|
|
„Sokan azt gondolják: Magyarország - volt; én azt szeretem hinni: lesz!"
Széchenyi István: Hitel
Hazaszeretetből jelesre vizsgáztak a makói diákok.
A Magyar Kultúra Napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én. A kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt Nemzeti imánk, amely azóta, hogy az idén éppen 200 éve született kiváló zeneszerző, Erkel Ferenc megzenésítette, a világ magyarságát összefogó erő. Erkel, saját bevallása szerint, amikor a Himnusz zenéjét szerezte, a pozsonyi harangok zúgását hallotta a fülében.
A nap méltó megünneplésére Csongrád Megye Önkormányzata, és az újszegedi Rendezvényház Kft. immár harmadik éve irodalmi-történelmiképzőművészeti pályázatot hirdet általános és középiskolás diákok számára. A január 22-i díjátadóval egybekötött ünnepséggel a szervezők azokra az értékekre szeretnék felhívni a figyelmet, amelyek évezredes hagyományainkra, gyökereinkre, múltunkra emlékeztetnek. A céljuk a szülőföldhöz való hűség megörökítése, a magyarságtudat elmélyítése, a magyar fiatalok anyanyelvi képességeinek fejlesztése és tehetségének kibontakoztatása.
Az idei Kultúra Napjára készülve még decemberben hirdették meg a pályázatot, amelynek címadója Széchenyi István életműve, munkássága volt abból az alkalomból, hogy ebben az évben emlékezünk halálának 150. évfordulójára. Három kategóriában érkeztek pályamunkák: magyar nyelv és irodalom, illetve történelem témában maximum ötoldalas dolgozatok, képző- és iparművészeti kategóriában pedig egyéni és csoportos alkotások.
A zsűritagok immár harmadik alkalommal, most összesen 250, Széchenyi István életéhez, munkásságához kapcsolódó pályamunkából válogatták ki a legjobb esszéket, illetve képzőművészeti munkákat.
Egy évvel korábban a makói József Attila, idén a szentesi Koszta József Múzeum dísztermében hirdették ki a pályázat eredményeit a Csongrád Megyei Önkormányzat és a Rendezvényház Magyar Kultúra napi rendezvényén. Azzal, hogy évről-évre Csongrád megye más-más településén teszik ezt, azt jelzik, hogy a megye olyan gazdag kulturális élettel, hagyományokkal, és olyan értékes munkát végző szakemberekkel bír, amelyekre ily módon is érdemes ráirányítani a figyelmet.
Külön díjazzák az általános és a középiskolásokat. Idén összesen 17 egyéni, egy csoportos és 6 különdíj talált gazdára. Az értékes ajándékokat - többek között az egy hetes nyaralást a megyei önkormányzat balatonszárszói gyermeküdülőjében — személyesen vették át a díjazottak az eseményen.
A zsűri értékelése szerint a pályázók igyekeztek a témával kapcsolatos eddig ismereteiket egységes egésszé szerkeszteni. Az irodalmi dolgozatok témája Kölcsey Ferenc hazafias költészete volt. Ezen belül többféle kiindulóponttal lehetett találkozni: volt aki egy konkrét mű elemzése kapcsán fejtette ki Kölcsey hazafias költészetével kapcsolatos gondolatait, mások átfogó képet igyekeztek adni a hazaszeretet megnyilvánulásairól több jelentős és ismert Kölcsey vers vagy írás kapcsán. A középiskolás kategóriában a tanulók már rendelkeztek olyan átfogó történelmi, irodalmi, irodalomelméleti, műfajelméleti ismeretekkel, amiket jól alkalmaztak munkáikban. Az írásbeli munkák tartalmukban és formájukban is esztétikai élményt jelentettek. Külön pozitívumként értékelték a bírálók a dolgozatokban megjelenő önálló véleményt, illetve a párhuzamok keresését a történelmi múlt és a jelenkor között. Az áttekinthetőség és megfelelő tagolás mellett a diákok pontosan jelölték meg a felhasznált szakirodalmat, forrásmunkákat, amit a felkészítő tanárok alapos, igényes munkájának tulajdonított a zsűri. A makói diákok kiemelkedően jól szerepeltek a pályázaton: összesen kilenc díjat hoztak el a húszból.
Az ünnepségen reformkori hangulatot idézve palotást táncolt a Pavane együttes, Sövény Tibor előadóművész pedig Széchenyi István gondolatait olvasta fel. Emellett átadták a 2009-es év Csongrád Megye Közművelődéséért Díját G. Szabó Lenkének, a Szentes Városi Könyvtár igazgatójának és dr. Berta Tibornak, a Csongrád Megyei Levéltár igazgatóhelyettesének.
A Széchényi-emlékév plakátja
2009-ben is változatos programokat valósított meg a Marosvidék Baráti Társaság, és ebben az évben is fontosnak éreztük a magyar-magyar kapcsolatok bővítését, a közös kulturális értékek megőrzését. Erdélyi körutunk alkalmával megtekintettük a nagyszalontai Arany János múzeumot, Rév és vidékén a barlangtúra volt felejthetetlen a csoport vállalkozó kedvű túrázói számára.
Kalotaszeg, Királyhágó majd Torockó következett. A Székelykő döbbenetes zöld panorámája: a helytállás, a megmaradás Örök sziklapiramisa, amely fölött kétszer kél föl a Nap". A Kárpát-medence legnemesebb és egyben legszebb magyar népviseletét, a torockóit megcsodálhattuk a konfirmálásra induló fiatalokon. Király Mária és családja ízletes helyi étkekkel várta a kirándulásról visszatérő csoportunkat. A Makói József Attila Könyvtárral közösen könyveket, játékokat, ruhaneműt ajándékoztunk Böjte Csaba torockói diákjainak.
Találkoztunk Ács Zsolttal, a Kolozsvári Honismereti Kör titkárával, aki bemutatta a város emlékhelyeit. (Augusztusi számunkban írt a honismereti kör névadójáról, Kőváry Lászlóról.)
Búcsút intve a szép Torockónak, a kedves vendéglátóknak, Vajdahunyadvár, Déva irányába, hazafelé indultunk. Közben arra gondoltunk, ide még visszatérünk és megcsodáljuk a Székelykőről is a szép fehér házakat a muskátlis ablakokkal. Kirándulásunkról Tóth Tibor készített felvételeket; igényesen válogatott zenei betétekkel decemberben bemutatásra kerültek.
Az elmúlt évben két alkalommal kaptunk meghívást Földeákra, április 16-án és július 24-én. Először kávéházi est keretében író-olvasó találkozóra került sor, majd Buzásné Vízi Judit és Farkas Sándorné kulturális műsorát láthattuk. A közel 80 fős közönség a folyóirat-bemutató után a süteményekkel megrakott asztal és a gőzölgő fekete kávé mellett beszélgetett.
Júliusban a Földeáki Mentálhigiénés Egyesület meghívására érkeztünk a községbe. Hajnal Istvánné, az egyesület vezetője és Vass Imre polgármester köszöntötte a megjelenteket, Katona Pál plébános bemutatta a szépen felújított templomot és a Szent László parkot. A közös szalonnasütés, valamint Rakonczás Pál és tanítványainak műsora, a vidám énekszó közelebb hozta a civil szervezeteket egymáshoz. A második éve tartó falujárást köszönjük a szervezőknek.
A Marosvidék folyóirat tavaszi számának megjelenése, rendszerint kapcsolódik a Költészet Napjához. Erre az alkalomra készült „Moldovának nagy a széle..." című csángó estünk. A Korona Szálló dísztermében 220 fő várta Halász Pétert, a Honismeret című folyóirat szerkesztőjét, a moldvai csángó magyarok leghíresebb krónikását. Vendégünket köszöntöttük 70. születésnapja alkalmából is. Másik vendégünk, Petrás Mária csángó keramikus művész alkotásaiból kiállítást rögtönöztünk. Mária gyönyörű népviseletbe öltözve csángó dalokat énekelt a közönségnek, kicsit meglepődve, hogy ilyen sokan eljöttek szülőföldje kultúrájával ismerkedni. Őt nézve és hallgatva Harangozó Imre írása jutott eszünkbe: „A pompás hímzések, varrottasok láttán Baka István sorai jutnak eszünkbe, aki maga is bukovinai székely lévén, a moldvai magyarokra is érvényesen foglalja versbe a népművészet sajátos közép-európai megnyilvánulását. Asszonyok párnára, ingre / Mentik a szűkülő hazát/ Vásznaikon az elkaszált rét /Nekünk pompázik tovább. .."A Maros Táncegyüttes erdélyi táncokkal színesítette az est hangulatát, műsorukat Tóthné Döme Mária állította össze. A moldvai Klézséről Békéssámsonra áttelepült Nagyné Cadar Liliana csángó nyelvjárásban mesélt családjuk elvándorlásáról. Mátó Mátyás tárogatóművész jó hangulatot teremtett a Hunyadkürty István Jászai díjas színművész — egykori makói diák — által előadott versekhez. Tari János operatőr, a Néprajzi Múzeum osztályvezetője, szintén meghívott vendégünk, bemutatta Én Istenem hová leszünk? című díjnyertes néprajzi filmjét a moldvai csángókról. A csángó est programját kedves közvetlenséggel, nagy szakértelemmel Varga Márta fogta össze és konferálta.
Áprilisban került bemutatásra a Marosvidék füzetek 6. száma, Jámbor Zoltán: Anyám félelmei című írásával. „Meglepetés és öröm ez a kis könyv. Egy fáradságos és súlyos életút melléktermékének tűnő, valóban azonban ritka, rejtett értéket feltáró eszköz és alkalom." (Fejér Dénes).
Az apátfalvi falunap minden évben Anna napján van, júliusban. Színes programokkal, rendezvényekkel várják az érdeklődőket. A Marosvidék Baráti Társaság tagjai is rendszeresen meghívást kapnak. „Szeretném megköszönni a Marosvidék Baráti Társaságnak, hogy tíz év alatt támogattak és színvonalas műsorokkal jelentek meg a virágkiállítások megnyitóin", írta Simon Mihályné, az egyik szervező. Itt került bemutatásra Vargáné Antal Ilona 75. születésnapja alkalmából a Marosvidék füzetek 7. száma Egy apátfalvi asszony visszaemlékezései címmel, szerkesztői: Mátó Erzsébet és Vargáné Nagyfalusi Ilona.
A Marosvidék 2009/2. száma Lengyel, magyar két jó barát című összeállításában megemlékezett a Csongrád megyei Lengyel Évről. A folyóirat-bemutatót műsoros mediterrán est követte, közreműködött Nuszbaum Ferenc gitárművész, Szalontai Eszter, Szilágyi Éva énekművészek, valamint az Írisz Táncsport Egyesület tagjai — művészeti vezetőjük Sütő Eleonóra. Konferált: Szilágyi Réka.
Bogárzói emlékképek címmel Makó-Bogárzó templomában 2009. szeptember 6-án megrendezésre került Puruczky József és Puruczkyné Molnár Erzsébet szervezésében a bogárzói születésű Szekeres István grafikusművész kiállítása. „Elmosódott foltokból épülő, úsztatott vagy színesebb, rajzosabb akvarelljein megjelennek a bogárzói táj, a puszta virágai", írta a kiállított művekről Tóth Ferenc. A búcsún a kiállítás megnyitó után a szentmisét Marosi János templomigazgató celebrálta. A délutáni órákban a Marosvidék Baráti Társaság szervezésében és rendezésében kulturális civiltalálkozóra került sor. Az árnyas fák alatt a szabadtéri színpad megfelelő környezetet biztosított az alkalomhoz. Közreműködött Tóth Tibor színművész Makóról, Kodrán Sándor tárogatós Csanádpalotáról, az Újszentiváni Hagyományőrzők Köre, a Szárazér Néptáncegyüttes Földeákról, a Nefelejcs Népdalkör Makóról, a Bökény Népe Kulturális Egyesület Apátfalváról. A több száz vendég kellemes napot tölthetett a templomkertben és gyönyörködhetett a kéken virító sóvirágban. Sokan szívesen eljöttek a százéves templom melletti találkozóra az elszármazottak közül is.
A Marosvidék Baráti Társaság, a Szent István Király Egyházközség, a Makói József Attila Könyvtár közösen 2009. október 25-én orgonakoncertet szervezett jótékonysági céllal a Belvárosi Római Katolikus templomban. Az esten elhangzottak Stanely, Vivaldi, Caccini, Franck, Liszt, Bach, Grieg, Widor művei. Magda Dávid fiatal orgonaművész kiválóan tolmácsolta a műveket, közreműködött Csikotáné Erdei Eleonóra fuvolán, Szilágyi Éva énekelt. „Mindhárom művész előadásából egyértelműen sugárzott a zene szeretete. Szépen kihasználták a zene sajátos nyelvezetéből adódó lehetőségeket, olyan kívánalmakat teljesítve, amelyek megfelelnek a magas művészi teljesítménynek és a színvonalas élményekben gazdag előadásnak."(Tóth Roland). A zeneműveket bemutatta, a rendezvényt összefogta, konferálta Szabó Gábor. A jótékonysági orgonahangverseny adományait a Szent István Egyházi Általános Iskola és Gimnázium Szent Gellért Diákotthon rászoruló tanulói kapták karácsonyra.
Megrendezésre került a Márton napi vigadalom 2009. november 14-én a Kis-bagoly Étteremben. Első alkalommal került sor borbemutatóra rendezvényünkön. Dr. Bartha Attila Viktor meghívására Heimann Zoltán szekszárdi borász vidám történetekkel ajánlotta borait a libavacsora mellé.
A Marosvidék Baráti Társaság és a József Attila Könyvtár közös folyóirat-bemutatót, író-olvasó találkozót szervezett 2009. december 18-án a könyvtárban. Az est háziasszonya Mátó Erzsébet könyvtárigazgató volt. Közreműködött Szűcs Nóra fuvolán, Gerzanits Nikoletta a megjelenő verseket ajánlotta az olvasóknak. A MOK diákjai kellemes zenével teremtettek jó hangulatot az év utolsó rendezvényén. Meglepetésként adventi csomaggal kedveskedtünk a megjelent tagoknak, érdeklődőknek.
Sajnos szomorú események is történtek 2009-ben: elvesztettük Enyedi Zoltán fotóművészünket, a szegedi Juhász Sándort, egyik első támogatónkat és az apátfalvi Szentesi Józsefet, aki szintén támogatónk volt, és rendszeres látogatója rendezvényeinknek.
Idén, 2010-ben jubileumot ünnepelünk. 10 évvel ezelőtt jelent meg először a Marosvidék a baráti társaság kulturális folyóirata. Ebből az alkalomból emlékkönyvet és repertóriumot kívánunk kiadni, ehhez kérjük a tagság támogatását. Várjuk fotóikat, írásaikat.
Köszönjük a munkánkat segítő szervezetek, magánszemélyek, cégek, önkormányzatok támogatását.
2010. február 18-án tartotta küldöttgyűlését Budapesten az Országos Honismereti Szövetség. Először Bartha Éva titkár összefoglalta a 2009. évi munkát. Elmondta, hogy a megyei szervezetek jól működtek, sokrétű munkát végeztek. Országos rendezvények is voltak szép számmal. Ezek közül a legnépszerűbb az Országos Honismereti Akadémia volt, melyet 2009-ben Szarvason rendeztek meg 164 résztvevővel. Az ember és a természet - Tessedik Sámuel szellemi öröksége" volt a központi téma, e köré rendeződtek az előadások.
Pedagógusoknak, az oktatásban részt vevő szakembereknek rendezi meg az Országos Szövetség az Iskola és Honismeret Konferenciát. 2009-ben Széphalom volt a helyszín, a téma: Kazinczy és a magyar nyelv az iskolában. Az első napon előadásokat hallgattak a résztvevők, a második napon tanulmányúton látogatták végig a Kazinczy- és Rákóczi Ferenc-emlékhelyeket.
Az Országos Kiadványszerkesztői Konferencia megrendezését 2009-ben Esztergom város vállalta el A hagyománygyűjtés- feldolgozás- ápolás módszertani kérdései címmel.
Az ifjúságot az Országos Ifjúsági Honismereti Akadémia keretében hangolja a Szövetség a honismereti munkára. Ezt Gyulán rendezték meg 54 diák részvételével Családom története- családfám témában. Az elmúlt évben is sikerült megjelentetni a Szövetség folyóiratát, a Honismeretet hat alkalommal.
A programokhoz személyes élményei alapján Halász Péter elnök tett kiegészítéseket.
Megvitattuk a pénzgazdálkodásról szóló beszámolót és a Felügyelő Bizottság jelentését. Ezután következett a legidőszerűbb téma, a 2010-es tervek megbeszélése. Nagy örömünkre a hagyományosnak mondható országos programok ebben az évben is megrendezésre kerülnek.
Az Országos Honismereti Akadémia Kőszegen ülésezik majd, a Honismeret napját Budapesten ünnepeljük, az Iskola és Honismeret Konferenciát Jászberényben rendezik, az Ifjúsági Akadémiát Zamárdi vállalta. A nehéz anyagi körülmények mellett megnyugtató, hogy a Honismeret folyóirat anyagi helyzete biztosnak mondható.
Utolsó napirendi pontként a tisztújítást beszéltük meg, és megköszöntük Halász Péternek, Bartha Évának és Gál Sándornénak az országos elnökségben 2009-ben végzett munkájukat.
A megyei küldöttek ezután vidám beszélgetésen cserélték ki tapasztalataikat.
A Marosvidék folyóirat fennállásának 10. évét az ezen időszakban megjelent írások repertóriumának kiadásával ünnepli, a Marosvidék füzetek 8. számával. A megjelentetés célja az évtizednyi anyagban való eligazodás megkönnyítése, a kutatások segítése.
A kiadvány tartalmazza az ötéves évfordulóra megjelent bibliográfia anyagát is, azt szervesen kiegészítve az azóta megjelent cikkek leírásával. A repertórium 1077 tételt tartalmaz megjelenésük időrendjében. Azokban az esetekben, ahol a cím nem teljesen fejezi ki a cikk tartalmát, rövid annotáció található. A repertóriumot egyesített név-, tárgy- és földrajzinév-mutató, valamint az illusztrációk mutatója egészíti ki. A mutató a tételszámra utal, egységes betűrendben tartalmazza az előforduló személy-, testületi és földrajzi neveket valamint a tárgyszavakat. A vastagon szedett számok a róla szóló irodalmat jelölik. Az illusztrációk mutatójának rendező elve az alkotók nevének betűrendje, a nevek alatt a művek címe szintén betűrendben van.
A kötet a fenti időszakban kiadott Marosvidék füzetek felsorolásával zárul.
Már őszi szelek tépdesték a fákat, és esténként avarban gázoltunk, amikor kaptam egy meghívót. Akkor hirtelen képzeletemben sárguló nádas kezdett susogni régi meséket, és egy rozoga szekér nyikorgott, amelyen egy tanító üldögélt öreg szomszédjával meg egy összekötözött betyárral.
A helytörténet iránt érdeklődők mintegy húsz esztendeje ismerhetik Rozsnyai János írásait. A makói kutató elsősorban Maroslele múltjával foglalkozott. Több szerzővel együttműködve megszerkesztette á község monográfiáját, amely dr. Berta Tibor megyei levéltárigazgató szavai szerint megkerülhetetlen alapmunkája lett a térség történetét vizsgáló kutatóknak. Ezek a levéltári forrásfeltárások vezették a szerzőt ahhoz az elhatározáshoz, hogy a halott papírok mélyén rejtőző emberi sorsokat novellákban írja meg. 1999-ben elkészült a Maros parti mesék című gyűjteménye, amely sajnos már elfogyott a kereskedelmi forgalomból.
Ezt követően Rozsnyai János érdeklődése egyre inkább szülővárosa, Csanád vármegye egykori székhelye, Makó felé fordult. A törökök kiűzése után újjáéledő vármegye több községének történetéről írt és tartott előadásokat tudományos konferenciákon.
Mindemellett tanított. Régi elképzelése volt, hogy az egyetemes és az országos történelem mellett a gyerekeknek ismerniük kell közvetlen környezetük históriáját is. Ettől a gondolattól vezérelve tankönyvet szerkesztett, amely elnyerte a Soros Alapítvány és a Lakiteleki Népfőiskola díját is. Egy országos kísérlet keretei között az Idézetek a múltból című munkatankönyvet a maroslelei tanulók sokáig használták.
Rozsnyai János folytatott helytörténeti kutatásokat is, amelynek eredményeként írásai, tanulmányai jelentek meg a Tóth Ferenc által megálmodott hatkötetes Makói Monográfiában. Pihenésként meséket írt, amelyek országos pályázatokon díjakat nyertek. A helyi vonatkozású, makói hagymáról írt Szent Pétör mög a hagyma című mesével nem régiben Farkas Eszter Abigél, makói kisdiák országos mesemondó vetélkedőt nyert.
A regényt már kézirat formájában ismertem, és szívesen vállaltam, hogy részt veszek a bemutatón volt maroslelei kollegáim és az érdeklődő nagyérdemű előtt.
A könyv kiadását a Makói Múzeumért Közhasznú Alapítvány karolta föl. Oláh Nóra igéző gondolatokkal teli illusztrációi színesítik a három kisregényből felépülő kötetet. A történetet egy vékonyka szál köti össze. Ez a fonal egy a középkorban elásott kincs. Az írások között nagy időbeli ugrások vannak, mégis úgy érzi az olvasó, hogy egy időben játszódnak az események. Úgy érzem, ennek oka a történetek helye, a régi Csanád vármegye.
A regény a Vizek között címet kapta. A makói levéltár anyagában található egy levél, amelyben a lelei dohánykertészek — újabb bérföldeket kérve a város „bötsületes Tanátsától" — használják ezt a kifejezést.
A lazán összekötött regény első része az Amulett, egy a bronzkorban zajló esemény leírása: Démonlány menekülése törzséből sok rejtelmes kalanddal és egy tragikus szerelemmel.
A második rész évezredekkel később a Makót és Leiét összekötő hatalmas lápi világban játszódik. Címe: A nádasban és egy, a krími tatárok elől menekülő lelei fiú története, aki a mocsárvilág számtalan csodája közt nemcsak egy öreg pákász-szal, hanem félelmetes, régi titkokkal is találkozik. Ebben a részben már fölbukkan a tömpösi kolostor alá rejtett mesés, keleti kincsek legendája.
A harmadik kisregényben, amely a Vizek között címet viseli, a XIX. században élt lelei tanító, Szabados József izgalmas életírását idézi föl, akinek egy gyilkos betyárt kell Makóra szállítania. Itt újra hallunk a középkorban elrejtett kincsekről.
A kötetben valós és kitalált személyek kalandjain keresztül a hajdani Csanád vármegye vidékeivel, településeivel is megismerkedhetünk.
Akik szeretik az izgalmakat, a régi históriákat, hiedelmeket, olvassák el a regényt. Romantikus utazást tehetnek térben és időben, varázslatos, izgalmas fordulatokban bővelkedő kalandban vehet részt a sajátos ízű nyelvezettel megírt regény birtokba vételekor az olvasó.
Amint ezeken gondolkoztam hazafelé baktatva, besötétedett. A forgalom zajai távolra kerültek, és én csobogást hallottam, mintha friss forrás gyöngyözött volna elő egy irdatlan nádtenger kiemelkedései közül. Ártéri erdők görbe fái mögött árnyak suttogták felém letűnt korok időtlen meséit...
Földessy Péter akvarellje
Dömötör Mihály fotója
Dömötör Mihály fotója
Dömötör Mihály - Napvirág
A fotográfusok munkáját még mindig nem értékelik kellőképpen, és nem kezelik méltó helyének megfelelően. Különösen igaz ez az úgynevezett műtárgyfotózás esetében, amelyet sokan még mindig csak járulékos tevékenységnek tekintenek a könyvkiadás vagy a katalóguskészítés folyamatában. Pedig a tökéletes műtárgyfotó elkészítése hosszú tanulási folyamat eredményeképpen lehet sikeres.
Dömötör Mihályra nem véletlenül tekintenek úgy, mint az egyik legjobb — ha nem a legjobb - műtárgyfotósra. A megye múzeumaiban eltöltött évek alatt tárgyak ezreit fényképezte: festményeket, szobrokat, kerámiákat, papír alapú dokumentumokat, fémtárgyakat, köztük nem egyszer aranytárgyakat is. Emellett köztéri szobrok, műemlékek és műemléki épületek egyaránt kerültek fényképezőgépe elé.
De az, aki a fényképezőgép nézőkéjén keresztül tekint a világra, nemcsak azt veszi észre, amit a gépen keresztül láttatni akar, hanem azt is felfedezi, ha izgalmas, megörökítésre érdemes téma vagy motívum jelenik meg választott fényképtémája mellett. Így lett a múzeumi műtárgyfotósból autonóm fotóművész, aki meglátta és megörökítette az embert is: vásárhelyi festőket, szobrászokat és iparművészeket, szegedi írókat, valamint a megye közéleti személyiségeit. Ebben a munkában nagy vásárhelyi elődjének, Plohn Józsefnek a munkássága lehetett számára a mérték. Nem csupán a képi komponálás trükkjeinek eltanulásában, hanem abban is, hogyan kell a személyiség és a lélek legapróbb rezdüléseit is megörökíteni. A Plohn József által készített honvédfotókat azonban nem tudnánk értékelni a maguk teljességében, ha Dömötör Mihály nem végzi el a teljes fényképanyag digitalizálását és tisztítását az elmúlt években. Ennek az áldozatos munkának köszönhetően ma ezek a nagyítások ismét a régi fényükben, az egykori tónusértékek teljes skáláján szemlélhetőek.
Bármilyen hihetetlen is számunkra, de Dömötör Mihály hatvan éves. Ez a hatvan esztendő a vásárhelyi kultúra szolgálatában telt el, még akkor is, ha nem a látványos első sorban töltötte ezeket az éveket, hanem a fényképezőgép mögé bújva, a történéseket és a változásokat megörökíteni akaró dokumentarista szerepében gyakran szinte észrevétlenül.
Most, e hatvan év alkotó munkássága előtt tisztelegve — a válogatott fényképeket tartalmazó album képeit lapozgatva - kívánok Dömötör Mihálynak további eredményes alkotó munkát! Kívánom továbbá, hogy fényképezőgépe nézőkéjén keresztül fedezzen fel sok olyan megörökítésre érdemes dolgot, amelyre mi e felfedezés örömével csodálkozhatunk rá.
Miért is megy el az ember egy-egy tárlatra? Van, hogy egy híresség neve vonzza, és ilyenkor a látvány másodlagos. Van, amikor a megnyitó, mint társadalmi esemény a lényeg — és itt szintén háttérbe szorul a látványvilág. Személyekre tapad a figyelem, és jóformán mindegy, mik lógnak a falakon, akár száradó ruhák is lehetnének... De nézzük tovább: bizonyára sokunkat el tud csábítani egy érdekes téma, különleges technika, egy egyedi stílus. Itt már valóban az alkotások felé fordul a figyelmünk, és mindenki ízlésének, hozzáértésének megfelelően elemzi azt, amit tapasztal. Vagyis a szeme és az agya dolgozik. Ez jó — de valahogy mégsem teljes ...
És kezdhettem volna azzal is, amit most — szándékosan — a végére hagytam: mikor hagyjuk magunkat sodródni hangulatok, érzések hátán. Amikor az elemző ' agyat pihenni küldjük, és hagyjuk elvarázsolódni magunkat. Nos, ez az igazi jelenlét egy kiállításon! A rácsodálkozó, nyitott gyermekléleké, amelyik kortól függetlenül mindenkiben ott lakik, csak várja a kiszabadulást. Amikor a szem a szívvel dolgozik együtt.. .Persze, ehhez olyan alkotások szükségesek, amelyekben szintén szív lakik. A technikai tudás, a kreatív gondolat, a kifejezni vágyás motorja a szeretet.
A munkafolyamat önmagában is különleges. Az alap itt nem a rajzlap, hanem a vörösréz lemez, amelyre csiszolás és alapozás után jöhet a festés, méghozzá tűzzománc iszappal. (A zománcozott lábasokat is ezzel az anyaggal festik!) Száradás után a mű 800-840 fokra hevített kemencében, pár percnyi kiégetés után nyeri el végső formáját. Másfajta hatás érhető el, ha az alkotó — mint egy vonalrajzot — rézdrótot, drótsodronyt éget a lapra, majd a vonalak közti teret porrá tört üvegalapú festékkel tölti ki.
És nemcsak technikájában, hanem témaválasztásában is többféle világot nyit meg ez a kiállítás. Számos virágmotívumot találunk, amelyek egy harmonikus egységű, mesebeli virágoskertet tárnak elénk. Különleges hangulatúak a Maros-parti fák; a puszta látványon túli jelképes mondanivalót hordozó hagymás képsorozat vagy a kedves kis házak, utcarészletek. Finom színvilág és egyensúly jellemzi az elvontabb, mandala-szerű megközelítéseket is.
Alkotójuk, Kassai Béláné Erzsike kolléganőm az egri főiskolán végzett biológia-rajz szakon, és a pedagógus pályáról a Pápay Endre általános iskolából ment nyugdíjba. Eddig kollektív tárlatokon szerepelt, köztük kilencszer az évente megrendezett, szentesi helyszínű, Rejtelmek ha zengenek pedagógus kiállításon. Reméljük, a csoportos bemutatkozásokon túl önálló alkotóként is köszönthetjük majd ezután többször is, hiszen szükségünk van ilyen kiállításokra, amely nem a sznoboknak, hanem — Exupéry-t pontatlanul idézve — a szívükkel látó embereknek készül.
|
|