Makó építészeti emlékei  (K)

 

 

 

Építészeti emlékek (A-CS)

Építészeti emlékek (D-J)

Építészeti emlékek (L-SZ)

Építészeti emlékek (T-V)

 

 

206. Gazdaház

Romantikus, 1815, 1895.

Kálvária u. 30.

 

 

Jellegzetes gazdaház a katolikusok főutcájában. Az utca kiosztásakor, 1815-ben épült, mai megjelenésében 19. század végi átépítés.

 

Gazdaház a katolikus városrészben

 

 

Kezdettől ugyanannak a családnak hol egyenes, hol oldalági leszármazottjai lakják. Első tulajdonosa Molnár Mihály házas zsellér volt; 1844-ben Oláh Mihály telkes gazda örökölte, neki 18 hold szántója és tanyája volt. Örökségként és vásárlással 1893-ban Börcsök Ferenc és neje, Oláh Etel birtokába került. Ők több mint száz hold földön gazdálkodtak, nagy adófizető polgárok, virilisek voltak. Házukat 1895-ben modernizálták, homlokzatot romantikus stílusban átépítették, téglapilléres, mellvédes tornácot alakítottak ki. A tetőszerkezet – gazdaházakhoz illően – a két traktus fölé került, vagyis a tornácé nem toldalékos tető. A ház tagozódása eltér a parasztházakétól: szoba-szoba-konyha-szoba-konyha-kamra-kamra-tehénistálló-lóistálló-szín. A tornácról a két konyhának és a pincének volt csak bejárata, a kamrákba már az udvaron keresztül lehetett bejutni. Az oromfal csúcsán kéményt utánzó, két, alján vízszintes záródású tagolás egy-egy mázas cserépgombbal. Az oromzat közepén íves záródású szoborfülkével, mellette kétoldalt nagyobb méretű padlásablakkal, amelyeket eredetileg változatos vakolatkeret fogott össze. 1975-ben a homlokzat díszítő elemeit leverték, és az utcai front sima kőporos vakolatot kapott.

 

Mária-szobor az oromzati fülkében

 

 

A házat különösen maradandóvá teszi a szoborfülkés oromzat, amely alföldi viszonylatban ritka, különösen a Szűzanya alakjával. A festett gipszszobor Máriát mint napba öltözött asszonyt ábrázolja. Lába alatt a hold, megtiporja a sátánt jelképező kígyót. Fején tizenkét csillaggal díszített barokkos korona, amely nemcsak a szeplőtelen fogantatásra utal, hanem arra is, hogy Mária királyné, a magyarok nagyasszonya, sőt napba öltözött asszony is. Bal kezét szívére teszi, jobbjában jogart tarthatott.

A ház jól reprezentálja alapterületében a 19. század eleji népi építészetet, átalakítása után tömeghatásával, gondosan falazott tornácával a 19. század végi gazdag paraszti életmódot; értékét nagyban emeli népi szakrális jellege.

T. F.

 

 

207. Katolikus temetőkápolna

MJ. Klasszicista, 1829.

Kálvária u. 38–40.

 

 

        A város római katolikus népessége az újjátelepülés után, 1700-tól 1776-ig a mai Szent István téren, 1776-tól 1817-ig a mai Petőfi parkban és környékén, 1817-től a Kálvária utcai temetőben temetkezett. Ez utóbbit a Sovány szőlőkben néhány évvel a Kálvária utca kiosztása után jelölték ki, ezért már csak keskeny bejárat kisajátítására nyílt lehetőség.

        A temető rendjében eredetileg a város társadalomszerkezete érvényesült. Az út tengelyében épült föl a kápolna. A nemesek (Lonovics, Eckhardt, Meskó, Nyéky, Tarnay, Kristóffy, Posonyi család) az út jobb oldalán kriptákat építettek; a középrendűek: jómódú polgárok, nagygazdák, értelmiségiek jobbára keretezett sírokba temetkeztek; külön övezetet alkottak a pénzen váltott paraszti temetkezési helyek; ezeken kívül húzódtak az ingyenes sírhelyek.

        A kápolnát a bajor eredetű Wiblitzhauser János serfőző mester, Vasváry Ödön (1888–1977) dédapja építtette 1829-ben. Az örökhagyomány levél szerint: „a múlt 1828-ik esztendő december 27-ik napján Istenben boldogult hites társam, Hänsl Anna sírhalma felett a makói római catolicusok temetőjében tulajdon költségemen egy kápolnát Szent Anna asszony tiszteletére építettem és minden hozzá tartozó eszközökkel felékesítettem”. A kápolnát 1829. szeptember 8-án, Kisasszony napján szentelték föl. Fönntartására az örökhagyó 200 forintot adott.

        Föltehetően Giba Antal tervezte, erre lehet következtetni az általa kedvelt antik oszlop alkalmazásából. Mindenesetre a temető és a püspöki lak kápolnája ugyanazon tervezőt föltételez, mindkettőben a szentély két oldalán eredetileg egy-egy dór oszlop állt; a temetőkápolna homlokzatát négy dór fejezetes pilaszter, a püspöki kápolnáét négy dór oszlop díszíti; mindkettő igényes munka.

 

Katolikus temetőkápolna

 

 

        A koronázópárkány főhomlokzaton is folytatódik, és széles kiugrásával erőteljesen tagolja. A lábazat körbefut, a pilaszterek ebből indulnak, dór fejezetei nem érik el a párkányt; ezek rövidített alkalmazása a vidéki mester romlatlan naivitásának kifejezői. A torony sarkait az osztó párkánytól a sisakig lizéna fogja össze, az enyhe ívű oromzat folytatásában övpárkány húzódik. A kápolna klasszicista stílusa a homorú íves oromfal és a jelenlegi, bádoggal födött hagymasisak barokk elemeivel keveredik. A bejárat és a zsaluzott toronyablak szegmentíves, a hajó és a félköríves szentély ablakai félkörívesek. Az utóbbiaknál semmi tagoló elemet nem alkalmaztak, a torony ablakai keretezettek. Az oromfalnál ovális szellőzőnyílás, az ajtó fölött márványtábla:

az úr isten ditső=ségére

szent anna aszszony tiszteletére

kedves, s hív’ feleséginek néhai

hänsl annának

a ki az 1828-ik esztendei december holnap 27-én

istenben

el nyugodott. itt nyugvó hamvai felett,

örök emlékezetül

tulajdon költségén építtette

viblitz hauser jános makai serfőző.

mdcccxxix.

 

        A torony az ajtónyíláson belüli dongaboltozaton nyugszik. A templom fölszereléséhez tartozott eredetileg egy Szent Anna oltárkép. A szembemiséző oltár kialakításakor, 1970-ben a szentély hófehér falára Jámborné Balog Tünde *(1938) fekete kontúros vakolatképet készített. A puritánságig egyszerű, minden hivalkodástól mentes alkotás: Krisztus magához öleli az emberiséget. Kitűnően illeszkedik a kápolna hangulatához.

        A kápolna kriptájába az építtető feleségén kívül több makói plébánost is temettek:

 

ezen setét sír boltozatában

nyugosznak – makai serfőző

viblitz hauzer jános

hív feleséginek istenben

boldogult

hänsl annának, aki az 1828-i

esztendei december 27-én

maghalálozott, – hamvai

 

 

makra imre

főesperes prépost

makói lelkész

itt nyugvó hamvainak:

meghalt 1867. szept. 9-én

életének 69,

áldozárságának 45 évéven

áldott legyen emléke

 

e kápolna alatti sírboltban nyugszik

dr. bódy antal

prépost, főesperes,

makói plébános.

meghalt 1884. év október 3-án

tevékeny életének 82,

áldozárságának 57. évében.

béke hamvaira!

ezen emléktáblát emelte

a rokoni kegyelet.

 

e kápolna alatt nyugszik

henny sebestyén

cz. prépost, főesperes,

makói plébános, az arany

érdemkereszt tulajdonosa

meghalt 1899. október 22-én

áldott jó emlékedért

híven imádkoznak

tested nyugodjék itt

a boldog feltámadásig

 

e kápolna sírboltjában

nyugszik istenben boldogult

kristóffy jános

a csanádi székeskáptalan

cz. kanonokja

és sz. ilonáról nevezett

földvári apát

aranymisés áldozár,

makói plébános

született 1827. október 25-ikén

meghalt 1903. deczember 28-án

várva a feltámadás napját,

nyugodjék békében!

 

 

A kápolna homlokzatán egy jeles történész emléktábláját is elhelyezték: „E temetőben, a kápolna előtti tér jobb oldalán, ismeretlen sírban nyugosznak hamvai Debreczeni Bárány Ágostonnak, a magyar tud. akadémia lev. tagjának, Délmagyarország első magyar úttörő történetírójának, Torontál megye alispánjának, született 1798. évi december 29-én , meghalt Makón, 1849. évi április 11-én. Nyugvó porait e kőlappal jelöli Torontál megye hálás közönsége. 1885.”

        A temető értékesebb síremlékei: Jedlik Katalinnak, Szilágyi Sándor püspöki fiskális hitvesének vörös márványból faragott síremléke 1830-ból a Demkó-Felletár kripta nyugati oldalához beépítve. Onossy János Csanád megye főorvosának lábazatból, oszlopfőből, rövid törzsű pillérből álló, egyenlő szárú kereszttel ellátott, 1829-ből származó síremléke megsemmisült. Tarnay Mihály országgyűlési követ redőzött gyászlepellel és pajzs formátumú felirattal ellátott, klasszicista stílusú, öntöttvas keresztje maradandó érték. Velcsov János síremlékéről Bálint Sándor professzornak az volt a föltevése, hogy a késő román stílusú sírjel a szegedi Demeter templom bontásakor kerülhetett Makóra. Fönnmaradt néhány tetszetős kovácsoltvas sírkerítés is.

A temetőben nyugvó jeles személyek: Csepregi Imre (1876–1954) pápai prelátus, Eckhardt család, Espersit János (1879–1931) irodalmi mecénás, Könyves Kolonics József (1854–1955) Kossuth-párti politikus, Lonovics család, Tarnay Ivor (1874–1941) kultúr-alispán, Tóth Aladár (1903–1976) főorvos, a szegények istápolója.

 

Irodalom: Vasváry Ödön, SKM 1974. 274., 278., Orbán Imre 1995., Tóth Ferenc 1996.

 

T. F.

 

 

208. Kálvária kápolna

Barokk, 1734.

Kálvária u. 80.

 

 

A török hódoltság idején a makói katolikusság lelki gondozását a szegedi ferencesek látták el. A porgányi, bogdányi ereken és a makói rét vizein hajóval érkező barátok a Kálvária-dombnál kötöttek ki. Itt miséztek, és innen indultak tovább szintén hajóval Földeákra.

A Kálvária-kápolnát Jankovich Pál prépost építtette 1734-ben (az 1900-ban kiadott schematizmus szerint 1734 előtt). A Boldogságos Szűz Mária hét fájdalmának tiszteletére szentelték föl. Az 1754-ből származó Steinlein-féle térkép Calvaria berg jelzéssel tünteti föl az apszissal ellátott kis kápolnát, előtte a Golgota három keresztjével. 1797-ben restaurálták, ekkor épülhetett a szentély alatti kripta. A kripta fölnyitásakor, 1988-ban tapasztalhattuk, hogy a kripta fala a kápolna hajójához nincs folyamatosan bekötve, és a tégla anyaga sem azonos. A kripta alapozása vörös színű, bontott téglából készült, amely azonos a kápolna anyagával, a boltozat sárgás, vékonyabb téglái újabbaknak látszottak.

A Kálvária környéke 1815-ben épült be, ekkor jött létre a Kálvária utca. Az ekkor kialakult telek Giba Antal 1824. évi fölmérésekor 877 négyszögöl volt. 1964-ben két házhelyet szakítottak ki belőle, később a telek belseje is megcsonkult. Az 1821. évi árvíz alkalmával ezt a városrészt is elöntötte a Maros, a környékbeliek ide menekültek. A dombot kocsik, és megriadt lovak sokasága vette körül. Az utca kialakításakor kerítés is készülhetett, 1844-ben az „elkótyavetyélt régi kerítésből bejött 31 f 20 kr.” Ebben az évben készült a 34 m hosszú kerítés alul bástyamodorba (falazata lefelé szélesedő) 704 forintos költségen, melyből 291 forint, adakozásból jött be. A téglából falazott kerítés pillérközeit farostély töltötte ki, a zárható kapu is farostélyból állt. A mai kovácsoltvas kaput – a római katolikus temető kapujával egy időben – Péli István (1852–1938) kovácsmester készítette. Az évszám és a monogram töredékesen ma is megvan: K 1890 PI (Készítette 1890 Péli István). Valószínűleg a faajtóval egy időben szüntették meg a kerítés farostélyát is, és falazták be a pillérközöket.

A kápolnának külön jövedelme nem volt, az egyház költségén tartották fönn, 30–40 évenként fölújításra szorult. 1824-ben és 1852-ben a hívek adományából és egyházi támogatásból megújították. 1835-ben a kápolna előtti fakeresztek jó állapotúak; a Megváltó és a két lator bádog alakjával ellátott kereszteket a hívek gondozták. Az egyházlátogatási jegyzőkönyv 1859-ben már közepes állapotú fakereszteket említ.

 

Kálvária kápolna

 

 

A mai kőkereszteket Isten dicsőségére építette Börcsög Ferenc és hitvese Varga Ágnes. 1869. A középső kereszt 115 cm magas négyzetes hasáb alapzaton áll; a kereszt 260, az öntöttvas korpusz 93 cm nagyságú. A klasszicista timpanonnal ellátott stációkat 1880-ban az alábbi személyek áldozatkészségéből állították: 1. Kun László, 2. Kiss Mihály, 3. Tézsla István, 4. Török Antal, 5. Bagaméri István, 6. Tamás János, 7. Csepregi Erzsébet, 8. Kiss József, 9. Tézsla Terézia, 11. Nacsa László, 12. Fodor Pál, 13. Juhász István, 14. Gyűjtésből.

1970-ben dr. Tóth Aladár főorvos közreműködésével kőporos, fröcskölt vakolatot kapott a kápolna, 1974-ben fölújították a kerítést és a stációkat is. 1988–89-ben a belvárosi egyházközség – az Országos Műemléki Felügyelőség 120 000 forint hozzájárulásával – a kápolna külső renoválását elvégezte. Pólusképző anyag (Baurex N) hozzáadásával teljesen újra vakolták és sárga műanyag alapú festékkel mázolták.

 

Rajzok a kálvária kápolnáról

 

 

A kápolna népies barokk stílusban épült. Az 1835. évi Canonica visitatio tetszetős külleműnek írja, valójában egyszerű megjelenésű, a barokk pompájának nyoma sincs rajta. Persze létesítésének ideje még a török utáni új honfoglalás időszaka, amikor a városban ezen kívül egyetlen kőből emelt épület van, a római katolikus templom. 1720-ban egész Csanád megyében egyetlen iparos sem működött, a kápolnát idegenből hozott, jó képességű mester építhette. A főhomlokzat torony szélességében középrizalitos, az épület két szárnya szegmentíves szoborfülkével van tagolva. Koronázópárkánya az utcai fronton erőteljes osztópárkányt alkotva folytatódik. Ezt eredetileg dupla sorban rakott hódfarkú cseréppel védték az esőtől. A vaskos, tömzsi torony oldalait a sarkoknál enyhe lábazatú, és fejezetű falpillér fogja össze. Az alacsony, bádoggal födött, gúla alakú toronysisak alatt szintén koronázó-párkány fut körbe. A vízszintes záródású, kétszárnyú ajtó nyílása sután egyszerű. A torony négy oldalát szegmentíves, szalagkeretes, zsalugáteres ablakok díszítik, középmagasságban – mint egy rózsaablak – ovális nyílás. A teljesen sima oldalhomlokzaton két-két szegmentíves ablak van, az egyrétegű, hatszemes ablakok üvegezése eredetileg hatszögű, ónkeretes egységekből épült föl. A szentély egy-egy ablaka hasonló küllemű, de kisebb méretű. A hódfarkú cseréppel födött tető szegélyét a malterba rakott cserép lesimítása adta.

Belül a torony boltíves pilléreken nyugszik, itt a födém boltozott, a kápolna hajójában sík. A szentély apszisában téglából falazott, alul szegmentívű nyílással kiképzett egyszerű kivitelezésű oltár. 1928-ban Sztraka András helyi szobafestő a sík mennyezetre könyöklő angyalokat, a szentélyben szárnyas angyalokat festett. Ezeket az 1969. évi fölújításkor lemeszelték. 1885-ig a falakon stációs képek függtek. A kápolna néprajzi értékű szakrális kincse a vitrinben elhelyezett öltöztető Mária-szobor (skapulárészobor) és a naiv bájjal készített, szent sírt őrző két deszkakatona. A kápolnában eredetileg támla nélküli ácsolt padok voltak, a jelenlegiek 1880 körül készültek. Az első padokban elhelyezett egy-egy templomi zászló föliratuk szerint 1880-ból való; megújították őket 1930-ban.

A kriptát, mióta nem temetnek belé, háromszor nyitották föl. A legrégibb behatoláskor az északi íves falat bontották meg, 1927–28-ban a hajó felől közelítették meg. A József Attila Múzeum kezdeményezte 1988. évi föltáráskor – a szájhagyomány alapján – a szentély keleti ablaka alatti boltívesen falazott, eredetileg kialakított bejáratot nyitották meg. A két koporsó gondos asztalos munka, esztergályozott lábú alsó részük elkorhadt, fölső részük jó állapotú. Bennük csontváz nem volt. A 27 éves Antonius Nyéki a püspökség makói uradalmának pénzbeszedője, Elizabeth Pruszkai (Urikné) 70 évet élt. Mindketten 1804-ben hunytak el. Az eredeti szentély alatt, egy külön elfalazott fülkében szintén volt egy csontváz, erre a kripta építésekor találhattak rá, és ekkor kegyeletből körül falazhatták. Valószínűleg Jankovich Pált temették ide.

A szájhagyomány szerint a kriptát és Szakács Gábor föltaláló közeli házát alagút kötötte össze. A kripta 1988. évi fölnyitásakor, de a Kálvária utcai víz- és gázvezeték fektetésekor ennek semmi nyoma nem volt. A püspöki uradalom a Kálvária-dombon boltozatos jégvermeket épített; Szilágyi Sándor uradalmi igazgató 1835-ben azt írta Lonovics József püspöknek, hogy a Kálvária-domb összeroskadt jégvermeit helyreállíttatta. Az 1930-as években is ilyen boltozatos verem szakadhatott be. Az ott lakók ezt vélték alagútnak, és ezt hozták össze a számukra titokzatos föltaláló személyével.

A kápolnával szemben 1821-ben készült el az akkor újvárosinak nevezett római katolikus iskola. A tanulók naponként reggeli imára a kápolnába jártak. A nagyböjt minden napján reggel 7 órakor tartottak benne misét. A nagyböjt péntek délutánjain 3 órakor a hívek – pap nélkül – keresztúti ájtatosságra gyűltek össze. A hívek a nagyhét minden napján – pap nélkül – végeztek keresztútjárást. Nagycsütörtökön lobogókkal és kereszttel körmenetben elmentek – a mai emlékezés szerint – Dávid Péter előimádkozásával a temetőkápolnába, majd visszatértek a Kálváriához, ott hajnalig virrasztottak; a Jeremiás siralmait és a fájdalmas rózsafüzért végezték, és közben A keresztfához megyek, Áll a gyötrött Isten anyja, Keresztények sírjatok, Én nemzetem, zsidó népem kezdetű énekeket énekelték. Ekkor a szentsír föl volt díszítve, mellé állították testőrként a két fára festett katonát. Nagypénteken körmenet jött a belvárosi templomtól, elvégezték a keresztutat. Húsvét vasárnapján, hajnali 2 órakor jöttek a hívők Jézust keresni a szentsírban; ekkorra a fakatonákat eltették a sír mellől.

A búzaszentelést április 24-én, Szent Márk napján végezték. A belvárosi és újvárosi templomból körmenettel érkeztek a hívek. Minden évben vetettek búzát a kápolna mellé, ezt mint szántóföldet megszentelte a pap. Az asztalra is tettek kis zöld csomókat, ezeket megszentelés után a hívek között szétosztották, hazavive a jószágnak adták. A kápolnától visszaindult a menet, és a pap jó termésért könyörgött. A keresztre és az egyházi lobogókra a búzából koszorúkat fontak.

A kápolna búcsúnapján, július 16-án, Karmelhegyi Boldogasszony napján a belvárosi főkántor segédletével szentmisét tartottak. Ezek a szertartások 1954-ben megszakadtak.

A Kálvária Makó ősi szakrális helye, maga a kápolna a város legrégibb épülete. A belvárosi plébánia elkezdte a kápolna belső fölújítását és szakrális kultuszának fölelevenítését.

 

Forrás: Az 1835., 1859. évi Canonica visitatio a belvárosi parókia irattárában.

 

Irodalom: Tóth Ferenc 1989., Lakatos Pál–Orbán Imre 1995.

T. F.

 

 

209. Református ótemplom

Barokk, 1774.

Kálvin tér

 

 

A reformáció idején Makó lakossága fölvette az új hitet. A Szegedtől Nagylakig, Gyulától Temesvárig húzódó terület reformátusságának a Maros-parti város volt a központja. Az 1686. évi török pusztításig a tájegység esperesi központja. Az utolsó futás idején a város teljesen elnéptelenedett.

Az újjátelepülés után – a lakóházakhoz hasonlóan – a templom is paticsfalú volt. Szirbik Miklós leírása szerint: „A régi templom göngyöleg sárral tapasztott sövényből volt, s állott a mostani paróchiák lábjában, azon a helyen, ahol jelenleg a praeceptori [tanítói] lakhely van. E mellett volt egy fa torony, melyről azt beszélik az öregek, hogy nem lévén szabad abban az időben nagypénteken harangozni, az istentiszteletre úgy adtak jelt; hogy 12 oskolás gyerekek felmentek ezen toronyba, s énekelni kezdték ezt az éneket: Óh, ártatlanság báránya sat., s azt nevezték bőrharangnak”. A régi templom a jelenlegi parókia kertje és a mai Szirbik Miklós u. 3. (régi házszám: 2934) számú ház között állt.

 

Református ótemplom

 

Az ótemplom alaprajza

 

Az ótemplom déli homlokzata

 

Templombelső a nyugati karzattal

 

Faragott padok

 

 

A Maros részleges szabályozásáig a folyó védtöltése a mai Liget utca vonalán húzódott, így a templom a Maros partjától kb. száz méterre esett. Itt tünteti föl az 1753. évi Steinlein-féle térkép is. A szerény kis hajlék 73 évig szolgált istentisztelet helyéül.

A régi templom szűk, avult és korszerűtlen volt. Amikor a makói eklézsia minden időkben legnagyobb prédikátora, Szikszai György (1738–1803) hivatalba lépett, első teendője a templomépítés megkezdése volt. Három héttel megválasztása után, 1765. április 10-én a megyei közgyűlés arról tájékoztatta, hogy előbb Makó földesurának, a csanádi püspöknek véleményét kell kikérnie: az ő hozzájárulása után javasolhatják az engedély kiadását. Szikszai a helytartótanácshoz is kérelemmel fordult, de a támasztott nehézségek eloszlatása, leiratok, vizsgálatok, fölterjesztések, a legfölső helyre történő folyamodványok sok időt emésztettek föl. 1771-ben végre a megye engedélyezte „a templom építését szilárd anyagokból haranglábbal együtt”. Az egyházközség kicsinynek tartotta a helytartótanácstól meghatározott nagyságot, de a megye 1772-ben közölte, hogy „az új templomnak határozottan a kimutatott azon építési alapból és csak ennek erejéig való építése szabad”. 1774-ben még keményebben fogalmaztak: „a makói reformátusoknak az e tárgyban elrendelt helyszíni szemle megtörténtéig megtiltatik, hogy templomukat a kir. leiratban megszabott hosszaságnál tovább nyújtsák”. Ugyanebben az évben mégis tesznek engedményt: „a csak lépcsőházul szolgáló czinterem építése megengedtetik”.

Az építkezés kezdetét és befejezését Szirbik Miklós már nem tudta megállapítani, mivel az 1781. évi tűzvész az egyházi irattárat is elhamvasztotta. „A mostani templom – írja – fundamentuma mikor tétetett le, írásban nyomába nem akadhatni; a szóbeli előadások pedig különbözők; némelyek még 1772-re teszik; hanem az tudva van, hogy felépült 1778-ban.” Szikszai György életpályájának alapos kutatója, Szabó Aladár doktori értekezésében források alapján bebizonyította, hogy a templom már 1774-ben elkészült. A makóiak ugyanis ez évi panaszos levelükben így írtak: „minek utána az Úrnak kegyelmes segedelméből az új templomunk elkészült...”

Szirbik Miklós leírása alapján előttünk áll az új templom. Falának „vastagsága 1/2, magassága 5, belső világának hossza 17, szélessége 7 öl, mennyezetje volt kék festésű deszkából, melyen aranyozott fából csillagok függöttek; a két végén volt a kar[zat], addig ameddig az kő oszlopokon és bolthajtáson áll; dél és nyugat felől hozzá volt kapcsolva a most is meglévő két kis czinterem; kisded tornya, a keleti végén állva, még akkor tsak fából volt”. Ezt az állapotot rögzítette Vertics József 1778. évi térképén. A szószék téglából épült.

1781. szeptember 12-én a nagyhíd mellett keletkezett tűz martalékává vált a templom, a paplak, az iskola, ezek teljes fölszerelése, az irattár. Ezt a gyásznapot a református egyház esztendőnként 1817-ig megböjtölte. A gyülekezet rögtönzött deszkasátrat emelt istentisztelet céljára. „Az oskolák és a paróchia – írta Szirbik Miklós – még azon az őszön haszonvehetőkké tétettek, a templom is tető alá vétetett; ablakok, ajtók, mennyezet az elébbi formára; s a székek a következett három esztendők alatt készültek el. A reá tett költség nints különösen feljegyezve, hanem annyi kivilágosodik a számadásból, hogy a három esztendő alatt, amellett, hogy a helybeli átsok heteken keresztül dolgoztak minden fizetés nélkül – tsupán átsmunkára és fára elment 1500, a negyedikben pedig, részszerént a többi ekklésiai épületekre 4000 for. p. p.” A templom külalakja az előbbenitől annyiban tért el, hogy Csanád vármegye közgyűlése 1784. szeptember 30-án engedélyezte a déli oldalon  újabb cinterem építését, a keleti végén  ajtó nyitását.

A hívek erőn fölül adakoztak; ki pénzt, ki üszőt, ki gabonát, ki bort. Amikor a toronyépítéshez teljesen kimerült a kassza, Diós István kurátor (az Ópusztaszerre telepített makói hagymásház tulajdonosának őse) a piactéren levette süvegét, és elkezdett kéregetni. Két óra alatt máriásokkal, húszasokkal, tallérokkal megtelt a nagy süveg. A torony 1787–88-ban készült el, „az egész kőből épült a sétálóig vagy vigyázó helyig – írta Szirbik Miklós – négyszegletű, több rendbéli párkányokkal ékesítve, s a szegletek kerekre véve. Szélessége mindenfelé 4 ½ öl, falának vastagsága 5 ½ sukk; a sétálón felyül hat szakaszbeli hajlásokkal hegyesedik, egész magassága a gombbal együtt 25 öl.” A templom gombja messziről csillogott, mivel Diós István bearanyoztatta. Az órát, amely ütött egész és negyed órát, Veréb Péter kecskeméti órás készítette 1788-ban. „Pontosságra nézve nagy-darab földön párja nem volt.”

1790-ben téglakerítéssel vették körül a templomot, de ezt 1927-ben elbontották.  1801-ben a téglából épített szószék helyett Erdődi Pál makói asztalos puhafából újat készített. 1818-ban az elavult famennyezetet stukatúrozott födémre cserélték ki; a két végső karzatot megbővítették. 1828-ban észak felől toldották ki a templomot karzatos cinteremmel. 1829-ben készültek el a padok, 1830-ban a prédikátori szék, a keresztelői kút, az úrasztala és az ezt kerítő rácsozat. 1832-ben a födélfákat cserélték ki, és a tetőt mázas cseréppel födték, 1857-ben padozatát márványkővel burkolták.

A templom tömeghatása eredetileg a legteljesebb mértékig egyszerű volt, csupán egy téglalap alaprajzú, nyeregtetős épület volt, de fokozatosan minden oldalról kapott egy-egy bővítményt:

- közvetlenül az építés befejezése előtt lépcsőházat a nyugati részén;

- a tűzvész előtt fatornyot (az építési engedély haranglábra  vonatkozott) emeltek, de ez nem a templomtesthez csatlakozott, hanem – Vertics 1778. évi térképe szerint – a templom előtt állt. 1784-ig a keleti végén ajtó nem volt, addig a déli fronton járhattak be, erre lehet következtetni a ma is meglévő két befalazott vakajtóból. A tűzvész utáni kőből falazott torony az addigi csarnokszerű építményt küllemében templommá változtatta;

- a déli cinterem építését szintén 1784-ben engedélyezték. Ez nem szervesen illeszkedik az épülethez, akármennyire alacsony ez a toldalék, és maga a nyeregteteje is, belelóg az ablakba;

- az 1828. évi bővítés sem szerves része a templomnak, sem alaprajzilag, sem tömegében nem harmonizál a déli cinteremmel. Ekkor nem az építészeti elvek voltak a fontosak, hanem a kétszintes bővítés.

A torony sarkai a földszinten rusztikus kiképzésűek, élei fölig, a templomtesten is le vannak kerekítve. A torony széleit fejezetes falsávok, pilaszterek tagolják. Az ablakok szegmentívesek erős szalagkerettel. A koronázópárkány a tornyon osztópárkányként fut körbe és a barokk órapárkánnyal együtt jó fény-árnyékhatást kelt. Valószínűleg az újabb tűzkár elkerülésére a toronysisakot is téglából falazták, a barokk stílusnak megfelelően többszörösen tört vonalvezetéssel. Az oldalhomlokzat faltükreiben eredetileg 4–4 nagyméretű, szegmentívű ablakot helyeztek (az északi bővítéskor kettőt megszüntettek). Az északi toldalék oromzata barokkos vonalvezetésű, az építés idejét föltüntető szalagdísz klasszicista. A templomhajó falának tagolása visszafogott és puritánságig egyszerű; a külső dísze csupán a lizéna és a koronázó párkány. Az ablakok keretezéseikkel késő barokk stílusúak. A torony díszesebb, de vaskos és tömzsi. A festői hatású toronysisakról Szirbik Miklós elragadtatással írta: „Átaljában az alkotmány olyan, melynél díszesebbet, kőtoronyban, kívánni és látni alig lehet.” A jelenlegi kőből való ajtótokokat és az ajtókat – kovácsolt vasműves tartozékaival – 1857-ben készítették. A tetőzet zsindellyel volt födve, de igen hamar elhasználódott. A levéltárban őrzött útlevélkönyv szerint 1807. május 29-én „Szemes István, Raffai Mihály két kocsin mentek Aradra ácslegényekért, akik az itteni reform. ekklésia templomát újonnan zsindelyezni fogják”. 1832-ben mázascserép födésre tértek át.

A templombelső kissé nyomott, de azért kellemes hatású. A karzat eredetileg a keleti és nyugati oldalán, hármas boltíven nyugodott, de ezeket 1818-ban a tizenhárom mutációs orgona elhelyezése és a befogadóképesség növelése végett fa tartó oszlopok beállításával fából kibővítették. Az északi szárny megépítésekor oda is karzat került. A templomteret három oldalról övező karzat mellvédjének klasszicista stukkódíszítése kellemes hatású. A tűzvész előtt és után festett fafödémmel volt a templom ellátva, ezen, bizonyára kazettás mennyezetet kell érteni. A tűzben megsemmisültről följegyezték, hogy kék színre volt mázolva, föltehetően a parasztbútorok stílusát követte. A sík, stukatúros mennyezetet kör és négylevelű lóhere alakú stukkó díszíti középen rozettával, a középsőben – az 1940. évi fölújításig – a födém készítésének évszámával: 1818.

A berendezés tetszetős. A régi katedrát 1801-ben cserélték ki könnyed, rokokó ízlésű szószékkel. Erdődi Pál mesterműve vörös, zöld és arany színezésű lehetett, később fehér–kék, jelenleg fehér–arany színezésű. Eredeti és látványos a harang alakú lábazata, amelyet palmettás levelek vesznek körül; a hangerősítő koronát harangvirág díszíti. Eredetileg a templom belsejéből, az úrasztala mellől volt a följárata, később megemelték, és külső följárót alakítottak ki. Ezzel a szószék szépsége jobban érvényesül. A copf stílusú padok szintén makói asztalosmester remekművei. Az első padsor előlapján vésett fölirat: A Makói Re Sz Ekklésia készíttetett Joó Sámuel Asztalosmester által MDCCCXXIX dik esztendőben. Szent Jakab hava 7. napja. Ugyancsak Joó Sámuel munkája az úrasztala is.

A templom külső, déli oldalán épített kriptában temették el Etsedi Miklós, Szikszai Benjamin és Szőllősi Antal lelkészeket.

A templomot 1790-től 1927-ig nyolc-kilenc sukk magasságú téglakerítés vette körül. A fényképről ismert nagykaput Kalász János kurátor 1830–33-ban készíttette és kis ajtókat is vágatott. A kerítés négy sarka bástyával (kazamatával) volt ellátva, ezeket Giba Antal 1821. és 1824. évi térképe is föltünteti. (A négy bástya emlékét elevenítette föl Makovecz Imre az új hagymaház tervezésekor.)

A templom mintegy fél évszázadig épült, ennek ellenére architektúrája kívül és belül egyaránt jó hatású.

 

Irodalom: Szabó Aladár 1927. 21., Szirbik Miklós 1979. 95–99., Szőllősi Antal 1878. 7. közl.

 

T. F.

 

210. *Református tanulóház

1809–1811.

[Kálvin tér 5.]

 

 

        1784-től hozták létre a másodprédikátor állást; a másodlelkész a kisparókián lakott. A telken eredetileg három épület volt: az utcára a tanulóház; az udvarban külön szakaszban két szoba, konyha, kamrából álló kisparókia; ismét külön szakaszban istálló, kamra, kettős szín és ól. A lakás 1785-ben épült, bővítették 1802-ben. Az iskola, amelyet tanulóháznak neveztek, Szirbik Miklós szerint két szakaszban: „pincéje 1809-ben, reá a ház 1811-ben készült”.  A kisparókia 1835-től professzori lakás. Az iskolát és a hozzá tartozó kisparókiát először Giba Antal 1821. évi térképe tünteti föl.

        Az egyszerű megjelenésű és szerkezetű iskolaépület lebontásáig, a Kálvin téri óvoda építéséig háborítatlanul őrizte eredeti állapotát.

 

A református tanulóház

 

 

Az utca felé nem volt ablaka, hiszen abban az időben a népi építészeti hagyomány szerint a ház hátuljára semmiféle nyílászárót nem helyeztek. A végfala sima, a nyeregtető cserépszegélyét habarccsal rögzítették. Az 1952-ben készült fényképen a kisméretű, hatszemes ablakok eredeti méretűeknek hatnak. A pince miatt fölmagosított tornác esetlen és aránytalan. A tornác mindkét végén tölgyfa lépcső vezetett az udvarba. A kétosztatú épület tanteremből és konyhából állt, bejárata a konyhának volt.

        Ebben az épületben működött a református gimnázium. Itt tanított 1834–39-ben Hajnal Ábel professzor, aki páratlan buzgalommal híressé tette az iskolát. A gimnázium osztatlan öt osztályában 40–50 diákot tanított. Az udvari kisparókiában lakott 1817–29-ben a krónikaíró Szirbik Miklós prédikátor. Itt született Hajnal Antal (1838–1907) mérnök, a fiumei kikötő tervezője és építője; a ház helyén álló óvoda falán emléktábla őrzi emlékét. Az elbontott épületnek főleg művelődéstörténeti értéke volt.

 

        Irodalom: Szirbik Miklós 1979. 100.

T. F.

 

 

211. Református nagyiskola

M. Klasszicista, 1820.

Kálvin u. 7.

 

Református nagyiskola

 

A nagyiskola udvari homlokzata

 

A nagyiskola metszete

 

A nagyiskola alaprajza

 

 

        A város első emeletes iskolája volt, ami önmagában is kifejezi, hogy a helyi reformátusság az iskoláztatást mennyire fontosnak tartotta.

        Építéséről a leghivatottabb, Szirbik Miklós írta: „Ehhez az épülethez hozzáfogtak 1812-ben, az alsó rész használhatóvá tétetett 1816-ban, egészen elkészült 1820-ban [...] Kerítése körös-körül tégla, mely 1821-ben készült”. Hátráltatta az építést a napóleoni háborúk óriási költsége miatt bekövetkezett államcsőd. Az egyház sokáig gyűjtötte az építésre a pénzt, a párbér összeget fölemelték. Erről Szirbik megjegyezte: „Ez az épület igen sokba került; a reá való költség két ízben repartiáltatott pár számra: 1810-ben a tehetősebbekre 10, a szegényebbekre 5, 1812-ben amazokra 6, emezekre 3 for[int]. Mennyi jött bé ezen az úton? a dokumentumok hijányja miatt nem lehet tökéletes világosságra hozni: de feltévén azt, hogy a fizető párok már akkor is lehettek 2000-en, kik közül, valamint most, úgy akkor is többen voltak az első, mint a második rendben: lehet gondolni, mint a közvélemény is tartja, hogy béjött mintegy 30 000 for[int]. Mind-azáltal ez nem lett elég; hanem az ekklézsiának más jövedelméből is kellett pótolni. De ezen, ha a bankó betsének éppen akkor történt leszállását, s abból következett drágaságot, és a pénznek az ötödölés által kevesebb számra való vételét meggondolja az ember, csudálkozni nem lehet.”

        A 22 méter hosszú főhomlokzat puritánságát kissé enyhíti a 10 cm-re kiugró középrizalit. A lizénák szabályosan tagolják az utcai frontot, a sarkokon párosával fordulnak elő. Tengelyképlete 1+2+1. A szemöldökpárkány, a lizéna és a lábazat által körülzárt faltükörben a földszinti ablakok keretezés nélküliek, az emeleten oldalkeret szintén nincs, de az ismeretlen tervező alul könyöklőpárkányt alkalmazott, amelynek két vége konzolszerűen az osztópárkányra támaszkodik, föléje pedig fülkés architek-túrát; a rizaliton a félköríves fülkébe rozettát, az épület két szárnyán a téglalap alakúba füzért helyezett. A koronázópárkány alatt a rizalit hosszában kis konzolsorral teszi némileg változatosabbá a homlokzatot. A sokkal tetszetősebb udvari frontot a földszinten árkádsor, az emeleten gerendás nyílássor tagolja. A belső homlokzat jól megalkotott, látványos architektúráját nagyban rontja az odabiggyesztett lépcsőház. Ez minden szakszerűséget nélkülöz, mivel takarja a front látványát, és nem pillértől pillérig épült. A szájhagyomány szerint a mester megfeledkezett a lépcsőházról, és ezt a munka befejezte után építette, így nem lett az épület szerves része. A keleti oldalhomlokzat emeleti folyosóárkádja fölött sokáig olvasható volt az építés ideje: 1820. A tetőszerkezet kontyolt, a lépcsőház fölött eredetileg hatszögű harangtorony volt, a tető hódfarkú cseréppel van födve. Az egyetlen nagyméretű kéménybe boltozatos kémény becsatlakozásokat falaztak. Az épület kéttraktusos, oldal-folyosóval ellátva. A földszint boltozatos, az emelet gerendafödémes. A lépcsőház falépcsői eredetiek. A huszártornyot 1945 után lebontották, a folyosót 1969-ben beüvegezték.

        1875-ig református népiskola céljára szolgált, 1875-től református algimnázium, 1880-tól községi polgári fiúiskola, 1895-től református nép-iskola, 1923-tól református polgári fiúiskola, 1927-től 1944-ig Református Bethlen Internátus, az iskolák államosítása után egyházi célokat szolgált, majd a Pedagógus Szakszervezet székháza lett, később a Kálvin téri iskola hasznosította.

        A reformkorban a város első történetírója, Szirbik Miklós tanított benne. 1877–80-ban Tömörkény István volt a növendéke. A nagyvíz című novellájában elevenítette föl makói diák emlékeit: „Kis gimnázium volt, a reformátusok tartották fent, a négy osztálynak igazgatóstul együtt csak négy tanára volt. De abból is, egy egyúttal pap is volt, Szalárdy Antal tiszteletes úr. Ha a tiszteletesnek délután el kellett menni temetni, akkor már valamelyik osztály tanár nélkül maradt. Ilyenkor engem küldtek le az első vagy a második osztályba, hogy tartsam meg az órát, azaz, hogy húzzam ki az időt a négyórai csengetésig. E megtiszteltetés anyámékat boldoggá tette, én pedig szigorú igyekezettel tanultam, hogy méltó maradjak a bizalomra. De kellett is rendesen tanulni, mert alig nyolc-tízen járván egy-egy osztályban, körülbelül minden órán minden gyereket felhívtak a leckéből felelni”. Erdei Ferenc 1920–21-ben a népiskola negyedik osztályát szintén ebben az épületben végezte.

        Az iskola falain elhelyezett négy emléktábla (Tömörkény István, Szegedi Kiss István, Erdei Ferenc, Szirbik Miklós) jelzi, hogy patinás iskoláról van szó.

        Zömök, tömzsi, kissé nehézkes, de erőt, szilárdságot és naiv bájt sugárzó épület.

 

        Irodalom: Kelemen Ferenc 1961., Tömörkény István 1991.

T. F.

 

 

212. Református polgári fiúiskola

1927.

Kálvin u. 7.

 

 

        A református egyház presbitériuma 1922. december 29-én indítványozta református polgári fiúiskola fölállítását. Makó város képviselő-testülete 1923. május 24-i közgyűlésén egyszer s mindenkori segély címen négy millió koronát szavazott meg az iskola céljára, és vállalta az intézet mindenkori fűtési költségeinek viselését és egy hivatalsegéd javadalmazását. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 89/1923. számú rendeletével engedélyezte az iskola szeptemberi megnyitását. Az intézmény 1923. szeptember 1-jén a református nagyiskolában négy osztállyal megkezdte működését. Ez az épület rövidesen kicsinynek bizonyult, ezért az egyház új iskola építését kezdeményezte. (Dr. Erdei János tanár elbeszélése szerint a Klebelsberg Kunónál járt makói küldöttség megjegyezte a miniszteri kihallgatáson, hogy mennek Bethlen István miniszterelnökhöz is, és neki is előadják tervüket.

 

Református polgári fiúiskola

 

 

A katolikus minisztert azzal kívánták kedvező döntésre bírni, hogy a református miniszterelnököt szóbahozták. Nem ismerték Klebelsberg erkölcsi nagyságát.)

        A Gróf Bethlen István Református Polgári Fiúiskolát 1927. október 4-én Baltazár Dezső püspök és Klebelsberg Kunó miniszter avatta föl. A névadó miniszterelnököt Makó város képviselő-testülete 1926. augusztus 9-i ülésén a város díszpolgárává választotta.

        A nyolc tantermes iskolát a korabeli tudósító kis elfogultsággal a csonka ország legszebb fiúiskolájaként emlegette: „az ótemplom és az óiskola között olyan, mint keretbe foglalt drága ékszer.” A tervező az eklektika adta lehetőségek kihasználásával alkalmazkodott a műemléki környezethez és az új iskola helyéül rendelkezésre álló telekrész tájolásához. A klasszicista nagy-iskola felől statikus, a barokk templom felől dinamikus épületfrontot alakított ki. Mivel az épület északi fekvésű volt, a tervező gazdagon tagolt utcai homlokzattal palástolni tudta, hogy az utcára járulékos helyiségek kerültek: a főtraktus folyosója, lépcsőház, porta stb. A főépület hosszanti tömegéhez az utcára egy-egy előreugró szárnyat, az elé bástyaszerű bejáratot helyezett, az előkerthez kovácsoltvas kerítést; ezen az áron tudta elérni, hogy az udvarra néző tantermek déli fekvésűek lettek.

        Az intézet 1948-tól általános iskolaként működött. 1970-ben fölvette Kun Béla nevét. Ekkor avatták föl az udvaron Hadik Magdának Kun Béla-szobrát (ismeretlen személy 1991-ben, egyik éjszaka ledöntötte, azóta a múzeum gyűjteményében őrzik) és a tornaterem homlokzatán dr. Karsai Andrásnénak az iskolai életet ábrázoló emlékfal-mozaikját.

        A református fiúpolgári kiemelkedő tanára volt Gallyas (Glósz) Ferenc (1907–1995) tan-könyvíró, minisztériumi tisztviselő. Haditudósítóként elszenvedett hadifogságáról Hősi halálom után címmel írt (Bp. 1987) könyvet.

 

 

        Irodalom: Marosvidék 1927. október 5. és október 6., Barna János 1929. 216–217., Tóth Ferenc 1998.

T. F.

 

 

213. *Papp Mihály-féle polgárház

Klasszicista, 1810.

[Kálvin u. 8.]

 

 

        A 19. század elején a város lakóépületei a klasszicizmus jegyében épültek, és ez egységes városképet hozott létre. A polgárházak az utcára éppúgy végesek voltak, mint a parasztházak, de kéttraktusúak, az utcára háromablakosak. Ezt a házat a Juhász Gyula szakközépiskola építésekor, 1972-ben bontották le, pedig a maga egyszerűségében is hordozója volt annak a lakóház típusnak, amelyből korunkra többé-kevésbé háborítatlanul csak a Szent István tér 10. sz. ház maradt fönn.

 

Papp Mihály-féle polgárház

 

 

Vajda István kutatása szerint 1810-ben épült. Az építtetőt nem ismerjük, tulajdonosa hosszú ideig Papp Mihály (1836–1913) orvos volt. Jellemző, hogy egy ház építésekor vagy átépítése során mit tartanak fontosnak elhelyezni az alapkőbe vagy egy befalazott fülkébe. E ház 1972. évi bontásakor egy üveg bor, kézírásos följegyzés, a Maros 1895. október 3-i száma és egy koszorú került elő. A szöveg így szól: „Ezen üveg bort falaztatta ide be dr. Kisvárday Papp Mihály orvos és Makó város halottkéme 1895. évben, október 11-én. A családja: dr. Papp Mihály és neje Vekerdi Nagy Julianna és gyermekeik: Zoltán mint vőlegény, jegyese Baranyi Irma. Ekkor jött be a polgári házasság és ez a menyasszony harmadik Makón, továbbá Mihály, mint színiakadémiai silány tehetséggel eltűrt tanuló, Mariska, mint zárdaintézetből hazakerült növendék, József III. gymn. tanuló. Elhalt gyermekeik: Ilonka, Józsika és Lajoska. – Jó egészséget, ti kik e pár sort megtaláljátok, talán akkor mi már nem vagyunk az élők között. Kérlek titeket, küldjetek a jó

 

A ház metszete

 

A ház alaprajza

 

 

Istenhez fohászt elköltözött szellemünkért. Ezt írta: dr. Papp Mihály”.

Az épület tömeghatása – a parasztházakhoz viszonyítva – jól érzékelteti azt a társadalmi rangot, amelyet a 19. századi nemesi származású értelmiség képviselt a városban. A tetőszerkezet nem szobaszélességű traktuson, hanem a teljes szélességű épületen állt, így a tetőgerinc a középtengely vonalába esett. A ház oromzatának falsíkja egybeesett a ház frontjának síkjával. A homlokzat puritánságig egyszerű volt, az oromzatot vakolatsáv zárta, közepén zsalugáteres padlásablakkal, fölötte kerek szellőzőnyílással. Az oromzat csúcsán – a népi építészetben is alkalmazott – égetett, mázas cserépgomb állt. Az ablakokat díszítetlen faltükörbe helyezték, a középső nyílászáró vakablak. Az ablakokat vakolatkeret övezte, fölöttük erőteljes szemöldökpárkány. Az attikafalas kiskapu későbbi hozzáépítés, de megjelenésében alkalmazkodott a ház főhomlokzatához.

Az épület udvar felőli szakaszán dongaboltozatos pince van. A ház kéttraktusos, a téglapilléres tornác utólagos toldalék. A helyiségek födéme csehsüveg boltozat, padlózata vastag hajópadló, alul-fölül falcolt kivitelben.

A ház rangos, de nem hivalkodó megjelenésű polgárház, amelyben tovább él a helyi kisnemesség udvarházainak hagyománya.

Ebben az épületben született Papp Mihály (1875–1915) színész, aki a Király Színházban Kacsóh Pongrác János vitézének Bagó szerepében aratott felejthetetlen sikert, amely végül apját is meghatotta, és megbocsátott fiának, hogy színész lett.

 

Irodalom: Vajda István: Régi épületek és a városháza építése. MFrÚ 1924. márc. 13.Tóth Ferenc 1972.

T. F.

 

 

214. Espersit-ház

Eklektikus, 1898.

Kazinczy u. 6.

 

Az Espersit-ház alaprajza

 

Espersit-ház

 

 

A rangos paraszt-polgári gazdaházat nagyszebeni bankkölcsönből 1898-ban Szabó Sámuel építtette, de megfelelő födözet hiányában belebukott a vállalkozásba, ezért 1904-ben eladta a szintén nagygazda Bíró Ferencnek, a Makói Gazdasági Egyesület későbbi alelnökének. Az új tulajdonos készíttette a két alsó épületet, hogy a tanyáról piaci napokon hazalátogatva, legyen hol meghúzódnia, mivel a fölső lakás haszonbérbe volt kiadva. Bonyolult családi körülmények következtében a ház Bíró Ferencné (második férje után Sipos Istvánné) tulajdonába került. Espersit János (1879–1931) ügyvéd tizenhét évig (1912–1929) tőle bérelte az egész házat. A fölső épületben Espersit lakott, a középsőben édesanyja, az alsóban gyerekei: János és Caca vagy vendégei. A házat Csenei Kristófné Bíró Erzsébet örökölte. A városi művelődési osztály 1976-ban tőle vásárolta meg. A benne létesített irodalmi emlékmúzeumot Espersit János születésének centenáriumán, 1979. január 19-én avatták föl.

A tetszetős nagygazdaház a polgárosodás szellemében eklektikus stílusban épült. A hatablakos utcai frontot oszlopfővel ékesített függőleges falsávok három szakaszra osztják. Vízszintesen a lábazat és a koronázópárkány által lezárt falrészt alól ablakpárkány, fölül osztópárkány tagolja. Az ablakkeretek egyszerűek, a szemöldöktagozatok viszont díszesek és hangsúlyosak. A gerendás nagykaput timpanon koronázza. A főépület L alakú, egytraktusos, amelyhez tégla-pilléres, beüvegezett folyosó csatlakozik. Az utcafrontra három szoba épült; Espersit János idején ezeknek a funkciója: ügyvédi iroda–úri szoba–ebédlő, az udvar felől hálószoba–konyha–kamra. A két osztatú középső épület repülőereszes, a szoba–konyha–kamrás alsó házrész nyitott ereszetes volt.

A múzeumi célú fölújítás során a fő törekvés az eredeti állapot helyreállítása volt, de a múzeumi funkció miatt néhány ajtó helye változott, a folyosó középső följárója megszűnt. A kamrából kazánház és kiszolgáló helyiség lett. A deszkapadozatot parketta, a folyosó tégla helyett mezőtúri tégla-, az udvar terméskőburkolatot kapott. A kályhafűtést etázsfűtés váltotta föl. A harmadik helyiség eredeti cserépkályhája a középső szobában lett fölállítva. A kiállítás két enteriőr helyiségét az eredeti pingálásnak meg-felelően sikerült rekonstruálni. A középső épületrész válaszfala elbontva. A homlokzat ornamentikája és a nagykapu eredeti állapot szerint lett helyreállítva. Az utcai falfelület sárga helyett zöld, az ablakok és a kapu zöld helyett barna lett. A filagória az Úri utca 4. számú, Bánffy-féle házból lett áttelepítve.

A ház Espersit János révén a város, sőt a vidék legnevezetesebb művészi központja volt. 1913. április 14-én, a debreceni trónfosztás évfordulóján itt tartotta országos közgyűlését az Országos Köztársasági Párt; a behatoló rend-őrök többeket letartóztattak, a pártot betiltották; Espersitet, Nagy Györgyöt, Könyves Kolonicsot, Bittó Gyulát fogházra ítélték. Ady a Csillagos, vén csatalovak című versében ezért nevezte Makót hősi bajnoknak. – Juhász Gyula 1922 és 1929 között évente kétszer-háromszor heteket töltött itt pihenéssel és alkotással. – József Attila 1923 januárjától júniusig élvezte Espersit vendégszeretetét, itt készült föl gimnáziumi magánvizsgáira. Később is többször megfordult Espersitnél; 1928 nyarán két hetet töltött itt. – A Rudnay-féle művésztelep idején hosszabb ideig az alsó ház lakója Vén Emil festőművész. A ház szellemét Juhász Gyula számos versben és megható visszaemlékezésben örökítette meg. Az irodalmi emlékmúzeum megnyitóján Bálint Sándor professzor a vendégkönyvbe azt írta: „egy magyar kisváros európai rangú látványossága.”

 

 

Irodalom: Péter László 1955., Varga Dezső 1979., Tóth Ferenc 1979.

T. F.

 

 

215. * Szalai József gazdaháza

[Kossuth u. 46.]

Népi klasszicista, 1862.

 

A Szalai-ház homlokzata

 

Alaprajz

 

 

E makói gazdaházat az Országos Szabadtéri Néprajzi Múzeumnak alföldi mezővárosi tájegységben építik föl. A telepítési terv 33 telek 53 építményével kívánja fölidézni a 18–19. századi alföldi mezővárost. A telepítési terv egységei: halmazos–zugos település, soros–utcás település, a mezővárosi tér, külterületi egység. A makói ház kiemelt helyen, a tájegység belső terére vezető főutcában helyezkedik el, soros elrendezésű telkek között mezővárosi téren épül föl. A telek a kialakított térre illeszkedik, a ház homlokzata és utcafront kerítése téralkotó elem.

E házat Szalai József (1823–1891) hatgyerekes, református gazda építette. A családi hagyomány szerint János fiuk születésének évében, 1862-ben épült. A megöregedett szülők gondját János viselte, ő örökölte a házat és a várostól tíz km-re eső igási tanyát 16 hold földdel. Felesége, a hódmezővásárhelyi születésű Mónus Julianna a vásárhelyi határban, a Csomorkány dűlőben – 17 km-re az igási tanyától – 18 kishold földet örökölt. Házasságukból egy fiú és egy leány született. Fiuk elesett az első világháborúban, leányuk Fazekas Józsefhez ment férjhez; az ő leányuk, aki Bencze Jánoshoz ment férjhez, örökölte a házat.

Makó rangos utcájában, a Sóház utca 172. alatt épült a ház, a teleknagyság is lényegesen nagyobb a szokványosnál, 802 négyszögöl. Tömeghatásában is jellegzetes gazdaház. Utcafrontja háromablakos; szerény klasszicista elem a homlokzatot tagoló négy pilaszter. Vízszintes tagolóelem az erőteljes koronázópárkány és az ablakpárkány. Az ablakokat vakolatkeret veszi körül. A két szellőzőablakkal ellátott oromfal egyszerű, a gerincnél a rovátkolt íves vakolaton csökevényes napsugárdísz. A tűzfal fölső keretezését a nyeregtető hódfarkú cserepének habarcsba rakása adja; két végén mázas kerámiagomb. A téglakerítés vaskos kapuoszlopait a kisnemesi udvarházaktól kölcsönözték, a pilléreken szintén mázas cserépgomb. A kerítés táblás-pilléres mezőkre osztott. A kiskapu nem szerves része az utcafrontnak, valószínű, hogy eredetileg a tornác folytatásában lehetett, és akkor kétablakos volt az utcai homlokzat.

Falazata vert fal, amelyet alapozás nélkül készítettek, később falazták alá. Vastagsága másfél sukk, (45,6 cm), fölületét kívül-belül tapasztották. A tornác mellvédje és oszlopai téglából falazottak, vakoltak. A tornác három-három lépcsője élére állított téglából falazott. Alaprajzi tagolódása valamelyest eltér a kisparaszti házakétól. A tornác elején a kisszobának nem volt megfelelő rendeltetése; kéménye nincs, fűteni nem lehetett; tulajdonképpen szedett-vedett holmik lomtára volt. A nagy utcai szoba tisztaszoba szerepet töltött be, ezt sem fűtötték. A tisztakonyhát előszobaként használták. Az élet tulajdonképpen a belső szobában és a konyhában folyt. A belső szobába inkább a konyha felől jártak be. A konyhában beépített tűzhely volt, a szobában kemence. A tornác végében kialakított kamra méreténél fogva méltó a gazdaházhoz. A padlásföljárás is innen történt. A négy fölső helyiséget egy sukk széles, egy col vastag alul-fölül nútolt deszkával padolták ki. A konyha padlózata eredetileg téglával burkolt, 1913-tól öntött, zúzalékköves műkő hidegpadló.

A födém alul gerendás, alsó elhelyezésű mestergerendával, fölül vastag nádborítással, földföltöltéssel, sártapasztással. Az utcai szoba stukatúros, a kamra két mestergerendás, deszkaborítású. A fedélszék nyeregtetős, egy állószékes, a hosszanti falakra illeszkedő két talpszelemennel, ollószáras taréjszelemennel. Héjazatán eredetileg hódfarkú cserép, később hornyolt szalagcserép, a gerincnél kúpcseréppel zárva. A nyílászárók kiosztása és elhelyezése nem változott. Az utcai pallótokos ablakokban rácsozott keresztvas, a kamrában zsaluzott változatban. Minden ajtó borított ácstokos, egyszárnyú; a kamráé gerendavázas szerkezetű kétszárnyú.

A kertet az udvartól léckerítéssel zárták le. A ház végében vert falú istálló állt, de sem hambár, sem kotárka nem volt az udvaron. Mindössze – a régebbi időben eléggé elterjedt – szánkótalpas gabonás kas fordult elő a tornáccal szemközt. Nem volt szükség a gabonatárló vagy jószágtartó melléképületekre, hiszen a termelés, a gazdálkodás a tanyán folyt; a városi házban az idősebb nemzedék lakott, amire szükségük volt, a kamrában elfért. A gazdálkodó fiatalok hetipiacos napokon hazajártak a városba, beálltak az udvarba, istállóba, de dolguk végeztével mentek vissza a tanyára. A városi ház és a tanya együttesen képezte a család gazdaságát. A Szalai családra is vonatkoztatható, amit Erdei Ferenc a makói tanyás–szemtermelő életmódról írt: „Ahogy belterjesült a termelés, mind tartósabban kint kellett tartózkodni a tanyán, s ez a helyzet századunk első évtizedeire odavezetett, hogy kialakult egy sajátos »kétlakiság«. Mégpedig oly módon, hogy a munkaképes korú fiatalok a tanyán laktak (tanyát béreltek, ha a családi gazdaságból nem jutott számukra föld), a már nem dolgozó szülők pedig a városi házban éltek. Innen jártak iskolába az unokák, s a tanyán »lakó« fiatalok is ide jártak »haza«, legalább minden vasárnap, de rendszerint hétköznap is; továbbá a városi házban zajlott le minden családi esemény, s rendszerint szülni is »hazaköltöztek« a fiatalasszonyok”.

Ez az életmódbeli megosztottság a berendezésen is meglátszott. Az idős szülők nem lakták az egész házat, a család emlékezése szerint a tisztaszobát nem rendezték be fölvetős ággyal. Már flóderos bútort csináltattak szekrénnyel és sublóttal. A kuláküldözés idején évtizedekig úgy használták, mint kamrát. Lócát, kivénhedt padot vittek be; savanyúságot, befőttet, lisztet stb. tartottak benne.

A sajátos makói paraszt-polgári fejlődés hozta létre ezt a rangosabb háztípust, amelynek jellemzője volt a két traktus fölé emelt nagy tető szerkezet, a klasszicista homlokzat, a téglaoszlopos tornác, amely a jelen esetben kiegészült téglából falazott nagykapupillérekkel is. A tornácot még fehérre meszelték, de az utcafront sárga színt kapott, a szobák és a konyha falát pingálták.

 

Irodalom: Hoffmann Tamás 1976., Gráfik Imre 1983., Gráfik Imre 1987.

T. F.