|
|
1849. november elején, Makón, a vármegyeházán 33. szám alatt iktatták be azt a levelet, amit Borza Pál, Makó város jegyzője küldött Szabó Lászlónak, „Ő Császári Királyi Felsége Királyi fő Biztosi tanácsosának." Annak a Szabónak, aki régi konzervatív politikusként, és a Károlyi grófok Csongrád megyei birtokainak sokak által gyűlölt ügyészeként már a reform korszak végén kétes hírnevet szerzett magának. Szabó László ekkor azt a Gyulai Gaál Eduárdot helyettesítette teljhatalommal, akit Haynau már 1849. augusztus 13-án kinevezett a Békés, Csanád, Csongrád vármegyékből, valamint Szeged szabad királyi városból létrehozott szegedi polgári kerület főbiztosává.
Borza Pál levelében vázolta Szabónak, aki iránt „gyermekségétől fogva kiolthatatlan bizalommal" viseltetett, hogy Temesváry István királyi biztos felterjesztésére kinevezték Makó város egyik jegyzőjének. Már az eskütételre készülődött, amikor azt a hírt kapta, hogy „méltóságos Gaál Eduárd Királyi Főbiztos Úrnak — nem képzelhetem mi okból - nem volnék tetszésére, mind amellett, hogy én Felséges Urunk Királyunk hűségében még akkor is megmaradtam, amikor az elleni düh legmagasabb fokra hágott."
Ki volt Borza Pál és milyen bűnt követhetett el, amiért megalázkodni, és segítségért könyörögni volt kénytelen? Borza Pál 1796-ban született, feltehetően Szentesen. Könyvkötő iparosként került Makóra Szentesről. Házasságot a makói református templomban kötött 1826. május 29-én a helybeli hajadon Tóth Juliannával. Az esküvőn egyik tanúként szerepelt a fentiekben említett Szabó László, akivel ismeretsége talán abból eredt, hogy a korábbi években dolgozhatott a gróf Károlyiaknak, talán éppen Szentesen? Borza Pál Makón maradt, letelepedett. Iparának folytatása mellett a város tanácsa az 1840-es évek elején alkalmanként ideiglenes írnokként foglalkoztatta. 1843. január 7-én Borza kérvényt adott be a városi elöljáróságnak. Ebben a levélben „annak idejében előadandó bármilyen ésszel járó hivatalbeli szolgálatra" ajánlotta magát. A kérelemhez csatolta bizonyítványait, amik azonban sajnos nem maradtak meg még másolatban sem. Ennek ellenére az kiderül a beadványból, hogy „az életre szükséges főbb tudományokat a debreceni nagyobb iskolában" végezte, majd tapasztalás, emberismeret és szakmája gyakorlása végett nyolc év alatt Európa nagyobb részét beutazta. A tanácsülés készségesen elismerte alkalmasságát hivatali posztra, de helyhiány miatt elutasították azzal a kecsegtető megjegyzéssel, hogy üresedés esetén figyelembe veszik kérelmét. 1844. november 12-én már szerencsével járt, ugyanis Mágori István írnok lemondott hivataláról. Borza Pált a város évi 250 váltó forint és egy kocsi gally fizetéssel úgy vette föl, hogy a munkaideje reggel hét órától tizenkét óráig, majd délután két órától az „esti parancsolatig" tartott, két jegyző irányításával. Munkájával az elöljáróság elégedett lehetett, mert kérésének megfelelően fizetését 1846. novemberében ötven forinttal, és a gally helyett két öl fával megemelték. Egy évvel később hivatalában megerősítették.
Az 1848-as forradalom majd szabadságharc eseményei lelkesítették a világot látott makói jegyzőt. Úgy érezte, hogy neki is tenni kell valamit. Kardot fogni már kora miatt nem akart, talán nem is tudott, de úgy gondolhatta, hogy tollával még szolgálatot tehet. Lelkesítő verseket, indulót írt, azt, hogy hányat nem tudjuk. Alkotásait széles körben ismerhették, énekelhették, különben Szabó Lászlóhoz írt leveléhez ezek közül nem csatolt volna hármat, azzal a vélekedéssel, hogy talán azok miatt számíthat megtorlásra, hivatalvesztésre. Az egyik verset Rónay Jánoshoz, Csanád megye követéhez írta 1848. április 24-én. A másik kettőt, amiket Makón, 1849. április 10-én vetett papírra, talán nem érdektelen felidézni:
A nemzeti őrsereg indulója
Nemzeti Őrseregünk ereje
Légyen a béke tartós veleje.
Esküszünk, Hazánk, Vezérünk
S Királyunkért ontjuk vérünk!
Indulj hát Magyar Seregünk
Fel derült már szabad egünk
Szabadság zászlója alatt
De jó ízű minden falat
A másik vers cím nélküli:
Tanuld innen minden Nemzet a hős Magyart becsülni
Mert csak ez tud minden jóra s nagy tettekre hevülni
Ha romlás fenyegeti Hazáját, vagy bármi vész
Honáért, s Királyáért, élni s halni mindig kész!
Borza Pál az idézett és elküldött versekkel királya iránti hűségét kívánta bizonyítani, ami talán nem sokat nyomhatott a latba ügye megítélésében, hiszen azokat még négy nappal a Habsburg ház trónfosztása előtt vetette papírra. Egy másik költeményéről azonban nem tett említést Szabónak, pedig az nyomtatásban is megjelent. A költeményt Borza még 1848. augusztus 19-én írta, de az csak 1849. április 21-én jelent meg Szegeden a Tisza-Vidéki Emlék Politicai röp-irat című, a trónfosztás emlékére szentelt újságban, ami folytatása volt az addig megjelent Tiszavidéki Ujságnak. Ezt a verset is érdemes közölni:
Nemzeti dal.
(Makón 1848. august. 19.)
Magyar hazám, érted élek,
Míg pihen bennem a lélek;
Jóságod azzal hálálom,
Ha mint hű fiad, halálom
Harcban találom.
Most is felkeltem melletted,
S ha kell, vért ontok éretted,
Bár golyó-zápor hulljon rám,
S essem el, de kedves hazám
Meg oltalmazám.
Elhagyom érted mindenem
Te viseld gondját Istenem!
S légy velem, hogy el ne essem,
Otthon hagyott sok kedvesem
Még ölelhessem.
Ha pedig a harc dühének
Vég csapásai érnének:
Hazám könnyezd meg holt testem,
Mert a hős halált kerestem,
Midőn elestem.
Nefelejtsül tartsd fent nevem,
Ha majd elporlik tetemem;
Mond, hogy szabad fiad voltam,
S vitézül haltam.
Mikor nyugtom édes lészen,
S az érzet boldoggá tészen;
Tudván, hogy így célom érem,
Százszor ontom érted vérem,
Magyar testvérem!
Bizzál magyar! mert nincs erő,
Melly téged legyen leverő;
Csak együtt tarts; az ég karja
Állásod védi, s takarja,
javadat akarja.
Megtart az ég e hon terén,
Mellyet szerzénk ősök vérén;
Csak álljunk ki a csatába,
S vágjunk az ellen sorába,
De ne hijjába.
Így megmarad hazánk épen,
S mint hajdan, virágzik szépen;
Nevünket a föld uralja,
Midőn hős tetteink hallja,
Felmagasztalja.
Így megvédjük szabadságunk,
S a kígyó fejére hágunk;
Kivívjuk a hős koszorút
Nem lát tiszta egünk borút,
Sem bel-háborút.
Isten! Tartsd együtt a magyart,
Tompítsd meg az ellen agyart;
Hogy boldogul éljünk, s haljunk,
Téged azért magasztaljunk,
Holtig uraljunk!
Borza Pál szabadságharc alatti működéséről mit sem tudunk. Valószínű, hogy hivatalában maradva tovább munkálkodott. Közkedvelt lehetett, hiszen Makón a rendezett tanácsi választásokon, amit meglehetősen későn, 1849. július 24-én tartottak, a választók bizalmából bekerült a tanácsba, mint aljegyző. Néhány nappal a választások után, augusztus 4-én, Csanád megyében és Makón véget ért a szabadságharc. Sokakra nehéz, vészterhes napok virradtak. Borza Pál otthon ágyban fekvő betegként, aggódva hat neveletlen gyermeke jövőjén, — ahogy azt levelében említette — kérte Szabó Lászlót, hogy járjon közbe a főbiztosnál állása megtartása ügyében. Az iratra nem vezették rá az elintézés tényét és módját. Valószínű, hogy megtarthatta azt, mert a következő években többször előfordult neve és beosztása (aljegyző) különböző városi aktákon. Életét, mint nyugalmazott városi árvapénztárnok, Makón fejezte be, 1875. február 26-án.
Börcsök Attila gyűjteményéből
|
|