki eredetű. Valószínűleg ő is ott született 1845-ben, de az sincs teljesen kizárva, hogy kötcsei születésű. Apja, Schleining Károly Laky János 1840-ben bekövetkezett halála után rövid ideig kötcsei lelkész is volt. 1 1848-ban Majosra távozott családjával, utóda hosszú évtizedekre Stráner György lett. Ha Schleining Vilmos 1845-ben született, akkor gyermekéveiből hármat bizonyára Kötcsén töltött

Egyházi tanulmányi éveikről nem maradtak fel adatok; egyes vélemények szerint mindketten Bonyhádon tanultak, mások alapján Schleining Sopronban is járt a képzőben. Nem tudni, hogy Bernhard iskoláztatásában milyen minőségi problémák mutatkoztak, de annyi bizonyos, hogy tanítóvá választásánál Schneiker Jakab esperes részéről komoly kifogások merültek fel szakmai felkészültségét illetően. 2

1860-ban meghalt a falu akkori tanítója, Potzner Konrád. 3 A választás procedúrájáról részletesen tudósít Fabiny Tamás e könyv egyháztörténeti fejezetében, ezért ezen a helyen csupán a puszta tényt közöljük: tapasztalatlanság és képzettségi hiányosságok ide vagy oda, a gyülekezet 1861-ben Bernhard Henrik segédtanítót emelte a kántortanítói posztra az esperes „minőségi" jelöltjei helyett. Valamilyen többletnek kellett rejtőznie a lényében, mert a későbbi tanítóválasztásokat is sorra megnyerte. Hozzá méltó jelöltek szép számmal voltak mindig: egyik alkalommal Feyér Imre segédtanító is, akivel szemben jó taktikai érzékét és szervezőképességét is alkalmazni tudta. 4

Schleining számára az 1884-es év volt a fordulat, amikor Stráner György halálával elfoglalhatta a lelkészi tisztséget. 5 Hogy voltak-e gyermekkor táplálta érzelmei Kötcse iránt, amikor a pályázatát benyújtotta — nem tudjuk. A visszaemlékezések azt mutatják, hogy ha nem is voltak ilyen érzelmei, hosszú szolgálata alatt otthonának, s nem csak szolgálati helyének tekintette Kötcsét.

Bernhard és Schleining életrajzi adatainak közlése után meghatározó szerepük kérdése felé irányítjuk figyelmünket. A falu nyelvi és nemzetiségi arculata a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején még erősen német jelleget tükröz, az akkori középgeneráció (25-40 évesek) teljesen kétnyelvű, a szokások teljesen az ősök szellemében élnek. Megszakadtak azonban, vagy akkor vannak megszakadóban a családi-házassági kapcsolatok a távoli Tolna megyei evangélikus falvakkal, Gyönkkel, Varsáddal, Nagyszékellyel, azzal a nagy centrummal, amely két hosszú évszázadon át a somogyi evangélikus és református németség utánpótlását szolgáltatta. Az 1867-es kiegyezés után a nacionalista politika a Habsburgok által „elnyomott" Magyarországból európai jelentőségű és léptékű magyar birodalmat igyekezett összekovácsolni. A politika ilyen irányú megváltozása után a Kárpát-medencében magyarnak lenni volt leginkább érdemes, s az etnikai-nyelvi ideálkép hirtelen megváltozása a kötcseihez hasonló szórványokban óhatatlanul az asszimiláció irányába lendítette a felnövekvő új generációkat.

Kötcse németsége tehát magára maradt elszigeteltségében, s ebbe az elszigeteltségbe érkeztek meg felülről a nemzeti nagypolitika hatásai. Ideológiai és főleg gyakorlati szempontból a dualizmuskori nacionalizmus ekkorra már túllépte és megtagadta Eötvös József toleranciáját, azt az engedékenységet, amivel a nagy törvényalkotó államférfi a svábok, zsidók, tótok, oláhok felé viseltetett. Az Eötvös nevéhez kötődő 1868. évi XXXVIII. te 58.§-a kimondja, hogy: „Minden növendék anyanyelvén nyerje az oktatást, amennyiben ez a nyelv a községben divatozó nyelvek egyike. Vegyes ajkú községekben ez okból oly tanító alkalmazandó, aki a községben divatozó nyelveken tanítani képes... ." 6 Kötcse esetében évtizedekig nem is vétettek a törvény betűje ellen, mind Potzner, mind Bernhard „anyanyelvi német" volt, a lelkészek, káplánok úgyszintén. A dolgok természetes menetét az erősödő politikai nacionalizmus változtatta meg.

Grünwald Béla, a kor mértékadó nemzeti ideológusa élesen bírálja Eötvöst, főleg a nemzetiségi egyenjogúsítást kárhoztatva. Kifejti, hogy Eötvös valamilyen „absztrakt liberalizmus" túlerőltetésével — a különböző kárpát-medencei népek pártolásával — károkat okoz az államnak. 7 A magyar „újnacionalizmus" felfogása szerint a nemzet és az állam egy, ha tehát azt kívánja a politika elérni, hogy az állam erős legyen, akkor az „államalkotó nemzet" fölényét politikai eszközökkel kell biztosítani, ellenkező esetben az állam gyenge lesz, darabokra hullik. A nemzetiségi [értsd magyar nemzeti] 8 törekvés czélja tehát mindig az olyan államképzés, mely szerint az államban bizonyos népegyéniség géniusa legyen uralkodó [jelen esetben a magyaré], az állam egy népfaj egyéniségének organicus alakja legyen." — írja Grünwald. 9 A megváltozott hatalmi erőviszonyok, az 1867-es kiegyezés nyomán politikai cselekvési lehetőségekhez jutott magyarság ebben a szellemben változtatta a kis népek kérdését saját hatalmi lehetőségeinek képletévé. A nacionalista gondolat másik prominense Concha Győző szerint „az állam csak egy nemzetiség érdekeinek kifejezője lehet." 10 Az területileg önálló nemzetek laza szövetsége, a föderáció éppen ezért lehetetlen, a népek részesedése a politikai hatalomban elvetendő. A politikai nacionalizmus a nemzetet hatalmi lehetőségnek és nem kulturális létformának tekintette. A kor modern találmányát, a szabadelvű intézmények rendszerét (többek között az Eötvös—féle iskolarendszert) sem kell sajnálni megszüntetni, ha a nemzetállam érdekei ezt kívánják. Inkább a magyar állam kompakt egysége, egy szilárd kelet-európai birodalom, mint néhány „gyanús", „szabad elvűnek látszó" intézmény — vallotta Grünwald.

Beksics Gusztáv a gyakorlat irányában lépett tovább, amikor azt hirdette, hogy központosításban belső erő van, amely nemzeti beolvasztó erővé alakul át. A nemzeti kérdés megoldása ennél fogva közigazgatási kérdés. (Többek között magyar főispánok kinevezése idegen ajkú vármegyékben.) Tervének megjelenése mutatta a gyökeres változást: egyet jelentett azzal, hogy az 1880-as évek politikai küzdelmeiben a hangsúly már egyértelműen a magyar nemzeti állam érdekeire, a nemzetiségi kérdés uralmi megoldására esett. 11

Beksics az iskolákat az „állam feltétlen privilégiumának" tekintette, s hangsúlyozta, hogy feladatuk a magyar nyelv, kultúra és hazafiság fejlesztése. Szorgalmazta, hogy a tanfelügyelők éberen tartsák szemmel a lelkészeket és tanítókat, hogy mennyiben tesznek eleget ezen elvárásoknak. „Törvényben kell kimondani, hogy a lelkészek kinevezése vagy választása csak úgy érvényes, ha az ellen a közigazgatás kifogást nem tesz." 12

Bernhard és Schleining előtt — ha akartak magyarosítani, ha nem — ilyen törvényi környezettel a hátukban jórészt ki volt jelölve a cselekvés útja. Ha állásukban akartak maradni, a hivatalos elvárásokat tekintetbe kellett hogy vegyék. Kettőjük között személyes tulajdonságaikat tekintve határozott különbségek voltak, politikai viselkedésük alapján pedig erősen különböztek egymástól. Schleining inkább nem politizáló papi alkat volt, Bernhardot ezzel szemben aktívan politizáló, militáns Függetlenségi Pártiként, Kossuth és a magyar államjogi függetlenség híveként ismeri az utókor; német eredete és német „apai nyelve" ellenére — vagy azzal együtt — elszánt magyar nacionalistaként. A Függetlenségi és 48-as Párt helyi szervezetének elnökeként tevékenykedett. 1902-ben ő vásárolta ill. készíttette a a Gazdakör nagyméretű 13 zászlaját, rajta a republikánus jelszóval: „Köttse Község 1848. Éljen a szabadság egyenlőség és testvériség." 14 Amíg élt nem adta ki a kezéből. Halála után sokáig Trimmel János, az egykori 48-as honvéd fia őrizte, majd 1933. március 15-én a Gazdakör tulajdonába ment át. Minden bizonnyal Bernhard szerzeménye a híres kerbájti vers, fordulatai között a nemzeti pátosz korabeli divatos elemével: „sírva vígad a magyar, könnyek közt szól és beszél". Időben is az ő tanítóskodásának idején keletkezhetett ez a vers, hiszen az „alig múlott el másfél század az idők tengelyén" sor — 1730—at alapul véve — az 1880-as évek elejére visz el bennünket.

Mindezen adatok ismeretében állítható, hogy a magyar szellemű nevelésben nagyobb aktivitással, személyes meggyőződéssel vehetett részt, dinamikusabban, mint a lényegesen paposabb és szelídebb karakterű Schleining Vilmos. 15 Ellenőrizhetetlen hitelességű adomák állnak a rendelkezésünkre Bernhard furfangos válaszairól a kötcseieknek, abból az időből, körülbelül 1894-ből, amikor a német nyelv használatát abbahagyták az evangélikus iskolában. Az egyik adoma szerint a tanítást Bernhard a saját maga elhatározásából hagyta abba. Bernhard ismerte a nép közmondásos fukarságát, s amikor a szülők kérdőre vonták a döntése miatt, akkor azt mondta, hogy semmi akadálya az iskolai kétnyelvűségnek, ha eztán dupla párbért és dupla mennyiségű korettabort 16 kap az egyház gyerekenként. A szülők ezek után nem reklamálták a kétnyelvű oktatást. 17

Nem teljesen világos az sem, hogy kettejüknek mi volt a konkrét szerepe magának az elmagyarosodásnak a. folyamatában. A legtöbb vélemény azt erősíti, hogy az asszimiláció teljesen önkéntes volt és békés, szinte észrevehetetlenül múlt ki a német nyelv Kötcséről. 18 Országos statisztikai számok nem erről árulkodnak, az ő bizonyságuk szerint itt egy gyors, dinamikus, sok helyen robbanásszerű folyamatról van szó. 1880-ban még a lakosság 74%-a (!) beszélt németül, a németség 20 %-a csak németül, ezzel szemben 1900-ban a németség 39%-a csak magyarul tud már. 19 Húsz év leforgása alatt a nemzeti ideológia felélte a szórványnémetség tartalékait. 20

A elmagyarosodási (elmagyarosítási) folyamat csúcsa az 1896. május 10-i istentisztelet volt a Millennium ünnepének keretében. Ez egy hálaadó istentisztelet volt, amelyen az került szóba, hogy el kell hagyni az istentiszteletek német nyelvét, s át kell térni a teljes magyarnyelvűségre. A gyülekezeti közgyűlés egy héttel később hozott döntést az ügyben, mivel a május 10—in nem voltak határozatképesek. A jegyzőkönyvi indoklás szerint a gyülekezet elmagyarosodott, a fiatalság a németet már nem érti, s ezért hogy az istentiszteleteken tapasztalható „közönyös viselkedést" elkerüljék, bevezetik a kizárólagos magyar nyelvhasználatot. Az utolsó német istentisztelet dátumát 1896 pünkösd hétfőjében jelölték meg. Ez az átmenet valóban békés volt, csak „két-három szó" hangzott el a teljes magyar­nyelvűség ellen. A jegyzőkönyvet Bernhard fogalmazta, s négyen írták alá a presbitériumból: Ubrik Lőrinc, Lohr János, Máj Frigyes és Raab Frigyes. 21

A jegyzőkönyv bevezetője ezúttal is a hazaszeretet akkor szokásos pátoszos fordulataival van tele: „A nagy nap emlékezetének megörökítése czéljából a haza iránti hálás szeretetének és törhetetlen hűségének e helyen is lelkes kifejezését adja ..." 22 Nincs okunk ezen megfogalmazások őszinteségében kételkednünk, sem Bernhard, sem Schleining részéről. Feltűnő emellett, hogy az aláíró presbiterek mindegyike teljesen kétnyelvű, a németet nyelvjárási szinten jól beszélő ember volt. A magyarországi németség sajátos jellege tükröződik vissza ebben a békés fordulatban, s a fordulatot rögzítő jegyzőkönyvben. Ez a jelleg abban mutatkozik meg, hogy egyszerre tudtak ragaszkodni németségükhöz és magyarságukhoz, a kettő együttes jelenléte nem okozott zavart önszemléletükben. A békés átmenet Kötcsén ugyanakkor nem zárja ki azt, hogy a nyelvi asszimiláció az ország más részeiben erőszakosan folyt, különösen az erdélyi románoknál és a Felvidéken. Névmagyarosítások Kötcsén is szép számmal fordultak elő mind a svábok, mind a zsidók között, s ezek sokszor egzisztenciális kényszer hatására kerültek sorra. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy az erősen magyar nemzeti szemléletű, s anyai ágon magyar származású Bernhard már 1861 óta nevelte a falu ifjúságát, szinte teljhatalommal a kezében, s — a kiegyezést követően — a tanfelügyelők teljes szimpátiájától kísérve. 1894-ben még kétnyelvű volt az oktatás Kötcsén, délelőtt magyarul, délután németül. Az akkor iskoláskorú népesség jó része a német szövegeket még el tudta olvasni, de hogy mit olvas, azt mát nem értette. 23

Bernhard kántortanítóként tekintélyt élvező ember volt, megválasztásának huzavonája kézenfekvő bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a falu népe ragaszkodott hozzá. Habitusa, gondolatai, tanácsai és elsősorban pedagógusi kisugárzása egészen biztosan nagy hatással voltak arra a két generációra, amely 1861 és 1896 között átment a kezén. 24 Az erőszakos elmagyarosítás — ha volt ilyen — inkább Bernhard nevelői súlyának hatásával azonosítható, összhatásban azokkal a demográfiai és nagypolitikai változásokkal, melyekről a fentiekben szóltunk.

Eltávozásuk úgyszintén mutat némi hasonlóságot.

Bernhard 1908-ban ment nyugdíjba 47 évi szolgálat után. Búcsúja a tanulóifjúságtól érzelmekkel teli és magható volt. Az 1908-as félév utolsó tanítási napján délelőtt a kicsinyeket hazaküldte, az idősebb osztályoktól elbúcsúzott, majd azután ráborult a tanítói asztalra és sírni kezdett. Hosszan rázta a zokogás. 25 Még öt évig élt Kötcsén nyugdíjasként. 1913. január 11-én halt meg „aggkori végelgyengülésben". 26

Schleining 1912-ben ment nyugdíjba. Akkoriban lelkészeket csak nyomós okok miatt nyugdíjaztak, az esetek többségében a lelkészválasztás egy életre szólt. Távozásának oka erősen megromlott hallása volt. Az utolsó években az istentiszteletek alatt néha a lelkész beszédébe a gyülekezet egyes tagjai belebeszéltek, kihasználva annak nagyothallását. Mivel sok esetben a komolytalanság veszélye is fenyegetett, végül maga a gyülekezet kezdte szorgalmazni Schleining nyugalmazását. 27 Feleségével 28, aki bonyhádi eredetű volt, Bonyhádra költöztek. Teljes süketségben élte le hosszú nyugdíjas éveit ebben Tolna megyei városban, a Budai utca 12-ben, az ún. „Erhard-házban". 29 Ebben a városban halt meg 1930. november 30-án. 30

Gyermektelen házaspár voltak, már kötcsei éveikben két gyereket vettek maguk mellé, akiket felneveltek. Az egyik Mayer Gizella volt, a másik Bassola Zoltán, a Teleki-kormány későbbi kultuszminisztériumi államtitkára. 31 Nevelt lányukat Feyér Imre kötcsei segédtanító vette feleségül. Schleining Bonyhádra költözésük után minden évben visszajárt még Kötcsére, általában karácsonykor a családi ünnepre. 32 Az egykori kisiskolában lévő szolgálati lakásban töltötték az ünnepeket.

1923 kerbájtjának napján, a templom új harangjainak avatásánál is ott volt. (A háború alatt a két kisebb harangot beolvasztották.) A szemtanú így emlékezik vissza Schleining jelenlétére: „Akkor már szólt mind a három harang, amikor Schleining az ünnepi istentiszteletre ment be a templomajtón. Egy pillanatra megállt az ajtóban és azt mondta: „Oh, most úgy hiszem — hallom!" 33

A bonyhádi temetőben van a sírja.

Tefner Zoltán

 

Lábjegyzetek:

  1. Evangélikus Lelkészt Hivatal iratai, Kötcse
  2. U.o.
  3. Sírköve a ravatalozótól délre fekvő régi parcellában ma is látható.
  4. "A tanítót a gyülekezet választotta. Akkoriban ott is olyan módszerek mentek, mint a politikában, például a leitatás. Elég volt néhányat
    megnyerni közülük, a többi ment utánuk." Dr. Feketéné, Feyér Gizella szóbeli közlése.
  5. Fabiny Tamás: A kötcsei evangélikus gyülekezet története 1730-1993. Budapest, 1993. augusztus.[Kézirat] 58. old.
  6. Magyar Törvénytár, 1868. évf.
  7. Baka András: Eötvös Józseftől Jászi Oszkárig. A magyar nemzetiségi politikai gondolkodás változásai. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1990. 90.
  8. A korszak szóhasználatában a "nemzetiségi" kifejezés a "nemzeti"-vel volt azonos, nem volt tehát a maihoz hasonló etnikai-kisebbségi értelme.
  9. Grünwald Béla: Közigazgatásunk és a magyar nemzetiség. 2. kiadás. 1876. 58. old.
  10. Baka András: Eötvös Józseftől Jászi Oszkárig ...111. old.
  11. Baka András: Eötvös Józseftől Jászi Oszkárig ... 1 12. old.
  12. Uo. 132. old.
  13. Hossza 6 méter, szélessége 1,60 méter
  14. Dr.Reinhardt Miklós szóbeli közlése
  15. Schleining egyéniségét jól világítja meg az alábbi adoma. Talán télénk egyéniségébúi adódóan - igen rossz vadász volt. Soha semmit nem tudott lőni. (A vadásztársaság többi tagja időnként lőtt a család számára néhány vadat.) Ennek ellenére állandóan a puskahasználatot erőltette: lépten-nyomon lövöldözött a család állandó ijedezésétől kísérve. A felesége figyelmeztette arra, hogy legalább szóljon előtte, ha lőni akar. Schleining megfogadta a tanácsot. "Asszony, lüvök!" - kiáltotta ezután minden alkalommal. A családban az "Asszony, lövök!" még évtizedekkel később is szállóige volt. Dr Feketéné, Feyér Gizella szóbeli közlése
  16. Korettabor: a kántorizálás díja természetben; mennyisisége koronként változó volt
  17. Reichert Ádámné szóbeli közlése, 1960-as évek
  18. Dr. Feketéné, Feyér Gizella szóbeli közlése
  19. Bellér Béla: A magyarországi németek rövid története, Magvető Kiadó, Budapest, 198).
  20. Kötcsén a két utolsó ember, aki még a tízes évek végén is tudott németül, az Schuhmann Ádám és Rosz Katalin volt. Rosz Katalin lehetett az, aki talán az ősi hesszeni tájszólást beszélte. Annyi bizonyos, hogy beszéde a csak irodalmi németet értők számára nehezen volt érthető. Dr. Kesserű Sándor szóbeli közlése. (Megj.: A Rosz [Roos, RoB] család erdete Dél-Hesszenben van.)
  21. Evangélikus Egyház iratai, Kötcse
  22. Uo.
  23. Reichert Ádámné szóbeli közlése. Az adatközlő a fraktúr írással ["gót betűk"] nyomtatott szöveget még egy 1968-ban készített adatfelvétel során is folyékonyan olvasta, de a tartalmát nem tudta visszamondani.
  24. Reichert Ádámné szóbeli közlése, 1860-as évek. Az adatközlő elbeszélései és utalásai szerint a tanítványai még felnőtt korukban is sokban respektálták személyét,
  25. Dr. Reinhardt Miklós szóbeli közlése Reinhardt Henrik elbeszélésére való hivatkozással.
  26. Polgármesteri Hivatal Kötcse, halotti anyakönyvek, 1913.
  27. Dr. Feketéné, Feyér Gizella szóbeli közlése
  28. Az 1940-es évek végén Kötcsén halt meg. Dr. Kesserű Sándor szóbeli közlése
  29. Dr Feketéné, Feyér Gizella szóbeli közlése
  30. Polgármesteri Hivatal Bonyhád, halotti anyakönyv, 1930.
  31. Bassola Zoltán Bonyhádon folytatta középiskolai tanulmányait, majd Budapesten végezte az egyetemet. Gróf Teleki Gézának, Teleki Pál fiának lett a nevelője. Teleki Pál miniszterelnöki kinevezése után lett államtitkár. Dr Feketéné, Feyér Gizella szóbeli közlése
  32. Unokájának írt karácsonyi verse fenn is maradt ebből az időből:
    " Ragyog a szép karácsonyfa,
    az égből egy angyal hozta,
    telerakta minden jóval,
    arany dió mogyoróval.
    Gizike csak azt vizsgálgatja,
    virgács van-e rajta.
    De az angyal elfeledte.
    sebaj, hozott mást helyette."
    (Dr. Feketéné, Feyér Gizella szóbeli közlése)
  33. Dr. Kesserű Sándor szóbeli közlése. Videofelvétel, 1995 március

 

Deák Béla (1886-1973)

Deák Béla főjegyző Toponáron született 1886. április 23-án, iparos családban. Édesapja bognár­mester volt. Kilencen voltak testvérek, ebből heten nőttek fel, hat fiú és egy leány. Középiskoláit, polgárit majd kereskedelmi középiskolát Kaposváron, majd a két éves jegyzőtanfolyam néven emlegetett közigazgatási főiskolát Szombathelyen végezte. Közben behívták katonának, és itt a 7-es huszárokhoz került. Standbeli idejének nagy részét Csernovitzban, mely abban az időben a monarchiához tartozott, töltötte le. Gyakornokként, majd segédjegyzőként az Arad megyei Pelcskefalvára helyezték, és innét vonult be a háború kitörésekor katonának. A háborút az orosz fronton szolgálta végig zászlósként, és aránylag szerencsésen, egy enyhébb sebesüléssel vészelte át. A háború után visszakerült Pelcskefalvára, majd 1919-ben innét került segédjegyzőnek Kötcsére. Principálisa, Kálmán Gyula halála után ő lett a főjegyző. 1936-ban nősült. A házasságból két fiú született. 1951-ben korára való tekintettel nyugdíjazták. Ekkor költözött Balatonszárszóra. Mint nyugdíjas még pár évig bejárt Siófokra, ahol a Járási Tanácson gyámügyi előadóként dolgozott. 1973-ban hunyt el, a balatonszárszói régi temetőben helyezték örök nyugalomra.

dr. Deák Béla

 

Hertelendy Miklós (1879 1962)

Vitéz Vindornyalaki Hertelendi Hertelendy Miklós alezredes, 1879 május 31-én született a Vas megyei Magyargenes községben.

Kötcsén Nermeskéri Kiss Irma Máriával — Kiss Vilmos kötcsei ügyvéd leányával kötött házassága után — telepedett le.

Szülei Hertelendy Gyula királyi tanácsos, föld­ birtokos — a szabadságharcos huszár ezredes fia, és a lengyel származású Szeliga Paula voltak.

Négy elemi iskoláját Magyargencsen, az ötödiket a kőszegi Bencés gimnáziumban végezte, ahol az iskola tornatanáránál lakott. E rövid egy éves „koszt-kvártély" a későbbi sportszerető életmódjára és eredményeire nagy hatással volt. Némi német nyelvtudásra is szert tett, mivel a tanár felesége bécsi nő volt.

10 évesen Kőszegen felvették a Katonai Alreál Iskolába, ahol korábban édesapja is tanult. Szerette a természetet, bejárta a Kőszeg környéki hegyeket, ásványokat — antimont, ametisztet — gyűjtött. A szigorú katonai fegyelem mellett megtalálta a módját a korához illő csínytevéseknek is. A tanulmányi eredményei azonban jók voltak, aminek köszönhette, hogy hamarosan felvették a Mährisch—Weiskircheni főreál iskolába. Itt rendszeres vasárnapi program volt szandolinon leevezni a Becsorva folyón Teplicz kiránduló helyre ahol a jóképű fiúk automata verkli mellett ifjú hölgyeket szórakoztattak tánccal és egyéb kedvességekkel. Itt már a dohányzásról is leszokott egy szépasszony kedvéért.

1896-ban a Millenniumi Kiállítás alkalmával mint kiválasztott a Bécsi Földrajzi Intézetbe küldték, ahol a kiállítás hadi pavilonját készítették elő. Itt piroshajtókás egyenruhában lefényképezték és a huszár képet a kiállítási pavilon fő helyére helyezték el. A kiküldetéshez egy nem mindennapi esemény is kapcsolódik. Hazatérve Horváth Aurél barátjával vettek egy piros fehér zöld zászlót, és azt — a villámhárítón felmászva — kitűzték a Weiskircheni templom tornyára. Három napig lengett ott — sokak riadalmára— mert nem akadt, aki le tudta volna szedni. A városi tűzoltóságnak kellett közbelépni.

A Főreáliskolát mindezek mellett kettős kitüntetéssel végezte. Így azonnal felvették a Wienerneustadti Akadémiára ahonnan mint hadnagy Czernovitzba vonult be a Császári és Királyi 14-ik huszárezredhez az akkori szokásoknak megfelelően két saját lóval és felszereléssel.

A lovaglóiskolát kitűnő eredménnyel végezte, majd az első nagy lóversenyen mindjárt négy díjat is nyert. Ezen kívül Báró Gemmingen ezredes tiszteletdíját is megkapta. Ez idő tájt vívásban is remekelt. 1901-ben kard és tőrvívásban egy-egy aranyérem, egy ezüstserleg tiszteletdíjat aratott. Később még Bécsben 1902-ben, mint az ezred küldötte díjlovaglásban jeleskedett, több érmet begyűjtve.

Még ezen az őszön felvették a wienerneustadti Katonai Tiszti Lovaglótanár-képzőbe, amit el is végzett. Több katonai tiszti equitáción vett részt. Ezek során a holicsi állami ménlovak versenyén Csákó nevű lóval egy második díjat nyert és ezen kívül a M. Királyi Földművelésügyi Miniszter fődíját.

Ez után még nagyon sok eredményes versenye volt: akadályversenyek, díjugratás, vívás és te­ niszverseny. Kiemelkedett ezek közül a Meráni nemzetközi verseny 1905 márciusában a megnyitó I. díja, áprilisban a gátverseny I. díja, májusban Budapesten I. díj és Ottó főherceg tiszteletdíja, Bécsi idomító verseny díjlovaglás I. díja, és Reiner főherceg tiszteletdíja, valamint a távolugratás 7 1/2 méteres árok 1. díja.

1906-ban a kötcsei járási székhelyen élő Nemeskéri Kiss Vilmos ügyvéd, földbirtokos leányával Irma Máriával házasságot kötött. Két gyermekük született Judit, és György.

Közben előléptették a 10. sz. Mackensen huszárezred kapitányává. Itt érte az I. világháború kitörése, a mozgósítás.

Az 1914. június 28-án Szarajevóban gyilkos merénylet után a 84 éves Ferenc József császár hadat üzent Szerbiának. A 10-es huszár ezred 1914 augusztus I9-én indult Szerbia ellen; Mitroviczánál átkeltek a Száván. Innen azonban már augusztus végén Oroszországba küldték az ezredet. Feladatuk hidak, fontosabb pontok védelme az óriási túlerővel szemben. Nagy veszteségek után lett az első század parancsnoka. A lembergi csata után a visszavonulást védték. Több eredményes ütközet után kitüntették; az ezred első katonai érdemkeresztjét ő kapta. December elején már a Vistula partját védték majd súlyos harcok után a világháború fordulópontján a Limanovai csatában mint a Jabloneci magaslat védője tűnt ki. Ez az ütközet állította meg a túlerő Bécs felé törő támadását. Ez után átvette az 5. század parancsnokságát a háború végéig. A limanovai csata magyar győzelmét december 11-én a Budapesti Ferencrendi templomban mai napig minden évben megünneplik.

A világháború vége felé a harctéren szerzett súlyos betegségéből felépült, majd a közös Hadügyminisztériumba kapott beosztást. Később a heinburgi katonai akadémián kiképzőtanár volt. A háború befejezése után mint őrnagy nyugdíjazását kérte és mint alezredes helyezték nyugállományba.

Küzdő szelleme azonban nem hagyta nyugodni. Új életet kezdett Kötcsén. Felesége birtokán gazdálkodott, és nem is akárhogy. Ismét tanulásba fogott. A Közgazdasági Egyetem mezőgazdasági fakultásán, majd a keszthelyi Helikonon képezte magát. A gazdaságot hamarosan mintaszerű mezőgazdasági nagyüzemmé fejlesztette. A kopár kötcsei Kiss kúriát rövid időn belül csodálatos válogatott növényzetű parkkal vette körül. A házat — melyet később Hertelendy kastélynak neveztek — bővítette, komfortosította.

Gazdaságában a korszerű állat és növénytermesztés olyan eredményes volt, hogy az Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Allatvásárokon számos díjat nyert. Ezek közül említésre méltók a fésűsgyapjas merinói tenyészkosok, bikák, Franciaországba szállított hízott ürük. További díjazott export termékei voltak a hollandoknak szállított sárga krumpli, a juliskabab, len vetőmag. Ezeket az OMGE (Országos Magyar Gazdasági egyesület) oklevelekkel díjazta. Úttörője volt a csicsali birtokon a magyar komlótenyésztésnek. Ehhez korszerű szárítót és modern magtárbázist is létesített. Gazdaságát az akkori időknek megfelelő legmodernebb gépesítéssel szerelte fel. Korszerű erőgépek, arató és cséplőgépek, darálók, magosztályozók, kovács-, bognár- és asztalos műhely tették kompletté a csicsali, birkás- és meggyes­pusztai majorokat. Nem volt utolsó a szőlő és bortermesztésben sem. Díjazott Balaton-vidéki rizling borainak még Párizsban is híre volt.

Hertelendy Miklósnak ebben az időben a közéleti szereplésre is maradt ideje. A forradalmak után a tabi járásban számos társadalmi fizetésmentes tisztséget töltött be.

Kötcse és Balatonkiliti községekben a Gazdakör díszelnöke, a vármegyei mezőgazdasági bizottság tagja, A mezőgazdasági Kamara több szakosztályának választott tagja, Vármegyei Gazdasági Egyesület igazgatósági tagja, ménlóvizsgáló, borvizsgáló, tejtermelők elnökségi tagja. Somogy vármegye törvényhatósági bizottságában is részt vett. Hangsúlyt helyezett az egészség és a sport fejlesztésére. A testnevelési tanács tagja is volt.

Politikai pályafutása során két választási ciklusban a tabi járás országgyűlési képviselője volt. Helyzetét kihasználva sok előnyt szerzett Kötcsének. A község fejlődése soha nem volt olyan intenzív mintezidőben. Része volt a községet bekötő kövesút kiépítésében is. A Gazdakörön keresztül igyekezett a fejlődést, a korszerű gazdálkodás útját szolgálni. Az 1936. évi XXXII-ik Interparlamentáris Konferencián küldöttként vett részt. A kötcsei kúrián neves emberek is megfordultak. Hóman Bálint kultuszminiszter, más politikusok, Zichy Mihály a híres festő unokája Csicseri Rónainé, az akkori mezőgazdasági miniszter.

A II-ik világháborúban elvesztette fiát, aki huszár századosként halt hősi halált. Birtokát elvették, házát államosították, őt magát pedig a kistarcsai internáló táborba hurcolták. A népbíróság azonban — parlamenti tevékenységét vizsgálva — a legnagyobb igyekezete ellenére is csak szociális érzékenységet, segítőkészséget és demokratikus gondolkodást tudott csak rábizonyítani így kénytelen kelletlen fel­mentő ítéletet hozott.

A csaknem egy évi internálás után már egészsége megromlott, hamarosan Kötcsét is kénytelen volt elhagyni és Balatonszárszón albérletben lakott ahol felesége agyvérzést kapott. Ez után még két évig Budapesten élt leányánál mozgásképtelen feleségét nagy szeretettel ápolva, majd felesége halála után néhány hónappal 83 évesen elhunyt.

 

Csapláros Imre (1893 1960)

Dr. Csapláros Imre 1893-ban Bácsbokodon született. Édesapja igazgató-tanító volt. Az egri ciszterci gimnáziumban érettségizett. A budapesti orvostudományi egyetemet négy évi dél-tiroli frontszolgálat hosszabbította meg. A diploma átvétele után Kötcsére került, ahol 1923-tól 1948-ig a következő községek tartoztak ellátási területéhez: Kötcse, Szólád, Szárszó, Teleki, Csepely, Meggyes és még pár puszta. A II. világháború alatt bizonyos ideig a kőröshegyi körorvost is helyettesített még öt faluval.

Patikát működtetett, hogy a legszükségesebb gyógyszerekért ne kelljen az embereknek 15 km-t kocsizniuk. Akkor még kevés volt a gyári készítmény, a felírt receptre felesége állította össze a porokat.

Korát megelőzve bevezette a terhes- és csecsemőtanácsadást, hivatalosan ez húsz év múlva indult meg. Feladatához tartozott az összes falu kútjainak vizsgálata, még a hentesnél levágott állatoké is, miután nem volt állatorvos ezen a területen.

Részt vett a Gazdakör megszervezésében Trimmel Henrikkel együtt. Népművelő előadásokra szólította fel hat falu tanítóit, melyből ő is oroszlánrészt vállalt.

Színes egyéniségéről, humoráról ma is adomák szállnak.

1945-ben felajánlotta lakása egy részét a megalakuló plébániának, valamint két plébános ellátásának, természetesen ingyen.

1948-ban a kör szétválasztása után Szárszóra került, ekkor csak Szólád és Földvárt látta már el. 1960-ban beteghez menet kerékpárjáról holtan esett le. Órák alatt ment el hat faluba a hír, ahonnan temetésére januári hidegben megszámlálhatatlanul jöttek az emberek. Áldozatos, nehéz életének emlékére íródott a „Curriculum vitae".

Dr. Csapláros Zsuzsa

 

 

Vörös József (1919-1989)

Vörös József plébános, c. esperes 1919-ben született Tótszentpálon. Mindszenti József veszprémi püspök szentelte pappá 1944-ben. Több állomáshely és valamennyin buzgó, aktív élet jellemezte. Kötcsén (1946-50), Csepelyen, Meggyesen templomot építtetett a semmiből, illetve közadakozásból és ingyenes közmunkából, melyből a más vallásúak is kivették a részüket. Köztisztelet és szeretet övezte. Színes esemény volt az a kötcseiekből összeverbuvált kabaré csapat, mely öt faluban műsort adva gyűjtött a templom javára. Két év alatt állt a három templom. Amerre helyezték, restauráltatta a templomokat, helytörténeti kutatásokat végzett. Szerénységemindenföldi hívságon felül állt. Utolsó állomása Balatonberény volt (1965-89). Végeláthatatlan tömeg kísérte utolsó útjára. A kötcseiek szeretetére utal az a delegáció, mely 40 év távlatában is sírva búcsúzott tőle.

Kötcsén emberemlékezet óta nem volt katolikus templom, sem pap. A karádi plébániához tartozott a távolság és járhatatlan utak miatt a két község közt nem volt kapcsolat, így mindenki dicsérte az Urat, ahol tudta, erdőn, mezőn, műhelyekben.

A II. világháború után a rombadőlt országot az állam a meggyötört lelkeket az egyház vette gondjaiba. A veszprémi püspök térképe fölé hajolt a somogyi lankák között pirinyó fehér pontra mutatott, mely eladdig szűz terület volt az egyház számára.

A faluban oly kevés volt a katolikus család, mint katicabogáron a pötty, a nagy többség evangélikus lévén, sokan nem tudták felekezeti hovatartozásukat.

A fiatal pap karácsony előtt érkezett. A püspökség nem gondoskodott hajlékról, a körorvosék fogadták be. Hogy senki irányt ne tévesszen az egyik ajtóra ki volt írva: „Testi betegek", a másikra „Lelki betegek".

Vastag fehér takaróval fedett roggyant házacskák tört ablakszemei bámulták a szokatlan jövevényt, kinek fekete reverendája úgy lebegett a hepehupás utakon, mint varjú a hófödte buckák felett. A nép megbabonázva nem tudott mit kezdeni vele, aztán lassan rádöbbentek, hogy évezredes magukrahagyatottságuk elmúlt. Felengedtek, befogadták, megszerették. A kemencékben pattogott a tűz, ha papjuk a szomszéd faluból megérkezik, legyen hol gémberedett tagjait felmelegítenie.

A lelkész telve hittel, tisztasággal, emberszeretettel prédikált, csak prédikált s a nép gyűlt mindenki hallani akarta felekezeti különbség nélkül. Keresztelkedtek és bérmálkoztak, akiknek abban nem volt részük, összeesküdtek a „vadházasságban" élők, a falut valami különös őskeresztényi hangulat ejtette hatalmába.

Harangláb, a tövében roskadozó tömésfalú egy helyiséges iskola képviselte az Isten házát, a mennyezet oly alacsony volt, hogy a nyurgább gyerekek fejüket verték a mestergerendába, zsebkendőnyi ablakain a napsugár se hatolt át, jobbról-balról négy-öt pad csimeszkedett egymásba, nehogy egyik megszökjön nem hagyva helyet egy osztálynak.

Advent: „Szól a harang hívó szóval" Halványodó csillagfénynél innen és onnan berlinerkendős asszonyok, füligkucsmás férfiak himbáló lépésekkel, mint megannyi szentjánosbogár igyekszik a hóban hajnali misére. Az emberek jönnek, csak jönnek, szűk lett a szála, telve a pitvar és az udvar. Viaszgyertyák sárga hunyorgásában a helyiség valóságos betlehemi istállónak tűnik. Szívekből áradó szeretet melengeti a szalmából, mohából tákolt egyszerű jászolt. Kérges kezek kulcsolódnak össze, évtizedek barázdálta arcokon könnyek hullnak alá, melyek gyémánttá merevednek a havas kabátokon. Soha vissza nem térő felejthetetlen hangulat. Felcsendül az ének: „Mennyből az angyal" a történelemben itt először valami csoda történik gazdagok lettek nagyon gazdagok.

Dr. Csapláros Zsuzsa

 

Szende Sándor (1914-1980)

Nemes Szende Sándor 1914 október 5-én Lajos­ komáromban született, ahol édesapja igazgató kántortanító, a Dunántúli Tanítóegyesület elnöke volt. Gimnáziumot Bonyhádon, az evangélikus gimnáziumban végzett, egyetemet pedig Sopronban a Hittudományi Karon. Házasságot 1945. május 31-én kötött Bognár Zsuzsannával, két fiuk és egy lányuk született. Kötcsére helyettes lelkésznek 1945 március elsején került és itt szolgált élete végéig 1970 március 31-ig.

Küzdelmes 33 év volt. Mikor idekerült, előzőleg elmérgesedett lelkészválasztás folyt. Sok pályázó közül a gyülekezet több pártra szakadt. Lassan lecsillapodtak az indulatok. Az ő személyében megegyeztek, kibékültek az ellentétes felek és egyhangúlag megválasztották Szende Sándort. Ő nagy hittel és szeretetttel végezte a szolgálatot. Vasárnapról-vasárnapra, délelőtt, délután megtelt a templom. Azonban a külső körülmények miatt az élet nem volt könnyű. Kezdetben a napról-napra emelkedő infláció miatt a gyülekezet nem tudta fizetni a lelkészét. Gyülekezeti földek bérlete és a természetbeni adózás fedezte részben a megélhetést. Amikor a gabonát be kellett szolgáltatni, arra nem gondolt, hogy valamennyit tartalékoljon, vagyis elrejtsen, hanem becsületesen mindet beszolgáltatta. Naponta volt kenyérosztás, de a kuláknak és a papnak a sor végére kellett állnia, s ha jutott kenyér, jutott, ha nem, hát nem. Előfordult, hogy három napig nem jutott. Mindig beosztva ettünk, hogy a gyerekeknek ne kelljen azt mondani, hogy nincs kenyér. Majd elvették az egyházi földeket.

Anyagi nehézségek őt sohasem szomorították el. Mindig megelégedett, boldog volt. Fájóbb volt a megaláztatás. Tiszta, becsületes, lelkiismeretes élete ellenére az volt az akkori beállítottság, hogy pap csak rossz ember, ellenség lehet, akivel baráti kapcsolatban sem volt szabad lenni. Állandó megfigyelés alatt volt, prédikációit kihallgatták. Volt akinek állandóan jelentést kellett tennie róla. Mivel semmi rosszat nem tudott jelenteni, úgy megfélemlítették azt az embert, hogy utána írásban olyanokat jelentett, amelyek nem voltak igazak. Mi volt a bűne? Az, hogy szerették és a hívei mindennek ellenére nem hagyták ott a templomot. Nem volt előtte kivétel szegény, vagy gazdag. Ismerte mindenkinek örömét, bánatát, betegségét. Sokat megvigasztalt, akik úgy érezték, nem bírják elviselni az élet terheit. Vallotta, hogy az Isten erőt ad a terhek elviseléséhez.

33 év alatt kétszer renoválták a templomot. Kötcséhez tartozott Somogymeggyes, Nagycsepely és Teleki. Ez idő alatt épült Somogymeggyesen a kéttornyú templom. Somogymeggyes Kötcséhez hét kilométerre van és csak földúton közelíthető meg. Tavasztól őszig kerékpárral, fagyban télen is, eső esetén gyalog, később motorkerékpárral járt. Télen havazáskor lovaskocsival.

A takarékszövetkezet alakulásakor több jelentkező volt. Ő nem gondolt arra, hogy ott dolgozzon. Hivatalosan eljöttek felkérni, vállalja el a vezetését, mert benne az egész falu megbízik. Így lett, mint lelkész takarékszövetkezeti vezető is.

Szende Sándorné

 

 

Horváth Pál (1912 1984)

Horváth Pál evangélikus kántortanító 1912. december 10-én Iharosberényben született. Szülei szegényparasztok voltak.

Iskolai tanulmányait a sandi népiskolában kezdte, a nagykanizsai Zrínyi Miklós fiúiskolában pedig a polgári iskolát fejezte be. Ezt követően a bajai Tanítóképző Intézetben tanult és 1933. június 23-án néptanítói oklevelet szerzett. Mindvégig kitűnő tanuló volt.

Az 1933-34-es tanévben a sandi evangélikus elemi népiskolában helyettes tanító. 1934 szeptemberében evangélikus kántori és karének-vezetői vizsgát tesz Sopronban.

1934 novemberétől katonai szolgálatot teljesít Nagykanizsán. A katonai szolgálat letelte után 1938. április 20-ig szellemi szükségmunkás a miháldi községházán.

Pályázattal elnyeri a kötcsei evangélikus iskola tanítói állását és 1938. szeptember 1-től megkezdi tanítói munkásságát a községben. Még ez év novemberében feleségül veszi egy zalai földbirtokos leányát, Gergály Annát. A házasságból négy gyermek születik, akik közül kettő meghalt.

Mint tanító, a szigorúságáról, ugyanakkor rendkívüli felkészültségéről volt ismert. Volt tanítványai egy követelménytámasztó, bármikorsegítőkésztanítóraemlékeznekszemélyében a mai napig.

1940. szeptember 15-én megválasztják az evangélikus gyülekezet kántorának, a mindig zsúfolásig megtelt templomban külön élményt jelentett az orgonajátéka, énekhangja és amikor orgonajátékával felesége énekét kísérte egy-egy esküvő alkalmával, de nagyobb egyházi ünnepeken is. Több esetben helyettesítette a lelkészt is, beszédei, előadása az idősebb korosztályoknak felejthetetlen.

Az iskola tanulóiból kórust szervezett, sőt id. Tefner Zoltán kötcsei gazdálkodót, presbitert megtanította orgonálni, aki később több esetben helyettesíti is.

A falu mezőgazdasággal foglalkozó gazdáinak ezüstkalászos tanfolyamokat szervezett, népszínműveket tanított be.

A II. világháborúban frontszolgálatot teljesít és 1944. novemberében kerül haza. A háború után folytatja tanítói munkásságát. Mint a tanítók többsége, kényszerűségből részt vesz az iskolák államosításában.

Többszöri figyelmeztetésre sem hagyja el gyülekezetét és 1950-ig folytatja kántori szolgálatát, ezért több fegyelmi eljárás indul ellene. A feleségét megtanítja orgonálni, így ő lesz a gyülekezet kántora haláláig.

Az MDP tagja lesz 1951-ben és ekkor kinevezik az iskola igazgatóhelyettesének. Az 1956-os eseményekben nem vesz részt, az új pártba többszöri kérésre sem lép be.

A felső tagozatban matematikát és fizikát tanít, nagyobb ünnepeken az iskola énekkarát is vezeti. 1974-ben megy nyugdíjba 40 évi munkásság után. 1984. március 9-én halt meg.

Dr. Horváth Pál

 

Trimmel Henrik (1901-1987)

Trimmel Henrik 1901-ben született Kötcsén jómódú parasztcsalád gyermekeként.

Kiváló tanulmányi eredményei ellenére sem teljesülhetett az álma, hogy elemi iskolái után tovább tanulhasson, hiszen kellett a munkás kéz a gazdaságban. Igen fiatalon, 1920-ban kötött házasságot Landek Ilonával, házasságából két lánya és egy fia született.

A harmincas évek derekától a bogiári „Futura" gabonafelvásárlónál kapott állást, itt dolgozott a háború alatt és után is az akkor már Terményforgalmi Vállalatnál. Az 1951-ben megalakult „Béke" termelőszövetkezet tagja lett, a szőlészeti ágazatban dolgozott a szövetkezet 1956-os felbomlásáig. Az újjáalakult „Jóreménység" tsz-be 1959-ben lépett, és működtette saját gazdasági épületében a szövetkezet darálóját. Ötleteivel, rajzaival, segítette az épülő keverőüzem létrehozását. 1966-ban nyugdíjazták, de a munkakörében szerzett légúti betegségei ellenére még évekig darálta a gazdák terményeit.

Egész életét végigkísérte a község, a közösség iránt érzett szeretete; fáradhatatlan volt a falu közéletének minden területén. Már 22 éves korában a kultúrépítő mozgalom élére állt, alapító tagja volt az 1923-ban alakult ifjúsági kultúregyesületnek, az aktívan működő olvasókörnek és a dalárdának. Büszkesége volt, hogy Kötcsén már 1924-ben megszólalt a rádió. Az egyesület 1935-ben három helyiségből álló épületet vásárolt, és a hivatalosan is bejegyzett „Kötcsei Gazdakör"-nek ő lett az elnöke. Lelkes szervezőmunkája eredményeként 1938-ban megépült a nagyterem és a színpad. 25 éves tevékenységének elsmeréseképpen 1948-ban nagyszabású jubileumi ünnepség keretében az egyesület örökös díszelnökévé választotta és díszoklevéllel tüntette ki.

Politikai szereplést is vállalt, 1945-től a Független Kisgazdapárt helyi szervezetének volt az elnöke, és részt vett a párt megmozdulásain. Mindezek szerepet játszhattak abban, hogy az ötvenes évektől joggal érezte magát mellőzöttnek és a benne nem szűnő lelkesedést, tenni akarást a következő évtizedekben egyházi munkában bontakoztathatta ki. 1948-ban a kötcsei evangélikus gyülekezet másodfelügyelője, 1949-től 25 éven keresztül pedig felügyelője volt. 1974-től a Somogy-Zala egyházmegye felügyelője, majd egyházkerületének presbitere és az országos zsinat tagja lett.

Élete utolsó évtizedében, az 1987-ben bekövetkezett haláláig szinte szenvedélyesen fordult a múlt felé. Minden idejét a falu és a gyülekezet történetének feltárása, kutatása kötötte le. Az Országos Levéltár és a Somogy megye Levéltár anyagain kívül számos írásos dokumentumot, helyi anyakönyveket, jegyzőkönyveket, visszaemlékezéseket használt fel és megírta Kötcse község és az evangélikus gyülekezet történetét.

Kutatásai során 1979-ben került közelebbi kapcsolatba Antall Józseffel, későbbi miniszterelnökünkkel, akinek segítő támogatása, levelei igen nagy értékűek voltak számára.

Munkáiból a helyi honismereti szakkör, számos dolgozat, pályázat, tanulmány merített. A múlt és a hagyományok tisztelete, ápolása, mely egész életében törekvése volt. írásai által is tovább él.

Völgyesiné György Ágnes

 

Schmidt Gyula (1920-1993)

Schmidt Gyula 1920. szeptember 24-én született Kötcse községben parasztszülők gyermekeként. Édesanyja Barabás Erzsébet, édesapja Schmidt János. Iskolai tanulmányait Kötcsén végezte. Katonaidejét a II. világháború alatt töltötte.

1945, november 15-én feleségül vette Cseh Vilmát, aki szintén parasztcsaládból származott. Házas­ságukból 1948-ban egy leánygyermek született.

Kezdetben mint egyéni gazdálkodó dolgozott az első termelőszövetkezet megalakulásáig

1951-ben belépett a Béke Tsz-be, ahol először mint brigádvezető, később mint a tsz elnöke munkálkodott 1956-ig, a tsz felbomlásáig.

Ezután pár év egyéni gazdálkodás következett 1959. március 7-ig, amikor megalakult a Jóreménység Tsz, ahol a tagság megválasztotta a termelőszövetkezet elnökének. A munka mellett kétéves elnökképző szakiskolán képezte tovább magát. A kezdeti nehézségek után lelkes munkával szakmai továbbképzésekkel gyors fejlődésnek indult a tsz. A szövetkezeti fejlődés érdekében jó döntésnek bizonyult, hogy jelentős szőlőtelepítésbe kezdtek 1962-ben. A szőlőoltvány-termesztés is jövedelmező ágazat volt. Kihasználva az állami támogatás lehetőségeit istállókat építettek szarvasmarha- és sertéstenyésztés céljaira. Minden idejét a tsz mozgalom erősítésének szentelte. Időközben a fejlődés iránya a nagyobb szövetkezetek felé fordult el. Lelkes támogatója volt az egyesítésnek.

1973-ban egyesültek Nagycsepely, Teleki és Kötcse tsz-ei, ahol ő a továbbiakban elnökhelyettesként dolgozott. A következő nagy egyesüléstől, mint az ellenőrző bizottság elnöke dolgozott 1980-ig, nyugdíjba vonulásáig. Közben több társadalmi szervezetben is tevékenykedett (megyei tanácstag, TÖVÁLL igazgatósági tag, ÁFÉSZ igazgatósági tag).

Nyugdíjas évei alatt is folyamatosan, aktívan tevékenykedett háztáji területén, egészen 1993. november 13-ig, amikor váratlan betegsége elszólította közülünk.

Fenyvesi Henrikné
(Schmidt Irén)