Előző fejezet Következő fejezet

{685} Zene- és énekkultúra

 

A komolyzene Makón nagyon kevés helyen talált otthonra. Az első világháború után megkísérelték a Makói Zenepártoló Egyesületet életre hívni, néhány évig működött is, de alapszabálya jogerőre nem emelkedett, a társaság fölbomlott.

A kultuszminisztérium 1928. évi körlevelére azt jelentették, hogy a városban zeneiskolai oktatás nem folyt, bár működött három hivatásos – iskolán kívüli – zeneoktató, és zongorázni tanította növendékeit. Rajtuk kívül tizennégyen mellékfoglalkozásként folytattak zeneoktatást; tizenegyen zongorát, hárman hegedűt tanítottak. A 92. Csanád Cserkészcsapat zenekara 1926-tól, a Makói Leventezenekar 1928-tól működött.1

A Stefánia hangversenyei

A Vöröskereszt sugalmazására 1920. november 27-én az anyák és csecsemők védelmére alakult Makói Stefánia Szövetség pénzgondjain hangversenyek rendezésének bevételéből próbált segíteni. Ennek ürügyén 1924-ben dr. Tarnay Ivor alispán és dr. Diósszilágyi Sámuel kórházi főorvos kezdeményezte a makói hangversenyélet megteremtését.

Tarnay Ivor

Az 1925–1926. évi hangversenyszezonban – ahogyan ezt a leghivatottabb, Diósszilágyi Sámuel összegezte – Telmányi Emil hegedűművész, Baranyi János dr. zongoraművész, a Szegedi Filharmonikus Egyesület két ízben, Bokor Judit gordonkaművésznő, a Waldbauer–Kerpely vonósnégyes, Basilides Mária kamaraénekes, Helge {686} Lindberg kamaraénekes, Koncz János hegedűművész szerepelt a hangverseny-pódiumon.

Ezt a sorozatot az 1926–1927. évadban a Szegedi Filharmonikus Egyesületből, Payr Róbert hárfaművészből, Dohnányi Ernő dr. zongoraművészből, Bokor Judit gordonka-, Anday Piroska és Relle Gabriella énekművésznőkből, Papp Miklós zongora-, Helge Lindberg kamaraénekes-, és Albertina Ferrari hegedűművészből álló újabb sorozat követte. Dohnányi Ernő előadásáról a város zenekritikusa áradozva írta: „Beethovent soha még zongoraművész igazabban, mélyebben meg nem fogta, elő nem hozta, mint ez a művész, akinek játéka a beethoveni magaslatokon szárnyal.”2

Albertina Ferrary

Fényes kamarazeneest keretében emlékezett meg a város zene pártoló közönsége Beethoven halálának századik évfordulójáról 1927. április 19-én a szeptetté kibővített Waldbauer–Kerpely vonósnégyes társaság, Marschalkó Rózsi operaénekesnő és Kósa György zongoraművész, zeneszerző közreműködésével. Még ennél is fényesebb volt az a díszhangverseny, amelyet 1927. május 29-én Hollósy Kornélia születésének századik évfordulóján a róla elnevezett színházban tartottak. A hangverseny szereplői a helybeli dalárdákon kívül Sándor Erzsi és Székelyhidy Ferenc, az Operaház örökös tagja, Belle Ferenc hegedű- és B. Csurgay Anna zongoraművésznő, Herz Ottó zongoraművész voltak.

Miután a közönség érdeklődése csökkent a hangversenyek iránt, és egyik-másik rendezvény ráfizetéssel végződött, Diósszilágyi Sámuel fölhívással fordult a zenekedvelő közönséghez, óhajtja-e a hangversenyeket vagy nem. Ha legalább 180 aláíró kötelezi {687} magát, hogy hat hangversenyre 1–1 jegyet 3 pengő árban átvesz, akkor Stefániai Imre, Kósa György zongoraművész, Jun Manén, Kerpely Jenő és Bokor Judit gordonka, Anday Piroska, Helge Lindberg és K. Durigó Ilona énekművész, a Sevcsik-kvartett, filharmonikusok stb. közreműködésével 6–8 hangverseny rendezésére szívesen vállalkoznak. A fölhívás eredményes volt: a védőnők vállalták a kérdőívek széthordását a városban. Eredményesen: a kívántnál is többen írták alá.3

Basilides Mária

Az 1927–1928. zenei szezonban Kerpely Jenő zongoraművész, a Sevcsik-kvartet, Balakovich Zlatkó hegedűművész, Wagner Károly operaénekes, Stefániai Imre zongoraművész, K. Durigó Ilona kamaraénekes, Jean Maria Darré zongoraművésznő és Bazilides Mária kamara énekesnő hangversenyeztek.

Basilides Mária bejegyzése Diósszilágyiék vendégkönyvében
{688}

Az 1928–1929. évben Budanovits (ének), Bokor Judit (gordonka), Szentgyörgyi László (hegedű), Jean Marie Darré (zongora), Závodszky Zoltán (ének), Baranyi János (zongora), Bartók Béla (zongora), Waltbauer Imre, Ország Tivadar, Temesváry János, Kerpely Jenő ((kamaraest), Kresz Géza (hegedű) és Kreszné Drewett Nóra (zongora) nyújtottak páratlan élvezetet.4

A drezdai vonósnégyes

Bartók Bélát a tágabb értelemben vett szülőföld nevében – Nagyszentmiklós tornyai a református templom sétálójáról idelátszanak – Kelemen Ferenc köszöntötte. Ez a megütött hangnem nem tett rá látható hatást. A nemzetiszínű szalaggal díszített babérkoszorút fejbiccentéssel fogadta, és a zongorára tette. A megyeháza közgyűlési termének nemcsak 250 ülőhelye telt meg, a falak mellett is szorongtak. A közönség lelkesen ünnepelte, több ízben kénytelen volt pótlást is adni.

A Bartók Béla est műsora

A Marosvidék méltatta művészetét: „Bartók új igék, új élet hirdetője, akit csak az kapcsol az elmúlt kor zenéjéhez, hogy technikát tanult attól, de szelleme, mely muzsikájának hangját mozgatja, az új világé […] Bartók szilárdan és eredetiséggel rakta {689} le az új zenekultúra időt álló pilléreit.”5 Diósszilágyi Sámuel vendégkönyvébe – kerülve az udvariassági formulákat – csak nevét és a keltezést írta be. Egyébként tetszett neki az impozáns megyeház, és dicsérte a hangverseny lelkes közönségét. (Makóról elmondta, hogy gyermekkorában szeretett volna egy zöldséggel megrakott kocsival ellátogatni a Maros-parti városba, de szülei nem engedték: „lám, most a gyermekkori vágy beteljesült”.)

1929–1930 telén Székely Zoltán (hegedűművész), Jeanne Marie Darré (zongoraművész), Szentgyörgyi László (hegedűművész), Kentner Lajos (zongoraművész) lépett föl.

 1931-ben a drezdai vonósnégyes, Jeanne Marie Darré (zongoraművész), Zathureczky Ede (hegedűművész), Baranyi János és Szathmári Tibor (zongoraművészek) hangversenyei értek el osztatlan sikert.6

Jeanne Marie Darré műsora

Dr. Tarnay Ivor elnök és dr. Diósszilágyi {690} Sámuel igazgató kiváló érzékkel tudta egyesíteni a Stefánia humánus célját Makó zenekultúrájának érdekével. A mindennapi szervezőmunka Diósszilágyi főorvos vállán nyugodott: kapcsolatteremtés a művésszel; a helyi igényekhez alkalmazkodó műsor kialakítása; plakát, műsor és jegyek nyomtatása; két makói újságban öt-öt hirdetés föladása; gondoskodni teremről, rendőrségi engedélyről, vendégül látásról, ajándékról stb. A meghívott művészek igencsak Diósszilágyi Sámuel vendégszeretetét élvezték, szállásuk – ahogyan tréfásan mondták – a „Hotel Diósszilágyi”-ban volt. A hangversenyek rendezése a Stefánia Szövetség megrendült anyagi helyzetének helyrebillentésére semmiképp sem voltak alkalmasak. Diósszilágyi főorvos számítása szerint 1924 augusztusától 1935 decemberéig 48 hangversenyt tartottak. Az összes rendezvény tiszta jövedelme 4516 pengő 13 fillér volt, amelyből egy hangversenyre átlag 94 pengő esett.7 A rendezvények hozadéka, hogy valamivel több mint egy évtizedig Makón európai színvonalú hangversenyeket tartottak. Ezzel nemcsak a komolyzene iránt érdeklődők igényét elégítették ki, de szélesebb réteget is a zene szeretetére neveltek.

A Makói Zenekedvelők Egyesülete

Szimfonikus zenekar alakítására 1929-ben történt az első lépés. December 8-ára a polgári leányiskolába összehívták a „hangszer kezeléséhez tudást és lelkesedést” érzőket. A toborzó aláírói: Reiner Károly ny. kántor, vitéz Mártha Béla kántor, Urbán Gábor, Träuber Zsolt, Somogyi János, Doma Lajos tanárok, Veress László református tanító, Weisz Dezső, Weisz Márton magántisztviselő, Petőfi Sándor vármegyei tisztviselő, Márton József egyetemi hallgató, Bánffy Adorján egyetemi hallgató, Horváth István és Hubert Mihály orvos.

Donáth Antal

A makói zenei élet legjobb ismerőjét, Diósszilágyi Sámuelt is meglepte a megalakuló félben lévő makói filharmonikus zenekar 1930. március 11-i színvonalas szereplése a nyomorenyhítő akció műsoros rendezvényén. Rájött, milyen sok értékes, jól képzett muzsikus él városunkban. Nem elég, hogy működik a filharmonikusok zenekara, növelni kell létszámát, és meg kell alakítani 200–300 taggal a Zenebarátok Egyesületét is. A jótékonysági rendezvényen a zenekar szereplése alkalmával olyan elementáris erővel nyilatkozott meg a közönség érdeklődése és elismerése, hogy vétek volna az alkalmas időpont elszalasztása. A mozgalom élére Nikelszky Jenő polgármester állt: április 6-án a városházára hívta a zenei érdeklődőket. Mindenki egyetértett azzal, hogy {691} fejleszteni kell a filharmonikus zenekart, a zenebarátok minimális tagdíjaiból hangszereket kell részükre vásárolni, és a tagoknak lehetővé tenni a hangversenyek kedvezményes látogatását. A hangverseny ma már ne luxus, hanem közszükséglet és a legolcsóbb szórakozás legyen.8

A zeneegyesület első hangversenye még a muzsikusok várakozását is fölülmúlta. A zenekar szervezője, Reiner Károly – az önmagával szemben is szigorú karnagy – a műsort a makói közönséghez közelálló művekből állította össze. A Hollósy Kornélia Színházban Offenbach Orpheus az alvilágban nyitányának közismert motívumainál a zenekar és közönség egymásra talált. Dohnányi Arató ünnepének magyaros melódiája és Csajkovszkij szimfóniájának monumentalitása osztatlan sikert hozott.9 A társaság még szervezeti kereteken kívül működött, de az első hangverseny „fényes anyagi és erkölcsi sikerrel zárult”. Reiner Károly közvetlen, egyszerű, biztos technikájú dirigálásával teljesen megnyerte a közönség szeretetét és bizalmát.

Ilyen előzmények után a Makói Filharmonikusok Zeneegyesülete 1930. december 28-án alakult meg a megyeháza kisgyűlési termében. Egyhangú szavazással megválasztották a tisztikart. Elnök dr. Tarnay Ivor alispán, alelnökök dr. Nikelszky Jenő polgármester és dr. Diósszilágyi Sámuel főorvos, titkár dr. Ring Béla vármegyei főjegyző, jegyző Wénich Béla, pénztáros dr. Kerekes Vilmos tanácsjegyző, ellenőr dr. Ferenczy Gyula, könyvtáros Bakos Sándor, ügyész dr. Bánffy József vármegyei főügyész, karnagy Reiner Károly, hangversenymester dr. Stingl Zsigmond és Urbán Gábor, hangversenyrendező dr. Gyenge Miklós szerkesztő lett. Az egyesület 31 rendes tagból és 240 pártoló tagból állt. A választmány nyolc működő és nyolc pártoló tagból. A rendes tagok alkották a zenekar kötelékébe fölvett, „működő” tagjait.

Első nyilvános szereplésüket 1931. június 14-én tartották. Az est kicsiny közönsége lelkesen és elismeréssel fogadta a közismert és közkedvelt darabokat.

Az élénk és cselekvő zenei élet 1932-től kezdődött. Ekkor telepedett le Makón Donáth Antal zenetanár.

Donáth Antal 1898. szeptember 20-án Baján született. Az elemit és a középiskola első két osztályát Pécsett végezte, majd a budapesti állami főreáliskolában fejezte be. 1916 májusában hadiérettségi vizsgát tett, és önkéntesként bevonult katonának. Rövid tiszti iskola elvégzése után az olasz frontra vezényelték. 1917 augusztusában súlyosan megsebesült. Hosszabb kórházi kezelés után, 1918 novemberében leszerelték. Négy éves korától kezdett hegedülni. Középiskolásként a Zeneakadémia növendéke lett, kényszerű szünet után 1922-ben fejezte be zeneakadémiai tanulmányait, hegedű főtanszakon művésztanári oklevelet szerzett. Budapesten magán zeneoktatás mellett két évig a budapesti Omnia mozi karnagya volt, ugyanis a némafilm-korszakban ebben a filmszínházban – mint elsőhetes moziban – zenekar kísérte a filmbemutatót. Ezt követően két évig szalonzenekar vezetőjeként Norvégiában tett művészi körutat. A Szegedi Nemzeti Színházban 1925-ben bemutatták Gyöngyvirágom c. operettjét, amit egy évadon át tizenhat alkalommal sikerrel játszottak.10 Donáth Antal „jelentős sikert aratott fülbemászó, kedves dalaival, pattogó ritmusaival, színes, élénk hangszerelésével”.11 Második házassága (1931) révén épült ki makói kapcsolata, így került 1932 augusztusában Makóra. Magán zenetanárként tevékenykedett, de már ősztől sokrétűen bekapcsolódott a város zenei életébe, amelynek legfőbb irányítója lett. A gimnázium és az internátus zenetanárává nevezték ki. Magániskolája 1936-tól Makói Államilag Engedélyezett Zeneiskolaként működött. 1947-ben középiskolai tankerületi énektanulmányi felügyelővé lépett elő. 1950-ben megszűntették a gimnáziumi énektanítást, ekkor egy hónapos nyári tanfolyamon biológia szakos tanárrá képezték ki. 1951-ben kinevezték Csongrád megyei általános iskolai szakfelügyelőnek. 1952. szeptember 1-vel országos általános iskolai, majd tanító- és óvónőképző ének-zene szakfelügyelői kinevezést nyert, amivel egyidejűleg a Közoktatásügyi Minisztériumban főelőadói {692} beosztásba sorolták. Különös érdemeket szerzett a Kodály által kezdeményezett ének-zenei általános iskolák országos hálózatának kiépítésében. Maga az eszme és az első néhány iskola létesítése Kodály nevéhez fűződik, de a több mint száz iskolát magába foglaló rendszer kiépítése Donáth Antal érdeme. Kodály mögött és mellett háttérbe húzódott. 1961-től nyugállományba vonult, de 1966. január 31-ig főiskolai tanárként – heti két napon – zenét és főleg hegedűt tanított a Jászberényi Felsőfokú Tanítóképző Intézetben. 1966-ban az Oktatásügy Kiváló Dolgozója kitűntetést kapta. Halálát 1979. december 18-án szívroham okozta.12

A filharmonikus zenekar 1935-ben. Középen ül Diósszilágyi Sámuel és Tarnay Ivor; áll Donáth Antal

Donáth Antal 1933 őszétől a gimnáziumban új alapokra helyezte a kórusmunkát. Nevéhez fűződik a kodályi mozgalom makói zászlóbontása. Az énekkar létszáma ugrásszerűen emelkedett, 1943-ban 124 főből állt. Műsorukon voltak Kodály Zoltán kompozíciói, népdalföldolgozásai, elsőként 1936-ban a Nagyszalontai köszöntő, a Horatii Carmen. A diákzenekar rendelkezésére 1938-ban hagyományos kották álltak rendelkezésre (Somorjay Zenélő óra, Vincze Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország). 1940-ben a kórus már Kodály és Bartók gyűjtötte magyar népdalokat énekelt. A Kodály-tanítványok is sorra kerültek (Bárdos Lajos, Veress Sándor, Gárdonyi Zoltán). Donát Antal hirdette: a magyar népdal zenei anyanyelvünk, csak az, és a reáépülő új magyar zeneirodalom menti meg a magyar zenei kultúrát a Wagner óta erősödő germán zenei befolyástól, csak ebben tudjuk megőrizni nemzeti karakterünket.13

A zeneakadémiát végzett Donáth Antal újjászervezte a filharmonikus zenekart. Létszáma harmincöt fölé emelkedett, a próbák rendszeresek lettek, és olyan darabokat tanultak be, amelyek nagyobb múltú zenekaroknak is díszére vált. 1932. október 15-én a Makói Friss Újságban Új karnaggyal, új élet kezdődik a Makói Zenekedvelők Egyesületében {693} címmel jelent meg tudósítás. Novemberben Tarnay Ivor alispán javaslatára a közigazgatási bizottság száz pengő segélyt szavazott meg az egyesületnek. Nikelszky Jenő polgármester zenekari próbák céljára az újonnan épült iparostanonc-iskola egyik rajztermét bocsátotta rendelkezésükre. Már 1933. január 15-én változatos műsorral lepték meg a makói zenebarátokat. Középkönnyű és nehéz zene arányosan szerepelt a műsoron. „A vezénylés mesteri volt, látszott, hogy Donáth karnagy kezében tartotta a zenekart.”14

1933. április 9-én a tisztújító közgyűlés az addigi tagokat megerősítette beosztásukban. A közgyűlés alacsony belépődíjat állapított meg, és olyan darabokat kívántak bemutatni, amelyekkel az alacsonyabb zenei műveltségű közönséget is rá tudták vezeti a magasabb zene megértésére, élvezésére. Az érdeklődés fokozására a pártoló és új tagok részére ingyenes hangverseny-látogatási engedélyt szavaztak meg.

Műsoraikon szerepelt Mozart, Offenbach, Puccini, más alkalommal Erkel Hunyadi László, Bizet Carmen, Haydn Búcsúszimfóniája. Az 1933. június 14-i választmányi ülésen jelentették be a zenekar újjászervezését.

Az újjászervezett zenekar névsora 1933-ban

I. hegedű Bogár Lajosné, Bogár László, Horváth István, Hubert Mihály dr., Jedowsky Jenő, Kemény Sándor, Koszteleczky Ede dr., Munkácsy Gyula, Stingly Zsigmond dr., Urbán Gábor, Weisz Dezső
II. hegedű Kády István, Petőfi Sándor, Tóth Béla
Mélyhegedű Bakos Sándor, Jeck Kálmán, Láposy István, Weisz Márton
Gordonka Ábrahám Gergelyné, Bánffy Adorján, Hajdú László, Tarnovszky Ferenc, Tóth Aladár dr.
Nagybőgő Braun Ferenc, Burunkai István, Erdei Sándor
Fuvola Zsivola Miklós, Herczeg Ferenc
Oboa Pallagi György
Klarinét Bálint Béla, Hadik Zoltán, Korchmáros Lajos
Fagott Tézsla János
Trombita Hévézi Imre, Tézsla Ferenc
Vadászkürt Nagy Gy. János
Harsona Szabó Lajos, Vass Géza
Ütősök Baranyai István, Papp János15

Nemcsak a működő tagok száma szaporodott, nemcsak hiányzó hangszereket szereztek be, vagy a tagok tudása növekedett; de vidéki viszonylatban elsőrendű művészi munkát produkáltak. Közben váratlan hír lepte meg a zenebarátokat: a leventezenekar szervezőjét, a zenekedvelők egyesületének másodkarnagyát, Petőfi Sándort hivatali érdekből Elekre helyezték.

Az 1933. december 3-i hangverseny – amelyen két szegedi zenetanár vendégszereplő (Belle Ferenc, Perényi Pál) és Rohoskáné Matolcsi Margit is föllépett – rekordközönség előtt a legforróbb siker jegyében folyt le. A majdnem negyventagú zenekar lenyűgöző hatást ért el: a hatalmas zenekart egyetlen „hangszerként” tartotta kézben Donáth Antal. A hangversenyt követő vacsorán Tarnay Ivor alispán átadta Donáth {694} Antalnak az egyesület tisztikarának ajándékát, ezüst dohányzókészletet.16 Ezzel kezdődött az egyesület fénykora. A filharmonikus zenekar összjátékban, fegyelmezettségben, zenei ízlésben, finomságban és zenei modorban rövid idő alatt oly kiválót alkotott, hogy Donáth Antal karmestert osztatlan elismerés övezte.

Az 1934. november 15-i vármegyeházi hangversenyre készülve hetenként három estén éjfélig tartó próbával készültek. A siker sem ekkor, sem a december 30-i előadáson nem maradt el. A Bánk bán ábrándjának előadása a zenekar csúcsteljesítménye volt. A János vitéz toborzójával Héber János brillírozott.

Návay Lajos szobrának 1935. szeptember 22-i leleplezésén a filharmonikus zenekar ötven taggal, a makói dalárdák százötven kardalossal vettek részt.  

Hangverseny Návay Lajos emlékére

A Makói Zenekedvelők Egyesülete 1936 tavaszán száztagú oratóriumi énekkart is alakított. Közös szerepléskor a filharmonikusokat Donáth Antal, az énekkart Veress László vezényelte.

Az egyesület folyamatosan küzdött a zenei élet föllendítéséért vagy legalább az elért színt tartásáért. Célul tűzte, hogy a zene iránt a szélesebb néprétegek érdeklődését is fölkelti, ezért könnyű és félkönnyű zenekari műveket is műsorra tűzött. Az 1936-i hangversenyszezonra olcsó bérleti áron öt nagyszabású hangversenyt tartottak, a bérleten kívül pedig a helyi ének- és zenekari tagok közreműködésével két népszerű zenekari hangversenyt.

A Liszt emlékhangversenyt a művész halálának ötvenedik évfordulóján, 1936. október 1-jén tartották Sándor György zongoraművész, Jeck I. Mária énekművésznő, a filharmonikus zenekar, az oratóriumi énekkar és a négy dalárda közreműködésével. Az emlékhangverseny Donáth Antal szervezőképességének és szakmai elhivatottságának {695} köszönhetően valóban olyan színvonalú volt, amely fővárosi igényeket is kielégíthetett volna. A nem fűthető, hideg és huzatos nyári színház közönsége a koncertet meleg fogadtatásban részesítette.

Liszt Ferenc emlékhangverseny 1936-ban

A szegedi Délmagyarország az emlékhangverseny kapcsán elragadtatással írt a makói muzsikusokról: „Egy város komolyzene szeretetét, zenekultúráját nem az mutatja, hogy milyen számban hallgatja meg a mások muzsikáját, hanem az, hogy maga muzsikál-e? – Egy zenekar, egy kórus sokkal mélyebb és gyökeresebb zenei kultúrát bizonyíthat, mint a zsúfolásig megtöltött hangverseny termek tapsos sikerei. – Nem az szolgálja a zenekultúrát, aki meghallgatja Patakyt vagy Németh Máriát, hanem az, aki beáll a kórusba, vagy beül a zenekarba, nem az, aki mások produkcióját hallgatja meg, hanem az, aki maga produkál. S ezért okoz különös örömet és ezért szerez nagy elégtételt a magyar zenekultúra minden hívének s a vidéki magyar városok kultúrája minden harcosának az, ami Makón történik. – Öt éve áll fenn a Makói Zenekedvelők Egyesülete, s az idén már öt bérleti hangversenyt rendez, énekkara van és zenekara, karmestere van és közönsége, – sikere van, és eredményei vannak a makói zenekultúrának. – Mivel szerényebbek az eszközök, annál dicséretre méltóbb az esemény, s nem lehet meghatottság nélkül nézni ennek a vállalkozásnak bátorságát és szépségét. – Szegeden tapsolnak a zenének, Makón a makóiak maguk muzsikálnak. – Gyönyörű, lelkes, példamutató kultúrmunka az, amit a makói zenekedvelők végeznek.”17

A filharmonikusok népszerű hangversenysorozata nyitányának számított az 1936. április 19-i rendezvény, amelynek műsorán szerepelt Offenbach Orpheus az alvilágban (nyitány), Lehár Mosoly országa, Strauss Cigánybáró, {696} Kálmán Fortissimo egyveleg, Eyssen Irén a következőket énekelte: Hubay Cremonai hegedűs, Strauss Cigánybáróból a Saffy ária, Lehár Víg özvegy Vilja dala, Liszt Ha álmom mély, Gráber Az élet csupa bohóság, Gráber Ki hinné el. A makói szervezők kezdeményezték a vidéki városok zenei életének egymáshoz közelebb hozását. A makói zenekart Gráber Lajos igazgató-karnagy, az államilag engedélyezett zeneiskolák országos ügyvezető elnöke, a szolnoki városi zeneiskola igazgatója vezényelte. Ezután Donáth Antal Szolnokon vendégszerepelt mint dirigens.18

A filharmonikusok kamarazenekara 1936. november 7-én önálló est keretében mutatkozott be. A makói vonósnégyes tagjai Donáth Antal, Jedovszky Jenő, Taraszovits László és Bánffy Adorján voltak.

Diósszilágyiék vendégkönyvének bejegyzései

Donáth Antal 1937. január 5-ére meghívta a Gazdasági Egyesület dísztermébe Fricsay Ferenc hatvantagú szegedi férfikórusát. Előadták többek között Beethoven Eroica-jának gyászindulóját, Kodály Karádi nótáit, Strauss Bor, dal, asszony keringőjét, Sztojadinovics Kék nefelejcsét, Demény Dezső Esik eső dalát, Fricsay Két gyöngye volt a falunak kezdetű Petőfi-dalt, az Ej uhnyem, Kőnig Péter Kacagó dalát.19

Dullien Klára évente ellátogatott Makóra, és hegedűjátékával elbűvölte az itteni közönséget. A „skótnak” mondott makói közönség lelkesedése Hubay csárdás jeleneténél forró ünnepléssé fokozódott, majd Sarasate Csak egy kislány című parafrázisánál tombolásban csúcsosodott ki.20 {697}

Az egyesület választmánya elhatározta, hogy a megyebeli községek meghívására a filharmonikus zenekar és az oratóriumi énekkar Kiszomboron, Magyarcsanádon, Csanádapácán, Mezőhegyesen, Battonyán hangversenyt rendez. A falusi hangversenyek után táncmulatságokat is tartanak, amelyeken a zenekar dzsessz alakulata muzsikál.

Új színfoltot jelentettek 1937-től a népszerű hangversenyek bérletben meghirdetett előadásai. Ebben a szellemben február 20-án műsorra tűzték Schubert Katonaindulóját, részleteket mutattak be Grieg műveiből, Kálmán Imre Csárdáskirálynőjéből.21

Sajnálni lehet, hogy városunk szülöttje, Fleischere Antal (1889. máj. 30.–1945. okt. 30. Bp.) karmester és zeneszerző egyszer sem lépett föl Makón. A budapesti Zeneakadémián Herzfeld Viktor, Kőnig Péter, Kodály Zoltán, valamint Kun Lajos és Koessler János növendékeként zeneszerzés és karmesterképző szakon végzett. Az Operaház karmestere volt 1917-től 1939-ig, a Nemzeti Zenede karnagyképző szakán tanított 1917-től 1935-ig. Opera- és hangversenydirigensként 1925-től Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban és Ausztriában gyakran vendégszerepelt. Az olasz király commendatore címmel tűntette ki 1933-ban. Drámai szimfóniát írt A rózsa és a csalogány, zenekari balladát Éjféli ballada címmel.22

1938-tól a hanyatlás évei következtek. A háború megbénította a város kulturális életét. A zeneegyesület elnöke, Tarnay Ivor 1937 tavaszán nyugdíjba vonult, tisztségéről lemondott. Az egyesület oszlopos tagját, Jedovszky Jenő villanytelep-igazgatót Nyíregyházára helyezték. A zene művelői katonai szolgálatra vonultak be, másokat a visszacsatolt területek közigazgatásába küldtek. A nagy sikereket elért zenekar széthullott.

Tarnay Ivor temetése

1941-ben megkísérelték az egyesületi életet újjáéleszteni. Tisztikarába új emberek kerültek. Elnök dr. Ferenczy Béla alispán lett, az alelnök dr. Bécsy Bertalan polgármester, az ügyvezető alelnök dr. Diósszilágyi Sámuel, a titkár Altman J. Gyula gimnáziumi tanár, pénztáros Munkácsy Gyula SZCSV főintéző.

1941 októberében Tarnay Ivor alispán temetésén Chopin Gyászindulójával vettek búcsút a megye zenei és kulturális életének nagy mecénásától. A helyi lap karácsonyi {698} száma a város művelődési életének temetésvízióját sugallta: „Nálunk, a mi városunkban már régen, nagyon régen hallgat a Múzsa. Már nem csodálkozunk azon, ha évek múlnak el nyomtalanul, és művészeti vagy kulturális életünkben jelentős esemény nem történik. Mintha valami felsőbbrendű parancsra távozott volna el a művészet az élők világából, mert csodálatos módon hosszú évek óta senki nem panaszolta, hogy a mi városunkban hallgat a Múzsa, hogy egyre jelentéktelenebb területre szorul a művészet és vele együtt a kultúra is […] Minden rosszindulatú kritika nélkül mint tényt állapítjuk meg, hogy ez a város művészet és kultúra szempontjából közömbös, fásult nemtörődömségben él.”23

1942 szeptemberében megszűnt a Makói Zenekedvelők Egyesülete. A zenekar napról napra fogyott, pótlására már gondolni sem lehetett, életképtelen lett. Az egyesület választmánya szeptember 26-án egyhangú határozattal kimondta, hogy beolvad a Levente Egyesületbe, ez pedig kötelezettséget vállalt, hogy átveszi a zenekedvelők céljait, és önálló zenei szakosztályt hoz létre. A Levente Egyesület kapta a megszűnő egyesület hangszereit, kottáit és egész vagyonát.

A leventék ifjúvezető-képző tanfolyama 1943. április 28-án tartotta 1. kívánsághangversenyét. A műsor már az új korszellem jegyében állt össze.

A dalárdák*

A Makói Dalárda

A legnagyobb múltra visszatekintő Makói Dalárda 1876-ban alakult. A válságos időket átvészelte, és folyamatosan képes volt megújulni. Az ötvenéves jubileumi ünnepséget 1926. augusztus 7–8-án tartották mintegy ötszáz dalos részvételével.

A vasútállomáson mindegyik csoport ajkán fölharsant a jeligedal, a köszöntő beszédek után megindult a városháza felé a Szegedi Dalárda 86, a Szegedi Polgári Dalárda 61, a Hódmezővásárhelyi Dalárda 72, a Hódmezővásárhelyi Iparos Dalárda 47, a Kecskeméti Polgári Dalkör 67, a Lelei Dalárda 36, a Hazánk Dalkör Szeged 42, a Szegedi Visszhang Dalkör 35, a Makói Dalárda 57, összesen 483 résztvevővel saját zászlaik alatt. Másnap a katolikus templomban a Szegedi Dalárda elénekelte Kőnig Péter Á-moll miséjét, a graduáléra Demény Boldogasszony anyánk, a felajánlásra Demény Ah, hol vagy magyarok kezdetű éneket, a zászlószentelésen Dohnányi Hiszekegyét. A református ó-templomban prédikáció előtt a Kecskeméti Polgári Daloskör elénekelte Mozart Szárnyain az áhítatnak, az istentisztelet végén a Hódmezővásárhelyi Dalárda Beethoven Isten dicsősége c. művet. A díszközgyűlést nyolcszáz terítékes bankett követte. A Kossuth-szobornál az ötszáz dalos ajkáról fölharsant az ima: Bús magyarok imádkozzunk. A kitüntetettek között volt két ötvenéves dalárdista: Sopsich Rudolf és Kiss Lajos.24 A dalárda karnagya hosszú ideig Nagy Sándor református kántor volt, őt követte rövid időközökben dr. Sóváry Kálmán és Borsodi Kálmán. 1925-ben Majoros Rezső lett a vezető karnagy, őt pedig Mágori Sámuel és Urbán Gábor váltotta föl.25 A Makói Dalárda díszelnöke 1926-tól dr. Tarnay Ivor alispán volt.

Urbán Gábor zenetanár 1901. július 12-én Csanádapácán született. 1919-ben Kolozsvárott tanítói, 1923-ban polgári iskolai énektanári, 1948-ban földrajz–természetrajz szakos tanári oklevelet szerzett. 1926-tól 1948-ig a makói polgári leányiskolában tanított. Pedagógusi pályáját Kenderesen fejezte be 1965-ben. Karnagyként {699} a Makói Dalárdában és a Makói Petőfi Dalkörben működött. Zeneszerzéssel is foglalkozott. Szimfóniáiból és színpadi műveiből előadásra is került néhány műve. Zóra és Erzsébet királyné címen operát is írt. Hangzatok világa címen zenetudományi munkát alkotott. 1984. december 14-én Budapesten halt meg, a makói katolikus temetőben pihen.26

A Makói Dalárda zászlaja

1936. augusztus 20-án a Makói Dalárda megünnepelte fönnállásának hatvanadik évfordulóját is. Ezen a helybeli dalárdák mellett nyolc környékbeli énekkar is részt vett. A koszorúsleányok a Kossuth-szobornál megkoszorúzták a zászlókat. A díszközgyűlés után a vendégdalárdák sétahangversenyt adtak a Horthy (ma Petőfi) parkban, este a jubiláns Makói Dalárda a Szent István téren szabadtéri vígopera előadást tartott.27

A Petőfi Dalkör

A Makói Szervezett Munkások Dalköre 1921. szeptember 15-én alakult meg 36 taggal. Első elnöke Papp József építőmester, karnagya Nagy Sándor újvárosi református kántor volt. A következő évben a tagok száma 18-ra csökkent. Az új karnagy Katona Sándor tanító, majd Majoros Rezső, az elnök pedig dr. Diósszilágyi Sámuel főorvos lett. 1924. szeptember 18-án – Móra Ferenc, Juhász Gyula és Réti Ödön egyfölvonásos műveinek színházi bemutatója után – a dalkör az Espersit János házában vendégeskedő Juhász Gyulának lampionos szerenádot adott. Farkas Imre köszöntötte a költőt, aki válaszában magát szintén munkás embernek minősítette.28 Mivel a dalkör – amelynek működő taglétszáma 70 főre emelkedett – 1926 júliusában a Törekvés Sportklub pályaavató ünnepségén – „izgató” dalt énekelt (Vesszen hát a zsarnokság, Jer el szent világszabadság!), működésüket a rendőrség beszüntette. A főispán Diósszilágyi Sámuelt az elnökségről lemondatta.

A dalosok kiléptek az Országos Dalos Szövetségből, helyette a Polgári Magyar Dalosszövetségbe léptek be, és fölvették a Makói Petőfi Dalkör nevet. Petőfi halálának {700} 78. évfordulóján, 1927. július 31-én tartott zászlóavató ünnepségen Husztik Lajos bankigazgató, a dalkör elnöke, Tarnay Ivor alispán, Nikelszky Jenő polgármester és Kelemen Ferenc, a Makói Dalárda elnöke a hazaszeretet ápolására és a „szent láng ébrentartására” hívták fel a dalkört.

1928. február 12-én a Gazdasági Egyesületben tartott hangversenyen részt vett a Szegedi Általános Munkásegylet nyolcvan dalosa. A Juhász Gyulát – a lelkes közönség meleg ünneplése közepett – két énekszámmal köszöntött.29

Az 1929. december 11-i rendkívüli közgyűlésen Koczka Sándor és Herbst Imre indítványára – 36 szavazattal 6 ellen – kimondták, hogy év végével kilépnek a Polgári Magyar Dalosszövetségből, és belépnek az Országos Munkás Dalosszövetségbe. A szövetség a következő föltételekhez kötötte az énekkar fölvételét: tagjainak 50–60%-ára kötelező a belépés a szociáldemokrata pártba; az elnök mellé társelnököt választanak, de ez csak Farkas Imre, Kotroczó József vagy K. Szabó Mihály párttag lehet; a próbák a munkásotthonban tartandók; a szociáldemokrata párt ellenőrzi az énekkar működését; az ellenőrző Kotroczó József lesz. A súlyos föltételeket az 1932. február 24-i rendkívüli közgyűlés elfogadta, és társelnökké Kotroczó Józsefet megválasztotta. A továbbiakban a dalkört állandó elnök- és karnagyválság jellemezte. A karnagyi pálca Urbán Gábortól Täiber Zoltán, Mártha Béla, Veress László, Donáth Antal, ismét Veress László, Jeck György kezébe vándorolt. Az elnöki tisztségben Husztik Lajost dr. Kuhár Lajos ügyvéd, dr. Sűsz Ferenc orvos, dr. Juhász István orvos, dr. Bogdán József fogorvos és végül dr. Nagy Gyula ny. főszolgabíró követte.

Veress László

Veress László énektanár, karnagy 1909. május 17-én a Háromszék megyei Kézdivásárhelyen született. A hat gyermekes család az első világháborút követően Debrecenben telepedett le, ahol László az Állami Főreáliskola négy osztályát végezte el, majd a Református Tanítóképző Intézetben népiskolai tanítói képesítést szerzett. 1928. augusztus 12-étől Makón kántortanítóként működött. A református polgári fiúiskolában is éneket tanított. A Petőfi Dalkör karnagyaként számos dalosversenyen sikerrel szerepelt, különösen jelentősnek {701} számított 1936-ban Szombathelyen tartott országos dalosverseny. 1942 szeptemberében pályázat útján elnyerte a Szeged Kálvin téri Református Egyházközség Presbitériuma által meghirdetett orgonista kántori állást, ezt a munkakört az iskolák államosításáig töltötte be. Közben 1947-ben a Klauzál Gábor Gimnáziumban és az Árpád-házi Szent Erzsébet Leánygimnáziumban énektanárként működött. Tanári munkáját a szegedi Madách utcai általános iskolában folytatta, 1955-ben általános iskolai tanári oklevelet nyert. Gyülekezetekben, tanintézetekben kórusokat alakított. 1958-ban a Népművelési Intézettől kórusvezetői működési engedélyt kapott. 1959-től néhány évig a Makói József Attila Városi Művelődési Ház dalkörének karnagyaként működött. 1969. október 3l-én vonult nyugállományba. 1971. június 21-én hunyt el, a szegedi belvárosi temetőben helyezték örök nyugalomra.

A Petőfi Dalkörnek 1930 februárjában a Gazdasági Egyesület dísztermében tartott hangversenyén az erkölcsi siker nem párosult anyagival. 1936. május 30-án a Rádió mikrofonja előtt egyórás műsort adtak. A közvetítés első felében az új karnagy, Majoros Rezső vezényelte Horváth Ákos Őszkor, Gaál Ferenc Balatoni nóták, Koschadt A Wörthi tó rózsája, Lányi Ernő Népdalegyveleg. Második részét a dalkör régi karnagya, Veress László dirigálta: Schubert Éji zene, Farkas Nándor Rózsa van a keblén, Horváth Ákos Késő vágy, Várföldi Elek Mi volt nekem a szerelem, Dankó Pista–Mácsai Nóták, Müller Károly Arrafelé az alvégen. A Rádió műsorát kis közönség előtt, de nagy tudással és fölkészültséggel itthon is bemutatták.30

A Petőfi dalkör a szombathelyi dalostalálkozón

Nagy sajtóvisszhangot keltett a dalkör 1938. május 5–6-i szombathelyi szereplése az országos munkásdalos ünnepélyen. A dalosok – nem a hivatalos föllépésükkor – jó hangulatukban a Horthy Miklós katonája vagyok kezdetű dalt – Veress László karnagy személyére parodizálva – „Vörös László katonája vagyok” változatban énekelték. Ezt a jelenlévő idegenek „Vörös zászló katonája vagyok” formában értették. Másnap a pesti lapok politikai pártállásuk szerint kommentálták a dalostalálkozót, benne a makóiak szerepét. A képviselőházban Rajniss Ferenc nyilas képviselő a belügyminiszterhez intézett interpellációjában követelte, hogy szigorú vizsgálatot rendeljen el, és kezdeményezzen büntetőeljárást mindazokkal szemben, akik a dalosünnepélyt rendezték, és lehetővé tették, hogy a részt vevő munkásdalárdák forradalmi kórusműveket énekeljenek. A Népszava Tomboló viharok a Házban a munkás dalosok ellen folyó szélsőséges utasítás körül címmel közölt cikket. A szombathelyi munkásdalosverseny nemzetietlen és államellenes incidense dolgában a makói közgyűlésen a baloldali front egységesen {702} lépett föl, védőbeszédet tartottak a kompromittált munkásdalosok mellett. A szombathelyi rendőrkapitány hivatalosan közzétette, hogy a rendezvényen semminemű rendzavarás nem történt.31

A szombathelyi események miatt dr. Nagy Gyula elnök év végén tisztségéről lemondott. Buday Mihály titkár intézte a dalkör ügyeit, végül Gréczi Jánost, az idős dalárdistát bízták meg az elnöki teendőkkel. A jegyzőkönyveket 1939-ig vezették. A dalkör a háború alatt már semmiféle tevékenységet nem fejtett ki.32

A Turán Dalkör

A Turán Dalkör 1924 őszén a MAK sportegyesület kebelén belül 24 taggal alakult meg. Alapítói Boleman Adorján, Baranyai, Krompaszky és Strebovszky János voltak. Az elnöki tisztet előbb dr. Nikelszky Jenő, majd dr. Tamásy András töltötte be. Titkára Gazdag Péter, karnagya vitéz Csaba László lett.33

Szárnyaskerék Dalkör

Szárnyaskerék néven a Szeged-Csanádi Vasúttársaság is tartott fönn dalkört. 1929-ig elbírta a város a négy dalárdát és a két egyházi énekkart. A világgazdasági recesszió annyira megtépázta őket, hogy egykori virágzásuk szintjét már nem tudták újból elérni. A korabeli lap a dalosélet hanyatlását ebben látta: „A dalárdák ma már kinőttek a gyermekcipőből. A korcsma bűzös levegőjéből elmentek tanulni az iskolákba, és a korcsmákban megkezdett dalkultúra eljutott a zeneművészet templomába, a zeneakadémia dobogójára, és eljutott az éter hullámain keresztül mindenüvé, ahol emberek laknak.”34 A dalárdáknak nincs pénzük új kórusművek vásárlására, a fiatalok házasságkötés után búcsút mondanak a dalköröket, a karnagyok tiszteletdíjért dirigálnak, szakadék tátong az idős és fiatal dalosok között stb.35 Az idő kezdett eljárni a dalárdák fölött.

Dr. Rohoska Dezsőné Matolcsy Margit, a református polgári fiúiskola igazgatójának a felesége egy évtizedig Makó határán kívül is ünnepelt dalénekes volt. Nem végzett ugyan zeneművészeti főiskolát, de egy nemesebb stílust honosított meg a magyar nótaéneklésben. Úgy fogadták dalait, ahogy a vadontermő mezei virágot szokták. Tiszta szövegejtése melodikus hanggal párosult. Sohasem technikázott, dalai a szív mélységéből fakadtak. 1933-ban elnyerte a Bethánia Egyesület országos nótaolimpiász ezüstkoszorúját, amelyet Hóman Bálint kultuszminiszter kezéből vett át. 1932-től a Rádióban is gyakran énekelt. 1933-ban Rivában és Milánóban Cselényi Józseffel együtt lépett föl. Mikor férjét a nagyszalontai polgári iskola igazgatójának nevezték ki, a vásárhelyi Orbán Sándorral együtt tartotta makói búcsú-nótaestjét. Az Itt hagyom a falutokat nemsokára kezdetű dal éneklésekor kibuggyant szeméből a könny.36

Cigányzenészek

Ahogyan a daléneklés zenitje Blaha Lujza, Dankó Pista, Fráter Lóránd korára esett, viszont Matolcsy Margit tündöklése az utóvirágzás ideje; ezt az elmúlást, sőt {703} elhalást élték át a korszak cigányzenészei is. A cigányzenét kezdte kiszorítani a dzsessz, a rádió térhódítása vagy a kocsmákban megjelenő női álzenészek. Fájdalmasak voltak a nagy cigánytemetések is.

Purcsi Károly, aki valaha Abbáziában és Velencében hercegeknek és a trón várományosainak muzsikált, csendben, félig elfeledve, teljesen visszavonulva élte öreg napjait. 1925. április 14-én halt meg. A gyászháznál az egyházi szertartás után a három makói dalárdából egyesített énekkar Miért oly bús c. gyászdallal búcsúzott tőle.

Purcsi Károly másodhegedűse, Puka Tóni 62 éves korában hagyta itt a földi világot. Bejárta bandájával Abbáziát, Herkulesfürdőt, Buziást. Tanított is: olyan „kottista” nem volt széles környéken, mint ő. Tőle tanult az új muzsikusgeneráció művészetet, ízlést, magyaros csínt a nótajátszásban, vonókezelésben.37

Fátyol Jancsi a feleségével

Miközben kezdett leáldozni a cigányzenészek csillaga, Makó még dicsekedhetett a kor leghíresebb cigányprímásával, Fátyol Jancsival. A családi mítosz őrzi a 17. századból Fátyol József emlékét, aki Bethlen Farkas udvari zenésze volt. Szeben várának visszafoglalásakor rendezett ünnepségen mint tárogatós szórakoztatta a vendégeket. A muzsikust állítólag intim kapcsolat fűzte a várúr feleségéhez, ezért Bethlen Farkas lefejeztette.38 Markó Miklós szerint a Fátyol család ősi fészke a parciumi Nagykároly volt. Ott élt Fátyol Károly (1830–1888) az országos hírű gordonkaművész. A ’48-as forradalomban Bunkó Antal bandájában szolgált a frontvonalon. Az önkényuralom éveiben Simonffy Kálmán szervezte bandával járta az országot, és élezgették a gúzsba kötött nemzeti öntudatot.39

Leányanyaként Fátyol Panna (Erzsébet) sodródott Makóra. Fia, Mihály jó nevű prímás volt, de hírét fiai elhomályosították. Elsőszülött gyermeke, Miska a 20. század egyik fényes prímáscsillaga. A másik fiú, Pista (becenevén Bucuri Pista) 1891-ben született Makón. Apjától tanult hegedülni. Zenekarával a Koronában és a Lugosi étteremben szolgáltatott zenét. 1932. október 2-án a Horthy-parkban rendezett magyarnóta- {704} ünnepen tizenkét darabbal szerepelt. Idegbaj gyötörte, ezért évekig, mint szemlélő-hallgató tartozott a bandájához. 1936. május 5-én – 45 éves korában – a hídfő vaskorlátjáról a Marosba vetette magát. Két hónap múltán a torkolatnál fogták ki holttestét.40 A harmadik testvér, Jancsi futott be legnagyobb karriert.

Fátyol Jancsi 1899-ben született Makón. Apján kívül Csámpai János és Kiss Béla volt a mestere. Már fiatalon szervezett önálló zenekart, jelen volt minden nevezetes rendezvényen, bejárta a megyét. 1932. október 2-án magyarnóta-ünnepet rendezett. A műsoron Csámpai János 12, Kiss Béla 12, Fátyol Pista 12, Zsákai Jóska 12, Stanics István csellós 6, Árkus Jóska 12, Farkas Pista 12, Lakatos Pista 12, Fátyol Misi 12, Fátyol Jancsi 13 nótát muzsikált. A prímások óriási sikert arattak. A Régi nóta, híres nóta című dalt a Makói Dalárda kiváló énekese, Erdélyi Béla énekelte.41

Fölelevenítette a vonópárbajt is. Ilyet korábban az 1901. évi ipari vásár alkalmával tartottak Makón. 1933 szeptemberében a Lonovics (ma József Attila) utcában és a Horthy-parkban rendezett árumintavásár alkalmából – ahol ebből az alkalomból zenepavilon is épült – Fátyol Jancsi vonópárbajra hívta Zsákai Józsefet, ifj. Ivanics Jánost és Kiss Miskát. Szeptember 8-án óriási versengés közepett, másfél ezer hallgató jelenlétében a pártatlan és zenei szakértőkből álló zsűri győztesnek Fátyol Jancsit kiáltotta ki. Ezután az idős Csámpai Jancsi átadta a kiállítás elnökének, Antal Józsefnek azt a fél ezüstkoszorút, amelyet 32 évvel azelőtt nyert meg az első makói vonópárbaj alkalmából. Azt kérte, hogy a városházán őrzött, Purcsi Károly által nyert és akkor kettévágott fél koszorút forrasszák egybe az övével, és adják át Fátyol Jancsinak. Ezután fölsírt az öreg prímás hegedűjén a Repülj fecském, mint 32 évvel azelőtt.42

Ekkoriban már olyan híres volt Fátyol Jancsi, hogy filmforgatáson is közreműködött. 1935-ben Rökk Marikával a mezőhegyesi 28. sz. major melletti lóversenypályán Telivér lány címmel forgattak filmet Hans Tüve partner közreműködésével; ezen Fátyol Jancsi szolgáltatta a zenét. Az ott lévő Horthy Miklós is hallgatta a csárdásmuzsikát, melyre Rökk Marika is táncolt előtte. Ez az epizód úgy él a család emlékezetében, hogy a kormányzó aranykoszorúval tüntette ki az ügyes prímást.

Makó mulatós rétegével jó kapcsolatot ápolt. A kevéssel előbb tragikusan elhunyt dr. Bálint Nagy István tiszteletére névnapja alkalmából, 1933. december 24-én bandájával kivonult a református ó-temetőbe, és sírjánál eljátszották a főorvos kedves nótáit.

A város országgyűlési képviselője, Görgey István is fölfigyelt a kiváló prímásra és zenekarára. Közbenjárására 1935 novemberében előbb a Rádióban muzsikáltak, majd a nyolctagú banda innen Berlinbe utazott, és ott a magyar csárdásokat rögzítették hanglemezre.43

Tavasszal ismét egy órát muzsikáltak a Rádióban. Az erkölcsi siker nemigen párosult anyagiakkal. (A pénztárnál nyolcvan pengőt vehettek föl, amely alig födözte a nyolc muzsikusnak hangszerekkel együtt egész vasúti jegyét Makó–Budapest között.)44 Nyáron megint stúdiófölvételre készültek. A július 22-i szereplés előtt csütörtökönként – nyilvános főpróbaként – a Horthy-parkban sétahangversenyt tartottak.45 {705}

A cigányság hazánkba vándorlásának ötszázadik évfordulóján, 1937. május 5-én a magyar haza iránti hála és hűség jegyében Makó összes zenésze egy zenekarba tömörülve déli 12 órakor a Hősök szobránál térzenét szolgáltatott. Hazafias és népdalokat játszottak. Utána dr. Kászonyi Richard főispánnál, dr. Tarnay Ivor alispánnál és dr. Nikelszky Jenő polgármesternél adtak tisztelgő zenét.46

Görgey István képviselő közbenjárására 1937-ben Fátyol Jancsi zenekarával Pestre ment ’basavélni’, hegedülni a Rákóczi úti új Kovacsevics étterembe. Munkába állásuk napján egyúttal ismét az éter hullámain is továbbították muzsikájukat: „Hölgyeim és uraim, most makai Fátyol Jancsi és zenekara muzsikáját közvetítjük a Kovacsevics-étteremből.” Ezen a bemutatkozáson Görgey István országgyűlési képviselő feleségével együtt megjelent.47

Budapestre kerülésük rangot jelentett, ekkor ugyanis legalább harminc ismert prímás volt Pesten állás nélkül. Mielőtt a makói zenészek belehegedülték volna magukat a pesti közönség szívébe, a Korona törzsközönségétől búcsúhangversennyel köszöntek el.48

Fátyol Jancsi zenekara

Konkoly Béla brácsás, Farkas Vidor brácsás, Puka Dezső cimbalmos, Németh Lajos bőgős, Mezei János kontrás, ifj. Fátyol Mihály tercprímás, Lakatos József kisbőgős, Fátyol Jancsi prímás

Pesti szerződésük 1937. szeptember végén lejárt, ezt Fátyol Jancsi egy Kallowitzba szóló szerződés miatt nem hosszabbította meg. Mivel azonban a lengyelek nem adtak számukra beutazási engedélyt, visszajöttek a Koronába muzsikálni. Fátyol Jancsi 1940-ben Szegedre költözött, és zenekarával a Tisza Szállóban muzsikált. A Rádiónak továbbra is kedvencei maradtak, 1940 júliusában pl. kétszer is szerepeltek. Később különféle kávéházakban és éttermekben vállaltak munkát. Fátyol Jancsi 1977 szeptemberében halt meg; a szegedi Belvárosi római katolikus temetőben helyezték {706} örök nyugalomra. Emlékére a szegedi Bartók Béla Művelődési Központ és Hamza János 1994. április 16-án nemzetközi cigánybált szervezett.49

Fátyol Jancsiék repertoárjában 8–10 opera-keresztmetszet is volt, pedig csak ösztönös muzsikusok voltak. Fátyol Jancsi úgy él a régiek emlékezetében, mint a gyorscsárdások figuratív variációinak fölülmúlhatatlan virtuóza.50

Fátyol Pista zenekara

Rácz Jenő, Árkus János, Ivanics Lajos, id. Rácz Géza, Németh Béla, Lukács István, id. Fátyol István prímás, Puka József, ifj. Fátyol Mihály, id. Fátyol Mihály, Fátyol János

Betanító mestere Stanics István (1897–1948) volt. Őt számos zenekar mondhatta oszlopos tagjának. Londonban is muzsikált, de hírnevét „karmesteri” működésének köszönhette. A karmesterség betanító mestert jelentett. A kottát nem ismerő zenészeknek a karmester egyenként előjátszotta a szólamokat, betanította, beléjük sulykolta a művet. Brahms Magyar táncait, A mosoly országát vagy Verdi Trubadurját, Beethoven Gyászindulóját.51

Fia, Stanics Géza 1934-től Fátyol Jancsi zenekarában játszott. Hamar kibontakozott tehetsége, segédprímásként működött. 1939 őszén egy londoni bárral kötött szerződést, de a háború miatt munkavállalási szerződését visszavonták, végül bandájával a makói „i-Ritz”-ben muzsikált.52

A szarvasi származású Ivanics János a budai várban játszó zenekarnak volt a prímása. Ugyanezzel az együttessel megfordult Londonban is. Elegáns, zsinóros tiszti atillája volt. Házassága révén kötött ki Makón: feleségül vette Fátyol Rozáliát. Három fiuk született, mindegyik tehetséges zenész. A legidősebb, Lajos (becenevén Brindzás) brácsás volt. Őt követte János (1909–1967), a prímás. Legtehetségesebb Károly, a bőgőművész volt. Fölkerült Pestre, előbb a Rádiózenekarban, majd a BM zenekarban muzsikált.53

A Lakatos nemzetségnek ismert alakja volt Péter. Fia, Lakatos Pista (1911–1992) tagja volt a Makói Filharmonikus Zenekarnak. Szegeden a Tisza étteremben, Makón sokáig a Gödör-sörözőben játszott. Miután elvégezte a jogot, élethivatásul a {707} tisztviselői pályát választotta.

A makói cigányzenészek száma az 1930-as években megközelítette a hetvenet. A nagyobb vendéglők, kocsmák állandó zenekart foglalkoztattak. Ilyenek voltak: a Korona kávéház és étterem, Gödör-söröző (Szegedi utca), „i-Rizt”– Hétvezér, Bán Böske – Murvai (Muklesz), Ménesi Julcsa (Batthyány utca), Nagy Mari (Aradi utca), Túri (Vak-egér – Csokonai utca), Zöldfa (Juhász – Kossuth utca), Sárga-csikó (Justh Gyula utca), Maros (Perneczki-Rácz – Rákóczi utca).54

Stanics István

A makói zenekultúra virágzó éveit dr. Gyenge Miklós lapszerkesztő 1941-ben nosztalgikusan így jellemezte: „Nem lehet hála és köszönet nélkül írni arról a nagy kultúrmunkáról, amelyet városunkban a filharmonikus zenekar és a református énekkar évek óta végez. Közönséget nevelnek a hangversenyek az igazi zenei események számára, s a legszélesebb körben terjesztik a zenekultúrát. Valamikor egy elkeseredett hangverseny-rendező Makót »botfülűek« városa „dísznévvel” ruházta fel. Ma, éppen a szívós és lelkes zeneművelés eredménye az, hogy városunkban már a legszerényebb sorban élő emberek is értik, élvezik a nemesebb, igazibb zenét. Csak meg kell nézni egy-egy hangversenyt mostanában: a közönség zömét az egyszerű emberek adják, ők a leglelkesebb hallgatók és leghálásabb tapsolók: kezd tudatossá válni náluk a muzsika-kedvelés, kezd fejlődni a kritikai érzék.”55 {708}

  A színészet

A háborús és a zavaros történelmi események miatt két évig zárva maradtak a színház kapui. Ez idő alatt a közönségnek be kellett érnie műkedvelők és alkalmi társulások nyújtotta színházi élményekkel.

Az újraindulás első évei (1920–1922)

Érthető örömmel és várakozással tekintettek a színházlátogatók 1920 nyarán az immár békebeli szezon elé. Joggal bízhattak színvonalas előadásokban, mivel Andor Zsigmond székesfehérvári igazgató, aki játszási engedélyt kapott, jól szervezett társulattal, kiváló zenekarral érkezett. Az operettekre és prózai művekre épülő majdnem öt hónapos évad változatos műsora, színvonalas előadásai beváltották, sőt fölül is múlták a reményeket. Az ambiciózus igazgató – elismert karmester (évekig Berlinben vezényelt) és rendező volt, és mindenben igényességre törekedett. (Fővárosi vendégművészekkel kiegészített társulatával még a Rigoletto bemutatására is vállalkozott).

Színházi Újság

Jogosak voltak tehát a szezont lezáró értékelés megállapításai: „A közönség mohón élvezte a színművészetet, úgy, hogy a hosszú szezon nem járt deficittel […] A publikum az egész idő alatt szívesen kereste fel a színházat és őszinte örömmel és kedvvel gyönyörködött az előadásokban.”56

Ennek ismeretében nehezen megmagyarázható a következő évben visszatérő társulat kedvezőtlen fogadtatása: „Az idei színházi évad első előadásai csaknem üres házak előtt folytak le. A megnyitó előadás mérsékelten telt nézőtere óta néhány sor széket és pár páholyt leszámítva üres ház előtt játszottak a színészek.”57

Egy hét után azonban „helyreállt a rend”, a művészi összjátékkal, pontos szereptudással, kiváló zenei kísérettel sorra kerülő előadásokat estéről estére szépszámú közönség látogatta. Így a majdnem négy hónapos szezon mérlege ismét kedvezően {709} alakult.

Már az előző évi Rigoletto előadások nagy sikere (mindhárom estén telt ház volt!) bizonyította, hogy Makón is van igény és közönség erre a mellőzött komolyzenei műfajra.

Ennek újabb bizonyítékául az 1921-i Carmen előadás szolgált. (A főbb szerepekben ezúttal is fővárosi vendégművészek (Albert Erzsi, Demény Artúr, Komáromi Pál) közreműködésével. „Impozánsan szép előadás volt, ami bármelyik társulat becsületére vált volna.”58 „A nézőteret zsúfolásig megtöltötte az ünnepi közönség, amely lelkesen élvezte az előadást.”59

Az 1922-i évadra Nádasy József kapott engedélyt. Az 1910-es években előnyösen megismert és most visszatérő színigazgatót és társulatát a színházbarátok örömmel és szeretettel fogadták.

Nádasy József 1874. szeptember 3-án Kolozsváron született. Színészi pályáját 1893-ban Kassán kezdte, Pécsett színész és rendező, 1902-től színigazgató volt. Főbb játékhelyei Sopron, Makó, Szabadka és Újvidék. Nádasy 1904–1906-ban, 1908-ban, 1911–1918-ban és 1922-ben bérelte a makói színházat.1923 nyarán fölhagyott a színházvezetéssel, és Makón telepedett le. Dr. Kiss Pál ügyvéd leányát, Magdát vette feleségül. Házasságukból István nevű fiú született. Makón élt 1925. augusztus 5-én bekövetkezett haláláig.

A fölújított színházban a változatos, igényes előadásokat szép számban látogatta a közönség. Így a három hónapos szezon megérdemelt erkölcsi és anyagi sikerrel zárult. A társulat tagjai közül Fejes Teri, Komlós Vilmos valamint Tapolczai Gyula örvendett a legnagyobb népszerűségnek. Mivel a Színpártoló Egyesület választmánya a következő évre is Nádasy igazgatónak adott engedélyt, a színházlátogatók a viszontlátás reményében búcsúztak a társulattól.

 

Nádasy József
{710}

Annál nagyobb volt a meglepetés, amikor Nádasy József bejelentette, hogy föloszlatja társulatát, visszavonul a pályától, és nyugdíjba megy, – így lemond a színház bérletéről.

A Színházpártoló Egyesület jegyzőkönyvi kivonatban fejezte ki köszönetét, és búcsúzott a népszerű színigazgatótól: „A legnagyobb és legmelegebb elismeréssel adózunk számos esztendőn át tartó működésének, mely idő alatt a színházlátogató közönség megérdemelt bizalmát és a szeretetét a legteljesebb mértékben megszerezte. Köszönet Nádasy József színigazgatónak a színház fellendítése körül 16 esztendőn át kifejtett eredményes munkálkodásáért.”60

Kiss Árpád makói évtizede (1923–1931)

Utódjául Kiss Árpádot ajánlotta. A Színpártoló Egyesület választmánya elfogadta a javaslatot és az 1923. évi szezonra az előnyös játékhelyi referenciákkal (Szentes, Békéscsaba) fölszerelt igazgatónak adta meg az engedélyt. Ezzel – egyetlen évadot leszámítva – kilenc évig tartó kapcsolat kezdődött.

Kiss Árpád 1878. december 26-án született Németboksánban. Színi pályára lépése előtt elvégezte a Ludovika Akadémiát és öt évig katonatiszt volt. Ezután színészként és színházi titkárként, 1909-től 1932-ig színigazgatóként tevékenykedett. Ez alatt társulatával számos vidéki város (Szatmár, Ungvár, Nyíregyháza, Békéscsaba, Sopron, Makó, Székesfehérvár, Veszprém, Szombathely) színházának bérlet jogát elnyerve tartott előadásokat. 1934. január 2-án Budapesten halt meg.

Társulatának bemutatkozása minden tekintetben jól sikerült. A három és fél hónapos színházi évad változatos műsorát, a színészek színvonalas alakításait, a darabok látványos kiállítását értékelte és pártolásával viszonozta a makói közönség. Az újságok is nemcsak a műsorról adtak hírt, hanem az előadásokról rendszeresen közöltek kritikákat. Különösen figyelemre méltók voltak Gyenge Miklósnak a Makói Friss Újságban megjelenő szakszerű értékelései.

Különleges színházi eseményként két híres vendégművész föllépése gazdagította a programot. Ódry Árpád, a Nemzeti Színház örökös tagja három különböző szerepkörben alakított, mindegyikben hírnevéhez méltó kiválósággal. A Bizánc Constantin szerepében alakításáról így írt a kritika: „Régen látott, forrósikerű, gyönyörű estje volt tegnapnak […] A zsúfolásig megtelt nézőtér valósággal tombolva ünnepelte a nagyszerű drámai művész megrázóan, lélekbemarkolóan emberi és művészi alakítását”61

A Hamlet címszerepében tökéletes beszélőművészete és újszerű szerepfelfogása ragadtatta tapsra a közönséget. „Feledhetetlen művészi esemény volt ez a művészi alakítás és egyben felbecsülhetetlen érték Makó kultúréletében abból a szempontból, hogy százakat nyert meg az igaz művészet új hívőiül…”62

A harmadik estén a Nők barátjában ellenállhatatlan szalonhősként és ötletes intrikusként ismerhették meg a színházlátogatók.

Márkus Emilia háromnapos vendégjátékán a női lélek sokféleségének mesteri ábrázolásában gyönyörködhettek a szerencsés jegytulajdonosok. A művésznő „tüneményes és minden bírálaton felülálló kivételes tehetségét” tükröző alakításait szűnni nem akaró taps kísérte. Vendégjátékának befejezésekor adott interjúban elismerően nyilatkozott közönségéről s a város kulturális életéről. „A makói közönség szeretete és ragaszkodása {711} nagyon meglepett. Az a megértés pedig, amivel a színművészet iránt viseltetnek, egyenesen meglepő. Érzik és tudják, hogy a színház nemcsak szórakozóhely, hanem a kultúra egyik soha ki nem alvó tűzhelye […] Ez tetszett nekem legjobban ebben a fejlődő, kultúrképes városban.”63

Az 1924-i évadra Kiss Árpád jórészt az előző évi tagokkal tért vissza. A hosszú – több mint öt hónapos! – szezon műsorát operett dömping jellemezte. Mivel ezekben a közönség kedvencei (Patkós Irma, Sziklai Jenő, Komlós Vilmos) léptek színre, estéről estére biztos volt a kasszasiker.

Patkós Irma Makón

Drámai műveket csak ritkán láthatott a közönség. Közöttük kivételes élményt nyújtott az a néhány alkalom, amikor fővárosi művészek (Góth Sándor, Góthné Kertész Ella, Simonyi Mária, Petheő Attila) föllépésére került sor. (Különleges eseménynek számított Juhász Gyula, Móra Ferenc és Réti Ödön egyfelvonásos darabjainak 1924. szeptember 18-i bemutatója.) Ez év őszén egy nagyszerű színházi vállalkozás, az Alapi Nándor vezette Országos Kamaraszínház bemutatkozására került sor. E stagione társulat 12 állandó taggal és néhány vendégművésszel járta az ország nagyobb városait. Műsorukban csak tíz mű szerepelt, ezeket azonban a színpadi irodalom legjelesebb műveiből válogatták össze. Mindössze tíz napig időzött Makón az együttes. A Korona nagytermében tartott bemutatóikat gördülékenység, gondos kivitelezés, pontos szereptudás jellemezte, – szinte fővárosi produkció volt mindegyik. Ugyanakkor a közönség érdeklődése – talán a kezdeményezés újszerűsége miatt – csak közepes volt.

1925. adminisztratív jellegű színházi eseménnyel kezdődött: májusban a Színpártoló Egyesülethez megérkezett a kultuszminiszter leirata a színi kerületek addigi beosztásának megváltoztatásáról. A vidéki színészet egyre nagyobb méreteket öltő {712} válságát jelölte meg okként. Már több kerületet össze kellett vonni, sőt több társulat a föloszlás szomorú sorsára jutott.

A leirat az országot tíz színi kerületre osztotta. Mindegyiket úgy igyekeztek összeállítani, hogy társulatát egész évben megfelelő látogatottság mellett foglalkoztatni tudja. Makó Békéscsabával, Orosházával és Kiskunhalassal a 10. kerületet alkotta.

A Színpártoló Egyesület választmánya elutasította a tervezetet, és leszögezte, hogy továbbra is fönntartja magának a színigazgatók megválasztásának, valamint a színház odaítélésének jogát.

Szerződésének megfelelően Kiss Árpád május végén megkezdte az 1925-i szezont. Ezzel azonban olyan négyéves „huzavona” kezdődött, amely stagnálásra kényszerítette a színházi életet.

Évről évre egyre többen kifogásolták Kiss Árpád társulatának működését: a betöltetlen szerepköröket, a zenekar és a karszemélyzet kicsiny létszámát, a szinte kizárólag operettekre épülő, egyhangú, olykor igénytelen műsort.

A Színpártoló Egyesület választmánya ugyan minden szezon végén tényként állapította meg az előadások színvonalának folyamatos süllyedését, a műsor összeállításában a művészi követelmény helyett az anyagi érdekek érvényesülését, és kérte ezek megváltoztatását, – évekig eredménytelenül. Végül 1928 végén betelt a pohár, és az 1929-i szezonra már nem adott az igazgatónak játszási engedélyt. Azért Kiss Árpád szezonjai – az elmarasztalt hiányosságok ellenére – vendégművészek sorozatos meghívásával, emlékezetes eseményekkel is szolgáltak: a társulat előadásain a négy év során húsz neves fővárosi színész lépett föl.

Kétségtelen, hogy ebben az igazgatót anyagi megfontolások vezették, mivel ezek az alkalmak – fölemelt helyárakkal is – biztos telt házat hoztak, és így a makói színházlátogatók is élvezhették az ország vezető színészeinek kiváló alakításait.

Mivel a vendégművészek határozták meg azokat a műveket, amelyekben föllépni kívántak, ez sokat javított az operett-dömpinges műsor arányán.

Joggal jegyezte meg a kritikus Rózsahegyi Kálmán vendégjátéka alkalmával: „A közönség zsúfolásig megtöltötte a nézőteret, mert megérezte előre, hogy magasan kiemelkedő művészi eseménynek, s felejthetetlen élménynek lesz részesévé […] (Ez) élesen rávilágított arra, hogy nem hülye operettek és malackodó bohózatok kellenek az annyiszor félreismert és annyiszor lebecsült közönségnek, hanem művészet, igaz és tiszta magyaros művészet.”64

A színházi életet ezekben az években is színesítették az Országos Kamaraszínház nyolc-tíz napos vendégjátékai. Sajnos az ő föllépéseik sem voltak nehézség nélkül. Jól érzékelteti ezt a gondot 1927. évi sorozatuk sikertelensége. Nikelszky Jenő polgármesternek kellett a társulat érdekében a város közönségéhez fordulnia: „Sikerült elérnem, hogy az Alapi-társulat, dacára a múlt szomorú tapasztalatainak, nyolc előadásra ismét eljöjjön hozzánk. És a tegnapi megnyitón a színház majdnem üres volt […]

A város presztízse forog kockán és veszélyeztetjük a magyar kultúrhelyek között nagy nehezen kivívott szerény helyünket […] Ezúton hívom fel a színpártoló lakosság figyelmét Alapi Nándor magas színvonalú előadásaira és kérem minden polgártársamat, hogy azokat saját érdekében minél sűrűbben látogassa.”65 {713}

Fölhívása csekély eredménnyel járt: „Alapi társulata három nappal korábban befejezte makói fellépését, ugyanis a közönség a Corso mozi kicsiny termét, amely vasárnaponként is kétszer-háromszor zsúfolásig megtelik egy-egy mozielőadásra, nem tudta félig sem megtölteni.”66

Kétségtelenül nehéz idők jártak a hazai színészetre. Egyrészt a pénztelenség, másrészt a még mindig újdonságnak számító és a színháznál olcsóbb mozi konkurenciája. Ugyanakkor örömmel állapítható meg, hogy ezekben az években (1920–1928) jelentősen fejlődött Makón a műkedvelő színészet. A legkülönbözőbb szervezetek (munkások, gazdaifjak, egyházi csoportok, cserkészek, úri műkedvelők stb.) keretében rövidebb-hosszabb ideig több mint húsz csoport működött. Ezek az együttesek sokféle játékstílust képviseltek, s változatos volt a bemutatott darabok műfaji megoszlása is; már nemcsak népszínművek, hanem operettek színrevitelére is vállalkoztak. Játékhelyi központok is alakultak, a Hollósy Kornélia Színházon kívül a műkedvelők gyakran fölléptek a Katolikus Körben, a Gazdasági Egyesületben, valamint a Barcsay utca 6. szám alatti Érdeky-vendéglő nagytermében is.

A szereplők közül kitűnt Gerzanits Elemér: ő Kiss Árpád társulatának előadásán (1924. szeptember 26-án az Incognito című darabban) a hivatásos színészek között is föllépett.67

A Makói Friss Újság 1928-i karácsonyi számában Gorcsa Péter városi főjegyző Állandó színházat Makónak! címmel terjedelmes cikket jelentetett meg. Megállapította: „A mostani favázas nyári színház beteges állapotban van. Nemsokára alapos renoválásra szorul, amihez sok pénz kell. A pénz talán elő is fog kerülni és talán egy időre még megteszi a favázas alkotmány, azonban az csak nyári színház marad […]

Makón a színi idény rendszerint tavasszal és nyáron, a legnagyobb gazdasági dolgok idejében van, amikor a polgárság jó része munkájával van elfoglalva […]

Télen a munkák többé-kevésbé szünetelnek s ilyenkor jóval nagyobb közönsége lenne a színháznak, mint nyáron […] Az állandó színházzal válogathatnánk az ország legjobb színtársulatai között.

Meggyőződésem, hogy ha az állandó színház építésének kérdése tárgyalás alá kerül, ebben a nehéz időben is hamarabb meglesz Makón az állandó színház, mintsem azt gondolnánk.”68

Gorcsa Péter érvelése kétségtelenül figyelmet érdemelt, elképzelésének megvalósulására azonban a közelgő gazdasági világválság miatt esély sem volt.

Amikor véglegessé vált, hogy 1929-re Kiss Árpád nem kap játszási engedélyt, Tarnay Ivor alispán és Nikelszky Jenő polgármester a szegedi színtársulat megnyerését kezdeményezte. Személyes kapcsolataikat kihasználva sikerült megegyezniük Somogyi Szilveszter szegedi polgármesterrel, Pálfy József közművelődési tanácsnokkal, a színház intendánsával, valamint Tarnay Ernő színigazgatóval, hogy az ország első vidéki társulataként számon tartott szegediek augusztusban és szeptemberben hathetes szezont tartsanak Makón. A nagyszerűen szervezett társulat nagyvárosi színvonalú előadásain estéről estére telt ház tapsolt a kiváló színészeknek. Közülük is a legnépszerűbbek Dajka Margit, Kiss Manyi, Sziklainé Patkós Irma, Földényi László, Páger Antal, Sziklai Jenő voltak. – Idővel valamennyien befutott fővárosi színészek lettek! {714}

A Hollósy Kornélia Színház megnyitásának negyedszázados évfordulója alkalmából ünnepi estet rendeztek. Az 1929. szeptember 12-én (egy esztendő késéssel!) számos előkelőség jelenlétében sorra kerülő jubileumi előadás keretében az üdvözlő és köszöntő beszédek elhangzása után a szegedi művészek a Hunyadi László nyitányát, az Aida Nílus-parti jelenetét, a Szibéria I. valamint a Cigánybáró II. felvonását adták elő.

Az ünnepség és a színvonalas műsor egyik nagyszerű állomása volt a makói színészet addigi történetének és méltó volt a színház negyedszázados – sikereket és balsikereket egyaránt fölmutató – múltjához.

A hathetes szezont értékelve jogos volt az elismerés: „A nagy és kiváló társulatnak előadásai még fővárosi viszonylatban is kifogástalanok voltak. Úgy a prózai valamint a zenés darabok előadása még a legkényesebb igényeket is kielégítette. Ilyen előadások, mint aminőket a szegedi társulat produkált, nem voltak soha még a Hollósy Kornélia Színházban.”69

A mindvégig teltházas előadások bevétele sem fedezte azonban a társulat kiadásait. Így a ráfizetés miatt kényszerűen le kellett mondani a szegediek következő évi makói vendégjátékáról. Egyetlen megoldásként a visszatérés maradt a pályázati rendszerhez.

Páger Antal

A színházi kínálatot ebben az évben is stagione-előadások bővítették. Tavasszal az Országos Kamaraszínház tartott (az előző évek makói évadjainak pártolatlanságát feledve) kéthetes – ezúttal kedvezőbb látogatottságú – vendégjátékot. December második felében az alig néhány hónapja alakult Országos Művész Színház jött Makóra. A Szentiványi Béla vezette együttes – akárcsak Alapiék – céljául azt tűzte ki, hogy főként {715} kamaradarabokkal fölkeresi a vidéki városokat, és igyekszik magas színvonalon, művészi díszletekkel, megfelelő kosztümökkel bemutatni a magyar és a külföldi irodalom legjobb műveit.

A Korona nagytermében megtartott színvonalas előadásaikat kedvezően fogadta a közönség, bár minden bizonnyal még előnyösebben alakult volna a látogatottság, ha föllépéseik nem a karácsonyi-újévi ünnepekre esnek.

A színház bérletére hárman jelentkeztek. A színügyi választmány Fodor Oszkár (Pécs), Gulyás Menyhért (Nyíregyháza) és Kiss Árpád (aki ettől az évtől Békéscsabáról Székesfehérvárra tette át székhelyét) közül – minden bizonnyal az előző évek ismertsége miatt – három évre ez utóbbinak adott játékengedélyt. Kiss Árpád már az első, 1930. évi igénytelen műsorával nagy csalódást okozott: a másfél hónapos szezon során jóformán csak operettet (a 62-ből 51 estén!) és zenés vígjátékot mutatott be.

1931-ben is alig javult a helyzet: a „mérsékelt színvonalú” előadások többségét majdnem üres vagy gyönge fél ház előtt játszották. A kritikus az okokat így összegezte: „a közönség egyszer-kétszer elmegy a színházba, többször azonban nem kíváncsi a Kiss-féle színtársulatra, hisz nem lát tőle semmi újat, se kiállításban, se rendezésben, se játékban, se semmiben.”70 Nem sokat segített a társulat évad közbeni átszervezése sem, így az összességében érdektelen szezonban az egyetlen valóban ünnepi alkalom Kiss Ferenc vendégjátéka volt. „Az elcserélt ember címszerepében játéka „diadalmasan uralkodott, ragyogott a színpadon. Kifinomult játékművészete, tökéletes átélései valósággal rabul ejtették a közönséget, s magukkal ragadták a körötte mozgó szereplőket is(…) Szinte csodálatosan hatott a még egypár héttel ezelőtt olyan gyenge nívón álló társulat mai kitűnő játéka.”71

1932-ben új pályázatot írtak ki. Föltűnő, hogy a kedvezőtlen tapasztalatok ellenére a gyöngébbek közé számító makói évad megtartására öten pályáztak. A színházi választmány döntése értelmében – kizárólag egy szezonra – Görög Sándor szegedi direktor kapott engedélyt.

Már a bemutatkozás után harmadik napon gondok támadtak: mivel az igazgató nem tudott gázsit fizetni, a társulat konzorciummá alakult. Ilyen bizonytalan körülmények ellenére is színvonalas előadásokat tartottak, mivel azonban a gyönge látogatottság miatt rendszeresen ráfizetéssel játszottak, kénytelenek voltak a hat hétre tervezett szezont, egy hónap után befejezni.

Sajnos a makói közönség nem élt a szegedi színtársulat nyújtotta lehetőséggel. „Sikerült egy Makóhoz méltó, nívós és reprezentáns társulatot kapnunk, amely komoly művészi programmal dolgozik, s meg is valósítja 100%-ig ezt a programot, átjött a színház gazdag felszerelésével, elsőrendű előadásaival s az lett a dolog vége, hogy nap, nap után kongó üres házak előtt játszanak, s három hét alatt mindössze öt elfogadható házuk volt”72 – kesergett az újság.

Szomorúan nyilatkozott Herczeg Vilmos, a konzorcium vezetője is: „Nem gondoltam volna, hogy ily kevés megértés és méltánylás fogad Makón bennünket.”73

A sikertelenségből sem okult a színházi választmány. 1933-ra ugyanis ismét nagyvárosi társulatnak, ezúttal a Sebestyén Mihály vezette miskolciaknak adott engedélyt. A jól szervezett társulat igényesen kiállított, kiváló alakításokra (Mezei Mária, {716} Kemény László, Misoga László, Solti Bertalan) épülő előadásait megfelelően látogatták a makóiak, a három hétre rövidített szezon – a nagy napi költségek miatt – mégis ráfizetéssel végződött.

Tehát bebizonyosodott, hogy a makóiak egy nagyobb város nagyobb színházához és népesebb közönségéhez méretezett együttest nem tudnak eltartani. Így a jövőben elsősorban kisebb társulatok jöhettek számításba.

Az 1933-i évadban két stagione-társulat bemutatkozása keltett figyelmet. A Makón először szereplő Magyar Játékszín Kamaraszínház (Bársony Aladár) és a Magyar Komédia Kamaraszínház (Bánky Róbert) előadássorozata kiemelkedő sikerrel zárult.

Radó László társulata Makón (1934–1937)

1934 a Magyar Játékszín Kamaraszínház majd pedig az Országos Kamaraszínház vendégjátékával kezdődött. Mindkét együttes több mint 20 estén lépett föl, s a kedvező látogatottság azt bizonyította, hogy végre Makón is kezd kialakulni az igényes, művészi darabok törzsközönsége.

A színügyi választmány – okulva az előző kedvezőtlen szezonokból – erre az évre Radó László kisebb társulatának juttatta a színház bérletét. Választása szerencsésnek bizonyult: a csaknem két hónapos szezon sikeres volt.

Radó László 1902. június 8-án Námesztón született. Színészként először 1919-ben lépett fel, 1933-tól színigazgatóként működött. Társulatával többek között Makón, Békésen, Kiskunfélegyházán, Kiskunhalason szerepelt. 1935–1945 között származása miatt nem lehetett a Színészkamara tagja. 1945 után, az államosításig ismét színigazgató volt, majd 1949-től 1974-ig vidéki színtársulatokban (Eger, Békéscsaba, Győr) játszott. 1977. február 5-én Győrben halt meg.

A közönség szívesen látogatta az előadásokat, kedvező volt a műsor, a zenés és a prózai művek aránya. A színészek is jók és népszerűek voltak (Szokolay Eta, Rásó Ida, Radó László, Perényi Kálmán). Ezek után nem okozott meglepetést a választmány döntése: további három évre Radó Lászlónak adott engedélyt.

1935 is a már hagyományosnak tekinthető stagione-vendégjátékkal kezdődött. Ezúttal régi ismerős, az Alapi Nándor vezette Országos Kamaraszínház jött Makóra. Látogatottságuk azonban csak közepes volt. Ebben a játékhelyül választott Hollósy Kornélia Színház kamara-előadásokhoz túl nagy mérete is közrejátszhatott.

Alapiék Makón is bemutatták országos érdeklődést keltő frakkos Hamlet előadásukat. A makói kritikus ezt felemás módon fogadta: „Alapi olyan Hamletet alakított, amilyet eddig még legjobb színészeinktől sem láttunk […] De egy csekélységnek tetsző külsőségről el nem hallgatjuk külön véleményünket. És ez a frakkos szereplésre vonatkozik […] Ellentmondás van a frakk, a szellem és a nyelvezet között. A levegő és a stílus éppúgy hozzátartozik egy dráma teljességéhez, mint a verséhez a forma és a nyelvezet.”74

Radó László ebben az évben is sikeres szezont tartott. A közönség pártolását változatos műsorral, neves vendégművészek meghívásával is igyekezett megnyerni. Egy estén Páger Antal, a város szülötte aratott viharos sikert. „Páger Antal kitűnő művész, aki kitartó, kemény, komoly színészi munkával és kimunkált tehetséggel […] megérdemelten rukkolt elő az elsők, a legelsők közé”75 – írta a kritikus. {717}

A Radó-társulat két sikeres év után az 1936-i szezonban nagyon gyönge teljesítményt nyújtott. Pedig ebben az évben is szinte változatlan összetételben, népszerű művekből összeállított műsorral jelentkeztek, – ámde – talán a kedvező tapasztalatok nyomán elbizakodva – kissé nagyvonalúbban kezelték a makói évadot.

Így a nézőket az elmaradt élményekért a városba látogató Thália Kamaraszínház (Miskey József) művészi előadásai kárpótolták.

1937-ben azután ismét a régi sikerekre emlékeztető Radó-szezon következett. „Radóékat úgy megszerette a makói közönség s irántuk úgy felmelegedett, hogy ez minden kritikánál ékesebben beszél, különösen, ha kasszanyelvre fordítjuk le.”76 Pedig a társulatnak estéről estére az elavult, alapos renoválásra szoruló színházépület mostoha körülményeivel is meg kellett küzdenie.

Ekkor még mindenki bízott az épület mielőbbi átépítésének, fölújításának lehetőségében. Ám a Hollósy Kornélia Színházban Radó László társulatáé lett a búcsúszezon, az utolsó előadás.

A város műkedvelő színészetében az előző évtized során tapasztalt föllendülés a 30-as években is tovább folytatódott. Ez időben rövidebb-hosszabb ideig mintegy 20 csoport működött. Közülük is – mind bemutatóik számát, mind színvonalát tekintve – kitűnt a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége (MANSZ) valamint az Újvárosi rk. Legényegylet gárdája.77 Mint olvasható: „a MANSZ közismerten kitűnő műkedvelő gárdája teljes művészi élvezetet tud nyújtani, s meg tud felelni a makói közönség felfokozott művészi igényeinek is”.78 Ezek a nagy népszerűségnek és látogatottságnak örvendő előadások változatosabbá tették a színházi életet.

A színházépület lebontása

A Hollósy Kornélia Színházban Radó László társulata 1937. október 18-án tartotta az utolsó előadást. Ezután megkezdődött a több évig tartó agónia, amely végül az épület lebontásához vezetett.

Már 1937 áprilisában, a játszási engedély kiadása előtt szemlét tartó bizottság megállapította, hogy az épület teljes renoválásra szorul, bár ekkor még hozzájárult a szezon megtartásához.

1938 tavaszán újabb bizottsági szemle már életveszélyesnek nyilvánította a színházat. Javaslata szerint legcélszerűbb a lebontása. Így újabb játszási engedély kiadásáról már természetesen szó sem lehetett!

A Színpártoló Egyesület közgyűlésén a tagság a színházépület lebontása helyett átépítése mellett foglalt állást, azzal érvelve, hogy ha lebontják, Makó beláthatatlan időkig színház nélkül marad. A Színházpártoló Egyesület föllebbezése miatt egy szakértői bizottság újabb szemlét tartott, és ismételten közveszélyesnek, lebontásra érettnek nyilvánította az épületet. Augusztus végén a bejáratait lepecsételték, s az épületet korlátokkal zárták körül.

A következő hónapokban mégis lebontás helyett az átépítés pénzügyi és építészeti lehetőségeit vizsgáló tárgyalások és megbeszélések egész sora zajlott le minden eredmény nélkül. Csaknem három év telt el úgy, hogy a színházépület ügye a városi közgyűléseken állandó napirendként szerepelt. Határozat határozatot, föllebbezés, föllebbezést {718} követett, de közben semmi nem történt. Az átépítést, felújítást támogatók és a lebontást sürgetők győzködték egymást. Végül egy tragikus esemény gyorsította az eseményeket: Tarnay Ivor ny. alispán, a Színpártoló Egyesület elnöke, a színházépület fönnmaradásának fáradhatatlan védelmezője 1941. október 1-jén elhunyt.

Ezután már nagyon gyorsan megszületett a végleges döntés a színház lebontásáról. Az 1941. október második felében megkezdett munkálatok rövid idő alatt eltűntették Makó városképi jelentőségű objektumát, s ezzel lezárult a város színészet-történetének egy jeles korszaka is.

Színházi évadok a Hagymaházban (1939–1944)

A huzavona miatt 1938-ban elmaradt a színházi szezon, 1939-re azonban más megoldást kellett találni. Játékhelyként egyetlen kínálkozó lehetőségként a Hagymaház mutatkozott.

Időközben a kultuszminiszter Makót Kőszegi Géza színigazgatónak juttatta. Ő társulatával 1939 nyarán két hónapos szezont tartott. A makóiak szívesen látogatták a színvonalas, ízléses, jól rendezett, a kisebb színpadhoz is alkalmazkodó előadásokat.

Ez év végére a Színészkamara átszervezte a vidéki színházi rendszert. Megszűnt a koncessziós szervezet, és helyébe stagione-rendszerű társulatok léptek. Az új beosztás szerint Makóra Szalay Károly színigazgató került. Társulatával nagyon jól sikerült, rendszeresen telt, sőt zsúfolt házas évadot tartott.

A hasonló folytatás – sajnos – elmaradt; egy újabb átszervezés ugyanis 1941-től „cseretársulati rendszert” vezetett be. Így Inke Rezső (1941), majd Zempléni Zoltán (1942, 1943) társulata játszott a Hagymaház időközben átépített és megnagyobbított színpadán. Az operettekre, zenés vígjátékokra és irredenta darabokra épülő szezonok előadásain sikeres és gyöngébben látogatott estek váltogatták egymást.

A közönség elmaradásában ekkor már jelentős szerepet játszottak a háborús körülmények, amelyek sokakat elriasztottak az előadások látogatásától. Ugyanakkor a műkedvelő gárdák tevékenysége ezekben az években is mozgalmas volt. Bár a csoportok száma csökkent, a működő együttesek viszont lelkes munkát végeztek. A közönség érdeklődése tovább növekedett. Ezt bizonyította, hogy több darabot négyszer, ötször is be kellett mutatniuk.79

A legtöbb előadást a Levente Egyesületnek, főként katonadarabokat előadó társulata tartotta. Legtehetségesebb tagjaik olykor a városban tartózkodó színtársulatok előadásain is sikerrel szerepeltek. Az egyik ilyen alkalomról így tudósított az újság: „Előre sejtettük, s a közönség is megérezte, hogy a színészek és a műkedvelők összefogása […] csak jót eredményezhet. Olyan előadást láttunk a Hagymaház színpadán, amilyenre azt szokták mondani: parádés előadás […] A műkedvelők megmutatták, hogy többek, mint egyszerű műkedvelők, s megállják a helyüket a legjobb színészek mellett is.”80 Az 1944. évbe még „belefért” Inke Dezső társulatának, valamint a Krémer Ferenc vezette Délvidéki Színház együttesének makói szezonja.

 

Lábjegyzet

1. Kószó János 1988. 1–2.

2. Mv 1926. okt. 7.

3. Mv 1927. szept. 10.

4. Diósszilágyi Sámuel 1929. 206–207.

5. Mv 1929. ápr. 7.

6. ML Stefánia Szövetség kigyűjtött iratai. 1932-től hangversenyre való adatot nem tartalmaz.

7. MÚ 1935. dec. 5.

8. MFrÚ 1930. ápr. 6.

9. MFrÚ 1930. jún. 21., 26.

10. Színházi Újság Szeged 1925. jan. 10. 4. Szegedi Friss Újság 1925. jan. 9.

11. Szeged 1925. jan. 9.

12. Fiának, dr. Donáth Antal főorvosnak szíves közlése.

13. Felletár Béla 1995. 109–110.

14. MFrÚ 1933. jan. 17.

15. Kószó János 1988. 28.

16. I. m. 30.

17. Délmagyarország 1936. nov. 15.

18. MÚ 1936. ápr. 12.

19. MÚ 1937. dec.17.

20. MÚ 1938. márc. 29.

21. MÚ 1937. febr. 14.

22. Somogyi Vilmos 1961. Németh Amade 1972.

23. A református dalárdát Az egyházi élet fejezetben mutatjuk be.

MÚ 1941. dec. 25.

24. Mv 1926. aug. 8., 10.

25. Diósszilágyi Sámuel 1929. 208., Péter László 1955/a. 35.

26. Leányának, dr. Nyiri Lászlóné Urbán Jolán ének–magyar szakos tanárnő szíves közlése.

27. MÚ 1936. aug. 2., Péter László 1955/a. 46–47.

28. Diósszilágyi Sámuel 1982. 3.

29. I. m. 8.

30. MÚ 1936. ápr. 28., máj. 16.

31. MÚ 1938. jún. 22., júl. 2., ML PI 1939. 4505. Diósszilágyi Sámuel 1982. 18–20., Kiss Imre 1982. 37., Sipos István 2001. 29–32.

32. Jegyzőkönyvek JAM Tört. dok. gyűjt.

33. Diósszilágyi Sámuel 1929. 209.

34. MFrÚ 1935. aug. 8.

35. MfrÚ 1935. aug. 15.

36. Vö. Leszler József 1986. 239.

37. MFrÚ 1933. márc. 29.

38. Szabó Jenő 1995. 18.

39. Felletár Béla 1997. 61. Leszler József 1987. 121.

40. MÚ 1936. 1936. máj. 6., júl. 7.

41. Szabó Jenő 1995. 23.

42. Szabó Jenő 1995. 22–23.

43. MÚ 1935. nov. 20., 24.

44. MÚ 1936. márc. 5.

45. MÚ 1937. jún. 25.

46. MÚ 1937. máj. 6.

47. MÚ 1937. máj. 27.

48. MÚ 1937. márc. 27., jún. 2.

49. Szabó Jenő 1995. 23–24.

50. Felletár Béla 1997. 62–63.

51. Felletár Béla 1997. 64.

52. MÚ 1939. okt. 8.

53. Felletár Béla 1997. 64–65.

54. Szabó Jenő 1995. 60.

55. MÚ 1941. febr. 9.

56. Barna János 1929. 71–72.

57. Miért üres a színház? MFrÚ 1921. máj. 29.

58. B arna János 1929. 75.

59. MFrÚ 1921. aug. 18.

60. Barna János 1929. 80–81.

61. MFrÚ 1923. júl. 25.

62. MFrÚ 1923. júl. 26.

63. Márkus Emília a makóiakról – MFrÚ 1923. szept. 23.

64. Rózsahegyi Makón – MFrÚ 1928. aug. 3.

65. MFrÚ 1927. jan. 9.

66. MFrÚ 1927. jan. 13.

67. Papp János 2000.

68. Állandó színházat Makónak! MFrÚ 1928. dec. 25.

69. Barna János 1929. 104.

70. MFrÚ 1931. aug. 9.

71. MFrÚ 1931. szept. 8.

72. MFrÚ 1932. júl. 17.

73. Uo.

74. MFrÚ 1935. máj. 28.

75. MÚ 1935. aug. 27.

76. MFrÚ 1935. aug. 27.

77. Papp János 2000.

78. MFrÚ 1934. júl. 24.

79. Papp János 2000.

80. MÚ 1942. nov. 14.

 

  
Előző fejezet Következő fejezet