| |
(Halmágyi Pál)
A 19. század utolsó harmadára az olasz egység és a német birodalom létrejöttével, Törökország európai területeinek átalakulásával hosszú időre nyugvópontra jutottak az európai kérdések. A mindezt megpecsételő berlini kongresszuson (1878) az Osztrák–Magyar Monarchia külügyminisztere, Andrássy Gyula mint az európai nagyhatalmak egyikének megtestesítője – s egyben az ezeréves magyar állam érdekeinek képviselője – írta alá a jegyzőkönyveket. Az ott és akkor kialakított rend csaknem negyven évig szinte változatlanul fönnállt. A Németország és a kettős Monarchia között 1879-ben megkötött szövetséget 1882-ben Olaszország belépésével hármas szövetséggé alakították. Egy év múlva Románia is csatlakozott a szövetséghez. Több mint 30 év múlva derült ki, hogy e két utóbbi ország mennyire megbízhatatlan tagja lett az összefogásnak.
A Német Birodalom megalakulása óta (Párizs, 1871) magát vesztesnek érző Franciaország 1893-ban gazdasági, majd 1894-ben politikai szövetségre lépett Orosz-országgal. 1904-ben az addig inkább világméretű gyarmatbirodalmával törődő és az európai erőegyensúly fönntartására törekvő Anglia kötött szívélyes szövetséget (entente cordiale) Franciaországgal. 1907-ben az angol–orosz szerződéssel zárult be a gyűrű a hármas szövetség és egyúttal Közép-Európa körül. A Monarchia balkáni terjeszkedése és a meleg tengerszorosok török kézben léte volt a hatalmas Oroszország legfájóbb pontja.1
A 19. század végi európai rendezés a 20. század elejére repedezni kezdett. Mind élesebbé váltak a gazdasági-politikai ellentétek az országcsoportok között. A balkáni háborúk (1912–1913) már azt mutatták, hogy a történelem kohójában ismét izzásig hevültek a dolgok. Csanád megye és Makó az 1912 szeptemberében – Ferenc Ferdinánd vezette nagy hadgyakorlat idején – bemutatott új haditechnika láttán sejthetett meg valamit a modern háborúból. A Mezőhegyesről irányított hatalmas fölvonulás Makón is áthaladt. A vidám tömegjátéknak látszó katonai demonstráció után a robbanást a szarajevói pisztolylövés indította el.
Még alig szállt el a lőporfüst az orgyilkos merénylet után Szarajevóban, mikor Markovits Manó főispán 1914. június 29-én rendkívüli közgyűlésre hívta Csanád vármegye törvényhatósági bizottságának tagjait. A tárgysorozaton egyetlen napirendi pont szerepelt: „Ő cs. és kir. Fennsége Ferenc Ferdinánd trónörökös urat és Fenséges nejét Hohenberg Zsófia hercegnőt ért bűnös merénylet, ill. a törvényhatóság részvétének kifejezésre juttatása.”2 A július 8-i közgyűlésen „a vármegye közönsége mély megilletődéssel {476} és fájdalommal vette tudomásul a trónörökös pár korai gyászos halálát.” A vármegye képviselői kifejezték hűségüket és odaadó ragaszkodásukat „Őfelsége, a magyar király fölkent személye iránt”.3
Míg Csanád vármegye székvárosában, Makón a megyei törvényhatósági bizottság tanácskozott, a császárvárosban a Monarchia közös minisztertanácsa tárgyalta a Szerbiának küldendő ultimátum kérdését. Ekkor – gróf Tisza István magyar miniszterelnök fönntartásai miatt – még nem született döntés. A tíz nap múlva elkészült ultimátumot a Monarchia követe július 23-án nyújtotta át a szerb kormánynak. A két nap múlva megkapott nem kielégítő válasz után Ferenc József elrendelte a részleges mozgósítást. A makóiak a helyi újságokból értesültek e világpolitikai jelentőségű eseményről. Senki előtt nem volt kérdéses, hogy amikor az osztrák–magyar követ a szerb válasz átvétele után, július 25-én elhagyta Belgrádot, ez háborút jelent. A mozgósítási parancs (Bécs, 1914. július 25.) 27-én, vasárnap hajnali 2 órakor érkezett meg a főispáni hivatalba. Markovits főispán azonnal kiadta az utasítást a makói polgármesternek és a járási főszolgabíróknak, s hétfőn reggel már a tartalékosok tömegei indultak Makóról és a megyéből a szegedi és a békéscsabai laktanyák felé.4
Röviden utalnunk kell a Monarchia hadseregének fölépítésére, a hadkiegészítés területi beosztására és a hadkötelezettség alapvető elveire. A hadsereg az állam fölépítéséhez hasonlóan kettős szerkezetű volt. A közös (cs. és kir.) haderő mellett a magyar korona országaiban megszervezték a honvéd és az azt kiegészítő népfölkelő egységeket, míg az osztrák tartományokban ugyanezt a szerepet betöltő Landwehr- és Landsturm-ezredeket. A legnagyobb létszámú és a legjobban fölszerelt közös hadsereg gyalogságból, lovasságból, tábori és vártüzérségből, műszaki (árkász, utász, hidász, távbeszélő, autós, repülős) egészségügyi, ellátó, szállító stb. csapatokból állt. Önálló szervezeti egység volt a közös haditengerészet. A magyar honvédség keretében csak gyalogságot, lovasságot és tüzérséget szerveztek. Az osztrák Landwehr-nél szintén csak gyalogság (pl. tiroli lövészek) és tüzérség volt.
A Monarchia területét hadkiegészítés szempontjából 112 kerületre osztották föl. Ebből 47 esett a magyar korona országaira. Csanád megye a szomszédos alföldi és bánáti vármegyékkel együtt alkotta a VII. közös hadtestet és a II. honvéd kerületet. A két terület pontosan fedte egymást. Csanád megye mellett idetartozott Csongrád, Békés, Arad, Torontál, Temes, Krassó-Szörény, Hajdú és Bihar vármegye. A VII. közös hadtest központja Temesváron, a II. honvéd kerület parancsnoksága pedig Szegeden volt.
A Monarchiában általános hadkötelezettség a 19 és 42 év közötti férfiakra terjedt ki. Az 1912-ben elfogadott új véderőtörvény a korábbi hároméves tényleges szolgálati időt két évre csökkentette. Változatlanul három évig tartott a kiképzés a lovasságnál valamint a lovas tüzéreknél és négy évig a haditengerészeknél. Az ország férfilakosságát – egészségügyi alkalmasság esetén – 21. évének elérésekor hívták be katonának. A szolgálati idő 12 év volt, melyből 2 évet ténylegesen, 10 évet pedig tartalékban kellett letölteni. Ahol hosszabb volt a tényleges szolgálat, ott rövidebb ideig tartott a tartalékállományban eltöltött idő. Az egyéves önkéntesek értelemszerűen 11 évig voltak tartalékosok. Akik valamilyen okból (polgári foglalkozás, családfenntartás stb.) nem teljesítettek tényleges katonai szolgálatot, 34. életévükig póttartalékosnak minősültek. 1915-ben az {477} óriási emberveszteségek pótlására a hadkötelezettség korhatárát kitágították a 18. és 50. év közötti férfinépességre. 1916-ban a fölső korhatárt 55 évre emelték.
A tartalékos időszak leteltével a hadkötelesek átkerültek a népfölkelő korosztályba. E csoportot életkor szerint két részre osztották. A 38 év alattiak az első osztályba tartoztak, a 39–50, majd 55 év közöttiek pedig a másodikba. Különbséget tettek még aszerint is, hogy katonai kiképzést kapott (A alosztály) és katonai kiképzésben nem részesült (B alosztály) a hadköteles. A fiatalabb korosztályokba tartozó és kiképzett hadkötelesekkel pótolták a közös hadsereg és honvédség veszteségeit a tartalékosok és póttartalékosok mellett. A népfölkelő egységekhez azoknak a hadköteleseknek kellett bevonulniuk, akiket nem osztottak be sem a közös hadsereghez, sem a honvédséghez. Az öt legidősebb korosztályba tartozókat munkásszázadokba osztották, és a szükséges hadimunkákat (erődítések, útjavítások stb.) végezték.
A háború előrehaladásával mind többször hívták pótsorozásra, szemlére, fölülvizsgálatra az addig még be nem vonultatott férfiakat. Akik korábban alkalmatlanok vagy mentesítettek voltak, azok egyre inkább megfeleltek és a különböző ellátó alakulatokba, munkásszázadokba – sőt nemegyszer a frontra induló menetszázadokba – osztották be őket.5
Csanád vármegye a hadkiegészítés szempontjából két részre volt osztva. Makó és a központi járás a cs. és kir. 46. (szegedi) gyalogezred, a nagylaki, battonyai és kovácsházi járás a cs. és kir. 101. (békéscsabai) gyalogezred kiegészítési területe volt. Természetesen más egységekbe is kerültek makóiak (pl.: a cs. és kir. 4. (nagyszebeni huszárezredbe, a szegedi 5. és 302. honvéd és a 3. honvéd huszárezredbe). A hadkötelesek legnagyobb számban mégis a fönti két gyalogezredben harcoltak.
Az első napok bokrétás, nótaszóval vonuló regrutái még úgy gondolták, néhány hét és a „kutya Szerbia” elleni háborúból győztesen térnek vissza. Az egymást követő hadüzenetek azonban néhány nap alatt lángba borították egész Európát. A Monarchia a Szerbia elleni részleges mozgósítás után július 31-én elrendelte az általános mozgósítást. Az osztrák–magyar hadvezetőség úgy számolt, hogy a mozgósítási parancsra a tartalékosok 45-50%-a jelenik meg. Ezzel szemben a hadkötelesek 90%-a eleget tett a parancsnak. Volt, aki napokig várta, hogy beosszák. Mennyire más lett a hangulat a háború második-harmadik évében, amikor jelentősen megnőtt a be nem vonulók és a szökevények száma!6
A makói nagyállomásra hétfőn délelőtt 10 órakor futott be Szeged felől az első „háborús” vonat. A nemzeti színekkel földíszített mozdony a peronon rázendítő cigánybanda zenéjére gördült be az állomásra. A szeretteiket kikísérő makóiak azonban nem csak fölvirágzott katonákat, hanem már az aradi várba vitt szerb internáltakat is láthatták a hosszú szerelvényen.
A háború egyéb következményei is gyorsan elérték Makót. Augusztus 6-án jött az első központi rendelet a mozgósításhoz élelmiszerként vásárolt vágóállatok marhaleveleinek kezeléséről.7 E rendeletet számos hasonló követte az öt háborús év alatt. A DMKE-internátus hadi célra való igénybevételével állították föl az első hadikórházat. Berendezését, az ápolószemélyzet toborzását a Vöröskereszt Egyesület elnöknője, Návay Aranka szervezte. A diákotthonból kiköltöztetett tanulókat a város lakói fogadták be ingyen {478} szállást és étkezést nyújtva számukra. Az önkéntes ápolónői tanfolyamokat Süsz Ferenc orvos vezette, s az itt kiképzettek a vizsga letétele után oklevelet kaptak. A város társadalmának minden rétegéből jelentkeztek lányok, asszonyok a tanfolyamra. A hadikórház háztartási munkáiban az Erzsébet szeretetház növendékei is segédkeztek.8
A háború kitörése miatt a tervezett beruházásokat a belügyminiszter rendeletének értelmében el kellett halasztani, és a folyó építkezéseket – ha nagyobb kár nélkül lehetett – félbe kellett hagyni. Ha így nem lehetett félbeszakítani a beruházást, csak addig lehetett folytatni, míg olyan állapotba került, hogy károsodás nélkül abbahagyhatóvá vált.9
Augusztus közepén adták ki a VII. (temesvári) cs. és kir. hadtestparancsnokság hirdetményét, melyben a harcoló sereg mögötti területek nyugalmának fönntartása végett szükségessé vált – igen szigorú – rendszabályait tette közzé. Az utasítás a Marostól délre húzódó területekre terjedt ki, de vészjósló szakaszait a makóiak is olvashatták, hiszen a vármegye hivatalos lapjában teljes egészében megjelent. 10
1914. augusztus végére érzékelhetővé vált, hogy a nagy számban bevonult szegényebb rétegek gyermekeinek ellátása állami-megyei gondoskodást igényel. Hász Sándor, a megyei árvaszék elnöke, rendeletben igyekezett az ellátatlan gyermekek helyzetén segíteni.11 A segélyakciót a vármegyeházán P. Eckhardt Vilmos aljegyző (a város későbbi országgyűlési képviselője) szervezte. A hatóság fölismerte, hogy elsőrendű állami érdek a hadbavonultak családjainak segítése. Ezért Bécsben és Budapesten egy-egy tábornok vezetésével fölállították a Hadsegélyző Hivatalokat. A társadalom önkéntes segítségnyújtását kellett megszervezniük a törvény szabta keretek között. Így föladatuk volt az adományok (ruha, pénz, élelmiszer stb.) összegyűjtése, s általában minden ilyen akció szervezése, tanácsadás e kérdésekben. Egyetlen területre nem terjedt ki hatáskörük: a betegápolásra és a sebesültek ellátására. Ezek a föladatok a Vöröskereszt Egyesületekre tartoztak.12
Tarnay Ivor vármegyei főjegyző a háború befejezése után nem sokkal papírra vetett emlékezésében rezignáltan állapította meg, hogy „a háború egész tartama alatt igen nevezetes események maradtak titokban a magyar társadalom előtt…”13 A hadvezetőség ugyanis gondosan eltitkolt minden olyan hírt, mely a lakosságot nyugtalanította volna. Ennek az elhatározásnak a megvalósítását Makón és a megyében Harsányi Elemérnek, a szegedi királyi ügyészség vezetőjének 1914. szeptember 10-én a hivatalos lapban megjelent körlevele szabályozta. E szerint az osztrák–magyar és szövetséges hadseregek tevékenységéről, hadmozdulatairól, ütközeteiről csak a miniszterelnökség sajtóosztálya vagy a Magyar Távirati Iroda és a Budapesti Tudósító (Hírügynökségi Iroda) híreit lehetett a helyi lapokban közzétenni. Tiltották a nyugtalanságot, izgalmat keltő hírek közlését; a csapatok vasúti szállításával, átvonulásával, meneteivel kapcsolatos hírek nyilvánosságra hozását; tilos volt a katonai egységek megnevezését, az ezredek számát, a tisztek neveit közölni.
A szerbiai hadszíntérről már augusztus végén megérkeztek az első sebesültek a makói hadikórházba. A cs. és kir. 32. (budapesti) gyalogezred viszonylag könnyebben {479} sebesült katonáit hozták az önkéntesen fölajánlkozó gazdák szekereiken az állomásról az internátusba. E sebesültszállítmánnyal egy időben érkezett a hír az első makói hősi halottról. Szabó Rudolf, a főgimnázium fiatal tanára az első napok szerbiai harcaiban esett el. Fiatal feleségét és párhetes, árván maradt gyermekét mély részvét kísérte szerte a városban. Az ő neve nyitotta meg a hősi halottak hosszú névsorát. Emlékét a gimnázium előcsarnokában 1924-ben fölavatott fekete márványtábla őrzi.14
1914. szeptember közepén állították össze a város és a vármegye legnagyobb adófizetőinek névjegyzékét. E névsor fontos volt, hiszen a száz legtöbb adót fizető polgár a városi közgyűlés, a megyeiek a törvényhatósági bizottság tagjai lettek a választott képviselők mellett. Érdemes összehasonlítani az első és az utolsó háborús év névsorát. 1914-ben a megyei lista első 10 helyén 9 földbirtokos osztozott. Návay Lajos foglalkozásának ugyanis az országgyűlési képviselőséget tüntették fel. 1918-ban pedig 6 földbirtokost, 2 kereskedőt és 2 országgyűlési képviselőt találunk ugyanezen a helyen, tehát a háborús szállítások, a konjunktúra a kereskedők anyagi megerősödését, előretörését jelentette.15 Így érthető igazán az az elementáris düh és elkeseredés, amellyel 1918 őszén és 1919 tavaszán a szegényebbek és a frontról hazatérő katonák a nagykereskedők, terménykereskedők, hadiszállítók ellen fordultak.
Az őszi hónapokban egymás után érkeztek a rossz hírek a szerbiai és a lengyelországi harcokról. A hadvezetőség titkolódzása ellenére kiderült, hogy északon az oroszok betörtek, és az Uzsoki-szoroson át Máramarosszigetig jutottak. A déli hadszíntérről is csak elkeserítő hírek érkeztek. Az első Drina menti ütközetben vereséget szenvedtek a Monarchia csapatai. Mi volt az oka, hogy a nagyságrendekkel kisebb Szerbiával, az alig 200 ezer fős szerb és 50 ezer fős montenegrói hadsereggel nem bírt a Monarchia? Az okokat már közvetlenül a háború befejezése után könyvtárnyi szakirodalom elemezte. Napjainkra általánosan elfogadottá vált az a nézet, hogy az 1914. évi kudarcok oka a Monarchia mozgósítási, fölvonulási terveinek menet közbeni megváltoztatása, az eredeti haditerv (a szerb arcvonalon védelem, északon a mozgósítását még be nem fejező orosz hadsereg ellen gyors, átütő jellegű támadás) megváltoztatása volt. A déli (szerb) arcvonalon a rögtönzött támadásra indított erők nem tudtak győzni, s az itt lekötött és az eredeti tervek szerint az északi hadszíntérre szánt erők hiánya és a vártnál gyorsabban fölvonuló orosz hadsereg miatt az északi arcvonalon sem sikerült a győzelmet kicsikarni. E kudarcok elkeserítették a hátország lakosságát, s elültették a katonákban a tehetetlen és tehetségtelen hadvezetés képzetét.
A háború egyéb nehézségei is hamarosan elérték Makót. A milliós hadsereg ellátása hatalmas mennyiségű élelmiszert, lótápot, ruházati anyagot, üzemanyagot igényelt. Már a háború kitörésének hírére fölszöktek az élelmiszerárak, különösen a városokban. Néhány nap múlva ugyan csökkentek, de a háború kitörése előtti szint fölött állapodtak meg. A hátországnak mindent elő kellett teremtenie, saját fogyasztását alárendelnie a hadsereg szükségleteinek. A közigazgatás fő tevékenysége a különféle termények és anyagok rekvirálása, forgalmuk szabályozása lett. A világháború idején a mezőgazdaságból élő makói népnek is rövid idő alatt meg kellett ismerkednie a liszt- és kenyérjegyek fogalmával, a tej és a tojás fölhasználásának korlátozásával, a hústalan és zsírtalan {480} napokkal. E nehézségek 1914 őszén–telén még csak elkezdődtek, 1915-től váltak súlyosabbá.
A háború végére oly feszítővé váló nemzetiségi gondok orvoslására 1914 őszén két miniszteri rendelet is született. A vallás- és közoktatásügyi miniszter az állami elemi népiskolákban lehetővé tette, hogy a nem magyar anyanyelvű gyermekek oktatásában az I. és a II. osztályban a nemzetiségi nyelvet kisegítő nyelvként használják, a fölsőbb osztályokban pedig a tanterv keretében tanítsák. E központi intézkedés célja: „a nem magyar ajkú gyermeket saját anyanyelvén helyesen írni, olvasni és fogalmazni megtanítsuk” – rendelte el Jankovich Béla miniszter.16 A másik jogszabályt a belügyminiszter adta ki. E rendelet kimondta, hogy „a magyar államban élő nemzetiségek a történelmi hagyományaik és népszokásaik alapján kialakult nemzetiségi színeiket – amennyiben azok valamely idegen állam jelvényeivel nem azonosak – nyilvános helyeken és alkalmakkor akadálytalanul használhatják, ha ugyanott és ugyanakkor a magyar nemzeti színeket legalább is egyenlő mértékben szintén alkalmazzák.” 17
1914 őszén Návay Tamás nyugalmazott főispán kezdeményezésére és Petrovics György megyei árvaszéki ülnök szervezésében „háborús délutánokat” tartottak Makón. Ezen a város neves személyiségei próbálták a háborúban szembenálló államok céljait megvilágítani és megmagyarázni az eltérő kultúrák értékeit. Az összejöveteleket műkedvelő előadók szavalatai, ének- és zeneszámai zárták. A háborús délutánok előadói voltak: Juhász Gyula, akkor a makói főgimnázium tanára; Kecskeméti Ármin, a tudós makói főrabbi; Tarnay Ivor főjegyző; Gerő Géza ügyvéd és még jó néhányan. A kezdetben nagy érdeklődéssel kísért előadások később ritkultak, s a második háborús év végével meg is szűntek.
1914 végén már több szabadságos katona érkezett haza. A családtagok, ismerősök, utcabeliek így közvetlen híreket kaptak arról a hihetetlen szenvedésről és küzdelemről, amelyet a Kárpátokban és a szerb hegyekben átéltek.
A háború első évében a hadi események nem a központi hatalmak tervei és reményei szerint alakultak. Az elsőként létrejött szerbiai fronton a Monarchia csapatai bár több támadást indítottak – s eközben időlegesen Belgrádot is elfoglalták – végül csak visszaszorultak kiindulási állásaikba, a Száva és a Drina mögé. A nyugati fronton a német csapatok Belgiumon keresztül mélyen behatoltak Franciaországba. Párizs elérése és az ellenség átkarolása azonban nem sikerült. A marne-i és Ypern melletti véres csaták után a svájci határtól a La Manche csatornáig francia földön húzódó front az elkövetkező évekre megmerevedett. A keleti fronton az orosz hadsereg hamarabb fölvonult, mint számították. Galíciában Krakkóig és a Kárpátokig szorult vissza az osztrák–magyar hadsereg, s Przemysl erődjét körülzárta az ellenség. A frontok itt is megmerevedtek és megkezdődtek az állásharcok.
A második háborús év az üzemanyagok árának tetemes emelkedésével kezdődött. A belügyminiszter ezért kivételesen engedélyezte, hogy az ipartelepek régi gőzgépeiket ismét üzembe állítsák. A makói villanytelep 1899 óta áramot termelő két 150 lóerős gőzgépe mellé 1912-ben állítottak be egy 300 lóerős dízelmotort. Most ismét munkára {481} fogták a régi gépeket, de a város így sem kerülhette el az áramkorlátozásokat és áramszüneteket. (A két öreg gőzgépet végleg csak az 1940-es években szerelték le.) A háborús nehézségek növekedését jelezte, hogy februárban elrendelték a fémkészletek bejelentését, a hónap közepétől pedig a kenyérliszt 50%-os keverését árpa- vagy kukoricaliszttel, esetleg burgonyaőrleménnyel. Március végén ismét emelték 10%-kal a liszt és a kukorica árát.
A harcterekről újra csak rossz hírek érkeztek. 1915. január végén az orosz csapatok újból betörtek a Kárpátokba. Galíciában az 1914. szeptember 16-a óta körülzárt Przemysl március 22-én elesett. A hatalmas erődben 120 ezer katona esett fogságba, közöttük számos makói is.18 Április elején a Monarchia csapatai ismét kiszorították az ellenséget a Kárpátok bércei közül. Május 2-án Gorlicénél áttörték a frontot, s rövid idő alatt visszafoglalták Przemysl várát, majd az 1914 szeptemberében elvesztett Lemberget (Lvovot) is, s ezzel szinte egész Galíciát. 1915 tavaszán az addig semlegességét hirdető Olaszország (noha a hármas szövetség tagja volt) titokban csatlakozott az antanthoz. Májusban fölmondta a szövetségesi viszonyt, s a hónap végén megérkezett az olasz hadüzenet. Így most már a Monarchiának az olasz frontra is kellett csapatokat küldenie. Ekkor kezdődtek meg a véres csaták az Isonzónál és a doberdói fönnsíkon, ahol a 46. (közös) gyalogezredbe besorozott nagyon sok makói áldozta életét hazájáért. Az egyre fokozódó veszteségek miatt; „az első sereg legkiválóbb anyaga elvérzett”; elrendelték az 1895-ben születettek behívását.19 Utóbb sorra hívták be az egyre fiatalabb korosztályokat, így 1918-ban már az 1899-ben születetteket.
A szegedi 3. népfölkelő huszárosztály katonái 1915-ben
A DMKE internátusban fölállított első hadikórház után a Deák Ferenc utcai iskolát és a Szegedi utcai polgári lányiskolát is igénybe vették e célra. A Katolikus Kör helyiségeiben a Vöröskereszt Egyesület önálló hadikórházat rendezett be. Ekkor már kérni lehetett, hogy a makói sebesült katonák Makóra kerüljenek. Sok család így viszontláthatta és ápolhatta hozzátartozóját.20 {482}
Az olasz támadással egy időben Trieszt, Görz, Gradiska kiürítése miatt érkeztek meg Ausztriából az első olasz kitelepítettek Makóra. A nyár elején már több száz olasz családot helyeztek el az iskolákban. A tanév kezdetével házakhoz kerültek a hadszíntér közeléből kitelepített olaszok. A hideg ősz meghozta közéjük a kolerát is, hála azonban a gyors és hatékony védekezésnek, járvány nem tört ki. Év vége felé szállították el a sok ellátási és elhelyezési gondot okozó olaszokat Makóról.
A szegedi huszárok (1915)
Az év elején kisebb ellentét alakult ki a városi képviselő-testület és a vármegyei hatóság között. Februárban a városi képviselők úgy határoztak, hogy ezután csak kéthavonta tartanak ülést. Ezt a vármegye nem hagyta jóvá, mert „egy társadalmi osztály (a gazdálkodók) érdeke, kényelme nem állítható szembe a köz érdekeivel. A közigazgatás ma […] sokkal jobban belevág a polgárok mindennapi életviszonyaiba, semhogy a képviselő-testület működését ily hosszú időre fel lehetne függeszteni.”21
Júniusban megkezdődött az első háborús aratás. A nagy esőzések a termésben nem okoztak károkat, ellenben a Honvéd városrész jórészt víz alá került. A Jángori-csatorna, elégtelen mérete és elpiszkolódása miatt, nem tudta levezetni a nagy tömegű esővizet. Kérdéses volt, hogy a termés betakarításában tudják-e pótolni a hiányzó férfikezeket. A hatóságok a temesvári katonai parancsnokságtól kértek hadifoglyokat. Nagy számban kaptak aratási szabadságot a földműves-gazdálkodó katonák, a mezőgazdasági gépészek és fűtők. A vármegye központi járásában a lelei püspöki uradalomnak 300 szerb internált jutott. Munkájukkal és magaviseletükkel meg voltak elégedve.22 Návay Tamás uradalmában 100 és két kisebb birtokon 60 és 30 orosz hadifogoly dolgozott. A nagylaki járásban 800, a battonyai járásban 652, a mezőkovácsházi járásban 832 hadifoglyot alkalmaztak a betakarításban. Az 1915. évi gabonatermés jó volt. Az átlagtermés búzából katasztrális holdanként 9, árpából és zabból 8 mázsa volt.23 A betakarított termést központi utasításra zárolták. A kormány a közellátásra fölállította a Haditermény Rt-t. Ez intézte a háború végéig a központi készletek begyűjtését és a kiutalásokat. Rossz emléket hagyott maga után ez a helyi viszonyokat egyáltalán nem ismerő szervezet. A háború alatt a különféle „központok” fölállításának az volt a legelső eredménye, {483} hogy az adott termény vagy termék azonnal eltűnt a piacról. A vármegye az 1915. évi jó termésből a belügyminiszter engedélyével az ellátatlanok részére beszerzett előbb 5, majd 100 vagon búzát.
Szügyig hóban a galíciai fronton 1915-ben
Júniusban lépett a város szolgálatába Nikelszky Jenő, a későbbi legendás polgár-mester (1922–1939). A harctéren szerzett sebesüléséből éppen fölgyógyuló ügyvédjelöltet árvaszéki jegyzőnek választották. Ezzel kezdte meg eredményes közszolgálatát.
Júliusban érkezett meg Makóra a januárban Budapesten megalakult Hősök Emlékét Megörökítő Országos Bizottság fölhívása a harcokban elesettek emlékének megőrzésére.24 A fővárosban fölállítandó Nemzeti áldozatkészség szobra céljára is ekkor kezdtek adományokat gyűjteni. A községek, városok és vármegyék a magas talpazaton álló, fából készült lovasszobor-alakra elhelyezhették fémlapocskákra írt nevüket, a talpazatra címerüket. Az emlékművet – Sidló Ferenc alkotását – szeptember 12-én avatták föl a pesti Deák téren.
A sok katonai szolgálatot teljesítő megyei, városi, községi hivatalnok pótlására a belügyminiszter július 6-án elrendelte, hogy a tanerők igénybe vehetők a közigazgatási teendők ellátására. Szintén a pedagógusokra és a „néppel” állandó érintkezésben álló lelkészekre hárult az elesettek, fogságba kerültek, eltűntek kiskorú gyermekei fölötti gyámhatósági-fölügyelet. Ezeket az „árvaszéki pártfogókat” a lakosság számához arányítva jelölték ki. Általában ezer ember után neveztek ki egyet.25
A háború hozadéka volt az is, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtára elkezdte gyűjteni a világégésre vonatkozó írott és nyomtatott emlékeket. A múzeum a törvényhatóságokhoz eljuttatott körlevelében kérte, hogy küldjék el hozzá a háborús plakátokat, röplapokat, könyveket, füzeteket, újságokat, tábori lapokat, kenyérjegyeket, szükség- és tábori pénzeket, térképeket, levelező- és képeslapokat, leveleket, naplókat, rajzokat és zeneműveket.26 {484}
Szeptemberben a mintegy kétezer délvidéki (szerb) internált letelepítése Makón és környékén (Földeák, Pitvaros, Csanádpalota) a déli arcvonalon bekövetkező támadás előjele volt. A hadműveleti területekről ugyanis kitelepítették a lakosságot, hogy elejét vegyék a hírek terjedésének. Október 14-én Bulgária csatlakozott a központi hatalmakhoz, és hadat üzent Szerbiának. A bolgár támadással egy időben megindultak a Monarchia csapatai is. Hamarosan elfoglalták Belgrádot, majd megszállták egész Szerbiát és Montenegrót. A szerb hadsereg maradványait angol hajókon Korfu szigetére menekítették. Ezzel az Albániában és a szerb–görög határon húzódó balkáni front is hosszú évekre megmerevedett.
Galíciai katonatemető 1915 decemberben
Az egy éve dúló háború már 1915 nyarára meghozta a húsfogyasztás korlátozását is. Az állatállomány csökkenése miatt bevezették a húsmentes napokat: kedden és pénteken tilos volt marha-, borjú- és sertéshús kimérése az üzletekben, valamint az ilyen ételek készítése és kiszolgálása az éttermekben.27 Időközben a városban és a környéken elhelyezett szerb internáltak között kitört a kolera.
Az ellátási nehézségek fokozódásával ősszel zárolták a kukoricatermést és elrendelték a búza-, rozs-, árpa-, zab-, liszt-, bab-, borsó-, lencsekészletek bejelentését, igénybevételét közszükségleti célokra. November közepén bevezették a tejjegyet. December végén megjelent a kenyér- és lisztrendelet és a kenyérjegy. Egy fő egy napra búza-, rozs- vagy árpalisztből legföljebb 240 g-ot, a nehéz testi munkát végző 300 g-ot, az őstermelő 400 g-ot használhatott föl.28
A második háborús őszön már általános volt a munkaerőhiány, és nagyon érződött az állatállomány csökkenése. A haditermelésből is mind több nyersanyag hiányzott. Nyáron még csak a lövészegyesületeknek kellett az addig ellövöldözött ólmot és rézhüvelyeket összeszedniük és beszolgáltatniuk a legközelebbi katonai parancsnokságnak. Október végén már általánosan elrendelték a háztartási fémtárgyak (vörös- és sárgarézedények, eszközök) beszolgáltatását. A Fémet a hadseregnek, Rézmozsarat – vasmozsárért, Rezet – vasért akciók mellett megindult a gyapot, gumi, kaucsuk tárgyak begyűjtése {485} is.29 December 15-én a hadsereg hatalmas emberveszteségeinek pótlására Makóról is bevonultatták az idősebb korosztályokba tartozó népfölkelőket.
A Száva-parton dr. Kiss Pál feleségével, leányával, Sopsich János lelkésszel 1915-ben
A második év végével lezárult a háború első szakasza. A csaták mélyen az ellenséges országok területén (Franciaország, Szerbia, Montenegró) vagy a határvidékeken (az Isonzó mentén, a dél-tiroli hegyekben és Kelet-Galíciában) dúltak. A nyugati és délnyugati (olasz) front változatlansága mellett, a keleti (orosz) és déli (szerb) fronton előnyhöz jutottak a központi hatalmak.
A harmadik háborús év enyhe idővel köszöntött be, és ez alkalmat adott az elmaradt mezőgazdasági munkák elvégzésére. Januárban egymás után jelentek meg a nehezedő viszonyokat szabályozó újabb rendeletek. A házakban és a tanyákon elkezdődött az eltitkolt gabonakészletek utáni kutatás, a rekvirálás. 10 mázsa fölött zárolták a cukorkészleteket az állami fölvásárlás céljára.30
A háború mind több és több embert követelt, ezért január 27-én a hadkötelezettség korhatárát 50-ről 55 évre emelték. A földekről hiányzó munkáskezek pótlását hadi-foglyok fokozott munkába állításával igyekeztek pótolni. Ennek szervezésére megyei munkabizottság alakult. A belügyminiszter rendelkezésére a rokkant katonákat az állások betöltésekor előnyben kellett részesíteni. E tisztán mezőgazdasági vidéken azonban csak nagyon kevés olyan álláshely volt, amelyet rokkantak tudtak volna ellátni.31 Tömegeikről pedig gondoskodott a háború könyörtelen gépezete. Az 5. isonzói csatában San Martinónál a 46. (közös) gyalogezred katonái hét ellenséges rohamot vertek vissza. A vezérkari főnök dicséretét az ezred kiegészítő területének törvényhatóságaival – így Csanád vármegyével is – közölték.32
A nyár elején a keleti fronton megindult a Bruszilov-offenzíva; az orosz hadsereg Lucknál áttörte a Monarchia csapatainak védőállásait. A súlyos harcokban az ország rengeteg halottat és 200 ezer hadifoglyot vesztett. Őszre az arcvonalak a keleti fronton ismét megmerevedtek. Augusztus elején az olasz fronton már a 6. isonzói csata kezdődött meg. A Makóról és környékéről hadbavonultak közül ismét sokan estek el. {486}
A nyár folyamán mind nagyobb lett a liszthiány. Júliusban rendőri karhatalommal kellett megakadályozni, hogy a növekvő elégedetlenség nyílt lázongásban törjön ki.33 A gabonatermés alatta maradt a várakozásoknak. Makón holdanként az átlag 5-6 mázsa volt búzából, 7 mázsa árpából és 6 mázsa rozsból. Ugyanekkor Mezőhegyesen, az állami ménesbirtokon – igaz, az ország egyik legkorszerűbb mezőgazdasági nagyüzemében – búzából 12 mázsát, árpából 12 mázsát, rozsból 9 mázsát takarítottak be. 34 A július 13-án fölállított Kávéközpont kevésbé volt hatással Makó életére. Annál nagyobb hiányt okozott a Korpaközpont. A sok sertést hizlaló városban azonnal hiánycikk lett a takarmány, s az emberek az 1915-ben eldugott kukoricából a maximált ár ötszöröséért vásárolhattak darát.
Azt gondolhatnánk, hogy a háborúnak nincs kedvezőtlen befolyása a vallási életre, hanem inkább erősíti a hitet. Mégis a radnai főszolgabíró 1916. június 10-i rendeletével betiltotta a máriaradnai búcsút, ahová évszázadok óta zarándokoltak a makói hívek.35
Harminc és feles mozsár a keleti fronton 1916-ban
1916 nyarán újabb ellensége támadt a Monarchiának. Az addig csöndben meghúzódó Románia – bár az évtizedekkel korábban megkötött szerződése a központi hatalmakhoz kapcsolta – a nyári orosz sikereken fölbátorodva titkos egyezménnyel csatlakozott az antanthoz. Célja Erdélynek és az Alföld Tiszáig terjedő részének megszerzése volt. Augusztus 27-én megérkezett a hadüzenet, és a román csapatok a Vöröstoronyi-szoroson át betörtek Erdélybe. Könnyű dolguk volt, hiszen itt nem állomásoztak csapatok, csak néhány csendőrőrs, vámhivatal és az államvasutak személyzete dolgozott a határállomásokon. A románok szeptember 7-ig elfoglalták Brassót és Csík vármegyét; Marosvásárhely, Nagyszeben vonaláig jutottak előre. Ugyanezen a napon a hadra kelt sereg parancsnoka Csanád vármegyében is bevezette a rögtönbíráskodást. Az ekkor kihirdetett statárium 1917. április 1-ig állt fönn.36
Augusztus utolsó napjaiban és szeptember elején érkeztek az első erdélyi menekültek a városba. Legtöbben Fogaras vidékéről jöttek. A Vöröskereszt Egyesület az amúgy is nehéz közélelmezési viszonyok között egy hétig 800 embernek nyújtott ellátást. A liszt-, cukor-, korpahiány mellett föllépett a tejhiány is. Fogaras vármegye tisztikarát a Kereskedők Egyesületének épületében helyezték el. A menekült középiskolásokat {487} pedig a DMKE egyik szárnyában. Juhász Gyula megrázó verset írt a Makóra menekült erdélyi gyermekekről.37 A belügyminiszter 200 ezer koronát utalt ki a menekültek ellátására. A városba néhány héttel korábban érkezett meg a 2. (gyulai) honvéd gyalogezred pótzászlóalja. A katonákkal együtt most már 4000 ember elszállásolását és ellátását kellett Makón megszervezni. 3000 fő Fogaras, 116 fő Háromszék, 89 fő Kisküküllő, 58 fő Csík, 51 fő Maros-Torda, 36 fő Alsó-Fehér vármegyei menekült és 650 katona.38 A katonai hivatalok elhelyezésére többnyire az iskolákat vették igénybe, ám a kultuszminisztérium a főgimnázium épületét nem engedte lefoglalni. A Pénzintézeti Központ rendelkezése alapján a menekültek betétkönyveikből bizonyos összegekhez a Makói Takarékpénztárban és a Makói Népbank fiókjaiban hozzájuthattak.39
Szeptember végén az osztrák–magyar és német csapatok kiverték a román hadsereget Erdélyből. Nem álltak meg a határon, hanem december 6-ra elfoglalták Bukarestet, majd megszállták Románia legnagyobb részét. A román hadsereg maradványai a Szeret folyó mögé, Moldvába menekültek. Csak ott szilárdult meg a főként orosz csapatok által tartott „román front”.
Az őszi hónapokat a városban élelmezési és ellátási nehézségek jellemezték. Gyönge volt a kukoricatermés, így szó sem lehetett arról, hogy a környék teljesítse a kivetett kukoricamennyiség leadását. A hadvezetőség végül csökkentette a mennyiséget: 300 vagon kukoricát már be tudtak gyűjteni. A cukor- és üzemanyaghiány (kőolaj, petróleum) állandósult. Októberben már a papírhulladék is bejelentésre kötelezett áru lett, forgalmát korlátozták.40 Mivel újabb élelmiszereket, árucikkeket nem tudott a kormányzat előteremteni, újabb hivatal létrehozásával próbálták az egyre súlyosbodó ellátási gondokat megoldani. Tisza István miniszterelnök utasítására október 26-án megalakult a Közélelmezési Hivatal és Tanács. Föladata a lakosság ellátásának megszervezése volt. A város tehetősebb polgárai október elején estélyt rendeztek az Erdélyből menekült gyermekek megsegítésére. Juhász Gyula verset írt az alkalomra.41
November 21-én a schönbrunni kastélyban meghalt I. Ferenc József. A makói újságok is gyászkeretben jelentek meg. A vármegye rendkívüli közgyűlést hívott egybe s elhatározta, hogy a bécsi temetésen Markovits Manó főispán és Kayser Lajos, a törvényhatósági bizottság tagja képviseli Csanád megyét, és helyez koszorút a király ravatalára. November 30-án, a temetés napján gyászistentiszteleteket tartottak a makói templomokban. Délelőtt 9 órakor a római katolikus, délután 2 órakor a református és 4 órakor az izraelita templomokban tartott istentiszteleteken a hivatalok és hatóságok testületileg jelentek meg. A vendéglők, kávéházak, italmérő helyek délután 1 órától este 5 óráig zárva tartottak. Féléves országos gyász kezdődött, melynek „legmélyebb” első része 1917. január 29-ig, a „mély gyász” január 30-tól március 29-ig, az utolsó szakasz pedig március 30-tól május 29-ig tartott.
„Meghalt a király, éljen a király!” A temetés után megkezdődtek a koronázási előkészületek. A koronázási domb földjéhez Makóról a Szent István tér talajából küldtek föl 5 kg-ot. Csanád vármegye elhatározta, hogy a közgyűlési terem részére megfesteti {488} IV. Károly király és hitvese arcképét.42 A december 30-i koronázásra népes küldöttség utazott Budapestre. A főispán és a december 15-én udvari tanácsosi címet kapott Hervay István alispán, valamint Návay Tamás nyugalmazott főispán mellett Makóról és minden járásból két-két polgár, kisbirtokos képviselte vidékünket. Míg Budapesten a koronázás zajlott, a makói templomokban is istentiszteleteken köszöntötték az új uralkodót. Reggel 8 órakor a görög katolikus templomban, 9-kor a római katolikus templomban, 10-kor az újvárosi és belvárosi református templomban, délután 4 órakor a zsinagógában. A 2. (gyulai) honvéd gyalogezred itt állomásozó pótzászlóalja ünnepélyesen fölesküdött IV. Károly királyra. A Maros-parti gyakorlótéren földíszített tábori oltárt négyszögben vette közre a zászlóalj, így hallgatta Kiss Károly római katolikus lelkész miséjét és Schiffer Miklós főhadnagy zászlóaljsegédtiszt oktató beszédét. Az elhangzottakat a nemzetiségi katonák nyelvére is lefordították. Ezután a tisztek és a legénység Ulicska István alezredes állomásparancsnok és telegdi Csanády Lajos őrnagy zászlóaljparancsnok előtt letették az esküt.43
Sebesültek és ápolók a makói hadikórházban
Az őszi betakarítások befejeztével ismét megkezdődtek a városban a rekvirálások. December 8-tól 1917. január 15-ig összesen 2300 vagon búzát, rozsot, árpát, kukoricát, kölest, kétszerest és ezek őrleményeit továbbá burgonyát és hüvelyeseket kellett Makón és a megyében összegyűjteni.44
Decemberben kezdődött az Országos Közművelődési Tanács kezdeményezésére a „Hősök ligete” akció. A városokban, falvakban az elesett hősök emlékére eperfákat ültettek. Az Országos Selyemtenyésztési Felügyelőségtől (Szekszárd) ingyen kapott cserjékkel így kettős célt értek el. Az emlékligetek – a selyemtenyésztés révén – gazdasági hasznot is hajtottak.45 A karácsony közeledését a Vöröskereszt ajándékgyűjtési akciója jelezte. Az egyesület a harcoló honvédek megajándékozására kérte a város lakosságát. {489}
A harmadik háborús év végén a szemben álló felek megtették első lépéseiket a béke felé. December 12-én a központi hatalmak béketárgyalások megkezdését javasolták, majd 18-án Wilson amerikai elnök tette közzé híressé vált pontjait. Karácsony másnapján Németország a wilsoni pontokat, az év utolsó napján az antant a központi hatalmak javaslatát utasította el.
A várva várt békét a negyedik háborús év sem hozta meg. A központi hatalmak készletei, tartalékai egyre csökkentek. A magyar gazdaság – Makón és környékén a mezőgazdaság – minden terméke, terménye a frontok ellátását szolgálta. Januárban szénhiány miatt beszüntették a színházak, mozik előadásait, tovább korlátozták és zárolták a tej és tejtermékek, vasanyagok forgalmát. A városban állandósult a tej-, cukor- és petróleumhiány. Februárban fejeződtek be – a múlt év decemberében elrendelt – rekvirálások. A karhatalom igénybevételével sem sikerült azonban a kiszabott mennyiséget összegyűjteni. A követelt 2300 vagon helyett mindössze 1053 vagon terményt: 273 vagon búzát, 691 vagon kukoricát, 69 vagon árpát és még 20 vagon kölest, rozst, kétszerest és babot tudtak elszállítani a megyéből.46
A városi közgyűlés április 2-án kérte a Kereskedelmi Minisztériumtól, hogy engedélyezze a szerdain kívül a pénteki és vasárnapi vásárt is, hogy ott a kisiparosok portékáikat árusíthassák. A tavaszi gyors olvadás ismét vízzel borította el Honvédot. Az itt állomásozó honvédzászlóalj árvízi különítményt szervezett a mentési munkálatokra.47
Szűcs Sándor egészségügyi szakaszvezető
A világban zajló nagy jelentőségű eseményeknél (a februári orosz forradalomnál, az Egyesült Államok áprilisi hadbalépésénél) nagyobb port vert föl a városban Tisza István díszpolgárságának az ügye. Tarnay Ivor mint városi képviselő tett erre indítványt a közgyűlésben, s bár a függetlenségi párti képviselők hevesen ellenezték, a szavazáskor 32 ellenző szavazattal szemben 96-an támogatták a miniszterelnök díszpolgárrá választását.
Április 1-én szüntette meg Perneczky altábornagy, a honvéd kerületi parancsnokság (Szeged, Béke u. 11–13.) parancsnoka, a még 1916. szeptember 7-én – a román {490} betörés miatt – elrendelt rögtönbíráskodást (statáriumot) Csanád vármegyében. Néhány hét múlva a belügyminiszter engedélyezte, hogy a munkások megünnepeljék május elsejét, és e napon munkaszünetet is tartsanak.
1917 májusa több személyi változást hozott az országos és helyi politikában is. A legnagyobb jelentőségű lépés Tisza István miniszterelnök lemondása volt. A városnak régóta sok gondot jelentett Galambos Ignác polgármester gyakori betegeskedése. Május 22-től 6 hónapi betegszabadsága idejére helyettesének Petrovics György vármegyei árvaszéki ülnököt nevezték ki.48
Szabadságos katona itthon
Tisza István lemondásával a vármegye politikai ellenőrzésében is változás következett be. Markovits Manó főispán „a politikai viszonyokban előállott változás” miatt beadta lemondását. Az új főispán Justh Gyula fia, Justh János Károlyi-párti képviselő lett. Július 28-án a hagyományok szerint, de visszafogott külsőségek között iktatták be.49 Ezen a makóiak nagy számban vettek részt. Ennek legfőbb oka a város népszerű képviselőjének, Justh Gyulának a hazalátogatása volt. A választóitól körülvett idős politikus betegsége ekkor már előrehaladott állapotban volt. Néhány hónap múlva, októberben Budapesten elhunyt. Temetésére nagyon sokan fölutaztak Makóról. A Nemzeti Múzeumban fölravatalozott nagy halottól a város nevében Petrovics György búcsúzott. Makón gyászközgyűlésen és gyászistentiszteleteken rótták le kegyeletüket választói. A város a november 20-i közgyűlésén díszpolgárává választotta.50
A megüresedett képviselői hely betöltése ismét politikai viharokat kavart. Káro-lyi Mihály és a függetlenségi párt központja Pete Márton újságírót indította, míg a helyiek P. Eckhardt Vilmost akarták képviselőnek. A függetlenségi párt kiküldöttjei azonban meggyőzték Eckhardtot, hogy lépjen vissza Pete javára, s rövidesen másutt kap mandátumot. A makói választók – akik a Pestről küldött jelöltben egyáltalán nem bíztak – fölsorakoztak a város szülötte mögé, mégis fölléptették a választáson, és november 11-én meg is választották.51 Az őszi politikai változások utolsó eseménye Petrovics György {491} polgármesterré választása volt. Erre Galambos Ignác kevéssel előbb bekövetkezett halála miatt lett szükség.
Makói katonák a fronton
Az 1917. évi terméskilátások, a tavaszi szárazság ellenére viszonylag kedvezőnek látszottak. Az aratásra a vármegye, s benne Makó, 2000 katonát (arató menet-századokat) és 500 hadifoglyot kapott. Az aratás a megfelelő munkaerő és a kedvező időjárás miatt zavartalanul folyt le. A termésátlagok holdanként a következők voltak: őszi búza 8 mázsa, tavaszi búza 6 mázsa, őszi árpa 9 mázsa, tavaszi árpa 3-4 mázsa, zab 3-4 mázsa, rozs 8 mázsa. A munkát csak két kisebb tűzeset zavarta meg.52 Az új termésből Makónak 195 vagon búzát kellett beszolgáltatnia. Az ország és a hadsereg élelmezési nehézségei miatt a nyár közepén a 36 dkg-os kenyérfejadagot 28 dkg-ra csökkentették. A makói kórház tejszükségletét a kiszombori Rónay-birtok tehenészete biztosította. Augusztus 1-vel az addigi napi 50 liter tej szállítását Rónay Béla beszüntette, így a földművelési miniszter utasítására a mezőhegyesi birtok küldött napi 60 liter tejet a kórháznak.53 Országosan is gondok voltak a tejellátással. Október 15-től tilos volt a teljes vagy lefölözött tejet állatok etetésére használni. Ismét szabályozták a cukorfejadagokat is. A rendelet szerint az őstermelő 600 g cukrot használhatott föl fejenként és havonta. Az ipari munkások és egyéb foglalkozásúak, a 12 év alatti gyermekek 1000 g-ot kaptak. Makón 1917 őszén 15 588 őstermelő (földműves) 1670 munkás, 7651 egyéb foglalkozású és 8769 gyermek volt. A bonyolult számítás végeredményeként – a vendéglők szükségletére, a porlásra és a tartalékolásra is figyelemmel – Makónak havi 320 mázsa cukorra volt szüksége.54
A kukorica közepes termést hozott: a holdankénti átlag 10-12 mázsa volt. A termést a korábbi évekhez hasonlóan központi ellátásra zárolták. Ugyanez történt a burgonyával is. A nagy szárazság miatt késtek az őszi munkák. Ez volt az oka a takarmányhiánynak {492} is és áttételesen – a rendkívüli por miatt – a városban kitört vérhas-járványnak.55 A húsmentes napok után bevezették a zsírmentes napokat: hétfőn és pénteken tilos volt akár növényi, akár állati zsírt kiszolgálni. Októberben már készült a város a november 2-án kezdődő újabb rekvirálásokra, amely kiterjedt a gabonafélék, kukorica, hüvelyesek, hagyma és 80 kg fölötti sertések mellett a fémtárgyakra is.56 A városra és a megyére kiszabott rekvirálandó mennyiségek teljesen irreálisak voltak – állapította meg novemberi jelentésében Hervay István alispán. A budapesti Zöldségforgalmi Intéző Bizottság novemberben megállapította a makói vöröshagyma árát. A termelő 1 kg-ért 0,92 fillért kérhetett, a nagykereskedő 1,12 koronát, a kiskereskedő pedig 1,26 koronát. Dughagymáját a makói földműves kilónként 2 koronáért, a nagykereskedő 2,40 koronáért, a kiskereskedő pedig 3,20 koronáért adhatta.
A hadiipar szükségletei minden fém- és fémötvözet begyűjtését megkövetelték. 1917. június 2-án a hadügyminiszter elrendelte a harangok összeszedését. A rendelet minden 24 cm külső átmérőt meghaladó harangra kiterjedt, kivéve a vasúti és a hajókon használt jelző- valamint a történelmi, művészi értékű harangokat. A hatóságoknak négy héten belül kellett az illetékes katonai parancsnokságoknak átadni térítés (1 kg = 4 korona) ellenében a begyűjtött harangokat. Októberben a begyűjtés már az orgonasípokra (ón és ötvözeteire) is kiterjedtek.57
A háború kegyetlenségét példázza az a szeptember 11-i legfölsőbb királyi elhatározás, mely kimondta, hogy azoknak a családoknak egyedül életben maradt fiait, amelyeknek két vagy több gyermekük a háborúban elesett, vagy az olyan apákat, kiknek hat vagy több még el nem látott gyermeke van, nem lehet az arcvonalba beosztani. Ez a „többgyermekes családapák és megmaradt utolsó fiakat kímélő rendelet” nem vonatkozott a hivatásos katonákra.58
Az alispán 1917 decemberéről közzétett jelentésében megállapította, hogy a lakosság élelmezési helyzete nagyon súlyos. Magyarországon is alapélelmiszer, a burgonya jóformán teljesen hiányzott. A szokatlanul hideg időjárás tovább nehezítette a makóiak életét; szén egyáltalán nem, tűzifa hellyel-közzel volt. A villanytelep alig tudott nyersanyagot szerezni, így közvilágítás már csak minimális mértékben volt, az üzletek világítása pedig szünetelt. Decemberben karácsonyi segélyakció kezdődött a szegény iskolás gyermekek fölruházására. A tejhiány miatt a földművelésügyi miniszter utasította a lelei püspöki uradalmat, hogy a zárolt tejet Szegedre szállítsa. Mivel az uradalomnak nem volt szerződése Szeged városával, a tejet a makói közintézmények részére szolgáltatta. Az ügyet a megye alispánjának kellett elsimítania.59 Decemberben a közélelmezési minisztérium az addig rekvirált termények fölött újabb 5000 [!] vagon gabona és takarmány beszolgáltatását rótta ki Csanád vármegyére. Az „abnormálisan túlzott” mennyiség összeszedésére az alispán 360 fő katonaságot kért, ám csak 100 csendőrt kapott. A rekvirálást 1918. január 3-án kezdték el.60
Az orosz fronton július 1-jén megkezdődött a Kerenszkij-offenzíva, de az iszonyatos áldozatok ellenére sem ért el számottevő eredményt. Sikerrel járt viszont az osztrák–magyar {493} haderő augusztusi támadása Tarnopolnál. A Monarchia csapatai áttörték az orosz védővonalakat, és újabb területeket foglaltak el. A harctéri jelentések kiemelték a megye területéről kiegészített közös 101. (békéscsabai), a 46. (szegedi) és a 302. honvéd gyalogezred katonáinak vitézségét és hősiességét.61
1917. október 20-án az olasz fronton Caporettonál a központi hatalmak csapatai áttörték a frontot, és az olasz hadsereget a Piavéig szorították vissza. Világtörténelmi jelentőségű esemény volt Oroszországban a februári, majd az októberi (a mi időszámításunk szerint november 7-i) forradalom, amelyek következtében az egyik hadviselő fél kivált az antant-koalícióból. A háború menetében ekkor csillant föl a remény, hogy ha győzelmet nem is, de megegyezéses békekötést el lehet érni. Decemberben megkezdődtek Breszt-Litovszkban a központi hatalmak és az új szovjet-orosz kormány között a fegyverszüneti, majd hamarosan a béketárgyalások. A német és az osztrák–magyar csapatok mindenütt mélyen az ellenséges országok területén álltak. Az áhított általános béke azonban még messze volt. A központi hatalmak katonái és a hátországok lakossága egyaránt teljesítő képességének határáig jutott.
Az ötödik háborús év a szovjet-orosz béketárgyalásokkal kezdődött. Budapesten és a nagyobb vidéki városokban ugyanekkor tüntetések voltak a területi változás (annexió) és kárpótlás nélküli békéért. Az általános sztrájk további követelése a Vázsonyi-féle választójogi törvényjavaslat elfogadása és a közellátás javítása volt. A kormány ígéretei után a tüntetések befejeződtek. Február elején a központi hatalmak különbékét kötöttek Ukrajnával. Szovjet-Oroszországgal ugyanekkor megszakadtak a tárgyalások. A február végi Szentpétervár elleni német támadás után kezdődtek meg újra és március elején Breszt-Litovszkban a szovjet kormány aláírta a békeszerződést. Ugyanekkor Románia is elfogadta a központi hatalmak békefeltételeit, s ezzel keleten a háború gyakorlatilag befejeződött. A megkötött breszt-litovszki és bukaresti békék lezárták ezen a fronton a háborút. Ukrajna déli felét a Fekete-tengerig és Romániát a központi hatalmak megszállták. Az olasz és szerb fronton az év elején viszonylagos nyugalom volt, csak június közepén indult támadás a Piavénál.
Az ország belső helyzete annál mozgalmasabb volt. Jelzi ezt, hogy a „nagypolitika” beszivárgott még a megyei közgyűlésbe is. A bizottsági tagok a béke ügyével, a moldvai és beszarábiai magyarok nyelvhasználatának kérdéseivel foglalkoztak. A vármegye fölírt a képviselőházhoz a demokratikus béke és a nemzetiségi önkormányzat kérdésében.62 Nyár elején a vármegye ismét föliratban kérte március 15-ének nemzeti ünneppé nyilvánítását. Az ekkor hivatalos nemzeti ünnepet, április 11-ét, az 1848. évi áprilisi törvények szentesítésének napját, nem fogadta el március 15-e helyett a magyarság.63
Az 1917-ben díszpolgárrá választott gróf Tisza István volt miniszterelnöknek a díszes oklevelet nagy küldöttség élén 1918 márciusában Petrovics György polgármester vitte föl Budapestre. A Munkapárt Károly körúti helyiségében Petrovics köszöntő beszédére Tisza István hosszabban válaszolt. 64 {494}
Makó közéletét nagyban érintette, hogy 1918 januárjában Glattfelder Gyula csanádi megyés püspök áruba bocsátotta a püspökség dáli dűlőben lévő 150 hold földjét, a Korona szállót, a gimnázium melletti püspöki nyaralót és kápolnát valamint az épületekhez tartozó mintegy 8 holdas kertet. A képviselő-testület különösen a püspökkertet akarta megvásárolni. Két millió koronás vételi ajánlattal küldöttséget menesztett Temesvárra. Ugyanekkor a vármegye küldöttsége az alispán vezetésével arra akarta rávenni a püspököt, hogy ne adja el makói nyaralóját. Az alacsony áron nem is jött létre az egyezség. A március 28-i rendkívüli közgyűlés végül megadta a püspökség kérte három milliót. A várost azonban ekkor meg a püspöki jogtanácsos 40 ezer koronás jutalékigénye háborította föl. A díszkertet végül Dózsa Simon ügyvéd és két társa szerezte meg. 1924-ben tőlük vásárolta vissza a város, és mérte ki a terület egy részét építési teleknek.65
1918 február elején elrendelték a legfiatalabb korosztályok, az 1894-től 1899-ig születettek behívását. A háború kitörésekor tapasztalt lelkesedés ekkorra már teljesen eltűnt. A katonák késve vagy alig vonultak be. Március 20-án bevezették a statáriumot a katonaszökevényekre. Március 1-től a hátországban csak azok a gépjárművek közlekedhettek, melyeknek üzemben tartására és üzemanyagára a kereskedelmi miniszter engedély adott. Ezeket az autókat a hivatalos rendszám mellett háromszögletű hadirendszámmal is ellátták.66
Az egyre fokozódó rekvirálások ellenére nem javult az ország közellátása. Az 1917 decemberében elrendelt rendkívül túlzott mértékű rekvirálás Makón és a megyében január végén fejeződött be. Eredménye meg sem közelítette a kiszabott – 5000 [!] vagon – mértéket. Návay Lajos miniszteri biztos jelentette is fölöttes hatóságának, hogy csak hibás számításon alapulhat a kirótt óriási mennyiség.67 A kormány ismét utasításokkal, újabb hivatalokkal próbált segíteni és közélelmezési bizottságokat állítottak föl. 1918 januárjában Návay Lajost az uralkodó a közélelmezésben kifejtett munkája elismeréseként I. osztályú polgári hadi érdemkereszttel tüntette ki. 68
A januári rekvirálásoknak épp hogy vége lett, februárban ismét kivetettek a megyére és a városra 200 vagon hagymabeszolgáltatást. Makóról küldöttség ment a közélelmezési miniszterhez a teljesíthetetlen követelés mérséklésére. Nem kaptak könnyítést, ellenben megérkezett a városba a végrehajtást „biztosító” katonaság. Mikor a kormányzat látta, hogy ez sem segít, a mennyiséget 20 vagonra szállította le. A kedvező tavaszi idő miatt korán indult meg a hagymarakás, és ez is a rekvirálás ellen hatott.69
Az általános drágaság, élelmiszer- és anyaghiány soha nem képzelt nehézségek elé állította a háztartásokat. Különösen így volt ez az önellátásra képtelen városi házaknál és a polgári, tisztviselő rétegeknél. Mind nagyobb jelentősége lett a családok megélhetésében az állami segélyeknek. A háború öt évén vörös vonalként húzódik végig a segélyre szorulók küzdelme az ezeket osztó hivatalokkal. Csanád vármegye már 1914-ben önkéntes adományokból segélyalapot hozott létre, melyet az állami segélyezés megindulása után is fönntartott, hiszen jócskán voltak, akik a központi ellátásból kimaradtak.70 A {495} hihetetlenül nehéz életviszonyok és a rendszeres éhezés miatt érthető az az elemi indulat, mellyel a tömegek a forradalmi időkben a hivatalnokok ellen fordultak.
Márciusban minden előzetes bejelentés nélkül, kizárólag katonai erővel megindult Makón a zsír- és szalonnarekvirálás. A város és a megye vezetői ismét a minisztériumba és a temesvári katonai parancsnokságra szaladtak. A katonai körzetparancsnok fölajánlotta: ha 50 vagon zsírt és szalonnát beszállítanak, abbahagyatja a rekvirálást. A makóiak ezt nem tudták megígérni. A miniszternek 12 vagon zsír beadására tettek ajánlatot. A megkezdődött rekvirálást a minisztérium végül leállíttatta. A tárgyalások után 15 vagon zsírt és szalonnát valamint 800 vágómarhát kellett a városnak és a vármegyének beadnia.71 Alighogy ez az ügy elrendeződött, jött a következő parancs 1500 vagon gabona beadására. A végrehajtásért személyében tették felelőssé a vármegye alispánját, és egy zászlóalj katonaságot küldtek Makóra a siker érdekében. Az eredmény ismét messze elmaradt az előírástól, a termelők készletei kimerültek. Áprilisban Makón és a központi járásban 74 vagon búzát, 14 vagon kukoricát, 3 vagon árpát és 1 vagon zabot, összesen 92 vagon terményt rekviráltak. A kiáltó ellentét a kirótt és a beszedett mennyiségek között nagyban hozzájárult, hogy Návay Lajos lemondott a közélelmezési miniszteri biztosságról.72
Az 1918. évi aratás – tartós szárazság után – június végén az árpával kezdődött. Az időjárás ekkor megfordult, sok eső esett, és még fagy is volt. A terméseredmények az előző évi mennyiségek alatt maradtak. Holdanként búzából 5 mázsa, árpából 5,5 mázsa, zabból 7,7 mázsa termett. Így a fejadagokat is csökkentették: búzából a termelők fejenként 15 kg-ot használhattak föl egy hónapban, az ellátatlanok 12 kg-ot.73 Az új termést a már megszokottak szerint zárolták a központi készletek céljára. A megyére kivetett kvótát – 2100 vagon búzát és 150 vagon árpát – az új termésből teljesítették a gazdálkodók. Augusztus közepéig Makó 195 vagon, a központi járás 290 vagon, a nagylaki járás 416 vagon, a battonyai járás 635 vagon és a mezőkovácsházi járás 615 vagon frissen learatott terményt szolgáltatott be.74 Az őszi betakarításkor a kukorica alig hozott 10 mázsát holdanként.75 Augusztus 3-án adta ki a kormány a takarmányok zárolását kimondó rendeletét. „Minden szálas takarmányt: szénát, sarjút, lóherét, lucernát, muhart, bükkönyt a házi és gazdasági szükségleteken felül közszükségleti célra igénybe vesznek. A rekvirálás községről községre, tanyáról tanyára, házról házra fog történni” – mondta ki a rendelet. Aki az utasítást kijátszotta, 6 hónapi elzárásra és 2000 koronára volt büntethető.76 A nyersanyagkészletek teljes kimerülését mutatja, hogy nyáron a földművelési miniszter elrendelte a csalángyűjtést. A csalánrost földolgozásával az Egyesült Államok hadba lépésével megszűnt pamutfonal behozatalt igyekeztek pótolni. A csalánt virágzása idején, júliusban és augusztusban kellett szedni. A gyűjtőhelyek 100 kg szálas csalánért 35 koronát, 100 kg csalánmagért 100 koronát fizettek.77
Ennek ellenére az Alföldön mégis valamivel jobb lehetett a helyzet, mint az osztrák iparvárosokban. Így országos akció keretében augusztus elejétől szeptember közepéig {496} osztrák gyerekek nyaraltak Makón és Csanád megyében. 2534 gyermek volt itt, és a hat hét alatt tíz gyermek halt meg! Fürdés közben a Marosba fulladt Makón kettő, Apátfalván egy gyermek; vérhasban meghalt Makón kettő, Battonyán és Mezőhegyesen egy-egy; egyéb betegségben Mezőkovácsházán kettő és Földeákon egy gyermek halt meg.78
1918 nyarán a nemsokára bekövetkező történelmi változásokat még nem is sejtették a városban. A máskor oly meggondolt és garasoskodó makói képviselő-testület 4 millió korona kölcsönt vett föl egy budapesti pénzintézettől, és az összeget az immár nyolcadszor kibocsátott hadikölcsönkötvénybe fektette. A vármegye ugyanígy 2 millió koronát helyezett el e papírokban. Nagyon sok gazda is tönkrement, aki vagyonát a jelentős kamatokkal bíztató kötvényekre váltotta. Az adóhivatal sokszor késett a segélyek kiutalásával. A behívások miatt csökkent személyzete nem győzte a rendkívül meg növekedett föladatok ellátását.79 Néhány hónap múlva ez is egyik oka lett a népharag kirobbanásának.
Az ősz évek óta nem tapasztalt szárazsággal köszöntött be. A nyár végén kitört spanyolnátha-járvány mind több áldozatot szedett. A tanítás éppen megkezdődött, mikor a járvány miatt októbertől bezárták a város iskoláit. A járványkórházat a Szegedi utcai polgári leányiskolában rendezték be. A város a télre készülve megfelelő mennyiségű tűzifát is igyekezett beszerezni. A jó burgonya- és hagymatermésből a szállítási és kereskedelmi korlátozások miatt a gazdáknál nagy készletek halmozódtak föl. Ezt a nagy mennyiségű hagymát később a román megszállás alatt rekvirálták el, majd a raktárakban megrohadva a város környéki gödrökbe hordták ki.
1918 szeptemberében készült el a legtöbb adót fizetők évente esedékes új megyei listája. Összevetve a négy évvel ezelőtti névsorral, az első tíz személy között csak három az új név. Pongrácz Sándor és Bleyer Zsigmond makói kereskedők és P. Eckhardt Vilmos, a város egy éve megválasztott országgyűlési képviselője. Mindez érzékelteti, hogy a háborús konjunktúra kiknek a megerősödését jelentette Makón és környékén.80
Egy életképes elképzelés is született Makón a háború alatt, mely sokat lendíthetett volna a város és környékének helyzetén. Az Alföldi Első Gazdasági Vasút Tótkomlósig futó, 1905-ben készült keskeny nyomtávú vonalát akarták kiépíteni az ACSEV belvárosi állomásáig. A vonal a városon keresztül vezetett volna. A makói polgármester 1918. szeptember 29-én tartott értekezletén Hódmezővásárhely, Orosháza, Tótkomlós, Makó és több község kiküldöttje mellett megjelent P. Eckhardt Vilmos képviselő, Urbanics Kálmán központi járási főszolgabíró és Sármezey Endre, az ACSEV igazgatója. A kereskedelmi miniszter megadta az előzetes engedélyt a Makótól Tótkomlósig, sőt a Hódmezővásárhelyig kiépítendő vonalra. A résztvevők az építkezésnek a háború utáni megkezdésében állapodtak meg.81 Mint oly sok mindent, e tervet is elsodorták a hamarosan bekövetkező változások. Ugyanígy nem lett semmi Makai Emilnek a színházzal szemben tervezett szobrából sem, az október 13-án megalakult szoborállító bizottság legjobb szándéka ellenére.82
Nem érthetjük meg az Osztrák–Magyar Monarchia 1918 őszén szinte napok alatt bekövetkezett teljes összeomlását, ha nem tekintjük át az ide vezető legfontosabb eseményeket. {497} Április 8-án a Monarchia nemzetiségei római kongresszusukon kimondták, nem akarnak tovább a Monarchia keretei között élni, állami önállóságot követeltek. Az Amerikai Egyesült Államok egyetértett követelésükkel. Június 15-én megkezdődött az osztrák–magyar haderők utolsó támadása a Piavén át. A kierőszakolt áttörés a sok ezer katona hősi önfeláldozása ellenére súlyos katasztrófába torkollott. Ekkor veszett el végképpen a győzelem lehetőségébe vetett hit azokban is, akik még reménykedtek. A katonák ráébredtek arra, hogy az olasz földön vívott harcok egyedül a Habsburg-birodalom megmentéséért, s nem a magyar érdekekért folynak. A nyugati fronton július közepén kezdődött meg az antant döntő támadása. Az augusztus 8-i súlyos német vereség már előrevetítette a közelgő összeomlást. Eközben az antantországok egymás után ismerték el hadviselő félnek a csehszlovák, a jugoszláv és a román nemzeti tanácsokat. Szeptember 15-én a szerb fronton is megindult az antantcsapatok támadása. Bulgária két hét után fegyverszünetet kért, majd békét kötött Szalonikiben. Október 4-én a Monarchia külügyminisztere azonnali fegyverszünetet javasolt a wilsoni 14 pont alapján. Az antant válasza: már nem érvényesek a pontok. Október 16-án I. Károly mint osztrák császár bejelentette Ausztria átalakítását föderatív alapon és fölszólította az osztrák tartományokat, alakítsák meg a nemzeti tanácsaikat. Október 17-én a magyar parlamentben Tisza István elismerte: elvesztettük a háborút. Október 20-án a magyar kormány Ausztria és Magyarország viszonyát perszonálunióra redukálta. Az amerikai és angol csapatokkal megerősített olasz hadsereg október végén megindult támadása már egy fölbomlóban lévő ország széteső hadseregét érte. Október 25-én Budapesten Károlyi Mihály vezetésével megalakult a Magyar Nemzeti Tanács. Három nap múlva a délnyugati arcvonalon az olaszok áttörték a frontot. Bécsnek és Budapestnek a fegyverszünet mielőbbi megkötése lett a legfontosabb. Október 31-én Budapesten győzött az „őszirózsás” forradalom.83 November 3-án Padovában az osztrák–magyar hadvezetőség aláírta a fegyverszünetet.84 Csanád vármegye Hivatalos Lapja november 16-án közzétette Hervay István alispán fölhívását: „A háború véget ért.”
A hatalmas küzdelemnek óriásiak voltak a veszteségei. Magyarországról több mint hárommillió katona vonult be és 530 ezren haltak hősi halált (15,7%). Makóról mintegy 8500-an kerültek ki a frontokra, s közülük 1300-an nem tértek haza (15,2%). A hősi halottak nagy része az olasz fronton Doberdónál és az orosz fronton Galíciában esett el. 798 hősi halott nevét vésték fel a Korona előtt 1929-ben Horthy Miklós kormányzó által fölavatott emlékműre. 40 elesett diák és tanár nevét őrzi a gimnázium előcsarnokában 1924-ben fölállított, és 32 hős katona nevét a neológ zsinagógában 1922-ben leleplezett márványtábla. Több mint 400 hős nevét a háborút követő zavaros idők, a nyilvántartások szétzilálódása miatt nem őrizte meg a fakuló emlékezet.85
Lábjegyzetek:
| |