|
|
Lux Antal Berlinben élő képző- és videóművész megfogalmazása szerint a videókamera, mint elektromos ecset hozza létre a körülöttünk lévő világ reflexióit.
Nem véletlen hogy vele kezdem históriánkat, hiszen mint mester és szellemi atya meghatározó egyénisége krónikánknak. 1986-ban — sokszori unszolásnak és meghívásnak eleget téve — az akkor még Nyugat-Berlinben élő Lux Antal emberi, művészi bűvkörébe kerültem. Ő bíztatott arra, hogy merjek bátran a szokásostól, a konvencionális dolgoktól eltérően gondolkodni, alkotni. S íme, ez lett az eredmény.
A Makói Videó- és Művészeti Műhely hivatalos bejegyzése 1994. májusára datálódik, de létrehozásának gondolata már jóval korábban elindult. A 80-as évek végén legelső tanítványként ifj. Báló József nézte ki — szó szerint — a kamerát a kezemből, s szerezte meg közös munkánk során a legfontosabb ismereteket. Azt lehet mondani, együtt tanultunk. Még én is a folyamat elején jártam, s ma sem állítom, hogy hátra dőlhetnék székemben a teljes tudás csalóka ábrándjától kísérve. Ez a folyamat számomra egy egész életre szóló kihívás.
Sokat kísérleteztünk, lestük a nagyok munkáit, s jóleső érzéssel nyugtáztuk, ha sikerült egy-két egyéni kameramozgást kikísérletezni. Csak néhány év telt el, s mindketten alapítói lettünk 1989-ben a Makói Városi Televíziónak Vígh Zoltánnal és Szentpéteri Istvánnal egyetemben. Izgalmas időszak volt, sok kísérletezgetéssel, tanulással, tapasztalatok gyűjtésével. Igazi csapatmunkát végeztünk, s ma is jó érzés visszaemlékezni erre az anyagi érdekektől mentes kezdeti időre. Elindult az első ifjúsági műsor is, mely a jól csengő Ez van címet viselte. Ebben Báló József és Kukucska András nyerte meg a fiatalok és az idősebb nézők tetszését is. Ekkor erősödött meg bennem az elhatározás, hogy csapatot kell szervezni azokból a fiatalokból, kiket érdekel a film, a mozgókép világa. Így került közénk 14 évesen Bálint Nagy Csaba, ki egy év filmezés, majd tíz év kihagyás után ismét rátalált erre a különleges szenvedélyre. 1992-ben már Makói Műhely néven küldtünk felkérésre anyagot a stuttgarti filmfesztiválra, Márton Ádám és Kontár Tihamér első munkáit. Igazából ez volt a mindent eldöntő fordulópont. Ekkor határoztam el végérvényesen a Márton Ádám munkáiból áradó tehetség láttán, hogy (Puszta Jánost kérve fel alapítónak) létre kell hoznom egy filmes műhelyt. 1993-ban egy különleges gimis csoporttal hozott össze — nem véletlenül — a sorsom, s ez végképp meghatározta a jövőnket. A Dégi Tamás, Katona Miklós, Dragon Zoltán, Dragon Tamás, Hős Ágnes, Köteles Dóra, Majoros Melinda, Márton Ádám, Szilvási Endre alkotta csapattal 1994 májusában elindult a város történetében is fontos első adásunk Handa-banda TV néven, akkori léptékkel mérve jelentős nézettséggel.
Nagyszerű időszak volt ez, egyre többet tanultunk. Számomra fontos volt, hogy tudásunkat a legjobbaktól sajátítsuk el. Ebben, meg sok másban sem ismertem kompromisszumot, így kerültünk Bánó András, Sára Sándor, Kovács Gyula, Zsigmond Vilmos, Gaál István és Koltai Lajos látómezejébe. Egyre többen jöttek a műhelybe, s ha el is hagytak bennünket, vagy én váltam meg korábbi tagoktól, kik közül néhányan a legfontosabbról feledkeztek meg (mint például az egymás segítése, a szakmai alázat és az emberi tisztesség), mindig jöttek újabb és újabb tehetségek. Emlékszem, 1995. júliusában elém állt egy kilenc éves kisgyerek, ki fölé tornyosultam a magam 190 centiméteres magasságával, s megkérdezte, hogyan lehetne lejárni ide a műhelybe. (1998-ig az általam vezetett Medicor Ifjúsági Klub helyisége volt az otthonunk a régi Úttörőház pincéjében.) Azt válaszoltam, hogy 12 éves kor alatt nem foglalkozom tanítvánnyal, de látva elszomorodó arcát, hozzátettem: szerdánként mindig összejövünk, ha van kedved, gyere le. Azt gondoltam, úgysem látom többet. Alaposan tévedtem, hiszen Balázs István Balázs filmes története ettől a pillanattól kezdődött. Olyan elszántsággal és tudatossággal volt jelen a műhely életében, hogy eleve sikerre ítéltetett. Néhány év kitartó munka, s Európa megtanulta nevét. 1997-től nem volt fesztivál itthon és külhonban, ahonnan ne trófeával, sőt első díjjal tért volna haza. Ő lett Magyarországon a legfiatalabb filmes, ki igen komoly sikereket mondhatott magáénak, ezzel is igazolva a Makói Videóműhely alapvető célkitűzését, a fiatal tehetségek felkarolását és gondozását. Most, 18 évesen a Duna Televízió ösztöndíjasaként dolgozik, alkot Budapesten, s a Dunaversitas mesterkurzus legfiatalabb résztvevőjeként szerez újabb fontos szakmai ismereteket. (Jómagam 2001-2002-ben voltam az első mesterkurzus résztvevője.)
Megemlíteném Vígh Róbert nevét is, ki a Szeged Városi TV-nél kamatoztatja tudását, vagy Széll Gáborét, ki az MTV-nél dolgozik jelenleg; Puszta Zoltánét, ki fotós és filmes egyszemélyben; az állami gondozott Szatmári Csabáét, aki három éve tevékenykedik műhelyünkben, vagy a mindössze 14 éves Rozsnyai Olivérét, ki 2003-ban minden filmünk vágója és operatőre volt. Kispéter Csaba három éve tolmácsként kezdte, most filmes alkotó is; L. Tóth Szilvia, és Nagy Orsolya is különleges egyénisége, filmkészítője műhelyünknek.
Volt közben egy Hoppá! című tv-sorozatunk is 2000-től 2002-ig, sok érdekes témával Sipos Jenő, Gellérffy László, Varga Márta VTV-vezetők felkérésére sok új, de sajnos kevés a kitartásban jeleskedő tehetséggel.
Ami mégis összeköt mindenkit folyamatosan bővülő, megújuló csapatunkban, az a megbecsülés, a barátság, a közös műhelymunka, az alkotás öröme. Rohanó világunkban ez egyedülálló és pótolhatatlan kincs számunkra. No meg az a kapcsolatrendszer, amelyet a tíz év alatt a világban kiépítettünk. Európa minden jelentős gyermek és ifjúsági műhelyével, fesztiváljával élő, működő kapcsolatunk van, melyet tovább erősített a 2003 áprilisában megrendezett Zoom to Europe fesztiválunk. Elismeréseket és kapcsolatokat gyűjtöttünk mind az öt földrészen. (Berlin, Wiesbaden, Hannover, Grado, Athén, Poznan, Varsó, London Tromso, Szöul, Sydney, Seattle, Tunisz, stb.). Vidékiként a legtöbbet értük el, amit csak lehet ebben a Budapest-központú országban. Külön öröm számunkra, hogy 2002-ben Makó Város Önkormányzata a Makó Városért kitüntető díjjal ismerte el munkánkat.
2004-ben ismét magasra tettük a mércét. Az egész világról várjuk a jelentősebb gyermek és ifjúsági műhelyeket, fesztiválokat Makóra április 19-től 25-ig a Hagymaházban, a Zoom to Europe and the World — Közelítés Európához és a világhoz — fesztivál keretében. Nagy szavak nélkül állíthatom, ez a fesztiválok fesztiválja lesz, hiszen sehol a világon nem kerül műsorra ennyi válogatott, díjazott film, mint e rendezvény keretében.
Az elmúlt tíz évet jól reprezentálják sikereink szerte a világban, melyeket azonban nem érhettünk volna el, ha nincsenek mögöttünk támogatók, kik hittek bennünk, mint Mészáros Dezső, Kelemen Ferenc, Puszta Sándor, Tóth Kása László, Dr. Megyeri Zsolt, Kun Mihály (Mezőhegyesi Áll. Ménesbirtok), Dr. Szeri István (Tisza Volán Rt.), Bakos József (Phoenix Hungária), dr. Nagy Mihály és családja, valamint az elmúlt két évben Makó Város Önkormányzata.
Tudjuk, hogy a siker felelősséggel jár. Máig érvényes az induláskor megfogalmazott gondolat: „Aki belép közénk, először látni tanul meg. Nézni mindenki képes, de látni csak az, aki érzékelni tudja a felszín alatti, a realitások mögötti világot is, és az igazi alkotó az, aki ezeket a tapasztalatokat fel tudja dolgozni, vissza tudja tükrözni, élménnyé tudja tenni mások számára is. Ez a legfontosabb ebben a műhelyben, amit megszerezhet bárki, aki kész a tanulásra, a játékra és olykor a megmérettetésre is, s aki soha nem elégszik meg a hétköznapok szürkeségével. Aki ezt elérte, nem töltötte hiábavalóan az idejét, mert ezen túl más szemmel nézi az őt, körülvevő világot és egyszer talán ő is, továbbadja ezt az érintést az utána jövőknek. A Makói Videó- és Művészeti Műhely Alapítvány ebben segít minden alkotó tagjának és mindazoknak, akik az ebben a szellemben megszületett alkotásokat befogadják."
Bízom benne, hogy tizedik születésnapját ünneplő alkotó műhelyünk az elkövetkezendő években további sikerekkel gazdagítja városunkat.
|
|