|
|
Írásunkban főképp a helyi román görögkeleti lelkészség mindennapjait villantjuk föl az egyházi hivatal fennmaradt iratai alapján. A község Csanád- Arad és Torontál közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék központi (makói) járásába tartozott. Ebben a körzetben Csanád, Apátfalva, Földeák, Királyhegyes és Püspöklele társaságában nagyközséget alkotott. Ugyanakkor a magyarcsanádi román görögkeleti lelkész hivatala a két világháború között is az aradi egyházmegyének volt alárendelve. A csanádi lelkészséghez több olyan egyházi szervezet kapcsolódott, melyek leányegyházak voltak saját templom nélkül, legföljebb egy imaházzal működve. A magyarcsanádi görögkeleti egyház filiájának tekinthető a makói, az apátfalvai, királyhegyesi és új-nagylaki leányegyház. A fentiekből adódott, hogy a lelkészségnek nem volt kegyura, de egyházi elöjárója igen az aradi püspök személyében. A templomi hitszónoklat nyelve természetesen a román volt. Mint ahogy ezen a nyelven énekeltek, s az egyház belső ügyintézése, általános szolgálati tevékenysége is románul folyt. A görögkeleti lelkészségek számára készült kérdőív rögzítette a demográfiai változások éves eredményeit. Az évenként készült kimutatások 1931-től állnak rendelkezésünkre. Eszerint átlagban tizenkét újszülött látta meg a napvilágot, de a halálozások átlaga elérte a tizenhatot. Nem lendített sokat a népességfejlődésen a házasságkötések üteme sem. Volt olyan év, pl. az 1943-as, mikor egyáltalán nem kötöttek házasságot, de az 1931-es csúcs is tíz egybekelést jelentett. Ám ezek sem tekinthetők a maradéktalanul a román lakosság növekedési forrásának, mert hét pár esetében mondhatjuk, hogy mindkét fél a görögkeleti egyház tagja volt, míg hárman vegyes házasságot kötöttek. Általában más vallású férfi vett el görögkeleti román lányt.
Feljegyezték még a hívek számának szaporodását az áttérések folytán, de az erre szolgáló rubrikákat végig áthúzták, vagyis betérések útján nem nőtt a görögkeleti vallású románok száma. Pedig vallásváltás előfordult mindegyik felekezetnél, csak nem Magyarcsanádon. Számos rövid értesítést találtunk az iratok között a magyarcsanádi „Görög Keleti Román Lelkészi Hivatalnak" címezve, melyek makói plébánosoktól jöttek különböző áttérési ügyekről. Ezek tanulsága alapján azt mondhatjuk, hogy a gyakorlatban „görögkeleti román vallású" makói lakosok kérték a katolikus hit fölvételét, mint Szakács György, akit az 1868/43. tc. követelményeinek megfelelve 1931-ben vettek föl a római katolikus egyház kebelébe. Kevesebb az ellenpélda, de akad. Így Kiss Imre magyarcsanádi lakos, aki a makói Görög Katolikus Egyház plébánosánál, dr. Torna László főtisztelendő úrnál személyesen jelentette be, hogy az unióról áttér a görögkeleti vallásra. Mivel ezek csak rövid tényközlések, nem ismerjük az indítékokat. Mindenesetre sokat mondó, hogy Makón jószerivel egyirányú volt a mozgás az ortodoxia felől a katolikus egyházba, míg Magyarcsanádon fordítva. Ezt az adott terület lakosságának vallási-kulturális többségi helyzetével magyarázhatjuk: a ritkaságával kitűnő és elhanyagolható kisebbségi pozícióval rendelkező felekezetek tagjai szívesen idomultak az erősebb társadalmi vonzáskörhöz.
Az egyházi élet megerősítésére pedig szükség volt, mert a hétköznapokat gyakran árnyékolták be különböző fajsúlyú kihágások. Különösen a lopások harapóztak el. Csanádon a Makói Friss Újság 1932. március 6-i tudósítása szerint Papp Ágoston igazgató tanítónak a kacsáit lopták el. Szabó Ferenc kisgazda padlásáról fehérneműeket vittek el a ruhaszárító kötélről. Buha György lelkésztől baromfit tulajdonítottak el, Sebastián Nándor főjegyző udvarából a sonkák tűntek el a füstölőből, a Márton nővérek éléstárát pedig teljesen kifosztották. Másik esetben egy magyarcsanádi csalót és házasságszédelgőt lepleztek le Makón, aki búzát kínált kölcsönbe, szerződés kiállítása mellett és a megpumpolt gazdáktól fölvett kisebb összegekkel lelépett. Ezek a mindennapos, bárhol előforduló törvényellenes magatartásmódok is az iskolai nevelés, egyházi lelkigondozás fontosságára hívták föl a figyelmet.
A magyarcsanádi emberek mindennapi életét meghatározó tényezők közül az iskola bírt rendkívül nagy jelentőséggel. Tulajdonképpen ez is kapcsolódott az egyházi élethez, hisz az itteni görögkeleti román elemi iskola nem számított állami intézménynek, s tanszemélyzete is „nem állami jellegű" volt. Ne gondoljunk a mai iskolák nagy méretére. Egy épületben és egy vagy két tanteremben folyt az oktatás a vezető tanító irányításával. Mai értelemben vett tantestület nem létezett, pár fő tanerő látta el az oktatással-neveléssel kapcsolatos valamennyi feladatot. Ezen a területen, de egyéb iskola-fenntartási kérdésben is megfelelő egyházi felettes hatóság híján a kultuszminiszter hatásköre alá tartozott. Egyébként önállóan végezte munkáját a helyi egyháztanács közvetlen segítsége és felügyelete mellett.
Az állami ellenőrzés konkrétan a Makón székelő királyi tanfelügyelő hivatalos iskolalátogatásain valósult meg. Egy-egy ilyen kiszállás alkalmával az állam hivatalnoka listát készített a megállapított hiányokról, azaz hiányosságokról, és annak megszüntetése érdekében felhívásokat adott ki az Iskolaszék elnökének. Az iskolaszék elnöke számított a román elemi hivatalos vezetőjének. 1931 első felében szinte minden hónapban meglátogatták az iskolát a makói Királyi Tanfelügyelőség tisztviselői, s ennek megfelelően havonta sürgették az Iskolaszék elnökét a feltárt hiányosságok megszüntetésére. Mik voltak ezek? A tananyagban való lemaradást az első helyen kifogásolták. Mivel ez többször előfordult, a hatóságok a vezető tanító „kevésbé törekvő munkájának" tulajdonították a mulasztásokat, s az iskolaszéki elnök intézkedését kérték az ügy megoldása érdekében. Úgy az esetleges sikerről, mind kudarcról, az elnöknek be kellett számolni. Másik gyakori probléma az ellenőrzés és értékelés módjával függött össze. E tekintetben a Tanfelügyelőség szerint föltűnően kevés írásbeli dolgozatot írtak a tanulók, s a már beszedett írásbeli munkák sincsenek hetek óta kijavítva. Érdekes, hogy az állami felügyelet hivatalos képviselőjének joga volt elkérni a tanulók dolgozatait és ellenőrizni a javításukat.
Ha a kifogásolt hanyagságok továbbra is előfordultak, akkor az Iskolaszék elnökét berendelték Makóra, hogy az észlelt, de nem orvosolt hibák kijavítása, illetve megszüntetése érdekében hivatalos megbeszélést folytasson a királyi tanfelügyelővel. Ez történt a magyarcsanádi román elemi iskola vezetőjével 1931 február 25-én, amikor Micsák Márton királyi tanfelügyelő „felkeresésre" szólította föl. A találkozón megbeszélték, hogy az iskolalátogatáskor megállapított hiányokat a vezető tanító pótolta-e, ha nem, mi akadályozta őt ebben. A dolgoknak ebben a stádiumában az Iskolaszéknek és aztán az egyháztanácsnak már fegyelmező módon kellett a megbírált tanítóval szemben föllépni.
Az 1930-as évek nagy gondja volt a „benépesítési kimutatás" szerint az iskola túlzsúfoltsága. Mai szemmel nézve talán még kellemes problémának is tűnhet, hisz az anyanyelvén tanulni kívánó gyerekek sokaságára, a kialakított férőhelyet meghaladó jelentkezésre utal. Micsák Márton királyi tanfelügyelő viszont nem így látta a dolgokat, és a „helyes irányú nevelés szempontjából" föltétlenül kívánatosnak tartotta a fölösleges számban beiratkozott gyerekek átcsoportosítását. Adott helyzetben ez a hasonló szellemiségű szerb iskolába vagy a községi elemibe való átirányítást jelentette. Pusztán a probléma létezése azonban azt bizonyítja, hogy az egyházi keretekben történő anyanyelvi oktatás és művelődés iránt nagy érdeklődést tanúsítottak a magyarcsanádi román gyerekek és szüleik, mert még a tanfelügyelői intelmekkel is dacoltak.
A „Valamennyi elemi népiskola Tekintetes Igazgatóságának Állomáshelyén" címzést viselő körlevél már hálásabb témáról szólt: a gyerekek nyári üdültetésére hívta föl a figyelmet. A balatoni nyaralás megkedveltetéséhez a kulturálison túl fontos nemzeti és gazdasági érdekek fűződtek. Ezért felkérték az iskolák vezetőit, hogy szülői értekezletek, vagy iskolai összejövetelek alkalmával fejtsenek ki propagandát a balatoni nyaralás érdekében. A balatoni üdülőhelyek részletes ismertetésére szétküldték a Magyar Király Balatoni Intéző Bizottság felvilágosító anyagát. Ebben részletes adatokat találhattak az ajánlható gyermek-penziókról, szállodákról, és a villákban igénybe vehető elhelyezési és élelmezési lehetőségekről. Természetesen informálódhattak mindezek és az összes balatoni fürdő egyforma tárgyilagossággal föltüntetett árairól, szolgáltatásairól.
A községi görögkeleti román Iskolaszék igyekezett gondoskodni az oktatás sajátosságaihoz tartozó román nyelvi és irodalmi olvasókönyvek, kulturális kiadványok beszerzéséről. Találtunk az iratok között egy fontos dokumentumot, Wlassics Gyula kultuszminisztériumi államtitkár levelét. Ebben arról biztosította a „magyarcsanádi görögkeleti román Egyházközséget", hogy a román ABC és Olvasókönyv előállítására vonatkozó beadványt sürgősen tárgyalás alá veszik. Tervei között szerepelt a miniszterelnökség bevonása, mert az ügy „elintézését ezzel is igyekeznek révbe segíteni". Addig is, míg az állam megfelelően intézkedett, rendelkezésre álltak a Királyi Magyar Egyetemi Nyomda raktárában található iskolai taneszközök. A nyomda Siegescu József háború utáni kormánybiztossága idejéből naptár-mellékletül szánt román ABC-s és egyéb olvasókönyveket tartott raktáron, melyek a szóban forgó célnak kiválóan megfeleltek. A község és a nyomda közötti tevékeny kapcsolatra több levél utal. Ezek azt bizonyítják, hogy a raktári készletből a Csanádi egyházközség folyamatosan rendelt oktatói anyagokat. A Királyi Magyar Egyetemi Nyomda Könyvosztálya minden alkalommal visszaigazolta a „Tekintetes Görög keleti plébániai Hivatalnak", hogy mely olvasókönyv és más iskolai eszköz leszállítása lehetséges. Ez persze nem helyettesíthette az újabb tansegédletek állami előállítását, de átmenetileg megoldást nyújtott. Wlassics Gyula államtitkár, miközben megerősítette, a kormány szándéka az új könyvek kiadása, kötelességének érezte, hogy a folyamodó hatóságot beadványa kapcsán az ügy állásáról értesítse.
Már a miniszteri közbeavatkozás jelét láthatjuk abban, hogy a Franklin Társulat Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda RT 1930. december 27-én levelet intézett a Csanádi görögkeleti román egyházközséghez. Ebben közlik, hogy dr. Siegescu József udvari tanácsos „Ő Méltósága" és Bogoeviciu Ghenadie főesperes úr „Ő Nagysága" utasítására 75 darab román kalendáriumot küldenek. A küldeményt terjeszteni kellett a román lakosok között, mert a „ Budapestre járó románnyelvű polgárság részéről" felmerült a panasz, hogy két-három év óta nem jelent meg románnyelvű kalendárium. A Franklin Társulat tehát ezt a szükségletet próbálta kielégíteni. Már csak abból a megfontolásból is, hogy a csanádi egyházközség a román kultúra terjesztésében ezentúl támogatni fogja vállalatát.
A magyarcsanádi románság sokat köszönhet az egyház és iskola két világháború közötti tevékenységének. A templom gondoskodott a görögkeleti hit és a román népszokások megmaradásáról, az iskola az állam által elvárt korszerű ismeretek közvetéséről, és mindkettő a nyelvi kultúra és nemzetiségi tudat megőrzéséről.
Szilvásy Nándor rajza
|
|