Makó
206. Gazdaház
Romantikus, 1815, 1895.
Kálvária u. 30.
Jellegzetes gazdaház a katolikusok
főutcájában. Az utca kiosztásakor, 1815-ben épült, mai megjelenésében 19.
század végi átépítés.
Gazdaház a katolikus városrészben
Kezdettől ugyanannak a családnak
hol egyenes, hol oldalági leszármazottjai lakják. Első tulajdonosa Molnár
Mihály házas zsellér volt; 1844-ben Oláh Mihály telkes gazda örökölte, neki 18
hold szántója és tanyája volt. Örökségként és vásárlással 1893-ban Börcsök
Ferenc és neje, Oláh Etel birtokába került. Ők több mint száz hold földön
gazdálkodtak, nagy adófizető polgárok, virilisek voltak. Házukat 1895-ben
modernizálták, homlokzatot romantikus stílusban átépítették, téglapilléres,
mellvédes tornácot alakítottak ki. A tetőszerkezet – gazdaházakhoz illően – a
két traktus fölé került, vagyis a tornácé nem toldalékos tető. A ház tagozódása
eltér a parasztházakétól:
szoba-szoba-konyha-szoba-konyha-kamra-kamra-tehénistálló-lóistálló-szín. A
tornácról a két konyhának és a pincének volt csak bejárata, a kamrákba már az
udvaron keresztül lehetett bejutni. Az oromfal csúcsán kéményt utánzó, két,
alján vízszintes záródású tagolás egy-egy mázas cserépgombbal. Az oromzat
közepén íves záródású szoborfülkével, mellette kétoldalt nagyobb méretű
padlásablakkal, amelyeket eredetileg változatos vakolatkeret fogott össze.
1975-ben a homlokzat díszítő elemeit leverték, és az utcai front sima kőporos
vakolatot kapott.
Mária-szobor az oromzati fülkében
A házat különösen maradandóvá teszi
a szoborfülkés oromzat, amely alföldi viszonylatban ritka, különösen a Szűzanya
alakjával. A festett gipszszobor Máriát
mint napba öltözött asszonyt ábrázolja. Lába alatt a hold, megtiporja a
sátánt jelképező kígyót. Fején tizenkét csillaggal díszített barokkos korona,
amely nemcsak a szeplőtelen fogantatásra utal, hanem arra is, hogy Mária
királyné, a magyarok nagyasszonya, sőt napba öltözött asszony is. Bal kezét
szívére teszi, jobbjában jogart tarthatott.
A ház jól reprezentálja alapterületében
a 19. század eleji népi építészetet, átalakítása után tömeghatásával, gondosan
falazott tornácával a 19. század végi gazdag paraszti életmódot; értékét
nagyban emeli népi szakrális jellege.
T. F.
207. Katolikus temetőkápolna
MJ. Klasszicista, 1829.
Kálvária u. 38–40.
A város római
katolikus népessége az újjátelepülés után, 1700-tól 1776-ig a mai Szent István
téren, 1776-tól 1817-ig a mai Petőfi parkban és környékén, 1817-től a Kálvária
utcai temetőben temetkezett. Ez utóbbit a Sovány szőlőkben néhány évvel a
Kálvária utca kiosztása után jelölték ki, ezért már csak keskeny bejárat kisajátítására
nyílt lehetőség.
A temető
rendjében eredetileg a város társadalomszerkezete érvényesült. Az út
tengelyében épült föl a kápolna. A nemesek (Lonovics, Eckhardt, Meskó, Nyéky,
Tarnay, Kristóffy, Posonyi család) az út jobb oldalán kriptákat építettek; a
középrendűek: jómódú polgárok, nagygazdák, értelmiségiek jobbára keretezett
sírokba temetkeztek; külön övezetet alkottak a pénzen váltott paraszti
temetkezési helyek; ezeken kívül húzódtak az ingyenes sírhelyek.
A kápolnát a
bajor eredetű Wiblitzhauser János serfőző
mester, Vasváry Ödön (1888–1977) dédapja építtette 1829-ben. Az örökhagyomány
levél szerint: „a múlt 1828-ik esztendő december 27-ik napján Istenben
boldogult hites társam, Hänsl Anna sírhalma felett a makói római catolicusok
temetőjében tulajdon költségemen egy kápolnát Szent Anna asszony tiszteletére
építettem és minden hozzá tartozó eszközökkel felékesítettem”. A kápolnát 1829.
szeptember 8-án, Kisasszony napján szentelték föl. Fönntartására az örökhagyó
200 forintot adott.
Föltehetően
Giba Antal tervezte, erre lehet következtetni az általa kedvelt antik oszlop
alkalmazásából. Mindenesetre a temető és a püspöki lak kápolnája ugyanazon
tervezőt föltételez, mindkettőben a szentély két oldalán eredetileg egy-egy dór
oszlop állt; a temetőkápolna homlokzatát négy dór fejezetes pilaszter, a
püspöki kápolnáét négy dór oszlop díszíti; mindkettő igényes munka.
Katolikus temetőkápolna
A koronázópárkány
főhomlokzaton is folytatódik, és széles kiugrásával erőteljesen tagolja. A
lábazat körbefut, a pilaszterek ebből indulnak, dór fejezetei nem érik el a
párkányt; ezek rövidített alkalmazása a vidéki mester romlatlan naivitásának
kifejezői. A torony sarkait az osztó párkánytól a sisakig lizéna fogja össze,
az enyhe ívű oromzat folytatásában övpárkány húzódik. A kápolna klasszicista
stílusa a homorú íves oromfal és a jelenlegi, bádoggal födött hagymasisak
barokk elemeivel keveredik. A bejárat és a zsaluzott toronyablak szegmentíves,
a hajó és a félköríves szentély ablakai félkörívesek. Az utóbbiaknál semmi
tagoló elemet nem alkalmaztak, a torony ablakai keretezettek. Az oromfalnál
ovális szellőzőnyílás, az ajtó fölött márványtábla:
az úr
isten ditső=ségére
szent
anna aszszony tiszteletére
kedves, s
hív’ feleséginek néhai
hänsl
annának
a ki az
1828-ik esztendei december holnap 27-én
istenben
el
nyugodott. itt nyugvó hamvai felett,
örök
emlékezetül
tulajdon
költségén építtette
viblitz hauser jános makai
serfőző.
mdcccxxix.
A torony az
ajtónyíláson belüli dongaboltozaton nyugszik. A templom fölszereléséhez
tartozott eredetileg egy Szent Anna oltárkép. A szembemiséző oltár
kialakításakor, 1970-ben a szentély hófehér falára Jámborné Balog Tünde *(1938)
fekete kontúros vakolatképet készített. A puritánságig egyszerű, minden
hivalkodástól mentes alkotás: Krisztus magához öleli az emberiséget. Kitűnően
illeszkedik a kápolna hangulatához.
A kápolna
kriptájába az építtető feleségén kívül több makói plébánost is temettek:
ezen
setét sír boltozatában
nyugosznak
– makai serfőző
viblitz
hauzer jános
hív
feleséginek istenben
boldogult
hänsl
annának, aki az 1828-i
esztendei
december 27-én
maghalálozott,
– hamvai
makra imre
főesperes
prépost
makói
lelkész
itt
nyugvó hamvainak:
meghalt
1867. szept. 9-én
életének
69,
áldozárságának
45 évéven
áldott
legyen emléke
e kápolna
alatti sírboltban nyugszik
dr. bódy antal
prépost,
főesperes,
makói
plébános.
meghalt
1884. év október 3-án
tevékeny
életének 82,
áldozárságának
57. évében.
béke
hamvaira!
ezen
emléktáblát emelte
a rokoni
kegyelet.
e kápolna
alatt nyugszik
henny sebestyén
cz.
prépost, főesperes,
makói
plébános, az arany
érdemkereszt
tulajdonosa
meghalt
1899. október 22-én
áldott jó
emlékedért
híven
imádkoznak
tested
nyugodjék itt
a boldog
feltámadásig
e kápolna
sírboltjában
nyugszik
istenben boldogult
kristóffy jános
a csanádi
székeskáptalan
cz.
kanonokja
és sz.
ilonáról nevezett
földvári
apát
aranymisés
áldozár,
makói
plébános
született
1827. október 25-ikén
meghalt
1903. deczember 28-án
várva a
feltámadás napját,
nyugodjék
békében!
A kápolna homlokzatán egy jeles történész emléktábláját is
elhelyezték: „E temetőben, a kápolna előtti tér jobb oldalán, ismeretlen sírban
nyugosznak hamvai Debreczeni Bárány
Ágostonnak, a magyar tud. akadémia lev. tagjának, Délmagyarország első
magyar úttörő történetírójának, Torontál megye alispánjának, született 1798.
évi december 29-én , meghalt Makón, 1849. évi április 11-én. Nyugvó porait e
kőlappal jelöli Torontál megye hálás közönsége. 1885.”
A temető
értékesebb síremlékei: Jedlik Katalinnak,
Szilágyi Sándor püspöki fiskális hitvesének vörös márványból faragott síremléke
1830-ból a Demkó-Felletár kripta nyugati oldalához beépítve. Onossy János Csanád megye főorvosának
lábazatból, oszlopfőből, rövid törzsű pillérből álló, egyenlő szárú kereszttel
ellátott, 1829-ből származó síremléke megsemmisült. Tarnay Mihály országgyűlési követ redőzött gyászlepellel és pajzs
formátumú felirattal ellátott, klasszicista stílusú, öntöttvas keresztje
maradandó érték. Velcsov János
síremlékéről Bálint Sándor professzornak az volt a föltevése, hogy a késő román
stílusú sírjel a szegedi Demeter templom bontásakor kerülhetett Makóra.
Fönnmaradt néhány tetszetős kovácsoltvas sírkerítés is.
A temetőben nyugvó jeles
személyek: Csepregi Imre (1876–1954) pápai prelátus, Eckhardt család, Espersit
János (1879–1931) irodalmi mecénás, Könyves Kolonics József (1854–1955)
Kossuth-párti politikus, Lonovics család, Tarnay Ivor (1874–1941)
kultúr-alispán, Tóth Aladár (1903–1976) főorvos, a szegények istápolója.
Irodalom: Vasváry Ödön, SKM 1974.
274., 278., Orbán Imre 1995., Tóth Ferenc 1996.
T. F.
208. Kálvária kápolna
Barokk, 1734.
Kálvária u. 80.
A török hódoltság idején a makói
katolikusság lelki gondozását a szegedi ferencesek látták el. A porgányi,
bogdányi ereken és a makói rét vizein hajóval érkező barátok a Kálvária-dombnál
kötöttek ki. Itt miséztek, és innen indultak tovább szintén hajóval Földeákra.
A Kálvária-kápolnát Jankovich Pál
prépost építtette 1734-ben (az 1900-ban kiadott schematizmus szerint 1734
előtt). A Boldogságos Szűz Mária hét fájdalmának tiszteletére szentelték föl.
Az 1754-ből származó Steinlein-féle térkép Calvaria
berg jelzéssel tünteti föl az apszissal ellátott kis kápolnát, előtte a
Golgota három keresztjével. 1797-ben restaurálták, ekkor épülhetett a szentély
alatti kripta. A kripta fölnyitásakor, 1988-ban tapasztalhattuk, hogy a kripta
fala a kápolna hajójához nincs folyamatosan bekötve, és a tégla anyaga sem
azonos. A kripta alapozása vörös színű, bontott téglából készült, amely azonos
a kápolna anyagával, a boltozat sárgás, vékonyabb téglái újabbaknak látszottak.
A Kálvária környéke 1815-ben épült
be, ekkor jött létre a Kálvária utca. Az ekkor kialakult telek Giba Antal 1824.
évi fölmérésekor 877 négyszögöl volt. 1964-ben két házhelyet szakítottak ki
belőle, később a telek belseje is megcsonkult. Az 1821. évi árvíz alkalmával
ezt a városrészt is elöntötte a Maros, a környékbeliek ide menekültek. A dombot
kocsik, és megriadt lovak sokasága vette körül. Az utca kialakításakor kerítés
is készülhetett, 1844-ben az „elkótyavetyélt régi kerítésből bejött 31 f 20
kr.” Ebben az évben készült a 34 m hosszú kerítés alul bástyamodorba (falazata
lefelé szélesedő) 704 forintos költségen, melyből 291 forint, adakozásból jött
be. A téglából falazott kerítés pillérközeit farostély töltötte ki, a zárható
kapu is farostélyból állt. A mai kovácsoltvas kaput – a római katolikus temető
kapujával egy időben – Péli István (1852–1938) kovácsmester készítette. Az
évszám és a monogram töredékesen ma is megvan: K 1890 PI (Készítette 1890 Péli István). Valószínűleg a faajtóval
egy időben szüntették meg a kerítés farostélyát is, és falazták be a
pillérközöket.
A kápolnának külön jövedelme nem
volt, az egyház költségén tartották fönn, 30–40 évenként fölújításra szorult.
1824-ben és 1852-ben a hívek adományából és egyházi támogatásból megújították.
1835-ben a kápolna előtti fakeresztek jó állapotúak; a Megváltó és a két lator
bádog alakjával ellátott kereszteket a hívek gondozták. Az egyházlátogatási
jegyzőkönyv 1859-ben már közepes állapotú fakereszteket említ.
Kálvária kápolna
A mai kőkereszteket Isten
dicsőségére építette Börcsög Ferenc és hitvese Varga Ágnes. 1869. A középső
kereszt 115 cm magas négyzetes hasáb alapzaton áll; a kereszt 260, az öntöttvas
korpusz 93 cm nagyságú. A klasszicista timpanonnal ellátott stációkat 1880-ban
az alábbi személyek áldozatkészségéből állították: 1. Kun László, 2. Kiss
Mihály, 3. Tézsla István, 4. Török Antal, 5. Bagaméri István, 6. Tamás János,
7. Csepregi Erzsébet, 8. Kiss József, 9. Tézsla Terézia, 11. Nacsa László, 12.
Fodor Pál, 13. Juhász István, 14. Gyűjtésből.
1970-ben dr. Tóth Aladár főorvos
közreműködésével kőporos, fröcskölt vakolatot kapott a kápolna, 1974-ben
fölújították a kerítést és a stációkat is. 1988–89-ben a belvárosi egyházközség
– az Országos Műemléki Felügyelőség 120 000 forint hozzájárulásával – a kápolna
külső renoválását elvégezte. Pólusképző anyag (Baurex N) hozzáadásával teljesen
újra vakolták és sárga műanyag alapú festékkel mázolták.
Rajzok a kálvária kápolnáról
A kápolna népies barokk stílusban
épült. Az 1835. évi Canonica visitatio
tetszetős külleműnek írja, valójában egyszerű megjelenésű, a barokk pompájának
nyoma sincs rajta. Persze létesítésének ideje még a török utáni új honfoglalás
időszaka, amikor a városban ezen kívül egyetlen kőből emelt épület van, a római
katolikus templom. 1720-ban egész Csanád megyében egyetlen iparos sem működött,
a kápolnát idegenből hozott, jó képességű mester építhette. A főhomlokzat
torony szélességében középrizalitos, az épület két szárnya szegmentíves
szoborfülkével van tagolva. Koronázópárkánya az utcai fronton erőteljes
osztópárkányt alkotva folytatódik. Ezt eredetileg dupla sorban rakott hódfarkú
cseréppel védték az esőtől. A vaskos, tömzsi torony oldalait a sarkoknál enyhe
lábazatú, és fejezetű falpillér fogja össze. Az alacsony, bádoggal födött, gúla
alakú toronysisak alatt szintén koronázó-párkány fut körbe. A vízszintes
záródású, kétszárnyú ajtó nyílása sután egyszerű. A torony négy oldalát
szegmentíves, szalagkeretes, zsalugáteres ablakok díszítik, középmagasságban –
mint egy rózsaablak – ovális nyílás. A teljesen sima oldalhomlokzaton két-két
szegmentíves ablak van, az egyrétegű, hatszemes ablakok üvegezése eredetileg
hatszögű, ónkeretes egységekből épült föl. A szentély egy-egy ablaka hasonló
küllemű, de kisebb méretű. A hódfarkú cseréppel födött tető szegélyét a
malterba rakott cserép lesimítása adta.
Belül a torony boltíves pilléreken
nyugszik, itt a födém boltozott, a kápolna hajójában sík. A szentély apszisában
téglából falazott, alul szegmentívű nyílással kiképzett egyszerű kivitelezésű
oltár. 1928-ban Sztraka András helyi szobafestő a sík mennyezetre könyöklő
angyalokat, a szentélyben szárnyas angyalokat festett. Ezeket az 1969. évi
fölújításkor lemeszelték. 1885-ig a falakon stációs képek függtek. A kápolna
néprajzi értékű szakrális kincse a vitrinben elhelyezett öltöztető Mária-szobor
(skapulárészobor) és a naiv bájjal készített, szent sírt őrző két deszkakatona.
A kápolnában eredetileg támla nélküli ácsolt padok voltak, a jelenlegiek 1880
körül készültek. Az első padokban elhelyezett egy-egy templomi zászló föliratuk
szerint 1880-ból való; megújították őket 1930-ban.
A kriptát, mióta nem temetnek belé,
háromszor nyitották föl. A legrégibb behatoláskor az északi íves falat
bontották meg, 1927–28-ban a hajó felől közelítették meg. A József Attila
Múzeum kezdeményezte 1988. évi föltáráskor – a szájhagyomány alapján – a
szentély keleti ablaka alatti boltívesen falazott, eredetileg kialakított
bejáratot nyitották meg. A két koporsó gondos asztalos munka, esztergályozott
lábú alsó részük elkorhadt, fölső részük jó állapotú. Bennük csontváz nem volt.
A 27 éves Antonius Nyéki a püspökség makói uradalmának pénzbeszedője, Elizabeth
Pruszkai (Urikné) 70 évet élt. Mindketten 1804-ben hunytak el. Az eredeti
szentély alatt, egy külön elfalazott fülkében szintén volt egy csontváz, erre a
kripta építésekor találhattak rá, és ekkor kegyeletből körül falazhatták. Valószínűleg
Jankovich Pált temették ide.
A szájhagyomány szerint a kriptát
és Szakács Gábor föltaláló közeli házát alagút kötötte össze. A kripta 1988.
évi fölnyitásakor, de a Kálvária utcai víz- és gázvezeték fektetésekor ennek
semmi nyoma nem volt. A püspöki uradalom a Kálvária-dombon boltozatos
jégvermeket épített; Szilágyi Sándor uradalmi igazgató 1835-ben azt írta
Lonovics József püspöknek, hogy a Kálvária-domb összeroskadt jégvermeit
helyreállíttatta. Az 1930-as években is ilyen boltozatos verem szakadhatott be.
Az ott lakók ezt vélték alagútnak, és ezt hozták össze a számukra titokzatos
föltaláló személyével.
A kápolnával szemben 1821-ben
készült el az akkor újvárosinak nevezett római katolikus iskola. A tanulók
naponként reggeli imára a kápolnába jártak. A nagyböjt minden napján reggel 7
órakor tartottak benne misét. A nagyböjt péntek délutánjain 3 órakor a hívek –
pap nélkül – keresztúti ájtatosságra gyűltek össze. A hívek a nagyhét minden
napján – pap nélkül – végeztek keresztútjárást. Nagycsütörtökön lobogókkal és
kereszttel körmenetben elmentek – a mai emlékezés szerint – Dávid Péter
előimádkozásával a temetőkápolnába, majd visszatértek a Kálváriához, ott
hajnalig virrasztottak; a Jeremiás siralmait és a fájdalmas rózsafüzért
végezték, és közben A keresztfához megyek, Áll a gyötrött Isten anyja,
Keresztények sírjatok, Én nemzetem, zsidó népem kezdetű énekeket énekelték.
Ekkor a szentsír föl volt díszítve, mellé állították testőrként a két fára
festett katonát. Nagypénteken körmenet jött a belvárosi templomtól, elvégezték
a keresztutat. Húsvét vasárnapján, hajnali 2 órakor jöttek a hívők Jézust
keresni a szentsírban; ekkorra a fakatonákat eltették a sír mellől.
A búzaszentelést április 24-én,
Szent Márk napján végezték. A belvárosi és újvárosi templomból körmenettel
érkeztek a hívek. Minden évben vetettek búzát a kápolna mellé, ezt mint
szántóföldet megszentelte a pap. Az asztalra is tettek kis zöld csomókat,
ezeket megszentelés után a hívek között szétosztották, hazavive a jószágnak
adták. A kápolnától visszaindult a menet, és a pap jó termésért könyörgött. A
keresztre és az egyházi lobogókra a búzából koszorúkat fontak.
A kápolna búcsúnapján, július
16-án, Karmelhegyi Boldogasszony napján a belvárosi főkántor segédletével
szentmisét tartottak. Ezek a szertartások 1954-ben megszakadtak.
A Kálvária Makó ősi szakrális
helye, maga a kápolna a város legrégibb épülete. A belvárosi plébánia elkezdte
a kápolna belső fölújítását és szakrális kultuszának fölelevenítését.
Forrás: Az 1835., 1859. évi
Canonica visitatio a belvárosi parókia irattárában.
Irodalom: Tóth Ferenc 1989.,
Lakatos Pál–Orbán Imre 1995.
T. F.
209. Református ótemplom
Barokk, 1774.
Kálvin tér
A reformáció idején Makó lakossága
fölvette az új hitet. A Szegedtől Nagylakig, Gyulától Temesvárig húzódó terület
reformátusságának a Maros-parti város volt a központja. Az 1686. évi török
pusztításig a tájegység esperesi központja. Az utolsó futás idején a város teljesen elnéptelenedett.
Az újjátelepülés után – a
lakóházakhoz hasonlóan – a templom is paticsfalú volt. Szirbik Miklós leírása
szerint: „A régi templom göngyöleg sárral tapasztott sövényből volt, s állott a
mostani paróchiák lábjában, azon a helyen, ahol jelenleg a praeceptori
[tanítói] lakhely van. E mellett volt egy fa torony, melyről azt beszélik az
öregek, hogy nem lévén szabad abban az időben nagypénteken harangozni, az
istentiszteletre úgy adtak jelt; hogy 12 oskolás gyerekek felmentek ezen
toronyba, s énekelni kezdték ezt az éneket: Óh, ártatlanság báránya sat., s azt
nevezték bőrharangnak”. A régi templom a jelenlegi parókia kertje és a mai
Szirbik Miklós u. 3. (régi házszám: 2934) számú ház között állt.
Református ótemplom
Az ótemplom alaprajza
Az ótemplom déli homlokzata
Templombelső a nyugati karzattal
Faragott padok
A Maros részleges szabályozásáig a folyó védtöltése a mai
Liget utca vonalán húzódott, így a templom a Maros partjától kb. száz méterre
esett. Itt tünteti föl az 1753. évi Steinlein-féle
térkép is. A szerény kis hajlék 73 évig szolgált istentisztelet helyéül.
A régi templom szűk, avult és
korszerűtlen volt. Amikor a makói eklézsia minden időkben legnagyobb
prédikátora, Szikszai György (1738–1803) hivatalba lépett, első teendője a
templomépítés megkezdése volt. Három héttel megválasztása után, 1765. április
10-én a megyei közgyűlés arról tájékoztatta, hogy előbb Makó földesurának, a
csanádi püspöknek véleményét kell kikérnie: az ő hozzájárulása után
javasolhatják az engedély kiadását. Szikszai a helytartótanácshoz is kérelemmel
fordult, de a támasztott nehézségek eloszlatása, leiratok, vizsgálatok, fölterjesztések,
a legfölső helyre történő folyamodványok sok időt emésztettek föl. 1771-ben
végre a megye engedélyezte „a templom építését szilárd anyagokból haranglábbal
együtt”. Az egyházközség kicsinynek tartotta a helytartótanácstól meghatározott
nagyságot, de a megye 1772-ben közölte, hogy „az új templomnak határozottan a
kimutatott azon építési alapból és csak ennek erejéig való építése szabad”.
1774-ben még keményebben fogalmaztak: „a makói reformátusoknak az e tárgyban
elrendelt helyszíni szemle megtörténtéig megtiltatik, hogy templomukat a kir.
leiratban megszabott hosszaságnál tovább nyújtsák”. Ugyanebben az évben mégis
tesznek engedményt: „a csak lépcsőházul szolgáló czinterem építése
megengedtetik”.
Az építkezés kezdetét és
befejezését Szirbik Miklós már nem tudta megállapítani, mivel az 1781. évi
tűzvész az egyházi irattárat is elhamvasztotta. „A mostani templom – írja –
fundamentuma mikor tétetett le, írásban nyomába nem akadhatni; a szóbeli
előadások pedig különbözők; némelyek még 1772-re teszik; hanem az tudva van,
hogy felépült 1778-ban.” Szikszai György életpályájának alapos kutatója, Szabó
Aladár doktori értekezésében források alapján bebizonyította, hogy a templom
már 1774-ben elkészült. A makóiak ugyanis ez évi panaszos levelükben így írtak:
„minek utána az Úrnak kegyelmes segedelméből az új templomunk elkészült...”
Szirbik Miklós leírása alapján
előttünk áll az új templom. Falának „vastagsága 1/2,
magassága 5, belső világának hossza 17, szélessége 7 öl, mennyezetje volt kék
festésű deszkából, melyen aranyozott fából csillagok függöttek; a két végén
volt a kar[zat], addig ameddig az kő oszlopokon és bolthajtáson áll; dél és
nyugat felől hozzá volt kapcsolva a most is meglévő két kis czinterem; kisded
tornya, a keleti végén állva, még akkor tsak fából volt”. Ezt az
állapotot rögzítette Vertics József 1778. évi térképén. A szószék téglából
épült.
1781. szeptember 12-én a nagyhíd
mellett keletkezett tűz martalékává vált a templom, a paplak, az iskola, ezek
teljes fölszerelése, az irattár. Ezt a gyásznapot a református egyház
esztendőnként 1817-ig megböjtölte. A gyülekezet rögtönzött deszkasátrat emelt
istentisztelet céljára. „Az oskolák és a paróchia – írta Szirbik Miklós – még
azon az őszön haszonvehetőkké tétettek, a templom is tető alá vétetett;
ablakok, ajtók, mennyezet az elébbi formára; s a székek a következett három
esztendők alatt készültek el. A reá tett költség nints különösen feljegyezve,
hanem annyi kivilágosodik a számadásból, hogy a három esztendő alatt, amellett,
hogy a helybeli átsok heteken keresztül dolgoztak minden fizetés nélkül –
tsupán átsmunkára és fára elment 1500, a negyedikben pedig, részszerént a többi
ekklésiai épületekre 4000 for. p. p.” A templom külalakja az előbbenitől
annyiban tért el, hogy Csanád vármegye közgyűlése 1784. szeptember 30-án
engedélyezte a déli oldalon újabb
cinterem építését, a keleti végén ajtó
nyitását.
A hívek erőn fölül adakoztak; ki
pénzt, ki üszőt, ki gabonát, ki bort. Amikor a toronyépítéshez teljesen
kimerült a kassza, Diós István kurátor (az Ópusztaszerre telepített makói
hagymásház tulajdonosának őse) a piactéren levette süvegét, és elkezdett
kéregetni. Két óra alatt máriásokkal, húszasokkal, tallérokkal megtelt a nagy
süveg. A torony 1787–88-ban készült el, „az egész kőből épült a sétálóig vagy
vigyázó helyig – írta Szirbik Miklós – négyszegletű, több rendbéli párkányokkal
ékesítve, s a szegletek kerekre véve. Szélessége mindenfelé 4 ½ öl,
falának vastagsága 5 ½ sukk; a sétálón felyül hat szakaszbeli
hajlásokkal hegyesedik, egész magassága a gombbal együtt 25 öl.” A templom
gombja messziről csillogott, mivel Diós István bearanyoztatta. Az órát, amely
ütött egész és negyed órát, Veréb Péter kecskeméti órás készítette 1788-ban.
„Pontosságra nézve nagy-darab földön párja nem volt.”
1790-ben téglakerítéssel vették
körül a templomot, de ezt 1927-ben elbontották.
1801-ben a téglából épített szószék helyett Erdődi Pál makói asztalos
puhafából újat készített. 1818-ban az elavult famennyezetet stukatúrozott
födémre cserélték ki; a két végső karzatot megbővítették. 1828-ban észak felől
toldották ki a templomot karzatos cinteremmel. 1829-ben készültek el a padok,
1830-ban a prédikátori szék, a keresztelői kút, az úrasztala és az ezt kerítő
rácsozat. 1832-ben a födélfákat cserélték ki, és a tetőt mázas cseréppel
födték, 1857-ben padozatát márványkővel burkolták.
A templom tömeghatása eredetileg a
legteljesebb mértékig egyszerű volt, csupán egy téglalap alaprajzú, nyeregtetős
épület volt, de fokozatosan minden oldalról kapott egy-egy bővítményt:
- közvetlenül az építés befejezése
előtt lépcsőházat a nyugati részén;
- a tűzvész előtt fatornyot (az
építési engedély haranglábra
vonatkozott) emeltek, de ez nem a templomtesthez csatlakozott,
hanem – Vertics 1778. évi térképe szerint – a templom előtt állt. 1784-ig a
keleti végén ajtó nem volt, addig a déli fronton járhattak be, erre lehet
következtetni a ma is meglévő két befalazott vakajtóból. A tűzvész utáni kőből
falazott torony az addigi csarnokszerű építményt küllemében templommá változtatta;
- a déli cinterem építését szintén
1784-ben engedélyezték. Ez nem szervesen illeszkedik az épülethez, akármennyire
alacsony ez a toldalék, és maga a nyeregteteje is, belelóg az ablakba;
- az 1828. évi bővítés sem szerves
része a templomnak, sem alaprajzilag, sem tömegében nem harmonizál a déli
cinteremmel. Ekkor nem az építészeti elvek voltak a fontosak, hanem a
kétszintes bővítés.
A torony sarkai a földszinten
rusztikus kiképzésűek, élei fölig, a templomtesten is le vannak kerekítve. A
torony széleit fejezetes falsávok, pilaszterek tagolják. Az ablakok
szegmentívesek erős szalagkerettel. A koronázópárkány a tornyon
osztópárkányként fut körbe és a barokk órapárkánnyal együtt jó
fény-árnyékhatást kelt. Valószínűleg az újabb tűzkár elkerülésére a toronysisakot
is téglából falazták, a barokk stílusnak megfelelően többszörösen tört
vonalvezetéssel. Az oldalhomlokzat faltükreiben eredetileg 4–4 nagyméretű,
szegmentívű ablakot helyeztek (az északi bővítéskor kettőt megszüntettek). Az
északi toldalék oromzata barokkos vonalvezetésű, az építés idejét föltüntető
szalagdísz klasszicista. A templomhajó falának tagolása visszafogott és
puritánságig egyszerű; a külső dísze csupán a lizéna és a koronázó párkány. Az
ablakok keretezéseikkel késő barokk stílusúak. A torony díszesebb, de vaskos és
tömzsi. A festői hatású toronysisakról Szirbik Miklós elragadtatással írta:
„Átaljában az alkotmány olyan, melynél díszesebbet, kőtoronyban, kívánni és
látni alig lehet.” A jelenlegi kőből való ajtótokokat és az ajtókat – kovácsolt
vasműves tartozékaival – 1857-ben készítették. A tetőzet zsindellyel volt
födve, de igen hamar elhasználódott. A levéltárban őrzött útlevélkönyv szerint
1807. május 29-én „Szemes István, Raffai Mihály két kocsin mentek Aradra
ácslegényekért, akik az itteni reform. ekklésia templomát újonnan zsindelyezni
fogják”. 1832-ben mázascserép födésre tértek át.
A templombelső kissé nyomott, de
azért kellemes hatású. A karzat eredetileg a keleti és nyugati oldalán, hármas
boltíven nyugodott, de ezeket 1818-ban a tizenhárom mutációs orgona elhelyezése
és a befogadóképesség növelése végett fa tartó oszlopok beállításával fából
kibővítették. Az északi szárny megépítésekor oda is karzat került. A
templomteret három oldalról övező karzat mellvédjének klasszicista stukkódíszítése
kellemes hatású. A tűzvész előtt és után festett fafödémmel volt a templom
ellátva, ezen, bizonyára kazettás mennyezetet kell érteni. A tűzben
megsemmisültről följegyezték, hogy kék színre volt mázolva, föltehetően a
parasztbútorok stílusát követte. A sík, stukatúros mennyezetet kör és
négylevelű lóhere alakú stukkó díszíti középen rozettával, a középsőben – az
1940. évi fölújításig – a födém készítésének évszámával: 1818.
A berendezés tetszetős. A régi katedrát 1801-ben cserélték ki könnyed,
rokokó ízlésű szószékkel. Erdődi Pál mesterműve vörös, zöld és arany színezésű
lehetett, később fehér–kék, jelenleg fehér–arany színezésű. Eredeti és
látványos a harang alakú lábazata, amelyet palmettás levelek vesznek körül; a
hangerősítő koronát harangvirág díszíti. Eredetileg a templom belsejéből, az
úrasztala mellől volt a följárata, később megemelték, és külső följárót
alakítottak ki. Ezzel a szószék szépsége jobban érvényesül. A copf stílusú
padok szintén makói asztalosmester remekművei. Az első padsor előlapján vésett
fölirat: A Makói Re Sz Ekklésia
készíttetett Joó Sámuel Asztalosmester által MDCCCXXIX dik esztendőben. Szent
Jakab hava 7. napja. Ugyancsak Joó Sámuel munkája az úrasztala is.
A templom külső, déli oldalán
épített kriptában temették el Etsedi Miklós, Szikszai Benjamin és Szőllősi
Antal lelkészeket.
A templomot 1790-től 1927-ig
nyolc-kilenc sukk magasságú téglakerítés vette körül. A fényképről ismert
nagykaput Kalász János kurátor 1830–33-ban készíttette és kis ajtókat is vágatott.
A kerítés négy sarka bástyával (kazamatával) volt ellátva, ezeket Giba Antal
1821. és 1824. évi térképe is föltünteti. (A négy bástya emlékét elevenítette
föl Makovecz Imre az új hagymaház tervezésekor.)
A templom mintegy fél évszázadig
épült, ennek ellenére architektúrája kívül és belül egyaránt jó hatású.
Irodalom: Szabó Aladár 1927. 21.,
Szirbik Miklós 1979. 95–99., Szőllősi Antal 1878. 7. közl.
T. F.
