„A magyar hazának birtokosai vagyunk…
S minden részét alaposan meg kell ismernünk.”
/Cholnoky Jenő/
Országok, városok történelmét sokan, sokszor megírták és írják. Kisebb településekről csak akkor esik szó, ha valami nevezetes esemény történt ott, vagy híreses épülete van. Pedig minden kis településnek meg van a maga történelme. A település létrejöttének, fejlődésének, lakossága életének, küzdelmeinek ezerarcú vetülete tanulságként mindenütt papírra kívánkozna.
A teljesség igénye nélkül ezekből a „lapokból” szeretnék közölni: Mersevátról, Belsővátról, a Marcal-vizekről, utakról, hidakról, vasutakról, eseményekről, stb.
A múltat az okmányok, könyvek, térképek rejtik és a régi öregek emlékezései.
A jelent és a közel múltat a ma élő emberek és fényképek, a jövőt, pedig a most folyó nagy út-és hídépítések, mederszabályozások, és a tervgazdálkodás sejteti.
„A Marczal-vizén vagyon egynéhány általjárás
és töltés, melyek közül a legnevezetesebbek
Marczaltőnél, Vátnál és Karakónál esik.”/1/
E sorokat 180 évvel /1977-ben írta dr. Kovács Jenő/ korábbi állapotokról írták, amikor az „általjárás” csak földút, fahidak és töltések voltak. Ma műutak, vasutak, betonhidak vezetnek a fenti helyeken. Tegyük hozzá, hogy a Marcal-medencében csakis ezeken a helyeken lehet K/Ny-i irányban közlekedni országos járművekkel. /gépkocsi, vonat/
Mielőtt a középső „általjárásról” /Merse-Belsővatról/ szólnánk, ismerkedjünk meg először a Marczal-medence kialakulásával, földrajzával. Azután pedig a települések kialakulásával, kül- és belterületeinek elnevezéseihez fűződő mondákkal, eseményekkel, a Marczal-völgy vizeinek itteni szakaszaival, utjaival és hídjaival. Végül, pedig a községi igazgatással. Iskola viszonyokkal, a legújabb kor eseményeivel és a II. Világháború utáni új élet legfontosabb eredményivel.
A földrajztudósok a Kisalföld magyarországi részét tájbeosztás szerint három középtájra osztják:
a) a győri-medence
b) a Győr-tatai-teraszvidék
c) a Marcal-medence
A Marcal-medence jól körülhatárolt, csak kis részén nyitott, a Rábaköz felé.
Ezen a területen a Rába és a Marcal egymáshoz közel, mintegy fél km távolságban
szinte párhuzamosan halad észak felé.Nyugaton a Kemeneshát, illetve ennek kelet
felé lealacsonyodó kis tája – a Kemenesalja –határolja. A nyugati határ déli
részén, Zalaerdőd és Szalapa között a Marcal-Zala vízválasztóján húzódik a
határvonal. Délen a Türje-i földhát és Kovács-hegy között a Marcal forrás
vidékén a medence területe összeszűkül.
Vindornyaszőlős és Nagygörbő között a völgy, völgyi-vízválasztójának északi,
enyhén lejtős részén ered a Marcal.
A Marcal-medence keleti határa a Bakony hegyláb felszínének peremén húzódik és
egyes helyeken mélyen, benyúlik a mellékvizek völgyeibe.
A medencét Észak-keleten- Koroncónál a Marcalba torkoló a Bakony patak zárja be. /2/
A medence kiterjedése körülbelül 1700km2.
A legmélyebb részén lévő törésvonalban D/É-i irányban folyik a Marcal patak, amelynek medre, illetve árterülete hosszú évezredek /százezer évek/ folyamán alakult ki, illetve szemünk láttára alakul ma is a természet munkája és az emberi beavatkozások következtében.
A medence felszíni vízhálózatát Dr. Góczán László : „A Marcal-medence
talajföldrajza „ című könyvéből vett ábrázolás mutatja. /3/
Valamikor régen a Vas megyei Szalafő község határában eredő Zala folyó a
jelenlegi Marcal völgyben folyt, illetve a két víz egy folyó volt, amíg az
ősidők folyamán bekövetkezett földmozgások, okozta süllyedés el, nem térítette a
Zalát déli irányba és megalkotta annak új medrét. Ezzel a régi meder elvesztette
a vízbőségét. Mivel a csekély vizű Marcal nem tudta betölteni a széles medret,
az idők folyamán elposványosodott. Sekély vízállás esetében szinte állóvíz
benyomását keltette, míg olvadás és árvizek esetén folyammá változik.
Idézzük itt fel a költő sorait, melyek hűen adják vissza a Marcal világát:
„Gátat sodor és kiront a szép határra,
Az elkésett tavasz bősz tombolása.
A Marcal szinte forr vad áradatban,
Mit türkiz ég ölelget lankadatlan.
A végtelenség csillog szőke fénnyel,
Utak, hidak szakadnak szerteszéjjel.
Finom selyem felhői kék azúrnak,
Bolyongó tájak tengerében úsznak.” /4/
A későbbiekben szó lesz majd a „Lacus Marcalról,” /Marcal tóról/ is.
A képen látható, hogy a Marcal hídjától még 100-150 km-re sem „vízszintes „a víz szintje, mert a híd betoníve alatt oly nagy nyomással zúdult át a víz, hogy az ott kapott sebességét még nem vesztette el. Az elmocsarasodást nagyban elősegítette a víz lassú folyása, illetve a meder kicsi esése. A Marcal-meder hossza eredettől a torkolatig 100,4km, míg a völgyé valamivel rövidebb. A torkolati 3,2km hosszú szakasz kívül esik a medence területén. A folyómeder átlagos esése 1,2 0/00, de ez erősen félrevezető ebben a formában. Ugyanis az eredettől a melegvíz ér betorkolásáig eső 8, 8 km-nyi szakasz abszolút esése 104m, tehát 11,8 0/00, míg a melegvíz torkolatától a Rábáig tartó 91,6km hosszú mederszakasz esése 22 m, azaz 0, 24 0/00.
Az eredet kezdőmagassága 240m
A Melegvíz beömlésénél 136m
A torkolatnál 114m
Ha a Rába folyó tengerszínt feletti magasságait nézzük,(-körülbelül olyan
hosszan, mint a Marcal hossza-) Körmendtől, akkor látjuk, hogy szakaszosan
193-176-174-161-155 /Sárvárnál/ -142-132-127, azaz 66m az esése. /5/
Ezzel szemben a Marcal vize csak 22 métert esik. Így megérthetjük, miért
nincsenek a Rába árterületein mocsarak és miért voltak a Marcal mellékén. A
fentiek bizonyítják, hogy a Marcal lassú folyású, tipikus alföldi folyó, és hogy
a Marcal-medence földrajzilag a Kisalföldhöz tartozik. /6/
A völgy vízjárását a kb.3000km2-nyi kiterjedésű vízgyűjtőjének éghajlata, határozza meg.
A legmagasabb vízállások általában a hóolvadás idejére –március vége, április
eleje- esnek.
A vízállás második legnagyobb értéke a tavasz végi, kora nyári csapadék
maximummal esik egybe. Ez az úgynevezett tavaszi zöldár ideje. Merseváton ez az
áradás szokott károkat okozni szénakaszálás idején. Több ízben előfordult, hogy
a lekaszált és száradó félben lévő füvet vízből kellett kimenteni. Ilyenkor
szokta futóhomokkal meghordani a vízáradat egyes helyeken a réteket, néhol
50-60cm magasan is. Ezt a homokot építkezésre használták. A legkisebb vízállás
általában augusztus, szeptember hónapra esik. A vízmagasságot négy állandó
vízmércén mérik.
Ezek: Karakónál 1951, Mersevátnál 1952, Marcaltőnél 1881, és Mórichidánál
1930 óta vannak. Jegyezzük itt meg, hogy szélsőséges vízhozamokat Mersevátnál az
alábbi időpontokban mérték.
Mersevátnál a mérce „0” pontja 122,13cm. Legalacsonyabb vízszint 1952.
augusztus 16-án 60cm, legmagasabb vízszint 1956. május 13-án 212cm. /7/
Az emberek emlékezete szerint Mersevátnál a legmagasabb vízállás 1940.április
első napjaiban volt, amikor a Marcal közúti hídjának íve alatt nem fért el a
víz, hanem a betontömb hídláb mellett és alatt az úttestet elmosva keresett
magának utat. Ezt az árvizet a hirtelen beállott hóolvadás okozta. A téli időben
is szokott árvíz lenni. Pl. 1937. decemberében, amikor az egész árterületet
elöntötte és ez a víz a téli hidegben be is fagyott. Nem csak az árterületi
sekélyebb víz, hanem a kezdetben még jégtáblákat hordó folyó vize is befagyott,
melyen Merseváttól Külsővatig lehetett a jég hátán közlekedni. De akár 10-20km
hosszan is el lehetett volna korcsolyázni a jég hátán észak felé. Ezt az árvizet
a december hónapban leesett rendkívüli sok csapadék okozta.
A Marcal-medencében négy helyen /négy törzsállomáson/ mérik a hőmérsékletet és a csapadék adatait. Ha összehasonlítjuk az 1901-1950. közötti átlagos csapadék adatokat:
Gyömöre 624mm
Kemenesszentmárton 636mm
Pápa 641mm
Kerta 681mm csapadékkal szerepel.
A Merseváttal szomszédos Kemenesszentmárton adatai községünkre is mérvadóak.
/8/
Így az ötvenévi átlagos csapadék mennyiséghez /636mm/ állíthatjuk össze 68 év
/1902-1970/ szélsőséges adatait. Melyből következtethetünk a nagy árvizekre is.
Legcsapadékosabb évek:
1937 934mm
1954 914mm
1963 890mm
1965 868mm /9/
A sok árvíz közül megemlítem az 1937. decemberit, az 1940. március-áprilisit és az 1964. márciusit, mint olyanokat, amikor az okok különbözőek voltak.
1937-ben, a decemberben leesett 113mm csapadék,
1940-ben a hirtelen beállott hóolvadás okozta,
1964. márciusában, pedig a rövid idő alatt leesett 101mm csapadékot a mezőkön lévő fagyos hóréteg miatt a talaj nem tudta elnyelni, ezért zúdult a víz a falu nyugati két utcájára. Tehát a falunak a Marcaltól legtávolabbi része került víz alá. A vízügyi, rendészeti és közigazgatási hatóságok és a lakosság szinte éjjel-nappal talpon volt, amíg az árhullám le nem vonult a Marcalon.
Ha már a legmagasabb értékekről beszéltem, megemlítem a legszárazabb esztendőket, mint a rossz termés évei.
1932-ben 421, 0mm
1908-ban 432, 06mm
1911-ben 459, 9mm
1920-ban 480, 7mm
1917-ben 489, 2mm
1935-ben 497, 0mm /9/
Tehát ezekben az években az átlagos 636mmnél 215-139mm-rel kevesebb csapadék hullott a környékre. Mint szélsőséges évet, illetve hónapokat megemlítem az 1922. szeptember és október hónapok nagy esőzéseit. Az ez évi 758, 3mm csapadékból közel 40% /298, 2mm/ hullott le ebben a két hónapban. Ezen az esős őszön nem lehetett idejében elvetni az őszi kenyérgabonát, és a burgonyát sárból szedték ki, szinte a mindig szakadó esőben. Több helyen a burgonya ”megfiadzott”, azaz apró másodtermést hozott.
A hőmérsékleti adatok szerint, Kemenesszentmárton és vidéke a mérsékelten meleg, száraz, enyhe telű B3-as körzethez tartozik.
Az évi átlag hőmérséklet: 9,8C° volt. /10/
Széljárás tekintetében a Marcal-medence hazánk egyik erősen széljárta tája.
/11/
A Marcal völgy vizeit 52 patak, ér, csatorna szállítja a főmederbe. Ezek közül
42 a jobb parton, 10, pedig a bal parton van. A Bakonyban eredő négy nagyobb
patak 45km-nél hosszabb, míg a két bal parti nagyobb patak a Kodó patak 29,2km,
a Cinca pedig 24,4km hosszú. A jobb parti mellékvizek vízhozama erősen az
időjárás függvénye. A vízhozamok különbözősége miatt a Marcal-völgy hol
árterület, hol majdnem kiszáradt folyómeder.
Az adottságok és a XVII-XIX. Század fordulóján megindított lecsapolások, valamint a Marcal lassú folyása következtében a földtörténeti jelenkorban a völgymeder áradmányos és hordalékos talaj.
Dr. Góczán László könyvéből vett részlet némiképp mutatja talajviszonyokat.
A mintegy 71km2-nyi /12, 337kh/ területből 21,2km2-nyi a tőzeg és 49,1km2-nyi a
lápföld
A tőzeges terület három részre különíthető el:
I. Egyházaskesző határában a bal parton 1, 4km2 kiterjedésben 20cm mélyen sárgás, Iszapos agyag alatt 0, 5-09m vastagon fekszik a fekete-földes gyeptőzeg.
II. Mezőlak, Békás, Mihályháza határában 6, 4km2 kiterjedésben a tőzeg átlagosan 1, 5-2, 5m mélységben található.
III. a legnagyobb és minket közelebbről érintő tőzegtelep Adorjánháza, Csögle,
Kis-és Nagypirit, illetve Boba, Izsákfa, Celldömölk, Mersevát határában van.
Kiterjedése 13, 4km2 /2329kh/. A tőzeg jóminőségü nádtőzeg. Vastagsága 1-2m
között váltakozik. A lecsapolás, telkesítés miatt a tőzeg kotusodott, azaz
erősen megindult termőfölddé válása. /12/
„a tőzeg kutosodási folyamata… a Marcal-völgy középső szakaszán Adorjánháza
szélességében, valamint a táj D-i szomszédságában, vindornyai tőzeglápon
figyelhető meg.” /13/
A fentebb említett nagy lápmaradványt ezen a vidéken Marcal-bozótnak, vagy
Nagy-bozótnak hívták, illetve még ma is halljuk ezt a kifejezést. A bozót
sással, náddal, éger, nyár és fűzfákkal, bokrokkal benőtt vizenyős terület. /14/
A lecsapolások folyamán termőfölddé és rétté átalakult terület megszűnt, mint
összefüggő bozót, csak ligetes, bokros területek utalnak rá.
Alsósági emberek azt mondják, hogy Bokod-puszta és a Ság hegy közötti
rekettyés, tavas rész Kisbozót, Nagybozót.
Merseváton még a mai napig is azt mondják, hogy a „bozóti busszal” megyek
Celldömölkre. Ez a busz Csögléről indul és
Egeralja-Adorjánháza-Külsővat-Mersevát útvonalon közlekedik Celldömölkre és
vissza. Ezért nevezik „bozóti-busznak”.
A Marcal-völgy fentebb tárgyalt kiszélesedése után Mersevát és Külsővat között
összeszűkül. A Cinca-patak és a Marcal-völgy között Celldömölktől É/K-i irányban
húzódó földháton a műút Mersevátig, illetve Merse falu részig vezet. Majd innen
a belsővati falurész, illetve a Homórud-Sánc dűlők /földhát/ között a
Marcal-völgyben magasabb töltésen és öt hídon át folytatódik az ún. pápai
dombig, amely már Veszprém megyében van a külsővati határban. A régi okmányokban
gyakran olvashatunk két szigetről. Bizony árvíz idején ma is szigetként
emelkedik ki Belsővat és Homórud, mert az általuk kettéosztott völgyet ilyenkor
betölti a víz és csak az országút szakítja meg a „tavat, a tengert.”
A Marcal-vizek lecsapolására és szabályozására három társulat alakult, még a
múlt században.
A „Felső-Marcali Társulat” Sümeg székhellyel, az eredettől Rigács-Megyerig.
A „Marcalvölgyi Vizitársulat” Kis. Czell, Celldömölk székhellyel, Rigács-Megyertől Marcaltőig.
A „Rábaszabályozó Társulat” Győr székhellyel, Marcaltőtől a torkolatig volt illetékes.
A Cinca-patak szabályozására pedig 1872-ben Celldömölk székhellyel alakult meg a „Cinca Lecsapoló Társulat”.
A Marcalvölgyi Viziközműtársulat alakuló ülése a Veszprém megyebeli Pápa mezővárosában” volt, ahol is Vas, Veszprém és Zala megyék küldöttei alakították meg a társulatot. A társulat alapszabályait Budán a Magyar Királyi Helytartótanács 1863. július 16-án hagyta jóvá.
Néhány sor a jóváhagyási iratból:
„Szabályozási terv szerint nem csak a Marczal-völgy kiszárítása, hanem annak öntözése is egyúttal céloztatik eléretni”. /15/
1873. VI. 25-én Győrben a Rába szabályozás érdekeltségének közgyűlésén elhangzott alábbi sorok is utalnak a problémák súlyosságára: „Az elnöklő királyi biztos úr ő méltósága azután utalva arra miszerint törvénykönyveink 1618. évtől fogva igazolják, hogy a Rába és mellékfolyóinak árterei, mint a természet mostohasága, már koronkint az összes haza törvényhozási gondját sem kerülték ki, de különböző alkalmakkor ügyekezett maga az érdekeltség is egész erővel odahatni, miként a helyzet bajai célszerű szabályozások keresztülvitele által eltávolíttassanak, vagy némileg is enyhíttessenek”. /16/
A munkálatok időpontját az egyes folyószakaszoknál pontosítani nem lehet,
mert a mederásások szakaszosan, évtizedeken át folytak és folynak ma is. A
medreket kezdetben keskenyebbnek ásták, azután évek múlva majd szélesítették.
Pl. Merseváton a köznyelv a mai főmedret hívja „Négy ölesnek, az 1850. évi
kataszteri „Határleírás” viszont a régi medert /Erzsébet árok/ nevezi Négyöles
Canalisnak, míg a főmedret „3öles Canalis”-ként említi.
Mersevát kisközség Vas megye keleti határközsége, a Szombathely – Celldömölk –
Pápa – Győr műút mentén. A két megye elválasztó vonala, a Marcal-völgy.
Itt települt három község, a Veszprém megyei Külsővat, melyet korábban
Egyházasvatnak is neveztek, a Marcal-völgy jobb oldalán, Belsővat a Marcal-vizek
között, Merse pedig a völgy bal oldalán. A valamikor szabályozatlan, széles
Marcal-medret szabályozták és a vizeket egyenes csatornákba, terelték.
A történelmi Nagy-Magyarországon három Merse település volt: Alsómerse és
Felsőmerse Sáros megyében, Merse község pedig vas megyében. /17/
Mersevát Merse és Belsővat községek 1906-ban egyesítésekor keletkezett. Addig
Merse-Belső- Vath, Merse-Belsővath, Merse-Belsőváth, Merse-B.-Vath alakban
említik az írások. A jelenlegi Külsővat vasútállomást a század elején
Vat-Mersének nevezték. /18/
Az 1906-ban egyesített két falurész hivatalos bélyegzője 1907-ben készült és
ebben a pecsétben szerepel először a Mersevát szó. A közhasználat azonban ma is
fenntartja a Merse és Belsővat név használatát, különösen akkor, ha megnevezik
azt, hogy ki hol lakik, vagy azonos nevű személyeket kell megnevezni.
Az 1907. évi pecsétnyomó szabvány körpecsét, felirata: VAS VÁRMEGYE – MERSEVÁT község – 1907.
A korábbi pecsétnyomók közül háromnak a lenyomata a következő: A legrégebbi
2, 5cm átmérőjű körpecsét. Felül M. H. P. betűk, az alsórészen alul ölelkező két
cirádás levéldiszitmény a kör vonala mellett, köztük három szál búzakalász,
tőlük jobbra ekevas /kormány/, balra, pedig csoroszlya. Ezt az 1860-70-es
években még használták. Az M. H. P. betűk Merse-Helység-Pecsétje rövidítése.
Az 1891-ből való iraton ovális alakú pecsétnyomat van. Nagysága 4, 3cm, illetve
2, 3cm tengelyű ellipszis.
Felirata: VASMEGYE – MERSE –KISS-CZELLI JÁRÁS
1989. VI. 21-i papíron szintén ovális alakú pecsét látható. Nagysága olyan,
mint a fentié, de a felirata különbözik
Felül: VASMEGYE, középen: MERSE-B-VÁTH, alul: KIS-CZELLI JÁRÁS. /19/
A falurészek közül Belsővat volt mindig /ma is/ a kisebb település. Hogy a külön
elnevezések fenntartása mennyire él és élt, azt bizonyítja a községi
képviselőtestületnek 1906. július 18-án tartott rendkívüli közgyűlése, amelynek
tárgya: A község és lakott helyei nevének megállapítása volt. A községi
képviselőtestület határozatot hozott, mely szerint: „… az országos törzskönyvi
bizottság megállapítását olyként kívánná módosítani, hogy az eddig használatos
volt MERSE – BELSŐ – VATH, valamint a törzskönyvi bizottság által, megállapított
MERSEVÁT elnevezés helyett a törzskönyvbe a község neve egyszerűen MERSE
elnevezés alatt vétessék fel, mely elnevezés a közönséges használatban nemcsak a
merseiek, hanem a belsővatiak által is használtatik.” /20/
A képviselőtestület felterjesztése eredménytelen volt. A község közigazgatásilag a celldömölki járásban a vönöcki, majd rövidebb ideig a Celldömölk vidéki körjegyzőséghez tartozott. Abban az időben még Celldömölk felé elkerülve 10-12km-es út megtétele után lehetett eljutni Vönöckre. Celldömölk 5-6km-re van Merseváttól. A vásárok és egyéb járási hivatalos dolgok elintézésére többször mentek Celldömölkre, mint Vönöckre. Ezért a Mersevátiak a század elején /1907/ kérelmezik, hogy Vönöck község helyett csatolják Celldömölk – Vidéki körjegyzőséghez. Sérelmezik, hogy miért Kemenessömjént választották le Vönöcktől, a község nem is kérte. A Merseiek kitartóak, egyik beadványt a másik után küldik, nem szűnnek meg harcolni, hogy Celldömölkhöz kerüljenek. Annyit elérnek, hogy az 1904. XXXVI. tc. alapján kiadott 80 000/1906.B.M.akvi utasítás Mersevát községet saját jegyzőségéből kikapcsolva anyakönyvileg Celldömölk községhez csatolta, 1907-ben. A küzdelem tovább folytatódik, hogy a vönöcki körjegyzőséget tegyék át Celldömölkre. 1914. október1-vel be is következik. 1919. februárjában ismét visszakerült Vönöckre. További kérvényezés következett, eredmény az lett, hogy 1926. szeptember 29-ével Rákosi Jenő, a Celldömölk- vidéki körjegyzőség vezetője átvette a községet. 1930-as években minden kezdődött elölről. Időközben a Celldömölk-vidéki körjegyzőséget még távolabb lévő Kemenesmihályfára akarták helyezni. 1932. szeptember 14-én felháborodva tárgyalta a képviselőtestület Kemenesmihályfa kérelmét, és tiltakozott, fellebbezett a megyéhez, melyet 1933. október 6-án a megye elutasított. A Merseiek a Belügyminiszterhez fordultak, de eredménytelen volt, a körjegyzőség kikerült Kemenesmihályfára. A sok kérelmezés és észszerűség győzött, most már a Merseiek kérik, hogy csatolják vissza Vönöckhöz a községet. A kör bezárult, 1934-ben. /21/
1945 után először önálló tanácsú község lett, majd a tanácsok összevonása
után visszaállt a háború előtti kapcsolat Vönöckkel, ahol is Vönöck-
Kemenesszentmárton – Mersevát községek közös tanácsa székelt.
A háború előtt az 1835kh-nyi területből 639 hold volt a nagybirtok, 1154 hold a
közép, kis és törpebirtokosoké. 42 holdat tett ki az utak és vasutak, valamint a
községi közterület. /22/
Az 1930-as évek közepén kiépített műutak közelebb hozták a községeket
egymáshoz.
Hat osztályos községi elemi iskolája 1872-73-ban létesült, akkor telepedett le
az első iskolamester, Horváth Mihály. Az iskola jellege államilag segélyezett
községi iskola. Jelenleg négy osztályos alsó tagozatú általános iskola működik,
míg a felső tagozatosokat autóbusz viszi Celldömölkre. Celldömölk közelsége és a
jó autóbusz közlekedés miatt sokan telepednek le Merseváton.
1940. előtt 15-20 család kivételével mindenki a földművelésből élt. Jelenleg a
keresőképes lakosságnak kb. 30-35 %-a dolgozik a mezőgazdaságban. A többiek:
helybeli fűztelep, a celldömölki és pápai gyárak valamint a MÁV-nál.
A község 1945. március 26-án elsőként szabadult fel Vas megyében, Nemsemedves az
utolsó, és innen ered a Merseváttól- Nemesmedvesig többször megrendezett
hálastaféta. /23/
Területének a Radó uradalomhoz tartozó részén 1950. januárjában alakult a
Kemenesszentmártoni Termelőszövetkezet, de Mersevát gazdái 1959-ben léptek a
közös gazdálkodás útjára a fenti termelőszövetkezethez. /24/
Most nézzük, hogy miről tanúskodnak a község nevek és területek elnevezései.
A régi Merseiek azt mondták, hogy a falu nem itt volt, hanem Himeskűn. /Himeskő
dűlő névként ismeretes jelenleg is./ Ez így nem fogadható el, mert XIV-XV.
századi okmányok mindkét települést külön-külön említik. Himeskő nagyobb
lehetett és ott templom is volt, amelyet a törökök a faluval együtt
elpusztítottak.
Mersevát községre, illetve a névadó Merse családra vonatkozó megtalált első
írásbeli adat 1252-ből való. Pacher Donát, a dömölki apátság története című
könyvben ezt találjuk:
„Az apátság kegyuraságát a XIII. század közepén a szomszédságban eredt, vagy
lakó családnak, a Merse családnak a kezén találjuk.” /25/
Sziklay – Borovszky: Magyarország vármegyéi sorozatában megjelent Vas
vármegye című könyvben ezt olvashatjuk:
„Kemenesalján birtokos Merse nemes családban tiszteli alapítóját… az apátság
kegyúri jogát hosszú időn át az alapító család gyakorolta.” /26/
Ilyen gyakorlásról tanúskodik az 1252. február 18-án Pozsonyban kelt oklevél,
mely szerint:
„Mersének fiai: Gergely és Fábián, Roland nádor bírói széke elé kísérik Jakab
apátot, hogy birtokában, igazában megvédelmezzék Pápának fia Márton ellen.” /27/
Következő adatunk a XIV. századból való. Az Anjou-kori okmánytár 1358. V. 8-án
kelt egyik oklevelében Merse Miklós neve fordul elő. /28/
1458-ban a család birtokainak eladásáról, zálogba vételéről, sőt 1459-ben
valószínűleg még elkobzásról is szó van.
A fiatal Mátyás király ellen 1459-ben fellázadt 25 főúr között találjuk II.
Ostffy Ferencet is. /29/
„Ezekhez csatlakozott Kemenesaljai urak között szerepelnek a Mersék… Magasiak.”
„1459-ben azonban Mátyás király a hűtlenségbe esett Miklósnak /Magasi/ Merse
helységben és a kegyúri pusztán bírt részeit a Sámsonfalvaiaknak adta.” /30/
1468-ban Merse Miklósnak Mihály nevű fiát és Ilona nevű lányát /Magasi Miklósné/
említik, mint akik egy vadosfalvi területet 11 aranyforintért eladtak Vadosfalvi
Miklósnak.
Mint birtokosok ebben az időben tűnnek el a Mersék, de néhány további adatból
még követhetjük Vas megyei szereplésüket.
A jáki templom északi tornyának karzati helyiségében átvezető boltív jobb
oldalán egy pillérkőbe vésve ezt találjuk:
„Hic fiut Nobilis Gasparus Merse de Szinie anno 1582 18 april.” Itt volt Nemes
Szinyei Merse Gáspár…”
Dr. Bogyai Tamás a jáki templomról írt könyvében azt írja, hogy ezek a kőbe
vésett nevek a „templomnak valószínűleg katonai látogatóitól” valók. /31/
Ezt valószínűsíti az az adat is, amely a Merse család leszármazottai közül
egyeseket, mint várkapitányokat említik a törökök elleni harcban. /Somló,
Balaton – felvidéki várak./
A Vas vármegyei közgyűlési jegyzőkönyvekben, 1786-87-es években említik Merse
Györgyöt és Merse Mihályt. Mihályt úgy említik, mint aki „Kyrurgus” Körmenden.
/32/ Ez az utolsó adat, amely a Merse család Vas megyei szerepléséről található.
Érdekes megjegyezni, hogy 500 éven át a Vas megyében élő Merse nemes család neve
nem szerepel Vas megye nemes családjai között. Az országos nemesi
nyilvántartások is csak a Sáros megyei Szinyei Merse családot tartják nyilván. A
jáki templom kövébe vésett név már Szinyei Mersét említi. Úgy látszik, azonos
családról van szó.
Merse községet a XV. századbeli oklevelek így említik:
„Vámjával együtt köznemesi bírtok”. /33/
1786-ban készült német nyelvű Lexikonban azt találjuk, hogy… falu a Marcalnál, a
folyón és a töltésen való átkeléskor a nemesek vámot szedtek. /34/
A XVII. Században a község földes ura felsőkáldi Káldy Péter volt, aki több
ízben vármegyei alispáni tisztséget töltött be. A vámszedési jogot nem csak ő,
de az örökösei is gyakorolták.
Káldy Péternek fiú gyermeke nem volt, csak négy leánya. Ezeknek leszármazottai
1899. május 19-én kelt feljegyzés szerint már 27 családra szaporodott. A
feljegyzés szerint az örökösöket „FAMILIÁNAK” hívták. Az 1857-ben készült
kataszteri térképen a merseváti temető feletti földeket Famila- birtoknak írják.
Az osztozkodási irat szerint: a belsővati vám és a pórszalóki malom jövedelméből
osztoznak… és itt következik az öt főág 27 családjának felsorolása, Káldy Péter
5 vőjének neve szerint: Barcza- Horváth- Balogh /Béri/ -Ármpuszter-Perneszi
csoportosítva.
Káldy Péternek 5 vője volt, de csak négy leánya, mert Rebeka leányát először
Béri Balogh István vette feleségül. Házasságukból született Béri Balogh Ádám, a
kuruc brigadéros. Balogh István korán elhunyt és felesége másodszor Perneszi
Gáspárhoz ment feleségül.
Az osztozkodás szerint: „néhai Káldy Péter örökösei a következő kulcs szerint osztoznak a Belsővati vám és a Pórszalóki malom jövedelméből. Az örökösök 5 ágra oszlanak és minden elosztásra került. 100forintból kap a Barcza ág, Horváth ág, Balogh ág 20-20 forintot, az Ármpuszter ág 30, a Perneszi ág 10 forintot.” /35/
Vath, Váth, Wath, Vát alakban fordul elő a XV. századbeli okmányokban.
Csánki Dezső könyvében található:
„Vát, Wath, Külső- Vát, Veszprém és Belső- Vát, Vas megyében Kis Czelltől
Észak-keletre. Vát 1488-ban a Váti családot uralta és 18 –forintot fizetett adóba.” /36/
Látható, hogy az okmányokban sok féle formában fordul elő és a Vathy család nevét, rejti magában. A Család egyik tagja Vathy László a Czell melletti Vatról származik és 1404-től 1426-ig Kőszegi várnagy volt. Három fia közül a legidősebbik, Mihály kimagasló egyéniség volt. Hunyadi János kormányzó familiárisa lett, és a törökök elleni harcban többször kitüntette magát, Hunyaditól birtok adományt kapott. 1448-49 között a kormányzó főkancellárja lett.
„Vathy Mihály nagy karriert futott meg, világi ember létére főkancellár lett, mert ezt a tisztséget egyházi személyek töltötték be, az egész középkorban nem ismerünk világi kancellárt.”
Vathy Mihály halálának idejét nem tudjuk, de 1476-ban az okmányok már az
özvegye nevét említik. /37/
A Pety-féle gyűjtésben Belsővatot „Vég-hel”-ként említik, mely a török időkből
származhat.
A Marcal-völgy nem tartozott állandóan a megszállt területek közé, de a törökök
minden
Kelet-nyugati mozgása érintette. Nemcsak az átvonulások, hanem a sarcolások,
rabló hadjáratok alkalmával is szenvedett az itteni nép. A Marcal-völgy a Rába
vonaláig az u. n. „senkiföldje” volt, ahol hol a török sarcolt, hol a királyi
csapatok büntették az itt lakókat, mert a töröknek is fizettek adót. Két malom
közt őrlődött a megmaradt népesség. Védelmet a Marcal nádasa nyújtott. A
feljegyzések szerint 1532-és 1638 között többször betörtek a törökök
Kemenesaljára.
Celldömölk környékén ma már csak okmányokban szereplő sok falu /Himeskő,
Vérkő, Tornyosháza, Szentgyörgy, Bokod, Borsod stb./ ebben az időben
néptelenedett el, mert a török rabszíjra fűzte a népet és elhajtotta, a házakat,
főleg templomokat felgyújtotta.
Amint látjuk, ez 1664-ben történt. Az 1606. Zsitvatoroki béke megtiltotta a
töröknek a hódoltsági terület növelését, de a török ezt gyakorlatilag nem
tartotta be. Tovább folyt a hódoltatás, az adószedés és a lakosság elhurcolása,
hiszen a török katona-földesúri réteg számára a magyar alattvalók adója fontos
jövedelmi forrás volt. Az elhurcolt személyekért vagy váltságdíjat szedtek, vagy
eladták rabszolgának.
1649-ben egy Vas vármegyei bizottság összeírta a Marcaltól a Rábáig fekvő területen a törökök garázdálkodását. Ebből a falunkra az alábbi kivonat vonatkozik:
„Pagus Merse /azaz Merse falu/ kénytelen volt behódolni a töröknek, amikor ez úr volt Pápán, de amikor Pápa városa újból keresztény kézbe került, nem adóztak”, de:
„ a Bethlehem háborújában in anno 1620 Fejérvári Hasszán Iszpaia személye szerint ment reájuk, kételképen alkuttanak megh vele, ft 15, s hat pint vajban, egy esztendőbenmegh adták neki, de az ulta semmit sem adtak, hanem Tavaly Fejérvári Musztafa agának, vagy Iszpiának sok izenésére a hit levelére mentenek be hozzá, akarván megh alkudny vele, de nem mehetet végben az alku, mert ft 40 kért és vajat pint: 12, ők megh sem igérvén neki, csak abban hatták a dolgot, mivelhogy elpusztult állapottal vannak s nem ismerik magokat eléghségesnek arra az adózásra.” /38/
Az eddigiekből láthatjuk, hogy milyen küzdelmes volt az élt a Marcal mentén
és az itt élő emberek mennyire ki voltak téve a vizek szeszélyeinek és a
történelmi eseményeknek. A múltból tudjuk, hogy a rómaiak egyik tartománya volt
a
Dunántúl - Pannónia néven, Savaria székhellyel. Az innen kiinduló utakon
közlekedtek a katonák / a légiók/ és a kereskedők. Egy ilyen nyugat-keleti
irányú út itt mehetett át a Marcalon. A mersei, külsővati és környékbeli
római-kori leletek bizonyítják, hogy a Marcal mentén is voltak római
települések, melyről tárgyi bizonyítékok is vannak. A honfoglaló őseink hamar
birtokba vették ezt a vidéket, de a megtartása mindig harcot követelt. Nemcsak
az Árpádkori királyaink- Szent Istvántól IV. Béláig- harcoltak a nyugatról
keletre betörő német-osztrák fejedelmekkel, hanem még Hunyadi János is hadat
viselt III. Frigyes császár ellen. Seregeivel 1446. októberében Pápa felől jövet
27-én érkezett Dömölkre. Erre jártak Mátyás király seregei is. Majd a törökök
jelennek meg 1532-ben, amikor az első pusztítást végezték Kemenesalján. Ettől
kezdve még 151 évig igen sokszor pusztítottak a Marcal mentén. Közben itt jártak
Bocskay és Zrínyi Miklós, a költő seregei. Emlékoszlop hirdeti Külsővaton, hogy
1663. október1-én Zrínyi Miklós Vathnál járt táborban és a seregben evangélikus
lelkész is volt. Káldy Péterről olvashattuk, aki Thökölynek volt híve, hogy a
vathi szabadosokkal fegyvert akart fogni a császár ellen.
Majd a Rákóczi szabadságharc eseményei következnek.
Káldy Péter unokája Béri Balogh Ádám többször is tartózkodott ezen a vidéken.
Külsővaton a tanácsháza épületén emléktábla tanúskodik róla.
1708-ban Kisfaludy György brigadéros 4 ezreddel táborozott Vath körül. Azután
jöttek Napóleon katonái, majd 1848-ban Jellasics serege menekült erre. Végül a
szovjet hadsereg 1945. március 26-án itt lépte át elsőnek Vas megye határát.
Ennek emlékére szokták megrendezni a Merseváttól –Nemesmedvesig tartó útvonalon
a felszabadulási hálastafétát.
Simonfi Szolán pápai ferencesrendi szerzetes a XVIII. század végén Külsővaton
plébánoskodott. Több helyen ír a „Marcal tóról.”
„….mikor Belső-Vátról szól, megemlíti, hogy a község közelében a Marczal mocsaras tóvá szélesedik, és ennek közepén van Bánd puszta, melynek helyén azonos nevű község feküdt, amelynek katholikus templomából a romokat még lehetett látni. /39-40/
„A Marczalnak vize folyása….egy feneketlen mocsár és olyan tulajdonságú, hogy még a gyalog ember is a legszárazabb időben is nyakig belesüllyed.
Sokkal könnyebb hidat verni a Dunán, mintsem a Marczal posványságán.” /41/
Ezek az idézetek 1809. évi állapotokat leíró könyvből valók.