|
|
1999-ben Apátfalva község pályázatot nyert helytörténeti tankönyvek írására a tanuló ifjúság számára. A pályázat nyolc különböző könyv megírását tervezte, közös néven Bíbic könyveknek nevezte őket. A szerzők munkatankönyvek megírására kaptak megbízást, melyekben az apátfalvi sajátosságokat, helyi jellemzőket kellett bemutatni a gyerekeknek.
Elsőként a sorozatból Vargáné Nagyfalusi Ilona: Múltunk szőtte örökség című könyve jelent meg, majd követte a többi Bíbic könyv. 2010-ig 6 kötet jelent meg, az eredetileg tervezett 8-ból. A Múltunk szőtte örökség már három éve elfogyott, így szükségessé vált újabb, második átdolgozott kiadás elkészítése. Írásom aktualitását az adja, hogy 2010 januárjában elkészült a második kiadás.
A Múltunk szőtte örökség című könyv Apátfalva néprajzát mutatja be. Apátfalva néprajzi szempontból egyedülálló jellegzetességeket mutat Csongrád megyében, saját hímzése, néptánca, díszítőművészete van. Így lett könnyű a dolgom, hiszen a néphagyomány ezen ágai mai napig is megfigyelhetők a faluban.
„Mert azt tanultam mindenütt,/Azt láttam minden nagy nemzetnél, /Hogy az apák dolgát folytatják az utódok..."
Ezekkel a gondolatokkal kezdődik a könyv, s bemutatja a tárgyi néprajz minden területét.
Az első fejezet, a Telekrend Apátfalván a falusi telket mutatja be. Kerítések, kapuk, házak homlokzatai — ami az utcán látszik —, majd belépve az udvarra a telek belső elrendezése, szobák, kamra, ólak, hombárok, istállók, kert. Kedves színfolt az apátfalvi udvarokon a kacsaúsztató, az üstház, a farakás, a lisztes hambár és a kútgém.
A második fejezet Az apátfalvi építészet az alapozástól kezdve épít fel egy vályogházat. Alapozás, falazatok, kötőanyagok, tapasztási módok, padlózat, mennyezet, tetőszerkezet, oromzat, tetőfedés az építés egyes szakaszai. Részletes leírás olvasható a jármos és irányfás falverésről.
A harmadik fejezetben Az apátfalvi ház berendezéséi olvashatjuk. Bemutatja a kaminkéményt, szúnyoghálós ágyat, a sarokkanapét, a szilkéket, a tálasfogast és még sok más berendezési tárgyat, melyek nagyrészt házilag készültek, vagy helybeli kézműves mesterek termékei.
A negyedik fejezet Az apátfalvi népviselet bemutatása, sok szép korabeli fénykép segítségével. Megtudhatjuk mi is a testhönálló, a nagy far és a fityula, s hány alsószoknyát viseltek a pátfalvai asszonyok.
Az ötödik fejezetben megtanulhatjuk Az apátfalvi fehérhímzés módját. Részletes hímzési útmutató, mintagyűjtemény egészíti ki az írást.
A hatodik fejezet a Kosárfonás alapanyagait ismerteti, bemutatja a kosárkötés módját, ismerteti a vesszőből készült használati tárgyakat az apátfalvi portán. Külön figyelmet érdemelnek a vesszőből font, tapasztott falú, szánkótalpas kasok.
A hetedik fejezet a Népi halászat a Maroson címet viseli. Leírja a hálós halászat fajtáit, a horgos halászati módokat és a tapogatós halfogási módot is. A halászatot segítő eszközök felsorolásával, és Borbély András halász képeivel zárul a fejezet.
A nyolcadik fejezetben a Népi fazekasság mutatkozik be. Az agyag megmunkálása, a korongolás után a butella részletes bemutatása következik. Itt találhatjuk a háztartásban használt cserépedények részletes felsorolását és képeit is.
Az utosó fejezet Az apátfalvi bútorművességé. Bemutatom a bútorkészítő asztalos családokat, és a csodálatos apátfalvi festett bútorokat. Lehet látni virágmintás kanapét, kaminajtót, és asztallapot, Szentesi Istvánné hagyatékából virágozott tálasfogast. Egy igazi jellegzetességgel, a sarokpad fényképével zár a könyv.
A Bíbic könyveket gyermekeknek írtuk, könnyen érthető nyelvezettel, sok képpel díszítettük. A könyvek tartalma sokszínű, változatos, érdekes olvasmány gyermekeknek, felnőtteknek egyaránt. Számomra legnagyobb elismerés az volt, amikor Varga József bácsi 75 éves apátfalvi lakos elolvasta a könyvem, és azt mondta: „Ilonka, minden úgy volt, ahogy te leírtad, szó szerint. Én vagyok rá a tanú, hogy úgy éltünk, ahogy leírtad."
A múltunk szőtte örökség még itt él közöttünk, csak figyelmes szemek és fülek kellenek, hogy meglássuk, meghalljuk és tovább éltessük belőle azt, ami számunkra hasznos.
Varrnak a Földön dolgok, amelyek meghatározott embereknek, népcsoportoknak, nemzeteknek szépek és igen értékesek. Ilyen a Székelykő és Ordaskő bércei között meghúzódó kis falu is, az Erdélyország gyöngyszemeként emlegetett Torockó. A Székelykő nagyságával és lenyűgöző szépségével uralt tájban húzódik meg ez a kis falu, amely szépen díszített, fehérre festett házaival kivívta magának Európa építészeti örökségének státuszát. Az idők során a falu lakosai megalkották az élet örömeit gyarapító, szebbnél szebb értékeiket: a pompás népviseletet, gyönyörű piros-kék varottasokat, és a sajátos formájú és színvilágú festett bútorokat.
Hosszú éveken át tartó kutatásaim során ismertem meg a torockói festett bútorok múltját, jellegzetességeit, készítésük technikáját és az így szerzett tudással dolgozom azon, hogy továbbra is, mint élő népművészet létezzen a bútorfestés Torockón.
A legszebb festett bútorok múzeumi és magángyűjteményekben maradtak meg az 1840-1870-es évekből Az I. világháborúig gyakoriak voltak a háztartásokban. Ez idő után készültek még festett bútordarabok, de inkább kiegészítőként vagy alkalmakhoz és eseményekhez kötötten.
Jellegzetes torockói bútorok: hegyes szék, kontyos ágy, tálasok, függönytartók, padláda, pad, hozományos ládák, sarokszekrények, stb. Fontos ismertetőjegyük a színek használata: a zöld, narancssárga, vörös, kék és barna teszi jellegzetesen torockóivá és persze a díszítés elemei, amelyeket a természetből merítettek: szirmok és virágok életfaformában való elhelyezése. Habár a virágok és a hozzájuk párosuló levelek mesterien stilizáltak, mégis felismerhető több fajta is közöttük. Ilyen a bazsarózsa, szegfű, tulipán, liliom, margaréta, kéknefelejcs, gyöngyvirág.
Több, mint harminc éve kezdtem el foglalkozni a bútorfestéssel. Hosszú és nehéz munka volt, mivelhogy azelőtt több, mint ötven éve teljesen megszűnt a bútorfestés. Segítségemre csak azok a régi bútorok voltak, amelyeket lelkes torockói emberek ereklyeként megőriztek. Célom soha nem volt a régi bútorok, díszítések lemásolása, hanem annak a tudásnak a birtokában, amit e hosszú időn át magamba szívtam, érezni akartam az alkotás örömét, és érezni az emberek csodálatát, amikor munkáimmal találkoznak. Minden törekvésem ennek a szép, régi népművészeti ágnak az újraélesztése, megőrzése és továbbadása a későbbi korokra.
|
|