Jeles napok – naptári ünnepek

Téli népszokásaink két nagyobb egységre oszthatók: a karácsonyi ünnepkörre, valamint a farsangi időszakra. Egy-egy szokás a mindennapi életben nem választható el ilyen mereven, a könnyebb áttekinthetőség kedvéért a makói téli népszokások bemutatásánál mégis ezt az általánosan elfogadott tagolást használjuk.

A karácsony a kereszténység legnagyobb ünnepe: Jézus születése napja, az egyházi év kezdete. Európa-szerte számos népszokás kapcsolódik a karácsonyhoz. Összetétele többrétegű. Szokásaink a kereszténység előtti időkből, a téli napforduló és az évkezdet hiedelmeiből, valamint az ünnep keresztény jellegéből táplálkoznak.

A karácsonyi ünnepkör az adventtel kezdődik. Az 5. századtól kialakult karácsonyi előkészületi idő liturgiájába beépült a római katolikusok számára a heti 3 napos kötelező böjt, valamint a hajnali misék (roráték) rendszere.1 Hazánkban az advent első napja az András naphoz legközelebb eső vasárnap. Ettől a naptól kezdve tilos minden hangos, zenés szórakozás: mulatság, tánc, lakodalom.

Ez az időszak a karácsonyon kívül magába foglal több más vallási ünnepet és jeles napot: Borbála (dec. 4.), Miklós (dec. 6.), Luca (dec. 13.), aprószentek napja (dec. 29.), vízkereszt (jan. 6.). Eredetük a télközépi ünnepkörre vezethetők vissza. Közös vonásuk az évkezdő jelleg: ezeken az ünnepeken a gazdálkodás és az egyéni élet sikerét próbálták megtudakolni és befolyásolni.

Makón is a katolikus családok szokása volt, hogy advent időszakában hajnali misére mentek. A reformátusok is készülődtek az ünnepre. „Csak vót [advent]. De a katolikusoknál jobban. Möntek mindig a templomba, a hajnali misére. Röggel vót a hajnali mise.” (6)22 Az advent időszakában szerveződtek és készültek fel a betlehemesek, kántálók s más karácsonyi játékok előadói.

Az ünnepi előkészületekhez szorosan hozzátartozik napjainkban az adventi koszorú. Mindenütt megfigyelhető, mint díszítő elem: áruházakban, boltokban, közintézményekben. A családi ünnepnek is szoros tartozéka lett. Vásárolható készen, boltokban, piacon, de nagyon sok család önállóan készíti el. Többen már ősztől tudatosan gyűjtik az elkészítéshez szükséges kellékeket (toboz, szárazvirág stb.), mások a bőséges árukínálatból vásárolnak advent előtt üzletekben, de elsősorban piacon. Széles körben elterjedt a karácsonyi ajtó- és ablakdísz is, amely az adventi koszorúhoz hasonlóan szintén fenyő vagy örökzöld alapon különböző díszítő elemek felhasználásával készült.

A legjelentősebb házasságjósló napként tartják számon a magyar nyelvterületen. Makón is gyakorolták e szokást, de a férjjóslások gyakoribbak voltak Luca és karácsony {761} napján, valamint szilveszterkor.3 A lányok egyrészt magányosan, titokban végezték praktikájukat, másrészt társaságban. Az álommal való jóslás már az ókorban is ismert volt. A könyvnyomtatás elterjedése után megjelenő álmoskönyvek hatással voltak a népi hitvilágra, az ott közölt anyagok ismertek lettek. Az álomnak a szerelmi jóslásban is nagy szerepet tulajdonítottak.3 Makón is úgy vélték, a rítuscselekvések elvégzése, az előírások betartása után a fiatal lány megálmodhatja jövendőbelijét. Makón az álommal való jóslás időpontja András napon kívül Luca nap volt.

A lányok András estéjén a fejük alá férfiruhát és fésűt tettek, s úgy vélték, megálmodják jövendőbelijüket.5 Más adat szerint Szent Andrásra virradó éjjel a leány (fiú) fordítsa meg a feje alatt a párnát, s megtudja, ki lesz a párja.6 Ugyanezt éri el az ifjú, ha éjszakára a párnája alá tükröt helyez.

Egész napos böjtölés után is próbáltak álomból jósolni. Makó-Újvárosból való az az adat, amelyből nemcsak az András-napi böjtölés szokása tudható meg, hanem a tanyaiak körében is ismert jóslás játékossága, szórakoztató szerepe is. „Hanem azt a bűtöt csináták. Nem Lucakor, hanem András napkor. Abba én is benne vótam. Hát igen, az én nagyanyám mesélte azt is, hogy hát űk, azér hogy tanyán vótak, lehet, hogy sűrűn vót a tanyájuk, a lányok összegyüttek, oszt aszongyák: »Hajjátok! Hónap lössz András-nap, én bűtölök, mer aszongyák, aki bűtöl, az möglátja, hogy ki lössz a férje.« Az én nagyanyám aszonta: »Én nem koplalok egyér se!« Hát a másik is nem akart, de ez, aki elkezdte mondani, biztatta űket. Nahát osztán másnap, mikor mán fölébredtek, este megin összementek .»Na, te mit láttál?« Akkor elmondta, eggyik egyet látott, másik mást látott. Álmába. Hát akkor korán lefeküdtek ám a lányok, hajja, amikor ojasmire kíváncsiak vótak! Hát eszt látta, amaszt látta. Eggyön jót nevettek, azon nagyon sokat nevettek, hogy olyan nagy, magos férfit látott, de olyan vót, hogy járt a keze mindig. Mondták: »Na, ha így jár a keze, maj fölpofoz az tégöd!« Szóval, ijesmit ezek a lányok mindig eltaláltak. …Mondom édösanyámnak: ’Hajja, én is bűtölök!’ De esz mán később, nagyanyám akkor mán nem vót meg… Naosztán, tényleg, én is mögláttam. Hát csak ű vót tán? Kávészín öltöny vót rajta, szőke vót, kék szöme vót.” (5)

Lányok közös szórakozása volt a gombócfőzés: egy-egy fiúnevet rejtettek a gombócba; és az ólomöntés, amelyek segítségével jövendőbelijük neve, foglalkozása derülhetett ki. Makón a gombócfőzés sajátos formáját is gyakorolták. A gombócot főző lány fiúismerőseinek és barátnőinek a nevét írta cédulára, s azt tette a gombócba. Az fog közülük leghamarabb megházasodni vagy férjhez menni, akinek a nevével ellátott gombóc a leghamarabb emelkedik a víz felszínére – vallották.7

A szerelmi jósláson kívül Makón András-nap a Maros folyóhoz kapcsolódó hagyománya miatt is fontos. A Maros mindig meghatározó szerepet játszott a város életében. Ezért figyelték viselkedését érdeklődéssel ezen a napon. Úgy tartották, ha András napkor megárad, a következő évben kijön a medréből.8

Megünneplése fiatalabb (kb. 150 éves) népszokásaink közé tartozik. A Miklós-napi ajándékozást a szent alakjával hozzák kapcsolatba. Az ajándékozó Mikulást kísérő Krampusz eredete a középkori gondolkodásban kereshető: személye a jóságos ajándékot osztó ellentéte, {762} akit az ördög elképzelt alakjára mintáztak. A virgács a középkori iskolai nevelés kelléktárából került át a népszokásokba.9

A gyerekek megajándékozása e napon régen sokkal egyszerűbb volt. A megtisztított cipőkbe jó gyereknek alma, dió volt a jutalom, a rosszaknak hagymát, krumplit, virgácsot hozott a Mikulás. Voltak tanyán élő családok, amelyekben egyáltalán nem volt szokásban a Mikulás-napi ajándékozás. A gyerekek a városba kerülve, megtakarított pénzükön vettek egymásnak egy-egy tábla csokoládét vagy más, kisebb édességet. A két világháború közötti nehéz idők ünnepi eseményét olvashatjuk egy visszaemlékezésben: „A Mikulás is mindig úgy tudta a cipőnkbe tenni a kis ajándékot, hogy akárhogy lestem, soha nem sikerült meglátni, mikor csempészi bele Édesanyám a csomagot. Nagy volt aztán a derültség, amikor bátyám, vagy Édesanyám cipőjébe néhány szem krumpli, hagyma, vagy dália gumó került. Ezeket gondosan meg kellett őrizni és tavasszal elvetni vagy elültetni, mert az különleges fajta volt, hiszen a Mikulás hozta.” 10 Régen a családból öltözött föl valaki Mikulásnak, ha „élő” Mikulással szeretette volna meglepni gyermekeit.

Makón napjainkban a gyermekközösségek (óvoda, iskola) életében Mikulás ünnepségek sorozata található. Városi rendezvényeket is szerveznek, s a városban az ünnepi időszak alatt lovas szekéren közlekedik a piros köpenyes, fehér szakállú Mikulás. Megtalálható még a városban a második világháború után használt Télapó elnevezés is.

December 13-a a Gergely-féle naptárreform (1582) előtt évkezdő napnak számított: az év legrövidebb napja, a téli napfordulat időpontja volt. Kutatások bizonyították,11 hogy az e naphoz fűződő szokások és rítuscselekmények a kereszténységet megelőző idővel vannak kapcsolatban. Hiedelemvilága kapcsolódik egyrészt a nap nevének viselőjéhez, másrészt a téli napfordulóhoz. Kalendáriumi szólás szerint „Szent Lucának híres napja a napot rövidre szabja”.

Az ezen a napon ünnepelt szentet (a szirakuzai származású Lucia -t) ma már az egyház sem tartja élő személynek. A legendák szerint előkelő családból származott, hamar felvette a kereszténységet. Szüzességet fogadott és mártírhalált halt. Egyes legendaváltozatok szerint önmaga tépte ki a szemét, amelyet a kérője olyan szépnek talált. Képeken ezt úgy ábrázolták, hogy kezében a tányér, rajta a két szeme, amelyet maga nyújt át kérőjének. Neve a fény (lux) szóból eredeztethető. Luca már a középkorban a szemfájósok védőszentje volt. A magyar nép körében kétféle Luca alak ismert: egy jóságos és egy boszorkányos. A néphit szerint a neve napján végzett munkák (fonás, szövés, mosás stb.) tilalmainak megszegőire büntetést rótt.12

Makón nem maradt fönt az országos több pontján ismert fehérleples Luca alakja, személyére utaló adatok is csak töredékesen találhatók. „Mártír vót, oszt möghalt a hitiér […]Így mondják, hogy Luca valamikor, mikor élt, a baromfit pártolta, őrízte, hogyhát ne érje semmi veszély, és ezér folyamodtak hozzá.” (5)

Luca napja Makón is jeles napnak számított: sok hiedelem és szokás kapcsolódott hozzá. Luca napján a praktikák, mágikus eljárások és szövegek a baromfi, elsősorban a tyúkok szaporaságát, tojáshozamának növekedését segítették elő. Asszonyi dologtiltó napnak számított, amelynek célja szintén termékenységvarázslás volt.

A tilalmak közül általánosan ismert volt a városban, hogy nem szabad ezen a napon varrni, foltozni, mert bevarrják a tyúkok fenekét (tojókáját), s nem lesz a jövő évben tojás. Mások úgy vélték, hogy nem szabad varrni, csak bontani, akkor jó tojáshozam lesz. Volt, aki {763} úgy tartotta, hogy ha Luca napján ruhát varrnak, a kotló elszalad, a tojás tönkremegy.13 A mosás is tiltott munkának számított. Még az 1980-as évek közepén is így figyelmeztette a nagymama az unokáját „Nehogy moss! Ahány ruhát kimosol, annyi jószágod döglik meg a következő évben!” (3) Halványan él még az emlékezetben, hogy azt az asszonyt, aki neve napján mosott, Luca megbüntette. „Az én nagyanyám annyit mondott, hogy a hátulsó szomszédasszonyuk református vót, osztán hozzáfogott mosni.” Az érdeklődő kérdésre, hogy mit csinál, így válaszolt: „Aszongyák, hogy Luca van. Mire Luca-puca ideér, lucáskodik, én kimosok […] Én bizony mosok.” Az asszony büntetése az lett, hogy elesett, és eltört a lába. „Aztán mindig mondta az a szomszédasszony: »Mongya mán meg bűvebben, mi ez?« Aszongya: »Nézd, nem tudjuk mi ez, így tanítottak bennünket, ezen a napon így tartsuk magunkat. Ebbe neveltek, oszt így van.« ”(5)

Másik fontos Luca-napi tilalom volt, hogy a házból nem szabad kiadni semmit (elsősorban tojást, tejet, pénzt, de lisztet s mást sem), mert akkor kiviszik a szerencsét, illetve nem lesz szerencse az aprójószághoz. Látogatási tilalom is volt ezen a napon. Egyedi esetként hallottuk, hogyha valaki mégis elment valahova, a házigazdák bekenték tyúksz…ral. Mások szerint a szemetet sem volt szabad kivinni a szobából Lucától karácsonyig. Két karácsony között (dec.25.-31.) kosárba gyűjtötték, egyesek vízkereszt napján este naplement irányába levegőre öntötték.14 Mai napig ismert az a hiedelem, s gyakorolt a szokáscselekvése, hogy Luca napon nem jó a ruhát kötélre kiteríteni.

A termékenységvarázslás, a baromfi hasznának biztosítása céljából mondóka kíséretében megpiszkálták a tyúkokat. A cselekvéseket általában asszonyok végezték. Ennek oka lehetett az is, hogy a baromfi nevelése a paraszti háztartásokban az ő feladatuk volt. Az abból eredő haszonnal a szigorú patriarchális családban az asszony nem volt köteles elszámolni férjének. A varázslásokat különböző eszközökkel végezték. A megpiszkálás eszköze lehetett fűzfavessző, vesszőseprő, de általában piszkafa.

Luca-nap hajnalán a gazdasszony kiment a tyúkólba. Kivitte magával a kemencében megtüzesített piszkafát, s bebökdösött a tyúkólba, vagy „lelükdöste” a tyúkokat. Közben mondta: „Az én tyúkom tojj, tojj, a másé meg kotty, kotty”. Ezzel azt akarta elérni, hogy saját tyúkjai sokat, a másé pedig keveset tojjanak. Ma már ezt egyszerűbb, lerövidült, dallamosan mondott szöveggel ismerték: „Tojjatok, kotojjatok, tojjatok, kotojjatok!”

A baromfi megvarázsolásának, a tojáshozam elérésének más módjai is ismertek voltak a városban. Ezen a napon különös figyelmet fordítottak a baromfi etetésére is. Az etetés legfőbb szempontja az volt, hogy minél apróbb szemű és változatosabb táplálékot kapjanak, mert – vélték – úgy tojnak majd sokat a következő évben. Hordóabroncsba, ahogy Makón mondták abrincsba vagy kocsiráfba – tehát egy körülkerített területre – adták az ételt a tyúkoknak, {764} hogy azok majd „rakás”-ra tojjanak. Több helyen az etetést Lucától vízkeresztig így folytatták, néhol eközben is mondták:

Másutt az összegyűjtött szemetet adták a tyúkoknak, hogy szerencséjük legyen vele.

Egy adat szerint Luca napján almát dobtak a kútba, s arról kellett itatni az állatokat. Szintén egyetlen adatunk van arra, hogy az ágy lábára tett szénacsomót a kotló alá kellett tenni: „Lucakor divat vót olyan, hogy dobtak a kútba almát, osztakkor arról merték a vizet a jószágnak. Errül itatták a lovat, a tehenet. Akkor apósom még szödött össze szép kis csóva szénát, kis csóva szalmát, ilyesmiket összekötve, oszt tötte az ágylábára, osztakkor ha kotlónk vót, aztat alá köllött tönni.”(18)A Luca-napi almával kapcsolatban más szokás is ismert volt a városban. „Luca napján szokás a kútba almát hajítani, s ha az ott újévig épen megmarad, az egész háznépre szerencsét, egészséget jelent az új esztendőben. Természetesen az állatainkra is érvényes ez a szerencse.” 17

Az állatállomány hasznára vonatkozott az a hiedelem, hogy hamarosan négylábú jószág pusztul el annál a háznál, ahova Luca napján macskát dobnak be az utcáról az udvarra.18

Termékenységvarázsló céllal – a baromfi szaporodása érdekében is – készült a lucapogácsa. Egészségmegőrző, óvó szerepe miatt a baromfiak mellett minden háziállatnak adtak belőle. Eredeti célján kívül vidékünkön fontos szerepe lett a különböző jósló eljárásokban is. A paraszti társadalomban a jóslás átszőtte a mindennapi élet apró eseményeit és a nagy ünnepeket is. A különböző jósló eljárások különösen gyakoriak voltak a karácsonyi ünnepkörben, a valaha évkezdő napokon. Az emberek különböző jelekből szerették volna megtudakolni a következő év eseményeit, egészséget, a várható termést és az ezt befolyásoló időjárást. A karácsony és újév mellett Luca napja is ilyen alkalmas nap volt a következő év fontos eseményeinek megtudakolására.

A kutatók dél-alföldi sajátosságnak tartják a lucapogácsa haláljósló hiedelemkörét.19 Ennek lényege a következő. A családtagok nyersen kiválasztottak maguknak egy-egy pogácsát és tollat szúrtak bele. Ha a toll sütés közben elégett vagy megpörkölődött, a tulajdonos a következő évben (vagy rövidesen) meghal – tartották. „No, meg a lucapogácsát, aztat ki köllött sütni. Az én anyám meg úgy sütötte, hogy ahányan vótunk, hát nem sokan vótunk, mer négyen vótunk, négy pogácsába szúrt ijen libatollat. Osztakkor betette a kemencébe a pogácsát sülni. Osztakkor aszongya: »na, amejőnknek leghamarabb, legjobban leég a tall, a hal mög leghamarább.«”(18)Más változat szerint, kiválasztás nélkül szúrták a tollat a pogácsába, s ha megpörkölődött, azt jelentette: a ház népéből fog valaki meghalni.20A lucapogácsából adtak a baromfi eleségébe, a ló, a tehén abrakjába is, hogy egészségesek legyenek. „Akkor este öttünk belőle, mikor kisült. De elsőbb amit a tyúkoknak szántunk, az ki lött rakva, ahhó nem nyúlt senki, egy tányérra lött rakva. Osz másnap reggel azt elcsipködtük búzával, aztán kocsiráfba beletöttük, a vizet is, onnét igyanak, hogy sokat tojjanak.” (5)

Általánosan gyakorolt szokás volt, hogy a lucapogácsába pénzt rejtettek. A hiedelem szerint, aki megtalálta a pogácsában a pénzt, gazdag, szerencsés lesz. „Aki mögtalálta, azé vót a pénz. Azt odatötte, aki mögtalálta, ahova akarta.” (26) Többen a gyerekek kedvéért tettek a pogácsába aprópénzt, hogy örüljenek neki. {765}
Maga a pogácsa igen változatos. Készülhetett gyúrt vagy kelt tésztából, lehetett hajtogatott, tepertős, krumplis. Süthették Luca estéjén vagy reggel. Sokan ma is sütnek lucapogácsát. A pénz belehelyezésén kívül (ami általában az unokák kedvéért történik) ma már nem gyakorolják azokat a szokáscselekvéseket, amelyek hozzá fűződtek.

Lucapogácsával szerelmi jóslást is végeztek a fiatalok. A lányok papírra fiúnevet írtak, s belegyúrták a pogácsába. Amit megtalál a lány, az lesz a férje – hitték. Szórványadat szerint az eljövendő életre másképp is következtettek lucapogácsa segítségével. A fiatal lányok kiválasztottak maguknak egy pogácsát. Ha megégett, az illető nem ment férjhez.

Luca napján sok más szerelmi jósló eljárás volt ismert Makón. A Luca-napi szerelmi jóslásokra jellemző, hogy az azon a napon végzett jósló eljárásokon kívül, a jóslások többségét Luca naptól karácsonyig kellett végezni. A jósló tevékenység vonatkozhatott a leendő férj nevére, külső és belső tulajdonságaira, a házasságkötés idejére, ritkábban helyére.

Luca napján is általános jósló eljárás volt az ólomöntés. Ez igen népszerű lehetett, mert lényegére az adatközlők mind emlékeztek. Részletes leírását, játékosságát, az ünnepek alatt betöltött szerepét az 1920-as évekből H. Kovács Mihálytól ismerjük.21 „Az ólomöntés jó időtöltést jelentett. Lehetett ólmot önteni bármikor, ha néhányan összejöttek. A mulatságos akkor volt, ha fiúk, lányok együttesen próbálkoztak, s mindegyik mást-mást olvasott ki a falra vetített ólomdarabokból. A hagyományos időpont három napot őrzött meg emlékemben, amikor leginkább sikeres volt az öntés, amikor leginkább megmutatta az igazat: András napja, november 30-án, Luca napja, december l3-án, és szilveszter estéje. Az ólomöntésnek megvolt a szabálya. Először is kellett hozzá egy jó nagy darab ólom, amit sokszor egész éven át gyűjtöttek össze. A Luca napján történő olvasztáshoz legalább András naptól kellett gyűjtögetni. Szükség volt egy palacsintasütő nyelével ellátott mély lábas, amelyben megolvasztották az ólmot; aztán egy másik lábas, amelyikbe a megolvasztott ólmot a lábasban levő vízbe loccsantották. A jósoltatóra fehér lepedőt borítottak, amikor az négykézlábon állt; úgy tették hátára a vízzel eléggé megtöltött lábast. A móka kedvéért feltétlenül kellett szerezni egy nagy tollú, nagy karikájú kulcsot, mert ezen keresztül, pontosan a karikán keresztül kellett átömölnie az ólomnak. Sok nevetés támadt, ha az öntő ügyetlen volt, s egy csepp ólom nem a karikán keresztül csurgott a vízbe; ez már kétessé tette a sikert. No, de lehetett újrázni, s ezt meg is tették egészen addig, amíg a jósoltató teljesen megelégedett a jóslattal. A vízbe loccsantott ólom rendszerint darabokra hullott; ezeket kiszedték a vízből, s gyertya, lámpa vagy villany segítségével falra vagy fehér lepedőre vetítették őket. Folyt a találgatás, csúfolódás: púpos, görbe lábú, részeges lesz a jövendőbelid,… szájas lesz, …megcsal,…hagymagányó, jó gazda, mesterjankó (iparos), katona, rövidéletű, hangzottak a vélemények a falra vetített árnyékok alapján. Az alaktalan formák szerencsétlen jövendőt, nem sikerült házasságot, vénlányságot, agglegénységet jelentettek.” 22

Másik közismert férjjóslás volt az országosan is elterjedt lucacédula készítése. A lányok 13 cédulára fiúneveket írtak és párnájuk alá helyezték. Lucától karácsonyig minden nap megsemmisítettek egyet belőle (általában elégették), úgy, hogy nem nézték meg. Ami karácsonyra utoljára marad, az lesz a jövendőbeli – tartották. A lucacédula készítésének Makón olyan változata is ismert volt, hogy egy cédulát üresen hagytak, egyre „halál” szót írtak, 11-re pedig fiúnevet. Ha az üres marad meg, nincs házasság soha, ha a halál szavas, még abban az évben meghal a jósoltató.23

Az álommal való jóslás másik kedvelt időpontja Luca-nap volt. H. Kovács Mihály szerint Luca estéjén a lány csavarjon törölközőbe egy fésűt, egy tükröt és egy darab szappant. Tegye a feje alá, majd helyezzen egy tányér vizet az ágy elé. Lefekvés előtt mondjon {766} el három miatyánkot, és akkor álmában meglátja jövendőbelijét.24 1985-ben e szokás úgy volt ismert, hogy a lány tükröt tett a párnája alá, s úgy álmodta meg a férjét. Ez az adat szép példája egy hajdani, összetett mágikus cselekvéssor elhalványulásának, egyszerűsödésének. Az 1980-as évek közepén más változat is ismert volt a fiatalok körében, amely szerint szennyes inget, gatyát kell a lányoknak fejük alá tenni. Amilyen nevűvel álmodik a lány Luca éjszakáján, olyan nevű lesz a férje.

„Luca estéjén értesülhet a kíváncsi fiatalság a jövendőjéről a következő módon is – olvashatjuk H. Kovács Mihály feljegyzéseiben. – Három tányért helyezünk az asztalra. Egyik alá gyűrűt, a másik alá hamut teszünk, a harmadik alját pedig üresen hagyjuk. Aztán megkérünk valakit, aki az egészből semmit sem látott, hogy emeljen fel egy tányért. Természetesen megmondjuk, hogy a jelenlévők közül kinek. Ha a gyűrűs tányért emeli fel, akkor egy éven belül jegyes lesz a jósoltató; ha a hamusat, egy éven belül halál vár rá; ha pedig az üreset sikerül felemeltetni, akkor semmi különös nem történik a kíváncsiskodóval.” 25

Az alma szerepe a népi hitvilágban szintén régi. Elsősorban termékenységi, szerelmi szimbólum volt. „A téli ünnepekhez kapcsolódó, almával véghez vitt szerelmi jósló eljárásokban nem tudatos már az eredeti hiedelemháttér, mégis jellemző, hogy ezek más, jellegzetes karácsonyi ételek mellett az almához kapcsolódnak.” 26 – állapította meg Pócs Éva. Makón is ismert volt a szerelmi jóslás almával. A lány Lucától karácsonyig minden nap almába harapott. Az utolsó falatot karácsonykor a kapuban, más változat szerint az éjféli misén a templomajtóban kellett elfogyasztania. Amilyen nevű férfit pillantott meg evés közben, olyan nevű férfi, vagy aki arra megy, az lesz a férje. Harmadik változat szerint a Luca napon eltett almát ette meg a lány a kapuban, s az arra menő férfi lett a férje. „Én meg a másik lánytul azt hallottam, hogy mögvették az almát még Luca előtt, osztakkor Luca napján eltöttek egyet. Karácsony estéjén kiálltak a kapuba, ott ötték mög. Még ötte az almát, annak a férfinek ott el köllött mönni.” (5)

A jóslásokra különösen alkalmas időpont volt a Lucától karácsonyig tartó tizenkét nap. E tevékenységeknek lényege, hogy Luca-naptól karácsonyig naponta kellett valamit végezni: tenni, megsemmisíteni, s a cselekvéssor befejezésének karácsony napjára kellett esni.

Ez a tizenkét nap nagyon megfelelő volt a következő év időjárásának megjósolására: a 12 nap az év 12 hónapjának felelt meg. Általában az asszonyok, nők figyelték, és jegyezték föl minden nap, hogy milyen az idő. Az így elkészült feljegyzés neve országosan lucanaptár. Makón gyakrabban Luca-napi írásnak mondták. Régebben a megfigyelések részletesebbek voltak.

„Az adott időszakban naponta három alkalommal (reggel, délben, délután) jegyezték fel az időjárás alakulását, ezek a megfelelő hónap elejére, közepére és végére vonatkoztak. Figyelemmel kísérték a szélirány, a csapadék, napsütés és a hőmérséklet változásait. December 17-től 20-ig tartó hideg napok meleg nyárra, a sok köd csapadékra utal. Az elmondottak illusztrálására bemutatom Horváth István adatközlőm naptárát” – írta Szilágyi Sándorné 1977-ben készült dolgozatában. Ezt a naptárt mutatjuk be mi is.27{767}

1975. május elejére kellemes jó idő meleg várható, de 12–13–14-én, Szervác, Pongrác, Bonifác (fagyosszentek) napján fagy lehetséges. A hónap második felében enyhe idő és eső is előfordulhat.”28 {768}

Jósoltak a következő év időjárására hagymából is, bár Makón ezt nem nevezték hagymakalendáriumnak. A vöröshagymát kettévágták, 12 levelet külön szedtek, és sót tettek bele. Amelyikben megolvad a só, s amilyen mértékben, az mutatja, hogy a megfelelő hónap milyen csapadékos lesz. Egyes adatok szerint a hagymát karácsonykor kell megnézni. Ismerték a dióhéjjal való időjárásjóslást is. Tizenkét dióhéjba vizet öntöttek, ablakba tették. Amelyik dióhéj leghamarabb kiszáradt, az a hónap a következő évben a legszárazabb lesz és fordítva. A hagymával és dióval való jóslást gyakorolták karácsonykor is. A Luca-napi időjárásban való hit sok helyen máig megmaradt, többen még ma is naponta írják megfigyeléseiket. Egy adatunk van arra, hogy az eljövendő télre jósoltak a Luca napi időjárásból: ha Luca-napján eső esik, enyhe lesz a tél.29

A Luca-napi szokások közt sajátos helyet foglal el a lucabúza,30 a Luca napján csiráztatás céljából edénybe tett búza. Naponta öntözik, s fejlődéséből következtetnek a jövő évi termésre és a család, valamint a jószágállomány egészségére.31 A gabonacsíráztatás rítusa eredetileg az analógiás mágia körébe tartozó, a vetés növekedését mágikusan serkentő cselekmény lehetett. Vándorlását, az Adonisz-kerttel való kapcsolatát Vajda László, Dömötör Sándor, Ujváry Zoltán részletesen elemzi, s a lucabúzát is innen eredezteti.32 Makón is általános volt, hogy a kicsírázott búzából a jövő évi termésre következtettek. Ha szépen megnő, és szép zöld színű, akkor kedvező időjárás és jó termés várható – vélték. Ha a kikelt búza gyatra növésű, sárgás színű, száraz esztendő és rossz termés várható gabonafélékből és kukoricából.

A lucabúzát fenyőfa alá, asztalra tették. Ünnepek után, általában karácsonykor, az apró- és lábasjószágnak adták, hogy egészségesek legyenek. „Karácsonyra, hogyha mekkorára nő, olyan lösz a termés. Hogyha ritkára kelt ki, akkor nagyon gyér lössz a búza kelése[ …] ha dús vót, szép, na akkor most szép búzatermés lössz […] Aszt a jószágnak adták oda. Amilyen jószág vót, csirkének, disznónak, tyúkoknak, libának, mindönnek, amilyen háziszárnyas vagy állat volt. Azt már nem tudom, miért, csak azt tudom, hogy odaadták.” (29) „Karácsonykor azt adtuk elsőbb a tyúkoknak. A tyúkok érdekibe. Akkor is ugye röggel széjjel daraboltuk, úgyhogy mindön jószág övött abbul. Ami vót, mindön. Még mikó ló vót, tehén vót, annak is egy kis ződet, hogy hát így mondták, hogy mer Jézus is télön születött és a pásztorok kint vótak a nyájukkal és csak legeltek. Hát most is emléközzünk meg arra, hogyhát tél van, ződ is van, a Jézus születése napján. Hát erre tanítottak bennünket.” (5)

Lucabúzát ma is sok helyen csíráztatnak. Hagyományőrző családban a lucabúzához kapcsolódó régi szokáscselekvések lelhetők föl: a kicsirázott búzát a karácsonyi asztalra helyezik, valamint adnak belőle az állatoknak is. 2002. évi megfigyelés szerint a búza közepébe égő gyertyát tettek, s az asztalon tartották az ünnepek alatt, annak dísze volt. A két ünnep között az ablakba rakták. Ha gyorsan nőtt, vágtak le belőle. Szilveszterre újra az asztalra tették, s csak utána használták föl. Mások lucabúzát a hagyománytisztelet mellett elsősorban szépségéért csiráztatnak.

Luca-nap a boszorkányok kedvelt napja. A néphit szerint Luca éjjelén lehet megtanulni a boszorkányságot, valamint – a hosszú éjszakából adódóan – rontásokat végezni. Az 1728-i híres szegedi boszorkányperek irataiból is kitűnik, hogy Luca-nap – Szent György-nap mellett – a boszorkányok egyik gyülekező napja volt.33 Éppen ezért a nép felkészült a boszorkányok ellen. Védekezésül használták a fokhagymát: azt ették, és etették az állatokkal; fokhagymával rajzoltak keresztet az ajtóra, ablakokra, állatok homlokára. Feltételezhető, hogy e sokoldalú cselekvéssor Makón is ismert volt, de a város korai polgárosultsága, a lakosság {769} városias gondolkodása a néphagyomány e szeletét viszonylag korán elhagyta. Egy adat mutatja a boszorkányok elleni védekezés módját: Luca-nap hajnalán piszkafát, szénvonót és seprűt kellett keresztbe tenni a küszöbön, hogy aki kilép a házból, átlépje őket.34

Luca napján kezdtek a lucaszék készítéséhez. Közismert a városban is a szólás, hogy „úgy készül, mint a Luca széke”, de a szék készítésének módját, s a hozzá kapcsolódó hiedelmeket, szokáscselekményeket már kevesen, és alig ismerik. Friss gyűjtésből megtudhattuk, hogy a széket Lucától karácsonyig készítették, s az éjféli misén a készítője megláthatta a boszorkányokat. Készítésének módjáról a legrészletesebb leírást 1986-ban, 75 éves református (!) férfitől hallottam. Szerinte a széket vas használata nélkül, egy fajta fából kellett készíteni. „Az anyagot begyűjtötte előre, és 13-án megkezte, és minden nap valamit készített rajta, és karácsony napjára, az éféli misére kellett neki készen lenni. Mer akkor az éféli misén föláll arra a székre, akkor látta a boszorkát. Namármost, úgy köllött a munkát beütemezni, hogy az pontosan akkorra köllött, karácsonykor, a szentestén, az éféli misére, akkorra kész legyen. Szöggel, tehát vassal nem lehetött dógozni, vasszöggel. Úgy kellett összeállítani, hogy mindön része fábul készüjjön.” (44) Más adat szerint minden nap egy-egy részt, de más-más gyümölcsfából kellett végezni rajta. Készítője az éjféli misén ráállva, meglátja, hogyan szalad ki az ördög a templomból. 35

A lucaszék készítéséről és a hozzá fűződő hiedelmekről viszonylag teljes kép maradt H. Kovács Mihály feljegyzéseinek, megfigyeléseinek köszönhetően.36

Országosan ismert hiedelem, hogy aki az éjféli misén rááll a kisszékre, az felismeri a település boszorkányait. H. Kovács Mihálynak az 1920-as évekre vonatkozó feljegyzései szerint37 a szék az éjféli misén nemcsak a boszorkányok, hanem az ördög felismerésére is szolgált. Használták szerelmi jóslásra is, valamint a boszorkányok legyőzésére és kincskeresésre. Megfigyeléseit az alábbiak szerint összegezhetjük:

1. „Luca napján kisszéken ülve végig hallgatjuk az éjféli misét és buzgón imádkozunk, akkor möglátjuk az ördögöket.”

2. „Az éjféli misén a kisszéken ülve buzgón imádkozunk, akkor éjféli mise után felpillantva, akit legelőször meglátunk vagy az, vagy olyan nevű lesz a jövendőbelink.”

3. Karácsony vagy szilveszter éjjelén a keresztútról le lehet győzni a boszorkányokat. A boszorkányok elleni védekezés egyik módja az elkerítés (körülkerítés). Rózsavesszővel kellett kört húzni. A mágikus kör alkalmazása mellett 3 próbát kellett kiállni az illetőnek, hogy legyőzze a boszorkányt vagy a lidércet:

4. Nádas, vizenyős helyen, keresztúton a lidérc (ördög vagy boszorkányos lény) legyőzésével a lucaszéket kincskeresésre lehetett használni. Ebben az esetben a 3 próba a következő volt:

A keresztúton való pénz-, vagy kincskeresésre több adat is van az országban (pl. Szegedről). A lucaszékkel való kincskeresésnél a makóihoz hasonló próbatétel a Csallóközben található.38 {770} Feltételezhető, hogy a valaha nagyobb területen elterjedt szokás két különböző helyen megmaradt, más-más időben feljegyzett hiedelméről van szó.

Makóról egy esetben tudunk arról, hogy a lucaszék készítőjét felismerték a boszorkányok, s üldözni kezdték. Az üldözött mákot szórt maga után, s így lemaradtak a boszorkányok. Ellenkező esetben az illetőt megverték volna. Szintén egyetlen adatunk van az elkerítés másik változatáról: a lucaszéken ülő a templom előtt a szék lábával vagy a szék sarkával kört húz maga körül, ő maga pedig a kör közepére ül a székre. Ezzel védve van a boszorkányoktól.39

A háziak megtréfálására – jelen esetben bosszúra – egyetlen példánk van: tanyán, leányfejjel szült valaki, de nem ment a kérőjéhez. A kikosarazott férfi barátaival Luca éjjelén állt bosszút. „És akkor szétszedték a kocsit és föltették a tanya tetejére. Meg azt is tudom, mesélték otthon nálunk, hogy betapasztották a kéményt. […] Meg azt is hallottam, hogy föl vót szórva a tanya, mer a nagylány bemázolt, és ez a legény haragudott csak nagyon rá, bement és apró polyvával fölszórta a mázolást.” (55)

A betlehemes játékok eredetét a kutatók a középkori misztériumjátékokra vezetik vissza, amelyeknek célja az volt, hogy népszerűsítsék Jézus születésének az evangéliumban leírt történeteit. Kezdetben latinul, templomban, a 17. századtól magyarul, iskolákban, egyesületekben adták elő, mutatták be. A vallásos jellegű betlehemes játék számos olyan elemet {771} átvett és megőrzött, amelyből kereszténység előtti vonásokra, ősi képzetekre lehet következtetni. A betlehemes játékokat az egész magyar nyelvterületen ismerték, a legnépszerűbb karácsonyi szokásaink közé tartozott. Nagyobb előkészületet, betanulást igénylő, több szereplős játék volt, amely legtovább élt városon és falun egyaránt. Jellemzője, hogy vagy az egész közösséget, vagy egy-egy közösségi csoportot, pl. városrészt érintenek.

A betlehemes játékok Makón is népszerűek lehettek. Híradások 1920-as, 30-as években 80-100-60-ra teszik a betlehemes csoportok számát. Még a fiatalabb korosztály is emlékezett, az idősebbek pedig „szép vót”, „gyönyörű vót”, „sokan vótak” kifejezésekkel idézték föl. Saját gyűjtésemen kívül H. Kovács Mihály és Szabó István adattári, valamint Szabó Jenő 1993-ban megjelent füzete,40alapján viszonylag teljes kép bontakozhat ki előttünk az 1920-as évek utáni makói betlehemes játékokról.

A játék menete Makón is megfelelt az országszerte általánosnak: a betlehemezők bebocsátást kérnek a házba, majd vallásos énekek és a pásztorok tréfás félreértéseinek váltakozásával utalnak Jézus születésére. Adománygyűjtés után kellemes ünnepeket kívánva folytatják útjukat.

Az 1920-as évekre emlékezve a makói betlehemes játékok hangulatát, a szokás változását a szemtanú hitelességével örökítette meg H. Kovács Mihály: „A ház népe betekint most a betlehembe, különösen a kisgyerekek nézdegélnek hosszan. A házi asszony ajándékokat készít, a ház ura is néhány fillért. Közben a betlehemesek nagy botjukkal a taktust ütögetve körüljárják a betlehemet, meg a nézőket és énekeket énekelnek, legtöbbször a Csordapásztorok mikor Betlehembe [kezdetű népéneket] és más zsoltárokat. Akad olyan hely, ahol ennivalóval és itallal is megkínálják őket. A felnőtteket, mert ilyenek is jártak betlehemmel, szeszes itallal is megkínálják. Régebben nem igen akadt ház, ahol nem fogadták a betlehemeseket, és meg is ajándékozták őket, ezek módosabb emberek és ismerősök voltak. A szegényebb helyeken nem volt világ, nem is tértek be ide. A meglátogatott helyekről általában jókedvűen, kedves ajándékokkal távozhattak a betlehemesek. Érdekes, legjobban a pénzajándéknak {772} örültek. Ez a szokás ma már divatja múlt: a múlté, az idősebbek kihalásával a szokás emléke is elhalványul.” 41

A régebbi és a környékbeli betlehemes játékokkal összehasonlítva a makóit, néhány sajátos vonás fedezhető föl benne.

A Makói Friss Újság 1925. karácsonyi száma a 65-70 betlehemes csoportot kevésnek tartotta. Utalt arra, hogy régebben 80-100 csoport működött a városban. Ugyanennek a lapnak 1929. december 29-i száma 50 fölötti, a Makói Újság 1935. karácsonyi számában 60 csoportról olvashatunk.

3. A betlehemes csoportok működési ideje a szokásostól eltérő: első bemutatkozásuk karácsonyeste volt. Utána karácsony első és másnapján, szilveszterkor, újévkor; utoljára Vízkereszt napján. Az adventi tehát előkészülésre szolgált, kántorok, tanítók segítségével könyvből vagy följegyzésből.

4. December 23-ra készült el a betlehem, amely általában nagyméretű (150x100x50cm), egy-két-három tornyú, színes papírral bevont, fényes külsejű volt. (Csanádpalotán, mint egy régi pajta, ütött-kopott istálló, olyan volt a betlehem.)42 Rózsaszínű vagy piros papírral bevont vékony lécvázú alkotmány, amelyben mohán nyugvó jászol előtt finom szálú fűszénán szamár, néha juh, kecske, valamint férfi és nő állott: Mária és József. Az emberi alakok többen is lehettek, akik mind nézték a kis Jézust a jászolban. Az alakokat színes papírból vagy agyagból készítették, majd színesre festették.43 Később az agyagból készített figurákat fölváltotta a gipszfigura, a színes papírból készített alakokat a szentkép. {773}

5. A működés helye: aházról házra járás mellett éjféli mise előtt a templomban, katolikus körökben, kocsmákban, valamint a közeli tanyákban. (Tanyákra a környékbeli falvak betlehemesei is elmentek.)

6. A szereplők száma nagy, forrásaink hattól tizenkét főt említenek. Általános a nyolc-kilenc fős csoport. Tagjai: vezérangyal, két betlehemvivő angyal, pásztorok (egy-egy csikós, juhász, gulyás), valamint kiskirály, szürke szamár, kutyaütő. A szereplők életkora változó volt: általában 6–12 éves fiúk, 16–17 éves legények. Lányok is csatlakoztak hozzájuk.

8. A szereplők ruházata: nem teljesen azonos a környékbeliekével. Különösen a csikós, akit a makói játékok központi alakjának tartanak, tűnik ki magyaros öltözetével: fehér, rojtos szájú ing és gatya, árvalányhaj, piros mellény rajta, kalapján és fokosán nemzetiszín szalaggal díszítve.

9. Adományok: elsősorban pénz. Elhalványult, hogy régen alma, dió, kalács, volt a köszöntés legfőbb jutalma; esetleg a felnőtteknek bor, pálinka.

10. Szöveg. A legnagyobb különbség a betlehemes játékok szövegében vehető észre. Általában a betlehemes játékok rendje a következő: a beköszöntő végeztével Jézus születésének rövid elbeszélése következik, utána József elmondja, miként próbált eredménytelenül szállást szerezni, majd a pásztorok hódolnak a kis Jézus előtt. Ezek után következik a komikus jelenet, a pásztorok tréfás vetélkedése. Miután a háziak megvendégelték a betlehemeseket, együtt éneklik az áldást.

A makói betlehemes játékok újabb, az 1930-as évekre, talán még későbbre emlékező adatai alapján elmondhatjuk: viszonylag kevés szakrális elemet tartalmaz, inkább a profán motívumok az uralkodók. Nem szerepel benne Mária és József szálláskeresése vagy a Heródes-játék sem. Jellemzője, hogy a pásztorok szövege bővült, a csikós és a gulyás önmaga életét, vidámságát mutatja be. A szövegekben vőfélyrigmusokat vélek fölfedezni.

H. Kovács Mihály részletes játékleírást nem közöl, viszont ott találjuk a betlehemes szövegek legrégibb elemeit. A szövegváltozatok az időbeli eltéréseket is tükrözik.

Nem található az 1920-as, 30-as évek szövegeiben az alábbi rigmus. Ez – korábbi feljegyzések alapján – a juhász nagyothallásán, félreértésén alapuló tréfa: {775}

Általánosan ismert, szójátékon és félreértésen alapuló párbeszéd volt a csikós és a juhász között a következő:

A makói betlehemes játékok egyik központi témája a pásztorok bemutatkozása. Szabó Jenő a következőképp jellemzi őket: „A makói betlehemes játékokban a csikós a legfőbb szereplő, aki fennhéjázó, karakán egyéniség, de a többinek is igen szép mondanivalója van a dicsekvések, odamondások és kínálás, megajándékozásra való felszólításaikkal.” 45 Ennek illusztrálására egy példa. A csikós belépésekor szólt így:

A játékot Makón is a jókívánságokat magába foglaló, adománygyűjtő formulákkal zárták. Szép szövegváltozatai voltak.

Bebocsátás hiányában (ami előfordult Makón is), mondták el az alábbi szöveget:

A makói betlehemes játékok tehát sajátos típust képviselnek. Ez a városi fejlődéssel magyarázható. Mások voltak az igények a falusi társadalmakban. A civilizáció hamarabb begyűrűzött a makói házakba. A Makói Friss Újság 1929. december 29-i tudósítója meglehetősen reálisan látta a betlehemezők helyzetét. „Egymásután pusztulnak, satnyulnak, vesznek a régi szép népszokások. A betlehemes játék még a legutolsó években megőrizte Makón a maga őseredeti népies formáját, de már korántsem kultiválták annyian, mint régebben s főleg nem olyan alapos felkészültséggel. Az idén ugyan körülbelül 50 betlehemes társaságnak adott ki engedélyt a rendőrség, de ezek között kettő sem volt olyan, mint a régi betlehemes társaságok, amelyek hónapokon keresztül készültek szerepeikre s őseredeti, dogmaként őrzött formákat tartottak be, de még nyelvükben is megőrizték a régies stílust.” Ebben a tudósításban még két fontos dologról olvashatunk: nem csak a betlehemes játék változott meg, hanem a fogadó családok felfogása is. Sok helyre em engedik be őket „féltik a szobákat, hogy bemocskoljuk” – panaszolták a betlehemesek. A másik tényező: fontos kereseti forrást jelentett egy-egy szegény családnak a betlehemezés, s akülönböző csoportok egy-egy városrészben való működésért össze is verekedtek.

Makón viszonylag sokáig, a 20. sz. utolsó negyedéig jártak a betlehemesek. 1968-ban, a Nagycsillag utcában a hagyományos módon kopogtattak be az ablakon az ünnepköszöntők.46 A szokás kihalását az 1970-80-as évekre tehetjük. A rendszerváltoztatás (1989) óta, más jelleggel és céllal, inkább színpadi bemutatásra, iskolai ünnepségekre felújították a betlehemes játékokat. Ebben nagy a szerepük az egyházi iskoláknak. Makón városi kezdeményezésre (természetes anyagok felhasználásával) betlehemkészítő versenyt is hirdettek. Rendkívül változatos, sokszínű betlehemek készültek. Az alkotók között voltak felnőttek is, de többségben gyermekcsoportok. {778}

A háromkirályjárás nyomairól, amelyet másutt Vízkereszt vagyis Három királyok napján gyakoroltak, Szabó Jenőtől értesülünk: „Régen volt még egyfajta betlehem-járás, ami tulajdonképpen nem is betlehemmel történt. Egy nagyobb szitát vagy rostát kerítettek, beleerősítettek egy sárga papírcsillagot, és azt a belehelyezett gyertyával kivilágították. Ez a játék valójában nem is volt játék, és csak 2-3 személy kellett hozzá. Ők is köszöntötték a Jézuska születését énekkel és egyéb verseléssel, kiket azután szintén megajándékoztak néhány fillérrel, almával, dióval, süteménnyel. Ezt abetlehemezést Csillagjárásnak nevezzük. Jellemzése: a három királyt vezető, pásztoroknak megjelenő és a betlehemi pajtánál megálló csillag. A csillagászok kutatták ezt a jelenséget és számításaik szerint, abban az időben valóban volt Betlehem felett egy fényes csillag, amelyik a három királyt és a pásztorokat vezette Jézus jászolához.”47

Karácsony előtti hagyományaink közé tartozik a „Szállást keres a szent család” szokása. A szálláskeresés előre meghatározott sorrend szerint kilenc napon át tartott. A Szent Család fogadása kitüntetésnek, megtisztelésnek számított a fogadók számára. A hívők minden este más házban gyűltek össze. A Szent Család képe körül székek voltak körbe rakva, imádkoztak, énekeltek. A Rózsafüzér Társaság asszonyain kívül jelen volt a pap, a kántor. A képet szenteste égő gyertya kíséretében az éjféli mise előtt egy órával elvitték a templomba, és a betlehem mellett állították föl. A szálláskeresést Bálint Sándor a vallásos ponyvairodalom elterjedésének hatására megismert újabb keletű szokásnak tartja, amely elsősorban a nők körében volt kedvelt.48 Makón az 1940-es években terjedt el, és rövid idő után meg is szűnt. Napjainkban újra gyakorolják, az éjféli mise előtt egy órával a templomban kezdődik a szertartás. Ott is kell fogadni valakinek, átvenni a szentképet az előző családtól. A képet a fogadó család oltáránál helyezik el, s ott imádkoznak, énekelnek.

Karácsony böjtje, (szombatja) már az ünnephez tartozik. Elnevezését onnan kapta, hogy a katolikusoknak szigorú böjtjük volt ezen a napon. A böjt sokáig tartotta magát, különösen az idősek körében. Zsíros és húsos ételt nem fogyasztottak. Tejben főtt fehér babot készítettek, utána mákos tészta vagy mákosguba (mákosgubó) volt. Amikor az egyház engedett a szigorú böjtből, és megengedte, hogy a hívők egyszer napjában jóllakjanak, az ünnepélyes vacsora helyett sok helyen a karácsonyi böjti ebéd honosodott meg. Ez a magyarázata, hogy Makón ha az ünnepi étrendről érdeklődünk is többen ebédről, mások vacsoráról beszélnek. {779}

A szenteste központi eseménye régen a szertartásosan előkészített karácsonyi asztal körül zajlott. A karácsonyi asztalra vagy alá helyezett tárgyak, eszközök különleges mágikus hatalommal ruházódtak föl. A karácsonykor asztalra kerülő ételek (fokhagyma, méz, dió, alma stb.) részét képezték a karácsonyesti vacsorának, de ekkor elsősorban nem táplálékként voltak fontosak: az ételekhez bőség-, egészségvarázsló hiedelmek és jóslások fűződtek. Makón is föllelhetők még azok a szokáselemek, amelyek azt mutatták, hogy az ételeknek fontos szerepük volt abban, hogy a következő esztendőben biztosítsák a család egészségét.

Mi került a karácsonyi asztalra és alá? A két világháború között még általános volt Makón, hogy 24-én délután a családban rendszerint a férfi (időnként nő) szakajtóban gabonát (búzát, zabot, árpát, csöves kukoricát) helyezett az asztal alá. Tetejére és köré maroknyi széna és szalma, a kosárba még alma és dió is került. Az asztal alá rakhatott a gazda kisebb gazdasági eszközöket és lószerszámot is, kaskában, később cipő- vagy más dobozban. A gabona alá egy tojást tettek.49 Tóth Ferenc kutatásaiból tudjuk,50 hogy a gabona tetejére egy zabla társaságában egy fej vörös- és egy fej fokhagyma is került. Ez szoros összefüggésben lehetett a makói hagymatermesztéssel, s tehát jellegzetesen makói szokás. Az asztal alá helyezett tárgyakat Aprószentek napján (dec. 28.) vitték ki, s az állatoknak adták, hogy egészségesek legyenek. A többi tárgy a jövő évi jó termést szolgálta. Némelyek szerint azért tettek az asztal alá dobozban szénát, hogy a Jézuska feküdjön oda.51 „Azér köllött odaadni, hogy ne lögyenek betegök. Úgy elosztottuk, hogy minden kapjon belőlle. A tehén, ló kapta a szénát, alájuk a szalmát. A tyúkok meg kapták a búzát meg a kukoricát.” (5) Más családok már karácsony napján elkezdték etetni a gabonával a jószágokat. Példánk egy jómódú, római katolikus tanyai gazda szokáscselekvését mutatja: „Az apukám a nagykaskába belerakott egy csomó szalmát, szénát, ami a jószágnak való, akkor utána másiknak kosárba beletött kukoricát, búzát, zabot, árpát, vegyesen. És az a nagykaska a kosárba be vót téve az asztal alá, ez vót az Úrjézusnak a jászola. És akkor utána, karácsony első napján, volt benne egy bögre, [apám] mindön nap először is kimerítött egy bögrével a szemes takarmánybul és végig szórta a jószágoknak. És ez eltartott karácsonytól szilveszterig, az úgy be vót osztva. De mindön nap kaptak ebből az ételből.” (12) {780}

Mi került a karácsonyi asztalra? A háziasszony az asztalt fehér vagy piros csíkos szőttes abrosszal terítette le. Ez általában eddig nem használatos vagy csak erre az alkalomra használt abrosz volt, amelyet később kenyérsütésre, esetleg vetőabrosznak használtak. Ezzel a jó termést biztosították a családnak. Feltehető, hogy Makón is ismerték ezt a mágikus célt. Az asztalra szertartásosan elhelyezték az étkezéshez szükséges, kezdő ételeket (méz, fokhagyma, dió, alma), valamint a vacsora fogásait. A Jézuskának néhol egész kenyeret és sót is helyeztek a karácsonyi asztalra.

A fokhagyma, a dió és a méz fontos eszköz a népi gyógyításban. Különleges jelentőséggel a karácsonykor mézbe mártott fokhagyma, amelyet torokfájásra vagy megelőzésére alkalmaztak. A karácsonyi diónak egészségvarázsló ereje volt, de a jövő év egészségére is következtettek belőle. Ha a vacsora során feltört dió szép, egészséges volt, akkor a család is egészséges lesz a jövő évben. Ha viszont rossz, akkor valaki beteg lesz a családban, sőt más adat szerint meghal, aki föltörte a diót.

A karácsonyi almával kapcsolatban Makón több szokás is található. Egy részük Luca naptól karácsonyig tart (szerelmi jóslás), más részük az aprószentek napjának hiedelmeihez kapcsolódik. A karácsonyi alma Makón minden esetben a házban található legszebb almát jelentette.

1. „Karácsony estére két szép almát készítettek elő. Az egyiket a böjtös vacsora után annyi felé osztották, ahányan voltak, és azt mindenki elfogyasztotta. A karácsonyi almaevés az együvé tartozást jelképezte. Azt tartották, ha valaki távol kerül otthonától, eszébe jut a karácsonyi alma, és akkor visszatér övéihez.(Feltételezhetően ez a szokás a húsvéti tojásevéssel analóg). Amikor az éjféli misére elindultak, a másik almát beledobták a kútba. Aprószentek napján szedték ki, apróra eldarabolták, és abból az almából minden jószágnak adtak: tyúknak, disznónak, sőt még a lónak is szórtak […], hogy egészségesek legyenek.” 52

2. Más változat szerint annyi almát dobtak a kútba karácsony böjtjének délutánján, ahány jószág volt a háznál. Erről kellett itatni vízkeresztig, utána megetették az állatokkal „hogy mögmaradjanak, ne pusztuljon el”.

3. Az asztal alá kaskában kellett elhelyezni annyi almát, ahány jószág volt. Egészségvédő funkciójára már nem emlékeztek.

4. Két szép almát az asztalra kellett tenni a vacsorához, amit nem lehetett megenni. Vacsora után az ásott kútba dobták.

5. Több helyen almát tettek a kantába és/vagy a korsóba. Erről mosdottak és ittak, hogy egészségesek és pirospozsgásak legyenek.53 {781}

6. Más családoknál a kancsóba vagy kantába tett almáról csak ittak, hogy egészségesek legyenek.

8. „Hogy a jószágnak jobb étvágya legyen.. Hogy mögmaradjanak, ne pusztuljon el”

9. „Abbul mindönkinek önni köllött, hogy ne fájjon a háta. Vagy a dereka? Mán erre se emlékszök pontosan.”

10. Református adatközlő nagyanyja Újvároson lakott, nála látta a piros almát úszkálni az ásott kútban, amit karácsony este dobtak bele. Nem tudja miért (ref.).54

11. A család tagjai a kútba bedobott almát vízkeresztkor szedték ki. Akinek az almája megrohadt, az abban az évben meghal – vélték.55

12. Karácsony böjtjén almát kell enni. Mielőtt enne, ketté kell vágni. Ha a magot kettévágta, akkor meghal az új évben, ha nem, akkor életben marad. – tartották a régi öregek.56

Mikor már mindent előkészítettek, imával kezdődött a vacsora. A családfő irányításával kezdtek az ünnepi ételek elfogyasztásához. Először a kezdő ételeket (fokhagyma mézbe mártva, dió, majd alma) fogyasztották. Utána a bableves vagy cibere, majd mákos tészta vagy mákos guba következett. (A mákos guba vagy mákos gubó kalácstésztából készült, két-három centiméteres kis darabokra szaggatták, tepsibe téve kisütötték. Kisülés után forró vízzel leöntötték, mákkal és cukorral összekeverték. Mézzel fogyasztották.)

Régi szokás szerint szigorú szabály volt, hogy az asztaltól senkinek sem volt szabad fölállnia, mert akkor nem ül majd a kotló: „a kotló elhagyja a tojást”. Másképp fogalmazva: „Egyszerre köllött ülni, egyszerre köllött fölkelni…Mindönt oda köllött készíteni”. „[…] mindönt odakészítöttünk előre az asztalra, a gubát, meg bableves vót, a gubát közel töttük, hogy ne kölljön érte fölkelni, meg míg tanyán laktunk, mindig vót lepény. Osztakkor ezöket mind odatöttük, hogy ne kölljön fölkelni érte.” Másik régi szabály szerint: „Mindönki övött mindönbül.” Amikor a böjti tilalom lazult, a vacsora étrendjében változás következett be. Ezután jelent meg a karácsonyi étrendben a hal, a töltött káposzta és a pulyka. Találkoztam 2002-ben olyan katolikus családdal, ahol a legújabb korig a hagyományos módon kerültek az ételek az asztalra, a tárgyak az asztal alá.

Az asztalról a karácsonyi morzsát nem szedték le; összegyűjtötték, mágikus gyógyító eljárásra használták. Csanádpalotán és Kövegyen máig föllelhető szokás, hogy füstöléssel gyógyítottak vele. Feltehetően Makón is ismerték ezt a gyógyítási módot. Másutt a morzsát vízkeresztkor gyümölcsfákra szórták, hogy jó termő legyen a fa, olyan bő termés legyen rajta. Egyetlen adat tanúsága szerint „mindig napkeletnek”. Mások szerint a karácsonyi morzsát azért nem szabad kidobni, mert akkor a szerencsét kidobják a házból.57A karácsonyi morzsa tehát vidékünkön is a karácsonyi asztal tartozéka, de megjelenik, mint önálló hiedelemelem.58 A népi gyógyítás mára már elfelejtett szokására is van adatunk. E szerint karácsonykor sapkát vagy kalapot tettek a karácsonyi asztalra. Ha fájt a jószág hasa, azzal kellett simogatni, hogy meggyógyuljon.59 Más hiedelem szerint szenteste pirítós kenyeret kell adni a kutyának, hogy elkerülje a veszettség.60 Mások úgy vélték: ha veszett kutyának karácsony estéjén megmaradt kenyeret adunk, nem mar meg bennünket.61

A karácsonyi asztalnál néhol eggyel több terítéket tettek az asztalra. Makón ezzel a szokással nem találkoztunk, de a halottakkal való kapcsolattartás hite és a visszajáró halottak {782} hiedelemvilága ismert volt a városban. Szenteste „ott köllött hagyni mindönt az asztalon, ahogy vacsoráztunk, mert éjjel a halottak eljönnek, hogy találjanak ennivalót”. (12.) Sajátos változata él egy görög katolikus családnál. Régi hagyományuk, hogy ünnepeken, így karácsonykor is, szenteste, ahány halottjuk van a családban, annyi szál gyertyát gyújtanak meg. Az elhunyt legkedvesebb süteményét elkészítik, s emlékére egy ismerősnek elajándékozzák.

A szigorú böjt nem jellemző a református családokra. A karácsonyi étkezés szokása az ünnepélyességet mutatja, bár nyomokban még fellehető a katolikusok hagyományos böjti ételének hatása. „A szombati ebéd nálunk orjaleves volt csigatésztával. Karácsony előtt egy héttel vagy tíz nappal általában disznóölés volt nálunk, mikorra én emlékszem. Más akkor nem volt, mert hiszen a sütemények készítése közben eléggé nyalakodtunk. Délután négy óra tájban »mákos gubát« ettünk; ezt bobájkának 62 is nevezték. Apró gombóc nagyságú, sült-főtt sülemény volt ez; először megsütötték, míg létezett kemencében, később sütőben, aztán forró vízzel leöntötték a kissé meghűlt, pirosbarnára sült gombócokat, akkor aztán cukros, mézes mákkal »nyakon öntik«. Mi gyerekek nagyon szerettük, de a felnőttek is jóízűen ették: a mák szerencsét, a méz jómódot, az egész pedig jó egészséget ígért a fogyasztóknak egész esztendőre.” 63Jó módú református családban a vacsora étrendje a következő volt. Néha előételnek néhány falat libamáj, főétel rántott hal, sült kappan. Hozzá ecetes uborka, meggy- cseresznye- vagy szilvabefőtt, süteménynek mákos és diós tekercs. Elnevezése később lett bejgli. A felnőttek törköly-, szilva- vagy barackpálinka közül választhattak. Volt az asztalon bor is.64

A vacsora után a családok általában együtt maradtak, vagy a szomszédok, barátok összegyűltek, s az éjféli miséig kártyáztak, leginkább dióra. Az éjféli misére a család minden tagja elment. A közeli tanyák lakói (legtöbbször gyalog) szintén hazajöttek az éjféli misére. A református családok is együtt maradtak. A gyermekek addig maradhattak fönt, amíg el nem álmosodtak.

Az éjféli mise és környékének időpontja többféle jóslásra is alkalmas volt. Jósoltak az időjárásra a már ismert módszerekkel (hagyma, dió). A dióhéjba tett vízből nem csak az időjárásra következtettek. Akinek a vize az ablakba tett dióhéjból reggelre „kiapad”, elpárolog, az hamarosan meghal - tartották régen. Mások karácsony éjszakáján kilenc dióhéjba harmatot csöpögtettek. „Mikó osztán fájt a szömünk, avvā mögmostuk a szömünket, oszt azt mondták, attú möggyógyút.”65Aki karácsony szombatjának éjjelén kimegy a temetőbe, pontosan éjfélkor meglátja, kik halnak meg majd a következő évben, mert ezek képmásai ilyenkor mennek a kápolnába imádkozni.66

Szenteste az állatokat éjfélkor megetették, hogy jóllakottak legyenek. Feltételezhető, hogy az oka a mára már elfelejtett hiedelem lehetett, amelyet a makói kirajzású Maroslelén 1940-ben jegyeztek föl: „Az a hit is el van terjedve, hogy a lovak karácsony éjszakáján éjfélkor megszólalnak, és ilyenkor panaszkodnak a bánásmód miatt.”67 Az éjféli misére menet {783} vagy jövet jóslatok hangzottak el. Ha keletről fúj a szél, szárazság, ha nyugatról, eső, ha délről, döghalál, ha északról, háború fenyeget.68

Néhány helyen a lányok ilyenkor szokták az András vagy Luca napon ismert szerelmi jóslást elvégezni, a Luca naptól kezdett cselekvéssort befejezni (lucacédula elégetését, az almába harapást befejezni). Az ismertetett szerelmi jóslásokon kívül karácsonykor még a következőket gyakorolták. A lányok karácsony szombatján cédulákra fiúneveket írtak, és egymás között kisorsolták. Nem nézték meg és a párna alá tették. Ezen aludtak, majd karácsony első napján megnézték, kit húztak ki. Akinek a neve a cédulán volt, hitték, az lesz a párjuk. Más adat szerint a lányok papírból csillagot készítettek, s ennek ágára írtak egy-egy fiúnevet. Betették a párnájuk alá, miközben az egyik ágát behajtották. Úgy vélték, akinek a nevét behajlították, az lesz a férjük.69 A mákos gubához is kapcsolódott szerelmi jóslás. Az apa a lánya mellé ült, s mikor az apa az első gubát a villájára tűzte, a lány lekapta róla, és kiszaladt vele az udvarra. Hitük szerint, ha fiú ment arra, az lesz a férje; ha senkit sem látott, vénlány maradt. A szerelmi jóslás időpontja nem egy esetben éjfél, közelebbről az éjféli mise. Makón is úgy tartották, hogy aki férjhez akar menni, karácsonykor az éjféli misére mákos tésztát (mákos csíkot) kell vinnie, a szenteltvíztartóba tennie, akkor fog csak férjhez menni.70 Karácsony böjtjétől Aprószentekig nem szabd volt kivinni a szemetet. Egy fiatal lánnyal vitették ki. Arra kellett kiöntenie, amerre a libák gágogtak. Arra ment férjhez.71

Karácsony időjárásából a következő nagy ünnep időjárására is következtettek: „Fekete karácsony, fehér húsvét [… ] úgy tartják a makói emberek, akkor van ünnep igazán, ha nagy pelyhekben hull a hó, vagy csikorgó hideg van. Az enyhe Karácsony hosszú telet jósol és így Húsvétkor is eshet a hó.”72

A hagyományos szokásrend felbomlásának jele, hogy a református családok a katolikusok szokását átvették. Például némelyek elmentek az éjféli misére. Makón ez a folyamat viszonylag korán, a két világháború között megkezdődött.

A mai karácsonyoknak nélkülözhetetlen kelléke a szépen földíszített karácsonyfa, és a – sokszor erőn felüli – ajándékozás. Mindkét szokás ebben a formájában újabb keletű. Az első adatok a karácsonyfa állításról a 17. századból, német protestáns vidékről származnak. Hazánkban a bécsi udvar közvetítésével először az arisztokrácia, majd a polgárság, a falusi értelmiség, s végül a falusi parasztság körében terjedt el.

Magyarországon először Brunswick Teréz állított karácsonyfát 1821-ben, majd 1826-ban a Podmaniczky család, 1834-ben a Bezerédj család. Jáky Ferenc osli (Sopron vm.) plébános, a gróf Hunyady család egykori házipapja 1855-ben karácsonyfaünnepet tartott a falu iskolás gyermekeinek, az 1860-as években pedig Sáros megyében egyik földesúr a cselédeinek. Az ehhez hasonló események is segítették elterjedését a parasztság körében. Az új szokáselem elterjedésében ennél nagyobb szerepe volt annak, hogy már voltak előzményei hazánkban. Egyrészt a zöldág vagy termőág (boróka, rozmaring) feldíszítése karácsonykor (dióval, almával, süteménnyel, papírdíszekkel) megtalálható volt korábban is. A kutatók többsége e szokás gyökerét a napforduló idején földíszített, tavaszváró zöldágban látja.73 Előzményként tekinthető a bibliai tudás fája is. {784}

A karácsonyfa-állítás hazánkban a 20. században rohamosan terjedt, az 1920-as, 30-as években indult hódító útjára. Szegeden 1900-tól van karácsonyfa, de voltak vidékek, ahol még az 1950-es években sem ismerték a fenyő-karácsonyfát. Díszítése egyszerű volt: gyümölcsök, sütemények, gyertyák. Az üvegdíszek 1880-tól jelentek meg, a lametták a városokban 1890 után.74

A régi makói karácsony hangulatát s a karácsonyfa körüli teendőket a református H. Kovács Mihály emlékezése hitelesen adja vissza: „Karácsony… jelképe a karácsonyfa volt; ezt már jó előre beszerezte a család. A kisebbek elől rejtegették is. Karácsony »vigiliáján«, szombatján a kisebb gyerekeket elterelték a nagyszobában földdel telt vederben vagy kisebb dézsában felállított fenyőfától. A díszítésben a felnőttek, meg a nagyobbak már részt vettek; ahogy nőttek a gyerekek, úgy nőttek bele, tudatosodott bennük, hogy ezt a fát mi magunk állítjuk magunknak. Színes papír, ’aranyhaj’, viaszgyertya, papírba csomagolt kockacukor, a fa alá tett néhány szerény ruhadarab ajándék, kesztyű, cipő, csizma volt a régi időben is a szegényeknél; nagy, de gyors út a fejlődésben a villanygyertya, a csillagszóró, a szaloncukor, déligyümölcsök: narancs, füge, banán, elektromos motorok, drága ruhadarabok, esetleg pénz adományáig. Egyszerű embereknél ma is a gyermeki csodálkozás ébresztése a cél: a feldíszített karácsonyfa benn áll a szobában, vagy csengettyűszóra hozza fehérszakállas, prémes ruhában, díszes öltözékben valami idősnek látszó ember a Jézuska ajándékait. Ezeket legtöbbször a vacsora után kapták meg az ajándékozottak.” 75

Későbbi időszakot és más életkörülményeket ismerhetünk meg Sípos István visszaemlékezéséből: „Alegszebb emlékek azért mégis a karácsonyhoz fűződnek. Édesanyám és bátyám mindent megtettek, hogy a nehéz megélhetés dacára a karácsony feledtesse a mindennapi gondokat. […] a karácsonyfa látványa, a néhány gyertya csillogása és a csemegének számító néhány szem kockacukor teljes mértékben kielégítette igényemet, nem volt még akkor összehasonlítási alapom. Erre csak iskolás koromban került sor, amikor a gazdagabb gyerekek karácsony után dicsekedtek, hogy milyen ajándékot kaptak a Jézuskától. Nekem 10 éves koromig a Jézuska hozta a karácsonyfát. Édesanyám és a bátyám mindig meg tudták oldani, hogy a díszítéskor nekem külön elfoglaltságom legyen.” 76

A fentiek kiegészítésére néhány adat a makói karácsonyfa-állítás szokásához. Makón régen zöldágat, később fenyőt díszítettek fel szentestére, vagy karácsony első napjának reggelére. A legszegényebbek, s a tanyaiak is gondoskodtak arról, hogy legalább egy kisebb vagy nagyobb ág legyen otthon. „Nem vót olyan nagy mög díszes” a karácsonyfa, volt az általános vélemény. Szintén általános szokást tükröz az alábbi megjegyzés: „Egy kis fenyőfát {785} édösanyám mindig beszörzött, azt földíszítötte, de olyan nagy ajándékok nem vótak.” Tábla csokoládé, csokoládé figura alkotta a főbb díszítményeket. Diót is szoktak arany- vagy ezüstpapírral bevonni, mások saját készítésű mézest, apró süteményt vagy perecet készítettek a fára. „Csináltuk a kalácsot oszt csináltuk a pici pereceket. Én is csináltam! Úgyám! Kelt tésztából. Pici kis vékonyra, bekentem tojással, osztakkor szép kis kerek dísz lett. Meg édöstésztából. Voltak azok a szaggatott cifrák, oszt akkor rátöttük arra. Mögszúrkáltuk kis tűvel, cérnával akasztottuk föl a karácsonyfára. Így is vót, nemúgy mint most. Most másképpen van mindön, mint vót a mi időnkbe. Meg ugye háború is volt 44 - be, nagyon nehéz volt akkor, nemigen lehetett kapni semmit.” (6) Olyan család is volt, ahol a tél, a hó imitálására vattacsomókat tettek a fára. Ez a szokás a családban – a megváltozott életkörülmények ellenére – máig öröklődött. A makóiak szerint az üvegdísz „később, az oroszok után” jelent meg. Nem volt általánosan elterjedt, mint ma, csak ott volt, „akik mög tudták vönni”.

A szaloncukrot főzték, vagy a (kockacukron kívül) aprópogácsát csomagoltak be selyempapírba, s akasztották a fára. „Nagy szögénység volt, örültünk akkor, ha vót önnivaló. Vót egy kis fenyő, vót rajta szaloncukor, de ilyen nagy ajándékozás nem vót” (9) – jellemezték a második világháború és háború utáni időszak karácsonyát. Különösen ekkor volt nehéz a fenyő és a szaloncukor beszerzése. Volt, aki a szaloncukrot cukrásszal csináltatta, de a cukrot ő adta hozzá. Nagyon sok szegény család maga készítette el az ünnep elengedhetetlen kellékét. „Vót rá recept. Burgonyalisztbe kellett mártogatni. Mink úgy csináltuk, hogy mögcsináltuk hosszúra. Összegyúrtuk, mint a tésztát, majd elsodortuk hosszúra, osztakkor eldaraboltuk olyan kicsikre, úgy csomagoltuk be. Meg kötöztük cérnára, oszt akkor akasztottuk föl. Nagy szenzáció volt az, hogyha tudtunk csinálni olyat. Egy évbe vót, mikor vót az oroszok bevonulása, akkor nem lehetött cukrot kapni.” (24) „Még mink is csináltuk. Fölolvasztottuk a kristálycukrot, megszáradt és eldaraboltuk. Osztakkor beleraktuk papírba, becsomagoltuk, osz takkor fölakasztottuk a karácsonyfára.” (6)

1944 nehéz karácsonyát örökítette meg az alábbi visszaemlékezés, amely egyben azt is tükrözi, mi volt régen az ajándékozás lényege, valamint, hogy a háború alatt az emberek a legelemibb dolgokból is mily rettentő hiányban szenvedtek. „Bátyámé volt a legnagyobb feladat, hiszen a fenyőfát neki kellett szerezni, mert bizony azt 1944-ben nem árulták a főtéren. Nekem akkor még a Jézuska hozta a karácsonyfát, így még az a gond is volt, hogy minden előkészületet titokban végezzenek. Mint később megtudtam, bátyám a főtérről szerzett egy kis fenyőfát, valahonnan a városháza előtti parkból. Szerencséje volt, még talált egyet. Csendben telt el a karácsony, én boldog voltam a szerény ajándékokkal, Édesanyám és bátyám pedig annak örültek, hogy nekem örömet tudtak szerezni. Néhány mesekönyvet kaptam, a fenyőt pedig a régi díszek ékesítették néhány szál gyertyával és selyempapírba csomagolt kockacukrokkal. Etel néném – édesanyám testvére – is bejött Zomborról karácsony másnapján unokájával együtt. Ajándékot is hozott, soha nem fogom elfelejteni, mennyire örült neki Édesanyám, sót és gyufát hozott. Akkoriban Romániából csempészték be ezeket a cikkeket.” 77 {786}

A gyerekeknek meglepetés volt a karácsonyfa, amelyet általában reggelre a Jézuska vagy valamilyen megszemélyesített személy hozott. „És egyszer, emlékszem, hogy a nővérem hozta be, angyalnak vót őtözve, és akkor csöngött, megakkor a karácsonyfa gyertyával kivilágítva, meg a csillagszóróval […] Nagyon szép vót, megis maradt bennem.” (48) Gyakran szenteste állítottak fát. Ilyenkor a szülők különböző ürügyekkel elküldték a gyerekeket. „Úgy díszítették föl, hogy kimöntünk az istállóba mögitatni a lovakat, akkor anya földíszítette, osztakkor mire bementünk, akkor föl vót díszítve”. (24)A fát általában a sublóton helyezték el. Több helyen körberakták agyagból és vattából készült karácsonyi báránykákkal. Ide kerülhetett a lucabúza is. A karácsonyi gyertya meggyújtása után katolikus családok közösen imádkoztak és énekeltek.

A karácsonyi ajándékozás a karácsonyfa-állításnál is újabb keletű szokás. Ajándékot régen a kántálók, betlehemezők, köszöntők kaptak, ők is inkább étel-italfélét, később pénzt. Makón sem volt régi és nagymértékű az ajándékozás. Az idősebbek el is ítélik a jelenlegi gyakorlatot: „Olyan drága ajándék, ami most van, nem volt. Örültünk, ha kaptunk két szép piros almát.” (9)

Karácsony napja (december 25–26.)

Karácsony a család ünnepe volt régen is, és ma is az. Mint általában a nagy ünnepeken, munkát nem végeztek, csak a legszükségesebb tennivalókra (pl. állatok etetése) kerítettek sort. Főzni, sütni sem kellett, mert karácsony szombatján előkészítették az ünnepi menüt: gyöngyös- vagy tyúkhúslevest, töltött káposztát, süteményeket. Régen az édes tészták nem {787} voltak divatban, hanem gyúrt bélest és kalácsot készítettek. Délelőtt a családok templomba mentek, délután felkeresték ismerőseiket, szomszédaikat.

Karácsony első napjának hiedelmei közül Makón is ismert volt, hogy „férfinak vót szabad mögjelenni legelőször a családba, mer az hozott szerencsét”. Azt is hitték, ha férfi lép be elsőnek karácsonykor, bikabornyú lesz, vagy fiú fog születni. Ha karácsonykor három legyet fogunk, szerencsét jelent. Mások szerint, ha a légy megéri a karácsonyt, bornyú lesz belőle. Ha karácsony első és másodnapján kivisszük a szemetet a házból, szerencsétlenség ér (nem lesz kotlónk). Szerencsétlenség ér akkor is, ha kimosott ruhát hagyunk a padláson karácsony és újév hetében. Karácsony másnapján almát nem szabad enni, mert gilvásak leszünk.78 Karácsony és újév között nem szabad csiraképes növényt főzni, mert gilvás lesz a gyerek.79

Makón is a leggyakoribb keresztnevek közé tartozott az István és a János. Este köszöntötték a rokon Istvánokat és Jánosokat. Régen pálinkával, borral, egyszerűbb süteményekkel tartották a névnapot, nem ajándékokkal. Ma már az emlékezetben sem található meg, hogy Makón is ismert volt a János pohara, valamint hogy István-naphoz különleges szokások és hiedelmek kapcsolódtak. H. Kovács Mihály szerint régen István napján a jószágtartó rokonság körében elmaradhatatlan volt, hogy az első pohár megivott borból vagy más szeszes italból félretettek, és ezzel másnap reggel meghintették a lovak, a marhák takarmányát: szénát, szalmát, zabot, kukoricát. Ennek a célja egyrészt a jó időjárás elérése a következő évben (ez bő termést jelent), másrészt az állatok egészségének, erejének biztosítása. A János-napi szokásról írta: „A karácsony nem csupán két-három napig tartott. Az előkészületek már hetekkel előbb elkezdődtek. Régebben a nagy ajándékozás nem volt szokásban; az emberek meglátogatták egymást, jó egészséget, szerencsét kívántak, ettek-ittak, s továbbmentek. A karácsony szombatján megkezdődött ez a vendégjárás, de tartott újév napjáig. Addig is minden alkalommal szívesen köszöntek el egymástól az emberek: na, még ezt a poharat János emlékére. Hát János napján meg egész napon át emlegették a jános poharat, nemcsak emlegették, de emelgették is. Az utóbbi években kiment a divatból a jános pohár; a fiatalabbak nem is emlegetik ezt a szokást, amely a karácsonyi ünnepnapok megnyújtását jelentette.”80

Kiemelkedő jeles nap a két karácsony között. Ez a nap a Heródes által lemészároltatott csecsemők emlékünnepe. Az aprószentek-napi korbácsolás, virgácsolás az ország egész területén ismert. Makón fiatal legények, később gyerekek jártak aprószenteket köszönteni, virgácsolni. „Rásuttyogtak” mindenkire, aki megkérdezte: „Ódorics, dávodics, hányan vannak az aprószentek?” Akit megcsapkodtak, vertek, így válaszolt: „Száznegyvennégyezren vagy annál is többen”. Másutt hozzátették: „Múlasd egészséggel a szent ünnepeket!” A gyerekek ajándékba pénzt vagy egyéb apróságot kaptak. Szövegromlás vagy félreértés miatt a kérdés kezdete más szövegváltozatban is ismert volt: „Órodics, Dávidics.” A szokás a tanyavilágban is élt. A vessző vagy ódorics fonott fűzfa volt. Bálint Sándor szerint a korbácsolás az újesztendei szerencsekívánásnak archaikus fajtája. A zöldág az élet ősi szimbóluma, amellyel egyrészt a betegség szellemét akarják távozásra kényszeríteni, másrészt a nők termékenységét, a gyermekek növekedését elősegíteni.81

Szilveszter (december 31.)

A szilveszter és az új év első napjának szokásai szoros összefüggésben állnak. E szokások és hiedelmek Makón is az emberi életre, az állatállomány és a termés bőségére vonatkoztak. {788} Nincsenek adataink arra, hogy régebben az általánostól eltérő, más településen ismert, jellegzetes szilveszteri zajcsapás, hangoskodás jellemző lett volna. A fiatalok egy része – a karácsonyhoz hasonlóan – családi körben töltötte az év utolsó estéjét. Mások szívesen szórakoztak baráti társaságban, amelyet leggyakrabban vendéglőkben vagy gazdakörökben rendezett bálban találtak meg.

Az esztendő utolsó napjának szokásai között megtalálható a szerelmi jóslás már ismertetett néhány formája. Karácsonyeste mellett szilveszter volt az ólomöntés kedvelt időpontja. A szilveszter éjfél más szerelmi jósló eljárásokra is alkalmas volt. Még élő szokásként írta le az 1920-as évekről H. Kovács Mihály az alábbiakat „Tányérborogatással is sok mindent megtudhatunk a jövendőbelinkről. Szilveszter estéjén kilenc tányért leborítunk, s mindegyik alá mást-mást teszünk. Az első alá kenyeret, ami jószívűséget jelent; a második alá sót, a szegénység jelképét; a harmadik alá fésűt, ami nagyfogú embert jelképez; a negyedik alá gyűrűt, ez a gőgös, kényes természet jelképe; az ötödik alá pénzt, ami gazdagságot, jómódot jelent; a hatodik alá szőke hajat; a hetedik alá barna hajat; a nyolcadik alá tükröt, a szépség jelképét; a kilencedik alá összekötözött fadarabokat, amivel testi fogyatékosságra következtetünk. A tányérokat azután össze-vissza cserélgetjük. Éjfélkor aztán ki-ki választ magának három tányért. A tányérok alatt elrejtett jelképek elárulják a kíváncsiaknak jövendőbelijük három jellemzőjét.”82

A szilveszteri szerelmi jóslás másik, kevésbé kötött, szertartásmentes formája a következő volt. Szilveszter estéjén lefekvés előtt tükröt kellett a párna alá tenni. Ha pontosan éjfélkor fölébredt az, aki tette, s az első szemnyitással belenézett a tükörbe, meglátta benne a jövendőbelijét.83 Analógiás alapú jóslás is élt. Makón szilveszterkor éjféltájban kiszaladt az eladó lány a fásszínbe, s felkapott egy csomó fát. Rögtön meg is olvasta. Ha páros számú volt, abban az évben férjhez megy; ha páratlan, akkor nem. Földeákon a karácsonykor vagy húsvétkor főzött, villával kivett derelye páros vagy páratlan száma alapján jutottak ugyanerre a következtetésre.

Szilveszter délután nem maradhatott a szárító kötélen senkinek a ruhája. Azt tartották, hogy akinek a ruhaneműje a kötélen marad, rövidesen meg fog halni.84 H. Kovács Mihálynak köszönhetően a szilveszteri szokások közül olyanokat is megismerhetünk, amelyekre ma már a legidősebb makóiak sem emlékeznek. „Szilveszterkor éjféltájt a kert lábjában vagy más kevésbé járt helyen, ahol esetleg vizenyős, süppedékes a föld, tűz szokott fellobbanni olyan különös lánggal. Ez azt jelenti, hogy ott kincs van elásva. Ezt úgy lehet megtalálni, hogy az ember a fellobbanás pillanatában behunyt szemmel a lángra dobja a kabátját. Legtöbbször fenn is marad a föld tetején egy kevés az ott levő kincsből. Szilveszterkor szokás a szénalopás. A lopott szénából tyúkfészket csinálnak. Ebbe a fészekbe beleteszik a tyúkokat, hogy azok sokat tojjanak az új esztendőben.” 85 Egy adatunk van arra, hogy az egészség megőrzése érdekében szilveszterkor is szokás volt az almát a kútba dobni: „ha jószág itatáskor az a vödörbe kerül és valamelyik ló megeszi, az egész évben egészséges lesz.” 86A szilveszteri köszöntőveret hadarva, gyorsan kellett elmondani:

A január elsejei évkezdés hosszú történeti fejlődés eredménye. A honfoglaló magyarság évkezdete a nomadizáló életmódnak megfelelően ősz vagy tavasz lehetett. A télközépre eső, karácsonyi, újévi (a téli napfordulónak megfelelő) évkezdés a napév szerinti időszámítással együtt honosodott meg Európában, s a római birodalomból terjedt el. Magyarországon a 16. századig karácsonykor (december 25-én) kezdődött az év. Nyomokban fellelhető volt a régi római január elsejei évkezdés is. Erre utal Galeotto Marzio történetíró feljegyzése. Mátyás király udvaráról szólva megfigyelte: a magyarok január 1-jén sztrénát, azaz ajándékot osztogatnak. A 16. század elején is – még a naptárreform előtt – január elsején volt az újévi ajándékosztás. Amikor a hivatalos évkezdés napja is január elseje lett, az újévi szokások részben átkerültek erre a napra, részben a karácsonyi ünnepen maradtak.88

Az újévi szokások abból a hitből nőttek ki, hogy a kezdő időszakban végzett cselekmények analógiás úton maguk után vonják e cselekmények későbbi megismétlődését. Ami az év első napján történik, a néphit szerint később, az év során megismétlődik. Ezért az emberek újév napján nagyon sokféleképpen próbálták biztosítani maguknak az elkövetkezendő évre a szerencsét, egészséget, bőséget. Ezek közé tartozik, hogy ha egész évben frissek, jókedvűek akarunk lenni, akkor újév reggelén korán keljünk.89 {790}

Az újévi szokások közül legtovább többségükben az étkezéshez kapcsolódó hiedelmek maradtak meg. Makón sok helyen szigorúan megtartják ma is, hogy szárnyast, tyúkot nem szabad ilyenkor vágni, mert hátrakapar, ki-, vagy elkaparja a szerencsét. Disznót főztek, mert ez kitúrja a szerencsét. Szemes terményt (lencsét, babot, kukoricát) azért kellett enni, hogy sok pénz legyen a háznál. Ugyanebből a célból fogyasztottak pattogatott kukoricát, tejberizst, köleskását. Szilveszterre, újévre a régi öregek rétest sütöttek, hogy hosszú életűek legyenek.

Az eddigiektől eltérő, vallási különbség szerinti szokást is gyakoroltak a városban, amely bizonyos fokig ellentmond az eddigieknek. „Ugye, mi katolikusok voltunk, és akkor újév napján nállunk az vót a szokás, hogy anyukám mindég újév napján tőtött tyúkot csinált, hogy tele lögyön a pénztárca pénzzel. A reformátusoknál a’ vót a szokás, hogy töltött káposztát csináltak disznóhúsból, mer a disznó bedúrja a pénzt, a tyúk kikaparja a pénzt.” (12)

Ismert hiedelem volt az is, hogy újévkor főtt kukoricát kell szétszórni a szobában, így sok pénznek örvendezhetünk.90 Mások úgy tartották, hogy újévkor lehetőleg ne adjunk ki pénzt, mert ez egész évben sok kiadást jelentene.91 Az új év első napjához termésjósló hiedelmek is kapcsolódtak. Úgy vélték, ha újévkor világos, tiszta idő van, jó termés várható.Rigmusban ez a következőképp hangzik: „Ha újév napja világos, a termés nem lesz hiányos.”92Az első újévi látogatóhoz – a karácsonyhoz hasonlóan – szintén hiedelmek kapcsolódtak. Azt tartották, hogy férfi legyen, mert ez szerencsét hoz a házhoz. Ha férfi jön a házhoz elsőnek, tartották másutt, fiúgyermek születik, avagy bikabornyú vagy csődörcsikó fog születni. Ha az első látogató nő, leánygyermek, üszőborjú és kancacsikó lesz. Ha asszony vagy lány köszönt fel elsőnek újév reggelén, egész évben nőkkel lesz bajunk.93

Városunkban élt még néhány helyi hiedelem, amely más vidéken nem általánosan ismert. Lencsét azért kell enni, „hogy szépek lögyünk”. Ha újévkor poharat ejt el valaki, jó éve lesz.94 Ha újévkor friss cipót szeg meg a lány, nem megy férjhez abban az évben.

Az alma az újévi szokásokban is megjelenik. Feltételezhető, hogy ezek a szokások átvándoroltak vagy keveredtek a téli ünnepkör más szokáselemeivel. Úgy tartották Makón, hogy újévkor a kapuban almát kell enni és figyelni, ki jön akkor. Ha férfi, akkor szerencse, ha nő, akkor nincs szerencse.95 Mások újévkor piros almát tettek a pohárba, és arról ittak, hogy egész esztendőben egészségesek legyenek.96

Vízkereszt a napkeleti bölcsek látogatásának és Jézus megkeresztelkedésének napja. Katolikusoknál ezen a napon – más adatok szerint vízkereszt előtti este97 – volt a vízszentelés. A templomban nagy dézsában vagy vödörben volt a víz, ezt szentelte meg a pap, és ebből ki-ki haza is vitt. Otthon, a házban, a szenteltvíztartóban mindig kellett lennie belőle. A néphit szerint a szentelt víz sok mindenre alkalmas. Makón is többféle betegségre használták gyógyító szerként: „Ha fájt a szömünk, azzal köllött mögkenni, ha fájt a torkunk, azzal köllött húzogatni, fejfájásra - szentölt víz, ez volt a szokás.” (12) Hitték, hogy villámcsapás elkerülésére is szolgál.

A vízszentelés után volt a házszentelés. A pap két ministráns kíséretében járt a házakhoz. Szenteléskor az ajtó szemöldökfájára a napkeleti bölcsek – Gáspár, Menyhért, Boldizsár –kezdőbetűit és az évszámot írták fel: 19- G+M+B-80. Többen a kutat és az istállót is megszenteltették, {791} hogy Isten áldása legyen az állatokon.98 Előfordult, hogy református család is „áthívta” a szomszédból a katolikus papot házuk megszentelésére. A napkeleti bölcsek nevét ez estben nem írta föl. A házszentelés után a papot süteménnyel, borral kínálták, adományokat adtak. Különösen erősen él e szokás a görög katolikusok körében.

Tanyán a hazavitt szentelt vízzel maga a gazda vagy a tanyásbérlő szentelte meg a házat, az istállót, sőt a padlást is, nehogy villámcsapás érje a házat, valamint, hogy a jószágok egészségesek legyenek. Mások „a hazavitt szenteltvízzel keresztáldásban csapkodtak szét az udvaron, hogy az Isten őrizze meg minden bajtól otthonukat.” 99 A szentelt vizet húsvétkor ételszentelésre használták.100

A karácsonyi ünnepkört vízkereszt napja zárja. Hagyományosan ekkor bontották le a karácsonyfát. Makón általános lehetett, hogy a lebontott karácsonyfát a tyúkól padlására tették. „Oda köllött tönni, hogy a baromfi ne pusztuljon […] a mai napig is odatöszöm, osztakkor majd a másik karácsonykor, mikor van új, akkor azt eltüzeljük és ott lösz a másik. Tartom még, éppúgy, mint a diót meg a bablevest, meg a mindönt karácsony estéjin.” (48) Hasonló szokás volt ismert Földeákon, valamint a makói kirajzású Maroslelén: ott a már lekopasztott karácsonyfát nem volt szabad eltüzelni, sem szemétdombra dobni, hanem a disznóólhoz vagy annak eresze alá kellett feldugni.101 Hasonlóval a Bakony és a Balaton-felvidék német és magyar ajkú falvaiban találkozni: „sok helyen a karácsonyfát az ól tetejére dobták, hogy a rontástól megóvják vele az állatokat, amely hiedelem alapja az ünneptől megszentelődött örökzöld paraliturgikus szentelményként való kezelése.”102

A téli ünnepkör második nagy egysége a farsang, amely a rossz, téli időjárás elmúlását, a tavasz közeledtét jelzi; az emberek már a természet megújulását ünneplik. Vízkereszttől hamvazószerdáig tart. Nagy számban maradtak meg ma is ismert farsangi időjárás- és termésjósló rigmusok, babonák, szokások. Elterjedésükben fontos szerepet játszottak a helyi újságok és mellékleteikként kalendáriumok.103 Ezekben rendszeresen találkozhatott a lakosság ismert mondásokkal, megfigyelések tapasztalataival. A napilapok év elején rendszeresen közölték a Száz esztendős jövendőmondó-t, vagy Egy öreg gazda jóslatai; havi bontásban vagy egy-két hetes előrejelzésként. A naptárakban részletesen ismertették az egyházi év rendjét, a farsang időtartamát, a különböző böjti napokat. Az utóbbi években legalább ilyen jelentős szerepe volt a szokások felújításában, ismertetésében a televíziónak.

„Ha Piroska nap kisüt a nap, piros lesz a kukoricaszem” – szól az analógia alapján való jóslás.

Vince napját időjárásjóslónak tartották. „Ha mögcsordul Vince, tele lössz a pince.” Változatai:

Pálfordulónak, pálfordulásnak is nevezik a napot, utalva arra a bibliai történetre, amely szerint Saul megtért Krisztus hívének, hogy Pál apostolává legyen.105 A Pál-napi regula szerint: „Pál fordul köddel, ember pusztul döggel.” Változatai: „Pál fordul köddel, embörhalál döggel”; „Pál fordul köddel, a nép hull döggel.” Az idős emberek szerint a köd rosszat jelent: sok himlős gyerek, állatvész és korai emberhalál lesz az új évben.106 Más adat szerint „ha Pál nap tája ködös, nyáron át sok beteg lesz”.107 Időjárásjóslás is fűződik e naphoz. Tapasztalás szerint a tél ekkor ellenkezőjére fordul: ha pálfordulókor kisüt a nap, még hideg lesz. De ha hideg szél fúj, nagy a hó, hamarosan vége lesz a télnek. Szirbik Miklós az 1816. évi Pál napi fergetegről írta: „melly kiállhatatlan tsípős széllel jövén, a kint talált embereket, barmokat megfagylalta, a hó az aklokban, sőt még az istállókban is – béfúrván magát, a szél ereje által a nyílásokon – a juhokat s egyéb marhákat eltemetett. Ekkor esett, hogy néhány nemes katonák haza felé jővén, [Békés] Sámsonnál, a vízzel félig lévő száraz érbe bukkantak, és tsak kevesen szabadúlhatván ki másik segítsége által, a többiek lovastól oda fagytak.”108

Makó hagymakertész lakosságának a hagyományos gazdálkodás idejében fontos időpont volt pálforduló: ekkor forgatták meg a kemence fölötti hagymarácsra föltett dughagymát.109

A katolikusok e napon szentelték meg a gyertyát. Régebben a pap adta, később a hívők vitték a templomba a szentelésre szánt gyertyát. A mézeskalácsos és gyertyaöntő mester a templom előtt árulta a különböző alakú és nagyságú gyertyákat.110 A szentelt gyertyát „hazavitték, fölakasztották a falra, mint ahogy azelőtt a szentképek is voltak a falon.” (5) A szentelt gyertya fölhasználása igen sokrétű, végigkísérte az embert a bölcsőtől a sírig. Használták fogadalomtételkor, segítségkérésre, felajánlásra és védelemre. „Makón és környékén színes gyertyát tesznek a haldokló kezébe. Nyári zivatarkor és villámláskor elsötétített szobában a felfordított asztal lábán égetik, hogy a ház táját elkerüljék a természeti csapások. A tanyai asszonyok évente vesznek hála gyertyát a jószág szaporodásáért, a jó termésért és a templomban imádkozva égetik. Halottak napján [az asszony] annyi gyertyát gyújt, ahány gyermeke van, s az egész család addig imádkozik, míg el nem ég […] A gyertyavásárláshoz sok szokás és babona fűződik Makón és környékén. Közönséges templomi gyertyából a paraszt annyit éget halottak napján, ahány közeli hozzátartozója van. Ha halottja másutt van eltemetve, szintén otthon égeti az ablakban vagy üres helységben. A menyasszony férjhezmenetele előtt a templomban égeti és felajánlja, hogy boldog legyen a házassága. ”111

Gyertyaszentelő napjához Makón is időjárás- és termésjósló hiedelmek kapcsolódtak. Ha kisüt a nap, és a medve meglátja saját árnyékát, visszamegy a barlangjába, mert még 40 napig tart a hideg. Ha borús, zimankós az idő, kint marad, mert már vége a télnek. „Ha fénylik gyertyaszentelő, az ízíket szödd elő – mondták Makón is, azaz: ha jó idő van, még elő kell szedni a levágott kukoricaszárat, amellyel a kemencébe fűtöttek, mert még hideg lesz. Ugyanezt másképp is megfogalmazták: „Ha február elején jó idő van, kisüt a nap, még lössz {793} hideg.” Ha gyertyaszentelőkor nagy jégcsapok vannak az ereszen, jó kukoricatermés várható.112

Makón ma is balázsolnak. Szent Balázs egy özvegyasszony fiát, akinek a torkában megakadt egy halszálka, imájával megmentette a fulladástól. A hiedelem szerint mindenféle torokbetegség gyógyítója volt.113 Napján vagy újabban a rákövetkező vasárnap a pap keresztbe tett gyertyát tesz a hívők álla alá, és áldást mond. Ez a Balázs-áldás. Hatásában ma is hisznek: „Kerek alakú gyertyával mise után mindön hívőt, aki a templomban van, mögáld a pap, hogy ne fájjon a torka. Na, én nem möntem el vasárnap a templomba, fáj a torkom.” (4)

Mindkét névnap a Makó gazdasági életét meghatározó hagymatermesztés határidős napja. A tavaszi fokhagyma rakását Julianna napon kezdték. Ha hó nincs, a hagymások kint vannak a határban, rakják a hagymát ma is. „Nállunk a család nőtagjainak többsége Julianna nevet viselt. Ennek napja február 16. A fokhagymarakás ideje erre a napra esett, esetleg előtte vagy utána pár nappal kezdtük. Amikor kiment a föld fagya, megpirkadt a fölszíne, láthattunk munkához. A földet ősszel előkészítettük, tavasszal csak egy könnyű boronát kapott. A kötött föld ezt hamar elbírta. Ha a reggel dérharmatos volt, vagy ha a szél hidegen fújt, nem számított.” 114

A Zsuzsanna-naphoz fűződő hagyományokat líraian fogalmazta meg Jámborné Balog Tünde: „Jó reggelt, elfogyóban lévő máig szép Zsuzsannák, kiknek nevét egyre inkább kiszorítják a divatosabbak! Pedig ha nem lesztek többé, s napotok elvész a kalendáriumból, veletek tűnik a tavasz is. Lehet, hogy örökre itt reked a tél, mert helyettetek senki más nem szólaltathatja meg a pacsirtákat, mivel ez a ti tisztetek a szögedi néphit szerint. S ami még ennél is nagyobb baj – legalábbis az én városomban – a fokhagyma a gazda nyakán marad, mert itt mindenki úgy tudja: Zsuzsánnakor kell piacra vinni és eladni.” 115

Mátyás nevéhez a „jégtörő” jelző kapcsolódik. Napján ha fagy, még negyven napig fagyni fog – vélték az idősek. Más megfogalmazásban: „Jégtörő napján ha kisüt a nap, korán tavaszodik.”

Az országosan ismert időjárási regulának Makón különböző változatai találhatók:

A farsang legjellemzőbb eseménye az álarcos, jelmezes alakoskodás, amelynek célja a tavasz elővarázslása volt. Az emberek törekedtek az élet folytonosságának és szaporodásának elérésére ősi, gonoszűző eljárásokkal, amelyeket bőséges evés-ivás és táncos mulatság kísért. Ennek része az avatási rítus, amelyre különösen jellemző az álarc/maszkviselés. {794}

A farsang hosszúsága változó, attól függ, hogy a tavaszi napéjegyenlőség utáni első holdtöltéhez igazodó húsvét napja mikorra esik. A tényleges farsangi időszak farsangvasárnaptól (a húsvét előtti 7. vasárnaptól) hamvazószerdáig tart. A hamvazószerda utáni három napot a farsang farkának is nevezték. A farsang eseményei hazánkban régóta ebben a három napban (általában februárban) sűrűsödtek. A farsangvasárnap utáni szerda hamvazószerda; utána következik a húsvétot megelőző, 40 napos böjt, nagyböjt. A hamvazószerdát követő napon a böjtöt egy napra fölfüggesztették, hogy a farsangi maradékot elfogyaszthassák. Ennek a napnak általában a neve zabáló-, torkos-, tobzódócsütörtök. Makón kövér -valamint zsíroscsütörtök elnevezést hallottuk.

A farsang első írásos említése a 13. sz. végéről való bajor adat. A magyar farsangi szokásokra a középkortól a német és olasz szokások hatottak: a falukban elsősorban német, a városokban és a főúri udvarokban olasz. A farsang és a karnevál szavak utalnak a farsangot követő böjti időszakra. Hazánkban a farsang szót az egész ünnepkörre alkalmazzák, míg a karnevál a maszkos alakoskodást fejezi ki.117 Számos rokonjelenség, párhuzam figyelhető meg a magyar és az európai népek hagyományai között. A szokáskör középpontjában a telet búcsúztató, különféle közös mulatságok álltak. A farsang legjellegzetesebb eseménye az álarcos alakoskodás. A 15. sz. óta ismert és kedvelt. A farsangi szokásokból ez maradt meg napjainkig. Az álarcos alakoskodók között gyakoriak voltak az állatalakoskodások. Különösen kedvelt a medve, a ló, kecske és gólyaalakoskodás. A mindennapi életet megelevenítő jelenetek nem igényeltek különösebb felkészülést. Az alakok megjelenítése, a mozdulatok adták a szórakoztatást.

Az események legtöbbször az említett farsang farkában sűrűsödtek. E három nap valamikor a mulatozás, vendégeskedés, egyszóval a farsangolás ideje volt. A jókedv, bohóskodás farsangvasárnap és húshagyókedden volt a legnagyobb. Vendégeket vártak és fogadtak. A nagy evéssekkel, dús lakomákkal, sűrű vendégeskedéssel, másfelől a mágikus eredetű alakoskodással az emberek a természetet is hasonló bőségre akarták rábírni. 118

A 19. században Makón is előfordulhattak a nagy tobzódással együtt járó mulatságok, szórakozások, mert a visszásságokról Lonovics József csanádi püspök (1834–1848) így írt: „még néhány szót a nagyböjtöt közvetlenül megelőző farsangi végnapok iránt. A tobzódás, a torkosság s mindennemű kicsapongás napjai ezek, s a jámbor keresztény mély keserűséggel szemléli, mily zajos vigalmak s gyakran a testre s lélekre nézve egyaránt kárhozatos élvezetek közt dőzsölik át közülünk számtalanok azokat.”119

A makói farsangi szokások a fenti jellegzetességekből keveset őriztek meg. Farsangkor Makón is finom sülteket, néhány családnál töltött tyúkot és süteményeket: rétest, bélest, fánkot ettek. Szegeden és környékén a jobb módú helyeken a 19. sz. derekán a fánkba aranyat is rejtettek. 120 {795}

A maszkos alakoskodások, amelyek felvonulásokban nyilvánultak meg, Makón is előfordultak, bár rendszeres meglétükre nincs adatunk. „A város történetében legnagyobb szabású álarcos fölvonulás”121 1894-ben volt. A hírlapi tudósító úgy számolt be róla, mint egyszeri, jól sikerült mulatságról. Az álarcos menetet herold, díszmagyarba öltözött három lovas és zenekar vezette. Őket hatfogatú bútorszállító kocsi követte. A lovakon három udvari kocsis, a kocsin pedig kiemelkedő trónuson ült Karnevál hercege, akit Csolnakossi Gergő személyesített meg. Cobolyprémes mentéje, széles karimájú tollas kalapja volt, oldalán egyenes kard, arcán álarc. Előtte négy kürtös állt, körülötte udvari bolondok, és feje fölé a győzelem istennője koszorút tartott. Kocsiját a többi kocsi követte, kocsmai jelenetet, tréfás csábítást, kártyajátékot s a legendás Gambrinust megjelenítve. „A kocsik után két szamár ballagott főúri közönnyel. Egyiken egy juhász lógatta a lábát, a másikon egy bolond ült hátrafelé fordulva. A szamarak nyomában egy medvetáncoltató verte erősen a tarhonyarostát, hébe-hóba fültövön vágva botjával a láncon vezetett mackót, ki oly akkurátosan cammogott, táncolt és bőgött, mintha csakugyan mackónak szülte volna az édes mamája, pedig hát maga a herceg fogadta fel négy hatosért és egy deci »Samu-szeszért« Honvéd városból.”122 A vonulást, amelyet álarcos bál zárt, ezrek nézték.

A felvonulások régen adománygyűjtéssel jártak együtt. Gyűjtöttek némely csoportok az esti mulatságra is. Gyermekkori, Baross utcai emlékét így elevenítette föl egy református asszony: „Na, az vót. Még a nagymamám élt, erre nagyon emlékszöm, mer én kegyetlen mögijedtem. Hát ez farsangkor vót, beőtöztek ilyen maskarának. Hát de errül se tudok olyan sokat. Elmönt a nagyanyám, egyedül maradtam a házba. Egy tanyai gyerököt, mikor egy házba bezárnak, elmönt a bótba vagy hova. Én csak a kulcslyukon, ahogy kinéztem a kapun, mint a bohóc, olyan jelmez vót. Ilyen csíkos ruha vót az illetőn, meg ilyen bohócsapka-szerű. Hogy a másik kettő, azon is valami ilyen vót, de mondom, a kulcslyukon láttam, oszt ugye nagyon féltem. Zörgettek vóna be. Ugye, nem mertem kinyitni a kaput, vagy kise tudtam, erre se emlékszek. Csak mikor hazaért nagyanyám, mingyár ríva mondtam neki, hogy én nagyon megijedtem. A mög mingyár tudta, hogy mivót az, oszt kezön fogott, gyere kislányom, majd mögnézzük. Az egész utcába nem tanáltuk mög, valahun bent lehettek.”(13)

A farsangi mulatozás, evés-ivás, tánc, a 19. sz. utolsó harmadában Makón társadalmi csoportonként elkülönülve, szórakozóhelyeken, egyleti vagy egyesületi helyiségekben, bérelt vagy egyéb közösségi helyeken zajlott. A korabeli újság részletesen beszámolt a készülő eseményekről, lefolyásukról és eredményeiről. Az 1889–90-es évek leggyakrabban említett helyszínei a Nemzeti Szálloda, Casinó, Színkör és az egyesületi székházak. A szervezők között említést érdemel a Makói Nőegylet, a Kereskedők Egyesülete és a Gazdasági Egylet, a vallási felekezetek, gyakran együtt. Helyi sajátosság, hogy a bálok, közöttük a farsangi bálok is, többnyire jótékonysági céllal szerveződtek.

A 20. sz. első felében, amely időre már emlékezésből is van adatunk, szintén hasonló alapon tartották a farsangi bálokat, a legidősebbek ajkán húshagyóbálat. A híradásokban már nem említik a jótékonysági célt. „A farsang készülő bálai közül legnevezetesebb lesz a lutheránus egyház bálja […] Az idén a kaszinóban tartják […] A rendezésben részt vesz a város egész bálozó fiatalsága, élükön a lutheránus ifjak […] A másik leglátogatottabb estélye lesz a farsangnak a görög katolikus egyház műsoros, táncos estélye a Koronában.” Ebből a tudósításból értesülhetünk, hogy abban a szezonban nem csak a farsang végén, hanem minden vasárnap volt valamilyen bál. Helyszínei a város legrangosabb helyiségei: a Korona, az ipartestület székháza, a Gazdasági Egylet, a Katolikus Kör. Ezek műsorral összekötött táncmulatságok voltak. Az újságíró úgy látta, hogy a társadalmi osztályok közül a gazdafiúk és -lányok minden bálon meg tudtak jelenni; a szegényebbek nem tudták az egész farsangot {796} végig bálozni, a sok bál közül kiválasztottak egyet, arra készítettek ruhát, s azon mulattak. A 20. sz. első feléből kevés maszkabálról van tudomásunk. A régi, vonulós farsang hagyományát véljük fölfedezni a Korzón: „Azt tudom, hogy vót úgy, mikor vót a farsang utolsó napja, hamvazószerda előtt, akkor a korzón is vót, még az egyik barátnőm is beöltözött fiúruhába. A bátyjának a ruháját fölszödte, meg kalapot tött a fejibe. A korzón.” (12) Az 1930-as évek makói álarcos hagyományát novellájában örökítette meg Jámborné Balog Tünde: „Z… húshagyókedden álarcokat vagdosott újságpapirosból, és öccsével együtt leste a maszkásokat, akik kettesével, hármasával járták a várost az alkalmilag hozzájuk szegődő cigány hegedűsökkel.123 Etus nagynénjük – varrólány volt - nadrágot, csizmát húzott, orra alá bajuszt ragasztott, fejébe nyomta apja vásott kalapját, és így, embörnek öltözve indult felcicomázott barátnőivel maszka-járni. Z.-t és kisöccsét nem engedték el velük; a két csalódott kisgyerek orrát az ablaküveghez nyomva, sóvár szemekkel nézte, mint tűnnek el a lányok az utcán nyüzsgő jelmezesek között.”124

Álarcos bálokat a tánciskola helyiségeiben, „az öreg Schwarz”-nál tartottak.

Családosok számára rendeztek farsangi batyus bálokat, amelyeket Bálint Sándor kispolgári szokásnak, valamint a céhes lakozás maradványának tartott.125 A magukkal hozott ételt-italt kitették az asztalra, s az este folyamán az asztaltársaság közösen fogyasztotta el.

Régen a farsangra esett legtöbb menyegző. Ennek oka részben az volt, hogy az új pár a jövője és az ébredező természet, a napok hosszabbodása és enyhülése között mágikus kapcsolatot érzett. A farsangi esküvőnek az is oka volt, hogy adventben és nagyböjtben az egyház tiltotta a lakodalmakat. Ugyanakkor dologidőben nem lehetett esküvőt tartani, mert elvont volna a munkától. Az is fontos volt, hogy az étel ne hamar romoljon, mint a nyári melegben. Tehát maradt részben az őszi munkák utáni, részben pedig a farsangi időszak. A hagyományos paraszti társadalomban szégyen volt, ha a házasulandó kimaradt a farsangból. A pártában maradt lányok megszégyenítéséhez tartoztak a csúfolódások. A vénlánycsúfolók közül legáltalánosabb volt a tuskóhúzás. Azokkal az eladó lányokkal, akik farsang idején nem mentek férjhez, tuskót (tőkét) húzattak. A tuskót olyan ház bejáratához húzták, kötötték, ahol eladó lányok voltak. Országosan elterjedt szokásról lévén szó, bizonyára Makón is gyakorolták. Az emlékezetből Makón már kikopott. A makói kirajzású Marosleléről van adatunk, amely szerint nem csak lányokkal, hanem öreglegényekkel is húzatták a tőkét. A rigmus csak töredékesen maradt meg:

Napjainkban Makón városi farsangot rendeznek. A város 1997 óta a régi hagyományok ápolására közösségek részére jelentős pénzjutalom felajánlásával versenyt hirdet. A csoportok {797} lehetnek munkahelyi, óvodás-, kis- és nagydiák, családi vagy baráti összetételűek. A főtéri felvonulást mindig nagy érdeklődés kíséri, majd a Hagymaházban rövid műsor keretében teszik teljesebbé bemutatkozásukat. A programnak nagy sikere van, bár már nem lehet benne fölfedezni azokat a hiedelmeket, amelyek egykor a farsanghoz fűződtek.

Tavaszi népszokások

A tavasz eljövetelét az ember évezredek óta megünnepelte, s ez az ünnepkör minden kultúrában megteremtette a maga szokáskörét. Amikor a római birodalom romjain Európa kereszténnyé lett, új népei kialakították életformájukat, az egyház az ősi hagyományokat igyekezett keresztény tartalommal megtölteni. Erre az időszakra a tavaszváró, tavaszkezdő képzetek és szokások, valamint az egyházi szokások keveredése jellemző.

A tavaszi népszokások két nagyobb ciklusra oszthatók: az egyik a nagyheti - húsvéti ünnepkör, a másik a májusi-pünkösdi.

Ünneplését IV. Gergely pápa rendelte el 830-ban, miután elődjét I. (Nagy) Szent Gergely pápát, a gregorián ének megteremtőjét, iskolák alapítóját az iskolák patrónusává tette. E naphoz Európa-szerte felvonulások, diákpüspök-választás és vetélkedők kapcsolódtak.126

Amikor még nem volt kötelező az iskolába járás, ilyen toborzással igyekeztek megkedveltetni a diákéletet. Egyúttal a tanítónak adományt gyűjtöttek. A Gergely-járás országosan ismert szokás volt. Makón erre utaló adatokat már nem találtunk. Jellegzetes szövege a Szent Gergely doktornak híres tanítónknak az ő napján kezdetű hosszú ének a 17. század végi egyházi énekes könyvben szerepel.

Bálint Sándor a Gergely-járás nyomaira bukkant Újkígyóson. Csanádapácán a 19. sz. 70-es éveiben még ismerték.127 Kálmány Lajos gyűjtése alapján ismerhetjük meg. A szereplők a katonai toborzás mintájára különféle katonai rangot viseltek, és Szent Gergely vitézeinek nevezték magukat. „Iskolás fiúk – fejükön kék csákóval és oldalukra fekete szíjjal kötött vörös karddal, fehérbe öltözve – járnak házról házra. Azt mondják, ők Szent Gergely katonái. A szokásos Dicsértessék! köszönéssel lépnek be a szobába. Elöl a zászlótartó, hallgatagon tartva a lobogót a kezében, amely nem egyéb, mint sokszínű pántlikákkal és kendőkkel ékesítetthosszú, vékony szálfa. A zászlótartó mögött állanak a vitézek, kardjukat összeütik, ami köszönést jelent.” 128

Gergely napjához időjárás- és termésjóslás is kapcsolódott. Ismert a szólás: „Rázza Gergő a szakállát”; „Megrázza még szakállát Gergely”, vagyis előfordul, hogy e napon havazik. Ilyen esetet ismertetett Szirbik Miklós 1785-ből: „igen nagy tél, a midőn a téli sok hó után Gergely napkor ismét térdig érő esett, és tartott April 3-dikáig, vagy Húsvét után egy hétig.”129Öregek szerint ezen a napon kell mákot vetni, mert különben férges lesz.

Makón is ismerik az időjárási regulát: „Sándor, József, Benedek, zsákban hozzák a meleget!” Olyan változata is elterjedt, mely szerint „Sándor, József, Benedek, zsákkal hozza a meleget, szekérrel a hideget”; „Benedek, jönnek a jó melegek.” 130 {798}

A József-nap a hagymatermelőknek különösen jeles napnak számított. Úgy tartják, a tavaszi fokhagymát József-nap előtt el kell duggatni, mert különben nem lesz gerezdes. A hagyományos hagymatermelők számára a dughagyma rácsról való leszedésének időpontja József-nap utánra esett.131 A szemtermeléssel foglalkozó gazdáknak ilyenkor már vetniük kellett a tavaszi árpát.

Egyedi adatunk van arra, hogy Szent József napján az ácsoknak szerencsétlen dolog munkát végezni.132 Eredete visszavezethető Jézus nevelőapjának foglalkozására, s e nap hajdani fél-ünnep jellegére.133

A katolikus egyház hagyománya e naphoz köti az Angyali üdvözletet, Jézus Szentlélektől fogantatásának napját.134 A hagyományos paraszti társadalomban jeles napnak számított. Makón ma már csak a legidősebbek emlékezetében él az analógiás mágia alapján kialakult szokás: ezt a napot a fák oltására, szemzésére tartották alkalmasnak. „Annak az ünnepe vót, hogy a gyümölcsfát akkor volt jó oltani.” (12)

Szent György a középkorban a katonák, lovagok, vitézek védőszentje volt. Korabeli felfogás szerint Szent György küzdött meg a sárkánnyal, és a karmai közül kiszabadította a szüzet, a tavaszi természetet, és – gyermekjátékaink tanúsága szerint – elhozta a jó meleget.

A néphagyomány e naptól számítja az igazi tavasz kezdetét. Hazánkban jeles napnak számított. Még a 19. században is ezen a napon álltak a pásztorok, kocsisok, cselédek szolgálatba. Ezen a napon voltak a városi tisztújítások, ezért piros betűs ünnepnek számított.135

Ez a nap tavaszi gonoszjáró nap volt, amikor a néphit szerint a boszorkányok szabadon garázdálkodhattak. A régi boszorkányperekben felbukkan Szent György napja, amikor a boszorkányoknak igen nagy a hatalmuk. A boszorkányperek iratai több, Makón működő boszorkányról is tudósítanak, bizonyítva: a városban is élt a boszorkányhit. Csanád vármegyében többször folytak boszorkányperek. Különösen jelentős volt az 1730-as esztendőkben, amikor Vranovich Tamás kiváló jogász volt az alispán. A szegedi boszorkányperekben szakértőként szerepelt. A vádlott legtöbbször bába vagy javasasszony volt, aki betegeket kezelt, és járatos volt a babonák világában. A makói Kökényné Nagy Annát és Szanda Katát tevékenységük miatt 1728-ban a városból ki is utasították. Szegeden telepedtek meg. A nagyhírű 1728. évi boszorkányperekben őket tartották a boszorkányok fejeinek. Kökénynét azzal gyanúsították, hogy eladta az esőt és harmatot, a halakat és a föld zsírját a törökországi boszorkányoknak.136 Luca nap mellett Szent György nap a boszorkányos tevékenységek kedvelt időpontja. Kökényné vallomásából kitűnik, hogy „Sz Lucza asszony napján szokták elvenni az tehén hasznát, és a gabona virágját szt. György napján szokták elvenni és a vendégségekben szokták megenni, pogácsát sütni és az ördögök szintén úgy esznek, isznak, az tisztséget azok szokták osztogatni.”137 A szintén makóiCsala Erzsébet 1734-ben Dohányos Jánosné és Patkós Istvánné ellen tett panaszt a vármegye törvényszékén, hogy Szent-György nap előtt, éjszakának idején őt házából elragadták és a Marosba akarták fojtani. Kurai Katát, Karsai Istvánnét, Hamvai Erzsébetet, Tarhonyánét, Keserűnét is a boszorkányság gyanújába keverte.138 {799}

A Szent György-napi hagyományok közül Makón elsősorban az egészségre, a jövő évi termésre és gazdagságra vonatkozó jóslások maradtak fönt. Szent György-nap előtt szabadban fürdeni egészséget jelent. Torokgyík megelőzésére ajánlották az alábbi módszert: Szent György-nap előtt fogott gyík torkát meg kellett simogatni, majd ugyanazzal az ujjal sajátjukat. Ezzel lehetett elérni, hogy egész évben elkerüljön a torokfájás. A Szent György-nap előtt fogott lepke (más esetekben csak a fehér) szerencsét hoz – tartották. Az ugyanekkor fogott ürgebőrből varrt erszényből soha nem fogy ki a pénz; a búza ára annyi forint lesz, ahány nappal Szent György-nap előtt megdördül az ég - vélték. 139 Más adat szerint: nem jó, ha zeng az ég Szent György napja előtt.140 Ugyanazt a jóslást jegyezték föl 1888-ban és 1938-ban: ha Szent György táján a varjú elbújhat a vetésben, gazdag aratás lesz; ha a Szent György-nap körüli rozsba a varjú elbújhat, gabonabőségre utal.141 A kukoricavetés ideje is e naphoz fűződik: „Szent György hetibe köll vetni a kukoricát.”

György napja volt az állatok első kihajtásának ideje is. Ilyenkor mágikus praktikákkal igyekeztek védeni a legelőre tartó jószágot. Az emlékezet ezekre a szokásokra már nem terjed ki. Szerencsére a Maros 1888-ban írt a mára elfelejtett szokásról: „midőn hétfőn először hajtották a teheneket a legelőre, a legtöbb tehén nyakán piros rongyba kötött s a templom faláról került vakolat volt látható, a miről minden ahhoz értő vén asszony tudja, hogy jó tejelővé teszi a tehenet…” 142

Búzaszentelő napja. A belvárosi és az újvárosi katolikus templomból a pap vezetésével körmenetvonult a Kálváriához. „Minden évben vetettek búzát a kápolna mellé, ezt mint szántóföldet megszentelte a pap. Az asztalra is tettek kis zöld csomókat, ezeket megszentelés után a hívők között szétosztották, hazavive a jószágnak adták. A kápolnától visszaindult a menet, és a pap jó termésért könyörgött. A keresztre és az egyházi lobogókra a búzából koszorúkat fontak.”143Más adat szerint voltak, akik kertjükben vetettek búzát, s ezt csomózták föl előző este a szentelésre. Egy csomó nyolc-tíz szálból állt, hüvelyk vagy kisujjnyi nagyságú volt. Az így elkészített csomókat szentelte meg másnap a pap. A búzaszentelés ma is él városunkban.

A húsvét a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe: Krisztus feltámadása. Ekkor ér véget a 40 napig tartó böjt. Az egyházi év mozgó ünnepeinek a központja. Ezt a napot előzi meg hét héttel a farsang vasárnapja, és követi 50 nap múlva a pünkösd. Megünneplésének időpontja 8. sz. óta vált általánossá: a tavaszi napéjegyenlőség (márc.21.) után következő holdtöltét követő vasárnap, azaz március 22. - április 25. között.144

A makóiak a karácsony mellett húsvétot tartották, és tartják ma is a legnagyobb ünnepnek.

A hamvazószerdától húsvétvasárnapig tartó időszak a keresztény egyházban a húsvéti előkészület ideje. A 40 napos böjt a 7. századtól vált szokássá; 1091-ben II. Orbán pápa iktatta törvénybe. {800}

A hamvazószerda elnevezés utal a hamvazkodásra. A templomban a mise után az elmúlt évi szentelt barka hamuját a pap megszentelte és keresztet rajzolt vele a hívek homlokára az „emlékezzél meg ember, hogy porból lettél és porrá leszel” szavak kíséretében. Általános hiedelem szerint úgy vélték, aki hamvazkodik, annak nem fog fájni a feje.145

Hamvazószerda a farsangi bőség utáni első böjti nap. Utána egy napra, zsíros- vagy kövércsütörtökön felfüggesztették a böjtöt, hogy a farsangi mulatságok után kimaradt ételekből fogyasszanak. Ha maradt belőle, Makón és környékén a koldusoknak ajándékozták.146

A böjtölés, ahogy városunkban mondják: bűtölés, a húsvéti ünnepkör legtovább élő szokáseleme. A régi idők böjti fegyelme a 19. században még igen erős volt. Naponta egyszer lehetett jóllakni, tartózkodni kellett a hústól, zsírtól és egyéb állati termékektől. Csak kenyeret, sót, száraz növényi ételeket lehetett fogyasztani. A böjt szigorúsága sokat és sokszor változott, fokozatosan enyhült. A római és a görög katolikusok, közülük is az idősebbek ragaszkodtak legtovább a régi előírásokhoz, bár az egyház az 1920-as évekre csak hamvazószerdát, a nagyböjti pénteket és a nagyszombat deléig tartó időszakot tekintette böjtnek.147 A Makói Katolikus Tudósító 1938-ban az alábbi szabályokat ismertette: „Hamvazószerdán kezdődik a nagybőjt. Azok akik már betöltötték 21-ik életévüket és a 60-at még nem érték el és fölmentést nem kaptak, naponként háromszor étkezhetnek, de csak egyszer szabad jóllakniok, a nagybőjt hétköznapjain. A vasárnapokon tehát nincs bőjt. Húst nem szabad enni (7. évtől kötelező) hamvazószerdán, a pénteki napokon és nagyszombaton délig, míg a többi nagybőjti hétköznapokon nincsen hústól való megtartóztatás és így lehet enni délben és este is egy keveset.” 148

Napjainkra hagyományőrző katolikus családok körében a szigorú böjt napi háromszori étkezést, zsírostól és hústól való tartózkodást és egyszeri jóllakást jelent. A böjt hamvazószerdán és nagypénteken volt a legszigorúbb. Általánosan elterjedt étel volt hamvazószerdán, és más böjti napokon az aszalt gyümölcsből készült cibere, ahogy a makóiak mondják ciböre, és a pattogatott kukorica.

A nagyböjtben tilos volt a táncos, zenés mulatság. A katolikusok a március 15-én hagyományosan megrendezett bankettot sem látogatták.

A Kálvária kápolnához, Makó legrégibb épületéhez149fűződő szokás, hogy 1954-ig a nagyböjt minden napján reggel 7 órakor misét mondott benne a belvárosi római katolikus plébánia káplánja. A hívek, pap nélkül, nagyböjt péntek délutánjain keresztúti ájtatosságot tartottak a Kálváriánál.150 {801}

A húsvétot megelőző vasárnap a virágvasárnap, Jézus Jeruzsálembe való bevonulásának emlékünnepe. Ezen a napon a 7. sz. óta pálmát szentelnek. Nálunk ezt a barka helyettesíti. A virágvasárnapi barkaszentelés egyházi eredetű népszokás, de a szentelt barka, mint egyik legjelesebb szentelmény, nagyon fontos szerepet kap a népélet számos területén. Felhasználása az egész magyar nyelvterületen igen sokrétű. Használták rontás ellen, gyógyításra, mennydörgés, villámlás elhárítására.151

Makón a római és görög katolikus lakosság körében a mai napig él a barkaszentelés. Régen a pap adta a barkát, ma a hívők viszik. A megszentelt barkát a pap a templomban elhelyezte, és mindenki vehetett belőle. Otthon a sublótra, vagy a tükör háta mögé került, majd vagy az eresz alá bújtatták, vagy fölvitték a padlásra. Célja mindkét esetben ugyanaz: ne csapjon a házba a villám. Voltak, akik az istálló eresze alá tűzték, szintén védelmi céllal.152 Ma már nem ilyen kötött a szentelt barka helye, több helyen vázában tartják. Egyedi, de még élő szokás, hogy villámcsapás vagy jégverés megelőzésére a tavaszi munkák közben a kert minden sarkába tűzdelnek a szentelt barkából.

Városunkban is ismert volt a szentelt barka egészségmegőrző szerepe. A jószágok ételébe szórtak belőle, valamint egy vastagabb barkaággal kevergették a disznók eledelét.153 Feltételezhető, hogy Makón is gyakorolták valaha azt a Kiszomboron ismert szokást, hogy egy-egy rügyet letörtek és kereszt alakban a ló, tehén homlokán szétdörzsölték, hogy a villám elkerülje.154 {802}

A nagyhét a nagyböjt utolsó hete: virágvasárnaptól húsvétig tart. Jeles napjai nagycsütörtök, nagypéntek és nagyszombat. A tavasz, a természet újjászületésének időszaka az embert környezete megtisztítására késztette és készteti ma is, amely az ünnepi előkészületek szerves részévé vált. A praktikus, valamint a ma már föl nem lelhető mágikus cselekvések sora zömmel a nagyhéthez kötődött. A nagyhét első felében végezték az asszonyok a nagytakarítást (bútorok kipakolása, meszelés), a nagymosást. Voltak családok, ahol mindezt már virágvasárnap előtt megtették, s utána húsvétig nem végeztek komolyabb munkát (a hétfői nagymosást kivéve), mert számukra az egész nagyhét ünnep volt. „A reformátusoknál itten az a szokás, hogy csak nagypéntekön volt bűt. Meg olyan nagyobb munkát nem csináltunk akkor. Általába úgy csináltuk, hogy nagyhétön akkor ünnepeltünk egy kicsikét. Húsvét nagy ünnep volt.” (24) A régi paraszti hagyomány nyomai fedezhetők föl abban, hogy a kertes házak lakói igyekeznek rendbe tenni a házat, udvart, ahol van lehetőség, ma is kimeszelik a házat, kirakják az ágyneműt stb. A bérházak lakói húsvétra szintén elvégzik a tavaszi nagytakarítást.

A nagyhéten a hagyományos népszokások szorosan kapcsolódnak az egyházi liturgia eseményeihez, azok rendjét követve mutatjuk be.

Jézus szenvedéseinek kezdete. Nagycsütörtökön megszűnik a harangozás: a közismert szólás szerint „A harangok Rómába mennek”, és legközelebb feltámadáskor, nagyszombaton szólalnak meg újra. A szertartásra ezekben a napokban kereplés hívott. („addig kerepölni szoktak”) Ebben a gonoszűző zajcsapás ősi szertartásának nyoma fedezhető föl. Feltételezhetően az országos szokás helyi változata, hogy a kereplő gyerekek munkájukért adományt kaptak.

Ugyancsak zajkeltéssel járó szokás volt a pilátusverés is. A nagyhét egyik napján: szerdán, csütörtökön vagy pénteken a gyermekek a templomban nagy lármát csaptak, verték a padokat, egyes helyeken a templom ajtaja előtt felhalmozott ládákat, padokat. Egyedülálló változatát 1905-ből Csanádapácáról ismerjük: „Nagyszerdán és nagycsütörtökön délután, amikor a pap a Miserere mei kezdetű zsoltár után annak jeléül, hogy a templom kárpitja Jézus halálakor kettéhasadt, megüti könyvével az oltár lépcsőjét; a nép botokkal esik neki a padoknak és azokat néhány másodpercig püfölik.” Korabeli magyarázat szerint: „mink ilyenkó a Pelátust verjök meg, hogy a mié elárulta a Krisztust hat szenvedjön. Mán apáink is úgy tartották, mi is azért teszszük ezt.” Bálint Sándor a szokást a régi nagyheti misztériumhagyományok töredékének tekinti. 155 {803}

Nagycsütörtökön a Dél-Alföld katolikus lakossága virrasztott, annak emlékére, hogy az utolsó vacsora után Jézus kiment a gecemáni kertbe, és ott vérrel verejtékezett.156 Makón a virrasztás a Kálváriánál történt. A szertartás azzal kezdődött, hogy a hívek lobogókkal, kereszttel körmenetben elmentek a temetőkápolnába. Visszaemlékezés szerint az előimádkozó Dávid Péter volt. Utána visszamentek a Kálvária kápolnához és ott éjfélig, más adatok szerint hajnalig virrasztottak. A Jeremiás siralmait és a fájdalmas rózsafűzért imádkozták, és közben A keresztfához megyek, Áll a gyötrött Isten anyja, Keresztények sírjatok, Én nemzetem, zsidó népem kezdetű énekeket énekelték. A Kálváriánál a szent sír fel volt díszítve, mellé állították testőrként a két fára festett katonát.157 Más vidéken, sőt a környéken is (pl. Apátfalván) a szent sír mellett élő emberek álltak őrt, akiket Jézus katonáinak vagy Krisztus katonáinak neveztek.

A nagycsütörtöki egykori munkavégzési tilalom nyomára utal az az egyedi adatunk, amely szerint nagycsütörtökön nem szabad kenyeret sütni, mert nagy szárazság lesz.158

Nagypéntek ennek az időszaknak az egyik legnagyobb ünnepe: Jézus kereszthalálának emléknapja. E napon tipikusan keverednek az archaikus tavaszkezdő képzetek, szokások, az egyházi liturgia átélésével.159 Makón nagypéntek mind a római és görög katolikusok, mind a reformátusok körében nagy ünnepnek számított. Erre a napra általános munkavégzési tilalom volt jellemző. Csak azt a munkát végezték el, ami szükségszerű volt. Az ünnepi szertartáshoz tartozott a templomban a szentmise. E közben régen passiójátékokat rendeztek. „Nagypénteken nem lehetett dolgozni. Nem lehetett dolgozni, akkor ünnep volt. Mán annyit megcsinált tán szegény apukám, hogy a szöllőt, volt ilyen kis lugas, megmetszette, de különben nem. A templomba el köllött mönni, mer ugye, vót a Passió, az Úrjézusnak a szenvedésit énekőlték a templomban, az egész sokáig tartott, másfél órahosszás szentmise”. (12)

A nagypénteki közösségi, vagy egyéni ájtatosságban nagy szerepe volt a kálváriának, illetve a szent sírnak. A keresztútjárás délután két óra körül a Belvárosi templomtól indult a Kálváriához. Délután három órakor kezdődött a keresztút. A pap a kápolna elé kitett szószékről beszélt. Visszaemlékezésből tudjuk, hogy a tömeg olyan nagy volt, hogy rendőri felügyelettel az utca végei és a mellékutcák le voltak zárva. 1954 után a szertartás megváltozott: A hívők csak a Kálváriához mentek, és csak a keresztutat végezték.160

A néphitben betegségelhárító, tisztító erőt tulajdonítottak a víznek. Különösen igaznak tartották ezt olyan jeles napon, mint nagypéntek. Úgy vélték, aki nagypénteken napfelkelte előtt megfürdik, azon nem fog a betegség. Makón a lányok a Marosra mentek mosakodni.161

Nagypénteken teljes a csönd. Sok helyen nem gyújtottak tüzet, hideget ettek egész nap. A szokáscselekvéshez fűződő eredeti magyarázat, (a tűz kialszik nagypénteken, mert különben leégne a ház), már nem él az emlékezetben.

A böjt ezen a napon a legszigorúbb. Legtovább a katolikusok körében maradt fönn, többen napjainkig nem esznek semmit, vagy csak növényi eredetű ételt. „Mindenki, ahogy a lelke, szíve diktálja, vagy a hite” – fogalmazta meg az ezzel kapcsolatos álláspontját B-né görög katolikus asszony. A reformátusok körében is megmaradt a nagypénteki böjtölés szokása. „A reformátusok körében ismeretlennek mondható a böjt: kivéve a nagypénteket; ezt Jézus Krisztus halála emlékére délben olykor meg is tartották. Akkor ciberét, azaz aszalt {804} gyümölcsből készült főzetet ettek, meg pattogatott kukoricát.”162 Ezeken kívül a böjti ételek a következők voltak: erős túró (amelyet már ősszel elkészítettek), lekvár, dió, méz, befőtt, savanyúság. Főtt ételek: (hajában) főtt krumpli, főtt tojás, puliszka, gyümölcsleves, savanyú krumplileves, bableves, kifőtt tészták. Jellegzetesen makói nagypénteki böjti ételt, salátát készítettek a főtt krumplihoz vöröshagymából: a fölszelt hagymához cukrot, ecetet, olajat, kis vizet adtak.163

Időjárással kapcsolatos jóslások is fűződtek ehhez a naphoz. Eső esetén jó termést jósoltak. Más vélemény szerint: „Nagypénteken esik az eső, akár annyi mérög”. Néhány munka külön tiltva volt. Nagypénteken a szobában mosni nem szabad, mert sok lesz a bolha – tartották.165 Nem volt szabad söpörni sem ezen a napon. A hozzá fűződő okra már nem emlékeztek. Bizonyos munkákat viszont éppen ezen a napon kellett végezni. Nagypéntek a jószág herélésének jeles napja. Barna Gábor szerint nem lehet tudni, hogy ez miért fűződik nagypéntekhez ez. Véleménye szerint: „A racionális és népi magyarázat szerint [… ] ilyenkor még a legyek nem járnak.” Hasonló a szokás a Hortobágyon is.166

Egyedülállóként említik azt a református nagypénteki hagyományt, amelyet bűrharang néven emlegetnek. Bálint Sándor még idősebb makói emberek alapján jegyezte fel, hogy a katolikusok kerepelése helyett a harangozási időben a reformátusoknál a templom előtt elhelyezett emelvényen egy-egy ember zsoltárokat énekelt. Más hagyomány szerint tizenkét diákgyerek a négy világtáj felé fordulva, a toronyban az Óh, ártatlanság bárányát énekelte. Molnár Ambrus 1985-ben már nem találta meg e szokás szóbeli emlékét. Az emlékezetben rögzülést segíthette volna Szirbik Miklós 1835-ben készült feljegyzése, ahol a szokás leírása is megtalálható. „A régi templom göngyöleg sárral tapasztott sövényből volt, s állott a mostani paróchiák lábjában, azon a helyen, ahol jelenleg a Praeceptori lakhely van. E mellett volt egy fa torony, amelyről azt beszéllik az öregek, hogy nem lévén szabad abban az időben Nagy Pénteken harangozni, az istentiszteletre úgy adtak jelt: hogy 12 Oskolás gyermekek felmentek ezen toronyba és énekelték ezt az éneket: Óh ártatlanság Báránya s a t. és azt nevezték bőr harangnak.” Molnár Ambrus a fent leírást kiegészítve, a szokás történeti előzményeit levéltári dokumentumok alapján és azok idézésével részletesen ismerteti tanulmányában. Megállapítása szerint a makóiak nem önként mondtak le a nagypénteki harangszóról, „hanem azért, mert itt is, mint mindenütt, meg kellett tartani a reformátusoknak is a katolikus ünnepeket, és a makói paróchus ebbe beleértette a katolikusoknál szokásos nagypénteki harangozási tilalmat is. Ennek a kényszerű helyzetnek lett – az az egyébként mai szemmel nézve kedves szokás, – hogy az 1727 és 1787 közötti időben minden nagypénteken a harangok érc-szava helyett gyermekek énekhangja hívogatta a református gyülekezetet a nagypénteki istentiszteletre.”167 Tóth Ferenc szerint Makón azért sem harangoztak, mert nagy tisztelet övezte a katolikus megyés püspököt, aki hosszabbideig földesura is volt a városnak.168

Nagyszombat gazdag hagyományvilágából Makón viszonylag sok megmaradt. Ezek közé tartozik a féregűzés, amely a harangok megszólalásának időpontjában általánosan elterjedt szokás volt. Emlékezetben, az 1920-as évekre vonatkozóan, a szokásnak egyszerű változatát sikerült lejegyezni: „A harangok csak szombaton 10 órakkor szólaltak meg újra. {805} Nagymise vót a templomba. Akkor nagyanyám azonnal mondta, hogy »fogjatok söprűt« és körül köllött söpörni a ház ódalát »kígyók, békák szaladjatok, mert mögszólaltak a harangok«. Ez azér vót, hogy ne lögyön ottan nekünk az udvaron béka mög kígyó, védjön bennünket. Ezt köllött mögcsinálni.”(12) Ekkorra már elmaradt a féregűzést hajdan kísérő lárma, zajkeltés.

Nagyszombat délelőttje tele volt asszonyi munkával. Ekkor főzték meg legtöbb helyen a húsvéti sonkát, tojást, kolbászt. Az ünnepi előkészület része volt a sütés (kalács, túrós lepény, később apró sütemények). A tojásokat szintén nagyszombat délelőtt festették.

A nagyszombat leglátványosabb szertartása a feltámadási körmenet. A középkorban húsvét hajnalán tartották. Az újkorban az egyház előre hozta nagyszombat estéjére. Jellegzetesen közép-európai katolikus szertartás,169 amelyet Makón is az egyházi szabályoknak megfelelően tartottak: háromszor körbejárták a templomot. A feltámadási körmenet összefügg a határjárással. A középkorban más alkalmakkor is tudunk arról, hogy ereklyéket hordoztak körül a határban, hogy a körülkerített területről az Úr űzze el, tartsa távol a gonoszt, a természeti csapásokat. A határkerülés a nagypénteki mosakodással és a nagyszombati féregűzéssel együtt ősi lusztrációs képzetekben gyökerezik. Célja, hogy a körüljárt területet a gonosz ne rontsa meg. Primitív-pogány párhuzamai megfigyelhetők.170

Nagyszombaton este véget ért a 40 napos böjt. Makón is úgy tartják, hogy az esthajnalcsillag feljövetele után már lehet húst fogyasztani. A feltámadási körmenet után a hazatérő családok jó része elfogyasztotta a sonkából és tojásból álló húsvéti vacsorát. Ekkor a családfő vacsora előtt megszentelte az ételt. Más családok csak húsvét vasárnap fogyasztottak a sonkából, tojásból, amelyet előzőleg a templomban a pappal szenteltettek meg. A nagyszombati körmenet és a sonka fogyasztása ma is hasonlóan történik.

A nagyszombatról vasárnapra virradó éjszaka különleges népi ájtatossága volt a Jézus-keresés szokása. Makón 1954-ig hajnali két órakor a Kálvária kápolnához mentek a hívek keresni Jézust a szent sírban. Ekkorra a két katonát el kellett tenni a sír mellől.171 1888-ben a helyi lap így tudósított az ünnep lefolyásáról: „A húsvéti ünnepek a tavasz verőfénye mellett a keresztény hívők kegyeletes áhítata közt folyt le Makón is. A hívek seregesen látogatták a templomokat, s mindegyiknek volt akkora áhítatos közönsége, mely egy-egy nagy ünnep méltóságának megfelelhet. Első nap valamennyi üzlet zárva volt. A húsvéti ünnepek összhangját nem zavarta meg nálunk semmi kellemetlen esemény!” 172A szertartásra a tanyákról is bejöttek a városba, és az egész család együtt ment az ünnepi istentiszteletre. „És nagyon szép volt, összetalálkoztak ottan a rokonok, az ismerősök, üdvözölték egymást, kellemes ünnepeket kívántak egymásnak, nem úgy, mint most.”(12)

A katolikus hívők húsvétvasárnapi szentmiséjéhez szervesen hozzátartozott az ételszentelés. Az ételeket (sonkát, tojást, kalácsot, kolbászt) kosárba tették, szép fehér ruhát raktak bele, és a gazdasszony elvitte a templomba. A megszentelt ételeket régen a vallon eredetű kókonya szóval jelölték.173 Erre Makón már nem találni adatokat. A görög katolikusok körében a hasonló jelentésű héber páska szó174 napjainkig fennmaradt. „Van pászkaszentölés húsvét első napján. Amikor vége van a misének, akkor mi viszünk kosarakba sonkát, tojást, kalácsot, most is, és akkor megszenteli a pap. Pászkaszentelés. Kis szertartás van a könyvbe írva, megszenteli, megáldja, és úgy fogyasztjuk aztán.” (2) {806}

A tanyaiak, vagy a 20. század második felében mások is, a tiltások miatt nem vitték el az ételt a templomba. De sokan a szentelést otthon maguk végezték: szentelt vízzel kereszt alakban megszentelték a sonkát, tojást, kalácsot. Fogyasztásuk a reformátusok körében is általános volt. Az ünnepi ebédet a család általában a szülőknél fogyasztotta el. Húsleves, tyúkból készült ételek voltak nagyon sok háznál. Elmaradhatatlan volt a bélös, amelyet később apró édes sütemények váltottak föl. A szentelt ételek fogyasztása napjainkig megőrződött. Egyetlen adat szerint, ha szentelt kolbászt eszünk húsvétkor, a kígyó bennünket nem csíp meg.175

A húsvéti ajándékozásnak nem volt hagyománya a városban, ez újabb keletű, idősebbek által túlzónak ítélt szokás.

A húsvéti szokások közül máig megmaradt a locsolkodás és a tojásfestés. A húsvéti locsolásnak a víztisztító, termékenységvarázsló erejébe vetett hit az alapja. Valamikor vízbevető, vízbehányó hétfőnek nevezték. Neve utal a locsolás egykori módjára: a lányokat gyakran erőszakkal hurcolták a kúthoz, vályúhoz, és vödörszám öntözték rájuk a vizet. A szagos vízzel való locsolás Makón már a 19. sz. végén ismert volt,176de nem szorította ki a hagyományos, vízzel való öntözést. Szagos vizet lehetett kapni gyógyszertárakban,177 készítették házilag is szappanból. A 20. sz. derekán locsoltak a fiúk, legények vödörből vízzel, szódásüveggel, szagos vízzel, kölnivel. A legények csapatostul jártak a lányokhoz. A rokonságon kívül illett meglocsolni az ismerős lányokat. „Húsvétkor, akkor a locsolkodás, az még az én időmbe is nagy divat volt. Akkor csapatosan möntek a fiúk. Hát, mán olyan legényök möntek, úgy férfiak, családosok annyira nem möntek. Aztán vót később divat, hogy a kicsikkel. Például, mikor én beleértem abba a korba, hogy bálba jártam, mög mindön, akkor csapatostul jártak. Az mán furcsa vót, ha egy lányhon tizennyolc-húsz, meg huszonvalamennyi legény nem mönt el egy nap locsolkodni. Hát neköm is, ugye, a bátyámnak a barátai. Hát oszt ott mindön összegyütt, ott gyütt szódásüvegbül is, meg locsolóbul is, mög mindenbül.” (13) Régebbi feljegyzés szerint, amelyik lányt nem locsolták meg, azon kelések lesznek.178

A vendég-várásnak volt egy sajátos módja, amely emlékeztet a karácsonyi és az újévi első látogató érkezésére s a hozzá fűződő hiedelemre: „Mindig tele köllött lönni az asztalon. A sonka ott vót az asztalon, meg a kalács, szépen megterítve, és aki mönt, annak köllött két {807} falatot önnie. És aki legelőször elmönt a családhon vagy rokonságba, akkor azt mondta, hogy »adja a jó Isten, hogy mindig így terítve legyen az asztalotok! Soha ne nélkülözzetök! Mindig lögyön, hogy mit egyetök.« Ez volt a szokásmondás.” (9)

Görög katolikusok körében volt szokás, hogy addig nem kezdhették el a locsolkodást, amíg az alábbi párbeszéd nem hangzott el a vendég és a háziak között:

A locsoló versek közül általában a Zöld erdőben jártam kezdetűt ismerték és mondták. Új keletű, egyéni versfaragó alkotta költemény a jellegzetes makói túrós lepényt említi, amely mutatja e hagyományos sütemény napjainkig tartó népszerűségét:

A locsolás jutalma Makón is az étellel-itallal kínálás. Egységes kínálási formák nem léteztek a városban. Mindenütt volt sütemény, a nagyobbaknak bor, később sör. Volt olyan család, ahol készítettek sonkás szendvicset is, másutt azt csak a család fogyasztotta. A sonka fogyasztása és tálalása megváltozott az életmód átalakulásával. „Azt a család fogyasztotta. Abba az időbe minállunk például, egész odáig, míg én saját külön háztartást nem vezettem,(1957!) úgy vót szokás, ahogy mögfőztük a sonkát meg a tojást, azt beletöttük egy tálba, ésakkor, mindíg, amikor öttünk, annyit vágtunk, amennyi köllött. De aztán én mán kicsontoztam a sonkát és akkor fölszeltem, és akkor mán mögkínáltam. Vót olyan, hogy vittem be egy pár szelet sonkát, meg kolbászt, meg tojást, és akkor úgy mögkínáltam.” (13)

A legényeknek virágot tűztek a zakójukra. A kisebb gyermekeknek szörp, utóbb üdítő jutott. A 20. sz. közepétől a locsoló gyermekeknek pénzt is adnak. „A húsvéti ünnepeket nagyon vártuk akkoriban, hiszen olyankor a locsolkodással szépen lehetett »keresni«. Akkor az volt a szokás, hogy reggel először az ismerősöket jártuk végig gyorsan, hogy utána mehessünk házról-házra. Nem számított, hogy ismerősök, vagy nem, bementünk, elmondtuk versikénket:

Nem vártunk az engedélyre, hanem óvatosan – hogy a kölniből minél kevesebb fogyjon – néhány csepp kölnit locsoltunka hölgyekre. Locsolás után temészetesen vártuk a díjazást, ami nem is maradt el. Ha megkínáltak valamilyen süteménnyel, elhárítottuk, hiszen egy-két hely után már elteltünk a süteménnyel. Ilyenkor kaptunk piros tojást, de néhány fillér is ütötte a markunkat. Sokan – sokszor én is – kis táskát vittem magammal és abba gyűjtöttem a kapott finomságokat. Mikor már a kölnink fogytán volt, akkor vízzel hígítottuk… Késő délután vetődtünk haza. Kiürítettük a kis szatyrot és izgalommal számoltuk az összegyült »keresetet«. Volt aztán az iskolában miről beszámolni, ki mennyit keresett, ki hol járt, kit mivel vendégeltek meg. Irigykedve hallgattuk a gazdagabb fiúkat, akik még száz pengőt is {808} kaptak.”180Mint Sípos István visszaemlékezéseiből is kitűnik, a kínálás mellett a locsolás jutalma a piros tojás volt.

A tojás szinte egész Európában és Ázsiában a termékenység, a keresztény egyházi szimbolikában pedig a feltámadás jelképe. A 12. sz. óta szentelmény. A húsvéti tojások festésére a kémiai festékek elterjedése előtt természetes anyagokat használtak. Leggyakrabban hagymalével, hagyma héjából készült főzettel festettek, de nyerhettek sárga szint a vadalmafa héjából, a bürökből zöldet, a lencse levéből kéket.

A tojásdíszítés általánosan elterjedt módja volt a viaszolás és a karcolás. A viaszoláshoz szükséges egy írószerszám, amelyből a meleg, folyékony viaszt a tojásra engedik. A viasszal megrajzolt mintákat a festék nem fogja meg. Végül a viaszt letörlik, majd zsíros ruhával, szalonnahéjjal átdörgölik a tojást, hogy fényes legyen. A díszítés másik módja a karcolás. Ilyenkor a megfestett tojásra karcolják a díszítményt. Vannak egyszerűbb díszítési módok, például a festett tojásra nedvesen levelet tapasztanak, és a levél erezete adja a mintát. Ügyes kovács mesterek patkolt tojást is készítenek lágy fémdíszekkel.181 Makón ma az óvodai, iskolai, szakköri foglakozásoknak köszönhetően a tojáspatkolás kívételével a tojásdíszítés minden módját ismerik, bár hagyománya csak az egyszerű festésnek és a karcolásnak lelhető föl. Készítettek karcolással díszített, kotort tojásokat: vöröshagyma héjával befestett tojásra ecetes gyufával rajzolták rá a motívumokat.

Különlegességnek számított Baranyi Sándor iparos tevékenysége, aki 1888-ban 80 darab esztergált piros tojást ajándékozott a Jótékony Nőegyletnek, amelyet az óvodások között osztottak szét.182 A 19. sz. utolsó harmadában cukrászati termékként is árusították a díszes húsvéti tojásokat Horvát Ferenc cukrász hirdetése szerint.183 Ma már kereskedelmi forgalomban kaphatók a színezőkkel és matricákkal díszített tojások. A népművészeti vásárokon hagyományos technikával készített tojásokat is árulnak. Egyedülálló a városban Faragóné Horváth Katalin tevékenysége: áttört tojásokat készít, fölhasználva térségünk fehérhímzésének motívumait.

Húsvétvasárnap és hétfőn már ismét lehetett táncolni, bálokat rendezni.

A visszalocsolás napja volt. A 19. sz. végén még élt: „A keddi nap aztán a lányoké és asszonyoké, s ekkor nekik áll jogukban a kölcsönt visszaadni, úgy, a hogy tehetik és ahogy tetszik.”184

A húsvét utáni 40. nap, Jézus mennybe menetelének napja. A megelőző három nap – a keresztjáró napok – alatt az egyház körmeneteket tartott a templom körül, a környékén lévő keresztekhez. Középkori eredetű szokás.185 Makón 1954-ig pap kíséretével az első nap a Kálváriához mentek, a második nap a temetőkápolnához, a harmadik napon a Szent János kápolnához. Ezeken a helyeken szentmisét mutattak be.186 Mások a körmenetek sorrendjére az alábbiak szerint emlékeztek: „Vótak azok a körösztjáró napok, áldozó előtt való három nap. Akkor az első nap möntek a Szent János kápolnához, akkor második nap a Kálváriáhun, harmadik nap a temetőbe. Ez így vót. Aztán mindig kérték a jóteremtőt, hogy áldja meg a búzáját, áldja meg a többi veteményét, de tartsa mög hozzá a többi jószágokat is. És ezér […] az imába mindön bele vót foglalva úgy, hogy a nép, mint az általa tartott jószág.” (5) A {809} pap könyörgésén kívül a hívők külön, önállóan is imádkoztak. Hajdani dologtiltó nap jellegére utal az a hiedelem, amely szerint, aki áldozócsütörtökön varr, annak a kezén kelések lesznek.187

Ezen a napon volt a harmadikos katolikusok fiúk-lányok első áldozása, s a reformátusok konfirmálása. Az ünnep jellege és jelentősége sokat változott, különösen a rendszerváltoztatás előtti évtizedekben. „Az áldozócsütörtök a reformátusoknál ünnep inkább, az úrnapja meg a katolikusoknál. Áldozócsütörtökön volt valamikor régebben a konfirma vizsga. Akkor konfirmáltunk, reformátusok. Addigra tanultuk be a konfirmáláshon ami köllött, és áldozócsütörtökön volt a konfirmavizsga. Akkor délután vót egy kis uzsonna a gyereköknek, és akkor pünkösd első napján vettük föl az úrvacsorát először. Akkor még úgy vót, hogy a család is ott vót mind, apraja-nagyja. Nemcsak azér, mer ünnepély vót, mer akkor konfirmáltunk, hanem az úrvacsorát akkor még az egész család fölvette. De mostmár ez teljesen kiment a divatbul. Mondjam azt, hogy ha konfirmálnak is, mer az én lányom is konfirmált még akkor, demán az unokák csak mög löttek körösztölve, de mán nem möntek el konfirmálni. Ezt hozta a helyzet.” (24)

Pünkösd neve a görög pentekosztész (ötvenedik) szóból származik; ez a húsvétot követő 50. nap. Mozgó ünnep május 10-e és június 13-a között.

A tavaszi időpont alkalmasnak bizonyult a tavaszi és a nyári napforduló ősi európai szokásainak és hiedelmeinek továbbélésére.

Sokszínű hagyományvilágából Makón az emlékezetben a zöldágazás (a kifejezést magát nem használták) és a pünkösdi királyné-járás maradt meg. A zöld ág kultusza a természet tavaszi megújulását szimbolizálja. A város minden részében, tanyán is szokás volt pünkösd hajnalán a házakat, kerítést, bodzával díszíteni. A szegedi nagytájon ennek a neve bodzázás.188 Fa kerítésen a lécek réseibe bújtatták a leveles ágat. Többen a bodzaágat pünkösdi rózsával váltakozva tűzték ki. A szomszédok között szinte versengés alakult ki, hogy ki díszítette ki szebben a háza táját. „Hát azelőtt vót pünkösd. A kapukat kidíszítették virágokkal, rózsával, bodzával…Akkor díszítötték, röggel, hajnalba a kaput. Szép vót azis! Bodzafa nyílt, meg rózsa.” (6.) „A pünkösd, hát az nagy ünnep vót. Tudom, kint a tanyán szegény anyukám, akkor már virágoztak a bodzák, ez szokás volt, hogy az ablakokba meg a gangra is bodzavirágot rakott. Olyan jó volt fölébredni, a jó bodza illat érzett.” (12)

A pünkösdi királyné-járás szokása gyermekjátékban maradt meg. „Bementünk a házakhoz: - Szabad-e köszönteni? S énekeltük, jártuk a pünkösdi rózsát. A pünkösd járáskor a játékot az udvaron, vagy a konyhában játszottuk, s a végén ezzel a szöveggel fordultunk a házigazdához: »görgetik (zörgetik?) a kulcsot, pénzt akarnak adni, ha garaskát, meg fogjuk köszönni, ha piszkafával várnak el fogunk szaladni«.” A játékot 2-3 lányból álló csoport játszotta, a pénzt a pénztáros gyűjtötte, akinek csak ez volt a dolga. A többiek a rigmust mondták. Központi alak a menyasszony, akinek a fátyolon kívül virágból, pl. vadrózsából koszorúja is volt. A körjáték ének kíséretében a következő volt: „A pünkösdi rózsa, kihajlott az útra, meggyfa árnyékába, rózsakisleányka. Akit szeretsz kapd el! Ezt szeretem, ezt kedvelem, ez az én édes, kedvesem, ha belőle, belőle, rózsa volna belőle, mégis kifordulna. - Körbefogódzva jártuk mindaddig, amíg a szövegben az »akit szeretsz kapd el«-hez nem értünk. Itt mindenki párt választott magának, s azzal forgott. A »kifordulna«-nál újra visszaálltunk a körbe, s folytattuk a játékot.”189 A játékot nem csak pünkösdkor játszották. {810}

„Rövid életű, mint a pünkösdi királyság” – ismert a mondás Makón is, de a hozzá fűződő, pünkösdi királyválasztás hagyománya már nem lelhető föl.

Viszonylag nagy hagyománya volt a városban a pünkösdkor szabadban megrendezett ünnepségeknek, majálisoknak.190 A város iskolái, egyesületei, egyletei a Maros partján különböző programok kíséretében evéssel ivással töltötték az ünnepet, amit a felnőttek esti mulatságokkal, bálokkal zártak. Az eseményekről a helyi újság rendszeresen tájékoztatta a város lakóit. Például: „Mulatság a zöldben. A polgári leányiskola növendékei ma délután a lúdvári erdőbe kirándulást rendeznek a tanári kar vezetése mellett, hol a szülők és érdekeltek is szívesen láttatnak.” „Pünkösd másnapján a gazdasági egylet a Sörcsarnok helyiségében, a Makói Dalárda a nemzeti szálloda udvarán rendeznek táncestélyt.”191A bálok lefolyásáról, sikeréről, szintén tudósított a sajtó. A pünkösdi majális különösen népszerű volt Rákoson, ahol a rendezvény színhelye a tanyai iskola volt. Márton Imre nyugdíjas írásában olvashatjuk: „Itt megemlékeznék arról, hogy a tanyai lakosoknak az iskolán kívül más összejöveteli helység idáig nem volt, de mivel a Pünkösd első napját mindig nagy majálissal ünnepelték, erre az alkalomra az iskola udvarán sátrat építettek, ott mulattak, táncoltak. Arról is sokat beszéltek, hogy bizony előfordult, hogy akkora eső volt mulatás közben, hogy a sátorba is befolyt a víz, de az ügyesebb emberek lovas kocsival búzapolyvát vittek és azt szórták a táncolók lába elé, de a majálist így is víg kedvvel végig mulatták.”192A rákosi pünkösdi majálist napjainkban sikeresen felújították a lakosság nagy örömére.

A pünkösd után következő második hét csütörtökjét nevezik így, amikor az egyház Krisztus testét, az Oltáriszentséget ünnepli. 1246-ban lett kötelező ünnep. Megünneplésére hazánkban 1292-ből és 1299-ből vannak adataink. Ezen a napon körmenetet tartottak. Németországban a 12–14. sz. között keletkezett az a szokás, hogy amerre a körmenet elhaladt, négy oltárt állítottak fel, föléjük sátrakat emeltek.193

Makón is a sátrak körül tartották a körmenetet: a belvárosi templomban csütörtökön, az ünnep napján, Újvároson az ezt követő vasárnap. A sátrakat fölvirágozták, s oltárt állítottak benne. Minden sátornak gazdasszonya volt, aki gondoskodott a virágokról és irányította a díszítést. A Szent István tér körül az utcán is. A körmenet a püspök vagy pap vezetésével vonult körbe, az egész tömb körül. A sátrak előtt megálltak, a pap mondott egy rövid beszédet és imát, megszentelte a virágokat. Az úrnapi körmenet hangulatát tükrözik a 92 éves F-né szavai: „A körmenet körbe mönt, és akkor szentölték mög a virágokat. És oltár volt csinálva, és ott mondott egy rövid beszédöt meg imát a pap, ministránsokkal, és akkor úgy mentünk körbe. Nagyon sokan vótunk, úgyhogy majdcsak úgy volt, hogy az eleje már a végefele volt, az utója meg az első sátornál. Nagyon-nagyon sokan. Tartották az ünnepöt úgy a tanult embörök, mint a tanulatlanabb embörök, azt lehet mondani, akkor még.” (12)

A virágnak, mint szentelménynek Makón is különleges erőt tulajdonítottak: hasznosnak tartották a gonosz, a villámcsapás ellen, valamint egészségőrző szerepe is volt. „A virágokbul vittünk haza, és akkor ezt föl köllött szúrni a gerendába, azért, hogy védjön a villámcsapástul, jégveréstül bennünket. Ez volt a szokás.” (12) E szokás ma is él. Más adatok szerint az úrnapi oltárok virágai védték az otthont a gonosztól. Az oltárokról származó virágok fürdővízbe téve egészséget adnak – tartották régen. A szárított úrnapi virágok összetört porából a jószág ételébe tettek, hogy egészségesek maradjanak. Már nem gyakorolt szokáscselekvésre utal az alábbi hiedelem: az Úrnapján mozsárágyúból kilőtt fadugó szilánkjait fogfájás ellen tartották jónak.194 {811}

A nyár és az ősz a gazdálkodással foglalkozó emberek számára elsősorban a munkás hétköznapokat jelentette, nem nagyon volt alkalom a szórakozásra, kikapcsolódásra. Kevesebb ekkor a jeles napok száma, s a természet rendjének következtében a nagy ünnepek sem erre az időszakra esnek.

Nálunk is ismert az időjárási regula: „Ha Medárd napján esik, akkor 40 napig esik.”

A nyári napforduló időpontja, amit minden nép számon tart. A Szent Iván tüze napszimbólum, a hozzá fűződő szokások, hiedelmek a napmelegnek, tűznek tisztító, gyógyító, termékenyítő erejébe vetett hitben gyökereznek.

A szentiváni tűzgyújtásra vonatkozó első hiteles említések a 15–16. századból valók. Figyelemre méltó, hogy a tűzgyújtást a magyarok az egész országban szentiváni tűznek nevezik, a János szlávos formáját használva. A 16. sz. óta ismert a mondás is: „hosszú, mint a szentiváni ének.” Heltai Gáspár 1570-ben ezt írta: „Hallottam, hogy igen hosszú a Szent Iván éneke, hogy az ördög azt megkezdvén, el nem végezhette, hanem meg fuladot rajta.” A 19. századtól a magyar közmondásgyűjtemények e szólást a tűzgyújtást kísérő több részes, szép rítusének-sorozatra vonatkoztatták.195

Makón is ismerik, ilyen változatban is: „Nyújtja, mint a szentiváni éneket.” A szertartásos tűzugrásnak egészség- és szerelemvarázsló célzata is volt. A fennmaradt néhány hiedelemből következtetni lehet, hogy városunkban is szokás volt a tűz gyújtása, átugrása, a tűzbe alma dobása, s az ugrás sikeréből különböző következtetéseket levonni. Városunkban az alábbi hiedelmeket jegyezték föl: Ha a lány a Szent Iván napján gyújtott tüzet átugorja, és nem égeti meg magát, még abban az évben férjhez megy. A Szent Iván napján gyújtott tűzben sült gyümölcs jó orvosság torok- és hasfájás ellen. Ha ezt a tüzet a kutya átugorja, nem lesz bolhás.196 Ez a hiedelemvilág megegyezik a szegedi nagytájéval, a Makó környéki falvakéval. Például Földeákon a 20. sz. elején még szokás volt, hogy az ünnep elején gyerekek járták az utcákat, s a következő szavakat mondták: „Hintsék kentök az almát, ha nem pedig hajmát!” A házbeliek a kerítésen keresztül adtak ki almát, más gyümölcsöt vagy aprópénzt.197

Ha az időjárás engedte, városunkban is Péter-Pál után fogtak hozzá az aratáshoz. Az első csapás előtt a régi gazdák keresztet vetettek és fohászkodtak: „Uram, Jézusom, segíts mög!” Makón nem emlékeztek arra, hogy különösebb aratási ünnepet tartottak volna. Föltételezhető, hogy a városban megtalálható kétfajta gazdálkodás (szemtermelő-hagymatermesztő) együttléte miatt. Ismert a városban a „subás nyár” kifejezés. Az aratók korán keltek, mert könnyebb volt a hűvösön a munkát elvégezni. Hajnalban még alaposan föl kellett öltözködni, majd lassan lekerültek a melegebb ruhák. Ez a magyarázata, hogy az elnevezés megmaradt június végéről.198 {812}

Illés napján az időjárásra vonatkozó megfigyelések játszottak fontos szerepet. A gazdálkodók féltek ettől a naptól: a vihar szétveri, a villám felgyújtja a kazlakat. Makón erre a napra kétféle mondás ismert, a betakarítási munka fázisainak megfelelően: „Illés széthánnya a körösztöt”; „Illés asztagot borít.” A kisebb földdel rendelkező parasztemberek a már learatott búzát behordták a tanya mellé vagy cséplőhelyre, asztagokba. Itt az Illés-napi vihar asztagot borított. A földeken összerakott kereszteket széthányta. Makón különösen a Pitvaros (kelet) felől érkező sötét felhőktől féltek, mert ez mindig vihart vagy jégesőt hozott. „1916-ban mán asszony vótam, apámmal hortuk a kévéket, mer az uram háborúba vót. A tanya mellett nagy asztagot rakott apám. Jó mögraktuk a kocsit, égyszörcsak nagy felhő gyün Pitvaros felől. Siessünk, mer máma Illés van, vihar lösz. Nem értünk a tanyába, az úton elért, de akkora vihar vót, hogy még a kocsit is az árokba borította.” 199

A Jakab-napi időből szintén jósoltak a későbbi időjárásra. Makón egyetlen időjárási regula maradt meg: ha Jakab napján esik, ősszel sok eső lesz.200

Általános hiedelem szerint a dinnye e naptól kezdve nem olyan finom. „Lőrinc beleült a dinnyébe; Lőrinc belepisilt a dinnyébe” – mondták a városban, amikor a sok eső miatt a dinnye nem ért be, nem volt elég édes, gyakran megposhadt. Makón ezt úgy fejezték ki: „lőrinces a dinnye”. Más gyümölcsöknek az eső ezen a napon kedvez.201

A makói hagymatermelő gazdák a hagymamagot és a petrezselyemmagot ekkor takarították be.202 Kalendáriumi mondás szerint, ha Nagyboldogasszony napja derült, meleg, jó bort lehet várni.203

Makóról a görög katolikusok szervezésében nagyon sokan mentek ezen a napon Máriapócsra, búcsúba, a könnyező Szűz Máriához.

Makón a nyár legnagyobb ünnepe. A belvárosi római katolikus templom Szent István nevét viseli; ez a nap tehát a templom búcsúnapja is. A búcsú nem csak a hívőket, hanem valamilyen formában a város egész lakosságát érintette. A helyi újságok is részletesen beszámoltak róla, így a 19. sz. végéről teljes kép bontakozik ki előttünk. 1885-ben a Maros a következőképpen számolt be a búcsú napjáról: „A Szent István napja nálunk Makón nemcsak nemzeti ünnep, de egyszersmind a római katolikus vallásúak búcsúja is. Nagy csoportokban jött a nép, köztük igen sok vidéki – a templomot környező térre, melyen mézeskalácsos, históriás sátrak voltak, s halommal árulták a gyümölcsöt stb. A zsúfolásig telt templomban az ünnepélyes misét dr Kun László főesperes-plébános úr szolgált fényes segédlettel, ezek után a körmenetet tartották meg. A napot minden felé a katolikus házaknál régi jó szokás szerint barátságos ebéd zárta be, s a nép egész délután hullámzott az utcákon.”204

Rendszeresen érkeztek csoportok a környező településekről: Földeákról, Kövegyről, Pitvarosról, Apátfalváról, Kiszomborról stb., sőt messzebbről is. A búcsúsok gyalog, énekelve jöttek, akiket érkezésükkor harangszóval köszöntöttek. A 10 órakor kezdődő nagymise után {813} körmenet volt. A 20. században a városból elköltözött családtagok ilyenkor föltétlenül hazajöttek.

A városba érkező búcsúsok és a helyi lakosok a kirakodó vásárban búcsúfiát vásároltak gyermeküknek, keresztgyermeküknek. Legnépszerűbbek a mézeskalács-figurák voltak. Kislányoknak szívet, babát, mézeskalácsgyöngyöt vagy -olvasót vettek. Ezen kb. két-három cm átmérőjű, színes mézeskalácskorongokat fűztek össze, két oldalt ötöt-ötöt, középen hármat. Olvasónak vagy nyakba akasztható gyöngysornak lehetett őket használni, majd elfogyasztani. Kisfiúknak huszárt, katonát vásároltak. A katona és a baba fejének helyére fényképet ragasztottak.

Augusztus 20-a munkakezdő nap is volt: a hagymakertészek ezen a napon kezdték szedni a dughagymát.205

Egy öreg gazda jövendölése szerint „Egyed napja aminő, olyan lesz az egész hó.” Ennek a gondolatnak megfelelő változata: „Amilyen idő jön Egyeddel, olyan lesz az egész szeptember.”

Ezen a napon nem jó mosni. A részeg emberről azt tartják, ha nem üti meg magát, Mária kötényébe esik.206

Kiemelkedik az őszi jeles napok közül, mint a gazdasági év fordulónapja. Elsősorban az állattartók tartották számon: a Szent György napkor a legelőre kihajtott állatokat ilyenkor hajtották vissza. A pásztorok elszámoltatásának időpontja volt.

Makón e naphoz elsősorban időjárásjóslások fűződtek, Több a pásztorok köréből: ők az állatok viselkedéséből következtettek az eljövendő télre. Ha ezen a napon a juhok összebújnak, korán beköszönt a tél. Ha szétszélednek, hosszú lesz az ősz. Langyos idő várható, ha Szent Mihály-nap körül a gubacsok üresek vagy vizenyősek; ha sok eső esik, s a szelek délről vagy délnyugatról fújnak. Más adat szerint, ha északról, a juhászok nagy telet várnak. Szintén nagyon hideget várnak, ha Szent Mihály-nap után dörög az ég. 207

A tanyabérlők életében is jeles nap volt Szent Mihály napja. Ekkor költöztek a bérelt tanyába. Akkor költözhettek újabb helyre, ha adóságukat kifizették.

A karácsonyi készülődésről sajátos megfigyelést olvashatunk H. Kovács Mihály visszaemlékezésében. „A karácsony ünneplésére Makón, szülővárosomban, családunkban és kiterjedt rokonságomban is a karácsonyi ünnepre való készülődés nem adventhez kötődött. Az 1910–1936-os időszakot tekintve az első szó karácsonyi ünnepségről Mihály napján hangzott el: ekkor kezdődött vidékünkön a szüret […] ezen a napon válogatták ki a csemegeszőlő javát, szépét, és akkor hangzott el: na, ezeket a fürtöket felfűzzük, s karácsonykor a vacsora után ezekből teszünk az asztalra.”208

Lukács hetének nevezik a neve napját viselő hetet. Egyes vélekedések szerint Lukácskor kell vetni a búzát, akkor jó termés várható.209 {814}

Erre a napra a halottak hozzátartozói a temetőben rendbe hozzák a sírokat. Még a távolban élő, elköltözött családtagok is illőnek tartják, hogy legalább egyszer egy évben – ilyenkor – felkeressék elhalt szeretteik sírjait, virágot és koszorút vigyenek rájuk.

Mindenszentek napja eredetileg mindazon megdicsőült lelkek – szentek – ünnepe volt, akikről a naptár – sokaságuk miatt – név szerint nem emlékezhet meg. Halottak napja miatt elsorvadt, ennek vigíliájává lett.

Erre a napra rendszerint beköszönt a hűvös idő, hideg szél. A makóiak időjárási regulákkal így fejezték ki tapasztalataikat: „Itt vannak mán mindönszentök, didöröghetnek kentök”; „Elmúltak mán mindönszentök, akár merre mönnek kentök, mindig szélnek mönnek kentök”. 210

A halottak napi megemlékezés középkori eredetű ünnep. Először Sevillai Izidor püspök (†636) rendelte el, hogy szerzetesei a pünkösd utáni napon a halottakért misézzenek. Széles körű elterjedése Odilo clunyi apát nevéhez fűződik: utasítására a szerzetesek a mindenszentek napját követő napon misékkel, zsoltárokkal, alamizsnával emlékeztek meg a halottakról. Egyházi rítus volt a halottakért végzett esti könyörgés, harangozás. A legáltalánosabb halottak napi szokás a gyertyagyújtás.211 A néphagyományban fontos az elhunytak emlékezetének halottak napi ünnepe, mert e szokásokban az élők és holtak összetartozása fejeződik ki. A temetőből hazajövet a család tagjai összeülnek, és gyertyát kezdenek égetni. Annyit gyújtanak meg, ahány halottjukat számon tartják. Egy-egy mellett addig imádkoznak, amíg el nem ég. Utána másik halottjukért újabb gyertyát gyújtanak. 212

Gazdag hagyományvilágából városunkban egy időjárásra jóslás maradt meg: ha Márton napján enyhe, ködös az idő, nem lesz nagyon hideg a tél. 213

1829-ben nagy tél kezdődött ezen a napon: „leesett a hó Erzsébetkor, tartott Martius utoljáig” – olvashatjuk Szirbik Miklós munkájában.214 „Örzsi mögrázza a pöndölt” - mondják ma is tréfásan,ha Erzsébet napján esik a hó.

Időjárásából a mai napig következtetnek karácsony időjárására is. Változatos kifejezésekkel utalnak rá: ha november 25-én erős fagy, hó van, karácsonykor enyhe idő lesz.

Az ősz utolsó napjainak szokásai átvezetnek bennünket a téli ünnepkör jeles napjaihoz.215 {815}

1. Manga János 1980. 59-61.

2. A zárójelbe tett szám utalás az adatközlőre.

3. A szerelmi jóslásokról részletesebben Markos Gyöngyi 1986. és a kötet lakodalom (ismerkedés-párválasztás) témakörében.

4. Diószegi Vilmos 1977. 96.

5. H. Kovács Mihály MFM NA 222-71

6. Sipos István JAM NA 187-96.

7. H. Kovács Mihály MFM NA 222-71.

8. Szilágyi Sándorné MFM NA 694-77

9. Tátrai Zsuzsanna 1990. 219-220.

10. Sipos István MFM NA 966-87.

11. Bálint Sándor 1977; Dömötör Tekla 1964; Dömötör Sándor 1959.

12. Diószegi Vilmos–Nagy Ilona 1980. 471–473.

13. Szabó Anikó JAM A 449-75.

14. Rácz Sándor MFM NA 1142-95.

15. H. Kovács Mihály MFM NA 222-71.

16. Rácz Sándor MFM NA 1142-95.

17. H. Kovács Mihály MFM NA 222-71.

18. Szabó Anikó JAMA 449-75.

19. Kisbán Eszter 1982. 310., Tátrai Zsuzsanna 1990. 226.

20. Sem az adatgyűjtéskor, sem adattári anyagban nem találkoztunk az országosan ismert „tollaspogácsa” kifejezéssel.

21. Adatait 1968–84 között juttatta el a szegedi és a makói múzeumba.

22. H. Kovács Mihály MFM NA 222-71.

23. Uo.

24. H. Kovács Mihály JAM NA 186-95.

25. H. Kovács Mihály MFM NA 222-71.

26. Kósa László– Pócs Éva 1977. 93.

27. Szilágyi Sándorné MFM NA 694-77.

28. Szilágyi Sándorné MFM NA 694-77.

29. 2148 sz. Zrínyi JAM A 961-84.

30. Részletesebben Markos Gyöngyi 1998.

31. Kiss Mária 1980. 471.

32. Vajda László 1951; Dömötör Sándor 1959; Ujváry Zoltán. 1969.

33. Kovács János 1898. 206.

34. Rácz Sándor MFM NA 1142-95.

35. Rácz Sándor MFM NA 1142-95.

36. H. Kovács Mihály JAM NA 186-95.

37. H. Kovács Mihály MFM NA 222-71, H. Kovács Mihály JAM NA 185-95.

38. Klein Antal 1941. 59.

39. Rácz Sándor MFM NA 965-87

40. H. Kovács Mihály JAM NA 186-95; Szabó István MFM NA 1123-94; Szabó Jenő 1993.

41. H. Kovács Mihály JAM NA 186-95.

42. Nagyfalusi Ilona MFM NA 1113-93.

43. H. Kovács Mihály JAM A 186-95.

44. Kocsis Ferenc kántortanító tanította be a betlehemes játékot, s abból maradt meg a részlet.

45. Szabó Jenő 1997. 8.

46. Olasz Jánosné szíves közlése. Számára azért nevezetes ez a dátum, mert ez alkalommal ismerkedett meg férjével.

47. Szabó Jenő 1993.

48. Bálint Sándor 1980. 219.

49. Rácz Sándor MFM NA 1142-95.

50. Tóth Ferenc 1982. 118.

51. Szabó Anikó JAM A 449-71.

52. Szabó Anikó JAM A 449-71.

53. Börcsök Attila 1997. 8.

54. Jámborné Balog Tünde 1997. 9.

55. H. Kovács Mihály MFM NA 222-71.

56. Szabó Anikó JAM A 449-71.

57. Kardos János MFM NA 1108-93

58. Tátrai Zsuzsanna 1990. 221.

59. Tóth Ferenc 1982. 118.

60. H. Kovács Mihály MFM NA 222-71.

61. H. Kovács Mihály MFM NA 222-71

62. Makón ezzel az elnevezéssel másutt nem találkoztunk.

63. H. Kovács Mihály JAM NA 186-95.

64. H. Kovács Mihály JAM NA 186-95.

65. Polner Zoltán 1978. 140.

66. H. Kovács Mihály MFM NA 222-71.

67. Kiss Jenő JAMA 69/11

68. Börcsök Attila 1997. 8.

69. Szabó Anikó JAM A 449-75., H. Kovács Mihály MFM NA 222-71.

70. Szabó Anikó JAM A 449-75.

71. Szabó Anikó JAM A 449-75.

72. Szilágyi Sándorné MFM NA 694-77.

73. Tátrai Zsuzsanna 1990. 247-248; Györgyi Erzsébet 1980. 61–62.

74. Uo.

75. H. Kovács Mihály JAM NA 186-95.

76. Sipos István MFM NA 966-87.

77. Sipos István MFM NA 966-87.

78. Szabó Anikó JAM A 449-75.

79. Szabó Anikó JAM A 449-75.

80. H. Kovács Mihály MFM NA 222-71

81. Bálint Sándor 1973. 128.

82. H. Kovács Mihály MFM NA 222-71.

83. H. Kovács Mihály MFM NA 222-71.

84. Sipos István MFM NA 966-87.

85. H. Kovács Mihály MFM NA 222-71.

86. Sipos István JAM NA 187-96.

87. Tóth Ferenc 1982/a 94.

88. Tátrai Zsuzsanna 1990. 109; Manga János 1982. 406.

89. H. Kovács Mihály MFM NA 222-71.

90. Szabó Anikó JAMA 449-75.

91. H. Kovács Mihály MFM NA 222-71.

92. Szilágyi Sándorné MFM NA 694-77.

93. H. Kovács Mihály MFM NA 222-71.

94. Felföldi László JAM NA 38-88.

95. Szabó Anikó JAM A 449-75.

96. H. Kovács Mihály MFM NA 222-71.

97. Tóth Ferenc 1982. 118.

98. Uo.

99. Uo.

100. Részletesebben a húsvéti ünnepkörnél.

101. Rácz Sándor MFM NA 1142-95.

102. Lackovits Emőke 2000. 92.

103. A teljesség igénye nélkül, pl.: M, Mv, Nagy családi kalendárium (1920); DFgH naptára 1947)

104. Szilágyi Sándorné MFMNA 694-77; Sipos István JAM A 187-96; M 1888. jan. 22.

105. Tátrai Zsuzsanna 1990. 119.

106. Szilágyi Sándorné MFM NA 694-77

107. M 1888. jan. 22.

108. Szirbik Miklós 1979. 38.

109. Tóth Ferenc 1998. 681.

110. Tálas Géza JAMA 1359-89.

111. Tálas Géza JAM A 1359-89.

112. Szilágyi Sándorné MFMNA 694-77; Sipos István JAM A 187-96.

113. Manga János 1977. 201.

114. Nagy István 1996. 56.

115. Jámborné Balog Tünde 2002. 45.

116. Sipos István JAMA 187-96; Szabó Anikó JAM A 449-75; Szilágyi Sándorné MFM NA 694-77.

117. Ujváry Zoltán 1991. 5-12.

118. Ujváry Zoltán 1991. 15-30; Dömötör Tekla 1983. 14-30; Bálint Sándor 1980. 248-253.

119. Idézi Orbán Imre 2004. 36.

120. Bálint Sándor 1980. 248–253.

121. Orbán Imre 2004. 32-37.

122. Orbán Imre 2004. 34.

123. Elnevezésük: „malacbanda” (későbbi beszélgetés után derül ki).

124. Jámborné Balog Tünde 2002. 40–41.

125. Bálint Sándor 1980. 248–53.

126. Tátrai Zsuzsanna 1990. 138.

127. Uo.

128. Bálint Sándor 1980. 255.

129. Szirbik Miklós 1979. 38.

130. Szilágyi Sándorné MFM NA 694-77

131. Tóth Ferenc 1998. 681.

132. Sipos István JAM NA 187-96

133. Bálint Sándor 1980. 256.

134. Tátrai Zsuzsanna 1990. 144.

135. Bálint Sándor 1980. 270.

136. Árva János 1927. 4-8; Reizner János 1899. 344–347.

137. Reizner János 1900. 385.

138. Árva János 1927. 10–11.

139. Sipos István JAM NA 187-96

140. Szabó Anikó JAM A 449-75.

141. M 1888. ápr. 8. 3, ill. Gyümölcsészeti Naptár 1938/39. 14.

142. M 1888. ápr. 26. 2.

143. Tóth Ferenc 2000. 210.

144. Manga János 1979. 604.

145. Tátrai Zsuzsanna 1990. 148.

146. Barna Gábor JAM NA 110-89.

147. Bárth János 1990. 403.

148. Makói Katolikus Tudósító, Makó, 1938. márc.1. 59.

149. Tóth Ferenc 2000. 210.

150. Fejér Gábor JAM NA 115-89.

151. Tátrai Zsuzsanna 1990. 150.

152. Barna Gábor JAM NA 110-89.

153. Jámborné Balog Tünde 2002. 67.

154. Bálint Sándor 1980. 258.

155. Szentkereszty Tivadar 1905. 60; Bálint Sándor ÉN, 121.

156. Barna Gábor JAM NA 110-89

157. Tóth Ferenc 2000. 210, Fejér Gábor JAM NA 115-89.

158. Sipos István JAM A 187-96

159. Bálint Sándor 1980. 261.

160. Fejér Gábor JAM NA 115-89.

161. Barna Gábor JAM NA 110-89.

162. Fejér Gábor JAM NA 115-89

163. Tóth Ferenc 1998. 678.

164. Szabó Anikó JAM A 449-75., Szilágyi Sándorné MFM NA 694-77.

165. Szabó Anikó JAM A 449-75.

166. Barna Gábor JAM NA 110-89.

167. Molnár Ambrus 1985. 297–329; 323.

168. Tóth Ferenc 2000. 210.

169. Bárth János 1990. 408.

170. Bálint Sándor 1938. 214–215.

171. Tóth Ferenc 2000. 210. ill. JAM NA 115-89.

172. M 1888. ápr. 5. 1.

173. Bárth János 1990. 409.

174. Uo.

175. H. Kovács Mihály MFM NA 222-71.

176. M 1888. ápr. 5. 1.

177. Uo.

178. Sipos István JAM NA 187-96.

179. Tóth Ferenc szíves közlése

180. Sipos István MFM NA 966-87.

181. Tátrai Zsuzsanna 1990. 162–163.

182. M 1888. ápr. 5. 1.

183. M 1873. ápr. 13. 3.

184. M 1888. ápr. 5. 1.

185. Bárth János 1990. 410.

186. Fejér Gábor JAM NA 115-89.

187. Sipos István JAM A 187-96.

188. Bálint Sándor 1980. 278.

189. Tóthné Döme Mária JAM A 2357-2005.

190. A majálisozás földolgozását l. Orbán Imre 2005.

191. M 1889. jún. 6. 2.

192. Márton Imre MFMNA 969-87.

193. Manga János 1982. 424.

194. Sipos István JAM NA 187-96

195. Dömötör Tekla 1981. 661–664; Bálint Sándor 1980. 290.

196. Sipos István JAM NA 187-96

197. Bálint Sándor 1980. 290.

198. Szilágyi Sándorné MFM NA 694-77

199. Szilágyi Sándorné MFM NA 694-77

200. 2148. sz. Zrínyi Ilona MFM NA 615-76.

201. Szilágyi Sándorné MFM NA 694-77.

202. Tóth Ferenc 1998. 681.

203. M 1888. aug. 2. 2.

204. M 1885. aug. 23.

205. Tóth Ferenc 1998. 681.

206. Sipos István JAM NA 187-96.

207. Gyümölcsészeti Naptár, 1938. 14; Maros, 1889. szept. 2.; Szilágyi Sándorné MFM NA 694-77; 2148. sz. Zrínyi MFM NA 615-76.

208. H. Kovács Mihály JAM NA 186-95

209. Szilágyi Sándorné MFM NA 694-77

210. Szilágyi Sándorné MFM NA 694-77

211. Magyar Nagylexikon 9. 162.

212. Részletesen Az emberélet fordulói c. fejezetben

213. Szilágyi Sándorné MFM NA 694-77

214. Szirbik Miklós 1979. 38.

215. Szeretném megköszönni szakmai lektoromnak, Györgyi Erzsébetnek segítségét; adatközlőimnek türelmüket s a sok-sok időt, amelyet rám szántak. Köszönöm Jámborné Balog Tünde és Tóth Ferenc segítő figyelmét, hasznos tanácsait.

{760} Népszokások

Jeles napok – naptári ünnepek

Téli népszokások

A mi tyúkunk toj-toj toj,

A szomszédé koty-koty-koty. 15

Az én tyúkom tojjon,

A másé csak kodácsoljon,

De az én tyúkom ne kodácsoljon,

Hanem inkább tojást hozzon. (B.I.-né, aki szerint még néhány sor volt a vershez.)

Az én tyúkom toj-toj-toj,

A szomszédé koty-koty-koty.16

Világot láttunk a házba

Azt gondoltuk, hátha

Beengednek Jézuskával

Máma születött istállóba

Anyjával pihen jászolba.

(H. Kovács Mihály) {774}

Nyissátok meg ajtótokat hív keresztények!

Jönnek ide betlehemmel új jövevények.

Áldást hoztunk reátok, örömet, vígasságot.

Mert ma született a ti üdvösségtek. (Szabó István)

Nyissátok meg ajtótokat hiv keresztények

Jönnek ide betlehemmel uri vendégek.

Áldást kérnek reátok,

Bocsássátok hozzátok,

Mert ma született, a ti Messiástok.

(Szabó Jenő)

Üdvözlés:

E tisztes ház népének engedelmével

E szép betlehemet ide vezéreltem.

Messzi útról jöttünk, igen elfáradtunk,

Mire e lakra végre rátaláltunk.

Dicsérjük az Urat, hozsanna, hozsanna!

Messiást köszöntve, glória, glória!

Kegyelet, áhitat honoljék lelkekben,

Szeretet és béke lakozzék szívekben.

Isten áldása szálljon a házára,

Házáról magára, egész családjára.

(Szabó István)

Engedelmet kérek, hogy Önök házába,

Bátorsággal belépni merészeltem

És e szép betlehemet ide vezéreltem.

Gazdag városunk aranyát-ezüstjét felszedtem,

S e szép betlehemet abból építettem.

(Szabó Jenő)

De itt van a juhász,

Űtet kérdöm meg hát:

Öttél e mán juhász?

Öt tél után hat nyár.

Öttél e mán kisbojtár?

Öt tél után gyün öt nyár.

Ittál e mán kisbojtár?

Itt állok én régön mán.

Jártál iskolába?

Jártam istállóba!

Ismeröd a betűt?

Üsmeröm a kilenc lábú,

csíkos hátú, csípős szájú tetűt!

Jártál e mán iskolába?

Jártam istállóba.

Ismeröd a betűt?

Ismerem a fejedbe

a csíkoshátú tetűt.

Szerencsés jó estét kívánok a házigazdának,

Annak is a barna pici lányának.

Tudjátok e ki vagyok én?

Jászberénybe csikóslegény.

Bú és bánat üldözője,

Barna kislány szeretője.

Ha kipödröm a bajuszomat,

Félre vágom kalapomat, hogy

Ne lássák azt a búbánatos arcomat.

Csikós vagyok az alföldön nem nagy úr,

Káromkodom, ha a ménem megvadul.

Belevágom sarkantyúm a deresbe,

Úgy vágtatok szilaj ménem elibe. {776}

Csikós vagyok, így eszem a kenyerem-kenyerem.

Az alföldön nyalka csikós sej-haj a nevem, a nevem.

Csikós vagyok, semmi gondom a nyájra, a nyájra.

Puha ágyra vár a falu, sej-haj szép lánya.

*Ha forintot adnak, szépen megköszönjük.**{777}*

Kópé szilveleves, Szívemfosó házibúvár őkelme ahá há