|
|
Dél-Koreai történetünk 2002-ben kezdődött.
Jürgen Macpolowski, a berlini médiafesztivál igazgatója, első makói látogatásán felvetette, segít abban, hogy a Makói Videóműhely kapcsolatba léphessen a Szöuli Ifjúsági Filmfesztivál szervezőivel. Erre jó alkalom kínálkozott az első Zoom to Europe fesztivál szervezése kapcsán, mely Magyarországon az első és mindmáig egyetlen nemzetközi gyermek és ifjúsági filmfesztivál és filmműhely. A két koreai fesztiválszervező meghívásával egy csapásra megváltozott a mozgóképes világ körülöttünk. Egyszerre eddig soha nem látott lehetőségek nyíltak előttünk. Bacsó Péter örökbecsű filmes gondolata alapján A tanú, úgyis mondhatnánk, hogy a nemzetközi helyzet egyre fokozódik körülöttünk.
2003-as tavaszi Zoom fesztiválunkról hazafelé tartva koreai barátunk, Wangtae Lim, a makói benyomások és élmények hatására megálmodta saját fesztiváljukat, a Dinfac nemzetközi nyári ifjúsági filmtábort, melyre öt kontinensről hívnak résztvevőket. Azóta is mi vagyunk az egyetlenek, kik minden évben meghívást kapnak Koreába. Ez hatalmas elismerés és megtiszteltetés számunkra. Főképp azért, mert Ázsia legnagyobb filmfőiskolája a világon ötödik a rangsorban a Dong-Ah Broadcasting College. 2007-ben az iskola fennállásának 10. évfordulóján nevet váltott, s mostantól DIMA - Dong-Ah Institute of Media and Arts - ad otthont ennek a fiatal filmes találkozónak. 2003 óta hét makói alkotó repült Dél-Koreába, hivatalos nevén a Koreai Köztársaságba, hogy a világ minden pontjáról érkező társaival közösen filmeket készítsen, alkosson. Ehhez minden esetben az összes költséget vendéglátóink állják.
Jómagam a kezdetek óta, a vendéglátók felkérésére taníthatom a résztvevőket kameratechnikára és a filmkészítés gyakorlati műhelytitkaira. Mielőtt bárki felhördülne, hogy jelenlegi angol tudásommal ezt hogyan is tehetném, nos egyrészt a filmnyelv bárhol a világon érthető, másrészt a kezdetek óta profi angol tolmácsaim segítettek ebben. Elsőként is Kispéter Csaba (Kispé), illetve - amikor ő itthon maradva szervezte 2006-ban a Zoom to ...nemzetközi nyári filmes tábort — a szintén kiváló angol tudású Kander Máté volt segítségemre.
Korea az első pillanattól rabul ejtett, mert mindig is vonzódtam az Európaitól eltérő kultúrákhoz, arcokhoz. Még az sem számított, hogy első megérkezésünkkor a légkondicionált repülőtérről kilépve mellbevágott a magas páratartalom, s percekig, mint a szárazra vetett hal próbáltam oxigénhez jutni. Idővel ezt is meg lehet szokni, így ma már hamar átállok az ottani levegőre. Hosszú az út Dél-Koreába, de annak mindenképp emlékezetes, ki szereti a repülést. Első évben a KLM-el utaztunk, Kispéter Mónika, L. Tóth Szilvia, Kispéter Csaba, s jómagam (a Budapest-Amsterdam-Szöul útvonalon) két óra az út Amsterdamig, itt transzferutasként néhány órát a reptéren várakozva indultunk tovább Szöulba, mely út tizenegy órán át tartott.
Első ízben ekkor utaztam az általam mindig csodált Boeing Jumbóval (Boeing 747). Lenyűgöző méretek, hatalmas utastér, több mint 400 utast tud szállítani egyszerre. Délután 6 körül szálltunk fel Amsterdamban, s másnap dél körül érkeztünk meg Szöul-Incheon nemzetközi repülőtérre. Az időeltolódás plusz nyolc óra, úgyhogy kell egy-két nap, amíg átáll a szervezet a helyi időre. A reptéren kis várakozással összevártuk a többi meghívott résztvevőt, s csak ezután indultunk a közel 150 km-re fekvő Ansongba. Az elsőre minden külföldinek feltűnik, hogy csaknem kizárólag koreai gyártmányú személy- és tehergépjárművek, illetve buszok közlekednek az utakon. A koreai termékeket védő magas vám miatt státusszimbólumként jelenik meg az utakon (azért évről-évre emelkedő számban) néhány Lexus, BMV, Mercedes, illetve Volvo típusú személygépkocsi. Közel 48 milliós lakosságával Ázsia egyik legsűrűbben lakott állama, s ez látszik az utakon hömpölygő kocsisorokból és az autópályákat, utakat szegélyező kisebb nagyobb városok, települések nyüzsgő életéből. A városok képét nagyobb lakótelepek teszik jellegzetessé, csak itt sokkal magasabbak az épületek, és láthatóan kisebb alapterületen élnek ezekben az emberek.
Dél-Koreában piacgazdaság uralkodik, a szolgáltatások, a könnyű- és a nehézipar egyaránt fejlett. A gazdasági növekedés alapja elsősorban a feldolgozóipari termékek kivitele. A bruttó nemzeti termék (GNP) növekedése messze meghaladja a lakosság szaporodását, egy főre jutó értéke nagyjából ugyanannyi, mint a többi kis tigris (Kelet-Ázsia gyorsan fejlődő államai) esetében. A mezőgazdaság a lakosság egyötödét foglalkoztatja, és a GNP egynyolcadát adja. Az utakat, városokat övező, júliusban és augusztusban is zöldellő rizsföldek látványa egészen különleges.
1948 után földreformot hajtottak végre, korlátozták a bérleti rendszert, jelenleg a kisgazdaságok uralkodnak. A legfontosabb élelemnövény a rizs, de termesztése nem fedezi a belföldi szükségletek egészét. Az állam a rizst támogatott áron vásárolja fel a mezőgazdasági szövetkezetektől. Egyéb fontos termesztett növény még: az árpa, a burgonya, a szója, a kukorica és a búza; a gyümölcsök közül az alma a legelterjedtebb. Kivitelre nyersselymet és dohányt termelnek. Elsősorban sertést és szarvasmarhát tenyésztenek, szarvasmarhából azonban nem képesek kielégíteni a hazai keresletet. A halászat termékeiből a belföldi piac ellátásán túl exportra is jut. A kormánytámogatásnak köszönhetően Dél-Korea vezető helyet vívott ki magának a tengeri halászatban.
Korea történelmi régió Kelet-Ázsiában, a Koreai-félszigeten; nyugaton a Sárgatenger, délen a Koreai-szoros, keleten a Japán-tenger, északról pedig a Jalu (Amnok) és a Tumen folyó határolja. Korea északi szomszédai Kína és Oroszország.
Az ország legmagasabb pontja a kialudt Halla-vulkán (1950 m) Csedzsu-szigetén, kráterét tó tölti ki. Az igen sűrűn lakott alföldek Dél-Korea területének egyharmadát foglalják el, belterjes öntözéses rizstermesztés folyik rajtuk. A leghosszabb folyók a Naktong (Naktonggang, 512 km) és a Han (Hanggang, 488 km), elsősorban az öntözés és a hajózás szempontjából fontosak. A nagy folyók mentén terülnek el a legnagyobb alföldek: északnyugaton a Han síksága 25 900 km2, délkeleten a Naktongé 14 500 km2, délnyugaton pedig a Jongszan (Yŏngsan) alföldje 2600 km2 területű.
Dél-Korea keleti partján a dagálymagasság nem haladja meg az egy métert, délkeleten számtalan kis öböl tagolja a partot. Nyugaton a partok közelében temérdek sziget emelkedik ki a tengerből, a tengerjárás erősebb, az apály és a dagály különbsége a kilenc métert is eléri.
Alföldi emberként, s öt tenger emlékével most először tapasztaltam meg az ár-apály jelenséget. A sárga tengerben állva különleges érzés volt, amikor rövid idő alatt hullámzás nélkül bokától térdig nőtt a víz szintje. A halászkikötők körüli partokon mindenütt halárusok találhatók, rengeteg frissen kifogott és szárított hal, valamint hihetetlen mennyiségű tengeri táplálék közül lehet választani. Ugyanez elmondható a nem tengerparton fekvő városok piacairól is. Halak, polipok, kagylók, tenger gyümölcsei minden mennyiségben. Kispével azóta, hogy Korea földjére léptünk, igyekszünk minden helyi specialitást megízlelni, megkóstolni. Minden egyes utunk alkalmával találunk új ízeket, szokásokat, s ez állandó gasztronómiai izgalomban tart bennünket. Nagyon szeretem a tradicionális koreai éttermeket, ahol szinte a teljes koreai étlap megtalálható. Köztudott, hogy a koreaiak kutyahúst is esznek, persze inkább csak egyedi alkalmakkor, mi ezzel a szokással sehol sem találkoztunk, s én nem is szándékoztam kipróbálni. Vendéglátóink többször viccesen megpendítették ezt a kérdést, s jót mulattak heves tiltakozásomon. A legtöbb helyen lehetőség van arra is, hogy mindenki maga süsse meg kedvenc ételét, az asztali sütőrács alatt elhelyezett izzóan forró kövek segítségével.
Csirke, sertés, hal, polip szerepelt legtöbbször az étlapunkon, s kezdetektől nagy kedvencünk volt a nemzeti eledel, a kimcsí, (savanyú káposztalevél erős paprikával társítva). Mindannyian tanúsíthatjuk, igen erős gyógyszer. Elmaradhatatlan része a koreai konyhának, s nem utolsó sorban immunerősítő hatása is van. Aki azonban nem szokott hozzá az erősebb ízvilághoz, az először óvatosan közelítsen, az itthoni erőspista csak kismiska ehhez. De nem szabad kihagyni ezt az érzést, meg kell kóstolni. Egyébként Japánban és Kínában is nagy népszerűségnek örvend, s nem győznek eleget exportálni belőle. Szinte minden étkezésünkkor fogyasztottunk fokhagymát is különféle szószokkal társítva, nagyon finom volt, de az egyedi ízvilágú makai fokhagymának nem volt versenytársa. Természetesen a rizs fontos része az étrendnek. Itthon, megvallom, nem szeretem a rizst (no jó, csokiban igen), de Ázsiában egészen másképp készítik, nem száraz, összetapad, s a pálcikákkal nagyszerű érzés belapátolni. Ha már a pálcikáknál tartok, nem volt egyszerű megtanulnom, de most már elképzelni sem tudom, hogy Koreában hagyományos evőeszközzel fogyasszam el az ételt. Már első utunkkor a kedves holland stewardess a felszolgált koreai ételhez pálcikát hozott, mondván: — itt az idő hogy felkészüljünk ezek használatára. Mit mondjak, szenvedtünk vele eleget, viszont jól eltelt az idő, mire kihalászgattuk segítségével az ételt. A leves végigkíséri az étkezést, a legvégén kanalazzuk ki az utolsó cseppet is a speciális kis tányérból. Fantasztikusan jól lehet lakni a sok ételből. Minden alkalommal legalább 8-10 féle étel került az asztalra. Mégsem lehet ezt itthoni mércével mérni, hiszen az ottani hőmérsékletben az erős páratartalom miatt nem is lehetne meglenni a hazai magyaros ételekkel. Dél-Korea éghajlata mérsékelt kontinentális, a tél hideg, a nyár meleg. A júniustól szeptemberig tartó nyári monszun átlagosan 1000-1400 mm csapadékot hoz. Nyár végén időnként trópusi viharok, tájfunok, tavasszal mérsékeltövi ciklonok okoznak felhőszakadásokat, súlyos károkat a termésben.
Dél-Korea területének kb. kétharmadát erdők borítják. A déli partvidéken szubtrópusi lombos erdők, északon fenyőerdők, középen pedig lombhullató és tűlevelű fákból álló vegyes erdők jellemzők. Az elmúlt években repülőn, autón járva sok csodálatos vidéket, helyet bejártunk Koreában. Kicsiny települések, nyüzsgő, nagy lélekszámú városok mellett kulturális helyeket, templomokat, emlékhelyeket is felkerestünk.
A főváros Szöul, egyedi és különleges vonzást, élményt jelentett számunkra. Közel tíz milliós lélekszámával, történelmével, kultúrájával, hatalmas nyüzsgő életével lenyűgöz, feltölt és egyre visszavár. Én nem tudok betelni ezzel az országgal. Megfogott, első pillanattól jelen van bennem, s állandó késztetést, belső izgalmat okoz, s vágyat a mielőbbi visszatérésre. Talán ennek is tulajdonítható az a szomorúság, mely akkor ért, amikor február elején a világ hírügynökségei világgá kürtölték: egy mentális problémákkal küzdő ember felgyújtotta, s porig égett a dél-koreai főváros egyik fő nevezetessége, a XIV. századi városfalból fennmaradt déli kapu kétszintes, pagodatetős építménye. A köznyelvben Namdemun néven ismert, gyakorta Dél-Korea első számú nemzeti kincseként emlegetett déli kaput 1398-ban emelték, a városfal nyolc kapujának egyikeként, s legutóbb 2005-ben újították fel. A kőkapu fölé magasodó faépítmény egyike volt Szöul mindössze néhány történelmi építészeti emlékének, amely a japán megszállás és a koreai háború pusztításai ellenére fennmaradt.
Kispével 2007 nyarán hosszú időt töltöttünk ennél a kapunál. Fotóztuk, filmeztük az előtte zajló pompás és látványos őrségváltást, a több száz éves csodálatos faragásokat. Mi szerencsések voltunk. Még láthattuk az eredetit, a történelmi elődök által emelt nagyszerű építményt. A folytatásban szeretném az olvasókkal megismertetni a koreai művészet, kultúra, folklór sokszínűségét és Szöul mindennapi pezsgő, lüktető életét.
Régi és új
Szerző a Namdenum kapunál
|
|