Előző fejezet Következő fejezet

{791} A Makó környéki harcok 1944 őszén

 

Magyarország a második világháborúban

Alig telt el két évtized, a nagy háború (1914–1918) befejeződése után, ismét fegyverben állt Európa. A békétlenség csíráit az igazságtalan „békeszerződések” hintették szét az országok között.

Magyarország esetében ez teljesen érthető, hiszen nem volt egyetlen ember, aki elfogadta volna az országcsonkítást, több millió magyar idegen uralom alá szorítását. A revíziós mozgalmak a húszas évek elejétől hol hangosabban, hol visszafogottabban követelték az elszakított országrészek visszaszerzését. A magyar kormánypolitika a békés revíziót tűzte ki céljául és diplomáciai tevékenységét ennek rendelte alá.

Az európai helyzet változása – Németország megerősödése, fegyverkezési egyenjogúságának elérése – a harmincas évek végére átrajzolták az erővonalakat. A kis antant fojtogató gyűrűje 1938 augusztusában, a bledi egyezmény aláírásával szétpattant. Ezzel az év elején megszűnt népszövetségi pénzügyi ellenőrzés után, az ország a fegyverkezésben és hadseregfejlesztésben is visszanyerte önállóságát.

1938. szeptember végén Németország elérkezettnek látta az időt, hogy a szudétanémet kérdést Csehszlovákiával szemben – akár fegyverrel is – megoldja. A müncheni egyezményben a négy európai nagyhatalom (Anglia, Franciaország, Németország és Olaszország) megtalálta a békés megoldást. Egy hónap múlva az első bécsi döntéssel Magyarország is visszakapta a Felvidék déli, túlnyomó többségében (86,5%) magyarok lakta részét.

1939 tavaszán szétesett a maradék Csehszlovákia. Prágába német, Kárpátaljára magyar csapatok vonultak be. E harcokban 1939. március 15-én esett el a királyhegyesi Kakuja József, a második világháború környékbeli első halottja. Az önálló Szlovákia Németország szövetségese lett.

Az ezeréves magyar–lengyel határ a Kárpátok bércein 1939 őszén már a két tűz közé szorult lengyel katonáknak és polgároknak nyújtott menekülő utat. Szeptember 1-jén Németország, 17-én Szovjetunió támadta meg a szövetségeseitől (Anglia és Franciaország) magára hagyott Lengyelországot. Magyarország több mint 100 ezer lengyel polgári és katonai menekültet fogadott be. Ugyanekkor megtagadta a német és szlovák csapatszállításokat vasútvonalain. 1940 tavaszán Dániát és Norvégiát, májusban Belgiumot, Hollandiát, Luxemburgot és részben Franciaországot foglalta el a Harmadik Birodalom. {792}

A Románia elleni nyár eleji mozgósítás és az eredménytelen román–magyar tárgyalások után, augusztus végén megszületett a második bécsi döntés. Észak-Erdély is visszatért az anyaországhoz. Hitler repülői ekkor Angliát támadták, a Szovjetunió pedig Lengyelország keleti területei után bekebelezte Besszarábiát, Lettországot, Észtországot és Litvániát. Az 1940. szeptember végén megkötött Háromhatalmi Egyezményhez (Németország, Olaszország, Japán) Magyarország november 20-án csatlakozott.

 
A német csapatok átvonulása Makón 1941. április 6-án. (A Szegedi és Árpád u. sarok)

1941 tavaszán a német hadsereg Jugoszlávia ellen fordult. Április 2-án megkezdődött a Wehrmacht csapatainak átvonulása Magyarországon. Hiába tiltakozott öngyilkosságával Teleki Pál miniszterelnök, a magyar csapatok Jugoszlávia szétesése után, április 11-én bekapcsolódtak a hadműveletekbe. Ismét magyar fönnhatóság alá került a Muravidék, a baranyai háromszög és Bácska. A Makóhoz legközelebbi bánsági részekre német csapatok vonultak be, és a terület a háború végéig német katonai közigazgatás alatt maradt. {793}

1941. június 22-én Németország megtámadta korábbi szövetségesét, a Szovjetuniót. Magyarország szomszédjai, Szlovákia és Románia készséggel indultak harcba a nagy keleti birodalom ellen. Magyarország csak – a máig homályos indítékú – kassai bombázás (június 26.) után üzent hadat a Szovjetuniónak.

A Kárpát-csoport július 1-jén lépte át Tatárhágónál az ezeréves határt. A magyar csapatok egy része, főleg a határvadászerők, a Kárpátok előterében maradtak, és megszálló föladatokat láttak el. A legjobban fölszerelt és motorizált egységek, a „gyorshadtest” katonái tovább támadtak, és október végére elérték a Donyec folyót. Innen szállították őket haza november végén.

Légvédelmi géppuska a gimnázium tetőbástyáján
 
Az 1944. május 28-i Hősök Napján a német hadikórház koszorúját Schwaab százados helyezte el

1939. szeptember 1-től – a második világháború kitörésétől – a német hadsereg nem talált olyan ellenfelet, mely megakadályozta volna céljainak elérésében. 1941 telén azonban megváltozott a helyzet. Az óriási területeket föladó és hatalmas emberi-anyagi veszteségeket elszenvedő szovjet hadsereg Moszkva határánál megvetette a lábát. A német lendület megtört, a frontvonalak megmerevedtek. Csak 1942 nyarán tudta fölújítani támadását a Wermacht. A fő cél most Sztálingrád és a Kaukázus elérése lett. Szövetségeseinek támogatását is {794} mind jobban igényelte Németország. 1942 áprilisában indult el 200 ezer fővel a keleti frontra a 2. magyar hadsereg, közöttük sok-sok makói katonával. Több ezer kilométerre a hazától, véres harcokban törtek előre a magyar honvédek a Donig. A folyó partjára kijutott egységeket érte 1943. január 12-én a Vörös Hadsereg nagy támadása. A rendkívüli időjárási viszonyok között (irtózatos hideg, nagy hó) dúló csatákban elesett, megsebesült, fogságba esett mintegy 120 ezer ember. A hadsereg fölszerelésének 80%-a elpusztult. A megmaradt egységeket január legvégén, február elején kivonták a frontvonalból, és április végén hazahozták. Oroszországban csak megszálló egységek maradtak.

A kereskedelmi iskola diákjai a hősi halált halt Nemere Gusztáv emlékére koszorúztak

A Kállay-kormány ezzel részben elérte céljait. A hadsereg legnagyobb része, a határokon belül volt, s itt várhatta a háború végét. E taktikázásnak vetett véget az ország német megszállása 1944. március 19-én. Egy hónap múlva már ismét magyar egységek harcoltak a Kárpátok előterében. Az 1. magyar hadsereg az áprilisi nagy harcok után nyáron, a Kárpátok védővonalait a „Hunyadi-állást” és az „Árpád-vonalat” erősítette. Augusztus végén a román kiugrással egy csapásra megváltozott a hadi helyzet, s csak napok kérdése volt, hogy mikor jelennek meg a szovjet csapatok az ország határainál.

A Makó körüli határszakasz megerősítése

A szovjet hadsereg 1944. augusztus 20-án indította meg Iasi–Kisinyov térségében nagy offenzíváját. A 2. és 3. Ukrán Front összehangolt támadásának célja a Kárpátok és a Fekete-tenger között húzódó német–román védővonal áttörése és az ún. Foksányi-kapun keresztül a román alföldre való kijutás volt. A 3. és 4. román hadsereg védővonalain keresztül eredményesen kibontakozó támadás bekerítette a 6. német hadsereg főerőit, míg a 8. német hadsereg a Keleti-Kárpátok hágóin keresztül Székelyföldre húzódott vissza. A szovjet csapatok előtt megnyílt az út Bukarest felé. A román király elérkezettnek látta az időt a cselekvésre. A szövetséges nagyhatalmakkal már korábban megkezdett titkos tárgyalások alapján elhatározott lépések gyakorlati megvalósítása, augusztus 23-án Antonescu marsall letartóztatásával kezdődött. A király új kormányt nevezett {795} ki, megszakította kapcsolatait a Német Birodalommal, és nyílt fegyverszüneti tárgyalásokat kezdett a szövetségesekkel. A román néppel mindezt augusztus 23-án este 10 órakor tudató rádiószózat egész Erdély fölszabadításának meghirdetésével ért véget. Románia kiválása a hadviselő felek közül gyökeresen új katonapolitikai, hadászati föltételeket teremtett Délkelet-Európában.1

A magyar kormány augusztus 24-én hajnalban már ismerte az előző este a bukaresti rádióban elhangzott királyi közleményt, az újságok azonban csak másnap, augusztus 25-én számoltak be röviden a történtekről. Ugyanezen a napon a lapok az MTI rövid hírét is közölték, mely szerint „a magyar kormány megtette az új helyzet által megkövetelt összes szükséges intézkedéseket”.2 A vezérkar augusztus 23-i tájékoztatójában leszögezte, hogy „Románia árulásával kapcsolatban intézkedtünk Erdély védelmére és a rendelkezésre álló tábori póthadosztályok felvonulására”.3 A román–magyar határszakaszon teljes határzárat rendeltek el, a székely határvédelmi erők fölvonultak a Kárpátok védelmére, és megszállták az átjárókat. Az 1. tábori póthuszárezred megérkezett Békéscsaba körzetébe, a 60. és 61. határvadász zászlóaljak pedig a nagyvárad–gyulai határszakaszra.4

Engedi Ferenc törzsőrmester, korábban a makói határvadászőrs parancsnokhelyettese

(A felvétel 1944-ben Erdélyben készült)

Makó a Maros alsó folyásánál, alig 3 km-re van a román és 8 km-re a jugoszláv határtól. E földrajzi helyzet alapjaiban meghatározta a városnak és lakóinak háború végi életét. A környékbeli határszakasz az V. (szegedi) hadtest parancsnoksága alá tartozott. Parancsnoka 1944. június 22-től Kálmán Imre vezérőrnagy volt. Az 5. tábori póthadosztály zászlóaljaiból az I. és II. Szegednél, a III. Zenta-Titel vonalon állomásozott. {796}

A Titeltől Csanádpalotáig terjedő határszakaszt az e hadtest alá tartozó 55. honvéd határvadász portyázó osztály is őrizte. Parancsnoksága Zentán volt, parancsnoka Kun Tibor őrnagy. A mezőhegyes–battonyai szakaszt a VI. (debreceni) hadtest 31. határvadász zászlóalja, a gyulai szakaszt ugyanennek a hadtestnek a 20. határvadász zászlóalja védte.

Baranyi Béla határvadász-főhadnagy
 
Baranyi Béla és Berekméry Ferenc szemleúton

Az 55. határvadász portyázó osztálynak csak határszolgálati egységei voltak. Az 1. századnak Titeltől Péterrévéig 6 őrse, a 2. századnak Adától Kiszombor–Aladár-majorig 7 őrse, a 3. századnak pedig 5 őrse volt: Kiszomboron, Makón, Magyarcsanádon, Nagylakon és Csanádpalotán.

A 31. határvadász zászlóaljának határszolgálati egységei mellett (1. század 6 őrs: Mezőhegyes, Mezőhegyes 39. major, Mezőhegyes 43. major, Battonya Ny., Battonya, Beliczay-major; 2. század 4 őrs: Dombegyház, Geller-tanya, Kevermes, Bréda-major) Battonyán egy árkász százada, egy távbeszélő és egy málházott géppuskás százada valamint egy páncéltörős ágyús ütege; Mezőhegyesen egy fogatolt hegyi ágyús ütege, egy aknavető szakasza; Kevermesen egy málházott géppuskás, egy kerékpáros szakasza és a zászlóalj 3. századának kerete állomásozott.

A csanádpalotai határvadászőrs legénysége
{797}

A 20. határvadász zászlóaljnak határszolgálati egységei mellett (1. század 5 őrs: Elek, Sánta-tanya, Paradicsommajor, Gyulavári, Dénesmajor; 2. század 7 őrs: Sarkadi Cukorgyár, Kötegyán, Barmadpuszta, Nagyszalonta DNY kijárat, Nagyszalonta, Csabánhídpuszta, Mezőbikács) Gyulán egy árkász százada, egy távbeszélő, egy aknavető, egy kerékpáros, egy málházott géppuskás szakasza, egy páncéltörős ágyús és egy fogatolt hegyi ágyús ütege állomásozott. A határvadászokat támogatta még a Békéscsabán elhelyezkedő 19. tábori pótezred, az ide irányított 1. tábori póthuszárezred, és a 10. rohamtüzérosztály egy ütege, 9 Zrínyi-rohamtarackkal.5

A Zrínyi rohamtarack

A határzár elrendelésekor az 55. határvadászok parancsnoka Zentáról áttelepült Makóra, s a város elvesztéséig innen irányította egységeit. A tiszai határszakasz ebben az időben nyugodtnak látszott, a bánsági oldalon ugyanis német egységek állomásoztak. Az 1941 áprilisában magyar fennhatóság alá visszakerült Bácska és a német katonai igazgatás alatt álló Bánság között a Tisza vonala volt a határ. A folyót a folyami erők Magyarkanizsánál álló III. folyamzár-zászlóalja biztosította.6

A makói határvadászőrs legénysége 1939-ben
Elől, jobbszélen Igaz István hadnagy, mellette Engedi Ferenc szakaszvezető
{798}

A Makó környéki 55. és 31. határvadászokat is, éppen úgy, mint a gyula–nagyváradi szakaszon lévőket, tartalékosok bevonásával feltöltötték, a határ fokozott ellenőrzésére, és teljes lezárására utasították. A hadi létszámra feltöltött egység is Makón rendezkedett be. A 30 tiszt és 120 fő legénység Baranyi Béla főhadnagy vezetésével egyrészt a Vásárhelyi utcai századparancsnokság közvetlen közelében, a báró Erdélyi és a Deák Ferenc utcán, másrészt a Szegedi utca, Árpád utca és Lonovics sugárút körzetében helyezkedett el magánházaknál.7 Más, erősebb honvédalakulat szeptember 23-ig nem érkezett a városba és környékére. A mezőhegyesi ménesbirtok szélétől kezdődő makói határszakaszon tehát továbbra is csak határvadász figyelőőrsök és portyázó járőrök őrizték – a Nagylaktól Kiszomborig a Marosban húzódó részét kivéve – teljesen nyílt, bármikor átléphető és műszakilag meg nem erősített határvonalat. A magyar–román határon eközben mindinkább súlyosbodott a helyzet. A vezérkari főnök 1944. augusztus 28-i jelentéséből tudjuk, hogy Mezőhegyes és Makó között a román erők három helyen is, szakasznyi katonával előretörést kíséreltek meg, de a magyar határvédelem visszaverte őket. Augusztus 30-i följegyzések szerint pedig a nagylaki határvadász őrsöt vették a másik oldalról géppuskatűz alá.8

Az Arad elleni szeptemberi magyar támadás

A német vezérkar a Dél-Ukrajna hadseregcsoport arcvonalának augusztus 20-i áttörése után, újabb védővonalát a Déli-Kárpátok bércei között kívánta kialakítani. Ezért indítványozta a magyar állam- és hadvezetésnek az ott átvezető hágók birtokba vételét és szilárd lezárását. Vörös János vezérkari főnök készítette el a Dél-Erdély elleni magyar támadások tervét. A hadműveletet a 2. magyar (erdélyi) hadsereg kezdte meg szeptember 5-én Kolozsvár–Marosvásárhely térségéből Torda és Marosludas felé előre törve. A gyors kezdeti sikerek után, a szovjet csapatok Erdélybe érkezésének hírére a Kis-Küküllőig előrejutott magyar csapatokat megállították, majd az egységeket szeptember 10-én, a Maros és Aranyos vonalára rendelték vissza védelembe.9 Ezzel meghiúsult a Déli-Kárpátok hágóinak birtokba vételére alapozott terv.

A 2. Ukrán Front jobb szárnya az iaisi–kisinyovi áttörés után augusztus 25–26-án érte el a Keleti-Kárpátok hágóit. A szovjet csapatok a hegyszorosokban kiépített magyar védelmet csak nehéz harcok árán tudták leküzdeni, s igen lassan haladtak előre. Erre figyelemmel és a román kormány kérésére a szovjet főhadiszállás szeptember 5-én utasította a front közepén, a román alföldön gyorsan előre haladó csapatait, hogy forduljanak északra, keljenek át a Déli-Kárpátokon és nyújtsanak segítséget az erdélyi medencében védekező román hadseregnek. A Keleti-Kárpátok szorosait védő német–magyar erők hátába kerülve, így hathatósan támogathatják a frontjuk jobbszárnyát is.

A román alföldről északnyugati irányba fordított 53. hadsereg és 18. harckocsi hadtest céljául pedig a Brád–Lugos vonal szeptember 19-i elérését tűzték ki. E terepszakaszról a fokozatosan szélesedő folyóvölgyekben már közvetlenül {799} a magyar Alföldre vezetnek az utak. A Fekete- és a Fehér-Körös, a Maros, a Béga és a Temes völgyeinek eléréséért, így újabb versenyfutás kezdődött.

A második Dél-Erdély elleni támadás szeptember 13-án hajnalban kezdődött a Battonya–Nagyvárad körzetében álló magyar csapatokkal. Kevermes–Dombegyház területéről a IV. (pécsi) hadtest (parancsnoka Heszlényi József altábornagy) 6. tábori póthadosztálya (parancsnoka Vukováry György vezérőrnagy) Arad irányába indult meg. A támadás Nagyvarjas után lelassult az 1. román lovashadosztály ellenállásán. Ekkor avatkozott a harcokba az Elek–Lőkösháza körzetében összevont 1. magyar páncélos hadosztály (parancsnoka Koszorús Ferenc vezérkari ezredes). Lendületes támadása szétszórta a védekező román erőket és a magyar harckocsik este 7 órára bevonultak Aradra.10

Vasúti vontatásra alkalmazott honvédségi gépkocsi Kisjenőnél

Az 1. tábori pót-huszárezred (parancsnoka Auerhammer József ezredes) Battonyáról Pécska irányába támadott. Kora délutánra megtörték a román ellenállást és elfoglalták Pécskát. Az egység egyik része az ellenséget üldözve átkelt a Maroson és a folyótól délre végzett felderítést. Az ezred másik része az Aradra vezető főúton, a Turai kettős csárdánál a következő nap délelőtt vívott heves harcok után dél körül ért be Aradra11

Makótól délre a 8. tábori póthadosztály (parancsnoka dr. Temesy Béla vezérőrnagy) már szeptember elején a torontáli háromszögbe érkezett egységei támadtak. A 12. gyalogezred (parancsnoka Nyári Rezső ezredes) zászlóaljai Nagyszentmiklós–Temesvár irányába törtek előre.12

A trianoni határt a Marostól délre, Kiszombor–Kübekháza körzetében átlépő zászlóalj (parancsnoka Fonyó Jenő őrnagy) honvédei (közöttük a doni harcokban kitűnően helytállt Bondor Vilmos főhadnagy százada) a román granicsár erők nagyon gyér helyi ellenállását legyűrve ütemesen haladtak előre. A román határvédelem egy zászlóalja Nagyszentmiklós körül rendezkedett be védelemre. Végül is nem várták be a magyar csapatok zömét, hadianyagukat és főbb tűzfegyvereiket hátrahagyva, szeptember 13-án délután kiürítették a várost. {800}

Két nappal később ugyanez játszódott le Lovrinnál és Billédnél is. A magyar egységek mintegy 15–20 km-re megközelítették Temesvárt. A nagyvárost már jelentős román erők védték és területére szeptember 15-től kezdve beérkeztek az első szovjet egységek is. A magyar csapatok megálltak Temesvár előtt és vonalukat a Nagyszentmiklós–Temesvár főúttól északra húzódó községekben alakították ki. A 12. gyalogezred parancsnoksága Vingára települt.13

Magyar honvédek Kisjenőn 1944. szeptember 14-én

A IV. hadtest egységeivel egy időben indultak meg a VII. (miskolci) hadtest (parancsnoka Vörös Géza altábornagy) hadosztályai is. A Fehér-Körös völgyében Borossebes–Borosjenő általános iránnyal a 4. tábori póthadosztály (parancsnoka Tarnaváry Árpád vezérőrnagy); a Fekete-Körös völgyében, Belényes–Vaskoh főirányban a 12. tartalék hadosztály (parancsnoka Németh Béla vezérőrnagy) tört előre. A támadások célja mindenütt a folyóvölgyek birtokbavétele és lezárása volt.

Magyar haditudósítók Arad előtt 1944. szeptember 14-én. (Jobbról Karai Sándor)

A Temes és a Béga kijáratának lezárására német egységeket is bevetettek. A Belgrádtól északkeletre gyülekező 4. „Polizei” SS-páncélgránátos hadosztályt szeptember 13-án arra utasították, hogy a IV. magyar hadtest támadásához csatlakozva foglalja el Temesvárt, majd Karánsebesnél és Dévánál zárja le a Temes és a Maros völgyét. A lassan beérkező német egységek csak napok múlva tudták megkezdeni támadásukat. Temesvárt ekkor már nemcsak a román, de a szeptember 15–16-án beérkezett szovjet egységek is védték. A 17-ei német támadás így nem járt sikerrel, s az SS-egységek Temesvártól délnyugatra és nyugatra védelembe {801} mentek át. A védővonal legészakibb részén álló Behrends SS-harccsoporttal vette fel az összeköttetést a Temesvár északnyugati körzetébe jutott 12. gyalogezred, vitéz Fonyó Jenő őrnagy vezette zászlóalja.14

A támadó honvéd csapatok mellett a Makó körüli határvadász erők is benyomultak Romániába. Marostól északra, a battonyai–csanádpalotai határszakaszon összevont egységek Nagylak, Szemlak és Pécska helységekbe bevonulva biztosították az Aradot elfoglaló hadtest jobbszárnyát. A Marostól délre előrenyomuló határvadászok Perjámosig jutottak el, s így ismét magyar fönnhatóság alá került Őscsanád, Óbéb, Nagyszentmiklós s még jó néhány kisebb torontáli település.15 Egy fiatal tiszt önkéntes jelentkezőkből alakított egységével egészen Billédig, a Bánságban harcoló 4. „Polizei” SS-páncélgránátos hadosztály területéig nyomult előre.

Magyar honvédek az aradi megyeház előtt

A határ menti magyar községekben a határvadászokat mindenütt kitörő lelkesedéssel fogadták. Nagyon sok katonának – mivel mind erre a vidékre, Makó és környékére való volt – rokona, ismerőse élt az elszakított falvakban. A néhány nap alatt, míg ott voltak a lakosság katonáink ellátásában is segítséget nyújtott.16 Érdekes epizódja e mozgalmas s az országhatárt rövid időre ismét megszüntető szeptemberi napoknak a következő esemény: megszokott volt, hogy Makóról, Apátfalváról a fiatal feleségek vasárnaponként fölkerekedtek és gyalog vagy kerékpáron a közeli őrsökre behívott férjükhöz indultak látogatóba. Mikor a szeptember 17-i vasárnapon nem találták őket, pl. a nagylaki határvadászőrsön, mert már átvonultak Romániába, utánuk mentek és Perjámoson találkoztak is velük!17

A Pécskára bevonuló határvadász szakasz a falu addigi – román adminisztrációt képviselő – bíráját leváltotta, és helyébe magyar bírót választatott. Kleitsch Mátyás (1880–1962) kiszombori plébánost ugyanekkor a porgányi {802} hívek keresték föl, hogy ismét vegye át lelki gondozásukat, mert Trianonig hozzá tartoztak.18

Magyar zászló leng az aradi megyeházán 1944. szeptember 14.

Az Aradról keleti irányba tovább támadó magyar csapatok szeptember 15-re érték el Ópálost, ahol az összeszűkülő Maros-völgyben az addig folyamatosan hátráló román hadsereg mindenáron igyekezett megvetni a lábát. A szoros elfoglalásáért másnap reggel indult meg a támadás. Az 1. páncélos hadosztály egységei délutánra birtokba vették az első magaslatokat s az elkeseredetten védekező román erőket már csak 2 km választotta el a Maros vizétől.19 Az elért állásokat a következő napokban a 6. tábori póthadosztály zászlóaljai vették át, azonban a szorosba nem tudtak betörni.

Az aradi városháza magyar zászlóval
{803}

Ezekben a kritikus napokban Vörös János vezérkari főnök el szerette volna érni, hogy az Arad körül harcoló IV. és VII. hadtestekkel a magyar hadvezetés továbbra is önállóan rendelkezzék. Ezért szeptember 19-én, a korábbi IV. hadtest parancsnokságából fölállította a 3. magyar hadsereg-parancsnokságot, s parancsnokának kinevezte a hadtest korábbi parancsnokát, Heszlényi József altábornagyot. Ettől kezdve a IV. hadtestparancsnokság feladatát a Lengyelországból hazahozott II. hadtestparancsnokság látta el, Lengyel Béla altábornagy vezetésével.20

Szeptember 18-ára a magyar egységek a Fekete-Körös völgyében Kisszedresnél, a Fehér-Körös völgyében Borossebes előtt, a Maros völgyében Ópálosnál, a Marostól délre pedig a Billéd, Hidasliget, Temesfüves vonalon álltak.

Magyar rendőrök Arad főutcáján 1944. szeptember 14.

A szeptember 5-i paranccsal a román alföldről északnyugatra fordított 53. szovjet hadsereg első egységei szeptember 13–14-én érték el Dévánál a Maros völgyét. Egy részük Brádon keresztül északnyugati irányba haladt tovább, másik részük pedig a Maros völgyében nyugatra, Lippa felé igyekezett. Az északnyugatra tartó rész Halmágycsúcsnál ismét kétfelé vált. A Fekete-Körös völgyében északra támadó élük Belényes előtt ütközött a Nagyvárad tágabb körzetét védő magyar csapatokba.

A Fehér-Körös völgyében nyugatra forduló 53. hadsereg 57. hadtest 203. hadosztálya és a 18. harckocsihadtest páncélosai a gyönge magyar ellenállást leküzdve, szeptember 17-én túljutottak Borossebesen és a folyóvölgy kijáratához érkeztek.21

A Maros völgyében ugyanekkorra a 243. hadosztály is elérte Lippát, és támogató páncélosaival együtt hathatós segítséget nyújtott a Maros partjain védekező román egységeknek. A küzdelembe bekapcsolódó 243. hadosztály mögött a Maros völgyében a 47. szovjet hadtest 375. hadosztálya nyomult előre.22 {804}

Amikor valamennyi szovjet egység elérte a szétbontakozásra alkalmas síkság peremét, megindult az általános támadás. A Fehér-Körös és a Maros völgyeiből először a 18. harckocsihadtest páncélosai dübörögtek elő, nyomukban a lövészhadosztályokkal. Ópálosnál a 243. szovjet hadosztály és a 170. harckocsi dandár a szeptember 20-án hajnalban kezdett támadásával felőrölte a magyar védelmet és gyors visszavonulásra kényszerítette a 6. tábori póthadosztályt.23 Az ópálosi harcok hevességét érzékelteti, hogy csak elesettekben 1000 főt veszített a magyar hadsereg.24 A magyar vonalak áttörése után a 181. harckocsidandár és 32. gépkocsizó lövészdandár lendületes támadásával szeptember 20-a délutánra megközelítette az arad–nagyváradi főutat, s ezzel Aradtól északra szétszakította a magyar arcvonalat.25 A Mácsa–Ószentanna körzetében összevont 1. magyar páncéloshadosztály néhány óra múlva, a merészen előreszaladt szovjet páncélosokat bekerítette és fölszámolta. Az Arad felé gyorsan közeledő orosz erők ellen az addig tartalékban lévő 8. tábori póthadosztály 21. és 24. gyalogezredét vetették be. Az egységek Öthalom körzetéig jutottak előre és ott rendezkedtek be a nagyváros védelmére.26

Engedi Ferenc törzsőrmester BMW-vel Erdélyben

Szeptember 18-án éjjel a Temesvár és Arad között álló 12. gyalogezred megkezdte visszavonulását Arad felé. Utóvédje 20-án éjfélig tartotta Vingát, majd 21-e délelőtt bevonult Aradra. A dél-délkeletről támadó orosz–román csapatok 21-én délután érték el Újaradot – Arad Marostól délre lévő külvárosát – s megkezdődött a harc a fontos közlekedési csomópontért.27 {805}

A 228. szovjet hadosztály 799. ezrede Szépfalu irányából támadta az Újaradot védő 8. tábori póthadosztály 12. ezredét. A 767. szovjet ezred, a 375. hadosztály egységeivel együtt Máslak, Vinga irányában kerülte meg délről Aradot és jutott ki Németszentpéternél a Maroshoz.28 Ezzel Aradtól délre is hatalmas rés tátongott a Temesvártól északnyugatra álló német és az Aradot védő magyar erők között.29 Arad sorsa akkor pecsételődött meg, mikor a szovjet egységek Németszentpéternél megkezdték az átkelést a Maroson. Velük szemben Pécskánál csak egy utász pótszázad, néhány huszár, határvadász és csendőr egység állt. Ezért történhetett meg viszonylag gyorsan az erőszakos partváltás.30 A Pécskát védő határvadász szakasz 26 katonájából, a szeptember 21-től 25-ig tartó harcszerű visszavonulás után tizenketten értek be Makóra, a többi vagy elesett, vagy fogságba került.31

A magyar egységek által Arad körül védett terület mindinkább zsugorodott. Szeptember 21-én már közvetlenül a városért harcoltak a szovjet csapatok. Aradról egy irányban volt még szabad kijárat, északnyugatra, Dombegyház–Battonya felé. Szeptember 22-e hajnalban ezen az úton vonultak ki az utolsó magyar egységek a városból. Az őket üldöző szovjet csapatok 22-én elfoglalták Aradot, s felderítőik ezen az éjszakán elérték Tornya és Battonya között a trianoni határt. A Nagyszentmiklós térségében álló határvadász és honvédegységeket a szeptember 24-én délelőtt indult szovjet támadás szorította vissza a trianoni határra.32

A háború közeledésének jelei Makón

A város lakói 1944 augusztusáig a háborúról csak újságokból, rádióból és filmhíradókból szerezhettek tudomást. A véres valóságot, a frontot járt makóiak látták, de az ő élményeik csak a legszűkebb családi körben hangzottak el. A Makói Újságban ez alatt Megtört a szovjet T 34-esek varázsa és A tüzérnek mindig helyén van a szíve című a propagandacikkek próbálták elhitetni, hogy a keleti harctéren minden rendben van.33

Az ország német megszállása, 1944. március 19-e után nem sokkal megkezdődtek az angolszász bombázások. Három héten belül már Makó környékén is megjelent egy amerikai repülőgép, mint Kovács Ágoston, a központi járás főszolgabírája április 24-én jelentette, és Püspöklelén németellenes röplapokat szórt le. A Gáncsoljátok el a labancot! szövegű röplapokból két csomagban mintegy 8000 db-ot dobtak le.34 A nyár folyamán gyakran lehetett látni a város felett elhúzó Gigant típusú német szállítógépeket, melyekben a sebesülteket menekítették el a mind bizonytalanabbá váló Romániából.35 {806}

1944 tavaszától rendezkedett be Makón – a Ploestiből ide áttelepített – 4/606. számú német tábori kórház és az 570/2. számú Sanitespark a gimnázium, a leánypolgári és a református polgári fiúiskola helyiségeiben. Az ápolószemélyzet, a német tisztek, katonák és katonaorvosok elszállásolására az iskolák, a közintézmények helyiségeit, sőt az elhagyott nagy zsidó lakásokat is igénybe vették.36 A katolikus polgári fiúiskolát az apácák által lakott rész, igazgatói lakás és iroda kivételével; a Deák Ferenc utcai állami iskolát, a tanfelügyelőség által használt rész kivételével; a Szegedi utcai állami iskolát az igazgatói iroda és a szolgálati lakás kivételével; az ipartestület tanácstermét és még öt üres zsidó lakást is igénybe vettek. Jellemző, hogy a Teleki utcában elszállásolt nyolc német ápolónőnek nem feleltek meg a körülmények, és jobb lakást kértek a várostól. Bécsy Bertalan polgármester válaszában kifejtette, hogy ez a lakás padolt, rendes és tiszta, „falai ugyan kissé vizesek, azonban ez Makón általános hiba”. Egyébként sem tud másik lakást adni, mert a nagyobb zsidó lakásokat a pénzügyigazgatóság már raktár céljaira igénybe vette, vagy a német katonaság foglalta le.37

Átvonuló, de leginkább Romániából menekülő német tisztekben és katonákban augusztus végén nem volt hiány Makón. A polgármesteri hivatal egymás után utalt ki a tiszteknek főtéri és főtér környéki lakásokat, és volt úgy, hogy a katonákat a Korona Szálló emeleti nagytermében helyezték el.38 Augusztus 30-án a német biztonsági rendőrség részlege érkezett meg a városba. Worten SS- Untersturmführer, a szegedi Sicherheitspolizei und SD parancsnokának utasítására Makóra 11 német rendőrtiszt települt át. Elhelyezésükről, irodájuk, lakásuk berendezéséről a városnak kellett gondoskodnia. A polgármester a főtér közelében utalt ki számukra helyiségeket, és a zárolt zsidó bútorokból gondoskodott a berendezésről.39

Kalandos úton is érkeztek a városba német katonák. Szeptember 11-én Romániából a Maroson, „úszóruhában” menekült át három tiszt. Felöltöztetésükre ismét a zsidó ingóságokból utalt ki a város megfelelő ruhákat.40 E kuriózumot nem tekintve ekkor már nem volt német katonaság a városban, és augusztus végén az egészségügyi intézetek is eltávoztak. A biztonsági rendőrség szeptember 22-én még megpróbálkozott a makói kommunisták közül néhánynak letartóztatásával, de az egyre növekvő zűrzavarban ez már nem sikerült.41

1944. augusztus 24-én délelőtt erős ellenséges légitámadás érte Szegedet. Két nap múlva már Püspöklelére is hullott bomba, és egy férfi könnyebben meg is sebesült.42 A háború kézzelfogható közelségbe került a városhoz. Augusztus 29-én ismét több hullámban bombázták ellenséges kötelékek Szegedet és Újszegedet.43 {807}

A kormány augusztus 31-én utazási korlátozást vezetett be az erdélyi megyék mellett, Békés és Csanád–Arad–Torontál közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék területére.44 Csak külön igazolvánnyal lehetett ide utazni.

A makói Vöröskeresztes Hadikórház személyzete 1943-ban

Következő lépésként szeptember 8-án kinevezték a déli vármegyék hadműveleti területi kormánybiztosát. Csitáry Emil megbízott, nyugalmazott főispán csak jól hangzó címként használta „kormánybiztosságát”, minthogy valóban cselekedett volna. Az operatív intézkedésekre nehezen is lett volna képes, hiszen illetékessége átfogta az összes déli vármegyét, Vastól és Zalától kezdve a tiszántúli Biharig, és olyan városi törvényhatóságok tartoztak alá, mint Nagykanizsa, Pécs, Szeged, Hódmezővásárhely. Szeptember 16-án föl is mentették, és olyan kormánybiztossá nevezték ki, aki a különböző területi kormánybiztosok között „összhangot” teremt, és „közvetíti” a katonai részről érkező indítványokat a kormánybiztosoknak. A sok miniszteri biztos, államtitkár, kormánybiztos hierarchiájában a lakossági kitelepítés, fűszerezve a katonai csapatmozdulatokkal, a leventék elvitelével, továbbá a katonai közigazgatás makói bevezetésének komédiába illő formájával, teljes káosszá változott. Csitáry Emil, Molnár Imre, Csongrád vármegye főispánja, a közép-tiszai hadműveleti terület kormánybiztosa, Tukats Sándor, Szeged főispánja, az V. honvéd hadtestterület országmozgósítási kormánybiztosa, vitéz Asztalossy Aladár vezérőrnagy, a közép-tiszai hadműveleti terület katonai közigazgatási parancsnoka, Horváth Béla belügyi államtitkár, a terület minisztériumi referense, Tilger Ferenc vezérőrnagy, a Csanád vármegyei katonai közigazgatási csoport vezetője, s végül Dávid József ezredes, a Makói Honvéd Állomásparancsnokság parancsnoka hangzatos címet viselte. A rendkívüli helyzet megkövetelte föladatokhoz, a megyei és városi vezetést is beleértve, csak néhányan tudtak közülük felnőni. {808}

Szeptember második hetétől meggyorsultak az események. 8-án érkezett meg a kiürítésről szóló első rendelkezés, 12-én pedig a kormány az egész Tiszántúlt hadműveleti területté nyilvánította. Másnap Fejér Miklós főispán a vármegyeháza kisgyűlési termében hadifontosságú értekezletet tartott a megye és a város vezetőinek a kiürítésről és az ezzel kapcsolatos kérdésekről.45

Szeptember 15-én jelent meg a honvédelmi miniszter rendelete, hogy a következő nap reggel 8 órakor jelentkezni kötelesek a városháza nagytermében mindazok az 1905-től 1908-ig, és 1915-től 1918-ig született férfiak, akik segédszolgálatra, fegyver nélküli szolgálatra, nehéz vagy könnyű munkaszolgálatra alkalmasak, sőt azok is, akik mindennemű szolgálatra alkalmatlanok, és eddig katonai munkaszolgálatra vagy közérdekű munkaszolgálatra nem lettek igénybe véve.46

Hadikórház a kereskedelmi középiskolában

Az Országmozgósítási Kormánybiztosság szeptember 19-én tartott értekezletén a makói vezetők arról értesültek, hogy a hivatalok dologi kiürítésére csak előkészületeket kell tenniük, (pl. csomagolás, vagonigénylés), és hogy adott estben a bizalmas iratokat el kell égetniük.47

A lakosság nemcsak a hivatalok megkezdődő csomagolásából, de saját tapasztalataiból is meggyőződhetett ekkor már a front közeledtéről. A polgármester szabályozása szerint a szeptember 15-étől az élelmiszerjegyekre az üzletekben már csak fejenként 8 dkg sertészsírt és ugyanennyi margarint adtak. Szeptember 18-ától a fenyegető üzemanyaghiány miatt a villanytelep már a nappali áramszolgáltatás szüneteltetését tervezte.48 Az utazási korlátozás tovább szigorodott, szeptember 16-tól magán célból már tilos volt a Tiszától keletre eső területekre utazni. Ettől a naptól meg volt engedve a távozás az ellenkező irányba, mert a megye területe már beleesett a harctértől számított 50 km-es sávba. Nem sok biztatót láthattak a menekülők a Tisza mentén sem. A szegedi közúti híd szeptember 20-ától alá volt aknázva, s a folyó mentén földerődítményekből kialakított védővonallal akarták a szovjet erőket megállítani. Voltak azonban, kik így írtak: „nem lesz rá szükség, hogy egyetlen puskát is elsüssünk Makó védelmében”,49 {809} Bécsy Bertalan polgármester sokkal borúlátóbban ítélte meg a helyzetet. Szeptember 21-én a város gépkocsijával, melyet a tűzoltóság tűzmestere, Füzes Károly vezetett, Budapestre utazott.50

Szeptember 20-án kapta az alispáni hivatal az első jelentéseket a vármegye határát elérő szovjet csapatokról. Szilágyi-Stand Pál, battonyai járási főszolgabíró jelentette, hogy az ellenség közvetlenül a községet fenyegeti. Hervay Kálmán, torontáli járási főszolgabíró pedig, hogy Nagyszentmiklós felé fölvonult egy zászlóalj román katonaság.

Szeptember 21-én késő estétől másnap délelőttig tartott az elvetélt és komolytalan kísérlet Makón a katonai közigazgatás megszervezésére. Csütörtök éjjel 11 órakor érkezett meg Szegedről a vármegyeházára Kiss G. Jenő százados egy hadnagy és két tábori lelkész kíséretében azzal a föladattal, hogy Csanád megyében a katonai közigazgatás megkezdje működését. Ferenczy Béla alispánnal közölték hivataluk helyiségigényeit és azt, hogy másnap reggel 8-kor jön ki Szegedről Tilger Ferenc vezérőrnagy, a katonai közigazgatás megyei vezetője az alispáni hivatalban tartandó megbeszélésre. Pénteken hajnali 3-kor a két tábori lelkész Kiss százados üzenetét hozta a megyeházára: csoportjával kiment védeni a Maros-hidat, mert az oroszok a várostól 18 km-re vannak! Olyan hírek is keringtek a városban, hogy inkább Lelére mentek ki békésen éjszakázni egy majorba.

Dávid József kiürítési parancsa 1944. szeptember 22-én

Tilger vezérőrnagy a bejelentett időben nem jelent meg Makón. Kiss százados 9 órakor már idegesen közölte az alispánnal, hogy minden pillanatban várja főnökének megérkezését. A tábornok 11-ig sem jött, ekkor a százados {810} bejelentette, hogy már nem is jön, sőt a katonai közigazgatási csoport előre küldött tagjait is visszarendelte Szegedre. Ezzel – amilyen váratlanul kezdődött, olyan hirtelen – be is fejeződött a katonai közigazgatás dicstelen szereplése Makón.51

Dávid József ezredes, állomásparancsnok szeptember 22-én telefonon kapta meg Szegedről az V. honvéd kerületi parancsnokság rendeletét, hogy a város bel- és külterületéről minden 18 évestől 50 éves korú hadköteles férfi (tartalékos tisztek 60 éves korig) 3 napi hideg élelemmel, jó cipővel és megfelelő ruházattal azonnal gyülekezzenek a városháza udvarán. A végrehajtásért felelős Szűcs Zoltán főjegyző, a hirdetményt még ezen a napon kiadta, és dobolással közhírré, végrehajtását kötelezővé tette.52 A Makói Újság szeptember 23-i számának első oldalán kiemelt szedéssel hozta a fölhívást. A rendelet a községekbe is eljutott, s a hadköteles férfiak és 3. korcsoportbeli leventék – az elrejtőzöttek, tanyára kihúzódottak kivételével – másnap, harmadnap gyalogmenetben indultak a tápéi kompon át Dorozsma felé. Közülük sokan megjárták a Dunántúl, Nyugat-Magyarország útjait, városait, s voltak, kiket még messzebb vitt el a „dobszó”.

Az egymással szöges ellentétben álló hírek özönében mind nagyobbá vált az idegesség és a kapkodás a Tisza mentén. Szegeden szeptember 22-én már azt beszélték, hogy „az oroszok Nagyszentmiklósnál, 40 km innen vannak”.53 A közép-tiszai hadműveleti terület kormánybiztosa, Molnár Imre ugyanekkor megállapította, több esetben előfordult, hogy az ellenség által fenyegetett helyeken az önkormányzati és rendőrségi tisztviselők állomáshelyeikről eltávoztak, pedig hivatali működésüket még folytathatták volna, s ezért elrendelte, hogy addig nem lehet menekülni, míg az „ellenséges megszállás közvetlenül nem fenyeget!” Az ellenséges veszély megszűnte (!) után pedig, akik visszatérhetnek, térjenek vissza állomáshelyeikre!54 A szállongó hírek azonban jobban megfeleltek a valóságnak, mint a kormánybiztos derűlátása. A szovjet csapatok, ha Nagyszentmiklóst nem is, de Németszentpétert ekkor már valóban elérték, és megkezdték átkelésüket a Maros északi partjára. A hír érkezhetett Nagyszentmiklósról, mely ekkor még a honvédek és a kiszombori határvadászok birtokában volt. A valóságos helyzetet a katonák ismerték legjobban és szeptember 22-én a vásárhelyi tisztek már menekítették is családjaikat a helyőrségből. Erre természetesen pánikszerű menekülésbe kezdett Hódmezővásárhely középosztálya is. A szekeres gazdák árai a csillagokba szöktek. 15 km-es út díja Mindszentig 1000 pengő volt.55

A szomszédos városhoz hajszálpontosan hasonló volt a helyzet Makón is. A vármegyei hivatalok menekülésükhöz a magánkézben lévő gépjárműveket is lefoglalták. Bódi Pál autóbusz-vállalkozó szeptember 22-én délelőtt kapta kézhez az utasítást, hogy két buszával útra készen, üzemanyagjegyekkel fölszerelve egy órán {811} belül jelentkezzék az alispáni hivatalban. Solti Sándor személygépkocsiját pedig a vármegyei gazdasági felügyelőség vette igénybe.56 Szeptember 22-én befejezéséhez közeledett a megyeháza dologi kiürítése. Az alispán a várostól kért szekereket a megye levéltárának és a legfontosabb iratoknak elszállítására. A városi hatóság legszigorúbb föllépésével sem tudott azonban kocsikat kiállítani. A vasúttal sem volt szerencséje a vármegyének, az igényelt négy vagon helyett csak egyet kapott. A levéltári anyaggal megtöltött egyetlen vagont azonban már nem indította el a vasút, így az – az utókor kutatóinak örömére – a városban maradt.57 Szeptember 22-én és 23-án a makóiakból szervezett „légó” századot is – 20 fő kivételével – leszerelték.58 A vármegyeházára 23-án, szombat hajnalban érkezett Asztalossy Aladár vezérőrnagy telefonutasítása a vármegye önkéntes kiürítésének elrendeléséről. Azt, hogy a vezérőrnagy a térképre sem nézett, mikor utasításait diktálta, bizonyítja, hogy a vármegye hivatali személyzetét „a vármegye hátrább fekvő városaiba” irányította. Mikor Ferenczy Béla alispán válaszaiból Asztalossy megértette, hogy a megyének csak egy városa van Makó, és az is közvetlenül a határ mellett, következő mondatával akaratlanul is rávilágított az egész utasításosdi komolytalanságára: „az alispáni hivatalnak… a közelfekvő városok valamelyikében (!) tovább kell működnie”.59 Hogy melyik lenne ez a város, a tábornokot nem érdekelte.

Reggelre a nyomda elkészítette a kiürítési hirdetményeket, s a délelőttre összehívott alispáni értekezlet alatt ki is ragasztották a városban. A kiürítésről tartott újabb megbeszélésnek három napirendi pontja volt: a lakosság önkéntes kiürítése; a leventék, hadkötelesek kötelező távozása; a hivatalok kitelepítése, és a karhatalom távozása.

Ferenczy Béla alispán ismertette, hogy a lakosság menekülése gyalog vagy saját járműveken és csak mellékutakon történhet. A vasút és a főútvonalak használata lehetetlen. Fölvevő területül a Tisza nyugati oldala volt kijelölve. Átkelés pedig azokon a helyeken lehetséges, „ahol nincsen híd, de van komp”. Így a makóiak részére kijelölt útirány: Ószegedi út–Tápé. A kiragasztott plakátokon az államvezetés megnyugtatta a lakosságot, hogy „mozgását a közigazgatási hatóságok a csendőrség és rendőrség a megfelelő utakra és területekre irányítja”.60 Az értekezleten Antalffy Lajos az eleki és dr. Halmos Árpád a mezőkovácsházi járás főszolgabírája a hadihelyzet miatt már nem vett részt, Szilágyi-Stand Pál a battonyai járás főszolgabírája és dr. Harsányi László tb. főszolgabíró, a nagylaki szolgabírói kirendeltség vezetője pedig azzal az utasítással kapta meg a hirdetményeket, hogy járásaik a határtól némiképp beljebb lévő községében hívjanak össze hasonló értekezletet, és a plakátokat ragasztassák ki.

Az értekezlet úgy határozott, hogy a vármegye nem a már túlzsúfolt Szegedre vagy Szatymazra, hanem Kistelekre, egyéb hivatalai pedig Kiskunfélegyházára {812} települnek. A visszatelepülés (!) ilyen közelről sokkal könnyebb lesz. A határozatot Horváth Béla államtitkár jóváhagyta.61

Az értekezlet után megkezdődött a vármegyeházán és a városházán a bizalmas iratok elégetése. Délután 3 órakor Fejér Miklós főispán fölhívta az államtitkárt, és jelentette a megtett intézkedéseket. Mikor az államtitkár meghallotta, hogy a lakosság a Tisza nyugati oldalára van irányítva, közölte a főispánnal, hogy a Tisza vonalán senkit (sem hídon, sem kompon) át nem engednek, mert azt a Belügyminisztérium, a vezérkari főnökség egyenes kívánságára lezáratta. A menekülő lakosság északra, Jász–Nagykun–Szolnok vármegye területére irányítandó!62

A főispán azonnal intézkedett a kiragasztott kiürítési plakátok levételére. De nagyobb részüket csak másnap, szeptember 24-én tudták leszedni. Az államvezetés tehetségtelenségének a fönti zűrzavarnál nem lehet jobb példáját találni.

Szeptember 23-án jelentették Csanádpalotáról, hogy „a határ felé partizánok tapogatóznak előre”.63 Ezen az estén dr. Szűcs Zoltán főjegyző, polgármester-helyettes rendelete szerint már szigorúan tilos volt este 7 órától reggel 6 óráig a közérdekből szolgálatot teljesítők kivételével az utcán tartózkodni. Elrendelték a szesztilalmat is.64 Az újvárosi állomásról éjjel ¼ 11-kor ment el az utolsó vonat Hódmezővásárhely felé, s ezzel leállt a menetrendszerű vasúti forgalom.65 Éjjel még befutott Battonyáról egy telefon a megyéhez, hogy a szovjet csapatok a község alatt állnak.

Vasárnap, szeptember 24-e is telefonbeszélgetéssel kezdődött a vármegyeházán. Fejér Miklós főispán beszélt Horváth Béla belügyi államtitkárral. Az államtitkár „jó híreket közölt”, és utasította a főispánt, hogy mindazok a vármegyei és községi tisztviselők, kiknek székhelye nincs közvetlenül veszélyeztetve, térjenek vissza, és folytassák működésüket. A helyzet javulását a battonyai szovjet harckocsitámadás megállításának szeptember 23-i híre jelenthette, ha egyáltalán eljutott Pestre! Az igaz, hogy itt meg kellett állniuk a szovjet erőknek, és csak szeptember 26-án folytathatták a támadást, előrenyomulásuk azonban Battyonyától nyugatra, Csanádpalota irányába és északkeletre, Dombegyház–Kevermes–Lőkösháza felé, tovább folytatódott. Az utasítás így ismét a minisztérium teljes tájékozatlanságát bizonyította a valódi helyzetről. Ám nemcsak országos szinten volt nagy a fejetlenség, hanem a városban is. Míg a főispán utasítására délelőtt folytatták az előző nap kiragasztott plakátok leszedését, a vasárnap reggeli Makói Újság első oldalán közölte a kiürítési felhívás – túlhaladottá vált – szövegét. Ez volt a Makói Újság utolsó száma 1944. szeptember 24-én. Utolsó oldalán megjelentette Romániának és Magyarország keleti részének térképét minden cím, magyarázó szöveg, fölirat nélkül. Térképet addig nem közölt a lap. Lehet, hogy a szerkesztőség néhány tisztán látó tagja így akarta rádöbbenteni a makóiakat a valóságra. A lap elején a tordai harcokról olvasva Sikeres elhárító harcok Arad, Nagyvárad és Kolozsvár térségében, majd a térképre pillantva mindenki levonhatta a következtetést. Akárki és akármilyen szándékkal tördelte oda azt a térképet, többet elért vele, mint az összes addigi {813} vezércikkek együttvéve.

Főszolgabírói följegyzés 1944. szeptember 24-én

A városházán és a megyeházán vasárnap délelőtt mind lázasabb lett a készülődés a menekülésre. Az iratokat még ekkor is égették. A város vezetői a még itthon lévő két autóval tervezték az indulást. A gépkocsivezető tűzoltóknak Szűcs Zoltán polgármester-helyettes hadbírósággal fenyegetve parancsolta meg az autóvezetést.66

Délben érkezett a hír Csanádpalotáról, hogy a szovjet csapatok már közvetlenül a határt támadják. Szilágyi-Stand Pál battonyai főszolgabíró ugyanekkor arról tájékoztatta Ferenczy Béla alispánt, hogy a magyar egységek a község szélén védővonalat építenek. Még mindig csak déli 1 óra volt, és már Kiszombor föladása is fölmerült Dávid József állomásparancsnok fejében. A rendőrség és csendőrség nem várta meg az utolsó pillanatot, hanem kerékpárra pattanva a földeáki úton menekült Vásárhelyre.67 Az efféle magatartást joggal ítélte el Shvoy Kálmán Szegeden írt naplójában: „Igen hátrányosan mutat, hogy mindenhonnan elsőnek lépnek meg a rendőrök és közigazgatási tisztviselők.”

Délután 2-kor a szovjet csapatok maguk mögött hagyták Csanádpalotát, ¾ 4-re elérték Királyhegyest és tovább haladtak Földeák felé. A vármegyeházán {814} Fejér Miklós főispán és Ferenczy Béla alispán a megyei és városi tisztikarnak parancsot adott az indulásra.

A régi vármegyei adminisztráció utolsó intézkedését szeptember 24-én délelőtt 11 órakor iktatták. A kerületi honvéd parancsnokság táviratban hívta föl az alispánt, hogy a hadműveletekkel kapcsolatban ellenséges ejtőernyősök vagy gyorsan mozgó egységek meglepetésszerűen megjelenhetnek az arcvonal mögött. A vezérkar főnökének utasítására ezért a községekben 24 órán belül polgárőrséget kell szervezni. A parancsnok tartalékos tiszt legyen, tagjai pedig föltétlenül megbízható lakosok. Fölszerelésükkor a föltalálható összes fegyvert (katonai, vadász, idegen hadseregből származó) igénybe kell venni. Föladatuk gondoskodni a figyelésről, és az esetleges rajtaütéssel szemben megszervezni az ellenállást. „Egy magyar község sem juthat ellenállás nélkül az ellenség kezébe!” – parancsolta a távirat. Kovács Ágoston, a központi járás főszolgabírája, az ügyiratban foglaltak szerint azonnal megkezdte a szervezést. Az események azonban néhány óra múlva túlhaladtak rajta, s így az irat külzetére már csak ezt vezethette rá: „Az orosz csapatok du. három óra körül Királyhegyes és Földeák községet megszállta [!], így további intézkedést már nem lehetett tenni.”68 A főszolgabíró – egyedül a vezető tisztviselők közül – nem menekült el, székhelyén, Makón maradt, s osztozott a város és környéke lakóinak sorsában.

A vármegyeházáról fél 5-kor indultak el a vezető tisztviselők, és este 7 órára érkeztek Hódmezővásárhelyen keresztül Szentesre. A város tisztikara mindössze félórával később, 5-kor indult el egy nagy tűzoltókocsiban, de a vármegye teherautójához hasonlóan, már nem jutott át Földeáknál. Addigra ugyanis a szovjet előőrsök a falu alatt elérték a makó–vásárhelyi utat, és föltartóztatták a gépkocsikat. Ugyanekkor ért oda a makói vasutasok „földerítő” motorkocsija is. A városból kimenekülni akaró vasúti tisztek vasárnap délután egy motorkocsit küldtek előre kipuhatolni a Hódmezővásárhelyre vezető vonal biztonságát. A magányos motorkocsit a műhelyfőnök vezette és egy vasúti tiszt irányította. Amikor belefutottak a szovjet előőrsök tüzébe, gyorsan megálltak és még sikerült épp bőrrel visszahátrálniuk a városba.69 Ifj. Szűcs László szemtanú visszaemlékezése szerint a vasúti kocsiból egy német (?) tiszt géppisztollyal lőtte az orosz katonákat.70

Az elől haladó kilőtt és kigyulladt vármegyei tehergépkocsiban Bugyi Ilona tisztviselőnő súlyosan megsebesült. A tűzoltókocsiban utazók közül a menekülni próbáló Szőnyey Károly rendőrkapitányt és Burunkay Jenő tűzoltó hadnagyot lőtték le az orosz katonák. A többiek: Szűcs Zoltán főjegyző, Szűcs László tanácsnok és családjaik, Pusztai (Fuzák) Sebestyén tisztviselő, Csaba László cserkészparancsnok, ifj. Szőnyey Károly, a rendőrkapitány fia és a két gépkocsivezető, Ferenczi Mihály és Farkas Mihály fogságba estek. Az életveszélyesen sebesült fiatal tisztviselőnőt az orosz tiszt egy revolvergolyóval megváltotta a szenvedéstől. Belefutott még e szovjet előőrsbe egy kerékpárral menekülő pénzügyőr tiszt is. Hiába próbálta megértetni a nyelvet jól beszélő Fuzák Sebestyén az oroszokkal, hogy szürke egyenruhája ellenére nem német katona az {815} illető, Borbély Mátyás számára nem volt menekvés. A közeli kiserdőben egy géppisztolysorozattal kivégezték.71

A fogságba esettek közül a sofőröket nem sokáig tartották fogva a szovjetek, mert este 8-kor már ismét a makói tűzoltólaktanyában voltak.72 A többieket pár napig Földeákon őrizték majd mikor magukra hagyták őket, a földeken keresztül, tanyáról-tanyára vándorolva ők is hazatértek, a már orosz megszállás alatt lévő városba.

A makói állomásparancsnokság 1944. március 16-án (Almási Károly hadnagy,
Vass József hadnagy, Dávid József alezredes, Mészáros főtörzs. Katona Géza hadnagy)

Szeptember 24-én, vasárnap estére Makó légüres térbe került. Az állami, vármegyei és városi vezetők legtöbbje elhagyta a várost. Ezen az estén már csak Dávid József ezredes állomásparancsnok és a Makóra érkezett honvédzászlóalj meg a szovjet erőkkel közvetlen harci érintkezésben álló csendőrök és határvadászok vezetői voltak itt. Az ekkor már Magyarcsanád előtt védekező alakulatok is lassan mind közelebb és közelebb húzódtak a városhoz.

A makóiak ezen az éjszakán feszülten figyelték a körülöttük zajló eseményeket. Aki esetleg kimerészkedett az utcára, néha-néha egy-egy magányos honvédet láthatott, aki hírt vitt vagy hozott az állomásparancsnokságra. A keleti égbolt egész éjjel vörösen izzott a nagylaki gyár hatalmas kenderkazlainak lángjától.73

Másnap reggel a vezető nélkül maradt tűzoltólegénység tovább folytatta szolgálatát, őrizte a kiürült városházát. A szeptember 21-én Pestre utazó polgármester ezen az utolsó napon még néhány órára visszatért a városba.74 Érdekes, hogy a makóiak emlékezete ezt úgy őrizte meg, mintha a polgármester a piactéren {816} fölhívta volna a hadköteles férfiakat: gyülekezzenek, mert harc lesz. Ezt a harcot azonban nem a makóiak, hanem a várost védő honvédzászlóalj katonái vívták meg.

A város védői

A Makó környékén harcoló magyar csapatokról nehéz tiszta képet kapni. A mozgósítás, átszervezés, hadseregparancsnokság fölállítás amúgy sem gond nélküli hetei alatt, a még kialakulóban lévő 3. magyar hadsereg támadott, majd visszavonult, egységei hol elszakadtak egymástól, hol összekeveredtek.

1944 augusztusában az ország belsejében csak békehelyőrségek, bevonulási körletek, kiképző táborok és alakulatok voltak. A keleti front közeledtére a vezérkar augusztus 17-én fölállította a tábori póthadsereg parancsnokságot. Alája tartalékos és póttartalékos egységek tartoztak.75 Az augusztusban behívottak leginkább idősebb korosztályúak voltak, gyakran nemzetiségiek. A ruszinokat vagy korábban a román hadseregben szolgáltakat augusztus 18-án pl. erődítési munkára, átképzésre hívták be. A negyedik háborús év hadseregének anyagi viszonyaira jellemző, hogy a bevonulóknak magukkal kellett hozniuk télikabátot, két rend ruhát és fehérneműt, bakancsot, takarót, evőeszközt, kulacsot, hátizsákot, de még ásót és lapátot is!76 A hadiszolgálatot ellátó egységeket is csak elavult, gyönge fegyverzettel tudták fölszerelni és minimális, korszerűtlen tüzérséggel ellátni. Jellemző, hogy a páncéltörő fegyverként kiadott 4,7 cm-es könnyű belga löveg a szovjet harckocsi páncélját át sem tudta ütni.

A vezérkar augusztus végén elrendelte az 1. magyar hadsereg kötelékében a Kárpátok keleti előterében, Lengyelországban lévő 23. tartalékhadosztály hazahozatalát. A terv az volt, hogy a hadosztály Szamosújvár–Bonchida területére érkezik, és összeolvad a szintén oda irányított 8. tábori póthadosztállyal.77

Bán Ödön százados

A Deseő Gusztáv vezérőrnagy, hadosztályparancsnok által szeptember 1-jén még a szovjet fronton kiadott 5. bizalmas tiszti parancs jól érzékelteti az egység helyzetét, hangulatát. „A partizánokkal való mindenféle tárgyalást megtiltok. {817} Ha erre szükség lenne, úgy azt csak az én előzetes engedélyemmel lehet végezni.”78 A hadosztály ezredei szeptember elejétől közeli hazaszállításra készültek, élelmet vételeztek, és Gordzokow–Gielniow térségében a vasútvonalakhoz tömörültek. Szeptember utolsó napjaiban e hadosztály katonái harcoltak Makó körül, ezért szükséges vizsgálni, hogyan készültek a föladatukra.

A hadosztályparancsnok szeptember 9-én adta ki parancsát az alakulatok összekovácsolására és fölkészülésre a magyarországi tevékenységre. Az első és legfontosabb teendő, hogy a hadosztály minél előbb ütőképes legyen. A hadosztályparancsnok bízott az ennek eléréséhez szükséges mennyiségi és minőségi feltöltésben, a fegyverzettel, ruhával, korszerű páncéltörő fegyverekkel való itthoni ellátásban. A kint lévő hadosztály elemi hiányosságokkal küszködött. Ennek megfelelő volt alkalmazása is: „biztosító szolgálatot” látott el. A parancs tehát kimondta, hogy az alegységeket föl kell készíteni a soralakulatokkal való harcra. A kiképzés súlya a védelmi harc, a páncélelhárítás legyen. Meg kell ismerni (!) és gyakorolni kell védelemben a betörés elhárítását, az áttörés megakadályozását visszavétellel, a betörés elreteszelését. Meg kell ismerni a korszerű védőállás kialakítását, súlypontban a páncélelhárítás kérdésével. A páncéltörő fegyverek alkalmazásának megismerésén túl a páncélos közelharcot is megtanulni rendelte az utasítás. A parancs rendkívül nagy fontosságot tulajdonított a „lelki előkészítésre”, hisz most már a „magyar föld megvédéséről van szó”. A zászlóaljparancsnokoknak a legénység oktatásakor „nem borúlátást, hanem a végső győzelembe vetett hitet” kellett kialakítaniuk. „A kommunista törekvéseknek kíméletlen szigorral kell elejét venni” szögezte le a parancs utolsó mondata.79

A 23. tartalékhadosztályt szeptember elejétől folyamatosan, végül Szombathely–Kőszeg–Körmend–Nagykanizsa területére hozták haza. Az itthoni feltöltés, fölszerelés azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az 54. gyalogezred parancsnoka, Pákh Miklós ezredes pl. szeptember 11-i napiparancsában Nagykanizsán még mindig ezt írta: „úgy személyi, mint anyagpótlás terén minden lehetőt megtenni, hogy bármikor várható elvonulási parancs minél ütőképesebbnek találjon bennünket! Sisakkal és gyalogsági ásóval mindenki mielőbb el legyen látva”!80 A mintegy tízezer főből álló hadosztály továbbra is jelentős fölszerelési hiányosságokkal küszködött. Tüzérsége, páncélelhárító fegyverei nem voltak. Joggal állapíthatta meg a moszkvai rádió magyar adásának kommentátora: „ez a hadsereg összehasonlíthatatlanul rosszabbul van felfegyverezve, mint a német haderő”!81

A legénység az ország legkülönbözőbb területeiről származott (Zemplén, Bácska, Nyugat-Magyarország, Budapest, Nyírség). Jelentős számban voltak közöttük kárpátaljai ruszinok. A tisztikar ugyanígy nagyon sok helyről és alakulatból érkezett, s egymást nem ismerte. Lényeges különbségek voltak ekkorra már a honvédség tisztjeinek beállítottsága, nézetei között. Legélesebben ez a nyilas hatalomátvétel után, október 15-én mutatkozott meg, mikor Deseő Gusztáv {818} vezérőrnagyot, a hadosztály parancsnokát leváltották, az 51. ezred III. zászlóalja pedig megtagadta az eskü letételét Szálasira. Két nap múlva a hadosztály új parancsnoksága úgy intézte, hogy a zászlóalj saját aknamezőre futott, és 42 tagja meghalt.82 A másik táborba tartozók rendületlenül hittek a német fölényben, s még ekkor is a végső győzelemről beszéltek.

A Makónál harcoló 51. gyalogezred (parancsnoka Battha Andor ezredes) I. zászlóaljának Bátky Zoltán hadnagy, II. zászlóaljának Vandlik László százados, III. zászlóaljának pedig Bán Ödön százados volt a parancsnoka. A város körüli harcokban részt vettek még a hadosztály 42. és 54. gyalogezredének (parancsnoka Pákh Miklós ezredes) katonái, valamint a 7. rohamtüzérosztály (parancsnoka Török Pál százados) páncélosai is.

A 4. „Polizei” SS-páncélgránátos hadosztály StuG. IV. rohamlövege az Alföldön

E csapatok mellett még számos egység katonái is harcoltak Makó környékén, így a 8. tábori póthadosztály 12., 21. és 24. pótgyalogezrede, 24. felderítő pótosztálya és 58. tábori utász pótszázada; a 23. motorizált, a 105. gépvontatású és a 13. tüzérosztály, a 151. sorozatvető tüzérosztály, a 4., 5., 17., 18. és 20. gyalogezredek, valamint a 201. önálló zászlóalj, hogy csak a legfontosabbakat említsük.

A magyar hadvezetés szeptember végén meggyorsította a csapatok fölvonulását a veszélyeztetett területekre. A 23. tartalékhadosztály szeptember 21-én kapta a parancsot, hogy Nyugat-Dunántúlról induljon Szegedre. Ezt a hírt még ezen a napon közölte Hans Greiffenberg, a Wehrmacht magyarországi meghatalmazott tábornoka Hans Friessner vezérezredessel, a Keleti-Kárpátoktól a Tisza-torkolatig harcoló Dél-Ukrajna hadseregcsoport parancsnokával.83 Táviratában még a pontos beérkezést, szeptember 23-át is megjelölte. Valóban így történt. A Kőszegen állomásozó 51. gyalogezred III. zászlóalja indult el leghamarabb Szeged felé. Első része még ezen a napon bevagonírozott, és elindult a Dél-Alföldre. A második rész egy nap múlva követte őket. Az eredeti tervek szerint a csapatoknak Szegedről a Bánság területére kellett volna tovább menniük, de a Maros északi partján erősödő szovjet előretörés miatt a zászlóaljat Szegedről már {819} Hódmezővásárhely–Makó területére irányították.84 A Maros bánsági oldalán az 5. tábori póthadosztály 7. gyalogezrede mellé, a 8. tábori póthadosztály 24. felderítő pótosztálya (parancsnoka Légrády Elek alezredes) néhány könnyű harckocsival Ferencszállásra futott be.85 Szeptember 23-án este érkezett meg a 23. hadosztály első egysége Makóra. Az 51. gyalogezred III. zászlóaljának első része Kövesdi Vilmos százados vezetésével kirakodás után az apátfalvi–nagylaki úton azonnal a frontra, a trianoni határra indult.

A magyar hadvezetés ezekben a napokban már lázasan igyekezett csapatokat irányítani a szinte teljesen védtelen délkeleti határra. Így például a szeptember elején Tapolcáról az Északkeleti-Kárpátokba irányított 7. rohamtüzérosztályt, szeptember 20-án, alig hogy ott kirakodott, már útnak is indították Arad felé. Az egység végül Békéscsabán keresztül szeptember 23-án este Orosházára érkezett, és a II. hadtestparancsnokság alárendeltségébe került.86 Míg Orosházára magyar egység érkezett, addig a német hadseregcsoport- parancsnoksághoz 23-án hajnalban már befutott egy német ügynök jelentése, hogy a magyarok Hódmezővásárhelyt reggel 8-kor kiürítik.87

Turán rádiós harckocsi

Szeptember 23-án a világ nagy rádióállomásai – a tőlük telhető pontossággal – sűrűn foglalkoztak a magyarországi helyzettel. A londoni rádió reggeli adásában még csak föltételes módon fogalmazott: „az orosz előőrsök ma reggel már valószínűleg átlépték a magyar határt”.88 A szövetségesek Földközi-tengeri adója este már tényként állapította meg, hogy „ha csak felderítő erőkkel is, a Vörös Hadsereg már minden irányban magyar földön harcol”.89 A moszkvai {820} Kossuth Rádió esti fél 11 órás híreiből pedig az egész világ megtudhatta, hogy „Arad eleste után az orosz haderő Makó, Szeged és Békéscsaba felé nyomul előre”.90

A szovjet csapatok előrenyomulása Makónál

A 2. Ukrán Front csapatai szeptember 22-re elérték a Nagyvárad–Arad–Temesvár vonalat, sőt e két utóbbi várost meg is szerezték. A moszkvai rádió még ezen az éjszakán bejelentette „Arad város és nagy vasúti csomópont” elfoglalását.91 A 228. hadosztály egységei nem álltak meg a városban, hanem a magyar csapatokat üldözve tovább támadtak északnyugati irányba. Újabb parancsuk Tornya, Kis- és Nagyvarjas elfoglalása volt. Ezen a terepszakaszon kellett a hadosztálynak Arad körüli védővonalát kialakítani.92 E védelem megszervezése közben érték el és lépték át a Tornyáról Battonyára vezető úton a szovjet földerítők a trianoni határt 1944. szeptember 22-én késő este, 23-án kora hajnalban.93

Szeptember 23-án a Vörös Hadsereg 799. ezrede parancsot kapott, hogy induljon meg Szederhát térségéből nyugatra, Pécska irányába. Az ezred a reggeli órákban elérte Pécskát, majd a faluból kiérve a szőlőknél északnyugatra fordult Csanádpalota felé. A cél a Mezőhegyes–Nagylak közötti vasútvonal elérése volt. A Pécskától nyugatra a trianoni határig húzódó területsáv elfoglalása a délről érkező 767. ezred föladata lett. Marosi átkelését befejezve az ezred Szemlakról Sajtényba, onnan a romániai Nagylak felé nyomult előre. A szovjet földerítők szeptember 23-án hajnalban itt is elérték, sőt átlépték a magyar határt és Csanádpalotáig, Királyhegyesig, Apátfalváig kémlelték ki az utakat, s bizonyosodtak meg a határ nyitottságáról és a katonai egységek hiányáról.94

Szeptember 23-án estére, 24-én reggelre a két támadó ezred közvetlenül a trianoni román–magyar határra érkezett.

Szeptember 23-án a román területen Makó felé előrenyomuló szovjet csapatok csak helyi jellegű ellenállással találkoztak. Néhány csendőr és határvadász egység próbálta zavarni menetüket.

Nem így történt a Battonya irányába támadó csapatok esetében. Az Aradról visszavonuló magyar egységek Kispereg–Battonya–Dombegyház–Kevermes vonalon szilárdították meg állásaikat. A II. hadtest parancsnoksága Medgyesegyházán volt. Szeptember 23-án délelőtt 10–11 órakor Tornyáról indított szovjet harckocsitámadás (a 18. harckocsi hadtest, 170. dandár, I. zászlóalj, 2. század) Battonya határában a 8. tábori póthadosztály kemény ellenállásába ütközött. A magyar tüzérek fél tucat szovjet páncélost kilőve állították meg a támadást.95 Battonyát háromnapos harcok után csak szeptember 26-a, délutánra {821} támadást. Battonyát háromnapos harcok után, csak szeptember 26-a délutánra tudták elfoglalni a szovjet csapatok. A Maros déli partján a szovjetek Nagyszentmiklós előtt készültek a másnapi támadásra.96

Az 53. hadsereg parancsnoksága földerítőinek adatai alapján megállapította, hogy a Marostól északra a 8. tábori póthadosztály Mezőhegyes–Battonya–Dombegyház vonalon hevenyészett védőállást épített ki. A védővonal nyugati szárnya azonban semmihez nem kapcsolódott. A jobbszárnyat alkotó 12. gyalogezred a mezőhegyesi ménesbirtok határán körbefutó „harckocsi biztos” vizesárok mögött rendezkedett be védelemre.97 Mezőhegyestől délnyugatra a Marosig azonban már nem volt számottevő katonai egység. Erre a területre a védővonal következő láncszemének szánt 23. tartalékhadosztály addig csak töredékeivel érkezett meg. Ezt felismerve a szovjet parancsnokság a 18. harckocsihadtest részeit – a sikertelen battonyai támadás után – Tornya körzetéből átcsoportosította a 799. ezred sávjába, és föladatául az északnyugati irányú előretörést jelölte meg.98

Szeptember 24-e reggelén a 228. voznyeszenszkij lövészhadosztály Sajténynál álló 767. ezrede Nagylak irányába, a 799. ezred harckocsikkal megerősítve pedig a pécskai úton Csanádpalota felé támadt. Az északnyugatra előretörő szovjet egység a mezőhegyes–battonyai magyar védővonaltól néhány kilométerre délre vonult előre.99

A Pécskáról reggel meginduló 799. ezred a délelőtti órákban érte el Csanádpalota – s egyben az ország – határát. A községben egy határvadász őrs (20–25 fő), egy csendőrőrs (10–15 fő), valamint a légvédelmi központ 18. sz. figyelőőrsének 12 beosztottja jelentette a fegyveres erőt. A korábbi aradi támadáshoz 40–50 főre megerősített palotai határvadászok egyik része ugyanis Pécskáról nem Csanádpalota, hanem Nagylak felé vonult vissza, s így a község előtt és a községben csupán egy szakasz határvadász tartózkodott.100

A szovjet előőrsök a pécskai, és a battonyai földutakon kelet-délkelet felől közelítették meg Csanádpalotát. A Zellmann-malomnál lévő magasfigyelő négytagú őrsége délelőtt 11 órakor a Románia felőli harci zajt hallva, fölhívta a battonyai parancsnokságot, ám onnan megnyugtatták őket, hogy Battonya szilárdan a magyar csapatok kezén van. A magasfigyelő közelében 11 óra 25 perckor megérkező katonai teherautót így gyanútlanul fogadták a légi figyelők, s csak akkor lepődtek meg, mikor már körül is vették őket a szovjet katonák. Ugyanekkor a pécskai úton közeledő szovjet előőrsök is elérték a falu délkeleti szélét. A község északkeleti utcáiból néhány puskalövést adtak le rájuk a Csanádalberti {822} felé menekülő csendőrök.101 A mintegy 10 percig tartó lövöldözés után a szovjet egységek a déli harangszóra beértek a község központjába. A következő hiteles és szemléletes leírást olvashatjuk minderről a csanádpalotai Historia domusban: „Úrangyalára (déli 12 óra) még harangoztak, s utána néhány perccel eldördültek az első lövések, s itt volt az első járőr a templom sarkánál. Jöttek eleinte szivárogva, majd mind többen.”

Ugyanezekről az órákról a szomszédos kövegyi parókián a következőket jegyezték fel: „Fél 12 tájban Csanádpalota és a csigai út irányából erős géppuskatűz hallatszott. A falu riadt csendjét vágtató kocsi zörgése zavarta meg. A határvadászok menekültek. Ezt a kocsit hamarosan egy másik kocsi követte, melyen Kőrösi Imre csanádpalotai csendőr szakaszvezető állt célra tartott puskával. A kíváncsi, leselkedő lakosoknak azt kiáltotta: Csanádpalotán vannak az orosz partizáncsapatok. Olyan sokan vannak, hogy visszaverésük teljesen lehetetlen ilyen kis magyar erővel.”

A Csanádpalotára bevonuló szovjet erők nem álltak meg a községben, hanem az ún. Rác úton tovább vonultak Királyhegyes–Rákos–Földeák s a végcél: Hódmezővásárhely felé. Ez a középkor óta térképeken jelzett fontos földút szinte nyílegyenesen vezet az országhatártól a fölsorolt településeken keresztül, vagy mellettük Hódmezővásárhelyig. A szovjet előőrsök rövid idő alatt elérték Királyhegyest. A plébánián pontosan följegyezték, hogy a községben délután fél 3-kor jelent meg az első szovjet előőrs. A Csanádpalotától mintegy 10 km-re északnyugatra lévő községben így ezen a vasárnap délután 3 órakor már nem kezdődött meg a litánia, mert Marycz János (1899–?) plébános a szovjet csapatok közeledtének hírével motorkerékpárján Makóra robogott.102 Királyhegyesen ekkor nem volt magyar katonaság, így a szovjet katonák a falu mellett háborítatlanul vonultak tovább Földeák–Hódmezővásárhely irányába.

A 799. ezred földerítői délután 4 óra körül a földeáki határba érkeztek. Az ottani parókián is pontosan följegyezték: „Szeptember 24-én délután 4 óra körül az első idegen katonák megközelítették a falut.” A szovjet ezred zöme Királyhegyes mellett 4–5 óra tájban elvonulva, fél hatra érte el a rákosi útcsomópontot. Rákosról két irányban támadott tovább az egység. Az erősebb rész a Rác úton folytatta menetét Hódmezővásárhely felé, az él másik része pedig nyugatra fordulva a Srég (battonyai) úton közeledett Földeákhoz. A Makót és Vásárhelyt összekötő vasútvonalat és országutat a Srég úton előrenyomuló szovjet katonák érték és zárták el vasárnap délután fél hat óra tájban. Ebbe az egységbe futottak bele a Makóról gépkocsikon menekülő megyei és városi tisztviselők és a vasútvonal szabadságát kipuhatolni akaró makói vasutasok.103 Az országúti összecsapást nem tekintve, tűzharc Földeák előtt sem igen alakult ki, hiszen a néhány puskával kivonuló magyarok, mikor „világossá vált, hogy sorkatonaság igen nagy erővel közeledik, föladták a harcot”. Virágh Sándor plébános háromnegyed 6 tájban hagyta el Földeákot, „akkor vonultak be az első szovjet harckocsik a községbe”.104 {823}

A Maros északi partján előrenyomuló 767. ezred szeptember 24-én hajnalban kezdte meg támadását, s délelőtt elfoglalta a romániai Nagylakot. A Pécskáról legnagyobbrészt erre visszavonuló határvadászokból, csendőrökből álló és előző este Makóról fél zászlóalj honvéddel (51. gyalogezred III. zászlóaljból) megerősödött magyar harccsoport ellenállása, a kedvező terepadottságokat kihasználva a déli órákban közvetlenül az ország határán szilárdult meg. A hosszan elnyúló területen szétszórt házakból, gyártelepből, két vasúti megállóból álló magyarországi Nagylak bevétele elhúzódott, s kb. délután 4 óra körül fejeződött be.105 A Makó felé visszahúzódó magyar katonák délután 5-6 óra felé még a bökényi vasúti őrháznál próbálták megakadályozni a szovjetek előrenyomulását, de estére föl kellett adniuk ezt a terepszakaszt is, s Magyarcsanádon és Apátfalván keresztül bevonultak Makóra. A két faluban éjszakára csak egy-egy megfigyelő szakaszt hagytak. Éjfélkor azonban az utolsó magyar katonák is elhagyták Magyarcsanádot. E napról a község Historia domusában a következőket jegyezték föl: „Szeptember 24-én, községünk búcsú ünnepén (Szt. Gellért vértanú napja) a templom tornyára és az országzászlórúdra felhúztuk a magyar színeket. A búcsú szentmiséjére a hívek összejöttek […] A szentmise végét megzavarták, mert az elöljáróságot kihívták, a nép is kitódult a templomból. Nagylak felől nyugtalanító hírek. Délután a templom tornyából bevontuk a magyar zászlót. […] Késő délután Őscsanád felől az oroszok lőtték a magyarcsanádi–apátfalvi kövesutat és Apátfalvát. Estére csönd lett.[…] Éjfél felé átment a falun az utolsó magyar katonai csapat.” A magyarcsanádi plébános éjjel 1 órakor magához vette az Oltáriszentséget, eloltotta az örökmécsest, és kihúzódott a tanyákra.

A Marostól délre Nagyszentmiklós előtt húzódott a front. A makói és kiszombori határvadászokat csak egy-két honvédzászlóaljjal és egyetlen tüzérüteggel tudták megerősíteni. Itt szeptember 24-én, vasárnap délelőtt 10 órakor indult meg a 375. szovjet hadosztály egyik ezredének támadása aknavetőkkel, sorozatvetőkkel, harckocsikkal. A nagy erejű támadás elől a csak kézi fegyverekkel (puskák, néhány golyószóró) fölszerelt katonák és határvadászok gyorsan húzódtak vissza az országhatár, Kiszombor felé.106 A községben a helyzet kritikussá vált, s délután 1 órakor Dávid József ezredes makói állomásparancsnok már a község feladását fontolgatta. A kiszombori csendőrök is ekkor vágtattak el lovas kocsikon a községből Szeged felé.

Eközben Apátfalván délután 3 óra tájban elterjedt a híre, hogy a partizánok már átjöttek a Maroson. Egy háromtagú lovasjárőr azonnal elvágtatott a töltés felé földeríteni a helyzetet. Rajtuk kívül öt honvéd volt még ekkor csak a faluban. A lakosság pánikszerűen menekült a községből a tanyákra vagy pedig a délután 4 órakor induló utolsó vonattal Makóra.107 Hervay Kálmán torontáli főszolgabíró Kiszomborról délután háromnegyed 4-kor azt jelentette telefonon Makóra, hogy a község helyzete válságosra fordult, a katonák elhagyják a frontot. A mellette álló katonatiszt megállapítását is közölte: ha nem érkezik erősítés, Kiszombor megtartása lehetetlen.108 Ezután nem sokkal a katonai és polgári közigazgatás utolsó képviselői is elhagyták a községet. Késő délutánra értek be a {824} faluba a trianoni határt legutolsóként védő határvadászok. A templom körül még megpihentek, majd az estére megeredő esőben „ázottan, éhesen” kivonultak a faluból.109 A község még ezen az éjszakán elesett, hisz másnap hajnalban arra ébredtek a zomboriak, hogy az utcákon szovjet katonai járművek állnak. A Vörös Hadsereg reggel néhány kisebb ágyút állított föl a főtéren, a katonák többsége pedig elvegyült az érdeklődő falusiak között. „Olyan képe volt a főutcának, mintha vasárnapi korzó volna” – jegyezte föl a Historia domusban Kleitsch Mátyás plébános. A szovjet előretörés azonban megállt Kiszombornál, a községet elfoglaló katonák nem támadtak tovább.

Szeptember 24-én, vasárnap, tehát a Vörös Hadsereg a következő Csanád megyei településeket foglalta el: Csanádpalota, Királyhegyes, Nagylak, Földeák, Kiszombor. E helységek – Nagylak kivételével – a következő napok-hetek harcaiban még hosszabb-rövidebb időre és részben vagy egészen visszakerültek a magyar csapatok kezébe. Nagylakra azonban már nem sikerült a támadó honvédegységeknek többé behatolni.

Makó ostroma

Szeptember 24-én kora délután Dávid ezredes makói állomásparancsnok és a Ferencszálláson álló földerítő egység parancsnoka, Légrády Elek alezredes már fölismerte, hogy a csanádpalotai szovjet előretörés célja Földeákon keresztül Hódmezővásárhely elérése. Kézzelfoghatóvá vált a veszély, hogy Kiszombor és Földeák elfoglalásával a szovjet csapatok jóformán bekerítik Makót. Az utolsó pillanatban a magyar hadvezetés kapkodva próbálta a védővonalon Makó körül tátongó rést valahogyan betömni. Délután 2 órakor érkezett meg az újvárosi állomásra az 51. gyalogezred III. zászlóaljának második része Bán Ödön százados, zászlóaljparancsnok vezetésével. A kirakodás alatt már odahallatszott a nagylaki határon folyó harci zaj.

A vezérkar Szegedet is igyekezett katonai erővel biztosítani. Oda Matolcsy Elek vezérőrnagy parancsnoksága alatt légvédelmi tüzérek érkeztek. Makótól keletre pedig Tótkomlóson jelentek meg újabb egységek, a 7. rohamtűzér osztály két ütege.110 Délután 2 óra körül Dávid ezredes már azt is tudta, hogy nem – mint korábban föltételezték – „partizánok”, hanem reguláris erők vonulnak Csanádpalotáról Királyhegyes felé. A Makóra éppen hogy megérkezett zászlóaljból egy szakasznyi honvédet a vármegye tehergépkocsiján azonnal ki is küldött Királyhegyesre ellenőrizni a helyzetet. A faluba fél 3-kor megérkező szakasz gyalog indult a Rác úton Csanádpalota felé megbizonyosodni a szovjet előretörésről. Az első szovjet tankokat és katonákat 3 óra körül meglátva, visszafutottak a faluba, és az Apátfalvára vezető úton elhagyták Királyhegyest.111 Valószínű, hogy nem mentek Apátfalváig, hanem a csanádpalotai utat a Langó-féle kápolnánál elérve, visszafordultak Makóra. Vass József hadnagy háromnegyed 4-kor jelentette a vármegyeházán Balla Endre tartalékos főhadnagynak, hogy Királyhegyest a szovjet erők elfoglalták.112 A főhadnagy az önkéntes karhatalmi {825} század megerősítéséül szolgálatot teljesítő 3. korcsoportú leventék egy részével kivonult az apátfalvi–csanádpalotai utak város alatti elágazásához. A leventecsapat összes fölszerelése céllövő kispuska és puskánként néhány töltény volt. Céljuk az útlezárással az volt, hogy megakadályozzák kémgyanús és nemkívánatos elemek beszivárgását a városba. A leventék másik csoportja a Maros-hidaknál volt őrszolgálatban.113

Harsányi László tb. főszolgabíró, a nagylaki szolgabírói kirendeltség vezetője székhelyéről, Csanádpalotáról közvetlenül a szovjet csapatok megérkezése előtt távozott el gépkocsin. A délutáni órákban Mezőhegyesről már nem tudott községébe visszatérni, mert Csanádpalotán „nagyobb orosz erők zárt egységbe vonulnak Földeák irányába”.114 Makóra a battonyai úton, Pitvaroson és Rákoson keresztül sem tudott eljutni, mert a szovjet egységek Királyhegyes mellett 3-4 óra körül elvonulva este fél 6-ra már elérték a 4 km-re lévő rákosi útkereszteződést, s így ezt az utat is elzárták.115

Mialatt Makótól északkeletre a szovjet csapatok zavartalanul haladtak előre, a Makón kirakodó honvédzászlóalj megkezdte a város védelmének kialakítását. Bán százados embereit a város keleti szegélyén, mintegy „fél”-körvédelemben helyezte el. A katonák a városból kivezető utakat, a város szélének jobban védhető, jelentősebb pontjait szállták meg szakasz, félszakasz, gyakrabban raj, félraj erővel. Egy-egy golyószóró, néha géppuska adta a védelem fő tűzerejét. Páncéltörő fegyvere, tüzérsége nem volt a zászlóaljnak. A támpontokból álló védővonal délen a makó–apátfalvi vasúttöltés alatti részénél kezdődött, majd észak fele haladva a vásártéri megállónál, téglagyárnál érte el az aradi országutat. A téglagyár látszott valamelyest jobban védhető tereptárgynak ezen a részen. Innen a vonal követte a Honvéd szélén futó vasúti töltést, és a védelem támpontjai a kivezető Királyhegyesi út, újvárosi állomás, Rákosi út, Igási út elején voltak.116

Bán százados a város körüli védelem megszervezése után jelentkezett a makói állomásparancsnokságon. A parancsnokság Szegedi utca elején lévő épületében (a volt Ott Károly-féle házban) Dávid József ezredes és Légrády Elek alezredes mellett Újlaki (?) csendőr alezredessel és Kun Tibor őrnaggyal ismerkedett meg. A százados – beszámolva a megtett intézkedéseiről – kérte az ezredest, hogy mint rangidős, vegye át a „Makót védő csapatok parancsnokságát”. A korábban levente- és kiegészítő parancsnoki föladatokat ellátó főtiszt elhárította magától e tisztséget. A rangban következő Légrády alezredes szintén így nyilatkozott és mindketten a frontot megjárt fiatal százados alá rendelték magukat. Bán Ödön százados a „körvédelem” kiegészítéséül a csendőriskola városban maradt 60 csendőrét a hidaktól a Szegedi utca elejéig húzódó gátrész védelmére irányította, és a postahivatal biztosítása is a csendőrök föladata lett. (A telefon-összeköttetést postáskisasszonyok bonyolították le az ekkor még Szegeden lévő {826} hadosztály-parancsnoksággal.) A hidak és Kiszombor védelme a határvadászok föladata lett. Egy szakaszuknak az összeköttetést is fönn kellett tartania a két helység között. A hidaktól a strand melletti erdőn keresztül Gerizdesig húzódó területen a városi légószázad néhány tagja tartott figyelőszolgálatot.117 A honvédek a városházán rendezték be központjukat (konyha, gazdasági hivatal), s egy szakaszuk is itt volt tartalékban. Bán százados a szomszédos állomásparancsnokság irodájából intézkedett. A zászlóaljnak előző este Makóra érkezett része, Kövesdi Vilmos százados vezetésével ez idő alatt harcban állt az országhatáron, majd késő délután fokozatosan visszavonult előbb Magyarcsanádra, majd Apátfalvára. Késő estére a zászlóalj zöme, néhány megfigyelő szakaszt hagyva Apátfalván, bevonult Makóra, és a védővonal déli szakaszát, a vásártér-téglagyár környékét szállta meg.118

A front közeledtére ezen a napon Apátfalváról majdnem mindenki kihúzódott a tanyákra. A bánsági részeken dúló ütközet ágyúzása egész délután hallatszott a faluban. Vasárnap estére a Rákosi út felől a makói Újváros szélénél föltűntek az első szovjet felderítők.119 A német hadsereg hadinaplója szerint a II. magyar tartalékhadtest arcvonala szeptember 24-én magába foglalta Mezőhegyes alatt Kis- és Nagypereget, tovább haladva kelet felé Battonyát és Dombegyházat.120 Mezőhegyes déli határától a Marosig húzódó jelentős rés, katonai erővel meg nem szállt, Makó és Hódmezővásárhely felé mutató 20 km széles területsáv e jelentés alapján szinte kézzelfogható. Még inkább azzá tette a szovjet hadvezetés azzal, hogy földerítve a rendkívül kedvező lehetőséget, erőit átcsoportosítva – az első sikertelen próbálkozás után nem erőltette tovább arcból a Battonya elleni harckocsitámadást – maximálisan kihasználta. A magyar országhatárt átlépve északnyugati irányba Vásárhelyig nem akadt ellenállásra, nyugati irányba pedig a helyi jellegű ellenállást fokozatosan fölszámolva haladt előre Makóig.

A Maros déli részén az egymásnak részben ellentmondó adatok bonyolultabbá teszik e nap mérlegének megvonását. A Temesvár előtt álló német csapatok északi irányba húzódva elérték a Billéd–Sándorháza–Lovrin vonalat, s ezzel közelebb jutottak a Maroshoz. Egy északi irányú német támadás azért volt különösen veszélyes, mert ha eléri a folyót, jelentős zavart okozhat az északi parton Makónál harcoló szovjet erők utánpótlásában. Az ellátó útvonal ugyanis Aradtól a Maros déli partján húzódott, és Németszentpéter–Pécska körzetében lépte át a folyót.121 Ugyanezen a napon azonban a szovjet erők nyugati irányba támadva itt is elérték a magyar országhatárt, majd jó 12 óra múlva a támadók elfoglalták Kiszombort.122

A községet 24-én késő éjjel, 25-én hajnalban elfoglaló szovjet csapatok előretörése még nem veszélyeztethette a marosi hidakat, mert akkor már ezen a napon fölrobbantották volna őket. A frontról visszahúzódó magyar katonák a {827} szomszédos Ferencszállásig, s a hidak előteréig hátráltak. A községbe benyomuló egység sem érezhette biztonságban magát, hiszen akár a hidakat védő honvédek, vagy Ferencszállás felől a földerítők könnyű harckocsijaikkal támadva, akár a Lovrinnál álló németek észak felé törve könnyen bekeríthették s elvághatták volna őket a főerőktől. A Kiszomborra benyomuló, jócskán előreszaladt szovjet katonák helyzetét veszélyessé tette még az is, hogy a folyó északi partján ekkor jó 20 km-rel keletebbre, Nagylak–Magyarcsanád között húzódott a frontvonal. Nehezíti a bánsági helyzet pontos kibogozását, hogy némely szovjet jelentések adatai arról szólnak: szeptember 25-én a 375. szovjet hadosztály egységei még mindig Őscsanádtól nyugatra, az országhatár vonalában harcoltak.123

A megoldás kulcsa épp ez a jelentés. Míg délkelet felől 24-én éjjel, 25-én hajnalban szovjet egységek eljutottak Kiszomborig, a Maros és a hidak felé hátráló katonák megkapaszkodhattak az országhatártól a hidakig húzódó Maros-töltésen. A folyó másik oldalán Makó még magyar kézben volt, így a hidakon, vagy akár a Maroson át bármikor visszavonulhattak. A szovjet csapatok pedig, bár elérték Kiszombort, nem támadtak tovább sem északra a hidak irányába, sem pedig nyugatra, Szeged felé.

A Makó közvetlen közelében elért szovjet hadisikerek intézkedésre késztették a legmagasabb parancsnokságokat is. Guderian vezérezredes, a német szárazföldi haderők vezérkari főnöke e napon megparancsolta a Dél hadseregcsoportnak, hogy mivel az Aradról Szegedre, Budapestre vezető utak lezárása rendkívül fontos, és a Tisza szegedi átkelőhelyének megtartása elsőrendű feladat, „a Makóig előretört ellenséges erőt keletre vissza kell verni”!124

Heszlényi József altábornagy szeptember 24-én este 9 órakor a hadseregcsoport-parancsnokságra küldött jelentésében még mindig arról tervezgetett, hogy meg kell akadályozni a szovjet főerők kilépését az erdélyi hegyek közül. A megérkező 23. tartalékhadosztályt szorosan a Maros északi partjára akarta helyezni, hogy e keleti ellentámadást végrehajtsa. További erősítések érkezésében is bízott.125 A hadsereg-főparancsnok tervezgetései fölött azonban már jócskán eljárt az idő.

A 2. Ukrán Front főparancsnoka, R. J. Malinovszkij marsall szeptember 24-én a szovjet főhadiszállásnak küldött jelentésében ismertette, hogy 53. hadserege kijutott Arad északnyugati körzetébe, és nem talált szervezett ellenállást. Ez kedvező helyzetet teremtett a front balszárnyának Nagyvárad–Debrecen irányú támadásához. Ezért javasolta, hogy a főhadiszállás változtassa meg a szeptember 15-i direktívában meghatározott főcsapás irányát. A szovjet hadsereg irányítói elfogadták a marsall javaslatát. A módosított tervek szerint a 2. Ukrán Front föladata a következő lett: Nagyvárad–Debrecen körzetében szétzúzni a német–magyar erőket, és Nyíregyháza–Csap irányába tovább támadva segíteni a 4. Ukrán Front áttörését az Északkeleti-Kárpátokon, és bekeríteni az Erdélyben lévő német–magyar hadseregeket.

A Makó, és Hódmezővásárhely felé előrenyomuló 228. hadosztály előtt szeptember 24-ről 25-re virradóra a védelem megszilárdulásának jelei kezdtek {828} mutatkozni.126 A hadosztály parancsnoka, I. N. Jeszin ezredes ezért fölötteseitől erősítéseket igényelt. Kérésének eleget tettek és a hadosztály addig tartalékban lévő 3. ezrede a 795. lövészezred előrevonását rendelték el. A szovjet vezetés, megállapítva, hogy a 228. hadosztály 18–20 km mélyen beékelődött az ellenség védelmébe, és szem előtt tartva az elérendő föladatokat, további erősítéseket irányított Makó körzetébe. A város és Hódmezővásárhely elleni támadáshoz átadta a 110. és 170. harckocsidandárokat (összesen mintegy 40 harckocsival) és a 3. csapásmérő rohamezred 23. és 27. rohamzászlóaljait.127

A Földeák déli és keleti szegélyét 24-én este elérő 799. ezred a falut éjjel birtokba vette. Ennek hírére még a szegedi alakulatoknál is riadó volt, s többek között az újszegedi hídfőnél elhelyezett légvédelmi üteg azonnal Algyőre települt. A kedélyeket a nagyvárosban hamarosan megnyugtatta a hír, hogy két somogyi zászlóalj már körülvette a Földeákra betört „szerb partizánokat”.128 Ez éppen úgy nem födte a valóságot, mint ahogyan nem jugoszláv partizánok voltak Földeákon.

Szeptember 25-én, hétfőn reggel a magyar–német csapatok több helyen indítottak ellentámadást a Battonya–Gyula közötti frontszakaszon. A Makóhoz legközelebbi és a városkörnyéki harcok szempontjából legjelentősebb a Mezőhegyesről Csanádpalotára irányuló ellenlökés volt. A tervek szerint az előző napokban Orosházára megérkezett 7. rohamtüzérosztály páncélosai a 8. tábori póthadosztály 12. gyalogezredének Mezőhegyesről és Csanádalbertiről induló századait támogatva visszafoglalják Csanádpalotát.129 Az osztály 1. és 2. ütege ezért szeptember 24-én délelőtt Tótkomlósra érkezett. Török Pál százados osztályparancsnok és az ütegparancsnokok innen továbbmentek Mezőhegyesre, felvették a kapcsolatot a 12. gyalogezred támadásra kijelölt zászlóaljának parancsnokával és megszemlélték a megindulási körletet. Megállapodtak, hogy a támadás szeptember 25-én, hétfő reggel 8 órakor kezdődik a 2. üteg rohamlövegeivel az élen. Az 1. üteg és a törzs Tótkomlóson áll készenlétben, és biztosítja az előretörést.

Az 53. szovjet hadsereg-parancsnokság utasításának megfelelően a 110. és 170. harckocsidandár kijelölt egységei hajnalban Csanádpalotán keresztül vonultak Földeák körzetébe. A kövegyi plébánián föl is jegyezték: „Éjszaka hernyótalpasok zakatoltak. Nagy erő vonulhatott át Palotán.” Szárnyaik biztosítására négy harckocsi Mezőhegyes felé fordult, s ott éppen a Csanádpalota ellen támadásra készülő zászlóaljat zavarta meg. A támadásra már előkészült 7/2. rohamtüzér üteg, parancsnoka Kőszeghy Barnabás főhadnagy kilenc rohamlövegével azonnal a gyalogság segítségére sietett. Egyenlőtlen küzdelem bontakozott {829} ki. A szovjet harckocsik közül egyet azonnal kilőttek, a visszafordulókat pedig Csanádpalotáig üldözték. A szovjet harckocsidandár többi tankja ekkorra már elhagyta a falut, s a házak között csak néhány gyalogos szakasz és kisebb ellátó egységek voltak. A rohamtüzérek és a beérkező gyalogzászlóalj kora délutánra tűzharccal visszafoglalta a község nagyobb részét. A támadás során különösen bátran vezette katonáit Bondor Vilmos gyalogos századparancsnok. Helytállásáról a felsőbb parancsnokság is megemlékezett.130

Az eseményeket így örökítette meg a palotai Historia domus: „Szeptember 25. A délelőtt folyamán ismét lövöldözés kezdődött. Tankok dübörögtek végig a főutcán. Bent voltak a magyarok. Nagy lövöldözés […] Délután 4 óra tájban elcsendesedett a helyzet. Nagyobb magyar egység volt benn.” A szovjetek a rohamlövegek elől előbb a község nyugati-délnyugati részébe, Palkófalvára húzódtak, délután 5 óra felé pedig egy részük átvonult Kövegyre. A kövegyi Historia domus szerint: „Szeptember 25. Este 5 óra körül jöttek be először a falunkba orosz katonák. Átkutatták a falut. Éjszakára a Gyüge téglatelep körül ásták be magukat védelemre. Ekkor ugyanis a délelőtti harc után Palotán magyar csapatok voltak nyolc rohamlöveggel”.131

Magyar rohamtüzérek Zrínyi rohamtarackon

Az időközben Földeákra beérkező szovjet harckocsiegység az ott hozzá csatlakozó gyalogsággal Hódmezővásárhely irányába kezdett támadást. A T–34-es páncélosok a Rác úton nyomultak előre. A széles földúton gyorsan haladtak északnyugatra. A támadó gyalogságnak kézifegyvereik mellett aknavetőik is voltak A szovjetek szinte észrevétlenül értek el Újváros széléig.132 A határban még mindenütt töretlen volt a kukorica. A sűrű és magas növényzet jóformán eltakarta a harckocsikat, esetleg a torony teteje látszott csak ki. {830} A harckocsimotorok dübörgése persze minden katonaviselt embernek azonnal elárulta, hogy miről van szó! A földerítők adatai alapján a szovjetek pontosan tudták, hogy Csanádpalotától Hódmezővásárhelyig egyetlen valamirevaló katonai egység sincs. Különösen elhagyott pedig ez a régi földút, mely szinte nyílegyenesen vezet az országhatártól az alföldi nagyvárosig. Így történt, hogy késő délelőtt a Dilinkai-nyomáson már 2–300 méterre az újvárosi körtöltéstől álltak a szovjet harckocsik. Egy tank a Makói út melletti árokból, egy másik a Rác út torkolatából s egy harmadik a Rác út és a vasút közötti terület kiemelkedéséről tüzelt.133

Vásárhelyen pillanatok alatt elterjedt a hír, hogy az orosz előőrsök a város szélénél vannak. Az első belövésre pánik tört ki a városban, a boltok bezártak, a vasúti forgalom megszakadt.134 A városban német egység egyáltalán nem, magyar katona is alig volt. Egy Debrecenből éppen ideérkezett huszárszázad, néhány kisebb honvédegység és az „őrszázad” vásárhelyi tagjai kezdték meg a város védelmét. A szovjet páncélosok ellen Tótkomlósról a csanádpalotai támadást biztosító rohamtüzér üteget azonnal Vásárhelyre rendelték. A 7. rohamtüzérosztály 1. ütege délelőtt 11-kor elindult, és Orosházán keresztül délután 3-ra ért Vásárhelyre. A magyar rohamlövegek és a T–34-esek között a besötétedésig dúlt a harc. A rohamtüzérek éjszakára Újváros szélső utcáiba húzódtak vissza.135 A csatáról a szovjet források is megemlékeztek: „Az ezred támadása sikertelen volt. Az ellenséges túlerővel kemény harcot vívott Földeáktól északra”. Az itt folyó küzdelem súlyosságára és a föladat fontosságára vet fényt, hogy Filippov gárdaalezredes, a 228. hadosztály hadműveleti osztályának vezetője, a parancsnokságról a helyszínre, Vásárhely alá érkezett, és ott tette meg a szükséges intézkedéseket.136

A tartalékból előrevont 795. lövészezred szeptember 25-én estére érkezett Csanádpalota közelébe. Támadása sikerrel járt, s Csanádpalota szeptember 26-ára ismét teljesen szovjet kézben volt. Ruszthy Andor plébános a harcok elől a főutcán lévő parókiáról egy faluszéli házba költözött. Ott írta a következőket: „26-án hajnalban erős lövöldözés zaja rázta meg a házat, egyre gyakrabban. A mellettünk lévő kukoricásból sűrű rajokban özönlenek a szitáló esőben az orosz katonák.[…] Egyre több húzódik el az ablakunk alatt”. A községbe előző nap bevonult magyar rohamtüzér üteg a jelentős páncélos erőkkel támadó137 szovjetekkel a Csanádpalotától északra vívott harcokban az utolsó lövegig elveszett. Hősi halált halt az üteg parancsnoka, Kőszeghy Barnabás főhadnagy, három tiszt és harminckét katona. Megsemmisült minden rohamlöveg. Szeptember 30-án a Rákosi útcsomópont körzetét ismét elfoglalták a magyar csapatok. A nyolc kiégett rohamlöveg körül tizenkét szovjet tank roncsai voltak szétszóródva. Az {831} elesett magyar katonákat összegyűjtötték és az orosházi katolikus temetőbe szállították. Sírjaik a mai napig őrzik e csaták emlékét.138

Szeptember 25-e reggelén a 228. hadosztály 767. ezrede a határtól Magyarcsanádon és Apátfalván keresztül Makóra vezető főúton nyomult előre. A magyar katonák az előző napi harcok után csak biztosító egységeket hagytak e két faluban. A szovjetek megérkezése előtt 4–5 órával azonban ők is elhagyták Magyarcsanádot. Apátfalvára is ellenállás nélkül vonult be reggel 8-9 óra között az ezred II. zászlóalja. Fölszerelésük igen jelentős volt. Harckocsik, páncéltörő ágyúk és aknavetők mellett még két sorozatvető is támogatta a gyalogságot. A „Sztálin-orgonákat” a templom előtt állították föl, s onnan lőtték a makói vásárteret. A szovjet erők a Csorgó vonalánál állottak meg.

A szovjet hadsereg gyűrűje ezen a napon mind szorosabbá vált Makó körül. A szeptember 24-én este Földeákot elfoglaló 799. ezred katonái már Óföldeákért harcoltak, s ezzel észak felől is be kívánták zárni a várost. Makótól délre szeptember 25-én a magyar katonák a hidak közvetlen előterét még tartották, és Ferencszálláson keresztül megvolt az összeköttetésük Szeged felé is. A Nagykikinda körül álló német hadosztály el akarta vágni a Kiszomborig előretört szovjet csapatokat a főerőktől, ezért észak-északkeleti irányba támadott. Az előretörés kezdetben sikeres volt, és 25-én a németek Pészakot is elfoglalták. Ennek tulajdonítható, hogy a szeptember 25-én hajnalban Kiszomborra bevonult szovjet egység másnap reggelre visszahúzódott a községből. Szeptember 26-án „reggel mise után szétnézek, mindenki csodálkozva jár az utcán, az éj folyamán csendben, észrevétlenül visszavonultak az oroszok Nagyszentmiklós felé. Senki földje volt Kiszombor” – jegyezte fel Kleitsch Mátyás plébános.

Mialatt Makó körül egyre szorosabbá vált a Vörös Hadsereg gyűrűje, Heszlényi altábornagy még mindig Arad elleni támadást tervezgetett. Ehhez kiinduló állásként a Maros északi partján a 23. tartalékhadosztályt Battonya–Pécska vonalra akarta előreküldeni úgy, hogy hozzá délről a 4. „Polizei” SS-páncélgránátos hadosztály arcvonala csatlakozzék. Elképzelésének alaphibája csak az volt, hogy a 23. hadosztály többsége még mindig nem érkezett meg kijelölt helyére, Hódmezővásárhely–Makó területére. A német hadinapló szeptember 25-i bejegyzése szerint a hadosztály folyamatos szállításban volt, s vonataiból ezen a napon 6 érkezett meg a szegedi állomásokra.139A lassan-lassan befutó zászlóaljak azonban még arra sem voltak elegendők, hogy az arcvonalon tátongó hatalmas réseket úgy-ahogy betömjék. Ez sem ment volna a németek segítsége nélkül. Kérni azonban lehetett, s a kívánságlistán egy rohamtüzér-dandár, egy páncélosvadász-osztály, egy tüzérosztály és egy légvédelmi tüzérezred szerepelt.140

Makóra – szeptember 24-én – meg is érkezett fél üteg (!) két darab 10,5 cm-es „Göring” tábori tarack. A margitai hídnál foglaltak tüzelőállást. Innen tűz alatt tudták tartani a földeáki és az igási utat. A tüzérek azonban nem sokáig maradtak a városban. Ahogyan szűkült a gyűrű, fölcsatolták lövegeiket, és {832} amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan elmentek. Míg tüzelőállásban voltak, tehergépkocsijuk többször vitt hátra sebesülteket az újvárosi frontvonalról.141

Szovjet híradóstisztek
Sz. I. Fedorovics százados, R. A. Veszelik százados, R. E. Boriszovics főhadnagy

Milyen volt valójában ez a „frontvonal”? M. M. Minaszjan szovjet hadtörténész Délkelet-Európa felszabadításáról írt munkájában megállapítja, hogy a szovjet csapatok gyors előretörése következtében a magyar–német erők csak „tábori típusú” védelmet tudtak kiépíteni. Ez a védelmi rendszer tűz- és páncéltörő fegyverekkel ellátott támpontokból, ellenállási csomópontokból és hozzájuk kapcsolódó aknamezőkből állt.

A makói védővonal meg sem közelítette ezt a rendszert. Nem voltak páncéltörő fegyverek, nem volt aknamező, és a tűzfegyverek száma is igen csekély volt. Nagyon kevés volt továbbá maga a katonai erő. Az 51. gyalogezred III. zászlóaljának létszáma összesen 804 fő volt. Az elsőként szeptember 23-án este beérkezett része 2 nap óta folyamatosan harcolt, s így mire a front elérte a várost, már voltak veszteségei. (Mint ahogyan a Pécskánál szeptember 20-án még 26 főnyi határvadász szakaszból szeptember 25-re már csak 12 katona ért be Makóra.) A Szegedi utca végétől a hidakig a csendőriskola itt maradt 60 csendőre, a hidaknál a határvadászok maroknyi csapata állt. A város szélén lévő leventeegység nem várta meg, hogy a front elérje, hanem 25-én, hétfő dél körül, amikor már Apátfalva felől jöttek visszafelé az első vonalban lévő biztosítók, fokozatosan hátrább vonult, s végül anélkül, hogy harcba keveredett volna, hétfőn estefelé {833} feloszlott.142

Dávid ezredes143 hétfő délután a város főterén összesereglett, híreket váró izgatott makói és néhány katona előtt rögtönzött beszédet tartott. Hitet tett a város megvédése és a végsőkig való hazafias kitartás mellett.144 (A város emlékezete föltehetően ezt az eseményt tartja úgy számon, hogy Bécsy polgármester beszélt az utolsó nap a főtéren.) Az ezredes azonban az esti órákban civilbe öltözött és gépkocsin elhagyta a várost.145

Heszlényi József altábornagy távirata 1944. szeptember 26-án

A távirat fordítása: 1. A 23. tartalék hadosztály részeit Makón körülzárták. A városban utcai harcok. A kiszombori hídfőt szűk területre vettük vissza. Az ellenség támadását Dombegyháznál elhárítottuk. Rendszabályok a front visszavételére folyamatban. 2. A 4. tábori póthadosztály zömével Mezőgyán, Geszt, Cséfa térségébe áthelyezésben. 3. A 23. tartalékhadosztály Hódmezővásárhely, a 4. tábori póthadosztály Geszt. (Lásd a 152. sz. lábjegyzetet.) {834}

Makó ostroma szeptember 25-én, hétfő délután 6 óra tájban kezdődött. A szovjet zászlóaljak keletről és északkeletről már a kézifegyverek lőtávolságára megközelítették a város szélét, s közben aknavetőkkel is lőtték a védőket. R. A. Veszelik százados, a harcok résztvevője s egyben későbbi krónikása szerint „az ellenség keményen ellenállt”. A szilárd ellenállás arra kényszerítette I. A. Jermolajev őrnagyot a 767. ezred parancsnokát, hogy más, eredményesebb haditervet alkalmazzon. Új terve rövid idő alatt megszületett, s a hadtestparancsnokság is elfogadta. Szeptember 25-én, hétfő este és éjjel megkezdődtek az előkészületek a város elleni rohamra.

Jermolajev őrnagy terve az volt, hogy a szovjet csapatok megkerülve a város védőit, északról-északnyugatról támadnak Makóra. A keletről támadó zászlóalj legénységéből ezért egy-egy szakasz 2–3 fős csoportokban hátrahózódott a megkerülő csoport erősítésére. A támadáshoz a 170. harckocsidandár egy zászlóalja a Nagylaktól nyugatra lévő kiindulási területre érkezett. Itt gyülekezett az arcvonalból kivont gyalogság is. A 767. ezred támadó csoportja a földerítők vezetésével 25-én, hétfő este észak felé indult útnak. A lövészek a konvojban haladó tankokon, teherautókon, lovas fogatokon ültek. A bekerítő csoport indulásával egy időben az arcvonalban hagyott szakaszok fokozott erővel lőtték a védőket. A szeptember 25-ei esti szovjet hadijelentés szerint a 767. lövészezred keletről támadó II. zászlóalja este 8 órakor az apátfalvi–csanádpalotai útkereszteződésben vívott tűzharcot. Az I. és III. zászlóalj, a harckocsik, 20 km-es menettel 9 órára elérték az Igási és a Földeáki út közötti Papós tanyát. (A város szélétől 6 km-re, északra.)146 A keletről támadó egységek éjjel 10–11 órakor az újvárosi állomásért harcoltak, s a város keleti szegélye fokozatosan birtokukba került.147 A szovjet földerítők már a koraesti órákban jóval a védők háta mögé is eljutottak. A védővonalnak a Maros-töltésre, és a vasútvonalra támaszkodó déli sarkát az ártéren megkerülve Verebes felől lovas előőrsök szivárogtak be a városba.148 Ugyanez volt az útvonala annak a géppisztolyos szakasznak is, amely a téglagyár–vásártér körzetében védekező Kövesdi századost és csoportját bekerítette, és a szemből támadó társaikkal együtt megadásra kényszerítette.149

Ez azonban már szeptember 26-án hajnalban történt. Jermolajev őrnagy terve szerint 4.37-kor röppentek föl a Makó elleni roham kezdetét jelző piros rakéták. A támadók ekkor már több helyen is benn voltak a városban. Az este 6 órától tartó harcban a szovjet katonák északkeleten túljutottak az újvárosi állomáson, majd az újvárosi templomokon, s hajnalban a város belsejéhez közeledtek. A magyar katonák, miután a védelem szilárdabb pontjai (állomás, téglagyár) elvesztek, igyekeztek hátrahúzódni a főtér felé. Akiknek ez már nem sikerült, vagy fogságba estek, vagy néhányan át tudtak öltözni a közeli házakban. A város központját elérő katonák reggel a városházán tartalékban lévő szakasz, a zászlóalj-parancsnokság, {835} gazdasági részleg tagjaival a főtéren a városháza előtt próbálták még egyszer fölvenni a harcot. Létszámuk itt hozzávetőlegesen 130 fő lehetett.150 Ezt a csoportot tüntette föl második védővonalként a szovjet földerítés.151 A 3. magyar hadsereg parancsnoka ugyanekkor azt jelentette fölötteseinek, hogy a „23. tartalékhadosztály részeit Makón körülzárták. A városban utcai harcok”.152 A Déli hadseregcsoport naplója ehhez még hozzáfűzte, hogy Makónál „a helyzet egyszerűen tisztázatlan”.153 A főtéren ismét fölerősödő harcban mindkét részről többen estek el. A szovjet katonákat és tiszteket a helyszínen, a Hősök szobra kertjében még aznap eltemették. A városban harcoló utolsó magyar egység akkor kezdte meg a végül meneküléssé gyorsuló visszavonulást, amikor délelőtt 9 óra fele az északnyugatról jövő szovjet katonák elérték fedezetlen balszárnyukat. Egyetlen útvonal volt még szabad számukra, a hidakhoz vezető Szegedi utca. A kölcsönös lövöldözésnek még ezen az útvonalon is voltak áldozatai. Az utca végén, a töltés alá kiérve látták meg, hogy a hidakat védő csendőröket már legyőzték, a hidakat pedig a robbantó különítmény a kora reggel megkapott külön hadseregparancsra fölrobbantotta.

A robbantásban résztvevő határvadász és az akkor már tűz alatt álló területet védő társai emlékezése szerint szeptember 26-án kora reggel kapták a parancsot a robbantásra. Az előre elkészített aknák kétszeri próbálkozásra sem robbantak, így ekrazittal kellett a hidakat használhatatlanná tenni. A zombori oldalról végrehajtott robbantás után a vasúti híd középen, a közúti híd a zombori part és az első pillér között zuhant a vízbe. A hidaknál és a zombori kisállomás környékén harcoló határvadászok ezek után a szugolyi szőlőkbe húzódtak vissza Ferencszállás vonaláig.154

A fölrobbantott makói Maros-hidak

A Makóról kimenekült honvédek a legelőn keresztül a töltés és a Maros között húzódó csipkési szőlőkbe futottak. Végül a Maros északi partján eljutottak {836} a tápéi komphoz, és átkeltek a Tisza biztonságot ígérő túlsó partjára. A zászlóaljparancsnok átkeléskor megállapította, hogy 204 katonája és egyetlen teherautója tudott kijönni a városból. A parancsnoki iroda, gazdasági hivatal, konyha, raktár s minden egyebek a katonák személyes fölszerelésével együtt benn maradt. Bán Ödön százados este Tápéról telefonon jelentette, hogy „Makó főterén az ellenséggel a harcot fölvettem. Néhány halott és sebesült hátrahagyásával éjjeli szállásra és lőszer-kiegészítésre Tápéra visszavonultam. Kérek fegyver és lőszer kiegészítést. Reggel a harcot újra fölveszem”.155 Az 51. ezred III. zászlóaljából megmaradt – s parancsnokáról ezután „Bán-csoportnak” nevezett – egység nem hagyta el végleg a város környékét, mert az 1–2 nap múlva kezdődő ellentámadásokból ismét kivették a részüket.

A főtéri harcok befejeződése után nem sokkal értek be az Aradi utcán a keletről támadó csoportok. A szovjet katonák, átkutatva a városházát, néhány sebesült foglyot ejtettek és szemben, az állomásparancsnokság épületében megtalálták a zászlóalj irodáját, a mellette lévő helyiségben a leventezenekar hangszereit. A városban ekkor már csak itt-ott lehetett szórványos lövöldözést hallani. „10 óra felé egy járőr és egy civil hozta az orosz nemzeti zászlót, és fel kellett húzni a városháza ormára” – jegyezte föl a nagyjelentőségű eseményt a városházán szolgálatot teljesítő egyik tűzoltó.156 A 767. ezred parancsnoka, I. A. Jermolajev őrnagy a hadosztály törzsfőnökének jelentette: „Hazánk vörös zászlaja a város főterén lobog”. Az ezredparancsnokot a harc kiváló megszervezéséért és személyes bátorságáért a „Szovjetunió hőse” címmel tüntették ki. Ugyanezt a kitüntetést kapta meg a Csanápalotáért harcoló 795. ezred parancsnoka, Sz. V. Fedotov őrnagy is. 157

A szeptember 26-i csatákban a szovjet hadsereg jelentős sikereket ért el. Elfoglalta az első alföldi várost, Makót, s mellette még olyan jelentős községeket, mint Battonya és Mezőhegyes. A szemben álló német–magyar csapatok erőfeszítései átmeneti sikerrel jártak Elek–Kétegyháza környékén és Hódmezővásárhely alatt. Hódmezővásárhelytől a honvédek ideiglenesen távolabbra tudták szorítani a szovjet csapatokat, a Maros déli partján, Perjámosnál pedig a németek értek el sikereket.

A szovjet hadvezetés – elemezve a harcok tapasztalatait – elrendelte a rendkívül érzékeny veszteségeket szenvedett 18. harckocsihadtest tartalékba helyezését. A lövészhadosztályok további föladatául pedig megszabta, hogy szilárdan tartsák az elért vonalakat és még helyi támadást is csak erős egységekkel indíthatnak. Rendkívül szilárdan kell védeni a csapatoknak az Aradtól északnyugatra és Temesvártól délre elfoglalt területeket.158 Ezek az intézkedések azt mutatják, hogy a 2. Ukrán Front már megkezdte fölkészülését a Dél hadseregcsoport német és magyar főerői elleni támadásra. {837}

Makót és környékét a szovjetek a német Dél hadseregcsoport főerői ellen indított nagy támadásuk előtt már elfoglalták. Az Aradot elfoglaló szovjet csapatok a fontos ipari és közlekedési csomópont megszerzésével érték el itt a magyar határt. Földerítve, hogy a Maros északi partján a magyar hadseregnek nincs megfelelő védővonala, az előretörő szovjet egységek majdnem a Tiszáig előreszaladva elérték, és be is vették az első alföldi várost, Makót. Ezzel kedvező megindulási területet nyertek az Alföld délkeleti szegélyén, ahonnan a harckocsik és gyorsan mozgó alakulatok rövid idő alatt elérhették Szeged–Szolnok–Debrecen nagyvárosokat, megközelíthették Budapestet, és mélyen az Erdélyben védekező német–magyar csapatok hátába kerülhettek. E veszélyes helyzet fölszámolására a magyar–német egységek sorozatos támadásokat indítottak Makónál és tágabb környékén, ám a szovjet csapatokat már nem tudták visszaszorítani. A Makót elfoglaló ezred mindvégig megtartotta a várost, lehetővé téve egyrészt a támadás fő erőinek nyugodt gyülekezését, másrészt biztosította a kedvező megindulási terepszakaszt az alig másfél hét múlva megkezdődő tiszántúli nagy szovjet támadáshoz.

Magyar ellentámadások Makó visszavételéért

Makó szovjet kézre kerülésével még közel sem lett vége a város és lakói megpróbáltatásainak. A szovjet haderő előretörő és a várost elfoglaló ékét ugyanis a német–magyar hadvezetés mindenáron vissza akarta szorítani. A Szeged–Hódmezővásárhely térségébe fokozatosan beérkező magyar egységek föladatául tehát azt tűzte ki, hogy mindenekelőtt Makót foglalják vissza. Erre némi reményt nyújtott, hogy míg a várost korábban csak egy zászlóaljnyi honvéd, néhány határvadász és csendőr védte, most egymás után futottak be Szegedre, és Hódmezővásárhelyre a katonai szerelvények. Szeptember 26-án az előző napokban Szegedre érkezett 23. tartalékhadosztály parancsnoksága is áttelepült Hódmezővásárhelyre, s az Andrássy úti zárdaiskolából irányította ezredeinek előrenyomulását. A legfontosabb föladata a szovjet előretörés visszaszorítása volt Hódmezővásárhely alól.

Szeptember 26-án reggel 7 órakor az 54. gyalogezred a 7/1. rohamtüzér üteg támogatásával támadást kezdett Vásárhelytől Földeák irányába. Több szovjet páncélost kilőve, a községet déli egy órára vissza is foglalták.159 E harcokról az országos lapok is megemlékeztek: „A szovjet […] páncélos kötelékek […] egyik hadosztályunk ellenállásába ütköztek, mely az ellenséget előbb feltartóztatta, majd ellentámadásával […] Hódmezővásárhelyről Földeákig visszavetette.”160 A 799. szovjet ezred azonban este újabb támadást indított Földeákra, és ismét megszerezte a községet.161

A Marostól délre a 4. „Polizei” SS-páncélgránátos hadosztály ugyanezen a napon nagy erőkkel tovább folytatta észak-északkeleti irányú előrenyomulását, és délután elfoglalta Perjámost.162 A hadosztály déli szárnyát – Temesvár körül – {838} viszont a szovjet csapatok szorították hátrább. A hadosztály birtokolta terület, így mindinkább északra, a Maros irányába tolódott el.

Mialatt a harcok egyre távolabb kerültek Hódmezővásárhelytől, a nagyállomásra egymás után futottak be újabb és újabb katonai szerelvények. Ekkor érkezett meg Nagykanizsáról Szeged-Rókuson keresztül az 51. gyalogezred I. zászlóalja Bátky Zoltán hadnagy vezetésével. A feltöltött és jó harci szellemű egység parancsnokát Rókusról kiindultában arra figyelmeztették, hogy már Vásárhelyig számolhat partizánveszéllyel. Mivel a bevagonírozott zászlóaljnál lőszer nem volt, ez a figyelmeztetés nem sokat ért. A Vásárhelyre szerencsésen megérkező honvédeket a nagyállomáson ellátták a megfelelő lőszerekkel, sőt még néhány német villámgéppuskát is kaptak. Minthogy kezelésükre a legénység nem volt kiképezve, fél napot erre szántak. A következő reggel, 27-én, bevetették a zászlóaljat. Föladatuk az volt, hogy jobbszárnyukkal a Makói útra, balszárnyukkal a Rác útra támaszkodva támadjanak Földeák irányába. A födött terepen nehezen volt megállapítható az ellenfél pontos helyzete. Nagy segítséget jelentettek a helyi lakosok, kik a tanyák között viszonylag szabadon közlekedve elmondták, melyik tanyában vannak éppen a szovjet katonák, harckocsik. Ahogyan távolodott az egység Hódmezővásárhelytől, úgy húzódott szét mind szélesebbre arcvonala, hiszen a két út fokozatosan távolodik egymástól. Így elkerülhetetlen volt, hogy a szétszakadt szakaszok közé több helyen is be ne szivárogjanak kisebb szovjet egységek. A beláthatatlan terep miatt a szovjetek is inkább a réteken, erdősávok mellett haladtak előre. E különleges helyzet miatt Földeák és Vásárhely között ide-oda hullámzott az arcvonal. Földeák előtt már nőttek a magyar zászlóalj veszteségei, mert mikor a korábban megszállt területre értek, a szovjet tűzösszpontosítás már nagyon pontos volt. A bemért adatok alapján vezetett területtűz súlyos veszteségeket okozva meg is állította a támadókat.163 Azt, hogy a szovjet hadsereg Földeákot meg akarta tartani, más adat is alátámasztja. Kiss Ernő századosnak, az 51. gyalogezred földerítésre előreküldött ezredsegédtisztjének sikerült egészen a község előtti, Szárazéren átvezető hídig eljutni. A híd azonban már alá volt aknázva, s csak a véletlennek köszönhető, hogy a földerítők élve megúszták a vállalkozást.164

A Dunántúlról Hódmezővásárhelyre ezekben a napokban egymás után befutó szerelvényekből kivagonírozó további honvédzászlóaljakat szintén azonnal támadásra indították Maroslele–Óföldeák–Földeák irányába. A Makó elleni első közvetlen támadás éppen Püspökleléről, a mai Marosleléről indult ki.

A várost elfoglaló szovjet egységet azonban nem érte váratlanul a támadás. A 767. ezred három zászlóalja futóárkokat ásott Makó északnyugati, északi és északkeleti szegélyén. A harckocsizászlóalj tankjai gyorsan mozgó alakulatként a város központjában álltak készenlétben, hogy Jermolajev őrnagy rendelkezése szerint a leginkább veszélyeztetett pontokra siessenek. Az ezred a város védelmének megerősítésére tüzércsoportot is kapott. A szovjet parancsnokság az Arad–Csanádi Takarékpénztár főtéri épületébe költözött. Rádiója előbb a bérpalota tetejéről, majd mikor ez lövést kapott, a takarékpénztár tetejéről sugárzott. A {839} trén a főtéren és a környező utcákban volt.165 A tüzérség legerősebben a város északnyugati részét védte. További ágyúk, aknavetők voltak a Szent István téren, Almási utcán és az orosz temetőben; sorozatvetők álltak a Táncsics utcában, az Aradi utcán, az újvárosi református és katolikus templom között. A tankok közül kettő a Kölcsey utcában állomásozott.166 A Makót védő erők nem voltak nagyok, hiszen a 767. ezred zászlóaljait a szeptember 28–29-én beérkező négy-öt löveg, két sorozatvető és a már itt lévő 2–3 páncélos támogatta.167 E fő tűzfegyvereket villámgyors helyzetváltoztatással mindig a legveszélyesebb pontokon vetették be. Ebből adódik, hogy ha a makóiak visszaemlékezéseit összegezzük, jóval nagyobb számú ágyút, sorozatvetőt kapunk, mint ahány valójában volt. A védelem gyors megszervezése nem volt fölösleges, az első ellentámadás Makó ellen még szeptember 26-án éjjel megkezdődött.168 A 23. tartalékhadosztály fokozatosan beérkező részeit a parancsnokság azonnal a frontra irányította.

Az arcvonal a német hadinapló szerint szeptember 26-án Makótól északra kezdődött és Földeák mellett nyugatról haladt el.169 A szovjet források szerint is az arcvonal Makótól északra indult, és Óföldeák-puszta–Gajdos-puszta–Rákosi csárda–Perneki-tanya vonalon ért el Csanádpalota északi térségébe.170 A Vásárhelyről Lelén át Makóra támadó honvédegység a várost északnyugatról védő II. zászlóaljba ütközött. A védők a támadást géppuska- és aknavető tűzzel verték vissza.

A magyar csapatok kelet felől is próbáltak visszajutni Makó közelébe. Már szeptember 26-án délután egy honvédzászlóalj Pitvaros felől benyomult Királyhegyesre, de a szovjet csapatok rövid idő alatt visszaverték őket.171 Szeptember 27-én is, különösen Makótól keletre eső környéken voltak harcok. A magyar tüzérség a komlósi útról lőtte Rákost. A Rác úton vonuló T–34-eseket pedig Királyhegyes mellett német repülők támadták.172 A szovjet egységek azonban nem álltak meg, és Makótól északkeletre elfoglalták Pitvarost.173 (A községet azonban másnap visszaszerezte a magyar honvédség.)

A Hódmezővásárhelyre egymás után érkező magyar 23. tartalékhadosztály egységei fokozatosan kialakították arcvonalukat. Ez nyugaton a Tisza–Maros szögétől indult, és Tótkomlósnál csatlakozott a 8. tábori pót-hadosztály védővonalához.174 Vásárhelyen a sok katona láttán kicsit föllélegeztek, és vissza is állították a polgári közigazgatást. A Dél hadseregcsoport naplójába szeptember 27-én jegyezték be, hogy „a Marostól északra az ellenség elfoglalta Makót”. A német–magyar hadvezetés ebbe nem tudott belenyugodni, és az arcból való {840} támadások mellett a várost kézben tartó szovjet csapatok hátsó összeköttetéseire, ellátó vonalaira is csapást akart mérni. A Marostól délre harcoló 4. „Polizei” SS-páncélgránátos hadosztály északkeletre támadva Németszentpéterig akart előretörni, és ott elvágni a Maroson átvezető fő szovjet ellátóutat.175

Szeptember 27-én a minisztertanács ülésén a külügyminiszter jelentette, hogy a szovjet csapatok már nagy erőkkel Magyarország területén harcolnak. Megállapította: „a németektől […] nem kaptuk meg eddig a megígért segítséget”!176 Az arcvonalon mindössze másfél német hadosztály harcolt. Ennek alapján jogosnak látszik az angol rádió megállapítása „A németek még Magyarországnak, ennek az utolsó és rendkívül fontos csatlósnak a védelmére sem tudtak elég tartalékot felvonultatni”.177 A honvédelmi miniszter javasolta a kormánynak, mivel „az ellenség számbeli és technikai fölényét a bevetett hadsereg harcoló tagjainak személyes bátorságával, szinte emberfeletti hősiességével kell ellensúlyoznunk”, minden szovjet páncélost kilövő katona kapjon 5 hold földet. Ha közben ő is elesik, örököseit 10 hold illesse. A javaslat előkészítése közben a földművelésügyi-miniszter számításokat végzett, és ezek szerint a rendelet 130 ezer katasztrális hold terület ingyenes kiosztását jelentené; ezért ő inkább pénzbeli juttatást javasolt. A javaslatot a kormány az eredeti elképzelés szerint fogadta el, s szeptember 30-án megjelent a HM közlönyében.178

A német és a magyar vezérkar erőltette a Makó elleni, nagy veszteségekkel járó támadásokat. A városból töredékeivel kimenekült Bán-zászlóaljat ismét bevetette Makó ellen. A városból egy nappal korábban kimenekült egységnek a hadosztály-parancsnokság engedélyezte, hogy megkülönböztető jelzésként a katonák a sapkájukon egy háromujjnyi széles fekete szalagot, a tisztek pedig nyakukban fekete sálat, vagy kendőt viselhettek. A 204 katonát szeptember 27-én Algyőn újból fölszerelték és 28-án virradóra gépkocsival Lelére szállították. Nem a faluban – a két napja ott lévő katonák mellett – hanem a püspöki uradalom Dezső- és Sándor-majorjaiban helyezték el őket. Hamvas püspök utasítására a major asszonyai azt főztek a katonáknak, amit csak kívántak. Innen kétszer támadt a zászlóalj Makóra, 28-án és 29-én, ám egy orosz harckocsi közvetlenül a város alól mindkétszer visszaverte őket.179 A támadások megtorpantak 500–1000 méterrel a város előtt. A front Makó és Lele között lassan a kereszttöltés és Szentmiklósi-csatorna között szilárdult meg. Az előbbi a magyarok, az utóbbi a szovjetek kezén volt. Az egymástól 2–3 km-re lévő vonalak között majdnem minden éjjel indult magyar támadás a korábbiakhoz hasonló eredménytelenséggel.180

Szeptember 28-án a 23. tartalékhadosztály egységeinek nyomása elől a 799. szovjet ezred Földeákot föladva visszahúzódott Makó felé. Magyar források szerint a rohamtüzérek délután a város északi széléig is elhatoltak, de az erős {841} elhárító tűz estére ismét visszavonulásra késztette őket.181 Keletebbre a magyar csapatok visszafoglalták Pitvarost, és az arcvonalat majdnem Mezőhegyes központjáig nyomták vissza.182

Szeptember 28-án a magyar előrenyomulás a Maros déli partján elérte Kiszombort, és a községet ismét birtokba vette. „Szeptember 27-én óvatos őrjáratok jelentek meg. Szeptember 28-án, csütörtökön pedig ismét felvonult a magyar honvédség, majd 30-án komoly tüzérség kezdte innen Kiszomborról Makó ostromát […] A gyalogság […] a Maroson átúszva, majd csónakon, benyomult egészen a makói vasúti állomás környékéig” – írja a kiszombori Historia domus. Ezzel párhuzamosan a Marostól északra támadók is elérték Makó nyugati szélét. Az előző este a város alól észak felé visszahúzódó támadó csoport is megújította támadását és délutánra ismét 3 km-re állt Makótól. Parancsnokaik remélték, hogy erőfeszítéseik célt érnek. Helyzetüket így rögzítette a német hadinapló: Kiszombor–Makó nyugati széle – 3 km Makótól északra – 6 km Makótól északkeletre – Királyhegyes, Pitvaros mindkettő a magyar csapatok kezén – Mezőhegyes, Mezőkovácsháza mindkettő a szovjet csapatok kezén.183

A 3. magyar hadsereg parancsnoka, Heszlényi József azt tervezte, hogy csapataival döntő csapást mér a Makóra előretört szovjet erőkre. Szeptember 29-ei esti parancsa szerint: a 4. „Polizei” SS-páncélgránátos hadosztály főerejével támadjon Németszentpéterre, s a falu és Pécska között keljen át a Maroson. Ugyanakkor a magyar csapatok északról szintén Pécska irányába támadnak, s a két egység találkozásával bekerítik a Makó környékén harcoló szovjet erőket.184 A megfelelő erő összpontosításában is bízott a hadseregparancsnok, hiszen csak ezen az egy napon 18 vasúti szerelvénnyel érkeztek meg a 23. tartalékhadosztály zászlóaljai a térségbe.

Szeptember 29-e súlyos harcairól R. A. Veszelik százados is megemlékezett naplójában: „Az ellenség élő erőben és technikai téren is jelentős fölényben volt”, s a negyedik támadás után Makótól északra 5 km-rel visszaszorította a 799. lövészezredet.185

A Dél hadseregcsoport parancsnoka Hans Friessner vezérezredes szeptember 30-i hajnali táviratában a 3. magyar hadsereg parancsnokától azt követelte, hogy „a támadást Makó térségében álló ellenséges erők ellen minden eszközzel és erővel” ezen a napon is tovább vezessék. Így remény van arra, hogy együttműködve a 4. „Polizei” SS-páncélgránátos hadosztállyal, hamarosan bekeríthetik és legyőzhetik Makó körül a szovjet erőket. Ezért a várostól keletre álló csapatok támadásukat déli irányba fokozzák.186 Ugyanekkor engedélyezte Friessner vezérezredes, hogy a német hadosztály eddigi eredménytelen északkeleti, keleti támadásait Németszentpéter, Varjas irányába beszüntesse és most már északra támadva Nagyszentmiklós és Nagyszentpéter között törje át a szovjet vonalat. Ezzel helyreállíthatja az összeköttetést a Kiszomborig előrenyomult magyar csapatokkal, s egyben Nagylakkal szemben elérve a Marost, segítheti az {842} északi parton harcoló magyar egységeket.187 A német erőknek tehát nem sikerült a Maroson átvezető fő szovjet utánpótlási útvonalat elvágniuk. Bár Perjámosra szeptember 26-án benyomultak, onnan tovább már nem tudtak előrehaladni. A támadási irány módosítása azt jelentette, hogy föladták a nagyobb bekerítés tervét, és már csak a közvetlenül Makót védő szovjet csapatokat akarták bezárni és megsemmisíteni.

Szeptember 30-án érkezett döntő szakaszába a Makóért vívott küzdelem. A német hadsereg hadinaplójában 11.20-kor bejegyezték a Dél hadseregcsoport parancsnokának utasítását: „Makót minden ellenállás ellenére el kell foglalni”. A Kiszomborig előretört magyar egységek délről több helyen átkeltek a Maroson. A szegedi Matolcsy-csoport előre tolt részeinek a fölrobbantott hidaknál sikerült átkelni és egy szűk hídfőt létesíteni az északi parton. Innen támadtak a városra.188

Hans Friessner vezérezredes távirata Heszlényi altábornagynak

A távirat fordítása: Felérem, hogy a támadást Makó térségében álló ellenséges erők ellen minden eszközzel és erővel szeptember 30-án is folytassák. Fontos, hogy ezt az ellenséget a 4. SS Polizei páncélgránátos hadosztállyal együttműködve mielőbb szétverjük. Célszerű megerősíteni a keleti támadócsoportot a dél felé irányuló támadáshoz. 1944. szeptember 30-án 0 óra 10 perc. Lásd a 186. sz. lábjegyzetet.

A korábban Makót védő, később már támadó Bán-zászlóaljat szeptember 29-éről 30-ára virradó éjjel Leléről átszállították Földeákra. Föladatuk ugyanaz volt: próbáljanak behatolni a városba. 30-án innen támadt a zászlóalj, és a várostól északra 4–5 km-re a földeáki út melletti utászházig jutott el. A 799. szovjet ezred védővonalához közeledve egy jól álcázott T–34-es harckocsi tüze állította meg a rajvonalat. A zászlóalj visszavonult Földeák és Óföldeák közé. Tőlük {843} balra ezredüknek Földeákot visszafoglaló I. zászlóalja, jobbra pedig II. zászlóalja volt állásban. Ők a Lelénél álló 42. gyalogezredhez kapcsolódtak.189

Szeptember 30-án egy másik magyar egység, a 20. gyalogezred III. zászlóalja, a makói stranddal szemben csónakon kelt át a folyón, majd az ártéren keresztülvágva a verebesi följárónál elérte a vasútvonalat. A sínek mellett haladva jutottak el a téglagyár–vásártér területére. Föladatuk az apátfalvi–palotai út városi bejáratának lezárása volt. A magyar egységek ezen a napon több oldalról is támadták a várost, ezért a vezetés erősen bízott a Makóra bezárt szovjet erők legyőzésében.190

A városban és környékén harcoló Voznyeszenszkij-hadosztály ezredei feszült helyzetbe kerültek. A 767. ezred már közvetlenül a várost védte, parancsnoksága is a városban volt. A 799. ezred a várost északkeletről övező, a földeáki úttól kezdődő – Igási úti – Rákosi úti, Királyhegyes alatti területeken harcolt, az ezredparancsnok harcálláspontja az Igási út melletti Görbe-tanyán volt. A 795. lövészezred Csanádpalotát és környékét védte, központja a községben volt. Ezen a területen ekkor nem voltak harcok. A hadosztály parancsnoksága Magyarcsanád közelébe települt. Szeptember 30-án éjszaka a Földeákon állomásozó magyar egység fölfogott egy szovjet rádióüzenetet, melyben a 228. hadosztály parancsnoka sürgős segítséget kért, mert ellenkező esetben nem tudja tartani a várost.

A segítség hamarosan megérkezett. A vásártérre eljutott magyar egységet a palotai úton közeledő két harckocsi támadta meg. A vásártéri barakkból tüzelő honvédek feje fölül az egyik tank szétlőtte a barakkot. A menekülőket a harckocsik bekerítették, és fogságba ejtették. Akik tüzeltek rájuk, azokat megsemmisítették.191 A hidaknál az északi partra átjutott magyar csapatok a villanytelep–Szegedi utca környékén hatoltak be a városba. Támadásuk szeptember 30-án este fél 11-kor még tartott.192 Néhány katona a Lesi szőlőkön keresztül a nagyállomásig, mások a Szegedi utca, Gőzmalom utca kereszteződésének környékéig is eljutottak.193

A szovjet ellentámadás azonban néhány óra alatt kiverte a benyomulókat a városból. A kiszombori Historia domus írja: „ember és hadianyag hiányában véres fejjel kellett visszavonulni”. A Makó többi pontján támadó magyar egységeket is mindenütt visszaverték. A szeptember 26-a éjjeltől szeptember 30-a éjszakáig az erőltetett magyar ellentámadások Makó visszavételére nem vezettek sikerre. E harcok eredményeként jó néhány városkörnyéki község azonban visszakerült a magyar csapatok kezére, és az arcvonal is közvetlen a város közelébe {844} került. Szeptember 28-án Pitvarost és Földeákot, szeptember 29-én Kiszombort és Királyhegyest foglalták vissza a honvédek. Az arcvonal Makótól északnyugatra 3 km-re a lelei úti iskolánál kezdődött, majd Óföldeáktól – Földeáktól délre 2 km-re, az Igási úton a várostól 6 km-re, a Rákosi úton a Csorgónál húzódott. Innen déli irányban haladt a csatorna partján, majd a dáli tanyáknál fordult keletnek, és húzódott tovább Királyhegyes (magyar) és Csanádpalota (szovjet), Pitvaros (magyar) és Mezőhegyes (szovjet) között keletre.

A német–magyar hadvezetés terve, hogy az Aradtól északnyugatra előretört szovjet egységeket északról és délről egy időben Pécska irányába támadva fogják harapófogóba, a szovjet hadsereg szívós ellenállásán meghiúsult. Október elejére csökkentett elképzelés alakult ki. E szerint a Maros mindkét oldaláról Apátfalva és Magyarcsanád irányába támadva, már csak a Makót védő erőket akarták bezárni, és a várost visszaszerezni. Ennek első megnyilvánulása a 4. „Polizei” SS-páncélgránátos hadosztály északi támadását elrendelő szeptember 30-i parancs.194 Október 2-án a 3. magyar hadsereg is megkapta Friessner vezérezredestől a parancsot: Makótól északkeletre álló erőivel déli irányba Apátfalvára törjön előre, és az összeköttetést a Marostól délre harcoló német hadosztállyal fölvéve a szovjet erőket Makónál zúzza szét.195

A Makó elleni támadások a nagy átfogó ellentámadási terv, a Cigánybáró- hadművelet előkészületeibe is beleillettek. A német hadvezetés, korábbi tapasztalataira támaszkodva, úgy számított, hogy a szovjet hadsereg újabb, nagy offenzíváját csak 3–5 hónapos fölkészülés után indítja meg. Ezért Magyarországon, főleg Debrecen térségében jelentős erőket vontak össze, hogy a Kárpátokon átjutott szovjet és román erőket megsemmisítsék, és az Alföldet szegélyező hegyek között téli védelemre rendezkedjenek be. A támadást öt csapásmérő csoporttal tervezték; ebből három Nagyvárad–Sarkad környékéről, kettő pedig Szeged térségéből, mégpedig egy a Maros északi, egy pedig a déli partján támadott volna. Az akció kezdetét október 12-ére tervezték. Addig a magyar csapatoknak gyakori kis erejű akciókkal kellett lekötni a szovjet hadsereg erejét, megakadályozni áttörését.196 Ebbe a tervbe pontosan beleillettek a Makó körüli harcok és a város visszavételére tervezett jelentősebb ellentámadás.

Október első napjaiban Makó környékén a csapatok erre a nagyobb erőket követelő támadásra készültek. Október 1-re a 23. tartalékhadosztály egységei összesen 45 vasúti szerelvénnyel érkeztek meg Makó–Hódmezővásárhely térségébe. A város körüli harcok nem szűntek meg teljesen, a kisebb egységek tovább próbálkoztak a városba jutással, és a nagy támadáshoz kedvezőbb terepszakasz elérésével. Október 1-jén a Marostól délre álló német hadosztály elfoglalta Nagyszentpétert és Egrest, itt el is érte a folyót, a Kiszombornál álló magyar erőkkel azonban az érintkezést még mindig nem tudta fölvenni.197 A két egység között Sárafalva–Nagyszentmiklós–Őscsanád körzetében védekeztek a szovjet csapatok. {845}

Térkép

Magyar-német ellentámadás

A kiszombori magyar erők ezen a napon ismét Makó déli szegélyén próbálkoztak támadással – a Maroson keresztül, és az északi parton kialakított szűk hídfőből –, de eredményt most sem értek el. Hiú ábránd maradt tehát Heszlényi hadseregparancsnok szeptember 30-i kijelentése német fölöttesének, hogy október 1-jén „a várost feltétlenül elfoglalja.” Eddigi sikertelenségét belátva német légitámogatást kért a másnapi újabb próbálkozásokhoz.198 A Maros partján álló magyar egység parancsnoksága Szugolyban, a Török-villában volt. A tüzérség a zombori oldalról lőtte a várost, s különösen a déli és nyugati részeken okoztak károkat.199

Október 2-án délelőtt 10 órára a német hadosztály áttörte a Sárafalva előtti erős szovjet védelmet, és a községet elfoglalva közelebb jutott Nagyszentmiklóshoz.200 Arról nincs adat a német iratokban, hogy a Magyarcsanád–Apátfalva körzetében tervezett átkelést a folyón hogyan szándékoztak megvalósítani. A térképeken szereplő vasúti és közúti hidak ugyanis már nem voltak meg. (A vasútit még a 20-as években szüntették meg, a közúti híd román részét pedig 1940. július 9-én robbantották föl a román határőrök.) Egyelőre azonban az átkelőhelyhez vezető utat még mindig a szovjet erők tartották kézben.

A magyar 23. tartalékhadosztály szeptember 21-én mozgósított egységei közül a legutolsó zászlóaljak szeptember 30-án és október 1-jén érkeztek 13 vasúti szerelvénnyel a Dél-Alföldre. A 10 nap alatt teljessé vált hadosztály a fölszerelésbeli és kiképzési hiányokról nem elfeledkezve, most már viszonylag jelentős erőt képviselt. Az Arad elleni szeptemberi támadástól folyamatosan harcoló 8. tábori pót-hadosztály megmaradt egységeit október 2-án Heszlényi József hadseregparancsnok a hatékonyabb vezetés végett, a 23. tartalékhadosztálynak rendelte alá. A Makótól északkeletre Rákos–Királyhegyes–Pitvaros környékén összpontosuló támadó erőket a város körüli arcvonalból kivont egységekkel még tovább erősítették.201 Lele és Földeák alatt csak biztosító erők maradtak. A gyülekezési körletbe eső Pitvarost október 1-jén a magyar csapatok kiürítették, lakóit Nagyszénásra telepítették át.202 Bondor Vilmos a harcokban részt vett katonatiszt szerint a kitelepítésre azért került sor, mert Csanádalberti és Pitvaros lakói támogatták a beszivárgó szovjet–román partizánokat, előőrsöket, akik nagy veszteségeket okoztak a községekben elszállásolt honvédeknek.203

Friessner vezérezredes parancsa alapján október 3-án készült el a magyar támadási terv. Eszerint a 6 zászlóaljnyi támadó erőből 3 zászlóalj október 4-én reggel 6 órakor jobb szárnyával a sámson–apátfalvi csatornára (Csorgóra) támaszkodva előretör Apátfalvára. Ugyanekkor a másik 3 zászlóalj is támad kissé {847} keletebbre, de szintén déli irányba. Mindkét csoportot egy-egy rohamtüzér üteg támogatja, és az egész vállalkozást a 844. sz. német nehéztüzér üteg segíti. Apátfalva elfoglalása után a csapatok nyugatra fordulnak, és Makóra támadnak. Közben a 4. „Polizei” SS-páncélgránátos hadosztály a Maroson, Magyarcsanáddal szemben átkel, és legalább egy – tüzérséggel megerősített – zászlóaljával részt vesz a Makó elleni támadásban. A város elleni támadást a Kiszombornál álló Matolcsy-csoport egységei és az 54. gyalogezred zászlóaljai zárják.204

A várost és környékét védő szovjet hadsereg is fölkészült az összecsapásra. Veszelik százados naplójában feljegyezte: „a hadosztály egész védelmi frontszakaszán az ellenség semmi aktivitást nem mutatott […] átcsoportosította erőit, a döntő támadásra készült Makó ellen”. A hadtest- és hadosztályparancsnokság mindent megtett a védővonalak megerősítéséért. Bizonyos egységeket átcsoportosítottak, s az „összes alegységben rövid beszédet mondtak a katonáknak, és a tiszteket tájékoztatták a helyzetről”. A csapatok fölkészülését még a hadtest parancsnoka is ellenőrizte.205

A 3. német összekötőtörzs távirata a Dél Hadseregcsoport parancsnokának

A távirat fordítása: 1. A 23. gyaloghadosztály támadó zöme a Rákosi-csárda térségéből, jobbszárnyával a Szárazér csatorna mentén, balszárny súlypontja Királyhegyesen keresztül Apátfalvára támad, Apátfalva, Magyarcsanád visszafoglalásáért. 2. Kelet felé lezárás és koncentrált támadás Makóra. Erőbevetés: 6. zászlóalj a Szárazértől keletre, 5 zászlóalj Makó északkeleti, északi és nyugati frontján. Bevetett tüzérség: 9 üteg, beleszámítva a nehéz hadseregtüzérséget – a 844. osztályt – és a két rohamtüzérüteget 9 csővel. Támadás kezdete október 4-én 6 óra. Lásd a 201. sz. lábjegyzetet.

A világ rádióállomásai beszámoltak a dél-magyarországi eseményekről. Eszerint „válságos a helyzet a déli magyar határokon. A német és magyar vezetés minden erőt összpontosított Makó körül, mert Makónál dől el a magyar Alföld {848}

Térkép

A szovjet előretörés Makó környékén

sorsa”. A német adó beismerte, hogy a Führer parancsa ellenére sem sikerült az orosz előretörést megállítani, s Makó körül 3 nap óta tombol a harc. Ennek ellenére nem sikerült a várost kiragadni az oroszok kezéből.206

A Makó körülzárására, majd visszafoglalására összegyűjtött csapatok október 4-én reggel 6 órakor megindították támadásukat. Az előretörés főirányában (Királyhegyesről Apátfalvára) a 799. szovjet ezred védekezett. A támadó gyalogság a rohamlövegek támogatásával rövid harc után áttörte az ezred védelmét, és délután 6 órára elérte, és szilárdan megszállta a makó–csanádpalotai utat a csatornától a Langó-kápolna környékéig. Csanádpalotától északra, a Pitvaros–Csanádalberti térségéből indított támadás nem volt ilyen eredményes. Bár a szovjetek arcvonalát 2 km-rel itt is hátrább szorították, a községbe nem tudtak betörni a honvédcsapatok.207

A magyar egységek a palotai útról tovább támadtak Apátfalva felé, s estére elérték a község északi szélét. Az itt védekező szovjet egységet fokozatosan a község déli részébe a Maroshoz és Magyarcsanád nyugati széléig szorították vissza, s éjjel 11 órára nagyrészt elfoglalták Apátfalvát. A Historia domus szerint: „Október 5-én, csütörtökön Apátfalva határában tüzérségi harc fejlődött ki, melynek eredménye lett, hogy az oroszok kivonultak a községből Magyarcsanádra, a mieink pedig megszállták a falut”. Legnagyobb jelentősége a község északi részén végig húzódó Aradi út elfoglalásának volt, mert ezzel a magyar csapatok átvágták a Makót védő szovjet erők utánpótlási vonalát. A támadók Magyarcsanádnál éjfélre 400 méterre közelítették meg a szovjet hadosztály törzsét.208

A Marostól északra folyó súlyos védekező harcok alatt a szovjet hadsereg más egységei Temesvár körzetében előretörtek. A 4. „Polizei” SS-páncélgránátos hadosztály déli szárnyát a Béga-csatornáktól visszaszorították a Zsombolya–Billéd vonalra. A hadosztály északi szárnyán ellenben a németek elérték Őscsanád déli szélét.209

A bánsági szovjet előretörés azonnal intézkedésre késztette a Dél hadseregcsoport parancsnokát. Elrendelte, hogy a szegedi hídfőt veszélyeztető szovjet előretörést észak felé minden körülmények között meg kell akadályozni, és az arcvonalat a Zenta–Nagyszentmiklós–Apátfalva vonalon meg kell tartani.210 A szovjet csapatok ezzel a támadásukkal kezdték alapjaiban szétzúzni a Cigánybáró-tervet. (A támadás fő ereje a Marostól délre ugyanis a most visszaszorított német hadosztály lett volna.)

Október 4-ről 5-re virradóra döntő szakaszába lépett a Makóért vívott küzdelem. Magyarcsanádon, a front közvetlen közelébe került szovjet hadosztály törzstisztjei is fegyvert fogtak, és az első vonalban harcolva segítették visszaverni a támadókat. Éjfél után 20 perces tüzérségi előkészítéssel megújult a magyar támadás Magyarcsanád ellen. Elkeseredett közelharc bontakozott ki az éjszakában. A község északnyugati-északkeleti széleinél folyó küzdelem alatt a {850} Kövegyről támadó szovjet egység, a 795. ezred II. zászlóalja, éjjel 1 órakor áttörte a frontot, és a magyar zászlóaljak hátába került. A honvédek támadása Magyarcsanádnál nem tudott betörni a községbe. Egy-két órával később még egyszer próbálkoztak a magyar csapatok, de ismét sikertelenül. A nagy veszteségekkel járó támadások után a védelembe átment magyar zászlóaljak ellen hajnalban a szovjet erők indítottak támadást. A magyar erők Apátfalvától 2 km-re északra mentek át védelembe, s itt próbáltak ellenállni a szovjet nyomásnak.211 A magyar csapatok arcvonala a községtől északra, a téglagyári-tó hosszában húzódott. Az apátfalvi História domus így őrizte meg az eseményeket: „Alig voltak azonban itt pár óráig, a hatalmas orosz erő kiszorította a gyenge magyar erőt, s visszavonultak Rákos felé”.

A Marostól délre a 4. „Polizei” SS-páncélgránátos hadosztály egységei Őscsanádnál kijutottak a folyó déli partjára és elkeseredett küzdelmet kezdtek a tervezett átkelés kierőszakolására. A mintegy fél napig tartó harcok alatt, egy 7-8 fős német egységnek sikerült is átjutnia az északi partra, de nagyobb erők már nem tudták követni őket. Az északi partra átjutott német előőrs pedig az egyenlőtlen küzdelemben rövid idő alatt fölmorzsolódott.

Az eseményeket átélő apátfalviak, magyarcsanádiak pontosan emlékeznek a történtekre, s azt is tudják, mi volt a községük körül dúló nagy csata célja. „A németek Őscsanádon voltak, a magyarok győzelme után akartak egyesülni.” „A magyarok a németekkel akartak egyesülni”.212

Október 5-én a német vezérkar még javában tervezgette a Cigánybáró- hadműveletet, mikor megkapta az első jelentést a szovjet ellenoffenzíváról. A Makó felé közeledő 27. gárdahadtest mozgását esetleg lehetett még a magyar támadás visszaverésének szándékával magyarázni, de az Arad és Temesvár térségében gyülekező gyors csapatok mindenképpen nagyobb támadást sejttettek. Az október 5-én, késő este föladott jelentés már a támadás pontos kezdetét is tudatta a felsőbb vezetéssel: „Valószínűleg október 6-án kora reggel.”213

Október 6-án Makó környékén tovább folyt a küzdelem. A bánsági német erők északon még hevesen harcoltak Őscsanád teljes megszerzéséért, mialatt déli szárnyukat már Nagykikinda és a Tisza között támadták a szovjet és román egységek. Makónál a magyar zászlóaljak a Rákosi úton a téglagyárig jutottak be, Kiszombor felől pedig hevesen lőtték a várost. Az adóhivatal helyiségeiben október 6-án fölvett jegyzőkönyv szavai szerint: „A Bizottság megállapítja, hogy a Maros túlsó oldalán, Kiszombor határában beásott német–magyar és az orosz tüzérség párbaja az elviselhetetlenségig fokozódott.”214 Heszlényi altábornagy parancsai tovább erőltették a föladatok teljesítését. A németektől követelte Őscsanád elfoglalását és a marosi átkelést, a magyar egységektől pedig Makó–Apátfalva–Magyarcsanád elfoglalását.215 {851}

A valóság azonban már rég túlhaladta Heszlényi elképzeléseit. Míg ő a Magyarcsanád–Királyhegyes–Pitvaros vonalról a gyalogos hadosztályokkal és Tótkomlósról a páncélos hadosztállyal akart támadni, a szovjet erők Békéscsaba környékén áttörték a frontot, és megindították offenzívájukat a Tiszántúl teljes birtokbavételére. A szovjet tájékoztató iroda ezen a napon adta ki jelentését a magyarországi hadműveletek október 5-ig elért eredményeiről. E közleményből tudta meg hivatalosan a nagyvilág: „Elkeseredett harcok folytak Makó városáért. Csapataink miután az ellenséget kimerítették, döntő csapást mértek az ellenségre, és elfoglalták Makó városát”.216 A szovjet rádió mind ez ideig nem tett említést a Makó környéki harcokról. A város elfoglalásának bejelentése így azt jelentette, hogy immár semmi kétség nem férhet hozzá, Makó a Vörös Hadsereg kezében van, és most már ott is marad.

Az október 6-ai szovjet offenzíva

1944. augusztus végétől, iasi–kisinyovi áttörés után a Vörös Hadsereg hetek alatt jutott el a szovjet–román határtól a román–magyar határra, s mielőtt még az első jelentősebb védőegységek elérték volna, már el is foglalta Makót. Az Alföld délkeleti szegélyét elérve és ott szilárdan megállva, a szovjet csapatok alig két hét alatt készültek föl a következő nagy támadásukra. Makó megszerzése így egybe esett a romániai hadműveletek befejezésével; a város megtartásáért vívott helyi küzdelmek az erőösszpontosítások és előkészületek időszakával; a harcok eltávolodása a várostól pedig az első nagy magyarországi hadművelet kezdetével.

A német vezérkar még a Cigánybáró fedőnevű támadását tervezgette, mikor október 6-án hajnalban megindult a szovjet offenzíva.217

Szeged térségében az eddig is itt harcoló 53. és 46. szovjet hadseregek kaptak támadási parancsot. A Marostól északra az 53. hadsereg főcsapásának iránya: Szarvas–Törökszentmiklós; föladata: október 12-re érje el a Tiszát, és Szolnok, Csongrád, Mindszent térségében foglaljon hídfőállást a nyugati partján. A Marostól délre a 46. hadsereg föladata: Temesvár körzetéből támadjon nyugatra, érje el a Tiszát, és a Szegedtől délre létesített hídfőkből kiindulva október 10-re foglalja el Szegedet. Ezekkel a föladatokkal megbízva indították meg támadásaikat a Makó körül harcoló szovjet alakulatok.

A város déli körzetét, s egyben a „nagyobb” szegedi hídfőt védelmező legjelentősebb erő, a 4. „Polizei” SS-páncélgránátos hadosztály ellen a szovjet támadás olyan folyamatos volt, hogy erőszakolt volna október 6-hoz kötni. Szeptember 19-től, a Vörös Hadsereg temesvári bevonulásától szorították mind hátrább és hátrább a németeket úgy, hogy október 5-re a szovjet csapatok, elérve Nagybecskereket, megszakították az összeköttetést a Jugoszláviában és a Magyaroszágon védekező német erők között. A bánsági német hadosztályt délkeleti-keleti irányból támadva, október 6-án arra kényszerítették, hogy állásait vegye vissza a Magyarpádé–Nagykikinda–Pészak vonalra. Heszlényi {852} altábornagy utasítása szerint a hadosztálynak minden erővel a Zenta–Valkány–Nagyszentmiklós vonalat kellett tartania. A parancs így szentesítette Nagykikindának – a német hadosztály központjának – időközben bekövetkezett elvesztését. A németek északi szárnyát közvetlenül a Marostól délre is támadták a szovjetek, végleg meghiúsítva ezzel a folyótól északra álló magyar erőkkel való érintkezés fölvételét. Jóllehet a magyar hadseregparancsnok október 6-i hajnali parancsában még mindig ezt követelte.218 Október 6-a eseményeit összefoglaló német jelentés a jelentős bánsági területek föladását így rögzítette: „A 4. „Polizei” SS-páncélgránátos hadosztály Kikinda–Gottlób–Pesac vonalon elszakadt az ellenségtől. Kikindára az ellenség páncélosokkal benyomult.”219

A német hadosztály a Csóka–Valkány vonalon sem sokáig tartózkodott, hanem minél inkább kímélve erejét október 7-én este visszavonult a Törökkanizsa–Óbéb vonalra. Innen még gyorsabban mentek tovább, 8-án kora hajnalban a Dél hadseregcsoport azt jelentette a főparancsnokságnak, hogy a hadosztály már erről a vonalról is visszavonult,220 és reggelre Újszegedtől 15 km-re, Gyálán volt. A német katonák délelőtt megkezdték az átvonulást a szegedi hídon, s ezzel elhagyták a bánsági, torontáli területeket.

A német páncélos hadosztály zavartalan távozását a Nagyszentmiklós–Kiszombor között harcoló honvédeknek kellett biztosítaniuk. Az október 7-i német hadinapló szerint az ellenség itt heves támadásokat vezetett, de visszaverték. Nagyszentmiklós és Kiszombor között azért jutott nehezen előre a szovjet hadosztály, mert a két községet összekötő egyetlen kövesút hídjait, átereszeit a védők fölrobbantották, és a mély, vizenyős talajon a harcjárművek nem nagyon tudtak haladni. Október 8-án a magyar egységek föladták Kiszombort, s visszahúzódtak Szőregig. „Este elvonult a magyar tüzérség Szeged felé, miután a gyalogság a nap folyamán feladta a harcot, s elhagyta Kiszombort. Október 8-a, vasárnap izgalmas várakozás napja. Október 9-én, hajnalban bevonult az orosz hadsereg.221 „1944. október 9-én, hajnalban 2 órakor jöttek be Őscsanád felől nagy erővel másodszor az oroszok Kiszomborra.”222

A szovjet csapatok most már gyorsabban jutottak előre. Október 9-én, kora hajnalban bevonultak Kiszomborra, majd egymás után gyorsan elérték Ferencszállást, Klárafalvát, Deszket. A szőregi magyar védővonal előtt ismét heves harc bontakozott ki. A visszavonuló magyar csapatok az esti órákig kitartottak, ezzel biztosították Újszeged kiürítését. Este – fölrobbantva az átszállítani már nem tudott hadfelszerelésüket – az utolsó magyar katona is elhagyta a Marostól délre eső területet.223

A 3. magyar hadsereg parancsnoka Heszlényi József október 6-án éjjel 1 órakor már biztosan tudta, hogy a Maros jobb partján Nagylaknál nagyobb ellenséges csapatok és páncélosok gyülekeznek. Nem volt nehéz fölismernie, hogy {853} ezek az erők egy nagy ellentámadáshoz érkeztek ide, amely rövid időn belül, még ezen a napon megkezdődhet. Heszlényi altábornagy a Makótól keletre harcoló egységeinek ezen a hajnalon ismét megparancsolta, hogy támadjanak, de legalábbis akadályozzák meg az ellenség áttörését arcvonalukon.224 Az arcvonal azonban már rég nem ott volt, ahol a parancsnok gondolta. Az október 5-ei harcok eredményeként az Apátfalvától 2 km-re északra védekezni kezdő magyar zászlóaljakat, a Kövegy felől és Magyarcsanádról támadó szovjet egységek, 6-án reggelre visszanyomták kiinduló állásaikba, Királyhegyes alá.

A Marostól északra 6-án, a tiszántúli nagy támadás megindulásakor a következő vonalon álltak a magyar csapatok: Makótól északnyugatra, 3 km-re a várostól, a Lelei úti iskolánál, Óföldeáknál, Földeák alatt 2 km-re, a Nádasdi- tanyánál, a várostól északkeletre 6 km-re az Igási úton, a Rákosi úton a sámson–apátfalvi csatorna (Csorgó) hídjánál, majd a csatorna mentén a Dáli tanyákig, itt az arcvonal egyenesen keletre fordult és Királyhegyes alatt (magyar) Csanádpalota (szovjet), Pitvaros (magyar) Mezőhegyes (szovjet) községek között húzódott. Tótkomlós alatt gyülekezett az 1. magyar páncélos hadosztály, hogy október 6-án reggel 8 órakor déli irányba támadjon. Erre azonban már nem volt módja.

Hajnal 4-kor az alföldi frontvonalakon megszólaltak a szovjet nehéztüzérség ágyúi, és 30 perces tüzet zúdítottak a magyar állásokra. Fél 5-kor rohamra indultak a harckocsik, majd az őket követő lovas és gyalogos hadosztályok. A Makótól keletre támadó 53. hadsereg főcsapásának irányából – a hadsereg 27. hadosztályának támadása Orosházán keresztül északnyugatra – a város kiesett. Október 6-án hajnalban a fő erőkhöz balról kapcsolódó egység, az 57. hadtest 243. hadosztálya kezdett támadásba Mezőhegyes–Csanádpalota körzetéből északnyugatra Pitvaros, Királyhegyes s majd tovább Hódmezővásárhely felé. A Makón lévő szovjet egység ezen a napon még nem támadott.

A Királyhegyes alatti magyar frontszakaszt virradat előtt a szovjet csapatok Csanádpalotáról lőtték, majd a támadásuk is erről jött. A szovjet katonák heves harcok után délutánra értek keresztül Királyhegyesen és jutottak el nyugati széléig. A magyar tüzérség ekkor Rákosról lőtte Királyhegyest.225 Október 6-án a Mezőhegyesről–Csanádpalotáról harckocsikkal, aknavetőkkel, sőt Rata repülőkkel is támadó szovjet csapatok Királyhegyes mellett bevették még Pitvarost és Csanádalbertit is.226 Bondor Vilmos főhadnagy e községet védő százada volt a visszavonuló magyar egységek utóvédje.227 Az 53. hadsereg főerői késő délutánra elfoglalták Orosházát.

A szovjet támadás a szemben álló magyar hadosztályokat mindenütt áttörte és a csapatok vezetése, az egységes irányítás már a délelőtti órákban fölbomlott. A visszavonulás nem egy helyen meneküléssé fajult. A 3. magyar hadsereget a felsőbb német parancsnokság a 6. német hadsereg alárendeltségébe utalta. (A helyzeten ez semmit nem javított, egy nap múlva vissza is vonták az intézkedést.) {854} Az október 6-i hadinapló igen tartózkodó a nap eseményeinek ismertetésében. Éppen csak rögzíti a Békéscsaba–Békés irányú szovjet áttörés tényét. Az azonban sokat mondhat az eseményekről, hogy a 3. magyar hadsereg és a LVII. német páncélos hadtest a központját e napon hirtelen a Duna–Tisza közére helyezte át, a VIII. magyar hadtest pedig Szentesre húzódott vissza. A hadseregparancsnok késő éjjeli jelentése már többet elárul a nap eseményeiből: „A csapatokat az utak csomópontjában összegyűjtve kell egy új arcvonalat képezni, Makó nyugat, Földeák, Orosháza, Kondoros, Gyoma vonalon.” A hadseregparancsnok ugyanekkor megjelölte azokat a hídfőket, ahol reményt látott csapatai összegyűjtésére és rendezésére. A 23. tartalékhadosztálynak Makó nyugat, Hódmezővásárhely, Mindszent; a 8. tábori póthadosztálynak Szentes, Kunszentmárton; a 20. gyaloghadosztálynak pedig Szarvas, Gyoma körzetében kellett újabb védővonalat kialakítania.228 Október 7-én a magyar vezérkar jelentése megállapította, hogy a szovjet hadsereg „Makó–Nagyszalonta szakaszt védő honvédcsapatok ellen megindította várt nagy támadását. Súlyos harcok vannak folyamatban. Saját ellentámadásaink megindultak”.229

A Földeák alatt álló Bán-zászlóalj csak készült támadását megindítani. Parancsa szerint 7-én reggel kellett volna a jobb szárnyán álló gyalogzászlóaljjal és a bal szárnyára éppen hogy megérkezett 201. önálló zászlóaljjal, a hozzájuk csatolt hajmáskéri tüzértanosztály ütegeivel és páncéltörő ágyús századával Makóra támadni. A ködös októberi reggelen késett a támadási parancs. A hajmáskériekhez legközelebb lévő szakasz egyszer csak jelentette, hogy a tüzérek eltűntek! Délelőtt 10 órakor tudta meg Bán százados, hogy a tüzéreket visszarendelték Vásárhely védelmére, és hogy az egész 23. tartalékhadosztály visszavonul. Új parancsot kapott: délig állásában maradva biztosítsa a többi egység visszavonulását, majd ő is vonuljon a mindszenti hídfőbe.230

Október 7-én nagy lendülettel folytatódott a szovjet támadás. Az Orosházát elfoglaló csapatok egy része a főútvonalon Vásárhely felé fordult, és Kutas felől támadt a városra. Ellenük vetették be a Földeák alól kivont tüzéreket. A Pitvarost előző nap megszálló szovjet egység 7-én elérte Ambrózfalvát, Nagyért, majd Tótkomlóst. Pitvarosra ezen a napon jött vissza a lakosság. A Királyhegyesről induló szovjetek elől a Rákoson lévő magyar egységek és a német nehézüteg Vásárhelyre vonult vissza. A szomszéd város akkor élte át azokat a napokat teljesen, melyekből szeptember 25-én még csak ízelítőt kapott. Október 6-án már egész nap hallatszott a heves ágyúszó, és német repülők húztak át a város felett délkelet felé. Éjjel szovjet légitámadás érte a várost. Október 6-án, 7-én a városi, állami hivatalok elhagyták Vásárhelyt. 7-én hajnalban légi csata volt Királyszék felett, s egész nap vonult át a városon a mindszenti komphoz a magyar hadsereg.231

A Földeák alatt álló zászlóalj délig tartott ki állásaiban, majd dűlőutakon északnyugat irányába haladva az iskolánál érte el a Vásárhelyről az algyői hídhoz vezető főutat. Indulásáig nem érte támadás Makó felől. A zászlóalj parancsnoka az egységét nem a már szovjet tüzérségi tűz alatt álló mindszenti hídfőbe, {855} hanem a hídon át Szeged Somogyi-telepre vezette. Este 9-kor értek ide. Ezzel végleg elhagyta Makót és környékét az ott vívott harcokban legsúlyosabb veszteségeket szenvedett magyar alakulat. Az október 7-i esti hírekben, és a másnapi országos lapokban meg is emlékeztek harcaikról: „Bán Ödön százados csoportjával az ellenség által körülvéve kitartott és az ellenség veszélyes irányú előretörését megakadályozta”.232 Szinte ugyanezen az úton értek a Tisza jobb partjára Csanádalberti–Pitvaros körzetéből a 12. gyalogezred zászlóaljai.233

A makói kórházban elhunyt katonák temetése 1945 tavaszán

Földeákot és Óföldeákot október 7-én kora délután a 795. lövészezred érte el. „Október 7-én a déli órákban Földeák község újból orosz kézre került.”234 A Makón lévő szovjet egységek október 7-én indítottak támadást. Föladatuk: a városból nyugatra támadva, a Maros-torkolat fölött elérni a Tiszát, ott hídfőt létesíteni, s így – az északi bekerítéssel veszélyeztetve – segíteni a Szegedet délről támadó 46. hadsereg harcát. Jermolajev őrnagy vezetésével a 767. ezred a töltésen és az Ószegedi-úton előrehaladva délután elérte Maroslelét. „Délután a szovjet katonák bevonultak a községünkbe. […] Reverendában kimentem hozzájuk a templom elé. Beszélgettünk” – írta Kardos Illés maroslelei plébános. Másnap a Dezső-majorból is visszahúzódó magyar csapatok átkeléséhez előkészített csónakok, uszályok megszerzéséért, a nagyfai holtág alatt a honvédekkel szinte egy időben a folyópartra érő szovjet katonák kézitusát vívtak, s néhány átkelő eszközt meg is szereztek. A magyar tüzérség nem tudta megakadályozni a szovjet egységek átkelését a Tiszán, s így sikerült még ezen a napon, október 8-án a szegedi északi hídfőt kialakítaniuk. {856}

Néhány kilométerrel északabbra ugyanilyen harcok árán tudott a 795. ezred két zászlóalja egy nappal később az algyői hídon átkelni. A 23. tartalékhadosztály Tiszántúlon lévő utolsó egységeivel folytatott tűzharcban, a szovjet katonák még a híd felrobbantása előtt a magyarokkal együtt átrohantak a túlsó partra. Bár a hidat felrobbantották mögöttük, szűk hídfőjüket meg tudták tartani.235

Október 8-án és 9-én Hódmezővásárhely és Újszeged elfoglalásával a harcok Makótól északra és délre elérték a Tisza vonalát. A város így kikerült a közvetlen arcvonalból, s lakói egyre távolabbról hallották az ágyúk dörgését.

Az áldozatok

A Makó körüli 1944. őszi harcok katonai és polgári áldozatairól az első híradás már november 19-én megjelent. A Szegeden ismét meginduló napilap, a Délmagyarország a harcok utáni első számában cikket közölt a Makói helyzetről. Ebből csak annyit tudhatunk meg, hogy a harcoknak a polgári lakosságból „mindössze néhány halálos áldozata volt”.236

December 30-án Szűcs Zoltán a város polgármester-helyettese azt jelentette, hogy a szeptember 24–26-i ostrom és a visszavételért folytatott 11 napos küzdelem alatt 260 halálozás történt a városban. Ebből 30 a polgári halott.237

Két év múlva az összesítő polgármesteri jelentés még pontosabb adatokat közölt. Ezek szerint 215 magyar katona és 66 polgári egyén vesztette életét.238 Ez a tájékoztatás szinte teljesen pontos. A város anyakönyvi hivatala háromévi munkával 1948-ra készítette el hivatalos kimutatását a Makón elesett magyar honvédekről.239 A rendkívül pontos és aprólékos munkával elkészült irat 17 adatot tartalmaz egy-egy elesettről. A név, születési hely és időpont, azonossági szám, csapattest adatai mellett föltüntették a halál időpontját, okát, földrajzi helyét, az eltemetés idejét, helyét, a sír jellegét, jelzését, anyja nevét, atyja nevét, vallását, rendfokozatát, az anyakönyvi bejegyzés számát, az exhumálás utáni újbóli eltemetés helyét. A Makó körüli harcokban, vagy később az itt szerzett sebesülésben 1944. szeptember 20-tól 1946. július 12-ig 218 magyar katona halt meg. 176-an harctéren estek el, 42-en a makói kórházban haltak bele sebesülésükbe.240

A 218 katonából 173-nak (79%) ismerjük nevét, s még több vagy kevesebb adatát, teljesen ismeretlen azonban 45 elesett (21%). Róluk csak azt tudjuk, hogy melyik makói temetőben temették el őket.

A Makón elesett 218 katona adataiból 108 esetben kapunk tájékoztatást az elesés helyére. 45 katona ugyanis teljesen ismeretlen, 42-en kórházban haltak meg, 23 esetben pedig nem tudjuk az elesés helyét földrajzilag pontosan meghatározni. Az így fönnmaradó 108 földrajzi pont esetében föltételezésünk, hogy az első eltemetés helye (pl. Bagaméri-tanya mögött) többé-kevésbé az elesés {857} pontos helyét is megadja, hiszen a harcok elültével a gazdák az elesetteket legtöbbször ott temették el, ahol megtalálták a holttesteket. Több halottnak gyakran egy-egy nagyobb, közös sírt ástak (pl. Igáson, Rákoson). Később a város valamennyi holttestet exhumálta, és a város temetőibe közös vagy egyéni sírba temettette.

Térképre vetítve a sírok első helyét, a harcoknak két gócpontja látszik. Az egyik a várostól északnyugatra 5–6 km-re a lelei út, Szentmiklósi-csatorna és a kereszttöltés környéke, a másik pedig a várostól 10 km-re északkeletre fekvő Rákos, Igási út, Ugar földek körzete. Lényegesen kevesebb áldozatot követelő harcok színhelye volt a város délkeleti, déli és délnyugati szegélye. (A téglagyár, a vasútállomás, a villanytelep, a Szegedi utca vége.) Az északnyugati harctéren 35-en, az északkeletin 53-an, a délkeletről délnyugatra húzódó városszéli övezetben 16-an vesztették életüket. A városban, és a város északi, Földeák felőli határában mindössze 4 halálos sebesülés történt.

A város védelmét irányító Bán Ödön százados emlékezése szerint zászlóaljának létszáma kezdetben 804 fő volt. A Kövesdi Vilmos százados vezette rész már az országhatáron veszteségeket szenvedett, majd őket kerítették be a szovjet csapatok a téglagyárnál, és a százados is ott esett el több katonájával együtt.241 Ezt megerősítik az anyakönyvi adatok. A városból 204 honvéd tudott kimenekülni, így mintegy 600-ra tehető a veszteség. A katonák kisebb része elesett, többségük fogságba került, s csak jóval kevesebbnek sikerült átöltöznie. Mintegy 200-an estek el a zászlóaljból a város előtt, és a városban vívott harcokban; 204-en menekültek ki és 300–350-en estek fogságba. A Makón harcoló csendőrök közül tizenketten estek el.242

Az ellentámadások a város ellen század-, zászlóaljerejűek voltak. E harcokban szeptember 30-án egy fő, október 2-án 2 fő, október 6-án 5 fő, összesen 8 fő esett el. Ezek alapján azt hihetnénk, hogy a város visszavételéért folytatott magyar támadások igen erőtlenek voltak. A helyes álláspont kialakításához azonban föltétlenül figyelembe kell vennünk a teljesen ismeretlen 45 katonát, és a csak nevükről ismert 31 honvédet. A 76 katona a város visszafoglalásáért folytatott mintegy 10 napos ide-oda hullámzó harc áldozata lehetett. Ekkor nem tudták az elesés helyét, idejét pontosan följegyezni, és csak a harcok eltávolodásával nyílt mód a tanyai gazdáknak az elesettek eltemetésére, a halálesetek bejelentésére. Erre figyelemmel tehát a város visszafoglalására indított ismételt magyar támadások véres vesztesége összesen 84 fő.

Az október 6-án reggel kezdődő támadás főirányából a város kiesett, s csak a következő nap, október 7-én lendültek előre a Makón lévő szovjet egységek. Ezen a napon volt a magyar csapatok vesztesége a legnagyobb: 88 katona esett el.

A név szerint ismert 173 katona közül 135-nek (78%) tudjuk az életkorát: korosztályok szerint csoportosítottuk, az alábbiak szerint:

17 – 20 éves 9 fő 6,6 %
21 – 25 éves 36 fő 26,6 %
26 – 40 éves 77 fő 56,3 %
41 – 50 éves 12 fő 8,8 %
ennél idősebb 2 fő 1,5 %
{858}

A legfiatalabb korosztályú elesettek 9 fős csoportja a következőképpen oszlik meg: egy-egy 17, 18 és 19 éves és hat 20 éves katona volt közöttük. A 21–25 év közötti korosztályt lehet sorkatonának, a 26–40 év közöttieket pedig tartalékosnak nevezni. A tizenöt évet átfogó tartalékosok 76 főnyi csoportjából 25-en voltak 26–30 év közöttiek 32,9% és 51-en 31–40 év közöttiek 67,1%. A két legidősebb elesett 55, és 58 éves volt. Nem lehet kizárni, hogy az elesettek kor szerinti megoszlása nem tükrözi teljes hitelességgel az akkori magyar hadsereg kormegoszlását. Lehetséges, hogy általában több volt az idősebb katona, ám Makónál az első vonalban, a közelharcokban leginkább a fiatal és a viszonylag fiatalabb katonák küzdöttek és áldozták föl életüket. Az életkor szerint ismert elesettek 83%-a (112 fő) a 21–40 évesek közötti korosztályból került ki.

Betegek és ápolók a hadikórházban

A Makó körüli harcokban elesett honvédekről az 1948-ban elkészült megyei alispáni összesítőből további értékes adatokat tudhatunk meg.243 A város környéki községekben elesett honvédek száma pontosan megmutatja, hol voltak a súlyos harcok Makó visszaszerzéséért; hol voltak az október 4-én kezdődő magyar ellentámadás, majd az október 6-i szovjet áttörés küzdelmei. A város környéki községekben összesen 151 magyar katonát temettek el: Apátfalván 35, Királyhegyesen 34, Földeákon 26, Csanádpalotán 16, Maroslelén 13, Kiszomboron 10, Magyarcsanádon 9, Ambrózfalván 3, Pitvaroson 2, Nagylakon, Csanádalbertin, Nagyéren 1–1 elesett nyugszik. A várostól keletre vívott harcokban Királyhegyes–Apátfalva–Magyarcsanád–Csanádpalota községeknél esett el a legtöbb honvéd (94 fő), és a Földeákról, Marosleléről és Kiszomborról indított ellentámadásoknak voltak jelentősebb áldozatai (49 fő).

A Makóért és szűkebb környékéért vívott harcoknak tehát 1944 őszén 369 magyar honvéd és határvadász esett áldozatául. A Marostól délre húzódó bánsági részeken elesett magyar és német, továbbá a magyar határ előtt, Pécska, Szemlak, Sajtény és romániai Nagylak körzetében elesett magyar katonákról azonban {859}nincsenek adataink. Makó e tágabb körzetében csak jelzésszerűen tudunk a veszteségekre utalni. Pl. a Pécskánál álló határvadász szakasz legénységének több mint fele elesett, eltűnt vagy fogságba került, és a Magyarcsanádnál, a Maros északi partjára átjutott német előőrs teljes egészében fölmorzsolódott.

Makó elfoglalásáért, majd megtartásáért vívott harcokban elesett szovjet katonákról sincsenek minden kétséget eloszlató pontos adatok. A város e kérdéssel foglalkozó első iratát 1945. szeptember 17-én írták, majdnem egy évvel a harcok elcsitulta után. A rendőrkapitány jelentése ekkor 81 főben állapította meg az elesett szovjet katonák számát. A csatákban elesetteket társaik a helyszínen temették el. R. A. Veszelik százados naplójában több helyen utal ilyen temetésekre. A makóiak emlékezete is megőrizte, hogy a város főterén elesett szovjet katonákat és tiszteket a Hősök szobra kertjében és a megyeháza előtti parkban temették el. A harcoktól legjobban érintett északnyugati, északkeleti részeken, és egy-két más helyen is voltak még szovjet katonasírok.244 1945 nyarán a város elrendelte a bel- és külterületen található katonasírok megszüntetését, és az elesetteknek illő eltemetését a temetőkbe. Július 4-én készült a kimutatás, melyből 57 szovjet katonasír helyét ismerhetjük meg. Tizenkét sír a város belterületén, 45 pedig a külterületen volt. A városi sírok közül 4 a főtéren, 4 Újváros északkeleti részén, 2 a lelei út városból kivezető szakasza környékén, 2 pedig a város nyugati, hidak felőli részén. A külterületi sírok közül 8 Járandóban (várostól észak-északnyugatra), 35 északkeletre (Rákosi út, Tanyaföldek, Ugarban). A sírok elhelyezkedése pontosan egyezik a városért folytatott küzdelmek színhelyeivel. Pontos számot az elesettekről ebből a kimutatásból mégsem kaphatunk, mert gyakran csak azt jegyezték föl: „Egy sírban több katona”.

Az exhumálások befejeztével 1945. október 20-án adta le jelentését a temetőőr a városházára, s ebben 143 szovjet katonának a görög katolikus temetőben való eltemetését igazolta. 1946. január 26-án Szentpéteri Sámuel árvaszéki ülnök jelentésében 113 elesett és Makón eltemetett szovjet katonáról ír.245

A Makón elesett szovjet katonák számát 140 fő körül határozhatjuk meg, mégpedig úgy, hogy százan a város külterületén vívott küzdelemben, negyvenen az utcai harcokban estek el. A Vörös Hadsereg elesett harcosait, ahol csak mód volt rá, a harctérről összegyűjtötte és hátra szállította. Így az volt a ritkább, hogy az elesett szovjet katonákat a helyszínen temették el. Erre figyelemmel kell megítélni a Makón és szűkebb környékén elesett szovjet katonák számát is. R. A. Veszelik százados adatai a Vörös Hadsereg Makó körüli veszteségeiről megfelelnek a városi kimutatásoknak. Ő 141 szovjet halottról és 383 sebesültről ír.246

A harcok polgári áldozatai nagyobb részben a bombázás, és a tüzérségi tűz következtében vesztették életüket. A mintegy 10-15 bombatalálatnak megközelítően 30-an estek áldozatául, és az eltévedt golyók, szilánkok, repeszek is 30-35 makói életét oltották ki. Súlyos családi tragédiákról tanúskodnak a följegyzések, mert nemegyszer édesanya három kisgyermekével vagy hétéves kislány volt a becsapódó bomba s eltévedt golyó áldozata.247 {860}

A várost ért anyagi károk közül a legsúlyosabb a vasúti és közúti híd fölrobbantása volt. A hidak helyreállítása a szovjet hadsereg segítségével és érdekében gyorsan megkezdődött, és hamarosan be is fejeződött. Az ideiglenesen helyreállított közúti hídon már 1944. október 24-én megindulhatott a forgalom. A véglegesen helyreállított vasúti hidat pedig 1945. július 4-én adták át.248 A gátőrök jelentéseiből tudjuk, hogy a harcok alatt a töltésekbe „igen sok gyalogsági és gépfegyver fedezéket ástak”, s ez által a töltések koronáját lényegesen meggyöngítették.

Lábadozó katonák a hadikórházban

A Csorgó hídjait (többek között a Rákosi úti, a Szilágyi, a Királyhegyesi úti, az Aradi úti, a vasúti és a Kúsz-hidat) fölrobbantották.249 Megsemmisült 6 ház és 11 tanya, súlyosan megrongálódott 72 ház és 24 tanya, megsérült 608 ház és 208 tanya.250

A város új, békés életének megindulása

Makó az 1944. szeptember végi harci események következtében egyedül-álló helyzetbe került. Az ország többi részétől teljesen elszigetelve, merőben új körülmények között kellett lakóinak saját életüket megszervezni. A város erős ellenzéki, függetlenségi hagyományai nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy szinte a szovjet csapatok bevonulásával egy időben már létrejött az új vezető szervezet.

A Könyves-Kolonics József vezette polgári városparancsnokság tevékenységéről Korom Mihály, Tamasi Mihály és Tóth Ferenc korábbi munkáikban igen részletesen beszámoltak, így nem tekintjük föladatunknak, hogy e már kimerítően földolgozott témáról szóljunk. Az általunk itt megemlített néhány adat e szervezet működésének első két hetéről tudottakat csupán színesíti.

A városházán szolgálatot teljesítő tűzoltók szeptember 29-én a „szociális bizottság” (városparancsnokság) fölszólítására ismét elfoglalták szolgálati helyüket. Föladatuk a helyreállítási munkákban való részvétel, a „mindenféle {861} befulladt és elhajigált aknák, kézigránátok, fegyverek” hatástalanítása volt. Szomorú feladatként ők kezdték a városban elesetteket temetni.251

A Makóval kapcsolatos hivatalos állásfoglalására vet fényt az árkormánybiztos 1944. október 12-ei átirata a belügyminiszternek. Ebben közli, hogy „Makó megyei város mai súlyos helyzetére való tekintettel” a város bevételi többletének befizetésétől, továbbá „az egyéb intézkedések megtételétől kivételesen méltányosságból eltekintenek”.252 Nehéz elképzelni, ha nem ez az intézkedés történik, a város a frontvonalon keresztül hogyan rendezi fizetéseit. Érdekes emléke a város 1944. őszi életének, Kiss Ernő városparancsnok-helyettes október 25-i utasítása, melyben a városi pénztárnak kötelezővé tette a szovjet rubel elfogadását. Az átszámítási kulcs 1 rubel 2 pengő 50 fillér volt.253

Október 15-én a városparancsnokság rendezte a városháza használatát a szovjet katonai vezetéssel. Ettől a naptól az épületbe és az udvarra szovjet katonák csak a parancsnokság engedélyével szállásolhattak be. A tűzoltóság is ettől a naptól tartott ismét 24 órás szolgálatot.254

Könyves-Kolonics József igazolványa

Az október 15-i fegyverszüneti kérelemnek egyik fontos epizódja vidékünkön játszódott. A Moszkvában október 11-én megkötött előzetes fegyverszüneti megállapodás egyik pontja „idősebb vezérkari tisztet” kért Szegedre a katonai részletek megbeszélésére. Horthy kormányzó Utassy Loránd vezérkari ezredest bízta meg e föladat végrehajtásával. A küldött október 13-án dél körül lépte át a frontvonalat Kistelek és Szeged között. Szegeden a MÁV Igazgatóság épületében előbb Slemin altábornaggyal, a 46. hadsereg parancsnokával találkozott, majd tovább vitték Deszkre. Éjjel 11 órára érkezett ide Malinovszkij marsall a 2. Ukrán Front parancsnoka. A tárgyalások Rózsa Kálmánéknak a főutcán, a Franyó-féle vendéglő melletti házában folytak.(A kocsmában a tiszti konyha működött.) Rövid idő alatt kiderült, hogy a magyar–német csapatok helyzetéről nem megfelelően tájékozott tisztet küldtek Budapestről, ezért azzal váltak el a tárgyaló felek, hogy október 16-án, reggel 8 órára kellően fölkészült és megfelelő fölhatalmazásokkal ellátott új megbízott érkezik a marsallhoz. {862}

Míg az újabb küldöttet várta, Malinovszkij Török Imrénééknél (a mai szanatóriummal szemben) lakott.255 Utassy ezredes 14-én, kora hajnalban indult vissza Budapestre. Délelőtt 11 órakor beszámolt a kormányzónak útjáról és jelentette az orosz fél kéréseit. Az ezredest a tragikus október 15-i napon este fél 6-ra hívatták a várba, ekkor még tervezték ismételt átküldését. A vezérkar hadműveleti osztályának vezetőjével Nádas Lajos ezredessel indultak volna. Később a megváltozott helyzet miatt útjuk végleg elmaradt.

A fölrobbantott közúti híd helyreállítása

A harcok eltávolodásával Csepregi Imre prelátus a városparancsnoksághoz fordult, kérve, hogy a lakosság számára oly fontos harangozásokat újra megkezdhessék. Október 14-től reggel 7 órakor, délben és este 6 órakor ismét megszólaltak a harangok Makón.256 {863}

 

Lábjegyzet

1. Magyarország hadtörténete. Szerkesztette: Liptai Ervin. Bp. 1985. 386.

2. Rozsnyói Ágnes: A Szálasi-puccs. Bp., 1962. 5. Kossuth Könyvkiadó

3. Hadtörténelmi Levéltár: M. Kir. honv. VKF: I. oszt. Tájékoztatók 1944. ápr. 9-től aug. 31-ig. I. 304. doboz. 1944. aug. 23.

4. Adalékok a Horthy-hadsereg szervezetének és háborús tevékenységének tanulmányozásához. (1938–1945). Összeállította: Csima János. HM. Központi Irattár, Bp. 1961. 263.

5. Csima János i. m. térkép melléklete

6. Veress D. Csaba: Magyarország hadikrónikája 1944–1945. Bp., 2002. 83.

7. ML PH ir. 725/44, 865/44, 1001/44. E témáról bővebben: Halmágyi Pál: A Makó és környékéért vívott harcok 1944 őszén. MMF 65. Makó, 1989.

8. HIL Tájékoztató 1944. aug. 30.

9. Számvéber Norbert: Páncélosok a Tiszántúlon. Bp., 2002. 22.

10. Számvéber Norbert 2002. 33–34.

11. Veress D. Csaba 2002. 81.

12. Bondor Vilmos: A világégés hadszínterein. Bp., 1994. 166–172.

13. Bondor Vilmos 1994. 169–172., Számvéber Norbert 2002. 36., 39.

14. Számvéber Norbert 2002. 37–39., Bondor Vilmos 1994. 168.

15. Kelemen Ferenc: Az utolsó napok krónikája. (Új dokumentum Csanád megye és Makó felszabadulásáról.) Tiszatáj, 1970. 6. szám. Mucsi Balázs határvadász visszaemlékezése, a makói József Attila Múzeum Adattára 1161. 85.

16. Márton Ferenc határvadász visszaemlékezése. JAM A 1259. 86.

17. Bernát Imréné visszaemlékezése JAM A. 1268. 86.

18. Márton Ferenc határvadász visszaemlékezése. JAM A 1259. 86., Historia domus. Kiszombor.

19. Számvéber Norbert 2002. 35.

20. Ravasz István: Erdély ismét hadszíntér 1944. Bp., 2002. 58–60.

21. Veszelik R. A.: Egy szovjet híradós tiszt háborús feljegyzései. Makói Múzeum Füzetei 56. sz. Makó, 1987. 34.

22. Makó az első felszabadult magyar város. 2. Makó, 1974. XXV. képtábla

23. HIL Filmtár, 1258. sz. tekercs. KTB H. Gr. „Südukraine” 6591. sz. irat

24. Zielbauer György 9.

25. HIL Filmtár, 1258. sz. tekercs. Kriegstagebuch des Oberkommandos der Heeresgruppe „Südukraine”. A „Dél-Ukrajna” HDSCS. hadinaplója. 6594. sz. irat

26. Számvéber Norbert 2002. 43.

27. Bondor Vilmos 1994. 174–181.

28. Veszelik i. m. 34.

29. HIL Filmtár, 1258. sz. tekercs. KTB/H. Gr. „Südukraine” 6593. és 6594. sz. irat

30. HIL Filmtár, 1258. sz. tekercs. KTB/H. Gr. „Südakraine” 6608. sz. irat és Számvéber i. m. 45.

31. Márton Ferenc határvadász visszaemlékezése. JAM A. 1259. 86.

32. Az elmenekült megyei vezetőség Tiszaföldvárott 1944. szept. 29-én készült jegyzőkönyve. A makói József Attila Múzeum gyűjteményében., Mucsi Balázs határvadász visszaemlékezése. JAM A. 1161. 85.

33. MÚ 1944. szept. 1.

34. ML Központi Járás főszolgabírájának iratai 2828/44 Kj. fszb. ir.)

35. Kelemen Ferenc: Makó város története 1944–1960. Kézirat a JAM A 1159. 85.

36. ML PH ir. Fasiszták által üldözöttek kiemelt iratai 11452/44.

37. ML PH ir. 848/44.

38. ML PH ir. 896, 897/44.

39. MVL PH ir. 20 339/44. A hivatal működéséről, jellegéből adódóan a Levéltárban nem maradtak

fenn iratok.

40. ML PH ir. 22 232/44.

41. Igaz Lajos visszaemlékezése. JAM A. 1131. 85.

42. ML Kj. fszb. i. 2828/44.

43. HL Tájékoztató 1944. aug. 29., Kanyó Ferenc: Szeged stratégiai légi bombázásai 1944-ben. Az

MSZMP Csongrád m. Bizottsága Oktatási Igazgatóságának évkönyve. 1983. 153–178.

44. MÚ 1944. aug.31.

45. ML PH ir. 21571/44.

46. MÚ 1944. szept. 15.

47. Kelemen Ferenc visszaemlékezése. JAM A 1160. 85.

48. MÚ 1944. szept. 15., 17., 19., 20., 22.

49. MÚ 1944. szept. 16.

50. ML Kigyűjtött iratok 1944. szám nélkül. Baranyi János feljegyzése: „Szeptember 21-től a makói tűzoltóságtól milyen működést követeltek” címmel., Füzes Károly visszaemlékezése. JAM A 1257. 86.

51. Tiszaföldvári jkv.

52. ML PH ir. 22 358/44.

53. Shvoy Kálmán titkos naplója és emlékiratai 1918–1945. Sajtó alá rendezte a bevezető szöveget írta, magyarázó jegyzetekkel ellátta Perneki Mihály. Kossuth Könyvkiadó, 1983. 289.

54. CSMLCsanád–Arad–Torontál Közigazgatásilag Egyelőre Egyesített vármegye, főispáni iratok IV. B. 451. b. 73. doboz. 844/44.

55. Kristó Nagy István: Följegyzések a történelem számára. Somogyi-könyvtári műhely, Szeged, 1974/4. 471.

56. ML PH ir. 1067/44.

57. Kelemen Ferenc visszaemlékezése JAM A 1160. 85.

58. Baranyi János id. feljegyzése.

59. Tiszaföldvári jkv.

60. MÚ 1944. szept. 24.

61. Kelemen Ferenc i. m. 563.

62. Tiszaföldvári jkv.

63. Tiszaföldvári jkv.

64. MÚ 1944. szept. 24.

65. Horváth János vasutas visszaemlékezése. JAM A 178/46.

66. Baranyi János id. feljegyzés

67. Bán Ödön százados visszaemlékezése. JAM A 1162. 85.

68. ML Kj. fszb. I. 3017/44.

69. Szilvásy József állomásfőnök visszaemlékezése. JAM. A. 78/9.

70. Szűcs László írása a Szieszta című makói folyóirat, 2002. dec. 3–5.

71. Szűcs László írása a Szieszta, 2003. jan. 1–2., A mi naptárunk, 1945. Makó. Anyakönyvi hírek, 61.

72. Kelemen Ferenc visszaemlékezése. JAM A 1160. 85. , igaz István határvadász főhadnagy visszaemlékezése. JAM A 1258. 86., Baranyi János id. feljegyzés., Füzes Károly visszaemlékezése. JAM A 1257. 86., MVL PH ir. 22 539/44. Farkas Mihály gépkocsivezető kérelme két hét távolmaradásra, mert az autóból való kiugráskor megsérült a lábán.

73. Mucsi Balázs határvadász visszaemlékezése. JAM A 1161. 85.

74. Baranyi János id. feljegyzése

75. Csima János 1961. 268.

76. HL. HM Elnöki iratok. I. a. oszt. I. 89. 305–306. doboz, 66 000. sz. irat.

77. HIL Tájékoztató, 1944. aug. 31.

78. HIL A magyar kir. 23. tartalék hadosztály iratai. 1944. 25 doboz (54. gyalogezred)

79. Uo.

80. Uo.

81. Országos Levéltár MTI Rádiófigyelő 1944. szept.–okt. K. 428. 1309 csomó. 1944. szept. 22. 18. old.

82. Bán Ödön százados visszaemlékezése. JAM A 1162. 85.

83. HIL Filmtár, 1258. sz. tekercs. KTB/H. Gr. „Südukraine” 6612. sz. irat

84. Kanyó Ferenc: Szeged felszabadítása. Tiszatáj, 1984. okt. 44.

85. Bán Ödön százados visszaemlékezése. JAM A 1162. 85., Kanyó Ferenc i. m. 43., Számvéber Norbert 2002. 50., Bondor Vilmos 1994. 168.

86. Adonyi Ferenc: A magyar katona a második világháborúban 1941–1945. F. Kleinmeier, Klagenfurt 1954. (A kötetből Török Pál százados, a 7. rohamtüzér osztály parancsnokának visszaemlékezését használtuk fel, egységének 1944. szept. 25-től okt. 5-ig a Dél-Alföldön vívott harcairól.) 232.

87. HIL Filmtár, 1258. sz. tekercs. KTB/H. Gr. „Südukraine” 6646. sz. irat., Kristó Nagy 1974. 471. Hódmezővásárhelyről a tisztek már szept. 22-én elkezdték menekíteni családjaikat.

88. OL MTI RF 1944. szept. 23. Londoni rádió magyar adása 7,40-kor.

89. OL MTI RF 1944. szept. 23. Egyesület Nemzetek Földközi-tengeri adójának magyar adása 22.35- kor.

90. OL MTI RF 1944. szept. 23. Moszkvai Kossuth-adó adása 22.30-kor.

91. Korom Mihály: Az ország felszabadulásának megindulása és az új élet első lépései Délkelet- Magyarországon. = Makó az első felszabadult magyar város. 2. Makó, 1974. 8., OL MTI RF 1944. szept. 22. Moszkvai rádió orosz nyelvű adása 22,30-kor.

92. Veszelik i. m. 35.

93. Korom Mihály: Magyarország ideiglenes nemzeti kormánya és a fegyverszünet (1944–1945). Akadémiai Kiadó, 1985. 92.

94. Tiszaföldvári jkv.

95. Korom Mihály: Makó felszabadulása. Várospolitikai Füzetek 6. Makó, 1985. 8., 15., Számvéber Norbert 2002. 50., Bondor Vilmos 1994.185.

96. Mucsi Balázs határvadász visszaemlékezése. JAM A 1161.85.

97. Adonyi i. m. 232.

98. Veszelik i. m. 39.

99. OL MTI RF 1944. szept. 24. Reggel 8,10-kor a londoni rádió román nyelvű híreiben bemondta: „A

szovjet–orosz csapatok átlépték a magyar határt. Az aradi frontszakaszon gépesített és kozák csapatok törnek a magyar síkság felé”.

100. Palotai Krónika 1944–1984. Készült Csanádpalota felszabadulásának 40. évfordulója alkalmából.,

Csanádpalota. 1984., Márton Ferenc határvadász visszaemlékezése JAM A 1259. 86.

101. Hajósi József és Szilágyi Mátyás visszaemlékezése. Palotai Krónika, 4., 5.

102. Martony Zoltán: Királyhegyes története 1944-ben .JAM A 1163. 85.

103. Szilvásy József állomásfőnök visszaemlékezése. JAM A. 78/9.

104. Historia domus. Földeák

105. Korom Mihály i. m. 12.

106. Mucsi Balázs határvadász visszaemlékezése. JAM A. 1161. 85.

107. Historia domus. Apátfalva.

108. Tiszaföldvári jkv.

109. Historia domus. Kiszombor

110. Csima János 1961. 269.

111. Martonyi id. kézirat.

112. Tiszaföldvári jkv.

113. Makói Népújság, 1945. augusztus 9., Kelemen i. m. 564. A csendőrség és a rendőrség ekkorra már elhagyta a város belső területét., Bán Ödön százados visszaemlékezése. JAM A. 1162. 85. A Vásárhely felé kerékpározó rendőrlegénységet a Makó felé tartó honvédek Földeáknál látták a vonatból.

114. Tiszaföldvári jkv.

115. Veszelik i. m. 40.

116. Bán Ödön százados visszaemlékezése. JAM A 1162. 85.

117. Szilvásy József állomásfőnök visszaemlékezése. JAM A. 178/9.

118. Bán Ödön százados visszaemlékezése. JAM A. 1162. 85.

119. CSMH 1964. szept. 27. Tamasi Mihály cikke., Kiss István János visszaemlékezése. JAM A. 178/45.

120. HIL Filmtár, 1251. sz. tekercs KTB/H. Gr. „Süd” 1944. szept. 24.

121. HIL Filmtár, 1258. sz. tekercs KTB/H Gr. „Süd” 6720. sz. irat.

122. Bandur Mihály visszaemlékezése. JAM A 178/22. „1944-ben két ízben jöttek be az oroszok Zomborra. Először szept. 25-én és egy napig tartózkodtak itt.”, Historia domus. Kiszombor.

123. Korom Mihály i. m. (Magyarország ideiglenes…), 96.

124. HIL Filmtár, 1258. sz. tekercs. KTB/H. Gr. „Süd” 6716. sz. irat. A parancsot a vezérkar szept. 27-én adta ki és az szept. 28-án ért Hans Friessner vezérezredeshez.

125. HIL Filmtár, 1258. sz. tekercs KTB/H. Gr. „Süd” 6665. sz irat

126. Igaz Lajos visszaemlékezése. JAM A. 1131. 85., Igaz Lajos makói kommunista – aki az utolsó órák zűrzavarát kihasználva, beidézése ellenére megmenekült a német biztonsági szolgálattól – vasárnap éjjel városon kívüli rejtekhelyéről visszament Makóra, s Fiszenkó Mihály ukrán származású elvtársával elindultak a Rákosi úton a szovjet csapatok elé. A Földeák alatt álló egységek déli előőrsei a sámson–apátfalvi csatornánál (Csorgónál) voltak. A parancsnokhoz eljutva, Igaz Lajost még azon az éjjelen beosztották a szovjet felderítők közé, fegyvert s igazolványt kapott. Helyismeretével a következő napokban-hetekben nagyban segítette a szovjet egységeket, a város elfoglalása után pedig a rendőrség megszervezője és vezetője lett.

127. Veszelik i. m. 39.

128. Shvoy Kálmán 1983. 289.

129. Bondor Vilmos 1994. 191–192.

130. Számvéber Norbert 2002. 55.

131. HIL Filmtár, 1251. sz. tekercs KTB/H. Gr. „Süd” 1944. szept. 25., Adonyi i. m. 232–234., Historia domus. Csanádpalota és Kövegy.

132. Halmágyi Pál: A vásárhelyi páncéloscsata 1944. szept. 25–26-án. =: Dömötör János emlékkönyv. Múzeumi Műhely 1. Tanulmányok a 80 éves Dömötör János tiszteletére. Hódmezővásárhely, 2002. 167–174.

133. Herczeg Mihály: Vásárhely felszabadulása. Vásárhelyi tanulmányok 2. Hódmezővásárhely. 1970. 15.

134. Kristó Nagy István 1974. 472.

135. Adonyi Ferenc 1954. 41.

136. Veszelik i. m. 41., Adonyi Ferenc 1954. 235., A Hódmezővásárhelytől 1,5 km-re délkeletre vívott páncélos ütközetben 6 szovjet harckocsit kilőttek és tizet megrongáltak a magyar rohamtüzérek.

137. Csima János 1961. 269.

138. Adonyi Ferenc 1954. 234., Bondor Vilmos 1994. 191–195., Számvéber Norbert 2002. 56–57., Kovács Marcell visszaemlékezése. Palotai Krónika 8.

139. HIL Filmtár, 1251. sz. tekercs KTB/H. „Süd” 1944. szept. 25.

140. HIL Filmtár, 1258. sz. tekercs KTB/H. Gr. „Süd” 6677. sz. irat

141. Bán Ödön százados visszaemlékezése. JAM A 1162. 85.

142. Makói Népújság, 1945. aug. 19.

143. Dávid Gertrúd visszaemlékezése 1944-re. JAM A 1260.86. Nemes szentpéteri és isztebnei Dávid József ny. á . alezredes, c. ezredes (1886. Bp.–1969. Ottawa) hivatásos katonatiszt. Az első világháborúban a szerb és olasz fronton harcolt. A háború végén századosként 1918-ban Pilzenben megnősült. Az összeomlás után morva- szudétanémet származású feleségével Magyarországon telepedtek le. Két leánya született, Gertrúd (1919), Éva (1925). Dávid József Székesfehérvár, Pécs, és Eger helyőrségeiben szolgált. Budapesten a Ludovika Akadémián német nyelvet és vívást oktatott. 1935-ben Makóra helyezték városi és járási leventeparancsoknak. A második világháború végén családjától elszakadva angol fogságba került. Később Franciaországon keresztül kivándorolt Ecuadorba. Fiatalabb leánya férjével és gyermekével 1956-ban disszidált. Feleségének 1957-ben sikerült illegálisan nyugatra mennie. A család később Kanadába került. Dávid József 1969-ben hunyt el Ottawában. Idősebb leánya hosszú évtizedekig tanított a Békés megyei Eleken.

144. Kiss István János visszaemlékezése. JAM A. 178/45.

145. Tamasi Mihály: Makó felszabadulása; Harc a népi demokratikus fejlődésért. In: Makó az első felszabadult magyar város I. Makó Városi Tanács, Kossuth Könyvkiadó, 1969. 246., Kadlecz István visszaemlékezése. JAM A 1258. 86., Füzes Károly visszaemlékezése. JAM A 1257. 86.

146. Veszelik i. m. 20., 46.

147. Kelemen Ferenc id. kézirat., Kiss István János visszaemlékezése. JAM A 178/45., Kiss Ferenc visszaemlékezése. JAM A. 178/39.

148. Erdei Sándor visszaemlékezése. JAM A 17/834., Mucsi Balázs határvadász visszaemlékezése. JAM A 1161. 85., „ […] már akkor itt voltak az oroszok […] csak azt nem tudtuk, hogy már bent is vannak. Nappalra elmentek, éjszakára visszajöttek. Senki nem tudta, hogy itt mi van, mert senki nem mert kimenni”.

149. Bán Ödön százados visszaemlékezése. JAM A 1162. 85., Veszelik i. m. 49., 56.

150. Baranyi János id. feljegyzés., Bán Ödön százados visszaemlékezése. JAM A 1162. 85.

151. Veszelik i. m. 33.

152. HIL Filmtár, 1258. sz. tekercs KTB/H Gr. „Süd” 6698. sz. irat., Shvoy i. m. 290., „Makón is bent vannak az oroszok, egy hír szerint fele az övék, fele a mienk.”

153. HIL Filmtár, 1251. sz. tekercs KTB/H. Gr. „Süd” 1944. szeptember 26.

154. Halmágyi Pál: Megszólalt az utolsó szemtanú, Sóki G. Pál. Délvilág, 1991. okt. 10., 11.

155. Fábián Pál visszaemlékezése. JAM A. 178/2.

156. Baranyi János id. feljegyzés.

157. Korom Mihály i. m. (Magyarországi felszabadító harcokban. 1944. Zrínyi Katonai Kiadó, Bp. 1981. 74., Zaharov, M. V.: A 2. és 3. Ukrán Front felszabadító hadműveletei Délkelet- és Közép-Európában. 1944–1945. Bp., 1973. 205. E munka szerint Sz. V. Fedotov őrnagy az algyői átkeléséért kapta a kitüntetést.

158. Veszelik i. m. 48.

159. HIL Filmtár, 1251. sz. tekercs KTB/H Gr. „Süd” 1944. szept. 26., Adonyi Ferenc 1954. 235.

160. Magyarság, 1944. okt. 1.

161. Veszelik i. m. 56.

162. HIL Filmtár, 1251. sz. tekercs KTB/H. Gr. „Süd” 1944. szept. 26.

163. Bátky Zoltán hadnagy visszaemlékezése. JAM A 1254. 86.

164. Kiss Ernő százados visszaemlékezése. JAM A 1335. 89.

165. Igaz Lajos visszaemlékezése. JAM A 1131. 85.

166. Diós Sándor visszaemlékezése. JAM A 178/51., Simon Antalné visszaemlékezése. JAM A. 178/43. Kovács József visszaemlékezése. JAM A. 178/20.

167. Polányi Imre: Adatok Makó felszabadulásának történetéhez. Különnyomat a Szegedi Pedagógiai

Főiskola Évkönyvéből. Szeged, 1958. 183.

168. Igaz Lajos visszaemlékezése. JAM A 1131. 85., Veszelik i. m. 57.

169. HIL Filmtár, 1251. sz. tekercs KTB/H. Gr. „Süd” 1944. szept. 26.

170. Veszelik i. m. 56.

171. Martonyi Ferenc id. kézirat

172. Martonyi Ferenc id. kézirat., Márton Imre visszaemlékezése. JAM A 1259. 86., Historia domus. Királyhegyes: „Szeptember 28-án újabb tankcsaták a két ellenfél között.”

173. Korom Mihály i. m. (Magyarország ideiglenes), 98.

174. HIL Filmtár, 1251. sz. tekercs KTB/H. Gr. „Süd” 1944. szept. 27.

175. HL Filmtár, 1258. sz. tekercs KTB/H. Gr. „Süd” 1944. szept. 27.

176. OL Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1944. aug. 25-től szept. 27-ig. K. 27. 263. doboz. Az 1944. szept. 27-i jkv.

177. OL MTI RF 1944. szept. 21. Londoni ráció német nyelvű adása 12.15-kor.

178. HL HM Elnöki iratok I. a. oszt. I. 89. 305–306 doboz, 77.183. alapszám.

179. Igaz Lajos visszaemlékezése. JAM A 1132. 85., Bán Ödön százados visszaemlékezése. JAM .

1162. 85.

180. Bojtos Lajos visszaemlékezése. JAM A 178/40., Diós Sándor visszaemlékezése. JAM A 772.

82.

181. Adonyi Ferenc 1954. 236.

182. Korom Mihály i. m. (Magyarország ideiglenes…), 98.

183. HIL Filmtár, 1251. sz. tekercs KTB/H. Gr. „Süd” 1944. szept. 29.

184. HIL Filmtár, 1258. sz. tekercs KTB/H. Gr. 6741. sz. irat.

185. Veszelik i. m. 58.

186. HIL Filmtár, 1258. sz. tekercs KTB/H Gr. „Süd” 6738. sz. irat.

187. HIL Filmtár, 1258. sz. tekercs KTB/H Gr. „Süd” 6743., 6744. sz. irat.

188. HIL Filmtár, 1251. sz. tekercs KÉTB/H. Gr. „Süd” 1944. szept. 30., HL Filmtár, 1258. sz. tekercs

KTB/H. Gr. „Süd” 6745. sz. irat.

189. Bán Ödön százados visszaemlékezése. JAM A 1162. 85., Rátkai Ödön visszaemlékezése JAM

A 1253.86.

190. Magyar ellentámadások voltak a lelei úton, a Dorka-dülőn; Hódmezővásárhely felől, Rákos felől, Kákáson; a nagyállomás, villanytelep, Gőzmalom utca, Szegedi utca környékén. A támadások főleg éjjel történtek., Győri István visszaemlékezése. JAM Történeti dokumentációs gyűjtemény 75. 176. 1., Széll Miklós visszaemlékezés JAM A 178/53., Kovács József visszaemlékezése JAM A 178/20. , Kovács Antal visszaemlékezése JAM A 178/4., Bojtos Lajos visszaemlékezése. JAM A 178/40.

191. Győri István visszaemlékezése. JAM TDGY. 75. 176. 1.

192. HL Filmtár, 1258. sz. tekercs. KTB/H. Gr. „Süd” 6745. sz. irat.

193. Kovács Antal visszaemlékezése. JAM A 178/4., Marosi Mihály visszaemlékezése. JAM A 178/36.

194. HIL Filmtár, 1258. sz. tekercs KTB/H. Gr. „Süd” 6744. sz. irat.

195. HIL Filmtár, 1258. sz. tekercs KTB/H. Gr. „Süd” 6781. sz. irat.

196. HIL Filmtár, 1258. sz. tekercs KTB/H Gr. „Süd” 6871. sz. irat.

197. HIL Filmtár, 1251. sz. tekercs KTB/H. Gr. „Süd” 1944. okt. 1.

198. HIL Filmtár, 1251. sz. tekercs KTB/H. Gr. „Süd” 1944. okt. 1.,HL Filmtár, 1258. sz. tekercs KTB/H. Gr. „Süd” 6745. sz. irat.

199. Igaz Lajos visszaemlékezése. JAM A 1131. 85., Bandur Mihály visszaemlékezése JAM A 178/22., Török Irén visszaemlékezése. JAM A 1255. 86., Délmagyarország 1944. nov. 19. I. évf. 1. sz.

200. HIL Filmtár, 1251. sz. tekercs KTB/H Gr. „Süd” 1944. okt. 2.

201. A hadosztály támadó erői 6 gyalogos zászlóaljból és a megerősítésül kapott 2 rohamtüzér ütegből (ütegenként 9 rohamlöveggel), egy tüzércsoportból és a 844. sz. német nehéztüzér ütegből álltak., HL Filmtár, 1258. sz. tekercs KTB/H. Gr. „Süd” 6810. sz. irat.

202. Deák István visszaemlékezése. JAM A. 176/44.

203. Bondor Vilmos 1994. 192–193.

204. HIL Filmtár, 1258. sz. tekercs KTB/H Gr. „Süd” 6793. sz. irat.

205. Veszelik i. m. 60.

206. OL MTI RF 1944. október 2. Német rádió adása 21.45-kor.

207. HIL Filmtár, 1258. sz. tekercs KTB/H. Gr. „Süd” 1944. okt. 4., Bondor i. m. 191.

208. Veszelik i. m. 61.

209. HL Filmtár, 1258. sz. tekercs KTB/H. Gr. „Süd” 6804. sz. irat., HL Filmtár, 1251. sz. tekercs KTB/H. Gr. „Süd” 1944. okt. 4.

210. HIL Filmtár, 1258. sz. tekercs KTB/H. Gr. „Süd” 6809. sz. irat.

211. HIL Filmtár, 1251. sz. tekercs KTB/H Gr. „Süd” 1944. okt. 5., HL Filmtár, 1258. sz. tekercs KTB/H. Gr. „Süd” 6823. sz. irat.

212. Dorogin Szlavko visszaemlékezése. JAM A. 178/19., Ván Jánosné visszaemlékezése. JAM A. 178/18., Szentesi István visszaemlékezése. JAM A. 178/57., Ferenczi Ferenc visszaemlékezése. JAM A. 178/58.

213. HIL Filmtár, 1258. sz. tekercs KTB/H Gr. „Süd” 6823. sz. irat.

214. ML Városparancsnoksági iratok 1944. szám nélkül.

215. HIL Filmtár, 1258. sz. tekercs KTB/H. Gr. „Süd” 6824. sz. irat.

216. Felszabadulás. 1944. szept. 26.–1945. ápr. 4. (Dokumentumok hazánk felszabadulásának és a magyar népi demokrácia megszületésének történetéből.) Összeállította: Dér László, Mayer Mária, Szabó Éva. Szikra, Bp., 1955. 4.

217. HIL Filmtár, 1258. sz. tekercs KTB/H Gr. „Süd” 6817. sz. irat.

218. HIL Filmtár, 1258. sz. tekercs KTB/H. Gr. „Süd” 6824. sz. irat.

219. HIL Filmtár, 1251. sz. tekercs KTB/H. Gr. „Süd” 1944. okt. 6.

220. HIL Filmtár, 1258. sz. tekercs KTB/H. Gr. „Süd” 6846. sz. irat., HL Filmtár, 1251. sz. tekercs

KTB/H Gr. „Süd” 1944. okt. 8.

221. Historia Domus. Kiszombor, 1944. okt. 7-9.

222. Bandur Mihály visszaemlékezése. JAM A. 178/22., Török Irén visszaemlékezése. JAM A. 1255.86.

223. Kanyó Ferenc 1970. 47.

224. HL Filmtár, 1258. sz. tekercs KTB/H. „Süd” 6824. sz. irat.

225. Martonyi Ferenc id. kézirat.

226. Deák István visszaemlékezése. JAM A. 178/44., A felszabadulás 25. jubileuma Csongrád megyében. Megyei Tanács Művelődési Osztálya. Szeged, 1969. 65., Historia domus. Mezőhegyes: „Okt. 5-ről 6-ra virradó éjjel óriási pergőtűzzel áttörték az oroszok a frontot.”

227. Bondor Vilmos 1994. 194–197.

228. HL Filmtár, 1258. sz. tekercs KÉTB/H. Gr. „Süd” 6842. sz. irat, 1944. okt. 6-án 23.10-kor.

229. Magyarság, 1944. okt. 8.37. sz. magyar hadijelentés.

230. Szabó Béla zászlós visszaemlékezése. JAM A. 1356.89.

231. Herczeg Mihály i. m. 19–20.

232. Magyarság, 1944. okt. 8., Bán Ödön (1915–1995) A Ludovika Akadémián végzett fiatal gyalogos tiszt részt vett a doni csatákban. 1944-ben a lengyelországi megszálló hadosztály egyik egységparancsnoka volt. Ősszel a 23. tartalékhadosztályt hazaszállították, és Makónál az előretörő szovjet csapatok ellen bevetették. A város védelmét irányító százados később, a Kiskunmajsa körüli harcokban súlyosan megsebesült. Október 17-én nem tette le az esküt Szálasira, ezért „megbízhatatlan” zászlóaljával együtt saját aknamezőre futtatták. Szerencsés módon – a már szovjet megszállás alatt lévő Szegedre a Rókus kórházba került, ahol súlyos sérülését meggyógyították. 1945 őszén igazolták és folytatta szolgálatát az új hadseregben. Kiskőrösön, Szentesen, Pécsen és Budapesten különböző személyügyi beosztásokban dolgozott. 1949. május 1-jén előléptették őrnaggyá. Nem sokkal később a honvédségtől elbocsátották. A Pankotai Állami Gazdaságban, majd a szentesi Kenyérgyárban dolgozott. Részt vett a makói második világháborús hősi emlékmű felavatásán, és az I. Makói Honvédnapon. Csongrádon hunyt el.

233. Bondor Vilmos 1994. 193–198.

234. Historia domus.

235. Kanyó Ferenc 1970. 49.

236. Délmagyarország, 1944. nov. 19.

237. A felszabadulás krónikája 1944 ősze – 1945 tavasza. Közreadja: Karsai Elek és M. Somlyai Magda. Bp., 1970. 16.

238. Makó az első felszabadult magyar város II. 262.

239. A JAM gyűjteményében.

240. Halmágyi Pál: Makó város veszteségei a II. világháborúban. = Honvéd emléknap Makón, 1994. MMF 80. Makó, 1995. 22–26.

241. Sírja ma is az újvárosi református temetőben áll, hősi halált halt katonái között.

242. Kovács József visszaemlékezése. JAM A 178/20.

243. JAM gyűjteményében.

244. Erb Ádám visszaemlékezése. JAM A 178/37.

245. MVL Városparancsnoksági iratok. 1944. szám nélkül.

246. Veszelik i. m. 62.

247. Klein Judit gyűjtése. JAM A 178/13.

248. Makó az első felszabadult város. 2. 263.

249. MVL Városparancsnoksági iratok 1944. szám nélkül.

250. Makó az első felszabadult magyar város. 2. 262–263.

251. Baranyi János id. feljegyzés.

252. OL. K. 150. BM 3375. csomó IV. kútfő, 24. tétel. 68208/44 alapszámú irat.

253. ML Pm. h. i. 15136/46.

254. Baranyi János id. feljegyzés.

255. Halmágyi Pál: Utassy ezredes Deszken. Makó és Vidéke 1991. jan. 1.

256. ML PH. 22 608/44.

   

  
Előző fejezet Következő fejezet