Előző fejezet Következő fejezet

Társadalomföldrajzi vizsgálatok a mórahalmi tanyavilágban

DURÓ ANNAMÁRIA

 

Mi a tanya? Mikor és hogyan jött létre? Vannak-e külföldi párhuzamai vagy sajátosan magyar jelenség? Néprajz, történelem, szociológia és földrajztudomány közös, sokat vitatott kérdései ezek.

Erdei Ferenc hívta föl a figyelmet arra, hogy a tanyát a zárt településhez, az ún. anyavároshoz fűződő kapcsolatok teszik különleges szórvánnyá. Annak ellenére, hogy a fokozatos önállósulás jelentette a tanyafejlődés útját, a külterületen élők sohasem szakadtak el teljesen a várostól (falutól), amelyből származtak. Nemcsak piacozni, vásárolni, templomba vagy rokonlátogatóba járt „haza" a kintvaló nép; a tehetősebb családoknak házuk is volt odabenn.

Az 1949-es közigazgatási rendezés következtében azóta megváltozott város és vidéke kapcsolata. A Tanyai Tanács határozata nyomán több mint száz tanyaközpontot jelöltek ki az Alföldön azzal a céllal, hogy — a kollektivizálás sikere érdekében — falvakba tömörítsék a külterületen élőket. A tanyaközpontok faluközponttá formálódásával új zárt települések jöttek létre az egykori mezővárosok határában; mivel azonban a biztosnak vélt gyors ütemű tanyafölszámolódás nem következett be, a tanyaközségek „osztott települések" maradtak.

Az alföldi városok közül alighanem Szegedet érte a legnagyobb veszteség a községgé alakításokkal: területén kilenc új tanyaközség önállósult. (1. ábra) Mivel a történeti településhatárból ily módon csak a feketeföld-övezet maradt meg, a dél-alföldi tanyás város közigazgatási értelemben elveszítette tanyavilágát.

A tanyaközségek külterületi lakosai már nem csupán az anyaváros vonzásában élnek; életüknek a tanya-falu-város háromszög ad keretet. A mai tanyai életmódot vizsgálva így mindenekelőtt azokat a kapcsolatokat kell elemeznünk, amelyek a tanyákat mostani faluközpontjukhoz, egykori anyavárosukhoz, valamint a szomszédos községekhez fűzik. A társadalomföldrajz felfogása szerint ezeket a kapcsolatokat a különböző településtípusok lakói maguk teremtik, meg, amikor az ún. társadalmi alapfunkciók — munka, lakás, ellátás, képzés, üdülés, közlekedés-kommunikáció, közösségben élés —gyakorlása során fölkeresik valamely zárt települést („kinn élők"), illetve a külterületet („benn élő" tanyatulajdonosok). Az életvitellel összefüggő mozgásainak vizsgálata arra is választ ígér, hogy az egyes társadalmi csoportok képviselői mennyire élnek a tanyai életmód nyújtotta előnyökkel és hogyan tudják legyőzni az abból fakadó hátrányokat.

Eredete szerint Mórahalom is tanyaközség. Bár 1989-ben jogi értelemben városi rangra emelkedett, funkcionális értelemben még nem az. így az említett tanya-falu-város háromszögben egyelőre inkább a „falu" szerepét játssza, ha mégoly különleges szerep is ez.

I. Tanyakutatás — társadalomföldrajzi megközelítésben

Mórahalom tanyavilágának térbeli kapcsolatrendszerét a település 1:10 000 méretarányú külterületi térképéből kiindulva igyekeztem föltárni.

Az egyes tanyatípusok elkülönítéséhez a Csongrád Megyei Földhivatalban őrzött tulajdoni lapok nyújtottak segítséget. Azokat a tanyákat, amelyek esetében a tulajdonos(ok) lakcíme megegyezett a tanya számával, állandóan lakottnak tekintettem. Ha viszont más tanyaszám vagy valamilyen falusi, illetve városi lakcím állt a tulajdonos neve mellett, azt föltételeztem, hogy időszakosan lakott tanyáról van szó. A szövetkezeti vagy vállalati tulajdonban lévő tanyák szintén külön csoportba kerültek.

A módszer helyességét a népszámlálási adatok útján ellenőrizhettem. Az állandóan lakott tanyákat tekintve nem volt probléma, az időszakosan lakott tanyák esetében azonban lényeges eltérés mutatkozott a kétféle nyilvántartás között. A számlálóbiztosoknak ugyanis csak azokat a „lakatlan" tanyákat kellett összeírniuk, amelyek huzamosabb emberi ott-tartózkodásra alkalmasak. A Földhivatalban viszont a lakhatatlan, romos — sőt, olykor még az időközben lebontott —épületeket is tanyaként tartják nyilván, ha a tulajdonos nem jelzi a változást. Azt, hogy a tulajdonjogilag tanyaként szereplő ingatlanok közül valójában hány ház áll és ezek közül mennyi szolgálhat emberi lakhelyül, csak helyszíni megfigyelés döntheti el. Az általam használt „időszakosan lakott tanya" fogalma tehát tágabban értelmezett, mint a számlálóbiztosok „lakatlan" tanyái. (Ha a népszámlálás adatait vettem volna alapul, semmit sem tudtam volna meg a „bentről kijárokról", mert a „lakatlan" tanyák tulajdonosai ebben az összeírásban nem szerepelnek.)

Az azonosítható külterületi lakhelyek mindegyikét térképre vittem, a társadalomföldrajzi elemzésbe azonban csak két típust vontam be:

  1. az állandóan lakott tanyákat és
  2. azon időszakosan lakott tanyákat, amelyek tulajdonosai Szegeden vagy Mórahalom belterületén élnek.

Földrajzi szempontból a tanya, társadalmi szempontból pedig az — állandó vagy időszakos jelleggel — ott élő család volt az adatfölvétel alapegysége. A kérdezettek (minden 10. háztartás) kiválasztása a tanya belterülettől való távolsága, valamint a család összetétele, illetve a tulajdonos(ok) állandó lakóhelye függvényében történt. A „kinn élőket" így 59 tanyai, a „bentről kijárókat" pedig 12 szegedi és 11 mórahalmi család képviseli.

E kettősségnek megfelelően kétféle kérdőív készült, s az adatgyűjtésre is más módon, más időpontban került sor. Az állandó tanyai lakosokat -egyetemista segítőtársaimmal — külterületi lakhelyükön kerestük föl 1990 augusztusában. Az időszakosan lakott tanyák tulajdonosait ellenben egyszerűbb volt „bent" megtalálni. A helybelieket 1991 tavaszán, a szegedieket pedig nyár elején interjúvoltam meg.

Munkámat megkönnyítette, hogy az 1990-es népszámlálás előzetes adatait fölhasználhattam az előkészítés során. (A „kinn élő" családok összetételére vonatkozó információkat pl. a Központi Statisztikai Hivatal Csongrád Megyei Igazgatósága bocsátotta rendelkezésemre.) Gondot okozott viszont, hogy a mórahalmi „határjárásra" egy átmeneti, problémákkal terhes időszakban került sor, ami nem kedvez az összegző igényű kutatásoknak. A fölkeresett családok ennek ellenére minden segítséget megadtak vállalkozásunkhoz. Köszönettel tartozunk valamennyiüknek.

2. ábra: Mórahalom külterületének áttekintő vázlata

II. Mórahalom és tanyavilága

Röszkén kívül Mórahalom a szegedi határ egyetlen olyan „tanyaközsége", ahol mára kisebbségbe kerültek a külterületi lakosok (I. táblázat): az 5529 fős össznépességnek mindössze 29,3%-a él tanyán. (Mivel a tanyai nép számára „a város" Szegedet jelenti, a mai Mórahalomról szólva — az egyszerűség kedvéért —idézőjelben használom az olyan, tanyaközségi múltra utaló kifejezéseket, mint pl. faluközpont, falubeliek, stb.)

1. táblázat: A szegedi tanyaközségek néhány jellemző adata

(A népszámlálások Csongrád megyei kötetei alapján. *Előzetes adatok

 

Település Terület (ha) Állandó (jelenlevő) népesség összesen (fő) A külterületen élők aránya
(%)
1980 1949 1960 1970 1980 1990* 1960 1970 1980 1990*
Ásotthalom 12 255 8062 6542 5942 4966 4111 91,5 83,5 65,0 50,5
Balástya 10 995 6369 5722 5238 4375 3731 89,9 84,6 75,2 64,7
Csengéié 6 066 3680 3643 3154 2707 2238 90,7 85,7 73,1 61,1
Domaszék 5 214 4338 3955 3574 3320 3178 99,7 92,5 77,6 58,4
Mórahalom 8 314 6732 6142 5859 5997 5529 70,7 60,4 41,1 29,3
Röszke 3 663 4227 4186 3742 3517 2971 41,3 42,3 29,3 21,6
Rúzsa 8 468 4469 4103 3662 3182 2709 92,6 87,6 76,4 51,4
Szatymaz 5 382 3897 4007 4148 3781 3470 88,8 79,1 69,4 52,9
Zákányszék 6 606 3468 3393 3293 3050 2700 90,6 84,9 68,8 53,7

 

A mórai határ majdnem teljes egészében szabálytalan szórvány. A tanyák általában hosszabb-rövidebb bejárókkal kapcsolódnak a dűlőutakhoz, amelyek többsége ÉK-ről DNy-felé tart, bár alárendelten az ÉNy—DK-i futásirány is megjelenik. Ez alól csupán a hajdanvolt városi bérföldek területe jelent kivételt. Belsőjárás „vonalzóval húzott" dűlői a parcellázások emlékét őrzik. Különlegességnek számít a „ Tüsöksor" is, ahol szinte falusias házsort alkotnak a tanyák.

A jelenlegi településterületet Mórahalom és Királyhalom kapitányságokból, valamint Nagyszéksós határos részeiből alakították ki. Mivel tanyavilág és tanyavilág között ma sincs lényeges különbség, ezek a határok nem jelentenek merev választóvonalat. Ásotthalom, Rúzsa, Zákányszék, Domaszék és Röszke felé haladva egyaránt csak egy-egy jártasabb dűlőút jelzi, hogy ez már a szomszédos tanyaközség területe. A településhatárok közül egyedül a jugoszláv — magyar határszakasz tekinthető történetinek, mert ez a szegedi földnek is határa volt.

A belterület a határ mértani középpontjában, a fő közlekedési útvonalak metszéspontjában fekszik. Kiépülését meggyorsította, hogy az önállósulás idején (1950) Alsóközpont eleve fejlettebb volt, mint a többi szegedi tanyaközség zárt településmagja, Röszkét kivéve.

A faluvá (várossá) válás útjáról a közintézmény-hálózat kiépülése, a központi funkciók bővülése és a népesség-koncentráció mond legtöbbet. A tanyai átalakulás szempontjából különösen ez utóbbi folyamat érdemel figyelmet.

A II. táblázat adatai szerint Mórahalom két településrésze ellentétes irányú népesedési folyamatok színtere volt az elmúlt negyven évben: míg a belterületen élők száma is, aránya is nőtt (különösen szembetűnő ez a növekedés a hetvenes évtizedben), a külterületi lakosoké csökkent (legnagyobb arányban 1980—1990 között). Ha a népességszám-változás üteme el is tért egymástól, mértéke — harminc év távlatában — közel azonos volt: +67,4% illetve -62,4%. Több adatból és megfigyelésből tudjuk, hogy elsősorban a külterületről érkezők gyarapították a „benn élők" lélekszámát.

Valószínűleg Mórahalmon is a külterületi építési tilalom volt a leghatékonyabb eszköze annak, hogy a faluközpont felé tereljék az embereket. Mivel a lakóépület kívánt mértékű modernizálására 1986-ig nemigen volt lehetőség, a vállalkozó szellemű tanyaiak inkább a belterületen fogtak építkezésbe. Azóta követendő mintává lett a „kintvaló nép" szemében, hogy házat építsenek a központban.

A vázolt belső népesség-átcsoportosulás kétségtelenül a külterület rovására ment végbe, a „kinn élők" fogyásának üteme azonban nem föltétlenül azonos a tanyapusztulás mértékével:

1. Annak ellenére, hogy a külterületi lakosok — létszámukat tekintve —kisebbségbe szorultak Mórahalom egészén belül, a meglévő tanyák többsége ma is állandóan lakott.

II. táblázat: Mórahalom népességszámának alakulása településrészek szerint

(A népszámlálások Csongrád megyei kötetei alapján. *Előzetes adatok)

 

  1949 1960 1970 1980 1990*
Belterületi lakosok (fő)   1799 2320 3532 3911
A változás méréke (%)   +29,0       +52,2       +10,7  
  +67,4  
Külterületen élők (fő)   4343 3539 2465 1618
A változás mértéke (%)   -18,5       -30,3       -34,4  
  -62,7  
Össznépesség (fő) 6732 6142 5859 5997 5529
A változás mértéke (%) -8,8 -4,6       +2,3       -7,8  
  -9,9  

2. A tanyától való elszakadásnak éppúgy fokozatai vannak, mint a „faluhoz" tartozásnak.

A lakófunkció változása sokat elárul arról, hogy honnan indult, s hová jutott negyven év alatt az új határok közé zárt tanyavilág. (A számszerű adatokat a III. táblázat foglalja össze.)

Kétségtelen, hogy a tanyák egy része Mórahalmon is áldozatául esett ennek az átrendeződésnek. Nagyságrendjükre az 1950 óta megszűnt házszámokból, területi elhelyezkedésükre pedig a tsz-táblák, gyümölcsösök, majorok, valamint a belterület fekvéséből lehet következtetni.

Jóval kevesebb az olyan „tanya", amely mint épület ma is áll, de valamilyen nagyüzemi vagy vállalati célt szolgál. Az ún. tsz-tanyákon kívül boltok és bezárt egykori iskolák sorolhatók ide. (A szolgálati lakásként hasznosított tanyákat állandóan lakottnak tekintettem.)

A legtöbb elhagyott tanya időszakosan lakottá válik. Ezzel csak a hagyományos értelemben vett tanyai életmód folytonossága szakad meg; az ilyen tanyák új szerepkörben élnek tovább. Mivel azonban az állandó kinttartózkodás szakaszossá válása kevésbé intenzív emberi jelenlétet föltételez, ez az új szerepkör mindenképpen hanyatlást jelent.

Az időszakosan lakott tanyák határbéli eloszlását tanulmányozva kiderül, honnan mentek el tömegesen az emberek. Ilyen körzetek:

- a kövesúttól — belterülettől távol eső szögletek, különösen akkor, ha helyzetük a szomszédos faluközpontokhoz képest is periférikus. Jó példa erre a Mórahalom—Zákányszék—Domaszék hármas határ környéke, valamint a határsáv területe.

- A hagyományosan kevésbé intenzíven művelt rét- és legelőperemek (semlyékszélek).

III. táblázat: Tanyatípusok a mórahalmi határban

(A számítások a földhivatali nyilvántartásokon alapulnak. Ezek az adatok csak az állandóan lakott tanyák esetében hozhatók összhangba a népszámlálás adataival. Hogy a tulajdonjogilag tanyaként szereplő többi ingatlan közül* valójában hány ház áll és ezeknek mekkora hányada szolgálhat emberi lakhelyül, arról — helyszíni megfigyelések hiányában — sajnos nincs pontos információnk. A meglévő tanyák száma** így csupán becsült adat.)

 

A tanyák száma A vizsgálatban szerepelt
1950 óta megszűnt házszámok összesen 191

 

Meglévő tanyák összesen 1037**

 

1. Állandóan lakott 599

 

A térképen azonosítható 590 59
2. Időszakosan lakott 325*

 

Tulajdonosaik lakóhelye:  

 

Mórahalom belterület 108 11
Mórahalom külterület 27

 

Szeged 121 12
valamelyik szomszédos tanyaközség 14

 

más település 8

 

több, különböző helyen élő tulajdonos 47

 

3. Vállalati vagy szövetkezeti tulajdon 46*

 

4. A tanyatulajdonos vagy lakóhelye ismeretlen 67*

 

— Azok a határrészek, ahol nagyüzemi táblákat alakítottak ki. A „kétfelé való lakás" főbb változatai a tanyáról való visszavonulás útjait is jelenthetik (III. táblázat):

1. A tanya-tanya viszonylata kettős életvitel még inkább a kötődés, semmint az elszakadás jele. Két tanyával rendelkezni ugyanis annyi, mint nagyobb földterüle ten gazdálkodni.

2. Házat építeni a „faluban" — a született tanyaiak törekvése ez. De nem minden tulajdonos költözik be azonnal a tető alá hozott belterületi házba; sőt, akik megteszik, többségükben azok sem szakadnak el végleg a tanyai gazdaságtól. A „kintről be-" illetve a „bentről kijárok" a tanya és a „faluközpont" közötti kettős

életvitel különböző változatait élik.

A „fokozatos visszavonulás" állomásai azt sejtetik, hogy az új határok közé zárt tanyavilág ugyanolyan módon szerveződik hozzá kijelölt központjaihoz, mint amilyen kapcsolatban kialakulása idején magával az anyavárossal volt. A községesítések következtében azonban nemcsak külterület-belterület viszonylatban létezik ilyen lakóhelyi kapcsolódás; a „bent" a szomszédos faluközpontokat is jelentheti.

(A mórahalmi tanyák népét — a fejlett belterület vonzásának köszönhetően

— kevésbé csábítják más települések, mint a kisebb tanyaközségek külterületi lakosait.)

3. Ha megszűnik a belső utánpótlás, idegenek, főként szegediek foglalják el a tősgyökeres tanyaiak helyét. Az ő tanyáik tényleg „második otthonok": egy, már meglévő városi lakást egészítenek ki. Az egykori város-tanya kettősség új formáját sejthetjük bennük.

Elgondolkodtató, hogy —  akárcsak Szatymaz vagy Zákányszék esetében — Mórahalmon is ez utóbbi kapcsolódás a legerősebb. Úgy tűnik, hogy a helybeliek által végleg elhagyott tanyák újra az egykori anyaváros „tartozéktelepülései" lesznek, ha megváltozott szerepkörben is.

A tanyaközségből lett Mórahalom belterülete és külterülete ezek szerint csak térben válik el élesen egymástól; a „benn" és a „kinn élőket" kölcsönös kapcsolatok fűzik össze. Tanyával rendelkező „falubeliek" ugyanis éppúgy laknak itt, mint belterületi házzal bíró tanyaiak, sőt, időről-időre olyan tanyatulajdonosok is megjelennek a határban, akiknek valamelyik szomszédos településen vagy Szegeden van az állandó otthonuk.

Ahhoz tehát, hogy valós képet kapjunk a mai tanyai életmódról, nem elég csak a „kinn élőkre" figyelni. Azokat a kettős ingatlantulajdonnal rendelkező családokat is be kell vonni a társadalomföldrajzi elemzésbe, akik a tanya és a zárt település közötti kettős életvitel különböző változatait élik.

 

III. A mai tanyák tulajdonosai

A társadalomföldrajz a helyi társadalom és a településkörnyezet viszonyaként értelmezi az ember-tér kapcsolatrendszert. Szemléleti újítása abban rejlik, hogy mindig valamely társadalmi csoport szemszögéből vizsgálja a térbeli jelenségeket, tehát nem „fölülről" vagy „kívülről", hanem „belülről" közelíti meg a települési közösségeket.

A mórahalmi esettanulmányban az állandó vagy időszakos jelleggel kinttartózkodó tanyatulajdonosok jelentik ezt a társadalmi csoportot.

 

1. „Kinn élők"

A vizsgálatban szereplő 59 család tagjai 1618 tanyai lakost képviselnek. A „benn élő" helybeliektől az különbözteti meg ezeket az embereket, hogy a külterületen van az állandó lakóhelyük, az időszakosan lakott tanyák tulajdonosaitól pedig az, hogy — akár építettek a belterületen, akár nem — az év minden szakában „kinn" élnek. A társadalomföldrajz alapelveit követve az alábbi szempontok szerint lehet jellemezni őket:

Korösszetétel és családszerkezet. A fölkeresett családokban összesen 72 férfi és 88 nő él. Korfájuk — ha arányaiban nem is — jellegében megfelelően reprezentálja a tanyán élő mórahalmiak összességét. Nem véletlen, hogy a 60—70 évesek korcsoportja a legnépesebb: ők azok, akik közvetlenül 1945 után, az utolsó nagy kirajzási hullám idején alapítottak családot. Kimutatható a második generációs „csúcs" is, a házasságkötés előtt álló 15—20 évesek azonban már csak reménybeli utánpótlást jelentenek.

Korjelző értékűek az egyes családtípusok is. Míg a magányosak döntő többsége idős és a gyermeküket „kiröpített" házaspárok is az öregséghez közelednek, a teljes családokban fiatalok vagy legalábbis aktív korúak élnek. {A hiányos családok nemigen köthetők életszakaszokhoz.)

Az alaptípusok egymáshoz viszonyított aránya egy adott időpillanatban a települési közösség egészét is jellemzi. Mórahalom tanyai népe — „családi alapon" — a következőképpen tagozódott 1990-ben:

1. Kiscsalád lakott 150 tanyán (25,4%)
2. Többgenerációs család lakott 57 tanyán (9,7%)
3. Gyermek nélkül élő házaspár lakott 137 tanyán (23,2%)
4. Egyedülálló lakott 148 tanyán (25,1%)
5. Egyéb összetételű család lakott 98 tanyán (16,6%)

  Összesen:   590 tanyán (100,0%)

A tanyavilág életképességét bizonyítja, hogy a teljes családok vannak többségben (35,1%) és közülük minden negyedik többgenerációs. Ez a családtípus hagyományosnak számít a szegedi tájon. Nem véletlen, hogy ma is azok gazdálkodnak legeredményesebben, akik „nagycsaládi" keretekben élnek, vagy akik közvetlenül szüleik örökébe léptek.

A másik végletet az egyszemélyes háztartások képviselik: itt a hátrányok halmozódnak. A tanyai magányban élő ember sorsát tovább nehezíti, ha idős, ha nincsenek gyermekei, ha özvegy, vagy háztartásbeli asszony, aki csak az özvegyi nyugdíjra számíthat.

Tősgyökeresek — idegenek. Egy település(rész) arculatát meghatározza az, hogy lakóinak mekkora hányada bevándorló, továbbá, hogy honnan származnak ezek az emberek és véglegesen otthonra találnak-e új lakóhelyükön.

A születési adatokból — az időközben lezajlott közigazgatási változások miatt

- csak az állapítható meg, hogy kik születtek Szeged mindenkori közigazgatási határán belül és kik idegenben. A vizsgálatban szereplők válaszai arra engednek következtetni,  hogy  Mórahalom  tanyai népe zárt paraszti közösséget alkot: a megkérdezettek 89%-a a szegedi föld szülötte és a betelepülők is a közelből

- a dél-alföldi megyék valamelyikéből, illetve az országhatár másik oldaláról

- érkeztek.

Többet megtudunk a vándorlásokról, ha a hagyományos paraszti rendtől eltérő magatartásformákat vesszük vizsgálat alá. így ugyanis a tanya és a zárt település közötti belső népességmozgás is föltárható.

Ebben a megközelítésben azok tekinthetők tősgyökeresnek, akik beleszülettek a tanyai létbe. A tanyára (másik tanyára) költözés esetükben a családalapításhoz kapcsolódik, visszavonulásuk pedig az öregségre való készülődés jele.

Az öröklés máig élő paraszti hagyománya szerint csak egy gyermek maradhat családostul a szülői házban; a többi testvérnek mennie kell. Az ilyen fiatal pároknak könnyű az indulás, hiszen már gyermekeik születése előtt végleges otthonhoz jutnak.

Az 59 család közül (1 esetben sajnos nincs adat) 26 örökölte azt a tanyát, amelyben jelenleg él. Mivel a legtöbb esetben a férj vagy a feleség szülői házáról van szó, ezek az emberek egy életformának is örökösei. Azoknak, akik nem tudnak ily módon tanyához jutni vagy önállósítani akarják magukat, hosszabb-rövidebb átmeneti időszakra van szükségük ahhoz, hogy a tanyavásárlás vagy a házépítés feltételeit megteremtsék.

A ma „kinn élőknek" csak töredéke (7 család) azonos a tanyaépítő nemzedékkel, bár köztük már olyanok is akadnak, akik a külterületi építési tilalom feloldása (1986) után hozták tető alá házukat. Azok a tanyavásárlók, akik ideköltözésük előtt is tanyán éltek (19 család), általában nem rendelkeztek saját otthonnal: vagy a szülőktől jöttek, vagy „lakók" voltak. Befelé húzódni — a tősgyökeres tanyaiak törekvése ez. Könnyű dolguk van azoknak, akiknek életük munkájával vagy családi összefogással sikerült házat építeniük a belterületen. Mások a tanya minőségi cseréjével igyekeznek fordítani sorsukon vagy mennek a „családok után". Késő öregségükre így rendszerint csak azok maradnak a tanyán, akik — családi segítség, illetve anyagi lehetőségek híján — nem tudnak, vagy — a régihez való ragaszkodásuk miatt — nem akarnak kimozdulni onnan.

A tanyára települők — akár Mórahalomról (3 család), akár Szegedről (1 család), akár távolabbról (2 család) érkeztek — egy más életforma képviselői. Ezek az emberek ugyanis már meglévő városi vagy falusi otthonukat adták föl azért, hogy tanyán éljenek. Nem házassági kapcsolat révén kerültek ide; vagy a családalapítást követő években, vagy gyermekük „kiröpülése" után változtattak lakhelyet. Miért? Legtöbben a gazdálkodás lehetősége miatt döntöttek így, másokat egyszerűen a vidék szeretete vonzott. (Érdemes fölfigyelni arra, hogy a friss nyugdíjasok kitelepülése éppen ellentétes a tősgyökeres tanyai öregek törekvéseivel.)

A Mórahalom külterületére költözők valamennyien vásárlás vagy lakáscsere útján jutottak hozzá tanyájukhoz. Az a tény, hogy a tősgyökeres tanyaiakhoz és a „bentről kijárokhoz" viszonyítva egyaránt elenyésző kisebbségben vannak, arra vall, hogy az állandóan lakott tanyákat ma is a belső utánpótlás élteti. Foglalkozás és iskolai végzettség. Az idősebbektől a fiatalabb generációk felé haladva egyre csökken az alapfokú és emelkedik a középfokú végzettségűek aránya — iskolázottság tekintetében így jellemezhetném röviden a kiválasztott tanyák lakóit.

Azoknak, akik 1928 előtt születtek, a „hat elemit" kellett kötelezően elvégezniük. A többség — valamelyik tanyai iskolában — eleget is tett ennek, de számukra ezzel be is fejeződött a tanulás. A nyolcosztályos népiskola (1940), illetve az általános iskola (1946) bevezetésével magasabb lett az alapszint, az idősebbekhez képest mégis aránylag több az olyan 25—62 éves, aki legalább ezt elvégezte; negyedrészük középfokú végzettséget is szerzett. (A főiskolai diplomával rendelkező tanyaiak ritka kivételnek számítanak.) A15—24 éves korcsoportban már azok kerülnek többségbe, akik szakmunkásképzőt, szakközépiskolát vagy gimnáziumot végeztek (végeznek).

A reprezentatív vizsgálat adatai szerint (IV. táblázat) a mórahalmi tanyák lakóinak nagy része ma is a földből él: az aktív keresők döntő többsége szakszövetkezeti tag (60%) vagy magángazdálkodó (9%). Azok a férfiak, akik elszakadtak a mezőgazdaságtól, zömmel ipari jellegű foglalkozásokat választottak, a nők pedig vagy (adminisztratív) szellemi dolgozók lettek, vagy olyan, szakképzettséget nem igénylő munkakörökben helyezkedtek el, mint pl. szakácsnő, portás vagy csomagoló. Az inaktívak majdnem mind szövetkezeti nyugdíjasok vagy járadékosok, ami szintén arra vall, hogy csak a kezdeti lépéseknél tart a foglalkozási átrétegződés. (A Szegedtől való távolság és a korlátozott helyi munkalehetőségek egyaránt rontják ennek esélyeit.)

A belterületi ház megléte vagy hiánya. A meginterjúvolt családok közül minden hatodiknak van telke, lakása vagy háza (tanyája) állandó külterületi lakhelyén kívül. Azok számára, akik Mórahalmon (6 család) vagy Domaszéken (1 család) építettek, a beköltözés távlata a „falusi" ház. A Szegeden fenntartott albérlet kényszermegoldás: a napi munkába járás megkönnyítése érdekében van rá szükség. (Az örökölt mórahalmi tanya a családi gazdaság része.)

 

2. „Bentről kijárok"

Míg a kettős ingatlantulajdonnal rendelkező „kintről bejárók" a tanyán, a „bentről kijárok" „falubeli" vagy városi házukban (lakásukban) vannak otthon.

A „benn élő" tanyatulajdonosokat képviselő családokban összesen 20 férfi és 13 nő (Mórahalom), illetve 19 férfi és 19 nő (Szeged) él. Ahhoz túl kevesen vannak, hogy korösszetételükről és a családszerkezet sajátosságairól érdemben szólni lehessen.

Akár a születési helyet, akár az iskolázottság vagy a foglalkoztatottság mutatóit vesszük alapul, egyik tekintetben sincs lényeges különbség a külterületen és a belterületen élő mórahalmi tanyatulajdonosok között. („Parasztok vagyunk mind.") A szegediek viszont egészen más világot képviselnek.

IV. táblázat: A reprezentatív vizsgálatban szereplő tanyatulajdonosok megoszlása gazdasági aktivitásuk szerint (Az aláhúzott számok a szövetkezeti tagokat jelentik. *2, ill. **3 esetben nincs adat)

 

 

    Mórahalom Szeged
külterület belterület
F*(72fő) N**(88fő) F (20 fő) N (13 fő) F (19 fő) N (17 fő)
AKTÍV KERESŐK szövetkezeti tagok 24 17 5 3 - -
— alaptev.-ben 21 14 3 3 - -
— alkalmazott 3 3 2 - - -
alkalmazásban állók 8 12 4 3 12 14
— szellemi - 3 - - 8 9
— ipari 4 2 2 - 3 1
- egyéb 4 7 2 3 1 4
önállók 6 1 2 - 2 1
— gazdálkodó 5 1 - - 1 -
— kisiparos 1 - 2 - 1 1
A összesen: 38 30 11 6 14 15
INAKTÍV nyugdíjasok 73+2=15 27+3=24 7 + 1=2 3 2 1
rokkantnyugdíj ások - - 7 + 1=2 1 - -
katonák 1 - - - - -
GYES-en lévők - 2 - 1 - -
I összesen: 16 26 4 5 2 1
ELTARTOTTAK 0—6 éves gyermekek 7 5 1 - - -
6—14 éves tanulók 5 8 4 - 2 -
középiskolások 2 4 - 1 1 1
továbbtanulók - - - - - -
háztartásbeliek - 12 - 1 - -
egyéb 2 - - - - -
  összesen: 16 29 5 2 3 1

Míg a tanyai társadalom ma is zárt közösséget alkot, itt az idegenek vannak többségben (55%), akik ráadásul az ország legkülönbözőbb részeiből származnak. Csupán két szám ennek igazolására: 20-an 17 helyről érkeztek.

A szegedi illetőségű tanyatulajdonosok között azok számítanak kivételnek, akik csak általános iskolába jártak; a többség közép- vagy felsőfokú végzettséggel rendelkezik. Ennek ismeretében nem meglepő, hogy az aktív keresők nagy része szellemi foglalkozású, sokan vezető beosztásban dolgoznak (IV. táblázat).

A „bentről kijárok" két csoportja között azon az alapon is különbséget lehet tenni, hogyan jutottak hozzá tanyájukhoz.

A móraiak szinte kivétel nélkül a férj vagy a feleség szüleitől örökölték a tanyát, 5 család onnan is költözött be. Az esetek többségében tehát a külterületi lakóhely volt az első otthon. Ezek az emberek mind kertes családi házban laknak, amely 350—400 négyszögöles portán épült. Valamennyien gazdálkodnak odakinn, bár a tanya sorsáról legtöbben csak úgy vélekednek, hogy „Maj' lösz vele valami". A tanyavásárlókat ellenben határozott cél vezette: az egyik házaspárnak azért volt szüksége rá, mert emeletes házban laknak, a másik család pedig libanevelésbe kezdett.

A „kijáró" szegediek mindannyian vásárolták a mórahalmi tanyát, esetükben tehát a városi ház (lakás) volt a kiindulópontja a kettős ingatlantulajdon megszerzésének. Akár belvárosi (4), illetve panellakás (2), akár sorházas övezetben lévő magánház (6) az otthonuk, mind a 12 család számára a hiányzó kert pótléka a tanya, bár a tanya vásárlás a pénzbefektetés egy formája is lehet.

Önként adódik a kérdés: miért épp ezt a tanyát választották? íme, néhány válasz:

  1. nem került sokba („Szinte ajándék volt.")
  2. régi szép tanya
  3. közel van a kövesúthoz
  4. rét és legelő veszi körül („Nincs körbeszántva".)
  5. adva volt a kiegészítő földbérlet lehetősége.

A legtöbben ismerősök (rokonok, barátok, munkatársak) révén szereztek tudomást az eladó tanyáról, tehát nem véletlenül döntöttek Mórahalom mellett.

 

IV. A tanyaépületek állapota

A tanyarendszert kialakulása idején az ésszerű munkaszervezés igénye hívta életre. A határbéli földeket ugyanis célszerűbb volt a tanyáról művelni, mint a mezei munkák idején a városból (faluból) naponta kijárni. A tanyai lakóház, a gazdasági épületek csoportja és a tanyához tartozó földterület ma is egy termelési egységet alkot.

 

1. A lakóház

A lakást az teszi különleges társadalmi alapfunkcióvá, hogy — mint az életvitellel összefüggő mozgások kezdő- és végpontja — az otthon teremti meg a feltételeket a többi alapfunkció gyakorlásához.

A vizsgálatba vont 82 tanya döntő többsége 1949 előtt épült, sőt, jónéhány még

a 19. századból való. Ezek a házak — területi elhelyezkedésüket és építésmódjukat tekintve egyaránt — a múlt örökségei.

A természeti adottságok mellett a birtokviszonyok és a mindenkori közlekedésföldrajzi helyzet befolyásolták leginkább a tanyahely megválasztását a régi szegedi határban. A tsz-szervezés, a községesítés és az úthálózat kiépülése következtében 1949 után más telepítő tényezők váltak fontossá, mivel azonban új helyen ekkor már nem lehetett építeni, a tanyarendszer csak a hátrányos helyzetbe . kerülő tanyák elnéptelenedése árán tudott alkalmazkodni a megváltozott feltételekhez.

A reprezentáns mórahalmi tanyák 94%-a vert falú vagy vályogház; igaz, nádtető mindössze 8 esetben fordult elő. A lakóépületek fele két szobából áll, ötödrészük azonban csak egyszobás.

A tanyaiak egyéni leleményén is múlott, hogyan tudnak változtatni ezen az örökségen.

1949—86 között csak kivételes esetben lehetett új tanyát építeni: a lakhatatlanná vált régi mellett, vagy — „újjáépítés" címén — annak helyén. Az a néhány lakóépület, amely ily módon született újjá, falusi mintákat követ: olyanok, mintha a határba kihelyezett családi házak lennének. Azok a fiatalok, akik a külterületi építési tilalom feloldása után építették tanyájukat, a bajai út mellett, illetve a belterület közvetlen közelében laknak.

Ha a házhelyen változtatni nem is, a tanyaépület minőségén javítani azért mégis lehetett. Akár örökölték, akár vették a tanyát, a legtöbb család kisebb-nagyobb mértékben átalakította azt (alátéglázás, födémcsere, új ajtó- ablak beállítása, „mozaikozás" stb.)

A külterületi lakóépületek állapota nemcsak az anyagi helyzet, hanem az igényszint tükre is, sőt olykor még a maradás vagy költözés szándékáról is árulkodik. A „kinn élő" mórahalmiak igényességét bizonyítja a villamosított (92%) és a fürdőszobával ellátott (47%) lakások magas aránya. A fölkeresett tanyákra inkább a hidrofor és a csőkút, semmint az ásott kút jellemző.

A „bentről kijáró" móraiak tanyái viszont rendszerint „igen vedlött állapotban" vannak: a villanyt pl. csak 4 helyre vezették be, fürdőszoba mindössze egy esetben fordult elő és 6 tanyának csupán ásott kút van az udvarán. Ezek a tanyák a gazdálkodás szolgálatában állnak, így érthető, ha tulajdonosaik nem sokat áldoznak a lakóépület korszerűsítésére. (Az esetek többbségében egyébként is olyan régi épületről van szó, ami teljes felújításra szorulna.) Azok, akik nem örökölték, hanem maguk vásárolták a tanyát, általában később is többet költenek rá.

A szegediek többsége sem éri be az örökölt feltételekkel. Ők — bár rendszerint ritkábban járnak ki, mint a helybeliek — odakinn is a városi igényszintnek megfelelő körülményeket igyekeznek teremteni.

 

2. Gazdasági épületek

Bizonyos építmények megléte vagy hiánya következtetni enged a gazdálkodás jellegére. A takarmány termelésre alapozott jószágtartás fontosságára vall, hogy a tyúkól, a disznóól, az istálló és a góré majd' minden tanyaudvaron megtalálható.

A megváltozott szükségletek új funkciójú gazdasági épületekben is megjelennek. Valószínűleg a tilalmazások következménye, hogy ezek többsége ideiglenes jellegű építmény (fekete fóliából készült libanevelő, fóliasátor, garázs stb.)

Az időszakosan lakott tanyákhoz általában kevesebb melléképület tartozik; még az is előfordulhat, hogy egy sincs. Mivel jószágot legföljebb csak nyáron át tudnak itt tartani, a „bentről kijáróknak" inkább a raktározás építményeire van nagyobb szükségük (kamra, pince, magtár stb.).

 

3. A föld

A mai tanyákhoz tartozó földterület egyes részei nemcsak a művelés jellegében — szőlő, gyümölcsös, szántó stb. — különböznek egymástól, hanem a földhasználat jogalapját illetően is. A „kinn élők" ugyanis a szakszövetkezet tulajdonában álló földeken kívül bérelt földet is használhatnak és lehet saját birtokuk is. A szétszórt földdarabok egyesítésére irányuló törekvés a régi tanyafunkció újjáéledésének jele. (A fölkeresett családoknak közel 60%-a élvezi ezt az előnyt: gazdaságuk — 0,5 holdtól 10 holdig — teljes egészében a tanya körül helyezkedik el.)

A tanya és a körülötte lévő föld — ami az esetek többségében 0,5—1 holdat jelent — a „bentről kijáró" móraiak számára is a családi gazdaság része, de ők már a belterületi háztól mérik a távolságokat. így sokszor a tanyarendszer lényegének ellentmondó mozgásokra kényszerülnek, hiszen a 11 család közül 10 a tanyán kívül másutt is használ földet.

Nem így a szegediek: ők általában beérik a 0,5 — 1 holdnyi tanyaföld adta lehetőségekkel, de ha nagyobb mértékben gazdálkodnak is, 2-3 holdnál akkor sem művelnek többet.

 

V. A tanyai életmód térbelisége

A lakás csupán kiindulópontja az életvitellel összefüggő mozgásoknak; a társadalmi alapfunkciók gyakorlásának a településkörnyezet ad keretet.

A tanyáról induló térbeli kapcsolatok közül most csak azokat veszem vizsgálat alá, amelyeket a „kinn élők" mint termelők és mint fogyasztók alakítanak ki. A „benn élő" tanyatulajdonosokat illetően szintén kettőt emelek ki az alapfunkciók összefüggésrendszeréből; azt a kettőt, ami a tanyára vonzza ezeket az embereket: a gazdálkodást és a pihenést. Arról, hogy e különböző társadalmi csoportok számára mit jelentenek a tanya — „falu" — város háromszög földrajzi keretei, a közösségben élés területi összefüggései mondanak legtöbbet.

 

1. A tanyáról kiindulva

A munkakapcsolatok erősen kényszerjellegűek: az embereknek dolgozniuk kell valahol, hogy megéljenek és ki kell használniuk a tanyai gazdálkodás lehetőségeit, hogy jobban éljenek. Az „első" és a „második gazdaság" szereplői is, térkapcsolatai is mások.

Az „első gazdaságban" az aktív keresők vesznek részt. (IV. táblázat) Hogy közöttük aránylag több a férfi, az a háztartásbeli nők jelenlétével magyarázható, akik — nem állván munkaviszonyban — eltartottnak számítanak.

A foglalkozási összetétel ismeretében nem meglepő, hogy az agrárkeresők vannak többségben. Az ő napi munkájuk — akár a „Homokkultúra" tagjai, akár magántermelők — településhatáron belüli térkapcsolatokat jelent, bár ez igen különböző távolságokat takar. (Azok a szövetkezeti tagok, akik Ásotthalomra, illetve Domaszékre járnak, mind a határszélen laknak.)

Az alkalmazásban állók közül csak az ÁFÉSZ, a Paprikafeldolgozó és a Szociális Otthon dolgozói találnak helyben munkalehetőséget; a többség (75%) Szegedre ingázik.

A szakszövetkezeti tagok és a magángazdálkodók termelési stratégiája alig különbözik egymástól:

  1. Ezeknek az embereknek életképes — tehát legalább 5 — 10 holdas —gazda

    ságot kell fönntartaniuk, mert nekik akkor is a föld a fő jövedelemforrás, ha tulajdonjogilag nem ők rendelkeznek vele. A tanyai gazdák számára létkérdés a mezőgazdasági árutermelés.
  2. A művelési ágak harmóniája, amely a szegedi tanyás gazdálkodásra még

    a századelőn is jellemző volt, ma már a múlté: megbomlott az önellátás rendje. Az állattenyésztőknek a takarmány előteremtése, a homoki növénytermesztőknek pedig a szerves trágya beszerzése jelent gondot. Mórahalmon ennek ellenére még mindig inkább a jószágtartás javára billen a mérleg: a zöldség- és gyümölcstermesztés csupán kiegészítője a lehetőség szerint saját takarmánybázisra épülő tehéntartásnak, bikanevelésnek, szerződéses sertéshízlalásnak.
  3. Azok a termelők, akik a tanyán kívül másutt is használnak földet, általában

    a távolság függvényében alakítják ki a termékszerkezetet. A messzebb esőterületeket rendesen gabonával vagy kukoricával vetik be, míg a ház melletti földet-kertet szőlő, gyümölcsös és az öntözésre szoruló zöldségfélék foglalják el.
  4. A tanyai gazdák egy része nemcsak a maga gazdaságában dolgozik;

    munkacsúcsok idején rendszeres a szomszédi, baráti és rokoni összesegítés.

Míg munkahelyi kapcsolatait mindenki egyénileg alakítja ki, a tanyán folyó kistermelés inkább családi vállalkozásnak tekinthető: az itteni „második gazdaságba" — erejükhöz és tehetségükhöz mérten — az alkalmazásban állók, a nyugdíjasok és az eltartottak is bekapcsolódnak. (A megkérdezett tanyai családok 3/4-e folytat valamilyen szintű árutermelést, de saját szükségletükre azért a többiek is sok mindent megtermelnek.)

A nem agrár keresők lehetőségeit inkább a munkahely holléte, semmint a végzett munka jellege határozza meg. A belterületen dolgozóktól ugyanis kevesebb időt von el a napi munkábajárás, mint a Szegedre ingázóktól.

A nyugdíjasok vannak legnehezebb helyzetben: erejük fogytán, az emberi munkaképesség határához közeledve az öregek maguk kénytelenek leépíteni gazdaságukat. Először a tehéntartással hagynak föl, aztán már disznót sem hizlalnak s marad a baromfi — vagy az sem. Aligha véletlen, hogy azok a családok, amelyeknek fél holdnyi tanyaföld az egész gazdasága, kivétel nélkül egy- vagy kétszemélyes inaktív háztartások (11).

Akár fő, akár másodlagos jövedelemforrás a tanyai gazdaság, a munkaszervezés és a termelési feltételek biztosítása ma általában jóval több utánajárást igényel, mint a tanya és a földek közötti közlekedés, azaz a tulajdonképpeni termelés. Hadd emeljem ki most a piaci kapcsolatokat! (Mivel az állattenyésztésben lényegesen kisebb a saját értékesítés szerepe, ebből a szempontból csak a zöldség- és gyümölcseladás térbeli vonatkozásai elemezhetők.)

Az árutermelők zöme paradicsomot, paprikát, krumplit, szőlőt és őszibarackot kínál.

  1. Mórahalmon is vannak olyan neves vállalkozók (magántermelők és „nagy

    családi" gazdaságot működtető szakszövetkezeti tagok), akik biztos vevőkörrel rendelkeznek Budapest vagy valamely távoli nagyváros piacain.
  2. Azóta, hogy a hetvenes években kitiltották a lovaskocsikat a Belvárosból,

    a szegedi piacon árulni is rangot jelent; nagyobb tételben ugyanis csak azok tudnak értékesíteni, akiknek gépkocsijuk van.
  3. A helyi fölvásárlótelepek „törzsközönsége" a hagyományos módon gazdálkodó szakszövetkezeti tagokból kerül ki. (Mások általában csak alkalomszerűen élnek ezzel a lehetőséggel.)
  4. Nem a termelő gondja a szállítás, ha az eladásra szánt árut csak úgy „háztú viszik el." A szegedi tanyatulajdonosok egy része pl. újabban szívesen vásárol tejet, tojást, de olykor zöldséget-gyümölcsöt is a szomszédos tanyák lakóitól. Sajátos termelési kapcsolat formálódik; tanya és város találkozása ez is.

Fogyasztás. Hogy ki hol vásárol, s milyen szolgáltatásokkal él a rendelkezésre álló kereteken belül, azt mindenekelőtt az igényszint határozza meg. Az emberekben azonban nemcsak a különböző termékek és szolgáltatások iránti igény él, hanem az a törekvés is, hogy lakóhelyükről kiindulva, egy számukra elfogadható méretű térségen belül ki is elégíthessék ezeket az igényeket.

A fogyasztás területi összefüggéseit a személyes szükségletek néhány meghatározó eleméből kiindulva igyekszem fölvázolni, de nem maradnak ki a tanyai gazdaság igényei sem.

Bár az alapvető élelmiszereket a külterületen is meg lehet venni, a tanyai boltok kínálatával rendszerint csak a helyhez kötött környékbeli öregek érik be; szinte mindenki a belterületen vásárol. Az ásotthalmi, a zákányszéki vagy a domaszéki határrész lakói — ha közelebb érik — a szomszédban is megejthetik a napi bevásárlást, az ingázók pedig olykor Szegedről hoznak, ami kell.

Míg az aktív korosztályok rendszerint elég mozgalmas életet élnek, s így nagyobb esélyük van arra, hogy más intéznivalóval kapcsolják össze vásárlásaikat, az öregeknek tanyán is „nehéz a mozdulás". Akinek a közelben lakik a családja, általában számíthat a hazalátogató gyerekek segítségére, különösen akkor, ha a föld egy részét is ők használják. Másokat a szociális gondozók látnak el a szükséges élelmiszerekkel.

Ruházat és iparcikkek tekintetében már nem ilyen kizárólagos Mórahalom vonzása: a megkérdezett családok közel fele inkább Szegedet választja.

A körzeti orvos fölkeresése rendszerint csak az első állomása a gyógykezelésnek; a fogászat kivételével ugyanis szinte valamennyi szakrendelés Szegedre szólítja az embereket. (Az ágyhoz, illetve házhoz kötött öregekhez hívás nélkül is kijár az orvos.)

Mórahalom Crossbar hívható, bár ez még inkább csak lehetőség. A belterületen ugyan több nyilvános készülék is működik, a határban azonban már jóval nehezebb telefont találni: a külterületi munkahelyeken kívül csak néhány „kinn élő" család rendelkezik vele, azok is jobbára a „Telefonos út" közelében laknak.

A tanyai postaládák rendszere elég jól bevált, nincs tehát akadálya annak, hogy mindenhová eljusson az újság. A kérdezettek körében a „Szabad Föld" és a „Délmagyarország" a legnépszerűbb, bár a „Családi Lap"-nak és a „Délvilág"-nak is több előfizetője van. 23 család (39%) azonban egyetlen lapot sem járat. Válaszaikból kiderül, hogy azért ők sincsenek elzárva a világtól, legföljebb más módon — a család révén vagy alkalmi vásárlás útján — jutnak hozzá az újsághoz.

A szórakozás alkalmai is, színterei is változnak az életkorral. Nem vitás, hogy a családalapítás előtt álló fiatalok a legaktívabbak. Szüleik generációját általában eléggé leköti a gazdaság; ahol jószágot tartanak, hosszabb időre nem is nagyon mozdulhat ki a család. Az idősek számára az is szórakozás, ha nézik a televíziót vagy elbeszélgetnek a szomszédokkal, bár a belterületi „Nyugdíjasklub" összejöveteleire is többen eljárnak.

Az önellátás rendjének megbomlása folytán a mai tanyák lakóinak olyan termékeket is a piacról kell beszerezniük, amelyeket a hagyományos parasztgazdaság maga állított elő. A villamos berendezések és a gépkocsi elterjedése következtében az igényelt szolgáltatások köre is bővült. (Alig van pl. olyan család, amelyet ne érintene a gázpalackcsere vagy az elromlott háztartási gépek javíttatása.)

A piaci kapcsolatokról, amelyeket a „kinn élő" móraiak mint eladók alakítanak ki, már esett szó. Hol jelennek meg mint vevők?

A tanyai gazdáknak sem jószágért, sem piaci információkért nem kell messzire menniük: Mórahalmon minden második hónap harmadik hetében van vásár. Ez annyira népszerű a helybeliek körében, hogy másfelé nem is igen tájékozódnak; legföljebb Kiskundorozsmára ha eljárnak néhányan. A gazdasági célú beszerzések — trágya, tenyészállat, permetezőszerek, stb. — érdekében már jóval nagyobb utakat tesznek meg a gazdálkodó tanyaiak. Vetőmagot keresve pl. sokszor valamennyi környékbeli boltot végig kell járniuk. A rendszeresen piacozók nem kényszerülnek külön beszerző körutakra, mert menet közben több helyen is szétnézhetnek.

 

2. A zárt településről kiindulva

Míg a fogyasztás szempontjából a tanyán élők, a gazdálkodást tekintve a zárt település lakói vannak hátrányos helyzetben. Miért vállalják mégis a kettős életvitel terhét?

A vizsgálatban szereplő mórahalmi tanyatulajdonosok közül 5 család „kintről" költözött „be" annak idején. Válaszaikból kiderül, hogy legtöbben kényszerből döntöttek így. Egy — akkor még fiatal — házaspár pl. azért hagyta el a tanyát a hatvanas évek közepén, mert a tsz-szervezéskor kisajátították a földjüket és azon az egy holdon, ami a ház körül megmaradt, nem folytathatták tovább a gazdálkodást. („Evötték a fődet, oszt nem tudtunk mihön tönni.") Mások az iskola-körzetesítés kárvallottjai lettek, mint pl. azok a szülők, akik kizárólag gyermekeik jövője érdekében vállalták a költözést. („Nekünk így rosszabb lett.") Azon családok tagjai, akik most a szülők régi tanyájára járnak vissza, csak addig laktak „kinn", míg föl nem építették a házukat — „benn".

A szakszövetkezeti tagok és a magántermelők azonban akkor sem mondhatnak le a tanyai gazdálkodásról, ha a belterületen élnek. Márpedig — a reprezentatív vizsgálat adatai szerint (IV. táblázat) — a kettős életvitelt folytató mórahalmiak között is ők vannak többségben. A többi foglalkozási csoport képviselői tanyáikon csupán a „második gazdaság" szereplői.

A „bentről kijáró" gazdák munkaszervezése annyiban különbözik a „kinn élőkétől", hogy számukra nem a tanya, hanem a belterületi ház a kiindulópont. Munkanapjuk így nem csupán a külterületen telik el, hanem megoszlik a két településrész között. Azok a földek, amelyeket használnak, általában szintén több darabban, szétszórva helyezkednek el, a tanya mellett azonban nemigen van több 0,5—1 holdnál. A vetésszerkezet adatai arra vallanak, hogy ezt a területet rendszerint kevésbé intenzíven művelik, mint az állandó tanyai lakosok. (A 11 időszakosan lakott tanyából 7 körül csak semlyék és/vagy gabonaföld van.) Jószágot — baromfit, juhot, esetleg sertést — a legritkább esetben tartanak odakinn, vagy ha mégis, télire mindig behozzák őket. (Az a tanya, amelynek tulajdonosai libanevelésre specializálódtak, természetesen kivételnek számít.)

„Bentről kijárni" a mórahalmiak számára térben 5 — 10 km-t jelent, időben pedig — attól függően, hogy gépkocsival, kisteherautóval vagy biciklivel közlekednek-e — 10—30 percet. A tanyára járás gyakorisága általában a mezőgazdasági munkák ritmusához igazodik. Mivel a gazdálkodókat és a nyugdíjasokat nem köti a mindennapi munkába járás kényszere, ők bármikor útnak indulhatnak. Ez a bármikor azonban mást jelent tavasztól őszig (hetente többször) és mást télen (kéthetente—havonta egyszer). Az alkalmazásban állók ellenben csak munkaidő után, hétvégén vagy szabadságuk idején jutnak ki a tanyára, így érthető, hogy ritkábban fordulnak meg ott.

A belterületen élő mórahalmiak számára tehát elsősorban a gazdálkodás lehetőségét jelenti az időszakosan lakott tanya, lett légyen akár fő, akár kiegészítő jövedelem forrása. A tanyarendszer kiteljesedése idején is voltak olyan tanyák, amelyek csak termelőhelyként szolgáltak. Ezeknek azonban még nem volt, mostani utódaiknak pedig már nincsen állandó lakójuk. A településrészek közötti kettős életvitel megismert példái azt bizonyítják, hogy a mai tanyaközségek külterületén levő tanyák ugyanolyan fokozatokon keresztül kapcsolódnak hozzá a belterülethez, mint ahogyan annak idején az anyavárostól elszakadtak.

A szegediek időszakosan lakott tanyái más típust képviselnek. Esetükben ugyanis nem a tanya kapcsolódik a zárt településhez, hanem a zárt település a tanyához.

Ezek a tanyák a kistermelés és a pihenés színterei, bár a két funkció csak a legritkább esetben választható szét:

  1. A szellemi foglalkozásúaknak a fizikai munka is kikapcsolódást jelent. („Ha egy darab földet megkapálok és az úgy nő, ahogy én gondolom, az öröm.")
  2. Tanyai környezetben általában a városiak is átveszik a paraszti mentalitást. („ Tudja, ez egy folyamat; ha belekeveredik az ember, nincs kiút.")

A szegedi családok többsége számára a hiányzó kert pótléka a mórahalmi tanya, még ha egy kicsit messze is van. A nehezedő életkörülmények következtében ugyanis mind többen kényszerülnek rá arra, hogy legalább a saját konyhájukra valót megtermeljék.

Ezek az emberek általában jóval kisebb területet művelnek, mint a „bentről kijáró" móraiak (0,5 — 1 hold), ám azt sokkal intenzívebben hasznosítják: a konyhakerthez szinte mindenütt szőlő és/vagy gyümölcsös csatlakozik. Jószágtartásra csak azok vállalkoznak, akik nyáron hosszabb időt töltenek odakinn.

A 12 tanya — fele-fele arányban — 16-20, ül. 25-30 km-nyi távolságra esik a tulajdonosok otthonától. Autóval senkinek sem több az út 30 percnél, a növekvő benzinárak miatt azonban egyre kevésbé gazdaságos ez a fajta kettős életvitel. Mivel munkaidő után már nem érdemes útnak indulni, a szegediek leginkább hétvégén vagy szabadságuk alatt járnak ki. E családok egy része — a mórahalmiakkal ellentétben — olykor több napra vagy akár 1-2 hétre is kiköltözik, sőt, olyan nyugdíjas házaspárral is találkoztam, akik az egész nyarat a tanyán töltik. Az sem ritka, hogy ismerősöket, barátokat látnak vendégül odakinn.

Érdemes fölfigyelni arra, hogy a város és a tanya közötti közlekedés fő iránya éppen fordítottja annak, mint amit annak idején Erdei Ferenc tapasztalt. Míg századunk első felében szombat-vasárnap a kintvaló nép indult el „befelé", ma a hétvégi tanyák tulajdonosai kelnek útra ilyenkor — „kifelé".

 

3. Közösségben élés

A különböző célú térbeli mozgásoknak különböző mozgatórugói vannak. Míg a munkakapcsolatokat a megélhetés kényszere tartja fönn, a fogyasztást tekintve pedig az igényszint a döntő, a közösségi lét térkapcsolatait az emberi összetartozás igénye hívja életre.

Rokonság, család. A fölkeresett mórahalmi családokat — akár „kinn" élnek, akár „bentről" járnak „ki" — saját településükhöz fűzik a legerősebb vérségi kötelékek; az egykori anyaváros csak a második helyen áll. A szomszédos tanyaközségekhez fűződő rokoni kapcsolatok intenzitása az alsótanyai összetartozás bizonyítéka. Az a tény viszont, hogy egyetlen megkérdezett mórai családnak sincs felsőtanyai rokona, a hajdanvolt szegedi határrészek elkülönülését jelzi. (A temetkezés területi vonatkozásainak vizsgálata megerősíti a rokoni kapcsolatokról elmondottakat, csak ha lehet, Mórahalom vezető szerepe ebben az esetben még egyértelműbb.)

Annak ellenére, hogy a rokonság nagy része helyben vagy legalábbis elérhető közelségben él, nem rendszeres a kapcsolattartás. Az esztendős ünnepek közül még leginkább a karácsony, a családiak közül pedig a névnapköszöntés jelent ilyen alkalmat. Disznótort mind kevesebb helyen tartanak és egyre csökken a vasárnapi látogatások száma is. Mórahalmon sem szokás már nagy családi összejöveteleket rendezni, a szűkebb család azonban általában összetart. („Az ünnepek alatt itt vannak az unokák, de ha jönnek, akkor az mindig ünnep nekem".)

A búcsú — lett légyen akár helyben, akár a szomszédos községek valamelyikében — különleges alkalom a találkozásra. Családi ebéddel ünneplik meg rendszerint. (A mórahalmi templomnak Űrnapján van a búcsúja.) Aligha véletlen, hogy a mórai búcsújárók saját településükön és Alsóvároson kívül Ásotthalmot, Zákányszéket, Röszkét és Domaszéket keresik föl legnagyobb arányban.

Települési közösségek. A mórahalmi tanyákon is különleges értéke van a — jó — szomszédságnak. A tősgyökeres tanyaiak, akik régtől fogva ismerik egymást, rendszerint együttműködnek az élet minden területén. A köszönőviszonytól az összesegítésig persze nagyon széles a skála, de egy biztos: az egymásrautaltság

kölcsönös. („Azé' csak van, aki segíti az embörfiát.") A tanyára települő idegenek általában beilleszkednek ebbe a „szomszédsági hálóba", a belterületen élők közösségéhez azonban már nehezebben találnak utat.

Bizonyos értelemben az időszakosan lakott tanyák tulajdonosait is szomszédnak tekintik a „kinn élők", de — paraszti mentalitás szerint — őket is a munkájuk alapján ítélik meg. Egy szegedi asszony pl. elmesélte, hogy kezdetben mennyire idegenkedve figyelték próbálkozásaikat a tősgyökeres tanyaszomszédok. Mikor aztán sikerült bizonyítaniuk, az elismerés sem maradt el: „Na látjátok, így köll ezt csináni."

Érdemes lenne megvizsgálni, hogy ebben a környezetben mit vesznek át egymástól „kijárok" és „kinn élők". A szegediek közül többen megfogalmazták, hogy a tanyán nemcsak a természethez, hanem egymáshoz is közelebb kerülnek az emberek. Idegenek („A régi szomszédainknak mindig élmény volt, ha mi megjelentünk. ") és családtagok egyaránt („Itt senkinek nincs külön szobája."). Ugyanakkor a tanyaiak is elfogadnak bizonyos, számukra idegen szokásokat — pl. azt, hogy nyáron fürdőruhában dolgoznak odakinn a városiak.

A közvetlen szomszédok érzik leginkább a tanyavilág elnéptelenedését. Az üres háznál még mindig jobb az időszakosan lakott tanya, mert tulajdonosai legalább a nyári félévben kijárnak. De ha már ilyen szomszédok sincsenek, a tanyai magány elviselhetetlenné válik. („Annak a legrosszabb, aki egyedül van...")

A helybeliek szemében nincs nagy különbség tanyai és „falusi" között, hiszen a belterületi lakosok egy része valamikor szintén „kinn" élt és sokan most is kijárnak a határba dolgozni nap mint nap. A tanyaiak döntő többsége is a „faluhoz" tartozónak vallja magát. A kérdésre, hogy része-e a tanyai nép Mórahalom közösségének, ez a válasz is megfogalmazódott: „Föltétlen, mert nélküle nem volna Mórahalom."

A szegedi tanyatulajdonosoknak ellenben közvetlen szomszédaikon kívül nemigen van más helybeli ismerősük. Akiknek nem a belterületen át vezet az útjuk, leginkább csak akkor mennek be Mórára, ha vásárolni akarnak (a kenyérboltot sokan dicsérik), vagy valamilyen hivatalos ügyet kell elintézniük.

Szeged városát elsősorban a vásárlási lehetőségek és az ellátottság szempontjából értékelik a mórahalmi tanyavilág lakói. Ezek az emberek — hacsak a munkahely nem köti őket — idegenek már itt. Nem azért kelnek útra, hogy „hazatérjenek"; céljaik nagyonis kézzelfoghatóak: piacozás, bevásárlás, orvosi vizsgálat, rokonlátogatás. Nem véletlen, hogy a tősgyökeres tanyaiak számára a piac és a buszállomás környéke a legbiztosabb támpont. Természetesen egész másként látja Szegedet az, aki valamikor itt lakott, tanult, dolgozott vagy most is bejár mindennap.

 

VI. A jövő útjai

Elszakadás az egykori anyavárostól és hozzászerveződés az újonnan kijelölt faluközpontokhoz — a tanya felől közelítve így jellemezhető röviden a tanyaközségek önálló településsé válásának folyamata.

Mórahalom — a néhai Szeged-Alsóközpont utódaként — messzebb jutott ezen az úton, mint a többi szegedi tanyaközség. Nemcsak életképes településsé formálódott az elmúlt negyven évben, hanem még a városi rangot is elnyerte, bár ez egyelőre inkább csak lehetőség. (A helybeliek többsége ma is „falunak" tekinti lakóhelyét.)

A faluvá (várossá) válás egyik fő forrását a tanyán élők folyamatos beáramlása — egyfajta belső népesség-átcsoportosulás — jelentette. A külterületi lakosok számának csökkenése azonban nem vezetett ugyanilyen mértékű tanyapusztuláshoz, mert az elhagyott tanyák döntő többsége időszakosan lakottá vált. Ezek tulajdonosai legnagyobb részben az egykori anyaváros, illetve a jelenlegi belterület lakói. A három társadalmi csoport képviselői a tanyai életmód különböző változatait élik attól függően, hogy a külterületi lakóhely, a „falusi" ház vagy a városi otthon jelenti-e a kiindulópontot.

Az időszakosan lakott tanyák létezése a bizonyság arra, hogy az ötvenes években pusztulásra ítélt, majd „átmenetinek" tekintett tanyarendszer mégiscsak beilleszkedik a modern településhálózatba. Ez a beilleszkedés a tanya és a zárt település(ek) kapcsolatában ragadható meg. Társadalomföldrajzi megközelítésben e kapcsolat szálai azokkal a térbeli kapcsolatokkal azonosíthatók, amelyeket a „kinn élők", ül. a „bentről kijárok" az egyes társadalmi alapfunkciók gyakorlása — azaz napi életvitelük — során alakítanak ki. (A zárt település(ek)hez fűződő kapcsolatok gazdagodása és a tanyák funkcióváltása ebben az összefüggésben egyazon folyamat két oldalát jelentik.) A társadalomföldrajz nagy lehetősége abban áll, hogy a tanyakérdés lényegéhez tud érdemben hozzászólni, méghozzá maguknak a tanyatulajdonosoknak a szemszögéből.

Mórahalom esetében is igazolódott az a fölismerés, hogy az új települések külterületévé lett tanyavilág ugyanolyan módon szerveződik hozzá kijelölt központjaihoz, mint ahogyan annak idején az anyavárostól elszakadt. Ebben a megközelítésben új értelmet nyer a tanyai lét időszakossága is: az egykori „tanyázó helyeknek" még nem volt, a mai időszakosan lakott tanyáknak pedig már nincsen állandó lakójuk.

Míg a „bentről kijáró" helybeliek esetében általában a tanya, a szegediek esetében szinte mindig a városi ház (lakás) a kiindulópontja a kettős ingatlantulajdon megszerzésének. Ez azt jelenti, hogy külterület-belterület viszonylatban a beköltözés, a tanya és az egykori anyaváros viszonylatában pedig az időszakos kitelepülés a meghatározó népesedési folyamat.

Merre tart a mórahalmi tanyavilág?

Azok a településformáló folyamatok, amelyek a koncentráció irányába hatottak, s amelyek kényszerpályára terelték a magyar tanyarendszert, mára lendületüket vesztették. Az állandóan lakott tanyák számának csökkenése azonban valószínűleg folytatódni fog, hiszen lassan kiöregszik az a népes generáció, amely közvetlenül 1945 után, az utolsó nagy kirajzási hullám idején alapított családot. Gyermekeik és unokáik általában csak a gyűjtés eszközének tekintik a tanyai életet, a külső utánpótlás pedig távolról sem olyan jelentős, hogy ellensúlyozni tudná a külterületen élők fogyását.

E tekintetben a földtulajdon-viszonyok rendezése és a mezőgazdaság termelési feltételeinek biztonságossá válása hozhat majd változást. A jövőt illetően azonban egyelőre oly nagy a bizonytalanság, hogy csak a meginterjúvolt családok válaszai alapján lehet bizonyos következtetéseket megfogalmazni a különböző tanyatípusok jövőjére vonatkozóan.

„Mink ebbe' születtünk, oszt ezt köll folytatni." A „kinn élők" legnagyobb része (51 család) maradni akar. Többségüket a jelen (a föld, a jószág, a megélhetés) és a múlt (a két kezük munkája) egyaránt a tanyához köti. Ezek az emberek gazdálkodás nélkül nem tudják elképzelni az életüket, ehhez pedig tanya kell. Ha a beköltözés mint perspektíva föl is vetődik bennük, nyitva marad a kérdés: mihez kezdenénk azon a pici portán? Akadnak olyanok is, akik kényszernek érzik ezt az életformát, de nincs annyi tehetségük, hogy kitörjenek belőle. („Muszájból él az ember tanyán.") Egyelőre elenyésző kisebbséget alkotnak azok, akiknek egy emberibb életmód lehetőségét jelenti a külterületi lakóhely.

És akik költözni szeretnének? Nem meglepő, hogy az 50—60 évesek a legmozgékonyabbak; a tanyai élet megszokott rendje ez. Új jelenség viszont, hogy a távozni szándékozók között fiatal, kisgyermekes családok is vannak.

„Lehet, hogy még rászorulunk a földre." A „bentről kijáró" mórahalmiak számára egyfajta biztonsági tartalékot jelent az örökölt tanya. Eddig ugyanis „kintről" indulva viszonylag könnyen lehetett házat építeni a belterületen. Bár az értékesítési nehézségek miatt ma egyre bizonytalanabb a mezőgazdaságból származó jövedelem, ezek az emberek válsághelyzetben mégsem látnak más kiutat, mint a földhöz való visszatérést. Van, aki a saját sorsa miatt aggódik, mások inkább gyermekeik vagy unokáik jövőjére gondolnak. („Ha nősültök, indulásnak ott a tanya.") Ezért aztán akkor sem mondanak le tanyájukról, ha az „inkább teher, mint hasznot ád."

„Az ember megszereti, amit a romokból teremt." A szegedieket nem annyira a pihenés vágya, mint inkább a — jobb — megélhetés igénye vitte rá arra, hogy tanyát vegyenek Mórahalmon. A 11 család közül csak 2 nem találta meg a számítását, ők szeretnének is túladni tanyájukon. A többiek viszont akkor is ragaszkodnak hozzá, ha a növekvő benzinárak miatt egyre kevésbé gazdaságos a városból való kijárás.

 

IRODALOM

Balogh István 1965:
  Az alföldi tanyás gazdálkodás. In: A parasztság Magyarországon a kapitalizmus korában. 1848-1941/1. - Szerk.: Szabó I. - AK, Budapest - 429-479.
Barabás Jenő 1961:
  A szórványtelepülések kialakulása Közép-Európában. In: Műveltség és hagyomány - Szerk.: GundaB. — TK, Budapest - 219-247.
Bálint Sándor 1976:
  A szögedi nemzeti. — A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1974/75—2. — Szeged.
Beluszky Pal 1973 :
  A tanyarendszer időszerű problémái. A tanyafelszámolódás folyamata — Földrajzi Közlemények, XXI. évf. 1. sz. 19-36.
Bérényi István 1983:
  A településkörnyezet társadalomföldrajzi vizsgálata — Földrajzi Értesítő, XXXII. évf. l.sz. 37-47.
Csatári Bálint 1980:
  A szegedi járás tanyarendszerének néhány jellegzetessége — Alföldi Tanulmányok, IV. k. - Békéscsaba - 85-106.
Duró Annamária 1989:
  A tanyai átalakulás társadalomföldrajzi vonatkozásai Szatymaz és Zákányszék példáján. Egyetemi doktori értekezés. Kézirat, József Attila Tudományegyetem, — Szeged.
Erdei Ferenc 1942:
  Magyar tanyák - Reprint — AK, Budapest, 1976.
Inczefi Géza 1960:
  Szeged környékének földrajzi nevei — Nyelvtudományi Értekezések 22. — AK, Budapest.
Juhász Antal 1974:
  Telekelrendezés a szegedi tanyákon. Ethnographia, LXXXV. évf. 2—3. sz. 276-314.
Kósa László 1984 :
  Hagyomány és közösség (Magyar népi kultúra és társadalom) — Budapest.
Lettrich Edit 1968:
  Az Alföld tanyai település- és gazdálkodási rendszere. Földrajzi Közlemények, XVI. évf. l.sz. 21-39.
Mészáros Rezsó 1988:
  A falusi település térbelisége a lakosság térpályái alapján. Tér és Társadalom, 2. évf. 1. sz. 43-57.
Orbán Sándor 1980:
  Tanyaközpontosítási, községesítési kísérletek a felszabadulás után. In: A magyar tanyarendszer múltja — AK, Budapest, 362—398.
Szírre Mihály 1914:
  Szeged mezőgazdasága — Szeged.
Tömorény István 1904:
  Gerendás szobákból — Singer és Wolfner kiadása. Budapest.

 

 

  
Előző fejezet Következő fejezet