|
|
Arról a kérdésről, hogy ötvenhat évvel ezelőtt miért és hogyan került be Erdei Ferenc az ekkori politikai élet legfelsőbb vezetésébe, sokat tudunk. Most a kevésbé ismert tevékenységére figyelve arra keressük a választ, mi tette őt hitelessé arra, hogy a földkérdés megoldásában részt vállalhasson.
A XIX. század eleje óta, a magyar parasztság sorskérdése volt a földkérdés, melyet először az 1848-as jobbágyfelszabadítás oldott meg, de a volt nyolcadtelkes jobbágyok, valamint a házas és házatlan zsellérek gondja megmaradt. Ezt még félévszázad múlva, az 1918-as Búza Barna-féle, de az 1920-as Nagyatádi-féle földreform sem tudta megnyugtatóan rendezni.
Az 1941-es népszámlálási adatok szerint a két világháború között a magyar társadalom 48,7%-a élt a mezőgazdaságból. Közülük földnélküli volt, vagy csak egy hold alatti konyhakerttel rendelkezett egy milliónyi (21,3%) úgynevezett agrárproletár, amely az egész parasztság 70 %-át jelentette. Egy másik feltárás szerint az egy és öt kishold közötti törpebirtokos családok arány 24 % volt, s a teljesen, vagy csaknem teljesen földnélküliek adták a maradék 46 %-át. Döbbenetes számok!
Erdei Ferenc 1937-től elsősorban erről a 70 %-ról írt az első, Futóhomok című írásában, amelynek alapján már akkor tagja lett a falukutató írók csoportjának. 1938-ben jelent meg a Parasztok című kötete. Természetesen alapító tagja lett a népi írók azon csoportjának, akik Makón 1939-ben megkísérlik a parasztpárt létrehozását. Újabb írásai: 1940-ben a Magyar falu, 1941-ben a Magyar paraszttársadalom, 1945-ben a Magyar társadalom és a makói paraszttársadalomról megjelent munkái is predesztinálták arra, hogy szakértője lehessen a megoldásra váró földreformnak.
Erdei a falukutatók, majd a németek által betiltott pártok részvételével megalakult Magyar Front Intéző Bizottsága által megfogalmazott radikális földreform mellett foglalt állást. Ekkor a Nemzeti Parasztpárt vezetői körében is éles viták bontakoztak ki arról, hogy hogyan értelmezzék a „földreform radikalizmusát". Először még nem akartak különbséget tenni az úribirtokosok és parasztbirtokosok között. Egyik visszaemlékezésében Erdei Ferenc így ír vitáikról: „A falukutató korszakban sokan foglalkoztunk a földreform szükségességének bizonyításával, és különféle földreformtervek is napvilágot láttak. A legismertebbek voltak Kerék Mihály és Matolcsi Mihály tervezetei. E tervek természetesen részletesen vizsgálták a földreform hatását és következményét. Ilyenek voltak: az életképes birtoknagyság kérdése, a földtelen parasztság megtanítása az önálló gazdálkodásra, a termelés belterjesítése stb."
Amikor a hadi események áthaladtak Szegeden, Erdei Ferencnek sikerült átjutni a fronton, és már november 9-én megérkezett Szegedre, ahol a Moszkvából érkezett kommunista politikusok megkezdték munkájukat. Dr. Balogh István Szeged-alsóközponti plébános — aki a németek által betiltott Délmagyarország című polgári-liberális lap tulajdonosa és a tanyavilágban népszerű pap volt — dr. Erdei Ferenc a Nemzeti Parasztpárt egyik vezetőjeként, mint a falukutatók ismert alakja és Révai József a Magyar Kommunista Párt szegedi vezetésének tagjaként 1944. november 12-én felkereste, hogy tárgyaljanak a lap újraindításáról. Balogh páter elfogadta az ajánlatot, a lap koncepcióját, és november 14-én újraindították az 1910-ben alapított újságot, amelynek felelős szerkesztője Erdei Ferenc lett. A lap első száma november 19-én jelent meg, és 29-i számában pedig már közölte Erdei Ferenc A földreform történelmi szüksége című cikkét, amelyben a földreform mielőbbi végrehajtásának szociális, gazdasági és politikai vonatozásban egyaránt időszerű és elkerülhetetlen voltát indokolta.
Erdei ekkor már ismerte Nagy Imre Moszkvából hozott földreformjavaslatának lényegét, és mint a kommunista párt földreformjavaslatát, vitaalapként elfogadta. Sokrétű értelmező vita alakult ki közöttük. Abban egyet értettek, hogy „...a földreform Magyarországon nem részletkérdés, nem egyik politikai program pont a többi között, amin alkudozni lehet, hanem a magyar nemzeti fejlődés alapja, ami minden további demokratikus fejlődésnek föltétele és biztosítéka." Erdei világosan látta és megfogalmazta a vita során is, hogy „Akármilyen termelési, értékesítési, közigazgatási és mindenféle egyéb probléma és nehézség is lesz a következménye a radikális földreformnak, egyik sem lehet akadály. Sorrendben mindent megelőz a földreform szükségessége, együtt a demokrácia politikai rendszerének követelményével. Minden részletkérdés csak azután jön, és csak ezek alapján oldható meg."
A vitában Nagy Imre, — mint emigráns agrárközgazdász, agrártörténész — Moszkvából hozott programot képviselt, amelynek másodlagos történeti-statisztikai források alapján lett agrárszakértőjévé. Míg Erdei Ferenc a hazai falukutató népi mozgalom elismert szociológusaként, a paraszti élet és a magyar mezőgazdaság konkrét viszonyainak elismert hiteles szakértőjeként vett részt, akit a hazai politikai erők, koalíciós pártok is elismertek. Ő nemcsak elemezte a valóságot, hanem célravezető, megvalósítható megoldásokat is keresett.
Közismert, hogy a földreform követelése az 1944. december 3-án Szegeden megalakult Magyar Nemzeti Függetlenségi Front programjába bekerült, és a december 21-én Debrecenben összeült Ideiglenes Nemzetgyűlés Szózata, valamint az Ideiglenes Nemzeti Kormány Nyilatkozata is elismerte szükségességét. Megbízta Nagy Imrét, mint földművelésügyi minisztert, hogy január 30-ig készítse el a földreform törvénytervezetét.
A törvénytervezetet előkészítő vita során — amikor már Debrecenbe érkezett Veres Péter, Darvas József és több parasztpárti vezető — felújították a vitát, amely Erdei visszaemlékezései szerint „a megvalósuló koalíció első erőpróbája volt". Nagy Imre csak december 12-én érkezett meg Debrecenbe és ekkorra már elkészült a Nemzeti Parasztpárt földreformjavaslata is, amelynek kialakításában fontos szerepe volt Erdei Ferencnek, aki a véglegesnek szánt szövegen még saját kezű változtatásokat is végzett. A parasztpárt A földreform megvalósítása címet viselő javaslatát a kommunista párt is elfogadta és január 21-én csatlakozott hozzá.
A Nagy Imre által hozott javaslathoz képest ez a tervezet részletesebben szólt az igénybe vehető földek nagyságáról és a magyarországi valóságnak megfelelően számbavette a konkrét tulajdonviszonyokat. Szólt nemcsak a sokat vitatott 100 holdon felüli úri nagy- és középbirtokokról, a 200 holdon felüli nagy parasztbirtokokról, hanem az állami, községi, közületi, vállalati, egyházi és alapítványi földekről is, amelyekről a moszkvai tervezet még érintőlegesen sem tett említést.
A moszkvai tervezethez képest újnak számít az a javaslat is, hogy „...a földreform céljaira igénybe vett birtokokból a szántót, a rétet és a kertet az igénylőknek szabad — egyéni és telekkönyvileg bejegyzett — birtokába kell adni."
A javaslat 3. pontja arról tesz említést, hogy az „erdőt és az erdősítésre való terméketlen területeket állami birtokba kell venni, és ezeken a területeken országosan egységes állami erdőgazdaságokat kell létesíteni." Arra is kitért a tervezet, hogy „A termelés fejlesztését szolgáló kísérleti és mintagazdaságokat osztatlanul állami birtokba kell venni, illetve hagyni," de a „munka és termelési viszonyait újjá kell szervezni." Sőt „az ország minden vidékén, egységes hálózati terv alapján újabb területeket is ki kell jelölni és állami birtokba venni."
Fontos követelés volt, hogy „az igénybeveendő földekből tájanként meghatározandó gazdaságtípusokat kell kialakítani. A tervezet egyértelművé tette, hogy „az igénybeveendő földekből elsősorban a teljes birtoktalanokat kell földhöz juttatni és azután a törpebirtokosokat."
E két terv kompromisszumán alapult az a törvényerejű rendelet, amely március 17-én véglegesítődött és a 600/1945. sz. Kormányrendeletben látott napvilágot, amelynek alapján megkezdődött a magyar parasztság 70%-át érintő gyakorlati megvalósítás.
A koalíciós pártok a sajtóban és nagygyűléseiken egyre határozottabban sürgették a cselekvést. A parasztpárt a Debreceni Szabad Szó március 19-i számának minden írásában a reform megvalósítása egy-egy részletkérdésének gyakorlati lebonyolításához igyekezett segítséget nyújtani, megvalósítható tanácsokat adni.
A végrehajtásra való mozgósítás jegyében kerül sor Szegeden, március 25-én arra a dél-magyarországi Nemzeti Parasztpárt-i nagygyűlésre is, amelyen a Szeged környéki falvak parasztjain kívül részt vettek Csongrád, Csanád, Békés és dél-Pest megye paraszti küldöttei és vezetői is. Erdei Ferenc ezen a gyűlésen így fogalmazott: „Forradalmi fontosságú és jelentőségű ez a földreform-rendelet. Nem többet és nem is kevesebbet kell megvalósítani; mindent meg kell valósítani, amit a rendelet előír, de vigyázni kell, hogy ne tegyünk olyat, ami az egész földreform sorsát kockára teszi." Sajnos Erdei Ferenc bölcs figyelmeztetése később igen aktuálissá vált. A törvény megvalósítása nem mindenütt volt problémamentes. Volt, ahol a betűit, de legtöbb helyen a szellemét sem valósították meg.
A tanulságokat összegző vallomásában Erdei Ferenc ezt írja akkori tapasztalatairól: „Mindent összevéve a háború után az első nagy történelmi lecke volt számomra a földreform, és az azzal kapcsolatban felmerülő kérdések olyan megítélése, ami az adott történelmi körülményeknek megfelelt, s ami sok esetben eltért korábbi elképzeléseimtől. Akkor tanultam meg azt, hogy egy-egy történelmi lehetőség megvalósulása idején az összes szakmai kérdéseket alá kell rendelni a történelmileg aktuális politikai követelményeknek és szükségleteknek. Végeredményben így volt ezzel más is, aki meggyőződéssel és őszintén törekedett a sorskérdések megoldására."
Földosztás
A koncepció
1948 májusában a baloldali politikai erők programjában napirendre került a szocialista társadalom építésének az a szakasza, amely már nem tudta elviselni a nevelés, az iskolaügy ideológiai, vallási, világnézeti sokszínűségét. A kommunista pártvezetés szerint 1948 közepére már minden feltétel adott volt az iskolák állami kézbe vételére. "Megvédtük a földosztás eredményeit, államosítottuk a nagyipart, majd minden száznál több munkást foglalkoztató üzemet, a bankokat, s mindezek után, amikor a feltételek megértek rá, napirendre tűztük az állam és egyház teljes szétválasztását, az iskolák államosítását." Az MDP 1948. júniusi programnyilatkozatában már konkrétan megfogalmazták: " a demokratikus nevelés egységének biztosítására a párt követeli (...) a tanügyigazgatás egységesítését és korszerű reformját, az egyházi iskolák államosítását."
Ha megvizsgáljuk a magyar közoktatás struktúráját fenntartók szerint, akkor azt látjuk, hogy a felekezeti iskolák abszolút többségben voltak az államiakhoz képest. Joggal merülhet fel a kérdés, hogy ez az állapot mennyiben felel meg egy demokratizálódó társadalom igényeinek, egy egészséges versenyhelyzet kialakulásának a közoktatásban? Ezt a kérdést a korabeli baloldal is feltette, nemcsak az ateista nevelésre törekvő pártok. Később az egyre radikalizálódó erők eljutottak odáig, hogy megkérdőjelezték a demokrácia egyik fontos kritériumának, az egyházak és felekezetek szabad iskolaállítási és fenntartási jogának érvényesülését és garantálását. Városunkban az egyházak által működtetett iskolák nem voltak abszolút többségben az állami és városi fenntartású intézményekhez képest. A különböző iskolák jól megfértek egymás mellett, s szó sem volt arról, hogy a felekezeti iskolák valamiképpen elnyomták vagy működésükben korlátozták volna a nem egyházi intézményeket. Madarász László szerint az államosítás folyamatának megvolt a maga előkészítő, végrehajtó és megszilárdító szakasza.
Az előkészítő szakasz
A felekezetek elleni támadások, amelyek főleg a katolikus egyház ellen irányultak, tulajdonképpen már 1945-ben elkezdődtek. A csúcspont az 1948-as esztendő első fele volt, mikor az állam és az egyház viszonya végképp kiéleződött.
Érdekes epizódja zajlott ennek a folyamatnak 1947 nyarán, amikor a baloldali erők kezdeményezésére felmerült a választások előrehozatalának gondolata. A Magyar Kommunista Párt (MKP) nagyszabású választási kampányba kezdett. Stratégiájában fontos szerep jutott az egyházakkal és iskolákkal kapcsolatos ügyeknek. A cél természetesen a szavazók megnyerése volt. Ennek érdekében az MKP úgy próbálta feltüntetni magát, mintha az egyházak védelmezője lett volna. Jól példázza ezt a magatartást a Makói Népújságban három nappal a választások előtt megjelent felhívás: "Tudomásunkra jutott, hogy fasiszta provokátorok augusztus 31-re virradó éjszakán kommunista jelszavakat akarnak a templomok falára festeni. Felhívjuk elvtársaink figyelmét, hogy álljanak őrt a templomoknál, a provokátorokat fogják el és adják át a rendőrségnek. " Néhány sorral lejjebb egy másik cikkben azt olvashatjuk, hogy a mezőkovácsházi MKP szervezet "gyönyörű oltárterítőt ajándékozott a katolikus egyháznak", s azt is, hogy a "kommunista pártszervezet rohammunkával helyreállítja a hadműveletek során megsérült római katolikus templom falát". Végül a cikk írója közli, hogy a gyülekezet az ajándékot "személyesen Rákosi Mátyás elvtársnak fogja levélbelileg megköszönni".
A baloldali erők győzelme után az egyházi iskolák elleni nyílt támadások már egyre nagyobb intenzitással folytak. Az MKP megyei és helyi szervezetei külön intézkedési tervet készítettek, melyek a legapróbb részletekre kiterjedő taktikai elgondolásokat tartalmaztak. Leggyakoribb módszerük az volt, hogy kisgyűléseket tartottak azokban a negyedekben, ahol a lakosok többsége római katolikus vallású volt. Emellett külön házi agitációt folytattak, aláírásokat gyűjtöttek, és az egyházak által szervezett szülői értekezleteken szólaltak fel és érveltek az iskolák államosítása mellett. Az államosítás előkészítésében a helyi baloldali erőkön kívül a Pedagógus Szakszervezet (PSZ) is részt vett. Fontos feladata a még ingadozó pedagógus társadalom meggyőzése volt. Ezt két módon érték el: egyrészt az 1947-es év második felétől induló és egyre intenzívebbé váló világnézeti átnevelő tanfolyamok megtartásával, másrészt az úgynevezett pedagógusszervező munkával. Vida Zoltán így emlékezett erre az időszakra: "Az iskolák államosításának munkálatait Makón is felsőbb utasítások szerint készítettük elő. A Párt irányítása mellett a munka jelentős részét a Pedagógus Szakszervezet végezte. Igen sok gyűlést szerveztünk ebben az időben, melyeken először a nevelőket kellett meggyőzni az államosítás jelentőségéről."
1948 tavaszától egyre több nyilatkozat látott napvilágot az államosítások mellett. Május 5-én a makói PSZ tette közzé nyilatkozatát, majd május 22-én Páll Endre alispán, dr. Hencz Aurél tanfelügyelő, Katona Sándor, az FKGP megyei titkára és Döme Mihály gimnáziumi tanár kommünikében követelte az egyház és az állam radikális szétválasztását, az iskolák államosítását.
Ezekben a hónapokban a katolikus egyház is minden alkalmat megragadott annak érdekében, hogy híveivel együtt tiltakozzon a felekezeti iskolák tervezett államivá tétele ellen. Június elején a Katolikus Szülők Vallásos Szövetségének Makói Szervezete azt kérte Ortutay Gyula minisztertől, hogy vétesse le a napirendről az iskolák államosításának kérdését. Véleményük szerint a szülők nem korlátozhatók a szabad iskolaválasztásban, ez istenadta joguk, melyet sem a kormánynak, sem más szervnek korlátozni nem szabad.
A katolikus egyház a szószékről tömegbázist tudott teremteni saját álláspontjának alátámasztására. Az egyházi ellenpropaganda akkor kapott igazán lendületet, amikor a május 16-i vasárnapi szentmiséken felolvasták a püspöki kar körlevelét, amely egyrészt kiközösítést helyezett kilátásba az iskolák erőszakos kisajátítóival szemben, másrészt beindította az alulról jövő tiltakozások gépezetét. Ez utóbbira a plébánosok külön utasítást kaptak.
Slachta Margit képviselőasszony, a Keresztény Női Tábor vezetője június 8-án az egyházi iskolák megmentése érdekében országos megmozdulást szervezett. Felkért minden egyházközséget, hogy az országgyűlésnek címzett feliratban tiltakozzon a tervezett intézkedés ellen. Felhívására a Makói Római Katolikus Egyházközség Képviselőtestülete június 12-i határozatában reagált. "A valláserkölcsi nevelés nem lehet a pártok játéklabdája, mert az a szülőknek istenadta joga és természetes kötelessége, melyet tőlük senki el nem vitathat. " A keresztény vallás és az igazi demokrácia nevében arra kérték a Ház elnökét, "hogy vétesse le a napirendről a hitvallásos iskolák államosítását, és álljon azok mellé a szülők mellé, akik féltő aggodalommal gondolnak a jövő nemzedék vallás nélküli nevelésére az iskolákban, amelyek fölött nem az egyház rendelkezik."
Az államosítás elleni legnagyobb tiltakozó megmozdulásra városunkban 1948. május 23-án került sor a Maros menti Mária-napi ünnepségek keretében. A nagyszabású ünnepségsorozat koordinátora dr. Csepregi Imre pápai prelátus, egyházközségi elnök volt. A Mária-napi rendezvényen a magyar püspöki kar jelentős része képviseltette magát. Makóra érkezett Mindszenty József bíboros hercegprímás, megannyi katolikus szervezet, szerzetes és apácarend, illetve az Actio Catolica képviselői. A Szent István tér zsúfolásig megtelt. Mintegy 30 ezer ember gyűlt össze, hogy meghallgassa a katolikus egyház fejének a hívekhez szóló szavait. "Szentháromságnak az én életemet, felajánlom testemet, lelkemet: így szól ma az ének Szentháromság vasárnapján botorul szűkre szabott magyar hazánk templomaiból." Ezekkel a szavakkal kezdte szentbeszédét a hercegprímás, majd a Szentháromságról szóló példázatok után II. Józsefről beszélt, aki fejébe vette az egységesítés gondolatát, de terve kudarcot vallott. "Csak pár esztendő telt el az elhibázott cselekedet után, a vármegyei közgyűléseken könnyes szemű édesapák állnak fel és panaszolják, hogy a Bécsett felállított egységes iskolákból romlott lelkületű, lezüllött ifjúság tér haza. (...) vannak olyan alapok, melyek nélkül a nemzet pusztulásra van ítélve. (...) A mi gyerekeink lelke fönséges építmény: Isten temploma, a Szentlélek lakása. Ezért az épület alapjaként a hit és a törvény elengedhetetlen. Ha a két édesanyának, a Boldogságos Szűznek és az Anyaszentegyháznak szűkítenénk az iskolákba való bejárását, olyan arányban tágítanánk az iskola felöl az átjárást a törvényszékek, a bíróság, a fogdák és a fegyházak felé... " Az összegyűlt hívek nevében még aznap este fél 7-kor a szervezők tiltakozó táviratot küldtek a vallás- és közoktatási miniszternek.
A Mindszenty-beszéd a baloldali erők heves tiltakozását váltotta ki helyi és országos szinten egyaránt. A makói Nemzeti Bizottság átiratát megtárgyalva a város képviselőtestülete határozatban kimondta, hogy a hercegprímás demokrácia ellen intézett támadásait a leghatározottabban visszautasítja, és állást foglal a felekezeti iskolák legrövidebb időn belül történő államosítása mellett.
A végrehajtó szakasz
Az államosítás végrehajtó szakasza 1948. június 12-én a felekezeti iskolák ingó és ingatlan vagyonának zárolásával vette kezdetét. A demokratikus szokásjogtól eltérően erre a lépésre még az előtt került sor, mielőtt a törvényhozás megtárgyalta és törvényerőre emelte volna az iskolák államosításáról szóló törvényjavaslatot.
A zárolást már jó előre előkészítették. "Mire elérkezett az államosítás bejelentésének pillanata, akkorra a pártszervek, a tanügyi apparátus, a Pedagógus Szakszervezet teljesen felkészült, a bizottsági tagok ki voltak jelölve, a szükséges nyomtatványokat kiosztották, a munka azonnal kezdetét vehette." A makói államosítási bizottság tagjai Mendei Mihály, Domján Gyula és Döme Mihály voltak.
A Klebelsberg Kuno katolikus fiúpolgári iskolában már javában folytak a vizsgák, amikor június 15-én délelőtt két tisztviselő jelent meg. Bekísérték őket az irodába, ahol az igazgatón, Kubinyi Zoltánon kívül az egyházközség elnökét, Csepregi Imre prelátust is ott találták. Miután ismertették velük az iskolák zár alá vételéről szóló kormányrendeletet, felszólították őket, hogy adják át a leltárt, és jegyzőkönyvileg vállaljanak felelősséget a zárolt ingóságokért. A prelátus erre közölte, hogy a felettes hatóságtól erre még nem kapott utasítást, így sem az épületet sem a felszerelési tárgyakat nem adhatja át. Amikor a jegyzőkönyv felvételére került sor, Csepregi prelátus közölte, hogy nem ír alá semmit. Erre a bizottság tagjai távoztak. Másnap Kubinyi Zoltánt a tanfelügyelőségre hívatták, ahol ismételten felszólították arra, hogy a leltárt készíttesse el. A jegyzőkönyv utolsó soraiban a következő megjegyzés olvasható: "A római katolikus iskolánál most folynak a vizsgák, így az ütközéseket kerültük."
Hévízi Lajos volt az a személy, aki városunkban a zárolással kapcsolatos intézkedéseket koordinálta. Június 16-án kelt jelentésében a polgármesterrel az alábbiakat közölte: 'Az igazgatók jegyzőkönyvi nyilatkozat alapján felelősséget vállaltak az iskolákban lévő ingóvagyontárgyak megőrzéséért. Kivétel az izraelita és a kereskedelmi iskola, melynek igazgatói nem tartózkodtak Makón. Továbbá a görög katolikus iskola, ahol dr. Rohály Ferenc lelkész a jkvi. nyilatkozattételt megtagadta. (...) Egyben jelentem, hogy a fentiekről az államrendőrség makói vezetőjét személyesen tájékoztattam."
Az iskolák zárolását követően mindenki számára világossá vált, hogy az államosítás napokon belül megtörténik. Június 16-án a parlamenttel sürgősséggel elfogadtatták a felekezeti iskolák államosításról szóló törvényjavaslatot, melynek értelmében 6505 oktatási intézményt vett át a magyar állam.
Makón az alábbi egyházi ingatlanokat államosították:
— Református egyház által fenntartott oktatási intézményeket:
Gróf Bethlen István Polgári Fiúiskola (Kálvin tér 6.)
Aradi utcai Református Iskola (Aradi u. 4-6.)
Királyhegyesi utcai Ref. Iskola (Királyhegyese u.13.)
Újvárosi Református Iskola
— Római katolikus egyház által fenntartott oktatási intézményeket:
Gróf Klebelsberg Kunó Katolikus Polgári Fiúiskola (Szt. István tér 14-16.)
Újvároson a zárdaépület és a Neiszer-iskola (Széchenyi u. 72.)
Szt. Gellért Konviktus
— Görög katolikus iskola (Toldi u. 4.)
— Izraelita iskola (Deák Ferenc u.)
— Községi Kereskedelmi Iskola
— Községi Iparostanonc Iskola (D'Orsay u. 6.)
— Községi Zrínyi Ilona Polgári Leányiskola (Szegedi u. 4.)
Nem államosították a református öregiskolát, mely akkor hitbuzgalmi célokat szolgált. (Az épület 1962-ben került az állam tulajdonába.) A református egyházközség szerette volna visszakapni a Kálvin téri nyolc tantermes épületét, mert abban árvaházat akart üzemeltetni. Kérelmüket azonban elutasították. A tanyai iskolákat sem államosították, bár később kiderült, hogy ezeknek egy része a református egyház telektulajdonán épült föl.
Megkezdődött a felekezeti tanítók állami szolgálatba vétele. Ehhez szükség volt a személyi adatokat tartalmazó E-lapra, melyhez csatolni kellett a helyi Nemzeti Bizottság nyilatkozatát, ami a tanító politikai megbízhatóságát igazolta. A magyar püspöki kar határozata értelmében kivételt képeztek a szerzetes tanítók (Makón hét tanerő), akik nem vállalhattak tanítói megbízást. Vida Zoltán Makó iskolatörténetéről írott tanulmányában megjegyzi, hogy a szerzetesek igen veszélyes ellenpropagandát folytattak az államosítás ellen, s hogy közülük néhányat államellenes tevékenysége miatt el kellett távolítani a városból.
A megszilárdítás szakasza
Az államosítást követően az iskolákat összevonták, illetve igazgatásukat átszervezték. Az újonnan létrehozott iskolaigazgatóságokat ekkor számozással jelölték meg egytől hétig, a nyolcadik a tanyai-kerületi iskolák igazgatósága lett.
Csanád vármegye tanfelügyelője körlevélben utasította az igazgatókat, hogy az állam által átvett iskolák homlokzatáról azonnali hatállyal távolítsanak el minden olyan feliratot, jelképet, ami az előző fenntartóra utal. Fel kellett tüntetni az iskolák állami jellegét, s ha szükséges, akkor az intézmény nevét is. A névváltoztatással kapcsolatban közölte, hogy az iskolák csak történelmi nagyjaink nevét viselhetik.
Így kapta később a volt református iskola a Kun Béla, a katolikus fiúpolgári pedig a Farkas Imre nevet. Az állami jelleg feltüntetése mellett a tanfelügyelő utasítást adott arra, hogy az államosított iskolákat minél jobban különítsék el a volt iskolafenntartó helyiségeitől. Megkezdték az előkészületeket az úttörőcsapatok szervezésére, s a szülői munkaközösségek is egymás után alakultak. Az oktatás színvonala azonban a várt fellendülés helyett jelentős mértékben visszaesett. Kevés volt a szakképzett, politikailag is megbízható nevelő, kontraszelekció érvényesült. Jelentős gondot okozott a diákok rendkívül magas mulasztási aránya, a meglazult fegyelmi helyzet, s a magas bukási és lemorzsolódási arány.
Míg az államosítás előkészítő szakasza — mint láttuk — a katolikus egyház és a baloldali erők heves összecsapásaival telt, addig az államosítás adminisztrálása már nem okozott különösebb gondot. Nem volt ilyen problémamentes azonban az államosítást követő időszak, hiszen az a gyors fordulat, amit a közoktatásban vártak, elmaradt, s az oktatás színvonala drasztikusan visszaesett.
Páll Lajos festménye: Ők adják a tejet
|
|