Előző fejezet Következő fejezet

{499} A  F O R R A D A L M A K  É S  A Z  I D E G E N  M E G S Z Á L L Á S

1 9 1 8 – 1 9 2 0
 

Az 1918 – 19. évi forradalmak

(Halmágyi Pál)

 

Az őszirózsás forradalom

Már 1918. október 31-én délelőtt eljutott a budapesti őszirózsás forradalom győzelmének, a Nemzeti Tanács megalakulásának híre Makóra, Csanád vármegye székvárosába. Október utolsó napjaiban Justh János főispán és Hervay István alispán nem tartózkodott Makón. A vármegyében a tényleges irányítás Tarnay Ivor főjegyző, a városban Petrovics György polgármester kezében volt.

Ezekben a napokban Szegedről, Aradról, Békéscsabáról egymás után futottak be a katonavonatok az állomásra, és hozták haza a makói és környékbeli katonákat. A forradalmi hangulat már érzékelhető volt, hiszen a katonák letépték sapkarózsájukat, és kényszeríttették a tiszteket, hogy vegyék le rangjelzéseiket. A hadsereg október végén, november elején fölbomlott, a parancsmegtagadás, a szökés általánossá vált. A Károlyi-kormány még siettette is ezt a folyamatot, mert félt a fegyveresen hazatérő, élelem és munkahiánytól fenyegetett katonatömegektől. Linder Béla hadügyminiszter kijelentette, nem kell hadsereg: „Soha többé katonát nem akarok látni!”1

Október 31-én az esti vonattal érkező katonák, szétszéledve a városban, fegyvereikből üdvlövéseket adtak le. Hamar elterjedt a hír, hogy este népgyűlés lesz a városháza nagytermében. Ezzel az összejövetellel kezdődött el 1918 késő őszén a népgyűlések szinte egymásba érő sorozata. A városháza erkélyéről Petrovics György polgármester éltette a független Magyarországot, és üdvözölte a beköszöntő új korszakot. A főtérről a tömeg a vármegyeházára vonult. Itt Urbanics Kálmán központi járási főszolgabíró beszélt. Másnap – november 1-jén – délelőtt 11 órára a polgármester ismét népgyűlést hirdetett, és előtte egy órával rendkívüli közgyűlést hívott össze. A november 1-jén megjelenő újságok hozták Tisza István halálhírét. A vármegyeházán kint lengett a gyászlobogó. Mindenki azt hitte, a megye Tiszát gyászolja; csak később derült ki, hogy Hervay alispán hősi halált halt fiát ekkor temették Kassán.

A rendkívüli városi közgyűlés megválasztotta a makói Nemzeti Tanácsot, és elnökéül Petrovics Györgyöt. Függetlenségi és Károlyi-párti emberek lettek a tanács tagjai, közöttük jó néhány ügyvéd és kereskedő is. A városházánál összegyűlt tömeg előtt a Nemzeti Tanács tagjai közül C. Kiss Imre a függetlenségi párt, Nagy Károly {500} református lelkész a Károlyi-párt, Boromisza Jenő gimnáziumi tanár, szintén a Károlyi-párt 100-as végrehajtó bizottsága, Pénzes Zoltán gimnáziumi tanár pedig a radikális párt nevében szónokolt. Több beszéd is elhangzott még, s a tömeg csak délután oszlott szét.

A mind jobban terjedő forradalmi hangulat miatt a magasabb rangú katonatisztek már bujkáltak. A háború nehézségeibe belefáradt szegény asszonyok a város adóügyi tanácsnokát üldözték, aki addig a hadisegélyeket osztotta. A városi rendőr-kapitány és a tanácsnok elhagyta hivatalát és Makót. Este ismét zsúfolt katonavonatok futottak be az állomásra. A város közönsége igyekezett elejét venni a kilengéseknek, ezért a hazatérő katonákat az állomáson az úri asszonyok forró teával várták, s a peronon cigánybanda húzta. A legénység bizalmát el nem vesztett tisztek megpróbálták a hazatérő katonák fegyvereit összegyűjteni.

Másnap tartotta első ülését a Nemzeti Tanács. A hivatalos formaságok mellett a város közélelmezési kérdései voltak napirenden. Délutánra Vertán Endre tiszteletbeli vármegyei főjegyző, tartalékos főhadnagy a városi nemzetőrség fölállítása végett összehívta a katonákat a Korona szálló nagytermébe. Nagyon kevesen jelentek meg; a katonák többsége az Érdeky-féle vendéglőben gyülekezett. Itt már nagyobb tömeg volt – Boromisza Jenő is beszélt – és szóváltás is keletkezett. Végül a tisztek elhagyták a helyiséget, és a tornacsarnokban szervezték meg a nemzetőrséget. A vendéglőben maradt katonák pedig a Katona Tanácsot alakították meg. Elnöke Czirbus István főhadnagy lett. Némely emlékezés szerint itt lépett föl először Svihla István, aki a proletárdiktatúra alatt Makó városparancsnoka, és Lajtos István, aki a róla elnevezett különítmény parancsnoka lett. 2

A Nemzeti Tanács második és egyben utolsó ülésén – november 3-án – eltörölte a lisztjegyeket, az őrlési igazolványt, és azt, hogy természetben kell fizetni az őrlési díjat. A Nemzeti Tanács, félve az idegen megszállástól, elrendelte, hogy a lakosság kapja meg gabona fejadagját négy hónapra előre. Ezzel az előrelátó intézkedéssel a testület rövid működését befejezte.

November 6-án a népharag elől elmenekült két tisztviselő kivételével a városi és megyei hivatalnokok letették az esküt a Nemzeti Tanácsra. Az erre a napra meghirdetett népgyűlésen mintegy ötezren jöttek össze a városháza előtt. Petrovics György polgármester, egyben a Nemzeti Tanács elnöke, hogy elejét vegye Boromisza Jenő mesterkedésének, őt tette meg a népgyűlés elnökének. A makóiak hatalmas lelkesedéssel fogadták a frontról éppen ekkor hazatért Espersit Jánost. Az elismert makói ellenzéki vezér így kezdte beszédét: „Mikor ötven hónapi távollét és harminc hónapi keserves harctéri szolgálat után először szólok ismét Makó város népéhez, nem üdvözölhetem másképpen, minthogy azt kiáltom: Éljen a köztársaság!” A dörgő taps és ováció után a makóiak új Nemzeti Tanácsot választottak: elnöke Espersit János lett. E nap emlékét őrzi Juhász Gyula Az első szabad ének című, Espersit Jánosnak ajánlott verse.3

A frontról mind nagyobb tömegben hazatérő katonák ellátása súlyos gondot jelentett a városnak. A Károlyi-kormány rendelete szerint ellátásukról a törvényhatóság első tisztviselője – Makón a polgármester – volt köteles gondoskodni. A zárolt készletekből három hónapig kedvezményesen vagy ingyen kellett ellátást nyújtani.4 A polgármester intézkedésére  november 16-tól 21-ig, öt nap alatt, 1420 katona kapott {501} gyorssegélyt 52 ezer korona értékben. November 22-től a segélyek kiutalását a polgármesteri hivataltól a városi Munkástanács vette át. Valamivel több mint egy hónap alatt újabb 3418 katonának utaltak ki 67 ezer korona segélyt. 1919 január közepére a közélelmezési alap és az önkéntes adományokból összegyűlt födözet elfogyott. A város – kivéve a 20 korona alatti adófizetőket – segélyadót vetett ki (az 1917. évi állami egyenes adó 100%-át), és így 15 nap alatt több mint 300 ezer koronát gyűjtött össze. A kormány – ismerve az ország szűkös helyzetét – először 1919. január 1-ig, majd március 1-ig hosszabbította meg a hadisegélyek kifizetését. Makón Sonkovics János eltávolítása után Barna Mihály árvaszéki jegyző intézte a mintegy 4500 rászoruló család ügyeit. Munkáját a Munkástanácstól kiküldött néhány tagú bizottság is segítette. A vármegye – mint fölöttes hatóság – minden fölszólalónak megadta a hadisegélyt.5

A város kasszájának rendkívüli terhet jelentett a hirtelen hazatért 5-6 ezer katona megjelenése a közélelmezési listákon. Fokozta ezt a terhet a leszerelési illeték, melynek kifizetésére a rendeletek szintén a várost kötelezték. A Károlyi-kormány rendelete alapján a leszerelő katonákat egy öltözet kincstári egyenruha, negyven napi zsold és személyenként 360 korona étkezési pénz illette meg. A nyilvántartások szerint december 3-tól 4 ezer katonának 327 ezer koronát fizettek ki.6

A háború végén Makón a 3. (közös) huszárezred pótkerete állomásozott. A forradalmi hangulatban a katonák kifosztották raktáraikat, és november elején szétszéledtek. Néhány idősebb altiszt maradt csak itt. Jellemző volt 1918 őszére a rendkívül sok zenés mulatság, bál, összejövetel. Ez részben érthető is, hiszen a háború poklából hazatérő fiatalemberek habzsolták az életet. Különösen kedveltek voltak a vármegyeháza nagytermében rendezett bálok. Bál volt minden hét végén, és minden arra alkalmas helyen.

A nagyszámú leszerelt fiatal katona a tél közeledtével semminemű munka-alkalomhoz nem jutott. Így a nemzetőrség fölállításának több haszna is lett. Egyrészt a szolgálatot vállalók laktanyában voltak elhelyezve, ahol az étkezésükről is gondoskodtak, sőt előbb napi 20, majd november végétől napi 10 korona díjazást is kaptak. December elején 28 tiszt vezetésével 570 fős nemzetőrség működött a városban. Ezzel csökkent az ellátatlanok száma, és közben a közbiztonság, a vagyonbiztonság is jelentősen javult. Viszont a város nem bírta fizetni ezt a nagy létszámot. Decemberben fokozatos átszervezésekkel Husztik Lajos százados, Künzl Ernő és Czirbus István főhadnagy elérte, hogy a létszám 6 tisztre és 60 fő legénységre olvadt. A Csanád vármegyei Nemzetőr Parancsnokság kötelékébe csak olyan megbízható, katonaviselt polgári egyén léphetett, aki vállalta, hogy legkevesebb három hónapig szolgál. A nemzetőrök parancsnoka továbbra is Czirbus főhadnagy maradt. Míg tehát a nemzetőrség konszolidálódott szervezetté vált, a makói Nemzeti Tanács (hiába volt már a második), újabb válságba került. Espersit János – látva, hogy nem tudja irányítani az eseményeket – elnöki tisztéről november 22-én lemondott.7 Néhány hét múlva, december 15-én Budapesten a központi kormányzat Petrovics György polgármestert nevezte ki a város kormánybiztosává. Ő ezt a tisztséget 1919. január 30-ig látta el. Justh János korábbi főispán a közigazgatási bizottság 1919. január 8-i és a törvényhatósági bizottság január 13-i ülésén írásban búcsúzott el a vármegyétől.8 {502}

Időközben az új hadügyminiszter, Bartha Albert elrendelte, hogy a legfiatalabb, 1896–1900 között született hadkötelesek vonuljanak be. A városban Czirbus főhadnagy aláírásával november 20-án jelent meg a háromnapos határidőt megszabó bevonulási hirdetmény. A fiatal katonák egyesülete nyomban nagygyűlést hívott össze a városházára, és elhatározták, hogy küldöttséget menesztenek Budapestre. A deputációnak annyit sikerült elérnie, hogy a makói fiataloknak a városba érkezett 20. honvéd tábori tüzérezred pótütegéhez kellett bevonulniuk. Ez nagy könnyebbség volt, s december 13-án mintegy négyszázan be is rukkoltak. A tüzér újoncok december 16-án a városháza előtt ünnepélyesen fölesküdtek a Magyar Népköztársaságra. A belügyminiszter december 2-ával ugyanis eltörölte a hatóságok, hivatalok, intézetek címéből a királyi jelzőt, és az állam hivatalos megnevezése Magyar Népköztársaság lett. Az állami alkalmazottaknak az alábbi szövegű esküt kellett letenniük: „Esküszöm az élő Istenre, hogy a Magyar Népköztársasághoz és annak alkotmányához hű leszek”.9

1918 karácsonya hatalmas esőzésekkel köszöntött be. Cigány-Bécsben és Honvédban mintegy száz putri és házikó összedőlt. Lakóikat a Bajza és a Királyhegyesi utcai iskolákban, a Tulipán és Úri utcai óvodákban, valamint az állami gyermekmenhelyen helyezték el.10

A Padovában megkötött fegyverszüneti egyezmény csak a harcokat lezáró katonai kérdésekről rendelkezett. Az államhatalmi, katonapolitikai kérdéseket a Károlyi-kormánynak a közeledő antanthadsereg vezetőivel kellett megtárgyalnia. A balkáni szövetséges hadseregek főparancsnokával, Franchet d’Esperey-vel november 7-én Belgrádban személyesen tárgyalt Károlyi Mihály.11 A november 13-án aláírt katonai konvenció által meghatározott demarkációs vonal Erdélyben és az ország déli részén választotta el egymástól a magyar katonaság fönnhatósága alatt maradó valamint a szerb és román hadsereg által megszállandó területet. E vonal a Nagyszamos fölső folyásától indult, Marosvásárhelynél érte el a Marost, onnan a folyót követte Szegedig, majd  Szeged, Szabadka, Baja és Pécs városoktól északra haladva a Dráváig futott. A Marostól délre novemberben megjelentek a szerb és francia csapatok. Erdély területére a szorosokon át előbb óvatosan, majd mind bátrabban vonultak be a román csapatok. A szerb egységek november 24-én Újszegedet, 29-én pedig Kiszombort foglalták el, s ezzel Makó közvetlen közelébe értek az idegen megszállók. Néhány hét múlva Erdélyben a románok, nem tartva tiszteletben a belgrádi egyezményt, több helyen átlépték a demarkációs vonalat. 1919. január elején Apáthy István erdélyi főkormánybiztos és Henri Berthelot francia tábornok a két hadsereg közötti súrlódások elkerülésére megállapodtak egy 15 kilométer széles semleges zóna kijelöléséről. E területről a megállapodás szerint mindkét félnek ki kellett vonnia fegyveres erőit. E semleges zóna délen a Maros folyóra támaszkodott, így Makó és Arad is beleesett. A zóna Déva és Brád városok között fordult északra, Kolozsvár felé.12 Ezt az egyezséget is megszegte azonban a román hadsereg és januárban, februárban szisztematikusan tovább nyomult előre.

A Marostól délre húzódó területet november végével megszálló szerb csapatok nem engedélyezték a vasúti forgalmat Makóról Szegedre. 1919. január 18-tól az {503} ACSEV-motorvonatok Hódmezővásárhelyen keresztül vitték az utasokat a közeli nagyvárosba.13

1919. január 13-án volt  a vármegyei közigazgatási bizottságnak utolsó évnegyedes rendes ülése. E baljóslatú napon Návay Lajos az ódon falak között arról beszélt, hogy milyen fájdalmas látni az ország szétszabdalását, s „mint lepnek meg idegen hadak mind nagyobb és nagyobb területeket az ország testéből”.14 E fölszólalás volt az országos hírű politikus utolsó nyilvános szereplése. Aggodalma – mint majd az elkövetkezendő hónapok bebizonyították – nem volt alaptalan. A súlyos helyzet megoldásának egyik lehetséges módja ekkor már országosan a levegőben volt. Návay Lajos Makón kimondta az új nemzeti hadsereg fölállításának szükségességét. Az országban több helyen megkezdődtek a nemzeti érzelmű tisztek vezetésével e hadsereg megszervezésének, fölállításának munkálatai. A népköztársaság kormánya éppen e mozgalmak ellen adta ki a „jogtalan toborzásokat” tiltó rendeletét. A kormány szerint ez a „megbízható hadsereg” nemcsak az ország védelmére, hanem az „őszirózsás” forradalom nyomán kialakult új rend megbuktatására is kísérletet tesz, ezért a helyi közigazgatás a legszigorúbban lépjen föl ellene, és egyúttal jelentse az ilyen eseteket a Belügyminisztériumnak.15

Makón az események éppen ellenkező előjelűek voltak. Január végén nem a nemzeti hadsereg toborzását kezdték el a városban, hanem Boromisza Jenő látta elérkezettnek az időt a hatalom megszerzésére. A befolyása alatt álló fiatal katonák és nemzetőrök elhatározták a régi rendet megtestesítő csendőrség és a városi rendőrség lefegyverzését, Petrovics kormánybiztos lemondásra kényszerítését és helyette Boromisza Jenő kikiáltását kormánybiztossá. Január 27-i összejöveteleiken fegyvereket osztottak szét, majd 29-ről 30-ra virradó éjjel a szeretetházban volt katonai fegyverraktárt is föltörték, és az ott tárolt fegyvereket is megszerezték.16

Január 30-án reggel 8 órakor a városháza előtti népgyűlésen már fölfegyverkezve jelentek meg. Miközben Boromisza Jenő a városháza erkélyéről beszélt hozzájuk, Czirbus István főhadnagy a nemzetőrség készleteiből további fegyvereket osztott szét a jelenlévők között. A hatalmas fölfegyverzett tömeg akkor indult el a Szegedi utcai polgári leányiskolában elszállásolt csendőrség felé, mikor Boromisza Jenő kijelentette, hogy 24 percet sem vár a csendőrség fegyverletételére. A lövöldözés pillanatokon belül megkezdődött. A csendőrök lövéseitől a tömeg elején haladók közül hatan meghaltak: K. Szabó József, Joó János, Faragó Pál, Tóth István, Juhász István és Wiesenberg Lajos. Mikor a védekező csendőrök már látták, hogy a tömeg hamarosan bekeríti őket, a Szegedi utcán át kihátráltak a Maros-hídig, és átmentek a szerbek megszállta zombori oldalra. A csendőrök közül is többen megsebesültek, és egy csendőr meghalt.17

A tömeg ezután kifosztotta az iskolát, a másik két csendőrlaktanyát és a városi rendőrség épületét. A rendőrlegénységet, a csendőrség többi tagját is lefegyverezték, vagy a város elhagyására kényszeríttették. Fegyveresek keresték Petrovics kormánybiztost, de nem találták. Letartóztatták azonban Hervay alispánt és még jó néhány vármegyei tisztviselőt, rendőrt és csendőrt. Kora délután a hatalom Makón a fölfegyverzett szociáldemokrata-kommunista munkásoké és fiatal katonáké lett. {504} Petrovics György elmenekült a városból. A makói Nemzeti Tanács e napon beszüntette működését. Az újjáalakult Munkástanács Boromisza Jenő vezetésével lett a hatalmi központ. A nemzetőrség élén továbbra is Czirbus István főhadnagy állt. A városnak és környékének irányítása január 30-án ezzel egyértelműen a „nép” kezébe került. Így majd az 1919. március 21-i budapesti események hatására Makón csak az addigi de facto állapot lett hivatalossá. Január 31-én a belügyminisztérium elrendelte a csendőrség eltávolítását Makóról. A parancsot a szociáldemokrata párt makói tagjainak fölküldött híreire alapozták.

1919 elején a lakosság ellátási helyzete tovább romlott. A napi szükségletet jelentő cikkek (só, cukor, gyufa) teljesen hiányoztak a városból. A Munkástanács jelentősen fölemelte a napidíjakat. Tagjai és a „bizalmi férfiak” átlag 30 koronát kaptak, továbbá jelentős költségtérítés is járt nekik. Ugyanígy fölemelték a szolgák, napszámosok, napi béresek fizetését. A napszám- és cselédbérek havi 120–140 koronára emelkedtek, de volt 200 koronás is. Farkas Imre, a vármegyei direktórium tagja a megyei közkórház személyzetének munkabérét emeltette föl.

A városban szén egyáltalán nem volt. A tűzifakészletek pedig a végén tartottak. A február elején beálló rendkívüli hidegben és a május végéig tartó hűvös, esős időben egyre gyakoribbá vált az utcai fák kivágása. Hamarosan kiszedték a kerítéseket és kivágtak a vármegyeháza udvarán álló valamint a töltéseket védő fák közül is. Ezért a Munkástanács elrendelte a város erdejének és a töltéseknek fegyveres őrzését. A hivatalok régi címtábláit leszedték, és a vármegyeháza közgyűlési termének képeit eltávolították.18

A január 30-i véres napon megszerzett irányítás azonban csak rövid ideig maradt a mindenáron kormánybiztosi kinevezésre aspiráló Boromisza Jenőé, mert a budapesti központból február közepén Szőts Áront küldték kormánybiztosi kinevezéssel Makóra. A városi Munkástanács élére ekkor a szociáldemokrata Zombori Lajos asztalos került.

A város lakosságának döntő részét kitevő parasztság számára a legfontosabb kérdés e forradalmi időkben is a föld sorsa volt. Makó speciális helyzetéből adódóan – a hagymatermelésnél váltogatni kell a területet – nem a földtulajdonnak volt elsődleges szerepe, hanem a földbérletnek. A hagymások elemi érdeke volt a kishaszonbérletek díjait leszorítani. 1918 december elején a kormányzat leszállította a vöröshagyma maximált árát. A termelők helyzete ezzel tovább romlott, exportálni nem lehetett, és a belföldi kereskedelem is összeomlott a zilált viszonyok között. A parasztság radikalizálódását érzékelve Petrovics György kormánybiztos december végén fölterjesztésben kérte a kormányzatot, hogy a hagymaföldek haszonbérét is szállítsa le, hiszen ellenkező esetben lehetetlen helyzetbe jutnak a hagymakertészek. Saját hatáskörében annyit tudott elérni, hogy megállapodott a makói ügyvédekkel és a járásbíróság vezetőjével: március 1-ig szüneteltetik a haszonbérletekkel kapcsolatos eljárásokat.19

Január elején megjelent a szociáldemokrata párt földreformtervezete. Az előremutató elképzelés pontjai közül Makón a kisajátított és állami tulajdonba kerülő földek örökbérletbe adása, a bérlőnek tulajdonosi jogokkal történő fölruházása és e föld örökölhetősége volt a legfontosabb. A városban 1345 személy jelentkezett a lelei püspöki uradalom és a makói mezőgazdasági részvénytársaság ekkor meghirdetett {505} kishaszonbérleteire.20 Január 18-án – a Munkástanács ülésén – Rózsa Ferenc, a szociáldemokrata párt titkára azt hangsúlyozta, hogy ki kell sajátítani a 100 holdon fölüli birtokokat, és a földről a népnek kell döntenie.21

Február 16-án jelent meg a már nagyon várt „a földmívelő nép földhöz juttatásáról” szóló XVIII. néptörvény. A jogszabály fölsorolta a kiosztásra kerülő birtokokat, szabályozta a földhöz juttatandók körét, az úri birtok fölső határát 500 holdban határozta meg, és az e fölötti területeket kártalanítással kisajátította. A törvény alapján a Munkástanács február végén elhatározta, hogy a lelei püspöki uradalmat kiosztja a jogosultaknak. Az idő sürgetett, a megyében egyre több helyről jelentettek földfoglalásokat. Március 2-án a szociáldemokrata párt titkárai makói értekezletükön a megyei szervezés meggyorsítását és összehangolását Rózsa Ferencre bízták.22 Ugyanezen a napon az alföldi munkástanácsok szegedi kongresszusa is foglalkozott a földkérdéssel, s azt javasolta a parasztoknak, hogy a nagybirtokokon alakítsanak termelőszövetkezeteket. E terv nem nagy visszhangra talált a makóiak körében.23

A területi aspirációinak mind jobban érvényt szerző Románia hadseregével szemben csak gyönge és dezorganizált magyar egységeket tudott a kormány fölvonultatni. Az „őszirózsás” forradalom hadseregellenes első hadügyminiszterének menesztése után 1918 november közepétől indult meg, de csak 1919 február végén erősödött föl az új magyar hadsereg – a belgrádi egyezményben engedélyezett – hat gyalogos és két lovashadosztályának szervezése. A tervezett 6. (szegedi) hadosztálynak a csongrád–csanádi  46., a hajdú–bihari 39. és az arad–békési 101. dandárcsoportból kellett volna megalakulni. A toborzás vidékünkön is csak nagyon kevés eredménnyel járt.24

A Tanácsköztársaság

1919. március 21-én, amikor Budapesten Károlyi Mihály megkapta a Vix-jegyzéket, és nem vállalta tovább az ország irányítását, átadta a hatalmat a szociál-demokratáknak. A szociáldemokrata vezetők pedig, megegyezve a gyűjtőfogházban bebörtönzött kommunistákkal, átvették a hatalmat, s ezzel megszületett a Magyar Tanácsköztársaság. A kommün első rendeleteivel eltörölte a címeket és rangokat; szétválasztotta az államot és az egyházat; intézkedett a munkás- és katonatanácsok megválasztására; fölmentette a kormánybiztosokat, és háromtagú direktóriumot nevezett ki teendőik ellátására; fölállította a forradalmi törvényszéket; állami tulajdonba vette (szocializálta) a bérházakat és üzemeket; a nevelési és oktatási intézményeket, színházakat a proletárkultúra szolgálatába állította; súlyos büntetéssel fenyegette a rémhírterjesztőket; elrendelte a fegyverek, aranytárgyak és ékszerek beszolgáltatását. Kötelezővé tette, hogy az újságok a forradalmi kormányzótanács rendeleteit első oldalukon közöljék.25 {506}

Csanád vármegye élére direktórium került Szőts Áron, Farkas Imre és Rózsa Ferenc személyében. A direktórium átvette a főispáni, a törvényhatósági bizottsági és közigazgatási bizottsági hatásköröket. Makó katonai parancsnoka a kommunista Svihla István lett, s a városi Munkástanácsban is mind nagyobb befolyásra tett szert a kommunista alelnök, Cser József.

1

Hajdú Lajos vörös huszár

Április 5-én terjedt el Makón a hír, hogy az új hatalom elrendelte a helyi választásokat. Két nappal később, április 7-én tartották meg az első tanácsválasztást. Kilenc szavazókörben 12 310-en szavaztak a munkáshatalom helyi jelöltjeire.26 Hetventagú városi tanácsot választottak, s ez a testület választotta meg saját tagjai közül a 11 tagú intézőbizottságot. Elnöke Zombori Lajos, helyettese Cser József lett. Tagjai: Kádár János, Penyák József, Kuli M. János, Fekete Sándor, Ács Jánosné, Szűcs Imre, Szűcs Pál, Farkas Imre, Horváth János. Az új hatalmi szervben főként ipari és mezőgazdasági munkások, kisebb részben kis- és középparasztok, s néhány Károlyi-párti értelmiségi és egy-két kisebb hivatalnok volt. A megyei direktóriumot a városi és járási küldöttek választották meg. Elnöke ismét Szőts Áron lett, tagjaivá pedig Farkas Imrét, Rózsa Ferencet, Gesztesi Józsefet és Tamás Jánosnét választották. A Tanácsok Országos Gyűlésében ketten képviselték Csanád megyét és Makót: Gesztesi József és Opre János. Paraszttanácsot is választottak a szegényparasztság érdekvédelmére. A hagymakertészek földbérleti vitáiban járt el a nagygazdákkal és a földtulajdonosokkal szemben.27 A visszaemlékezők szerint e választások során mindenütt szavatolva volt a hivatalos lista nagyarányú győzelme, hiszen választói névjegyzék nem készült (két nap alatt szervezték meg a választásokat), és a szavazat elfogadása egyedül a szavazatszedő bizottság elnökének akaratán múlott: a nem tetsző szavazatokat nem létezőnek tekintette. A hatalom egyéb módon is hatékonyan tudta befolyásolni a választásokat. Püspöklelén úgy látszott, hogy nem a hivatalos lista győz, gyorsan kirendelték Makóról a gépfegyveres osztagot, és az eredmény kedvezően alakult.28 {507}

Az országos rendelkezéseknek megfelelően Makón is államosították a kisebb üzemeket. A Makói Újság és a Makói Független Újság megszűnt, nyomdáikat szocializálták. Április elejétől a korábbi Népköztársaság Vörös Hírlap néven jelent meg, bár szerkesztőjének személye nem változott: továbbra is Opre (utóbb Ormos) János  – 1945 után a szegedi Délmagyarország munkatársa – jegyezte a lapot.

2

Vásárhelyi Kálmán

A földkérdés megoldásának soron következő próbálkozása a tanácshatalom idejére esett. Április 3-án jelent meg a Forradalmi Kormányzótanács XXXVIII. sz. rendelete a közép- és nagybirtokok köztulajdonba vételéről. Mivel e rendelet szerint a 100 holdnál nagyobb birtokokat kellett állami tulajdonba venni, ez Makón csak öt földtulajdonost érintett. A gyakorlati megvalósítás még sem történt meg a rendelkezésre álló idő rövidsége miatt.

Március 29-én érkezett Makóra a tanácskormány hadügyi népbiztosának (honvédelmi miniszterének) teljhatalmú politikai megbízottja. A Budapestről kiküldött fiatalember, Vásárhelyi Kálmán, föladatául a Vörös Hadseregbe való toborzást, a politikai agitációt és a hadseregnek meg a budapesti munkásságnak élelmiszer-ellátásához szükséges rekvirálásokat szabták. Vásárhelyi Kálmán működését a kormányzótanács március 24-i, a Vörös Hadsereg szervezését megindító rendeletére alapozta.

Március 21-ét követően jelentős változás történt a hadseregben. A Szegedet 1918. december 31-étől megszállva tartó francia egység parancsnoksága nem engedélyezte a proletárdiktatúra szerveinek működését a városban. Ezért a korábban szegedinek nevezett 6. hadosztály 27-ével Békéscsabára települt át és április 1-től a 6. vörös hadosztály nevet vette föl. Április elejétől a Vörös Hadseregbe történő toborzást Csongrád és Csanád megyék területén a 46. dandárcsoport toborzóbizottságai végezték. Mivel ezek tagjai döntően a régi hadsereg tisztjei voltak, melléjük küldték ki a központi politikai akaratot megtestesítő agitátorokat, Makó esetében Vásárhelyi Kálmánt.29 {508}

A Vörös Hadseregbe jelentkező makóiakat beosztásuk szerinti laktanyákba irányították: a gyalogosokat Szentesre (a volt 31. és 43. gyalogezred keretéhez), a vadászokat és árkászokat Kunszentmártonba (a volt 3. vadászzászlóalj keretéhez), a lovassághoz kerülőket pedig Orosházára (a 4. tiszamenti huszárezredhez). Az 1. vörös hadosztály április 20-i összesítése szerint a toborzás eredményeként Csanád megye központi (makói) járásából 537, nagylaki járásából 236, battonyai járásából 77, mezőkovácsházi járásából 286 személy állt be a hadseregbe.30

3

A forradalmi törvényszék tagjai: Rózsa Ferenc, Tokai Péter és Szoboszlai Imre

A Dél-Alföldet védő csapatok fő ereje – a 101. vörös dandár és a 39. vörös dandár – a Körösök völgyeit zárta el. A Maros mentén Szegedtől Aradig a 46. vörös dandár egységei álltak. Április 10-e körül jelentősen megerősítették a Marostól délre álló idegen csapatokat. Kiszomboron 5-600 francia gyalogos, 2-300 lovas katona jelent meg. Velük szemben a 46. dandárcsoport – melynek parancsnoksága Orosházán volt – II. (makói) zászlóalja állt a Csipkéstől Apátfalváig húzódó vonalon. A zászlóalj két százada tartalékban a városban állomásozott. Apátfalvától Pécskáig a folyó vonalát csak volt nemzetőr- és csendőralakulatok őrizték. Létszámuk: 28 tiszt és 478 nemzetőr volt.31 A velük szemben álló 76. francia gyarmati hadosztály és a szerb hadsereg hatalmas túlerőben volt.

Április 16-án reggel 6 órakor indult meg a román csapatok általános támadása a tanácskormány csapatai ellen. A Körösök völgyeiben áttörték a frontot, és gyorsan közeledtek Nagyvárad, Nagyszalonta felé. A front déli szakaszán, a Maros mentén a francia–szerb egységek nem indítottak támadást, így a 46. dandár I. (hódmezővásárhelyi) és II. (makói) zászlóaljait át akarták vezényelni a keleti frontra. Ez nem könnyen sikerült, mert a legénység nem akarta vállalni az áthelyezést. Félelmük nem volt alaptalan, hiszen az áthelyezés után az április 21-ig vívott harcokban a 46. dandár három zászlóaljának (a III. orosházi) több mint a fele felmorzsolódott. A nagymértékű személyi veszteségekbe belejátszott a szökések igen magas száma is.32 {509}

A Forradalmi Kormányzótanács a súlyos veszteségekre tekintettel április 19-én elrendelte a munkásezredek megszervezését, és minden proletárt fölhívott, hogy lépjen be a Vörös Hadseregbe. Átszervezték a hadsereg vezetését is. Április 20-án megalakult a Tiszántúli Vörös Hadsereg parancsnoksága, amely néhány nap múlva mint Keleti Hadsereg-parancsnokság működött. Münnich Ferenc, a parancsnokság politikai megbízottja, április 20-án hadműveleti területnek nyilvánította a Tiszától keletre eső országrészt. A hadsereg meglazult fegyelmét forradalmi haditörvényszékek szerbezésével igyekezett helyreállítani és elrendelte, hogy a helyi direktóriumok mindenben kötelesek a hadsereg rendelkezéseit azonnal és föltétel nélkül végrehajtani. Elrendelte a lakosságnál lévő fegyverek és hadfölszerelési cikkek összegyűjtését és a tüzérség vontatására alkalmas lovak összeírását. A terület kiürítését is megkezdték. A vágómarhákat és számosállatokat három hónapra elegendő szemes- és szálastakarmánnyal Mezőtúrra kellett elszállítani. A hadsereg által igénybe nem vett vasúti fölszerelést is elindították a Tisza nyugati oldalára.33

4

A forradalom katonája

Vásárhelyi Kálmán a súlyos helyzetet április 19-i fölhívásában így ismertette a makóiakkal: „A román és francia imperialisták fojtogatják a Magyar Tanácsköztársaságot […] Nincs idő a tétovázásra. A Forradalmi Kormányzótanács nevében megparancsolom minden öntudatos és fegyelmezett proletárnak, hogyha ez ideig vöröskatonai szolgálatra nem jelentkezett, azonnal keressék fel a toborzóbizottságok helyeit, és haladéktalanul lépjenek be a Vörös Hadseregbe.”34 A vidéki, kisvárosi, paraszti környezetben teljesen idegenül mozgó, forradalmi hévvel agitáló és az új eszméket mindenáron és azonnal érvényre juttatni akaró megbízottal akkor fordult szembe a város lakossága, mikor április 23-án kiadta a korábbiaknál is szigorúbb rekvirálási rendeletét. Az agitátor nem figyelt föl az időközben megváltozott közhangulatra. A beszolgáltatási kötelezettséget egyre többen tagadták meg, és izgattak a Vörös Hadsereg ellen. Velük szemben a forradalmi törvényszék igen szigorúan lépett föl. Ilyen viszonyok között nem lehetett csodálkozni, hogy az április 21-ére (húsvét {510} hétfőre!) szervezett vöröskatona-nap kevés eredménnyel zárult.35 Makóra egy nappal később érkezett meg az élelmiszer-rekvirálások símább lebonyolítása, a fenyegető idegen megszállás és az esetleges ellenforradalmi mozgolódás megakadályozása végett kiadott rendelet, a város és környékének hadműveleti területté nyilvánításáról.36

Április 23-án, szerdán délelőtt a piaci sokadalom fölháborodva olvasta az újabb rekvirálási hirdetményt. Ez idő alatt a politikai megbízott a megyeházára összehívott pedagógusokat készítette föl a rekvirálás végrehajtására. Az értekezletet a földühödött emberek, akik a rendelet visszavonását akarták elérni, félbeszakították. Vásárhelyi Kálmán beszélni akart, de a tömeg nem hallgatott rá, és a városházára kísérte. Útközben már többen bántalmazták, sőt a Vörös Hadsereg kötelékébe tartozó huszárok nemhogy megvédelmezték volna, hanem ütlegelték. A városházára érve a már több sebből vérző embert némelyek be akarták kötözni, mások azonban tovább üldözték. Végül a főjegyzői iroda első emeleti ablakába kényszerítették, s a fölbőszült asszonyok addig ütötték kapaszkodó kezeit, míg elengedve az ablakpárkányt kizuhant. A szerencsétlen – még élő – embert a városháza előtti tömeg agyonverte.37

Korábbi földolgozásokból ismeretes, hogy ezekben a napokban Makón a kommün oldalán több mint 700 fegyveres állt.38 Kérdés, hogy miért nem tudta (merte, akarta?) ez a fegyveres erő megvédelmezni a tanácshatalom prominens személyét a népharagtól? Különösen érdekes ez a kérdés, ha tudjuk, hogy a Lajtos-védőrség a Korona épületében tartózkodott, és talán egyetlen géppuskasorozattal szétugraszthatta volna a tömeget. Ők is csak akkor adtak le a levegőbe sorozatot, mikor Vásárhelyi Kálmán már halott volt.

Ezekben a napokban Budapestről vizsgálóbizottság jött Makóra Vásárhelyi Kálmán visszaéléseit kivizsgálni. E bizottság tagja volt Varga János, aki a haláleset bekövetkezésekor is együtt volt Vásárhelyivel, és csak azért menekült meg, mert el tudott futni. Később az Anocskai-féle terrorkülönítmény tagjaként kereste üldözőit.39 A Pestről elrendelt vizsgálat ténye megengedi azt a föltételezést, hogy a tanácshatalom helyi vezetői megerősítették pozíciójukat a fővárosi politikai megbízottal szemben, és az általános elégedetlenségnek szabad folyást engedve szabadultak meg ellenlábasuktól.

Ugyanezen a napon a tömeg még a bíróság épületét is megrohamozta, és kereste Szoboszlai Imrét, a forradalmi törvényszék elnökét. Nem találták, de a börtönben lévő foglyokat kiengedték. Szőts Áron kormánybiztos azonnal Orosházára autózott a katonai hatóságoktól megtudakolni: Mi a teendő? A városban eközben megalakult a Makói Katonai Direktórium. Szőts Áron két nap múlva, április 25-én tért vissza, utasításokkal a város kiürítésére és túszok szedésére.

Április 22-én a keleti fronton a román egységek ismét támadtak. Céljuk most már a Tisza vonalának elérése volt. A helyzet egyre kilátástalanabbá vált. A hadosztályparancsnokság estére elhagyta Békéscsabát és Mezőtúrra települt. A Makó környéki területeken még csönd volt, így a városból és Mezőhegyesről a még itt lévő vöröskatonákat a veszélyeztetett keleti frontra, a Sárrétre irányították. A helyzetet az utolsó tartalékok bevetésével sem lehetett stabilizálni. A harcoló csapatoktól egyre {511} többen szöktek meg, vagy maradtak vissza „kivetkőzve” lakóhelyükön. Április 25-én estig elesett Gyula és ugyanezen a napon az aradi francia csapatok lovassága bevonult Elekre, Tornyára és Pécskára. Április 26-án elesett Békéscsaba, s ezzel a Körös–Tisza–Maros-köz legfontosabb közlekedési és katonai gócpontja az ellenség kezére került. A 46. dandárparancsnokság április 26-án elrendelte a kiürítést és csapatait Kunszentmárton körzetébe irányította. A Makón és környékén lévő elszórt egységeknek Hódmezővásárhely, Szentes irányába, a battonyai, mezőkovácsházi járás területéről Orosháza felé kellett menekülni.40

A városi és megyei direktórium a következőképpen hozta a bekövetkezett helyzetet a makóiak tudomására április 27-i falragaszán: „A gaz imperialisták gyalázatos módon közelednek városunk felé, és emiatt ki kell üríteni katonailag Makó városát!”41 Vásárhelyi Kálmánt április 26-án, szombaton temették el. A Lajtos-különítmény egy része ekkor már Apátfalváról túszokat hozott be a városba. Makón Rózsa Sándor, a direktórium pénzügyi megbízottja a posta, az állampénztár, a bankok és pénzintézetek hivatalnokait utasította: készüljenek a készpénz és az értékek elszállítására. Április 26-án, éjjel 11 órakor érkezett meg Budapestről Hódmezővásárhelyen keresztül az Anocskai-terrorkülönítmény vonata az újvárosi állomásra. Összeszedték a Vásárhelyi Kálmán meggyilkolásával gyanúsítottakat, és még mintegy fél száz makói polgárt hurcoltak túszként a vonatra. Közöttük volt például Espersit János, – néhány hónappal azelőtt még a makói Nemzeti Tanács elnöke – Urbanics Kálmán főszolgabíró, Gorcsa Péter városi tanácsjegyző, Bánffy József vármegyei főjegyző, Dózsa Ferenc ügyvéd, Pollák József nagykereskedő és több makói gazdálkodó.

A túszok pontos névsorát mindeddig nem ismertük, hiszen az eredeti kiürítési plakáton szereplők közül sokakat nem találtak meg, és helyettük másokat vittek el. Némelyeket bevittek, de reggel vagy két nap múlva elengedtek. A különböző földolgozásokban más és más neveket olvashattunk eddig. Alább megkíséreljük a teljes névsort közreadni. Forrásunk a szegedi királyi törvényszék 1921. évi ítéletének indokolása.42

A túszok névsora

  Bálint Mihály Apátfalván április 26-án fogta el a Lajtos-különítmény.
  Bán Zsigmond dr. Április 27-én reggel Makón elengedték.
  Bánffy József dr.          
  Baranyi Ferenc            
5   Bíró István                  
  Boross János Április 28-án Szentesen elengedték.
  Cs. Kiss István             
  Csikota András Apátfalván április 26-án fogta el a Lajtos-különítmény.
  Csirkés Varga Ferenc Április 27-én Vásárhelyen, a vasútállomáson kivégezték.
10   Csorba János                
  Csúcs János dr. Április 28-án Szentesen fogták el.
  D. Nagy István            
  Daróczy Mátyás dr. Április 27-én reggel Makón a Koronából megszökött.
  Diós Sándor                 
15   Dózsa Ferenc dr.          
  Erdei István A rákospalotai internálótáborból május elején szabadon bocsátották.
  Espersit János dr. A rákospalotai internálótáborból május elején szabadon bocsátották.
  Fenyvessy Adolf dr. Április 28-án Szentesen fogták el.
  Gajdi István                 
20   Galambos Emil dr. Április 27-én, reggel a Koronából elengedték.
  Gera Ferenc Április 27-én a vásárhelyi vasútállomáson kivégezték.
  Gera Sándor                 
  Gorcsa Péter                
  Haas Sándor                 
25   Hahn Izidor Április 28-án Szentesen fogták el.
  Hajdú János Április 27-én reggel Makón elengedték.
  Hajdú Mihály Április 27-én reggel Makón elengedték.
  Havas Henrik Április 27-én meggyilkolták, holttestét a vonatból kidobták.
  Joó István                    
30   Kardos Mihály Apátfalván április 26-án a Lajtos-különítmény fogta el.
  Kerekes Márton Apátfalván április 27-én fogták el, 28-án Szentesen elengedték.
  Kiss Bálint                   
  Kiss Béla dr. Április 28-án Szentesen fogták el, 29-én Félegyházán meggyilkolták.
  Korcsmáros Imre Földeákon április 27-én a Lajos-különítmény fogta el.
35   Lampel Jakab Hódmezővásárhelyen április 27-én fogták el.
  Marossy Imre Április 27-én reggel Makón elengedték.
  Meszes Horváth János Április 27-én a vásárhelyi vasútállomáson kivégezték.
  Micsik Mátyás Április 28-án Szentesen elengedték.
  Milits János Nagylakon fogták el.                           
40 Molnár Mihály            
  Nagy Bálint                 
  Nagy Ernő                   
  Nagy György Péter      
  Nagy István Április 27-én reggel Makón elengedték.
45   Nagy Sándor Április 28-án Szentesen fogták el.
  Návay Iván kivégezték Földeákon ápr. 27-én fogták el, 29-én a félegyházi állomáson
  Návay Lajos dr. kivégezték Földeákon ápr. 27-én fogták el, 29-én a félegyházi állomáson
  Paku József Április 28-án Szentesen elengedték.
  Pap László Április 28-án Szentesen fogták el.
50   Pollák József A rákospalotai internálótáborból május elején szabadon bocsátották.
  Rácz Mihály                
  Rácz Sándor Április 27-én a vásárhelyi vasútállomáson kivégezték.
  Raffai István Április 28-án Szentesen kivégezték.
  S. Bálint Mihály           
55   Sarló Ferencné  
  Sípos István A rákospalotai internálótáborból május elején szabadon bocsátották.
  Szabó András Április 28-án Szentesen elengedték.
  Szabó József                 
  Székely Jenő Április 28-án Szentesen elengedték.
60   Szilágyi István  
  Szlovák István Április 27-én a vásárhelyi vasútállomáson kivégezték.
  Szűcs József dr. A rákospalotai internálótáborból május elején szabadon bocsátották.
  Tofler Fülöp Április 27-én Hódmezővásárhelyen fogták el.
  Urbanics Kálmán         
65   Varga Ferenc  
  Varga S. Jánosné Apátfalván április 26-án a Lajtos-különítmény fogta el.
  Varga S. József Apátfalván április 26-án a Lajtos-különítmény fogta el.
  Weisz Henrik Ápr. 27-én Mindszentnél meggyilkolták, holttestét a vonatból kidobták.
  Weisz Mihály Ápr. 27-én Mindszentnél meggyilkolták, holttestét a vonatból kidobták.

Összesen tehát 69 túszt szedtek; közülük tizenegyet gyilkoltak meg; 13-at engedtek el, 44-et vittek föl Budapestre és tartottak hosszabb-rövidebb ideig őrizetben. 48-an makóiak, hatan apátfalviak, hárman földeákiak, öten hódmezővásárhelyiek, egy {513} nagylaki és hatan szentesiek voltak. Az utolsó túszokat június 9-én engedték el a rákospalotai internálótáborból, a volt leányjavító intézet épületéből.43

A különítmény vonata április 27-én délelőtt indult vissza Makóról Hódmezővásárhelyre. Ezzel véget ért Makón a proletárdiktatúra. A távozó direktórium a vármegye és a város vezetését egy-egy háromtagú testületre ruházta. A vármegye vezetőivé Dózsa Simont, Sukovics Ödönt, Ehrenfeld Bernátot; a város vezetőivé Galambos Emilt, Bauer Zsigmondot és Nagy Károlyt nevezték ki.44 A vonaton a túszok mellett a város készpénzvagyona, nagyon sok értéktárgy (arany, ezüst ékszerek), élelmiszerek, élő állatok, járművek stb. voltak. A vonat megállt Földeákon, s ott lökték a túszok közé Návay Lajost, a testi hibás Návay Ivánt és Korcsmáros Imrét. A hódmezővásárhelyi nagyállomáson a Vásárhelyi Kálmán meggyilkolásával vádolt öt makóit (Csirkés Varga Ferencet, Gera Ferencet, Meszes Horváth Jánost, Rácz Sándort, Szlovák Istvánt) a vagonokból kiszólítva minden tárgyalás nélkül a vasúti töltés oldalában kivégezték. Hódmezővásárhelyen újabb túszokat a vonatra kísérve és tetemes értékekkel megpakolva indultak tovább. Mindszentnél a vonaton meggyilkolták a vásárhelyi Weisz Henriket, Weisz Mihályt, és Havas Henriket. Tetemeiket menet közben kidobták. Szentesen néhány túszt elengedtek, de újabbakat is elfogtak, így többek között Kiss Bélát, Szentes város főjegyzőjét. Április 29-én a kiskunfélegyházi állomáson Návay Lajost, Návay Ivánt és Kiss Bélát a vasúti sínek mellett brutális kegyetlenséggel meggyilkolták.

A „halálvonat” ügyét a tanácskormány is vizsgálni kezdte. Május 3-án értesült Böhm Vilmos szociáldemokrata hadügyi államtitkár a Návay-testvérek meggyilkolásáról. Azonnal kérte Garbai Sándort, a kormányzótanács elnökét, hívja össze a kormány rendkívüli ülését. A szociáldemokrata kormánytagok (Böhm, Weltner, Kunfi és még néhányan) élesen kikeltek a garázdálkodók ellen és példás megtorlást követeltek: „…nem szegődünk rablóbandák és gyilkosok vezéreivé” – mondották. A kormányzó-tanács határozatot hozott, hogy a gyilkosság elkövetőit kinyomoztatja és példásan megbünteti. Május 5-én a főhadiszállásról a következő táviratot küldték a kiskun-félegyházi direktóriumnak: „51/khp. Haladéktalanul jelentés teendő ide hozzám, a hadsereg főparancsnokságához: 1. Ki lőtte agyon Návay Lajost és öccsét és a harmadik ismeretlen embert? 2. Kinek a rendeletére történt az agyonlövetés, megindult-e ebben a tárgyban a vizsgálat és ha igen, ki vezeti és hol vannak azok, akik Návay Lajos kivégzését elrendelték, illetve végrehajtották?”

A hadsereg-főparancsnokság egyidejűleg kiadott rendeletével megtiltotta, hogy az illetékes forradalmi törvényszék szabályszerű tárgyalása és ítélete nélkül bárkit elítéljenek vagy kivégezzenek.45 Korvin Ottó, a Belügyi Népbiztosság politikai osztályának vezetője, a rákospalotai internálótáborban kihallgatta többek között Espersit Jánost is Vásárhelyi Kálmán halálának körülményeiről és a Návay-testvérek meggyilkolásáról.46

A törvényes közállapotok részbeni helyreállásával már 1919 őszétől, még inkább a román megszállók kivonulása után megkezdődött a forradalom alatt elkövetett gyilkosságok és egyéb bűncselekmények kivizsgálása. A makói rendőrkapitányi hivatal bűnügyi osztálya 1919. december 10-én körözőlevelet adott ki a proletárdiktatúra ideje {514} alatt vezető szerepet játszott és bűncselekményekkel vádolt Szőts Áron, Farkas Imre, Svihla István, Rózsa Sándor, Rózsa Ferenc, Lajtos István, Kiss Ernő, Opre János, Cser József, Hack Ádám, Anocskai András és még tizenegy személy ellen, a következő bűntettek elkövetése: lázadás, hatóság és fegyveres erő elleni erőszak bűntette, osztály elleni izgatás, magánosok elleni erőszak bűntette, vallásszabadság gyakorlata elleni vétség, gyilkosság és szándékos emberölés, rablás, okirat-hamisítás bűntette, más vagyonának rongálása és testi sértés bűntette miatt.47 

A több hónapig tartó nyomozás és a letartóztatások után – bár jó néhányan szökésben voltak – a szegedi királyi ügyészség vádindítványa alapján 1921. március 16-án megkezdődött a bírósági tárgyalás Szegeden. A 73 napon át tárgyalt, négy helyszínen 436 tanú kihallgatása után a bíróság a terrorkülönítmény tagjai közül egy vádlottat – Engi Lajos Sándort – halálra, Tóth Bélát (álneve: Anocskai András) 15 év fegyházra, két vádlottat négy- és ötéves börtönbüntetésre, a többi 27 vádlottat pedig rövidebb tartamú, végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte. Nyolc vádlottat a bíróság bizonyítottság hiányában fölmentett az ellenük emelt vádak alól.48

A Tiszántúl kiürítése április utolsó napjaiban tovább folytatódott. Orosházát, Szarvast és Hódmezővásárhelyt 27-én, Öcsödöt, Mezőtúrt, Mindszentet, Szentest, Kunszentmártont 29-én adták föl a vörös csapatok. A Keleti Hadsereg alakulatai április 30-ra befejezték a Tiszántúl kiürítését, csak Szolnoknál és Tiszafürednél tartottak meg egy-egy szűk hídfőt. A kiürített területekre többnyire a román hadsereg, de néhány helyre, mint Makóra is, szerb és francia csapatok érkeztek. E területeken a kommün megszűntével a megszállók a régi állami szerveket nyilvánították törvényesnek. A Tiszától keletre élők számára elkezdődött az idegen megszállás.

 

Lábjegyzetek:

1. Romsics Ignác 2001. 90.

2. Petrovics György 1921. 10–11.

3. Péter László 1955. 18.

4. HL 1918. nov. 16., Böhm Vilmos 1923. 77–78.

5. Petrovics György 1921. 21.

6. Petrovics György 1921. 23. 

7. Péter László 1955. 19–21.

8. HL 1919. jan. 11., jan. 18.

9.  HL 1918. dec. 24.

10. Petrovics György 1921.  65.

11. Böhm Vilmos 1923. 64–71.

12. Ormos Mária 1983. 123.

13. Petrovics György 1921. 71.

14. HL 1919. jan. 18.             

15. HL 1919. febr. 22. {512}

16. Návay-per 2001. 11.

17. Uo.

18. HL 1919. jún. 26.

19. Petrovics György 1921. 70.

20. Petrovics György 1921. 72.

21. Tamasi Mihály 1969. 75.

22. Im. 1969.  87.

23. Uo.

24. Szabó Ferenc 1969. 212–214.

25. HL 1919. ápr. 12.

26. Tamasi Mihály 1969. 91.

27. Tamasi Mihály 1969. 92.

28. Tarnay Ivor 1919. 11.

29. Szabó Ferenc 1969. 218.

30. I. m. 1969. 222.

31. I. m. 1969. 229.

32. I. m. 1969. 235.

33. Szabó Ferenc 1969. 236.

34. VDCSMMT 1969.  407–408.

35. Tamasi Mihály 1969. 95.

36. VDCSMMT 1969. 410.

37. Vásárhelyi Kálmán származásáról, családjáról, makói tevékenységéről és haláláról bővebben Diósszilágyi Sámuel 1982.

38. Tamasi Mihály 1969. 95.

39. Návay-per 2001. 97.

40. Szabó Ferenc 1969. 240.

41. JAM Történeti dokumentációs gyűjtemény 67.30. vdcsmmt 1969. 420.

42. Návay-per 2001. 50.

43. MÚ 1919. jún. 21., 22., aug. 26.

44. VDCSMMT 1969. 422.

45. Böhm Vilmos 1923.  383–385.

46. Péter László 1955. 22. MÚ 1919. jún. 22.

47. VDCSMMT 1977. 65–68.

48. Imolya Imre: A Návay-per egy mai jogász szemével. VIII. Makói Honvédnapon 2001. szept. 29-én elhangzott előadás. JAM A  2240/2002.

 

 

  
Előző fejezet Következő fejezet