|
|
Gúta története
Gúta a Kis-Duna és a Vág torkolatánál fekszik, és mint a Csallóköz illetve a Kisalföld része, a mérsékelten meleg és mérsékelten száraz, enyhe telű éghajlati körzethez tartozik. Ha a csapadék nem érkezett meg időben, akkor azt pótolni tudták öntözéssel, hiszen erre a két folyó lehetőséget biztosított. Ezt a különbséget nagyon fájlalták a gútaiak, hiszen nehezen tudtak alkalmazkodni a lakosságcsere után a kedvezőtlenebb adottságokhoz. Gúta, bár fiatal város (1967), igen régóta lakott település. Az idetelepülő ember számára az ősvízrajzi viszonyok kedvező feltételeket biztosítottak a vadászathoz, halászathoz. Valamikor Gúta számított a víz, a halászat egyik legfontosabb központjának a Csallóközben. Őslakói honfoglaláskori magyarok. Írásos emlékek 1268-ban említik először, mint az esztergomi érsekség birtokát a Kis-Duna partján. A négyszög alakú gútai várról 1349-ből származik az első dokumentum. A településnek 1571-ben már 101 telke van, s az adókötelesek száma megközelíti a 250-et. A török hódoltság idején 1606-ig, a zsitvatoroki béke megkötéséig török kézen van.
Gútát sem kerülték el a különböző természeti csapások, járványok. 1664-ben pestisjárvány pusztít a környéken, 1715-ben tűzvész, 1763-ban és 1783-ban földrengés, 1888-ban, 1894-ben, 1965-ben pedig árvíz okoz pusztításokat.
Gazdaságilag a századforduló környékén, az 1900-as években indul meg a fejlődés. Ekkoriban épül a gőzmalom, elkezdődik a telefonhálózat kiépítése, tejszövetkezet alakul és takarékpénztár kezdi meg a működését.
Az 1946-ban Prágában kiadott magyar-szlovák lakosságcsere egyezmény hatásaként 1946 őszén megindul a csehországi, majd 1947-ben a magyarországi áttelepítés. Gútát Jan Kolar szlovák költő emlékére Kolárovonak nevezik át.
Földművelés
A pitvarosi és a gútai földművelés sok mindenben megegyezett és hasonlított egymásra: a trágyázás, szántás, fogasolás, hengerezés, vetés, kaszálás, aratás voltak az egész éves munka főbb elemei. A földműveléshez szorosan kötődő hiedelmek és szokások kialakulása viszont nem volt jellemző, hiszen a kedvező éghajlat és a jó természeti adottságok évről-évre garantálták a gazdag termést. Időjárási megfigyeléseik természetesen a gútaiaknak is voltak. November 25: Ha Katalinkor kopog, karácsonykor locsog. (Ma is ismert.) December: Sok eső karácsonykor nem árt annyit az őszi vetésnek, mint karácsony után.
A lakosságcsere után a gútaiak megosztották fölműveléssel kapcsolatos tapasztalataikat a pitvarosiakkal, és sok hasznos tanácsot adtak nekik. Például Pitvaroson a kukoricát úgy művelték, hogy a földet feltöltötték a kukorica szárához, a betelepítettek hatására azonban ezt a műveletet a későbbi években elhagyták. Gútán ugyanis azért nem töltötték fel a földet, mert így a víz közvetlenül a kukorica szárához folyt. Vagy: tavasszal a gútaiak a búzát fogasolták, nem boronálták, mert a fogas kiszedte a gazt és gyomot a búza közül, és meglazította a talajt, a borona viszont betakarta a gyomot, és nem mozgatta meg a földet. A fölművelés során Gútán használt eszközök sokkal fejlettebbek voltak a pitvarosiaknál. Például: fogas, krumplitöltő, vetőgép, cséplőgép, traktor.
A gútai ház
A gútai házépítési hagyományok eltértek a Pitvaroson megismertektől. A gútai házak fagerendás szerkezetűek, falaik vályogból, az úgynevezett mórból készültek. A házak tetejét cseréppel, szegényebb családoknál náddal fedték be. Gútán a vert falat nem használták, mivel nem ismerték. A házak oromfala nem fából, hanem téglából készült. A lakóházak beosztásánál a három osztatú háztípus valósult meg, ugyanúgy mint Pitvaroson. A házrészek elnevezésében azonban már különbségek voltak. A Pitvaroson használt első szoba és tiszta szoba megnevezések helyett Gútán eső ház és hátussó ház kifejezéseket használták.
A gútai házak jellegzetessége volt a szerha, ami a tetőszerkezet meghosszabbított, kitolt része volt, s ez a hosszabbítás az eső ház és a hátussó ház szélességét vette fel. Az eső ház volt a gazda és a gazdasszony lakrésze; a család többi tagja, a fiatal szülők és a gyerekek a hátussó házban éltek. A konyha a gútai ház központi része volt, amely itt is a hidegkonyhából és szabadkéményből állt. A gyerekek kedvelt tartózkodási helye volt a szurdik (a ház fala és a kemence fala között elhelyezkedő üreg, melyet a kemencepadka szélesebbé tételével kaptak), ahol gyakran énekeltek, mondókákat mondtak: Pöröm-pöröm Örzsike, Elveszett a Bözsike, Szél fújja pántlikáját, Harmat lepi a szoknyáját, Kukurikúúú.
Életmód, szokások, viselet
Étkezési szokásaik esetében hasonlóság, hogy mindkét helyen tartottak a hét bizonyos napjain tésztás és húsos napokat. Az ételféleségek közt is találunk hasonlóságokat, mint pl. a kenyér, kalács, levesek. Jellegzetesen gútai ételek: lapított, granatémars, lüfke, csiripiszli, dedelle, káposztás gömböleg, köttés.
A gútai magyarok római katolikus vallásúak, étkezés előtt és után is imádkoztak: Édes Jézus légy vendégünk, áldd meg, amit adtál nékünk. Ámen. Aki ételt, italt adott, annak neve legyen áldott. Ámen.
Gútán is különös jelentősége volt az ünnepeknek, és ezeket nagy várakozás, készülődés előzte meg. Minden ünnephez tartoztak szokások, társasági események. Újév reggelén a gyerekek rokonlátogatóba mentek, újévi köszöntőt mondtak, amiért pénzt, süteményt kaptak ajándékba. Újévi köszöntőjük: Hidegen süt a nap, a föld fagyos, kopár. Nem nyílik a virág, nem dalol a madár. Nyíló virág helyett a szívemet adom, drága neveteket imába foglalom. Boldogan éljetek még számos új évet, és mondhassátok mindig, hogy de szép ez az élet!
A tél múltának, tavasz közeledtének legnagyobb ünnepe a három napig tartó farsang volt. Az emberek énekeltek, táncmulatságot rendeztek. A fiatal legények hatan-nyolcan összeálltak, láncon egy kisfokét húztak maguk után, és így járták a házakat. Ők voltak a tőkehúzogatók. Minden lányos házhoz bementek. Egy legény menyasszonynak öltözött, egy másik vőlegénynek, és lakodalmat játszottak, ezzel szórakoztatva a ház népét, akik ajándékokat, pénzt adtak a legényeknek.
Húsvét előtt pénteken húsmentes napot (böjtöt) tartottak, majd nagyszombaton elkezdődött a sütés-főzés. Vasárnap a családok rokonlátogatóban voltak, hétfőn pedig a legények locsolkodni indultak. A pünkösdi ünnepkör jellegzetessége volt, hogy szombaton a fiatal legények a vendéglő udvarán fenyőfát és zöld ágakat állítottak, a kettő közé pedig kocsikereket tettek. Ez volt a vámkerék, melynél hétfőn kezdődött a mulatság. A kocsikereket szalagokkal kötötték át, és sört, bort is akasztottak rá. Ezt követte a sortáncjárás. A sortáncnak volt egy vezetője, aki a verset mondta a kb. 12-16 pár táncos számára. A sortáncot járókat zenekar és gyerekek kísérték végig a falun, megállva annak fontosabb tisztségviselőinél. Este a vámkerék tövében bált tartottak. A táncmulatság kezdetekor három megbízott a táncosok közé vegyült és egy-egy legényt odatáncoltattak a vámkerékhez. A kiválasztott legényeket annak a lánynak kellett kiváltani, akinek a legény udvarolt, innen a vámkerék elnevezés. S mivel a mulatságra belépődíj nem volt, a felmerülő költségeket a kifizetett vámból rendezték.
A Luca-nap jellegzetessége volt az orsódobás. A falu legényei kis csoportba verődve este elindultak orsót dobni. Ez egy fából készült orsó volt, melyet minden olyan házba bedobtak, ahol rátarti vagy csúnya lány lakott. Akinek orsó került az udvarába, az abban az évben nem mehetett férjhez.
A karácsonyt a család együtt töltötte. A megterített asztal alá este betették a lószerszámokat, kis kosárkában búzát és árpát, sőt a gazda még a kisfejszéjét is. így lett jó az előttük álló esztendő, bő a termésük, és ez biztosította az állatok egészségét. Este a gazda behozta a fenyőfát, melyet a gyerekek almával, mogyoróval, mázolatlan mézeskaláccsal díszítettek. Éjfélkor a család szentmisére indult.
A gútai férfiak jellegzetes öltözködésének elemei a kalap vagy micisapka (télen kucsma), ing, nadrág, mellény csizmanadrág, zakó, csizma, kabát. A gyerekek nyári hétköznapokon rövidnadrágban, rövid ujjú ingben, félcipőben jártak. Télen szövetnadrágot, kiskabátot vagy nagykabátot, pulóvert, magas szárú fűzős cipőt viseltek. A nők és lányok szalagokkal, fejkendővel csinosították magukat. Ruhatáruk jellemzője volt a szoknya, kosztüm, kabát, szvetter, ing, kombiné, ruha, kötény. A lányok ünnepi alkalmakkor matrózruhát viseltek. Ebből is látható hogy a gútai nők az újabb, praktikus ruhákat részesítették előnyben, míg a pitvarosi asszonyok népviseletben jártak. A gútai és pitvarosi férfiak ruházata azonban hasonlóságot mutat, főleg ha a csizmára, kalapra, mellényre gondolunk.
Az oktatás Gútán
Jelentős különbségek figyelhetők meg a két település oktatási, tanítási rendszerében. Míg Pitvaroson csak elemi oktatás volt, addig Gútán elemi és polgári iskola is működött. Az elemi iskola öt éves, míg a polgári iskola négy éves képzésből állt. Kötelező csupán az elemi iskola elvégzése volt, és a polgári iskolában már tandíjat is kellett fizetni. A tanárok anyanyelve és az oktatás nyelve a magyar volt, ez biztosította a magyar nemzeti szellemű tanítást és nevelést. E mellett lehetőség nyílt német és szlovák nyelv tanulására is.
Pitvaros a lakosságcsere után
A csehszlovák-magyar lakosságcsere igen nagy változást idézett elő a község életében. Mivel közel 400 kitelepült család 2100 tagjának helyébe csupán 200 család érkezett Pitvarosra, összesen 1200 taggal, a lakosság száma 900 fővel csökkent. Így egy földművelő lakosra a korábbiakhoz képest nagyobb földterület jutott.
Ebben az időszakban indult el a szövetkezeti mozgalom, melynek eredményeképpen 1949. augusztus 18-án Pitvaroson is létrejött az első közös gazdaság, a Pitvarosi Vörös Csillag Termelőszövetkezeti Csoport. A kisipar fejlődésnek indult, és 1952-ben a faluban megalakult a Kisipari Termelőszövetkezet.
A lakosságcsere utáni egy-két évben még tartott a lakosság vándorlása a községben. Sokan nem találták a helyüket, ezért elköltöztek, helyükbe pedig mások érkeztek. 1948-ra kialakult a község állandó lakóközössége és létszáma. A mindennapi élet, a közös munka során a két nép között baráti kapcsolatok alakultak ki, sőt egy pár év elteltével már házasságok is köttettek a betelepültek és az őslakosság családjai között.
1947-ben művészeti együttes alakult Zsilinszki Ádámné vezetésével. A magyar és szlovák műsorszámok, a közös szereplés közelebb hozta egymáshoz a fiatalokat. 1950-ben került az iskolába Steiner Béla tanárzeneszerző, aki nagy ambícióval kapcsolódott be a kulturális munkába. Munkája eredményeképpen hamarosan nem csak tánccsoport, hanem népdalkör is működött Pitvaroson. Ezekben az években nemcsak az iskolai oktatás színvonala fejlődött sokat, de megkezdődött a háború utáni időszakban keletkezett károk helyreállítása, az elpusztult anyagok pótlása, a szertárak állományának helyreállítása, a szemléltető anyagok beszerzése, és így megteremtették az alapot a korszerű oktatáshoz.
A község villamosítása 1948-ban kezdődött, megújult a filmszínház és egyre több család vásárolt rádiókészüléket.
1993 augusztus 21-én a település lakossága kopjafát állított két nevezetes évszámmal. 1816 Pitvaros létrejöttére, 1947 pedig a lakosságcsere időpontjára emlékezteti az utókort. E kopjafa is jelzi, hogy a két nép több, mint fél évszázados együttélése kiegyensúlyozott, egymás értékeit tiszteletben tartó, békés és példaszerű.
|
|