Előző fejezet Következő fejezet

{447} Könyvkultúra

(Tóth Ferenc)

 

Sajtó, nyomdák

A kiegyezést követő években a város szellemi ébredése is elkezdődött. 1870-ben indult a lapkiadás, de évtizedekig mindössze két újság uralta a mezőnyt. A két lap azért volt képes hosszabb ideig a helyi igényeket kielégíteni, mert a maga idejében mindkettő a tőle telhető lelkiismeretességgel törekedett a közönség igényét kielégíteni; másrészt a makói politikai paletta kétarcúságának tökéletesen megfelelt a kormánypárti Maros, és az ellenzéki Makói Hírlap. Az viszont már elgondolkodtató, hogy ezek az újságok hosszú ideig hetilapok maradtak. A Marost csak 17. évfolyamától adták ki hetente két alkalommal, sohasem lett napilappá, sőt 1908-ban visszaállt hetilappá. Az első napilap – heti hatszori megjelenéssel – 1906-tól a Makói Hírlap lett. Ehhez járult, hogy mindkét újság tartósan csak négy lap terjedelmű volt. Különösen akkor látszik ez elégtelennek, ha számításba vesszük, hogy Makó lélekszámban az ország nagyobb településéi közzé tartozott, és megyeszékhelyi státusából adódóan olvasóközönsége egész Csanád megyére kiterjedt.

A lapok felelős szerkesztői évtizedekig mellékállásban készítették a lapot. Széll Ákos, Bánfi József, Kristóffy József, Tarnay Ivor – a Maros felelős szerkesztői – megyei főjegyzők, Molnár Albert tanár, iskolaigazgató, Füzesséry Kálmán és Bán Zsigmond jó nevű ügyvédek. De valamennyien széles látókörű értelmiségiek voltak, egyikük-másikuk a politikusi pályával kacérkodott. A lapszerkesztés arra is kedvező volt számukra, hogy az olvasóközönség megismerte gondolkodásukat, beállítottságukat; így esélyesebben indulhatott el politikai karrierjük, vagy ügyvédi klientúrájuk szemmel láthatóan megugrott. Persze többekben élt a publicisztika iránti érdeklődés vagy a szépirodalmi elkötelezettség. Szépírói hajlamukat a tárcaírásban élhették ki.

1

Makó és Csanád megye első hírlapja, a Maros 1870. október 2-án indult, és a tájunkon a leghosszabb ideig, négy évtizedig, 1910. augusztus 11-ig jelent meg. Hátrányára volt, hogy nem hivatásos újságírók szerkesztették, és vezetése sűrűn változott.

1882-ben Széll Ákos önkritikusan állapította meg: „A lap nem volt elég élénk, nem volt elég változatos. Ezért énbennem volt a hiba. A szerkesztés, a hírlapirodalom {448} mai haladott színvonalán, többet követel még az ilyen helyi érdekű kis lap vezérlőjétől is, tehetségből, munkából és időből, mint amivel én rendelkezem. Mint szerkesztő elbúcsúzom a közönségtől, de a tollat nem teszem le egészen.”1 Egyben köszönetét fejezte ki a lap főmunkatársának, Molnár Albertnek. Az új felelős szerkesztő, Kristóffy József már nyíltan kormánypárti politikát követett: „Nincs okunk – szögezte le – változtatni a lap irányát. Minden ízünkben megyei orgánum leszünk. De nem az orgánum, amely a végrehajtó hatalom prestigéje [presztizse, azaz befolyása] alatt kész minden politikával solidaritást vállalni, csakhogy a hatalom fényében sütkérezzen […] Terünk nyitva lesz közéletünk jobbjainak, hogy nyilvánosan is küzdhessenek a szabad szó fegyverével ügyeink, bajaink mellett. ”2 1883 elejétől a lap külalakja megnőtt, és három helyett négyhasábos lett. A helyi híreket elválasztották a megyei és vidéki hírektől, a tárca elkerült az első oldalról. Főmunkatárs lett Kazinczy Lajos, belső munkatársi megbízást kapott Boross Sámuel és Csukási Mór; távozott Molnár Albert, és Csanád címmel új lapot indított.

Miután 1896-ban Kristóffy József országgyűlési képviselő lett, a lojálisabb Bán Zsigmond ügyvéd vette át a lap felelős szerkesztői tisztét. „Rendíthetetlen hívei voltunk mindig – írta – és leszünk ezentúl is a szabadelvű haladás szellemének […] Vármegyénk és városunk ügyét mindenkor a legbehatóbban ismertettük és ismertetjük mindig. Pártszempontok a vármegye vagy város ügyeinek megbírálásánál soha nem vezéreltek, s ezután sem fognak vezérelni bennünket. A közérdek az első, s ennek érdekében mindig őszintén mondjuk ki a szót.”3 1897. október 3-án Tóth Imre megyei főpénztáros foglalta el a lap felelős szerkesztői tisztét. A Maros 1895-től nyíltan a Szabadelvű Párt szócsöve lett. Ez érvényesült 1900-tól 1902-ig Barna Sándor és Tarnay Ivor, majd 1902-től 1905-ig Barna Sándor szerkesztősége idején. Barna Sándor – aki főszerkesztőnek titulálta magát – 1905. július 6-án lemondását így indokolta: „A megváltozott politikai viszonyok, amelyek az uralkodó 67-es párt alapjait annyira megrongálták, hogy annak védelmében kifejtett munka meddő küzdelem volna, arra kényszerítettek, hogy a lap vezetéséről lemondjak.”4 Utóda, Ormos Ede felelős szerkesztő kijelentette: „mint a Magyarországi Szociáldemokrata Párt tagja, lapomban is teljesen e párt programja alapján állok, s annak becsületes, hű harcosa leszek.”5 Miután 1907-ben Ormos eltávozott Makóról, egymást követte a felelős szerkesztői székben: Cseresnyés Antal, Gaál László, Rhé Rezső majd Siposs István.

A Maros folytatása 1914. április 19-től a Maros Újság lett. Mint politikai és társadalmi hetilap a Makói Első Keresztény Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet  hivatalos lapja volt. A katolikus szellemiségű újság felelős szerkesztését a Marostól átment Siposs István segédlelkész végezte, majd Wéber Péter, Klivinyi Lajos.

A Maros oldalhajtásának tekinthető Csanádi Lapok 1899. november 26-tól 1900. december 14-ig hetente háromszor jelent meg. Felelős szerkesztője Barna Sándor és Tarnay Ivor volt. Lapjuk 1915. december 15-től beolvadt a Marosba.

A másik, hosszú életű újság, a Makói Hírlap 1887-ben Draskóczy Ede evangélikus lelkész felelős szerkesztésében politikai és vegyes tartalmú hetilapként indult. Politikai hetilappá válva Justh Gyula szellemiségéhez csatlakozva Kossuth eszmeiségét {449} hirdette. Amikor Justh ellenében gróf Teleky Józsefet választották meg a város országgyűlési képviselőjévé, pártonkívülinek mondta magát, valójában azonban a Teleky-párt szócsöve lett. A századfordulón visszatért eredeti elveihez. „Mióta a Makói Hírlap fönnáll – vallották magukról –, Kossuth Lajos tanításának szellemében igyekezett szolgálni a közdolgokat. A meg nem hamisított szabadelvűségnek volt szószólója […] kíméletlenül mutatott rá közigazgatásunk bajaira […] üldözője lett a korrupciónak.”6 A lap további felelős szerkesztői Justh Gyula föltétlen hívei, sőt kortesei voltak, de ők ófüggetlenségieknek nevezhetők. Olyanok álltak a lap élén, mint Csukási Mór, Neumann József, Kardos Izsó, Vizinger Károly, továbbá Vertán Endre megyei főjegyző és Nagy Károly református lelkész.

2

Velük szemben a Makói Újság Justh Gyula politikájának radikális irányvonalát képviselte.Felelős szerkesztője dr. Kiss Pál ügyvéd, a Kossuth párt makói elnöke volt. „A Makói Újság – vallotta – egyedül és kizárólag a függetlenségi és 48-as zászlót szolgálja. Szolgáltuk a megindulás napjától máig, s szolgáljuk addig, amíg fennállunk, becsülettel, tisztességgel és haszonlesés nélkül. Tisztán és kizárólag a 48-as politika alapján állunk, Kossuth Ferencet, Justh Gyulát és a magyar országgyűlés mai vezetőit a mi vezéreinknek ismerjük el, becsüljük, odaadással támogatjuk őket a mi szerény körünkben és gyenge erőnkhöz mérten, de csak addig, amíg a Kossuth Lajos által lefektetett függetlenségi politika a hitvallásunk mindannyionknak.”7 A koalíció után,1908. október 31-től a Munkapárt vásárolta meg, 1910. május 12-től a Makói Városi Polgári Párt napi-lapja lett. Megszűnése után Makói Reggeli Újság címmel jelent meg folytatólagos évszámozással. Kiss Pál Makói Újságjának megjelenése után két nappal azonos névvel Neumann László is indított lapot, de november 8-án betiltották; utóda a Friss Makói Újság lett. Művelődéstörténeti jelentőségű, hogy a makói református egyház 1877-ben Téli Újság  címmel vallási lapot indított. {450}

Miután a kormány 1910-ben megvásárolta a Makói Újságot, dr. Kiss Pál június 18-án megindította a Makói Független Újságot, amely„Kossuth Lajos politikájának, a hamisítatlan s radikális függetlenségi és 48-as eszmék megvalósításának lesz napról-napra megalkuvást nem ismerő s fáradhatatlan  szószóló harcosa”.8 Justh Gyula hazafias lelkesedéssel üdvözölte az új lapot. Miután a főszerkesztő az első világháborúban katonai szolgálatra vonult be, Espersit János vette át a felelős szerkesztői munkakört. Amikor pedig Kiss Pál hősi halált halt, névleg felesége nevével jegyezték a lapot. 1920-ban a kormány ezt a hírlapot is megvásárolta, így utóda, a Makói Friss Újság, az évszámozást folytatva jelent meg.

Az időszaki kiadványok száma a 20. század elejétől ugrásszerűen megnőtt. Ekkor ugyanis már kilenc lap jelent meg, számuk később sem igen gyarapodott. Csanád Megye Hivatalos Lapja  – címváltozással – 44 évfolyamot ért meg. Szintén hosszabb ideig élt a Csanád-vármegyei Gazdasági Egyesület havi értesítője, a  Gazdasági Közlöny.9 Szociáldemokrata szemléletű volt a Makó és Vidéke, amelyet előbb Ormos Ede, majd Farkas Antal szerkesztett; Farkas később a Népszava szerkesztője lett. Az ellenzéki irányú Makói Friss Újság teljesen azonos szövegű volt a dr. Kenéz Sándor szerkesztette10 Vásárhelyi Híradó napilapéval; az 1902-ben kezdeményezett makói változat Espersit János szerkesztésében mindössze két hétig élt. A Hollósy Kornélia Színház építése lázában, 1903-ban indították a Makói Színházi Lapokat és a Színházi Újságot. A színházi idény alatt jelent meg naponta 1906-ban Színház, 1907-ben A Színház. Dongó és Kópé  címmel élclapja is volt a városnak. A Gyors Híradó 1903-ban 20 számból, a Friss Makói Újság 1904-ben mindössze hat számból állt; az 1–2, 5–6 oldalakat Magyar Újságíró Rt. Budapesten nyomta, a 3–4 oldalt Neumann József nyomdász Makón. Az 1912-ben indított, hétfőnként megjelenő Csanádmegye is csak négy hónapot ért meg. A Hagymakertész az első világháború kitörése miatt az ötödik szám után megszűnt. A polgári forradalom helyi lapja a Népköztársaság,  a Tanácsköztársaságé a Vörös Hírlap volt.11

Makói lapok jegyzéke (1870–1920)

1   Maros, 1870. okt. 2.–1910. aug. 11.

2   Téli Újság, 1877. dec. 5.–1880. febr. 28.

3   Csanád, 1878. (hó ?, nap ?)–1879. márc. (nap ?)

4   Makói Hírlap, 1887. nov. 3.–1919. febr. 9.

5   Gazdasági Közlöny, 1897. ápr.–1913. nov.

6   Csanádi Lapok, 1899. nov. 16.–1900. dec. 2.

7   Makó és Vidéke, 1902. márc. 15.–1903. jún. 28.

8   Makói Friss Újság, 1902. okt. 19.–nov. 5.

9   Csanádvármegye Hivatalos Lapja, 1903. jan. 22.–1923. dec. 31.

10   Makói Színházi Lapok, 1903. aug. 18.–szept. 30. és 1904. szept. 4.–szept. 26.

11   Színházi Újság, 1903. aug. 18.–1921. máj. 25. Szünetel 1906–12, 1916–20.

12   Gyors Híradó, 1903. nov. 15.–dec. 10.

13   Makói Újság, 1904. nov. 3.–1922. nov. 4. {451}

14   Makói Újság, 1904. nov. 5.–nov. 8.

15   Friss Makói Újság, 1904. nov. 9.–nov. 15.

16   Színház, 1906. máj. 6.–jún. 24.

17   A Színház, 1907. máj. 4.–jún. 23.

18   Makói Független Újság, 1910. máj. 15.–1920. máj. 8.

19   Maros Újság, 1910. szept. 4.–1917. júl. 1.

20   Kópé, 1911. nov. 5.–1914. aug. 30.

21   Csanádmegye, 1912. ápr. 15.–júl. 29.

22   Dongó, 1913. okt. 5.–1923. máj. 20. Szünetel 1914. aug. 30.–1922. jan. 8.

23   Vasárnap, 1914. jan. 4.

24   Hagymakertész, 1914. jún. 14.–júl. 12.

25   Népköztársaság, 1919. febr. 1.–ápr. 2.

26   Vörös Hírlap, 1919. ápr. 3.–ápr. 27.

27   Vörös Katona, 1919. ápr. 17.–ápr. 23.12

A városban hosszabb ideig négy nyomda működött. A Gaál és Gömöry Könyvnyomda volt az első vállalkozás, 1868-ban alapították. Akkor a Dobsa Sámuel-féle főtéri házban működött, 1882-ben a Kettős utca 1653. sorszámú (ma Kazinczy u. 3.) házba költözött. A két tulajdonos között sok lehetett a súrlódás; máig él ugyanis a szólás: Gaál és Gömöry egymást gyötöri. Gömöry János 1892. január 6-án elhunyt, a cég tulajdonosa 1893-tól Gaál László lett, és igen jó üzleti érzékkel fejlesztette tovább vállalkozását. A könyv- és papírkereskedés újságárusítással is foglalkozott, üzletében minden fővárosi lap a megjelenés napján kapható volt. A Főtérre, a megyeházzal szemközti Bőhm-házba költözött és a könyvnyomdát motorerőre állította át. 1899-től kölcsönkönyvtárat is tartott fönn.13 Gaál és Gömöry adta ki a Téli Újságot és 1876-tól 1892-ig a Marost; Gaál László Csanádvármegye Hivatalos Lapját, a Makói Független Újságot, 1893-től a Marost és A Színház számait.

Neumann József nyomdáját 1875-ben alapította. Állandó telephelye az akkori Dessewffy tér 10. alatt volt, a mai sportcsarnok helyén. Könyv- és papírkereskedést szintén tartott fönn. A Makói Hírlapot saját lapjának tekintette; másfél évet kivéve az ő nyomdájában állították elő; hosszú ideig kiadója és többször felelős szerkesztője is volt.

A 20. század elejétől működött Kovács Antal könyvnyomdája, valamint papír-, rajz- és írószer kereskedése. Telephelye a Szegedi utca 2879. (ma 3. sz.) alatt volt.  Ott készült a Makó és Vidéke, Makói Színházi Lapok, Makói Újság, Maros Újság és a Színház. Az ő nyomdájába volt bejáratos  a diák József Attila, itt készült volna az ún. „illegális” verseskötete, de a tulajdonos megsemmisítette.14

Több rövid életű makói nyomda is volt. Nagy ambícióval és szakmai fölkészüléssel kezdte meg nyomdai és könyvkereskedői tevékenységét Sártory István nyomdász Horváth Ferenc-féle Széchenyi téri házban. A Maros első évfolyamainak nemcsak nyomdai munkálatait végezte, de kiadója is volt. Könyvkereskedésében beszerezhetők voltak Gyulai Pál és Tompa Mihály költeményei, Jókai Fekete gyémántok, Vámbéry Ármin, Jósika Abafi, Kisfaludy Károly munkái.15 Néhány év után Miskolcra költözött, és rövidesen meg is halt. {452}

A megyeházzal szemben 1904-ben alakult meg a villamoserőre berendezett Makói Újság Nyomda Rt. „könyvnyomtató műintézete”, amely 1910-től Makói Független Nyomda néven működött.

A négy makói nyomda személyzete és nyomógépei16

  1   9   1   3  1   9   1   7
  I II III IV. I II III IV.
Kéziszedők 1 3 3 2 - 2 1 -
Gépmesterek, nyomók 1 1 1 1 - 1 1 -
Szedő tanulók 5 5 4 1 3 7 1 3
Munkásnők 2 23 2 3 - 3 - -
Segédmunkások - 1 1 - - - - -
Nyomógépek (db.) 2 4 2 4 2 4 2 4
Munkaidő (óra) 9 8,5 9 9 9 8,5 8,5 9

(I  = Gaál László, II =  Kovács Antal, III = Makói Független Újság, IV = Neumann József.)

A Gazdasági Közlöny  1897/98-ban Vitéz és Süveges nyomdájában, majd három évig Vitéz Mihály nyomdájában készült. Ez  utóbbit 1903-ban a szegedi törvényszék csalásért két hónapi fogházra ítélte, ezzel nyomdája meg is szűnt.17

A makói nyomdák eljegyzés és esketési kártyákat, báli meghívókat, plakátokat, kereskedelmi nyomtatványokat, hivatalos nyomtatványokat, iskolai értesítőket stb. a kor kívánalmai szerint, ízlésesen készítették.

 Irodalom

A tudományos irodalomról, a Csanádmegyei Régészeti és Történeti Társulat tevékenységéről, Reizner János történeti munkájáról, Borovszky Samu megyei monográfiájáról, Madzsar Gusztáv, Barna János és Sümeghy Dezső munkásságáról, valamint a Nagyvilágból könyvsorozatról a Makói Monográfia 1. kötetében részletesen írtunk, ezekre ezúttal nem térünk vissza. 

Makónak jelentősek irodalmi hagyományai, a város ugyanis több jeles írót, költőt adott az országnak. Maga az irodalmi élet is igen sokrétű volt.18

Dobsa Lajos, a már-már elfelejtett színpadi szerző a maga idejében ünnepelt színműírónak számított. Apja, Dobsa Sámuel vaskereskedő a Széchenyi tér 17. sz. alatt, 1836. január 26-án V. Ferdinándtól nemességet kapott. Dobsa Lajos édesanyja nagyszentmiklósi születésű, Dubois Amália, hugenotta ősök leszármazottja. Lajos harmadik gyermekként 1824. október 6-án született. Tizennégy éves koráig házi nevelésben részesült. Nevelője, egyben vívómestere a francia de Berry volt, aki a francia polgári életszemléletet plántálta belé. Dobsa Lajos 1839-től Debrecenben jogot tanult, 1842-ben Csanád vármegye tiszteletbeli aljegyzője lett, 1843/44-ben joggyakornokként részt {453} vett a pozsonyi országgyűlésen. Itt megismerkedett és barátságot kötött a reformifjúsággal. A színjátszás már korábban is érdekelte, Debrecenben tanulótársaival műkedvelő előadásokat rendezett. 1844. október 20-tól 1845. március 10-ig Győrött Komlósy Ferenc és Hegedűs András társaságában, majd Pest, Debrecen, Kolozsvár, Arad után, 1845 szeptemberétől 1846 tavaszáig Hetényi József társulatában ismét Győrött játszott. 1845. február 1-én föllépett a pesti Nemzeti Színházban is. Ekkor ismerte meg Petőfit, akivel Szinnyei József szerint sokáig, Gyulai Pál szerint pár hónapig, Berecz Károly szerint több ízben együtt lakott. Amikor Dobsa nem kapott szerződést, Petőfi az „igazságtalanul mellőzött, nem mindennapi tehetségű ifjúnak” érdekében a Pesti Divatlap február 9. számában szót emelt.19 Váradi Antal jellemzése szerint: „Föllépésében tűz és elegancia volt. Tartása délceg. Beszéde könnyed és sima volt.”20 1846. október 1-jén külföldi utazásra szánta el magát; Németországba, majd Angliába, onnan Párizsba utazott. 1848-ban a februári forradalom szemtanúja és krónikása, a barikádharcoknak részvevője lett. Beszámolókat küldött a hazai lapoknak, emlékezéseit könyv alakban is kiadta, amely a forradalom centenáriumán hasonmásban is megjelent. A márciusi forradalom hírére hazajött, és bekapcsolódott a további események alakításába. A szabadságharc alatt századosi rangban az egyik szabadcsapat parancsnokaként Deszknél és Szőregnél szétverte a betolakodó lázadókat. A világosi katasztrófa után visszavonult apjának kosgyáni (Bihar megye) birtokára. 1850 májusában Pesten letartóztatták, hat hónapig az Újépületben raboskodott. Az önkényuralom alatt ünnepelt színműíró volt, darabjait a Nemzeti Színház adta elő. A kiegyezés után Makó két ízben választotta meg országgyűlési követének. Szóba jött, hogy ő lesz a Nemzeti Színház intendánsa, de ezt ellenfelei meghiú-sították. Ötvenéves volt már, amikor feleségül vette a szépséges Géczy Vilmát. Házasságukból egyetlen gyermek, Margit született. Utolsó huszonnyolc évét kosgyáni (Coşden) remeteként töltötte. Takarékosságát zsugoriságig vitte. Másfélezer hold erdeje volt, de rőzsehulladékokkal fűtött, póriasan öltözködött; szalmakalapjáról legendák szóltak. A gyümölcsöt kocsival hordta a szalontai vásárra, maga mérte ki a vevőknek. Jövet-menet megpihent a magyarcsékei csárdában, tarisznyából lakmározott, szobát nem nyittatott; a kecskelábú asztalra hajtott fővel aludt a hajnali továbbindulásig. Vízimalma jól jövedelmezett, de kastélyát és díszkertjét elhanyagolta. Ínséges időben a szegényeknek kamatmentesen kölcsönzött gabonát. Bőkezűen rendelte a francia és német lapokat, folyóiratokat, könyveket. Még életében rangos sírboltot emeltetett.21 1902. július 8-án halt meg.  

Politikai publicisztikája erőteljes, szemléletes és elegáns. Párizsból küldött nagyriportjai maradandó értékek. A világformáló eseményeket átélt élmények alapján vetette papírra. Stílusa könnyed, nyelve választékos. Az 1848. évi francia forradalom című munkájáról Hegedüs Géza írta: „Ez a kis könyv a romantikus életérzés egyik kiváló dokumentuma: hétköznapi hősei mintha Victor Hugo regényeiből léptek volna ki.”22 Itthoni írásait a radikális szemlélet és az irónia hatotta át. Amikor 1848 júniusában Bánhidy Albert Csanád megyei első alispánt választották meg országgyűlési követnek, epébe mártott tollal tudósított: „Ez a követválasztás ríkatóbb a makói tormánál […] Bánhidy makói követ. Előbb hittem volna, hogy Makót ki fogják kövezni.” A királyság intézményét is célba vette: „Ítéljen a király felett a szuverén nép, mely minden hatalmat {454} vmagába foglal, mely hadat kezdhet vagy békét köthet, mely új törvényeket hozhat, már hozottakat eltörölhet, melynek akaratának szentnek kell lennie, mint szent és csalhatatlan a nép, ő ítéljen a hitszegő király felett.” 23

Elbeszéléseit és verseit szívesen hozták a lapok. Hegedüs Géza értékelése szerint: „Ezek a prózai művek csak stílusuk elegáns könnyedségével, nyelvük választékos gazdagságával váltak ki a nagy átlagból, de meseszövésben vagy jellemábrázolásban meg sem közelítik nemhogy Jókait, de még Obernyiket sem. Költeményei meg alatta is maradtak a kor átlagának: jelentéktelen művek, amelyeken egyszerre hagyott nyomot Petőfi dalszerűsége és Victor Hugo pátosza, anélkül, hogy felül tudna emelkedni az epigon középszerűségén. És amelyen biztonságos prózafogalmazó, olyan nehézkes verselő.”24 Ez a megállapítás érettebb lírai korszakára nem vonatkozik. Álljon itt példaként a Kisfaludy Társaság 1871. február 12-i közgyűlésén fölolvasott Szeretlek című költeményének második strófája.

Hallád, hallád-e a tenger zúgását?

Bömbölve csap át szélvész a habon,

Örvényt kavar, rákezdi hullámtáncát,

S tombol az ár a sülyedő hajón.

Lelkem hű képét ebben föltalálád,

Midőn tünődve azt fontolgatom:

Tán föl se fogtad, oh! tán meg sem érted,

Miként hevül e szív, e szív te érted!

A szabadságharc leverése után a közönség a nemzeti múlt fölidézését, a váratlan fordulatokat, erős szenvedélyeket igényelte a színháztól. Dobsa színműveit 1850 és 1862 között írta, ünnepelt szerzőnek számított. Szigligeti Ede volt az egyetlen vetélytársa, de vele inkább politikai okok miatt nem kedvelték egymást. Szigligeti könnyebben alkalmazkodott az adott helyzethez, Dobsa radikálisabb volt. Bár a Nemzeti Színház élén sokan Dobsát látták volna szívesebben, a küzdelemben Szigligeti maradt fölül. Dobsa kiábrándult az arisztokratákból, az ütődött kisnemesekből, de kedvelte a derék polgárokat; Szigligeti viszont föltalálta a népszínművet, műveivel szélesebb rétegnek szólt.

Dobsa az elnyomatás idején, 1850-ben Öcsém házasodjál! vígjátékával aratta első sikerét. Kisfaludy Károly hatása érződik rajta, a naiv cselszövések a Kérőkre emlékeztettek. Nincs mondanivalója, a színmű két bajkeverő ügyetlenkedésének bohózatsorozata, célja a nevettetés. A kigúnyolt nemesi világon együtt kacag a szerzővel a csalódott kisnemes. A vígjáték sikere irányította a hatóság figyelmét Dobsára, ekkor tartóztatták le. Ugyanabban az évben mutatták be másik vígjátékát Világismeret – nyomtatásban Pacsuli világismerete – címmel. Kisfaludy Károly Csalódások vígjátékához hasonlóan félreértésekből származó bonyodalmak láncolata. A két szerelmes pár bohózatos jelenetein jól mulatott a közönség, míg elérték boldogságukat. Mindkét vígjáték teli van pergő és lebilincselő dialógussal. 1856-ban a Nemzeti Színház pályázatára írta Egy nő, akinek elvei vannak című vígjátékát. Díjat nem nyert vele, de mesteri a franciás cselekménytömörítése. Mint egyik legsikerültebb vígjátékának erénye a perdülő cselekmény, {455} va sok elmés párbeszéd, a színi leleményesség, a forma gondossága. Egy kiábrándulás című korábbi elbeszélését dramatizálta Károly úr bogara vígjátékában. Az egész mű azt a benyomást kelti, mintha Kisfaludy kisnemesi világának paródiája lenne. Önéletrajzi fogantatású az Egy bukás sikere (1858) című irodalomtörténeti értékű színdarab. A vígjáték hősében, Darvasiban önmagát rajzolta meg. Az ifjú hős apai tilalom ellenére beállt színésznek, de intrika miatt kudarcot vallott, szerelme elfordult tőle, majd rádöbbent maga is, hogy nem jó színész, visszavonult birtokaira. Minden korábbi vígjátékánál élőbbek a személyek, ez a színmű tele van igazi vígjátéki fordulatokkal. Pályája csúcspontján, 1861-ben nyerte el Vígjátéktárgy komédiájával a száz arannyal járó Karácsonyi-díjat. A bírálók szerint a „nyelv lendületes és festői, vannak benne olyan vonások, amelyek szerencsésen alakítják a jellem egy-egy oldalát és lelki állapotokat”.25 A jambikus verselést viszont a kritika elhamarkodottnak ítélte. A darabot a Nemzeti Színház csak harminc év múltán, 1891-ben mutatta be. Az egyik legnagyobb magyar színházi rendező, Paulay Ede vitte sikerre. Ezt a szellemes, ötletes, kritikai élű színdarabot, melyben jók a szerepek, gördülékenyek a párbeszédek, ma is színre lehetne vinni, Dobsa legérettebb vígjátéka.

3

Lantos Gyöngyi Dobsa Lajos szobra

Első társadalmi drámáját Könnyelműség címmel – vígjátékainak sikerére – 1850-ben írta. Francia úri körökben játszódó, éles kritikájú mű két ellenszenves férfi bosszú történetéről szól. A néző megelégedésére a két erkölcstelen ember szerelmi sérelemért egymást öli meg. A cselekmény nem tragédia, hanem bűntény. A rémdráma teli van kitűnő dialógussal. Madách Kepler-képére is hatással lehetett az 1852-ben keletkezett Guttenberg. A tudós nyomdászt felesége megcsalja, a császár megalázza, de a főhős vállalja megalázott társadalmi helyzetét, csapodár feleségének is megbocsát. A romantikus bonyodalmak túlburjánozzák a cselekmény fővonalát. A Bűn bűnt követ társadalmi drámájával hat pályázó közül 1862-ben Karácsonyi-díjat nyert. A darabot nem adták elő, nyomtatásban egy része Divatházasság címen jelent meg.

Dobsa történeti drámái közül a IV. László a legkiemelkedőbb. Kun László két nő között hánykolódik; ábrázolásában Édua a végzetes nő, de a király a fennkölt érzelmű Aydába szerelmes. A romantikus dráma tele van cselszövéssel és gyilkossággal. Édua megöli Aydát, a kunok megölik a királyt, Édua öngyilkos lesz, Kun László hű embere, {456} Myze megöleti a király gyilkosait. Myze nagy terve a két ellenségeskedő nemzet egyesítése. Salamon Ferenc a IV. Lászlót a legjobb magyar történelmi drámák közé sorolta. Mindez nem mondható el az 1857-ben bemutatott V. László drámájáról. A műben nincs összeütközés Hunyadi László és a király között. Nyomtatásban nem jelent meg, de négy év múltán ismét műsorra tűzték. A dráma sikere az idegen király elleni kitételekkel függhet össze. Attila és Ildikó 1858-ban keletkezett, de nem mutatták be. A közönség ugyanis Attilában nemzeti hőst látott, nem barbár hódítót. Nyomtatásban 1902-ben látott napvilágot. Az I. István főalakja nem az államalapító király, hanem Péter, a gátlástalan drámai alak; megmérgezi Imrét, és megvakíttatja Vazult, sőt merényletet tervez István ellen. A drámát Váradi Antal operaszöveggé alakította, és hozzá zenét Erkel Ferenc készített. Idős korában Dobsa megírta a folytatását, az Aba Sámuelt.            

Dobsa korának egyik legünnepeltebb drámaírójának számított, mintegy két évtizedig a legtöbbet szerepeltetett szerzők közé tartozott. Művei korunkra mégis drámatörténeti emlékké váltak. Népszerűségét ugyanis annak köszönhette, hogy korának ízlését elégítette ki. Képtelen volt mondanivalóját általános érvénnyel megfogalmazni. Színműírói tevékenységéből vitathatatlanul legértékesebb: a Vígjáték tárgya, a IV. László és az I. István–Aba Sámuel kettős dráma, de ezeket sem igen lehetne manapság műsorra tűzni.

Tömörkény István középiskolás korában három évet töltött Makón, apja ugyanis 1877 nyarától 1880-ig kibérelte a püspöki uradalomtól a Korona nagyvendéglőt.

A református algimnázium második osztályába íratták. Latinra Molnár Albert igazgató, történelemre és földrajzra Szalárdi Antal tiszteletes, számtanra Szundy Konrád, német nyelvre és természetrajzra Varga Imre tanította. Hitoktatója Szirmay János segédlelkész volt, szépírásra és rajzra Nagy Gábor, énekre Kovács István kántor, tornára Horváth Illés oktatta. A főtárgyakból jó osztályzatot ért el, a többiből elégségest. Az 1888/89. tanévben, a harmadik osztályban sem volt jó tanuló, de Harsányi Sándor városi közgyám által jutalomra fölajánlott három forintból egy forintot ő kapott.26

Mivel az osztályok kis létszámúak voltak, a könyv nem heverhetett, szinte minden nap feleltek. Ha a tiszteletes temetni ment, igencsak ő tartotta addig a rendet.

Koldusdiák címmel örökített meg egy diákkori epizódot. Egyik osztálytársának, a szegény parasztgyereknek nem volt sem télikabátja, sem fűtött szobája. Télen reggelenként sietett az iskolába, mert aki először ért oda, az gyújtott be a kályhába. Egy sáros udvar hátulján bérelt valami fűthetetlen kamrafélét, abban húzta meg magát. Később egy másik falubeli szegényebb diákot tartott magánál, arra is ő főzött. Amikor minden élelemből kifogytak, gyalog ment haza falujába, a hátán hozott fát, kenyeret és puliszkafőzéshez kukoricalisztet. Mikor ez kitudódott, a jobb módú családok és a tanárok hívták meg sorjában egy-egy ebédre. A tárcát így sommázta: „És mindketten emberek lettek. Iskolákat végeztek, az egyetemen szereztek diplomát. De ma sem felejtik el azt az időt, mikor a bádogkályha tetején a puliszkát főzték.”27

A serdülő fiúra az akkori makói népélet mély benyomást gyakorolt, mindenek-előtt a nagyvendéglő különös világa. Ennek a hangulatát Juhász Gyula idézte föl: „A kis város kellős közepén van a Korona, amely abban az időben olyan volt mint valami karavánszeráj. Nagy forgalom, különféle népek jöttek ide és szálltak meg, utazók és kereskedők tanyája ez a Korona és a Pista fiú alaposan szemügyre veheti az élet mindenféle {457} vándorát. Úri vadászok éppen úgy megfordultak ebben a makói csárdában, mint a hallgatag bennszülött polgárok; medvetáncoltató oláhok és majomtáncoltató szavojaiak váltakoztak a torontáli svábokkal, belgrádi fuvarosokkal, mindenféle vásárosokkal, baráberekkel és csíszárokkal. Magyar, német, francia beszédek vegyültek itten, hazai és idegen arcok mutatkoztak, Görbe Sámuel presbiter és Diós-Szilágyi uram elmélkedtek a világ dolgai felől, egy leendő író számára a legjobb iskola volt ez.”28

Az egykori Kertész, a mai József Attila utcában, Facsinay Antal ügyvéd házában élte világát az 1870-es évek végén egy diáktársaság. Hantházi András leírása szerint: „Tagjai voltak: Facsinay három gyámfia, a Stark fiúk, Hegedűs Andor, a Füzesséry-gyerekek s jómagam, mind utcabeliek. A 79-es szegedi árvíz közénk sodort még egy Gróf Pista nevű jóvágású szegedi gyereket is. Ez a Gróf Pista ismertetett meg bennünket Tömörkénnyel, aki neki még Szegedről régi barátja volt…”29 Tömörkény a kis társaságnak hűséges tagja volt.

4

Tömörkény István

A paraszti észjárás iránti érdeklődésében egyik iskolatársnak is lehetett szerepe. Erre is Hantházi hívta föl a figyelmet: „Járt a gimnáziumban egy László Gazsi nevű jóízű diák is, aki a parasztsors kiszólásaival, parasztot utánzó beszédével, mókáival halálra tudott bennünket nevettetni. A Gazsi egészen népszerűvé vált köztünk s vele együtt a parasztos, tréfás beszédmód is, úgyannyira, hogy a mi szűkebb társaságunkban, amelynek Tömörkény is tagja volt, ugyancsak uzováltuk mink is ezt a parasztosdit. Szinte virtuskodtunk, melyikünk tud igazabb parasztisággal beszélni. Hát Tömörkény is lassan belemelegedett, s később már annyira, hogy nem is a László Gazsitól hallottakat idézte, hanem a maga szödögette, csinálta mondásokat adta elénk. (Volt hol szödögesse, {458} mert a vendéglőjükben csak úgy nyüzsgött a paraszt. Gondolom, itt leste a beszédüket.) Hát mi aztán fölségesen mulattunk a Pista előadásain.”30 Bohókás barátjuk később csanyteleki kántor lett.

Megismerkedett a város jellegzetes paraszti figuráival: a vendéglő „rettenetes hosszú és hegyes, kiviaszolt bajuszú, 48-as öreghuszár” kocsisával, a nagy erejű, Félkezű Nagy Jánossal, a betyárokkal is cimboráló, hatszél-gatyás Vajda Palkóval, a híres mulató Balogi Bálinttal, Görbe Sámuel presbiterrel vagy Diós-Szilágyi urammal.

Makói emlékeit igen hangulatos elbeszélésekben tette maradandóvá. A Makói harc két szódavízgyártó iparos konkurencia küzdelmét, végül egyesülésének történetét örökítette meg. Közben elévődött a városháza mindig rosszul járó óráján, tollhegyre szúrta a kövezetlen Főtér áldatlan állapotát vagy az öntelt Cseresnyés rendőrkapitány, a későbbi darabont-főispán gyűlöletes alakját.

Az öreg Posonyi elbeszélésében a Posonyi Ferenc polgármesterről keringő szalonképesebb anekdotákat elevenítette föl. Miként szerzett a provizórium idején az eladósodott városnak Pálffy Móric helytartónál tízévi fizetési haladékot; olykor a Korona előtt álldogáló polgárok is fölfigyeltek a polgármester harsogó hangjára: Haragszik odafönt a vén Posonyi, csinálja a rendet. A maga hangjáról pedig azt tartotta: Hát nem láttátok, hogy eddig csak suttogtam?!

Az Öreg búcsúsban fölidézte azt a sok évtizedes barátságot, amely még akkor szövődött, amikor a szegedi hajóhíd melletti makai piacra hordták kocsin vagy hajón a makói kofák a friss zöldséget vagy hagymát.

A Fórum karcolatában a burkolat nélküli, sáros Főtér leírásában nem volt gúny vagy irónia, mert a város polgárai ezen szent helyen ünnepnapokon tiszta fekete ruhában állva vitatták meg nyugodtan és higgadtan – szeszes ital mellőzésével – az ország sorsát, a maguk baját.

A nagyvíz Szeged pusztulását idézte föl, amikor „mély aggodalom ülte meg a szíveket”; „Szögednek vége […] Gergő sógor mögrázta a szakállát.” A nagyvendéglőben is dermesztő volt a csend. „Ezúttal azonban nem volt a kezekben sem újság, sem kártya, sem dákó. Valami nagypénteki szomorúság és csönd lakott a máskor oly kedélyes, egyszerű, nyilvános helyen.”

Gül Baba zarándokai, a turbános, kaftános, bugyogós öreg török búcsúsok ugyanazokat az utakat járták, amelyek a török világban voltak: Temesvár felől Szegedre menet Makót is útba ejtették. A kávéház szögletében csöndesen csibukozó zarándokba beleköt a rátarti vendég, de az öreg számadógulyás – akinek török őséit a neve őrizte: Kara Török Mihálynak hívták – kipenderítette a kötekedőt.

Tömörkény pályájának makói méltatói sohasem mulasztották el hangsúlyozni az itteni évek meghatározó benyomásait. Ezt tette Kelemen Ferenc is. Tömörkény személyiségéhez „egy-egy vonással hozzájárultak azok a Makón nyert benyomások, amiknek erecskéi is táplálják irodalmi alkotásainak folyamát”.31 A város őrzi emlékét. Egykori iskoláját és a Korona szállót emléktáblával jelölték meg, és utcát neveztek el róla.

Makai Emil a makói neológ egyházközség első rabbijának, Fischer Antal Énochnak volt hatodik gyermeke. A családnak az az ága, amelyhez a költő és Makai Ödön ügyvéd, József Attila gyámja tartozott, a Makai nevet vette föl. {459}

Makai Emil 1870. november 17-én Makón született a mai Csanád vezér térre néző, gimnáziummal szemközti, azóta lebontott, tágas paplakban. Édesanyja, Hermann Nina, a Bubinak becézett fiút énekes madárkájának nevezte. Hároméves korában elvesztette édesanyját. A rabbi egy fiatal felvidéki özvegyasszonyt vett feleségül, aki még két leányt hozott a házhoz. Emil ezután a két idősebb nővér szeretetét élvezte. A helyi zsidóiskolában tanult, amelynek akkor kiváló tanítója volt Steinhardt Márk személyében. Tizenhárom éves korában, a hitben való megerősítő avatási ünnepségre (bármicvó) maga írta a terjedelmes konfirmációs beszédet, amelyben hitet tett vallásához való hűségéről: „Én ezért hagyom el a szülői házat, ezért távozom messze vidékre, hogy a tudomány szolgálatába lépjek, hogy ismereteket szerezzek magamnak, amelyek engem tökélyre képesítenek, hogy tökéletes legyek a jámborságban az Úr előtt, tökéletes a szeretetben az emberek előtt, tökéletes akkor, ha emberi és vallási kötelességeimet teljesítem […] Nincs más őszintébb óhajom, vágyóbb kívánságom, minthogy visszatérjek békében, becsülettel, mint érdemre méltó ifjú atyám házába, hogy házunk becsületét, családunk fényét ne csak ne zavarjam, hanem lehetőleg emeljem.”32

7

Makai Emil

Az édesapa kívánságára 1884-től tanulmányait a budapesti rabbiképző gimnáziumban, majd a szemináriumban folytatta. Ekkor kezdett verselgetni. Tizenhét éves, amikor Vallásos énekek című kötete megjelent. Négy év múlva Zsidó költők című műfordítása hagyta el a sajtót. 1889. január 20-án örömmel számolt be, hogy az önképzőköri szereplését öt percig tartó taps és éljenzés követte. Kiss József „a gyűlés után – írta levelében – hozzám jött, kezet fogott velem, s oly sok szépet mondott, hogy igazán restellem”.33 {460}

A zsidó költők átültetésével – költészetének zsengéivel – irányt mutatott, mint válhatott a magyar költői nyelv zsidó vallásos érzések hordozójává.34 Vallásos énekei egy magányos lélek fohászai. Bennük megcsendülnek a gyermekkori emlékek, az árvaság panaszai:

Fájó emlék gyötri lelkem,

Mert akit én úgy szerettem,

Kinek ajkán csüggtem vágyva,

Elköltözött szebb hazába.

Ott pihen már... messze... távol...

Messze a világ zajától,

Hol az örök hajnal hasad,

Szomjúhozva irgalmadat.

Teológiai tanulmányait csaknem négy évig folytatta, 1893-ban búcsút mondott a szemináriumnak. Bátyjának írta: „Nem nekem való a papi pálya. Nem vagyok elég jámbor, nincs elég vallásos meggyőződésem, hogy szószékre állhassak őszinte szívvel. Anélkül fagarast érnek a legjobb vizsgák is. Az igaz, hogy egész múltammal szakítok, de az is igaz, hogy független és szellemi korlátokkal el nem zárt új életbe lépek […] Türelmetlenül várom soraidat, hogy azután valamennyietek beleegyezésével rázzam le magamról azt a kényszerzubbonyt, amelytől eddig mozogni sem tudtam.”35

Miután becsapta maga mögött a szeminárium Bérkocsi utcai kapuját, a héber dalok költőjéből pogány trubadúr lett. Házitanítónak szegődött, tanítványa a Margit-dalok ihletője volt. A szépséges szőkeség fölületesen fecsegő, akarat nélküli báb, de a költő szemében eszményképpé magasztosult. A szerelem csak a költői fantázia játéka, a gazdag úri lány nem ereszkedett le a félegzisztenciájú poétához:

Álmomban vallok csak szerelmet,

Legfeljebb még — papíron;

S nem árulom el, hogy szeretlek,

Én édes, szőke Margitom.

Versciklusa az örök vágyódás, a be nem teljesült szerelem verseiből állt össze; az ábrándozás és álmodozás vágyaiból szövődött, de számára a leány elérhetetlen maradt:

Hisz úgy sem hittem soha, hogy valóság

Fürteid selyme, arcodon rózsák.

Szemedbe is félig remegve néztem,

Hogy ne legyen nehéz ébredésem.

Úgy őriztem egy sugarát szemednek,

Mint lopott kincset, melyet visszavesznek;

Mögöttem ott ólálkodott az árnyék,

Hogy szerelmünk csak egy tündéri játék.{461}

A társadalmi korlát áthághatatlan. Az imádott hölgy az Alpokban mulat, a szegény trubadúr kis szerkesztői szobájában gürcöl. Poétánk beérné a viszontszerelem morzsáival, de megjelenik Prágából a nyolc-kilenc parafagyárral büszkélkedő dúsgazdag kérő, és feleségül veszi a szegény lantos imádott szerelmét.

A Margit ciklus 1895-ben jelent meg; a Magyar Szalon egy egész számot szentelt költőnk szerelmi verseinek. Egyszeriben ismert poéta lett, és irodalmi berkekben mindenki róla és be nem teljesült szerelméről beszélt.

Hamar beletanult a szerkesztői munkába. A Pesti Naplóhoz, majd a Fővárosi Lapokhoz szegődött, végül A Hét segédszerkesztője lett. A színház iránti vonzalma életének utolsó éveiben teljesedett ki; a Nemzeti Színház drámabíráló bizottságának jegyzője lett, közben drámákat írt és fordított. A Tudós professzor Hatvani című vígjátékának premierjén a páholyban – a közönség dübörgő tapsa közt – Jókai Mór átölelte és megcsókolta.

A költészet számára fölfedezte a nagyvárosi élet szépségeit: a gázlámpák fényét, a korzók kavargó nyüzsgését, a délutáni teák intim hangulatát. A könnyű, szórakoztató műfajok keretei között föllazította a hagyományos költői stílust. A városi élet köznapi hangján adta vissza a zsúrok hangulatát:

Végre, hogy önt is látjuk egyszer,

Szép igazán, hogy ránk akadt.

Ezerszer hívtuk, s ön ezerszer

Ígérte, hogy meglátogat.

– Rumot parancsol a teába?

Nem iszik egy kis konyakot?

Mióta itt volt utoljára,

Ön igazán megváltozott.

Itta és hajszolta Budapest nappalainak és éjszakáinak örömeit. Amit Petőfinek a Kiskunság jelentett, az volt számára az Andrássy út:

Te vagy a legszebb útja Pestnek

Úgy-e bár?

Mivel a legszebb lánya Pestnek

Arra jár.

Alig múlt harmincéves, amikor 1901. augusztus 1-én elragadta a halál. Hármas koporsója a vasút külön kocsijában érkezett meg szülővárosába, Margit föliratú nagy koszorúval átölelve.

Makai Emil a könnyű, városi líra megteremtője lett. Bóka László szerint: „utat mutatott arra, hogy amit a szószékről nem lehet elmondani, azt el lehet mondani olcsó pódiumról”.36 Költőtársaival, Kiss Józseffel és Heltai Jenővel megteremtette az urbánus irodalmat. Ekkoriban a népi irodalom mélypontját élte, a Petőfi-epigonok, a Szabolcska Mihályok megelégedtek a népies formával. Makai Emil könnyű városi lírájával utat {462} nyitott ugyan Ady költészetének, de a „magyar Ugar” fölismerésétől távol állt. Költeményei az idő rostáján kihulltak, az irodalmi köztudat még nevét is alig ismeri.

Számtalan méltatás jelent meg róla.37 Ady „fiatal magyar Hafiz”-nek nevezte. Kosztolányi pedig a Budapesti Szemle akadémikus szemléletével szemben megvédte Makai Emil költészetét. „Makai az ő igénytelennek nevezett versikéivel – írta – többet ért el, mint a nagy magyar zseniket követő, őket utánzó, most már végleg kivénült  írógárda […] Ő volt az első, aki a modern élet természetes hangján szólalt meg […] A könnyed formákban páratlan, a nyelvtechnikában felülmúlhatatlan.”38

Heltai Jenő A Hét nekrológjában így sommázta pályáját: „A szelíd, szerény és csöndes fiú nem a meteor nyugtalanító tüzével ragyogott, egy darab napsugár volt, amely fehér virágokat éltet és tiszta leányszíveket melenget.”39

Makó is megbecsülte költő fiát. Petrovics György polgármester az első világháború alatt mozgalmat indított szülőházának megjelölésére emléktáblával és szobrának fölállítására. Juhász Gyula negyedszázados költői jubileumának makói ünneplése alkalmával, 1923. június 17-én megkoszorúzta Makai Emil sírját. József Attila is ott volt az ünnepségen. Juhász Gyula verset is írt ekkor Régi költő címmel Makai Emil emlékének áldozva:

Tavaszi temetőben jártam,

S egy költő sírjára találtam...

Rezeda nyílik most porából,

Mint régen ének ajakáról.

A költő születésének centenáriumán elhelyezett emléktáblát – József Attila nénje, Makai Ödönné József Etelka jelenlétében – Péter László leplezte le.40 Negyed évszázad múltán, 1995. november 16-án a makói könyvtárban emlékkiállítást, a régi városházán emlékestet rendeztek tiszteletére és forrásértékű kiadványt jelentettek meg róla..41

Cserkó Papp József irodalomtörténész, műfordító 1858. augusztus 10-én  Makón született. Tanulmányait Hódmezővásárhelyen, Debrecenben, majd Budapesten végezte. A Gyertyánffy és a Dániel családnál volt nevelő. 1866-tól Resicabányán, Fiuméban és Kolozsvárott tanított. 1894-től a  kolozsvári kereskedelmi akadémián, 1892-től a kolozsvári egyetemen olasz nyelvet és irodalmat oktatott. Szász Károly után ő volt a második író, aki Dante Isteni színjátékát magyarra fordította: kissé különös módon a hitelesség végett ugyanis prózába ültette át. Boccaccio születésének hatszázadik évfordulójára  lefordította regényét, a Fiamettát. Kolozsvárt halt meg 1917. október 15-én.42

Cserkó Papp Józseffel egy időben született Baróti Lajos (1858. aug. 22.–1938. jan. 15.) író, lapszerkesztő, irodalomtörténész. Iskoláit Nagybányán és Szatmáron, a bölcsészetet a budapesti egyetemen végezte. 1879-től a Bolond Istók munkatársa, 1886–87-ben az Urambátyám segédszerkesztője, 1888-1902-ban szerkesztője.  Egy ideig az Országos Kaszinó könyvtárosa. Ifjúsági regényt, mesét fordított (Andersen összegyűjtött meséi), átdolgozott (Robinson Crusoe viszontagságai, A Grimm testvérek legszebb meséi, Münchhausen báró csodálatos kalandjai szárazon és vízen).43 {463}

Jobbára helyi művelődéstörténeti jelentőségük van azoknak a szépirodalmi törekvéseknek, amikor az autodidakta szerzők kirándulnak a szépírói mezőkre, és netán ki is tudják adni dédelgetett kézirataikat. E csoportból is kiemelkedik Nagy Károly költő, református egyházi író, aki 1858. augusztus 15-én  Reformátuskovácsházán született. A gimnáziumot Hódmezővásárhelyen, a teológiát Debrecenben végezte. 1881-től Mezőberényben volt segéd-, 1883-tól helyettes lelkész, 1887-től Reformátuskovácsháza, 1900-tól Makó-Újváros, 1909-tól Makó-Belváros lelkésze. A makói Függetlenségi és 48-as párt elnökeként részt vett a helyi közéletben. Költemények című kötete 1880-ban Debrecenben, Újabb költemények munkája 1901-ben Makón  jelent meg. Ez utóbbihoz Ábrányi Emil írt előszót. 1942. november 15-én halt meg.44 Kiss Pál ügyvédjelölt 1899 karácsonyára kiadta az 51 költeményt tartalmazó Versek kötetét.45 Az apátfalvi születésű Takáts Lajos (1879–1955) a makói és szegedi gimnáziumi tanára, több nyelvészeti és helyismereti  tanulmány szerzője 1900-ban Makón jelentette meg Rózsabokor címmel ifjúkori verseit.

Kristóffy József (Makó 1857. szept. 7. – Bp. 1928. márc. 29.), a darabontkormány belügy-minisztere fiatal korában szépirodalommal is kísérletezett. A falu bolondja regénye 1878-ban Aradon jelent meg. Patak hídja és Isten keze színdarabjait Jakab Lajos színtársulata elő is adta.46 Vaskos emlékirata Magyarország kálváriája címmel 1927-ben jelent meg.

Komáromy Lajos (Makó 1843. nov. 23. – Bp. 1914. okt. 2.) irodalomtörténész és fordító. Az ő átültetésében vált közkinccsé Cox Görög regék és Curtius A görögök története munkák.47

Papp Mihály [Miska] (Makó 1875. nov. 22. – Bp. 1915. szept. 20.) a szülői akarat ellenére lett színész. Szegeden, Kolozsvárott, Szabadkán, 1903-tól a Király Színházban, 1907-től a Magyar Színházban játszott, felejthetetlen alakítása Kacsóh János vitézének Bagó alakja volt. Az 1900-as évek elején a Makói Hírlapban jelentek meg alkalmi versei. Öt ív terjedelmű kötetét Nóták címen 1901-ben adta ki.48

Horváth Illés (1866–1936) polgári leányiskolai igazgató népszínműveket, vígjátékokat és operettet írt, egy részét pályázatokra és színházaknak is beküldte. Kilenc művének kéziratát Kelemen Ferenc ajándékozta a múzeumnak.49

A kiegyezés előtti évtizedben a makói csizmadiacéh sokat hallatott magáról. Több vers keletkezett ugyanis a makói díszcsizmáról.  1861-ben  a  Maros-parti városban előadták Szigeti József Csizmadia mint kísértet című bohózatát, melyben a majszter uramat Lendvay Márton, a Nemzeti Színház művésze alakította. Játéka a helybeli csizmadiacéh tagjainak szívét annyira megdobogtatta, hogy a művészt beválasztották a céh rendes tagjai közé. Előbb legénnyé, pár nap múlva mesterré léptették elő. Az ünnepelt színész megkapta a mesteri oklevelet is.

Rá két évre, 1863-ban a Vasárnapi Újság közölte Pájer Antal jászapáti költőnek Tisztelem a csizmadia céhet című hatstrófás versét.

Becsülök én mindenféle embert

A királytól le – a vízhordóig,

Becsülöm a felelős minisztert

 Le –  az absolut – Szabóig,

Rotschildnél nem kevesebbre nézek

Egy koldust, az Isten képe végett;

De felette mindenfajta népnek

Tisztelem a csizmadia-czéhet. {464}

A makói céhtagok a Vasárnapi Újságban megjelent költeményt általános lelkesedéssel és kitörő éljenzéssel olvasták. Április 7-én Halász Mihály céhmester közvetítőnek kérte föl a Vasárnapi Újság szerkesztőségét, a céh nevében bízzák meg Lendvay Mártont, hogy a nevükben készítessen egy pár csizmát a költő részére.

A szerkesztőség nem ismerve az előzményeket, értetlenül, sőt megütközve vette a makóiak levelét. Megbántást olvastak ki belőle, és a költő nevében óvást emeltek, hangsúlyozva, hogy a vers nem tartalmazott gúnyt, sőt kimondottan hazafias érzületet a csizmadia iparosok iránt. Azt sem értették, miért keverték az ügybe a derék Lendvay Mártont. A  céhmester válaszából tudta meg a szerkesztőség, szó sincs megbántódásról, sőt őszinte hála vezérelte őket. A maguk igazolására mellékelték a céh jegyzőkönyvének idevonatkozó részét. Erre a lap elismerését fejezte ki a csizmadiacéh tagjainak.

Lendvay éppen Erdélyben vendégeskedett, de Pestre érkezve, nyomban megszerezte a Jászapátiban lakó költőtől a lábméretet, és Paczona Imre csizmadiától megrendelte „a legdíszesebb és a céh becsületére válandó” csizma elkészítését. Lendvay Márton ékes versezet kíséretében küldte el az ajándékot. A terjedelmes versből csak néhány sor ismeretes:

Lelkesítsen szép dalával;

S kérjen áldást imájával

A hazára s népre,

Értsen egyet végtére.

Pájer Antal újabb versben köszönte meg Lendvay Mártonnak a közvetítést:

De uram! mégiscsak sok,

Mégis szörnyű az amit tett:

Így lefőzni egy poétát!

Így elfőzni az ebédet!

Hát mondja meg, mit vétettem

Én kegyednek életemben,

Hogy verselve írjon hozzám?

Mégpedig sokkal szebben.
 

Sokkal szebben, bájosabban,

Mint ahogy én tamburázok?

Miért dob engem gyalázatba?

Miért pirítja az orcámat?

Hiszen ezzel a szép verssel

Azt mutatja meg: hogy így hát

korántsem én – hanem kegyed

Érdemelné azt a csizmát…

A költő a makóiaknak is megköszönte az ajándékot:

Megkaptam a csizmát. Nagy köszönet érte!

Még ilyen dicsőség a költőt nem érte.

Nem felülről jött ez, hol a mennykő villog;

De virágos völgyből, hol a harmat csillog.

Ellehet már Horác, vele sem cserélek…

Azért is tisztelem a makói céhet!

A csizmából múzeumi tárgy lett, a költő halála után ugyanis a jászberényi múzeumba került. Egyik talpára  L M  (Lendvay Márton), a másikba P A  (Pájer Antal) betűk {465} vannak kitűzdelve. Makó város képviselő-testülete pedig utcát nevezett el Lendvay Mártonról.50

Hös József egyszerű kétkezi munkás folytatta azt a poétáskodást, amelyet a reformkorban Gilitze István kezdett el P. Makó Várossának Víz által való pusztulásáról alkotott históriás énekével. 1798. március 16-án született Hös Péter és Vas Anna református szülőktől, akik vályogvető házas zsellérekként 1824-ben a mai Móra Ferenc utca 46. számú 252 négyszögöl nagyságú telken épült házban laktak. Népköltőnknek igen hányatott élete volt. Örökbefogadója, Csillagh Ferenc uradalmi prefektus meghalt. Iskolája, ahová néhány hétig járt, leégett. Hös József ezután marhákat őrzött, majd béres lett. Egyik gazdája úgy elverte, hogy az ütéseknek „két év után is helyei látszottak”. Putnoki Jánosnál részesként dolgozott: Ő tanított engem kaszálás sorjában / Olvasni és írni a szérű porában. 1817-ben kötéllel verbuválva besorozták katonának, de Faragó János ácsmester kieszközölte, hogy helyette más legényt fogjanak. Hálából minden bér nélkül három évig szolgált a mesternél. Rá két évre nőül vette Paku Erzsébetet. Előbb Tóth János malmában foglalatoskodott, majd konvenciós ács lett a Blaskovics uradalomban. A 48-as időkben fölcsapott nemzetőrnek. Hazajőve mint hídász nagy emlékfát készített, és az összegyűlt sokaságnak fölolvasta ebből az alkalomból írt versét. 1849-ben részt vett a Maroson átvonuló magyar hadsereg számára rögtönzött hídépítésben, majd ennek fölügyelője lett. A szabadságharc bukása után a rá váró szigorú büntetéstől Posonyi Ferenc főkormányzó, a későbbi polgármester mentette meg. Verseiből egy csokorra való Szeberényi Lajos evangélikus lelkész válogatásában és bevezetőjével  1863-ban jelent meg Hös József, egy verselő a népből a közönségnek bemutatja Szeberényi Lajos címen Szegeden Bába Sándor kiadásában. A sajtó alá rendezés a versek válogatásából, valamint a helyesírási botlások vagy írásjegyek kiigazításából állt. A költemények tárgya vallásos érzés, ünnepnapi elmélkedések, természeti jelenségek, tréfás helyzetek, megélt események leírása. Az októberi diploma hatására  írt hazafias szellemiségű versét, a  Szép magyar öltönyt 1861 januárjában szintén Szeberényi Lajos ajánlotta lelkes szavakkal a Szegedi Híradó olvasói figyelmébe. Részlet a  költeményből:

Sirattam a magyart, de most nem siratom,

Mert már ősi magyar öltönyében látom;

Ime magát újra magyarnak képezi,

A viselt idegen plundrát levetkezi.

Nincsen is szebb öltöny a magyar öltönynél,

Ha ebben szép lehetsz, más csúfja miért lennél?

Régi ős apáid ugyan ezt viselték,

Salavárit, plundrát sohase kedvelték.

Szépek is voltak ők feszes atillában,

Kócsagos kalpagban, zsinóros dolmányban;

Rövid szárú csizma rojttal körülszegett,

Melynek sarkán hátul a sarkantyú pengett,

Kissé görbe kardja, csinos kötött öve;

Pörge kalapjához darutollat teve…

Az alacsony, zömök termetű, derült kedélyű, beszédes népköltő keresett vőfély, majd násznagy volt. Összegyűjtött köszöntői, tréfás mondókái Ügyes vőfél, vőféli mondókák címen szintén 1863-ban ugyancsak Bába Sándor nyomdájában láttak napvilágot. Idős korában is verselt, de kéziratai szétszóródtak, megsemmisültek. Maga köré gyűjtött {466} hasonló ízlésű barátokkal összejöveteleken versenyeztek a poétáskodásban. 1883. április 22-én halt meg.51

Vári Ádám (1870–1899) fiatalon elhalt népköltő kétujjnyi vastag kéziratgyűjteményéből Kelemen Ferenc 14 költeményt lemásolt, ezeket később a múzeumi adattárban helyezte el. Bokrétaünnep versében méltatlankodott, hogy a gimnázium építésén dolgozó kétkézi munkásokat a bankettre nem hívták meg.

Áll a gimnázium nagy kőfalával,

Felköszöntik a poharak zajával.

Éltetik most, aki alkotá, az észt,

Aki létrejöttén vett valami részt.

A terv az terv, az csak tervnek marad,

A munkáskéz meg dolgozik és halad.

A magyar irodalom klasszikusainak nem egy műve kapcsolódik vidékünkhöz, városunkhoz. Jókai Mórnak A nagylaki iskolásfiúk című versét a százkötetes díszkiadás 77. kötetében tették közre népballadának jelezve. A cím alatti magyarázat a keletkezésére is utal: „1863. A nagy éhínség évében.” A balladás hangvételű elbeszélő költemény arról szól, hogy a nagylaki iskolásgyerekek gyanúsan sok kenyeret kértek otthon anyjuktól reggelente, iskolába menet.

Édesanyák meg nem tudják,

Meg nem tudják a tanárok,

Sem a bírák, sem a papok,

Hová hordják a kenyeret

Iskolába járó fiúk?

Csak később derült ki, hogy

Tíz szegény fiú van köztük,

Kinek otthon nincs mit enni.

Hetek óta, havak óta

Így táplálják e tíz pajtást

Iskolába járó fiúk.

Jókai a történetet – az önkényuralom éveiben meghurcolt – Radics Pál nagylaki plébánostól hallotta; neki Lélek Péter iskolamester mondta el.52 Jókai születésének századik évfordulóján, 1925-ben még élt Schaller József, „az utolsó nagylaki iskolásfiú”, aki megőrizte a vers históriáját.53

Mikszáth Kálmán a Tekintetes vármegye című  kötetében Rossz matéria címmel tette közzé novelláját, amelyben egy makói fiú történetét írta le. A községi bizonyítvány című karcolata is Makóról szól.

Ady Endre nem járt ugyan Makón, de két költeményében mégis emléket állított a városnak. A Függetlenségi Párt 1913. október 5-én nagygyűlést tartott helységünkben, amelyre Justh Gyulát elkísérte Apponyi Albert, Andrássy Gyula, Károlyi Mihály és {467} Zichy Aladár. Ady Vendégség Bottyán vezérnél című költeményben Justh Gyula személyesíti meg a kurucvezért, akinek rendíthetetlen politikai meggyőződésében bízik a költő:

Bottyán jó urunkat

Kísérheti grófság,

Marad ő népének

Régi hű vezére, sorsa,

Vitézség és jóság.

A Nagy György vezette köztársasági mozgalomra utal a Csillagos vén csatalovak című verse. A köztársasági párt ugyanis 1913. február 27-én Ferencvárosban tartotta első föllépését, a másodikat pedig április 14-én Makón.

Még akkor nem volt hősi bajnok

se Ferencváros, se Makó

És egyikünk se odavaló.

Olykor irodalmi esteken láttak vendégül a makaiak országos hírű költőket. 1908. április 25-én Kiss Józsefet a Kereskedők Egyesülete hívta meg, ezüst koszorúval jutalmazták.54 Kosztolányi Dezsőt 1918. február 9-én  a kaszinóban a szegény gyerekek ruháztatására rendezett estélyén látták vendégül.55

A város gazdag irodalmi emlékeit tovább gyarapították a gimnáziumi tanárok műfordításai.

Könyvtárak

(Domokos László)

A 19. század második fele, de főként a 19. és 20. század fordulója Makó könyvtártörténetének fontos időszaka. Ezekben az években jelentek meg az első könyvtári kezdemények: ekkor teremtődtek meg az olvasási kultúra elterjedésében fontos szerepet kapó intézményi-egyesületi könyvgyűjtemények; a Viharsarok (Békés, Orosháza, Gyula, majd Hódmezővásárhely) példája nyomán – egy-két évtizedes megkésettséggel – ekkor alakultak meg Makó környékén is az első olvasókörök; az új évszázad első évtizedei hozták meg a nyilvános városi könyvtár megszületését.

Intézményi, egyesületi könyvtárak. Makón a közművelődést szolgáló könyvtárak az országos állapotokhoz képest csaknem fél évszázados késéssel jelentek meg. Helyi könyvkereskedelem híján hiányzik az a szakasz, amelyben – már a 18. század végétől s főként a fővárosban – megjelentek a jellemző könyvtártípusok: a radikális polgári értelmiség klubjaihoz kapcsolódó olvasókörök és a könyvkereskedői ügyességből létesülő kölcsönkönyvtárak. A fáziseltolódás következtében városunkban az első könyvtár-alapítások a 19. század második felében arra az időre estek, amikor az ezeket létrehozó egyesületeket már nem a reformkori nemzeti körök radikalizmusa jellemezte.

A legrégibb makói egyesület, amelynek már volt könyvtára, a kaszinó volt. A Makói Kaszinó Egyesület 1857-ben alakult meg kb. 40 taggal. Otthona előbb a Korona szállóban volt, s 1912-ben költöztek a Lonovics László (a mai József Attila) utca 6. alatt {468} fölépített új épületébe. Csak néhány adatot ismerünk az egyesület könyvtárából.56 1929-ben állománya kb. 3000 kötetből állt, jórészt szépirodalmi művekből. A tagok száma 240 volt. A könyvtár 1863-ban 2275 kötettel nyílt meg. Könyveit külön teremben helyezték el hét szekrényben. Olvasótermét a tagok mindennap használhatták, és hetenként kétszer kölcsönözhettek is. Ezzel a lehetőséggel rendesen éltek is, hiszen pl. 1902-ben 7020 kötetet kölcsönöztek. Martinek Béla, a kaszinó könyvtárosa nyomtatásban is megjelentette a könyvtár katalógusát.57 Ebben közreadta a kaszinó közgyűlésétől még 1883-ban elfogadott alapszabályt is. A könyveket csak a tagok vehették igénybe, könyvtárosát a közgyűlés választotta meg. Egy kötetnél többet senki sem kölcsönözhetett. „A könyvekről rendes jegyzék vezettetik, melyben a jegyző neve, a mű címe és a könyvtári száma kitüntetendő.” A 40 lap terjedelmű címjegyzék 1607 művet tartalmaz 2516 kötetben. Az összesítés jó áttekintést ad az állomány tartalmi összetételéről. Többsége a szépirodalom körébe tartozik (költemények, beszélyek-regények, színdarabok, történeti művek); csak szerény arányban vannak szakkönyvek (földrajzi, népismereti művek, természettudományi munkák). Az állomány nem sokat változott sem nagyságban, sem összetételében. Ezt tanúsítja az a kéziratban maradt címjegyzék, amelyet a későbbi könyvtáros, Rafai Sándor állított össze 1932-ben.58

A kaszinóéhoz hasonló kezelési szabályokkal működő (csak az egyesületi tagok rendelkezésére álló), de merőben más összetételű és jóval kisebb értékű könyvtárakat gyűjtöttek össze Makó különféle érdekképviseleti egyesületei: az iparosoké, a kereskedőké, a hagyma- és zöldségtermelőké, a kisgazdáké. Legkevesebbet az 1886-ban alakult ipartestület könyvtáráról tudunk. Kelemen Ferenc följegyzései szerint az iparosok érdekképviselete már megalakulása idején néhány száz kötettel könyvtárt is alapított, amely az ipartestületi székházban működött. Könyvtáruk állománya később is csak lassan gyarapodott.59

Ugyancsak 1886-ban keletkezett a kereskedők egyesületének könyvtára. Az egylet megalakulásában és fölvirágoztatásában elévülhetetlen érdemeket szereztek azok a „mindannyian művelt, képzett kereskedők, akik az egyesületet magas színvonalra emelték, és a kereskedő osztály művelődésére nagy súlyt helyeztek”.60 A könyvtár állományát az egylet tagjainak igénye szerint válogatták össze. Könyvtárosai közül Barna János révén csak egyet ismerünk: Székely Lipótot, aki az 1885-ben alakult alsófokú kereskedő tanonc iskolának volt igazgatója. A könyvtár a háborús években csaknem teljesen elpusztult, második virágkorát az 1920-as években élte.

A város kis- és középbirtokosait tömörítette az 1900-ban alakult Makói Gazdasági Egyesület. Könyvtáráról az egyesület negyedszázados jubileuma alkalmából megjelent évkönyvből pontos adatokat ismerhetünk meg.61 Az egyesület titkára a gazdák könyvszeretetét dicsérve – némi elfogultsággal – büszkén számolt be, hogy könyvtáruk forgalma a téli hónapokban fölülmúlta az összes makói könyvtár látogatottságát.

A hagymakertészeket összefogó egyesület 1912-ben alakult. Benne szerepet kapott a város radikális polgári értelmiségének több képviselője is. Könyvtára csupán mintegy ezer kötetet számlált, de állománya színvonalában jóval fölülmúlta a korábban {469} ismertetett egyesületekét, és összetételében a hagymások politikai érzékenységét tükrözte.

Az intézmények működését szolgáló könyvtárak közül kettő ebben a korszakban jött létre, és  jelentősen kiemelkedik a kisebb intézményi könyvgyűjtemények köréből: a kórház és a gimnázium könyvtára.

Az első állandó kórház 1864-ben kezdte meg működését. Könyvtáráról kevés megbízható anyag áll rendelkezésre. Kelemen Ferenc kéziratos följegyzésében azt olvashatjuk, hogy a kórház könyvtárát kezdettől fogva gondosan fejlesztették. Több ezer kötetes anyagáról nyomtatott katalógus is készült. A régebbi viszonyokra csupán a folyóiratok katalógusából tudunk következtetni. A könyvtárnak mindig erőssége volt folyóirat-állománya. Abban már az első világháború előtti években is csaknem 50 folyóiratot tartottak számon. A régi orvosi szaklapok közül legkorábbra az Orvosi Heti Szemle nyúlik vissza: ennek már az 1880-as évek végéről való évfolyamait is jelzi a katalógus. Nagyobb számban a szaklapok az 1900-as évek elején kerültek a könyvtárba.

A főgimnázium könyvtára az újonnan létesült intézmény megszületésével egyidejűleg, 1895. szeptember 1-jével nyílt meg. Alapjait az a néhány száz kötet vetette meg, amelyet a gimnázium a volt polgári fiú iskolából vett át. Ezt egészítette ki a Csanádmegyei Történeti és Régészeti Társulattól kapott könyvgyűjtemény. Az iskola kezdettől külön fejlesztette a tanári és az ifjúsági könyvtárát. A Minerva 1900-ban már tekintélyes gyűjteményt tart nyilván: 1839 kötet, 24 kézirat és 36 okirat alkotta a tanári könyvtár állományát, amelyet három teremben helyeztek el, és mintegy 600 kötet volt az ifjúsági könyvtárban. A tanári könyvtár állománya a tantestület szépirodalmi érdeklődésének igényét is szolgálta. Kezelőjük rendszerint a gimnázium irodalomtanárai közül került ki. Ők készítették el a könyvtár katalógusát is. Az állomány fejlesztését részben jeles magánszemélyek adományai segítették, de tervszerű gyarapításra a vásárlásra fordítható évi mintegy ezer koronás beszerzési keret nyújtott lehetőséget. Az évente megjelenő iskolai évkönyvekből nyomon követhető az állomány gyarapodása.

A gimnázium tanári és ifjúság könyvtárának gyarapodása

  Tanári Ifjúsági  Összesen
1896 1154 1245 2399
1905 2213 3601 5814
1910 3004 3316 6320
1915 4025 5801 9826

Az első világháború megzavarta az iskola életét. A könyvtár állományának alakulásáról sem kapunk pontos képet az iskolai értesítőkből. Az intézet és könyvtára újabb virágkora majd csak az 1920-as években jön el.

Népkönyvtárak, tanyai olvasókörök. Ez a 20. század első évtizedeiben országszerte kiépülő két könyvtártípus Makó környékén is élt. Bár a két típus jellemzői összekeveredtek, itt is érvényesült a létrehozás szándékában megnyilvánuló kettősség: a népkönyvtárak „fölülről” kezdeményezett intézményekként születtek meg a polgári olvasókörök mintájára spontán kialakuló tanyai olvasókörök ellensúlyozására. A Vallás- és Közoktatási Minisztérium, valamint a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelőségének fölhívására 1898-ban Meskó Sándor, Csanád megye alispánja körrendeletet {470} adott ki, amelyben a várost és a községeket népkönyvtárak létesítésére buzdította. Az alispáni figyelmeztetés a népkönyvtárakat „az agrár-szociális izgatások korlátozására, különösen pedig a tévtanok terjesztése által esetleg felkeltett izgalmak ellensúlyozására” szánja „a folyton terjedő és az ország egyes vidékein már igen komoly alakot öltő népmozgalmakkal szemben.”62 A fölhívás hatására Makó képviselő-testülete határozatot hozott három belterületi (kelemenhídi,  cédulaházi, Honvéd városrészi) és négy külterületi (igási, csókási, rákosi és dáli) népkönyvtár létesítéséről. Az erre kapott állami segélyből az iskoláknak is juttattak (pl. az újvárosi református iskolának, a belvárosi római katolikus iskolának), de ebből csak olyan kiadványok voltak vásárolhatók, amelyek a Könyvtárak Országos Tanácsának népkönyvtári címjegyzékébe föl voltak véve.

A népkönyvtárak további sorsáról kevés levéltári adat található. Föltehetőleg esetükben is érvényesült az országos példa: az olvasók bizalmatlansága és az olvasni- valók érdektelensége folytán lassanként elsorvadtak. Erről tanúskodik az 1916 júliusából származó adat: Makó város iskolaszéke kezdeményezte, hogy az általa kezelt népkönyvtárakat adják át a városnak, s ezek a városi közkönyvtárral együtt kerüljenek a város kezelésébe. Erről 1917-ben közgyűlési határozat született.

Jóval életképesebbek voltak a város külterületén, a kiterjedt tanyavilágban létrejött olvasókörök. Ezek rendszerint az iskolák mellett alakultak meg egy-egy lelkes tanító tevékeny részvételével. Életükről Márton György mint a várostól távoli kulturális gócokról beszélt: „Újságjaikkal, könyvtárukkal s szórakoztató összejöveteleikkel a tanyai művelődés igazi tűzhelyei.”63

A Békés Útszéli Olvasókör Szabó János gazda indítványára 1897-ben alakult meg. Alapszabályát Váry Károly városi jegyző készítette el 1898 áprilisában. A körbe jártak újságok, volt mintegy száz kötetes könyvtára, és el volt látva gazdasági eszközökkel is. A tagoknak otthont adó helyiségében bálakat, fölolvasásokat, színi előadásokat és gazdasági vitaestéket rendeztek. Tagja volt mindenki, aki a közelben lakott. A levéltár őrzi a kör 1901. évi működéséről szóló jelentést. A könyvtár kezelője – heti kétszeri kölcsönzéssel – 157 kötetes forgalomról, 61 olvasóról számolt be, és arról, hogy 14 esetben tartottak fölolvasást. Szabó János után a kör vezetője Szűcs Ferenc lett. A háború okozta visszaesés után a kört 1919-ben a lelkes helybeli gazda, K. Nagy Imre szervezte újjá.

Az Igási Gazdasági Olvasókört Kiss József és Horváth Péter javaslatára a külső-igási csárdában 1900-ban alapították meg. Itt már korábban is létezett valami körféle: a környékbelieknek társalgásra lehetőséget teremtő gyülekező hely. Első könyvtárosa Szabó János földmíves. A polgármesternek küldött jelentéséből azt tudjuk meg, hogy a könyvtárt 1900 áprilisában vette át. A kör épülete 1901-ben készült el. Italmérési jogot is kaptak. Első elnöke Kiss József lett, majd később Benák Antal, újra Kiss József, Hajdú Péter és Joó János váltották egymást.

A Bogárzói Olvasókör alapítója 1906-ban a lelkes és népét szerető tanító, Huber Ferenc volt. Ide a rendkívül rossz útviszonyok miatt kevesen jártak. Alapállományát, mintegy 400 kötetet a Földművelési Minisztérium adományozta. Novembertől márciusig tartották az összejöveteleket. Műkedvelő előadásokat is rendeztek. Huber Ferenctől – áthelyezése után – Igaz Imre és Cs. Kiss Imre vette át a vezetést. Még az 1920-as években is sikerült a kört működtetniük. {471}

A Hangya Rákosi Szövetkezet 1906-ban alakult, makói gazdák hozták létre. Első elnöke Szabó József volt. Őt Mészáros János követte tisztségében. Olvasóköri besorolása bizonytalan lehet: azért tartozhat mégis ebbe a körbe, mert a korabeli följegyzések szerint volt terme is, ahol bálokat, fölolvasásokat és műkedvelő  előadásokat szoktak tartani. A szövetkezetnek italmérési joga is volt. Közelében iskola működött tanítói lakással, mellette bognár műhely és még malom is volt.

8

A bogárzói olvasókör alapító tagjai 1906-ban

Ülnek: Joó Sándor, Huber Ferenc tanító, Cseh Mihály, Oláh István, Joó Ferenc, Cseh Imre, Cs. Varga István,    Gera Ferenc. Állnak: Cs. Kiss Antal, Kurai Mátyás, Börcsök Tamás, Kiss Antal, Cs. Kiss János, Igaz Imre.

Nagy Bálint és Bíró Géza lelkes fiatal tanítók alapították a Komlós Útféli Gazdasági Kört. 1912-ben Görbe Sámuel, 1917-ben Takács János került elnökként az élére. Ennek a körnek is volt elődje, valamivel kijjebb már jóval korábban is működött valami körféle. Az 1910-es években a környékbeli módos gazdákat tömörítette. Olvasókörüket tagdíjakból, terembérből, bálak bevételéből és – mint legtöbb tanyai körben – leginkább az italmérés hasznából tartották fönn.

A makói tanyavilágban létrejött valamennyi olvasókör spontán szerveződés eredménye. Megalakulásukhoz kettős társadalmi igény vezetett: a művelődni akarásé és a közéletben való eligazodás szándéka. Jogos tehát Barna János megfogalmazása: „A minden hatósági támogatás nélkül létrejött tanyai körök a legrégibb társadalmi intézményei Makó városának.”

Az olvasókörök élete a város falain kívül zajlott. Makónak viszont az 1900-as évek elején még nem volt a város közönségének igényeit szolgáló nyilvános könyvtára. Az egyesületi könyvgyűjtemények csak egy-egy zárt körnek álltak rendelkezésére, s állományuk sem a kötetek számában, sem színvonalában nem érte el az igazi könyvtári rangot. A fordulatot Makó város könyvtártörténetében az 1907. év hozta meg.

A Juhász Lajos-féle könyvtár. 1917 novemberében hunyt el a makói születésű Juhász Lajos (1852–1917) budapesti szemorvos. Végrendeletében szülővárosára hagyományozta gazdag könyvgyűjteményét, s ezzel megteremtette a lehetőségét az igazi városi könyvtár kialakításának. Életéről, néhol a különcség határát súroló személyiségéről {472} nekrológjából tudjuk a legjellemzőbbeket.64 Középiskoláit Temesvárt, majd Debrecenben végezte. 1869-ben lett Budapesten orvosnövendék; két évet Bécsben is hallgatott. Diplomát szerezve négy évig Schulek Vilmos professzor mellett tanársegéd a budapesti szemészeti klinikán. Ettől kezdve magánpraxist folytatott Budapesten meglehetős visszavonultságban. Családi gondok nem zavarták (halála előtt négy évvel nősült meg), így – sok szabadidejében – élhetett kedvenc időtöltésének: az olvasásnak. Könyvgyűjtő szenvedélye egyszerre jellemzi a környezetétől elzárkózó, különc természetét és nagy értékeket összegyűjtő, az irodalomban és a tudományokban egyaránt otthonos műveltségét. „Könyvtára a rendszeresen gyűjtött magánkönyvtár mintája lehetne: a magyar, latin, német, francia és angol klasszikusok művei sorakoztak ott becses és ritka teljességben.”

Juhász Lajos mintegy 5000 könyvből, füzetből és folyóiratból álló könyvtáráról a következőképpen rendelkezett: „Könyvtáramat, melyben igen sok értékes és a mai nap már nehezen megszerezhető mű foglaltatik, Makónak hagyományozom, hogy alapját képezze egy fölállítandó városi közkönyvtárnak […] Figyelmeztetem kedves városunkat, hogy nem kis kincset bízok rá. Ha azonban könyvtáram elfogadni mégsem volna hajlandó, akkor szálljon az a makói főgimnáziumra.”

Hiába érkezett azonban meg a városba a 20 nagy láda nagyértékű anyag, megfelelő helyiség hiányában még nem lehetett szó a városi könyvtár berendezéséről. Ezért a könyveket a gimnáziumhoz irányították, s a város képviselő-testülete – a könyvtár fölállításával járó anyagi gondoktól visszariadva – még arra is hajlandónak mutatkozott, hogy a hagyatékot a gimnázium tulajdonába átadja. Az 1908 október 12-i közgyűlés csupán annyit kért: „ Az anyag elkülönítve kezeltessék”. A határozat ellen a város ügyésze emelt óvást, s a jobb érzésű városatyák – élükön Espersit  Jánossal – kiharcolták az elfogadhatóbb döntést: a könyvtár maradjon a város tulajdonában, de egyelőre a gimnáziumban, az iskolai könyvtártól elkülönítve kezeljék. A huzavona az iskola és a város között még sokáig eltartott. Következménye az lett, hogy a kivételes értékű gyűjtemény 1911 közepéig elzárva maradt a város közönsége elől. Több mint két évig csupán az anyag földolgozásában történt némi előrehaladás. A gimnázium tudós tanára, Abaffy Béla leltárt készített, és cédulakatalógust állított össze.

Közben a könyvtár fölállításáért megindult harc élére Espersit János állt. A város közgyűlése elé terjesztett indítványaiban többször is napirendre tűzte a könyvtár ügyét. Javaslatai alapján végül megszületett a döntés: a város visszaveszi könyvtárát a gimnáziumtól, s a fönntartás fedezeteként évi 600 koronát rendszeresít. A könyvek átvételével Czirbus Albertot bízták meg. Utasították a könyvtár kezelési szabályzatának elkészítésére is. A városi könyvtár helyét ideiglenesen a városháza kis tanácstermében jelölték ki. A könyvek 1910 őszén kerültek új helyükre, 1911 januárjában végre Czirbus már jelenthette, hogy a könyvtár anyagát a gimnáziumtól tételenként átvette, a könyveket zárt ládákban átszállíttatta, s az időközben elkészült szekrényekben – már az Abaffy-féle rendezés szerint – föl is állította. A márciusban már súlyosan beteg Czirbus helyett a kezelési szabályzatot Varga Sándor, a könyvtár leendő kezelője készítette elő.65 A közgyűlés jóváhagyta. Ezek után a város első igazi közkönyvtára végre megkezdhette működését. Czirbus Albert 1911 márciusában elhalálozott. Így az első könyvtáros a helyére kinevezett Varga Sándor árvaszéki ülnök lett. 1914 őszéig töltötte be tisztét. {473} Hadbavonulásakor helyettesítésével Paku Imrét bízták meg, s amikor Varga Sándor a fronton elesett, Paku Imrét tisztében kinevezéssel is megerősítették. Az első évek forgalmáról a városi levéltárban őrzött kiosztási könyvből  és néhány év végi könyvtárosi jelentésből pontos adatokat ismerünk. A kiosztási könyvbe írt első bejegyzés 1911. március 12-én, az utolsó 1920. május 31-én kelt.

A Juhász Lajos közkönyvtár forgalma

  Kölcsönzött mű Napi átlagforgalom
1911 1221 27
1913 2377 44
1915 1606 29
1919 399 7

Az állomány az 1910-es években alig változott. Az évi gyarapodás 1914-ben mindössze 83, 1915-ben pedig 52 kötet volt, s a világháborús évek forgalmi adatai is a könyvtárhasználat lassú zsugorodását mutatják. 1914-ben még 256 olvasó volt, 1915-ben csak 114, 1916-ban pedig mindössze 55. A jelentésekből az olvasási szokásokra is fény derül. A legszívesebben olvasott szerzők Jókai Mór, Beniczkyné Bajza Lenke, Herczeg Ferenc, Bársony István és Gárdonyi Géza. Ezekre a kedvelt szerzőkre esett a forgalom csaknem 40%-a: tíz kivitt kötetből kettő Jókai-regény volt. Mindegyik jelentés elpanaszolja: „Szükség volna megfelelő helyiségről gondoskodni”.

Már a könyvtár megnyitásának első évében többször is napirendre került a képviselő-testületben az állomány rendszeres fejlesztése. Espersit János javaslatára a város segélyt kért a Vallás- és Közoktatási Minisztériumtól, a Könyvtárak Országos Tanácsától, valamint Délmagyarországi Közművelődési Egyesülettől.  Ugyanakkor fölhívással fordult minden város és megye képviselő-testületéhez, és bejelentve a városi könyvtár megalakulását, kérte, hogy minden hivatalos könyvkiadványuk egy példányát küldjék meg díjtalanul. Több mint 80 helyről érkezett válasz, legnagyobb részük kedvező. Így mintegy 200 hivatalos kiadvány (köztük értékes megyei- vagy városmonográfiák) kerültek a könyvtár állományába. Kedvező válasz érkezett a minisztériumból is: 1912-től évi 400 korona segélyt adott. A segély 1919-ig minden évben megérkezett. Ehhez járult a város újabb 400 korona beszerzési kerete. Ezek az összegek már lehetővé tették a könyvtár lassú, de folyamatos gyarapodását.

1920 nyarától a könyvtár nyitva tartása bizonytalanná vált: a helyszűke és az anyag zsúfoltsága miatt halaszthatatlan föladat lett a könyvtár átrendezése. Ezt a munkát már az 1920-as években az új könyvtárosnak, Rafael Leónak kellett elvégeznie.

Vármegyei könyvtár. A Juhász Lajos-féle könyvtárral csaknem egyidejűleg alakult a vármegye tisztikarának igényeit szolgáló megyei könyvgyűjtemény.66 Barna János igazi értékeként 600 kötet folyóirat gyűjteményét tartotta.

A 20. század elején belügyminiszteri rendelet hívta föl a vármegyék figyelmét saját könyvtárak létesítésére. A megyeházának már korábban is volt néhány értékes szakkönyve, de a megyei könyvtárt csak 1908-ban adták át rendeltetésének. Az alapgyűjtemény beszerzése még Hervay István alispán nevéhez fűződött. Ez mintegy 200 kötetből állt: javarészt jogi szakkönyvekből, gazdasági, szociológiai és filozófiai művekből. {474} Valamennyi a vármegye kék-fehér színébe volt bekötve. Az 1919. évi állapotról szóló alispáni jelentés szerint az állomány már 1042 kötetet tett ki. A nyomtatott katalógusból kiviláglik, milyen hozzáértéssel és különös kedvteléssel gyűjtötte a könyvtár a javarészt hazai szerzők első kiadásait. A gyűjtemény legértékesebb darabjait a bevezető külön is fölsorolja, azokkal a régi folyóiratokkal együtt, amelyek „hű tükrei szépirodalmunk fejlődésének, a korábbi magyar közéletnek”. Baróti Szabó Dávid 1803-ban megjelent művét, A magyarság virágait éppúgy megtalálhatjuk a gyűjteményben, mint Bod Péter Magyar Athenasát (1766) vagy Kazinczy Orpheusának 1796-i kiadását. Kivételes értékű folyóiratanyagában olyanokat találunk, mint a Kiss József szerkesztette A Hét 1890–1902 évfolyamait, Vahot Imre szerkesztette Pesti Divatlap 1843–46 évfolyamait vagy a Vasárnapi Újság 1854–1921 évfolyamainak 76 kötetét.

A könyvtár az első évtizedekben a megyeháza épületében működött, s használata a vármegyei tisztikarra korlátozódott. E kör kibővítésére majd csak az 1920-as években nyílt lehetőség.

Magángyűjtemények. Két magánkézben lévő gyűjteményről tudunk. Az egyik a többszörösen emlegetett Espersit Jánosé volt. Gyűjtőjének irodalmi, művészeti, filozófiai és közéleti érdeklődését tükrözte.67 A másik Diósszilágyi Sámuel kórházi főorvosé.68 Az ő érdeklődése az orvostudományon kívül a művészetek, elsősorban a színház világa felé fordult. E két gyűjtemény csak az 1920-as és az 1930-as években nőtt könyvtári nagyságúvá, de alapjait a neves makói közéleti személyiségek még a század első évtizedeiben megvetették.

 

Lábjegyzetek:

1. M 1882. szept. 17.

2. Uo.

3. M 1896. dec. 31.

4. M 1905. júl. 6.

5. M 1905. júl. 6.

6. MH 1901. jan. 3.

7. MÚ 1907. márc. 20.

8.  MFgÚ 1911. júl. 23.

9.  Ezek a cél-periodikák árusításba nem kerültek.

10. Kenéz Sándor Németh László Égető Eszterének Égető Lőrinc alakjában megmintázott modellja. (Égető Eszter apja.)

11. Kelemen Ferenc 1970. Buzás László 1972. Kárász József 1974. Buzás László 1989.

12. Buzás László 1972.

13. M 1899. ápr. 2.

14. Saitos Gyula 1964. 42–43., 96–97.

15. M 1870. okt. 23.

16. Nyomdász Évkönyv és útikalauz. 1914, 1918

17. M 1903. ápr. 26.

18. Péter László 1955. Péter László 1959.

19. Hegedüs Géza– Péter László 1974.

20. Idézi Diószeghy András 1927. 7.

21. Nagy Márton 1925.39.

22. Hegedüs Géza 1974. 20.

23. Idézi Péter László 1974. 12–13.

24. Hegedüs Géza 1974. 21.

25. Idézi Diószeghy András 1927. 27.

26. Diósszilágyi Sámuel 1960. január

27. Idézi Péter László 1991. 35.

28. Juhász Gyula 1941. 12.

29. Hantházi András 1942.

30. Hantházi András 1927.

31. Kelemen Ferenc 1966.

32. Makai Endre 1995. 11–12.

33. Idézi Sebestyén Károly 1923. 43.

34. Sebestyén Károly 1923. 18.

35. Makai Endre 1895. 15.

36. Bóka László 1955. 243.

37. Mátó Erzséber–Kiss Nándor 1995.

38. Kosztolányi Dezső 1958. 7–8.

39. Heltai Jenő 1901.

40. Péter László 1970.

41. Makai Emil emlékezet 1995.

42. Barna János 1929. 171.

43. Szinnyei József 1. 606–607. Révai Új Lexikona 2. 461.

44. Barna János 1929. 184–185.

45. M 1899. júl. 9., dec. 14., 28. Mutatvány okt. 5.

46. M 1882. szept. 3., 10. Barna János 1929. 172.

47. Németh Ferenc 1947. 46.

48. MH 1901. szept. 26. Kelemen Ferenc 1965. Tóth Ferenc 1972.

49. JAM A 271–280.

50. Vasárnapi Újság 1863. 127.,163., 203., 223.,243. Reizner János 1892. 97–103. Tóth Ferenc 1973.

51. Kelemen Ferenc 1961. Tóth Ferenc 1973.

52. Péter László 1985. 28–29.

53. MFrÚ 1925. máj. 31.

54. MÚ 1908. márc. 15, 22, 28, 29. Forgó Géza 1993.

55. Forgó Géza 1999.

56. Bona János 1896. Barna János 1929.

57. Martinek Béla 1911.

58. Rafai Sándor 1932.

59. Miesztrovics Ferenc 1907.

60. Vidor Rezső 1929.

61. H. Szabó Imre 1926.

62. ML Népkönyvtárak. 1898–1906.

63. Márton György 1929.

64. Imre József 1908. 102.

65. Varga Sándor 1911.

66. Tarnay Ivor 1936.

67. Kőszegfalvi–Borús 2000.

68. Tóth Ferenc 1982.

 

 

  
Előző fejezet Következő fejezet