Előző fejezet Következő fejezet

SZÍNHÁZTÖRTÉNET

 

Papp János

A Makói Színház története 1946 őszén

 

A hazai színháztörténet különleges eseményként tartja számon az 1945-46-ban Hódmezővásárhelyen és Makón történteket.

Osváth Béta vásárhelyi fiatalember merész vállalkozásként 1945 őszén Hódmezővásárhelyi Színjátszó Társaság néven társulatot alapított: A 25 tag közül csak heten voltak hivatásos színészek; a többiek legfeljebb némi műkedvelői múlttal rendelkeztek. A nehéz körülmények között működő társulat a Fekete Sas nagytermében mindössze három bemutatót tartott.

Osváth Béla fáradhatatlan szervező munkájának eredményeként 1946 áprilisától Hódmezővásárhelyi Városi Színház néven már vásárhelyi és makói játékengedéllyel, prózai és operett színészekkel, 14 tagú zenekarral, műszaki személyzettel rendelkező társulat kezdhette meg a színházi szezont.

Április és augusztus között a Nyári Színkörben megtartott 11 bemutató 50 előadását kedvezően fogadta a vásárhelyi közönség.

Ezt követően kezdődött a makói szezon. A hangzatos Makói Színház néven játszó társulat évadnyitó díszelőadását 1946. október 10-én a Gazdasági Egyesület nagytermében tartotta. A Himnuszt, Kiss Imre polgármester ünnepi beszédét és Osváth Béla színigazgató üdvözlő szavait követően Tamási Áron Vitéz lélek című színművét láthatta a makói közönség. Néhány nap múlva a Katolikus Körben folytatódtak az előadások. Valóságos operettdömping vette kezdetét (Aranysárga falevél, Csavargó lány, Iglói diákok, Csak egy asszony van a világon, Becskereki menyecske, Paprikás csirke). A népszerű darabok en suite rendszerben háromszor-négyszer kerültek színre az előadások látogatottságától remélve a társulat bizonytalan anyagi helyzetének javulását. A változatosságot két vígjáték (Érettségi, Francia szobalány) bemutatása jelentette.

A társulat a makói színházi szezont neves vendégművészek közreműködésével rendezett sorozattal zárta. Hauptmann: Naplemente előtt valamint Molnár Ferenc: A hattyú című drámájában négy-négy estén Somlay Artúr és Romvári Gertrúd, míg a Taxigavallér című vígjátékban három alkalommal Símor Erzsi hódította meg a közönséget.

A hat hetes makói évad mérlege 13 bemutató 41 előadása volt. A színvonalat bizonyítja, hogy a fellépő társulati tagok közül a későbbi évek során többen jelentős színészi karriert értek el. Így Fehér Tibor Jászai-díjas, Érdemes művészként Miskolcon, Gombos Katalin Érdemes művészként a Madách Színházban, Berta András Szolnokon, Bánffy Frigyes Szolnokon és Békéscsabán, Bogár Gizi Győrött, Mucsi Sándor Kecskeméten, Szegeden és a Fővárosi Operettszínházban, Papp Teri Szegeden töltött sikeres éveket, évtizedeket. A Makóról történt távozás után sajnos kedvezőtlenül alakult a vásárhelyi társulat sorsa: Osváth Béla a kilátástalannak tűnő anyagi helyzet miatt nem vállalta tovább az igazgatást. Ennek következtében a minisztérium 1946. december 12-én a társulat koncesszióját visszavonta.

Bár új vezetéssel és némileg átalakult színészgárdával még 1947-ben is működött és Makón is szerepelt a vásárhelyi színtársulat, azonban erre a vendégjátékra már nem a Makói Színház szervezeti keretei között került sor.

 

 

 

 Süliné Rácz Emőke

A kiszombori Csinn-Bumm Cirkusz

 

Szerencsére vannak olyanok, akik fáklyaként lobogva vezetik az embereket a kultúra oltárához. Ők álltak, állnak a kiszombori öntevékeny művészeti körök élén. Idejüket nem sajnálva, családi életüket feláldozva, társadalmi munkában, fontosnak tartják, hogy a zene, a színház, a tánc a mi kis falunkban is megjelenjék. Ezek az előadások fontosak az emberi együvé tartozás erősítésében. Amikor büszkén mondjuk egy-egy sikeres előadás után: Ez a mi gyerekünk! 0 is közülünk való! akkor, érezzük igazán, mit is alkottak ők.

Én pedig annak okán állok itt, hogy megemlékezzek ezen kultúrcsoportok életéről, és azért is, mert szüleim, édesapám révén a mi családunk is érdekelt volt és remélem a jövőben is az marad!

Hogyan is volt régen?

Amiről tudunk: már 1912 körül működött színjátszó kör a II. háború előtti időkben. A régi kultúrház helyén Kaszinó működött. Itt lehetett biliárdozni, kártyaasztalok voltak, italmérés, remek cigányzene. A zenészek kiválóak, gyönyörű mulatós zenét játszottak: csellós Apacs Majoros Mihály, első prímás Juhász Miska, másodprímás Tóth József, brácsás Kósa Ferenc, cimbalmos Száz Dezső, kontrás Tóth András, bőgős Bucul Pál István. Azt mondják, a Kaszinó jobb emberek gyülekező helye volt. Itt tartották a bálokat is.

Ekkortájt Rónay Gyula nagyságos úr a megörökölt birtokot eladta, nem gazdálkodott. Utazott, hatalmas könyvtára, lemeztára volt. Vonzódott a művészethez, volt rendezői ambíciója, hobbija a kultúrával való foglalkozás. Rezidenciáján, a kastély mellett, színjátszó kört szervezett maga köré. 1938-39-ben indultak évenkénti egy bemutatkozással: Bocskay brigadéros, Csiky Gergely: Nagymama, Vér Judit rózsái. Ez az előadás februárban volt, előadásonként 100 szál vörös rózsát hozatott külföldről. A környékbeli emberek tódultak az előadásra, nagy volt az érdeklődés, pedig kezdetleges volt a közlekedés lovaskocsival.

A Rónay családnak iskolákat, óvodát köszönhet a falu. Törődtek az emberekkel, műveltek voltak, nyelveket beszéltek, világot láttak.

1944 őszén a kastély értékeit — melyek jelentős szerepet játszhatnának a mai falu kulturális és társadalmi életében — széjjelhordták, megsemmisítették, feltüzelték. Azokat, akik felismerték ezt a pusztulást és annak következményeit — Barna Gyula és Rácz István Pál — megvádolták azzal, hogy klerikálisok, a régi urakat várják vissza, feljelentették őket.

A háború után igen nagy volt a társadalmi szerveződés, pártokba, szakszervezetekbe tömörültek az emberek. Életfelfogásukat régi nevelésük irányította, miszerint fontos az egyéni teljesítmény és felelősség. Így gondolkodtak a pedagógusok, orvosok is. Ott kellett élni a faluban és munkájukkal, erkölcsi tartásukkal éjjel-nappal falujukat szolgálták. Ez számukra úgy volt kötelesség, mint életérzés is. Egész családjuk ehhez igazodott. Dr. Majoros Ferenc példája ezt jól igazolja. Elhivatott, nagy szakmai tudású egyéniségek voltak. Igazi közösségi emberek!

A kulturális életet 1947 körül egy Kiss Ferenc nevű tehetséges zenész fiú és jó szervező indította. Kulturális esteket szervezett, ismert dallamokra csasztuskákat írt, kabarészerű esteket rendezett. Nagyszerű zenészek játszottak. Lassanként az iskola pedagógusai, akik akkoriban igen elismertek voltak, és beosztásuknál fogva a járásban, Budapesten kapcsolataikat is fel tudták használni, művészeti csoportokat szervezetek. Az iskolákba, a falusi, a Ladányi és a Sándor-majoriba 804 tanuló járt.

Az öntevékeny kultúrcsoport irányítója Barna Gyula igazgatóhelyettes volt, valamint Rácz István Pál iskolaigazgató, akiknek a nagy iskolaépület megszerzésében is elévülhetetlen szerepe volt.

Öt fő területen dolgoztak.

A színjátszók rendezője, szervezője Barna Gyula, Nagy György János és Rácz István Pál, ők hangszereken is játszottak.

A legalább húsz tagú zenekar vezetője Nagy József, aki zongorán, hegedűn kísért, tagjai Apacs Mihály, Sajtos Ferenc, Purmics István, Hüttner László, Matuszka István, Borbola János, Siklósi János, Schmidt Ferenc, Száz Tibor.

Horvát Jani bácsi a 14 tagú citerazenekart irányította, ő még hetven évesen is tanította a tíz éves Süli Andrást 36 kuruc dal eljátszására, és készített számára egy gyönyörű hangszert.

Működött néptánccsoport. Felnőtt énekkar 50-60 fővel, vezetőjük Péli Pál. A darabok három felvonásos, zenés, romantikus művek voltak. A partitúrákat a Szegedi Nemzeti Színháztól kapták, és a szorgalmas résztvevők lemásolták a szólamokat. A felnőtt színjátszás mellett gyermekszínjátszók is működtek. A felkészülés soha nem ment a tanulás rovására. Délelőtt tanítás, délután gyermekek, estefele — későig a felnőttek töltötték be az iskola termeit. A résztvevők civil falubeliek, pedagógusok, tanulók, szülők és külső segítők. Például Lehoczky Zsuzsanna — ma már a Nemzet Színésze — táncot, éneket tanított be. Első önálló dalestje a Gólyafészekben volt, édesanyja is elkísérte. Férje, Kovács János — Jászai díjas — rendezői tanácsokkal segített. Mindketten nagyon közvetlenek és bátorítóak voltak.

1956-ban a János vitéz óriási siker volt. Ragyogó, tehetséges fiatalok, széparcúak, jóképűek, remek hangúak, pl. a Harmatos házaspár. Telitalálatos választás: Horváth György, Naszradi János: Jancsi; Bagó: Hideg Lajos; Nagy Ibolya „Csibi": Iluska; Lakatos Vera: boszorka. Kettős szereposztásban. Ez nem volt nehézség nélküli. Előfordult, hogy az előadás előtt akkora feszültség támadt, hogy az addigi munka veszélyben forgott.

A szereplők sokan voltak, mert sokan jelentkeztek. A díszeket, jelmezeket maguk készítették Riktor Miska bácsival, illetve Szegedről, Budapestről hozták teherautóval. Nem ismertek lehetetlent. A faluban csak Hódi Józsefnek és Barna Gyulának volt meg a megfelelő jogosítványa. A szállítási munkában, a szükséges anyagiakban kiemelkedő támogatást nyújtott a kiszombori Földműves Szövetkezet.

Micsoda nagy dolog volt, amikor a legsötétebb diktatúrában 24 díszbe öltözött huszár jelent meg a színpadon!

Az egész járásban bemutatkoztak, hívták őket. A gyermekek a Csinn-Bumm előadásaiban jeleskedtek. Öntevékeny diákokból álló kultúrcsoport 1952-1955 között működött. Dr. Fejes Magdolna sokat tud ezekről az előadásokról mesélni. Ezek a darabok rendkívül népszerűek és nézettek voltak, mert a kiszombori fonákságokat állították pellengérre és a kiszombori gyerekekről szóltak. A szöveget Rácz István Pál írta, ismerős dallamokra énekelték. Minden évben több új darabbal jelentkeztek. A felnőttek eközben folytatták a Dankó Pistával.

1957-et írtak. A sok munka és a megbecsülés ellenére voltak irigyek is. Kolléga feljelentésére 1957. március l-jén a próbákról vitték el Rácz István Pált és a zongora mellől Barna Gyulát. Házkutatás, a makói, szegedi, kistarcsai börtön hetei után állásukból felfüggesztették, lemondatták őket. Kétségessé vált a megélhetésük is. Nagy volt a riadalom, a jobb érzésű kiszomboriak együtt éreztek velük. Ők igen nagy tekintélynek örvendtek a faluban, a járásban. Ezzel szemben a rendszer hosszú évekig bizalmatlan volt velük.

A munkát Nagy György János vette át, kérték őt, ne hagyja szétszéledni a csoportokat. A Dankó Pista folytatódott és a kulturális munka is. A Bástyasétány 77 óriási sikere következett. Apátfalvára kétszer is meghívták őket, pedig a Szegedi Színház két héttel előzőleg tájolt. Megjelent egy újságcikk a megyei lapban: „A Kiszombori Öntevékeny Kultúrcsoport át akarja venni a Szegedi Színház tájoló szerepét." Az írás gunyoros címe ellenére méltató volt.

Mindenütt felléptek a járásban: Csikóspuszta, Ferencszállás, Királyhegyes... mindenütt, sőt Mezőhegyesen is. Bemutatták még a Zeng az erdő és a Filmcsillag c. darabokat.

Az előadások helyben a régi Kultúrházban, a Móricz utcai iskola szabadtéri színpadán, a Gólyafészekben voltak. A nagykastélyban öntevékeny összejöveteleket szerveztek. A próbák az iskolában folytak, minden terem foglalt volt. A próbák időpontjai délutántól éjfélig. Volt olyan zenész, aki bevitte hegedűjét a makói gépgyárba, hogy azonnal a próbára mehessen — nem haza. Az utazásokat igen nehézkesen tudták megoldani: vonattal, majd gyalog be a faluközpontba. Cipelve a hangszereket, jelmezeket, díszleteket. Ha volt teherautó, akkor a pianinó is felfért.

Az előadások a hatvanas évek vége felé lehalkultak, ekkor már csak egyfelvonásosokat adtak elő.

Azután ... azután megváltozott a tömegkommunikáció, a rádió és mozi mellett megjelent a TV. Megkezdődött az elzárkózottság, jobban eltávolodtak az emberek egymástól.

Miért csinálták a régiek?

Igény volt rá! A társadalmi élet az iskolában játszódott! Nem számított a társadalmi munka mennyisége! Tehetségesek, jó hangúak — mi több gyönyörű hangúak voltak! Tudtak hangszeren játszani! Volt színészi adottságuk! ]ó szívvel, szeretettel vettek részt! Jó sztorik, közös élmények! Élvezték, a szereplők is szórakoztak!

Jó hírük volt! A gyermekeken keresztül a felnőttek is elégedettek voltak. A család tudta: jó helyen vannak. Nem siettek haza!

És én is kérem Önöket, ne siessenek haza és örüljünk az Alomszínháznak, mint az örökség folytatóinak!

Köszönöm figyelmüket, jó szórakozást kívánok! Engedjék meg, hogy ezt a krónikát átadjam az Alomszínház tagjainak, akiknek jó sejtésük volt, hogy van mit folytatni.

 

U.i.:

Az Alomszínház hét éve működik Badicsné Szikszai Zsuzsanna vezetésével. Összetartó törzsgárda, évről-évre sikeresen lép fel a falu közönsége előtt. Ők is tájolnak és bővítik repertoárjukat. Méltó folytatói a régmúltnak! Fénykép is kell? Tessék!

 

A kiszombori Csinn-Bumm Cirkusz 1954-ben (középen Rácz István Pál)

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet