|
|
A zsidó fertály
Mintegy 260 évvel ezelőtt, az 1740-es évek elején telepítette be városunkba az első zsidó lakosokat Stanislavich Miklós csanádi püspök, Makó földesura. A törzsökös település akkoriban a Nagyérig húzódott, az ezen túl eső rész volt az új fertály, vagyis az akkori Újváros. Miután a Maros-parti piacteret elmosta a folyó, itt jött létre a piac- és vásártér, de már az első megyeházát is ezen a területen építették föl. A betelepített zsidóság és a görög katolikusság is itt kapott egy-egy kisebb városrészt. A zsidóságnak — megközelítőleg a mai Deák Ferenc utca helyén — eredetileg egy utcája volt. A Vertics József-féle portafölmérés 1786-ban „Zsidó utcát" említ. Ezt a köznép később Nagyzsidó utcának hívta. Innen terjeszkedtek a mai Eötvös utca felé, amelynek még 1851-ben Fürdő utca volt a neve, mert itt épült meg a zsidók rituális fürdője, általános neve Kiszsidó utca volt.
Tűzrendészetileg a zsidó fertály Makó legkifogásolhatóbb városrésze volt, tele sikátorokkal, zugokkal és zsákutcákkal. Egy telekre rendezetlenül több ház is épült. A helytartótanács 1810-ben elrendelte a zsidó házak „rendbeszedését". Fejérváry Ferenc mérnök 1815-ben elkészítette Makó első rendezési tervét. A zsidóság íves alakú, természeti adottságokat követő utcáit kiegyenesítette, egységes házhelyeket alakított ki. Az 1821. évi árvíz a zsidó házak egy részét összedöntötte, így lehetőség nyílt a városrendezési terv végrehajtására. A zsidóság mindvégig az ún. zsidó fertályban lakott, amely a mai Síp és Bolygó utca irányában növekedett. A Főtéren pedig egyre több zsidó kereskedőház épült.
Népességi viszonyairól elsőnek az 1773. évi összeírás nyújt pontos képet. Ekkor 50 zsidó család élt Makón, lélekszámuk 158 főt tett ki. Negyven hitközségi tag fizetett adót, az özvegyek és a fiatal házasok mentességet élveztek. Első rabbijuknak, Zélig Jakabnak évi fizetése 75, Josef Moyzses tanítóé 50 forint volt. A II. József-kori népszámláláskor 458, 1850-ben 1120 személyt vettek számba. Lélekszámuk 1910-ben 1928, 1930-ban 2052 volt. Ekkor számarányuk a lakosság 5,7%-a.
A zsidó önkormányzat
A makói zsidóság önálló községet, kommunitást alkotott. Saját ügyeiket intézhették, a városi dolgokba nem volt beleszólásuk. Vitás kérdésekben az úriszék döntött. Volt külön bírájuk, tanácsuk, esküdtjei és adószedői. Közvetlenül a földesúr fönnhatósága alá tartoztak. A mindenkori püspök-földesúrral megállapodást kötöttek. Pl. Kőszeghy László püspökkel kötött szerződés értelmében 1802-ben a száz házzal bíró község évi 1500 rhénusi forintot fizetett. A taksa fejében jogukban állt a rozsólis (növényi anyagból készült likőr) égetése és árulása. Két mészárszéket tartottak fönn. A zsidó község tagjainak kóser bort mérhettek ki, de idegeneknek nem árulhatták. A szerződés megtartásáért „egy mindnyájáért és mindnyájan egyért" voltak felelősek.
A bíróválasztás időpontját a földesúr és a község együtt állapította meg. Miként a városi bíró választásánál, a zsidóságnál is a földesúr tisztje három érdemes személyt javasolt a bírói tisztségre, a község közülük választhatott. A választásokon mindenki tartozott megjelenni. Mivel 1790-ben egyesek becsmérelték, meggyalázták elöljáróikat, a földesúr nevében a prefektus meghagyta, hogy elöljáróik iránt tisztelettel viseltessenek, ítéleteihez alkalmazkodjanak, mert különben az engedetleneket 12 napi áristommal büntetik.
A türelmi adót is az elöljáróság szedte be. Ennek összege 1779-ben 916 forint volt. Amikor ettől a tehertől 1846-ban megszabadultak, hálaadó istentiszteletet és örömünnepet tartottak.
Főszolgabírói utasításra 1851-ben megkísérelték a városi és a zsidó község egyesítését. A zsidó község a püspöki uradalomhoz tartozásának köszönhette, hogy különállását közjogilag ekkor még megtarthatta, hiszen magánföldesúri telepítvény volt a város területébe ékelve. A zsidók emancipációját 1867-ben mondták ki, ezzel függ össze, hogy utcáikat Makón Deák Ferencről és Eötvös Józsefről nevezték el.
Egykori életmódjuk
Az 1773-ból fönnmaradt összeírás szerint túlnyomó részük bőrkereskedő volt. Járták a város és a falvak utcáit, házaltak, és fölvásárolták a nyersbőröket. Legtöbbjüknek volt egy-két, sőt néhányuknak három lova is, ami nélkülözhetetlen volt a nyersbőrkereskedésnél. Volt közöttük nyolc kiskereskedő, két szabó, egy-egy kocsmáros, pálinkaégető, üveges, rozsólis készítő és vésnök. Összesen 15 zsidó és 8 keresztény cselédet alkalmaztak. Legtöbben nyomorúságos viskóban laktak, csak hat család házának értéke haladta meg a 150 forintot. Moyzses Lébl viszont nagyobb vagyonnal rendelkezett, mint az egész zsidó közösség. 9 hízott ökör, 22 üsző, 16 borjú, 6 ló tette ki az állatállományát. Volt kocsmája és serfőzdéje. Adóalapja évi 2700 forint volt, a földesúrnak 2600 forint árendát fizetett.
A makóiak vallási türelmességének bizonysága, hogy 1818-ban a szabócéh zsidó mestert is fölvett soraiba. Részükre külön esküszöveget fogalmaztak. Az egyesült Ács-Lakatos-Üveges-Kőmíves Céh pedig Iritz Herman üvegest vette föl soraiba. Mestermunkája, az ólomkeretes ablakszem a múzeum állandó kiállításán látható.
A reformkori anyakönyvekben ilyen foglalkozások találhatók: boltos, portékás, kalmár, német varga, német szűcs, szobafestő, kovács, bádogos, ezüst-, aranyműves, ötvös, pipareszelő, dohányvágó, paplanos, asztalos, kávés, sapkakészítő, gombkötő, könyvkötő, pékmester, tímár, német csizmadia stb. Amikor az 1843-44. évi országgyűlésen az egyik fölszólaló megjegyzésére, hogy a zsidók nem szeretik a földművelést, Kállay Ödön megjegyezte: Csanádban zsidó földművelő is van.
A konzervatívok és az újítók küzdelme
A Németországban kibontakozó neológ mozgalom hamar gyökeret vert hazánkban, sőt Makón is. Az istentisztelet megreformálásának gondolatát a külföldet járó zsidó kereskedők hozták magukkal.
A hitélet megújítására kibontakozó törekvések előzményének tekinthető, hogy a zsidóság a kirekesztettség állapotából fokozatosan kezdett beintegrálódni a magyar társadalomba. Ebben a folyamatban a makói zsidóság élen járt. Ennek első állomása, hogy a hazai zsidó templomok közt a makói zsinagógában hangzott el először magyar nyelvű prédikáció. Sveiczer Fábián (1778-1856) mondta 1814. augusztus 2-án. Ekkor a tóraszekrény elé fölállította II. Ferenc uralkodó képét is. Ezek egyrészt művelődéstörténeti jelentőségű események voltak, de egyben elindították a vallási reformmozgalmat.
A reformkor küzdelmeiben fontos szerepet kapott a magyar nyelv ügye. Ezt Sveiczer Fábián olyannyira magáévá tette, hogy hitközségi anyakönyvezetőként áttért az anyakönyvek magyar nyelvű vezetésére. A magyar nyelv melletti buzgósága abban is kifejezésre jutott, hogy a Bach korszakban sem tért vissza a német nyelv használatára. Halálakor Sveiczer közhasznú munkásságát Polner Lajos szolgabíró részvétlevélben méltatta.
Ugyanakkor az ortodoxiának is volt Makón egy országos hírű képviselője Ullmann Salamon személyében. Mereven föllépett minden modernizálási törekvéssel szemben. Azt még 1850-ben tudomásul vette, hogy az előimádkozó asztalt a zsinagóga közepéről a frigyszekrény elé helyezték. Sőt, ő maga is a szabad ég alatti esketés helyett a templomban esketett. Az újítás hívei jobbára az istentisztelet esztétikáján kívántak változtatni. Ez főleg az énekkar és az orgona alkalmazására vonatkozott. A hitközségi elnök mozgalmat indított Ullmann ellen, ami kényszernyugdíjazását eredményezte. A szolgabíróság 1858-ban engedélyezte a kórusos (énekkaros) istentiszteleteket. Ez már általános gyakorlat volt Bécsben, Pesten, Szegeden és másutt. Ullmann rabbi a szolgálati utat megkerülve a bécsi kormányhoz fordult panaszával. 1860-ban 99 szavazattal 15 ellenében a konzervatív irányzat győzött, a rabbit visszahelyezték állásába. 1863-ban, Ullmann halálával ismét az újítók kerekedtek fölül. 1864-ben Fischer Antal Énoch dunaföldvári rabbit választották meg papjuknak. A hagyományőrzők a továbbiakban zugistentiszteleteket tartottak.
Vorhand Mózes, a makói csodarabbi
Az egyházszakadást az 1868-69. évi országos zsidókongresszus jelentette. Itt megalkották a neológ hitközségek szervezeti szabályzatát. Makón a tényleges különválásra 1872-ben került sor. A zsidó közösség ingó és ingatlan vagyona a neológok kezébe jutott. Ettől kezdve beszélhetünk Makón ortodox és neológ egyházról. Az ortodoxok főrabbija előbb Kronfeld Ábrahám, Grünwald Adolf, majd Vorhand Mózes lett; a neológoké Fischer után Kecskeméti Ármin.
A makói zsinagógák
Szirbik Miklós 1835-ben írta: „Népességekhez képest vagyon jó nagy Sinagógájok tserép fedélre". 1911-ben jelezte az egyik makói lap: „rövid időn belül eltűnik az izraelita egyház udvaráról a 120 évvel ezelőtt épült zsinagóga". Ezek szerint 1791 körül emelhették, 1919-ben bontották el. Impozáns méretű, 12x18 méter alapterületű volt. Tetőzete kontyolt, az oldalhomlokzatot négy-négy szegmentíves ablak törte meg. A bejárat elé kőoszlopos, bolthajtásos belépőt emeltek. Belseje egyszerű, hivalkodás nélküli volt. Egyik végében a nők részére rácsos karzatot alakítottak ki, vele szemben állt a klasszicizáló oltár, fölötte stukkódíszítésű baldachin, amelyet Dávid koronája ékesített. Az oltár rácsának faragott gyertyatartói rokokó díszíté-sűek voltak. Mellette állványon a tóratekercsek halmaza.
Új neológ zsinagóga építésére 1907-ben írtak ki pályázatot. A pályaművek elbírálása után még abban az évben Baumhorn Lipót (1860-1932) építészt, Lechner Ödön tanítványát bízták meg. Ő tervezte az esztergomi, szegedi, szolnoki, gyöngyösi és újpesti zsinagógát. Alapkövét 1911. október 5-én tették le, 1914. szeptember 2-án Kecskeméti Ármin főrabbi avatta föl. A centrális elrendezésű templom kupolája négy falpilléren nyugodott. A színes üvegablakok ószövetségi emlékeket ábrázoltak. Á II. világháborúban kissé megsérült kupolát nem állították helyre, a tetszetős zsinagógát az országos hitközpont 1965-ben — a makói zsidóság megkérdezése nélkül — félmillió forintért lebontásra a Kossuth termelőszövetkezetnek eladta.
Paskesz Jakab, a makói ortodox izraelita hitközség elnöke 1895. július 19-én kért építési engedélyt az Eötvös utcai zsinagóga létesítésére. Beadványához csatolta Szűcs Lajos építőmester eklektikus modorú tervrajzát. Az építési szakosztály — bizonyos oldaltávolságok előírásával és díszes rácskerítés készítésével — engedélyezte az építést. Mégsem a benyújtott terv szerint készült el a zsinagóga. A korábbi elgondolásból csak a két méternyi szélességű előkert maradt meg.
Az utcai homlokzat meghatározó eleme a lépcsőzetes attikafal. A középső függőleges sávot két poligonális pillér fogja össze, fölül bástya kialakítással. Fönt vízszintes tagolóelemként ívsor, párkány és négyzetes fogazatos falsík zárja. A szélső sávokon az ikerablakokat félkörív fogja össze. Alaprajzilag egyetlen hajóból áll. A dongaboltozatos imatermet három oldalról íves záródású ablakok világítják meg. A dobogóval ellátott imateret kovácsolt-vasrácsozat veszi körül. Az utca felől a nők részére farácsozattal lezárt karzatot építettek.
1905 körül Galíciából és Oroszországból nagyobb számba települtek be ortodox izraeliták, ekkor a zsinagógát átépítették. A nők részére kétszintes karzatot alakítottak ki, az utca felől bejárati előtér készült. A női karzati följáró és az épület szimmetriája megkívánta a homlokzatnak egy-egy sávval való szélesítését. Bár a lépcsőzetesség továbbra is jellemzője maradt a homlokzatnak, de elveszítette addigi vertikális jellegét.
A Deák Ferenc utcában is volt egy kisebb zsinagóga, amelyet az ún. sutú udvarról lehetett megközelíteni. Ez még a II. világháború után is működött. Erről írt egy félreérthető dolgozatot A makói zsinagóga lángjai címmel Pelle János újságíró. Folyóiratban és könyvben is kiadott írásából a fölületes olvasó azt a következtetést vonhatta le, hogy Makón olyan nagymérvű antiszemitizmus volt, hogy az érettségiző kereskedelmista diákok szerenádozás közben még a zsinagóga fölgyújtásától sem riadtak vissza. A Szirbik Társaság egyik ülésén Pelle János előadása után Diósszilágyi Éva — Úri utcai házuk lábszomszédos volt a zsinagógával — és az akkor ballagó Hős Zoltán, a későbbi tanár elmondta, hogy mindez kitalálás. A Nemzetgyűlési napló is megörökítette a makói esetet. A makói interpellációra Rajk László belügyminiszter adott 1946. szeptember 18-án választ, ezt maga Pelle is idézi: „a gyújtogatás a rendőrség politikai osztályának vezetői által előre megtervezett, de dilettáns módon kivitelezett provokáció volt, a kátyúba jutott kunmadarasi nyomozás megsegítésére". Előzmény az volt, hogy a rendőrség új politikai osztályának vezetője, a zsidó Sebők László állomáshelyének elfoglalásakor kijelentette, hogy ő majd fog találni Makón fasiszta vagy antiszemita összeesküvést. A zsinagóga függönye valóban meggyulladt, a hitközségi elöljáró, Markovics Zoltán előző este utasította a cselédet, hogy a gyertyákat ne oltsa el. Az ügyészség gondatlanságból okozott templomgyújtogatás miatt vádat emelt Markovics ellen, a vádat a bíróság elejtette. Rajk László a kompromittált Sebők századost Makóról elhelyezte.
Temetők
Első temetőjüket a mai Kossuth és Sírkert utca sarkán alakították ki. Ezt 1810-ig használták. Kivételes esetnek számított, hogy 1846-ban oda temették Hersel Pollakot. Magányosan áll itt egy szent sír, Dávid fia Naftali mártír emlékét őrizve. Róla a Chevra Kádisah a következőket írta: „Megörökítettük még ama vértanú emlékét is, aki 1779-ben több zsidó házaló társaságában fuvarosokkal találkozott, s azok által megkezdett verekedésben egy fuvaros megöletett. A többi hitsorsosát megmentendőn magára vette a gyilkosságot és a szájhagyomány szerint a halotti szertartások elvégzése után nyugodtan hajtá fejét a pallos alá." Néhány hónap múlva Babály Gyurka betyár bevallotta, hogy a gyilkosságot az ő bandája követte el.
1810-től 1856-ig a Hársfa utca végén kialakított temetőt használták. Itt is volt egy szentsír, Hersele sírja, ahová évtizedek múltán is zarándokoltak a buzgó zsidók. A három hold kiterjedésű temetőben ma már egyetlen sírkő sem található. Egy makói születésű férfi 1981-ben apja és hitsorsosai iránti tiszteletből a temetőt betonkerítéssel körül keríttette és a kapun belül egy kisebb emlékművet állított föl.
Az újabb zsidó temetőt az evangélikus temető mellett, Jángorban jelölték ki 1855. június 15-én. A bejárati fatáblán — egy rövid héber szöveg alatt — ez állt: HALOTTAKAT TÁMASZT ISTEN KEGYELMÉNEK VÉGTELENSÉGÉVEL. A zsidó egyház kettéválása után a meglévő temető a neológok birtokában maradt, az ortodoxok ennek szomszédságában alakították ki saját temetőjüket. A neológ temetőben nyugszik Fischer Antal Énoch makói rabbi, valamint fia, Makai Emil költő. Az ortodox hagyomány szerint a rabbisírok fölé tetővel ellátott építményt emeltek.
A világhír szárnyán
A makói zsidóság köréből ténylegesen világhírűvé csak Pulitzer József, az újságírás fejedelme vált, aki létrehozta nevezetes alapítványát, és megalkotta a Columbia egyetem újságíró karát.
Makai Emil (1870-1901) a XIX. század végén ismert költő és szerkesztő a költészet számára fölfedezte a nagyvárosi élet szépségeit: a gázlámpák fényét, a korzók kavargó nyüzsgését, a délutáni teák intim hangulatát. A könnyű, szórakoztató műfajok keretei között föllazította a hagyományos költői stílust.
Kecskeméti Ármin (1874-1944) 46 évig állt a makói neológ hitközség élén. Disszertációját A zsidó a magyar népköltészetben és színműirodalomban címmel írta. Két-két kötetben földolgozta a zsidók egyetemes történetét és irodalomtörténetét. Külön kötetet írt A zsidó a magyar regényirodalomban címmel. Jelen összegzésben fő forrásunk volt a Csanád megyei zsidóságról készített munkája. Nevét Makón utcanév őrzi. Ikerfiai közül Kecskeméti Pál újságíró Kaliforniában a szociológia professzora lett. Az Egyesült Államokban szoros kapcsolatba került Bartók Bélával, amit a zeneszerző nyolc levele is őriz. Kecskeméti György a Pester Lloyd című német nyelvű lap szerkesztője volt.
A 48-as Kossuth-párt hívei közül két személy különösen kiemelkedett. Justh Gyula legfőbb kortese Dózsa Sámuel vármegyei főügyész volt. Justh halála után a makóiak őt ajánlották országos elnöknek, de Károlyi Mihály azt mondta: „zsidót semmi esetre se".
Espersit János baráti köréhez tartozott Fried Ármin fogorvos, aki végsőkig kitartott a Kossuth-párt mellett. Vallotta: „Ha a makói Kossuth-párt világítótorony nem lehet, mécses lesz. Mécses: az éjszaka sötétjében az eltévedt vándoroknak mégis fényforrás marad".
A Holttengeri tekercsek kutatója, Vermes Géza, a londoni egyetemi tanár 1924. június 22-én született Makón.
A makói hagyományok ápolása
A makói ortodox zsinagóga alig egy évszázados. Nem műemlék, de mégis városunk értékei közé tartozik. Mivel ortodox zsinagógák nemcsak hazánkban, de határainkon kívül sem igen maradtak fönn, ez máris a zsidóságnak zarándokhelyévé avatja. Makói különlegességnek számít a szenteltvízgyűjtő, amelyre a zsinagóga jobb sarkában, a rabbiszék helye alatt bukkantak. Az ortodoxok szerint a szenteltvízben erő van, innen a rabbi ereje. Az elhasznált szenteltvizet csak ásottkútra emlékeztető gyűjtőhelyre lehetett kiönteni, amely a talajvízzel érintkezik. Ez a gyűjtő négy méter mély, egy méter széles, fölül boltozatos.
Helyi nevezetesség a 4 m mély, 2,8 m szélességű rituális fürdő, amelynek megvan az emelőszerkezete, tehát öltözőkkel együtt rekonstruálható.
A makói zsinagóga megihlette az izraeli építészeket is. Ashdod városában egy tóratanulási központ, hittudományi főiskola, ún. Yeshiva épül. A több szintes épületben lesz lakószoba, vendégszoba, tanulószoba, emlékezési szoba, rituális fürdő. Ennek külső homlokzata a makói zsinagóga mása lesz.
A zsidóság máris Vorhand Mózes-kultuszt teremtett. Nyitrán született 1860-ban. Makóra 1912-ben hívták meg rabbinak, 1944. június 8-án halt meg. Csodarabbinak nevezik. Hitet adott ugyanis a gettóban szenvedőknek, és ő jövendölte meg, hogy a makói ortodoxok nagyobb része átvészeli az üldöztetés poklát.
A makói zsinagóga szellemében hittudományi főiskola épül Izraelben
Mindig izgatott Bökény, pontosabban Magyarcsanád-Bökény, melyet a bökényiek következetesen csak Bekának említenek. Beka Csongrád megye legkisebb helysége, és attól függetlenül, hogy nem önálló község, mindig faluként emlegetik, főleg az ott lakók, de az elszármazottak is.
Még nem is jártam Bekában, amikor már elkezdtem gyűjteni a vele kapcsolatos emlékeket. Először Trényi Kati nénivel, majd a Bekában 1914-ben született fiával, S. Nagy Istvánnal beszélgettem el. Sok hasznosat tudtam meg Vízhányó Mátyástól is, régi jó földeáki barátomtól, Kati néni másik fiától, aki mint gyermek sokat tartózkodott Bekában Trényi Gyuri bácséknál, nagyapjáéknál. Később került sor a helyszíni gyűjtőmunkára. Sok kedves adatközlőre leltem, akik szívüket-lelküket kiöntve emlékeztek a település múltjára, az itt élt emberekre.
A Bökény nevű kis település a Maros jobb partján fekszik, s egykori alapítójának nevét őrzi. Létezéséről a reánk maradt 1333-1335-ből való okiratok tesznek először említést. Legrégebbi ismert birtokosa a XV. században Bökényfalvi Benedek. 1484-ben a szomszédos Jenőfalvával együtt Kis Máté, Liptó vármegye főispánja szerezte meg magának. Az 1550-1552. évi török hadjáratok a falut is elpusztították. Az adószedők jelentéseiben sokáig pusztaként szerepelt. Bessenyi Lénárt 1561-ben újra kezdte telepíteni, de Gyula várának bukása után ismét elpusztult. Csak Bethlen Gábor idején települt be újra.
Az 1640-es években a Szentandrási család birtokát képezte Beka, illetve Bekenfalva néven. Az 1686. évi tatárdúlás Bökényt is romba döntötte. Később Kolonics bíboros fennhatósága alá, majd a szerb határőrvidék visszakebelezése után az aradi uralomhoz tartozott, s Beka néven Új-Csanádhoz kapcsolták 1757-ben. A Maros árterén levő, XIV. század elején épült templomát a magas vízállás döntötte romba.
Oklevelekben 1333-ban jelenik meg először Buken néven. Majd Bukenfalua (1335); Bekenfalva (1466); Beökenfalua (1627); Beke - másképpen Bekenfalva (1651); Bököny, Büköny (1702) néven említik.
1897-ben így ír róla Borovszky Samu Csanád vármegye története 1715-ig című művében: „Egyszerű kis paraszti falu, 154 lakossal. Beka néven terül el az egykori Bökényfalva helyén." Fényes Elek Magyarország geográphiai leírásában 1841-ben még 179 lakosról tesz említést. Jelenleg a lakosságszám a 30-at sem éri el!
Bökény kincstári földön települt falu, mely sohasem volt önálló település, de volt bírája. Egy bíró volt régen a faluban, később csak egy esküdt, akinek nagy tekintélye volt az emberek előtt. Valaha Csanádpalotához, jelenleg Magyarcsanádhoz tartozik. Dohánykertész település volt, s a kamara nem adott segítséget ahhoz, hogy önálló falu legyen, nagyobbá fejlődjön. A vele egyidőben települt községek, helységek ma már nagy falvak.
Az 1850-60-as évektől kezdve lehetett már saját földet vásárolni. Ettől az időtől jöttek létre az egyéni parasztgazdaságok. Az itteni lakosoknak 8-12 hold földjük volt. Régen a kincstártól vették a földet törlesztésre. A földek ügyeit intézni Mezőkovácsházára jártak. Ott volt a kincstári ispán. Az 1930-as években — a bolettás világban —, főleg ahol sok volt a gyermek, jobban aprózódott a birtoktest. 1960-ban szerveződött — a ma már a múlté lett — Magyarcsanádi Úttörő Termelőszövetkezet. Ebbe léptették be a bekai parasztságot, Farkas Gyuri bácsi kivételével.
Az emberek jól éltek, élnek Bekában. Van itt sok legelő, kaszáló, ahol legeltetnek, kaszálnak. Minden portához tartozott szántóföld és bizonyos nagyságú (közös) legelőterület is. Az egy portához tartozó legelőterületet járásnak nevezték, és ez egy lábasjószágot látott el legelővel. Ezt a területet az akkori tulajdonosa átengedhette másnak legeltetés céljából, de nem igen volt rá példa, hogy eladták volna. Régen a járást is szabályszerűen örökölték. Ennek alacsony aranykorona értéke volt, és a közbirtokosság közösen adózott érte, de ennek pénztárába minden tulajdonos egyénileg fizette be a maga részét. A bekai közbirtokossági gyöpön legelt régen mintegy 50 ló és csikó, 50-60 különböző korú szarvasmarha, s külön helyen a 150 sertés. Ezekhez Szent György naptól Mindenszentekig csikóst, gulyást és pásztort fogadtak, akik a falu nyugati végén lévő (ma már elbontott), úgynevezett pásztorházban laktak. Ezt az épületet is a faluközösség építtette. Olyan pásztort szerettek fogadni, akinek nagy családja volt, így a különféle állatokat el tudták látni.
Csupán érdekességként említem meg, hogy az I. világháborúban meghalt a Kondás Domján. A pásztorházban maradt családja pedig az 1919-ben dühöngő úgynevezett spanyolnáthában hunyt el. Az özvegy édesanya és három gyermeke egyszerre feküdtek halva. De még ezeken kívül Kondás Andrást is elpusztította itt Bekában ez a kegyetlen kór.
A kanászházzal egybeépített bikaistállóban egy bikát, s a mellé épített disznóólban 2-3 kansertést tartottak pároztatás céljából a bekai gazdák. Ezeket az apaállatokat is a pásztor és a hozzátartozói gondozták, s végezték a pároztatást. E kanok a legeltetés időszakában kijártak a csürhével a legelőre. A kanász pléhből készült kürtöt fújva kezdte a sertések kihajtását a falu keleti felén, s haladt a nyugati vége (Magyarcsanád) felé. A pásztorcsalád előre kialkudott bérért dolgozott: kapott terményt, készen megsütött kenyeret, szalonnát és ustorpénzt az állatok számához viszonyítva az állatok gazdájától. A terményt mérővel (felöntővel) mérték. A kenyerek sütését előre megbeszélték.
Gazdag település volt egykor Beka. Itt a 34 ház közül tízben béres is volt valaha. Ez a szépen skandálható mondóka járta: Bökény, Bökény hírös város, Itt mindönki milliárdos!
Bökény a Marostól 700-800 méterre van. Innen át lehet látni Romániába, a túlsó partra. A védtöltés koronája 5-20 méterre van a házak falától, de az 1970-es nagy árvíz után kissé a Maros felé tolták, s ezen belülre került a házak előtt elvezető földút.
Régen nem itt, a mostani helyén, hanem sokkal közelebb volt a töltés a Maroshoz. A falu sem itt feküdt, hanem a Maroshoz közelebb. Amikor a Maros-védtöltést építették, akkor a falu belül maradt volna a töltésen, s ezért telepítették ide, biztonságosabb helyre. A feltételezett, régi Beka helyén a 80-as évek elején jártunk Farkas Gyuri bácsival, s találtunk egy-két mállatag, vörös tégladarabot.
A bekai domb legalább 4 ezer éves bronzkori kurgán, amire később rátemetkeztek. A valahai Maros-töltés készítésekor, amelyik sír a töltés alá került volna, azt exhumálták, összehordták, s mésszel rétegenként leöntötték, majd földet hordtak rá a mellette levő tóból.
Banner János 1925-ben kezdett ásatni itt Bökényben. S. Nagy István ekkor sok kirakott emberi koponyát látott az ásatásnál. Mint gyermekek szaladgáltak az ásatás körül, de mindig elzavarták őket. A domb nyugati oldalán folyt az ásatás. Nagyapjáéktól, az öreg Trényi Gyuri bácsiéktól hordta Banner a tejet, ugyanis ők laktak a falu legnyugatibb végén lévő házban. Utánuk már csak a pásztorház és a bikaistálló következett.
S. Nagy Pista bácsi idejében Apátfalvára jártak bálba, s a környező községekből nősültek a legények. Legmesszebbről hozta asszonyát Trényi György, Silingyiából (Selénd). E helységről így ír Fényes Elek a már fentebb említett művében: Silingyia, oláh falu Boros-Jenőhöz délre másfél órányira a Csinger vize mellett, ahol 12 kath.., 542 óhitű lakik, anyatemplommal, pokrócz kallóval.
Ebből a házasságból tíz életerős gyermek született, köztük Kati néni is. Egyébként is egészséges családok, emberek éltek, s élnek itt Bekában.
A bekai lányok vidékre mentek férjhez. Régen a fiatalok, özvegyek kommendálás útján ismerkedtek meg, s házasodtak össze. A földeáki Vízhányó Jani bácsi is így vitte el innen Trényi Kati nénit, S. Nagy Pista bácsi édesanyját. Ez utóbbi kedves adatközlőm 11 éves korában került Földeákra. Ott járta ki a 6. osztályt is, de sohasem szakadt el Bökénytől. Az öröklött házát 1983-ban adta el.
Adatközlőim szerint nem volt nagy a gyermekhalandóság. Az ide férjhez jött újasszonyok gyorsan beilleszkedtek a falu közösségébe, de a faluközösség is gyorsan befogadta őket. Ami természetes, hiszen nekik kellett, mint jövevényeknek alkalmazkodniuk a bekai szokásokhoz, tradíciókhoz.
Az összejöveteleket, gyűléseket az eredetileg zsindelyes, majd később cserepes tetejű, saját erejükből 1866-ban épített, s 1970-ben lebontott iskolában tartották, mely belül maradt a töltésen, kitéve a Maros árvizeinek.
Az I. világháborúban odaveszett kilenc bökényi ember: Simon Péter, Farkas András, Farkas Mihály, Zsikai János, Ördög Mátyás, Búvár István, Búvár Kálmán, Kiss János és Schmeltzer Miklós tanító.
Az I. világháború folyamán Bökényben jónéhány orosz hadifogoly is volt kint, egyéni gazdaságokba kiadva munkára, akik néha évekig itt éltek, istállóban laktak, majd az I. világháború utáni egyezmények következtében visszamentek Oroszországba. Ezek neveit a 95 éves Farkas Gyuri bácsi még a mai napig is tudja.
A II. világháborúban tíz bökényi ember vett részt, s elhunytak hárman: Iván Mátyás, Kardos István és Német József. A II. világháború utolsó napjaiban elhajtottak három leventét.
A harangok temetőbe való telepítése után, még 1974-75-ig rendszeresen harangoztak Bökényben, most csak temetéskor.
Imets László metszete
|
|