Előző fejezet Következő fejezet

Baross László, a világhírű búzanemesítő

 

PINTÉR JÁNOS

A Medgyesegyházához csatoltan, annak részeként élő Bánkúttal együtt joggal emlékezik az önálló településsé alakulásának centenáriumát köszöntő nagyközség a magyar agrárkultúra évtizedeken át itt tevékenykedő jelesére. Arra a Baross Lászlóra, aki a munkássága színhelyén kívánta eltemettetni magát, s akinek emberségéről az idősebbek ma is szívesen beszélnek.

A hazai búzanemesítés az első komoly lépéseket a múlt századutolsó harmadában tette meg. Ennek kiváltó okát egyrészt a növénytermesztést sújtó elemi csapások (elsősorban az aszály), másrészt a kapitalizálódás felé haladó magyar mezőgazdaság igényei szolgáltatták. Elsőnek Mokiy Sámuel (1832-1909) a Békés vármegyei Gazdasági Egyesület titkárának nevét kell említenünk, aki geren-dási bérelt birtokán 1864-től egyekezett nemesítéssel, jobb minőségű vetőmag használatával előbbre vinni a magyar búzatermesztés ügyét. Elméleti téren is úttörő szerepet játszott: „Búzanemesítés"1 c. munkájában rögzítette elért eredményeit, illetve a további féladatokat. Tevékenységének számos követője akadt, bár jelentőségében senki sem ért fel hozzá. A század utolsó évtizedében Cserháti Sándor (1852-1909) a Magyaróvári Gazdasági Akadémia tanára, aki az akadémia növénytermesztési tanszékének kísérleti terén nemesítéssel is foglalkozott és a hallgatóknak tartott előadások témakörébe a növénynemesítést is felvette. Az állami támogatás megszerzésével, továbbá a növénynemesítés népszerűsítésével sokat tett a hazai nemesítés fellendítése ügyében.

A nemesítés a hazai viszonyoknak legjobban megfelelt, már korábban bevált tájfajtákból indult ki. Az egyes tájfajtákat azután egyedszelekciónak vetették alá, s így állítottak elő számos nemesített fajtát. A múlt század végén megkezdődött a hazai fajtáknak külföldiekkel való keresztezése. A magyar búzanemesítés századunk első éveiben már jelentős ereményeket mutat fel elsősorban Székács Elemér (1870-1938), Fleischmaim Rudolf (1879-1950) és Baross László (1865-1938) révén2.

Baross László 1865. okt. 16-án Felsőzsember községben (akkor Hont megye, ma Szlovákia) született, középbirtokos családból. Elemi iskoláit Körmöcbányán, középiskoláit a nagyszombati főgimnáziumban végezte, majd 1884-ben beiratkozott a Magyaróvári Gazdasági Akadémiára, melynek ekkkor indult első magyarnyelvű oktatási tanéve. Kedves tanára volt Cserháti Sándor, a növénytermesztéstan professzora, aki tulajdonképpen elindította a növénynemesítő pályán, éles szemmel felfigyelve a fiatal Baross tehetségére és ambíciójára. Az akadémia elvégzése után 1887-ben József főherceg uradalmainak alkalmazottja lett. Először a Fejér megyei alcsuti uradalomban, majd 1892-től a gyapjúi (akkor Bihar megye, ma Románia) uradalomban volt segédtiszt.3

A bánkúti gazdaság József főherceg nagy kiterjedésű birtokai közül a kisje-női (akkor Arad megye, ma Románia) uradalomhoz tartozott. Az Elek közelében számontartott Bánkút pusztát 1822-ben kapta meg József nádor, melyet 1878-ig teljes egészében haszonbérbe adtak. Ekkor állították fel a Rózsa majori, majd 1886-ban a László majori kerületet, ez által a bánkúti gazdaságból 3486 kat. hold és 756 négyszögöl került házi kezelésbe.4 1895-ben az egész bánkúti uradalom művelésági megoszlása a következő volt:5

Szántó Kert Rét Szőlő Legelő 3 Nádas F.a. n.e.t.6 Összesen
kh □-öl kh □-öl kh □-öl kh □-öl kh □-öl kh □-öl kh □-öl kh □-öl kh □-öl
6146 1508 3 203 122 1590 109 843 31 602 17 262 -     - - 1311 1533 6563  141
93,67% 0,04% 1,88% 1,68% 0,48% 0, 25% _ 02% 100%

Mint a táblázatból egyértelműen kitűnik, Bánkúton kizárólag a szántóföldi növénytermesztés számára volt lehetőség, s mivel a környező területeknél gyengébb sziktartalmú volt az itteni talaj, a búzatermesztésre kedvező feltételek adódtak.

Baross 1895-ben kerül Bánkútra, először László majorba intézőnek, majd 1911-ben nevezték ki a bánkúti uradalom jószágfelügyelőjévé, s itt élt élete végéig.

Baross a köztudatban mint a „bánkúti búzák atyja" szerepel. Számottevő azonban egyéb növénynemesítői tevékenysége is, melyet nem a búzával, hanem a kukoricával kezdett meg Bánkútra kerülésekor. Egyes újságcikkek7 már az alcsuti tengeri nemesítését is neki tulajdonították alcsuti munkássága idejéből, de ő legfeljebb csak segédkezett ebben, a nemesítés nem az ő nevéhez fűződik. Az uradalomban a kukorica termelése fontos feladat volt. azonban az ezen a vidéken termesztett kukoricák későnérő és rossz morzsolási százaiékúak voltak. Baross e vidékre a ..Prairie királynője" íófogú tengerit tartotta legmegfelelőbbnek, melyet több fajtával próbált keresztezni, végül többévi sikertelen próbálkozás után az akkoriban meglehetősen elterjedt „Szerémi tengeriben" találta meg a megfelelő fajtát, melyet azután természetesen még sok-sok további kiválasztással és keresztezéssel kellett javítani, amíg létrejött a „Bánkúti lófogú" kukorica.8 A „Bánkúti nemesített kukoricával" Baross 1914-ben az OMGE által rendezett I. országos kukoricakiállításon első díjat nyert.

1900-ban kezdett foglalkozni Baross László a cukorrépa nemesítésével. A bánkúti cukorrépát különböző németországi fajták keresztezéséből állította elő, ezt megelőzően 1905-1908 között több tanulmányutat tett Németországban. A fajta előállítása után azonban a nemesítést az uradalom gazdaságossági okokra hivatkozva abbahagyatta.

Élénken érdeklődött más mezőgazdasági problémák iránt is, a talajművelésről, trágyázásról, vetésforgókról vagy akár a kévekötő aratógépekről számos cikke jelent meg a korabeli szaklapokban.9

Baross László fiatalkori arcképe

A XIX. század végi gabonaválság után az 1900-as évek első évtizedének vége felé konjunktúra köszöntött a magyar mezőgazdaságra. Az 1906-ban bevezetett agrárvámok még csak fokozták ezt a fellendülést. Jelentősen növekedett a mezőgazdaság gépesítettsége, nőtt a beáramló kölcsöntőke összege. Mindezek eredményeként komoly fejlődést ért el az állattenyésztés és a növénytermesztés, ez utóbbinál emelkedtek a termésátlagok, de továbbra is a szemtermelés dominált. Az OMGE, illetve annak megyei szervei támogatták a nemesítési törekvéseket, az OMGE lapja a Köztelek pedig rendszeresen helyt adott a nemesítéssel foglalkozó cikkeknek. A hazai nemesítés történetében jelentős volt az Országos Növénynemesítő Intézet létrehozása 1909-ben, mely szervezetten segítette ezt a nagy jelentőségű munkát.

Baross a búzanemesítést 1908-ban kezdte meg. Ebben az időben a magyar búza hazai és külföldi fajták keveréke volt. Általában kései érésű, gyenge szalmájú volt és könnyen megdőlt. Az aratás előtt gyakran beállt rekkenő hőség következtében magja rendszerint megszorult, s így gyenge termést adott, melynek minősége is sok kívánnivalót hagyott maga után. Ehhez járult még a gyakori rozsdakár, ez is jelentős veszteségeket okozott. Mindezeket a negatívumokat akarta felszámolni Baross, mikor megkezdte búzanemesítői tevékenységét. A régi tiszavidéki búzából egyedi tőkiválasztással kísérletezett, anyaga számos családdá szaporodott, de csak a „Bánkúti 207"-tel és főleg a „Bánkúti 5"-tel ért el számottevő eredményt. Kísérleteihez nagy segítséget jelentett az, hogy 1911-ben rangban előrelépett és főleg az, hogy létrehozhatta Rózsa majorban a kísérleti telepet. Bánkúton először mindössze 9 hold volt a búzanemesítő anyatelep, az anyatörzsek első évi szaporulatát még külön e célra szolgáló szerszám segítségével kézzel ültettette el, és a termést kézi készülékkel dörzsöltette ki. A második esztendőben már két kis ötsoros vetőgéppel vetették a szemeket, és járgá-nyos kis cséplővel csépelték. A harmadik évi szaporítás 40-50 kat. holdon, a negyedik évi 200-300 kat. holdon történt, a vetést, illetve a cséplést rendes vetőgéppel és gőzcséplővel végezték.10 A bánkúti uradalom ebben az időben egy jól szervezett és irányított gazdaság képét mutatja. A Baross László által készített üzemtervből is ez tárul elénk.11 Az uradalom művelésági megoszlása 1913-ban a következő volt (1100 négyszögöles kisholdakban):

Kerület Szántó Remis* Belsőség Út, árok hasznavehetetlen Összesen
Rózsa majori 2818 267 93 100 kis h. 3278 kis. h
750 -öl 750 -öl
László majori 2556 139 93 108 2896
Összesen 5374 406 186 208 kis h. 6174 kis h.
750 -öl 750 -öl
*   Remisek alatt a mezőgazdasági területek között levő kisebb erdőterületet értjük, főként vadtenyésztés céljaira telepítik, illetve tartják fenn.

Ezenkívül haszonbérben volt még 2600 kishold és 891 négyszögöl, azaz összesen az uradalom területe 8775 kishold és 541 négyszögöl volt (6033 kat. hold és 241 négyszögöl.)

1913-ban a következő terv szerint szándékoztak termelni a házikezelésben

levő birtokon (kisholdban):12

 

Rózsa majori László majori
Kalászos őszi 1054 37,40% 940 36,77%
Kalászos tavaszi 220 7,81% 195 7,63%
Kapás 986 35,00% 879 34,37%
Pillangós 70 2,48% 110 4,31%
Takarmány 488 17,31% 432 16,91%

A gondosan elkészített üzemterv egyébként részletesen ismerteti a vetéstervet egyes növényféleségekre, illetve területre lebontva, továbbá a traktor, gőzeke és igaerő állományt, valamint az állatállományt. Szükségesnek tartja cselédlakások, raktárak (gépek és eszközök számára) építését, továbbá épület átalakításokat termények tárolása céljából. A gazdaságvezető Baross példamutató munkát végez, amit mindig szívügyének tekintett, bár gyakran adódtak nehézségei. A főherceg az egész uradalmat dróthálóval vétette körül, hogy az uradalomban tenyésztett nyulak, fácánok és őzek ki ne menjenek. Ezek az állatok és vadászatuk gyakran komoly károkat okoztak a vetésekben. A főherceg még a fácánok riogatására kiállított gyerekeket sem tűrte, úgy hogy ha a főherceg ott volt, őket el kellett bújtatni.

Az I. világháború alatt a búzaértékesítés fő szempontja a mennyiség lett. A központi hatalmak hadseregeinek hatalmas mennyiségű gabonára volt szükségük. A minőség háttérbe szorult. Az I. világháború után Magyarország elvesztette búzapiacait, ugyanis az 1920-as években egész Európát elárasztotta a kiváló minőségű amerikai és kanadai Manitoba búza. Manitoba búzán ebben az időben az olyan minőségű búzát értették „mely elsősorban Kanada három tartományában: Manitoba, Saskatchewan és Alberta tartományokban termesztett búza jellegének felel meg. a Manitoba szó tehát tulajdonképpen származást jelent, mint nálunk a tiszavidéki..."13 Fajta szempontjából Észak-Amerikában a „Marg-quis" nevű búzafajtát termesztették, a 20-as évek derekán Kanada legfőbb búzatermő területein 90 %-ban „Marquis"-t termesztettek. Itt kapcsolódik be Baross László tevékenysége, de nem ekkor, hanem már jóval korábban.

Az Országos Növénytermelési Kísérleti Intézet egyik fiatal munkatársa Su-rányi János (1886-1965) - a későbbi neves tudós - kutatásai és a szakirodalom alapján figyelt a „Marquis" búzára. Ez a keresztezésből származó tavaszi búza -melyből 50 kg-ot küldtek Ottawából Magyarországra 1914-ben - a magyaróvári intézetben, valamint a Hankóczy Jenő (1879-1939) találmányával a farinomé-terrel (melyből azután farinográf és fermentográf lett) az általa szervezett, majd később irányított Gabona- és Lisztkísérleti Állomáson végzett kísérletek egyértelműen igazolták nemcsak e búza kiváló tulajdonságait, hanem azt is, hogy őszi búzának is nagyszerűen alkalmas a hazai talaj és éghajlati viszonyok között. Ebből az 50 kg-ból kapott egy kis mennyiséget 1915-ben Baross, aki kiváló érzékkel és szaktudással felismerte, hogy e búza megfelelő nemesítésével ki lehet küszöbölni a magyar búza hibáit.

Baross László az 1930-as években

Baross a „Marquis"-ból először tavaszi és őszi törzseket állított eiő, s „Bánkúti tar búza" elnevezéssel hozta forgalomba. A ,,Marquis"-nak számos előnyös tulajdonsága mellett (korai fejlődés, nagy szalmaerősség és éppen ezért a rozsdával és dőléssel szembeni fokozottabb ellenálló képesség, acélos mag nagy hl súllyal, kiváló lisztminőség stb.) volt egy komoly hibája: nem volt fagyálló. Barossnak sikerült ezen javítani, s a kitenyésztett fagyálló őszi „Marquis" törzseket a már előbb említett ,,Tiszavidéki"-bőí származó „Bánkúti 5"-tel keresztezte. Ezekből állította elő a legnevesebb őszi bánkúti búzákat a „B 1014"-et, a „B 1201"-et és a „B 1205"-öt.

Baross búzanemesítési eredményeit nem fogadták osztatlan lelkesedéssel. Számos ellenzője akadt, akik elsősorban búzáinak bizonytalan fagyállóságát hozták fel érvként. Egyik legfőbb ellenzője az egyébként kiváló szakember, a Növénynemesítő Intézet igazgatója, Grábner Emil (1878-1955) volt, aki az említett ok miatt tiltakozott a bánkúti búzák elterjesztése ellen, noha azok már 1928-ban elnyerték a legmagasabb minősítési fokozatot: „államilag törzskönyvezett fajták".Baross és Grábner között éles vita bontakozott ki a Köztelek hasábjain.14 Grábner nem engedte 1929-ben a bánkúti búzákat résztvenni az országos vetőmag akcióban és ismét a fagyállóságot hozta fel fő indoknak. Baross válaszcikkeiben az általa kibocsátott és visszakapott kérdőívekkel - melyeket bánkúti búzát kapott gazdaságoknak küldött - bizonyította, hogy a fagykár (ahol volt) 5-15%-os, a maximum 25 % volt. Igazságtalannak tartotta Grábner támadását és búzáinak kirekesztését az országos vetőmag akcióból, amint ez kéziratos feljegyzéseiből kitűnik.15

De a bánkúti búzák a gyakorlatban bizonyították minden szónál és betűnél ékesebben: felülmúlták az összes hazai fajtát, fényesen igazolták. Surányi és Hankóczy kutatási eredményeit, valamint Manninger G. Adolf Baranya megyei gyakorlati kísérleteit16 és jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a Növényvédelmi Hivatal túlnyomó részben a bánkúti fajtákat adta ki országos vetőmag akcióban. A Földművelésügyi Minisztérium ugyanis 1933-ben elhatározta a búza minőségi javítását és körzetenkénti egységes termesztését. Ezt az akciót a „B 1201" és „1014", a „Székács 1055", „1242" és „17", valamint a „Hatvani 1140" és „1201" fajtákkal kezdték meg.17 A két bánkúti fajtáról így szólt a szakvélemény:„B 1201 a jó és közepes talajok búzája. Gyenge, homokosabb összetételű talajra nem való, Szakállas búza, szalmája középerős. Egyike a legkorábban érő és a rozsdával szemben legellenállóbb fajtáknak. Ezek a tulajdonságai hazai viszonylataink között különösen értékessé teszik. Rozsda ugyan ezen a búzán is található, azonban a mag megszorulásától ellenállóképessége védi.

Bokrosodó képessége közepes, s így korábban is inkább többet, mint kevesebbet kell vetni belőle. A vetőmag pontos mennyiségét természetesen a talaj minősége és a vetés ideje szabja meg. Kalászállása nem teljesen egyenletes. Fagyállósága kifogástalan. Sikértartalma és minősége egyike hazai búzáink között a legjobbaknak. A B 1014 hazai fajtáink között talán a legjobb minőséget adja, termőképessége azonban főleg a jobb talajokon nem tudja elérni a ,Bánkúti 1201 '-et. Szalmája is gyengébb. Kissé homokosabb összetételű, esetleg hidegebb talajokon van létjogosultsága. Rozsda ellenállóképessége szintén a ,B 1201' mögött van. Egyébként korán kalászol és korán érik. Szintén szakállas búza."18 A vetőmagakció során a körzetbeosztás 1931-ben a következő volt:19

Alsó-Dunántúl B 1201, 1014 Sz 1055, 1242,-  
Felső-Dunántúl B 1201,- Sz 1055, 1242,- H 1140, 1201
Duna-Tisza köze B 1201,- Sz 1055, 1242,17 H 1140, 1201
Tiszántúl B 1201, 1014, Sz 1055, 1242,- H 1140, 1201
É-i Dombosvidék   Szl055, 1242,17 H 1140, 1201

1931 őszén csak a nagygazdaságoknak adtak vetőmagot oly felétellel, hogy a teljes termést az akcióra fogják vetőmagnak felajánlani. 1932-ben a bánkúti uradalomtól átvettek 900 q „B 1205"-öt, (mely erősen hasonló volt a „B 1201"-hez) s mivel 1933-ben a „Székács 17"-et és a két „Hatvani" fajtát kizárták az akcióból, így abban három „Bánkúti" és két „Székács" fajta vett rész, („B 1201": 90%, „B 1205": 3%, „B 1014": 2%, „Sz 1055": 3%, „Sz 1242": 2%) s a bánkúti fajták döntő többsége révén a körzetbeosztás tulajdonképpen megszűnt, hiszen ez az arány a későbbi évek folyamán is megmaradt. S bár 1934-ben súlyos aszály, 1935-ben pedig a gyakori jégesők akadályozták a jobb termés elérését, a bánkúti búzák csatát nyertek. Ékesen bizonyítja ezt az egész oldalas táblázat, mely az országos és az akcióban részt vevő gazdaságok termésátlagait veti össze. 20

Az akcióban részt vett Bánkúti fajták mennyiségét pedig az alábbi táblázat mutatja (a „B 1205" a „B 1201"-gyel együtt szerepel). 21

Búzafajta 1931 1932 1933 1934 1935 1936 1937
B 1201 q 15.141,23 80.806,84 121.945,30 256.617,63 200.869,63 169.855,69 167.462,31
% 57,18 81,20 93,30 93,52 97,25 96,80 97,00
B 1014 q 1.737,15 1.984,16 2.740,82 6.350,66 1.429,00 375,00 758,30
% 6,45 3,90 2,30 2,32 0,70 0,20 0,40

 

 

 

Jegyzetek

Az itt közölt tanulmány a Békési Élet 1975. évi 1. számában megjelent „110 éve született Baross László" című dolgozat kis mértékben módosított változata. A szerzőtől származik Baross László életének és munkásságának legutóbbi összefoglalása is, a Magyar Agrártörténeti Életrajzok I. kötetében (A-H. Szerk.: Für Lajos és Pintér János Bp. 1987. 121-125.).

  1. Mokry Sámuel: Búzanemesítés, Gyula, 1895. 64. p.
  2. Nem kívánunk foglalkozni részletesen a nemesítés szakmai és történeti alalkulásával, hiszen ezt már előttünk többen is megtették. Erre nézve lásd: Bálint Andor: Növénynemesítésünk egy évszázada. Agrártörténeti Szemle X. évf. 1967. 1-2. sz. 19-32. p.
  3. A mi értékeink. Bellusi Baross László. Gazdatisztek Lapja XXXVII. évf. 11. sz. 1934. okt. 1.
  4. József főherceg uradalmainak rövid ismertetése. írta és kiadta a főhercegi uradalmak központi jószágigazgatósága. Alcsut, 1896. 3 p. és 10 p. A több mint 60 000 kat. h.-at kitevő nagybirtok az ország különböző helyein fekvő uradalmakból tevődött össze. Ezek a következők voltak: 1. Alcsuti uradalom (Fejér m., 5 gazdasági kerület:) 9156 kat. h. és 22 öl. 2 Gyapjúi uradalom (Bihar m., 1 gazdasági kerület): 3156 kat. h. és 1598 öl. 3. Kisjenői uradalom (Arad m., 13 gazdasági kerület Bánkúttal együtt): 33 788 kat. h. és 1215 öl. 4. Martonvásári uradalom (Fejér m., 2 gazdasági kerület): 4213 kat. h. és 1377 öl. 5. Piliscsabai uradalom (Post-Pilis-Solt-Kiskun m., 1 gazdasági kerület): 2674 kat. h. és 972 öl. 6. Tiszaszentmiklósi uradalom (Torontál m., 1 gazdasági kerület): 8692 kat. h. és 952 öl. A birtokok összesen 61 682 kat. h. és 1336 ölet tettek ki 1896-ban. (A 4. sz jegyzetben megjelölt munka 143. p. és 147. p. alapján).
  5. Uo A kiadványban magyar holdban (1200 négyszögöl) szereplő adatokat átszámítottuk kat. h.-ra.
  6. Földadó alá nem eső terület.
  7. A 3. p. alatt i. m.
  8. Fabricius Endre: A magyar növénynemesítés. Emlékkönyv a magyar növénynemesítés 1910-1920. évi fejlődéséről. Bp. 1921. 165. p. és 168. p.
  9. A teljesség igénye nélkül Baross néhány cikke: A kévekötő aratógépek jövedelmezőségéről. Mezőgazdasági Szemle 1908. XXVI. évf. 12. füz. 549-552. p.; Tárcsás borona és szuperfoszfát. Köztelek 1909. XIX. évf. 75. sz. 2108-2109. p.; Szűcs Jánossal   közösen: Trágya a here után vetendő búza alá. Gazdasági Lapok 1931. LXV. évf. 30. sz. 524. p.; A zabos bükköny trágyázása szuperfosztfáttal (hatása a búzára). Magyar Földműves 1913. IV. évf. 6. sz. 85. p.
  10. Szabó Miklós: Feljegyzések Baross Lászlóról (Kézirat). Mezőgazdasági Múzeum Adattára (a továbbiakban: MMA) I. 4091/2.
  11. A bánkúti főhercegi uradalom üzemterve. MMA I. 4361.
  12. Uo.
  13. Surányi János: Manitoba-Bánkút I. Mezőgazdaság és Kertészet VI. évf. 7. sz. 1929. júl. I. 97. p.
  14. Erre nézve lásd a Köztelek XXXIX. évf. 67-68. (1929. aug. 25.), 78. (1929. szept. 29.) és 92. számában (1929. nov. 17.) közölt cikkeket.
  15. Baross László: Viszontválasz a Növénynemesítő Intézet vezetőjének „A nemesített Marquis búzák fagyállósága" c. cikkemre adott válaszára. Kézirat. MMA. I. 4359.
  16. Erre nézve lásd: Manninger G. Adolf: Milyen búzát termeljünk? Bp. 1929. 35. p.
  17. Handóczy J.-Szilágyi J.-K. Takách Gy.: A magyar búzatermesztés átszervezése 1931-1937. Bp. 1938. K. Takách Gyula: Búzatermesztésünk átszervezésének végrehajtása (1931-1937). 42. p.
  18. Uo.
  19. Uo. 43. p.
  20. Uo. 51-52. p.
  21. Uo. 47. p.
  22. Uo. 56. p.
  23. Uo.
  24. Rege Károly: Baross László. Agrártudomány X. évf. 12. sz. 1958. dec.
  25. Kis Újság, 1947. nov. 13.

 

  
Előző fejezet Következő fejezet