A Marosvidék Baráti Társaságot a Nemzeti Civil Alapprogramról szóló 2003. évi L. törvény végrehajtásáról szóló 160/2003.(X.7) Kormányrendelet 2. bekezdése alapján a kulturális tevékenység, nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés, magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekkel, valamint a határon túli magyarsággal kapcsolatos tevékenység szakmai területén országos hatókörű szervezetté nyilvánította a Nemzeti Civil Alapprogram Miniszteri Titkársága.
Advent a Kelemen-házban
A Marosvidék Baráti Társaság — ezúttal a Harmónia Kamarakórussal és a Városi Televízió Kht-val közösen rendezett — immár hagyományos, műsorral egybekötött folyóirat-bemutatójának Luca napján a felújított Kelemen-ház adott helyet. Az est rendezője — Szilágyi Sándorné, a társaság elnöke és a Marosvidék főszerkesztője — a karácsonyi ünnepkör jegyében állította össze a műsort, amelyben a Harmónia Kamarakórus szép összeállítást adott elő Gilinger Ildikó vezényletével; Ilovits Adrienn, Szilágyi Éva és Garai András Jámbor Klára karácsonyi dalait énekelte a szerző zongorakíséretével; Jámborné Balog Tünde felolvasta a Kelemen-ház múltját és a karácsonyi népszokásokat idéző jegyzetét; Banyó Péter Ady Endre egy kevéssé ismert karácsonyi versét mondta el mély átéléssel; a Belvárosi Általános Iskola növendékei betlehemes játékot mutattak be dr. Siketné Szolnoki Katalin felkészítésével. A Maros Táncegyüttes Kispántlika csoportjának fergeteges újévköszöntő tánca a művészeti vezető Döme Máriát dicséri. Az est háziasszonya Varga Márta volt, akinek egyénisége, előadókészsége, felkészültsége az összekötő szöveget is műsorszámmá avatta. Bálint József, a Marosvidék felelős kiadója ajándékokat adott át a terjesztőknek és közreműködőknek, Nagyfalusi Istvánné pedig előadást rögtönzött a Luca-napi szokásokról és a baráti társaság tagjai által körbekínált, jobbnál jobb luca-pogácsákról.
Kiszomboron megalakult
a Kiss Mária Hortenzia Honismereti Kör. Az alapító tagok a meglévő Helytörténeti gyűjtemény gondozását és újabb néprajzi anyagok, tárgyak gyűjtését vállalják. Felelevenítik a régi népszokásokat, programokat szerveznek a lakosság részére. Megismertetik a fiatalsággal a község történetét, jó kapcsolatot alakítanak ki Nagyszentmiklós honismereti körével. Társadalmi munkában gondozzák Kiszombor műemlékeit, műemlék jellegű épületeit. Segítik a Marosvidék Baráti Társaság munkáját, kutatásaik eredményeit publikálják a térség folyóiratában, a Marosvidékben, valamint előfizetőket gyűjtenek, megismertetik a lakossággal a folyóiratot. Elnök Endrész Erzsébet, titkár Nagy Lőrinc, néprajzfelelős Badicsné Szikszai Zsuzsanna. Tagok: Balázs Zoltán, Varga Edit, Vízhányó Mária Ágnes, Tassi Szilvia, Nagy György Attila, Csepkó Gábor, Badics István, Tóth András, Csanádi Ferenc, Tóthné Balázs Andrea, Pócsik Zoltán. A kutató- és gyűjtőmunkához, a népi hagyományok felelevenítéséhez sok sikert kíván az új honismereti körnek a szerkesztőség.
Kávéházi est Kiszomboron
A Kiss Mária Hortenzia Honismereti Kör és a Marosvidék Baráti Társaság közös rendezvényére meghívták a folyóirat kiszombori szerzőit. A Marosvidék eddig megjelent tizenegy számában többen írtak a község történetéről, épületeiről, néprajzáról, híres embereiről. Így meghívást kapott Marosvári Attila, dr. Tóth Ferenc, dr. Péter László, Gilicze János, Velcsov Margit (Nagyszentmiklós), Rozsnyai János, dr. Kertészné Mészáros Tünde, Endrész Erzsébet, Badicsné Szikszai Zsuzsanna, Zatykó Zita, Rácz Géza, Sípos György. A kulturális műsort kerekasztal-beszélgetés követte, amelyen megjelent Szegvári Ernőné polgármesterasszony, Kiszombor képviselőtestülete és számos érdeklődő. A folyóiratot bemutatta az alapító Szilágyi Sándorné, a szerkesztő Jámborné Balog Tünde és Vargáné Nagyfalusi Ilona. A szerzők a forró kávé, tea és a farsangi fánk mellett meséltek legújabb kutatásaikról és a községhez kapcsolódó élményeikről. Köszönetet mondunk az est megszervezéséért Endrész Erzsébetnek és Nagy Lőrincnek.
Marosvidék-bemutató Palotán
A Kelemen László Művelődési Ház Honismereti Köre március 7-én műsoros délutánján bemutatta a Marosvidék eddig megjelent számait. Nagyfalusi Istvánné és Ádók István köszöntötte a vendégeket, majd a szerkesztők, írók ismertették a folyóirat történetét, Szilágyi Sándorné, Badicsné Szikaszai Zsuzsanna, Nagyfalusi Ágnes, Vargáné Nagyfalusi Ilona idézett a Csanádpalotáról megjelent írásokból. A családias hangulatú összejövetelt a fiatalok verses-zenés összeállítása még kellemesebbé tette. Közreműködött Cseke Balázs, Csapó Fanni, Fehér Anna, Juhász Nagy Zsuzsanna, Németh Erzsébet, Majoros Ildikó, Nagy János, Szilágyi Éva. A műsor után a Földeákról, Apátfalváról, Szegedről, Makóról érkezett vendégek a finom süteményekkel megrakott asztalok mellett beszélgettek a vendéglátókkal.
Kőszobrok a városházán
A Városház Galériában Nagy Vera, a Tornyai János Múzeum igazgatója nyitotta meg Nadobán László kiállítását. Az anyag tiszteletében és bűvöletében fogant, szépen megmunkált kőszobrok — amelyeken tökéletesen simára csiszolt felületek váltakoznak rusztikusan kezeitekkel — mértéktartásukkal, eleganciájukkal, artisztikus hatásukkal lepik meg a nézőt. Textilszövéssel is foglalkozó alkotójuk, aki most műkedvelő szobrászként mutatkozott be, sokat tanult Borsos Miklós művészetéből, és ez szobrainak javára válik.
Arany János Országos Szavalóverseny
A Kertvárosi Általános Iskola tanulói az elmúlt évekhez hasonlóan részt vettek a Vasvárott megrendezésre kerülő országos szavalóversenyen. E kedves kis város tizedik alkalommal ad otthont a versenynek. A nagysikerű rendezvényen a szombathelyi tanárképző főiskola irodalom tanszékének tanárai és országos hírű színészek zsűriznek. A városunkból benevezett négy tanuló közül hárman helyezést értek el. Az 5-6. osztályosok kategóriájában első lett Molnár Erika, második Bene László 6. osztályos tanuló. Tanáruk: Józsa Gabriella. A 7-8. osztályosok közül Banyó Péter első helyezést ért el, felkészítő tanára: Széli Zsuzsanna. Teljesítményükhöz gratulálunk!
Komlói levél — üzenet a múltból
Levelet kaptunk kedves olvasónktól, a Komlón élő Sóki Endréné Ferenczi Máriától, aki fájó és mégis kedves emlékét szeretné megosztani velünk, édesapja frontról küldött levelét, amely „tintaceruzával íródott, körül varrott. A cérnák már lekoptak, az írás alig látszik." A hatvan esztendős levelet „Ferencz Mariska részére szerető apukája" írta, aki nem lehetett támasza gyermeket váró feleségének, nem lehetett otthon kislánya születésekor, csupán írását küldhette haza a harctér poklából. Szerencséje volt, túlélte a háborút. „Visszajött és felnevelt a húgommal együtt nagyon nagy szeretettel. Sokaknak ez nem adatott meg", írja Ferenczi Mária, és megemlíti apja katonatársát is, „akivel hónapokat töltöttek együtt a pokolban. 2002-ben még élt a barátja felesége, akit meglátogattam. Nála láttam harminckét darab ugyanilyen színű, nagyságú levelet kék szalaggal összekötve. Emlékek, amelyeket megőrzött úgy, mint én. Talán a gyermekeim, unokáim nem dobják ki. Ők már nem érzik, mit jelentenek a sorok..." Emlékezzünk Ferenczi Máriával édesapjának, a második világháború katonájának megható sorait olvasva, amelyek azt üzenik a mának, hogy a szeretet erősebb a gyűlöletnél.