Előző fejezet Következő fejezet

{719} Könyvkultúra és sport

   

Történeti kutatások

Régészet

A Csanádvármegyei Történeti és Régészeti Társulat 1885-ben főleg azzal a céllal alakult, hogy az ősi megye őskori, ókori és középkori régiségeit összegyűjtse, és Makón létesítendő megyei múzeumban elhelyezze. Kétségtelen, hogy a millennium lázában a régészeti kutatás és a megye történeti múltja iránti érdeklődés jelentős mértékben növekedett, de régészeti ásatásokat nem végeztek. Tevékenységük föltárás helyett régiségek gyűjtésére korlátozódott. Mintegy kétezer darab érem mellett gyűrűket, pecsétnyomókat, karkötőket, díszműtárgyakat, fegyvereket, kőedényeket gyűjtöttek össze. Lonovics József főispánnak, a társulat elnökének visszavonulása után olyan nagyfokú érdektelenség és közöny mutatkozott, hogy a társulat 1903-ban föloszlott. Mivel a múzeum sem valósult meg, nem volt olyan szervezet vagy intézmény, amely régészeti kutatásokat kezdeményezett volna.

Török kori ezüst tál
{720}

A város történertírója, Reizner János még tudott 19. századi régészeti magángyűjteményekről: „Gyöngyösi János megyei levéltárnoknak – írta – egész kis gyűjteménye volt a makói határban talált régi pénzekből. Ezek Aradra, talpasi Kapdebo Márton birtokába kerültek. Dr. Abellesz József makói orvosnak tekintélyes és nagyértékű érem- és régiség-gyűjteményében is igen sok makói provenientiájú barbár és római császárkori érem volt. Ez a gyűjtemény a szegedvárosi múzeum birtokába jutott. Néhai Mátéffy Pál makói mérnöknek pedig különféle barbár agyagedényekből, urnákból, phoeniciai üveg gyöngyökből, bronz eszközökből és régi pénzekből álló szép és becses gyűjteménye kizárólag makói, lelei és bekai leletekből keletkezett. A többi közt érem gyűjteményében az Árpádházi királyok érmeinek gazdag sorozatán túl a római érmészet is tekintélyesen volt képviselve. Több százra rugó bronz- és ezüst-érem összesen 34 caesart képviselt.”1

Állami gyűjteményekben alig fordul elő Makóról származó tárgy. A Nemzeti Múzeumba bekerült egy bronzkori füles bögre; 1904-ben az állomásépület építésekor negyven római kori üveggyöngy; 1883-ban vásároltak egy vésett kövű aranygyűrűt. Legértékesebb az a török kori ezüst edénycsoport, amely két indadíszes pohárból, egy tálból áll. Az utóbbit vésett rozetta és pontozott kockadíszítmény ékesíti. Az edényekkel ezüstpénzek is kerültek elő.

A szegedi múzeum őriz 1904 vasútépítésből előkerült hatvan római kori üveggyöngyöt, a város melletti halomból népvándorlás kori talpas csészét több edénytöredékkel, dr. Abellesz József ajándékaként egy Árpád-kori bronzkeresztet és rézgyűrűt.2

Joggal szögezhette le 1930-ban Móra Ferenc: „Nagyon ráférne a makói határra is egy-két ásatás, mert feltűnő, hogy az Archeologiai Értesítőnek vagy 40 évfolyamában Makó neve mindössze egyszer-kétszer fordul elő, egy-két véletlen kapcsán. A szegedi múzeum is, amely ide legközelebb esik, mindössze egyetlen makói leletet őriz, néhány honfoglaláskori gyönyörű övdíszt, amelyeket vagy 30 évvel ezelőtt valami makói diák hozott be a múzeumba, a leletkörülmények azonban teljesen ismeretlenek. A Nemzeti Múzeumban hasonlóképen alig van nyoma Makónak. Pedig ahogy néhány kocsikázásból a város határát láttam, Makó egyike lenne halmaival és partos völgyeivel a leggazdagabb lelőhelyeknek. Sajnos – úgy látszik – itt kevés a régészet iránt való érzék, mert a múzeum Makóról még egyetlen bejelentést sem kapott. Hogy Csanád vármegye területén az utóbbi években annyit mozgunk, azért Vertán [Endre] főjegyző urat illeti köszönet, aki hogyha a megyében útépítések alkalmával csontvázat vagy régiségeket találnak, mindjárt értesítést küld a múzeumnak.”3

Akkoriban Móra Kiszomboron végzett módszeres ásatásokat, és elragadtatással nyilatkozott a vidék gazdagságáról régészeti lelőhelyekben: „Huszonnyolc éve ásatok, de ilyen gazdag területet három vármegyében sem találtam még, mint a kiszombori, ahol a két évvel ezelőtti és a mostani ásatások alkalmával egymástól 1–1 fél kilométer távolságra nyolc különböző lelőhelyet, lakótelepet, illetőleg temetőt találtam, amelyekben a bronzkortól kezdve a korai vaskoron, jazigokon, kunokon, avarokon, gepidákon és honfoglaló magyarokon keresztül az első magyar településig, Szent László koráig minden kor képviselve van. A szegedi múzeum azért vetette rá magát céltudatosan éppen Kiszomborra, mert eddig még nem volt eset arra sehol, hogy egy községnek a határát rendszeresen feltárták volna, pedig úgy régészeti, mint történelmi szempontból nagy {721} jelentősége volna annak, hogyha végre sikerülne egy községnek a települési földrajzát pontosan megállapítani a legősibb időktől mostanáig. Természetesen ez hosszú időre szóló feladat, amelynek én esetleg csak az alapjait vetem meg, de nagyon megkönnyíti a munkát először Kiszombor vezetőségének az erkölcsi támogatása, másodszor magának a kiszombori népnek értelmessége. Sehol az egész területemen a földtulajdonosok részéről annyi megértéssel nem találkoztam majd három évtized alatt, még otthon a szegedi határban sem, mint itt a kiszombori népnél. A gazdák egymással versenyezve jelentik be, hogy az ő földjükön is lehet találni régiségeket.”4

1917 tavaszán a Mészáros téglagyár földkitermelő munkásai az egykori Szentlőrinc falu temetőjében 1644-ből (?) származó latin szövegű sírkőre bukkantak. 1953-ban került a makói múzeum gyűjteményébe.5

Sírkő a szentlőrinci temetőből (1644 ?)

A főgimnázium tanárai közül Eperjessy Kálmán érdeklődött a régészet iránt. Amikor 1924 tavaszán a bökényi domb közelében a Maros hullámai leszaggatták a part oldalát, kisebb föltárásba kezdett, és szakszerű dolgozatban számolt be a bökényi őstelepről.6 A szegedi egyetem régészeti intézetét is tájékoztatta a leletről, ezután Banner János végzett itt próbaásatást. Régészeti beszámolóját Eperjessy Kálmán tette közé az általa szerkesztett megyei sorozatban.7 A 235 darabból álló Kopáncson előkerült pénzleletről is tanulmányban számolt be.8

A mezőkopáncsi rom északi, nyugati és déli oldala 1935-ben
{722}

Szintén autodidaktaként vonzódott a régészet iránt dr. Csepregi Imre apátplébános. Ő még 1900-ban a bécsi Augusztineum hallgatójaként szeretett volna egyéves római történelmi és régészeti stúdiumot végezni, de erről Dessewffy Sándor püspök betegsége miatt lemondott. Művészettörténeti és régészeti érdeklődésének köszönhetően indultak meg Makón és Csanád megyében a régészeti föltárások. A városi és főleg megyei vezetőkben fölébresztette a régészet iránti érdeklődést.

A helyreállított mezőkopáncsi templom 1936-ban. (Köpenyben Csepregi Imre)

Csepregi Imre az Árpád-kori mezőkopáncsi templomrom föltárására és helyreállítására Szabó Imre városi főmérnököt kérte meg. Ő a rá jellemző pontossággal és lelkiismeretességgel oldotta meg a föladatot. A történeti források és kéziratos térképek ismeretében kezdett a munkához, tanulmányozta a szakirodalmat, összehasonlítás végett fölmérte a csomorkányi templomromot. A téglaméret, az alapozási mélység és a falazat egyértelművé tette, hogy a templomhajó keleti fele román stílusú, nyugati része sarokpilléreivel és igen lapos csúcsíves bejárati ajtajával gótikába hajló. Megállapította, hogy a karzatfölfekvés a küszöb fölött 3,20 m magasságban volt; a falak rekonstruált magasságát 5,70 m-ben határozta meg. A hajó vízszintes deszkafödémet kapott, a szentély dongaboltozatot, az apszis negyedgömbboltozatot. A tető nyugati felét háromszögű {723} oromfal zárja, és ezt lépcsőzetesen emelkedő ívfüzér díszíti. Az oromfal fölmagosításával szerény torony épült. A föltárásról és a rekonstrukcióról tanulmányt írt.9

A templom és a mellette húzódó temető föltárásában ínségmunkások segítkeztek. A szükséges építőanyagot dr. Csepregi Imre teremtette elő. A temető föltárásakor sem volt jelen régész, itt a városi mérnöki hivatal ínségmunkása, Kiss János (1904–1979) irányította a munkát. Ő korábban régészhallgató volt, később történelem szakos tanár. Az általa vezetett jegyzőkönyv és a sírokról készített rajz alapján dr. Bálint Alajos tanársegéd írt tanulmányt a föltárt temetőről és sírleletekről.10

 
Ásatás a Vöröskeresztnél 1938-ban

Makón az első szakavatott régészeti föltárást dr. Párducz Mihály (1908–1974) egyetemi adjunktus – később egyetemi tanár, a történettudomány doktora – 1938-ban végezte. Ásatása alapján került be Makó a régészet kutatástörténetébe.11 A Vörös kereszt mellett előbb római kori telepre bukkant, de a kiásott 34 gödör közül a hetedikben őskori cserepeket talált. Ásatásán 50 cm mélységben zártkörű leletben öt edény került elő. Alul egy nagyobb méretű tál feküdt, mellette egy öblösebb alsótestű, hengeres nyakú helyezkedett el. Mellette füles fazék, oldalára billent talpas tál, valamint egy behúzott nyakú kisebb tálacska feküdt. Banner János, a lelet közlője szerint a makói együttes a korabronzkori Zóki kultúrához tartozik. Kalicz Nándor összefoglaló értekezésében a magyarországi korabronzkor kultúráit három csoportra osztja: Nyírség-csoport, Makó-csoport és Vučedol-csoport. A külföldi kutatók általában Vučedol-kultúráról beszélnek. Zók, a magyar névadó lelőhely is a Vučedol kultúrához tartozik. Így a Makó-csoport a Vučedol-kultúra egyik, elsődlegesen a kerámiában mutatkozó változatok alapján elkülöníthető egysége. A Makó-csoport a délről jövő kis népcsoportok, valamint a sztyeppei kultúrelemnek keveredéséből származik. 12 {724}

Párducz Mihály ugyancsak 1938-ban a Mészáros téglagyár területén tárt föl 29 szegényes mellékletű sírt a török hódoltság előtti Szentlőrinc egykori temetőjének területén.13

Ferenczy Béla alispán megbízásából dr. Bálint Alajos elkészítette Csanád megye régészeti kataszterét.14

A második világháború után sem folytak Makón érdemi régészeti föltárások. 1967-ben Gazdapusztai Gyula a város alatti Vita-halomnál okkersíros temetkezés után kutatott.

A régészeti irodalomban Makói csoportnak nevezett kora bronzkori lelet

Gazdapusztai Gyula Makón született 1931. november 15-én. Makón érettségizett. A budapesti egyetemen 1955-ben muzeológusi oklevelet szerzett. 1957–58-ban a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum muzeológusa. 1958-tól 1962-ig a leningrádi Zsdanov Egyetemen aspiráns. 1962-ben Az Észak-Kaukázus kapcsolatai Elő-Ázsiával és Közép-Európával a bronzkorból a vaskorba való átmenet idején címmel írt kandidátusi értekezést. 1962-ben a debreceni Déri Múzeum tudományos főmunkatársa. 1962–68-ban a szegedi egyetem ókortörténeti és régészeti tanszékének vezető docense. Tragikus hirtelenséggel elhunyt 1968. november 14-én.15

Dr. Bálint Alajos, 1950-től a szegedi múzeum igazgatója 1968-ban a dáli Vágott-halomnál leletmentés végett ásatott. A Csongrád megyei múzeumi szervezet igazgatósága nem engedélyezte a makói múzeum profiljának régészeti irányú bővítését.

Az 1970-es években Horváth Ferenc, Szabó János Győző és Miták Ferenc egyetemi hallgatók alapos terepbejárással készítették el Makó régészeti kataszterét. A három kéziratos szakdolgozat fölhasználásával tette közzé dr. Trogmayer Ottó városunk régészeti kataszterét.16

Emlékiratok

Makó és Csanád megye közéleti szereplői közül többen megírták egy-egy történeti sorsforduló után a kornak eseményeit, amelynek részvevői voltak. {725}

Eötvös József unokája, Návay Lajos (1870–1919) a darabontkormány alatt Csanád megye alkotmányi bizottságának elnökeként vezette a megye ellenállását a Fejérváry kormány és főleg belügyminisztere, Kristóffy József ellen. Emlékiratát Csanádmegye az 1905–1906-ik évi alkotmányos küzdelemben (1906) címmel írta meg. Tárgyszerű leírása a korszak történetének leghűbb forrása. Návayt Justh Gyula a „nemzeti küzdelem bátor harcosá”-nak nevezte. Alkotmányos eszközökkel folytatott politikai tevékenységére országosan is fölfigyeltek. A Wekerle-kormány idején a képviselőház alelnöke, 1912-ben elnöke lett.17

Návay Lajos könyvének címlapja
 
Válogatás Vajda István írásaiból

Návay Lajos fontosnak tartotta, hogy naplót vezetve a mindennapi eseményekről papírra vesse reflexióit. Húsz kötet terjedelmű naplójából kettő vészelte át a történelem viharait: az első, amelyet 1892–1896 kötött vezetett és az 1910–1912 időszakot felölelő. A többi 1945-ben elégett. Az utóbbi munka kéziratát előszóval, jegyzetekkel, szómagyarázatokkal, kronológiával, az előforduló személyek életrajzi adataival Gilicze János és Vigh Zoltán adta közre Návay Lajos politikai jegyzetei (1910–1912) címmel. A Csongrád Megyei Levéltár kiadásában megjelent, harminc ív terjedelmű kötet nem annyira a nagyközönségnek, mint inkább a korszak kutatóinak szól.18

Petrovics György (1878–1950) 1917-től 1922-ig Makó polgármestere, közben 1918. december 17-től 1919. január 31-ig a megye kormánybiztos főispánja, 1922-től országgyűlési képviselője volt. Neki köszönhető, hogy a város ezeket a nehéz időket nagyobb megrázkódtatás nélkül vészelte át. Az októberi forradalom és az idegen megszállás Makón (1921) című könyvét sine ira et studio írta meg. Visszaemlékező írása nélkül nem volna árnyalt ismeretünk a korról. „Nem vágyom történetírói babérokra – jegyezte meg –, csak krónikás egyszerűséggel jegyzem föl az eseményeket.” A Makói Újság hasábjain pedig közzétette Őszirózsától a fehér szegfűig, Háborútól a forradalomig, bolsevizmusig és a megsemmisülésig cikksorozatát.19 {726}

Tarnay Ivor (1874–1941) megyei főjegyzőként, helyettes, majd megválasztott alispánként a megye életének átélője és tevőleges irányítója volt. Fontosnak tartotta, hogy az első világháborúról, a forradalmi időkről és az idegen megszállásról Csanád megye általa szerkesztett Hivatalos Lapjában tartalmas jelentések jelenjenek meg. Első cikksorozatát Csanád megye legsúlyosabb hónapjai címmel írta meg.20Csanád megye a megszállás alatt címmel tette közzé a törvényhatósági bizottságnak összeállított alispáni jelentését.21 A Barna János fölkérésére a Magyar Városok Monográfia sorozatban kiadott kötet (1929) számára írta meg Makó város a háború alatt című munkáját.22

Mindhárman koruk krónikásai voltak. Nem önigazolás végett dolgozták föl az általuk átélt, sőt végigküzdött nagy időket, ezt is hivatástudatból tették. Írásaikat magasrendű erkölcsiség, humanista beállítottság és a közjó szolgálata hatotta át.

Helytörténeti rajzok

Helytörténeti szakcikkeknek a sajtó alkalmilag korábban is helyet adott. Ez már az első makói lapban, a Marosban is előfordult, de az 1920-as évektől egyre általánosabb lett. A napilapok nyitottak voltak ilyen cikkek fogadására, de kutatói és írói vénájú tudós erre alig adódott.

Autodidaktaként a helytörténet búvárlója volt a makói születésű Vajda István (1865–1927), aki a városi rendőrség tisztviselőjeként, főleg kapitányaként vált ismertté. Mint városi főpénztárnok vonult nyugállományba.23 A helytörténeti rajz műfaját honosította meg. Egyik legjellemzőbb sorozata A régi Makó és a régi makóiak. Ebben írt II. Rákóczi Ferencről, Makóra, ha rossz vagy szólásról, a régi épületekről, vagyoni helyzetről, birtokviszonyokról, az urbárium földosztásáról, életmódról, testamentumokról stb.24 Kedvenc témája volt a betyárvilág is.25 (Állítólag Vajda Bandi, a híres makai betyár közeli rokona volt.) Hangyaszorgalommal kutatta Kelemen Lászlónak, az első magyar színigazgatónak életét. A rá vonatkozó anyaggyűjtését a makói levéltárban helyezte el, de ebből cikksorozatot is közzé tett.26 A város történetének egyik legbonyolultabb fejezetét, a püspök-földesúrral vívott úrbéri küzdelmét is kutatta, ezt A makói nagy pör címmel tette közzé az újság.27 Amikor elkezdődött a Csanádvármegyei könyvtár sorozata, Makó múltjáról könyvet készült írni. Mivel kizárólag levéltári forrásokból dolgozott, írásai máig nem avultak el. Előfordult, hogy olyan iratokat is módjában volt kijegyzetelni, amelyeket időközben kiselejteztek. (Pl. sehol nem bukkantunk arra az adalékra, hogy Kossuth Lajos makói tartózkodása során a püspöki rezidenciában szállt meg. Vajda István erről cikket írt.)

Érdeklődésének sokoldalúságát méltatta a korabeli lap: „Roppant szorgalmas, csupa jóakarat, erős, határozott irány, kiváló kritikai érzék, de kevésbé alkotó képesség, nem egyensúlyozó lélek és nem rendszerbe foglaló képesség. Rendkívüli szorgalommal összeszedte az adatokat […] Mégsem kezd neki, hogy rendszerbe foglalja Makó város egész történelmét, amely, ha oly jól lenne megírva, mint amily teljes az anyaggyűjtemény, {727} legjobb monográfiája lenne az országnak.”28 Özvegye 1928 januárjában átadta a levéltári följegyzéseket dr. Barna János felsőkereskedelmi iskolai igazgatónak, hogy a készülő monográfiában használják föl. Fájlalta, hogy ez hivatkozás nélkül történt meg.29

Eperjessy Kálmán „rajzai”
 
Kelemen Ferenc „cserepei”

Ezt a műfajt követte Eperjessy Kálmán is. Makói tanárként födözte föl, hogy a csanádi püspökség makói uradalmának irattára milyen jól kiegészíti a városi levéltár szintén gazdag fondjait. Azzal a szándékkal fogott hozzá a forrásföltáráshoz, hogy megírja Makó város történetét. Miután 1927-ben a Collegium Hungaricum ösztöndíjasaként egy évre Bécsbe ment, onnan pedig 1928-tól a szegedi Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskolához nevezték ki, fölhagyott makói kutatási terveivel. Addigi forrásföltárásából a Makói Friss Újságnak 11 témakörben cikksorozatot állított össze. Ezt a nyomdai szedést fölhasználva, újratördelve, munkáját könyv alakban is kiadta Írások a régi Makóról (1929) címmel. A Helytörténeti rajzok alcím jelezte, hogy nem komplex módszerű kötetről van szó; de a címlapon föltüntette, hogy levéltári kutatások nyomán készült, tehát tudományos értékű írásmű. Alapkutatásokat végzett, a közzétett rajzok máig nem avultak el, szóljanak akár a régi tűzoltókról, a mezei rendőrségről, a zsidóság múltjáról, a hagymatermelés történetéről, a városi tanács összetételéről, a régi térképek tanulságáról stb. Ezeknek a helytörténeti rajzoknak már történeti levegőjük van, vérbeli történész írásai.30

Eperjessy Kálmán nyomdokain haladva hasonló módszerű kötetet adott közre Kelemen Ferenc tanár A régi Makó cserepei (1933) címmel. Útjukra bocsátotta „ezeket a romok közül felszedett cserépdarabokat – jegyezte meg a szerző –, és a városunk múltja iránt érdeklődők szíves jóindulatát kérem számukra”. Mindketten levéltári kutatásaikat népszerű formában tárták a nagyközönség elé. Munkásságukkal fölkeltették a város múltja iránti érdeklődést.   {728}

A Csanádvármegyei könyvtár

Trianon következtében Makó elveszítette déli és keleti piackörzetét. E gazdasági-kereskedelmi beszűkülés ellenére a szellemi élet viszont sajátosan bontakozott ki. Elveszítette ugyan a város néhány szellemi kiválóságát: Juhász Gyula 1917-ben haza, Szegedre, Madzsar Gusztáv 1918-ban Temesvárra, Sümeghy Dezső 1923-ban Sopronba került; a politikai paletta Justh Gyula és Návay Lajos halálával szürkült meg. Elveszett Temesvár és Arad szellemi vonzása, Szegedé viszont fokozódott. Közben olyan új személyiségek érkeztek a városba, akik rövidesen meghatározó szerepet töltöttek be: 1918-ban Takáts Lajos, 1919-ben Eperjessy Kálmán, Galamb Ödön, Márton György, 1920-ban Kelemen Ferenc, 1924-ben Barna János, Diószeghy András, 1927-ben Lőrincz Jenő, 1931-ben Csepregi Imre, 1932-ben Peja Győző és sokan mások. Többen tősgyökeres makói paraszt családból emelkedtek vezető értelmiségi szintre, mint Árva János, Bálint Nagy István, Diósszilágyi Sámuel, Galamb Sándor, Csepregi Imre. Markáns személyiségek voltak a polgári radikálisok: Espersit János, Könyves-Kolonics József, Fried Ármin, Kesztner Zoltán stb. Kitűnő újságírógárda jött össze: Saitos Gyula 1918-tól, Gyenge Miklós 1921-től, H. Szabó Imre 1924-től szerkesztette a helyi lapokat. A megyei és városi közigazgatás élén olyan kiválóságok álltak, mint Tarnay Ivor alispán és Petrovics György, Nikelszky Jenő polgármesterek. Ilyen szellemi közegben a kultúra, a művészet minden ága kiterebélyesedett, a könyvkiadás folyamatos és zökkenőmentes volt.

Eperjessy Kálmán főgimnáziumi tanár és Barna János felsőkereskedelmi iskolai igazgató vetette föl a füzetsorozat megindításának szükségességét és célját Tarnay Ivor alispánnak: „A vármegye múltja, kulturális hagyományai iránt az érdeklődést felkelteni, azt ápolni és fejleszteni, az ősi vármegye életének főbb mozzanatait a legújabb kutatások eredményeinek felhasználásával több oldalról megvilágítani, kiegészíteni, továbbá az iskolán kívüli népoktatás vezetőinek a mai tudomány színvonalán álló, hazafias szellemű, különböző tárgyú előadására irányelveket nyújtó füzeteket adni a kézbe.”31

Tarnay Ivor – a minden igaz ügyet fölkaroló nagyműveltségű alispán – támogatta a megyei kiadványok megjelentetését. A kérelmezők lettek a füzetsorozat szerkesztői. Eperjessy Kálmán Szegedre kerülése után is szerkesztő maradt, de a Budapestre helyezett Barna János a 26. számtól közreműködéséről lemondott. A szerkesztőbizottság később Árva János megyei főlevéltárossal egészült ki.

Harminchárom kötetből álló tervezetet állítottak össze a számításba jövő szerzőkkel való egyeztetés alapján. Négy füzet témája volt már véglegesítve: Bálint Alajosnak Makó településtörténetéről benyújtott disszertációja, Árva Jánosnak a megyei boszorkányperekről szóló dolgozata, Takáts Lajostól az apátfalvi nyelvjárás, a zsidóság története Kecskeméti Ármintól. Már akkor másfél évtizede gyűjtötte az adatokat Diósszilágyi Sámuel Hollósy Kornélia pályájáról, joggal került be a „nemzet csalogánya” a tervezetbe. Dr. Holler Györgyről a város hagymás társadalma a helyi lapokból jól tudta, mennyire elkötelezett a makói hagyma mindennapi sorsával. 1925-ben a Makói Friss Újság megírta, hogy Banner János Apátfalván néprajzi anyagot gyűjt. Barna János szerkesztő már akkor érdeklődött a város színház- és irodalomtörténete iránt. A másik szerkesztő, Eperjessy Kálmán két időszerű témakört választott: a megye történeti lelőhelyeinek föltárást és az 1919. évi apátfalvi román vérengzés földolgozását. Buday Géza akkoriban már írta a református polgári fiúiskola történetét, kézenfekvőnek mutatkozott, {729} hogy a város középiskoláinak múltját földolgozza. Mi sem volt természetesebb, hogy Micsák Márton tanfelügyelő megírja a népoktatást, vagy a lelkészek megírják a makói felekezetek történetét. A jegyzékben szereplő többi ajánlkozóról megtudhatjuk érdeklődési körüket. A gimnáziumi tanárok közül Hencz Antalt közelebbről érdekelhette a reformkor, Hoffmann Jánost a kopáncsi templomrom, Magyar Józsefet a megye képzőművészete, Márton Györgyöt a csanádi vár, Thurzó Ferencet a megye közlekedése; a felsőkereskedelmi iskola igazgatóját, Diószeghy Andrást a város céhei, tanárát, Lélek Pétert a város pénzintézetei; a többi tanár közül Kelemen Ferencet Kelemen László színigazgató élete, Erdei Jánost a nemesi fölkelés, Rohoska Dezsőt a telepítések témaköre.

 
A Csanádvármegyei könyvtár néhány címlapja

Peidl Antal szerint: „olyan ígéret ez, amely elismerést érdemel akkor is, ha nem fog egészen beteljesedni, és ha a programot teljes egészében nem is helyeseljük.”32 Mindenesetre a tervezet fölsorakoztatta a város vezető értelmiségét: tizenöt tanárt, négy papot, három főtisztviselőt, egy-egy orvost, ügyvédet, levéltárost, újságírót, valamint három egyetemi oktatót.

Tanulságos a füzetsorozat sorsa. A harminchárom kötetre tervezett vállalkozásból negyvenhárom valóra vált.33 Négy az eredeti terv szerint. Több esetben változott a szerző: a kopáncsi templomról Szabó Imre főmérnök, a hagymáról két maradandó dolgozatot Márton György, Kelemen Lászlóról Lugosi Döme, az újjátelepülésről a tragikusan elhunyt Bohdaneczky Edvin oroszlán körmeit mutatva máig korszerű földolgozást írt; a történelmi lelőhelyekről Bálint Alajos készített katasztert. Az irodalmi lexikon és Tarnay Ivor írása, az apátfalvi vérengzés (Koller István tollából) a Barna János szerkesztette monográfiában, a képzőművészeti összegzés Ecsődi Ákostól jóval később a Csanádi Kalendáriumban (1948), a Hollósy Kornélia életmű és Banner János Apátfalva {730} néprajzi vázlata a múzeumi füzetekben látott napvilágot. Dobsa Lajos öt fölvonásos tragédiája, a Kun László nem jelent meg, de a sorozatba jobban illett Dobsa drámaírói munkásságáról Diószeghy András disszertációja.

Sajnálatos, hogy a makói céhekről, az alsó- és fölsőfokú oktatásról, a csanádi várról stb. a tervezett összegző tanulmányok nem készültek el. Olyan alapmunkák jellemzik viszont a sorozatot, mint Szirbik Miklós reformkori leírása, Bálint Nagy István (1893–1931) egyetemi magántanárnak kolerajárvány-kötete, Kovács Gyulának a város építészetéről, Erdei Ferencnek a makói parasztság társadalomrajzáról stb. kiadott munkáik.

Külön kell szólnunk Juhász Kálmán (1892–1964) egyháztörténeti kutatásairól. A Csanádvármegyei könyvtár összes ívterjedelmének csaknem a felét ő írta. A csanádi egyházmegye történetét az alapítástól 1699-ig nyolc kötetben dolgozta föl. A forrásföltárást a további korokra is elvégezte. Kutatásairól elismerően nyilatkozott Fekete Nagy Antal34 és Hermann Egyed35. A csanádi káptalanok és szerzetesrendek sorozatban három kötetet adott közre. Lotz Antal főiskolai tanár kiadásra előkészítette az 1699-től 1928-ig terjedő időszak kéziratát is. A sorozat utolsó hat kötetének pénzügyi födözetét Juhász Kálmán maga teremtette elő. Kizárólag neki köszönhető, hogy a második világháborúval nem szűnt meg a Csanádvármegyei könyvtár.

Eperjessy Kálmán és Barna János áthelyezése után a füzetek „szellemi és anyagi ügyeinek irányítását dr. Eperjessy Kálmán főiskolai tanár Szegedről fogja intézni”– írták az alispánnak. A távszerkesztés nem volt járható út, a régészeti társulat megalakulásától, 1935-től a sorozat mindenese Árva János főlevéltáros lett, szakmai irányító Eperjessy Kálmán maradt. Az első évtizedről megelégedéssel írta Eperjessy Kálmán: „Az idáig 30 kötetet tartalmazó Csanádvármegyei Könyvtár számottevő tényezője lett a magyar helytörténeti irodalomnak”.36

1935. február 27-én Tarnay Ivor bejelentette a Csanádvármegyei könyvtár vállalat megszűnését. Árva János május 5-én négyoldalas indoklásban kért támogatást az alispántól két kiadvány (Juhász Kálmán, Peja Győző munkái) megjelentetéséhez. Ezek akkor szabad utat is kaptak, de Eperjessy Kálmán Maros-tanulmányának kiadásától kénytelenek voltak elállni.

A régészeti társulat eredményes tevékenysége és Juhász Kálmán rátermettsége meghozta a sorozat túlélését. Kompromisszumos megoldás született: a sorozat adott helyet a társulat kiadványainak. Ezt követően öt kiadványon föltüntették, hogy a Csanádvármegyei Történelmi és Régészeti Társulat kiadványa.

A háborús évek nem tették lehetővé – a makói gimnázium apátfalvi születésű hajdani diákjának – Takáts Endrének, hogy megjelentessék Nádasdy László püspökről készített monográfiáját a sorozatban.37

Eperjessy Kálmán így sommázta a füzetsorozat jelentőségét: „A Csanádvármegyei Könyvtár kézzelfoghatóan megmozgatta városunk literátus közönségét […] A helyi szellemi élet virágzó megnyilatkozásának kell tekinteni, hogy egy kis megye, melynek legmagasabb kultúrintézménye a makói gimnázium volt, ilyen teljesítményt nyújthatott.”38 A sorozat fölkeltette a hazai, sőt a külföldi tudományos világ {731} érdeklődését is; a helyi és vidéki sajtón kívül a Magyar Nyelv, Századok, Föld és Ember, Ungarischer Jahrbücher, Protestáns Szemle, Numizmatikai Közlemények, Széphalom elismeréssel nyilatkozott a kötetekről. A vidéki publikációk akkor is, ma is hátrányban vannak a fővárosiakkal szemben. Reitzer Béla szerint a szociográfia ellen elkövetett halálos bűn lett volna, ha Erdei Ferenc munkáját egy zugsorozatnak, egy vidéki stílű és vidéki publicitású társaságnak dobná oda.39

Eperjessy Kálmán Makót második szülővárosának tekintette. „Makói meglátásaim – írta – végigkísértek egész pályámon. Ami utána következett, az csak folytatása, kiteljesedése volt annak. Makó után Csanád megye, az Alföld, a dél-alföldi város, a magyar falu és a történelmi magyar város következett. Valaki Makó-centrikusnak nevezte módszeremet. Vállalom.”

Monográfiák

Vermes Ernő újságíró a gyulai Kultúra Könyvnyomda és Lapkiadó Részvénytársaság nyomdájában 1929-ben jelentette meg famentes műnyomó papíron, ezer számozott példányban a Csanád vármegye tíz évvel Trianon után című emlékalbumot.

A Vermes Ernő-féle revíziós emlékalbum

A kötet életrajzokkal ellátott képeskönyve, a kiadó szándéka szerint revíziós album; „minden magyar lélek egybeforrt az integer Magyarország feltámadásával”. Laponként két arcképet és életrajzot helyeztek el. Előbb Makó megyei városnak, majd Csanád megye községeinek, utánuk a csonka Arad, és csonka Torontál településeinek rövid leírását, betűrendben a kiválasztott közéleti szereplők bemutatását tartalmazza. Tanulmányt írt a megyéről, a püspökségről, Makóról és három költőről (Makai Emilről, Juhász Gyuláról, József Attiláról) a végén pedig a Návayakról Tarnay Ivor alispán, Szőke Gyula egyházmegyei jogtanácsos, Nikelszky Jenő polgármester és Espersit János ügyvéd.

A kiadó a könyvben szereplő személyektől életrajzi adatokat és az előfizetéshez aláírást kért. A díszes előállítású kötet árát (35 pengőt) többen átvételkor sokallták, ezért {732} ebből kisebb pör kerekedett. A szakértőnek fölkért Eperjessy Kálmán szerint az 528 oldalnyi kötetből kizárólag 81 lap tanulmány képvisel értéket. Ennek hiányában szép köntösbe öltöztetett értéktelen munka lett belőle. Hiányolta, hogy nem tartalmazza a megye politikai, társadalmi, gazdasági, közbiztonsági, egészségügyi, művelődési és népművelési leírását.40 A szakértő a klasszikus történeti monográfia követelményeit kérte számon. A kiadó előtt viszont nem ez a cél lebegett; a korszak személyiségeiről revíziós szemléletű, életrajzzal és fényképpel ellátott gazdag panteont kívánt közzétenni. Elbírálni főleg abból a szempontból lehetne, hogy a mű megfelel-e a kiadó által maga elé tűzött föladatnak. Mivel a kötet üzleti vállalkozás volt, így a személyek kiválogatásában nem tudományos mércét alkalmaztak, sok esetben a megrendelő aláírásával jogot formálhatott a kötetben való szereplésre. Minden aránytalansága és hibája ellenére a mintegy nyolcszáz fénykép és életrajz közreadásával mára már nélkülözhetetlen kézikönyv lett.

A Barna János szerkesztette monográfia

A Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatalát azzal a szándékkal hozta létre dr. Ladányi Miksa szerkesztő, hogy csonka Magyarország valamennyi városáról összefoglaló kötetet ad ki. A sorozatban Szeged, Nagykőrös, Szentes, Nagykanizsa, Miskolc után 1929-ben megjelent Makó és Csanád–Torontál vármegyei községek címet viselő, 406 oldal terjedelmű munka.

Két évvel korábban Barna János felsőkereskedelmi iskolai igazgató vezetésével szerkesztőbizottság alakult. Tagjai közt helyet foglalt Tarnay Ivor, Buday Géza, Diószeghy András, Diósszilágyi Sámuel, Espersit János, Gorcsa Péter és Micsák Márton. A szerkezeti fölépítésben is megállapodtak. A történeti bevezetést tematikus fejezetek követik.41 A fölkért szerzők közül többen visszaléptek, végül a szerkesztőre kilencfejezet megírása várt. {733}

Az előfizetői ívet Makón 971, a megye községeiben 743 megrendelő írta alá. A könyv átvételekor a 26 pengős ár kifizetése már zokon esett, belőle nagy monográfia-pör keletkezett. A nyomda fölületes munkát végzett, erről a több mint háromezer szedési hiba árulkodott. Bálint Nagy István főorvos nyolcrészes cikksorozatban foglalta össze jogos bírálatát. „Ennyi hibával – szögezte le – még könyv az utolsó évszázadban nem hagyta el a fővárosi nyomdát”.42 A kritikus szerint: „A neveken is eltűnődhet az adattár kutatója, aki egyébként levéltári aktákban is keresi, de nem találja majd a híres Náday (Nádasy) színigazgatót, Diósszeghy (Diósszilágyi) kórházi főorvost, dr. Ivó (Joó) Imre járásorvost, Sütz (Iritz) likőrgyárost, Ehancz Mátyás gyógyszerészt, Jövef István igazgatót, Miksa (csak így!) állatorvost, Zsgir, Senhovics (Sonkovics), Lagoméri (Bagaméri), Ruttkony (Putnoky), Temes Zoltán, Csiszár (Cincár) kereskedőket. Ha makói ember átolvassa ezt az adattárt, töri a fejét, hogy vajon valóban Makó monográfiáját olvassa-e.”43 Derültséget fakasztottak az összekevert fényképaláírások is: „Veres református lelkész (tanító) keresztneve Lajos és nem László, a Hangya raktár helyesen hagyma raktár, Felberbaum helyesen Felberbauer, Németi: Németh, Herceg: Herzog stb.”44

Peja Győző földrajzkutató

A bíróság a 140 monográfiapört egyesítette. Thurzó Gábor reálgimnáziumi tanár negyven gépelt lap terjedelmű bírálatát az alperes vitatta, ezért Eperjessy Kálmánt is fölkérték szakértőnek. Szerinte Tarnay alispán jelentése kútfő értékű; szakszerű a földművelésről, színészetről és közegészségügyről szóló fejezet, olvasmányos a gazdaélet; hasznos, de naptárszínvonalon mozog a hivatalokról, egyesületekről, sportéletről és közlekedésről szóló tudósítás, hibás és hiányos az irodalmi fejezet; a községek ismertetése azon múlt, kaptak-e vállalkozót megírásukra; a társadalmi rész kizárólag az előfizetők vagy az előfizetésre fölszólítottak nevére terjedt ki; kevés az illusztráció; hiányzik a térkép; sok a sajtóhiba. {734}

Mivel a kiadó-tulajdonos, Ladányi Miksa a per során Császár Elemérnek, a pesti egyetem irodalomtanárának elismerő magánnyilatkozatára hivatkozott, a professzor írásban szögezte le: „A könyv a maga egészében, egy-két jobb dolgozat ellenére, dilettáns munka.”45

A bíróság a kiadó keresetét elutasította, az ezer pengős perköltség viselésére kötelezte. Kimondta, hogy a megrendelők nem kötelezhetők a kötet átvételére.

A kötet mai szemmel korántsem olyan rossz, mint a pereskedés fölhangjaiból következnék. Nikelszky Jenő polgármester az előszóban nagyon józanul ítélte meg a kiadott művet: „A jelen munka nem valóságos történelmi monográfia, hanem főkép a mai Makónak egyszerű leírása. Nem vindikálja magának tudományos műnek való elismertetését, nincsenek más ambíciói, minthogy hű képét adja a városnak […] Nem dolgozik tudományos módszerrel, nem gyakorol szigorú kritikát a dolgok és események felett, ezt fentartja a jövő történetíró számára, aki a ma eseményeit a maguk teljességében, összefüggésükben és okozatiságukban mintegy madártávlatból a távoli idők tárgyilagosságával fogja szemlélni. Tehát adattár ez voltaképen a jövő részére, kútfő az eljövendő történetíró számára.”

Makó általános történetéről három össze nem hangolt, aránytalan terjedelmű és stílusú írás szól. Négy lapot kapott a város hétszáz éve, a világháború viszont hetvenet. Tarnay Ivornak – egyébként értékes – írása egy évtizeddel korábban megfogalmazott, tagolatlan, hivatalos jelentés, tehát minden megszerkesztést nélkülöző forrásközlés. A kötet legolvasottabb részét a tematikus fejezetek jelentik, közöttük is színvonalbeli különbségek vannak. Maga Barna János szerkesztő a helyi lapnak írt levelében annak a nézetének adott hangot, hogy különös fontosságot tulajdonítanak a sajtóhibáknak és a papír minőségének, de „a szakértői vélemény a mű szellemi részét jónak, tartalmasnak nyilvánítja”. A kötet gerincét alkotó tematikus fejezetek (mezőgazdaság, ipar, kereskedelem, gazdaélet, irodalom, színészet, zene, iskolák, egészségügy, egyházak, hivatalok, közlekedés, egyesületek, sport) eltérő mélységű, de megfelelő és didaktikus áttekintést nyújtanak a város múltbeli életéről.

Tartalmi, szerkesztési hibák és aránytalanságok a községek bemutatásában már kirívók. A közlemény terjedelmét kizárólag az határozta meg, milyen kézirat állt a szerkesztő rendelkezésre. Ezzel magyarázható, hogy Magyarbánhegyes leírására több mint tizenhét lap, Magyarcsanádról viszont egy sor sincs; Földeákról 28 képet közöl, 18 más településről egyetlenegyet sem. A kiadóhivatalt a korábban megjelentetett városmonográfiák miatt is érte jogos bírálat, de a makóinak országosan olyan rossz volt a sajtóvisszhangja, hogy a cég belebukott a vállalkozásába.

A kötet csaknem háromnegyed része Makóról szól, és arról az ismeretanyagról nyújt tájékoztatást, amelyről Reizner és Borovszky monográfiájában nincs szó. Semmi nem mentheti a szerkesztői és nyomdai felületességet, de ez a munka mégis fontos küldetést töltött be, hiszen két-három nemzedék ebből ismerte meg a város köztörténetét és művelődését.

Dr. Bécsy Bertalan polgármester 1943-ban kezdeményezte a város általános történetének földolgozását. A történeti részt hét ívre tervezték. Juhász Kálmán az ős- és középkori fejezetre három, Eperjessy Kálmán újkori részére három, Kelemen Ferenc a legújabb korra egy ívet kapott. A városkép című fejezet Szabó Imre tollából két ívet tett {735} volna ki. Árva Jánosnak a város önkormányzatáról szóló fejezetére egy ívet szántak. Dr. Csepregi Imre két ívben vállalta a város kultúrájának, dr. Joó Imre egy ív terjedelemben az egészségügynek a földolgozását. Az egy ívre terjedő társadalomrajzot Eperjessy Kálmán, a gazdaság történetet két ív terjedelemben Diószeghy András szándékozott megírni. A kútfők és az irodalom fejezetre – Árva János munkájaként – két-három ívet szántak. A szerkesztőségi ülésen Erdei Ferenc és H. Szabó Imre neve is fölvetődött, de Erdei akkor a Markó utcai államfogházban töltötte büntetését, H. Szabó Imrét pedig kizárták az újságírókamarából.

Erdei Ferenc a makói parasztságról

Az előmunkálatokra 680 pengőt használtak föl. A gyűjtő- és forrásföltáró munka érdemben nem indult meg.

Társadalomtudomány

Mielőtt Erdei Ferenc megírta volna klasszikusnak számító társadalomtudományi munkáit, előbb a makói társadalom fejlődése, a makói parasztság élete és alakulása foglalkoztatta.

Királyhegyes művelődési-, gazdasági és társadalmi rajza (1931) a szerző romantikus korszakának dokumentuma. Figyelmét az egyetem Bethlen Gábor Körének mozgalma ébresztette föl a tanyakérdés iránt. Szerinte a tanya gazdasági jelenség, ezért a gazdaságelmélet oldaláról kell megközelíteni. A gazdasági tevékenységnek két oldala van: termelés és fogyasztás. A makói tanyarendszer (1932) című művéről idősebb korában így emlékezett vissza: „A rejtély és a megfejtés szinte kényszerítő erővel tárult fel előttem. Ezt próbáltam megfogalmazni első zsengémben, A makói tanyarendszer címen 1932-ben megjelent tanulmányomban. Olyan ez az írás, mint az első szerelmi vallomás: {736} túlfűtött és zavaros, de az oka és a célja félreérthetetlenül világos: megfogalmazni egy addig meg nem nevezett helyzetet, s kifejezni e helyzet alakulásának a távlatát.”48

Amikor a Csanádvármegyei könyvtár sorozatában közreadta A makói parasztság társadalomrajzát (1934), nem mondott le egy nagyobb lélegzetű, makói témájú munkáról, a könyv jegyzetében megjegyezte: „Adalék és előtanulmány e dolgozat Makó társadalomrajzáról”

Az 1936-ban megírt, de kéziratban maradt Makó társadalomrajzáról Kulcsár Kálmán azt jegyezte meg: „Tulajdonképpen már nem társadalomrajz. Sok tekintetben és sok helyütt túllép ezen, jelezve a magyar társadalom fejlődésének néhány vonását is. Éppen ezért átmenetet jelent a szociográfus és a szociológus Erdei Ferenc között.”49

A harmincas évek derekán a hagymások szövetkezete és egyesülete Erdei Ferencet nyugati tanulmányútra küldte ki. Erről A makói hagyma sorsa (1936) címmel számolt be. Erdei Ferenc 1936-tól 1944-ig a makói Hagymakísérleti Telep vezetője volt. Ebben a minőségében adta ki A makói hagyma iskolája (1941) című munkáját. Nemesítési irányelvei ma is érvényesek.

Makói írásai előtanulmányok későbbi összefoglaló műveihez. Királyhegyes falurajza a mag, amelyből 1940-ben megszületett a Magyar falu;A makói tanyarendszert követte 1942-ben a Magyar tanyák kötete, A makói parasztság társadalomrajza jelentette az alapkutatást a Parasztok (1938) és A magyar paraszttársadalom (1941) című munkáihoz. Makó társadalomrajza után született meg a Magyar város (1939), A magyar társadalom (1943). Előbb a szülőföldben gondolkodott, később országban és nemzetben. Móricz Zsigmond értékelése szerint a Futóhomok szerzője „higgadt, nyugodt, mint egy laboratóriumi tudós”.50 Harmincnégy éves korára egy életmű nagyságrendű szociológiai munkásságot alkotott.

A megyei történeti és régészeti társulat újraszervezése

Dr. Csepregi Imre apátplébános kezdeményezése a mezőkopáncsi templomrom föltárására és helyreállítására fölkeltette az érdeklődést a régészeti és történeti emlékek iránt. Tarnay Ivor alispán 1934. június 24-re összehívta „nemzeti kultúránk és megyei múltunk iránt fogékony egyéniségeit” a Csanádvármegyei Történeti és Régészeti Társulat megalakításának előkészítő megbeszélésére. Csanád megye ebben élen járt, ugyanis Hóman Bálint kultuszminiszter néhány hónappal később, október 25-én a vidéki történetírók részére tartott előadásán hívta föl a figyelmet városonként és megyénként létesítendő történelmi társulatok szervezésére.

A vármegye és a város társadalma oly annyira átérezte a társulat megalakításának szükségességét, hogy első hívó szóra hét alapító és 132 rendes tag kérte fölvételét a tagok sorába. 1935. február 27-én tartották meg az alakuló közgyűlést. Megválasztották a társulat tisztikarát és választmányát; az elfogadott alapszabályt fölterjesztették kormányhatósági jóváhagyásra. A belügyminiszter december 10-én jóvá is hagyta.

A társulat díszelnöke Fáy István főispán, elnöke Tarnay Ivor alispán, alelnöke dr. Csepregi Imre apátplébános, titkár Árva János főlevéltáros, jegyzője dr. Kerekes Vilmos városi tanácsjegyző, pénztárosa Nagylaki Béla vármegyei számvevő, ellenőre Nagymiklósi János vármegyei számvevő, ügyésze dr. Tamásy András ügyvéd. {737}

A megalakulás után fölmerült a kérdés, hogy a társulat önállóan végezhet-e ásatást. A Közgyűjtemények Országos Főfelügyelősége csak közgyűjtemény számára engedélyezett régészeti föltárást, de külön elbírálás alapján, ha a szegedi egyetem Régiségtudományi Intézete szakembert ad hozzá, esetenként megadja a társaságnak is az engedélyt.

1937. június 28-án dr. Banner János egyetemi tanár, dr. Bálint Alajos tanársegéddel szemleutat tett a megyében. A társulat részéről dr. Csepregi Imre alelnök, Árva János titkár, Szabó Imre választmányi tag is részt vett. A szemleút eredményeként a Régiségtudományi Intézet javasolta a társulat elnökségének, hogy eredményesnek ígérkezne Reformátuskovácsháza határában (a régi Kaszaper helyén) a Templom-halom föltárása. Erre a célra a társulattól 500 pengő kiutalását kérte. Az ásatás augusztus 2-án meg is kezdődött. 

A társulat ásatásainak vezetője dr. Bálint Alajos volt. Elemi és középiskolai tanulmányait ugyanis Makón végezte, ezért megfelelő helyismerete volt. Lugoson született 1902. július 4-én. A szegedi egyetem bölcsészeti karán 1925-ben történelem–földrajz szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett. Makó város települési és emberföldrajzi vázlata címmel 1926-ban bölcsészdoktori értekezést írt. A szegedi egyetem Régiségtudományi Intézetének gyakornoka (1925–1930), tanársegéde (1930–1936), adjunktusa (1936–1939). Kassán a Felső-magyarországi Rákóczi Múzeum segéd-, majd múzeumőre (1939. dec. 30.–1945. szept. 3.). Ezután miniszteri biztos (1949–1949), majd a Csongrád megyei múzeumi szervezet igazgatója (1949. dec. 10.–1968. dec. 31.). Csanádvármegyei Történeti és Régészeti Társulat megbízásából végzett ásatásaival a középkori magyar régészet kutatójaként tartják számon. Szegeden hunyt el 1983. március 30-án.51 

A társulat 1938. augusztus 2-án Mezőkovácsháza határában kezdett az Árpádok és a Hunyadiak korából származó templomot föltáró ásatáshoz. 1940-ben Csanádapácán végeztek próbaásatást. A társulat javaslatára Mezőkovácsháza község önkormányzata a föltárt templom helyét egyszerű kivitelezésű emlékművel jelölte meg.

A régészeti intézet javaslatára a társulat választmánya 1938. október 21-i ülésén úgy határozott, hogy dr. Bálint Alajost megbízza a megye régészeti kataszterének elkészítésével. Erre a társulat és a megye is 150–150 pengőt adott. A terepbejáráson részt vett Árva János főlevéltáros is.

1938-tól a társulat munkáját nagyban gátolta az anyagiak hiánya. 1939 júniusában kénytelen volt elutasítani az egyetem dombegyházi ásatáshoz kért 800 pengő támogatási kérelmet. A csanádapácai határban lévő középkori templom és temető föltárásához az alispán ajánlott föl 500 pengőt. 1939-től a háború és a belvíz miatt a társulat kénytelen volt az ásatásokat és a kiadványok megjelentetését beszüntetni. A tagság létszáma megcsappant; többeket a visszacsatolt területekre helyeztek. 1943 tavaszán a Régiségtudományi Intézet Ószentiván határában tervezett ásatásához a társulattól 500 pengő támogatást kért. A társulatnak – Tarnay Ivor halála utáni – új elnöke, dr. Ferenczy Béla alispán a törvényhatóság részéről vállalta az összeg folyósítását.

A társulat működése a régészeti föltárás tekintetében igen eredményes volt. Ásatásaiból 2793 tárgy került elő. Csanád megye Árpád- és középkori leleteit országosan is számon tartották. Tulajdonképpen hazánkban Kecskemét után itt indult meg a magyar középkor régészeti föltárása. {738}

  Intézményi háttér: levéltár

Csanád megye főlevéltárosa 1907-től 1923-ig Sümeghy Dezső (1882–1957) volt. Az apátfalvi születésű történész nem annyira a publikálást, sokkal inkább a belső levéltári munkát tekintette fő föladatának. Társszerzője volt a Nemes családok Csanádvármegyében c. 1913-ban megjelent kötetnek. A Révai lexikon számára megírta Csanád megye történetét. Utóda, Árva János (1896–1969), makói születésű középiskolai tanár 1924-től 1945-ig állt az intézmény élén. A megyei levéltár a széképülethez 1929-ben épített szárnyépület második emeletén kapott helyet. 1943-ban a könyvtárral együtt a DMKE épületébe költöztették.

Dr. Árva János

Árva Jánost választották meg az újjáalakított Csanádvármegyei Történelmi és Régészeti Társulat titkárává. Ettől kezdve ő lett a megye szellemi életének szürke eminenciása. A levéltári munka mellett részt vett a könyvkiadás lebonyolításában, az ásatások előkészítésében. Hozzátartozott a megyei könyvtár irányítása is. Jól érzékelte, hogy egy-egy adott ügyben mikor milyen stratégiai vagy taktikai lépéseket kell tenni.

A társulat célul tűzte ki, hogy Borovszky Samu monográfiáját 1715-től tovább íratják. Árva János az összefoglaló munka elkészítése előtt falumonográfiák megírását javasolta. Ehhez mindenek előtt meg akarta ismerni a községek irattárát, állapotukat és forrásgazdagságukat. 1935. február 21-én az alispánhoz benyújtott előterjesztésében kifejtette: „Megírandó tehát előbb a községek története, vagy legalább is összegyűjtendő, illetve jegyzékbe veendő mindaz az iratanyag, amely a községek történetére vonatkozik. Ha mindez együtt van, akkor jöhet a lepárlás, az ötvözés, a szintézis munkája, és kerek egészbe önthető a vármegye története. Előbb feltétlenül tudni kell, mit tartalmaznak a megye, a város és a községek levéltárai és irattárai. Szükséges tudni, milyen állapotban vannak ezek az intézmények és hogy egyáltalán hozzáférhetők-e az érdeklődő szakember számára?” {739}

Javasolta az alispánnak: valamennyi községnek adjon ki rendeletet, hogy az alábbi kérdésekre vonatkozó válaszaikat meghatározott időre készítsék el: Mikor keletkezett a község, és van-e ennek írásos nyoma a község irattárában? Mióta vannak iratok a község irattárában? Vannak-e föltűnő hiányok az irattár anyagában? Az esetleges selejtezést vagy megsemmisítést ki és mikor rendelte el? Milyen nyelvűek az iratok? Vannak-e a község irattárában régi térképek? Az 1848–49. évi szabadságharc és az abszolutizmus korának iratai megvannak-e? Hol van elhelyezve az irattár, hozzáférhető-e a tudományos földolgozás számára? A község történetéről jelent-e meg valamilyen összegzés? Megvannak-e a községi képviselő-testületi jegyzőkönyvek? Van-e a község őrizetében olyan emléktárgy, amely a határból került elő?

A válaszokból Árva János azt a következtetést vonta le, hogy a községekben a legfontosabb iratokra előbb-utóbb a teljes megsemmisülés vár. Harmincegy községben helyszíni szemlét tartott. Öt községben (Csanádpalota, Magyarcsanád, Battonya, Kiszombor, Magyarbánhegyes) rendet tapasztalt. Tizenkét községben padláson, Eleken a vendéglőben, Kübekházán az istállóban, Szőregen a kocsiszínben tárolták az iratokat. Tizenkét községben a Tanácsköztársaság és az idegen megszállás alatt pusztultak el az iratok. Apátfalván a román megszállók a községháza udvarán égették el az iratokat.

Ami a megyei monográfia megíratásának levéltári feltételét jelentette, azt a fönt vázoltakban elvégezte. Egy-egy település monografikus földolgozásának szellemi és dologi föltétele nem volt meg. A szintetizáló megyei földolgozás nem látszott megvalósítható célnak.

Árva János önzetlenül és fáradhatatlanul küzdött a megye kulturális életének jobbá tételéért, a nagyarányú lemaradás fölszámolásáért. A művelődés, a tudomány és a közművelés érdekében minden időszerű föladat előkészítésében és végrehajtásában önzetlenül részt vett. A DMKE épületében létrehozott kulturális központnak ő lett a vezetője. Így benne nemcsak megyei levéltár-igazgatót tisztelünk, de az első megyei könyvtár- és múzeumigazgatót is. Mint főtisztviselőt – noha kizárólag a munkájának élt, a politikában nem vett részt – 1945-ben mégis B-listázták.

Küzdelem a múzeumért

Dr. Hermann Antal szegedi egyetemi tanár, néprajzkutató, Csanád vármegye tiszteletbeli főlevéltárosa 1924 májusában igényesen és részletesen kidolgozott memorandumot juttatott el Purgly Emil főispánnak megyei múzeum létrehozása végett.

Szerinte a trianoni Magyarország művelődéspolitikájának szellemében a népoktatás mellett törődni kell az iskolán kívüli népműveléssel is. Föl kell karolni – könyvtárak, múzeumok, művelődési házak létesítésével – a tudomány, az irodalom és a művészetek művelését. A nemzeti hagyományt végpusztulás fenyegeti, a hagyományt az irredentizmus nem pótolja. Mivel a falusi nép úrhatnámságból „restelli a régi paraszti hagyományokat és hiedelmeket, detektívregényeket olvas, rémfilmeken izgul, és kuplékat énekel, leveti a helyi népviseletet”, a nemzeti hagyomány fő letéteményese az értelmiségi középosztály. A nemzeti hagyomány megmentésére és élesztésére szolgáló intézmények létrehozását tekinti legfőbb művelődéspolitikai föladatnak.52 {740}

  Elgondolása szerint, ahogyan az oktatásnak megvan a megyei irányító szerve, a közművelődésben is vármegyei általános közművelődési egyesületet kellene létrehozni. Ennek lennének autonómiával fölruházott szakosztályai. „Ebbe az egyesületbe illeszkednének a már meglévő és működő kulturális szervezetek, a színpártoló egyesület, esetleg műkedvelő csoporttal kiegészítve, az iskolán kívüli népművelési bizottság, a népegyetemet, a szabad líceumot magához kapcsolva. Ez a csoport általános tudományos és irodalmi alakulattá bővülhetne ki, és érintkezhetnék a zenei szakosztállyal, amely pl. városi zeneiskolát és egyházi ének- és zenekarokat létesítene és a dalárdákkal is kapcsolatban volna […] A társulati tevékenység első alkotása a vármegyei és városi múzeum volna. Ennek célszerű elhelyezése a kultúrmozgalmak központi helyiségei számára külön megfelelő kultúrházra volna szükség…”53 A közgyűjtemény magva a vármegyei és városi archívumok nem adminisztratív értékű állománya volna. A múzeumi gyűjteménynek különféle osztályai lennének. Ilyen lenne a Juhász-féle városi könyvtár; a főgimnáziumtól visszakérendő régészeti, érem- és emléktárgygyűjtemény; egy létrehozandó néprajzi gyűjtemény; a terület faunáját, flóráját és geológiai tárgyait magába foglaló természetrajzi gyűjtemény, valamint a képzőművészeti részleg. Szerinte mindez nem utópia, „a kivitelére megvannak a lehetőségek, a személyi és tárgyi föltételek”.54

 
 
A Makói Újság cikkeiből

Egy évtized múltán – ha vontatottan is –, de a Hermann Antal fölvázolta úton kezdődött meg a múzeum létrehozása. A közművelődési egyesület szerepét az újjáalakított Csanádvármegyei Történeti és Régészeti Társulat töltötte be. Mivel az új társulat a réginek jogutóda, a gimnáziumtól visszakérte a letétként őrzött tárgyakat. 1937. július 12-én átvettek 24 db aranypénzt, 1073 ezüstpénzt, 1201 nikkel, bronz, réz stb. pénzt, 607 papírpénzt és „leltárba vett számtalan muzeális tárgyat”. A gimnázium olyan okmányokat, {741} pénzeket és egyéb tárgyakat is átadott, amelyek 1903 óta kerültek őrizetébe. A társulat a tárgyak tárolására két „hatalmas” szekrényt vásárolt. A szekrényeket a vármegyei szárnyépület második emeleti (levéltári) folyosóján helyezték el. Az újabb ásatások leleteit a megyei múzeum fölállításáig a szegedi egyetem Régiségtudományi Intézetében tárolták.

Az egyetem Régiségtudományi Intézete fölajánlotta a társulat tulajdonában lévő valamennyi régészeti tárgy preparálását és restaurálását, hogy kiállításképes állapotban legyenek. A kartonlapokra fölkerülő tárgyak elhelyezésére előbb a levéltár folyosóján tárolókat kívántak elhelyezni, de ezt nem tartották biztonságosnak. Az ideiglenes megoldás helyett a tárgyak elhelyezésére múzeumi helyiségre van szükség – szögezték le.

Kelemen Lászlónak, az első magyar színigazgatónak emlékére a Kelemen-emlékalapra Tarnay Ivor alispán 32 ezer pengőt gyűjtött össze. 1938 jauárjában a törvényhatósági bizottság közgyűlésén vita kerekedett, hogy ezt az összeget szobor, színház, művelődési ház vagy múzeum céljára használják-e föl. Tarnay Ivor Kelemen László szobor, dr. Tamásy András a kultúrház, Gorcsa Péter kőszínház, dr. Csepregi Imre múzeum mellett érvelt. Hosszas vita után úgy döntöttek, hogy az célvagyonból ötven pengő elegendő a Kelemen-emlékmű és a csanádpalotai sír rendbe hozására, az összeg többi részét múzeum létesítésére kell fölhasználni. A belügyminiszter engedélyezte a Kelemen László emlékműalapnak és a 28 ezer pengőt kitevő Návay Lajos-szoboralapnak fölhasználását múzeumépítésre. A Kelemen Lászlóról elnevezendő múzeum építéséhez szükséges többi összeget a vármegyei kulturális alapból akarták kiegészíteni.

A múzeum rendkívül nehéz gazdasági-politikai körülmények között, vajúdva valósult meg. Almási Gyula Béla festőművész keserűen fakadt ki: „Valami kimondhatatlan közöny fekszik már régóta városunk felett. Olyan hatalmas, sűrű átfogó fal ez, amit nagyon nehéz áttörni. Úgy élünk itt, ebben a határszéli magyar városban elszigetelve, mintha börtönben lennénk, ahová csak nagy nehezen, hatalmas erőfeszítések árán jut el a haloványan derengő fény: a kultúra fénye. […] A mostani nehéz időkben, amikor az emberiség világproblémákkal birkózik, lenne egy menedékhelyünk, ahol egy-egy önfeledt percre el tudnánk felejteni, hogy a ma emberei vagyunk. Ez az egyetlen menedékünk, ez a biztos óvóhelyünk lenne az a hely, ahol a kultúrának, a művészeteknek állandó hajléka lenne: a múzeum.”55

A Felvidék visszacsatolásával a DMKE internátust Kassára költöztették, így a megüresedett épület alkalmassá vált művelődési központ kialakítására, amelyben múzeum, könyvtár, levéltár, sőt bizonyos hivatalok kapnának helyet. Az alispáni előterjesztés sokoldalúan indokolta a kínálkozó alkalom megragadását. Dr. Ferenczy Béla alispán a kultuszminisztérium szakértőjével megvizsgáltatta, hogy az internátus alkalmas-e múzeum, könyvtár és levéltár elhelyezésére.

Az indoklás szerint nemcsak azért szükséges a múzeum létesítése, mert az ország legtöbb vármegyéjében és városában már régebb óta van ilyen intézménye, hanem egyrészt azért, mert Csanád megye máris jelentős régészeti gyűjteményre tett szert, másrészt a mi földünk szinte kiapadhatatlan muzeális értékű archeológiai leletekben. A múlt tradícióinak ápolásához indokolt, hogy ennek az ősi megyének legyen olyan intézménye, amelyben a történeti és régészeti társulat föltárta és összegyűjtötte anyag a nagyközönség és a tudományos világ számára hozzáférhető. {742}

Alispáni előterjesztés a DMKE megvásárlására

A múzeumnak a terv szerint lett volna mezőgazdasági osztálya is, ahol a makói hagyma-, a bánkúti ciroktermesztést, a mezőhegyesi ménesbirtokot akarták bemutatni. A törvényhatóság tulajdonában lévő 180 darab képet, amely a hivatali szobák falán volt elhelyezve, szánvták a múzeum képzőművészeti gyűjteményének alapjául. Apátfalva ősi népviseletét és a megye népművészeti emlékeit a múzeum etnográfiai gyűjteményében kívánták az enyészettől megmenteni.

A vármegyének értékes könyvtárát kiegészítették volna a városéval, így akarták alapját megvetni a nyilvános vármegyei közkönyvtárnak, olvasóterem használatával, könyvkölcsönzéssel.

Levéltár céljára már nem voltak elegendők a megyeháza szárnyépületének második emeleti helyiségei; az anyag jelentékeny részét bérelt helyiségben tárolták.

A városnak nem volt hangversenyek, előadások tartására alkalmas terme, a széképületnek kisgyűlési terem, amelyet bizonyos hivatalok kihelyezésével lehetne kialakítani.

A DMKE hajlandó volt az internátus épületét 180 ezer pengőért úgy eladni, hogy a megye a vételárból 80 ezret tízévi törlesztéssel egyenlít ki. A rendkívüli közgyűlés 85 szavazattal egy ellenében megszavazta az épület megvásárlását és a szükséges renoválást. Árva János országos intézmények támogatását is megnyerte. Az Akadémia könyvadománnyal, a Közgyűjtemények Országos Főfelügyelősége folyamatosan 25–30 szakfolyóirattal és rendszeres pénzsegéllyel, a Magyar Természettudományi Társulat folyóiratokkal {742} és Csanád megye növényvilágát felölelő anyaggal segítette az új létesítményt.56

Az egyetem Régiségtudományi Intézete helyszűke miatt tovább nem volt képes tárolni a náluk elhelyezett anyagot, ezért 1943 tavaszán haza kellett szállítani. Banner János tervei szerint, dr. Ferenczy Béla alispán hathatós segítségével 1943. június 15-re elkészült a múzeumi terem bútorzata, addig a régészeti gyűjteményt ládákban tárolták. A múzeum néprajzi osztályának szervezésére Sinály Károly gimnáziumi tanárt kérték meg. Ő – anyagiak birtokában – egy apátfalvi szoba berendezését tartotta első föladatnak. A társulat választmánya a szellemi néprajz gyűjtését is szorgalmazta. A gyűjtés nem indult meg, de Sinály Károly az apátfalvi gyűjtés végett fölvette a kapcsolatot Lukács Béla ny. főjegyzővel és dr. Takáts Lajos ny. gimnáziumi tanárral.

Dr. Ferenczy Béla alispán

1943 decemberére a 2793 kisebb-nagyobb múzeumi tárgy az újonnan készült szekrényekbe és tárlókba került. Az éremgyűjtemény és az okiratok kiállításszerű elhelyezését viszont a háború utáni időre szánták. A múzeum a DMKE újabb szárnyában, a bejárattól a Nagycsillag utca felé eső részében kapott helyet. A célnak és a további gyakorlatnak megfelelően voltaképpen „raktárkiállítás” készült. December végétől már a nagyközönség rendelkezésére állt.57

Dr. Ferenczy Béla alispán a háború okozta rendkívül nehéz gazdasági helyzet ellenére átérezve a kultúra, a tudomány, az ismeretterjesztés fontosságát, erőn fölül támogatta a régészeti föltárásokat. A DMKE megvásárlásával pedig intézményes keretet hozott létre a könyvtár, múzeum és levéltár működéséhez.

1944 szeptemberében, a város kiürítésekor a régészeti gyűjtemény értékesebb részét ládába csomagolták és elmenekítették. Zalaegerszeg környékén a szerelvény amerikai {744} szőnyegbombázás áldozata lett.58 Az éremgyűjtemény a szovjet katonai parancsnok engedélyezte szabad rabláskor tűnt el. A háborús időszakot átvészelt régészeti edénytöredékekből álló gyűjteményt nyilvánította a Múzeumok Országos Központja 1950-ben múzeummá.

 A sajtó

 A dualizmus korának hírlapjait bizonyos állandóság jellemezte. A laptulajdono­sok, különösen a szerkesztők gyakran változtak, de egy-egy sajtótermék a politikai küzdelmeknek nem esett áldozatul. A Maros 41, a Makói Hírlap 33 évfolyamot ért meg. Annak ellenére, hogy terjesztésük nemcsak Makóra, hanem Csanád megyére is kiterjedt, egyik sem vált napilappá; hetente kétszer vagy háromszor jelent meg. Szerkesztői között egyetlen hivatásos újságíró sem akadt: a közéletben részt vevő értelmiségiek voltak szerkesztői, munkatársai.

Az 1918–20 közötti korszakváltást a makói újságok nem vészelték át. Kivételnek a Makói Újság számított, de a Tanácsköztársaság és részben az ideiglenes megszállás alatt ez is szünetelt. 1904-ben a Függetlenségi és 48-as Kossuth-párt lapjaként indult, dr. Kiss Károly alapította. A koalíció bukása után a Munkapárt vásárolta meg. 1910. május 12-től a Makói Városi Polgári Párt napilapja, ekkor szellemisége keresztény és konzervatív. Az első világháború alatt több ezer példányban jelent meg, a legolvasottabb lapnak számított. József Attila első verseivel ebbe a szerkesztőségbe kopogott be. Szerkesztője, Mikes (Menkes) Ottó azzal utasította el, hogy gimnazista diákok versét politikai lap nem közli.59 Szerkesztőségében dolgozott 1922-ben Magyar László. Kovács Antal laptulajdonos ragyogó ígéretekkel csalta át a huszonkét éves szegedi újságírót lapjához. Magyar László nagy ábrándokat szőtt magában: „én majd világvárost csinálok ebből a sáros Maros-parti városból”.60 Rövid makói tartózkodásának egyetlen kulturális hozadéka József Attilával való barátsága lett.

A Makói Újság utóda a Makói Reggeli Újság lett. Mindössze másfél évig, 1922. november 5-től 1924. március 30-ig jelent meg. Jogelődjének nemcsak évfolyamszámozását vette át, de részben szellemét is. Ezt némi liberális-szabadkőműves irányzattal módosította. Főszerkesztője Bálint Nagy István, majd Espersit János lett, szerkesztője Gyenge Miklós, majd Vermes Ernő. 1924-ben dolgozott a lapnál a szociáldemokrata Mohos Ágoston (1876–1927) is. A jó indulás után a lap annyira népszerűtlen lett, hogy végül csak naponként 160 példányban jelet meg.61 A Makói Újságnak, majd a Makói Reggeli Újságnak – 1913. október 5. és 1923. május 20 közötti – melléklete, a Dongó élclap igen népszerűnek számított. Valójában csak négy évfolyamot ért meg, mert a szerkesztőség szerint a háború alatt nem ildomos a viccelődés.62 A vasárnapi mellékleteként megjelentetett élclapot Gyenge Miklós állította össze. Egyik száma J. A. névkezdőbetűkkel közölte József Attila iskolás zsengéjét.63 {745}

József Attila makói éveinek sajtóját Szabolcsi Miklós a külső szemlélő szemével igen kritikusan ítélte meg: „A húszas évek elejének magyar vidéki napilapjait s így a makói lapokat sem szabad túlbecsülnünk. Gyenge, eléggé színvonaltalan sajtótermékek voltak; rendszerint négy oldalon, ritkábban haton jelentek meg; ügyetlenül tördelt, régies – kopott betűkkel nyomtatott hasábjaik nagy részét a pesti sajtóból ollózott hírek, másodkézből kapott telefonjelentések foglalták el; olykor még a pesti sajtó is túl messzinek tűnt, elég volt a szegedi lapokhoz nyúlni anyagért. A helyi események közül néha a megyegyűlés, de első sorban a városi törvényhatósági ülések vitáit közölték; oldalakat töltenek meg egy-egy jelentéktelen kérdésről folytatott heves eszmecserék ismertetésével. Még a helyi nyilvánossági, részegeskedési s más híreknek is alig jut hely e mellett. Így hát a kultúra, az irodalom meglehetősen mostoha gyermeke volt ennek a helyi sajtónak. A hírfejekben meg-meg jelent olykor-olykor egy-egy vers; nagyritkán a tárcarovatban is helyet kapott, de ott már inkább csak ünnepnapokon. A versek szerzői pedig ez években rendszerint a szerkesztőségek belső munkatársai vagy egyes ismert gavallérok, tanítók; olykor ritkán egy-egy gimnazista is szóhoz jut, mint a fiatal József Attila. A képtől csak egy kissé üt el a liberálisabb Makói Reggeli Újság; talán csak annyival, hogy közli Juhász Gyula vagy Móra Ferenc egy-egy beszédét, versét. – Túlságosan nagy irodalmi értéket, kulturális színvonalat hát nem képviseltek a húszas évek makói lapjai; ezt tisztán kell látnunk, nehogy a megszépítő messzeségben túl nagy jelentőséget tulajdonítsunk nekik, s annak a ténynek, hogy a fiatal József Attila verseit közölték. S mégis: vezércikkeik hangjában, sőt rossz verseik s novelláik stílusában is ezek a lapok valamiképpen a kort idézik fel, jellemzőek a közlevegőre: arra az atmoszférára, szellemi vagy politikai környezetre, amelyben a húszas évek elején a fiatal József Attila költői lépéseit tette.”64

Dr. Gyenge Miklós
 
H. Szabó Imre
{746}

A Marosvidéket, a szélsőségektől mentes kormánypárti lapot Petrovics György hozta életre. Zászlajára „a nemzeti gondolatnak, a polgári gondolatnak az átfogó nemzeti erők konzerválásának” eszméjét írta.65

Petrovics György 1878. április 19-én született Battonyán. Középiskoláit a szarvasi evangélikus főgimnáziumban végezte. Budapesten, Eperjesen és Kolozsvárt jogot hallgatott. 1906-ban bíróságra került, majd ugyanabban az évben Csanád vármegyei árvaszéki ülnök lett. 1917-től 1922-ig Makó polgármestere, közben 1918. december 17-től 1919. január 31-ig Csanád vármegye kormánybiztos-főispánja. 1922-től 1935-ig Makó város országgyűlési képviselője. Budapesten halt meg 1950. január 20-án.66

Lapjához megnyerte a legkiválóbb makói újságírókat: Gyenge Miklóst és H. Szabó Imrét. Szülőfalujának vasárnaponként külön oldalt szentelt a Battonyai Újság címen. Bethlen István miniszterelnök bukása után a Marosvidék szubvenció hiányában rövidesen megszűnt.67

A 48-as szellemiségű Makói Független Újság Justh Gyula halálát csak néhány évig élte túl. A dr. Kiss Pál alakította, tisztességes hangvételű ellenzéki napilapot a kormánypárt megvásárolta, és 1920. május 9-től Makói Friss Újság néven – a Makói Független Újság évfolyamszámozását megtartva – jelent meg. Az 1920-as években a Szegedi u. 1. alatti pincehelyiségben működő nyomda tulajdonosa Kovács Sándor (Kovács Antalnak, a Makói Újság kiadótulajdonosának nevelt fia), Szabó Sámuel, Raffai János és Wiener Ernő volt. Közös tulajdonú nyomdájukban két-három segéddel és tanulóval együtt maguk is dolgoztak. A lap hétköznap négy, vasárnap nyolc oldalon jelent meg. Saitos Gyula leírása szerint: „A politikai napilap szerkesztőségi helyisége egy, az udvaron különálló szoba-konyhás lakóépületben volt, melyből a konyhát műhely céljára Csörgő Gyula könyvkötő mester bérelte és használta. Két tintafoltos rozoga íróasztal meg egy kisasztal, szekrény, könyvállvány, néhány szék, egy ócska kis vaskályha a sarokban, öblös papírkosár és sok szana-szét heverő újságcsomó volt a szerkesztőség bútorzata.”

A Makói Friss Újság főszerkesztője Saitos Gyula, szerkesztője Kocsis Ernő (1898–1925) volt.

Saitos Gyula Makón született 1896. február 21-én. Iskoláit szülővárosában, Apatinban és Selmecbányán végezte. Újságírói pályáját 1913-ban a Selmecbányai Hírlap szerkesztőségében kezdte. Az első világháborúban az orosz fronton harcolt. 1918-ban került Makóra. 1920-tól a Makói Friss Újság főszerkesztője, 1921–1922-ben a Makói Kis Tükör szerkesztője és kiadója, 1939–1941-ben a Marosvidék felelős szerkesztője és kiadója. 1941-től az ungvári Kárpáti Híradó munkatársa. 1959-ig Szovjetunióban élt, az ungvári Kárpáti Igaz Szó irodalmi szerkesztője és az ukrajnai írószövetség magyar tagozatának lektora volt. 1960-ban Erdei Ferenc közbenjárásával hazaköltözött, Rábacsanakon telepedett le. Megőrzött József Attila verskéziratai a Petőfi Irodalmi Múzeumba kerültek. 1964-ben jelent meg József Attila Makón c. kötete. 1967. július 1-én halt meg Rábacsanakon.

„Kocsis Ernő – írta róla Saitos Gyula – szerény, szinte félénk természetű, de rendkívül eleven észjárású, tréfakedvelő és ügyesen verselő fiatalember, rajongó költői lélek volt. Tehetséges, nyitott szemű, jótollú és ambiciózus újságíró. A kollegákkal rohanó riporternek becéztük, mert bármikor és bárkitől hallott riporttéma után máris rohant, akár a város végére is. Ez a rohanása, ideges mozgékonysága, nagy elevensége, kapkodó érdeklődése {747} szintén sietős élniakarását jelezte a számára oly rövidre szabott földi életbe.”68

Kocsis Ernő
 
Saitos Gyula

Az 1920-as évek elején a lap külső munkatársaként rendszeresen bejárt a szerkesztőségbe a lap kefelevonatainak korrigálására Kemény Sándor. Az apjának, Kemény Mátyásnak üzletében tevékenykedő, kövér fiatalember nem mindennapi tehetség volt. „Jól forgatta a tollat, és zenei érzéke is volt. Ügyesen verselt, szépen hegedült, irodalomtörténetileg, zeneelméletileg olvasott, tanult koponya volt.”69

Döntsd a tőkét ajánlása Saitos Gyulának

József Attila a nála alig néhány évvel idősebb költői lelkületű Kocsis Ernővel és Kemény Sándorral került közelebbi kapcsolatba. „Barátokat és szellemi otthont így talált József Attila a Makói Friss Újság szerkesztőségében.”70

A Makói Friss Újságot dr. Galamb Sándor és 19 társa a kisgazdapárt programjával indították. Ez lett a városnak és a megyének a legkedveltebb, legnagyobb példányszámú újságja és hirdetési közlönye. A lapot 1932-ben új érdekeltség, a Nemzeti Egység Pártjának hívei vették át, átvállalva a telekvásárlással, házépítéssel, a Marosvidék kiadásával előállott terheket.71 A Makói Friss Újságot 1925-től 1935-i megszűnéséig Gyenge Miklós szerkesztette. {748}

Gyenge Miklós 1893. december 6-án született Makón, köztiszteletben álló református tanítói családból. A makói gimnáziumban érettségizett. 1914-ben bevonult katonának, orosz hadifogságba esett, hat év távollét után került haza. Előbb ellenzéki lapoknál dolgozott, 1922-ben a Makói Újságnál, 1923-ban a liberális Makói Reggeli Újságnál. 1925-től a kormánypárti Makói Friss Újsághoz szegődött. 1935. szeptember 21-i számban Mussolinit kardcsörtetőnek nevezte, aki a világhódító Napoleon pózában tetszeleg. Jobb lenne, ha Mussolini rossz Napoleon helyett jó Cavournak bizonyulna. Odáig megy megállapításában, hogy leszögezi: „azok a gesztusok és szólamok, amik őrült hatást keltenek a római fórumon, a Földközi tengeren üresen és sután hangzik”. A lapot betiltották és a szerkesztő ellen sajtópert indítottak.

A Makói Friss Újság szerkestői

H. Szabó Imre, gépírónő, Gyenge Miklós, Saitos Gyula

Két hét múlva változatlan szellemben és fölfogásban Makói Újság címmel újra indult. A főszerkesztő továbbra is Galamb Sándor, a szerkesztő Gyenge Miklós maradt, de ez utóbbinak a nevét egy évig a fejlécen nem tüntették föl. „Az újságírás igazi feladatát – szólt a beköszöntő – elsősorban a gyors, pontos és megbízható híradá­sokban látjuk, ami azonban nem jelenthet kritikátlanságot és irányvesztettséget, mert minden szolgálatunkat át kell hogy hassa a nemzeti célkitűzés, a nemzeti egység és vállvetett összedolgozás nagy eszméje, melyről egy nemzet se mondhat le most, e sorsdöntő, súlyos időkben, mikor új történelem lapjait kezdik írni.”72 Saitos Gyulának a megállapítása erre a kormánypárti lapra is ráillik: „A kiadó kínosan ügyelt arra, hogy lapjában a hivatalos hatalmi politika és annak szárnyai alatt meghúzódó, hatalomra törő nyílt vagy titkos erők ne találjanak kivetni valót.”73

1937-ben, a Makói Független Újság indulásakor újra leszögezte a szerkesztőség: „Nemzeti, keresztény és polgári lap vagyunk, s ugyanannak a nemzeti összefogásnak és egységnek vagyunk a hirdetői, melynek egyik lelkes és kiváló harcosa Eckhardt Tibor is, akinek a nemzeti egységhez való csatlakozása és az azzal való szoros együttműködése immár mindenfelé köztudomású és – tegyük hozzá – örvendetes tény.”74 Ekkor növelték {749} a lap terjedelmét, hetipiacos napokon hat oldalon jelentek meg, és a verseny szellemében ők sem hallgattak el semmit, de a személyeskedés, kötözködés, burkolt gyanúsítás és az álfölényes lebecsülés útjára nem tévedtek. 1937. június 12-től 1939. szeptember 10-ig vasárnaponként nyolcoldalas képes mellékletet is kiadtak. Ebben a képes világhíradó mellett helyet kaptak az országos események filmriportjai és a jelentősebb helyi fényképek is.75

Mándoky István
 
Vermes Ernő

Gyenge Miklós már a húszas években megteremtette Cina bácsi alakját, e rovatában a helyi fonákságokat figurázta ki. Kormánypárti újságíróként társadalomkritikáját humorba ágyazta. 1938. július 22-én közölte a lap, hogy meghalt Cina bácsi, aki évekig mulattatta az olvasót együgyű csevegésével. Igazi neve Puskás Sándor volt. Az öreg eleinte bosszankodott, tiltakozott, de amikor látta, hogyan nő a népszerűsége, boldogan vállalta nevét. Gyenge Miklós megjegyezte: „Cina bácsi nem halt meg, mert halhatatlan, mert valójában meg sem született, csak itt, ennél a szerkesztőségi asztalnál született meg, s reméljük, túl él engemet is.”76 Előfordult, hogy némely olvasók Cina bácsi alakjában magukra ismertek, ilyenkor a szerkesztő azzal védekezett, hogy Cina bácsi költött, kigondolt alak, tisztán a humort szolgálja.

Maga Gyenge Miklós nyíltan beszélt arról, hogy „ma, az irányított gazdálkodás korában megismertük az irányított, sőt egyenirányított sajtót, ami valójában semmi más, mint nyílt színvallás, őszinte bevallása annak, hogy minden sajtó tulajdonképpen nem öncélú valami, hanem elsősorban annak a nemzetnek, államnak, közületnek az érdekét köteles szolgálni, amelyhez tartozik… Az új kor diktálta egyenirányítást a becsületes, hazafias újságírók nem érzik béklyónak, sőt azt a magasabb nemzeti értékből önként vállalták. A cenzúrával nincs soha komoly nézeteltérésünk, mert már maguk az újságírók {750} érvényesítik munkájukban mindazokat a magasabb nemzeti szempontokat, amelyek a cenzúrát irányítják.”77

Az újságírói hivatásról pedig így vallott: „Újságot írni annyit tesz, mint minden nap meztelenül kiállni a piacra, s állni a sokaság bírálatát és szidalmait […] Az újságíró az a bibliai szamár, akinek a hátán az ál-megváltók bevonulnak az Ígéret földjére. Az újságírók azok a Cyrano de Bergeracok, akik mindig súgnak, és mindig hátul állnak […] Az újságírót csak a saját munkaláza, szimatja űzi, hajtja, s legfőbb ellenőre és jutalmazója saját jó lelkiismerete.”78

Az idős Gyenge Miklós szívesen megfogalmazta, hogy Makón ő volt az egyetlen egyetemet végzett újságíró, sőt államtudományi doktorátust is szerzett. Visszatekintve pályájára, inkább költőnek tekintette magát, mint újságírónak. Versei rendre megjelentek a lapban. Érdeklődésének megfelelően komolyzenéről, irodalomról, képzőművészetről, filmről, könyvújdonságokról írt maradandó kritikákat, méltatásokat.

A lapnál főhivatású újságíróként dolgozott Mándoky István; főmunkatárs volt 1942. január 1-től 1944. március 31-ig dr. vitéz Várady László országgyűlési képviselő. A napilapot a Makói Friss Újság Nyomda- és Lapkiadó Vállalat adta ki, 1942. február 8-tól Makó és Vidéke Nyomda- és Lapkiadó Vállalat. Ekkor a lap tipográfiai megjelenése is megváltozott.

Nyomda (Szegedi u. 1.)
 
Szerkesztőség

Gyenge Miklós 1944. szeptember 24-ig szerkesztette a lapot; a város kiűrítésekor hagyta el Makót. Mint tartalékos hadnagyot a sajtóosztályhoz osztották be. 1945 márciusában Szombathelyen ünnepélyesen fogadták, de a továbbiakban inkognitóban maradt. Személyi igazolványába is írói álnevén szerepelt: fölvette a Derzsi Mihály nevet. Első világháborús fogságában kitűnően megtanult oroszul, nyelvtudása alapján bekerült a jóvátételi bizottságba. Mivel itt kiállt az Egyesült Izzó érdekei mellett, ezért az ajkai erőműhöz műszaki titkárnak nevezték ki. Zenei érdeklődéséből kifolyóan – megfelelő vizsgák letétele után – a veszprémi zenede kihelyezett tagozatának tanára lett. Egyben az ajkai erőmű zenekarának zongoristája, sőt átmenetileg karnagya is. Együttesével egy {751} alkalommal a Zeneakadémián is szerepelt. Kitűnő nyelvtudásával négy nyelv oktatását is vállalta. Kiváló gyorsíró volt, a Radnai-féle gyorsírás népszerűsítője. A második világháború után szakcikkeket kizárólag gyorsírás témakörből írt. Ajkán egy gyors- és gépíró iskolát is fönntartott. Nyugdíjazása után Budapestre költözött. Betegségében – édesanyjának Kocsis Ernő újságíróval kötött első házasságából származó – nevelt lánya gondozta. 1985. február 13-án hunyt el, a rákoskeresztúri temetőben február 28-án helyezték örök nyugalomra.79

 
 
Újság fejlécek

A sajátos makói politikai küzdelmek terméke volt a Várospolitikai Szemle. Már a húszas évek közepétől a választások alkalmából szövetségre lépett a 48-as Kossuth-párt és szociáldemokrata párt. Az 1935. évi képviselőválasztás alkalmából a kisgazdapárt is csatlakozott a szövetkezett egyesült ellenzékhez. Az összefogás sajtóorgánumának, a Várospolitikai Szemlének felelős szerkesztője és kiadója a hódmezővásárhelyi szociáldemokrata országgyűlési képviselő, Takács Ferenc volt. Öt nappal a választás előtt, december 3-án a lapot elkobozták. Mivel a sajtótörvény értelmében bizonyos időszaki újságok kiadása nem volt engedélyhez kötve, december 6-án Várospolitikai Újság címmel változatlanul ismét megjelentették. A Kossuth-párt nevében dr. Kiss Károly, H. Szabó Imre, Nagy Gy. Mihály és dr. Fried Ármin írt bele cikket, a szociáldemokratákat Kotroczó József és Szabó János, a kisgazdákat dr. Csorba János képviselte. Az évente nyolc számban megjelenő, három évfolyamot megért lap később a Márciusi Front szellemiségét terjesztette, szerkesztője Erdei Ferenc volt.80

Néhány makói egyház hitéleti lapokat is kiadott. Legnagyobb hagyományuk ebben a reformátusoknak volt, 1877-től 1880-ig ugyanis a téli hónapokban hetente megjelentették a Téli Újságot. 1880-tól a kiváló makói lelkésznek, Csécsi Miklósnak szerkesztésében a reformátusság országos lapja lett. A presbitérium 1925 októberében határozta el, hogy a hívek óhajának megfelelően Harangzúgás címmel a hitélet fejlesztésére lapot indít. A kétezer példányban megjelenő hetilapot ingyen juttatták el a református családokhoz. Költségét jótékony adományokból és szeretetvendégségek jövedelméből hozták össze. Az első szám a reformáció ünnepén, október 31-én jelent meg.81 Húsz {752} évfolyamot ért meg. (1933 júliustól 1934 áprilisig szünetelt.) 1944. szeptember 1-jén szűnt meg.

A Makói Katolikus Tudósító a Makó-belvárosi Credo Egyesület kiadásában 1932–1942 közt havi két számban jelent meg. 1938-ig a Szegedi Katolikus Tudósító együttműködésével szerkesztették és adták ki. Az utolsó négy évfolyamot dr. Csepregi Imre makói plébános szerkesztette, és Gaál László makói könyvnyomdájában készült.

A Makói Evangélikusok Lapja 1936-tól 1939-ig évi tíz számban jelent meg Brachna Gábor lelkész gondozásában. Amerikába távozásával szűnt meg.

A megújhodó kisgazdapárt 1937 tavaszán Makói Független Újság címmel indított lapot. Felelős szerkesztője és kiadója dr. Csorba János volt, szerkesztője H. Szabó Imre.

Csorba János (1897–1986) ügyvéd, kisgazdapárti politikus, 1945-ben Budapest főpolgármestere, Közigazgatási Bíróság elnöke. H. Szabó Imre 1888. november 20-án született Makón paraszti családból. (Nagyapja, Zászlós Nagy Mihály Justh Gyulának kortese volt.) A gimnázium elvégzése után a vasútnál, majd a pénzügyigazgatóságon dolgozott. 1924-ben indult újságírói pályája, hét évig szerkesztette Petrovics György kormánypárti lapját, a Marosvidéket, 1925-ben a rövid életű Marosvidéki Sport Újságot. A városi gazdasági egyesület titkáraként megírta az egyesület történetét. Az 1930-as években szerkesztette a Délmagyarország makói oldalát, tudósítója volt a Magyar Nemzetnek és a Kis Újságnak. 1937 májusában azzal a kikötéssel vállalta a Makói Független Újság szerkesztését, hogy nem lép be a kisgazdapártba és a lap szellemi irányát ő szabja meg.

A város sajtótörténetében ez lett a legolvasottabb lap. Vasárnaponként ötezer példányban jelent meg. 1939. február 12-től a Szabad Szót mellékletként, ingyen csatolták a laphoz. A lap a népi írók szellemében fogant. H. Szabó Imre már nem tartotta életképesnek a Kossuth-pártot, ugyanakkor ellenállt a kisgazdapárti csalogatásnak. Tapasztalta, hogy a Márciusi Front nem képes párttá szerveződni; ilyen körülmények között egyre érlelődött benne a parasztpárt létrehozása. Nem is késlekedett, 1939. május 31-én megjelent a cikke: A 12-ik órában írom: azonnal szervezzük meg az önálló parasztmozgalmat és alakítsuk meg a 48-as parasztpártot címmel. Lapját betiltották, őt a Kúria 14 nap fogházra ítélte.

1939. augusztus 13-tól Délvidéki Független Hírlap címmel – a Makói Független Újság szerkesztőségének meghagyásával, de új évfolyamszámozással – tovább szerkesztette a kisgazdalapot. Ekkor már a felelős kiadó Eckhardt Tibor, a kisgazdapárt főtitkára volt. Egyik látogatásakor rezignáltan mondta: „Szerkesztő úr, én tőlem alakíthat olyan pártot, amilyet akar, és dolgozhat a lapnál, ameddig akar. És higgye el nekem, hogy a mi sorsunk nem függ a szerkesztő úr pártállásától, de még az én földrendezési javaslataimtól se. Elborultan folytatta: a mi sorsunk másutt dől el. Vagy már el is dőlt.”82 H. Szabó Imre ellen – éles és bátor megfogalmazású cikkei miatt – tucatnyi sajtópert indítottak. A szegedi ítélőtábla – Horthy Miklós sógoráról, Purgly Emilről tett megjegyzései miatt – sajtó útján elkövetett becsületsértés címén négyheti fogházra ítélte. Kormányzósértés címen is vádat emeltek ellene. A Délvidéki Független Hírlapot 1940. október 6-áig szerkesztette, április 9-én törölték a sajtókamara névjegyzékéből. Lapját a kormány 1941. október 12-ével betiltotta. {753}

H. Szabó Imre vérbeli újságíró volt. Nem kívülről szemlélte az eseményeket, részese volt a mindennapi politikai és közéleti csatározásoknak. Megszervezte a 777 taggal működő Makói Gazdák Önsegélyző Egyesületét, körlevelével meghívta Makóra az ország parasztpolitikusait a parasztpárt megalakítására, a városi képviselő-testületben és a megyei törvényhatósági bizottságban szenvedélyesen küzdött a hagymakertészek és a kisparasztok érdekeiért.83

Független politikai napilapként jelezve, valójában kormánytámogató lap volt 1939–41-ben a Saitos Gyula szerkesztette és kiadott Marosvidék.

Míg Szabolcsi Miklós a József Attila korabeli makói sajtót színvonaltalannak ítélte, a H. Szabó Imre szerkesztette két lap az ország legjobb vidéki újságjai közé tartozott. A Csanád Vezér Nyomda tipográfiailag is újszerű megjelenést szolgáltatott a két napilapnak.

A makói lapok jegyzéke (1920–1944)

Célegyenest Előre, 1928. okt.–1929. okt.

Csanád Vármegye Hivatalos Lapja, 1903. jan. 22.–1923. dec. 31.

Csanád Vezér, 1937. nov.–1940. márc.

Délvidéki Független Hírlap, 1939. aug. 13.–1941. okt. 12.

Dongó, 1913. okt. 5.–1923. máj. 20.

Harangzúgás, 1925. okt. 31.–1944. szept. 1.

Makói Evangélikusok Lapja, 1936. szept.–1939. jan.

Makói Friss Újság, 1920. máj. 9.–1935. szept. 26.

Makói Független Újság, 1937. máj. 27.–1939. jún. 15.

Makói Katolikus Tudósító, 1932. márc. 15.–1942. jan. 15.

Makói Kis Tükör, 1921. jan. 1.–1922. jún. 4.

Makói Piac, 1925. dec. 16.–1926. márc. 31.

Makói Reggeli Újság, 1922. nov. 5.–1924. márc. 30.

Makói Reklám Újság, 1937. (Egyetlen szám)

Makói Sport, 1938. jún. (Egyetlen szám)

Makói Új Lap, 1921. jún. 5.–aug. 21.

Makói Újság I., 1919. máj. 9.–1920. aug. 3.

Makói Újság II., 1935. okt. 6.–1944. szept. 24.

Marosmenti Gazda, 1925. ápr. 19.–1944. máj. 28.

Marosvidék I., 1923. dec. 8.–1931. nov. 25.

Marosvidék II. 1939. máj. 14.–1941. szept. 7.

Marosvidéki Sport Újság, 1925. máj. 25.–jún. 13.

Színházi Újság, 1903. aug. 18.–1921. máj. 25.

Többtermelés, 1922. máj.–1923. aug.

Várospolitikai Szemle, 1935. dec. 3.–1938. máj. 1. {754}

Könyvtár

A Juhász Lajos-féle városi könyvtár

A világháború után nehéz idők következtek a város nyilvános könyvtára életében. Nyitva tartása az 1920-as években hosszú ideig szünetelt. Újonnan kinevezett könyvtárosa, Rafael Leó erejét a könyvtár rendbetétele kötötte le. A levéltári iratokban oly sokszor emlegetett könyvtárrendezés az 1910-es években bekerült anyag földolgozatlansága miatt vált szükségessé. Egyre sürgetőbb lett az új könyvtárhelyiség is, hiszen a régi helyen éppen a nyomasztó zsúfoltság volt a rendezés útjában a legfőbb akadály. Erről igyekezett meggyőzni a város képviselő-testületét a könyvtárbizottság elnöke, dr. Espersit János a polgármesterhez 1922 novemberében beadott jelentésében: a „könyvtár kezelése és megnyitása a mostani elhelyezése mellett lehetetlen”. A bővítésre csak félmegoldás született: a könyvtár használatára átengedték az anyakönyvi hivatal melletti kisebb helyiséget.

A képviselő-testület 1926 novemberében mondott Rafael Leónak köszönetet „a nagy hozzáértéssel és fáradságos kitartással végzett értékes munkásságáért”. A határozat a hat éven át végzett munka eredményeként nyugtázta a „könyvtár teljes rendezését és a betűsoros könyvtári jegyzék elkészítését”. Közben a könyvtár zárva volt. A levéltárban őrzött 1923. július 27-i jelentés az évi forgalom adatai kitöltetlen rovatában ilyen bejegyzés olvasható: „A könyvtár újólag csak ebben az évben nyílt meg.” Jegyzetben a könyvtáros ezt még ezzel toldotta meg: „A közkönyvtár 1921 óta rendezés alatt áll, és befejezése csak az év végével várható”.

Ezekben az években meglassult az állománygyarapodás üteme is. Espersit János 1922. novemberi beadványában olvashatjuk a panaszt a testület szűkkeblűségéről, pedig ez régebben a könyvtár fejlesztésére állandó összeget állított be. „Ez a tétel ez idő szerint oly minimális, hogy abból nemhogy könyvek, de egy-két könyv beszerzése sem lehetséges.” Fordulat csak 1926-tól következett be. Az 1931. áprilisi polgármesteri jelentés képet ad az 1926–1931 között könyvtárfejlesztésre fordított összegek alakulásáról. A vásárlásokról azt jegyezte meg, hogy elsősorban szépirodalmi művek beszerzését célozta. Ezt a korábbi olvasói igényekkel indokolta: „A könyvtár jellege népkönyvtár, s így beszerzéseknél szépirodalmi munkákat vásároltunk elsősorban. Ezeken kívül általános tudásfejlesztő tudományos munkákat is beszereztünk időnként, amelyeket könyvtárunk nem nélkülözhet.”

A könyvtár fejlesztésére fordított összeg

  Előirányzat Felhasználás
1926 7 500 000 korona 10 898 000 korona  
1927 950 pengő 1489 pengő
1928 900 pengő 1613 pengő
1929 900 pengő 942 pengő
1930 800 pengő 853 pengő
1931 800 pengő (folyó év)
{755}

A jelentés képet ad a könyvtár forgalmáról is. A rendezési munkák befejezésével és az 1927-ben elfogadott újabb kezelési szabályzattal a könyvtár 1928. január 1-től nyílt meg. Könyvtárosa 1926. november 1-től dr. Kerekes Vilmos városi aljegyző. Mellette 1929-től segédkönyvtárost is alkalmaztak, hivatkozással az új kezelési szabályzatra, amely ezt a százat meghaladó olvasói létszám esetére lehetővé teszi. A polgármesteri jelentésből megtudható a könyvtárhasználat is:

1929-ben 152 olvasó és 6025 kölcsönzött kötet,

1930-ban 112 olvasó és 4291 kölcsönzött kötet.

Ezekben az években tehát kevesebb volt az olvasó, mint a kezdet éveiben (1912–1913-ban). Az érdektelenségben föltehetően a következő két ok játszhatott szerepet: a hosszú ideig zárva tartó könyvtár elszoktatta olvasóit a rendszeres látogatástól, az igen szerény állományfejlesztés miatt a friss irodalom nem került anyagába megfelelő választékban.

A nyitvatartásban az 1930-as években is voltak zavarok. Az újabb rendezések miatt 1933 és 1937 között többször is újra be kellett zárni. Ezekben az években Kerekes Vilmos elkészítette a könyvtár kartotékrendszerű szakkatalógusát is. Erre levéltári források is utalnak, de ezekből a követett szakrendszerről semmit nem tudunk megállapítani. Azt, hogy az állományban alig fejlesztett, megfelelő helyiség hiányában nyomasztó zsúfoltsággal berendezett könyvtártól hogyan pártoltak el olvasói, szemléletesen bizonyítják 1937 eseményei.

Május 1-jén dr. Kerekes Vilmos jelentette, hogy a rendezést befejezték, így az „a nyilvános használatra megnyitható”. Az intézkedés nem is késett. A polgármester újra elrendelte a megnyitást május 10-i hatállyal, s egyben intézkedett: „a könyvtári órák minden hónap első és harmadik szerdáján délután 3–6 óráig tartandók”. Több mint fél évvel később, amikor a számvevőség észrevételezte, hogy „könyvtárhasználati díj címén a mai napig befizetés nem történt”, a polgármester december 17-én a következő magyarázattal kénytelen szolgálni: „A városi könyvtár megnyitását már két ízben meghirdettem a helybeli két lapban, de olvasóként eddig senki sem jelentkezett. Ennek oka valószínűleg az, hogy a városi könyvtárban új könyvek nincsenek, az utolsó évben beszerzés alig volt. A karácsonyi lapokban ismét közhírré teszem a megnyitást.” A következő két évben már volt valamelyes élet a könyvtárban. Pontos adatokat nem ismerünk, de arra vannak levéltári nyomok, hogy Kerekes Vilmos mindkét évről (1938–1939) tudott jelentést küldeni: ezúttal a Közgyűjtemények Országos Felügyelőségéhez. Kiderül az is, hogy az 1939-re könyvbeszerzésre 400 pengő volt előirányozva, s e keretek a következő években sem emelkedtek. E kevéske pénzzel sem valami megnyugtatóan gazdálkodott a város, pontosabban a polgármester, hiszen a beszerzés az 1927-i szabályrendelet értelmében az ő hatáskörébe került. A levéltárban őrzött számlák alapján képet kaphatunk a könyvvásárlások jellegéről. A megvásároltak között ilyeneket találunk: Húsz év a magyar fajvédelem szolgálatában, Vitézek Albuma. „Fedezet hiányában” ugyanakkor ilyen megrendelői felhívásokat utasítottak el: Halácsy Dezső: Magyar városokért. 1 – 2. kötet, Hatályos magyar törvénytár, Pásztor József: A szegedi szabadtéri játékok története, Magyar várak regéi.

I lyen állományfejlesztés mellett nem csodálhatjuk, ha a könyvtár az 1940-es években nem tudta betölteni a nyilvános városi könyvtár szerepét. 1940 májusában a Budapestre költöző Kerekes Vilmost Kiss János váltotta föl a könyvtárosi tisztségben. Ő is megkapta az utasítást a már joggal hagyományosnak nevezhető föladatra: a könyvtár rendezésére, s a körülmények ismeretében valószínűsíthető, hogy ennél többre {756} később sem kellett vállalkoznia. A városi könyvtár használói, úgy látszik, végképp elpártoltak tőle, s helyette már régen az állományában sokkal színvonalasabb és egyre dinamikusabban fejlődő vármegyei könyvtárt látogatták.

A vármegyei könyvtár

Ez a könyvtár már az 1930-as évek elejétől fölébe nőtt a Juhász Lajos-i hagyatékkal rosszul sáfárkodó városinak, s a tervszerű fejlesztés, gondos és körültekintő kezelés eredményeképpen Makó város legértékesebb könyvgyűjteményévé fejlődött a második világháború előtti években.

Csanád vármegye könyvtárának alapítása – mint monográfiánk 5. kötetében ismertettük – a 20. század elejére nyúlik vissza. A díszes kiállítású, a vármegye színeibe kötött alapgyűjtemény beszerzése Hervay István alispán nevéhez fűződik. Állományának lendületesebb fejlődése az 1920-as évek közepétől kezdődött, és az 1930-as évtizedben vált erőteljesebbé. Erről számolt be Tarnay Ivor alispán 1936-ban a könyvtár nyomtatott katalógusában. Ebből idézünk néhány jellemző sort:

A könyvtár gyarapodása

B e s z e r z é s Á l l o m á n y

  Kötet Kötet
1921 83 98 502 114
1923 23 25 562 1218
1925 222 337 874 1620
1927 178 234 1183 2054
1929 244 706 1576 2999
1931 241 324 2054 3747
1933 377 440 2714 4510
1934 428 476 3140 4986
1935 424 583 3564 5878

Az évi növekedés az 1930-as évek közepén már meghaladta a 400 kötetet, s ez különösen akkor figyelemreméltó, ha párhuzamba állítjuk a városi könyvtár állományának ez időbeli csaknem teljes befagyasztásával. A két könyvtár alapjában különböző anyagi lehetőségeiről ezt olvashatjuk: „Sajnos a város háztartásában az egyre növekvő gond, a pénzügyi nehézségek, útját állották a további fejlődésnek, sőt ahogy a helyzet jelenleg mutatja, a fejlesztés lehetőségei teljesen el vannak zárva. A vármegyénél a közművelődési alap hatalmas erőtartaléka egy évtizeden keresztül lehetővé tette a további beszerzéseket.”

Az állomány nem csak a kötetek számában, hanem összetételében is kedvezően fejlődött. Az 1920-as évek elején főként a tudományos irodalommal gyarapodott, s ezen a körön belül is elsősorban földrajzi és természettudományos művekkel. Az olvasói érdeklődés iránya később – Tarnay Ivor szerint – igazolta az állományfejlesztésnek ezt a stratégiáját. De ugyanez az olvasói igény a szépirodalom nagyobb mérvű beáramlását is szükségessé tette. Erről Tarnay Ivor a következőképpen írt: „Később sor került a szépirodalmi művekre is. Olcsóságuknál fogva jelentékenyen nagyobb mennyiséget lehetett belőlük beszerezni ugyanabból az összegből, ami egyéb tudományos jellegű műveknél {757} elenyésző szám lett volna. Az a hátrány származott belőle, hogy az olvasóközönség nagy része azóta szívesebben fordul feléjük, mint a komolyabb jellegű, tartalmasabb művek felé, s ezzel a könyvtár némileg eltér, helyesebben eltéríttetett tulajdonképpeni céljától, s inkább vált a szórakoztatás eszközévé, mint az önképzésé.”

A katalógus összeállítója, Árva János megyei főlevéltáros és egyben 1947-ig a könyvtárnak is kezelője, maga választotta szakrendben mutatta be könyvtárának állományát. A vármegyei könyvtár ezekben az időkben tehát már anyagának rendezettségében, állománya föltártságának színvonalában is magasan fölülmúlta a városi könyvtárét.

Közös vármegyei és városi könyvtár létesítése84

A két könyvtár összevonásának célszerűségét – mint kézenfekvő megoldást – a város vezetői már az 1940-es évek elején fölismerték. Az elgondolás nagyvonalú és korszerű volt: olyan közös megyei intézményt létrehozni, amelyikben együtt él a vármegye levéltára, múzeuma és mindkét – a megye és a város – közkönyvtára. Az erre alkalmas helyet is sikerült megtalálni: a Délmagyarországi Magyar Közművelődési Egyesület (DMKE) 1939 óta üresen álló egyemeletes internátusának épületében. Az első lépést Ferenczy Béla alispán tette meg. 1941 elején írt levelében fölajánlotta a DMKE elnökségének, hogy a megyei törvényhatóság megvenné az épületet. Mivel az ajánlatra kedvező válasz érkezett, a megye hivatalosan is bejelentette vételi szándékát.85

Az alispán a minisztériumokhoz írt föliratban részletesen megindokolta az épület megvételének szükségességét. A márciusi közgyűlésre készített előterjesztést nyomtatásban is megjelentette, így a város is megismerkedhetett az elképzelésekkel. Ebben meggyőző okok igazolták a múzeum létesítésének és a levéltár átalakításának szükségességét, és részleteiben is pontos kép rajzolódott ki a közkönyvtárak helyzetéről. „ A vármegye könyvtára ma már több mint 10 000 kötettel rendelkezik. A vármegye székhelyén Makó városának is kb. 15 000 kötetből álló hatalmas és értékes könyvtára van, amely azonban – éppen helyiség hiánya folytán – a nagyközönség használatára nem bocsátható. Ezek szerint tehát a vármegye és Makó város könyvtárának anyaga összesen kb. 25 000 db kötetet jelent, amely egyesítve minden különösebb akadály nélkül alapját vethetné meg egy vármegyei nyilvános közkönyvtárnak.”86 A közös kulturális közintézmény létrehozásának megokolását a következőkkel fejezte be: „Meg kell azt is említenem, hogy bizonyos tudományos és kulturális szempontok vezetnek ahhoz, amidőn egy helyiségben óhajtom összpontosítani a vármegye múzeumát, könyvtárát és levéltárát, hogy ez által azonos célú és irányú vármegyei intézmények egy épületben helyeztessenek el, és úgy a nagyközönség, mint a tudomány számára könnyen hozzáférhetővé váljanak. A DMKE épületének tervezett megvétele esetén ez a cél és törekvés maradéktalanul érvényesülhet.”

Az ötlettől a megvalósulásig hosszú út vezetett. Az épület megvásárlása sem volt mentes a bonyodalmaktól. A DMKE igazgatótanácsa 1941. március 17-én Szegeden ülésezett, és a két ajánlattevő közül Csanád megye javára döntött. Miután a kultuszminisztérium 50 000 pengő államsegélyt engedélyezett, a vármegye 1941. március 29-i {758} rendkívüli közgyűlésén csaknem egyhangú döntéssel (85 igen egy nem ellenében) határozott az épület megvételéről, valamint az egyéb pénzügyi föltételek előteremtéséről.87

Az épület átalakításához még azon a nyáron hozzákezdtek, és az önálló közkönyvtár szervezésére is megtették az első lépéseket. Ferenczy alispán október 3-án utasította a vármegyei főlevéltárost, hogy a beszerzendő könyvanyag ügyében folytasson tárgyalásokat az Akadémia elnökségével, az Országos Széchényi Könyvtár igazgatóságával, a Közgyűjtemények Országos Főfelügyelőségével. Árva János a fölsorolt intézményektől kérte, hogy könyvtáraik fölös példányaiból bizonyos mennyiséget évről évre díjtalanul engedjenek át. Kérte a jelentősebb tudományos, szak- és egyéb folyóiratok átengedését is egy-egy példányban.

Ferenczy alispán október 10-én Makó polgármesterének küldött levelében már azt kérhette, hogy „terjesztessék elő olyan értelmű határozat a város képviselő-testülete elé, amely szerint a Makó megyei város tulajdonát képező un. Juhász-féle könyvtár anyagát teljes egészében – tulajdonjogának tartásával – letétként engedje át a felállítandó vármegyei nyilvános könyvtár részére azokkal az állványokkal együtt, amelyekben a könyvtár anyaga jelenleg is elhelyezve van”.88

Közben kedvezően alakult az országos intézményekhez megküldött főlevéltárosi kérelem ügye is. A Közgyűjtemények Országos Főfelügyelősége már október 10-én válaszolt. A szervezés alatt álló intézmény részére mintául szolgáló szervezeti és ügyviteli szabályzatokat küldtek, és a főfelügyelő a könyvállomány rendszeres gyarapítására 1942-re rendkívüli állami segélyt engedélyezett, valamint 1941-től fontos tudományos kiadványok és folyóiratok (mint például az Archeologiai Értesítő, az Ethnographia, Földrajzi Közlemények, Közgazdasági Szemle, Magyar Könyvszemle, Századok stb.) rendszeres megküldését ígérte.89

Ferenczy alispán november 29-én a vármegyei törvényhatóság elé terjesztette „Csanád–Arad–Torontál k. e. e. vármegyék nyilvános könyvtárának szabályrendeletét”. Ebben meghatározták a könyvtár nyilvánosságát, a könyvgyűjtési irányelveket, a beszerzési forrásokat, a kölcsönzés föltételeit, valamint a könyvtár kezelőjének személyét is. Ez a vármegye mindenkori főlevéltárosa legyen egy könyvtári tisztviselő segítségével.90 A szabályrendeletet azonban a belügyminiszter nem hagyta jóvá, és 1943. július 27-én módosítások végett visszaküldte. Hat pontban kellett – elsősorban formai – kiigazításokat végezni. A végleges szabályrendeletet 1943. szeptember 3-án fogadta el a törvényhatósági bizottság, majd szeptember 16-án a megyei közgyűlés, és a belügyminiszter 1944. április 29-én hagyta jóvá.

A város képviselő-testülete 1941. december 9-én tárgyalta a Juhász Lajos-féle könyvtár átengedésének ügyét. A határozat meglehetősen felemásra sikerült. Örömmel üdvözölte ugyan a vármegyei könyvtár fölállításának tervét, mert „tudatában van, hogy Makó város kulturális életének fejlődésére milyen óriási hatással lesz a mai kor követelményeivel rendelkező, modern könyvtár felállítása”,91 de kicsinyes megszorításokkal rontotta le a döntés érvényét. Föltételül szabták meg a városatyák a városi könyvanyag elkülönített kezelését, valamint, hogy az állványokon (szekrényeken) tüntessék föl a {759} város nevét, címét és tulajdonjogát. Még azt is kívánták, hogy aki csak ebből a könyvanyagból kölcsönöz, a könyvhasználati díjnak csak a felét fizesse.

Az átadás-átvétel 1942. március 12-én kezdődött. A könyvanyag átvételével, rendbetételével és átszállításával az alispán Árva János megyei főlevéltárost bízta meg. Ő az elhúzódó munkálatok eredményéről csak több mint fél év elteltével, november 30-án számolt be. Ebben több kritikai észrevételt is tett. (A levéltárak pontatlansága, hiányzó vagy nagyon rossz állapotban lévő könyvek sokasága.) A kifogásokat az alispán a polgármesternek küldött éles hangú leiratban fogalmazta meg. A válasz – sürgetésre – csak 1943. február 17-én érkezett meg. A könyvek elkallódásával kapcsolatban semmit sem tudott jelenteni. Valószínűleg – úgymond – azért néhai Kerekes Vilmos volt városi aljegyző a felelős, mert a könyvtárat nem szakszerűen kezelte. A képviselő-testületi határozat kikötéseit a polgármester maga is elfogadhatatlannak és kivihetetlennek tartotta, és ígéretet tett, hogy újból testület elé viszi az ügyet módosítás végett.92

E közben a DMKE épületének átalakítási munkálatai jó ütemben haladtak. 1942 nyarára már lehetővé vált a könyvtárak átszállítása az új helyre. Az intézmény megnyitásához azonban hiányzott még az olvasótermek és a raktáraknak kialakított helyiségek teljes bútorzata. Beszerzésükhöz hitelre volt szükség. Fölvételét a törvényhatósági bizottság 1943. március 16-i ülésén egyhangú szavazattal engedélyezte.93 Az olvasóterem berendezésére versenytárgyalás után Zombori István makói asztalosmester kapott megbízást. A kivitelezői munka a háború miatti anyaghiány következtében csak nehezen haladt. Ferenczy Béla alispán hiába kért segítséget a belügyminisztertől, az anyagigénylést nem tudták soron kívül elbírálni. Az alispán 1944. április 1-jén megismételte kérését, indoklásul elpanaszolva, hogy a kedvező döntés hiányában „a két kultúrintézményt a vármegye törvényhatósági bizottságának határozatához képest rendeltetésének átadni nem tudom, s azoknak anyaga a nagyközönség számára továbbra is hozzáférhetetlen marad”.94

Az alispán félelme beigazolódott. A mind jobban érezhető háborús hangulat, majd maga a háború e nagy jelentőségű és Makó város és a volt vármegye kulturális életének központját létrehozni akaró tervet nem engedte teljes egészében megvalósulni. 1944 szeptember végén a háború elérte a várost. Az elmenekült megyei intézmények helyére az költözött be, aki tudott. A DMKE épületében előbb szovjet hadikórházat rendeztek be, majd a katonák eltávozása után lakások, raktárak és intézmények áttekinthetetlen halmazává vált.

Egyéb könyvtárak

Monográfiánk 5. kötetében részletesen bemutattuk a tanyai olvasókörök történetét. Működésükben a háborús események törést hoztak, de a háború után újraszerveződtek. A levéltári iratokban – gyér számban – adatokat találunk mind az öt tanyai kör: a Békés Útszéli Olvasókör, az Igási Gazdasági Olvasókör, a Bogárzói Olvasókör, a Hangya Rákosi Szövetkezet és a Komlós Útféle Gazdasági Kör továbbéléséről. Létrejöttükkor ezek a tanyai művelődés igazi tűzhelyei voltak. A két háború között szerepük lassanként átalakult: tagjait már nem annyira a közélet iránti érdeklődés és a {760} közös művelődés igénye hozta össze. E helyett a bálak tartása, az italmérés vált lényegessé, és a körök életének meghatározó elemévé.

Katona Sándor emlékezései révén részletesebben feltárható a Bogárzói Olvasókör korabeli élete.95 Könyvtárosa előbb Cs. Kiss Imre, majd 1932-től Katona Sándor lett. Őt 1942-ben a kör jegyzőjévé, majd elnökévé megválasztották. Tőle tudjuk, hogy Bogárzón a körben a téli esteken zajlott az élet. Novembertől márciusig hetenként háromszor tartottak esteket. Ilyenkor lehetett olvasni az ide járatott folyóiratokat, lapokat is. Előbb a Marosvidéket, megszűnése után a Makói Friss Újságot. 1937-től dr. Csorba János szerkesztésében jelent meg a Makói Független Hírlap, a kisgazdapárt politikai napilapja, melyet szintén járatott a kör. Tóth Ferenc tanító úr szervezte és vezette az ifjúsági műkedvelő csoportot, amely több darabot is színre vitt (A gyímesi vadvirág, A bor, Falurossza, Sárga csikó, Koldus kisasszony). Az előadásokkal megfordultak Rákoson, valamint az igási olvasókörben is. 400-500 kötetes könyvtárában a földművelési miniszter ajándékozta közepes színvonalú mezőgazdasági szakkönyvek mellett elsősorban a kor divatos íróinak (Harsányi Zsolt, Somogyvári Gyula, Tormai Cecil, Herczeg Ferenc, Gulácsy Irén) művei voltak meg. Ezeket a könyvtáros ajánlatára sem igen kölcsönözték. Helyettük sokkal inkább érdeklődtek a külföldi és magyar klasszikusok, valamint a népi írók (Veres Péter, Szabó Pál, Féja Géza) művei iránt. Féja Géza Viharsarok-jából öt példányt is beszereztek.

A bogárzói olvasókör helyzete – a tanyai olvasókörökéhez hasonlóan – a második világháború utáni években válságosra fordult. Katona Sándort idézve: a hatalmi politizálás időszakában Makó új vezetői megszüntették a tanyai olvasóköröket. Egy-két éven belül széthordták a körök bútorait, fölszerelését; a könyvek és az épületek is gazdátlanná váltak.

Az egyesületi és intézményi könyvtárak közül állományának nagysága és szerepének fontossága alapján ebben az időben három emelkedett ki. A kaszinónak már az 1850-es évek vége óta meglévő könyvtára a két háború közötti évtizedekben is csak a kaszinói tagoknak állt rendelkezésére. Állománya ezekben az években alig gyarapodott. Ezt tanúsítja az a kéziratban fennmaradt címjegyzék, amelyet könyvtárosa, Raffai Sándor állított össze 1932-ben.96 Ez a jegyzék is csak 2891 művet sorol fel, abban a beosztásban és csaknem változatlan tartalmi arányokkal, mint a Martinek Béla által összeállított könyvjegyzék 1911-ben.

Hasonló nagyságú, de tartalmában merőben eltérő állománnyal dicsekedhetett ekkoriban a város kórháza. Háromezer kötetnyi anyagát zömmel a gyógyítást segítő tudományos irodalom köréből válogatták össze, és igazi erősségét gazdag folyóirat-állománya adta. Ebben már a második világháború előtt is csaknem ötven címféleséget tartottak számon.

Legtekintélyesebb gyűjteménye a gimnázium könyvtárának volt. Az iskola külön kezelte a tanári és az ifjúsági könyvtárát. Ahogy az évi értesítőkből kitűnik, főként a tanári könyvtár növekedett erőteljesen ezekben az időkben. Az 1920. évi alig több mint 4000 kötet 1944-re már 9842 kötetre gyarapodott. Az ifjúsági könyvtárral összevont állomány 1944-ben már meghaladta a 12 000 kötetet. Így nagyságban és szerepének fontosságában egyaránt a város egyik legjelentősebb könyvtárává emelkedett. {761}

  Sport

  Egyesületek

A város első tényleges sportegyesülete, a Makói Atlétikai Klub (MAK) 1912-ben kezdte meg működését dr. Gerő Géza ügyvéd elnöklete alatt. Megalakították a labdarugó, birkózó, vívó és atlétikai szakosztályt. A szervezők és a tagok lelkesedése határtalan volt, leküzdöttek minden szervezés körüli nehézséget. Különösen megnyugtató eredményt ért el a labdarugó és a birkózó szakosztály. A világháború kitörése előtt megnyerték a Csanád megyei bajnokságot és a vele járó hatalmas ezüst serleget. Az első világháború, a forradalmak és az idegen megszállás bénítóan hatott az egyesületre, de a nehéz idők után újult erővel kezdett munkába a lelkes gárda. A MAK ügyvezető elnöke Lévai Károly lett, elnök Daróczy Mátyás, korelnök Zsiga János, alelnök Óvári László, titkár Veress Jenő, jegyző Bója Imre, orvos Diósszilágyi Sámuel és Endrei Ármin, ügyész Fehér Mór.

Dr. Gerő Géza családjával

Az egyesületnek nem volt játéktere. A labdarugómérkőzéseket a Vásártéren és a Lúdvár melletti tisztáson tartották. A fiatalság a Tehénjárásnak a szárazhíd melletti részét használta sportolásra, de a Tehénjárási Gazdaság eltiltotta őket onnan. A Makói Atlétikai Klub vezetősége 1921-ben beadvánnyal fordult a városi tanácshoz, hogy a volt Báló-féle fürdő Maros-parti helyiségeit és a mellette elterülő ligetből mintegy három kisholdnyi területet engedjen át bérletként az egyesület céljára. A területet saját költségén sporttelep céljára alakítaná át, itt futball- és teniszpályát létesítene, télen korcsolyapályát tartana fönn. A városi főmérnök, a gazdasági tanácsos, a főügyész és a MAK elnöke az első helyszíni szemlét meg is tartotta.97 A város rendelkezésükre bocsátott 3400 négyszögöl területet és a vigadó épületét tíz évre évi 2500 korona bérért. Miután a várossal megkötötték a haszonbérleti szerződést, a kövérek és a soványok futballmérkőzésével, kabaréval, zenével, tombolával, tánccal, vacsorával egybekötött népünnepélyt {762} rendeztek.98 Azt viszont sajnálták, hogy legjobb játékosait (Návay, Szűcs, Rullbich) elveszítette az egyesület.

Közben Papp József építőmester ragadta magához a vezetést. Célratörően fejlesztette a klubot, sikerült a közgyűléstől kiharcolnia egymillió korona segélyt, de ellentábora is jelentős volt. Az 1924. évi tisztújításkor a városháza dísztermében a hangulat fölbolydult méhkasra emlékeztetett, de Urbán János főkertész javaslatára – kapcsoljanak ki a klub életéből minden politikát – a szavazáskor már a sportérdek érvényesült. Azok kerültek az egyesület élére, akik már hosszú évekig meghatározói voltak a klub sportéletének: elnök Papp József, alelnökök Kesztner Zoltán, Kucses Imre, Bódy Lajos, ügyvezető elnök Berger József, főtitkár Vidra József, titkár Müller Gyula.99

A MAK-pálya tribünavatásának díszvendégei

Tarnay Ivor, Kászonyi Richárd, Vásárhelyi S., mögötte Gorcsa Péter, Hadffyné, Hadffy Bora, Hadffy Mariann

Az egyesület törekvéseit Petrovics György országgyűlési képviselő is támogatta, mert így a város középiskolái is sportpálya használatához jutottak. Díszelnöknek nem kisebb személyeket választottak, mint Henry Ford amerikai milliárdost és Galamb Józsefet, a Ford Művek főmérnökét.100

Papp József írásban kérte, hogy a Püspökkertnek a város részére visszamaradt területét – a park háborítatlan fönntartása mellett – évi tízmillió korona haszonbérért adja ki a klubnak a vívó, lövő, birkózó és torna szakosztály céljára. A kérelmet a város elutasította. A klub 1924-ben a híd mellett, a Maroson uszodát és partfürdőt létesített külön férfi és női osztályra 32–32 kabinnal.101 Papp József nagy rátermettséggel keresztül tudta vinni a tribün építését. Az egyesület belépett a Magyar Labdarúgók Szövetségébe.

A klub tisztikara 1925-ben megközelítette a száz főt. Minden szakosztályt külön tisztségviselő vezetett. A futball élén vitéz Bencze József állt, a birkózóknál Bódy Lajos, a szertorna elnöke Tőzsér Lajos, az atlétika vezetője Vidra József, az úszóké Kesztner Zoltán, a vívóké Szombathelyi Béla volt. {763}

Az országos hírnévre is szert tevő egyesület előrehaladását Papp József áldozatkészségének köszönhette. 1927 februárjában ismét megválasztották elnöknek, de ő tisztségéről lemondott. Utóda Vertán Endre lett, az alelnökök Kesztner Zoltán, Tóth Ferenc, dr. Fekete Sándor, Rácz László, dr. Molnár Mihály; főtitkár Vidra József, titkár Kendusz Endre és Uszkay Miklós; szertáros Mayer Károly; jegyző dr. Zúber Gyula és dr. Szalkay Sándor; egyleti orvosok dr. Bálint Nagy István, dr. Tóth Zoltán, dr. Bogdán József, dr. Koczka Sándor; ügyész dr. Stenszky József és dr. Urbán György.

Tribünavatás a MAK-pályán

Vertán Endre lelkesedést és föllendülést hozott az egyesület életében, tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halálát a város egész sportközönsége gyászolta. Helyére 1934-ben Szmolenszky Lászlót választották meg, aki atyai megértő szeretetével rokonszenvet vívott ki a helyi sportvilágban. Hivatali áthelyezése után, 1938-ban Issekutz Béla követte az elnöki székben. Az egyesület 25. éves jubileumát hazafias szellemben ünnepelték meg.

A Makói Atlétikai Klub vezetésével a tagok közül többen (Lévay Miklós, Sztankay László, Návay Iván, Gál Samu, Csepi János, Neumann János, Kiss Lajos, Fadler Lajos) nem voltak megelégedve, ezért kiléptek az egyesületből. Új egyesületet tervezve 1924. február 3-án előkészítő gyűlésükre meghívták zombori Rónay Endrét, Jaczkó Arthúrt, Körmendy Elemért. Elhatározták, hogy Makói Torna Klub néven hozzák létre új egyesületüket, és hatvanmillió korona alaptőkével részvénytársaságot alakítanak; egyenként ötvenezer koronás névértékű részvényeket bocsátanak ki.

Pálya céljára Lugosi Ferenctől az Aradi utcára nyíló telkét tíz évre haszonbérbe vették. A református egyház temetői bizottsága azonban úgy ítélte, hogy a mérkőzések zaja zavarja a temető csendjét. Az alispán mégis hozzájárult a pálya kialakításához, és még 1924-ben a tribün is fölépült. A klubnak 1925 januárjában 379 tagja volt. Ebből 90 alapító, 254 rendes, 35 működő. Adományból 75 millió korona folyt be; legbőkezűbb adakozó zombori Rónay Endre volt. Díszelnöknek megválasztották Bezdán József pápai prelátust és Nikelszky Jenő polgármestert. Január 11-étől új tisztikar vezette az egyesületet. Elnök újból Rónay Endre lett; társelnökök Csányi Iván, Deutsch Andor, Husztik Lajos, Jaczkó Arthur és Petrán György; alelnökök Grosz József, Lugosi Ferenc, Pollák {764} József, Schwartz Marcel, Kiss Lajos; ügyvezető elnök Lévai Károly; főtitkár Szilágyi Sámuel; titkár Návay Iván; főpénztáros Panyor József; ügyész dr. Daróczy Mátyás; orvosok dr. Bálint Nagy István, dr. Klein József, dr. Látrányi, dr. Vajda Ferenc; szakosztályvezetők: futball Lévai Károly, vívó dr. Németh István, tenisz dr. Demkó Pál, atlétika dr. Erdei János, birkózó Kiss Lajos.102

Pesti tartózkodása miatt 1927. februárban Rónay Endre lemondott az elnökségről. Helyettes elnök Tarnay Ákos lett; a társelnökök Petrán György, ifj. Dózsa Andor, Rónay Imre, Grosz József; alelnökök: ifj. Demkó Pál, Lugosi János, Panyor József, Schwartz Márton; ügyvezetőelnök Lévai Károly; főtitkár Szilágyi Sámuel.103

1934-ben megünnepelték az MTK megalakulásának tizedik évfordulóját. A választmányi ülésen vihar kerekedett, a személyi kérdések fontosabbak lettek a klub érdekeinél.

A pénzgondokkal küszködő egyesület patronálását a Szeged–Csanádi Vasút vállalta, így a Makói Torna Klub 1941-ben átalakult Makói Vasutas Sport Egyesületté (MVSE). Az egyesület újjászületése föllendülést hozott a város sportéletében. Különféle szakosztályok alakultak, 1943 szilveszterén az Aradi utcai pályán fölavatták az új klubházat. Ez irodákat, zuhannyal és mosdóval fölszerelt öltözőket foglalt magába, de a birkózók, vívók, asztaliteniszezők, biliárdozók részére egy nagyobb termet, sőt kettős tekepályát is. 1943 őszén az NB II-ben játszottak. Tizenegy mérkőzésből hetet megnyertek, egy döntetlenül végződött, hatot elvesztettek. Ezt a szintet az állandó katonai behívások ellenére érték el. Kétezres nézőközönség biztatta a csapatot.

A makói sport nagy napja, a derbi mindenkor a MAK–MTK közötti küzdelem volt. Ilyenkor rekordközönség lepte el a sportpályát. Tíz év alatt, 1940-ig 27 csatát vívott a kék–fehér (MAK) és a lila–fehér (MTK) tizenegy. Ebből nyolcat az MTK nyert meg, tizenegyet a MAK, nyolc eldöntetlen maradt. A MAK 59, az MTK 55 gólt rúgott.104

Lőrincz Jenő gimnáziumi tanár 1936 szeptemberi rádióelőadásban megállapította, hogy Makón a sport nem vert elég mély gyökeret. A két sportegyesület a labdarúgáson kívül nemigen űz más sportot. Működésük inkább egymás elleni harcban merül ki. Hasonló szellemben fogalmazott Gallyas Ferenc testnevelő tanár: „Ha az a gyűlölet, ami a két egyesület táborát egymás ellen hevítette, kővé változott volna, fölépült volna belőle a makói fedett sportuszoda és a gőzfürdő is; ha az a sok szidalom, amelyet a két tábor a múltban egymásra szórt, telekké változott volna, már nemcsak hatalmas sporttelepünk, de néhány gyermekjátszóterünk is lehetne.”105

Szakosztályok

Birkózók

Elsőnek a birkózószakosztály erősödött meg. A MAK birkózógárdája a húszas évek közepén nagyszabású kerületi birkózóversenyt is rendezett. 1926 júliusában a MÁV-klub hívta meg Budapestre a makóiakat, akik kitűnő szereplésükkel két első helyezést, {765} egy második és három harmadik helyezést értek el.106 1933 tavaszán Gyukin Lajos aratott szép győzelmet.

Atlétika

A MAK atlétika szakosztályát 1928-ban vették föl a Magyar Atlétika Szövetségbe, de versenyeken nem vettek részt. A városban atlétikával a tanulóifjúság a tanterv és a sportkör keretében foglalkozott. A gimnázium Csanád Vezér Sportköre 40-50 taggal négy korosztályba osztva heti két alkalommal a testnevelési tanár vezetésével működött. Torna és atlétika sportágakban eredményesen vettek részt intézetközi, kerületi és országos versenyeken.107 (Lásd az Oktatás fejezetet.)

A makói születésű Mágori Sándor debreceni teológiai főiskolai hallgatóként 1933-ban az Észak–Kelet Magyarország ifjúsági kerületi bajnokságán 800 méteres síkfutásban 2:16, 1500 méteren 4:51,8 mp-es idővel győzött. 1934-ben hármasugrásban 12 m 86 cm-es eredménnyel, 400 m-es gátfutásban 72 mp-es idővel vitte el a pálmát.

Osztopány János, a makói Csendőr Altisztképző Iskola tanára – a kaposvári Turul Sportegyesület tagja – 1935-ben (az első helytől 2 cm-rel lemaradva) magasugrás terén országosan az ötödik helyen szerepelt.108

Tenisz

A tenisz meghonosításában az MTK jeleskedett. 1925-ben két pályát alakított ki az Aradi utcai sportpályán. Házi bajnokságot ugyan nem szerveztek, de a női játékosok közül a két Homonnai testvér, a férfiak közül Sztankai László tűnt ki. A Horthy téren (Petőfi park) is kialakítottak két pályát, és ott a vármegye rendezett bajnokságot. Tarnay Ivor alispán elnökletével, zombori Rónay Gyula áldozatkészségéből 1930. október 3-án megalakult a Szent Imre Club. (Szent Imre évében alakult, a herceg nevelője Szent Gellért, megyénk püspöke volt, továbbá Szent Imre színe, a kék–fehér, megegyezik Csanád megye színeivel.) A Magyar Tenisz Szövetség 1935 júliusában Pintér Károly vándoroktatót küldte Makóra, hogy technikai fogásokat, taktikát és játékelméletet tanítson. Az 1935 szeptemberében tartott versenyen a férfi egyesben 1. Vermes, 2. Kaufer, 3. dr. Dobsa Lajos; a női egyesben 1. Kocsis Berta, 2. Jánossy Ibolya, 3. Galambos Edit lett.109

Návay Zoltán elnökletével az MTK teniszszakosztálya egy táborba egyesítette az összes makói teniszezőt, és az egyesület benevezett az Országos Tenisz Szövetség alföldi kerületébe, ahol több alkalommal első vagy második helyezést ért el.110

Pingpong

Az első pingpongversenyt Makón 1925. június 25-én és a következő napokon tartották. A Lugosi vendéglő játéktermét és kártyabarlangját alakították át erre a célra, fölállítva benne két játékasztalt. Minden pár háromszor 30-as szettet játszott.111 {766}

Sakk

Országosan talán legtöbbet a makói sakkozók hallattak magukról. A hazai sakktörténet két makói sakktehetséget tart számon: Cseresnyés Istvánt és Sebestyén (Szebasztián) Bélát.

A nemesi eredetű Cseresnyés család legrégibb ismert tagja, Cseresnyés Balázs már Miksa király idejében homo regius volt. A família Zala-, Vas- és Veszprém megyében lakott, a 19. század első felében két tagja került Makóra: Cseresnyés Sándor (*1786. szept. 15.) tb. Csanád megyei főorvos, aki Makón írta 1829-ben hazánk első fülészeti szakkönyvét és Cseresnyés István (1793–1865) Csanád megye főügyésze, aki Pák János görög katolikus lelkész leányát, Máriát (†1903) vette feleségül. Házasságukból született 1837. szeptember 16-án Cseresnyés István, a sakkozó, aki fiatalon, 1866. október 10-én tüdőbajban halt meg. Öccse, Cseresnyés János, Makó rendőrkapitánya, a Darabont kormány Csanád megyei főispánja.112

Cseresnyés István

Cseresnyés Istvánra, a magyar sakkozás úttörőjére Kárpáti Zoltán hívta föl a figyelmet.113 Kutatásaiból tudjuk, hogy Debrecenben jogot tanult, neve szerepelt az egyetem évkönyvében azzal a megjegyzéssel, hogy „kitűnő sakkozó”. Cseresnyés a sakkjátékot gyermekkorában apjától sajátította el, aki erős sakkozó volt, de Molnár sakkmatadorral való ismeretsége által vált rutinos játékossá.

Midőn az amerikai sakk-üstökös, Murphy vak játszmáival ejtette ámulatba a világot, Cseresnyés is próbára tette emlékező tehetségét, még pedig a legfényesebb sikerrel. Eleinte eggyel tett kísérletet. A táblának hátat fordítva, csendes szivarozgatás mellett, aránylag rövid időközökben diktálta lépéseit, miket egyik ismerőse tett meg helyette. Az ellenpárt mögött serege állt az értelmes tanácsadóknak, kik csak többszörös megítélés után eresztettek útnak egy-egy figurát. Cseresnyés – miközben nagy nyugalomban bocsátotta ki a kék füstkarikákat – mintha valósággal maga előtt látta volna a azon játszmát, melyet – mire szivarja leégett – egy szerény mattal fejezte be. Eleinte egyet játszott vakon, majd kettőt, sőt utóbb hármat-négyet is egyszerre. {767}

Ha valamely sakk-ismerősével találkozott az utcán, elkezdtek „levegőben” játszani, mely alkalommal egy bástya vagy királyné fórt is adott, és ezen levegő-béli csatákban is győztes maradt. Kitűnő emlékezőképessége volt, ezer feladványt tudott könyv nélkül.

Faragó János róla írt nekrológjában hangsúlyozta, Cseresnyés István a harcedzett, sakkviselt férfiakat rendre megverte, s valóságos esemény gyanánt híresztelték, ha Cseresnyés vereséget szenvedett, s mi bizony eleinte nagyon ritkán történt meg, később azonban sohasem. 1865-ben, február–márciusban a Pesti Sakk-kör bajnoki versenyén két másik társával holtverseny alakult ki, de az ezt eldöntő meccsversenyt Cseresnyés nyerte meg. Szintén első helyezést ért el a Pesti Sakk-kör másik, 1866 március–áprilisi versenyen, 16 ponttal, százszázalékos eredménnyel. Szeretett volna Angliába eljutni, de ebben halála megakadályozta. Erkel Ferenc búcsúbeszédében mondta: „Ez a fiatalember kezdhette volna meg a magyar sakkozók diadalmas nemzetközi szereplését”.114

Stílusa és beszédmodora szabatos, cikornyátlan s minden ízében magyar volt. A Vasárnapi Újság sakk-rovatának szerkesztőjeként ő alkotta meg a magyaros sakk-terminológiát. Sötét és világos kockát használt fekete és fehér mező helyett; a lovasból huszárt, a királynőból vezért, a pionból gyalogot, a toronyból bástyát csinált. A költészet múzsájába is beleszeretett, s csöndes óráiban költeményeket is írt, de ezeket fiókja mélyén rejtegette.115 A huszár kifejezés használatát pl. így indokolta: „Rendesen lovasnak, lovagnak (Ritter, Springe, Rössel, chevalier, knight) mondták a közéletben, de mikor nekünk a lovas katona kifejezésre oly gyönyörű, ősi szavunk van, melyet az egész világ ismer s elfogadott; nem látjuk át, miért ne használnánk itt a huszárt.”116

Jókai Mór szerint: „Cseresnyés a legkitűnőbb sakkjátékosok egyike volt. Pesten már alig mérkőzhetett vele valaki. Megoldott minden feladványt. […] Akadtak külföldiek, kik csak azért jöttek Pestre, hogy Cseresnyéssel sakkozhassanak. Ügyessége és éles felfogása bámulatos volt minden egyebekben, mint például dominó, kártyajátékban, a tekeasztalon stb.”117

A nagyszerű kezdetet csönd követte, csak az első világháború után születik meg a makói sakk-élet. A Makói Sakk-kör 1924-ben alakult meg Kesztner Zoltánnak, a Villanytelep igazgatójának elnöksége alatt 130 működő taggal.

Vendégként József Attila is meg-megjelent a körben, hiszen atyai barátai, dr. Galamb Ödön és Kesztner Zoltán lelkes sakkozóvá nevelték. Saitos Gyula Kesztnerről írta: „Szenvedélyes sakkozó volt. A kávéházban a mindennapos feketéző asztalnál, vagy a Kereskedők Egyletében, ahova délutánonként feljártak a baloldali értelmiségi barátok, Kesztner már az első félórában megelégelte a beszélgetést, s partnert keresett a sakkozáshoz. Jó sakkozó volt, de partnerei és a köréje gyülekező érdeklődők, kibicek nem annyira játékát, mint inkább maga és az ellenfél egy-egy lépését állandóan kommentáló és énekhangon előadott elmés megjegyzéseit élvezték. József Attila már az internátusban is állandóan sakkozott Galamb tanárral – az ő révén már akkor bejáratos lett a Sakk-körbe –, ez időben úgyszólván mindennapos sakkpartnere volt Kesztnernek. Mikor Kesztner egy hónapig betegeskedett, és villanytelepi lakásának verandáján kényszerpihenéssel {768} teltek napjai, Attilának kötelező napi programja volt nála jelentkezni jó néhány parti lejátszására.”118

Az első makói sakkversenyt 1925. január 31-én tartották a városháza dísztermében. A Sakk Világ szerkesztőjét, dr. Tóth László sakkmestert hívták meg szimultán versenyre. A mester harmincegy ellenféllel játszott. Megnyert tizenkilenc játszmát, négy eldöntetlen lett, nyolcat elveszített. Makói legyőzői dr. Galamb Ödön, Bittó Sándor, Szebasztián Béla, Csicsmán Árpád, Vér Sándor, Bakos János és Tóth József voltak. A két napos versenyben Kesztner Zoltán 9, Rittl Mihály 8, Abaffy László 8, Kálló József 6 és fél, Szebasztián 6, József Attila 5 és fél, Fenyő Sándor 5, dr. Galamb Ödön 4, Csicsmán József 1 és fél és Lux Sándor l és fél pontot szerzett.119

József Attila (középen) a makói sakkozók között
 
Sebestyén (Szebasztián) Béla

Május közepén a döntőbe jutásért 17 pár mérkőzött. A négy napig tartó versenyen Abaffy, Rittl és Kesztner jutott be a döntőbe. 1926 őszén a hat napig húzódó sakkverseny első osztályú játékosainak az állása az alábbi volt: Szebasztián öt játszmából 4 pont, Bittó négyből 3 pont, Bihari háromból 2, Károlyi ötből 2, Kesztner háromból 1 és fél pont.120

A Makói Sakk Kör 1927 január végén tartott közgyűlésén hirdették ki a bajnokság eredményét. Az első osztályban az első díjat – értékes zsebsakkot – „Makó sakk bajnoka” címmel Szebasztián Béla kapta. A közgyűlés díszelnöknek dr. Petrovics György mellé megválasztotta Kesztner Zoltánt, Papp Józsefet és Károlyi Mihályt. Az elnök Broda Béla, az alelnök dr. Galamb Ödön és Bittó Sándor, a titkár Szebasztian Béla, a jegyző Tóth József, a háznagy Uszkay Miklós, a pénztáros Papp Gyula, az ügyész dr. Stenszky József lett. 121

A makói kör 1929 júliusában belépett a Magyar Sakkszövetségbe, és benevezett a délmagyarországi sakk-körök vándordíjáért folyó versenybe. A Makói Sakk Kört a déli kerületnél szakköri főtitkárként Szebasztián Béla képviselte. {769}

A makói sakkozók 1929 novemberében lehengerlő győzelmet arattak a rutinos békéscsabai versenyzők fölött. A legrövidebb győzelmet Szebasztián Béla aratta Grúber mester ellen, akit a királycsel „makói” változatában 23 lépés alatt megadásra kényszerített.122

A makói sakkozók az 1930-as években a Szeged–Csanádi Vasúttól támogatott Makói Szárnyaskerék Sakk Körbe tömörültek. 1937 októberében 13:7 arányú fényes győzelmet arattak a szegedi sakkozók fölött. Itt is Szebasztián – időközben Sebestyénre magyarosította nevét – aratta a legszebb győzelmet. Az 1938 novemberében megrendezett makói bajnokság első helyezettje Sebestyén Béla, második Kallós, harmadik Varga, negyedik H. Kovács lett.123

Makó többszörös sakkbajnokát – aki az országos bajnokcsapatban kilenc mérkőzésből nyolcat nyert meg – 1939-ben beválasztották abba a 25 tagú csapatba, amely Karlsbaldban (Karlovy Varyban) a német válogatottal mérte össze tudását. A kétfordulós verseny a németek 26½:13½ arányú győzelmével végződött. A magyar csapatban egyénileg legjobban dr. Balogh János mester szerepelt; mindkét játszmát megnyerte. Kívüle Sebestyén Béla szerzett babért a magyar csapatnak egy győzelemmel és egy döntetlennel. Ellenfele Schlage német mester volt, a Nagynémet Sakkszövetség berlini oktatója. Hazaérve Németországból a buenos-airesi sakkolimpiára készülve a 12 legjobb formában lévő magyar játékos közzé Sebestyént is bevették.124 1943 júliusában mesteri címet nyert, és az országos sakkversenyen negyedik lett.125

Vívás

A vívás viszonylag későn szerzett városunkban polgárjogot. A Makói Vívó Club 1930. január 4-én alakult meg dr. Galamb Sándor elnökségével. Az első nagyobb vívóparádéra 1933 májusában került sor. Kós Kálmán ezredes vívóakadémiáját a Korona nagytermében látták vendégül: a magyar világbajnokok mutatták be tudásukat.

A makói vívók az országos versenyeken is helyezést értek el. 1937 márciusában a városban országos kardvívóbajnokságot rendeztek. A benevezett 11 egyesület 38 vívót indított. A helyi versenyzők elismerésre méltó helyezést értek el. A kilences döntőbe három makói került be: 2. lett Klózik, 5. Klein, 7. Hubert.126 Áprilisban Klózik nyerte az országos tőrversenyt.

A Makói Vívó Egyesület 1938. április 3-án rendezte meg a délkerületi egyéni kardversenyt. A bajnoki címet a makói dr. Zúber Gyula nyerte, második Klózik, ötödik Hubert lett.127

A Magyar Vívó Szövetség Délkerülete Kecskeméten rendezte meg a kerület 1939. évi egyéni férfi és női tőrbajnoki mérkőzését. A mezőnyben 30 férfi és 15 nő indult. A bajnoki címet holtversenyben Kecskemét nyerte, második a makói Körmöczi, a harmadik dr. Zúber lett. A női versenyzők közül a makói Lieszkovszky Éva második helyezést ért el.128 {770}

Evezés

A víziélet kedvelői alakították meg a Makói Evezős Clubot (MEC). 1927. augusztus 15-én. Purgly Emilné, főispánné, Tarnay Ivorné, az alispánné és Petrovics Györgyné, képviselőné egy-egy pohár pezsgővel Arad, Temesvár és Szabadka névvel keresztelték meg a csónakraj élén haladó három csónakot.129 1930 júliusában 17 napos túrára indultak. A kék–fehér mezes fiúkat a szolnoki és a miskolci egyletek látták vendégül.

A klubélet a Marosnak Makó alatti szakaszán zajlott. Itt olykor versenyeket is tartottak. 1936-ban a klubház előtti folyószakaszon 1000 méteres távon rendezték meg a férfi és női négyest. Első lett az Antal Imre, Hencz György, Gábor Tivadar, Korcsmáros Imre férfinégyes, kormányos Glósz Ferenc; második a Tóth Pál József, ifj. Szeibert Ferenc, Kuliffai László, Pusztai Gyula négyes, kormányos ifj. Kesztner Zoltán; harmadik Bogsán Márta, Fóris Lenke, Karsai Gizi, Balla Sára női négyes, kormányos Antal Irén.130

Kerékpározás

A kerékpársportnak is voltak lelkes pártolói. Az MTK 1927-ben megalakította kerékpárszakosztályát, beléptek a Magyar Kerékpáros Szövetségbe is. 1929 augusztusában országos versenyt rendeztek. Ebbe benevezett Makóról a rendőrség és a leventék.

Postagalambászat

Nem hiányzott a város sportéletéből a Makói Postagalamb Sport Egyesület sem. Emlékezetes volt 1936-ban a berlini olimpiáról a makói postagalamb röptetés A galambok hatalmas viharzónába kerültek. 1938-ban a kecskeméti versenyen aranyérmes Besesek Károly lett, az ezüstöt ifj. Kohonitz Antal, a bronzot Imrovitz János nyerte meg. 1940-ben városközi versenyt rendezett Makó és Eger. Az egri postagalambok Makóról Egerbe 3 óra 57 perc alatt repültek haza; a makóiaké Egerből 2 óra 11 perc alatt tették meg az utat.131

 

Lábjegyzet

1. Reizner János 1892. 5.

2. Bálint Alajos 1941.

3. MFrÚ 1930. okt. 19.

4. Uo.

5. Kovács Gyula 1929. 32.

6. Főgimnáziumi értesítő. 1924–25. 3–11.

7. Banner János 1926.

8. Főgimnáziumi értesítő. 1925–26. Kny. Eperjessy Kálmán 1926.

9.  

Szabó Imre 1936.

10. Bálint Alajos 1936.

11. 1979-ben újságolta Hamvas István makói templomigazgató, hogy Párizsban, az egyik régészeti kiállításon

egy lelet-együttes megjelölésében találkozott a Makó-csoport megjelöléssel.

12. Trogmayer Ottó 1993. 120–121., 141.

13. Párducz Mihály 1939. 182–183.

14. Bálint Alajos 1941.

15. Bodrits István 2002. 236.

16. Trogmayer Ottó 1993.

17. Návay Lajos 1906.

18. Návay Lajos 1988.

19. MÚ 1919. okt. 1.–1920. jan. 15.

20. MÚ 1919. máj. 25.– jún. 24.

21. MÚ 1920. ápr. 1.–ápr. 22.

22. Tarnay Ivor 1929.

23. Barna János 1929. 185.

24. MFrÚ 1926. febr. 24.–június 28.

25. MFrÚ 1925. jan. 4.–18.

26. MFrÚ 1925. jan. 25.–márc. 5.

27. MFrÚ 1926. jún. 27.–aug. 22.

28. Mv 1925. okt. 11.

29. MFrÚ 1929. szept. 1.

30. Ismertette Imrédi Molnár László NNY 1930. 150–151., Varga Endre Századok 1932. 355. Lásd a hasonmás kiadás utószavát: Péter László 1984.

31. 0 Barna János és Eperjessy Kálmán levele Tarnay Ivor. 1926. máj. 8. CSML CSM AI 1926. 11 497.

32. Századok 1927. 70.

33. A sorozat csonka maradt. A 30. füzet Eperjessy Kálmán A Maros folyó mederváltozásai nem jelent meg. A makói múzeum füzetei 76. számaként kiadták a szerzőtől a Károlyi Árpád Emlékkönyvben közreadott Politikai és gazdasági elemek a Maros folyó történetében c. tanulmányát hasonmásban. Ennek mutációja tette teljessé a Csanádvármegyei Könyvtár sorozatot.

34. Századok 1938. 267.

35. Századok 1934. 360–361.

36. Betétlap a 31. füzetben.

37. Takáts Endre 1943.

38. MBKÉ 1966. 1–4. 8.

39. Idézi Huszár Tibor 1979. 510–511.

40. MFrÚ 1930. szept. 5.

41. Mv 1927. okt. 23.

42. MFrÚ 1930. júl. 10.

43. MFrÚ 1930. jan. 19.

44. MFrÚ 1930. jan. 21.

45. MFrÚ 1930. júl. 25.

46. Barna János 1929. 7.

47. MFrÚ 1930. jún. 25.

48. Erdei Ferenc 1977. 18.

49. Erdei Ferenc 1982. 95.

50. Forrás 1977. 2. sz. 55.

51. Bodrits István 2002. 225.

52. Mv 1924. máj. 29.

53. Mv 1924. jún. 1.

54. Mv 1924. jún. 5.

55. MÚ 1939. jan. 15.

56. MÚ 1941. okt. 10.

57. Banner János 1943. 217.

58. Korek József régésznek, a Nemzeti Múzeum főigazgató-helyettesének szóbeli közlése.

59. Saitos Gyula 1964. 43. Szabolcsi Miklós 1963. 263.

60. Magyar László 1957. 200.

61. Petrovics György: Válasz Schiffer Miklós nyílt levelére. MFrÚ 1933. okt. 18.

62. Buzás László 1972. 11.

63. Saitos Gyula 1964. 94.

64. Szabolcsi Miklós 1963. 214–215.

65. Mv 1925. ápr. 18.

66. Tóth Ferenc 1993. 32.

67. Buzás László 1972. 22.

68. Saitos Gyula 52.

69. Saitos Gyula 54.

70. Saitos Gyula 58.

71. Petrovics György: Válasz Schiffer Miklós nyílt levelére. MFrÚ 1933. okt. 18.

72. MÚ 1935. okt. 6.

73. Saitos Gyula i. m. 57.

74. MÚ 1937. máj. 23.

75. MÚ 1937. júl. 12.

76. MÚ 1938. júl. 22.

77. MÚ 1944. jan. 30.

78. Uo.

79. Tóth Ferenc magnós interjúja Gyenge Miklóssal 1985-ben. JAM gyűjtemény.

80. Tóth Ferenc: A Várospolitikai Szemle a népi-nemzeti összefogás makói orgánuma. CSMH 1985. dec. 7.

81. Mv 1925. okt. 11.

82. H. Szabó Imre 1987. 32–33.

83. Tóth Ferenc 1987. 39.

84. A téma feldolgozása Gilicze Jánosné Makó város könyvtártörténete 1940–1951. (Kézirat. Makó, 1996.) c.

tanulmányának fölhasználásával történt.

85. CSML CsM Alisp. ir. 4548/1941.

86. DMKE 1941.

87. Uo. 5706/1941.

88. Uo. 17.961/1941.

89. Uo. 18746/1941.

90. Uo. 165/1942.

91. ML PH 33.257/1941.

92. CSML CSM Alisp. ir. 1680/1943., 3427/1943.

93. Uo. 4711/1943.

94. Uo. 5789/1944.

95. Katona Sándor 1988.

96. Raffai Sándor 1932.

97. MFrÚ 1921. ápr. 10.

98. MFrÚ 1921. jún. 19.

99. Mv 1924. jan. 29.

100. Mv 1924. jún. 13.

101. Mv 1924. máj. 29.

102. Mv 1925. jan. 13.

103. Mv 1927. febr. 2.

104. MÚ 1940. okt. 6.

105. A makói sport bírálata Lőrincz Jenő rádióelőadásában. MÚ 1936. szept. 24.

106. MV 1926. júl. 6.

107. Lásd a gimnázium nyomtatott értesítőit.

108. Nacsai Imre testnevelő tanár szíves közlése.

109. Miért nevezik el Szent Imre hercegről az alakuló teniszklubot? MFrÚ 1930. okt. 4. Mi lesz a tenisz- utánpótlással? MFrÚ 1934. jún. 21. A Szent Imre Club teniszversenye. MFrÚ 1935. szept. 3.

110. Komoly úton a makói teniszsport fejlődése. MÚ 1937. ápr. 22., Két bajnokságot a vendégek, kettőt a ma- kóiak nyertek. MÚ 1937. aug. 24.

111. Ping-Pong verseny kiírása Makón. Mv 1925. jún. 20.

112. Barna–Sümeghy 1913. 34–35.

113. Kárpáti Zoltán: A sakkozás makói úttörője. CSMH 1988. júl. 27.

114. Uo.

115. Faragó János: Cseresnyés István. Vasárnapi Újság 1866. dec. 16.

116. A sakkjáték magyar műszavai c. cikke. Vasárnapi Újság 1859. dec. 11. 594.

117. Hon. 1866. okt. 14. Idézi Kárpáti Béla idézett cikkében.

118. Saitos Gyula. 1964. 126.

119. MFrÚ 1925. febr. 4.

120. Mv 1926. nov. 4.

121. Mv 1927. febr. 1.

122. MFrÚ 1929. nov. 26.

123. MÚ 1938. nov. 13.

124. MÚ 1939. máj. 7.

125. MÚ 1943. júl. 23.

126. A makói vívók előretörése. MÚ 1937. márc. 23.

127. MÚ 1938. ápr. 5.

128. MÚ 1939. ápr. 4.

129. Mv 1927. aug. 12.

130. MÚ 1936. aug. 30.

131. Makói postagalambokat is röptettek a berlini olimpiászról. MÚ 1936. aug. 2., A makói postagalambok új rangsora. MÚ 1938. dec. 1., Ismét győztek a makói postagalambok. MÚ 1940. aug. 11.

 

  
Előző fejezet Következő fejezet