|
Telefonon kaptam a hírt: 2008. február 17-én este, 78 éves korában meghalt Kováts Zoltán. Néhány nappal korábban feleségével, Babikával beszéltem, aki elmondta, Zoli erős akarattal viaskodik a kaszással, még föl tudott kelni az ágyából, világos aggyal nézett szembe a jövővel. Tudta, hogy „mindig van szabad paripa, s mindig van gazdátlan nyereg". Aküzdelem eldőlt, Szeged nagy tanáregyénisége és történész-kutatója Kováts Zoltán örökre itt hagyott bennünket.
1930. június 25-én született Debrecenben. Egyetemi tanulmányait ugyanott végezte 1948-1952 között Szabó István tanítványaként. Ezután Kalocsára került, ahol középiskolában tanított. Ezek az évek azonban 1956 miatt váltak jelentőssé Kováts Zoltán életében. A forradalom idején a városi nemzeti bizottság tagja lett, s aktívan közreműködött az átalakulás helyi intézményeinek megteremtésében. Ezért a tettéért 1966-ban el akarták bocsátani a szegedi főiskoláról, majd 1991-ben 1956-os Emléklappal tüntették ki.
A forradalom leverése után szerepvállalását írásbeli megrovásban ítélte el a hatalom, amely a kor viszonyai között enyhe büntetésnek számított, s 1957-ben áthelyezték Csurgóra. Itt ismerkedett meg Dávid Zoltánnal, akinek segítségével elsajátította a történeti demográfia Franciaországban kidolgozott kutatási módszerét. Később angol tanulmányutat is tett a cambridge-i népesedéstörténeti iskola munkájának megismerése végett. Somogy megye XVIII. századi népességéről 1959-ben írt munkájában már e módszer alkalmazásával rekonstruálta a családokat. Dolgozatát doktori disszertációként is megvédte 1959-ben, de 56-os múltja miatt, csak 1960-ban kapta meg a címet.
Tudományos munkássága azóta töretlenül ívelt fölfelé. Magyarországon Andorka Rudolf mellett lényegében ő művelte sikerrel a történeti demográfia e roppant munkaigényes kutatási eljárását, mely több népesedési összefüggés föltárását tette lehetővé. Életművének legértékesebb része ez a modern nyugati módszerekkel elért tudományos teljesítmény, amely nemzetközi szintű. A történelemtudomány kandidátusa fokozat odaítélése eredményeinek rangos szakmai hitelesítése volt.
Tanári pályája városunkban csúcsosodott ki. 1963. szeptemberében pályázat útján nyert tanársegédi kinevezést a Szegedi Tanárképző Főiskola Történettudományi Tanszékére. Azóta, nyugdíjazásáig, a Főiskola volt a munkahelye. Idekerülésében szerepet játszott Szabó István protezsálása is, aki szerint egykori doktorandusza nem volt a megfelelő helyen. A töri tanszéken ezt a helyet nemcsak megszerezte, de kivívta magának. Oktatóként a középkori egyetemes történelem tanítását látta el. A témából írt jegyzetét (Egyetemes történelem 476-1492) főiskolai és egyetemi hallgatók egyaránt használták, történelemtanár-nemzedékek sora merített belőle. Előadásaiban a kor nagy összefüggéseire kereste a választ, miközben formálta szemléletünket a korszerűbb történeti gondolkodás irányába. Igazi elemében akkor volt, mikor a tudományos diákkör munkáját irányította. A hallgatói önképzést megbízott tanári vezetőként hosszú időn át irányította. Abban az időben a történelem szakos hallgatók diákköre a legjobbak közé tartozott a főiskolán. A töri tanszék kiemelt helyzetét az országos konferenciákon elért kiváló eredmények alapozták meg. Ezeket nem egyedül ő, hanem az oktatói gárda közösen érte el, de a sikert-sikerre halmozó tanítványai fölkészítésével, dinamikus tudományszervezői magatartásával oroszlánrészt vállalt belőle. Ha kellett, a bőrét vitte vásárra diákjai védelmében és érdekében.
Nyugdíjas éveiben tovább erősödött tudományos reputációja. Az előrebecslési metódus kialakításában elért sikerei miatt szakértelmét a hatóságok is igénybe vették, és az MTA Demográfiai Bizottsága különböző tudományos feladatokkal bízta meg. Ennyi fölhalmozott tudás alapján készítette el nagydoktoriját, amelynek megvédésére már nem hagyott időt a sors.
Tanítványként és kollégaként is ismertem. Nyüzsgő, határozottan cselekvő alakja tornyosul előttem, akinél első a munka volt. De nekem megadatott, hogy gyakran találkoztunk munkán kívül is. Családi összejöveteleken martinkai borát kortyolgattuk, s finom halászléjét ettük. Ilyenkor oldódott nála a munkás szigor feszültsége, s föltárulkozott a privát Kováts Zoltán.
Vasárnap óta azonban új léte első tavasza felé közeleg, s csatlakozott az égi töri tanszék már odaköltözött illusztris társaságához.
Kedves Zoli, mindent köszönünk, és mindig fogunk emlékezni Rád!
Marjanucz László
|