Előző fejezet Következő fejezet

Az újjátelepüléstől a polgári forradalomig

Településtörténet — Városkép

(TÓTH FERENC)

 

A sok viszontagságot átélt Maros-parti városnak legtragikusabb eseménye a Szeged alól 1686-ban visszavonuló török—tatár hordák pusztítása volt, amikor különös kegyetlenséggel égették föl a települést, űzték el a védtelen lakosságot. A régi Makó története ezzel lezárult, és egy tetszhalott állapot után előbb vontatottan, majd hihetetlen gyorsasággal indult fejlődésnek a település.

Településtörténetileg korszakhatár, vízválasztó volt az utolsó nagy török pusztítás. A mai Makó kialakulása az újabb megüléssel kezdődött; egymás után jöttek létre az új városrészek.

Megszakítottság folyamatosság

A felperzselés ezúttal is totális volt. A náddal és gyékénnyel fedett, vesszőfonatú, ún. paticsfalú házak a tűz martalékává váltak. Wallner, Stephan tizenhárom évvel a pusztítás után is csak romos nagy faluként tüntette fel Makót.1 A Maros partján lévő templom is kiégett, ezt nem volt idejük lerombolni, fala évtizedek múltán is állt. A futásoknak kitett területen — a Balkánon, az ország déli részén, így Makón is — elterjedt egy menekítésre alkalmas gabona tároló, az életes- vagy gabonás kas. A szánkótalpra épült, vesszőből font, sárral tapasztott kast könnyű szerrel el lehetett vontatni valamilyen nehezen megközelíthető hely re.2

Az élet folytonossága mégsem szakadt meg teljesen, Lambion francia térképész, hadmérnök 1695-ben azt írta, Makó nincs többé, lakatlan, csak este látni itt-ott pásztortüzet.3 A pusztulást átvészelő és a visszaszivárgó lakosság nem pusztán saját gondjába temetkezve tengődött, de a helység sorsával, jövőjével is törődött. Kéréssel fordult a magyar kamarához, hogy bizonyos kedvezmények megadásával segítse elő a település benépesítését. Az 1699. május 7-én Pozsonyban kelt oklevél értelmében „az önkéntes visszatérőket összesen és egyenként, kik az említett Makó városában állandó lakásra akarnak letelepedni vagy állandó épületeket akarnak építeni, négy éven át mindenféle közmunkától és adók alól, nemkülönben bármiféle rendes vagy rendkívüli járulékok alól felmentjük. "4

Településtörténeti szempontból rendkívül értékes adatokat tartalmaz az 1717. évi összeírás, amelyet a királyi kamara utasítására Metekovicz János György szolnoki helyettes provizor hajtott végre. Mivel a csanádi püspökség sürgette az udvarnál, hogy Makót és a hozzátartozó pusztákat ne csak ideiglenesen, hanem végleg is megkaphassa, ezért az összeírás bizonyos előzményeket — így a lakók származási helyére vonatkozó adatokat — is tartalmazott. Makó belterületén 84 család, tehát mintegy 400—450 lélek lakott. Ebből 59 Makón született, 7 Szentlőrincen, 2—2 Zomborban, Földeákon, Halason, Papdon, Szegeden, Baranyában, 1—1 Bajonban, Algyőn, Martonoson, Újvárott, Szamosszegen, Szoboszlón.5 A lakosság túlnyomó többsége (70%) makói eredetű, tehát népesség tekintetében a folytonosság nem szakadt meg. Osi makói családok: a Bajnóczi, Banga, Baranyás, Borbás, Borka, Bozsogi, Csala, Csapó, Cseh, Csertő, Csordás, Dégi, Diós, Dobsa, Fekete, Fitos, Goszpodi, Gyaponi, Gyulai, Hajnal, Jámbor, Kádár, Karácsonyi, Karika, Kaszap, Kecskés, Kelemen, Király, Kis, Kovács, {296} Lénárt, Mágori, Nacsa, Nagy, Rácz, Siró, Sóvágó, Szanai, Szani, Szűcs, Tóth, Török, Varga nevűek.

A makói helytörténeti kutatók közül — országosan is elsők között — Boh-daneczky Edvin végzett történeti névstatisztikai összehasonlítást. „Makót mindig — írja — a török előtti lakosság és annak utódai szállták meg, vagyis minden veszély ellenére is élénken él bennük a régi szálláshelyhez való joguk tudata, amely mindig visszahozza őket az ismételten elhagyott lakóhelyre. Bizonyítékul szolgálnak az egymásután következő összeírások állandóan ismétlődő névanyaga, de még nagyobb bizonyíték a temesvári defterdár 1557—1558. évi összeírása, amely 300 házat számlált össze. Ezek lakói közül 154-nek az ivadékai ma is élnek Makón: Borbély, Boros, Borka, Cseh, Fodor, Gera, Hajdú, Jó, Szijjártó, Szűcs, Vida stb."6

Gilicze János levéltárosnak legújabb kutatásai7 során sikerült Makó környékéről olyan térképekre  bukkannia,   amelyek  a hódoltság  kori  település  körülményeire rávilágítanak.

I. Frigyes Ágost szász választófejedelem főparancsnoksága alatt 1695 augusztusában ötvenezer főnyi császári fősereg gyűlt össze Péterváradnál. Előbb megerősített táborában kívánta bevárni a törököt, majd Temesvár visszavételét tűzte célul. Augusztus 29-én a gyalogság elhagyta Péterváradot, és átkelt a Tiszán. Ókanizsát szeptember 9-én érte el. A törökök szeptember 6-án Lippa alá érkeztek. A császári sereg a Maros balpartján Csanád felé igyekezett, majd a Maros jobb partján folytatták előnyomulá-sukat. Szeptember 18-án jutottak Makóra. Az ismeretlen hadmérnök az itt felvert tábort rögzítette 1695-ben Campement című, 40,5x31,5 centiméter méretű, színezett tollrajzban, amelyet a drezdai levéltárban őriznek. A magyarországi hadjáratokban két mérnök vett részt: H. A. Nienborg és G. Grawert; egyikőjük lehetett a térkép készítője, aki mindenesetre rajzban és írásban egyaránt gyakorlott térképész volt.

A környék vízrajzának első hiteles ábrázolását köszönhetjük a rajzolónak. A Maros kanyarulatait valóságosan és nem imitálva tünteti föl. A Goszpodi hajlat erőteljes, miként a későbbi térképeken; a Baranyai hajlat még enyhébb, de a kanyarulat keleti fele már veszélyesen ostromolja a várost. A partszakasz rombolása, szaggatása néhány évtizeddel korábban kezdődött. Mivel a régi makói templom ezen a környéken állt, a Maros árja ellen az utolsó török felperzselés előtt úgy védekeztek, hogy az Erdélyből hozott mesteremberek két kővel telerakott hajót, azokon belül pedig kővel megtöltött hordókat helyeztek.8 A Maros és a Nagyér három oldalról ölelte körül a várost. A Nagyér élő kapcsolatban van a Marossal; A Szárazérhez és az Arankához hasonló kis ága a folyónak, amelyet az újabb    megülés után,  a 17. sz. elején, a töltésépítések során betömtek. Ettől kezdve csak az esőviz levezetésére szolgált,9 így a széles patakból csatorna lett. Mindazideig Makónak természetes védelmet biztosított, csupán egy helyen lehetett rajta átkelni. Ettől keletre tünteti föl a Mikócsai ér kákási szakaszát. Ez is összeköttetésben van a Marossal, de medre nem mély. Vertics 1778-ban Nagy Kakasként feliratozta,10 Szirbik szerint „a Maros kiszivárgó vizéből vévén eredetét."11 Miként a Szárazér név, úgy a Kákás elnevezés is olyan vizenyős területre vonatkozik, amelyen nem állandóan folyik a víz, de fekvésénél fogva megterem benne a vizet kedvelő káka. Ezen is egy helyen tüntet föl átkelést. Katonai szempontból fontosnak tartotta a tábor közelében lévő dombnak az ábrázolását. A Szőlő-halom nem pusztán vonatkozási pont, de megfigyelő hely is lehetett. Egyetlen utat jelez: az Arad-Szeged {297} országutat, amely a Maros közelében halad, de természetesen nem követi a folyó hajlatait. Makótól nyugatra rét terül el. A Maros balpartján galéria erdő húzódik.

Településtörténeti szempontból felbecsülhetetlen értékű ez a térkép; az első mappa, amely a középkori Makót és közvetlen környékét részletesen ábrázolja. Makó-falvának gondosan fel kellett készülnie a folyamatos védelemre, ezért a Kákási-Mikó-csai ér, valamint a Nagyér biztosította kettős természetes védelmi övezeten kívül kiépített sáncrendszer is óvta Makova megerősített castellumát, kőből épült kastélyát, illetve lakóit. Ha romos állapotú is volt ebben az időben Makó, a térképi ábrázolás nem élettelen települést sejtet. A szász választófejedelemség területén más naptár volt érvényben, azért tér el a mondottaktól a szelvényen szereplő időpont. (Campement von 8. bis dem 20. Septemb[e]r: Anno 1695.) A tábort védett helyen: a Nagyér és a Kákási ér között verték fel.

Az 1696. évi hadjárat céljául a császár — a választófejedelem és a császári generálisok javaslatára — Temesvár visszafoglalását tűzte célul. A had Budán gyülekezett, Frigyes Ágost június l-jén kíséretével elhagyta a várost és csatlakozott a már Dömsöd-nél táborozó hadsereghez. A lassú menetelésben haladó sereg június 12-én érkezett Szegedre. Rövid pihenő után átkeltek a Tiszán és Szőregnél megállapodtak. Június 20-án érték el Csanádot. A mocsarak miatt Kiszombornál átkeltek a Maroson és Makónál tábort ütöttek. Az ostromágyúk megérkezését várva, Makónál július 7-éig táboroztak. Augusztusban a temesvári csata eldöntetlen maradt, mindkét fél táborába vonult vissza.12

Campement bei Makova című, 1696-ban keletkezett, déli tájolású, 20x30 centiméter méretű, színezett tollrajz az Országos Széchenyi Könyvtárban található (Quart. Germ. 12. Journal der Campagne Sr. Churfürsl. Durchlaucht zu Sachse...) Készítője gyakorlatlanabb hadmérnök lehetett, de ennek ellenére igen szerencsésen kiegészíti az előző évi mappát. A Kákási ér Marosból való kiszakadása az 1695. évi térképen hitelesebbnek tűnik, hiszen a folyóvíz ívesen tör magának utat. A 1696. évi a Nagyeret tévesen Szentlőrincnél ágaztatja ki a Marosból, az előző évi gondosabban megfigyelve, a Maros északnyugati irányú folyásának mintegy folytatásaként ábrázolja. Az újabb katonai vezetés már nem a Szőlő halmot jelölte ki megfigyelőhelyül, hanem íMikócsai halmot, ezért ezt tünteti föl. Weg nach Segéd feliratozással az országutat szintén jelöli. Makót (Machova) nem általánosan használt térképjellel érzékelteti, mint az 1695. évi térkép, hanem két valóságos épület rajzával, valószínűleg a leomlott tornyú, igen magas, tehát gótikus templommal és a megerősített castellummal. A települést kettős földsánc védte. Makótól északkeletre, a mai orosz temető környékén megművelt földterületet is jelez, és a Mikócsai halom közelében egy szintén beművelt tábla sarka látható. Ez egyértelműen bizonyítja, hogy Makó teljesen nem néptelenedett el. A beművelt földterület miatt ezúttal a katonai tábort nem lehetett kelet—nyugati irányban elhelyezni, természetes védelmét mindkét évben a Kákási ér biztosítottá. Ekkoriban legelő-váltós földművelés folyt, az előző évi térképen valószínűleg azért nincs" feltüntetve, mert a szántót másutt művelték.

A Gilicze János által közlésre átengedett két térkép Makó településtörténetének minden bizonnyal legjelentősebb mappái közé tartozik. Egy olyan korszakhatáron keletkeztek, mely alapján nemcsak születésük idejére, de időben visszafelé és előre is alapvető információkat hordoznak. A múltra vonatkozóan feltünteti azt a Makót, amely az 1596. évi fölperzselés után, kb. 1603-ban keletkezett és 1686-ban pusztult el. De azáltal, hogy a Marosból kiszakadó régi Nagyér fel van mindkét térképen tüntetve, pontosan követhető az 1337. évi oklevélben szereplő topográfiai leírás. A 14. századi Makófalvát a foknak nevezett ér osztotta két részre. {298}

Makó az 1695. évi török elleni hadjárat tábor rajzán.
{299}

A térkép élő települést tüntet föl; ez viszont azt jelenti, hogy földrajzi kiterjedését tekintve a település folytonossága teljesen nem szakadt meg. A nádasokba elbújt lakosság visszamerészkedett az üszkös falak közé, minden bizonnyal a kastélyt és a templomot védelmi helyként kívánták használni, erre alkalmassá tehették, maguk föld alatti putrikban húzódtak meg. A jövőt illetően pedig azért tanúságos, mert Makó újbóli megülése során megint a Nagyér és a Maros közötti területen bontakozik ki, tehát a város földrajzi értelemben is kontinuus.

A köztudat szerint a törzsökös város a katolikus Bujákból és a református Szentlőrincből áll. Mindebből az derülhetne ki, hogy a református törzslakosságot a betelepülő katolikusok kiszorították volna egykori lakókörzetükből, és így azok a szomszédos Szentlőrincre települtek volna. Ennek ellentmond egy 1721-ből a bécsi hadilevéltárban fennmaradt, Bánátot ábrázoló térkép.13 Ez nemcsak Makót tünteti fel, de Alte Kirchen felirattal egy templomot is. A régi makói templomot, amelyről Eper-jessy Kálmán tíz tanú visszaemlékezését közli,14 1718-ban lebontották, ennek a köveiből épült a korábbi sövény falú templom helyett egy szilárd matériájú katolikus templom. Amikor az 1721. évi térkép készült, Makó régi temploma már három év óta nem létezik; így a térképen feltüntetett Alte Kirchen nem más, mint Szentlőrinc régi temploma15. A régi makói templom elbontott helyét a Maros iszapolta be, a szentlőrinci „templom fundamentumának köveit — írja Szirbik 1835-ben — a múlt század végén ásatta ki egy Hegyesi nevű nemes ember, mint azon szőlőskerti résznek birtokosa. "16 Az 1721. évi térkép hitelesen tünteti fel Makót a Maros Baranyai hajlatánál. Az újabb megülés idején a makóiak tiszteletben tartották Szentlőrinc határát, a régi Makó területén építették fel házaikat.

A visszaszivárgó lakosok figyelembe vehették a korábbi birtoklást, legalább is erre lehet következtetni egy újjátelepülés idejéből származó okiratból. A bírák, esküdtek és lakosok a szegedi prefektushoz fordultak a parlag földek megmunkálása céljából. A prefektus 1702. január 31-én kelt levelében egyetértett a makóiak kérésével, hogy a parlagul álló szilvásokat és szőlőket adják oda szegény embereknek, de előtte becsültessék fel. Ha négy éven belül a megmunkált földek gazdái visszajönnek és mint saját jószágukat vissza akarnák venni, a régi és az újabb becsű közötti különbséget fizessék ki, „avagy, amint más helyeken cselekedni szoktunk, az felét vehesse vissza". Aki csak négy év elteltével tér haza, az többé nem követelheti vissza, véglegesen azé marad, aki feltisztította.17 Minden bizonnyal a visszatelepülők a beltelki fundusok esetében is tiszteletben tartották az eredeti tulajdonosok birtoklási jogát.

 

Makó 1696. évi hadjárat helyszínrajzán
 
Makó a felszabadított Bánát térképészelvényén 1721-ben Részlet

Szirbik Miklós az egykori település fekvéséről úgy tudta, hogy „a régi Makó a mostaninál lejjebb esett Nyugot felé. Kezdődött a tájon, ahol most a serház vagyon. Mindjárt ott esett a temető [...], azon túl kezdődtek a házak; ami felől nem hagynak kételkedni azon a tájon, helyenként még most is látható régi formájú, felül szűk, alól nagyon öblös, vastéglából rakott kutak, melyeknek készíttetések idejét senki se tudja megmondani; sőt az atyák által adták fiaiknak, hogy azok még a régi lakosoktól maradtak. Innen nyúlt a város a Marosnak Baranyi nevű örvénye felé, s valamely része kiterjedt a most túl a Maroson eső földekre is."18 A 18. sz. közepén a sóház a mai {300} Liget és Gőzmalom utca sarkán állt. Innen helyezték át az 1754. évi részleges folyamszabályozás során a mai gimnázium helyére. A régi sóházból pedig serház lett. Szirbik szerint tehát a mai Liget utca végén kezdődött a település, itt terült el a temető. Mivel a régi templom eredetileg katolikusoké volt és a középkorban a katolikusok mindig a templom köré temetkeztek, ezért a régi makói templom, amelyet 1718-ban bontottak el, ezen a részen állt. Szirbik Miklós korában már a régi település egy része a Maros túlsó oldalára esett: „valamely része kiterjedt — írja — a most túl a Maroson eső földre is. Bizonyítják ezt a mind a két part oldalában sokszor szemlélhető kementze fenekek és cserép edények darabjai."19 Az 1721. évi térkép még nagyjából a régi folyómedret tünteti fel, a Baranyi hajlatnak csupán a Szentlőrinc felőli részén látni a folyó romboló erejét.

Település-régészeti feltárás Makón nem folyt, de 1970-ben Petrik József kőműves az Iskola utca 27. szám alatt új ház építése közben egy paticsfalú épület alapjára bukkant. E sorok írója a helyszínen tapasztalhatta, hogy a feltárt szoba 4x4 méteres volt, az ágasfák és a fonatot tartó karók elszenesedett végei jól kivehetők voltak. Az összeszedett leletekből a szegedi múzeum régészei megállapították, hogy 16. századi ház maradványai kerültek elő. Az összedőlt kemencében utoljára szalmával fűtöttek; a lefojtott tűz konzerválta a valamikori tüzelőanyagot. Gyönyörű látvány volt a négyszáz éves elszenesedett szalma, mely olyan képet mutatott, mintha csak napokkal azelőtt lobbant volna el a lángja, a szalmakéve külső szálait szinte meg lehetett volna számolni, csak kézbe véve porladt szét. Ez a házlelet igazolja Szirbik Miklós megállapítását Makó régi fekvéséről. Szórvány leletként egy kemenceszem került elő a Hold és Liget utca sarkáról. Egy esetleges település—régészeti feltárás jelentősen gazdagíthatná a középkori Makó kiterjedésére vonatkozó ismereteinket. {302}

Makó nemcsak a népesség tekintetében, de földrajzi értelemben is kontinuus, az ott maradottak saját portáikat hozták rendbe. A katasztrófa ellenére leapadt létszámmal, de ugyanazon a helyen folyt tovább az élet.

Makó térségében mintegy másfél tucat település pusztult el, annak, hogy Makó született újjá, földrajzi és történeti okai vannak. Két különböző táj találkozott itt: nyugatra rétség, keletre mezőség terült el. A torkolattól számítva először itt nyílt lehetőség észak—déli irányban az átkelésre. Ez a természeti adottság meghatározó volt, helyzeti energiát biztosított ennek a területnek.

A térség története pedig úgy alakult, hogy az egymást követően elpusztult falvak népessége a hódoltság idején Makóra menekült, mivel khász városként kisebb sarcolás-nak volt kitéve, mint a szpáhi települések. Bohdaneczky Edvin állapította meg: „Így szívja magába Makó a következő elpusztult falvak határait: Igás 1572-ben pusztult el; a makóiak 1654-ben veszik meg; Kopáncs, Dál 1596-ban pusztult el, a makóiak 1654-ben 70 tallért fizetnek értük; Tárnok 1596-ban pusztult el, a makóiak 1700-tól bírják (?); Földeák 1686-ban pusztult el, a makóiak 1711-től bírják; Lele 1596-ban pusztult el; Nagy Tömpöst a makóiak 1670—1680-tól kezdve bírják; Csókás 1596-ban pusztult el; Rákos 1595-ben pusztult el, a makóiak 1711-től (?) bért fizetnek érte; Szent Miklós (Tömpös mellett) 1699-ben beolvadt Makó határába; Földhegyes, Császárváros (?), Szent Lőrinc 1680-ban pusztult el, lakossága 1699-ben Makóra költözött."20 Makót utolsónak perzselte fel a török, addigra az ide menekültek otthonuknak kezdték érezni a Maros-parti települést.

Az újjátelepülés során felekezeti különállás szerint telepedtek le, létrehozva a két centrumos: katolikus és a református városmagot. A két városrész elhelyezkedése a pusztulás előtti állapotot követte. A törzslakosságot képező reformátusság a Maroshoz közelebb helyezkedett el, sövényfalú temploma a jelenlegi lelkészlak kertje lábjában állt, a katolikusok vesszőfonatú temploma pedig a mai Szent István tér környékén. A református fertálytól kissé észak—nyugatra települtek le a jövevénynek számító katolikusok. Nemcsak a letelepedéskor, de a későbbiek során is meghatározó volt a felekezeti hovatartozás. Az 1857. évi népességösszeírás tartalmazza a vallásra vonatkozó adatot is, ebből kiderül, hogy a két városrész között nem a Szegedi utca képezte a határt. A Baranyai hajlat (ma Baranyás) nyugati felét, a mai Kölcsey utca elejét és az Iskola utca végét reformátusok lakták, Óbuják ettől északra terült el. A katolikus városrész a Marostól távolabb esett, így életmódjában is különbözött a vízközeiben lakó reformátusoktól.

A két törzsökös városrész természetes védettséget élvezett: délen a Maros, nyugaton a mocsaras, nádas rét, északon és keleten a Nagyér védte, amelyen csak hidakon lehetett a települést megközelíteni. Volt egy külső védelmi gyűrű is: a Kákási-, a Mikócsai- és a Margitai ér vonulata. Ez az érrendszer a II. József-kori kataszteri felmérés vázrajzain hangsúlyosan szerepel. Árvizek és belvizek idején századunkban is többé-kevésbé vízzel borított terület. Míg Szentlőrincet csupán ez a külső-, Makót kettős természeti védelem övezte.

A Maros és a Nagyér településformáló szerepe

Makó a Marosnak köszönheti létét. Mindenekelőtt ivóvízzel látta el az itt lakókat, amelyet a Fekete-Körös után az ország legkitűnőbb ivóvizének tartottak. A marosi hal a tiszainál kapósabb volt.21 Vízimalmok kelepeltek rajta; 1824-ben 21 volt belőlük. {303}

A marosi vízimalmok ház- és tárhajóból álltak, a kettő között forgott a vitorla. Legtöbbjük két pár köves volt: búzás és darás. Ekkor még búza őrléskor szitát nem alkalmaztak, a korpát a liszttől nem választották el. A vízimalmok helyét a hatóság határozta meg, kizárólag a folyó romboló oldalán álltak, ahol erős volt a víz sodrása.

Mivel a szárazföldi utak az esőzés miatt járhatatlanok voltak, jelentős szerepe lett a vízi útnak, tulajdonképpen a Maros kötötte össze a várost a külvilággal. A fedeles sószállító hajók gyakran kikötöttek Makónál, sőt egy időben idevaló személyek látták el az üres sószállító hajóknak Szegedtől Aradig történő vontatását.22 Erdélyből épület és tűzifát hoztak, Szeged felől gyakran futottak be gabonaszállító hajók.

A település gyors fejlődésnek indult. Jelentős volt a természetes szaporulat és a bevándorlás is. Stanislavich Miklós püspök az 1740-es években zsidókat és ruszinokat telepített le. Így felekezeti hovatartozás szerint zsidó és orosz fertállyal bővült a település. Erről az korról írta Szirbik Miklós: „Még a mostani öregek emlékeznek arra az időre, midőn az Éren túl — az oroszok és sidók telepedéseit kivéve — egyetlen ház se volt. "23

Közben különböző járványokat és természeti csapásokat kellett átvészelni. 1738—39-ben a pestis szedte áldozatait, a lakosság negyed része esett áldozatul; 312 személy: 179 férfi és 133 nő. Árván maradt 149 fiú és 99 leány.24 1748—1749—1750-ben sáskajárás pusztított.25 Az ismétlődő árvizek egyre állandósuló veszélyhelyzetet hoztak a városra. 1751 tavaszán a szőlőket, a kerteket, a rétet és az utakat öntötte el, így oda lett a termés. Karácsony estéjén a városra zúdult a hirtelen áradás. A megyéhez intézett beadványban többek között ez áll: „Karácsony estén hirtelen a jég a Maroson megtodulván, víz kiáradván egész városunkat úgyannyira elborítá, hogy szárazon huszadik része a városunknak nem maradott, templomunkban térdig való víz berohant, szegény emberek házaiban, istállójában berohanván, hirtelen nagy iszonyú károkat okozott, mert amely kevés búzája, lisztje, vagy egyéb eledele volt kinek-kinek szobájában s kamrájában, azt hirtelen nem szalválhatta [mentette], kedvesebb lévén mind az által élettye, az legszerencsésebb volt, ki hamarabb az ház padlására gyermekeivel s családjaival felmehetett s magát szalválhatta, ahonnét is másnap megvirradván csolnikokra úgy ki köllött költözni s amit még éppen kaphattak az emberek házokban, azt a szárazra kihurcolni és úgy egy házban húszan harmincan szorulni."26

1752. február 7-én újabb árvíz pusztított. A város bírája már arról panaszkodott: „A nép annyira elkeseredett, hogy a romlott házak felé sem akarnak menni, hanem sokan kik Szegedre, kik Aradra, kik pediglen máshová készülnek, egynéhányan már el is mentek. "27 Nem pusztán alkalomszerű árvizekről van szó, hanem a Maros kezdte elhagyni régi folyását és a városnak tartva új medret mosott magának, tehát állandósuló veszélyhelyzetről.

A megye a makóiak panaszát felterjesztette a helytartótanácshoz, ahol a meder megvizsgálására Sully hadimérnök kiküldését helyezték kilátásba, de végül ezt a vármegye végezte el. A helyszíni szemléről Nedves János kanonok készített jelentést, aki személyesen győződött meg, hogy a város romokban hever, az árvíz házakat törölt el a föld színéről. A városnak árvíz által pusztított része tele van gyökerestől kitépett fűzfákkal, cserjékkel.28

A szabályozás ügyében az udvari kancellária 1752. június 12-én átírt a bánáti {304} parancsnoksághoz, de azok hallani sem akartak a szabályozásról és ellenszegültek. Makó tragédiáját Mária Terézia is figyelemmel kisérte, nem tudta megérteni, hogy a magyar hatóságoknak miért nincs joguk egy virágzó város felől a veszedelmet elhárítani. Utasította a bánáti parancsnokságot, hogy tekintsék államérdeknek Makó megmentését. A gondot az okozta, hogy az 1716—18. évi török háború után Bánátban nem állították vissza a megyerendszert, azt továbbra is Bécsből kormányozták. Csanád megye és a temesi Bánság között a Maros képezte a határt. A kanyarulat átmetszése Makó esetében a déli szomszédnak terület veszteséget jelentett volna.

Az uralkodó közbelépésére Kempf ab Angret temesi—bánáti tanácsos, teljhatalmú udvari megbízott beleegyezett a bánáti terület átengedésébe. Csanád megye lemondott minden temesi Bánságra formálható előjogról, a csatorna ásásának költsége Csanád megyét terheli, a munkálatok során a bánáti mérnökök illetményét a megye biztosítja, a kiásandó földet és a kivágásra kerülő fűzfákat bánáti területre kell hányni. A szabályozás ügye továbbra is vontatottan haladt. Engl Antal püspök-főispán megbízásából Bogdani János királyi táblai esküdt tíz szavahihető embert hallgatott ki a körülmények tisztázása céljából.

Arra a kérdésre, hogy régen merre esett a Maros medre, Martonosi János tanú így válaszolt: „Mintegy negyven évvel ezelőtt a Maros a szentlőrinci határnál, továbbá a régi makói templom és a bánáti őrház között folyt el (ahol most átkelőhely van). Majd az említett háztól mintegy 70 lépésre a ma is meglevő fűzfa mellett, amelyet az őrházzal együtt pontosan meg is mutatott. Itt elhagyva Makót, mintegy 8 ölnyire északra a makói szigethez vivő egyenes úton halad tovább."29 A mederváltozásról ugyanő azt mondta: „A folyó lépésről-lépésre régi medréből kilépett és a város felé vette útját [...] először a régi templomot pusztította el, azután elvette a kocsiutat, amely mintegy 8 ölnyire volt a Maros és a városi kertek között. Majd a kertekre került a sor, azután a mellettük levő első sor házra és piacra, végül a második sor házat is elöntötte a hozzátartozó kertekkel együtt. A makói szőlőket és gyümölcsösöket vízzel ellepvén és homokkal betakarván teljesen semmivé tette. "30

A püspök-főispán megbízásából Bogdani János 1753. szeptember 29-én helyszíni bejárást is végzett. Tapasztalatait így írta le: „A jelenleg Makó városát érintő Maros folyónak a régi, tehát valódi medreihez megvizsgálás és megtekintés céljából személyesen kimentem. Először egy bizonyos Pincze Dombja nevű helyhez érkezve azt tapasztaltam, hogy a Maros folyónak a medre régen a mondott Pincze Dombjánál volt, innen pedig Zombor község felé elhajlott. Innen Makó városa felé menve körülbelül 119 lépés távolságra ugyanazon folyónak egy Hold Maros nevezetű másik medrére találtam. Aztán a jelenlegit megelőző medréhez érkeztem, közte és a Hold Maros között mintegy 2050 lépés távolság van. Pontosan megállapítottam, hogy innen egyenes úton kelet—nyugati irányban folyik, majd elhagyva Makó városát, észak felé elkanyarodott. Innen pedig tovább észak felé a Szent Lőrintzi foknak nevezett érnél egyenesen a város oldalának ment oly nagy hevességgel és támadással, mintha az említett város közepén keresztül akarna magának medret vájni. A szemlélő előtt nem lehet kétséges, hogy ez be is fog következni, ha közbelépés nem történik. Mivel a gyakran említett város a Maros partjától mintegy 15 lépésre van, a mélyebben fekvő helyen megállapodnék. Most pedig minthogy szokásos kiöntéseivel a város keleti oldalán már medret formált magának, egyenes úton északi irányban, a Török Temetőjénél épült hídnál folyik. Innen pedig elhajolva a régi és Újváros között a szőlők irányában az előbb említett medernél folyik, azokat homokkal és iszappal lepi be. Itten igen sok a Maros által semmivé tett, műveletlen, puszta területet lehet látni. Ily módon a régi várost körülfolyva {305} a templom és a paplak irányában az egész határt befutja és a városon belül a Maros folyóba ömlik. "31

Bogdani 1753. október 9-én összeírta az elpusztult házak tulajdonosait, a hetvenhét károsultat. További értékes hónapok teltek el újabb helyszíni bejárással, levelezéssel, nyilatkozatokkal, térkép készítéssel. A jegyzőkönyvek ismeretében nem lehetett elzárkózni a város kérése elől, 1754 szeptemberében megkezdődött a kanyarulat átmetszése. A város lakossága 110 napon át szakadatlanul dolgozott a csatorna megásásán, a tél beállta előtt el is készült. Ezzel a várost fenyegető közvetlen veszély elhárult.

A Maros a református városrészt tépázta meg. Ezt követően a település részben keleti irányban nyúlt meg, a károsultak Szentlőrinc határában építették fel új házaikat. Ettől kezdve lehet a református fertályt Szentlőrincnek nevezni.

A részleges szabályozás során Kari Alexander Steinlein 1753-ban elkészítette Makó várostérképét, amely a folyó szabályozásán túlmenően a mai város első hiteles ábrázolása. A térképen feltüntet három templomot: az 1718-ban épült római katolikus (a), a sövényfalú református (b) templomot és a görög katolikusok imaházát (c); továbbá a kálvária kápolnát (f), nyugat felé pedig a Rozália kápolnát (g). Ekkor már állt a püspöki rezidencia régi épülete (e); a régi helyén, a Maros parton tünteti fel a sóházat (h).32

A Maros a 18. század első felében az újjátelepülést követően spontán kialakult településszerkezetet alaposan megváltoztatta. Mindez jól nyomon követhető Giba Antal 1824. évi várostérképén, amely feltünteti azt a régi töltést, amely a Mária Terézia korabeli szabályozás előtt védte a várost. A Maros a szuszogói kertek területén (a mai Liget-, Tinódi-, Mikszáth-, Huszár utca, Lonovics sugárút) mosta el a várost. Szintén a Giba térképről olvasható le, hogy két utcát tépázott meg a folyó: a Hold- és a Kígyó utca Maros felöli szakaszát. Az újjátelepülést követően a meghatározó utcák a Marospartról indultak ki, keleti—északkeletei irányúak voltak, mai nevükön: Iskola-, Szegedi-, Hold-, Kígyó utcák.

A Maroson kívül a Nagyérnek volt jelentős szerepe a településszerkezet alakulására. A mai Zrínyi-, Apafi- és Kálvin utca Nagyérre kifutó telkeivel körül ölelte a törzsökös várost. Szinte körút szerűen keretbe foglalta a két ősi városrészt.

A térképészet fénykora

A felvilágosodás korában Makó határában több értékes felmérésre került sor. Az urbárium végrehajtása céljából készült Vertics József 1778. és 1781. évi térképe.33 II. József utasítására hajtották végre az első katonai, az első kataszteri és vízrajzi (Maros) felméréseket. Egy évtized alatt öt különböző, de egyedi felmérésen alapuló térkép készült Makó körzetében. Sajnálatos, hogy a kataszteri felmérés csak töredékesen maradt fenn, ennek részét képezte a belterületet ábrázoló 1786. évi Vertics mappa, amely megsemmisült vagy ismeretlen helyen lappang;34 a katasztere viszont két példányban is fennmaradt.35

Mária Terézia korára Makó már népes mezőváros volt. A Nagyér törzsökös városra és új fertályra osztotta. Az 1778. évi térkép a katolikus templomot az eredeti {306} barokk toronnyal tünteti föl, előtte a kűképnek nevezett Mária szoborral és mellette a régi parókiával. A református templomot az 1781. évi tűzvész előtti állapotban ábrázolja. Feltünteti még a serházat, a tanácsházát és kilenc szárazmalmot. Az akkori Újvárosra a Nagyéren három híd vezetett: a mai Kálvin-, Szegedi- és Kálvária utca irányában. A piacteret öblösnek tünteti fel, itt állt Nepomuki Szent János tiszteletére emelt kápolna. Ekkor még nem létezett a Nagyvendéglő (a mai Korona), de a mai bérpalota helyén feltünteti a kasznárlakot, a gimnázium telkén a sóházat, mellette a régi püspöki rezidenciát.

II. József utasítására selyemhernyó tenyésztés céljából eperfa ültetés indult. Az orosz fertálytól északra, a mai Návay Lajos tér közelében alakították ki az epreskertet,36 amelyben 1787-ben 17 506 kisebb eperfa díszlett. Mellette állt a katonai porciók tárolására a megye magazinba. A mai Vásárhelyi utca 1—3. számú házak helyén három utcára szólóan építették fel a kapitány házat.

Háromszög a város alaprajzában

A vásár- és piactérnek igen fontos szerep jutott már közvetlenül a megülés után, hiszen III. Károly 1724-ben három országos vásár (Judika, Szent István, Erzsébet napi) tartását engedélyezte, a negyediket, a Szent Iván napit a földesúrtól vásárolták. A piactér nem közvetlenül a Maros parton terült el, ugyanis a 18. század elején a vízi közlekedéssel kapcsolatos áruforgalom még nem volt jelentős. Az 1754-ben a Maros szabályozásával kapcsolatban felvett jegyzőkönyvből kiderül, hogy a Maros a város két terét is elpusztította. Amikor Eperjessy Kálmán és Kelemen Ferenc a Maros-parti vásárokról írtak,37 ez arra az időre vonatkozott, mielőtt a Maros hullámsírba temette a két piacteret. Ezek a terek kicsinységüknél fogva a 18. század közepétől már különben sem lettek volna alkalmasak a város megnövekedett áruforgalmának lebonyolítására.

Az országos vásárokat a főbb országutak csomópontjában tartották. Így volt ez a 18. században is — A Batthyány—Hédervári—Ráday utcát a köztudat még 1851-ben is Apátfalvi útnak nevezte,38 ez vezetett ugyanis az egykori, a Maros által elmosott piactérre. Időközben megnövekedett a város kiterjedése, átalakult a városszerkezet, az apátfalvi—aradi országút forgalma átterelődött a mai Megyeház utcára. Az új, nagy forgalmú piactér a mai főtéren, a szegedi, aradi és vásárhelyi utak találkozásánál jött létre. A piactér eredetileg a Korona előtti háromszögletű térre korlátozódott, az áruforgalom növekedésével egy újabb háromszöggel bővült, a megyeháza megépülésével egy harmadik háromszöggel egészült ki. Miután állatvásárok tartására ez a terület nem volt elegendő, a 19. század elejétől csak a kirakodó vásárokat tartották a főtéren, a barom vásároknak előbb a mai Návay Lajos téren biztosítottak helyet, majd 1801-től a mai Gyöngy és Szilágyi Dezső utcák környékén. A mai Návay Lajos tér szénapiac lett. Újváros további terjeszkedésekor a mai újvárosi református és katolikus templom helyére helyezték át a vásárteret. Az újvárosi református templom építése miatt 1866-tól 1888-ig a Szegfű utcán túli területre, a mai kutatóállomás környékére került.39 Ennek megfelelően a járlatírást szolgáló cédulaház a mai Návay Lajos térről előbb a Vásárhelyi—Gyöngy utca sarkára, onnan a mai kisposta (Vásárhelyi utca 66.) helyére, majd a mai sajtgyár közelébe helyeződött át. {307}

A marosi rév

A piactereken kívül egyre fontosabb szerepet töltött be a város gazdasági életében a rév. A 18. század végén és a 19. század elején kizárólag személyforgalmat bonyolított. Kicsinységére utal, hogy az iratokban révecskeként emlegetik. Az 1770-es évektől szereztek be egy dereglyét, az átkelőhelyet bérlőjéről Túri-révnek nevezték. A Túri család az úri jog elismeréséül évente egy aranyat fizetett a püspöki uradalomnak. Szekérrel csak a gázlón lehetett a Maroson átkelni. A térképek rendre feltüntették a rév helyét. 1805-ben például Baranyásnál működött.

A helytartótanács 1840-ben indítványozta Makó és Szeged között a Maros bal partján egy posta útvonal kiépítését. Ehhez Zombor és Makó térségében egy olyan révre volt szükség, amelyen a rendes és a sebes postát minden hátráltatás nélkül éjjel és nappal át lehet vinni. Előírták, hogy a rév szelek ellen erős kötéllel biztosíttassék.40

A Rónay családnak több mint fél évszázados kísérletezés után, 1846. május 28-án sikerült kiváltságos királyi révjogot szereznie. A Maros szabályozása, a kanyarulatok átmetszése miatt a folyónak csak azon szakasza jöhetett számításba, ahol megmaradt a meder eredeti szélessége. Így a rév kiépítése a Lúdvári erdőnél történt. A révhez vezető út a mai strandra vezető út volt, maga a rév az úgynevezett Kovács tanya közelében állt. Az út mentén az ártérben kiépültek a fakereskedők elárusító helyei és a mészégető kemencék. A part közelében állt a révkocsma és a révész lakása. A bánáti oldalon a Rónayak saját birtokukon, kastélyuk mellett egy 12 öles utat nyitottak, amelyet ma is Régi makai útnak neveznek. A Rónay család köteles révszabadalmat vásárolt, és ezzel biztonságosabbá tette a közlekedést.

A paraszti árutermelés növekedése, a piaci kereslet szélesedése következtében a rév forgalma rohamosan emelkedett. Ennek mértékére jól lehet következtetni azokból a szerződésekből, amelyeket a Rónay család kötött a rév bérbeadásakor. 1846-ban 2, 1847-ben 246, 1848-ban 800, 1851-ben 1200, 1857-ben 2000 váltó forint volt a haszonbérlet összege.41

A rév forgalmánál Makó gazdasági életében sokkal jelentősebb volt a vízi úton történő szállítás. „Ezen szállíttatik le a só Erdélyből — írja Szirbik Miklós — a Maros parti kirakodó helyekre, s nagy részben a Tiszára is. Szállíttatnak ezen ugyantsak Erdélyből épületre való fenyő és kemény, a határszéli és más közelebbi erdőből tűzifát [...] Gabona kereskedés végett is jár innét egy—két kis hajó Szegedre; még több jár onnét ide, kivált ősszel, kukoritza vásárlásra. Lejönnek néha, mikor t.i. a Bátskában drágább a gabona, mint itt, a dunai hajók is. "42 A 19. század első felében Makónak két fapiaca volt: egyik a város felső, másik az alsó végén,43 amelyek nemcsak a várost, de a környékét is ellátták fával. Miután a Rónayak megnyitották a révet, a fapiac a révút mellett alakult ki.44

A leégett városrész 1781-ben.

A nagy tűz

A 18. században a parasztházakat kivétel nélkül náddal vagy gyékénnyel fedték, ezért a vöröskakas gyakran hozott vészt a városra. Makó történetében a legnagyobb tűzvész 1781. szeptember 12-én özvegy János Kovácsnénak a mai Szegedi utca elején álló házában, a Nagyhídnál keletkezett, amelyet az udvarra kiszórt pernye okozott. Az {308} igen erős északi—északkeleti szél szinte pillanatok alatt lángba borította a mai Szegedi-, Kálvin-, Mikes Kelemen-, Szirbik Miklós- és Hold utca elejét elhamvasztva ötven gazdaság százhúsz épületét, a néhány évvel azelőtt épült református templomot, két parókiát, a református fiú és leány iskolát, a gyógyszertárat és a kocsmát. Ilyen hatalmas tűz továbbterjedését az akkori tűzoltó felszereléssel nem tudták megállítani. Kelet felé a Nagyér, nyugati irányban a templom mögötti vízállásos terület, a Potyesztó, délre a Hold utcai házak hatalmas telkei természetes védősávot képeztek. A kár 23 728 forintot tett ki, ennek közel fele a református egyházat és Esenpech Kristóf gyógyszerészt sújtotta. A károsultak részére 161 forint könyöradomány gyűlt össze, amelyet a kár mértéke szerint osztottak szét. Szirbik Miklós leírásából tudjuk, hogy az „oskolák és paróchia még azon őszön haszonvehetőkké tétetett, a templom is fedél alá vétetett; ablakok, ajtók, mennyezet az elébbi formára, s a székek a következett három esztendők alatt készültek el."45

A tűzvész igen súlyos gazdasági—társadalmi következménnyel járt. A kárvallott házas zsellérek 71 százaléka hazátlan zsellér sorba süllyedt. Mindössze öt családnak sikerült házát részben, vagy teljesen újjáépítenie, ezt is csak az állatállomány árubabocsátásával {309} tudták elérni. A telkes jobbágyok 11 százaléka nem volt képes házát helyreállítani. Rokonokhoz vagy inkább szállásra költözhettek. Állatállományuk 31 százalékkal csökkent.46

Hat újvárosi utca

Újvároson „értetik mindaz a rész — írja Szirbik Miklós — mely a várost keresztül hasító éren túl, kelet felé esik. Újvárosnak neveztetik azért, mert nemrég nőtt a törzsök városhoz. "47

A II. József-kori katonai felvétel makói szelvénye (1784) az éren túl — a már ismertetett orosz és zsidó fertályon kívül — feltünteti egyrészt a mai Rákóczi-, Batthyány-, másrészt a Bajza-, Szemere-, Meskó- és Arany János utca környékét a Murányi utca vonaláig.48 A református eklézsia tagjainak 1763-ból származó névsorában Szirbik Miklós hat újvárosi utcát említ,49ezek a felsorolt utcákra vonatkoznak.

Időközben a mai Kossuth utca kiépült a Sírkert utcáig. Miután a mai Návay Lajos tértől a Szegfű utcáig az újvárosi osztások megtörténtek, a Szirbik által említett 1—6 újvárosi utca területét a hatóság Középvárosként emlegette. Ilyen értelemben megkülönböztettek Belvárost, Középvárost és Újvárost.

Az utak településalakító szerepe

A törökellenes felszabadító harcok idején keletkezett térképek (1695, 1696) és az 1699-ből százmazó Wallner-féle térkép50 Makó térségében egyetlen útvonalat tüntet fel: az arad—szegedi utat.

1753-ban (Steinlein térképe)51 a kelet—nyugai irányú út mellett használatos a földeáki és a marosi réven átvezető kiszombori útvonal. Az apátfalvi út egyik ága a mai Batthyány utcát, másik az orosz fertályt érintve hagyja el a várost. Belterületi főútvonalnak számított a mai Kossuth utca is.

A 18. század közlekedésének legbecsesebb forrása a II. József kori katonai felmérés,52 amely nemcsak a főközlekedési útvonalakat tünteti fel, de a dűlőket is. Makó a legyezőszerűen szertefutó sugárutak centrumában fekszik, kifejezve azt, hogy ekkorra kezd a város jelentősebb gazdasági és közigazgatási centrummá válni. Az észak és nyugat felől jövő utak viszont a városon kívül Margitánál és Mikócsánál találkoznak és a várost elkerülik. Rákost mint jelentős közlekedési gócpontot ábrázolja, itt fut össze a Komlósi, Földeáki, Mezőhegyesi és a Rác út. Az első katonai felméréshez tartozó országleírás szerint: „Az országút Vásárhely felé a Nagymikócsai halomnál említett hídon keresztül szántók és legelők között vezet. Éppen ezért jó. Az Igarházai erdőnél a hídon át Apátfalvára vivő út az előbb említett patak áradása miatt nem járható. A Komlósi útnak a Rákosi csárdánál és a Fekete halmon áthúzódó részei, valamint a Rákosi csárda mellett Orosházára vezető útszakaszon szántókon át haladnak és jók. Csak az utóbbinál van közben egy jelentéktelen mocsár. Az Igási csárdánál Vásárhelyre és Orosházára vivő utak, amelyek Nagylaknál egyesülnek, az előbbiekhez hasonlóak. Az orosházi út azonban tavasszal az Igási csárda melletti szakasz kivételével {310} a mocsaras rétek miatt nehéz fuvarral nem járható. A földeáki út tavasszal a Csősz tó miatt, amely három láb mély, nem járható. Ezért a vásárhelyi országutat kell használni. A Maros mellett Szegedre vivő út az említett mocsár miatt csak ősszel és télen járható. Nyáron Vásárhelyen át kell kerülni. "53

Vertics József Csanád megyei térképén54 (1802) egyetlen főútvonalat tüntet fel, a Vásárhely felől jövő temesvári utat, amely közvetlenül Makót nem érinti, Margitánál kanyarodik Csanád felé.

Az 1805. évi térkép55 az előbbieken kívül jelöli a lelei utat és a Margitától induló — nagyjából a mai Almási utca nyomvonalán haladó — a marosi révhez vezető és az Ószegedi útba csatlakozó útvonalat is.

Giba Antal várostérképén56 (1824) a belterület főútvonalai: Vásárhely felé a mai Csanád vezér tér, Kossuth- és Vásárhelyi utca; Arad irányában a mai Széchenyi tér, Megyeház- és Aradi utca; Szegedre Tápén keresztül a Szegedi-, Árpád utca, Szent István tér. Szent Anna-, Révész utca.

A Nagyéren kívüli városrészekre, az új fertályra nyugat—keleti irányú utak jellemzőek. Ilyenek voltak előbb a zsidó és az orosz fertály utcái, később a református városrész hat utcája. Ezek a város szíve felöl vezettek a belső nyomásra. Ha egy utca megszakadt, olykor tölcsérszerűen kiszélesedve vitt a határba. Amikor a mai Kossuth utcában az utolsó ház a mai Dobó u. 3. számú volt — ahogyan a népi emlékezés megőrizte —, kiszélesedve a vásártérre vezetett. A mai Megyeház és Aradi utcából hegyesszögben, eredetileg kereszt utca nélkül, legyező szerűen futottak az utcák a belső legelőre. Az így kialakult új utcák a régi utak, ösvények, csapások mentén jöttek létre. Ezeket a spontán keletkezett utcákat mérnöki házhelyosztásokkal meghosszabbították és keresztutcákkal látták el. A Nagyéren túli városszerkezet kialakulásában meghatározó szerepe a mai Megyeház-, Aradi- és Kossuth utcának volt, ezekre fűződtek fel a mellékutcák. A Nagyéren túl pedig az éren átvezető hidak folytatásában, vagyis szintén meglévő utak, csapások mentén jött létre utca.

Döntően tehát a korábbi közlekedési utak nyomvonalán keletkeztek az utcák, de természetesen a föld felszíne, a dombok, a hátságok és a vizek, az erek is befolyással bírtak, de ezeket elkerülve jöttek lére a korábbi útvonalak.

Az 1815. évi, Fejérváry féle térképen57 a mai Deák Ferenc utca teljes hosszúságában vízfolyás húzódik, a Kossuth utca szélességét a vizesárok határozta meg. Giba Antal 1821. évi térképe58 a református templom közelében több ágból álló eret tüntet fel. Az 1824. évi várostérkép59 több kisebb vízrendszert jelöl: a főtéri ér gyűjti össze a mai Megyeház-, Úri- és Deák Ferenc utca vizét és vezeti a Nagyérbe; a református templom körüli vizek a Szent István téren keresztül, az Irányi utcán át folytak a Nagyérbe, amely ősidőktől fogva a térség természetes vízgyűjtő rendszere.

Temetők

A település szerves részét képezik a temetők. Az újjátelepült Makó katolikusai a mai Szent István téren, a templomuk körül húzódó cinterembe temetkeztek. A sírok közül  jónéhány   még   1835-ben  látható  volt,   ugyanis   az  egyházlátogatási  jegyzőkönyvben {311} ez áll: „Minthogy 60 év előtt a temető a templom mellett volt, régi sírok még ott ugyan találhatók, de már újakat nem ásnak. "60 Az 1738—39. évi pestisjárvány áldozatait az ószegedi út mentén, a mai vöröskereszt közelében, az úgynevezett pestistemetőben földelték el. Ekkor emelték Szent Rozáliának, a pestisben szenvedők védőszentjének tiszteletére azt a kápolnát, amely a 18. századi térképeken fel van tüntetve.61 1776-tól a mai Petőfi park területén és környékén alakítottak ki temetőt, amelyet az 1824. évi térkép R. Cath. Ó Temető néven tüntet fel. 1815-ben házhelyeket osztottak a Kálvária utca környékén, ez által a temető lakott területre esett, ezért már 1813-ban új terület kijelölését kérték. A mai, Kálvária utcai temető megnyitására 1817. február 3-án került sor.62 Az 1831-ben lezajlott nagy kolerajárvány következtében a temető annyira betelt, hogy bővítéséről kellett gondoskodni. Róka József plébános 1835. szeptember 22-én áldotta meg az új részeket.63

Az újjátelepült város reformátusainak első temetője a mai Szent János tértől a Nagyér partjáig húzódott. Mivel továbbfejlesztésére a lakóházak és az ér miatt nem nyílt lehetőség, 1759-től a mai református ótemetőt kezdték használni, mely a hagyomány szerint a hódoltság idején török temető volt. Az újvárosi református temető a 18. század végén létesült, először az 1805. évi térkép tünteti fel.

A makói temetők állapota (1786)

1 2 3 4 5 6 7
A helységek megnevezése A temetők megnevezése, akikhez valójában tartoznak A lakott terület vagy a házak és az egyházak körletén belül v. kívül Távolságuk a helységtől Kiterjedésük A sírok milyensége Melyik évben létesültek
Makó városának van 4 temetője Az első katolikusokhoz tartozik A lakott területen (házak, egyházak) kívül 104 öl 8 591 -öl ásott 1776
A második a reformátusokhoz u.o. 40 öl 10 728 -öl u.a. 1759
A harmadik a görögkatolikusokhoz u.o. 73 öl 1 720 -öl u.a. 1777
A negyedik a zsidókhoz u.o. 5 öl 735 -öl u.a. 1777
{312}

A görög katolikusok egyetlen temetőjéről van tudomásunk, a Tulipán és az Erdélyi püspök utcák találkozásánál elterülő, köznyelven orosz temetőről.

A legősibb zsidó temető a mai Kossuth és Sírkert utca sarkán jött létre. Bár a 19. század elején lezárták, de kivételesen még 1846-ban is temetkeztek bele. A környék beépülése miatt a mai Hársfa utca végén új zsidó temetőt nyitottak, ezt 1810-től 1861-ig használták. A jángori zsidó temetőbe 1861-től temetkeztek. Miután a zsidóság 1867-ben ortodox és neológ irányzatra szakadt, az ortodoxok ugyanott külön temetőt hoztak létre.

Az evangélikus temetőt 1854-ben Jángorban jelölték ki. 1861-ben, a belső legelő felosztásakor az Attila utca végében új katolikus temető helyét mérték ki, de oda temetkezés nem történt.

Mérnöki szemléletű városfejlesztés

Makón hozzávetőlegesen 1800-ig a városfejlesztés mérnöki beavatkozás nélkül, spontán módon alakult. Egy-egy városrész kialakításakor valamelyik városi elöljáró kimutatta, hogy merre épüljenek a házak, de zsinórmérték szerinti utca kialakítás ismeretlen volt. Még 1811-ben is ez volt a gyakorlat a periferikus részeken. „Kiküldetnek a gödrökhöz, ahol mostanában némely cigányoknak házhelyek kimutattak, annak elintézésére, hogy azon cigányok miképpen építsék házaikat és hogy tovább ne mennyenek, mint fenn kimutattatott."64

Korábban a városi elöljárók az uradalmi prefektus utasítására gondot fordítottak a belterületi vizek levezetésére vagy az utca területének önkényes elfoglalására. 1792-ben régi rendelésekre hivatkozva mindenkinek engednie kell háza körül a víz szabad lefolyását. Másokat meg arra köteleztek, hogy a nádfal kerítésekkel ne foglalják el az utcákat. 65

Az első városrendezési tervet Fejérváry Ferenc mérnök készítette 1815-ben.66 A legrendezetlenebb városrész a zsidó fertály volt, tele zsákutcával, zugokkal. Egy telekre több ház is épült, ezért tűzrendészetileg Makó legkifogásolhatóbb területének számított. Rendbehozása mégsem helyi indíttatásból történt, a helytartótanács 1810. október 9-én kelt intéző levelében megparancsolta a zsidó házak rendbeszedését. A megye megbízásából Fejérváry Ferenc végezte el a munkát, amely alapos helyszínrajzból és rendezési tervből állt. Munkája a szomszédos keresztény házakra is kiterjedt, a mai Széchenyi tér, Úri-, Vásárhelyi- és Kossuth utcákkal határolt tömbre. A zsidó városrész kifli alakú utcáinak házsorai a korabeli vízjárta erek kikerülésével a viszonylag hátasabb területeken jöttek létre. Fejérváry Ferenc a jobb állagú házak megőrzésével készítette el munkáját.

Egy olyan rendezési terv végrehajtására, amely az adott területen a lakóházak zömének lerombolásával, illetve újjáépítésével járt együtt, aligha lett volna lehetőség, ha az 1815 utáni esztendőkben nincs Makón sorozatos árvíz, illetve belvíz. Mindezt betetőzte az 1821. július 3-án bekövetkezett, minden idők legnagyobb makói árvize. Szentlőrinc tájékán a töltést ellenállhatatlan erővel törte át, majd a városon keresztül folyó ér vonalán zúdult a településre. 746 keresztények kezén és 125 zsidó tulajdonban lévő ház rongálódott meg. Óriási kárt tett a szőlőkben és a veteményesekben. Gilitze István parasztköltő históriás énekében megjegyezte: „A zsidók házait rendre learatta." Ezt követően kapta a Deák Ferenc-, Eötvös-, Síp-, Baross- és Dobó utca a mai formáját. {313}

Az 1821. évi árvíz a szentlőrinci városrészen, a Kígyó utca környékén okozott legnagyobb pusztítást, ugyanis ott húzódik a Nagyér egyik ága. A református templom mögött, a mai Mikes Kelemen utca környékén is jelentős volt a pusztulás. Ennek a városrésznek rendbeszedését Kőszeghy László püspök-földesúr megbízásából Giba Antal földmérő végezte el. Az ő tervei alapján kapta meg mai formáját a Szegedi-, Mikes Kelemen- és Szirbik Miklós utca. A Kígyó utca kiegyenesítése és a Hold utcával párhuzamos új utcanyitás nem valósult meg.67

Szirbik Miklós szerint: „Az utcák eléggé reguláztattak, kivált minekutána [...] a Marosnak 1821-dik esztendei kirohanása s ez által okozott sok házak ledőlése alkalmatosságot szolgáltatott. "68

Újváros születése

A mai köztudat a Návay Lajos tértől a Szegfű utcáig terjedő részt tekinti Újvárosnak. Ennek kiosztása három lépcsőben történt: 1801-ben, 1819-ben és 1832-ben. Közben más irányban is növekedett a város. 1792-ben az ingói szőlőkből 130 házhelyet mértek ki,69 tovább épül az Aradi és a Kálvária utca környéke.

1801-ben mintegy háromszáz házhelyet mértek ki a belső legelőből a magazin, a mai Nagycsillag utcát lezáró Csillag vendégfogadó és az orosz temető melletti szénáskert közelében. Korábban Chillag Ferenc püspöki prefektus mért már itt ki valamennyi házhelyet, magának tartotta meg azt a nagyobb területet, amely az 1824. évi Giba térképen 888 számot kapta. Erről nyilatkozott 1799-ben a prefektus, hogy „azon fundusom, mely az eperfás kert mellett vagyon, és már néhány épületekkel megterheltetett, soha az uraság fundusa nem volt."70 Ezt a nagyobb belsőséget a város 1800-ban licitáción száz aranyért megvásárolta, ebből a vendégfogadó telkét megnagyobbították és házhelynek felosztották71 Fejérváry Ferenc térképén 1815-ben Egyik Újváros néven nyilvántartott városrész a mai Vásárhelyi-, Gyóni Géza-, Hosszú utca, valamint a Návay Lajos térrel körülzárt terület. Ez volt Makó első zsellér városrésze, hiszen apró telkeivel a kor feszítő házhely gondján kívántak segíteni. A kettős házhelyeket telkes gazdák kapták. Ez a sakktáblás kiosztás már mérnöki munka volt, a szélesre hagyott Vásárhelyi utcával meghatározta Újváros tovább építését. Ugyancsak 1801-ben az Aradi- és a Bajza utca között mértek ki házhelyeket, ezek ugyanolyan kisméretűek, mint a Luther utca környékiek. Kiterjedésük a telekméret alapján jól kirajzolódik az 1824. évi térképen.

A cigány putrik a 19. század elején két házsorban, de utcát nem alkotva az orosz temetőn túl épültek fel. Újváros kiosztásakor a mai Szilágyi Dezső utca folytatásában részükre szabályos telekkimérés is történt. Így született meg Cigánybécs nevű városrészük.

1814— 15-ben keletkezett — Fejérváry Ferenc 1815. évi térképen feltüntetett — Másik Újváros, amely magába foglalta a mai Teleki László utcának a Nagyér partjáig húzódó részét, a Szép-, a Kálvária utcát, valamint a Barcsai-, Móricz Zsigmond- és Kürt utcának a Lehel utcáig húzódó részét. A beépítés következtében megszüntetett katolikus temető (ma Petőfi park) a továbbiakban a püspökkert részét képezte. A mai Móricz Zsigmond utcával szemben egy keskeny utat hagytak a kálváriái szőlőskertek megközelítésére. 1815-ben az Aradi utca is tovább épül. {314}

1819-ben osztották ki a Gyöngy utcától a Váradi utcáig, illetve a Sírkert—Attila utcától a Hosszú utcáig terjedő területet. A Hosszú utcának mindkét oldala kiépült, sőt egy teleknyi mélységben a Csillag—Gyóni Géza utca tömbje kiszélesedett. Az újvárosi templomok helyén vásárteret képeztek ki, közepére márványkeresztet állítottak, és a teret Kőszeghy László püspökről, Újváros létrehozójáról László térnék, nevezték el.72 Az osztás oly annyira az uradalom kezdeményezésére történt, hogy a város elöljárói mit sem tudtak az előkészületről, a megyéhez küldött folyamodványukban ugyanis ez áll: „most halljuk, hogy legelő mezőnkből, nem tudjuk, hogyan, házhelyek hantoltattak {315} ki. "73 Mindez a zsidó fertály rendbehozásával függött össze, a tanács 1819-ben az uraságtól kéne, hogy a „zsidó házak regulációjakor történt kimérésből, az üres fundu-sok"-ból az arra érdemes földes gazdák kaphassanak telket.74 A hatóság ekkoriban tiltotta a szállásokon való kintlakást, ezért városi házzal nem rendelkező telkes jobbágyok és tanyásbéresek is kérhettek házhelyet.75 A kiosztás minden bizonnyal Giba Antal munkája volt, ugyanis 1819-től dolgozott az uradalom szolgálatában. Valószínű, hogy ez lehetett az első megbízatása, amelyért a mai újvárosi katolikus templommal szemközti — később iskola célra használt — házhelyet kapta. Öt év múltán — az 1824. évi várostérkép tanúsága szerint — még elég sok házhely nem épült be. Az új funduson felépült házra nyomban kivetették az 1 forint füstpénzt és robotváltságra 51 krajcárt.76 Ezen újvárosi osztással egyidőben a mai Thököly utcáig kiépült az Aradi—Botond utca folytatása. 1824-ben osztották az 1824. évi térkép 3057—3072 helyrajzi számú fundusait.

Újvároson 1832-ben a tűzi veszedelem megelőzése céljából került sor jelentősebb osztásra. Kisebb tüzek gyakran voltak a városban, így 1830-ban 18 ház hamvadt el, ezúttal mégsem helyi indíttatásból, hanem a helytartótanács rendelkezésére kellett intézkedni. A házak veszélyes sűrűségének megszüntetésére Szilesy Pál tiszti főügyvéd elnökletével létrehozták a sűrűségre ügyelő küldöttséget, melynek Nyéki Antal al-ügyvéd, küldöttségi jegyző, Szilágyi Sándor uradalmi rendes ügyvéd, Dániel János főszolgabíró, Hofbauer Sándor esküdt és Giba Antal földmérő volt a tagja. A megyei közgyűlés 1830 decemberében Giba Antalt bízta meg, hogy Makó területén írja össze a veszedelmes sűrűségű házakat. Giba Antal az 1831. április 14-én benyújtott kimutatásába 264 házat vett fel. Giba két osztályba sorolta a veszélyeztetettnek minősített házakat. Az első 166 tételből állt. A felsoroláshoz ilyen megjegyzéseket fűzött: „másik udvarban lévén a háza, kijárása nincs", „két zsidó ház egy udvarban", „műhely és ház igen kis portán", „más udvarán járnak keresztül", „egy zugban szűk bejárással", „a város közepén a legveszedelmesebb zugban zsidó házak", „zugban és más fundus láb-jában", „hozzáférhetetlen zugban", „zugban, kereszt utca kívántatik", „malmok sűrűén, tűzfészek". A második osztályba azokat a telkeket sorolta, ahol két ház van a funduson, illetve a melléképületek elrendezése okoz veszélyes helyzetet. Egyedi megjegyzések: „istállója keresztül áll az udvarban", „két ház egy funduson", „istállója a szomszéd líneájában van", „udvara tele épülettel", „kamarája a szomszéd líneájában van", „három ház az udvarban", „sütőház az udvarban", „műhely a szomszéd háza tövében", „rendetlenül a szomszédra van a ház" stb.

A mérnöki kiosztást Giba Antal végezte, az iratok között fennmaradt kiosztási vázrajz nevet nem tartalmaz, de Giba Antal kezeírásával készült. Az 1:3600 méretarányú vázlat címe: Abrázolatja Püspök Makó Várossá mellett levő új Házi Telkeknek, mejjek a Tűz veszedelem tekintetéből a város sűrűségéből ki reguláztatott Házak helyett és némely a T(ekinte)tes Uradalom eránt érdemesített Földdel bíró és más Ház nélkül szűkölködő Lakosok részére ki osztódtak. Ekkor keletkezett a Váradi-, Hosszú-, Szegfű-és Sírkert utcákkal körülzárt városrész.77

A püspöki uradalom az új városrészre kétszáz holdat biztosított. Végül tűzrendészeti okokból 147 házhelyet vettek igénybe, de olyan tanyai gazdáknak is biztosítottak belső telket, akiknek a városban nem volt házuk. Az uradalom által felajánlott területet (holdakban számítva) az alábbiak szerint használták fel:78 {316}

1. A sűrűségből kimenő lakosok számára 147 házi telkek tesznek 53
2. A szállásbeliek számára 97 házi telkek 37
3. Némely az uraság eránt érdemesedett és több gyermekekkel terheseden 118 lakosoknak a gödrös helyeket is ide számítván 45
4. Utzák tesznek 17
5. A cholera által megtelt rom. cath. és reform, temetők bővítésére elfoglalt szőlők tulajdonosainak 32
6. Hív jobbágyoknak 16
Summa 200

Bármennyire is indokolt volt a tűzveszélyesség megszüntetése, végrehajtása nem volt zökkenőmentes, hiszen, ha ajándékba is kapták a telket, — ami a püspökség részéről komoly gesztus volt — a ház felépítése sokaknak nehézségekbe ütközött.

Az építkezés vontatottan haladt, sőt többen hozzá se fogtak a munkálatokhoz. Mivel a lebontásra ítélt épületet többen eladták, ezért kilátásba helyezték a ház vevőjének és eladójának törvényszék elé állítását.

A bizottság arra törekedett, ahol egy telken két ház áll, az utcafronton lévőt kell meghagyni, de ha a belső épület lényegesen jobb állapotú volt, engedélyezték annak a megtartását.

A házhelyosztás sajátosságai

A levéltári forrásokból nem derül ki, hogy mennyire meghatározó volt az új városrészek benépesülésekor a felekezeti hovatartozás. Ez nem csupán az újratelepülés vagy a zsidók és görög katolikusok letelepedése idején játszott fontos szerepet, de 1848-ig érvényesült. A város teljes népességéről, házszám megjelöléssel 1857-ből maradt fenn olyan népesség összeírás, amely felekezeti hovatartozásról is tartalmaz adatot. Térképre vetítve nagyjából a Szegedi-, Kazinczy- és Toldy utcától délre laktak a reformátusok. Ettől mutatkoznak kisebb eltérések: a Szent János tér és a Páva utca környéke református, ugyanis a hajdani református temető területének kiosztásakor az a rész a reformátusokat illette. A mai Iskola utca vége és a Révész utca eleje szintén református, ami még az újratelepülés következménye. A katolikusoknak Bujákról Éren túli kirajzása a mai Szép utca és a Petőfi park felé irányult. A 19. század elején vált a Kálvária utca a katolikusok, az Aradi utca a reformátusok főutcájává. Újváros a Vásárhelyi utcától keletre háromnegyed részben református, nyugatra ugyanilyen arányban katolikus; de a vallási összetartozás a tömbszerű letelepedés tekintetében már veszített erejéből. (Térkép a felekezeti megoszlásról az 592—3. lapnál.)

A görög katolikusok a mai Erdélyi püspök utca mindkét oldalát, a Toldy utcának jobbára a páros oldalát lakták. A beszivárgó románság az orosz fertálytól délkeletre települt, ugyanis a 19. század közepén Kis oláh utcának a Szemere utcát, valamint a Bajza utcának a Szemere- és Murányi utcák közötti szakaszát nevezték.79 Újváros osztásakor a Hosszú utca elején és a Gyóni Géza utca végén két kis tömböt alkotva kaptak házhelyet. A zsidóság egy része a főtérre húzódott.

A városi tanácsot a házhely osztások azért aggasztották, hogy ezek által a legelő, {317} a belső nyomás csökkent, ennek területét pedig 1805-ben királyi biztos határozta meg. Az uraság ezt méltányolta, és a belső legelőt többször kiegészítette. Ezt térképen is rögzítették. Egy ilyen mappa fenn is maradt a 19. század közepéről: Makó város Belső Legelőjéhez a Csanádi Püspökségi Uradalom Majorsági Lelei földéből, idő szakonkint kárpótlásul adott terület részeknek Ábrázolatja az 1804 és 1805 években készült és a részletek feljegyzését mutató Térképről másolva 1856-ba másolta Mátéffy Pál mérnök.80 Négy határkiigazítás történt:

  1. Kortyogói kertekért osztódott Anno 1814-be 264 [jugerum]
  2. Anno 1823 Észt. Július Holnapba László városi új osztály helyett bonificaltatott 111 jugerum.
  3. 1835 Esztendőbe Tanyai földhöz az uraság Tanyájánál 200 holdért 300 adatott másfél annyiba.
  4. 1841-be a Tömpösi Szőllők helyett adatott szélességbe 23 öl, mely tészen 63 holdat 914 négyszögölet

A teleknagyság korszakonkint, sőt osztásonkint változó volt. A törzsökös városrészekben 4—500 négyszögölesek, az orosz és zsidó fertályon valamivel kisebbek, 3—400 négyszögölesek voltak. Az újvárosi 1801. évi osztáskor csak 160, a továbbiakban 300 négyszögöleseket alakítottak ki. Legbőkezűbbnek számított a Kálvária utcai parcellázás a maga 8—900 négyszögölével. A Kossuth és a Vásárhelyi utcában még ennél pár száz négyszögöllel nagyobbakat is mértek.81 Az urbárium egy jugerumban, 1100 négyszögölben állapította meg a beltelkek nagyságát, ezt Makón az urbárium végrehajtásakor főleg kenderfölddel egészítették ki. (A rendelet szerint egy jugerum beltelek járt az egy vagy több jobbágy telekkel bíró személynek, a fél telkest fél hold, a negyed telkest negyed holdnyi beltelek illette meg.) Az urbárium aláírásakor, 1781. július 6-án a 12. pontban kimondták: „Megerősítjük, hogy a belső telkek kiegészítésére adott szántó és rét tizedfizetés nélkül szabadon használható, ahogy akarják, de nem idegeníthető el. "82 Cigánybécsben 19—40 négyszögöles telkecskék voltak, egy cigánybécsi utcatömb akkora, mint egy Apafi utcai házhely.83

1848 előtt a makói társadalom területi rendje tipikusan mezővárosi jellegű. Van egy városias magja, amelyet falusias városrészek öveznek. Nagyarányú ugyan az elszegényedés, de erre az időre még nem alakult ki a zsellér városrészek övezete. Erdei Ferenc szerint első osztályú területi csoport a központ, a nemesi Makó, amely megyeközpontot jelölve város; sugarasan kifelé haladva a parasztközségek öve adja a másodosztályú városrészt; és ezt követi a külváros, a harmadosztályú városterület, amelyből 1848-ig csak Cigánybecs létezett. 84

A Maros szabályozása

A Maros gyors folyású, esése az alföldi folyóknál nagyobb, így igen nagy energiával alakítja medrét. Amennyiben a magas vízállás erős széllel, nagy hullámveréssel jár együtt, erőteljesen szaggatja a partot. Ez csak fokozódik, ha az áradás jégzajlással is párosul. Makó térségében hosszú időn át a torontáli oldalon porondokat, zátonyokat épített, a várost viszont pusztulással fenyegette. A hódoltság idején megszűnt a meder gondozása, a török beérte a kezén lévő erősségek őrzésével. {318}

A felszabadító háborúk után indult meg a Maros-völgy lassú ébredése. 1754-ben a Makó alatti kanyar átvágásával átmenetileg elmúlt a veszély a város fölött. Mindez gyökeres megoldást nem jelentett, pár évtized múltán a Maros visszatért régi medrébe. Vertics József 1814-ben készített egy szabályozási tervet,85 de Oexel Károly zombori birtokos hallani sem akart olyan átmetszésről, amely zombori területen történik. A helytartótanács Őry Fábián Dániel királyi hajózási mérnököt küldte ki 1815-ben Makóra, aki végleges megoldásként a három makói kanyar (Goszpodi, Baranyi, Zugoly) átvágását javasolta.86 A helytartótanács 1816 novemberében elrendelte a munkálatok elkezdését. Vertics József irányításával hozzá is kezdtek az új meder ásásához, de anyagi fedezet hiányában a csatorna ásása félbeszakadt. 1820-ban Buday Mihály készített egy újabb szabályozási tervet,87 de a kivitelezés költségei nem álltak rendelkezésükre.

1821. július 3-án pusztító árvíz zúdult a városra. A helytartótanács 1821. szeptember 21-i rendelkezésében elkerülhetetlenül szükségesnek tartotta a Makó alatti átmetszéseket, de ezt báró Gerlitzy Ferenc deszki birtokára nézve károsnak tartotta, ezért a helytartótanács korábbi döntésének végrehajtását felfüggesztette. Giba Antal Csanád megyei földmérő hiába bizonyította elméleti és gyakorlati érvek felsorakoztatásával, hogy a makói átmetszések nem veszélyeztetik Deszk és Szőreg környékét, a lejjebb lévő települések megakadályozták a munkálatokat. Nem volt más mit tenni, a város oltalmára folyamatosan erősíteni kellett a töltéseket és újabb és újabb sarkantyúkat építettek.

A helytartótanács 1829. december 15-én a Maros szabályozására Orczy Lőrincet nevezte ki királyi biztosnak. Mint Arad vármegye főispánja maga is érdekelt volt a Maros szabályozásában. Ugyanebben az évben Szatmáry Sámuel, Torontál vármegyei földmérő részletes szabályozási tervet készített. A királyi biztos 1832 augusztusában Arad megyétől a Maros torkolatáig szemlét tartatott. Az ezt követő tanácskozáson kulcskérdésnek számított a Maros torkolatának rendezése, a szegediek szerint ugyanis a Maros tökéletes regulázása a Tisza-parti városnak tetemes károkat okozhat. Csongrád megye küldöttsége ahhoz az elvhez tartotta magát, hogy alólról kell elkezdeni a szabályozást, vagyis amíg a Tisza szabályozása nem történik meg, addig a mellékfolyók regulázásához nem lehet hozzákezdeni. A tanácskozás ennek ellenére a makói és a deszki átvágásokat tudomásul vette. A deszki uradalom viszont nem egyezett bele, hogy a makói átvágások megelőzzék a deszki átmetszéseket.

Az elvi döntések megszülettek, de a pénzügyi feltételek hiányában a szabályozás elodázódott. Nagy katasztrófának kellett bekövetkeznie, hogy több évtizedes vajúdás után a Maros szabályozása megindulhasson. Miként egy évtizeddel korábban a deszki uradalom, úgy ezúttal Szeged zárkózott el a Marosnak nemcsak általános, de részleges regulázásától is. Még saját közigazgatásának határában sem volt hajlandó foglalkozni a Maros gondjaival. Egy újabb árvíz során, 1838. március 2-án a Makó körüli töltések kilenc helyen átszakadtak. A város elöljárói Tajnay János Csongrád megyei főispánhoz, a Maros szabályozására kirendelt királyi biztoshoz fordultak, aki május 20—21-én Szegeden tanácskozást hívott össze. A jelenlévők a három makói és a két deszki átvágást elkerülhetetlennek tartották és úgy döntöttek, hogy a munkálatokat a két településnél egyszerre kell megkezdeni. Az átmetszéseket a tervezett két év alatt, 1840—41-ben nem tudták végrehajtani, mert közben a megrongálódott töltéseket és sarkantyúkat is helyre kellett állítani, és el kellett készíteni az új töltéseket is. A püspöki uradalom és a kiszombori uradalom megegyezett a csereföldekben. A végső {319} határidő 1844. december 31. lett. Hiába fejezték be a csatorna ásását, a szugolyi átmetszésnél még magas vízállásnál sem tudták az új mederbe a vizet bevezetni. Ez csak két évtized múltán valósult meg.

A szabályozással elhárult ugyan az állandósult veszélyhelyzet a város fölül, de ezáltal a Maros mintegy nyolcszáz méterre eltávolodott a településtől, ami elindította a folyótól való elszakadás folyamatát; a vízi életmód háttérbe szorult, ennek hagyományát, sokszínűségét a közelben Apátfalva őrizte meg.

Utcanevek

1848 előtt kizárólag népi utcanevek keletkeztek. Ezek találóak, konkrétak voltak, a nép észjárását fejezték ki.

Buják katolikus jellegét a Szent István tér, a Szent Anna utca elnevezés fejezi ki. A Szent Gellért utca eredeti neve Nagyék, a Kont utcáé Kisek utca, a Pázmány utcáé Dégi köz volt. A városrészt határoló utcák a Szélső (Zrínyi), az Ér (Apafi), a Rév (Révész) és a Nagyhíd (Szegedi) utca. Jelentősebb utcák voltak az Iskola, a Nagylisztes (Kerkápoly), a Kislisztes (Lónyay) utca.

A református városrész eredeti utcanevei: a Hold, a Kígyó, a Tükör és a Szentlőrinc utca. A Szent János teret Sokmalmok utcájaként emlegették, az ide vezető (Kálvin) utcát eredetileg Temető, majd Régi temető utcának nevezték. A református templom mellett a Csapó és a Vizes utca húzódott. A Liget utcát eredetileg Sóház, majd Serház utcának hívták. A város egykori székháza a Gőzmalom utcában állt, ezért azt Városház utcának nevezték.

Újváros első utcái a Nagyzsidó (Deák Ferenc), a Kiszsidó (Eötvös), a Nagyorosz (Erdélyi püspök) és a Kisorosz (Toldy) utca volt. Miután a gimnázium helyén, a mai Csanád vezér téren megépítették a sóházat, a tér és a mai Kossuth utca neve Sóház utca lett. A megyeháza megépülése után született a Megyeház és az Úri utca. A Vásárhelyi utca eredeti neve Kapitányház utca volt, mivel az utca déli részén állt a katonai tiszti kvártély.

1785-ben adóbehajtás céljából utcánként felügyelőket jelöltek ki, a megnevezett utcák: Bujáki, Tott, Bagaméri, Nagy, Hód, Temető, Jenei Péter, Gózon, Petró István utcája.88

II. József császár 1786-ban elrendelte az országos kataszteri felmérést. Ennek kataszteri részében, a protocollumban az alábbi utcanevek fordultak elő: Sóház utzája (Kossuth), Zsidó utza (Deák Ferenc), Fekete János utzája (Móra Ferenc), Kapitányház felé való utza (Vásárhelyi), Vármegyeház felé való nagy utza (Megyeház), Gerizdes felé lévő utza (Aradi), a Kálvinista régi temető felé való utza (Kálvin), a Vármegyeháza és a Piaczi utzák (Széchenyi tér), a Kishíd felé való utza (Hunyadi), Nagy Györgyök utzája (Rákóczi), Kukoritza utza (Körösi Csorna Sándor), Kukoritza város, Szentlőrintz utza, a Reformata Templom mellett való Nagy utza (Szegedi).89

A Návay Lajos teret Gazpiacnak, Szénapiacnak nevezték. A Nagycsillag utca az elején álló Csillag vendégfogadóról kapta nevét. Mellette állt a megye magazinja, ezért a teret Magazinum utcának is hívták. A közelében lévő epreskertről a Bolygó utca neve Epreskert utca volt. A Hosszú utcában épült fel város első vágóhídja, ezért a Hosszú utcát és az ide vezető Jókai utcát Vágóhíd utcának nevezték. A Jókai utcát a benne lakó tekintélyes személyről Víg úr utcájának is hívták. A Luther és az Alma utcát egyaránt Evangélikus templom utcának, a Gyóni Gézát Paradicsom utcának nevezték. {320}

A Teleki László utcát a József Attila utca sarkán álló postaállomásról Posta utcának, a József Attilát a püspökkert kertészéről Kertész utcának mondták. A Barcsai utcában állt Szikora György festő háza, az ő foglalkozásáról Képíró utcának hívták. A Lehel utca eredeti neve Darótziak utzája. A Móricz Zsigmond utcát Kálvária kereszt utcának, majd a benne lévő szárazmalomról Malom utcának hívták. Mivel a Kürt utca a kálváriához vezetett, olykor ezt is hívták Kálvária, vagy Kálvária kis utcának. A Sírkert utcát emlegették Sóház kereszt utcának, Zsidó temető utcának, Két temető utcának.

A tűzveszedelemnek kitett sűrűn beépített utcákról Giba Antal 1830-ban összeállított jegyzékében több utcanév fordul elő: Nemes Nagy Mihály utzája (Úri), Nagyzsidó utza (Deák Ferenc), Tarnay köze (Kazinczy), Prágai sor (a Megyeház utcának a Kazinczy és Hajnal utca közötti szakasza), Hamvai sor (a Megyeház utcának a Nap utca felé eső része), Orosz templom utza (Toldy), Czifra Varga utzája (Arany János), Pap János köze (Szemere utca), Magazin utza (Návay Lajos tér), Cseresnyés utzája (Jókai), Návay Károly utzája (Luther), Pintér utzája (Hunyadi), Török temető utza (Batthyány), Régi szegedi út (Szent Anna), Tigérhát zug (Lónyay), Szélső utza (Zrínyi), Török Ferenc utzája (Apafi), Sok malmok utzája (Szent János tér), Kántorház sor (Szent István tér 2—8)90.

Az uradalmi adókönyv 1837-ből az alábbi utcákat említi: Úri utza, Egyesült utza (Nagyorosz), Kálvária utza, Két temető utza (Sírkert), Könyék utza, Keskeny utza, Piktor utza (Barcsai), Püspök utza (Kossuth), Korona utza, Sóház utza (Kossuth), Háromszeg utza, Atzél utza, Zsidó köz, Zsidó utza, Zsidó oskola utzája, Zsinagóga utzája, Kapitányház utza (Vásárhelyi), Két vásár utzája (Justh Gyula), Választó utza, Potyesz utza, Gödrös vagy Hatház utza, Kereszt utza, Szép utza, Vitahalmi utza, Ján-gori sarok, Csiszár utza (Attila), Margita utzája (Szegfű), Margitai sarok vagy Disznóvásár utza, Hosszú utza vagy Vágóhíd utzája.91

A népi utcaelnevezéseket sokan póriasnak tartották, ezért az uradalom ügyésze már 1845-ben szorgalmazta az utcáknak illő nevekkel való elnevezését.92 A hatósági utcanévadás a kataszteri felmérésekkel és a telekkönyvezessél függött össze, ezekre 1849 után került sor.93

Külterület — tanyák

A hódoltság idején az alföldi városokhoz hasonlóan Makó határa is tetemesen megnövekedett. Az elpusztult falvak területe nem egy csapásra olvadt be, bizonyos különállásuk továbbra is megmaradt. Ezt látszik igazolni Vertics József 1778. évi térképének a címe is, amely különbséget tesz praedium vagyis puszta és diverticulum, azaz telek között.

Makó határa a térség falvainak elpusztulása előtt roppant kicsiny volt; kelet—nyugati irányban Szentlőrinc és Tömpös közé ékelődött, északon a közeli Dál és a valamivel távolabb fekvő Rákos és Igás határáig terjedt. A 16. században pusztult el Dál, Kopáncs, Lele, Rákos, Kis- és Nagytömpös; így az 1596. évi felperzselést követően Makónak mint khász városnak a határa többszörösére nőtt. Az 1686. évi futás után Szentlőrinc és Szentmiklós területével gyarapodott. Mindezt az 1782. évi urbárium is deklarálja: „Makó városa Dál, Rákos, Kopáncs, Igás, Csókás praediumokat, továbbá {321} Szentlőrinc, Szugoly, Szentmiklós, Tömpös, Nagy- és Kislele, Gyűrűs, Kingécz, Panahát, Horohát, Gencshát, Borzhát, Ürmöshát Tzirok méhese, Klárahajlás, Sírhegy, Felső- és Alsósziget, Klárai sziget, Nagykerülő és Hajdova területeket benépesítve és bekebelezve használja. "94

Már az újratelepülést követően többen kiköltöznek a város határába. Az 1721. évi összeírás arról tudósít, hogy a jelen évben a katonai fuvarozások, élelmezés és más szolgálatok oly tűrhetetlenül nehezedtek rájuk, hogy a gazdaemberek közül többen kénytelenek voltak házaikat elhagyni és marháik egy részét eladva, minthogy nagy szénahiány is uralkodott, a pusztaságba költözni.95 Ezúttal nem állattartás céljából, csupán a terhek teljesítése elől távoztak a határba.

Közben az állattartásról fokozatosan áttérnek a földművelésre. A legelőket feltörik, és a pásztorélet egyre távolabbi területre szorul. A szántóföldi övezet kezdi elnyelni a legelőket.96 Ennek megfelelően a 18. század közepétől az egész országban átfogó határrendezésre kerül sor.97 így alakul ki Makón is az öves határfelosztás: a belterületet szőlőskertek, kenderföldek veszik körül, ezt követi a belső legelő, az Ugar, a szállásföld és a külső legelő. „Ez a földrajzi elhelyezkedés — állapítja meg Erdei Ferenc — a gazdálkodás racionális differenciáltságára és viszonylag magas színvonalára is utal. "98

Az 1767-ben kiadott urbárium nemcsak a földesúr—jobbágy viszonyt szabályozta, de az agrár állapotokat is átformálta. Makón pl. 1781-ben történt a földosztás, a föld egyéni birtoklását ereményezte. Ekkor keletkeztek Makó határáról Vertics József kitűnő felmérései. Az 1778. évi térkép99 az egyetlen, amely a város eredeti határát feltűnteti. A hozzátartozó földmérési összesítő szerint a belső legelő 8334, a külső 13 888 holdat tett ki. Az utóbbiból a Göböly járás — ahol a hízásra fogott ökröket tartották — 1939 jugerum volt. Az Ugar két részből állt: a régi területből (Agri pro Arvis destinali) és az új osztásból (Arvum Modernum Agri), területe 1498 hold. A szállásvagy tanya földek 31 728 holdat tettek ki. Vertics József három év múlva az urbárium végrehajtását, az úrbéri telkek kiosztását is elvégezte.100 Meghatározták a jobbágytelek nagyságát, amely 36 hold szántóból, 20 hold rétből és 1 hold beltelekből állt (a holdat 1100 négyszögöllel számították). A térképmű részét képezi a Tabella Geometrica, amely kataszterszerűen tartalmazza a kiosztás adatait. A rét kimérése a szántóval együtt történt. A városnak két szántóföldi övezete volt: az Ugar és a szállásföld; az Ugar területén két nyomásos művelés folyt. Egy jobbágytelek birtokosa a szállásföldön kapott 44 holdat, az ugar egyik fordulójában 6, másikban 6 holdat. Mindhárom birtoktestet azonos helyrajzi számon tartották nyilván; eladni, vásárolni vagy örökölni csak együtt lehetett, ez alól a felszabadulás csak 1865-ben történt.101

A tanyák számáról a 18. század végéről igen pontos adataink vannak. Az 1780 körüli időből származó Földmérési szakaszok leírása102 a szállások között 252 számozott házat említ. Vertics Józsefnek az 1778. évi térképe103 338 tanyát tüntet fel; a II. József kori első katonai térkép makói szelvényei 1784-ből 278 tanyaépületet jelöl. 104 {322}

{323}

Az 1787. évi összeírás 254 tanyát vett számba.105 Ezek télen-nyáron, vagyis folyamatosan nem voltak lakottak. A II. József korában összeírt 254 tanya közül csak 17-ben találtak állandó lakót, 105 főt, a többi üres szállási ház volt.106 1816-ban 12, 1819-ben 18 szállásinak nem volt a városban háza.107 Giba Antal 1819—20-ban mérte fel a szállásokat, ő 12 állandó tanyai kintlakóról tud.108 1824-ben Giba Antal belterületről készült térkép műve már 80 tanyai családot tart nyilván.109

Szegedhez hasonlóan Makón sem érvényesült az újraosztásos földközösség. Az 1720. évi összeírás szerint: „itt a lakos tetszése szerint ott szánt, ahol jól esik neki, változtatva: egyszer a saját határában, másszor az egyik, és ismét másszor a másik praediumon; egy és ugyanazon földet három vagy négy évig folytatólagosan művelik." Ekkor még számontartják az elpusztult falvak és a város régi határát, de már egységesen használják. Stanislavich Miklós püspök-földesúrral 1741-ben kötött szerződés kimondja: „A legelőkből s a földekből szállásához senki többet ne foglaljon, mint amire igénye van, s ami ezen felül a közlegelőből felül marad, az a közjó előmozdítására göbölyösöknek bérbe adandó."110 Az urbárium végrehajtása a kilenc kérdőpontra való válaszadással kezdődött; ennek 5. pontjára a következő választ rögzítették: „Ezen városnak és hozzá tartozandó pusztáknak szántó és kaszáló földjei házhely szerént nem lévén fölosztva, hanem ki-ki maga ereihez képest földet bírván és a szerént egymás közt fölosztván egy jó birtokú gazda őszi és tavaszi mindenféle veteményt tehet 100 pozsonyi mérőt. Ezen kívül kaszálhat 50 szekér szénát; fél annyi erővel bíró gazda pedig fél annyit vehet és kaszálhat; de sarjút nem kaszálhat."111

Ebből tehát kitűnik, hogy egyrészt házhely szerint nincs fölosztva a határ, másrészt a szántót egymás között fölosztották. Makón nem volt életben az évenkinti vagy más ciklus szerinti nyílhúzásos osztás. Az „egymás közötti fölosztás" a földhasználatnak állandóbb jellegét tételezi föl, amely a tanyásodás szempontjából meghatározó.

A tanyákat gazdasági szükségszerűség hozta létre, lehetetlen volt a távoli földekről naponta a városba hazajárni. A tanyavilág Györffy István szavaival: „A hatóság csöndes szemlélete mellett alakult ki,"112 mégis — amikor csak tehették — igyekeztek gátat vetni elterjedésüknek. A 18. század végén és a 19.század elején a vonatkozó rendszabályok országosan tele vannak tilalmakkal és fenyegetésekkel.113 A központi kormányhatalom két ízben indított országos hadjáratot a tanyák ellen: a helytartótanács 1779-ben, az osztrák császári katonai parancsnokság 1850-ben, mindkét kísérlet eredménytelenül végződött.114 A helytartótanács a közbiztonság helyreállítása céljából lépett fel a tanyák megszüntetése, illetve falvakká való átalakítása végett. Mivel Makón individualiter birtokolták a jobbágyok a szállásokat, a tanyák lebontása, illetve újak építése nagy költséggel járt volna, ezért a megye felmentést kért a rendelet végrehajtása alól.

A helytartótanács nagy tanyarombolási akciója előtt egy évvel, 1778 júniusában a megye rendelkezett a tanyák lebontásáról. A vármegye kiküldte Gyürki Pál és Szil-vássy Ferenc esküdteket a külterület bejárására, a jegyzékbe 94 tanya került. Valószínű, hogy az utasítást végre kellett hajtani, ugyanis feltűnő, hogy az Ugar {324} övezetben a tanyaösszeírással egyidőben készült Vertics-féle, 1778. évi térkép 95 tanyát tüntet fel, de a hat évvel későbbi első katonai felmérés szelvényén az Ugar területén egyetlen tanya sem szerepel. Annak, hogy kizárólag az Ugar övezetre korlátozódott volna a megye utasítása, ellentmond, hogy az összeírás első tétele éppen szállásföldre vonatkozik, a továbbiakban a kimutatás ilyesmire nem utal. A conscriptiónak jelentős művelődéstörténeti értéke van, hiszen részletesen megtudjuk, milyen építményekből álltak a tanyák.

A város társadalmi rétegződéséhez viszonyítva a lebontásra ítélt tanyák tulajdonosainak kondíciója lényegesen jobb, legnagyobbrészt egy jobbágyteleknél nagyobb birtokosok voltak.

Erdei Ferenc meghatározása szerint a tanyák „olyan magános gazdasági épületek, amelyek legalább egy időre emberi tanyázó helyül is szolgálnak, tehát tűzhely és fekvőhely is van bennük. "115 Az összírt tanyákból 48-hoz (51%) tartozik ház, ezekhez 2—2 esetben kapcsolódik konyha, illetve kamra. Az összeírók tugurium kifejezést használtak, ami kunyhót jelent, de ezek már valóságos tanya épületek, hiszen vert földből, ritkábban vályogból készültek. Általában egy osztatúak, de tűzhely és fekvőhely volt bennük. Egy esetben fordul elő gunyhó megnevezés.

A ház, konyha, kamra nélküli tanyák között 26 (28%) esetben van istálló vagy marhaistálló. A tanyásodásnak ebben az átmeneti időszakában tartósan kint lakott a béres vagy tanyás, aki az istállóban hált, sőt tüzelt is. Ebben az esetben ezt is tanyának kell tekinteni. Erről a tanya típusról írja Szabó István: „gazdasági szükségszerűségből ideiglenes lakhely lett: tavasztól őszig időnkint a gazda, télen a teleltetést — állatgondozást — végző pásztorcselédnép tartózkodási helye. Egyenlőre tehát csupán járulékos, nem önálló telep."116 Ezeken a tanyákon zömmel jószágtartás folyt. Főleg marhát tartottak, de valamennyi lovat, sertést és juhot is.

Az állattartás épületei

Istálló 12
Marhaistálló 47
Akol 40
Marhaakol 21
Lóistálló 8
Juhszín 5
Sertéséi 4
  137

Ebből a marha rartást szolgálta 108 (85%) építmény, az egyéb jószágra jutott 19 (15%). Ilyen nagyarányú marha tartás csakis piaci igényeket elégíthetett ki. „A nyugateurópai piacok — állapítja meg Rácz István — évszakoktól függetlenül állandó jellegű kereslete sarkallta a mezővárosok gazdáit arra, hogy a jobbára csak nyári exportképes jószágtartás helyett — ekkorra sikerült a télen csontig lesoványodott jószágot a legelőn felhizlalni — vagy legalábbis amellett, intenzívebb állattenyésztési formát honosítsanak meg. Ezt a szükségletet felismerve a módos parasztok a közösség saját határbeli vagy bérelt, osztatlan közös legelőiből — először tetszés szerinti helyen, később a kommunitász {325} által szabályozva — ún. magánföldet foglaltak le maguknak állandó jelleggel, s azon tartozék településként külső üzemhelyet rendeztek be."117 Az intenzív tartás legmegfelelőbb épülete az istálló volt, de nagyobb arányú marha nevelés során meg kellett elégedni az akollal. Az istálló és a marhaistálló — az összeíró megjegyzése szerint — földbül, vert földbül, földbül verve készült, tehát nem ideiglenes épület. Méretére utaló kifejezés is előfordul, Igaz Mihálynak nagy marhaistállója volt. A marháknak legolcsóbb és legegyszerűbb tartási helye az akol volt, amely Makón gazbul, gyűrt gazbul készült. Kazal magasságba összerakták a rissz-rossz szénát, amely az akol három oldalát képezte, amelyet nyitható korlátfákkal zártak le. Egy esetben fordul elő a szénás akol, ahol a körülkerítés nem gazzal, hanem szénával történt. A körül övezett akol enyhelyet is jelentett. A pusztáról kivont marhának előbb téli, majd állandó jellegű helye lett, ahol a jószág rendszeres takarmányozását is ellátták. Az összeírásban 62 szénáskert szerepel, tehát megfelelő mennyiségű takarmány össze volt gyűjtve. Legtöbb helyen állandó jelleggel használták az aklot. Több esetben előfordult, hogy a szállás kizárólag szénáskertből állt. Ilyen helyeken csak a téli hónapokban tartottak marhát, ez kizárólag telelőhely volt. A bitang jószágtól a szénáskertet árokkal és töltéssel védték.

A 18. század végén a makói tanyák átmeneti típust képeztek, már nem csupán állattartó szállások, bár ez a jelleg lehetett meghatározó; egyre inkább kezdtek mezőgazdasági tanyákká átalakulni. A szilaj jószág mellett a kezes és igás nagy jószág is kezd kikerülni a tanyára, ezeket földből vert istállókban tartották; az összeírásban 12 istálló és 8 lóistálló szerepel. A városi udvarról kikerült a sertés, 4 esetben fordul elő vertfalú sertésól. Sárból vagy vert földből 5 juh színt építettek.

Az egyes tanyák már kimondottan földművelő szállások, vagy helyesebben mezőgazdasági tanyákns voltak, ahol folyamatosan kint laktak. Erre lehet következtetni, hogy 21 gyümölcsöskert, 5 veteményeskert és 2 kukoricás van felvéve a jegyzékbe. Ezeket szintén körülárkolták. Az állandó kintlakással függ össze, hogy 9 helyen van kocsiszín, egy helyen szekérszín.

Viszonylag kevés helyen, a szállások 28 százalékánál van kút. Valószínűleg a szállások egy része a Szárazér vagy más kisebb erek partján épült, így az itatást meg lehetett oldani ásott kút nélkül is. Rováskutakat, vagy félig rovásosakat készítettek; a gerendákból összerótt kút nem kerek, hanem négyzetes alaprajzú.

A korabeli életmódra, a háztartás és a gazdaság ellátottságára legjobban a hagyatéki leltárak alapján következtethetünk. Török József jómódú telkes jobbágynak 1789-ben bekövetkezett halálakor készpénzben maradt 434 forintja, a városban volt egyháza, ehhez kettős kamra, pince, istálló, olajsutu, fából készült kettős sertésól, az udvaron sütő kisház, abban pálinkafőző kazán egész készséggel, szekérszín, tyúkól, juhszín, vesszőből fonott fejő isztronga, tehén fejő akol, 75 köböl térfogatú hambár, kút vályúval, vasas vederrel. Egyéb ingatlanok: két sessió szántó, 215 út szőlő, egy szilvás és egy szárazmalom. A házban volt két nyoszolya, négy párna, négy derékalj, egy paplan, két láda, két asztal, két karszék, két rengőszék, két falra szegezett fogas, azokon poharak, tálak, tányérok, kancsók, a gerendán fölakasztott csészék, a falon tizenegy kép és egy feszület. A ruhákból és textiliákból pedig öt törülközőkendő, négy szakasztóruha, két lábravaló, egy ing, egy új rókás mente, egy kopott rókás mente, egy sötétkék dolmán, egy nadrág, egy új köpönyeg, két vég vászon, stb. A konyhában két szúnyogháló, két rézüst, két tepsi, három vas bogrács, különféle edények, serpenyők, {326} tepsik, tálak, fazekak és mérőedények. A kamrában szerszámok, a pincében boros edények, a színben szekerek és gazdasági eszközök.

Ehhez a gazdagon felszerelt lakóházhoz egy viszonylag igénytelen tanya tanozott. Erdei Ferenc megállapítása őrá is vonatkozik: „A tanyai lakás mindenkor aránytalanul kicsi és szűk."119 Török József tanyája is kis ház lehetett, hozzáépítve istálló, szekérszín; külön 100 köblös hambár és rovásos kút. A szállás teljes felszerelése: két tejhez való aprós szita, három tál, öt tejes fazék, egy lánc, egy vontatókötél, egy ócska kocsikötőkötél, négy boglyában 65 vontató széna, két kazal tavalyi szalma, egy nyereg egész szerszámmal és fokossal, egy három lóra való szíjhám, egy gyeplő, egy ostor, tizenkilenc kész bocskor pár.120

A hagyatéki leltárak a házból, pitvarból, kamrából és mellékhelyiségekből álló tanyákat 20—25 forintra becsülték, ugyanakkor a városi házak értéke felszereléssel együtt 400—600 forint. Erdei Ferenc szerint: „A makói tanyák első formája az egy fe-déí alá épült hosszú istálló-tanya. Az egész épület szemmel láthatóan gazdasági rendeltetésű. A szoba legfeljebb 4 méter hosszú és ugyanolyan széles helyiség, a pitvar-konyha pedig még kisebb. Közvetlenül a konyha mellett már az istálló kezdődik, s ajtaja nyílik a pitvarból, de csak emberi használatra. Az állatok ki- és bejárására a szabadba nyíló széles ajtó szolgál. Az istálló hossza meghaladja a szoba és pitvar-konyha együttes hosszát: rendszerint 7—8 méter. Az istálló után nyitott elejű szín következik, részben takarmány raktározás, részben kocsi állás céljaira. Semmiféle külön tartozéka nincs ennek a tanya típusnak. Minden egyéb lakó- és gazdasági rész a városbeli házban van."121

A külső legelőn, a rideg állattartás területén valószínűleg eredetileg léteztek pásztor építmények, Vertics József 1778. évi térképén állandó lakóépületet nem tüntetett föl. Vedres Istvánnak 1805. évi mappája122 öt tanyát ábrázol: A Mészáros tanya Mészáros Mihály Hold utcai gulyásé, a Szél tanya Szél István ökör csordásé, a Bara tanya Bara István Nagy utcai gulyásé, a Kopasz és a Szomor tanyában is pásztor lakhatott.

A város településszerkezete a pusztán megismétlődött, ugyanis az egyes városrészek, utcák egymástól elkülönítve legeltettek. Vertics József 1778. és 1781. évi térképe feltünteti az itatásra szolgáló kutakat, ezek a Bujáki, a Hold utcai, a Temető utcai, a Fehérvári kút.

A makai rét területén a hátságokon főleg kertészek építettek hajlékot. 1800-ban Sírhegyen 3, Kingéczen 3, Nagyielén 16, Kislelén 15, Ürmösháton 3, Borzháton 3, Czirokméhesen 5, Jángorban 6 kertészházat tartottak nyilván.123

A helyi hatóság a továbbiakban nem a tanyák építését tilalmazta, hanem az állandó kintlakást. Ezt viszont már nem lehetett megakadályozi.

Makón is — miként az egész Alföldön — a jómódú telkes jobbágyok voltak elsősorban a tanyaépítők. Az 1788. évi tanyarombolást elrendelő összeírásban az egy szesszióval vagy annál több birtokkal rendelkezők képezték a tanyatulajdonosok 71%-át, ugyanez a birtokkategória városi szinten a telkes jobbágyok 40%-át tette ki. A tanyatulajdonosok 8,4%-a negyedtelkes, 18,3%-a féltelkes.

Wellmann Imre kutatásai alapján Rácz István szavaival: amikor a rideg állattartás kezd kiegészülni intenzívebb állattartással „a módos parasztok a közösség saját határbeli vagy bérelt, osztatlan közös legelőiből — először tetszés szerinti helyen, később a kommunitász által szabályozva — ún. magányföldeket foglaltak le maguknak állandó jelleggel, s azon tartozéktelepülésként külső üzemhelyet rendeznek be." Az 1788-ban {327} elrendelt tanyarombolás azzal függhet össze, hogy a belső legelőn a kommunitász szabályozásával ellentétes módon épültek a tanyák, ezért kellett azokat felszámolni. Feltűnő, hogy az ugar övezetben a tanya összeírással egy időben készült Vertics féle, 1778. évi térkép 95 tanyát tüntet fel, de a hat évvel későbbi első katonai felmérés szelvényén az ugar területén egyetlen tanya sem szerepel. Valószínűleg az osztatlan belső legelőből a közösséget megkárosítva épültek a lerombolandó tanyák.

A makói tanyaösszeírás viszont azért is fontos dokumentum, hogy ebben a korai időben, amikor még az állattartó jelleg volt uralkodó a makói tanyai gazdálkodásban, nem csupán módos gazdák rendelkeztek tanyával, a tilalmi listára 4,2% házas zsellér és 2,1% házatlan zsellér is felkerült. Tanyájuk el volt látva: Bódi János házas zsellér házzal és akollal, Kis Péter házas zsellér szénáskerttel, Pesti István házas zsellér szénáskerttel, Lőrincz András zsellér akollal, szénáskerttel, Szűcs Mojzes zsellér házzal, szénáskerttel, kúttal. Szani János házas zs. 1 marhaistállóval, 2 akollal.

Valamennyi szállás állattartó volt, közülük három téli jószágtartásra volt berendezkedve, kettő nyárira is. Kettőhöz tanyaépület is tartozott, amiből a folyamatos kinttartózkodásra következtethetünk. A makói zsellérekre a vállalkozói szellem volt már ekkoriban is jellemző, ezzel függ össze a hagymatermelés kibontakozása is; ezeket a tanyákat vállalkozói állattartó szállásoknak nevezhetjük.

A Csanád megyei példák azt az országos megállapítást 124 igazolják, hogy nem mutatkozott lényeges eltérés a kiváltságos jogállású, a kincstári, világi- vagy egyházi fennhatóság alá került helységek tanyásodása terén. A földek vétele és eladása szabadon történt, csupán 1821-től írta elő az urasággal kötött szerződés: „A földesuraság híre és engedelme nélkül földjét, házát szőlejét vagy veteményeskertjét akár elcserélni, akár pedig eladni senkinek szabad nem lészen, mindazonáltal az ilyen vételek és eladások általírása alkalmatosságával semmi taxának fizetésére az urbárium 18. §-a ellenére a lakosok nem köteleztetnek."125 Mindez a gyakorlatban formális ellenőrzés volt.

Miután a tanya építése, majd a tanyai kintlakás minden hatósági tilalom ellenére nem volt megállítható, Makón egy sajátos megoldást keresett a helyi vezetés. Az 1832. évi házhelyosztás alkalmával a Szegfű utca elején városi házzal nem rendelkező 97 tanyai gazdának mértek ki beltelket.

Makón a polgári átalakulás kezdetei a reformkor elejére nyúlnak vissza. Ez magával hozza a tanyai építkezések felgyorsulását is. 1850-re számuk 936-ra gyarapodik. A belső legelő kiosztásával a Járandónak nevezett egykori Belső nyomáson is gomba módra épülnek a tanyák, de ezt már kisparasztok, főleg hagymakertészek hozzák létre.

A város képe

A város szerkezetét a három irányból: Szeged, Arad és Hódmezővásárhely felől összefutó országutak határozzák meg. A főtér a háromszögletű tereivel spontán jött létre, nincs benne semmi mesterkéltség, ezért szép. Eredetileg a település szerkezetét a Maros-partról induló utcák határozták meg, de ezeket a rakoncátlan folyó alaposan megtépázta.

A 17. század elején két centrumos település jött létre: a református templom környéke lehetett a tradicionális Makó, a hódoltság elejéről ismert adóösszeírásban szereplő négy utcanév közül máig él a Hod (Hold) utcanév, a Csapó utcát az 1821. évi {328} árvíz szüntette meg. A másik központ a belvárosi római katolikus templom körül bontakozott ki. Miután a régi piactereket elmosta a Maros, a vásár vagy piactér a mai főtérre tevődött, ennek lett a továbbiakban városteremtő szerepe. Ezzel a településtörténeti változással függ össze, hogy az új városközpontban nincs templom és iskola. A Gőzmalom utcai, régi városháza hozzávetőlegesen a bujáki és szentlőrinci városrész határán állt, de az új közintézmények már a mai főtéren jöttek létre. A Nagyvendéglő, a mai Korona elődje, valamint az első üzletek is az új városközpont részei lettek.

A tereket néhány szakrális emlék díszítette: a római katolikus parókia előtt állt magas oszlopon a Mária szobor, ezt hívták kűképnek, a főtéren Nepomuki Szent János tiszteletére kápolna, Újvároson, a mai két templom közötti utca közepén a városrész létrehozója Kőszeghy László iránti tiszteletből egy vörösmárvány kereszt.

A temetőkben tükröződött a város társadalma: kriptában az előkelőség temetkezett, márvány vagy műkő fejfával a jómódúak, fakereszttel vagy gombos fákkal a köznép jelölte meg a sírokat.

1848 előtt falusias volt a település. Köves útja egy talpalattnyi sem volt, nagyobb esőzések után alig voltak járhatóak.126 Kő és kavics hiányában a főbb utcákat marosi homokkal szórták fel, néhol a gyalogos közlekedést fenyő deszkák lefektetésével tették elviselhetőbbé. Az esti harangozás után az utcák elnéptelenedtek, ezután jobbára a négy strázsa vigyázta a lakók nyugalmát; a kóborló gonosztevőket, a pipázva járkálókat elfogták. A hajnali harangozás után — különösen piaci napokon — benépesültek az utcák. Talicskák százaival vitték az eladásra szánt termékeket. „A köznép Makón mindent talicskára rak, másutt kosarakba, puttonokba, kézi kocsikba vagy talyigába szállítják a piaczra szánt czikkeket; Makón mindent talicskába[n] visznek, még a vizes kantákat is a Marosnál abba rakják."127 Nagyon színesek és látogatottak voltak a piacok és a vásárok. A piactéren, közvetlenül a megyeháza melletti több gémű ásottkút biztosította a vizet.128

Az utcák a három országútra fűződnek fel. Mivel ezek sugarasan futnak össze, a városban sok a kis háromszögletű tér, a belső telkek sem feltétlenül derékszögűek.

A reformkori Makó meghatározó épületei a templomok voltak. A két belvárosi templomot kőkerítés övezte. Mivel Makó Csanád megye székhelye volt, rangos, méltóságot sugárzó széképület ékesítette a főteret. Távolabb állt a megye magazinja, a kapitányház. A püspökség hatalmas granáriuma és a rezidencia egy-egy teret uralt. A királyi sóház a pajtáival a gimnázium helyén állt. Néhány nemesi kúria a főtér közelében díszlett. A köznép lakóházai az utcára kizárólag két ablakos, véges épületek voltak, a népi klasszicizmus remekei. Ezek egységes városképet nyújtottak.

Erdei Ferenc utolsó művében a város általános képét így összegezte: „Szépek a műemlékként megmaradt régi épületek, továbbá néhány néprajzi szépségű régi és újabb utcasor, néhány modern épület, egy-egy utcai fasor és a piaci sokadalom. Több, ami nem szép: a század első felében épült középületek, néhány nem sikerült modern épület, a sok vedlett, öreg ház, a sok sáros utca, s különösen a sárban-vízben úszó városszéli házak. De az egész várost nézve mégis van benne valami szigorú szépség, ami — a madarak és a repülőgépek távlatából — szemmel is látható: a városszerkezet értelmes rendje, a háromszögű tér nyíltsága és összefogó ereje, a sugarasan összefutó utak, a terek s utcák ritmikus váltakozása, a várost körülvevő kertek koszorúja és a széles városi határ földje, növényei és kisebb-nagyobb tanyái. És szép a Maros-part."129 {329}

 

Lábjegyzetek:

  1. MM 1. 38-39.
  2. TÓTH 1974/a.
  3. BOHDANECZKY E. 1940. 11.
  4. SZIRBIK M. 1979. 14.
  5. BOROVSZKY 1. 316—322.
  6. BOHDANECZKY E. 1940. 25.
  7. GILICZE J. 1993.
  8. EPERJESSY K. 1927. 10.
  9. SZIRBIK M. 1979. 27.
  10. MM47.
  11. Uo.
  12. GILICZE J. 1993
  13. Másolatban a Magyar Hadtörténeti Levéltárban az eredeti bécsi nyilvántartási számon: B.IX..a 619.
  14. EPERJESSY K. 1927. 9—13.
  15. Eperjessy Kálmán forrásközlésében tíz tanúnál is régi makói templom szerepel, de a feldolgozásban tévesen a szentlőrinci templommal azonosítja.
  16. SZIRBIK M. 1979. 26.
  17. ML Régi iratok. 11.
  18. 18 SZIRBIK M. 1979. 20. Baranyi örvény a mai Baranyás nyugati fele, ahol a Maros éles fordulattal Zombornak tartott.
  19. Uo.
  20. BOHDANECZKY E. 1940. 40.
  21. SZIRBIK M. 1979. 29.
  22. ML Tü. iratok. 1804. 7. TÓTH F. 1986 7.
  23. SZIRBIKM. 1979. 22.
  24. REIZNER J. 1892. 46.
  25. SZIRBIKM. 1979. 38.
  26. EPERJESSY K. 1927. 4. NAGY S. 1970. 1.
  27. EPERJESSY K. 1927. 5.
  28. UŐ. 7.
  29. UŐ. 9.
  30. Uő. 9—10
  31. Uő 13—14.
  32. MM 1. 40—42.
  33. MM 1. 47—48. TÓTH 1988.
  34. A Makó belvárosi római katolikus egyház irattára őrzi 1866-ból az Inventarium adorum archivi dominalis Makóiensis jegyzéket, melyben ez áll: „Makó város térképe (egy ócska bádog tokban), rajz, Vertics József.
  35. MM 1. 58—62.
  36. MM 1. 50—52.
  37. EPERJESSY K. 1928. 33- 145. Kelemen F. Délvidéki Független Hirlap 1947. nov. 1.
  38. GÉCZI L. 1984. 249.
  39. MM 1. 149-150.
  40. TÓTH F. 1977. 31.
  41. CSML kgy. jzk. 1840. 1155.
  42. SZIRBIK M. 1979. 29.
  43. Uő.
  44. MM 1. 132—33, TÓTH F. 1977. 33
  45. SZIRBIK M. 1979. 96.
  46. TÓTH F. 1983. 26.
  47. SZIRBIK M. 1979. 22.
  48. MM 1. 50-51.
  49. SZIRBIK M. 1979. 71—73.
  50. MM 1. 38—39.
  51. MM 1. 40-42.
  52. MM 1. 49—53.
  53. EPERJESSY K. 1971.23.
  54. MM 1. 63—65.
  55. MM 1. 73.
  56. MM 1. 90.
  57. MM 1. 77-79.
  58. MM 1. 77-79.
  59. MM 1. 90.
  60. ORBÁN I. 1992. 3
  61. MM 1. 40,47,49, 56.
  62. Orbán i. 1992 4
  63. Uő 5.
  64. MLTÜ. jkv. 1811. 42.
  65. ML Tü. jkv. 1792. 14.
  66. MM 1. 77—79.
  67. MM 1.88-89.
  68. SZIRBIK M. 1979. 21.
  69. BÁLINT A. 1926. 15. ML Tü. jkv. 1792.23.
  70. ML Régi iratok. 1799. március 4.
  71. ML Régi iratok. 1802 május 2
  72. Később az elnevezés eredete elhomályosult, maga Borovszky úgy gondolta (II. 561.), hogy a középkori Szentlászló község neve él a nép száján, csak a református vallásúak ugyanúgy elhagyták a Szent kifejezést, mint Margita esetében.
  73. ML Régi iratok. 366.
  74. ML Tü. jkv. 1819. 6.
  75. ML Tü. jkv. 1822. 19.
  76. ML Tü. jkv. 1819. 31. 1820. 52.
  77. CSML Sűrűségre ügyelő küldöttség jegyzőkönyvei és iratai.
  78. CSML Sűrűségre ügyelő küldöttség iratai.
  79. GÉCZIL. 1984. 253
  80. ML PH 1876. II. 12.
  81. TÓTH F. 1974. 1—2.
  82. CSML CSM Összeírások: 4.
  83. TÓTH F. 1988. 17.
  84. ERDEI F. 1982. 28—29. NNY 1935. 245
  85. MM 1. 75-76.
  86. MM 1. 80-85.
  87. MM 1. 84—87.
  88. L Tü. jkv. 1785. 14.
  89. CSP Összeírások. 77.
  90. CSML Tűzveszélyre és a lakóházak sűrűségére ügyelő küldöttség. 1830. 14.
  91. Csanádi  püspökség  makói  uradalma.  Uradalmi számadások.   1837.  GILICZE JÁNOS  szíves közlése.
  92. ML Tanácsi iratok. 1845.
  93. BÚZÁS L.—TÓTH F. 1992.
  94. CSML CSM összeírások: 4.
  95. BOROVSZKY S. 1. 317.
  96. 96 SZABÓ I. 1960. 144.
  97. RÁCZ I. 1980. 120.
  98. ERDEI F. 1969. 15.
  99. MM 1. 47.
  100. MM 1. 48.
  101. ERDEI F. 1932. 144.
  102. TÓTH F. 1988. 4—6.
  103. MM 1. 47.
  104. EPERJESSY K. 1971. TÓTH F. 1974. 69.
  105. RÁCZ I. 1980. 129.
  106. RÁCZ I. 1980. 130.
  107. ML Rovatos összeírások.
  108. TÓTH F. 1988. 8.
  109. TÓTH F. 1986. 59.
  110. REIZNER J. 1892. 52, 120.
  111. MOL Urbárium.
  112. Idézi SZABÓ I. 1960. 145.
  113. SZABAD Gy. 1980. 155.
  114. SZABÓ I. 1960. 145.
  115. ERDEI F. 1942. 16.
  116. SZABÓI. 1960. 142
  117. RÁCZ I. 1980. 114—115.
  118. SZABÓ I. 1960. 195. A földművelési tanya helyett ERDEI FERENC a Magyar tanyák című munkájában az ilyen szállásokat szántóföldi tanyának nevezi. SZABÓ ISTVÁN szerint ez a megnevezés világosabb és kifejezőbb, hiszen bennefoglaltatik a tanyai élet mindkét területe: a növénytermelés és az állattenyésztés egyaránt.
  119. Erdei f. 1937. 204.
  120. MLTÜ. jkv. 1789. 27.
  121. ERDEI F. 1937. 205.
  122. MM 1.74.   
  123. ML Rovatos összeírás. 1800.
  124. RÁCZ I. 1980.
  125. REIZNERJ. 1892. 133.
  126. PALUGYAY I. 1855. 138.
  127. PALUGYAY I. 1855. 81.
  128. Az épület déli fala és a Megyeház utcai járda között lefedve máig megmaradt a csordakút méretű ásott kút.
  129. ERDEI F. 1972. 262.

 

 

  
Előző fejezet Következő fejezet