|
|
|
A dramatikus hagyományok a magyar paraszti kultúra igen sok területén jelentkeznek. Hiszen amikor elkezdik vagy befejezik az aratást, annak is dramatikus hagyományai vannak; amikor a mesélő megjeleníti a hős kalandjait vagy a ballada énekese mozdulatokkal kíséri előadásának cselekményét, vagy amikor a gyerekek játszanak, az is át meg át van szőve dramatikus vonásokkal. Természetszerűen mégis a népszokások területe az, ahol ezek a vonások a leggyakrabban és a legszélesebb körben jelentkeznek. Ezért indokolt, hogy a népszokásokat a dramatikus hagyományokkal együtt tárgyaljuk, mert az életben sem lehet ezeket szétválasztani. A hagyomány őrzi a játékok alapformáit, a hagyomány tartotta fenn ezeknek a játékoknak szerepét. Ha a szöveg sokszor jelentéktelen és semmitmondó tréfák keveréke is, annál több alkalmat ad az invenciónak, találékonyságnak. Ugyanígy a lakodalom szokásanyagának jó részét is ide, részben pedig kultikus szokások közé kell sorolnunk. A vőfélyek tréfái, versengései vagy még előbb a leánykérés hagyományos szokásai mind-mind a népi színjátszó kedvnek dédelgetett szülöttei. Szerepük, feladatuk jelentős a népi színjátékszerű szokások világában, csak éppen eltérő az alapformájuk a szövegeket is híven őrző s kimondottan előadó célzatú betlehemes és egyéb játékokétól. Láthatja bárki is, aki egy parasztlakodalmat majd egy betlehemes játékot végignézett, hogy a színészkedésnek két alapformája: a rögtönzésszerű előadás és a kötött szöveg hű visszaadása jelentkezik itt. A népi életből is a legismertebb és a néprajzi gyűjtők által is a legnagyobb kedvvel leírt szokás a lakodalom és a hozzá kapcsolódó szokások nagy tömege.
Ezért választottam egy délkelet-alföldi falu táncos-lakodalmas szokásának feldolgozását. Igazi indíttatást számomra az jelentett, hogy az utóbbi néhány évben nézőként, vagy a rózsapárokat kísérő néptáncos fiatalként vettem részt az eseményen, amelyet Földeákon rózsaünnepnek, rózsalakodalomnak neveztek el.
A rózsalakodalom történetéről a szakirodalom nagyon keveset tud. Dolgozatomban az adatközlőket tekintettem hivatalos forrásnak. Nagyon nagy élményt jelentett számomra, hogy olyan emberektől hallhattam a rózsalakodalom történetét, akik a múlt század harmincas-negyvenes éveiben főszereplői voltak az eseménynek.
Oltványi Pál élete és munkássága
Oltványi Pál prépost, nyugalmazott iskolai igazgató, Oltványi Ferenc polgár és Puskás Apollónia fia, 1823. augusztus 1-jén született Szegeden. A tanulmányait szülővárosában, a gimnázium V. és VI. osztályát Temesváron, a VII. és VIII. osztályt pedig Szegeden végezte. A Csanád egyházmegyei papnövendékek közé lépett, egyházi elöljárósága a teológia hallgatására a bécsi Pázmáneumba küldte, ahol 1841-től 1845-ig tanult. 1845 augusztusától mint a káptalan jegyzője működött. 1846-ban pappá szentelték és három hónapig Új-Bessenyőn mint segédlelkész szolgált, majd a püspöki udvarhoz hívták be, ahol mint levéltárnok és szentszéki aljegyző, később mint irodaigazgató működött. Lonovics püspök, majd Róka József püspök-helyettes mellett Makón, később Fábry Ignác és Csanády Sándor püspökök mellett Temesváron szolgált. 1854 decemberében Földeákra ment plébánosnak. Az árvíz által sokat szenvedett helységben 1857-ben új templomot, 1861-ben iskolát, a temetőben 1864-ben kápolnát építtetett. Az 1863. évi aszály alkalmával a parókián népkonyhát állított fel. 1869-ben a földeáki iskola részére ezer forintos alapítványt tett, ugyanakkor a Magyar Tudományos Akadémiának is küldött ezer forintot, amelyhez 1872-ben még 200 forintot csatolt, mely összeg kamatai Oltványi-alapítvány címmel magyar történelmi művek „pályadíjára fordíttathatnak". Időközben több utazást tett Szász- és Poroszországban, Hollandiában, Belgiumban, Franciaországban, Svájcban, mindenütt a népiskolákat és az apácák intézeteit tanulmányozta. 1877-ben Olaszországban tett nagyobb utazást. Az 1869. július 21-én elhalt Oltványi István nagyprépost végrendeletének végrehajtására Szegedre küldték, hogy ott az erre rendelt alapítványból az apáca-iskolát felállítsa. Földeákon egy, az apácák által vezetendő leányiskola építésére 2000 forintot adományozott. A község 1896-ban díszpolgárrá választotta meg. Huszonhét évi buzgó szolgálat után 1900-ban nyugállományba vonult.
Földeáki működésének első és legfontosabb feladata volt a templom felépítése. 1855 húsvétján Csajághy Sándor megyés püspök letette és megszentelte a templom alapkövét. 1856-ban megtörtént a torony szentelése, 1857-ben a harangé, és ugyanebben az évben november 1-jén a templom szentelése következett. 1855-ben hálától indíttatva a Boldogságos Szűzanya tiszteletére megalakította a Máriát tisztelő lányok és asszonyok buzgó vallási közösségét, a Rózsafüzér társulatot. 1863-ban az egyházi épületek karbantartására 3100 koronát helyezett el. 1864-ben felépíttette a temetői kápolnát.
1871-ben örök alapítványt tett, „rózsamennyasszony és rózsavőlegény" egyházi kulturális rendezvény fenntartására, azzal, hogy ezen ünneplés védőszentjei, Péter és Pál apostol napján legyen megtartva. 1881-ben alapítványt hozott létre a szegény tanulók segélyezésére és a zárdaiskola létesítésére. 1903-ban végrendeleti alapítványt tett. A végrendelet összege, mint alapítványi tőke 8000 korona. Oltványi Pál halála után a szegedi járásbíróság, mint Hagyatéki Bíróság az alapítványi 8000 koronát kötvényekben átadta Földeák község elöljáróságának.
A rózsalakodalom története
Oltványi Pál plébános alapítványai azt a célt szolgálták, hogy Földeákon fennmaradjanak a hagyományok és a népszokások. 1871-ben 1000 koronányi pénzösszeget helyezett el egy alapítványban a rózsalakodalom ünneplésére. A rózsalakodalom hagyománya közel 80 évig — a történelmi viharokban is — fenn tudott maradni.
A rózsalakodalom főszereplői a rózsapárok. Minden évben két párt választottak ki. Kezdetektől fogva ahhoz, hogy valaki rózsamennyasszony vagy rózsavőlegény lehessen, alapvető feltételnek számított, hogy az illető személy római katolikus vallású legyen. Ezenkívül elsőáldoznia, bérmálkoznia és Isten házát rendszeresen látogatnia kellett. 1938-ban a rózsamenyasszonyokat az Oltványi Pál által alapított falubeli zárdából választották ki az apácák segítségével. Az 1940-es években az egyik rózsapár jómódú családból származott, míg a másik pár szerényebb cselédsorból került kiválasztásra. Csak az lehetett rózsapár, aki erkölcsös, szerény, példamutató viselkedéssel szolgált a falu fiataljainak. A rózsamennyasszonyok és a rózsavőlegények általában 17-18 éves fiatalok voltak, kivételnek számítottak a háborús illetve az azt követő évek, amikor már 15-16 évesek is lehettek rózsapárok. A plébános úr feladata volt, hogy megáldja és Isten színe előtt jelképesen összeadja a fiatalokat. Munkáját a Mária anyák valamint az egyházi egyletek tagjai segítették.
A Mária anyák köztiszteletben álló idősebb, vallásos asszonyok, akik a templomi szertartás ideje alatt a fiatal rózsapárok mellett helyezkednek el, mintegy oltalmazást, védelmet szimbolizálva. Egyházi egyletbe tartoztak az oltár körül szolgáló fáklyás férfiak valamint a Mária szobor körül szolgáló rózsafüzéres asszonyok. Feladataik közé tartozott a templom feldíszítése fehér virágokkal, valamint nekik kellett a rózsapárokat és kísérőiket a templom ajtajában fogadni.
„1938-ban csak az lehetett rózsapár, akinek az édesapja a fáklyás férfiak, édesanyja a rózsafüzéres asszonyok közé tartozott." A lakodalom lebonyolításában, koordinálásában igen fontos szerep jutott a vőfélynek. Borral-kaláccsal a kezében irányította a rózsapárokat és kísérőiket, a falu népét. Az egész napos rendezvény igazi hangulatáról a zenészek, a rezesbanda gondoskodott. Muzsikájukra gyülekezett a falu apraja - nagyja, és az esti mulatságon is ők húzták a talpalávaló nótákat.
1871-től 1948-ig a rózsalakodalmat mindig június 29-én, Péter-Pál napján tartották. Ebben az időszakban indultak meg a földeken az aratási munkák. A falu lakosságának nagy része erre az egy napra megszakította a munkát és a népszokásnak szentelte idejét. Mások az egyházi szertartáson nem tudtak a mezőgazdasági munkák miatt részt venni, de az esti táncos mulatságon, bálon igyekeztek megjelenni. A rózsalakodalmat Péter-Pál napjához kötötte a népszokás megalapítója, Oltványi Pál és ha június 29-e éppen hétköznapra esett, a rendezvényt akkor is megtartották.
Délelőtt tíz órától még tartottak egy kismisét, amelyet a rózsapárok felkészítése követett, a délutáni szertartásra. A rózsamenyasszonyoknak a zárda főnöknője, míg a fiúknak a plébános adta az utolsó instrukciókat a szertartás előtt. A mise délután három és négy óra között kezdődött a templomban. A rózsalakodalmi bál este hét-nyolc órától másnap hajnalig tartott. A rózsalakodalom eseményei a falu központjában zajlottak. A főtér közepén helyezkedik el a római katolikus templom, ahol a szertartás zajlott.
Az 1930-as évek végén a rózsapárok és kísérőik gyülekezése a templom mögött elhelyezkedő paplaknál volt és innen indultak a templomba. Az 1940-es évek közepén a találkozás a templom bejáratánál történt. A szertartás után indultak az egykori piactérre, ahol egy hatalmas téglalap alakú terület volt, kifeszített kötelekkel elkülönítve és itt kezdődött a rózsalakodalom táncos mulatság része.
Fontos megemlíteni az előkészületeket, melyeket már hetekkel Péter-Pál napja előtt megkezdtek. Miután kiválasztották a rózsamenyasszonyokat és rózsavőlegényeket, legfontosabb feladatnak bizonyult viseleteik és kiegészítő kellékeik megvarratása, előkészítése. A rózsavőlegények fekete színű öltönyt viseltek fehér inggel. „A nadrág pantallós szárú volt, mert abban az időben már a csizma és hozzátartozó csizmanadrág igen drágának bizonyult." Az öltönyhöz fekete cipőt és fekete kalapot viseltek, melyről oldalt 20-25 cm-es nemzetiszínű szalag lógott. 1944-ben Fertály Etel rózsamennyasszony vászon anyagból varrott fehér színű, térdig érő ruhát viselt, melyet derékban elvágtak, enyhén beráncoltak és buggyos ujjal díszítettek. „A ruhához fehér fatalpú cipőt viseltem és fehér zoknit, amit mi lányok mindig szépen a bokánkig visszahajtottunk, mert régen ez volt a divat." A fejére pedig fehér szegfűből font koszorút helyeztek a Mária anyák, közvetlenül a templom bejáratánál. Az 1945-ös rózsamennyasszonyok viselete hasonló volt az előző évihez, csak annyiban tért el, hogy az ő hajukat befonták és fehér masnit kötöttek a végébe. Az élő szegfűfonat helyett pedig fehér selyem hajdíszük volt. A Mária anyák idős asszony létükre sötét, többnyire fekete színű viselettel rendelkeztek. Öltözetük: hosszú, fekete rakottszoknya fekete blúzzal, fekete, fodros selyemköténnyel és a fejüket fekete mintás kendővel kötötték be.
Folytatás a következő számban
Ecsődi Ákos: Párka (1963-1977)
|
|
|