|
|
Eme pályázat „olyan ember életéről és haláláról szól, akinek sorsa - közéleti tevékenysége és személyes világa egyaránt - lényegi és egymást értelmező kölcsönkapcsolatban áll napjainkig ható történelmünk, a magyarországi polgári átalakulás máig nyitott legsúlyosabb dilemmáival" (Csorba László). Széchenyi István a magyar történelem egyik legkiemelkedőbb és legfontosabb alakja. Számos reform fűződik nevéhez, amellyel elindította Magyarországot a fejlődés irányába. Széchenyi igen tájékozott ember volt, többször járt külföldön, tanulmányokat folytatott, mely későbbi életszakaszában igen hasznára vált. Joggal állíthatom hogy Széchenyi megszületésével egy új korszak tiszta vizei csapdosták Magyarország határait.
„Be kell látnunk, hogy mindaz, ami előttünk oly nagynak látszott, voltaképp oly kisszerű és nyomorúságos" (Széchenyi István). Széchenyi a múltat lezárva egy új életformát szeretett volna kialakítani. Olyan egyensúlyt keresett, amely előreláthatólag megállja a helyét az akkori világban. Első angliai utazása azon mozzanatok közé sorolható, amikor a gróf nem találta helyét a világban. Létezésének értelmét kereste, miközben tanulmányozta az Angol Parlament működését, az Angol Bankot, a fonó-és sörgyárakat, a gázvilágítást, s szórakozásként még lóversenyeket is látogatott. Utazása számára felejthetetlen élményt kínált, melynek hatására angolul tanult, s Shakespeare-t olvasott. Széchenyi a tanultság, a tapasztalatszerzés útjára lépett. A későbbi években még négyszer kijutott Angliába, s miután ott eleget látott, elindult egy keleti körútra. Vándorévei után visszatért hűn szeretett hazájába, Magyarországra, s megkezdte közösségi tevékenységét egy nemesb cél érdekében. Lépéseket tett a lóversenyek fejlesztésre, de tervei nem kaptak más választ, mint üres ígéreteket. Széchenyit egyre inkább érdekelték a magyarországi politikai mozgolódások, s ezt magyarságtudatának további fejlődése követte. Lépéseket tett a magyar kultúra, a magyar nyelv s nyelvhasználat érdekében. „1826 februárjában indult útjára az a részvényív, amelyen 100 forintos címletek jegyzésével lehetett részt vállalni egy igazi Kaszinó létrehozásában. A Kaszinó nem úri szórakozóhely, hanem egyik remélt megvalósulási terepe a magyar arisztokráciáról álmodott legszebb utópiának" (Csorba László). Széchenyi a magyar reform legfőbb eszközét a hazafias tettekben látta, amellyel én teljességgel egyetértek, hisz az ember tarthat beszédeket, de addig nem történik semmi, míg tettekben meg nem valósítja. A gróf tetteinek megvalósítását a történelem menetének beleavatkozásában látta, hogy ezen ország olyan legyen, mint Anglia: okos és következetes. Úgy gondolta, hogy „Pest lehet az a hely, ahová a kereskedés és a pályafuttatás a legmegfelelőbben koncentrálható" (Csorba László). Ellenben én azt hiszem, hogy egy ország nem attól nagy és felelősségteljes, hogy egy bizonyos helyre központosítunk mindent. Számomra a centralizálódás egyenlő a bukással, egyenlő a vidék és a főváros közötti diszkriminációval (ld. XXI. századi Magyarország). 1830-ban megjelent Hitel című műve. „Széchenyinél a hitel mindennek az alfája és omegája. Úgy gondolta,hogy a tőkeszegény, válságba került magyar gazdaság a produktív hitel révén alakulhat át virágzó tőkés vállalkozássá. A hitel, a tőkés gazdasági élet egyik legfontosabb tényezője térben és időben kiegyenlíti a javak elosztásának egyenlőtlenségeit, összegyűjti a felhasználatlan tőkét, és lehetővé teszi, hogy oda áramoljon, ahol legjobban gyümölcsözik." (Rubicon 1991.) Széchenyi mélyen beleásta magát a hitel és a bank világába. Nyilvánvaló, hogy az akkori gazdasági helyzet nem állt a magaslat tetőfokán, Magyarország nem állt arra készen, hogy hiteleket nyújtson, mert a lakosságnak nem volt olyan állandó, meghatározott keresete, továbbá a nemesi birtokokkal rendelkező személyek az ősiség következtében nem vehettek fel hitelt, így Széchenyi az ősiség eltörlését javasolta. Véleményét, terveit nem csak a Hitel című művében, hanem a Stádiumban és a Világban is kifejtette. Az akkori korszak emberei — legalábbis a többsége — elgondolkodtatónak és figyelemreméltónak látták Széchenyi igyekezetét. A gróf nemcsak szavait szaporította könyvekben, folyóiratokban, megnyilvánulásokon, hanem cselekedett is azért, hogy Magyarország fejlődjön. Cselekedetei közül néhány megvalósult tervét szeretném kiemelni: Lóversenyek, kaszinó, Magyar Tudós Társaság, Lánchíd, Pesti Hajós Egylet, takarékpénztárak, Tisza-szabályozás, vasutak. Amint láthatjuk, Széchenyi István ténylegesen tett a közös ügyért: a haladásért. Így vált Széchenyi a „nemzet napszámosává" és a legnagyobb magyarrá. A gróf 1825. november 3-án felajánlotta egy évi jövedelmének minden egyes évre eső kamatát a magyar kultúra javára, majd mellé hárman csatlakoztak. Az általuk felajánlott pénzből Akadémiát alapítottak. 1831 februárjában tarthatta meg a tudóskör első nagygyűlését, s e fontos eseménnyel megkezdhették Pesten mindennapos tevékenységüket. Elnökül Teleki József grófot, másodelnökül Széchenyi István grófot választották meg. A tudóskör hamarosan fontos közéleti téma lett. Könyveket, folyóiratokat adtak ki, hozzáfogtak a magyar nyelv szótára szerkesztéséhez, nyelvészeti tanulmányokat, csillagászati-eszmefuttatásokat nyomtattak ki. 1832-ben a gróf hídegyesületet, majd 1837-ben megalapítja a Lánchíd részvénytársaságot. A hidat William Clark tervezte. Bár Széchenyi nem érhette meg az avatás napját, helyette Haynau megtette, akit Pest város tanácsa azonnal díszpolgárává is avatott. A gróf egyre nagyobb közéleti emberré nőtte ki magát. 1841-ben 55 evezni vágyó barátjával alapította meg a Pesti Hajós Egyletet. Először az óbudai hajógyár területén helyezték el csónakjaikat, majd saját csónakházukban, a Csónakdában. Nevéhez a gazdaság megreformálása is fűződött. Részt vett 1840-ben a Hazai Első Takarékpénztár Egyesület, valamint a Soproni Takarékpénztár 1842-es megalapításában. S nem sokkal később részt vállalt a Sopron-bécsújhelyi Vasúttársaság létrehozásában. Amint láthatjuk Széchenyi István volt az az ember, aki minden téren megpróbált érvényesülni. Úgy hiszem, ilyen emberek kellenének a mai világban is: hozzáértő, tudatos, hazaszerető emberek. „Magyarország nem volt, hanem lesz!" — hirdette Széchenyi. Ezt a gondolatát csak úgy látta megvalósulni, ha a szűk körű feudális gazdálkodást fejlett tőkés árutermelő gazdasággá lehet változtatni. Megvalósulását másban is látta: csak akkor lehet Magyarország nagyhatalom, ha az üresfejű arisztokráciából, a nemes urakból, a polgárokból és az együgyű parasztokból kiművelt embert lehet faragni. Ha ez nincs, akkor Magyarország nem fog polgári átalakuláson végbemenni. Széchenyi mindmáig aktuális. Bár elmondható, a társadalmi helyzet a XXI. századra már mérséklődött, de még mindig nem ment át az ország a polgári átalakuláson, de úgy gondolom, hogy nem is fog. A grófra számtalan kifejezést aggattak, pl. a „legnagyobb magyar", a „nemzet napszámosa", a „magyar civilizátor". Ma már kézenfekvő az emberiség számára, hogy nincs polgárosítás és polgárosodás civilizatorikus fejlődés nélkül. Civilizáció alatt két dolgot érthetünk. Az egyik az infrastruktúra: közlekedés, városiasodás. A másik szó jelentése legalább ilyen fontos. Amikor polgárosodást akarunk, akkor polgárokat kell kulturálisan nyitottá tennünk, meg kell mutatnunk nekik, hogy tudják szabadidejüket újszerűen eltölteni. A Széchenyi-korszak is, ahogy minden más is, a kiteljesedés tetőpontja után hanyatlani kezdett. Széchenyi politikai és emberi kudarcát követően személyisége háttérbe szorult. De így történt Magyarországgal is, elindult a nemzethalál útján. Bár sokan azt hiszik, hogy Széchenyi kudarcai azt vetítik vissza, hogy a magyarság nehezen tűri a civilizatorikus fejlődés polgári normáit. Míg Széchenyi a civilizált magyart akarta látni, addig a népi kultúra eszményítői a magyart csak úgy tudták elképzelni, hogy leválasztják róla a polgári tartalmat, s a civilizációt. Pontosan azt vallották, ami a gróf szerint a nemzethalál útja. „Huszadik századi szemmel Széchenyi éppen ezért nem egyszerűen históriai alak, hanem tényleges mérce többek között; annak mércéje, amit a civilizáció és a nemzeti felemelkedés szerves, szét nem választható együttese jelent" (Rubicon 1991). Ő az, akire felnézhetünk, ő az, aki elindított minket egy jobb, de kétségkívül nehézkes úton, ami Magyarország felemelkedéséhez irányult. Széchenyit a politikai és magánéleti kudarca egy oly lelkiállapotba, egy oly személyiségzavarba küldte, melyből sajnos nem tudott kilábalni. Elindult a sors végső akarata felé. Utolsó éveiben a döblingi Georgen-féle ideg- és elmeszanatóriumban ápolták.
„Fejemben éj van, éjek éjjele,
S az éj kísértetekkel van tele;
Agyamban egymást szülik a gondolatok,
S egymást tépik szét, mint vadállatok.
Lázzal verő szivemnek vére forr,
Mint boszorkány üstjében a bűvös víz.
Gyúlt képzeletem mint meteor
Fut át a világon és magával visz.
Laktársam a kétségbeesés,
Szomszédom a megőrülés."
Széchenyi István eme sorokban gyönyörűen leírta, hogy mit érez a politika iránt, mit érez önmagában, s hogy hova fog jutni életének utolsó korszakában. Elméje viszont ép maradt, még akkor is, ha az őrület vette át fejében a főszerepet, az irányítást.
Pályázatom befejezéséül Kossuth Lajos szavait idézném, aki a Felelet című munkájában így konkretizálja az elfogultság mértékét az államférfiról szólván: „Ki korán jó, isoláltan [elszigetelve] áll, 's az egyedülállónak lépteit maradandó hatás nem követheti. [.. .] A' ki későn jő, fényes nappal gyújt világot, 's még hálát adhatunk, ha működése csak haszontalan. [...] Gróf Széchenyit a' kor szükségeinek hatalma alkalmas perczben ragadta meg. Ő korának nyelvévé lőn; ő a nemzet jobbjai gondolatának szavakat adott. Es hatásának titka itt fekszik. [...] Ujjait a' kornak üterére tevé, és megértette lüktetéseit. És ezért, egyenesen ezért tartom én őt legnagyobb magyarnak." (Kossuth Lajos)
Első díjas történelmi pályázat a „2010. Széchenyi-év" Csongrád megye Önkormányzata által meghirdetett pályázatán.
A díjat a Magyar Kultúra Napján, 2010. január 22-én Szentesen adták át.
Nagy Dániel átveszi a díjat a rendezvény házigazdájától, Molnár Csabától
|
|