Előző fejezet Következő fejezet

{159} Gazdálkodás

Földművelés

(TÓTH FERENC)

Talaj

Makó körzetében két történelmi táj találkozik: nyugat felé a rétség és keletre a mezőség. A mezőség kitűnő termőtalaj; a Marostól és mellékvizeitől táplált, eredetileg víz borította rét a halászat, pákászás, madarászás életlehetőségét teremtette meg. A folyóvizek szabályozásával a rét mezőgazdaságilag művelhető területté alakult. A nép az előbbit szürke, az utóbbit fekete földnek nevezi. Szürke föld a Palotai, Rákosi, Igási út mentén terül el. A papháti iskolánál vált át feketére. A porgányi, a kiszombori földek feketék. Ezeket négy lóval kellett szántani. A lelei püspökföld meg sárga volt. Ez televényes volt, de nehéz szántású.

Földtanilag a mezőséget a magas térszintű pleisztocén hátság teszi. Ez a földhát a békés-csanádi löszhátság alacsonyabb, délnyugati terasza. Ősidők óta mentes a folyók áradásaitól. A magas löszhát a város nyugati szélétől kezdődik, és innen vonul észak és kelet felé, Mezőhegyes irányába. A földhát feltalaja a fölső agyagrétegnek elmállásából keletkezett infúziós lösz.

A réti agyag talajadottságát a holocén kori mély területek földtani és vízjárási tényezői határozták meg. Zsíros, koromfekete agyag, mely esős időben sártengert alkot, száraz időben kőkeménnyé válik, mélyen megrepedezik. Kitűnő fokhagyma terem benne.

A marosi öntéstalaj a folyó iszapos hordaléka. Táperőben gazdag, könnyen művelhető. A Tisza öntésével ellentétben a marosi öntésterületek mészben gazdagok.

A szántóföldek ármentesítése folyamatosan foglalkoztatta a gazdákat és a várost. „A mi életkérdéseink – írta 1881-ben a helyi lap – a vasút és a belvíz.” Lapályos terület volt elég. Szirbik Miklós gondosan számba vette ezeket: „Egy kis folyóvízzel vetélkedő Száraz ér, melly Aradtól fogva Tornyán, Battonyán, Mezőhegyesen, Kovátsházán, Kaszaperen, Komlóson, Sámsonon keresztül a Makai határba jövén, Földeák alatt a réten elenyészik. Száraznak neveztetik, mert nem mindenkor van víz benne. Régen ugyan minden áradáson tele jött, temérdek halat hozván a vízárja magával; még malom is volt rajta: nevezetesen a makai határban: az Igási csárda mellett, még most is látszik a malom helyje; sőt az ott forgott kő is megvan még, és szolgál egy Bujáki malomban. Minekutánna pedig Aradnál a torkát betsinálták, csak hóból és esőből kapja vizét, s ritkán áradásból. Ezen kívül vagynak még a szántóföldeken és legelőkön: a Kopántsi, Királyhegyesi, Bogárzó, Dáli, Mikótsai, Margitai, Jángori erek. Ezen erekben tsak árvizes időben van víz; mindenik több ágakra oszlik. Nevezetes a Mikótsai ér, melly a Kákási szőlők mellett, a Marosból kiszivárgó vízből vévén eredetét, és Mikótsa mellett a Dálinak két ága vele egyesülvén, nagy szélességben a Város alá kanyarodik, s annak a keleti oldalán való kijjebb terjedését megakadályoztatja. A Város alól menvén Margitának, s ott nevét is attól vévén, szakad a Jángori érbe, s ez a rétségbe. Hogy a Városon keresztül is foly egy ér, hasonlóképpen a Maros töltésén keresztül szivárgó vízből eredve…, ez szolgál az esővíznek és a Város nagy részéből való letsapolásra: de mikor a Maros kiront, az itt tolakodó víz ennek környékét legjobban pusztítja. Vagynak még erek a réten, s réti oldalon is, mint: Által-ér, Hóró, Disznóér, Vékonyér, Sásér, Biberés erei. Fenekek: Jángori, Mámai, Kis Gyűrűsi, Mejje és Nagy fenék. – Tavak: Lelei, Gentsi, Lútsi, Bán, Horgas, Kövesd, Köles, Sós tó. – Fokok: Szent Lőrintzi, 12 öl szélességű, 7 öl mélységű, melyet az 1821-diki, Kalárai, 7 öl szélessségű, 4 öl mélységű, mellyet az 1827-diki kitörése ásott a Marosnak; Vályogvetői, melly 1818-diki, Margitai, és Mikótsai, mellyek 1823-diki töltés szakadáskor támadtak; mindenik hasonlóképpen mély.  Az utolsó neveztetik {168} Gyilkos tónak is; minthogy kenderáztató hely lévén, hirtelen mélysége miatt sokan belehalnak.”18

A Szárazérbe csatlakozó erek és árkok föliszapolódtak, ezért 1871. szeptember 4-én Aradon kezdeményezték a Szárazér Szabályozási Társulat megalakítását. Ez lett hivatva a Szárazér közelében fölgyülemlett vadvizek lecsapolására, valamint a Szárazér holt medrének Mártélynál a Tiszába csatlakoztatására. Amíg a Szárazérnek természetes vízfolyása volt, árterületének vizeit összegyűjtötte, és a Batida–Földeák közötti ingoványos társégbe vezette; megszaporítva annak amúgy is elég bő vizét. 1889-ben katasztrofális helyzetet eredményezett a Szárazér torkolatának lezárása; a makói tanyák közt 2059 kat. hold területet borított el a vadvíz. A mély fekvésű terület belvízmentesítésére 1889–93-ban megépült a sámson–apátfalvi főcsatorna – makói nevén a Csorgó – két méter fenékszélességgel, 10,4 m³/mp vízhozamra. Ekkor a Szárazérnek az elágazástól Földeákig terjedő szakasza holtággá változott; medre csupán a ­helyi vizek befogadására szolgált. A mezőhegyesi állami ménesbirtoknak és cukorgyárnak a vízszükségletét 1892-ben élővíz csatorna létesítésével oldották meg. A sámson–apátfalvi főcsatornának királyhegyesi mellékága is 1893-ban létesült.

Az 1942-es vizes esztendő halomra döntötte mindazokat a föltevéseket, amelyekre a szabályozást alapozták. A sámson–apátfalvi főcsatorna szelvénye ugyanis az akkor jelentkező nagytömegű belvíz befogadására elégtelennek bizonyult. 1943-ban északi irányban a Szárazér főcsatornáig megépítették a királyhegyesi főcsatornát, a sámson–apátfalvi főcsatorna alsó szakaszát 25 m³/mp vízszállításra bővítették. A csatornán korábban létesített műtárgyak azonban megmaradtak eredeti állapotukban. Az 1970. évi árvízkor derült ki, hogy a Maros magos vízállás esetében visszaduzzasztja a sámson–apátfalvi főcsatorna vizét, ezért zsilipépítés vált szükségessé.19

Major Miklós polgármester kezdeményezte a város kanálisán, a Nagyéren kívül a Görbe-tó, a Gacsibai mellékcsatorna, az Eperjesi völgy, az igási Semlyék, a Karácsonyi és a Jó Péter-féle földek víztelenítését.20

A Körös–Tisza–Maros Ármentesítő Társulat közgyűlése 4/1919. számú határozatával jóváhagyta a makói belvízmentesítő munkálatok megindítását, de pénzügyi nehézségek miatt több évi késéssel kezdhetett hozzá. Bogárzó, a két Jángor-köz, a Dorka-dűlő, Gacsiba és Ürmös 1924–25-ben sokat szenvedett a vizektől. Általános volt a panasz, hogy az ármentesítési adó szinte elviselhetetlenül nagy, és a gazdák földjének ármentesítéséért kevés intézkedés történik. A gazdasági egyesület választmánya ezt az állapotot tarthatatlannak tartotta. A gazdák évről évre akkor is fizették a járulékot, ha földjükön víz állt; fölvetődött az elszakadás a Társulattól, és az önállósulás gondolata is.

A Makó környéki belvizek tengelypontját jelentő szárazér–porgányi, gencshát–gacsibai és a jángori csatornákat kibővítették és a porgányi nagyteljesítményű szivattyútelep 1926–28-ban megépült. A Nagyér és a Honvéd városrész mentesítési csatornájához 1928-ban kezdtek hozzá.21 

Aszályos időben pedig öntözésre lett volna szükség. 1906 körül Körösi Mihály tormatermelő a tűzoltókat fogadta föl, hogy tormaföldjét a Maros vizével árasszák el. Kísérleteit nem folytathatta, mert a tűzoltóknak ez nem lehetett a föladata. 1930–31-ben egy szugolyi termelő másfél lóerős benzinmotorral öntözte burgonyavetését, szőlejét, gyümölcsösét és lucernáját.22 {169}

Az első világháború után Kruzslicz Károly, Szabó Sándor és Vajnai Bálint vásárhelyi mesterek a makói polgármestertől és Csanád megye alispánjától a Tisza és a Maros medréből kiinduló öntözőcsatorna és vele kapcsolatos vízi erőműtelep előmunkálataira kértek engedélyt. A vállalkozás személyi ellentétek miatt fölbomlott.23

S. Bálint György, a gazdasági egyesület elnöke nagy reményeket táplált Jankovics István gépészmérnöknek a víz hajtóerejével működtető öntöző berendezése iránt. Jankovics szabadalmaztatta találmányát, és 1930-ban a párizsi kiállításon díjat nyert vele. A föltaláló a vízemelő készülék modelljét elküldte Makóra, és a gazdasági egyesületben 1936. március 4-én be is mutatta. A szabadalom egy példányát nagylelkűen díjtalanul átengedte az egyesületnek. Előteremtve a 400 pengő önköltséget, a nagy fahenger kivitelezéséhez Mágori Bálint ácsmester a marosi híd közelében hozzá is fogott. A tehénjárást kívánták vele öntözni. A szabadalom szerint a hengert rászerelt lapátok útján a víz sodrása forgatta, és a hengerre erősített tíz vászontömlő volt hivatva a víz fölemelésére.24 A henger vízrebocsátásakor alulméretezés miatt összetört. Újabb kísérletezésre már nem volt pénz.

1937-ben a Körös–Tisza–Marosi Ármentesítő Társulat és a minisztérium részvételével tartott megbeszélésen a Maroson kívül az öntözésnél számításba hozták a sámson–apátfalvi csatornát is. Tervük a második világháború miatt meghiúsult.25

A makói szántóföldeket a 18. század közepétől ugarhagyás nélkül folyamatosan művelték. Szlávy József miniszter 1871-ben a trágyakezelés hiányosságára hívta föl a vármegyei gazdasági egyesület figyelmét. „A nagyobb gazdaságok – írta Tóth Arisztid, a vármegyei gazdasági egyesület igazgatója – e téren is okszerűséget mutathatnak fel, mindamellett a kisgazdaságok messze vannak attól, hogy e tekintetben nagyobb haladásról adhatnának számot.”26 A kormány támogatásával 1928–29-ben 4 beton, 6 tégla és 15 döngölt agyagból minta-trágyatelepet létesített.

49. kép.Tóth Arisztid, a gazdasági egyesület titkára

A műtrágya használata az 1920-as évek közepétől lendült föl. Míg 1913-ban Makó egész határában 19 vagon műtrágyát használtak föl, 1916-ban 61 vagont, néhány év múlva csak városi gazdasági egyesület által megrendelt műtrágya mennyisége meghaladta a száz vagont. Ehhez járult a kereskedők által forgalmazott mennyiség.27 A gazdasági világválság alatt a búzának a bolettával együtt is olyan alacsony ára volt, hogy a műtrágya a termelési költségeket nagymértékben növelte. 1931-ben az egyesület a kormányzattól a műtrágya árának mérséklését, és a kartellárak ellen az olasz műtrágya behozatalának engedélyezését kérték. A memorandum eredménye 54 filléres áresés lett, de ez nem elégítette ki a gazdákat. {170}

Földművelési rendszer

A török hódoltság utáni újabb megüléskor minden lakos tetszése szerint ott szántott, ahol jól esett neki, váltogatva a saját – vagyis a város eredeti határában –, másszor az egyik, és ismét másszor a másik pusztán; egy és ugyanazon földet három vagy négy évig folytatólag művelték.28 Mivel a lakosság rendelkezésére álló földterület pedig nagy volt, újra föléledt az Árpád-kori parlagolási földhasználat. A földbőség miatt nem volt szükség második vagy harmadik nyomásra. A máshol szokásos három forduló helyett csak egy fordulót vettek igénybe, a rovatokban viszont háromszorosan tüntették föl a szántót. A korlátlan szabad foglalást már valószínűleg az 1730–40-es évekre fölváltotta a tanács szabályozta foglalás gyakorlata. Makó eredeti szántóterülete az Ugar volt, ami magában foglalta a dáli, rákosi, igási és sóstói ugart. Nálunk az Ugar földrajzi névvé vált, Makón ugyanis egymezős földművelési rendszer alakult ki; vagyis ezt az övezetet állandóan művelték. Az ugarövezetben kétnyomásos gazdálkodás folyt: egyik felébe őszi, a másikba tavaszi vetés került.

50. kép. S. Bálint György, a gazdasági egyesület elnöke

Az urbárium munkálatai során az ún. kilenc kérdőpontra adott válaszban 1770-ben a földhasználatról elmondták: „Ezen városnak és hozzá tartozandó pusztáknak szántó s kaszáló földjei házhely szerént nem lévén felosztva, hanem ki-ki maga erejéhez képest földet bírván, ezt a szerint egymás közt felosztván egy jó birtokú gazda őszi s tavaszi mindenféle veteményt tehet 100 pozsonyi mérőt. Ezen kívül kaszálhat ötven szekér szénát; fél annyi erővel bíró gazda pedig fél annyit vethet és kaszálhat, de sarjút nem kaszálhat.” A határáról ez áll: „Az Maros folyásánál két sziget, melyben káposztát termesztenek, egyéb hasznát nem vehetik. Ezen kívül ugyan az Maros folyása mellett vagyon alkalmas rétek, melyen a ház födelének és réti fűtőnek való elegendő nád és gyékény terem; vannak ezen felül a határban egynehány marha legeltető szikek, az honnan a lakosok marháiknak sózására szükséges sót nem annyira kénteleníttetnek venni; vannak alkalmas szöllős kertjeik, melyekben önön magok szükségekre jó időben elegendő bor terem.”

A szántóföldek telkesebb helyeken terültek el, jók és termékenyek. A határt kétnyomásos módon, „két ugarszerre” művelték. A soványabb szántóföldeket, amelyek szikes helyeken vannak, „régtül fogvást szüntelenül művelik”.29 {171}

52. táblázat. Kimutatás (tabella) az úrbéri földek kiméréséről (1781–­82)

Makón az átfogó határrendezést 1781-ben hajtották végre. A megyei törvényszék engedélyezte az úrbéri földek fölmérését, amelyet a város kénytelen volt tudomásul venni. Így az 1780. április 1-jén a földesúrral kötött szerződésbe is bekerült: „Az sessionalis földek, melyek felmérettetvén, az felső instantiák által kegyelmesen parancsoltatnak, az uraságnak költségén az communitás részéről pedig praestálandó kézi és marhás szolgálatok mellett hova hamarébb inzsellér* által felmérettessenek és a lakosok között sessiók szerint osztassanak fel, és hogy a város végre az kiárendált földeknek csendes birtokában lehessen, a mely határok iránt szomszéd földesuraságokkal talán kérdés volna, azokat az uraság {172} bizonyossá és állandóvá tegye önköltségén.”30 A püspöki uradalom a munkával Vertics József (1746–1829) megyei földmérőt bízta meg, a térkép 1781-ben, a tabella 1782-ben készült el.31

6–8. térkép. Részletek Vertics József 1781. évi térképéről Diós János a Szálláson kapott 82 4/8
 
az Ugar egyik nyomásán 11 2/8
 
másik nyomásán 11 2/8 hold földet

A térképmű fölbecsülhetetlen értékű. Kizárólag ennek alapján derül fény az urbárium végrehajtására. Csanád megyében egy egész jobbágytelek 1100 négyszögöllel számítva 57 holdból állt. Harminchat hold szántóhoz húsz kaszás rét és egy hold beltelek tartozott. A rétet külön nem mérték ki, ezt a telkes jobbágyok együtt kapták meg a szántóval. A szállásföldi övezetben ki-ki maga alkalmaz(hat)ta a nyomásos rendszert. Ezzel azonban nem élt. Palugyay Imre szerint: „a makói földmivelő kaszálót nem tart, hanem azt szinte szántás alá használja olly annyira, hogy egy egész telkes gazda a tanya környékén alig hágy két három holdat”.32

A városnak két szántóföldi övezete volt: az Ugar és a Szállásföld. Minden telkes jobbágy három helyen kapta meg járandóságát: a Szállásföldön és az Ugarban két különböző területen. Egy egész jobbágytelek birtokosának a Szállásföldön 44 holdat mértek ki, hat holdat az Ugar egyik és hat holdat az Ugar másik nyomásán. Az urbárium tabelláján és Vertics térképén az 1. numerus Diós Jánosé; ez a szám szerepel a szállásföldi határban, az Ugar egyik és másik nyomásán is. Az urbárium a belső telket két pozsonyi mérőben határozta meg, ami Makón egy holdat jelentett.

9. térkép. Birtokmegoszlás 1922-ben

Az urbárium végrehajtása után is megmaradt az Ugar kétnyomásos művelése. Bíró Ferenc visszaemlékezésében írja: „egyik ugarba minden tulajdonos egy fajtát termelhetett. Így az egyikbe mindig búzát vagy mindig kukoricát vetettek. Amelyben kukorica volt, azt egyszerre kellett leszedni mindenkor. Igen csak Dömötörkor (október 26-án) kezdődött a szedés.”33 {173}

Az urbárium végrehajtásakor Makón a szállások 31 727, az Ugar 1498 holdat tett ki. Mivel ekkor szilárd telekrendszer alakult ki, a telekállományt szabadon adhatták és vehették, csupán a változást kellett az uraságnak bejelenteni. Az 1848. áprilisi törvényekkel kimondott jobbágyfölszabadítást az 1853-ban kiadott úrbéri pátens tudomásul vette. A város szántóterülete a belső legelő kiosztásakor, 1861-ben 13 323 holddal gyarapodott.

Üzemszervezet

A mezőgazdasági üzemszervezet szigorúan elkülönítette a tanyás gazdálkodást és a kertészkedést. A hagymakultúra nem a tanyás gazdálkodás keretében alakult ki, hanem a veteményes-kertészkedésből. A tanyarendszerű szemtermelő gazdálkodás a kis- és középbirtokosságon; a hagymatermesztés a zsellérségen, a polgári korszakban a bérlő-vállalkozói kisparaszti egzisztenciáin nyugodott. A 20. században, főleg a két világháború között, az eredményesebben gazdálkodó hagymások a törpe-, majd a kisbirtokosok sorába küzdötték föl magukat. Életmódban kiegyenlítődés mutatkozott, de a társadalmi szakadék továbbra is fönnállt. Erdei Ferenc szavaival: „A tanyai gazdák igazi parasztok voltak, a hagymakertészek pedig sohasem voltak igazi parasztok, hanem zsellér-agrárproletár múlt {174} után lettek zömükben kisvállalkozó-kispolgári réteggé, akár volt kisebb földbirtokuk, akár csak bérelték a hagymaföldet, akár szakmunkásként termelték a hagymát.”34

A két szektor üzemszervezete lényegesen különbözött. A tanyaira a komplexitás volt jellemző: egyaránt hangsúlyos szerepet kapott benne a földművelés és az állattartás. A hagymakertész eredetileg saját vagy bérelt földjét belterjesen művelte. Nála a komplexitás abban mutatkozott meg, hogy saját keretei között igyekezett több lábon állni. Nemcsak vöröshagymát, de fokhagymát, petrezselymet, piros céklát, sárgarépát – sőt korábban paszternákot, paprikát – is termelt. Disznót csak egyet hizlalt, lovat egyet tartott. A kenyérrevalót részes aratóként teremtette elő. De a hagymakertész is bolondja volt a földnek: mihelyt módja nyílt, vásárolt egy-egy darabot. Az ügyesebbek, az eredményesebben gazdálkodó hagymakertészek törpebirtokosból kisbirtokosok lettek. Diós Sándor élete során tizennégy hold szántót gyűjtött össze. Halála előtt emlegette: „Elértem célomat, az Aradi utcában vásároltam házat, és annyi földet szereztem, amennyit képes voltam megművelni.”35 Ez társadalmi méretekben is hasonlóan történt. Diós Sándornak átlagos vetésterülete: egy hold árpa, három hold búza, öt hold kukorica, két hold lucerna, két hold hagyma köztes zöldséggel. Évente 150 mázsa vöröshagymát termelt, 70 mázsa gyökeret, 40 mázsa sárgarépát; egy lovat, tíz hízót tartott, nevelt két borjút, fejt két tehenet. Mire a második világháború kitört, a kisbirtokos hagymakertészek is komplex üzemszervezetű gazdaságot építettek ki. A két szektor közötti társadalmi feszültség az 1930-as évekre fokozatosan csökkent, bár nem szűnt meg.

1945-ben az 50-100 holdas nagygazdaságok birtokát elkobozták, a 20-50 holdas középbirtokosok kulákkategóriába kerültek, földjüket szintén kisajátították. A föld nélküli kisparasztok, az agrárproletárok a szövetkezetekben találtak otthonukra, sőt az első időszakban vezető beosztásba is jutottak.

A „szocialista korban” már a szövetkezeti és magánparaszti tagolódás lett a meghatározó. Az egyénileg gazdálkodókat – az egykori tanyai gazdát, valamint a törpe- és a kisbirtokos hagymakertészt – a közös sors összekovácsolta. Az egykori tanyai gazda éppúgy elkezdte termelni a hagymát, mint a „virtikli” kertész. Az egykori két gazdasági-társadalmi szektor között a korábbi feszültség és ellentét nem csupán elmosódott, határozottan meg is szűnt. Az egykori gazdákat is a vállalkozói szellem hatotta át.

1949-től nehéz időket élt át a birtokos parasztság. A gyanakvás oda vezetett, hogy mindent megszabtak és számon kértek. Úgy irányították őket, mintha állami birtok alkalmazottjai lettek volna. A tervgazdálkodás szellemében egyéni éves ütemterveket kellett készíteniük, amelyet dűlőfelelősök ellenőriztek. Mindezt betetőzte a terménybeszolgáltatás és a rekvirálás. A kulákkorlátozás a középparasztságot is sújtotta: „a középparaszt a kulák kisöccse” – tartották.36 Amikor 1953-ban Nagy Imre bejelentette az új kormányprogramot, föllélegzettek. Elengedték az adósságot. Csindó Béla derűsen mesélte: „33 mázsa búzával és egy marhával maradtam adós a nép államának”. 1956 nyarán kuláklistán lévő 116 középparasztot mentesítettek a korlátozás alól.

A termelőszövetkezeti parasztság mentalitása megváltozott. Moravszky Ferenc erre így emlékezett: „1959–60 ősszel hordtuk a cukorrépát haza a Királyhögyösi úton, rossz makadám úton, ölég sok répa lehullott. Amikor a tagok gyüttek haza, földobálták a kocsira, hogy në vesszön kárba. Máskor mög szödtük a hagymát, rakásba vót hányva, kiszödtük az első osztályút és gyüttek a teherautók. Ha véletlenül rámöntek a másodosztályú hagymára, úgy lármáztak a tagok, hogy nem tud vigyázni, tönkretöszi az árut. Ezt öt-hat évvel később, amikor a téesz-tagok jól éltek, nem érözték, hogy nélkülözni köll, vót röndös mögélhetésük, {175} mán nem fordult elő. Hiába vót a cukorrépa elszóródva a Királyhögyösi úton, alig tudtak kerékpárral elmönni, sönki së vött föl ëgyet së. Nem vót baj, ha végig möntek a kihányás hagymán, azt mondták, marad még. Szóvá is töttem az ëgyik hagymakertésznek, hogy 1960-ban még földobáltuk a répát, most nem törődtök vele.”37

A szövetkezeti növénytermesztővel szemben a maszek38 parasztot továbbra is a cselekvési dinamikus jellemezte. Csindó Béla búzavetése 3-4 hold volt, kukorica ugyanannyi. Nagyban hagymáztak. Mindig volt 2 hold vöröshagymájuk, másfél fokhagyma, egy holdnyi gyökér. Ezeket a felesége maga intézte fogadott napszámosokkal. Tartottak 5-6 hízó marhát, 1-2 fejőstehenet, 2-3 lovat, néhány csikót. A gazda 1956-ban gumis kocsit csináltatott, és szekérfuvarozási engedélyt váltott ki. A fuvarozással nagyon jó keresett. Tíz forintért hordta a szakcsoportosok hagymájának mázsáját. 40-50 mázsát bírt el a kocsija. Hajnaltól estig háromszor fordult. Négy-öt évig téglát, homokot is fuvarozott.

A törzsökös hagymakertész csak a dologgal vergődött, meg azzal, hogy szerezzen valamit. Egész életük fölfokozott tempójú volt. Önmagukat zsákmányolták ki. Ez az életvitel egyszeriben kiveszett a szövetkezeteti dolgozóból. Az 1970-es évek elejére a hagymatermelésben elfogytak a lelkiismeretes, megbízható napszámosok. Már csak kocsmában lehetett megfogadni őket. A maszek kertészek kénytelenek voltak fölhagyni a hold számra való hagymatermeléssel. Jobbára kukoricát termeltek, amelyet disznóval etettek meg.

De nemcsak a munkaerővel volt baj, az alacsony árszinttel is. Szabó István hagymakertész 1975-ben kezdte reménytelennek látni a hagymázást. „Én nyolc hold földön gazdálkodom. Ebbe van, kéröm, mindön: búza, kukorica, hagyma, burgonya. A vöröshagymának a termelése részünkre mán most nem kifizetődő. Én a hagymatermelésrül lëmondtam. Szóval nem eröltetöm, mer nincs értelme, mer csak kész ráfizetés. Amikor én mögtermelöm azt a vöröshagymát, innen fölviszöm Pestre, neköm rámögy mázsánkint 50-70 forint a fuvarra, 10 forint mög a helypénz. A harmadik mög, ha fölmögy az embör, hát nem mindig öheti azt a száraz kenyeret vagy szalonnát, akkor mögöszik ëgy levest, vagy mondjuk mögiszik ëgy féldecit. Szóval ez bele van számolva, úgy hogy kilójára rámögy az a 70-80 fillér. Na, most kérdözöm azt, akkor amikor három forintér tudja eladni az embör, ebbül számítson le 80 fillért, de még a hazagyüveteli díjat fizesse, hogy mi marad tehát akkor mög abbul az árúbul.”39

Erdei Ferenc 1968-ban a múzeumi baráti körben székfoglaló beszédét a hagymáról tartotta. Ekkor megjegyezte, Makó páratlan termőtalajának köszönhető a hagymánk bronzvörös színe, fehér húsa; hőmérsékleti viszonyaink és a tartós napsütés adja ízét, csípősségét; a szűkös csapadékviszonyok a szilárdságát; de mindennél fontosabb a törekvő, mozgékony, vállalkozó szellemű makói nép. Addig lesz világhírű a makói hagyma, amíg lesz, aki a fáradságos munkát végzi. Beteljesedett Erdei Ferenc megállapítása. Kihalt a hagymakertész nemzedék. Modern technológiával az ország más területén is termelhető hagyma, bár az küllemben és beltartalmi értékben meg sem közelíti a makóit.

Tárgyi ellátottság

Az 1870-es évekig kizárólag faekét használtak, melynek „papucs volt az orján”. Ekkor jött be a Pogár-féle egyes eke. Annak is csak a kormánya volt vas. Az 1884–85. évben hozták be Törökszentmiklósról a Lábasdi-féle kettős ekét. Először 14 darabot rendeltek belőle. Ezzel már két lóval is tudtak szántani.40 Csanád megyében 1868-ban 41 {176} gőzcséplőgépet, 19 lóval működtetett járgányost, 47 aratógépet írtak össze.41 A 19. század végén nagyobb változás történt az eszközellátásban. Már a 19 század végéig „általánosan elterjedtek a kornak megfelelő alapvető lófogatos talajművelő (eke, lókapa stb.) gépek – írja Erdei Ferenc a makói viszonyokról –, és a gabona-, valamint kukorica-vetőgépek. A korszak végére pedig általában meghonosultak az összes korszerű lófogatos mezőgazdasági gépek. A századforduló után hamarosan általános lett a cséplőgép alkalmazása, előbb gőzgépmeghajtással, majd motoros energiával.”42

A szomszédos Kiszomboron (akkor Torontál megye) Rónay Lajos 1880 táján hozatta be az első vasekét; felesége 1883-ban az első cséplőgépet.43

22. ábra. Kucses Károly gépkereskedő hirdetése

Városunkban az első mezőgazdasági gépkereskedő Kucses Károly (1861–1931) volt. Makón született, itt végezte tanulmányait. Ipari pályafutását 1879-től Budapesten kezdte, külföldi városokban folytatta. 1896-ban Makón gépjavító­műhelyt és mezőgazdasági gépkereske­dést nyitott. Az 1911. évi párizsi világkiállításra őt is kiküldték a magyar iparosok tanulmányútjára. A város legtekintélyesebb iparosainak egyike. Alelnöke a makói ipartestületnek, tagja a megye és a város parlamentjének, a római katolikus egyháztanácsnak, a vármegyei és a városi gazdasági egyesületnek, kültagja a szegedi kereskedelmi és iparkamarának. Az Országos Iparegyesület 1909-ben bronz, majd ezüstéremmel tüntette ki.44 A csuklós láncborona szabadalmazója. A Kucses cég aratógépet, vetőgépet, lóekét, szecskavágót, kukoricamorzsolót, répadarálót, láncboronát raktáron is tartott, de Hoffer-traktort rendelésre hozatott.

Kiváló mezőgazdasági gépkereskedő volt a Szegedi u. 7. alatt Lipták Béla (1884–1928) is, aki Mahaskán született, különféle fölvidéki városokban tanult. 1908-ban került Makóra mint a Bächer és Melichar gépgyár főszerelője. Mezőgazdasági gépkereskedést és nagyszabású gépjavítóműhelyt nyitott. Fiatal kora ellenére a város legtekintélyesebb iparosa lett. Az első világháborúban lángszóróosztagban teljesített szolgálatot, de fölmentették a katonai szolgálat alól, hogy a szükségletet kiszolgáló gépműhelyét üzemeltesse.45

Galamb József (1881–1955), a Ford művek tervező főmérnöke, a T-modell megalkotója, a Fordson traktor továbbfejlesztésén is közreműködött. Hadirokkant öccsén, Galamb Ferencen úgy segített, hogy Makón a Deák Ferenc u. 61. alatt 1926-ban Ford-lerakatot hozott létre. Itt 1944-ig a Ford automobilokon kívül traktort is lehetett vásárolni, és a szükséges alkatrészeket.

Diós Antal Vásárhelyi u. 15. szám alatti gépműhelyének (alapítva 1912-ben) jól fölszerelt gépparkkal bíró üzemében hengerköszörüléstől a tengelyesztergálásig vagy dugattyúkészítésig mindenféle munka folyt. Gulácsi János (1870–1947) kovácsmesterként {177} kezdte, később lakatos műhelyt és gépkereskedést nyitott. A 10-12 embert foglalkoztató üzem vezetését gépészmérnök fia vette át.46

Szántóföldi termesztés

A reformkor földműveléséről Szirbik Miklós ad hű képet: „Az itt termő búza igen jó minőségű. Leginkább tiszta búzát termesztenek, kétszerest kevesebbet, tsupa rozsot éppen nem. Termesztenek tavaszi búzát is, mellynek néha nagy ideje van…”47 

Csanád vármegye a szántóföld hányadára nézve (83%) az összes vármegyék közt a legelső volt. A millennium idején ugyanis a megye összes földterülete 297 559 kat. holdat tett ki, ebből a szántó 246 878 hold.48 Makó is ezt a hányadot közelítette meg.

Művelési ágak szerinti megosztás (katasztrális holdban)

  185449 192850
Szántó 25 685 36 452
Rét, kert 5 502 1 954
Legelő 15 430 4 449
Szőlő 550 347
Nádas 3 497 6
Erdő 831 272

 

23. ábra. Diós Antal hirdetése

A kiegyezés földművelésünkben is dinamikus fejlődést hozott. Ezt makói éveiben Kristóffy József – a későbbi belügyminiszter – is tapasztalta: „A gazdasági viszonyok régi tespedése már az 1880-as évek elején megszűnt. […] Itt-ott Csanádban már gépeket is lehe­tett látni, sőt dicsőségére szolgál ezen megyének, hogy az ország első gőzcséplőgépét, egy kincstári pusztán, ott hozták üzembe. Annak, hogy Csanád vármegye mindenkor elöl járt az Alföldön a mező­gaz­dasági kultúrában, nagy része van a mezőhegyesi ménes­birtoknak, mely az okszerű, modern gaz­dál­kodásnak minden­kor igazi minta telepe volt. A parasztgazdák már nehezebben moz­dultak, de mégis csak mozdultak. A fejlődés fokát mutatja, hogy az 1880-as évek elején Makón, a megye szék­helyén, már egy kez­detleges gépgyár mű­ködött, mely a kisgaz­dákat legalább jó ekékkel látta el.”51

Baross László bánkúti búzanemesítő két fajtáját termesztették Makón, az 5. és a 417. számút. Az utóbbiból 1927-ben a városi gazdasági egyesület egy vagon nemesített vetőma­got biztosított fölár és fuvardíj fölszámolása nélkül. Ezek a fajták a makói gazdáknak kilenc mázsát adtak, de Breuer Gusztávnál és S. Bálint Györgynél elérték a tizenegy mázsát is. Breuer Gusztáv gacsibai mezőgazdasági mintatelepén 1927-ben szigorúan elhatárolva 12 {178} fajta búzát vetett sorszámmal és számtáblákkal megjelölt parcellákban.52 Korcsmáros Imre és Breuer Gusztáv kísérletezett a kalász nélküli Markovits-búza termesztésével is.

A makói búza kiválóságát a kir. fővegyész elemzése is igazolta. Búzánk sikértartalma or­szágosan is kiemelkedő volt.

53. táblázat. A Makó környéki búza sikértartalma53

    Fajsúly Nedves sikér Száraz sikér
I. Makói búza 81,7 31,9 10,6
II. Magyarbánhegyesi búza 81,5 42,0 14,0
III. Makói búza 81,5 34,0 11,3
IV. Nagyfai búza 84,0 49,5 16,5
V. Kiszombori búza 81,2 33,1 11,0
VI. Deszki búza 81,9 40,2 13,4
VII. Uradalmi búza 82,8 34,2 11,4
VIII. Deszki búza 81,5 44,0 14,6

A Duna–Tisza közi Mezőgazdasági Kamara vetőmag-nemesítő kísérleti telepeket hozott létre, hogy az alföld szélsőséges klímájához alakítsa a termesztési módot. Makón 1926 tava­szán 2, 1926 őszén 24, 1927 tavaszán 2 önként vállalkozó gazdánál végeztek kísérletet.

51. kép. A Kucses cég műhelytelepe a Szegedi u. 11-ben

54. táblázat. Makó búza és árpa vetésterülete 1936–1948-ban (hektár)54

 
B ú z a 0–6 6,1–12 12,1–60 60,1– Összesen
1936 4341 1169 2711 145 8366
1937 2993 1934 3517 119 8563
1938 2590 2375 3606 249 8820
1948 6608 1640 8248
Á r p a          
1936 597 123 385 29 1134
1937 403 167 447 21 1038
1938 259 195 403 32 888
{179}

Még volt olyan adatközlőm,55 aki Csanád megyei szlovák településen látott cséphadaró­val való cséplést. Rozsot csépeltek vele, kellett ugyanis a szalma zsuppfedésre. Ha ketten verték, akkor is, mint a kovácsok, ritmikusan vertek egymásnak, fölváltva mindig egy helyre ütöttek. Sohasem akadt össze a cséphadarójuk. Volt, amikor nyolcan verték. Összhang volt közöttük. Olyasmi volt, ahogyan a vasutaknál a krampácsolók talpfa alá verték a kavicsot.

52. kép. Cséplés gőzgéppel Szakáts Gábor birtokán
(Jobbról ifj. Szakáts Gábor feltaláló nyolchengeres autója)

Kiss Imre géplakatos még gőzgéppel hajtott cséplőgéppel is dolgozott. A makói gőz­géptulajdonosok nagygazdaságoktól leselejtezett gépet vásároltak. Ezeket a rossz állapotú lokomobilokat társas vállalkozásban üzemeltették. Rossz hatásfokkal dolgoztak. A fűtő megszakadásig nyomta be a kazánba a szalmát. Előfordult, hogy ketten dugdosták a szalmát a gépbe. Jó, ha a gőz nyomása a 2-3 légkört elérte, de ez is kevés volt. A gazda kesergett, hogy alig maradt szalmája, emiatt sok vita támadt. Ezeket az idejétmúlt gőzgépeket nem szerette a parasztság. Gondosan ellenőrizték a szalmarázót, hogyan jön ki a szalma, talál-e benne ép kalászt; aztán mentek a polyvához vagy az elevátorhoz, hogyan hordja föl a gabo­nát, mennyi folyik a zsákba. Vizes esztendőkben nehéz volt vontatása, húzatása egyik tanyá­ból a másikba. Az 1930-as évekre leáldozott a gőzgépek ideje. Akkor már csak Fazekas Jánosé működött példásan, ezt a Liget utcai Báló Mihály géplakatos nagy szakértelemmel tartotta karban.

Az 1930-as években több mint nyolcvan cséplőgép volt Makón. A cséplés mindössze két-két és fél hétig tartott. Az utolsó héten a kistermelőknek csépeltek. A város szélén húsz-negyven kisgazdának volt összehordva a terménye. A cséplőgép-tulajdonosok rettegtek ettől a munkától, mert a gőzgépet úgy kellett járatni, hogy a gazda leste, egy szem se maradjon az elevátorban, rostában. Ott már kevesebb volt a kereset.

A szemveszteség országosan az egész termés négy százalékát tette ki, Makón viszont el­érte az öt és fél százalékot. „Magyarázata ennek az – állapította meg H. Szabó Imre –, hogy talán sehol az egész országban nincs olyan sok rossz gép, mint éppen Makón, és sehol sem fejezik be a cséplést olyan gyorsan, mint nálunk, amiből következik, hogy a cséplők ellenőr­zése sehol se olyan hiányos, mint éppen Makón. A gazdasági felügyelőség azonban a haté­konyabb ellenőrzésre felhatalmazást kapott a minisztériumtól. E felhatalmazás alapján ebben az évben minden cséplőt alapos felügyelet alá vesz a hatóság, s csak azoknak adja ki a cséplési {180} engedélyt, amelyeknek működése ebből a szempontból se esik kifogás alá. Mint külön­legességet említem meg, hogy egy földeáki gépész: Szekerka Sándor állítólag egy olyan szerkezetet talált fel, amelynek segítségével teljesen kikerülhető a cséplési szemveszteség. Találmányát Pesten kiállította, s vele díjat nyert.”56

Nehéz dolga volt Makón a bandagazdának, hiszen 1200-1300 személy is elszerződött cséplőmunkásnak. Kénytelenek voltak cséplési gyakorlatban járatlanokat, még susztert is fölvenni.

Az első világháború előtt a nagyobb gazdák kosztot is adtak az egész bandának. Később négyen-öten kosztoltak bent. Megbecsülték a két etetőt, fűtőt és a gépészt. Néha a szalma- és törekkezelőnek is adtak kosztot; a gazda büszke volt a szépen és jól összeállított kazlakra. Kiss Imre szerint a makaiak művészei voltak az asztagrakásnak. A kazlat be kellett tetejezni, ki kellett szépen hajazni. A polyva vagy törekkazal dugdosása is lelkiismeretes munkát igényelt, ne ázzon be, a szél ne vigye szét. Olykor a mázsást is megkínálták. Amikor a város alatt dolgoztak, a feleség naponta vitte a főtt ebédet. Ha távol dolgoztak, vasárnap délután egy hétre való kenyeret és szalonnát raktak a tarisznyába. Később már csak a gépésznek adott a gazda kosztot, ő volt a kulcsember. Ha a gép jól működött, hamar készen volt a munka. Csirkepaprikással és túrós lepénnyel kínálták meg. A hajnaltól késő estig az elvisel­hetetlenül nagy porban dolgozó tót lányok sokszor csak kenyeret és hagymát ettek.

Kezdetben 11%-ért csépeltek, később 8,5-ért. Az 1930-as években a gőzgépet fölváltotta a traktor.

53. kép. Kaláccsal kínálják csépléskor a munkásokat
{181}

 

Kapásnövények

A búza után Makó másik főterménye a kukorica. Szirbik Miklós szerint kukoricát „sokat jót termelnek”. A szántók egyharmadán termesztették. A két világháború között az aranybányai és a bánkúti nemesítésű lófogú terjedt el.  A putyit inkább hagyma közzé vetették.57

Burgonyatermesztésünk nem volt számottevő. Termesztéséről Szirbik Miklós megje­gyezte: „krumplit keveset; mind azért, mert a föld nem mindenütt neki való, mind azért, mert azt tartják mégis, hogy az nem Magyarnak való eledel.”58

24. ábra. A gyárak makói ásókat is forgalmaztak

A korai burgonyatermesztésben országos hírnévre az apátfalviak tettek szert. Miként Makón a hagymát, Apátfalván a burgonyát nem tanyai gazdák kezdték termelni, hanem néhány száz négyszögölnyi területű, szerény családok. Lovuk nem volt, egyetlen teherhordó eszközként a makai talicskát használták. A 19. század végétől őscsanádi sváb családoknál cselédeskedő apátfalviak tapasztalták, hogy jó áron lehetett a korai burgonyát értékesíteni. Már az első világháború előtt kibontakozott a termelése. Az 1912. évi alispáni jelentés sze­rint az apátfalviaknak jól jövedelmez a burgonya, a konyhakerti termények és a zöldség {182}termesztése. Trianon után a vállalkozó hajlamú Varga Cziri András Nyírségben egy vagon jó minőségű vetőmagot vásárolt.  A következő években a termelők fogtak össze, és vagontéte­lekben hozattak vetőmagot.

54. kép. Herkules ásó próbája 1898-ban Makón

Az értékesítés csupa izgalommal járt. Sokszor jól jövedelmezett, máskor csődhelyzet állt elő. 1925-ben bánsági korai burgonyával árasztották el térségünket. A román kormány a forgalom elől lezárt magyarcsanádi hidat is megnyitotta. Ebben az évben 400 vagon korai burgonya Apátfalván a földben maradt.59 A földművelési miniszter 1927-ben az apátfalviak érdekében a külföldi burgonya beözönlés ellen védővámot alkalmazott. A magyar határon június 1-jéig húsz, utána hat aranykorona vámot kellett szedni minden befelé hozott burgo­nya métermázsája után. Ebben az évben a Szervác napi fagyot kiheverte a burgonya, de 8–10 napi késedelmet okozott.60 1937. május közepén a garabolyos krumpli 50 pengővel indult, másnap a talicskás, fél zsákos tételekért alig 40 pengőt adtak. Négy-öt nap alatt betelt a pesti piac, száz kocsi mosott krumpli senkinek sem kellett.61

Őszi ásású, jó erőben lévő, porhanyós talajra volt szükség. A korai burgonyatermesztők különös gonddal ügyeltek a vetőmag csíráztatására. A vetőburgonyát krumplisládákban szellőztethető kamrában tárolták. Ha a kora tavasz hideg volt, és a csírázás késett, a zárt folyosóra úgy rakták a ládákat, hogy a nap belesüssön. Ezt úgy érték el, hogy minden máso­dik láda között szabad helyet hagytak. A fészkelés kapával történt. Sosem dobták a fészekbe a vetőkrumplit, mert így a csíra letörhetett. Úgy helyezték bele, hogy a hajtást hozó csírák fölül, a legyökerezők alulra essenek. Később kapával húzott rónára vetették. Ilyenkor a rakó térdelve, guggolva hátrafelé haladt, húzva maga után a krumplisládát. A sorokat szintén kapával húzták be; a korai burgonyára a kora fagy ellen valamivel vastagabb föld került. {183}

Szirbik Miklós korában „kölest keveset; kendert eleget; lent imitt-amott; dinnyét, tököt középszerű mennyiségűt és mindennemű­sé­get; lentsét, borsót, paszulyt elegendőt […] „Do­hányt is hajdan sokat termesztettek, most nagyon felhagytak véle.”

55. kép. Szárvágók

Az országosan is számon tartott makói gazdasági iskola – Schill János (1881–1961) igazgató vezetésével hagyma­kísérletek62 mellett három növény – szójabab, rizs és gyapotter­mesztés – meghono­sításával eredményesen kí­sérletezett.63 {184}

 

Lábjegyzetek:

18. Szirbik Miklós 1979. 27.

19. Dr. Vágás István mérnöknek és Kenéz Imre szakaszmérnöknek ez úton is köszönöm a sokoldalú szakmai útbaigazítást.

20. ML 1887. 7844., 1891. 2567

21. H. Szabó Imre 1927. 86–89.

22. MÚ 1936. ápr. 5.

23. MFrÚ 1921. jan. 8., Hódmezővásárhelyi Friss Hírek 1920. dec.31., jan. 11.

24. MÚ 1936. márc. 29., jún. 14.

25. MÚ 1937. aug. 13., 1937. júl. 25.

26. Tóth Arisztid 1937. 6.

27. H. Szabó Imre 1926. 42–43., Holler György 1940. 51.

28. Tóth Ferenc 1998/b. 8., 11., 17.

29. OL Filmtára 4164. Máleficiumok 1770.

30. Reizner János 1892. 125–126.

31. Makó város területének földmérői fölosztását tartalmazó térkép.

32. Palugyay Imre 1854. 280.
* Kifejezések: sessio = jobbágytelek, instancia = fölső utasítás, communitas = község, inzsellér = mérnök.

33. Bíró Ferenc. JAMA 1317.

34. Erdei Ferenc 1969/a. 31.

35. Tóth Ferenc 1982/b. 40.

36. Halász Péter 1981. 102–104.

37. Tóth Ferenc 1982. 120.

38. A maszek: a magánszektor rövidítése.

39. Uo. 121.

40. Biró Ferenc: Visszaemlékezés 75 évre. JAM A 1317.

41. Tóth Arisztid 1937. 3–4.

42. Erdei Ferenc 1969/b. 27–28.

43. Kiss Mária Hortensia 1940. 53.

44. Vermes Ernő 1929. 90.

45. Uo. 92.

46. Uo. 79.

47. Szirbik Miklós 1979. 32.

48. Magyar korona országainak mezőgazdasági statisztikája. Bp. 1897. 530.

49. Palugyay Imre 1854. 281.

50. Barna János 1929. 102–103.

51. Idézi H.Szabó Imre 1926. 37–38.

52. H. Szabó Imre 1927. 63.

53. Uo. 58.

54. KSH Történeti statisztikai kötetek. Növénytenyésztés. Bp., 1976. 363.

55. Kiss Imre (1906–1990) géplakatos, majd polgármester.

56. H. Szabó Imre 1927. 71.

57. Márton György 1929. 104.

58. Szirbik Miklós 1978. 32.

59. MFrÚ 1925. jún. 24.

60. Mv 1927. jún. 24.

61. Tóth Ferenc 2000/a. 108.

62. Tóth Ferenc 1998/b. 49–52.

63 H. Szabó Imre 1927. 103–104. Az iskola kilencholdas gyakorlókertjében szép eredményt ért el a hatvani, ozorai és eszterházi nemesített mák és a kalocsai paprika összehasonlító kísérletével.

 

 

  
Előző fejezet Következő fejezet