Honismereti konferencia Szatmárnémetiben
2007 szeptemberében tartotta a XIII. Partiumi Honismereti Konferenciát a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság. Dukrét Géza, a Társaság elnöke ünnepélyes keretek között köszöntötte az egyházi, politikai és művelődési élet helyi képviselőit, valamint Halász Pétert, a Honismereti Szövetség elnökét és Ráday Mihályt, a közismert városvédőt s a társaság nyolcvan jelen lévő tagját.
A felolvasásra került huszonöt dolgozat négy központi téma köré csoportosult: II. Rákóczi Ferenc Erdélyben, Pusztuló műemlékeink, Településeink arculata, A XX. század öröksége.
Dukrét Géza nagyváradi tanár, Fényes Elek, a honismeret atyja sokoldalú tevékenységéről értekezett születésének 200. évfordulója alkalmából. A társaság vezetősége 2002 óta évente három kiemelkedő munkát végző tagját tünteti ki Fényes Elek díjjal, idén Dánielisz Endre nagyszalontai, dr. Józsa Piroska nagyváradi, Kovács Rozália érmihályfalvi helytörténészek vehették át. 2004 óta egy-egy közéleti személyiség is, az idén Bognár Levente, aradi alpolgármester. Dukrét Gézát, a társaság elnökét faggattam az eredményekről. 1993-ban létesült Emlékhely Bizottság néven, 2007 tavaszán lett önálló jogi személy, társaság, jelenleg 90 taggal. Teljesség igénye nélkül sorolok fel néhányat a konferencia színhelyei közül. Az első Nagyvárad, de a régió számos helysége sorra került, pl. Zsombolya, Bihar község, Szilágycsehi, Arad, Sárközújlak, Hegyközkovácsi, Belényes, Felsőbánya, Biharalsószeg stb. A konferenciák anyaga, a kutatómunka eredménye a Partiumi füzetek sorozatban jelent meg, amelynek 46 füzete került a tagság kezébe, valamint Rákócziról szóló kiadványok. (Széles olvasóközönséghez jut el a Társaság időszakos folyóirata, a Partium is, amely különösen a régió híreiről tájékoztat, emléktábla- és szoboravatásról, ünnepélyes megemlékezésekről, rendezvényekről, mint például a Bartók-évforduló alkalmából szervezett is volt Nagyszentmiklóson, amelyen a makóiak is szerepeltek. Beszámol továbbá nagyobb lélegzetű kirándulásokról is, mint például a Rákóczi-évforduló alkalmából szervezett volt Orsovára, Kassára, Borsiba. Valamennyi konferencia tanulságos város vagy helységlátogatása élmény a résztvevőknek. Tájékoztat a régió történelmi, kultúrtörténeti nyomairól, műemlékeiről, de a közös gondokra és felelősségre is figyelmeztet: műemlékeinket, műemlék jellegű épületeinket megmenteni az utókornak. A Konferenciák utolsó napja közös kirándulással zárult, az idei alkalmával Vetés, Kismajtény, Nagykároly, Csanálos, Bere, Csomaköz, Mezőpetri nevezetességeit tekintették meg a résztvevők.
A társaság pályázatokkal szorgalmazza a kutatómunkát, gyűjtést — külön értékelve a diákok munkáit —, gondolva az utánpótlás nevelésére is. Ugyanezzel a céllal szervezett Dukrét Géza eddig 12 Honismereti tábort, ahol a diákok (évente 30-40) várromok, arborétumok takarítását, állagmegőrzését végezték.
Csak ízelítőt nyújtottam a társaság vezetősége és tagjainak szerteágazó tevékenységéből, de így is méltán részesült Kós Károly nevével fémjelzett díjban, amelyet Ráday Mihály közreműködésével kapott.
A civil szervezetek határokon átnyúló kézfogásának újabb bizonyítékaként a tagság elfogadta Halász Péter, a Honismereti Szövetség elnökének javaslatát, a társaság csatlakozzon a magyarországi kezdeményezéshez: nyilvánítsák március 24-ét a Honismeret napjává a Kárpát-medencében.
Tácsi Erika, Temesvár
Kiállítás
A szegedi Móra Ferenc Múzeum Népi textíliák a Maros mentén címmel kiállítást rendez Börcsök Attila makói gyűjteményéből. A megnyitója május 16-án lesz és augusztus 1-jéig látogatható.
Páll Lajos 70.
születésnapját ünnepelték március 25-én a fővárosi Vármegye Galériában. A jubileumi tárlatot Makovecz Imre építész, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke nyitotta meg. A Korondon élő költő-festő tiszteletbeli makainak számít, 1992 és 2006 között minden nyáron három hetet töltött városunkban a Makói Művésztelep vendégeként, és számos alkotással gyarapította a város Kárpát-medencei magyar gyűjteményét. Olvasóink a Marosvidék borítóján találkozhattak műveivel.
Szeki Szegeden
A Makóról elszármazott Szekeres István — barátainak Szeki — decemberben töltötte be 80. életévét, gyarapítva kiváló nyolcvanasaink sorát. Szegedi tárlatát grafikus-pályájának 60. évfordulójára rendezték meg. Olvasóink a Marosvidék korábbi számaiban olvashattak munkásságáról, és rajzait is megismerhették.