|
|
A Kárpát-medence a középkorban a bizánci és a római kereszténység találkozási területét jelentette. Déli, délkeleti részén a X. század közepétől, a magyarok betelepedése után a Bizáncba meginduló követjárások jelezték a görög rítusú kereszténység felé fordulást. Bulcsú 948 táján és Gyula 952 körül tért át erre a keresztény hitre. Géza fejedelem, majd Szent István erőteljes orientálódása a latin kereszténység központjai felé ezen a vidéken találta meg ellenpólusát. A X. század második felétől nagy valószínűséggel Erdélyben Hierotheos egy görög térítőpüspökséget működtetett. Ajtony, a Maros- és Temes-vidék ura Vidinben a görögök szokása szerint megkeresztelkedett, majd központjában, Marosvárott létesített Keresztelő Szent János tiszteletére szentelt bazilita monostort. Így járultak hozzá Ajtony bizánci kapcsolatai, hogy a vidéken megjelenjen a görög bazilita szerzetesség.
Szent István országegyesítő politikája és Ajtony 1028-ra tehető bukása nyomán a korábbi bizánci kapcsolatok fokozatosan háttérbe szorultak, a térségben a latin rítusú kereszténység vált meghatározóvá. A Körösöktől és a Marostól délre a Dunáig kiterjedő területeken szerveződött meg a csanádi püspökség, amelynek első főpapja a velencei származású Gellért volt. Központja Marosvár lett, amely már korábban is a tájegység igazgatási központjaként működött az Erdélyt az Alfölddel összekötő Maros folyó partján. Marosvár helyén épült föl Csanád, amely a királyi vármegye és egyben egy új püspökség székhelye is lett. Ez azonban a szerzetességet tekintve a XI-XII. században nem vezetett a latin kereszténység kizárólagosságához. A csanádi püspökségi központ kialakításakor az ott talált monostort nem szüntették meg, Csanád a bazilita szerzeteseket áttelepítette a Marostól délre, a püspöki székhelyhez közeli Oroszlámosra, ahol Szent György tiszteletére új monostort építtetett számukra. Gellért kezdeményezésére a Dunántúlról bencés szerzetesek érkeztek a monostor helyén létrehozott bencés rendházba. A Csanádon kialakult városi monostor a püspökség irányítása alá kerülvén talán püspöki magánmonostor kezdeményének tekinthető. E bencés közösség jelentőségét növelte, hogy az 1083-ban szentté avatott Gellértet a csanádi bencés apátságban temették el, sírja a XV. század közepéig a vidék egyetlen szent sírja volt.
A XI. század első felében a magyar királyság területén még folyt a nyugati kereszténység és a pogányság küzdelme, a pogánylázadások leverése után, a század közepétől gyorsult fel a krisztianizáció. A XII. század elejétől indulhatott meg és a XII-XIII. század fordulójára alakulhatott ki a Maros mentén a monostorok lánca, alapításukat a helyi előkelő nemzetségek (Csanád, Csolt, Ajtony) kezdeményezhették. A nagy tekintélyű csanádi bencés monostor adhatta a szerzeteseket az új apátságok számára, bár a XII. század végén már az egyházkormányzatban nem játszott jelentősebb szerepet, de kultuszhelyként, zarándokhelyként tartották számon.
A Maros völgyében haladó hadiút már a római korban és az államszervezés idején is nagy jelentőséggel bírt. A XI. század folyamán tovább növekedett az Erdélyt és a Kárpát-medence központjait, a különböző tájegységeket összekapcsoló utak szerepe. A marosi út a só szállítása miatt mindig fontos volt, de a XI. század végén, Szent László idején az erdélyi püspökség központja áthelyeződött Gyulafehérvárra, a Maros völgyében ettől kezdve két püspöki központ — Gyulafehérvár és Csanád — is működött, így a déli és keleti országrész egyházkormányzatának súlypontja a folyó völgye lett. A marosi útvonal gazdasági és politikai szempontból is felértékelődött. A helyi vezető réteg a monostoralapításokkal is növelni akarta az útvonal által biztosított gazdasági (sókereskedelem) és politikai lehetőségeket (a követek, a királyi udvar képviselőinek elszállásolása). Az erődmonostorok védelmi funkciókat is elláttak. A monostorlánc kialakulását segítették a folyóvölgy kedvező természeti lehetőségei, a Maros vízi útja erdélyi fa és kő beszerzését, az ártéri erdők fáját biztosította építőanyagként.
A monostorlánc néhány tagját már a XII. században is említik források, Eperjest, Gyelidet és Hódosmonostort már 1177-ben, Egrest 1179-ben, Bizerét 1183-ban, Kenézmonostort és Szőreget pedig 1192-ben, így a monostorlánc teljes hosszáról, Bulcstól Szőregig vannak adatok. A királyi alapítású aradi társaskáptalan és az egresi ciszterci monostor létrehozása egészítette ki sorukat. A Maros mentén létrejött bencés monostorok: Szőreg, Tömpösmonostor, Pordánymonostor, Csanád, Kenézmonostora, Ajtonymonostora, Izsómonostor, Rahonca, Hódmonostor, Gyelid, Egres, Bizere, Bulcs, Pankota, Dénesmonostora. Egresen ciszterci, Szegeden premontrei kolostor jött létre.
A XII. századi sószállítási kiváltságokkal rendelkező egyházak régebbi alapításúak, privilégiumaik mintául szolgáltak más apátságok számára. Távoli egyházak — pl. Pannonhalma, Nyitra és több ciszterci apátság — is bekapcsolódott a só szállításába, és így a Maros menti útvonalon dunántúli és felvidéki egyházak érdekei is jelen voltak. A sókiváltságok segítették gazdasági téren a monostorok működ képességét. Speciális volt a ciszterci Egres esete, amelynek anyamonostora III. Béla feleségének családi kapcsolatai révén a francia Pontigny volt, így első konventje is onnan érkezhetett.
A monostorlánc a Maros vízi útját kihasználva elsősorban Erdély felé tartott kapcsolatot. Nyugat felé valószínűleg csak a szegedi sóelosztó központig volt élénk a kapcsolatuk. Erdélyben szinte alig volt jelen a középkorban a monasztikus szerzetesség, így ez is megkönnyítette a marosi monostorok szerepvállalását. Az erdélyi kapcsolatokat az is bizonyítja, hogy Egres 1202-ben a dél-erdélyi Barcaságban fekvő Kercen hozott létre filiát.
A Bulcstól Szőregig húzódó monostorlánc virágkorának a XII. század végétől a tatárjárásig tartó jó fél évszázadot tekinthetjük. Az egyház jelentőségét a kiváltságokon túl az Aranybulla szabályozó pontjai és a beregi egyezmény ismutatják. A monostorlánc fontosságát bizonyítja, hogy 1225-ben a madocsai rendi káptalan egyik szervezője a bulcsi apát lett. Így a monostorlánc egyik tagja országrésznyi területen kapott szervező feladatot.
A Maros menti monostorok jelentőségét a vidék előkelői mellett a királyi hatalom érdeklődése is jelezte. II. András második felesége, Jolánta királyné fejeztette be és szenteltette fel az akkor már közel egy évszázada alapított aradi királyi prépostság templomát. Jolánta, majd maga II. András is temetkező egyházává választotta Egrest, így a monostorlánc tekintélyét egy királysír is növelte. Az uralkodó mellett az esztergomi érsek és a csanádi püspök is igyekezett a fontos út mellett pozícióit erősíteni. Az esztergomi érsek küzdött az aradi prépostság feletti joghatóságáért a közvetlen pápai joghatóság alá törekvő préposttal szemben. Bulcsú csanádi püspök befolyásának növelése érdekében 1236 táján igyekezett megszerezni a monostorlánc egyik legnagyobb egyházának, a bizerei bencés apátságnak a kegyúri jogait.
A monostorlánc virágkora a XIII. század közepén hirtelen megszakadt. A tatár-dúlásnak, valamint az 1280-1282-es években a Maros és az Al-Duna vidékét pusztító kun lázadásnak főleg a kisebb nemzetségi monostorok estek áldozatul (1241-42-ben pl. Ajtonymonostora, Galádmonostor, Gyelid, Rahonca, Izsómonostora, 1280-1282-ben pl. Kemecsemonostor, Pordánymonostor, Szőreg, Tömpös), de a két pusztítást a Maros menti többi apátság sem tudta többé kiheverni. A független, egymással intézményes kapcsolatban nem álló apátságok kölcsönös segítségnyújtása csak esetleges volt. Egyébként országos jelenség volt a bencés rend fejlődésének megtorpanása és a válság jelentkezése. Különösen a világi előkelők kegyurasága alatt álló, kisebb, ún. nemzetségi monostorok helyzete rendült meg a szerzetesi közösség és a kegyurak konfliktusai, a kegyuraság gyakorlásának problémái miatt. Éppen ezen típusú apátságok alkották viszont a monostorlánc nagyobb részét. A Maros menti egyházak külön problémája volt, hogy a sókamarák felállítása és bérbeadása után a só szállításából kiszorultak, az apátságokat anyagi téren jelentős veszteség érte. A XIII. század végén az összefüggő, Maros menti monostorlánc megszűnt. A nagyobb monostorok még működtek, de korábbi jelentőségüket már nem tudták visszanyerni.
A monasztikus szerzetesség a XIII. század közepén az új társadalmi, gazdasági és vallási kihívásokra nem tudott megfelelő válaszokat adni, egyik sem tudott bekapcsolódni a XIII. század elejétől kibontakozó hiteleshelyi tevékenységbe.
A XIV. század második felében a Szent Gellért sírhelye által híressé vált, de elszegényedett csanádi bencés monostor megújulását Nagy Lajos király anyja, a befolyásos Erzsébet királyné segítette elő. Csodás gyógyulása után 1361-ben Csanádon gazdag adományt tett az apátság számára, sőt Gellért ereklyéinek új márványsírhelyet és ereklyetartót készíttetett.
Az ország déli, délkeleti része az egész középkor folyamán határos volt a bizánci kereszténység területével, így az ortodoxiának ezen a vidéken fontos szerep jutott. Az Al-Duna vidékén Kevénél, a Szerémségben Zimonynál áthaladó utak biztosították a kapcsolatteremtést a bizánci világ és a Kárpát-medence között. Koszta László kutatásai szerint az Árpád-korban csak hét monostorról (Veszprémvölgy, Dunapentele, Tihany-Oroszkő, Zebegény, Visegrád, Oroszlámos és Szávaszentdemeter) állítható biztosan, hogy görög bazilita szerzetesek lakták.
A bazilita monostorok az 1054-es egyházszakadás ellenére a XI-XII. században békésen működhettek Magyarországon. Az egyre erősödő latin orientáció ellenére a Bizánccal és a görög rítusú területekkel kialakult intenzív gazdasági és politikai kapcsolatok fenntartásához nagyban hozzájárultak. Velence és Dél-Itália mellett Magyarország déli része kulcstényező a görög és a latin kereszténység kulturális kapcsolattartásában.
A bizánci szerzetesek, illetve monostoraik helyzete már a XI. század elejétől nagyban különbözött a latin szerzetességétől. A görög szerzetességet erős aszketizmus, misztikum jellemezte. Sokkal kisebb számban voltak jelen monostoraikban 
az egyház szakrális feladatait is ellátni tudó szerzetesek, mint a latin monostorokban. Az ezredfordulótól kezdve ugyanis a bencés, majd az újabb latin szerzetesrendek, a ciszterciek és a premontreiek egyházaiban megnőtt a papi feladatokat ellátni képes szerzetesek száma. A görög monostorok szerzeteseinek így nem volt lehetősége arra, hogy nagyobb mértékben bekapcsolódjanak a pasztorációba, a háttérbe húzódva sokkal visszafogottabb szerepet játszottak.
A keleti szerzetesség monostorai többé-kevésbé saját szabályzatuk szerint éltek, bár általában Szent Basileus előírásait követték. Gazdaságilag is bizonytalanabb, szerényebb volt a baziliták magyarországi rendházainak helyzete. A nagy királyi bencés apátságok, mindenekelőtt Pannonhalma vagy Pécsvárad a monostortól délre elterülő falvaikban tizedszedő joggal is rendelkeztek. Ezzel szemben a bizánci egyház — néhány területtől eltekintve — nem szedett tizedet, így a baziliták bevételeit csupán saját birtokaik jövedelmei jelentették. A magyar bazilita monostorok birtokainak nagy része közvetlenül királyi adományból származott. Az ismert magyarországi bazilita monostorok — Oroszlámostól eltekintve — királyi kegyuraság alá tartoztak. A görög szerzeteseket az ortodox világ központjaival dinasztikus kapcsolatokat leginkább ápoló Árpád-ház támogatta, ezen kívül a XII. század elején a halicsi fejedelemtől vagy Bizáncból érkezhettek számukra adományok.
A görög monostorok virágkora a XII. század közepéig, második feléig tartott Magyarországon. A XII. század végén a gazdasági és kulturális kapcsolatok Magyarország és Bizánc, illetve Kijev között meglazultak. Az egyetemes egyházban a latin és a görög keresztények közötti kölcsönös toleranciát felváltotta a rivalizálás, a latin egyház expanziója. A Bizánci Birodalom hanyatlása a XII. század végén szintén hozzájárult ahhoz, hogy a magyar bazilita monostorok és a bizánci egyház központjai között meglazuljanak a kapcsolatok, szerzetesi utánpótlás nem érkezett. A latin keresztények között szigetszerűen működő magyar bazilita monostorok ezzel elveszítették támogató politikai hátterüket. A XIII. század első felében Magyarországon sorra szűntek meg a baziliták monostorai, épületeiket a bencések vették át. A bazilita monostorok többnyire nem voltak a kultúra és az oktatás központjai. Valószínűleg legkésőbb a XII. század végén a Csanád nemzetség kegyurasága alatt álló oroszlámosi monostor is átkerült a bencésekhez.
A XI. században alapított bazilita monostorok megszűnése nem jelentette azt, hogy Magyarország déli részéről eltűnt az ortodox kereszténység. A szávaszentdemeteri bazilita közösség megszűnésével szinte egy időben újra megjelent a keleti rítus, az ortodox vallású etnikumok, a románok és a szerbek betelepülése következtében egyre szélesedő társadalmi bázissal rendelkezett.
A XIV. század első felében (1337 táján) a Maros vidékén (Csanád, Arad és Zaránd megyék) is megjelent a románság és vele az ortodoxia. A területre Biharból települtek a románok, elsősorban a Csanád nemzetséghez tartozó családok kezdeményezésére. A Maros-vidéki román lakosság a latin egyház viszonylag sűrű és már a XII-XIII. század fordulójára kialakult intézményi (káptalanok, monostorok és plébániák) hálózatába került. Megtérítésük missziós feladatait az Al-Duna vidékén a XIV. század második felében létrehozott ferences kolostorok kapták meg, a tömeges áttérést azonban nem tudták elérni.
Az 1390-es évek elejétől rendszeressé váló török betörések nyomán elnéptelenedő Temesköz és a Szerémség vonzotta a menekülő ortodox szerb lakosságot. A XV. században megváltozott itt a lakosság etnikai összetétele. A szerb lakosság Csongrádtól a Tisza-Maros-közön át egészen Zaránd megyéig, a régió szinte teljes területén megjelent, ami nem csak etnikai, hanem vallási változásokkal is járt. A XV. század második felére igen jelentős ortodox tömbök jöttek létre. A régió így jó másfél évszázadnyi szünet után újra a latin és az ortodox kereszténység kontaktuszónája lett.
Az egyházszervezet továbbra is latin maradt. A magyar állam és a latin egyház képes volt még megakadályozni az ortodox egyházszervezet kiépülését. A szerb főurakkal együtt ortodox papok is érkeztek a területre, az ortodox lakosság az elnéptelenedett magyar falvak templomait vette át. A Temes-vidéken valószínűleg az ott korábban megjelent románok kultuszhelyeit használta. A szerbek egyházait önálló püspökség nem fogta össze, valószínűleg vándor püspökök működtek közöttük. A románokhoz hasonlóan a püspökség hiányában a kolostorok jutottak nagyobb szerephez. A lassan kialakuló szerb ortodox egyház az egyetlen, a betelepült szerbség egészét összefogni akaró és identitását őrző intézmény lett a XVI. század elejére.
Nemes Fekete Edit kerámiái
Nemes Fekete Edit kerámiái
...csanádi magyarnak nevezte önmagát Révai Miklós, utalva arra, hogy a Makóhoz közeli Csanádon végezte alapfokú iskoláit. A megnevezés nem volt szokatlan abban a korban, amikor még az emberek megítélésében társadalmi helyzetük vagy éppen vallásuk fontosabb volt mint anyanyelvük különbözősége. A történelmi Magyarországon született, de a nem magyar anyanyelvű szlovák vagy német, ha külföldi egyetemre járt, szintén hungarusnak nevezte magát, jelezve kötődését szülőhazájához, a Magyar Királysághoz. A történelemtudomány ezt hungarus-tudatnak hívja, de a világ változása éppen Révai Miklós (1750-1807) életének évtizedeiben kezdődött el.
Révai Miklós 1750. február 24-én, Nagyszentmiklóson született a Bánságban, amely 1718-ban szabadult föl a török uralom alól. Az elpusztult, jórészt elnéptelenedett területet a Bécsi Udvari Kamara és a Haditanács irányította. A népességet szervezett telepítéssel pótolták. Jöttek ide katalánok, franciák, olaszok, csehek, de a legtöbben németek, szerbek és románok. A magyar vármegyerendszerbe 1778-tól került vissza a terület. A Temesi Bánságon Torontál, Temes és Krassó vármegyék osztoztak. Nagyszentmiklós is többnyelvű település volt, legismertebb szülötte Bartók Béla, de nekünk, makóiaknak nagyon fontos Espersit János, aki bár francia ősökkel dicsekedhetett, mégis a magyar kultúrát gazdagította. Többek közt József Attila támogatásával, nehogy szegényebb legyen a magyar költészet versei nélkül.
A szegény csizmadia családból származó Révai Miklós tanulni akart, és erre akkoriban a papi pálya adott lehetőséget. Piarista szerzetesként, majd világi papként foglalkozott versírással. Munkássága a nemzeti ébredés kezdeteire esett, magyar verseit is nemzeti öntudatból írta. Tagja volt az un. klasszikus triásznak (Baróti Szabó Dávid, Rájnis József), akik ugyan nem szívelték túlzottan egymást, de mindany-nyian a magyar nyelv klasszikus verselésre való alkalmasságát kívánták bizonyítani. Révai azonban hungarusként európai látókörrel is rendelkezett, így képes volt váltogatni a különböző versformákat. Sőt. Az anyanyelve mellett latinul is verselt. A klasszikus triász sok-sok vitája megelőzte Kazinczy Ferenc nyelvújítását, és rámutatott az egységes irodalmi nyelv szükségességére.
2010. február 21-én nemcsak versei miatt tisztelegtek Révai Miklós születésének 260. évfordulóján Csanádon és Nagyszentmiklóson. A két település a történelem viharai miatt ma már Romániában található, ezért is fontos, hogy Hungarus Csanadiensis-nek nevezte önmagát.
A rendezvény fő éltetője a Nagyszentmiklósi Révai Társaság volt, amelynek szíve és lelke Velcsov Margit tanárnő. Neki köszönhető, hogy az ünnepséget támogatta a kisváros önkormányzata, és átnyúlva a határon, az örökmozgó- és szervező Mendei Árpád segítségével Makó város és Kiszombor önkormányzata is jelen volt.
A makóiak közül azonban sokaknak vannak barátai, ismerősei Nagyszentmiklóson. Szilágyi Sándorné szervezésében a Marosvidék Baráti Társaság már évek óta résztvevője a Bartók-ünnepségeknek, ott volt a József Attila Múzeum, a József Attila Városi Könyvtár, a József Attila Gimnázium, a Szent István Egyházi Iskola, temesvári és aradi vendégek, a Nyugati Jelen — az aradi magyarok lapja — és még vagy 40-50 érdeklődő Makóról.
Az évfordulós megemlékezés Csanádon a templom előcsarnokában elhelyezett Révai-emléktábla megkoszorúzásával vette kezdetét, ahol Bálint András makói gimnazista Révai Miklós-verset szavalt, majd Mátó Mátyás makói tárogatóművész, a Boldogasszony Anyánk című ősi magyar himnuszt játszotta el. Koszorút helyezett el Marosvári Attila, Makó város alpolgármestere és Lengyel István önkormányzati képviselő, valamint a Révai Társaság.
A nagyszentmiklósi katolikus templomban Ghinari Johann plébános celebrált ünnepi szentmisét a Révai család lelki üdvéért, magyar és román nyelven, hogy ne csak a magyarok tudják és értsék Révai jelentőségét. A szentmisén szerepelt Mátó Mátyás tárogatóművész valamint a Szent István Egyházi Iskola két diákja: Reisz Mariann (fuvola) és Surányi Regina (szavalat). A szentmise végén Nagyszentmiklós önkormányzata nevében koszorút helyezett el a város alpolgármestere. Makóról Marosvári Attila alpolgármester és Molnár László önkormányzati képviselő, Velcsov Margit a Révai Miklós Társaság és Tamás Sándor a Bartók Társaság képviseletében, végül Szegvári Ernőné Kiszombor polgármestere és Badicsné Szikszai Zsuzsanna koszorúzott.
A Révai Miklós Társaság nevében Velcsov Margit nem elégedett meg a templomi ünnepségekkel, ezért tudományos előadásokat is szervezett. Elkérte a Nákó-kastély dísztermét a nagyszentmiklósi önkormányzattól, ahol az érdeklődők meghallgathatták dr. Bodó Barna egyetemi tanárt, a temesvári Szórvány Alapítvány elnökét, aki kiemelte, hogy milyen fontos saját értékeinket megismertetni és közvetíteni más anyanyelvűek felé. A Bánsági Magyar Pantheon című többnyelvű kiadvány megjelentetésével éppen ez volt a céljuk.
Révai Miklós jelentőségét a magyar kultúrtörténetben dr. Péter László ny. egyetemi tanár, irodalomtörténész méltatta röviden, de a tőle megszokott módon annál élvezetesebben. Többek közt elmondta, hogy Révai nevéhez fűződik a modern nyelvtudomány alapelve, a nyelvtörténeti módszer, az Elaboratior Grammatica Hungarica című műve az 1800-as évek elején a magyar nyelvtudomány legkorszerűbb összefoglalása volt, tanulmányozta a Halotti beszédet, Pozsonyban szerkesztette a Magyar Hírmondót.
Dr. Nagy János egyetemi tanár, a Magyar Nyelvtudományi Társaság szegedi csoportjának elnöke Révai Miklósra mint a magyar tudományos nyelvészet megteremtőjére emlékezett. „A nyelvtudományi munkássága elsősorban ezért fontos, mert az ő korában teljesen szokatlan elemzési elveket és gyakorlatot valósított meg. A nyelvi adatokat, tényeket megpróbálta történetükben és összefüggésükben látni, ami a mai modern nyelvészeti gondolkodásmódnak is a legfontosabb elve." Kiemelte, hogy javasolta a magyar tudós társaság (Tudományos Akadémia) megszervezését, amely 1790-ben még nem sikerült.
A két előadást dr. Bogoly József Ágoston irodalomtörténész egészítette ki, felhívva a figyelmet Révai Miklós tudománytörténeti jelentőségére, hiszen nem csak költő és nyelvész volt, de kiadta Faludi Ferenc, Orczy Lőrinc, Barcsay Ábrahám és Bessenyei György műveit, tudományos könyveket fordított, foglalkozott építészettel, matematikával, géptannal és a pesti egyetem tanára is volt.
Az ünnepség végén bemutatták Molnár Géza temesvári szobrászművész Révai Miklóst ábrázoló alkotását, amelyet Nagyszentmiklósnak adományozott. Az előadások között Mátó Mátyás tárogatóművész zenélt.
Ha a Magyar Tudományos Akadémiáról hallunk, gondoljunk Révai Miklósra, aki elsők között javasolta megteremtését, ha leírjuk például: látja, gondoljunk arra, hogy a nyelvújítás vitáiban résztvevő Révai Miklósnak köszönhetően ma már mindannyian jottisták (tj) vagyunk. Ha az ikes ragozást használjuk, gondoljunk Révai Miklósra, hiszen fontos szerepe van abban, hogy napjainkban is élő e nyelvi hungarikum, amelynek megmaradásáért küzdött egy szegénységben élő Hungarus Csanadiensis.
A Nákó-kastély Nagyszentmiklóson
Az alkotó gondolkodás sokoldalúsága. Tanár, költő, nyelvész, irodalomtudós, szerkesztő és fordító
Változásokat rohamosan átélő világunkban növekszik a fennmaradó értékek utáni vágyakozás. Révai Miklós munkásságának maradandó értékeivel érdemes újra megismerkedni. Révai tudományos érdeklődését az átfogó, tudományközi ismeretszerzés ösztönözte. A XVIII. század végén népszerűvé vált tankönyveit széles körben használták. A felvilágosodás és klasszicizmus korának sokoldalú tudósa 1750. február 24-én született Nagyszentmiklóson. Piarista tanárként dolgozott, költőként vált ismertté a neve, de később mégis a nyelvészet és az irodalomtörténet területén ért el kiemelkedő eredményeket. A jelentős szellemi örökséget hátrahagyó Révai Miklós 1807. április 1-jén adta vissza lelkét a Teremtőnek.
Miben állt Révai sokoldalúsága? A bölcselet, a költészettan, a rajz, a géptan, a földrajz tanára volt. A filozófiát és a matematikát magyar nyelven kívánta oktatni. Katolikus egyházi beszédek mellett még áhítatossági könyvet is írt. A szépírástan, az alkalmazott grafika gyakorlati ágaiban is tevékenykedett. Mezőgazdasági, városépítészeti könyveivel fejlesztette a korabeli magyar agrárszókincset és a műszaki nyelvet. Makó Pál matematika- és fizikaprofesszor villámcsapásról szóló könyvét Révai A' mennykőnek mivoltáról s eltávoztatásáról címmel latinból fordította magyarra. Az elektromosságról magyar nyelven először ebből a könyvből lehetett tájékozódni. Az első magyar nyelvű újság, a Magyar Hírmondó közölte Révai Miklós és Ráth Mátyás népi régiségek megmentésére felhívó röpiratát. Egy ideig Révai szerkesztette a Magyar Hírmondót, s közben az újságírói nyelv korszerűsítésén dolgozott. A korszak művelődési világában irodalomszervezői szerepe különleges. A neki küldött és általa írt verses levelek közzétételével költőtársait folyamatos alkotásra sarkallta. Az irodalom intézményes kereteit tágította. Szerzetességbe, papi rendbe nehezen illeszkedő, szabadabb gondolkodást igénylő tudósi öntudata, barokk hagyományt elhagyó reformkatolicizmust követő magatartása miatt Révainak számos esetben konfliktusa támadt környezetével. „A közjó szerelés jeles ösztön, szinte csodát űz :/ Nincs ki ezért vérét ontani kész ne legyen." — írta 1777-ben.
A Csanád egyházmegyei püspökök névjegyzékét Révai állította össze. A török hódoltság után ő jegyezte le első alkalommal szülőföldje egyházmegyéjének történetét. A Bécsből hazaszállított magyar korona örömünnepére verseket írt. Még a fiatal grófot, Széchenyi Istvánt is oktatta rajzra. Magas szinten művelte a természettudományt. Ezt bizonyítja A szögek és az egyenes vonal hármas metszése és a kör kikövetkeztetett négyszögesítése című, latin nyelven írt munkája. Az első magyar néprajzi leírást tartalmazó dolgozat írója a Révai-tanítvány Szeder Fábián, aki a palóc nyelvjárás és népélet jeles kutatójává vált. Révai 1800-ban ezt írta magáról:
„Nagy Grammaticus, jó költő,' s rajzoló, de háromszor szegény."
Költőként a klasszicizmus ideálját követte. Latin nyelvű verseit két kötetben adta ki. A magyar költészet történetében ő volt az időmértékes verselés egyik kezdeményezője. Magyarul írt köteteiben versei a korszak jó átlagához sorolhatók. Az időről című versében írta Révai: „Ember álmélkodj az idő' mivoltán:/Menynyi esztendő folyamok merültek/ Végtelen tágúlt örökön valóság'/ Tenger ölébe!" Az irodalomról, a nyelvtudományról és az algebráról szóló nézeteiről Alagya Bolla Mártonnak.. .című versében olvashatunk. Steffan bécsi zeneszerző dalszövegei közül néhány Révai fordításában vált ismertté nálunk. Nyelvismerete a görög, héber, latin nyelven és magyar anyanyelvén túl főként a német, francia és olasz nyelvre terjedt ki.
A Halotti beszédet magyarázó híres tanulmányát latinul írta. A bécsi udvari könyvtárban található ún. Bécsi kódexet háromszor másolta le. Ezt a kéziratos emlékünket Toldy Ferenc hálából Révai-kódexnek nevezte el. Faludi Ferenc, Bessenyei György, Orczy Lőrinc műveit összegyűjtötte és könyv formában adta ki. Révai és Verseghy között erős nyelvszemléleti vita bontakozott ki. Az elsősorban nyelvész, de a régi magyar irodalom egyik első kutatójaként is számon tartott Révait 1802-ben a pesti egyetemen a magyar nyelv és irodalom tanárává nevezték ki.
Maradandó tudományszervező kezdeményezés. Magyar nyelvi régiség a változó időben
A Magyar Tudós Társaság létrehozása érdekében Révai 1790-ben kitartóan munkálkodott, jó hazafihoz méltó módon maradandót alkotott. Részletes elképzeléseit II. József számára hivatalosan terjesztette elő. A német nyelven központosító uralkodónál kezdeményezése eredménytelen volt, de ebbe nem nyugodott bele. Az 1790. évi országgyűlés időszaka alatt lelkesítő előszóval látta el és kiadta Bessenyei György: Egy magyar tudós társaság iránt való jámbor Szándék című művét. Még a Helytartótanácsnál is előkészítette a Magyar Tudós Társaság alapításához, az akadémiai tervhez szükséges szabályzatát. Az irat ezt követően az országgyűlési törvényelőkészítő bizottsághoz került. A Magyar Tudós Társaság ügye ennél a bizottságnál akadt el, majd I. Ferenc uralkodása idején más modernizációs törekvésekkel együtt feledésbe merült. Később Marczibányi István, Felsőbüki Nagy Pál és Széchenyi István folytatta Révai kezdeményezését. A Magyar Tudományos Akadémia megalapítására Révai Planumának figyelembe vételével 1825-ben már hathatós lépéseket tettek.
A Magyar deáki történet című művében írta Révai: „A tiszteletes régiség, valamint egyebekben, úgy a' nyelvben is, igen gyönyörködtető. El telünk édes örömmel, ha a' távulabb való századokból hallhatjuk hazai nyelvünket. De nagy hasznunk is vagyon belőle. Mert világosságot ád azokra; a miket meg homályosított, és kétségesekké, vagy szinte hibásokká tett az idő. Meg téríti sok szép igaz Magyar szavainkat, a' mellyeket gondatlanságunk már régtől fogva ehagyatott velünk, s' helettök, vagy elfajult származásúakat, vagy idegeneket vétetett fel."
Révai Miklós nyelvészi és irodalomtörténészi munkásságának tudománytörténeti jelentősége
Tudósi pályáját áthatotta a magyar nyelvtudomány megalapozására való törekvés, a magyar irodalom értékeit megőrző munkálkodás. A magyar kultúrát a nyelv és irodalom egységében szemlélte. Irodalomszervező tevékenységével megújította a magyar nemzeti literátori szerepkört. A nyelvi rendszerezés igénye szerint alkotta meg a magyar grammatikát és stilisztikát. Az antik irodalmakból származó retorikai műveltség irodalomszemléletének képviselőjeként a klasszikus időmértékes verselés művelését fontosnak tartotta. A szabályozó magyar nyelvtan megírását kezdeményezte.
Mi volt Révai önálló nyelvészeti eredménye? A nyelvi jelenségek vizsgálatánál a világ nyelvészei közül elsőként alkalmazta a történeti szóelemző módszert. Az etimológiát figyelembe vevő, szóelemző módszerre épülő magyar helyesírás elveit érvényesítette Grammatikájában (1805). A történeti nyelvészet terén a nyelvtudós Grimm, Schlegel és Bopp törekvését is megelőzte. Révai és Verseghy nyelvészeti vitájában Kazinczy Ferenc a Révai-féle felfogást részesítette előnyben. A Magyar Tudományos Akadémia már a megalakulásakor Révai Miklós nyelvtudományi rendszerét tekintette iránymutatónak. Révai nyelvfelfogásában a magyar nyelvi sajátosságok kiemelése fontos szerepet játszott
A költői műalkotást az anyanyelvi kultúra esztétikai dokumentumaként vizsgálta. Irodalomtörténészi tevékenységét a régi és kortárs költői művek gyűjtése, kiadása jellemezte. Révai Miklós a felvilágosodás nemzeti nyelvi-irodalmi programját fejlesztette tovább. Méltó folytatója volt Bessenyei György korábbi törekvéseinek. Munkásságával előkészítette a Kazinczy-féle nyelvújítást. Ízlésfejlesztő és kánonképző igénye kortársaira és utókorára egyaránt hatást gyakorolt.
Elhangzott Nagyszentmiklóson a Nákó-kastélyban
2010.feruár 21-én.
Molnár Géza: Révai
A makói múzeum 2008 nyarán átadott új állandó kiállításának egyik leglátványosabb része a vármegyei képtár. A látogatók itt hatalmas festményeken csodálhatják meg Erzsébet királynő tündöklő szépségét, Deák Ferenc nyugodt bölcsességét, Széchenyi István főúri méltóságát és Mária Terézia uralkodói pompáját. E képek és társaik (Kossuth Lajos, Justh Gyula, Lonovics József, Forray András, Hertelendy Ignác) hosszú évtizedek hányattatásai után kerültek újra méltó helyre.
Korábban a vármegye háza nagytermének faláról néztek le a késői utódokra, majd a múzeum szűkös és ideiglenes raktáraiban várták az idők jobbra fordulását. A közel félévszázados száműzetést kisebb-nagyobb veszteségekkel (sérülések, szakadások, kopások stb.), de átélték, s napjainkban a szakavatott restaurálás után, jórészt eredeti kereteikben újra megtekinthetők.
E képek sorsáról, festőiről, megrendelésük körülményeikről, ünnepélyes leleplezésükről, hol többet, hol kevesebbet tudunk. Ez utóbbi kategóriába tartozik Széchenyi István képe is. A hatalmas méretű alkotás (250 x 165 cm) Friedrich von Amerling (1803-1887) osztrák festő 1834-ben készült képének korabeli másolata. A képet Széchenyi István két bátyja rendelte meg, hogy az Akadémia számára megörökítse az alapító nemes személyét. Közismert, hogy az országgyűlés 1825. november 3-i ülésén birtokai egyévi jövedelmének felajánlásával Széchenyi István vetette meg a Magyar Tudományos Akadémia alapját.
A neves bécsi festő az uralkodói képmásokból levezethető barokk arisztokrata portrék modorában alkotta meg képét. A festmény Amerling legmonumentálisabb művei közé tartozik. A képen Széchenyi Istvánt a reformkori magyar díszruhában ábrázolta, ám a ruházat színei — fekete bársony mente és dolmány, piros nadrág, sárga csizma — a korábbi századokra való hangsúlyos utalás. A róla készült képek legtöbbjén Széchenyi magyar díszruhában jelenik meg. E viseletet a gróf különös tiszteletben tartotta, és élete kiemelkedő eseményein mindig így jelent meg.
A képen a klasszicista kastély oszlopcsarnokából — ahol az ábrázolt személy áll — lépcső vezet le a háttérben felsejlő regényes tájba. A festő az alak méltóságteljes beállításában és az arc nemes megformálásában a haza felemelkedéséért áldozatot hozó magyar mágnás eszményének művészi megfogalmazására törekedett. Az elkészült képet megpillantva a megrendelők teljesülve látták óhajukat, s a képet az alábbi szavakkal adták át az Akadémia részére: vajha legkésőbb unokáink is e képnek arcvonalaira pillantván, a legnemesebb szívnek érzelmeire fakadjanak, hazájukat, s nemzetüket boldogító legszebb tettekre serkenjenek.
Az Akadémia számára készült kép leleplezése után megindultak a különböző közületek képkérései. E megrendelések legtöbbjét a vármegyék adták. Az Amerling képről készült másolatokat Kovács Mihály (1818-1892), Jakobey Károly (1825-1891), id. Vastagh György (1834-1922) festették. A jövő kutatásainak kell felfedni a titkot, hogy a makói képet ki készítette?
A vármegyeházán őrzött képekről az első listát 1923 tavaszán Sümeghy Dezső (1882-1957) főlevéltáros készítette. Az általa felsorolt 15 festmény között szerepel a Széchenyi-kép, de sem festőjének nevét, sem a megrendelés körülményeit nem tartalmazza a feljegyzés. Egy biztos fogódzót azonban tudhatunk: Csanád megye készíttette a képet. A festmény a megyei széképület (mai Polgármesteri Hivatal) dísztermében az elnöki pulpitussal szemben lévő falon függött, Kossuth Lajos hasonló méretű képének társaságában. E falon még több kisebb méretű kép emlékeztette a megyei vezetőket a két világháború között a dicső elődökre, így Justh Gyula, Hertelendy Ignác, Karácsonyi László és Forray András arcképei.
A II. világháború utáni radikális változások kiűzték a tanácsházává változott épületből a régi festmények legtöbbjét. Kossuthnak és Széchenyinek jobb sors jutott, ők az 1970-es évek közepéig a Járási Tanácsház (volt városháza) nagytermének hátsó falán függtek. A járások megszüntetésével azután kikerültek az apátfalvi kultúrház előcsarnokába. Kalandos vándorlásuk a 80-as évek elején a makói múzeumba kerülésükkel ért véget.
Sümeghy Dezső listájának részlete
|
|