{209} Gazdálkodás

Gyümölcstermelés

(TÓTH FERENC)

Makón az alföldi településeknél több gyümölcs fogyott. A hagymakertész terményeit a szomszéd megyékben, Bánságban és Erdélyben értékesítve ponyvás szekereivel nem üresen jött haza: almát szívesen hozott családja részére, sőt eladásra is. A Makón megforduló kofák, a tutajokon jövő olájok is hoztak magukkal eladásra gyümölcsöt. Télire aszalással tartósították. Az 1781. évi nagy tűzvész után több helyen fölvettek 1-2 véka1 aszalt meggykárt. Öreg Jó Jánosnak 6 véka, a két jobbágytelkes Kovács Istvánnak 2 köböl aszalt meggye égett el.2 Szilvát is aszaltak, de az a tűzvész idejére még nem ért be. Szőlőben dúskálhattak, hiszen a város belterületét szőlőskertek övezték. Nagy dinnyefogyasztók voltak, a gyerekek pedig az eperé.

A reformkori Makó gyümölcskultúrájáról az első hiteles leírás Szirbik Miklóstól maradt ránk: „Nemes gyümölcs ugyan nem sok van; minthogy az oltást nemrégen kapták fel: de már Szuszogóban, Kortyogóban és némely uraságoknak kertjeikben mindenféle nemes fajú gyümöltsfák nagyon kezdenek szaporodni.”3 Fényes Elek is hangsúlyozta, hogy a „gyümölcs fákat mostan kezdik nemesíteni”.3

Csemeteellátás

A város faiskolájának első ismert kertésze a nemesi származású Dedinszky István (1838–1910) volt. Hároméves kertészeti tanulmányait Budapesten az Entz Ferenc (1805–1877) alapította Haszonkertészeti Képző és Gyakorlati Tanintézetben – a mai Kertészeti Egyetem jogelődjében – végezte.

Az ambiciózus fiatal kertészeti szakember alkalmazása után, 1858-ban a makói mintakert részletes tervezetével lepte meg a városi vezetést. Elgondolása szerint a faiskolában a tudomány állásának megfelelően a haszonkertészet minden ágát képviselni kell: a fatenyésztést, a konyhakertészetet és a szőlőművelést. Két cél lebegett szeme előtt: a város utcáinak, tereinek ellátásán túl a lakosság igényeinek kielégítése valamint a néptanítók és tanulók között megismertetni, megszerettetni a kertészetet.

A fatenyésztésben évi 50 ezer díszfa és cserje, valamint 4-6 ezer nemesített gyümölcsfa előállítását tervezte. Szerinte konyhakertészetben Makó élenjár, de néhány nemesített fajta meghonosítását szükségesnek tartotta. A szőlőművelésben jobb választékot és egyszerre érő borfajtákat ajánlott. Jobb és nemesebb fajtákból – hangoztatta – évi 100 ezer előállítása van szükség. A város meglévő tenyészkertje nem volt alkalmas e cél megvalósítására. A Maros ártere gyümölcsfa előállítására – az árvizek miatt – számításba sem jöhetett. A magágyakat, az iskolába ültetett vadoncokat, az oltványokat, a szőlőiskolát a nyári melegben öntözni kell, ezért hat 50 akó5 víztartalmú új kútra van szükség. „A kerthez a jó pince oly elkerülhetetlenül szükséges, mint a szalonnához a kenyér” – vallotta. A régi helyett 16 holdas új kertre jelentette be igényét. Szükséges gyümölcsfatenyésztésre és oltására 4 hold, konyhakertészetre 3, szőlőművelésre és oltásra 3, dísz- és cserje nevelésére 6, az épületre és környezetére szintén 1 hold.6 {210}

Akkoriban a kínálat országosan mintegy 230 szőlőfajból állt. Az első osztályú gyökeres vessző ára 1 forint, a sima vessző 20 krajcár volt. A mintakert részére az első nemes szőlővesszőt 1859 tavaszán rendelték, az aradi Lóczy Zsigmondtól 5831 vesszőt vásároltak. Metszés után lehetett átvenni a „venyigét”, tehát nem gyökeres vesszőt. A tél nem tett bennük kárt, a szemek érettek. A fajták: Tokaji furmint, Kadarka, Rózsa dinka, Szemendriai fehér.

55. táblázat. A makói faiskola állománya 1859-ben7

* icce:  0,8484 l.   ** font: 560 g.

1865-ben a földeáki és az apátfalvi utak mellett a nagy szárazságban a friss telepítésű fák kipusztultak. Urbanecz Imre, a faiskola gondnoka a következő esztendőben újra telepítette.

56. táblázat. Termesztett fák a makói faiskolában 1865-ben (db)8

A mezőkovácsházi hiteles gyümölcsészeti telep

A szabadságharc bukását követő évtizedekben a gyümölcsöt különösebb szakértelem nélkül termesztették. A fajták zűrzavara, az ápolási munkák ismeretének és a hiteles faiskoláknak hiánya nem is tette lehetővé az eredményes termesztést. Úttörő jelentőségű volt Bereczki Máté munkássága. A Csanád megyei Mezőkovácsházán az 1870-es években létrehozta az ország egyetlen hiteles fajtagyűjteményét. Mindez párosult kiemelkedő elméleti fölkészültségével és kitűnő gyakorlati készségével.

65. kép. Bereczki Máté

Bereczki (Bagyinszki~Badinszki) Máté a Nógrád megyei Romhány községben szüle­tett 1824. szeptember 22-én. Vácott járt középiskolába, a pesti egyetemen jogot vég­zett, 1848-ban ügyvédi vizsgát tett. Részt vett a szabadságharcban, érdemeiért tiszti rangot kapott. A világosi fegyverletétel után álnéven bujdosott. 1860-ban közjegyzőséget vállalt, 1862-től a kunágotai Sármezey Antal kincs­tári bérlő gyerekeinek nevelője. Szabadidejét kedvtelésből a gyümölcsészetnek szentelte: Sármezey bérelt birtokán faiskolát létesített, néhány év múlva a szomszédos mezőkovácsházi határban hat hold földet vásárolt, és itt létrehozta híres faiskoláját. Célja a fajtiszta gyümölcsös létesítése, amelyből fajtaazonos szaporítóanyagot állí­tott elő. Elgondolásait páratlan szorgalom­mal, óriási akarattal, nagy rátermettséggel valósította meg. Villási Pál mondta, hogy Bereczki kertje az 1870-es évek végén egyet­len hiteles gyümölcsészeti hely Európában. Csakhamar összeköttetést keresett az akkori nevesebb pomológusokkal: a komáromi, később pesti Entz Ferenccel, a bátorkeszi Kovács Józseffel, a szarvasgedei Bencsik Györggyel, a rákospalotai Lukács Sándorral, majd a keszthelyi gazdasági akadémia főkertészével, Villási Pállal.9

Tagja lett előbb a Természettudományi Társulatnak, nyelvtudása és szakmai eredményei alapján a belga Van Mons gyümölcsészeti társaságnak. 1867–72-ben a Kertész Gazda című folyóiratnak egyik legtermékenyebb munkatársa a kertészeti szaklap mintegy kétszáz cikkét közölte. Ezekben általános kertészeti kérdésekről, a kert berendezéséről, a hajtó és alvó szemzés gyakorlatáról, az almafélék rendszeréről, a Van Mons magról nemesítő eljárásáról, a Lucas-féle német gyümölcsök ismertetéséről, idősebb fák oltásáról és más gyakorlati tennivalókról szólt. Száz körte, nyolcvan alma és számos barack, több szilvafajta leírását is közreadta. Bírálójával, Várady Antallal szemben elismerte, hogy a gyümölcsleírásokat a külföldi szakirodalom ismeretében adta közre, de azzal a szándékkal, hogy a hazai érdeklődőkkel megismertesse. Az 1870-es évektől cikkeit rendszeresen közölte a német Pomologische Monatshefte. A német J. G. Oberdick elismerőleg írta róla, hogy dicséretre méltó dolgokat produkál; külön cikkben ismertette a magyar gyümölcsész életének és tevékenységének főbb mozzanatait. {212}

Bereczki 1870-től az Erdélyi Gazdasági Egyesület közlönyében, a kolozsvári Erdélyi Gazdában számos cikket írt. Az utóbbi évfolyamaiban Gyümölcseim címmel mezőkovácsházi kertjében termesztett fajtákat ismertette; százhúsz szilva, alma, körte és meggy gondos leírását adta közre. 1875-ben a laphoz önálló mellékletként csatolta kísérleti gyümölcstelepének gyümölcsjegyzékét; ebben háromszáz fajtát sorolt föl.

Külföldi minták alapján fontosnak tartotta magyar pomológiai kalauz megírását. A Gyümölcsészeti vázlatok című négykötetes munkájábanmintegy kétezer oldalon, 782 gyümölcsfajta tüzetes és 293 fajta vázlatos leírását adta közre. Kelemen Ferenc szerint: „Ezek a fantasztikus számok minden részletezésnél érthetőbben beszélnek, és legklasszikusabb tanúi annak a gigászi tapasztalati és irodalmi tevékenységnek, amit Bereczki a magyar gyümölcsészet érdekében produkált.”10 Ha hozott is jövedelmet gyümölcsöse, kertje kimondottan kísérleti és tudományos célokat szolgált.

Nagyszabású elméleti és gyakorlati munkássága révén Bereczkit az ország akkori köztudata a legelső magyar gyümölcsész névvel tisztelte meg. Tanácsát minden nagyobb állami telepítésnél és kezdeményezésnél kikérték.

25. ábra. A Bereczki-emlékkönyv borítója

Tavasztól őszig előbb faiskolájában, majd gyümölcsösében tevékenykedett. Télen írta cikkeit, gazdag irodalmi munkásságot fejtett ki. Sokrétű levelezést folytatott. Begyűjtötte a külföldi és a hazai szakirodalmat. Faiskoláját és fajtagyűjtemé­nyes kísérleti kertjét hazai és külföldi tapasztalatok alapján alakította ki. A szaporító anyagot a hazai jó hírű faiskola-tulajdonosoktól szerezte be. A legmegbízhatóbb gyümölcsszakértők telephelyeiről sok külföldi fajtát hozatott be: Németországból J. J. Oberdicktől és E. Lucastól, Franciaországból Leroy-tól és Simon Louis testvérektől, Belgiumból a Van Mons gyümölcsészeti társaságtól. A begyűjtött fajtákat elszaporította, a szakirodalommal összevetve tisztázta fajtaazonosságukat. A hazai fajtákat megfigyelésre és pontos meghatározásra külföldre is eljuttatta. Általa vált közismertté a Daru, a Sóvári, az Orbai, a Sikulai, Batul, Ponyik stb. alma.11

Élete alkonyán egyre többet betegeskedett, végül 1895. december 9-én tüdőgyulladásban hunyt el. A kunágotai temetőben helyezték örök nyugalomra. Családja nem volt, a Sármezey família kísérte utolsó útjára.12

Végrendeletében főörökösnek a Természettudományi Társulatot tette meg. Az volt a kikötése, hogy a társaság tíz évig kamatoztassa az örökséget, majd az évenkénti kamatokat használják föl francia, német, angol gyümölcsészeti munkák megvásárlására. Kívánatosnak tartotta Gyümölcsészeti vázlatok címűmunkájának folytatását. „Az volt életemnek egyik fő célja – szól a végrendelet –, hogy amiben nemzetünk leghátrább maradt, a gyümölcsészetet {213} terjesszem hazámban, tehát csekély hagyatékommal halálom után is ezen cél elérését akarom előmozdítani.”13

A társulat néhány év múlva tízezer forintért eladta a mezőkovácsházi ingatlant, a nagy gonddal összeállított gyümölcsészeti telepe megsemmisült. A társulat a kunágotai temetőben fölállította síremlékét. Az 1896-ban alakult emlékbizottság Meyer Ede szobrászművésszel elkészíttette mellszobrát, elhelyezte a Kertészeti Tanintézet kertjében.14 Halálának negyvenedik évfordulóján emlékeztek meg munkásságáról, és emlékkönyvet adtak ki. Kunágotán 1969-ben fölállították emlékművét és mellszobrát.15 Baján a Kertészeti Technikum 1962-ben fölvette Bereczki Máté nevét, az iskola parkjában 1979-ben fölállították mellszobrát, Bakos Endre alkotását.

Hegygazdaságok alakulása

Az 1836. évi törvények lehetővé tették hegyközségek megalakítását. A régi veteményes vagy szőlőskertekre nem alkalmazták. A Lesi veteményes kert gazdái 1840. március 3-án megalkották Az Úgy Nevezett Lesi Veteményes Kertek Eránt Egyesült Erővel Tett Hasznos Rendszabásokat. Kimondták, hogy a területet egy öl szélességben körül kell árkolni, de egy-egy gazda a maguk darabját nem kerítheti be. Közösen csőszt fogadtak, erre „jobb hírű embert” kerestek. A csősz javadalmát 200 négyszögöles parcellánként 2 forint 86 krajcárban állapították meg. Az elsőnek megválasztott csősznek, Máté János kötelessége volt az „éjjel-nappali felvigyázás”. Ha valami termény elveszett, a kártevőt meg kellett neveznie, ha nem tudta, a kárt ő térítette meg. Árnyéktartó fákat a parcellák határára tilos volt ültetni. A facsemeték „elorzóit” 30 krajcártól 3 forintig bírságolták. A határoló árkot a mellette lévő tulajdonosok tartoztak gondozni, és azokon átkelni csak a hegyközség által lehelyezett pallókon lehetett. Két kocsiutat, hosszába hat, keresztbe pedig négy gyalogösvényt hagytak. Az első hegybíróvá Nagy István tekintélyes gazdát választották. Az alapszabályt a püspöki uradalom ügyésze, a vármegye részéről a főszolgabíró hagyta jóvá. A Lesi szőlő tíz holdnyi területet foglalt magába.16

A vármegyei gyümölcsészeti egyesület

Már a kiegyezést megelőző évtizedben eredményesen működő városi faiskola nemesített gyümölcsfáival a helyi igényeket vidéki viszonylatban magas színvonalon elégítette ki. A szükséges oltványokat az Országos Kertészeti Társulattól és az Első Magyar Kertész-gazdasági Ügynökségtől szerezte be. A faiskola Makón jól beváltotta a föladatát, de a kormányzat országos viszonylatban kívánta a gyümölcstermesztés minőségét a kor igényeinek színvonalára emelni. Minden megyében létrehozták a faültetési fölügyelőséget. Csanád megyében faültetési fölügyelőnek Lonovics Albert (1881–1902) árvaszéki elnököt nevezték ki. A faiskolák kezeléséről 1877. március 27-én kiadott körrendeletével az év tavaszától megszűntette a makói faiskola gyümölcsfa tenyésztését. A továbbiakban a lakosság gyümölcsfaszükségletét – méltányos áron – megyei központi kertben tenyésztett csemetékkel elégítették ki. Az ún. megyekertet az Attila u. végén, az újvárosi római katolikus temető céljára kimért területen alakították ki.

Makón nagy történeti hagyománya volt a szőlészetnek, de a filoxéra teljesen tönkretette. Megújulásához hiányzott a megfelelő szakmai háttér. A gyümölcstermesztés is csak akkor eredményes, ha a jó fajta kiválasztása párosul korszerű termesztési ismerettel. A megyei és a városi gazdasági egyesület a marhatartásra és a lótenyésztésre helyezte a hangsúlyt, a gyümölcskultúra kívül esett tevékenységi körén. Ilyen irányú tervszerű oktatást az 1898-ban {214} megalakított gazdasági ismétlőiskola végzett. A mai hagymakutató állomás helyén működő iskolának tízholdas gyakorlókertje mezőgazdasági területet, faiskolát és konyhakertet foglalt magába. A tanulók megismerték a korszerű gyümölcsfajtákat, a szemzésen és az oltáson túl elsajátították a fák kezelését. Az ismétlőiskola kifejlesztett bennük alapfokon bizonyos készséget a gyümölcstermesztésben, de fölnőve szántóvetők vagy hagymakertészek lettek.

26. ábra. Az egyesület naptára

Kétségtelen, hogy a makóiak még az első világháború után sem jeleskedtek a gyümölcstermesztésben. Reális képet festett erről Szundy Jenő ny. kertészeti főintéző: „1926 őszén a Makói Ipartestületben kertészeti kiállítást rendeztek, ott volt egy nagyobb asztal, melyen gyümölcsök voltak kiállítva, főleg almák és körték, bizonytalan nevekkel ellátva, és általában gyengébb minőségben. E gyümölcsök előtt állva fogalmazódott meg bennem az a gondolat, hogy ezen a tarthatatlan állapoton segíteni kell. Ebből az elhatározásból nőtt ki […] a közel három évtizedes munkásságom.”17

66. kép. Szundy Jenő

Szundy Jenő 1883. március 27-én Makón született. Apja, Szundy Károly református algimnáziumi tanár, három évig Tömörkény István számtantanára. Elemi és középiskoláit Makón végezte. 1900-tól 1903-ig a budapesti Kertészeti Tanintézetben tanult, műkertész diplomát szerzett. Egy évi katonai szolgálat után, 1904-től napidíjas tanító a nagybocskói és a lőcsei kertmunkás iskolában és faiskola-kezelő Trencsénben. 1911-ben kertésztanító Szilágysomlyón. 1912-ben kéthavi tanulmányúton vett részt Németországban, Franciaországban és Angliában. Ezután a pápai földműves iskolában tanít, majd a munkácsi faiskola vezetője, végül a palicsi földműves iskolának oktatója. Az első világháborúban négy évig katona, főhadnagyként került haza. Makón nyugdíjazták. Tizenkét évig bérelt földön kereskedelmi és temetői kertészetet üzemeltetett. 1927-től 1950-ig ügyvezető igazgatója a vármegyei gyümölcsészeti egyesületnek. 1963-tól tíz évig a Makó Kertészei Munkaközösség ügyvezetője. 1974. július 4-én hunyt el, Makón helyezték örök nyugalomra.

A kiállítás kapcsán határozta el Szundy Jenő a termesztők szervezetbe tömörítését, és hogy a gyümölcstermesztés fölvirágoztatására meg kell nyerni a helyi vezetőket. Terveivel egyet értett a Duna–Tisza közi Mezőgazdasági Kamara, a Földművelési Minisztérium, az Országos Kertészeti Egyesület és a Kertészeti Tanintézet. Ezzel a szakmai háttérrel 1927. január 16-án sikerült megalakítania a Csanád–Arad–Torontálvármegyei Gyümölcsészeti Egyesületet. Rangos tisztikart választottak: elnöke Tarnay Ivor alispán és dr. Petrovics György országgyűlési képviselő lett, alelnöke dr. Nikelszky Jenő polgármester, Breuer Gusztáv főmérnök, földbirtokos és Erdélyi Antal, a Szeged–Csanádi Vasút főfelügyelője; ügyésze dr. Holler György ügyvéd. Az operatív ügyek intézését Szundy Jenő vállalta. Ez volt az országban az első gyümölcsészeti egyesület; hat évvel megelőzte a Gyümölcstermesztők Országos Egyesületének megalakulását.18 {215}

Az egyesület célja: „a címben jelzett vármegyék gyümölcs- és szőlőtermesztői a nemesebb, hasznosabb és [az itteni] viszonyokhoz alkalmazkodóbb gyümölcsnemek és -fajták termesztésére buzdítani és tanítani és azoknál segédkezni. Közös érdekeiket közös erővel megvédeni úgy erkölcsi, mint anyagi tekintetben, s a céltudatos és hasznos együttműködést a tagok között, továbbá az egyesület és a hatóságok között előmozdítani és megerősíteni.”19 Már az alapítás évében 900 tagot, a következő évben 1200-at, a harmadikban pedig már 1700 tagot tartottak nyilván; ezzel Makó, sőt a tágabb vidék legnagyobb létszámú egyesületévé váltak. A szervezet behálózta a megyét. 17 községben helyi megbízott vezetésével átlag 30-40 fős helyi csoport működött. A battonyai 91, a medgyesegyházi 84, a kiszombori 80 főt fogott össze. Az évenkénti Gyümölcsészeti naptár 80-128 lap terjedelemben 3000-6000 példányban jelent meg. Ebben Korponay Gyula, Mohácsy Mátyás, Szepesy József, Kogutovicz Károly és mások írásait adta közre.

A gyümölcstermesztés föllendítésének szellemi részét az egylet vette kézbe; ez egészült ki a városi főkertész munkájával. Olyan faiskolát szervezett ugyanis, amelynek messze vidéken nem volt párja. Szundy Jenő rosszallta, hogy „fakupecek egész sora lepi el a makói piacot”,20 a termelők olcsó, de rossz árut vásárolnak. Közérdekű tanácsok, hasznos ismeretek nyújtásával, faápolási és favédelmi tanfolyamokkal, kiállításokkal fölbecsülhetetlen szolgálatot tett a makói és Csanád megyei gyümölcstermesztőknek.21 Becslése szerint százezer gyümölcsfa volt akkor Makón és környékén, de a kártevő rovarok és a gombafertőzés a termés nagy részét elpusztítja, gondozás nélkül a gyümölcsfa idő előtt terméketlenné válik.22

Bereczki Máté halálának 40. évfordulójára Kelemen Ferenc szerkesztésében emlékkönyvet adtak ki. Az egyesület gazdasági tevékenységet is folytatott. 1929-től a belvárosi református temető mellett bérelt területen törzsgyümölcsfa-oltvány telepet működtetett. 1933-tól az Attila utca végén, a megyekert 11 holdas területét bérelte, és 1 hold törzsgyümölcsöst és vadszőlő-anyatelepet hozott létre.

Rajk László belügyminiszter 1947. április 3-án – a többi magyar egyesülettel együtt – a makói gyümölcsészeti egyesületet is föloszlatta.

Mihelyt a körülmények engedték, újra szervezésbe fogott. 1963-ban megalakította a Makói Kertészeti Munkaközösséget. Taglétszámuk hamarosan 27 főről 273-ra bővült. Az új szerveződés feladatait ekként foglalta össze: „A munkaközösség fontos kezdeményezése volt a minőségi oltványellátás biztosítása. A városi tanács segítségével fölkutatták azokat a telepeket, ahonnét az igényeknek megfelelő oltványok beszerezhetők voltak. Az akció szervezését és lebonyolítását a Makó és Vidéke Körzeti Földműves Szövetkezet végezte. A munkaközösség indította el e mellett a Több szamócáért mozgalmat, madárvédelmi akciókat szerveztek, {216}közreműködtek a kertészeti szakirodalom célba juttatásában, s ismeretterjesztő előadások sorát tartották Makón és a környező településeken.”23

Indítványozták a Virágos Makóért mozgalmat. Az utcák virágosítására az iskolákon keresztül magvakat juttatott a szülőknek. A hagymakísérleti telep 1969-ben 398 m2 területet bocsátott rendelkezésükre, ahol palántanevelő telepet hoztak létre. A munkaközösség sokszorosított kiadványai meghaladták a harminc közleményt.

Szundy Jenő munkásságát találóan sommázta Gyúró Ferenc: „Nem a szavak, hanem a tettek embere.”24 Újságcikkeinek száma megközelíti az ezret. Makón emléktábla és utcanév őrzi emlékét. Nyomdokain haladva 1985-ben megalakult a Makói Kertbarát Kör, amely 1998-ban Bruder János Kertbarát Kör nevet vette föl.

Már a török hódoltságot követő évtizedekben megindulhatott a gyümölcsfák ültetése előbb a házak portáján, majd a szőlőkben is. Nyolc évtizeddel a megülés után, az 1778-ban készült tanyaösszeírás a szállások körül lévő gyümölcsösöket is számba vette. Annak ellenére, hogy ebbenb a korai korszakban a tanyák egy része még nem állandóan lakott, a számba vett 94 tanya között 21 olyan fordult elő, ahol gyümölcsöskert is volt. Ezeket a jószágok távoltartására árokkal vették körül.

A szőlőkben többszintes művelés folyt; a szőlősorok közé gyümölcsfákat telepítettek. A szentlőrinci szőlőben meggy-, szilva-, dió-, barack-, alma- és körtefákat is számba vettek.25

Makón a legelterjedtebb gyümölcsfa a meggy volt. Ezt követte az eper, az alma és a szilva.

57. táblázat. A gyümölcsfák száma Makón és környékén 1896-ban

A 20. században általános volt a makói szőlőkben a többszintes művelés. Általában a szőlőhöz és a gyümölcshöz is ragaszkodtak, pedig nagy lombozatú fa alatt a szőlő nem hozott termést. Terebélyes diófa alatt ki is vágták a szőlőtőkéket.

A gyümölcsfákat nyesték, de nem metszették. Fölmászva a fára kivágták a száraz, vihar által megtépázott, rosszul nőtt ágakat, ritkították is a lombozatot, de termésszabályozó metszést nemigen alkalmaztak. A termés ezért szakaszos volt: egyik évben a fa a sok gyümölcsöt alig tudta megnevelni, a következő esztendőben kóstolót sem adott. A dió-, meggy-, szilva-, kajszi-, cseresznye-, körtefákat máig nemigen metszik, de az őszibarackfákat, valamelyest az almafát létrával körüljárva szakszerűen gondozzák. {217}

Lábjegyzetek: