|
|
Steiner Béla, Az aranycipő című opera szerzője pedagógus. 45 évet tanított a legkülönbözőbb iskolákban, zeneiskolákban. Amikor már elég tapasztalatot szerzett, mint tanár, egyszer kollégái megkérték, próbáljon meg gyerekeknek operát írni.
Tudjuk, hogy sok gyermekopera van a világon, de olyan, ahol az előadók is gyerekek, Steiner Béla szerint alig több mint tizenöt létezik.
Az opera megírására harminc évvel ezelőtt kérték fel, akkor Csongrádon tanított a zeneiskolában. „Egy ilyen operát megírni csak akkor szabad, túl azon, hogy a feltételek adottak, ha sok gyereket mozgatunk meg vele — mondja a szerző —. Komplikált feladat, de az eredmény felemelő. Ha már van gyerekköltészet, gyerek-képzőművészet, gyerektánc, gyermekszínjátszás, akkor tegyük mellé ötödiknek a zenét, és hozzuk össze mindezt egy gyerekoperába". Azóta sok helyen bemutatták az Aranycipőt, többek között nálunk, Makón is 1998-ban a Magán Zeneiskolában, ahol olyan zenepedagógusok oktatnak, akiknek a tanítás mellett az alkotás is fontos, beleértve az iskola igazgatóját, Csikota Józsefet. A kollégák név szerint is említést érdemelnek: Pánczélné Juhos Zsuzsanna, az opera karnagya; Kissné Nyári Ágnes, a József Attila Gimnázium kórusának karnagya; Háló Ilona; Badicsné Szikszai Zsuzsanna, a Csanád Táncegyüttes vezetője; Rácz Gabriella; Oláh Eleonóra, képzőművész; Kovács Tibor, az opera rendezője; Varga József, a Szegedi Nemzeti Színház táncosa; Veréb Judit; Sztanyó Rózsa (Kiss Rózsa).
Volt egy másik mozgatórugó is. Néhány évvel ezelőtt Makó városa pályázatot írt ki egy új Hagymaház tervezésére és kivitelezésére, mely meg is történt, s az új létesítmény átadására 1998. október 2-án került sor. A lelkes pedagógusok úgy gondolták, nemes gesztus volna, ha a Hagymaházat a gyerekek vennék először birtokba. Hiszen nekik is készült, s arra szolgál, hogy őket nevelje kultúrára szüleiken keresztül és velük együtt.
A harmadik érv a darab színpadra állítása mellett az volt, hogy bebizonyítsák a város polgárainak, hogy az itt élő gyerekek is tudnak nagyot és maradandót alkotni, olyat, ami az ország bármely pontján megállja a helyét. (Ez meg is történt, hiszen 2000 áprilisában a Budapesten zajló millenniumi fesztivál eseményeként a Thália színpadán került bemutatásra.)
A gyerekek kiválasztása nem volt egyszerű feladat: elsődleges cél volt, hogy a Magán Zeneiskola növendékei álljanak a színpadon. Hangjuk, kiállásuk és belső tulajdonságaik a szerepnek megfelelőek legyenek. Ez a válogatás a bemutatót megelőző tanévben történt. A gyerekek számára a színpadi mozgás nem volt ismeretlen terület, mert sokan közülük iskolai színjátszó körökben is tevékenykedtek, most mégis kihívás volt nekik ez a feladat. Majd az azt követő nyár utolsó hetét a tanárok és diákok arra áldozták, hogy a darabot felvonásonként nyersen megjelenítsék.
A következő tanév kamarapróbákkal indult, majd eljött az ideje a helyszíni próbáknak is.
A ruhák, jelmezek beszerzése sem volt kis feladat. A szülők sokszor maguk varrták, vagy varratták meg a szükséges ruhadarabokat. A pedagógusok is kivették részüket a jelmezkészítésből. A tömegruhák egy részét az egyik varrodában dolgozó anyuka és munkatársai varrták, másik részét a József Attila Gimnázium Reneszánsz köre biztosította.
Az utolsó próbatételt a technika megtervezése és megszervezése jelentette. Ezt a technikát a Hagymaház, valamint Sípos Jenő biztosította és felügyelte. S minden nehézségen túljutva 1998. december 10-én felgördült a függöny. Az izgalom nagy volt, hiszen a teljes produkció csak a szombati főpróbán állt össze. Izgalomban volt a kórus, mert ilyen technikával még nem énekelt: ugyanis a zenekari árokban a zongorista mellett egy kamera vette a karnagy mozdulatait, s három monitoron közvetítette azokat a kórus felé. A zenekari árokba viszont egy hangmonitor hozta, a kórus hangját a zenekarhoz. Izgalom fűtötte a szereplőket és a táncosokat, mert szüleik, tanáraik és barátaik előtt játszottak. A makói Hagymaház délután öt órától várta a vendégeket, a gyermekek pedig három óra óta készülődtek a produkcióra: öltöztek, sminkeltek, beénekeltek és megmozgatták tagjaikat a tánchoz is. Közben a függöny mögül be-belestek a nézőtérre: mennyien lehetnek?
A nézőtér lassan megtelt, s este hat órakor felgördült a függöny. Felcsendültek a harmóniák, és mindenki önfeláldozóan segítette a másikat. Mi felnőttek szinte vizsgán éreztük magunkat, talán ott volt bennünk utoljára ekkora feszültség. A három felvonás között rövid technikai szüneteket tartva, az előadás másfél óráig tartott. A harmadik felvonás végén kirobbanó tapsvihar jelezte, hogy nagyszerű dolog született a gyermekek játékában, a prózában, a táncban és a zenében.
Szereposztás: Hamupipő — Sípos Ágnes / Hajdú Anita; Mostoha: Sóki Éva / Major Edit; Fáni: Majoros Csilla / Csomór Nóra; Máli: Busa Eszter / Sípos Ágnes; Tündérkirálynő: Szilágyi Éva; Király: Cseh Antal / Gonda Zoltán; Királyné: Majoros Ildikó / Tóth Nikolett; Királyfi: Papp Károly / Szemes Péter; Udvari bolond: Szűcs Máté; Udvarmester: Árva Péter; Főszakács: Kocsis Zoltán; Tudós Tinka: Sípos Katalin; Bodor Borka: Németh Anett; Morcos Manci: Kiss Bernadett; Traccsos Tercsi: Palatinusz Mirjam, valamint tündérek, udvari nép, szobalányok, testőrök, apródok, bohócok, kukták; a József Attila Gimnázium kórusa; a Magán Zeneiskola szimfonikus zenekara és a Csanád Táncegyüttes.
Befejezésül idézem a szerző, Steiner Béla szavait az előadásról: „Én félek akkor, amikor egy zeneiskolai együttes belefog egy ilyenbe, hogy nem tudják, mibe kezdenek, mennyi bajjal, gonddal jár ennek a színpadra állítása. A makói Magán Zeneiskola tanárai és diákjai kitűnőre vizsgáztak, mert kapásból megoldották ezt a feladatot, és magas színvonalon. Nyugodt lelkiismerettel ki merném állítani az itt létrejött produkciót a nemzetközi gyermekszínjátszás színpadára."
Az elmúlt két Marosvidékben a hagyományápoló tevékenységünket mutattam be. Sokakban felmerült a kérdés: Mit takar az erdei iskola elnevezés? Milyen lehetőségeket, programokat biztosít az ide látogatóknak? Írásomban ezért bemutatom a Szigetház alapfeladatát: az Erdei Iskola program egyik lehetséges helyszínét.
Napjainkban egyre több fórumon foglalkoznak a gyermekek környezeti nevelésének fontosságával. Az oktatás célja a természettel harmóniában élő felnőttek nevelése. Míg a környezetismeret órákon a gyermek könyvből sajátítja el a tananyagot, az erdei iskolákban közvetlen módon a természetben tanul. A koncepció lényege, hogy egy osztályközösség szeptembertől májusig (tanítási időben) egy hetet lakóhelyétől távol ismeretszerzéssel tölt el. Helyszíne az erdei iskola, mely nem csupán szálláshely, hanem széleskörű programajánlattal, képzett szakemberekkel rendelkező intézmény, mely a szakmai és szabadidős programokhoz biztosítja a megfelelő felszereléseket, eszközöket. A gyermekek számára ez a néhány nap egy különleges osztálykirándulás, ami nem merül ki a múzeumok és nevezetes épületek látogatásában. A városi gyerekek egy hétig egészséges környezetben, jó levegőn lehetnek, ugyanis az erdei iskolák nagy többsége falvakban, városok szélén, tanyákon, erdőkben működik.
Szeretném eloszlatni azt a téves gondolatot, hogy az erdei iskola egy erdőben felépített épület. Az elnevezésben az erdőt, mint a természet részét kell értelmezni, tehát a folyók, a vízpartok, mezők felfedezése éppoly fontos, mint az erdő és élővilága. A foglalkozások nem a tanteremben zajlanak, hanem kint a természetben. A programban sok séta, túra szerepel, hisz falun nincs metró, villamos, de még autóbusz-közlekedés sem. Ahhoz, hogy fafajokat, növényeket ismerjenek meg a gyerekek, fel kell kerekedni, megkeresni, lerajzolni, megtapintani, megfigyelni. Az ismereteket tehát közvetlen tapasztalással szerzik, melyet a szakember feladatok, szempontok adásával irányít. Hogy a tudás maradandó legyen, a diákok füzetükbe jegyzik, rajzolják az újonnan tapasztaltakat, megfigyelteket.
A tananyag mindig az iskola helyszínéhez kötődik. Az Apátfalvára érkező csoportok témája az Alföld, a víz és vízpart, a háziállatok. Az iskolai osztályok mindig a tananyaguk szerinti helyre szervezik az egyhetes tábort. Az erdei iskola sajátos szocializációs színtér is. Alkalmas az önkiszolgálás, a kommunikáció gyakorlására. A gyerekek jobban figyelnek egymásra, megismerik a többieket a közös tevékenység közben. Hogy ezt elősegítsük, a gyerekeket csoportosan tevékenykedtetjük. Négy-öt fő alkot egy csoportot, közösen figyelnek meg egy növényt, készítenek makettet stb.
A körülmények általában elég szerények, nem a szállodai elhelyezés a cél, hanem az étkezés, szállás, tisztálkodás lehetőségének biztosítása egyszerű módon.
A nagy létszámú szobákban lehetőség van beszélgetésre, bohóckodásra, így a gyerekek szegényes szókincse is fejlődhet némiképp. Legtöbb erdei iskola nem rendelkezik számítógéppel, videóval, igaz, erre nincs is szükség, hisz a játékos feladatok, túrák, rejtvények, kézműves foglalkozások bőven lekötik a tanulók energiáját.
Pedagógiai programunk:
1. Környezetismeret: A Maros ártere, növény- és állatvilága, víz és vízparti növényzet. Élet a folyóban. Élet a szikes pusztákon, növény és állatvilág (madarak felismerése). A mezőgazdasági területek élővilága, az idegen növények. Környezetvédelem.
2. Néprajz: Népi építészet, népviselet, hímzés, népi mesterségek. Népzene, néptánc, népi játékok, hagyományok. Népi táplálkozás, háztartási eszközök bemutatása.
3. Apátfalva gazdálkodása: A népi gazdálkodás módjai, eszközei, egy jól működő gazdaság megtekintése.
4. Kézműves foglalkozások: Nemezelés, termésbáb készítés, szárazvirágdíszek, szövés. Népi játékok készítése, gyertyamártás.
A fenti tematikából is jól látható, mennyire sokrétű ismeretet közvetít az erdei iskolai program. Lényege, hogy ne válasszuk szét tantárgyakra az ismertetendő tananyagot, hanem komplexen a biológia, rajz, ének, irodalom, földrajz stb. témaköréből világítunk meg egy-egy témát. Legfontosabb pedagógiai célunk a játszva tanulás, tapasztalva tanulás, mert így a tudás is maradandóbb, hisz a tanulónak élménye kötődik hozzá.
Az eddigi tapasztalatok alapján a gondosan előkészített, kidolgozott erdei iskolás napoknak nagy sikere van. A felső tagozatosok is aktívan közreműködnek, szívesen bekapcsolódnak a felfedező, megfigyelő tevékenységekbe. A kézművesfoglalkozásokon készített gipszképet, ikebanát, növénylenyomatot nagy örömmel viszik haza, sokszor az osztálytermük dekorációjaként még hónapokig emlékeztetik a csoportot az apátfalvi Szigetházban eltöltött napokra.
Egynapos program Apátfalván az Erdei iskolában: Helyszín a Szigetház udvara, melynek közepén egy hatalmas diófa áll. Ráhangolás az erdei iskolára
a. Milyen növényeket, állatokat látsz most, ebben a pillanatban? Körbeállva mindenki mond egy állat-, vagy növénynevet, amit az udvaron lát. Gyorsan kell mondani.
b. Egy mondat a diófáról.
Körbeállva a fát, ránézünk, és mindenki mond egy mondatot róla.
c. Beszélgetés a diófáról: Korának meghatározása; levele, termése — ősszel diószedés; törzse, kéregminta-vétel, a törzs állapota; rajta lakó állatok (fészkek); az avar, a leboruló levelek megfigyelése a fa alatt; az aljnövényzet megfigyelése; távolról a fakorona lefestése; a fa egészének alakja (a fa még nem volt metszve).
d. Egy talpalatnyi természet.
Egy fehér kartonra körberajzolják a gyerekek a talpukat, kivágják, és a földről felszedett leveleket, ágakat, termésdarabokat ragasztják fel rá.
e. Az élettelen természet: a kő.
Köveket teszek ki a gyerekek elé, mindenki választ egyet magának, azt a kezébe veszi és tapogatja, nézegeti. Néhány perc után beleteszik egy textilzsákba, majd egyenként próbálják kitapogatni a sajátjukat, miközben szín; felület, alak szerint szavakkal jellemzik.
f. Keress valamit!
Mindenki kap egy cédulát, melyre ráírtam a feladatot: Keress valami szépet! Keress valami kereket! Keress valami simát! Keress valami kéket! Keress valamit, amiben laknak! Keress valamit, amiből ettek! A Szigetház udvarán mindenki keres három tárgyat, vagy növényt a feladatnak megfelelően. Utána körbeállunk, bemutatják mit sikerült találni.
g. A természet kincsei.
Egy rácsozott farekeszbe a természet kincseiből gyűjtöttem: követ, faágat, levelet, terméseket, fakérget stb. Négy fős csoportokban dolgoznak a gyerekek, nevezzék meg, mik vannak a gyűjteményben. Kavics a Maros folyóból, dió, tujamag, nyírfalevél, duglászfenyő toboza, moha, bodzaág, gesztenye fatörzs metszet, akáclevél, kamillavirág, fakéreg, borzaskata, galambtoll, tehénszarv, sertésköröm.
h. Pároztató.
Csapatjáték négy fős csapatoknak. Szükség van három csomagra. Az első csomagban a növények neve található cédulára írva külön-külön: Dió, bodza, tölgy, akác, nyír, juhar, keleti életfa (tuja), vadrózsa, lepényfa, mogyoró, bugás csörgőfa. A második csomagban a növények termése található. A harmadik csomagban lepréselt levelek lapulnak az előbbi fákról, bokrokról. A csomagokat kiöntve össze kell párosítani a nevet, a termést és a levelet. A csapatok egymás után versenyeznek. Értékeléskor minden jó hármas csoportosítás ér csak pontot. Meg kell találni a fa nevét, termését, levelét.
Kézműves foglalkozás — termésállatok ragasztása. Szükséges kellékek: ragasztópisztoly, magvak, termések, szárított virágok, kukoricacsuhé, csutka. A termésbábok készítése közben lehetőség van a terméseket, magvakat, virágokat, ágakat, növényi részeket kézbe venni, tapintani; egymással összehasonlítani; keménységét, puhaságát, megfigyelni; nevét megtanulni, felismerni név alapján. A foglalkozások célja: a képzelőerő, kreativitás, kézügyesség fejlesztése. A játék során valósághű figurákat készítünk, nem torz alakokat, rémeket. Mivel az általános iskolai oktatásban a papír kapja a legnagyobb szerepet, a termésekkel, ágakkal való tevékenység új a gyerekeknek. Meg kell tanítani, mit lehet ollóval darabolni, mihez kell metszőolló, harapófogó. Balesetvédelem!
|
|