Előző fejezet Következő fejezet

{551} Művészetek

 

Képzőművészet

Építészet

A 19. század végén, sőt a 20. század elején is az eklektika volt a meghatározó építészeti stílus Makón. A fontosabb épületek – pl. a gimnázium, a Korona Szálló főhomlokzata – ennek az építészeti törekvésnek értékes alkotásai. Az eklektika a városképnek is jellemző stílusa lett, a polgárházak homlokzatát is uralta. Még a népi építészet sem tudta kivonni magát hatása alól, tagoló elemei ott is megjelentek. Hatására a parasztházak homlokzatán a fehér meszelést fölváltotta a színek, főleg a világossárga változatainak alkalmazása. A városfejlesztés c. fejezetben Makó építészetének történeti alakulásáról szóltunk, itt viszont az építőművészet vonatkozásait mutatjuk be.

A két világháború között a neobarokk lett a makói középítkezés jellemző stílusa. A barokk pompája megkövetelte az építőművész szárnyaló tehetségét, ezért igen szerencsés volt, hogy az első nagyobb épületet, a bérpalotát Orth Ambrus fővárosi építésszel terveztették meg. Az első díjjal kitüntetett terv készítője 25 millió koronás pályadíjban részesült, egyben megbízták a részletes terv és költségvetés elkészítésével is. A tervező bátran alkalmazta az íves főhomlokzatot, és szakított azzal az elvvel, hogy az épület főnézete a főtérre essék. Mivel a széles ömlésű Kossuth utcát és a Dessewffy (ma Csanád vezér) teret a bérház telke leszűkítette, ezt az adottságot használta föl, hogy a bérpalota főhomlokzata Újváros felé néz. Ragaszkodott ahhoz az építési vonalhoz, amelyet a régi városháza határozott meg, nem nyitott a főtérre szélesebb becsatlakozást. Ez nem is lehetett föladata; őt nem városrendezéssel, csupán a volt kasznárlak helyének beépítésével bízták meg.

A bérpalota (Széchenyi tér 8.) már tömegében is messziről fölhívja magára a figyelmet, amelyet a reprezentatív kupola külön is kiemelt. Két vízszintes tagoló elemmel, a hangsúlyos koronázó párkány és a kő-mellvédes erkélysor erőteljes fény-árnyék hatásával egységbe fogta az emeleti szinteket. Ezt ellensúlyozta az első és második emeletet összefogó – lábazattal és oszlopfővel díszített – oszlopsor, valamint az épületszárnyakon a pillérek rendje. Így a horizontális és vertikális tagoló elemek egyensúlyban voltak, sőt a barokk pompájának és dinamizmusának is látványos elemeivé váltak. A földszintes üzletsor falfelületei simák és dísztelenek. A tervező a barokk változatosságát még a nyílászárók formájával és rendjével is kifejezésre juttatta: a földszinten és a második emeleten vízszintes záródást alkalmazott, az első emeleten íveset. A középső szint stukkódíszes ablakkeretei látványosan hangsúlyosak. Ezek gazdagsága a fölötte {552} lévő ablak vagy erkélyajtó méretétől függően változatosak. Az oldalszárnyakat enyhe manzárdtető és attika emelte ki, ezzel hangsúlyt kapott a főtér felőli nézete is. A kéttraktusos, oldalfolyosós elrendezésű épületnek három bejárata van. A 14 lakásból 3 volt ötszobás, előszobával, loggiával, konyhával, kamrával, cselédszobával, fürdőszobával; 3 négyszobás; 4 háromszobás; 4 kétszobás.1

A bérpalota kivitelezésre hatvan pályázat érkezett; öt az egész épületre tett ajánlatot, a többi részmunkákra. Papp József makói építési vállalkozó ajánlatát fogadták el. A vállalkozó harminc nap alatt 18 millió korona költségen megépítette a Húspiacon (mai Csanád vezér tér) a kasznárlak üzleteinek elhelyezésére a barakk épületet. Orth Ambrus terveit Dudás István építész és Papp József átdolgozta. A munkálatok 1927. február 26-án kezdődtek és a kivitelezés rekordidő alatt, november 1-re befejeződött. Alvállalkozóként helyi kisiparosok is bekapcsolódtak a szakipari munkákba. Az épület – pénzügyi okok miatt – háromfrontos lett. Féja Géza nagy port fölvert Viharsarok című munkájában igaztalanul vonta le következtetését: „A városháza közelében emelkedik otromba ízléstelenségével az új városi bérház. A költekező esztendők emléke, rengeteg pénzt öltek bele.”2

Bérpalota

A közhivatalokat főleg kormányzati szervek építették, így jól képzett fővárosi mérnökök tervezték. Ilyen volt mindenekelőtt a rendőrség és a csendőrség palotája. A két egymás melletti épület egyívású és azonos szellemiségű. Mindkettőt Halasy Géza fővárosi építész tervezte, és ugyanaz a budapesti vállalkozó (Tóth Imre–Littke Kázmér) kivitelezte. A tervező kezét megkötötte a várostól fölajánlott telek mérete, formája és funkciója is. A rendőrség (Teleki László u. 4.) kisebb tömegével és homlokzatával nem {553} tette lehetővé a barokk pompájának érvényesülését. Meg kellett elégednie a középrizalit díszes kimunkálásával. A kapuzat mozgalmas szemöldökének pompázatos plasztikája két sima törzsű fejezetes oszlopon nyugszik, fölötte az íves kőbábos mellvédű erkély hívja föl magára a figyelmet, amelyet tömeghatásban a manzárdtető nyomatékosít. A homlokzat egyetlen övpárkánya mintha két építészeti modort választana el: alul kap helyet a rusztikus neoreneszánsz fölfogású, horizontális hangulatú sáv, fölötte a barokk a maga mozgalmasságával és díszítettségével. Sajnálatos módon a telekadottság nem tette lehetővé a szimmetrikus tervezést, amely a barokk palotákhoz követelmény volt. Így a homlokzat képlete: 4 + 3 + 3. Belső szerkezete a fő fronton kéttraktusos, középfolyosós; a Szép utcai szárnyon egyszakaszos, oldalfolyosós.

A csendőrség – a mai Galamb József Szakközép- és Szakmunkásképző iskola (Szép u. 2–4.) – tömegében monumentális épület, de ez nem jut érvényre, mert be van préselve egy légtér nélküli kis telekre. Főnézetére nincs rálátás, az ilyen hatalmas, U alaprajzú épület elé barokk park kívánkozott volna. A tervező arra kényszerült, hogy az oldalhomlokzatot, a Szép utcára eső frontot tegye elfogadhatóvá. A helyi adottság miatt kellett vétenie a barokk építészet hagyománya ellen; a díszes palota járulékos tömegét és mellérendelt homlokzatát kellett a stílus kívánalmának megfelelően kialakítania. Az utca beépítettségénél fogva a járókelő nem is sejtheti, hogy nem az utcai front az épület főnézete. A tervező a barokk architektúrából a rizalitok alkalmazásával, a nyílászárók mozgalmasságával és a manzárd tetővel élt. A szűk utca és a járdavonal nem tette lehetővé a homlokzatszakaszok nagyobb mérvű kiemelkedésének alkalmazását.

Rendőrség

A rendőrség épülete építőművészeti szempontból szerényebb, visszafogottabb, a csendőrségi palota sokkal tagoltabb formaképzésű, a barokk díszítőelemek gazdagabban, látványosabban, dinamikusabban érvényesülnek.

1928 őszén adták át rendeltetésének az akkoriban nyitott D’Orsay utcában a kétszintes postapalotát (Posta u. 7.). A fővárosi tervezésű épület középrizaltja enyhén kiugrik, így a homlokzat három szakaszos, mindegyik középpontjában egy-egy kapuval. A {554} jó arányú barokk épület ékessége a változatos tagolású, nagyméretű oromfal. Az igényesen megalkotott postapalota a szűk utcában kellőképpen nem érvényesül.

A szintén neobarokk stílusú római katolikus fiúpolgári (Szent István tér 14–16.) tömeg- és térhatásában a város egyik legimpozánsabb iskolája. Kövecs Antal építőmester a homlokzat tengelyében elhelyezett manzárdtetővel és az oromfallal képes volt méltóságteljes ünnepélyességet teremteni. Ennek rendelte alá a tervező a két szárnyat és a sarokrizalitot. A középrizalitos szakasza a földszinti íves ablakaival, de az emelet mozgalmas szemöldökpárkányával is magára vonja a tekintetet. A sarokrizalitok már kevésbé dinamikusak, ezt a nyugodtabb hatású timpanonnal is érzékelteti. Az épület – funkciójának megfelelően – nem főbejárattal készült, hanem az elemi és népiskolai szerepkörből adódóan két szimmetrikusan elhelyezett kapuzattal, fölöttük barokk szemöldökdísszel és az építés évszámaival. A templom felőli szakasz 1927-ben, a másik 1933-ban készült el. Az alaprajzi elrendezés egyszerű: egy traktusú oldalfolyosós szerkezetű.

 

Postapalota

A Magyar–Olasz Bank székháza (Széchenyi tér 5.) a barokk egyik stílusváltozatában, az ún. Mária Terézia stílusban épült meg. Az 1925-ben emelt kétszintes bankház arányos tömeghatásával, változatos tagolású homlokzatával a főtér nyugati kapuját zárta le.

A polgári leányiskola (Szegedi u. 4.) emeletráépítése Kövecs Antal építőmester tervezésében és kivitelezésében 1926. január 15-ére készült el. A középrizaliton a két szintet pilaszterek fogják össze, fölül timpanon koronázza. A tervező – az épület északi helyzete miatt – a két-két tanteremnek részben nyugati, részben keleti megvilágítását – vagyis az iskolai funkciót –fontosabbnak tartotta az esztétikai elveknél, így a főhomlokzat két szárnya ablaktalan lett. Ez az utcai fronton rideg külsőt eredményezett. A hiányzó {552} nyílászárók ritmusát nem pótolta a vakolatpárkány, a vakablak, a rusztikás vagy armírozott falfölület.3 A tervező nem változtatott az épület eklektikus megjelenésén.

Rendkívül nehéz tervezői feladatra vállalkozott Kövecs Antal építőmester a református polgári fiúiskola (Kálvin tér 7.) megalkotásával. Iskoláját kettős műemléki környezetbe kellett elhelyeznie. Kitűnő építőművészi érzékkel a klasszicista nagyiskola felől statikus, a barokk templom felől dinamikus homlokzatot alakított ki. Mindezt több egymás mellé helyezett épülettömbből teremtette meg. A főépület hosszanti, előkertes tömegéhez az utcára egy-egy előreugró szárnyat, ez elé lapos tetejű bástyabejáratot helyezett. Ez a tömbökből megalkotott épület úgy képviselte a modernista stílust, hogy visszafogottságával nem zavarta meg a templom monumentalitását.

Arad–Csanádi Takarékpénztár

Kövecs Antal (1870–1940) nagyszentmiklósi születésű, Makón letelepedett építőmester e három iskola megalkotásával, korábban a Hollósy Kornéliáról elnevezett faszínház építésével városunkban maradandó értékű középületeket hozott létre. Tekintélyes magánházak sora is jelezte építőművészeti tehetségét. A Vásárhelyi utca 7. alatti két utca tengelyébe állított magánházának saroktornyával, az Erdei Ferenc tér 4. számú, gyógyszertárnak épült ház tetősüvegével vagy polgárházainak szecessziós vakolatdíszeivel is szép látványt nyújtott.

Az Arad–Csanádi Takarékpénztár a Dessewffy (ma Csanád vezér) tér 2. alatti eklektikus kereskedőházat 1927-ben modernista stílusú bankházzá építtette át. Az eredeti vízszintes záródású nyílászárókat íves végződésűekkel cserélték ki. Belül a házhely szabálytalanságából adódó, derékszögtől eltérő falakat vastagítással szögletessé alakították. A földszint északi szárnyában a tehertartó középfalat pillérekkel váltották föl, így tágas teret kaptak a banki funkció lebonyolítására. A földszint – az eredeti lecsapott házsarok meghagyásával – eklektikus térhatású maradt, és a tervező erőteljes övpárkánnyal el is különítette a föléje húzott kétszintes lakórésztől. Ez az íves homlokzatú {556} toldás – miként a sarokerkély is – már modernista stílusú. A sétány felőli homlokzatot, ahol már visszafogva érvényesülnek a modernista elemek, eklektikus megjelenésű timpanon zárta, rajta növényi ornamentikába foglalva a bank monogramja.

Modernista stílusban épült 1936-ban a D’Orsay (mai Posta) utcában a régi hagymaház. A lapos tetejű, részben tetőterasszal ellátott épület egy kocka és egy hasáb tömegű részből állt, ehhez csatlakozott a nagytermet kiszolgáló, alárendelt tömegű kapuzati szakasz.

Modernista stíluselemek érvényesültek az Istók Zoltán főmérnök tervezte, 1928-ban létesült iparos- és kereskedőtanonc (ma Erdei Ferenc nevét viselő) iskola (Posta u. 6.) megjelenésében is.

A régi hagymaház

A Makói Népbank Rt. 1918. június 30-án 480 ezer koronáért megvásárolta a Korona Szálló épületét. 1929-ben új szárnnyal bővítette. Ez a toldás az addigi eklektikus stílus szellemében fogant, így vált a szálloda egységes architektúrájú épületté. Addig a Szegedi utca felé eső front jobbszárnya négyablakos volt. Ha az épület szimmetriájának megfelelően a toldás is négyablakos, a bérpalota és a Korona közötti távolság kicsire zsugorodott volna. A Dessewffy tér felőli járdavonal is csak háromablakos toldást tett lehetővé, ezért a jobb szárnyat szintén háromablakossá alakították. Ezzel a főhomlokzat szimmetriája helyreállt, de vétettek az ellen az építészeti szabály ellen, mely szerint a középrizalitos szakaszon páratlan legyen az ablakkiosztás. A Korona Szálló gimnázium felőli oldalhomlokzata szerényebb megjelenésű; helyszűke miatt erőteljesebb rizalit építése nem jöhetett számításba. Ennek középső szakaszát kovácsoltvas erkéllyel lehetett valamelyest hangsúlyosabbá tenni. A banki beruházás legfőbb érdeme, hogy megszüntette a főhomlokzat csonkaságát, és így a Szegedről érkezőket kellemes tömeghatású épület fogadja. Urbanizációs szempontból az sem elhanyagolható, hogy a szállodai szobák száma harminchatra, az üzlethelyiségeké hatról tizenötre növekedett. Áttértek gőzfűtésre, a fürdőszobákat hideg-meleg vízzel látták el. {557}

A pénzügy-igazgatóság palotája (Szent János tér 19.) Trianon után a megnövekedett szanálási műveletek lebonyolítására szűknek bizonyult, ezért a kormányzat 1924-ben új szinttel bővíttette. Zolek Lajos miniszteri tanácsos terve ritmusában követte az eredeti épületét, de a bővítmény homlokzatát már nem az 1898-ban alkalmazott keramittéglával burkolták, hanem sima vakolattal látták el.

A régi megyeház bővítését építészetetikai szempontból a szegedi Tóbiás László műépítész rendkívül korrekt módon végezte. Nem nyúlt bele a történetileg kialakított megyeháza épületébe, hanem tőle eltávolodva teljesen új tömegű Úri utcai szárnyat alkotott. A két épületet nyaktaggal kötötte össze, és ezt építészetileg úgy tette hangsúlytalanná, hogy nem utcafrontra helyezte, és nem kapott nyeregtetőt. Párkánya fölé műkőből balusztrád került. Az új épület harmonizál a régivel, az enyhén kiugró középrizalit fölé – de udvar felől is – timpanont alkalmazott. Annak ellenére, hogy a szárnyépület háromszintes, tömegében nem magasodik a törzsökös épület fölé. A toldalék épület homlokzatát vertikálisan ion fejezetű lizénák tagolják.

A megyeház szárnyépülete

A régi városháza háromszintes szárnyépületét Szabó Imre városi főmérnök tervezte. Mivel a városházának Újváros felőli végfala a főhomlokzatra hegyesszöget zárt be, az új sarokrizalitot a tervező jó érzékkel befordította, így levágta az épület sarkát.

Az első és második világháború között a forradalmak utáni nehéz évek, a világgazdasági válság gondterhelt esztendei és a megpróbáltatásokat hozó második világháború nyomasztó időszaka ellenére Makó építészetének és városfejlesztésének termékeny korszaka volt, nagyarányú urbanizációs fejlődés érvényesült. {558}

Szobrászat

Köztéri szobrok

Erzsébet királyné mellszobra

A neobarokk emlékműszobrászat legkiválóbb magyar képviselője, Zala György (1858–1937) Arad fölkérésére készítette el Erzsébet királynét ábrázoló bronzszobrát. A trianoni békediktátum után a lapok megírták, hogy a románoknak nem kívánatos műalkotás az Aradi vértanúk és Erzsébet királyné szobra. Csanád megye mindkettőre igényt tartott. 1927-ben elterjedt az az álhír, hogy az Aradi vértanuk emlékművétől Pest elütötte Makót.4 Az Arad főterét díszítő Erzsébet királyné-szobrot viszont 1926-ban megkapta Csanád vármegye.5 A szobrot nem állították föl, hanem a megyei levéltárban helyezték el. 1953-ban Péter László megszerezte a makói múzeum részére. A rendszerváltás után, 1991. október 31-én a múzeum udvarán Habsburg Ottó, a Páneurópai Unió elnöke, Makó díszpolgára avatta föl.

Zala György Erzsébet királyné

Jámborné Balog Tünde érzékletesen mutatta be ezt a rendkívül értékes alkotást: „ Zala képes volt a lehetetlenre is: össze tudta egyeztetni a reprezentatív, királynői megjelenést Erzsébet félénk, őzikeszerű bájával, a koronázási viselet pompáját Erzsébet tartózkodó szerénységével, a magyarok királynéjának szinte mesebeli fogalmát egy alapjában véve magányra született nő intellektuális, tépelődő alkatával. Eszményi alakot {559} állít elénk, és sikerült megjelenítenie Erzsébet ideális szépségén keresztül szellemét és gazdag érzelemvilágát is. Ebben természetesen az is közrejátszik, hogy a szobor a királyné tragikus halála után készült, és ez megadta a kellő távlatot személyének.

Erzsébetet a magyar koronázáskor viselt ruhában látjuk, amelyben Székely Bertalan és Karlovszky Bertalan is megfestette, de félalakban megmintázva. Egy derékban elvágott test általában groteszk hatású, olyan, mintha a talapzatból nőne ki, a művész azonban nagyszerű szobrászati megoldást talált ennek elkerülésére: a szobrot megtoldotta a bal vállról lecsüngő és lazán a derék köré csavart, csípő alá érő, néhol a talapzatra is ráboruló palásttal. A karokat teljesen eltakarja a szeszélyesen hullámzó drapéria, amelyből csak a kor divatja szerinti csupasz vállak és a kettős hajfonattal koszorúzott fej emelkedik ki, kétoldalt fátyollal keretezve. A fej, a váll és a csípő ellentétes irányba fordul, ettől olyan, mintha sétálgatna a cserjék között, és a formáknak ez a mozgása minden irányból érzékelhető.

Zala mesterien építette föl a királyné képmását a teljesen aszimmetrikusan elrendezett palásttal és fátyollal: minden oldalról más a sziluettje. Hátulról nézve sem válik semmitmondóvá: a dús drapériák közül kilátszó törékeny, meztelen váll és az arcából látható keskeny sáv még mindig hozzá tud adni valami elbűvölően lírai felhangot a szobor egészéhez.

Zala mesterségbeli tudása és müncheni iskolázottsága a mintázásban is érvényre jut: tökéletesen visszaadja a bőr, a haj, a selyem és a prém anyagszerűségét, és a közelről szemlélődő számára meglepetéseket is tartogat: a fátyol finom csipkemintáját, a ruhaderék domború hímzését vagy a palást hermelinjének a modern szobrokról ismerős, kéznyomokat is megőrző érzékeny felületét.

Zala a maga módján legalább annyira épít a drapériában rejlő festői hatásokra, fény-árnyék ellentétekre, mint a barokk elődök, mégis inkább Rodin festőisége jut eszünkbe Erzsébet szobráról, mert ebben a nagyon is mesterien megkomponált és kivitelezett szoborban jelen van a pillanatnyi látvány egyszerisége és a mozgás impressziója is. A szobor hamvas, egyenletesen patinás zöld bronzfelülete, a márványtalapzat fakó rózsaszíne és egyszerű, de antik szellemet idéző formája remek kiegészítői és aláfestői Zala művészi ivenciójának, a szobor hangulatos környezetével együtt.”6

A Hősök szobra

A városi képviselő-testület az első világháborúban elesett makói hősök emlékének megörökítésére 1923. április 18-án emlékmű fölállítását határozta el. A mai Csanád vezér tér elején, a Bakos sétányon elhelyezendő emlékműre hárommillió koronát szavaztak meg, a további költségeket közadakozásból kívánták födözni. A polgármester elnökletével szoborbizottságot hoztak létre Bezdán József, Vertán Endre, dr. Dózsa Imre, Breuer Gusztáv, dr. Espersit János, B. Szűcs József, Papp József, Nagy Gy. József, Cs. Kiss Imre és Csorba János képviselők részvételével. Mivel Rakovszky István belügyminiszter 1925-ben körrendeletben szabályozta, hogy a hősök emlékéhez méltó és művészi igényű emlékművek emelhetők, a tervezett műkő helyett Makó is a művészi, bronz megoldást választotta. A pályázatra Kisfaludi Strobl Zsigmond, Szentgyörgyi István és Pásztor János nyújtott be pályamunkát.7 {560}

Tíz nappal a határidő lejárta előtt, 1926. március 21-én Rudnay Gyula levélben adott tanácsot Espersit Jánosnak: „Csak egyet szeretnék Tőled kérni, kedves Jánoskám. Hass oda nagy befolyásoddal, hogy a pályázati zsűri csak a művészi eredmények alapján ítéljen. Nehogy az élelmesebb üzletember – meg nem felelőbb művészi munkával – érvényesüljön. Pásztor szavai szerint Makón a pályázók közül portraitok szobrokat ígérnek. Nagyon súlyos eset, ha igaz. Nagyon kérlek tehát, határozott egyéniségedben bízva – csak a klasszist – a művésziebbet pártoltasd, nehogy az élelmesebb elnyomja a tehetségesebbet. Ez Makónak ép úgy érdeke – mint az egyetemes magyar művészetnek. Tisztuljon meg végre a mi művészeti közéletünk is a könyörtelen igazság alapján. Nem akarom, nem is akarhatnám Pásztor János ősmagyar talentumát az én egyéni szimpátiámmal támogatni. Én csak igazságot s objektivitást kérek tőletek, kedves Jánoskám.”8

Pásztor János Hősök szobra, Anyaság mellékalak

Rudnay jól sejtette, a pályázatok elbírálásában valóban nézetek ütköztek. A makói szoborbizottság Pásztor János tervét fogadta el; a Horvay János szobrászból, Tóth István szobrászból és Rerrich Béla építészből álló bírálóbizottság Szentgyörgyi István pályaművét javasolta. Ebben a helyzetben Pásztor János ifjúkori barátjához, Espersithez írt levelében fejtette ki álláspontját: Gorcsa [Péter városi főjegyző] itt jártában megismertetett a művészzsűri véleményével, amelyet már Te is ismersz. Gondoltam, hogy a másikat fogják pártfogásba, de hogy ennyire részrehajlók legyenek, ezen megbotránkoztam. Mert mindent, mely az én szobromban nem elég kifejezőnek találtak, azt a másiknál hangsúlyozottan kiemelik. Pedig csak a vak nem látja az ellenkezőjét. {561}

Úgy látszik, Horvaynak fáj, hogy Orosházán velem szemben megbukott, különben nem ismerem a bensőjét. Rerrich építész kebelbarátja Szentgyörgyinek, legutóbb portréját is mintázta, – ez diktálta a jegyzőkönyvet.

Ezek után olvasd az alant írott megjegyzéseimet, ha erősen dolgoztok és akarjátok, a szobor még megmenthető részemre.

Szentgyörgyi tervéből hiányzik a monumentális felfogás, az adott téren kicsinyesen hatna, annál is inkább, mert a fő csoport kicsinyes, tömeghatás nélküli. Tulajdonképen csak a két álló alak érvényesül cingáran, a harmadik fekvő alak kivitelnél alólnézetben aligha érvényesülne. Különben a csoportban kevés ember fogja látni, hogy mit akar, tehát nem kifejező. A talpzat alacsony, de magasabb nem lehet a fekvő alak miatt. Amiért alacsony, a két mellékalak elnyújtott, úgyszólván a földön fekvő, elcsépelt, a 48 év utáni felfogásban ábrázolt. Kőből nem állandó.

A kivitelezésnél ezen szobor nyers kiadása nem tesz ki többet, mint 250 milliót, a többit a művész akarja megkeresni. Azért a város Szentgyörgyitől feltétlenül követelje a részletes költségvetést és a pontos méreteket meg az anyag megjelölését, mert különben az ügy nem tárgyalható.

Visszatérve még a szoborra, a talpzaton betűvésésre a hely nincsen megadva. Külön oszlopokon az lehetetlen, a teret felaprózza, oldalról a szobrot vágja, szóval egy előre nem látható lehetetlen dolog sülhet ki az ügyetlen, helyére nem komponált objektumból.

Ezzel szemben szabadjon a magaméról is egy pár szót mondanom.

Megjelenésében a szobor monumentális tömeghatásában erőteljes dekoratív foltjával a térnek legmegfelelőbb. A főcsoport erőteljes, tömör, egységes. A kiemelt hadúr, a leomló hős és anya első pillantásra kifejezi, amit akar. A talpzat megoldását még a zsűri is elismeri. A mellékalakokban kifejezésre jut a magyar érzés, nem keresetten, de belső érzéssel, kellő piadesztálon ül a magyar pár. A talpzat alján jó megoldást talált a márványtáblák elhelyezésével, az elesett hősök neve könnyen olvasható. (Pályázati feltételekben követelve márványtáblák elhelyezése és hogy a szobor 8 méter magas legyen.)”9

A képviselő-testület Pásztor János tervét fogadta el, de ragaszkodtak ahhoz, hogy a hazáért mártírhalált halt hős aktszerű alakjára katonaruhát húzzon. Ebbe a kompromisszumba kénytelen volt a művész belemenni.

Pásztor János Székesfehérvárra is készített emlékművet. Espersit szerint: „Talán a legszebb magyar hősi halott emlék lesz. Ez a szobor módot ad nekem arra, hogy a makói szobor felöltöztetése ellen tiltakozzam, mert ha Székesfehérvárott egy kimondottan papi városba, a templom oldalán megtűrik az aktot, akkor Makó főterén is állhat bízvást egy férfi akt.”10

A szoborkompozició értelmezéséről Pásztor János a pályázati leírásban így vallott: „A főcsoportokat allegorikusan oldottam meg, melynek középpontjában a hazáért mártírhalált halt hős leomló alakja van, mely az aktszerű ábrázolásban sokkal magasztosabban fejezi ki a hősi tragikumot. A női alakban (anya) a hősök halála fölötti gyász kegyeletesen jut kifejezésre. Lendületesen tetőzi be a csoportozatokat az örök magyar akaratot, nemzetvédelmet kifejező jellegzetes alak, mely a hősi tragikumból erőt nyerő elszántsággal mutatja, hogy a magyar jellem és hazaszeretet visszaszerzi az elszakított {562} magyar területeket. A felső csoport drámaiságával szemben a két mellékalak közül az anya gyermekeivel a békét, a termékenységet, az otthon nyugalmát, a férfialak pedig a hazáért munkára és tettre mindig kész magyar embert ábrázolja.”11

A fő- és mellékalakokat 8, 16 és ismét 8 szegletű, három lépcsős haraszti mészkő alapzatra állította.12 A halálos sebtől leroskadó katona mellett a turulszárnyas sisakot viselő hadúr a bátor elszántságot, a harci szellemet, a segítségért fohászkodó, lerogyó nő az együttérzést, a segítő szándékot testesíti meg.

Szentgyörgyi István Návay Lajos emlékmű, női mellékalak

A talpazatra vésték föl a hétszázkilencvennyolc hősi halott nevét. Az emlékművet nem a Bakos sétányon, hanem a város központi helyén, a Korona Szálló előtt, az első artézi kút helyén állították föl, bekerített park közepén. „Bármelyik irányból érkezünk a Széchenyi térre – állapította meg Jámborné Balog Tünde –, hatalmas fölkiáltójelként emelkedik ki az örökzöldekből telepített parkból, és sziluettje sötéten rajzolódik a Korona sárgára meszelt falára vagy az égboltra.”13

A szobrot 1929. szeptember 29-én leplezték le. Avatóbeszédet Petrovics György országgyűlési képviselő mondott. Horthy Miklós kormányzó a Magyar Rádión és a filmhíradón keresztül fordult az ország népéhez.

A Návay Lajos emlékmű

A mártírhalált halt Návay Lajos emlékére emlékmű elkészítésére a megye 1933 májusában írta ki a pályázatot. Októberre 17 pályamunka futott be. A pályázat odaítélésére, Makóra érkezett Kertész K. Róbert kultuszminisztériumi államtitkár, Petrovics {563} Elek, a Szépművészeti Múzeum igazgatója, valamint Róna József és Sidló Ferenc szobrászművész. A bizottság első helyen Pásztor János, másodikon Horvay János, harmadikon Szentgyörgyi István művét ajánlotta. A szavazáson – a szakmai kiküldötteken kívül – a szoborbizottság tagjai is részt vettek. A pályázatot abszolút többséggel Szentgyörgyi István nyerte.14

Szentgyörgyi István (1881–1938), a Képzőművészeti Főiskola tanára, portrészobrokon kívül emlékműalkotással vált ismertté. A Návay-emlékmű a legsikerültebb alkotásai közé tartozott. Návay alakján a nyugodt, kiegyensúlyozott harmónia érvényesült. Különösen nagy gondot fordított a fő- és mellékalakok fejeinek egyedi megmintázására. A makói emlékműre a klasszicizmus nyugodt mértéktartása, forma szépsége volt jellemző.

Féja Géza találóan jegyezte meg: „Návay demokratikus szelleme s közéleti tisztasága csakugyan megérdemelte a szobrot. Csakhogy ez a szobor nem Návay szellemét fejezi ki, hanem a győzhetetlen, örök vármegye világképét. Peckesen áll szegény, igaztalanul halálba küldött Návay, előtte alázatos parasztok hajlonganak, hódolnak, és szórják lábai elé a dézsmát, melyre igényt sohasem tartott.”15

Az emlékművet egy évtized multán elbontották. A főalakból nyert bronzból öntötték meg a szovjet emlékmű domborművét. Alapzatán kapott helyet 2002-ig a Petőfi parkban Nagy Gyula Petőfi-szobra.

A két mellékalak elkerülte a beolvasztást. Az öntöde szobortemetőjéből a budatétényi Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutató- Fejlesztő Vállalat rózsakertjébe került. Itt födözte föl a szobrokat Fodor László, a Makói Városvédő Egyesület későbbi elnöke. 1987 nyarán a népfront és a múzeum szervezésében – Nagy István megyei népfront elnök, Gyarmati András makói népfront titkár, Fodor László és Tóth Ferenc múzeumigazgató részvételével – delegáció kereste föl a kutatóintézetet, és vezetőjétől, Molnár Béla főigazgatótól visszakapta Makó a műalkotásokat. Az Országos Műemléki Felügyelőség javaslatára a városháza előtti téren – eredeti helyétől kb. 50 méterre – állították föl.16

Szobrászok

Gergely Sándor (1989–1932)

Gergely (Glück) Sándor 1889. augusztus 26-án Hódmezővásárhelyen született. Családja a következő évben Makóra költözött. Apja – a vásárosnaményi születésű Glück Lajos – kőfaragó műhelyt és lerakatot nyitott itt. Az ifjú diákot a tanulás nemigen érdekelte. Sablonokat, korlátokat ledöntő, energikus egyénisége miatt társai nem kedvelték. Tizennégy éves korában apja kőfaragóinasnak adta ausztriai szállítójához, a sziléziai Saubsdorf kőfaragó műhelyébe. Két év után hazajött, és 1906 nyarán sikeresen fölvételizett a budapesti Iparművészeti Iskolába, ahol két évig tanult. Mestere Mátrai Lajos (1850–1906) és Maróti Géza (1875–1941) volt. Szilaj, kötelességszegő modorával itt is magára vonta a figyelmet. 1909 nyaráig Makón tartózkodott, nyilván apja műhelyében dolgozott. Ősztől a sziléziai Breslau (ma Wroclaw) Művészeti Akadémiáján {564} folytatta tanulmányait. Tanára Philipp Theodor von Gosen (1828–1943) volt. 1912 tavaszán hazajött, és lakásuk (Kálvin u. 1.) közelében, eléggé vadregényes környezetben kis műtermet bérelt. 1912 őszén Makó város ösztöndíjával beiratkozott a müncheni Képzőművészeti Akadémiára, Adolf Ernst Hildebrand (1847–1921) és Balthasar Schmidt (*1858) növendéke lett. Münchenben kapta kézhez katonai behívóját. 1917-ig a montenegrói, olasz és román harctéren tüzérként szolgált. Sebesülése után Szegedre helyezték segédszolgálatos beosztásba.17

Még a háború alatt Makón ismerkedett meg Juhász Gyulával, aki 1922-ben így emlékezett: „Gergely Sándorral, ezzel a hatalmas, őserejű szobrászművésszel is itt hozott össze a jósors, s együtt üldögéltünk az Otthon [kávéház] asztalánál, és együtt csatangoltunk a Cigánybécsben, szobrokról beszélgetve, amelyek azóta Gergely Sándor és Makó dicsőségét hirdetve megszülettek”.18 Leszerelése után Szegeden telepedett le, műtermét hónapos szobában rendezte be. Juhász Gyula felhívta Kassák Lajosnak, a magyar expresszionizmus vezérének a figyelmét Gergely művészetére, és ő három szobrát a Ma demonstratív kiállításán 1918. szeptember 15-én Budapesten be is mutatta. Ekkoriban rajzolta le művészi pályájának egyengetőjét, Juhász Gyulát. A hivatalos elismerésnél többet jelentett számára Juhász Gyula baráti támogatása.19 A szegedi múzeumban őrzött rajz dedikációja: A nagy Juhász Gyulának, akit énnálam jobban senki sem tisztelhet. Szeged, 1918. Gergely Sándor.

Gergely Sándor – Juhász Gyula
{565}

November 14-én Gergely ismét szerepelt pesti kiállításon. Az aktivisták a Tanácsköztársaság győzelme után, március 25-én hitet tettek a „kommunista kultúra” mellett. A kiáltvány aláírók között Gergely is szerepelt. Megszervezték Szegeden a művészeti szabadiskolát, és május 18-án a képzőművészek szakszervezete kiállítást rendezett. Októberben a múzeumban rendezett kiállításon Gergely hat művel szerepelt. Novemberben Gergely Sándor és Moholy-Nagy László műtermi kiállítást rendezett három korona belépődíjjal, hogy némi pénzhez jussanak. A Tanácsköztársaság leverése után kilátástalannak ítélte meg helyzetét, ezért külföldre készült. 1920. február 23-án házasságot kötött Mikó Erzsébet (1891–1977) szegedi iparművésszel. Juhász Gyula nászajándékverse Gergely Sándornak címmel az egybekelés előtt nyolc nappal jelent meg.

1920-ban kiköltözött Németországba. Itt kényszerűségből a grafika művelésébe kezdett. A Graffisches Yar című német évkönyv ismertette addigi működését, és fényképmásolatot közölt Világkatasztrófa címmel Németországban megjelent mappájáról.

1923 tavaszán az első világháború makói hősei emlékét megörökítő emlékmű elkészítésének gondolata Gergely Sándort is foglalkoztatta. Nikelszky Jenő polgármestert hivatalában föl is kereste, pályázati szándékát jelezte, de pályaművének beküldése elmaradt.20

Németországban a grafika mellett fényképezéssel is kísérletezett. 1932-ben Neue Welt címmel íróbarátjával lapot indított, de enyhe baloldali irányzata miatt betiltották. Mivel élete végképp kilátástalan volt, 1932. augusztus 26-án, 43. születésnapján a gázcsap kinyitásával vetett véget életének.

Legismertebb munkája, Juhász Gyula bronz portréja 1918-ban keletkezett. A gipszvázlatot A Hét 1918. szeptember 29-i száma közölte. A szobrot Gergelyné egyik szegedi látogatásakor fizetség fejében Eidus Bentian fogásznak ajándékozta. A mű Eidus özvegyétől került a szegedi múzeum gyűjteményébe. A kitűnő portré a Makóról Szegedre távozó, az első öngyilkosság utáni szorongó tekintetű költőt örökítette meg. Gergely Tabu c. munkája a vásárhelyi múzeumba, Akt szobra és két érme (1919, Önportré) a Magyar Nemzeti Galériába került. Többi műve elkallódott.21

Szeged művészeti életében vulkánikus volt a megjelenése, de – a megváltozott politikai viszonyok között – szinte máról holnapra került feledésbe is.

Nagy Gyula (1907–1983)

Református tanítócsalád sarja. Nagyapja, Nagy Gábor tanító Békésből származott, de itt hamar otthonra lelt, és városszerte tisztelet övezte. A kaszinónak is tagja lett. Erdei Ferencet és öccsét, Sándort szintén tanította, a tőle kapott könyvek jelentették számukra az első olvasmányélményt. Unokája az ő kézügyességét örökölte. A család máig őrzi puszpángfából faragott majomfiguráját. Az édesapa, Nagy Elek kántortanító volt, főleg Belvároson szolgált.

Nagy Gyula 1907. március 13-án született Honvédban. Akkoriban ugyanis a református tanítók előrehaladása Makón háromlépcsős volt: Honvédban kezdték, Újvároson folytatták, és Belvároson fejezték be működésüket. Ezért Nagy Gyula elemi iskoláit több helyen végezte. Gyerekkorában betegség esetén csak úgy lehetett ágyban tartani, ha rajzoláshoz papírt és ceruzát kapott. Ifjú korában fölszökött a padlásra, ott kezdte el a {566} mintázást. Néhány évig gimnáziumba is járt, de a gépek jobban érdekelték. A makói Ford lerakatnál évekig tanította a Fordson traktorok makói vásárlóit a körmös gépek kezelésre és vezetésére. Galamb József is tudomást szerzett a fiú ügyességéről, hívta ki a Ford művekhez, de ezt nem vállalta. A gépekhez való vonzalmából eredt, hogy első szobrainak árából motorkerékpárt vásárolt, azzal járt Pestre, majd Gárdonyba.

A városházán dolgozó névrokona – látva rajzait – rábeszélte, hogy jelentkezzék a Képzőművészeti Főiskolára. Az édesapa ellenezte, mondván: elég egy művész családban. Bátyja, Gábor ugyanis a pécsi Nemzeti Színház tehetséges énekes bonvivánja volt. Gyulát 1926-ban festőszakra föl is vették. A protektor nemcsak az apa meggyőzésében segített, de elintézte, hogy a polgármesteri hivatal segéllyel támogassa a művészhallgatót. Mások is egyengették művészi indulását, 1931-ben a helyi újság szerint a „makói művészbarátok szinte versengettek abban, hogy elindítsák őt a Parnasszushoz vezető úton”.

Évfolyamtársainak föltűnt, milyen ügyesen mintáz. Rábeszélésükre sikerült átmennie a szobrász szakra. Mesterének Bory Jenőt választotta. Tanára annyira meg volt elégedve tanítványával, hogy áttette a tehetségesek csoportjába.

Nagy Gyula Tavasz ébredése

Másodéves korából a család máig őriz egy anekdotának is beillő emléket. Közeledett a tavaszi tárlat ideje. Az altisztnek, amikor Bory mester szobrát vitte a zsűrizésre, megakadt a szeme Nagy Gyula egyik szobrán. A tejhatalmú szolga az ifjú hallgató alkotását is elszállította. A szobrokra név nem volt aggatva; a bírálóbizottság Bory szobrát kizsűrizte, a húszéves növendékét elfogadta. Ezt az első sikert Vágyódás című szobrával érte el. Bory Jenő emelkedett gondolkodására jellemző, hogy melegen gratulált tanítványának. A Szalonban rendezett kiállításán Tavasz című szobrával vonta magára a figyelmet. Az Ébredés alkotásának képe pedig a tanárának, Lyka Károlynak szerkesztésében megjelent Művészet című folyóiratban látott napvilágot. A hivatalos kritika elismeréssel fogadta Nagy Gyula művészetét. Egy csapásra a Bory-csoport meghatározó művésze lett. {568}

Ő is részt vett 1930-ban a művészifjúság részére a Nemzeti Szalonban rendezett kiállításon.22 Főiskolás éveiben olyan termékenyen alkotott, hogy végezve, 1930-ban teherautónyi szobrot hozott haza. Már augusztusban be is mutatkozott a makói közönség előtt. A polgári leányiskolában rendezett kiállítását Nikelszky Jenő polgármester nyitotta meg. A Marosvidék cikkírója szerint a kiállítást két alkotás uralta. A Tavasznál „tökéletesebben kőben még aligha fejezték ki azt, amit a tavasz szó jelent az emberiség életében. Csupa könnyedség, csupa ritmus, csupa öröm és életfakadás, mentes minden anyagiasságtól és az iskola hatásaitól.” Másik a pásztorélethez kapcsolódik. „A magyar földdel és közelebbről Makóval való lelki kapcsolata azonban a legtökéletesebben jut kifejezésre a Juhász csókjában. A magyar föld illata és zamata árad ebből a szoborból, meglepő erő a nőből és lenyűgöző gyengédség a férfi részéről.”23 Egy másik kritikus szerint az „Ébredés, Tavasz, Vízhordó leány, Nyilazó Diana, mind-mind tiszta poézis, eszményiség, líra. Végtelen könnyedség, lendület és kifejező erő jellemzi.”24 Ez volt Makón az első szoborkiállítás.

Nagy Gyula Megriadt nő

Egy év múlva a hódmezővásárhelyi kaszinóban megrendezett kiállítása már meghozta az anyagi sikert is.25 Hét szobra kelt el; a vásárlók között volt József Attila gyámja, dr. Makai Ödön is. Egy „hatalmas kompozíció” elkészítésére is kapott megbízást. {568} Ezen a kiállításán szerepelt először szobrászunk klasszikus értékű alkotása, a Megriadt nő.

1932 decemberében a református polgári fiúiskolában gyűjteményes kiállítását rendezte meg. A régi és új szobrok, pasztellek, akvarellek, krétarajzok jelezték sokoldalúságát. Ahány szobor, ahány kép, annyi téma és kifejezés. Elragadó lelkesedéssel írta Gyenge Miklós a kiállításról: „Modern Atléta-fej állítja meg a szemlélőt lekerekített simaságával és újszerűségével, odébb a Megtért című szobor michalengalói stílust és eszmeábrázolást mutat, a Kreutzer-szonáta Kreutzer hatalmas muzsikális erejét és kifinomult erotikáját ábrázza. A Megriadt nő életnagyságú szoboralakja klasszikus kiegyensúlyozottságot és letisztult formakészséget mutat, az Anya lépcső a Mária-szobor fenséges eszményítéséhez. Legény és leány búcsúja című szoborcsoportja tiszta, üde népköltészet, Kodály-zene kőbe formálva, de még inkább az a Juhász csókja. Annyi őserő és szilaj mozdulat van ebben a szoborban, mint a magyar földben és a pusztai szélben együtt. Szebben fájdalmas Krisztus-fejet nemigen láttunk, mint az a pici szerény gipszminta, amelyet 5 pengős árcédula csúfol.”26

Szegeden a Kass halljában lenyűgöző aktjaival, portréival és népies tárgyú műveivel aratott sikert.

Kiállításai annyit jövedelmeztek, hogy Gárdonyban telket vásárolt, és saját tervezésben nyári lakást épített. Az előtérből lehetett bejutni a műterembe, jobbra hálófülke, balra konyha épült. A ház előtti szobortalpazatra helyezte legújabb munkáját, amelyet igencsak megvásároltak a fürdőző vendégek.

1933-ban Csanád vármegye szoborpályázatot írt ki a Tanácsköztársaság idején mártírhalált szenvedett Návay Lajos emlékére. Nagy Gyula – mint a város egyetlen szobrásza – nagyon számított a megbízatásra. Rajta kívül tizennégy szobrász vett részt a pályázaton. Mivel Návay Lajos a titkos szavazati jog előharcosa volt, a szoborbizottság is titkos szavazással kívánt dönteni. A novemberben megtartott első bírálatkor legjobbnak Horvay János, Pásztor János, Szentgyörgyi István, Markub Béla és Vass Viktor alkotását találták. Ők tovább alakíthattak tervezetükön. Tarnay Ivor indítványára a bizottság „a feltűnő tehetségű makói szobrászművésznek, Nagy Gyulának 500 pengőt szavazott meg díjul, ugyanannyit, mint a fölsorolt öt művésznek”. Nagy Gyula haláláig méltánytalannak tartotta mellőzését. Csalódott, kiábrándult, sőt lelki sérült lett. Menekült Makóról. Az év nagy részét – kora tavasztól késő őszig – Gárdonyban töltötte. Ott is érzékeny lett minden megnyilatkozásra.

1938 áprilisában a Szegedi Képzőművészeti Egyesület szervezésében négy szobrával (Tanulmányfej I., Tanulmányfej II., A megriadt, Fohász) vett részt a múzeum színvonalas tárlatán.

Többször kapott megbízást filmek szobrászkellékeinek elkészítéséhez. Az ő tehetségét dicsérte az Ópiumkeringő, az Éjszaka lánya, a Láp virága, a Házassággal kezdődik című filmeken szereplő szobrok, építészeti enteriőrök kialakítása.27

Gárdonyban hősi emlékművet készített, de a továbbiakban szinte kizárólag a kisplasztikát művelte. Szeretett portrét mintázni. Hagyatékában fönnmaradt Noé Gyula arcképe, ez mutatja, milyen karakteresen tudott fogalmazni. Kuruc kori témáiban a régi énjét adta, hiszen a búsuló szegénylegénnyel lelki rokonságot érzett. A temetőszobrászat {569} gondoskodott szűkös megélhetéséről. A makói belvárosi temetőben hat, az újvárosiban két, a görög katolikusban két reliefjét állították föl. A katolikusban a hősi emlékművet és Nikelszky Jenő síremlékét készítette.

A második világháború után Makón sokrétű szellemi élet bontakozott ki, ennek irodalmi, zenei és képzőművészeti vonala egyaránt ígéretesnek látszott. Nagy Gyulában is új tervek fogalmazódtak meg, elszigeteltsége oldódni kezdett. A makói József Attila Irodalmi és Művészeti Társaság 1947. október 25-én a vármegyeháza nagytermében képzőművészeti estet szervezett, ahol beszélhetett szobrászatáról. December 7-én pedig az iparos tanonciskola helyiségeiben képzőművészeti tárlatot rendeztek Ecsődi Ákos, Loós János, Torma Imre festményeiből és Nagy Gyula szobraiból. A korabeli lap elragadtatva számolt be a kiállítás színvonaláról: „A két termet megtöltő kiállítás bármelyik budapesti szalonban is megállná a helyét, és Makó országos viszonylatban is büszke lehet művészeire. Aki végigsétál a képekkel, szobrokkal teli termeken, igényes, komoly művészet megnyilatkozását tapasztalhatja. Nagy Gyula harminckét szobrot állított ki. Elkészítette a társaság névadójának, József Attilának mellszobrát is.”

Mindezt betetőzte Ecsődi Ákosnak Csanád képzőművészetéről 1848-ban a Csanádi kalendáriumban megjelent kitűnő összegzése. Nagy Gyula művészetéről számos újságcikk jelent meg, de Ecsődi Ákosé az egyetlen esztétikai igényű elemzés: „Nagy Gyula szobrász merészen ívelő pályájának eredő helyén, Makón tölti utóbbi éveit. Vulkánikus művészvéna. Szenvedélyes, nagy termőerejű gazdag szoborsorral jelöli eddigi alkotó tevékenységét. Életöröm és a formák habozás nélküli föltárása, friss és spekulációtól mentes érzéki csengést ad művészetének. Elvont formarendezés, belső szerkezet-hangsúlyozás általában távol esik vérmérsékletétől, gondolkozásától, annál jobban szereti a festői jellegű vonal- és formakultuszt, bársonyos fényjátékkal omló plasztikát, ami egyúttal festőművészi adottságaira is vonatkoztat. Az ábrázolás tárgyához alakítja kifejezési nyelvét, a teremtés elnagyoló hevességétől a klasszikus kiegyensúlyozás csendjéig hullámzik alkotó virtuozitása. Emberábrázoló készsége maradéktalanul bontja formákra a modell karakterét a plasztikai ízesség díszítő kedvével gazdagítva az ábrázoltat. Nagy Gyulát a nehéz idők makói menedékéből továbbragadja majd múzsája a nagyobb lehetőségek világába.”28

1931-ben a vásárhelyi kritikus úgy érezte – látva a gipsz és terrakotta szobrait – ezek mind nemes anyagért, végleges anyagformájukért kiáltanak. „A Tanulmányfej csak fekete márványban tudná magát véglegesen elképzelni. A Megriadt nő hatalmas szobra patinás bronzba vágyik, míg az Anya, az avatott kézzel egyszerű vonalúnak mintázott Mária a bourdelli, rodini Pihenő férfi, a Szégyenlős nő Carrara hófehér kövét tartanák magukhoz méltónak, a Fohász kisplasztikája pedig sárgás-fehér elefántcsontba álmodja magát.”29

Öt évvel a művész halála után, 1988-ban Gajdos Dezső kőfaragó saját költségén bronzba önttette Nagy Gyula legszebb alkotását, a Megriadt nő szobrot. Azóta a város főterét ékesíti Makó szobrász fiának maradandó műve. Talán az utókor egyműves szobrászként fogja nevét megőrizni. Tulajdonképpen Madách is egyműves író.

Erdei Sándor (1915–1984)

Erdei Ferenc írta 1935-ben öccsének: „nem mondom többet, Sándorkám, hogy […] haladj hát azokkal a szobrokkal! Nem. Hanem lesem a bölcsességedet és a szobraidat, {570} s vigyázok rád, hogy ezeknek a megszületésére legyen is alkalmad. Szóval veled szemben is gyakorolom a mesterségemet: megteremteni az élet és az alkotás föltételeit. – S élni aztán majd csak élek magam is valahogy. Ez a legkedvesebb gond nekem: hova építjük a műtermedet, hun lesz jobb neked Pesten vagy Makón vagy Firenzében? […] Szokták tőlem kérdezni némi kétellyel: valóban olyan tehetséges a te nagyreményű Öcséd? Ilyenkor én kihúzom magam, s mint akinek az öccséről van szó, mondom: holt bizonyosan, s még csecsszopók is álmélkodnak majd keze munkáján.”30

Erdei Sándor 1915. március 17-én született Makón. Az Aradi utcai református elemiben, majd a gimnáziumban tanult. Szerencsi Zoltán rajztanár fölfigyelt tehetségére, művészeti könyveket adott kezébe, egyre többet foglalkozott vele. Többször odaszólt: „Édes, mutasd meg a rajzod!” Kis agyagfiguráit látva, lehetővé tette, hogy a rajzszertárban mintázhasson. Modellt is keresett. Egyik alkalommal Reitzer Béla ( 1911–1942) látva agyagfiguráit, megkérte, őt is mintázza meg. A portrét el is vitte magával emlékbe. Érettségi után irodalmi érdeklődésétől vezérelve beiratkozott a szegedi egyetem bölcsészeti karára magyar–német szakra. Háromheti hallgatás után otthagyta az egyetemet, szobrászati hajlamának engedve, rövid időre fazekasinasnak szegődött Szentesre Szilágyi Sándor gölöncsérhez.31

Erdei Sándor Önarckép
 
Erdei Sándor Falu rossza

A szobrászi pályára készülve Reitzer Béla ajánlására Aba-Novák szabadiskolájába jelentkezett, ahol Pátzay Pál (1896–1979) növendéke lett. 1935-ben jeles eredménnyel fölvették a Képzőművészeti Főiskolára, mesteréül Sidló Ferencet választotta. Szabó Iván szobrásszal és Kurucz D. István festőművésszel mély barátságot kötött. Bibó Istvánék budaligeti telkén vályogból egyszobás házat épített, amit ők remetelaknak neveztek. A három barát ide költözött, kerékpárral jártak be a főiskolára. 1939-ben a {571} budapesti francia követségen François Gachaut kilátásba helyezett számára egyéves francia ösztöndíjat. A vágyálom szertefoszlott, váratlanul behívták kétéves katonai szolgálatra, amelyet a háború alatt újabb behívások követtek. A budaligeti szobába berakta a szobrait, egy faragásra előkészített kőlapra ráírta: FÖLTÁMADUNK, és bezárta az ajtót. Ekkor nem is gondolta, hogy ezzel lezárul szobrászati pályája is. A front közeledtével bátyjával együtt értékeiket (könyvek, kéziratok, rajzok, szobrok stb.) szigetszentmiklósi tanyájukban elfalazták. A háborúban a tanyát szétlőtték, mindenük megsemmisült. Az új élet hajnalán a parasztpárt vonzásában érdeklődése az irodalom felé fordult. Különféle lapoknak (Szegedi Szabad Szó, Szabad Szó, Új Hang) szerkesztője. Makói rajztanára, Szerencsi Zoltán figyelemmel kísérte útját, 1954. október 3-án Nyíregyházáról még levéllel kereste meg: „Visszaemlékszel, hogy nem bíztattam a tanítványaimat a művészpályára, mert azt magyar földön kétségesnek, túl nehéznek találtam. Rajtad azonban láttam, hogy attól visszatartani nem lehetne. Kívánom, hogy nehézségekkel és kétségekkel ne is találkozzál soha.”

Rövid ideig népművelési miniszterhelyettes. Két ízben a Magyar Írók Szövetségének főtitkára. Az 1956-os forradalom idején irodalompolitikai hitvallása: „Soha többé hazugságot, mindig mindenben az igazat!” A meghurcoltatás évei után írásaival a kistermelőket szolgálta és a háztáji gazdálkodásról cikkezett. Rovatvezető, majd szerkesztő lett. 1984. július 9-én Budapesten halt meg. Fekete Gyula szerint: Mindnyájunk közt talán a legszilárdabb jellem;32 Sipos Gyula szavaival: bölcsességénél csak a tisztessége nagyobb.

A háború viharát csak néhány elajándékozott szobra vészelte át. Sárközi Márta (1907–1966) fia Londonban megőrizte a Betlehem c. reliefjét, amelyről később itthon bronzöntvény készült. Korsós nő c. terrakotta domborműve idős Bibó Istvánéknál vészelte át a háborút, ezt Bibóné 1974-ben visszaadta alkotójának, a család utólag bronzba önttette. Éva c. reliefet 1938-ban mintázta Diósszilágyi Éva ötéves korában készült fényképéről, amelyet Erdei Ferenc tárcájában hordott. A gipsz dombormű összetört, de Szőke Ágnes, a szegedi múzeum restaurátora helyreállította. (Az új gipsz másolatból kapott Diósszilágyi Éva, Erdei Sándorné, a makói múzeum és Tóth Ferenc.) Az Úri u. 14. alatti Diósszilágyi ház teraszának falába Faültetők terrakottáját 1938-ban építették be; máig ott van.

Élete utolsó szakaszában ismét hozzá-hozzá kezdett a mintázáshoz, de most már inkább kedvtelésből. Bátyját, Ferencet hatvanadik születésnapjára, 1970-ben megajándékozta a Faültetők c. relieffel. Leányát meglepte Anna 20 éves plakettel. Ekkoriban néhány nagyobb méretű kompozíciója is születet: Aratás, Lópatkolás, Feleségem. Hosszú ágyhoz kötöttsége idején még alkalmanként ugyanis mintázással akarta magát hasznossá tenni.

Munkái a paraszti világhoz kapcsolódtak, hiszen a falukutatók szemlélete zsigereibe is beépült. Mesterének, Sidló Ferencnek fölfogásától távol tudta tartani magát; Medgyessy Ferenc népi realizmusa annál mélyebb nyomokat hagyott lelkében és alkotásaiban. {572}

 

Festészet

Rudnay Gyula makói művésztelepe

A város művészeti életében határkőnek számított az 1925. esztendő, amikor a Képzőművészeti Főiskola növendékei először jöttek ide nyári gyakorlatra. Ezt azután még két termékeny év követett.33

Rudnay mester az 1920-as években a Képzőművészeti Főiskolának legtöbb növendékkel bíró tanára volt. Müncheni, római és párizsi tanulmányai után, 1905-ben néhány évre Hódmezővásárhelyen telepedett le. Nagy érdeme, hogy magyar festői nyelvet teremtett. „A mai művészeti életünk alapja – vallotta – csakis e föld és e föld népé-nek kultúrája lehet.” Ez a fölismerése vált ars poétikájává, mesterségbeli tudásának alapjait ez határozta meg.

Az 1920-as évek közepére nehéz anyagi helyzetbe került a Képzőművészeti Főiskola. Rudnay Gyulának támadt az az ötlete, hogy a nyári gyakorlatot az Epreskertből vidéki városokban kellene kihelyezni. Espersit Jánosnak tetszett az elképzelés, elsőnek ajánlotta föl segítségét. A makói festőiskola létrejöttének körülményeit később így összegezte: „Az államnak nincs meg az anyagi ereje, hogy a művészetet érdeme szerint támogassa. A budapesti Képzőművészeti Főiskola növendékei a legnagyobb nyomorban sínylődve szolgálják a szépség munkáját, s csak a fiatalság hite, meg nem rendíthető ambíciója tartja bennük a lelket. Segíteni kellett rajtuk. Így vetődött fel az eszme, hogy nyárára vidékre küldik őket. A jó emberek támogatására bízva sorsukat. Ennek hármas célja volt: a növendékek a téli nélkülözést valahogy kiheverik, megismervén a vidéki élet szépségeit, új benyomásokkal telnek meg, új levegőt, más embereket, ismeretlen tájakat látnak, és végül közvetlen érintkezésbe kerülve a vidékkel, a művészetet jobban megszerettetik ott.”34

A Képzőművészeti Főiskola csaknem 350 hallgatójának felét 1925 nyarán vidéki városokban létesült telepeken helyezték el. Csupán két állami telep működött: Révész Imre vezetésével a kecskeméti és az átalakulóban lévő miskolci. Az utóbbi Muhits Sándor irányításával állandó iparművészeti osztályt tartott fönn, amely valóságos missziót teljesített a népies művészet fönntartásával. Mohácson Glatz Oszkár vezetésével húsz festőnövendék dolgozott. Jászapátira Bosznay István huszonöt hallgatót vitt le. Rudnay Gyula Sümegen és Makón 16–16 növendéket helyezett el. Kőszegen 12 festő, 3 szobrász és egy iparművész megalakította a Kőszegiek Társaságát.

Glatz Oszkár rektor különösen nagy jelentőséget tulajdonított a létrehozott vidéki telepeknek: „A telepeket sokkal fontosabbnak tartom a hallgatók egész éven át való tanulásánál. A természet egészen megváltoztatja a fiatal művésznövendék felfogását, s a tanár beavatkozása nélkül is nagyszerű eredményeket érnek el. A vidék páratlan arányú mozgalma az egész magyar művészet jövőjére nagy kihatással lesz. Minden ilyen város kis művészcentrum lesz, teli művészi élettel s megértéssel a művészek iránt, amellett {573} anyagilag hathatós támogatója a művészi piacnak. Ennél szebb s komolyabb kultúr-decentralizációt el sem tudok képzelni.”35

Az első esztendő

Espersit János 1925-ben a helyi lap újévi számában jelentette be, hogy Rudnay Gyula, világhírű festőművész […], a Képzőművészeti Főiskolának legtöbb növendékkel bíró tanára , a nyár folyamán szeretne Makóra jönni növendékeinek felével, hogy három hónapon keresztül itt dolgozhassanak”.36 A város közönségének megértő támogatását kérte. Júliusban meg is érkeztek a festőnövendékek: Barcsay Jenő, Istókovics Kálmán, Kollár József, Darvas László, Misztrik Ernő, Varga Béla, Wohl Zoltán, Choma József, Bertis Blanka, Gáspárdiné Bencző Ilona, Wicsics Margit, Csengery Ibolya, Kemény Éva, Nagy Zoltán, Patay Éva, Vimbáti Pál.37 A fiúk szálláshelye a görög katolikus iskola (Toldy utca 4.), a leányoké az Erzsébet árvaház (Lonovics sugárút 17.). Kosztolásukat hetvenkét család vállalta. Espersit beadványára a tanács ingyen fürdést engedélyezett a Maroson, részükre három kabint tartottak fönn.38 Az ifjú festők a vármegyeház árnyékában festették délelőttönként plein air képeiket, délután pedig a város környékét bolyongták be téma után kutatva.39 Rudnay Gyula Weisz Emiliót (Vén Emilt) bízta meg a telep vezetésével.

Móra Ferenc születésnapját 1925. július 18-án dr. Diósszilágyi Sámuel főorvos lakásán ünnepelték meg. Makón ekkor írók, festők, költők és mecénások találkoztak. A bensőséges rendezvényen Rudnay Gyulán kívül részt vett Juhász Gyula és Károlyi Lajos makói származású szegedi festő. E találkozáskor született a szegedi költő Rudnay Gyulának című verse, amely szellemi rokonságuk legfőbb kifejezője lett.

Dicső cigánya színnek, fénynek, árnynak,

Magyar borúnak és magyar derűnek,

Gazdag szegénység áldott orgiája

A képeid, hol álmok hegedülnek.

A földet érzem, mely viharban ázott,

Az eget érzem, mely bizton hajol ránk,

A régi gyászból születő világot,

A lelkedet, édes, bús Magyarország!

(Rudnay Gyulának)

Rudnay Gyula elismerően nyilatkozott Makó fogadókészségéről: „Nagyon örvendek, hogy Makón olyan kitüntető, magyaros szívélyességgel fogadták a nyári telepünkre leküldött művész ifjakat […] A legfőbb óhajunk, hogy egy állandó jellegű telepet létesítsünk Makón, amely e magasztos célokat szolgálja. Bízom abban, hogy ez sikerül is, és Makó megértő társadalma rövidesen büszkesége lehet az országnak.”40

A makói művésznövendékek alkotásaiból 1925. augusztus 29-én 10 napig tartó kiállítás nyílt a vármegyeház nagytermében. A nyári termés felét, mintegy száz olajfestményt {574} és kétszáz rajzot, rézkarcot és akvarellt állítottak ki. Nikelszky Jenő polgármester megnyitó szavaiban többek között Espersit érdemeiről szólt: „Illesse a hála és a köszönet első sorban Espersit Jánost, akitől származik a kezdeményezés, és aki nemes áldozatkészségével leküzdött minden anyagi nehézséget a szép és nemes terv útjából.”41

A kiállítás művészi nívóját mi sem igazolta jobban, mint Endre Béla elismerése. Szerinte a művésznövendékek makói bemutatkozása még országos vonatkozásban is elsőrendű művészi teljesítmény. Spontán elhatározásból levelet írt Lyka Károlynak, kérve, jöjjön le Makóra, és nézze meg a kiállítást.42

A makói művésztelep első esztendeje szép sikerrel zárult. A polgármesternek köszönőlevelet küldött Glatz Oszkár, a Képzőművészeti Főiskola dékánja és a kultuszminisztérium is.43 A makói sikerek ismeretében a Dél-Magyarország támadta Szeged város tanácsát: „hetvenezer holdja van, és mégis elzárkózik mindenféle művésztelep eszméje elől azzal, hogy nincs pénze”.44 Pedig ekkorra már megtört a jég. Glatz Oszkár rektornak 1926. április 30-án Espersithez írt leveléből kitűnt, hogy a makói ügyvéd Szegeden és Hódmezővásárhelyen is eljárt a telep létesítése érdekében: „Őszinte örömmel vettem folyó évi április hó 21-én kelt nagybecsű sorait, amelyben arról méltóztatik értesíteni, hogy a makói, battonyai, szegedi művésztelep ezidei évada tekintetében eredményes működést méltóztatott kifejteni […] A főiskola a maga részéről örömmel üdvözli azt a törekvését is, hogy ezeken kívül Hódmezővásárhelyt is létesül művésztelep, s annak idején szíves informatív értesítését hálásan fogom venni.”45

A második esztendő

Ilyen előzmények után 1926-ban pezsgő művészi élet bontakozott ki Makón. Januárban Bendéné K. Friderika állította ki festményeit a Kereskedők Egyesületében.46 Másnap Rudnay Gyula Makóról szóló nyilatkozatát hozta a sajtó.47 Májusban Endre Béla gyűjteményes kiállításában, Endre Béláné művészi hímzéseiben és kézimunkáiban valamint a majolikagyár termékeiben gyönyörködhetett a közönség.48 Közben megérkeztek a makói hősök emlékének pályaművei: Szentgyörgyi István és Kisfaludi Strobl Zsigmond egy-egy, Pásztor János két pályaművel pályázott.49 Decemberben a megyeháza dísztermében Benczur, Lotz, Markó, Mednyánszky, Székely Bertalan, Éder-Edvi Illés, Glatter, Glatz, Vastagh stb. képeiből nyílt kiállítás.50 Karácsonyra Makóra szállították Zala György eredetileg Aradon, a megyeháza előtt fölállított Erzsébet királyné mellszobrát.51

Mivel ebben az évben a Rudnay-tanítványokat Szegedre, sőt Hódmezővásárhelyre is beosztották, Makóra ezúttal kisebb létszámú csoport került. A 13 növendék között {575} volt két ismerős, Barcsay Jenő és Kollár József. A főiskola igazgatósága ide irányította még: Tóth Sándor ötöd-, Vresits Lajos ötöd-, Fuhrmann Mátyás másod-, Révész Pál negyed-, Gallé Tibor harmad-, Penkert József negyed- és Molnár Zoltán, Baris Dezső, Kiss János és Grabovieczki Leó elsőéves növendékeket. A művészcsoport vezetője Goldsand Frigyes tanársegéd volt.52 A növendékeket a polgári leányiskolába helyezték el. Étkeztetésük a műbarát társadalomra hárult.

Rudnay Gyula rajza Diósszilágyi Sámuel vendégkönyvében

Július közepén Rudnay Gyula feleségével együtt volt hivatalos Diósszilágyiékhoz. Rudnay a vendégkönyvbe bejegyzés helyett rajzzal kedveskedett, és szöveggel is kiegészítette: „Kedves Samu barátomnak baráti szeretettel – Makó – 926. júl. 17. Rudnay”. Feleségének beírásából derül ki, hogy több napig élvezték Diósszilágyiék vendégszeretetét: „Kedves körükben töltött kellemes napok megemlékezéséül Rudnay Gyuláné.” Rudnay júliusban kétszer is megfordult Szegeden. Egyik alkalommal Pusztaszert tanulmányozta, mert a Parlament részére készülő nagyméretű gobelinjéhez gyűjtött anyagot. A szegedi sajtó a tervezett művet Hétvezér, Árpád vagy Honfoglalás címen emlegette. Ebből a körülményből válik érthetővé az emlékkönyvi rajz, amelyen honfoglalási jelenetet, a gobelin egyik vázlatát ismerhetjük meg.53

A művésztelep tagjai nagyon komolyan és eredményesen dolgoztak. Ha kellett, ünnepeltek, de a vidámságra, pajkosságra, humorra is mindig jutott idő. Diósszilágyi Sámuel hagyatékából előkerült rögtönzött versike ismeretlen szerzője is egy ilyen vidám összejövetel emlékét idézi. {576}

 

Espersit a mecénás

Szereti a pingálást…

 

Mákosszilágyi Samu

Nem emészti őt a bú.

Kis orrával szimatolgat,

Haldoklókra hol akadhat.

 

Könyves Kálmán Kolonics

Ő a telepfiskális.

Szódavizet szopogatva

Sóhajt: hej, ha ez bor volna!

 

Espersit július 23-án üdvözlőlapot küldött a telepre:

„Kedves fiúk, már itt vagyunk Szegeden. Szeretettel gondolunk magukra. Készüljenek a legrosszabbakra. Espersit.

üdv! üdv! üdv! Juhász Gyula

Rudnayné, Rudnay Gyula, Bartos, Vér Györgyné, Csóka, Tauszig Elly, Tardos Tauszig Ármin54

Amikor augusztusban Espersit egy hétnél hosszabb időre Dömösre utazott, távolról is irányította a telepet. A mindenre kiterjedő aprólékos gondoskodását mutatta a telep vezetőjéhez írt levele.

„Kedves Goldsand, köszönöm az értesítését. Ennek folytán az egész helyzet megváltozik. Pedig én már minden tekintetben intézkedtem. Baris Dezső megmondhatta volna, hogy nem akar visszajönni, akkor Varga Béla maradhatott volna minden baj nélkül. Kár volt kiüldözni. Grabovieczky Leon is még elseje előtt közölhette volna, hogy szándékozik haza utazni, mert akkor nem osztottam volna be magán helyre, mert így azok a napok, amiket nem étkezett ott, elvesztek a telep szempontjából, ami anyagi kár is, mert még tavalyról is van adósságunk. Barcsay Jenő aug. 21-től 31-ig dr. Bánffy József főügyészéknél étkezik. Sajnálom, ezen nem változtathatok. Ők kérték, mást oda nem tehetek. Sajnálom, hogy minden egyéni kívánságot nem elégíthetek ki, de én is véges ember vagyok, s én is sok mindent szeretnék, amit nem tehetek és nem kaphatok. Miután Baris Dezső nem jött vissza, tehát az Iritz Nándor féle hely nem vétetett igénybe, ennél fogva augusztus 16–31-ig Vresits Lajos fog ott kosztolni. 15-én elmegy ezt bejelenteni, egyébként ma én is megírom oda, s miután én már a Koronába írtam, hogy Vresits aug. 16-tól kezdve ott étkezik, ezt mondják le, majd talán Molnár Zoltán, aki ott étkezik, ezt elintézi. Mindenki pontosan jegyezze fel, hogy a vendéglőben hány napot eszik, nehogy többet fizessünk. Grabovieczky Leonnak, ha visszajön, megvan a beosztása. Kár azokér a napokér, amit nem evett végig. Ha tudtam volna, mást osztottam volna oda be. Így megtakarítottunk volna a vendéglői kosztért egy csomó pénzt, amit a még leendő – kiállítási stb. – kiadásokra fordíthattunk volna. Tóth Sándor hagyjon a kiállításra képeket, maga és Barcsay Jenő válasszák ki. A Taussig féle mulatság ügyében {577} neki írok ezzel a levéllel egyidejűleg. Nem tartom célravezetőnek. Nincs semmi értelme és nem lesz eredménye. A művészetből nem kell tombolát csinálni. Nekem legalább ez a felfogásom. [Szegeden ugyanis Tardos Taussing Ármin kezdeményezésére a záró ünnepség keretében Bohémestet rendeztek, a belépőjegyekből tízmillió korona folyt be.] Csak dolgozzanak szorgalmasan, a jövő hét végén, 20–21-én már haza indulok. Mindenkit szeretettel köszönt és üdvözöl: Espersit.”55

A Rudnay növendékek kiállítás 1926-ban

A szegedi és a hódmezővásárhelyi kiállítással egy időben augusztus 29-én nyílt meg a helybeli művésznövendékek képkiállítása a polgári leányiskolában. Megnyitó beszédet dr. Bánffy József vármegyei főügyész mondott. Az egyik közlemény szerint mintegy száz, a másik hír szerint több mint százötven festmény, ugyanannyi rézkarc, rajz, akvarell díszítette a falakat.56 A kiállításon néhány Szegedre vagy Vásárhelyre beosztott – de előző évben Makón tevékenykedő – növendék is szerepelt: Weisz Emilió, Varga Béla, Istókovics Kálmán. A helyi lap kritikusa szerint a kiállítás művészi értéke messze fölülmúlta a múlt évit. A rendezés viszont nem volt szerencsés, a képeket a lépcsőházban, a két öltözőben és a tornacsarnokban helyezték el.57

Bucskó Gyula fényképész – aki étkeztetésre maga is meghívott művészeket – indíttatást érzett magában, hogy a művésztelep tevékenységét fényképpel dokumentálja. 1926 nyarán a polgári leányiskola tornatermében megrendezett záró kiállítás alkalmából Weisz Emílió képei előtt a művészek csoportját örökítette meg. Az ifjú művészek nagyon komolyan vették kiállításukat, némelyikük életében ez volt az első alkalom, amikor tárlaton szerepeltek alkotásaikkal. Az egyik fénykép hátlapjára 1926. szeptember 5-én Espersit Caca ezt írta: „Néha-néha visszajönnek a tavaszi álmok… Caca”. Egy másikat pedig a művészek láttak el aláírásukkal, megjegyzéseikkel: „A legszebb Cacának sok csók neki: Barcsay Jenő” „Fájó szívem sírni kényszerít, hiába mondom neki csitt no csitt: Goldsand Frigyes”.

A harmadik esztendő {578}

Bár a makóiak a telep folytonosságát természetesnek tartották, Glatz Oszkár rektor 1927 tavaszán, keltezés nélküli levelében Espersit segítségét kérte: „Kedves Ügyvéd Úr! Ez a [Rudnay] Gyula egy rettenetes ember! Oly finom lelkű, hogy már nem való ebbe a világba. Ő nem akar »tolakodni«, és így csak akkor gondolja magát feljogosítottnak tanítványairul a régi telepeket felkeresni, ha őt direkt felszólítják erre. Persze mondtam neki, hogy ez márha így és hogy, bizony akkor hamar vége lesz minden telepének, mire megengedte, hogy én mint rektora a főiskolának tisztelettel érdeklődjem Ügyvéd Úrnál, hogy hát »lehet-e«. […] Szeged, úgy hiszem elveszett […] Kérem kedves Ügyvéd Urat, legyen oly szíves telefonozni, hogy mint állnak az ügyek […] Biztosan remélem, hogy Ügyvéd Úr lelkesedése még nem hagyott alább: ilyen emberek nélkül a mi ügyünk el van veszve.”58

A Rudnay művésztelep résztvevői 1926-ban

1. sor: Penkert Károly, Barcsay Jenő, Espersit János, Weisz Emilió, Molnár Zoltán; 2. sor: Kollár József, Révész Pál, Goldsand (Győri) Frigyes, Vresits Lajos, Kiss János, Gallé Tibor, Grabovieczky Leon

1927-ben tíz növendéke volt a makói telepnek. Volt közöttük néhány régi ismerős: Choma József, Goldsand (Győri) Frigyes, Molnár Zoltán, Varga Béla, Vresits Lajos; újak: Balázs Attila, Kafka Albert, Kertész József, Kiss János. Rudnay mester megbízásából a telepet Kuti Kupferstein Imre vezette. Újra a polgári leányiskolában helyezték el őket, étkezésüket most az iskolában központilag szervezték meg. Az étkezési költségek födözésére Nikelszky Jenő polgármester társadalmi gyűjtést indított.

Augusztus 21-én Rudnay Gyula is lejött Makóra, hogy korrigálja növendékeinek munkáit, és segítsen kiválasztani a kiállításra szánt képeket. A több mint száz olajfestményből és mintegy százötven vízfestményből, grafikából álló kiállítást augusztus 28-án Nikelszky Jenő polgármester nyitotta meg a polgári leányiskolában. A harmadik szünidei kiállítás a legnagyobb szorgalomról és a makói táj lelkének legteljesebb megértéséről {579} adott tanúbizonyságot.59 A kritika kiemelte Kaffka Albert eredetiségét, Choma József pompázó színeit, a sokat izmosodó Molnár Zoltán tájképeit.60

A kiállítás iránti érdeklődés anyagiakban alig realizálódott. Megcsappant a vásárlás mind a magánosok, mind az egyesületek és a tanács részéről.61

A művésznövendékek

A telep legtehetségesebb tagja, Barcsay Jenő (1900–1988) a korabeli kritika szerint komoly, mélységes művészlélek. Legjobb alkotásai tájképek: a Falu vége, a Veres fedelű házak, de legkiválóbb Anya című képe, amelynek fölfogása teljesen eredeti és kiforrott művészlélekre vall. Még állt a makói kiállítás, amikor Barcsayt meghívták az Ernst Múzeumba, és külön termet adtak számára. A pesti tárlatról a Magyarország írta: „Barcsay Jenő képei gazdag színpompájukkal kötik le figyelmünket. Ez a színpompa még gyakran meggondolatlan és könnyelmű, de csupa lendület, fiatalos, tékozló életöröm árad belőle. A fiatal művész ügyesen, igazi alkotókészséggel egyesíti egy-egy vásznán Rudnay és Vaszary színképeit. Egyénisége még inkább festői lendületben, mint annak eredményeiben nyilatkozik meg, bár Verklis és Reggel című képénél már egyéni eredményről is beszélhetünk.”

Barcsay 1926 augusztusában Makón vette kézbe a kultuszminiszter levelét; ennek értelmében egy esztendeig Párizsban folytathatta tanulmányait. A Marosvidék kritikusa vele kapcsolatban a mércét magasra állíthatta, bizonyos fönntartással fogadta ugyanis művészünknek a tárlaton bemutatott alkotásait: „A múlt évi kiállítása után komoly és nagy csalódás fog el Barcsay Jenő képei előtt. Barcsay egy évig kereste, de nem találta meg az Alföldet. A művei hű és pontos utánzásai, hogy úgy mondjuk, lemásolásai az Alföldnek, de hidegek, élettelenek és merevek, amelyek nem a léleknek az élményei és nem a szíven keresztül születtek meg. Barcsay képei nem élnek és nem hirdetnek életet. Ez a körülmény Barcsay művészi értékéből semmit sem von le, mert hiszen múlt évi kiállításával és a most kiállított önarcképével kétségtelen tanújelét adja művészetének és nagyra hivatottságának, nagy harcok és komoly vajúdások székhelye a művész alkotó lelke akkor, amidőn új és eddig ismeretlen benyomások érintik. Az Alföld a maga felséges nyugalmával, nagy, tiszta egével és mozdulatlan levegőjével komoly és igen nehéz probléma a föld, ég és levegő küzdelmét a múlt évben oly fölségesen ábrázoló Barcsay számára. A természeti tragédiákkal együtt járó nagy mozgalmak után a lelke kissé elvesztette érzékenységét az Alföld szunnyadó életének az érzékelése iránt. Ahol szunnyad az élet, ő ott halált lát, ahol csak színeiben és lehelet finomságú mozdulataiban él az élet, ő ott csak egy színfoltot és rideg merevséget lát, pedig az Alföld él, sajátos finomságú, tragédiák nélküli csendesen elterülő és nagyságával ható életet. Barcsay most még kutat és keres. Az Alföldet már jól másolja, de a lelke még zárva van e sajátos élet megértésére. Ami késik azonban nem fog elmaradni, biztosítást meríthetünk erre nézve a borulásos tanyaudvar és egy kék egű tanya képének a szemléléséből. Önarcképe tökéletes művészi alkotás, olyan, mint a múlt évi Tugyija. [Tugyi vagy Tutyi Tóni a város bolondja volt.] Férfi aktjai csodálatos anatómiai tanulmányok, amelyek komoly felkészültségéről tesznek tanulságot. Barcsay neve művész körökben már jó hangzású. Több díjat nyert, s a jövő évben kormányösztöndíjjal külföldre megy.”62 {580}

Barcsay Jenő Makóról mindig nagy szeretettel nyilatkozott. Mint ősi erdélyi fejedelmi család sarjának a Maros hullámai a szülőföld üzenetét hozták. Vallomása szerint a makói művésztelepen kezdte el keresni a tér és a forma festői megoldásait. A harmadik dimenzió, a térgondolat itt született meg benne először. Az idős mesterről emlegették, hogy a Makó előtti műveit – ha módjában állt – visszavásárolta.

Goldsand Frigyes rajza Juhász Gyuláról

A telep vezetője 1926-ban Goldsand Frigyes volt. A kolónia tagjaiból magasan kiemelkedett Goldsand, ez tűnik ki a Marosvidék kritikájából is, amelyet minden bizonnyal Espersit János küldött be. „Többé nem tanítvány, hanem mester. Mester, akit legfeljebb a hűség, a szeretet és a művész köröknek a megbecsülése fűz a Rudnay-iskolához. Goldsand önálló és tökéletes mester. Nem Rudnay nevelte, hanem termett, adta az Isten, mint a szarkalábat a zöld búzatáblába vagy a szivárványt a kék égre. Goldsand Frigyest, a művészt azonban mégis Rudnaynak köszönhetjük, mert Rudnay szerető mesteri keze vezette a művészt az éltető forráshoz, a saját lelkéhez, a Rudnay keze szeretettel simította félre a fejlődő virág elől a gazt a többi gyommal egyetemben, amelyek más esetben felfogói lettek volna az éltető napsugaraknak. Goldsand művészete most már szárba szökkent és csodálatos tisztaságban és megközelíthetetlen igazságban ragyog a napon. Az ő ecsetje alatt született meg a tárlat legszebb képe: Lúdvár. A művész lelkének lehelet finomságú álma, amit a lankás és sejtelmes szép Lúdvár erdő látása hívott életre. Nem festmény és nem költemény, hanem valami a kettő határán. Egységes, tökéletes, antik szerű és mesteri rutinnal leegyszerűsített finomság, ami a történeti képek sorába kívánkozik. Nagyságát és lelkének végtelen finomságát hirdetik a Kovács bácsi háza, amelyet nagy szeretettel festett meg a mester; egy sajátos teljesen egyéni meglátáson alapuló utcarészlet, egy sötét tónusú tanyai kép, Szomorú idő, Cigánybécs.”

Goldsand Frigyes is szívesen idézte föl 1953-ban emlékeit: „Számomra Makó nemcsak egyszerű témalehetőség volt, sorsfordulatot jelentett a megértő környezet valamennyiünk számára. Képességeink szabadon kividulhattak kinek-kinek a maga egyénisége szerint. Az ott festett képeinket Bpesten az Ernst Múzeumban mutattam be Mohácsi emlékek kiállítás címen. Az ott szerepelt képek túlnyomó többsége Makón {581} készült. Az ott készült festményeim közül az Anyám csókja a Képzőművészeti Múzeumba került, Mention Honorable díjat kaptam rá. A barcelonai világkiállításon, a Stokholm, Göteborg, Malmö, Oslo, Koppenhága reprezentatív magyar kiállításokon is makói képekkel szerepeltem. Lúdvár című képem Chilébe került, és az ottani festők elismerését kivívta. 1930 óta visszavonultan élek, de nem munkátlanul. Kb. 4000 képem-rajzom van, bár sok elpusztult a háborúk során. Makó város egy honvédi tájképemet, Csanád megye egy közeledő vihart ábrázoló képemet vette meg. De magánosok birtokában is volt több munkám.”63

Istókovits Kálmán Burgonyaszedők
 
Istókovitcs Kálmán – Espersit Caca

Istókovits Kálmánt közvetlenül Barcsay után emlegették, aki bár még „nem kiforrott lélek – olvashatjuk a Marosvidékben –, de képeiből máris egy kibontakozó tehetség ragyog ránk. Nagyméretű vásznaival valósággal monumentálisan hat. Legjobb képe a Lúdvár és a Nyárfák. Igen szép kompozíció a Falu végén és az Ecce homo is.” A makói telepnek ő volt a legnagyobb grafikusa. Rézkarcaival tűnt ki. 1925-ben őt is meghívták az Ernst Múzeumban rendezett kiállításra. A makói sajtó ezt óvatosan kommentálta: „Tehetségét azonban egyelőre csak a hivatásosak ismerhetik fel benne. Képeinek igen sok bámulója akad. A hatalmas méretű vásznak eredetiségükkel és újszerűségükkel kétségtelenül megkapják a szemlélő lelkét, de a mindent átható művészet megnyugtató és mindennel kibékülő varázsa helyett inkább a csodálás és a rejtélyes, meg nem értett nagyságnak a bámulata lesz úrrá a lelkeken. A gondolat és a kivitel egyaránt újak és eredetiek. Kompozíciói valósággal bravúrosak, s a nyugodt, megszokott ösvényekről valami ismeretlen világba ragadják a szemlélő lelkét. A technikának mestere, rajztudása kétségtelenül elsőrangú.”64 Az Ernst Múzeumban nem a nagy vásznaival vett részt, hanem rézkarcaival. {582}

Kollár József kerülte a fényt, a ragyogást és a hatáskeresést. Képein a komolyság, sőt talán inkább a komorság ömlött végig. Reá a csend, az egyszerűség és a béke volt jellemző, irtózott a lármás jelenetektől. Az ege szürke, sohasem ragyogott a föld zöldje, levegője szürkülésbe hajlott. Füvének zöldje szinte süppedt a lépés alatt, a nyárfák lombja rezzent a szélben, de maga az élet mégis derűsebb és a természet barátságosabb, mint amilyennek ő látta. Csendéletei viszont színpompával ragyogtak; tanulmányfejét a báj és a szelídség hatotta át. A földeáki templom részére oltárképet festett. Önarcképe mesteri munka volt, csendéletei a tárlat legszebb alkotásai közé tartoztak.65

Vresits Lajos eredeti és minden befolyástól mentes, bravúros, merész és sokat ígérő tehetséges művészként mutatkozott be. Gyorsan dolgozott, mondanivalóját bátran és merészen vetette a vászonra. A Marosról festett hangulatos képe és virágos csendélete mutatta a színek iránti vonzalmát.

Vresits Lajos – Maros-part

Gallé Tibort a legszínesebb növendékként tartották számon. Képei melegséget árasztottak. 1926-ban az ő munkáinak volt legnagyobb közönség sikere. Dr. Kapus István vendégszeretetét élvezte, ezért később is bizalommal kereste föl soraival. 1929. május 15-i levelében Makóról várt bizonyos mecénási segítséget: „Kedves, jó Doktor Úr! Mióta eljöttem az Önök kedves köréből, két ízben is írtam Doktor Úrnak, de egyik levelemre sem kaptam választ. Lelkiismeretemet vizsgálva, nem hiszem, hogy haragudhatna reám a Doktor Úr, így aggódnom kell, hogy beteg talán. Vagy elfoglaltsága oly nagy, hogy 2 percnyi ideje sem maradt részemre? 4–5 héten belül egy ifjú trónörökös megérkezését várjuk – és hogy illő fogadtatásban részesíthessük – na meg más egyéb anyagi okokból kifolyólag határoztam el a mellékelt album elkészítését 50 példányban. Illő tisztelettel és még nagyobb kéréssel küldöm ezt meg Doktor Úrnak. T. i. ha lenne szíves néhány jó ismerősének megmutatni. Igen olcsóak, a 10 lapot tartalmazó album mindössze 50 P, a laponkénti vétel 154 P-s árával szemben. Természetesen csak így {583} albumban eladó. A papírja 80 éves – ma már nem készülő diósgyőri papír, kiállítása pedig azt hiszem nem igen hagy kívánni valót maga után. Legalább igyekeztem szépen és tisztán megcsinálni, összeválogatva legjobb és legtetszetősebb lemezeimet. Természetesen, ha az albumban lévő lapok közül egyik-másik valakinek már megvolna, úgy e meglévőket szívesen átcserélem más, hasonló értékű karcokra. Doktor Úr pártfogását igen nagyon kérem, higgye el nagy szükség volna most erre. Mellékelek egy levelet Nagy Sándor doktor Úrnak is, kérem, szíveskedjék átadni neki. Őt is megkérem pártfogásomra, talán ő is megmutatná néhány jó ismerősének fent az egyesületben. Arra azonban külön is megkérem Doktor Urat, hogy Nagy Sándor dr. Úrral érdekemben még ezen felül is tessék beszélni. Az ő pártfogása szerintem igen értékes, csak arra kell rábírni, hogy exponálja egy kicsit Magát! – Kérésemet még azzal is tetézem, hogy ha lehetséges, történhessen mindez ügyemben minél előbb, mert az album olcsóságánál fogva meg lehet talán az a reményem, hogy hamarosan elfogy, és én szeretném feltétlenül az esetleges utánrendelésüket okvetlen kielégíteni. Doktor Úr oly kedves és megértő volt velem szemben mindig, hogy azt kell hinnem, jelen kérésemért sem fog megneheztelni. Tehát még egyszer kérve szíves jóindulatát, maradok sok hálával és kiváló tisztelettel Gallé Tibor – Kedves Édesanyjának kérem tiszteletteljes kézcsókom jelentését.”66

Kaffka Albert 1927-ben a legtehetségesebb növendékek egyike volt; színes, kedves, eredeti felfogású művész. A záró kiállításon szereplő tíz olajképe jól példázta, hogy „önnön magára talált, a saját alkotásaiban kifinomult, kicsiszolódott kész festő. Munkája teljesen mentes Rudnay hatásától is. Meglátásai helyesek, beállítása művészi, felfogása és kidolgozása többé-kevésbé klasszikus modorra mutat, képeit nem nagyjázza el, soha se akar többet adni, mint ami a lelkében él.”67 Napraforgós Maros-parti tájképe és a fekvő cigánygyereket ábrázoló képe a kiállítás legértékesebb darabjai közé tartozott.

Kaffka Albert Önarckép
{584}

Choma József (1901–1969) két ízben, 1925-ben és 1927-ben töltötte Makón a nyarat, a közbülső évben Szegeden dolgozott. Színekben tobzódó képeivel hívta föl magára a figyelmet. Két tájképét klasszikusan szépnek és tökéletesnek tartották. A belvárosi református templom környékét megörökítő alkotását méltónak ítélték, hogy a református egyház új iskolapalotájának dísztermébe fölakasszák. A makói görög katolikus templomban a Kis Szent Teréz tiszteletére emelt oltárra a képet ő festette. Pasztelljei őrzik a Rudnay-hatást, de tájképei már alig. A Maros-parti városhoz mélyen ragaszkodott. Innen nősült, évekig lakott itt, és Püspök(Maros)lelén, idős korában is minden nyarat itt töltötte, ez lett második makói korszaka.

Choma József Vihar

Molnár Zoltán tehetséges, nagyra hivatott művészként mutatkozott be, de csapongó, szertelen lélek is volt. Istókovics hatása alatt állt. Később – mint a Mezőgazdasági Múzeum restaurátora – szívesen jött Makóra, főleg Kesztner Zoltánhoz, a villanytelep igazgatójához és családjához. Maros-parti képén a békesség, csend és tisztaság honolt. Önarcképéről a szenvedés és szeretet áradt.

Varga Béla előbb önmagával meghasonlott, borongós lelkületűnek látszott, de az utolsó évben már önmagára talált, ő lett a telep legjobb arcképfestője és koloristája. Színei a legtökéletesebb harmóniában olvadtak egybe. A látszólagos összhang mögött lelki vajúdás húzódott meg.

A Rudnay vezette makói festőkolóniának három év alatt harmincnégy tagja volt. Művészi tehetség tekintetében mutatkozott közöttük színvonalbeli különbség, de valamennyien sokban hozzájárultak a makói művészeti élet föllendítéséhez. Közülük többeket számon tart a művészettörténet.

A makói művésztelep tagjai

  1925 1926 1927
Balázs Attila     +
Barcsay Jenő + +  
Baris József   +  
Bertis Blanka +   {585}
Choma József +   +
Csengery Ibolya +    
Darvas László +    
Fuhrmann Mátyás   +  
Gallé Tibor   +  
Gáspárné Bencző Ilona +    
Goldsand (Győri) Frigyes   +  
Grabowieczky Leon   +  
Istokóvits Kálmán +    
Kaffka Albert     +
Kemény Éva +    
Kertész József     +
Kiss János   + +
Kollár József   + +
Kuti Kupferstein Imre     +
Misztrik Ernő +    
Molnár Zoltán   + +
Nagy Zoltán +    
Patay Éva +    
Penkert Károly   +  
Révész Ferenc   +  
Révész Pál   +  
Tóth Sándor   +  
Varga Béla +   +
Vimbláti Pál +    
Vresits Lajos   + +
Weisz Emilió +    
Wicsics Margit +    
Wohl Zoltán +    

Espersit János agilis szervezése révén városi közügy lett a művészet pártolása. Érdemes megnézni foglalkozás és társadalmi hovatartozás szerint, kik voltak Makón, akik áldozatkészségükkel segítették fönntartani a makói művésztelepet: dr. Adler Arthur ügyvéd, Adorján Ernő szállító, dr. Bánffy József főügyész, dr. Bán Zsigmond főügyész, Balogh István gyógyszerész, Bezdán József püspöki helynök, Biró János szabó, Biró Ferenc gazdálkodó, Breuer Zoltán gyógyszerész, Bucskó Gyula fényképész, Barta Lajos vendéglős, Bödő Gyula sertéskereskedő, Dán János szabó, dr. Daróczi Mátyás ügyvéd, dr. Demkó Pál közjegyző, Diósszilágyi János gazdálkodó, dr. Diósszilágyi Sámuel főorvos, dr. Dózsa Ferenc ügyvéd, dr. Dózsa Imre takarékpénztári igazgató, dr. Dózsa Simon ügyvéd, dr. Fehér Mór ügyvéd, Fóris László tanító, Földesi Ferenc takarékpénztári igazgató, Gál Samu vezérigazgató, dr. Galamb Sándor ügyvéd, dr. Galambos Emil ügyvéd, Gellért Gőzmalom, Gerzanics János földbirtokos, Gorcsa Péter városi főjegyző, Götter Imre igazgató, Grosz József fakereskedő, Gulácsy János géplakatos, dr. Holler György ügyvéd, Husztik Lajos földbirtokos, Iritz Miksa szesznagykereskedő, Iritz Nándor terménykereskedő, dr. Istók Barnabás megyei főorvos, dr. Joó Imre orvos, Károlyi Mihály festékkereskedő, Kesztner Zoltán villanytelep igazgató, Király János kereskedő, dr. Kiss Károly ügyvéd, Kiss Károly temetkezési vállalkozó, Korona Szálloda, {586} Kovács Antal nyomdatulajdonos, dr. Könyves Kolonics József ügyvéd, Körmendy Elemér igazgató, Kucses Imre asztalos, Kucses Károly géplakatos, Lugosi Ferenc vendéglős, Nádasy József színigazgató, dr. Nagy Béla közjegyző, Nagy György István kereskedő, K. Nagy Károly gazdálkodó, Návay Sándor földbirtokos, dr. Paku Imre főorvos, Papp József építő vállalkozó, özvegy Pollák Józsefné fakereskedő, Pongrácz Sándor kereskedő, dr. Rottenstein Antal orvos, Rotter Gyula kereskedő, Szirbik Sándor református lelkész, dr. Tamásy András ügyvéd, dr. Toma László görög katolikus esperes, Tompa László igazgató, Ila Tóth Juliska, Tóth Ferenc mészáros, dr. Uray Vilmos igazgató-főorvos, Vertán Endre megyei főjegyző.68

Az állandóság igényével indult Rudnay Gyula makói művésztelepe. A város életében szellemi pezsgést eredményezett, sokan ekkor figyeltek föl a képzőművészet értékeire. Az országos sajtó is felröppentette Makó művészetpártolását. Három eredményes év után mégis megszűnt a makói telep. (Szegeden egy évig működött.) Espersit János anyagi helyzete megrendült, a gazdasági világválság alatt a város is válságos esztendőket élt át.

Kísérlet a telep föltámasztására

A második világháború alatt megint nehéz helyzetbe került a főiskola. A telep újra élesztésének ötletéről Rudnay Gyulának Diósszilágyi Sámuelhez írt leveléből tájékozódhatunk.

„Kedves Barátom! A múltkori kedves báli éjszaka emlékeivel foglalkozva eszembe jut egy nagyon tiszteletre méltó gondolatod, terved, hogy hosszú szünetelés után ismét meg kellene szervezni a makói művésztelepet július, augusztus hónapokra. Természetesen főiskolánk részéről a legnagyobb örömmel és hálával, köszönettel segítjük a nemes, szép terv megvalósítását […] Most tehát arra kérlek, kedves barátom, mint Makó város hatalmas oszlopát, légy kegyes mindenképpen magyar művészetünket pártoló ügyet a te igaz művészet szereteteddel felkarolni és dűlőre vinni. Egyben kérlek, hogy annak idején kegyeskedjél (legkésőbb május 1-ig) az eredményről értesíteni (Andrássy út 71. Bpest). Tiszteletteljes kézcsókom átadásával nagyon melegen köszönt és ölel Rudnay Gyula. Budapest, 1940. március 6.”69

Diósszilágyi Sámuel azonban hiába mozgatott meg mindent, a válasz elutasító lett. Rudnay Gyula még ezután sem tartotta egészen kilátástalannak a makói telep létrehozását.

„Kedves Barátom! Elszomorodva olvastam a nyári művésztelepre vonatkozó soraidat. Mindenesetre hálásan köszönjük nemes szívű eddigi fáradozásaidat. Egyre azon kérlek, kedves barátom, ne legyen az elejtés még végleges. Júl. 1. még messze van, csodák is történhetnek. Várjunk tehát még, amíg a nyári művésztelep elejtése szomorú valósággá válik. Bekövetkezhet az is, hogy elmúlnak az akadályok, s a telep ügye élve marad. Ismételten köszönöm nemes szívű fáradozásaidat. Kérve arra, hogy tartsuk függőben az ügyet. Szeretettel ölel: Rudnay Gyula. U. i. Esetleg arról is szó lehet, hogy nem júl. 1-től, de későbben. Budapest, 1940. május 3.”70

A Rudnay Gyula féle makói művésztelep minden gondja Espersit János vállán nyugodott. Kezdeményezte és megszervezte a makói kolóniát; tárgyalt az alispánnal, a polgármesterrel, az iskolaigazgatókkal; nagy ügybuzgalommal helyi mecenatúrát hozott {587} létre; a lapokat ellátta a telepről szóló cikkeivel, kritikáival. A kiállítások alkalmával mindent megmozgatott, hogy minél több kép találjon vásárlóra.

A városi elit és a módosabb polgárok lakásának falait egyre több festmény borította. Ma már lehetetlen rekonstruálni a régi makói képgyűjteményeket, de azt lehet tudni, hogy az első vásárlásokra közvetlenül az első világháború előtt került sor. Számtalan Endre Béla festménye volt Petrovics Györgynek. Kapcsolatukat egy kötegnyi levél is őrizte. A jelesebb gyűjteményekre kizárólag a kiállítások beszámolóiból következtethetünk. 1909-ben Tornyai János kiállításának nemcsak erkölcsi, de anyagi sikere is volt. Képet vásárolt: Návay Tamás, Návay Iván (3 darabot), Návay Géza, Rónay Jenő, Hervay István, dr. Sas Bernátné, dr. Gerő Géza, Vertán Lukács, dr. Elemy Sándor, Vertán Endre, dr. Petrovics György, dr. Kardos Izsó.71 Endre Bélának 1913-ban még több vásárlója akadt: Návay Tamás, dr. Bánffy József, dr. Petrovics György, Hervay István, Eckhardt Vilmos, Borotvás Dezső, Návay Iván, dr. Demkó Pál, dr. Paku Imre, dr. Diósszilágyi Sámuel, Kayser Lajos, Tarnay Ákos, dr. Nagy Sándor, Lonovics Valéria, dr. Istók Barnabás, Vajda Jenő, Eckhardt Tibor, Mandl Zsigmond, Teltsch Ede, Kapus Dezső, Káplár Zelma, Körmendy Ella, Loránt Manó.72 Tornyai János 1928-i makói kiállításán 19 képet adott el, ezekből vett a vármegye, dr. Istók Barnabás, dr. Paku Imre, dr. Bánffy József, a Gazdasági Egyesület, Krausz László, Czirbus Margit, Czirbus Aranka egy-egyet, dr. Kiss Károly, dr. Galamb Sándor és dr. Kapus István kettőt-kettőt.73 Sértetlenül vészelte át a háborús éveket dr. Kiss Károly képgyűjteménye, ezek jobbára a Rudnay növendékek legértékesebb festményeire korlátozódtak.74

Espersit gyűjteményéről tudunk legtöbbet: „A szerkesztő kérésére felsorolok néhányat az én képeimből: Endre Bélától 13 képem van, közöttük az önarcképe és egyetlen akvarell csendélete; Rudnay Gyulától van egy 1908-ban festett akvarellem a Mulató magyar, egy 1925-ben Makón festett Ludvári erdőrészlet, mit nekem dedikált és három dedikált próbanyomatos rézkarc; Gulácsy Lajosnak egy firenzei olajfestményű tájképe, Rippl-Rónainak egy rajza, Komáromi-Katz Endrének egy tájképe, Károlyi Lajosnak egy csendélete és az általa festett arcképem, Barcsay Jenőtől egy tanulmányfej, mellyel a Szinyei-Merse Társulat díját nyerte, egy önarckép, egy honvédi részlet, amelyik az Ernst-múzeumban volt kiállítva és egy másik kukoricavetéses őszi tájkép, Istókovits Kálmántól egy dedikált rézkarc, egy akvarell és egy marosi részlet, olajfestmény; Bodzássy Istvántól egy nagy, teljesen modern kép, a Babiloni vizeknél, egy általa festett arcképem és még másik négy kép; Weisz Emiliótól van hét kép, közöttük az arcképem, ez az Ernst-múzeumban volt kiállítva egy másik szintén birtokomban lévő képpel együtt, Juhász Gyula arcképe, az édesanyámé, a leányomé stb; Várady Gyulától három tájkép, Biró Bélától egy akt, Widder Ödöntől egy fél akt, Pogány Ferencnek egy interieurje; Kaffka önarcképe, Győri (Goldsand) Frigyesnek egy tájképe, Böhm Rittának és Zombory Lajosnak egy tájképe, Nyilassy Sándornak két kis tájképe, ezen kívül még több kép, rajz, akvarell és karc.”75 Espersit János – amikor tönkrement – legértékesebb képeit Grosz Henrik tanítónak a fölvett kölcsön értékében zálogba adta. A hitelezőtől – deportálása előtt – Espersit Caca eredménytelenül kísérletezett a visszavásárlással. A {588} képeknek nyoma veszett. Az Espersit gyűjtemény megmaradt darabjait az irodalmi múzeum megnyitásakor, 1979-ben a makói múzeum részére megvásároltuk.

Az 1930-as évek végére nemcsak a politikai viszonyok változtak meg, de kidőltek a csatasorból a régi küzdőtársak is. A Délmagyarország 1938. május 15-i számában Kossuth-párti aláírással így kesergett Könyves Kolonics József: „Espersit János, kedves jó pajtásom, kesergek magamra hagyatottan. Itt hagytatok a rossz időkre nem szépen, csak sorban: Mohos Ágoston, Espersit János, Barna János, Juhász Gyula, József Attila, Móra Ferenc. Már csak ketten, hárman elmélkedünk múlt idők, szebb idők önzetlen, becsületes törekvésein, nagy akarásain, neki lendülésein, férfias kiállásain…”76

Festői művészpályák

Bodzássy István

Bodzássy István, a merészen eredeti festő 1887. december 11-én született Makón kereskedő családból. Itt járt elemiben és a gimnázium első három évében. Aradon folytatta tanulmányait, ott is érettségizett. Tárlatokon is szereplő rajztanára, Visontay Kálmán (1870–1918) fölismerte Bodzássy rajzkészségét, és sokat foglalkozott vele. Előbb Balla Frigyes (1871–1937) aradi festőművész magániskolájába iratkozott be, majd érettségi után Nagybányára ment, a szabadiskola növendéke lett. Itt töltötte 1907 nyarát és a koraőszt is. A Réti István közölte növendéknévsorban szerepel a neve. Munkáit Iványi-Grünwald Béla korrigálta. A művésznövendék ekkor ismerte meg valójában a plain airt és az impresszionista festészetet.

1910-ben elnyerte Arad város ösztöndíját, és Münchenbe utazott. Nem a Mün-cheni Szépművészeti Akadémiának volt a növendéke, egy orosz festő magániskoláját látogatta, ahol az impresszionista fölfogás uralkodott. Az itt töltött négy év nyári hónapjaiban Nagybányán dolgozott. A párizsi piktúra híre őt is a modern festészet központjába vonzotta. 1914 tavaszán utazott a francia fővárosba. Valószínű, hogy későbbi merész, fölfokozott színvilága párizsi hatásra alakult ki benne.

Bodzássy István – Espersit János
{589}

A háború kitörésekor elsők között került a frontra, orosz fogságba esett, ahol módja nyílt portréfestésre. Szülei valószínűleg meghaltak, ugyanis Szegeden telepedett le. 1919 májusában a közművelődési palotában rendezett kiállításon két képpel szerepelt. Juhász Gyula szerint szűkös viszonyok között, gondokkal küszködve, kevés megértéssel találkozva, de hittel és bizakodva dolgozott. Meglepték Bodzássy merészen eredeti, megkapóan egyéni színei.77

1920. február 14-én házasságot kötött Löffler Kató (*1887) iparművésszel, aki fényképészműtermet is üzemeltetett Szegeden. 1920 novemberében műterem-kiállításukról Juhász Gyula elragadtatással számolt be: „Bodzássy kollekciója sokoldalúsága mellett sajátos egyéniségéről tesz örvendetes bizonyságot. Meleg színektől ragyogó tájképein, merész elgondolású és szerencsésen megkomponált figurális festményein és rajzain, finoman és lendületesen megformált aktjain és életteljes csendéletein egy művészi lélek és egységes világszemlélet frissességét és melegségét érezzük. Csupa életöröm és természetszeretet minden dolga.” Löffler Kató finom és eredeti könyvdíszeivel, párnáival, batikjaival aratott sikert.

Az ünnepelt mestert minden bizonnyal Juhász Gyula hozta át szülővárosába, és ismertette meg Espersit Jánossal. Bodzássy megfestette Espersit arcképét, sőt ex librist is tervezett részére. Espersit gyűjteményében 1928-ban hat Bodzássy-festmény volt, melyből a két legértékesebb (A babiloni vizeknél, Tánc) elveszett.78 1921 májusában emlékezetes tárlaton mutatkozott be szülővárosában. A református egyház tanácstermében rendezett kiállítást Hervay István alispán nyitotta meg, Huszonnyolc vázlata, festménye és rajza ékesítette a falat. Espersit János szerint: „Dolgain meglátszik, hogy kutató lélek, keres, tépelődik, s a művészetet nem csupán technikai bravúr s kifejezésbeli készség megszerzése végett űzi, hanem szíve is van, s érzéseit, hangulatait sikerül úgy kifejezni, hogy másokban is felkölti azokat. Legszebb dolga a Merengés, a Kárász utca télen, a Virágos fák és a Kirándulás a völgybe. Van két Kernstok ízű képe: a Salome és Énekek éneke. Ez itt sokak előtt ultramodernnek és érthetetlennek számít, de csak azt bizonyítja, hogy a művész még nem találta meg teljesen magát, keresi az útját, hogy e kifejezésmóddal is hódolhasson az örökszépnek”.79

A makói kiállításon felesége, B. Löffler Kató iparművésznő egy hatalmas asztalt töltött meg hímzéseivel és batikolt munkáival. Ötletes tervei, színeinek harmóniája művészi értékűvé teszik díványpárnáit, retiküleit, terítőit, díszkendőit.

Ekkoriban Bodzássy kijárt festeni Apátfalvára, majd külföldre sodródott, ettől kezdve minden szellemi kapcsolata megszakadt nemcsak Makóval, de hazájával is.

Hoffmann János (1870–1954)

Ma már sem mint tanárra, sem mint festőre nemigen emlékeznek, sírjára is csak azt vésték: Édesapánk. Inkább csak rokonai őrzik még emlékét.

Hoffmann János festőművész-rajztanár harminc évig tanított a makói gimnáziumban. 1870-ben született a Hont megyei Paláston, 1954-ben halt meg, a makói római {590} katolikus temetőben pihen. A Képzőművészeti Akadémián Lotz Károly és Székely Bertalan tanítványaként végzett 1896-ban.80 A trsztenai királyi katolikus gimnáziumban tanított kilenc évig. 1901-ben került a makói gimnáziumba. Oktatta a rajzot, géprajzot, rajzoló mértant.81 A tanulók rendkívüli tárgyként felvehették heti két órában a szabadkézi rajzot, és megismerkedhettek a szén-, kréta-, akvarell és olajtechnikával. Nevét jobbára a József Attila kutatók tartják számon, a diákköltő ugyanis 1921. február 20-án nővérének, Jolánnal arról panaszkodott: „Itt sajnos bajok vannak a kréta körül. T. i. nem tudok rajzolni és maga a rajztanár is azt mondta, hogy menjek át görögre, mert egész biztos, hogy elbukom.”82 Átiratkozására nem kapta meg az engedélyt, év végén a görög-pótló rajzból lett a legrosszabb jegye: elégséges.

Hoffmann János Feleségem
 
Hoffmann János Uzsok

Makói működésének első éveiben rendszeresen szerepelt kiállításokon. Az 1902–1903. tanévben a Nemzeti Szalon szombathelyi tárlatán bemutatták két tájképét, az Országos Magyar Képzőművészeti Tárlat szegedi kiállításán egy figurális és egy tájképét. A következő évben Szegeden három olajfestményét állították ki. 1905–1906-ban az Országos Képzőművészeti Társulat budapesti és szegedi kiállításán mutattak be olajfestményeiből. Az 1906–1907. tanévben az Országos Képzőművészeti Társulat felvidéki vándorkiállításán, továbbá pozsonyi, szegedi és aradi tárlatain szerepelt. A makói évek előtt a Műcsarnokban is kiállított, képviselve van a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében.83 Képei természeti tárgyúak voltak, de városképet, portrét is alkotott. Megfestette Purgly Emil ny. földművelési miniszternek, a makói Úri Kaszinó elnökének arcképét, amelyet 1932. december 3-án nagy ünnepség keretében lepleztek le. Olaj és akvarell technikával dolgozott. Művei szétszóródtak rokonok, ismerősök között.

1907 körül súlyos kritika érhette, ettől kezdve ugyanis nem küldött be képet egyetlen országos tárlatra sem. H. Kovács Mihály így emlékezett rá: „Kemény ember volt, annyi bizonyos. Féltünk tőle. Tanárjelölti gyakorló évemet a volt iskolámban töltöttem, {591} s akkor láthattam, hogy az öreg senkivel sem barátkozik; kollega úr volt minden kartársa, s a kartársak csak legvégső esetben kérték őt valamire.”84

Mintaszerű illusztrációkat készített Eperjessy Kálmánnak 1924-ben a bökényi őstelep, 1925-ben a Kopáncs-pusztai éremlelet publikációihoz, 1926–27-ben Márton György hagymás tanulmányaihoz eszközrajzokkal remekelt.

Kritikái, rajzoktatási és művészettörténeti cikkei az Iparművészet, a Rajztanárok Országos Értesítője és a Rajz évfolyamaiban, közéleti írásai a Makói Friss Újságban jelentek meg.

Somogyi István (1897–1971)

Somogyi István Komárom megyéből származott, de a Maros-parti város lett szellemi szülőhazája. Ógyallán született 1897. szeptember 4-én. Gimnáziumi tanulmányait Felsőlődön kezdte, de főállatorvos édesapját közvetlenül az első világháború előtt Makóra helyezték. A makói gimnáziumban Hoffmann János növendékeként egyre elmélyültebben kezdett rajzolni és festeni. Az első világháborúban gránát roncsolta össze jobb karját, így sohasem tudta megfelelően használni. Szülei mérnöknek szánták, ezért a műszaki egyetemre iratkozott. Sem a háború, sem a súlyos sebesülés, sem a műszaki pályakezdés nem tudta eltéríteni a művészetektől. Átiratkozott a Képzőművészeti Akadémiára, és Rudnay Gyula, később Csók István növendéke lett. 1925-ben a makói művésztelep szervezésekor ő közvetített Rudnay Gyula és Espersit János között. Mivel abban az évben fejezte be képzőművészeti tanulmányait, a művésztelep munkájában csak alkalmilag vett részt. 1926-ban a fővárosban telepedett le. Horthy Miklós kormányzó 1934-ben három festményéhez ült modellt, köztük egy lovas képhez is. 1936-ban Németországba költözött, és Berlinben talált otthonra. Kiállításai osztatlan sikert hoztak számára. A bombázások idején Schleswig-Holsteinbe menekült, végül Bödigheimben telepedett le. Itt élt 1971. december 25-én bekövetkezett haláláig.

Somogyi István Férfi arckép
{592}

1936-ban ajánlkozott a makói polgármesteri hivatalban a kormányzó arcképének megfestésére. Magáról megjegyezve: „mint a Képzőművészeti Társulatnak tagja igen szép sikereket és elismeréseket arattam […] reprezentatív kiállításokon állandóan szereplek, és már nyolc festményem van állami és városi múzeumokban.”85 Horthy Miklós portréját a város nem vásárolta meg, mert a sapkában és blúzban megörökített kormányfői festményt nem tartották ünnepélyesnek.

Németországban állatfestőként vált népszerűvé. Nála élethűbben lovat nemigen tudott senki sem festeni. Naturalista volt, a ló mozgását és anatómiáját is tökéletesen visszaadta. Kiváló portrékat is festett. A mozaik és a térplasztika is foglalkoztatta. Buchenben a művelődési palota dísztermébe harminc négyzetméteres porcelán mozaikot készített Farsangi felvonulás címmel. A bödigheimi iskola részére pedig üvegmozaikot alkotott. Akvarell tájképei lírai ihletésűek voltak, ezek a legbelsőbb érzelmeit fejezték ki. Mint elismert festő halt meg.86

Vén Emil (1902–1984)

Egy ideig Makó adott számára menedéket, itt kapta az első elismerést. Jól érezte magát a Maros-parti városban, később is szívesen gondolt vissza sikereinek színhelyére.

Eredeti neve Weisz Emilió volt, haláláig Emiliónak hívta minden barát és ismerős. Magyar zsidó apának, olasz katolikus anyának a latin tengerpart fényözönében gyerekeskedő fia. Fiuméban (Rijekában) született 1902. április 9-én. Édesanyjának nagybátyja püspök volt, a mamából apácát akartak nevelni. Apja szerencsi születésű szabómester volt. Előbb Triesztbe, majd Budapestre, Sátoraljaújhelyre költöztek. Tehetsége korán megmutatkozott. 1919-ben Uitz Béla szabadiskolájában tanult. 1922-ben lerajzolta Krúdyt, a portré eljutott Rippl-Rónaihoz, majd Lyka Károlyhoz. E rajz alapján fölvételi nélkül bejutott a Képzőművészei Főiskolára. Előbb Benkhardt Ágostont, majd Rudnay Gyulát választotta mesterének.

1925-ben Rudnay Gyula a makói nyári művésztelep vezetésével bízta meg. A művészkolónia záró kiállításakor a korabeli lap Barcsay Jenő és Istokóvits Kálmán mellett Weisz Emilióra hívta föl a figyelmet. Rá csupa keresés, lendület, finomság és derű jellemző.

A makói tartózkodás azért is fontos volt életében, mert itt ismerkedett meg Juhász Gyulával, Móra Ferenccel és József Attilával. Július 18-án festők, költők, írók, mecénások találkoztak; az előbbieken kívül itt volt Rudnay Gyula és Károlyi Lajos is. Művészünk 1972-ben így idézte föl Szeged költőjével való megismerkedését: „Juhász Gyulát akkor ismertem meg, amikor Espersit Jánost festettem. Neki tetszett a kép, modellt ült, jó képet festettem róla. Akkor írta azt a verset, ami a Délmagyarországban megjelent Velazquez estéje címmel. Azért, mert annyira tetszett neki, amit Velazquezről meséltem.”

József Attilával is Makón kötött barátságot: „József Attilával sok éjjel és nappal beszélgettünk. Amikor ő szerelmes volt, szerenádot adtam. Olaszul énekeltem.”

1926-ban Emilió a vásárhelyi művésztelep munkájában vett részt, de a makói záró kiállításra is küldött néhány művet. Az ismeretlen kritikus kiemelte, hogy lelkét a nagy mesterek alkotásai, a nagyot akarás és a merész gondolatok hevítik. Arcképei {593} egyéniek és karakteresek.

Espersit János vendégszeretetét hosszabb ideig igénybe vette, ugyanis három évre kitiltották a fővárosból. Ezt így idézte föl: „1927. március 15-én a szociáldemokrata párt engedélyezett ünnepén tíz embert – köztük engem is – letartóztattak. Elmentem Rudnay Gyulához. A mester azt mondta, politikai dologban nem tudok segíteni, ellenben írok Espersit Jánosnak. Nekem három napot adtak, hogy elhagyjam Budapestet. Espersit János azonnal válaszolt, és a legnagyobb szeretettel fogadott.” A makói otthonra lelés 1926 őszén lehetett. Juhász Gyula 1926. december 2-i rögtönözött versikéje ’Pepilio’ nem alkalmi jelenlétére utal:  

Magduska ma fázik,
A mackó meg ázik,
Pepilio piktor,
Pingál és pipázik. (Csenei Magduskának)

 Espersit János 1927. április 10-re – Hervay István alispán közreműködésével – kiállítást rendezett Weisz Emiliónak. Ezen több mint száz, zömmel makói vonatkozású képe szerepelt. Ez is azt sejteti, hogy már előző év végétől itt dolgozhatott, ilyen gazdag kiállítási anyagot néhány hét alatt nem lett volna képes létrehozni. A gazdasági egyesület dísztermében megrendezett kiállítást dr. Nikelszky Jenő polgármester nyitotta meg. A kiállítás nem öncélú rendezvény volt, Espersit anyagiakhoz kívánta juttatni a szorult helyzetű festőt.

Weisz Emiló – Kesztner Zoltánné

A kiállítást az Alföld szeretete, a képzelet szárnyalása és a színek gazdag változata jellemezte. A katalógus előszavát Espersit János írta. (Ez volt a művészpártoló ügyvédnek egyetlen önállóan megjelent munkája.)

Vén Emil Makón ismerte meg az Alföld hangulatát. A népélettel is itt találkozott. Az ócskapiacon vásárolt tulipános ládát és a butellákat haláláig féltett kincsként őrizte. Egy emlékezetes makói parasztlakodalom is maradandó nyomot hagyott lelkében; {594} megismerte vidékünk dalait, táncait, viseletét. Az akkor divatos szociálfotó hatására megfordult a cigány városrészben is. Zolnay László szerint ekkori képei teszik magyarrá.87 Ez időből való tájképei alapján Vén Emilt már akár az alföldi festők közé is sorolhatnánk.

A Rudnay-növendékek között 1927 nyarán már nem találjuk Vén Emilt. Első kiállításának anyagi hasznából ugyanis régi vágya teljesült, külföldi tanulmányútra indult. Útlevelet Hervay alispán közbenjárására kapott. „Annyi pénzt szedtem össze – emlékezett –, hogy el tudtam utazni hosszabb tanulmányútra. Végigjártam Olaszországot, Franciaországot és Spanyolországot.”

Hazaérkezve egy darabig még Makón lakott. Innen nősült. Lili asszony, Jártó Lujza megértő múzsája volt. Hódmezővásárhelyen telepedett le, majd Pécel, Örkény, Budafok az állomáshelye. 1935-ben a makói lapban ezt olvashatjuk: „ide mindig visszahúzza valami ősi, leküzdhetetlen gravitációs erő, s a makói föld érintésétől megújul művészi ereje.”

Évtizedek múltán szép sorjában eltávozott a sok makói barát: Espersit, Fried, Kesztner, Könyves Kolonics, Saitos Gyula és a többiek. Makói kapcsolatai megszakadtak. A fölnövekvő új nemzedék létrehozva a Maros Menti Művésztelepet, kereste a gyökereket, és elsők között teremtett kapcsolatot az örök ifjú mesterrel, aki 1973-ban újra ellátogatott a makói telepre, 1974-ben pedig a telep egész idejére leköltözött Makóra. „Nagyon kedves számomra – mondta –, hogy végre visszajöhettem ide, Makóra, ahol tényleg fiatalságom legszebb éveit éltem. Itt éreztem, hogy ez a város, ahol József Attila élt, ahova Juhász Gyula járt, támaszpontot jelentett művészi kibontakozásomhoz.”

Makói kiállításának megnyitásakor emberi vonásait Pogány Ö. Gábor így összegezte: „A magyar festészet történetének egyik legszeretetreméltóbb képviselője. Persze nemcsak egyéni tulajdonságai miatt, önzetlen kollegialitásáért, kellemes lényének emberséges megnyilatkozásainak közvetlenségéért. Mindenekelőtt azonban művészetének szellemisége növelte nagyra híveinek táborát, a piktúrában kifejezésre jutó bizalom, derű, igazságérzet győzi meg baráti lelkületéről a közönséget. Vidámság, bíztatás, lelkesség, szépség árad képeiből.”

Művészetében szülőföldjéről hozott magas hőfokú mediterrán szellemiség találkozik az Alföld kiegyensúlyozott nyugalmával, természetes egyszerűségével. Művészetének meghatározója a káprázatos színesség, de a szerkesztési műgond és az elmélyült iskolázottság. Nyolcvanadik születésnapján a Műcsarnokban rendezett kiállításon Pogány Ö. Gábor kiemelte: „Egyfajta délszakias hangvételről, vérmes lendületről szoktak értekezni műveit taglalván, s valóban, az a szinte korlátlan színesség, magas hőfokon jelentkező festésmód, ahogyan Vén Emil témáit előadja, óhatatlanul is a mediterrán atmoszférát, az itáliai, isztriai, dalmát partok fényittas hangulatát idézi a tárlatlátogatók emlékezetébe […] Ám, hiba volna Vén Emil piktúráját – egyoldalúan – optikai tünemények, mégoly varázslatos látványok visszatükrözésének tartani, hiszen alkotói módszerének nincs sok köze a tájak impresszionista lefestéséhez, - több benne az expresszív indulat és a kifejezést ugyanakkor okosan szabályozó konstruktivitás. Ami munkásságában latinos derű, érzékletes látomás, az legszemélyesebb hajlamainak, tehetsége jellegének jelenléte festészetében, mindenekelőtt észjárás, szemlélet, magatartás dolga. Emberi és művészi tulajdonságai között a közvetlenség, az őszinteség határozza meg {595} karakterét, az a megható jóhiszeműség, nyíltság, ahogyan véleményt nyilvánít. Gátlás nélkül tud beszélni érzéseiről, gondolatairól, s ilyen lelkiállapotban festi képeit is.”

Nyolcvanadik születésnapja ünnepségsorozatába Makó is bekapcsolódott. A múzeum gyűjteményes kiállítással hódolt az idős mester művészete előtt. A város Pro urbe kitüntetéssel tisztelte meg.88

Biró Béla (1899–1982)

Biró Béla, a festő és művészettörténész Makón született 1899. december 11-én. Gyermekkorától a távoli, székely rokon, Nagy István volt rá hatással. A makói gimnáziumban érettségizett. A Képzőművészeti Főiskolán Csók István tanítványaként 1924-ben szerzett rajztanári diplomát.89

Fiatal korában sokat festett, később a művészettörténeti kutatás töltötte ki ideje nagyobb felét. Doktori értekezését Kovács Mihály 1818–1892 címmel írta, a Pázmány Péter Tudományegyetemen doktorált. Gimnáziumi tankönyveit (Művészeti alkotások. I–II.) Makón is használták. 1943–45-ben a kolozsvári egyetem magántanára, 1945-től a Szépművészeti Múzeum munkatársa volt. Az 1956-os forradalom után Kaliforniában települt le. 1969-ben Long Beachben lévő State College művészettörténeti tanszékét nyerte el, ahol tíz évig működött. Nyugállományba vonulásakor Bécsben telepedett le.90 Közreműködött a vaduzi Mindszenty Múzeum megszervezésében. Bécsben halt meg 1982. október 6-án.

Biró Béla Nyárfák
{596}

Az 1920-as évek közepétől termékeny festőnek számított, rendszeresen részt vett kiállításokon. Akvarelljei az alföldi festők üde színhatásával mutattak rokonságot. Olajképeire Rudnay komorabb színei hatottak. Olaszországi tanulmányútján városrészeket, műemlékeket örökített meg. Utolsó kiállítását 1935-ben rendezte, attól kezdve minden idejét a művészettörténeti kutatásoknak szentelte.91

Almási Gyula Béla (1908–1976)

Almási, az alföldi táj festője Makón született 1908-ban. Tanulmányait a makói gimnáziumban kezdte, tanárának mondhatta Juhász Gyulát, iskolatársának József Attilát. A Rudnay Gyula vezette makói művésztelep érlelte meg benne, hogy beiratkozzék a Képzőművészeti Főiskolára. Tanárául természetesen Rudnay mestert választotta. Egy év után félbe szakadtak tanulmányai. Tisztviselő lett, de a belső kényszer alkotásra ösztönözte. 1942-ben áttelepült Hódmezővásárhelyre. Nosztalgikusan vonzódott Tornyai János, Endre Béla, Pásztor János városához. Vásárhelyi lakosként rá kellett döbbennie, hogy az a festői világ már nem Tornyaié. Új formanyelvet, saját előadásmódot kellett kialakítania.

Almási Gyula Béla Nagyanyámék

Makói korszakában az olajképek mellett főleg fametszeteket készített. Ezek a művei jól érzékeltetik, hogy ars poétikája ekkorra kialakult. Már 1942-ben azt vallotta, hogy az alföldi magyarok iránt érzett szeretete hívta életre munkáit. Fametszeteit Alföldi magyarok címmel önálló kötetben adta ki.92 Szőcs Pál Verseskötetét Dehény Lajossal illusztrálta.93 Erdei Lajos Esti harangszó és Hoffmann Ádám verseskötetét fametszetekkel {597} látta el.94 Halk szavú, szerény, csendes személyiségéhez jól illett az akvarell technika is. Nem a természet nagy jelenségei ragadták meg, sokkal inkább a hétköznapiban, az egyszerűben találta meg a fölemelőt, a festőit. Finom érzékkel ragadta meg a természet minden rezdülését, hangulatváltozását.

Kiérlelt mondanivalóit táblaképeken tette maradandóvá. Erősen grafikus alkat. Olaj vagy olajpasztell alkotásain is uralkodó a rajz, a határozott körvonal. A kompozíció megszerkesztésében sommázásra törekedett, a részleteket elhagyta, tőmondatokban fogalmazott. Színeiben tartózkodó volt, jobbára csak az alapszíneket használta. Vásznait a végtelen alföldi táj, a határtalan távolság, a messzeségbe nyúló mező uralja. Az ember vagy távoli, apró alakként jelenik meg festményein, vagy messzeségbe néző, zárt ajkú, hallgatag személyként. Festményeiből is az egyedüllét, a magány, a csönd árad.95

Bánszki Tamás (1892–1971)

A földeáki születésű Bánszki Tamás életének holdudvarához tartozott Makó, ahol rövidebb ideig tanított. Földeákon született 1892. december 18-án kisparaszti család ötödik, legkisebb gyermekeként. A szegedi piaristáknál érettségizett. Derék rajztanárára, Nováky Bertalanra szívesen emlékezett. A Képzőművészeti Főiskolán Révész Imre, Bosznay István, Edvi-Illés Aladár és Lyka Károly volt mestere. Már 1914-ben be kellett vonulnia, de tanulmányait sikerült befejeznie. Tanári pályáját 1920-ban az átmenekített beregszászi gimnáziumnál Tarpán és Fehérgyarmaton kezdte. Ady Lajos tankerületi főigazgató közbenjárására a debreceni piarista gimnáziumba helyezték, ahol huszonhat évig, a nagy múltú iskola államosításáig tanított. 1926-tól évente szerepelt csoportos tárlatokon. Önálló, gyűjteményes kiállítását 1937-ben a Déri Múzeumban tartotta hatvanhat képpel. Makón 1926-ban Dehény Lajossal állított ki először. 1927-ben a Nemzeti Szalonban a Magyar Akvarellfestők Egyesületének kiállításán szerepelt. A Műcsarnokban 1931-től nyolc alkalommal állított ki. Debrecenben tagja volt a grafikusokat magába tömörítő Ajtósi Dürer Céhnek.

Bánszki Tamás Mese
{598}

Az iskolák államosítása után általános iskolákban tanított. 1949-ben pedagóguscserével Makóra került, 1950–51-ben Földeákon működött. 1952-ben a szegedi Gépipari Technikumba helyezték. Itt nyugdíjba vonulásáig, 1956-ig ábrázoló geometriát és rajzot tanított. Ettől kezdve haláláig, 1971 januárjáig a festészetnek élt. Végakaratának megfelelően a földeáki temetőben nyugszik.96

Vérbeli akvarellista volt. Tanárának, Edvi-Illés Aladárnak hatására jegyezte el magát e technika mellett. Fiatalabb korában az élénkebb színeket alkalmazta, később a finomabb, opálos színek hangulatát kedvelte. Legfőbb témája a népélet volt. Debreceni korszakában a grafika iránt is föltámadt érdeklődése, ugyanis az ott működő Művész Club beállított egy rézkarcnyomógépet. Az 1935-ben rendezett grafikai kollektív kiállításon kilenc rézkarccal szerepelt. Olajtechnikával inkább csendéletet és olykor önarcképet festett.

Lírai hangvételű akvarelljeiből a debreceni, szegedi és makói múzeum őriz valamennyit.

Fáy Lóránt (1906–1945)

Fáy Lóránt mindössze két évig tanított a makói gimnáziumban, mégis beírta nevét a város művészeti életébe. 1906. január 8-án született Budapesten tisztviselői családból. Középiskoláit az V. kerületi Berzsenyi Dániel Gimnáziumban végezte. Már ekkor eljárogatott Tabánba akvarellezni. Ötödikes diákként Aczél Henrik műtermében belekóstolt az iparművészi tervezésbe és restaurálásba. Hatodikosként főigazgatói engedéllyel Réti István (1872–1945) szabadrajz-iskolájában – a mester korrigálásával – modell utáni szénrajzokat készítetett. Szülői ráhatásra érettségi után közgazdásznak iratkozott, két év múltán mégis a Képzőművészeti Főiskolán Csók István tanítványaként folytatta tanulmányait. Harmadévesként a mester tanársegéde lett, és az Epreskertben külön műtermet kapott. 1930-ban végzett, de még két évig dolgozhatott a főiskolán. 1930-ban olaszországi, 1937-ben párizsi tanulmányútra ment. Sok rangos, csoportos kiállításon szerepeltek munkái: a Nemzeti Szalonban (1931, 1935, 1936, 1937, 1939, 1942), az Ernst Múzeumban (1932, 1934, 1937), a Műcsarnokban (1933), a Tamás Galériában (1938), a Műbarát kiállításán (1942), az Alkotás Művészházban (1942, 1943), Szépművészeti Múzeumban (1943). A korabeli kritika kiemelte, hogy tájképeit és figurális kompozícióit Csontváry-Kosztka Tivadar, Berény Róbert és japán művészek hatása alatt festette.

Hiába szerezte meg 1930-ban tanári diplomáját, csak 1938-ban kapott óraadó helyettes tanári megbízást a makói gimnáziumban. Két év múlva Kispestre, 1940-ben a pesti Deák Ferenc Gimnáziumba helyezték. Itt művészeti és mértani rajzon, továbbá művészettörténeten kívül számtant, ábrázoló geometriát, szépírást, sőt testnevelést is tanított. 1945 január 15-én angol láncos bomba oltotta ki életét.97

Sokoldalú művész volt. Művelte a grafikát és a szobrászat különböző műfajait. Ha kellett, díszleteket tervezett, könyvet illusztrált, vagy éppen művésztelep szervezésén fáradozott, de igazi alkotási területe a festészet volt. Mint Csók István tanítványa {599} igen közel jutott az impresszionista formanyelvhez és a nagybányai művészek második nemzedékéhez. Képeit derű, bizakodás és optimizmus hatotta át. Vérbeli kolorista volt. Az élénk színek gazdagsága és valami mély, meleg líraiság vonul végig vásznain.98

Fáy Lóránt A művész modellel

A főiskolai évek után olykor szobrokat is mintázott. Munkáit maga öntötte gipszbe vagy műkőbe. Szobrain is érvényesül érzékeny alkata. Virtuóz rajzoló volt. Diósszilágyi Sámuel Orvosi intelmek c. könyvecskéjének második kiadása Fáy Lóránt rajzaival jelent meg. Miként az aranymondások, a rajzok is ironikusak, groteszkek, sőt szatirikusak. A Gyöngyösbokréta Paulinyi Béla Magyar csupajáték londoni vendégjátékához díszleteket tervezett.

Posztimpresszionista alkotásaival képviselve van a Szépművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria és a makói múzeum gyűjteményében.

Ecsődi Ákos (1902–1983)

Ecsődi Ákos mélyen érző, filozofikus beállítottságú, nagy kultúrájú, befelé élő, mélyen gondolkodó, nagyra hivatott művész volt. Figyelme egyszerre összpontosult az egészre és a részre. A hozzá eljutó disszonáns hullámokat, feszülő konfliktusokat pátosz nélküli életbölcsességgel oldotta föl a szépség és az összhang érdekében. Ezt sugározta kellemes, halk személyisége és egész festészete.

1902. december 27-én a dunántúli Pusztaalmás-Naszályon született. Nyolcéves korában Budapestre költöztek. 1925-ben a Képzőművészeti Főiskola Csók osztályán tanári oklevelet szerzett. Negyedévesként a mester tanársegéde lett, továbbképzősként két évig külön műtermet kapott. 1927–28-ban a Szinyei Társaság ösztöndíjával fél évet Párizsban töltött. 1928-ban és 1930-ban kollekcióval szerepelt az Ernst Múzeumban. Tagja lett az Új Művészek Egyesületének. Harminckét évesen tanításra szánta el magát. {600} 1940-ben került a makói gimnáziumba. A tanítás lekötötte erejét, így vasárnapi festő lett. Ez a város adott számára emberi önállóságot, és megerősítette festői törekvéseiben. 1947-ben és 1949-ben kis kollekcióval szerepelt a helyi művészek társaságában. Előadásokat tartott, szakfelügyelőséget vállalt, gondolatébresztő tanulmányt írt Csanád megye képzőművészetéről. 1952-ben megszüntették a gimnáziumokban a rajzoktatást. Két évig általános iskolában tanított. 1954-ben méltányolt családi körülmények miatt Budapestre helyezték, ahol 1968-ig tovább folytatta tanári munkáját.

 

Ecsődi Ákos Tanárok
 
Ecsődi Ákos Gyöngysoros nő

Róla csak a legmagasabb elismerés nyelvén lehet beszélni. Így idézte föl alakját a makói tanítvány, Domokos Mátyás is: „Mintha a Gulácsy-képek valamelyik megelevenedett figurája járt-kelt volna közöttünk a rajzteremben, aki nemhogy hangos szót nem szólt, de még halkat se, soha. Szelíden és némán, angyali csöndben jött-ment, s élt a rajzórákon kívül is […] csak később tudtuk meg, hogy ki volt, ki élt közöttünk […]”99

Festői pálya sikeresebben nem indulhatott volna, mint az övé. Művei előtt megnyílt a Nemzeti Szalon, az Ernst Múzeum, a Műcsarnok, a Tavaszi Szalon. Már főiskolás korában az Újság c. lap azt írta, hogy Csók István növendékei közül ’Ecsődi Ákos a legkülönb’. A kiállítások alkalmával elismerő kritikát kapott „puha, finom színfoltos”, „finom és lágy tónusokba öltöztetett” műveiért. Piroskalapos nő című alkotását Szinyei-díjjal tüntették ki. A New York-i, chicagói magyar kiállításon Aba-Novák, Czóbel Béla és Vaszary János képei mellett ott szerepeltek az övéi is. Az Új Művészek Egyesületének törzstagja volt.100 {601}

Nem elégítette ki a jelenség könnyed, impresszionisztikus, szép festői megfogalmazása. A pillanat varázsát, a megvalósítás hirtelenségét fölváltotta képein a mindent átfogó festői igazságra és fejleszthető munkamenetre való törekvés.

Loós János (1908–1986)

Loós János sokoldalú tanár és képzőművész volt. 1908-ban a Fejér megyei Rácalmáson született pedagógus családból. Az Iparművészeti Főiskola művészképzőjét 1933-ban végezte el, majd az ábrázoló rajz szakon tanári diplomát szerzett. 1935-ben a makói iparostanonc-iskola rajztanárnak nevezték ki. 1942-től igazgatója lett. 1948-ban áthelyezték a veszprémi ipari iskola élére. 1950-ben megbízták a székesfehérvári építőipari középiskola szervezésével; ebből alakult ki a Jáki József Út- és Vasútépítési Technikum, amelynek szintén igazgatója volt. 1959-től a fővárosi középiskolák ábrázoló és műszaki rajz szakfelügyeletét látta el. 1968-ban nyugdíjba vonult, majd visszaköltözött Veszprémbe. Itt hunyt el 1986-ban.

Festőként a pasztelltechnikával jegyezte el magát. „Pasztellképei – állapította meg Ecsődi Ákos – érzelmi húrokon játszanak. Finom színek, hangulatok, általában sztatikusan hangszerelt formák, a valóság területén belül maradó, de a képet tudatosan önálló élménnyé alakító személyi stílusát jelentik.”101

Az országzászló mellvédje

Építőművészként 1938-ban tervezte a földeáki református imaházat, melynek ékessége a modernista torony. A második világháború idején megtervezte a makó-rákosi templomot. A tetszetős neogótikus református templomot sikerült tető alá hozni, de a válságos politikai helyzetben fölszentelésére már nem került sor. A belvárosi református egyház megbízásából impozáns tömeghatású ravatalozót is tervezett, de pénzszűke miatt nem valósult meg.

A főtéri országzászlót is Loós János tervezte. A főtér középső háromszögletű terén avatták föl 1942. május 31-én. Mellvéddel ellátott bástyaszerű építménye alaprajzában {602} szintén háromszögletű volt. A kocsiút felőli homlokzatán a kovácsolt vasököl alatti fölirat: „Trianont összetörjük!” Mellette helyezték el az emlékmű főszövegét: „Nemzeti érzésünk örök szítására, magyar öntudatunk állandó emelésére, sokszor halványuló emlékezetünk ébrentartására épült ez az országzászló Makó város közönsége és a Toldi Miklós Bajtársi Egyesület áldozatkészségéből, az Úr 1941. évében, Dr. Bécsy Bertalan polgármester idejében, Loós János tervei szerint”. A Korona felőli frontján a város- és az országcímert helyezték el, valamint márványtáblát a visszacsatolt megyék neveivel. A Deák Ferenc utca felől a fölkelő Nap kovácsoltvas kompozíciójának fölirata: „Magyar! Virrad már!” Mellette Horthy Miklós ismert parancsa: „Előre a történelmi határokig!” A zászlórudat a bástya közepére megépített háromoldalú kőtömb tartotta, frontjain apostoli kettőskereszt, turulmadár és honvéd-rohamsisak.102 A tetszetős országzászlót 1947 márciusában elbontották.

Loós János érdeklődésének és működésének másik területe az iparművészet volt. Kerámiaműhelyt hozott létre, kedvtelésből bútorokat, dísztárgyakat, ötvösmunkákat tervezett, de üvegfestészettel, sőt a reklámgrafikával is foglalkozott. A makói polgármesteri szoba ma is használatos íróasztalát és ülőgarnitúráját 1940-ben tervezte. A kivitelezés Zombori Lajos asztalos munkája.

Szervezése és buzgólkodása révén nyílt meg 1947 decemberében az ipariskola termeiben Ecsődi Ákos, Torma Imre, Nagy Gyula és Loós János műveiből rendezett képzőművészeti kiállítás, amelyen iparművészünk tizennyolc pasztell képét állította ki. Művészi tevékenysége Makón bontakozott ki; ezután jobbára iskolai szünetekben és nyugállományba vonulása után tudott alkotásainak élni. 1984-ben önálló kiállítása nyílt Székesfehérvárott, Rácalmáson és Makón.

Dehény Lajos (1906–1952)

Dehény Lajos művésztanár két városhoz tartozott: Makóhoz és Hódmezővásárhelyhez. Mindkét helyen polgári iskolai tanárként övezte megbecsülés. A tanári pálya mentesítette a napi megélhetési gondoktól.

1906. február 15-én születet Földeákon, ahol édesapja tanító volt. A középiskolát Makón és Szegeden végezte. Miután kitanulta Budapesten az asztalos szakmát, fölvették az Iparművészeti Főiskola jogi elődjének, az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Iskolának esti tanfolyamára. Amint a szülők anyagi helyzete javult, sikeresen fölvételizett az iskola építőművészeti szakára. Tanára, Györgyi Dénes (1886–1961) a magyaros építőstílus, majd a modern, egyenes vonalvezetésű és funkcionalista építészet, később a historizáló újbarokk alkalmazója volt. Dehény Lajos három év múlva bejutott a főiskola tanár- és művészképző szakára is. Atyai jó barátjával, Bánszki Tamással Földeákon 1926-ban mutatta be festményeit. 1927-ben Makón rendezett tárlatot.

1929-ben betegsége miatt ott kellett hagynia a főiskolát, hazaköltözött Makóra. A katolikus fiúpolgáriban és az ipariskolában rajzot, kézimunkát és testnevelést tanított. A Szent István Vármegyei Közkórház kápolnájának Krisztus a betegek között címmel oltárképet készített. A katolikus kör rendezvényeihez színpadi díszletterveket alkotott. Grafikái megjelentek a Makói Katolikus Tudósítóban és a Klebelsberg Kunó polgári iskola évkönyveiben. A monumentális falfestészet is foglalkoztatta. A földeáki iskolanővérek házi kápolnáját – 25. évfordulójára – saját tervei szerint kifestette. Nyilván Györgyi Dénes hatására magyaros szellemben oldotta meg feladatát. {603}

Minden szabadidejét a művészetnek szánta, de a hivatalos elismerés sem késett. Sportpalota c. tervével elnyerte a főváros nagydíját. 1937-ben makói gyűjteményes kiállításán kiforrott művészként mutatkozott be. A monumentális festmények, színpadtervek, akvarellek, linóleummetszetek, épület, színház és mauzóleumtervek tehetségéről tanúskodtak.

Dehény Lajos Kapucnis Anka

A régió egyik legjelentősebb művészeti eseménye volt 1938-ban a Szegedi Képzőművészeti Egyesület és a múzeum reprezentatív kiállítása, amelyen három képpel szerepelt. Átmenetileg Munkács közelébe, Nagylucskára került, majd 1940. januárjától Hódmezővásárhelyre, ahol szintén polgári iskolában tanított. A Fekete Sas dísztermében (1941) és a kaszinóban (1943) rendezett sikeres tárlatot. 1944-ben Ősz a magyar ugaron című képét a Műcsarnok is bemutatta. 1946 decemberében lehetősége nyílt, hogy a Kálvin téri Tornyai-képtárban rendezze meg újabb kiállítását. A következő évben Budapesten, a Postások Szakszervezetének kiállításán Eljárt az idő felettünk c. képére figyeltek fel. Ezt az akvarelljét Párizsban is kiállították. Moldvay Győző a „finom hangulatok, meghitt pillanatok költőjének” nevezte. Nyolc évi hódmezővásárhelyi tartózkodás után, 1948-ban visszajött Makóra. Egyre többet betegeskedett. 1952. március 2-án szívbillentyű-elégtelenségben halt meg.103

Mintegy öt-hatszáz művet alkotott, nagyrészük vásárhelyi és makói gyűjtőkhöz került. Művészetét az Alföld, a népélet, a Maros és a Tisza ihlette. Fametszeteit a tőmondatos előadásmód jellemezte. Akvarelljei friss hatásúak, hol tiszta, világos színeket {604} alkalmazott, hol lágyan, egymásba omló tónusokat. Kedvelte a lazúros eljárást. Maradandó alkotásai az olajfestmények.

Torma Imre (1893–1954)

Torma Imre hitt művészi elhivatottságában, vállalta a művészet iránti érdektelenség ellenére a megpróbáltatásokat. Élete olykor kilátástalan küzdelem volt a létért, a mindennapi kenyérért, de mint egy tibeti bölcs, megelégedve sorsával, lelki kényszerből alkotott.

Makó Honvéd városrészében született 1893. december 3-án. Apja kisparaszt, napszámos. Művészi hajlama már elemista korában megmutatkozott. 1907-ben szobafestő-tanuló lett, majd 1910-től segéd. Egy évig Aradon dolgozott, 1911-től Budapesten egy díszítő-festő vállalatnál helyezkedett el. 1914 őszén bevonult katonának. Előbb az orosz-, majd az olasz frontra vezényelték. Megsebesült, sőt vérhast kapott, ezért leszerelték. Betegsége alatt hallása megromlott.

Torma Imre Öreg paraszt
 
Torma Imre Virágcsendélet

A háború után Pestre ment, meglett férfiként iratkozott be az Iparművészeti Főiskola festő szakára. Megélhetéséről úgy tudott gondoskodni, hogy munkát vállalt a rákospalotai Grünfeld üveggyárban. Nappal dolgozott, éjjel tanult. A főiskolán szakvezető mestere Simay Imre volt. Utolsó növendékévében a Monzában rendezett nemzetközi ifjúsági kiállításon festményét elismerő oklevéllel jutalmazták. 1924-ben szerezte meg végbizonyítványát. A főiskola igazgatója, Gróh István tanársegédi állást ajánlott föl számára, a csekély javadalmazás miatt nem fogadhatta el. 1926-ban hazaköltözött, a Bálvány utcai házban műtermet alakított ki. Idejét megosztotta műterme és a kertje között.

Amikor a családi gazdaság válságba került, Gróh István segített rajta, maga helyett beajánlotta falképek restaurálására vagy az általa tervezett munkák kivitelezésére. Elsőnek a budapesti egyetemi templom, majd a rákospalotai templom falképeit restaurálta. {605} Megbízást kapott a rákospalotai templom impozáns oltárképének megfestésére. Gróh István pannói alapján 1928-ban megfestette a makói görög katolikus templom falképeit. A szekkó technikával készült képeken tovább él az ikonosztáz mozgalmassága. A festett architektúra kellemes belső hatást kelt, amelyhez a diadalívet, mint építészeti elemet vette alapul. Az oldalfal ablakait egy-egy ívbe foglalta, a mennyezet három falképét páros hevederívvel különítette el.

A következő esztendőben Gerliczy Félix báró hegyfalvi (Vas megyei) kastélyának freskóit restaurálta. Rendbe hozta a bárónő olasz-empír fésülködő szobáját, a budoárt; a rokokó stílusú zeneterem freskóit, amelyen a zene hangjai amorettekben elevenedtek meg; a báró XV. Lajos modorban díszített szobáját.

A világgazdasági válság éveiben elmaradtak ezek a szíve szerinti murális, restaurálási munkák. Lelki és anyagi válság hínárjában vergődött. Végre 1930-ben megrendezhette Makón első tárlatát. Tájképei és csendéletei anyagi sikert nem hoztak, de kiállításának visszhangja kedvező volt. A korabeli sajtó mint a makói táj jegenyetehetségét mutatta be.104 Purjesz Béla orvosprofesszor támogatásával 1935-ben a szegedi Kass-szálló termében megrendezett kiállításán húsz képet adott el. Átmenetileg ismét bizakodó lett, de az 1936-ban a makói megyeházán rendezett kiállítás valamennyi alkotását valami bensőséges szomorúság vonta be; az erőteljes színeket szelíd tónusba hangolta.105

Francia művészek 1936-ban a Nemzeti Szalonban Artistes Musicalistes címmel rendeztek kiállítást. Dalokat, ritmusokat, sőt egész zeneműveket írtak át színekbe, formákba és vonalakba. Elvont, semmit sem ábrázoló alkotásaiknak hagyományos értelemben vett képhatásuk nem volt, inkább álomszerű, fénykáprázatú szín- és formakompozícióknak hatottak. Ez az absztrakt művészeti törekvés áttételesen hatott Torma Imrére is, de az ő muzikális képei realista alkotások maradtak. Fasorok ritmikus elhelyezésével, a domboldal hullámzó színhatásával, a színek és a formák változatos rendjével kísérelte meg a muzikális hatást kifejezni. „Muzikalitást érzek én a színekben, valami felfokozódott zeneiséget – írta erről a korszakáról –, amit valahogy ki kell fejeznem. A festészet három dimenziós eredményeihez szükségét érzem egy negyedik dimenziónak, a lélek mélységének, az élet belső tartalmának kifejezésére.”106

Bizonyos külföldi siker sem maradt el, a nápolyi nemzetközi és kulturális kiállításra beküldött három képét (Olvasó nő, Marosi strandút, Őszirózsák) kiállították, és nevét az első három festő között emlegették.107

1938-ban szíve szerinti megbízást kapott, a battonyai szerb templom freskóinak restaurálását. Az 1777-ben épült templom falképeit már kétszer (1860, 1909) szakszerűtlenül restaurálták, jobban mondva szabadon átfestették. A freskók átváltoztak olajképekké, a helytelenül alkalmazott színfoltok az alakok térbeli elhelyeződését, a képek egyensúlyát teljesen összezavarták, a százados por meg annyira belepte a képeket, hogy szinte fölismerhetetlenségig elbarnultak. Torma Imre a restaurálást az épen megmaradt részletekkel kezdte, az átfestett felületek helyreállításánál alkotó szakértelmére volt szükség.

A második világháború alatt a kaszinóban hetven képét állította ki. A művészre a szerénység, festményeire az egyszerűség, a valóságnak kevés eszközzel való kifejezése {606} volt jellemző. Művészetéről így vallott: „Nem követek irányzatokat. Ha éppen be akarnak sorolni valamilyen izmusba, hát akkor inkább az újklasszikus humanista irányba illenék bele.”108

Tájképein a napsütötte tájat örökítette meg. Kedvelte a fény és árnyék hatást, ahogyan a fák és bokrok árnyékos lombja között átragyog a napfény. Virágcsendéletei is maradandó alkotások. A kompozíció színhatását már a vázába vagy kosárba rakáskor művészi igénnyel és gonddal alakította ki, amely a kertjében nyíló krizantém, dália, rózsa, cínea, őszirózsa vagy ritkábban a töltésoldalról hazavitt pipacs, szarkaláb, zsálya szolgált alapul. Kevés portrét vagy figurális képet alkotott. Az életmű legmaradandóbb alkotása az Öreg paraszt.109

Születésének centenáriumán rendezett kiállítására Banner Zoltán figyelt fel. A kiváló művészettörténeti szakíró felvillantotta Torma festészetének értékeit és munkásságát a tágabb értelemben vett alföldi palettán is kijelölte: „A húszas évek végétől–harmincas évek elejétől származó Makói piac a Duna-parton, az Ásóra támaszkodó paraszt, a Varrónő az 1931-es nagy Maros-part (a korszak egyik legszebb, valóban Egryhez viszonyítható vizes-eges festménye) közegében és a harmincas évek végi bő termésből megmaradt legszebb virágcsendéletekben (például a nagybányai Ziffer Sándor rokontémájához illő Rózsák, az 1939-es Dáliák, az érzékletes és ’monumentális’ Virágcsendélet kosárban) rendkívül eredeti módon ízesülnek a nagybányai, az alföldi és a Gresham-kör, tehát a század eleji-középi magyar festészet meghatározó stílushangulatai…” Művészete – mint szivárvány – földön ered és földbe torkollik, ő a két világháború közötti Makó festészetének állócsillaga.

  Grafika

Lengyel Lajos (1904–1978)

Lengyel Lajos nyomdai betűszedőből lett a huszadik század elismert könyvművészévé, tipográfusává, akit határainkon kívül is számon tartottak.

A Kisporond utcában született 1904. december 5-én. Nyomdásztanulóként a Makói Újság, majd a Makói Friss Újság nyomdájában dolgozott. Közreműködött József Attila „illegális” kötetként emlegetett könyvecskéjének kinyomtatásában. Fölfigyelt az 1925-től Makón vendégeskedő Rudnay művésztelep tagjainak működésére, bár személyes kapcsolat nem alakult ki közöttük. Makói korszakából egy ceruzarajza maradt fönn, a Beethoven-arckép. Nem annyira a zeneszerző állt hozzá közel, inkább a karakteres fej és a haj hullámzása ragadta meg. 1927-ben Budapestre költözött, a Fővárosi Nyomdában helyezkedett el, ahol főleg kereskedelmi reklámok szedését végezte. 1930-tól a Hungária Nyomdában dolgozott, ekkor már reklámgrafika mellett könyvcímlapok és gyógyszercsomagoló tervezésével foglakozott. 1945-től 1948-ig a Független Nyomda igazgatója, majd a Nyomdaipari Igazgatóság vezetője, 1948-tól nyugdíjba vonulásáig, 1969-ig a Kossuth Nyomda igazgatója. 1970-ben a Nyomdaipari Egyesülés elnöke lett. 1978-ban Budapesten hunyt el. {607}

Pesten megismerkedett Moholy-Nagy Lászlóval, tagja lett a Kassák Lajos vezette Munka-körnek. Egy ideig Goldmann Györgytől figuratív rajzot tanult. A Munka szociofotó kiállításain (Budapesten, Pozsonyban és Bécsben) az ő fényképeit is bemutatták. Szolnoki kiállításukat a rendőrség már betiltotta, Kassák Lajost és Lengyel Lajost izgatásért letartóztatták. Szociofotóiban az ellentétek feszültségére épített; az ellentétek érzékeny egyensúlya egész munkásságára jellemző lett. Korai szociofotóiban nem a festői lágyság vagy a finom tónus, hanem az anyagszerűség érdekelte. Keménységében, ridegségében ragadta meg a témát. Kassák révén ismerkedett meg a fotómontázzsal. Ezeket a műveit a groteszk szatíra jellemezte.

Korai munkái a kassáki képarchitektúra szerkesztési elvét követték. Az ábrázolás elemeit kontrasztosan állította szembe, az ebből adódó feszültség és dinamika munkáinak visszatérő jellegzetessége lett. Ez a megoldás érvényesült a Magyar Grafika 1930 szeptember–októberi számának címlapján.

Magyar Grafika címlapja (1930)

Maradandót könyvművészként, könyvtervezőként alkotott. 1933-ban a „lerombolni és újjáépíteni” elvet vallotta. Valójában távol állt tőle a „csakazértis” magatartás. Elvetette a konvencionális formákat, de átmentette a hagyományból pl. az egyensúly elvét. Mesterségbeli tudása az 1941-ben megjelent Babits-emlékkönyv borítóján összegződött. Az okkeres, lírai hangvételű háttér elé helyezett, kettős körbe komponált Nyugat emblémája köré nagyobb sugarú kör mentén rakta föl a szerzők neveit, ezzel pompás folthatást ért el. Fölötte nyugodt, egyszerű, hangsúlyos címer egyensúlyozza a folt szabálytalan tömegét.

Fiatalabb korában szedései inkább aszimmetrikusak voltak, később ragaszkodott a hagyományos középtengelyes tipográfiához. Azt vallotta, hogy a szabálytalanabb, {608} oldaltengelyes megoldásokat csak felelősségteljes átéléssel, logikával szabad alkalmazni és nem mechanikus formaadással.

Könyvművészetének csúcsa az Alberto album. Az egyszerűségében is megragadó borítón Alberto félig absztrakt szobrát betűszimbólummá, a műanyagkötésen pedig kis montázzsá alakította. A könyv minden oldalpárját bensőséges líra hatja át. Ezt a művét 1964-ben a lipcsei könyvművészeti versenyen aranyéremmel tüntették ki. A bibliofil kiadású Képes krónika, a magyar könyvművészet egyik csúcsteljesítménye; bronzéremmel jutalmazták.

Könyvművészeti elveit egyik utolsó tanulmányában így sommázta: „A könyvművészet alapelvének kell tekinteni, hogy a könyv nem lehet szebb, mint a tartalma. A könyv nem apropó az öncélú zsonglőrködésre, hanem rendkívül jelentős közvetítő eszköze a tudati kultúra fejlesztésének, és korrekt közlési módjával az esztétikai nevelést is szolgálja. A könyvtervezés a tartalomból indul ki, amikor meghatározza a könyv formátumát, betűtípusát, a szedéstükör nagyságát, a sorok egymáshoz viszonyított távolságát, a betűk méreteit, a felhasználható papír minőségét. Megfontolásait tehát a közlés célja motiválja; más szóval a lehető legjobb hatásfokkal kell a szellemi terméket a társadalom kisebb vagy nagyobb csoportjához eljuttatni. A tervnek egyszerűnek kell lennie, biztosítani kell az optimális olvashatóságot, a könyvben a rendezettséget kell megvalósítani.”110

Lengyel Lajos munkásságát Kossuth- (1961), Gutenberg- (1965) és Tótfalusi Kis Miklós-díjjal (1974) ismerték el. Önműveléssel vált nyomdászból könyvművésszé. Gondolkodását a humanizmus hatotta át. Kísérletező és elmélyedő, gondolkodó és töprengő alkat volt. Hangulati skálája a groteszktől a sejtelmes líraiságig terjedt.111

 

Lábjegyzet

1. Féja Géza 1957. 178. Tóth Ferenc 1982. Tóth Ferenc 2000. 232–233.

2. Féja Géza 1957. 270.

3. Tóth Ferenc 2000. 244–245.

4. Mv 1927. jan. 30.

5. Makóra hozták Erzsébet királyné aradi mellszobrát. Mv 1926. dec. 25.

6. J. Balog Tünde: Ismerjük meg kincseinket! Előadássorozat a Makói Városi Televízióban 2000-ben.

7. Forgó Géza 2001. 34–35.

8. MNG A 20 010. 1978. 161.

9. MNG A 20 010. 1978. 202.

10. Espersit János levele Pásztor Jánosnak. Makó, 1927. jan. 23. MNG A 20 010. 1978. 210.

11. Idézi Forgó Géza. 2001. 35–36.

12. Halmágyi Pál. 1998. 11.

13. J. Balog Tünde: Ismerjük meg kincseinket! Előadássorozat a Makói Városi Televízióban 2000-ben.

14. November 8-án döntenek a Návay szoborpályázat sorsáról. Kik pályáznak az 50 ezer pengős szobor elkészítésére. MFrÚ 1933. okt. 29. Szentgyörgyi István nyerte a Návay Lajos szoborpályázatot. Szeptemberre ígéri elkészíteni a szobrot. – A többi pályázó művészek 500–500 pengő tiszteletdíjat kapnak. MFrÚ 1934. febr. 17.

15. Féja Géza 1957. 269.

16. Sarró Ferenc 2002. 40–42.

17. Életpályáját teljesség igényével Apró Ferenc 1986. dolgozta föl.

18. Idézi Péter László 1955/a 31.

19. Szelesi Zoltán 1975. 116.

20. Gergely Sándor is pályázik a hősök emlékművének elkészítésére. MFrÚ 1923. ápr. 21. Makói hősök emléke. MRÚ 1923. okt. 12. Látogatás Gergely Sándornál. MRÚ 1923. okt. 14.

21. Apró Ferenc 1986. 28–29.

22. Pesti Hírlap 1930. máj. 11. Tavaszi kiállítás a Nemzeti Szalonban. 8 Órai Újság. 1930. máj. 11.

23. Mv 1930. aug. 22.

24. MFrÚ 1930. aug. 22.

25. Vásárhelyi Reggeli Újság 1931. aug. 30.

26. Karácsony előtti szoborkiállítás. MFrÚ 1932. dec. 11., Makói szobrász gyűjteményes kiállítása. MFrÚ 1932. dec. 22., Szoborvásár MFrÚ 1932. dec. 30. [Gallyas Ferenc] G. F. Magyar fa sorsa. Nagy Gyula gyűjteményes kiállítása. Harangzúgás.1933. jan. 15.

27. Műteremlátogatás Nagy Gyula makói szobrászművésznél. MÚ 1944. jan. 16.

28. Ecsődi Ákos 1948. 68.

29. Szoborkiállítás a kaszinóban. Vásárhelyi Újság 1931. szept. 4.

30. Erdei Ferenc 1996. 5.

31. Erdei Sándor 2001. 8.

32. Fekete Gyula 1986. 453.

33. Péter László 1955.72–74.

34. Espersit János: Művészpártolás vidéken. Makói Friss Újság naptára. 1927. 84–85.

35. Pesti Napló 1925. júl. 5.

36. Nyári festőiskola Makón. MFrÚ 1925. jan. 1.

37. Tizenhat festőművész-növendék dolgozik Makón. MFrÚ 1925. júl. 16.

38. ML PH iratai 1925. 11 551.

39. MFrÚ 1925. júl. 16.

40. „A magyar művészet vezetheti az európai kultúrát a szebb világba” Rudnay festőművész nyilatkozata a magyar művészet feladatáról. A makói művésztelep hivatása. MFrÚ 1925. júl. 15.

41. A művésznövendékek kiállítása vármegyeháza nagytermében. Mv 1925. aug. 29.

42. Országos művészeti esemény a makói művésztelep kiállítása. MFrÚ 1925. aug. 30.

43. ML PH iratai 1925. 18 001., 1929. 1578.

44. Művésztelep létesül Makón, Rudnay Gyula lesz a telep vezetője. Délmagyarország 1925. jún. 17. Idézi Szelesi Zoltán 1975. 130.

45. MNG A 20 010.1978. 184.

46. MFrÚ 1926. jan. 16.

47. MFrÚ 1926. jan. 17.

48. Kép- és iparművészeti kiállítás a megyeházán. MFrÚ 1926. máj. 16. Endre Béla kiállítása. MFrÚ 1926. máj. 23. Endre Béláék kiállítása. MFrÚ 1926. máj. 26. Endre Béla kiállításának bezárása. MFrÚ 1926. máj. 30. ML PH iratok 1926. 10 614.

49. MFrÚ 1926. máj. 21.

50. MFrÚ 1926. nov. 26.

51. MFrÚ 1926. dec. 25.

52. Jönnek a művésznövendékek. MFrÚ 1926. jún. 22. Megérkeztek a város festőművész növendékei. Mv 1926. júl. 4.

53. Rudnay Gyula Pusztaszeren tanulmányozta a vérszerződés helyszínét a Parlament hatalmas festménye számára. Délmagyarország 1926. júl. 11. Szelesi Zoltán 1975. 132.

54. Az aláírt nevek: Bartos Lipót könyvkereskedő, Vér Györgyné, a művésznövendékeket támogató újságíró felesége, Csóka István a szegedi művészkolónia tagja, Tardos Tauszig Ármin szegedi grafikusművész, Elly a leánya.

55. Idézi Tóth Ferenc 1968. 217.

56. Vasárnap megnyílik a makói művésztelep kiállítása. MFrÚ 1926. aug. 26. Ma nyílik meg a helybeli művésznövendékek képkiállítása. Mv 1926. aug. 29.

57. Mv 1926. aug. 29.

58. MNG A 20 010. 1978. 185.

59. Jól dolgoztak az idén a makói művésztelep tagjai. MFrÚ 1927. aug. 28.

60. Látogatás a készülő kiállításon. Mv 1927. aug. 28.

61. Bezárult a makói képkiállítás. Mv 1927. szept. 10.

62. A makói művészkiállításról. Mv 1926. szept. 1.

63. JAM A

64. Istókovits. Mv 1925. szept. 5.

65. A makói művészkiállításról. Mv 1926. szept. 1.

66. JAM A

67. Megnyílt a makói festőművész-növendékek kiállítása. Mv 1927. aug. 30.

68. MFrÚ naptára 1927. 86.

69. Idézi Tóth Ferenc 1982. 32–33.

70. Im. 33.

71. Espersit János1928. Idézi Varga Dezső 1979. 17.

72. Uo.

73. Uo.

74. Festményeit testvére, Kiss Antal, majd Tálas Géza örökölte. Valamennyit értékesítette.

75. Mv 1928. dec. 25. Varga Dezső 1979. 20.

76. Közli Tóth Ferenc 1985. 39.

77. Apró Ferenc 1986. Apró Ferenc: Bodzássy István. Egy elfelejtett makói festőművész. Somogyi-könyvtári Műhely 1986. 3–4. sz. (JAMA 1609.)

78. Espersit János: Művészpártolás Makón. Marosvidék, 1928. dec. 25. In Varga Dezső1979. 17–20.

79. Egy makói festőművészről. MFrÚ 1921. ápr. 15. Dr. Nagy Sándor: Vegyünk-e képeket? MFrÚ 1921.máj. 1. (Espersit János) e. j.: A Bodzássy kiállítás. MFrÚ máj. 3. A Bodzássy-kiállítás MFrÚ máj. 7. Új kép a Bodzássy-tárlaton. MFrÚ 1921. máj. 8. Szegedi (Schwatz) Lajos: Bodzássy István. MÉCS (Szeged) 1922. ápr.

80. Kelemen Ferenc: Makó és a szépművészetek. A Makói Múzeumi Baráti Kör értesítője. 1965. 2. sz. 10.

81. Makó és Csanád–Torontál vármegyei községek. Szerk.: Barna János. Bp., 1929.180. Nyugállományú hazai pedagógusok almanachja. Szerk.: Halász Imre. Bp. 1936.119.

82. Fehér Erzsébet 1976. 20.

83. Kiállításairól a gimnáziumi évkönyvek számolnak be. H. Kovács Mihály jellemzését l.

84. Tóth Ferenc 1995. 165.

85. ML 1941. 5253.

86. Tóth Ferenc: Egy makói művész újabb felfedezése. CSMH 1986. márc. 8.

87. Zolnay László: Vén Emil művészete. Művészet, 1961. 12. sz. 22–23.

88. Espersit János: Weisz Emilió. Katalógus előszó. Makó, 1927. ápr. 10–18. Tóth Ferenc: Juhász Gyula rajzol. CSMH. 1973. júl. 1. Pogány Ö. Gábor: Vén Emil festőművész. Katalógus előszó. Bp. Műcsarnok. 1982. jan. 8–31. Ember Mária: Vén Emil festményei. Magyar Nemzet 1982. jan. 29. Tóth Ferenc: Vén Emil. Meghívó előszó. Makó, 1982. Tóth Ferenc: Búcsú Emiliótól. CSMH 1984. júl. 27. Laczó Katalin: Vén Emil élete és művészete. A makói múzeum füzetei: 35. Makó, 1984.

89. A kistorony címmel 200 oldalas emlékiratot írt makói korszakáról. Kézirat a JAM A. 376.

90. Biró Béla – Tóth Ferenc levelezése. JAM irattár.

91. Főbb művei: A művészettörténet kézikönyve (Bp., 1939.); A magyar művészet alkotásai (Bp., 1942.); A magyar reformkor művészete (Bp., 1951); Handbook of Art History (Dubuque,1963.); Francesco Szoldatics 1820–1916 (Modena, 1966); Mindszenty József: Esztergom, a prímások ezeréves városa (Sajtó alá rendezte, Bécs 1972.)

92. Gyenge Miklós: Alföldi magyarok. Almási Gyula Béla fametszetei. MÚ 1942. máj. 5.

93. MÚ 1939. nov. 12.

94. MÚ 1940. jan. 6.

95. Özvegye az 1979. dec. 2-án nyílt makói tárlat egész kollekcióját a szülőváros múzeumának ajándékozta.

96. Soós Rezső: A mai debreceni grafika. [Bánszki Tamásról] Debrecen, 1935. Szelesi Zoltán: Bánszki Tamás festőművész kiállítása. Katalógus. Szeged, 1961. Kelemen Ferenc: Bánszki Tamás festőművész kiállítása. CSMH 1961. szept. 3. Szelesi Zoltán: Bánszki Tamás halálára. Délmagyarország. 1971. jan. 16. Sz. Kürti Katalin: Bánszki Tamás 1892–1971. JAM A 1078.

97. Fáy Magda: Fáy Lóránt festőművész rajztanár életrajza. A Makói Múzeumi Baráti Kör Értesítője. 1965. 15–19. Tóth Ferenc: Fáy Lóránt. 1906–1945. Kalatógus előszó. Makó, 1967. Gobbi Hilda: Közben. Bp. 1982. 194.

98. F. Mihály Ida: Fáy Lóránt emlékkiállítás. Katalógus előszó. Budapest, 1971.

99. Domokos Mátyás 1995. 188.

100. Ecsődi Ákos: Önéletrajz. Bp. 1975. JAM A; Tóth Ferenc: Ecsődi Ákos. Katalógus előszó. Makó, 1975; Tóth Ferenc: Búcsú Ecsődi Ákostól. CSMH 1983. szept. 23; Kapócsi Anna: Ecsődi Ákos emlékkiállítása. Művészet. 1987. 3. sz. 8–9; Feledi Béla: A felejtés ellen. Ecsődi Ákos és Keszler Johanna kiállítása. Demokrata. 1997. jan. 18; Jámborné Balog Tünde: Művészek, múzsák, mecénások. Makói Hét. 1997. okt. 3. okt. 10., okt. 17., okt. 24. okt. 31. dec. 5; Szeifert Judit: A dekorativitás metafizikája. 100 éve született Ecsődi Ákos. Új Művészet 2002. 30–31; Domokos Mátyás: Elmaradt találkozás. Marosvidék. 2003. ápr. 9–11; Szekeres István: Éteri párbeszéd. Marosvidék. 2003. ápr. 12–14.; Császtvay István: A szerénységnek világító fénye. Marosvidék. 2003. ápr. 15–16.; Szilvásy Nándor: Ecsődi Ákos makói kiállításának megnyitója. Marosvidék. 2003. ápr. 17–18; Tóth Ferenc: Két tárlat Makón. Marosvidék 2003. ápr. 19–25; Jámborné Balog Tünde: Rejtőzködő múzsák. Marosvidék 2003. ápr. 26–28.

101. Ecsődi Ákos 1948. 69.

102. Bogdán Károly 2002.

103. Györgyi Kálmán : Iparművészeti oktatásunk seregszemléje. Magyar Iparművészet. 1928. 7–8. sz. 151. Almási [Gyula Béla]: Dehény Lajos makói munkássága és sikerei. Mv 1929. okt. 31. Szalma István: Dehény Lajos emlékezete. CSMH 1981. jún. 12. Jámborné Balog Tünde: Dehény Lajos Kapucnis portréja. Elhangzott a Makói televíziónak Ismerjük meg kincseinket sorozatában. 1999. Jámborné Balog Tünde: Művészek, múzsák, mecénások. Makói Hét. 1997. karácsony.

104. MFrÚ 1930. dec. 21.

105. MÚ 1936. dec. 20.

106. Hogyan látja egy festő a maga képeit? MÚ 1936. dec. 30.

107. MÚ 1937. máj. 2.

108. MÚ 1936. dec. 30.

109. Péter László 1985. 20–21.

110. Lengyel Lajos 1976. 32.

111. P. Brestyánszky Ilona: Lengyel Lajos kiállítása. Katalógus előszó. Magyar Nemzeti Galéria. (Bp., 1972.), Tóth Ferenc: Lengyel Lajos könyvművész Makón. CSMH 1974. máj. 9., Előadások Lengyel Lajos könyvművész kiállítása alkalmából. Debrecen, 1976. Rényi Péter: Elhunyt Lengyel Lajos. Népszabadság 1978. jan. 11., Tóth Ferenc: Búcsú Lengyel Lajos könyvművésztől. CSMH 1978. jan. 14., Vajda János: Lengyel Lajos (1904–1978). Népszava, 1978. jan. 12. P. Brestyánszky Ilona: Lengyel Lajos életműve Magyar Hírlap 1978. jan. 11., Lengyel Lajos könyvművész kiállítása. Katalógus. Miskolc, 1979. Csaplár Ferenc: Lengyel Lajos fotói. 1926–1977. Kassák Múzeum. Bp., 1995. Lengyel Lajos könyvtervező, fotográfus, oktató és humanista. Bp., 1995.

 

 

  
Előző fejezet Következő fejezet