|
|
A korai orvosok gyógyításhoz értő papok voltak. 1000 körül alakult Esztergomban leprásokat befogadó gyógyhely, s később kórház is. A bencések is foglalkoztak gyógyítással. A kolostorkórházak források mellett alakultak. Gyógyításra gyógyfüveket és ásványi sókat oldott formában tartalmazó forrásvizet használtak.
Később orvosi munkákat is kiadtak, s orvosi ismereteket a XIV. században Pécsett, majd Pozsonyban is tanítottak. Az orvosi tanácsadás kalendáriumokban is elérhető volt, ezek széles körben elterjedtek.
A XVII. században Pápai Páriz Ferenc írja az első valóban modern orvosi művet, ami száz betegség tüneti leírását és gyógyításának ismertetését tartalmazza. Munkájában fellép a babonák ellen, mert abban az időben részben a szegénység, részben az orvoshiány miatt a javasasszonyokra támaszkodtak az orvosok helyett. Felvidéken pl. működtek az olejkárok - szlovák gyógyszerárulók, akik között képzettek is voltak, de többségükben kuruzslók. 1835-ben tiltották be működésüket.
1752-ben uralkodói rendelet jelenik meg, mely szerint minden vármegye köteles egy jól képzett orvost alkalmazni és egy vármegyei sebészt. 1754-től az orvos köteles diplomáját bemutatni. 1770-ben egészségügyi jogszabálygyűjteményt adnak ki, s ekkor kezdődik el a hazai orvosképzés Nagyszombatban.
A XVIII. században sok-sok kezdeményezés történt az orvos — bábaképzésre és borbélysebészi tanfolyamok indítására. Bécs engedélyezte a nagyszombati tudományegyetem orvosi fakultásának megnyitását, sokszorozták a gyógyszertárak számát is, majd az egyetem átkerült Budára, később Pestre. Az első tíz évben 55 orvos, 211 sebészmester, 46 gyógyszerész, 46 szülészmester és 53 szülésznő kapott oklevelet, amely az ország egészére, később a birodalom egészére is érvényes volt.
Kiemelkedő szakember Debrecen főorvosa, Veszprémi István, sok fontos egészségügyi mű közreadója. Híres munkája volt a Bába mesterségre tanító könyv németből magyarra fordítása 1766-ban. Később Domby Sámuel adott még ki hasonló kötetet. A királyi Magyarországon a megyei főorvosi hivatalokat 1752-ben szervezte meg az uralkodó, s az 1770-ben kiadott jogszabály szabályozta az orvosok, gyógyszerészek, bábák kötelességeit és jogait.
1825-ben megalakult a Magyar Tudós Társaság, s a XVIII-XIX. század fordulóján már kísérletek történnek a járványok oltásokkal való megelőzésére is (himlőoltás). De a kolera és más fertőző betegségek még mindig terjedtek. A reformkorban indul meg az első valódi orvosi folyóirat: az Orvosi Tár, amelyet Bugát Pál szerkesztett. Igen sok jelentős orvos működött ebben az időben, s kapcsolódott a szabadságharchoz is. Például Fabini János, Grósz Frigyes, Mérei Ágost, Balassa János, Markusovszky Lajos, Lumniczer Sándor (szülészmester), Korányi Frigyes, s az országos főápolónő, Kossuth Zsuzsanna neve is említésre méltó.
Semmelweis Ignác a bécsi sebészeti klinikán felismeri, hogy a gyermekágyi láz fertőzés következménye, amelyet bomlott szerves anyag okoz, s amely csak a szülészeten megforduló orvostanhallgatók és orvosok közvetítésével juthatott be a kórtermekbe. Ugyanis azon a szülészeti klinikán, ahol csak bábákat oktattak, a gyermekágyi láz minimális volt az előzőhöz képest. Semmelweis elrendelte a vizsgálatok előtti klórvizes kézmosást, amely látványos eredményt hozott. A kollégák mégis értetlenséggel fogadták, s tanait csak halála után néhány évtizeddel ismerték el világszerte, s azóta a legnagyobb orvosok között tartják számon, illetve az anyák megmentőjeként.
Tehát az orvostudomány fejlődéséhez láthatóan kapcsolható a szülő nők problémája, s már elég korán megindul a bábaképzés is. A nemkívánt gyermek problémájával is lehet találkozni természetesen, s ez egyes korok és országok másként ítélték meg a magzatelhajtást. A kereszténység tiltja ezt, s a hazai törvények is; az abortusz tilalma a boszorkányszerek illetékességi körébe tartozott (büntetése halál -vízbefojtás).
1787-ben a jozefinista törvénykönyv szerint a magzatelhajtás már csak ötévi börtönnel sújtható. A szegény, törvénytelenül teherbe esett asszonyokon segíteni próbálva lehetővé tették, hogy kórházakban név nélkül szülhessenek, vagy az újszülötteket anonim módon adták át lelencházaknak.
A bábaság, mint foglalkozás
A Révai lexikon szerint: a bába oklevéllel bíró nő, aki képesítve van rendes lefolyású szülések önálló vezetésére, a gyermekágyas nők ápolására, s az újszülött gyermek gondozására. Előtanulmányaikat a bábák bábaképző intézetekben végzik: nőgyógyászati és szülészeti osztályokkal bíró kórházakban. A tanfolyamok időtartama különböző, Magyarországon 4 hónap. 1911-es adat szerint bábaképző működött 12 kórházban: Budapest, Debrecen, Kassa, Kolozsvár, Nagyszeben, Nagyvárad, Pécs, Pozsony, Szeged, Szekszárd, Szombathely, Ungvár. Felvételi követelmény: 20-40 év, jó egészség, erkölcs, jártasság az olvasás-írásban. A bábának esküt kellett tennie az oklevél átadásakor.
Az oklevéllel bíró bábákon kívül voltak még cédulás és parasztbábák. A cédulás bábák 4-6 hetes tanfolyamon vettek részt, és engedélyüket a körzeti főorvostól kapták, általában egy-egy község területére. A parasztbábák képesítés nélküliek, a tapasztalatok hagyományozása útján jutottak tudásuk birtokába, a szülés és gyermekágy körüli hiedelmeket, mágikus eljárásokat is továbbvitték nemzedékről nemzedékre. Nekik tulajdonított a néphit boszorkányos szerepet, úgy tekintettek rájuk, mint akik szemmel vernek, meg tudják rontani a gyermekágyast és az újszülöttet, ugyanakkor gyógyítani is tudnak.
A különféle bábák tennivalói azonosak voltak, elő kellett készíteni az anyát a szülésre, elősegíteni, levezetni azt, illetve szülés után ellátni az anyát és újszülöttet. Működésüket a belügyminiszternek a vallás- és közoktatásügyi miniszterrel egyetértőleg kiadott 1902. évi rendelete szabályozza. Ekkor jelenik meg a bábákat oktató Magyar bábakönyv is. Ebből a tankönyvből részletesen megtudható, melyek a bábák feladatai:
— Ha szüléshez hívják, köteles azonnal elmenni, és magával vinni a szükséges eszközöket.
— A helyszínen ki kell kérdezni a szülő nőt a fájásairól, terhességéről, előző betegségeiről. Figyelje is meg a fájások gyakoriságát.
— Teremtse meg a szüléshez szükséges legnagyobb tisztaságot.
— Vizsgálati eljárásokat végezhet (testhőmérséklet és érverés megfigyelése, légzés, vizelet).
— Ápolási teendőik: beöntés, húgycsapolás, ha szükséges, hüvelyöblítés, meleg vagy hideg borogatás, tiszta szülőágyba helyezés.
Vizsgálat a szülés előtt csak külső vizsgálat lehet. Ha belső vizsgálatra van szükség, mert valami rendellenességet tapasztal, köteles orvost hívni. Ha mindent rendben talált, akkor kerülhet sor
— a szülés levezetésére,
— majd a szülő nő mosdatására,
— újszülött fürösztésére, külső vizsgálatára.
— felöltöztetésére.
A szülés után legalább két óráig nem hagyhatja el a gyermekágyast. Majd 8-10 napon át napjában legalább egyszer köteles meglátogatni, tanácsaival ellátni, nemi részeit megmosni, arra a gyermekágyast megtanítani, a szoptatás fontosságára figyelmét felhívni, étrendi tanácsokat adni. A szülésekről jegyzőkönyvet kellett készítenie.
Összegezve: a bábának mindent tudnia kellett a terhességről, annak biológiai vonatkozásairól, a szülésről, az újszülött teljes ellátásáról, s természetesen a gyakorlatban tudását kiválóan alkalmaznia kellett.
Kiszombor község bábái
Dr. Majoros Ferenc, Kiszombor díszpolgára, háziorvos szerint a jó bába tökéletesen helyettesítette az orvost rendes szüléseknél. Sokszor többet tudott, mint maga az orvos.
Kiszombornak több megbecsült bábája volt a XX. században: Kakuszi Ferencné, Karácsonyi Istvánné, Kiss Károlyné, Horváth Margit. Ők oklevelesek bábák voltak, sajnos azonban egy sem maradt meg okleveleik közül.
Kiss Károlyné bábafelszerelését a fia adományozta helytörténeti gyűjteményünknek, és a menye az, akitől néhány adatot tudtam róla meg. Vasutas volt az apja foglalkozása, és ez hagyományozódott a családra. Kiss Károlyné (1897-1985) 1923-ban tett bábavizsgát, és kapott oklevelet Szegeden. 1941-ig Erdélyben teljesített szolgálatot, majd a háború alatt Magyarországra tért, s 1954-ig volt bába. Ezután tanfolyamot kellett volna végeznie, hogy körzeti nővér lehessen, de ezt már 58 évesen nem vállalta.
Dr. Majoros Ferenc szerint nagyon ügyes, megbecsült bábája volt a falunak. Menye szerint igényes a tisztaságra, de ezt a bejárónője teremtette meg, mert neki vigyáznia kellett a kezére. Ha tanyára hívták, vagy kocsival jöttek érte, vagy a szegényebbekhez maga ment biciklin. Lovagolni —más bábákkal ellentétben — nem tudott.
Angyalcsináló tevékenységet nem végzett, még titokban sem, ezt a szegényebb néprétegből való asszonyok maguk végezték például bicikliküllővel önmagukon. Az orvost ezután csak éjszaka hívhatták, hisz nagy szégyen volt, ha kiderült, és tiltott is természetesen.
A bábák munkáját pénzben vagy természetben igen jól megfizették, minden keresztelőre meghívták, tisztelet övezte őket. Kiss Károlyné 1200 gyermek születésénél segédkezett. Az utolsó általa világra segített gyermek az én sógorom, Barna Szilárd volt.
Az ötvenes évek végén körzeti nővérek, vöröskeresztes ápolók jelentek meg a bábák helyett. Községünkben például Magó Lajosné, vagy Ferencszálláson Kócsó Frigyesné, aki eredetileg bába volt, de a tanfolyam elvégzése után ő is nővérként teljesített egy ideig szolgálatot.
|
|