Az újjátelepüléstől a polgári forradalomig

Politikai küzdelmek: úrbéri per

(TÓTH FERENC)

A nagy pör néven számontartott úrbéri küzdelem egy évszázad során velejéig áthatotta a város minden polgárát. Átformálta a közgondolkodást, kialakított egy olyan várostudatot, amely alapján Bálint Sándor az Alföld legöntudatosabb parasztvárosának nevezte Makót.23 Ez az öntudatos szemléletmód a határtalan szabadságvágyban, később a politikai radikalizmusban, a demokratikus gondolkodásmódban, olykor a rideg individualizmusban, önteltségben, kivagyiságban nyilvánult meg. Kialakulásának előzményei Reizner szerint a mohácsi vész előtti időkre nyúlnak vissza. „A régi szabadság és függetlenség emléke Makó város népénél nemzedékről-nemzedékre átszállt, s a tradíció a későbbi súlyos idők dacára sem enyészett el. "24 Az úrbéri per után pedig tovább élt a helyi Kossuth kultuszban, a Justh Gyula nevével fémjelzett politikai küzdelmekben. Igazán meghatározó szerepe a helység életében mégis az urasággal vívott küzdelmek során volt.

A város lakossága szent meggyőződéssel hitt privilegizált jogállapotában. Amikor 1672-ben Makó a kincstár birtokába került, megszabadult a robot és dézsmaadás kötelezettségétől, ettől kezdve nem tekintették magukat jobbágyoknak, királyi szabadosok (libertini regii) lettek. „Midőn Makó — írja Reizner — a csanádi püspök földesurasága ellen küzdött, semmi mást nem kívánt elérni, mint azt, hogy lakóinak szabadságát és függetlenségét biztosítsa, jogtörténelmileg kifejlett és megszilárdult kedvező helyzetét állandósítsa. "25

Mindez puszta idea maradt, ugyanis azáltal, hogy Makót III. Károly 1719-ben Nádasdy László püspök személyének, Mária Terézia pedig 1746-ban örök adományul a Csanád egyházmegyei püspökség javára adományozta, a volt királyi szabadosok püspöki jobbágyok lettek. A mindenkori püspökkel szerződést, kontraktust kötve teljesítették kötelezettségeiket.

Magyarországon kétségtelenül legelőnyösebb helyzetben a szabad királyi városok (Debrecen, Szeged, Temesvár, Szabadka, Zombor) voltak. Kiváltságot élveztek a jászkun (Jászberény) és hajdúkerület (Hajdúdorog, Hajdúnánás stb.) helységei. A mezővárosok közül legkedvezőbb állapotúak a kiváltsággal rendelkezők (Győr, Pécs, Várad) voltak. Csizmadia Andor szerint: „Jogi szempontból feloszthatjuk a mezővárosokat privilegizált és nem privilegizált, contractualis mezővárosokra. Előbbiek királyi vagy a király által megerősített földesúri privilégiumokkal rendelkeztek, utóbbiak abban különböztek az egyszerű jobbágyközségektől, hogy a földesúrral kötött szerződésben vagy a földesúr engedélyével szolgáltatásaikat kollektíve teljesítették. "26

Az alföldi mezővárosok nagyrésze magánföldesurak birtokába jutott. Makó egyházi földesuraság alá került. Amelyik város kiváltságlevéllel nem rendelkezett — függetlenül, hogy világi vagy egyházi földesúrhoz tartoztak — sorsuk folyamatosan rosszabodott. A mezővárosok lankadatlan harcot vívtak előnyösebb helyzetük fenntartásáért. A harc erősségében mutatkoztak különbségek; Makón a küzdelem hevessége magas volt.

Az urbárium a dunántúli jobbágyságnak fellélegzést, megkönnyebbülést hozott; az Alföldön viszont a szolgáltatások nagymérvű növekedését eredményezte. A püspöki uradalom arra törekedett, hogy kontraktus helyett bevezesse az urbárium szerinti adózást. Mária Terézia álláspontja az volt, hogy az urbárium rendelkezéseitől el lehet térni, ha a kontraktus előnyösebb helyzetet biztosít. A makóiak továbbra is szerződés {334} útján teljesítették kötelezettségeiket, az urbárium itt ilyen értelemben élő jogforrássá nem vált, mégis alapvetően megváltoztatta a helyi viszonyokat. Csanád megyében a jobbágytelek nagysága országosan is a legkedvezőbbnek tekinthető, ugyanis a ren- delkezés szerint a szántó 16—36 hold, a rét 6—22 kaszás lehet; itt ezt 36, illetve 20 holdban állapították meg. A belső telekkel együtt a jobbágy telek nagysága 57 hold lett (1100 négyszögöllel számítva a holdat). A telekállományt ettől kezdve állandó jelleggel birtokolták. A királyi kisebb haszonvételi jogok; a pénz-, tennék- és munkaszolgáltatá- sok mértéke szerződéskötéskor állandóan a vita és a pereskedés alapját képezte. Mária Terézia úrbéri rendelete a szerződéses viszony ellenére is mérföldkő lett a földesúr—jobbágy viszonyban. A békés időszaknak vége szakadt, ettől kezdve a földesúr a szolgáltatások mértékéül az urbáriumban foglaltakat tekintette. A község, a kommunitász viszont körömszakadtáig ragaszkodott a korábbi, a kedvezőbb joggyakor- lathoz. Az ellentétek fokozottan kiéleződtek a majorsági vagyis allódiális földek tekin- tetében is. Makón az ellentétek oly nagyok voltak, hogy békés megegyezésre nem nyílt lehetőség. Az urbárium rendelkezése értelmében az úrbéri perekben az úriszéktől a megyei szedriához, onnan a helytartótanácshoz lehetett fellebezni. Olykor királyi biztos kiküldésére is sor került.

A tulajképpeni úrbéri per nyolc évtizedig tartott: 1778-ban kedődött és 1859-ben zárult. Hevessége fokozódott, egyes szakaszának időtartama egyre nőtt.

A per kezdete Christovics püspöksége idején Engl Antal halálával, 1777-ben a püspöki székbe kerülő Christovics Imre kije- lentette, hogy szerződés helyett az urbárium rendelkezései szerint kívánja a földesúri jogokat gyakorolni.

Az uradalom már 1777. augusztus l-jén magához vette a város által épített sörházakat, mészárszéket, kocsmákat; a kocsmában található bort, sört és pálinkát; továbbá a csárdákat a hozzátartozó réttel, legelővel, sőt az ott lévő disznókkal, más jószágokkal és mindezt kiadta idegeneknek haszonbérbe. Aki a robotot nem szolgálta le vagy pénzzel nem váltotta meg, annak a legelőjét a prefektus és a számtartó felszán- tana.27

Ezzel elkezdődött a püspöki uradalom és Makó város között az úrbéri per. Az úriszék 1779 január 16-i ülése el is fogadta a püspök valamennyi követelését:

1. Megítélte a tizedszedést.
2. Hozzájárult, hogy a pusztákból az uradalom részére szakítsanak ki allódiális birtokot. Ezt két helyen határozták meg: a külső legelőn és a lelei réten. A per során Vertics József 1778.  évi Mappa Exhibens  Terrena tam  Oppidi Makó...   térképét használták.28 A külső legelőn a Göböly járást nevezték meg, amely a Fekete halom közelében terül el, a térképen külön jelöléssel meg van különböztetve és a közlegelőn kívül esik. Egy részét a város kender és len termelésre adta ki. Területe 34 5/8 sessio. A lelei rét kisebb földterületeit szintén az uradalom kaszálóinak jelölték ki: Nagy-, Kis Gyűrűs, Darabhát, Mogyóshát, Köles tó környékét és a Maros mellett Hajdova és Kalára mellékét. Ezek a közösségi kaszálókon kívül estek.
3. Az 566 jobbágy telek kimérése.
4. A 400 kaszavágásnyi területet — az urbárium rendelkezése szerint — a község birtokában kell hagyni.
5. A kocsmákat, mészárszékeket és a serházat az uradalom saját kezelésébe veszi. {335}
6. A vásárok jövedelme a földesurat illeti.
7. A   dohánytermelők   a   földesúri  joghatóság   alá   tartoznak.   Dohánytermő területek: Nagy-, Kis Lele, Sírhegy, Pannahát, Gingécz, Horrohát stb.

Mindez szöges ellentétben állt az addigi úrbéri gyakorlattal. A kialakult úzust egyértelműen megfogalmazták a megye által kihallgatott tanúk. A Göböly járástól 1778. június 19-én Szabó Pál római katolikus, 54 éves makói lakos így vallott: „Tudja, hogy a kopáncsi pusztának egy darab része a Fekete halomnál mindenkor Göböl járásnak tartatott oly formán, hogy akinek göböl ökrei voltak, azoknak szabad volt oda hajtani, amely göböl ökörtül ki-ki bizonyos summa pénzt fizetett puszta árendában a város cassájába, hol többet, hol kevesebbet, amint tudni illik az bírák elvégezték, de mennyit fizettek, a tanú nem tudja, mivel magának ökre soha nem volt, hanem most múlt 1776-dik esztendőben némely lakosok erőszakosan azon Göböl járásra hajtatván ökreiket, az szegénység nem szenvedhette egyenlő akarattal vonyó marháikat reá bocsájtották, s aképppen azon 1776-dik esztendőtül fogvást ökör csorda járásnak fordították, minden különös hasznát, mely azon földbül béjött az városnak, aképpen elrontották, s birtokát megváltoztatták."29

Engl Antal csanádi püspök (1750-1777)	Christovics Imre csanádi püspök (1777-1798)

A ielei rét hátságairól a 46 éves, római katolikus Nacsa András 1778 június 19-én szavahihetően állította: „Egy néhány esztendőtül fogvást város szolgálattyát viseli, öreg bíró is lévén két ízben, mely idő alatt úgy tapasztalta, hogy Nagy-Leiét egynéhány makai lakosok bírták az bírák engedelmébül dohányos kerteknek, akik az dohánybul esett dézsmának egyebet az városnak nem adtak, mely dézsma az több város jövedelmével közönséges haszonná fordíttatott. Ez előtt cir[ka] 14, 15 esztendővel szegedi lakosoknak árendálta ki a város egy darab kaszálóval bizonyos summa {336} pénzben esztendőnkint, de mennyiben nem tudja, azon szegediek bírták 1770-dik esztendeig, akkoron az nagy árvizek miatt elhagyták, az utátul fogvást ismét makaiak fogták fel dohányos kerteknek, az kik is árenda helyett dézsmát szoktak adni dogánybul, melyet annyival is inkább tud a tanú, mivel maga is szedte tőlük az dézsmát. — Kis-Lelét, Horróhátai tudja a tanú, hogy már régtül fogvást kiadták az bírák dohányos kerteknek, de annak hány esztendeje lehet, arra nem emlékezik, hanem hogy azon dohány földek-tül árenda helyett minden esztendőben az dohánynak tizedét adták, azt jól tudja, minthogy azon kertészeket is borbírságban dézsmálta, s öreg bíróságában úgy dézsmáltatta város részire. — Gingéczet mikor ex árendálták először és mennyiben, mivel régen volt, bizonyosan arra nem emlékezik, hanem azt tudja, hogy az eő bíróságában, mely volt 1776. tápaiak bírták 40 forintban, amely árenda pénz az város cassájába ment esztendőnként, eő lévén minden beneficiumoknak akkoron birtokában. — Sírhegyet és Panahátax a tanú emlékezetire mindenkor tápai és szegedi lakosok subárendálták dohányos kerteknek, de mennyit fizettek az városnak mint fő árendátornak, arra nem emlékezik. — Borz és Ürmösháton ezelőtt méheket szoktak tartani, melybül az város az szokott dézsmát megvette. Vallja tovább, hogy Tompost is kiadták volt az bírák némely kertészeknek, az mellyek egynéhány esztendeig békességesen bírtak egynéhány makai lakosok, hanem 1770-ben az nagy árvíz miatt megszorulván az helység ökör csordája legelő mező dolgábul, úgy az ott lévő kertészeket által szállították Horro és Gencshát-ra. — Nagy és Kis gyűrűst pedig néha az város maga szükségére vágatta le, néha város cselédeinek, többnyire pedig más lakosoknak engedték kaszálónak az bírák tetszésük és akaratjuk szerént."30 A 62 éves Igaz József 1778 május 23-i vallomása szerint: „A vizek között lévő hátas helyeket soha egy Méltóságos Uraság sem bírta, hanem mindig a Communitás. Sem az árendábul, sem a dézsmábul még eddig egy makai földesuraság egy krajcárt sem vett, hanem mind az Becsületes város tőlünk incassálta. Való az is, hogy minekelőtte a város azon hátas helyekre kertészeket nem szállított volna, mindenkor a város kaszáltatta, kit pedig a szegénységnek kiosztotta, abból soha sem disponált a Méltóságos Uraság. "31

A közönséges legelőkön len, kender, kukorica termelésre kiadott földekről 1778. június 19-én pontos leírást adott az 77 éves Nagy Pál és a 66 esztendős Gilitze János: „Ezelőtt való esztendőkben, jelesül 1774 esztendeig többnyire majd minden esztendőben az bírák és tanács az külső nyomásnak egy részét el szokta szakasztani és azt az lakosoknak len és kukorica földeknek dézsma alá kiadni mindaként, hogy az nyomás szántás által javítasson, mind pedig, hogy az városnak onnat esett dézsmábul esztendő-beli jövedelmét szaporíthassák, mely darab részeit az pascuumnak egy-két esztendeig szántották, aztán ismét nyomáshoz vissza helyeztették. "32

A vásárok bevételéről 1778. szeptember 4-én a 78 éves, római katolikus vallású Nagy Pál vallotta: „A vásárokat soha egy püspökség sem bírta, sem számolt rájuk, hanem mindenkor azok úzusában volt Makó városa. Onnan tudja a tanú, mivel Méltóságos Stanislavich püspök idejében Makón bíró volt, és mindenkor a város részére szedte be a vásár állásért a pénzt; azútatul fogva is mindenkor a városházánál esküdt ember lévén, sohasem tapasztalta, hogy a makói Méltóságos Uraság belé avatta volna magát, hanem a városnak birtokában mindenkoron volt. "33

Az ugar földekben parlagul maradt szántóföldekről 1778. május 23-án Nagy Pál 77 éves, római katolikus vallású makói lakos így nyilatkozott: „Látta szemeivel, hogy az ugar földek között sokaknak földjei parlagul maradtak, de gondolja a fatens [tanú], hogy az csak olyan szegényeké lészen, kiknek tehetsége és járó marhája nincsen. Az {337} olyatin tehetetlen embereket, régtül fogva tapasztalja, hogy parlagu[l] szokták hagyni a földjeiket. Egy ilyen tehetetlen embereknek földjeit a bírák a város rendelésibül tehetősebbnek is engedi, mégis parlagu[l] maradnak, mert az a tehetetlen fölszántani nem engedi. "34

A város határában lévő csárdákat gondosan felbecsülték. A dalit 348, az igásit 250, a réti csárdát 396 forintra értékelték.35

Az úriszéki ítéletet a város megfelebbezte. Csanádvármegye törvényszéke a tanúvallomásokat semmibe véve 1779. március 19-én kimondta: „Tized iránt az úriszéki ítélet helyben hagyatik, a község kezében lévő földekből 60 sessio mint allódium, azaz majorsági föld az uraságnak átadatik; az úrbéri földek fölmérése megengedtetik."36

Az uradalom be nem várva a per végső kimenetelét, a megyei ítéletet azonnal életbe kívánta léptetni. Makó bírája 1779. március 26-án kétségbeesve jelentette a vármegyének, hogy az uraság a külső nyomáson a Göböly járásnak nevezett földterületet elhantoltatta és onnan a makóiak jószágait kitiltotta. Egyben kérte, hogy a legfelsőbb döntés megszületéséig a község az elhancsikolt földterület birtokában maradjon.37

A helytartótanács 1779. október 18-i intézkedése kimondta: „Makó városának lakosai 1699-ik évben az egész határt megkapták; s az uradalom által kért puszták, mint amelyek az úrbéri executiora megbízott tisztviselők által, a község használatában lévő s annak birtoka közé bekebelezett részek vetettek föl: továbbra is a község birtokában hagyandók. "38

A város a természetbeni tizedszedés veszélyétől is megszabadult, ugyanis Ná-dasdy, Falkenstein, Stanislavich és Engl püspökök a községnek átadták a tized és kilenced beszedését. Visszakapta a város a kocsmákat, mészárszéket és serházat; megkapta a vásárok, hetipiacok bevételét.

Ezzel az úrbéri harc első szakasza lezárult, a viharfelhők szétoszlottak. Megkezdődött a szerződéskötés körüli huza-vona. Az uraság 1780. február 21-én az előzetes pontokban a következő igényekkel lépett fel:

1. A robot mennyisége minden sessio után 2 szekeres nap, házas és házatlan zselléreknél 1 napi kézi munka. A marhás robot 12, a kézi 6 krajcárral megváltható.
2. Két házhely föld a királyhegyesi határ mellett allódiális birtokként.
3. Pénzjáradék: házak után járó 1 fn cenzus, az évi megváltás összege: 5070 frt.
4. Termékjáradék. Dézsma: 500—500 mérő búza, árpa, zab; 12—12 mérő lencse, paszuly, borsó; apródézsma; bordézsma: 150 akó makói bor.39

A község az uradalmi punktumokra 1780. március 3-án válaszolt.

1. Robotra és egyéb tartozásra 5000 Rhenes forintot ajánl.
2. Az uraság konyhájára kizárólag 8 borjút szán.
3. Mivel az urbárium és a helytartótanácsi resolutio értelmében a várost illető földeket a kommunitász kapta meg, ezért egyetlen sessiót sem kíván az uradalom ren delkezésére bocsátani. Kivételt csupán a Marosnál, a Fehérháznál és a Halastónál lévő füzes erdő képez.
4. Naturalé: 60 boglya széna.
5. A szerződést ne 3, hanem 6 évre kössék.40

Karácsony Mihály, Csanádvármegye esküdtje 1780. március 2-án a makóinál keményebb feltételeket javasolt: {338}

1. Készpénz 9000 forint.
2. Apródézsma; hosszú fuvar; búzából 300, árpából 400, zabból 300 mérő; bárány 100.
3. Minden egész telektől egy napi szekeres; házas és házatlan zsellértől egy napi kézi robot.
4. Naturalé: 2000 kéve nád, 60 boglya széna.
5. Három egész sessio föld Királyhegyes határánál.

A szerződést a püspök élete tartamára 1880. április 1-jén kötötték meg az alábbi feltételekkel:

A földesúr minden királyi és földesúri haszonvételt (a dézsma és haszonbér szedését, kocsmáitatást, sör- és pálinkafőzést, húsvágást, halászatot, az őt illető Szent Iván napi országos és heti vásár jogát) átad. A Maros mellett lévő sörházat a város tulajdonába bocsátja, a mészárszékeket és csapszékeket visszaadja.

A makóiak évenként készpénzben 9000 rhénes forintot fizetnek; természetben adnak 150—150 köböl búzát és árpát, 60 boglya szénát, 2000 kéve nádat vagy gyékényt, 60 akó makói bort, 50 bárányt; apródézsmát; 16 telek után egy hosszú fuvart kétnapi járóföldre; minden jobbágy telek után évenként egy igás vagy két gyalog napszámot; a házas és háztalan zsellérek egy kézimunkát szolgálnak; az apátfalvi határ közelében al-lódiumnak kihasítanak 3 sessio földet.41

A püspökséggel vívott küzdelem végül is kedvezően zárult. Az uradalom visszaadta az elfoglalt területet, megfizette a községnek okozott károkat, elmúlt az urbárium bevezetésének veszélye, továbbra is kontraktus szerint adóztak. Sikerült gátat vetni az uradalom allódiális törekvéseinek. Viszont a készpénzbeli váltság összege és a természetbeli juttatások mennyisége jelentősen emelkedett. „Az előbbi jogviszony természete is átalakult — szögezte le Reizner —, és a közönséges jobbágy sorsnak kifejlődése felé kezdett elindulni. "42

A per kiszélesedése Kőszeghy püspöksége alatt

Hosszas betegség után Christovics Imre 1798-ban Makón elhunyt. A püspöki szék két évig betöltetlen maradt. 1800-ban Kőszeghy László lett a megyéspüspök, így hetven év múltán ismét magyar nemzetiségű, szegedi születésű, polgári családból származó főpap került az egyházmegye élére.

Juhász Kálmán szerint Gellért püspököt kivéve ő előtte egyetlen csanádi püspök sem alkotott annyit, mint Kőszeghy László.43 Cristovics Imre fedezte fel tehetségét, a pécsi tanárt Temesvárra vitte, megtette titkárnak, majd kanonoknak, 1783-ban püspöki helynöknek. A püspök betegsége idején káptalani helynökként kormányozta az egyházmegyét, így annak irányításában fél évszázadot töltött. Hivatalba lépésekor a Mohács előtti Csanád egyházmegye kétszáz plébániájából csak három működött. Kőszeghy László a plébániák és a templomok sorát emelte. Újjászervezte az egyházmegye közigazgatását: főesperességeket és esperességeket hozott létre. A lelkipásztorok utánpótlására papnevelő intézetet alapított. Kőszeghy Lászlót a história domusokban rideg lelkületű, kíméletlen jelzőkkel illették. Juhász Kálmán szerint határozott egyénisége és szigorú egyházias felfogása mellett derűs kedélyű, meleg érzésű, mindenkin segíteni igyekvő természetű főpap volt.44 Nagy egyházépítő terveihez sok pénzre volt szüksége, az egykori határőr vidéki területen nem sikerült tizedszedési jogát érvényesítenie. Ezt makói jobbágyain akarta behajtani. {339}

AZ 1804. ÉVI SZERZŐDÉS

Kőszeghy László püspöksége idején az úrbéri pereskedés három szálon futott:

1. A Christovics-féle szerződés megörökíthető-e, vagy a földesúr—jobbágy vi szony újra rendezendő?
2. Az adózás továbbra is szerződés (kontraktus) szerint történjen-e vagy az ur bárium rendelkezései szerint?
3. Allódium vagy majorsági birtok megilleti-e a földesurat? Ha igen, mekkora terület?

Régi szerződés — új szerződés

A város hallani sem akart a földesúrral kötendő új szerződésről, ugyanis II. József császár 1784. május 6-án 10 057 számú rendelkezésével a Christovics-féle kontraktust nemcsak jóváhagyta, de örökösnek is nyilvánította, kimondva, hogy minden következő püspökre kiterjedjen.

Előbb Kőszeghy püspök és a jószágigazgatója is azzal bíztatta jobbágyait, hogy a „contractust el nem rontja". Kőszeghy János igazgató 1800. december 31-én mégis bejelentette, hogy az előbbi szerződésnek 1801. január l-jétől semmi ereje nincsen. Január 5-én az úriszék a kérdéses szerződést meg is szüntette.

A község azzal érvelt, hogy a császári rezolúciót az uradalom nem változtathatja meg. A császár ugyan halálos ágyán visszavonta rendelkezéseit, de amit az eklézsiák és az eklézsiai jószágok szabályozására tett, változatlanul érvényesek. Kőszeghy az uralkodóhoz folyamodott, hogy a makóiakat új szerződés kötésére szorítsa. A helytartótanács 1801. május 19-én 9137 számú intézményében Csanád megyének meghagyta, hogy fiscalis assistentia mellett az új szerződést az úriszéken eszközölje. Hasonló tartalmú utasítás érkezett 1802. június 13-án őfelségétől is. A püspök ismételt folyamodványára a helytartótanács 1802. május 28-án 4958. számú intézményében az 1780. évi szerződés mellőzésével egy új szerződés elintézését rendeli el az úriszék útján.

Kontraktus vagy urbárium

A pereskedő felek kezdettől merőben ellentétes elvi alapból indultak ki: az uradalom az úrbérrendezés törvényéből, Makó a szabadalmasabb jogállapotából eredő addigi gyakorlatból. Mindkét fél körömszakadtáig védte a maga álláspontját, és csak a legfelsőbb rendeléseknek vetették alá magukat.

A püspökség az urbárium szerinti adózás szellemében 1801. március 19-én foglalta írásba követeléseit.

A kommunitász elfogadhatatlannak tartotta az urbárium alapján történő adózást. Az ellenállás miatt a püspökség javasolta, tartsanak próbaesztendőket, ezalatt ki-ki tapasztalhatja az urbáriumba foglalt szolgáltatásoknak és adózásoknak súlyát, és három esztendő után véglegesen dönthetnek, hogy szerződés mellett kívánnak-e maradni vagy az urbárium rendelése szerint viselik a terheket. Ez a javaslat is elfogadhatatlan volt, mindezt csak legfelsőbb helyen lehetett lezárni.

Az uralkodó döntését a helytartótanács 1804. szeptember 18-diki 20 824. számú leirata tartalmazta: „Azt, hogy nem concractus szerént tractáltassanak és urbárium alá vettessenek a lakosok, csak kérdésbe sem lehet hozni, mert az ellenére volna mind a királyi comissariusoknak kiadott felséges instructio 26. §-ának, mindannak, hogy a megszállásnak idejétől fogva mindenkor contractus szerént traktáltattak."45

Az úriszék 1803. február 25-én megítélte a királyi beneficiumok visszavételét, amit a megyei törvényszék is megerősített. A legfelsőbb királyi végzést a helytartótanács 1803. június 18-diki és 1804. szeptember 18-diki leirata tartalmazta.

1. Az uraság vegye vissza a regálé beneficiumokat.
2. A népesség figyelembe vételével az uraság határozza meg, hogy az urbáriális kocsmáitatás idején (Szent Mihály naptól Szent György napig) hány helyen mérhet a kommunitász bort. A csárdákat vegye át az uradalom.
3. A szerződés 15 évre szóljon.
4. A robot megváltásából 13 497 forint 30 krajcárt évente el kell engedni.
5. A gabonadézsmát nem szalmában, hanem szemben kell adni.
6. A megkötött szerződést a consiliumnak meg kell küldeni.

A legfelsőbb rendelkezés ismeretében tovább folyt az alkudozás. Az uradalom 1804. december 20-án kívánalmait pontokba szedve közölte, amire a város elöljárói azonnal válaszoltak.

1. Az uraság minden jobbágytelek után 6 két marhás robotot kívánt, a zsel lérházak után 6 gyalog napot, a házatlan zsellérektől in natura nem kért semmit, a többi robotnapot 24, 12, 12 krajcárral megengedte megváltani. A város egy napi két vonó marhás szolgálatot, egy napi gyalog szolgálatot ajánlott föl, összegszerűen 20, 10. 10 krajcárt.
2. A hosszú fuvart in natura kívánta a földesuraság. A város óhaja, hogy ez „alkalmatos időben tétessen, valamint menet vagy jövet két napi útnál többet ne tégyen és vagy menet vagy jövet teher nélkül legyen".
3. A búzából és árpából vagy zabból esendő dézsmából az uraság minden egész telek után 10 pozsonyi mérőhöz, a város 6 mérőhöz ragaszkodik. {341}

4. Az uraság a Fehér-ház melletti kukoricaföldek, a gerizdesi, ardicsi szőlők melletti kenderföldek, a szentlőrinci kertek után is kívánja a dézsmát. A község a királyi rendelkezéshez ragaszkodik.

5. A bárány dézsma és a rajméhek utáni dézsma természetbeni teljesítése.

6. Az uraság visszaveszi a regálékat, de a három országos vásár haszonvételét meghagyja.

A legelő elkülönítése

A Mária Terézia-féle úrbérrendezés pontosan meghatározta az úrbéres telkek terjedelmét, de a legelőről csak azt írta, hogy elegendő bocsátassék a jobbágyok rendelkezésére. Találóan írta Tóth Lőrinc: „Az egész úrbéri rendezésben talán legfontosabb, legkeményebb, legtöbb féltékenységet s legerősebb szenvedélyeket ébresztő tárgy [...] a legelő kérdése."46

A Mária Terézia-féle úrbérrendezés során 1771-ben a Makó határában lévő pusztákat — mint külön határral nem jelölt földrészeket — a közlegelő területéhez vették föl. A földmérésen alapuló 1781. évi urbárium 4. pontja ki is mondta: „A legelővel kapcsolatban deklaráljuk, hogy a lakosok rendelkezésére áll." Egy 1798. évi megyének küldött jelentésben arra a kérdésre, hogy „Bír-e valamely szabad pusztát, ha bír, ki annak a földesura? — ez áll: „Amely pusztákat bír, azok a földjéhez urbarialiter inkorponáltatva vágynak. "47

A puszták visszakövetelése

Nagyon meglepte a makóiakat a püspökségnek 1802. szeptember 15-diki keresetlevele, melyben a község használatában lévő pusztákat visszakövetelte, mondván, hogy azokat csak haszonbérbe bírták. Az úriszék 1803. február 25-diki ítéletében a pusztákat visszaadta az uradalomnak, a községnek 410 hold kaszálót és 8334 hold úrbéri legelőt biztosítottak.

A város a megyei törvényszékhez fellebbezett, de az uradalom mit sem törődve azzal, hogy a per nem zárult le, 1803 tavaszán a közlegelő egy részét önhatalmúlag elfoglalta: a kopáncsi külső marhalegelőből barázdával, a rét felőli belső legelőből pedig hantokkal elszakasztott egy-egy jelentős területet, ugyanakkor a kaszálónak használt szigetektől is eltiltotta a lakosságot. Az uradalomnak nem állt szándékában majorsági gazdálkodásra áttérni, az elszakasztott területet árendába kívánta adni. Tevékenysége arra irányult, hogy a mindenkori szerződésben rögzített szolgáltatásokon túlmenően újabb jövedelmekre tegyen szert.

A város elöljárói Kőszeghy János jószágigazgatótól kérték, amíg a per nem zárul le, az uraság adja vissza az elfoglalt területet. A megye utasítására az uradalom a kopáncsi legelőből elbarázdált részt visszaadta, de a réti kaszálót továbbra is megtartotta magának.

Az uradalom 1805 februárjában a zugolyi és csipkési fűzfás erdő használatából tiltotta el a községet, pedig ezt a lakosság saját hasznára ültette, gyenge korukban dajkálta, csőszeivel őriztette, saját költségén esztendőnként megújította, a Maros vizétől töltéssel oltalmazta. Szerintük ez a város benefíciumaihoz tartozott, része a belső legelőnek. 1805 tavaszán az uraság elfoglalta a város jángori urbáriális kaszálóját, és azt {342} maga számára fölszántotta és bevetette. A megye latorkodásnak nevezte az uradalom törvényellenes földfoglalásait, és elrendelte azoknak visszaadását.

A megyei törvényszék 1806. június 14-diki ítéletében az úriszék által meghatározott 8334 hold legelőt 15 684 holdra emelte. Az uradalom legelője Kopáncson 6764, a lelei pusztán 15 126 hold, vagyis összesen 21 890 hold.

A helytartótanács 1804. szeptember 18-diki határozata szerint: „a puszták visszaadása érdemileg helyben hagyatik, azon hozzátétellel, ha a földek regulációja után a mondottakon kívül valami még fennmarad, az az uraság rendelkezése alá bocsátassék." A helytartótanács rendelkezett arról is, hogy a kukoricás, veteményes és szőlő földek a lakosoknál maradjanak. Miután a megyei törvényszék ítélete alapján az uradalom a külső és a belső legelőt kimérette, a város azokat árendába kérte a püspöktől. Az uradalom a külső és belső legelőkért 20 745 forintot és 3000—3000 kéve nádat és gyékényt kívánt. A magas ár miatt a bérlet nem jött létre.

A legelő elkülönítő perrel a több éves úrbéri viszálykodás átmenetileg nyugvópontra került, így 1804. december 28-án megkötötték a szerződést. A robot tekintetében a város az egy napi igás, illetve az egy napi gyalog robot megajánlását el tudta fogadtatni, a többi robot napnak megváltása viszont 24, illetve 12 krajcár maradt. A dézsma mennyisége búzából is, árpából vagy zabból is 6 pozsonyi mérő maradt. Sikerült elérniök, hogy gabonából a dézsmát ne szalmába, hanem szemül szedjék.48

A szerződés módosítása

A szerződés megkötése előtt az uraság kifejezésre juttatta, hogy annak aláírása esetén kegyességét fogja a város tapasztalni, átadja a legelő mezőnek azt a részét, amit elfoglalni szándékozott. Az uraság 1805. január 26-án mégis azt közölte, hogy a kopáncsi legelőből megtartott 224 holdat, a lelei rétből pedig 723 hold 980 ölet, a többit 20745 forintért árendába adja a városnak. Erre a kommunitász úgy határozott, hogy az 1804. december 28-án megkötött szerződéstől elállnak és annak ellentmondanak.

Mivel a közlegelőt az úrbéri földek után számították ki, ezért a földnélküli zsellérek teljesen legelő nélkül maradtak, pedig ötödfélezer jószáguk volt.

1. táblázat A földnélküli zsellérek jószágállománya 1805-ben

Már a helytartótanács is sokallta az uradalom önkényes és erőszakos tevékenységét. Az 1805. március 26-diki leiratában rosszallásának adott hangot, hogy az {343} uradalom nem várta meg a törvényszéki döntés helybenhagyását, és erőhatalommal elfoglalta a városbelieknek ez ideig legeltetésül használt több területét, ezért a városbelieket vagyonjaiknak tönkrejutása és elpusztulása fenyegeti. Meghagyta a megyének, hogy kebeléről egy tiszti küldöttséget nevezzen ki egy részre nem hajló mérnökkel. A városbelieknek annyi legelőt kell kihasítani, amennyi jószágaik számára elégséges. Figyelmet kell fordítani arra is, hogy használatlan földet telki állományba ne vegyenek fel.

A megyei deputáció a kopáncsi pusztán megállapította, hogy annak egyharmada használhatatlan, urbáriális legelőként nem jöhet számításba. A szikes területen a fű Szent Iván nap előtt (június 24.) el szokott száradni, nedves esztendőben elfutja a víz, ezért nem terem. A vásárokon a makóiak marháit messziről meg lehet ismerni, a sártól olyan a lábuk, mintha térdig sárga csizma lenne rajtuk.

A belső legelőnek az ugarföldek felőli része többnyire használható, de a Marospartjától a szegedi és földeáki határig eső részt szinte minden esztendőben elönti a víz árja, csak a gerincek maradnak szárazon. Kiöntések idején ezekre a hátságokra szorulnak a pásztorok jószágaikkal. A deputáció is tapasztalta, hogy a tehéncsordák, paripa vagy kanca ménesek, fejős juhok és sertések úgy álltak a kiemelkedő földsávokon, mint baromvásárokon szoktak. Szárazság esetén annyira megrepedezik a föld, hogy a botot egy rőf mélységre is le lehet dugni.

A küldöttség nem elégedett meg a rovatos összeírásokban nyilvántartott jószágállománnyal, személyesen kihallgatta a pásztorokat is. A kopáncsi pusztán három ökörcsorda, négy gulya és egy ménes volt, a belső legelőn hat tehéncsorda, négy ménes, tizenhét juhnyáj és tizenkét csürhe legelt. Néhány nagyobb gazdának külön volt juhásza és csürhése.

Pártatlan szakértőnek Vedres István szegedi földmérőt kérték fel, aki mindenekelőtt megállapította, hogy Makó városának legelő mezeje és nádas rétje sem az uraság, sem az urbárium behozására rendelt királyi comisszió, sem az urbáriális execu-tiót eszközlő magisztrátuális személyek által sohasem voltak elválasztva és ennek csendes birtokában volt a város. Az urbáriális reguláció 1782. március 8-án ismét elegendőnek találta a legelőt és rétet, annak birtokába a várost meghagyta. Tehát annyi legelő és rét illeti meg a makói lakosokat, amennyit 1782. évi urbáriális executió meghagyott.

2. táblázat A város közlegelőin járó jószágállomány 1805-ben

Az urbáriális reguláció során 1779-ben Vertics József földmérőt rendelték ki, felmérése szerint a legelő és a rét kiterjesztése 34 059 hold. Ebből 15 129 hold a hasznavehető, a többi 18 930 hold szikes, zsombékos, vízjárta, így csak ritkán használható. Az uraság az összes legelőnek illetve rétnek csaknem felét (48,3%) vette birtokba. {344}

3. táblázat

A legelő és a rét minőség és elkülönítés szerinti megoszlása (1100 négyszögöles holdakban)

Vedres István a legkritikusabb kérdésre, hogy mennyi legelő illeti meg a makóiakat, logikus okfejtéssel adott választ. Hivatkozik a Coronalis Districtusra, amely szerint a szántóföld mennyiségének felét kell kiadni legelőből. Mivel Makón egy jobbágytelek 56 holdból állt, így 28 jugerum legelőt kell biztosítani. Összességében 621 telek után 17 395 hold legelő jár. A felsőbb rendelkezés megengedi a zselléreknek is a marhatartást. Részükre egynyolcad részt, vagyis három és fél holdat kell számítani. Az 1067 zsellér után 3734 1/2 hold legelő szükséges. A telkes jobbágyoknak és zselléreknek összesen 21 129 1/2 hold van, ezért ezt pótolni kellene a vízjárta területekből.

Vedres István egy másik megközelítésben is a város nagyobb legelőigénye mellett érvel. Az urbárium szerint egy egész helyes birtokos Makó városában 8 lovat, 14 tehenet. 12 ökröt, 90 juhot és 12 sertést tarthat, vagyis összesen 136 jószágot. A 621 sesszió urbáriális szántó után 84 456 darabot.

4. táblázat A telkes jobbágyok az urbárium szerint tarthatnak (db)

A zsellérek egynyolcad részt, vagyis családonként 17 jószágot tarthattak. Az urbárium tabellája szerint 1771-ben 391 házzal bíró és 107 ház nélküli zsellér volt Makón, a 498 zsellér összesen 8 466 jószágot tarthatott, a telkes jobbágyok és zsellérek együtt 92 922 darabot.

A városbeliek az urbárium szerinti jószágállományt a sok rossz legelő miatt nem tudták sohasem tartani, így más uraságoktól kényszerültek ökreiknek pusztát, sertéseiknek rétet bérelni.

A megyei küldöttség a várost az egész volt legelő használatába visszahelyezte. A makóiak birtokba vették a legelőt, de az udvari kancellária 1805. március 17-diki levelében az erőszakos foglalástól eltiltotta őket. Az uradalom a megyei döntés ellen a felséghez folyamodott. Ferenc király 1805. július 19-én elrendelte a makói úrbéri ügyek végelintézését, Muszlay Antal Temes megyei főispánhelyettest királyi biztosnak nevezte ki. A királyi biztos úgy határozott, hogy két és fél hold szikes legelő hasonlítható egy jobb minőségű holdhoz. A makóiak legelő területét a kopáncsi pusztából 7350 holdról 9997 holdra, a belső legelőt 8334 holdról 13 323 holdra emelte. A belső és a külső legelő mennyisége 23 320 hold lett.

Az uraság erdőfoglalását a királyi biztos salamoni ítélettel zárta: a 154 hold 815 négyszögölet kitevő csipkési és szentlőrinci erdő a városiaknak jutott, a 181 hold 1073 {345} 3/6 négyszögölnyi zugolyi erdő pedig az uraságnak. A város 400 holdnyi kaszálójának ügye szerencsésen zárult. A területet felemelték 524 holdra, ami a község tetszése szerinti helyen kimérhető. A királyi biztos az 1804. december 28-diki szerződést 1805. szemtember 13-án a fentieknek megfelelően módosította.49

Ezzel több éves viszálykodás ért véget, ismét béke és csendesség lett. Az uradalom legelőhöz és réthez jutott, a makóiak szívós harc árán keresztül tudták vinni, hogy a körülmények között elegendő legelőt megtarthattak. Muszlay Antal határozott és következetes volt. Már megérkezése után közölte, hogy zabolátlanságot, önkényeskedést nem tűr meg. Az eljárás befejeztével megállapította, hogy működése során kicsapongásokat, ellenszegüléseket nem tapasztalt.

Muszlay 1805. szeptember 13-án jelentését felterjesztette a helytartótanácshoz. Az uralkodó a királyi biztos eljárását 1807. február 27-én jóváhagyta. Ezzel az ún. 1802. évi úrbéri per lezárult.

A per során két igen értékes térkép keletkezett. Vertics József munkája a makói helytörténeti irodalomban legtöbbet publikált kéziratos, színes vászonra vont, 95,5x63,5 centiméter nagyságú, 1: 14 400 (1200 öl = 150 mm) méretarányú térkép címe Mappa Pascui Interni Oppidanae Communitatis Mako 13 323 Jugera a 1100 Orgiis Quadrotis calculata in se complectentis (Makó mezőváros belső legelőinek térképe, a járandóság 1100 négyszögöllel számítva 13 323 hold). Lelőhelye a Magyar Országos Levéltár és a József Attila Múzeum. 50

Vedres István megrajzolta Makó városhoz tartozó, Kopántsi pusztán lévő székes, zsombós és víz-járta földeknek rajzolatja... című, kéziratos, színes, 64x46 centiméter nagyságú, 1:28 800 (1 hüvelyk = 400 öl) méretarányú térképet. Lelőhelye a Magyar Országos Levéltár és a József Attila Múzeum.51

A makóiak legelő elkülönítő pere lényegesen különbözött az országban lezajlott hasonló pereskedésektől. A sequestracio általában a majorsági állattenyésztés bővülésével függött össze. A földesurak nyájaikat a közös legelőkön legeltették és egyre jobban kiszorították onnan a jobbágyok jószágállományát. így a jobbágyoknak is érdekükben állt a közös legelő megosztása. Az elkülönítésről szóló 1836. évi VI. törvénycikk a jobbágyok érdekében született. A csanádi püspökség nem törekedett majorsági állattartásra, a kopáncsi pusztát kizárólag azért kívánta megszerezni, hogy bérbeadva a püspökség pénzbevételét fokozza. Más a helyzet a lelei réttel, az ottani kaszálóra — az istállózott állattartás miatt — nagyrészt szüksége volt az uradalomnak. Bár a művelhető területet dohánykertészeknek itt is bérbe adta.

Országosan az úrbéri perek során a földesurak kinyilatkoztatták, hogy mennyi legelőt ajánlanak meg a jobbágyságnak és a bíróság döntött az odaítélés mértékéről, vagyis jogi aktus révén osztották meg a legelőket. Makó esetében az uradalom önkényesen kihasította a kiválasztott területet. Az uraság eljárása drasztikusabb volt.

A viszály forrása mindenütt abból eredt, hogy a földesúr magának igyekezett minél nagyobb és jó minőségű területet biztosítani. Ezen a téren a makóiaknak előnyösebb ítéletet sikerült elérniök. A megítélt 23 320 hold legelőből mintegy 3320 hold illette meg a zselléreket, minden egész telkes jobbágynak 32 jugerum legelő jutott.52 Ez pedig számszerűen igen magas. Az 1832—36-os úrbéri törvények egy egész úrbéres telek legelő járandóság alsó határát 4, a felsőt 22 holdban állapította meg. Für Lajos által összeállított kimutatás szerint a makóinál nagyobb legelő terület csak Kalocsán fordul elő (42,5 hold). Ugyancsak 32 hold esett egy telekre Szarvason és Szentesen {346} is.53 A makóiak jogérzéke így is igazságtalannak tartotta a legelő egy részétől való megfosztásukat, a város határának megcsonkítását. Szerintük csak közös legelőt lehet elkülöníteni. Elgondolásukat igazolta évtizedek múltán az 1836. VI. törvénycikk, ugyanis, ha a földesúr a legelő használatáról a jobbágyok javára lemondott, akkor a rendelet szerint a legelő járandóságra nem tarthat igényt.

Az úrbéres telekre eső 32 holdnyi legelő mennyisége megtévesztő, ugyanis a megítélt puszta egy része szikes vagy vízjárta. A jó minőségű legelőből csak 17 jugerum jutott. Ha a rossz minőségű legelőt átszámítjuk a Muszlay-féle kategorizálással (két és fél hold rossz minőségű legelő ér fel egy hold jóval), akkor az úrbéres telek után Makón 25 jugerum esik. Így már nem kimagasló a makóiak legelő területe, de az 1836. évi törvény által megállapított felső határnál még mindig magasabb.

Az elkülönítés előtt sem volt elegendő a makóiak legelője, hiszen 1799. január 1-jétől Keglevics Ádámtól bérelték a királyhegyesi pusztát; 1805. novemberében pedig a helytartótanácshoz fordultak, hogy a szomszédos székegyházi (mai Nagyér) kamarális pusztát bérbe vehessék. 1808. április 24-én az uradalomtól kényszerültek kivenni holdanként két forint összegért a lelei rétnek egy részét.

A legelő elkülönítési perek során a földesurak a maguk számára jó minőségű legelőt igyekeztek kihasítani. Amikor a megyei deputáció 1805. május l-jén a kopáncsi legelő minősítésekor tanúként hallgatta ki a komlósi és palotai elöljárókat, azok azt vallották, hogy a legelő egyharmad része oly haszontalan, hogy azt urbáriális pas-cuumba bevenni nem lehet. Az uraság által elfoglalt felső rész szerintük jobbacska, mint amit a helységnek átengedett. A belső legelő esetén viszont fordított volt a helyzet, itt az uradalomnak jutott a gyengébb terület.

Makó legelő elkülönítő pere abban az időben indult, amikor országosan csak szórványosan fordult elő sequestracio. Mindez a reformkorban gyorsult fel, bár 1848-ig kevés befejezett perről van ismeretünk. Az 1853. évi úrbéri nyílt parancs kötelező erővel rendelte el a közös legelők elkülönítését, így az önkényuralom korában az úrbéri perek tömegesen zajlottak.

AZ 1821. ÉVI SZERZŐDÉS

Az 1804-ben tizenöt évre megkötött szerződés 1819. december 28-áig volt érvényben. Az uradalom előre kidolgozta az új szerződésben érvényesíteni kívánt követeléseit, amelyet az 1819. július 21-i keltezésű modifikáció tartalmazta. Ezek szerint az úi szerződés nem tizenöt, csupán hat évre szólna; a telkes jobbágyoktól minden egész telek után az eddigi évi egy marhás szolgálat helyett nyolc napot kívánt, a házas zsellérektől a korábbi egy helyett négy, a házatlanoktól két gyalog szolgálatot; a füstpénz minden ház után egy forint; a marosi töltéseket a házak és földek arányában fel kell osztani és azt magasságban, szélességben jó állapotban tartani; a tizedet szalmában kéri; a szőlős gazdáknak a dézsmabort az uraság által meghatározott napig kell beszállítani.

A város elöljárósága az uradalom szerződést módosító javaslatait a nép előtt felolvasta. A nép óhaját 1819. augusztus 10-én levélben közölték a püspökkel. A község a továbbiakban örökös szerződést kívánna kötni és a haszonvételek visszaadása esetén pengő pénzben évi 12 000 forint fizetését ajánlják fel. Az uradalom válasza: a nép összekeveri az úrbéri tartozásokat a regálé benefíciumokkal és a dominale jussokkal. A város 1819. augusztus 15-én a modifikációra tételes választ küldött. Nagyjából ragaszkodtak az 1804. évi megállapodáshoz. A szerződés ismét tizenöt évre {347} terjedjen; minden jobbágytelek után egy napi kocsis szolgálat, a házas és házatlan zsellérek esetében egy napi gyalog robot essen; a töltés karbantartásába a nemeseket és a zsidó lakosságot is vonják be; a dézsmának szemül való megadását ajánlják; a bor dézsma törkölyös összeírással november 20-áig megtörténhessen, a téglaverés és égetés az eklezsiaknak és a lakosságnak maguk szükségére dézsmaadás nélkül engedtessék; a bárányok összeírását kövesse — a jószág elhullása miatt — a dézsma leadása; a malmok taksáját a régi gyakorlat szerint szeretnék fizetni: a szárazmalmoktól hat, a vízitől tizenkét forintot; a szállási szőlősgazdák ragaszkodnak szőleikhez; nádalás céljából az egész rétet kérik átengedni; kérik a kopáncsi puszta átengedését.

A város észrevételeire Kőszeghy János plenipotentárius megjegyezte, az uradalom a regálé benefíciumokat továbbra is magának tartja fenn. Szilágyi Sándor, az uradalom fiskálisa pedig összeállította az urbárium tartalmához alkalmazkodó, új úrbéri szerződéstervezetet, aláírását bíróilag kívánták kényszeríteni.

A nép egyenes akaratából Tóth Péter bíró és Turfirt Mihály nótárius Budára, majd Bécsbe ment. A küldöttség 1819. szeptember 7-én Bécsben átadta a királynak szóló esdeklő levelet: „Könyörgünk az egész makói közösség nevében a legmélyebb jobbágyi alázatossággal Felséges Fejedelmünk előtt, tekintvén a nélkül is a rajtunk lévő súlyos terheket, egy örökös és az egész népnek vigasztalására szolgáló megváltozhatatlan új contractusnak megkötésit kegyes regulátiója által parancsolni kegyelmesen méltóztasson." A város vezetőinek pesti és bécsi útját az úriszék elítélte, a község panaszával felsőbb helyekre jobbágynak tilos mennie, vakmerőségüket kivizsgálják és deputáció költségére a város kasszájából pénzt kivenni nem lehet. Kőszeghy János a város elöljáróit büntetést érdemlő engedetleneknek, megátalkodottaknak nevezte.

Az úriszék soron következő ülésén a makóiak részére kirendelt asszisztens, Szilesy Pál a szerződéstervezetben semmi olyat nem talált, ami az urbáriális rendszabályok vagy a makóiakat érdeklő királyi rendelkezéseknek ellen volna, de bizonyos pontok enyhítését remélte. A község úgy ítélte meg, hogy Szilesy Pál fiskális nem elég harcosan képviselte ügyüket, ezért bizalmukat megvonták tőle és tetszésük szerinti prókátort kívántak fogadni. Mivel erre nem volt lehetőség, a vármegye ifjabb Vertics József fiskálist nevezte ki a község asszisztenciájának ellátására.

Az úriszék 1819. október 25-diki ülésén az uradalom fiskálisa, Szilágyi Sándor kemény szavakkal illette a makói községet, mert azok a törvényes utat engedetlenül megvetik, avval a vakmerő kifogással álltak elő, hogy a jövendő szerződés meghatározását őfelsége különös kegyeire bízzák, födesurukkal semminemű egyezésre nem hajlandóak, ezért bírói hatalommal kell őket engedelmességre kényszeríteni.

Közben megérkezett a helytartótanács leirata, ezek szerint is az urbáriális egyezkedésnek törvényes és bírói keretek között kell megvalósulnia. Ifjú Vertics József asszisztens javaslatára a szerződéstervezetet ismét a nép elé terjesztették. A nép továbbra is hajthatatlan: „Az egész község oly alázatos kinyilatkoztatást teszi, hogy a méltóságos földesurasággal mindaddig új contractusra nem léphet, valameddig a felsőbb helyekről annak megköttetése eránt a kegyelmes resolutió el nem fog érkezni." Mivel a város elöljárói az urasággal a szerződésről semmiféle értekezésbe bocsátkozni nem akarnak, ezért az uradalom visszavonja az úriszék elé terjesztett szerződéstervezetet és orvoslás végett őfelségéhez terjeszti. A válasz: barátságos egyezéssel és egy megyei deputáció létrehozásával kell a szerződést megkötni.

A küldöttség vezetője, Návay György megyei főszolgabíró ismertette a város elöljáróival az 1820. március 14-én kelt helytartótanácsi határozatot. A városházához összehívott lakosok a barátságos egyezséget csak egyképpen tudták elképzelni: a földesúr mindenféle benefíciumot adjon vissza, amelyeket a város megszállásától 1804-ig bírt. Évente fizetnek 12 000 forintot pengőben és azokat a naturálékat és szolgáltatásokat, amelyeket boldogult Christovics Imrével kötött szerződés tartalmaz. Többet {348} azért nem tudnak felajánlani, mivel igen terhes a katonaság tartása és főleg a 18 881 öl hosszúságú töltés karbantartása. Erre a deputáció a jelenlévőket egyenként és összességében megintette, mivel elképzelésük ellenkezik a fejedelem parancsolatjával. A Christovics püspökkel kötött egyezséget az 1802. május 28-diki, Pozsonyban kelt királyi rendelés hatályon kívül helyezte. A megyei küldöttség továbbá megállapította nem szabad az úrbéri tartozásokat a királyi és földesúri haszonvételekkel összekeverni. Figyelmüket arra kell összpontosítaniuk, hogy a régi és az új szerződés közötti különbség terhes-e, ha az, mennyire és milyen okból. A község kitartott korábbi elképzelésénél, az új szerződés teljesítése végső romláshoz, pusztuláshoz vezetne.

Az uradalom 1820. május 10-én újólag az úriszék elé terjesztette a szerződési, amely természetesen semmiben sem különbözött az előzőtől. Az uradalom a robot emeléséi azzal indokolta, hogy a jobbágy lelkek felaprózódlak, a 621 sesszió után az előbbi szerződés tartalma szerint alig fordíthatna 178 marhás szolgálatot a maga hasznára, mert nyolcad telek után esendő robot eltelik jövet-menet, minden munka véghezvitele nélkül. A termények behordása a távoli pusztáról nem oldható meg. Az új szerződés minden nyolcad telek után évente egy marhás szolgálatot kíván, házas zsellérektől négy, házatlanoktól két gyalog napot. Az uradalom a robot váltságból 13 497 forint 30 krajcárt elenged.

Az 1820 május 26-diki törvényszéki ülésen a makói lakosok észrevételeit az uradalmi fiskális visszautasította. A község óhajtotta, hogy a nótárius földje az adózásoktól és szolgáltatásoktól mentes legyen; a 13 497 forint 30 krajcár elengedése ne csupán a jelen szerződésre vonatkozzon, hanem állandó megmaradását szentesítsék. Az uraság fiskálisa szerint a töltések karbantartása és az úri adózások nem függnek össze. A töltésekkel kapcsolatos teher orvoslását a megyétől kell eszközöltetni, az ilyen szolgálat nem csupán egy város feladata lehet, hanem a vármegye valamennyi adózó polgáré. Egyébkent az uradalom 1805-ben a töltések jó karbantartásáért több ezer hold legelőt átengedett a községnek. A vármegyei törvényszék 1820. augusztus hó 2. napján jóváhagyta az úriszéki ítéletet, amelyet felterjesztettek a helytartótanácshoz, A helytartótanács 1821. július 3-diki keltezéssel 17000. szám alatt küldte meg rendelkezését. E szerint a szerződésnek 15 esztendőre szóló érvényességet nem 1820. január 1-jétői kell számítani, hanem a tényleges aláírás napjától; a jegyzői telek nem mentesíthető az adózás alól; a 13 497 forint engedmény 15 évre szol, nem függ össze a püspöki szék megüresedésével, a kamarára nézve is érvényes; a község nem oldozható fel a töltések fenntartása alól, a körülményekhez képest az uraság is segíteni tartozik, a vármegye gondoskodjon, hogy a község erején felül ne terheltessen; a gabona dézsmával Hátralékos jobbágyoktól a föld elkobozható és szorgalmas lakosoknak átadható: a községnek az úrbéri kocsmáltatásnál szabad külső borokat is behozni; a jobbágytelkek adása és vétele a földesúr hozzájárulásával történhet, az adás-vétel alkalmával taxa nem szedhető.54

Kőszeghy László csanádi püspök (1800-1828)	Lonovics József csanádi püspök

A per felerősödése Lonovics püspök Idején

Lonovics József (1793—1867) a 19. század számontartott és megbecsült személyisége volt. Felfigyelt rá Kossuth és a bécsi udvar egyaránt. A reformkor kiemelkedő szónokát maga Metternich is elismerte; szerinte „a magyar püspöki karban kiváló helyet foglal el, ritka tekintélynek örvend, a felsőtáblán állásának valóságos dísze". XVI. Gergely pápa is elismeréssel volt iránta: „Csodálom buzgóságát, tehetségét, tudását."

Országgyűlési munkáját -- miként Kölesével is — a haza és a haladás gondolata határozta meg. Védte a nem nemesek birtok- és hivatalképességet, küzdött az örökváltságért; állást foglalt a közteherviselés mellett; a túlzó nyelvújítókat sem ítélte el; sajtó és a szólásszabadságot hirdette: toleráns volt más felekezetek iránt.

A messze földön ismert főpap kitűnő törvényismerő és törvényalkotó volt, tehát az űrben per során erős ellenfél. Szochay Ignácz, a szabadalmassági perben Makó ügyvédje 1843. május 23-án Kelt levélben fel is hívja erre az érdemes tanács figyelmét, írván: „Uraim! Jól megfontolják a dolgot, hogy egy hatalmas emberrel van ügyünk. Tudják meg, hogy egy csanádi püspökkel s Lonovics Józseffel van dolgunk, kinek híre s neve országszerte diadalmasan hangzik."

AZ 1836. ÉVI SZERZŐDÉS

Szilagyi Sándor uradalmi direktor mintegy tíz hónappal az úrbéri szerződés lejárta előtt tájékoztatta a város elöljáróit az új szerződés feltételeiről. Ezek szerint a természetben szolgáltatandó robotok mennyisége nem változna, a robot vakságból az eddig elengedett 13 497 forint 30 krajcár helyett bizonyos számú robotnak természetben teendő elengedését tervezik, az urbáriális kocsmák számát szaporítják a jángori es ürmösháti kertészek, valamint a tégla és cserépégetés jussának az uradalomnak való átadását, minden jobbágy telek után az eddigi három köböl búza és három köböl árpa helyeit négy köböl búza és négy köböl árpa adását kívánjak, a legutóbbi országgyűlés határozata szerint az apró dézsmának és hosszú fuvaroknak elhagyását, egyéb cikkelyekre nézve az előbbi szerződéshez tartják magukat.

A varos elöljárói 1335. december 17-én esdeklő levéllel fordultak földesurukhoz, {350} elpanaszolták, hogy ezen városnak mintegy húszezer lélekszámot tevő jobbágyai nagyobb részint oly nyomorúságos állapotban tengődnek, hogy némelyek nemcsak a mostani téli időben melegítésre kívántató eszközökkel, de mindennapi kenyérrel is alig bírnak. Az 1821. évi árvíz óta a marosi töltés építésére és karbantartására több százezer napszámot fordítottak, nagy terhet jelentenek a vonó jószággal végzett szolgálatok, a készpénzbeli adózások, a beszállásolt katonaság élelmezése, a földesúrnak, az eklézsiának és a városnak kívántató marhás és kézi szolgálatok. Ezt tetézte az utóbbi marhadögvész és a szűk termés. Ma már az elviselhetetlennek tűnő terhek miatt készek „az egész vagy ónjaikat tévő házaiktól megválni, mintsem ezen terhes és elviselhetetlen igának hordására magukat feláldozni."

Az uradalmi fiskális elismerte, hogy a községet több rendbéli teher nyomja, meglehet, hogy 86427 forint 50 krajcárt fizetnek és 82 886 gyalognapot szolgáltatnak, de vannak kisebb határú és kevésbé áldott helyek, mégis több a kötelezettség. Törvényes sorsa az alperes községnek, hogy adót fizessen és közterhet viseljen, a földesúr iránti kötelezettségeit teljesítse.

Mivel a püspökség továbbra is ragaszkodott eredeti álláspontjához, erre 1836. január 11-diki közgyűlés hetvenhárom tagja azt kérte földesurától, hogy az országgyűlés berekesztéséig halassza el a szerződés megkötését. Mivel erre is elutasító volt a válasz, a lakosságot mind az ötven tizedben megkérdezték, hogy barátságos vagy törvényes úton kívánják-e a földesúrral az új szerződést eszközöltetni. A városházánál tartott népgyűlés 736 résztvevője — két kivétellel — a törvényes utat választotta.

Úriszék és megyei törvényszéki ítélet

A pereskedés az úriszéken 1836. február 22-én indult. A felperes a csanádi püspök lett, képviselője Pák Imre, majd Nagy Lázár uradalmi fiskális; az alperes pedig Makó város bírája és közönsége volt, a vármegye által kirendelt tiszti pártfogó ügyvéd Nyéki Antal, majd Bíró Imre tiszti főügyvéd. A per során Nyéki Antal által követett vezérelvek: az alperes sorsa az új szerződéssel ne váljon terhessebbé, a községet az eddigi kedvezésektől ne fosszák meg, a szerződés minél hosszabb időre kötődjön, ezáltal is biztosítani kell a nép békéjét. A felperes szerint a szerződés mértéke az urbárium, de a szerződés nem lehet annál rosszabb; azok a javak, amelyekkel a jobbágy él, azok a földesúri kegyelem gyümölcsei. Az uradalom tehát mindent az urbáriumhoz hasonlított, a város szerint az új szerződés legközelebbi mértéke az utolsó szerződés, a legtávolabbi az úrbér, amelyet a szerződés terhei soha utol nem érhetnek.

A per három kérdés-főcsoportra és négy törvénykérdésre oszlott:

1. Meg kell-e maradnia a 13 497 forint 30 krajcár engedménynek ezután is, vagy nem?
2. A füstpénzt és robotváltságot ezüstben lesznek-e kötelesek fizetni az alperes jobbágyok az új törvény közbejöttével, vagy váltóban?
3. A szemül adandó dézsma fejében hat köböl adassék-e mint volt, vagy nyolc köböl?
4. Lehet-e a jobbágyok terheit szaporítani, vagy nem?
5. Az új szerződésnek mennyiben mértéke a múlt szerződés és mennyiben az úr- bér szabálya?
6. Részesülnek-e az új törvények kedvezéseiben az alperes jobbágyok, vagy nem?
7. A szántás négy marhával tétessen-e, és ha így, egy napi ilyen munka két napi szolgálatba tudassék-e, vagy egybe?

1. A per során a 13 497 forint 30 krajcár robot váltság elengedésének kérdése {351} kiemelt szerepet kapott. Az uradalom fiskálisa szerint Christovícs püspöknél ez az összeg ajánlásként szerepelt, amit azzal is bizonyított, hogy a vele kötött 1780. évi szerződésben ennek nyoma sincs. Amikor pedig Kőszeghy László a II. József által megörökített szerződés megszüntetéséért folyamodott, az új püspök ezt az engedményt előre megajánlotta. A királyi rendelkezésben nincs erre kötelezve, ebben csupán ez áll: „ígéretét, amit önként ajánlott, adja meg". Ugyanilyen szellemű megfogalmazásban került be az 1804. évi szerződésbe is, majd az 1819. évibe. Az utóbbiban az is szerepelt, hogy a szerződés lefolyásáig érvényes az engedmény. A fiskális okfejtése szerint az engedmény a püspök személyes, szabad ajánlásából eredt.

A város álláspontja ezzel ellentétes. Az semmit sem bizonyít, hogy az 1802. évi szerződési javaslatban ez nem szerepel, hiszen csak tervezetről, alá nem írt szerződésről van szó. Éppen erre a javaslatra érkezett az 1804. szeptember 18-diki felső rendelkezés, amely a 13 497 forint 30 krajcár engedményt beíratni rendelte. A püspök halálával beállt széküresség alatt a kamara — amely nem vett részt az ígérettételben — ezen engedmény megtartására a legfelsőbb helyen köteleztetett. A fenti összeg engedmény természetét elvesztette, csak nevét tartotta meg, „mert azt felsőbb helyről közbejött parancsoló rendelkezések regulázták".

A pártoló ügyvéd szerint kizárólag a robotváltság összegéből jön le az engedmény, és nem minden úri tartozásból, ugyanis az 1802. évi perben található egyeztető oklevél (combinatorium) szerint az uraság az apró dézsmát természetben tartotta meg. A városra nézve előnytelen lenne a 13 497 forint 30 krajcár helyett az uradalom által felajánlott minden jobbágytelek utáni tíz marhás és minden házas, valamint házatlan zsellérnek négy gyalog nap elengedése, ugyanis a jobbágyok kárára a két engedmény közötti különbség pengőben 9265 forint 21 2/5 krajcár.

Az úriszék 1836. szeptember 16-án hozott ítéletében az uradalmi ügyész érvelését fogadta el. Az engedményt az alperesi községnek szabadon és önként ajánlotta meg Christovics püspök. Ezt a szerződést II. József császár ugyan megörökítette, de ezt I. Ferenc király megszüntette. Kőszeghy László az engedményt minden feltétel nélkül megújította ugyan, de egyedül a maga személyére, amely ezen szerződéssel együtt elenyészett. A jelenlegi szerződésben a földesúr minden egész telek után tíz szekeres, minden házas zsellérnek négy, házatlan zsellérnek szintén négy nap gyalog szolgálatot elenged.

A megyei törvényszék ítélete szerint az uradalomnak továbbra is el kell engednie a 13 497 forint 30 krajcárt, sőt azt is kimondta, hogy ez nemcsak a mostani földesúrra, de utódaira és üresség esetén a kamarára is vonatkozik.

2.  A per másik fő kérdése, hogy a füstpénzt és a robotváltságot ezüstben, vagy váltóban kell-e megfizetni. A felperes uradalom az országosan megállapított pénznem ben történő fizetéshez ragaszkodott, mivel akkor már majdnem kizárólag az ezüstpénz volt forgalomban. Az uradalom a marhás robot váltságot huszonnégyről húsz krajcárra, a gyalog robotét tizenkettőről tíz krajcárra mérsékelte. Időközben az országgyűlés új törvényt hozott, amely a füstpénzt egy forintban, az egy marhás robot napszám vált- ságát húsz krajcárban állapította meg. A pártoló tiszti ügyvéd hivatkozott az 1832—36. évi VIII. törvénycikk első szakaszára, amely kimondja, hogy mind a füstpénznek, mind a robot váltságnak ezen túl  is az eddig gyakorlott szokásban és  mostani minőségében, értékében kell maradnia.

Az úriszék ítélete az adózást pengő pénzben állapította meg, a megyei törvényszék mindkét használatban lévő pénznemben. A füstpénz 1 váltó vagy 24 pengő krajcárokban tétessék. A szekeres napi szolgálatot az eddig megállapítva volt 24 váltó vagyis 9 3/5 pengő, a gyalog napi szolgálatot pedig 12 váltó vagyis 4 4/5 pengő krajcárokban tartoznak megváltani.

3. Minden jobbágytelek után az addigi 6 pozsonyi mérő búza és 6 pozsonyi mérő {352} árpa helyett 8 pozsonyi mérő búzát és ugyanannyi árpát kívánt az uradalom, mondván: elég kedvezés így is a jobbágyokra nézve, hogy a törvényes tartozásnak csaknem felét elengedték.

Az uradalmi fiskális érvei felsorakoztatásakor kitűnő képet rajzolt a város agrárviszonyairól. Makón a hármas váltógazdaság szabályai szerint az egész telket kitevő 36 hold szántóból bevetnek búzával 12, árpával 12 holdat, 12 holdat pedig ugarnak hagynak. Az elvetett 12 köböl búza és 12 köböl árpa bő termés esetén 10 magot, szűk terméskor 5 magot, közép mennyiségben tehát 7 1/2 magot, és így egész mennyiségben 75 köböl búzát, 75 köböl árpát minden kétséget kizáróan megterem. Ebből az uraságot 7 1/2 köböl búza és ugyanannyi árpa illetné, de ő alig több mint felével megelégszik.

A perből az is kiviláglik, hogy vannak, akik „célirányosan" művelik a földet, elhagyják annak harmadrészét ugarnak esztendőnként meghagyni, sőt kaszálójukat is esztendőről esztendőre minden pihentetés nélkül, szakadatlanul művelik. Az ilyen művelési rendszer 10 magot ritkán ad, de minthogy búzával esztendőnként 18 holdat, árpával ugyanannyit vetnek be, még 4 magnyi középtermés után is 72 köblöt kap mindenik gabonából, vagyis ezen esetben is többet, mint amennyiből tőle az új szerződés szerint tized kívántatik.

Az uradalmi fiskális szerint azt is figyelembe kell venni, hogy „a népnek' intellektuális kifejlődésével annak egyszersmind a földművelés körüli értelmessége is gyarapodott annyira, hogy az elébb giz-gazt termesztő makai jobbágy már most a legjobb földművelők sorába áll". Ebből azt a következtetést vonta le: „ha a múlt szerződés mellett 3 köböl dézsmával hitvány termésének tizenötöd részét földesurának adta, gazdaságának mostani célszerű folytatása mellett jobb termésének 4 köblös dézsmával is alig adja ki huszad részét".

Az uradalom szerint nem sok a 4—4 köbölnyi (8—8 pozsonyi mérő) dézsma, hiszen a szomszédos helyek kétszer annyit adnak és ugyanakkor a makói jobbágy nemcsak tetszése szerint művelheti földjét és abban minden megszorítás nélkül termeszthet, amit akar, hanem amellett, hogy csak kétnemű gabonából ad dézsmát, földjének termését akadály nélkül használhatja.

A várost képviselő tiszti ügyvéd a dézsma mennyiségéről hangsúlyozta, hogy a dézsmát akkor is meg kell adni, akár több terem, akár kevesebb. A dézsmát se a jég, se a szárazság, se a rothadás meg nem emésztheti, ezért kisebb közép terméshez kell alkalmazkodni. 36 hold után közép termésre — leszámítva a magot — 60 köböl gabonánál többet fölvenni nem lehet. A jobbágyok földje elég kiélt, nem lehet azonos kalap alá venni a majorsági földekkel, ahol a műveléshez „minden kívántató erejük van", amely 5 szemet mindig megad.

Az 1804. szeptember 18-diki királyi rendelkezés világosan kimondja, hogy a szemül adandó dézsma mértéke a divatozó szokás, amely szerződésbe iktatván állandóságot nyer. A régi divat a legbölcsebb tanító, így tehát a jobbágyok megegyezése nélkül a dézsma mennyiséget feljebb emelni nem lehet. A jelen körülmények között — amikor a gabonának nincs ára — (a búza köble 1 f 36 kr, az árpa 48 pengőkrajcár, nagyban pedig egyáltalán nem kelendő, korábban viszont a búza 4, az árpa 2 pengőforintokon, sőt feljebb elkelt), ilyen körülmények között a terhek nagyobbítása nem jöhet szóba.

Az uradalmi ügyésznek azon megállapítására, hogy a makói jobbágy a legjobb földművelők sorában áll, az a válasza: „soha sem hajlandó azon elvet elesmérni, hogy éppen a szorgalmat kellessék terhelni vagy büntetni, mert ekkor a tunya földművelő jutalmat nyerne lomhaságáért, az iparkodó pedig büntetést, mentül szorgalmasabb volna".

Az úriszék 4—4 köböl búza megadását tartotta jogosnak. A megyei törvényszék {353} azzal érvelt, hogy a dézsma mennyiségének megállapítása kétoldalú megegyezéssel jött létre, ezt a szerződő felek egyike sem bonthatja fel, így tehát a 3—3 köböl mellett foglalt állást.

4. A következő vitatott kérdés az volt, lehet-e a jobbágyterhet szaporítani. A fennálló törvények csak azt állapították meg, hogy a szerződéses jobbágyok adózásának mértéke az úrbér szintjét nem érheti el, de hogy mennyivel lehet kedvezőbb annál, azt nem határozták meg. Így az uradalmi fiskális arra a megállapításra jutott, a földesurat nem kötelezheti az elmúlt szerződés. A tiszti ügyvéd elismerte, hogy a jobbágyi tar tozásokat törvényes korlátok között nem tilalmas növelni, de az emelésre okok kel lenek, és a jelen perben ilyet nem talált.

5. Elvi vitapontonként vetették fel, hogy az új szerződést mennyiben határozza meg az elmúlt szerződés és mennyiben az úrbér. Az uradalom szerint a földesúr és a jobbágy közötti vonal az úrbér, így törvényes jussa van a földesúrnak, hogy azt követelje, amit az úrbér tartalmaz. A tiszti ügyvéd saját korábbi megállapítását idézte: a terheknek legközelebbi mértéke a múló szerződés, legtávolabbi pedig az úrbér.

6. Az új törvényes kedvezésekben részesülhetnek-e a jobbágyok? A tiszti ügyvéd javaslata: „magától értetődően, hogy amely kedvezéseket akár az 1832/36. esztendei úrbér, akár jövendőben más törvények a jobbágynak vagy földesúrnak adnak vagy ad tak, annyiban azok eránt ezen szerződésben ellenkező rendelve nincsen, azokat mind a földesuraság, mind a jobbágyok egyenként és összvessen is teljes mértékben használ hassák és a törvény jótéteményeiből ki ne zárassanak". A szövegnek a szerződésbe történő beiktatását az uradalmi fiskális nem ellenzi.

7. Vita tárgyát képezte, hogy a szántást 4 marhával végezzék-e és 1 napi ilyen munka egy vagy két napi szolgálatnak számít-e. Az eddigi gyakorlat Makón az volt, hogy a szántást 4 marhával végezték ugyan, de ezt nekik két napi szolgálatba számí tották. A tiszti ügyvéd az 1832/36. évi 7. törvénycikk 5. §-ára hivatkozott, amely ki mondja, hogy „a szántásra használandó marha számára nézve továbbra is fenntartván az eddigi gyakorlatot, egyéb igás munkánál csupán két vonómarhát legyen szabad kívánni."

A szerződési időre nézve az uradalom 15, a város előbb 20 esztendőt javasolt, majd pedig örökös szerződéskötést kért. Ha ez kivihetetlen volna, annak ellenére „a változhatatlanság elvéhez minél közelebb állítani kívánta." Az uradalom a 20 esztendőre való megkötést akkor fogadja el, ha a város az egész úrbéri szerződési javaslatot változtatás nélkül tudomásul veszi. A tiszti ügyvéd szerint ez túl nagy ár lenne, ezért azt a továbbiakban feltétel nélkül szorgalmazza.

Peren kívül a két fél ügyvédje az eredeti szerződés-javaslatot stilárisan átfésülte. Az 1821. évi szerződés a község részére adta a szentlőrinci 68 hold 582 négyszögölből álló erdőt. Ezt a község kivágatta és a földet veteményes kertként a lakosoknak eladta. Mivel ez a terület erdőként nem létezik, a szerződésbe nem vehető be. Az uradalom — a többi veteményes kerthez hasonlóan — ezen a Lesinek nevezett területen is érvényesíteni akarja dézsmaszedési jogát. A tiszti ügyvéd azzal érvel, hogy az eladás a megye és az uradalom hozzájárulásával történt. Az 1821. július 3-i leirat szerint ezen erdőcske az alperes község magányos birtoka, ez után sem dézsma, sem tized nem jár.

Az uradalom úgy tartotta, hogy a város közönségének a legkedvezőbb szerződési feltételeket biztosítja és a földesúr atyja kíván lenni jobbágyainak. Ezt különféle számításokkal bizonyítani is igyekezett. {354}

5. táblázat Az elengedésre javasolt robotnapok értéke (1836)

Az uradalmi ügyész ezen számítása szerint az új engedmény közel 3000 forinttal kedvezőbb a Kőszeghy-féle engedménynél. A javasolt szerződés az uradalom szerint a jobbágyok számára igen kedvező.

Egy egésztelkes jobbágy bír 56 hold szántót, 22 hold legelőt. Ezt tetszése szerint használhatja, el is adhatja, a makói magas földárak mellett egy jobbágytelek forgalmi értéke 4000 forint. A 78 hold használatáért fizet 52 forintot, vagyis holdanként és évente 40 krajcárt. Ugyanakkor Makón egy hold haszonbére 7—8 forint.

6. táblázat Egy jobbágytelek utáni földesúri kötelezettség (forint)

A város érdekeit képviselő tiszti ügyvéd szintén végzett számításokat és összehasonlította, hogy a gabona vakságának engedménye milyen eltérést mutat a régi és az új szerződés szerint. A Kőszeghy-féle 13 497 forint engedmény az 1835. évi összeírás szerint a következő fizetési kötelezettséget eredményezi.

7. táblázat A robotváltság összege a Kőszeghy-szerződés szellemében (1835, váltóforintban)

Ezzel szemben az új szerződési javaslatban szereplő engedmény a városra nézve sokkal kedvezőtlenebb. {355}

Ha összehasonlítjuk a Kőszeghy-féle régi engedményt az új szerződésben javasolt engedménnyel, az 9265 pengővel, vagyis váltóban 23 163 forinttal terhesebb a városra nézve. A két számítás közötti tetemes különbség abból adódott, hogy az uradalmi ügyész az engedményes szekeres napokat 2 forintjával, a gyalog napokat pedig 30 váltó krajcárral számolta, és nem urbáriális áron vette fel, a számítás alapjául pedig nem 611, hanem csak 565 jobbágytelket számított.

Lázongás

Ezúttal a pereskedés során a városban a korábbiaknál is szenvedélyesebb hangulat alakult ki. A népgyűlések mindennaposak és mindig igen „lármásak" voltak. A lakosság érdekeit legelszántabban Kis Ferenc házas zsellér képviselte.55 Hangadó volt még: Gombos Lajos bognármester, Kaskötő Mihály és Budai István zsellérek. Kis Ferenc 1837-ben Bécsbe is feltörekedett, ahonnan október 20-án a perrel kapcsolatban azt írta, hogy királyi rezolúciót szeretne szerezni vagy királyi biztos kiküldetését óhajtja elérni. A küldöttségnek ekkor Gulyás György bíró, Vajda József esküdt, Kis Ferenc és H. Kovács Ferenc volt a tagja. Az átadott felségfolyamodvánnyal Kis Ferenc nem volt megelégedve, ezért távozáskor maga is benyújtott egyet. Ebben leírta, hogy a lakosság szorongás és kétségbeesés közt tengődik. Nem mulasztott el — talán a siker érdekében — olyan kijelentést tenni: „Méltóztassék megemlékezni arról, hogy P. Makó városa volt az az eszköz, hogy Magyarország a dicsőn uralkodó ausztriai házhoz csatolta-tott."56 Pesten a város költségén Nemes Árvai Dániel pesti és budai magyar hárfás poétával gúnyverseket íratott Vincze Mihály makói bíróról, és ezt itthon térj esztette.57 1838. február 20-diki lázongáskor az urasági adózásoknak megtagadására buzdított.

Vásárhelyi János alispán Kist és társait zabolátlan lázadóknak nevezte, akiket meg kell büntetni. Megfenyítésükre Návay Mihály táblabíró elnökletével küldöttséget hoznak létre, melynek tagjai: Cseresnyés István tiszti alügyész és Barinyay József aljegyző. Az engedetleneket vasra kell verni és a megye tömlöcébe zárni. Megparancsolja, hogy gyűléseket csak olyan tárgyban szabad tartani, amely az egész lakosságra vonatkozik, ezeket a város bírája hívhatja össze, amire a szolgabírótól előre engedélyt kér, aki a közgyűlésen felügyeletet gyakorol. {356}

1838. augusztusában Gulyás György bíró, Bánfi Péter jegyző, Szabó Péter esküdt és nemes Simon Mihály küldöttségben Budára mentek, a mindszenti tanyáknál bujkáló Kis Ferencet felvették kocsijukra és magukkal vitték Budára. A város elöljárói nem- hogy nem fogták el Kis Ferencet, sőt igénybe vették ilyen ügyekben való jártasságát, ezért őket is felelősségre vonták.

Nagy Lázár, az uradalom ügyésze az úriszéknél vádlevélben kérte Kis Ferenc beidézését, mert „1837. esztendőben elébb egyes lakosokat az uradalom iránti en- gedetlenségre unszolni, majd később a rendes városi gyűlés tartásán több ízben is, de különösen 1838. esztendő bőjt előhava [február] 20-án számos lakosoknak jelenlétében ezen szavak között mind huncut, akasztófára való az, ki az uraságnak robotot szolgál a jobbágyokat engedetlenségre lazította."

Bírószék a makói múzeum gyűjteményéből. A háttámla felirata: „Privilegiált Makó Várossában Készült Gujás György Bíróságában az 1838dik Esztendőnek 1ső napján".

A szökésben lévő Kis Ferencet a megyei törvényszék ítélte el. A lakosság 1846- ban felső helyre folyamodott felmentése érdekében. Társai közül Lábadi János, Szilá- gyi István, Sánta János két hétig, H. Kovács Sándor egy hónapig raboskodott. Az uralkodó a büntetés alól felmentette Gulyás György bírót, nagyságos Karátsonyi Mi- hályt, K. Szabó Pétert és Molnár Istvánt.

Végső ítélet

A helytartótanács 1839. május 14-i ülésén 17 713 számú határozatával zárta le a szerződésről keletkezett pert. A szerződés mértékéül az 1836. évi VIII. törvénycikket kell venni, az úrbéri bánásmódnál könyebb új kötés esete forog fenn; a fizetéseket {357} pengő pénzben kell eszközölni; a szerződés a kihirdetéstől számított 20 évre vonatkozik; a 13 497 forint 30 krajcár elengedése az 1821-ben megkötött szerződésre szólt; a Maros töltéseinek épségében tartása a község kötelessége; az úriszék által D alatt előterjesztett szerződést megerősíti.

Publikált, de aláírással nem hitelesített szerződés

Az úrbéri per kihirdetése idején olyan feszült volt a hangulat, hogy Lonovics püspök karhatalom kivezénylését kérte a helytartótanácstól, amely 1839. szeptember 24-én tartott ülésén úgy határozott: „ha az illető lakosokra nézve valamely ellen- szegülésektől vagy erőszakos kitörésektől kellene tartani, ezeknek megakadályozására avagy azok valósággal történnének az erőszakoskodások lecsillapítására a katonai karhatalmat is, mindazáltal az utóbbi esetben is minden mérséklettel s törvényszerűleg használva eszközöltessék." Az alispán is úgy látta, hogy „némely zabolátlan makai lakosok minden intést és tilalmat megszegve, a nép izgatásával nemcsak fel nem hagy- nak, hanem a napokban ismét némi homloktalan aláírási ívet hordoztattak a csendes lakosok házaikba, s azokat az uradalom elleni nyilatkozásra és neveik aláírására izgat- ták, miértis különösen pedig bizonyos Vajda József, Kutasi Szabó Péter, Molnár Albert városi esküdteket azért, mivel ezek a fő izgató Kis Ferenccel azóta ismét, mióta ez a megyének parancsolt végzése útján akárhol elfogatni rendeltetett Bécsbe jártak, és azt mégis el nem fogták". A megyei közgyűlés határozata szerint: „a makai úrbéri pörben hozatott végső határozatának kihirdetése és foganatba vétele alkalmával minden botránkoztató ellenszólás, népcsoportozás és egyéb kihágások előztessenek meg, ha pedig kihágások történnek, a rendbontó főnökök azonnal őrizet alá tétessenek. "58 1839. október 30-án az úriszéken kihirdették az ítéletet, de a város elöljárói az aláírás elhalasztását kérték a királyi válasz megérkezéséig. Az úriszéknek felsőbb ítélőszék ítéletvégrehajtásának felfüggesztése nem áll módjában.

A kihirdetés napján egyetlen rendbontás történt: a robotra kirendelt jobbágyok — Mándoki Istvánt kivéve — Török Benedek, Igaz Benkó János, Sipos János, Rácz István, Magyari László és Tóth Mátyás úrbéri szolgálaton nem jelentek meg. Az úriszék előtt azzal védekeztek, hogy „nem engedetlenségből, hanem egyedül a köz- lakosság nyelvétől és rágalmától tartottak." Az uraság az engedetlen jobbágyok költ- ségére végeztette el a munkát; Gulyás György bírót és Igaz József esküdtet meg- dorgálták. 59

1843. december 20. és 1844. január 23. között felsőbb utasításra 81 tanút hall- gattak ki többek között az úrbéri szerződés kötéséről, aláírásáról és a szerződés tel- jesítéséről.

Legtöbb tanú azt vallotta, hogy semmiféle szerződés nem köttetett. A legilletéke- sebb, Gulyás György bíró így vallott: „Tudtával a püspökség és a város között soha szerződés nem történt, hanem arra emlékszik, hogy 1839-ik évi október 31-én az úriszéken Aczél úrnak elnöklete alatt valami ítélet hirdettetett ki, s a makai lakosok ezen ítéletnek elfogadására kényszeríttettek, a meg nem tartás vagy el nem fogadás ese- tében pedig katonasággal fenyegettettek, s ennek következtében a makai lakosok mindég szolgálnak és fizetnek, de hogy miért, azt magok sem tudják, sőt magának az úriszéken kihirdetett ítéletnek a tartalmát sem tudják. Az ítéletnek kihirdetése után egy nappal folyamodtak az úriszékhez, kérvén azt, hogy addig az ideig, még őfelségéhez ez ügyben  benyújtott   folyamodásukra  legfelsőbb   határozat  keletkeznék,   az   ítéletben {358} megállapított súlyos terheknek viselése alól mentetnének föl, de abbéli folyamodásunk meg nem hallgattatott."60

Aláírt szerződés sem a megye, sem az uradalom, sem a város levéltárában nem került elő, ilyennel Reizner sem találkozott.61 De jure nem kötötték meg a szerződést, defacto annak alapján adóztak.

A per szenvedélyességéből az következne, hogy rendkívül sanyarú volt a makói jobbágyok helyzete, szinte végsőkig kiszipolyozta őket az uradalom. Való, hogy az uraság tisztjei drasztikusan kemények voltak, és a jobbágyi szolgáltatásokat végsőkig fokozták, de a község ellenállása legalább olyan erős volt. Ha összehasonlítjuk a Kőszeghy-féle 1821. évi contractust az 1839. évivel, a robot mennyisége — mivel a nemesek birtokában lévő 37 6/8 telket az úri szolgáltatás alól kivették, ők telkenként váltócédulában 24 forintot fizettek — 1861 nappal csökkent, a dézsma búzáé 881, az árpáé szintén 881 pozsonyi mérővel, a készpénzfizetés 10 855 forinttal terhesebb. A nagyfokú emelés ellenére még mindig előnyösebb a szerződéses viszony az urbárium szerinti adózásoknál.

9. táblázat Úrbéri adózások és szolgáltatások

KISEBB ÚRBÉRI PEREK

Az 1830-as évek végén elszabadult a pokol; hol a város, hol az uradalom kezdeményezett néhány kisebb pert, hogy a másik fél orra alá borsot törjön. Ebből három az 1802. évi legelőelkülönítő perrel függ össze.

Az első Makó fölperessége mellett a püspöki uradalom ellen indult 1837. március l-jén a házas zsellérek legelőilletékének kiadása és a haszonvehetetlen rossz legelőknek jóvali kicserélése céljából. Az 1832—36. évi törvény 6. cikkelye 3. §-ának értelmében legeltetésre alkalmas és hasznos földet kell kiadni. Ezek a földek tavasz kezdetén legfeljebb négy hétig bírnak nevelő erővel. A sok esőzés, a Maros és a Tisza kiöntése miatt az esztendő legkülönbözőbb időszakában hasznavehetetlenek a legelők. A harminc esztendővel ezelőtti szabályozás minden hold helyett a székes és vízállásos földekből harmadfél holdat állapított meg, de szerintük tíz hold sem ér fel egy esztendőnek minden szakaszában használható földdel. A megyéhez benyújtott keresetre, Bánhidy Albert főszolgabíró elnökletével létrehozott bizottság 1838. július 4-én szemlét tartott. A belső legelő Maros felöli részén a 7464 holdnyi területből a Klárái csúcsban 136, Gencsháton 47 hold kaszálható; az apátfalvi és mikócsai oldalon a legelő leetetése és elsülése miatt annyira kopár és silány volt, hogy rajta kivált szarvasmarhát és lovat haszonnal legeltetni nem lehet.

Az úrbéri telkek a házas zsellérek után 30 évvel ezelőtt lettek megállapítva; akkor {359} a házak száma alig volt több 2000-nél, most 3200 fölött van. Az időközben kiosztott 1200 házhely a községi legelőből vétetett el. A megszaporodott 1200 házas zsellér jószágát a 30 éve osztott legelőn tartja. Az új törvény szerint nyolc zsellérnek jár egy telek, ezért a város 150 telek legelő illetőség kiadatását kéri.

A második pert a püspöki uradalom indította Makó város lakói ellen 1838. november 8-án a közlegelő elkülönözése, határrendezés céljából. Az uradalom szerint ugyanis a jobbágyi földek között 1779 hold 50 négyszögöl, vagyis 32 telek első osztályú fölösleg föld található.

A harmadik per Makó város fölperességével 1838. november 28-án induk a községi legelőre hajtott uradalmi marhák kitiltása céljából.

A negyediket mint kártalanítási pert 1844. január 15-én az uradalom indította az előző évi 12 000 pengőforintnyi kár megtérítéséért.

Az úriszék 1845. április 2-diki ítéletében a három első pert összecsatolva s együtt tárgyalni rendelte el. Csanádvármegye törvényszéke 1845. október 20-án az úriszék ítéletét nem hagyta jóvá. A helytartótanács 1846. március 11-én kelt 43 661. sz. határozatával a három per együttes megvitatását rendelte el. Az 1847/48. évi X. törvénycikk az úrbéri ügyekbeni első fokú bíráskodást az alispánra bízta, ezért az alispáni hivatal hozta meg 1849. május 7-én az ítéletet. A makói legelők 1805-től el vannak különítve, ezért az ezzel kapcsolatos keresetet elutasította, a többi pert folyamatban hagyta.

Szabadalmasságért vívott perek

Az úrbéri pereken kívül más pereskedést is viselt a város, de ezek elsődlegesen a szabadságjogokkal függtek össze. Tényleges céljuk, hogy a jobbágyi terhektől véglegesen megszabaduljanak, így ezek a küzdelmek is az uradalom ellen irányultak. Az úrbéri perek rendkívül felkorbácsolták a kedélyeket. Az uraság pedig egyre nagyobb terheket rótt a város lakóira, ezért véget akartak vetni az áldatlan állapotnak. Radikális megoldásnak kívánkozott a régi privilegizált jogállás alapján egy új szabadalomlevelet szerezni, amely minden földesúri követeléstől egyszer s mindenkorra megvédi a várost. A függetlenségi törekvésekkel függ össze az ún. pecsétper.

A pecsétper

A 19. század első évtizedeiben a város hangulata egy felbolydult méhkashoz volt hasonló. Egyszeriben a címer is a politikai csatározás tárgyává vált.

A makói címer születésével, értelmezésével és leírásával Tagányi Károly foglalkozott. Kis tanulmánya máig kéziratban maradt,62 csak kutatók fértek hozzá.63 Tagányi az Országos Levéltárban őrzött 1615. és 1617. évi pecsétnyomatokból — mint legrégibb emlékekből — indult ki. Véleménye szerint a pecséten el van rejtve a keletkezés évszáma. A körirat után közvetlenül igen durva alakban 15, az 1500-nak első két száma van kivésve; az évszám többi része pedig a kereszt két oldalán felül van elhelyezve: a 15-ös szám alatt egy kis 5-ös, a Makó M betűje alatt egy újabb 5-ös szám; az egészből jön ki az 1555. Abban az időben falvaknak nem volt pecsétjük, mert azokat másokkal szemben a földesúr és annak pecsétje képviselte. Makó a mohácsi vész után nyerhette mezővárosi jellegét, amikor Mohács után földesuraik a török elől {360} elmenekültek. A földesúri gyámság alól kikerülve, ügyeit magának kellett gondoznia; mindjárt annak a szüksége is előállott, hogy valami hiteles pecséttel is bírjon. A pecsét főalakja egy kereszt, amelyen egy kígyó tekergőzik. A keresztet egy három ágú korona rögzíti a földhöz. A kígyó egy félholdra sziszeg, a címer heraldikai jobb oldalán sáskaszerű növényzeten egy vízimadár, valószínűleg daru található, a kereszt tetején egy jobbra néző holló ül. Ez utóbbit Tagányi galambnak vélte, de egy 1658-ból származó papírfölzetes ostyapecsétről előbb Thaly Kálmán,64 újabban az 1615. és 1617. évi pecsétnyomatokról Szekeres István grafikusművész, a város történeti címerének megalkotója, egyértelműen hollónak ismerte fel. A Csanád nemzetség címerében is holló található,65 így nem zárható ki, hogy legalább is ele- meiben az egykori földesúr címere él tovább a város pecsétnyomójában. Tagányi értelmezése szerint a Megváltó keresztje a rátekergőző kígyóval a megváltást jelenti. Mózes a pusztában egy rézkígyót támasztott föl, amelyre a betegeknek rá kellett tekinteniök, és épségüket nyomban visszanyerték. A keresztény szimbolika után a kígyót átvitt értelemben a lelki betegek, a bűnösök megváltásának jelképeként alkalmazta a Megváltó keresztjén. A félhold — ebben a csoportosításban — a keresztes hadjáratok óta a megváltásnak, a pogányság feletti győzelmét jelképezi. Átvitt értelemben a kereszt a kígyóval a gonosz hatalomtól, a töröktől való megsza- badulást fejezi ki. Ennek a gondolati tartalomnak kiegészítője a hírvivést jelentő holló és az éberséget kifejező dara.

Makó őscímére nem ismert, ezt 1555-től az 1596—97. évi török hadjáratig használták. Ekkor semmisült meg az egyházi és városi levéltár, valamint a pecsét. En- nek alapján metszették a második pecsétnyomót, amelyet 1615-ből ismerünk. Ennek körirata MAKO VARAS PECZETI. Az ezen feltüntetett M P betűk Tagányi szerint rövidítés formában megismétlik a körirat szavait, tehát Mako Peczeti a jelentése. A város polgárai rendíthetetlenül hittek egykori privilegizált jogállapotukban, ezért a P Makó kifejezésben Privilegizált Makót, a földesúr pedig következetesen Püspök Makót értett. Mindkét fél, hacsak tehette, nem rövidítéssel élt, hanem a maga értelmezése szerint jelzős szerkezetben használta a kifejezést.

A község az 1810-es években olykor használt egy SIGILLUM OPPIDI PRIVI- LEGIATI M (előjogokkal rendelkező M mezőváros pecsétje) köriratú pecsétet is. Ezt felsőbb engedély nélkül metszették, és fontosabb horderejű iratokban alkalmazták. Sőt az egyik jegyző a Kőszeghy-per idején ezzel a pecséttel meghamisította az 1780. évi, Christovics-féle szerződést. Ennek az eseménynek 1839. március 9-én már csak egy szemtanúja élt, Vaszil Tamás egykori kisbíró, akinek vallomását jegyzőkönyvbe is vették. „Alább írott 54 éves görög nemegyesült óhitü hitletételre való készséggel val- lom, Makó város pöre elkezdése táján egy bizonyos napon a város népsége össze- gyűlvén. Gyűlés után Raffai nótárius úr méregtől felgyújtva az asztalra vágván, kinyi- totta és a pecsétre mutatván, mely a város által volt rányomva, mondván: emiatt kel- letik neki sok rágalmakat szenvedni. A spanyol viaszkot kezébe vette és az asztalon égő gyertyánál megmelegítette, majd az úgynevezett privilegiált pecsétet, amely eddig tel- jesen ép állapotban volt, lecseppentette és azonnal összehajtotta. "66

Makó pecsétje az 1810-es évekből. Körirat: SIGILLUM OPPIDI PRIVILEGIATI M.

1815. december 16-án tartott megyei közgyűlésen elhangzott, hogy a város pe- csétjének önkényes megváltoztatása nem engedhető meg, utasították Návay Gyögy fő- szolgabírót, hogy az újabban használni kezdett Sigillum Oppidi M Privilegiati köriratú pecsétet azonnal vonja be,67 és helyezze el a levéltárban. A városnak ezen kívül volt egy mindennapos használatú és egy borbírói pecsétje is. Az utóbbit a főszolgabírónak {361} meg kellett semmisítenie. A sérelmesnek tartott megyei döntés miatt a város a hely- tartótanácshoz fordult, amely főleg azért hagyta jóvá a pecsétnyomó bevonását, mivel az M betű félreértésekre és visszaélésekre adhat okot. Engedélyezte a város nevének kiírásával, a privilegizált szónak P-vel való jelölésével egy új pecsétnyomó készítését. Végül 1819-ben a helytartótanács engedélyével MAKÓ VÁROS PECSÉTTYE 1819 köriratú pecsétnyomó készült, amelyen sem a privilegizált kifejezés, sem az M P rövidítés nem szerepel.

Lonovícs püspökkel folytatott pereskedés idején újból napirendre került a privi- legiált feliratú pecsétnyomó ügye. A város kérelmére az 1838 február 24-i megyei köz- gyűlés ezt engedélyezte is. „Makó város bíráinak megengedtetik, hogy a jövőben ismét a kérdéses, régi pecsétnyomójuk címével élhessenek, azonban oly nyilvános kijelentés mellett, hogy az eképp használandó 'privilegialt' sző által a jelen törvényes viszonyok- nak és állapotoknak megváltoztatása semmiképp sem céloztatván. Annak ismét divatba hozatala semmi új, más jussok és szabadságok szerezhetési vagy más idegen jussok el- sajátítási módjává és eszközévé nem válhat. "68 Posonyi Ferenc szolgabíró meghagyta, hogy készítsenek egy új pecsétnyomót, „amelyre a város neve egész kiterjedésben, a privilegialt szó pedig, ha a pecsétnyomó köre megengedi szinte egészen, különben pedig legalább négy első betű metszettessenek ki. "69

Ezt a határozatot viszont Lonovics püspök tartotta sérelmesnek, akinek folya- modványára a helytartótanács — 1818-ban kiadott rendelkezésére utalva — az újabb pecsétnyomó használatát 1840. január 2-án megszüntette; a város elöljáróinak meg- hagyta, hogy privilegiális nevezet iránti követelésüket bírói úton kérjék.70 Ezzel lezárult a pecsétper. Ahhoz, hogy privilegiált kifejezés fölkerülhessen a pecsétnyomóra, szabadalmassági levélre lenne szükség.

Szabadalmassági per

A makóiakban mélyen élt egy régi szabadalmas állapot hite, legendát szőttek egy hajdani privilegizált joghelyzetről. Erről vallott a királyi ítélőtábla jegyzőinek 1843_44-ben a megkérdezett 81 tanú nagyrésze.

Ör(eg) Görbe Ferenc, református, 60 éves: „1810-ik esztendőben Nagy Mihály {362} akkori város bírájához mint ipához egy bizonyos estve elmenvén, kérdeztetett nevezett Nagy Mihály által: Fiam! láttad-e már Makó városának szabadság levelét? Erre válaszolta a tanú: bizony nem láttam én. Ekkor Nagy Mihály elővett valami bádog tartót, melyet felnyitván, látta a tanú az abban lévő írást, melynek elsőbb sorai arany betűkkel voltak írva, pecsétje pedig sárga rézbe volt nyomva, s ezen pecsét arany zsinóron függött."

Jó József, református, 21 éves: „Az atyja, Jó János mutatott a tanúnak egy proto-collumot, melyben a privilegiális levél foglaltatott. [...] Továbbá vallja, hogy nevezett édesatyja most ősszel egy esztendeje halálán lévén, a tanú pedig a vízi malomba menni kénteleníttetvén, haldokló atyjától búcsút vett, haldokló atyjától ezen választ nyert: Fiam, gondoskodtam én te rólad, csak a láda kulcsát ne add senkinek, mert benne vannak minden irományok, s megélsz te azokból." Másnap Szabó József, Török Benedek és Mágori István a háznál megjelentek, s ottan a tanútól a láda kulcsát erőszakkal elvették, a ládát felnyitották és onnan minden nemű irományokat elvittek."

Mágori István, református, 37 éves: „Szabó József és Török Benedek esküdt emberekkel Jó János házához kiküldetvén, ottan nemes Bartha Mihály jelenlétében, annak ládájából minden irományt kiszedtek, s noha azok közül sok találtatott olyan, mely a város ügyeit érdekelte, a privilegiális levelet mindazonáltal az irományok között nem találták."

Tarnay Mihály (akkor szolgabírő, a tanúkihallgatáskor aradi váltó törvényszéki ülnök) a város privilegiális levelét nem látta, de az országos vásárról szóló privilégiumot ismeri. A vallomás mai értelmezése szerint nem lehetetlen, hogy ez utóbbit vélték a latinul nem tudó polgárok szabadságlevélnek.

A város 1839. július 18-án a felséghez fordult régi kiváltságos állásának, szabadságjogainak visszaállítása, a jobbágyi szolgáltatások eltörlése; továbbá Igács puszta visszaadása céljából. A kérelemhez többek között az alábbi okleveleket csatolták:

1. Báthori Gábor fejedelemnek 1608. évi szabadalmi levele,
2. az Olasz család részére szóló nádori adomány Igács pusztára vonatkozóan 1642-ből,
3. nádori adományozás Makó város javára 1744-ből Igácsra vonatkozóan,
4. a pozsonyi káptalannak 1744. évi tanúsítványa arról, hogy csanádi püspökség részére történt adományozások alkalmával Makó város ellentmondással élt,
5. királybiztosi rendelet 1774-ből az egyházi tized tárgyában.

A felségfolyamodványt a helytartótanács véleményadás céljából leküldte a megyének. Cseresnyés István tiszti alügyész 1840. február 19-én azt a véleményt nyilvánította, hogy a privilegiális szabadságuk bizonyítására még hiányzó számosabb oklevelek összeszedésével az uralkodónak ismét felterjeszthető, vagy per kezdésére utasítható. A megye közönsége 1840. március 3-án a felterjesztés mellett határozottéi

Makó felperességével 1841. augusztus 30-án a Királyi Törnyes ítélőtábla előtt megkezdődött a per. A felperes ügyvédje, Szochay Ignácz keresetlevelében előadta: „Makó városa, mely már a régi századokban Magyarország dicsőségesen uralkodó királyaitól s fejedelmeitől nyert nemesi szabadságaival s kiváltságaival háborítatlanul élhetvén, falukat és pusztákat földesúri joggal bírt, a többek között Csanád vármegye kebelében fekvő Igar vagy Igács pusztában, s azt százados gyakorlatánál fogva kirekesztőleg minden háborítás nélkül használta. Melyre nézve a Méltóságos Csanádi Püspökségnek a pusztához semmi törvényes igénye s joga nem lehetvén. "72

A per az alperes halogató taktikája miatt nem haladt előre, a Királyi Tábla fel is szólította az uradalom fiskálisát, hogy felesleges kifogásaival hagyjon fel. 1844. december {363} 29-i népgyűlés úgy határozott, hogy Szalóki Mihály bíró, Török József esküdt, Budai István és Szabó István jegyző küldöttségileg menjenek fel Pestre, és belátásuk szerint lehető legcélszerűbben intézkedjenek. A küldöttség az ország legjelesebb ügyvédjeitől kért a folyamatban lévő perről szakvéleményt: Tóth Lőrinctól, a Batthyány család ügyvédjétől, Eöri Bertha Sándor királyi táblai ügyvédtől, Réső Ensel Sándor királyi táblai ügyvédtől és a makói születésű Sárói Szabó Albert közjogi és váltó ügyvédtől.

A város 1841-ben két pert indított: egyiket a kiváltságos jogaiba, másikat Igács puszta jogaiba való visszahelyeztetése céljából. A privilegiális állapotra vonatkozóan a felperes legfőbb bizonyítéka Báthori Gábor fejedelem 1608. május 3-án Kolozsvárott kelt védőlevele, amelyben a fejedelem meghagyja, hogy „Makó város lakosait mások adósságaiért és kihágásaiért személyeikben és vagyonaikban az ő tartományaihoz tartozó helyeken semmi időben akadályoztatni, károsítani és letartóztatni ne lehessen". Ez nem privilegiális-, csupán védőlevél. Ilyet háborús századokban igen nagy számmal adtak ki, ez koránt sem elég a jobbágyi terhek, adózások alóli felmentésekre. Az erdélyi fejedelmek 16. és 17. században kiadott adománylevelei különben is csak négy megyére: Máramaros, Kraszna, Közép-Szolnok és Bihar megyére érvényesek.

Az 1682. április 11-i kamarai levél szerint a magvaszakadás következtében Makó a kamara hatáskörébe került, vagyis a város földesura a kamara lett. Privilegizált település esetén a magvaszakadás (iure caducitatis) kifejezést nem lehet alkalmazni.

Az 1702. február 28-i kamarai rendelményben sem szerepel, hogy Makó önállású helység, csupán az, hogy a kamara alatt volt.

Az 1716. december 29-én a kamarával kötött szerződésben azt ígérik, hogy privilégiumukat felmutatják, ezt azonban sohasem tették. Ha azt felszólítására nem voltak képesek felmutatni, azzal nem is bírtak; sőt a cameralis levélből kitetszik, miszerint a kamara nem ismerte el a makóiakat privilégiummal bíróknak.

Nádasdy püspökkel 1719-ben kötött szerződésben a makóiak elismerik, hogy őket a királyi felség a csanádi püspöknek adományozta, ha valóságos privilegiatusuk lett volna, ez az adományozás nem történhetett volna meg, márpedig itt a püspököt földesuruknak szerződésileg önként elfogadták.

1744. január 23-án protestáltak a pozsonyi káptalannál, hogy a velük kötött szerződésben a földesúr őket püspöki jobbágynak nevezi, de csak a cím, az elnevezés ellen tiltakoztak, nem a püspöki adózás ellen. Miután minden ellentmondás nélkül ténylegesen a csanádi püspökségnek adóztak, csakugyan a csanádi püspök jobbágyai voltak.

A másik pert az igácsi puszta jogaiba való visszahelyezés céljából indították, amelyet a város 1651-ben és 1654-ben Olasz Illéstől és Szél Mihálytól vásárolt. A felkért szakértők nem tartották eléggé megalapozottnak a makóiak keresetét.

A kommunitász a hazai törvények szerint nem szerezhetett jószágot, ők ugyanis mint nem nemes közönség a régi curialis gyakorlat szerint örök joggal az igási pusztát tulajdonukká nem tehették, a pro forma beiktatott nemes emberek lemondása által sem juthattak hozzá. Még privilegizált városoknak sem volt szabad örök joggal jószágot szerezniök.

Ha netán birtokolták is volna Igást, de Stanislavich püspökkel 1747-ben kötött szerződésben tudomásul vették, hogy Mária Terézia a pusztát a csanádi püspöknek és utódainak örökös joggal elajándékozta, ezzel ünnepélyesen lemondtak Igás birtoklásáról .

Bénítólag hatottak ezek a szakvélemények, tudomásul kellett venni, hogy ennek a pernek kimenetele nemcsak költséges és hosszadalmas, de bizonytalan is. Így vetődött fel az örökváltság gondolata, 1841-ben a helytartótanácshoz beadott felirat sok fórumot megjárt, de az ügy zsákutcába jutott. {364}

Az úrbéri per Makó múltjának egyik legsajátosabb fejezete. Szenvedélyes politikai küzdelem volt, amely előzményeivel együtt egy évszázadig tartott. A megegyezési készség mindkét félből hiányzott, a pereskedő felek nemegyszer kivetkőztek emberi mivoltukból. Jellemzően mutatják ezt azok a megjegyzések, ahogyan Szilágyi Sándor uradalmi direktor 1835. december 25-i levelében jellemezte az újonnan kinevezett püspöknek, Lonovics Józsefnek a makóiakat: „kérem méltóságodat, csak nyájasságát ne pazarolja rájuk", „balgatag nép, megátalkodottak", „harminc éve lábamról le nem vesznek", „vonja meg tőlük Méltóságod szokott leereszkedését, mert rossz emberek ezek és ravasz jobbágyok. "73

1836. január 12-diki levelében az asszisztens ügyvédről jegyezte meg: „Sokszor a bika alatt is borjút keres, és ha nem talál, bajt csinál."74 A jobbágyok görcsösen ragaszkodtak tényleges vagy vélt igazságukhoz, az uradalmi tisztek viszont kíméletlenek, basáskodóak voltak velük szemben. Nemegyszer igazságtalanul kapták a botütéseket és gúnyolódtak velük.

A városnak nem volt semmiféle kiváltságlevele, de lakói a kamara fennhatósága alatt szabadon éltek, erre az időre kétségtelenül nosztalgikusan gondoltak vissza, így a per jogossága nem volt előttük kétséges. A tulajdonképpeni úrbéri perek a lakók jobb megélhetését szolgálták, a szabadalmassági perek idején viszont elszabadult a pokol. Találóan állapította meg az 1840-es évekről Vajda István: „A város elöljárósága, a komoly vezetőség jól látta, hogy a perek kimenetele legalább is bizonytalan. A komoly szó azonban már nem használt, s a néphangulat olyan erős volt a per mellett, hogy az elöljárók nem tehettek egyebet, minthogy együtt úsztak az árral. A város vezetőségének mennie kellett deputációba, csinálni kellett a kérvényeket, beadványokat és fizetni a per vitelével megbízott ügyvédeket, ágenseket. "75

Az úrbéri per eredményes volt, a szabadalmassági per nem érte el célját. Az előbbit 1859-ben megnyerte a város, így a belső legelőt kioszthatták a volt jobbágyok és házas zsellérek között, az utóbbit pedig a 48-as forradalom oldotta meg. Az áprilisi törvények születésénél Lonovics püspök jelentette be: „Kész vagyok a papi dézsmáról lemondani, és ezt az áldozatot a haza oltárára letenni". {365}

Lábjegyzetek:

1. REIZNER J. 1892. 27.; A hódoltsági viszonyokra 1. SZAKÁLY F. 1981.; GYIMESI S. 1975.
2. REIZNER J. 1892. 27—29.; SZIRBIK M. 1979. 14.; SZENTKLÁRAY J. 1892. 115.; ML Régi iratok 444.
3. REIZNER J. 1892. 29—30.
4. REIZNER J. 1892. 30—33.; SZIRBIK M. 1979. 14.; ML Régi iratok. 404., 444.
5. REIZNER J.   1892. 37.; ML Régi iratok. 404. 12. SZIRBIK M. 1979. 16.
6. SZIRBIK M. 1979. 17.; SZENTKLÁRAY J. 1892. 116.; REIZNER J. 1892. 37.; ML Régi iratok. 404., 444. 16., 17.,19.
7. REIZNER J.               1892. 37.
8. REIZNER J.               1892. 38.; SZENTKLÁRAY J. 1892. 118.; SZIRBIK M. 1979. 17.
9. REIZNER J.   1892. 38.; ML Régi iratok. 404. SZENTKLÁRAY J. 1892. 118.
10. ML Régi iratok. 1. doboz 20. REIZNER J. 1892. 39.; SZIRBIK M. 1979. 17.
11. ML Régi iratok. 14., 30., 33. 404. SZENTKLÁRAY J. 1892. 119.; REIZNER J. 1892.39.
12. REIZNER J. 1892. 50—52.; SZIRBIK M. 1979. 17.
13. REIZNER J. 1892. 40.;  ML Régi iratok. 36., 58. sz.
14. 14 ML Régi iratok. 43., 44. 444. REIZNER J. 1892. 40—41.; SZIRBIK M. 1979. 18.
15. RÁKOS I. 1984. 517—525.
16. ML Régi iratok. 404.; SZIRBIK M. 1979. 18.
17. REIZNER J. 1892. 41.
18. REIZNER J. 1892. 50—52.; SZIRBIK M. 1979. 19.
19. ML Régi iratok. 64.; SZIRBIK M. 1979. 18.; L. még ML Régi iratok 404.
20. REIZNER J. 1892. 52.
21. REIZNERJ. 1892. 53.
22. ML Régi iratok. 404. REIZNER J. 1892. 53.
23. BÁLINT S. 1975. 49.
24. REIZNER J. 1892. 12.
25. REIZNER J. 1892. 29.
26. CSIZMADIA A. 1962. 8.
27. CSML úrb. per IV. A. 11/b.
28. MM 1.
29. CSML úrb. per
30. Uo.
31. Uo.
32. UO.
33. UO
34. CSML úrb. per. 1778. 24.
35. Uo.
36. ML Makó város községe úrbérügyi viszonyainak jogtörténelmi rövid vázlata. Szeged, 1859.
37. CSML úrb. per
38. ML Makó város községe úrbérügyi viszonyainak jogtörténelmi rövid vázlata.
39. CSML úrb. per.
40. Uo.
41. A szerződés szövegét 1. Reizner J. 1892. 121 — 127.
42. REIZNER J. 1892. 56.
43. Juhász K. 1942. 5.
44. Juhász K. 1942. 12.
45. CSML úrb. per
46. FÜR L. 1972. 1. 109.
47. ML Régi iratok 224.
48. A szerződés szövegét 1. Tóth F. 1992. 6—10
49. A módosítást közli: Tóth F. 1992. 15-16.
50. MM 1.
51. Uo.
52. SZÁSZY FERENC uradalmi ügyész szerint a közlegelőből minden sessióra 29 hold esik.
53. FÜRL. 1972. 113.
54. Az 1821. ési szerződést közli REIZNER J.   1892   327—134
55. A századforduló politikai életében szereplő Börcsök Gergely anyai nagyanyjának a testvére volt Kis Ferenc.
56. MFÚ 1926. augusztus 17.
57. Uo. augusztus 22.
58. CSM közgy. jkv. 1839. október 10.
59. CSM úrb. íratok
60. UO.
61. i. m. 140
62. MVL PH 1887. 59.
63. REIZNER  J.   1892.   79—82.   BOROVSZKY  2.   356.   NAGY  SÁNDOR:   Makó  város  címerének története. JAM Adattár: 403. = DOMOKOS—TÓTH
64. Századok. 1869. 572.
65. GYÖRFFY GY. 1983. 259.
66. ML Régi iratok 309.
67. Uo.
68. Idézi NAGY SÁNDOR i. m. 13.
69. ML Régi iratok 309.
70. CSM közgy. jkv. 1838. 1329.
71. REIZNER J. 1892. 75—78.
72. ML Régi iratok 327.
73. Uradalmi iratok szám nélkül.
74. UO.
75. MFÚ 1926. július 18.