|
|
Vass József 1954. június 15. napján Szentesen született. Amatőr helytörténeti kutató, fotós. Huszonöt éve a faluban él. Óföldeákra költözése óta érdeklődik a település épített emlékei, története, kultúrája iránt. Fényképezőgépével megörökít minden arra érdemes lakóházat, lebontásra ítélt volt uradalmi épületet, Gencshát érdekes természeti világát. Nem maradt el a község neves napjairól, rendezvényeiről. A gazdag fényképanyagból több sikeres kiállítást rendezett. Magnófelvételeket is készített az utókor számára. Feladatának érzi a hazafiság eszméjének, a magyar történelem hagyományainak ápolását, honismereti kutatások közreadását, a kialakult hagyományok megőrzését, kulturális tevékenységek megszervezését.
Élete során mindig a közérdeket képviselte, szolgálta. 1982 óta az MHSZ helyi szervezetében kulturális szervezőként társadalmi aktívaként dolgozott. Az 1994. évi választások óta folyamatosan települési képviselő. Felismerte a kiadványok kulturális és turisztikai fontosságát, a még fellelhető dokumentumok segítségével próbál visszamenni a település gyökereihez, ezek szellemében jelentette meg az első tájékoztató füzetét, majd minden évben egy-egy helyi képeslapot.
A 2000. évtől az átalakult MHSZ szervezet új nevet vett fel: Honismereti, Hagyományőrző Szabadidő Klub, ő a klub elnöke. Kutatási eredményeit könyvek, előadások, önálló kiállítások formájában ismerteti meg a nagyközönséggel. A millenniumi ünnepi év alkalmából egy újabb, színes tájékoztatót jelentetett meg Óföldeákról, illetve a település fennállásának 675. évfordulója alkalmából könyvet jelentet meg Földeák (Óföldeák) község a XV. századtól napjainkig címmel.
Az Óföldeák (Földeák) község története a dokumentumok tükrében I. kötetében feldolgozza a történelmi idők során gondoktól meggyötört, átalakulásokon keresztül ment földeáki nép történetét. Az 1845-ös Tisza-Maros áradás jórészben romba döntötte a községet. A falu lakossága egyezségre lépett a Návay-családdal és átköltöztek a jelenlegi Földeák karabukai területére. Az elhagyott település az 1880-as évek végére újra benépesedett, majd Oföldeákpusztának kezdték nevezni. A lakosság létszáma kezdett gyarapodni. A megállás nélküli keserves munka, a létért való küzdelem tovább folytatódott. Földeákot (Óföldeákot) sem kerülte el a változások kora, mert mindig részese volt az ország politikai változásainak is képviselőházi tagjai, pártok országos vezetői, hősi halottak, mártírok és más magas rangú, vezető szerepet betöltő hazafiak révén. A közigazgatás átszervezésével 1950-ben alakították meg Óföldeákot, mint önálló községet. 1970-ben Földeák község közigazgatásához kapcsolták társközségként. Óföldeák lakosainak akaratára a község kivált a közös tanácsból. Ezt követően ismét visszanyerte önállóságát.
A második rész foglalkozik a gazdasági és társadalmi élettel: aratással, csépléssel, a dohánytermesztés felvirágzásával és hanyatlásával, gazdálkodással és árutermeléssel, földbirtokok felosztásával, tagosítással, szövetkezeti tevékenységgel, a népiskolai oktatással, dolgozók iskolájával, levente-mozgalommal, Idősek Otthonával, különböző sportkörökkel. A könyv bemutatja Földeák és Óföldeák demográfiai változásait, a közoktatást, különböző társadalmi szervezetek megalakulását-megszűnését a sportmozgalmat, a II. világháború éveit.
Vass József 2005. május 28-án turizmus szempontjából igen kimagasló falunapot szervezett, amelyen bemutatásra került a Magyarok élete és harcászata. Ő maga is szerepet vállalt az íjász-bemutatóban. Vass József kultúráért való munkássága előbbre viszi Óföldeák jobb megítélését a kistérségben, az ország egészében és ezen belül az Európai Unióban a turizmus területén.
Az óföldeáki Honismereti Szabadidő Klub Vass Józsefet pályázat útján felterjeszti a Magyar Kultúra Lovagja cím adományozására a kulturális örökség megmentéséért, a település kulturális életének sokoldalú támogatásáért, valamint az értékvédelem, környezetszépítés és hagyományápolás területén végzett kiemelkedő, eredményes egyéni munkájáért.
A felterjesztés rövidített változata
Vass József lovaggá ütése
A Marosvidék Baráti Társaság kulturális civil szervezet 2007-ben bővítette kapcsolatait a Maros völgyében határon innen és túl. Kerestük a hidat, amely összeköti a kultúrát szerető lelkeket a térségben, a régi kapcsolatok pillérein új hidakat építettünk. Irodalmi kávéházi estjeink népszerűek lettek a környező községekben is, könyvtárakban, művelődési házakban, a Rónay kúriában mutattuk be a Marosvidék legújabb példányait. A kulturális műsorban Makón és a térségben élő fiatalok kaptak lehetőséget, hogy bemutassák tánc, ének és zenei tudásukat, amit a közönség nagy tapssal értékelt. Maroslelén, Kiszomboron, Csanádpalotán, Földeákon sokan megjelentek a rendezvényeken, és együtt töltöttünk egy kellemes estét, köszönjük a szervezők munkáját.
A Költészet Napján Jókai Anna írónő volt a vendégünk, ünnepi gondolatait az augusztusi és a decemberi számokban közöltük. „Mindannyiunkban él egy olyan erő amit születésünkkel kapunk. Van bennünk valami erő, valami, ami azt akarja, hogy tovább adjuk. Ezért él a tanár, de ezért él a földművelő ember is", hallottuk Jókai Annától.
Igen, valahol elindult egy gondolat, és az Aracs, az Irodalmi jelen és a Marosvidék szerkesztői találkoztak; kulturális kapcsolatok bővítésére, folyóiratbemutatókra, műsoros estekre került sor 2007-ben.
A Nyugati Jelen (2007. március 14. ) a makói néptáncoktatók igazfalvi munkájáról számolt be, akik dél-alföldi táncokat tanítottak a bánsági szórványban élő magyar diákoknak. „A gyerekek végtelenül aranyosak, szófogadók és rendkívül igyekvők. Öröm velük dolgozni; de nemcsak velük, hanem a helybeli oktatókkal, Bejenar Szabó Laurával és Deák Tiborral is, akik tanulva tanítanak. Külön említést érdemel, hogy munkánkat, a tánccsoport előrejutását az igazfalvi önkormányzat, és személyesen Ihász János polgármester messzemenően támogatja." (Szilágyi Réka táncpedagógus)
A hagyományok ápolása a közös múlthoz, a rokonsághoz is kötődik, hiszen makói telepesek is jöttek a községbe 1893-ban. A Marosvidék Baráti Társaság és a Makói József Attila Városi Könyvtár mesekönyvekkel, regényekkel, szépirodalmi művekkel ajándékozta meg az igazfalvi községi és iskolai könyvtárat. A táncteremben szólt a zene és dél-alföldi csárdást táncoltak az egykori makói telepesek ükunokái. A társaság tagjai a baráti beszélgetés után Herkulesfürdő és a Vaskapu felé folytatták a kirándulást.
Bemutatkozó látogatáson jártunk Szabadkán, ahol az Aracs című folyóirat szerkesztői fogadtak. Gubás Ágota, az Aracs Társadalmi Szervezet vezetője és Vajda Gábor felelős szerkesztő üdvözölte a Marosvidék Baráti Társaság tagjait. Gyurkovics Hunor festőművész vendégségbe és egy rögtönzött kiállításra hívta meg a társaságot. A városnézés után este bemutatkozott a Marosvidék folyóirat a szabadkai városi könyvtár gyönyörű nagytermében.
„A folyóirat által végzett munka komoly értéket képvisel Makó kulturális palettáján, hiszen a város és a térség hagyományainak, néprajzának, történetének olyan szeleteit ismerheti meg a Marosvidék olvasója, amely a folyóirat nélkül talán sohasem jelentek volna meg nyomtatásban. A folyóirat mellett a baráti társaság Marosvidék-füzetek sorozatot is beindított." (Kovács Nándor. Aracs 2007/2. VII. évfolyam)
„A névadásról soha nem kérdeztem Szilágyiékat, de a Marosvidéket igen találónak tartom. A Marost ne tekintsük csak Makó és szűkebb környéke folyójának, mert bár Csanád vármegye nagyon keveset vesztett Trianonban, olyan Maros-menti települések, mint Kiszombor, Deszk, Szőreg vagy Kübekháza a szomszédos Torontálhoz tartoztak. A Maros-vidék tehát egyesít, de Aradon át végig a Maros mentén, hogy a lelki mellékfolyókon Délvidékre is eljussanak."( Löffler Tibor. Csongrád Megyei Napilap 2007. december 10.)
2007-ben Makó-Bogárzó templomának centenáriumi ünnepségére kiadtuk a Marosvidék füzetek 4. számát Bogárzói emlékkönyv címmel.
„Búcsúkor megteltek az utak a templomba igyekvő, jól öltözött emberekkel. Az ünnepi ebéd után a gazda előállt a nagyatádi kocsival, hogy kipöttyentett családját a délutáni búcsúba röpítse. Micsoda erő hajthatta az elődöket a nehezen termő földön, hogy semmi fáradságot nem sajnáltak a kultúrára, az együttlétre. A város messze, csak rossz dűlőutak vannak, a megélhetés küzdelem, de ott az iskola, a kereszt, a templom, a kör... várja őket, ha esik, ha fúj." (Puruczky Józsefné. Bogárzói emlékkönyv)
2007. szeptember 2-án az emlékmisét dr. Kiss Rigó László megyéspüspök celebrálta közel ezer vendég előtt, a csodálatos őszi napon a régi búcsúk, kirakodó vásárok hangulatát idéztük fel. A centenáriumi vendégkönyvből kiderül, honnan jöttek az emlékezők: Bogárzó, Makó, Rákos, Igás, Békéssámson, Nagykopáncs, Királyhegyes, Tótkomlós, Apátfalva, Nagyér, Hódmezővásárhely, Szeged, Budapest, Érd, Nagyősz (Románia), Kalocsa, Algyő, Dombóvár, Temesvár, Földeák, Csanádpalota, Gyula, Gyomaendrőd.
A temesvári Bartók Béla kórus tagjai elérzékenyülten hallgatták a városukban öntött százéves harang hangjait. Délután a templomkertben felállított színpadon kultúrműsorral szórakoztattuk a résztvevőket.
„Gratulálok a szervezőknek, a résztvevőknek, minden csodálatos volt. Ez is azt bizonyítja, hogy van létjogosultsága az ilyen, és ehhez hasonló rendezvényeknek." (Nagy Tünde. Bogárzói vendégkönyv)
„Csodálatos érzés volt visszamenni a múltba, a gyermekkorba, az ifjúságba. Látni a szép környezetet, hallgatni a szép beszédeket, élvezni a műsort, gyönyörködni a templomban." (Börcsök Antalné. Bogárzói vendégkönyv )
A Marosvidék Baráti Társaság hagyományt szeretne teremteni és az elszármazottak számára újra találkozót rendezni 2008. szeptember 2-án is Bogárzóban.
„Tanya, írják gyengéden az emlékezők és áhítattal azt, hogy templom, kör, iskola. A tanya a családot jelenti, és a porladó ősöket, a templom az Istent, a kör és az iskola a tudást. A lét tartópilléreit. Ez hát Bogárzó titka. Hogy szülőföld. Haza. Ami nélkül az ember semmi, tétova vándor, hulló levél az űrben." (Jámborné Balog Tünde. Bogárzói emlékkönyv)
2007. augusztus 18-án első alkalommal rendeztük meg mediterrán estünket a Korona Szálló szépen felújított emeleti teraszán. Az olasz és francia dalokat Asztalos Kata, Mára Petra és Szilágyi Éva, a Szegedi Tudományegyetem énekművész hallgatói adták elő. Gilicze Márta fuvolán, Rakonczás Pál gitáron, Dancsik Nóra zongorán működött közre, kísért a Kis-parti zenekar.
Márton napi hagyományőrző rendezvényünket Kiszomboron a Rónay-kúria étteremben tartottuk. A Kiss Mária Hortensia Honismereti Kör tagjai vacsorával egybekötött műsoros estet szerveztek, felidézve a népszokást. Vacsora után szilvalekváros buktával kedveskedtek a vendégeknek.
2007-ben bővítettük civil kapcsolatainkat a Maros völgyében kirándulással, ezt folyóirat-bemutatással kapcsoltuk össze. A kávéházi estek, mediterrán est, hagyományőrző bál, bogárzói búcsú felelevenítése egyre több látogatót vonzott. Rendezvényeinkre a Makói József Attila Városi Könyvtár esztétikus, szép meghívókat készített. Köszönjük munkájukat.
A Marosvidék Baráti Társaság köszönetet mond az önkormányzatoknak, cégeknek, magánszemélyeknek a 2007-ben nyújtott támogatásért.
Az Aracs szerkesztőivel beszélget Varga Márta Makón, a Kelemen Házban
Balról jobbra: Gyurkovics Hunor, Bata János és Vajda Gábor, felelős szerkesztő
Advent van. A várakozás és az eljövetel ideje. Rorate caeli, harmatozzatok egek, kérik a gregorián ének hajlékony melizmái, s én napok óta a hitéért viaskodó Ady Kis karácsonyi énekét mondogatom magamban. Tegnap harangoztak, holnap harangoznak, holnapután az angyalok gyémánt havat hoznak, így reménykedett az egykori kisgyerek a versben, s hogy ezért-e vagy csak úgy magától, tegnap tényleg eleredt a hó.
Advent van. A bölcsek már elindultak napkeletről arannyal, tömjénnel, mirhával megrakodva, hogy időben megérkezzenek ajándékaikkal. Csillag vezeti őket, egy üstökös vagy szupernóva, amelynek feltűnésén, milyenségén oly sokat vitatkozott a tudomány, azt hívén, hogy hitbéli dolgokban is az ő feladata a bizonyítás vagy a cáfolat.
Mai, jeles makói nyolcvanasokról szóló jegyzetem vezérfonalát keresgélve jutottak eszembe a bölcsek, akiket mi, magyarok háromkirályoknak nevezünk, holott Máté evangéliumában mágusokként, csillagjósokként jelennek meg. A festményeken különböző életkorú és különböző bőrszínű férfiakként ábrázolják őket. Ravennában, egy szépséges mozaikon szűk, harisnyaszerű nadrágban, rövid tunikában, mélyen meghajolva, udvaroncként hódolnak az Istengyermek előtt, arannyal, tömjénnel és mirhával teli edényekkel kezükben.
Hogy honnan jöttek pontosan, s hogy miért éppen rájuk esett a választás — mert kétségtelenül küldetést teljesítettek jövetelükkel — rejtve marad előttünk. Csak annyit tudunk róluk, amennyi Máté szűkszavú tudósításából kiderül, vagyis édeskeveset. Napkeletről jöttek, szól a textus, ám ez igen tág meghatározás. Innen, a Maros partjáról nézvést Napkelet egészen a Csendes-óceánig, Japánig tart, s hogy kik voltak ők, azt sem tudni. Nevük, a Caspar, Melchior, Balthassar — magyarítva Gáspár, Menyhért, Boldizsár — későbbi, mint a róluk szóló evangéliumi híradás. A biztos csak az, hogy tudós férfiak jönnek valahonnan, szinte a semmiből, napkeletről, váratlanul előkerülnek kincsekkel megrakodva, hogy éppen ott és akkor legyenek jelen, amikor erre szükség van. Hogy hírt hozzanak egy világszenzációról, amiről érkezésük helyén nem hallott senki se.
Nagy Heródes, a Római birodalomhoz tartozó provincia, Judea királya mit sem tud újszülött királyfikról. A mágusok azonban biztosak az Istenfiú születésében, és Heródes kénytelen utánanézetni a próféciákban, hogy valami utalást találjon az eseményre, amelynek következményei nemsokára kiforgatják majd sarkaiból az antik világot. Az írástudók így lelnek rá a lehetséges helyszínre: Betlehemre. Vagyis a bölcsek felbukkanása ott és akkor dramaturgiailag szükségszerű. Hódolatuk kiállás az isteni érték mellett, megjelenésük azonban jeladás is.
A betlehemi gyermekgyilkossággal elkezdődik az a Jóság elleni gonosz hadjárat, ami harminchárom év múlva látszólag győzelemmel végződik a keresztfánál, a Golgotán. A hívő ember azonban tudja, hogy a rossznak ez a diadala szükségszerű, mert e nélkül nem lenne áldozat, nem lenne megváltás, ám abban is biztos, hogy a rossz győzelme mindig időleges.
De miért a napkeleti bölcsek? Miért éppen ők? Miért ott, ahol, és miért akkor, amikor, és miért épp azok, akik? Ezek a kérdések sokszor felmerülnek, és nemcsak a napkeleti bölcsek kétezer éves történetével kapcsolatban. Más jelenségek is vannak, hozzánk időben és térben közelebb, amikre szeretnénk magyarázatot találni. Hiszen közöttünk is járkálnak bölcsek és mágusok, tudósok, művészek, tiszteletreméltó emberek, akik bizonyos időkben és kitüntetett helyeken megjelennek. Tudnak valamit, amit más nem, és tudásuk, művészetük, hitük, harcuk és jelenlétük fontos egy közösség számára. Ők is ajándékkal megrakodva érkeznek, akár ama hajdani háromkirályok, az ész, a szív, a lélek ajándékaival. Jó hírt hoznak, és jelenlétüktől, ha hajszálnyira is, megváltozik, jobb és szebb lesz a világ.
Boldog város Makó, ahol 1927 utolsó és 1928 első hónapjaiban megszülettek a mi mostani jeles nyolcvanasaink — úgy látszik, nemcsak a borok szempontjából vannak remek évjáratok - s hogy mennyien vannak, csak most kezdjük számba venni, amikor betöltötték, vagy egy-két hónapon belül betöltik ezt a bibliai kort. Nyolcvan év, kimondani is sok.
Gyerekkoromban úgy képzeltem el az életet, mint egy magas hegyet, amelyen egyre följebb, egyre magasabbra hágunk, mind többet látunk körbe a világból, s amikor már a csúcsok közelében járunk, mélyeket szippantunk a ritkuló levegőből, körbejártatjuk pillantásunkat a végtelent bekerítő horizonton, és akkor ott fenn választ kapunk minden kérdésünkre, minden szorongató kételyünkre. Akkor, ott megértünk mindent. Ok és okozat a helyére kerül. Akkor ott, fönt szert teszünk arra a végső tudásra, amely mindent megmagyaráz, a miérteket és hogyanokat is.
Így képzeltem én el valamikor a nyolcvan életévet, és a jeles makai nyolcvanasok: Lator László és Szilvásy Nándor, Béres György és Tóth Ferenc, Szekeres István s a már eltávozott Domokos Mátyás és Bécsy Tamás beteljesítik képzetemet. Mert bölcsek ők és mágusok. Könyvtárnyi tudós könyvet írtak és halhatatlan verseket; remek rajzok és festmények garmadáját alkották; gregorián kórusok, szkólák tucatjai jelzik Kárpát-medence szerte munkájuk eredményeit.
Egy hozzám igen közel álló, szintén kiváló makai nyolcvanas révén — aki ugyancsak 28-as évjáratú - bepillantást nyerhettem iskolás éveikbe, ifjúkorukba is, amikor még mindenkiből minden lehetett. Felnőtt életüknek, a lehetőségek megvalósulásának viszont közvetlen tanúja voltam és vagyok. Majd mindjüket húsz, harminc vagy negyven éve barátként tisztelhetem, s azt az egyet, akinek a nevét itt most nem mondtam ki, s aki nem tudományból és művészetből, hanem bátorságból, elvhűségből és kitartásból vizsgázott jelesre az elmúlt sötét évtizedekben, társamnak nevezhetem, és fél évszázada nevét viselem.
Bölcsek jöttek Napkeletről. Adjon az ég minden jót nekik!
Sok esetben bizalmatlanságot érzek a nézők részéről a kortárs művészettel szemben. Mi tagadás: sokszor meg is értem ezt a bizalmatlanságot, ugyanis a képzőművészek egy jelentős része manapság a vizuális kifejezésmódokat egyfajta filozofisztikus jel-együttesekként tálalja elénk. Hódít a konceptualizmus, amikor nem a művészi megjelenítés, hanem a kiinduló gondolat, koncepció a lényeges, ráadásul sajátos elanyagtalanítás jegyében, s így a kép olyan enigmatikus megjelenésű, hogy a néző nem tudja feltárni titkait, s persze legtöbbször nem is akarja. Másik végletként aztán egyre jobban dívik az immár súlyos jelenségként előttünk lévő áruházi festészet, amikor az elénk rakott képeken, ezek kapcsán már végképp nincs szó művészetről vagy legalább művészi törekvésről. Itt már csak — jobb esetben — dísztárgyvásárlásról van szó, bár mi tagadás, az ilyen képek nagy része még ennek a követelménynek sem tesz eleget. Nos, ebben a végletekkel teli helyzetben, amikor persze a festészet maga is elbizonytalanodott, s így ehhez szükségszerűen párosult a néző elbizonytalanodása, üdítő és felvillanyozó, ha olyan műtárgy-együttessel, képekkel találkozunk, melyek nem tartoznak a végletek sorába, ám ugyanakkor felhívják figyelmünket, rájuk irányul tekintetünk, és nézésük egy sajátos vizuális izgalmat eredményez.
Mindenképpen ebben a kategóriába tartoznak Szilvásy Nándor festményei, szobrai, melyeknek egyik súlyát, jelentőségét abban látom, hogy már megpillantásukkor odavonzzák tekintetünket, kiváltják érdeklődésünket. Ez pedig azért van, mert Szilvásy képei a szó legszorosabb értelmében izgalmasak, feszültségekkel teliek, s ez a vibráló izgalom aztán sodró erejűvé válik. A világ iránt mindig érdeklődő művész, akinek arról folyamatosan véleménye is van, intellektuális erőről is tanúskodó szemléletét, annak szellemi horizontját emelte át piktúrájába. És Szilvásy, ha tud is dekoratívan festeni, nem díszítő funkciójú, nem esztétizáló képeket fest. Munkáinak mindig van egy olyan gondolati magva, amelyre az érzékeny néző ráhangolódhat, ráérezhet, ám véleményét az alkotó nem erőszakkal oktrojálja ránk, hanem finom utalásainak tömegével. Művészünk mindig egy képi és gondolati esszenciát fest meg, melyet expresszivitással telített, erősen szubjektív képi kompozícióban alakít képpé, szinte folyamatosan némi szertelenséggel, látszólagos fegyelmezetlenséggel. Különös — és ezt jól figyeljék meg —, hogy műveitől (miként azt hiszem személyiségétől is!) milyen távol van a nyugalom fogalma és érzete. Még amikor a téli Balatont festi meg, akkor is élénk kékek, zöldek telített árnyalataival ráül a képre, illetve benne van a képben, s áthatja azt egy eleven feszültség, mozgás, dinamika.
Nos, még ez az a kifejezés, mely képeivel összefüggésben úgy hiszem alapvető kategória: szinte minden munkáján átsüt az eleven mozgás-építkezés dinamikája. Mindig mozgásról, erőről van szó, melyet motívumainak lendületességével és színeinek elevenségével, néha szokatlanságával ér el.
Nézzük hát ezeket a Szilvásy-motívumokat. Amíg nem jártam révfülöpi otthonában, addig úgy gondoltam, hogy biztosan különleges madarakat őriz szobáiban, s tele van különböző kalitkákkal és különleges példányokkal. De mióta feltérképezhettem bukolikus környezetben elhelyezkedő - feleségével, Ágnessel közös — birodalmát, tetőtéri műtermét, az onnan kitáruló balatoni látványt, tudom, hogy a madarak csak a kertben és a megszokott szabadságban bukkannak fel. S itt a fontos tanulság: vagyis Szilvásy Nándor számára egy sajátos jelképrendszer ez a különleges madár-világ. Felfoghatjuk úgy is, hogy a madár az égbe emelkedés, a menny és a föld közötti kapcsolattartás, az istenekkel való kommunikálás, a magasabb tudatállapotba való átlépés, a transzcendencia, a lélek és a szellem szimbólumaként van jelen. De inkább azt hiszem, nála a madárvilág egy sajátos leképezése az ember-világnak, melyben vannak agresszívek és szelídek, álszentek és szerények, vannak nagyképűek és halk szavúak, s persze hazugok és igazmondók... No és persze vannak szabadok és rabok! Madaras képei minderről — ez nem kevés — szólnak ezen a mai kiállításon is. A Madarak Gerzson Pali műtermében című kép ezt a kavalkádot fejezi ki, miközben utal festő barátja személyére, festészetének lényegi elemeire. Az Otto Lilienthal madarakkal találkozik sárga-szürke árnyalataival kapcsolódik a tragikus sorsú álmodozó-tervező vágyaihoz. A Madárhinta viszont erőteljes vörös-narancs tónusaival más atmoszférát állít elénk. Jellegzetes a madár-plasztika, mely súlyossága ellenére szinte biztos, hogy repülni tudna...
Művészünk e kiállításán mutatja be azon képeit, melyek valamilyen módon kapcsolódnak nagy festőelődök munkásságához. Parafrázisokként is festi őket, mint például a Csontváry Magányos cédrusa alapján készült műnél ezt érzékeljük is. De a kép szuverén Szilvásy-mű! Jelentős munka nagyméretű képe, a Festőnők, mely egy alkotásban szervesen egyesíti Thorma-, Bernáth-, Ferenczy-idézeteit, egy neves francia avantgard festőre (Yves Klein) is utalva. S a kép jobb alsó sarkában (ahol a művészek jelezni szokták saját szignójukat) fontos attribútumokat helyezett el (üvegek, festésre utaló rekvizitumok), melyek mutatják a képet festő művész képességeit is...
Szilvásy Nándor rajza
De mindig fontos a kint és bent, a rabság és a szabadság kérdésköre. Persze néha nehéz is eldönteni, hogy ki a rab és ki a szabad. Különlegesen elhelyezett és ábrázolt kalitkái e dilemmákat feszítetten vetik fel.
Tán itteni, makói gyermekkori élményeket elevenít fel Vásári céllövölde című képe, melyben a vásári forgatag erejét képes képpé varázsolni. S itt egy újabb jelentős pontra érkeztünk, mert nem felejtkezhetünk el arról, hogy a Szilvásy-képeket, illetve pontosítok: azok nagy részét, mennyire áthatja az irónia, egy szelíd gúny, néha groteszk íz. Mutatja ez kétségeit, a világban zajló eseményekkel kapcsolatos érzelmeit. Szilvásy, amilyen pontos intellektualitással ítéli meg egy-egy beszélgetésben a körülötte zajló történések mikéntjét, nemzetért való aggodalmát, mindezt ennek megfelelő egzaktsággal teszi át képi világába. Amely képi világ — s ez az oly sokszor emlegetett dinamika másik összetevője — színeiben igen elevenen fogalmazott. Művészünk legtöbb esetben nyers, tiszta színeket alkalmaz, különösen szereti az erős kéket (ultramarint, párizsit), zöldet, többször a vörösöket, s meri ezeket ütköztetni is. Ez a vállalt nyersesség erősíti képei hatását. S így kerüli el a tarkaságot, ám így válik minden műve színessé, expresszívvé. Művészünk igazi kolorista tehát, akinek képei kapcsán még azt is jegyezzük meg, hogy hiába él gyönyörű természeti környezetben, mégis egy olyan világ köti le figyelmét, amely mindig emberekkel kapcsolatos, ha mindez madarakként válik is látvánnyá!
Jó látni és érezni, hogy az elmúlt évben nyolcvan éves mester milyen mozgalmassággal viszonyul az ábrázolt vagy kitalált (kitálalt!) jelenségekhez, témákhoz. Ezek tehát nem nélkülözik a finom iróniát, néha gúnyt, csipkelődést, ám ugyanakkor a művész képes festői-emberi lelkiállapota érzelemmel telített kifejezésére is. Szilvásy Nándor olyan festő lett, akinek nagy ívű életpályája megtalálta a szerves folytatást, továbbemelkedést, akinél mindig jelentősége van a gondolatnak, ám akinél legalább ilyen lényeges a megvalósítás vibrálóan gazdag elevenségű festői, szobrászi nyelvezete.
Nándor tehát visszaadhatja hitünket a festészetben. Sodor minket, magával ragad mindez, s már-már úgy érezzük, hogy ez a múzeumi tér is egy madár-szoba. Kint is vagyunk, bent is vagyunk, úgy vitatkozunk, disputálunk, s szabaddá például ez a művészet tesz minket. Szilvásy Nándor festészetével tehát nem vagyunk bizalmatlanok. Ő is bizalmába von minket.
A legszebb magyar nemzeti ünnep előestéjén Makó jeles szülötte kiállítását örömmel nyitom meg!
Elhangzott 2008. március 14-én Makón, a József Attila Múzeumban
Szilvásy Nándor: Román kecsketánc
Vörös madárszoba
Iván Ambrus: Enteriőr
Iván Ambrus: Csendélet
|
|