IRODALMI KALANDOZÁSOK

Ollexik Viktorné

Az idő Babits költészetében

Nem kétséges, a téma az IDŐ megjelenítése a magyar költők műveiben. Az idő kettős értelmű: az egyik az időjárás, amely a mi földrajzi helyzetünkben a négy évszak megjelenéseit, történéseit, hatásait (közelebbi és tágabb környezetünkre és a mi személyes életünkre ), elmúlásait és újra-újra visszatéréseit jelenti, a másik, amelyet szerte a világon az óramutatók közölnek velünk. Mindkét idő félelmetes nagyhatalom is lehet, amelyet befolyásolni képtelenek vagyunk: Ő hat ránk, mi őrá nem. Az egyetlen, amit az ember tehet: eszén, szellemén, szívén, érzelmein átszűri azt, amire a múlt tanította a nagy szellemeket, akik leírták élményeiket olvasóik számára. Ezt tette-teszi a tudós, a filozófus, az író, a költő, sőt sajátos eszközeivel (nem, betűkkel teleírt papírlapokkal) a művészetek minden nemes képviselője: a festő, a szobrász, a táncos, utoljára, de nem utolsósorban a leginkább nemzetközi nyelv, a legéteribb művészet beszélője, a nemes zene varázslója.

Ezért kézenfekvő, hogy olyan versek rövid elemzésével nyissuk dolgozatunkat, amelyben az idő hatalmáról elmélkedik alkotója. Lehet ez A közelítő tél és a Levéltöredék barátnémhoz legjelentősebb gondolatainak idézése, ami, mai megfogalmazásunkban: Szüret után őszi estén egy magányos férfi ül a kedves diófa alatt. Bizonyára durván megmunkált kerti asztalára könyököl, a gyertya már alig pislákol, a kínlódva fel-fellobbanó lángnyelvbe bámulva álmodozik, emlékezik: rajta meleg lepel, köpeny, hiszen teste-lelke fázik... Ábrándjaival egy szebb világot teremt, ahová menekül. (Egy pillanatra Rodin híres szobra, a Gondolkodó jelenhet meg előttünk). A képet, amely Berzsenyi lelkének képe is, a hiány teszi oly szívszorító hatásúvá: hideg van, sötét, csend, üresség, magány. Tán ez utóbbi a legszomorúbb: Tudod, magam vagyok, mert te nem vagy velem.

Ugyanez a hiány: nincs zöld lomb, rózsák-szegélyezte út, lenge szellő, violákkal illatozó völgy csevegő csermellyel, éneklő madár, se szőlőtőn csüggő-mosolygó gerezd, tehát ugyanez a kínzó hiány jelzi a közelítő tél, az idő szárnysuhogását is, amely magával repíti az ember gyönyörű korát, a tavaszt, amikor még képes volt sodró, varázsos érzésekre, amikor Lolli (a szerelem jelképes alakja) szépívű szemöldöke alól a bűvös tekintet még célba ért, nem találkozott egy kiégett lélek válaszérzésekre képtelen, csukott szemével.

Eztán kezdődhet a dolgozat legfontosabb része, a téma kibontása. Szerencsésebb, ha nem az évszakokkal indítunk, főleg nem az ősz ábrázolásával, nem Berzsenyi melankóliájának (ma azt mondaná az orvostudományokban jártas irodalomkedvelő olvasó, hogy súlyosan depressziós volt) - bár tökéletes megjelenítésével, hanem a pillanattal. (A fentebb említett két Berzsenyi-vers talán tökéletesnek mondható, hiszen itt a kopasz, sivár, koldus novembert festő költői képekben egy tudatállapot, egy lélekhelyzet is világosan felismerhető, a külső és a belső világ szinkronban van.) Tehát tanácsos az óramutató jelezte időmúlást követve a pillanattal indítanunk mondanivalónkat, a pillanattal, a perccel, amikor az inga lassú fénye villan (Tóth Árpád feledhetetlen képe), s vele múlik az éjfél, dereng az új nap, a hajnal, a napkelte, a reggel, a dél, Radnóti délutánja, Babits estéje, József Attila külvárosi éjszakája. Aztán követik őket a hétköznapok, az ünnepek, az évszakok, végül a sorsfordító korszakok, amelyek közül a végső, a befejezést jelentő (vagy csak annak látszó) az emberi életben a tél, a napszakok közül az éj, de találhatok olyan verset is, amely a remény hangját hozza (Ady: Mag a hó alatt, Kosztolányi: Hajnali részegség), azzal, hogy örök törvényszerűségre a tél után tavasz, az éj után a hajnal következik — figyelmeztet.

A munka leglényegesebb és legtöbb időt igénybevevő része az anyaggyűjtés. Több költő összes versét végigolvassuk (természetesen mellőzzük azokat a költeményeket, amelyeknek már a címe, vagy az első néhány strófája elárulja, hogy a mi témánk kibontására alkalmatlan), figyelmes szemmel kiválasztjuk azokat a sorokat, amelyek az idő egy adott szakaszát szemléletesen jelenítik meg, jellemezve a látványt és a mondanivalót; mindkettő az embernek, az olvasónak szól: a szépség és a gondolat ajándéka.

Én Babits verseit választottam, ezzel próbálok segítséget nyújtani, bizonyos módszert, modell-félét megmutatni. Íme a címek listája: 1. Anyám nevére; 2. Alkony; 3. Az őszi tücsökhöz; 4. Esti kérdés; 5. Húsvét előtt; 6. Fájó, fázó ének; 7. Téli dal; 8. Szent Mihály; 9. Ősz és tavasz között; 10. Karácsonyi ének.

Ezeket találtam annyira megkapóan szépnek, hogy mindegyikből idézek néhány sort:

1. Hajnalka volt az édesanyám, hajnalra születtem én,

S lelkemben már ily fiatalon nincs hajnal, semmi remény.

Olyan a vers, hogy két életrajzi adatot is megtudunk a költőről: hajnalban született, édesanyja neve is ezt idézi, mégis, természete, alkata ezzel ellentétes: a titokzatos, ábrándokat élesztő, sápadt hold vonzza őt, sírverse is így lenne igaz: Hajnalka volt az anyja, de ő a hajnal alkonya volt.

2. Az erdő hallgatag, nyugosznak a vadak.

Az alkony von

vékonyabb csíkot; azon egy égi ajtó.

Ki tudja, mit nem rejtő?

S ó, völgy, te mély szakajtó és titkok teknője, erdő

Csend van, a vad sem mozdul, vékonyka csíkot fest az alkony az égre, mintha titokra nyíló ajtó lenne rajta, a völgy mély szakajtó, az erdő csodákat tartogató teknő. Az ajtó, szakajtó, teknő a mindennapi paraszti élet hasznos, józan tárgya, de itt mindhárom misztikus szerepet kap, a mese világába emelkedik. A szavak ó végződése külön bravúros rímzenét fest a tartalom mögé.

3. Milyen lehet tenéked a világ? ...

Bokrod alatt, ah, kétségbeesetten

érzed a csöndet és az éjszakát,

s szegény vak lélek, sírsz az éjen át.

Mennyi érzékenységet rejt a kérdés, amelyet a költő a kis, szomorúan monotonon, zenélő őszi tücsökhöz intéz. Ő is élő és érző lény: vajon ő hogyan éli meg nyomorult, szomorú kis életét ?

4. ...miért nő a fű, hogyha majd leszárad?

S miért szárad le, hogyha újra nő?

Nagy vers: hosszú, hallatlanul sokrétű, rengeteg élethelyzetet mutató mondatsor vezeti be a végén megjelenő sok száz éves, nyugtalanító, filozofikus kérdést: minek a véget nem érő idő?

5. ...e vad, vad március évadán,...

sós, vérízű széltől részegen,...

Én nem a győztest énekelem,...

hanem azt, aki lesz, akárki,

ki először mondja ki azt a szót,...

hogy elég! hogy elég! elég volt!

hogy béke! béke! béke! béke már!

Legyen vége már!

Valami rettenetes bűn ellen (az évek óta tartó vérontás, a első világháború ellen) emeli fel bátor szavát: azt énekli, aki először mondja ki a szót: legyen béke. Ebben a szóban: akárki óriási kockázat van, ha az ellenség lesz a húsvéti ünnep szent szavának kiáltója, akkor költőnk azt énekli meg mint szabadítót, mint hőst!

6. Ó gondok, gondok, holnapok!

Egy gondtalan mát hol kapok?...

Adj Uram, kinek mit szeret:

az éhezőnek kenyeret,

a szomjazónak hűs italt,

a fiatalnak fiatalt,

adj az öregnek szép időt:

hadd üldögéljen ház előtt,...

de nékem adj már pihenőt!

Olyan az egész, mint egy esdeklő, mélyről jövő ima: a szóismétlés, a költői kérdés, a minden helyzetű-korú embertárs szükségletét az Úr elé terítő kérés, az éhező, a szomjazó, az öreg, a fiatal megjelenítése, végül a maga számára csak pihenőt kívánó szerénység megemeli az egész kilencsoros szakaszt, és a mai élet számára is érvényessé, időszerűvé teszi.

7. Mondom nektek, hogy bányászok vagyunk,

mondom bizony,

bár elfog gyakran a mélységiszony...

Tán drágakő lesz, amit felhozunk,...

tán áldott szén, tán átkozott arany:

mi dolgozunk tovább, vigasztalan!

Az emberi élet célja, hogy a bányászok elszántságával, veszélyvállalásával hozzuk fel a mélyből az elrejtett kincset, tudva, hogy elpusztíthat a víz, a kő, a jég, a hőség ( gondoljunk az utóbbi években ránkzúduló természeti csapásokra), akkor is, ha a felhozott kincs áldott szén lesz (hány hajléktalan fagyott meg ezen a télen is, mert nem jutott neki meleg zug...), vagy átkozott arany (amikor a pénzért embert ölnek, egyre gyakrabban és egyre gátlástalanabbul, az átkozott jelző az egyetlen minősítés...), nem lehet e soroknál aktuálisabbat találni. A mondom nektek, a mondom bizony bibliai hangulatot varázsol az olvasó és a vers köré (Jézus kezdte gyakran a beszédet ezzel a félmondattal: Bizony mondom néktek...).

8. Kinek nevével élek, kardos angyal,

önts hevet belém, kígyóval csatázni,...

ördöggel vitázni,...

megbirkózni az örök varanggyal.

Ez az idézet Mihály arkangyalt szólítja, aki a Gonosz ellen küzd fényes pallosával, s óriási fehér szárnya suhogásától — így ábrázolják, a középkori metszeteken a gonoszt három alakkal jelenítik meg: az ördöggel, a kígyóval és a csúf varangyos békával — vinnyogva, ordítva, sziszegve menekülnek az ártó hatalmak.

9. Barátaim egyenkint elhagytak,

akikkel jót tettem, megtagadtak;...

Csak te borulsz rám, asszonyi jóság,

mint a letört karóra a rózsák,

rémült szemem csókkal eltakarni,...

oh jaj, meg kell halni, meg kell halni!

Az idézet a halálos beteg Babits feledhetetlen képsorait zárja le: az egyetlen vigasz az asszonyi jóság, együttérzés, gyöngédség; a férfi támasza, a rózsát tartó erős karó kettétört, s most a virág ráhajlik, együtt haldoklik szerettével.

A karácsonyi kérés — Szeress hát minket is, koldusokat!/Lelkünkben gyújts pici gyertyát sokat - a mi karácsonyainkra is vonatkozik, amikor már inkább csak az ajándékozás, a nagy evés-ivások idejét jelenti az ünnep, egyre kevesebben tudják-hiszik, hogy akkor, több, mint kétezer éve megszületett Valaki, aki a lélek, a szeretet halalmát, az el-nem-múló belső kincset tanította a szegényeknek, s az Ő születésnapját ünnepeljük, s ezt kérjük tőle: Lelkünkben gyújts pici gyertyát, sokat.

Ha ilyen módon áttanulmányozzuk jó néhány nagy költőnk verseit — Juhász Gyula, József Attila, Kosztolányi Dezső írásai között igen sok hasznos anyagot találunk, ráadásul az első kettő életének, élményeinek makói vonatkozásai is vannak —, idézetek tömkelegét írhatjuk ki, elemezhetjük. Társadalmi helyzetük, szociális környezetük, de alkatuk is merőben különböző volt, ezért izgalmas összehasonlításra lesz lehetőség: hogyan látta, milyen költői eszközöket használt, micsoda remek, csak rá jellemző, maga-teremtette nyelvet beszélt Ady, József Attila, de Tóth Árpád is. Hogyan látta az egyik a Párizsba beszökő őszt, a másik a külvárosi éjt, a téli éjszakát, a harmadik a faun-bokájú vad suhancot, az áprilist? Babits kérését, hogy a Kisded gyújtson sok pici gyertyát lelkünkbe, szembeállíthatjuk — illetve inkább egymás mellé azzal a József Attila-i sóhajjal, hogy valami nagy, nagy tüzet kéne rakni, hogy melegednének az emberek...

Orth István rajza

 Tóth Ferenc

Nobel-díjra fölterjesztett makói őstehetség

„A Nobel-díjak odaítélésének — szól a Szirbik Antal-féle fölterjesztés — alapszabályszerű feltételei vannak, melyek között legelső, hogy az illető író műveiben ideális, népeket boldogító magasrendű etikát hirdessen, amelynek végcélja a lélek nemesítése és a békés erkölcsök ápolása. Szirbik Antal tősgyökeres magyar ember Írások című könyvében elálmélkodva olvastuk az író kinyilatkoztatás szerű földöntúliságait, biblikus mélységű etikáját, a homo sapiens tökéletes világát, melyet a rendszeres filozófiák soha meg nem közelítettek. Eget-földet kapcsoló művészi alkotások Szirbik írásai. Szirbik Antal prózájában és költészetében egyaránt a világ legnagyobb élő szelleme, mintha az ő lelki világáról másolták volna le a Nobel-díj alapszabályait. A Biblia és az Írások sarkcsillagok a mélységben botorkáló emberiség számára. Nincs kétség az iránt, hogy a világ minden kultúrnyelvén meg fognak jelenni a halhatatlan írások."

Szirbik Antal a magyar irodalom zseniális dilettánsa volt, őstehetség. Minden iskolázottság nélkül vált költővé, gondolkodóvá. Tehetsége és hindu szemléletű bölcselő írásai tették őt alkalmassá, hogy 1942-ben irodalmi Nobel-díjra fölterjesszék.

Makón született 1888. augusztus 15-én. Apja napszámosként tengette életét. Gyerekként kanászkodott, dinnyecsőszködött; legény korában beállt asztalosnak, hentesnek, fazekasnak, ácsnak, kőművesnek, mészárosnak stb. Semmiféle foglalatosság nem érdekelte, csak a verselés. Ez pedig bajt hozott nyakába. Gúnyverset írt a szomszéd Jóska fiúról, és ezért a bíróság egynapi elzárásra ítélte. A Vili-dalok ihletője egy szépséges makói leány volt, de a múzsa apja eltiltotta tőle. Zelli, a gépíróleány is megihlette. Ezek a versek 1909-ben Fehér dalok. Rózsaszín álmok címmel jelentek meg, hányt- vetett élettörténete 1910-ben Egy költő vallomásai című kötetében.

Csajla kalapjával, malaclopó köpönyegével, hosszú hajával valami különös garabonciásnak számított a főtéri korzón, ahol a makói széplányokat figyelte. Már az első világháború előtt bebarangolta az országot, sőt Itáliában is megfordult. Előbb Szegeden, majd Pesten telepedett le, szűkebb hazája végül Dunaharaszti lett.

Főleg Ady-ellenes támadásaival hívta föl magára a figyelmet. A Tatárkölykök 1912-ben hadüzenet a Nyugatosoknak. A kritikus szerint: „nem tucat poéta, hanem egy valaki, aki versben danol. Nem szenzációsan, de őszintén és eredetien. [...] Sok képzett, talentumos, ügyes versírót láttam már, akik nívós köteteket adtak ki. De ez majd kilencven percentjében egyik olyan volt, mint a másik, föl lehet a nevüket cserélni. Ez a Szirbik Antal tán sohase fog nívós verseket írni, de mindig csak Szirbik Antal lesz. Ha pedig a nívóra is föl tudja magát vetni, akkor aztán igen messze el fog a szava hallatszani."

Bár „többet koplalt, mint lakmározott", a verselés életeleme lett. 1913-ban látott napvilágot a Tatár versek füzete. Ennek már egyértelműen kedvező volt a fogadtatása: „Ez a kötet vers — írja róla a Budapesti Napló — az életnek egy regénye, mert benne van egy ember egész képe. Teste és lelke. Álmai és valósága. Irigység nélkül való jókedvű szegénysége. Szeretete annak, ami szép és tiszta. Az elfogulatlanság természetes őszintesége; az egyszerűségnek, keresetlenségnek a vonzó bája... Gyönyörködik mindenben, ami szép. Keresi, ami jó. Szereti, ami igaz. Nem akar látszani, nem, se jónak, se rossznak. Amit rímbe foglal, mindig vallomás, majdnem gyónás számba megy. Igazat érez, igazat gondol, igazat beszél... Olyan a dala, oly keresetlen, mint a természetes nevetés, a természetes sírás, olyan, mint a lélegzés. [...] Azon az ösvényen jár, amelyet a nagy irodalmak kiválói tapostak, midőn pályájuk zenitjén eljutottak a természetesség, az egyszerűség tökéletességeihez és rokonságba léptek a népdallal."

Költő és gondolkodó volt egy személyben. Életszemlélete rokon a régi hindu bölcsek fölfogásával. Nézeteit prózában is megfogalmazta; ezek egy része prózavers. Az 1920-ban kiadott aforizmagyűjteménye világsikert hozott. Közreadott aforizmáiból kirajzolódik sajátos filozófiai látásmódja:

- Én már megtaláltam a boldogság titkát! Egész egyszerű az! Jónak lenni!

Lehetetlen, teljesen lehetetlen, hogy valóban boldogok legyünk jóság nélkül!

- Aki csak egy nemzet boldogítására törekedik, nem elég nagy emberi Aki az egész emberiségére, még az sem elég nagy!

Aki az egész világ, az összes lények boldogságát igyekszik növelni, szeretete által vezéreltetve, ez az igazi nagy ember! Ez az Isten kedve szerint cselekvő, az igazi boldogság felé haladó lélek!

- Lassan lassan ráfogtok eszmélni, hogy testvérek vagytok a föld, a világ minden lényével, teremtményével! Azokkal is, kiket most legázoltok, azokkal is akiket igába hajtotok és akiket lemészároltok!

S ha majd felébred a lelkiismeret, gyötrelmes lesz, oh, nehéz lészen annak a szavát elszenvedni!

- Minden itt egyenlő értékű: növény, állat, ember. Egy lélek hatja át. Az én lelkem, a te lelked, az Isten lelke. Tudd ezt és minden teremtett lényre ekként tekints!

- A gyenge szem nem bírja a fényt. A gyenge lélek nem bírja a világosságot!

- Mennél több világi dologról lemondasz, annál gazdagabb lesz lelki kincsekben. Mennél több vágybilincset leteszel magadról, annál szabadabb vagy! Mennél több mindentől itt elfordulsz, annál jobban látod a világteremtőt, az Istent.

- A fák az én szerelmeseim! Az ég a kedvesem. A föld a szeretőm. Minden, mindenek az én szerelmeseim!

A Nap, a csillagok, a hegyek, völgyek, minden, mindenek az én szerelmeseim!

Az emberek, jók, rosszak, az én szeretteim! Az állatok, a mezők füvei, virágai.

Átölelem őket lelkemmel, itt tartom szívemen mindeniket.

Ahogy átölel a kék ég is karjaival. És a föld a kebelén tart engem.

A Harmónia könyvét több világnyelvre lefordították. Az első világháború után Szirbiket Angliában vagy Svájcban jobban ismerték, mint nálunk. Megkapta a főváros irodalmi díját. Az újságírók fejedelme, Rákosi Jenő írta: ha miniszter volna, megszámlálhatatlan példányban hozná forgalomba könyvét, állami pénzen, hogy gazdag, szegény egyaránt olvashassa. Carpenter angol professzor szerint a könyv „tele van előkelő, nemes gondolattal". Vilmos császár barátságosan üdvözölte a szerzőt; a Nobel-díjas írónő, Lagenlöf Zelma mély bölcsességűnek mondta írásait. Lord Robert Cecil angol államférfi — aki a népek lefegyverzéséért munkálkodott — szintén sokra becsülte. A Bund svájci lap többek között ezt írta róla: „Ezek az írások a maguk egyszerű fenségében úgy hangzanak a valósággal, mint az Evangélium." Voltak lapok, amelyek XX. századi Szókratésznek, mások a magyar Rabindranath Tagorenak nevezték a szerzőt. Amikor Szirbik Antal személyes ismerőse, Sirdar Umraosingh Sher-Gil hindu tudós Simla városában Brit-India alkirályának fölolvasást tartott róla, csodálkozásának így adott kifejezést: „Hisz ez egy schéma az Universum harmonizálására."

Könyveit a továbbiakban rendszerbe foglalva adta ki:

Írások I. A harmónia könyve. 1920, 1926.

Írások II. Igazságok könyve. 1927.

Írások III. Törvények könyve. 1927.

Írások IV. A harmónia dalai. 1933.

Írások V. Az új élet könyve. 1940.

Versei I. Ifjúság. Hangulat. Élet. Bölcselkedés. 1931.

Versei II. Kiadatlan régi versek. Új versek. 1938.

Versei III. Világszemlélet, filozófia. 1938-1941.

Versei IV. Jókedvű versek. (Humor, szatíra, szerelmi élcelődés). 1943.

Filozófiai nézetei több vallásban fölfödözhetők, főleg a hindu zoroasztrizmusban és az indiai brahmanizmusban. Nem tudunk róla, hogy Szirbik ezeket a vallási tanokat ismerte volna. Sirdar Umraosingh Sher-Gil hindu tudóst — aki az első világháború alatt hazánkban, közelebbről Szirbik lakhelyén, Dunaharasztiban élt — egyszer megszólította a villamoson: „egy szegényes ruhájú, széles homlokú, derűs szemű ember", és összebarátkozott vele. A jeles tudós fontosnak tartotta leszögezni, hogy nem ő vezette be a költőt a hindu gondolkodás világába: „Akadtak, akik azt mondják, hogy ő kölcsön vett a hindu filozófiából és talán én lettem volna a közvetítő. Valóban beszéltem vele róla, de nyugodtan mondhatom, hogy Szirbik nem tartozik semmivel a hindu filozófiának, vagyis nem vett tőle! Igaz, akadtak hasonlatos eszmék írásai[ban], hogy egyet említsek: a Bhagawad-Gita egyes helyei közt. Előfordult sokszor, hogy magam is megjegyeztem egyes írására, eszméjére, hogy ezt ekkor meg akkor, ez meg az a régi hindu bölcs már elmondotta. Ilyenkor Szirbik tréfálkozva mondta: »Ejnye, ejnye, hát nem lehet már semmit is nekem kitalálnom, amit a hinduk már el nem gondoltak volna«. Bizonyos azonban, hogy Szirbiknek semmi készsége más emberek eszméit átvenni! Az a véleményem, hogy Szirbik semmi más, mint saját maga, és az ő írásaiban nincsenek más emberek gondolatai. Én azt hiszem, az ő intuíciója elég erős ahhoz, hogy a szellemi atmoszférából ilyeneket felvegyen, ő eléggé inspirált, hogy ilyen Írásokat írjon. Ritka ember, ki nem áll az irodalom nagy szellemeinek befolyása alatt, és nem merít kincseikből. Nem mindenkinek adatik meg, hogy teljesen eredeti legyen, de Szirbik kétségtelenül az!"

Gondolkodását a világ egyetemessége hatotta át:

Minden teremtmény védelmében

Szirbik Antal költői magatartását humanizmusa, puritán szellemisége, életbölcsessége és erkölcsi elvei hatották át. Ezért zokszó nélkül vállalta a szegénységet is. Magáról gyakran vallott verseiben:

A költő dolga...

Keresztviselés

A tragikus sorsú fiatal makói költő, Gajdi István (1923-1949) írta 1943-ban: „Ma az emberek szégyenlik a jóságukat, inkább bűneikre hiúk. Szirbik Antal visszaadja a hitet, hogy érdemes jónak lenni és jót tenni... Engedd lelked kertjében megnőni a virágokat és ápold, mert a gazok megfojtják. Szeresd az embertársaidat, a gonoszokat és az ostobákat is... Légy gyermek a szeretetben és férfi a munkában."

A szegedi Délmagyarország 1942-ben elsők között adta hírül: Nobel-díjra ajánlották a magyar Rabindranath Tagorét. „Olyan rendkívüli egyéniséggel állunk szemben — szólt a méltatás —, amilyennel sok évszázadokon keresztül nem találkoztunk sehol."

A háború miatt 1943-ban nem adták ki a Nobel-díjat. Ilyen egy nagyra hivatott, makói születésű költő szerencséje! Ezzel lezárult Szirbik Antal nagyszerűen ívelő pályája. A szocialista realizmus eszméit hirdető új kurzus alatt már nem jelenhettek meg írásai. Magányos remeteként bibliai szegénységben élt tizedmagával Dunaharaszti Rákócziligeten.

Diósszilágyi Sámuel szeretett volna segíteni ifjúkori barátján, ezért Ortutay Gyulának, a Hazafias Népfront főtitkárának segítségét kérte. Leveléhez mellékelte a hajléktalanná vált költő versét, amelyben rosszallta, hogy József Attila-szobor állítására pazarolják az állam a pénzét, amikor a költőnek betevő falatja sincs. „Szirbiket most így éheztetni egyenesen bűnös »reakció«." Ortutay mit sem tudott Szirbik Antal költői előéletéről, nem csoda, hogy a leépülőben lévő poéta utolsó, ismert verse nem nyerte meg tetszését.

Az Univerzum harmóniájának apostola Budapesten halt meg 1971. június 7-én.