|
|
Az utóbbi időben egyre több városban jelennek meg olyan helytörténeti olvasókönyvek, tankönyvek, melyek elsősorban a fiatalabb korosztály számára íródtak. Korábban is voltak kísérletek a helytörténet iskolai tananyagba történő bevonására, több helyen működtek honismereti szakkörök, diákkörök. A rendszerváltás utáni oktatási szemléletváltás, megújulási szándék nyomatékosította a helytörténet fontosságát. Az önmagukra találó önkormányzatok sok helyen anyagilag is szerepet vállaltak abban, hogy a helyi történelem oktatásának segédleteit megteremtsék. A tanár-továbbképzési program keretében is számos olyan tanfolyam, szakirányú képzés indult, mely az ilyen jellegű továbbhaladás szakmai előkészítését alapozta meg. Az általános iskolákban a NAT és a kerettanterv egyaránt teret ad a honismeret oktatásának. Úgy hiszem, a téma fontosságát senki nem vitatja.
A szülőhelyhez kötődés erősítése a leggyakoribb érv a helytörténet oktatása mellett. Gyakorló tanári szempontból számtalan más indokot kell még megemlíteni. A történelemtanítás egyik nehézsége, hogy a tapasztalatok útján történő elsajátításnak kevés a lehetősége. Az önálló megismerés élménye, a tapasztalatokkal történő megerősítés pozitívan hat a tudás mélységére, s intenzíven támogatja a továbbhaladás igényét. Bizonyára lényegesen tartósabb, mélyebb tudásuk lenne a gyerekeknek a középkori várak felépítéséről, életéről, ha a téma tanításakor meglátogatnánk egy ilyen várat, s a helyszínen szereznének a tanulók ismereteket. A helytörténet lehet az a tér, ami tanítványaink számára megfogható tapasztalati élményt is jelenthet.
Másik fontos érv a helytörténeti oktatás mellett, hogy a helyi történelem anyagából számos tény beépíthető az egyetemes és a magyar történelmi anyagba, ily módon segítve annak jobb megértését, s ez természetesen igaz fordítva is. A tanulókhoz érzelmileg közelebb álló példákkal történő alátámasztás a könnyebb elsajátítás eszköze lehet.
Érzelmi és pedagógiai indokaink tehát egyaránt vannak arra, hogy miért foglalkozzunk a helyi történelem tanításának kérdésével. Számos felhasználható kiadvány jelent meg városunkban, de ennek nagy része nem az egyszerű olvasó számára íródott, s legkevésbé gyerekeknek. Úgy gondolom, ahhoz, hogy a mai gyerekek értő olvasói legyenek ezeknek, s városuk történelmét, jelenét ismerő, fogékony felnőttek legyenek, most kedvező lehetőségek kínálkoznak. Egyrészt a központi oktatásirányítás elképzelései, az órakeretben megteremtett rések tágítják mozgásterünket; másrészt a helyi kiadványok új vonulata a fiatalabb olvasóközönséget célozza meg. A kerettantervben bevezetett honismeret tantárgyat ötödik és hatodik évfolyamon 18 órában tanítjuk. Ennek jelentős részében mód van a település történetével foglalkozni. Az én városom című tankönyv és munkafüzet összeállításával az volt a célom, hogy a pedagógusok és a diákok számára könnyen kézbe fogható és kezelhető segédanyagot adjak. Az anyaggyűjtés közben jöttem rá számos olyan lehetőségre, melyek a város történetéből, földrajzából, egyéb jellemzőiből beiktathatók az iskolai tananyagba, ráadásul nem csak történelemórákon. Alsó tagozaton, földrajz-, technika-, irodalom-, rajzórákon is van arra alkalom, hogy utaljunk a témához tartozó helyi jellegzetességekre. Ehhez természetesen arra van szükség, hogy mi, pedagógusok ismerjük az érintkezési pontokat, érdekességeket, tényeket.
Az ismeretek rendszerben való látásának kialakítását segítheti, ha utalunk a helyi vonatkozásokra. Tapasztalataim alapján a gyerekek fogékonyak erre. Az általam elkészített tankönyv alapján tanítottam a honismeret tantárgyat, úgy gondolom, várakozáson felüli érdeklődést kiváltva tanítványaim körében. De ennél is hasznosabbnak érzem azt, hogy a munkám során megszerzett ismeretanyagot számos helyen be tudom építeni a történelemtanításba. A város történelmének, jellemzőinek megismertetésén túl célom volt a forráselemzés gyakoroltatása, a topográfiai, néprajzi, irodalmi ismeretek bővítése; önálló ismeretszerzési készség kialakítása. A gyűjtőmunkák révén sikerült felkeltenem a szülők, nagyszülők, rokonok érdeklődését is, ezt különösen nagy eredménynek tartom. A 2002/2003-as tanév elején minden ötödikes gyerek ajándékba kapta a város önkormányzatától a könyvet.
A kilencedik évfolyamos tanulók ugyanekkor kézhez vehették Gilicze János és Pálné Szabó Zsuzsanna Város a Maros mentén c. könyvét. A két szerző 74 forrás alapján dolgozza fel közérthető formában a város történelmét. A nagy alapossággal kiválasztott források kronologikus rendben adnak lehetőséget Makó történelmének bemutatására. Az egyes forrásokhoz jól érthető, részletes kommentárok és szómagyarázatok kapcsolódnak. A minden egység után megadott irodalomjegyzék az elmélyültebb kutatást, tájékozódást segíti. A forrásokhoz kötődő feladatok és kérdések gyakorló pedagógus munkáját dicsérik. A feladatok számos, nem helytörténeti, ám azzal szorosan összefüggő kérdésre utalnak, megteremtve a kapcsolatot a rész és egész, a konkrét és az általános között. A források és értelmező magyarázatok az élet számos területére — régészet, történelem, irodalom, színház, iskola, építészet, közegészségügy, gazdaság, életmód stb. — bepillantást nyújtanak. A kiadványt megfontoltan kiválasztott, jól beillesztett képanyag színesíti. Szerkezete, felépítése jól áttekinthető, így használata egyszerű.
Mindkét könyvet segédanyagként kell kezelni. Nem szabad a gyerekeknek, kollégáknak azt érezniük: újabb könyv, újabb tantárgy, újabb tanulnivaló. Azt kell elérni, hogy a helytörténeti anyagot ezeknek a segédleteknek a felhasználásával minél több ponton hozzákapcsoljuk a jobb megértés, példaadás érdekében az iskolai tananyaghoz. Meg kell ismertetni az érdeklődőkkel az önálló továbbhaladás lehetőségeit, eszközeit, módszereit. Azt reméljük — s ezt úgy hiszem, mondhatom minden szerzőtársam nevében —, óriási lehetőséget kaptunk azzal, hogy sok makói család könyvtárába bekerült valamelyik könyv. A legnagyobb előrelépést az jelentené, ha a kollégák haszonnal forgatnák és használnák. Mindenképpen köszönet illeti a város vezetését az anyagi és erkölcsi támogatásért. Segítségükkel nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a helytörténeti oktatás makói lehetőségei megyei, sőt országos összehasonlításban is nagy lépést tegyenek előre.
A legutóbbi Marosvidékben az apátfalvi erdei iskolának helyet adó épületről és a pedagógiai célokról írtam. Most a Szigetházban folyó hagyományőrző munkát szeretném bemutatni.
Sokan nem tudják, de Tápé után Apátfalvát jegyzik, mint Csongrád megye néprajzi szempontból kiemelkedően értékes faluját. Tápéról mindenki tud, ám Apát-falváról kevesen. A Pátfalváért Egyesület évekkel ezelőtt célul tűzte ki a néprajzi értékek megőrzését, felelevenítését, gyűjtését. Tevékenységünkhöz tartozik régi épületek, lakóházak fényképezése és régi tárgyak, viseleti darabok gyűjtése.
Jelenleg 250 tárgy alkotja kis néprajzi gyűjteményünket, mely a Szigetház előterében található. A használati eszközök, textíliák gyűjtésében az egész falu részt vesz, hiszen ők őrizték sok éven át a köcsögöket, rokkákat, tálakat, kendőket.
Célunk a hagyományok, a néprajzi kincs bemutatása, átörökítése a gyerekek számára. Szombatonként kézműves foglalkozásokat szervezünk a Szigetházban minden érdeklődő gyermek és felnőtt számára.
Kiadunk helyismereti tankönyveket is (Bíbic könyvek). 2002-ig már hat tantárgyhoz (irodalom, történelem, földrajz, biológia, rajz, testnevelés) készültek el a helyi ismereteket tartalmazó tankönyvek, melyek a jelen és a múlt megismeréséhez adnak segítséget.
A nyári néprajzi tábor szervezése is feladataink közé tartozik. Ez év nyarán gondoltunk egy nagyot és Tábor a népi életről címmel tábort szerveztünk a helybeli gyerekeknek augusztus 7-16. között.
Nyári táborunkban egy kisgyermek életének eseményeit követtük nyomon a születéstől kezdve az ifjúkorig. A népi gyermekjátékok tanításában a Gyí paci paripa című helyismereti tankönyv volt segítségünkre. (Szerzők: Vargáné Antal Ilona és Vargáné Nagyfalusi Ilona). Pihenésként kézműves foglalkozásokat és természetismereti foglalkozásokat iktattunk be.
A tábor megszervezését az Országos Honismereti Szövetséghez benyújtott nyertes pályázat tette lehetővé. Igaz, az összeg nem volt valami nagy, ám ingyenes munkával társítva a tábor anyagi bázisát adta.
37 fős táborunkban a legtöbb gyermek apátfalvi volt, de magyarcsanádi, makói és két budapesti táborozó is akadt. A hét éves nagycsoportos óvodástól a 14 éves felnőttekig minden évfolyamból voltak néhányan. S mivel mindenkit érdekelt a téma, a nagyok segítettek a kicsiknek, a kicsik pedig türelmesen várakoztak, amikor a nagyok természetismereti vagy néprajzi rejtvényeket oldottak meg.
Táborunkat Bogdán Lajos a Csongrád megyei Honismereti Szövetség titkára két napon is megtisztelte jelenlétével. Kedves ismerősként fogadtuk, hisz rendszeresen ellátogat Apátfalvára. Az utolsó nap felkértük, legyen a táborzáró maratoni vetélkedőnk zsűrijének elnöke. A versenyen támogatónk, a Mars Csokoládégyár édességeinek köszönhetően gőzerővel folyt a totók és feladatlapok kitöltése a bőséges csokoládényeremény reményében.
A táborban a gyerekek számtalan népi gyermekjátékot ismertek és tanultak meg. Készítettek rongybabát csutkababát termésbábokat, bogáncsjátékokat. Meghallgatták Vargáné Nagyfalusi Ilona, Vargáné Antal Ilona, Mátó Józsefné, Farkas István, Kakas Istvánná,Varga Cziri János előadásait, és részt vettek Vargáné Czagány Kriszta, Kakas Istvánné, Vargáné Nagyfalusi Ilona, Vargáné Antal Ilona, Gyengéné Bakai Judit, Kardos Zoltáné, Hős Sándorné, Mátó Józsefné kézműves foglalkozásain. Testüket is edzették a gyerekek sportjátékokkal, ostorpattogtató versennyel és naponta más-más hagyományos uzsonnát ettek.
Az utolsó napot egy maratoni vetélkedővel tettük emlékezetessé. Az első helyezett csapat tagjai: Báló Lilla, Báló Zita, Berczán Andrea, Nagy Ivett, Vígh Dániel voltak. A vetélkedő után szalonnasütéssel búcsúztunk a tábortól és egymástól.
„Azért tartom fontosnak a tábort, mert a globalizációs világban a gyerekek megismerkednek azzal az élettel, ami régen volt, és nem barbibabával, hanem csutkababával játszanak, ami azért a globalizáció ellen szól" — mondta a táborzárón Bogdán Lajos.
Korsóálló Apátfalváról
Ebben az évben az egész ország Kossuth Lajos születésének 200. évfordulójára emlékezett. Ezt tettük mi is, a makói Szent István Egyházi Általános Iskola és Gimnázium Kerékpáros Baráti köre, amikor 2002. október 4-én vonattal érkeztünk Szolnokra, hogy végigbicajozzuk Kossuth alföldi toborzóútját.
A Városháza falán megtekintettük azt az emléktáblát, mely az 1848. szeptember 27-i toborzóbeszédre emlékeztet, illetve az előcsarnokban lévő szobrát, amit Kő Pál 1994-ben alkotott. Kossuthot vékony, törékeny embernek ábrázolja. Míg a szobor téren állt, többször megrongálták, ezért került védettebb helyre.
Átkeltünk a Zagyva-hídon, s Radnai Béla 1912-es carrarai márványból készült alkotása előtt emlékeztünk a győztes szolnoki csatára, Damjanich Jánosra és harcostársaira. Valamennyiünk számára nagy élményt jelentett az Aradi vértanúk tere, a 13 mártírtábornok fából készült szobra. Énekkel tisztelegtünk.
A várost nagyszerű, európai színvonalú kerékpárúton hagytuk el. A kamionok tőlünk távol dübörögtek, biztonságosan haladtunk Abony felé. Napsütés, szél, az ősz megannyi csodája, kellemes pihenők könnyítették utunkat. A Kossuth téren megtaláltuk az emléktáblát. Abony és Majland. Horváth János kollégám szólt az idegenbe vitt magyar katonákról, szülőföld iránt vágyukról.
Kis kerülővel, Törtel érintésével délben már Cegléden voltunk. Nagyobb pihenő, ebéd a hátizsákból, sok-sok látnivaló várt ránk. A Szabadság tér nagyszerű parkja méltó keretül szolgál Horvay János 1902-ben felavatott Kossuth szobrának, mely egyben a Washington-i Kossuth-szobor mintája is. 1848. szeptember 24-én Cegléd volt a toborzóút első állomása. Új helyen, a Református Nagytemplom mellett találtuk meg az ún. pozsonyi Zöldfa vendéglő erkélyét. Itteni tartózkodásunk fénypontja volt a Kossuth Múzeum megtekintése.
Ceglédről Nagykőrösre kerülőúton mentünk, Csemő felé. Megérte, mert a biztonság mellett gyönyörködhettünk a ligetes alföldi erdőkben, magányos nyár- és tölgyfákban, az alföldi tanyákban. A Szabadság téren — melynek felújítása a közeli napokban fejeződik be — található Kossuth Lajos szobra. A téren lévő városháza erkélyéről szeptember 25-én köszöntötte a nagykőrösieket.
Öt óra volt, mikor elindultunk Kecskemét felé. Tudtuk, hogy a háromnapos túra legnehezebb szakasza előtt állunk. Főúton kell haladnunk, szinte összefüggő autósor mellett, keskeny, elég rossz padkán. Rövid megbeszélést tartottunk, majd 40 perc feszültség után végre fellélegezhettünk, hiszen Katonateleptől ragyogó kerékpárúton haladhattunk Kecskemét központjáig. A Piarista Kollégiumban finom vacsorával, kényelmes szállással várták 105 km-t teljesítő, fáradt csoportunkat. A többség hamarosan elaludt. A többiek? Irány a város. A kivilágított Kecskemét belopta magát a szívünkbe.
A második nap misével, reggelivel, defekt-szereléssel, majd a város megtekintésével folytatódott. A Városháza előtt lévő Kossuth-szobornál emlékeztünk, mely Telcs Ede 1905-ben készített alkotása, rajta a szerintünk is örök érvényű hármas cél, hármas jelszó: „Szabadság! Egyenlőség! Testvériség!"
A várost kényelmes kerékpárúton hagytuk el, s olyan őszi idő várt ránk egész nap, mely minden bicajos álma: kellemes napsütés, ideális hátszéllel. Hamarosan megérkeztünk Lakitelekre, felkerestünk a Népfőiskolát. A kápolnában imádkoztunk, énekeltünk, majd hosszabb időt töltöttünk el egy nagyszerű játszótéren. A Tisza hídon elkülönített kerékpárút szolgálta biztonságunkat. Tiszaug, Tiszasas, Csépa útvonaton haladtunk. Mindegyik községben szép millenniumi, vagy világháborús emlékmű.
Csongrád előtt, a Tiszán pontonhídon keltünk át. A város tele van szebbnél szebb parkkal. A Batsányi János Gimnázium előtt van Kossuth Lajos mellszobra, Stróbl Alajos alkotása 1899-ből. Megtekintettük az emléktáblát is, majd irány a Tiszapart. Az Öregvár-, Gyökér-úton haladva láttuk a régi városrészt, alacsony, nádfedeles, kisablakos házak, mellettük az újabb, korszerűbb, turizmus céljait szolgáló épületeket.
A gáton mentünk Szentes felé. A második nap 25 km-t tettünk meg. Kossuth Lajos szobra — Tóth István 1934-es alkotása — a róla elnevezett, gyönyörűen elkészített új téren látható. Ez a tér szépségével, nagyszerűségével a ceglédivel vetekszik. Több énekkel is emlékeztünk, jól éreztük magunkat. A szállásunk a római katolikus plébánián volt, ahol otthon éreztük magunkat.
Vasárnap reggel. Harmadik túranapunk kezdődik. Irány Szegvár. Lassan haladtunk, erős szembeszél nehezítette utunkat. Szegváron megtekintettük az 1908-ban Gracza szobrászművész által készített Kossuth-mellszobrot.
Gyerünk tovább, meg sem álltunk Mindszentig. Egy nagyon hangulatos fa játszótéren pihentünk, hatalmas tölgyfák alatt ebédeltünk, majd folytattuk utunkat Mártély felé. Mindig örülünk, mikor Mártélyról Hódmezővásárhelyre bicajozunk. Biztonságos, jó minőségű kerékpárút, a városban táblák, lámpák könnyítik haladásunkat. Nem is álltunk meg a Kossuth térig. Bőven volt látnivaló. Megcsodáltuk a Városházát, előtte az első világháborús hősi emlékművet, a Kossuth-emléktáblát, majd visszatértünk a Kallós Ede által 1903-ban alkotott Kossuth-szoborhoz. Szeged helyett Földeák felé fordultunk, s 30 km megtétele után a makói Kossuth-szobornál fejeztük be kerékpártúránkat. Kossuth toborzóútja során nem jutott el Makóra. Az ittenieket levélben buzdította a harcra.
A három nap alatt több mint 250 km-t kerékpározva gyönyörű alföldi városokat kerestünk fel, számtalan természeti, történelmi, kulturális értékre irányítottuk tanítványaink figyelmét. Bízunk abban, hogy közelebb került hozzájuk az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eszmeisége, Kossuth egyénisége.
Célunk, hogy az embert, cselekedeteit mindenkor önmagához, a lehetőségeihez viszonyítsuk. Ellentét helyett az egységet, szembeállítás helyett az egyénekben rejlő értéket kell észrevennünk.
|
|